Kosztolányi Dezső a homo aestheticus. Miért aestheticus? Mert verseiben fontosnak tartotta az esztétikumot, a szépséget. Ragaszkodott az eredetiséghez, az alkotás függetlenségét hirdette, elzárkózott a politikától. Kortársai, a nyugatosok közül elsősorban rendkívüli virtuóz eleganciájával tűnt ki. A szegény kisgyermek panaszaitól a Számadásig mindenhol megfigyelhető a könnyed verselés, a bámulatos és bravúros rímek, vagy ahogy Ady fogalmazott verselése "perzsa bőségű" volt.
Kosztolányi legutolsó, 1935 - ös Szeptemberi áhítat című versét a kései szerelem miatti eufórikus állapotban írta. Betegségének utolsó szakaszában ismerte meg Radákovich Máriát, aki utolsó 15 hónapjára a mennyei boldogságot jelentette számára. A halál érezhető közelsége az életért, a meg nem ismételhetőt csodáért való rajongást vált ki Kosztolányiból, aki önfeledten tesz vallomást az élet minden kis részletének csodájáról. Ezen legutolsó költeménye elvarázsolt ámulattal mesél az élet varázslatairól. A vers születésekor már túl volt néhány műtéten, de az ebből fakadó bizakodáson kívül utolsó nagy szerelmi élménye is beleszövődött a versbe.
A költemény egy invokációval indul. A vers soraiban a múlt himnuszait idézve a naphoz fordul imádságával. A költő a "roppant napvilághoz" szól, halála előtt, utoljára emelje fel magához, a halál fölé; hiszen erre minden joga megvan – "...még sok hívő száj büszkén emleget / s nők sem vihognak a hátam megett.". Nem kíván ő semmi különlegeset csak "csak a semmiség előtt újra lenni" és hinni "az élet örök kincsében". Abban a kincsben, ami a Boldog, szomorú dal című versében még nem volt meg ("nincs meg a kincs, mire vágytam"). Reményét ugyanaz táplálja, ami a természetet is megtermékenyíti: az éltető napsugár. A "szeptemberi nap", ami mégis más, mint a nyári napsütés, mert az őszi köd és szél fonja körül, és már nem önmagát jelenti, hanem valamit, ami volt, vagy talán még mindig van, de hamarosan el, kell múlnia.
A költemény további része a Kosztolányi számára újra kiviruló világ szépségeit mutatja be. A költői képzelet a "csodák" birodalmának négy különböző tartományába (természet, gyermekkor, köznapi lét, világegyetem) hatol be a vers. Az első állomása természet, a növény-, és állatvilág. Ezt a természetet Kosztolányi nem egy idilli kertnek, nem egzotikus esőerdőnek mutatja be, hanem "csak" egy átlagos, hétköznapi kiskert szépségeit írja le: dinnye, virág, darázs, szőlő. De e négy apró mozzanat ebben az impresszionista képben olyan önfeledten sugározza a létezés örömét, hogy a "boldogságtól elnémul a szóló". Ezt a képet nyomatékosítják még az élet vidámságát érzékeltető rímek is, különösen a versszak végén a két "kancsal" rím: "szőlő - szóló".
Második állomás a "gyermek-ország", a "régen elsüllyesztett mennyország" világa. A finom, pontos részletek nem is bizonytalanítanak: a kép hiteles, személyes élményeken alapul. A kerti aranytál, a csillagokról hulló aranypor, a napot temető árnyék éppoly valóságos, mint az ebéd, az uzsonna, a virágkötözés, a felnőttek érthetetlen beszéde vagy a zongora hangja. A megjelenő csodás ország az el-nem-múló vendégséggel egy boldog aranykort idéz.
