Történelem | Tanulmányok, esszék » Az inka civilizáció fejlődése a XVI. század első feléig

FŐISKOLA TANSZÉK A PREKOLOMBIÁNUS KULTÚRÁK LATIN-AMERIKÁBAN /AZ INKA CIVILIZÁCIÓ FEJLŐDÉSE A XVI. SZÁZAD ELSŐ FELÉIG/ Témavezető tanár: Szakdolgozat írója: főiskolai docens IV. történelem VÁZLAT - Bevezetés - I. A birodalom kialakulásának folyamata = Az inkák terjeszkedő politikája = Az inka hadsereg és harcmodor = Az Inka Birodalom szerkezeti felépítése - II. A birodalom kultúrája = Az inka civilizáció előtti andoki kultúrák = Mitológia mondavilág = Vallás = Művészet és tudomány - III. Az Inka Birodalom és a gyarmatosítók Bevezetés A dél-amerikai civilizációk leghíresebbike az Inka Birodalom /1. sz melléklet/, amely bár 1438 és 1532 között állt fenn, csak nem sokkal a spanyol hódítók megérkezése előtt, a XV. században vált ismertté Más andoki államokkal összehasonlítva létezése igen rövid életű volt: az Inka Állam körülbelül 90 évig, az Inka Birodalom alig több mint 50 évig

létezett, mielőtt a spanyolok elpusztították volna. Az inkák Dél-Amerika nyugati felén, a mai Peru, Bolívia és Chile területén éltek. Országuk szélessége kb. 320 km, hosszúsága 3200 km volt Földrajzilag három eltérő régió: a partvidék /costa/, a hegyvidék /sierra/, illetve a trópusi őserdők /selva, montana/ vidéke (1) alkotta. Az inka szónak több jelentése is ismert: „császár”, „uralkodó”, a „Nap fia”, illetve „dinasztia” azaz uralkodó nemzetség (2). Inkának nevezik azt a különböző nyelvű törzsekből kovácsolt indián népet is, amely létrehozta az Inka Birodalmat. Az inkák Tahuantinsuyunak nevezték birodalmukat. A szó jelentését többféleképpen is fordították: „négy negyed világa” (3); „négy barázda országa” (4); „négy földrész” (5); „négy nap országa” (6); „négy világtáj birodalma” (7); „négy provincia” (8). Már a birodalom neve is arra utal, hogy az inkák négy részre

osztották országukat. A birodalom keleti felén Antisuyu, délen Collasuyu, északon Chinchasuyu, a középső partrészeken és részben a hegyekben pedig Contisuyu helyezkedett el. Az állam vallási és politikai központja Cuzco volt, ami a városlakók egyik elképzelése szerint jaguárhoz hasonlított. Két folyó határolta a város középső részeit – ez volt a jaguár teste. A város déli részén fekvő Vilcamayo folyó jelentette a jaguár farkát, a Sacsahuaman erődítmény pedig az állat fejét. Mint sok ősi várost, Cuzcot is a „világ köldökének” (9) nevezték. Ez a hasonlat is igen találó volt, hiszen Peru leginkább egy emberi testhez hasonlított: hosszú volt, keskeny és Cuzco éppen a közepén feküdt. Az inkák külsejükben különböztek Amerika más lakóitól: más volt az arcuk, ruházkodásuk, mások voltak az étkezési szokásaik. Termetük magas, bőrük világos, hajuk és szakálluk vöröses volt. E „fehér indiánokat” (10)

valószínűleg életkörülményeik – magaslati életmód, hegyi levegő – alakították mássá Az inkák történelmét sohasem jegyezték le. Az uralkodók, csaták, hódítások, katasztrófák története szájhagyomány útján terjedt, így történelmüket át- meg átszövi a - 2 - mitológia. Az inkák eredete sem ismert előttünk, s bár a spanyolok gyakran faggatták őket erről, válaszul csak félig történeti, félig mesés magyarázatokat kaptak tőlük. Az inkák nagyságát és hódításaikat a „harawi”-nak (11) nevezett hősi énekek mesélték el. - 3 - I. A birodalom kialakulásának folyamata /2. sz melléklet 1 kép/ Az inkák terjeszkedő politikája A legendák szerint az Inka Birodalom alapjait az első inka, Manco Capac fektette le. Apja, a Nap /Inti/ (12) küldte őt a földre azzal az utasítással, hogy alapítson várost azon a helyen, ahol a nála lévő aranyrudat mélyen a földbe tudja szúrni, amíg az el nem tűnik, tehát

kellően mély a talaj a földműveléshez. Az alkalmas helyet Cuzo völgyében találta meg. Testvéreivel összegyűjtötte a népet s „az emberi élet minden dolgára” megtanították alattvalóikat” (13). Népe nagyon szerette, ezért adományozta neki a gazdagságot jelentő Capac nevet, de hívták Huac Chacuyac-nak is, ami szegényeket szerető jótevőt jelent. A mondák szerint Manco Capac halála után kővé változott, s a királyi család egyik legféltettebb kincse lett. Manco Capac még nem törekedett hódításokra, de fia Sinchi Roca már indított néhány hódító hadjáratot, melyek délre, a Titacaca-tóhoz irányultak. Az őt követő Yoque Yupanqui és Mayta Capac folytatták a délre irányuló hadjáratokat, és igyekeztek az aymara törzsek által lakott területeket /a mai Bolíviát/ meghódítani, és a birodalomhoz csatolni. Az ötödik inka, Capac Yupanqui hatalmas hadsereget szervezett és az Inka Állam határait a tengerparton Nazcáig, délen

pedig Potosíig terjesztette ki. Roca, a hatodik inka megváltoztatta a hódítások irányát, és megkísérelte a Cuzcótól északkeletre fekvő völgyet elfoglalni. Tahuantinsuyu hatalmának kibővítését a hetedik inka, Yahuar Yupanqui kezdte meg. Ő hódította meg a cuzcói völgy szomszédságában lévő kisebb államokat Yahuar Yupanquit meggyilkolták, utódja a Viracocha lett. Az inkák területszerző hadjáratai Viracocha hatalomra kerülésével teljesedtek ki, terjeszkedésük csak ekkor kezdődött el igazán. Viracocha befejezte az aymara törzsek meghódítását Ám mialatt Ő az aymarákkal harcolt, az inkák közvetlen szomszédságában véres harc tört ki a chancha és a kecsua törzsek között, mely a kecsuák vereségével végződött. A veszteseket az inkák arra kényszerítették, hogy önként csatlakozzanak birodalmukhoz. Ennek a ténynek rendkívüli jelentősége van az Inka Birodalom további történelme szempontjából. Az inkák ugyanis a

kecsua nyelvet - gazdag szókincse miatt - saját nyelvüknek fogadták - 4 - el. Ennek az lett következménye, hogy alig száz év alatt Tahuantinsuyu lakosságának többsége a kecsua nyelvre tért át. A chanchák a győzelem után az Inka Birodalom megdöntését tűzték ki célul. De tervük nem sikerült, így az inkák iszonyú bosszút álltak a chanchákon: „A foglyul ejtett chanchákat élve megnyúzták, bőrüket kitömték szalmával és hamuval, s az így konzervált emberbőrüket elhelyezték katonai dicsőségük múzeumában Cuzcóban.” (14) A chanchák meghódításával minden akadály elhárult a terjeszkedni vágyó inkák útjából. A Viracocha által megkezdett hódításokat fia, Pachacutec inka fejezte be Pachacuti fia Tupac Yupanqui tovább növelte a birodalom területét. Előbb Peru északi részén, a Quito övezetben vezetett hadjáratot, majd visszaúton a Chimú Birodalmat hódította meg. Cuzcóba visszatérve előkészítette második

hadjáratát, melyben elfoglalta a mai Argentína északi részét, elérte az Észak chilei Atacoma sivatagot, s eljutott egészen a Maule folyóig. A mondák szerint ő volt az egyetlen uralkodó, aki tengeri útra vállalkozott. Ugyanakkor amikor Kolumbusz három hajóval az Újvilág felfedezésére indult, Tupac Inka 500 hajóval és kb. 20000 katonával a Csendes-óceánon túli világ felderítését tűzte ki célul Expedíciója nem volt eredménytelen, hiszen rengeteg rabszolgával tért vissza. Felfedező útjainak emlékét a Polinéz szigetek legendavilága is őrzi. Amikor 1493-ban meghalt olyan birodalmat hagyott maga után, amely egész IndiánAmerikában páratlan volt. Északi és déli határait mintegy 5000 km választotta el egymástól. Fia, Huayana Capac meghódította a Peru északkeleti részén élőànaChirigu indiánokat, így a birodalom északi határát a Quito Birodalom és az Ancasmayu folyó alkotta, déli határa pedig egészen a Rió Mauléig

terjedt. Huayana Capac 1527-ben váratlanul meghalt. Halála után a birodalom területe nem növekedhetett tovább, mert a további hódításokat megakadályozta a rokonai között kibontakozó trónviszály. A belharcok megszűnésével pedig a Peruba betörő spanyolok vetettek véget egyszer és mindenkorra az Inka Birodalom növekedésének. - 5 - Az inka hadsereg és harcmodor /2. sz melléklet 3-4 kép/ Az inkák sorozatos győzelmeiket főként magas létszámú, jól felfegyverzett hadseregüknek köszönhették. Kétféle fegyvert ismertek: védekező fegyverük a sisak és a pajzs volt, támadásnál a parittyát, lándzsát, a nyilat, illetve különleges fegyverüket a három golyóból álló kötelekkel összekötött „boleadorát” (15). A hadsereg hivatásos katonákból, illetve katonai szolgálatra kötelezett parasztokból állt, kiknek katonai kötelezettsége 25-től 50 éves korukig tartott. Ezenkívül a hadsereget regionális csapatokkal

egészítették ki, melyek nem olvadtak be a hadseregbe. Hivatalos katonai egyenruhájuk nem volt, de fegyvereken kívül jelvényeket is kaptak a katonai raktárakból. Az inkák minél kevesebb vérontással próbálták elfoglalni az ellenséges területeket. Csak akkor támadtak, ha már semmilyen békés eszközzel nem tudták elérni, hogy ellenfeleik behódoljanak nekik. Az ellenséget lesállásból lepték meg, falvaikat felgyújtották. Arra törekedtek, hogy ellenségeiket kicsalogassák kedvező pozíciójukból, és olyan helyen kényszerítsék ki a döntő ütközetet, ahol gyorsan megsemmisíthetik őket. A csata előtt csatazajjal, teli torokból kiabálva, trombitálva próbálták megfélemlíteni az ellenséget, s ha ez nem sikerült, akkor közelharcban kellett eldönteni a küzdelmet. Ez sem jelentett problémát egy olyan hadseregnél, ahol nem ritkán 20 katona jutott egy-egy ellenséges harcosra. A legyőzött hadseregek parancsnokait különleges módon

