Politika, Politológia | Tanulmányok, esszék » Czika Tihamér - Őszintén, tisztán látva, a székelyföldi autonómiáról

Czika Tihamér - Őszintén, tisztán látva, a székelyföldi autonómiáról Az erdélyi magyar politikai diskurzus autonómista része egy káosz, legyen az akár a magyarok, akár a román közvélemény fele közvetített. A probléma az, hogy az autonómia varázsszóvá vált, aminek senki sem tudja a pontos jelentését. Csutak Istvánt olvasni mindig élvezet számomra. Ritkán ír, ritka jól, és ritkán értem, hogy mit is akar pontosan mondani egy-egy bekezdésben. Nem volt ez másképp az először 2009 január 9.-én, az Új Magyar Szóban megjelent RMDSZ: mer-e tovább lépni? című írásával sem Élvezhető stílusfogásai között mindig külön kihívás kibontani a pontos értelmet. Még az is lehet, hogy nem mindig ugyanazt értem, amit ő gondolt. Vagy az is lehet, hogy éppen azért fogalmaz metaforákban, hogy gondolkodjunk rajta, helyezzük oda a mondatot ahol a legjobban fáj. Csutak István barátom cikkét olvasva, sok ismerős gondolattal szembesülök.

Nehéz egyet nem érteni vele abban, hogy az erdélyi magyar vezetők mentalitása nem sokban tér el a körülöttük ténykedő románokétól, hogy a székelyföldi és a szórványban élő magyarok közötti szolidaritás pont úgy nem létezik, mint a bármilyen színezetű román párt empátiája a magyarok problémái iránt. Nem fér kétség ahhoz a megállapításaihoz sem, hogy az új helyzetben az elsődleges kihívás a pozícióink megőrzése, az uniós források politikumot megkerülő lehívása, az RMDSZ szervezeteink megerősítése. Nos, van néhány felvetett téma, amelyhez hozzáfűznék néhány gondolatot, illetve van néhány új kérdés is, amit érdemesnek tartanék behozni ebbe a vitába. Vegyük csak sorjában RMDSZ szervezetek megerősítése Közhelynek számít az az állítás, hogy ellenzékben lehet a legjobban a politikai szervezetet építeni, ilyenkor van erre igazán idő. Idő több van, ez igaz, de ember és pénz általában kevesebb.

Sajnos, a romániai tapasztalat sokkal inkább azt mutatja, hogy egy párt akkor terjed, hízik, erősödik, ha kormányon van, és akkor sorvad, ha ellenzékben marad. Az RMDSZ-nek nem lesz könnyű kivételnek lenni ez alól, de van esélye rá. A megerősödéshez elsősorban ráérős és felkészült emberanyag kell. Lehetőleg fiatal Ehhez azonban anyagi források kellenek. Másodsorban őszinte szembenézés kell saját magunkkal, országos, megyei és helyi szinten egyaránt. Ahhoz, hogy a szervezetet egy megyében megerősítsük, előbb őszintén fel kellene mérnünk a helyzetét. Ráér-e valóban az elnök vagy az ügyvezető elnök a szervezettel rendesen foglalkozni, vagy a funkcióját csak a sajtókommunikációban meríti ki? Vannak-e leosztott, végrehajtott feladatok az elnökség tagjai között? Van-e információnk arról, hogy egy-egy területi, vidéki vagy városnegyedi szervezet működik-e, van-e közösségi élete, tudunk-e segíteni valamit, mikor

voltunk ott utoljára, nyugdíjas-klubbá vált-e a szervezet pár éve vagy van benne megújulás? Ha részleteiben felmértük a helyzetet, jöhetnek az átszervezések, tisztújítások, cselekvési tervek, belső kommunikációs hálózatépítések, gyakoribb sajtótájékoztatók, valós tartalommal feltöltött és alaposan előkészített gyűlések, képzések, közösségi életet pezsdítő rendezvények, stb. Egyértelmű, hogy vissza kell hozni a Szövetségbe a mozgalmi szerveződést, hisz ez nemcsak a 90-es évek elejének a nosztalgiája, hanem minden modern politikai szervezet velejárója. De hogy ide eljussunk, és eredményesek legyünk, szükség van tehát sorrendben a következőkre: időhiánnyal nem küszködő, felkészült emberekre, őszinte szembenézésre a szervezeti valósággal, tág körű, teljesíthető cselekvési tervek elkészítésére. Pozícióink megtartása Szlovákia példája elrettentő lehet számunkra. Hallunk is, olvasunk is eleget

