Gazdasági Ismeretek | Társadalombiztosítás » Gallai Veronika - A társadalombiztosítás helyzete, fejlődése 1975-től napjainkig

A társadalombiztosítás helyzete, fejlődése 1975től napjainkig TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés . 2 1. A társadalombiztosítás meghatározása 3 1.1 A társadalombiztosítás fogalma 3 1.2 A társadalombiztosítás jogi szabályozása 4 2. A társadalombiztosítás kialakulása 5 2.1 Társadalombiztosítás – társadalmi biztonság 5 2.2 A magyar társadalombiztosítási rendszer fejlődése 1950-ig 5 2.3 A szakszervezetek egyeduralma 8 3. Az egységes társadalombiztosítás megteremtése 11 3.1 Az 1975 évi II törvény 11 3.11 A törvény legfontosabb változásai 12 3.2 Változások a szakszervezeti irányítás évei alatt (1975-1984) 15 3.3 Az állam szerepének erősödése 17 4. A társadalombiztosítás demokratikus átalakítása 19 4.1 Önkormányzati irányítás 19 4.11 Az önkormányzatok irányítását, igazgatását végző szervek 20 4.12 Az önkormányzatok felügyelete 22 4.2 A Társadalombiztosítási Alapok 22 4.3 Az egészségbiztosítás

fejlesztési törekvései 1996-ban 24 4.31 A kormány egészségbiztosítási koncepciója 25 5. Állami felügyelet 27 5.1 Az 1997 évi LXXX törvény 27 5.2 Az 1998 évi XXXIX törvény 28 5.21 Az önkormányzatok megszűnése 30 0 6. Társadalombiztosítás az ezredfordulón 31 6.1 A társadalombiztosítás széttöredezése 31 6.2 Az állami költségvetés és az Egészségbiztosítási Alap kapcsolata 32 6.3 A munkanélküliség hatásai 33 6.4 Az egészségbiztosítás jelenlegi helyzete 35 7. Az Európai Unió 36 7.1 Az Európai Unió szociális biztonsági rendszerei 36 7.2 Európa társadalombiztosítása 36 7.3 Magyarország csatlakozása az EU-hoz 38 Összegzés . 40 1 Bevezetés A társadalombiztosítás a modern társadalom szervezett gondoskodása tagjainak szociális biztonságáról, amelynek keretében a tagok meghatározott mértékű ellátásra jogosultak azokban az élethelyzetekben, amikor saját magukról, illetve eltartott

hozzátartozójukról átmenetileg vagy tartósan nem tudnak gondoskodni. A társadalombiztosítás a működő szociális rendszer egyik meghatározó tényezője. Az Alkotmány kimondja, hogy „A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.”(1) A felsorolt esetekben járó juttatások biztosítására azonban a törvény nem kizárólag az állam részére ír elő kötelezettségeket, hanem megfogalmazza az egyén felelősségét is, hiszen: „Nem elegendő minden egyes ember akarata, szükséges, hogy mindannyian összességükben akarjanak.” (Kant) Úgy gondolom, hogy nemcsak az államnak, hanem az

állampolgároknak is érdemes és kell is tenni az egészségbiztosításért, hiszen a szociális biztonság megteremtése mindannyiunk érdeke. Magyarországon napjaink egyik megoldandó problémája a társadalombiztosítási rendszer - és ezzel együtt az egészségügy - reformja. Azért választottam szakdolgozatom témájának az egészségbiztosítás fejlődéstörténetének és jelenlegi helyzetének bemutatását, mert ahhoz, hogy a társadalombiztosítás olyan intézménnyé válhasson, amely valóban hozzájárulhat a szociális biztonság megteremtéséhez, ismernünk kell kialakulását és fejlődését is. A múlt ismerete hozzásegíthet a jövő társadalombiztosításának megteremtéséhez. Szakdolgozatom megírásakor arra törekedtem, hogy bemutassam a társadalombiztosítás irányítási és felügyeleti rendszerének változásait, illetve megpróbáltam kifejteni véleményemet a jelen egészségbiztosításának problémáiról. 2 1. A

társadalombiztosítás meghatározása 1.1 A társadalombiztosítás fogalma Az emberi lét legalapvetőbb jellemzője a javakat előállító termelő tevékenység, aminek a legáltalánosabb módja, hogy dolgozunk, és ennek eredményeként részesülünk a javakból. Előfordulhat azonban, hogy valaki nem tud részt venni a társadalom termelő folyamatában, nem tudja előteremteni a szükséges forrásokat, és ezzel megélhetése, illetve a tartalékképzés veszélybe kerül. A társadalombiztosítás gondolata - melynek lényege, hogy társadalmi méretűvé teszi a kockázatvállalást - Bismarcktól származik, aki rájött, hogyan lehetne a munkásréteg elégedetlenségét mérsékelni. A megoldás a minimális szociális biztonság garantálása volt a társadalombiztosításon keresztül. Mára a társadalombiztosítás a világ minden országában a szociális ellátó rendszer egyik fontos intézménye, amely a legteljesebb körű védettséget és

biztonságot igyekszik nyújtani a társadalom minden tagjának. Az Európai Unió tagállamaiban a társadalombiztosítás fogalmának meghatározására különböző szakkifejezéseket használnak. A legelterjedtebb a „social security” és a „social insurance” kifejezés 1, amelyek közül az előbbi alapvetően a szegénység elleni küzdelem, míg az utóbbi főként a jövedelmi biztonság megteremtésére utal. A múlt században a kétféle értelmezés egyre inkább közeledett egymáshoz. Hazánkban két meghatározás terjedt el. Az egyik az Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) definíciója, mely a társadalombiztosítást a szociális biztonsággal azonosítja. Az ILO megfogalmazása szerint „a társadalombiztosítás céljai sokkal széleskörűbbek, mint csupán a szegénység megelőzése vagy segélyezése: tágabb értelemben vett biztonság iránti vágyra adott válasz” (2) 1 Franciaországban a „sécurité sociale” vagy a „régime

général” kifejezéseket, német nyelvterületen a „Sozialversicherung” mellett a „soziale Sicherung” és a „soziale Sicherheit” elnevezéseket is használják. Nagy Britanniában a „social security” kifejezést alkalmazzák (Forrás: Magyar Értelmező Kéziszótár) 3 A másik megközelítés szerint a társadalombiztosítás „a hatálya alá tartozó tartalékképzésre kötelezetteket mindaddig, amíg képesek önmagukról saját munkájukkal gondoskodni, tartalékképzésre kötelezi (az általuk megtermelt javak egy részét hozzájárulás formájában egy központi alapba fizettetik be). Ennek fejében a forrásból betegségük, munkaképtelenségük idején jogosultak lesznek ellátásokat igénybe venni”. (3) 1.2 A társadalombiztosítás jogi szabályozása A társadalombiztosítási jog a jogrendszer egyik fiatal jogterülete. A társadalombiztosítási jognak két fő alapelve van. Az egyik, hogy a jogalkotás során a szabályok segítik az

egységes elvek érvényesülését, másrészt pedig vitás gyakorlati esetekben megkönnyítik a helyes alkalmazást. A világ több országában a társadalombiztosítással kapcsolatos szabályokat az alkotmányos paragrafusban alapelvek között rendelkezik a rögzítik, hazánkban társadalombiztosítás az Alkotmány kialakításának külön állami kötelességéről. A magyar jogrendszerben 1975 óta jogszabályban is rögzített, alapelvként megfogalmazott és kezelt rendelkezés van, melynek két nagy csoportja az alkotmányos, illetve a törvény szintű alapelvek. Az alkotmányos alapelvek a társadalombiztosításnak a magyar társadalom intézményei között elfoglalt helyét határozzák meg, a törvényi alapelvek pedig elsősorban az egységes jogalkalmazási gyakorlat kialakítását szolgálják. 4 2. A társadalombiztosítás kialakulása 2.1 Társadalombiztosítás – társadalmi biztonság Az ember természeténél fogva arra törekszik,

hogy biztonságban érezze magát. Az eltelt évezredek alatt ösztönösen próbálta megvédeni magát a természeti és az emberi együttélésből fakadó kockázatoktól. Az ember természeti-társadalmi környezete nemcsak hozzájárul megélhetéséhez, hanem különböző veszélyforrásokat is jelenthet számára, tehát éppúgy lehet megélhetését biztosító, mint károsító tényezők forrása. Az ember először azt tanulta meg, hogy a bajok forrása megelőzhető, majd később rájött arra is, hogy a biztonságát veszélyeztető tényezőket rendszerezni lehet, és megszüntetésükre intézményeket lehet létrehozni. Az ilyen intézmények közül elsődleges fontosságúak azok, amelyek egzisztenciálisan érintik az embert és családját. Közülük is kiemelkednek a szociális intézmények, amelyekben központi helyet kap a társadalombiztosítás. A társadalombiztosítás az ember biztonság iránti vágyát nem egyedileg, hanem társadalmi szinten

elégíti ki, ami azt jelenti, hogy nem egyéni igényeket, saját belső problémákat kell orvosolnia, hanem a közösséget érintő, társadalmi problémákat kell megoldania. 2.2 A magyar társadalombiztosítási rendszer fejlődése 1950-ig A szociális gondoskodás intézményeinek fejlődése a középkori Magyarországon a városokban és az iparral rendelkező területeken indult meg. A jellemző szervezeti forma a vallási jellegű egyesülés, az ellátási mód pedig a segélyezés volt. Az adakozás eseti, nem rendszeres; a jogosultság és az igény fogalma is még ismeretlen volt. 5 A bányatársládák - amelyek a bányaiparban foglalkoztatottak (és hozzátartozóik) rendszeres szociális ellátásáról gondoskodtak - a XVIII-XIX. században váltak jellegzetes intézménnyé. Fedezetüket a tagok önkéntes hozzájárulása biztosította A XIX. században kezdtek kialakulni a kockázatok elleni védekezés közösségi formái, amellyel elsősorban a

betegségekkel szembeni védelmet igyekeztek megteremteni. Ebben az időszakban jelentek meg az önkéntes biztosítóintézetek, a század közepén pedig megalakultak a munkások segélyegyletei. A szociális védelem az önszerveződésen és a közös kockázatvállaláson alapult, a tagok önkéntesen csatlakozhattak a pénztárhoz. Az 1870-ben létrehozott Általános Munkásbetegsegélyező és Rokkant Pénztár elsődlegesen betegsegélyezésre jött létre, a tagok a kiadások fedezetére meghatározott összegű hozzájárulás ellenében fix összegű szolgáltatásban részesültek. Az 1891. évi XIV tc teremtette meg a kötelező munkásbiztosítást és az önkéntes biztosítás kötésének lehetőségét is. A törvénycikk „megalkotásával a magyar törvényhozás az első szociálpolitikai intézményt alkotta meg és e törvénnyel szervezte az alapot a munkásbiztosítási intézménynek további kiépítésére”. (4) A tc. európai színvonalon szabályozta a

baleset- és betegbiztosítást, illetve garantálta a pénzbeli és természetbeni juttatásokat. Jelentős változás volt a tárgyi biztosítás létrejötte, ami azt jelentette, hogy elsődlegesen a munkáltatók szektoriális státusza határozta meg, hogy valakire a biztosítás a törvény erejénél fogva kiterjedt-e vagy sem. Nagyon lényeges változás következett be az irányítás területén, hiszen az 1891. évi XIV. tc-től 1949-ig a társadalombiztosítás önkormányzati alapon működött Az önkormányzatok helyi és központi szervekre tagolódtak, a legmagasabb fórum a közgyűlés volt. Két közgyűlés között az Igazgatóság és az Elnökség járt el a folyó ügyekben. Az első kötelező biztosítóról rendelkező törvény hiányosságai azonban hamar megmutatkoztak. Elsődleges problémát jelentett, hogy a törvény következtében a magyar munkásbiztosítás túlságosan megosztott és széttagolt lett, illetve hiányoztak alapvető biztosítási

