Hadászat | Tanulmányok, esszék » Sörétes fegyverek felépítése

Adatlap

Év, oldalszám:2010, 17 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:145
Feltöltve:2011. február 24
Méret:334 KB
Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!


Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

Sörétes fegyverek felépítése Szokásos csoportosításának alapja lehet a csövek száma, azok elrendezése, valamint a működési elv. Így megkülönböztetünk: - egycsövű sörétes vadászfegyvert, amely lehet még továbbá - egylövetű; többlövetű és ez ismét lehet - ismétlő és automata vagy félautomata; - két-, három- (drilling), négycsövű (vierling) söréteseket. Az utóbbiak általában ma már mind billenőcsövűek, míg korábban találhattunk közöttük más megoldásokat is. Valamennyi vadászfegyveren négy főrészt (cső-, agy-, zár- és elsütőszerkezet) és ezenkívül egyéb szerelékeket különböztetünk meg, amelyeket most röviden bemutatunk jellemzőikkel. A cső anyaga legrégebben közönséges vas volt, később szalagokból kovácsolt „damasztacél", amelyben keményebb és lágyabb vasszalagok váltakortak. Ma ún folytacél csövekkel készülnek a sörétes fegyverek. A többcsövűek gyakoribb építési formáiból

két fő típust különíthetünk el. Az egyik az egymás mellett (fekvő csövű, duplapuska, lapátcső stb), a másik az egymás felett (bak, bok, bock, bokk) való elhelyezés. A drillingek és vierlingek csőtengelyei három- vagy négyszögben helyezkednek el keresztmetszetben. A csöveket a csősín fogja össze, amelynek az egymás melletti elrendezésénél (duplapuska) még célzó szerepe is van. A bokképítésnél a fegyver tömegének könynyítésére sokszor rácsosan áttört ún. ventilált megoldással találkozunk, amely ugyanakkor a lövések utáni gyorsabb lehűlést is elősegíti. A cső belső kiképzésében megkülönböztetjük a tulajdonképpeni csőfuratot, a töltényűrt, és e kettőt összekötő (legfeljebb 10 mm hosszúságú) átmeneti részt vagy kónuszt. A csőfurat kiképzése lehet hengeres és szűkített vagy idegen szóból (choke) meghonosodottan csokkfurat. Ez utóbbi a tölténykamrával ellentétes csővég közelében egy

keskenyedő furatrész, amely a kónusztól eddig hengeresre fúrt belső átmérőn 0,5-1,00 mm-t szűkít, majd így leszűkítve folytatódik előre hengeresen a csőtorkolatig. Az automata vagy a félautomata sörétes fegyverek általában hengeres furatúak, és az esetleges szűkítést - amelynek tulajdonképpeni szerepe a lövés sörétrajának nagyobb távolságon való jobb összetartása, tehát a hatásos lőtávolság „megnyújtása" - csőtoldalék ráhelyezesével oldják meg. Tulajdonképpen egy csokktoldást kapunk, amikor ezt a toldalékot a cső végére erősítve, a hengeres furat elé helyezzük. Kézzel állíthatjuk a szűkítés mértékét 1/4-1/2-3/4, illetve 1 értékekkel. Ha a szűkítés különösen erős, akkor a tölténykamra külső-alsó sík lapján a csőkampók mellett a „nem golyónak" vagy „no to bullet" jelzés található. Az ilyen sörétesekből veszélyes az ólomgolyó kilövése. Ugyanitt szokás feltüntetni a

szűkítés mértékét is. A cső és általában a fegyver elsődleges számszerű jellemzője az öbnagyság vagy kaliber. Az ógörög kalopodosz (kaptafa) szó több nyelven torzulva érte el ezt a mostani alakját. Jelentése is eléggé furcsa a söréteseknél, ha meggondoljuk, hogy minél nagyobb a szám, annál kisebb valóságos átmérőt jelent. Ennek az a magyarázata, hogy abszolút értelemben véve nem is a csőre vonatkozik, hanem azoknak az ólomgömböknek a darabszámát jelöli, amelyek 1 angol font (453,6 g) ólomból önt-hetők, és a csőbe éppen beleillenek. így már viszont érthető a számozás és az átmérő viszonya, mert azonos tömegű anyagból valóban kevesebb nagyméretű gömböt lehetett önteni az elöltöltők korában, mint kicsinyeket. Szokásosan gyakori a 12,16 és 20, de ritkán előfordul a 10,14,24,28,32 és 36-os kaliber is a sörétes csövekben. A csőhossz nagyban befolyásolhatja a fegyver lőképességét. A mérethatárok

általában kaliberenként változnak, nagy átmérőhöz (10-12 kal.) nagy csőhossz (80 cm vagy nagyobb), kicsihez (24-28 kal.) rövidebb (65 cm vagy kisebb) cső tartozik Ugyanazon a sík felületen, ahol a szűkítést feltüntetik, még megtalálhatjuk a különböző belövési jeleket, a gyártó cég vagy állam és a belövőállomás vagy az újra-vizsgálás meghatározott jelzéseit. Az agy vagy ágy rendszerint valamilyen nemes fából készülő szerkezeti elem, feladata a fegyver egyéb fémrészeinek ágyazása, foglalása és a lövés előtti célzó helyzetben a fegyver biztonságos fogásának megkönnyítése. Két fő részből áll, az előagyból és a tusából. Az előagy farésze a cső alsó-hátsó harmadát fogja, ágyazza be. Rendszerint egyetlen gyakorlott mozdulattal levehető a sörétes fegyverek többségénél a szétszedés első fázisaként. Ahol nem levehető egészen régi és egészen új típusok - ott rendszerint nincs is egyéb

funkciója, mint az előrenyújtott, puskát tartó kéz számára megfelelő fogás biztosítása. Ahol levehető - és ez a többség -, ott rendszerint találunk még az előagyban egy elmés szerkezetet, a tölténykivetőt (ejector). Ez nem más, mint egy többféle módon megoldható, de alapvetően azonos célú szerkezet, amelynek rendeltetése, hogy a lövés után a tölténykivonó az üres hüvelyt ne csak kiemelje a töltényűrből a megfoghatóság mértékéig, hanem azt dobja is ki, tegye szabaddá ezáltal a csövet az újratöltéshez, növelje ezzel a tűzgyorsaságot. A sörétes fegyvereknél ismerünk angol vagy sima, francia vagy pofadékos. 90 amerikai vagy pisztolyfogású és német agyat. Ez utóbbinál az agyon vagy tusán mind a pisztolyfogás, mind a pofadék megtalálható. Meg kell azonban jegyezni, hogy a klasszikusnak tartott sörétes fegyver a sima angol agyazású. Az agy hosszát az első billentyűtől (ravasztól) az agytalp (tustalp) közepéig