ennek veszélyéről. Én úgy érzem azonban, hogy egy kicsit mégis távoli perspektíva Ha bár egy politikai családot gazdagítanak, a PSD mégsem a Smer, illetve Geona sem Fico. Slota legközelebbi megfelelője talán Voiculescu lehetne minálunk, de az ő pozíciója jóval gyengébb a román kormányban, mint a Slotáé a szlovákban. Az RMDSZ 12 évet volt így vagy úgy folyamatosan kormányon, megszokottá váltak a magyar szakemberek, az MKP csupán 4-et. A szlovák lakosság magyarellenessége minden felmérés szerint nagyobb, mint a románé, hisz egy fiatalabb, agresszívebb nemzetről van szó. Az állami intézményekben várható politikai tisztogatás azonban nem valószínű, hogy elkerülhető nálunk sem. Sőt, ez már el is kezdődött Hogy egy megyei tanfelügyelő, vagy egy állami intézmény igazgatójának a leváltása politikai leváltás-e vagy etnikai tisztogatás, az csupán nézőpont kérdése. A románok szemében „normális pártkatonacsere”

egy kormányváltás után, a mi szemünkben magyarellenes cselekedet. Sajnos mindkét félnek igaza van a maga szempontjából. Ideális természetesen az lenne, hogy ezek a pozíciók minden megyében etnikai arányainknak megfelelően törvény által legyenek biztosítva. A baj csupán az, hogy ez csak minket érdekel, a román pártokat természetesen nem. Igaz az is, hogy amíg az RMDSZ politikai szervezetként kerül kormányra, ilyen jogon kapja a pozíciókat országos és megyei szinten, addig pontosan ugyanúgy politikai szervezetként fogja elveszíteni azokat, ha éppen nem kerül kormányra. Ez kivédhetetlen a mostani konstellációkban. A cél éppen ezért az kell legyen, hogy a magyar pozíciók ne a politikától függjenek. Ehhez olyan törvénymódosításokra van szükség, amelyhez hasonlókat csupán a 2000-2004-es ciklusban sikerült elérni. A kisebbségek arányos képviseletének kötelezettsége különböző állami szervekben nem idegen dolog több

ország kisebbségvédelmi törvénykezésében, de tény, hogy ez általában csak oktatási, kulturális intézményekre vonatkozik. Ehhez tehát a kulturális autonómia kiharcolása volna az út. Ellenzékből azonban nem sok esély van erre No, de akkor mit lehet tenni, kérdi a nagyérdemű? Egyelőre egy út van: politikai alkuk sorozata. Elsősorban megyei szinten Meglévő kisebbségi jogaink védelme Érvényben van Romániában egy, több ágazati törvénybe szétszórt, kisebbségvédelmi jogi keret. Nem teljes, nem pont az, amit szeretnénk, de nem is olyan rossz, mint ahogyan azt néhány idejét múlt „polgári” politikus szereti mondogatni. Nem élünk a Dél-Tiroli autonómiában, de azért elnyomottak sem vagyunk. Ha a 100% az, ami Dél-Tirolban van, akkor mi feltehetően valahol 60-65% körül vagyunk. A nagyobb probléma az, hogy ebből nagyon sok mindent, nagyon sok helyen ma sem tartanak be. Tudjuk, hogy Romániában egy dolog a törvény léte, és

másik dolog annak alkalmazása, ellenőrzése. Elsősorban az anyanyelvhasználat területén vannak súlyos gondok, annak ellenére, hogy több rendelkezés már 7-8 éve életbe lépett. Emellett legalább akkora gond, hogy a magyarok maguk nem igénylik az anyanyelvhasználatot a közintézményekben. Elég kicsi a valószínűsége annak, hogy törvényi szintű visszafejlődésnek legyünk tanúi az elkövetkezőkben, sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy sok helyen ezután sem tartják majd be az önkormányzatok, vagy a közintézmények ezeket. Ez az a terület, ahol nemcsak van amiért küzdeni, de végre mozgástér is van. A törvényes keret létezik, érvényben van, tehát van mire hivatkozni. Most, hogy nem vagyunk kormányon a külpolitikai korlátok is felszabadultak. Az RMDSZ-nek célja kell, hogy legyen egy jól szervezett kisebbségi jogsértéseket összegyűjtő, feldolgozó, és továbbító hálózatot működtetni. El kell jutnunk oda, hogy egy jog

