Gazdasági Ismeretek | Gazdaságtörténet » Polányi Károly - Az archaikus társadalom és a gazdasági szemlélet

Polányi Károly - Az archaikus társadalom és a gazdasági szemlélet A gazdaság helye a társadalmakban. 1. A gazdasági cselekvés A gazdasági cselekvést, a gazdálkodási cselekvést, a racionalitás lényegét úgy tekintik, mint döntést az időről és energiáról, amely lehetővé teszi, hogy ebben az ember-természet viszonyban a legtöbb célt valósítsák meg. És a gazdaság így lesz a cselekvés színtere E gazdaság működését akárhány más, nem-gazdasági tényező befolyásolhatja (politikai, katonai stb.) A formális ökonómia azt állítja, hogy a piaci rendszer virtuálisan minden társadalomban jelen van, akár jelen van empirikusan akár nincs. Ha gazdasági folyamatot a társadalom valóságáról szerzett új tudásunk felől közelítjük meg, azt kell mondanunk, hogy nincs szükségszerű kapcsolat a gazdálkodási cselekvés és az empirikus gazdaság között. A gazdaság intézményes szerkezetének nem kell gazdálkodási cselekvésre

késztetnie, mint a piaci rendszer esetében. A gazdaságtan anyagi nézőpontból foglalkozik az ember megélhetésével, vagyis a gazdasággal. Gyakorlatilag a gazdaságtan nem egyéb, mint a piaci jelenségek vizsgálata. A történelem gazdaságai, a legutóbbi évszázadoktól eltekintve, olyanok voltak, hogy a szervezetük különbözött mindentől, amit a közgazdászok feltételeztek. Ennek oka: nem létezett bennük semmiféle rendszere az árszabályozó piacoknak. Valamennyi gazdasági tudományág közös érdeklődési területét az a folyamat jelenti, mely az anyagi szükséglet-kielégítését biztosítja. A működése csak akkor válik vizsgálhatóvá, ha racionális cselekvés egy bizonyos típusáról javak és személyek mozgásának konfigurációjára (ezek egymáshoz való viszonya, állása) helyezzük a hangsúlyt, melyből a gazdaság ténylegesen áll. Meg kell szabadulni attól a bevésődött gondolattól, hogy a gazdaság a tapasztalás olyan

területe, melynek az ember szükségszerűen mindig tudatában volt. A gazdaság kikristályosodása az idő és a történelem műve. A társadalmi viszonyokban a gazdaság ezért beágyazottan volt jelen. A gazdasági kifejezést az anyagi szükséglet-kielégítéséről való gondoskodásra kell korlátozni > gazdasági formális jelentését csak akkor alkalmazni, ha kifejezetten szükség van rá. Mi a helye a gazdasági rendszernek a társadalomban? Az intézményeknek különálló és független létezésük van, mint a piaci rendszer esetében, vagy pedig be vannak ágyazva más, nem gazdasági intézményekbe, vagy valahol a kettő között helyezkednek el. A gazdasági terminust a piacon haszonkereső megjelölésére használjuk ezért az a viselkedés, melyet a primitív és archaikus társadalmak emberi gazdasági ügyeikkel kapcsolatban tanúsítanak, úgy jelenik meg, mint egy fajta piaci viselkedés. Ez példája annak, ahogyan véleményüket ráerőltették

tényekre. A reciprok ajándékok intézményét úgy mutatták be, mint a tulajdon ellentétét, nevezetesen mint termékcserét. (készpénz nélküli csereügylet) Ha a gazdaságos nyereségest jelent, akkor a gazdasági intézményeket definíció szerint a nyereségvágy motívumai működtetik. Ezért Polányi a gazdasági kifejezést a szükséglet-kielégítés anyagi eszközeinek biztosítására vonatkozólag alkalmazza. 2. A gazdasági mint intézményesített folyamat A ,,gazdasági” amennyiben az emberi tevékenységre vonatkoztatjuk, két független jelentésösszetevőt tartalmaz. Ez a szubsztantív és formális jelentés 1 A szubsztantív jelentése az ember megélhetésének a természettől és embertársaitól való függéséből ered. Cserefolyamatra utal amennyiben hozzájuttatja az embert anyagi szükségletkielégítésének eszközeihez A formális jelentése a cél-eszköz viszony logikai jellegéből származik. Választási szituációra vonatkozik.

