Sport | Horgászat » Halászat szélesebb vizeken, vezetők a nemzetközi porondon

11. FEJEZET Halászat szélesebb vizeken: vezetők a nemzetközi porondon A z országos joghatóság 1980-es években végbemenő széles körű kiterjesztése a halászterületekre az egész világon jelentős hatást gyakorolt a halászati módszerekre. Mégis – bár halászati szempontból jelentős változás volt –, ténylegesen a világ óceánjai felületének csupán nagyon kis részét érintette. Az óceánok felületének túlnyomó többsége eközben továbbra is nemzetközi vizek, vagy ahogy általában emlegetjük: „nyílt tenger” maradt. A nemzetközi vizek tekintetében legalább a XVII. század óta a „tengerek szabadságának” elve volt az irányadó – nevezetesen azt tartották róluk, hogy valamennyi nemzet szabadon hajózhatja őket és halászhat rajtuk, és nem tartoznak egyetlen nemzet tulajdonába sem. Az elmúlt harminc évben azonban gyors és messzire mutató fejlődés ment végbe a tengerjogban, amelynek hajtóereje a hivatalosan 1982-ben

elfogadott és 1994-ben hatályba lépett Egyesült Nemzetek tengerjogi egyezményéhez (United Nations Convention on the Law of the Sea – UNCLOS) kapcsolódó folyamat volt. Az Európai Unió meg van győződve arról, hogy az RFMO-k hathatós eszközök lehetnek a környezetvédelem és a fenntartható halászati gazdálkodás megvalósításában. Jó példát nyújtanak erre a Mediterrán Általános Halászati Bizottság (MÁHB) keretében az országos joghatóságokon kívül fekvő három erősen érzékeny mélytengeri élőhely védelmére 2005 januárjában egyhangúlag elfogadott intézkedések. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően a halászat mindazon fajtáit megtiltották az érintett területeken, amelyek veszélyt jelenthetnek az ott található élőhelyekre. A szóban forgó területek a következők: az olaszországi Capo Santa Maria di Leuca mellett, a Jón-tengerben található mélyvízi koralltelepek, amelyek a fehér Lophelia korall egyedülálló

kolóniájának adnak otthont; a Nílus deltájától északra található hideg szénhidrogén-beszivárgások, amelyek igazgatásának alapjaként az elővigyázatosság elvét állapította meg, valamint rendelkezéseket fogadott el a halásznemzetek kölcsönös ellenőrzésére vonatkozóan. Nem az UNCLOS hozta létre az RFMO-kat, azok többsége valójában közvetlenül a második világháborút követően jött létre, az érintett államok közötti közvetlen tárgyalások útján. Ebből következik, hogy küldetésüket és eljárásaikat jóval az UNCLOS és az UNFSA létrehozása előtt fektették le. Bár mindannyian fejlődtek, hogy a velük szemben megnyilvánuló új követelményeknek és azon új jogi környezetnek megfeleljenek, amelyben működnek, még ma sincs két egyforma RFMO. Mindazonáltal egy kemoszintézisen alapuló egyedülálló ökoszisztémákat alkotnak; valamint a Ciprustól délre található Eratosthemes tengeri kiemelkedés, amely számos

ritka korallfaj élőhelyéül szolgál. Ezt a javaslatot az Európai Unió a Természetvédelmi Világalap (World Wildlife Fund – WWF) MÁHB tudományos tanácsadó bizottsága által jóváhagyott eredeti javaslata alapján nyújtotta be. Ez is mutatja, hogy a nemzetközi közösség – beleértve az érdekelteket és a civil társadalmat is – az RFMOkon keresztül együtt tud működni az érzékeny környezetek halászat által okozott károkkal szembeni megvédése érdekében. Az Európai Unió továbbra is aktívan fog dolgozni a meglévő RFMO-k megerősítésén, valamint RFMO-k létrehozásának elősegítésén olyan nyílt tengeri területeken, ahol ilyenek még nincsenek. közös kultúra, valamint a kormányzás és szabályozás közös normái és standardjai kezdtek kialakulni. Ebben a folyamatban az Európai Unió az egyik legfontosabb szereplő volt. Az európai távolsági flotta által kifejtett tevékenység széles földrajzi kiterjedése miatt az Európai

