Economic subjects | General economics » Közgazdaságtan elmélettörténet

KÖZGAZDASÁGTAN ELMÉLETTÖRTÉNET SZIE GYFK TÁVOKTATÁSI TAGOZAT I. CIKLUS 1. A közgazdasági gondolkodás kezdetei Az ökonómia egyike azon tudományoknak, amelyek mindmáig a görögök által adott nevet használják. Kr.e 400 körül alakult ki Athénben az ökonómiai diskurzus, ami három vonulatra oszlott: I. A háztartás, a birtokkezelés gyakorlati teendőit és a tiszteletreméltó és helyes viselkedés szabályait összefoglaló művek. Nem foglalkoztak a piaci viszonyokkal és a jövedelmezőség kérdésével (Mikro). II. A gazdasági elemzés, amelynek legkidolgozottabb formáját Arisztotelész készítette el, az ökonómiát alárendelte a politikának és az etikának. Rendszerezte a szükséglet-kielégítés (ami természetes gazdasági tevékenység) és a csere különböző formáit és fejlődési szakaszait, a közvetlen termékcserétől a pénz megjelenésén át a nyereséggel folytatott tranzakciókig. A pénz szerepét közvetítő funkciójából

adódóan magyarázta, aminek nincs önálló értéke. Természetellenes gazdasági tevékenységnek, a politikai közösség stabilitását veszélyeztetőnek ítélte az öncélúvá és határtalan törekvéssé váló vagyonszerzést, a kamat formájában önmagát szülő pénzt. III. Arisztotelésszel szemben a görög gazdasági diskurzusban az ökonómia gyakran jelentette a nagybirtok, a városállam, sőt az egész királyság jövedelmeiről, a piacok szabályzásáról szóló vitákat, eszmefuttatásokat (Makro). Arisztotelész (filozófus és társadalomtudós) nemcsak, hogy nevet adott a tudományoknak, hanem olyan fogalmi kereteket is kialakított, amelyek évezredeken keresztül átvihetőnek és alkalmazhatónak bizonyultak, annak ellenére, hogy a kiindulópontjukul szolgáló történelmi viszonyok nagymértékben megváltoztak. Olyan fogalmi nyelvet teremtett, amely tudatosan nem autonóm, hanem alárendelt szféraként értelmező a gazdaságot a közösség

célja, az erkölcsi jó, az igazságosság és a politikai jó, a szabad polgárhoz méltó élet összefüggésében. (Arisztotelész már 17 éves korában az athéni Akadémián tanult és 20 éven át maradt Platón mellett. Mestere halála után került a makedón uralkodó udvarába és hét éven keresztül Nagy Sándor nevelője volt. Nevelői tevékenységét befejezve visszatért Athénba, ahol filozófiai iskolát alapított i.e 335-ben és megteremtette az ókor legnagyobb hatású filozófiáját) A skolasztikus közgazdasági diskurzus, amely a 13. és 14 század idején élete virágkorát a középkori egyetemeken, mindenekelőtt normatív volt és arra irányult, hogy eligazítsa a keresztyénhívőket, mit kell cselekedniük, és mit kell elkerülniük ahhoz, hogy elnyerjék a túlvilági jutalmat, az örök üdvösséget. A gazdasági gondolatok nem jelentek meg önálló, rendszeres feldolgozás formájában, hanem esetlegesen fogalmazódtak meg olyan kérdések

összefüggésében, mint pl. uzsora, csalás, Ez részben a gazdasági kérdések viszonylagos jelentéktelenségét jelentette a túlvilágra. A tételeket és következtetéseket teológusok vagy jogászok fogalmazták meg. Forrásuk a Szentírás volt, ehhez járultak az egyház tanítása, a különböző jogrendszerek, stb. a skolasztikus érvelés jellemző módszere valamely kérdés felvetése, egy lehetséges válasz részletes bemutatása, alátámasztva különböző tekintélyektől származó idézetekkel, majd újabb válasz megvitatása, végül a szerző által helyesnek vélt válasz bemutatása és a korábbiak cáfolata. Komoly problémát jelentett a csere elemzése. A korai egyházatyák nyomán a javak belső értékének meghatározását egy olyan skála szerint próbálták elrendezni, amely azt a sorrendet vette alapul, ahogyan a dolgok a Teremtés könyvében megjelentek. Amikor ezt elvetették, a javak hasznos jellegére hivatkoztak. Az egyik elmélet

szerint az igazságos ár a munka és költségek megtérítése, egy másik szerint a javakkal kapcsolatos igényt tükrözi. A későbbi skolasztikus gondolkodás szerint a cserében mindkét fél nyer, az igazságos árat, pedig a piaci árral azonosították. A csere mellett a pénz és a kamat volt a skolasztikus gondolkodás másik kedvenc témája. Szerintük a pénz csupán a csere lebonyolítására szolgáló eszköz. Az időért, pedig nem lehet árat követelni, hisz az csak Istené. 2. A merkantilista felfogás lényege  TK. 7 OLDAL Merkantilizmus (gazdasági fellendülés XVII. sz merkató= kiskereskedő, a nemzetgazdaságának a forrása nem más, mint az akktív külkereskedelem (különböző orszáok egymás közötti kereskedelme) Aktív: több a kivitel (export) mint a behozatal (import) Passzív: több a behozatal (import) mint a kivitel (export) Drágábban kell eladni és olcsóbba vásárolni. Export> Import Anglia Francia ország területén

jellemző Képviselői: Thomas Mun, Colbert (Ő volt XIV Lajos pénzügyminisztere e korszakot colbertizmusnak is hívják, halálával megszűnt) Kelet Európai változata a Kameraizmus VÁZLAT: 1. A merkantilizmus kialakulása: önellátó gazdasági tevékenység árutermelés nem egységes eszmerendszer, hanem közös vonások a kereskedelmi tőke szempontjából vizsgálták a gazdasági folyamatokat ok-okozati összefüggéseket kerestek, egyes mechanizmusokra mutattak rá 2. A merkantilista felfogás: központi kérdés volt az ország (és a kereskedők) gazdagodásának előmozdítása a gazdagság társadalmi kifejeződése a pénzvagyon nagysága volt a külforgalmat élénkíteni kell kereskedelmi mérleg vizsgálata magyar példák (elszegényedési elmélet, iparfejlesztés) a felhalmozási folyamatot állami segítséggel kívánták előmozdítani az adók kerültek előtérbe támogatták az ipart és a kereskedelmet, gazdaság és a politika szoros

kapcsolata korai szakasz, fejlett merkantilizmus colbertizmus a népesség, a bér és a versenyképesség kapcsolata több partner Összevont külkereskedelmi mérlege legyen aktív Értékelés: Kalecki bruttóprofit értelmezése (összetevői) átalakulás, kiegyensúlyozatlan növekedés koncepciója A 16. sz második felében és a 17 sz kezdetén kezdtek olyan vélemények megszületni, amit később a merkantilizmus névvel illettek: „a kereskedelem válik az aranyalmává, amelyért a világ minden nemzete verseng”. A név a merkátor (kereskedő) szóból származik Már nemcsak a hagyományos kereskedő köztársaságok (Velencétől Németalföldig), hanem a nagy területi monarchiák is a kereskedelemben látták a jövedelem és a katonai hatékonyság forrását. A nemzetközi piacokon, pedig a sikert nem lehetett kizárólag katonai eszközökkel biztosítani: a sikeres kereskedelmi nemzet az olcsóbb árak, és alacsonyabb bérek segítségével

biztosíthatta fennmaradását. A kereskedők szempontjából fontos kérdés, hogyan tudnák érdekeit minél jobban képviselni. Olyan ajánlásokat írtak az uralkodónak, amelyekkel ők és az uralkodó is jól járna. A gazdagság forrása a külkereskedelem, azon belül is az export, az importot korlátozni kell. Egy idő után azonban nem elégséges az, hogy állandóan a pénz áramoljon be az országba, be kell azt fektetni – olcsó nyersanyag külföldről, majd a feldolgozott terméket kell exportálni. A pénzmennyiség növelése együtt jár az árszínvonal emelkedésével. Ekkor alapozódik meg a mennyiségi pénzelmélet, ami napjainkban is érvényes. Angliában a merkantilizmus korai szakaszának tekintett bullionista, vagyis a nemesfémek kivitelét korlátozó korszakban a növekedés és a gazdagság gyarapodása közötti összefüggést a kereskedelem volumene és az árak párhuzamos növekedésében értelmezték. Ehhez az országban lévő pénz növelése

szükséges, ezért az állam feladata volt annak biztosítása, hogy minél több nemesfém kerüljön behozatalra, és minél kevesebbet exportáljanak. Ez kivívta a kereskedőtársaságok ellenkezését. A merkantilisták úgy gondolták, hogy a nyersanyagok behozatalának és a késztermékek kivitelének ösztönzésével, valamint a nyersanyagok kivitelének és a késztermékek behozatalának korlátozásával kedvező irányba tereli a pénz áramlását. A feudális önellátó gazdasági tevékenység felől az árutermelés felé haladva a figyelem a belső, üzemszervezési-gazdasági problémák mellett az áru- és pénzforgalom, a piac jelenségei felé fordul. A XVI-XVII. században az egész gazdaságot átfogni igyekező művek jöttek létre, de nehéz őket egységes eszmerendszerbe foglalni. Mégis vannak olyan vonásaik, amelyeket közös néven merkantilizmusnak lehet nevezni (Adam Smith is ezen a néven vitatkozik velük). A közös vonások eredete: a

kereskedelmi tőke szempontjából vizsgálták a gazdasági folyamatokat. A szerzők nagy része maga is kereskedő volt, és a kereskedők érdekeit akarták szolgálni. Nem normákat akartak megállapítani, hanem ok-okozati összefüggéseket kerestek. Nem a tőkés gazdaság önszabályozó voltát ismerték fel, csak egyes mechanizmusokra mutattak rá. A tőkés gazdaság még fejletlen volt, a megnyilvánulásokat akadályozta a verseny kibontakozását gátló monopolhelyzet. A merkantilisták az aktuális gyakorlati kérdésekkel foglalkozva elméleti következtetéseket is levontak. Központi kérdés volt az ország (és a kereskedők) gazdagodásának előmozdítása Fejlett árutermelési viszonyok között a gazdagság társadalmi kifejeződése a pénzvagyon nagysága volt, azzal azonosították. Davenant: a belföldi háború jobb, mint a külföldi, mert az nem vonja ki a pénzt az országból. A pénz különleges helyzetét az arany, ezüst

nemesfém-tulajdonságainak tulajdonították (metallizmus). Stafford: pl az ólomhoz hasonlítva az aranyat és az ezüstöt külső tulajdonságai alapján is jobbnak ítéli. A merkantilistáknál a gazdagság növelésének kérdése a rendelkezésre álló pénzmennyiség növelésével fonódott össze. Módja: a fellendülő külkereskedelem útján értékesített árukért pénzt kapnak, tehát a külforgalmat élénkíteni kell. Az árunak csak annyiban volt értéke, hogy pénzt lehetett kapni érte, a cserearányok, pedig önkényesek. Barbon: a dolgok éppen annyit érnek, amennyiért el lehet adni őket. Ilymódom a merkantilisták (pl Mun) szerint az ország gazdagsága a belső forgalom révén nem nőhet a kereskedelmi mérleg vizsgálata fontos az ország gazdagságának megítélése szempontjából, annak aktivitása a jó (Child). Magyarok: nálunk sokkal később jelentkezett az elmaradottság miatt. Szapáry József gróf szerint az a kereskedelem, ha az