Az eszközök különböző felhasználási módjai között azért kell választani, mert ezek az eszközök nem állnak rendelkezésre elegendő mennyiségben valamennyi cél realizálásához. A választás szabályait a racionális cselekvés logikájának nevezzük > a logikának ezt a változatát alkalmazza Polányi formális ökonómia meghatározására. A formális jelentés szabályok egy sorát implikálja (magába foglal), melyek az elégtelen eszközök alternatív felhasználási módjai közti választásra vonatkoznak. A szubsztantív jelentés nem tartalmazza sem a választást, sem az eszközök elégtelenségének mozzanatát. Ebben a megközelítésben az ember megélhetése nem feltétlenül vonja maga után a választás szükségességét, ha választ is nem az eszközök ritkaságának korlátozó hatása következtében teszi azt. A közgazdaságtan tudományának fogalmai a piaci rendszerben kellően realisztikusnak bizonyultak. De az antropológus, a

szociológus vagy a történész a gazdaság funkciójának, az emberi társadalomban betöltött helyének vizsgálata közben a piactól különböző intézményekbe ütközött, amelyekbe az ember létfenntartása beágyazódott. Ezek nem közelíthetőek meg olyan analitikus módszerrel, amelyet a gazdaság speciális – sajátos piaci elemek jelenlététől függő – formája számára alkottak meg. Polányi szerint a gazdasági kifejezésnek egyedül a szubsztantív jelentése teszi lehetővé, hogy megalkossuk a fogalmakat, amelyekre a társadalomtudományoknak a múlt- és jelenbeli gazdaság vizsgálatához szüksége van. A ,,gazdasági” kifejezés formális és szubsztantív jelentései A racionális cselekvés logikája létrehozza a formális ökonómiát, az utóbbi pedig elvezet az ökonómiai analízishez. Racionális cselekvés: eszközök megválasztása meghatározott célok vonatkozásában Eszköz: ami alkalmas a cél szolgálatára A racionalitás: nem a

célokra vagy az eszközökre vonatkozik, hanem az eszközöknek a célokkal való egyeztetésére. Abban áll, hogy a célnak megfelelően választjuk meg az eszközöket. Választást: az eszközök elégtelen mennyisége diktálja, a racionális cselekvés logikája a döntéselméletnek azzá a változatává alakul, amit formális ökonómiának nevezünk. Formális ökonómia: olyan választási helyzetekre vonatkozik, amelyek az eszközök elégtelenségéből adódnak. Hogy az eszközök elégtelensége választáshoz vezessen, adva kell lennie az eszközök több mint egyféle felhasználási módjának, valamint a célok rangsorolásának. A választást diktálhatja a jó előnyben részesítése a rosszal szemben Az eszközök bősége növeli a választás nehézségeit. Ökonómiai analízis: a formális ökonómiának egy meghatározott típusú gazdaságra, a piaci rendszerre való alkalmazásából származik. A gazdaság itt olyan intézményekben testesül meg,

amelyek az individuális választásokat teszik kiindulópontjuknak, amelyek az ökonómiai folyamatokat alkotják. Ez az árszabályozó piacok általánossá válásának következménye A javak és szolgáltatások a piacon vásárolhatók, mindennek ára van, a jövedelem a javak és szolgáltatások eladásából származik. A vásárlóerő mint beszerzési eszköz az igények kielégítésének folyamatát átváltoztatja az elégtelen mennyiségben rendelkezésre álló és alternatív módon felhasználható eszközök (pénz) allokációjává. Ezért a választásnak mind feltételei, mind következményei mennyiségileg meghatározhatók az árak formájában. A 2 formális megközelítési módszer teljes leírást nyújt a gazdaságról mint az eszközök elégtelensége által diktált választások meghatározta folyamatról. A formális jelentés a gazdaságot mint gazdálkodási aktusok, azaz mint ritkasági szituációk által diktált választások sorozatát