tették ártalmatlanná: mérges kígyókkal teli cellákba tették őket, ahol a kígyók gondoskodtak kivégzésükről. A többi hadifoglyot nem fenyegette hasonló veszély. Miután behódoltak, már nem kezelték ellenségként őket, s ugyanolyan jogokat kaptak, mint a többi polgár. Az inkák harcmodorának azonban két hibája is volt: Az első vallásukból adódott: Az inkák ugyanis csak akkor csatáztak, ha a papok és mágusok jóslatai kedvezőek voltak. Ezért gyakran heteket kellett várni egy-egy csatára A másik hiba az inka rendszer eszmei jellegéből következett, ami a népet minden önálló kezdeményezéstől eltiltotta. Addig, amíg valaki parancsokkal irányította őket, jól harcoltak, ám ha parancsnokuk meghalt, a hadrend megbomlott, s a csata csetepatévá züllött. - 6 - Ennek ellenére a háborúk többnyire az inkák győzelmével végződtek, ez bizonyítja állandó terjeszkedésük is. Az Inka Birodalom szerkezeti felépítése

Társadalom Ha összehasonlítjuk a Közép- és Dél-Amerikában valaha létezett magas kultúrákat, megállapíthatjuk, hogy központosított jellege miatt lényegesen kiemelkedett közülük az Inka Birodalom. Az állam élén az Inka – az uralkodó – állott, aki a Napisten /Inti/ leszármazottja volt. A leendő uralkodónak még trónra lépése előtt bizonyítania kellett, hogy kellőképpen felkészült az uralkodásra, ezért „vizsgát” kellett tennie. Az uralkodót – aki szinte korlátlan hatalommal rendelkezett – a legnagyobb tisztelet illette meg, még rokonai is csak alázattal közelíthettek felé, saru nélkül, földre szegezett tekintettel. Jelenlétében a legmagasabb méltóságok tiszteletük jeléül jelképes zsákocskát viseltek a fejükön, vagy a vállukon. Az Inkának több felesége volt, kiket más-más címek illettek meg. Fő feleségét, aki rendszerint a testvére volt, a „coya” – királynő, vagy a „mamanchie” – a „mi

anyánk” (16) névvel illették. Utóbbi címét azért kapta, mert ahogyan férje, ő is gondoskodott rokonairól és hűbéreseiről. Istennőként is tisztelték: a Holdistennőt testesítette meg. Rajta kívül a királynak még számos mellékfelesége volt, akik többnyire a „napszüzek” közül kerültek ki. A nap szüzeit évről-évre egy erre hivatott állami becsüs választotta ki A kiválasztott lányokat Cuzco egyik kolostorában gyűjtötték össze, és származásuk szerint csoportokra osztották őket. Az inka ruháit csak az első csoport tagjai /a magas rangú tisztviselők lányai/, illetve a második csoporthoz tartozó lányok /az alacsonyabb nemesség lányai/ készíthették. A harmadik csoporthoz a tisztviselők lányai, a negyedikhez az énekesnők tartoztak. Az ötödik csoport tagjai a nép leányai, míg a hatodik csoporté az idegen népek lányai voltak. A hatodik csoportba tartozók végezték a legnehezebb munkákat. A nap lányai sérthetetlenek

voltak, csak az uralkodónak volt joga érinteni őket, s ezért a halálba is követték őt, illetve néhányukat magas rangú tisztviselőkhöz adták feleségül. - 7 - Az inkák uralkodó osztálya több részre tagolódott. Az arisztokrácia legmagasabb rangú tagjait „orejones”-nek azaz „Nagyfülűnek” (17) nevezték. Nevüket onnan kapták, hogy fülcimpájukat karikák segítségével megnyújtották. Az uralkodó osztály ez alatti rétegét azon népek vezetői alkották, akik támogatták az inkák terjeszkedő politikáját. Kisebb rangjuk volt „a curacák”-nak, akiknek az volt a feladatuk, hogy az uralkodó és a nép között közvetítsenek. Ők sem voltak azonban egyenlőek Legmagasabb rangú közöttük a „hono curaca” /10000 ember ura/. A legalacsonyabb rangú pedig a „pachaca curaca” /100 ember ura/ (18) volt. A curaca mellett a már meghódított népek előkelői és a volt regionális királyi családok is az előkelők közé tartoztak.

E három réteg alkotta az uralkodó osztály legnépesebb táborát, s egyben ők voltak a birodalom legádázabb ellenségei is. A nemességhez tartoztak a tudós „amauták”, a „szellem kiváltságosai” (19) is. Ők alkották az inkák értelmiségi osztályát. Ezenkívül az uralkodó osztály tagjai voltak a magas rangú papok is, akik a királyi család tagjai közül kerültek ki. Az egyházban a végrehajtó hatalom feje a nagy főpap „Villac Uma” (20) volt, akit ugyanolyan tisztelet övezett az ünnepségeken, mint amennyi a királynak is járt. Az arisztokráciával ellentétben a termelő osztálynak – a népnek – a legkisebb szerepe sem volt az államrendszerben. A nép jogait és kötelességeit szigorúan megszabták a törvények. Joguk volt használni a számukra biztosított földterületet, szabadon vághattak fát, vadászhattak, halászhattak, de megillette őket az a jog is, hogy a számukra szükséges nyersanyagokat az állami raktárakból

szerezzék be. Ezenkívül betegség, elöregedés, munkaképtelenség esetén szociális támogatást kaptak az államtól. Ezek a jogok minden más korabeli állam szociális gondoskodását felülmúlták. A dolgozó nép kötelezettségei közé a mezőgazdasági munkák elvégzése, katonai szolgálat, illetve az állami nyersanyag feldolgozása tartozott. - 8 - A nép három részből állt: (21) 1. hatun runa = földműves réteg 2. yanacona = szolgák 3. camayoc = kézműves réteg A legnépesebb osztály a hatun runák, azaz a földművesek osztálya volt. Akik azonban nemcsak földművesek voltak: ha kellett a fazekasok, a sarukészítők, vagy a kézművesek munkáját is képesek voltak elvégezni. Asszonyaik főként házimunkával foglalkoztak, de nagyszerűen értettek a különféle szövetek és ruhák készítéséhez is. A munkából a gyerekek, a nyugdíjasok és az aggastyánok is kivették a részüket. A mindenki számára kötelező és folytonos

munkának kettős célja volt: gazdaságilag a termelést szolgálta, erkölcsi célja a lustaság kiküszöbölése volt. A yanaconák csoportja főként a meghódított területek ifjúságából kerültek ki. Tevékenységük még nem teljesen tisztázott. Állapotuk az urasági apródok, illetve a hűbérurak szolgálóinak jogállása között mozgott. Általában személyes szolgálatra osztották be őket, főnökök, nemesek, magas rangú tisztviselők mellé. Teljes jogfosztottságban éltek, helyzetük öröklődött. Valószínű, hogy ez a társadalmi csoport nagyon nagy létszámú volt. A harmadik csoportot a camayocok alkották. Viszonylag kevesen voltak, hiszen a családok a szükséges kézműves cikkeket önállóan állították elő. Államszervezet és közigazgatás Az Inka Államban minden embernek kijelölt helye volt. A nép semmilyen hatalommal nem rendelkezett, minden hatalom az uralkodó és az arisztokrácia kezében összpontosult. Az uralkodó

személyesen vett részt a birodalom politikai, katonai és közigazgatási irányításában; ez azonban nem jelentette azt, hogy korlátlan hatalma volt. Annak ellenére, hogy ő volt a legfőbb hatalom, döntéseit megfellebbezhetetlennek, akaratát pedig megváltoztathatatlannak tartották. Az igazán fontos határozatok az államtanács ülésén születtek. - 9 - Az államtanács többnyire az uralkodó család tagjaiból állt. A négytagú testület általában Cuzcóban ülésezett, de az uralkodót is elkísérte útjaira. Az Inka sohasem léphette túl előjogait, döntései függtek a tanács határozatától, valamint az amauták tájékoztatásától is. Ezenkívül a birodalom igazgatása is kötelezte az uralkodót arra, hogy ne akadályozza a már elfogadott tervek végrehajtását elhamarkodott döntésekkel. Bár elvileg minden föld az uralkodó tulajdonában volt, mégis szét kellett osztani, hogy megműveljék. A földművelésről az „ayllu” (22) a

hatalmas méh-állam alapsejtje gondoskodott. Eredetileg vérségi alapon szerveződött, így tagjai rokonok voltak, később azonban már nem rokoni, hanem területi alapon jött létre. A birodalom minden egyszerű dolgozója egész életében az aylluhoz volt kötve, feleségét is saját ayllujából kellett választania. A falvakban és a városokban rendszerint több ayllu is volt Több falu járást alkotott, melynek élén az Inka által kinevezett tisztviselő a curaca állt, bizonyos számú járás pedig a négy részre osztott Tahuantinsuyu egy-egy negyedét alkotta. Az országot sajátos dualizmus jellemezte, ugyanis az inkák két egyenrangú közigazgatási szervezetet hoztak létre a „Hurinsaya”-t és a „Hanansaya”-t (23). Az égtájak szerint 4 részre osztott birodalom élén a már említett 4 tagú birodalmi tanács állt. A negyedeket provinciákra, a provinciákat pedig két kisebb részre osztották Minden provincia élén az Inka által kijelölt

kormányzó állt, aki szintén a király rokona volt. Ebben a két párhuzamosan futó rendszeren belül 10-es, 100-as, 1000-es és 10000es csoportokra osztották fel a lakosságot és munkaerejüket birodalmi közmunkákra használták fel. Nagyon valószínű, hogy Peru őslakói voltak az elsők, akik szervezett „állami statisztikai hivatalt” hoztak létre. Földjükön rendszeres népszámlálás folyt, de adatokat gyűjtöttek a termésről, az állami magtárak készleteiről, a katonák számáról és az élelmiszer-fogyasztásról is. Adórendszer Tahuantinsuyu lakói főként munkájukkal adóztak uralkodójuknak. Minden nemzetség meghatározott mennyiségű terményadóval tartozott, melyet a tartományi fővárosba kellett küldenie. Általában a megtermett élelmek és javak 1/3-a illette meg az - 10 - Inkát, harmadát az isteneknek ajánlották fel, s csak a javak 1/3-a maradt a termelőnél. Ezenkívül a nemzetségek tagjai kötelesek voltak az út- és