országok közötti cserében nyerünk, egyenlőség esetén csak cseréről beszélhetünk. Bartosságh József: a gabonakivitelnél a külföld már rég megette a gabonát, a pénz nekünk még megvan. A merkantilisták a felhalmozási folyamatot állami segítséggel kívánták előmozdítani. A gyenge, új polgárság és az uralkodó érdekei itt találkoztak. A korábbi királyi regálejövedelmek helyett (az államháztartás megváltozásával) az adók kerültek előtérbe a központi zsoldoshadsereg és a bürokrácia fenntartása érdekében. Az adóbevétel fokozására támogatták az ipart és a kereskedelmet, a gazdaság és a politika szoros kapcsolatából jött létre a „politikai gazdaságtan kifejezés” (Montchretien, 1613/15). A korai szakaszban a termelés jórészt feudális jellegű volt, alig voltak tőkés üzemek, a pénz maga gazdagságot jelentett. A „keveset vásárolni, sokat eladni” első rész szerint nem vásároltak külföldről, pl. a

pénzforgalom és a váltóárfolyam szabályozásával A fejlett merkantilizmusban a feudális termelés szűk keretein túllépve az iparban manufaktúrákat hoztak létre, a gazdagság növekedését, pedig a termelési költségeket meghaladó pénzmennyiség növelésében látták. Országos szinten a termelésnél felhasznált hazai árukat nem tekintették költségelemnek, csak a külföldieket, így az ország nyeresége a kereskedelmi mérleg feleslegében nyilvánult meg. A spanyol példára hivatkozva felismerték, hogy önmagában a pénz még nem boldogít, a kedvező külkereskedelmi mérleg az ország termelésének fejlettségétől is függ, ezért az ipari fejlődést elő kell segíteni. Az ipart azért emelték ki, mert szerintük a mezőgazdaság nem volt olyan jövedelmező (pl. Kossuth, Pulszky Ferenc és az elszegényedési elmélet; a mezőgazdasági kivitelre a nyersanyagkivitel volt a jellemző, nem a feldolgozott élelmiszer!). XIV. Lajos

pénzügyminisztere, Colbert colbertizmusa a manufaktúrák állami támogatása, új iparágak létrehozása, magas behozatali vámok, a belföldön is felhasználható nyersanyagok kivitelének tilalma, külkereskedelmi társaságok létrehozása, utak, csatornák, kikötők építése formájában valósította ezt meg. A tőkés nagyüzemekhez szükséges nagyszámú munkaerőt belföldről toborozták, a nagy népesség ezért előnyös vonás volt. Merkantilista álláspont volt az is, hogy a munkások szorgalmát a bérek alacsonyan tartásával lehet növelni, a magasabb bér kevesebb munkára ösztönözné őket. Az alacsony bér növeli a versenyképességet is külföldön, tehát a tömeges szegénység kedvező az ország gyarapodása szempontjából. A behozatalról belátták, hogy teljesen nem lehet leépíteni, már csak a gesztus kedvéért sem, ezért megengedték a külföldről való vásárlást, ha ennek fejében még többet lehetett eladni ott. A több

országgal való kereskedelem összevont egyenlegének kell aktívnak lennie. Kalecki: a bruttóprofit (külkereskedelmi aktívum összetevői) a bruttó beruházás, az exporttöbblet, a tőkések fogyasztása, a költségvetési deficit és a munkások megtakarítása, mint negatív tétel együtt. Ebben az időszakban az exporttöbblet volt a fő összetevő Az erőltetett iparosítás következtében a feudális földművelő országokból tőkés ipari országok váltak. Az ipar erőteljesebb növelésével az ún. Kiegyensúlyozatlan növekedés koncepcióját képviselték A tőkés gazdaság önszabályozó volta a nagyfokú állami beavatkozás miatt még nem bontakozhatott ki. 3. A fiziokratizmus (Quesnay)  TK. 28 OLDAL XV. Lajos kora a fiziokratizmus Francia országra jellemző fizió= természer, kratizmus=uralom, A természetben látták a gazdaság forrását (primer szektor), felfogásuk lényege: jön a természetből, adja a természet (föld, tavak, bányák)

a többi gazdasági szektor új értéket nem ad csak átalakítja a természet értékeit. pl búza Malomipar liszt Képviselői: Quesnay, Turgot Quesnay: nem volt gazdaság politikus, orvos volt vizsgálta az emberi testet és arra, következtetésre jutott, hogy a természetben is körfolyamatok vannak, az ember a természet része ezért a gazdaságban is állandó körforgás van jelen. Fő műve a gazdasági táblázat Bérlők Iparosok Földbirtokos 2 2 1 Bérlők 5 1 0 1 Iparosok 2 2 0 0 Földbirtokos 2 5 2 2 A fiziokraták felfogása szerint nem kell semmiféle beavatkozás a természet önmagában is, jól működik. Francia országban nagy volt az éhínség és a halál a parasztoknak 100 tonna megtermelt búzából 80 tonnát be kellett fizetnie. A gazdaságpolitika következményeként a XVII. Században két filozófiai irányzat alakult ki, Újra a filozófia került előtérbe a teológia helyett. A két irányzat:  kontinens képviselője Descart  Empirizmus:

tapasztalás, még csak erkölcsi morál filozófiai iránya van, Anglia a szigetország filozófiája képviselői Bacon, Locke, Hume, Petty Bacon: felfogása szerint az emberi társadalomban ugyan olyan harc folyik, mint az állatok világában „Farkas törvények „uralkodnak, mindenki harcol mindenkivel. VÁZLAT: 1. A történelmi háttér: a merkantilista gazdaságpolitikát a XVIII század első felére csődbe juttatták klasszikus közgazdaságtan eszmerendszere a merkantilizmus ellen 2. A fiziokraták: mezőgazdaságot állították a középpontba nagybérleti rendszert fiziokratáknál a gazdasági élet középpontjában a tőkés bérlő áll a gazdaságban is működnek spontán törvényszerűségek mechanikus kép, emberi irányítás, pozitív rend, az ész uralma a tőkés mezőgazdaság a gazdasági élet alapvető szektora a belkereskedelmet előnyösebbnek tartották „tiszta termék” a feudális és polgári nézetek keveredtek Turgot Quesnay

vérkeringése, gazdasági táblázat, körforgás Angliában a merkantilizmus korai szakaszának tekintett bullionista, vagyis a nemesfémek kivitelét korlátozó korszakban a növekedés és a gazdagság gyarapodása közötti összefüggést a kereskedelem volumene és az árak párhuzamos növekedésében értelmezték. Ehhez az országban lévő pénz növelése szükséges, ezért az állam feladata volt annak biztosítása, hogy minél több nemesfém kerüljön behozatalra, és minél kevesebbet exportáljanak. Ez kivívta a kereskedőtársaságok ellenkezését. A merkantilisták úgy gondolták, hogy a nyersanyagok behozatalának és a késztermékek kivitelének ösztönzésével, valamint a nyersanyagok kivitelének és a késztermékek behozatalának korlátozásával kedvező irányba tereli a pénz áramlását. Franciaországban nem lett a merkantilizmus gazdaságpolitika olyan sikeres, mint Angliában, sőt a tönkretette a mezőgazdaságot (munkaerő-elszívás).

Ez tovább gyűrűzött a többi ágazatba is, ami a merkantilizmus politika teljes csődje volt. Ez vezetett a fiziokratizmus kialakulásához, ami Franciaországban alakult ki. A fiziokraták elképzelése a mezőgazdasági termelést és az emberi fiziológiát kombinálta a természetjogi érvelések fogalmi eszközeivel. Quesney körül alakult ki a tanítványok egy kis csoportja – a fiziokraták -, akik keresték a társadalom fizikai törvényeit. A fiziokraták új politikai gazdaságtana, amely tudatosan új nyelv is kívánt lenni, hangsúlyozta a gazdasági tevékenység természeti alapjait. Szerintük nem lehet egy ágazatot sem kiemelni, mert az adott ágazatnak és a többinek sem jó. A gazdagság forrása a mezőgazdaság, a körforgás ennek a termékét áramoltatja a különböző osztályok között. A körforgás szabadsága minden speciális adó és vám eltörlését igényelte, csak a tiszta többlet lehetett az egyetlen adó forrása, nincs szükség az

állam beavatkozására (laisser faire elv – ezt majd Keynes akarja cáfolni). Szerintük a nagy létszámú népesség nem a gazdagság alapvető forrása, hanem következménye, a forrás a mezőgazdaság. A fiziokraták az ökonómiában, teljes mértékben a piac, a szerződéses viszonyokon alapuló kereskedelem szabadsága mellett szálltak síkra. Ugyanakkor programjuk megvalósítását az államtól várták. A Quesney körül kialakult társaság szinte szekta jelleggel működött és ezért nem igazán tudnak a franciául gazdaságra hatni. Fő műve: Gazdasági táblázat (1758): - bemutatja, hogyan kell a pénznek áramolnia a gazdaságban - 3 ágazatot különböztet meg: mg, ipar, földesurak A XVII. századi abszolút monarchia idején a hatalmas bürokrácia és hadsereg eltartása miatt többek között az ipar és a kereskedelem fejlesztését ösztönözték. A mezőgazdaságtól megvontak minden támogatást, korlátozásokat, monopóliumokat vezettek be, se

külföldön eladni, se elraktározni nem lehetett a gabonát, ami gyakran éhezéshez vezetett, ugyanakkor a legtöbb teher a parasztságot sújtotta. Az elnyomott iparágak, az öröklődő mesterjog monopóliuma, a colberti iparkerületek iparfelügyelőinek önkényes tarifa- és szabályzat rendszere és a kereskedelem kötöttségei a merkantilista gazdaságpolitikát a XVIII. század első felére csődbe juttatták A kereskedelmi háborúkban, a spanyol örökösödési háborúban és a hétéves háborúban a franciák alulmaradtak. Law hitel révén akart változtatni Franciaország helyzetén, de megbukott. Angliában a földművelés és az ipar is a kapitalista fejlődés útjára lépett, de Franciaországban a mezőgazdaság tönkrement és az ipar és a kereskedelem sem fejlődött kellő mértékben. A klasszikus közgazdaságtan eszmerendszere a merkantilizmus ellen jött létre, Boisguillebert és a fiziokraták útján. A fiziokraták a francia felvilágosodás

kortársai voltak. Az irányzat 1750-80 között állt fenn A gazdasági szabadság jelszavával nem utópisztikus, de az addigi gazdaságpolitikával ellentétes eszméket hirdettek. A mezőgazdaságot állították a középpontba, az ipart, pedig improduktív foglalkozási ágnak tartották, amely által nem nő a társadalom gazdagsága. Elképzelésük szerint az immár tőkés mezőgazdaság „tiszta termékét” a földesúrnak kell juttatni. Quesnay nagybérleti rendszert kívánt kialakítani, polgári tulajdonviszonyok között, a tulajdon biztonságával. A fiziokratáknál a gazdasági élet középpontjában a tőkés bérlő áll, a földet bérmunkások művelik meg munkabérért, a létszükségleti cikkek minimumáért. Eszméiket nem tekintették forradalmian újnak, a feudalizmus burkában a régi rend tagjai is elfogadták, viszont a felvilágosodás hívei is támadták. A fiziokraták felismerték, hogy a gazdaságban is működnek spontán, bár szerintük