jellemzi. Az ilyen aktusok vezérlő szabályok, valamely gazdaságra oly mértékben alkalmazhatók, amennyire a gazdaság ténylegesen ilyen aktusok sorozata. Hogy a gazdasági folyamatot alkotó műveletek kvantitatív (mennyiségi) eredményeket adjanak, elégtelen eszközökre vonatkozó és árral által orientált társadalmi cselekvések függvényeinek kell mutatkozniuk. Ilyen szituációk a piaci rendszerben állnak fenn. Szubsztantív fogalom forrása az empirikus gazdaság. Az ember és a környezet közötti kölcsönhatás intézményesített folyamata, amely a szükségletkielégítő anyagi eszközökkel való folyamatos ellátást biztosítja. Anyagi > célok eléréséhez anyagi eszközöket kell felhasználni: fiziológiai szükségletek esetében a szükséglet-kielégítés csak az úgynevezett szolgáltatásokat foglalja magába. A gazdaság tehát intézményesített folyamat. A folyamat a mozgás fogalmaiban végzett elemzésre utal. A mozgások vagy az

elhelyezésben, vagy az elsajátításban (birtoklás), vagy mindkettőben végbemenő változásokra vonatkoznak. Az anyagi elemek vagy térbeli helyük, vagy birtokosuk cserélésével változtathatják meg pozíciójukat. Elhelyezési mozgások szállítás, termelés is, amelyben a tárgyak térbeli helyváltoztatásának szerepe van. A javak alacsonyabb rendűek vagy magasabb rendűnek számítanak a fogyasztó szempontjából vett hasznosságuk mértéke szerint. Javak rangsora megkülönbözteti a fogyasztói javakat a termelési javaktól, közvetlenül vagy közvetve, más javakkal való kombinációjuk révén elégítik ki a szükségletet. Az elemek ilyen mozgása lényeges mozzanata a szubsztantív értelemben vett gazdaságnak, azaz a termelésnek. Elsajátítási mozgások az a folyamat, amelyet a javak forgalmának nevezünk, mind pedig a javak adminisztrációját. Az elsajátítási mozgás tranzakciók következménye, a másodikban rendelkezéseké. A tranzakció

elsajátítási (birtoklási) mozgás különböző személyek között A rendelkezés egyoldalú aktusa valamely személynek, melyhez a szokás vagy a törvény ereje révén meghatározott elsajátítási (birtoklási) hatások kapcsolódnak. A társadalmi tevékenységeket annyiban nevezhetjük gazdaságinak, amennyiben részei ennek a folyamatnak; az intézményeket pedig, amennyiben ilyen tevékenységek összpontosulnak bennük: a folyamat minden komponense gazdasági elemnek tekinthető. Az emberi gazdaság tehát intézményekbe – gazdasági és gazdaságon kívüli intézményekbe – ágyazódik és szövődik bele. A gazdaságon kívüli intézmények bevonása létfontosságú Mert a vallás vagy a kormányzat éppoly fontosak lehetnek a gazdaság struktúrája és működése szempontjából, mint a monetáris (pénzel kapcsolatos) intézmények vagy maguknak a munka terheit megkönnyítő gépeknek és szerszámoknak a jelenléte. A gazdaság változó helye a

társadalomban ennélfogva annyi, mint tanulmányozni azt a módot, ahogy a gazdasági folyamatot különböző korokban és különböző helyeken intézményesítették. 3. Reciprocitás, redisztribúció, árucsere A gazdaságok intézményesülési módjainak vizsgálatánál látható, hogy a gazdaság egységre stabilitásra tesz szert, azaz ahogy részei kölcsönös összefüggésre lépnek és újra termelődnek. Ezt néhány strukturális séma kombinációja biztosítja, amelyeket integrációs formáknak nevezünk. Az alapvető, empirikusan felfedezhető sémák a reciprocitás, a redisztribúció és az árucsere. A reciprocitás a szimmetrikus csoportosulások kölcsönösen megfelelő pontjai közti mozgásokat jelöli; a redisztribúció egy központ felé irányuló, majd e központból kiinduló 3 elsajátítási mozgásokra utal; a csere oda – vissza mozgásokra vonatkozik, melyek egy piaci rendszer ,,személyei” között zajlanak. A reciprocitás tehát –

háttérként – szimmetrikusan elrendezett csoportosulásokat feltételez, a redisztribúció a csoporton belüli központosítás bizonyos mértékű meglététől függ, s hogy az árucsere integrációt hozzon létre, ahhoz árszabályozó piacok valamilyen rendszerére van szükség. Ha az egyének között gyakori a kölcsönös segítség, reciprok jellegű integráció jön létre; ahol az egyének közti osztozkodás van szokásban, ott e redisztributív integráció áll fenn; s ugyanígy az egyének közti gyakori adásvétel az árucserét eredményezi, mint integrációs formát. Az egyének közti reciprok viselkedés csak abban az esetben integrálja a gazdaságot, ha adva vannak szimmetrikusan szervezett struktúrák, amilyen a rokonsági csoportok szimmetrikus rendszere. A redisztribúció feltételezi egy elosztási központ jelenlétét a közösségben, de egy ilyen központ szervezete és szankcionálása nem az egyének közti osztozkodás gyakori aktusainak

