|
Dátum: 2008. szeptember 29.15:19:17. Forrás : doksi.net/hu |
A tizenkilencedik század elején a magyarság az idegen elnyomás hatására válságba jutott. A nemzeti összetartozás egyetlen ismérve ekkor a közösen beszélt nyelv volt, ám ez is hanyatlott, és fennállt a veszélye annak, hogy a magyar nemzet – Herder jóslatának megfelelően – megszűnik létezni, beolvad a környező népek közé. Az önállóságot tehát csak a nyelv útján lehetett megőrizni, ami sajátos társadalmi szerepet erőszakolt a kor íróira, költőire. A nyelv életben tartása mellett a közvéle-mény elvárta tőlük, hogy műveikben politikai üzeneteket is közvetítsenek, már amennyire ez a cenzú-rával szemben lehetséges volt. Ebbe a korba született bele két nagy reformkori költőnk, a függetlenedés élharcosai: Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály.
Kölcseynek örömtelen gyerekkora volt: szüleit korán elvesztette, így – megfelelő családi háttér hiányában – visszahúzódó, magának való gyermek lett belőle. Az iskolában sem tudott beilleszkedni a közösségbe, ehhez az is hozzájárult, hogy kiskorában egy betegség során elvesztette a bal szemét. Igyekezett menekülni a környező világtól, a valóságtól, amely annyira kegyetlen volt hozzá. A könyvtár éppen megfelelő volt erre a célra: az ifjú Kölcsey rengeteget olvasott, így hatalmas műveltségre tett szert. Példaképének eleinte Csokonait tekintette, első verseit is az ő stílusában próbálta megírni. Életének meghatározó fordulata volt, amikor megismerkedett a kor irodalmi életének „egyszemélyes köz-pontjával”, Kazinczy Ferenccel. Élénk levelezés alakult ki a két férfiú között, Kölcsey ekkor került először kapcsolatba a „közdolgokkal”. 1815 és 1817 között alkotói válságon ment keresztül, majd el-fordult Kazinczytól, minden bizonnyal úgy érezte, hogy most már meg tud állni a saját lábán, ki tudja alakítani saját politikai nézeteit. Költészetét ekkoriban a belső meghasonlás, közönyösség, később határozott és megingathatatlan pesszimizmus jellemezte. Ez a hangulat legőszintébben a Vanitatum vanitas című versében jelenik meg.
A vers latin címe (hiúságok hiúsága) a Bibliában is megjelenik, így az olvasó első látásra vallási témájú versre gyanakodhat. A cím azonban – úgy, mint az első néhány sor is – csak álca: a költő Sa-lamon zsidó király szájába adja mondanivalóját, ezzel külső nézőpontot teremt magának. Kölcsey sze-retett ilyen és hasonló maszkok mögé rejtőzni, talán azért, mert így sokkal nagyobb biztonságban érezte magát, jobban ki tudott tárulkozni; talán azért, mert úgy találta, hogy így meggyőzőbb tud lenni – hasonló technikát figyelhetünk meg a Himnuszban is. Később már merte vállalni önmagát, aktív poli-tikusként nem próbált más bőrébe bújni.
A Vanitatum vanitas egy téma igen sok szemszögből való körüljárása. A vers alaptétele már az indító strófában megjelenik: minden hiábavaló. A tétel igazolásaképp ezután csak úgy záporoznak a különböző nagy történelmi alakokra, eseményekre, valamint az egész földi életre tett gúnyos meg-jegyzések. A becsmérlő szavak között nagymértékű rendszerezettség, szerkesztettség figyelhető meg. A költő először a természet egészét, majd a nagy hadvezéreket, bölcseket, művészeket, végül az emberi létet, érzelmeket és a halhatatlanságra való törekvést alacsonyítja le az ironikus túlzás esz-közeivel. A versforma illeszkedik a tartalomhoz: a másodiktól a nyolcadik versszakig tulajdonképpen tizennégy négysoros epigrammát olvashatunk: három sor bevezetés, majd egy sor csattanó.
