Gazdasági Ismeretek | Európai Unió » Mucsi Erika - Az Európai Unió és a Mercosur kapcsolatrendszerének alakulása az újregionalizmus keretében

Budapesti gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar Nemzetközi Kommunikáció Szak Nappali Tagozat Európai üzleti tanulmányok szakirány Az Európai Unió és a Mercosur kapcsolatrendszerének alakulása az újregionalizmus keretében Készítette: Mucsi Erika Budapest 2005. 1 Tartalomjegyzék A dél-amerikai újregionalizmus alapvető jellemzői a nyolcvanas évek kezdetétől . 3 Bevezetés . 3 A hagyományos és az úregionalizmus rövid összehasonlítása a második világháborút követően . 3 Az újregionalizmus . 4 A latin-amerikai regionalizmus sajátosságai . 5 Latin-Amerika az 1990-es évtizedben, az integrációs törekvések új lendülete . 8 EU-Latin-Amerika kapcsolatok a 21. század küszöbén 9 Új kihívások . 10 Az együttműködés új lendülete . 10 Az EU és a Latin-amerikai országok. 11 Az EU politikájának kiterjesztése a MERCOSUR-ra . 12 Utómunkálatok . 13 II. MERCOSUR – EURÓPAI UNIÓ 14 A MERCOSUR létrehozása és

külpolitikája . 14 A MERCOSUR külpolitikája . 15 Az ALCA és az EU egyezmény . 16 A tárgyalások folyamata és lényegi tartalma . 20 Az EU-MERCOSUR tárgyalássorozat 1992 és 2003 között . 21 A Kilencedik és a Tizedik forduló során tett előrelépések . 24 A MERCOSUR és potenciális partnerei . 30 Kereskedelempolitika a 90-es években . 33 A MERCOSUR eddigi eredményeinek mérlege . 36 A megállapodásból származó előnyök és az azt hátráltató konfliktusok forrásai . 38 Általános helyzetelemzés . 38 Az előnyök és konfliktusok természete az EU-MERCOSUR esetében . 39 A legfontosabb előnyök és konfliktusok: a közvetlen külföldi befektetések és a mezőgazdaság. 40 A tárgyalások perspektívái és a jövőbeni egyezmény . 43 Milyen stratégát kellene alkalmaznia a MERCOSUR-nak? . 44 Az EU-MERCOSUR megállapodás Magyarországot érintő része . 49 Mellékletek . 49 Felhasznált irodalom . 55 2 A dél-amerikai újregionalizmus alapvető

jellemzői a nyolcvanas évek kezdetétől Bevezetés Dolgozatomban a nemzetközi gazdaság olyan irányzatait fogom megvizsgálni, melyek jelentős hatást gyakorolnak a világgazdasági és világpolitikai áramlatoknak erősen kitett országokra, így az amerikai kontinens országaira is. Tanulmányaim során mindig is felkeltették érdeklődésemet azoknak a fejlődő országoknak a helyzete, melyek sokszor azért nem tudnak kitörni az elmaradottak sorából, mert ez a világ valamely gazdasági nagyhatalmának nem állt érdekében vagy, mert távol estek a fejlődési centrumoktól stb. E tekintetben a latin-amerikai országok helyzete sajátosnak nevezhető, lévén olyan területről szó, melyek a gyarmati sorból való felemelkedés után is csak nagy nehézségek árán tudták elkezdeni a felzárkózási folyamatot. Nem beszélve arról, hogy ez az út is számos nehézségeket tartogatott számukra, és a kedvező periódusokat követően rendre mély gazdasági

depressziók vetették vissza a fejlődésüket. Dolgozatom elemzése elsősorban a MERCOSUR-ra fog kiterjedni, mely maga is az újregionalizmus szülötte. Majd az Európai Unióval jelenleg is folyamatban lévő tárgyalássorozat kerül bemutatásra. Választ keresek arra a kérdésre, hogy vajon mi motiválja az EU-t ezen megállapodás megkötésére. Valamint, mivel 2004. május elseje óta Magyarország is az Európai Unió tagja, az EUMERCOSUR megállapodás hazánkat érintő részeire is ki fogok térni A hagyományos és az újregionalizmus rövid összehasonlítása a második világháborút követően Míg a “régi” regionalizmus a hidegháború bipoláris légkörében formálódott, az “újat” már a globalizáció által mozgatott multipoláris világrend hívta életre. Összehasonlításképpen, míg a régi regionalizmus felülről irányított folyamat volt, addig az új már az átalakulóban levő régiók országainak sokkal inkább önkéntes

próbálkozása, melynek keretében a résztvevők az új világméretű kihívásokra keresve a választ kénytelenek az 3 együttműködés útjára lépni. A régi regionalizmus sajátos céljai, leginkább biztonságpolitikai és gazdasági célok, az új pedig egy kimerítő szociális és többdimenziós folyamat eredménye. A régi szereplői kizárólagosan a nemzetállamok voltak, az új folyamatban, mely egy világméretű strukturális átalakulást eredményez, más néven a globalizáció részét képezi, nagy számmal szerepelnek nem állami formátumú résztvevők. Mivel a globalizáció és a regionalizmus eltérő tulajdonságokkal rendelkező területeken is jelen vannak, így beszélhetünk különböző típusú regionalizmusról. A latin-amerikai újregionalizmus meglehetősen különbözik az európaitól, azzal együtt, hogy a kontinensen is szembetűnő eltérés figyelhető meg pl. a NAFTA és a MERCOSUR fejlődése között A latin-amerikai

szubregionalizmus a pánamerikai regionalizmussal vetélkedő tradíciót képviselt, amely a latin-amerikai egység „bolívari víziójából” és a CALVO-doktrínából 1 táplálkozott. Legmarkánsabban az 1960-70-es évek észak-déli szembenállása keretében jelentkezett, olyan zárt integrációs sémák formájában, amelyek az importhelyettesítő iparosítás szubregionális kiterjesztésére irányultak. Az ENSZ Latin-amerikai Gazdasági Bizottsága (CEPAL) is a szubregionális integrációt szorgalmazta. Vámuniós sémát ajánlott, öt alapelvvel, melyek a „zárt regionalizmus” keretébe illeszkednek: - A belső vámok és egyéb korlátok felszámolása. - Magas közös külső vám (TEC), amely megóvja a szubrégió iparát a kívülállók versenyétől. - Vámlebontási engedmények a fejletlenebb tagoknak, hogy megszilárdíthassák növendékiparukat. - Az intrakereskedelemi szaldók egymás közti klíringje. - Az extraregionális export

ösztönzése. Az újregionalizmus Az újregionalizmus gyakorlati megnyilvánulása a kereskedelmi egyezmények bonyolult rendszere. Az egyezmények különböző fajtái: 1.) kétoldalú egyezmények (pl USA-Izrael, Ausztrália-Új Zéland) 1 Az 1868-as Calvo-doktrína szerint a latin-amerikai államokat semmivel sem terheli több kötelezettség a külföldiekkel szemben, mint amennyivel a hazaiaknak tartoznak hasonló esetekben, saját törvényeik értelmében. A külföldiekkel (köztük az európai és észak-amerikai befektetőkkel) felmerülő jogvitákban csakis a nemzeti bíróságok járhatnak el, és nemzetközi joghatóság nem fogadható el. A külföldiek a helyi jogorvoslati lehetőségek kimerítése után sem tarthatnak igényt hazájuk diplomáciai védelmére (Rodríguez, Low, Kotschwar, 391. old Bachand, 5 old) 4 2.) regionális egyezmények (MERCOSUR, NAFTA) 3.) országcsoportok közötti egyezmények (MERCOSUR-Andeszi Közösség, MERCOSUR-EU)

2001-ig a GATT majd a WTO 220 regionális egyezmény bejegyzési kérvényét fogadta, amelyek közül jelenleg 130 működik. A legnagyobb integrációs hullám 1990 és 2000 között kerítette hatalmába a világ országait, a jelenleg is aktív regionális egyezményekből 90-et 1995 után jegyeztek be. A WTO jelenlegi tagjainak mindegyike tagja valamilyen regionális együttműködésnek is. A 90-es évek folyamán Latin-Amerikában több mint 14 megállapodást írtak alá, és a 2000-es évben is legalább 14 érvényben lévő szabadkereskedelmi megállapodást tudhat magának a kontinens. Ezek az egyezmények a kereskedelem technikai korlátainak a lebontását is célul tűzték ki, foglalkoznak az egészségügyi és növény-egészségügyi normákkal, a befektetések szabályozásával, a szolgáltatások kereskedelmével, a szellemi tulajdonjog szabályozásával, a versenypolitikával, és bizonyos vitarendezési fórumok és intézmények felállításával. A

latin-amerikai regionalizmus sajátosságai A nyolcvanas évek második felétől a regionális integrációs törekvések megjelenése és felerősödése jellemezte a nemzetközi színteret. Ez a folyamat különösen erősen és eltérő formákban figyelhető meg a latin amerikai régióban. William Wallace nyomán, a regionális integráción a következő értendő: ”intenzív és nagyszámú interakciók megteremtése és fenntartása a korábban autonóm államok között”. A regionális integráció így szólván egy hosszú távú együttműködési folyamat az adott régió országai között, bármilyen területen, habár a legtöbb esetben leginkább a gazdasági kapcsolatokra terjed ki, a politikai és szociális kérdések kevésbé fontos részét képezik a kooperációnak. Ezek inkább az integrációs folyamat egy magasabb szintjén jelennek meg A latin amerikai újregionalizmus eredete világviszonylatban is jelentős tényezők megváltozására vezethető

vissza, melyek alapjaiban formálták át a nemzetközi gazdaságpolitikai struktúrákat, és természetesen a helyi viszonyokat is, ezzel, speciális jellemzőkkel ruházva fel a kontinensen kibontakozó regionális együttműködést. E tényezők 5 közül a gazdaságban a két olajválságot (1973-74, 1978-79) követő adósságválságot, és a globalizációt, a politikában pedig a hidegháború befejezését kell megemlíteni. A két olajválságot követő adósságválság halálra ítélte az állami szektor nagyberuházásain nyugvó importhelyettesítő modellt. Miután 1982-ben Mexikó bejelentette, hogy nem tudja hiteleit törleszteni, a bankok leállították a Latin-Amerikának nyújtott hiteleiket. A kialakult helyzetre kerestek megoldást az 1989-es „washingtoni konszenzus” keretében. Az ideológiai „konvergenciát” elősegítette a hidegháború vége: a kommunista rendszerek összeomlását Latin-Amerikában az etatista gazdasági modellek

általános bukásaként fogták föl. A „washingtoni konszenzus” (WC) reformelvei közül a latin-amerikaiak a könnyebben megvalósíthatókra (kereskedelmi-beruházási liberalizáció, privatizáció, költségvetési fegyelem) koncentráltak. A többi elv háttérbe szorulásával a WC olyan „standard” liberalizációs felfogás szimbólumává vált, amely a piac erőire bízza a szerkezeti kiigazítást. A reformállamok mindenesetre visszailleszkedtek a nemzetközi munkamegosztásba, és ismét az exportot próbálták növekedésük motorjává tenni. A növekedéshez szükséges tőkevonzás érdekében a latin-amerikai államok a 90-es években egyre többet adtak föl gazdasági szuverenitásukból, és a CALVO-doktrína tradíciója gyorsan erodálódott. Ráadásul a szubregionalizmus másik összetevője, a kontinensen kívüli támaszkeresés lehetősége is beszűkült a szovjet szuperhatalom összeomlásával és a tercermundizmus leáldozásával. Ez

annak ellenére így volt, hogy az Európai Közösség (EK) a közép-amerikai konfliktusok internacionalizálódása nyomán a „Contadorai Csoportnak” 2 nyújtott támogatásával politikailag is megjelent a szubkontinensen. Ebből az együttműködésből nőtt ki a latinamerikai államok laza külpolitikai koordinációs fóruma, a Riói Csoport, valamint az európailatin-amerikai „interregionális párbeszéd” intézménye is A latin-amerikai regionalizmus öt egyedi jellemvonása A latin-amerikai regionalizmus olyan egyedi jellegzetességekkel is rendelkezik, ami a világ más részeire nem érvényes. Összességében öt ilyen egyedi jellemvonást lehet megemlíteni 1. Diverzitás Az egyes latin-amerikai integrációkat az elérni kívánt célok, az intézményrendszer vagy az állami részvétel mértéke szerint különböző csoportokba sorolhatjuk. Az ALADI, a NAFTA vagy a jövőbeni ALCA célja a szabadkereskedelmi övezet kialakítása, az Andoki

Közösség 2 Contadorai Csoport: 6 tagjai a vámunió megvalósítására törekszenek, míg az MCCA, a CARICOM vagy a MERCOSUR már az európaihoz hasonló közös piacot próbál kialakítani. 2. Többoldalú elkötelezettség Szintén egyedi jellegzetessége a latin-amerikai régiónak, hogy a térség egyes országai több regionális integrációban is részt vesznek. Kuba kivételével, minden amerikai állam legalább két integráció tagja, de vannak olyan esetek is, amikor egy-egy ország akár négy vagy öt együttműködésben is szerepel. A csendes óceán partján fekvő országok még APEC-tagsággal is bírnak. Az, hogy egyszerre több integrációnak is részesei, tovább bonyolítja a helyzetet, ugyanakkor, nagymértékben hozzájárul a kereskedelmet és a tőkeáramlást akadályozó korlátozások gyorsabb és hatékonyabb lebontásához. 3. Központi támogatás E régió esetében az integrációs törekvések egyértelműen központi indíttatásúak,

azaz az egyes kormányok szorgalmazták és szorgalmazzák továbbra is, az egyre szorosabb együttműködést, míg a piaci folyamatok szerepe korlátozottabb. 4. A vállalati szféra támogatása A központi kormányzatok mellett kiemelkedő szerep jut a privát szférának is, azaz elmondhatjuk, hogy a vállalati szektor szereplői is aktívan támogatják az integrációs törekvéseket. Ez a törekvés nagyban hozzájárult az áruforgalom és a külföldi tőkebefektetések gyors ütemű bővüléséhez, ami legerősebben a MERCOSUR-tagoknál figyelhető meg. 5. Nyílt regionalizmus Latin-Amerikában a kilencvenes évek folyamán kialakult nyílt regionalizmus, bár a multilateralizmussal összeegyeztethető, mégis, mint a következőkben látni fogjuk, számos egyediséggel rendelkezik. Az együttműködés fokozásával a tagországok olyan célokra törekszenek, mint a régión belüli együttműködés fokozása, a piacok szelektív megnyitása, az intézményi alap

megerősítése, valamint a központi és magánszféra részvételének fokozása a döntéshozatali folyamatokban. A latin-amerikai nyílt regionalizmusnak nem célja a multilateralizmus további erősítése, csak annak kiegészítésére törekszik. 7 Természetesen nem hagyható figyelmen kívül az egyes kereskedelmi blokkok önvédelmi jellege, az újregionalizmus mégsem tekinthető a multilateralizmust hátráltató folyamatnak. Tény, hogy a helyi érdekek nem mindig egyeztethetők össze a mulitlaterálisokkal, azonban nem állíthatjuk, hogy az újregionalizmus, főleg az amerikai kontinensen végbemenő változata, a nagy gazdasági hatalmak köré csoportosuló, kis, protekcionista kereskedelmi blokkok sokaságának létrejöttét segítette volna elő. Ennél sokkal aggasztóbb az a tény, hogy az egyes integrációk nem tudták beváltani a hozzájuk fűzött reményeket, elsősorban a jólét növekedése és a társadalmi egyenlőtlenségek visszaszorítása

terén. Ezen a téren a történelmi perspektíva továbbra is meglehetősen korlátozott, mivel mindössze egy évtizedes múltra tekinthetünk vissza, és a statisztikák jelenleg nem elegendők ahhoz, hogy a latin-amerikai regionalizmus fejlődésével és hatásaival kapcsolatos következtetéseket vonhassunk le. Latin-Amerika az 1990-es évtizedben, az integrációs törekvések új lendülete A 90-es évek folyamán, amikor a globalizáció hatásai kiteljesedtek a nemzetközi piacokon, a latin-amerikai országok nagy része a piaci mechanizmusokra összpontosító gazdasági reformokba kezdett. Meg voltak győződve arról, hogy a politikai rendszer megváltoztatása kedvező hatással lesz a gazdasági növekedésre is. E kezdeményezés keretében kerestek megoldásokat, az 1980-as ún. „elvesztegetett évtized” meglehetősen kiábrándító eredményeire. Az általuk preferált „nyitott regionalizmusnak” számos előzménye akadt a világ minden részén. A

