Történelem | Középiskola » Ki kicsoda az antik mítoszokban

Ki kicsoda az antik mitoszokban Előszó A kötet címét a tömörség igénye diktálta. A vállalkozás lényegét így fejthetném ki bővebben: „A görög és római mítoszok és mondák szereplőinek kis lexikona”. Az antikvitás öröksége a Bibliáéval egyenrangú, sőt a reneszánsz óta még annál is fontosabb alakítója európai műveltségünknek. Maga az ókori irodalom és művészet is – szerencsésen fennmaradt alkotásai révén – elevenen él az európai kultúrában, de ezen túl, közvetett és áttételes módon, számtalan újkori művet ihletett, hatott át vagy színezett át a mai napig. Mi több, még hétköznapi beszédfordulatainkból is ránk tekint ez az örökség, valahányszor tantaluszi kínokról vagy sziszifuszi erőfeszítésről beszélünk, ha cerberusnak mondjuk a zord portást vagy gigászinak egy nagy vállalkozást. Ezért mondhatjuk bízvást, hogy művelt ember elképzelhetetlen az antik regék világának megbízható ismerete

nélkül. Rendszerezett mitológiai kézikönyv nem egy jelent meg az elmúlt egy-két évtizedben nálunk is, de ábécé-rendes, lexikon-jellegű eligazítóra is szükség van velük párhuzamosan. Ennek az igénynek kíván megfelelni ez a könyv. Minden lexikon alapgondja, hogy mit öleljen föl a terjedelmi korlátok között. Esetünkben van egy arany alap: a magyarul is olvasható fontos ókori irodalmi művek szereplői közül mindazok, akiknek több jut a futó említésnél. Homérosz, Hésziodosz, a nagy tragikusok, a jeles lírikusok, a rómaiak közül Vergilius és főleg Ovidius írásait vettem elsősorban figyelembe. Az így kiformálódó névanyagnak aztán megvan a maga természetes vonzása: a háttér, a környezet figurái közül némelyeknek előtérbe kell lépniük, hogy a fontosabb személyeknek mélyebb dimenziót adjanak. Vannak végül kevésbé fontos alakok; ezek közül is sok felbukkan kötetünk névanyagában, de nem kapnak önálló szócikket,

hanem csak utaló jelzi, melyik szereplő kapcsán olvashatunk bővebbet róluk. (Pl az Antikleia lásd Odüsszeusz, Laertész, Autolükosz utalás azt jelenti, hogy e három címszóban minden fontosat megtudunk Antikleiáról.) Az utalások rendszere egyébként az egész lexikont átfogja; az egyes szócikkek szövegében, az első előforduláskor csillaggal van megjelölve (pl. Laokoón) minden olyan név, amely a maga betűrendes helyén önálló szócikk formájában megtalálható. Több azonos nevű figura esetén ezeket emelt kis számok révén lehet megkülönböztetni, pl. Pallasz1, Palasz2, Pallasz3. Ami az egyes szócikkeket illeti, ezek elsősorban a szóban forgó személy mondabeli történetét és tetteit ismertetik, merthogy a hősök ezek révén élnek a művelt köztudatban, ezek révén váltak példává és jelképpé. Jellemzést csak az irodalmilag kiemelkedő jelentőségű figurák esetében adtam, ott is főképp az egyes szerzők állásfoglalását

ismertetve. Több külföldi lexikonszerző példájára a jelentősebb személyeknél megemlítem, mely fontos írók, költők foglalkoztak velük, kik és hogyan ábrázolták őket képen és szobron az ókortól napjainkig, és hogy mely zeneművekben szerepelnek. Minél otthonosabb lett valaki a halhatatlanok és a héroszok (isteni származású hős királyok) világában, és minél többet megismert közülük, bizonyára annál nehezebben fogja szövevényes rokonsági kapcsolataik között kiismerni magát. Ebben kíván segítséget nyújtani olvasóimnak az a tizenhat részes genealógiai (leszármazási) táblázat, amelyet a könyv végére szerkesztettem, és amelyen ezernél több görög mítoszi és mondai szereplő található a Káosztól a halhatatlanok sokféle rendjein át a trójai háborúban küzdött halandó hősök nemzedékéig. A térképekről jól ismert négyzethálós rendszer és a táblázatok előtt álló betűrendes mutató segítségével