A vers filozófiai mondanivalója az utolsó két strófában rejtőzik. Az első versszakban felvillantott szentencia nyomatékosítva jelenik meg a vers végén, amit egy erőteljes nézőpontváltás (általános egyes szám harmadik személyből egyes szám második személybe) is jelez. A költő az általa eszmé-nyinek tartott magatartásformát fogalmazza itt meg: az erkölcsös, indulatmentes, távolságtartó, egy-szóval sztoikus viselkedést. Semminek sem érdemes az okát vagy célját keresni, inkább bele kell nyugodni a dolgok rendjébe; az emberi lét, a történelem kisszerű és értelmetlen. A világ értelme (ha egyáltalán van) megragadhatatlan az ok és a cél fogalmaival, éppen ezért kutatni sem érdemes. Minden mulandó, az ember hiába próbál halhatatlanságra törni, eredményeit az idő lekicsinyíti, sőt, gyakran teljesen elfeledteti.
Kölcsey a Vanitatum vanitast 1823-ban, a reformkor kibontakozásának idején írta, amikor az emberek többsége még hitt a magyar nemzet felemelkedésében, minden politikusban nagyratörő tervek munkáltak. Egy évtized elmúltával már korántsem volt ennyire reményteli a helyzet. A reformor-szággyűlések sorozatos kudarca nyomán kialakuló általános fásultság az irodalom szereplőire is kihatott. Egyre inkább igyekeztek elszigetelődni a napi politikától, egyre kevésbé keresték a széleskörű népszerűséget, költészetük magukba fordult, csak egy szűk réteg számára volt érthető. Mindehhez hozzájárult az egyre erősebb cenzúra is. Ekkor – 1844-ben – született például Petőfi A természet vadvirága című verse, amelyben a reformkor legkiemelkedőbb költője határolja el magát az őt érő kritikáktól, a költészet felsőbbrendűségét, korlátlan szabadságát hirdetve.
Míg Petőfi ösztönösen, Vörösmarty tudatosan helyezkedik szembe a kor „hivatalos” világnéze-tével. Az emberiség alapvető problémáit sorolja fel például A Gutenberg-albumba 1839-ben írt beve-zetőjében. Ezt a verset még a humanista optimizmus jellemzi, Vörösmarty elérhetőnek tartja a „szép, új világot” (utópista szocialista eszmék), amelyben „a nyomorú pórnép emberségre javúl”. Ez az illúzió már csak nyomaiban fedezhető fel az 1844-es Gondolatok a könyvtárban című filozófiai elmélkedésben.
A könyvtár Vörösmartyra kevésbé volt jellemző, mint Kölcseyre. Életéből ugyan neki is szinte kimaradt az ifjúkor, őt azonban nem zárkózott természete, hanem a körülmények kényszerítették ko-rán bele a felnőttek társadalmába. A Perczel-fiúk nevelése mellett végezte jogi tanulmányait, majd görbői joggyakorlata során kapcsolatba került a nemesi vármegyék Habsburg-ellenes mozgalmaival. Az új hazafias szellem ihlette a Zalán futása című nemzeti eposz megírására, aminek folytán egy csa-pásra elismert író, majd a reformkori irodalom egyik központi alakja vált belőle. 1830-tól elmélyült költészete, 1843-ban kötött házassága a nála jóval fiatalabb Csajághy Laurával új tartalommal töltötte meg az életét. A családalapítás után volt ideje mélyebben elgondolkodni a világ alakulásán – ekkor születtek hosszabb lélegzetű elemző művei, amelyek közül az első a Gondolatok a könyvtárban.
A vers indítása szokatlan: az előrevetett helyhatározói mellékmondat (inverzió), valamint az egyes szám második személyű felszólító mód alkalmazása erőteljes érzelmi töltést sugároz. A költő szónoki nézőpontból szól a „tudóshoz”, azaz az értelmiséghez. Később is többször előfordulnak az előadói stílus jellegzetes elemei: költői kérdések, kimunkált körmondatok, a hallgató érzelmi és gondo-lati úton való meggyőzésére irányuló fordulatok. A vers tartalmát tekintve mégsem szónoklat, amit nagyközönség előtt fel lehetne olvasni, inkább egy hatalmas filozófiai elmélkedés a világ haladásáról, az ember céljáról.