kilencvenes évek kezdetén, az Európai Unióban nagy volt az igény az integrációs folyamat mélyítésére (Egységes Piac létrejötte, 1992), és ekkorra tehető a NAFTA (Kanada, Mexikó, USA) egyezményének megszilárdítása is. Az Egyesült Államok 1990-es Összamerikai Kezdeményezése volt az első lépés egy, a nyugati féltekén létrehozandó szabadkereskedelmi övezet irányába. Bár még kétséges volt, hogy a fejlődő országok közötti preferenciális megállapodások képesek-e ugyanolyan előnyökkel szolgálni, mint amelyek a fejlett országokat foglalják magukba. A fő különbség a jelenlegi latin-amerikai regionális törekvések és a 80-as éveket megelőző kezdeményezések között, hogy korábban az integrációval egy kiterjedt és protekcionista piacot kívántak létrehozni, az exportorientált és az importhelyettesítésen alapuló ipar segítségével, melytől a gazdasági hatékonyságot remélték. Napjainkban viszont igyekeznek hasznot

húzni a méretgazdaságosságból, 8 ugyanakkor alacsony szinten tartani a többi országgal szemben támasztott kereskedelmi korlátokat. Következésképpen, a latin-amerikai vám és nem vámjellegű korlátozások jelentősen csökkentek az elmúlt évtizedben. Míg a 80-as évek folyamán a vámok meghaladták a 40%-ot, addig a 90-es évekre 12%-ra zsugorodtak. Napjainkra a kereskedelmi blokkok száma megsokszorozódott, a WTO-tagok szinte mindegyike tagja valamilyen kereskedelmi megállapodásnak. Így, az 1993-as év végére, a GATT-tagok közül csak Japán és Hong Kong nem tartozott egyetlen kereskedelmi blokkba sem. Kína és Tajvan, amelyek akkor még nem voltak tagok, szintén kivételt képeztek 1994 novemberében az APEC, nyilatkozatában célul tűzte ki a szabadkereskedelmi övezet felállítását 2020-ig. A jelenlegi elméletek szerint azzal, hogy az országok elhatározzák, hogy belépnek egy kereskedelmi blokkba, egyben döntenek vámjaik

csökkentéséről (vagy más szóval hajlandóak elfogadni bármely más ország belépését, mely teljesíteni tudja az alapítók által megjelölt belépési feltételeket) ezért a megállapodást nevezhetjük „nyílt regionalizmusnak” is, mely pozitív eredményt jelent az egész világ számára, habár a multilaterális liberalizációnál kevésbé hatékony. Az, hogy milyen mértékben járul hozzá az ezen új módozat keretében kötött regionális megállapodás a tagok gazdasági növekedéséhez, egyelőre megválaszolatlan kérdés és nagyban függ az egyes esetek sajátosságaitól is. EU-Latin-Amerika kapcsolatok a 21. század küszöbén Az Európai Unió politikai és gazdasági célkitűzései nemzetközi szinten a világ többi részével való együttműködést szorgalmazzák. A Latin-Amerikával 1992-ben, Rióban elkezdett együttműködési folyamat is ennek a célrendszernek a része, melynek alapjai az olyan közös értékek és prioritások, mint

a béke és a biztonság támogatása, a demokratikus átalakulás támogatása vagy az emberi jogok védelme. A Bizottság szerint az európai tapasztalat mintaként szolgálhat a latin-amerikai térség számára, olyan területeken, mint a plurális demokrácia, a gazdasági integráció, a kulturális és kereskedelmi irányítás egy meglehetősen sokszínű kulturális és nyelvi környezetben. A Bizottság kétoldalú együttműködést szorgalmaz az EU és Latin-Amerika között a multilateralizmus, a regionális integráció és a szociális kohézió alapján. 9 A Bizottság hangsúlyozza az együttműködés megerősítésének szükségességét a kérdéses régióval, ugyanakkor figyelembe veszi az új kihívásokat és a globalizáció támasztotta helyzetet. Az együttműködés kiemelt részét jelenti a politikai, stratégiai, gazdasági és kereskedelmi kérdések területe. A Bizottság örömmel fogadta a latin-amerikai térség által produkált

előrelépést a belügyek, valamint a világgazdaságba és világpolitikába való beilleszkedés területén. Új kihívások A Bizottság ugyanakkor tisztában van vele, hogy folyamatos erőfeszítésekre van szükség az új kihívások kezeléséhez, olyanokhoz, mint: - a demokrácia megerősítése - a világgazdaságba való problémamentes beilleszkedés - a regionális integrációs folyamatok támogatása - a javak igazságosabb elosztása, ami stabil makrogazdasági környezetet követel - iparfejlesztés a fenntartható fejlődés keretében - emberi erőforrás-fejlesztés kiemelt szerepe Ezzel párhuzamosan a Bizottság közös fellépést szorgalmaz a globalizáció negatív hatásainak ellensúlyozására, mellyel mindkét régiónak szembe kell néznie. Az együttműködés új lendülete Az EU-Latin-Amerika kapcsolatok folyamata három fázisra bontható. Kezdetben nem több mint fejlesztési segélyezés, amit a gazdasági partnerség követett, ami

elvezetett a jelenlegi állapothoz, amit a regionális megközelítés jellemez, a kapcsolatok a demokrácián és az emberi jogok tiszteletben tartásán alapulnak. Végső célként a felek a közös piac felállítását tűzték ki. A Bizottság meg kívánja erősíteni latin-amerikai stratégiáját, egy olyan dialógus keretében, ami három kiemelt területre koncentrál: stratégiai partnerség felállítása, fenntartható fejlődés, és a civiltársadalom bevonása. A stratégiai partnerség célja, hogy megerősítse a partner szerepét a nemzetközi porondon, a jelenlegi megosztott világban. Az EU és Latin-Amerika osztozik abban, hogy egy olyan 10 nemzetközi rendszer jöjjön létre, melynek alapja a multilateralizmus, és amelyet egyetemes szabályok szerint kormányoznak. Így az együttműködés mindkét fél érdeke Prioritások: - szervezeti: az ENSZ szervezeti rendszerének megreformálása, konfliktusmegelőzésiés kezelési mechanizmusok kialakítása,

- törvényhozás és végrehajtás: tömegpusztító fegyverek terjedése elleni fellépés, migráció, illegális kereskedelem kezelése, - közös értékek terjesztése: emberi jogok, demokrácia, fenntartható fejlődés, pénzügyi stabilitás és társadalmi igazságosság. A gazdasági és kereskedelmi együttműködés megerősítésének célja, hogy elősegítsék mindkét fél gazdaságának problémamentes működését a jelenlegi világgazdasági struktúrában, tiszteletben tartva a környezetvédelem és a társadalmi problémák kezelésének szabályait. Ennek eléréséhez a következő területeken szükséges az előrelépés: - a piacok és a regionális integráció továbbfejlesztése a hazai kereslet kielégítése végett, - a pénzügyi folyamatok stabilitása, - fenntartható fejlődés biztosítása, amihez elengedhetetlenül fontos a stabilitás, az átláthatóság, és az előreláthatóság, - a régió országaival a GSP keretein belül a

kereskedelem továbbfejlesztése, Mexikó és a Mercosur/Chile kivételével, mert velük külön kereskedelmi megállapodás van érvényben. http://www.europaeuint/scadplus/leg/en/lvb/r14004htm Az EU és a Latin-amerikai országok Az EU és Latin-Amerika közötti kapcsolat két területre bontható. Az egyik, amely alaposabban bemutatásra fog kerülni, a Riói Csoporttal fenntartott politikai dialógus. Ez egy meglehetősen pozitívnak mutatkozó együttműködés, melynek alapjait az 1995-ös stratégia keretében rakták le. Ez a folyamat nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy jelenleg az EU-ból érkezik a legtöbb fejlesztési segély, a térségbe érkezők kb. 60%-a, és az EU a régió második legfontosabb kereskedelmi partnere és befektetője is. Az EU és Chile között fennálló viszony az 1996-os együttműködési keretegyezményen alapszik. 2002 novemberében aláírtak egy társulási egyezményt, és 2003 februárja óta 11 átmeneti hatállyal néhány

a kereskedelemre és intézményi keretekre vonatkozó előirányzat is hatályba lépett. A MERCOSUR-kapcsolatok alapja az 1995 decemberében aláírt interregionális együttműködési keretegyezmény (lásd: Mellékletek), amely 1999. július 1-jén lépett hatályba Legfőbb célkitűzései a politikai párbeszéd továbbfejlesztése, az együttműködés fokozása, és egy progresszív folyamat keretében a szabadkereskedelmi övezet kialakítása. Az EU politikájának kiterjesztése a MERCOSUR-ra Az Európai Unió és a Mercosur kapcsolatának alakulásában kiemelt fontossággal bírt az Európai Tanács 1994. júniusi korfui csúcsértekezlete, ahol, megerősítették szándékukat a Déli-Közösséggel való kapcsolatok továbbfejlesztéséről. A Bizottság elemzi a felek közötti kapcsolatok stratégiai dimenzióit, értékeli a kapcsolatok fejlő1désének folyamatát, és rövidtávon kilátásba helyez egy gazdasági és kereskedelmi együttműködésről

szóló keretegyezményt, hosszú távon pedig lehetőség nyílhat egy interregionális társulási megállapodás aláírására. A Mercosur részéről az együttműködés kiterjed olyan területekre is, mint fiskális, monetáris, ipari és mezőgazdasági politikák, amelyek hosszú távon egyértelműen, a résztvevő latinamerikai országok érdekeit szolgálják. Az EU a Mercosur legjelentősebb kereskedelmi partnere és a régió legnagyobb külföldi befektetője is egyben. A Bizottság hangsúlyozza, hogy a Mercosur egy új felfejlődő terület globális szinten, és kulcsfontosságú stratégiai szempontból is Európa számára. Az együttműködésük folyamata két részre oszlik, és a folyamatot alapvetően befolyásolja a Mercosur saját fejlődése is. Az első szakaszban értékelésre került a már működésben lévő gazdasági és kereskedelmi Interregionális Keretegyezmény, amely a következő területekre terjed ki: - felkészülés a kereskedelmi

liberalizációra, amint azt hosszú távon előirányozták, - a Mercosur támogatása a következő területeken: kereskedelem, (főleg a harmonizációban), gazdasági (technikai segítségnyújtás az egységes belső és regionális piac felállításához technológiai, ipari, és pénzügyi támogatásokon keresztül), - ösztönözni a párbeszédet és a konzultációkat a két fél között miniszteri szinten. 12 A második szakaszban kerül sor a felek közötti interregionális társulási egyezmény megkötésére, ami az együttműködés hosszú távú céljait tartalmazza. A társulás egyenrangú és kölcsönös politikai, gazdasági és kereskedelmi partnerségen alapszik, melynek céljai: - az interregionális kereskedelem támogatása kölcsönös érdekek alapján, kiemelt hangsúlyt fektetve az Uruguay-i Forduló eredményeire, - a vállalatok stratégiai befektetéseinek ösztönzése, - a politikai együttműködés erősítése, a

nemzetközi szervezetekben közös álláspontra helyezkedve a mindkét fél érdekét szolgáló területeken, - az együttműködés eddigi tapasztalatainak felhasználása hasonló jellegű kapcsolatokban. A társulás központi témája lehet: - ipari szabadkereskedelmi övezet rugalmas és fokozatos felállítása, kölcsönös és fokozatos liberalizáció az agrárpiacon, - együttműködés és folyamatos párbeszéd a kereskedelmet érintő kérdésekben, - tőkemozgások és szolgáltatások kereskedelmének liberalizálása, - közös finanszírozású regionális programok, - intézményközi együttműködés, - politikai együttműködés és koordináció nemzetközi kérdésekben, - együttműködés az információs társadalom, információs technológiák és telekommunikáció, valamint az ipar területén. Utómunkálatok 2000 áprilisa óta nyolc tárgyalási fordulóra került sor. Szemmel látható előrelépést a politikai

dialógus és együttműködés terén sikerült elérni, valójában itt már be is fejeződött az egyezkedés. Kereskedelmi viszonylatban megtörtént a felek közötti vámjavaslatok cseréje az árukra és szolgáltatásokra vonatkozóan. A Madridi Csúcson elfogadásra került egy akcióterv az üzletkötések megkönnyítése érdekében. A 2002. május 17-i Madridi EU-MERCOSUR Csúcson megtették a szükséges erőfeszítéseket a kereskedelmi kérdésekre vonatkozó tárgyalások folytatására, ezt követően 2002. július 23án Rió de Janeiróban került megrendezésre az EU-MERCOSUR miniszteri szintű találkozó Itt egy meglehetősen ambiciózus munkaprogramot fogadtak el, mely három tárgyalási fordulót és egy miniszteri szintű találkozót irányoz elő a 2003-as év második felére. Ennek 13 célja elsősorban, hogy a felek eljussanak a tárgyalások végső fázisába. A nyolcadik fordulóra Brasiliában került sor 2002. november 11 és 14 között 2002.

szeptember 25-én a Bizottság elfogadott egy Regionális Indikatív Programot az EUMERCOSUR együttműködés fejlesztésére, a 2002-2006-os időszakra, 48 millió eurós költségvetéssel. Az elkövetkező időszak prioritásai: 1. a MERCOSUR belső piacának megszilárdítása, 2. ösztönözni a MERCOSUR-on belül a regionális integrációs folyamatokat, 3. a civiltársadalom támogatása http://www.europaeuint/scadplus/leg/en/lvb/r14012htm II. MERCOSUR – EURÓPAI UNIÓ A MERCOSUR létrehozása és külpolitikája A későbbi MERCOSUR tagjainak mindegyike az 50-es évektől kezdve különböző regionális integrációkba lépett. Ezek az integrációk híven tükrözték a Latin-Amerikában abban az időszakban érvényesülő elképzeléseket, melyek középpontjában az importhelyettesítő és exportorientált stratégia állt, ami idővel, az exportorientált gazdaságok egymás közötti versenyét eredményezte. A Latin-Amerikai és Karib Térségi