Unió azon kevés fél egyike, amelyik a szerte a világon működő szinte valamennyi fontosabb RFMO tagja. Az RFMO-kat számos bírálat éri. Vannak, akik szerint tekintélyelvű testületek, amelyek megsértik a nem part menti államok azon szabadságát, hogy a tengerek szabadságának hagyományos jogát gyakorolják; mások szerint nem hatékony, gyenge szervezetek, ame- VGA Az UNCLOS szentesítette a nemzetek azon jogát, hogy kizárólagos gazdasági övezeteiket (EEZ) szárazföldi partvonaluktól számított 200 tengeri mérföldre terjeszthetik ki, valamint a nyílt tengeri halászat szabadságát ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az egyes államok hajlandóak legyenek együttműködni más érintett államokkal az érintett halállományok megőrzése és az azokkal való megfelelő gazdálkodás biztosítása érdekében. Valójában az UNCLOS e célkitűzés gyakorlatban történő megvalósításának felelősségét a regionális halászati irányító

szervezetekre (Regional Fisheries Management Organisations – RFMO-k) bízta. Az UNCLOS-t 1995-ben az ENSZ halállományi megállapodásának (UN Fish Stocks Agreement – UNFSA) elfogadása követte, amely a nyílt tengeri halászterületek Az érzékeny élőhelyek védelme 26 lyeknek konszenzusra törekvő döntéshozatali folyamata politikai manipulációknak és tevékenységüket blokkoló manővereknek teszi ki őket, megakadályozva azt, hogy megfelelő intézkedéseket hozzanak a felelősségi körükbe tartozó halászterületek igazgatása érdekében. Bár a Bizottság elismeri, hogy lehet, hogy az RFMO-k jelenlegi állapotukban nem tökéletesek, úgy véli azonban, hogy javíthatók, és javítani is kell rajtuk. Ezenkívül ők az egyetlen testületek, amelyek jogi felhatalmazással rendelkeznek a nyílt tengeri halászterületek közjó érdekében történő szabályozására és ellenőrzésére. Az Európai Unió hozzáállása tehát az, hogy együttműködik

velük, és rajtuk keresztül azon dolgozik, hogy felhatalmazást kapjanak arra, hogy az elővigyázatossági megközelítésre alapozott fenntartható halászati gazdálkodás megvalósításának hatékony eszközei legyenek. Az elmúlt években sokat tettek e cél érdekében, és több RFMO, amelyben az Európai Unió kulcsfontosságú szereplő, a legmodernebb rendelkezéseket fogadta el mind a fajmegőrzés, mind az ellenőrzés terén. A nyílt tengeri halászattal kapcsolatos legnagyobb problémák egyike a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat (a továbbiakban: jogellenes halászat). Mivel az RFMO-k önkéntes szervezetek, bár szabályaik kötelezőek, de csupán azokra a felekre vonatkozóan, amelyek az RFMO tagjai lettek. A nyílt vizeken, a parttól sokezernyi mérföldre kifejtett halászati műveletek ellenőrzése igen nehéz és rendkívül költséges. A helyzetet az a tény még bonyolultabbá teszi, hogy csak a hajó lobogója szerinti állam

rendelkezik jogkörrel arra, hogy eljárást indítson olyan hajó ellen, amelyről bebizonyosodott, hogy megszegte a halászati szabályokat, és bizonyos tagállamok jól jövedelmező üzletet csináltak abból, hogy a jogellenesen működő szereplők számára a nemzetközi jog alól menedéket nyújtanak. A ma létező vagy megalakulóban lévő 17 RFMO közösen gazdálkodik a világon található leggazdagabb mélytengeri halászterületekkel. De nem az összes nemzetközi vizekre vonatkoznak halászati szabályok és szabályozások, amelyeket meg lehet szegni. Ezenkívül azokon a területeken sem szabályozzák valamennyi halállományt, amelyek valamelyik RFMO ellenőrzése alá tartoznak: néhány RFMO bizonyos fajokkal való gazdálkodásra szakosodik (tonhalfélék, lazac), míg másoknak nem áll rendelkezésére elég tudományos és adminisztratív erőforrás ahhoz, hogy az összes hozzájuk tartozó halállományra szabályozásokat bocsássanak ki, így ezt csupán