pillanatok alatt megtalálható a keresett személy, s ott szemléletesen tárulnak elénk családi kapcsolatai: ősei, testvérei, leszármazottai, közelebbi és távolabbi rokonai. Bízvást mondható, hogy ilyen jelegű és főleg ennyire átfogó, összefüggő családfarendszer még nem jelent meg magyar mitológiai lexikonban, s idegen nyelvűekben is vajmi ritkán. A mű jelen, második kiadása mintegy ötödrésszel bővült az elsőhöz képest, részint új nevek révén, részint azáltal, hogy korábban csak utaló formájában említett személyek önálló szócikket kaptak. T. I Megjegyzés a CD-változathoz: A leszármazási táblákon szereplő nevek szócikkeinek a végén találjuk a barna, kövér betűs hivatkozásokat. Ezekre kattintva egy képnéző alkalmazás jeleníti meg Ebben, megjelenésekor az egész táblázatot láthatjuk. A kívánt mezőt, részletet az egérrel való négyzet „rajzolásával” nagyíthatjuk ki, ha eredeti méretében nem jól

olvasható. A Abasz – argoliszi király, Lünkeusz és Hüpermésztra fia, anyja révén Danaosz unokája. Apja volt az egyetlen Aigüptosz fiai közül, aki a végzetes nászéjszakán életben maradt, s Danaosz ezért száműzte őt is és feleségét is. Amikor ~ hírül vitte apjának Danaosz halálát, megkapta tőle a nagyapa csodatévő pajzsát, amely minden polgárháborút képes volt lecsillapítani; ő ezt a pajzsot fogadalmi ajándékul Héra templomában függesztette ki. Feleségétől, Aglaiától két ikerfia, Akrisziosz és Proitosz született. Halálát egy baleset okozta (lásd Elephénór) V B2 Abdérosz – lokriszi ifjú, egyes genealógiák szerint Patroklosz fivére, de volt, aki Hermész fiának mondta. Héraklész kegyencei közé tartozott; a hős őrá bízta Diomédész1 emberevő kancáinak őrizetét arra az időre, amíg maga megküzdött a lovak gazdájával. Távollétében ~ a kocsijába próbálta befogni a kancákat, de azok felfalták;

Héraklész ünnepélyes temetést rendezett neki, és sírja mellett megalapította Abdéra városát. Itt évente rendeztek atlétikai játékokat a névadó hős tiszteletére, de ezek rendjéről hiányzott a kocsiverseny, tekintettel ~ halálának körülményeire. Acacallis – Akakallisz Academus – Akadémosz Acarnan – Akarnan Acastus – Akasztosz Acca Larentia – az albai pásztor, Faustulus felesége, aki Livius elbeszélése szerint Romulust és Remust felnevelte saját tizenkét fia mellett. Eredetileg talán föld- és termékenység-istennő volt, és a farkas-isteni vonásokkal is bíró Faunus köréhez tartozott; erre vall, hogy a Lupercalia (lupus a. m farkas) ünnepségein is megemlékeztek róla Egyes antik szerzők ezért úgy vélték, hogy ő maga volt az a „nőstény farkas” (lupa), amely a monda ismert változata szerint a kitett ikreket szoptatta. (Ismét más vélekedés szerint a lupa prostituáltat jelentett, s ~ az volt Gellius, a második

századi kultúrhistorikus véleménye szerint). Párszáz évvel utóbb Macrobius olyan mondát jegyzett fel, amely szerint ~ Héraklésznak a szeretője volt, amikor az Itáliában járt. Ünnepét, a Larentaliát december 23-án ülték meg a rómaiak Achates – (görögös alakban Akhatész), trójai vitéz, Aineiasz hűséges barátja és fegyvertársa, aki mellette harcolt itáliai küzdelmei során, ahogy Vergilius Aeneisében találjuk. Egy hagyomány szerint ő ölte meg Próteszilaoszt, amikor az Trójánál a partra ugrott, elsőként az akháj vitézek közül. Achaemenides – (görögös alakban Akhaimenidész) ithakai harcos, Odüsszeusz egyik vitéze; amikor vezére kiszabadult társaival együtt Polüphémosz barlangjából, s a hajókhoz futott velük, ~ elszakadt tőlük. Kiáltani nem mert, nehogy az óriás felfigyeljen rá, s a hajó így nélküle indult el. A küklópszoktól rettegve bujkált a vidéken, amíg hónapok múlva Aineiasz és hajósai rá nem