Szabadkereskedelmi Megállapodás (ALALC) testesítette meg ezt a nézetet a 70-es évek végéig. Az ipari szerkezetváltás elmaradása először csak a rendszer stagnálását eredményezte, később azonban a protekcionizmus súlyos és egyre növekvő gazdasági torzulásokhoz vezetett. A 80-as években az ALALC helyét a Latin-Amerikai Integrációs Szövetség (ALADI; LAIA (Latin American Integration Association)) vette át, mely mentőövként szolgált a regionális kezdeményezésekhez és napjainkig fennmaradt. A MERCOSUR belépése az újregionalizmus folyamatába 1991-re tehető, amikor a demokratikus kormányzás – 1983-as argentínai és 1985-ös brazíliai – helyreállításának érdekközössége az Integrációs és Gazdasági Együttműködési Programhoz vezetett, amely egy keményvaluta-kímélő mechanizmus volt, ALADI-részpreferenciákkal és kompenzációs kereskedelemmel 24 stratégiai ágazatban. Az 1980-as és 90-es évtized fordulóján mindkét

szomszéd egyoldalú kereskedelmi nyitást vitt véghez, és egymás közti vámlebontásukat is 14 meggyorsították, elvetve a vontatott, termékenkénti módszert: az 1990-es Buenos Aires-i Aktában átfogó, automatikus és lineáris vámlebontást irányoztak elő, és a kereskedelemkiegyensúlyozást néhány „érzékeny” kulcsszektorra korlátozták. A következő évben hozzáláttak a MERCOUR létrehozásához, bevonva az apró Uruguayt és Paraguayt. Az Asunción-i Szerződés keretében a tagok – közös piac távlati céljával – előirányozták az intrakereskedelem túlnyomó részének liberalizálását, a Közös Külső Vám 3 (TEC, Tarifa Externa Común) fölállítását, és a gazdaságpolitikai koordináció kialakítását. A megállapodás első tíz évében a négy tagnak sikerült megvalósítani a vámuniót, bár ennek tökéletesítése legkésőbb 2006-ig húzódhat el, növelték a gazdasági kiegészítéseket, figyelembe véve a tagok

régión belüli történelmi izolációját, elősegítve a nemzetközi életbe való beilleszkedést. A keretszerződés, maga, nem hozta létre a közös piacot, de megjelölte azokat az eszközöket, amelyek az integrációs folyamatban elvezetnek a kitűzött célhoz. Kereskedelmi szemszögből az első cél a vámunió megteremtése, hogy bővíteni tudják a nemzeti piacokat, és a négy alapító tag könnyebben tudjon integrálódni a nemzetközi kereskedelembe. Ugyanakkor a belső szabadkereskedelem alól számos nemzeti kivétel maradt fenn, és a négyek messze vannak a nem vám jellegű korlátozások egymás közti felszámolásától, illetve harmonizálásától. A MERCOSUR intézményi keretét az Ouro Preto-i 1994-es szerződés állította fel, amely jogi személyiséggel ruházta fel az integrációt, így saját nevében teljes joggal tárgyalhat más országokkal, országcsoportokkal és nemzetközi szervezetekkel. Így a vámunió létrehozásához

megszülettek az intézményi keretek, és a szükséges kormányközi döntéshozó szervek. A döntések konszenzussal születnek, és az esetleges ellentétek rendezésére is megteremtették az intézményi kereteket. A MERCOSUR külpolitikája A MERCOSUR első nemzetközi szintű tárgyalásai a 90-es években az ALADI országokkal való szabadkereskedelmi megállapodások megkötésére irányultak. 1995-ben írták alá a Gazdasági és Kereskedelmi Interregionális Keretegyezményt az Európai Unióval, mely befolyásolja az Összamerikai Szabadkereskedelmi Övezet létrehozása érdekében folytatott tárgyalásokban betöltött pozíciójukat is. 3 A TEC plafonja 20 százalék, átlagszívonala jelenleg 14 százalék körül van. 15 A MERCOSUR-on belül feszülő legnagyobb ellentétet a két legnagyobb tag eltérő érdekei táplálják. Brazília igyekezett a Mercosurt önálló pólussá tenni, „fontolva haladó”, rugalmas integrációs mintát kínálva benne,

figyelembe véve, hogy ő nem tartozott a latin-amerikai szabadkereskedelmi övezetet igénylők közé. Növekedésének motorját nagy belpiaca alkotja, amely – késlekedő liberalizációval és nemzeti vállalati privilégiumainak lassúbb felszámolásával is – aránylag sok külföldi tőkét vonzott. A pánamerikai regionalizmussal szemben Brazília elsőbbséget adott mind a multilateralizmusnak (GATT/WTO), mind a szubregionalizmusnak (MERCOSUR). Az integráció haladásával Brazília mindinkább magához kötötte Argentínát, és a Mercosur lényegében brazil programmá vált. A brazil stratégia mozgatórugója a földrészen folyó, az egész amerikai kontinensre kiterjedő szabadkereskedelmi övezetről folyó egyezkedés. Ezért érdeke a négyek integrációjának a lehető legtöbb dél-amerikai országra való kiterjesztése. Jelenleg tárgyalások folynak az Andeszi Közösséggel és Mexikóval, míg Argentína sokkal inkább a már meglévő integráció

további mélyítését szorgalmazza Chilével és Bolíviával, amelyek az eredeti terv szerint pusztán szabadkereskedelmi megállapodások voltak a MERCOSUR keretein belül. A Chilével való együttműködés egyértelműen argentin törekvés volt, több okból: kiengesztelődés, összeköttetés az ázsiai-csendes-óceáni térséggel, ellensúly Brazíliával szemben. Bolíviával 1996 decemberében kötöttek szabadkereskedelmi megállapodást, így az ország máris komoly földgázszállítójává vált Brazíliának. A Paraguay-Paraná vízi út atlantióceáni kijárathoz juttatja Bolíviát, a négyek érintésével Ha Brazília össze tudná békíteni Bolíviát és Chilét, akkor a tengertől elzárt ország ismét csendes-óceáni kijárathoz juthatna – és rajta keresztül Brazília is. A 90-es évek vége felé az integráció tagjai olyan célkitűzéseket hirdettek meg, melyeket a makrogazdasági problémák fellángolása miatt egyik tag sem tudott

teljesíteni. Újabban a két legjelentősebb tag, Argentína és Brazília gazdasági közeledése optimizmusra ad okot, így lehetővé válhat a közös stratégia megerősítése, mellyel jelentősen javulna az ALCA létrehozására irányuló, valamint az EU-val folytatott tárgyalásokban a MERCOSUR pozíciója. Az ALCA és az EU egyezmény Ez a két egyezmény meglehetősen eltérő megítélés alá esett egészen mostanáig a MERCOSUR tagok szemében. Először is, hosszú ideig az ALCA súrlódások forrása volt a 16 jelentősebb tagok között, mivel, mint ahogy később látni fogjuk, a MERCOSUR-on belüli stagnálás a két egyezmény közötti kizárólagos választást helyezte kilátásba. Míg Brazília a „nagy ország” pozíciójában, az ALCA egyezményről a már meglévő dél-amerikai vámunióból származó stratégiai előnyökkel a háta mögött kívánt az összes lehetséges taggal tárgyalásokba bocsátkozni, addig a többiek előnyösebbnek

látták először megegyezésre jutni az Egyesült Államokkal, és csak ezt követően kezdeni tárgyalásokat az ALCA-n belül. Végül, megegyezés született egy ún. 4+1-es tárgyalási sémáról, a MERCOSUR tagok és az Egyesült Államok között, bár ezt sok tárgyalófél vitathatónak tartja. Nem is olyan rég a MERCOSUR országok mégis a 4+1-es szisztémából adódó előnyök mellett tették le voksukat, de a kontinens összes országát magába foglaló tárgyalás égisze alatt, olyan mechanizmust dolgozva ki, mely megkönnyíti a meglehetősen nehézkesnek ígérkező megegyezést, hiszen nem kevesebb, mint 34 ország érdekeit kell szem előtt tartani. Ezzel szemben az EU-val folytatott egyezkedés sokkal kevésbé mozgatta meg a MERCOSUR országokat, legalábbis az 1999-es Riói Csúcsig, amikor is megszületett a döntés az 1995-ben felvett kereskedelmi kapcsolatok szorosabbra fűzéséről, és sor került azon keretegyezmény aláírására, mely már az

érdemi tárgyalások szakaszát, valamint a kétoldalú piaci akadálylebontást is kilátásba helyezi. Az európai érdek Az unió félt, hogy az ALCA létrehozása ronthatja relatív piaci pozícióit Latin-Amerikában. Egy évvel az ALCA tervének meghirdetése után, 1995 végén az EU Interregionlális Együttműködési Keretmegállapodást írt alá a – latin-amerikai kapcsolatrendszerében meghatározó – MERCOSUR-ra, kilátásba helyezve a szabadkereskedelmi megállapodás lehetőségét, majd két éven belül hasonló, társulási célzatú keretegyezményt kötött Chilével és Mexikóval is. Az unió a két összamerikai csúcsra az 1999-ben, Rióban megtartott első európai-latin-amerikai csúccsal reagált, kimutatva politikai érdekeltségét a Latin-Amerika egészével való „stratégiai partnerségben”. Az elképzelt „stratégiai partnerség” gazdasági alátámasztásához azonban az EU-nak elsősorban a Mercosurral kellene szabadkereskedelmi

megállapodásra jutnia. A közösség Latin-Amerikában irányuló exportja és FDI-je mindinkább a Déli Kúpra koncentrálódott, ahol szívósan őrizte az USA-val szembeni vezető pozícióit, szemben a szubkontinens egészén szenvedett relatív piacvesztésével. A biregionális szabadkereskedelmi megállapodással az EU tartani akarta kiemelkedő (negyedrésznyi) hányadát a déli tömb importjában. Bár az észak-amerikai cégek az 1990-es évek első felében a Déli Kúpon is többet fektettek be, mint az európaiak együttvéve, 17 előrenyomulásuk nem fenyegette az EU főberuházói pozícióját 4. Sőt, az európai cégek 1998tól FDI-áramlás tekintetében is visszaszerezték a szubrégióbeli vezetést (a spanyol FDI „egyénileg is vetekedett az USA-belivel). Néhány elemző szerint az EU részéről az előrelépés hátterében stratégiai döntés áll, látván az ALCA folyamatos sikereit, míg a Déli Közösség is tárgyalási pozíciójának

javulását remélte az EU-val kötendő megállapodástól a kontinensen folyó egyezkedésben. A következő táblázatban mindkét blokkról értékes információt kapunk. MERCOSUR – Európai Unió A két regionális integrációra vonatkozó általános adatok, és gazdasági mutatók, 2001 Gazdasági Népessé Hazai össztermék Javak és Javak és Javak Integráció g (GDP) szolgáltatások szolgáltatások kereskedel exportja importja -me Millió fő Milliárd USD/fő GDP %-ában USD EU-15 378,0 7821,0 20688,2 52,7 50,1 66,1 EU-25 452,9 8183,0 18068,1 56,2 56,6 78,2 +10* 74,9 362,0 4836,0 61,5 66,3 96,4 MERCOSU 218,9 797,0 3641,1 16,7 20,7 27,9 R *; a 2004. május 1-jén csatlakozó új tagállamok adatai (Lengyelország, Magyarország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Litvánia, Lettország, Észtország, Ciprus, Málta) A szemléletváltásnak egyéb okai is voltak, mint pl. a Mexikó és az EU között létrejött

szabadkereskedelmi megállapodás 2000 júliusában. Ez az egyezmény már a „mély integrációk” jellemvonásait viseli magán, mivel nem csak a kétoldalú kereskedelmi forgalom tíz éves periódusban történő látványos liberalizálásáról rendelkezett úgy a javak, mint a szolgáltatások esetében, de a beruházások és a fizetések fokozatos liberalizálását is kilátásba helyezte, csakúgy, mint az állami piacok megnyitását, valamint a szellemi tulajdonjog védelmének és a versenypolitikának a kérdését és a közös vitarendezési mechanizmusok 4 A déli tömbbeli FDI-állománynak 1995-ben 43 százaléka jutott az EU-ra, míg az USA-ra csak a 28 százaléka. 18 megteremtését. Az egyezmény alapján a kereskedelmi javak esetében a vámokat 2007-ig teljesen le kell bontani, de egy bizonyos alapvető termékkör még e határidő előtt teljesen vámmentessé válik. Az egyezmény hatályba lépésével az Unió ipari termékinek 82%-át

liberalizálta, míg Mexikó esetében ez az arány 47%. Az egyezmény olyan mezőgazdasági jellegű termékek, mint a szeszesitalok, a bor és az olívaolaj (az európai exportőrök érdekeinek védelmében), különböző virágok és a narancslé (a mexikói exportőrök érdekeit szem előtt tartva) szabad piacra jutását biztosítja. A szolgáltatások esetében a liberalizáció fokozatosan, tíz év alatt fog megvalósulni, kivéve a légi szállítást, az audiovizuális szolgáltatásokat és a bérfuvarozást. Argentin és brazil érdekek Mindenesetre az EU-val folytatott tárgyalások fölértékelték a Mercosur nemzetközi státusát. Brazília szemszögéből ezeket, a tárgyalásokat a szubregionalizmus bolívari tradíciójának folytatásaként szemlélhetjük. Hasonlóképpen a dél-amerikai államok első csúcsértekezletéhez, amelyet Brazília 2000. augusztus végén rendezett meg, politikai dimenziót adva ALCA-tervének. Szomszédjai egyre inkább

elismerni látszottak Brazília regionális vezető szerepét, érdekeik képviselőjeként. Másfelől viszont Brazília elhanyagolta a Mercosur-mag mélyítését, és a tömb az elmúlt években számos válságot élt át. A realválság jócskán vissza is nyeste a tömb intraexportját, valóságos kereskedelmi háborút idézve elő a két kulcspartner között, amelyek csak saját stabilizációjuk mentésével törődtek. Brazília a real lebegtetésére kényszerült, míg Argentína kitartott dollárköldökzsinórja mellett, ami tovább nehezítette gazdaságpolitikájuk koordinálását. Ráadásul a Ménem-kormány a teljes dollarizációt alátámasztó megállapodásról tapogatózott Washingtonban, Brazília viszont már a „convertibilidadban” 5 is szuverenitáskorlátozást látott, a dollarizációban pedig Panama vagy Puerto Rico szintjére való „degradálódást”. Ez az ideológiai különbség illúzióvá tette a Mercosur középtávú valutauniós

tervét. Másrészt Brazíliának be kellett látnia, hogy ha az Összamerikai Kezdeményezés meghiúsul, akkor a Mercosur-EU megállapodás is kútba eshet, felélesztve a marginalizálódás rémét. Mi több Brazília a szubkontinensen is elszigetelődhet, mert az USA, a chilei-amerikai 5 Argentína az 1991-es konvertibilitási törvényében, convertibilidad, párhuzamos valutájává tette a dollárt. A törvény szavatolta a fix árfolyamot (1992-től 1 peso=1 dollár), és fölállította a „valutahatóságot, amely garantálja a belső monetáris bázis keményvaluta-tartalékokkal való teljes fedezetét, automatikus stabilizáló mechanizmussal: nettó tőkekiáramlás esetén arányosan szűkíti a belső pénzkínálatot, így a kamatlábak emelkednek, a gazdasági tevékenység lankad, a munkanélküliség nő, és a folyómérleg javul. A „monetáris kényszerzubbony” az amerikai szintre szorította le a hiperinflációt. 19 szabadkereskedelmi megállapodás

után, alighanem további kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodásokat köt majd, és újabb államok teszik hivatalos valutájukká a dollárt. Mindkét lépés Argentínát is megkísértheti. Ezért Brazília igyekezhet elég előnyös kompromisszumokat kínálni ahhoz, hogy az USA vállalja az összamerikai szabadkereskedelmi övezet egy kalap alatti létrehozásával járó pluszköltségeket. Ez oldaná a Mercosur kohézióját Ezzel Brazíliát a déli séma vámuniósközöspiaci mélyítésére ösztökélheti, hogy továbbra is szorosan köthesse magához Argentínát A szabadkereskedelmi megállapodás tágítaná Argentína mozgásterét, amely így bátrabban belemehet Brazíliával való integrációjának mélyítésébe. A Mercosur valódi beruházási pólussá és világpiaci ugródeszkává válhat, javítva mindkettőjük globális pozícióját. A megállapodás tető alá hozatala az EU-t is ösztönözné a Mercosurral és Chilével tervezett

szabadkereskedelmi megállapodásainak nyélbe ütésére. E biregionális szabadkereskedelmi megállapodás „nyitva tarthatja” a Déli Kúpot Európa felé, és a mélyülő Mercosur az EU-ban támaszra lelhet az amerikai befolyás ellensúlyozásához, a Brazília által óhajtott önálló pólusként. Mindez alátámaszthatja a jövendő európai-latin-amerikai stratégiai partnerséget A tárgyalások folyamata és lényegi tartalma Az EU és a MERCOSUR valamint az EU és Chile 6 közötti kereskedelmi tárgyalások elkülönülve folytak, habár mindkettő meglehetősen hasonló menetrendet követett. Az Unióval folytatott tárgyalások túlmentek a pusztán kereskedelmi kérdéseken, és olyan témákról is szó esett, mint: a) a politikai dialógus, b) a gazdasági, társadalmi, kulturális, pénzügyi és technikai együttműködés. Érdekes megjegyezni, hogy sehol nem említik meg a szabadkereskedelmi övezet kifejezését, ami a kereskedelmi tárgyalások részét