megsértésének pillanatától ne teljen el egy napnál több ahhoz, hogy megszülessen az a magyar, román és angol nyelvű panaszdokumentum, amely ott lesz minden jelentős magyar, román és nemzetközi sajtóorgánum elektronikus postaládájában, ahhoz, hogy a bukaresti parlamentben románul, a brüsszeli Európai Parlamentben magyarul és a strasbourgi Európa Tanács Közgyűlésén angolul olvassák fel képviselőink. Mindez lehetséges, csupán logisztika, információgyűjtés és szervezés kérdése. Ha valamikor, akkor most van lehetőség és szükség erre. Autonómia. De milyen is? Az erdélyi magyar politikai diskurzus autonomista része egy káosz, legyen az akár a magyarok, akár a román közvélemény fele közvetített. A probléma az, hogy az autonómia varázsszóvá vált, aminek senki sem tudja a pontos jelentését. Kulturális autonómia, területi autonómia, régiók átalakítása – mind, mind párhuzamosan futó javaslatok, és nagyon gyakran

magának a kampányoló politikusnak sincs fogalma, hogy mi is a különbség közöttük. És akkor mit mondjon az autonómiaformákban teljesen járatlan újságíró, újságolvasó, tévénéző? Gondolkodjunk egy percet egy román újságíró és az őt olvasó román politikus fejével. Az ő értelmezésük szerint vajmi kevés különbség van a három modell között. Mindenikből, kellő részletes magyarázat hiányában, a végén a román testvérünk mindig a „mit akarnak már megint ezek a magyarok”-nál köt ki. Ennek az egyik oka az lehet, hogy túlságosan kevés román nyelvű, közérthető, kivonatos anyag született ezekről a tervezetekről. A másik oka talán az, hogy gyakran egy bukaresti tévériporter által megkérdezett erdélyi magyar politikus sem tud közérthető választ adni románul arra, hogy miről is szólna a kulturális vagy a területi autonómia, illetve miért lenne jó mindenkinek a régiók átszervezése és felruházása

közigazgatási hatalommal. Persze nem könnyű, hisz tudjuk, hogy az átlag románt teljesen hidegen hagyja ez a kérdés. Autonómia kérdésben az erdélyi magyar üzenet is nagyon fragmentált. Az RMDSZ mindhárom modellről beszél, az SZNT a székelyek területi autonómiáját hangoztatja, Tőkés László „magyar autonómia-törekvésekért lobbizik” (fene tudja, mit ért ez alatt), az MPP meg bőven megelégszik az országos szinten egységes „caracali” helyi közigazgatási autonómiával. Az RMDSZ-ben olyan politikus is akadt, aki csupán a két magyar többségű megye egyesítését kérné, egy másik hang szerint Székelyföld megye létrehozása volna az indokolt. Az RMDSZ kampányban Székelyföld területi autonómiájáról beszél, de nincs ilyen törvénytervezete (a kulturális autonómiáról és a régiók átszervezéséről van). Még azt sem tisztázta senki, hogy hol húzódnak Székelyföld mai határai. Mert nem mindegy, hogy a középkori székek

határait vesszük-e figyelembe, vagy a mai etnikai határokat. Nem mindegy, hogy két megyéről beszélünk, kettő és félről vagy háromról. Legújabban meg azt hallani, hogy csak Szovátáig terjedne Székelyföld Maros megyében. Amíg 4-5 szervezet legalább ugyanannyi különböző projektről beszél egyszerre, addig egyik modell sem kaphat egységes magyar legitimitást. Ez a helyzet nagyon megfelel a román politikusoknak, hiszen könnyen mondhatják, hogy a magyarok sem tudják, mit akarnak. És tényleg, mit is akarunk? Fontos lenne tisztázni, hisz úgy néz ki, az idén alkotmányt módosítunk. Az erdélyi magyar szolidaritás hiánya Nézzük csak rá Erdély etnikai térképére. Egy ennyire szétszórt kisebbség nem hiszem, hogy van még Európában. Nézzük meg a katalánok, baszkok, dél-tiroliak, a különböző belgiumi nemzetek, a macedóniai albánok, vagy akár a szlovákiai magyar testvéreink területi elterjedését. Kivétel nélkül jobb helyzetben

