Legal knowledge | Civil law » Római öröklési jog

Római jog - VI.Öröklési jog 1 Római öröklési jog 601. Az öröklés eredete és lényege a római jogban Öröklési jog: azoknak a szabályoknak az összessége, amelyek a halál folytán felmerülő magánjogi kérdéseket, elsősorban az elhunytak vagyonának az örökösökötelesrésze való átszállását rendezi. Tárgyát csak az ember halálával kapcs. jogviszonyok képezik, ezért a jogi személy megszűnése nem tartozik az öröklési jog tárgykörébe (mint pl. az ember jogképességének c.dmaxima folytán való elvesztése sem) 1. Öröklés az ókori Rómában (Az öröklést ma individuális és vagyonjogi jelenségnek tekintjük, amely nem más, mint az elhunyt vagyonának örökösökötelesrésze való átszállása.) Az ősi Rómában az öröklés a pater familias hat-a alatt álló paraszti házközösség életének legfontosabb mozzanataként jelentkezett. Az öröklés lényege: a családnak , a házközösségnek örökké fenn kell maradnia, és

hogy a család egységét megtestesítő családfő személyisége a halállal nem szűnik meg, hanem az örökségben és az örökösökben folytatódik („az örökség nem az örökösok, hanem az lehunyt személyt képviseli, amint azt a civiljog bizonyítja”). A házköz. változatlan formában való fennmaradásának vagyonjogi tükötelesrészöződése az archaikus jogban az ún. consortium ercto non cito volt Amíg vmelyik örököstárs nem kezdeményezte e közösség megszűnését, addig a régi házköz.  a korábbi pater f halála ellenére, azt követően  szinte változatlan formában fennmaradt. Csak a császárkorban indult meg a házköz-i kötelékek bomlása, és ezzel párhuzamosan az örökés individuális, vagyoni jellegének előtérbe kerülése. A hangsúly egyre inkább a vagyonátszállásra, a hagyaték megszerzésére helyeződött, de még a ius-i jogban is tovább élt az a felfogás, hogy az örökös nem egyszerűen az a személy, akire

átszáll a hagyatéki vagyon, hanem ő mintegy folytatója az elhunyt személyiségének. A római jog öröklési rendje:  törvényes öröklés = kezdetben az elhunyt után a gyermekek örököltek, azok hiányában a rokonok, végső soron pedig a nemzetség. Ez lehetőve tette a gyermekek nemlétében is a családi kultusz és vagyon folytonosságát, de egyben a vagyon felaprózódásának veszélyét is jelentette.  végrendelkezés = a pater familias meghatározhatta, hogy kik legyenek az örökösei (már a XII. ttv előtt is létezett) A végrendelet nem rögtön kifejlett formájában alakult ki, hanem egyéb jogi formákból, fokozatosan fejlődött ki. 2. A római öröklési jog jellemzése A rómaiak az öröklési jog területén is egyedülállóan eredeti, zseniális eredményeket értek el. Az öröklés nem egyszerűen a hagyatéki vagyontárgyak átszállása, hanem egyetemes jogutódlás (successio universalis), melynek alapján az örökös az örökhagyó

mindazon jogait és kötelezettségeit megszerzi, melyek nem szűnnek meg a halál ténye folytán. A végrendelet kialakulása nem feltétlenül a tv-es öröklés fogyatékosságaiból következik; a római jog fejlesztette ki a végr-t jogintézménnyé, amely teljessé teszi a tulajdonos rendelkezési jogát. A szabad végrendelet kialakulása kettős értelemben is nagy vívmány, hiszen példa nélküli, korszakalktó újítás, és a nemzetségi társd. érdekeivel szembenállást jelentette. Római jog - VI. Öröklési jog 2 A magánjog legfontosabb alapterülete az öröklési jog volt, hiszen nagy vagyont leginkább öröklés útján lehetett szerezni. Római jog - VI. Öröklési jog 3 602. Az öröklési jogképesség 1. Az öröklési jogviszonyok alanyai Mivel az öröklés halál esetére bekövetkező jogutódlás, ennek megfelelően az alanyok:  jogelőd, akinek a halála esetén a vagyon átszáll,  jogutód. Az elhaltat (defunctus), aki után a

jogutódlás bekövekezik örökhagyónak (de cuius) nevezzük Az örökhagyó jogutódja lehet:  egyetemes jogutód, vagyis örökös (heres),  különleges jogutód, azaz hagyományos (legatarius) Az örökhagyó és a jogutódai nem egyidejűle szerepelnek az öröklési viszonyban! Amíg az örökhagyó él, addig az öröklési jogviszony csak potenciálisan létezik, a jogutód ekkor még csak várományos. Az öröklési jogviszonyok alanyává valaki saját ténykedése nélkül, sőt adott esetben még akarata ellenére is válhatik, de oly módon is, hogy jogi cselekményt visz véghez (pl. végrendeletet készít v, elfogadja az örökséget). A tv-es öröklés a személyi, családjogi viszonyokkal, a végrendeleti öröklés a vagyonjogi jogviszonyokkal mutat rokonságot. Az öröklési jogviszonyok is kettősséget mutatnak: egy részük dologi, más részük kötelmi jellegű jogviszony. 2. Az öröklési jogképesség ált-ban Ahhoz, hogy valaki öröklési

jogviszony alanya lehessen, öröklési jogképességgel kell rendelkeznie. Teljes öröklési jogképesség = valaki egyfelől korlátozás nélkül átörökítheti vagyonát (akár a tv-es öröklés rendje szerint, akár végrendelet alapján), másfelől pedig korlátozás nélkül megszerezheti azt a vagyont, amely (akár tv., akár végr alapján) reá száll Az öröklési jogképesség az általános vagyonjogi jogképesség részét képezi, de vannak olyan személyi kategóriák, amelyek csak élők közötti vagyonjogi jogképességgel rendelkeznek, ill. amelyeknek halál esetére szóló vagyonjogi jogképességük korlátozás alá esik. Az öröklési jogképesség fogalmát 2 féleképpen lehet megközelíten. Aszerint, hogy az öröklésre tv. v végrendelet alapján kerül sor megkülönböztethetjük:  törvényes örökléssel kapcsolatos  végrendeleti örökléssel kapcsolatos jogképességet Ezen belül pedig attól függően, hogy az öröklési

jogviszonyban valaki örökhagyóként v. jogutódként szerepel, beszélhetünk az öröklési jogképesség aktív és passzív formájáról. a) - tv-es ÖRÖKHAGYÓ képességgel rendelkezik (átörökítheti vagyonát):  minden önjogú római polgár  latinjogúakötelesrészól a források nem nyilatkoznak, azonban valószínű, hogy saját joguk értelmében rendelkezhettek  peregrinusok (saját népjoguk szerint). - nem volt tv-es öröklési képessége:  a rómaik közül a Vesta-szűzeknek Római jog - VI. Öröklési jog 4  a latinjogúak közül a Latini Iuniani kategóriába tartozóknak  a peregrinusok közül a peregrini nullius certae civitatis személyi kat-ba tartozóknak (miután ez a kat. a ius-i jogban megszűnt, tagjai elnyerték e képességet) b) - tv-es ÖRÖKÖSI képességgel rendelkezik (facultas ab intestatio succedendi passiva, vagyis tv. alapján örökölhetnek):  minden önjogú római polgár, azokat is ideértve,

aki éppen örökhagyója halála folytán válik önjogúvá  latinjogúakötelesrészól a források nem nyilatkoznak, azonban valószínű, hogy a ius Latii alapján illette meg  peregrinusok (saját népjoguk szerint). Végrendeleti örökléssel kapcs. jogképesség (testamenti factio) E jogképességbe a források nemcsak a végrendelkezés és a végrendeleti öröklés, hanem a végrendeleti tanúskodás jogképességét is beleértették. Elsősorban azt tárgyalták, hogy megvan-e valakinek ez a képessége valaki más irányában. a) - VÉGRENDELKEZÉSI képessége volt ( = az örökhagyó érvényes végrendeletet tehetett):  az önjogú és a cselekvőképes római polgároknak;  latinjogúak közül a cselekvőképes Latini priscinek és a Latini coloniariinak;  a peregrinusok (akik ki voltak zárva a commerciumból) saját népjoguk szerint rendelkezhettek, ez a képességük azonban nem minősült t.f-nak A római polgárok közül nem

végrendelkezhettek cselekvők. korlátozottsága miatt: 1. hatalatti családtagok, 2. önjogú nők; 3. serdületlenek; 4. őrültek és tékozlók; 5. süketek és némák; 6. büntetésből nem volt tf activája: az archaikus korban az intestabilisnek (gyalázatos), a keresztény korban pedig az eretnekeknek és a hittagadóknak; 7. felségsértésért elítéltek gyermekeinek; 8. a gyászéven belül újraházasodó özvegyeknek b) - a végrendeleti ÖRÖKÖSI képesség (= valaki végrendeletben örökössé nevezhető):  római polgárok;  minden latinjogú (Latini prisci, L. coloniarii, és L Iuniani is);  a peregrinusok csak saját helyi joguk szerint rendelkezhettek, ezért az előző 2. nem nevezhette ki őket örökösévé. A római polgárok közül nem volt a végrendeleti ÖRÖKÖSI képessége: 1/ hat.alattinak (gyermek, rabszolga); 2/ minden bizonytalan személynek, vagyis annak, aki a végrendelet készítése után született; 3/ az államnak; 4/ a

jogalanyiságot szerzett személyegyesületnek; 5/ a nők öröklési képességét a Kötelesrész. e 164-ből a lex Voconia korlátozta, utóbb azonban e képességük a férfiakéval azonossá vált; 6/ büntetésből nem volt a posztklasszikus korban az eretnekeknek, hittagadóknak. Római jog - VI. Öröklési jog 5 603. Az öröklési viszonyok tárgya 1. Tárgya: a hagyaték (hereditas) = az örökhagyó halála után hátramaradt vagyontömeg (herus, heres = örökös). Hagyaték: az a vagyon, melyet az örökhagyó összes halál esetén átszálló vagyoni jogai és kötelezettségei alkotnak. Tehát namcsak az örökhagyó után maradt fizikai tárgyak (arra von. jogok), hanem magában foglalja az örökhagyó halálával az örökségre átszálló összes jogot, kötelezettséget, tartozást. Típusai: aszerint, hogy benne a jogok v. a kötelezettségek vannak túlsúlyban:  aktív hagyaték,  passzív hagyaték (damnosa hereditas) = túlterhelt hagyaték. Mivel

a hagyatékot csak azok a vagyontételek alkotják, amelyek az örökhagyó halála esetén átszállanak, a h. nem egyenlő azzal a vagyonnal, amely az örökhagyó élete utolsó pillanatában megillette; az örökhagyónak ugyanis halálával megszűnnek azok a jogai és kötelezettségei, melyek személyéhez tapadtak, és azok a jogutódra nem szállanak át. A hagyaték nem tartalmazza az örökhagyó: 1) családi jogait, 2) birtokát, 3) személyes szolgalmait, 4) eltartűsra való jogát v. ilyen irányú kötelezettségét, 5) delictumaiból eredő, pönális tartozásait, 6) személyéhez tapadó követeléseit. A hagyaték 2 részre oszlik: a) Örökség (hereditas): a hagyatéknak az a része, amely halál esetére szóló egyetemes jogutódlás, vagyis öröklés révén az egyetemes jogutódra, az örökösre száll át. Tartalma az örökhagyó vagyonának a maga egészében, tehát az aktív és passzív vagyontömeg együttesen. A passzívák lehetnek: a hitelezők

irányában teljesítendő tartozások, az örökhagyó által az örökösre nézve megállapított terhek (hagyomány). Örökség = a hagyatéknak a hagyományokkal csökkentett része. b) Hagyomány (legatum): a hagyatéknak az a része, amely halál esetére szóló különös jogutódlás, vagyis hagyományozás révén a különös jogutódra, tehát a hagyományosra száll át. Tartalmát egyes aktív hagyatéki vagyontételek képezik, pl. egy hagyatéki ékszer tulajdonjoga vagy egy bútornak az örökös által való kiszolgáltatására irányuló követelés. A hagyományos a neki jutott vagyontárgyakat enm mint jogi egészet szerzi meg, vagyis csak akítvákat kap, passzívák nélkül. Típusai:  tulajdonképpeni hagyomány (legatum) és  hitbizomány (fideicommissium). Az örökség és a hagyomány viszonya: a római jogban egyenlótlen volt: a hagyomány (a halál esetére szóló kül. jogutódlás) csak abban az esetben létezett, ha egyetemes jogutód,

örökös is volt nevezve, mivel az örökösnek kellett a hagyaték ügyeit lebonyolítania. Örökösnevezés nélkül tehát a hagyományrendelés nem állhatott meg Római jog - VI. Öröklési jog 6 604. A hereditas iacens és a bona vacantia egybevetése 1. A nyugvó hagyaték (hereditas iacens) Az öröklés megnyílása (delatio) és az örökség megszerzése (acquisitio) közé eső idő alatt a hagyaték a heredes extranei szempontjából „nyugszik”, vagyis ideiglenes nincs örököse. Annak ellenére, hogy Gaius szerint „a hagyatéki javak, amíg nincs örökös, senki tulajdonába sem tartoznak”, a nyugvó hagyaték mégsem tekinthető egészen uratlan vagyonnak, mert az a cél, hogy egyszer majd lesz ura. Az átmeneti állapotban is önálló életet él, pl a rabszolgák szerzeményei gyarapítják, kötelezhetik, kezelésére pedig a praetor gondnokot rendelhet ki. 2. Uratlan hagyaték (bona vacantia)  A nyugvó hagyaték szűkebb érteleme. A

hagyatéknak egyáltalán nincs örököse. Az ilyen vagyontümeg sorsát a civiljog nem rendezte, így a b.v-t kezdetben bárki elbirtokolhatta A praetor az uratlan passzív hagyatékötelesrésza csődelj-t rendelt el. A császárkorban az uratlan h ált-ban a fiscusra szállt, mint ahogy a modern jogokban is az örökös nélküli h-t az állam szerzi meg. Római jog - VI. Öröklési jog 7 605. A római öröklési jog története 1. A civiljogi öröklési rend Alapvetően a házközösségi köteléken és az agnát rokonságon épül fel. Kezdetben csak a tv-es öröklés érvényesült: a családfő vagyona a legősibb időkben kizárólag a szokásjog által előírt rend szerint szállt át az utódokötelesrésza. A végrendelkezés csak fokozatosan alakult ki, mivel ez a jogint. sértette a nemzetségek vagyoni érdekeit, amennyiben a végrendelet tételével a pater familias megakadályozhatta a gens öröklését. A 2 ellentétes érdek kiegyenlítése érdekében a

végrendelkezés első formái a népgyűlés ill. a hadsereg előtt, de nyilvánosan és szóban folytak le, így a gens befolyással is lehetett az öröklésre. A szabad végrendelkezés elvének kifejlődése a fejlettebb végrend. intézéményét honosította meg, de a magántulajdoni rend negszilárdulását is teljessé tette, mivel ezáltal elismerték a pater f. szuverenitását a tulajdonában álló vagyontárgyak felett A praetori öröklési rend A praetor tevékenysége során új tv-es öröklési rendet épített ki. Ebben az agnát rokonság mellett a kognát rokonsági kapcs-ot is érvényre juttatta, s új végrendeleti formát is kialakított. A praetor azt a személyt, aki a civiljog szerint nem volt örökös, természetesen még fikcióval sem tehette azzá, beutalhatta azonban a hagyaték birtokába, és megadhatta neki a hagyatéki javak használatát és élvezetét. bonorum possessio = a hagyatéknak a praetor által megadott birtoka, bonorum possessor = a

hagyaték birtokába beutalt személy Aszerint, hogy a praetor milyen védelemben részesítette a személyt:  a civiljogi örökössel szemben hatálytalan birtokba utalásról (bonorum possessio sine re),  a civiljogi örökössel szemben is hatályos birtokba utalásról (bonorum possessio cum re) van szó. 1 éves birtoklási idő letelte után (mindkét esetben) a beutaltak egyaránt teljes jogú civiljogi örökössé válnak (hiszen ez voltaképpen bonitar tulajdont eredményező missio in possessionem volt). Az öröklés rendje a császárkorban A már meglévő öröklési renden alapjaiban nem változtatott. a) A kiegészítő szabályok, melyek a kognát rokonok öröklési lehetőségeit bővítették (anya és gyermek közötti kölcsönös öröklés), nem szüntették meg az agnát öröklés rendszerét, legfeljebb a praetori rendi tendenciákat erősítették. b) A végrendeleti öröklésnél jelentős változás következett be: a favor testamenti elv

