Irodalom | Középiskola » Csanádi Anita - Csokonai Vitéz Mihály

Csokonai Vitéz Mihály Tételvázlat Készítette: Csanádi Anita Memoriterek: - 2006. november Az estve A boldogság Tartózkodó kérelem A magánossághoz A reményhez Felhasznált Irodalom: - Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya - Csokonai Vitéz Mihály összes művei. Feljegyzések Akadémiai Kiadó; 2003. - Csokonai Vitéz Mihály művei I.- II Osiris Kiadó 2003 - Pethőné Nagy Csilla Irodalomkönyv 10. Korona Kiadó 2003 Méltatás Csokonai Vitéz Mihány élete mintegy 31 esztendő. E rövid idő alatt olyan gazdag, sokszínű és maradandó életművet hagyott hátra, hogy Vörösmartyig, Aranyig és Petőfiig sincs párja. A felvilágosodás korának legtehetségesebb, legműveltebb magyar költője a "víg poéta". Életrajz - Született: 1773. novemberében, Debrecenben - 1780. Debreceni kollégium szépreményű tanulója - 1788. Főiskolára beiratkozott - 1792. Kazinczyval levelezik, a felvilágosodás eszméinek hívévé válik - 1794. Poétai

osztály vezetésével megbízzák - 1795. Kicsapják az iskolából pesti utazása miatt ( Martinovicsék ) - 1795. Sárospatakon jogot tanul egy évig - 1797. Komáromban találkozik nagy szerelmével, Vajda Júliával, a Lilla- versek múzsájába ( A lány nem viszonozza Csokonai szerelmét. ) - 1799. Csurgói Református Gimnázium segédtanára egy évig - 1800. Visszatér Debrecenbe - 1802. Leég szülői háza - 1804. Felkérik egy temetési szertartásra, írjon egy művet ( Halotti- versek ) Itt megfázik és tüdőbaja súlyosbodik. - 1805. januárjában távozik az élők sorából Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársángon, 1798. Szereplők: Dorottya, Adelgunda, Orsolya, Rebeka, Márta, Hymen, Opor, Bordács uram, Cserházy, Cserházyné, Laura, Amália Helyszínek: Buda, Kapos- Eszterházy- kastély Műfaja: komikus eposz Komikus eposz ( vígeposz ): nagy epikai műfaj, eposz paródia, a nagyítás, túlzás eszközeivel él.

Helyzetkomikumok, jellemkomikumok, nyelvi humor az alaphelyzet Tárgya: kicsiny, jelentéktelen dolog. Igyekszik megtartani a magasztos hangnemet, ami aztán iróniává válik. Az eposzi kellékek is megtalálhatók benne Hosszú leírások jelentéktelen tárgyakról. Az állandó jelzők valamilyen tulajdonságot kiemelnek Seregszemle; honnét jött, milyen céllal. Csataleírás; Toposzok nincsenek benne Isteni beavatkozás; Dorottya megszépül, Fársáng szelleme közbeavatkozik. ( Állarcot ölt, azért fiatalodik meg ) Nyelvezete: könnyebb nyelvi formák jellemzik. A ’ Dorottya ’ egy nap története. Farsangot rendeznek, amelyen Dorottya és társnői harcra indulnak a férfiak kegyeiért. Oport aki leghamarabb megcsókolja az lesz az ő felesége Dorottyáék elvesztik a harcot a kisasszonyokkal szemben. Megjelenik Citére, a szerelem istennője megszépíti a vénlányokat akik aztán találnak maguknak társat. Pályakép Zsengék A versírás poétikai

alapismereteit a debreceni kollégium költészeti osztályában sajátította el. Itt megismerte az olasz, a német irodalmat, Voltaire-t, Rousseau-t és Holbach-ot is. Sokrétű és egységes költői világgal rendelkezett. Pl Az estve, Egy város leírása Lilla- versek A Lilla- versek időszaka 1793-1794 között van, hanyagolja, majd később újra ír. A versek tárgya a szerelem és a boldogság. Témájuk a harmónia és a teljesség megélésének a vágya, a boldogság törékenységének, múlandóságának tudata. Magányköltészet A szerelem beteljesületlensége a világ általános gonoszságának és romlottságának részeként jelenik meg. A költői én magába fordul, Csokonai magányossá válik, és ez változtat a szemléletén is. Pl A tihanyi ekhóhoz, A magányossághoz Filozófiai költemények Példaképei: Rousseau, Voltaire és Holbach. Pl Estve, Konstancinápoly, Az Álom, Az ember, a poézis első tárgya , Halotti versek Epikus költészete: A dal