képezi. Három alapvető csoportot különböztethetünk meg a tárgyalás területeit tekintve, mégpedig: 1. a javak kereskedelme (ide értendőek az egészségügyi és növény- egészségügyiszabályozások, a származási helyre vonatkozó szabályozások, normák és igazolások, antidömping eljárások és vámeljárások), 6 Az EU-Chile egyezmény 2002. júniusában Brüsszelben került aláírára 20 2. a szolgáltatások kereskedelme (beruházások és szellemi tulajdonjog) 3. a kereskedelmi rendtartás szabályozása (magánszektorbeli felvásárlások, versenyszabályozás, vitarendezés) 7 Természetesen a legnehezebb kérdésnek az EU közös agrárpolitikájával összeegyeztethető kereskedelmi liberalizáció bizonyult, amely pont azokat a szektorokat védi protekcionista eszközökkel, ahol a latin-amerikai országok jelentős komparatív előnnyel rendelkeznek, (mint a gabonafélék, tejtermékek, hús, zöldségfélék, bor). Emellett bizonyos,

nagy értékű ipari termékek liberalizációja is gondot jelenthet, amelyek a MERCOSUR-on belül élveznek védettséget. A következőkben röviden bemutatásra kerülnek a tárgyalási folyamat fordulói időrendi sorrendbe, különös hangsúlyt fektetve a kilencedik fordulóra. Az EU-MERCOSUR tárgyalássorozat 1992 és 2003 között 1992 – Az első intézményközi egyezmény aláírása a tárgyaló felek között. Az Európai Bizottság kötelezettséget vállal technikai és intézményi segítségnyújtásra a MERCOSUR-on belüli intézményi struktúrák fejlesztése érdekében. 1995. december, Madrid – Az Interregionális Együttműködési Keretegyezmény (Acuerdo Interregional de Cooperación) aláírása. Ezen keretegyezmény teljes mértékben 1999 júliusában lépett hatályba, miután 1996-tól ideiglenes jelleggel már érvénybe léptették. Három fő területet jelölt meg, mégpedig: a politikai dialógust, az együttműködést és a kereskedelmi

kérdések rendezését. Ezen keretegyezmény célja a tárgyalások előkészítése egy Régióközi Szövetségi Egyezmény (Acuerdo de Asociación Interregional) aláírására, mely magába foglalja a javak és 7 Az Unió nemrég áttekintette a GSP-rendszert azzal a céllal, hogy az amerikai kontinens kevésbé fejlett országaiból származó exporttermékek piacra jutását megkönnyítse. A GSP keretében a közép-amerikai országok nagy részére is kiterjesztették azokat a kedvezményeket, melyeket korábban már megítéltek az andokbeli országok javára, ugyanakkor megszüntetésre kerültek az Argentína, Brazília, Chile és Mexikó javára korábban elismert preferenciális vámtarifák. 21 szolgáltatások kereskedelmének liberalizálását a WTO szabályozással összhangban, és ösztönzi a szorosabb politikai párbeszédet. A politikai párbeszéd területén 1996 és 2001 között számos kormányzati és miniszteri szintű találkozóra került sor

(1996. Luxemburg, 1997 Noordwijk, 1998 Panama-város, 2000 Vilamoura, 2001. Santiago de Chile) Nem szabad figyelmen kívül hagyni persze az ENSZ keretében New York-ban megvalósult találkozókat sem (1996. szeptember, 1997 szeptember, 1998. szeptember, 1999 szeptember, 2000 november, 2001 szeptember) 1998 óta mind a miniszteri szintű mind az ENSZ égiszén belül megvalósult találkozókon Bolívia és Chile is részt vesz. 1999. június, Rió de Janeiro – Hivatalosan is megszületik a döntés a tárgyalások megkezdéséről a jövőbeni Régióközi Szövetségi Egyezmény létrejötte érdekében. 1999. november, Brüsszel – a június 21-i luxemburgi EU miniszteri szintű politikai kompromisszumával összhangban megkezdődnek az érdemi tárgyalások. Az említett megegyezés utasítja az Európai Bizottságot a tárgyalások azonnali megkezdésére a nem vám jellegű korlátozások esetében, a vámjellegű korlátozásokról szóló tárgyalások kezdésének

időpontját pedig 2001 júliusára tűzi ki. A tárgyalások fő fórumaként, létrehozzák a Biregionális Tárgyalási Testületet (Comité de Negociaciones Biregionales, CNB), amely egy Együttműködési Albizottságból és három speciális együttműködési alcsoportból áll, valamint további három munkacsoportból, melyek feladatköre a kereskedelmi kérdésekre korlátozódik. 2000. Buenos Aires – a CNB tárgyalások első fordulója! A felek levonják az alapkövetkeztetéseket a legfontosabb általános elvekről, a politikai dialógusról, és a kereskedelmi együttműködésről. A kereskedelem területén felállítanak egy ambiciózus célkitűzés-együttes, amely egyértelműen kifejezi, hogy a jövőbeni megállapodás nem korlátozódhat pusztán a javak és szolgáltatások kereskedelmének liberalizálására, hanem ki kell terjednie az állami beszerzésekre, a beruházásokra, a szellemi tulajdonjogok kérdésére, a versenypolitikára, a kereskedelmi

védőmechanizmusokra valamint a vitarendezési mechanizmusok szabályozására. 2000. június, Brüsszel – a CNB tárgyalások második fordulója A munkacsoportok elsősorban a kétoldalú információcserére fektették a hangsúlyt, úgy, mint a nem vám jellegű korlátozások azonosítása, illetve a tárgyalások minden területére kiterjedő speciális célok definiálása. 22 2000. november, Brasília – Harmadik forduló További információcsere 2001. március, Brüsszel – Negyedik forduló Különböző szintű találkozókra kerül sor, úgy, mint, a Biregionális Tárgyalási Testület, a Munkacsoportok, az Együttműködési Alcsoport, a Kulturális és Szociális Együttműködési Alcsoport, és a Gazdasági Együttműködési Alcsoport keretében. A kereskedelem tekintetében a tárgyalófelek bemutatták a nem vám jellegű akadályokkal kapcsolatos munkaanyagokat. 2001. július, Montevideó – Ötödik forduló Az EU egyoldalú ajánlatot tesz a nem

vám jellegű korlátozásokat illetően, illetve a javak, szolgáltatások és a kormányzati vásárlásokkal kapcsolatban. 2001. október, Brüsszel – Hatodik forduló A MERCOSUR bemutatja a vámokra vonatkozó tárgyalási ajánlatát, illetve a szolgáltatásokkal és a kormányzati vásárlásokkal kapcsolatos munkaanyagát. Emellett jelentős előrelépést sikerül elérni az együttműködés legkülönbözőbb területein. (Tudományok, Távközlés, Energia és Szállítás) Itt került első ízben sor egy komplett témakör megtárgyalására az intézményi keretek és a politikai párbeszéd területén. 2002. április, Buenos Aires – Hetedik forduló A forduló főleg a politikai kérdésekre és az együttműködésre fókuszál, de meg kell említeni a kereskedelemkönnyítő intézkedéseket, valamint az EU-MERCOSUR nyilatkozat előzetes verziójáról folytatott eszmecsere fontosságát is. 2002. november, Brasília – Nyolcadik forduló Technikai kérdések,

valamint a javak és szolgáltatások piacra jutási feltételeinek megerősítése, versenypolitikai, származási, és vámügyintézési kérdések és vitarendezés. Mindkét fél egyetértett abban, hogy fokozott együttműködés szükséges, ahhoz, hogy a jövőbeni egyezmény kereskedelmi fejezeteinek első komplett verzióját összeállítsák. 2003. március, Brüsszel – Kilencedik forduló, melyet a jövőbeni egyezmény kereskedelmi fejezeteinek szenteltek. 23 2003. június, Asunción – Tizedik forduló Mérlegelték az eddigi kereskedelmi tárgyalások eredményeit, valamint mindkét fél reklamációkkal élhetett, és megnevezhette azokat a területeket, ahol módosításokat kíván alkalmazni. A Kilencedik és a Tizedik forduló során tett előrelépések A 2003-as év folyamán a két fél, Brüsszelben rendezett találkozóin a vámtarifákra vonatkozó ajánlattételek tökéletesítésére tett kísérletet, melyek még jelentős kiegészítésre

szorultak, főleg a MERCOSUR részéről. Így először a javakra vonatkozó fejezet (vámtarifák, származási szabályok, versenykorlátozás, borok és szeszesitalok, egészségügyi és növényegészségügyi normák) és a kormányzati vásárlásokhoz kapcsolódó témák, a beruházások, szolgáltatások, elektronikus kereskedelem és a vitarendezési mechanizmusok kerültek kidolgozásra. Emellett jelentős előrelépést sikerült elérni a kormányzati beszerzésekkel és a beruházásokkal kapcsolatos tárgyalási technikák területén. Teljes mértékben megvitatásra került az a tárgyaláskönnyítő akcióterv, mely az egészségügyi és növény-egészségügyi normákról, a technikai szabályozásról, valamint a fejlődés érdekében történő együttműködésről, a fenntartható fejlődésről, és az Európai Unió bővítésének hatásairól számol be. A résztvevők szerint a forduló igen jelentős előrelépés volt a Rió de Janeiroi munkaterv

megvalósítása irányában. A 2003. április 15 és május 15 közötti időszakot a vámtarifa-javaslatok tökéletesítésére szánták, a szolgáltatásokra és kormányzati beszerzésekre vonatkozó javaslatok cseréjére április 30-i határidőt tűzték ki. A tizedik forduló Paraguay fővárosában, Asunciónban került megrendezésre 2003. júniusának utolsó napjaiban. Mivel a latin-amerikai országok számos javaslata az agrárpiac liberalizálásával állt kapcsolatban, pont akkor, amikor az EU felelős miniszterei a Közös Agrárpolitika megreformálásán munkálkodtak, ez nagymértékben korlátozta az előrelépés lehetőségét. Június 26-án jóváhagyták a Közös Agrárpolitika reformját, amely nem rendelkezik az állami szubvenciók csökkentéséről, de a támogatások jellegét olyan mértékben változtatta meg, hogy 24 azok ne legyenek a túltermelés ösztönzői. Ugyanakkor, még nagyobb hangsúlyt fektettek a genetikailag módosított

élelmiszerek azonosításának szabályozására, amely főleg a mezőgazdasági termékeket érinti, habár, a jelenlegi nemzetközi szabályozás csak ideiglenes érvényű, félő, hogy újabb kereskedelmi korlátok felállításának lehet az előidézője. A forduló keretében megtörtént a két fél szolgáltatásokra, egészségügyi és növényegészségügyiszabályozásra, és a termékek eredet szerinti elnevezésre vonatkozó ajánlatainak cseréje. Az ezt követő időszak, szeptemberig a miniszterek cancúni találkozójáig eseménytelenül zajlott. 2001. októberében a MERCOSUR benyújtja első vámtarifa-javaslatát az EU felé, ebben azonban még tíz év alatt az EU-ból érkező importra vonatkozó átlagos tarifák 32%-os csökkentését irányozza elő, az 1998-2000-es időszakot alapul véve. 2003 márciusában újabb ajánlattal állnak elő, mely már 83,5%-os csökkentésről beszél, ugyancsak tíz év alatt. Az ún érzékeny termékek esetében a

vámcsökkentés csak tíz évnél hosszabb idő alatt képzelhető el. A MERCOSUR vámtarifa-javaslata Kategória EU-ból érkező Pozíciók száma %-ban import* Felajánlott 8042 19169 83,5 Érzékeny 1366 3777 16,5 Összesen 9408 22946 100 (*) Az 1998-2000-es átlagimport értéke millió USD-ban A MERCOSUR öt ajánlati kategóriát különített el a Közös Külső Tarifa (Tarifa Externa Comum, TEC) alapján. MERCOSUR: az egyes csoportokra vonatkozó csökkentés Kategóriák TEC Időrend alapján Pozíciók EU-ból érkező történő csökkentés száma import* %-ban A 0 Azonnali 593 2209 9,6 B 2% Kezdődik: 1. év, 1595 1938 8,4 befejeződik: 8. év 25 C 4%-10% Kezdődik: 2. év, 1285 848 3,7 1919 4553 19,8 2650 9621 41,9 befejeződik: 10. év D 12%-14% Kezdődik: 2. év, befejeződik: 10. év E 16%-20% Kezdődik: 2. év, befejeződik: 10. év Érzékeny - - 1366 3777 16,5 Összesen - - 9408 22946 100,0

(-) Nincs adat (*) 1998-2000 közötti átlagimport értéke millió USD-ban Mindegyik csoport meglehetősen változatos termékskálát foglal magába, részletes bontásban a következő: - „A”: szállítóeszközök, gépek és berendezések, üzemanyagok, - „B”: vegyi anyagok, gyógyszerek, műanyagok és belőlük készült feldolgozott termékek, - „C”: mezőgazdasági termékek és származékaik, elektromos készülékek, - „D”: gépek és berendezések, - „E”: mechanikus és elektronikus berendezések, és szállítóeszközök. Az Európai Unió javaslata: az EU részéről a vámlebontás négy szakaszban képzelhető el, négy különböző termékkategóriában tíz év alatt, lineáris és progresszív csökkentést tartanak megvalósíthatónak. A következőkben bemutatásra kerülő négy kategória az EU-ból a MERCOSUR-ba irányuló 1998-2000 közötti átlagimport több mint 90%-át foglalja magába. A javaslat „E” csoportjában

azok a termékek találhatók, melyek esetében a határidőt és a lebontás módját nem jelölték meg. Az EU vámjavaslata terméktípusok szerint Termékek Kategóriák szerinti pozíciók Pozíciók A B C D E összessége Agrár 412 224 200 234 758 1828 Feldolgozott 117 16 5 - 186 324 agrár 26 Halászati 56 171 8 119 19 373 Ipari 2937 2165 2790 9 - 7901 Összesen 3522 2576 3003 362 963 10426 Mint az a táblázatból jól látható, az ipari termékek esetében a vámlebontás azonnali határidejű, vagy legfeljebb négy éven belül progresszív vagy lineáris, („B” csoport), miközben az agrártermékek nagy része esetében ilyen ajánlat nem született, sem a feldolgozott agrártermékek esetében. Az integráció alapvető céljai: bilaterális kereskedelem és beruházások A tárgyalófelek világkereskedelemben betöltött szerepének változása A világexport hosszú távú változását megvizsgálva, bár

folyamatos növekedést figyelhetünk meg, e növekedés éves átlagos mértéke 1948 - 1973-ig 9,6%-os, 1973 - 93 között pedig mindössze 6,3%. Árucikkek világkereskedelmének alakulása az egyes gazdasági régiókban 1948 - 2001 között, e régiók világkereskedelemben való részvétele, növekedésének mértéke Világkereskedelemben való részvétel Régiók/ 1948 1973 1993 2001 Növekedési ütem 1948-73 1973-93 Gazdaságok 19932001 Export A részvétel %-ban Éves % Világ 100,0 100,0 100,0 100,0 9,6 9,6 6,3 Észak- 27,5 17,2 16,8 16,6 7,6 9,5 6,2 12,3 4,7 4,4 5,8 5,5 9,3 10,0 31,0 44,8 43,7 41,5 11,3 9,5 5,5 Afrika 7,4 4,8 2,5 2,4 7,7 6,1 5,4 Ázsia 13,8 15,0 26,3 25,0 10,0 12,7 5,8 Amerika LatinAmerika NyugatEurópa 27 Japán 0,4 6,4 10,0 6,7 22,0 12,1 1,4 Kína 0,9 1,0 2,5 4,4 10,2 14,7 14,2 Ausztrália 3,7 2,1 1,5 1,3 7,2 7,7 4,7 és Új Zéland Import A részvétel %-ban Éves