akadtak, és magukkal nem vitték. – Homérosz nem említi ~t, Vergilius Aeneisében jelenik meg először; alakja alighanem Vergilius leleménye, de kalandjait Ovidius is előadja az Átváltozásokban. Achilles lásd Akhilleusz Acis lásd Akisz Acontius lásd Küdippé Actaeon lásd Aktaión Actor lásd Aktór Admété VII D2 lásd Hippolüté Admétosz – pherai király, Pherész1 és Periklümené fia. Hős és derék uralkodó volt, Zeusz az ő szolgálatába rendelte Apollónt, amikor a küklópszok megöléséért vezekelnie kellett. Apollón meg volt elégedve munkaadójával (Kallimakhosz egy himnusza szerint szerelmes is lett belé), s hálából megsegítette ~t, amikor a szép Alkésztisz kezéért vetélkedett. A lány apja, Peliasz ugyanis csak olyannak adta lányát, aki egy medvét és egy oroszlánt együtt fog be egy kocsiba. Az isten segítségével ~ megállta a próbát, s elnyerte Alkésztiszt, de a nász előtt elmulasztotta az Artemisznek járó

áldozatot, ezért az istennő kígyókat küldött a nászszobába. Mivel félő volt, hogy Artemisz haragja további bajokat okozhat, Apollón még azt is kieszközölte ~ számára a Moiráktól, hogy nem kell meghalnia, ha valaki hajlandó helyette az alvilágba menni. Mikor eljött ennek az ideje, sem barátai, sem öreg szülei nem vállalták az áldozatot, csak felesége volt kész meghalni ~ helyett. Alig hunyta le szemét a hű hitves, Héraklész érkezett látogatóba. ~ gyászát is titkolva, illendően megvendégelte a hőst Amikor a lakomázó Héraklész megtudta a valót, megküzdött a halottért érkező Thanatosszal, a halál istenével, és visszaadta az önfeláldozó asszonyt vendéglátójának. – Euripidész korai drámája, az Alkésztisz férj és feleség megható búcsújával indul, és Héraklész mulatozásának komikus jelenetén át jut el a boldogító befejezésig. Az újkorban, tragikus és burleszk elemek vegyítésével, Hans Sachs, Wieland,

Herder, Hofmannsthal, Wilder és, áttételes módon, T. S Eliot állította színre a történetet. – ~ és feleségét ókori vázaképek, falfestmények és sírdomborművek, az újkorban Domenichino, Claude Lorrain és mások festményei örökítették meg. A hős zenei portréja Lully és utóbb Gluck Alkésztisz c operáiból és Händel egy operájából bontakozik ki. Adónisz – halandó ifjú, aki Kinürasz ciprusi király és leánya, Mürrha (vagy Szmürna) vérfertőző öleléséből született. Szépsége miatt Aphrodité beleszeretett, és vele vadászgatott; a féltékeny Arész ezért vadkan alakját öltötte fel, és megölte ~t. (Más monda szerint a vadkan Apollón volt, aki fiának, Erümanthosznak a megvakításáért állt bosszút az istennő szeretőjén.) Az ifjú kihulló véréből kökörcsinek nőttek, lelke pedig az alvilágba szállt alá. Az istennő esdeklésére Zeusz megengedte, hogy ~ minden év harmadát szerelmesével töltse a föld