műfajtól az elégiák felé fordulás a századforduló után következik be Csokonai életében. A műfajváltást jórészt az életében beállott változások indokolják. A védettséget jelentő kollégiumi közegből már korábban kikerült, de az őt ért kudarcok hatására ekkortól veszíti el egyre inkább reményét, s a korban divatos magány-téma számára már nem csupán költői program, klisé lesz, hanem megszenvedett valóság. Csurgón töltött évei alatt foglalkozott ezzel. Jellemző rá a könnyed forma és a verses hangvétel Megírta a Dorottya című komikus eposzát. ( Béka-egér harc című klasszikus eposzt lefordította ) Komikus eposz: nagy epikai műfaj, eposz paródia, a nagyítás, túlzás eszközeivel él. Csokonai Vitéz Mihály: Az estve Téma: az ember és a Világ kapcsolata - a téma megközelítése – a mű alaphelyzete - a régi és az új világ szembeállítása - szegény és gazdag szembeállítása - természet és

civilizáció szembeállítása - a mű elbeszélője, alanya a költő E/1. szereti a természetet, szomorú, szegény - a költő és a vershelyzet viszonya: a költő kívülálló - megszólítja a természetet ( vigasztalást vár ) - megszólítja az emberiséget ( tanító célzattal ) - a vershelyzet kifejtése: 1- 3 : pictura vége: sententia - Pictúra : lehet tisztán természeti, totalitást próbál adni . Természeti, de nagyon személyes, a költő is ott van valahol . Itt a vers képi és fogalmi megjelenésű - A kép szereplői : nap, felhők, estve, rózsák, madarak, filemile, pacsirta, vadak, farkasok, medve . A nyitó kép szereplői semlegesek, a jelzőtől lesz a kép idillikus, harmonikus, életteli . Tájleírás Belép a költő, ezután ismét visszatér a természeti leíráshoz . Innen lép szentimentálisba, de előbb leírja, hogy azért késlelteti az éjszakát, mert minél sötétebb lesz, annál sötétebben látja gondjait, és hogy neki

nincs része ebben a világban . ( a magántulajdonra céloz ) - Sentencia : Rousseau hatása, társadalom bírálat . Társadalmi helyzetéből eredően fogékony arra, amit Rousseau írt . Ad egy társadalom képet, és ebből bírálat lesz Múlt és jelen váltakozik,egyfolytában hasonlítja őket . Sok sor a "nem" tagadószóval kezdődik A jelen hiányai teszik a múltat pozitívvá . Az első piktúra és a záró piktúra közti különbségek : Az első nagyobb, természeti hívás, a záró piktúra feszültebb, keményebb . - Piktúra 2 : természet és költő van benne . Ebben is van tájleírás, természeti kép Ez a természetnek az a része, ami elérhetetlen . Időbeli elcsúszás van A természet is kisajátítható benne van a sentencia tapasztalata . A holdvilágról van szó, amit nem lehet kisajátítani Szomorú hangulat : az ember mindent kisajátít . a szomorúságnak társadalmi gyökere van A természetből is nagyon kevés maradt neki .