(Severusok korában) szerint a végrendelkező akaratának a lehető legteljesebb mértékben érvényesülni kell; ebbők pedig az következik, hogy a végrendeletet kétség esetén úgy kell értelmezni, hogy az lehetőleg érvényben maradjon  vagyis az akarati elvet juttatta érvényre a nyilatkozati elvvel szemben. c) Ius. novelláris változtatásai az egész római öröklési jogot új alapokötelesrésza fektette A ius-i jog telje mértékben kiküszöbölte a civiljogi tv-es öröklési rend agnát elemeinek maradványait. Ehelyett a praetot bonorum possessioból kialakult tv-es öröklési rend továbbfejlesztésével tiszta kognát tv-es öröklési rendet alakított ki. A végrendeleti rendszer tekintetében ő juttatta érvényre az anyagi mellőzhetetlenség alapján a kötelesrész intézményének elvét is. Római jog - VI. Öröklési jog 8 606. Az örökség megszerzésének módjai és jogalapjai* Az örökség megszerzésének módja alatt a

tulajdonszerzési módokhoz hasonlóan azokat a tényeket értjük, amelyeknél fogva az öröklésre jogcímmel rendelkező személy valóban örökössé válik. Komoly eltérést jelent a tulajdonszerzéshez képest, hogy amíg a tulajdonos bármikor megszüntetheti tulajdonjogát, addig a római jog szerint az a személy, aki az örökséget egyszer megszerezte, egyszer s mindenkorra örökös lesz, s e minőségét nem veszítheti el, még akkor sem, ha meg akarna szabadulni tőle. Ez az ún semel heres semper heres - aki egyszer örökös, az mindenkor örökös elve. 1. Az örökség megszerzése a civiljog szerint Az örökség megszerzésének módját az határozta meg, hogy az örökös tagja volt-e az örökhagyó házközösségének vagy sem. A) Házköz. tagjai = házon belüli v szükszégszerű örökösök (heredes domestici): az örökséget a halál tényénél fogva azonnal, elfogadó nyilatkozat nélkül szerzik meg, még akaratuk ellenére is. 2 csoportja van:

 Az örökhagyó hat-a alatt álló, és az ő halálával ipso iure önjogúakká váló családtagok = a sui heredes (önmaguk örökösei = suusok). Nem utasíthatták vissza az örökséget, a praetori edictum szerint azonban ha nem avatkoztak be a hagyaték ügyeibe, távol tarthatták magukat az örökségtől.  Az örökhagyó által végrendeletileg felszabadított és örökössé nevezett rabszolgák, akik az örökössé váló kinevezést szintén kötelesek voltak vállalni = sui necessarii. Helyzetük súlyosab volt a suusokénál, mivel a preator az ő részükötelesrésze nem adta meg a beneficium abstinendit. B) Házon kívüli v. önkéntes örökösök (heredes extranei), az örökséget rendesen csak 1) az elfogadó nyilatkozattal, egyébként pedig 2) elbirtoklással szerezhették meg. 1) Elfogadó nyilatkozat (aditio hereditatis) 2 formája:  az ősi, alakszerű cretio,  a később kialakult, alakszerűtlen pro herede gestio. Részletesen: Cretio

(meglátni) = ünnepélyes elfogadó nyilatkozat, melyet az örökhagyó házában, előírt szavakkal, tanúk előtt kellett megtenni, mégpedig az örökhagyónak a végrend-be foglalt utasítása szerinti határidőn belül (ált-ban 100 nap). Az így kinevezett örökös nem utasíthatta vissza az örökséget, ha azonba nem ebben a formában ill. nem a megszabott határidőn belül tette meg a nyilatkozatot, elvesztette azt. Később a formálatlan elfogadó nyilatkozattal ez csak akkor volt kötelező, ha megtételét az örökhagyó az öröklés feltételéül szabta, ellenkező esetben elegendő volt a formátlan formája is. A cretiót a posztklasszikus korban Honorius cs. formáliasan is eltörölte Pro herede gestio = alakszerűtlen, hallgatólagos akaratnyilvánítás, melynek keretében az örökséget elfogadó személy „örökösként jár el”. Ehhez korábban a hagyaték egészének v egy részének birtokbavételét kívánták meg, később azonban elég volt a

ráutaló magatartás (pl. ha az örökös egyezkedni kezdett a hitelezőkkel) A pro hg-t lehetett sürgetni, ugyanakkor a praetor gondolkodási időt adhatott az örökösnek. 2) Elbirtoklás (usucapio pro herede): az archaikus korban azok az örökösök szerezték meg az örökséget, akik a hagyatékot cretio nélkül vették birtokukba. Ez a lehetőség olyan számára is nyitva állt, akiknek semmilyen jogosultságuk nem volt a hagyatékhoz, feltéve, hogy az Római jog - VI. Öröklési jog 9 örökhagyónak nem voltak szükségszerű örökösei, a házon kívüli örökösök pedig még nem jelentkeztek C) Az öröklés spec. esetei: 1. in iure cessio hereditatis, 2. az infans gyámja és a furisosus gondnoka részéről az ezek javára tett nyilatkozat, 3. impuberes infantia maiores részéről a gyámi auctoritasszal tett nyilatkozat, 4. hatalatti a hat-gyakorló számára, amennyiben az ő felhatalmazásával ill parancsára járt el, 5. méhmagzat, akinek a javára a

praetot ideiglenes bonorum possessiót (a hagyatéknak a praetor által megadott birtoka) adott. 2. Az öröklés megszerzése a praetori jog szerint A praetor az öröklésre nem civiljogi alapon jelentkező személyeket még fikcióval sem tehette örökössé, hanem csak bonorum possessiót adhatott a számukötelesrésza, melyet a felmenő és lemenő örökösöknek 1 év alatt, másoknak pedig 100 napon belül kellett kérelmezniük a praetotról. Így a hagyatéknak csak bonitar tulajdonosa lett, ezért sok esetben az elbirtoklásra volt ráutalva (mint a hagyatékot nem cretióval megszerző civiljogi örökösök). Attól függően, hogy a praetor a bonorum possessiot milyen feltételekkel adta meg, a praetori jogi örökösök 3 csoportjáról beszélhetünk: 1) Bonorum possessiót az kapott, aki valószínűvé tette, hogy az ő civiljogi örökös, tehát vagy érvényes civiljogi végrend-t produkált (b.psecundum tabulas), vagy valószínűsíthette tv-es örökösi

címét (b.p intestati), amely esetben nem volt szükség az örökösi jogcím bizonyítására, hiszen az csak az örökösödési perben történhetett. A civiljogi tv-es örökös a végrendelet ellenére is kérhetett b.p-t, ha bizonyította annak az alaki mellőzhetetlenség megsértése miatti érvénytelenséget (b.p contra tabulas) Ha több örökös jelentkezett egyszerre kül. jogcímeken, a praetor a köv sorrendhez tartotta magát: 1. végrendelet ellenére való örölés, 2. végrendeleti öröklés, 3. tv-es öröklés 2) Amennyiben civiljogi örökös nem jelentkezett, a praetor b.p intestatiban részesített olyan személyket, akik a civiljog szerint egyáltalán nem voltak tv-es örökösök, pl. agnátión kívüli vérrokonok (cognati) és az örökhagyót túlélő feleség ill. férj 3) A praetor végül a civiljogi örökösök létében is részesített b.pi-ban olyanokat, akik nem voltak civiljogi örökösök. 3. A megnyílt örökség átháramlása Ha a

meghívott személy az öröklés megnyílása után, de a hagyaték megszerzése előtt halt meg, az elfogadés joga nem szállott tovább az ő örököseire. Utóbb mégis kialakult az a felfogás, hogy az örökös halálával ez a jog átszáll utódaira is! = az örökség átháramlása (transmissio). Előbb egyes, kiv. esetben ismerték el, Ius-nál azonban már ált érvényre jutott a) Theodosius egy constitíciója értelmében ha a végremdeleti örökös a végrend. Felbontása előtt meghal, lemenői megszerezhetik a jogelődjükötelesrésze megnyílt, de meg nem szerzett örökséget. b) A ius-i jogban az öröklésre meghívott személy halála esetén annak jogutódai az eredeti delatiótól számított 1 éven belül elfogadó nyilatkozatot téve elődjük helyébe léphettek. Jogalapja: 2 szakaszt különböztettek meg:  az örökség megnyílása valaki számára, ami az örökhagyó halálával következik be,  az örökségnek az örökségre meghívott

általi megszerzése. a) Az örökség megnyílásának (delatio hereditatis) 2 jogalapja volt: Római jog - VI. Öröklési jog 10 1) a tv. 2) a végrendelet. Aszerint, hogy ezek közül melyik érvényesül, az örökség megszerzésének 3 jogcíme volt: 1) a legősibb időkben, amikor kizárólag a tv. határozta meg, hogy a hagyaték kikötelesrésze nyílik meg, a tv-es öröklés (successio legitima) szabályai érvényesültek. 2) Később lehetőség volt a végrendeleti öröklésre (successio testamentaria). Amennyiben az örökhagyó után érvényes végrendelet maradt, úgy az öröklés rendszerint ennek alapján történt. EZ VÁLT ELSŐDLEGESSÉ!; a tv-es öröklést legtöbbször kizárta, amely így csak kisegítő jelleggel érvényesült. 3) A tv. rendelkezése biz személyeknek a végrendelet ellenére is biztosítja a részesedést a hagyatékból, ilyenkor végrendelet ellenére való öröklésről (successio contra tabulas) beszélünk. Az örökség

megszerzésének jogcímei a római jogban nem voltak egyenrangúak egymással. A végrendelkezési szabadság kialakulásával a végrendeleti öröklés intézménye elsődlegessé vált. ez azt jelenti, hogy a törvényes öröklést legtöbbször kizárta, így az csak kisegítő jelleggel, végrendelet híján érvényesült. Római jog - VI. Öröklési jog 11 607. Az örökség megszerzésének és megtartásának akadályai Akadályok:  Incapitas - az örökség megszerzésére való teljes v. korlátozott képesség  Indignitas - örökségre való érdemtelenség 1. Incapitas Mind a tv-es, mind a végrendeleti örökös von-ban az örökség megszerzésének korlátját képezte az incapitas, vagyis az örökség megszerzésének teljes v. korlátozott képessége Különbség az öröklőképtelenség és szerzésképtelenség között: 1) Amíg az öröklőképtelen személyre nézve eleve nem következik be a delatio, s ennek megfelelően a neki szánt

örökötelesrészész növedékjog útján a többi örököstárs között oszlik meg, addig az örökség megszerzésére képtelen személy (incapax) kinevezhető örökössé, magát az örökséget viszont nem v. csak korlátozottan szerezheti meg Az incapitas megszűnt, ha annak okát a szerzésképtelen személy a cretio határidején belül elhárította. Az incapaxra nézve tehát az érvényes végrendelet részben v egészben hatálytalan. 2) A principatus idején a szerzésképtelenség kategóriái: a) A házasságra kötelezett korban lévő a) de házasulatlan személyt a lex Iulia de maritandis ordinibus képtelennek nyilvánította arra, hogy a számára megnyílt örökséget megszerezze b) a házasságban élő, de gyermektelen személy pedig a lex Papia Poppae értelmében csak felerészben szerezhette meg az örökséget. Megszűnt a szerzésképtelenség, ha a caelebes megházasodott személy, ill. ha az orbusnak gyermeke született. Az incapacitas

kategóriát I. Constatinus megszűntette b) A lex Iunia Norbana értelmében szintén incapax volt a formahibával felszabadított rabszolgam aki sem örökös, sem hagyományos nem lehetett, hacsak a cretio határidején belül meg nem szerezte a polgárjogotó. Miután Ius eltörölte a Latini Iuniani kategóriát, a szerzésképtelenség e fajáta is megszánt. c) Dominatus cs. incapaxnak minősítette a feslett erkölcsű nőket is, akik azonban az ellenkező bizonyítása esetén szintén visszanyerték szerzőképességüket. A ius-i korban a feminiae probrose képezték a szerzésképtelenség egyetlen megmaradt formáját. 3) A hagyaték incapatis miatt üresen maradt része nem a növedékjog tárgya, hanem elesett örökötelesrészész (bona caduca) lesz. Ugyanazon a végrend-ben örökösnek kinevezett gyermekes családapákötelesrésza, ezek hiányában a gyermekes hagyományosokötelesrésza háramlik, ha pedig ilyenek sem voltak, a fiscusra száll. A caducumra

jogosultak igényüket a caducorum vindicatio keresettel érvényesíthették. A cad-t megszerző személy a hagyatéki tartozásokért csak annak erejéig felelt. 2. Indignitas = Örökségre való érdemtelenség Azokat az eseményeket, melyekben az öröklésre érdelmtelen örökös a megszerzett örökséget nem tarthajta meg, a császárkor jogtud. alakította ki a lex Papia Poppaea alapján Érdemtelen az az örökös, aki:  az örökhagyót még életében súlyosan bántalmazta, esetleg meg is ölte,  az örökhagyó halála után annak végrendeletét alaptalanul megtámadta. Római jog - VI. Öröklési jog 12 Az érdemtelen személy (indignus) a jog szerint ugyan örökös, az örökség azonban „elragadtatik tőle” (bona ereptoria) és valaki másra, rendszerint a fiscusra háramlik. Aki tehát a b.e-t megszerzi, csupán az örökös helyzeténe kerül, s a hagyatéki terhekért a reá szállt vagyon erejéig felel. Római jog - VI. Öröklési jog 13

608. A civiljogi törvényes öröklés (hereditas ab intestatio) 1. Lényeges A c. tv-es öröklés rendjét (hereditas ab intestato) a XII t tv rögzítette, melyet alapvetően a házköz-i köteléken, az agnát rokonságon épült. A törvényes örökösök (heredes ab intestato) általában az örökhagyó rokonai, akik közül a rokonsági fokban az örökhagyótól távolabb állók ált.-ban nem örökölnek akkor, ha náluk közelebb álló személy van a túlélők között. Ez a rokonság a házközösség tagjait és a civiljogi rokonságot jelentette, amely mellett fokozatosan kialakult a kognát rokonság öröklése is, míg végül a vérrokonság lett a törvényes öröklés alapja. A sui heredes öröklése ugyanakkor a római jog szerint másféle örökös, mint az egyéb rokonok öröklése. Vagyis amikor a sui heredes örökölnek, akkor nem egy tőlük független személy hagyatékát szerzik meg, hiszen ők a házköz-i vagyonnak már a pater f. életében is

