Nyelvtanulás | Magyar » Új érettségire felkészítő nyelvtan alapozó

ÚJ ÉRETTSÉGIRE FELKÉSZÍTŐ NYELVTAN ALAPOZÓ I. A magyar nyelv általános jellemzői. A magyar nyelv története Életünknek egyik legfontosabb velejárója a többi emberrel való kapcsolattartás, s ennek egyik fajtája a kommunikáció. A kommunikáció (közlés, közlésfolyamat) során különféle jeleket használhatunk fel. Az emberi kommunikációban részt vevő jeleknek van jónéhány közös sajátosságuk. A legfontosabb jellemzőjük az, hogy az egyik ember üzenni tud velük a másiknak valamit, s ezt általában szándékosan teszi. A jelek használatához az kell, hogy mindkét fél tisztában legyen a jelentésükkel, ezért általában egy egész közösség megállapodik bizonyos jelek használatában. A jelek sokszor nem önmagukban állnak, hanem egy egész jelrendszert alkotnak (pl. a süketnémák jelbeszéde, vagy a KRESZ-táblák rendszere) A legegyetemesebb emberi jelrendszer a nyelv. Ennek elemei a nyelvi jelek (szavak, mondatok). Ma a világon

több mint 3000 nyelven beszélnek az emberek. Ezek egy vagy több alapnyelvből, ősnyelvből jöttek létre (felfogás kérdése). Az egy ősnyelvből kifejlődött utódnyelvek egymással rokonságban vannak, nyelvrokonok. 1. A magyar nyelv az uráli nyelvcsaládba, szűkebben a finnugor nyelvek közé tartozik, míg az európai nyelvek nagy része az indoeurópai nyelvcsaládba. Nyelvrokonainkat láthatod a lenti ágrajzon. Nádasdy Ádám Se kultúra, se történelem [Magyar Narancs, 2003/06/05] Azt tanítja a nyelvtudomány, hogy a magyar finnugor nyelv, vagyis hogy rokona a finn, lapp, észt, vogul, osztják stb. nyelvnek De miért? Talán hasonlít ezekre? A józan hétköznapi megfigyelô számára nem, tessék ránézni egy finn újságra, vagy meghallgatni egy vogul népdalt, egy árva szót sem érteni belôlük. Úgy valóban nem hasonlít, ahogy a német a hollandra, a spanyol a portugálra, a szlovák a lengyelre. Csakhogy ez utóbbi nyelvek sokkal közelebbi rokonai

egymásnak, szétválásuk az utóbbi néhány száz évben, a szemünk láttára zajlott le, és továbbra is kapcsolatban maradtak egymással. A magyar viszont jó másfél évezrede elvált utolsó rokonaitól, a vogultól és az osztjáktól is, és az érintett népek elfelejtették, hogy valaha egy nyelvet beszéltek. Meg az ilyesmivel nem is törôdött senki. Az emberiség meglepôen késôn vette észre ugyanis, hogy a nyelvek változása kétféle. Az egyik a rég ismert, nyilvánvaló változás, mely a kultúrával, életmóddal függ össze, és fôleg a szókincset érinti. Például a kereszténység felvételével minden nyelvben megjelennek e vallás kifejezései, általában a latinból és görögbôl kölcsönvéve, így a görög epískopos -- magyar püspök. A régi kor emberét ez a fajta változás érdekelte: mondjuk úgy osztályozott, hogy vannak keresztény nyelvek, mohamedán nyelvek, pogány nyelvek. Keresztény nyelv volt a latin, a dán, az orosz, de a

kopt is (pedig az sémi nyelv, tehát az arab és héber rokona), meg a magyar is, mert ezeken a nyelveken lehetett misérôl, püspökrôl, szentháromságról beszélni. Ám van a nyelveknek egy másik fajta változása, és az a nyelvésznek sokkal izgalmasabb, mert nem függ semmitôl, nem tükrözi a kultúra változásait, hanem saját belsô törvényeit követi: ez pedig a hangváltozás. Ezt vették észre a 18.-19 század fordulóján, s ekkor kezdték a nyelveket aszerint csoportosítani, hogy milyen hangváltozások történnek bennük. A perzsáról például (amely tipikus mohamedán nyelv, Allahhal, müezzinnel, Koránnal) tisztázták, hogy hangtana és szabályai alapján az indoeurópai (más szóval ``indogermán) nyelvek közé tartozik, rokona a latinnak, dánnak, orosznak, viszont semmi köze a törökhöz, arabhoz, melyekkel pedig ezer kulturális és történelmi szál köti össze (a perzsa írás is az arab betûket használja!). A nyelvtudomány