mérjük. Ez átlagos testalkat esetén 360 mm. Az agyat vagy tusát hátul a borítólemez zárja le, amely lehet fém, szaru, műanyag, gumi. Ez utóbbit előszeretettel alkalmazzák hosszabbítási céllal. A zárszerkezet és zárótest többféle megoldásban ismeretes A hosszú kulcsos, az excenter-, a Scott-, a Toplever-, a Greener-, a Purdey-zárak mind sajátos szerkezetűek, egyéni konstrukciós jegyekkel. Feladatuk a zártest (baskül) és a cső között olyan összeköttetés megteremtése, amely kizárja a lövéskor képződő gáznyomások erőhatásának káros tevékenységét, lezárja a fegyver hátsó részét, védi a lövő testi épségét. A zártestet a kulcs mozgatásával lehet felszabadítani. E szerkezeti elemet az egyes konstrukciókon más-más helyen találhatjuk. így beszélünk alsó, felső, a régi típusoknál elsőalsó kulcsról stb Félautomata sörétes 1. zárszerkezet, 2 töltényűr, 3 inerciarúd, 4 inerciarúdcsap (F: Zoltán A) Az

automata vadászsörétesek zárszerkezete tulajdonképpen dugattyús zár, benne az elsütőszerkezethez tartozó rugóval és ütőszeggel. E fegyverek működési mechanizmusa lényegileg arra épül, hogy a kilőtt töltény gáznyomásából bizonyos visszaható erőt felhasználtak a konstruktőrök az üres hüvely kidobására és a tárból egy új tölténynek a csőbe való juttatására. Ismertebb típusai: Browning, Breda, Beretta, Remington stb Az elsütő- és lakatszerkezet a lövést teszi lehetővé. Szerkesztési megoldásai a külső, a rejtett, a süllyesztett kakasos, az odallakatos (Purdey, Holland and Holland, Simson stb.) és az Anson and Deeley rendszerű, de ismertek ezek kombinációi is. A felsoroltak mindegyikénél megtaláljuk az elsütést előidéző billentyűt (ravasz) egy, de gyakrabban kétbillentyűs megoldással, a váratlan elsütést vagy elsülést megakadályozó biztosító valamilyen szerkezetét, a kakast és az ütőszeget, a

feszítőrugókat és - bár nem mindenütt - a jelzőcsapokat. Ez utóbbiak a fegyver fémrészének felületéből kissé kiemelkedve azt jelzik, ha a rugó feszített állapotú, illetve besüllyedve mutatják az elsütőrugók fesztelenítettségét. Az oldallakatos fegyvereknél az előbb ismertetett szerkezeti elemeket a fegyver oldallapjára rögzítik belülről, az Anson and Deeley rendszernél pedig a tűzfal mögött, a középső-belső térben kerülnek elhelyezésre. A váratlan elsüléstől, a billentyűk beakadásától, az elhúzástól védi a fegyvert a „ravaszokat" körülvevő sátorvas. Szakértő olvasóink hozzászólásait fórumunkon várjuk. Irodalom: Dr. Kőhalmy Tamás: Vadgazdálkodás Zoltán A.: Vadászfegyver és lőismeret Haglund, B.-Clawson, E: Die Jagdwaffe und der Schuss Hardy, J: Vadászfegyverekről vadászoknak. Zeiske, W.: Waffe und Schuss Waffen und Schiesskunde fir Jager und Sportschützen Cimkék: holland and holland , anson ,

purdey , elsütőszerkezet , sörétes fegyver , sörétes puska A mai sörétes puskák A ma használatos sörétes puskák szerkezetének kialakítása lényegében már a múlt század végén befejeződött. Többségüket napjainkban gyárakban, precíziós gépekkel készítik, mérnöki tervek alapján. Kialakultak a legjobban bevált rendszerek és megoldások, kisebb-nagyobb módosításokkal világszerte ezeket alkalmazzák.A használó szemszögéből nézve a sörétes puskákat igen sokféle szempont szerint osztályozhatjuk. Ezek közül a következők a legfontosabbak A csövek száma alapján lehetnek egy-, két-, esetleg háromcsövűek, illetve két-, esetleg három- vagy négycsövű, ún. vegyes csövűek A csövek helyzete szerint lehetnek vízszintes vagy függőleges csőelrendezésűek. Űrméret tekintetében lehetnek 4-estől 36-osig terjedő kaliberűek. Rögzítés szerint merev és billenő csövűek. A merevcsövűek egy- és többlövetűek, a

többlövetűek ismétlők vagy automaták. A zárszerkezet reteszeinek száma alapján 1-4-szeres reteszelésűek, ezen belül a reteszek elhelyezkedése szerint alsó vagy felső, illetve alsó és felső reteszelésűek. A reteszeket működtető kulcs elhelyezésének megfelelően alsó vagy felső kulcsosak. A kakasok elhelyezése szerint külső kakasosak vagy belső, rejtett kakasosak, közismert néven kakasnélküliek. A kakasokat működésbe hozó elsütő billentyűk száma alapján kétbillentyűs és egybillentyűs rendszerűek. A puska ürítési lehetőségét tekintve hüvelykitolós és hüvelykivetős vagy ejektoros rendszerűek. A sörétes puskák felépítésének számtalan változata van tehát. Ezek közül nálunk leginkább a vízszintes csőelrendezésű, kétcsövű, billenő csövű, felsőkulcsos, két- vagy háromszoros reteszelésű, kétbillentyűs, kakas nélküli puskák fordulnak elő, tölténykitolós vagy ejektoros változatban, 12-es, 16-os és

20-as kaliberben. Egyre növekszik a száma a hasonló felépítésű, de függőleges csőelrendezésű Bock puskáknak; ezek egybillentyűs változatát főként a koronglövők használják. Újabban tért hódít az egycsövű, merevcsövű, öntöltő puska és egycsövű, billenő csövű sörétes puska is. Úgy gondoljuk, hogy a gyakorló vadászok számára elegendő, ha prototípusként a leggyakrabban előforduló vadászpuskát ismertetjük, és csupán ahol szükséges - a gyakoribb előfordulás miatt -, térünk ki más típusokra is. Az egyes részek ismertetésénél meghatározzuk annak rendeltetését, leírjuk külső megjelenési formáját, valamint működését. Az egyes alkatrészek megnevezésénél a hivatalos elnevezés mellett megemlítjük a közkeletűeket is. A sörétes puska részei A sörétes puska részei rendeltetésük szerint - egyes műszaki leírásoktól némileg eltérően - négy nagy csoportra oszthatók, melyek a következők. A cső

feladata a robbanás erejének hasznosítása és a lövedék repülési irányának meghatározása. A csövön ezért célzó berendezés is található A csőfarnál kiképzett töltőűr a lőszer befogadására szolgál, de itt található az üres hüvely kiemelését végző alkatrész is. A záró készülék feladata a cső hátulsó végének elzárása, megakadályozandó, hogy a lőporgázok hátrafelé áramoljanak. A lövedékek ennek következtében kényszerülnek a puskacső elhagyására. Feladata a töltőűr hozzáférhetővé tétele a megtöltésre, azaz a nyitás is. A záró testen biztosítanak lehetőséget a gyúelegy begyújtására is. A lakatszerkezet vagy régiesen szerszám feladata a gyúelegy égésének a kívánt időben való beindítása. Az agyazat vagy agyazat egyrészt a puska fém részeinek beágyazására szolgál, másrészt arra, hogy a f egyvert a t usájánál fogva vállhoz lehessen támasztani, ily módon célozni lehessen vele, és