örök törvényszerűségek, nem csak a természetben, a tőkés termelési mód erősödése versenyt okoz, s ez erőteljesebbé teszi a törvényszerűségeket. Rousseau hatására azt tartották, hogy van egy természetes rend (fiziokrácia: a természet uralma), amelyet mechanikus képnek ábrázoltak, amelyben az objektív törvényszerűségek spontán szabályoznak. A társadalom és természet rendjét nem állították szembe, mint Kant, de nem is azonosították teljesen, mivel a gazdasági élet rendjét szerintük az emberi értelem ismeri fel, valósítja meg és ellenőrzi. Descartes nyomán az emberi elmét az ún. pozitív rend létrehozására korlátlanul alkalmasnak találták, de Rousseau-val ellentétben nem az ember természetes jogának egy része rovására. Ez a pozitív rend az ész uralma, a természetes rend követelmény. Utóbbi mentes a feudális és merkantilista kötöttségektől, tőkés termelés folyik benne, a tőkés mezőgazdaság a

gazdasági élet alapvető szektora, az önszabályozás, pedig az egyéni érdekek szabad érvényesítésével valósul meg. A fiziokraták egzakt tudomány kívántak létrehozni, ahol erkölcsileg a jogokat és kötelességeket, gazdaságilag, pedig az előnyöket és hátrányokat kell mérlegelni. A természetes rend legfőbb őrét a feudális uralkodóban látták, akinek feladata e rend feltételeinek biztosítása, összehangolása és a nép felvilágosítása. Rámutattak arra, hogy az egyenlő értékek (azaz egyenlő termelési költségek) cseréjének törvényszerűsége érvényesül. A külkereskedelmet nem tekintették a társadalmi gazdagság forrásának, lévén egyenlő értékek cseréjéről szó, az aktív mérleg, pedig egyenesen káros. A kereskedelmi tőkével szemben a termelői tőke megerősödött, a pénzt csupán eszköznek tekintették, az árut többre értékelték társadalmi szempontból (Quesney). A belkereskedelmet előnyösebbnek tartották,

mert a hasznos tárgyak belföldön maradnak. A mezőgazdasági termelést tartották a társadalmi gazdagság keletkezése színterének, mert szerintük csak itt keletkezik többlet a termelési költségek felett. Alapvető termék a gabona volt, költségei a vetőmag, a munkások és vállalkozók munkabére gabonában kifejezve (hiszen a táplálék is kenyér!), a többlet, pedig a „tiszta termék”, amely a forgalomtól elvonatkoztatva is kimutatható anyagtöbblet. Az iparban nem nő az anyag A tiszta termék a természet ajándéka, ami a feudalizmusban is így volt, a lényeg csak e termék elosztásában volt. Elméletükben a feudális és polgári nézetek keveredtek. Turgot-nál a legfejlettebb a tőkés viszonyok ábrázolása Szerinte a vállalkozó nyereségének olyan nagynak kell lennie, hogy kárpótolja azért, ami hasznot neki hajtott volna, ha föld vételére fordítja, továbbá megadja munkájának gondját, kockázatát és ügyességének bérét.

Quesnay úgy gondolta, hogy a gazdasági életnek az emberhez hasonlóan van vérkeringése, ezért az áruk és a pénz gazdasági szektorok közötti ellentétes áramlását táblázatba foglalta, olyan feltételek mellett, amelyek biztosítják az egyszerű újratermelést, ami a tőke körforgása. A mezőgazdaság termelése (gyomor) a vért képzi, és a szívhez juttatja. A földesurak (szív) ezt szétterítik, az iparosok (tüdő) oxigént adnak, azaz az anyagcserét működésben tartják. A mozgás a szívből indul ki, tehát a földesurak kiadásai indítják meg a gazdasági körforgást. Szerinte a társadalmi össztőke újratermelése külkereskedelem nélkül is végbemehet. Táblázatának központi személye a tőkés bérlő, amely a produktív osztály képviseli. Szakaszok: 1 a földbirtokosok élelmiszert vásárolnak a bérlőktől, 2. iparcikkeket az iparosoktól, 3 akik szintén élelmiszert vesznek a bérlőktől, 4. a bérlők termelőeszközöket vesznek

az iparosoktól, 5 az iparosok nyersanyagot vesznek a bérlőtől. A körforgás során a földbirtokosok megkapták a tiszta termék értékét fele részben élelmiszerben fele részben iparcikkben. A pénzt a bérlőktől kapták rá, a bérlők, pedig úgy szerezték, hogy a tiszta termék egy részét az iparosoknak adták el, így a földbirtokosok által vett iparcikkek az élelmiszer egyenértékei. Az iparosok által vett nyersanyag biztosítja az ipari termelés folytonosságát. A bérlők vettek iparcikkeket és a terményükért kapott pénzből kifizették a bért. Feltétel, hogy a nettójövedelmét mindenki elköltse fogyasztásra A táblázatnak természetesen vannak hibái. 4. A klasszikus közgazdaságtan előfutárai (Petty, Locke, Hume)  TK. 18; 21 OLDAL Locke: Infláció elmélet: a pénz elértéktelenedik Hume: Pénz elmélet ha nő a pénz mennyisége megemelkedik az áruszínvonal a következmény infláció = felpuffadás Locke és Hum műveiben

jelenik meg elsőször a természeti tényezők fogalma (munka, tőke) Ha a gazdaság nyitott: külföldről áruk áramlanak be és pénz áramlik ki, ha nincs az áru szabad mozgását befolyásoló egyéb tényező. Petty: bevezeti a statisztika alkalmazását, eredeti foglakozása földmérő volt, Ő mérte fel először Anglia nemzeti vagyonát. Mandville: „A méhek meséje” című művében ábrázolja a társadalmat. Van egy társadalom művében ez a méhkas, a dolgozók rájönnek arra, hogy a társadalmi munkamegosztás így nem jó, mert van, aki nem dolgozik, fellázadnak és ennek hatására mindenki dolgozni, kezd, de rosszabban kezdenek élni. Arra, következtetésre jut, hogy a gazdaság első problémája az elégtelen kereslet, ha például megszűntéjük teljes mértékben a bűnözést, az emberek egy része elveszti a munkáját és munkanélkül marad, ezáltal csökken a vásárlóerő és a bevétel. Ha pótlólagos keresetett, támasztunk a

nemzetgazdaság, fellendül. New Orleans = pótlólagos kereset Y=C+I+G Az a társadalom, ami egyenlő tagból áll, tagja teljes mértékben egyenlők abban nincs fejlődés, nincs motorja, a gazdaságnak és nincsenek meg a feltételei a növekedésnek, ezért bukott meg a szocializmus. 5. A klasszikus közgazdaságtan atyja Adam Smith  TK. 41 OLDAL Adam Smith (1723-1790) a közgazdaságtan atyja, skót származású Fő műve a „Nemzetek Gazdasága” A gazdaságnak két forrása van a munka és a mukamegosztás specializáció. A gazdaság működésébe nem kell bele avatkozni, hagyjuk magára, azért mert van benne egy „Láthatatlan kéz” – mechanizmus. Minden tevékenység azért alapul, hogy valamilyen profitra tegyen szert, de ez által kielégít valamilyen fogyasztói szükségletet. A munkaérték elmélete ellentmondásos Smith összekeveri az árukba megtestesült munkamennyiséget az e munkáért kifizetett béren vásárolható munkamennyiséggel. Pl.:

egyéni munkaóra 5 óra / 400= 2000 Ft Bér 1500 Ft a munkás ~ 4 órát tud venni, ha értéke ua. 6. Növekedés-, érték- és jövedelemelosztás elmélet Smithnél  TK. 49 OLDAL IPAR: Ár elmélet. Természetes ár = önköltség + átlagprofit MEZŐGAZDASÁG: Természetes ár = önköltség +átlagprofit+járadék A mezőgazdaság jövedelmezőbb, mint az ipar VÁZLAT: XVIII. század utolsó harmadára Anglia kapitalista nagyhatalom „Nemzetek Gazdagságá”ban az egyéni önérdek a motiváló tényező gazdasági folyamatok a „láthatatlan kéz” segítségével . „Add nekem azt, ami nekem kell, és megkapod azt, ami neked kell” optimális allokáció ellen hat a monopóliumok léte a gazdagság forrása a munka munkabéralap elmélet dinamikus egyensúly természetes ár a mezőgazdaságban a földjáradék a természet munkájának költsége A XVIII. század utolsó harmadára Anglia elvesztette agrárjellegét, kapitalista nagyhatalommá

fejlődött. A protekcionizmus immár kötötte a vállalkozók kezét, pl a céhszabályok feudalista maradványként még éltek. Smith ezt az elavult rendszer támadta, a tényleges gazdasági rendet vizsgálta. Az „Erkölcsi érzületek tanában” az egyén magatartását a társadalmi életben a természetből fakadó önzés és önzetlenség motiválják (Shaftesbury hatása érződik). A „Nemzetek Gazdagságá”ban csak az önérdek, főképp az egyéni önérdek a motiváló tényező, ami nem bűn, hanem a természet megnyilvánulása. A gazdálkodó alanyok cselekvése determinált, társadalmi síkon nem káosz, hanem a gazdasági folyamatok szabályozott alakulása valósul meg, a „láthatatlan kéz” segítségével. Minden ember természeténél fogva önző, ugyanakkor természetes képességeik különböznek, tehát egymás segítségére szorulnak érdekeik megvalósítására. „Add nekem azt, ami nekem kell, és megkapod azt, ami neked kell”. A

meggyőzésnél az önszeretetükhöz fordulva az ő előnyüket hangsúlyozzuk. E cseréből következik a munkamegosztás, a különböző foglalkozási ágak kialakulása, mondja Smith, pedig fordítva igaz. Smith-nél azért fordult meg, mert az emberi természetből deduktív úton vezeti le a gazdasági összefüggéseket. A helyzet javítására az emberek a takarékosság, a vagyon gyarapítása mellet döntenek. Az önző árutermelők legalább annyi értéket akarnak termékükért kapni, mint amennyit az tartalmaz. A tőke mindig oda áramlik, ahol nagyobb profitra van kilátás, a munkás ott dolgozik, ahol több a bér, a termelő olyan árut termel, ami nagyobb nyereséggel eladható, azaz minden egyén azon dolgozik, hogy a társadalom évi jövedelme a lehető legnagyobb legyen, e folyamat ezért a keresletet és kínálatot összehangolja (optimális allokáció, előnykiegyenlítődés elve megjelenik). Az optimális allokáció ellen hat a monopóliumok léte, a

merkantilisták protekcionista politikája. A kor szellemének megfelelően Smith a társadalmat is mechanikus halmazként fogta fel. A fiziokratákkal ellentétben nem az értelmet, hanem a természetes önérdeket helyezi előtérbe. Smith ugyanakkor hangoztatja, hogy vannak hibák: a szerződést kötő munkaadó és munkás nem egyenrangúak, a kevés számú munkaadó könnyebben szövetkezhet, míg a munkások szövetkezését a törvény tiltja, a munkamegosztás beszűkíti egy munkás látókörét, a veszteséges közintézményeket az államnak kellene finanszíroznia. Smith vizsgálódásai a társadalmi gazdaság keletkezésének problémáival kezdődtek. Franklin-nel egyetértve úgy látta, hogy a gazdagság forrása nem a külkereskedelem aktív mérlege vagy a mezőgazdaság, hanem a munka, bármely termelési ágat vesszük is. Egyoldalú viszont szemlélete annyiban, hogy a munka eredményéhez a termelési eszközök megtermelése és a föld is szükséges. A

megtermelt javak mennyisége szerinte attól függ, hogy a társadalom mekkora része végez produktív munkát és milyen termelékenységgel. A polgáriasult társadalomban az előbbi alacsonyabb, az utóbbi magasabb, mégpedig a munkamegosztás fejlődése miatt. (Smith a manufaktúrák, a kézzel végzett munka korában élt). A munkamegosztásban a részfeladatot végző munkás ügyessége nő, a munkafolyamatok váltása között nincs szükség átállási időre, a munkaszerszámokat tökéletesíthetik (a technikai haladásfüggő tényező). A termelés elkezdéséhez azonban tőkére van szükség, amit sem a munkások, sem a földesurak nem tudnak előteremteni, csak az iparosok osztálya, akik a megtakarításukat beruházásra fordítják teljes egészében. Smith-nél a tőke elsősorban forgótőke. A munkabéralap elmélet szerint a munkabéralap a tőkések megtakarítása a munkások létfenntartására, a munkabéralap és a létszám hányadosa a munkabér. A

felhalmozás növekedtével nő a munkabéralap, azzal az egy főre jutó bér, így a népesség, a munkaerőkínálat, amivel a munkabér lecsökken a korábbi szintre. A felhalmozás csak produktív munka útján nő. A munkamegosztás terjedelmét a piac nagysága is befolyásolja Smith-nél a felhalmozás nagyobb üteménél nagyobb a kereslet a munkások iránt. Nem a leggazdagabb, hanem a leggyorsabban fejlődő országokban a legmagasabbak a munkabérek, ami növeli a népességet. A munkabér nagysága és a lakosság nagysága, valamint a tőkeállomány növekedése összefügg, dinamikus egyensúly alakul ki. A tőkések egymás közötti versenye leszorítja a profitráták nagyságát. A nagyobb tőke kisebb profit mellett is jobban nő, mint kis tőke nagy profitráta mellett Smith-nél az árucsere munkacsere. Az áru értéke a tulajdonosnak az a munkamennyiség, amelyet azzal megvásárolhat, megszerezhet. A profit, a földjáradék meg nem fizetett munkatermék