ágak (balesetbiztosítás). 6 Az 1907. évi XIX tc a korábbi hiányosságokat figyelembe véve, megvalósította az egységes betegségi biztosítást és létrehozta a baleseti biztosítást. A XX. században hazánkban is felgyorsult a társadalmi-gazdasági fejlődés, ami a betegségi biztosítás további kiterjesztését eredményezte. Az ipari munkásság jelentős jogokat vívott ki magának, a mezőgazdasági dolgozók ezzel szemben teljesen kirekesztődtek a társadalombiztosításból. Magyarországon is jellemző volt ebben az időben, hogy több biztosító intézet működött (külön rendelővel és más-más orvosokkal), és ez eltérő jogokat és lehetőségeket biztosított a dolgozóknak. A Tanácsköztársaság társadalombiztosítás idején szervezetét elsősorban egységesítsék. arra törekedtek, Nagy hangsúlyt hogy a fektettek a fejlesztésre, fő feladatnak tekintették a népesség egészségi állapotának javítását és a

betegségek megelőzését. Az intézkedések nagy részét azonban később visszavonták A magyar társadalombiztosítás átfogó reformjára 1927-ben került sor. Az 1927. évi XXI tc egységesítette a társadalombiztosítási rendszert és kiterjesztette a biztosítottak körét. A törvény rendelkezései nyomán több biztosítóintézet jött létre. Ezek közül a legfontosabbak az OTI (Országos Társadalombiztosító Intézet), a MABI (Magánalkalmazottak Biztosító Intézete) – amely ugyan funkcionálisan a társadalombiztosítás rendszerébe tartozott, azonban a magánalkalmazottak biztosítását kizárólagos jogosultsággal végezte - és az OMBI (Országos Mezőgazdasági Biztosító Intézet) voltak. Az OTI 1928-ban alakult meg és önkormányzati alapon működött, törvényben meghatározott módon és keretek között gazdálkodhatott. Az OTI a betegségi biztosítási, baleseti, bányanyugbér, valamint a nyugdíjbiztosítási ágakat működtette.

Hatásköre a mezőgazdaság kivételével szinte minden nemzetgazdasági ágra kiterjedt. Az öregségi és rokkantsági biztosítás bevezetésével öregségi rokkantsági, özvegyi és árvasági járadék ellátást nyújtottak. A szélesebb dolgozói réteg számára a gyermeknevelési pótlékot 1938-ban vezették be. Ezzel a szociális gondoskodás és egészségügyi ellátás területén olyan alapokat és „modern” szervezetet hoztak létre, ami Közép-Európában akkor egyedülálló volt. 7 2.3 A szakszervezetek egyeduralma A háború a társadalombiztosítás intézményeit sem kímélte, óriási veszteségeket okozott (az egészségügyi ellátást nyújtó intézmények nagy része tönkrement, a kórházak felszerelés nélkül maradtak, a tartalékok háborús célokra felhasználásra kerültek). Egy gyökeresen új társadalombiztosítási intézményrendszer kialakítására ebben a helyzetben gondolni sem lehetett, hiszen nem volt még az átalakult

gazdasági-társadalmi viszonyoknak megfelelő új koncepció. A demokratikus kormányzat közvetlenül a felszabadulás után intézkedéseket hozott a társadalombiztosítás demokratikus átszervezésére. Önkormányzat már korábban is volt az OTI-nál, feladatát azonban nem töltötte be, az első demokratikus önkormányzat 1945. február 7-én alakult meg „Az önkormányzat birtokába jutott társadalombiztosító intézet ma már abban a helyzetben van, hogy ellentétben a múlttal, valóban maradéktalanul szolgálhatja és szolgálni is akarja a biztosítottak érdekeit”. (5) Az OTI hatalmas intézmény lett, melynek továbbfejlesztése sok gondot okozott. 1948-ban megindult a társadalombiztosítási intézetek centralizációja, a biztosítók egységesítése. Az 1950 évi XXXVI tvr alapján szovjet mintára a szakszervezetek irányítása alá került a társadalombiztosítás, az OTI szerepét pedig az SZTK vette át. Ezzel az intézkedéssel a

társadalombiztosítás jellege és helyzete alapvetően megváltozott, az intézményrendszer formailag és strukturálisan is átalakult. A társadalombiztosítás költségvetése az állami költségvetés külön előirányzata lett. Ezzel egyidejűleg az önkormányzat megszűnt. 1955-ben egy újabb lényeges változás ment végbe, megszűnt a tárgyi biztosítás, és helyébe a ma is érvényes alanyi biztosítás lépett. Ez azt jelentette, hogy a biztosítás alapja az adott egyén alkalmazásának minősége lett függetlenül attól, hogy foglalkoztatása milyen típusú vállalkozásnál állt fenn. 8 Az 1950. évi rendelet még nem biztosította a társadalombiztosítás minden vonatkozásában a teljes szakszervezeti irányítást, ez csak az 1964. évi VI tvr megalkotásával valósult meg, amely a társadalombiztosítás irányítását és felügyeletét az SZTK helyett a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatósága (illetve ennek megyei igazgatóságai és

kirendeltségei) hatáskörébe helyezte. Az egyes feladatokat a szakszervezetek központi vezetőségei, vállalati szervezetei, megyei tanácsai (szmk), a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa (SZBT), valamint társadalombiztosítási bizottságok, albizottságok, illetve tanácsok (tt-k) végezték. A szakszervezeti irányítás alatt számottevő volt a biztosítottak létszámának megnövekedése, amivel párhuzamosan nőttek a társadalombiztosítás által nyújtott szolgáltatások is. A társadalombiztosításba bevontak száma és a rájuk fordított kiadás alakulása 1950-65 között év 1950 1951 1955 1956 1960 1961 1964 1965 biztosítottak (millió fő) 4,4 4,8 5,9 6,3 8,5 9,4 9,8 9,8 a népesség %-ában 47 51 60 64 85 94 97 97 összes kiadás (millió Ft) 2.272 2.690 6.119 6.290 11.816 13.034 16.862 18.162 egy főre jutó kiadás (Ft)* 1.149 1.207 2.196 2.179 3.132 3.226 3.870 4.155 (*betegségbiztosítási, családi pótlék és nyugdíjkiadások) 1. sz táblázat

A változások a számok tükrében is érzékelhetők: 15 év alatt a kiadások óriási mértékben emelkedtek, a biztosítottak száma pedig több mint duplájára nőtt. Sokatmondó számadat a biztosításban résztvevő népesség százalékos aránya, amely a II. világháborút követő 41%-ról 1965-re 97%-ra emelkedett. Ez is a társadalombiztosítás erősödését és az egységesítésére való törekvést jellemzi. 9 A költségek növekedése az életszínvonal emelkedését is eredményezte, mivel nagymértékben hozzájárult a lakosság egészségi állapotának javulásához. A születéskor várható élettartam a férfiaknál 48,7-ről 65,2 évre, nőknél 51,8-ról 69,6 évre emelkedett 1940 és 1960 között. Jelentős intézkedés volt az üzemi baleset esetén társadalombiztosítási ellátásban részesülők körének kiterjesztése, és emelték az üzemi baleset esetén járó szolgáltatásokat is. Azelőtt a táppénzt csak a betegség

negyedik napjától fizették, ezt követően a betegség első napjától járt, és mértéke is nőtt. A szülési segélyezés idejét 20 hétre emelték, kiterjesztették a kórházi ápolás idejét, valamint a családtagok körét. Az öregségi járadék összegének emelése szintén számottevő eredmény volt, mind a járadék, mind a nyugdíj összege fokozatosan emelkedett. Szolgáltatás öregségi járadék ill. nyugdíj* rokkantsági járadék ill. nyugdíj* összes (fő) 1938 17,99 P 14,95 P 1965 930 Ft 936 Ft 1.156 14.489 (*egy főre jutó havi országos átlag) 2. sz táblázat 1972-ben megszületett az egészségügyi törvény, amely az egészségügyi szolgáltatás alapellátásait kivette a társadalombiztosítás rendszeréből, és azt állampolgári jogon, tehát nem társadalombiztosítási biztosítotti minőség alapján biztosította. 10 3. Az egységes társadalombiztosítás megteremtése 3.1 Az 1975 évi II törvény Hazánkban a

társadalombiztosítás fejlődése 1945 után indult meg, amikor felismerték, hogy lépést kell tartani a társadalmi, gazdasági változásokkal. Meg akarták valósítani a dolgozók minél szélesebb körének ellátását és a szolgáltatások színvonalának emelését. A társadalombiztosítás ekkor már szinte az egész lakosságra kiterjedt, így gyakorlatilag minden állampolgár azonos társadalombiztosítási jogokkal rendelkezett. Ez a mennyiségi és minőségi változás szükségessé tette a törvények felülvizsgálatát. A társadalombiztosítás fokozatos kiterjesztése során rengeteg jogszabály született, amely megnehezítette a végrehajtást, illetőleg a biztosítottak számára a törvények értelmezését és az eligazodást. Az új törvényről szóló javaslatot az országgyűlés az 1975. április 10-11-i ülésszakán tárgyalta és fogadta el A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II törvény, a végrehajtásáról szóló 17/1975