- a vissza-rúgást vállal felfogva - veszélytelenül el lehessen sütni. Cső A cső a puska teljesítményét döntően befolyásolja. Az összeszerelt sörétes csövön a következő részek találhatók meg: a csőtalpból kinyúló csőkampó vagy csőszakáll; a kétcsövű puskán a csövek összekötését szolgáló csőbetétek és az ezeket takaró sínek: a célzó berendezés ; a hüvelykitoló vagy -kivető. A mai sörétes puskák csöveit vagy kovácsolt acélhengerből készítik, fúrással és dörzsöléssel, vagy előfúrt acélrúdból finomkörkovácsolással alakítják ki. A szerelt acélcső részei 1. szíjkengyel, 2 előagykampó, 3 csőkampó, 4 csőbetétek, 5 célgömb, 6. csősín, 7 szűkítő furat, 8 átmeneti kúp, 9 központi furat, 10 átmeneti kúp, 11 töltényűr, 12. töltényvonó, 13 töltényvonó rögzítő csavarja A cső alapanyaga a megfelelő széntartalmú és tisztaságú csőacél. Ezt, egyes esetekben, különböző célokból -

pl. rozsdamentesítés végett - ötvözhetik is A ma gyártott sörétes vadászcsövek hossza kb. 70 cm (20-as 65-68 cm; 16-os 68-70 cm; 12-es 70-76 cm) Vannak az átlagosnál rövidebb vadászcsövek is. Churchill angol puskaműves pl 62,5 cm hosszú csövű puskát szerkesztett. A sportcélokat szolgáló csövek között az átlagosnál hosszabbak és rövidebbek egyaránt előfordulnak. A sörétes csöveket nálunk ma leginkább három kaliberben készítik: 12-es, 16-os, és 20-as űrmérettel. Furatuk azonos sorrendben 18,2, 16,8, illetve 15,7 milliméter A megadott méretektől maximálisan + 0,4 mm eltérés adódhat. Ha belenézünk a s örétes puska csövébe, három fő részt tudunk benne megkülönböztetni: a töltényűrt, a hosszú középső hengeres részt és a szűkítő furatot, amely a csőtorkolatban végződik. A csőfarnál képezték ki a peremes töltény befogadására alkalmas töltényűrt, ennek méretei nemzetközileg egységesek. A töltényűr

átmérője nagyobb a csőfuraténál, mivel fel kell vennie a hüvelyfal vastagságát is. Lényegében a hüvely belső átmérőjének kell megfelelnie a csőfurat átmérőjének. A csőfal a töltényűrnél a legvastagabb, mert a gáznyomás itt a legnagyobb A töltényűr méretei közül a gyakorló vadászt csupán annak hossza érdekli, az abban használható töltény hosszúsága miatt. A töltényűr nálunk 65,1+2, 70+2, esetleg 76,2+2 milliméter; angol-amerikai méretezés szerint 2 1/2 colos (jele:"), 2 3/4 colos, illetve 3 colos hosszúságban készül. A töltényűrt a csőfurattal 8-10 mm hosszú átmeneti kúp köt i össze A cső leghosszabb része a középső hengeres furat, ez a töltényűr átmeneti kúpjától a szűkítő furat átmeneti kúpjáig tart. A hengeres furathoz a cső torkolati végén szűkítő kúppal csatlakozik a 3-5 cm hosszú szűkítővagy choke- (ejtsd: csok) furat. Célja és feladata az, hogy a régi, előre egyenletesen

szűkülő (kónuszos) vagy hengeres (cilinder) furaténál jobb szórásképet adjon a sörétlövésnek. A szűkítő furat a cső elhagyása előtt összetömöríti, rendezi a sörétszemeket, így növeli a kezdősebességet és javítja a szórásképet. A szóródást, vagyis a terítést (fedést) a choke mérete, a choke és a furat méretviszonya, valamint az átmeneti kúp hossza határozza meg. A normál (hengeres) szűkítő furat mellett többféle alakú choke-furatot is kialakítottak, a vadászcsövekhez azonban legtöbbször a hengeres choke-furatot használni, táblázat. A chokeok méretei A furat neme Teljes choke Háromnegyed choke Fél choke Negyed choke Hengerfurat Szűkülés mm 0,75-1,00 (0,875) 0,35-0,875 (0,76) 0,35-0,50(0,45) 0,25 nincs szűkület Elérendő találat 35 méterre %-ban 70-80 65-70 55-65 45-55 40-45 Az egycsövű puskákhoz a cső végére szerelhető, ún. polychoke-ot is készítenek, ezen a szűkülés mértéke bizonyos határokon

belül tetszőlegesen beállítható. A csőkampó a csövön, a töltényűr alatt levő csőtalpból kinyúló, rendszerint két darab, hasáb alakú fémnyúlvány, a cső és a záró test közötti összeköttetés megteremtésére. Részben ugyancsak a csőkampó teszi lehetővé a cső billentését. A csőkampót kovácsolhatják a csővel egy darabból, ez az ún. demiblocrendszer E csőpárok kampóit pontosan egymáshoz illesztik és mechanikailag vagy keményforrasztással rögzítik. Készíthetik azonban a cs öveket és a csőkampót külön darabból is, ezt nevezik monoblocrendszernek. libben az esetben a csöveket a következő módon rögzíthetik egymáshoz és a csőkampóhoz. Leginkább a csőbilincses megoldást alkalmazzák, amikor is a csöveket a csőkampóval egy darabból készített csőhüvelybe szerelik, majd mechanikailag rögzítik. Kapcsolódhat a csőkampó a csövekhez mechanikailag, keményforrasztással rögzítve. Összeköthetik végezetül a

csőkampót a csövekkel i tisztán keményforrasztással is. Ritkábban, de előfordul a két rendszer kombinációja vagy egyéb csőkötési és rögzítési mód is. A kétcsövű puska csöveit a csőkampón túlmenően három csőbe-l éttel is rögzítik egymáshoz forrasztással. A csőkampóhoz legközelebb eső csőbetéten van az előagy rögzítésére szolgáló kampó; a következőn a szíj kengyel; a harmadik betét a csőtorkolatnál található. A csőkampónál levő illesztéssel és a csőbetétekkel úgy rögzítik egymás mellett a két sörétes csövet, hogy tengelyük - vagyis a cső forgáspontjában levő képzeletbeli egyenes - egy síkba essen. I la a vállhoz vett kétcsövű puskán ez a sík vízszintes, akkor duplapuskáról, ha függőleges, akkor Bock puskáról beszélünk. A síkon belül a tengelyek rendszerint összetartok, tehát egy meghatározott pontban találkoznak, majd ugyanolyan arányban távolodnak egymástól (9. ábra) Ha meg akarjuk