Előbb a földesúr, majd a termelő vonja le profitját a termelőmunka után. Az érték, amit a munkások adnak hozzá a megmunkált anyaghoz egyrészt a munkabér, másrészt a munkaadó nyeresége a megelőlegezett munkabér és anyagok után.* Az árcentrumot a termék önköltsége+átlagprofitja alkotja, ez a természetes ár. Ennek nagysága a jövedelemelosztási viszonyokkal változik A magas nyereség jobban növeli az árat, mint a magas munkabér. Smith a munkaérték-elmélet szerint a profitot a munkás által alkotott értékből való levonásként, a természetes árral kapcsolatban viszont költségként értelmezi. A mezőgazdaságban, annyiban más a helyzet, hogy az önköltséget és az átlagos profitot még a földjáradék is kiegészíti, mintegy a természet munkájának költségeként. Smith a mezőgazdasági munkát produktívabbnak tartotta az iparnál, utána következik a bel-, majd a külkereskedelem, a befektetés sorrendje viszont szerinte

ellentétes (a valóságban nem). Smith műve jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a közgazdaságtant vagy politikai gazdaságtant új, önálló tudományként kezdték felfogni. * Marx kizsákmányolási elméleteinek gyökere is itt van. Amikor a tőkés a munkabéren vett eleven munkamennyiséget vásárol, többet kell, hogy kapjon a bérhavakban megtestesült munka mennyiségénél, különben nem lenne profitja. Marx ezt úgy oldotta fel, hogy a munkás a munkaerejét adja el, aminek értékét a munkaerő újratermelésének költségei határoznak meg. A klasszikus iskola megszületése 1776-ra tehető, amikor megjelent az új paradigma, Adam Smith „A nemzetek gazdagsága” c. műve A klasszikus kor vége a marginális forradalomhoz, 1871-hez kötődik. Ezt az évszázadot Smith, Ricardo, Say, Senior és Mill neve fémjelzi Marx nem tartozik ide, mert inkább önálló fejezetet képvisel a gazdaságtan történetében. A klasszikus iskola olyan tud. Közösség, amely

folyamatos és többé-kevésbé homogén beszédmódot alakított ki a közgazdaság alapvető paradigmájának, az árak révén hatékonyan és önszabályozóan működő, a gazd-i cselekvők egyéni érdekei és a társadalmi célok között központi akarat vagy terv nélkül elfogadható harmóniát teremtő piaci mechanizmus gondolatának kifejtésére és alkalmazására a hosszú távú gazd-i növ. bizt Érdekében A hangsúly a munkamegosztásra, a tőkefelhalmozásra és a piacok kiterjesztésére került. A legfontosabb elméleti konstrukciók közé, a munkaérték-elmélet, a mennyiségi pénzelmélet, a Malthus-féle népesedési törvény és a kereslet és kínálat egyensúlyát megfogalmazó Say törvény sorolható. A változás része volt a használt szókincs átalakulása is, új szavakat, valamint régieket új értelemben használtak. Adam Smith (1723-1790) Könyvének nagy volt a népszerűsége, nemcsak az elméletben, hanem a gyakorlatban is használták.

Műve sokféle kontextusban értelmezhető: jogtudományi értekezésként, erkölcsfilozófiai vizsgálódásként, a természetjogi gondolkodás követőjeként és tudományos vizsgálódás szempontjából. Tárgyköre: - Mi befolyásolja az országok gazd-i fejlődést, mi a gazdagság fő forrása - az emberi munka minden termelés tárgyiasult eredménye, függetlenül attól, hogy hol képződött (mg. ipar, ) - egy nemzet munkavégző képessége (munkaórák száma) - kialakul a munkamegosztás, nő a munka hatékonysága, aminek a piac terjedelme szabhat határt - Jövedelemelosztás és az értékelmélet - Munkaérték-elmélet: a cserét a felhasznált munka alapján kell értékelni és nem a hasznosság alapján. Ennek minden cserére érvényesülnie kellene A cserét szabályozza: - munkapiac - a termékért megvásárolható munkaerő (ezt a kettősséget később Ricardo pontosítja) - A jövedelmek keletkezése a termékek realizálása során megy végbe.

Kialakul a különböző jövedelmek term. rátája (a javak termelésében résztvevő elemek (munka, föld, tőke hozadékának, azaz a bér, profit és járadék) term. rátáinak összege), amiből a termékek term árát származtatja. A term árat így nem a munkamennyiséggel magyarázza, ami így a jövedelemváltozással együtt változik. - Nála a növekedés nem az állam gazdagságának gyarapodását, hanem az egyének jólétének növekedését jelenti, amelyet a munkamegosztás kibővülése, a termelékenység növelése tesz lehetővé. Ehhez tőkefelhalmozásra van szükség, amelynek forrása a megtakarítás Míg Smith-nél a növekedésnek a piaci korlát szab határt, addig a Say törvény a kereslet és kínálat egyensúlyát fogalmazta meg, azaz a termelés bővülésével együtt bővül a piac, minden kínálat megteremti a maga keresletét. - A gazdaság működési rendjéről szóló elemzése - Hogyan tud az egyénekből álló piac egészként

működni. - Láthatatlan kéz: mintha ez vezérelné az egyéni cselekvéseket, ami a piaci automatizmusokat jelképezi. Ha ez működik, nincs szükség állami beavatkozásra Ezt később sem nagyon korrigálják. Módszertana nem konzisztens: - részben erkölcsfilozófiai, részben gazd-i elvekre alapul, amelyek nehezen egyeztethetőek össze - mind makro, mind mikro kérdésekkel foglalkozik, de a szintek között nem teremt kapcsolatot - néha foglalkozik az időtényezővel, néha nem – ez a dinamikus elemzés gyakorlati megfigyeléseit rögzíti, gyakran ő rögzítette a fogalmakat, pl. használati és csereérték különbsége 7. David Ricardo munkássága (érték- és jövedelemelosztási elmélet)  TK. 60 OLDAL David Ricardo (1772-1823) - Abszolút előnyök elmélete - Komperatív előnyök elmélete Járadék elmélet: Say: abszolút járadék: a föld használatának átengedéséből származó kamat jellegű jövedelem. Különbözeti járadék: Jó Rossz

Profit Profit Járadék Költség árú költség Csökkenő hozadék elve törvénye: Makróökonóma Mikróökonómia Pl.: 1 1 q + 20 kg + 20 2. 2q + 30 kg + 10 3. 3q + 35 kg + 5 Az újabbés újabb ráfordítás egyre kisebb profitot eredményez, hosszútávon a gazdasági növekedés egyre csökkenő tendenciát mutat. Pénzelmélet   Currency Banking Növekvő pénz magasabb árszínvonal, pótlólagos pénz csak pang a gazdaságban Csökkenő pénz csökkenő árszínvonal a javak áramlanak A GDP határozza meg a forgalom lebonyolításához szükséges pénz mennyiségét. 8. Mennyiségi pénzelmélete és a gazdasági fejlődés Rikárdónál  TK. 7 OLDAL VÁZLAT: A társadalomban az ipari polgárság és a földesurak között kiéleződött az ellentét A bankjegyek elértéktelenedtek, a forgalomból eltűnt az aranypénz, az árak nőttek, a hitel- és pénzforgalom is válságba került Ricardo élete A politikai gazdaságtan fő feladata a

munkaérték-elméletre építve Az értéket az áruban megtestesült munka mennyiségével határozza meg A természetes ár az áruban megtestesült munka mennyiségétől független Malthus szerint a munkabérváltozást az átlagprofitráta változás ellenkező irányúsága nem egyenlíti ki Say a hasznosságot az a pénzmennyiség fejezi ki, amiért az árut a piacon el lehet adni A vállalkozó központi személy Ricardo az ipari forradalom korában élt, amikor a manufaktúrákról a gépi nagyiparra tértek át. A társadalomban az ipari polgárság és a földesurak között kiéleződött az ellentét, mindkettő saját maga számára nagyobb előnyöket remélt az ipari forradalomtól. Az ipari polgárság nagy profitjait bővítésre használta fel. Az angol ipar a világpiacon vezető, „világ gyára” szereppel bírt A ipari társadalom ellátására termelő mezőgazdaságban belföldön a földesurak a parlamenten keresztül a külföldi gabona-behozatalt

vámsorompókkal akadályozták. Magas határárakat szabtak meg a belső piacon, a behozatalt, pedig csak ezen ár túllépésekor engedélyezték. A magas mezőgazdasági árak miatt nőtt a névleges munkabér, ami csökkentette a tőkés profitot. A behozatali korlátozás az iparcikk-kivitel lehetőségét csökkentette. Ehhez hozzájárultak a napóleoni háborúk, amelyek szétzilálták Anglia külkapcsolatait, és a kontinentális zárlat. A bankjegyek elértéktelenedtek, a forgalomból eltűnt az aranypénz, az árak nőttek, a hitel- és pénzforgalom is válságba került. A kormány a pénzügy (pénzkibocsátás) tekintetében független volt, ezt az ellenzék meg akarta szüntetni. Ricardo élete két fő szakaszra bomlott: apját követve tőzsdeügynök volt, melyként meggazdagodott, majd életét a tudománynak szentelte. 1817-ben megjelent fő műve (A politikai gazdaságtan és az adózás alapelvei), melynek fogadtatása vegyes volt, minthogy a társadalom

konfliktusokkal terhes volt. Ricardo a gazdasági haladás döntő tényezőjének a tőkefelhalmozást tartotta. A tőke és a földtulajdon összeütközéseinél a tőke oldalára áll, mert szerinte a tőkefelhalmozásban az egész társadalom érdekelt. Ricardo szerint a földesurak akadályozzák a gazdasági növekedés hajtóerejét, a tőkeakkumulációt, ezért a politikai gazdaságtan fő feladata, feltárja azokat a törvényeket, amelyek az elosztást szabályozzák. Elismeri, hogy pl a gabonavámok leépítése a polgárságnak jó, a földesuraknak nem. A munkaérték-elméletre építve kimutatja, hogy adott értéket munkabérre, profitra és járadékra osztanak, akkor az egyik csak a másik rovására nőhet. A gazdasági mechanizmusokat nála is az önérdek irányítja, de pl. a vámok fenntartása az egyiknek (földesurak) jó, a másiknak (polgárok) rossz, vagyis nincs harmónia, mint Smith-nél. Ricardo azt vizsgálja, hogy minként alakulnak az elosztási

