Középiskola > Műelemzések > Az Óda és a Tétova Óda összehasonlítása

A Doksi.net kutatja a COVID oktatásra gyakorolt hatásait. Kérlek töltsd ki kérdőívünket, csak 5 perc!
Kérlek válassz a lenyíló mezőből:
József Attila Óda című műve és Radnóti Miklós Tétova Óda című verse több szempontból is igen közel áll egymáshoz. A cím mindkét mű esetén műfajt jelöl, és mindkettő a szerelem érzését ábrázolja más eszközökkel és más megközelítésben.

József Attila az Óda című verset Marton Mártának írta. A hölgyet a vers alkotásakor még csak három napja ismerte, mégis egy ódai, szárnyaló hangnemű szerelmes verset ihletett. Ez egy randevú története hat részben. Radnóti Miklós élete egyetlen szerelmének, a későbbi feleségének, Gyarmati Fanninak írta a művet. Ő teremtette meg a költői ihletet adó otthont számára.

A versek gondolatmenete azonos, mert mindkét költő mondanivalóját a szerelem lendülete sodorja, mindkettőnek a társ, a nő jelenti a világmindenség egészét. József Attila ezt írja: „ Ki szóra bírtad egyaránt … a világmindenséget”; Radnóti pedig: „ Szerelmem rejtett csillagrendszerét…”. Radnóti verse patetikus töltést kap, mert a halállal való szembenézés felnagyítja az életszeretetét, melynek a szerelem a legfontosabb momentuma.

Amíg József Attila versében a hangnem ódai, emelkedett és szárnyaló, addig Radnóti Miklós egyszerűbb hangnemre törekszik. A versében különböző műfaji jellemzők is megfigyelhetők, mint a dalszerűség (vallomásosság); az ars poetica jelleg, amit a „ tétova” szó is jelez: „ Lehet-e a szerelemről másképpen, mint tétován szólni, hiszen minden szerelemben ott munkál a múlandóság…”. Ez is az érzés kimondhatatlanságára vonatkozik, kísérletet tesz érzelmeinek kifejezésére, de elégedetlen a szavak erejével.

Mindkét műben más életérzést figyelhetünk meg. József Attila egy három napos kapcsolat iránt tanúsított intenzív érzéseit írja le, Radnóti pedig a szerelmet inkább az összetartozás biztonságaként és egyfajta nyugalomként értelmezi. József Attila hatalmas természeti hasonlatokon keresztül mutatja be érzelmeit, Radnóti a hétköznapi életből veszi a hasonlatait és hétköznapi képekkel dolgozik. Számukra a természet illetve egy tárgy is képes felidézni a szeretett nőt, s míg József Attila a törékeny lombbal, széllel, patakkal kapcsolja össze Márta alakját, addig Radnóti a mézzel és a telítő pohárral azonosítja Fanni képét.

Érdekes lehet a két vers formája közötti eltérés is. József Attila verse hat részből áll, és egyfajta zenei szerkezetet követ. A mű “alulról” az emlékezéstől indul és egyre intenzívebb részek következnek, folyamatosan emelkedik egészen az ötödik részig. Ez a vers csúcspontja, a hatodik része pedig csodának tekinthető, itt valamennyire újból megnyugodnak a költő érzései és megjelenik a remény.

Az első részben a magányos, várakozó férfi alakját ábrázolja. A környezet derűje, gazdagsága, pompája élesen szemben áll a várakozáshoz fűzött nagy remények valóságos alapjaival. A természet önfeledt boldogsága és a boldogtalan férfi gondolatai az emberek feloldhatatlan ellentmondásait tükrözi. A szerelemhez fűzött reményeit fejezi ki, és ettől várja a feloldozást. Ez az egység tele van feszültséggel, várakozással, vibrálással.

A második rész legfontosabb mondanivalója a vallomás. A belső egyensúly helyre áll, a kibillent világ ismét a helyére mozdul, a lecsüngő kéz ölelésre tárul. A vallomással a feszültség is oldódik, de csak egy pillanatra, mert a befejező sorok hasonlatai pillanatnyiságra utalnak „ Ki mint vízesés önnön robajától/ elválsz tőlem és halkan futsz tova…”, valamint az „édes mostoha” szó is ezt sugallja.

A harmadik részben higgadtabban és részletesebben fejezi ki a második részben megfogalmazódott gondolatot. A hasonlatok fogalomköre arra utal, hogy a költő egyetemes problémáira keresi a választ. József Attila azt a fajta szerelmet keresi, ami fénnyel tölti be életét, ami nem készteti arra, hogy minden nap azon aggódjon, vajon meddig fog az érzés tartani. Itt jelenik meg a két fajta szerelem ( alkalmi kapcsolatok és a tartós, mély szerelem, ami szeretettel és tisztelettel is ötvözött) közi különbség. Talán József Attila is teljességet tudna érezni egy olyan szerelemben, mint amilyenről Radnóti ír. József Attila még keresi az egész lelkét kitöltő érzést, amit Radnótinak és Fanninak már megadatott. Csak reméli, hogy talán ebben a kapcsolatban megtalálja, amit keres.

