Filozófia | Felsőoktatás » Patrisztika és Augustinus

Patrisztika és Augustinus - A keresztény vallási tanok részben egybeolvadtak az antik filozófia eszmekincsével. Ez két korszak során ment végbe Az elsőt patrisztikának nevezzük, amely az apostoli kortól kb. 800-ig terjed. A másik korszak a skolasztika, amely az iskolai tanítókra, majd a hit terjesztőire, végül pedig az egyháztanítókra vonatkozott.  Ez 800-tól a középkori filozófia végéig, kb 1500-ig tartott A patrisztikán belül két korszakot különböztetünk meg: o Az első korszakban a kereszténység szembesült a görög filozófiával, vitát folytatott vele, és meghatározta a hozzá való viszonyát, továbbá kidolgozták az egyház egységes hatalmának alapjait, és lefektették a kereszténység alapvető dogmáit, a hit tantételeit.  Ez a korszak 325ben zárult le, amikor lezajlott a niceai zsinat o A második szakasz az addig lefektetett alapdogmákat a keresztény dogmatika és filozófia egységes rendszerévé alakítja. 

E téren Augustinus munkássága emelkedik ki 1. Patrisztika - Az antik filozófia és a kereszténység közötti eltérés az istenképzet, isten és ember, ember és embertárs, ember és világ viszonyának, ill. a kereszténység kizárólagossági igényének terén áll fenn a.) Isten és ember - A görög filozófiában az isteni lény legkülönfélébb képzeteivel találkozunk.  Hérakleitosznál az „isteni őstűz”, Arisztotelésznél az „első mozgató”, a sztoikusoknál és másoknál a panteizmus (az istenség minden lét összességével egybeesik), Plótinosz szerint pedig Isten az egyedüli valóságos, minden más csak visszfénye a isteni lénynek. - A kereszténység azt tanítja, hogy Isten mindenekelőtt a mindenható teremtő, aki akaratával a világot a semmiből megteremtette.  Ennek megfelelően Istenen kívül minden teremtmény  Alkotó és teremtmény között ezzel áthidalhatatlannak látszó szakadék létesül. - Az ember és

minden teremtmény csak az Isten és az ő akarata által létezik. - Az embernek az a feladata, hogy teljesítse a teremtő akaratát, amelyet az isteni Ige neki kinyilatkoztatott. - A legfőbb erény az alázat az isteni teremtővel alkotott viszonyban.  A legfőbb bűn a gőg, a vakmerőség, amelynek szellemében az ember Istennel egyenlő akar lenni, és isten helyébe akar lépni.  A görögök által magasztalt erények így nemcsak értéküket veszítik, hanem gőgként és bűnként tűnnek fel. - A kereszténység Istene nem személytelen isteni elv vagy dolog, hanem személyes Isten.  Vele szemben az ember mint egyén, mint személy áll; Imájában mint személyiség beszél a másikhoz.  A kereszténység ezzel páratlan méltósággal ruházza fel az egyéni lelket. - Ellenben az antik filozófiában a lélek alapjában véve személytelen.  Tehát az a gondolat, hogy a lélek egymagában áll Isten előtt, nem antik elv. - A kereszténység istene

irgalmas és megváltó Isten. Az ember természeténél fogva kiszolgáltatott a bűnnek és a halálnak, és bár képes saját erejével a rossz ellen harcolni, nem képes megváltást önmaga elérni. Ezzel ellentétben az antik filozófiának, azon belül is pl. Epikurosznak és Szókratésznek az a törekvése, hogy az embert arra tanítsa, hogy saját erejéből is képes boldogságra találni.  De a keresztény filozófia szerint a megváltás csak az isteni kegyelem révén érhető el. -  Ahhoz azonban, hogy ez lehetséges legyen, az embernek le kell győznie bűnös természetét, meg kell attól szabadulnia. A természeti ember a maga egészében halandó és romlott mindaddig, amíg a Krisztusban való újjászületés által meg nem újul.  Miután ez megtörténik, az egész átváltozott ember feltámad  Ez az egész kereszténység központi tantétele (Pál apostol fogalmazta meg). b.) Ember és ember - Krisztus szavai: „Szeresd felebarátodat,