színén, egyharmadában az alvilág foglya legyen, ahol Perszephonét boldogítja szerelmével, a fennmaradó harmaddal pedig maga rendelkezhessék. Később ~ ezt a harmadot is átengedte a szerelem istennőjének. – ~ neve (föníciai adon a m úr) világosan utal a keleti eredetre, Thammuz, Ozirisz és más istenalakok mintájára az ősszel meghaló és tavasszal újjászülető természetet testesíti meg. – Ovidius Átváltozások c művében a Venus és ~ szerelméről szóló epizódba illeszti Atalanta történetét is. A halott ~ siratásáról szól Bión egy költeménye s egy Theokritosz-idill (Bión szerint a könnyekből, amelyeket Aphrodité a holtra sebzett ifjú felett sírt, vörös rózsák lettek); az újkorban Marino írt eposzt róla. Shakespeare Venus és Adonis c elbeszélő költeménye arról szól, hogy a siheder ~ makacsul kitér az istennő heves szerelmi ostroma elől, s végül valósággal belemenekül a végzetes vadkanvadászatba. A tragikus

befejezés ellenére a mű hangvétele sok helyütt a szerző vígjátékait idézi. – Egy hellenisztikus szobor római másolatán kívül főleg újkori ábrázolásai ismeretesek ~ nak, Canova, Thorvaldsen és Rodin szobrai, ill. Giorgione, Tiziano, Tintoretto, Veronese, Rubens, Poussin, Carracci és Boucher festményei. Ez utóbbiak témái: ~ születése, ill Venus siratja ~t Peri és Charpentier operát írt a történetről.VIII C2 Adraszteia – kőrisnimfa, Melisszeusz krétai király lánya, aki két névérével, Amaltheiával és Ióval együtt a csecsemő Zeuszt gondozta. Adrasztosz – argoszi király, Talaosz és Lüszimakhé fia. Két lánya volt, és mindkettőt egy-egy elűzött királyfihoz adta, akik az ő udvarában kerestek menedéket: Argeiát a thébai Polüneikészhez és Déipülét a kalüdóni Tüdeuszhoz. Jóslatot kapott ugyanis egyszer, hogy lányait egy vadkanhoz és egy oroszlánhoz kell feleségül adnia, a két hős pedig ennek a két állatnak

a képét viselte a pajzsán. Vejei rávették, hogy segítse őket szülővárosuk trónjára Először Thébai ellen állt össze a had, élén hét vezér, köztük ~ sógora, a sokáig vonakodó(lásd Hetek). ~ választották fővezérré, s ő derekasan harcolt Thébai falainál, ám a vállalkozás végül kudarcot vallotAmt, s egyedül ~ tért vissza élve a hadjáratból (lásd Areión). Mikor megtudta, hogy Kreón3 nem engedi eltemetni az ostromlók halottait, Thészeusz segítségét kérte, és ez athéni haddal rákényszerítették Thébai urát, hogy a tetemeket adja ki hozzátartozóiknak. – Ez utóbbi eseményt dolgozza fel Euripidész Oltalomkeresők c. tragédiája ~ beismeri Thészeusz előtt, hogy a hadjárat elhibázott akció volt, s dícséri Athént, amely a jogos védelemért folyamodókat megsegíti.X C2 Adrésztosz XII B2 lásd Meropsz Aeacus lásd Aiakosz Aédón – milétoszi leány, Pandareósz és Harmothoé lánya. Zéthosz thébai király felesége

lett, és egy Itüsz (vagy Itülosz) nevű fiút szült neki. Annyira irigyelte sógornőjét, Niobét hét szép lányáért és hét daliás fiáért, hogy elhatározta, megöli annak egyik fiát. Tévedés folytán azonban a saját fiát ölte meg; Zeusz a kétségbeesett anyát csalogánnyá változtatta (az ~ név ezt jelenti), s e madár ma is a fiát siratja tavaszi éjjeleken. – A gyermek, Itüsz neve ismerős Téreusz és Prokné mondájából; ott szándékosan ölik meg, s anyja (vagy nénje, Philomélé) ugyancsak csalogánnyá változik.VII D1 Aeetes lásd Aiétész Aegeus lásd Aigeusz Aegialeus lásd Aigialeusz Aegisthus lásd Aigiszthos Aelló lásd Harpüiák Aeneas Silvius lásd Silvius Aeolus lásd Aiolosz Aeropé – mükénéi királyné, Katreusz krétai király lánya. Az apa, aki egy jóslat folytán attól félt, hogy valamelyik unokája megöli, ~ a húgával, Klümenével együtt Naupliosz2ra bízta, hogy adja el őket rabszolgának. ~ végül Atreusz