A vers negyedik részében már a természetet énekli, a teljes azonosulást, az eggyé válást és reménykedik a beteljesülésben. A női testben az egész világot fedezi fel, a szerelmi álom beteljesülése ez, amiért küzdött, amiért könyörögve, fájdalommal telve esdekelt. A természeti képek, amik az előző részeknél csak háttérként szolgáltak, most belső világgá alakulnak át ( vérkörök rózsabokrai, a gyomor gyökerecskéi, buzgó vesék forró kútjai).A kedves testét belülről is ábrázolja, ezt nevezzük biologizmusnak. A természetben az ember már nem idegen, hanem boldog részévé vált. Ez egy sebzett lélek vallomása: „ mint alvadt vérdarabok” , nehézkesen hangzik fel.

Reményeinek nagysága, s a szerelem erejébe vetett hite az 5. részben jeleni meg. Harmóniának kellene lenni az ember életében, de nagyon nehéz ezt megvalósítani. Sokszor egy ki nem mondott vallomáson vagy gondolaton bukik el az ember boldogsága. Talán azért nehéz vallani, mert félnek az emberek a csalódástól és nem akarnak maguknak nagyobb fájdalmat okozni, mint amilyenben esetleg már élnek. Az elszalasztott pillanat csak ritkán adatik meg mégegyszer. József Attila már nem tudja megvalósítani az áhított harmóniát, mert kedvese már a hegyről lefelé lépked. A rész utolsó előtti strófája egy nagy felkiáltás a semmibe, a kedvese után: „te egyetlen, te lágy, bölcső, erős sír, eleven ágy, fogadj magadba!” Kiált még a szerelemhez fűzött reményekért, amelyek szertefoszlottak: „ El vagyok veszve, azt hiszem. Hallom, amint fölöttem csattog, ver a szívem.”

Vége. A szerelem nagy varázslata, az ellentéteket áthidaló és megszüntető ereje nem adatott neki. Ismét a vers indulását bevezető kép jelenik meg: lehajtott főé, a lecsüngő kézé; a nagy magányosságé, amely a fülébe dobolja a csend szívveréseit.

A 6. rész, az úgynevezett Mellékdal, feltételes mondataival, a háromszor megismételt „talán” szóval, a tökéletes szerkesztéssel, egyszerű érzéseivel énekli a költő vágyait: „ Csobog a langyos víz, fürödj meg! Ime a kendő, törülközz meg! Sül a hús, enyhítse étvágyad! Ahol én fekszem, az az ágyad! Nem akar sokat, csak valakit, akit szeret és aki viszont szereti.

Radnótinak ez az ajándék megadatott, verse mégis egy monológnak tekinthető, nincsenek nagy felszárnyalások, ezért gondolhatnánk azt is, hogy nincs igazán szenvedély. (Fanni olyan természetes számára, mint a pohár és a cukordarab az asztalon, vagyis nehezen vagy egyáltalán nem tudna nélküle élni.) Radnóti műve tekinthető hitvesi költészetnek, mert ő és Fanni a mű keletkezéskor már együtt élnek. A művet 3 nagy egységre lehet bontani. Az első szakasz az első 16 sor, amiben a szerelem és a költői mesterség összefonódásáról ír. Hasonlatokból próbálja meg összerakni Fanni képét.

Természetélménye kettős: egyrészt a végtelenség érzetét kelti ( a szerelem „csillagrendszer”), annak reményét, hogy szerelmük időtlen lesz; másrészt konkrét képpel is kifejezi elválaszthatatlanságukat („ megkövesült csigaház”). A kő ősi anyag és a csigát sem lehet elválasztani a házától. A zárlatban felerősödik az ars poetica jelleg, megjelenik az egyéni sors tragédiája.

A második egységben ( 17.-29.) felsejlik az otthon világa, a közösen töltött hétköznapok, a szerelem Radnóti számára menedék.

A harmadik rész a 29. sorral kezdődik, itt találjuk a vallomást. Kettejük összetartozását tagadó alakokkal mondja el: „ nem vagy más világ”. Szerelmük már elmélyült, szoros érzelmi szálak kötik össze őket, ezt a harmóniát akarta megvalósítani József Attila is, de elszalasztotta az alkalmat és már soha nem fogja megtudni vajon élhettek-e volna teljes életet. Ez a bizonytalanság nem érezhető Radnóti versében, nem zaklatott és nem aggódik Fanni érzései miatt.

Kompozíció szempontjából nem tart versszakokat. Rendezőelve a kettősség: a költőiesített és a köznapi; az egyetemessé táguló dimenzió és a konkrét tér; a jelen és az örökkévalóság összekapcsolása. Versformája jambikus lejtésű, négysoros belső strófákkal.

A két vers elolvasása után, mindenki eldöntheti, hogy mely szerelem- érzés az, ami számára megfelelő. A megnyugtató, biztonságot adó, amikor nem kell azon aggódni, hogy vajon szeret-e a kedves és már a másik rezdüléséből is tudunk olvasni, vagy az, amelyik tele van aggodalommal és védekezéssel, nehogy megbántsanak. Az ember alapvetően társas lény és József Attila verse is bizonyítja, hogy mindenkinek szüksége van egy szertő társra. Az ódák hangulati végkicsengése is különböző. József Attila vágyakozik az el nem érhető biztonság után, amit „talán” szavakkal, feltételes- és felszólító módú igékkel érzékeltet. Radnótinak a megnyugvást adó társ pihenve is erőt ad „ kezed párnámra hull”; optimizmussal zárul.