(VI.14) számú minisztertanácsi rendelet, valamint az ezekhez kapcsolódó 3/1975 (VI.14) számú SZOT-szabályzat a társadalombiztosítást egységes szerkezetbe foglalta és egységes elvek szerint szabályozta. A törvény alapelvként rögzítette, hogy a társadalombiztosítás állami feladat, ennek megfelelően az állam a társadalombiztosítás keretében gondoskodik a dolgozók és hozzátartozóik anyagi ellátásról. Ennek biztosítása a törvény célja, a szabályozás tehát a teljes értékű társadalombiztosítási gondoskodás megvalósítására irányult. 11 3.11 A törvény legfontosabb változásai Az 1975. évi II törvény a korábbi jogszabályokhoz képest lényeges módosításokat tartalmaz, amelyek a szemléletváltozásból, az egységesítésből, és a korszerűsítés miatt szükséges fejlesztési intézkedésekből adódnak. Az újfajta szemlélet több intézkedésben is érzékelhető, ilyen például – a már említett -

gyógyító-megelőző ellátás állampolgári joggá tétele. Ezt a rendelkezést a társadalombiztosítási törvény végrehajtásáról szóló 17/1975 (VI.14) minisztertanácsi rendelet léptette hatályba 1975-ben, és ezzel egyidejűleg az egészségügyi ellátás kivált a társadalombiztosításból. A társadalombiztosítás keretében járó egészségügyi ellátás eddig is az állami egészségügyi intézmények közreműködésével valósult meg, de az ellátásra való igény vonatkozásában ezzel az intézkedéssel a társadalombiztosítás jogosító szerepe megszűnt. A törvény a családi pótlék szabályainak kialakításánál is új szemléletet érvényesített, mely szerint ezentúl a családi pótlékot akkor is a gyermeket saját háztartásában nevelő személynek kell folyósítani, ha a gyermek után tartásdíjat fizetnek. Ez a változtatás azt az elvet erősítette, hogy a családi pótlék a gyermek nevelési, tartási költségeihez

járuljon hozzá, és ténylegesen az kapja, aki a gyermeket neveli. Az új szemlélet érvényesülését jelentette a baleseti ellátásokra való jogosultság kiterjesztése mindazokra, akik a társadalom szempontjából hasznos munkát végeztek. A nyugdíjra való jogosultság megállapításánál az új rendelkezések szerint az 1929. január 1 után fennálló munkaviszonyt szolgálati időként úgy kellett figyelembe venni, mintha a munkaviszony az új szabályok hatályba lépésekor állna fenn. A szemléleti változás nemcsak a felsorolt esetekben mutatkozott meg. A társadalombiztosítás középpontjába a társadalom számára hasznos munkát végző dolgozó került, aki munkája ellenében joggal számíthatott a társadalom gondoskodására, ha dolgozni már nem tudott. A társadalombiztosítás fejlődése során a törvények egymástól elkülönülten és időbeli eltérésekkel kerültek megalkotásra, az 1975. évi II törvény egységesítette és egyben

egyszerűsítette is ezeket a jogszabályokat (például a korábbi három nyugdíjrendszer egyesítése), emellett új rendelkezésekkel is kibővült. 12 A jogszabályok egységesítésénél a következő elvek érvényesültek: - ugyanarra a jogesetre általában azonos szabályozás vonatkozik - az egységes szabály szerzett jogot nem sérthet - a jogszabályok alakjukat és tartalmukat tekintve egységesek - a jogszabályok egyszerűek és mindenki számára közérthetőek 2 Az anya- és gyermekvédelem területén fejlesztési intézkedésként növelték az anyagi hozzájárulást a gyermek születésével kapcsolatos kiadásokhoz és megkönnyítették a jogosultság megszerzéséhez szükséges feltételeket. Emelkedett a családi pótlék és az anyasági segély összege, valamint a gyermeket nevelő anya táppénzre való jogosultságának időtartama. Bevezetésre került az évenkénti 2%-os nyugdíjemelés, amely a nyugdíjak vásárlóerejének

megőrzéséhez próbált hozzájárulni. További intézkedés volt a differenciált emelés bevezetése, amelyet a korábbi, egymást követő három nyugdíjrendszer kedvezőtlen rendelkezései indokoltak. A nyugdíjrendszer korábban mindig az előzőeknél kedvezőbb nyugdíjakat állapított meg, ez azonban nem vonatkozott a már megállapított nyugdíjakra, ami jelentős különbségeket eredményezett. Az ebből fakadó feszültségeket újabb emelésekkel próbálták kompenzálni, ami csak lassú kiegyenlítődést eredményezett. Ugyancsak gond volt, hogy a korábbi nyugdíjemelések százalékos emelések voltak, ami még inkább növelte a különbségeket. Az 1975 január 1-én hatályba lépett törvény szerint a nyugdíj egységes mértékszabályok szerint járt, tehát meghatározott összegben került megállapításra. A társadalombiztosítás kiadásainak fedezetére a korábbi betegségi és nyugdíjjárulék elnevezéssel szemben a társadalombiztosítási

járulék és a nyugdíjjárulék elnevezéseket vezették be. 2 Van olyan jogszabály is, amely sokkal terjedelmesebb, mint a korábbi, ez azonban nem jelenti, hogy bonyolultabb is. A terjedelmesség nem áll ellentétben azzal, hogy egyszerűsíteni kívánták a szabályokat, mert a rendelkezés bővebb kifejtése a jogszabály alkalmazásának könnyítését segíti elő. 13 1975-re megértek a feltételei annak, hogy a társadalombiztosítás egy magasabb fokra lépjen. A törvény – szem előtt tartva az utóbbi évek tapasztalatait szakított a társadalombiztosítási szabályozás addigi szerkezeti megoldásával, és a biztosítási ágazatok helyett az ellátásra jogosultakat helyezte a szabályozás középpontjába. A saját jogon társadalombiztosítási ellátásra jogosultak körén belül két nagy kategóriát különböztettek meg, a biztosítottakat és az egyes ellátásra jogosultakat, amely két csoport a társadalom igen széles körét átfogta.

Ha ehhez még a családtagként jogosultakat is hozzávesszük, akkor tényleg elmondható, hogy a társadalombiztosítás ettől az időponttól lényegében az egész lakosságra kiterjedt. Ezt követően a fejlődés már inkább abban mutatkozott meg, hogy az egyes ellátásra jogosultak körében bővült az igénybe vehető ellátásfajták száma, illetve az eddig családtagként kapott ellátásban saját jogon is részesülhettek. Az eddigi mennyiségi növekedés helyébe tehát egy belső minőségi változás lépett. A törvény áttekinthetőségét megkönnyítette, hogy a betegségi és anyasági ellátás, a családi pótlék és a nyugellátás mellett a baleseti ellátást is külön tárgyalta. A jogszabály 11 fejezetből állt: a társadalombiztosítás legfontosabb anyagi jogi szabályain túl tartalmazta a lényegesebb eljárási rendelkezéseket is. A változásoknak leginkább kitett rendelkezéseket, a részletesebb anyagi jogi és eljárási szabályokat a

Minisztertanács állapította meg. 14 3.2 Változások a szakszervezeti irányítás évei alatt (1975-1984) A társadalombiztosítás az 1975. évi II törvény hatálybalépésekor még szakszervezeti irányítás alatt működött, az államtól átvett feladatok jelentős részét társadalmi aktivisták látták el. A társadalombiztosításhoz való jogot a legmagasabb jogszabály, az Alkotmány rögzítette, emellett pedig jogi és pénzügyi garanciák 3 biztosították az állampolgárok védelmét. A társadalombiztosítási ellátások fedezetét az állam garantálta, egyrészt a munkáltatók és a munkavállalók járulékaiból, másrészt az állami költségvetésből. Az ellátások színvonalának és az ellátásban részesülők számának emelkedése miatt a társadalombiztosítás kiadásai növekedtek. év 1975 1979 összes kiadás (M Ft) 45,3 72.8 egy főre jutó kiadás (Ft) 8.968 13.973 3. sz táblázat A kiadások és bevételek alakulását

1975-1979 között, az I/1. számú melléklet mutatja, melyből látható, hogy nemcsak a kiadások, hanem a bevételek is növekedtek. A társadalombiztosítási ellátások terén is ugrásszerű emelkedés volt tapasztalható, szinte valamennyi ellátásra fordított kiadás növekedett, illetve emelkedett az ellátásokra való jogosultak száma is, amelyet az I/2. számú melléklet foglal össze. 3 Jogi garancia: a társadalombiztosítási ellátásokra fordított összeget az állam garantálja Pénzügyi garancia: az egészségügyi szolgáltatások állampolgári jogon járnak, illetve a dolgozók érdekvédelme biztosítva van (így a társadalombiztosítási ellátások ellenőrzése is a szakszervezetek kezében volt) 15 Míg egy évvel korábban a táppénz kiadások költsége 5.165 millió Ft volt, ez 1975ben már 5911 millió Ft-ra növekedett A munkáltatók érdekeltségének növelése érdekében bevezették, hogy a keresőképtelenség első napjaira járó

táppénzt a vállalat fizesse. Továbbá megváltoztatták a táppénz alapjául szolgáló irányadó időszakot, illetve a kórházi ápolás idejére járó táppénz mértékét is. A terhességi-gyermekágyi segélyre fordított kiadások 1975-ben 1.276 M Ft-ot, 1984-ben pedig már 1.565 M Ft-ot tettek ki Az anyasági ellátások terén viszont egy csökkenés volt tapasztalható mind az ellátást igénybe vevők számában, mind pedig a kifizetett ellátás összegében. A családi pótlékkal kapcsolatban a törvény a gyermek tényleges tartását helyezte előtérbe. Egységesítette az ellátásra jogosultság feltételrendszerét, és a feltételekhez azonos szintű ellátást biztosított. 1976 július 1-től emelkedett a családi pótlék összege, amelyet 1979-ben jövedelempótlékkal egészítettek ki. A családtámogatásokkal kapcsolatban a „szakszervezetek kötelességüknek tartották, hogy a maguk eszközeivel segítséget nyújtsanak a családalapítás

gondjainak további csökkentéséhez és támogassák a több gyermekes családokat”. (6) A gyermekgondozási segélyre jogosultak köre kibővült, 1977-től a jogosultságot kiterjesztették a mezőgazdasági szövetkezetek nőtagjaira is, illetve 1979. július 1-től a GYES-en lévő anyák részére is járt jövedelempótlék. A nyugdíjakra fordított kiadások szintén jelentősen növekedtek 1975 és 1984 között, 27,1 milliárd Ft-ról 91,7 milliárd Ft-ra. A társadalombiztosítási járulékok mértéke közel duplájára emelkedett, egy dinamikus változás volt tapasztalható a járulékmértékek megállapításában. Az állami vállalatok 1975-ben 22%-os, 1984-ben már 40%-os járulékot fizettek, a mezőgazdasági ágazat járulékmértéke pedig 17%-ről 33%-ra emelkedett. Egyedül a költségvetési szervek 10%-os mértékű járulékkulcsát nem emelték ez alatt az időszak alatt. 16 3.3 Az állam szerepének erősödése A szakszervezeti irányítás

alatt az állami szervek csak egyes kérdések rendezésében – főként a jogszabályok megalkotásában - működtek közre, az irányítás, felügyelet és ellenőrzés összes feladatát a SZOT végezte. A társadalombiztosítás a nemzeti jövedelem egyre nagyobb részével gazdálkodott, emiatt szükségesnek látták, hogy a szakszervezetek helyett az irányítást újra átvegye az állam. Ennek megvalósítását szolgálta az 1984 évi V számú tvr, mely a társadalombiztosítás szervezetében és irányítási struktúrájában komoly változásokat hozott. A rendelet kimondta, hogy „a társadalombiztosítás irányítását állami szervezetek a társadalombiztosítási tanácsok közreműködésével végzik, illetve a központi igazgatási feladatait a Minisztertanács közvetlen felügyelet alá tartozó országos hatáskörű szervként az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság az igazgatási szervein keresztül látja el”. (7) A

