Kérlek válassz a lenyíló mezőből:
Mint a bika. Így tudnám röviden leírni Radnóti szellemiségét, tulajdonságait.
Költőnk olyan korban születetett és élt, ahol a fenyegetettség, az erőszak szilaj módon vetette meg a lábát Európában. Származása miatt, zsidó volt, az élet minden területén nagy ellenállásba ütközött, Nem vették fel kedvenc egyetemére, diplomájának megszerzése után nem kapott munkát, cenzúrázták munkáit, és végül munkaszolgálatra hívták.
Ilyen emberpróbáló és lelketlen világban kellett élnie és munkálkodnia. Nem lett volna kötelező rettegésben lennie, elfuthatott volna, de ő makacsul megvetette a lábát és szembeszállt a rá leselkedő veszéllyel, pont úgy, mint a szilaj és erős bika, aki a közeledő, kiéhezett farkascsordának ellenállva küzd az életéért. Tudván azt, hogy úgyis elbukik. Ezért hasonlítom Radnótit a bikához. És nem csak én, ő is ugyan így tett 1933-as keletkezésű versében melynek címe mily meglepő Mint a bika.
A halál, a halál közelsége. Ez a gondolat egész életében végigkísérte a fent említett okok miatt. a fasiszta diktatúra emberellenes propagandája és szellemisége Radnótit arra kényszeríttette, hogy életének minden szakaszában olyan verseket alkosson, hogy a halál, a halálfélelem fellelhető legyen.
Idill és halál. Két egymástól jelentésben és hangulatban homlokegyenest eltérő szó. Radnóti Miklós költészetében mégis összetartozónak érezzük. Már nem az idilli halálra gondolok, mert az nonszensz. Hanem arra, hogy költőnk miként használja fel ezt a két dolgot arra, hogy gondolatait kifejezze.
A munkaszolgálat ideje alatt sokszor, szinte állandóan a halálra gondolt. Ezen elmélkedéseket papírra vetette olyan formában, hogy ügyelt rá, hogy a mű szerkesztett, közérthető és kellőkép idillikus hangulatot is keltő legyen. Meglepő, hogy volt hozzá lelki ereje.
Ilyen mű példának okáért az 1944-es keletkezésű A'la recherche... című verse. A költemény címe adaptáció. Radnóti a ezt Marcel Proust-tól kölcsönözte. Az ő művének címe szabad fordításban azt jelenti "Az eltűnt idő nyomában". Hacsak ennyit tudunk a műről már rájöhetünk, hogy egyfajta visszaemlékezésről van szó mindkét esetben. Emlékezés a régi, szép múltra.
Ezt a verset egy visszaemlékezéssel indítja . Visszagondol a régi, elmúlt, vidám bolondos, kacagós, jókedvű estékre, amikor a baráti társasággal közösen mulatoztak és elmélkedtek az élet dolgairól. A régmúlt emlékek idillikus képei után, amelyeket elsirat a szelíd est, a társaság, a barátok, feleségek, a borozgatások, mind az emberi és lelki béke szimbólumai, következnek. Az elmélkedés befejeztével a múlthoz hozzácsatolja a jelen képeit, a foglyokat és a halált.
Sajnálja az eltűnt barátokat, akik idegen földön nyugszanak. Leírjam hogy menetel a halálba és éjszaka, hogy jutott eszükbe az idilli múlt.
A halál les rájuk, tudják, hogy mindegyikük meg fog halni, és csak az otthon emlékei, a múlt tartja bennük a lelket. De hiába remény és bizakodás a kegyetlen halál ott figyeli őket várva, hogy lecsaphasson rájuk.
Radnóti halálfélelme, és idilli gondolatai a lágerek eldugott faházaiban úgy burjánzottak, mint a gyümölcsfák tavasszal.
A bori notesz a munkaszolgálat alatt szerkesztet verseit tartalmazza. Ezen versek közül a legkiemelkedőbb, a notesz gyöngyszeme az Erőltetett menet.
Ez a mű, amely sorfaját tekintve nibelungizált alexandrinusban íródott, tökéletes példája annak, miként, és milyen körülmények között képes egy csodálatos elme valami nagyot alkotni. A körülmények embertelenek voltak, Radnóti mégis ügyelt arra, hogy a szerkezet tökéletes legyen és minden versláb megtalálja a helyét.
Az érdekes sor választás is nagyon szemetszúró. Hiszen a Nibelung-énekek a német lovagi eposzok általános formájának számított. Ezt választja mintegy jelképesen dacolva, és ellenállva, kigúnyolja fogvatartóit, akik nagyobbrészt németek voltak.
Érdekes a vers alaki megjelenítése is.
A sorokban elhelyezett szünet mintha láthatóvá tenné nekünk az erőltetett menetben haladó egyre fáradtabb foglyok akadozó, döcögős járását.
Egy megállapítással indítja a művet.
"Bolond, ki földre rogyván fölkél, és újra lépked,"
Bolond és ostoba, Hát miért kell fel, miért nem választja a halált, Ily módon a halál, ha nem dicső is, de megváltás a hányattatott sorsú ember számára. Akkor miért kell fel és miért gyötri és kínoztatja magát újra és újra? Mintegy kérdésként bukkan fel bennünk a gondolat. Radnóti megadja a választ. A REMÉNY. A remény az, ami hajtja a megfáradt embert. Annak a reménye, hogy hazajut. Haza, a talán már nem létező, porig rombolt, IDILLIKUS haza. A ház, a kert, a szilvalekvár, a feleség, a szeretteink idillikus képe az, ami hajtja az embert. Ami újból és újból erőt ad a menetelés során.
Éjszaka azonban az álmokban, nincs kerítés, őrség, szögesdrót, faház. Csak a csillagos égbolt és az éjszaka leple alatt hazaszálló lelkek sokasága. A gondolat, hogy egyszer majd hazajut a munkaszolgálatos. Az otthon idilli képe ad reményt és homályosítja el a közelgő halál rémisztő képét. Mert Radnóti is, mint a többi sorstársa érezte a halál fenyegető közelségét egész életében.
De ilyen körülmények között élt és írt nagyokat és kiválókat. Ezért volt ő egy kicsit több mint sok más magyar költő.
Tiszacsécsén született, a családi hagyomány szerint 1879. június 29-én, az anyakönyv bejegyzése alapján július 2-án. Apja, Móricz Bálint földműves, építési vállalkozó; anyja, Pallagi Erzsébet református lelkészi családból származott. A jómódú parasztok közé magát felküzdő apát egyik csapás a másik után éri, cséplőgépe fölrobbant, bérelt malmukat