határozni a csőtengelyek találkozási pontját, akkor meg kell mérnünk a cső két végén a csőtengelyek egymástól való távolságát, valamint a csőhosszúságot. Ha a csőfarnál mért tengelytávolságból levonjuk a torkolatnál mért tengelytávolságot, akkor megkapjuk azt, hogy egy csőhosszúság alatt mennyit közeledik egymáshoz a két csőtengely (pl. 21=4 mm) Amennyiben a esőfarnál mért tengelytávolságot osztjuk az így kapott számmal (25 : 4 = 6,25), akkor azt kapjuk meg hogy a csőtengelyek hány csőhossz után. találkoznak A csőtengelyek csőfartól mért találkozási pontjának konkrét távolságát tehát úgy számítjuk ki, hogy az utóbb kapott számot megszorozzuk H csőhosszúsággal (6,25-70 = 437,5 c m). A csövek egymáshoz való rögzítése után a két cső közötti részt pontosan illesztett acélsínekkel lezárják, és a sínekét gondos forrasztással a csövekhez rögzítik. A sörétes puska célzó berendezése a célzó

sínből és a célgömbből áll, Feladata a célzás elősegítése. A csősín közepének hosszanti síkja a lövés magasságát, a csősín vonalának közepébe állított célgömb pedig a l övés irányát határozza meg. Ha a c élzó berendezést helyesen állították be pontlövésre, akkor a záró fal felső szélének közepén levő kis bemélyedés közepébe beállított és teljes egészében látható célgömb által alkotott, meghosszabbított irányvonal 35 m-re ugyanabba a magasságba műim, ahova a sörétraj közepe csapódik be. Ebben az esetben a megholtnál nagyobb távolságon a sörétraj közepe az irányvonal által meghatározott magasságnál lejjebb fog becsapódni. Ezért a v adászatra készített sörétes puskák irányzó berendezését rendszerint magas lövésre állítják be. Ez azt jelenti, hogy a sörétraj közepe az i lány vonal által meghatározott pontnál valamivel magasabbra fog becsapódni. Ez a magasság kb. 10 c m így 35

m-en túl sem kell a cél pontot magasabbra áthelyezni A sportcélokra készültek közül a trapplövő puskákat (a korongok emelkedő röppályája miatt), a lövő egyéni adottságaitól függően, a vadászpuskákénál nagyobb mértékű, a skeetlövő puskákat pedig (a korongok vegyes pályája miatt) .i vadászpuskákénál valamivel alacsonyabb magas lövésre, illetve pontlövésre állítják be. Duplapuskán a felső záró sín egyúttal célzó sín is. Az egycsövű puskán, valamint a Bock puskán a cső felső részének közepén külön célzó sínre van szükség. Néhány egycsövű puskán a célzó sín szerepét a töltényűr felett látható bevágás tölti be. A célzó sín tulajdonképpen egy acélsín, amely a gyors célzást segíti elő. Hátrafelé, a záró falon kis, félhold alakú bemélyedésbe végződik. Alapvető követelmény, hogy jól érzékelhető legyen és felületén a mintázat megakadályozza a fényvisszaverődést, illetve Í

tükröződést. A célzó sínek teljes hosszúságukban a csövekhez vannak forrasztva. A sportpuskákon ún szellőzősíneket is alkalmaznak, hogy Í csövek gyors felmelegedését megakadályozzák, illetve lehűlésé elősegítsék. Ezeket a síneket oldalt szellőzőrésekkel látták el A célzó berendezés másik, iránypontul szolgáló része a célgömb A csősín csőtorkolati végének közepén, csavarmenettel van rögzítve. Készülhet fehér vagy sárga fémből, porcelánból vagy műanyagból. Leginkább gömb alakú, a gombostűfejnyitől a borsszemnyiig terjedő nagyságban. A célnak leginkább a közepes (kb 3 ma átmérő) méretű felel meg, mert a túl kicsi nehezen vehető észre, a túl nagy viszont elvonja a figyelmet a vadról. A hüvelyvonó a töltényt vagy a hüvelyt tolja ki a töltényűrből, hogy megfoghassuk. Az ejektor az üres hüvelyt ki is dobja a töltényűrből. A töltényűrnek a hátulsó-alsó, Bock puskán az alsó oldalsó végén

levő mélyedésbe illeszkedik a hüvelykitoló, illetve Í kétrészes hüvelykivető, olyan pontosan, mintha onnan lenne levágva. A hüvelykitolónak a csövön levő hengeres furatba illő kis hengeres szára van. A hüvelyvonót a kiesés ellen egy csavar védi A mellső testen levő kis ék, a kitolóbütyök a puska nyitásakor a kiemelő szárának végére gyakorolt nyomással a hüvely vonót 8-1C mm-rel kiemeli a töltényűrből. Az ejektoros (töltény, pontosabban hüvelykidobós vagy kivetős^ puskán a hüvelykiemelő és a szár két darabból áll. Az ejektor tulajdonképpen csövenként egy-egy lakatszerkezet, a mellső testbe építve. A puska elsütése után, nyitáskor, ha a csövek annyira kiemelkedtek, hogy a hüvely már nem ütközhet a tűzfalba, az ejektor rugója felszabadul, és ütést mér a megfelelő oldali hüvelykitolójára, így dobja ki az üres hüvelyt. Ha nem sütötték el a puskát, vagy annak egyik csövét, akkor a megfelelő oldali

ejektor, illetve mindkét ejektor egyszerű tölténykiemelőként működik. A puskacső külső felületét ún. barnítással védik a rozsdásodástól, kiküszöbölve ezzel a nem kívánatos tükröződést és fényvisszaverődést is. A barnítás oxidálás, kékesfekete színt és matt fényt ad a cs öveknek. A csövek tényleges teljesítményét meghatározandó, papír céltáblára 35 m-ről próbalövéseket adnak le. A 75 cm átmérőjű célkőrbe becsapódó sörétszemek átlagszáma alapján állapítják meg a puska terítésének vagy fedésének százalékos nagyságát. A csöveket gyártás közben is, összeszerelt állapotban is, magasnyomású csővizsgáló (tormentáló) tölténnyel fokozott nyomáspróbának vetik alá. Kedvező vizsgálati eredmény esetén a vizsgáló állomás beüti a cső talpába a rendszeresített vizsgálati jelet, lile ütik be még a következő adatokat is: a gyártási szám, a súly, kaliber, a furat mérete és ha a cső

nem használható golyóra, „NO Hl JLET" feliratot stb. Zárszerkezet A zárszerkezet teszi lehetővé a puska nyitását és zárását. Ez a szerkezet a csövek végét elzáró (ezen túlmenően a puska sok szerkezeti elemét magába foglaló) zártestből, a csöveket rögzítő re-m/.ékből és az ezeket működtető rugós kulcsból áll Ettől a felépítéstől csupán az ismétlő és az öntöltő rendszerű puskák závárzatának felépítése tér el. A csőnek vagy a csöveknek a zártesthez való kapcsolódását a mai billenő csövű puskákon úgy oldották meg, hogy a megfelelő formára kigyalult acéltömb mellső részén kimart tokba a csőkampók pontosan beleillenek. A tok mellső részén van a cső hosszirányára le resztben álló tengely, amelyhez a csőkampónak a csőtorkolat felé néző felületén kialakított félkör alakú bemélyedése kapcsolódik. A zártesthez elölről ugyancsak félkör alakú bemélyedéssel kapcsolniuk a

mellsőtest. A kettő együttesen képezi a cső tengelyéül szolgáló A sörétes töltény leírása Az apróvad vadászatához sörétes töltényt használunk, mivel e va gyors mozgása terített lövést tesz szükségessé. Meg kell tehát is merkednünk a sörétes tölténnyel is A sörétes töltény leírása A nálunk ma általánosan használt sörétes töltény kívülről nézve fémkupakos papír-, újabban műanyag hüvelyből áll. A fémkupak fenekének közepébe helyezett csappantyú kívülről is látszik, tehát a töltény központos gyújtású. A töltény fémkupakos vége fixen, míg az ezzel ellentétes vége oldhatóan van lezárva. A töltény belsejében, a fémkupak felőli alsó végén helyezik el a lőport A lőpor fölött található a tömítő fojtás, a fojtás fölött a sörétszemek helyezkednek el. A sörétszemeket a zárólap fedi, ennek a kiesését és a sörétszemek kihullását a hüvelyfal felső szélének behajtása, az ún.