társadalombiztosítás irányítási és szervezeti felépítését az V. számú melléklet szemlélteti. Ezzel a SZOT irányítási jogköre a társadalombiztosítás felett megszűnt, egyben intézkedés történt egy központi országos hatáskörű szerv, az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság (OTF) létrehozására. Az OTT elsősorban, mint tanácsadó szerv működött, de emellett elvi irányítási és érdekképviseleti feladata is volt. Hatáskörébe tartozott többek között a fejlesztések kezdeményezése, a társadalombiztosításra vonatkozó előterjesztések, jogszabályok véleményezése, valamint az igazgatási szervek ellenőrzése. Az OTT véleményezte a társadalombiztosítás éves költségvetését és hagyta jóvá az éves tevékenységéről szóló jelentéseket. A társadalombiztosítás átalakításában fontos dátum volt az 1989. év, hiszen ekkor a költségvetés levált az állami költségvetéstől, vagyis a bruttó

költségvetési kapcsolat megszűnt. Ezzel egy önálló, állami garanciával működő pénzalap jött létre Ez a döntés már azt a célt szolgálta, hogy az állampolgári jogon igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások helyébe a biztosítási jogviszonyhoz kötött igénybevétel léphessen. 17 Az új költségvetési kapcsolat több téren is változásokat eredményezett. A nettó költségvetési kapcsolat kialakulásának következményeként a társadalombiztosítás pénzügyi függősége csökkent, és ezzel tovább önállósodott, illetőleg nyilvántartási és elszámolási rendje is átformálódott. A társadalombiztosítás önálló pénzügyi alappá vált, melynek következményeként az államháztartáson belül betöltött pozíciója megváltozott. A változással az állami garancia fogalma is mind jogi, mind pedig anyagi tekintetben átalakult. Jogi vonatkozásban megnőtt az igazgatási szervek felelőssége, az állam felelőssége pedig

átértékelődött. Anyagi téren fontos változás volt, hogy az államnak csak abban az esetben kellett beavatkoznia a társadalombiztosításba, ha annak bevételei nem nyújtottak fedezetet a kiadásokra. Emellett az állam a járulékbevételek elmaradása miatti esetleges hiányok fedezetére is garanciát biztosított. Az alanyi jogúvá tett családi pótlék rendszerének finanszírozását átvette a költségvetés, helyette visszakerült a biztosítóhoz az egészségügyi ellátás finanszírozása. A megváltozott feladat végrehajtásához a szervezeti felépítés is újabb változtatást igényelt. Első lépésként az Alap kezelését az OTF feladatai közé sorolták, illetve az egészségügyi ellátás finanszírozási feladatainak ellátásához új egységeket és osztályokat hoztak létre mind a központi, mind a területi igazgatási szerveknél. 18 4. A társadalombiztosítás demokratikus átalakítása 4.1 Önkormányzati irányítás A

’90-es évek elején hazánkban a társadalmi és politikai viszonyok jelentős mértékben átalakultak. Bár az ellátási kör bővült, a társadalombiztosítási ellátások színvonala – annak ellenére, hogy 1975-től folyamatosan emelték a járulékok mértékét - alig változott. A gazdasági helyzet romlott, így a szolgáltatások színvonalának megtartása meghaladta az ország erejét. Egyre inkább szükségesnek mutatkozott a társadalombiztosítás szervezeti rendszerének reformja. A 60/1991 (X29) számú Ogyhat elfogadásával megkezdődött az irányítási és szervezeti struktúra átalakítása. Megvalósítandó célnak tekintették, hogy a szociális biztonság legfőbb intézménye a jövőben is az állam által garantált társadalombiztosítás legyen, amelyen belül két ágat – betegbiztosítás és nyugdíjbiztosítás – kell létrehozni. Igényként fogalmazták meg a profiltisztítást, miszerint „a biztosítási ágakba nem tartozó

szociális feladatokat és ezek finanszírozását az állami költségvetés fokozatosan vegye át” (8), illetve, hogy az elkülönített biztosítási ágak finanszírozása a folyó bevételekből valósuljon meg. Olyan szervezeti rendszert próbáltak létrehozni, amely egyidejűleg biztosítja az érdekeltek beleszólási jogát, valamint az állami felelősség érvényesülését. Ennek alapján 1991-ben született meg a társadalombiztosítás önkormányzati irányításáról szóló 1991. évi LXXXIV tv A létrejött önkormányzatok önállóan gazdálkodtak a biztosítási alaphoz tartozó vagyonnal, szabadon rendelkeztek a biztosítási önkormányzati tulajdonnal. Szervezetüket és működési rendjüket önállóan alakították ki. Létrejött az önálló Társadalombiztosítási Alap, amely a társadalombiztosítási bevételek és kiadások kezelését szolgálta. Az önkormányzatok megalakulásával az eddig a kormány irányítása alatt álló, és szervezeti

szempontból egységes rendszer helyett egy ágazatilag tagolt rendszer jött létre, 1993-ban pedig szervezetileg különvált az egészségbiztosítás és a nyugdíj ágazat. 19 Ennek értelmében a társadalombiztosítás irányítását a nyugdíj- és egészségbiztosítási önkormányzatok, illetve szerveik látták el. Ezt a változást megalapozta az, hogy az önálló Társadalombiztosítási Alapot 1992-től szétválasztották Nyugdíj- és Egészségbiztosítási Alapra. Az önkormányzatok létrehozását elsősorban az a cél indokolta, hogy az irányításban közvetlen részt vállalhassanak a biztosítottak is. Emellett egyre erősödtek a társadalombiztosítás problémái: csökkentek a reálbérek, így romló járulékfizetési fegyelemmel és csökkenő bevételekkel kellett számolni, a társadalombiztosítás kiadásai viszont növekedtek. Általános társadalmi igény volt a színvonalas, térítésmentes ellátás, az ehhez szükséges

pénzügyi fedezet azonban hiányzott. A biztosítottak egészségi állapota romlott, és nőtt az igények és a szolgáltatások minősége közötti különbség. A korábbi évek fejlesztési politikájának következményeként olyan többletkapacitások jöttek létre, amelyek működtetésének feltételei hiányoztak, területi megoszlásuk pedig eltért a szükségletektől. Az önkormányzattól azt várták, hogy - összetételéből fakadóan – követhetőbben és világosabban képviselje a biztosítottak és a járulékfizetők érdekeit. 4.11 Az önkormányzatok irányítását, igazgatását végző szervek Az önkormányzat legfőbb választott szerve a közgyűlés volt. Mindkét közgyűlés 60 - választott és delegált - képviselőből állt, összetételükben azonban különbség volt. A nyugdíjbiztosítás önkormányzatában a biztosítási ellátásra jogosultakat 36, a munkáltatókat pedig 24 választott képviselő képviselte. Az

Egészségbiztosítási Önkormányzat ezzel szemben 30-30 képviselőből állt össze. A közgyűlés feladatköréhez tartozott az alapszabály megalkotása, a társadalombiztosításra vonatkozó törvények véleményezése, ezen kívül javaslatot tehetett a Kormánynak társadalombiztosítási kérdésekben, valamint gondoskodnia kellett a biztosítási Alap kezeléséről és a tulajdonában álló vagyontárgyak felügyeletéről. 20 Az elnökség 11 főből állt, tagjai közül a biztosítottak biztosítási képviselői voltak többségben. Az elnökség feladatát és működésének részletes szabályait az önkormányzat alapszabályában rögzítették. A felügyelő bizottságban 9-9 fő tevékenykedett, fő feladatuk az önkormányzat gazdálkodásának és pénzügyi tevékenységének ellenőrzése volt. A bizottságban a munkáltatók biztosítási képviselői voltak többségben. A társadalombiztosítás központi hivatali szervei az

Országos Egészségbiztosítási Pénztár, valamint az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság voltak. Az önkormányzatok szervezeti és irányítási jogköre kiterjedt: - a főigazgatók és a főigazgató-helyettesek kinevezésére és felmentésére - a főigazgatók felett a munkáltatói jogkör gyakorlására - a központi hivatali szervek szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyására; éves munkatervének elkészítésére, jóváhagyására és ellenőrzésére A jogszabály-előkészítési jogkör magában foglalta az egészség- és nyugdíjbiztosítás szervezetét, igazgatását, felügyeletét, vagyongazdálkodását és feladatát érintő törvények és kormányrendeletek előkészítését; valamint a társadalombiztosítást érintő egyéb jogszabályok tervezetének véleményezését. Az alapokkal való gazdálkodással kapcsolatos jogkör kiterjedt az Alap költségvetése végrehajtásának figyelemmel kísérésére,

valamint az Alapból történő közbeszerzési eljárások megindításának felügyeletére és ellenőrzésére. A nyugdíjbiztosítás területi igazgatási szervei a fővárosi és megyei igazgatóságok, valamint azok kirendeltségei, illetve a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság voltak, az egészségbiztosításé pedig a: - fővárosi és megyei egészségbiztosítási pénztárak és azok kirendeltségei - Vasutas Társadalombiztosítási Igazgatóság - Újságíró Tagozat - Országos Orvosszakértői Intézet 21 4.12 Az önkormányzatok felügyelete A társadalombiztosítási önkormányzatok jogállását, működésének elveit, gazdálkodásának alapvető szabályait, valamint az Alapok éves költségvetését és annak végrehajtását az Országgyűlés törvényben szabályozta. Az önkormányzat feletti törvényességi felügyelet azt jelentette, hogy az állam felügyelte az önkormányzatra vonatkozó jogszabályok megtartását, illetve

felülvizsgálta az önkormányzat rendelkezéseit. Általános felügyeleti joggal rendelkezett az önkormányzat felett az ügyészség; a bíróságok feladatköre pedig az volt, hogy állampolgári kérelemre felülvizsgálja az önkormányzat, illetve hivatali szervei döntéseit. A pénzügyi (költségvetési) felügyeletet az Állami Számvevőszék látta el: ellenőrizte a Társadalombiztosítási Alapok kezelését, felhasználását, és törvénybe ütköző gazdálkodás esetén javasolhatta az Országgyűlésnek a biztosítási önkormányzat gazdálkodásának felfüggesztését vagy a választott szervek feloszlatását. Az ÁSZ nemcsak azt vizsgálta, hogy az önkormányzat a jogszabályban előírtak szerint végzi-e a pénzek kezelését, hanem azt is, hogy azt milyen eredményességgel és hatékonysággal teszi. A társadalombiztosítási önkormányzat szakmai felügyeletét kormányzati szervek végezték. Ez a felügyelet egyrészt a kifejezetten a

