Irodalom | Középiskola » Babits gólyakalifája

Babits gólyakalifája Babits Mihály első regénye az 1916-ban, a Nyugat folyóirat egy számában teljes egészében leközölt Gólyakalifa. Habár Babits főként mint költő volt ismeretes, első szárnypróbálgatása a regények világában azonnal hatalmas közönségsikert aratott. Ennek oka abban keresendő, hogy Babitsot, aki mind lírájában mind prózájában a magyar irodalom megújítására, más kérdések foglalkoztatták, mint kortársait, így törekedett a friss témák meghonosítására. A gólyakalifa teli találat volt a századfordulós, freudi tanokért lelkesedő európai közönség számára: izgalmas utazásra hívja az olvasót a tudatalatti világába. Cselekmény A mű középpontjában a való életben és álmaiban külön életet élő Tábory Elemér áll. Elemér kezdetben maga az ideális fiúgyermek eszményének megtestesülése; okos, jóvágású, minden tekintetben sikeres, egyetlen szokatlan tulajdonsága, hogy némely dolgok (például

a kovácsműhely, vagy bizonyos emberek) különös, baljós érzéseket ébresztenek benne. Ennek miértjére hamarosan fény derül, mikor egy bizonyos férfi látványa hirtelen ráébreszti, hogy álmában már régóta egy teljesen más személy, egy szánalmas asztalos inas életét éli. A két élet mintha egymás negatívja lenne, párhuzamosan futnak, s hatnak egymásra. Az asztalos inas a városba utazik és egy alantas, erkölcsileg romlott díjnok lesz belőle. Elemér utazgat, tanul, de nem hagyja teljes életet élni a díjnok. Az álmok hamarosan olyannyira egybemosódnak a valósággal, hogy már megállapíthatatlan, hogy mi képzelgés és mi valós. Elemér élete zuhanórepülésben közeledik a díjnokéhoz, míg végül zavaros körülmények között vége szakad: lőtt sebbel a homlokán találják egy bezárt szobában, fegyver nélkül, épp miután elhatározza, hogy ráveszi az öngyilkosságra a díjnokot. Kérdéskör A központi téma a

személyiségmegoszlás és az álmok, álomfejtés, melyet Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyjának tanulmányi inspiráltak. Freud elmélete szerint az emberi személyiség id nevű, tudattalan, szükségkielégítő ösztönénjét az ego és a szuperego, a külső világot szem előtt tartó felettes én tartja kordában. A tudattalanban rejlenek a félelmek, agresszív vágyak, szexuális motiváció, szégyellt tapasztalatok, melyek megismeréséhez „az álom a királyi út”. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy Babits műve sokkal inkább misztikumba hajló regény, fantasztikus elbeszélés, mint pontos analízis. Elemér lelki zavara diagnózis szerint az úgynevezett disszociatív identitáshoz áll a legközelebb, ellenben ez a betegség csak súlyos trauma hatására alakulhat ki, melyet az alany nem tud feldolgozni, ezért személyiségének „meggyengült” részét leválasztja és egy alszemélyiséget épít köré, hogy az egészséges részt megóvja.

Ebből következően ennél a betegségnél a különböző személyiségek nem tudnak egymásról. Babits tehát nem csupán analízisre törekedett, saját világképét is szerette volna beleszőni a regénybe. Így a központi témát adó, a klasszikus modernség irodalmára nagy hatást gyakoroló freudi lélektanból kiindulva más elméletek is felfedezhetők. Ilyen például a keresztény platonizmus, mely az emberek eredendő bűnössége vagy jósága helyett az önmagunkkal folytatott harc szükségességében hisz, melynek eredményeként győzedelmeskedhet az erkölcsi tisztaság és a jóság. Megfigyelhető továbbá Spinoza panteista felfogása és Hume kétkedő pozitivizmusának hatása is. Szereplők A regény egyetlen kidolgozott karaktere Tábory Elemér és két személyisége. A díjnok voltaképp Elemér elfojtott ösztöneit testesíti meg, ami jól látható abból is, hogy mikor Elemérben feléled a testiség, akkor ébrenlétében is ő lesz a díjnok,