peremezés akadályozza meg. A töltény kupakján feltüntetik a kalibert, a gyártó céget, esetleg országot is. A hüvelyre a gyártó céget, a töltény típusát, a sörétnagyságot és a hüvelyhosszúságot írják fel, ha az utóbbi - a nálunk használt három kaliber esetén - nagyobb 65 mm-nél. A záró lapon a sörétnagyságot tüntetik fel a szokásos számozással és mm-ben. Átlátszó fedőlap használata esetén ez utóbbit mellőzhetik, mivel a sörét nagysága látható. A töltényeket a használatban levő puskák kaliberének megfelelő - nálunk tehát 12, 16 és 20-as - kaliberben készítik. A különböző kaliberű sörétes vadásztöltények méreteit nemzetközi egyezmény szabályozza, méretezésük világszerte egységes. A megadott kaliberű töltények, pontosabban azok hüvelyei, nálunk 65 és 70 mm-es hosszúságban készülnek. Külföldön újabban készítenek 67,5 mm hosszúságú hüvelyeket is A kész töltény a peremezés folytán

5-6 nm-rel megrövidül, és eredeti hosszát csak a lövés pillanatában nyeri ismét vissza a töltényűrben. Hüvely A klasszikusnak mondható sörétes vadásztöltény hüvelye réz-, illetve fémkupakból és papírból készül. Készülhet azonban teljes egészében rézből, alumíniumból vagy műanyagból, de fémkupakból, és műanyagból is. A papírhüvelyt kiváló minőségű, többszörös rétegeződésű enyvezett papírból állítják elő. A papírhüvely az erősség és a peremezhetőség szempontjából egyaránt kiválóan megfelel a célnak. A fémhüvelyt, bár megfelel a követelményeknek, drágasága miatt ma már inkább csak ott használják, ahol a hüvelyeket házilag ismételten újratöltik. A fémhüvelynek egyetlen hátránya van: fala vékonyabb a papírhüvely falánál, így a bele illő fojtás vastagabb a szokásosnál, ezért főleg kilőtt puskák esetén alkalmazható előnyösen. A műanyag hüvelyek egyre nagyobb mértékben

terjednek, megfelelnek a követelményeknek, noha nagy hátrányuk, hogy tartósan szennyezik a környezetet. A töltényhüvely hátulsó végét rézből vagy fémötvözetből készült kupak fedi kívülről, töltényperemmé kiképzett széllel. Feladata, hogy megakadályozza a töltényűrbe való becsúszást, de ebbe akad bele a puska kinyitásakor a hüvelykiemelő is. A fémkupak lapos részének közepén található a csappantyú, vagy ahogy köznapi nyelven mondják, a gyutacs befogadására szolgáló fészek. Ezt úgy alakították ki, hogy a csappantyú behelyezésekor pereménél fogva fennakadjon, ne csússzon beljebb a kelleténél. A helyesen behelyezett csappantyú külső felülete a kupak külső felületével van egy síkban. A hagyományos papírhüvely alsó, a lőpor befogadására szolgáló része meg van erősítve oldalról papírés vasbetét-alulról pedig vasfenékkel és papírmasé dugóval. A műanyag hüvelyekből az oldalbetét néha hiányzik.

Csappantyú A csappantyú a töltény alkatrésze, hatóanyaga az ütőszeg ütése következtében meggyullad, és lángra lobbantja a lőport. A csappantyúk nyitott és zárt rendszerben készülnek A zárt vagy Gevelot rendszerű csappantyút gázbiztosnak is nevezik, mivel a töltény vége felé néző része egy darabból áll, és így a lőporgázok útját hátrafelé biztosan elzárja. A Gevelot csappantyú a peremes töltény alakú külső hüvelyből, a gyúelegyét tartalmazó belső kupakból és az üllőből áll. A gyúelegyes belső kupak fenékkel lefelé, a külső hüvely aljára kerül, majd ráhelyezik az üllőt. Az üllő alsó széle ráfekszik a kupak felső szélére, ez tartja távol az üllőt a gyúelegytől. A külső hüvely peremezése megakadályozza az üllő kiesését. A nyitott rendszerű csappantyú - kívülről is jól láthatóan - két részből áll: a gyutacsharangból és a gyúelegyes kupakból. A gyutacsharang a külső hüvely

szerepét tölti be, nyitott vége azonban hátrafelé és nem a lőpor felé néz, ezért 2-3 gyújtólyukat alakítanak ki rajta. A harang közepe az üllő szerepét is betölti A harangba a gyúelegyes kupakot kívülről préselik be. A gyúelegyét mindkét rendszerű csappantyúnál lakkozott papír fedi, így csaknem korlátlan ideig hatékony marad, még kedvezőtlen időjárási viszonyok között is. A gyúelegy ütődésre, súrlódásra rendkívül érzékeny vegyület Az ütődés vagy súrlódás következtében keletkező hő hatására meggyullad, és szúró lánggal elég. A gyúelegyek összetétele az előállító gyárak receptjei és rendeltetésük szerint változik, hatásuk sem teljesen egyforma. Ha nem tartalmaznak durranóhiganyt vagy kénvegyületet, „rozsdamentes" gyúelegyről, illetve csappantyúról beszélünk, mivel ez nem támadja meg a puska csövének az anyagát. Ezt a tényt általában különböző védett nevekkel a csappantyún is

feltüntetik. Lőpor A ma gyártott sörétes vadásztöltényekhez kizárólag gyér füstű nitro-cellulóz vadászlőport használnak. Ez lényegében adalék anyagokkal kevert, energiában gazdag nitrát vegyület. Füst nélküli lőpornak is nevezik, mivel elégésekor alig fejleszt füstöt. A füst nélküli vadászlőpor egyforma alakú és nagyságú szemcsékből áll. A nitro-cellulóz por kémiai összetételétől, a szemcsék alakjától és a szemcsék felületének nagyságától függő sebességgel ég a szabadban. Az égés az egyes lőporszemcséken párhuzamos rétegekben zajlik le, és végigszalad valamennyi meggyújtott szemcsén. A füst nélküli vadászlőpor rendkívül egyenletes teljesítményt nyújt. Érdekességként megemlítjük, hogy pl a magyar Rex lőpornak az ajánlott adagja ma is ugyanaz, mint ami 40 évvel ezelőtt volt. Mivel az égési sebesség - a kémiai összetételen túlmenően - az összes felület nagyságától is függ, a

gyárak igyekeznek a felületnagyságot a szemcsealak változtatásával növelni. Ezt a célt a sörétes vadászlőpor esetén a vékony, lapos, kerek szemcsék kialakításával érik el. így alakulnak ki a különböző égési sebességű vadászlőporok. Emiatt olyan érzékenyek a füst nélküli lőporok a gyújtásra. Minden lőpor a jellegének megfelelő gyújtással működik a legjobban és legtökéletesebben. A sörétes vadásztöltények optimális teljesítményéhez szükséges lőportöltetet az előállító gyárak kísérletekkel és mérésekkel határozzák meg. Az alkalmazott, illetve ajánlott töltet némileg változhat a töltény rendeltetése (vadászat, sportlövészet stb.), típusa, az időjárás és a sörét nagysága szerint is. Az előállító gyár által megadott adagokhoz ajánlatos ragaszkodni, mivel azok nemcsak a töltény optimális teljesítményét teszik lehetővé, hanem a puska élettartamára is kedvezően hatnak. Tömítő fojtás