tulajdonképpen ekkor születik meg, hiszen talál a nyelvben valami olyat, amivel semelyik másik tudomány -történelem, teológia, logika -- nem tud mit kezdeni. Az angol távoli rokona az olasznak, körülbelül olyan távoli, mint a magyar a finnek. Mármost az ôsi angol szavakban azt találjuk, hogy ha a szó d-vel kezdôdik, akkor az olaszban egy hasonló jelentésû szó f-fel kezdôdik: angol do = olasz fare csinálni; angol deer szarvas (régi jelentése: vadállat) = olasz feroce vad; angol dust por = olasz fumo füst (eredetileg mindkettô felhô); angol door ajtó = olasz fuori kint (eredetileg udvar). Elismerem, ez nem valami látványos, de vegyük figyelembe, hogy e két nyelv úgy háromezer éve vált szét -- szép, hogy ennyi közös maradt bennük. És bár a d = f megfelelésre csak maroknyi példa van, ugyanennyi van minden egyes más hangra is, és így a sok megfelelés megszövi a rokonság hálóját. Azt tudomásul kell venni, hogy bizonyos szavak

eltûnnek, kivesznek: adni angolul give, olaszul dare -- akármeddig csûrjük-csavarjuk, ezek sose fognak megfelelni, itt a két nyelv más-más szót használ. A felsorolt angol és olasz szavak nem hasonlítanak egymásra -- de épp ebben rejlik bizonyító erejük, vagyis hogy a d-nek mindig f felel meg, mert ez nem lehet se véletlen, se kulturális hatás. Az nem ellenpélda, hogy az angol doctor olasz megfelelôje dottore, a direct olaszul diretto, a double dupla olaszul doppio, mert tudjuk, hogy ezek a szavak késôn, a középkorban kerültek az angolba. A nyelvrokonság bizonyítéka nem a felszíni hasonlóság, hanem a rendszerszerûen ismétlôdô különbözôség. Annyira így van ez, hogy a nyelvész gyanakvással nézi azokat a szavakat, amelyek nem mutatják a várt különbséget. Például az angol day nap(pali fény) nem lehet rokona az olasz dì nap szónak, éppen mert mindkettô d-vel kezdôdik: az igazi rokon az olasz favilla szikra, íme a d = f megfelelés,

és mindkettô egy eredeti fény, világosság értelmû gyökbôl ered. Az angolt és az olaszt nem szokás így összehasonlítani, mert bôven vannak nyelvemlékek régebbi formájukból: az óangolból egyfelôl, a latinból másfelôl, s azok hasonlósága sokkal feltûnôbb -- ahogy két nôvér hasonlósága feltûnôbb, mint unokáiké. A finnugor nyelvekbôl azonban csak késôi nyelvemlékek vannak: a magyarból a 11, a finnbôl és észtbôl a 16. században, a többibôl még késôbb jelennek meg Így a magyar nyelvtörténész arra kényszerül, hogy rég elszakadt, egymástól igen eltávolodott nyelveket próbáljon meg rokonítani gyér és késôi adatok alapján. S ha ez nem is sikerülhet minden szónál (oly kevés az adat!), azt bátran mondhatjuk, hogy nincs más nyelv vagy nyelvcsoport, mellyel a magyart ugyanilyen elfogadhatóan lehetne rokonítani. A finn szókezdô k-nak általában magyar k- felel meg, de a/o/u elôtt h- lesz belôle, tehát finn kivi =

