Középiskola > Műelemzések > A reneszánsz és Balassi Bálint

Az olasz városállamok meggazdagodott polgársága vagyona birtokában új életformát alakított ki, új eszméket kezdett a magáévá tenni. Megnőtt az egyéniség szerepe. Az új stílusú életfelfogás feltámasztotta az ókori görög és római kultúrát, visszhangra talált benne az antik műveltség emberközpontúsága. Tudatosan tárták fel a múlt emlékeit, felkutatták a latin és a görög szerzők műveit. Az ember tehát újra fölfedezte önmagát, minden dolog mértéke és végső célja ismét az ember lett. Az új kultúra nem jelenti a középkor látványos megtagadását, inkább a középkor bizonyos világi törekvései erősödtek fel benne, s közeledtek egyre jobban az antik eszmények felé.

A humanizmus a reneszánsz szerves része, de annál szűkebb fogalom: számunkra elsősorban a reneszánsz polgárság világi ideológiáját jelenti. Mivel szorosan összefügg az ókori irodalom értékeinek kultúrájával, ezért bizonyos klasszikus műveltséget, tudós magatartást is jelent. Nem voltak vallástalanok, nem kívántak felidézni valamiféle antik pogány kultuszt, s emellett a klasszikusokhoz való visszatérést kiterjesztették a keresztyén klasszikusok, a Biblia és az egyházatyák tudós vizsgálataira is.

A XVI. századi hallatlanul gazdag és eleven irodalmi életnek a legnagyobb alakja Balassi Bálint (1554-1594). Őt tekintjük a magyar nyelvű irodalom első klasszikusának, világirodalmi szintű képviselőjének. Arisztokrata, erőszakos, nyers földesúr volt, s ugyanazt a fékezhetetlen, tomboló, mulatozó életet élte, mint általában a többi főnemes.

Kitűnő nevelést kapott. Egy ideig Bornemissza Péter, a század egyik jelentős írója, prédikátora tanította, aki zólyomi udvari papként állt Balassi János szolgálatában. Ezt követően Nürnbergben folytatta tanulmányait. Apja halála után - elsősorban nyugtalan, erőszakoskodó természete miatt - vagyonát szinte teljesen elvesztette. 1578-ban meghódította Losonczy Annát, Ungnád Kristóf horvát bán feleségét. Majd 1582-ig Egerben szolgált végvári vitézként. Két évvel később érdekházasságot kötött unokatestvérével, Dobó Krisztinával, s hogy hozományként megszerezze, fegyvereseivel lerohanta Sárospatak várát.

Ezekkel a cselekedeteivel vérfertőzés és felségsértés vádját vonta magára. Hűtlen feleségétől hamarosan elvált. Egy ideig Érsekújváron szolgált, de innen is távoznia kellett, mert a főkapitány felesége beleszeretett. Vakmerő házassági reményeket táplált az időközben özveggyé lett Losonczy Anna iránt, ám a dúsgazdag asszony hallani sem akart az egyre inkább lezüllő Balassiról. Mindenéből kifosztva Lengyelországba menekült Báthory István udvarába. 1594-ben visszatért a szeretett Magyarországra. Ezután már nem sokáig élvezhette az életet, Esztergom falainál, ahol szinte kereste a pusztulást, hősi halált halt. Zaklatott életű, szerencsétlen bujdosóvá lett élete utolsó szakaszában, minden vállalkozása balul ütött ki.

Vérbő, reneszánsz műveket alkotott. Többek között vitézi és bujdosó verseket írt. A vitézi énekek a históriás énekekhez hasonlóak.