puszta következményeként alakul ki. Ez igaz a piaci rendszerről is A személyes szinten megvalósuló csereaktusok csak akkor teremtenek árakat, ha egy árszabályozó piac rendszerébe illeszkednek, egy intézményes szervezetbe, amelyet véletlenszerű csereaktusok sehol sem hívnak életre. Ezért az individuális viselkedés társadalmi szintű hatásai minden esetben meghatározott intézményes feltételek jelenlététől függ, ezek a feltételek nem származnak a szóban forgó személyes viselkedésből. Csak egy szimetrikusan szervezett társadalmi környezetben eredményez a reciprok viselkedés jelentéssel bíró gazdasági intézményeket; csak ahol vannak elosztási központok, csak ott eredményezhetnek az osztozkodás individuális aktusai redisztributív ökonómiát; és csak árszabályozó piacok valamilyen rendszerének a jelenlétében hoznak létre az egyének közötti csereaktusok gazdaságintegráló, fluktuáló (változó, ingadozó) árakat.

Arisztotelész > minden közösséghez hozzátartozik tagjainak kölcsönös vonzalma, ami a reciprocitásban nyer kifejezést. Ez a nagyobb közösségeknek azt a tendenciáját implikálja (feltételezi), hogy sokszoros szimmetriát fejlesszenek ki, amelynek vonatkozásában kialakulhat az alárendelt közösségeken belül a reciprok viselkedés. A reciprocitás mint integrációs forma hatóerejét számottevően növeli, hogy képes alárendelt módszerként mind a redisztribúciót, mind az árucserét alkalmazni. A reciprocitás megvalósítható, hogy az emberek meghatározott redisztributív szabályok szerint megosztják a munka terhét (sorjában végzik el az egyes egyénekre háruló munkafeladatokat). A reciprocitást rögzített egyenértéke cseréje biztosítja. A nem piaci gazdaságokban az integráció e két formája, a reciprocitás és a redisztribúció, többnyire együtt szokott járni. Redisztribúcióra annyira kerül sor egy csoporton belül, amennyiben a

javak elosztása egy kézben összpontosul, és az elosztás módját a szokás, a törvény vagy ad hoc (egy bizonyos célra való, alkalmi, ideiglenes, átmeneti) központi döntés szabályozza. A redisztribúcióra sokféle indokkal és minden civilizációs szinten sor kerülhet. A talaj, éghajlat különbségei tehetik szükségessé a redisztribúciót; más esetekben időbeli eltérések okozzák, mint pl. az aratás és a fogyasztás időpontja közötti eltolódás. A redisztribúció alkalmazható a társadalomnál kisebb csoportokra is, amilyen a háztartás vagy a majorság, függetlenül attól, hogy a gazdaság mint egész milxen alapon integrálódik. A redisztribúció alkalmas arra, hogy tetszőleges szintű és szilárdságú csoportokat integráljon. Akárcsak a reciprocitás esetében, itt is az a helyzet, minél zártabb, minél szorosabb az átfogó egység, annál változatosabb lesz a belső tagozódás, amelyen belül a redisztribúció hatékonyan

működhet. Hogy az árucsere integrációs formául szolgáljon, árszabályozó piacok rendszerének jelenlétére van szükség. Háromfajta cserét lehet megkülönböztetni: a) személyek közti helyzetcsere > amennyiben ez a térbeli hely megváltoztatása b) elhelyezési mozgás > operacionális (eljárások meghatározása) csere c) csere mint elsajátítási mozgás > arányai meghatározottak, vagy alku függvényei 4 Amennyiben meghatározott arányokat követő cseréről van szó, a gazdaságot azok a tényezők integrálják, amelyek rögzítik ezt az arányt, nem pedig a piaci mechanizmus. Az árszabályozó piacok is abban az esetben integratív hatásúak, ha olyan rendszerben kapcsolódnak össze, amelyben az árak hatásai a közvetlenül érintett piacokon túl is tovagyűrűznek. Az adásvétel mint viselkedési típus lényege az alkudozás. Éles ellentétben van a rögzített árakon történő cserével. Rögzített áron lebonyolított cseréből