vannak, mint mi Az erdélyi magyarság területileg nagyon tagolt. Az egyetlen igazi tömb az anyanemzet határától a legmesszebb van. A különböző kisrégiókban élő magyar közösségek eléggé eltérő viszonyok és napi küzdelmek között élnek. Nem csoda tehát, ha a partiumi nem érti a székely nacionalista gőgjét. A székely ritkán jár Partiumban és akkor sem tud megszabadulni az otthonról hozott többségi sémáitól (lásd pl. a többnyire székely diákokból verbuválódó nagyváradi EMI botrányait). A partiumi magyarnak kevésbé fáj Székelyföld területi autonómiája, míg a székelynek nem igazán mozgatja a fantáziáját a szórványban élők parlamenti képviselete. Tény, hogy a sajátja sem sokkal jobban Aztán ott van még a kolozsvári is, akit a székely azért ítél el, mert román akcentussal beszél, a partiumi meg azért nem ért, mert nem találja a közös szót vele, hisz az egyik gyakorlatilag a magyarországi médián

szocializálódott, a másik meg szinte teljesen a román nyelvűn. És hol vannak még a dél-erdélyi és bánáti abszolút szórványok magyarjai, akik nagy részét senki más sem tudja belőni egy Erdély-térképen. Az erdélyi magyarság a szétszórtsága és a többséghez illetve az anyaországhoz fűződő, eltérő viszonya miatt nagyon különböző mentalitású regionális közösségekre bomlik. Ez a dolog egy cseppet sem válik előnyünkre. Kész csoda, hogy eddig is sikerült ilyen szinten összetartani ezt a több mint 500 kilométeren szétszórt „társadalmat”. Ebben az RMDSZ-nek vitathatatlan érdeme van. De lehetne ennél többet is véghezvinni ezen a területen. Például ki lehetne alakítani Erdélyen belüli testvér-települési, testvér-iskolai viszonyokat. Minden partiumi, belső erdélyi, bánáti magyar településnek lehetne egy székelyföldi testvére. Meglátogathatnák egymást, megismerhetnék egymást, személyes kapcsolatok

alakulhatnának ki. Egyelőre az egyetlen közös szocializációs környezetek az egyetemi központok, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad esetleg Bukarest. Ezek azonban csupán egy vékony értelmiségi réteget érintenek Ki lehetne adni tájékoztató füzeteket, lehetne készíteni régiókat bemutató dokumentumfilmeket, szétszórni ezeket egymás között. Minimum kötelezővé kellene tenni Erdély etnikai térképének kifüggesztését minden iskolai könyvtárba. El lehetne készíteni egy olyan térképet, amelyre rákerülnének az etnikai határvonalak és arányok az általánosan használt erdélyi autóstérképekre. Hadd ismerkedjen a diák és a szülője is azzal, hogy hol is élünk ebben az országban és hányan. Az erdélyi magyar szolidaritás elérése hosszú távú munka és elsősorban közös szocializáció és információszórás megteremtésének a kérdése. Nos, jöjjön két olyan téma is amiről Csutak István nem beszélt, de én

kihagyhatatlannak tartok minden olyan beszélgetésből amely az RMDSZ, illetve az erdélyi magyarság „hogyantovábbjáról” szól. A demográfiai helyzet Erdély etnikai térképének böngészése a hihetetlenül előnytelen szétszórtságunk mellett egy másik komoly problémára is rávilágít: a demográfiai csökkenésre. Ez talán a legnagyobb elefánt a szobában, amiről még mindig túl keveset beszélünk. Súlyosabb kérdés ez, mint szinte bármelyik, hisz ettől függ gyakorlatilag minden, a parlamentbe jutástól, az autonómián át az oktatásig. Kötelező olvasmány kellene, hogy legyen minden helyi és országos politikai vezetőnek, illetve oktatás és kultúraszervezőnek a Csata István és Kiss Tamás Népesedési perspektívák című kötete. A könyv az erdélyi magyar népesség regionálisan tagolt prognózisát tartalmazza húsz és harminc éves időtávra. Néhány székely és partiumi kisrégió kivételével, ha az aktuális trendek nem