mint magadat!”  A kereszténység ezt a tanítást minden emberre nézve érvényessé tette. c.) Ember és világ - A sztoa filozófusai vagy Epikurosz az emberi élet célját és értelmét az e világon keresték, és nem foglalkoztak azzal a gondolattal, hogy ezt máshol találják meg. - A kereszténység szerint azonban az élet az e világon túli Istenre és a megváltás céljára irányul. - A földi felsőbbséghez való viszony úgyszintén Isten fényében jelenik meg.  Az ember a felsőbbségnek engedelmességgel tartozik, mivel az Isten létesítette.  Az ember célja azonban egy olyan birodalomra irányul, amely nem erről a világról való. - Emellett Isten emberré levése Krisztusban az isteni kegyelem szabad tetteként egyszeri történelmi esemény, ellentétben a megváltást szintén ismerő más vallásokkal, ahol ez minden egyes esetben tetszés szerinti időben megismétlődhet. d.) A kereszténység kizárólagos jellege - A Római Birodalomban a

kereszténység mellett számos más kultusz is megjelent.  Pl az óperzsa Mithra vallása, az egyiptomi Isis tisztelete, az Adonisz-kultusz stb. - Az, hogy a kereszténység mindezekkel szemben győzedelmeskedett, nem utolsósorban a kizárólagosság zsidóságtól átvett eszméjével magyarázható. - A keresztények közössége új választott népkánt, új Izraelként érezte magát. - Küldetésének a kizárólagosságáról kialakult tudata elejét vette annak, hogy a kereszténység összekeveredjék más kultuszokkal.  Ez megteremtette az alapját annak, hogy sérthetetlen, kanonikus formát öltő hagyomány fejlődjön ki, és erősen megszervezett egyházi közösség jöjjön létre. 2. A kereszténység és az antik filozófia találkozása a korai egyházatyáknál - A kereszténység és a filozófia éles szembenállását egyrészt a szellemi ellentét, másrészt pedig a társadalmi ellentét is okozta. A városi és a vidéki lakosság alsóbb rétegeit,

ahonnan az első keresztények származtak, a klasszikus műveltség csak felszínesen érintette.  Nem beszéltek görögül, és Itálián kívül latinul sem A műveltek, mint Tacitus vagy Marcus Aurelius, megvetést tanúsítottak a keresztény tanokkal szemben, mert bennük csak a barbár babonákba való visszaesést látták. A kereszténységek mégis érvényesülnie és győznie kellett.  Erre akkor nyílt lehetőség, ha az előbbieket saját nyelvükön szólították meg, és ez éppen a klasszikus műveltség nyelve volt. Azokat akik, először erre vállalkoztak, apologétáknak nevezték, ami „védelmezőt” jelent.  A keresztények védelmezőjét jelenti a műveltek pogány előítéleteivel szemben. Az első jelentős apologéta Justinus vértanú volt, aki Rómában halt meg hitének mártírjaként. Tertullianus, aki a keresztény üdvtant és a görög bölcseletet élesen szembeállította egymással, igen képzett volt. - - - -  Írásai

nyomán megszületett a latin keresztény irodalom, és neki tulajdonítják a nevezetes kijelentést is: „credo quia absurdum est”= „hiszem, mert képtelenség". Tertullianus alapgondolata az, hogy a hit igazsága egészen más síkon nyugszik, mintsem hogy gondolkodással elérhető lenne.  A hitigazságot mutatja fel a legmagasabb rendűként  Semmit nem kíván igaznak tartani, ami a hitigazságnak ellentmond.  Ez előkészíti a filozófiának a teológia alá, a tudásnak a hit alá rendelését, amely elv ezután minden ezt követő keresztény filozófiát jellemez. A 2. és 3 században Alexandriában virágzó katekéta-iskola nagy tanítói, mint pl Alexandriai Kelemen és Origenész nemcsak a keresztény teológiát alkották meg mint tudományt, hanem kialakították a tudományok rangsorát is , amelyben az első helyre a teológiát állították. Origenész „Az alapelvekről” című fő művében az Isten és az Istenfiú közötti viszonyt úgy

ábrázolta, mint a fény viszonyát a belőle kiáradó ragyogáshoz, Isten fia pedig úgy áll előttünk, mint az Isten és az ember között egyenlő távolságban lévő közvetítő. A keresztény írókra az antik műveltségnek sokkal inkább a formája, mint a tartalma hatott.  Pl Szent Jeromos Cicerót mint a szónokok királyát és a latin nyelv ihletőjét magasztalja. Annak, hogy az antik műveltségből éppen a retorika fejtett ki nagyobb hatást, amely a formát a tartalom elé helyezte, jelentős pozitív és negatív következményei lettek a kultúra további fejlődésének szempontjából: o Ez egyrészt elvezetett ahhoz, hogy az egyházi irodalom mellett létrejött a világi szépirodalom, és az egyházi kultúra mellett kibontakozott a világi kultúra; o Másrészt viszont ez hozzájárult ahhoz, hogy a görög tudomány hagyatéka a középkorban elhalványult. 3. Augustinus o - - - Élete és munkássága „magadért teremtettél bennünket, és

nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik benned.”  Ez a mondat áll Augustinusnak a „Vallomások” című műve elején, amelyben egyetlen fohásszal, 13 könyvben írja meg életét egészen a megtéréséig. Augustinus 345-ben született Thagastéban, Észak-Afrikában, pogány apa és keresztény anya fiaként. Ifjúkorát Karthágóban töltötte, és Cicero egyik munkáját megismerve kezdte a filozófiát tanulmányozni. A manicheusok közösségéhez 9 évig tartozott.  Ebből kiábrándulva Rómába, majd Milánóba ment, ahol a retorika tanáraként működött. Itt azután filozófiai szkepticizmusba süllyedt, amelyből az újplatonikus írások, különösen Plótinosz tanulmányozása révén szabadult meg.  Azonban az újplatonizmus sem nyugtatta meg Ágostont Az igazságot Augustinus csak a kereszténységben tudta birtokba venni.  386-ban tért meg, különösen Ambrosius, Milánó nagy püspökének hatására.  Ettől fogva visszavonult, a

tanulmányozásnak és elmélkedésnek szentelt életet élt.  Akarata ellenére presbiterré szentelték, majd kinevezték az észak-afrikai Hippo Regius püspökének. 430-ban halt meg, mialatt a vandálok a várost ostromolták. Írói működését a tévtanokkal szembeni harccal kezdte.  Harcot folytatott a szkeptikusokkal, a manicheusokkal és másokkal. Fő művei: o Vallomások o A szabad akaratról o A Szentháromságról o Isten városáról - Az utóbbi művet legfőbb művének is tekinthetjük.  Ezt 413-426 között írta, az után, hogy Alarik gót seregei kifosztották Rómát. Az a kérdés ösztönözte írásra, hogy Róma bukását vajon nem régi isteneinek elhagyása és a kereszténység felvétele miatt érdemelte-e ki. Ezzel a véleménnyel 22 könyvből álló művének első 5 könyvében száll szembe, és kimutatja, hogy Róma a maga önzése és erkölcstelensége miatt bukott el.  A következő 5 könyvben azt tárgyalja, hogy a

pogányság elvetendő, a régi filozófia pedig elégtelen.  Az ezt követő 12 könyv a földi állammal a Krisztus egyházában megtestesült Isten államát állítja szembe. - Az ágostoni gondolatoknak olyan erős volt a hatásuk, hogy szinte minden figyelem az egész korai középkorban a vallásra irányult. Augustinus szemében csak az Isten megismerése és szeretete lehet olyan cél, amely a szellemi erőfeszítésre érdemes. - o - Az ágostoni filozófia Augustinus filozófiája nem alkot rendszert.  Az egészet a keresztény összhang tartja össze  A lélek mélysége: - A leszállás a belső mélységekbe és a kutatás Augustinust olyan homályos területekre vezérelte, amelyeket a későbbi lélektan tudatalattinak nevez. Szellemünkben több lakozik, mint amit mindenkor tud magáról.  Cogito ergo sum: - Ha mindenben tudok kételkedni, de abban az egyben nem, hogy én kételkedem, ami azt jelenti, hogy gondolkodom, hogy gondolkodó lény vagyok.

- Augustinus szemében így válik a gondolkodás önbizonyossága megingathatatlan kiindulóponttá.  Szentháromságtan: - „Ne kifelé indulj, térj vissza önmagadba, a benső emberben lakozik az igazság.” - Augustinus egy indítóokot keres, amelyet nem lehet a benső emberi erőkkel azonosítani, egy saját fenségénél hatalmasabb, kötelező erejű tényezőt, egy hangot, amely nem a mi hangunk visszaverődése: s ez az igazság. Az igazságot és a fényt Istenben találjuk meg, akit megismerni és megragadni nem lehet ugyan, és aki előtt gondolkodásunk csődöt mond, mivel ő nagy>> mennyiség nélkül, jó>> minőség nélkül, jelen lévő >> tér nélkül és örök >> idő nélkül, aki azonban Isten igéjében kinyilatkoztatta önmagát. - Augustinus lemond minden olyan filozófiáról, amely a világot az emberi szellem termékeként kívánja feltüntetni, amely azt vallja, hogy az igazságot csak az emberi bensőben való