% Világ 100,0 100,0 100,0 100,0 9,1 9,7 6,6 Észak- 19,8 16,7 19,8 22,5 8,4 10,7 8,3 10,6 5,1 5,2 6,1 6,0 9,8 8,8 40,4 47,4 42,9 40,3 9,9 9,2 5,7 Afrika 7,6 4,0 2,6 2,2 6,4 7,3 4,1 Ázsia 14,2 15,1 23,4 21,9 9,4 12,1 5,8 Japán 1,0 6,5 6,4 5,6 17,5 9,6 4,7 Kína 1,1 0,9 2,8 3,9 8,1 16,1 11,2 Ausztrália 2,6 1,6 1,5 1,2 7,2 9,2 4,3 Amerika LatinAmerika NyugatEurópa és Új Zéland Megfigyelhető, hogy a nyugat-európai régió az átlagosnál nagyobb fejlődést produkált, és a II. világháború óta a legmagasabb a világkereskedelemben való részvételének aránya. Az export mutatója ugyan kisebb mértékben növekedett, mint Észak-Amerikáé, miközben a világexportban való részvétele csökkenő irányt vett, de a világimport területén épp ellenkező a helyzet. Latin-Amerika mind az export, mind import részesedésében negatív eredményeket produkált hosszú távon, és ez a tendencia a 90-es

évek végén még jobban felerősödött. Ha csak azokra az országokra fordítunk figyelmet, melyek a világexportból nagyobb, mint 1%-ban részesülnek, akkor mindösszesen csak 24 országot számlálhatunk, amelyek a teljes export 84,5%-át adják, és közülük mindössze csak nyolc ország tartozik a fejlődők sorába, ha az Orosz Föderációt, mint egykori szuperhatalmat nem vesszük figyelembe. A világimport területén is hasonló a helyzet, annyi különbséggel, hogy itt csak öt fejlődő országot találunk 28 azon 21 ország között, melyek a világimportból nagyobb, mint 1%-ban részesülnek. Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió a legjelentősebb importőrök, jelentős passzívumot produkálnak kereskedelmi mérlegeikben. Kétségtelen, a nemzetközi kereskedelem iránya szorosan kapcsolódik a növekedési centrumokhoz és a világpolitikai folyamatokhoz, amely nem kis felelősséggel is társul. A kilencvenes

években nagy újdonságot jelentett a preferenciális kereskedelmi megállapodások számának ugrásszerű megnövekedése, amely a tagok közötti kereskedelem kibővüléséhez vezettek. De ez a növekedés kizárólag az alakulóban levő blokkokra vonatkozik, mint a NAFTA vagy a MERCOSUR. Ugyanakkor az EU esetében az integráción belüli kereskedelem csökkent, mivel ez az integráció már megszilárdult és a belső kereskedelmi korlátok leépítését is megvalósították 1992-ig, mára már az egységes valuta is bevezetésre került. Valószínű, hogy ezen integrációk nélkül a regionális kereskedelmi mutatók egészen mások lennének. A legfejlettebb országok esetében a termékek nagy részére vonatkozó (az élelmiszerek és a textilipari termékek kivételével) tarifák 4% körüli értéken tartása okozza, hogy az egyes régiókban a preferenciális vámok nem járulnak hozzá a régión belüli kereskedelem erősödéséhez. A NAFTA esetében

például, ahol Mexikó a világ többi részével szemben körülbelül kétszer olyan magas vámtarifákat alkalmaz, mint a másik két tag, valószínű, hogy több közvetlen külföldi tőkét tudott vonzani az olyan iparágakba, amelyek az olcsó munkaerőre alapulnak, mely az ország egyik komparatív előnye, és az ebből adódó termelés fontos lökést adott a kereskedelmi forgalomnak is. Ugyanakkor a Mexikóból és Kanadából az USA-ba irányuló export már az egyezmény megkötése előtt is igen jelentős volt. Az Európai Unió esetében a tagok közötti árucsere átlagosan 65%-ra tehető. Ha megint csak a NAFTA-t vizsgáljuk, a tranzakciók aránya az integráción belül meghaladja a 80%-ot Mexikó és Kanada esetében, és körülbelül 30%-ra tehető az USA esetében, ami azt jelenti, hogy a NAFTA esetében a tagok egymás közötti kereskedelme közel 40%. Hasonló jelenség figyelhető meg Ázsia keleti felén, ahol a zónán belüli kereskedelem aránya

meghaladja a 45%-ot, attól függetlenül, hogy az ezen országokat egységbe tömörítő egyezmény sokkal lazábbnak mondható, mint az előző két esetben. A MERCOSUR esetében az integráción belüli áruforgalom 1988-ban összesen 3000 millió USD-t tett ki, ami 2000-re 17500 millió USD-ra emelkedett*, miközben a legmagasabb 29 értéket 1998-ban érte el, 21000 millió USD-t. Ezen jelentős növekedéstől függetlenül, a blokkon belüli kereskedelem aránya mindösszesen az összexport 20%-át teszi ki. Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a regionalizmus jelentősége egyre növekszik, amit a régiókon belüli áruforgalom élénkülésé is mutat, ugyanakkor más tények is alátámasztják a régión belüli „kereskedelmi sűrűség” erősödését, például a szállítási költségek csökkenése, az infrastruktúra fejlesztése következtében, és a vámtarifák multilaterális csökkentése. Amennyiben ez a magyarázat megfelel a valóságnak, a

Latin-Amerikán belül érvényben lévő szabadkereskedelmi megállapodások ellenére is kevésbé jelentős régión belüli kereskedelem, az integráció nyitottságának a hiányára hívja fel a figyelmet, a kevésbé fejlett infrastrukturális háttér mellett. A régión belüli kereskedelem fejlődése az egyes integrációkban 1990 és 1999 között Keresked elmi 1990 1999 Export Import Blokkon A Blokkon növeked növeked belüli világexport belüli ése ése an való kereskedelem ban való kereskedelem részesedés ben való részesedés ben való A tömörülés világexportb részesedés részesedés (%-os formában) Éves átlag, 19901999 NAFTA 15,8 37,4 19,5 47,1 7,0 7,7 MERCO 1,4 10,9 1,4 19,7 4,7 10,9 43,3 64,9 39,8 63,8 3,8 3,2 SUR EU A MERCOSUR és potenciális partnerei Az EU és a MERCOSUR közötti kereskedelmi kapcsolatok jelentős felerősödésére egészen a kilencvenes évekig kellett várni. 2001-ben a

Déli Közösségből* az EU-ba irányuló export értéke 21750 millió USD volt, míg az Unióból érkező import* 21535 millió USD-t tett ki. Az import értéke 1998-ban volt a legmagasabb, 27200 millió USD, ami ezt követően kis mértékben csökkent. A MERCOSUR teljes exportjának 25%-a irányul az EU piacára 30 Emellett az általuk behozatalra szánt termékek egyharmada származik az Unióból. Az alábbi táblázatok részletesen bemutatják a MERCOSUR külkereskedelmének irányultságát. MERCOSUR Az egyes tagok exportjának iránya 2001 % Integráció és Teljes tagjai export Mercosuron Mercosuron belüli EU kívüli EU-n ALCA A világ kívüli többi Európa része MERCOSUR 100,0 20,8 79,2 26,5 4,7 38,3 30,4 Argentína 30,8 31,5 68,5 23,7 23,7 36,7 37,1 Brazília 65,2 14,0 86,0 27,4 27,4 39,0 28,0 Paraguay 1,4 55,9 44,1 35,6 35,6 34,8 27,2 Uruguay 2,7 45,4 54,6 28,0 28,0 38,4 30,3 MERCOSUR Az egyes tagok

importjának iránya 2001 % Integráció és Teljes tagjai export Mercosuron Mercosuron belüli EU kívüli EU-n ALCA A kívüli világ Európa többi része MERCOSUR 100,0 22,2 77,8 31,1 4,5 38,0 26,4 Argentína 25,6 35,6 64,4 339, 5,1 38,1 22,9 Brazília 66,8 14,0 86,0 30,5 4,5 38,0 27,0 Paraguay 3,0 61,3 38,7 22,5 1,5 44,6 31,4 Uruguay 4,5 41,8 58,2 31,1 3,0 32,8 33,1 A teljes európai kereskedelem, beleértve az integráción belüli árucserét is, 2429 milliárd USD-t tesz ki, amiből a MERCOSUR részesedése mindösszesen csekély 1% körül mozog. Ugyanakkor az EU a világkereskedelem majdnem felét bonyolítja, de ebből a latin-amerikai fél részesedése nem éri el a 0,5%-ot. Még akkor sem túl magasak a MERCOSUR-ra 31 vonatkozó értékek, ha nem vesszük figyelembe az EU régión belül folytatott kereskedelmi tevékenységét. Ráadásul, a Latin-Amerika felé irányuló Uniós export nem éri el az

ÉszakAmerika, Ázsia vagy Kelet-Európa felé irányuló áruk mennyiségét, ez körülbelül a KözelKelet vagy Afrika felé induló export mennyiségével egyezik meg Egy dolog viszont figyelemre méltó a Déli Közösség szempontjából a kettejük kereskedelmi kapcsolatában, mégpedig, hogy a 90-es évek folyamán az Unióból a Latin-Amerika felé irányuló export nagyobb mértékben nőtt, mint Nyugat-Európa összexportja. A MERCOSUR legkiemelkedőbb éveiben, 1995 és 1998 között, az európai export 22,5%-kal emelkedett, amely főleg tőkejavakból állt, és ezek a javak fontos szerepet játszottak az egyes országok fejlődésében. Kereskedelmi szemszögből a MERCOSUR jelentős potenciállal rendelkező piaccá vált, a tagok már nem csak felvevő de fontos közvetítőpiacként is szóba jöhetnek. Ezzel szemben az EU sokkal kevésbé számít dinamikus piacnak, ugyanakkor gazdasági ereje nem hagyható figyelmen kívül, csak úgy, mint a kettejüket

összekötő, nagy múltú kereskedelmi kapcsolatok, és a MERCOSUR élelmiszertermelő és iparcikkeket előállító kapacitása sem. Számos elemző úgy véli azonban, hogy a kapcsolat már nem fejleszthető tovább az EU agrárpolitikája miatt, valamint mivel az utóbbi időben jelentősen visszaestek a térségbe irányuló európai befektetések. Összességében elmondhatjuk, hogy a MERCOSUR-ból az EU által importált termékek főleg az élelmiszerek, agrár és halászati cikkek csoportjába tartoznak, míg a Déli Közösség főleg gépeket, berendezéseket és vegyipari termékeket importál. Tehát a primer szektor termékei, valamint a textilek, fa, vas és acél esetében jelentős a kereskedelmi mérlegének a többlete, ugyanakkor a nagyobb értéket képező ipari, feldolgozott termékek esetében viszont súlyos deficitet halmoz fel. Ez a termékkereskedelem-összetétel megfelel a fejlődő országokénak általában, és azokon a komparatív előnyökön

alapszik, melyekkel általában ezek az országok rendelkeznek. Éppen ezért néhányan nem fűznek sok reményt a fejlődők és fejlettek közötti szabadkereskedelmi megállapodásokhoz. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy nagyvonalakban az európai agrárkereskedelemre, valamint az áruforgalmi adminisztrációra vonatkozó koncessziók, például a gépjárművek esetében, a további liberalizációval még sokkal jelentősebb előnyöket lehet elérni. 32 MERCOSUR-EU Kétoldalú kereskedelem Főbb termékek a 2001-es évben Kereskedelem típusa Millió USD-ban EU-ba irányuló összexport 21749,4 EU-ból érkező összimport 21533,6 Kereskedelmi mérleg 215,8 Főbb termékek Megnevezés Agrártermékek Export Import Kereskedelmi mérleg 11747,6 747,9 10999,6 Energia 247,8 159,7 88,1 Gépek 897,6 7338,4 -6440,8 1987,8 4393,8 -2406,8 Vegyipari termékek 748,2 3931,4 -3183,2 Ruhanemű és textil 179,5 310,9 -131,4

Szállítóeszközök Az egyes termékcsoportok aránya, %-ban Megnevezés A MERCOSUR export A MERCOSUR importjának aránya az EU harmadik részesedése az EU harmadik piacról történő vásárlásaiban piacra szánt importjából Agrártermékek 16,0 1,4 Energia 0,2 0,8 Gépek 0,4 2,8 Szállítóeszközök 2,1 3,0 Vegyipari termékek 1,1 3,1 Ruhanemű és textil 0,3 0,8 Kereskedelempolitika a 90-es években A nyolcvanas és kilencvenes években számos fejlődő ország lépett a kereskedelempolitikai liberalizáció útjára. A piacok megnyitásától a fogyasztói jólét növekedését, az eredményesebb szakosodást és a méretgazdaságosságból adódó előnyök jobb kihasználását, az ártorzulások 33 csökkenését, az új technológiák átvételét és a modern adminisztrációs technikák elsajátítását, valamint a technikai hatékonyság növekedését remélték. A GATT Uruguayi Fordulóját követően, a piaci rendtartás javult,

és a vámok ismét csökkentek, ugyanakkor a fejlődő országok átlagosan továbbra is magasabb korlátozásokat alkalmaztak, mint fejlett társaik. A MERCOSUR által alkalmazott tarifák is meglehetősen magasak. Amerikai országok vámtarifái 1999 Argentína Brazília Chile Kanada Mexikó USA* Átlagos 13,5 14,8 9,8 2,1 16,5 3,8 Elkerülő 6,6 7,0 1,2 4,4 16,2 5,4 Mérsékelt 5,0 19,0 10,0 0,0 13,0 0,0 Maximum 33,0 35,0 10,0 97,5 260,0 50,0 Minimum 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 (*): A dohány, olíva-termékek, zöldségek és gyümölcsök nélkül Ezen országok másik jellegzetessége, hogy úgynevezett lépcsőzetes tarifákat alkalmaznak, amelyek elméletileg, összhangban vannak belefektetett munkaerővel. A lépcsőzetes tarifákról folytatott tárgyalásokkal a kormányoknak egyéb céljaik is vannak, elsősorban, hogy előmozdítsák az úgynevezett „nyertes-szétválasztó” politikákat. Így hatékonyabban tudnának

szembenézni az újfajta protekcionista intézkedésekkel, és arra is képesek lennének, hogy egy rövid ideig, egy adott szektor védelméből jelentős előnyöket kovácsoljanak. Elméletileg a meglévő egyetlen egyezmény sem támaszt megfelelő alapot az érvényben levő lépcsőzetes tarifákhoz. Ettől függetlenül a fejlett országok továbbra is fenntartottak egy ugyan mérsékelt, lépcsőzetes vámtáblázatot az ipari termékek esetében, sőt bizonyos érzékenynek minősített áruk esetén túlzott mértékű is a védelem. Sok esetben a fejlődő országok vámreformjai ellenére a vámtarifák szóródása alacsony szinten maradt. 1994 és 1999 között általános kereskedelmi liberalizáció vette kezdetét, az addigi megállapodásoknak megfelelően, ugyanakkor bizonyos hiányosságokkal az alábbi esetekben: - az agrárszektorban a liberalizáció inkább formális volt, mint valós, 34 - a fejlett országok következetesen sokkal magasabb tarifákat

alkalmaztak azokra a közbenső termékekre, melyekre a fejlődők specializálódtak, emellett, hogy megerősítsék a hazai piac védelmét, gyakran folyamodtak különféle kvótákhoz. Érdemes megjegyezni, hogy Argentína, Brazília, Chile és Mexikó nem vezették be a lépcsőzetes tarifákat, és gyakran alkalmaznak kvótákat, kontingenseket az érzékeny termékek esetében. 8 A reformtörekvések ellenére, a makrogazdasági politikák következetlenségei sok esetben olyan védő árfolyamokhoz vezettek, amelyek hosszú távon ingataggá tették a liberalizációs törekvéseket, és megkérdőjelezték a piaci ösztönzők érvényességét, ezzel veszélybe sodorva az egész reformprogramot. Ezekben, az esetekben a kormányoknak szembe kellett nézniük a nemzeti valuta reális értékmeghatározásának problémájával, ahol pedig elég erős volt a protekcionista nyomás. Átmenetileg, erre a kényszerhelyzetre a válasz a kereskedelmi korlátok további szigorítása