„lappangó” tulajdonostársai voltak (mintha nem is történt volna öröklés) a javak feletti szabad rendelkezést nyerik el. : A sui h. öröklése eredetileg inkább a házköz belső viszonyaiban történt átrendeződés volt, nem pedig a szó kimondott értelmében vett öröklés. A ptaer f. halála után az addigi familia proprio iure annyi új familiára bonlott fel, ahány suus heres volt, de amíg vmelyik örököstárs nem kezdeményezte a régi házköz. megszűnését (a házköz-i vagyon megosztását), addig ezek a familiák (pater és mater familiasok) a consortium ercto non cito kötelékébe tartoznak, amely jogilag is tükötelesrészözte a házköz. fennmaradatását. 2. Az öröklési osztályok Az öröklésre – végrendelet hiányában – hivatottak 3 egymást követő osztályba, rendre (ordo) tagolódtak egyúttal a proximi agnati osztályon belül az egyes rokonok kül. fokokhoz (gradus) tartoznak:  I. osztály: sui heredes: Ide

tartoznak: 1) az örökhagyó manusa alatt álló feleség (uxor in manu), aki saját jogon, de mintegy filiae loco örökölt, 2) a családgyermekek (filii és filiae familias), 3) az örökbefogyadott (arrogatus, adoptivus), 4) a filius familias felesége és gyermekei, amennyiben a filius f. nem élte volna túl az örökhagyót, vagy az örökhagyó őt emancipálta azonban az emancipált fiú gyermekei közül csak azok a sui heredes, akik az emancipatio előtt fogantak (mivel még a nagyapa hat-a. alatt születtek) Nem tartoztak sui heredes körébe  azok, akik empancipacio vagy adopacio útján kikerültek a családfő hat-a alól, továbbá  azok a lányok, akik manusos házasságot kötöttek, ill.  az emanc. fiú „későbbi” gyermekei Ha a filius familias az örökhagyó halálakor már nem élt, az ő gyermekei és manusos házasságot kötött felesége (meny és unokák) annyit örököltek, mint a kieső apa ill. férj örökölt volna.  Lényege: a

római örökhagyó gyermekei fejenként (in capita) örököltek, Római jog - VI. Öröklési jog 14 menye és az unokái törzsenként (in stirpes) örököltek. Ugyanez állott a további lemenőkötelesrésze is. A rokonsági fokban távolabb állók együttesen annyit örökölnek, mint kieső elődjük egymaga örökölt volna = ez a törzsenkénti, képviseleti elv ezen öröklők jogát pedig képviseleti jognak, ius repraesentationis.  II. osztály: proximi agnati A legközelebbi agnát rokonok, akik csak akkor örökölnek, ha sui heredes egyáltalában nincsenek. Fokai:  az örökhagyó  teljes testvérei, ezen belül: 1. fivérei, 2. nővérei,  apai féltestvérei. Testvérek hiányában a távolabbi fokú agnát rokonok örökölnek, közülük azonban csak a férfiak (pl. az örökhagyó olyan unokatestvére, aki még tagja az agnatiónak, mert nem emancipálták sem őt, sem apját). E csoport egyenlő részekben, fejenként osztoztak a hagyatékban

, de a fokban közelebbi agnát rokon léte akkor is kizárta a távolabbit, ha a közelebbi agnátus nem fogadta el az örökséget (a fokban távolabbi agnatus ilyenkor csak birtoklás útján válhatott örökössé). A civiljogi tv-es rend tehát nem ismerte a successio graduumot, a távolabbi fokú rokon belépését közelebbi létében.  III. osztály: gentiles Amennyiben sem suus heres, sem proximus agnatus nem volt, akkor a nemzetség, a gens tagjai örököltek. Ez az öröklési kategória a közt kor vége felé eltűnt 3. A civiljogi tv-es öröklési rend sajátosságai  Ez az öröklési rend agnát öröklési rend, melynek keretében a kognát rokonság önmagában véve semmilyen jelentőséggel nem bírt.  Nem ismerte a succesio graduum et ordinuim intézményét, Ez azt jelentette, hogy 1. ha a meghívott proximus agnatus nem tudta v nem akarta elfogadni az örökséget, a távolabbi fokban lévő agnatus nem örölhetett, vagyis a hagyaték nem nyílt meg,

nem volt tehát sucessio graduum. 2. Másfelől viszont ha volt agnatus és az nem fogadta el az örökséget, úgy a köv, osztály (rend) tagjai, a gentiles sem örökölhetett, nem volt tehát successio ordinum sem. A gentiles így csak akkor örökölhetett, ha egyáltalán nem voltak sem suusok, sem agnatusok. Mivel a civiljog szerint egy hagyaték csak egyszer nyílt meg, és az egyetlen delatio alapján csak a legközelebbi rokon örökölhetett, a hagyaték viszonylag könnyen uratlanná válhatott. Ilyenkor nem volt akadálya, hogy adott esetben vmelyik távolabbi agnát rokon elbirtoklás útján mégis megszerezze a hagyatékot.  Az aganatusnak jog volt arra, hogy mielőtt az örökséget elfogadta volna, erre irányuló jogosultságát 3. Személynek in iure cessio útján átengedje (in iure cessio hereditatis) Az, akinek örökötelesrészészét átengedte, örökösi minőséget nyert. E jog kizárólag a proximi agnati csoportjába tartozó tv-es örökösöket

illette meg, de még őket sem, ha végrendeleti Római jog - VI. Öröklési jog 15 úton lettek kivenezve örökössé. Az örökség megszerzés után in iure cessio h-nak már nem volt helye, amely addig biz. Fokig pótolta a successio graduum et ordinum hiányát Római jog - VI. Öröklési jog 16 609. A praetori törvényes öröklés (bonorum possessio intestati) 1. Az öröklési osztályok A praetori tv-es öröklés (bonorum possessio intestati) a praetori edictumon alapult, benne az agnát rokonság mellett a kognát rokonság is helyet kapott. A praetor nem hivatalból hívta meg az örökösöket a bonorum possessiora, hanem azt kérni kellett ill. lehetett az edictumban megszabott határidőn belül. Itt tehát nem egyetlen, hane több, eymást követő delatio volt 4, egymást követő osztálya:  I. osztály: bonorum possessio unde liberi (gyermekek):  a sui heredes, köztük az örökhagyóval manusos házasságban élt feleség is,  az emancipált

fiúk,  az előzőek emancipatio után fogant gyermekei. (Az utobbi 2 is suus) Nem tartoztak ide a más pater familias által örökbefogadott gyermek, valamint a manusos házasságot kötött lány, mert ezek új házközösságükben nyertek öröklési jogot, hacsak örökbefogadó pater familiasuk nem emacipálta őket, vagy az örökhagyó egykori filia familiasa feletti manus az azt gyakorló férj halálával vagy a manust megszűntető aktussal meg nem szűnt.  II. osztály: bonorum possessio unde legitimi:  a sui heredes,  a proximi agnati,  egy ideig még a gens tagjai is. Ha tehát nem voltak liberi, vagy nem jeletkeztek a b.p-ért, a praetor azt a civiljogi örökösök részére nyitotta meg. A sui heredes közül azok, akik a bonorum possessiora mint liberi az 1. éven belül az I osztályba is jelentkezhettek volna (pl. az örökhagyó fia v lánya), a 2 év folyamán már csak a legitimi első csoportjába tartozókként jelentkezhettek. A proximi agnati

a legitim kategóriába csak akkor jelentkezhetett, amikor egyáltalán nem volt suus heres. Ha voltak suusok és még most sem jelentkeztek, a proximi agnati nem kérhettek b-p-t, hiszen ilyenkor a suusok a hagyatékot ipso iure megszerezték.  III. osztály: bonorum possessio unde cognati Ha legitimi sem voltak v. nem jelentkeztek a bp-ra, a praetor az öröklést az összes vérrokon (cognati) részére lehetővé tette oly módon, hogy a közelebbi vérrokon léte kizárta a távolabbi b.p-ját Ebben a vonatkozásban kizárólag a fokközelség számított, az azonos fokú rokonok egymás között egyenlő arányban örököltek, attól függetlenül, hogy lemenők, felmenők v. oldalági rokonok voltak. Így elsősorban az I fokú rokonok, ilyenek hiányában a II fokú rokonok örököltek stb. A praetor itt a lemenők közül a suusok számára 3- ízben, a fiktív suusok részére 2. izben, a vérrokonok pedig 1. izben jelentkezhettek A törvénytelen gyermek apja után nem

örököl, de az anya utáni öröklésnél a praetor nem tett különbséget a törvényes és törvénytelen gyermek között.  IV. osztály: bonorum possessio unde vir et uxor Amennyiben kognát rokonok sem jelentkeztek, úgy a praetor ezen osztályban b-p-t adott a jelentkező túlélő házastársnak, aki így csak az örökhagyó összes agnát és kognát rokona után jelentkezhetett a praetornál. Ennek bevezetését a manus nélküli házasságok elterjedése tette szükségessé. Római jog - VI. Öröklési jog 17 Összefoglalva: A praetor a házköz. és az agnát rokonság öröklése mellett biztosította a kognát rokonság öröklését is (sőt biz. mértékben előnyben is részesítette) A praetor bevezette a successio graduum et ordinum lehetőségét a maga tv-es öröklési rendjének III. osztályában: ha a közelebbi rokon (cognatus) nem tudjaelfogadni az örökésget, a távolabbi fokú rokon örököl, ha pedig erreős sem képes, az elfogadás joga a

köv. rendre száll. 2. A császári jogszabályok kiegészítő szerepe Míg a praetori edictum a gyermekeket anyjuk után, ill. az anyát gyermeke után csak a bp unde cognati elnevezésű III. osztályba hívta meg az öröklésre, klasszikus kor 2 senatus consultuma civiljogi örökössé tette őket, és ezzel a b.p unde legitimi osztályába léptette őket Ezzel tovább erősődött a kognát rokonság jelentősége a tv-es öröklés rendjében. a) Hadrianus uralkodása alatt a SC Tertullianum kimondta, hogy a 3 gyerekes ingenua ill. a 4 gyerekes libertina anya gyermekei után civiljogi örökös lesz, akit azonban az öröklésben az elhalt gyermek lemenői, apja és apai ágról való testvérei megelőznek. Az a tény, hogy Kötelesrész. u II sz után is a anyát a gyermeke utáni öröklésben még a gyermek apai féltestvérei is megelőzték, bizonyítja, hogy milyen szívos volt az agnát rokonság öröklésének szabálya.  A SC hátrányosan szabályozza az anya

örökését a gyermek után. b) Marcus Aurelius idején keletkezett SC Orfitianum kimondta, hogy az anya után gyermekei mindenkit megelőzően civiljogi öröklés illeti meg. Ez a SC Gyermekeket elsősorban az anya testvéreivel szemben juttatta kevdvező helyzetbe. Római jog - VI. Öröklési jog 18 610. A iustinianusi törvényes öröklés* 1. Az öröklési osztályok Ius. (a Digestában) a 118 és az ezt kiegészítő 127 novellában (543 és 547-ben) új alapokötelesrésza helyezte a tv-es öröklési rendjét. 4 osztálya:  I. osztály: lemenők (descendentes):  vér szerinti gyermekek (a tvtelenek csak anyjuk után),  örökbefogadottak. (A sui heredes és a nem sui heredes között csak annyi a különbség, hogy az előbbiek továbbra is szükségszerű örökösök, akikötelesrésze nézve nyugvó hagyaték nincs, amíg az utóbbiak (pl. emancipatus és gyermekei) a hagyatékot csak elfogadó nyilatkozat útján szerezhetik meg A képviseleti elv, melynek

értelmében a távolabbi lemenők együttesen annyit kapnak, mint kieső elődjük, továbbra is érvényesül.)  II. osztály:  felmenők (ascendentes)  teljes testvérek (germani): Ha az örökhagyó után szülők és teljes testvérek maradtak, úgy ők fejenként egyenlő arányban (in capita) örökölnek. Ha a teljes testvéreknek gyermekeik is vannak, azok kieső elődjük helyén a képviseleti elv alapján együttesen örökölnak annyit, minz kieső elődjük (in stirpes). A teljes testvérek unokái már nem a II., hanem csak a IV osztályban örökölhetnek Teljes testvérek létében a szülőknél a távolabbi fokú felmenők nem örökölhettek. Ha azonban az örökhagyó után kizárólag felmenők maradtak, akkor a dédszülők is örökölhettek! Ebben az esetben a hagyaték ágak szerint (apai és anyai ág) oszlik meg, s a közelebbi felmenő léte kizárja a távolabbi felmenő öröklését. Ha az egyik ágon egy adott fokon nincs senki, akkor az egész

hagyaték a másik ág azonos fokát illet. Egy ágon belül a felmenők fejenként osztoznak.  III. osztály:  apai ill. anyai féltestvérek (consanguinei ill uterini),  elhalt féltestvérek gyermekei (itt a képviseleti elv érvényesült). A féltestvéreket a teljes testvérek kizárják az öröklésből, ugyanakkor az elhalt féltestvérek gyermekei megelőzik az egyéb 3. fokú oldalági rokonokat (pl nagybácsi) A féltestvérek unokái már csak a IV. osztályban örökölhettek  IV. osztály: az összes távolabbi oldalrokon (cognati collaterales) E vérrokonok – szemben a a b.p III osztályára érvényes szabályokkal – a 6 fokon túl is örökölhettek. A közelebbi fokúak kizárták a távolabbi fokúakat, tehát a képviseleti elv itt nem érvényesült. Az azonos fokú oldalági rokonok között az öröklés fejenként történik A túlélő házastárs tv-es öröklési jogát Ius. novellái nem szabályozták, ily módon a praetori b.p unde vir et

uxor szabálya élt tovább azzal, hogy a túlélő házastársat a tv-es öröklésben az örökhagyónak most már a legtávolabbi kognát rokona is megelőzte. Ezért Ius a rászoruló özvegy nőnek (de csaki a nőnek), amennyiben a férje után közös gyermekük maradt, részleges haszonélvezetet biztosított a hagyatékon, ha viszont a férj közös gyermek nélkül halt meg, a hagyatéknak ugyanezen részét az özvegy tulajdonul kapta. 3. A ius-i tv-es öröklési rend dogmatörténeti jelentősége A civiljogi elvek közül egyedül az érvényesült továbbra is, mely szerint a sui heredes számára nem volt nyugvó hagyaték. A Novellae véglegesen és teljesen megszüntette az agnát rokonok öröklését, egyben a ius commune közvetítésével évszázadokon át képviselte a testvérek, Római jog - VI. Öröklési jog 19 valamint a férfiak és nők öröklési egyenjogúságát. Így Iustinianus Novellai vetették meg a modern törvényes öröklési rendek