Rádöbben, hogy nincs megoldás, a t ermészetbe menekülés sem az . - feloldható ellentét: paradoxon - A látvány jellegzetes poétikai eszközei: - Megszemélyesítés: „Mosolyog a híves szárnyon járó estve” „A ti nyájasságotok minden bút eltemet” „A vizek a szegény emberekre nézve Tőlök munkált fákkal el vagynak pécézve” - A stílus: - Rokokó: „Mellynek új balzsammal bíztató harmatja Cseppecskéit a nyílt rózsákba hullatja” „kis filemile” idilli hangulat apró tárgyak bonyolult képszerkesztés - Szentimentalista: „Melly bágyadt lelkemre megnyúgvást hintsen” „Mártsátok örömbe szomorú lelkemet” - Klasszticista: mitológiai elemek didaktikus gondolatvezetés filozófiai bölcselet kifejtése - rousseau- i filozófia gondolata: „Az enyim, a tied mennyi lármát szűle, Miolta a miénk nevezet elűle.” - a horatiusi óda szerkezetét követi: „Nem született senki gazdagnak, szegénynek” - ok- és

célhatározói alárendelések sor eleji ismétlések (anaforák) birtokos névmások (enyim, tied, miénk) tulajdonra utaló kifejezések (zárbékó, határ) - a gondolatmenet visszajut a személyes természetélményhez Csokonai Vitéz Mihály: A boldogság - műfaja: bordal ( Anakreón írt az ókorban bordalokat, / bor, mámor, szerelem istene. Mindenről a szerelem ♥ jut eszébe / Csokonai ebben a műfajban 21 bordalt írt.) A vers két egységre tagolódik: 1. Leírás, 1 – 7 sor, ami a helyzetrögzítés ( MOST ) A boldogság = Lilla jelenlétével 2. Tanulság levonása, 8 – 14, ami a helybeli tagolódás ( ITT ) A boldogság = Lilla = bor = természet. A költő statikus állóképet rajzol ez által, olyan érzést kelt, hogy a boldogság tökéletes. A vers 1. – 2 sorában már megfogalmazódik a vers cím, ugyanis rögtön a boldogságot fejezi ki, Balassi kedvenc napszakjában: „Most jázminos lugasban, E nyári hűvös estvén.” - fúj a szél

változás nőknél áldott állapotot jelent A vers 3. – 4 sorában, egy helyzetképet rajzol, a párok természetben való tartózkodásáról: „Lillámmal ülök együtt: Lillám velem danolgat.” A vers utolsó 3 – sora: olyan mint ha Sentencia lenne, az egész egy költői kérdés és kifejeződik benne a boldogság, valamint a Rousseau – i hatás: „Egy öszvességgel íly sok Gyönyörűt, becsest ki látott? S ki boldogabb Vitéznél?” Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem - műfaja: dal félénk kívánság, ez egy leánykérés szentimentális, a költő E/1- ben szól hozzá 2. versszak: megszólított hölgy szépségét magasztalja 3. strófa: megismétli a kérdést, ezúttal felszólító módban ionicus a minore U U - - U U - UU--UU-- miniatűr költői képek, aprólékos díszítettséget eredményező jelzők - klasszicista: ritmus ( tiszta rímek ) Maga cím is arra utal, hogy a költő visszafogottan kérdez valamit Lillától. Motívum

centrikus vers, amelynek alapja a tűz motívum. Ez a versben boldogságot fejez ki Ez egy metafora A sor 1. szava a barokk stílusra utal, hiszen a rokokó a barokk hanyatló ágának a stílusa: 1. versszakban: „ A hatalmas szerelemnek Megemésztő tüze bánt.” Ebben a képben sok a díszítő elem ( virágmotívumok, színhatások ). 2. versszakban: „Szemeid szép ragyogása Eleven hajnali tűz.” Rokokó szavak: ambrózia; tulipánt; A kép egy statikus állóképből indul ki: a szerelem érzéseinek megfogalmazásából. Innen jut el az angyali magaslatokhoz, emelve a mondanivalót Lilla. Az utolsó sor a kölcsönösséget fejezi ki, a szerelem igényét fogalmazza meg: „Szeretőd amire kért: Ezer abrózia csókkal Fizetek válaszodért.” Csokonai Vitéz Mihály: A magánossághoz Műfaja: elégico – óda, ez azt jelenti, hogy két műfaj határán van. Elégia: megbékélő hangnemben ír. Óda: dicsőítő magasztaló vers. Kisasszodon írja, ahol