magyar kô, keri = kéreg, käsi = kéz, de kusi = húgy, kuu = hó(nap), kala = hal. Ez a k/h váltakozás önkényes hangtani szabály, nem indokolható se kultúrával, se történelemmel, éppen ezért rokonsági bizonyíték. Néha a jelentés (kétháromezer év alatt!) eltolódott: a finn kumpua- buggyan magyar megfelelôje hab -- de az angol-olasz rokonításnál ennél cifrábbakat is láttunk. A finn kulttuuri = magyar kultúra persze se nem cáfol, se nem bizonyít semmit. Olyasféle munka a finnugor rokonítás, mint amikor a régész néhány kôbôl kénytelen rekonstruálni a valahai katedrálist. A laikus meg csak nézi: templom? Itt? Azt mondta az iskolában a magyartanárom, hogy a finnmagyar nyelvrokonság tipikus példája a jön a vonat finn megfelelôje: jönnaa vonnaa, ugye hogy hasonlít, csak sajnos a jönnaa a vonat és a vonnaa a jön. Késôbb megtudtam, hogy aljas kitaláció az egész, mert ilyen finn szavak egyáltalán nincsenek. Uráli nyelvcsalád

Finnugor ág Szamojéd ág Finn-permi ág Ugor ág Magyar Nyenyec Enyec Nganaszán Jenyiszej folyó 34665 Jenyiszej alsó folyása 209 Tajmir-fsz. 1278 Permi ág Szölkup Kamasz, Ob középső Karagasz, folyása Kojbál, 3612 Motor, Tajgi † Finn-volgai ág Cseremisz Vogul Osztják Zürjén Votják Mordvin manysi 8400 ÉNySzibéria hanti 22000 ÉNySzibéria komi 497000 ÉK-Eu udmurt 750000 Káma f. erza, moksa 1150000 Moksa f. Lív Finnségi ág Kurland-fsz. 15 Lapp Vót Észt nagyon É 50000 maarahvas 1000000 Vepsze Karjalai Finn Onyega-tó 12000 Tver környékén 131000 suomalainen 5000000 Izsór Szentpétervár környéke 800 Észto.-tól ÉK-re kihalt mari 680000 Vetluga, Volfa, Vjatka f. 2. A nyelvek közötti hasonlóság vizsgálata során nem csak a nyelvrokonságra derülhet fény. A nyelvtipológia aszerint csoportosítja őket, hogy a nyelvtani rendszerükben milyen sajátosságok figyelhetők meg. A többezer éves különélés

során a rokon nyelvek annyira eltávolodtak egymástól, hogy ma már nem feltétlenül tartoznak egy nyelvtípusba. 4 fő nyelvtípus van: 1. izoláló (elszigetelő) nyelvek – szótövek egymás mellé helyezése (pl kínai, angol) 2. agglutináló (ragasztó) nyelvek – szótőhöz ragasztott toldalékokkal fejezik ki a nyelvtani viszonyokat (pl. a magyar) 3. flektáló (hajlító) nyelvek – a szótő megváltoztatásával fejezi ki a nyelvtani viszonyokat (pl. német) 4. poliszintetikus vagy inkorpoláló (bekebelező) nyelvek – egyetlen szóval kifejezni mindent, szómondatok (indián nyelvek egy része, eszkimó) A magyar nyelv tehát az agglutináló (ragasztó) nyelvek közé tartozik. II. A magyar írás Az írás egyezményes grafikai jelek rendszere, vagyis olyan jelrendszer, ami a nyelv vizuális (látható) megjelenítésére szolgál. Hosszú fejlődés eredményeképpen a rajzos ábrákból évezredek során alakult ki a mai írás. Az első írásos emlékek a

Kr e IV évezredből, Mezopotámiából maradtak ránk. A mai értelemben vett ábécé a főníciaiaktól származik. Az eredetileg csak mássalhangzókat tartalmazó írást aztán a görögök fejlesztették valódi betűírássá. Ebből származik többek közt a cirill- és a latin betűs ábécé is. Legrégibb magyar írott emlékeink a hangjelölő székely rovásírással maradtak ránk, de a honfoglalás után a kereszténység felvételével átvettük a latin betűs ábécét is. A székely rovásírás A helyesírás valamely nyelv írásának közmegállapodáson alapuló és közérdekből szabályozott eljárásmódja, illetőleg az ezt tükröző, rögzítő és irányító szabályrendszer. 1. A magyar helyesírás: (HSz 116 szabály) a) betűíró (mert a legkisebb egységei nem szót vagy szótagot rögzítő írásjelek, hanem hangokat jelölő betűk) b) latin betűs (a sajátos magyar betűsor a latin betűkészletből alakult ki) c) hangjelölő (betűi