nem lehet több nyereséget kihozni, mint amennyit a cserére való elhatározás már eleve mindkét fél számára magába foglalt; a fluktuáló (változó) árak melletti csere viszont olyan nyereséget céloz, amelyet csak a partnerek kimondott antagonizmusával (ellentétes hatású erők) járó magatartás révén lehet megszerezni. Az antagonizmust nem lehet kitörölni a cserének ebből a formájából Közösségek óvni akarják a tagjaik közötti szolidaritás forrását, nem engedhetik, hogy ellenségeskedés fejlődjön ki pl. olyan létfontosságú és ezért feszült aggodalom felkeltésére képes dolog körül, amilyen az élelem. Innen ered a nyerészkedő tranzakciók tilalma Az élelmiszerek fölötti alku ilyen széles körben elterjedt tilalma automatikusan kizárja az árszabályozó piacokat a korai intézmények köréből. A gazdaságok hagyományos csoportosítása amely megközelíti a domináns integrációs formák szerinti osztályozást amit

gazdasági rendszereknek nevezünk, jól beilleszthetőek ebbe a sémába. Az integrációs forma dominanciáján azt értjük, hogy mennyire fogja át a földet és a munkát a társadalomban. Primitív társadalmat az jellemzi, hogy földet és a munkát a rokonság szálai integrálják a gazdaságba. A feudális társadalomban a hűbéri kötelékek határoznak a föld és a vele járó munka sorsáról. Az árasztásos mezőgazdaságon alapuló birodalmakban a földet főként az egyházi vagy világi hatalom osztotta fel, illetve osztotta esetenként újra. A piac vezető gazdasági erővé válását úgy lehet nyomon követni, hogy megállapítjuk, milyen mértékben mobilizálta a földet és az élelmiszereket az árucsere, s milyen mértékben vált a munka a piacon szabadon vásárolható áruvá. Az integrációs formák nem képviselnek fejlődési szakaszokat, nincs szó időbeli sorról. Számos alárendelt forma lehet jelen a domináns forma mellet. A törzsi

társadalmak egyszerre gyakorolják a reciprocitást és a redisztribúciót, míg az archaikus társadalmak túlnyomóan redisztribútív jellegűek, bár bizonyos mértékig teret adhatnak az árucserének. A reciprocitás amely domináns szerepet játszik bizonyos közösségekben > alárendelt vonásként jelenik meg az archaikus redisztributív birodalmakban, ahol többnyire ajándékok és viszontajándékok formájában zajló külkereskedelem még túlnyomó részt a reciprocitás elve alapján van megszervezve. A redisztribúció , a törzsi és archaikus társadalmak uralkodó módszere, mely mellett az árucsere elenyésző szerepet játszik. 4. Kereskedelem formái, pénzhasználati módok, piaci elemek A piac úgy jelenik meg, mint az árucsere színtere, a kereskedelem mint maga a csere, a pénz pedig az árucsere eszköze. A kereskedelmet árak irányítják, az árak pedig a piac függvényei, minden kereskedelem piaci kereskedelem, ahogy minden pénz, piaci

forgalomban szereplő pénz. Egyedül az árszabályozó piacok alkotnak piacrendszert Kereskedelem a javak kétirányú mozgása a piacon keresztül, a pénzt e mozgás megkönnyítése céljából indirekt cserére használják. Ahol kereskedelem van a piacok meglétét is fel kell tételezni, és ahol pénz van, ott a kereskedelem – következésképpen a piac – is megtalálható. 4.1 A kereskedelem formái Szubsztantív kereskedelem békés módszer olyan javak beszerzésére, amelyek helyben nem állnak rendelkezésre. A cél , hogy messziről szerezzenek és szállítsanak haza javakat Ami a kereskedelmet megkülönbözteti a vadászattól, az a mozgás kétoldalúsága, ami egyben 5 biztosítja a nagyjából békés és többé-kevésbé szabályozott jellegét. A kereskedelem a javak mozgása a piacon keresztül vezető útjukon. Minden áru a kereskedelem potenciális tárgya, a mozgást árak irányítják, kereskedelem és piac egymást feltételező fogalmak. Minden

