Politika, Politológia | Európai Unió » Az Európai Tanács (European Council)

Az Európai Tanács (European Council) • • • Az EU csúcsszerve, az EU állam- és kormányfőinek testülete. Eredetileg nem jelent meg a Közösségek alapító szerződéseiben. Az állam- és kormányfők korábban is létező találkozói az 1974 decemberében megtartott párizsi csúcsértekezlet után váltak rendszeressé, a Maastrichti Szerződés hivatalosan is intézményesítette az Európai Tanácsot és előírta, hogy évente legalább kétszer össze kell ülnie. • • • • Résztvevők: • Állam- és kormányfők, az adott ország alkotmányos berendezkedése alapján a tizenöt tagállamból Franciaország és Finnország esetében államfők is részt vesznek, a többi tagállam esetében a kormányfők. • Bizottság elnöke és egy tagja is részt vesz az ülésen. • A tagállamok külügyminiszterei is jelen vannak és segítik a Tanács munkáját. Tevékenysége: • Nagy horderejű, stratégiai kérdések megvitatása. • Általános

politikai irányvonal meghatározása. • Jogszabályt nem alkot, az az EU Tanácsának a feladata, de nem jogszabály jellegű döntéseket viszont hoz. Ezért vitatják, hogy az Európai Tanács beletartozik-e a Tanács hierarchiájába, annak magasabb szintjét képezi-e, (van olyan rendelkezés a Maastrichti Szerződésben a pénzügyi unióval kapcsolatos 109. cikkelyben, hogy a Tanácsnak bizonyos kérdésekben állam- és kormányfői szinten kell összeülnie.) Vagy attól teljesen független: erre az utal, hogy az Európai Tanács ülései nem a Tanács döntéshozatali, eljárási rendje alapján történnek • Az évtizedek során az Európai Tanács jelentősége és szerepe fokozatosan nőtt, mert a tagállamok közötti nézetkülönbségeket csak a nagy politikai rálátású és széles kompetenciájú állam- és kormányfők tudják feloldani. A kompromisszumos döntések meghozatalának egyik eszköze a „package deal” („egyezség csomag”, „csomag

diplomácia”, több, egymással nem összefüggő kérdés összekapcsolása révén tudnak gyakran kompromisszumot elfogadni. A Tanács székhelye Brüsszel, de meghatározó időközönként (áprilisban, júniusban és októberben) Luxemburgban ül össze. A Tanács, illetve a soros elnökség munkáját segítik a Tanács apparátusa, a mintegy 2500 főt foglalkoztató Titkárság, amelynek élén a Főtitkár áll. A soros elnökség intézménye • • A Tanács elnöki tisztét félévente felváltva tölti be egy tagállam. Tevékenysége: • A soros elnök tagállam hívja össze a Tanácsot. • Elnököl a Miniszterek Tanácsában, de a Tanácshoz kötődő egyéb testületekben (Európai Tanács, COREPER, munkacsoportok) • Aláírja az elfogadott határozatokat. • Meghatározó szerepe van a napirend összeállításában és a szavazás előkészítésében, így befolyása van az ügyek menetére. • Kulcsszerepet játszik az Unió külső képviseletében,

álláspontjának megjelenítésében. • Az elnökség nagy tekintélyt jelent minden tagállam számára. • Az elnöki periódusok összekapcsolódnak az Európai Tanács rendszeres csúcstalálkozóival, miután azokat a féléves elnökség utolsó hónapjában, az elnökséget lezáróan szokták megtartani. A Tanács szavazási formái • Az aktuális EU (EK) szerződés rendelkezik arról, hogy mely területen, melyiket kell alkalmazni. • Egyszerű többség: eljárási kérdésekben. • A szavazás sokszor el is maradhat, ha nincs ellenvetés, ha konszenzus van. • Minősített többség: az esetek nagy részében, a szerződések többszöri módosítása során fokozatosan ez került előtérbe. A Tanács szupranacionális jellegét erősíti a minősített többség. • Egyhangú (konszenzusos) többség: fontos ügyekben. A tagállamok szavazati súlya: • 10 szavazat: Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország. • 8 szavazat:

Spanyolország. • 5 szavazat: Belgium, Görögország, Hollandia, Portugália. • 4 szavazat: Ausztria, Svédország. • 3 szavazat: Dánia, Finnország, Írország, • 2 szavazat: Luxemburg. • • • • • Összesen 87 szavazat oszlik meg a tagállamok között. A minősített többséghez 62 támogató szavazat szükséges, ha a Bizottságtól jön a javaslat. Ha a javaslat nem a Bizottságtól származik, akkor a 62 szavazatnak legalább 10 tagállamtól kell jönnie. A „luxemburgi kompromisszum”: De Gaulle 1966-ban erőszakolta ki: ha egy tagállam úgy látja, hogy az adott kérdésben létfontosságú ügyei forognak kockán, akkor csak egyhangú döntést lehet hozni. Ennek a kompromisszumnak az elfogadása a Tanács kormányközi jellegét erősítette. A „ioanninai kompromisszum”, „blokkoló kisebbség”: 1995-ös bővüléskor a britek nyomására vezettek be, 23 szavazattal lehet kérni egy döntés elhalasztását