III. Vencel Přemysl-házból származó magyar, cseh és lengyel király Prágában született, 1289. október 6-án. Magyarországon László néven uralkodott 1301. augusztus 27-től 1305. október 9-ig. 1305. június 21-től haláláig III. Vencel néven volt Csehország és Lengyelország királya. Apja II. Vencel cseh és lengyel király, anyja Habsburg Juta, Habsburg Rudolf leánya. [1]
II. Vencel apja és anyja is leányágon rokoni kapcsolatban volt az Árpád-házzal, így Vencel már 1290-ben igényt formált a magyar trónra. [1]
Rosenberg Zavis 1290. augusztus 24-i kivégzése után Vencel önállóan kezdett uralkodni Csehországban. Figyelmét elsősorban az ország belső problémáinak megoldására fordította, így nem jelentett veszélyt III. András uralmára. [1]
1298 februárjában Vencel és III. András Erzsébet nevű leánya eljegyezték egymást. [1]
III. András váratlan halála után többen bejelentették igényüket a magyar trónra. A legnagyobb külföldi támogatottsággal Károly Róbert rendelkezett, aki mögé a Szentszék is felsorakozott. III. András halálakor már trónkövetelőként tartózkodott Magyarországon, s élt is a lehetőséggel: 1301 tavaszán Esztergomban Bicskei Gergely választott érsekkel királlyá koronáztatta magát. A magyar urak azonban tartottak a pápai befolyás erősödésétől, ezért nem ismerték el az alkalmi koronával történt koronázást és 1301 májusában a budai királyválasztó országgyűlésen Vencelt választották királynak. [1]
Egyes elképzelések szerint a magyar koronát először II. Vencelnek ajánlották fel, de ő ezt nem fogadta el, hanem fiát ajánlotta maga helyett. Vencel országon belüli támogatottsága lényegesen nagyobb volt, mint Károly Róberté, mivel a magyar politikai élet szinte minden szereplője Vencel királyságát támogatta. [1]
1301. augusztus 27-én Székesfehérvárott János kalocsai érsek a Szent Koronával királlyá koronázta Vencelt, aki magyar királyként a László nevet vette fel. Károly Róbert koronázásához hasonlóan Vencelé sem felelt meg az akkori magyar koronázási szokásoknak, mert nem az esztergomi érsek végezte a koronázást, így az országnak két vitatható legitimitású királya is volt. [1]
1301 szeptemberében Károly trónigényének támogatására Magyarországra érkezett Boccasini Miklós, VIII. Bonifác pápa követe. A bíboros követ ügyes diplomáciával elérte, hogy a magyar főpapok többsége Károly Róbert mellé állt. Eközben az Anjou trónkövetelő – a Dunántúl felől előrenyomulva – ostrom alá vette Budát. A város azonban Vencel pártján maradt. A következő évek Vencel, és az Anjouk trónkövetelési harcáról szóltak. [1]
1304-re kiéleződtek a Vencel és Habsburg Albert közötti ellentétek, mivel Vencel királysága többszörösen sértette a Habsburgok érdekeit. Egyrészt a Přemysl dinasztia lengyel, cseh és magyar uralma hatalmi túlsúlyt jelentett a Habsburgokkal szemben, másrészt Habsburg Albert anyai nagybátyja volt a magyar koronára szintén igényt tartó Károly Róbertnek. A várható összecsapás előtt a cseh király rendezni kívánta fia helyzetét. [1]
Vencel magyarországi támogatottsága jelentősen meggyengült. Elhagyta legfőbb tanácsosa, Muskat János krakkói püspök is, mert nem vállalta a pápával való további szembenállást. Csák Máté, az egyik legbefolyásosabb földesúr is felhagyott Vencel támogatásával. [1]
III. Vencel apja 1304 augusztusában nagy haddal érkezett Magyarországra, de kilátástalannak ítélte fia helyzetét, ezért az ország kormányzását a fia mellett kitartó tartományúrra, Kőszegi Ivánra bízta, majd fiát a koronázási ékszerekkel együtt Prágába vitte. [1]
1305. június 21-én meghalt II. Vencel cseh király és így az 1305. augusztus 18-án megkötött német-cseh béke feltételeit már a német király diktálta. A feltételek között szerepelt, hogy Vencel mondjon le a magyar trónról, és a koronázási jelvényeket is szolgáltassa vissza. Albert nem saját magának követelte a Szent Koronát, hanem Károly Róbertnek kívánta juttatni azt. Vencel az első feltételnek eleget is tett, 1305. október 9-ikén Brünnben lemondott a magyar trónhoz való jogáról, de azt a koronával együtt a bajor Wittelsbach Ottónak adta át. [1]
III. Vencelt 1306. augusztus 4-én Olmützben meggyilkolták. Ezzel kihalt a Csehországban kis megszakítással több mint négyszáz éven keresztül uralkodó Przemyśl dinasztia. A tettesek kiléte és a gyilkosság indítéka nem ismert. [1]
Forrás:
[1]
http://hu.wikipedia.org/wiki/Vencel_magyar_kir%C3%A1ly