A tömítő fojtás a lőpor fölött található a töltényben. Papírhüvely esetén annak papír-, illetve vasbetétjén nyugszik. Összvastagsága maximálisan 19 mm Feladata az, hogy a lövés pillanatában megakadályozza a lőporgázoknak a tömítés elé való áramlását. így a fojtás a gázok feszítőerejét teljes mértékben kihasználva, azok előtt csak egy bizonyos fokú nyomásnak engedve, nyomul előre a csőtorkolat felé. Előrehaladás közben maga előtt tolja a söréttöltetet és a gázok feszítőerejét, mozgási energiaként, rugalmasan közvetíti a sörétszemeknek. A fojtás elé áramló gázok nemcsak a lőpor teljesítményét rontják, hanem a sörétrajt is fellazítják. A tömítő fojtás csak akkor töltheti be feladatát maradéktalanul, ha kellően rugalmas. A csőben dugattyúként való előrehaladása közben ugyanis különböző átmérőjű helyeken (töltényűr-csőfurat, csőfurat-choke közötti kúpokban) kell átmennie úgy,

hogy közben hiánytalanul tömítsen. Ennek a követelménynek az állati szőrből készült hagyományos, préselt nemezfojtás felel meg maradéktalanul. A nemezfojtást egyik vagy mindkét oldalán papírlappal fedik, így támogatva a nemezt feladatának teljesítésében. A pontosan méretezett, azonos vastagságú, enyhén zsírozott nemezfojtás egyenletes jó teljesítményt nyújt a lőporgázoknak, és megakadályozza a csövek ólmosodását. Újabban a nagy nemezfojtás helyett tejes egészében papír- vagy műanyag, esetleg műanyag tömítővel kiegészített kisebb nemezfojtást is használnak. A műanyag tömítő bordázata bizonyos fokú rugalmasságot nyújt, lövésnél a tulajdonképpeni tömítő rész jól odafeszül a cső falához, és önmagában is, a nemezzel együtt is kellően tömít. A sporttöltényekben és a drágább vadásztöltényekben a fojtást újabban műanyag kosárral egészítik ki, ebbe helyezik a sörétet. Magát a fojtást

műanyagból és parafából készítik. A sörétkosár előnye a sörét összetartásán és a cső falától való távoltartásán túl abban áll, hogy a szabadban szétnyílva pár méteren belül lefékezi a fojtást, így az nem zavarja a sörétraj repülését. Sörét A sörétes töltény lövedéke a sörét. A sörétek 1,5-5,0 mm átmérőjű, ólomból készült, gömb alakú lövedékek. A lágy sörétek tiszta ólomból, a kemény sörétek ólom, arzén és antimon ötvözetéből készülnek. Ma már csak az utóbbiakat gyártják A kemény sörét előnye az, hogy kevésbé hajlamos a deformálódásra, és nem ólmosítja el a cső falát. így kevesebb a sérült, rossz ballisztikai adottságú, összecsomósodott sörétszem, a sörétraj tehát jobban együtt van, mert kevesebb a lő iránytól oldalt eltérő sörét. A fedés egyenletesebb, ugyanakkor a kemény sörét átütőereje is nagyobb A nikkelezett söréteknél ezek az előnyök még

fokozottabban jelentkeznek. A sörétszemek kerekségét, keménységét és azonos nagyságát a gyártás folyamán ellenőrzik. A sörétet öntéssel vagy préseléssel állítják elő. Nagyságát és alakját méréssel, keménységét ejtési próbával ellenőrzik. A sörétszemek nagysága általában negyed vagy fél milliméterenként nő, ettől azonban kisebb fokú eltérés is lehetséges. A sörét nagyságát jóformán országonként eltérően jelzik, ezért az eligazodás megkönnyítése végett rendszerint milliméterben is megadják az átmérőt. Az alkalmazott söréttöltet tömege a kaliber, a töltényhossz, valamint a töltény rendeltetése szerint is változhat. Általában a 12-es kaliberű tölténynél 32-36 g, a 16-osnál 28-31 g, és a 20-asnál pedig 24-27 g között változik a söréttöltet tömege. Fedőlap A töltényben levő sörétet 1 mm vastag, rugalmas kartonpapírból - újabban átlátszó műanyagból is készített zárólap fedi.

Feladata az, hogy megakadályozza a sörétszemeknek a hüvelyből való kiszóródását. A papír fedőlapon feltüntetik a töltényben levő sörét nagyságát A műanyag zárólap rovátkolva van, így - a lövéskor szétesve - nem téríti el a sörétszemeket útjukból. A zárólapot helyzetében az ún. peremezés rögzíti A peremezésnél a papírhüvely végét befelé visszahajtják az ún peremező segítségével. Újabban csillagperemezést is alkalmaznak: a töltényhüvely végét befelé hajlítgatják oly módon, hogy a behajlított rész teljesen fedje a söréteket, majd a hüvelyt behajlított helyzetében peremezéssel vagy más módon rögzítik, hogy ki ne nyílhasson. Á behajtogatott hüvelyvég csillagszerű képet mutat, innen ered az elnevezés. Csillagperemezés esetén természetesen fedőlap alkalmazása nem szükséges. Ritkábban még más zárási módok is előfordulnak (rézhüvely használata esetén pl. a zárólapot vékony réteg olvasztott

paraffin ráöntésével rögzítik helyzetében). A peremezés további célja, hogy szilárdan rögzítse helyzetében a söréttöltetet, a laza töltet ugyanis nagyobb szóródást hoz létre. A peremezés elégtelen ellenállása is okozhatja a töltények egyenetlen teljesítményét, a lőpor tökéletlen elégése folytán. A peremezésnek tehát szilárdnak kell lennie, és lövéskor csak bizonyos ellenállás után szabad engednie. A kész töltényeket az időjárás viszontagságai, különösen a nedvesség ellen védő lakkréteggel is be szokták vonni, majd 10, illetve 25 db-os dobozokba csomagolják. Hátultöltő puskák Az elöltöltő puskák töltési és ürítési nehézségei, valamint egyéb hibái miatt a 19. század elején ismét intenzíven kezdtek foglalkozni a hátultöltő puskák kialakításával. A korábbi ilyen irányú próbálkozások ugyanis - az egységes kaliber és töltény hiánya, valamint az akkor készített zárszerkezetek