legtöbbször a szóelemekben valóban kiejtett hangokra utalnak, szemben az olyan írásokkal, melyekben a leírt forma jelentősen eltérhet a kiejtéstől) d) értelemtükröztető (a szóalakokban általában ragaszkodunk a szóelemek feltüntetéséhez; az írásmóddal érzékeltetjük a tulajdonnevek különféle fajtáit; a különírás és egybeírás révén megkülönböztetjük egymástól a szókapcsolatokat és az összetételeket; az összetett szavak elválasztásakor tekintettel vagyunk a szóhatárokra, stb; ez hozzásegít a közölnivalónk pontos kifejezéséhez és gyors felfogásához) 2. A helyesírási alapelvek (HSz 1794 szabály) Helyesírásunk alapelve sokáig kizárólag a kiejtés volt. Hosszas viták után napjainkban valamiféle egyensúlyi helyzet alakult ki: a kiejtés és egyszerűsítés mellett a szóelemző elv játszik fontos szerepet, de egyes kivételes esetekben írásunk ragaszkodik a hagyományokhoz. 1. A kiejtés szerinti írás elve azt

jelenti, hogy a szóelemek (szótövek, képzők, jelek, ragok) írásformáját köznyelvi kiejtésük szerint rögzítjük: láz, fény, húsz, stb. Legnagyobb részük ezt a formáját tartja meg akkor is, ha több szóelemből álló szóalakokba kerül. Bizonyos típusokban azonban a szóelemek kiejtésbeli módosulását az írás is feltünteti. 2. A szóelemző írásmód biztosítja, hogy a toldalékos szavakban mind a szótő, mind a toldalék, az összetett szavakban pedig minden tag világosan felismerhető legyen. Ezért a toldalékos és összetett szavak legnagyobb részében a szóelemeket olyan alakjukban sorakoztatjuk egymás mellé, ahogyan külön-külön ejtve hangzanak: barátság (barát+ság). Néhány esetben azonban kiejtés szerint írjuk: házzal (ház+val). mássalhangzó-törvények: összeolvadás (barátság – t+s=cs) hasonulás – teljes hasonulás – írásban jelölt (házzal – z+v=zz) - írásban nem jelölt (anyja – ny+j=nny) - részleges

hasonulás - képzés helye szerinti (színpad – n+p=mp) - zöngésség szerinti (népdal – p+d=bd) rövidülés (varrt – rr+t=rt) msh-kiesés (mindnyájan – nd+ny=nny) 3. A hagyomány elvét csak néhány esetben követi a helyesírásunk a mai hangjelölési rendszer, a mai kiejtés, ill. szóelemzés rovására, pl a rési családnevekben, az ly-j használatakor. 4. Az egyszerűsítő írásmódot helyesírásunk a többjegyű betűk kettőzésekor és három azonos mássalhangzót jelölő betű találkozásakor alkalmazza. nem locscsan*, hanem loccsan; nem tolllal, hanem tollal 3. Különírás és egybeírás (HSz 95142 szabály) Az összefüggő szövegben egymás után következő szavakat általában egymástól külön írjuk le, hogy az írott szöveg világosan áttekinthető legyen. Ezt az alapszabályt azonban nem alkalmazhatjuk olyankor, ha két vagy több szó összekapcsolódásával keletkezett (azaz összetett) szavakat írunk le. Ezek szoros egységét

ugyanis egybeírással vagy (ennek egyik megoldási módjaként) olykor kötőjeles kapcsolással fejezzük ki. (A kötőjelnek itt egyszersmind tagoló szerepe is van) A különírás és egybeírás fontos kifejezőeszköze helyesírásunknak. Mondatainkban tehát az alkalmi szókapcsolatokat különírjuk (szilárd jellem, autót javít, sok lehetőség, stb), az összetett szavakat viszont egybe (félkész, kéményseprő, jókedv, stb). Ez utóbbi szavak többféleképpen keletkezhettek Az összetett szavak keletkezésének okai: 1. a két szó kapcsolatának együttes jelentése több vagy más, mint a két szóé különkülön – pl: tűzrőlpattant mennyecske, de: tűzről pattant szikra; földönfutó (=szegény) ember, de: földön futó bogár 2. ha rag nélkül állnak együtt az egyébként raggal jelölt szókapcsolat elemei – pl kéményseprő de: kéményt seprő, napsugár de: a nap sugara Az összetett szavak fajtái: 1. Az alárendelő összetett szavak Azokat az