viszonyok a tőkés fejlődés során, s alakulásuk miként hat vissza a gazdasági fejlődésre. Az értéket az áruban megtestesült munka mennyiségével határozza meg. Smith nézeteivel vitatkozik, mert szerinte az áruban megtestesült munka munkamennyisége és az áruért vásárolható munka mennyisége nem azonos csak akkor, ha a munkások díjazása arányban állna azzal, amit előállítanak. Ricardo szerint a munkabérként előlegezett tőke a munkás több eleven munkáját tudja megvásárolni, mint amennyit tartalmaz, mert különben a tőkésnek nem lenne profitja. A természetes ár az áruban megtestesült munka mennyiségétől független, azt jövedelmekkel lehet meghatározni. A földjáradék megnövekedésével csökken a tőkés profit, lassul a tőkefelhalmozás és a gazdasági növekedés azt feltételezve, hogy az érték nagyságát nem érinti a jövedelmek nagysága. Adott nemzeti jövedelmen osztozkodva a profit csökkenését a munkabérek

emelkedése okozza (állítja Ricardo), de ennek okai a földesurak, mert csak a nominálbér emelkedik, nem a reálbér, aminek oka a mezőgazdasági termékek értékének növekedése, s ez a földjáradékot is növeli. Malthus: szerint viszont a munkabér növelése nem csökkenti a profitot, ha a tőkét álló- és forgótőkére osztják fel, ez utóbbi, pedig egyszerűen a munkabér. Malthus szerint a munkabér aránya az állótőkéhez képest túl kicsi vagy túl nagy, a munkabérváltozást az átlagprofitráta változás ellenkező irányúsága nem egyenlíti ki, ezért az áru természetes ára a benne fekvő munkamennyiség változásától függetlenül változik. A javak csereértékében a rájuk fordított munkamennyiség nem arányos. Csak ott nem befolyásol a munkabér nagysága, ahol a tőke összetétele átlagos Jean Baptiste Say a fogyasztó (kereslet) oldaláról közelítette meg a gazdasági összefüggéseket, a hasznosság szerinte a jószág azon

képessége, hogy emberi szükségletet elégítsen ki. A termelés hasznosság alkotása, ezért minden tevékenység, amely szükségleteink szempontjából hasznos, a produktív. Ez a hasznosság ad értéket a jószágnak A hasznosságot az a pénzmennyiség fejezi ki, amiért az árut a piacon el lehet adni. A termelési költségek nagysága is a jószág hasznosságától függ. Ricardo szerint előbb a jobb, majd a rosszabb földek kerültek megművelése, az utóbbinál nagyobbak voltak a termelési költségek, és a legrosszabb földön termelt gabona ára szabta meg a piaci árat. Say szerint a mezőgazdasági termékek iránti megnövekedtet kereslet annyira, felhajtotta az árakat, hogy azokat nagyobb termelési költség mellett is elő lehetett állítani, tehát a termelési költség nagysága a fizetőképes kereslet függvénye, ezért nem érték-meghatározó. Nem állandó hozadék mellett a kereslet a termelésre gyakorolt hatásán át hat a termelési

költségekre és az abban megtestesülő munkamennyiségre. A vállalkozó központi személy, aki a termék iránti keresletnek megfelelően támasztanak keresletet a termelési tényezők iránt (munka, tőke, föld), ezzel meghatározza azok árát, vagyis a termelési költségeket, a termelési tényezők számára, pedig a jövedelmüket, ami a fogyasztási javak keresletének forrása. A kínálatot a termelési költségek nagysága határozza meg, a keresletnek, pedig fedeznie kell a termelési költségeket. Egységes alapon tárgyalja az érték, a termelés és az elosztás jelenségét, ezzel az általános egyensúlyi elmélet előfutára, de hiányoznak az összefüggések matematikai ábrázolása. A kor fő gazdaságpolitikai kérdések: - nincs konjunktúra - túl sok pénz került a forgalomba a háború alatt, a papírpénz azonban csak helyettesítő – mi a megoldás? – papírpénz felhalmozása vagy az aranyra átválthatóság felfüggesztése (ez történt

meg) – új elmélet: mennyiség pénzelmélet: a forgalomban lévő pénz mennyiség befolyásolja az árszínvonalat - Anglia a mg. védelmében magas vámokkal sújtja a külföldi gabonát, ennek révén merül fel a jövedelem-elosztás kérdése. Ricardo szűkíti le a polgazdtan tárgykörét a jöv elosztásra, és csak ezt követően lehet a gazdaság növelését elemezni. - Malthus a legpesszimistább hangvételű – népesedési elmélet (1798): a népesedés gyors ütemben nő, míg a mg-i termelés nem tud ezzel lépést tartani – ez nagyfokú elszegényedést okoz. Ez sokáig érvényes volt, hiszen a lakosság száma gyors ütemben nőtt és a mg. is csak csökkenő hozadék mellett tudott termelni. Ricardo Ő tőzsdeügynök, aki 1817-ben megjelent művében, a Pol. gazdtan és az adózás alapelveiben, mint gyakorlati szakember megpróbálja Smith logikai hibáit kijavítani. Mit módosít: - csak gazdaságelméletre alapoz és az erkölcsfilozófiára nem - a

hosszútávra és a makroökonómiára helyezi a hangsúlyt - vizsgálata nem gyakorlati oldalú, hanem tudományos elemző – eddig kötődött a valós gazdasághoz a pol. gazd, most elvont tudomány lett, bár a matematikai formulák még nem jelennek meg. - leszűkíti a tárgykört a jövedelem-elosztásra Módosítások Ricardo, Say és Malthus részéről: - Munkaérték-elmélet – logikailag akarja megalapozni, szerinte a termékre fordított munka mennyisége a döntő - Értékelmélet – nem csak munkaráfordítás van, hanem termelési eszközöket is használunk. - Jövedelem-elosztás – a ráford. munka mennyiségétől függ, ami értéket hat meg, ami meghatározza a munkabért és a profitot (az a maradék, ami az értékből a munkabér levonása után megmarad), amik csak egymás rovására változhatnak. A földjáradék nem jelenik meg mint az érték alkotóeleme. - Say azt mondja, hogy a termékek értékét a hasznosság határozza meg és nem a

ráfordított munka. Ricardo cáfolata: vannak javak, amelyek hasznosak = kis értékűek (víz) és kicsit hasznosak = nagy értékűek (gyémánt) - Ricardo szerint a profit mind a munkabérrel, mind a tőkelekötéssel arányban van. Malthus szerint ez azonban nem egyeztethető össze. Mivel az ágazatok az álló és forgótőke alapján nagyon különböznek, Ricardo elvei csak akkor érvényesülhetnének, ha ezek aránya minden ágazatban megegyezne. Ricardo válaszul nem tudja munkaérték-elméletét 100%-osan fenntartani, de szerint a jövedelmek változása csak 6-7% változást okozhat. A jöv.elosztás és az értékelmélet kapcsolatának vizsgálata, ok-okozati összefüggéseinek keresése áthatja a kl. iskolát - Földjáradék – Ricardo szerint a mg-i termékek értékét az előállításhoz szükséges munka mennyisége szabályozza. A legrosszabb minőségű földön is biztosítani kell a munkabért és a profitot, ami a mg-i termékek árát határozza meg. A

jobb földeken kevesebb ráfordítással lehet termelni, ami az árban többletet jelent. Kérdés: hogyan tudnak a legrosszabb földön termelők profithoz jutni, hiszen egyre többen termelnek rossz földeken, nő a mg-i termékek ára, és a jobb földeken termelők profitja egyre nő. Ha nő a termékek ára, nőni kell a béreknek is, hogy megvehessék azt, így azonban csökken a profit. Ricardo javasolja, hogy töröljék el a gabonavámot, mert akkor az olcsóbb külföldi gabonát behoznák, és az kielégítené a keresletet és nőne a profit. Szerinte az államnak be kellene avatkozni a gazd-i folyamatokba - A Say törvény a kereslet és kínálat egyensúlyát fogalmazta meg, azaz a termelés bővülésével együtt bővül a piac, minden kínálat megteremti a maga keresletét. Ezt Ricardo is elfogadja Malthus azonban nem fogadja el, szerinte a termelés növekedésével és így a jövedelem növekedésével nem a munkabér-jövedelem nő, a tőkések ezt nem képesek

teljesen elkölteni. 3 személyre (papság, földbirtokosok) is szükség van, csak így lehet egyensúly. Klasszikus gazdaságtani elméletek: láthatatlan kéz + munkaérték-elmélet + mennyiségi pénzelmélet + csökkenő hozadék elve + Say dogma Ricardo jövedelemelosztási elmélete. A munkanélküliség és a piac kérdéseiben elfoglalt álláspontja. Vázlat: Ricardo élete Fő műve alapvető kérdése az elosztási viszonyok vizsgálta A külkereskedelem és a technikai, közlekedési fejlődés csak annyiban érinti a profitrátát, ha megváltoztatja a munkabért A földjáradék „A gabona ára nem azért magas, mert földjáradékot fizetnek, hanem azért fizetnek földjáradékot, mert a gabona ára magas” Nincs igaza amikor azt mondja, hogy a pótlólagos tőkebefektetés határozza meg a mezőgazdasági termékek piaci értékét A piac és a munkanélküliség (utóbbi mikro- és makroszinten Ricardo élete két fő szakaszra bomlott: apját

követve tőzsdeügynök volt, melyként meggazdagodott, majd életét a tudománynak szentelte. 1817-ben megjelent fő műve (A politikai gazdaságtan és az adózás alapelvei), melynek fogadtatása vegyes volt, minthogy a társadalom konfliktusokkal terhes volt. Ricardo a gazdasági haladás döntő tényezőjének a tőkefelhalmozást tartotta. A tőke és a földtulajdon összeütközéseinél a tőke oldalára áll, mert szerinte a tőkefelhalmozásban az egész társadalom érdekelt. Fő műve alapvető kérdése az elosztási viszonyok vizsgálta. A profit az áru értéke és a munkabér különbsége, a földjáradék a munkabéren és profiton felüli felesleg a jobb minőségű földeken befektetett tőke után. Az elosztási elmélet alapja a munkabérelmélet A munkabér a munkaáru értéke, a munka értéke, pedig a munkás és családja fenntartásához szükséges javak értéke. A nominálbérek ezért emelkedhetnek, a reálértékük azonban nem haladhatják túl a

létfenntartási javak minimumát. A kereslet-kínálat törvénye szorítja le a munka átlagos árát a létfenntartási javak értékére. A létminimum nem megváltoztathatatlan nagyság A profitráta nála gyakran a profit és munkabér aránya, annak változása a munkabér változásától függ (mert az előlegezett tőkét pusztán csak munkabérre fordítják). A felhalmozás a megtakarított jövedelmek nem a munkások létfenntartásainak előlegezése, az állótőke pótlására és növelésére szolgál, vagyis végső soron forgótőke. A külkereskedelem és a technikai, közlekedési fejlődés csak annyiban érinti a profitrátát, ha megváltoztatja a munkabért. A profitráta és a munkabér nagysága ellentétesen változik, egyszerre csak akkor, ha pl. nő a munkanap hossza, tehát több érték termelődik, mint amennyivel a munkabérük nő. A profitráta azért csökken, mert a mezőgazdasági termékek értéke növekedése miatt nő a nominális bér. A

csökkenés megállítására lehetővé kellene tenni az olcsóbb külföldi gabona beáramlását, a gabonavámokat le kellene bontani. A földesurak érdeke szemben állt a társadalom érdekével, a gazdasági fejlődés előnyeit a földesurak sajátítják ki maguk számára. A földjáradék nem lenne, ha a minden föld azonos tulajdonságú lenne, a mennyiség, pedig korlátlan és minőségileg egyforma. A termelés során először a legjobb földeket foglalták le, majd a népesség növekedésével a rosszabb földeket is művelés alá vették, ahol csak nagyobb munkamennyiséggel lehetett ugyanazt az eredményt elérni. Az átlagprofit elérése érdekében a legrosszabb földön végzett munka értéke szabja meg a mezőgazdasági termékek értékét, de így a jobb földön termelők extraprofithoz jutnak, amit viszont földjáradék formájában ki kell fizetniük a földesúrnak, s így csak az átlagprofit marad meg nekik. „A gabona ára nem azért magas, mert