alapjait. Iust. novelláris tvhozásnak az érdeme, hogy a tv-es özvegyi haszonélvezetet is bevezette, melyet a modern tvkönyvek ált. érvénnyel szintén átvesznek Ugyanakkor e rendszer hiányossága, hogy a túlélő házastársat még a praetori edictumnál is hátrányosabban kezelte, sőt e kérdést külön nem is szabályozta, így a b.p unde vir et uxor intézménye annak ellenére fennmaradt, hogy a b.p többi eseteit Ius öröklési tárgyú novellái eltörölték. 4. Tv-es öröklés libertinus után Eltért a szabadon születtek utáni öröklés rendjétől, hiszena libertinusoka római jog értelmében sem felmenői, sem oldalrokonai nem lehettek. Ezek hiányát a római jog a patronatus öröklési jogának a tv-es öröklési rendbe való beiktatásával pótolta. A libertinus civis utáni öröklési rend is 3 fejlődési szakaszon ment át:  A civiljog alapján az elhalt libertinus után végrendelet híján örökölnek: a sui heredes, a patronatus v. annak

agnát rokonai, ill gentilisei  A praetori jog b.p intestatit adott a liberi, a legitimi (felszabadított suusai), ezek híján a patronus, ill. ennek agnatusai, és a cognati részére, a patronus családja, a libertinus túlélő házastársa, ill. a felszabadított kognát rokonai részére  A ius-i jog szerint a libertinusok örökölnek: a lemenők, a patronatus és gyermekei, a libertinus túlélő házastársa és a patronus oldalrokonai. A libertinus utáni öröklés lényege, hogy után csak lemenői és túlélő házastásrsa örökölt, az utóbbi azonban a patronus családja megelőzte. Római jog - VI. Öröklési jog 20 611. Mit jelent az, hogy valaki in stirpes, in capita vagy in lineas örököl? Hol érvényesülnek ezek az előírások? In stirpes öröklés: az a törvényes öröklési jogi megoldás, amikor a távolabbi fokon lévől az elődjük helyébe lépnek az örökötelesrészész szempontjából, vagyis kieső elődjük részén osztoznak. Ezen

esetben egy fokban távolabb álló, mint törzsenként öröklő egy sorban örökölhetnek egy fokban az örökhagyóhoz közelebb állóval. Ebben az esetben a képviseleti elv érvényesül Esetei:  civiljogi öröklésben  suusok rendjében, kieső suusok helyén  praetori törvényes öröklésben  bonorum possessio unde liberi  Iust.-nál  a lemenők között  a teljes testvérek gyermekei  az elhalt féltestvérek gyermekeinél In capita öröklés: a fejenkénti öröklés, amikor ugyanannyit kapnak az azonos fokon állók. Esetei:  civiljogi öröklésben  suusok rendjében a suusok között  több egyenlő fokú agnatus a proximi agnati rendjében  praetori törvényes öröklésben  a liberi között, ha egyenlő fokon állnak  legitiminél is suusok v. agnatok között egyenlő fokon  cognati között egyenlő fokon állók között  Iust.-nál  a lemenők, ha azonos fokon vannak  a felmenők egy ágon belül,

fejenként, valamint a felmenők és teljes testvérek között is  a féltestvérek közt  az összes oldalrokonok között, az azonos fokon állók között Per lineas: egyedül Ust.-nál érvényesül a felmenők öröklésénél, amikor az örökhagyó után kizárólag felmenők maradnak, a hagyaték az anyai és az apai ág között egyenlően oszltozik meg, az ágon belül az ott lévők fejenként osztoznak. Közelebbi felmenő léte bmely ágon kizárja az összes távolabbit. Ha az egyik ágon nincsen senki, a másik ág osztozik az egészen. Római jog - VI. Öröklési jog 21 612. A testamentum fogalma és tartalma* 1. Fogalma A római végrendelet halál esetére szóló, alakszerűségekhez kötött, örökösnevezést tartalmazó, egyoldalú, visszavonható akaratnyilvánítás. A végrendelkezés, a végrendelet ünnepélyes jogügyletnek minősült. A Modestunis-féle meghatározása tökéletesen megfelel a jogügylet modern (pandektista) fogalmának: „A

végrendelet akaratunknak jogszerű formában való kijelentése arról, amiről azt szeretnénk, hogy a halálunk után történjen.” Nemcsak az akaratot, hanem a nyilatkozatot is kiemeli, de még a joghatásra irányulást is tartalmazza, egynem hangsúlyozza az akaratnyilatkozat szigorú alakszerűségeit is. 2. Tartalma Minden római jogi végrendeletnek tartalmaznia kell:  az örökös kinevezését,  kitagadás  az örökös helyettesítését,  hagyományrendelést,  gyámrendelést,  rabszolga-felszabadítást. 1) Örökösnevezés (heredes institutio): a végrendelet nélkülözhetetlen eleme, mely a római végakarati intézkedést teszi végrendeletté (vagyis „kezdete és alapja a végrendeletnek”). Az összes többi rendelkezés az örökösnevezés érvényességétől függ, annak hiányában egyik sem állhat meg. a) Szigorú formai előírások is befolyásolták: az örököst latin nyelven, ünnepélyesen, biz. „parancsoló és egyenes

szavakkal” kellett megnevezni (pl. „Titius legyen az örökösöm”) b) Tartalmi korlátozásai: az örökhagyó eredetileg csak akkor végrendelkezhetett szabadon, ha nem voltak suus heresei, ha ugyanis voltak, azoknak kellett örökölniük. Ez később módosult: az örökhagyónak a suusokat a végrendeletben vagy örökössé kellett tennie, vagy ki kellett tagania, mellőzésük esetén ugyanis a végrendelet érvénytelenné vált. c) Az örököst nem szükséges név szerint megjelölni, alpevető köveletmény volt azonban, hogy pontosan meghat. személy legyen kinevezve (Pl „a temetésemre elsőnek érkező személy legyen az örökösöm” érvénytelen, mert a kinevezett személy incerta persona.) Örökösnek több személy is rendelhető volt, akiknek osztályrészeit meg kellett határozni. d) Ha az örökhagyó az örökös részarányát a hagyaték egy részére korlátozta, a végrendeleti öröklés mint successio in universum ius a kikötés ellenére az

egész hagyatékban bekövetkezik (szemben a modren öröklési joggal, ahol is a végrendelet áltak érintetlenül hagyott részben a tv-es öröklési rend szerint megy végbe az öröklés) 2) Örökös helyettesítés (heredis substitutio) 3 formája: 1. arra az esetre, ha az öröksnek nevezett személy bármilyen okból nem válnék örökössé, a végrendelkező őutána egy vagy több helyettes örököst is rendelhetett = közönséges örököshelyettesítés 2. amikor az apa serdületlen gyermeke számára rendelt örököst arra az esetre, ha a hagyatékot megszerző gyermek még serdületlen korában elhalna = különleges esete, 3. az őrült gyermek részére is rendelhető örökös, amennyiben az őrült gyermek haláláig őrült marad, s így végrendeletet sem tehet. A valódi helyettes örökléssel szemben az utóöröklés esetében az örökhagyó egy másik személy helyett maga nevez ki örököst. Római jog - VI. Öröklési jog 22 613. A

testamentum formái* A végrendelet, mint jogügylet érvényességének egyik alapvető feltétele, hogy létrehozásánál szigorú alakszerűségi szabályokat kell betartani.  Az archaikus és préklaszikus jog végrendeleti formáira s szóbeliség és a nyilvánosság jellemző:  testamentum in comitiis calatis = ar arrogatióból fejődött ki. Ennek keretében az örökbefogadó, miután kijelentette a comitia calata előtt, hogy nincs és nem is lehet gyermeke,,jogi úton szerzett magának filiust, vagyis olyan suus herest, akire az egész vagyona maradt. A későbbi változata: a comitia calatán tett végrendelet, amelynél elmaradt az arrogatio és a pater f. csupán jogutódját jelölte ki halálsa esetére Ez a forma már a császárkor előtt kiment a divatból.  testamentum in procinctu = a hadba vonult római polgároknak katonatársai előtt, nyilvánosan tett végrendelete, melynél a hadsereg lépett a népgyűlés helyére. E forma a közt-i kor végére

szintén elavult.  testamentum per aes et libram = ez már nem közösségi jellegű, hanem mancipatio útján lezajló magánjogi aktus volt, amely lassan érvényre juttatta a végrendelkezési szabadság elvét, a préklasszikus kortól kezdve pedig a legáltalánosabb végrendeleti formává vált. A mancipatios végrendelkezés abban állt, hogy az örökhagyó színleges vételárért eladta a hagyatáki vagyont halála esetére egy meghitt emberének, az örökségvevőnek, akit 5 serdült római polgár tanú és a libripens jelenlétében szóbeli utasításával felkért, hogy halála után adja ki az örökséget az általa megjelölt személyeknek. A nuncupatiót később a nagyobb biztonság ill a nyilvánosság kizárása érdekében viaszostáblán írásba foglalták (tabulae). A végrendelkező ekkor már csak a tábláket tartva közölte, hogy végakarata azokban van leírva, majd a tanúk, a libripens és a familiae emptor lepecsételték az okiratot.  A

praetori jog szabályai lehetővé tették a mancipatiótól független, írásbeli végrendelet (testamentum septem signis obsignatum) kialakulását. Mivel a manc alakiságát a felek nem mindig tartották be, a praetor azt a személyt utalta be a hagyatéki birtokba, aki a 7 aláírással és pecséttel (érvényességi kellékekkel) ellátott végrendeleti táblákat felmutatta, ezt Antoninus Pius cs. civiljogi erőre emelte  A császárkori jog Augustus tekintélye folytán fiókvégrendeletként (a végrendeletet utólagos kiegészítéseként) ismerte el a végrendeleti örököshöz írott levelet (codicillus). Az ebben foglaltak betartása eredetileg csak az örökös lelkiismeretére, hűségére volt bízva, a pribc. idején azonban cognitio extra ordinem útján peresíthetővé vált A codicillus abban tér el a test-tól, hogy egyfelől nem tartalmazhat örökösnevezést és kitagadást, másfelől mentes a formakényszertől (és több is hátrahagyható belőle). A

fiókvégrendeletek 3 fajtája:  ha az örökhagyó a cod-t korábbi v. későbbi végrendeletében megerősítette, az a test részének számított és annak érvényességétől főggően állt ill. dőlt meg;  a nem megerősített fiókvégrendelet érvényessége független volt a végrendeletétől;  cod-t nemcsak a végrendelet mellett, hanem annak hiányában is lehetett hagyni, amely ilyenkor a tv-es örökösöket kötelezte. Sőt szokássá vált a végrendeletet azzal a záradákkal ellátni, hogy megdőlése esetén mint cod. maradjon érvényben  A ius-i jogban a végrendelkezésnek több új formája alakult ki, ekkor jött létre a 2 fő típusa: Római jog - VI. Öröklési jog 23  közvégrendelet (t. publicum) 2 fajtája:  hatósági jegyzőkönyvbe vétel,  okiratnak császári megőrzésre való átadása;  magánvégrendelet (t. privata)  2 alapvető formája: a) közönséges magánvégrendelet lehetett írásbeli v.szóbeli, melyek

II Theodosius által megállapított szabályai:  Az írásbeli végrend-t 7 serdült, cselekvőképes és római polgár férfitanú előtt kell felmutatni, akik aláírásukkal és pecsétjükkel igazolják, hogya a végrend. az örökhagyó akaratát tartalmazza.  a szóbeli végrendelethez elegendő az örökhagyó akaratkijelentése az említett 7 tanú megszakítás nélküli, együttes jelenlétében.  Az írásbeli végrend-t az örökhagyünak mindenképpen alá kell írnia, ha pedig írástudatlan vagy vak lenne, a subscriptio pótlására egy 8. tanú (a tabularius) is megkívántatik, szükség esetén azonabn lehet más is. A süket és néma szóbeli végrend-t nem tehet, írásbeli végrendeletét pedig mindenképpen sajátkezűleg kell írnia. A SC Libonianum szerint visszaélések elkerülés végett a végrend írójának tett juttatás csak e résznek az örökhagyó általi aláírásával lesz hatályossá. b) kiváltságos magánvégrendeletnél a jogrend

csökkentette a tanúk számát és az egyéb alakiságokat. A legfontosabb kiváltságos eset az örökhagyó sajátkezűleg írt, majd aláírt végrendelete, amelynél tanúkötelesrésza sem volt szükség. Ez a III. Valentinianus által bevezetett intézmény csak a római bir NY-i területén vál elfogadottá, a modern jogban viszont napjainkig tovább élt. Római jog - VI. Öröklési jog 24 614. A testamentum érvényessége és hatályossága* 1. Érvényesség A végrendelet akkor jön létre érvényesen (vagyis alkalmas a célzott joghatások kiváltására), ha a végrendelet és annak alakszerű megnyilatkozása összhangban van egymással, és ha a joghatáshoz kapcsolódás nem ütközik a jogrend vmely tilalmába. A végrend-ek érvényessége egyfelől a jogügyleteknél ált-ban megismert szabályoknál lényegesen szigorább előírások. A kógens szabályok értelmében a végrend teljes érvényességéhez nemcsak a végakarat megfelelő formában és

eszközölt kinyilvánítása volt szükséges, hanem az is, hogy utóbb ne következzenek be olyan tények, melyek érvénytelenné tennék, megdöntenék a jogügyletet (pl. ne kerüljön sor a végrend visszavonására) Vagyis a még teljesen szabályosan tett, hibátlan végrend. érvényessége is tulajdonképpen egészen a végrendelkező haláláig bizonytalan. A végrend. érvénytelensége - a szerződésekkel szemben - lehet:  eredeti,  utólagos is! Ezzel szemben enyhébb megítélést jelent az az elv (favor testamenti), miszerint a végrend-t azokötelesrésza a körülményekötelesrésze is ki kell terjeszteni, amelyekötelesrésze az a szöveg szó szerinti jelentése alapján nem vonatkozik. A jog az érvényes végrend-ek hatályosságának megóvása mellett arra is ügyel, hogy lehetőleg még a hibásan létrejött végrend. se minősüljön érvénytelennek Az olyan kikötéseket, melyek a szerződéseknél a jogügylet egészét érvénytelenné teszik, a

végrend-nél ki nem kötöttnek ell tekinteni, vagyis a jogügylet érvényessége azok nélkül vizsgálandó. Emiatt a halál esetére szóló jogügyleteknél gyakötelesrészan szerepel a részleges érvénytelenség. Az érvénytelen végrendelet Amennyiben a végrend. fogalmi elemeinek egyike hiányzik, a jogügylet a tv előírása folytán nem alkalmas a célzott joghatás, vagyis az öröklés kiváltására, és így nem végrendeleti, hanem tv-es öröklésre kerül sor. Biz. esetekben mégis előfordul, hogy az érvénytelen végrend nem célzott, negatív joghatásokat vált ki (pl a korábbi végrend-t megdőlhet, ha a benne nevezett örökös a tv. szerint is örökölne); pozitív joghatásoknak pedig érvénytelen végrend. alapján kivételesen lehet helyük (pl a servi testamento manumissi esetében, akik 5 év elteltével véglegesen szabadok maradnak). Az érvénytelenség csoportosításai:  feltétlen és feltételes,  civiljogi és praetori jogi, 