Vörösmarty nem tagolta művét versszakokra, talán mert így nagyobb szabadságot élvezhetett, nem kellett szimmetriai kérdésekkel foglalkoznia. Ennek ellenére megfigyelhetőek elkülönült szerkeze-ti egységek, amelyek a gondolatmenet egy-egy fontosabb állomását jelentik.
Az első 48 sor a másfél évvel később születő Emberek című vers előtanulmányának is felfogha-tó. Kölcsey Vanitatum vanitasában megismertnél itt talán még komorabb világképet fest Vörösmarty. A „minden hiábavaló” szemlélet itt nem a történelmi korok, hanem a szellemi alkotások tükrében jele-nik meg. Vörösmarty szerint a könyvek, noha megírásuk, előállításuk jelentős mennyiségű energiát emésztett fel, semmi eredményt nem hoztak az emberiség fejlődésében. Pesszimizmust árasztó ké-pek sorozatán keresztül igyekszik – önmagának is – bizonyítani nemcsak a könyvek haszontalan, ha-nem egyenesen káros voltát. Erősebben fogalmaz, mint Kölcsey: a Vanitatum vanitasban az irónia révén alacsonyultak le a dicső korok eseményei, Vörösmarty azonban elsősorban az abszurditás, a megdöbbentés eszközeit használva igyekszik ugyanezt a hatást elérni. Az egyes könyvek gyakran tragikus ellentéteket hordoznak magukban: „Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből / S most a sza-badság és a hősi kor / Beszéli benne nagy történetét.” Nemcsak a könyvek anyaga cáfol rá a tartal-mukra: a művészetekkel és tudományokkal szemben érzéketlen világ is azt mutatja, hogy az elvont eszméknek nincs gyakorlati hasznuk. „Ment-e a könyvek által a világ elébb?” – teszi fel a kérdést a kétségbeesett költő. A válasz ironikus igenlő formája keserű tagadást takar. Egy pillanatra felvetődik a könyvek végleges megsemmisítésének kérdése, ezt a gondolatot azonban Vörösmarty már elveti. A büntetés ugyanis pont azokat érné ezáltal, akik a világ jobbá tétele érdekében fáradoztak – ez pedig újabb társadalmi léptékű igazságtalansághoz vezetne.
Ezen a ponton teljes fordulatot vesz a vers „Oh nem, nem! a mit mondtam, fájdalom volt”. Vörösmarty túllép a hiábavalóság eszméjén, igyekszik felülkerekedni önmagán, cáfolni korábbi érveit. Pozitív példaként mindjárt megemlíti az Amerikai Egyesült Államokban kibontakozó emberközpontú társadalmat. Erkölcsi érzéke természetesen nem tud szó nélkül elmenni a feketék elnyomása, a rab-szolgaság mellett; nem esik vissza azonban korábbi kétségbeesésbe. Adyt megelőlegező mégis-morál dolgozik benne – a remény felülemelkedik minden pesszimizmusán. Nézőpontváltás is erősíti az érzelmi-hangulati változást: a többes szám első személy az egész emberiséget szólítja fel közös cselekvésre. Kétszer is elhangzik a vers alapkérdése: „Mi dolgunk a világon?” – a válasz mindkétszer: „küzdeni” – ugyanerre a következtetésre jut később Petőfi is az Apostolban (szőlőszem-metafora), vagy Madách Az ember tragédiájában. A Gondolatok a könyvtárban utolsó szerkezeti egységében Vörösmarty ódai hangnemben határozza meg a haladás, a felemelkedés útját az emberiség számára. A záró sorokra ismét visszanyeri méltó értékét a szellemi munka, ám itt már gyakorlati jelentőséget is kap: „Lelkünk a szárny, melly ég felé viszen”.
Vörösmartynak csak rövid ideig sikerült legyűrnie mély pesszimizmusát, de neki legalább sikerült, így felvillanthatta egy szebb jövő lehetőségét. Kölcsey számára a Himnuszban Isten jelentette a változáshoz szükséges erőt, Vörösmarty csak az egyén és a tömegek erejében bízott. Mindkettejük költészetéről elmondhatjuk azonban, hogy sokat lendítettek mind a reformkor magyar irodalmán, mind az elnyomás elleni küzdelem alakulásán – Vörösmarty szavaival „ez jó mulatság, férfi munka volt”.