a szexualitás pedig tudvalevőleg az egyik legősibb ösztön. A nappali én életének történései egyfajta ellentétes értékrendben megfeleltethetőek az álombeli én sorsának mozzanataival. Fontos megjegyezni, hogy Elemér nem szemléli tétlenül az eseményeket, kutat a betegsége után és hosszú ideig próbálja elnyomni, legyőzni a díjnokot. A szereplők közül érdemes még megemlíteni az „ezüstös nennét”, a soha meg nem házasodott rokont, aki tisztaságával mindig megnyugtatóan hat Elemérre, továbbá Etelkát, a menyasszonyát, aki iránti szerelme segít egy darabig elnyomni az ösztönökön élősködő díjnokot. Váratlan fordulat, hogy végül pont a nenne és Etelka okozzák Elemér halálát, mivel arra bíztatják, hogy ölje meg a díjnokot. Mivel a Gólyakalifa modern regény, nem szabad felrónunk neki, hogy a személyiségek nem aprólékosan kidolgozottak, a szereplők nem tűnnek életszerű, hús-vér embereknek. A célja ugyanis a

lélekproblémák minél pontosabb megjelenítése, amihez az ilyen mértékben kidolgozott „képmások” éppen megfelelők. Szerkezet A regény két szerkezeti egységre bontható Tábory Elemér naplójára, és ennek lezárásaként egy mellékelt „levélre” Babitstól, melyben beszámol Elemér haláláról. Ez a zárlat a misztikumba hajló művet valóság felé rántja, megerősíti az olvasót, hogy amit olvasott, nem csupán a képzelet szüleménye. A tíz fejezetre bontott napló részt az ébrenlétálom-ébrenlét ritmus határozza meg, így valós világra és álomvilágra osztható, melyek a cselekmény előrehaladtával egyre kevésbé választhatók szét. Modernségre jellemző a nyitott szerkezet, melyben az író nem varr el minden szálat, ezáltal nagyobb teret enged az olvasó gondolatainak. Az időszerkezet nem lineáris, hiszen álom és valóság közt állandó idősíkváltás van. A belső idő a meghatározó, az időt a regény cselekményéhez

igazodik, Babits néha oldalakat ír pár percről, néha egy mondatban lerendez hosszú éveket. A térszerkesztésben a belső, gondolati tér a meghatározó, a külső terek pedig metaforikus jelentést hordoznak (például Budapest: koszos, kiismerhetetlen nagyváros ~ a díjnok sorsa). Elbeszélésmód, stílus Mivel a regény egyes szám első személyben, Elemér naplójaként van megírva, „első kézből” olvashatjuk az eseményeket, így a lehető legszorosabb kapcsolat alakul ki az olvasó és a főszereplő között. A naplóforma képében megjelenik az önreflexió, önéletírás, az elbeszélés művelete. Az elbeszélő mindenhatósága megszűnik, az egészet csak apró részleteiben látjuk, a különböző nézőpontok pedig csak a párbeszédekben (illetve jelen esetben a két én között Elemér fejében) érvényesülnek – ezek mind a modern regény jellemzői. A magyar irodalomban először megjelenik a metaforikus elbeszélésmód A mű érdekes

megoldásokat tartalmaz a személyiségmegoszlás nyelvi szemléltetésére, például „Ó, milyen jó így harmadik személyben beszélni arról az undok magamról!”. Babits prózájában is előszeretettel alkalmaz líraias megfogalmazást, a leíró részek tele vannak esztétizálással, a pillanatnyi impressziókat metaforákkal ragadja meg. A regény, mint már több ponton írtam, megkérdőjelezhetetlenül a modernséget képviseli. Fantasztikum és analízis hibridje ez, a mérleg pedig a zárlattal és a 1001 éjszaka egy meséjéből kölcsönzött címmel egyértelműen a fantasztikum felé billen. A mű helye az irodalomban Az alakmás-téma világirodalmi viszonylatban nem mondható újdonságnak (Dosztojevszkij: A hasonmás, Stevenson: Dr. Jerkyll és Mr Hide, stb), Babits regényében azonban egyedülálló módon maga az én osztottságának a tapasztalata jelenik meg. Ez az izgalmas alkotás mindamellett, hogy mérföldkövet jelentett a magyar irodalom

számára a modern regény hordozta új prózapoétikai eljárások meghonosításában, a mai napig nem vesztett olvasmányosságából és továbbra is megállja helyét a fantasztikus irodalom akár kortárs képviselőivel szemben is