változnak, komoly csökkenés elé nézünk. Ebben benne van az országot általánosan érintő elöregedés miatti népességcsökkenés, de még inkább benne van a magyarság számát szórványban különösen csökkentő természetes asszimilálódás, a regionális elvándorlás. Vannak olyan abszolút szórványok, amelyek demográfia szempontból menthetetlenek. Akármennyire is fájdalmas, de stratégiákat kellene építeni ezen települések kulturális értékeinek, örökségének a kimentésére, illetve a még létező magyar diákság bevonására a magyar oktatási hálózatba szórványközpontokon, majd a legközelebbi magyar középiskolákon keresztül. Nem az kell, hogy legyen a cél, hogy minél több magyar iskola legyen, hanem az, hogy minél több, diákkal is feltölthető, minőségi magyar iskola legyen. Újabb, stratégiailag elhelyezett szórványközpontok kellenek. Az iskolalapítási, sokszorozási hevületet hozzá kellene kötni demográfia

mutatókhoz, ne jussunk oda mint Kolozsváron, hogy az egyre kevesebb diákért egyre több, újabb és újabb alapítású középiskola fojtogatja egymást. Az RMDSZ-nek az eddiginél is komolyabb hangsúlyt kell fektetnie a szórványosodás kérdésére, hisz ez a fennmaradásunk alfája és ómegája, tekintve, hogy az erdélyi magyarság kétharmada vegyes környezetben él. Modernizáció Sokan sokfélét értenek e bűvös szó alatt a politikában. Nem sokban különbözik ilyen szempontból az autonómiától. Pontosítani kell tehát ezt is Mit értek én azalatt, hogy modernizáció? Egyértelmű, hogy beletartozik ebbe az infrastruktúra, lakókörnyezet, közszolgáltatások, gazdasági szféra modernizálása. Ezen feladatok legnagyobb részéhez kevesebb beleszólalásunk van ellenzéki státusban. Hozzátartozik azonban a modernizációhoz az én értelmezésemben a mentalitásunk modernizálása is. Ismét egy közhelyes felvetés: változtatni kell a régi

beidegződéseken, aktualizálni kell a gondolkodásmódunkat, hozzáállásunkat a román környezethez, a globális folyamatokhoz, az újabb és újabb értékrendi változásokhoz. Nincs erre univerzális forgatókönyv, nincs univerzális megoldás sem. Amúgy is a legtöbb dolog magától is meg fog történi valamilyen módon, hisz az erdélyi magyarokat is, akarva akaratlanul lassan-lassan meg fogja változtatni a körülöttük változó környezet. A kérdés csupán az, hogy ezen változások nyertesei vagy vesztesei leszünk? Merthogy a 90es években még állítólag meglévő komparatív előnyünk egyértelműen eltűnőben van. Elég, ha például csak azt figyeljük meg, hogy román diákok jobban mozognak a digitális világban, mint a magyarok, vagy azt, hogy egy vegyes lakosságú erdélyi faluban általában a román rész ma gyorsabban fejlődik mint a magyar, mert a románok a külföldi munkavállalás miatt tőkeerősebbek, többet építkeznek, többet

vállalkoznak, mint a gyengébben jövedelmező háztáji mezőgazdasági termelésben konzerválódott magyar. De megnézhetjük a magyar és a román civil társadalom vagy média közötti különbséget. Persze sok minden pénz kérdése, de sok minden nem. A román társadalom néhány terület kivételével (pl. vallás, babonák, néphagyományok) jelenleg sokkal jobban nyit, mint az erdélyi magyar. Ha ez nem változik középtávon, nem kizárható, hogy a magyarok által lakott területek többsége az ország elmaradott kisrégiói közé tartoznak majd. Kormányon infrastruktúrát fejlesztettünk, iskolákat javítottunk, internetet vezettünk be. Ellenzékben eljött az ideje a fejekben is modernizálni. Néhol váltani kell a globalizációellenes, izolacionista, XIX. századot idéző nemzeti-keresztény diskurzuson Ha azt akarjuk, hogy ez a közösség versenyképes legyen, ha azt akarjuk, hogy gyerekeink 20-30 év múlva ne a társadalom szélére szorult

ausztráliai bennszülöttek sorsára jussanak, modernizálni, frissíteni kell mindazt, amit mondunk nekik a jelenről, a jövőről és nem utolsó sorban mindazt, amit átadunk nekik a múltról. Őszintén, tisztán látva. Csak így mehetünk együtt tovább