A naiv áhítatba hasít bele a vers közepén elhelyezett felkiáltás: "Jaj, minden oly szép, még a csúnya is, / a fájdalom, a koldus gúnya is,...". Ez adja az egész műnek a kulcsát. A halál közelségének érzése mindent; a jót és a rosszat egyaránt jóvá, a szépet és csúnyát egyaránt széppé varázsol. Az élet a halállal szemben - bármilyen is valójában -, csak szép lehet. Kosztolányi a hirtelen rászakadt csodában boldogan fedezi fel régen semmitmondó, legközönségesebb tárgyait: a kis templomot, a "szegényen és hiába" dolgozó vargát, a "feketén zuhogó" esőt, a készülődést a télre.
"Az ámulattól szinte az égig érek"- vallja a csodák birodalmában bolyongó költő, s már lendül is át a negyedik tartományba, a világegyetem kozmikus titkai közé. S itt, a "kisikált sárgaréz-edényként" ragyogó csillagok, a kifényesített égbolt, a világűr végtelenségében feltör az egyetlen fontos gondolat, az eddig emlékekbe és látomásokba fojtott emberi tartalom: az életszeretet ünnepélyes himnusza. A szépségek bűvöletében váratlanul visszatér a jelenbe, a szeptemberi estébe, s ijedten kap élete után: "Szép életem, lobogj, lobogj tovább, / cél nélkül, éljen és homályon át."
Ez a vers volt tehát Kosztolányi költészetének zárása, koronája. A "szegény kisgyermek" gyermeki látásmódjától kezdve a "bús férfi" kicsit felvilágosultabb világképén keresztül, a Számadás ciklus halál előtti életörömöket felsorakoztató gondolataiig Kosztolányi sok maradandót, és a magyar irodalomban történelmit alakított. Mégis azt mondhatjuk, hogy a Szeptemberi áhítattal ami "csupán" hátrahagyott versei között szerepel, költészete a legnagyobb értékeket védelmező humanista művészet csúcsaira érkezett.
Kapcsolódó olvasnivalók
Az 1956-os forradalom története I.
Az 1956-os forradalom Magyarország népének a diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a XX. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákok békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be november 10-én.
Kapcsolódó doksik
Középiskolai anyagok
Kosztolányi Dezső - Szeptemberi áhítat című versének elemzése I
Míg Babits Mihály a költészetét tekintve homo moralis, addig Kosztolányi homo esteticus: iste-ne a szépség, az esztétikum. A közélettől, politikától elzárkózik, neki az eredetiség a megfogalmazás a fontos. Hiányzik belőle a küldetéstudat. A pályakezdés időszakában a személyes én világa fogalmazó-dik meg verseiben, formagazdagság jellemzi, szintúgy, mint Babitsot. Kései...
Karinthy Frigyes - A cirkusz
Karinthy Frigyes kispolgári család fia volt. Egy nagy költő, a Nyugat nagyjaival egyenrangú költő, akit az olvasók kezdettől fogva, mint irodalmi parodizálót veszik tudomásul Karinthyt, holott ő maga ezt a műfajt mellékesnek tartotta munkásságában. A valószerűségnek, a hihetőségnek az-az igénye, mely Kosztolányi írását áthatotta, nem jellemző kivétel nélkül minden írásműre...
Esti Kornél utazása a halálba (összehasonlító novellaelemzés)
Esti Kornél egy Kosztolányi Dezső által kitalált személy, aki foglakozását tekintve költő. Mint tudjuk Kosztolányi is költő és író, ezért joggal gondolhatnánk, hogy Esti nem más, mint Kosztolányi. Ebben igazunk is van, részben. Esti Kornél azonban nem maga Kosztolányi, hanem egy személy, aki Kosztolányihoz hasonló körülmények közt él, hasonló cselekedetei vannak, azonban számos...
Ahogy közeledik a történelem érettségi, sokan döbbennek rá, hogy nem készültek fel eléggé az esszéírás feladatra. Módszertani útmutatónkban kitérünk a történet térbeli és időbeli elhelyezésére, a források elemzésére és az eseményeket alakító tényezőkre is.
