Irodalom | Középiskola » Móricz novellái

Móricz novellái Móricz Zsigmond a „Nyugat” első nemzedékének jelentős prózaírója. Prózájára a realizmus és a naturalizmus gyakorolt hatást, de megfigyelhető benne a lélektani irányultság előtérbe kerülése is. Műveinek szerkesztésmódját a drámaiság jellemzi Móricz célja az „életes irodalom” megteremtése volt. Úgy vélte, hogy az irodalom feladata tükrözni és szolgálni az életet. Pályája elején sokat írt, azonban első műveit nem tette közzé Első írásait az 1900-as évek elején helyi lapok közölték. Az 1908-ban megjelent „Hét krajcár” c novellája elismerő kritikát kapott, nevét ismertté tette és Ady barátságát is meghozta számára. Móricz 20. század első évtizedeiben írt novellái a társadalom peremvidékeiről adnak hírt és jellemzően a falu életét mutatja be. Az elbeszélések életképszerűen jelennek meg, narrátoruk harmadik személyben szólal meg. Az elbeszélő bemutatja a falu

rétegződését, a történet szereplőinek indítékait. Gyakori téma a szegénység Ebben a korszakban, 1909-ben jelent meg novelláinak egyik legismertebb és legkiemelkedőbb darabja, a „Tragédia”. A cím alapján az olvasó azt hiszi, hogy a mű valami jelentős értékpusztulásról fog szólni. Azonban az olvasói tapasztalat ezt az előfeltevést nem teljesíti be, mert a főszereplő, Kis János életét és halálát ironikusan mutatja be az író. A mű – az „in medias res” kezdést kivéve – a klasszikus novellaszerkesztés szabályai szerint építkezik. Másfél-két nap történéseit beszéli el Alaphelyzete az aratást ill a déli pihenőt életképszerűen vázolja fel. Már itt megfigyelhető a környezet és Kis János viselkedésének különbsége. A többiek árnyékot keresnek, beszélgetnek, vidámak, míg Kis János egyedül eszik, fiával sem kezdeményez beszélgetést, még árnyékot keresni is lusta, minden gondolata az evés körül forog,

kedvetlen, zsörtölődő ember. Ezek a jellemzők rávilágítanak a figura kisszerűségére, amit jellegtelen neve is megerősít. Az elbeszélő nem fordít különösebb figyelmet bemutatására, csupán csak semmitmondó megjegyzéseket tesz. Ahogy alakja, úgy élete is csökkent értékű. Jelleme és sorsa összefüggésben van Szegény ember, akinek az éhség az egyetlen mozgatója. Az evés kérdése egész tudatvilágát kitölti Az alaphelyzetet az billenti ki, hogy a gazda az aratókat is meghívja lánya lakodalmára. Kis János tudatában megjelenik egy célképzet, hogy a gazdát kieszi vagyonából. Ez a cél egy együgyű és értelmetlen lázadás. Ironikus voltát egyrészt az adja, hogy Kis János ezt hősies küzdelemnek, csatának tartja. Másrészt a lakodalom eleve bőséget jelent, egy olyan ünnepet, ahol mindenki annyit ehet, amennyit akar. A lakodalomban, mint ahogy az aratásnál, senki sem törődik vele. Csak az elbeszélő figyelme fordul felé Kis

János indulata végül önpusztítóvá válik, a feladat beteljesítethetetlenségével szembesül, mely után ösztönei döntenek sorsáról. A torkán akadt húsdarab beteljesíti sorsát és kiteljesíti a vállalkozás értelmetlenségét. Kis Jánossal senki sem törődött, nem veszik észre sem azt, hogy élt, sem azt, hogy eltűnt a lakodalomból. Az elbeszélő végig visszafogott, tárgyilagos Nem magyarázza, nem értelmezi az eseményeket, így ez a feladat a befogadóra hárul. Pályájának záró szakaszában írta egyik, művészi szempontból legkiválóbb elbeszélését, az 1931-ben megjelent „Barbárok” c. novelláját A mű a klasszikus retorika szabályainak és a népi meseszámoknak megfelelően tagolódik 3 részre. A részekben 3-3 fontos mozzanat van 1. részben: bemutatja a szereplőket és környezetet, megérkeznek a vendégek, majd sor kerül a kettős gyilkosságra. 2 részben: Bodri juhász felesége megérkezik, keresés és vándorlás,

