Arcok > Magyar uralkodók > V. István (1270 - 1272)

IV. Béla és Laszkarisz Mária nyolcadik gyermekeként 1239-ben született a Csepel-szigeten, s mivel ő volt az első fiú, ő lett a trón örököse. A tatárjárást szüleivel és lánytestvéreivel együtt Dalmáciában vészelte át. Apja már gyermekként Szlavónia hercegévé koronáztatta. Jövőjére rányomta bélyegét apja politikája, melyet az esetleges újabb tatárjárás elleni védekezés határozott meg. Apja benne látta az újjáépülő ország reménységét, ezért már gyermekként feleséget keresett számára. A kunokkal kötött szövetség jegyében az országba visszatelepült kun fejedelem, Szejhán Erzsébet nevű lányát jegyezték el vele. Házasságukból öt leány és két fiúgyermek született. [1]

Nagykorúvá válásának jeleként 1257-ben megkapta a keleti országrész kormányzását, majd 1259-ben a frissen magyar uralom alá került Dél-Stájerország első embere lett, innen azonban csakhamar távoznia kellett. A harcias, hatalomvágyó ifjú egyre nehezebben figyelte apja óvatos politikáját. Az ellentét odáig fajult, hogy a forrófejű herceg fegyverrel támadt apjára, s sorozatos győzelmeket aratva elérte, hogy 1262-ben apja, mint ifjabb királynak átengedje számára a Duna vonalától keletre eső országrészt. Az ellentétek azonban ezzel sem szűntek meg; apja hadjáratot indított ellene, de 1265-ben az isaszegi csatában döntő vereséget szenvedett. Ettől kezdve István saját országrészében szuverén uralkodóként gyakorolta a hatalmat – önálló külpolitikát folytatott, hadjáratokat vezetett. Megjegyzendő, hogy ezzel az ország gyakorlatilag két részre szakadt, Magyarország jogi egysége mégis fennmaradt, mivel az ifjabb király hivatalosan Isten és apja kegyelméből uralkodott. V. István nagy diplomáciai sikere volt, hogy lányát, Máriát Anjou Károly szicíliai királlyal jegyezte el. Ez a lépés az ország jövője szempontjából döntőnek bizonyult, ugyanis ez alapozta meg az Anjou-ház későbbi trónigényét és több évtizedes sikeres uralkodását. [1]

1270. május 13-án – IV. Béla halála után – trónra lépett V. István király. [2]

1271 tavaszán II. Ottokár hadjáratot vezetett Magyarországra, de V. István a kezdeti vereségek után visszavonulásra kényszerítette a cseh királyt. 1271. július 2-án II. Ottokár és V. István a pozsonyi békében helyreállította a hadjárat előtti állapotokat. [2]

1271. november 24-én V. István megállapította a szepesi szász hospesek szabadságait. A hospes eredetileg a XI-XII. században a társadalom felső, vagyonos rétegéhez tartozó előkelő, aki hazáját elhagyva letelepülő vendégként érkezett Magyarországra, hogy a király udvarában katonai és egyéb szolgálataival szerezzen birtokot. A XIII. században vendégnek nevezték már azokat a parasztokat is, akik korábbi urukat kedvezmények érdekében elhagyva más birtokos földjeire települtek. [2] [3]

1271-ben V. István városi kiváltságot adott a győri hospeseknek. [2]

1272. júniusában Joachim szlavón bán elfogta V. István idősebb fiát, a trónörökös László herceget. [2]

1272. augusztus 6-án a fia kiszabadítására induló V. István magyar király életét vesztette. A domonkosok nyúlszigeti apácakolostorában temették el. [2]

Forrás:

[1] http://hu.wikipedia.org/wiki/V._Istv%C3%A1n
[2] http://ehumana.hu/arpad/idorend/ido5.htm
[3] http://hu.wikipedia.org/wiki/Hospes