társadalombiztosítás körébe tartozó feladatok, másrészt az állami feladatok végrehajtásának ellenőrzését jelentette. 4.2 A Társadalombiztosítási Alapok Az önkormányzatok feladatai közé tartozott az Alapok kezelése is. A Társadalombiztosítási Alap egy önálló államháztartási egységet képezett, elkülönített költségvetéssel. Az Alap a társadalombiztosítási ellátások, illetve egyéb juttatások fedezetére szolgált. Forrását a járulékok, az állami hozzájárulás, valamint az Alap önálló gazdálkodásából származó jövedelem tette ki. 22 Az Alap számlája 1991. január 1-ig a központi kormányzat általános számlájába olvadt be, amelyet a Magyar Nemzeti Bank kezelt. A saját számlája felett ugyan a Társadalombiztosítási Alap rendelkezett, de a központi költségvetés gazdálkodhatott a számla teljes összegével. 1991 január 1-e után a számlát elkülönítették, és két kiegészítő számlával

egészítették ki. Ezek közül az egyik a járulékok befizetésére illetve a táppénz kifizetésére szolgált, a másik a működési költségvetés pénzforgalmának lebonyolítására. Az állami költségvetés – az 1991. évi költségvetési törvényben – garantálta a Társadalombiztosítási Alap kiadásainak fedezetét akkor is, ha erre a bevételek nem adnak fedezetet. Az Alap 5 milliárd Ft összegű készenléti hitelkerettel rendelkezett a Magyar Nemzeti Banknál. Ezek a hitelek határidősek voltak, az ún általános számla fedezetlenségének átmeneti megszüntetését szolgálták. Emellett az Alap a nyugdíjak megelőlegezéséhez szintén hozzájuthatott átmeneti finanszírozáshoz, amelyet akkor kellett visszafizetni, ha az általános számla likviditása ezt lehetővé tette. Az Egészségbiztosítási és Nyugdíjbiztosítási Alap az államháztartás társadalombiztosítási alrendszeréhez tartozó önállóan gazdálkodó pénzügyi alap volt,

amelyeken keresztül bonyolódtak az adott ágazat pénzügyi folyamatai. Az Alapok lehetséges bevételeit és kiadásait törvényben határozták meg. Az Alapok önálló működési költségvetéssel rendelkeztek, amely naptári évre szólt, és amelyet az Országgyűlés hagyott jóvá. A bevételi többletből és egyéb forrásokból tartalékot képezhettek, amelyet a törvény keretei között hasznosíthattak. Az Egészségbiztosítási Alapot az OEP, a Nyugdíjbiztosítási Alapot az ONYF kezelte. A társadalombiztosítás bevételeinek és kiadásainak alakulását 1970 és 1995 között a II-III., illetve VI-VII számú mellékletek szemléltetik 23 4.3 Az egészségbiztosítás fejlesztési törekvései 1996-ban Az önkormányzat célja olyan egészségbiztosítás kialakítása volt, amely továbbra is a társadalombiztosítás önálló ágaként működik. Alapelvként fogalmazták meg, hogy a szolgáltatásokra való jogosultságot járulékfizetéssel kell

megalapozni; jövedelemarányos járulékfizetést kell megvalósítani, és érvényesíteni kell a szolidaritás elvét. A gyógyító-megelőző ellátások területén az egészségbiztosítás alapvető érdeke volt az alapellátás és a szakellátás közötti egyensúly megteremtése: az egészségbiztosítási kiadások meghatározó része a fekvőbeteg ellátás finanszírozását szolgálta, ezért az egyik legfontosabb kérdés volt a ráfordítások hatékonyságának növelése. Az önkormányzat fontosnak tartotta egy olyan ellátási színvonal biztosítását, amely igazodik a gazdaság anyagi lehetőségeihez. Az intézményrendszer működtetését a rendelkezésre álló anyagi erőforrások gazdaságos felhasználása mellett képzelték el. Az irányítás és szervezet korszerűsítése szintén a megoldandó feladatok között szerepelt. Célul tűzték ki, hogy az egészségbiztosítás hivatali szervezete olyan intézménnyé váljon, amely állandó

kapcsolatban áll a járulékfizetőkkel, ügyeiket gyorsan és hatékonyan intézi, illetve képviseli érdekeiket. Szükségesnek látták egy átfogó ellenőrzési rendszer megvalósítását, valamint az ügyviteli és informatikai rendszer fejlesztését. Felismerték azt is, hogy egyre nagyobb igény van a szakemberek képzése, oktatása iránt. Az önkormányzat és az OEP, mint a Nemzetközi Társadalombiztosítási Szövetség teljes jogú tagja igyekezett a nemzetközi kapcsolatokban rejlő előnyöket kiaknázni. Emellett különösen fontosnak tartották – már ekkor is –, hogy az Európai Unió által érvényesített normákat, gyakorlatokat időben megismerjék és hasznosítsák. 24 4.31 A kormány egészségbiztosítási koncepciója Az egészségi állapot folyamatos romlása növekvő igényeket támasztott az egészségbiztosítással szemben, miközben egyre nehezebbé vált előteremteni az ehhez szükséges forrásokat. A gazdaság

nehézségei miatt a szolgáltatások körének szűkítésével és a járulékterhek növelésével próbálták az Alapok egyensúlyát fenntartani. Ez azonban csak ideiglenes „megoldást” jelentett, mivel a tartalékok szűkösen álltak rendelkezésre. 1991 és 1993 között a Társadalombiztosítási Alap gazdálkodásában egy fokozatosan növekvő hiány jelent meg (IV/3. sz melléklet), amit az állami költségvetés és az Egészségbiztosítási Alap közötti profiltisztítás eredményeképpen 1994-re sikerült eltüntetni. Ebből láthatóvá vált, hogy a keletkezett hiány nem a társadalombiztosítás, hanem az állami költségvetés hiánya volt. Növekvő terhet jelentett a kintlévőségek folyamatos növekedése is, ami egyrészt a járulékfizetés egyre gyakoribb elmulasztását, másrészt a gazdálkodók romló anyagi helyzetét mutatta. A társadalombiztosítás kinntlévőségei 250 214,8 200 148,4 150 milliárd Ft 94,3 100 50 0 év 1992 1993

1994 1. sz ábra Ebben az is közrejátszott, hogy a ’90-es években rendkívüli módon megnőtt a vállalkozások száma, illetve mivel a lakosság egészségi állapota egyre romlott, a szolgáltatások iránti igény nem csökkent. 25 Az egészségbiztosítás összes kiadásának mintegy 2/3-át fordította ezen időszakban a természetbeni juttatásokra, aminek felét a gyógyító-megelőző ellátások finanszírozása, kb. 20%-a pedig a gyógyszerekre fordított összeg tette ki (Magyarország az egy főre jutó gyógyszerfogyasztásban évek óta az elsők között szerepelt Európában, ami nemcsak anyagi szempontból jelentett hátrányt, hanem a lakosság egészségi állapotát is jellemezte). Az összes kiadás 1/3-át alkották a pénzbeli ellátások, aminek 10-12%-a volt táppénzkiadás. A korábbi években sokan a betegszabadságot, illetőleg a táppénzes állományt „használták ki” ügyeik intézésére. Ezt mutatja, hogy a jogosultak száma

csökkent, de a biztosítottak által igénybe vett táppénzes napok száma nőtt. A keresetpótló juttatások alacsony összege és a munkába való visszatérés esélyeinek csökkenése is hozzájárult ahhoz, hogy az emberek ilyen és ehhez hasonló „kiskapukat” keressenek. Azonban az is előfordult, hogy többen egészségre ártalmas munkafeltételek mellett is vállalták a munkát, csak hogy ne veszítsék el állásukat. Mindezek azt bizonyították, hogy a társadalombiztosításnak a lakosság egészségjavító programjának részévé kell válnia. Az egészségbiztosítás célja nemcsak az, hogy a munkaképtelenné válók számára keresetpótló juttatásokat nyújtson, hanem hogy csökkentse az egészségügyi kockázatokat. A kormány szerette volna megvalósítani a szolgáltatások szerkezetének átalakítását, és színvonaluk emelését. A fejlesztési törekvés az volt, hogy „az egészségbiztosítást a lehetséges eszközökkel segítse,

ösztönözze az egészségügyi intézmények mindenfajta együttműködését, a menedzsment korszerűsítését, a korszerű belső szervezési módszerek alkalmazását” (9) 26 5. Állami felügyelet 5.1 Az 1997 évi LXXX törvény 1997-ben a törvényhozó a folyamatos (az 1975. évi II törvény tekintetében több százas nagyságrendű) jogszabály-módosítás helyett teljesen új alapelvekkel, új jogszabályokban 4 rendezte át a társadalombiztosítási jog egészét. A társadalombiztosítási jogi szabályozás szerkezete a korábbi szabályozásához képest „széttöredezett”. A társadalombiztosítás jelenlegi szerkezetét kialakító jogszabály, az 1997. évi LXXX. törvény (Tbj), amelynek fő célja, hogy az egyéni felelősség és öngondoskodás követelményeinek és a társadalmi szolidaritás elvének megfelelően szabályozza a társadalombiztosítási jogviszonyokat, illetve ellátásokat. Ebben az évben sor került az 1991-ben

kialakított társadalombiztosítási önkormányzatok jogállásáról szóló törvény módosítására is: az önkormányzati választásokat az ún. delegációs rendszer váltotta fel Az új társadalombiztosítási jogszabályok megalkotásával párhuzamosan folyt az 1972. évit felváltó új egészségügyi törvény előkészítése is Az új jogszabály átrendezte az egészségügy egész eddigi jogi szabályozását, ezen belül az egészségbiztosítás keretében járó ellátások fogalomrendszerét is. Alapelvként az egészségügyi szolgáltatások igénybevételével kapcsolatban demokratikusan biztosította az esélyegyenlőséget, ezen belül az egészségi állapothoz igazodó, megfelelő szakmai színvonalú és költséghatékony ellátást. Az esélyegyenlőség megteremtésének alapelve nagyrészt az Ebtv.-nyel összhangban került megfogalmazásra. Az egészségügyi törvény kimondta, hogy a szabályozás érvényes minden egészségügyi

tevékenységet folytatóra és a szolgáltatásokat igénybe vevőre. a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX törvény (Tbj), - a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997 évi LXXXI törvény (Tny.), - a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997 évi LXXXIII Törvény (Ebtv), illetve - a hozzájuk kapcsolódó a magánnyugdíjakról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. Törvény (Mny) 4 27 Ezzel szemben az Ebtv. a biztosítottaknak járó ellátásokat határozta meg, tehát azt, amelyet a biztosítási jogviszony keretében, döntően a befizetett járulékokból fedezve garantál a törvény. A Parlament 1992-ben törölte el az 1975-től állampolgári jogon járó jogosultságot az egészségügyi ellátásra és helyette áttértek a biztosítási alapú egészségügyi ellátásra, amelynek célja az volt,

