Kérlek válassz a lenyíló mezőből:
József Attila ebben az időben egyszerre törekszik modernségre és hagyományok követésére. Egyszerre kívánja szavát a jelenhez intézni és évszázadok hagyományainak folyamatához kapcsolni. Ezért fordul ő is – a népi írók s Bartók és Kodály munkásságához hasonlóan – a folklórhoz. Részben Erdélyi József hatása nyomán írt, de egyéni jellegű szegényember-versei népdalok és népballadák – olykor Ady kuruc verseinek hangvételével súlyosbított és tömörré ötvözött – formáit újítják meg, nyílt és tudatos szociális tartalmat öntve formájukba.
A népiesség – a népi írók egy részétől eltérő módon – azonban nála soha nem lesz egyoldalú parasztkultusszá, igazán csak a parasztság sorsát meglátni tudó szűk szemléletté. A "míg lesz szegény, mindig több szegény lesz" naiv megfogalmazása modern problémára ad egyetemes érvényű választ: nem a társadalom betegségeinek tüneti kezelése, hanem a "szegény"-ség, a kizsákmányoltság gyökeres megszüntetése hozhat csak igazi változást. Az elnyomottakban megőrzött: harcot, nélkülözést, tragédiákat vállaló emberi tisztaságot és öntudatot szólaltatják meg többi szegényember-versei is (Lopók között szegényember, 1924; Szegényember balladája, 1924; Szegényember szeretője 1924). Ezeknek a költői formáknak a keresése más célokat is szolgál: részint a mondanivaló közérthetővé tételét s így a költő és nép közti, egykor szoros kapcsolat helyreállítását, az élőbeszéd természetességével való megnyilatkozás jogát, részint pedig a dallamnak, a spontán harmóniának a lírába való visszahozását. A játékos könnyedségnek, a tiszta harmóniának a keresése mindvégig jellemzője költői és emberi magatartásának is. ("Félek a játszani nem {339.} tudó emberektől" – vallotta egy ízben, s a Levegőt! végén is arra "kéri" majd a szabadságot: "... játszani is engedd | Szép, komoly fiadat!") Ez a fiatalos játékosság és tisztaság az egyik legsajátabb vonása a húszas, harmincas évek első felében írt verseknek, s majd szerelmi lírájának is egyik legfőbb jellemzője lesz. Az üveg, a gyémánt motívuma már akkor feltünedezik költészetében: a szilárdság, a tiszta forma, a tisztán átláthatóság fogalmát hozván magával, de még a tiszta artisztikum mozzanatait állítván az előtérbe ("Ezerszínű üveg" az Ady-életművet szimbolizáló ragyogó hegy stb.).
A Gyémánt (1923) című vers tisztán mutatja a tévút veszélyeit: az artisztikus harmónia művészileg egysíkú, díszlet-szerűen dekoratív vágy-világot teremt az eleven valóság helyébe, tanításai pedig eltérítik az embert a kor-adta feladatok végrehajtásától:
Mindent meg kell simogatni,
a hiénákat, a békákat is.
Gyémánthegyen állunk,
szigorú hó, takard el bűneinket,
oldozd föl nyelvünket, mennyei világosság!
Te határtalan kristály!
Szinte ezzel a leginkább Henri Rousseau festményeihez hasonló, hideggé merevített dekorativitással vitázik, ennek irrealitását mutatja ki Szép nyári este van (1924) című verse. A keretet adó csöndes nyugalom, a cím szavait ismétlő kezdő- és végsor expresszionistán harsány nyugtalanságot és torz összevisszaságot: a kapitalista valóság riasztó emberellenes világát fogja körül, s ezáltal maga is enyhén ironikus színezetet kap. Itt és az Érzitek-e?
világát fogja körül, s ezáltal maga is enyhén ironikus színezetet kap. Itt és az Érzitek-e? (1924) című versében jelennek meg nála először a modern, az imperializmus korának dinamikáját szemléletes módon kifejező nagyváros képének elemei: harsogó pályaudvarok, vakító ívlámpák, magasba törő épületek, rohanva zajló körutak és elhanyagolt sikátorok. Az előbbi végtelen béke érzésének elemei viszont mintegy "a helyükre kerülnek" lírájában. József Attila fel ismeri, hogy csupán a pillanatnyi hangulatban, a szerelem meghitt, csöndes együttlétében lelheti ezt igazán meg, nem pedig a világ egészében (Szép csöndesen aludj, 1925). Egyik legtökéletesebb példája ennek a Látod? ... (1924) című, némileg szürrealista hatást is éreztető vers, mely a kedvestől való elválás kötelékeket oldó perceiben juttatja kifejezésre már-már panteisztikus szemléletnek a minden élő iránti gyöngédségét s a világ jelenségeinek és törvényeinek legkisebbikével is testvériesülő érzést. (Mindez később érett szocialista lírájának is szerves része lesz.)
Ugyanakkor egy-egy komorabb kép – mint a magányos "istendarabkákat" keresgélő kutyáé (A kutya, 1924) – a késői megriadások és döbbenetek előképét adja, egy érzékeny idegrendszert ért megpróbáltatásokról tanúskodik (Ülni, állni, ölni, halni, 1926; Az oroszlán idézése, 1926).
Magányos próbálkozás ebben az időben – nem csupán az ő lírájában, hanem általában a magyar lírában is – a naturalizmus ábrázolásmódjának felhasználása a városi nyomorúság életképszerű megelevenítésére (Koldusok, 1924)
Mindenki zseniális és kedélyes XIV. Lajos századában, kivéve XIV. Lajost, aki csak józaneszű és minden inkább, mint kedélyes. Ezzel szemben az irodalom tele van kedélyes emberekkel és kedéllyel, a művészet szintúgy: La Fontaine, a Le Nain család, Moliére, Le Nőtre stb. Az irodalomnak az a szerencséje, hogy a Nagy Király rosszul valósította meg szándékait. XIV. Lajos
