Irodalom | Tanulmányok, esszék » Porkoláb Ádám - Ajtmatov, A versenyló halála elemzés

Csingiz Ajtmatov: A versenyló halálának elemzése Begépelte & Kissé javította: Porkoláb Ádám (eredeti írója ismeretlen) (www.poorkyatwhu) Ajtmatov 1929-ben kirgizisztáni Tien-San hegy lábánál fekvő kicsiny Seker faluban nevelkedett egy sokgyermekes családban, ahol a legenda szerint a mitikus kirgiz hős, a honfoglaló Manasz is nyugszik. Ajtmatov már gyermekfejjel dolgozni kezdett a helyi kolhozban, majd a háború után tovább tanult, a szomszédos kazak városban, Tarazban végzett állatorvosi szakot a mezőgazdasági technikumban. Azonban mindig is az írás érdekelte igazán, és az 1950-es években publikálni is kezdte első novelláit. A hatvanas évek végére az egész Szovjetunióban felfigyeltek írásaira, ő közben a fővárosba költözött, és mint agrár-újságíró és tudósító dolgozott. Később egy orosz irodalmi folyóirat szerkesztője lett, majd a Pravda kirgizisztáni tudósítójaként kereste kenyerét. Művészetére jellemző,

hogy a jelent és a múltat együtt ábrázolja. Első műve a „Szemtől szembe” című novella, ami 1958-ban készült. Az első sikere „Dzsamila Szerelme”. 1962-ben az „Első Tanító” a legsikeresebb a „Fehér Hajó” 1966-ban jelent meg a „Versenyló halála” című kisregény. Eredeti címe: „Isten veled Gülszári”. Gülszári a regényben szereplő ló neve, különleges adottságokkal rendelkezik, és kitartóan szolgálja gazdáját. Amikor a regény cselekménye elkezdődik, ennek a dicsőségnek már nyoma sincs, Gülszári megöregedve húzza a terhet, és fáradtan megáll pihenni, ezzel lehetőséget ad gazdájának, Tanabajnak, hogy végiggondolja életét, ez adja a mű keretét. Tanabajt egyszerű falusi emberként a forradalom nevelte fel és indította útjára. Részt vett a II világháborúban, majd hazatérve egy utolsó nekilendüléssel akarja megvalósítani minden álmát, mielőtt rásötétedik az életalkony. A ménes gondozását

bízzák rá, ami nemcsak megbízatás, de emberi próbatétel is, annak a próbája, hogy vajon ura-e még erőinek. A ménes egyik csikóját nagy hozzáértéssel betöri, s a szomorkodó lónak azt súgja a fülébe, hogy „kemény az élet”. Ha kell szigorú, ha kell gyengéd a lóhoz. A hozzáértő nevelés eredménye, hogy a Kirgíz Kazag népünnepélyen első helyet érnek el. Ez a nap mind kettőjük számára az élet csúcspontja. Gülszárinak a győzelem mámora, és a dédelgetés, Tanabajnak az ünnepség és az utolsó szerelem a jutalma (bübüzsán). Ettől kezdve azonban hanyatlani kezd pályájuk íve, s párhuzamosan követhetjük végig a sorsukat. Gülszárit erőszakkal eltépik mesterétől, és nem népgazdasági érdekből, hanem ostoba presztízs okokból. Ibrahim, a kolhoz állattenyésztői vezetője, a következőkkel indokolja, „a háborúban sem a tábornok járt teherautón, a közkatona meg személygépkocsin”. Gülszári megszökik újra és

újra, míg végül kiherélik, ezzel energiájának vége, csak a futás marad neki. Futott, de sohasem ért célba, ettől kezdve vontató lónak használják, aki egyre ritkábban találkozik gazdájával, majd végül megöregedve kerül hozzá. Tanabaj ezalatt szinte emberfeletti erővel küzd az állatokért, a közös vagyonért a természeti akadályok és a társadalmi akadályok ellen (Hideg rideg társadalom, önző igazságtalan vezetők mind a kolhozban, mind a járási pártközpontban pld.: Ibrahim, Szegizbajev) Ennek következménye a fegyelmi tárgyalás, ahol Tanabajt kizárják a pártból. Végül is a sértettségében, önuralmát vesztett, becsületes embert, a hatalmukat fitogtató klikk harcosok, az erőiket megosztó vezetők zárják ki. Mindezek igazolják, hogy a háború utáni újjáépítés, nem ment zavartalanul a Szovjetunióban (a személyi kultusz miatt). A történet azonban nem ért véget, a személyi kultusz ideje véget ért, a helyi vezetők

helyett is mások jönnek, és ha későn is, de elérkezik Tanabaj igazságának a napja: Kerimbekov, - aki a kizárásakor is mellette foglalt állást – hírül adja, hogy várják vissza a pártba. Közben azonban eltelt az élet, s Gülszárit siratva, a maga közelgő végét is megsejtve lett Tanabaj, Ajtmatov és a mi hősünk