Van jó témaötleted? Írj nekünk egy vendégcikket!
Kapcsolódó olvasnivalók
A szerencsejáték története
A szerencsejáték olyan játékforma, amelynek során pénzben vagy más értéktárgyban kifejezett téteket tesznek egy olyan játék végeredményére, amelynek kimenetele bizonytalan. A játék célja tehát az esemény kimenetelének eltalálása és a kockáztatott érték, jellemzően pénzösszeg növelése. A játékelmélet alapján a szerencsejáték egy zéró összegű játék, hiszen a résztvevők kizárólag egymástól nyerhetnek el értéket, azaz egymás kárára lehetnek sikeresek. [1] [7]
A vámpírok eredete"Fogd be a szádat, mert jön a vámpír és megeszen!" Tartja a szólásmondás a moldvai Prut nevű járásban, ahol ezzel ijesztgették a rossz gyerekeket. Hogy Mi is az a vámpír?, arra leginkább így tudnánk válaszolni: az a halott, akinek a teste nem enyészik el; az a sátáni ember, akit a föld nem fogad be; akit a sírban az Ördög rontott meg; félördög; vadállat, vagy olyan kutya, vagy macska, mely halott teteme fölött ugrott át.
A forint történeteNéhány éve vonták ki a forgalomból az 1 és 2 forintos magyar érméket. Cikkünk az infláció áldozatává vált érméknek állít emléket a forint magyarországi történetének bemutatásával. A forint (más nyelveken florin és gulden néven is) a történelem során több országban is használt pénznem volt. A magyar forint (HUF) ma Magyarország hivatalos fizetőeszköze.
Kapcsolódó doksik- Tábori László - Az alig ismert ókori világbirodalom, Pártia / 2010, 119 oldal
- Irodalom érettségi tételek, 2004 / 2004, 42 oldal
- Irodalom érettségi tételek, 1998 / 1998, 36 oldal
- A világirodalom története a 18. század végéig / 2009, 10 oldal
- A Spanyol világbirodalom kialakulása, a németalföldi szabadságharc, az abszolutizmus kialakulása / 2010, 2 oldal
Arany János - Kertben, Szondi két apródja, Epilógus c. költemények elemzése
Arany János: Kertben Kertben című versében Arany, mint magányos kertész jelenik meg, aki búsan dolgozgat gyümölcsfái között, majd elgondolkodik a szomszédban látható jelenten. Ahol a férj meghalt feleségének készít koporsót néhány ócska bútorból. Műfaja elégia, mert szomorú hangvételű lírai költemény. A költő kertészkedés közben mutatja be önmagát. Ez a tény...
Ady Endre - Csak jönne más c. versének elemzéseAdy Endre: Csak jönne más Hódolni kergettem elébed A vágyak éhes csapatát, Nomád, vad, büszke csapatát A vérnek. Irigyellek, szánlak, utállak, Szerencsés koldusasszonya, Királyi koldusasszonya A Vágynak. Csak tudnék én mást úgy kívánni, Mint téged. Óh, csak jönne más. Egy más asszony. Valaki. Más. Akárki. Ady Endre minden tekintetben különleges, újszerű...
Juhász Gyula költői világának jellemzőiHelye és jelentősége a magyar irodalomban: „Az elérhetetlen nosztalgiák és a kiapadhatatlan szomorúságok legtisztább hangú költője.” A Nyugat első nemzedékének legtragikusabb sorsú lírikusa, legígéretesebb tehetsége volt. A pesszimista kedélyvilág, a mélabú, a bánat, a fájdalom költője. Társtalan magánya nem oldódott fel. Túlérzékeny, ingatag lelki...
Értékelések
Nincs még értékelés. Legyél Te az első!
Jutas (Jutotzasz) fia, Árpád unokája, s a magyarok fejedelme a X. század közepe táján. Fejedelemségéről a magyar hagyományok mit sem tudnak, de a vele egy időben élt Konstantin bizánci császár úgy említi, mint korabeli fejedelmet (ton nuni arconta) s így semmi kétség sem férhet ahhoz, hogy Zolta után nem mindjárt fia, Taksony következett – ahogy Anonymus
