Nyelvtanulás | Magyar » Társadalmi és területi nyelvváltozatok

Társadalmi és területi nyelvváltozatok A nemzeti nyelv a belső nyelvváltozatok összessége. A magyar nyelv a következő nyelvváltozatokból tevődik össze:  területi (nyelvjárások és regionális köznyelvek)  társadalmi nyelvváltozatok  hobbinyelvek, argó, szleng)  köznyelvi, azaz sztenderd (írott és beszélt köznyelv) A nyelvváltozatok és jellemző tulajdonságaik A nyelvváltozat nyelvhasználati szokások együttese, melyek révén az adott nyelvváltozatot beszélők nyelve elkülönül a többi nyelvváltozattól. Az irodalmi nyelv a nemzeti nyelv leginkább meghatározó rétege, mely az értelmiség, az iskolarendszer, az írásbeliség és a sajtó révén terjed. Ebben a rétegben nyilvánul meg leginkább a nyelvi norma (sztenderd). Nem azonos ugyanakkor a szépirodalom nyelvével, használatát tekintve annál szélesebb körű, ám a köznyelvnél gazdagabb. Az irodalmi réteg terjeszti leginkább a nyelvközösségben a nyelvtani és

jelentéstani változásokat. A köznyelv a nemzeti nyelv beszélt változata, mely több nyelvjárásból ötvöződött, de az irodalmi nyelv állandó hatása alatt van. A művelt köznyelv az iskolázott emberek nyelve, vannak azonban változatai is (pl. szleng) Regionális köznyelvnek nevezzük a nagyobb területen használt egységes nyelvváltozatot, amiben tájnyelvi hatások is felismerhetőek. A nyelvjárások a nyelvterületi alapú változatai, és elsősorban hangtani sajátosságaik alapján ismerhetők fel (pl. délen embör, északkeleten ember), ám ezen kívül rendelkeznek szókészleti, nyelvtani és jelentéstani különbségekkel is. Az egy tájegység nyelvében használatos szavakat tájszavaknak nevezzük (pl. Erdélyben a kukorica= málé, a bogár= légy) Ezeken kívül léteznek még csoportnyelvek, ilyen pl. a szaknyelv, mely egy-egy foglalkozás, tudomány nyelve. Széles szak- és műszókinccsel rendelkezik A gyermeknyelv a beszélt nyelv

leegyszerűsített változata, jellemző rá a kicsinyítő képzők használata. Az ifjúsági nyelv a fiatalok nyelve, szókincsében eltér a köznyelvtől. Leggyakoribb forrásai az argó, a zsargon, a városi vulgáris nyelvhasználat. Patetikusságra nem alkalmas, gyakori viszont a képszerűség (olajra lép). Az argó eredetileg a bűnözők titkos nyelve volt, a városi népnyelv legalsó szintjét képezi, és sok idegen eredetű szó található benne. Általában durva, de lehet tréfás stílusú is A zsargon a titkosságot szolgálja egy csoport számára. A szleng városi nyelvváltozat, bizalmas, humoros, közvetlen, gyakran közönséges kifejezéseiről ismerhető fel. A társalgási nyelvbe és a tömegtájékoztatásba is behatol, de nem igényes nyelvhasználat, és írásban nem nagyon használják. Szókincse lehet átmeneti, de több száz évig fennmaradó is A szleng igen tág kategória, ezernyi téma és magatartásforma fér bele