kereskedelem piaci kereskedelem. Kereskedelem különböző közösségek találkozásánál összpontosul, s egyik célja a javak kicserélése. Az ilyen találkozások nem teremtenek cserearányokat, feltételezik, hogy az arányok már előzetesen kialakultak. Nem következik belőlük sem az individuális kereskedő személyének, sem a személyes haszon motívumának megléte. Az individuális és kollektív tevékenységek egymásba szövődnek Kereskedelemnek számos alkotó eleme van > személyzet, javak, szállítás és kétoldalúság. Személyek társadalmi helyzetével kapcsolatosak, magukba foglalják a kötelesség vagy közszolgálat elemeit, vagy űzhetik ezt a foglalkozást a szóban forgó adásvételi tranzakciókból eredő személyes anyagi haszon kedvéért (profit). Kiemelkedik két elkülönült elsődleges motiváció, a becsület és kötelesség az egyik oldalon a profit a másikon. Ha a státus- motívumot, anyagi előnyök erősítik meg, az utóbbiak

rendszerint nem öltik a cseréből szerzett nyereség formáját, hanem inkább a kincsét vagy a földből származó jövedelem juttatásáét, amelyet a királytól, hűbérurától kap ellenszolgáltatásul. Így aki a kötelesség és becsület kedvéért kereskedik, az meggazdagszik, aki pedig a piszkos hasznot keresi, az szegény marad. A személyzet kérdésének másik megközelítési módja azaz életszínvonal kínálja, amely közösségének ítélete szerint, a kereskedő státusát megilleti. Az archaikus társadalom olyan kereskedőtípust ismer, aki vagy a csúcsához, vagy az aljához tartozik a társadalmi ranglétrának. Az előbbi a kereskedelem a politikai és katonai előfeltételeiből következően az uralommal és kormányzattal függ össze, az utóbbi a teherhordás durva munkájának köszönheti megélhetését. Nem létezhet középosztálybeli kereskedő, legalábbis a polgárok között nem. Az antikvitás kereskedő típusai Metoikosz alacsony

osztálybeli kereskedő, a hellenizmussal emelkedett fel > a kereskedelmi középosztály prototípusává válik. Külföldi mindenütt jelen van. Idegen legénységgel és idegen hajón szállítja áruját; sohasem tartozik a közösséghez, egy másutt lévő közösség tagja. Antropológiai különbség a kereskedő külföldi figurájához kapcsolódik. Kizárólag kereskedelemből biztosították megélhetésüket, amelyben az egész népesség részt vett (föníciaiak) hosszabb rövidebb ideig tartó utazásokat tettek gyakran családostul. A kereskedelmi vállalkozások diszkontiniuus (nem összefüggő) jellegűek. Konkrét ügyletekre korlátozódnak, amelyek egyenként bonyolódnak, nem fejlődnek folyamatos vállalkozássá. A modern kor előtt ismeretlenek voltak az állandó kereskedelmi társulások. A behozatali javakat csak kiviteli javak ellenében lehet beszerezni Az a folyamat, amelyen keresztül a javakat kiviteli céllal összegyűjtik, többnyire

elkülönül, és viszonylag független attól a folyamattól, amely által a behozott javakat elosztják. Az előbbi végbemehet szolgáltatás, adózás, hűbéri ajándék formájában. A mit a természet különbözővé tesz, a piac egyneműsíti. A kereskedelem alkotó részeit, a szállítást és a javakat közös nevezőre hozza, hogy mindkettő költségként jelenik meg. A kereskedelem három fő típusát különböztethetjük meg: az ajándék kereskedelmet, az adminisztratív kereskedelmet és a piaci kereskedelmet. Ajándék kereskedelem a reciprocitás szálaival köti össze a partnereket. A birodalmak közötti kereskedelem évezredeken keresztül az ajándékkereskedelem formájában zajlott. A kereskedelem szerkezete is rendszerint ceremoniális. Kapcsolatok törékenyek, a csereaktusok ritkák. Adminisztratív kereskedelem szilárd alapja a szerződéses viszony, amely többé-kevésbé formális. Mivel mindkét oldalon többnyire a behozatali érdek a

