Kérlek válassz a lenyíló mezőből:
Tatjana Anyeginhez írt szerelmes vallomását méltán nevezik a világirodalom legszebb ilyen témájú alkotásának. Puskin tökéletes pontossággal adja vissza az általa oly hűen ábrázolt jellem naiv tisztaságát, romlatlan lelkesedését, amellyel a szelíd vidéki lány elérhetetlen eszményképe felé fordul szerelmével. Szerelmével, amely nem csak múló fellángolás, hanem egy gazdag érzelmi életet élő lány örökös és megismételhetetlen szerelme, amellyel csak egy férfit tüntet ki életében. Ez a férfi nem más, mint az olvasmányélmények hőseivel azonosított, és szinte már a tökéletesség határáig heroizált nagyvilági ifjú, Jevgenyij Anyegin.
Tatjana hatalmas lelki erőt és bátorságot merítve úgy dönt, nem hagyja, hogy érzelmei ne léphessenek át a plátói szerelem korlátain, örök vágyakozásra és kínzó várakozásra kárhoztatva őt. Ezért írja meg levelét, melyben nyíltan feltárja lelkének legféltettebb titkát: szerelmes Anyeginbe.
Míg a levél kezdetén fogalmazása udvarias, tán kissé távolságtartó is, addig egy véletlenül előtörő vallomás után bizalmas, szinte már könyörgő hangon szólal meg. Önbecsülését és kisasszonyi tartását háttérbe szorítva kéri kedvesét, ne utasítsa vissza szerelmét, ne legyen hűtlen a tudatalatt neki rendelt védelmező, óvó szerephez.
Anyegint felkészületlenül éri Tatjana érzelmeinek kendőzetlen rohama, az "ártatlan szív áradása". Bár a lányban saját nőideálját véli felfedezni, mégis elutasítja, hiszen lelke mélyén érzi, csapongó természetével nem lenne képes beilleszkedni a vidéki élet unalmas világába, monoton egyhangúságába. Gondolatainak, érzelmeinek kifejezése ismételten tökéletes, érvelése logikus, és minden bizonnyal őszinte is.
A sors helyett Puskin képzelete által teremtett irónia, hogy a regény végére a szerepek felcserélődnek. A szende, visszahúzódó vidéki lányból nagyvilági hercegné lesz, aki a moszkvai dámák megszokott életét éli. A vándorlása végén éppen Moszkvában partot ért Anyegin, látva Tatjana társadalmi helyzetének és világszemléletének ilyetén megváltozását, beleszeret az immár felnőtté ért asszonyba. Szerelmi ostromának eszköze a levél is, amelyet Tatjánához írt.
A levél tartalma voltaképpen megegyezik az előbbi levélben foglaltakkal. Önérzetének mellőzésével nyíltan megvallja szerelmét, oktalanul felróva kedvesének érzelmei visszautasításának vétkét. Rajongása mindent elsöprően őszinte, árnyalt jellemének ez az első igazán tiszta megnyilvánulása. Szakítva addigi "dandys" életfelfogásával, csak most vált képessé arra, hogy igazán szeressen. Nem érzi át azonban, hogy megalázó szerelmével nem csak önmagának, hanem magasztalt kedvesének is kínzó szenvedést okoz.
A mű végkifejletében ismét megmutatkozik Tatjana lelkének tökélye, erkölcsének, mikor nyíltan visszautasítja Anyegin bántó ajánlatát. Bevallja ugyan a még mindig lángoló, kislányos szerelmének meglétét, mégis beletörődik a sors által neki rendeltekbe, nem válik hűtlenné férjéhez.
Ez a rendíthetetlen erkölcsi tartás emeli Puskin Tatjánáját a világirodalom legszebb nőalakjai közé.