barátjánál Sárközy Istvánnál vendégeskedik, és visszagondol életének negatív korszakára. A magányosság megszemélyesítve jelenik meg a versben. Istenasszonynak nevezi, s az összetett szó mindkét felének jelentősége van. Az isteni világba helyezi Ez azt jelenti, hogy a magányosság örökkévaló, az ember és az emberi világ fölött álló erő. Asszonynak nevezi, vagyis valakinek, aki alkalmas arra, hogy társa legyen. Mindhárom elégia címe allegorikus A Reményhezben a reményt úgy személyesíti meg, hogy az egy hitegető nőalak, aki becsapja a lírai ént. Ez a mű is felveti a költő és a lírai én problémáját. A lírai én annyira vágyik a magányra, hogy állandó társként szeretné magának az életében. Komáromi Gabriella elemzése alapján azonban veszélyes lenne azt mondani, hogy Csokonai a magány után vágyó ember volt. Mint minden embernek, neki is voltak pillanatai, s talán a vers születése is egy ilyen pillanat lehetett,

amikor úgy érezte, hogy számára a legnagyobb boldogság lenne természetközelségben, magányos elvonultságban leélni életét. Minden ember életében vannak olyan pillanatok, amikor harmóniát és békét érez önmagában és önmaga körül, és azt kívánja, bárcsak örökké tartana ez a pillanat. Legtöbb esetben nagy csapás lenne, ha ez a kívánság teljesülne. Csokonai nagyon vágyott megértő emberek társaságára, nem sokkal korábban még házassági terveket szőtt. Nem akart magányos ember lenni Ezenkívül a magány téma megverselésének van egy másik oka is. Rousseau gondolatainak hatására az európai irodalomban divatos témává lett a természetközelség és a magány utáni vágyódás. Csokonai öntudatlanul is egy már meglévő témába helyezi bele a saját alkotását. Ezt az általános életérzést egy kisebb korstílus, a szentimentalizmus fejezi ki. Jellemző motívuma a sírás, a könnyek (lásd a vers végén). Kedvelt témája a

lélek érzékenységének az ábrázolása A szentimentalizmust jellemzi egyfajta csöndes, mélabú, esetenként halálvágy, az érintetlen természetben való elnyugvás tárgya. A költemény első versszakában megszólítja és hívja a Magánosságot. Kéri, ne hagyja el, hiszen végre reá talált itt, Kisasszondon. Két szakaszon keresztül (2-3.) varázslatos tájfestéssel írja le a magányos lakóhelyét Az emberektől távoli, vonzó természeti tájban szeret gyönyörködni. Ide vágyódik a megsebzett ember is nyugtatni lankadt lelkét. De nem pusztán leírásról van szó: A kép mély filozófiai mondanivalóval is megtelik. „Két hegy között a tónak és pataknak Nimfái kákasátorokban laknak; S csak akkor úsznak ők elő, Ha erre bőlcs s poéta jő.” A kultúra, a művészetek nagy ajándékáról van itt szó: a lét szépségeit, értékeit csak az érzékeny, a művelt emberek veszik észre: az élet csak a szépségekre fogékony bölcsek, a

poéták számára lehet értelmes és tartalmas. A nimfákkal csak ők találkozhatnak A 4-5 szakaszok azt a világot ábrázolják, mely az előző részben bemutatottnak az ellentéte. Kifejezetten rousseau- i gondolat a természet csöndjének a királyi udvarok zajával való ellentétbe állítása. Újra szemléletváltás következik (6-7): az előző szerkezeti egységgel szemben most a magány áldásait, jótéteményeit emeli ki. „Tebenned úgy csap a poéta széjjel, Mint a sebes villám setétes éjjel; Midőn teremt új dolgokat S a semmiből világokat.” A semmiből világokat teremtő szellemi erő a későbbi romantika felvillanása, a művészi szabadság gondolatának, a zsenikultusznak egyik legkorábbi megjelenése költészetünkben. Ez a felfogás szembeáll a klasszicizmus merev szabályainak követésével. A klasszicizmus számára nem az eredetiség az érték, hanem a művészi formára való csiszolás, ismert, már meglévő elemekből. A

