Középiskola > Műelemzések > Csokonai Vitéz Mihály költészete

A magyar felvilágosodás, az irodalmi élet

A felvilágosodás eszméi Magyarországon (és más Kelet-Európai országban is) viszonylag későn terjedtek el. A több évszázados függés következtében nem volt erős polgárság, s ezeket az új eszméket csak a műveltebb főúri családok tudták magukévá tenni.

A magyar felvilágosodás 1772-től (Bessenyei György: Ágis tragédiája) 1825-ig (első reformországgyűlés, Vörösmarty: Zalán futása) tartott. Az Ágis tragédiája az első felvilágosult alkotás, ebben vetődik fel először a közjó gondolata. Később Katona Bánk bánjában kap jelentős szerepet. Mária Terézia Bécsben testőrséget állított fel, ahol a magyar ifjak művelődhettek, s megszervezték az első magyar írói társaságot Bessenyei György vezetésével. A magyar felvilágosodás célja a kulturális haladás, a nyelvművelés és a nemzeti lét védelme (Martinovics-mozgalom, elbukik) volt. Politikai cselekvésre nincs lehetőség, pótcselekvés a nyelvújítás (Kazinczy). Ez nemzeti létünk megmutatásának egyetlen eszköze.

Az 1770-es, 80-as években pezsgő irodalmi élet bontakozott ki: 1790-ben megalakult az első magyar színjátszó társulat Kelemen László vezetésével, számos folyóirat alakult: Magyar Museum, Orpheus címmel. Képviselői: Bessenyei, Batsányi, Kazinczy, Csokonai, Berzsenyi.

Csokonai Vitéz Mihály

Csokonai egyszerre volt született őstehetség (poeta natus) és az esztétikai tudományokban jártas tudós költő (poeta doctus). Csokonai a magyar felvilágosodás legsokoldalúbb költője. Szintézisteremtő, hiszen verseiben a szentimentalizmus, a klasszicizmus, a rokokó és a népiesség (anakreoni dalok) egyaránt megtalálható. Saját gondolatait zseniális sokszínűséggel fogalmazta meg. A magyar versritmus megújítója: rímei játékosak, kidolgozottak erős zenei hatás jellemzi; verselése szimultán (hangsúlyos, időmértékes). Csokonai az első magyar költő, aki versírásból akar megélni. Gondolkodását mindvégig a felvilágosult humanizmus, a haladásba vetett hit jellemezte.

Költeményeit három csoportba soroljuk: filozófiai költemények (Az estve, Konstancinápoly), a népről szóló népies versek (Jövendölés az első oskoláról a Somogyban, Szegény Zsuzsi, a táborozáskor, Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz), szerelmes versei (Tartózkodó kérelem, A Reményhez, A tihanyi Ekhóhoz, A Magánossághoz).

Csokonai lírája a 90-es években a sententia (az antik költők bölcseleteinek, tanításaink kifejtése) és a pictura (tájak, természet, ember elírás) vegyítéséből nőtt ki. A felvilágosodásnak a gondolatköreit a klasszicizmus stílusirányzatában fogalmazza meg. Különösen Voltaire (ateizmus, valláskritika) és Rousseau (magántulajdon bírálata, Retour a’ la natur!) hatottak rá. A Konstancinápoly és Az estve a felvilágosodás két fő irányzatát képviseli. Az első vers Voltaire egyházellenességét, Az estve pedig Rousseau felfogását: a romlott társadalommal szemben a természet idilli harmóniáját hirdeti.

Az estve

Ezt az 1789/1798-ben keletkezett művet még debreceni diákként írta. Egy versírói feladatként kapta, hogy a picturát és a sententiát szemléltesse. Két változatban készítette el, a tökélyre törekvés miatt. Címe a napszakra, az estére utal. Az este átmenet a nappal és az éjszaka, valamint a világosság (felvilágosodás) és a sötétség (középkor) között.