elmerülés útján érhetjük el. Ágoston szerint nem az ismeret teremti a megismerőt, hanem van egy valóság, Isten rendje és valósága, amely gondolkodásunktól függetlenül, magától fennáll.  Ez a belátás vezeti tovább Ágoston a Szentháromság tanához - A Szentháromságtanból eltávolítja a Fiú Atya alá rendelésének a maradványait is.  Az isteni szubsztancia három személyben létezik: az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben, és mindegyikükben teljességgel létezik.  Teremtés és időbeliség: - Ágoston egyik legnagyszerűbb gondolatmenete az idő problémáját érinti. - Képviseli a keresztény felfogást, amely szerint Isten a világot a semmiből, saját akarata szerint teremtette.  Szakadék keletkezik ezáltal a teremtmények semmi-mivolta és az isteni lét között, amely legélesebben az Isten örökkévalósága és minden teremtmény puszta időbelisége közti viszonyban jut kifejezésre. - Ágoston az időt

pszichológiai elemzésnek veti alá.  Úgy találja, hogy az idő nem választható el a tudatunktól. - Az időben valóságos csak a jelen, a közvetlen most. - A múlt csak emlékezetünkben áll fenn; a jövő csak a mi várakozásunk.  Egyik sem valóságos - A mi emberi tudatunk korlátoltságára vall, hogy a mindig létezőt csupán az egymásutániság megjelenési formájában tudja felfogni. - Az, ami sorban feltűnik előttünk, és elvonul, az Isten színe előtt mind egyformán jelenvaló. - Idő csak ott adódhat, ahol világ és ezzel együtt változás is létezik. - Az idő és a világ szükségképpen csak együtt jöhetett létre. - Tehát bizonyos, hogy a világ nem az időben, hanem az idővel lett megalkotva.  Ami ugyanis az időben jött létre, az bizonyos idő után és bizonyos idő előtt keletkezett  az után, ami elmúlt, és az előtt, ami eljövendő.  Semmilyen múlt idő nem létezhetett azonban, mivel nem volt teremtmény, amelynek

változó mozgása az időt űzte volna.  Augustinusnak ez a gondolata összhangban van a modern kozmonógiai elméletekkel.  Akaratszabadság és predesztináció: - Az emberi akarat szabadságáról az akkori időben vita robbant ki. - Pelagius szerint az ember szabadnak született, bűn nélkül, és ha Krisztus példájához és tanításához tartja magát, önmaga elérheti üdvösségét. - Ágoston szerint csak Ádám született szabadnak és bűn nélkülinek.  Megvolt a lehetősége, hogy elnyerje a halhatatlanságot.  Mivel azonban a Sátán elcsábította, bűnbe esett  Bűne, az eredendő bűn minden emberre ránehezedik.  Az emberek ezért nem szabadok, természetük szerint vétkezniük kell, és nem kerülhetik el a halált, amely a bűn zsoldja. - Isten könyörületességében kegyelmével megváltja őket, de nem minden embert. - Némelyeket kiválaszt, másokat elutasít akaratának kedve szerint.  Isten örök végzése szerint az emberiség

egy része eleve az üdvözülésre hivatott, a másik része pedig örök kárhozatra rendeltetett. - Az ágostoni elv ellentmond az egyház szándékának és érdekének, ezért az egyház enyhítette Ágoston tanítását, és egy közbülső irányt alakított ki.  Isten nem eleve hívta meg vagy vetette el az embert, hanem mindentudása következtében utolsó ítéletét előre tudja. - Minthogy Ágoston egyedül Isten akaratának érvényesülését ismeri el, nagy nehézséget okozott neki, hogy megmagyarázza a rossz keletkezését a világban.  Műveiben néhány helyen úgy írja le a rosszat, mint a jó puszta hiányát, miként a sötétség is csupán a fény hiánya.  Álláspontja erről a kérdésről ingadozó maradt  A történelem és Isten városa: - Ágoston „Az Isten városáról” című művében az emberiség egész történetét leírja a teremtéstől a saját koráig, és ezen túlmenően minden történelem végéig mint egy egyszeri, Isten

akarata alapján lezajló történeti folyamatot ábrázolja. - Úgy gondolta, hogy a hit és hitetlenség harca a világtörténelem tulajdonképpeni tartalma. - Akik kegyelemben részesültek, Isten városát építik, amellyel szemben áll a földi város.  A földi város csak a bukottak számára szükséges rend, és hanyatlásra van ítélve. Az egyház Isten városának képmása és előkészítője, és az az alapzat, amelyből Isten birodalma valamikor felnő. Az egyház Krisztus közössége, amely Isten akarata szerint az üdvösségre meghívottakat összegyűjti, és amelyen kívül nincs üdvösség. Szent Ágoston joggal nevezhető a legnagyobb egyházatyának