földjáradékot fizetnek, hanem azért fizetnek földjáradékot, mert a gabona ára magas”. A földjáradék a természeti viszonyokkal, a föld csökkenő hozadékával kapcsolatos. A föld hozamának csökkenésével a mezőgazdasági termékek értéke egyre nő, a munkabér a nehezebb körülmények miatt nő, a profitráta csökken (a valóságban ez csak akkor igaz, ha a technika nem változik, ezért a csökkenő földhozadék elmélete nem szükséges). A kor felfogása szerint a népesség növekedése növeli az ipari és mezőgazdasági árakat, az iparban azonban a kínálat hamarabb felzárkózik a kereslethez, azért az árnövekedés leáll, de a mezőgazdaságban a kínálat felzárkózása nem jelenti az ár csökkenését, sőt ellenkezőleg, még a földjáradék is nő. Ennek oka az, hogy az új földterületeken való termelés költségeibe bekerült a művelhetőségre való átalakítás költsége is. Ricardo nem tudta megmagyarázni, hogy a legrosszabb

földekért miért kell földjáradékot fizetni, ez ugyanis azt jelentené, hogy a munkakülönböző értékeket alkotna a termelési ágtól függően, de ez az, amit Ricardo tagad. Ricardo ezért ezt azzal magyarázta, hogy a mezőgazdaságban az átlagprofit feletti extraprofit a termelőt újabb befektetésekre ösztönözné, s ezt addig folytatná, amíg csak az újabb befektetésekkel legalább az átlagprofitot eléri. A bérlő azonban csak azért mehetett el eddig a határig (önköltség+átlagprofit), mert az illető földbe alkalmazott más tőkebefektetések meghozták már a földjáradékot is. Nincs igaza, tehát amikor azt mondja, hogy a pótlólagos tőkebefektetés határozza meg a mezőgazdasági termékek piaci értékét. Piac: a növekedés során a kereslet a kínálathoz igazodott. A piac együtt nő a termeléssel, növekedésének nincsenek korlátai. A profitráta társadalmi mértékben sohasem csökkenhet a kereslet elégtelensége folytán, csakis

a munkabér növekedése okozhatja ezt. Munkanélküliség: korlátlan tőkebefektetési lehetőségek mellett nem lehet tartós. A munkabérek emelkedése a gépesítés fokozását is maga után vonja, a kettő állandó versenyben van egymással. A gépesítéssel nő a munka termelékenysége, csökken a fogyasztási javak árszínvonala A tőkésosztály így többet tud megtakarítani és befektetni, amivel nő a foglalkoztatás, így a kezdetben megnőtt munkanélküliség ismét lecsökken. Ez azonban csak mikroszinten igaz Makroszinten a fogyasztás csökkenése nem a megtakarítás növekedéséhez, hanem a profit csökkenéséhez vezet, a beruházás nagysága határozza meg a megtakarítás nagyságát, a beruházást, pedig jelentős részben hitelből valósítják meg. Egyszerre nőhet a beruházás és a fogyasztás, ezáltal pedig a profit, mert az a tőkések kiadásainak nagyságától függ. A felhalmozás során a tőkések választhatnak olyan tőkeigényes

beruházást is, amellyel nem nő a munkaerő kereslete. Keynes mutatott rá, hogy pl. állampapírok vásárlásával a profit pénzben is heverhet 9. A rikardoi iskola bomlása: James Mill, Malthus, John Stuart Mill  TK. 85 OLDAL James Mill (angol gondolkodó) Fő kérdése: A munkás miért nem kapja meg azt a bért, amit megtermel? Válasz: Azért mert nem várja meg azt, amíg elkészül, ezért előre diszkontáltan megkapja bérét. John Stuart Mill: Az árukat csoportosította a kínálat szempontjából 1. Állandó kínálatú javak pl: föld 2. kínálata változik: ha a kínálat nő a költség is arányosan lineárisan nő 3. kínálata változik: a kibocsátás nő a költség egyre gyorsabban nő Malthus: Keyns előfutárának tekintik, kilóg a klasszikusok közül Tagadja Say piac elméletét, a magára hagyott gazdaság nem működik, jól kell egy harmadik személy. Hosszú távon a lakosság létszáma gyorsabban nő, mint az élelmiszertermelés, a nyomor

elkerülhetetlen – ez az állítása nem igazolódót be. A ricardoi iskola bomlása Ricardo munkaértékelméletét támadták meg, konkrétan azon két állítását miszerint az egyenlő munkamennyiségek cseréjének a törvénye, másrészt, pedig egyenlő tőkék azonos profitot hoznak függetlenül az őket mozgásba hozó eleven munka mennyiségétől. James Mill szerint a munkás megkaphatja munkájával létrehozott teljes értéket, de ehhez meg kellene várnia, amíg a termék elkészül, majd realizálják. De mivel a munkás a legkényelmesebb és biztos jövedelmet részesíti előnyben, ezért megkapja a vállalkozótól előlegként a bért, és ezen előleg fejében a vállalkozó „kárpótlásra” tart számot, amely a profit. Mill a profitot kamatként igyekszik feltüntetni. Mill szerint a tőke felhalmozott profit MacCulloch a tőke profitjában a holt munka bérét látja. John Stuart Mill Vannak javak, amelyek mennyiségét nem lehet tetszés szerint

szaporítani, Ricardo-nál ritkasági javak. Ezek árát a keresleti oldal határozza meg Azon árucikkek, amelyek nincsenek alávetve annak, hogy tetszés szerint szaporítsák őket a kereslet, és kínálat szerint alakulnak mind az árakat, mind a mennyiséget illetően. Mill szerint Say mellett ő ismerte fel ezt először Második csoportba olyan javakat sorol, amelyek mennyisége tetszés szerint növelhető változatlan árak mellett. Az árat itt csak a kínálat oldal határozza meg A harmadik csoportba olyan javakat sorol, amelyek mennyisége ugyan tetszés szerint növelhető, de csak növekvő költségek mellett. Először Mill úgy gondolta, hogy magángazdaságban a verseny szabadsága miatt megvalósul a legnagyobb jólét a társadalom többsége számára. Később azonban rádöbben arra, hogy a túltengő individualizmus, s nem megfelelő védelem folytán a tulajdonjoggal való visszaélés következtében nő az egyenlőtlenség mind a tulajdon mind a

jövedelemelosztásban. A vagyonmegosztást elválasztotta a termeléstől. Míg a termelés örök törvényszerűségek alapján működik, addig a vagyon megoszlás kizárólag emberi intézmény. Újabb problémák a 1830-as évek körül: - Az első komoly gazd-i váltság alakul ki, ami időnként megismétlődik. Kérdés, mi az oka, hiszen nincsenek akadályozó tényezők. - Társadalmi feszültségek kerülnek felszínre (pl. az 1848-as forradalmakhoz is ez vezet) – elindulnak a munkásmozgalmak – Marx és Engels első műve is megjelenik: Kommunista kiáltvány - Társadalomfilozófia is változik: Comte – pozitivista társ. elmélet: képes-e a pol gazd tan előrejelzéseket tenni és emellett a kor gondolkodásának színvonalán maradni. Senior Ő teljesen szakítani akar Ricardo-val, inkább Say-jel azonosul. Ő próbálja meg először lefektetni a pol. gazd tan-ra vonatkozó elveket 4 axiómát határoz meg, amelyekből kiindulva, amiből kiindulva a pol.

gazd tan helyesen tud majd érvelni Stuart Mill A korszak legnevesebb közgazdásza. Politikai gazd tana a Ricardo-i pol gazd tan-t próbálja a kor elvárásainak megfeleltetni, úgy, hogy a tudományos rangja is megmaradjon. Könyvével Smith helyére pályázik, 1890-ig tankönyvként is használják (Marshall váltja le). Kortársai elhatárolódnak tőle, Marshall értékeli majd pozitívan. Ez a kl. iskola utolsó lépése és megmutatja, hogy a kl iskolában nincs továbblépés Nem sikerült megújítania a kl. pol gazd tant, sőt inkább a hanyatlását segítette elő, mivel újabb problémákat vetett fel. 10. Marx közgazdasági nézeteinek lényeges elemei Marx 1867 – A tőke (csak az első kötete jelent meg az életében, a többi csak utána) Elmélete problematikus, kérdéses, hogy kínál-e új alternatívát. Mivel a kommunista kiáltványt is ő adta ki, csak szűk körben aratott sikert. Hatása később sem nagyobb, mivel összefonódik politikai

munkásságával. 1930 körül, a világválság idején fedezték fel, hogy van mondanivalója az utókor számára. Művével célja az elméleti hiányok megoldása Ricardo-ra támaszkodva, bár őt sem tartja logikailag megfelelőnek. Elméletének alapja a munkaérték-elmélet Bár a klasszikusok témáival foglalkozik, és fogalmát használja és ezért a klasszikus iskola utolsó tagjának, lehet tartani, mégis inkább önállóként tartják számon, mintsem a kl. iskola tagjának Oka, hogy olyan mértékben tér el a klasszikusok filozófiájától (elemzési célja, vizsgálati tárgyköre), hogy nem tartozhat közéjük. Vizsgálatának célja a tőkés társadalom gazd-i mozgástörvényeinek meghatározása. Rámutat, honnan hová fejlődik a gazdaság. Fejlődés = tőkés társ Bukása Elemzésekor nem szűkít le a tiszta gazd. Tanra, hanem tágabb gazd-ban értelmez Gyökerei a német filozófiába nyúlnak vissza: Hegel, valamint a történelmi materialista

szemlélethez (a változások az anyagi természethez vezethetők vissza). Filozófiája is eltér a klasszikusokétól. Elutasítja a láthatatlan kezet, nem hisz a piaci automatizmusban. Bírálja a Say dogmát, a menny-i pénzelméletet, szerinte lehet tartós munkanélküliség. A német történeti iskola Ezt Marx nem fogadta el. Bírálatuk alapját az elmaradott német gazdaság jelentette Alapítója: Rocher. Hangsúlyt váltott mind tárgykörében, mind elemzési módszerében: nem szabad általánosságokat levonni, azokat alkalmazni kell az adott ország specifikumaira és inkább leíró jellegű, legyen. Hatás: - Németországban általános és Kö-K-Eu-ban jelentős - Amerikában és Angliában is vannak követői, akik csalódtak a kl-ban 11. A múlt századi francia közgazdasági gondolkodás (John Batis Say)  TK. 97 OLDAL Say szerint az árú értékét a hasznossága határozza meg. Ő a kapocs a munkaérték és a határhaszon elmélet között. -

járadék elmélet - piac elmélet (Say Dogma= piac elmélet) minden kínálat megteremti a maga keresletét és ez fordítva is igaz! A Makró piacon összeségében nem lehet túlkínálat, túlkereset, az árak, kamatok tökéletesen rugalmasak egyes rész piacokon lehet altérés. VÁZLAT: Történelmi háttér Malthus véleménye a gazdasági növekedésről Keynes és a neoklasszikusok véleménye A profit realizálásának kérdése A pénzbérek, a foglalkoztatottság és a kereslet összefüggései A harmadik személyek Malthus tévedései Az állam szerepe a beruházásokban Say piacfelfogása a pénzről, a túltermelésről A napóleoni háborúk véget értek, csökkentek az állam katonai kiadásai, csökkent a hadikonjunktúra, a leszerelt katonák növelték a munkanélküliséget. Malthus a növekedés rövidtávú kérdéseivel foglalkozott. A gazdasági növekedés alapfeltétele nála a megfelelő kereslet a felhalmozás során megnövekedtet

