Gorkij után Solohov a szovjet-orosz próza legnagyobb alkotója. 1965-ben Nobel-díjat kapott. Nevét a Csendes Don című regénye tette világhírűvé. A nagy honvédő háborúról és az utána következő nehéz időkről ad képet Az emberi sors című, 1957-es kisregényében.
A mű mintegy másfél évtized történetét fogja át a hős visszaemlékezésében. A cselekmény sűrített, nem részletező, gyorsan átvált az egyik motívumról a másikra. A történetet keretbe foglalja az író személyes jelenléte a bevezető és a befejező részben.
Tragikus történet bontakozik ki a főhős elbeszéléséből, amely azokban a viharos években bárkivel megtörténhetett volna. Számos alak villan fel az elbeszélésben, de legtöbb csak egy-egy emberi magzatot testesít meg. Csupán egyetlen alak rajzolódik ki sokrétűen: Andrej Szokolov, a főhős, aki az egyszerű, melegszívű orosz ember típusa. Megpróbáltatásaiban mindaz a csapás összesűrűsödik, ami a szovjet népre zúdult, s ő a néphez méltóan viseli el ezeket. Alakjában így az egyéni és a közösségi sors testesül meg. Szokolov mindent elveszít, de folytatja életét, sőt, mivel minden családtagja meghalt a háborúban, egy árvagyerek felnevelésére is vállalkozik. Az író ezzel azt vallja, hogy az erőskezű embert nem törhetik meg a sorscsapások, inkább megedződik. A mű egyúttal tiltakozás a háború ellen is. Leleplezi a fasizmus barbárságát, s megalkuvás nélkül harcot hirdet ellene.
A mű szocialista-realista stílusú, vagyis nemcsak bemutatja, bírálja a hibákat, hanem megmutatja a kivezető utat ezekből. Az elbeszélés hangnemét elsősorban a tárgyilagosság jellemzi. Az elbeszélő hős hangja mindvégig nyugodt. Nem emeli fel a legmegdöbbentőbb élmények elmondásakor sem. Az elbeszélés ideje mindig a múlt. Mindig a történésről van szó, csak itt-ott szövődik bele egy-egy eltűnődő kérdés, magyarázat. Csupa világos, arányosan tagolt mondat jellemzi, az előadás változatos. Leíró, párbeszédes, elbeszélő részek váltakoznak. A leírásnak fontos szerep jut a keretben. A tél végi olvadás nemcsak hangulatában illeszkedik az annyi pusztulást felidéző történethez: jelképes értelme van annak, hogy végre mégis tavaszodik.
A mű cselekménye és szerkezete
Szerkezete: A történést keretbe foglalja az író személyes jelenléte a bevezető és a befejező részben. A keret eleve biztosítja a zártságot, s különösen drámaivá teszi az előadást az ellenpontozásos eljárás (amelyben valami jó mellett valami rossznak is már ott az árnyéka. Boldog béke, de a ház egy hadi célpont, a reptér mellé épült, ahol majd emiatt el is pusztul). Az ellenpontozásos eljárásban a jó és a rossz mindig együtt szólalnak meg.
Bevezetés: Az író utazása egy messzi kis faluba, amelynek során találkozik a főhőssel. Megismerkednek, és a főhős mesélni kezdi életét.
Bonyodalom: Szokolovot, a főhőst behívják katonának. A háborúban fogságba esik, de megszökik. Házát és benne az egész családját bombatámadás éri. Csak a fia marad életben, aki ezután azonnal önkéntesnek jelentkezik a háborúba. Kitüntetéssel elvégzi az iskolát, és kapitányi rangban a frontra kerül. Az apja levélben értesül a hírről, és nagyon büszke a fiára. Folyamatosan leveleznek.
Tetőpont: Szokolov fiát, Anatolijt 1945 május 9-én, a győzelem napján agyonlövi Berlinben egy mesterlövész.
Megoldás: Szokolov fiává fogadja a szintén teljesen elárvult kisfiút, Vanyuskát. Az író Szokolovban olyan embert ábrázolt, aki becsületesen helytállt a fronton, a fogságban, és a polgári életben, s ezért tiszteletet érdemel. Így vált az elbeszélés megjelenése idején általános emberi, és aktuális társadalmi mondanivaló kifejezőjévé.
Ahogy közeledik a történelem érettségi, sokan döbbennek rá, hogy nem készültek fel eléggé az esszéírás feladatra. Módszertani útmutatónkban kitérünk a történet térbeli és időbeli elhelyezésére, a források elemzésére és az eseményeket alakító tényezőkre is.