elégtelensége miatt - nem vezettek eredményre. A hátultöltő rendszerek kialakításához olyan zárószerkezetek készítésére volt szükség, amelyek kinyílás nélkül biztonságosan kibírták a lövés közben keletkezett nagy nyomást. Ugyanakkor kinyitva a puskát, annyira hozzáférhetővé kellett tenniük a töltényűrt, hogy a puskát meg lehessen tölteni. E cél érdekében számtalan megoldású záró készüléket szerkesztettek, míg elérkeztek a m ai, célszerű zárolási módokhoz és szerkezetekhez a múlt század utolsó harmadában. Az új töltési lehetőség maga után vonta a lövéshez szükséges anyagokat (lőpor, csappantyú, fojtás, lövedék) egységes tokban, hüvelyben tartalmazó tölténynek a kialakítását. A töltények létrejötte viszont szükségessé tette a kaliberek egységesítését, mai szóval szabványosítását. A fejlődésnek ebben a szakaszában a puska és a töltény kialakulása oly szoros kölcsönhatásba

lép egymással, hogy célszerű azokat együttesen ismertetni a továbbiakban. Az első hátultöltő puskák még csappantyús gyújtásúak voltak. Ezek közül a külön tölténykamrával bíró típusnál a kiemelt tölténykamrát kellett lőporral, fojtással, lövedékkel megtölteni. A gyorstöltőknél a vékony „csomagolt" lőport, fojtást, lövedéket a csőfarnál kiképzett töltényűrbe hátulról lehetett behelyezni. A csappantyú a vékony papíron keresztül gyújtotta meg a lőport. A fejlődés egyik jelentős állomásának tekinthetjük az 1827-29 között szerkesztett Dreyse-féle gyútűs puskát, mely zárdugattyúval készült, és a töltényt a záró henger központi furatában elhelyezett gyútű gyújtotta be. A töltény hüvelye papírból készült, és a gyúelegy a tömítő fojtásnak a lőpor felé néző felületének közepén volt elhelyezve, egy kis mélyedésben. Elsütéskor a gyútű átszúrta a hüvely fenekét és a lőporon

áthatolva robbantotta a gyúelegyét. A puska szerkezete meglehetősen kényes volt, így néhány évtized alatt az újabb konstrukciók kiszorították a használatból. Casimir Lefaucheux 1832-ben készítette el a r óla elnevezett peremgyújtószeges puskát és töltényt. A töltény peremes hüvelye megfelelő szilárdságú papírból, illetve fémből készült A csappantyút a hüvely fenekén, belül levő kis fészekbe helyezték be oly módon, hogy nyitott szája at öltény pereme felé nézett. A gyújtószeget, hegyes végével előre, a perem mellett levő kis lyukon keresztül nyomták a csappantyúig, miközben tompa vége kellően kiállt a hüvelyből és a töltényűrből; tehát a gyújtószeg itt a tölténybe volt beépítve. A töltényből kiálló gyújtószeg hiba- és veszélyforrásokat rejtett magában. A puska elsütésekor a kakas a gyújtószegre ütve robbantotta a gyúelegyét. Magának a puskának a felépítése már jelentősen

megközelítette a m ai sörétes puskákét. Lakatszerkezete kakasos volt, az ütőszeg azonban, mint láttuk, a tölténybe volt beépítve. A csövek hátulsó végét a csőre keresztben álló sima vaslappal zárták. A csöveket zárt helyzetükben az előagy (csolnak) alá fordított hosszú kulcs által mozgatott reteszek biztosították. Ez a konstrukció, hibái ellenére is, századunk elejéig használatban volt Az 1800-as évek közepén - a fémhüvelyek elterjedése folytán divatba jöttek a peremgyújtásos puskák és töltények. Ezeknek működési elvét Flóbert párizsi puskaműves fejlesztette ki Ezeknél a t öltényeknél a gyúelegyét a h üvely alján, a p erem két lemeze közé helyezik. Az ütőszeg a töltény peremére üt, és a perem két lemeze közé szorítva gyújtja be a gyúelegyét. Ezzel a gyújtási móddal nálunk jószerivel már csak 22-es kaliberű kispuskánál találkozunk.Az első központos gyújtású puskát Bernimolin,

liége-i puskaműves készítette 1850-ben. Tökéletesítése azonban Lancaster, londoni puskaműves nevéhez kapcsolódott, ezért róla nevezték el. A Lancaster-puska töltényének csappantyúját a hüvely fémkupakos fenekének közepére helyezték kívülről. A puska szerkezete lényegében megegyezett a Lefaucheux-ével, azzal az eltéréssel, hogy az ütőszeg a puska záró falába volt beépítve, a töltények eltávolítására pedig hüvelykitolóval látták el. Ezeknek a töltényeknek ugyanis már nem volt a töltény űrből kiálló olyan része, amit meg lehetett volna fogni. A Lancaster-puska két típusban készült. Az egyiken a kakasokat kívülről nem láthatóan, a lakatszerkezetben helyezték el. Ezt a típust kakasnélkülinek (Hammer-less) nevezték, szemben a másikkal, a kakasossal, amelyen a kakasok jól láthatóak voltak. A kakas-nélküli típus felhúzása a puska nyitásakor automatikusan ment végbe; a kakasos puskát kézzel kellett felhúzni.

A két típus közül eleinte a kakasos változat terjedt el jobban, a kakasnélküliek csak később vették át a vezető szerepet. A különböző típusú puskák versenyéből a központos gyújtású került ki abszolút győztesként. Eleinte mégis inkább a Lefaucheux terjedt el, mert töltényei kezdetben jobb minőségben készültek, mint a Lancasteréi. A központos gyújtású töltényeket csak kb 1870-ben sikerült megbízhatóvá tenni. Az első, kifogástalannak elismert, kakas nélküli puskát Greener, angol puskaműves készítette 1873-ban. Még két fejlődéstörténeti tényezőről is említést kell tenni: a füst nélküli vagy gyér füstű lőpornak, és a „rozsdamentes" gyúelegy-nek a használatba vételéről. Az előbbi lényegesen fokozta a puska teljesítményét, az utóbbi a puska élettartamát növelte, kímélve a cső anyagát. Régi törekvés volt, hogy a puskából minél gyorsabban, minél több lövést tudjanak leadni. Ezt eleinte

a csövek számának növelésével kívánták megoldani. A csövek „szaporodása" a sörétes vadászpuskák körében általában megállapodott a kettőnél. A másik lehetőség az újratöltés meggyorsítása volt. Ez a s zilárd papír vagy fémhüvelyes, perem- vagy központos gyújtású töltények kifejlődése után vált lehetségessé. A sörétes puskák között ezt elsőként a Winchester ismétlőpuskán oldották meg megfelelően. A másik, az öntöltő vagy automata megoldásnál a töltés-ürítés munkáját a lövés visszarúgó energiájával, illetve a gáznyomás energiájával végeztetik el. Az első ilyen rendszerű puskát Browning tervezte 1900-ban, amit még ma is változtatás nélkül gyártanak. Befejezésül megismételjük, hogy a fejlődésnek csupán az általános irányvonalát kívántuk bemutatni. Rá kell mutatnunk továbbá arra is, hogy a forrásmunkák sok kérdésben egymástól eltérő adatokat (nevek, dátumok stb.)