Szerkezete a pictura v. rokokó (1-3. vsz.)-sententia v. klasszicizmus (4. vsz.)-pictura v. szentimentalizmus (5-7. vsz.) változására épül. Az első nagy egység hangulata nyugodt, csendes és meghitt. Távolról a közeli felé haladva figyelhető meg a lemenő nap. Ez a rész bővelkedik rokokó kellékekkel: miniatúra (cseppecske, madárka, bájos apróságok), színérzetek (aranyos, pirult, halavány), hanghatások (fülemile, pacsirta, hangicsál)- erős zeneiség (b, m alliterációja), más érzetekre hatás (harmat, rózsa, balzsam). Alapképe egy metafora: nap = tündöklő hintó; és egy megszemélyesítés: mosolyog az estve. A költemény kezdetét az alkonyi természet finom leírása adja költői képek egész sorával. Az első rész csupa szín és hang és alig-alig érezhető a mozgás. Szelíd, nyugodt hangulatot áraszt a természet, az alkonyi erdő. A vers elején kifelé figyel a költő, majd a következő részben befelé fordul, a külvilágot önmagára vonatkoztatja. A harmonikus természet ideálvilágába menekül a "szomorú lelkű" Csokonai. Egyéni bánatára csak a természet nyújthat vigaszt. A sok jelzős szókapcsolatból ered a szomorkás és melankolikus hangnem. Az érzékelés kiszélesedik ebben a strófában: az alkonyi természet színeit, hangjait illatérzetek egészítik ki. A rokokó elemei mellé mitológiaiak is párosulnak. Az erdő "fűszerszámozott theátrommá", illatos színházzá varázsolódik át. A harmadik bekezdésben Csokonai egyéni bánatának társadalmi okát tárja fel. Ez a magány és az otthontalanság a civilizációban, mert mindent a pénzszerzés vágya mozgat (kevély, fösvény). Az itt található igéi a civilizációt jellemzik (zsibong, tolong). A költő megállítaná az időt, késleltetné komor és setét éj eljövetelét. Az éjszaka az elviselhetetlen emberi világ képévé tágul. Az esti természet csendes szépségével szembeállítja a zajos, durva, közönséges emberi társadalmat, melyet a kevély és a fösvény csörtetése ural. Kiszakad a költőből a panasz: "e világban semmi részem nincsen".

A negyedik versszakban a vers hosszabb, elmélkedő részében írja le, hogy a világ romlottságáért a "bódult emberi nem" a felelős, mert eltért a természet törvényeitől. Ez bírálat a társadalom számára. A további eszmefuttatásban rousseau-i gondolat jelenik meg: a magántulajdon ("az enyim, a tied") megjelenése megszüntette az ősi egyenlőséget. Rendezőelve az ellentét, múlt és jelen ellentéte. Alapellentéte: magántulajdon-ősközösségi társadalom. A szépnek látott múltat a negatív festés módszerével (tagadás) idézi fel: a korabeli társadalom bűneinek, visszásságainak hiányát sorolja fel leltárszerűen. Minden civilizációs betegség a magántulajdon következménye: háború, jogi egyenlőtlenség, úri törvények, adó, királyság, rablóvá válást. Gyakran utal a magyarországi viszonyokra is (dézsma, porció). A magántulajdon minden baj és háborúskodás forrása. A nyomorúság hajtja az embereket erkölcstelen cselekedetekre (tolvajlás).

A korabeli feudális viszonyok kemény bírálata után a befejező részben visszatér a természethez. Ez a megoldása a problémáknak is. A természet az ember számára szabadságot jelent. A vers zárlata: az emberek közötti egyenlőség vágyának himnikus megszólaltatása. Csokonai is a természet gyermekének vallja magát, számára ez a menedéket nyújtó otthon.

Műfajilag a vers bölcseleti óda, vagyis az emberiség súlyos kérdéseinek feltárásával foglalkozik. Verselése a gondolati költemények jellegzetes formája, tehát hangsúlyos (felező tizenkettes), rímelése párrím. A verset a társadalombíráló rész kihagyásával Pozsonyban a Diétai Magyar Múzsa kiadta.

Csokonai szerelmi költészete

Csokonai Komáromban ismerkedett meg nagy szerelmével, Vajda Juliannával, egy gazdag kereskedő lányával, akit verseiben Lillának nevezett. A lány is viszonozta érzelmeit, s Csokonai zaklatott életében talán ez volt az egyetlen boldog korszak. Nagy erőfeszítéssel keresett állást a Dunántúlon, de közben a lányt férjhez adták egy másik férfihoz. E nagy szerelem élménye, s később a kiábrándulás hívta életre verseit, melyet „Lilla, érzékeny dalok III. könyvben”, 1802-ben rendezett sajtó alá. A 60 versből megszerkesztett ciklus a boldog szerelem hangjával kezdődik (rokokó, anakreoni dalok) és a reménytelenséggel, a kilátástalansággal (szentimentalizmus) zárul. Ezekből a versekből eltűnik a korai költeményekre jellemző örömérzet kecses játékosság. Helyette a mélyen átérzett és megszenvedett csalódottság, fájdalmas szenvedés lép. A Lilla-ciklus legszebbnek tartott elégiái a búcsúzás, a kényszerű elválás fájdalmas hangján szólnak.

