Nyelvtanulás | Magyar » A képszerűség stíluseszközei

A képszerűség stíluseszközei és hatása Mind a köznyelvben, mind az irodalmi alkotásokban a szemléletesség és a hatásosság gyakori eszköze a képszerűség, a képi ábrázolás. A képek csak a szövegkörnyezetben értelmezhetők képnek, és a képi ábrázolás e kettős szerepében rejlik stílushatásuk. A képek egyrészt dolgokat magyaráznak, szemléltetnek, tehát a megértést szolgálják. Másrészt a névcserével vagy névátvitellel elképzeltetnek, meglepetést keltenek, tehát érzelmi, hangulati hatásuk van. Az ember mindig is törekedett arra, hogy gondolatait minél érzékletesebb képekben fejezze ki. Ezt bizonyítják a népdalokban gyakorta előforduló képek: Nyújtsd ki, babám, ölelőre Fehér hattyúkezedet! A képek jelentése három elemből tevődik össze: • • • az azonosítottból (kéz) az azonosítóból (hattyú) és az azonosítást jelző tulajdonságból (fehérség) A képalkotásra a köznyelvben is találunk

példákat (Bogaram!, Nyulacskám!, a kancsó füle, a hegy gerince- így a fül és a gerinc szó(alkalmilag vagy állandósult jelleggel) többjelentésűvé válik.) A szólásokban, közmondásokban is sok a képes kifejezés: Áll, mintha gyökeret vert volna a lába. A szóképek egy része névátvitellel (metafora), a másik részük névcserével történik (metonímia). A metafora a leggyakrabban előforduló szókép. A metafora a névátvitellel két fogalmat kapcsol össze valamilyen szemléletbeli vagy szerepbeli hasonlóság alapján. Alakja szerint a metafora kétféle lehet: egytagú vagy kéttagú. A kéttagú metafora: (az azonosított és az azonosító is megjelenik a szövegben). Hálót fon az est, a nagy barna pók (Juhász Gyula: Tiszai csönd) Az egytagú metafora: (csak az azonosító elemet tartalmazza) Vígan élem világom, Ne ítélj meg, virágom! (Népdal) Más-más a metafora kifejezőereje a szófajtól függően is. Megkülönböztetünk főnévi,

melléknévi (melléknévi igenévi) és igei metaforákat A megszemélyesítés a metaforával rokon, ugyancsak hasonlóságon alapuló szókép. A megszemélyesítés élettelen dolgokat emberi elemmel ruház fel. Valami titkot súg a végtelenség.(Juhász Gyula: Tájkép) A szinesztézia különféle érzéki benyomásokat kapcsol össze egy képben. Hull a sötét, de ne félj! megszólal a néma, ezüst éj. (Radnóti Miklós: virágének) Az allegória a metaforás névcserének azt a fajtája, amikor egy elvont fogalmat elevenítünk meg egy érzéki képben, képsorban. Az allegória egy kibontott, hosszabb egységen át végigvitt metafora. A szimbólum ködösebb, homályosabb szókép az allegóriánál vagy a metaforánál, mert egymástól távol levő dolgokat kapcsol össze. A szimbólum valamely gondolat, eszme, érzelem jelképe. (A rabságot jelképező lánc, a házastársi hűséget jelképező gyűrű) A metonímia nem névátvitelre, hanem névcserére

épül. Ha két fogalom között ok-okozati kapcsolat vagy bármilyen érintkezés van, akkor az egyik nevet fölcserélhetjük a másikkal, azt a másik értelmében használhatjuk. Nem hozok a házra semmi veszedelmet! (Arany János: Toldi) (ebben az esetben pl: a hely képviseli a benne élőket) A metonímia alfaja a szinekdoché, melynek több típusát szoktuk megkülönböztetni. A rész megnevezése jelöli az egész fogalmát, vagy a tágabb körű nemfogalom és a szűkebb körű fajfogalom cserélődik föl, vagy egyes számú szót használunk többes számú szó helyett. „Lélek az ajtón se be, se ki!” (Arany János) Összetett vagy komplex kép keletkezik, ha a szóképek és alakzatok egymásba kapcsolódnak, összefonódnak a szövegben. A szóképek célja hogy szemléletesebbé, kifejezőbbé tegyék beszédünket, írásunkat. Nyár „Aranyos lapály, gólyahír, Áramló könnyűségű rét. Ezüst derűvel ráz a nyír egy szellőcskét és leng az ég.”

(József Attila)