tartalmaznak Ezért lehetőleg tartózkodtunk adatok közlésétől, ahol ez elkerülhetetlen volt, ott a legtöbbször előforduló, legismertebb tényezőket közöltük. Elöltöltő puskák Az első tűzfegyverek lényegében hátul zárt, rövid csőből álltak, a lőport pedig a lőporkamrán levő lyukon át gyújtották meg égő fáklya vagy izzó drót segítségével. Az első kézi tűzfegyverek csövét rúdra erősítették, amit elsütéskor a lövő a hóna alá szorított. Az első tűzfegyverek lényegében hátul zárt, rövid csőből álltak, a lőport pedig a lőporkamrán levő lyukon át gyújtották meg égő fáklya vagy izzó drót segítségével. Az első kézi tűzfegyverek csövét rúdra erősítették, amit elsütéskor a lövő a hóna alá szorított. A puskák csövét kezdetben vaslemezből vagy e célból speciálisan előkészített, és melegen a cső űrméreténél valamivel kisebb tüskére csavart fémszalagból készítették

kovácshegesztéssel, majd kéziszerszámokkal dolgozták ki. A vaslapból készült csövek voltak a vascsövek, a szalagból készültek a damasztcsövek. A csövek furata vagy hengeres, vagy kúpos, azaz a csőtorkolat felé egyenletesen, enyhén szűkülő volt, hogy a fojtás kellően megszorulva biztosítsa a lövés hatékonyságát. A csőnek a csőfar felőli végén alakították ki a töltőűrt. Kezdetben a csőfart beforrasztott vashengerrel szilárdan elzárták, később még az ún. farcsavarral is megerősítették. így a puskát csak a cső torkolati vége felől lehetett megtölteni, ezért nevezték ezeket a puskákat elöltöltőknek. E puskák csövének zárása tehát igen egyszerű volt. Az elöltöltő puskáknál úgy biztosították a lőpor meggyújtását, hogy a cső hátulsó végén fúrtak egy lyukacskát, amely a töltőűrbe vezetett, külső vége pedig egy kis serpenyőre nézett. A serpenyőbe tett lőport gyújtották meg, és a tűz a

gyújtócsatornán keresztül terjedt át a csőben levő lőporra. Ezeknél a p uskáknál egészen a 1 9 század elejéig alkalmazták ezt a gyújtási lehetőséget. A serpenyős puskáknál a lőport kezdetben izzó dróttal vagy égő fadarabbal gyújtották meg, majd kb. 1440-től - a fegyver agyán elhelyezett kakas segítségével - a serpenyőbe tolható égő kanóccal. Ezek voltak a kanócos puskák A 16. század elejétől alkalmazott ún kerekes puskáknál kerékszerszámmal, rugó által forgatott acélkorong és lecsapódó pirit segítségével - az öngyújtóhoz hasonlóan csiholt szikrával gyújtották be a lőport. Ezek a puskák mozgó célra való lövésre még kevésbé voltak alkalmasak, mivel a lövés időpontja bizonytalan volt. A 17. század elején feltalált kovácspuska különböző változatainál az acélra lecsapó kovakő segítségével kipattantott szikrával indították be a lőpor égését. Ezek ál lakatszerkezetek már amai

lakatszerkezetekhez hasonlóan működtek, és a 19 századig voltak használatban A kovakőszerszám a puskát mozgó célra való lövésre is alkalmassá tette, mivel ezt már a kívánt pillanatban lehetett elsütni. A szikrával való gyújtási mód még mindig meglehetősen nehézkes volt. Ez vezetett „kémiai" gyújtású lőfegyverek kialakulásához. A gyúelegyes gyújtású puskát 1807-ben, a fémgyutacsot 1818-ban találták fel Angliában. A perkussziós, (csappantyús) puskán a gyújtócsatorna külső végébe hosszában átfúrt gyújtó-, hengert csavartak. Ennek külső végére tették a csappantyút, ami rendszerint durranóhigannyal töltött henger alakú rézkupak volt. A kakas kívülről ütött a csappantyúra, és az ütés hatására felrobbanó durranóhigany gyújtotta meg a lőport. A csappantyús puska lakatjának mechanizmusa lényegében ugyancsak a mai lakatokhoz hasonlóan működött. A puskák ágyazása kezdetben főleg a fémrészek

befogadását szolgálta, és a meglehetősen nehéz szerkezet vállhoz való támasztását tette lehetővé. Csak később, a gyorsabb tüzelésre is alkalmas* puskák kialakulása után alkalmazkodott a t usa alakja és mérete fokozatosan az ember anatómiai adottságaihoz is. Az ágyazáshoz a keményebb fafajtákat, elsősorban a diófát használták. Az elöltöltő puskánál a lövéshez szükséges anyagokat egymás után kellett a csőtorkolat felől a csőbe tölteni, és a töltővessző segítségével a töltőűrbe csömöszölni. A vadásznak külön lőportartót, golyó vagy sörétzacskót, fojtásnak valót, később gyutacstartót is kellett magával vinnie. A töltővessző a puska tartozéka volt. Később divatba jöttek a bádogból készült tokok, amelyek egy lövésre való lőport, sörétet és fojtást tartalmaztak. Később a bádogot papírtok helyettesítette, amelyet úgy használtak, hogy felszakították a lőport tartalmazó részt és a port

a csőbe öntötték, a többit pedig egészben a puskába tolták a töltővessző segítségével. A puska megtöltése még így is meglehetősen nehézkes és hosszadalmas volt. Az elöltöltőkhöz lövedéknek kezdetben csak gömb alakú, ólomból öntött golyót alkalmaztak. A puska kaliberének a meghatározása is ezen alapult. Aszerint jelölték meg, hogy egy font ólomból hány darab, a cső űrméretének megfelelő nagyságú, gömb alakú golyót lehetett önteni. Ezeket a számozásokat használják még ma is a s örétes puskák kaliberének megjelölésére, bár később milliméterben is pontosan meghatározták azok méretét. Eleinte csak egy golyót töltöttek a puskába, de később, hogy növeljék a találati biztonságot, többet is. Amikor már egyre több golyóhoz folyamodtak, arányosan csökkenteni kellett azok nagyságát, így keletkezett a s örét vagy göbecs, amelyet kb. a 1 6 század második felében kezdtek használni. A golyólövés

pontosságának növelése végett a 15. század végén látták el először a puskacsövet a csővel párhuzamosan haladó rovátkákkal, vagyis huzagokkal. Ezt a huzagolást csillaghuzagolásnak nevezték, kezdetben a golyólövéshez és a sörétlövéshez is alkalmazták. A csillaghuzagolás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így további, hosszas próbálkozások és kísérletezések eredményeként alakult ki a golyós puskákban ma is használatos spirális huzagolás. Ugyanakkor megállapították azt is, hogy a sörétes puskának legcélszerűbb a sima furat. így vált ketté a múlt század elején a sörétes és a golyós puskák fejlődése.