hídkarbantartásoknál dolgozni, és időként szolgálatot teljesíteni a hadseregben is. A kézműveseknek bizonyos mennyiségű kézműipari termékeket kellett beszolgáltatniuk, de ha az uralkodó úgy kívánta, Cuzcóba kellett menniük, hogy neki dolgozzanak. Az inkák természetesen a legyőzött népektől is megkövetelték az adófizetést, de ahelyett, hogy a jellegzetes birodalmi adót rótták volna ki, a helyi uraknak fizetendő adóból vontak le, s így egy bonyolultabb, összetettebb rendszer alakult ki. Az inka fennhatóság alatt álló területeken a vezetők és alárendeltjeik közötti politikai kapcsolatokat az adózás fejezte ki. Az Inka Állam nemcsak elvett alattvalóikról, hanem gondoskodott is róluk. A közemberek munkájukért cserében a Napisten és az inka vallás védelmében részesültek, éhínség idején pedig élelmet kaptak a közraktárakból. A mitimae Az inkáknál gyakori jelenség volt a népek átköltöztetése egyik helyről a

másikra. Ezt a jelenséget „mitimae”-nek (24) /mitimaek = az országon kívül menesztettek/ nevezték. Az áttelepítéseket általában különböző okból hajtották végre, de a háttérben többnyire politikai és gazdasági indokok húzódtak meg. A mitimaek okai: - Az újonnan meghódított, vagy fellázadt területek lakosságát kicserélték a hűséges őslakosokkal. - A kecsua nyelven beszélő törzseket a meghódított törzsek közé telepítették. - Ha valahol munkaerőre volt szükség – igényeiknek megfelelően – átköltöztettek egy, vagy több népcsoportot. - A határvédelmet úgy oldották meg, hogy a határra hű törzseket telepítettek. - Ha egy vidék túlnépesedett lakosságát elvitték más gyéren lakott területekre. - Ha a szükség úgy kívánta, szakembereket telepítettek át. - 11 - Az erőszakos áttelepítéseknek mindig nyomós okai voltak, de sem fajgyűlölet, sem bosszúállás nem vezette az inkákat. Az

áttelepítések, ha egyéni szempontból elítélhetőek voltak is, a közösség érdekét szolgálták Az inkák arra is ügyeltek, hogy az áttelepített emberek azonos éghajlatú területre kerüljenek. Tudták, hogy a parti lakosság nem képes elviselni a 3000 méteres magasság feletti életet, és a felföldiek sem éreznék jól magukat a partvidéken. A spanyolok később semmilyen tekintettel nem voltak az emberi szervezet működésére. - 12 - II. A birodalom kultúrája Az inka civilizáció előtti andoki kultúrák /2. sz melléklet 2 kép/ Annak ellenére, hogy az inka kultúra mindössze 300 évig állt fenn, az andoki kultúra fénykorának, szintézisének tekinthető. Az inkák a meghódított népek asszimilálására törekedtek Arról, hogy mikor érkeztek az első emberek a Közép-Andokba, csak töredékes ismereteink vannak. Ám valószínűsíthető, hogy kb 9500 évvel ezelőtt jöttek, az egyetlen létező úton: a Panama-szoroson keresztül.

Megérkezésük után kelet felé indultak el, és Kolumbia felől érkeztek meg az Andokba. Az Andok magas földjein telepedtek meg, gyűjtögetéssel, vadászattal, növénytermesztéssel foglalkoztak. Dél-Amerika első magas kultúrája a chavíni kultúra volt, amely időszámításunk előtti első évezredben élte virágkorát. A kultúra korszakalkotó volt gazdasági szempontból, híres volt kerámiaiparáról, mesteri kiviteli domborműveiről, hímzett textíliáiról, csodálatos arany ékszereiről, és hatalmas kőtömbökből épített templomairól. Chavín kulturális hatása hosszú időn keresztül fennmaradt, különösen a művészetekben. A chavíni kultúrát a paracasi kultúra követte, ami közvetlenül a chavíni kultúrából fejlődött ki. A paracasi emberek ügyes aranyművesek voltak, csodálatos színes szőtteseiket az ókori textíliák legkiválóbb darabjainak tartják. A paracasi sírokban talált lékelt koponyák az orvostudomány

fejlettségére utalnak. A chavíni stílusból kibontakozott paracasi kultúra később természetes módon alakult át a nazcai stílussá /kb. ie 370-től ie szerinti 450-ig/ A Nazca kultúra textilkülönlegességei közé a brokát és a tollmunkák tartoztak, de híres a kerámia készítményeiről is, melyek többnyire fazekaskorong nélkül készültek. A kultúra érdekességei a Valle de Polya területén található nazcai vonalak, melyek valójában egymáshoz szorosan kapcsolódó 15-20 cm árkok. Ezek a „vonalak” a földön nem túl látványosak, ám a levegőből szemlélve óriási állatokká, növényekké állnak össze. Pontos jelentésük ma még nem ismert, ám valószínű, hogy némelyik kőnek csillagászati jelentősége van, de az sem kizárható, hogy a „vonalak” valójában szent, rituális utak voltak. - 13 - A következő jelentős kultúra a Mochica. A mochicák monumentális építészetükről, csodálatos arany tárgyaikról és

textíliáikról ismertek, anyagedényeik pedig arról árulkodnak, hogy már kifejlődött náluk az osztálytagozódás. A mochica kultúra híres ezenkívül széles országútjairól és terjedelmes csatornarendszereiről is. Tiahuanacót régebben az összes ó-amerikai kultúra, sőt az egész emberiség származási helyének, időnként még a mondabeli Atlantisznak is tartották. Ma már tudjuk, hogy a tiahuanacói kultúra csupán az időszámításunk szerinti első évezredben érte el csúcspontját. A tiahuanacói kultúrát a máig ott élő aymara indiánok ősei teremtették meg, akik avatott kézművesek és kőfaragók voltak. Tiahuanacó kb. 20 km-re fekszik a Titicaca-tótól, melynek közelében az indiánok bakhátas földművelést folytattak. Ennek lényege, hogy a víz összegyűjtése, majd megfelelő eloszlatása és elvezetése révén biztosították a földműveléshez szükséges vízmennyiséget. A bakhátas földművelés nyomán kialakuló érdekes

árokszerű mélyedések és hámszerű magaslatok furcsa felszíni formát hoztak létre, melyet a helyi lakosok „waru-waru”-nak (25) neveztek. Tiahuanaco egyik kisugárzási pontja Huari volt. Erre utalnak Tiahuanaco és Huari művészetének közös elemei is. A Huari kultúra időszámításunk szerint 500 után indult fejlődésnek és főként építészetéről volt híres. Tiahuanaco és Huari mindössze 200-300 évig maradt fenn, de már a Chimú és az Inka Birodalom előfutárának tekinthetjük őket. Az inkák előtti utolsó jelentős kultúra a Chimú kultúra, melyet a városépítők korszakának is szoktak nevezni, hiszen ebben a periódusban több nagyszerű város is épült. A chimúk az építészet mellett jelentős eredményeket mutattak fel a fémművességben, és a kerámiakészítésben is. Az inkák előtt már több kultúra is váltotta egymást az Egyenlítő és Bolívia között elterülő fennsíkokon és völgyekben, tehát az inka hódítók kb.

4000 éves örökséget vehettek át. Az inka kultúra földműves kultúra, ám az inkák a magas fejlettségű földművelést már készen kapták a chavíniaktól, hiszen a kukoricát, illetve a megszelídített lámát és kutyát már náluk is megtalálhattuk. A kokalevél fogyasztása sem inka találmány, hiszen erről már a chimú kerámiák is árulkodnak. - 14 - Az orvostudomány területén bizonyos mértékben túlszárnyalták az inkákat az előző kultúrák. Sebészeti eszközöket már a paracasi emberek is használtak A koponyalékelés ismert orvosi eljárás volt a paracasi és a mochica kultúránál is, de ennek ismerete az inkáknál még nem teljesen bizonyított. Bár az építészet „egyike azoknak a tevékenységeknek, melyekben Tahuantinsuyu zsenialitása visszatükröződött” (26), mégsem mondhatjuk, hogy építészeti eljárásaik egyedülállóak voltak. Az inkák habarcs nélkül összeillesztett kőépítményei nem egyediek, hiszen ezt

az építészeti eljárást már a tiahuanacóiak is alkalmazták. A holttestek konzerválása szintén ismert volt még az inkák előtt is. Igaz, a paracasi kultúra emberei szárítással és füstöléssel igyekeztek megóvni a holttestek épségét, az inkák viszont balzsamozással próbálták elérni ugyanezt. Az inka csillagászat nem éri el a közép-amerikai kultúrák színvonalát. Igazi naptáruk sem volt, holott a chimúk már holdnaptárt használtak. Az inkák már bronzból is késztettek fegyvereket, de ebben sem ők, hanem a chimúk voltak az elsők. Tahuantinsuyu népe csodálatos textíliákat készített madártollak felhasználásával. Ha nem is ilyen eredeti módon, de a nazcaiak is készítettek tollmunkát. A preinka civilizációk tehát számos esetben túlszárnyalták a négy barázda országának kulturális vívmányait. Az inkák e gazdag kulturális örökségnek csak egy részét vették át, ám azt tovább is fejlesztették. Mitológia,

mondavilág Az Inka Birodalom mondáiból és mítoszaiból nagyon kevés maradt fenn, s amelyek megmaradtak azoknak sem ismerjük a pontos és hiteles szövegét. Ahogy Machu Picchu (26),vagy Tiahuanaco romjai hallgatnak, úgy hallgat a rommá vált szellemi kultúra is, és romjai alig árulnak el valamit erről a régi nagy birodalomról. Ahogy egy krónikásuk Francisco de Avila is megjegyezte: „Ha azoknak az embereknek az elődei, akiket mi indiánoknak nevezünk ismerték volna az írás tudományát, nem veszett volna el annyi minden abból, amit ők a mai napig átéltek és nem állna olyan közel a feledéshez” (27). - 15 - Az Andokban nagyon sok monda él a teremtéssel kapcsolatban. A teremtő Isten kettőstermészetű: védelmező és pusztító aszerint, hogy a nép engedelmeskedik neki, vagy sem. A világ teremtése Viracocha isten nevéhez fűződik Miután megteremtette a világot, élőlényeket tervezett: előbb megrajzolta, majd kőből megformálta őket.

Hatalmas testű, idomtalan óriásokat teremtett, akik gyorsabban és magasabbra növekedtek nála. Ezen elgondolkodott, így átalakította az embereket olyan termetűre, mint a mai emberek, majd megparancsolta nekik, hogy éljenek egyetértésben, békességben és szolgálják őt. Az emberek ideig-óráig megtartották Viracocha parancsait, lassanként azonban mindent elfelejtettek, még az Isten létezését is. Viracocha ezért haragra gerjedt, elpusztította és elátkozta az embereket. Egyeseket kővé, másokat különféle tárgyakká változtatott, volt, akiket elnyelt a tenger. Ám még ez sem volt elég: elküldte az emberekre a vízözönt, amely „körös-körül söpörte a földet” (28). Viracocha ezután újabb kísérletet tett: lényeket teremtett a saját nagyságára és bölcsességre tanította őket. Végül elbúcsúzott az emberektől, a tenger hullámaira lépett és „ment a tenger vízén úgy lépkedve, mint a szárazföldön”. Ezért nevezték

Viracochának, a „tenger habjának, vagy a tenger zsírjának” (29). A monda alapján érthető, hogy miért nevezték a perui indiánok a tenger felől érkező hódítókat Viracochának, s miért szólítják így a mai napig a fehér embereket. Hasonló mondák egész Peruban fellelhetők, s a központi személy mindig valamilyen isten. Az inkák mítoszai azonban nemcsak a világ teremtésére korlátozódnak. Viracochán kívül más istenek is szerephez jutnak benne: Atajuhu Szagadzobra, Vaungrahrad, K’oni, de megtalálhatók benne az égitestekről természeti jelenségekről szóló mítoszok is. Ezek az istenek az emberekre hasonlítanak. Spinoza szerint, ha a háromszögek gondolkodni tudnának, háromszög formájú és jellegű isteneket formálnának maguknak. Az Andok népei is csak az emberi jellem alapján cselekvő és érző, emberi ösztönökkel és szenvedélyekkel felruházott isteneket alkottak. Ahogy más népek mondáiban, itt is megtalálható a

vízözön története, vagy a peruiak halálon túli életről szóló elképzelései is. Vannak szerelemről, természeti csapásokról, háborúkról szóló mondáik is. S mivel írni nem tudtak, így a szájhagyo- - 16 - mány útján terjedő hódítások, csaták, katasztrófák történetét és az inka történelmet is átmeg átszövi a mitológia. Vallás A vallás kitűnően szolgálta az inka államszervezet működését. Az Inka Állam társadalmi osztályai között szellemi téren jelentős különbségek alakultak ki. A népre kötelezettségekkel és szertartásokkal járó vallást erőltettek, míg az uralkodó osztály más, emelkedettebb hitet vallott, mely csak számukra volt érthető. A nép vallása magába foglalta az ősi totemizmus és animizmus elemeit, melyeket a napimádó szertartások és a kezdetleges mágia képviseltek. Az inkák vallásában ezért éltek tovább olyan ősi intézmények, mint az áldozatbemutatás, varázslat, jóslás,

jövőbelátás, szellemidézés. Ezek révén kerültek kapcsolatba az inkák a misztikummal A totemizmus olyan hiedelem, mely szerint az embert egy felsőbb hatalommal rendelkező lényhez rokonság fűzi. A totemek leggyakrabban állatok voltak /kolibri, keselyű, kígyó, papagáj, róka, tigris/. A totemizmussal állt kapcsolatban a növények vallásos tisztelete is. Az inkák egész életükben szoros kapcsolatban álltak a totemmel Erre utalnak a mindenütt fellelhető szimbolikus tárgyak /amulettek, jelvények/. Az inka kultúra másik vallása az előkelők vallása volt, melyet az uralkodócsalád és az uralkodó osztály gyakorolt. Ennek a monoteizmus felé hajló vallásnak a kifejlődését azonban félbeszakította a spanyol hódítás. Az inkák életében központi szerepe volt az ősök kultuszának is, őseiket ugyanis védő- és őrző szellemként tisztelték. Ugyanakkor hódoltak a „wakák”-nak is (30), vagy „huacák”-nak (31) is. A huaca kultikus

helyet, vagy tárgyat jelent, fontos eleme a perui indiánok ősi vallásának. Az ősi peruiak minden rendkívüli környezeti jelenségben huaca-szellemet képzeltek el, ami tiszteletet, vagy áldozatot követelt. Így tisztelték a sziklákat, barlangokat, furcsa alakú fákat is. A vallási élet középpontjában Inti a Napisten állt, hogy miért, ennek oka nyilvánvaló: Az emberek féltek a hideget és sötétséget hozó éjszakától és tisztelték az őket erősítő, bátorító nappali meleget és világosságot adó Napot. A felkelő Napot minden reggel káprázatos szertartással köszöntötték, Villac Uma a főpap, a papok, - 17 - a papnők és a nap szüzei. Az inkák legjelentősebb ünnepe az Intip Raymi is a naphoz kötődik /3. sz melléklet/ Ez az ünnep a téli napforduló ünnepére esett; ekkor az újjászülető Napot éltették. Inti – szelíd istenségként – más istenek létezését is eltűrte. Valószínűleg már az inka korszak előtt

létező istenek voltak Con, a tűz és a meleg napistene, Pachamac, a tengerpart jövendőmondója és a föld megtermékenyítője és Viracocha, a teremtés istene /32/. Tisztelték a Holdat, akit mint a királynőt Coya-nak neveztek A Napon és a Holdon kívül más égitesteket is istenként tiszteltek az inkák. Ilyen égitestek voltak: a Jupiter = Pirua, a Mars = Aucoyoc, a Merkur = Catuilla, és a Szaturnusz = Huacha is (33). Az égitesteken kívül az inka vallásban szerepet játszott még néhány egyéb csillagzat és természeti tünemény is, így Chuchuquilla a villám, Huillapa a mennydörgés, ChuyChu a szivárvány is. A Földet, pedig akit minden istenség anyjának tekintettek Pacha Mama néven tisztelték. Az inkák népe a tűz szellemét „Nonát”, a szél démonát; „Huayra Pucát” is tisztelte, s hogy megszerezze jóindulatúkat, áldozatokat mutattak be nekik (34). A peruiak rendszeresen áldozatokat mutattak be isteneiknek. Az áldozat lehetett virág,

gyümölcs, növény, mag, étel, de előfordultak véres áldozatok is. Utóbbiak bemutatása mindig nyilvános esemény volt, amit pap jelenlétében templomban végeztek. Az állatáldozat többnyire láma volt, de attól függően, hogy kinek, vagy milyen ünnep alkalmából áldoztak, lehetett kutya, nyúl, hal, vagy akár kígyó is. A felajánlott állatokat finom szövetekkel és válogatott virágokkal gazdagon felékesítve vezették az oltár elé. Nem kétséges, hogy az inkák embereket is áldoztak. A látszat szerint az emberáldozat önkéntes volt és sohasem jutott el olyan vérorgiákig, mint amilyenek a közép-amerikai civilizációban honosodtak meg. Az önkéntes jelentkezőket megfelelő szerekkel elkábították, vagy érzéketlenné tették, majd megfojtották és feláldozták. Miután már megölték az áldozatot, csak akkor használtak vérük vételéhez kést. Emberáldozatot akkor hajtottak végre, ha éhínséget, betegséget, járványokat, vagy

háborús kudarcot akartak megakadályozni. Embereket áldoztak akkor is, ha új Inka lépett a trónra, vagy ha meghalt. Ha áldoztak is embereket az inkák, Napistenük még- - 18 - sem volt olyan vérszomjas, mint az aztékoké, akit élő emberek mellkasából kitépett szívekkel kellett kiengesztelni és táplálni. A kultuszokhoz természetesen számos papra volt szükség, akik többnyire a legelőkelőbb családokból származtak. Az egyházon belül szigorú hierarchia érvényesült. A főpap Villac Uma rendszerint az Inka bátyja, nagybátyja, esetleg a legkiválóbb tudósok egyike volt. Feladata a szüntelen elmélkedés és böjt volt. Rajta kívül a papságon belül számos különböző rendű és rangú pap volt. A „cahucok” (33) feladata a szertartási eszközök kezelése volt. A papság jelentős hányadát tették ki a jósok és a jövendőmondók: a „hamurpák”, „socyacok”, „laycacomák”, „umocomák”, „huizacomák”, mind mást

használtak, hogy fényt derítsenek a jövő eseményeire (36). A jóslatok néha végzetes következményekkel jártak. Így pl Huayana Capac hamis próféciák sugallatára nem elsőszülött fiát jelölte ki trónörökösül. Az alsóbbrendű papoknak nem volt állandó beosztásuk, a főpapok parancsaitól függtek. Igen valószínű, hogy cölibátusban éltek, s szolgálataikat életük végéig ugyanabban a templomban látták el. Tahuantinsuyu vallási életében kiemelkedő fontosságuk a gyászszertartásoknak. Mivel hittek a test feltámadásában, így alapvető szabály volt, hogy a halott testét épségben kell megőrizni. Feltételezésük szerint a halott lelke egy ideig még a holttest körül tartózkodik, csak később költözik abba régióba, ahol egyesül ősei szellemével. Az inkák túlvilágról való elképzelése hierarchikus rendet tükröz. Az élet határain túli világ tökéletesen egyezett azzal a társadalmi rétegződéssel, melyek az inkák az

élők számára megállapítottak. Az uralkodó osztály tagjainak tetemét gondosan bebalzsamozták. A balzsamozás bonyolult eljárás volt, először a belső részeket és az izmokat távolították el, majd kivették a koponyából az agyvelőt, a mellüregből a szívet, a hasüregből a zsigereket. A test többi részét különböző anyagokkal – gyantával, növényi hamuval, illetve növényi cserzőanyagokkal – preparálták, amíg el nem érték a teljes mumifikációt. A testet ülő helyzetben a törzshöz kötözött lábbal és kézzel több szövetrétegbe göngyölték, arcára pedig többnyire fémből, kőből, szövetekből, agyagból készült halotti maszkot erősítettek. - 19 - A halottak mumifikálását az Andok vidékének száraz levegője, illetve a homokos talaj is elősegítette: Ezek minden konzerváló eljárás nélkül is megőrizték a szerves anyagokat. A „mallaqui” (37) azaz a múmia temetése ünnepnek számított. Ekkor a múmiát

rejtő csomagot és az elhunyt életében használt eszközeit egy földalatti gödörbe, vagy fülkébe tették. Ezenkívül fegyvereket, ékszereket, magokat, kelméket is tettek a halott mellé azért, hogy a túlvilágon semmiben sem szenvedjen hiányt. A gyászszertartás pompáját az elhunyt társadalmi rangja szabta meg. Ehhez igazodott a halotti kelengye, ami a halott rangjától és származásától függően lehetett több, vagy kevesebb. Az uralkodót haldoklásában és halálában is különleges eljárás illette meg. Halálát a legnagyobb titokban tartották. A törvény szerint, ha egy uralkodó haldoklott, palotája legelrejtettebb zugába kellett vinni. Orvosain és feleségein kívül senki sem tartózkodhatott szobájában. A király halálát három hónapig titokban kellett tartani Az Inkák múmiáját nagy tiszteletben tartották. A nagy gyászünnepségek alkalmával begöngyölt tetemüket ünnepi körmenetben Cuzco főterére vitték, s ott több napon át

közszemlére tették, hogy a nép imádhassa. Mivel a múmiáknak természetfeletti hatalmat tulajdonítottak, gyakran a csatákba is magukkal vitték. Az inkák vallási elképzelései rendkívül szívósnak bizonyultak a gyarmati korszak idején, sőt utána is. Ennek bizonyítéka, hogy a mai perui és bolíviai indiánok nemcsak hagyományaikban, hanem mindennapi megnyilvánulásaikban is megőrizték a múlt emlékét. Pacha-Mamát a Földanyát még mindig tisztelettel övezi, de a babonák, a gyógyító emberek és a jövendőmondók is a régmúltat idézik. Művészet és tudomány Ötvösművészet /4. sz melléklet/ Az inkák vallási elképzelései, mondaviláguk, halottkultuszuk, művészetükben is megjelennek. Intit a napistent számtalanszor formázták meg „a Nap verejtékéből” (38) azaz aranyból, az inka aranyművesek. De nem Inti az egyetlen isten, akit valamilyen formában megjelenítettek. Ahogy a más andokbeli népeknél, így az inkáknál is megta-

- 20 - lálható egy különös, macskaféle Jaguár-isten, akiről szobrot és festményt is készítettek. Az ötvösművészek nemcsak aranyat, hanem ezüstöt „a Hold könnyét” (39) is felhasználták ékszerek, kegytárgyak készítésére. Ilyenek voltak, pl az aranyból, vagy ezüstből készített kúp alakú edények, melyeket vallási szertartásoknál használtak. Az ötvösök művészi alkotásai az uralkodó osztály számára készültek, ugyanakkor az ötvösök a nép köréből kerültek ki, s tovább örökítették tudományukat utódaiknak. Bár a fémek közül az arany volt a legfontosabb az inkáknak, nem tekintették értékmérőnek, csupán jól felhasználható anyagnak, melyből dísztárgyakat készítettek. A nemesfémek mellett ismerték a bronzot, melyből késpengét, vésőt, ékszereket készítettek. Használták a higanyt, ami az arany finomítására szolgált. A vas – mint más dél-amerikai magas kultúráknál – ismeretlen volt

számukra Építészet Az inkák különösen kimagaslóak voltak az építészetben. A kövek tisztelete a mondavilágukból ered. Már a teremtésmítoszuk is arról szól, hogy istenük kőből alkotta meg az első embereket. Egy másik szerint az első Inka Manco Capac kövekkel jelölte ki Cuzco határait, majd halála után kővé változott. Az inka építészetnek három fajtáját különböztetjük meg aszerint, hogy polgári, vallási, vagy katonai célra használták az épületet. A vallási célt szolgáló épületeket általában teraszokra építették, melyek faragott kőkockái pontosan illeszkedtek egymáshoz. Ilyen vallási célú épületek voltak Sacsahuaman, Ollantaytampu, vagy Coricancha is. A katonai célokra használt nagy erődrendszereket többnyire olyan helyeken építették, melyeket csak nagyon nehezen lehetett megközelíteni. Az inka erődrendszer egyik láncszeme Machu Picchu volt /5. sz melléklet/ Nevének jelentése Machu = vén, Picchu =

sziklacsúcs (40). A 2700 méteres magasságban, Cuzcotól mintegy 120 km-re épült erőd hihetetlen épségben maradt fenn. Az erődrendszerhez tartozott a birodalmi főváros Cuzco is, melyet 1438-ban Pachacutec Inka építtetett újjá. A várost kőből építették, központja az Öröm-tér volt, innen futottak a négy világtáj felé az országutak. A védelemről a magas kőfal és a védelmi vonalak gondoskodtak. - 21 - Az inka erődrendszer központja valószínűleg Sacsahuaman, Cuzco fellegvára volt /6. sz. melléklet 2kép/ A vár sziklába vágott alapokon épült, falakkal körülvett teraszokon helyezkedett el, központja hatalmas sziklából emelt körkörös falakból állt. Fő pontjain három bástya emelkedett, melyeket földalatti folyosók kötöttek össze. Az inkák védelmi övezete mintegy 26 várból állt. Cuzcón, Machu Picchun, Sacsahuamanon kívül az inka erődrendszer legfontosabb várai Ollantaytampu Paramonja, Cerro de la Horca, Pisac és

Runa-Huanac voltak. Az polgári építészet mind a nép, mind az uralkodó osztály lakóházait magába foglalta. A nép lakóhelyei többnyire kőből készült „pirca” (41) típusú épületek voltak, melyek alapja nagyobb kövekből épült, a kövek közötti hézagokat pedig kisebb kövekkel tömték ki. A polgári építmények közé tartoztak az magtárak és a raktárak is Az inka építészet különlegessége, hogy a kövek összeillesztéséhez, semmilyen kötőanyagot nem használtak, az épületek kövei ennek ellenére olyan pontosan illeszkedtek egymáshoz, hogy egy késpenge sem fért közéjük /6. sz melléklet 1 kép/ Az építkezéshez szükséges köveket, rudak segítségével feszítették le a szikláról, kőkalapáccsal nagyjából formára alakították, majd az építkezés helyszínére hurcolták őket. A helyükre illesztett köveket nedves homokkal, vagy kővel csiszolták tökéletesre Az inka civilizáció fénykorában becslések szerint több

mint 16000 km kiépített út volt. Útjaik többnyire egyenesek, és olyan szélesek voltak, hogy „hat ló tudott egyfolytában vágtatni rajtuk” (42). Az inkáknak a természeti akadályok sem jelentettek problémát: a folyókat, szakadékokat különleges fonalból készített függőhidak ívelték át. Az állami országutak menték „tambókat” (43), szálláshelyeket építettek, ahol az erre utazó katonák, zarándokok, tisztviselők élelmiszert szerezhettek. Az inkák országútjaikon állami postaszolgálatot működtettek, melyet a már gyermekként erre nevelt „chasqui”-k (44) láttak el. Ők továbbították a szóbeli és a különleges „quipu”-ra (45) /7. sz melléklet/ csomózott feljegyzéseket A quipu emlékezetrögzítő eszköz volt, olyan színes zsinór, melyen különböző alakú csomók voltak. Tízes számrendszer alapján működött, és attól függően, hogy a zsinórok milyen - 22 - színűek voltak, az üzenet más-más

jelentéssel bírt. A vörös háborúra és haderőre vonatkozó adatokat tartalmazott. A zöld a halottak számát jelentette, a fekete időadatokat tartalmazott. A sárga az aranyra, a fehér az ezüstre, míg a kék vallási dolgokra vonatkozott. A színeket tartományokként kombinálták A quiput csak a „quipucamayoc”-ok (46) tudták elolvasni, akiket nagyra becsültek, mert fontos államtitkok letétmenyesei voltak. Ezért ha hibáztak, vagy ha hűtlenné lettek, súlyosan megbüntették őket. A mérnöki tudomány mesterművei voltak a csatornák, melyek gyakran több száz km-es távolságokat szeltek át. Az inka építészet és mérnöki tudomány magas szintet ért el. Fejlettsége nemcsak magas fokú technikai ismeretekről tanúskodik, hanem az állam tökéletes szervezettségére is utal. Szövés, textilművészet Az inka nőknek különleges tehetségük volt a szövéshez. Különböző mintázatú színes gyapot- és gyapjúkelméket alkottak /8. sz melléklet

3 kép/ Csodálatos színűk és szép vonalú díszítőmintáik miatt szöveteiket a gobelinek közé soroljuk. Az inkák művészi tökélyre emelték a fonalfestést. Gazdag színskálát alakítottak ki, melyben megtalálhatjuk a ragyogó zöldet, a leghalványabb sárgától a legsötétebb rézvörösig terjedő színeket, és az indigóból nyert kéket is. Festékeik olyan fényesek és tartósak voltak, hogy a különböző sírokból előkerült, századokon át eltemetett szövetek semennyit sem veszítettek színükből. A textilkészítés ősi hagyomány volt, a ma ismert textilkészítési technikák már az ősi Peruban is ismertek voltak. A legegyszerűbb technikával készítették el a kötényt és a ponchót, amelyet a férfiak viseltek, illetve a vállkendőt a /„likllát”/ és a tunikát az /„anokut”/ (47), melyeket a nők hordtak. Nemcsak az asszonyok készítettek azonban szöveteket. Mérhetetlen mennyiségű szövet került ki a „Nap

monostoraiból” (48) főképp az híres „chumpi” (49), ami hihetetlen könnyűségéről és finomságáról volt híres. Az inka takácsok legszebb és legeredetibb terméke a madártollal kombinált szövet /8. sz. melléklet 1 kép/, melynek készítéséhez szinte teljes madárvilágukat felhasználták - 23 - Kerámiaipar Kerámiát a birodalom minden részében készítettek /9, 10. sz melléklet/ A legkisebb kerámia miniatűr méretű, a legnagyobb hatalmas tartály volt A kerámiák agyagból készültek, amihez homokot és csillámot kevertek. Az edényeket kiégették, így nagy teherbíró képességűek lettek. A tökéletes csiszolású kerámiák változatos formájúak voltak. Legismertebb közülük az „arybalus” (50), ami a görög vázákhoz való hasonlósága miatt kapta a nevét. Formáját tekintve hosszúnyakú, magastestű, kúp alakú kétfülű edény volt. Készítették még ezenkívül fazekakat, korsókat, mély- és lapostányérokat.

Nagyon szerették az emberfej formájú edényeket is, melyek megdöbbentőek valószerűek voltak. Edényeiket pókokkal, legyekkel, lepkékkel, illetve különböző vonalkombinációkkal díszítették. Színük többnyire fekete, fehér, vagy vörös volt Az inka kerámiák szoros kapcsolatban álltak a mágikus és vallási megnyilvánulásokkal is. A kerámia fontos szerepet játszott az inkák halottkultuszában: Nemcsak a rokonok látták el a halottat olyan tárgyakkal, melyekre hitük szerint szüksége lesz a túlvilágon, de a halottnak is magával kellett vinnie az élők agyagfigurákra vésett üzenetét. Irodalom A különböző témájú, főként érzelmeket kifejező verseket gyakran énekkel, vagy tánccal kísérték. A növényekről, állatokról, szerelemről szóló versek szerzői többnyire a nép köréből kerültek ki. Vallásos és történeti témájú verseket pedig a „haravec”-ek, (51) az udvari énekesek szereztek. A versek közül kiemelkednek a

„jailli”-k (52). Ezek a versek többnyire az agrármunkákról és az időjárásról szóltak, munka közben énekelték a dolgozó emberek. Himnuszaik főként vallásos témájúak voltak, több himnusz, pl. Viracochához a teremtő istenhez fohászkodik. Meséket általában az éjszakánként, a vetések mellett virrasztó fiatalok meséltek egymásnak. Így nemcsak egymást szórakoztatták, de a madarakat is elriasztották a vetéstől. - 24 - A kecsuák bánatról, szerelemről, halálról szóló szomorú verseket, elégiákat is írtak. Drámairodalmuk egyetlen darabja az Ollantay, melynek szerzője ismeretlen. Zene, tánc A nép nemcsak az irodalmat, hanem a zenét is nagyon szerette. Háromféle hangszert ismertek: csörgető- /idiofon/, fúvó- /aerofon/, ütőhangszer /membrafon/ (53) /11. sz melléklet/. A csörgők különféle anyagokból készülhettek /állatok hólyagja, csicseriborsó héja, réz és ezüst/, a legnagyobb szerepük a néptáncban volt. Az

idiofon hangszerek közé tartozik a két fadarabból álló „tacatica” (54) is. Tahuantinsuyu zenéjének jellegét a fúvóhangszerek adták meg. Közöttük a „quenaquena” (55) furulya volt a legkisebb Ezt a különös, bánatos, titokzatos hangú hangszert csak férfiak használhatták. Kedvelt fúvóhangszerük volt a polinéziai eredetű „antara” (56) többcsövű furulya is, ami általában az ünnepi szertartásoknál kapott fontos szerepet. Ezenkívül a fúvóhangszerek közé tartozott a tengeri csigából készült kürt, a „pututú” (57), illetve a kisebb csigákból készült fütyülő is. Az inkák körében nagyon kedveltek voltak az ütőhangszerek, leginkább a dobok, melyek között a kis kétfenekű dob volt a legnépszerűbb. Nemcsak a zenét, a táncot is nagyon kedvelték. A táncok többnyire vallási jellegűek voltak, de táncoltak a különféle ünnepségeken, illetve az esküvőkön is. A táncnak a harcosok életében is fontos szerepe

volt: ügyességüket, fürgeségüket ugyanis haditánccal kellett bizonyítaniuk. Legeredetibb táncuk az esős évszakban lejtett „huallina” (58) volt. Ekkor a férfiak és a nők két kört alkottak: a belsőben a nők, a külsőben a férfiak táncoltak. A két kör egymással ellentétes irányú mozgása a víz lassú forgását szimbolizálta. Orvostudomány, botanika Az inka tudományok közül csak a botanika, illetve valamelyest az orvostudomány emelkedik ki. - 25 - A botanika fejlettsége főként abból adódik, hogy az inkák nagyon jól ismerték a természet működését. A növényeket „nem és faj szerint” (59) osztályozták, tudták, hogy melyik növény mérgező, melyiket lehet gyógyításra felhasználni. Botanikai ismereteiket az orvostudományban is kamatoztatták. Sebgyógyításra, ipekakuna balzsamot, lázcsillapításra chinint használtak. Az antropint – mint narkotizáló hatású szert – nehezebb szüléseknél alkalmazták, de

ismerték a kokalevél bódító hatását is. Anatómiai ismereteik kezdetlegesek voltak, bár a szívet, a vesét, a májat és az agyvelőt meg tudták különböztetni, működésüket azonban nem ismerték. Az emberi szervezet középpontjának a szívet tekintették. A leggyakrabban elforduló betegségek a tüdőgyulladás, a tuberkulózis, a sárgaláz, a malária, illetve a hódítók „ajándéka” a szifilisz voltak. Az orvosok nemcsak a gyógynövényekből nyert szereket és a masszást alkalmazták betegeik gyógyítására. Szívesen hívták segítségül a misztikus erőket is, mellyel némileg megnyugtatták a betegeket. - 26 - III. Az Inka birodalom és a gyarmatosítók Az inka civilizáció végnapjai Az Inka Birodalom bukását jóslatban is megjövendölték. A jóslat szerint a 12 Inka lesz az utolsó uralkodó, s vele végleg lezárul Tahuantinsuyu történelme. Ez a jóslat létezett-e, nem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy az utolsó törvényes uralkodó

az 1493-től uralkodó Huayana Capac volt, aki a jobb kormányzás érdekében új fővárost alapított Quitót. Ezt a lépést a birodalom óriási mérete tette szükségessé, később azonban ez a döntés végzetesnek bizonyult, hiszen hozzájárult a birodalom felbomlásához. Huayana Capac, mintegy 30 évi uralkodás után váratlanul meghalt. Halálát valószínűleg pestis, vagy – más forrás szerint – himlő okozta. Ha ez így van, akkor azt is mondhatjuk, hogy közvetve a spanyolok okozták a halálát, hiszen a himlőt ők hurcolták be Amerikába. A haldokló uralkodó legkedvesebb fiát Ninon Cuyuchin herceget nevezte ki utódjául azzal a feltétellel, ha ezt a jósok is jóváhagyják. Döntését a jósok azonban nem erősítették meg, így anélkül halt meg, hogy törvényes utódját kijelölte volna. Így a királyi udvar választott uralkodót, aki Huascar néven került a trónra. Az okos, megfontolt békés uralkodót rokonsága nagyon szerette.

Uralkodásának első öt évében viszonylagos béke volt a birodalomban. Ez azonban csak a látszat volt: A trónt mások is meg akarták szerezni, s közülük a legveszedelmesebb Atahuallpa /12. sz melléklet 1 kép/ volt, aki az ifjú uralkodó megtámadására készült. Első lépésként elfoglalta a birodalom északi részét, és fővárosát Quitót, ahol az ecuadori tartományok uralkodójává kiáltották ki. Atahuallpa elválasztotta királyságát a birodalomtól, s így szétszakította Tahuantinsuyu addigi egységét. Huascar eleinte békés úton próbálta Atahuallpát jobb belátásra bírni, de mivel nem járt sikerrel, így nem maradt más hátra, mint a fegyveres harc. Kitört a polgárháború. Eleinte Huascar volt a sikeresebb: sikerült foglyul ejtenie Atahuallpát, ám ő megszökött. A harcban végül Atahullpa győzött: bevonult Cuzcoba, Huascart pedig foglyul ejtette. A háborúk megingatták a birodalom szerkezetét. A belviszály következtében az

ország teljes erkölcsi és anyagi romlásba süllyedt. A harcoknak és a betegségeknek száz- meg százezer ember esett áldozatul. Megtört a hit, megrendült a vallási rend Ebben a pillanatban jelentek meg a birodalom partjain „a fehér istenek” hajói. - 27 - Pizarro útnak indul Dél-Amerika csodálatos kincseiről szóló hírek állandó izgalomban tartották a gyarmatosítókat. A Panamában lévő spanyol telepesekhez is eljutott a hír, hogy tőlük délre létezik egy ország, a „Nagy Biru Birodalom” (60), ahol rengeteg arany található. A telepesek már az 1520-as évekbe részvénytársaságot alapítottak, melynek feladata a mesés gazdagságot ígérő ország felkutatása volt. Az első expedíció 1524. novemberében indult el Francisco Pizarro és Diego Almagro vezetésével /12. sz melléklet 2, 3 kép/, de sikertelen volt Másodszor 1526-ban indultak útnak, s útjukat ezúttal némi siker koronázta: DélAmerika csendes-óceáni partvidékén

hajózva már találkoztak indiánokkal, akik a tőlük délebbre húzódó birodalom csodás kincseiről meséltek. Az Inka Birodalmat azonban ezen az úton még nem sikerült megtalálniuk. Pizarro harmadik útját, végre siker koronázta: felfedezte a Csendes-óceán partvidékének 1200 km-es szakaszát, ahonnan bizonyítékként aranyat, ezüstöt, szöveteket hozott. Hitelezőit azonban ez nem győzte meg: bebörtönözték és csak I. Károly spanyol király parancsára engedték szabadon. A királyra ugyanis – a hitelezőkkel ellentétben – nagy hatással voltak Pizarro bizonyítékai, így felruházta őt Peru meghódításának jogával. Pizarro negyedik expedíciója 1530. december 27-én indult el a perui birodalom felfedezésére. Az Egyenlítőnél partra szállt, és a szárazföldön folytatta útját dél felé Útközben azonban többször is összecsaptak az indiánokkal, s így a csapat annyira megfogyatkozott, hogy kénytelenek voltak erősítést kérni

Panamából. A kényszerpihenő alatt Pizarro követeket küldött az Inka Államba, így tudott Atahuallpa és Huascar küzdelméről és arról is, hogy kettejük párharcából Atahuallpa került ki győztesen. Nem csak Pizarro, Atahaullpa is igyekezett információkat szerezni az idegenekről. Kíváncsiságát felkeltették a fehérekről érkező hírek: képesek villámmal és mennydörgéssel ölni, soha nem látott állatok hátán utaznak Ám ahogy a spanyolok közeledtek, egyre zavarosabbak lettek a róluk kapott hírek, Atahuallpa és főnökei pedig képtelenek voltak eldönteni, hogy mit tegyenek: támadjanak, vagy fogadják békésen az idegeneket? Atahuallpa úgy vélhette, hogy jobb, ha beengedik őket a hegyek közé, mert így – az in- - 28 - diánok számára ismert, tehát előnyösebb terepen – könnyű lesz őket megsemmisíteni. Valószínűleg ennek tudható be, hogy a spanyolok – a természeti akadályoktól eltekintve akadálytalanul

folytathatták előrenyomulásukat. Mielőtt megérkeztek volna Atahuallpa tartózkodási helyére követeket érkeztek elébük, akik szerény ajándékokkal kedveskedtek nekik, majd meghívták őket az Inka táborába. Pizarro viszonzásként, - s hogy bebizonyítsa jó szándékát – két üvegserleget küldött Atahuallpának. A Cajamarcába érkező spanyolokat az Inka barátságosan fogadta, s megengedte Pizarronak, hogy letelepedjenek. Miután szállást kaptak, meghívták az inka előkelőségeket és Atahuallpát magukhoz Az inkák díszes menetben érkeztek meg, Atahuallpával az élükön, ám 5000 főnyi hadseregük nélkül. Amikor az inkák menete megérkezett, a lesben álló spanyolok tüzet nyitottak rájuk. Pizarro a hajánál fogva rángatta a földre Atahuallpát, majd megkötözte. Amikor a fogságba esett Inka látta, hogy a spanyolok mennyire szeretik az aranyat, váltságdíjat ígért: cellájában felágaskodva egy vízszintes vonalat húzott a falra, és

annyi aranyat ajánlott fel szabadulásáért, ameddig a vonal ér. Pizarro elfogadta az alkut, Atahuallpa pedig követeket küldött szét birodalmába, hogy gyűjtsék össze a kellő mennyiségű aranyat. S mivel félt attól, hogy Huascar és a spanyolok együttműködnek, ezért fogsága idején megölette vetélytársát, s annak aranyba foglalt koponyájából ivott. Amikor Pizarro úgy találta, hogy Atahuallpa összegyűjtötte aranymennyiséget, megölette, s ezzel súlyos csapást mért a birodalomra. A nép így emlékezett meg az uralkodó haláláról: „Gonosz fehérek aranyat kértek akár a járvány mireánk törtek inka atyánkat fogjuk ejtették csak hitegették halállal verték” /Simon András fordítása/ (61) a kialkudott - 29 - Ezután Pizarro könnyűszerrel elfoglalta, és spanyol várossá nyilvánította Cuzcót, majd egy hajórakomány aranyat küldött Spanyolországba. Uralkodónak pedig II Manco-t Huascar fiát ismerte el, majd 1535.

januárjában megalapította Limát „a Királyok városát” (62), amely később Peru fővárosa lett. A spanyolok legfőbb gondja az volt, hogy minél több aranyat harácsoljanak össze. Ugyanakkor vezetőjüket ellentétek osztották meg, s csak akkor békültek ki, amikor II. Manco elmenekült és sereget gyűjtött, hogy kiűzze a spanyolokat. Eközben Almagro – a spanyolok egyik vezetője – két évet Chilében töltött, s mire visszatért Cuzcot ostrom alatt találta, benne a már fél éve védekező Pizarro fivérekkel. Miután az inkákat elűzte, s a várost felszabadította, bebörtönözte a Pizarrókat. Ők azonban kiszabadultak és megölték Almagrót. Pizarro utolsó éveit családjával és feleségével töltötte, aki Atahuallpa testvére volt. Almagro hívei azonban nem hagyták annyiban vezetőjük halálát: 1541. június 26-án megölték Pizarrót. A mondák szerint a haldokló Pizarro megnedvesítette jobb kezét saját vérében „s a túlvilág

küszöbére a kereszt jelét rajzolta” (63). A vérnek a jele volt az utolsó betű abban a láthatatlan könyvben, mely megőrizte Tahuantinsuyu történetét. A meghódított birodalom A XIV. századi spanyolok számára az Inkák felfedezése volt „a legnagyobb dolog a világ teremtése óta leszámítva a teremtő testé válását és halálát” (64). Amerika felfedezése után a spanyolok rögtön megkezdték a bennszülött lakosság – így az inkák – kizsákmányolását. Kíméletlenségükről számos korabeli kép és írás tanúskodik /12. sz melléklet 4 kép/ Saját gyarapodásuk érdekében könyörtelenül feláldozták a leigázott inkákat. Arra törekedtek, hogy a természeti kincseket a végsőkig kiaknázzák, s mint jól megérdemelt nyereséget hazaszállítsák. Az indiánoknak a hódítás első periódusa hihetetlen mennyiségű emberáldozatot hozott, és kultúrájuk lerombolását jelentette. A spanyol konkvisztádorokat sem nyugtalan,

heves, nagyra törő természetük, sem életmódjuk nem tette alkalmassá bizalmas, békés kapcsolat kialakítását az inkákkal. Első nemzedékük számára a legnagyobb vonzerőt az arany jelentette. Ám az aranykészletek hamar kimerültek, az inkák pedig igyekeztek minél távolabbi aranylelő- - 30 - helyeket megnevezni, csakhogy megszabaduljanak a betolakodóktól. A fehérek így újabb lelőhelyek után kezdtek kutatni. Ezek a hódítások csapongóak, minden tervszerűséget nélkülözők voltak, s a tudomány számára sem hoztak komolyabb eredményt. Az Inka Birodalom a csodás kincsekért „cserébe” pusztító betegségeket kapott. A himlő, a tífusz, a különféle tüdő- gyomor- és nemi betegségek, a lepra, a fogszuvasodás, a sárgaláz mind-mind a hódítók „ajándékai” voltak. A fehér emberekkel való első találkozásba Amerika, Ausztrália és a csendes-óceáni szigetvilág lakosságának csaknem a fele belehalt. A birodalom bukásának

okai Bár a spanyolok vitathatatlanul technikai fölényben voltak az inkákkal szemben, szinte hihetetlennek tűnik, hogy ezt a hatalmas birodalmat úgyszólván maroknyi spanyol hódító győzte le. A birodalom bukásához főként társadalmi és politikai szervezete járult hozzá, mely bármilyen precízen volt is megszervezve, nemcsak erényei, de hibái is voltak. A nép életét szabályokkal kötötték gúzsba, ami megakadályozta a társadalmi és politikai fejlődést. A kemény, merev törvények és vallási szabályok szemernyit sem módosultak a birodalom növekedésével. A nép a rákényszerített szabályokat teljes passzivitással fogadta, melyek bár az egyéni problémák egy részét megoldották, a szellemi törekvéseket teljesen elnyomták. A fennálló rendszer tökéletesítésével, új módszerek, szabályok kidolgozásával pedig senki sem törődött. Míg a többi, semmivel sem civilizáltabb országban új találmányok születtek, az inkáknál a

szellemi fejlődés stagnált, hiszen minden egyéni kezdeményezést elnyomtak. Így egyéni akarat híján az inkákat mindig megdöbbentette, megijesztette a felsőbb irányítás hiánya, s ha a rájuk kényszerített közös akarat eltűnt, bármilyen erősebb akaratot belenyugvással fogadtak. Csak így érthető meg, hogy miért fogadták el a hatalmas birodalom emberei a néhány idegenből álló kis csapat rájuk erőszakolt uralmát. - 31 - Az inkák kulturális öröksége A spanyol hódítással nem tűntek el teljesen az európaiakat megelőző amerikai civilizációk. A kecsua nyelvet még ma is kb. 10 millió ember beszéli, s az Andokban élő indián közösségek is nagyon hasonlítanak az ősi törzsekhez. A ruházkodás, a táplálkozás, a földművelés is sok vonást őriz a Kolumbusz előtti időszakból. Továbbra is kedvelt viselet a poncho, a lámákat még ma is csordákban tenyésztik, a tengerimalacok pedig még mindig a kunyhók padlóján

szaladgálnak. Étrendjükben még napjainkban is fontos szerepet játszik a kukorica. Nem merült feledésbe a Napkultusz, s még ma is tisztelik a természeti szellemeket a huakákat. Vallási ünnepeik összemosódtak a keresztény ünnepekkel Nemrég a következő mondát fedezték fel az Andok egyik falujában: „Cuzco városát egy mesebeli ember alapította oly módon, hogy egy aranyvesszőt dugott a földbe. Ezt az embert később megölte egy fehér bőrű főnök Azóta a vessző egyre nő, s egy napon új test formájában fog a felszínre bukkanni. Akkor sor kerül az utolsó ítéletre, s a birodalom nagysága helyre áll.” (65) Felhasznált irodalom 1. Abdourahmane Ba – Guy Deleury – Philippe Jacquin: Korai civilizációk Európán kívül Larousse – Officina Nova, 1991 2. Anderle Ádám: Latin-Amerika története Pannonica Kiadó, 1998 3. Anderle Ádám: Vihar a Sierrában Gondolat, Budapest, 1970 4. Benedek István: Varázslás és orvoslás az

Azték, Maya és az Inka Birodalomban Magvető Kiadó, Budapest, 1996 5. Bernard Carmen: Les Incas, peuple du soleil Gallimard, 1988 6. Boglár Lajos: Eldorádó Perui ősmondák Európa Kiadó, Budapest, 1967 7. Boglár Lajos – Kovács Tamás: Indián művészet Mexikótól Peruig Corvina, Budapest, 1983 8. Danièle Küss – Jean Torton: Az inkák Gulliver Lap- és Könyvkiadó Kft 1991 9. Dürr Béla: Amerika története és földrajza Műszaki Kiadó, Budapest, 1995 10. E.Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása Gondolat, Budapest, 1965 11. E.HGomrich: A művészet története Gondolat, Budapest, 1978 12. Erdődy János: Küzdelem a tengerekért Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1970 13. Eva Lips: Könyv az indiánokról Gondolat, Budapest, 1960 14. Élet és Tudomány XLIII. évfolyam, 1988/40 Dr. Dojcsák Győző: Háromezer éves műveltség: A waru-waru 15. Galeano Eduardo: Latin-Amerika nyitott erei Magvető, Budapest, 1966 16. Garcilaso

de la Vega: Inkák és konkisztádorok Gondolat, Budapest, 1964 17. Gert W. Paczensky: és jöttek a fehérek Gondolat, Budapest, 1990 18. Guaman Poma de Ayala, Felipe: Perui képes krónika Gondolat, Budapest, 1990 19. H.DDisselhoff: Varázskövek az inkák földjén Gondolat, Budapest, 1970 20. Henri Favre: Les Incas Presses Universitaires de France, 1992 21. História, XIV. évfolyam 1992/5-6 Borsányi László: Indián kultúrák 22. Így látták – indián és spanyol krónikák Európa Kiadó, Budapest, 1977 23. Jennifer Westwood – James Harper: Legendák földjén Magyar Könyvklub, Budapest, 1994 24. Juhász Árpád: Az inkák földjén Háttér Lap- és Könyvkiadó 1990 25. Kiszely István: Amerika népei Új Mandátum Könyvkiadó, 1993 26. Kutasi Kovács Lajos: Dzsungelek, romvárosok, indiánok Medicina Könyvkiadó RT, Budapest, 1996 27. Marjai Imre: Felfedezések könyve Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest 1981 28. Michael Coe – Dean

Snow – Elizabeth Benson: Az ősi Amerika atlasza Helikon, Budapest, 1997 29. Miloslav, Stingl: Indiánok tomahawk nélkül Gondolat, Budapest, 1970 30. Otto Emersleben: Az arany országai Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1985 31. Rosemary Burton – Richard Cavendish – Bernard Stonehause: Nagy felfedezők utazásai Magyar Könyvklub, 1994 32. Rubicon: III. évf 1992/5 Boglár Lajos: Tolerancia és intolerancia Civilizációk találkozása 33. Rubicon: III. évf 1992/5 Petneki Áron: 34. Arkangyalok muskétával Rudolf Dössler: Amikor a csillagos istenek voltak Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986 35. Spanyolok az Újvilágban: A madridi Amerika Múzeum műkincsei és műtárgyai Magyar Nemzeti Galéria – Néprajzi Múzeum – Artunion, 1987 36. Szeberényi Lehel: Levelem küldöm inkák országából Hétkrajcár Kiadó, Budapest, 1996 37. The Times Atlasz: Felfedezések Szerk.: Geoffrey Barralough Akadémiai Kiadó, Budapesst, 1993 38. The Times Atlasz:

Képes világtörténet Szerk.: Geoffrey Parker Magyar Könyvklub, Budapest, 1995 39. The Times Atlasz: Világtörténelem Szerk.: Geoffrey Barralough - Normann Stone Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 40. Tudomány: II. évf 1986/4 Jean-Perre Protzen: Inka kőművesség 41. Urs Bitterli: „Vadak” és „civilizáltak” Gondolat, Budapest, 1982 42. Václav Šolc – Petr Horěješ: Amerika őslakói Madách, 1970 43. Vécsey Zoltán: Elpusztult népek, elpusztult kultúrák Móra Kiadó, Budapest, 1966 44. Világtörténet IV. kötet: Szerk.: MMSzmirin, VISzunkov, ASzSzamojlo, SzDKlarkin, IJZlotkin Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1963 45. Világtörténet: Új évfolyam 1980/2 Frank Salamon: Vertikális politikai rendszerek az Inka Birodalom területén 46. Világtörténet: Új évfolyam 1985/3 Benkő Judit: Népek kultúrák találkozása a conquista utáni Latin-Amerikában 47. Warwick M.Bray – Earl HSwanson – Ian SFarrington: Az Újvilág Helikon,

Budapest, 1983 48. W.HPrescott: Mexikó és Peru meghódítása Gondolat, Budapest, 1967 49. Wittman Tibor: Latin-Amerika története Gondolat, Budapest, 1971 Jegyzetek 1. Anderle Ádám: Latin-Amerika története 18. old Pannonica Kiadó, 1998 2. Kutasi Kovács Lajos: Dzsungelek, romvárosok, indiánok 58. old Medicina Könyvkiadó RT, Budapest 1996 3. Michael Coe – Dean Snow – Elizabeth Benson: Az ősi Amerika atlasza 197. old Helikon, Budapest, 1997 4. E.Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása 137. old Gondolat, Budapst, 1965 5. Boglár Lajos: Eldorádó 155. old Perui ősmondák Európa Kiadó, Budapest, 1967 6. Vécsey Zoltán: Elpusztult népek, elpusztult kultúrák 29. old Móra Könyvkiadó, Budapest, 1966 7. Eva Lips: Könyv az indiánokról Gondolat, Budapest 1960 328. old 8. W.HPrescott: Mexikó és Peru meghódítása 376. old Gondolat, Budapest, 1967 9. Warwick M.Bray - Earl H Swanson – Ian S Farrington Az Újvilág

137. old Helikon, Budapest, 1983 10. Kiszely István: Amerika népei 32. old Új Mandátum Könyvkiadó, 1993 11. Danièle Küss – Jean Torton: Az inkák 42. old Gulliver Lap- és Könyvkiadó Kft 1991 12. The Times Atlasz: Világtörténelem 148. old Szerk.: Geoffrey Barralough - Normann Stone Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 13. Garcilaso de la Vega: Inkák és konkisztádorok 42. old Gondolat, Budapest, 1964 14. Miroslav, Stingl: Indiánok tomahawk nélkül 153. old Gondolat, Budapest, 1970 15. E. Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása Gondolat, Budapest, 1965 304. old 16. Garcilaso de la Vega: Inkák és konkisztádorok 58. old Gondolat, Budapest, 1964 17. Miloslav, Stingl: Indiánok tomahawk nélkül 163. old Gondolat, Budapest 1970 18. Miloslav, Stingl: Indiánok tomahawk nélkül 164. old Gondolat, Budapest 1970 19. E.Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása 128. old Gondolat, Budapest, 1965 20. E.Garol Harry: Inkák

tündöklése és bukása 129. old Gondolat, Budapest, 1965 21. E.Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása 142. old Gondolat, Budapest, 1965 22. Miloslav, Stingl: Indiánok tomahawk nélkül 159. old Gondolat, Budapest, 1970 23. Anderle Ádám: Latin-Amerika története Pannonica Kiadó 1998 21. old 24. E.Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása 141. old Gondolat, Budapest, 1965 25. Élet és Tudomány XLIII. évf 1998/40 Dr.Dojcsák Győző: Háromezer éves műveltség: A waru-waru 26. 1266. old E.Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása 251. old Gondolat, Budapest, 1965 27. Boglár Lajos: Eldorádó Perui ősmondák 166. old Európa Kiadó, Budapest, 1967 28. Boglár Lajos: Eldorádó Perui ősmondák 10. old Európa Kiadó, Budapest, 1967 29. Eva Lips: Könyv az indiánokról 331. old Gondolat, Budapest, 1960 30. Václav Šolc – Petr Horĕješ: Amerika őslakói 251. old Madách, 1970 31. Bernald Carmen: Les Incas,

peuple du soleil Gallimard, 1988 Fordította: Kozma Judit 41. old 32. Rudolf Dössler: Amikor a csillagok istenek voltak 62. old Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986 33. Bernal Carmen: Les Incas, peuple du soleil 146. old Gallimard, 1988 Fordította: Kozma Judit 34. E.Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása 185. old Gondolat, Budapest, 1965 35. E.Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása 189. old Gondolat, Budapest, 1965 36. E.Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása 190. old Gondolat, Budapest, 1965 37. E.Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása 194. old Gondolat, Budapest, 1965 38. Kutasi Kovács Lajos: Dzsungelek, romvárosok, indiánok 69. old Medicina Könyvkiadó RT, Budapest, 1996 39. Kutasi Kovács Lajos: Dzsungelek, romvárosok, indiánok Medicina Könyvkiadó RT, Budapest, 1996 70. old 40. E.Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása 170. old Gondolat, Budapest, 1965 41. E.Garol Harry: Inkák tündöklése és

bukása 252. old Gondolat, Budapest, 1965 42. E.Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása 262. old Gondolat, Budapest, 1965 43. Stingl, Miloslav: Indiánok tomahawk nélkül 171. old Gondolat, Budapest, 1970. 44. Stingl, Miloslav: Indiánok tomahawk nélkül 172. old Gondolat, Budapest, 1970. 45. Stingl, Miloslav: Indiánok tomahawk nélkül 173. old Gondolat, Budapest, 1970. 46. E.Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása 237. old Gondolat, Budapest, 1965 47. Henri Favre: Les Incas Presses Universitaires de France, 1992 Fordította: Kozma Judit 102. old 48. Henri Favre: Les Incas 102. old Presses Universitaires de France, 1992 Fordította: Kozma Judit 49. Henri Favre: Les Incas 103. old Presses Universitaires de France, 1992 Fordította: Kozma Judit 50. E.Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása 167. old Gondolat, Budapest, 1965 51. E.Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása 212. old Gondolat, Budapest, 1965 52. E.Garol

Harry: Inkák tündöklése és bukása 214. old Gondolat, Budapest, 1965 53. E.Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása 226. old Gondolat, Budapest, 1965 54. E.Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása 227. old Gondolat, Budapest, 1965 55. E.Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása Gondolat, Budapest, 1965 228. old 56. E.Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása 228. old Gondolat, Budapest, 1965 57. E.Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása 229. old Gondolat, Budapest, 1965 58. E.Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása 230. old Gondolat, Budapest, 1965 59. E.Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása 244. old Gondolat, Budapest, 1965 60. Dürr Béla: Amerika története és földrajza 52. old Műszaki Kiadó, Budapest, 1995 61. Spanyolok az Újvilágban A madridi Amerika Múzeum műkincsei és műtárgyai 8. old Magyar Nemzeti Galéria – Néprajzi Múzeum – Artunion, 1987 62. E.Garol Harry: Inkák

tündöklése és bukása 244. old Gondolat, Budapest, 1965 63. E.Garol Harry: Inkák tündöklése és bukása Gondolat, Budapest, 1965 325. old 64. Világtörténet új évf. 1985/3 Benkő Judit: Népek, kultúrák találkozása a conquista utáni Latin-Amerikában 65. 85. old Danièle Küss – Jean Torton: Az inkák Gulliver Lap- és Könyvkiadó Kft 1991 47. old