összetett szavakat nevezzük alárendelő összetett szavaknak, amelyek két tagja között nyelvtani (szintagmatikus) viszony van, magyarul ami egy alárendelő szószerkezetté átalakítható. pl. munkavállaló  munkát vállaló munkatárs  munkában társ ágrólszakadt (ember)  ágról szakadt (alma) stb. Olyan típusú alárendelésről beszélünk, amilyen szószerkezetté az összetett szó átalakítható. Más mód a típus megállapítása: az utótaggal rákérdezek az alárendelt tagra, és a kérdőszó jelzi számomra, hogy milyen típusú az alárendelés. pl. munkavállaló  Mit vállaló?  Munkát vállaló.  tárgyi alárendelés munkatárs Miben társ? Hol társ? Munkában társ.  határozói al ágrólszakadt  Honnan szakadt?  Az ágról szakadt.  határozói al hófödte  Mi födte?  A hó födte.  alanyi alárendelés halványlila  Milyen lila?  *Halvány lila  jelzős alárendelés stb. Ezek szerint az

alárendelő összetett szavak lehetnek: i. alanyos alárendelő összetett szavak pl: dércsípte, napsütötte ii. tárgyas alárendelő összetett szavak, pl: egyetért, jótáll, autómentő iii. határozós alárendelő összetett szavak, pl: napraforgó, áldozatkész, tökkelütött, szélvédett, ökölvívás iv. jelzős alárendelő összetett szavak, pl: sötétkék, rigófészek, háromszög, öttusa, barátfüle, gyapjúsál, stb. v. jelentéssűrítő alárendelő összetett szavak (bonyolultabb jelentésük visszaadása, nem lehet egy szószerkezetbe belesűríteni) pl.: vámvizsgálat  vámnál történő, vámmal kapcsolatos vizsgálat hófehér  a hóhoz hasonlóan fehér, fehér, mint a hó hamutálca  a hamut tároló tálca Az alárendelő összetett szavak lehetnek jelöltek, vagy jelöletlenek, az alapján, hogy tartalmazzák-e hangalakjukban a típusukra jellemző ragot, esetleg jelet: jelölt: ágrólszakadt, semmittevés, bolondokháza, napraforgó

jelöletlen: munkavállalás, ökölvívás, szélvédett, napsütötte, háromszög 2. A mellérendelő összetett szavak Azokat az összetett szavakat nevezzük mellérendelő összetett szavaknak, amelyek tagjai között semmilyen alá-fölé rendeltség nincs, teljesen egyenrangúak, leginkább egymással azonos szinten álló mondatrészekké alakíthatóak át (esetleg mellérendelő szóösszetételekké). Ha az egymásnak mellérendeltek tagok együttese már mást jelent, mint azok külön-külön, vagy egyszerűen csak összeforrtak a gyakori együttes használat miatt, mellérendelő összetett szavakról beszélünk. pl.: süt-főz, írás-olvasás, sírva-nevetve, búbánat, árvíz, rúgkapál 3. Ikerszók Annyiban mások, mint a mellérendelő összetett szavak, hogy két tagjuk közül csak az egyik értelmes önmagában is, a másik annak csak hangalakjában módosult változata. pl.: icipici, izgő-mozgó, irul-pirul, gizgaz, stb 4. Szóismétlések Egy szó