a kereskedelmileg legértékesebb állományokra tudják megtenni. A jogellenes halászat hatalmas üzlet. Közelmúltbeli becslések arra engednek következtetni, hogy a jogellenes halászat világméretű forgalma 10 milliárd euró körül van, amely a világon a legnagyobb haltermelők egyikévé teszi ezt a tevékenységet. A jogellenes halászat az Európai Unió mint a világon a legnagyobb halfelvevő piac számára igen nagy probléma. Óvatos becslések szerint az Európai Unióba a jogellenes halászat révén behozott termékek értéke 1,1 milliárd euró. Mindez elvesztett jövedelmet jelent a becsületes halászok számára, akik betartják a szabályokat. A jogellenes halászat ezenkívül nem csak gazdasági probléma, hanem egyúttal ökológiai katasztrófa is. A minden szabályt áthágva és minden etikai megfontolás nélkül működő, jogellenesen halászó hajók szándékosan a túlzottan kiaknázott (és gyakran legértékesebb) állományokat célozzák

meg, és széles körben alkalmaznak romboló hatású halászati módszereket anélkül, hogy megtorlástól tartanának. Az így szerzett profit olyan hatalmas lehet, hogy a legszélesebb körben végzett jogellenes tevékenységek kiterjedtségükben és könyörtelenségükben a kábítószer-kereskedelemhez hasonlítható bűnszervezeteket alkotnak. Az elmúlt néhány évben számos RFMO-n belül hoztak intézkedéseket a jogellenes halászat problémájának leküzdésére. Ebben a munkában az Európai Unió vezető szerepet töltött be. És 2007-ben új és átfogó megközelítést fogadtunk el a jogellenes halászati tevékenységek gyökeres megszüntetésére Ezen intézkedéscsomag célja az Európai Unió piacának a kalózhalászok előtti lezárása olyan rendszerek megvalósításával, amelyek nem csupán a tengeren és a halászkikötőkben történő ellenőrzésekre összpontosítanak, hanem valódi ellenőrzést nyújtanak az ellátási lánc minden pontján, a

halász hálójától a fogyasztó tányérjáig. Ha ki tudjuk zárni a kalózokat piacainkról, azon a ponton mérhetünk rájuk csapást, amely a legjobban sérti őket: a pénztárcájukon keresztül. A jogellenes halászat nem csupán a halállományokra jelent veszélyt, hanem szélesebb értelemben a biológiai sokféleségre is. A nyílt tengerek nagy része mélyvizekből áll, amelyeket egészen a közelmúltig csak kevéssé tártak fel. A tudósok azonban napjainkban már jobb képet tudnak nyújtani arról, milyen lehet az élet a tenger felszíne alatt több ezer méterrel. Bár még sokat kell tenni, egy dolog már nyilvánvaló: a tengerfenéken az élet sokkal kiterjedtebb és változatosabb, mint azt korábban feltételezték. E felfedezés egyik következménye a romboló hatású halászati gyakorlatok nyílt tengeri sérülékeny tengeri élőhelyekre gyakorolt hatásait kísérő növekvő aggodalom. A közelmúltbeli kutatások eredményeiből az is nyilvánvaló,

