Fizika | Csillagászat, űrkutatás » Tájékozódás az égbolton I

Tájékozódás az égbolton I Csillagképek, éggömb, horizontális koordináta, horizont depressziója, refrakció. Csillagkép Az égbolt képzeletben lehatárolt területe. Jellegzetes alakzatokat formálnak Megkönnyítik az égen történő tájékozódást. Az égboltot ma 88 csillagképre osztjuk, ezek közül kb 20 egyáltalán nem látható hazánkból. Csillagai fizikailag nem tartoznak össze, mivel a térben különböző távolságra vannak. Egy csillagképbe nem csak a szabad szemmel látható csillagokat sorolják, ide tartoznak a csak távcsővel látható halványabb csillagok, ködök, halmazok, galaxisok stb. A csillagképek elnevezésüket (amely gyakran ókori eredetű) általában fényesebb csillagaik alkotta alakzatról kapták. A különböző kultúrák más-más csillagképeket és elnevezéseket használtak Nevük latin A XX. században a Nemzetközi Csillagászati Unió rögzítette a csillagképek rendszerét Az új definíció szerint a csillagképek

egy-egy adott égterületet jelentenek, amelynek határát égi koordinátákkal nagyon pontosan kijelölték - az új csillagtérképeken ezeket fel szokás tüntetni. Az éggömb Az égitestek helyzetének megadásához, illetve mozgásuk tanulmányozásához különféle csillagászati koordináta-rendszereket kell használnunk. Minden csillagászati koordináta-rendszer alapvető eleme az éggömb, mely nem más, mint a koordináta-rendszer kezdőpontja körül egy tetszőleges sugarú gömb. Egy égitest szférikus helyét a koordináta-rendszer kezdőpontját az égitesttel összekötő félegyenes és a gömbfelület metszéspontja adja meg. A fenti eljárással minden égitestnek megfeleltethető egy hely az éggömbön. A horizontális koordináta-rendszer Egyik legfontosabb koordináta-rendszer. Origója (középpontja) a megfigyelő helye Alapköre a horizont (látóhatár), amelyet a megfigyelőhely vízszintes síkja metsz ki az éggömbből. Ha a horizont síkjára

merőlegest állítunk az éggömb középpontjában, az éggömböt két pontban metszi: ezek közül a horizont síkja feletti a ZENIT, az alatti a NADIR. Az éggömb középpontján át a Föld forgástengelyével párhuzamosan egyenes az éggömböt a pólusokon döfi. A zeniten, a pólusokon és a nadiron átmenő főkör a MERIDIÁN (délkör). Ez a horizontot két pontban metszi: ezek közül az északpont a zenitponttal közrefogja az ég északi pólusát. A másik metszéspont a délpont. A zenitet és a nadirt összekötő félkörök a vertikálisok: a meridián sikjára merőlegesen helyezkednek el az első vertikálisok (ezek áthaladnak a kelet- és nyugatponton). Ebben a koordináta-rendszerben a két koordináta: az AZIMUT és a magasság. Az égitestek horizontális koordinátái a Föld forgása miatt állandóan változnak. A Föld különböző helyein álló megfigyelők ugyanazon égitest horizontális koordinátáit még ugyanabban a pillanatban is másnak

mérik. A horizont depressziója: a valódi horizont és a látszó horizont által bezárt szög, amely a megfigyelő földfelszín feletti magasságából adódik. Refrakció (fénytörés): a fény útjának elhajlása az eltérő sűrűségű légrétegeken történő áthaladás közben. Következtében az égitesteket a valódi irányuknál magasabban látjuk Értéke a látóhatár magasságában a maximális (36 36"), a látóhatár fölötti magassággal csökken, a zenitben nulla