eredeti és utólagos,  teljes és részleges,  abszolút és relatív,  orvosolható és orvosolhatatlan érvénytelenség. 1) A feltétlen érvénytelenség, a semmisség és a feltételes érvénytelenség, megtámadhatóság kategóriái: A hibás végrend. a rómia jogban főszabály szerint semmis volt, az érvénytelenségi ok észlelése esetén tehát (szemben a modern joggal) hivatalból is meg lehetett állapítani a végrend. érvénytelenségét Római jog - VI. Öröklési jog 25 Megtámadhatóságot az akarathibában szenvedő és az anyagi mellőzhetetlenséget sértő végrend-ek körében tapasztalunk. 2) A civiljogi és praetori jogi érvénytelenség gyakötelesrészan egybesett egymással, mégi voltak számottevő eltérések. 2. A hatályosság Hatályos az a végrendelet, amelynek alapján ténylegesen is öröklésre kerül sor, melynek alapján tehát az örökös elfogadja és megszerzi az örökséget. A végrendelet csak az örökhagyó

halálának pillanatában lép hatályba. Hatálybalépésről csak akkor lehet beszélni, ha a végrendelet kezdettől fogva érvényes. Római jog - VI. Öröklési jog 26 615. A testamentum és a contractus érvénytelenségének egybevetése I. Előző tétel II. A contractusok érvényessége és hatályossága ált-ban (531) 1. Érvényesség A szerződés akkor jön létre érvényesen, ha a felek akarata és nyilatkozata egyrészt különkülön összhangban van egymással (azt mondják, amit akarnak), másrészt egymás között is találkozik (a 2 akaratnyilatkozat megfelel egymásnak), továbbá, ha a joghatáshoz kapcsolódás nem ütközik a jogrend valamely tilalmába. Nem létező szerződés: ha a szerződés külső tényállása teljességgel hiányzik (contractus non existens):  az olyan szerződés, amely nem kapcsolódik a célzott joghatáshoz, vagyis ha egy lényeges alkatrésze (essentiale negotii) teljesen hiányzik, pl. az adásvételi szerződés, ha a

felek nem egyeznek meg a vételárban;  a hamisított szerződési okmány, mivel hiányzik a hiteles ügyleti nyilatkozat, pl. tréfából, oktatás céljából létrehozott contractus. Érvénytelen szerződés: ha a szerződés fogalmi elemeinek egyike (akarat, nyilatkozat, joghatáshoz kapcsolódás) valamely, a jogrend által meghat. jelentősebb hibában szenved, mert a tv. előírása folytán nem alkalmas a felek által kívánt joghatás kiváltására, és mert nem keletkeztet kötelmet. Ezen belül is az érvénytelenség lehet: a/ Feltétlen és feltételes =  a feltétlenül érvénytelen, azaz semmis szerződés (contractus nulla) megszületésekor olyan súlyos hibában szenved, amely miatt nem alkalmas a célzott joghatások kiváltására, és így jogilag nem létezőnek minősül;  a feltételesen semmis, megtámadható szerződés hibája nem olyan súlyos, ezért az ilyen jogügylet csak akkor válik semmissé, ha valamely külső tényező (pl. exceptio)

folytán alkalmatlannak bizonyul a célzott joghatások kiváltására. Az akarathibák közül a tévedés (error), a színlelés (simulatio) és a megfélemlítés (metus) okozhat semmisséget. Az akarathibákkal szemben a nyilatkozati hibák és a joghatáshoz kapcsolódás hibái (mivel nem az akaratra hatnak) szinte mindig feltétlen érvénytelenséget vonnak maguk után. b/ Civiljogi és praetori jogi = a semmisséget okozó okokat ált-ban a civiljog, a megtámadhatóságot eredményező okokat pedig a praetori jog állapította meg. c/ Eredeti és utólagos = a szerződés érvénytelensége - szemben a végrendeletével - kizárólag eredeti lehet. Az egyszer érvényesen létrejött szerződés utóbb nem válhat érvénytelenné, a szerződés érvénytelenségét tehát sem a felek akaratának utólagos megváltoztatása, sem a tv-i előírások utólagos módosulása, sem a joghatáshoz kapcsolódás meghibásodása nem érinti. d/ Teljes és részleges = a római jogban

a szerződés érvénytelensége főszabály szerint teljes érvénytelenséget jelent, néhány kivételes esetben azonban szó lehet részleges érvénytelenségről. e/ Abszolút és relatív = abszolút: mindenkire vonatkozó, relatív: olyan érvénytelenség, amely csak az egyik vagy a másik félre nézve áll be, pl. a gyámolt gyámi auctoritas nélkül kötött szerződése. Római jog - VI. Öröklési jog 27 f/ Orvosolható és orvosolhatatlan = a szerződés érvénytelensége főszabály szerint nem orvosolható, a regula Catoniana ill. Papinianus szerint: „azok a kötelmek, amelyek a maguk erejéből nem állnak meg, sem a bíró hivatalból, sem a praetor hatalma, sem a tv. ereje nem teheti érvényessé” Ugyanakkor a római jog lehetőséget biztosított az érvénytelen szerződés megerősítésére (convalescentia) , ill. egy másik, érvényes szerződéshez való átfordulásra (conversio) Római jog - VI. Öröklési jog 28 616. A sucessio contra

tabulas (A végrendelet ellenére való öröklés) 1. Végrendelet ellenére való öröklés indoka: Az emberi kapcsolatok közül kétségtelenül a szülő és a gyermek közötti kapcsolat a legszorosabb. Olyan kötelék ez, amely kedvezőtlen esetekben ugyan meglazulhat, de véglegesen sosem szűnhet meg. Ennek alapján a gyermek és a szülő megtámaghatta az olyan végrend-t, mely őt még a tv. által biztosított kötelesrészről is megfosztotta A végrendelet ellenére való öröklés lényege: Az örökhagyó végakaratának érvényesülését biz. körülmények fennforgásakor a tv különös szabálya részben v. egészbe kizárja A successio contra tabulas esetében a végrendeleti és a tv.-es öröklés szabályai ütköznek össze egymással oly módon, hogy a törvényes örökösök egy privilégizált csoportja, vagyis az örökhagyó legszűkebb családtagjai megelőzik a végrendeletben nevezett örökösöket. A mellőzhetetlenség 2 fajtája: alaki

mellőzhetetlenség és anyagi mellőzhetetlenség.  Alaki mellőzhetetlenség = a végrendelkezőnek vmilyen formában meg kellett emlékeznie suus hereseiről, még pedig vagy örökössé nevezés, vagy pedig kitagadás formájában. A suusookötelesrészól a végrend-ben nem lehetett hallgatni, vagyis mellőzhetetéenek voltak. Azonban ez tisztán alaki, formális természetű, mivel betartásával a suusok még nem feltétlenül örökölnek,  tehát gakorlatilag mégis mellőzhetők. Az alaki mellőzhetetlenség szabálya, amely a civljogban született meg, arra vezethető vissza, hogy valamikor az örökhagyó csak akkor végrendelkezhetett szabadon, ha nem voltak suusai, ha ugyanis voltak, a tv. szerint azoknak kellett örökölniük Ez az elv úgy módosult, hogy a suusokat a végrendeletben v. örökössé kellett tenni, v ki kellett őket tagadni A kitagadás (exheredatio): a pater f. teljes mértékben betartotta az alaki m szabályait, sőt e jogával korlátlanul

élhetett, még indokolnia sem kellett azt. Ez is előírt, ünnepélyes módon ment végbe (mint az institutio heredis), de további kötöttségei is voltak:  a filius familiasokat csak egyenként és név szerint megnevezve lehetett kitagadni az exheres esto formulával a civiljog szerint a filius mellőzése a végrend. teljes érvénytelenségét vonta maga után  a filia familiasokat, vlamint az apjuk halála v. emapcipatiója következtében suus heresszé előlépett fiú- és lányunokákat nemcsak név szerint, de együttesen is ki lehetett tagadni az ő mellőzásük csak a rájuk von. részben tette érvénytelenné a végrend-t  az örökhagyó a végrend. készítése után született gyermekeit (postumus) mint incerta personákat eredetileg nem nevezhette ki, de ki sem tagadhatta, s azok így mindenképpen megdöntötték a végrend-t. A jogfejlődés utóbb mégis lehetővé tette, hogy az örökhagyó a postumust előzetesen kinevezze v. kitagadja,

s ekkortól fogva a végrend. csak akkor vált érvénytelenné, ha az utószülött institutiója v exheredatiója elmaradt. A praetori jogban a mellőzhetetlenség annyiban módosult, hogy a bonorum possessio contra tabulas megadása révén az örökhagyó összes vér szerinti leszármazóját (sui heredes, sui ficti) is ált-ban mellőzhetetlenné tette. A férfi liberire a praetor ugyanúgy név szerinti kitagadást kívánt meg, a kitagadás elmaradása esetén pedig a végrend-t csak a mellőzöttet érintő részében tekintette érvénytelennek. Ez az ointézkedés elsősorban az emancipált fiúk javát szolgálta, akikötelesrésze a civiljog szerint nem vonatkozott az alaki m. szabálya Római jog - VI. Öröklési jog 29  Anyagi mellőzhetetlenség = a suusokat a végrend-ben nem csak megemlíteni kell, hanem nekik mindenképpen meg kell kapniuk az örököség egy biz., tv-ileg meghat részét is, a kötelesrészt. Itt a mellőzhetetlenség nem pusztán alaki,

hanem lényegi, anyagi természetű. Ez a forma csak a császárkorban alakult ki, mikor is sor került a kötelesrész (debita portio) iránti igény elismerésére. A kötelesrészre jogosultak: a) a lemenők (adoptív gyermek is), ezek hiányában b) a felmenők, ezek hiányában c) testvérek 1. teljes testvérek, 2. apai féltestvérek, de csak akkor, ha rovásukötelesrésza turpis persona vam örökössé kinevezve. A kötelesrész mértékét a quarta Falcidia mintájára a jogosult tv-es örökötelesrészészének 1/4 részében határozták meg. 2. A querela inofficiosi testamenti Amennyiben az örökhagyó a kötelesrészre jogosultak vmelyikét kellő indok nélkül kitagadta ill. semmit, vagy a kötelesrész-nél kevesebbet juttatott neki, az illető a sérelem orvoslásáért a kötelességsértő végrend. elleni panasz (qit) útján a 100 személyes bírósághoz fordulhatott Ha a bíróság úgy találta, hogy az örökhagyó a panaszost alaptalanul tagadta ki v.

rövidítette meg, akkor azzal a fikcióval, hogy a legközelebbi rokont kisemmíző örökhagyó őrült volt, érvénytelenné nyilvánította a végrend-t. A querelát csak maga a kötelesrész-i igényében megsértett személy indíthatta meg, és ő is csak 5 éven belül. Ezen túlmenően a querela mint szubszidiárius kereset nem volt megindítható akkor sem, ha a kötelesrész-re jogosultnak egyéb jogsegély is rendelkezésére állt. A 100 személyes bíróságnak ítélete azonban csak praiudicium volt, vagyis pernyertesség esetén a panaszló a rendes örökösi keresettel követlhette vissza a maga teljes tv-es örökötelesrészészét (s nem csupán kötelesrész-ét, a tv-es rész Ľ-ét). 3. Mellőzhetetlenség a ius-i jogban 1. Ius a 115 Novellával alapvetően megváltoztatta a mellőzhetetlenség intézményét: lényegesen módosította az anyagi mellőzhetetlenség szabályait, és egybekapcsolta azokat az alaki mellőzhetetlenséggel. 1) Az alaki és anyagi m.

összefonódása: A lemenők és a felmenők mind alakilag, mind anyagilag mellőzhetetlenek voltak, amennyiben örökösé is ki kellett nevezni őket és a kötelesrész-t is biztosítani kellett számukötelesrésza. Ius az alaki m-t a lányokötelesrésza (női lemenőkötelesrésze) is kiterjesztette. A testvérek anyagilag továbbra is mellőzhetetlenek voltak. 2) A ius-i jog a korábbi bírói mérlegelés lehetőségét megszüntetve taxatíve felsorolta a kitagadási okokat a lemenőkötelesrésze és a felmenőkötelesrésze nézve (pl. az örökhagyó elhanyagolása, élete ellen törés, stb.) A kitagadás okát a végrend-ben fel kellett tüntetni, s a hagyatéki perben a végrend-i örökösnek kellett az ok valóságát bizonyítania. 3) Ius. a kötelesrész arányát felemelte a tv-es örökötelesrészész 1/ 4 -éről annak 1/ 3 -ára, ha pedig a kötelesrész-ében sértett tv-es örökötelesrészésze még a hagyaték 1/ 4 -ét sm érte volna el, úgy a tv-es

örökötelesrészész fele jelentette a kötelesrész-t. 4) A querela inofficiosi testamenti csak akkor volt indítható, ha a kötelesrész-re jogosultnak az örökhagyó semmit sem hagyott. A q hatására a végrend most már mindig csak az illető kötelesrész-re jogosultra vonatkozó részében, tehát részlegesen minősült érvénytelennek, s Római jog - VI. Öröklési jog 30 a kisemmizett örökös így a rendes hagyatéki keresettel nemcsak kötelesrészének, de teljes tv-es örökrészészének kiadását is követlhette. Ha viszont a kötelesrész-re jogosult számára az örökhagyó mégis juttatott valamit a hagyatékból, ez azonban nem érte el a kötelesrész. mértékét, úgy az illető actio suppletoria útján csupán neki juttatott hagyatéki résznek a kötelesrész. mértékére való kiegészítését kérhette 2. A kötelesrészi iránti igény jogi természete A klasszikus jogban a kötelesrész-re jogosult, amennyiben querelája sikeres volt,

civiljogi örökössá vált, ennélgűfogva most már a rendes in rem actióval, a rei vindicatióhoz hasonló hereditatis petitióval követelhette az őt megillető hagyatéki vagyonrész kiadását, de kérhetett természetesen bonorum possessiót is. Az igény kettős természettel rendelkezett: a querelát tekintve a kötelmi jogi, végeredményben azonban dologi jogi, örökösi igénynek nevezhető. A ius-i jogban az actio suppletoria bevezetése újítást jelentett. Az as a querelán alapuló jogosultságtól egyrészt abban különbözik, hogy az igény nem a teljes tv-es részre, hanem csak a kötelesrész-re irányul, másrészt az a.s tisztán kötelmi jogi igényt érvényesítő in personam actio, melynek felperese nem szerezhet örökösi pozíciót, csupán egyfajta hagyatéki hitelezőként léphet fel. Ezzel jön létre a sui generis jogintézménye, mely elszakad a tv-es öröklés modelljétől. A ius-i jogban tehát megmaradt a hagyományos, dologi jogi és

létrejött egy tisztán kötelmi jogi konstrukció. Római jog - VI. Öröklési jog 31 617. A törvényes rész, a kötelesrész és a quarta Falcidia egybevetése 1. Tv-es rész:Az öröklsre végrendelet nélkül, a trövényes öröklés beadásával eső, v őt megillető örökrész 2. Kötelesrész: 1) A kötelesrészi iránti igény jogi természete A klasszikus jogban a kötelesrész-re jogosult, amennyiben querelája sikeres volt, civiljogi örökössá vált, ennélgűfogva most már a rendes in rem actióval, a rei vindicatióhoz hasonló hereditatis petitióval követelhette az őt megillető hagyatéki vagyonrész kiadását, de kérhetett természetesen bonorum possessiót is. Az igény kettős természettel rendelkezett: a querelát tekintve a kötelmi jogi, végeredményben azonban dologi jogi, örökösi igénynek nevezhető. A ius-i jogban az actio suppletoria bevezetése újítást jelentett. Az as a querelán alapuló jogosultságtól egyrészt abban

különbözik, hogy az igény nem a teljes tv-es részre, hanem csak a kötelesrész-re irányul, másrészt az a.s tisztán kötelmi jogi igényt érvényesítő in personam actio, melynek felperese nem szerezhet örökösi pozíciót, csupán egyfajta hagyatéki hitelezőként léphet fel. Ezzel jön létre a sui generis jogintézménye, mely elszakad a tv-es öröklés modelljétől. A ius-i jogban tehát megmaradt a hagyományos, dologi jogi és létrejött egy tisztán kötelmi jogi konstrukció. 2) Anyagi mellőzhetetlenség = a suusokat a végrend-ben nem csak megemlíteni kell, hanem nekik mindenképpen meg kell kapniuk az örököség egy biz., tv-ileg meghat részét is, a kötelesrészt. Itt a mellőzhetetlenség nem pusztán alaki, hanem lényegi, anyagi természetű Ez a forma csak a császárkorban alakult ki, mikor is sor került a kötelesrész (debita portio) iránti igény elismerésére. A kötelesrész-re jogosultak: a) a lemenők (adoptív gyermek is), ezek

hiányában b) a felmenők, ezek hiányában c) testvérek 1. teljes testvérek, 2. apai féltestvérek, de csak akkor, ha rovásukötelesrésza turpis persona vam örökössé kinevezve. A kötelesrész. mértékét a quarta Falcidia mintájára a jogosult tv-es örökötelesrészészének Ľ részében határozták meg. 3) Az ajándékozó felelőssége nem volt azonos az eladóéval, mint ingyenadós csak dolsuért, vagy culpa latáért felelt. Jogszavatosság az ajándékozót éppúgy nem terhelte, mint az ajándéktárgy rejtett fizikai hibáiért való szavatosság. A megajándékozott az ajándékozó hitelezőivel szemben felelősséggel tartozott!, amennyiben azok az ajándékozó vagyonából nem tudták magukat kielégíteni. Jóhiszeműsége esetén e felelősség a meglevő gazdagodására korlátozódott. Ugyancsak felelt a megajándékozott, ha a juttatás vminek a kötelesrész iránti igényét sértette. 4) Ius. novelláris változtatásai az egész római