holttestek megtalálása. 3 részben: Veres juhász vallatása (mindent tagad), bűn bevallása, ítélet. A részek közös vonása, hogy az alaphelyzetet mindhárom egységben a hiány billenti ki (nyáj, férj-gyerek, igazság), megindítva ezzel az egyes szerkezeti részek eseménysorát. A népmese hagyományával különösen a második rész teremt kapcsolatot, amelyben a férjét és Móricz novellái 1 gyermekét kereső asszony szinte mesehősként lép elénk. Színei (fekete haja, fehér ruhája) metaforikus jelentéssel telnek meg: a fekete előre utal a gyászra, míg a fehér a hűség és a tisztaság jelképe. E rész többször él a mese nyelvi fordulataival is: „ment, ment, elment”, „addig ment, addig ment, míg a puszta el nem nyelte”. A szöveget a népmesék és balladák világához közelíti az is, hogy hiányoznak belőle a korra utaló információk. A történelmi idő jelöletlen, így nem állapítható meg, mikor, milyen korban játszódik

a történet. A novella sűrítés és a jelenetezés elvére épül. A 3 részben más-más szereplő kerül a középpontba. A párbeszédeknek mindvégig kitüntetett szerepük van, mely drámaivá teszi a szöveget. Az időkezelés technikája balladaszerűvé teszi a művet A történet folyamatosságát több tényező is megbontja. Az 1 és a 3 rész rövid időt fog át, míg a középső egy évet ölel fel Ugyanakkor a 2. rész időben megszakítva követi ez elsőt, hiszen a kettő között 10 nap telik el A szaggatottság érzetét tempóváltások is erősítik. Mindhárom rész lassú tempóval indul, és hosszas késleltetés után következik be a tempót felgyorsító drámai történés. Az egyes részek zárlata nem oldja fel a feszültséget, így a tempóváltások a feszültségnek egyre nagyobb fokán indulnak újra. A párbeszédek nyelvezetében a legszembetűnőbb a tájnyelv használata Míg a kihagyásoknak, az ismétléseknek, a szűkszavú, hiányos

megnyilatkozásoknak a figuraalkotásban van fontos szerepe, az elhallgatás és a csend pedig fokozza a feszültséget. A prózavilágban a nyelviség mellett más kommunikációs csatornák is működnek: pl. az olvasó következtethet arra, hogy nyár van; a puli csaholása idegenek közeledtét jelzi; stb. A szöveg gyakran hordoz metanyelvi üzeneteket is pl. Veres juhász nem arra kíváncsi, hogy mikor járt a pusztán Bodri juhász felesége, hanem azt akarja tudni, hogy nem keresztezi-e tervét valamilyen váratlan körülmény. Az elbeszélő végig a háttérben marad, szólama visszafogott, tárgyilagos. Nem magyarázza, nem értelmezi az eseményeket, így ez a feladat a befogadóra hárul. A három szerkezeti egység összefogásában két jelentős elemre figyelhet fel az olvasó. Az egyik Bodri juhász rézveretes szíja, ami mindhárom részben a gyilkosság jelölője (ürügy, az azonosítás feltétele, bizonyíték). A másik egyesítő mozzanat a vizsgálóbíró

végkövetkeztetése, ami visszautal a címre és keretesen lezárja a művet. Ugyanakkor összekapcsolja a széttartó elemeket, hiszen az értékítéletet tartalmazó megnyilvánulás („-Barbárok”) a gyilkosokra és az áldozatokra egyaránt vonatkozik. Vagyis általában a juhászok világára válik érvényessé. Az olvasó eközben arra kényszerül, hogy saját maga értelmezze a bíró ítéletét, hiszen értékítélete nem vonatkoztatja Bodri juhászra és családjára a bíró megállapítását. Így végül eljut annak a belátásához, hogy másképp barbár Bodri juhász, másképp Veres juhász és másképp a civilizáció világa. A puszta egyszerre lehet a civilizációtól érintetlen, ősi hagyomány, de a visszataszító elmaradottság, az erőszak jelképe is. Móricz műveiben, novelláiban és regényeiben, két jelentős társadalmi osztályt mutat be: a parasztságot és a középosztályt. E két novellájában a parasztság sorsát mutatta be, nagy

belső ismerettel, a realizmus eszközeivel. Kíméletlenül mindent feltárt és alaposan, hitelesen közölte azt az olvasóval. Móricz novellái 2