változás nélküli megismétlésével keletkezett összetett szavak. pl.: más-más, néha-néha, messze-messze, sok-sok, stb Helyesírási problémák - A szóismétlések írása: az alkalmilag megismételt szavak közé vesszőt teszünk (pl. fiam, fiam), a szókettőzéssel keletkezett összetett szavakat azonban kötőjellel írjuk. Pl: egy-egy (=néhány), néha-néha (=nagy ritkán), már-már (=majdnem, szinte). Különírjuk egymástól ugyanannak a szónak különböző toldalékokkal ellátott változatait (szemtől szembe, háztól házig, várva várt), kötőjellel viszont akkor, ha az egyik tagjuk nem él önállóan (örökkön-örökké, köröskörül, unos-untalan, stb). - a mellérendelő összetételek írása: ha az egymásnak mellérendelt tagok együttese mást jelent, mint azok külön-külön, de még mindkét tag felveszi a toldalékokat, akkor az összetétel laza, ezért elemeit kötőjellel kapcsoljuk össze: süt-főz (sütni-főzni, sütnek-főznek,

sütés-főzés), ég-föld (eget.földet, égre-földre), több-kevesebb (többé-kevésbé), stb. Akkor is kötőjellel kapcsoljuk a tagokat egymáshoz, ha toldalék nélküli formájuk nem él összetételként: apraja-nagyja (nincs *apró-nagy), orránszáján (nincs orr-száj), testi-lelki (nincs test-lélek), stb. A már teljesen összeforrott, ezért csak a második tagjukon toldalékolt mellérendelő összetett szavakat egybeírjuk, pl.: rúgkapál (rúgkapált, rúgkapáló), búbánat (búbánatos, búbánata), árvíz (árvíztől), hadsereg (hadseregben), stb. - az ikerszók helyesírása: ugyanolyan elv szerint, mint a mellérendelő összetett szavaké, vagyis: irul-pirul (irult-pirult), izeg-mozog (izgő-mozgó), ímmel-ámmal; DE: csigabiga (csigabigák), mendemonda (mendemondák), limlom (limlomot), stb. - alárendelő összetételek helyesírása: i. Az alanyos, minőség- és mennyiségjelzős viszonyban az összetételek jelöletlenek, mert az alanynak és a

mennyiség-és minőségjelzőnek nincs ragja. Ezeket egybeírjuk, , ha együttes jelentésük más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege, pl.: lélekszakadva, agyafúrt, hidegvérű, forgószél, ezermester, stb - - (A kialakult szokást megtartva egybeírunk néhány olyan összetételt is, ahol nem történt változás: dércsípte, napsütötte, szúette, fiatalkorú, légiposta, egynapi, ötéves, stb.) 1. A színárnyalatot kifejező melléknévi jelzőt egybeírjuk a színt jelölő melléknevekkel, pl.: halványlila, mélykék, stb, kivéve, ha valamelyik tagja összetett szó:pl. sötét rózsaszín) 2. Az –ó/-ő képzős folyamatos melléknévi igeneveket tartalmazó összetételeket egybeírjuk, ha együttes jelentésük más, mint a két tag összege, pl.: védőnő, ivóvíz, költőpénz, hálószoba, stb., kivéve, ha ezek valamelyik tagja összetett szó (pl. összekötő híd); néha az ilyeneket is egybeírjuk a kialakult szokás szerint

(forgószínpad, javítóműhely, vendéglátóipar) ii. A tárgyas, határozós és birtokos jelzős kapcsolatokban beszélhetünk jelöltségről és jelöletlenségről; azok jelöltek, amelyekben a tagok közti viszonyt rag mutatja. A jelölt kapcsolatokat egybeírjuk, ha tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege, pl.: egyetért (=azonos véleményen van), ágrólszakadt (=szegény), istennyila (=villám). A jelöletlen összetételek tagjait mindig egybeírjuk, pl.: munkavállaló, alvázvédő, ökölvívás, munkatárs, helységnévtár, rigófészek, iskolaorvos, stb. iii. A jelentéstömörítő összetételeket mindig egybeírjuk a kettőnél több szóból alakult, ún. többszörös összetételek helyesírása A két egyszerű közszóból alakult összetételeket egybeírjuk, akármilyen hosszúak is, pl.: teljesítménynövekedés, matematikatanítás. A kettőnél több szóból alakult összetételeket hat szótagos