Egy katonaének

Legtökéletesebben szerkesztett és legtöbbet emlegetett verse is vitézi vers, melynek címe Egy katonaének, melyet latin megjelölése alapján A végek dicsérete címen is szoktak emlegetni. A bámulatos szerkeszteni tudás, a szavakkal való gazdálkodás, a feszesen kimért kifejezések súlyos tömörsége, a képek festőisége és plaszticitása egyenrangúvá teszi a költeményt a Júlia-énekekkel. Nem a közvetlen élmény ihlette ezt a kiemelkedően szép verset, nem csaták hevében, harcok szünetében született: a búcsú, az emlékezés és a távlatot teremtő visszatekintés volt alkotóforrása. 1589-ben hazáját örökre elhagyni készülve még egyszer összefoglalta mindazt, ami életében valóban múlhatatlan értéknek bizonyult. Ebből a műből hiányzik a jövő biztató reménye, itt a jövőtlen múlt uralkodik. A minden más téren hírhedtté vált költő vitézi erényeit senki nem vonhatta kétségbe: emlékművet állíthatott a vitézi életforma eltűnő hőskorának és önmagának is.

A szerkezetben, a vers felépítésében a mellé- és a fölérendeltség, a harmónia és a szimmetria reneszánsz rendje, törvényszerűsége érvényesül, s uralkodó szerkesztési elve a hármas szám. Balassi-strófában íródott, azaz a három sorból szerkesztett versszak minden sora a belső rímek által három részre tagolódik. Emellett az egész vers háromszor három, tehát kilenc strófából áll. Az Egy katonaének hárompillérű verskompozíció, ez a három pillér az 1., az 5. és a 9. strófa, ahol a búcsúzás sorrendje itt is értékrendet fejez ki. Az első versszak egy lelkes, emlékeket felidéző szónoki kérdéssel kezdődik, mely önmagában rejti a választ is:

„Vitézek, mi lehet az széles föld felett szebb dolog az végeknél?”

A vitézek egyben az egész költemény címzettjei: nemcsak róluk, hozzájuk is szól a vers. A szónoki kérdés elsősorban a természet harmonikus, egyetemes szépségével érvel a végvárak élete mellett, felsorakoztatva - a tavaszénekekhez hasonlóan - mindazt, amit a kikelet értékként az embernek nyújtani tud. A következő szerkezeti egység (2-4. versszak) az első strófa ujjongó állítását igazolja, részletezi.

Az objektív valóság elemeiből összeállított mozgalmas képek sorozatában jeleníti meg a végvári vitézek életének egyes mozzanatait: a harci kedvet, a portyára készülést, az ellenség elé vonulást, a vitézi felszerelést, az ellenséggel való megütközést, a párviadalokat, majd a csata elmúltával a letáborozást és elnyugvást. Nem titkolja a vitézi élet férfias keménységét és veszélyességét, sőt, azt sugallják ezek a képek, hogy éppen ezekkel együtt, ezekért is szép a vitézi életforma. A mindennapoknak ez a nehéz, próbára tevő kockázata szépen beleilleszkedik a nagy természet egyetemes harmóniájába.

S éppen ezt a mozzanatot fejleszti tovább, emeli magasabb szintre az 5. versszak, a második pillér. Itt a költő a katonaéletet a legmagasabb eszmény rangjára emeli. Balassi tudatos szerkesztő művészetére vall, hogy a vers középpontjába helyezi ezt a strófát, melyben az ellenséget kereső, a halál kockázatát is vállaló vitézek erkölcsi nagyságát is hirdeti:

„Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak.”

A küzdelmes katonaélet nem önmagáért szép: a haza és a kereszténység védelme mindennél előbbre való. A következő nagyobb szerkezeti egység újra három versszakból áll: a 6-8. strófából. Ismét mozzanatos képek peregnek előttünk a katonaéletből: a színhely, a szereplők, az események azonosak a korábbival, de már más szinten térnek vissza, s átszínezi őket a „mindent hátrahagyás”-nak, egy magasztosabb célért az élet egyéb szépségeiről való lemondásnak gyászos hangulata. Az azonos motívumok mellett újabbak illeszkednek a képbe: „súlyosan vagyon az dolog harcokon”, „kemény harcok”, „éhség, szomjúság, nagy hévség”, „véresen, sebekben halva sokan feküsznek” stb., s ezek már lényegesen megváltoztatják a korábbi képsorozat hangulatát, légkörét. A végvári élet erkölcsi ítélete itt jut el a végső következtetésig. Csillogás, tavaszi verőfény övezi a vitézek törökök elleni küzdelmeit, de ennek az életnek természetes és előbb-utóbb szükségszerűen bekövetkező végső állomása - a költő saját sorsát is mintegy megjósolva - a hősi halál.