termékmennyiség számára, a megfelelő nyereséggel. A keynesi elméletben a hangsúly azon van, hogy mik a feltételei annak, hogy a gazdasági fejlődés során a kereslet együtt nőjön a termeléssel. A neoklasszikusoknál a kereslet alakulásának kérdéséről áttevődött a termelés növekedésének problémájára. Malthus tévesnek találja Ricardo és Say ama tételét, hogy a tőkefelhalmozás biztosítja a keresletet. Szerinte nincs biztosítva a tőkés gazdaságban, hogy a piac együtt nőjön a termeléssel. A piackérdés nála a profit realizálásának kérdéseként jelentkezik. Akkor van profit, ha a kereslet az árakat termelési költségek, fölé hajtja. A produktív munkások költekezési csak a munkabért térítik vissza a tőkésosztálynak, azaz termelési költségeket realizálnak, nem profitot. A felhalmozás nála a profit egy részének produktív munkások alkalmazására történő fordítása, így csak a tőkésosztály fogyasztási

kiadásai révén nőhet. Ha a fogyasztás viszonylag merev, akkor nem nő olyan mértékben, mint a fogyasztási javak kínálata. Ilyen körülmények között a beruházások nyomán meg növekedett fogyasztási cikkeket csak akkor lehet realizálni, ha nő a reálbér, ez viszont csökkenti a profitot. Azaz egységnyi fogyasztási cikkre a tőkések egyre kevesebb fogyasztási kiadások jutnak, így egyre kevesebb profit, a termelés is csökkenő ütemben nő, ezért nő a munkanélküliség. Szerinte a pénzbérek csökkentése nem növeli a foglalkoztatottságot, hanem csökkenti az áruk keresletét, ezzel az árszínvonalat, a csökkentett bérek melletti növelt foglalkoztatás, pedig jobban növelné a termelést, mint a keresletet. Szerinte olyan fogyasztókra lenne szükség, amelyek nem termelnek, de vásárolnak, s keresletükkel az árat a termelési költség fölé hajtják, azaz a produktív munkásokon kívül szükség van harmadik személyekre, pl.

földbirtokosok, nem termelékeny munkások (vezetők, katonák, bírók, ügyvédek, orvosok, papok, házi cselédek). Malthus nem ismeri fel: e személyek nélkül is van profit, mert azt elsősorban a tőkésosztály beruházásai realizálják. A beruházás beéréséig a tőkések játsszák el a harmadik személy szerepét, de utána a beért fogyasztási cikkeket csak akkor lehetne realizálni, ha nőne a munkások reálbére, ami csökkentené a tőkések reálprofitját. A beruházás beéréséig a piacot növeli, ezzel lehetővé teszi a profit realizálását. Az egyre több beruházást, amire szükség van, a magántőkés egyedül nem finanszírozhatják, ezt az államnak kell megtennie. Ezek az állami kiadások növelik a tőkésosztály bevételeit, de nem a költségeit, az így keletkező profitot viszont értékpapírokba fektetik. A földesurak nagy járadékainak igazolására szerinte a földjáradékból való költekezés szükséges a profit

realizálásához, míg a munkásságnak az élelmiszerek állítólagos elégtelensége miatt önmegtartóztató életet kell élnie. Say szerint termékeket termékért vagy szolgáltatásért vásárolnak, a pénz csak a cserét elősegítő közvetítő eszköz. Az „eladási utak elmélete” értelmében bárki, aki árut kínál eladásra és egy másik árut, akar cserébe, tehát az eladó egyben vevő is, és fordítva, ebből ered az „eladók és vevők metafizikus egyensúlya”. A termelő áruja eladása után igyekszik minél előbb vásárolni, mivel használati értékre van szüksége, ezért a pénztől el is lehet tekinteni. Tagadja az általánosa túltermelési válságok lehetőségét, mert szerinte az össztermelés együtt nő az összkereslettel, a túltermelés ezért csak részleges lehet, és együtt jár más részek hiányával. Say abba a hibába esett, hogy szerinte a megtakarítást fogyasztásra és/vagy beruházásra költik el, a pénz csak

forgalmi eszköz, önmagáért senki sem akarja megtartani. Pozitív vonása elméletének, hogy a tőkés termeléssel a piac is bővül, a tőkés termelés fejlődésének útjában álló akadályokat meg kell szüntetni, ezért ismerte el Ricardo is Say piacelméletét. 12. A matematikai közgazdaságtan kezdetei (Cournot, Dupuit) Antoine Augustin Cournot közgazdasági nézetei A matematikai közgazdaságtan egyik első úttörője volt A.ACournot Cournot elsősorban a kereslet monopólium és a duopólium terén alkotott maradandót. A határelemzést a vállalat magatartására alkalmazza és meghatározza a maximális profit elérésének a feltételeit. Függvényszerű viszonyt állít fel a kereset mennyiség és az ár között. Később ez a Marshall-féle keresleti függvényként vált ismertté. Cournot rámutat, hogy a D = F(p) függvényben a kereslet ellentétes irányban változik az árral. Felismeri a kereslet árrugalmasságát is, hogy bizonyos javak

kereslete az árváltozás hatására nem azonos mértékben változik. p ama nagyságát, amelynél az eladott áruk összes értéke maximális Cournot a következőképpen határozza meg: F(p) + pF’(p) = 0. Cournot feltételezi, hogy a monopolista vállalatnak nincsenek termelési költségei, s olyan árat állapít, meg amelynél az eladott áruk összes értéke maximális ezt a fenti egyenlettel adhatja meg. Amikor a termelési költségeket is bekapcsolja, akkor a Marshall-féle belső gazdaságosságra tapint rá. Cournot rámutat arra, hogy a termelő termelését leállítja, ha a költségnövekmény a hozadéknövekményt meghaladja. Amikor a kettő megegyezik annál az árnál lesz a profit maximális, és ezen az áron adja a monopol a termékét. Ez a pont a Cournot-féle pontként vonult be a szaknyelvbe. Arséne Jules Étienne Juvénal Dupuit közgazdasági nézetei A csökkenő hasznosság elve, a határhaszon gondolat, a később Marshall által megfogalmazott

fogyasztói járadék vagy fogyasztói többlet bontakozik ki munkáiban. Cáfolja Say azon állítását, hogy a hasznosság mérték az árral lenne egyenlő. Dupuit szerint valamely jószág hasznossága más és más minden fogyasztónál. A csökkenő hasznosság elvét is levezeti Dupuit és ezzel lehetővé teszi a keresleti függvény megalapozását. A monopolista árrétegződést Dupuit abból vezeti le, hogy ugyanazon árut az egyes fogyasztók eltérő áron értékelik. A monopolista cég ugyanazt az árut más csomagolásban, különböző üzletekben különböző áron árulja. 13. A német közgazdaságtan a múlt század elején Friedrich List  TK. 107 OLDAL - List : (Német gondolkodó 1789-1847) álltása szerint az a szabadelvűség, amit Say és Ricardo hirdet, nem mindenhol érvényesül. A védő vámok a gazdaság megerősítését szolgálják. Nem az egyén, hanem a nemzeti érdek a fontos az egyén alá van rendelve, később ez erősíti az

egyént. IPAR nélkül a nemzet félkarú óriás, Ő is az iparban látta a fejlődést Korában nem fogadták el nézeteit. VÁZLAT: List hatása a magyar közgazdaságtanra Németország történelmi helyzete A szabad kereskedelem és az angolok bírálata és a különböző fejlettségű országok helyzete A klasszikusok és Smith bírálata, a termelőerők elmélete Az egyéni és társadalmi érdekek különbsége A produktív munka fogalma A fejlettség fokai és azok elérése List működése nagy hatással volt az 1840-es évek magyar közgazdászaira, főleg Kossuthra. Fő műve „A politikai gazdaságtan nemzeti rendszere”. A német fejlődés kérdései sok hasonló vonást mutattak a magyaréval, pl. a gazdasági függetlenség előnye tekintetében Ekkoriban Németország feudálisan széttagolt volt, a tőkés gazdaságot sok feudális maradvány fékezte, a földesurak nagy politikai hatalommal bírtak, érdekeik ütköztek a polgárságéval. A szűk

belső piac mellett az angol piacra voltak utalva, ezért a német közgazdászok támadták az angol gabonavámokat és kereskedelmi korlátozásokat. A fejletlenebb német ipar állami támogatást igényelt, az ipari védővámok, pedig azzal fenyegették a német mezőgazdaságot, hogy az angolok tovább növelik az akadályokat. List a polgárság érdekeit képviselte, de kompromisszumos megoldásra törekedett azt bizonygatva, hogy az általa javasolt fejlődési út a földesuraknak is jó lesz, sőt még kedvezőbb, mint a polgárságnak: a megnövekedtet ipar több mezőgazdasági terméket, igényel, azok árszínvonala nő, a mezőgazdasági termelékenység nőni fog, nő a földjáradék, a haszon, a munkabér, a járadék és a tőkék szaporodása, pedig a föld és a munka csereértékének emelkedését követi. Célja nem a magyarázat, hanem a tőkés fejlődés meggyorsításához vezető út megmutatása. Szerinte az angolok azért hirdetnek szabad kereskedelmet,

mert gazdasági előnyük olyan nagy, hogy nem kell tartaniuk más ipari országok versenyétől. A szabad kereskedelem előnyei csak akkor lennének kölcsönösek, ha mindkét fél megközelítőleg azonos fejlettségű lenne, ezért először a kevésbé fejlett országokat mesterségesen kell az angolokkal azonos szintre emelni. Bírálja az angolokat azért, mert az eltérő fejlettségi fokokat nem veszik figyelembe. A különböző fejlettségi fokon álló országoknak más-más gazdaságpolitikára van szükségük, nincs azonos kaptafa, a fejletlen kapitalizmus megerősödéséig a gazdaságot védeni kell, utána lehet szó szabad kereskedelemről. List hangoztatja, hogy az angolok a kereskedők szempontjából szemlélik a gazdasági folyamatokat, kozmopolita tanokat hirdetnek, mert csak azt nézik, hol lehet a legolcsóbban vásárolni és a legdrágábban eladni, a hazai érdekeket nem veszik figyelembe, azaz hogy az olcsó behozatallal tönkretehetik a hazai cégeket.