hogy a mélytengeri biológiai sokféleség nem egyenletesen oszlik meg. A biológiai sokféleség inkább sajátos „geotermikus hőforrások” közelében koncentrálódik, ahol a helyi körülmények különösen kedvezőek az élet változatos formáinak megsokszorozódásához. Az olyan képződmények, mint a hidegvízi koralltelepek, tengeri kiemelkedések, mélytengeri vulkánkürtők a tápanyagok összpontosítóiként funkcionálnak, és ezáltal alapot nyújtanak bonyolult, erősen helyhez kötődő ökoszisztémák kialakulásához. Tudjuk, hogy ilyen geotermikus hőforrások léteznek. Azt azonban nem tudjuk, hogy hol találhatók. És erre gyakran már túl későn jövünk rá – akkor, amikor az általuk táplált élet nagy része már megsemmisült. Ez valódi tragédia, különösen, mivel az ilyen nagy mélységekben élő kulcsfontosságú populációk többségének növekedése és szaporodása igen lassú. Egy hidegvízi korallzátony kialakulása több

évtizedet, sőt évszázadokat vehet igénybe, míg pusztán néhány óra alatt megsemmisíthető. 2006 decemberében az ENSZ Közgyűlése határozatot fogadott el, amelyben felhívja az összes államot, hogy cselekedjenek egyénileg, egymással együttműködve és azon regionális halászati irányító szervezeteken keresztül is, amelyeknek tagjai, a nyílt tengereken folytatott romboló hatású halászati gyakorlatok valóban az elővigyázatosságon alapuló megközelítésének előmozdítása érdekében. E megközelítés alapvető eleme az előzetes környezeti hatásvizsgálat előírása, mielőtt bármely mélytengeri halászati tevékenységre az engedélyt megadnák, valamint a korábban nem észlelt sérülékeny ökoszisztémákra bukkanó hajók számára azon kötelezettség előírása, hogy azonnal haladjanak tovább, és jelentsék be az ilyen ökoszisztémák helyét az illetékes hatóságoknak. Olyan területeken, ahol nincs RFMO, és létrehozását a

közeljövőben sem tervezik, az ENSZ arra is felszólította a lobogó szerinti államokat, hogy megfelelő intézkedéseket hozzanak saját hajóikra vonatkozó eljárások megvalósítására, amelyek biztosítják az elővigyázatossági megközelítés betartását. Az Európai Unió kulcsszerepet játszott e határozatnak az ENSZ Közgyűlésén keresztül történő elfogadásában, és 2008-ban a Halászati Miniszterek Tanácsa az ENSZ-irányelvekkel összhangban intézkedéseket fogadott el az olyan nemzetközi vizeken halászó európai unióbeli hajók tevékenységeinek szabályozására, amelyek nem tartoznak valamely RFMO vagy megfelelő többoldalú ideiglenes megállapodás hatáskörébe. Az RFMO-k szintjén az Európai Unió vezető szerepet tölt be e probléma kezelésére hivatott intézkedések és rendszerek kidolgozásában. A közelmúltban intézkedéseket szorgalmazott az Északnyugat-atlanti Halászati Szervezet (North-West Atlantic Fisheries Organisation

– NAFO), valamint a Délkelet-atlanti Halászati Szervezet (South-East Atlantic Fisheries Organisation – SEAFO) keretében a mélyvízi sérülékeny tengeri ökoszisztémák közelében halászati tilalom elrendelésére, különösen a tengeri kiemelkedések környékén. Szintén a közelmúltban javasolt további intézkedéseket a NAFO keretén belül az olyan károkozás megelőzése érdekében, amely a még nem kiaknázott területeken új halászterületek megnyitásakor keletkezik. A jogellenes halászat termékei előtt ajtóink lezárására, valamint a romboló hatású halászati gyakorlatok azelőtt történő megszüntetésére irányuló közelmúltbeli intézkedéseink, mielőtt azok helyrehozhatatlan károkat okozhatnának, bizonyítják az Európai Unió elkötelezettségét arra, hogy vezető szerepet vállaljon a fenntarthatóság nemzetközi halászatban történő megvalósításában. Mivel a közös halászati politika nem csupán arra törekszik, hogy a

halállományokat az Európai Unió vizein belül megvédjük. Célja annak biztosítása is, hogy az európai halászok a világon a legfelelősebben tevékenykedő halászok közé tartozzanak – bárhol halásznak is, bármilyen lobogó alatt. 27