A harmadik pillér, a verset lezáró 9. strófa elragadtatott felkiáltásokkal zengi az ifjú vitézeknek e világon megvalósult hírnevét, örök dicsőségét. Az utolsó sorban már a búcsúzó költő fájdalmas lemondással - őszi hasonlattal - kíván áldást és szerencsét a végek katonáinak.

Ó, én édes hazám, te jó Magyarország

A vers keletkezése közvetlen Lengyelországba való bujdosása előttre tehető. Műfaja elégia; búcsúzó elégia, mintegy utolsó visszapillantás az ország széléről. Elbúcsúzik szép sorban mindentől, mi kedves volt számára. A cím is mélyen átérzett hazaszeretetről tanúskodik. Balassi búcsúzik szeretett hazájától, az elhagyandó szépségektől.

Óriási különbséget érzünk Janus Pannonius Búcsú Váradtól című verséhez képest, hol az író szomorú, hisz minden búcsú fájdalmas, és minden versszak elején elsirat valami szépet, de a refrén újra és újra visszatérő gondolata („Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk!”) a jövő bíztató reményét fejezi ki, az ismeretlenbe való utazás vágyát. Ez a kettősség végigvonul Janus Pannonius művén, és éppen ez hiányzik Balassi verséből, ahol csak egyfajta érzés van jelen, a keserűség érzése, a serkentő útrahívás helyett a meghasonlottságból a teljes bizonytalanságba vezető érzés keríti hatalmába a művészt. Csak a visszahúzó, marasztaló emlékek szerepelnek az elégiában: a jövőtlen múlt uralkodik.

A búcsúzásban előtérbe kerül az, ami a legfontosabb volt számára: a végvári vitézek, a hozzájuk kapcsolódó szerszámok, lovak, majd megjelenik maga a táj, a végek, a barátai és az asszonyok, majd legvégül és mégis fő helyen szerelme, Losonczy Anna képe tárul elénk. Az ő jellemzésében ellentét feszül, amit a jelzős szerkezetekkel érzékeltetett: szerelmes ellenségem, kegyetlen szerelmem. Sajnos ez a strófa töredékes. Az utolsó versszakban verseiről szól, melyek csak bánatot okoztak neki, s ezért jelképesen elpusztítja őket; bár tudjuk, verseinek egy részét valóban elégette.

Szerelmes versei

Balassitól származik az első, egészében megszerkesztett magyar versgyűjtemény. Ebben a gyűjteményben 66 vers található, melyek szigorú sorrendben állnak. Az első 33 vers a házasságáig tartó, a második 33 vers a házassága utáni életét eleveníti fel. A két résznek a zömét az Anna- illetve Júlia-ciklus, továbbá kisebb szerelmek ábrázolása teszi ki. A szerelmes verseinek két típusát ismerjük, az egyik az udvarló versek, a másik a szerelmet búcsúztató versek.

Megfigyelhetjük bennük a Balassi-strófát. Ez háromszor három egységből áll, két hatszótagost mindig egy hetes egység követ, és a rímképletben is a hármasság figyelhető meg: AABCCBDDB. Szerelemi lírájában a hűbériség korának világképét fejezi ki: a lírai én és a hölgy kapcsolatát rab és úrnő viszonyaként ábrázolta. Hazai viszonylatban ebben is úttörő volt, hisz előtte senki nem fejezte ki magyarul a lovagi szerelmet.

