Irodalom | Középiskola » A táj szerepe és funkciói József Attila költészetében

A táj szerepe és funkciói József Attila költészetében József Attila 1905. április 11- én született Budapesten Édesapja József Áron, édesanyja Pőcze Borbála. Attila hároméves, amikor apja elhagyva őket Romániába távozott- ezzel kilátástalan nyomorba taszítva háromgyerekes családját. Az anyja rákényszerült arra, hogy gondozásba adja két kisebb gyermekét, így kerül fia is két és fél évre Öcsödre. 1919 decemberében meghalt a mama. A makói gimnázium diákja lett 1922 decemberében Szegeden megjelent első kötete, a Szépség koldusa- Juhász Gyula ajánlásaival. A szegedi egyetem hallgatója lett (1924-25) majd Bécsben (1925-26) ill. Párizsban töltött egy- egy tanévet (1926-27) Hazatérve egy ideig Budapesten folytatta tanulmányait. 1928 Vágó Márta iránt érzett szerelmének éve. A szakítás után először került idegösszeomlással szanatóriumba a költő 1930-ban ismerkedett meg Szántó Judittal, akivel 1936-ig élt együtt.

Szintén 1930-ban kapcsolódott be szervezetten az illegális Kommunista Párt munkájába, ahol 1933-ig aktív mozgalmi tevékenységet folytatott (szemináriumokat vezet, röplapokat, agitatív verseket írt) 1936 januárjától a Szép Szó című új folyóirat egyik szerkesztője lett. Pszichoanalízissel (lélekelemzés) próbálta magát gyógyíttatni, állapota azonban egyre súlyosbodott, élete utolsó hónapjaiban már gyógyíthatatlan beteg volt. 1937 december 3- án Balatonszárszón öngyilkos lett. A táj ábrázolása és szerepe költészetében: József Attila legismertebb tájábrázoló verse a Holt Vidék, Igazán nagy tájleíró versei nincsenek, minden versében szerepel a táj, annak egy bizonyos részlete, de szerepük inkább egy központi motívum, mint például A Dunánál c. versben a Duna motívum A Holt vidékben is a tél, a fagy, a dermedtség uralkodik. A költő itt nem a közvetett agitáció hangján szól, hanem a táj elemeit jeleníti meg

tárgyias ábrázolással. A valóságos világ egyegy eleme azonban olyan gondolati gazdagságot elevenít meg, hogy mégsem minősíthetjük a verset hagyományos tájleíró versnek. És ez a gondolati gazdagság a táj elemeivel minden tájleíró versében benne van. A versben megjelenített vidék legfőbb jellemzője a csönd, a dermedtség, a mozdulatlanság. A hanghatások is ezt a hatást fokozzák A Holt vidék megjelenítése tájképpel kezdődik, aztán a tanya leírásán át jutunk el a kis szobában töprengő parasztokig. A táj külső kietlensége egyben az emberi lét reménytelenségét is szimbolizálhatja a versben. A természeti jelenségek emberi jelleggel vannak felruházva A vidék főképpen az emberi nyomorúságtól haldoklik. A nyomorúságnak a magyarázatát a vers végén tudjuk meg: „Uraságnak fagy a szőlő“. A Téli Éjszakában a tájleírás szintén nem vidám, boldog hangulatú. A vers maga is felszólítással kezdődik mintegy

felkészít minket az emberi világ szörnyűségeire. A táj maga egy téli éjszaka idején jelenik meg, a tél pedig az elmúlás a halál időszaka általában a versekben. Leperzselt föld, hang és ember nélküli, kietlen, jeges vidékről indulunk Minden élettelen, majd az ember nélküli tájról az ember világába kalauzol minket a költemény. Először a távoli hegyek között a „párolgó tanyát” látjuk, majd a kép a tanyáról a végtelenbe tárul, és ezek után pedig a város képe következik. A városban is szenvednek az emberek, a költő pedig kíméletlen pontossággal rögzíti a városi élet tényeit is. Ebben a versben kétszer is előfordul az ág, az ágon fennakadás motívuma ezt a költő előszeretettel használta több versében is