Középiskola > Műelemzések > Móricz Zsigmond - Barbárok c. művének elemzése

Móricz Zsigmond a ’30-as években újra a nép problémái felé fordult és regényekben, novellákban számolt be a gazdasági világválság utáni parasztok helyzetéről. Ebből az időszakból az egyik legkiválóbb műve az 1931-es Barbárok.

A cím utal arra, hogy az író egy olyan világba „viszi el” az olvasót, amely nem csak műveletlen, hanem kegyetlen, embertelen is. Petőfi Sándor alföldjével szemben a pusztai élet már nem idilli. A puszta teljesen kihalt: nincs civilizáció, nincsenek emberi érzések. A cím egyben a mű záró szava is, ami a vizsgálóbíró szájából hangzik el: ez az ő ítélete. Kétértelmű a barbárok kifejezés, mert nem csak a rablógyilkosok barbárok, hanem az egész pásztorélet.

A ridegpásztorok a társadalomtól elszigetelődve élnek, így alakulhatott ki az a kegyetlenség, amellyel a veres juhász és a tettestársa agyonverte Bodri juhászt, 12 éves fiát és a kutyájukat. Bodri juhász és családja is barbár viszonyok között élnek, emberhez nem méltó körülmények között, de belőlük nem veszett ki az emberség.

A mű 3 fejezetből áll, mindhárom fejezet egy-egy különálló novellát alkot.

1. fejezetben expozíció, hogy megérkeznek a juhászok, bonyodalom: a veres juhász meg akarja kapni a szíjat, de Bodri juhász nem adja, tetőpont a gyilkosság, megoldás a temetés és a vacsora.

2. fejezetben expozíció, hogy az asszony elindul otthonról, bonyodalom az, amikor nem találja a férjét és a fiát, kibontakozás a keresés, tetőpont, hogy megtalálja a sírt, megoldás pedig, hogy a szíjat Szegedre viszik.

A 3. fejezet expozíciója a kihallgatás, a bonyodalom az, hogy a veres juhász nem ismeri be a tettét, pedig tudja, hogy fel fogják akasztani, tetőpont, amikor meglátja a szíjat, a megoldás pedig, hogy beismeri a tettét.

A szíj fordulópont mind a 3 részben, amely a gyilkosság ürügye, majd eszköze, végül pedig maga a bizonyíték lesz – a lelkiismeret szimbóluma.

Az első és a harmadik fejezet balladaszerű, a második viszont inkább népmesére emlékeztet a feleség kitartása miatt, ahogyan férjét és fiát hősiesen keresi.

A mű azért balladaszerű, mert az írói közlés háttérbe kerül, kihagyások vannak benne. Folyamatos a feszültség és ezt a feszültséget semmilyen eszközzel nem oldja az író. A drámai ábrázolás leginkább a 3. fejezetben érvényesül, ami a bíró és a veres juhész párbeszédében nyilvánul meg.

Minden szónak, gesztusnak nagy a jelentősége, a hallgatás mögött fenyegetettség, a szavak mögött kétértelműség rejlik.

A pusztán a kutya pótolja az emberi kapcsolatokat (a juhász és a puli megértik egymást), a tárgyak szerepe és súlya így nagyobb. (szíj, körtefa) Bodri juhász bizalmatlan a városi emberekké, de a „pusztabéliekben” teljesen megbízik.

Móricz tömören rajzol meg egy-egy embert, helyzetet, érzelmi állapotot. Utánozza a parasztok beszédstílusát (tájszavak: „vót”, „aztat”, „ezér gyüttetek”). A párbeszédek nagyobb szerepet kapnak, mint az elbeszélt részek. Az író nem éli bele magát szereplői lelki világába, személytelen, nem értelmezi az eseményeket, közömbösen, szűkszavúan közli a tényeket.

A novella azért is nagyon megrendítő, mert a gyilkosság oka nem pusztán a szegénység, hanem a puszta szerzésvágy.