Az első részt a Bocsásd meg Úristen kezdetű istenes vers zárja. A kevés erre vonatkozó adat szerint ezen 66 vers elé szánta 33 istenes versét, amelyből viszont nem mind készült el. A három 33 versből álló rész elején a szentháromság három tagjához szóló, 99 soros Három himnusz állt volna.

E verseskötet legnagyobb jelentősége, hogy Balassi egy csapásra meghonosítja irodalmunkban azt, amit az előző 300-400 év lírikusai a legfejlettebb irodalmakban létrehoztak. Fő műve megalkotása után két különböző stílus irányban folytatta költészetét.

Az egyik irányt a versszöveg szimmetrikus megszerkesztése jellemzi. Erre példa a Celia-ciklusból a Kiben az kesergő Celiárul ír feliratú verse. A hasonlatok mennyiségileg is a versszöveg nagyobb részét teszik ki. A vers lírai tartalma tulajdonképpen csak ámuló csodálkozás a szeretett és szerelmes asszonyon.

A másik irányra találunk példát a cím nélküli versgyűjteményében, a Fulviáról című versben. Ezt valószínűleg utolsó szerelméről írta. Itt a rendkívüli tömörítés figyelhető meg, ezért a szóképeknek csak gazdaságos használatát teszi lehetővé. Ily módon a stílus éppen ellentétes a Celia-versekkel.

A Júlia-ciklus legtöbb költeménye udvarló vers, melyekben könyörgések, bókok, üzenetek találhatóak. E ciklus egyik verse szerelmének örök és maradandó voltáról szól, melyben kedveli a nyomatékosító ismétléseket. Célia-verseiből hiányoznak a nagy indulatok, az érzelmi háborgások. Ehhez a szerelemhez nem kapcsolódott annyi lángolás, gyötrelem, annyi küzdelem és várakozó reménykedés. Témájuk Célia szépsége, a viszonzott szerelem csendes boldogsága. A kötet egésze mégsem szerelmi versciklus.

Istenes költészete

Egészen biztos, hogy Balassi a Szentháromság jelképét látta a hármas számban. Azok a versek, melyek egyik versgyűjteményében sem helyezhetők el kizárólag istenes versek. Ezek alkották volna a 99 versből álló gyűjteményének első 33 költeményét. Ezek között fordítás is akad. Ha A híres XLII. zsoltár Balassi által átköltött változatát összehasonlítjuk Szenci Molnár Albertnek megjelent fordításával, akkor kitűnik Balassi nagyobb nyelvi ereje, gazdagabb metafora-használata, eltérő világképe is.

Balassi a hit után vágyakozik, benne látja Istent, távol áll tőle a felekezeti szellem, egyénként áll szemben Istennel. Nem hisz egyházakban, verseiben nincs nyoma egyházi hovatartozásnak. Vallásos lírája jellegzetesen reneszánsz jelenség. Vallásos költészetében alkotta a legeredetibbet. Nyelvileg is ezek a művei a legszebbek, szóképei itt a legmélyebb értelműek.

Költészetének utóélete szomorú, hiszen 1874-ig nem is tudták, hogy ő élt. Életében sem jelent meg egyetlenegy műve sem. 1874-ben az MTA tárta fel a nemesi levéltárakat. A Radvánczky levéltárban találtak Balassi kódexet, s ebből tudták csak meg, hogy élt egy Balassi Bálint nevű magyar költő.

Balassi volt az addigi irodalmunk eredményeinek összefoglalója és új formák alkotója is. Az őt követő költők még évszázadokig hatása alatt álltak. Ő alkotta a róla elnevezett Balassi-strófát, ezt a 9 soros, 3 periódusból álló versformát. Ez a roppant méretű utóélet is költői nagyságának, zsenialitásának bizonyítéka.