klasszicizmus racionális, a romantika hozza be az irracionálist A 8-9 strófákban az érzékeny lelkű poéta és a kedves istenasszony szoros, intim kapcsolata kerül előtérbe. A Magánosság megérti őt, hűséges, s nincs tettetés és csalfaság a szavában A 10-11 szakaszokban jelenik meg a halál, mely fontos motívum. Az igazi és legteljesebb Magánosság a halál. A létezés utáni végtelen álomban el kell felejteni a világi szenvedéseket Az utolsó versszakban háromszor hangzik el újra az áldott Magánosság megszólítása, hívása, de ez a vers végén már nem a természet idilljének vágyott vigaszát jelenti, hanem a végső magánosságot, az elmúlás óhajtását és siettetését. Újfajta és meglehetősen igényes strófaszerkezettel találkozunk: 11 és 8 szótagos sorok váltakoznak egymással nyolc alkalommal a következő sorrendben: 11-8-11-8-11-11-8-8. Az azonos szótagszámú sorok egymással rímelnek: az első négy sorban kereszt-, a

második négyben páros rímeket találunk. A tihanyi Ekhóhoz: − 1803 − Az eredeti vers már 1796-ban elkészült A füredi parton nem Lilláról volt benne szó, hanem Rozáliáról, akit Rózsinak/Rózsának becézett. Rózsi halála után, Lillával való megismerkedése után átdolgozta a művet − Kevert műfajú elégikus óda + dal − Óda: van megszólítottja − Elégia: hangneme elégikus − Dal: énekelhető, a versszakok végén lévő két soros refrén is ezt erősíti − 1. versszak: − Még reménykedik, hogy megtalálhatja a szerelmet − 2. versszak: − Ellentét: − Szerelmesek ↔ Csokonai − Vigadozás ↔ szomorkodás − Megszólítja a Nimfát és kéri, hogy helyette próbálja meg megoldani a problémáját − 3. versszak: − Természet ↔ társadalom (emberek) − A természet megértő, támogatja Csokonait − A társadalom kirekeszti és kicsúfolja Csokonait − 4. versszak: − Csalódott a legjobb barátaiban is, bár ő hűséges

volt − 5. versszak: − Mindenki elhagyta, senki sincs aki foglalkozzon vele − 6. versszak: − Lilla: − Az utolsó remény is elhagyta − Behódolt a szülői akaratnak, a szokásoknak − Csokonai nem haragszik rá − 7. versszak: − Egy remetelakba akar menni, kivonulni a társadalomból, hogy nyugta legyen − 8. versszak: − Rousseau-hoz hasonlítja a saját sorsát − „Ember és polgár leszek” a saját lelkében és nem a társadalomban − 9. versszak: − Majd a természet fogja megtanítani mindazt, amit kell, tapasztalatok útján − 10. versszak: − Nem pompás temetése lesz majd − A sírja az erdő közepén lesz majd − Az utókor tisztelni fogja őt Stílusszintézis: Csokonai egyfajta stílusszintézist teremtett. Költészetére jellemző a sokszínűség - rokokó - szentimentalizmus - klasszicizmus - népiesség A költemény tárgyában, gondolatvezetésében klasszicista, a költemény tárgyában való megközelítésben szentimentalista

( érzelmi alapon közelít ) képalkotásában pedig rokokó elemekkel díszített. Kultúrtörténeti kitekintés: Tóth Árpád: Csokonai Vitézem, ó, te nem voltál a zordság Vitéze, vén diák csak, kálvinista, Ki kósza farsang víg kulacsát itta, S a gráciák kezébe tette sorsát. Ám bús homok szent venyigéje, hordád Lelked szelíd fürtjét, és drága, ritka Borából új fájdalmak méla titka Halk verseinkbe dús izekkel forrt át. Ó, látlak: lomha árnya nőtt a fáknak, Már láz gyötört, s a rózsás gráciáknak Lárvája hullt, és párka-arca lett, S még görnyedtél egy édes rím felett, Szemedben végső fény gyúlt, húnyó csillám, S kezed lassan, reszketve írta: Lillám! Petőfi Sándor: Csokonai Egy kálomista pap s Csokonai Egymásnak voltak jó barátai. Kilódul egyszer Debrecenből S a jó barát előtt megáll, S: ihatnám, pajtás! Így kiált föl Csokonai Vitéz Mihály. „No ha ihatnál, hát majd ihatol, Akad még bor számodra