meghatározó, a kereskedelem a a kormányzat által meghatározott, ellenőrzött csatornákon zajlik. A kereskedelem egészét adminisztratív módon intézik. Ezen ügyletek némelyike természetesen összekapcsolódik a kiviteli javak elosztásával, amelyek a belföldi gazdaság redisztributív szférájához tartoznak. A kölcsönösen importált javakat standardizálták. A csere, legalábbis elvileg, egy az egyhez 6 történik. Az alkudozás nem része az eljárásnak; az ekvivalenciákat (egyértelművé tételt) rögzítették. A változó körülményekhez való alkalmazkodást nem lehet kikerülni, az alku mégis megjelenik, csak más egységekre irányul, nem az árra: mértékre, minőségre, fizetési mibenlétre. Az eljárás értelme az árak szinten tartása Pl ínség idején kettő az egyhez Adminisztratív kereskedelem viszonylag állandó kereskedelmi testületeket feltételez, amilyen a kormány vagy legalábbis a kormány által bejegyzett társaságok. Ha

kereskedelem adminisztratív formái már egy körzetben megszilárdultak ott előzetes szerződés nélkül is gyakorolhatók. Az alapvető intézmény a kereskedelmi kikötő amely szintér is egyben Piaci kereskedelem az árucsere azaz integrációs forma, amely kapcsolatba hozza egymással a partnereket. A forgalomba kerülő javak köre gyakorlatilag korlátlan, és a piaci kereskedelem szervezete a kereslet- kínálat-ár mechanizmus által kijelölt utat követi. A piaci mechanizmus nemcsak a javakat, de magának a kereskedelemnek minden elemét (tárolás, szállítás, kockázat, hitel, fizetési eszköz stb.) is felöleli 5. Pénzhasználati módok A pénz közvetett fizetési eszköz, azért használják fizetési eszközként és értékmérő gyanánt, mert a csere eszköze. Az árucserében való használata, és a pénz minden használati módja piacok lététől függ. A pénz szubsztantív definíciója független a piacoktól A kvantifikálható (egyszerűsítendő)

tárgyak használatának meghatározott formáin alapul. Ezek a formák a fizetés, értékmérés, csere. Szociológiailag meghatározott szituációban az adott használati mód megjelenik, és a műveletet, amelynek a pénz gyanánt szolgáló tárgyakat az ilyen szituációkban alávetik A fizetési kötelezettségek teljesítése, melynek során kvantifikálható tárgyak birtokost cserélnek. A kötelezettségek itt nem gazdasági tranzakciókból erednek A primitív társadalomban gyakorta eszközölnek fizetést a menyasszonyváltság, a vérdíj és a bírság intézményeivel kapcsolatban. Az archaikus társadalomban az ilyen fizetségek tovább élnek, de árnyékba borítják őket a járandóságok, adók stb. ezek széles skálájú fizetéseket hoznak szokásba. A pénz ekkor értékmérőként vagy számolási eszközként való használata különböző javak adott mennyiségeinek meghatározott célokra való egyenlővé tételében áll. Számokat jelölő

címkékkel látják el a különböző tárgyakat, megkönnyítve e tárgyak manipulációját. Így lehetővé válik az adásvétel esetében a tárgyak összeadása, összeadott mennyiségek összemérése, lehetővé válik a tervezés, mérlegkészítés, könyvelés, számvitel. A pénz értékmérőként való használata lényeges szerepet játszik a redisztributív rendszerek hajlékonyságában. Olyan terményeket, amelyekben az adót, járadékot kell fizetni, viszont a fejadagot, bért lehet igényelni, mennyiségileg összemérhetővé tették, ezáltal válik lehetővé, hogy a be és kifizetések esetében válasszanak a különböző termékek között. Megteremtődnek az államháztartás feltételei > feltételezi a készletek és mérlegek fogalmát és a termények egymásközti kicserélhetőségét. A pénz csereeszközként való használata abból áll, hogy közvetlen csere útján szert tesznek a tárgyak egységeire azzal a céllal, hogy egy további

csereaktus révén megszerezzék a kívánt tárgyakat. A kétszeres csere arra szolgál, hogy tiszta haszonként, ugyan ezen tárgyakat nagyobb mennyiségben teremtsék elő. A kvantifikálható (értéknek mennyiségi mutatókkal való jellemzése) tárgyak ilyen használata a szervezett kereskedelemből a piaci kereskedelemből ered. Piacok híján a pénz csereeszközként való használata csupán alárendelt kulturális vonás. Az antikvitás nagy kereskedőnépeinek vonakodása a vert érmék alkalmazásától azzal függ össze, hogy a birodalmak kereskedőkikötői nem piacként, hanem kereskedelmi kikötőként voltak megszervezve. A pénzt nem fizikai tárgyakra, hanem számolási egységekre terjesztik ki. Éltek a számlák leszámítolásának módszerével anélkül, hogy eközben a pénz szerepét betöltő tárgyakat igénybe vettek volna. Kvantifikálható (egységként használható) tárgyakat használtak statisztikai, adószámítási, a gazdasági élettel