öröklési jogot új alapokötelesrésza fektette A ius-i jog telje mértékben kiküszöbölte a civiljogi tv-es öröklési rend agnát elemeinek maradványait. Ehelyett a praetot b possessioból kialakult tv-es öröklési rend továbbfejlesztésével tiszta kognát tv-es öröklési rendet alakított ki. A végrendeleti rendszer tekintetében ő juttatta érvényre az anyagi mellőzhetetlenség alapján a kötelesrész intézményének elvét is. 5) A sucessio contra tabulas Római jog - VI. Öröklési jog 32 1. Végrendelet ellenére való öröklés, a mellőzhetetlenség ált-ban Az emberi kapcsolatok közül kétségtelenül a szülő és a gyermek közötti kapcsolat a legszorosabb, (hiszen sohasem szűnik meg). Ennek alapján a gyermek és a szülő megtámaghatta az olyan végrend-t, mely őt még a tv. által biztosított kötelesrészről is megfosztotta. Az örökhagyó végakaratának érvényesülését biz. körülmények fennforgásakor a tv különös szabálya

részben v. egészbe kizárja 3. Quarta Falcidia: 1/ A legatumot az archaikus korban parancsoló szavakkal kellett rendelni, a SC Neronianum szerint pedig minden, a rendelési alakszerűségek hibája miatt érvénytelen legatum érvényes marad kötelmi hagyományként. Annak megakadályozására, hogy a hagyományok kimerítsék a hagyatékot, Kötelesrész. e 40ben hozott lex Falcidia elrendelte, hogy az örökös az ő tv-es örökötelesrészészének Ľ-ét hagyományoktól mentesen kapja meg. E negyed = quarta Falcidia Amennyiben pedig a hagyományok a hagyatéknak több mint a 3/ 4 -ét kimerítétték, az örökösnek joga volt a hagyományokat a quarta F. mértékéig csökkenteni 2/ A túlélő házastársat a ius-i Novellák tv-es öröklési rendje szerint megelőzték a az elhalt házastárs legtávolabbi oldalrokonai is, az özvegyi quarta pedig csak a rászorult nőt illette meg. A középkorban viszont ez a forma kedvezőbbé vált, az újkorban pedig a lemenők

pozíciójával konkurál. 3/ A hitbizomány fejlődése:  a posztklasszikus jog e 2 sajátosságot egyesítette, tehát a szabályokat formailag is és tartalmilag is megszigorította (pl. a quarta F-t a hitbiz-ra is kiterjesztették, egyben enyhítették a legatum alakszerűségét). Római jog - VI. Öröklési jog 33 618. A collatio és a ius adrescendi az öröklési jogban 1. Az örökös társak jogi helyzete Ha több örökös van, az örököstársak (coheredes) joga az örököség eszmei hányadára korlátozódik. Közöttük dologi jogi szempontból tulajdonközösség, kötelmi jogi szempontból véletlen közösség keletkezik. Az örököstársak az örökségben levő kül. jogokat és kötelezettségeket hányadrészeik arányában szerzik meg, de az oszthatatlan követelések és tartozások egyetemlegesen illetik ill. terhelik őket A közösség megszűntetését bármelyik örököstárs kérheti, amit ha békés úton nem tud elérni, az actio familie

herciscundae áll a rendelkezésére. 2. Collatio = osztályra bocsátás Amennyiben az örököstársak az örökhagyó lemenői voltak, a méltányosság azt kívánta, hogy az örökhagyótól még életükben kapott ingyenes juttatásokat (ajándék, hozomány) az örökségbe beszámítsák. E vagyontárgyakat tehát osztályra kellett bocsátani, s az így eszmeileg kiegészített hagyatéki érték volt megosztandó. (Aki az örökhagyó életében már kapott juttatást, csak e juttatás levonása mellett szerezhette meg örökötelesrészészét.) Az osztályra bocsátás első esetei:  collatio emancipati: az emancipált volt köteles az emacipatio és a hagyaték megnyílásának időpontja közötti időben szerzett vagyonát osztályra bocsátani  collatio dotis: a házaságot kötött filia familias volt köteles hozományát osztályra bocsátani   collatio descendentium: a lemenők kötelesek voltak ált-ban minden ajándékot osztályra bocsáatni, amely

a szülői vagyonból való részeltetés jellegével bírt. A ius-i jogban e kötelezettsége végrendeleti öröklés esetére is elő volt írva, hacsak az örökhagyó ezt ki nem zárta. 3. Ius adrescendi = növedékjog Ha az örökhagyó végrendeletében a hagyaték egyes részeiről nem intézkedett, v. a végrendeletileg kinevezett v. a tv-es örököstársak egyike v másika kiesett, az így megürült hagyatéki részek a többi örökös örökötelesrészészét arányosan növelték. A megmaradó örökösnek ez a joga a növedékjog (ius a.) A növedékjog tehát már a hagyaték megnyílása előtt is érvényesül, az örökségnek az örökösök általi megszerzése után viszont már nincs helye. a) A növedékjog érvényesülését az örökhagyó a saját akaratából leszűkíthette azáltal, hogy  a kieső örökös helyére helyettes örököst nevezett ki, vagy  a növedékjogot egyetlen örököscsoportra korlátozta. (A hagyaték egy részére több

örököst nevezett ki hányadaik meghat-a nélkül, míg a hagyaték többi meghat. Részeire más örökösöket rendelt. Ha az örököscsoport egyik tagja kiesik, annak örökötelesrészésze csak a csoport többi tagjának részét növeli a többi örököscsoport részét sem érintve.) b) Tv. alapján nem érvényesült a növedékjog:  a transmissiónál, amely a helyettes öröklést is lerontja,  az indignitas esetében, amikor az örökötelesrészész nem az örököstársak részeit növeli, hanem ált-ban a fiscus szerezte azt meg, Római jog - VI. Öröklési jog 34  az incapas örökötelesrészésze tekintetében, mert azt az ugyanazon végrend-ben kinevezett, gyermekekkel rendelkező pater familias, ennek hiányában a fiscus kapta meg. c) Maga az örökös nem mondhatott le a növedékjogról, ha ugyanis örökötelesrészészét megszerezte, növedékjoga is fennállott. Gaius: " Aki egyszer egy örökrészre nézve örökössé lett, a kieső

részét akarata ellenére is megszerzi, azaz a kiesők örökrészei önmaguktól. az illető akarata ellenére is hozzánő az ő örökrészéhez." A növedékjog érvényesülésének kógens jellege összefügg a semel heres, semper heres elvével, mely szerint aki egyszer örökös lett, az e minőségétől nem válhatott meg. Római jog - VI. Öröklési jog 35 619. A substitutio, a transmissio és a ius adrescendi 1. Substitutio (A testamentum fogalma és tartalma, 612) Örökös helyettesítés (heredis substitutio) 3 formája: 1. arra az esetre, ha az öröksnek nevezett személy bármilyen okból nem válnék örökössé, a végrendelkező őutána egy vagy több helyettes örököst is rendelhetett = közönséges örökös-helyettesítés 2. amikor az apa serdületlen gyermeke számára rendelt örököst arra az esetre, ha a hagyatékot megszerző gyermek még serdületlen korában elhalna = különleges esete, 3. az őrült gyermek részére is rendelhető

örökös, amennyiben az őrült gyermek haláláig őrült marad, s így végrendeletet sem tehet.  A valódi helyettes örökléssel szemben az utóöröklés esetében az örökhagyó egy másik személy helyett maga nevez ki örököst. 2. Transmissio (Az örökség megszerzésének módjai és jogalapjai, 606) A megnyílt örökség átháramlása Ha a meghívott személy az öröklés megnyílása után, de a hagyaték megszerzése előtt halt meg, az elfogadés joga nem szállott tovább az ő örököseire. Utőbb mégis kialakult az a felfogás, hogy az örökös halálával ez a jog átszáll utódaira is! = az örökség átháramlása (transmissio). Előbb egyéves, kiv esetben ismerték el, Ius-nál azonban már ált érvényre jutott. a) Theodosius egy constitíciója értelmében ha a végremdeleti örökös a végrend. Felbontása előtt meghal, lemenői megszerezhetik a jogelődjükötelesrésze megnyílt, de meg nem szerzett örökséget. b) A ius-i jogban az

öröklésre meghívott személy halála esetén annak jogutódai az eredeti delatiótól számított 1 éven belül elfogadó nyilatkozatot téve elődjük helyébe léphettek. 3. Ius adrescendi = növedékjog Ha az örökhagyó végrendeletében a hagyaték egyes részeiről nem intézkedett, v. a végrendeletileg kinevezett v. a tv-es örököstársak egyike v másika kiesett, az így megürült hagyatéki részek a többi örökös örökötelesrészészét arányosan növelték. A megmaradó örökösnek ez a joga a növedékjog (ius a.) A növedékjog tehát már a hagyaték megnyílása előtt is érvényesül, az örökségnek az örökösök általi megszerzése után viszont már nincs helye. a) A növedékjog érvényesülését az örökhagyó a saját akaratából leszűkíthette azáltal, hogy  a kieső örökös helyére helyettes örököst nevezett ki, vagy  a növedékjogot egyetlen örököscsoportra korlátozta. (A hagyaték egy részére több örököst

nevezett ki hányadaik meghat-a nélkül, míg a hagyaték többi meghat. Részeire más örökösöket rendelt. Ha az örököscsoport egyik tagja kiesik, annak örökötelesrészésze csak a csoport többi tagjának részét növeli a többi örököscsoport részét sem érintve.) b) Tv. alapján nem érvényesült a növedékjog:  a transmissiónál, amely a helyettes öröklést is lerontja,  az indignitas esetében, amikor az örökötelesrészész nem az örököstársak részeit növeli, hanem ált-ban a fiscus szerezte azt meg, Római jog - VI. Öröklési jog 36  az incapas örökötelesrészésze tekintetében, mert azt az ugyanazon végrend-ben kinevezett, gyermekekkel rendelkező pater familias, ennek hiányában a fiscus kapta meg. c) Maga az örökös nem mondhatott le a növedékjogról, ha ugyanis örökötelesrészészét megszerezte, növedékjoga is fennállott. Gaius: " Aki egyszer egy örökrészre nézve örökössé lett, a kieső részét

akarata ellenére is megszerzi, azaz a kiesők örökrészei önmaguktól. az illető akarata ellenére is hozzánő az ő örökrészéhez." A növedékjog érvényesülésének kógens jellege összefügg a semel heres, semper heres elvével, mely szerint aki egyszer örökös lett, az e minőségétől nem válhatott meg. Római jog - VI. Öröklési jog 37 620. Helytállás a hagyatéki tartozásokért Kielégítési sorrend az öröklési jogban* 1. Helytállás a tartozásokért Az örökös az örökhagyó halálával annak egyetemes jogutódja lesz, vagyis: az örökhagyó összes, nem személyhez tapadó alanyi jogai és kötelezettségei az örökség megszerzése pillanatában reá szállnak. („Az örökös ugyanolyan joggal és hat-mal bír, mint az elhalt” Ulp) Az örökhagyó és az örökös között valaha fennálló jogviszonyok az öröklés tényével megszűnnek = ez a consolidatio, ha az egyik közülük egy dolog tulajdonosa, a másik pedig azon a

dolgon fennálló haszonélvezeti jog jogosultja volt (pl. telek) Amennyiben az örökös az örökhagyónak vele szemben fennálló más követelését vagy tartozását örökölte, a követelésnek ill. tartozásnak egyesülés útján való megszűnése = a confusio. a) Ha az öröklés folytán a hagytéki vagyon minden aktívájával és passzívájával öszevegyült az örökös vagyonával. Vagyis az örökös minden vagyonával (az örökléskor meglévő és öröklött vagyonával egyaránt!) korlátlanul felelős a hagyatéki hitelezőknek, éppúgy, mint saját korábbi hitelezőinek = ultra vires hereditatis (hagyaték erején túli) felelősség. Ma felelősséfe csak a hagyaték erejéig áll fenn. b) A modern jogrendszerben az örökös hagyatéki tartozásokért elsősorban a hagyaték tárgyaival és azok hasznaival felel, kielégítést tehát csak ebből lehet követelni = cum viribus hereditatis felelősség. (pl beneficium inventarii esetében) c) ha a

követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai és azok hasznai nincsenek az örökös birtokában, az örökös rendszerint egész vagyonával felel, de csak az örökság erejéig = pro viribus hereditatis felelősség. Az ultra vires szabálya folytán a túladósodott hagyaték örököse olyan helyzetbe került, hogy a hagyatéki hitelezők az ő örökléskor meglévő vagyonára is rátehették a kezüket. A hagyatéki hitelezőket is fenyegethette veszély, ha az örökös eladósodott, mert így a meglevő és a hagyatéki vagyon összekeveredése esetén a hitelezők a kielégítés szempontjából egy sorba kerültek az örökös hitelezőivel. A római jog tehát arra kényszerült, hogy jogeszközöket teremtsen:  részben a túladósodott hagyaték örökösének védelmére a hagyatéki hitelezőkkel szemben,  részben a hagyatéki hitelezők védelmére az örökössel szemben. A túladósodott hagyaték örökösének védelme 1.) A sui et necessarii