List véleménye erősen nacionalista, az egységes belső piacért és a német nemzeti ipar védelméért száll síkra, ezért rokon vonásokat mutat a merkantilistákkal. Vizsgálódásának középpontjában a termelőerők elmélete áll, a közgazdaságtant nemzeti tudománynak tekinti, míg szerinte a klasszikusok a kozmopolita csereértéktant állítják középpontba. List szerint a fejlődés kulcsa a nemzet termelőerőinek fejlődésében áll, még ezért áldozatot kell is hozni. Hangsúlyozza, hogy nem az egyéni érdekek alakítják a társadalom gazdaságát, mert a több mint egyszerűen az egyéni érdekek összege, hiszen azok felett áll, és csak állami segítséggel megvalósítható. Felismerte, hogy a termelőerők fejlődése függ a fennálló társadalmi viszonyoktól (állam, nemzet, nemzeti intézmények, jogrend, nemzeti szokások, erkölcsök). Produktív munka szerinte az, ami valamiképpen kapcsolódik a termelőerők fejlesztéséhez, bírálja

Smith-t, mert az csak az anyagi termelést tekintette produktívnak, és materialistának tarja őt és a klasszikusokat. A fejlett ipart tartotta a nemzeti önállóság zálogának A belső piacot fontosabbnak tekintette, mint a külsőt, az ipari fejlődés foka, pedig megmutatja a társadalmi fejlődés fokát Ezek: 1. vadállapot, 2 pásztorkodás, 3 földművelés, 4 földművelés-ipar, 5 fölművelés-ipar-kereskedelem. A földművelés-ipar állapotot akkor lehet csak elérni, ha a többi ország is azonos fokon áll, egyébként csak állami támogatással, védővámokkal, de nem huzamosan, csak a felzárkózás idejéig, utána következhet a szabad verseny. Friedrich List – nagy hatással volt Széchenyire, aki szerint a gazd-nak nemzeti jellegűnek is kell lennie. 14. A Német közgazdaságtan a múlt században (Thünen, H Gossen)  TK. 113 OLDAL Gossen (porosz állami tisztviselő volt) - I. határhaszon elv - II. Csökkenő hozadék elv: a fogyasztó akkor

költi el optimálisan jövedelmét, ha az utolsó pénzegységre eső határhaszna egyenlő. Thünen telephelyelmélet: annyi embert érdemes alkalmazni, míg az utolsó munkásnak kifizetet bér a hozam értékével azonos. A határtermék egyre kisebb lesz. A marginalisták előfutárai: - Thüner – német földbirtokos, aki a vállalatszervezést érinti. Ő fedezi fel a határtermelékenységet, meddig menjen el a bérmunkások alkalmazásával - Cournot – fr – gazd. tud-nak matematikai eszközöket kell használnia – ker fv + ker rugalmasságot ő értelmezi először - Gossen – korában nem ismert – de ő fogalmazza meg a határterméket, amit róla neveznek el. A marginalista forradalom utal arra, hogy azt 1870 körül 3 könyv alapozta meg egymástól függetlenül 3 országban: Jevons (angol) 1871, Walras (fr.) 1874 és Menger (osztrák) 1871 Mindhárman meg akarják újítani a gazd. elm-et, aminek alapvető építőköve a csökkenő határhaszon elve.

Összeköti őket, hogy az alábbiakat szükségesnek tartották: - az értékelmélet központba állítását a közgazdasági elméleti rendszerben, az egyénből kiinduló gazdálkodásmagyarázatot és precízebb, tudományosabb kategóriarendszer kialakítását. Marginalista forradalom A marginalista forradalom utal arra, hogy azt 1870 körül 3 könyv alapozta meg egymástól függetlenül 3 országban: Jevons (angol) 1871, Walras (fr.) 1874 és Menger (osztrák) 1871 Mindhárman meg akarják újítani a gazd. elm-et, aminek alapvető építőköve a csökkenő határhaszon elve. Összeköti őket, hogy az alábbiakat szükségesnek tartották: - az értékelmélet központba állítását a közgazdasági elméleti rendszerben, az egyénből kiinduló gazdálkodásmagyarázatot és precízebb, tudományosabb kategóriarendszer kialakítását. Mi az új? - - Új tárgykör-megközelítés: - nem a gazdagság forrását keresik (Smith), hanem az alapvető probléma a

gazd. adott erőforrásainak allokációjához kapcsolódik (optimalizáció) - rövid távú elemzés - az egyén álláspontján állnak (mikro) Új módszertan: határelemzés – ezt nem matematikai úton, hanem verbálisan vezeti le Szakít a munkaérték-elmélettel – szubjektív értékelméletet alakít ki, amely során a határhaszonnal hat. meg az értéket – így ez értékforradalom is! Ennek értelmében a javakat elsősorban a fogyasztó értékeli. - Továbbra is fenntartja a láthatatlan kezet Nem tárgyalják a gazd-i növekedést – felvállalják a Say dogmát Gossen 1854-ben megjelent könyvében megállapításai közül 2 kiemelkedő, ezeket később Gossen I. (a folyamatos fogyasztás során az addicionális egységek egyén számára való hasznossága csökken = csökkenő határhaszon elve) és II. törvényének (az egyén akkor maximálja a hasznosságot, ha a különböző felhasználásokban az utolsó egység haszna azonos nagyságú) neveznek.

15. A gazdasági Romanticizmus (Sisimondi)  TK. 120 OLDAL Sisimondi (adam Müller nem kell!) XIX. sz 30 évek egyre több kritika fogalmazódik meg - Társadalmi kép - romanticizmus visszanyúlás a múltba (a manufakturát kell visszaállítani) Önellátó és tevékenységét termékét, piacra viszi. A tőkés és munkás közé egy kapcsolatot épít be, itt jelenik meg a munkanélküli segély, utópia. A XIX. század végén a tőkés termelési mód már megszilárdult, legyőzte a termelés feudális módját. Smith-nél a munkáslétszám és a munka termelékenységének növekedése összefügg, mert a munkamegosztás szélesedése növeli a termelékenységet, ehhez viszont szükség van előzetes tőkefelhalmozódásra. Ricardo is a tőkeakkumuláció kérdésével foglalkozik A régi intézményi korlátok lebontását a klasszikus közgazdászok is harcoltak, de figyelmük inkább a hosszú távú gazdasági problémákra és az optimális

eszközfelhasználásra irányult, a gazdasági összefüggések nagy részét a termelés oldaláról közelítették meg, az áralakulást a kínálat, az áralakulást a termelési költségek oldaláról közelítették meg. Fel kellett oldani az ún Értékparadoxont, azaz hogy miért lehet kevésbé hasznos javaknak magas ára, míg a hasznos és nélkülözhetetlen javaknak alacsony. A régi osztrák iskola legkiemelkedőbb képviselői Menger, Böhm-Bawerk és von Wieser voltak, az újé Mises, Hayek, Heller Farkas. Képviselői a csereértéket, az áralakulást genetikus, kauzális módon igyekeztek meghatározni, amely különbözött a keresleti, kínálati függvények révén történő egyensúlyi ármeghatározástól. Bőhm-Bawerk pl a határárokról azt kívánja megmutatni, miként jön létre a fogyasztók szubjektív ítéleteiből, mint okból közvetlenül a keresletet, kínálatot egyensúlyba hozó piaci ár. Feltételezi, hogy osztatlan árut hoznak a piacra,

amelyből a vevők csak egy-egységet kívánnak megvásárolni, az eladók csak egy-egységet kínálnak. Mivel mindenki csak akkor cserél, ha fogyasztói helyzetén javít, a vevő csak akkor hajlandó vásárolni, ha értékítéleténél olcsóbban kapja meg a jószágot, az eladó akkor hajlandó eladni, ha értékítéletéhez képest drágábban tud túladni áruján. Ha a kiadott v kapott pénzösszeg megfelelne az árura vonatkozó szubjektív ítéletüknek, akkor az adásvétel révén nem javítanánk helyzetünkön. Például vevői oldalon 210-220, eladói oldalon 200-215, tehát az ár 210-215 között fog alakulni. Az árnak a szubjektív értékítélet miatt van bizonyos mozgási lehetősége, ami az elosztási viszonyok bizonyos fokú megváltoztatását is lehetővé teszi. A probléma az, hogy a tőkés eladó nem a hasznosság, hanem a költségek alapján értékeli áruját. A munkát, tőkét, földet felhasználják egy-egy jószág előállításához, de

van-e értékük a határhaszon elmélet szempontjából? Képviselői szerint van szubjektív értékük, mert hozzájárulnak a szükségletek kielégítésének azáltal, hogy közvetlenül v. közvetve részt vesznek a termelésben. Értéküket az határozza meg, hogy a velük termelt fogyasztási cikknek a fogyasztók szükséglet-kielégítése szempontjából milyen jelentőséget tulajdonítanak. A termelési költségek tehát nem ármeghatározók, hanem fordítva, az ár által meghatározottak. A termelési tényezők közreműködésének értéke egyúttal az adott termelési tényező jövedelme. Minden termelési tényezőnek azért van jövedelme, mert termelékenysége révén hozzájárul a fogyasztói szükségletek kielégítéséhez. A termelési jószág értékének a termék értékéből való levezetését Wieser gazdasági beszámításnak nevezi. Termelési rokonság áll fönn, ha ugyanazzal az eszközzel több termék is előállítható, ekkor a még

előállítható legkisebb jelentőségű, legkisebb határhaszonnal bíró jószág, az ún. Határtermék határhaszna a meghatározó A határtermék határhaszna határozza meg a termelési jószágok értékét, ezzel a termelési költségeket, majd a termelési költségek a többi termék értékét, amelyek ezekkel a termelési tényezőkkel elő lehet állítani. A költség törvény szerint a magasabb ár azt jelenti, hogy keveset termeltünk a termékből, rosszul allokáltuk a termelési tényezőket, s így több hasznossághoz jutunk az adott termelési ágban, mint máshol. Az átcsoportosítás után megnő a magasabb árú termék kínálata, s értéke, határhaszna leesik a termelési költségek szintjére. A termelési tényezők egy-egy egységére azonos hasznossági növekmény jut felhasználása minden területén. A pótlólag előállított termékmennyiség költsége Wieser szerint más jószág feláldozott mennyiségének haszonáldozata

(opportunity cost). A nyert és a feláldozott előny egybeesése az érték és a haszonáldozat egybeesése. A termelők olyan termékeket termelnek elsősorban, amelyeket jobban megfizetnek s nem azokat, amelyekre a társadalom a legjobban rászorul. Az árat s így a költségeket a keresleti oldal határozza meg, s a határhaszon elv a keresleti és kínálati oldalon is kifejeződik, de a kínálatnál a termelés technikai feltételei is hatnak. Az új osztrák iskola az 1930-as években alakult ki, külföldön, elsősorban New Yorkban. Mieses szerint is a fogyasztó a gazdasági élet központi szereplője. A piacot a fogyasztók vágyai irányítják, a gazdaság az ő uralmuk alatt áll, mivel ők döntenek a termelés nagyságáról, a vállalkozók, pedig a fogyasztók vágyainak végrehajtói. A tőkés gazdasági tevékenység a profit érdekében folyik, s ezt csak a fogyasztók igényeinek kielégítése révén kaphatják meg. Mises a választáselmélet

(praxeológia) szerint hangoztatja, hogy minden emberi cselekvésválasztás, egyfajta csere. A motiváló erő az elégedetlenség, s ezért az előnytelen helyzetet előnyösebbre akarjuk felcserélni. A célkitűzéseket az egyén határozza meg, az eszközöknek, pedig akkora értéket tulajdonít, mint annak a célnak, amit az eszköz révén el akar érni. A cselekvő egyén a célja érdekében eszközeit úgy használja fel, hogy semmiféle fontosabb cél nem szenvedjen sérelmet általa. A célokat és az eszközöket is rangsorolja Mieses ezeket a szabályokat történelmi kortól függetlennek tartja, de a kapitalizmusban a nyereséget és veszteséget pénzben jobban ki lehet fejezni. Elfogadja a csökkenő határhaszon elméletét, s ennek értelmében a kielégületlenség egyik állapotát egy kisebb kielégületlenségre cseréljük fel, különben nem lenne értelme a cselekvésnek. A cselekvés csak racionálisan, azaz az ésszerűség által determinált módon mehet

végbe. Mieses szerint a vállalkozó mintegy a tőkés alkalmazottja, mert ha nem rendelkezik tőkehavakkal, akkor a veszteséget a tőkehavak tulajdonosa viseli. A szocialista vállalat vezetőjének nincsenek a tulajdonában tőkehavak, azokat nem úgy használja, mintha saját javait kockáztatná, a tőkehavaknak nincs piaca, s így nincs piaci ára sem, ez, pedig lehetetlenné teszi a gazdasági számításokat. Ellenzi a kormányzat beavatkozását a gazdasági folyamatokba, azt még a monopóliumok kialakulása sem indokolja. A tőkés rendszer nem szorul védelemre Gazdasági romanticizmus A gazd-i – társ-i problémákra a megoldást nem előre, hanem hátrafelé látja, hiszen ezek a problémák korábban nem léteztek. Nem lenne a tőkés gazd-ban tőkés és munkás, hanem csak termelők, akik egyenlők