valahol, Ha máshol nem, tehát pincémben; Ottan nem egy hordó bor áll,” Szólott a pap, s leballag véle Csokonai Vitéz Mihály. „Ihol ni, uccu!”fölkiált a pap, Amint egy hordóból dugaszt kikap; „Szaladj csapért! Ott fönn felejtém; SSzaladj öcsém, de meg ne állj!” És fölrohan lóhalálában Csokonai Vitéz Mihály A likra tette tenyerét a pap; Csak vár, csak vár, hogy jön talán a csap, S a csap nem jött, és a pap morgott: „De mi az ördögöt csinál, Hol a pokolba’ marad az a Csokonai Vitéz Mihály?” Tovább nem győzte várni a csapot, Ott hagyta a hordót (a bor kifolyt), Fölmén a pincéből a házba, De ott fönn senkit nem talál. Csak késő este érkezett meg Csokonai Vitéz Mihály. Hát a dologban ez volt az egész: Kereste ott fönn a csapot Vitéz, Zeget-zugot kikutat érte, De csak nem jön rá, hogy hol áll, És így csapért szomsédba mégyen Csokonai Vitéz Mihály. A szomszédban valami lakzi volt. Elébe hoztak ételt és

italt; És ím az étel és bor mellett És a zenének hanginál Csapot, papot, mindent felejtett Csokonai Vitéz Mihály. Szilágyi Domonkos: Lilla vitézre emlékezik Utas! Itt fekszik Vitéz. Egy nap XXIV óra: ennyit ére. Istenem, istenem, jó fiu volt Engemet is szeretett - meg a bort, ennivaló volt, hogyha bomolt. Máskor egyébként - mafla, fiús. Herkules? - áh! se nem Antonius; mondta: szerelmünk mennyei juss; mint pap a szószékrűl - csak a rút képe ne lett vón! -, szép-szomorút szólt, hogy az ember majd’ elaludt; szája, akár a motolla, kereplő, ő maga théátromba szereplő komődiásra fajzott; - de szeplő, nem, sose volt, mint versbe kitette, mellyemen, és haragudni miatta szűnni sosem fogok én, ebugatta! Mert hazug ám mind, az ki poétta, hogyha dicséri is ez-az-mijét a kedvesinek - ugyan, áh, sose látta. (Még ha ki nézte, se látta, nem ám no, hisz adott is volna anyám, hogyha fülébe jut: megmutatám!) Majd meg, utána, hogy ide

hagyott járta gyalog Baranyát, Somogyot, Biztosan egyre ivott s lefogyott. Űzte örökkön a másnapi gondot, elkeseredvén, jól odamondott, s szidta magát, dühösen, a bolondot, mért lett poéta . Istenem, ó, hogy röpül így az idő, az idő van negyvenegy éve, hogy ITT FEKSZIK ő. Jó fiu volt, elment potya-lesre mindenüvé - hozzánk be sok este! -, mert a falatját sohase kereste meg - a borát még annyira se (s még kettőnkét! - ha hitvese leszek! - hát mondják, érdemes-e?). Istenem, istenem, jó fiu volt. Engemet is szeretett - meg a bort, ennivaló volt, hogyha bomolt. míg ezt leírám - ó, szélsebes évek, szárnyas iram! (Pszt, pszt, hamarább hazajött az uram.) Monográfia - Németh László számos tanulmányt írt Csokonai műveltségformáló, irodalomalakító nagyságáról. Waldapfel József a radikális Csokonait állította előtérbe, s ezt emelte ki Juhász Géza és Vargha Balázs is. 1960-tól ellenhatásként a korábbi