hogy mindenki után történjen járulékfizetés, és így társadalombiztosítás keretében egészségügyi ellátást csak az vehessen igénybe, aki járulékot fizet, vagy aki után járulékot fizetnek. 5.2 Az 1998 évi XXXIX törvény Mivel a lakosság egészségi állapota egyre jobban romlott, 1998-ban a kormány változtatni próbált. Olyan egészségpolitika megvalósítását tűzte ki célul, amelynek fő feladata az egészség megőrzése. A társadalombiztosítás terén is megérett a helyzet a változtatásra: a kormány a társadalombiztosítási önkormányzatok megszüntetését, illetve az Alapok irányításának és felügyeletének áthelyezését határozta el. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről szóló 1998. évi XXXIX törvény kimondja, hogy az Alapok felügyelete, továbbá a társadalombiztosítás igazgatási szerveinek irányítása állami feladat. Az Alapok

felügyeletét közvetlenül Kormány végezte, míg az igazgatási szervek irányítása a pénzügyminiszter hatáskörébe került. 28 Az új törvényben több helyen is vannak változtatások, melyek közül a legfontosabb új rendelkezések: - A járulék mértékét a korábbi 39%-ról 33%-ra csökkentették (ebből 22% a nyugdíjbiztosítási, míg 11 % az egészségbiztosítási járulék). A biztosított által fizetendő nyugdíjjárulék mértéke a magánnyugdíjpénztár tagja esetében 1999. január 1-től 2%-ra változott - Meghatározták a baleseti járulék mértékét is, amely 5% lett. - A társadalombiztosítási ellátásra megállapodást kötők járulékának mértéke a korábbi 18%-ról 14%-ra csökkent, illetve módosították a megállapodás kötésére jogosult személyek körét is. - 1999-től az egészségügyi hozzájárulás nem tartozik a járulékok körébe, bevallása és befizetése az adóhatósághoz történik. Lényeges

változás még, hogy két formája van: az eddig is alkalmazott tételes összegű, illetve a most bevezetésre kerülő százalékos mértékű (11%) egészségügyi hozzájárulás - Kibővült a társas vállalkozás, a járulékalapot képező jövedelem, az eljáró igazgatási szerv fogalma, illetve bővítették az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak, valamint a biztosítás szünetelésének esetkörét - A végkielégítésben részesülő biztosítási ideje változott - Az egyidejűleg fennálló, több biztosítással járó jogviszony esetén több paragrafussal bővítették a járulék fizetésének szabályait - A magánnyugdíjpénztári tagdíj mértéke 6% lett - A nyugellátások, nyugdíjminimumok (egységesen 12%-kal emelkednek) - Megváltozott a tartozások kiegyenlítésének sorrendje is (elsősorban a járulékra kell jóváírni a befizetett összeget) 29 5.21 Az önkormányzatok megszűnése A kihirdetését követő 8. napon

hatályba lépett 1998 évi törvény 10 § (2) bekezdésével megszűnt az egészségbiztosítás és a nyugdíjbiztosítás önkormányzata, amelynek jogutódja a Magyar Állam lett. Az Alapokhoz tartozó vagyon és a biztosítási önkormányzatok vagyona állami tulajdonba került, a vagyonnal kapcsolatos tulajdonosi jogokat ezután a Kormány gyakorolta. A gazdálkodásra az Áht. rendelkezései voltak az irányadók Az egészségbiztosítás központi hivatali szervének, valamint az Egészségbiztosítási Alap működésének felügyelete 2001-től az egészségügyi miniszter közvetlen irányítása alá került, a nyugdíjbiztosítási ágazat irányítását pedig a pénzügyminiszter végezte. Az egészségbiztosítást érintő kormányzati döntések előkészítésében, befolyásoló illetve miniszteri az Egészségbiztosítási döntésekhez továbbra Alap is pénzügyi szükségesnek egyensúlyát tartották a szakminiszter és a pénzügyminiszter

együttműködését. A kormánydöntés értelmében a pénzügyi szaktárcánál megszűnt a társadalombiztosítási Alapok felügyeletét ellátó politikai államtitkári poszt. Mivel a nyugdíjbiztosítás felügyelete változatlanul a pénzügyminiszter hatásköre maradt, viszont az Egészségügyi Minisztériumra többletfeladatot rótt az egészségbiztosítás irányítása és felügyelete, a feladatokat eddig ellátó államtitkárság pénzeit – a személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok fedezetét – a két minisztérium között megosztották. A központi hivatali szerv legfontosabb feladatai közé tartozott: - a társadalombiztosítási ág jogszabályban meghatározott igazgatási (ügyviteli) és hatósági feladatai ellátásának irányítása - a területi és egyéb igazgatási szervek közvetlen irányítása - a más szervek által végzett ellátások folyósításának ellenőrzése - az Alaphoz tartozó vagyonnal

kapcsolatos nyilvántartási feladatok, illetve jogszabályban meghatározott vagyonkezelési, pénzügyi feladatok elvégzése - a társadalombiztosítási jogszabályok előkészítésében való részvétel 30 6. Társadalombiztosítás az ezredfordulón 6.1 A társadalombiztosítás széttöredezése A társadalombiztosítási ellátások fedezetét biztosító járulékok bevallásával, befizetésével és behajtásával kapcsolatos feladat- és hatáskör 1999. január 1-től az állami adóhatósághoz került át a 217/1998. (XII 30) Kormr alapján Az APEH a befolyt bevételeket az Nyugdíj- és az Egészségbiztosítási Alap kincstári számláira törvényi felhatalmazás alapján - megállapodásban rögzített %-os mérték szerint naponta átutalja. A Társadalombiztosítási Alapok együttesen az államháztartás egyik legnagyobb alrendszerét képezik, a járulék a legjelentősebb bevételi forrás (míg a személyi jövedelemadó bevétel pl. 1997 évben

mintegy 520 milliárd Ft volt, addig a társadalombiztosítási járulékokból származó bevétel elérte az 1100 milliárd Ft-ot). Korábban a járulékok és az adók között nem volt eltérés. Mindkettő kivetése és begyűjtése valamely közösségi cél elérése érdekében történt. Lényegi különbség volt viszont, hogy a járulék csak arra a célra volt fordítható, amihez a járulék fizetője hozzájárult, míg az adóbevételt az Országgyűlés döntésétől függően bármire fordíthatták. 1999-től azonban a járulékok is adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülnek, így ezzel ez a különbség megszűnt. 2000-ben egy másik feladatkör, a családtámogatási ellátásokkal kapcsolatos feladatok is kikerültek a társadalombiztosítás rendszeréből, ettől az időponttól ezt a Területi Államháztartási Hivatal (korábban TÁKISZ) látja el. 31 6.2 Az állami költségvetés és az Egészségbiztosítási Alap kapcsolata

Az ellátások teljesítése érdekében az átmeneti pénzügyi hiányok fedezetére a központi költségvetés kamatmentes hitelt nyújt az Alapok részére, amelyet a bevételekből soron kívül törleszteni kell. A pénzügyi kimutatásokban az Egészségbiztosítási Alap mérlege folyamatosan hiányt mutat. bevételi főösszeg kiadási főösszeg hiány 2001 2.063688 2.073750 10.062 2002 2.130336 2.147543 17.207 adatok millió Ft-ban 4. sz táblázat Lényeges azonban, hogy ez a hiány egy korábbi időszakhoz képest a források csökkenése vagy a kiadások emelkedése miatt következett-e be. Az okok között mindkettő szerepel, hiszen egyrészt a kiadások növekedése, másrészt a bevételek elmaradása okozza az Alap hiányát. Az egészségügy terén hozzájárult a kiadások növekedéséhez, hogy az ágazat termelékenysége a magyar átlagot legalább kétszeresen meghaladta, illetőleg hogy a gyógyító-megelőző ellátásokra fordított kiadások

reálértéke 1990-2000 között felére csökkent. Az Egészségbiztosítási Alapot terhelő kiadások között emelkedett a rokkantnyugdíjra fordított összeg. A 2000 évben kb egymillió rokkantnyugdíjas volt az 1985. évi 375 ezer és az 1990 évi 575 ezer fővel szemben (a növekedésben az is szerepet játszott, hogy a rokkanttá nyilvánítás a társadalom egy része számára a gazdasági nehézségek elől való meneküléssé vált). A szociális problémák mellett költségvetési törvénymódosítások is az Egészségbiztosítási Alap deficitnövekedését okozták. Az állami költségvetés ágazataiban keletkezett deficitek pedig szintén az Alap költségvetésében jelentek meg. 32 Ugyanakkor ebben az időszakban az Egészségbiztosítási Alap bevétele jelentősen csökkent elsősorban a járulékfizetések elmaradása miatt. 1990-ben kb 4,5 millió járulékfizető volt, 2000. évben viszont csak kb 3,5 millió biztosított után fizettek járulékot.

Nemzetközi és hazai szakértők szerint is a társadalombiztosítási járulék mértéke nagyon magas, de összegszerűen nem elegendő az egészségügyi rendszer működtetésére, a szolgáltatások színvonalának fenntartására. 1995-ben Magyarország népessége 10,24 millió fő, míg a Tb kártyák száma 10,7 millió volt, tehát majdnem félmillióval haladta meg a lakosság számát. 1998ban 10,13 millió lakost, illetve 10,32 millió háziorvoshoz bejelentkezett főt regisztráltak. Mindez azért lényeges, mivel a központi költségvetés fedezi a járulékot nem fizetők egészségügyi ellátását is, de az egészségügy működési kiadásait alapvetően a társadalombiztosítási járulékokból fedezik. Az OEP fő bevételi forrása járulékokból származik, 1996-ban bevételeinek 82%-a, 1998-ban 97,9%-a volt járulékbevétel. Bár 1999-ben a társadalombiztosítás vagyonának értékesítéséből 74 milliárd Ft bevétel származott, ez az egyszeri

alkalom nem oldotta meg a problémákat. Az éves költségvetésből nem lehetett teljesíteni a kötelezettségeket, így minden évben jelentős deficit halmozódott és halmozódik fel. 6.3 A munkanélküliség hatásai A munkanélküliség hazánkban – az EU tagországok többségével ellentétben nem tartozik a társadalombiztosítási ellátások körébe, de nagyban befolyásolja azok alakulását. Magyarországon az elmúlt évtizedekben erősödő jelenséggé vált a munkanélküliség, egyre több ember veszítette el állását, aminek következtében saját és családja megélhetése is veszélybe került. A munkanélküliség azonban nemcsak az egyén szempontjából meghatározó, hanem a társadalmi munkafolyamatból való kiesés miatt is, hiszen kevesebb ember dolgozik, tehát az aktív munkavállalóknak több embert kell „eltartani”. 33 Ez a társadalombiztosítás szempontjából a járulékfizetés elmaradása miatt egyértelmű bevételcsökkenés

jelent, másrészt a munkanélküliség jelentősen megnövelheti az egyes ellátások iránti igényt (és ezáltal a kiadásokat). A szolgáltatások közül a nyugdíjak esetében emeli a kiadásokat, hogy a most nyugdíjba vonulók nyugdíjszintje jóval magasabb, mint a korábbi években. A munkahely bizonytalansága miatti stressz, a létbizonytalanság fokozódása következtében bizonyos halálokok (infarktus, öngyilkosság) gyakorisága növekedhet. Ez a társadalombiztosítás hozzátartozói ellátásaiban okozhat kiadásnövekedést. A munkanélküliségi ráta emelkedése rokkanttá nyilvánítás jelentős növekedését vonhatja magával. Úgy tűnik, a rokkantsági nyugdíj – még ha alacsony színvonalú is – nagyobb biztonságot jelent, mint a munkanélküliség. Emellett ha a munkanélküli nem jogosult munkanélküli ellátásra és meghal, hozzátartozói kiesnek a társadalombiztosítás rendszeréből, és nem lesznek jogosultak az ellátásokra.