volt, ami azonban csak tovább rontotta a helyzetet, és végül a mélyreható intézkedések elkerülhetetlenné váltak. Az eddigi tapasztalat is igazolja, hogy ezek a protekcionista „orvosságok” jelentősen hátráltatták a fejlődést, és súlyosan korlátozták a teljes integráció adta előnyöket a nemzetközi gazdasági rendszerben. A vámpolitika esetén szót kell ejteni a „természetes védelemről” is. A szállítási költségek és a nemzetközi forgalomba hozatal egyéb költségei egy ország kapacitásának fontos meghatározói, amelyek révén integrálódni tud a világpiacon. Ha ezek a költségek nem csökkennek, nagyon valószínű, hogy a kereskedelemből származó előnyök nem realizálódnak. Főleg egy olyan világban, ahol az iparágon belüli árucsere meglehetősen dinamikus, a magas vámok és szállítási költségek előbb vagy utóbb a növekedés gátjaivá válnak. A Mercosur-EU szabadkereskedelmi megállapodást az EU

agrárprotekcionizmusa gátolja. Mivel a WTO-elvek nem tennék lehetővé az agrárszektor kizárását, az unió Rióban belement, hogy a tárgyalások az összes ágazatot és terméket felöleljék, de az agrárliberalizációs alkut igyekezett minél későbbre halasztani. A Mercosurral való szabadkereskedelem ugyanis aligha valósulhat meg a CAP olyan, mélyreható reformja nélkül, amely messze túlmegy az 1999-ben jóváhagyott minireformon. 8 A differenciálás kritériumai meglehetősen sokrétűek: mint pl. a technológiai komplexitás jellemzői, a ráfordítás, a megmunkáltsági fok, a származási hely/régió 35 Végső soron mind a Mercosur, mind az EU rugalmas tárgyalásokat akart, mégpedig az összamerikai szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalások alakulásának függvényében. A Mercosur párhuzamosan kívánt haladni az USA-val és az EU-val való bővítési tárgyalásain, hogy könnyebben sajtolhasson ki koncessziókat

mindkettőből. A MERCOSUR eddigi eredményeinek mérlege A MERCOSUR egy fejlődők által megkötött regionális egyezmény, melynek létrejötte óta a két legjelentősebb tag, nem kis számban produkált ugrásszerű gazdasági növekedéseket illetve drámai válságokat. Mindent egybevetve, az Asunción-i Szerződés aláírása óta eltelt több mint tíz év alatt a tagállamok vámunióra léptek, melynek tökéletesítése még jó néhány évig el fog tartani, gátat vetve az eddigi elzárkózásának, és hozzájárulva a nemzetközi rendszerbe való beilleszkedésükhöz. Fontos kihangsúlyozni a régión belüli fokozatos növekedést, melyet a tagországok átlagos éves 1-2,5%-os GDP növekedése is mutat. Szintén fontos szempont, hogy csökkent az USAból érkező import költsége, mivel a tagországok jelentősebb konkurenciát tudnak együttesen támasztani, ami a cserearányok tekintetében kedvező változásokat mozdított elő, legalábbis Brazília

esetében. Emellett sokszor említik meg az Egyezmény azon kedvező hatását is, hogy a térség külföldi-tőke vonzó képessége is nagymértékben javult. Leginkább mégis a kereskedelem terén láthatóak az Egyezmény kedvező hatásai. A tapasztalat azt mutatja, hogy amikor a brazil gazdaság növekszik, az Egyezmény jól működik, és a brazil politika tévútjait ellensúlyozni tudja a többi tag globális és regionális növekedése. A nem kisszámú gazdasági válság miatt, mely a nagyobb tagokat sújtotta 1994, 1998, 2000 és 2001 folyamán, nagy horderejű kereskedelmi konfliktusokat kellett megoldani, melyek a már korábban felállított árucsere szabályozások módosításához vezettek. Mindent egybevetve azonban, ezek a politikai tévutak csak átmeneti jellegűnek bizonyultak, melyeket rövidtávon korrigálni lehetett. Ezekben, az eltévelyedésekben Argentínát terheli a legnagyobb felelősség, amikor átmeneti módosításokat alkalmazott a

vámnomenklatúrájában, illetve Brazíliát, azért, 36 mert az Egyezménnyel összeegyeztethetetlen reklámeszközöket használt az exporttermékek esetében. A kereskedelem tekintetében a legnegatívabb szempont a MERCOSUR esetében kétségtelenül protekcionista előélete, és a még mindig magas átlagos vámszint. Ezek az elkerülő kereskedelem forrásai lehetnek, azt eredményezve, hogy a világ más részéről származó hatékonyabb termelőket a régió kevésbé hatékony termelőivel helyettesítik. Ugyanakkor a gyakorlat pont az ellenkezőjét mutatja. Egyedül a tőkejavak esetében mutatkozik jelentős elkerülő kereskedelem. A beruházások területén az ipari áttelepülés vált a legjelentősebb potenciális konfliktusforrássá. Amennyiben az Egyezmény magvát képező két ország közepesen fejlett ipari országnak felel meg, feltételezhető, hogy a különböző statisztikai komparatív előnyökön alapuló áttelepülés hatásai nem

túl jelentősek. Azaz nem ösztönözné a vállalatokat áttelepülésre az alacsonyabb munkaerőköltségek vagy a fogyasztói piac közelsége miatt, főleg mivel az adott helyen már kialakultak az ipari agglomerációk. A gyakorlatban a tagállamok az új befektetésekért folyó versenyben nem csak olyan legális eszközöket alkalmaznak, mint, pl. infrastruktúra fejlettsége, humántőke ellátottság, de az állami támogatások kevésbé elfogadott módszerét sem vetik meg. Ez utóbbi kérdés még nem került rendezésre a MERCOSUR-on belül, ezért fennáll a veszélye, hogy a tagállamok egymást túllicitálva próbálnak kedvezőbb feltételeket teremteni az új befektetőknek. Ez a fenyegetés azzal együtt növekszik, ahogy a regionális megegyezések keretében a fejlett országok egyre több közvetlen tőkebefektetést eszközölnek az adott régióban. Az Európai Unió szemszögéből a Déli Közösség olyan társ lehet, mely még a belső konszolidáció

előtt áll. Ezt a megerősödést pedig mindenképpen elősegítené a kettejük megegyezése. 37 A megállapodásból származó előnyök és az azt hátráltató konfliktusok forrásai Általános helyzetelemzés Hogy jobban megértsük az EU-MERCOSUR egyezmény előnyeit és a felmerülő esetleges konfliktusok forrását, figyelembe kell vennünk az eddigi tapasztalatokat és a jelenlegi helyzetet. Általánosan elfogadott, hogy a nyílt regionalizmus révén kibővülő piacok (likvid kereskedelemteremtés, elkerülőkereskedelem, pótlólagos javak kiaknázása) és a méretgazdaságosság kihasználása a legfontosabb következményei az egyes országok között folyó tárgyalásoknak. Ezek az országok, csakúgy, mint az őket tömörítő régiók, különbözőképpen tudnak előnyöket kovácsolni a bővülő piacok révén kialakuló komparatív előnyökből. Ráadásul, ezek az egyezmények magukban hordozzák a beruházások átirányításának

lehetőségét, így nemcsak az egyes országok növekedését de ezen belül az egyes régiók fejlődését is befolyásolni tudják. A vámhatárok megszűnése csökkenti a távolságot a lelőhelyek és a fogyasztóközpontok között, érzékenyen befolyásolva ezzel a lokalizációt. A Latin-Amerikai Gazdasági és Társadalmi Fejlődés Éves Beszámolójában, az Inter-Amerikai Fejlesztési Bank (Banco Interamericano de Desarrollo) összegyűjtötte a regionális integráció melletti indokokat, amellett, hogy felmerült a kérdés, vajon az egymással versengő területek között igazságosan oszlanak-e el a külföldi befektetések. A nyílt regionalizmus keretében zajló erőforrás-áttelepítés fájdalmas eseteket is produkált az elmúlt időszakban. A NAFTA esetében, Mexikóba óriási mennyiségű közvetlen külföldi tőke áramlott, melyből elsősorban az USA-val határos területeken ún. „export-ipart” hoztak létre, ami az USA Mexikóval határos

államaiban a munkanélküliségi ráták ugrásszerű emelkedését okozta. Európa és a MERCOSUR esetében a helyzet egy kicsit más, mivel a korábbi 12 tagú EU nem készült nagymértékű dél-amerikai áttelepülésre, itt sokkal súlyosabb kérdés a keleti bővítés ezzel kapcsolatos hatása. A Déli Közösség esetében, amennyiben az egyezmény magját képező két ország közepesen fejlett ipari országnak tekinthető, valószínű, hogy a komparatív előnyökre alapuló relokalizáció nem lesz különösebben jelentős. Ez persze nem azt jelelni, 38 hogy nem lesznek olyan vállalatok, melyek a munkaérő költségeire vagy a fogyasztói piac közelségére alapozva át ne települnének, megerősítve ezzel a már meglévő ipari agglomerációkat. Emellett a szabadkereskedelmi megállapodásban résztvevő országok különféle legális és illegális eszközökkel is magukhoz tudják csalogatni a külföldi befektetőket. Ez utóbbi esetben, fennáll annak a

veszélye, hogy egyfajta versenyfutás kezdődik az egyes országok között a befektetőkért, ami súlyos költségeket okozhat a résztvevőknek anélkül, hogy számottevően befolyásolná az eredményeket. Szintén meg szokás említeni a kisebb horderejű, politikai vonatkozású pozitívumokat is, bár ezen a téren kisebb az egyetértés a szakemberek között. Ide sorolják, hogy csökkenhet a politikai konfliktusok száma, legalábbis az egyezmények tető alá hozásának szakaszában, majd amennyiben az egyezmény eredményes ezek a konfliktusok akár teljesen el is tűnhetnek. Az egyezmény egyfajta belpolitikai iránymutatóvá is válhat, nem beszélve arról, hogy növekszik az aláíró ország tárgyalási súlya, míg néhány esetben az ország jobban meg tudja védeni saját érdekeit, illetve hatékonyabban szembe tud szállni a másoktól érkező fenyegetésekkel. Az előnyök és konfliktusok természete az EU-MERCOSUR esetében Mivel ezen egyezmény fejlett

és fejlődő gazdaságokat foglal magába, egyben rendelkezik azokkal a sajátosságokkal, melyek jellemzőek minden ilyen jellegű egyezményre, az ún. Észak-dél egyezményekre. A MERCOSUR szemszögéből a kereskedelem területén elért engedmények kettősséget mutatnak, mivel az átlagos európai tarifák (4%) alacsonyabbak, mint a Déli Közösség által alkalmazottak (14%), ami arányaiban nagyobb nyereséget jelent a piacra jutás tekintetében az európaiak számára. Pontosan ezért képezik kiemelten fontos részét a tárgyalásoknak a MERCOSUR részéről, az érzékeny termékek. Mint az jól ismert, egyes termékek esetében, mint pl az agrártermékek, a textilek vagy az élelmiszerek, az EU kifejezetten magas vagy egyenesen tiltó vámokat alkalmaz, pont azokban a szektorokban, amelyek a latin-amerikai országok exportpalettájának fő részét alkotják. 39 A másik nagy jelentőséggel bíró terület, az EU részéről a különféle védő

intézkedések (pl. antidömping) és a nem vám jellegű korlátozások fokozatos elhagyása, melyek jelenleg súlyos piaci torzulásokat okoznak. Az EU számára sokkal nagyobb horderejű témák közé tartoznak a nem egyértelműen kereskedelmi jellegű kérdések, mint pl. a szolgáltatások kereskedelme, a szellemi tulajdonjog vagy a magánszektor beszerzései, melyek a latin-amerikai országok jogrendszerének gyökereses átalakítását kívánnák, elsősorban Brazília esetében. Fejlett és fejlődő országok közötti megállapodásról van szó, ahol a felek tárgyalási súlya messze nem egyenlő a nemzetközi porondon, ezért törekedni kell arra, hogy az előnyök és ráfordítások mérlege amennyire lehetséges, az egyenlőség felé mutasson, különben a tárgyalások hosszas meddő csatározásokká fajulhatnak, ellehetetlenítve a megállapodást. A legfontosabb előnyök és konfliktusok: a közvetlen külföldi befektetések és a mezőgazdaság Az EU

előrejelzései szerint az, hogy 90%-kal csökkentik a vámokat, magának az Uniónak 6500 millió USD bevételt, míg a MERCOSUR-nak 5100 millió USD megtakarítást jelent. A vámok leépítése befolyásolja a MERCOSUR piacvédő rendszerét, ami tulajdonképpen a Közös Külső Tarifa (TEC), az integráció közös kereskedelempolitikájának legfontosabb pillére. A TEC az import kb 85%-át érinti, és az egyezmény 2006-ra a teljes konvergencia megteremtését irányozza elő. A TEC lépcsőzetes rendszere tizenkét vámszintet foglal magába 0-35%-ig. A védelem alá eső termékek és termékcsoportok, melyek importját az átlagnál magasabb vámmal sújtják, főleg a textilek, gépek és berendezések, egyéb feldolgozott termékek csoportjába tartoznak, pontosan azok, melyeknek elsőszámú szállítója az EU. Az EU esetében a vámok nem jelentik a piacvédelem fontos eszközét, mivel a MERCOSUR országokból érkező import több mint 70%-át preferenciális

vámokkal terhelik a GSP megállapodások alapján. A GSP-n kívül az EU 4,8%-os átlag tarifát alkalmaz, ugyanakkor elég nagy eltérés figyelhető meg az egyes termékcsoportok esetében, hiszen az érzékeny termékek, mint pl. a szeszesitalok, dohányáru, élelmiszerek, halászati cikkek, és a textilek 40 vámjai 50 és 100% között mozognak. E termékcsoportok esetében olyan kvótákat 9 is alkalmaznak, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az európai kereslet előbb a hazai felesleg felé irányul és csak ezt követően vásárolják meg a sok esetben olcsóbb, harmadik országból származó árut. Egy nemrég készült felmérésből (2003) kiderült, hogy az EU sújtja a legmagasabb vámokkal az agrártermékeket, a legnagyobb mértékben alkalmazza az exporttámogatásokat, és a legnagyobb összegeket fordít a közös költségvetésből a termelők támogatására. Csak néhány példa: marhahús 249%, vaj 216%, fagyasztott zöldségek 168%, tejpor 173%, sajt

144%, kukorica 109%. A megegyezés legfőbb akadályát a mezőgazdaság jelenti, míg a legkecsegtetőbb terület, kétségkívül a közvetlen külföldi befektetéseké. Az agrártermékekről folyó vita egyáltalán nem új keletű, és már a GATT Uruguayi Fordulóján is a legvitatottabb témák közé tartozott. A Dohai Fordulón sem tudtak olyan javaslatot tenni, amit az EU elfogadott volna, a KAP saját maguk által előterjesztett reformjain kívül. Ha összehasonlítjuk a WTO legfontosabb csoportjai által az agrártermékek piacra-jutására tett javaslatokat, a legszembetűnőbb különbség az európaiak néma csöndje a fejezet liberalizációját illetően. A vámokat illetően, míg az USA és a Cairns Csoport drasztikus csökkentést irányozott elő, az EU mindösszesen 36%-os csökkentést tart elképzelhetőnek, de még így is ragaszkodik egy 15%-os minimum tarifához. A Cairns Csoport azon javaslata, hogy egy minimális 5-20% közötti vámszint kerüljön

megtárgyalásra, az európaiak teljes elutasításával találta szembe magát. Míg a Cairns és az USA az agrártermékekre vonatkozó nem vám jellegű korlátozások eltávolításán dolgozik, addig az Unió görcsösen ragaszkodik hozzájuk. A KAP leginkább sérelmezhető részét az export-támogatások alkotják, amelyek a világon itt a legmagasabbak. Az OECD becslései szerint a sertéshús 173%, a cukor 154%, a vaj 118%, a marhahús 57%, a tejpor 39%, a liszt 15%-os támogatásban részesül. Az ilyen típusú támogatások fennmaradása, minden bizonnyal, az Uruguayi Forduló legnagyobb kudarca. Az 9 Körülbelül a MERCOSUR-ból az EU-ba irányuló export 10%-át érintik nem vám jellegű korlátozások. A mezőgazdasági termékek 10%-ánál és az élelmiszerek egy negyedénél alkalmaznak automatikus engedélyeket. A fa és textiláru esetében pedig előzetesen megállapított kvóták és engedélyek vannak érvényben. Brazíliát, a termékmennyiség alapján,

még nagyobb mértékben sújtják ezek az intézkedések, mint Argentínát. 41 ezt követő Dohai Fordulón is az EU csak a támogatások csökkentését volt hajlandó elfogadni, míg a többiek az exportszubvenciók teljes megszüntetése mellett tették le a voksukat. Végül pedig a protekcionizmus olyan új eszközeit próbálják bevezetni, mint az élelmiszerbiztonság és az állatok jólétének kérdése. A különböző érdekcsoportok közötti konfliktus oda vezetett, hogy nem sikerült az agrárliberalizációs intézkedések meghozatalára kitűzött határidőt betartani, veszélybe sodorva ezzel a többoldalú tárgyalások eddigi eredményeit is. Az EU ugyanolyan makacs viselkedést tanúsított az agrártermékeket illetően a MERCOSURral folytatott tárgyalások során is, mint a WTO-ban. Néhány elemző szerint, mivel a liberalizáció csak 5-10 éves határidő leteltével valósulhat meg, a bilaterális kereskedelem az EU-nak fog kedvezni.