értékelések helyébe az apolitikus, esztétizáló költő árnyaltabb képe lépett Szauder József és Julow Viktor által. ( Elek István, Sinkó Ervin, Péter László, Debreczeni Attila, Domby Márton, Kölcsey Ferenc, Kazinczy Ferenc, Jókai Mór ) Memoriterek : Az estve A napnak hanyatlik tûndöklõ hintaja, Nyitva várja a szép enyészet ajtaja. Haldokló súgári halavánnyá lésznek, Pirúlt horizonunk alatt elenyésznek. Az aranyos felhõk tetején lefestve Mosolyog a híves szárnyon járó estve; Melynek új balzsammal bíztató harmatja Cseppecskéit a nyílt rózsákba hullatja. A madarkák meghûlt fészkeknek szélein Szunnyadnak búcsúzó nótájok rendjein. A kis filemile míg magát kisírta, Szomorún hangicsált fészkén a pacsirta. A vadak, farkasok ûlnek szenderedve, Barlangjában belõl bömböl a mord medve. – Bódult emberi nem, hát szabad létedre Mért vertél zárbékót tulajdon kezedre? Tiéd volt ez a fõld, tiéd volt egészen, Melybõl

most a kevély s fösvény dézmát vészen. Mért szabtál hát határt önfiaid között; Ládd-é már egymástól mind megkülönözött. Az enyim, a tied mennyi lármát szûle, Miolta a miénk nevezet elõle. Hajdan a termõ fõld, míg birtokká nem vált, Per és lárma nélkûl annyi embert táplált, S többet: mert még akkor a had és veszettség Mérgétõl nem veszett annyi sok nemzetség. Nem volt még koldúsa akkor a törvénynek, Nem született senki gazdagnak, szegénynek. A Boldogság Most jázminos lugasban, E nyári hűvös estvén, Lillámmal űlök együtt: Lillám velem danolgat És csókolódva tréfál, Míg barna szép hajával Zefir susogva játszik. Itt egy üveg borocskát A zőld gyepágyra tettem És gyenge rózsaszállal Száját be is csináltam, Amott Anakreonnak Kellő danái vannak Kaskámba friss eperrel. Egy öszveséggel íly sok Gyönyörűt, becsest ki látott? S ki boldogabb Vitéznél? Tartózkodó kérelem A hatalmas szerelemnek

Megemésztõ tüze bánt. Te lehetsz írja sebemnek, Gyönyörû kis tulipánt! Szemeid szép ragyogása Eleven hajnali tûz, Ajakid harmatozása Sok ezer gondot elûz. Teljesítsd angyali szókkal, Szeretõd amire kért: Ezer ambrózia csókkal Fizetek válaszodért. A magánossághoz Áldott Magánosság, jövel! ragadj el Álmodba most is engemet; Ha mások elhagyának is, ne hagyj el, Ringasd öledbe lelkemet! Öröm nekem, hogy lakhelyedbe szálltam; Hogy itt Kisasszondon reád találtam. E helybe andalogni jó, E hely poétának való. Itt a magános vőlgybe és cserében Megfrisselő árnyék fedez, A csonka gyertyányok mohos tövében A tiszta forrás csergedez. Két hegy között a tónak és pataknak Nimfái kákasátorokba laknak; S csak akkor úsznak ők elő, Ha erre bőlcs s poéta jő. A lenge hold halkal világosítja A szőke bikkfák oldalát, Estvéli hűs álommal elborítja A csendes éjnek angyalát. Szelíd Magánosság! az íly helyekbe Gyönyörködöl s

múlatsz te; ah, ezekbe Gyakran vezess be engemet, Nyugtatni lankadt lelkemet. A reményhez Főldiekkel játszó Égi tűnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál. Kertem nárcisokkal Végig űltetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal Fűszerezted azt. Gondolatim minden reggel, Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. Egy híjját esmértem Örömimnek még: Lilla szívét kértem; S megadá az ég. Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zőld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. Óh! csak Lillát hagytad volna Csak magát nekem: Most panaszra nem

hajolna Gyászos énekem. Karja közt a búkat Elfelejteném, S a gyöngykoszorúkat Nem irígyleném. Hagyj el, óh Reménység! Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgyis eltemet. Érzem: e kétségbe Volt erőm elhágy, Fáradt lelkem égbe, Testem főldbe vágy. Nékem már a rét hímetlen, A mező kisűlt, A zengő liget kietlen, A nap éjre dűlt. Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek!