Gazdasági Ismeretek | Európai Unió » Balogh Judit - Miért nem lép be Norvégia az Európai Unióba

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Nemzetközi kommunikáció szak Nappali tagozat EU kapcsolatok szakirány MIÉRT NEM LÉP BE NORVÉGIA AZ EURÓPAI UNIÓBA? Készítette: Balogh Judit Budapest, 2007 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 4 2. Norvégia gazdasági helyzete 7 3. Út a népszavazásokig 15 3.1 Történelmi háttér 15 3.2 Norvégia részvétele a nemzetközi porondon a II világháború után 18 4. Népszavazások 22 4.1 A demokrácia Norvégiában 22 4.2 Népszavazások Észak-Európában 25 4.3 Az 1972-es népszavazás 30 4.4 Az 1994-es népszavazás 35 5. Miért „nem”? - A norvég népszavazások eredményeinek elemzése 40 5.1 A centrum-periféria ellentéte 41 5.2 Gazdasági okok 47 5.3 Kulturális-politikai okok 58 6. Jobban járt-e Norvégia a „féltagsággal”, mint a teljessel? - Összegzés és konklúziók 61 Irodalomjegyzék . 69 Ábrák jegyzéke . 72 3 1. Bevezetés 2004. április elején jártam először

Norvégiában Első utam során két hetet töltöttem a Vesterålen szigeteken - az északi sarkkörtől több száz kilométerre északra - egy kis halászfaluban az Atlanti-óceán partján. (Lásd térkép a 6 oldalon)Az ottani halászok áprilisra ugyan már kifogták a tavaszi halkvótájukat, de örültek, hogy a kvótákat norvég vizeken norvég halászok meríthetik ki és a kvóta mennyiségét a norvég állam határozza meg. Mindezt az teszi lehetővé, hogy Norvégia nem tagja az Európai Uniónak, az ország halászati politikája önálló. A vesteråleni halászok ottjártam előtt 10 évvel szavaztak nemmel Norvégia európai uniós csatlakozására. 2004 áprilisában Magyarország EU-lázban égett. Magyarként nagyon érdekes volt számomra a norvég halászok véleménye az Európai Unióról. 2006. januárjában végeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának skandinavisztika szakán. Választott nyelvem a norvég volt Egyetemi

tanulmányaim alatt nem csak a norvég nyelvvel és irodalommal ismerkedtem meg, hanem a norvég és skandináv történelemmel, kultúrával és kultúrtörténettel is. Egyetemi éveim során a Norvég Külügyminisztérium ösztöndíjasaként az Oslói Egyetemen kutathattam, majd a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karának diákjaként Erasmus ösztöndíjjal az Oslói Főiskolán tanultam. Ezek mellett számos alkalommal jártam Norvégiában, Oslótól kezdve a legészakibb vidékekig, nem csak diákként, hanem munkavállalóként is. Így az országot sok oldaláról megismertem, szélsőséges földrajzi tájait és különféle társadalmi rétegeit is. Norvégia EU-hoz való hozzáállása már első ottjártamkor megfogott. Szakdolgozatomban Norvégia Európai Uniótól való távolmaradásáról szeretnék írni. A norvég lakosság két népszavazás során is elutasította az Európai Unióba való belépést, ám az 1994. január 1-jével életbe lépett

Európai Gazdasági Térségről szóló szerződés értelmében Norvégia hozzáfér az EU belső piacához, azaz egy kibővített piac jött létre. Norvégia ugyan kimarad az Európai Unióból, de sok területen azonos szabályozások vonatkoznak rá, mint az Unió többi tagállamára. Az ország egyfajta „féltagságot” élvez. Dolgozatom első felében szeretném röviden bemutatni Norvégia gazdasági helyzetét, történelmi hátterét és a nemzetközi együttműködésekben való részvételét, mert ezek 4 segítenek megérteni azt, miért is szavaztak nemmel két referendum során is a norvégok. Az ország gazdasági érdekei alapvető szempontok voltak a csatlakozás elutasítása során, de a távolmaradásnak nem csupán gazdasági okai voltak. A történelmi háttér ismertetésben azokra a sarokpontokra szeretném a figyelmet felhívni, melyek a norvég nép döntését érzelmi, kulturális és politikai szempontból befolyásolták és magyar szemmel

talán kevésbé ismertek. A szakdolgozatom során arra keresem a választ, hogy az 1972-es és az 1994-es népszavazásokkor a norvég többség miért szavazott nemmel. Norvégia mindkétszer a szomszédos skandináv és észak-európai államokkal együtt jelentkezett az uniós tagságért, 1972-ben Dániával, 1994-ben Svédországgal és Finnországgal. Miért csupán ő az, aki végül is távol maradt az EU-tól? Miben más Norvégia, mint a többi északi ország? Dolgozatomban megkísérlem meghatározni azokat a földrajzilag, társadalmilag, szociálisan és kulturálisan elkülöníthető csoportokat, akik nemet mondtak a tagságra. Mik voltak a vesteråleni halászok érvei? Az második norvég EU-csatlakozásról szóló népszavazás óta 13 év telt el. A dolgozatban alapvetően a nemmel voksolás okait szeretném feltárni, de arra is kíváncsi vagyok, hogy vajon ma is érvényesülnek-e a távolmaradást indokló szempontok. Jól döntöttek-e a norvég szavazók,

hogy a teljes tagság helyett a „féltagságot” nyújtó EGT-t választották? Szakdolgozatom témája kevéssé kutatott terület Magyarországon. A szakirodalom nagy részét norvégul olvastam, mivel - bár jelenleg nem aktuális kérdés a csatlakozás - a norvég sajtó, közélet és a hétköznapi emberek is napi szinten foglalkoznak a témával, a norvég politikának továbbra is kulcskérdése az ország és az Unió kapcsolata. A szakirodalmi kutatás mellett közvetlen kutatást is végeztem, azaz én magam kérdeztem meg norvégokat, „az utca emberét”, hogy mi a véleménye és hozzáállása az EU-hoz. Érdekesnek találom egy földrajzilag periférián fekvő európai ország hozzáállását Európa legfontosabb gazdasági tömörüléséhez. Szakdolgozatom végére szeretnék képet formálni arról, hogy milyen szempontok alapján döntöttek a norvégok úgy, hogy távol maradnak az EU-s tagságtól és vajon jobban jártak-e az EGT nyújtottak jogokkal és

kötelezettségekkel. 5 1. ábra: Észak-Európa térképe1 1 http://geology.com/world/norway-satellite-imageshtml (20071201-i állapot) 6 2. Norvégia gazdasági helyzete Skandinávia. Ha Észak-Európa fogalmát értelmezzük, akkor Dániát, Norvégiát, Svédországot, Finnországot, Izlandot és Grönlandot sorolhatjuk ide, legfőképp földrajzi fekvésüknek és összefonódó történelmüknek köszönhetően. Ha viszont Skandinávia fogalmát próbáljuk meghatározni, már csak Dániát, Norvégiát és Svédországot értjük alatta. Ezen három ország földrajzi közelsége, közös múltja, etnikuma, a nyelveik közötti átjárhatóság és a kulturális összetartozás vezetett ahhoz, hogy politikai és gazdasági értelemben is hármójuk alatt értelmezhető világviszonylatban Skandinávia fogalma. Bár Izland etnikai, nyelvi és kulturális szempontból mindenképp skandináv, távol eső földrajzi elhelyezkedése miatt Észak-Európa országai közé

soroljuk. Finnország és Grönland lakói nem skandináv népek, őket ezért tekintjük északeurópaiaknak és nem skandinávoknak. A terminológiát maguk a skandinávok és a többi észak-európai nép is ilyen értelemben használja. A skandináv egységet megtöri ezen országok nemzetközi együttműködésekben való eltérő részvételei. Dánia és Svédország tagjai az Európai Uniónak, Norvégia nem Az észak-európai országok közül Finnország uniós tag, Izland nem. Az észak-európai térségbe tartoznak még Dánia külbirtokai: Grönland, amely Dániához tartozó önkormányzattal rendelkező szabad állam és amely 1985. február 1-jén kivált az EKból; a Feröer-szigetek pedig szintén Dánia autonóm területe, saját önkormányzattal rendelkezik, és soha nem volt az EU tagja. A következőkben szeretném ismertetni Norvégia azon speciális földrajzi és gazdasági vonásait, melyek az EK- és EU-referendumok során meghatározták a norvég szavazók

döntésének irányát. A skandináv országok a legészakibb fekvésű államok a világon. Norvégia a legkeskenyebb és leghosszabb állam Európában. Az ország területe2 323 878 km², észak-déli kiterjedése olyan nagy, hogy ha legdélebbi pontjánál dél felé tükröznénk, akkor legészakibb pontja Nápolyig érne le.3 Norvégiához körülbelül 150 000 sziget tartozik, ezek összterülete 22 500 km² . A külterületekhez tartozik a Jan Mayen-sziget és 2 Probáld Ferenc:Európa regionális földrajza, Észak-Európa című fejezet, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2000 (402. old) 3 Gergely Ágnes: Riportnapló Északról, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1988 (22.old) 7 a Spitzbergák (norvégul Svalbard). Norvégia területének harmada az északi sarkkörtől északra található. Norvégia lakossága 4,6 millió fő körül van, de területének mindössze 4%-a lakott4, így a népsűrűség igen alacsony, mindössze 13 fő/km². Izland után Norvégia

Európa második legritkábban lakott országa és a lakosság 75%-a a tengerpart menti 15 km-es sávban él. A népesség negyede él városokban Azok, akik Észak-Norvégiában laknak, jelentős adókedvezményeket élveznek, mert az állam ezzel próbálja megelőzni az északi térségek, többek között Svalbard elnéptelenedését. Ennek politikai és gazdasági okai is vannak: a Spitzbergákon Oroszországnak is vannak érdekeltségei, azaz minél több norvég él ott, annál inkább norvég kézben lehet tartani az ottani nyersanyagforrásokat, illetve az állam szeretné a nagyobb gazdasági migrációt elkerülni. Azt mondhatjuk tehát, hogy az ország földrajzilag hatalmas kiterjedésű, melyben egy kis lélekszámú nép él szétszórtan. Habár a világ lakói közül mindössze 0,4% él az északi országokban, az ott élők mégis a világtermelés 2% adják és a világkereskedelemből való részesedésük eléri az 5%-ot. Hiába kis lélekszámúak a skandináv

országok, világgazdasági szempontból fontos szerepet játszanak, sőt Európa gazdaságának szempontjából talán még inkább. Norvégiában az egy főre jutó GDP, vásárlóerő-paritás alapján számítva, 47 207 USA dollár volt 2005-ben.5 Ettől mind Svédország (32 111 USA dollár), mind Dánia (34 137 USA dollár) és az akkor még 25 tagállamot számláló uniós átlag (28 131 USA dollár) is elmaradt. Norvégia gazdasági életében a legfontosabb szerepet a tenger játssza, hiszen az ország partvonala a szigetekkel együtt 26 000 km hosszú. Az Észak-atlanti-áramlásnak köszönhetően a tenger télen sem fagy be, így a kikötők egész évben használhatóak. A norvég kereskedelmi hajóflotta a világranglista 6. helyén áll A kifogott hal mennyisége évi 2,5-3 millió tonnát tesz ki, amellyel Norvégia a halászat terén Európában a 2. helyet foglalja el, de a kifogott és tenyésztett halmennyiség alapján összességében az első helyet foglalja el.

A norvég hal és halászati termékek majdnem 100%-át külföldön értékesítik, Norvégia a világ közel 150 országába exportál halat. A norvég Központi Statisztikai Hivatal elemzései szerint 2006-ban a norvég halexportból származó bevétel 4 Fabio Bourbon: Norvégia, a fjordok földje, GABO Kiadó, Budapest, 2000 (24. old) http://portal.kshhu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat eves/tabl7 03 03ibhtml (20070522-i állapot) 5 8 34,7 milliárd norvég korona volt.6 Ez az összeg a teljes 2006-os évi exportnak (783 milliárd norvég korona) csupán egy kisebb része, a halászat mégis az egyik legfontosabb szempont az uniós tagság elutasítása során. 2. ábra: Európa legfontosabb halásznemzetei a kifogott és tenyésztett halmennyiség alapján 2004-ben (1000 tonna)7 Norvégia rendelkezik a leghosszabb partvonallal Európában, az olaj- és földgázlelőhelyek megtalálása előtt a halászat volt a legfontosabb iparág. A norvégoknak szemmel kellett

tartaniuk a Közösség halászati politikájának alakulását, mivel ez a szakpolitika alapvetően befolyásolta a belépés kérdését mindkét referendum során. A folyamatos EK-bővítésekkel párhuzamosan mélyült az EK közös halászati politikája. A politika létrehozásáról már a Római Szerződés határozott, az alapító Hatoknak mégsem volt olyan számottevő hosszúságú tengerpartjuk, hogy konkrét intézkedések születtek volna e szakpolitika területén. 1973-ban már olyan jelentős hosszúságú tengerparttal rendelkező államok csatlakoztak, mint az Egyesült Királyság, Írország és Dánia. Az EK-ban a kifogott hal mennyisége a négyszeresére nőtt, és emiatt egyre sürgetőbbé vált a közös halászati politika konkrét létrehozása. Az első rendelkezések ekkor születtek meg, később Spanyolország, Portugália és Görögország belépésével pedig szükségessé vált a közös halászati politika teljes rendszerének kiépítése. Az

első 6 http://www.ssbno/uhaar/ (20071007-i állapot) http://www.ssbno/emner/10/05/fiskeri havbruk/ (20071130-i állapot) 7 9 referendum során a norvég halászati termékek jelentősebb exportcikkek volt az ország gazdasági életében, mint a második népszavazás alkalmával, vagy ma, amikor a legjelentősebb gazdasági tényező az olaj- és földgáz-kitermelés. Az EU halászati politikája azonban csak a második norvég népszavazás során volt olyan kiforrott, hogy Norvégia tudhatta, miben nem szeretne részt venni. Manapság tehát a legfőbb kiviteli cikkek a nyersolaj és a földgáz. 2006-ban ezek az exportnak jóval több, mint felét adták, azaz 456,1 milliárd norvég korona bevétel származott belőle.8 Ebben a szektorban Norvégiának világviszonylatban is jelentős piaci részesedése van, a világ legnagyobb kőolajexportőrei közé tartozik. Jelenleg a világranglista 3. helyén szerepel, napi átlagos több, mint 3 millió hordó kőolajexportját

csupán Szaúd-Arábia és Oroszország tudja felülmúlni. 1966 óta kutattak szénhidrogén-lelőhelyek után a norvégok az Északi-tengeren.9 Az első próbatermelés 1971-ben indult az Ekofisk nevű tenger alatti kőolajmezőn. Az olajkitermelés kezdetben tőkeigényes és kockázatos vállalkozás volt, ezért csak pár cég tudott az iparágban érvényesülni. Elsődleges cél volt, hogy ne külföldi vállalkozások domináljanak a kitermelés során, így állami olajcégek alakultak (1970 Norsk Hydro, 1972 Saga Petroleum, 1973 Statoil). A kőolaj-kitermeléssel párhuzamosan megindult a ráépülő kőolaj-finomítás és a kőolaj-kitermelő berendezések gyártása is. A norvég olajipar nagy részét a mai napig állami kézben tartják. 2007 tavaszán egyesült a két legnagyobb cég, a Statoil és a Norsk Hydro, így az olajóriás a világ legnagyobb tengeri olajkitermelőjévé vált 62,5%-os állami részesedéssel.10 Az 1980-as évekre kiépült az a 350 km hosszú

tenger alatti csőhálózat, mely az angliai Teeside-ba (a mai Middlesbrough-ba) szállítja az olajat. A norvég kőolaj nagy részét az Egyesült Királyságba exportálják, így a szigetország Norvégia egyik legfontosabb kereskedelmi partnere. (2006-ban a norvég olajexport 30%-át vette meg az Egyesült Királyság.)11 Mint hagyományos kereskedelmi partner és a norvég kőolaj legnagyobb importőre, az Egyesült Királyság fontos szerepet játszott a norvég gazdaságpolitika alakításában. Nagy-Britannia nemzetközi gazdasági szervezetekben való részvétele 8 http://www.ssbno/uhaar/ (20071007-i állapot) Even LangeAschehougs norgeshistorie, 12. kötet, Overflod og fremtidsfrykt 1970- , főszerk: Knut Helle, H. Aschehoug & Co (W Nygaard), Oslo, 1998 (69 old) 10 HVG: Egybefúrás - Norvég Olajóriás, 2007. jan 17 11 http://www.ssbno/emner/09/05/uhaar/tab-40html (20071201-i állapot) 9 10 Norvégia számára mindig is alapvető szempont volt, így az EFTA-hoz

és a későbbi Európai Közösségekhez való csatlakozás kérdésében is. A norvég olaj elsődleges felvevői között kell még megemlítenünk Hollandiát (a norvég olajexport 18%-át veszi meg), Franciaországot (11%), Németországot (8%) és az USA-t (6%). Amíg Norvégia a kőolaj-kitermelés élén jár, addig gazdaságpolitikáját ezek az olajfelvevő országok fogják befolyásolni. Az északi-tengeri tartalékok fogyóban vannak, de a Barents-tengeren még további feltáratlan olajmezők találhatók. Jóslatok mindig születnek az olajkészletek jövőjét illetően, egyesek 50-100 évre elegendő olajmennyiségről beszélnek, mások kevesebbről. Könnyen lehet, hogy a hirtelen jött norvég szerencse múló tüneményként szertefoszlik, ha az olajkészletek kimerülnek. Norvégia, a többi olaj-kitermelő országhoz hasonlóan, Állami Olajalapot hozott létre, hogy a későbbi generációk számára is biztosítani tudja azt a jólétet, amely a jelenben

tapasztalható. Az ország a kőolaj mellett földgázt is hasznosít, Oroszország és Kanada után a világ 3. legnagyobb földgázexportőre. Norvégia a legtöbb földgázt Németországnak adja el, a norvég földgázvezeték az észak-németországi Emdenbe vezet. A német export a norvég földgázexport 35,2%-át teszi ki. Franciaország 23%-ot, Nagy-Britannia 16%-ot Hollandia pedig 9,3%-ot vesz meg a norvég gázból.12 Ezekkel az országokkal a Nemzetközi Energia Ügynökség révén nemzetközi energiapolitikai együttműködésben vesz részt. Habár az északi ország nem tartozik az OPEC tagjai közé, Norvégiának mégis hasonlóak az érdekei, mint a többi olajexportáló nemzetnek. Összességében elmondható, hogy az EU gázimportjának 30%-a és az olajbehozatalának több, mint 20%-a Norvégiából jön, így az ország Oroszország után a második legnagyobb uniós energiaszállító. Amennyiben az EU csökkenteni szeretné a Moszkvától való

energiafüggőségét, felmerülhet az a megoldás, hogy növeli a norvég importot. Az országban fontos energiaforrás a fa és a faszén, de még jelentősebbek a sebes folyású folyókra épülő vízerőművek, melyek 60%-a állami kézben van. Az egy főre eső elektromosenergia-fogyasztásban Norvégia a világon az első helyen áll, de teljes energiaigényének az elektromos áram alig 50%-át fedezi. Az elektrokohászat és az elektrokémia vezető iparágak az országban, így fontosak az erre épülő kohászati és vegyipari ágak. Norvégia rengeteg könnyűfémet, köztük alumíniumot visz ki 12 http://www.norvegiahu/policy/trade/oil/oilhtm (20071008-i állapot) 11 Norvégia tehát nyersanyag-exportáló ország. Míg a legtöbb OECD-ország átlagos áruexportjában a késztermékek aránya 85% körüli, addig Norvégiában ez csupán 28%. A kőolaj-kivitel mellett szintén jelentős exportcikké vált a kőolaj-feldolgozás technológiája és know-howja. Ami a

mezőgazdaságot illeti, Norvégiában igen kedvezőtlenek a földrajzi adottságok, rosszak a talajviszonyok, kevés a termőföld, így a szántóterületek aránya mindössze 2,5%.13 Az ország csupán a hús és tej szükségletét tudja magának megtermelni, a többi élelmiszert külföldről kell importálnia. Norvégia ráadásul egyre kevésbé törekszik önellátásra, a mezőgazdaság ellenben hatalmas arányú állami támogatásban részesül. A norvég mezőgazdaság, illetve sokkal inkább annak hiánya, fontos szerepet játszott az EU-tól való távolmaradásban, csakúgy, mint a halászat. Ezekre az iparágakra szakdolgozatom további részeiben még külön kitérek. Norvégia kapitalista piacgazdaság, de a termelés legfontosabb ágazatai erősen koncentráltak és monopolizáltak, az állami szektor aránya is igen jelentős, a vízerőművek, a vegyipar (benne a kőolajtermelés is) az állam kezében vannak. Norvégia gazdaságát vegyes gazdaságnak is

mondják.14 Az állam jelentős megtakarításokat tesz félre a legjövedelmezőbb iparágából származó bevételekből. Mindig is elsődleges cél volt, hogy az olajból származó bevétel a norvég társadalomra visszahulljon. 1996-ban olajpénzalapot hoztak létre, melyet a következő generációk javára szeretnének fordítani, arra az esetre, ha az említett olajkészletek kimerülnek. Emellett az állami bevételeket a munkavállalók bérének, a nemzetbiztonsági kiadások és a mezőgazdasági támogatások növelésére fordítják. Ebből az összegből finanszírozzák továbbá a környezetvédelmi kiadásokat is, kompenzálva azt a természetkárosítást, amely a kőolaj- és földgáz-kitermeléssel jár. A befektetési alap összege 2005. januárjában elérte az 1000 milliárd norvég koronát15 Norvégia földrajzi szempontból ugyan a periférián helyezkedik el, sőt, a még a magukat „európaibbnak” tekintő dánok és svédek is sokszor csupán Európa

peremvidékeként tekintenek Norvégiára, gazdaságilag azonban az ország semmiképp sem szorul háttérbe. Norvégia aktív külkereskedelmet folytat a világgal és főként Európával: élelmiszerből 13 Probáld Ferenc:Európa regionális földrajza, Észak-Európa című fejezet, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2000 (388. old) 14 http://www.norvegiahu/facts/economy/ (20071008-i állapot) 15 HVG: Gazdasági válság - Viták a norvég olajpénzalapról, 2005. jan 26 12 importra szorul, legfontosabb kincsének, a kőolajnak nagy részét viszont külföldön értékesíti. A két legfontosabb ágazat közül - az olajipar és a halászat - a kőolaj- és földgázexportból származó bevételek sokkal jelentősebbek, mint a halászati kivitelből származók. Míg az olajipar 80 000 embert foglalkoztat, addig a norvég Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján „mindössze” 11 060 munkavállaló tartja magát főállású halásznak.16 A halászati szektor ennél

persze jóval több embernek nyújt megélhetést, mivel a halászokhoz kapcsolódnak a feldolgozó üzemekben dolgozók, a kereskedők, a szállítók stb. De véleményem szerint ennél is fontosabb hangsúlyozni azt, hogy az olajkitermelés hagyománya csupán 40 éves, a halászaté viszont több, mint ezer éves kultúraként él a norvég nép kollektív tudatában. 40 évvel ezelőtt még az egyik legfontosabb megélhetési forrásnak a halászat számított, s habár a posztmodern norvég társadalom és gazdaság is átesett az Európára oly jellemző szerkezetváltozáson, a norvégok nagy része ma is tengeri, hajós nemzetként tekint magára. Mint később látni fogjuk, ez a halásznemzet-tudat az uniós népszavazásokon is megmutatkozott. Norvégia legfőbb gazdasági vonásai közé kell még sorolnom a jóléti állam létrejöttét és jelentőségét. Norvégia számára az 1930-as évektől kezdve a hazai piac szélesítése fontosabb volt, mint az export

bővítése. Az ország egyre kevésbé függött a nemzetközi piacoktól, megindult a gazdaság nemzetiesedése. Ez volt az a tudatos nemzeti felelősségvállalás, mely arra törekedett, hogy Norvégia önellátóvá váljon egy bizonytalan nemzetközi légkörben. Az ország semlegességet és a biztonságos izolációt helyezte előtérbe. A nemzeti felelősségvállalás másik vetülete az első szociálpolitikai törvények megalkotása volt. Norvégia Dániához és Svédországhoz hasonlóan megkezdte a jelentős adóemelésekkel járó szociáldemokrácia és a társadalombiztosítás kiépítését, mellyel lefektette a jóléti állam alapjait, sőt, ezzel együtt a fogyasztói társadalmat is megalapozta. A norvég állam, mint a nép támasza kívánt fellépni A társadalom minden tagjának meg akarta adni az egyenlő elbánás elvét, a jövedelemkiegyenlítődést, az egészségügyi ellátórendszert, a lakásépítést és oktatást; ezzel együtt fel akarta

számolni a szegénységet, a betegséget, a rossz lakáskörülményeket és a munkanélküliséget. Az 16 http://www.ssbno/emner/10/05/fiskeri havbruk/ (20071012-i állapot) 13 1930-as évek végén a GDP 15%-át költötte a norvég állam jóléti intézkedésekre. Az 1970-es évek elején a közkiadásokra már a GDP 40%-át fordították.17 Norvégiát a tenger, vagyis az 1970-es évektől kezdődő kőolaj-termelés kivételesen jó, előre nem látott gazdasági előnyökhöz juttatta. Szeretném azonban kiemelni, hogy a köztudattal ellentétben maga a jóléti állam, a szociális hálónak köszönhető általános társadalmi jólét és a magas életszínvonal már korábban létrejött, a többi skandináv országéhoz hasonló szociális program kiépítésével. A jóléti állam kérdése a referendumok során még visszaköszön. 17 Even Lange: Aschehuogs norgeshistorie, 11. kötet Samling om felles mål 1935-1970, főszerk: Knut Helle, H. Aschehoug & Co

(W Nygaard), Oslo, 1998 (218 old) 14 3. Út a népszavazásokig 3.1 Történelmi háttér Ahhoz, hogy az EK-ról és az EU-ról szóló népszavazások kimenetelének okait megérthessük, nagyon fontosnak tartom megvilágítani a norvég történelem néhány mozzanatát. Ezek a norvég specialitások kulcsfontosságú szerepet játszottak Norvégia EK-hoz, illetve EU-hoz való hozzáállásában. A 9. és 11 század során a vikingek tartották kezükben az észak-európai kereskedelmet, sőt, rettegésben szinte egész Európát. A norvég vikingek felfedezőútjaik és hódításaik során a Bizánci Császárságtól kezdve egészen Észak-Amerikáig eljutottak, letelepedtek Izlandon, Grönlandon és Vinlandon is, ami a mai Új-Funland területén található. A hősi viking múlt ezer évvel később is él a norvég kollektív emlékezetben, amikor Európa még hozzájuk tartozott és nem ők Európához: ekkor még nem szorultak a perifériára. A norvégok voltak azok,

akik benépesítették Izlandot és ők hozták létre 930-ban a világ első parlamentjét, az Althinget, ahol demokratikus népgyűléseket tartottak. Ezen népgyűlések, vagyis „ting”-ek szokása nagyobb tájegységenként és közösségenként Norvégiában is elterjedt, így a helyi önkormányzás gyakorlata nagyon mélyen gyökerezik. A norvég népnél már történelmük hajnalán, mikor Európában gyakorlatilag mindenhol királyok és császárok teljhatalmú uralkodókként irányították országaikat, rögzült a helyi demokrácia és helyi kormányzás szokása. Úgy vélem, hogy ilyen történelmi hagyományokkal önmagától értetődő, hogy a norvégok ezer évvel későbbi döntéseik során (mint például referendum az Európai Unióhoz való csatlakozásról) is jelentős szerepet játszik ez a hagyomány. Norvégia a vikingkor hanyatlása után azonban abszolút perifériára szorult az európai történelem színpadán. Az első „nemzetközi

szervezet”, amelybe Norvégia belépett 1397-ben, az a három skandináv országot egyesítő Kalmari Unió volt. Norvégia háttérbe szorult a két dominánsabb hatalom mögött és egyenrangú fél helyett fokozatosan a dán királyi korona tartományává vált. Az ország Skandinávián belül is perifériának, vidéknek számított. A norvég történelem további különleges vonása, amelyben még a többi skandináv állam fejlődésétől is eltér, hogy az országban sosem alakult ki a klasszikus értelemben vett 15 feudalizmus. 18 Ennek fő sajátossága volt az a paraszti szabadság, mely a vikingkori „barbár” katonai demokráciából származott. A középkorra jellemző gazdag nemesi, földbirtokosi réteg kialakulása helyett megszületett egy igen széles, jómódú paraszti réteg, mely saját földtulajdonnal rendelkezett. Norvégia ugyan Dánia fennhatósága alá tartozott, de a norvég parasztság saját földesuraik által nem volt elnyomva, mint

Európa többi részén. A norvég parasztság, mint a későbbiekben azt látni fogjuk, ma is igen kiváltságos helyzetet élvez. Egy erős elnyomó politika hiányában Norvégiában elszigetelten ugyan, de zavartalanul folytatódtak a helyi demokrácia hagyományai.19 A nemzeti identitás és függetlenségre vágyás az Európa-szerte végigsöprő romantika és nacionalizmus szelével érkezett meg Norvégiába. A napóleoni háborúk során Dánia elvesztette Norvégiát és az ország 1814-ben a kieli békében függetlenné vált a dánoktól, ám perszonálunióba lépett Svédországgal. A Svéd-Norvég Unióban Norvégia elveszítette Dániával való közös piacát. 1818 május 17-én Eidsvollban megszületett a norvég alkotmány, mely kisebb módosításokkal ma is él. 1884-ben létrejöttek az első politikai pártok és a parlamentarizmus. A 19. század során a nyugtalan Európával szemben újra feléledt egy dán, norvég, svéd egység gondolata, a

pánskandinavizmus. 1873-tól 1924-ig működött a Skandináv Pénzügyi Unió, melyben a skandinávok az aranystandard-rendszert használták; illetve a dán, a norvég és a svéd korona az Észak-Európa országai között folyó kereskedelemben azonos, egységesen elfogadott fizetőeszközként szerepelt.20 Véleményem szerint ha a skandináv államok folytatták volna közös integrációs politikájukat és a II. világháború sem szólt volna közbe, akkor ma a világ egyik legfejlettebb gazdasági-politikai tömörülésévé nőtte volna ki magát a térség, hiszen mind gazdaságilag, mind politikailag hasonló berendezkedésűek az országok, sőt, esetükben még az a kulturális és nyelvi egység is adott, ami Európai Unióban oly sok problémát jelent. 1905-ben megszűnt a Svéd-Norvég Unió és a trónra a dán Károly herceget hívták meg. Mindezekről népszavazást is tartottak, melyre szakdolgozatom későbbi részében még visszatérek. Norvégia a Kalmari

Unióba való belépése óta először élvezett teljes 18 A. Sz Kan: A skandináv országok története: Dánia Norvégia, Svédország, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976 (102. old) 19 Gallai Sándor: A skandináv modell története: nemzeti utak és az európai integráció, Aula Könyvkiadó, Budapest, 1998 (11. old) 20 Flamm László: Dánia – a nyugtalan európai - A Huszonötök Európái, főszerk.: Kiss J László, Osiris Kiadó, Budapest, 2005 (324. old) 16 függetlenséget. 1907-ben az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Oroszország garantálta Norvégia területi sérthetetlenségét, így az ország Dániával és Svédországgal egyetemben semleges maradt az I. világháború folyamán, habár a gazdasági hadviselést ők sem tudták elkerülni. Norvégia a két világháború között folytatta semlegességi politikáját és 1920-ban belépett a Nemzetek Szövetségébe. A II. világháború kezdetekor hiába próbálta Norvégia

megőrizni függetlenségét, 1940 április 9-én a náci Németország lerohanta. A háború ugyan már fél éve tartott, Norvégiát mégis sokkolta a megszállás. 1814 óta először került újra katonai konfliktusba az ország; sem mentálisan, sem katonailag nem volt rá felkészülve, hogy részt vegyen a háborúban. 1942-ben a németek Vidkun Quisling vezetésével, aki a norvég fasiszta párt elnöke volt, bábkormányt hoztak létre Norvégiában. VII Håkon norvég király és a kormány Londonba menekült. Németország 1945-ös kapitulálásáig igen aktív népi ellenállási mozgalom működött az országban. A II. világháború alapvetően átformálta a nemzetközi politikát, Norvégiának is követnie kellett a változásokat. Kérdés, hogy hogyan találta meg a helyét Norvégia a 20 század második felében és hogyan jutott el az Európai Közösségekhez való csatlakozásról szóló népszavazáshoz. 17 3.2 Norvégia részvétele a nemzetközi

porondon a II világháború után A német lerohanás sokkolta Norvégiát, hiszen mindössze 35 éve volt ismét független ország. 1945 után Norvégia külpolitikájára jelentős hatással volt a nemzetközi erőviszonyok megváltozása, az országnak meg kellett találnia a helyét a háború utáni Európában. Egyértelművé vált, hogy a nép szellemében élő semlegesség és izoláció, mely a II. világháború előtt jellemezte a norvég külpolitikát, többé nem tartható fenn Norvégia a két nagyhatalmi blokk között feküdt. Az ország az északon határos Szovjetunióval jószomszédi viszonyt ápolt, de félt, hogy Finnország sorsára jut, hiszen a Szovjetunió a finn bel- és külpolitikát, illetve a kereskedelmet befolyásolta, korlátozta a „békés” egymás mellett élés nevében.21 A norvégok eleinte biztonságpolitikailag és gazdaságpolitikailag is szuverenitásra törekedtek. Kis lélekszámú nemzet lévén a katonai függetlenséget nem

engedhették meg maguknak, de gazdasági függetlenségük mind az Európai Közösségekhez, mind az Európai Unióhoz való csatlakozásról szóló népszavazáskor fontos szempont volt. Norvégia hídépítő politikát szeretett volna folytatni és a két nagy politikai blokk között semleges harmadikként diplomáciailag közvetíteni. 1945-ben Norvégia belépett az Egyesült Nemzetek Szervezetébe-be sőt, az első ENSZ-főtitkár a norvég Tryggve Lie volt. 1948. tavaszán Norvégia a Marshall-terv keretében 275 millió USA dollárban részesült Halvard Lange, az akkori norvég külügyminiszter szerint a norvég gazdaság a segély nélkül is talpra állt volna, de kár lett volna kimaradni az európai nemzeti gazdaságok együttműködéséből, így az ország tagja lett az OEEC-nek.22 Egyes történészek szerint Norvégia azért is mondott igent a segélyre, mert olyan, alapvetően semlegességre törekvő országok is elfogadták azt, mint Svédország és Svájc. A

Szovjetunió alá tartozó keleti blokk, sőt, Finnország is „nemet mondott” rá, így ha Norvégia nem fogadta volna el a segítséget, úgy tűnhetett volna, mintha a Kelethez keresne kapcsolódást.23 Ne felejtsük, hogy Norvégia ekkor még útkereső volt, de leginkább önállóságát szerette volna megőrizni. Hogy a függetlenségét kimutassa, eleinte kevesebb segélyt kért, mint Dánia és más nyugati kisállamok. Emellett Norvégia éreztetni szerette volna, hogy a 21 Urkuti György: Finnország, a későn jött „eminens” - A Huszonötök Európái, főszerk.: Kiss J László, Osiris Kiadó, Budapest, 2005, (523. old) 22 Even Lange: Aschehougs norgsehistorie, 11. kötet, Uo (160 old) 23 Even Lange: Aschehougs norgsehistorie, 11. kötet, Uo (161 old) 18 kontinenssel csupán formális kapcsolatai vannak, az igazán fontos gazdasági és kereskedelmi partnerei az észak-európai országok és az Egyesült Királyság. Az ország ilyen irányú kapcsolatai

voltak meghatározóak a 20. század további részben, legyen szó az EFTA-ról vagy az EU-ról, sőt, manapság is. Ami a katonai biztonságpolitikát illeti, Norvégia 1949-ben alapító tagként lépett be a NATO-ba, főként a II. világháború alatti lerohanása miatt, illetve a hidegháborútól és az akkori Szovjetuniótól tartva. A norvégok úgy gondolták, hogy a NATO brit-amerikai garancia arra, hogy a Szovjetunió ne támadhassa meg őt anélkül, hogy egy újabb nemzetközi háborút ne váltson ki. Norvégia belátta, hogy biztonságpolitikailag nem maradhat független, de azért a maga módján próbálta fenntartani szuverenitását. Kikötötte, hogy békeidőben nem állhat idegen katonai bázis az országban és nem állomásozhatnak ott a szövetségesek. Norvégia eme kikötéseit el is fogadták, hiszen ha mégis állomásoztak volna az országban, az talán provokálta volna a Szovjetuniót.24 Dánia szintén ekkor csatlakozott a NATO-hoz. Svédország a II

világháború alatti semlegességi politikáját folytatva mind a mai napig nem lépett be semmilyen katonai szövetségbe, így a NATO-ba sem, csakúgy, mint Finnország. 1949-ben Norvégia az Európa Tanácsban is már alapító tagként vett részt. A II. világháború után újra feléledt a már oly sokszor felmerült skandinavizmus, az „északi család” egységének gondolata. 1951-ben, amikor a Hatok életre hívták az Európai Szén- és Acélközösséget, Skandináviában is elkezdett szerveződni az első modern integráció. 1952-ben Hans Hedtoft dán miniszterelnök javaslatára alakult meg az északi államok együttműködési szerve, az Északi Tanács, melyhez Dánia, Norvégia, Svédország és Izland mellett 1955-ben Finnország is csatlakozott. A interparlamentáris testület javaslatokat tehet a kormányoknak gazdasági, jogi, szociálpolitikai, kulturális és közlekedéspolitikai kérdésekben. Az Északi Tanács mai is létező és működő intézmény,

bizonyíték a skandinavizmus eszméjének életképességére. Az Északi Tanács létrejötte után tovább mélyültek a skandináv országok kapcsolatai. Még 1952-ben az Északi Útlevél Unió keretében eltörölték a határokon az útlevélellenőrzést, 1954-ben megszületett közös munkaerőpiac és 1955-től az egyes országokban élő más skandináv állampolgárságú lakosokat társadalombiztosítási jogok illetik meg, mint az anyaországban. 24 Even Lange: Aschehougs norgeshistorie, 11. kötet, Uo (159 old) 19 ugyanazok a A II. világháborút követő időszakban Norvégia hagyományosan legfontosabb kereskedelmi partnerei közé tartoztak a skandináv államok, Svédországba és Dániába a norvég export 20%-a került. Ám a legszámottevőbb mégis az Egyesült Királyság volt, mivel az akkori norvég kivitel 30%-át a britek vették meg. Az USA, mint beszállító szerepe is egyre nőtt. Az 1950-es években az akkori NSZK-val is nőtt a norvég

kereskedelem, az 1960-as évek közepétől pedig Svédország szerepe még inkább megugrott.25 1960-ra a norvég külkereskedelem 80%-a nyugati országokkal bonyolódott le, amelyek vagy OEEC, vagy NATO-tagok voltak. Norvégia immáron nem csak biztonságpolitikailag, hanem gazdaságpolitikailag is a Nyugat felé húzott. Az ország vezetői azonban úgy érezték, hogy egy Nyugat-Európához való szorosabb csatlakozás gyengítheti a gazdaság nemzeti irányítását. Mégis, Norvégiának szüksége volt a nyugati partnerekre a tőke és a norvég áruk piacának biztosítása miatt. Norvégia csupán a megfelelő kapcsolati formát nem találta. A Hatok 1957-ben létrehozták az Európai Gazdasági Közösséget. Az Egyesült Királyság (többek között a Brit Nemzetközösség miatt) szabadabb kötöttséget szeretett volna a vámuniónál. Norvégiának egyfelől jelentős tényező volt, hogy legfőbb kereskedelmi partnere mit lép, másfelől úgy érezte, hogy a vámunió

túlzottan fenyegeti az ország szuverenitását és gazdasági, kereskedelmi és a politikai szabadságát. Ezzel együtt félő volt, hogy ha elzárkózik a hasonló fejlettségi szinten lévő országoktól, melyek mellesleg kereskedelmi partnerei is, akkor az elszigeteltség veszélye fenyegeti. Ha a szuverenitás és a nemzeti különérdekek miatt kimarad a nemzetközi együttműködésből, akkor előbbutóbb gazdasági stagnálás léphet fel. Az Egyesült Királyság 1960-ban életre hívta az EFTA-t, melyet Norvégia alapító tagként írt alá. A szabadkereskedelmi társulásba Norvégia minden fontos kereskedelmi partnere belépett alapítóként, sőt, később Finnország és Izland is csatlakozott. A norvég politikai életben mindenki elégedett volt a szabad kereskedelemmel. Az izoláció veszélye megszűnt, Norvégia hozzáfért a számára fontos nyugat-európai piacokhoz. 1966-ban Dánia, Norvégia, Svédország és Izland az Északi Közös Piac (NORDEK)

megalakítását tervezte, de az végül nem született meg, mert 1969-ben Norvégia és Dánia már az Európai Közösségekhez nyújtotta be felvételi kérelmét. 1971-ben létrehozták az Északi Miniszteri Tanácsot, mely az Északi Tanácshoz hasonlóan 25 Even Lange: Aschehougs Norgeshistorie, 11. kötet Uo (159 old) 20 működik, csak miniszteri szinten. Szintén 1971-ben jött létre az Északi Beruházási Bank, 1973-ban pedig az Északi Ipari Alap. Jól látható, hogy a II. világháborút követő nemzetközi politikai élet rendeződésében Norvégia is megpróbálta megtalálni a maga helyét. Az ország a legtöbb jelentős nemzetközi szervezetben részt vesz, külpolitikailag alapvetően nyitott – ezt mutatja például az aktív ENSZ-részvétel - de Európa legfontosabb gazdasági tömörüléséből mégis kimarad. Norvégiában él a kisállamiság-tudat, ezért a biztonságpolitikai téren különösen együttműködő, szüksége van a nagyhatalmi

szövetségesekre. Norvégia alapítói NATOtagságát Európán belüli perifériára szorultsága és a II világháborús német lerohanás által kiváltott sokk magyarázza. Mindezek nem engedték, hogy katonailag olyan semlegességi politikát folytasson, mint például Svédország vagy Svájc. Ami a gazdaságpolitikai részvételt illeti, Norvégia a háború után a lazább szövetségekre törekedett, a lassabb integrációk híve volt. Nemzeti szuverenitását nem szerette volna feladni, a politikai függőséget szerette volna elkerülni, éppen azért, mert önálló államként még igen fiatal volt. A politikai önállóság megőrzése az EK- és EUreferendumok során is döntő szerepet játszott A nemzetközi együttműködésekben Norvégia alapvetően az észak-atlanti térség, ÉszakEurópa és Skandinávia felé orientálódik, mert történelmileg, kulturálisan és gazdaságilag is ezek az országok játszanak számára fontos szerepet, mint ahogy azt például

az Északi Tanács-beli részvétele is jelzi. A norvégok számára gazdaságilag kiemelkedő jelentőségűek voltak a kereskedelmi partnerek lépései, bár egy szorosabb gazdasági elkötelezettségtől és gazdasági önállóságának feladásától még velük szemben is vonakodtak. A kereskedelmi partnerekkel való együttműködésre adott megfelelő keretet az EFTA. A 20 század történelmi eseményeinek következtében csökkent a távolság Norvégia és Európa között: Norvégia peremvidék szerepéből kilépve egyre integráltabban Európa része lett. 21 4. Népszavazások 4.1 A demokrácia Norvégiában Norvégia államformája alkotmányos monarchia, az országot a parlamentáris demokrácia irányítja. A király - a parlamentnek alárendelve - az állam feje, és főként protokolláris feladatai vannak. Norvégiában a király a fegyveres erők főparancsnoka és az egyház feje is, mivel itt az állam és az evangélikus egyház összefonódik

államegyházzá. A király jelenleg (1991 óta) V Harald A norvég országgyűlés neve Storting, ami szó szerint nagy „ting”-et, azaz nagy népgyűlést jelent, utalva a történelmi bevezetőmben említett helyi népgyűlésekre, melyek több, mint ezer évvel ezelőtt alakultak ki. Maga a Storting 1884, a parlamentarizmus bevezetése óta működik. A norvég országgyűlés módosított egykamarás parlament, ami azt jelenti, hogy a legtöbb esetben egykamarás parlamentként működik. Ha az országgyűlés törvényhozói feladatát látja el, akkor két kamarára oszlik, az Odelstingre, amelynek háromnegyedes és a Lagtingre, melynek egynegyedes többség jut. A Stortingben 165 választott képviselő ül, akik mind valamely politikai párt tagjai.26 Norvégiában a skandináv ötpárti modell él. A modellre jellemző a liberális, konzervatív, szociáldemokrata, gazda vagy centrumpártok és szélsőbaloldali kommunista illetve baloldali szocialista felosztás.27 A

többdimenziós pártrendszerben a baloldal-jobboldal tengely a legjelentősebb. A Stortingben ma, a 2005-2009-es parlamenti időszakban hét párt képviselteti magát.28 Valamennyi parlamenti párt mögött jelentős szavazói bázis áll, az országgyűlési választásokon a szavazók sok lehetőség közül választhatnak. Norvégiában ez azért különösen fontos tényező, mert az országgyűlési választások során a szavazók megszokták a sokoldalú, árnyalt választási lehetőségeket. Ehhez lépest az EK- és EU-népszavazások során a szavazók csak két lehetőség közül dönthettek, így azok, akiknek összetett véleményük volt a referendumok kérdésköréről, csak leegyszerűsített döntéseket hozhattak, árnyaltabb véleményük kifejezésére nem volt mód. 26 http://www.norvegiahu/facts/political/storting/stortinghtm (20071020-i állapot) Tor Bjørklund: Hundre år med folkeavstemninger, Norge og Norden 1905-2005, Universitetsforlaget AS, Oslo, 2005

(48. old) 28 http://www.stortingetno/partigruppene/om partigrhtml (20071020-i állapot) 27 22 Az általános szavazói jogokat férfiak és nők számára egyaránt igen korán bevezették Norvégiában. A férfiak 1898-ban kaptak általános választói jogot, míg a nőkre vonatkozó utolsó korlátozásokat 1913-ban oldották fel. Ennek köszönhetően az általános választói kedv is megnőtt és ezzel együtt a következő szavazások részvételi aránya általánosan megugrott. Norvégiában egy népszavazás lehet kötelező vagy tanácsadó (konzultatív), mely támpontul szolgál a parlament számára a nép véleményéről. A norvég népszavazások eddig mindig tanácsadó népszavazások voltak, de az országgyűlés minden alkalommal fejet hajtott a nép döntése előtt, még akkor is, ha a Storting önmagában másképp döntött, vagy az állampolgárok csupán pár százalékos, egyszerű többséggel tudtak csak dönteni. A referendumok tehát formálisan

tanácsadók, de valójában kötelező érvényűek, hiszen az EK- és EU-népszavazásokkor a norvég kormány már gyakorlatilag aláírta a szerződéseket, mikor a norvég lakosság mégiscsak nemmel szavazott a tagságra és parlament, saját döntésével ellentétben, elfogadta az állampolgárok többségének választását.29 Szintén a már említett helyi demokráciára utal a norvég közigazgatás is. A politikai hatalom megoszlik az állami, a megyei és a helyi szinteken. 1976 óta 18 megyei önkormányzat és a főváros Oslo, illetve 434 helyi önkormányzat működik. A jóléti állam polgáraként minden norvég állampolgár jogosult olyan ellátásokra, mint a társadalombiztosítás, az egészségügyi szolgáltatások, illetve az oktatás. Az állam jóval nagyobb szerepet vállal ezen jóléti ellátások szervezésében és finanszírozásában, mint más európai országokban. Mivel az adók magasabbak és szélesebb bázisúak, az ellátás szélesebb

körű és jóval nagyobb az állami újraelosztás is. A legtöbb feladatot sikerrel látja el az állam, a megyék és a helyi önkormányzatok. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a helyi önkormányzatok nem mesterségesen kialakított területi egységek, hanem már a viking kortól kezdve természetes közösségek, melyekben népgyűléseket tartottak. A megyék és a helyi önkormányzatok fontos szerepet játszottak a norvég uniós tagságáról szóló népszavazásokon. Határaik mentén megmutatkoztak azok a markáns földrajzi különbségek, melyekre az eltérő érdekeket képviselő gazdasági, politikai és kulturális régiók épültek. 29 Tor Bjørklund Uo. (28 old) 23 Norvégiában a demokrácia jelentőségét és jól működését nem csak az ötpárti politikai modell, a korai általános választójog bevezetése és a helyi demokrácia hagyománya mutatja, hanem a társadalmi kommunikáció fejlettsége és aktivitása is. Az egy főre eső

információs és kommunikációs technológia-felhasználók terén Norvégia világelső. A norvégok fejenként több újságot olvasnak, mint a világon bárhol máshol. Emellett Norvégia emberi fejlődés indexe (HDI – Human Development Index) hat éve a legmagasabb a világon. E szerint a mutatószám szerint Norvégia van a legjobb helyzetben a várható élettartam, az írástudás, a beiskolázottság aránya és az életszínvonal szempontjából.30 Norvégiában az emberek szerfelett nyitottak a társadalmi vitákra. Úgy látom, hogy a társadalmi kommunikáció nagyon fontos, hiszen az embereket tudatos gondolkodásra, a társadalmi vitákban való részvételre, véleményalkotásra és döntéshozatalra készteti. A norvég országgyűlési és önkormányzati választásokon általában magas a részvétel, ám az EU-s népszavazások rekordrészvétellel zajlottak. Norvégiában a magas társadalmi aktivitás és a közvetlen demokráciában való élénk

részvétel következtében a népszavazások adnak igazi legitimitást a politikai döntéseknek. A norvég állampolgárok számára igen meglepő volt, hogy az EK- és EU-csatlakozásokkal szemben az ország EGT-egyezményben való részvételéről nem kérdezték meg a lakosságot, pedig ez döntötte el Norvégia „féltagságát” az Unióban. 30 http://hdr.undporg/hdr2006/statistics/countries/country fact sheets/cty fs NORhtml (20071021-i állapot) 24 4.2 Népszavazások Észak-Európában A világon lefolytatott összes népszavazás közül több, mint a felét Svájcban tartották.31 Mivel a népszavazás a közvetlen demokrácia legfőbb eszköze, elmondható, hogy Svájc a közvetlen demokrácia mintaországa. A világ összes referendumából szintén több, mint a felére az 1970-es évek után került sor. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy a politikai rendszerek egyre nyitottabbá váltak a közvetlen részvételen alapuló demokrácia eszközeire.

Emellett egyre több demokratikus állam jött létre, például az egykori Szovjetunió felbomlása után. Az észak-európai országokban (Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország és Izland) száz év alatt, 1905 és 2005 között, 36 országos népszavazást tartottak.32 Az első népszavazás Észak-Európában Norvégiában volt és a Svéd-Norvég Unió felbontásáról szólt. A legutóbbit 2003-ban Svédországban tartották arról, hogy az ország csatlakozzon-e az EU Gazdasági és Monetáris Uniójához és így bevezesse-e a svéd korona helyett az eurót. A referendumok is mutatják, hogy eme országok történelme és gazdasága mennyire összefonódik, mert voltak olyan népszavazások, melyek témája két szomszédos országot is érintett. Sokszor azonos évben azonos tárgyú referendumokat írtak ki. Az északi országok óhatatlanul is inspirálták egymást a népszavazások terén 1972 és 2003 között az Európai Közösségekkel és a későbbi Európai

Unióval kapcsolatban 11-szer írtak ki referendumot. Norvégiában hat országos népszavazást tartottak, ami, úgy vélem, nem sok ahhoz képest, hogy a demokráciának milyen mély történelmi hagyományai vannak. A norvég népszavazásokat háromszor két csoportba lehet tagolni. Az első kettő alkotmányos kérdés volt, a második kettő az alkoholtilalommal kapcsolatos, az utolsó kettő pedig az EK- és EU-csatlakozásokról szólt. 1905. augusztus 13-án tartották a Svéd-Norvég Unió felbontásáról szóló népszavazást, pontosabban arról, hogy Norvégia elszakadjon-e Svédországtól. A részvétel igen magas, 85,4%-os volt, de az 1994-es EU-referendumon ez megjelenési szám is megdőlt. A szavazók 99,9%-a szavazott igennel, azaz az elszakadás mellett.33 Igaz, hogy ugyan a szavazást csak Norvégiában tartották meg, de a szétválást a svédek is szorgalmazták. A 31 Tor Bjørklund Uo. (19 old) Tor Bjørklund Uo. (67 old) 33 Tor Bjørklund Uo. (73 old) 32

25 magas részvételi szám a referendum tárgyának volt köszönhető, de meglátásom szerint az is szerepet játszott, hogy ez volt az első népszavazási lehetőség és a férfiakra már kiterjedt az általános választójog, így sokan „kipróbálták” azt. A norvégok hatalmas egyetértése az Unióból való kiválásról a későbbi EK- és EU-csatlakozásról szóló népszavazásokkor is megmutatkozott, ugyanis fontos pont volt az ellenérvek között, hogy Norvégia mindössze a század elején vált el Svédországtól és lett teljesen független állam. Bár úgy vélem, igen kevés lehetett azok száma, akik az 1905-ös és az 1972-es referendumon is részt tudtak venni, de az állampolgárok azon vágya, hogy az ország önálló legyen, a következő generációkban is tovább élt. Miután tehát Norvégia az 1397-es Kalmari Unióba való belépése óta először szuverén állam lett, el kellett döntenie, hogy milyen kormányzási formában működjön

tovább, hiszen a Svédországtól kapott svéd királytól is elszakadtak. A politikai színtéren a királyságpártiak és a köztársaságpártiak kerültek egymással szembe. Még az elszakadás évében, 1905. november 12-13-án megtartották a népszavazást, hiszen minél előbb eldől az ország államformája, annál hamarabb elismerik őt a nemzetközi porondon. A referendum tárgya azonban nem az volt, hogy Norvégia államformája monarchia vagy köztársaság legyen-e, hanem az, hogy legyen-e király a dán Károly herceg, így a királyság államformája sugallva volt. A választásra jogosultak 75,3%-a jelent meg a szavazáson és 78,9%-uk Károly herceg mellett szavazott.34 Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem a sajátjaik közül választottak maguknak királyt a norvégok. A választ két oldalról is meg lehet közelíteni Egyfelől azért, mert a történelem során nem alakult ki olyan nemesi réteg, amelyből választani lehetett volna, vagyis egyetlen

norvég családnak sem volt eléggé „kék a vére”. Másfelől pedig azért, mert norvég szempontból Károly herceg külön megfelelt, hiszen az angliai Edward király rokona volt. Így ez a népszavazás külpolitikai színezetet is kapott, csakúgy mint az EK- és EU-referendumok. Ha Károly herceg lesz Norvégia királya, akkor az egy elismerés a norvégok számára oly fontos Egyesült Királyság szempontjából. A szigetország már a 20. század elején olyan fontos gazdasági partnere volt Norvégiának, hogy a vele való jó kapcsolat sarokpont volt az ország politikájában. Az Egyesült Királysággal való viszony a későbbi EK- és EU-szavazásokkor is ugyanilyen súllyal bírt. 34 Tor Bjørklund Uo. (73 old) 26 Norvégiában ezen népszavazás során merült fel először igazán a referendumok legitimitásképző szerepe. A dán Károly herceg nem akart úgy a trónra lépni, hogy a nép nem áll mögötte. A referendum többek között az ő kérése

miatt is lett kiírva, hiszen a monarchiapártiak valószínűleg a népszavazás nélkül is keresztülvihették volna akaratukat. Az, hogy a többi skandináv államban is királyság volt, irányt adott a norvégoknak is. A többi skandináv ország álláspontja minden jelentős politikai kérdés során figyelmen kívül hagyhatatlan tény, természetesen az EK-val, EU-val kapcsolatos vitákban is. A területi kérdések rendezésére más skandináv országban is bevett szokás volt népszavazások kiírása. 1916-ban a dán nyugat-indiai szigetek eladásáról döntöttek, majd 1920-ban Észak-Schleswig Dániával való egyesítéséről.35 Izland az újkori történelem során Dánia fennhatósága alá tartozott. 1918-ban népszavazás során akarták megerősíteni, hogy Izland szuverén állam, perszonálunióban Dániával. A szavazók egyértelmű igennel voksoltak, de a szavazásra jogosultaknak kevesebb, mint a fele jelent meg. 1944-ben már a Dániától való tejes

elszakadásról döntöttek az izlandiak abszolút többséggel, 99%-os részvételi arány mellett.36 A szesztilalom kérdése Dánia kivételével az összes észak-európai országban felbukkant a 20. század első harmadában A teljes alkoholtilalom bevezetéséről először Izlandon szavaztak igennel 1908-ban. Norvégiában 1919-ben szavazták meg a részeleges szesztilalmat, ami az alacsony alkoholtartalmú italokat (sörféléket) nem érintette. A norvég antialkoholisták között sok volt a nő, akinek ez volt az első referenduma, ahol élhettek szavazójogukkal. (Egyes politológusok szerint a szavazati jog nőkre való kiterjesztését különösen az antialkoholisták szorgalmazták, mert tudták, hogy a nők masszív szavazóbázist jelentenek szesztilalomért vívott harcukban.37) Norvég sugallatra 1922-ben teljes alkoholtilalomról írtak ki referendumot Svédországban, de azt 51%-os nemmel leszavazták. Az 1926-os norvég referendum során a szavazók elvetették a

szesztilalom további fenntartását. Finnországban az alkoholtilalom bevezetéséről nem tartottak népszavazást, a feloldásáról azonban igen, mellyel az állampolgárok többsége egyet is értett 1931-ben. Az alkohol betiltásának visszavonásáról az izlandi lakosság is igennel szavazott 1933-ban. 35 Tor Bjørklund Uo. (106 old) Tor Bjørklund Uo. (106 old) 37 Tor Bjørklund Uo. (121 old) 36 27 Az északi országok egymást ösztönözték a szesztilalom kérdésében, sőt, az egyes antialkoholista mozgalmak sokszor az országhatárokon túl is átnyúltak. Eleinte helyi népszavazásokkor merült fel az alkohol egyes földrajzi területeken való betiltása. A tilalom többször az államhatárt átlépve a szomszédos ország területeire hatott. Először a szomszédos norvég és svéd megyékben tartottak helyi népszavazásokat, majd csak azután vált országos méretű kérdéssé a szesztilalom. Az alkohollal szembeni szigor hatása még ma is érződik,

hiszen Norvégiában, Svédországban és Finnországban az alkoholkereskedelem monopolizált és a magasabb alkoholtartalmú szeszes italokat külön italboltban árulják. A norvég alkoholtilalomról szóló népszavazások jónéhány párhuzamos vonást mutatnak az EK- és EU-csatlakozásról szóló referendumokkal. Mind a kétféle népszavazás igen élesen megosztotta az addig egységes pártokat, a pártok mögötti tömörüléseket és a polgárságot is, így a szavazások nem a politikai pártok mentén dőltek el. Három kormány belebukott az szesztilalomról szóló vitákba és három kormány megfeneklett az EK- és EU-szavazások során.38 Az alkohol elleni harc alatt szokatlan szövetségek születtek. A kommunisták és a pietisták karöltve küzdöttek a szesztilalom bevezetéséért, mivel az alkohol egyrészt a munkásosztály „veszedelme” volt, másrészt morális züllést hordozott magában. Ilyen jellegű furcsa szövetségekre 1972-ben is került sor

Míg a norvég EK- és EU-vita kezdetben külpolitikai kérdés volt és csak aztán alakult át belpolitikai harccá, addig az alkoholtilalom belpolitikai jelentőségű kérdésből a külpolitikát is érintő témává vált. Mivel a részleges szesztilalom a különféle borokat és tömény alkoholokat sújtotta, a borokat exportáló országok elvesztették a norvég felvevőpiacot. Ezért ezek az országok megemelték a norvég halkivitelre kirótt vámokat A kormány végül arra kényszerült, hogy a borokra kiszabott tilalmat 1923-ban feloldja.39 Az Észak-Európában tartott referendumokból a legtöbbet Dániában tartották. Kétszer tartottak népszavazást az ország Alkotmányáról (1939, 1953), ötször a szavazójog korhatáráról (1953, 1961, 1969, 1971, 1978) és egyszer négy földtörvényről (1963) is. Svédországban jobboldali közlekedésről (1955), a nyugdíjról (1957) és az atomenergiáról (1980) kérdezték meg az állampolgárok véleményét.

Izlandon a fent 38 Tor Bjørklund Uo. (73 old) Even Lange: Aschehougs norgeshistorie, 10. kötet, Et splittet samfunn 1905-1935, főszerk: Knut Helle, H. Aschehoug & Co (W Nygaard), Oslo, 2005 (201 old) 39 28 említetteken kívül a polgári szolgálatról (1916) és a köztársaság megalapításáról is tartottak népszavazást (1944). Mint láthatjuk, Skandináviában a demokrácia fejlett és jól működik, hiszen az állampolgárok közvetlen véleményét sokszor, sok fajta kérdésben kikérték. A kormányok követik a szavazók döntését, akár ügydöntő, tehát az országgyűlés számára kötelező erejű, akár véleménynyilvánító, tanácsadó népszavazásról van szó. Az Európai Közösségeket és az Európai Uniót érintő népszavazásokra – Izland kivételével – mindegyik Észak-Európai államban sor került. 29 4.3 Az 1972-es népszavazás Norvégia az Egyesült Királyságot követve 1962-ben és 1967-ben is benyújtotta

csatlakozási kérelmét az EK-hoz. Hiába állt az ország az EFTA révén szabadkereskedelmi megállapodásban, a külpolitikai hagyományok és a gazdasági kapcsolatok azt diktálták, hogy az Egyesült Királyságot külpolitikai téren kövessék. Charles de Gaulle tábornok, a francia köztársasági elnök azonban mindkétszer megvétózta az Egyesült Királyság felvételi kérelmét, mert az ország csatlakozásával az amerikai befolyás megerősödését látta.40 A belépés kérdése Norvégia számára is elodázódott, mivel az Egyesült Királyság nélkül nem voltak érdekeltek a tagságban. 1969 áprilisában de Gaulle távozott és az új elnök, Pompidou személyében a brit csatlakozás esélyessé vált. Így minden ország, amely 1967-ben teljes tagságért jelentkezett, vagyis az Egyesült Királyság, Írország, Dánia és Norvégia, újra benyújtotta csatlakozási kérelmét. Az alapvetően felélénkült nemzetközi aktivitás és az egyre

több nemzetközi együttműködésben való részvétel arra ösztönözte a norvég döntéshozókat, hogy az Alkotmányban is rögzítsék a nemzetközi szervezetekhez való csatlakozás szabályait. Így 1962-ben módosították a norvég Alkotmányt és a 93-as paragrafus értelmében, ha a parlamenti képviselők kétharmada jelen van és háromnegyedes többséggel megszavazzák bármely nemzetközi szervezethez való csatlakozást, akkor a kormánynak tagságért kell jelentkeznie. A Storting 1962-ben döntött először arról, hogy benyújtja az ország csatlakozási kérelmét, és 1962-ben már arról is határoztak, hogy referendumot írnak ki Norvégia EK-hoz való csatlakozásáról. A Római Szerződésekről és a Hatok megalakulásáról nem tartottak népszavazást az alapító tagországokban. Norvégia tehát úttörő a tagságról szóló referendum ötletében és első a megvalósításában. Szintén egyedülálló norvég ötlet volt, hogy a

csatlakozással kapcsolatban két népszavazást is kellene tartani. Az elsőt a csatlakozási tárgyalások előtt, a másodikat pedig a tárgyalások után, a tárgyalási eredmények tudatában.41 Ez a kezdeményezés egyik tagságért folyamodó országban sem valósult meg, érdekes módon még az ötletgazdánál sem. A népszavazást végül 1972 szeptember 24-25-én tartották: 40 Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, HVG-ORAC, Budapest, 2005 (37. old) Tor Bjørklund Uo. (16 old) 41 30 79,2%-os részvételi arány mellett a norvég lakosság 53,5%-kal elutasította Norvégia csatlakozását az Európai Közösségekhez. A referendumot megelőző nyílt vita 1970 őszétől 1972 őszéig tartott. A közvetlen demokrácia számos eszköze megjelent, mint például a pártoktól független népi mozgalmak, az akciók, tüntetések, felvonulások és vitafórumok, ahol mindenkinek lehetősége adódott a véleménynyilvánításra. A helyi demokráciák

népgyűléseinek hagyománya visszaköszönt, a már említett jól működő társadalmi kommunikáció itt bontakozott ki újra az alkoholtilalmat kísérő viták óta. Az EK-s társadalmi vitában a lakosság nagy száma részt vett, a II. világháború után még soha semmilyen politikai kérdés nem váltott ki ilyen nagy társadalmi aktivitást és lelkesedést. Az országgyűlési választásokhoz képest az aktivitás és a szavazáson való részvétel is sokkal nagyobb volt, ám az 1994-es EU népszavazáson még többen éltek szavazati jogukkal. Az eleinte külpolitikai kérdés később a társadalom egészét érintő vitává alakult át. Mind az ellenzők, mind pedig a pártolók oldalán pártsemleges mozgalmak jöttek létre. A „nem” oldal legnagyobb csoportja a „Mozgalom a norvég EGK tagság ellen” (norvégul: Folkebevegelsen mot norsk medlemskap i EEC) volt.42 A szervezet több, mint 110 ezer tagot számlált és ebből körülbelül 85 ezer tag valóban

aktív volt. A mozgalomnak az volt a célja, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen a polgárokkal és a politikai vitát tolmácsolja, ezért decentralizáltan működött és a kampány végére a helyi önkormányzatok 90%-ában volt képviselőjük. A tagságot támogatók legfőbb szervezete az „Igent az európai közös piacra” (Ja til EF) volt. A mozgalom ugyan 100 ezer tagot tömörített magába, de ennek mindössze az egyharmada vett részt ténylegesen a megmozdulásokban. Összességében elmondható, hogy a támogatók oldala sosem volt olyan egységes, széleskörű és jól szervezett, mint az ellenzőké, talán pont azért, mert eleinte a támogatók evidenciaként élték meg a csatlakozást. Sok politikai elemző úgy véli, hogy a „nem” oldal győzelméhez, kis mértékben ugyan, de ez is hozzájárult. A legnagyobb aktivitást mindkét oldalon a magas szociális státusszal bírók, azaz a magas iskolai végzetséggel és magas jövedelemmel rendelkezők

mutatták. A „Mozgalom a norvég EGK tagság ellen” nevű szervezet a legerősebb támogatást viszont 42 Even Lange: Aschehougs norgeshistorie, 12. kötet Uo (17 old) 31 az alacsonyabban képzettektől kapta, vagyis a legszélesebb bázisa rájuk épült. Az ellenzők táborának legfontosabb tagjait a mezőgazdaságból élők és a halászok jelentették, de támogatást kaptak még a radikális szocialistáktól, a környezet- és természetvédőktől, a diákoktól és a fiatal értelmiségiektől is. A támogatók közé sorolhatóak az ipar, a kereskedelem és a hajózás nagy szervezetei, a szakszervezetek, a munkaadók szervezetei, az országgyűlési képviselők háromnegyede, az egész kormány és a sajtó nagy része. Mint már említettem, a politikai pártokat igen-igen megviselte az EK-vita. Csak a kisebb pártok tudtak párton belül megegyezni és egységes véleményre jutni, a nagyok megosztott véleményt alkottak, sőt, némelyik ténylegesen fel is

darabolódott. Még ha sikerült is valamely pártnak egyértelműen ellenezni vagy támogatni a tagságot, a szavazók pártokhoz való hűsége megszűnt, nem követték a párt véleményét. Csakúgy, mint a szesztilalom vitái alatt, itt is különös szövetségek születtek, mint például a bal oldali Munkáspárt (Det norske Arbeiderparti) és a jobb oldali Konzervatív Párt (Høyre) között, amely pártok egyes tagjai támogatták Norvégia EK-ba való belépését. Az ellenzők bázisa szorosan összefonódott az 1970-es évek elején kialakult új társadalomkritikával.43 Az 1960-as évek termelési növekedése és az EFTA-nak köszönhető kereskedelem-növekedés általános gazdasági fellendülést hozott. Sokan úgy látták, hogy az ipari növekedés és a modern kapitalizmus a hatalom központosításához vezet a kisebb, perifériára szorult helyi közösségek rovására. Úgy vélem, hogy egy földrajzilag olyan nagy kiterjedésű, ritkán lakott országban,

mint Norvégia, ez különösen problémát jelenthet. Világnézet szempontjából ez az új társadalomkritika a dekolonizációt, a gazdag és szegény országok közötti kapcsolatok fejlődését és a szociális kiegyenlítődést hirdette. Eme kritika követői szerint a nyugati kapitalizmus nem törődik a világ szegényebbik felével. Emellett fokozatosan beivódtak a köztudatba az olyan új fogalmak, mint a környezetvédelem és az ökológia. Az új társadalomkritika egyfajta civilizációs kritika volt, mely összekapcsolódott a hippi mozgalmakkal és a diáklázadásokkal. A kritika egyúttal önkritika is volt, így hívei szorosan összekapcsolódtak az EK-ellenzőkkel. Úgy látták, hogy az ország EK-tagsága még szorosabban kötné az őket a nyugati blokk politikájához. Szerintük az EK túlságosan kapitalista és a nagy ipari országok dominálnak. Az EK a „gazdagok klubja”, és a 43 Even Lange: Aschehougs norgeshistorie 12. kötet Uo (19 old) 32

nemmel szavazó norvégok szerint országuknak ebben nem kellene részt vennie. Ez a kritika az 1970-es években fogalmazódott meg, de sok elem az 1994-es EU-szavazáson is újra felbukkan, illetve a mai napig él. Akik pártolták a tagságot, azok az ipari társadalom értékeit helyezték előtérbe. A jóléti állam fenntartása költséges, mégis a társadalom minden rétege élvezi az előnyeit, ezért mindenképp kell az a gazdasági növekedés, melyhez a tagság járulhat hozzá. Négy támogató közül három úgy gondolta, hogy Norvégia EK-hoz való csatlakozása gazdasági növekedéshez fog vezetni.44 Az igennel szavazók meg voltak róla győződve, hogy a csatlakozás természetes következménye a II. világháború után kötött szövetségeknek és a béke biztosításának Európában. A pártolók tábora az ország gazdasági biztonságát és függetlenségét is féltette, a Szovjetunió gazdasági befolyását Finnország példáját látva - még mindig

valós veszélynek érezte. Amikor Európa két nagy blokkra volt osztva, nem volt szerencsés kis államként egyedül maradni. A két fontos EFTA partner, az Egyesült Királyság és Dánia, Írországgal együtt csatlakoztak az Európai Közösségekhez. Azzal, hogy a két EFTA-tag csatlakozott Európa másik nagy gazdasági tömörüléséhez és az EFTA-ból kiváltak, a szabadkereskedelmi társulás veszített gazdasági jelentőségéből. Az Egyesült Királyságban a csatlakozás előtt nem tartottak népszavazást, csak utána, 1974-ben, méghozzá arról, hogy érdemes-e az országnak az EK-ban maradnia. A brit szavazók kétharmada igennel voksolt.45 Dániában és Írországban ügydöntő referendum útján dőlt el a belépés. Habár a dán parlamenti képviselők körében öthatodos többség uralkodott a csatlakozást illetően, az országgyűlés mégis kötelező érvényű népszavazást írt ki, hiszen a kérdés az ország szuverenitását érintette. A

dán népszavazást 1972 október 2-án tartották, egy héttel a norvég referendum után. A szavazásra jogosultak (a húsz év felettiek) 90,1%-a ment el szavazni és 63,3%-uk igennel szavazott Dánia EKtagságára.46 Elsöprő sikert a dánok igenje sem jelentett, de véleményem szerint jóval meggyőzőbb eredmény volt, mint a norvégok által megszavazott „nem”. A dán és a norvég referendumok szavazói között megfigyelhető néhány hasonlóság. A szociális vonások terén Dániára is jellemző volt, hogy minél magasabb képzettséggel és jövedelemmel rendelkezett valaki, annál 44 Tor Bjørklund Uo. (87 old) HVG: Népviseleti demokrácia, 2007. júl 18 46 Tor Bjørklund Uo. (106 old) 45 33 nagyobb aktivitással vett részt a kampányokban. Emellett a dán szavazókról az is elmondható, hogy a magasabb társadalmi osztályba tartozók nagyobb arányban voksoltak igennel. Az 1972-es népszavazásokon Dániában csakúgy, mint Norvégiában, nem

volt különösebb eltérés a nemek arányát illetően. Azonban az összes többi dán EK-s és EU-s népszavazás során, ugyanúgy, mint a norvég 1994-es szavazáskor, megfigyelhető az a tendencia, miszerint a nők sokkal inkább elzárkóznak az integrációt illetően, azaz nemmel voksolnak, és az EU-s témákban többnyire a férfiak szavaznak igennel.47 A dánok tagsága hidat jelenthetett volna az EK és Észak-Európa között, hiszen Dánia volt az első csatlakozó skandináv ország és egy jó ideig ezzel egyedül is maradt. Ám a később egyre inkább előtérbe kerülő dán euroszkepticizmus - mely Norvégiára már a kezdetektől folyamatosan, később pedig Svédországra is jellemzővé vált - azt mutatja, hogy Dánia mégiscsak megőrizte skandináv távolságtartó mivoltát az európai integrációval szemben. Dániában a belépés óta 1986-ban tartották az első EK-val kapcsolatos népszavazást az EK belső piacába való belépésről. Ebben a

kérdésben kis százalékkal ugyan, de még igennel szavaztak a dánok. Ellenben a következő referendum során 1992-ben, egy hajszállal, 50,7%-kal csupán, de nem hagyták jóvá a Maastrichti Szerződést, mert nem szerettek volna a valutaunióban részt venni. 1993-ban megismételték a népszavazást és az edinburgh-i egyezménynek köszönhetően a dán szavazók 56%-a végül elfogadta a Maastrichti Szerződést. A különmegállapodás értelmében a Dánia nem vesz részt az Unió közös monetáris politikájában. Dánia és az Egyesült Királyság a pénzügyi unióból önkéntes kimaradási, „opt out” jogot kapott.48 A dánok a bel- és igazságügyben is kaptak ilyen lehetőséget. 1998-ban az Amszterdami Szerződést 55,1%-os aránnyal jóváhagyták. 2000-ben a közös valuta bevezetéséről is kiírtak népszavazást, de azt a dán lakosság 53,2%-os többséggel elutasította. Dánia tehát az Egyesült Királysággal és a később csatlakozó

Svédországgal együtt a kevésbé szoros integráció híve. Norvégia hagyományos és természetes kereskedelmi partnereinek hozzáállása az EU-hoz alapvetően meghatározza azt, hogy az ország a mai napig nem lépett be az Unióba. 47 Tor Bjørklund Uo. (105 old) Horváth Zoltán Uo. (357 old) 48 34 4.4 Az 1994-es népszavazás 1972 után Norvégiában a csatlakozás kérdését 20 évre jegelték. Ezalatt az időszak alatt az Egyesült Királyság és Dánia kilépésével az EFTA elvesztette jelentőségét. A két nagy nyugati blokk, Hatok és a Hetek kiegyenlítettsége megszűnt, ami nem is csoda, hiszen az EK-nak kezdetektől fogva nagyobb ambíciói voltak a tagországok együttműködésének szorosságát illetően mind az integrációs formák, mind az intézmények terén. 1973-ban a megmaradt EFTA-tagok külön-külön szabadkereskedelmi megállapodást kötöttek az EK-val, így 1977-re megvalósult az ipari termékek szabadkereskedelme.

Norvégiában az ipari áruk mellett bizonyos halászati termékek is vámmentességet élveztek, de a mezőgazdasági termékeket nem érintette a megállapodás. 1989-ben Oslóban döntötték el az immáron hatra szűkült EFTA-államok (Norvégia, Svédország, Finnország, Izland, Svájc és Ausztria) miniszterelnökei, hogy országaik a lehető legnagyobb mértékben szeretnék megvalósítani a mind négy alapszabadság, azaz az áruk és a szolgáltatások szabad áramlása mellett a tőke és a munkaerő szabad mozgását is.49 A tagságot ellenzők az oslói nyilatkozatot egyenesen politikai puccsnak nevezték, hiszen a kormány a választók 1972-es döntése ellen cselekedett, ráadásul ezúttal a lakosság véleményét sem kérte ki. A régi történelmi hagyományokra visszatekintő norvég demokráciában ez jogosan válthatott ki komoly felháborodást, sőt, sokak az EU-referendumon való „nem” szavazatukkal az EGT-vel szembeni nemtetszésüket fejezték ki.

Miután az 1987-ben életbe lépő Egységes Európai Okmány egy egységes európai belső piac létrehozását célozta, az EK elkezdett azzal a gondolattal játszani, hogy a belső piacba az azonos fejlettséggel bíró EFTA-országokat is be lehetne vonni, hiszen a szélesebb piaccal és gazdasági térséggel az EK-tagok is jobban járnak. A tárgyalások 1990-ben kezdődtek. A hat EFTA-állam elfogadta az EU-nak azon jogszabályait, amelyek biztosítják a négy alapszabadság áramlását, így ezen országok az uniós jogszabályozás 80%-át átveszik. 1992 május 2-án meg is született az a szerződés az EK- és az EFTA-tagok között, mely életre hívta az Európai Gazdasági Térséget. A megállapodás 1994. január elsején lépett életbe Svájc nélkül, mert a svájci lakosság az 49 Dag Seierstad: Historien om EU-kampen i Norge http://www.neitileuno/media/filer/historien om eu kampen i norge pdf (20071011-i állapot) 35 EGT-ről tartott referendumon nem

támogatta az ország részvételét. (Az EGT működéséről a következőkben még részletesebben szót ejtek.) 1992 őszén már ugyan megszületett az EGT-szerződés, a Brundtland-kormány mégis benyújtotta Norvégia csatlakozási kérelmét az EU-hoz.50 A tárgyalások 1993 tavaszától egy éven át tartottak. Az EU-csatlakozásról szóló népszavazást 1994 november 28-án tartották. Fontosnak tartom azt a tényt, hogy az EGT-szerződés életbelépése és az EUnépszavazás között csak nagyon rövid idő telt el, így meglátásom szerint a norvég lakosság nem tudta megfelelően realizálni az EGT-térség jelentette kötelezettségeket és pár esetben a nemmel szavazók olyan érvekkel is éltek, amelyek az EGT-tagság miatt elvesztették jelentőségüket. Ezekre a későbbiekben még kitérek A szavazók száma minden eddigi norvég referendum részvételi arányát felülmúlta, a szavazásra jogosultak 89%-a járult az urnák elé. A lakosság 52,2%-os

többséggel másodszorra is elutasította Norvégia csatlakozását az Európai Unióhoz. A kampányidőszakot még nagyobb lelkesedés kísérte, mint az 1972-ben. A pártsemleges mozgalmak újjáéledtek és minden eddiginél aktívabban vették ki részüket az EU-vitában. Az ellenzők legnagyobb szervezete a „Mozgalom a norvég EGK tagság ellen” új néven, „Nem az EU-ra” (Nei til EU) immáron 145 ezer tagot számlált és Norvégia összes helyi önkormányzatában volt képviselőjük.51 Ezen képviseletek megkönnyítették a társadalmi kommunikáció áramlását és az elzárt, periférikus területek aktívabban kivehették részüket a társadalmi vitából. Azok az északi, ritkán lakott, elszigetelt területek is a norvég nagytársadalom tagjaivá váltak, amelyek 1972-ben még nem csak földrajzilag, de társadalmilag is perifériára szorultak. Ezen területek társadalmi vitában való részvétele a média, a technika és az infrastruktúra

fejlődésének is köszönhető volt, mert 1972-ben még sok elszigetelt térségben nem volt televízióadás, illetve a helyiekhez csupán csak a napokkal azelőtti újságok jutottak el. Az 1990-es évekre azonban már szinte minden norvég otthonban volt televízió és az országos napilapok eljutottak a legtávolabbi, legperiférikusabb 50 Gro Harlem Brundtland miniszterelnök-asszony, 1990-1996 között már harmadszorra került a Norvég Munkáspárttal kormányra, az ő nevéhez fűződik a híres Brundtland-jelentés a fenntartható fejlődésről. 51 Dag Seierstad: Historien om EU-kampen i Norge http://www.neitileuno/media/filer/historien om eu kampen i norge pdf (20071011-i állapot) 36 térségekbe is. Az 1994-es népszavazás nemleges eredményében ezen elszigetelt területek döntő szerepet játszottak. A támogatók és az ellenzők táborának összetétele nem sokat változott 1972-höz képest, csupán az aktivitás és a részvételi arány növekedett.

Jelentősen megváltozott azonban az előző népszavazás óta Norvégia gazdasági helyzete és a külpolitikai helyzet. A csatlakozás mellett 1994-ben már sokkal kevesebb gazdasági érv szólt. Egyfelől az 1970-es évek elején elkezdődött kőolaj- és földgáz-kitermelés Norvégia legjövedelmezőbb iparágává nőtte ki magát és megteremtette az önálló, stabil norvég gazdaság alapjait. Másfelől az EGT révén Norvégia a népszavazáskor már háromnegyed éve hozzáfért az EU belső piacához, így sokak szerint az ország gazdaságilag már tag volt, a teljes tagság már inkább politikai kérdés volt. Éppen ezért sokakban felmerült a gyanú, hogy a népszavazás nem olyan jelentős kérdés már, mint 1972-ben volt, hiszen Norvégia a közös piac tagja. Mások ugyanakkor éppen ezért tartották sokkal fontosabb kérdésnek a referendumot 1994-ben, mert ezúttal a hagyományosan semlegességre törekvő Norvégiának a politikai csatlakozásról

kellett döntenie. Külpolitikai szempontból azonban az ország kimaradása az EU-ból már nem volt olyan fenyegető, mint húsz évvel azelőtt. A Szovjetunió összeomlott, a nagy politikai blokkok feloldódtak, a gazdasági nyomás veszélye megszűnt. Külpolitikai téren azonban Norvégia ezúttal is követte gazdasági és kereskedelmi partnereit. Két fontos partner, az Egyesült Királyság és Dánia már EU-tagok voltak, mikor Norvégia a szintén EGT-tag Svédországgal, Finnországgal és Ausztriával együtt kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat. Sokan arra számítottak, hogy a már sokat emlegetett észak-európai közösségi érzés, a pánskandinavizmus és a természetes kereskedelmi partnerség ugyanazt a csatlakozási hajlamot és az együttes belépést fogja eredményezni. Finnország 1994 október 16-án tartotta népszavazását az ország EU-hoz való csatlakozásáról, Svédország pedig 1994. november 13-án Mindkét ország igennel szavazott az EU-s

tagságra. Politikai elemzők úgy vélték, hogy a finn és svéd „igen” dominóhatásként ki fogja váltani a norvég „igent” is.52 Finnország – Norvégiához hasonlóan – történelme során évszázadokon keresztül szenvedett idegen országok elnyomása alatt. A finnek először Svédország, majd Oroszország fennhatósága alá tartoztak, később pedig a Szovjetunió gyakorolt rájuk 52 Tor Bjørklund, Uo. (181 old) 37 gazdasági és politikai nyomást. A finnlandizáció során a finnek igyekeztek a Nyugattal szemben olyan semlegességi politikát folytatni, amellyel nem vonják magukra a Szovjetunió haragját.53 A finnek szemében az EU-hoz való csatlakozás sokkal kevésbé jelentette a nemzeti függetlenség feladását, mint a norvégokéban, mivel Finnország a II. világháborút követően sokkal kevésbé fejezhette ki a nyugati országokkal való szimpátiáját, mint Norvégia. Az észak-európai államok között a „legalacsonyabb”

részvételi arány Finnországban volt megfigyelhető, ott a szavazásra jogosultaknak mindössze 70,8%-a voksolt és 56,9%-kal megszavazták Finnország csatlakozását az EU-hoz. A „nem” oldal nem indított olyan intenzív kampányt, mint a norvégoknál és nem mobilizált annyi nemmel szavazót. Ezzel persze a referendum eredménye is torzult, hiszen a szavazásra jogosultak majdnem 30%-a nem fejtette ki véleményét, holott az sokszor a „nem” oldalt erősítette volna. Véleményem szerint hasonlóan alakult a magyar EU népszavazás is: az ellenzők annyira biztosra vették a csatlakozást, hogy szinte feleslegesnek tartották kifejteni nézeteiket. Egyedül Norvégia tudott igazán sikeres „nem” kampányt folytatni Svédország számára elképzelhetetlen lett volna, hogy ne írjanak ki referendumot az EUhoz való csatlakozásról, hiszen az összes skandináv országban megtették már korábban. A svéd EU népszavazás – csakúgy, mint a norvég –

elméletileg véleménynyilvánító népszavazás volt, de a gyakorlatban kötelező érvényűként kezelték. A svédek 83,8%-os részvételi arány mellett 52,2%-kal megszavazták Svédország belépését az EU-ba. Az előzetes közvélemény-kutatások szerint szeptemberig a csatlakozást ellenzők voltak többségben, ez a szerény „igen” szavazatok számában is megmutatkozott. Mint láthatjuk tehát, a svédekre is jellemző a skandináv távolságtartás az integráció szorosságát illetően. Svédország, csakúgy mint Dánia és az Egyesült Királyság, nem vett részt az ERM-ben, vagyis a közös árfolyammechanizmusban, ami az Európai Monetáris Rendszer keretében az euró bevezetéséhez szolgáló lépés.54 A svédek, hasonlóan a dánokhoz és a britekhez, nem szerettek volna belépni az euróövezetbe, mert ők mind a kevésbé mély integráció hívei. De míg Dániát és az Egyesült Királyságot „opt-out” jogaik felmentik az amúgy kötelező euró

bevezetésétől, Svédország úgy 53 Urkuti György: Finnország, a későn jött „eminens” - A Huszonötök Európái, főszerk.: Kiss J László, Osiris Kiadó, Budapest, 2005, (523. old) 54 Horváth Zoltán, Uo. (357 old) 38 oldotta meg a kérdést, hogy 1999-re egyszerűen szándékosan nem teljesítette a feltételeket, melyek a közös valuta bevezetéséhez szükségesek. Sokan kétlik, hogy mennyire helyes a svédek ezen eljárási módszere, illetve mennyire igazságos az, hogy a dánok és a britek kivonhatják magukat a kötelező „játékszabályok” alól, míg mások nem. 2003-ban aztán referendumot írtak ki az euró bevezetéséről. A népszavazást azonban egy tragikus eset előzte meg: merényletet követtek ugyanis el az euró bevezetését támogatók táborának kulcsfigurája, a svéd külügyminiszter, Anna Lindh ellen a népszavazás előtt pár nappal. A 2003 szeptember 14-i referendumon a szavazásra jogosultak 82,6%-a jelent meg és 57,1%-uk

nemmel szavazott az euró bevezetésére. Bár az Anna Lindh elleni merényletről kiderült, hogy nem politikai indíttatású volt, Tor Bjørklund politológus szerint ez talán mégis befolyásolta a svéd szavazókat, hiszen a támogatók vezéregyénisége esett áldozatul és az amúgy oly békés svédek az euró bevezetését a politikai nyugtalansággal mosták össze.55 Norvégia legfontosabb partnerei tehát tagjai az Európai Uniónak, de egyfajta skandináv távolságtartással viszonyulnak az Unióhoz. Az Egyesült Királysággal egyetemben a lassúbb integráció hívei. Saját nemzeti valutájukat nem cserélték le a közös euróra, így a közös monetáris politikában sem vesznek részt. 55 Tor Bjørklund Uo. (105 old) 39 5. Miért „nem”? - A norvég népszavazások eredményeinek elemzése A négy észak-európai ország EK- illetve EU-csatlakozásról szóló népszavazásainak eredményeképpen Dánia, Svédország és Finnország ma az Unió tagjai,

Norvégia azonban nem. A kérdést, hogy Norvégia miért nem tag, talán akár meg is fordíthatnánk arra, hogy a többi három állam végül miért lépett be? A dán, svéd és finn lakosság az előzetes felmérések szerint nem támogatta kitörő lelkesedéssel országaik csatlakozását és egyik népszavazáson sem született elsöprő győzelem a tagságot illetően. A legerősebb „igen” eredményt a dánok tudták felmutatni 1972-ben, bár félő volt, hogy a norvég elutasítás a dán szavazókra hatással lesz, mivel a skandináv szomszédok lépései a történelem során mindig is kölcsönösen fontosak voltak egymásnak. A norvég „nem” a dán EK-támogatókat mobilizálta és végül több dán szavazott igennel, mint ahogyan azt korábban felmérték. Dánia az integráció gazdasági előnyeit előtérbe helyezte a csatlakozáskor, de a szorosabb politikai együttműködéssel való fenntartásai a „dán kivételek”-ben és euroszkepticizmusában a mai

napig érzékelhetőek. 1994 tavaszán a referendumokat megelőző közvélemény-kutatások szolid finn igent, illetve svéd és norvég nemet jósoltak. Mint már említettem, a svéd támogatók a népszavazás előtti utolsó másfél hónapban kerültek többségbe. A svéd „igen” és a norvég „nem” között mindössze 4,4%-os volt a szavazati arány különbsége, ami véleményem szerint nagyon kis eltérés olyan népszavazások során, ahol a lakosság részvételi aránya 80% feletti. Norvégia a népszavazáskor erős gazdasági helyzetben volt. Meglátásom szerint a svédeknek és a finneknek gazdasági szempontból több okuk volt a csatlakozásra, mint Norvégiának, ezért döntöttek végül mellette. Svédországban 1993-ra igen erősen megnőtt a munkanélküliség és a költségvetési hiány, és Finnországban a gazdaság 1993-ban átélte történelmének legsúlyosabb recesszióját. Gazdasági szempontból a svédek és a finnek is előnyt láttak a

Unióba való belépésben, ezért szavazták meg végül azt. A svéd „igen” alacsony aránya a dánokéhoz hasonló euroszkepticizmusban érezteti magát. Mindezek mellett én még azt a szempontot is figyelembe venném, hogy az EU általában csoportosan vette fel a leendő tagokat és a csatlakozni kívánó tagjelölt országok legtöbbször azonos fejlettségi szinten álltak, ezért az észak-európai szomszédos államoknak érdemesebb volt együtt belépni, mint később a szegényebb 40 közép-kelet-európai országokkal. Bár Norvégiának – ha estlegesen a jövőben mégis csatlakozni kívánna – ugyan nincs olyan partnere, akivel hasonló fejlettségi szinten áll, ám bizonyára önálló tagjelöltként is felvennék. Milyen szempontok alapján nőtt a norvég ellenzők tábora arányaiban nagyobbra, mint a svédeké vagy a finneké? 5.1 A centrum-periféria ellentéte A norvég EK- és EU-referendumok szavazatainak legfontosabb vonása véleményem szerint

a földrajzi központ és a periférikus területek között feszülő ellentét volt. A fővárosban és vonzáskörzetében, illetve a városokban élők többnyire igennel szavaztak Norvégia tagságáról, a perifériára szorult vidéki területeken pedig nemmel. Ezen ellentét mögött bújik meg a legtöbb szempont, amely alapján a támogatókat és az ellenzőket csoportosítani lehet. A svéd és finn támogatók tábora is az urbanizált területekhez kötődik, a három-három legnagyobb városhoz. Svédországban ez a Stockholm-Malmö-Göteborg képzeletbeli háromszöget jelenti, Finnországban pedig a Helsinki-Turku-Tampere háromszöget.56 Ezek a háromszögek mind az országok déli, városias területeit ölelik fel. Mindhárom észak-európai országról elmondható, hogy a szavazatokat tekintve létezik egy olyan képzeltbeli észak-dél tengely, amely mentén az északon élők nemmel, a délen lakók pedig igennel szavaztak a referendumok során. Dániában ennek

a tengelynek pont a fordítottja igaz, vagyis az ország északi területein élők, mint például Jylland, támogatták leginkább a tagságot. Ez az ott élő erős dán parasztságnak köszönhető, akik igen jól jártak az EU agrárpolitikai támogatásaival.57 A legerősebb észak-dél kontraszt Norvégiában található, ahol csupán egyetlen urbanizált területen élők „igen” szavazatai állnak szemben a többi országrészben élők „nem” szavazatával. Egyértelmű igennel csak Oslo és az Oslo-fjord körüli megyék, Akeshus, Buskerud, Vestfold, Østfold lakói voksoltak, illetve a főváros utáni két legnagyobb város, Bergen és Trondheim. (Lásd térkép a 42 olalon) A „nem” szavazatok százaléka a megyékben és a kisebb helyi önkormányzatokban párhuzamosan 56 Tor Bjørklund Uo. (184 old) Tor Bjørklund Uo. (184 old) 57 41 nő az Oslo-fjordtól való távolsággal. Észak felé haladva a megyék és helyi önkormányzatok lélekszáma

csökken, a lakosság számával fordított arányban nő a „nem” szavazatok száma, tehát a legnagyobb EK- és EU-ellenállás a legperiférikusabb, legészakabban fekvő megyékben alakult ki. 3. ábra: Az 1994-es EU-csatlakozásról szóló népszavazások ”nem” szavazatainak megyénkénti eredményei Norvégiában, Svédországban és Finnországban (%)58 58 Az ábra adatainak forrása: Tor Bjørklund Uo. (178 old) 42 4. ábra: Az 1994-es norvég EU-csatlakozásról szóló népszavazás „nem” szavazatainak helyi önkormányzatokkénti megoszlása (%)59 A centrum-periféria ellentét azonban, mint fentebb említettem, nem csak földrajzi értelemben vett elkülönülést, hanem eltérő politikai, kulturális és gazdasági régiókat is 59 Az ábra adatainak forrása: Tor Bjørklund Uo. (173 old) 43 takar. A központban található a városi hatalmi elit, az országos politikai és adminisztrációs intézmények és a városi kultúra. Meg kell

jegyeznem azonban, hogy Norvégiában nincsenek európai szinten vett - vagy magyar szemmel nézve - igazi nagyvárosok. A főváros és vonzáskörzete fél millió főt tesz ki, Bergen és Trondheim lakossága csupán 200 ezer fő körül mozog. Ha európai szemszögből tekintenek magukra a norvégok, akkor még a fővárosiak is azt mondják magukról, hogy ők tulajdonképpen vidéken élnek, olyan nagy a földrajzi távolság és perifériára szorultság Európa kontinentális területeihez képest. A városban lakó norvégokban egyszerre él az a kettősség, hogy norvég nézőpontból ők urbánus területeken élnek, de európai mértékkel mérve vidékiek. Saját meglátásom szerint ez a paradoxon megfér a norvég néplélek mélyén és így a centrum-periféria ellentét a norvég városok és vidék között, a főváros és a többi országrész között, illetve Európa és Norvégia között is értelmezhető. Norvégiában a vidék kultúrája és a vidéken

élés hagyománya sokkal mélyebben gyökerezik, mint a kontinens azon országaiban, ahol sok valódi nagyváros található. A vidéken élés és a természettel való együttélés a norvégok számára sokkal természetesebb és sokkal elterjedtebb életforma, mint bárhol máshol Európában. Oslo hiába a legnagyobb város Norvégia dél-keleti „csücskében”, még sincs az a főváros központúság, mint ami Magyarországon Budapest és az ország többi része között található. Nagyon fontos hangsúlyoznom, hogy a Norvégiára oly jellemző végtelen provincializmus mellett sincs meg a „vidék” szónak az a pejoratív felhangja, amit Magyarországon sajnos sokszor tapasztaltam már. Az utóbbi pár évtizedben Európában általános vonás a városokba történő migráció és a vidék elnéptelenedése. Ez a hullám természetesen Norvégiában is megfigyelhető, csak lényegesen kisebb mértékben. Ehhez a helyi demokrácia és a gazdag parasztság

történelmi hagyománya is hozzájárult. A jóléti állam szociális intézkedéseinek köszönhetően társadalmi kiegyenlítődés ment végbe, melynek hatására a földrajzi lakóhelytől függetlenül a szociális és kulturális különbségek kisebbek lettek. A norvég EK- és EU-népszavazások során Oslóban és vonzáskörzetében érvényesültek legerősebben a kontinens hatásai, mely szemben állt egy fejlett, jól működő vidéki társadalommal.60 60 Aftenposten: Hvorfor ble det nei i Norge? 1994. 12 01 44 A központ-periféria kontrasztot erősíti az az adópolitikai intézkedés, miszerint a sarkköri területek legészakibb megyéi, Észak-Troms és Finnmark adókedvezményekben részesülnek a délebbi megyékben lakókkal szemben.61 Ez a kedvezmény a munkáltatói adó csökkentésére vonatkozik azzal a céllal, hogy ezen területek ne néptelenedjenek el. Az észak-norvég nemmel szavazók körében érvként élt, hogy ez az önkényes

kedvezménynyújtás az EU-ba való belépéssel esetleg megszűnne. Az EK- és EU-vita, mint már írtam, kezdetben külpolitikai kérdés volt, később azonban a belpolitika minden területére átterjedt. 1994-ben a szavazókat kilenc témakörben kérdezték meg arról, hogy szerintük Norvégia EU-hoz való csatlakozása jobbulást, semmilyen változást, illetve negatív változást hoz-e az adott területeken. 5. ábra: Norvégia estleges EU-csatlakozásának várt hatásai az 1994-es népszavazás során (%)62 Témakör Biztonságpolitika Pro Gazdaság Környezetvédelem Egyenlő elbánás Pro és kontra Foglalkoztatottság Szociális biztonság Halászat Nemzeti önállóság Kontra Mezőgazdaság Szavazat Javulás Semmilyen változás Rosszabbodás igen 77 20 2 nem 27 54 19 igen 70 27 3 nem 7 39 54 igen 59 37 4 nem 7 47 45 igen 17 77 6 nem 5 69 26 igen 61 33 6 nem 6 24 69 igen 28 63 8 nem 6 34 61 igen 37 46 17 nem

4 13 83 igen 13 69 18 nem 3 13 84 igen 15 40 44 nem 2 11 87 61 Noralv Veggeland: Europapolitikk, innenrikspolitikk og kommunene, Kommuneforlaget AS, Oslo, 2005 (65. old) 62 A táblázat adatainak forrása: Tor Bjørklund Uo.(188 old) 45 A táblázatban látható, hogy a kilenc érintett tárgykörből hat témáról vélekedtek úgy a norvégok, hogy az előnyös, illetve hátrányos változást is hozhat. Három kérdéskörben tudtak a szavazók abszolút igennel vagy nemmel dönteni. Az igennel szavazók több, mint háromnegyede gondolta úgy, hogy az EU-ba való belépés a biztonságpolitika terén kedvező változásokkal járhat. A nemmel szavazóknak több, mint a fele úgy vélte, hogy a csatlakozás nem jelent változást, ezért a biztonságpolitika kérdését a norvégok egyértelmű előnyként vették számba. Érdekes számomra, hogy habár 1972-hez képest a nemzetközi erőviszonyok átalakultak, a Kelet és Nyugat közti ellentét

feloldódott, a kommunizmus és a Szovjetunió összeomlott, 1994-ben a norvégok még mindig számoltak a katonai fenyegetettséggel. 1994-től máig szintén változtak a külpolitikai erőviszonyok és Norvégia ma talán még inkább veszélyben érzi magát, mint 13 évvel ezelőtt. Én úgy látom, hogy a fenyegetettség érzése annak köszönhető, hogy Norvégia határos az újra megerősödni látszó Oroszországgal és a világszerte fogyó kőolaj és a földgáz kincs miatt rendkívül értékes természeti erőforrások vannak az ország birtokában. 1972-ben a csatlakozást ellenzők táborában a biztonságpolitika tárgya abszolút ellenérvnek számított, mert Norvégia semlegességéből kilépve a blokkpolitikát erősítette volna. Véleményem szerint a kérdés már akkor irreleváns volt, mert Norvégia NATO-tagként már állást foglalt. Manapság a semlegességi hagyományokat őrző svéd szomszédjához hasonlóan Norvégia a békefenntartást és a

humanitárius segítségnyújtást helyezi előtérbe a külpolitikai konfliktusmegoldás során. Az USA-t és Nagy-Britanniát követve az elsők között küldött békefenntartókat és katonákat Afganisztánba és Irakba. Mindezek mellett a biztonságpolitika, mint csatlakozási érv azért is tárgytalan, mert a kollektív védelem a NATO-ban testesül meg azon uniós tagországok számára, akik egyben NATO-tagok is. A semleges EU-államok katonai politikája önálló Az EU – habár a Maastrichti Szerződés keretein belül döntöttek a közös kül- és biztonságpolitika létrehozásáról - elsősorban gazdasági és politikai tömörülés, nem katonai. Az európai biztonság- és védelempolitikán belül az EU válságkezelést és civil missziókat hajt végre.63 63 Horváth Zoltán Uo. (596 old) 46 5.2 Gazdasági okok A gazdaság témakörében a csatlakozást támogatók 70%-a szerint az EU-s tagság előnyt jelente az országnak, a nemmel szavazók 54%-a

azonban úgy látta, hogy hátrányt. Már korábban is felmerült dolgozatom során, hogy a gazdasági érv 1972-ben pro és kontra oldalon is sokkal mérvadóbb volt, mint 1994-ben. Az EU-népszavazás során akár tárgytalan is lehetett volna, mert ekkor Norvégia már hozzáfért az EU közös piacához. Az a két szakpolitika, a halászat és a mezőgazdaság, melyek az ellenzők legfőbb érvei voltak, ma is önálló norvég politikák, nem szerepelnek az EGT-ről szóló szerződésben, így a második referendum gazdasági szempontból a leginkább arról szólt, hogy ezt a két önálló politikát kiadják-e a kezükből a norvégok vagy sem. A tagság várt következményeiről szóló kérdéskörben is külön rákérdeztek a primer szektor ezen két ágára. Az 1990-es évek első felében Norvégia, főként az olajnak köszönhetően, jó gazdasági helyzetben volt. Ezzel szemben Svédország és Finnország gazdasága gyengült A három észak-európai ország

közül Norvégia exportált a legtöbbet az EU országaiba. A norvég kivitel 70%-a, míg Svédország exportjának csupán 55%-a, Finnországnak 50%-a került az EU-ba. A svéd és finn gazdasági stagnálás miatt azonban az igennel szavazó svédek 86%-a úgy gondolta, hogy az EU-hoz való csatlakozás erősíti a nemzeti gazdaságot, a finn EU-támogatóknak pedig 92%-a.64 Az igennel szavazó norvégoknak ellenben már csak 61%-a vélte gazdasági szempontból előnyösnek az ország EU-ba való belépést, sőt, az ellenzők táborából ugyanennyien találták gazdaságilag hátrányosnak a tagságot. 6. ábra: A norvég, svéd és finn szavazók véleménye országaik EU-csatlakozásának várt gazdasági hatásairól az 1994-es EU népszavazás során (%) Pozitív Norvégia Svédország Finnország Szavazat hatás Semleges hatás Negatív hatás igen 61 36 3 nem 9 30 61 igen 86 11 3 nem 24 35 41 igen 92 7 1 nem 32 31 37 64 A táblázat adatainak

forrása: Tor Bjørklund Uo. (193 old) 47 A norvég csatlakozásra gazdasági szempontból tehát a városok és az iparilag legfejlettebb területek szavaztak igennel: a másodlagos és harmadlagos szektorból élők, vagyis az iparban, a kereskedelemben és a szolgáltatásban dolgozók. Norvégiában a tercier szektor legjelentősebb része a fővárosban és a legnagyobb városokban működik. A gazdasági élet vezetői úgy gondolták, hogy ha a norvég vállalatoknak könnyebb a piacra jutási lehetősége, akkor az az egész ország gazdasági életére hatni fog. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy bár mindhárom északi ország az EU-népszavazások során már tagja volt az EGT-nek, azaz az EU belső piacának, a megkérdezett „igen” és „nem” szavazók közül leginkább a norvégok látták úgy (36% a támogatók közül, 30% az ellenzők közül), hogy a csatlakozásnak semmilyen gazdasági hatása nem lesz, hiszen az ország gazdasági értelemben tagja

az EU-nak, így a belépés kérdése gazdasági szempontból - tehát ha az agrár és halászati szektort nem számítjuk - irreleváns. A tagság vélt hatásairól készített felmérésben további témakörként szerepelt a környezetvédelem és a foglalkoztatottság. Ez a két kérdéskör mindkét táborban érv volt az EU-vita során, a szavazók úgy vélték, hogy pozitív és negatív következményei is lettek volna a csatlakozásnak. A szociális biztonság és a szociálpolitika terén a támogatók nagy része szerint az esetleges tagságnak nem lenne hatása, az ellenzők szerint pedig inkább előnytelen következményekkel járna. Mind a szociálpolitika, mind a foglalkoztatáspolitika terén az EU tevékenysége kiegészíti az egyes tagállamok saját politikáit. Az egyenlő elbánás terén az igennel és a nemmel szavazók egyaránt úgy vélekedtek, hogy nem lesz semmilyen változás, hiszen ezen elv érvényesüléséért Norvégia és az EU is sokat tesz. A

környezetvédelem kérdésére visszatérve, a norvég bálnavadászat igen erősen vitatott környezet- és természetvédelmi kérdés. A probléma sokkal inkább környezetvédelmileg jelentős, mint halászat-politikai szempontból. Norvégia a legjelentősebb bálnavadász állam Japán, Oroszország és Izland mellett. Sokszor és sokaktól hallottam már, hogy a bálnavadászat mellett szóló érv is hozzájárult Norvégia EU-tól való távolmaradásában. Az ország nem csatlakozott a Nemzetközi Bálnavadászati Tanács azon moratóriumához, mely tiltja minden bálnafajta kereskedelmi célú vadászatát, így a norvégok a mai napig vadásznak csukabálnára. Ugyan az Unióban nincs olyan közös álláspont, mely kötelező érvényű lenne a bálnavadászatot illetően, a moratóriumot 48 mégis a legtöbb EU-tagállam aláírta és támogatja.65 A bálnavédelmi moratórium aláírása afféle íratlan szabály az új tagországok számára.66 Ennek

tudatában úgy gondolom, hogy az EU elég nagy nyomást gyakorolna a norvég bálnavadászatra ahhoz, hogy az a mostani formájában semmiképp sem maradhatna fent. Bár Norvégiában a bálnavadászat (és a fókavadászat is) szigorú előírások mellett folyik, kvótákat meghatározva az állomány fenntartása érdekében, a bálnavadászat mégis sokat támadott kérdés.67 Saját meglátásom szerint a probléma nagyon összetett Egyfelől ahhoz képest, hogy ma Norvégiában mindössze pár család él a bálnavadászatból és a teljes halászati bevételnek mindössze 0,2%-a származik belőle (és az állam jelentősen támogatja őket)68, a norvégok sokkal nagyobb arányban hivatkoznak a történelmikulturális hagyományokra és a bálnavadászatból élők megélhetési forrására, mint ahány embert ez ténylegesen érint. Másfelől az a pár család, aki több ezer év óta hagyományosan a bálnavadászatból él, joggal kérdezheti, hogy különféle nemzetközi

egyezmények és olyan országok, amelyeknek még tengerpartja sincs, milyen alapon szól bele az ő helyi hagyományaiba. Észrevételem szerint ebben a kérdéskörben felbukkan a helyi elszigeteltség és a távoli döntéshozás problémája is, mely Norvégia EU-tól való távolmaradásában kulturális szempontból kiemelkedő szerepet játszott. Nagyon érdekesnek találtam, hogy amikor a norvég EU támogatók legnagyobb szervezetének, a „Ja til EU”-nak a honlapján rákerestem a „bálnavadászat” kulcsszóra, a keresőprogram semmilyen találatot nem adott ki. Úgy látszik, hogy a bálnavadászat kínos kérdése még az EU-támogatók táborában is megmarad „ellenérvként” vagy esetleg nem is számít érvnek, pontosan azért, mert nem érint olyan sok embert, hogy az az ország EU-csatlakozásában számottevő lehetne. Összességében tehát ha az EU nyomást is gyakorolna Norvégiára, mint leendő tagállamra a bálnavadászatot illetően, akkor sem

hinném, hogy a távolmaradásnak ez valóban jelentős oka lett volna. A norvég EU-csatlakozás további várt hatásai között a mezőgazdaság tárgykörében az ellenzők abszolút többséggel (87%-kal) úgy vélték, hogy a tagság hátrányosan érinti az országot, sőt még a támogatók is egyetértettek velük abban, hogy ebben a témában nem sok előny származna a belépésből. Ami a halászatot illeti, a felmérés szerint pro és 65 HVG: Cetre készek – Vita a bálnavadászatról, 2006. június 29 HVG: Védőháló, 2006. június 28 67 http://www.regjeringenno/nb/dep/fkd/tema/Hval og selhtml?id=1280 (20071105-i állapot) 68 http://www.greenpeaceorg/norway/campaigns/hav/hvalfangst (20071105-i állapot) 66 49 kontra érvek egyaránt szerepeltek, én azonban a halászatot tartom a távolmaradás legfontosabb érvnek. Úgy látom, hogy sem a halászat, sem a mezőgazdaság kérdését nem lehet pusztán gazdasági kérdésként értelmezni, hanem a halászok és

gazdálkodók történelmi, kulturális és érzelmi szempontjait is sorba kell venni. Amikor azt kutatom, hogy a halászok és a mezőgazdaságból élők miért szavaztak nemmel, szeretném kiemelni, hogy Norvégia földrajzi adottságok szempontjából nagyon szélsőséges. Az egyes területek földrajzi és az erre épülő gazdasági adottságai igen eltérőek. Egy-egy földrajzi területen – különösen igaz ez a periférikus területekre általában csupán egy-egy olyan természeti tulajdonság adott, amely az ott lakók bevételi forrásául szolgál, vagyis legtöbbször csak egyetlen megélhetési forma található. A szolgáltatás és a kereskedelem a városokba és a kikötőkbe tömörül, az olajipar fővárosa a dél-norvég Stavanger, a mezőgazdasági tevékenység a dél-norvég tág, lankás völgyekben található, az erdőgazdálkodás pedig az északi sarkkörtől délre. A 26 ezer km hosszú tengerpart menti sávban halászat folyik, a legészakibb

vidékeken pedig ez az egyetlen megélhetési forrás. Emellett a norvégok minden természeti kincsüket és erőforrásukat szeretnék saját kézben tartani, legyen szó a kőolaj- és földgázkészletekről, a vízerőművek használatáról vagy a halállományról. Az egyes földrajzi-gazdasági régiók kihasználják komparatív előnyüket. Számomra nagyon érdekes példa erre, hogy a csatlakozást alapvetően elutasító Sogn og Fjordane és Møre og Romsdal nyugat-norvég periférikus megyékben volt két olyan helyi önkormányzat, Årdal és Sunndal, ahol mégis az igen szavazatok kerültek többségbe. (Lásd térkép.) Ebben a két helyi önkormányzatban az egyoldalú gazdaság az alumíniumiparra épít. Az itt élők egyetlen munkalehetősége és így megélhetése az alumíniumgyártástól függ. A tagsággal az ország az alumínium-kivitelt hozhatta volna még előnyösebb helyzetbe, ezért az ott élők támogatták azt. Az EK több norvég vegyipari cikk

ellen is antidömping korlátozásokat vezetett be az 1980-as években, többek között az alumínium ellen is 1984-ben. Az EGT-tagság előnye, hogy az EU többé nem élhet ilyen korlátozásokkal, a helyi lakosság viszont út gondolta, hogy az ő szempontjukból a teljes tagság a legelőnyösebb.69 Mint már fentebb is említettem, az EU-s népszavazáskor sokan még nem látták át az EGT-tagsággal járó jogokat és kötelezettségeket. 69 Dag Seierstad: Ut av EØS! Ny Tid, 2003. április 25-i megjelenés http://wwwnytidno/?sk=7&id=912 (2007.1202-i állapot) 50 A már említett centrum-periféria ellentét gazdasági szempontból is fennáll. A központban uralkodó tercier szektor „igen” szavazói a periférikus területeken fennálló primer szektor „nem” szavazóival állnak szemben. Az elsődleges szektorban dolgozó csoportok, úgy mint a halászok és a gazdálkodók, egyéni gazdasági érdekei adták az ellenzők legfőbb bázisát. Mint azt a

gazdasági bevezetőben is említettem, manapság már nem a halászat Norvégia legfőbb és legjövedelmezőbb gazdasági ágazata, háttérbe szorult az olajipar mögött, mégis számottevő az ország egészét nézve. Azoknak, akiknek viszont a halászat az egyetlen bevételi forrásuk, egyéni gazdasági érdekeik szerint próbálják védeni azt. 1977-től kezdve létrejöttek a tengerparti országok kizárólagos gazdasági zónái, mely a szárazföld partvonalától a nyílt tengerig terjed egy 200 tengeri mérföldes sávban.70 Norvégia esetében ez a tengeri terület hatszor-hétszer nagyobb, mint a szárazföld. Norvégiában a tengeri felségterület nem csak az élő természeti erőforrások kiaknázására ad egyedi jogot, vagyis a halászatra, hanem a talapzatban lévő ásványi anyagok kitermelésére, azaz a kőolajra és földgázra is. 71 A gazdasági zóna létrehozása Norvégiában tehát nem csak halászati szempontból volt fontos, hanem a kőolaj- és

földgáztermelés biztosítása miatt is. Az 1970-es évek elején feltárt kőolaj- és földgázmezők majdnem ugyanolyan messze fekszenek a brit és dán partoktól, mint a norvégtól, így igen fontos volt ezen tengeri határok tisztázása. Ezzel egy időben az EK-tagországok külügyminiszterei arról döntöttek, hogy létrehoznak egy európai gazdasági zónát, amely a tagországok 200 tengeri mérföldes zónáján alapul.72 Ma az EU a tagországok kizárólagos halászati jogát csupán a partmenti vizeik felett ismeri el; ez egy 12 tengeri mérföldes sávot jelent. A 12 tengeri mérföldtől a 200-ig terjedő terület közös EU-s felségvíz. Ezen a területen a Tanács dönt a kifogható halmennyiség kvótájáról, nem a nemzetállamok. Az EU a kvótarendszer használatával a vészesen csökkenő halállományt próbálja fenntartani, az EU-s vizek mégis túlhalászottak, túl sok a halász és a halászhajó, akiknek nem jut munkalehetőség. A tagországoknak

halászati kapacitásaikat 40%-kal kellene csökkenteniük ahhoz, hogy biztosítani lehessen a tengeri élővilág fenntarthatóságát. A norvég EU-ellenzők többek között azért is szavaztak nemmel a 70 A 200 tengeri mérföld körülbelül 370 km-t jelent. Noralv Veggeland Uo. (181 old) 72 Noralv Veggeland Uo. (176 old) 71 51 csatlakozásra, mert ha az ország belépett volna az Unióba, akkor idegen uniós halászok is halászati lehetőségekhez jutottak volna a norvég vizeken. Az EGT-szerződés szerint a halászat önálló norvég szakpolitika, a kifogható halmennyiség kvótájáról a norvég állam dönt, csakúgy, mint a harmadik országokkal kötött megállapodásokról és a kvótamegosztásról. Csakhogy a halászat kérdését árnyalta, hogy Norvégia a világ legnagyobb nettó halászati exportőreként a legtöbb halászati terméket az EU-ban értékesíti. 7. ábra: Norvégia hal és halászati termékeinek exportja az Európai Unióban és az

Európai Unión kívüli országokba (milliárd norvég korona)73 Az EU a világ legnagyobb tengeri étel importőre, saját halászati termeléséből keresletének csupán a felét tudja ellátni. Norvégia és az EU a kínálat és a kereslet terén kölcsönösen ki kell, hogy egészítsék egymást, így megállapodtak arról, hogy Norvégia mindenképpen felvevőpiacra talál az EU-ban, sőt bizonyos halászati termékekre vámmentességet élvez, másoknál meg csökkentett vámot kell fizetnie; cserébe viszont saját halászati kvótáitból el kell adnia bizonyos mennyiséget az EU-nak.74 Elmondható tehát, hogy az 1994-es norvég népszavazáskor már egy határozott közösségi politikával állt szemben Norvégia, míg 1972-ben csupán elképzelések éltek. 73 A táblázat adatainak forrása: http://www.ssbno/emner/10/05/fiskeri havbruk/ (20071201-i állapot) Dag Seierstad: Fiskeripolitisk handlefrihet under EØS

http://www.neitileuno/kunnskapsbank/publikasjoner/faktaark/4 2002 fiskeripolitisk handlefrihet under eoes pdf (2007.1130-i állpot) 74 52 A második referendum során sokkal „könnyebb” volt nemet mondani arra, hogy Norvégia is az uniós közös halászat részesévé váljon, mint 1972-ben, mikor még nem volt kiforrott politika. Az EU halászati politikája a jövőben az új nyersanyaglelőhelyek megszerzésére fog irányulni, pontosan azért, hogy saját vizeit ne terhelje túl. Így Norvégia, mint jelentős tengeri erőforrásokkal rendelkező ország kiváló kártyákkal rendelkezik. 8. ábra: A norvég halászati szektor foglalkoztatottjainak aránya az összes norvég foglalkoztatott arányában (%)75 Az északi sarkkörtől északra a partmenti vidékeken a lakosság ellenezte Norvégia EUba való belépését. A helyi társadalom egységesen lépett fel, ugyanis amellett, hogy a norvég halászok a halászati jogokat a saját kezükben akarják tartani, saját

vizeiken ők szeretnének halászni a saját kvótáik szerint, a halászok családjai, a feldolgozó üzemekben dolgozók és a szállítók is tulajdonképpen a halászatból élnek. A kérdés 75 A táblázat adatainak forrása: http://www.ssbno/emner/10/05/fiskeri havbruk/ (20071201-i állapot) 53 komplexitását az adja, hogy ahhoz, hogy a norvég halászok a termékeiknek felvevőpiacot találjanak az EU-ban és kedvezőbb exportfeltételek mellett tudják azokat eladni, bizonyos kvótamennyiséget ki kell engedniük a kezükből az EU részére. De mivel a norvég halászati kvóták meghatározása mégis norvég kézben maradt, a norvég vizek halállományának megőrzése továbbra is érvényesül - szemben a túlhalászott EU-s tengerekkel -, és az elsődleges halászati jogot továbbra is a norvég állampolgárok élvezik. Mint már említettem, a halászok mellett a mezőgazdaságból élők ellenezték a leginkább a csatlakozást. Az 1960-as években is, amikor

a tagság ötlete először felmerült, az elsődleges érvek a csatlakozás ellen a halászat mellett, a hazai mezőgazdasági termelés védelmében is születtek. A nemzeti agrártermékek védelme és a fogyasztók hazai termékek vásárlására való ösztönzése már az 1930-as években elindult, amikor Norvégia az őt körbevevő nemzetközi konfliktusok közepette igyekezett önellátóvá válni. A norvég, főleg élelmiszeripari termékek vásárlására irányuló kampány az 1960as években is erős volt A mozgalom a munkanélküliség ellen is irányult (és irányul a mai napig), ugyanis bár drágább az élelmiszert Norvégiában megtermelni a rossz természeti viszonyok és a drága munkaerő miatt, mégis munkahelyteremtő szerepe van. A csatlakozást ellenzők már 1972-ben úgy érveltek, hogy ha a határok megnyílnának az EK országokkal szemben, akkor az elsődleges termelési szektor és a hazai ipar nem tudná felvenni a versenyt az olcsóbb közösségi

termékekkel. A két népszavazás közötti időszakban a norvég gazdaság is szerkezetváltozáson ment át, csakúgy, mint Európa más nemzetgazdaságai, így a mezőgazdaságból élők száma negyedével csökkent. A jóléti állam intézkedései által a gazdasági kiegyenlítődés a vidékre hatott a legjobban. A mezőgazdaság Norvégiában nagyon drága, a norvég parasztokat a „világ legtámogatottabbjaiként” tartják számon, annyira magas állami támogatásban részesülnek.76 A hatalmas állami támogatásokkal és kompenzációkkal az államnak nem titkolt célja a munkahelyteremtés, ezáltal az országon belüli gazdasági migráció csökkentése, illetve az önellátásra törekvés, hogy az ország minél kevesebb importra szoruljon. Norvégiában jártamkor nagyon érdekes tapasztalat volt, hogy az élelmiszerboltokban mennyire nincsen választék, pont azért, mert a legnagyobb 76 Tor Bjørklund Uo, (198. old) 54 arányban norvég termékek vannak

a polcokon, a hazai termékeknek azonban kicsi a skálája. Az EU mezőgazdaági politikája inkább törekszik a hatékonyságra, szemben a norvég agrárpolitikával, amely a legnagyobb súlyt a rossz termelési viszonyok miatt jelentkező hátrányok kiegyenlítődésre helyezi. Norvégiában állami támogatásokból az északi sarkkörön túl melegházakban termesztik a zöldségféléket. Látható, hogy a norvég agrárpolitika nem a hatékony termelést, hanem a területi és szociális kiegyenlítődést helyezi előtérbe. A norvég gazdálkodók egy esetleges EU-csatlakozással ezen kiharcolt javaikat érezték veszélyeztetve, sőt, akár azt is, hogy a leginkább norvég kézben lévő földtulajdon külföldiek kezébe kerül. A referendumok során a nemmel szavazó norvégok, az önálló halászat mellett, egyben a norvég agrárprotekcionizmus mellett is letették a voksukat. Ha Norvégia teljes jogú tagként belépne az EU-ba, akkor ma valószínűleg ő lenne a

legnagyobb nettó befizető. Ezzel szemben Norvégia csak kevéssé tudná élvezni az EU közös agrárpolitikáját, miután az országnak csupán 2,5%-a termőföld és a mezőgazdaság összességében igen kis szerepet játszik az ország gazdaságában. Emellett a norvég termelői árak jóval magasabbak, mint az EU átlagárai és a norvég parasztok fizetése is jóval meghaladja az átlag EU gazdálkodókét. Ez már az 1994-es referendum során is érvényes volt, de a keleti bővítés óta már többszörösen is igaz. A norvég parasztok valószínűleg nem sok támogatásra lennének jogosultak. Meglehet ugyan, hogy a termelők nem csak a közös agrárpolitikából, hanem a regionális politikából is kaphatnának támogatást. A strukturális alapok felhasználásának részterületei között definiálták a ritkán lakott területeket: 8 fő/km², és Norvégia jelentős hányada ilyen terület, de az EU ezen régiók felzárkóztatását csupán Svédország és

Finnország 1995-ös csatlakozása után tűzte ki célul, nem kis részben ezen országok közbenjárásának hatására. A Norvég Agrárkutató Intézet felmérései alapján a norvég gazdálkodók sokkal jobban bíznak a saját állami támogatásaikban, mint az EU közös agrárpolitikájában.77 A harmadik csoport a halászok és gazdálkodók mellett, akik megélhetésük miatt szavaztak nemmel, a közalkalmazottak csoportja volt. A jóléti állam hatalmas közszférát és közszolgáltatást épített fel maga köré. A klasszikus bürokrácia a 77 Norsk institutt for landbruksøkonomisk forskning (NILF) http://www.neitileuno/kunnskapsbank/landbruk og fiskeri/eus landbrukspolitikk (20071130-i állapot) 55 közigazgatás mellett kiegészült a jóléti állam bürokráciájával, melybe a szociális és egészségügyi ellátás, az oktatás és a kutatás is beletartozik. Így a közalkalmazottak hétszer-nyolcszor többen voltak, mint a halászok és gazdálkodók

összesen, így számuk sokat nyomott az ellenzők táborában. Az Unió tagállamai nagyobb és költséghatékonyabb közigazgatási egységek működtetésére törekszenek, mint Norvégia. A nemmel voksoló norvégok úgy vélték, hogy a közszférában a norvég jóléti állam bürokráciája csorbulhat az EU-harmonizáció miatt, csakúgy, mint a primer szektor védett gazdasági területei. Itt kell megjegyeznem azt a népszavazás-elméleti tényt, hogy az átlag szavazó a legtöbb esetben nem szakember a referendum tárgyát illetően. Így a népszavazás akár közvéleménykutatásba is „átcsaphat” tényleges hozzáértés híján Meglátásom szerint ez történt Norvégiában is, mivel az Unióban nem található szabályozás arról, hogy az egyes nemzetállamok milyen létszámban és hogyan működtethetik közszférájukat. A norvégnál jóval nagyobb költséghatékonyságra törekvő EU-s bürokrácia úgy terjedt el a norvég köztudatban, hogy az

hátrányos hatással lesz a norvég helyi bürokráciára. Úgy vélem, hogy a már sokat emlegetett helyi demokrácia jelentősége ebben a kérdésben is megnyilvánult, hiszen a 434 helyi önkormányzat döntéshozatala sokaknak ad munkalehetőséget, még olyan periférikus területeken is, ahol ezek a munkavállalók esetleg nem jutnának más munkalehetőséghez. A norvégok számára elképzelhetetlen lenne, hogy az olcsóbb bürokrácia kedvéért nagyobb közigazgatási egységeket hozzanak létre, melyek költséghatékonyabban, de a helyi lakosoktól távolabb működnek. Már korábban említettem, hogy jelentős különbség volt az 1972-es népszavazáshoz képest az 1994-esben, hogy sokkal több nő szavazott nemmel, mint ahány férfi. Ez talán annak is betudható, hogy a közszféra sokkal több nőt alkalmaz, mint a magánszféra. Emellett a nők jobban függenek a jóléti állam ellátási rendszerétől (szülési szabadság, óvoda, iskola stb.), mint a férfiak

Így a nőknek a jóléti állam rendszere kétszeresen fontos. 56 9. ábra: A magánszféra, a közszféra, illetve a gazdálkodók és halászok csoportjának „nem” szavazatanak aránya a norvég 1972-es EK- és 1994-es EU-csatlakozásról szóló népszavazás során (%) Magánszféra Közszféra Gazdálkodók és halászok 1972 46 45 93 1994 43 53 94 A fenti táblázat megmutatja, hogy az aktív foglalkoztatottak milyen százalékos arányban szavaztak nemmel a két népszavazás során.78 Jól látható, hogy a mezőgazdaságból élők és a halászok milyen magas arányban utasították el az ország csatlakozását. A magánszféra nemmel voksolói mindkét alkalommal alulmaradtak, míg a közszféra alkalmazottjainak „nem” szavazata az első referendumhoz képest megnőtt. Ez valószínűleg a jóléti állam megnövekedett bürokráciájának tudható be. 78 A táblázat adatainak forrása: Tor Bjørklund Uo. (197 old) 57 5.3 Kulturális-politikai

okok Norvégia EU-tól való távolmaradásának nem csak gazdasági, hanem kulturális és érzelmi okai is vannak. A történelmi bevezetőből már kiderült, hogy Norvégia igen fiatal állam, mindössze száz éve élvez teljes függetlenséget. Az ország történelme során, a Kalmari Uniótól kezdve, négyszáz éven át a dán korona fennhatóság alá tartozott, majd Svédországgal „lépett” 90 éven át tartó unióba, de Norvégia sosem volt a svéd félnek egyenjogú partnere. A II világháborús német lerohanás miatt ma három olyan évszámot tartanak számon, amely Norvégia felszabadulását jelképezi: 1814, 1905 és 1945. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az „unió” szó rosszul cseng a norvégok fülében A csatlakozás várt hatásait kutató felmérésben a nemzeti függetlenség kérdése abszolút ellenérvnek számított. Az EU-ellenesek 84%-a szerint a nemzeti önállóságot csakis hátrányosan érintheti a csatlakozás, de még az EU-pártiak

szerint sem lesz ebben a kérdéskörben pozitív hatása a tagságnak. Dánia és Svédország soha nem került más államok fennhatósága alá úgy, mint Norvégia. A dánokat és a svédeket nem érintette olyan mélyen a nemzeti önállóság kérdése az EK-hoz illetve EU-hoz való csatlakozás során, mint a norvégokat. Nagyon érdekes számomra Finnország esete, aki előbb Svédország, majd a cári Oroszországhoz tartozott, később pedig a Szovjetunió gazdasági-politikai befolyása alá került. Finnországban a nemzeti önállóság kérdése pont fordítva csapódott le, mint Norvégiában. A finnek az EU-csatlakozással nem érezték, hogy a nemzeti függetlenségük csökken, sőt ellenkezőleg: a nemzeti identitásuk európaisága erősödött meg. A finnek, mivel nyelvileg és kulturálisan nem indoeurópaiak, hanem a finn-ugor népekhez tartoznak és Európa északkeleti perifériáján helyezkednek el, európai tudatának megerősítését az EU-hoz való

csatlakozás nagyban segítette. Norvégiában a nacionalizmus és a demokrácia szorosan összefonódik.79 A 19 századi, Dánia ellen vívott függetlenségi harc összefüggött a parlamentarizmus megszületésével és a demokrácia országos szinten történő megerősödésével. Ezzel együtt azonban párhuzamosan élt és él a mai napig a helyi demokráciák és önkormányzás hagyománya. Fontos kiemelni, hogy ez egy folyamat, amely a norvég történelmet több, mint ezer éven át jellemezte az elszigetelt helyi közösségek első népgyűléseitől kezdve a mai 79 Bernt Aardal: Ideologi på tvers? – szerk.: AT Jenssen og Henry Valen: Brussel midt imot: folkeavstemningen om EU, Ad Notam Gyldendal, Oslo, 1995, (90 old.) 58 önirányítási jogig, azaz hogy a norvég állam saját maga dönt és a maga kezében tartja az ellenőrzés jogát például mezőgazdasági árairól illetve a kifogható halmennyiség kvótájáról. Úgy látom, hogy a függetlenség és

nemzeti önállóság témája sokkal inkább érzelmi kérdés a norvégok részéről, mintsem politikai. Ezen ellenérvek ma is fennállnak a ellenzők táborában. Mindkét norvég EU-vita fontos pontja volt az integráció fokozata, szorossága. 1972-ben még igen képlékeny volt az EK jövője, nehéz volt előre megjósolni, hogy az államok közötti együttműködésből lesz-e később igazi föderális államszövetség, mennyire lesz erős az EK szupranacionalitása, illetve mennyire lesz korlátolt a nemzetek feletti hatalom. 1994-ben már a közös valuta bevezetését tervezték, vagyis az EU egy újabb integrációs forma előtt állt, amelynek működése akkor még a jövő zenéje volt. Az EK- és EU-népszavazások központ-periféria ellentéte a függetlenség és a demokrácia tárgykörében is megtalálható. A periférikus területek „nem” szavazatához hozzájárult az is, hogy az ezeken a területeken élők tartottak a helyi demokrácia és

önkormányzás erejének csökkenésétől. Az 1972-es referendum során a norvég állampolgárok szemében hátrány volt, hogy az ő életüket befolyásoló kérdésekben több ezer kilométerre délre döntenek. Habár az EU elvei közé tartozik a szubszidiaritás, azaz hogy a döntések a lehető legalacsonyabb szinten, a polgárokhoz a lehető legközelebb szülessenek, ennek lehetősége az észak-norvég megyékben mégis megkérdőjeleződik a hatalmas földrajzi távolság következtében. Norvégia óriási észak-déli kiterjedése miatt az északi megyék Oslótól is két-három ezer kilométeres távolságra vannak. Az ott élőknek már a főváros döntéshozatala is túlságosan távolinak tűnik a helyi önkormányzati demokráciához képest, számukra teljesen elképzelhetetlen, hogy Brüsszelben szülessenek olyan döntések, melyek őket is érintik. Ez egyfajta felelősségérzés a demokráciáért, melyet egy távoli, nemzetek feletti hatalom alámoshat.

Érdekes, hogy a távoli, brüsszeli döntéshozatallal szembeni ellenérzés az 1994-es népszavazás során ugyanúgy fennállt, mint a korábbinál, holott az EGT-tagság révén ekkor már Norvégiának az Uniós joganyag 80%-át alkalmaznia kellett.80 Úgy vélem, hogy a „nem” szavazatokban a norvég lakosság kifejezte ezen ténnyel szembeni nemtetszését, hiszen annak idején, amikor az EGT-szerződés aláírásáról döntöttek, nem kérdezték meg az állampolgárok véleményét a tagságról. 80 Horváth Zoltán Uo. (49 old) 59 Norvégiában, ahol ennyire aktív a társadalmi kommunikáció, a demokráciában való részvétel és a politikai aktivitás, az ellenzők, különösen a legészakibb vidékeken, úgy érezték a népszavazások során (és érzik ma is), hogy az EU-tagsággal túlságosan nagy lenne a távolság az irányítók és az irányítottak között.81 Úgy is mondhatnánk, hogy a norvég demokrácia inkább „népviseleti”, mint

képviseleti demokrácia. Norvégia az európai korrupciós index listán az ötödik helyen szerepelt 2007-ben, tehát az ötödik legkevésbé korrupt a vizsgált 38 európai állam közül.82 Ez a helyezés 13 évvel ezelőtt sem alakult nagyon másképp. Habár a Norvégia előtt végzett államok között 2007-ben uniós országok is szerepeltek, a norvég állampolgárokban felmerült a kétely, hogy a csatlakozással a lakosoknak a helyi demokráciák átláthatósága helyett a távoli, brüsszeli bürokráciával és az esetleges ellenőrizhetetlen korrupcióval kell szembesülniük, így a lakosság politikai aktivitása visszaeshet.83 Norvégia földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően mind gazdasági-kereskedelmi, mind biztonságpolitikai szempontból az atlanti kötődést részesítette előnyben, azaz Nagy-Britannia és az USA felé orientálódott. Ezzel együtt az északi szomszédokhoz való kötődés is sokkal erősebb a norvégokban, mint az

európai-kontinentális. A norvég EU-csatlakozást ellenzők szavazataira mind gazdasági, mind kulturális szempontból jellemző a centrum-periféria ellentéte. Ahhoz, hogy a periférikus területek EU-ellenessége ilyen erősen meg tudott nyilvánulni Norvégiában, hozzájárult az is, hogy az észak-norvég területek sűrűbben lakottak, mint a szomszédos észak-svéd vagy észak-finn területek, holott az észak-dél és központ-periféria ellentéte ott is jelen volt a népszavazások során. A több lakos miatt ezen területek politikai súlya is nagyobb, és ez mind a hat országos norvég népszavazás során megnyilvánult. Az 1994-es népszavazás tulajdonképpen az 1972-es megismétlése volt. 1994-ben a helyi önkormányzatok 95%-a ugyanazzal az eredménnyel zárta a népszavazást, mint 1972-ben, pedig a szavazóknak körülbelül a fele még nem voksolhatott az első referendum során. 81 Peter Normann Waage: Jeg, vi og de andre: om nasjoner og nasjonalisme i

Europa, Cappelen, Oslo, 1996 (123. old) 82 Alexa Noémi: Korrupció érzékelési index – CPI http://transparency.hu/drupal/files/active/0/268,5,Európa (20071003-i állapot) 83 Csak az összehasonlítás végett: 1. helyen Dánia és Finnország végzett holtversenyben, 2 Svédország, 3 Izland, 4. Hollandia és Svájc szintén holtversenyben 60 6. Jobban járt-e Norvégia a „féltagsággal”, mint a teljessel? Összegzés és konklúziók Ahhoz, hogy megértsük Norvégia hozzáállását Európához és a legfontosabb európai gazdasági-politikai tömörüléshez, az Európai Unióhoz, ismernünk kell az ország speciális földrajzi, gazdasági, történelmi és kultúrtörténeti vonásait. Fontos észrevenni, hogy mások voltak az 1972-es Európai Közösségekhez és az 1994-es Európai Unióhoz való csatlakozásról szóló referendumok külpolitikai és gazdasági körülményei, emellett pedig az integráció mélysége is. Mégis, azon érvek, melyek az első

népszavazás során a legdöntőbbek voltak, azok a másodikon is főszerepet játszottak, emellett azok a földrajzi területek, ahol a lakosság elsőre nemmel voksolt, ott másodszorra is elutasították Norvégia belépését az Unióba. Földrajzilag Norvégia Európa peremvidékén helyezkedik el, ez a periférikusság sok szempontból befolyásolta az európai integrációkkal való viszonyát. A II világháborút követően az ország a két nagyhatalmi blokk között helyezkedett el. Bár Norvégia biztonságpolitikájában alapító tagként a NATO mellett kötelezte el magát, gazdaságilag a semlegességi politikát követte. Az EK-nál alacsonyabb integrációs szinten működő EFTA-szerződést az elsők között írta alá, így csatlakozott ahhoz a csoportosuláshoz, amely az EK-át hivatott gazdaságilag egyensúlyozni. Akkori legfontosabb gazdasági partnerei: az Egyesült Királyság, Dánia és Svédország is csatlakoztak az EFTA-hoz. Jóllehet ezek az országok

ma már mind az Unió tagjai, ám azon belül a lassúbb integráció hívei, egyikük sem részese a közös valutát felölelő euróövezetnek. Külpolitikailag Norvégiának mindig is alapvető fontosságúak voltak a kereskedelmi partnerek lépései, ezért is jelentkezett tagságért az ország az Egyesült Királysággal és Dániával egyetemben. Az 1972-es referendum elutasításában mégis szerepet játszott az a tényező, hogy az ellenzők szerint az EK-tagsággal Norvégia még szorosabban kötötte volna magát a Nyugati blokkhoz. A nemmel szavazók egyetértettek abban, hogy a belépés az elsődleges gazdasági szektor szempontjából csakis hátrányos lehet, ugyanis a halászat és a mezőgazdaság terén nem tudták volna felvenni a versenyt az olcsóbban termelő közösségi tagállamokkal, illetve a nemzeti irányítást és ellenőrzést nem szerették volna kiadni a kezükből. 1994-ben szintén ezek voltak a legfőbb gazdasági érvek a csatlakozás

elutasításakor. 61 1972-ben is a norvég történelem egyedi vonásai késztették a nemmel szavazó norvégokat arra, hogy törekedjenek a nemzeti szuverenitás megőrzésére, hiszen az ország - a négyszáz éves dán és a 90 éves svéd fennhatóság után - mindössze 1905 óta volt független, sőt, ez a függetlenség sem volt töretlen, mert a II. világháborús német lerohanás megzavarta azt. Az ország periférikus elhelyezkedéséből következik, hogy idegen országok fennhatósága alatt, de mégis elszigetelten fejlődött. Emellett elnyomó feudális hatalom hiányában folyamatosan elmélyült a helyi társadalom önkormányzásának hagyománya. A tradíció olyan mélyen gyökerezik és olyan jól működik, hogy a belépést ellenzők szerint súlyos hátrány lett volna, ha az EK-hoz való csatlakozással csorbult volna annak jelentősége. A norvégok vonakodtak a helyi önkormányzatok döntési jogkörét a közösségi döntéshozatalra

átruházni. A nemmel szavazó norvégok földrajzilag perifériát képeztek a perifériában, vagyis az északnorvégok a nagy földrajzi távolság miatt a helyi döntéshozatalt nem szerették volna a távoli brüsszeli döntéshozatal kezébe adni. Az északi sarkkörön túl élők legfőbb szempontja az volt, hogy a helyi közösségeket érintő kérdésekről helyben, a helyi viszonyok ismeretében a helyiek ítéljenek, ne a kontinens közepén szülessenek határozatok. 1994-re sokat változott a külpolitika, a norvég gazdaság és az európai integrációk is. A hidegháború végével a nagyhatalmi blokkok közötti feszültség feloldódott, megszűnt a katonai nyomástól való félelem Norvégiában. Az olaj- és földgáztermelés beindulásával sokkal kedvezőbb gazdasági helyzetbe került az ország, sokkal reálisabb lett a gazdasági szuverenitásra való igény. Az EFTA jelentősége alaposan csökkent azáltal, hogy a Norvégia számára oly fontos Egyesült

Királyság és Dánia EK-tagságuk következtében kiléptek a társulásból, illetve az EFTA és EK között születő szabadkereskedelmi megállapodások miatt. A norvég export legjelentősebb részét már nem a halászati termékek tették ki, hanem a kőolaj és a földgáz. A legfontosabb kereskedelmi partnerek közösségi tagokká váltak, így Norvégia legszámottevőbb felvevője az EU lett. Mindeközben Norvégia két másik, kereskedelmi és kulturális szempontból hagyományosan fontos partnere, Svédország és Finnország is uniós tagjelöltekké váltak, a norvég döntéshozók pedig újra megkísérelték az EU-ba való belépést, de természetesen csak akkor, ha a norvég lakosság népszavazás során szentesíti azt. 62 Ám 1994-ben Norvégiának már más volt a viszonya az EU-val, mint 1972-ben. A második referendum során az ország már tagja volt az Európai Gazdasági Térségnek, így a norvégoknak a „féltagság” révén az EU-s tagság

másik feléről kellett szavazni. A legfontosabb gazdasági indokok ezúttal is a halászat és a mezőgazdaság önállósága, azok vezetésének és kontrolljának saját kézben tartása volt. Norvégia gazdasági élete annyiban változott az előző referendum körülményeihez képest, hogy a kőolaj- és földgázkitermelésnek köszönhetően az ország igen erős gazdasági stabilitással rendelkezett és rendelkezik a mai napig. Az Európai Unió belső piacát ma tehát 30 ország alkotja. Az EU 27 tagállamhoz kapcsolódnak az EFTA-államok: Norvégia, Izland; illetve 1995-ös EFTA-tagsága óta Liechtenstein is. Az EFTA-tagokat az EGT-ről szóló szerződés köti az EU közös piacához. Az EGT-egyezmény legfontosabb feladata az, hogy biztosítsa három EFTAország és az EU között a négy szabadság áramlását, illetve, hogy az EFTA-tagországok hozzáférhessenek az EU belső piacához anélkül, hogy az Unió politikai együttműködésének részesei

lennének, mint például a közös kül- és biztonságpolitika vagy a bel- és igazságügyi együttműködés. A fő cél tehát a közös gazdasági együttműködésben való részvétel. Norvégia és az EU kapcsolatát tovább erősíti, hogy az ország 1996 decemberében társult tagként csatlakozott a Schengeni Egyezményhez. Norvégia olyan együttműködési szerződéseket kötött a schengeni tagokkal, amelyek ugyan azokat a jogokat biztosítják számára, mintha teljes jogú EU-tag lenne. Az EGT szerződés magába foglalja az áruk szabad kereskedelmét – kivéve a mezőgazdasági és halászati termékeket – a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad áramlását. A szerződés többek között felöleli a közös versenypolitikát és a társasági jog harmonizációját, a közbeszerzést, az állategészségügy és az élelmiszerbiztonság közös szabályozását. A szerződés értelmében az EFTA-tagok és az EU konzultálnak a jövőbeni

Uniós rendelkezésekről, melyek az EFTA-országokat is érintik, illetve a szerződés meghatározza azt a közös döntési eljárást, melyben az EGT egész területére vonatkozó szabályokat hagyják jóvá. Az EGT-szerződésben lefektették azt is, hogy 63 Norvégia anyagi támogatással járul hozzá az EU-s tagországok gazdasági és társadalmi kiegyenlítődéséhez.84 Ez az anyagi támogatás gyakorlatilag a „belépti díj” az EU belső piacába, melynek összege manapság 2,3 milliárd norvég koronát tesz ki évente.85 A Norvég Finanszírozás Mechanizmus keretében az Unió szegényebb tagállamai gazdasági és szociális fejlődésükhöz kapnak anyagi támogatást. Az EGT-egyezmény hatályba lépését követő években az akkor tizenöt tagot számláló EU-ból a legszegényebbek, Spanyolország, Portugália és Görögország részesülhettek a támogatásban. A keleti bővítés után a Norvég Alap támogatásai az új tagok felzárkózását

hivatott segíteni. Norvégia pénzügyi segítségnyújtása során bizonyos - számára különösen fontos - területeket előnyben részesít, mint például a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés, az oktatás és a képzés fejlesztése, illetve az egészségügy és az igazságszolgáltatás.86 Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy Norvégiának miért éri meg ekkora összeg révén az uniós „féltagság”, mikor a belépés elutasítása során az is szerepet játszott, hogy a csatlakozás által ő lenne az EU legnagyobb nettó befizetője. Norvégia így is, úgy is fizet a közös piac előnyeinek élvezéséért. A „féltagság” és a teljes tagság közötti különbséget abban látom, hogy ha az ország teljes jogú tag lenne, a befizetett összegekből csak keveset tudna visszakapni az EU-s támogatások terén, de elvesztené a számára oly fontos területeken az önállóság szabadságát. Például az agrártámogatásokból, melyre az Unió a

legnagyobb összeget fordítja, a mezőgazdasági területek kis aránya és a magas norvég termelői árak miatt kevéssé részesülhetne. Úgy tapasztaltam, hogy a norvég lakosság nem csupán „belépési díjat” lát a Finanszírozási Mechanizmus szegényebb országoknak nyújtott támogatásaiban, hanem egy olyan anyagi segítséget, amelyet Norvégia, mint a világ egyik leggazdagabb országa megengedhet magának. Saját élményeim alapján a norvég világszemléletbe és néplélekbe beletartozik az, hogy ő, mint gazdag ország segítse a nála szegényebbeket. Ne feledjük, hogy az EU is a világ egyik legnagyobb fejlődő országokat támogató segélyezője, miért ne tehetné ugyanezt Norvégia is a szegényebb uniós országokkal? 84 Noralv Veggeland Uo. (56 old) Csak hogy érzékeljük milyen hatalmas összegről van szó, a 2,3 milliárd norvég korona körülbelül 69 milliárd forinttal egyenlő. 86 http://www.norvegiahu/policy/europe/EØS/eeahtm (20011126-i

állapot) 85 64 Mindazon területek, amelyeket a szerződés nem foglal magába, Norvégiának önálló döntési joga van. Az egyezmény nem említi a harmadik országokkal folytatott közös kereskedelempolitikát és a külső vámuniót. Az ország független az EU agrár- és halászati, valamint regionális politikájától, illetve a Gazdasági és Monetáris Uniótól. A szerződés nem öleli fel Norvégia kül- és biztonságpolitikáját és az igazságügyi és rendőrségi együttműködést. Úgy gondolom, hogy az EGT-egyezmény „eszenciája” nem is annyira a közös szakterületek és politikák megállapításában áll, hanem azon szándék kifejezése, hogy Norvégia szívesen együttműködik az EU-val, sőt, szüksége van az uniós felvevőpiacra, de a halászat és mezőgazdaság, illetve az erőforrás–gazdálkodás önállóságát nem adja ki a kezéből. Mindezek közül a legfontosabb a halászat, melyre a norvégok nem tudnak csupán gazdasági

szemszögből tekinteni, hanem él bennük a történelmi, kulturális és érzelmi hozzáállás is, mely még azokban is megtalálható, akik nem a halászatból élnek. A szerződés által említett szakpolitikák mellett Norvégia egy sor közös érdekterületen együttműködik az Unió tagországaival. Ilyen közös együttműködési témakör a környezetvédelem, a megfelelő munkakörnyezet, az egyenlő elbánás kérdése, a fogyasztóvédelem, az audiovizuális szolgáltatások, a turizmus, a statisztikai és információs szolgáltatások, a katasztrófavédelem, a kutatás és fejlesztés, az oktatás, a kultúra és a városfejlesztés. Például az oktatási együttműködésnek köszönhető, hogy Norvégia is részt vesz az EU oktatási politikájának Erasmus diákcsere programjában. További jó példa együttműködésére, hogy bár a norvég régióknak nincs ugyan hozzáférési lehetőségük a EU strukturális alapjaihoz, ellenben 2000 és 2006 között

mégis részt vehettek a közösségi kezdeményezésekben. Norvégia harmadik országként csatlakozott az Interreg, Equal, Urban, és Leader programokhoz, de be kellett fizetnie saját 100 %-os önrészét.87 Az EGT-szerződés értelmében Norvégiában és az EU-országokban többek között harmonizálják a versenyjogot és a társasági jogot, hogy a vállalatok –az ipar és a szolgáltatások terén is - az EU belső piacán azonos körülmények között versenyezhessenek. A halászat és a mezőgazdaság ugyan önálló téma, de azok a halászati és agrártermékek, amelyek az EU piacán kerülnek eladásra, azoknak meg kell felelniük az uniós állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági előírásoknak. 87 Noralv Veggeland, Uo. (112 old) 65 Az EGT kétpilléres rendszerként működik, egyfelől az EU-s, másfelől az EFTA intézményeire támaszkodik. Azokban a témákban, amelyeket az EGT-szerződés magába foglal, illetve amelyekre a közös

szakpolitikák hatással vannak, az uniós jogszabályokat kell életbe helyezni. Ez azt jelenti, hogy Norvégiának el kell fogadnia az EU törvényhozását és a norvég törvényeket harmonizálni kell az EU-sokkal. Ez azonban egy aszimmetrikus döntési struktúrát jelent, mivel az uniós jogi nívó a norvég nemzeti nívó felett áll. Formálisan még mindig a Storting a törvényhozó, de gyakorlatilag az uniós jogszabályok több, mint kétharmadát átvette. Erre mondta azt Jens Stoltenberg jelenlegi norvég miniszterelnök, hogy az országban a „faxdemokrácia” él, vagyis Norvégia várja, hogy legutóbbi törvénymódosításait és az újabb törvényeket a Bizottság „átfaxolja” Brüsszelből.88 Norvégiának és a többi Unión kívüli EGT-államnak csupán konzultációs joga van a rájuk is vonatkozó közösségi jogszabályalkotást illetően, tényleges beleszólásuk nincs. Ez az a demokratikus paradoxon, amelyet a legtöbb norvég az EGT-tagság

abszolút hátrányaként él meg, gondoljunk csak a dolgozatom során említett távoli döntéshozatal problémájára. Nagyon érdekesnek találtam, hogy az EU-s tagságra nemmel voksoló norvégok között a második népszavazás során szintén megjelentek olyan érvek, amelyek az első referendum kapcsán is, habár azok 1994-ben az EGT-tagság miatt már aktualitásukat vesztették. Ilyen érvek voltak például a távoli brüsszeli döntéshozataltól való vonakodás és az „idegen” uniós joganyag alkalmazása. Én ennek egyik magyarázatát abban látom, hogy az EGT-szerződés életbe lépése és a EU-ba való belépésről szóló népszavazás között mindössze 11 hónap telt el. Talán ezen rövid idő alatt az EGT-térség nem tudott annyira „beindulni”, hogy működésének gyakorlati oldaláról a norvég lakosság megfelelő véleményt alkosson, így sokszor a tájékozatlanság is befolyásolta a norvég szavazók döntését. Másfelől pedig a

csatlakozást elutasítók „nem” szavazataiban megmutatkozhatott az az ellenérzés, miszerint az EGT-szerződés aláírásáról nem írtak ki népszavazást, nem kérdezték meg az állampolgárok véleményét, pedig ha akkor megtették volna, ezen szavazók akkor is nemmel voksoltak volna az EGT-re is. Gondoljunk bele, hogy mit jelent ez egy olyan ország szavazói számára, ahol olyan magas a társadalmi aktivitás és kommunikáció, mint Norvégiában; hiszen az EK- és EU-csatlakozást ellenzők táborának győzelméhez a sikeres „nem” hadjárat is hozzájárult. 88 http://www.politiskanalyseno/introasp?show=3&arg=40&module=93 (20071129-i állapot) 66 A legtöbb EU-s csatlakozásról szóló norvég vélemény, amellyel személyesen találkoztam, legyen szó „déli”, centrumban élő oslói üzletemberről vagy az északi perifériára szorult vesteråleni halászokról, mind EU-ellenes volt. Illetve nem is annyira az ellenzést éreztem, mint

inkább annak a véleménynek megnyilvánulását, hogy „minek”? Minek lépne be Norvégia az EU-ba? Miért lenne akkor jobb nekik és az országnak? Az EGT-egyezmény életbelépése és az utolsó népszavazás óta eltelt 13 év. Ez meglátásom szerint már elég idő volt arra, hogy a norvégokban tudatosuljon az EGT működése és az ország „féltagsági” viszonya. Emellett láthatták, hogyan alakult az uniós tagsága a másik két észak-európai országnak, akikkel Norvégia együtt csatlakoztt volna. Számomra nagyon különös volt, hogy a csatlakozást támogató határozott véleménnyel személyesen nem találkoztam, pedig ne feledjük, hogy 1972-ben a norvég szavazók 46,5%-a, 1994-ben 47,8%-a mégis csak igennel voksolt. Hol vannak manapság az akkori támogatók? Személyes beszélgetéseim során azt viszont sokan hangoztatták, hogy a globalizációnak és a nemzetközi erőviszonyok változásának hatására Norvégia előbb-utóbb mégiscsak be fog

lépni az Unióba. Az a szempont, hogy az EU egyfajta gazdasági és politikai hatalom az USA-val, Japánnal vagy éppen Kínával szemben, mindenképp pozitívum a norvégok szemében. Érdemes figyelembe venni azt is, hogy a két uniós skandináv ország és az Egyesült Királyság is, távolságtartóan ugyan, de mégis tagjai az EU-nak. Norvégia, ha csatlakozott volna, valószínűleg ő is ki tudta volna harcolni azokat a különleges jogokat, melyeket a lassúbb európai integráció hívei is megszereztek. Svédország és Finnország sok olyan nemzeti különérdekben hatékonyan tárgyalt az Unióval, amelyek a norvég érdekek is megkívántak. A svédek például már a csatlakozási egyezményben egyoldalú nyilatkozatokat tettek a számukra fontos területeken, mint például a számik kizárólagos joga a rénszarvasvadászatra vagy az úgynevezett „nyilvánosság elve”.89 Finnország Norvégiához hasonló agrárpolitikai körülményekkel rendelkezett a

csatlakozáskor, a tárgyalások során mégis sikerült egy jó pár olyan nemzeti érdekben megegyeznie az EU-val – mint például a mezőgazdaság saját költségvetésből történő támogatása -, 89 Bajtay Péter: Periféria a centrumban – a svéd Európa-politika - A Huszonötök Európái, főszerk.: Kiss J László, Osiris Kiadó, Budapest, 2005 (501. old) 67 amelyet a norvégok is kiharcolhattak volna maguknak.90 A strukturális alapok ritkán lakott területekre irányuló támogatásának létrehozása is Svédország és Finnország érdeme. Sok norvégtól hallottam, illetve a sajtóban és a médiában is sokat találkozni azzal a nézettel, miszerint azok, akik az 1994-es EU-csatlakozáskor szóló referendum során még úgy látták, hogy az EGT-térségben való részvétel előnyösebb, mint a teljes uniós tagság, azok manapság az EGT-tagság szükségességét is kérdőre vonják. Norvégia látszólag megőrizte politikai szuverenitását, de

jogszabályainak 80%-ról mégsem ő dönt, sőt, még valós beleszólási joga sincs, csak konzultatív szerepe. Az ország nem tudja gazdasági érdekeit hatásosan érvényesíteni az EU-val szemben. Ha az ország felmondaná az EGT-szerződést, a legnagyobb vesztes a halászat lenne, mert az EU-ba exportált hal és halászati termékek vámmentessége megszűnne. Ez körülbelül 900 millió norvég koronába kerülne Norvégiának, cserébe viszont visszakapnák azokat a halászati kvótákat, melyeket jelenleg az EU-nak adnak „fizetség gyanánt”. Azok, akik az EGT-térséget is ellenzik, úgy számolnak, hogy a majdnem 1 milliárd korona veszteséggel szemben viszont megmaradna az a 2,3 milliárd norvég korona, amelyet jelenleg a közös piachoz való hozzáférésért cserébe fizet Norvégia. Úgy vélem, hogy a norvég gazdasági viszonyokat tekintve mindenképp jobban járt az ország azzal, hogy távol maradt a teljes EU-tagságtól, különösen akkor, ha az

önálló szakpolitikákra nem csak gazdasági szektorokként tekintünk, hanem figyelembe vesszük annak történelmi és kulturális hagyományait, valamit az adott ágazat mögött megbúvó érzelmi töltetet is. Az EGT-tagság a norvég vállalatok piacra jutása és a megtermelt termékek eladásának szempontjából véleményem szerint elengedhetetlen volt. Bár az EGT-tagság előnyei és hátrányai, illetve Norvégia és az EU kapcsolata mindenkit foglalkoztat, a jelenlegi kormányzásban részt vevő politikai pártok számára nem kormányzati téma Norvégia csatlakozása az EU-hoz. A Norvég Munkáspárt (amely a legutóbbi alkalommal is benyújtotta Norvégia csatlakozási kérelmét) még kivár az újabb EU-vita kezdeményezésével, a Szocialista Bal Párt (Sosialistisk Venstreparti) és a Centrumpárt (Senterpartiet) pedig még az EGT-tagságot érintő kritikákra sem reagál. A 90 Urkuti György: Finnország, a későn jött „eminens” - A Huszonötök

Európái, főszerk.: Kiss J László, Osiris Kiadó, Budapest, 2005 (532. old) 68 tagságról szóló új szavazást meglátásom szerint csak akkor fognak kiírni, ha kialakul egy stabil „igen” oldal, amelyre személyes norvég tapasztalataim alapján jelenleg kevés esélyt látok. 69 Irodalomjegyzék Könyv: 1.Aardal, Bernt: Ideologi på tvers? – szerk:AT Jenssen og Henry Valen: Brussel midt imot: folkeavstemningen om EU, Ad Notam Gyldendal, Oslo, 1995 (magyarul: Ideológiai metszet Brüsszelel szemben: népszavazások az EU-ról) 2.Bajtay Péter: Periféria a centrumban – a svéd Európa-politika - A Huszonötök Európái, főszerk: Kiss J László, Osiris Kiadó, Budapest, 2005 (496-517 old.) 3.Bjørklund, Tor: Hundre år med folkeavstemninger, Norge og Norden 1905-2005, Universitetsforlaget AS, Oslo, 2005 (253 old.) (magyarul: 100 év népszavazásai, Norvégia és Észak-Európa) 4.Bourbon, Fabio: Norvégia, a fjordok földje, GABO Kiadó, Budapest, 2000 (128

old) 5.Flamm László: Dánia – a nyugtalan európai - A Huszonötök Európái, főszerk: Kiss J László, Osiris Kiadó, Budapest, 2005 (317-346 old.) 6.Gallai Sándor: A skandináv modell története: nemzeti utak és az európai integráció, Aula Könyvkiadó, Budapest, 1998 (220 old) 7.Gergely Ágnes: Riportnapló Északról, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1988 (338 old) 8.Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, HVG-ORAC, Budapest, 2005 (652 old) 9.Kan, A Sz: A skandináv országok története: Dánia Norvégia, Svédország, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976 (375 old.) 10.Lange, Even: Aschehougs norgeshistorie, 10 kötet, Et splittet samfunn 1905-1935, főszerk: Knut Helle, H. Aschehoug & Co (W Nygaard), Oslo, 2005 (318 old) (magyarul: Aschehoug Norvégia történelme) 11.Lange, Even: Aschehuogs norgeshistorie, 11 kötet Samling om felles mål 1935-1970, főszerk: Knut Helle, H. Aschehoug & Co (W Nygaard), Oslo, 1998 (356 old) (magyarul:

Aschehoug Norvégia történelme) 12.Lange, Even: Aschehougs norgeshistorie, 12 kötet, Overflod og fremtidsfrykt 1970- főszerk: Knut Helle, H. Aschehoug & Co (W Nygaard), Oslo, 1998 (341 old) (magyarul: Aschehoug Norvégia történelme) 13.Probáld Ferenc:Európa regionális földrajza, Észak-Európa című fejezet, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2000 (384-428 old.) 14.Urkuti György: Finnország, a későn jött „eminens” - A Huszonötök Európái, főszerk: Kiss J László, Osiris Kiadó, Budapest, 2005 (518-549 old.) 15.Veggeland, Noralv: Eurpoapolitikk, innenrikspolitikk og kommunene, Kommuneforlaget AS, Oslo, 2005 (232 old.) (magyarul: Európa-politika, belpolitika és a helyi önkormányzatok) 16.Waage, Peter Normann: Jeg, vi og de andre: om nasjoner og nasjonalisme i Europa, Cappelen, Oslo, 1996 (384 old.) (magyarul: Én, mi és a többiek: nemzetek és nacionalizmus Európában) Újság: www.hvghu 1.HVG: Egybefúrás - Norvég Olajóriás, 2007 jan 17 2.HVG:

Gazdasági válság - Viták a norvég olajpénzalapról, 2005 jan 26 3.HVG: Népviseleti demokrácia, 2007 júl 18 70 4.HVG: Cetre készek – Vita a bálnavadászatról, 2006június 29 5.HVG: Védőháló, 2006 június 28 www.aftenpostenhu 6.Aftenposten: Hvorfor ble det nei i Norge? 1994 12 01 Internet: 1. wwwkshhu (A Központi Statisztikai Hivatal honlapja) http://portal.kshhu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat eves/tabl7 03 03ibhtml 2. wwwssbno (A Norvég Központi Statisztikai Hivatal honlapja) http://www.ssbno/uhaar/ http://www.ssbno/emner/10/05/fiskeri havbruk/) http://www.ssbno/emner/09/05/uhaar/tab-40html 3. wwwnorvegiahu (A Norvég Nagykövetség honlapja) http://www.norvegiahu/facts/economy/ http://www.norvegiahu/facts/political/storting/stortinghtm http://www.norvegiahu/policy/europe/EØS/eeahtm http://www.norvegiahu/policy/trade/oil/oilhtm 4. wwwstortingetno (A Norvég Parlament honlapja) http://www.stortingetno/partigruppene/om partigrhtml 5. wwwhdrundporg/en (A HDI

riportjainak honlapja) http://hdr.undporg/hdr2006/statistics/countries/country fact sheets/cty fs NORhtml 6. wwwvokscentrumhu (választások és népszavazások honlapja) http://www.vokscentrumhu/valaszt/nepszavphp?jny=hun&mszkod=140000 7. wwwneitileuno (A norvég „Nem az EU-ra” mozgalom honlapja) Dag Seierstad: Historien om EU-kampen i Norge: http://www.neitileuno/media/filer/historien om eu kampen i norge pdf Dag Seierstad: Fiskeripolitisk handlefrihet under EØS: http://www.neitileuno/kunnskapsbank/publikasjoner/faktaark/4 2002 fiskeripolitisk handlefrihet under eoes pdf http://www.neitileuno/kunnskapsbank/landbruk og fiskeri/eus landbrukspolitikk 8.wwwregjeringenno (A norvég kormány honlapja) http://www.regjeringenno/nb/dep/fkd/tema/Hval og selhtml?id=1280 9.wwwgreenpeacehu (A Greenpeace honlapja) http://www.greenpeaceorg/norway/campaigns/hav/hvalfangst 10.wwwtransparencyhu (A Transparency International Magyarország honlapja) Alexa Noémi: Korrupció érzékelési index

– CPI: http://transparency.hu/drupal/files/active/0/268,5,Európa 11.wwwpolitiskanalyseno (norvég politikai honlap) http://www.politiskanalyseno/introasp?show=3&arg=40&module=93 12.wwwgeologycom (térképek honlapja) http://geology.com/world/norway-satellite-imageshtml 13. wwwnytidno (A norvég Ny Tid újság honlapja) Dag Seierstad: Ut av EØS! Ny Tid, 2003. április 25-i megjelenés: http://wwwnytidno/?sk=7&id=912 14. wwwjatileuno (A norvég „Igent az EU-ra mozgalom honlapja) 71 Ábrák jegyzéke 1. ábra: Észak-Európa térképe (6 old) 2. ábra: Európa legfontosabb halásznemzetei a kifogott és tenyésztett halmennyiség alapján 2004-ben (1000 tonna) (9. old) 3. ábra: Az 1994-es EU-csatlakozásról szóló népszavazások ”nem” szavazatainak megyénkénti eredményei Norvégiában, Svédországban és Finnországban (%) (42. old) 4. ábra: Az 1994-es norvég EU-csatlakozásról szóló népszavazás „nem” szavazatainak helyi önkormányzatokkénti

megoszlása (%) (43. old) 5. ábra: Norvégia estleges EU-csatlakozásának várt hatásai az 1994-es népszavazás során (%) (45 old) 6. ábra: A norvég, svéd és finn szavazók véleménye országaik EU-csatlakozásának várt gazdasági hatásairól az 1994-es EU népszavazás során (%) (47. old) 7. ábra: Norvégia hal és halászati termékeinek exportja az Európai Unióban és az Európai Unión kívüli országokba (milliárd norvég korona) (52. old) 8. ábra: A norvég halászati szektor foglalkoztatottjainak aránya az összes norvég foglalkoztatott arányában (%) (53. old) 9. ábra: A magánszféra, a közszféra, illetve a gazdálkodók és halászok csoportjának „nem” szavazatanak aránya a norvég 1972-es EK- és 1994-es EU-csatlakozásról szóló népszavazás során (%) (57. old.) 72