hosszúságig szintén egybeírjuk, a hat szótagnál hosszabbakat azonban kötőjellel választjuk el a két fő összetételi tag határán, pl.: rendőrjárőr, cseppkőbarlang, csapatzászló-avatás, könyvritkaság-gyűjtemény. A szótagszámlálás szabályai:  szótagszámon az összetett szó jel és rag nélküli alakját kell érteni, a képző tehát beleszámít a számlálásba.  az igekötők közül csak a két- vagy többszótagúakat tekintjük külön összetételi tagnak, pl.: befogadóképesség, DE: előadó-művészet. A mozgószabályok i. ha egy kötőjellel már tagolt szóhoz újabb, szintén kötőjellel kapcsolandó utótag járul, az első kötőjelet kihagyjuk, vagyis az eredetileg kötőjelezett részt az új alakultban egybeírjuk: anyagcsere-vizsgálat + kérés  anyagcserevizsgálat-kérés kerekasztal-konferencia + rendezés  kerekasztalkonferencia-rendezés ii. ha egy különírt szókapcsolat olyan utótagot kap, amely az egészhez

járul, az egyébként különírandó előtagot az új alakulatban egybeírjuk, s ehhez kapcsoljuk kötőjellel az utótagot. hajlított bútor + gyár  hajlítottbútor-gyár házi feladat + készítés  házifeladat-készítés III. iii. két azonos utótagú összetétel különböző előtagja gyakran lép egymással mellérendelő kapcsolatba. Az ilyen szerkezetű előtagot különírjuk az utótagtól, és elemei közé kötőjelet teszünk nyomásdiagram, térfogatdiagram  nyomás-térfogat diagram ajakhang, foghang  ajak-fog hang Az igekötős igék helyesírása nyelvtani alapismeretek a. SZÓFAJOK i. Az ige Az ige cselekvést, történést vagy állapotváltozást kifejező szó. Az ige a mondatban mindig állítmány. Az ige toldalékai időre, módra, számra és személyre, a cselekvés tárgyra irányultságára (határozott v. tárgyas, általános v. alanyi) utalnak ii. A főnév A főnév élőlényt, élettelen tárgyt, gondolati és elvont dolgot

jelöl. Bármilyen mondatrész szerepét betöltheti. A főnévhez ragokat, jeleket és képzőket is kapcsolhatunk. - konkrét és elvont - köznév és tulajdonnév iii. A melléknév A melléknév személyek, tárgyak, dolgok tulajdonságát kifejező alapszófaj. A melléknevek többsége fokozható A mondatban állítmányi, jelzői és határozói szerepet tölthetnek be. iv. A számnév A számnév személyek, dolgok, tárgyak mennyiségét vagy a sorban elfoglalt helyét megnevező alapszófaj. Korlátozottan toldalékolható, a mondatban leggyakrabban állítmány, jelző és határozó szerepét töltheti be. - tőszámnév, törtszámnév és sorszámnév v. A névmás A névmásokat egy másik szófaj (főnév, melléknév, számnév, határozószó) szerepében használhatjuk. A névmásoknak nincs tartalmas fogalmi jelentésük, azt a szövegben nyerik el. Fontos szerepük van a szövegösszefüggés megteremtésében, utalóelemek lehetnek a szövegben vi. A

határozószó A határozószók valamilyen határozói viszonyt jelölnek (pl. a cselekvés helyét, idejét, módját). A mondatban mindig határozói szerepet töltenek be, csak korlátozottan toldalékolható. vii. Az igenevek Az igenevek egyszerre két szófaj tulajdonságait hordozzák magukon: - igei és főnévi (főnévi igenév) – A cselekvést és a történést elvontan fogalomként nevezi meg. (-ni képzős) Ragozható - igei és melléknévi (melléknévi igenév) – A cselekvést és a történést tulajdonságként, minősítésként nevezi meg. Folyamatos (-ó/-ő képzős), befejezett (-t/-tt képzős) és beálló (-andó/-endő képzős) - igei és határozószói (határozói igenév) – Egy másik cselekvés, történés, dolog vagy személy körülményeit nevezi meg. Nem toldalékolhatók, és a mondatban csak határozók lehetnek. (-va/-ve/-ván/-vén)