heredest a hagyaték túladosodása esetén infámiával járó, csődszerű végrehajtás fenyegette. Ezért a praetor részükre a tartozás kedvezménye = beneficium abstinendi útján lehetővé tette, hogy amennyiben a hagyatékba való beavatkozástól tartózkodtak, így ha nem rendelkeztek egyes hagyatéki vagyontárgyak felől, akkor ellenük a hagyatéki hitelezőknek nem adott keresetet. 2.) A extraneus et voluntarius heres - a praetori segítség abban jelentkezett, hogy amennyiben a hitelezők az ún.interrogatio in iure eljárás keretében sürgették az örökösöket az elfogadó nyilatkozat megtételére, a praetor az utóbbiaknak bizonoys gondolkodási időt, rendszerint 100 napot adott, ez volt az ún. meggondolás kedvezménye = beneficium deliberandi. Emellett a praetor in integrum restitutiot adott az örökösnek pl. arra az esetre, ha az fenyegetés v. megtévesztés hatása alatt tett elfogadó nyilatkozatot, s a hitelezők az ultra vires hereditatis

felelősség alapján az örökösnek az örökség megszerzésekor meglévő vagyonát is követelésük kielégítésére használták fel. Római jog - VI. Öröklési jog 38 3.) Az örökös felelősségének a hagyatékra való korlátozását Iust teremtette meg Megadta az örökösnek a leltározás kedvezményét = beneficium inventarii, ez azt jelentette, hogy ha az örökös a hagyaték megnyílásáról való értesülését követő 30 napon belül a mai közjegyzőnek megfelelő hatósági személy közreműködésével leltározni kezdte a hagyatékot és a leltározást az elkövetkező 60 nap alatt be is fejezte, úgy a hagyatéki teheként csak a leltárba felvett hagyatéki vagyontárgyakkal felelt. A leltározás kedvezményét igénybe vevő örökös csak a cum viribus hereditatis felelt a hagyatéki tartozásért. Ebből következik, hogy nem volt felelős a hagyatéki vagyontárgyak véletlen elpusztulásáért, felelt azonban az általa elidegenített,

elfogyasztott stb hagyatéki javak erejéig. Ha az örökös nem élt a leltárkészítés kedvezményével ultra vires hereditatis felelt a hagytéki hitelezőkkel szemben. A hagyatéki hitelezők védelme Ha az örökség eladósodott örökösre száll, a hagyatéki hitelezők követelései csak az örökös saját hitelezőinek követeléseivel egy sorban nyerhettek kielégítést. A hagyatéki hitelezők ez irányú védelme céljából a praetor megadta az elkülönítés lehetőségét = a beneficium separationist, mai azt jelentette, hogy a hagyatéki hitelezők és a hagyományosok javára a praetor elkülönítette a hagyatéki vagyont az örökös vagyonától oly módon, hogy a hagyatéki vagyont elsősorban az ő követeléseiknek a kielégítésére tartotta fenn, őket viszont lemondatta az örökös ellen indítandó keresetekről. A hagyatéki vagyonból az örökös hitelezői csak akkor kaphattak valamit, ha a hagyatéki hitelezők és a hagyományosok követelései

teljes mértékben kielégítést nyertek. A hagyatéki hitelezők követeléseinek kielégítése mindig megelőzte a hagyomány iránti igényeket. Nem kapta meg a beneficium separationist a hitelező, ha:  az örökössel tárgyalásokba bocsátkozott  a hagyaték és az örökös vagyona már összekeveredett  a hagyaték megszerzésétől számítva 5 év eltelt  az örökös hitelezőit. 2. A kielégítési sorrend A hitelezők és a hagyományosok követeléseit ált. olyan sorrendben voltak kötelesek kielégíteni, amilyen sorrendben azok igényeiket érvényesíthették. Voltak ún privilégizált követelések, amelyeket az egyéb követeléseket megelőzően kellett kielégíteni. Ilyenek:  temetés költségei  hagyatéki eljárás lefolytatásával kapcs. költségek Kielégítési sorrend a következő: 1) privilegizált követelések, pl. temetés klts-ei, a h-i elj lefolytatásával kapcs klts-ek 2) hagyatéki hitelezők jelenkezésük

sorrendjében 3) kötelesrészre jogosultak 4) hagyományosok. (Csak az ezután fennmaradó hagyatékon osztozkodhatnak az örökösök.) Római jog - VI. Öröklési jog 39 621. Beneficiumok az öröklési jogban 1. A túladósodott hagyaték örökösének védelme A passzív hagyaték (damnosa hereditas) örökösének védelmére ma a felelősségnek a hagyaték erejére való korlátozás lép fel. A római jogban ez nem valósulhatott meg, hiszen a sui heredist azonosnak tekintették az elhalttal. Ez az archaikusi gondolkodás egészen Ius-ig akadályát képezte a korlátozott fel. elismerésének, így csak pótmegoldások alakultak ki, melyek nem érintették az ultra vires hereditatis érvényesülését:  beneficium abstinendi = A sui et necessarii heredest a hagyaték túladósodása esetén az infamiával járó, csődjellegű végrehajtás fenyegette, ezért a praetor a „tartózkodás kedvezménye” (b.a) útján tette lehetővé, hogy amennyiben a

hagyatékba való beavatkozástól tartózkodtak (nem rendelkeztek egyes hagyatéki vagyontárgyak felől), akkor ellenük a hagyatéki hitelezőnek nem adott keresetet. Örökösi minőségük civiljogilag ugyan megmaradt, de a praetori jog alapján nem jelentett rájuk sem vagyoni előnyt, sem hátrányt.  beneficium deliberandi = Az extraneus et voluntarius heresnek a praetor sem tudott teljes biztonságot nyújtani. Ebben az esetben ha a hitelezők az interrogatio in iure elj keretében sürgették az örökösöket az elfogadó nyilatkozat megtételére, a praetor biz. gondolkodási időt (100 napot) adott, melyet a„meggondolás kezvezményé”-nek hívtak. Ha azonban az elfogadás után derült ki, hogy a viszgálat ellenére is vannak még terhei a hagyatéknak, e terhekért az örökösök egész vagyonukkal feleltek! Emellett a praetor in integrum resritutiót adott az örökösnak arra az esetre, ha az fenyegetés hatása alatt tett elfogadó nyilatkozatot, s a

hitelezők az örökösnek az örökség megszerzésekor meglévő vagyonát is követelésül kielégítésére használták fel.  beneficium inventarii = Ius. adta meg a leltározás kedvezményét: ha az örökös a hagyaték megnyílásáról való értesülését követő 30 napon belül a hatósági személy (mai közjegyző) közremével leltározni kezdte a hagyatékot, és a leltározást az elkövetkezendő 60 nap alatt be is fejezte, úgy a hagyatéki terhekért csak a leltárba felvett vagyontárgyakkal felelt. E kedvezményt igénybe vevő örökös csak cum viribus hereditatis felelt a h-i tartozásért,  így nem volt felelős a h-i vagyontárgyak véletleni elpusztulásáért, felelt azonban az általa elidegenített, elfogyasztott h-i javak erejéig, vagyis felelőssége pro viribus hereditatis. Az örökös a h-kal szemben saját követeléseit és költségeit is érvényesíthette. Több hitelező esetén ha a hagyaték nem bizonyul elegendőnek, az

örökösnek nem kellett gondoskodnia az arányos kielégítésről. (Ez a házon belüli örökösöket is megillette.) Ha azonban az örökös nem élt a leltárkedvezménnyel, ultra vires h. felelt a hitelezőkkel szemben (A b.deliberandi és a b inventarii egymást kizáró intézmények voltak, tehát vagy leltárkészítés v meggondolási hat.idő kérése) 2. A hagyatéki hitelezők védelme  beneficium separationis = Mivel a h-i hitelezők az örökös saját hitelezőivel kerültek egy sorba, a praetor megadta az elkülönülés lehetőségét. Ha a h-i hitelezők és a hagyományosok javára a praetor elkülönítette a h-i vagyont az örökös vagyonától oly módon, hogy a h-i vagyont elsősorban az ő követeléseiknek a kielégítésére tartotta fenn, őket viszont lemondatta az örökös ellen indítható keresetekötelesrészől. A h-i hitekezők követeléseinek kielégítése mindig megelőzte a hagyomány iránti igényeket. Nem kaphatta meg azonban a b.s-t a

hitelező, ha 1. az örökössel tárgyalásokba bocsátkozott, 2. a hagyaték és az örökös vagyona már összekeveredtek, 3. a hagyaték megszerzésétől számítva 5 év eltelt, 4. és az örökös hitelezőjét sem illette meg Római jog - VI. Öröklési jog 40 622. Jogsegélyek az öröklési rendben 1. A civiljogi örökös keresete (hereditatis petitio, h vindicatio) 1) A kereset tárgya: mindannak a kiadása, amit az alperes a hagyatékból megszerzett. Ennek megfelelően a kereset irányulhatott az alperes birtokában lévő:  egész hagyaték kiadására (összes h-i dolog és azok összes járulékai),  egyes vagyontárgyak kiadására (beleértve a h. minden növedékét, jövedelmeit) Követelhette a felperes mindazon vagyontárgyakat is, amelyek eladás v. cseréje folytán a hagyatéki tárgyak helyébe léptek (pl. kertért lakóház) Nem képezték azonban a hereditatis petitio mint in rem actio tárgyát az örökhagyó követelései, melyeket az

örökös a megfelelő reá szállott in personam actiókkal hajthatott be. 2) A kereset felperese a civiljogi örökös, az alperese az, aki a hagyatékot v. a hozzá tartozó dolgot pro herede v. pro possessore birtokolja  pro herede az birtokol, aki: a végrend. érvényességét kétségbe vonva, magát tekinti örökösnek  pro possessore az birtokol, aki: a perben a praetor előtt a felperes által feltett kérdésre kitérő választ adott, azaz a birtoklását nem indokolta meg, de nem is volt hajlandó a h-i tárgyat kiadni (vitatta a felperes öröklési jogát). 3) A bizonyítási teher a felperes terhelte, akinek a delitiót kellett bizonyítania. Az acquisitio biz-a csak a heredes extranei esetén merült fel, és csak a kifejezett elfogadó nyilatkozat tekintetében, a kereet megindítása ugyanis a hagyaték elfogadására utaló magatartásnak minősült. Ezzel szemben az alperes vagy v saját örökösi minőségét, v a hagyaték (h-i tárgy) birtoklásának

jogcímét bizonyíthatta. 4) Az ítélet az interesse megfizetésére marasztalta az alperest, hacsak az által birtokolt hagyatékot v. h-i részt a bíró által előírtaknak megfelelően természetben ki nem adta 5) Hadrianus cs. idején keletkezett a SC Iuventianum, mely részletesen szabályozta a pervesztes alperes kötelezettségét a h-i vagyon kiadása tekintetében.  Amennyiben az alperes jóhiszemű birtokos, a hagyatékból csupán azt kell kiadnia a felperesnek, ami a litis contestatiókor megvan, annak meglévő gyümölcseivel együtt.  Ezzel szemben a rosszhiszemű alperes köteles megfizetni mindazon h-i vagyontárgyaknak az értékét, melyek a litis c. előtt az ő vétkesség folytán elpusztultak, valamint a beszedni elmulaszt gyüm-ök értékét is.  A jóhiszemű alperes felelőssége a kárért ugyanolyan mint a rei vindicatiónál. A litis c előtt keletkezett károkért nem felelt, a l.c után az ő hibájából keletkezett károkért viszont igen.

 A rosszhiszemű alperes minden kárért felel, még a litis c előttiekért is, melyek az ő vétkessége miatt keletkeztek.  A beruházások megtérítésénél a jóhiszemű birtokos nemcsak a szükséges és a hasznos, hanem a fényűző beruházásaina a megtérítését követelhette. A szükséges és a hasznos kiadások megtérítését a rosszhiszemű birtokos is követelhette, a fényűzési ber-ok esetében csal elviteli joggal bír. 2. A praetori jogi örökös jogsegélye (interdictum quorum bonorum) Az örökös a dolgokat akár pro herede, akár pro possessore, akár pedig dolo desiit possidere is birtokolhatta. A bonorum possessor ezt az interdictumot a civiljogi örökös ellen is kérhette, és ha cum re hatállyal utalták be, akkor a civiljogi örökös nem védekezhetett azzal, hogy örökös. : ez a visszaszerző hatályú interdictum csak az alperes által birtokolt h-i dolgok kiadására irányult. Római jog - VI. Öröklési jog 41 Ius. azonban

megadta a bonorum possessornak a hereditatis petitio utilis keresetet azzal a fikcióval élve, hogy a b. possessor úgy kezelendő, mintha civiljogi örökös volna 3. Egyéb keresetek az öröklési jogban  a kötelesrész-re jogosult örökös által indítható querela inofficiosi testamenti,  Ius. korától az actio suppletoria,  az örököstársak közösségét megszüntető kereset, az actio familiae herciscundae. Római jog - VI. Öröklési jog 42 623. A legatum 1. Fogalma Tágabb értelemben vett hagyomány: az öröklés halál esetére szóló egyetemes jogutódlás, de lehetőség van arra is, hogy az örökhagyó a hagyatékból egyes jogokat az örökösre szálló vagyon csökkentésével 3. személyeknek juttasson A halál esetére szóló egyes jogok megszerszerzésének esetei: 1. szűkebb értelemben vett hagyomány és ennek császárkori változata, a hitbizomány, 2. előzőeknek az egyetems jogutódlás gondolatával kombinált formái, 3.

részhagyomány, 4. egyetemes hitbizomány, 5. halál esetére szóló ajándékozás és egyéb juttatás Szűkebb értelemben vett hagyomány (legatum): olyan halál esetére szóló juttatás, amelyet az örökhagyó végrendeletében rendel a hagyományos javára, az örökösök v. egyik meghat örökös terhére. Hagyomány = végrendeletileg hagyott ajándék Alanyai:  végrendelkező,  megterhelt örökös,  hagyományos. A hagyomány megszerzésére csak akkor van mód, ha a végrend. érvényes és hatályos Ellenkező esetben a végrend-tel együtt a hagyomány is érvénytelenné ill. hatálytalanná válik, és azt a tv-es örökös nem köteles tiszteletben tartani. A hagyományt a hagyományos ipso iure megszerezte, mégsem volt köteles elfogadni, hanem minden további nélkül visszautasíthatta. Hagyomány = a hagyományos vagyonának növelése az aktív hagyaték terhére, ami megnyilvánulhat a hagyatékban lévő a) dologi jogok átruházásában ill.

alapításában, b) kötelemi jellegű juttatásokban, azon belül is lehet:  követelés átruházása,  adósság elengedése,  örökös terhére új kötelem alapítása. 2. A legatum 4 formája (2 alapvető és 2 válfaj): 1) Dologi hagyomány (legatum per vindicationem): az örökhagyó végakarati intézkedés folytán a hagyományos dologi jogi jogosultságot szerez. Ennek alapján a hagyományos közvetlenül in rem actiót kap, mellyel bárkitől követelheti a hagyomány tárgyának kiadását, aki azt magánál tartja. 2) Kötelmi hagyomány (legatum per damnationem): a hagyományos csak kötelmi jogi jogosultságot szerez, amennyiben az örökhagyó az örököst azzal terheli, hogy a hagyomány tárgyát adja ki a hagyományosnak. A hagyományos ilyenkor csak kötelmi keresetet kap az örökössel szemben, vagy legalábbis nem azonnal szerez dologi jogot. Jogsegélye, az actio ex testamento civiljogi in personam kereset, mellyel a kötelmi hagyományos az

örököst perelheti a hagyomány kiadására. (A h tárgya lehet dolog v követelés.) Ebben az esetben az örökös mint adós és a hagyományos mint hitelező között kvázi-kontraktuális kötelem jön létre. 3) Előhagyomány (legatum per praeceptionem): az örökhagyó az örököstársak egyikének juttat a többiek terhére dologi hagyományt. Ilyenkor a dologi jogi igény 3 személyekkel Római jog - VI. Öröklési jog 43 szemben (kifelé) in rem actióval, az örököstársak ellen (befelé) in personam actióval érvényesíthető. 4) Legatum sinendi modo (spec. forma): az örökhagyó nem arra kötelezte az örököst, hogy adjon ki vmit a hagyatékból a hagyományos részére, hanem csak arra, hogy túrje, hogy a hagyományos a tárgyat elvihesse A legatumot az archaikus korban parancsoló szavakkal kellett rendelni, a SC Neronianum szerint pedig minden, a rendelési alakszerűségek hibája miatt érvénytelen legatum érvényes marad kötelmi hagyományként.