A pillantó szemek, A boldogság, Tartózkodó kérelem

E három költemény fejezi ki leginkább a költő Lilla - Vajda Julianna - iránt érzett szerelmét. A pillantó szemek a kezdetektől indul el, arról szól, hogy miként igézte meg a költő Csokonait Lilla szemei. A boldogság, mint címe is jelzi, a beteljesedett szerelmet fejezi ki. E két mű keletkezési ideje 1797, tehát az egész életét meghatározó szerelem kellős közepe. A Tartózkodó kérelem később, 1803-ban született, a csalódott szerelem korszakában. Itt Lillát egy tulipánhoz hasonlítja. Mindhárom költemény rokokó stílusban íródott. A rokokó Csokonai számára a szépség és a boldogság világát jelentette, a hétköznapi dolgokon való felülemelkedést. Legfőbb tárgyköre a viszonzottnak érzett szerelem, a finom erotika.

A tihanyi Ekhóhoz

Egy korábbi vers átdolgozása, csak később, 1803-ban került a Lilla-dalok közé. Ez a csalódott szerelem korszaka, ezért magány és szentimentalizmus hatja át a művet. A magány egy választott életforma, a jobbak, a nemesebbek, az igazabbak kivonulása a civilizációból a természet magányába. Két változata van: A füredi parton, A tihanyi Ekhóhoz. Álekhós vers, mert alapja a régi magyar irodalom (ekhós vers), fiktív párbeszéd az Ekhóval. Az utolsó sorok ismétlése a nyomatékosításra szolgálnak.

A vers műfaja elégico-óda, tehát elégia és óda is egyben. Ódai jellemzője, hogy címzettje, megszólítottja természeti jelenség, megszemélyesített fogalom, egy allegorikus alak (Ekhó). Az elégia ókori görög eredetű, disztichonban megírt műfaj. Az újkorban fájdalmas, lemondó hangulat kapcsolódott hozzá. Alapja az értékpusztulás, leíró módszere az érték- és időszembesítés. A fájdalom a vers végére enyhül.

A kompozícióban gyakoriak az ódai megszólítások. Az első két strófa a csalódott, magányos költőt mutatja be („Addig én itt sírva sírok”), ez szentimentalista alaphelyzet. A strófák közt ellentét feszül, amit a két part (Tihany-Füred) testesít meg. Ez a vers hangulati mélypontja, mert minden sora megszenvedetten igaz. A következőkben, egészen a 6.vsz.-ig a költő magányának okait tárja fel. A hanghatások bántóak, kemények (r, k, sz), Csokonai érzésének kifejezői. A rideg természet mégis megértőbb az emberi társadalomnál. Külön szól a kollégiumból való kicsapásáról, a barátairól (3-4.vsz.), Lillában való csalódásáról (6.vsz.)- a csalódottság okai a tiran, zsarnoki törvények. Az l betűk lágyítják a hanghatást.

A 7-10. versszakokban Csokonai túljut a hangulati mélyponton, megtalálja a megoldást: vissza a természethez! Fokozatai: 1. igénytelenség, 2. ember és polgár: a Martinovics mozgalom és a fr. jakobinusok jelszava. Az ember természeti lény, a polgár közéleti személy. Az ember a természettel, a polgár a társadalommal él harmóniában. 3. a felvilágosodás egyik fő gondolata: a bölcsesség, mint ideális létezési forma magasztalása 4. a költő öntudattal az utókor elismerésére vágyik. Ez a négy fokozat adja a teljességre törekvő embert, aki otthon érzi magát a természetben és a társadalomban.

Verselésére a szimultanizmus jellemző. Időmértékes verselésként trocheusi, hangsúlyosként változó szótagszám a meghatározó.

A felvilágosodott gondolkodókra jellemzőoptimizmus Csokonainál összekapcsolódik a jelenre vonatkozó keserű életszemléletével. Ezért költeményeiben, leveleiben mindig a későbbi századról szól. „Majd talám a boldogabb időben…/Szent lesz tisztelt hamvamért.”