Napjainkban a munkanélküliség „megelőzésének” egyik lehetséges és igen elterjedt eszköze a táppénzes állományba vonulás, ami szintén a kiadásokat növeli. Az anyasági ellátások nagy része biztosításhoz kötött, így a munkanélküliség kedvezőtlenül érinti a nőket. A munka elvesztésének félelme a szülésre is hatással van, sok munkahelyen a nők eleve hátrányban vannak emiatt. Aki még nem szült, azt „bizonytalan” munkaerőnek tekintik, mert szülés esetén kiesik a munkából. A társadalombiztosítás szempontjából viszont a magasabb születésszám az anyasági ellátásokkal kapcsolatos kiadásokat növelheti. Az egészségügyi ellátás terén az állás nélkül lévők egészségi állapotának rosszabbodása miatt növekedhet az ellátások iránti igény. A munkanélküliség a gyógyszerkiadásokat alapvetően nem befolyásolja, hiszen az egészségi állapot romlásának lehet következménye a gyógyszerfogyasztás

emelkedése, a költségek növekedését azonban inkább a gyógyszerárak emelkedése okozza. A társadalombiztosítás bevételkiesése és a munkanélküliség között tehát egyértelmű az összefüggés. A hiány nagyságát egyrészt a munkanélküliek aránya, a munkanélküli juttatások, illetve az ebből teljesített társadalombiztosítási befizetések mértéke, másfelől az állampolgári jogon járó ellátások költségnövekedése határozza meg. 34 6.4 Az egészségbiztosítás jelenlegi helyzete A társadalombiztosítás - a 80’as években megjelent jelentés szerint - arra hivatott, hogy „az egyéneknek és családoknak biztonságérzetet adjon, a tekintetben, hogy életszínvonalukat és életminőségüket - a lehetséges legnagyobb mértékben megvédelmezi a társadalmi vagy gazdasági események káros hatásaitól”. (10) A társadalombiztosítás célja az ember biztonság iránti vágyára adott válasz. Napjainkban azonban a

társadalombiztosítás igen sok ellentmondással terhelt, a legtöbb „támadás” a fizetés/ellenszolgáltatás rendszerét éri. A kiadások állandó növekedése mellett nemhogy nőne, inkább csökken a társadalombiztosítás által nyújtott biztonság. Az ember nem engedheti meg magának, hogy beteg legyen, mert a táppénz kevés, így jelentős a jövedelem-kiesés. A családi pótlék összege a gyermekek felnevelésének, taníttatásának költségeit alig fedezi. A nyugdíjrendszer pedig még a reformok és emelések ellenére is ellentmondásokkal terhelt, a nyugdíjak összege nem tart lépést az infláció emelkedésével. Az Egészségügyi Minisztérium ún. „Cselekvési Programja” és a társadalombiztosítás reformjának keretében 2002-ben az OEP koordinálásával folytatódik a balesetbiztosítási ág kialakítása. A rendszer ösztönözni fogja a munkahelyi egészségkárosodások megelőzését és a munkavállalók munkahelyi

biztonságának növelését. Jelenleg folyamatban van a járulék rendszer, valamint az új biztosító szolgáltatási körének kialakítása is. Az elképzelések szerint az új társadalombiztosítási ágazat önállóan, vagy az OEP-en belül elkülönítve 2003-ban vagy 2004-ben kezdheti meg működését. 35 7. Az Európai Unió 7.1 Az Európai Unió szociális biztonsági rendszerei 1957-ben az európai integráció alapítóinak fejében fel sem merült egy egységes európai szociálpolitika megteremtésének a gondolata. Az ellátórendszerek és a társadalmi és gazdasági viszonyok eltérő jellege, illetve a tagállamok közötti életszínvonalbeli különbségek miatt nem lehetséges egy egységes európai rendszer bevezetése. Ezért a tagállamokban ma sem azonos szabályok alapján és nem azonos összegű juttatásokat nyújtanak. A közösségi szociális biztonság ágazatait a 1408/71/EGK rendelet 4. cikke szabályozza, mely szerint a rendelet kiterjed

a betegségi és anyasági, rokkantsági, öregségi, árvasági és özvegyi, munkahelyi balesetekkel összefüggő, haláleseti, munkanélküli, illetve családi ellátásokra. Ezen juttatások döntő többsége a társadalombiztosításhoz tartozik. A tagországokban alapvetően három modell jellemző, amelyek teljes egészében egyik országban sem léteznek, egymást kiegészítve jelennek meg. Az EU-országok többségében a biztosítási típusú (bismarci) modell a meghatározó, tehát még mindig a munkavégzéshez kötött szociális biztonsági rendszer a legjellemzőbb. Az angolszász (Beveridge) modellt alkalmazó országok céljuknak tekintik egy minimális ellátást biztosító ellátórendszer létrehozását, illetve hogy minden állampolgár részesülhessen az ellátásokban. A skandináv modell alapvetően kétféle típusú, egyrészt a munkavállaláshoz, másrészt a lakóhelyhez kötött ellátásokat foglalja magába (ez utóbbi alanyi jogon jár). Az

alanyi jog azt jelenti, hogy minden egyes személynek alapvető emberi joga, hogy az adott szociális ellátást megkapja. 7.2 Európa társadalombiztosítása Az Európai Unió tagállamainak társadalombiztosítási rendszerei egymástól függetlenül fejlődtek ki. Minden tagállamnak vállalnia kell a felelősséget saját szociális biztonsági rendszeréért, a nemzeti rendszerek összehangolása pedig 36 a közösség hatáskörébe tartozik. Tehát nem kívánják egységesíteni a társadalombiztosítási rendszereket, inkább megpróbálják koordinálni azokat. A tagországok közötti kapcsolatot két és többoldalú államközi szerződések szabályozzák - amelyek átfogják a társadalombiztosítás valamennyi ágazatát uniószinten pedig a szociális charta rendelkezik ezekről a kérdésekről. A munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló közösségi charta kimondja, hogy „az Európai Közösség minden munkavállalója jogosult

megfelelő szociális védelemre; a jogállásától illetve az őt alkalmazó vállalkozás méretétől függetlenül megfelelő szintű társadalombiztosítási juttatásokban kell részesülnie”. Ezen kívül minden munkavállaló részére kielégítő egészség- és balesetvédelmi feltételeket kell teremteni, illetve biztosítani kell, hogy nyugdíjba vonulása után mindenki „tisztes életszínvonalon” éljen. A charta 12 alapelvet tartalmaz, és 49 javaslatot tesz a munkavállalók szociális jogainak érvényesítése érdekében, melyek mindenhol követendők 5. A társadalombiztosításhoz való jog (12. cikk) tényleges gyakorlásának biztosítására az országok kötelezettséget vállaltak arra, hogy létrehozzák, illetve - legalább a Nemzetközi Munkaügyi társadalombiztosítás Egyezmény rendszerét. szerinti Emellett szinten törekednek - tartják arra, fenn hogy a a társadalombiztosítási rendszert egyre magasabb szintre emeljék. Az EK

irányelv szerint nem szabad megengedni, hogy bárki kirekesztődjön a társadalomból, és ehhez megfelelő szociális hálót, társadalombiztosítási rendszert kell kialakítani. A tagállamok részére megfogalmazott ajánlás kimondja, hogy minden ország „biztosítson az aktív életüket befejezett vagy pályájukat betegség, baleset, anyaság, rokkantság illetve munkanélküliség miatt megszakítani kényszerülő munkavállalók számára – az alkalmas társadalombiztosítási rendszerekben való részvételüknek megfelelően – olyan pótlólagos jövedelmet, amely vagy átalányszeű, vagy korábbi munkahelyükön megszerzett keresetükkel arányos, és amely méltányos módon fenntartja életszínvonalukat”. 5 Ezek a szabad mozgás (1-3. cikk), a foglalkoztatás, bérezés (4-6 cikk), az élet- és munkakörülmények javítása (7-9. cikk), a szociális védelem (10 cikk), a társulás és kollektív szerződés szabadsága (11-14 cikk), a szakképzés (15.

cikk), a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód (16 cikk), a munkavállalók joga a tájékoztatásra (17-18. cikk), a munkahelyi egészség- és biztonságvédelem (19 cik), a gyermekek és fiatalkorúak védelme (20-23. cikk), az időskorúak (24-25 cikk), valamint a fogyatékosok (26 cikk) 37 Az Európai Unió létrejöttével megteremtődtek a szabad munkavállalás jogi lehetőségei a tagországokban. Ennek hatása a társadalombiztosítási törvényhozásban is érvényesült, ami azt jelenti, hogy a fogadó ország olyan szolgáltatást köteles garantálni egy másik tagállamból érkezett biztosított részére, amit saját állampolgára vagy hasonló státuszú munkavállalója kap. A különböző tagországokban szerzett szolgálati időket össze kell számítani, illetve a szolgáltatást olyan személyek részére is meg kell adni, akik egyik államban biztosítottak, de másik államban laknak 6. A nyugdíjak tekintetében a mindenkori lakóhely

szerinti tagállam az illetékes, de figyelembe kell venni a legnagyobb kedvezmény elvét. Az egyes ágakon belül a szolgáltatási esetek, valamint a jogosultság feltételei és tartalma bizonyos mértékben eltér egymástól, de a tagállamok társadalombiztosítása alapvetően azonos jegyeket hordoz. Mindegyik tagállamban létezik a társadalombiztosítás három klasszikus ága, és a munkanélküli biztosítás is mindenhol ismert. A finanszírozás a legtöbb országban a járulékokból, illetve az adókból történik, amely miatt mind a munkáltatókra, mind a munkavállalókra kisebb teher hárul. A nyugdíjakat összhangban tartják a jelenlegi fizetésekkel, amely biztosítja az értékállóságot. A legtöbb tagállam társadalombiztosítása majdnem a teljes népességre kiterjed, és jellemzően a biztosításhoz kötött (kivétel a skandináv országok, ahol arra minden állampolgár jogosult). 7.3 Magyarország csatlakozása az EU-hoz Az Európai