Összességében azonban a MERCOSUR gazdaságainak az új kihívásokhoz való hozzáigazítása csak akkor lehetséges, ha megfelelő mennyiségű európai közvetlen tőkebefektetés érkezik, melyből a fejlesztéshez szükséges gépeket finanszírozni tudják. Ennek következtében, amikor az argentin gazdasági válság elmélyült, mindössze egy év alatt 11% ponttal csökkent a GDP, az import egy harmaddal zsugorodott, ami a már meglévő beruházások megbénulását eredményezte. Az Európából érkező közvetlen tőkebefektetéseknek meglehetősen fontos szerepük van, nem csak a tárgyalások kiegyensúlyozásában, de egyúttal az egyezmény működőképességének biztosításában is. A mezőgazdasággal ellentétben, a tőkeáramlásokat sokkal összetettebb folyamatok befolyásolják, úgy, mint a kereskedelempolitika, így a tárgyalások leginstabilabb pontját képezik. A 90-es években igen jelentős mennyiségű közvetlen külföldi tőke áramlott a

MERCOSUR tagországokba, mely a már korábban is működő nagyvállalatok nagyarányú terjeszkedését eredményezte. 1995 és 2000 között a fejlődő országok között Brazília állt a harmadik helyen, ahová a legtöbb közvetlen külföldi tőke érkezett, Argentína pedig ugyanebben a sorban az ötödik volt, eggyel lemaradva Mexikó után. 1990 és 1996 között* az EU-ból 6500 millió USD áramlott a Déli Közösség területére, főleg a feldolgozóiparba (az összes beruházások több mint egyharmada) és a szolgáltató szektorba. 42 Ahogy a MERCOSUR tagállamoknak sikerült a gazdasági reformokat beindítani, úgy nőtt a külföldről érkező befektetések összege, ami jelentősen javította a tárgyalások hátterét is. Azt is érdemes kiemelni, hogy a MERCOSUR-ba áramló befektetések nem változtattak jelentősen a már jelen lévő nagyvállalatok piaci magatartásán, de hozzájárultak az exporthálózatok kiépüléséhez, valamint a technológia

és a tapasztalatok cseréjéhez. A kilencvenes évek gazdasági válságait követően mind Argentína, mind Brazília megszorító intézkedéseket vezetett be, a tárgyalások megkezdésekor érvényben lévő állapothoz képest. Ekkor mindkét ország meglehetősen ingatag gazdasági helyzetben volt, mert ahhoz, hogy az adósságaikat folyamatosan törleszteni tudják, az ehhez szükséges deviza biztosításához az exportot változatlan szinten kellett tartani. Ugyanakkor a 2002-es év folyamán 33%-kal kevesebb közvetlen külföldi tőkebefektetés érkezett a latin-amerikai valamint a karibi térségbe. Még akkor is, ha ez az állapot csupán átmeneti volt is, legfőképpen Brazília esetében, a legnagyobb gondot a jelentette, hogy amíg nem sikerült a nemzetközi hitelpiac bizalmát visszanyerni, mindkét gazdaság igencsak kockázatosnak tűnt a külföldi befektetők szemében. A nagy nemzetközi vállalatok inkább visszafogták befektetéseiket Argentínában,

válaszul az elmélyülő gazdasági válságra adott megszorító intézkedésekre. Következésképpen, a közvetlen külföldi tőkebefektetések fontos szerepet játszanak a nyílt regionalizmus keretében létrejövő megállapodásokban, ebben a konkrét esetben pedig főleg a Déli Közösség szempontjából. A kétoldalú megállapodás tető alá hozása, lehetővé téve a latin-amerikaiak szabad piacra jutását az EU-ban, nem csak európai de észak-amerikai és japán tőkét is vonzana a területre. Különösképpen, mivel az európai vállalatok vámmentesen importálhatnák az alapanyagokat, majd ugyancsak vámmentesen re-exportálhatnák a késztermékeket az európai piacra. A tárgyalások perspektívái és a jövőbeni egyezmény Az ezredfordulóra a kereskedelmi tárgyalások nemzetközi légköre már sokkal kevésbé volt kedvező, mint az elmúlt évtized során. Emiatt, várható, hogy a következő évtizedben a nemzetközi kereskedelem növekedése

veszít korábbi dinamizmusából. A WTO következő fordulója is csak akkor könyvelhető el sikerként, ha sikerül megegyezésre jutni a szükséges 43 kérdésekben, ami nem tűnik túl valószínűnek. Mostanáig a fejlett országok sokkal nagyobb hajlandósággal ültek le a tárgyalóasztalhoz, mint a fejlődők, akik úgy vélik az Uruguayi Fordulón kicsikart engedmények túlzottan távoliak vagy jelentéktelenek. A WTO új tagjának, Kínának, ezen túl szintén jelentős beleszólása lesz a tárgyalásokba. Egy kevéssé aktív multilaterális környezetben, a regionális megállapodásoknak, legalábbis azoknak, melyek fejlett és fejlődő országok között köttettek, sokkal nagyobb lesz a jelentősége. A nemzetközi tőkepiacok szűkössé válása pedig pénzügyi hatalmat ad ezen megállapodásoknak. A nyílt regionalizmus e vonalán, az ALCA 2005-re tervezi megvalósítani az egész amerikai kontinensre kiterjedő szabadkereskedelmi övezetet. Ezért

meglehetősen élénk tárgyalási folyamat vette kezdetét, mely túlmutat a piacra jutás puszta tényén, ahol a latin-amerikai országok nem titkolt célja, bejutni az Egyesült Államok védett piacaira, mint az élelmiszerek, mezőgazdaság vagy a textilek piaca, mialatt az USA a szolgáltatások kereskedelme és a szellemi termékekhez kapcsolódó területeken kíván előre lépni. A legfontosabb eredmény a latin-amerikai régió számára az lenne, ha sikerülne olyan piacokra bejutni, ahol a térség országai komparatív előnyökkel rendelkeznek. Ezért viszont a vámtarifák csökkentésével fizetnének, hisz Kanadában és az Egyesült Államokban a jelenleg is érvényben lévő vámok jóval alacsonyabbak, mint a dél-amerikai országokéi. Az amerikai kontinensen folyó tárgyalások lépésre kényszerítették az EU-t is, amely gyorsan lezárta a Chile-vel és Mexikóval folytatott egyezkedéseket, és visszatért a MERCOSUR tárgyalásokhoz, hogy ezzel is

nagyobb befolyásra tegyen szert a régióban, attól függetlenül, hogy az Unión belül a leghevesebb viták forrása továbbra is a Közös Agrárpolitika. Milyen stratégát kellene alkalmaznia a MERCOSUR-nak? Az eddigi elemzés számos olyan részletet emelt ki, mely segít körvonalazni az elsődleges választ, figyelembe véve az egyes tagországok érdekeit. Az ALALC-ALADI története pedig arra is rávilágít, milyen korlátozottak az olyan kereskedelmi egyezmények lehetőségei, ahol a tagok erősen védik nemzeti piacaikat. A MERCOSUR eddigi tapasztalatai pedig arra engednek következtetni, hogy függetlenül az egyre mélyülő integrációtól, melynek következtében a tagok nyeresége fokozódik, az országok közötti egyre eredményesebb együttműködés csak kiegyensúlyozott makrogazdasági háttér mellett valósítható meg. 44 Először is tehát, az integrációs megállapodások nem ellensúlyozzák a belpolitikai problémákat, a makrogazdasági

egyensúly és a kereskedelmi nyitottság mértéke pedig az ország egyoldalú stratégiájának része. A kereskedelmi megállapodások segíthetnek bejutni az egyre csökkenő ütemben bővülő világpiacra, ezért alapvető fontosságúak minden tagország számára és a MERCOSUR egészére nézve is. A közvetlen külföldi tőkebefektetések előtt is megnyitják a kaput, melyek az infrastruktúra fejlesztése, a telekommunikáció és a technológia területén jelentős előnyöket hozhatnak az egyes országoknak. Másodjára elmondhatjuk, hogy a nyílt regionalizmus keretében ezen megállapodások nem kizárólagos jellegűek, és csak, mint egy átmeneti helyettesítő eszközként szolgálnak a nemzetközi piacon való teljes integrálódásig. Így a MERCOSUR fenntartása megköveteli a kereskedelem további liberalizációját. Brazília az argentin agro-ipari termékek természetes piaca, míg Argentína a sok munkaerőt igénylő brazil termékek célpontja. A

tagországok kompatibilitása jóval nagyobb, mint az Egyesült Államoké, illetve megegyezik az Európai Unióéval. Ez azt jelenti, hogy a MERCOSUR-on belül még az integráció jelentős továbbfejlesztésére van lehetőség. Ugyanakkor nem fog eredményeket hozni a tagoknak, ha csak „kereskedelmi erődként” funkcionál, elzártan a világ többi részétől. A lehetőségek ellenére a tárgyalások úgy tűnt, zátonyra futnak a MERCOSUR-on belül, és csak nemrég mutatkozott hajlandóság az együttműködés újraindítására, sokkal inkább politikai, mint gazdasági okok miatt. Egy lehetséges módja az ilyen szituáció megmentésének, hogy olyan területeken próbálnak előrelépni, ahol a tagok könnyebben hajlanak az együttműködésre, mint például az energiaszektor fejlesztése, vagy a nemzeti infrastruktúrák összekapcsolása (beleértve az ehhez szükséges közös pénzügyi mechanizmusok megszervezését). 1999 óta, a szabadkereskedelmi

megállapodást célul tűző egyezmény aláírásával, az európai Miniszteri Tanács és az akkori négy MERCOSUR tagország miniszterelnökeinek kezességével, sikerült egy fontos elérendő célt állítani a tárgyalófelek elé. Természetesen a helyi vállalatokra, úgy a nemzetiekre, mint a nemzetköziekre, hatással vannak a meghozott döntések, és nekik is megvan a saját álláspontjuk a további kétoldalú kereskedelmi liberalizáció előnyeiről és hátrányairól. 45 Ilyen tekintetben hangsúlyozni kell a MERCOSUR létrehozásának politikai indíttatását, ezért nem meglepő, hogy a vállalati szféra kezdettől fogva vegyes érzelmekkel szemléli a tárgyalásokat. Részvételük, néhány olyan szektor kivételével, ahol teljesítményüket alapul véve írtak alá megállapodásokat, nem volt túl jelentős. Az ALCA esetében, főleg a nagyvállalatok aktív részvétele jellemző a párhuzamos tárgyalási fórumokon. Az EU szemszögéből, a

tárgyalási fordulók, mindenekfelett a kis és középvállalkozások számára teremtették meg a vállalati szintű közeledés eszközét. A FIEL által 1998-ban végzett felmérés során különböző méretű vállalatokat kérdeztek meg mind az ipar mind a szolgáltatások területén (hazai és európai tőkével működőket) az EUMERCOSUR együttműködés hatásairól. Választ adtak olyan kérdésekre, mint melyek voltak a kétoldalú együttműködés legfőbb akadályai és hogyan sikerült leküzdeni ezeket. A felmérés azt mutatja, hogy a vállalatok (mérettől függetlenül) 70%-a szerint eredményes az együttműködés. Az európai tőkével működő vállalatok egy árnyalatnyival optimistábbnak tűntek, mint a hazai tőkéjűek. Az együttműködés legfőbb akadályaként a nem vám jellegű korlátozásokat említették. Ezek közül is leginkább az egészségügyi és környezetvédelmi korlátok jelentették a legtöbb nehézséget. Ezek lebontása, ami

a vállalatok által megnevezett akadályok 50%-át tették ki, nagyon fontos politikai és technikai előrelépést jelentene. Nem szükségszerűen a kormányközi szférában, de jelezték, hogy szintén nehéz a tárgyalási lehetőségeket azonosítani és hozzáférni a nemzetközi kereskedelmi hálózatokhoz. Végül, az akadályokra vonatkozóan az európai vállalatok több az integrációval kapcsolatos problémát jelöltek meg, mint latinamerikai társaik. 10 A befektetések területén a legfontosabb korlátozó tényezők a jogi és intézményi keretek: mint a jogi bizonytalanság, vagy a jogi normák stabilitásának hiánya. Sokkal kevéssé kiemelt helyen szerepeltek az olyan tényezők, mint az információszerzés vagy a beruházási lehetőségek felkutatása. A beruházásokkal kapcsolatos korlátok esetében mind az európai, mind a helyi vállalatok vélekedése hasonló, habár az előbbiek nagyobb aggodalmuknak adtak hangot, a korlátozások túlzott

általánossága miatt. 10 Az infrastruktúra területén előremutató kezdeményezésnek számít a Kezdeményezés a Dél-Amerikai Regionális Infrastruktúrák Integrálásáért. (Iniciativa para la Integración de la Infraestrutura Regional Suramericana) 46 Az egyre szorosabban egymáshoz kötődő gazdaságok számára fenyegetést jelenthet a közvetlen külföldi tőkebefektetések csökkenése és mindössze néhány fejlődő országra, mint pl. Kínára, való koncentrálódása, az OECD országok gazdasági növekedésének csökkenő üteme, és végül a centrum-országok azon meggyőződése, hogy a kereskedelmi korlátokat jelentő vámok már így is túl alacsonyak, és további csökkentésük nem lenne hatékony. Ettől függetlenül a nemzetközi kapcsolatok terén továbbra is megválaszolatlanul maradt két kérdés, mégpedig: a multilateralizmus jövője és a kereskedelem és szolgáltatás-áramlások útvonalának átszervezése az észak-észak

folyosóról a Kelet-Nyugat folyosóra. Az első kérdésre vonatkozóan megoszlanak a vélemények arról, hogy a regionalizmus valóban helyettesíti, esetleg kiegészíti a multilateralizmust. A legsötétebben azok látják a jövőt, akik úgy vélik, a multilateralizmus el fog tűnni, mihelyt az egyes országoknak már nem áll érdekükben többoldalú tárgyalásokat folytatni. A legoptimistább vélekedések pedig kitartanak amellett, hogy még akkor is, ha a regionalizmus teljes mértékben helyettesíti is a multilateralizmust, fennmaradnak olyan mechanizmusok, melyek a multilaterálishoz hasonló egyezmények megkötéséhez vezetnek. Bár a gazdasági elemzés nem adja meg az egyértelmű választ, a 90-es évek regionalizmusa a globális szintű multilateralizmussal együtt érvényesült, és napjainkban is a nemzetközi rendszer fontos részét képezi, amely jelentősen megváltoztatta az ország és országcsoportok közötti hagyományos viszonyokat. A kisszámú