összefüggő, nem monetáris (pénzügyi) célokra. Pl damba bab, amelyet nem 7 használtak pénz gyanánt, de az arany súlyának mértékegységéül szolgált elszámolási műveletekben. Ekkor semmi ellentmondás nincs abban, hogy olyan eszközökkel ,,fizessenek” amellyel nem lehet vásárolni. 6. Piaci elemek A piac a csere színtere, a piac és a csere terjedelme egybeesik. A gazdasági élet egyfelől az alkun keresztül, másfelől a piacokban testesül meg. A cserét úgy írjuk le, mint a gazdasági viszonyt, a piacot, mint a gazdasági intézményt. Csere szubsztantív definíciója szerint, a javak kölcsönös elsajátítási mozgása különböző személyek között. Végbemehet rögzített arányok, vagy az adásvétel során meghatározott arányok szerint. Ahol csere van ott cserearányok is vannak. Az alku által meghatározott árakat követő csere egybeesik a katallaktikus cserével > cserével mint integrációs formával. Ez a cserefajta

korlátozódik egy meghatározott piaci intézmény-típusra, nevezetesen az árszabályozó piacra. Piaci intézmények magukba foglalnak egy kínálat tömeget, vagy mindkettőt. A kínálattömeg és a kereslettömeg, személyek sokasága, akik cserejavakat kívánnak szerezni, illetve elhelyezni. Rögzített arányokat követő csere előfordul reciprok jellegű vagy redisztributív integrációs formákban is; az szerinti alku által meghatározott arányok csere viszont, az árszabályozó piacokra korlátozódik. Ha a kínálattömeg vagy a kereslettömeg, ha mind kettő jelen van, az adott intézményt piacnak nevezzük, ha csak az egyikük van jelen, piacszerű intézménynek. Az ekvivalencia, vagyis a csere arány jellegétől függően a piac vagy rögzített árakkal működő piac, vagy árszabályozó piac. A kínálat és kereslettömegnek nem kell egyszerre jelen lennie. Amikor a zsákmányt a győztes hadvezér elárverezi a legtöbbet kínálónak, csak kereslettömeg

van jelen. Kínálattömegről beszélünk, amikor a szerződést a legalacsonyabb árajánlatot tevő vállalkozóval kötik. Az ár mennyiségi arányokat jelöl ki különböző fajta javak között, melyeket az adásvétel vagy az alku alakít ki. Az ekvivalenciáknak (cserearánytól függő) ez a formája jellemzi az árucsere által integrált (egységesülés, összevonás) gazdaságokat. Az ekvivalenciák (cserearányok) nem korlátozódnak a csereviszonyokra. A redisztributív integrációs (összevont) formában az ekvivalenciák (cserearányok megállapítása) szintén gyakoriak. Itt az ekvivalencia olyan javak közti mennyiséget viszonyt jelöl, amelyek elfogadhatók adók, járadék, járandóság, bírság fejében, vagy amelyek a vagyoni cenzustól (vagyonbecslés) függő polgári státus megállapítására szolgálnak. Az ekvivalencia megszabhatja azt az arányt, amelynek megfelelően a természetben fizetett bérek vagy fejadagok különböző javakban kiadhatóak

a haszonélvező számára. Az ekvivalencia ebben az esetben azt jelöli ki, hogy mit lehet követelni egy másik áruért cserébe. Az integráció reciprok formáiban azt a mennyiséget határozza meg amelyik adekvát (egyenlő értékű) a szimmetrikus helyzetben lévő csoportok között. Magának a piaci rendszernek az esetében időszerűtlenné vált a piacot tekinteni az egyetlen vonatkoztatási pontnak. A piacot mint általános vonatkoztatási rendszert csak akkor lehet kiszorítani, ha társadalomtudományoknak sikerül kialakítaniuk egy szélesebb vonatkoztatási rendszert, amelyhez magát a piacot is viszonyítani lehet. Egy ilyen konceptuális (valóság megismerésének formái) struktúrának a gazdaság szubsztantív jelentésén kell alapulnia > állapítja meg Polányi Károly. 8