Unió a tagállamok szociális biztonsági rendszereivel szembeni elvárásait úgy igyekszik megfogalmazni, hogy közvetlenül a lehető legkisebb mértékben avatkozzon be a tagállamok jogi szabályozásába. A közösségi jog nem állapít meg Magyarország számára konkrét kötelezettségeket arra, miként alakítsa át szociális biztonsági rendszerét az Uniós tagsága esetén. 6 Római Szerződés 42. (51) cikk 38 Tehát kifejezett harmonizációs kötelezettségeink nincsenek, azonban mindenképpen szükséges megteremteni a széles körű szociális biztonságot, illetve hosszú távon finanszírozható és hozzáférhető ellátásokat kell biztosítani minden saját és tagállami állampolgár számára. A magyar jogszabályok többsége jelenleg megfelel ezeknek a követelményeknek. Az Európai Unióhoz való csatlakozás alapelve, hogy az új tagállam a belépés pillanatától átvegye, azaz alkalmazza a közösségi joganyagban szereplő jogok és

kötelezettségek teljes körét. Még a tagság elnyerése előtt – az ún „felkészülési időszakban” – Magyarországnak állást kell foglalni azzal kapcsolatban, hogy mely ellátásokat kívánja a közösségi jog hatálya alá helyezni. Ez mindenképpen szükségessé teszi, hogy átgondoljuk az ellátásokra való jogosultság szabályait. A fejlődés érdekében is szükséges valamelyest átalakítani a társadalombiztosítást az európai normáknak megfelelően, mivel ezzel meg lehetne teremteni az ellátásokhoz való egyenlő hozzájutás és a minimális szociális biztonság megteremtésének jogát. Ez nemcsak a csatlakozás követelményei miatt fontos, hanem azért is, mert egyértelműen a biztosítottak érdekeit szolgálná. 39 Összegzés Tanulmányaim során az egészségbiztosítás múltját, a gyakorlatban pedig jelenlegi helyzetét ismerhettem meg közelebbről. Nemcsak, mint az egészségbiztosításban dolgozó, hanem mint

annak szolgáltatásait igénybe vevő is megtapasztaltam, hogy a társadalombiztosítás rendszerét számos feszültség jellemzi. Talán a legnagyobb gond évek óta a finanszírozás problémája, valamint a magas bevételek és még magasabb kiadások ellentmondása. A Társadalombiztosítási Alap nem rendelkezik megfelelő tartalékalappal, és a magas járulékkulcsok ellenére sem képes értéktartó ellátásokat nyújtani. Az egészségbiztosítás bevételei ugyan évről évre nőnek, de a kiadások is magasak, így az ellátások színvonala ugyanolyan marad. Az „utca embere” – aki jövedelmének kb. felét a társadalombiztosításhoz fizeti be – nincs tisztában azzal, hogy mire kerül felhasználásra az általa befizetett összeg. Csak azt látják, hogy a jelentős járulékbevétel elosztója az egészségbiztosító. Szükséges, hogy a járulékfizetők tisztában legyenek azzal, hogy milyen módon és feltételek mellett kell fizetniük, illetve hogy a

befizetett járulékokért cserébe milyen jogosultságokat szerezhetnek, milyen szolgáltatásokra jogosultak, vagyis hogy „mit kapnak a pénzükért”. A magánbiztosítás a kötelező biztosítás mellett, annak kiegészítéseként talán jobb feltételeket és többet kínálhatna a biztosítottaknak, mint a kötelező biztosítás. Egyrészt érvényre juttatná a szabad választás elvét is, hiszen a kötelezőn kívül mindenki azt a (magán)biztosítót választaná, amelyik a számára legkedvezőbb feltételeket kínálja. Másrészt versenyre kényszerítené a biztosítókat, amiből szintén a biztosítottak profitálhatnának. A külföldi példák azonban azt mutatják, hogy a magánbiztosítók nem működnek elég megbízhatóan, vagyonkezelésük nem megfelelő. Fontosnak tartanám, hogy a járulékfizetők lényegesen több szerepet kapjanak, hiszen ők azok, akik a legnagyobb szerepet vállalják, és akik a legjobban érdekeltek a biztosításban. Erre talán

az állami irányítás mellett működő önkormányzat lenne a legalkalmasabb, mert így a biztosítottak érdekei és az állami felügyelet egyaránt érvényesülne. A képviselet megoszlását pedig a befizetett hozzájárulás arányában lehetne meghatározni. 40 Az egészségbiztosítás jelenlegi szervezeti rendszere jól működik. A központ felügyelete alatt működő területi pénztárak és kirendeltségek véleményem szerint megfelelően látják el feladatukat, a 2001. végén megszűnő régiók az ügyfelek szempontjából sokszor hosszabb ügyintézést jelentettek. Minden szervezeti egység rendelkezik külön nyilvántartással, de – bár információim szerint most tervezik annak bevezetését – évek óta nincs egy olyan korszerű és összehangolt, központi nyilvántartás, amelyben a társadalombiztosítás szempontjából lényeges összes adat egyszerre ellenőrizhető lenne. A biztosítottak adatait, az általuk igénybe vehető és vett

ellátásokat, és az azokra való jogosultságot, valamint a járulékfizetők és a foglalkoztatók befizetéseit tartalmazó nyilvántartás áttekinthetőbb és ellenőrizhetőbb lenne. Előnyös lenne, ha a nyilvántartás az egészségügyi intézményekkel is össze lenne kapcsolva, amivel egyrészt kiküszöbölhetők lennének a jogosulatlanul igénybe vett ellátások, másrészt pontosabban nyomon követhető lenne a szolgáltatás – ellenszolgáltatás oldal. A magyar társadalombiztosítási rendszerből hiányzik a hagyományos három biztosítási ág. Jelenleg a balesetbiztosítást az egészség- és nyugdíjbiztosítási járulékokból megosztva fedezik. A balesetbiztosítási ág különválasztásával a befizetések konkrétan arra a célra kerülnének felhasználásra, amire azt befizették. Másrészt az Unióhoz való csatlakozás is ezt a lépést indokolja, hiszen csaknem minden tagállamban létezik a társadalombiztosítás valamennyi klasszikus ága.

Szükség van tehát a reformra, és mindenképpen fontos, hogy mindenki felismerje: ha Magyarország igazán Európához akar tartozni, szükséges a szociális biztonság rendszerét átalakítani az uniós normáknak megfelelően. Az átalakítás azonban nemcsak a csatlakozás miatt fontos, hanem azért is, mivel a szociális biztonság a legalapvetőbb igényünk. Előbbre jutni csak együttes erővel, közösen lehet, a változásokhoz összefogásra van szükség. Ehhez azonban az szükséges, hogy minél jobban és hamarabb felismerjük a problémákat, hiszen: „Senki sem tudja meggyógyítani a testet, ha nem ismeri a testet. Senki sem tudja helyesen megművelni a földet, ha nem ismeri a földet”. (Rotterdami Erasmus) 41 Irodalomjegyzék 1. A társadalombiztosítás fejlődése 1975-ben (Táncsics, Bp. 1975) 7-18 p 2. A társadalombiztosítás fejlődése számokban 1950-1985 (Népszava Lap- és Könyvkiadó, Bp. 1987) 5-20 p 3. A társadalombiztosítás

szakszervezeti irányításának 30 éve (SZOT Főigazgatóság kiadványa, Bp. 1980) 15-42, 81-94 p 4. Gyulavári Tamás (szerk.): Az Európai Unió Szociális dimenziója (Szociális és Családügyi Minisztérium kiadványa, Bp. 2000) 5. EU-s könyv (Németh & Pásztor Kft, Bp. ) 5. Balogh Gábor: Társadalombiztosítási ismeretek - Bevezetés a társadalombiztosítanba A Hét Szabad Művészet Könyvtára (Corvinus, Bp. 1996) 6. Balogh Gábor-Szűcs László: Társadalom biztosítás nélkül - TB szindrómák (Magvető, Bp. 1990) 7. Berke Gyula-Hatvani Zsolt: Társadalombiztosítási jog – tansegédlet (JPTE, Pécs ) 8. Czúcz Ottó: Társadalombiztosítás a változó világban (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp. 1989) 9. Egészségügyi Gazdasági Szemle 1996/34.4 (281-284 p), 2000/385 (505-511 p.) 10. Fraternité: Jelentés a társadalombiztosításról 1991 (Fraternité Tanácsadó Rt kiadása, Bp., 1991) 11. Magyarország politikai

évkönyve 1995 (VI. rész A társadalombiztosítási önkormányzatok másfél éve 785-806. p) 12. Miklós János (szerk.): Társadalombiztosítási kézikönyv (Kossuth, Bp 1967) 5- 26. p 13. TB műhely ’94 - Ajkay Zoltán: Öt tanulmány az egészségbiztosítási reformról (OEP kiadványa, Bp. 1994) 13-37 p 42 4. sz táblázat Év 1975 1976 1977 1978 1979 Bevételek 33 300 41 100 46 000 50 600 54 300 Kiadások 45 290 52 074 57 526 62 090 72 790 Állami támogatás 11 990 10 974 11 525 11 490 18 490 adatok millió Ft-ban 5. számú táblázat ellátás táppénz thgys anyasági s. gyes családi pótlék nyugdíj ellátásban részesülők 1975 1979 53.000 190.840 264.930 50.300 165.300 263.990 1.802 2.018 kiadás (M Ft) 1975 1979 5.911 6.407 1.276 1.466 471 409 3.006 3.687 6.426 8.756 27.103 48.200 8. sz táblázat Az Egészségbiztosítási Alap bevételeinek és kiadásainak alakulása 1992-1994 Év 1992 1993 1994 Bevétel előirányzat teljesítés

240 211 235 776 270 509 280 308 341 801 360 994 Kiadás előirányzat teljesítés 240 211 257 511 287 028 306 033 341 801 365 894 Egyenleg előirányzat TÉNY 0 - 21 735 -16 519 - 25 725 0 - 4 900 12. számú táblázat TB kiadások 43 adatok milliárd forintban Év 1970 1975 1980 1985 1990 1995 2000 Beteg.ell 4,0 6,2 7,9 12,0 26,3 43,0 58,4 Gyógyító-m. 68,3 192,4 379,3 Gyógyszer 2,7 4,3 27,6 81,6 173,4 Anyasági ell.1 4,8 11,2 19,3 22,7 32,9 8,9 10 Nyugdíj 13,0 27,1 56,0 95,7 202,1 511,3 nem tudjuk Egyéb 0,3 100,5 132,2 műk 0 0 0 0 3 1 1 *Anyasági segély TB bevételek adatok milliárd forintban Év 1970 1975 1980 1985 1990 1995 2000 Munkáltatói befiz. 16,3 23,7 43,9 108,0 287,6 647,9 373,0 Egyéb befizetések 5,4 9,6 16,2 27,3 64,8 120,3 275,71 Állami hozzájárulás 3,0 15,9 23,7 7,7 148,4 437,02 44 13. számú táblázat Az egyes ellátások százalékos részesedése az összes szociális ellátásban (1995) Dánia Németo. Anglia Olaszo

Spanyolo Portug Görögo öregség 33,9 30,6 40,1 51,8 30,7 33,3 55,7 betegség 18,8 26,8 19,2 22,2 25,2 30,7 14,8 családi ell. 8,4 7,3 10,2 3,3 1,0 4,5 0,6 munkanélk. 12,6 6,7 6,1 2,2 20,6 4,9 3,4 anyaság 0,7 1,2 0,4 0,9 0,9 0,5 1,7 45