résztvevő által folytatott tárgyalások a gyors előrelépést favorizálják, és a lehető legmélyebb szintre kívánják fejleszteni a gazdasági együttműködést, ami nem csak a politikai, de a vállalati szférának is érdekében áll. A 25 tagú Európai Unió vagy a jövőbeni 34 tagú ALCA szoros együttműködési szándékot tükröz az egyre zsugorodó világban. Stratégiai szempontból az EU-MERCOSUR szerződés része lehet egy nyugati multilaterális kereskedelmi berendezkedésnek, ahol a fejlődő országok nem a piacméretük, hanem egyéni termelő kapacitásuk alapján találják meg a helyüket a rendszerben. Ilyen keretek között a WTO mintegy a megállapodások jogi védőhálóját biztosítaná, feladata a blokkokon belüli kereskedelmi viták rendezése, valamint a regionális tárgyalások menetének felülvizsgálata maradna. 47 Az EU, csakúgy, mint az Egyesült Államok, élesen elhatárolódik az agrárpiacok megnyitásától. Az európaiak

továbbra is preferenciális védelmet biztosítanak fogyasztóiknak, és még az egészségügyi normákat is felülmúló korlátozásokat állítanak fel az élelmiszerek esetében. Abban sincs egyetértés, hogyan lehet szétosztani a kereskedelmi hozadékot a kevéssé fejlett országok között. Mindketten eltérő véleményt hangoztatnak a multilaterális kereskedelmi tárgyalások és a módszerek terén. Ugyanakkor mindketten egyetértenek a multilateralizmus szükségességével a nemzetközi interakciókban. Mindketten vezető szerepet töltenek be regionális kereskedelmi kezdeményezésekben, amelyek célja, hogy kereskedelmi befolyásukat növeljék a WTO szabályaival egyetértésben. Az EU és az USA viszonyát vizsgálva elmondhatjuk, hogy a 90-es évek folyamán az amerikai közvetlen külföldi befektetéseknek több mint a fele irányult Európába, míg az USA-ban több mint hét millió alkalmazottat foglalkoztatnak európai tőkével működő nagyvállalatok. A

kettejük közötti kereskedelmi forgalom naponta meghaladja a milliárdos nagyságrendet. Ezzel szemben a WTO-beli vitáknak mindössze 1%-a vonatkozik a kereskedelmi forgalomra. Mind a NAFTA, mind az EU stabil integrációk, bár eltérő mechanizmusok hajtják őket, mindketten új tagokat keresnek. A gazdaságon kívüli tényezőket is figyelembe véve láthatjuk a regionális megállapodások stratégiai-politikai tartalmát is. Ebben az esetben a fejlődő országok érdeke is a lehető legfüggetlenebb keretek között folytatni a kereskedelmi tárgyalásokat, az egyre növekvő unipoláris nyomás alatt. A jelenlegi állapot kikristályosodásához még legalább 10-15 évre van szükség, a kereskedelmi tengelyek lehetséges módosulásával. A nyugati féltekén az észak-déli iparágon belüli kereskedelem jelentős növekedése várható, a nemzetközi munkaerő-áramlás terén pedig a kelet-nyugati irányultság válhat számottevővé a munkaerővel jól ellátott

keleti, illetve a tőkében és technológiában bővelkedő nyugati országok között. A jelenleg folyamatban levő kereskedelmi tárgyalások is pontosan beleillenek ebbe a keretbe. Az EU-MERCOSUR tárgyalások is ezen egyezmények közé tartoznak, melynek kiemelten fontos szerepe lesz, amennyiben a felek felül tudnak kerekedni a legnagyobb akadályon, amit a mezőgazdasági és ipari protekcionista sémák életben tartása jelent. 48 Az EU-MERCOSUR megállapodás Magyarországot érintő része Mellékletek: Interregional Framework Cooperation Agreement between the European Community and Mercosur ACTS Council Decision 1999/279/EC of 22 March 1999 concerning the conclusion on behalf of the European Community, of the interregional framework cooperation agreement between the European Community and its Member States, of the one part, and the Southern Common Market and its Party States, of the other part. Interregional Framework Cooperation Agreement between the European

Community and its Member States, of the one part, and the Southern Common Market and its Party States, of the other part. SUMMARY Having concluded bilateral agreements with Brazil, Paraguay, Uruguay and Argentina, the European Community has also concluded an Interregional Framework Agreement with Mercosur. Based on democratic principles and fundamental rights, its objective is to strengthen existing relations between the Parties and to lay the foundations for an Interregional Association. It covers trade and economic matters, cooperation and other fields of mutual interest. Regular political dialogue has been instituted to advance the establishment of an Interregional Association. Its objective is to ensure closer consultation on bilateral and multilateral issues by coordinating the Parties respective positions within the relevant international organisations. There will be exchanges of information at regular meetings at ministerial and senior official level. Full use is also to be made

of diplomatic channels In the field of trade, closer relations will be forged to prepare for subsequent gradual and reciprocal liberalisation of trade. Regular dialogue on trade and economic matters has been established. The main areas of cooperation are: • • • • • market access, liberalisation of trade and trade disciplines; trade relations with non-member countries; the compatibility of trade with WTO rules; the identification of sensitive and priority products; cooperation and exchanges of information on services. 49 On agricultural and industrial products the Parties agree to cooperate to approximate their policies on quality and conformity recognition. They will consider beginning negotiations on mutual recognition agreements. In the customs field, the objective is to cooperate to strengthen customs infrastructure and improve its operation in order to consolidate the legal framework for trade relations. Statistical matters and intellectual property are two more

fields of trade cooperation which is aimed at promoting investment, technology transfer and trade by preventive distortions of trade through appropriate and effective protection of intellectual property rights. In the field of economic cooperation, the Parties will encourage regional cooperation wherever it will result in more rational and efficient use of available resources and a better outcome. No sector is excluded, although some areas are expressly mentioned These are energy, transport, telecommunications and information technology, environmental protection, science and technology, business cooperation and investment promotion. In the transport field, cooperation will be used to help restructure and modernise transport systems and find solutions to problems involved in moving people and goods using all modes of transport. Cooperation will take the form of exchanges of information and training programmes. In order to encourage integration cooperation will underpin Mercosurs

objectives; operations will be examined in the light of its specific requests. Cooperation will take any form that is appropriate, but will focus on exchanges of information, training, institution building, studies and joint projects and technical assistance. Closer institutional cooperation is also desirable. Other areas of cooperation are: • • • training and education, where the Parties will seek to improve education and training relating to regional integration for young people, vocational training, and cooperation between universities and businesses focusing on links between specialist bodies, agreements between training centres and the organisation of meetings between educational establishments; communication, information and culture, where the aim is to promote mutual understanding and strengthen cultural ties; combating drug trafficking. The Parties undertake to provide the requisite resources and encourage the European Investment Bank to give greater help to Mercosur

to attain these objectives. Under the institutional framework a Cooperation Council will be set up to oversee the Agreements implementation and will meet regularly at ministerial level. It will be assisted by a Joint Cooperation Committee, which will meet once a year. A Joint Subcommittee on Trade has also been set up. The Agreement has been concluded for an indefinite period and may be extended if the Parties wish to do so. If either Party considers that the other Party has failed to fulfil an obligation it may take the appropriate measures. 50 REFERENCES Act Entry into force Implementation in the Member States Official Journal 01.071999 - OJ L 112 of 29.041999 Council Decision 1999/279/EC [adoption consultation CNS/1995/0261] Last updated: 21.042004 http://www.europaeuint/scadplus/leg/en/lvb/r14013htm Bilateral framework agreements for cooperation with the Mercosur countries The countries of the Southern Common Market (Mercosur) - Argentina, Paraguay, Uruguay and Brazil

- are beneficiaries of the framework cooperation agreements with the European Union (EU) which entered into force in the first half of the 1990s. These agreements focus on trade and economic cooperation and other areas of common interest. ACTS Council Decision 95/445/EC of 30 October 1995 concerning the conclusion of the Framework Agreement for cooperation between the European Economic Community and the Federative Republic of Brazil Council Decision 92/509/EEC of 19 October 1992 concerning the conclusion of the Framework Agreement for cooperation between the European Economic Community and the Republic of Paraguay Council Decision 92/205/EEC of 16 March 1992 concerning the conclusion of the Framework Agreement for cooperation between the European Economic Community and the Eastern Republic of Uruguay Council Decision 90/530/EEC of 8 October 1990 concerning the conclusion of the Framework Agreement for cooperation between the European Economic Community and the Argentine Republic

SUMMARY The Argentine Republic was the first of the four countries to formalise its relations with the European Union with a trade and economic cooperation agreement that entered into force in 1991. This is why the agreement covers fewer areas than the other three 51 The basic principles of the agreements include respect for democracy and human rights and the strengthening of regional integration. In all four agreements, the parties grant each other most-favoured-nation treatment. For Argentina, attention focuses on: • • • • trade cooperation, to develop and diversify trade; economic cooperation, excluding no field from the outset and including specifically scientific and technical cooperation, energy, protection of the environment and natural resources, regional integration and industrial standardization. The aim is to encourage the development and prosperity of industries, open up new sources of supply and new markets and promote scientific and technological progress;

agricultural cooperation, focusing on the development of trade in agricultural products and health measures; industrial cooperation. The second agreement to enter into force was the agreement with the Republic of Paraguay, in 1992. It covers all the points mentioned for Argentina but adapts them to the needs of the country. As regards economic cooperation, the aims are to strengthen economic links, enhance trade, promote cooperation between economic operators, improve standards of living, encourage investment flows, etc. This type of cooperation applies to services, intellectual and industrial property, the management of natural resources, environmental protection, agriculture, industry, energy and the mining sector. As regards trade cooperation, the parties undertake, beyond diversifying trade, to examine ways of eliminating barriers and exchanging information. The agreement also contains an article on the arrangements applicable to this type of cooperation. Moreover, temporarily

imported goods are exempt from duties and taxes, in the same way as for Uruguay and Brazil. The objectives of agricultural cooperation are the same as for Argentina. As regards trade cooperation, the need to examine ways of eliminating non-tariff barriers was added. In the industrial field, the aim is to diversify the countrys productive base. Cooperation on the environment aims at resolving problems linked to water, soil and air pollution, erosion, desertification, deforestation and overexploitation of natural resources. The parties therefore encourage the productive conservation of flora and fauna, and the conservation of tropical forests and national parks. Another area of interest is science and technology; the parties want to boost Paraguays technological capabilities by fostering broad cooperation between the two parties. Regional integration is another aim of the agreement which, without excluding any sphere of action, gives express consideration to environmental cooperation at

regional level, the development of intra-regional trade, the strengthening of regional institutions, support for the development of common policies and activities and regional communications. Development cooperation aims at strengthening and speeding up Paraguays economic and social development, attaching particular importance to rural development. 52 The fight against drugs, training, public health, investment, tourism, government service and information, communication and culture are other areas of EU-Paraguay cooperation. The agreement with Uruguay entered into force in 1994 and comprises all the areas of cooperation listed in the agreement with Paraguay, except for the fight against drugs and development cooperation. It does, however, include an article on cooperation on social development. Economic cooperation does not exclude any area from the outset and aims at diversifying economic ties, boosting economies and standards of living, creating new jobs, encouraging rural

development, promoting depressed border areas, supporting the Mercosur integration process, etc. The objectives of cooperation in the fields of trade, agriculture, the environment and industry are the same as for Paraguay. As regards cooperation on regional integration, health matters and the transfer of experience were added to the areas already mentioned for Paraguay. Cooperation on science and technology focuses on facilitating the mobility and exchange of scientists, establishing permanent links, fostering the transfer of technology, creating links between research centres, stimulating innovation and creating economic cooperation opportunities. Cooperation on social development aims to improve the standard of living and quality of life of the most underprivileged sections of the population, and includes technical assistance. The framework agreement with Brazil entered into force in 1995. Cooperation is strengthened particularly in the areas of trade, investment, finance and

technology. The agreement with Brazil adds the following to the cooperation areas covered by the agreements signed with the other countries: standards, information technology, telecommunications and space technology, transport, energy, the mining, forestry and rural sectors, fisheries, technological development and intellectual property. The areas covered by economic cooperation are industry, the use of natural resources against a background of sustainable development, industrial property, health and plant health regulations, services in general and information on monetary matters. Cooperation on standards aims to reduce existing differences in respect of weights and measures, standardisation and certification by promoting the use of available systems of standards and certification. Cooperation in the area of air, road and rail transport centres on the interchange of information, training programmes and technical assistance. Several areas of common interest are highlighted in the

article on information technology, telecommunications and the use of space technology. The article covers, inter alia, earth and space-based telecommunications, electronics and microelectronics, computerisation and automation, and high-definition television. As regards the environment, the aim is to reconcile the need for economic and social development with need for due protection of nature, devoting particular attention to the most 53 disadvantaged sections of the population, urban environmental problems and the protection of ecosystems. In order to contribute to regional integration and cooperation, measures must be taken with regard to technical assistance, the promotion of inter-regional trade, support for regional institutions and the preparation of studies. Certain areas, such as telecommunications and the environment, can be opened up for participation by other countries in the region. Joint Cooperation Committee and duration The four agreements establish a Joint

Cooperation Committee consisting of representatives from both parties. The Committee ensures the proper functioning of the agreement and makes recommendations. Things are a little different in the case of Brazil, since the Joint Committee already existed and the agreement merely retained it. The agreements are concluded for an initial period of five years and are renewed tacitly thereafter unless one of the parties denounces them in writing six months before the date of expiry. The agreements all include a future developments clause, enabling the parties to expand the content of the agreements. REFERENCES Act Entry into force Deadline for transposition in the Member States Council Decision 95/445/EC (Brazil) [adoption: consultation CNS/1992/1204] 01.111995 - Official Journal L 262 of 1.111995 Council Decision 92/509/EEC (Paraguay) 01.111992 - Official Journal L 313 of 30.101992 Council Decision 92/205/EEC (Uruguay) 01.111994 - Official Journal L 94 of 8.41992 Council

Decision 90/530/EEC (Argentina) 01.081991 - Official Journal L 295 of 26.101990 Official Journal RELATED ACTS On 22 March 1999, the Council concluded in the name of the European Community the Interregional Framework Cooperation Agreement between the European Community and its Member States, of the one part, and the Southern Common Market and its Party States, of the other part. 54 Last updated: 16.042004 http://www.europaeuint/scadplus/leg/en/lvb/r14014htm Felhasznált irodalom: ALADI (1997), LA NUEVA REALIDAD DE LA INTEGRACIÓN, MONTEVIDEO, ASOCION LATINOAMERICANA DE INTEGRACIÓN BLANCO MENDOZA, HERMINIO, LAS NEGOCIACIONES COMERCIALES DE MÉXICO CON EL MUNDO, FONDO DE CULTURA ECONOMICA, MÉXICO, 1994 RAPOPORT, MARIO, GLOBALIZACIÓN, INTEGRACIÓN E IDENTIDAD REGIONAL. ANÁLISIS COMPARADO ARGENTINA CANADA, BUENOS AIRES, GRUPO EDITOR LATINOAMERICANO, 1994, ROSAS, MARIA CRISTINA, MÉXICO Y LA POLÍTICA COMERCIAL EXTERNA DE LAS GANDES POTENCIAS, EDIT. FACULTAD DE CIENCIAS

POLÍTICAS Y SOCIALES, INSTITUTO DE INVESTIGACIONES ECONOMICAS, MÉXICO, 1999, ROSAS, MARIA CRISTINA, CRISIS DEL MULTILATERALISMO CLÁSICO: POLÍTICA COMERCIAL EXTERNA ESTADOUNIDENSE Y ZONAS DE LIBRE COMERCIO, INSTITUTO DE INVESTIGACIONES ECONOMICAS, MÉXICO, 1997, ROSAS, MARIA CRISTINA, MÉXICO ANTE LOS PROCESOS DE REGIONALIZACION EN MUNDO, INSTITUTO DE INVESTIGACIONES ECONOMICAS, MÉXICO, 1996, SECRETARIA PERMANENTE DEL SELA, LA NUEVA ETAPA DE LA INTEGRACIÓN REGIONAL, FONDO DE CULTURA ECONOMICA, MÉXICO , 1992, Peter ROBSON, The Economics of International Integration, Londres: Routledge, 4ª ed. rev 1998 (1ª ed. 1980), pp 277-278 Paulo S. WROBEL, "A Free Trade Area of the Americas in 2005?", International Affairs, vol 74, nº 3, 1998, pp. 553-554 Fernando PORTA, “América Latina en los años 90”, Anuario Internacional CIDOB 1992, 55