Annak megakadályozására, hogy a hagyományok kimerítsék a hagyatékot, Kötelesrész. e 40ben hozott lex Falcidia elrendelte, hogy az örökös az ő tv-es örökötelesrészészének Ľ-ét hagyományoktól mentesen kapja meg. E negyed = quarta Falcidia Amennyiben pedig a hagyományok a hagyatéknak több mint a 3/ 4 -ét kimerítétték, az örökösnek joga volt a hagyományokat a quarta F. mértékéig csökkenteni Római jog - VI. Öröklési jog 44 624. A legatum és a fideicommissum egybevetése Hitbizomány (fideicommissum) = alakszerűtlenül rendelt hagyomány. Az örökhagyó írásban v. élőszóval felkérte a hagyatékból részesülő személyt, hogy a neki jutott vagyonból juttasson valakinek valamit, vagy hogy egy rabszolgát szabadítson fel. A hitbiz. nemcsak formailag, hanem tartalmilag is szabadon rendelhető volt (pl örökösképtelen személyek javára is lehetett tenni). Fejlődése:  a posztklasszikus jog e 2 sajátosságot egyesítette, tehát a

szabályokat formailag is és tartalmilag is megszigorította (pl. a quarta F-t a hitbiz-ra is kiterjesztették, egyben enyhítették a legatum alakszerűségét).  A ius-i jog az egyesítési folyamatot befejezte. Itt a hagyomány és a hitbiz teljesen egyenértékű, mindkettőt a végrend-ben kellett rendelni, és amennyiben a hagyomány tárgyát képező dolog megvan a hagyatékban, minden hagyományosnak ezentúl a tulajdoni kereset is rendelkezésre áll (enélkül csak kötelmi keresettel lehet perelni). 2 lényeges időpont: dies legati v. fideicommissi cedens: a hagyományos joga megnyílásának ideje, amely az örökhagyó halálával következett be. Ha ezt a hagyományos megértem akkor későbbi halála esetén a jog már átszáll örököseire. dies legati v. fideicommissi venies: a hagyomány megszerzése, amikor az örökhagyó megszerezte az örökséget. Ennek időpontjában a hagyományos a dologi hagyomány esetén a dologi jogot, kötelmi hagy. esetén a

kötelmi keresetet szerzi meg Római jog - VI. Öröklési jog 45 625. A donatio inter vivos, a donatio mortis causa és a mortis causa capio egybevetése 1. Donatio inter vivos 2. Donatio mortis causa Halál esetére szóló ajándékozás: az öröklési jogba tartozik, de átmenetet képez az élők közötti ajándékozás és a halál esetése szóló különös juttatások között. Sajátosságai:  Ez a juttatás az örökléstől függetlenül érvényesül, pl. akkor is hatályos, ha az ajándékozó után nem maradt örökös, vagy maradt, de az örökséget nem fogadta el.  A halál esetére szóló ajándékozás a d.ivtól konstrukcióját tekintve csak abban különbözik, hogy feltétele az, hogy a megajándékozott az ajándékozót túlélje.  A d.mc alakszerűtlenül is rendelhető volt A halál esetére szóló ajándékozás öröklési jogba való tartozását biztosító sajátosságai: 1. a túlélés feltételhez van kötve, mint az öröklési jog

minden intézménye, s ennek folytán hatályát vesztette, ha a megajándékozott előbb halt meg, mint az ajándékozó; 2. nem érintették az élők közötti ajándékozásra von korlátozások (pl lex Cincia, házastársak közötti ajándékozás tilalma, hatósági bejelentési kötelezettség); 3. egyes öröklési jogi szabályok hatálya viszont kiterjedt rá (pl quarta F, az ajándékozásnak az ajándékozó haláláig történő visszavonása); 4. Ius-nál csak a fiókvégrendelet (codicillus) formalitásainak betartásával volt rendelhető 3. Mortis causa capio Halál esetére szóló egyéb juttatás: minden olyan halál esetére szóló juttatás, ami nem esett az öröklés v. a halál esetére szóló egyéb jogutódlás 3 fajának fogalma alá (Leggyakoribb esete: olyan feltétel tűzése az örökös v. a hagyományos számára, amely 3 személynek biz előnyt jelent (pl. ha valaki rabszolgáját végrendeletileg olyan feltétellel szabadította fel, hogy az biz.

összeget fizessen egy 3 személynek) Ilyenkor amit a 3 személy kap, halál esetére szóló juttatásnak minősül. A m.cc öröklési jogba való tartozását bizonyítja, hogy ezt a juttatást az incapax (befogadóképtelen) nem szerezheti meg, az érdemtelen pedig nem tarthatja meg, továbbá a fideicommissummal megterhelhető, és a lex Falcidia szabályai a m.cc in vonatkoznak Római jog - VI. Öröklési jog 46 626. Öröklési jogi tárgyú senatus consultumok 1) A császári jogszabályok kiegészítő szerepe Míg a praetori edictum a gyermekeket anyjuk után, ill. az anyát gyermeke után csak a bp unde cognati elnevezésű III. osztályba hívta meg az öröklésre, klasszikus kor 2 senatus cinsultuma civiljogi örökössé tete őket, és ezzel a b.p unde legitimi osztályába léptette őket Ezzel tovább erősődött a kognát rokonság jelentősége a tv-es öröklés rendjében. a) Hadrianus uralkodása alatt a SC Tertullianum kimondta, hogy a 3 gyerekes ingenua

ill. a 4 gyerekes libertina anya gyermekei után civiljogi örökös lesz, akit azonban az öröklésben az elhalt gyermek lemenői, apja és apai ágról való testvérei megelőznek. Az a tény, hogy Kötelesrész. u II sz után is a anyát a ygermeke utáni öröklésben még a gyermek apai féltestvérei is megelőzték, bizonyítja, hogy milyen szívos volt az agnát rokonság öröklésének szabálya.  A SC hátrányosan szabályozza az anya örökését a gyermek után b) Marcus Aurelius idején keletkezett SC Orfitianum kimondta, hogy az anya után gyermekei mindenkit megelőzően civiljogi öröklés illeti meg. Ez a SC Gyermekeket elsősorban az anya testvéreivel szemben juttatta kevdvező helyzetbe. 2) A ius-i jogban a végrendelkezésnek több új formája alakult ki, ekkor jött létre a 2 fő típusa:  közvégrendelet (t. publicum) 2 fajtája:  hatósági jegyzőkönyvbe vétel,  okiratnak császári megőrzésre való átadása;  magánvégrendelet (t.

privata)  2 alapvető formája: a) közönséges magánvégrendelet lehetett írásbeli v.szóbeli, melyek II Theodosius által megállapított szabályai:  Az írásbeli végrend-t 7 serdült, cselekvőképes és római polgár férfitanú előtt kell felmutatni, akik aláírásukkal és pecsétjükkel igazolják, hogya a végrend. az örökhagyó akaratát tartalmazza.  a szóbeli végrendelethez elegendő az örökhagyó akaratkijelentése az említett 7 tanú megszakítás nélküli, együttes jelenlétében.  Az írásbeli végrend-t az örökhagyünak mindenképpen alá kell írnia, ha pedig írástudatlan vagy vak lenne, a subscriptio pótlására egy 8. tanú (a tabularius) is megkívántatik, szükség esetén azonabn lehet más is. A süket és néma szóbeli végrend-t nem tehet, írásbeli végrendeletét pedig mindenképpen sajátkezűleg kell írnia. A SC Libonianum szerint visszaélések elkerülés végett a végrend írójának tett juttatás csak e

résznek az örökhagyó általi aláírásával lesz hatályossá. b) kiváltságos magánvégrendeletnél a jogrend csökkentette a tanúk számát és az egyéb alakiságokat. A legfontosabb kiváltságos eset az örökhagyó sajátkezűleg írt, majd aláírt végrendelete, amelynél tanúkötelesrésza sem volt szükség. Ez a III. Valentinianus által bevezetett intézmény csak a római bir NY-i területén vál elfogadottá, a modern jogban viszont napjainkig tovább élt. 3) Jogsegélyek az öröklési rendben - A civiljogi örökös keresete (hereditatis petitio, h. vindicatio) 5) Hadrianus cs. idején keletkezett a SC Iuventianum, mely részletesen szabályozta a pervesztes alperes kötelezettségét a h-i vagyon kiadása tekintetében. a) Amennyiben az alperes jóhiszemű birtokos, a hagyatékból csupán azt kell kiadnia a felperesnek, ami a litis contestatiókor megvan, annak meglévő gyümölcseivel együtt.  Római jog - VI. Öröklési jog 47 Ezzel szemben a

rosszhiszemű alperes köteles megfizetni mindazon h-i vagyontárgyaknak az értékét, melyek a litis c. előtt az ő vétkesség folytán elpusztultak, valamint a beszedni elmulaszt gyüm-ök értékét is. b) A jóhiszemű alperes felelőssége a kárért ugyanolyan mint a rei vindicatiónál. A litis c előtt keletkezett károkért nem felelt, a l.c után az ő hibájából keletkezett károkért viszont igen.  A rosszhiszemű alperes minden kárért felel, még a litis c előttiekért is, melyek az ő vétkessége miatt keletkeztek. c) A beruházások megtérítésénél a jóhiszemű birtokos nemcsak a szükséges és a hasznos, hanem a fényűző beruházásaina a megtérítését követelhette. A szükséges és a hasznos kiadások megtérítését a rosszhiszemű birtokos is követelhette, a fényűzési ber-ok esetében csal elviteli joggal bír. 4) A legatumot az archaikus korban parancsoló szavakkal kellett rendelni, a SC Neronianum szerint pedig minden, a rendelési

alakszerűségek hibája miatt érvénytelen legatum érvényes marad kötelmi hagyományként. Római jog - VI. Öröklési jog 48 627. A római öröklési jog továbbélése 1. A középkorban A feudális magánjogban a vagyon 2 alapvető részre, ősi (öröklött) és szerzeményi vagyonra oszlott. A hűbéri jogok a végrendelkezést a szerzeményi vagyonra korlátozták, és az ősi vagyonra nézve a végrendelkezés teljesen ki volt zárva. A hűbéri korszak öröklési jogának jellegzetességei: 1) a vagyon eredet szerinti kettéosztottsága, 2) a végrendelkezési szabadság szűk körre szorítása, 3) a paterna paternis, materna maternis elv, 4) a tv-es öröklésnek rendek szerinti differenciálódása, 5) az uralkodó ill. a korona háramlási joga Ezen intézmények jó része a német jogterületen került előtérbe; mivel a ius-i kodifikáció anyagához hozzáfüggesztették a longobárd hűbéri jogot, a ius-i öröklési jog alapelvei háttérbe szorultak. A

római végrendelet intézményét a német jogterületre a kánonjog vitte be, és ált-ban mindenhol megnyilvánul az egyház azon törekvése, hogy a végrendeleti jogot saját szabályozása alá vonja. 2. Újkorban A fr. forr felszámolta a feudalizmus öröklési jogának alapintézményeit, és megteremtette annak lehetőségét, hogy a római öröklési jog intézményeiben rejlő elgondolások közül egyesek újból érvényre jussanak (pl. végrendeleti alakszerűségel ius-i rendszere, kötelesrész, özvegyi haszonélvezet, örökös-helyettesítés, utóörökös-nevezés). A római jognak a heredes extraneire von. adicionális hagyatékmegszerzési rendszerét (miszerint a szükségképpeni örökösök kivételével csak elfogadó aktussal szerezhető meg a hagyaték), több állam jogrendszere kizárólagosan érvényesülő főszabállyá tette (pl. ABGB) Ugyanakkor máshol a heredes domestici helyzetéből adódó ipso iure öröklési rendszer érvényesül (Ptk.,

Code civile, BGB). Nagy szerepet játszott a germán szokásjogból eredő parentéla-rendszer, mely a Ptk-ban is érvényesül. A túlélő házastársat a ius-i Novellák tv-es öröklési rendje szerint megelőzték a az elhalt házastárs legtávolabbi oldalrokonai is, az özvegyi quarta pedig csak a rászorult nőt illette meg. A középkorban viszont ez a forma kedvezőbbé vált, az újkorban pedig a lemenők pozíciójával konkurál. 3. A jogrendszer önállósulása A glosszátorok és a kommentátorok átvették a ius-i institució-rendszert, így az öröklésre von. joganyag még a „dolgokötelesrészól” szóló rész keretében, a tulajdonjogot követelőleg helyezkedett el.  A kommentátorok azonban már megkezdték a vagyonjog differenciálását, majd Johann Apel (1486-1536) jogtanár a régebbi ius ad rem fogalom általánosításával megvetette a dologi jog és a kötelmi jog modern elhatárolásának alapját.  Vinnius (1588-1657) holland jogtudós

nevéhez fűződik a dologi és a kötelmi jogi jogosultságok mint abszolút ill relatív szerkezetű jogok elvi szembeállítása. (Ez mutatkozik meg az ABGB-ben is, amely a vagyonjogot dologi, öröklési jogra és kötelmi jogra osztotta fel.  Heise pandekta-tankönyvében (1807) az öröklési jog a magánjog önálló (a családjogot követő) utolsó fejezeteként nyert elhelyezést. Római jog - VI. Öröklési jog 49  Puchta pandekta-tankönyve (1838) megvetette az öröklési jog magánjogon belüli önállósulásának alapjait. Mindez a XIX sz-ban véglegesen megszilárdult és máig hatályos a szász polgári tvkönyvben (1865), a BGB-ben (1896), a svájci ZGB-ben (1907). Önálló részét képezi az öröklési jog a magyar Ptk-nak is.  Jellegzetessége: az alapvetően persona - res - actiones felosztás, szemben a hagyományos institúció-rendszerhez képest.  Szászy-Schwarz Gusztáv szerint a pandekta-rendszer logikailag olyan, mintha az embereket

szőkékötelesrésze, barnákötelesrésza, férfiakötelesrésza és gazdagokötelesrésza osztanánk. Az öröklési jog pl halál esetére von jogviszonyok joga nyer szembeállítást a dologi joggal és a kötelmi joggal, melyek viszont rendelkeznek önállósággal. Ez nemcsak azért hibás, mert ily módon a vagyonjog 3 fő területének felosztása nem egységes principium divisionis alapján történik, hanem, mert az öröklési jog keretében is megtalálhatók az abszolút és relatív szerkezetű jogviszonyok