felesége lett, és két fiút szült neki: Agamemnónt és Menelaoszt. Utóbb viszonyt kezdett sógorával, Thüesztésszel, és kezére játszotta az aranyszőrű kost, amely Mükéné uralmának záloga volt. Férje emiatt megölette ~t, és Pelopiát vette feleségül.VII B2, IX B3 Aesacus lásd Aiszakosz Aesculapius lásd Aszklépiosz Aeson lásd Aiszón Aethliosz XV A1 lásd Endümión Aethra lásd Aithra Agamédész – mítikus építőmester, Erginosz1 fia, aki a maga fiával, Kerküónnal és mostohafiával, Trophoniosszal együtt építette fel Apollón szentélyét Delphoiban és Poszeidónét Mantineiában. Mesterségbeli tudásuknak híre ment, és Hürieusz király megbízta ~ és Trophonioszt, hogy építsenek neki egy kincstárat, amelybe senki sem tud betörni. A kincstár elkészült, de az építők az egyik kövét úgy helyezték el, hogy azt könnyen kimozdíthatták, és attól fogva rájártak a kincsre. Hürieusz észrevette a hiányt, és Daidalosszal

csapdát készíttetett, hogy megfogja a titokzatos tolvajt. A csapdába ~ esett bele; Trophoniosz nem tudta kiszabadítani, így hát levágta apja fejét és elmenekült vele, nehogy kilétükre fény derüljön. A fejet egy lebadiai barlangnál temette el és oszlopot állított föléje Ő maga tovább menekült, de elnyelte a föld, és csak a hangja maradt meg, amely jövendőt mondott; itt utóbb egy róla elnevezett jóshely létesült. – Más monda szerint ~ és Trophoniosz testvérek voltak, és ifjan vállalkoztak Apollón szentélyének megépítésére. Amikor a munka elkészült, jósdája útján az isten meghagyta nekik, hogy hat napig vigadjanak, élvezzék az élet minden örömét, és a hetediken megkapják bérükként azt, ami embernek a legértékesebb ajándék. Az ifjak hat napig élték világukat, s a hetedik nap reggelén halva lelték őket. Innen eredt a szólás: „Akiket szeretnek az istenek, fiatalon halnak meg”. Ezt a történetet az

Apollónhoz szóló homéroszi himnusz örökítette meg; hasonló értelmű Kleobisz és Bitón példázata. Agamemnón – mükénéi király, Atreusz és Aeropé fia, Menelaosz bátyja. Gyermekkorában fivérével együtt Tündareosz spártai királyhoz menekült, mert unokafivérük, Aigiszthosz bosszúból megölte apjukat, hogy az ő apja, Thüesztész vehesse át az uralmat. Felnőve ~ hazatért, megölte a bitorlót, de apja gyilkosának megkegyelmezett. Feleségül vette Tündareosz és Léda lányát, Klütaimnésztrát, erőszakkal elragadva őt első férjétől. Négy gyermekük született: Oresztész, Khrüszothemisz, Élektra3 és Iphigeneia. Mikor sógornője, Helené elrablása miatt kitört a trójai háború, ~t az egyesült akháj hadak fővezérévé választották. Auliszból a hajóhad nem tudott kiindulni; Kalkhasz jós szerint Artemisz haragját kellett a vezérnek egy korábbi vétkéért kiengesztelnie lánya feláldozásával, hogy kedvező szelet kapjanak.

~ hazug szín alatt Auliszba hívatta Iphigeneiát, s feláldozta A tízéves háború utolsó esztendejében összetűzött bajnoktársával, Akhilleusszal; ezzel majdnem kockára tette az akhájok győzelmét. Trója feldúlása után rabnőként vitte magával a jóstehetségű királylányt, Kasszandrát, s két gyermeket is nemzett vele. Hazatértekor felesége és Aigiszthosz, aki távollétében az asszony szeretője lett, orvul meggyilkolta. – ~ ellentmondásos alak, gyűlölni és szánni való, de legfőképp a végzet bábja: az utolsó előtti szem az iszonyú gyilkosságok, bosszúk és ellenbosszúk véres láncolatában, amely Tantalosz1tól Élektráig húzódik. ~ alakját a legplasztikusabban Homérosz Iliásza rajzolja ki: e mű központi témája a sérelem, amely részéről éri Akhilleuszt, Akhilleusz sértett haragja, majd visszatérése a harcba. ~ itt dölyfös, erőszakos, kicsinyes, a harcban azonban hősiesen helytáll. Aiszkhülosz Oreszteia c drámai

trilógiájának első része az Agamemnón, ennek hőse visszautasítja asszonyának mesterkélten túlzó magasztalását, így öntudatlanul, de méltósággal lép közeledő halála elé. Euripidész Iphigeneia Auliszban c tragédiájában ~ ugyan a táborba csalja lányát oly ürüggyel, hogy Akhilleuszhoz akarja nőül adni, de maga is visszaretten a feláldozásától; még Menelaoszt is meggyőzi, hogy nem követelhet tőle ilyen áldozatot, ám végül mégis lánya haláláról dönt, mert fél, hogy a harcra felkészült sereg mindnyájukat megöli, ha nem teszi lehetővé az indulást. Később Seneca, Hans Sachs, Alfieri és Hauptmann írtak tragédiát ~ haláláról. Életsorsának modern kori, áttételes örököse Ezra Mannon ONeill Amerikai Elektra c. tragédiájában – Mikor Schliemann az 1870-es években feltárta Mükéné romjait, egy arany halotti álarcon ~ vonásait vélte felfedezni. A máig is ~ -maszk néven ismert pazar leletről a későbbi kutatás

kimutatta, hogy a trójai háború feltehető idejénél jó fél évezreddel korábbról való. Az ókori képzőművészet aránylag mostohán bánt ~ alakjával, egy etruszk szarkofágot leszámítva, amely megölését ábrázolja oldaldomborművén, csak vázaképeken találkozunk vele; az újkorban még Guérin és Ingres festményein. – A zene világában Gluck Iphigenia Aulisban c. operája említhető, amelynek ~ a címszereplővel azonos fontosságú figurája.VII B3 Agasszamenosz lásd Iphimedeia, Ótosz Agathürszosz lásd Ekhidné Agaué – thébai királylány, Kadmosz és Harmonia lánya. A sárkányfogakból sarjadt emberek egyikéhez, Ekhiónhoz ment feleségül, és Pentheuszt szülte neki. Híve lett a mámor kultuszának, amelyet húgának, Szemelének fia, Dionüszosz terjesztett el Thébaiban is. Fia azonban, aki a város királya lett, szembeszegült a tébollyal; anyja a többi őrjöngő nővel együtt saját kezűleg szaggatta darabokra Pentheuszt. –

Euripidész Bakkhánsnők c tragédiájában a tébolyából ocsúdó nő kénytelen fokról fokra ráébredni, hogy nem egy oroszlánkölyök fejét tépte le, ahogy mámora elhitette vele, hanem saját fiáét.X B2 Agdisztisz – különös sorsú mítikus lény: Zeusz ondójából fogant, amely egy sziklára csöppent, amikor az isten sikertelenül próbálta Kübelé istennőt megerőszakolni. ~ férfi és női nemi szervekkel született. Dionüszosz nővé operálta át, az eltávolított és elásott férfi genitáliából mandulafa nőtt (más változat szerint ~ földre hullt vércseppjeiből gránátalmafa). Szangariosz folyamisten lánya, Nana egy mandulát (ill. egy gránátalmamagot) szakított a fáról, feldugta hüvelyébe, és viselős lett tőle. Mikor fiút szült, aki az Attisz nevet kapta, apja kitétette vele a gyermeket. Attiszt egy kecske szoptatta, majd pásztorok vették gondjaikba ~ találkozott már felnőtt fiával, s nem tudva kilétéről, beleszeretett.

Midas király azonban úgy rendelkezett, hogy a gyönyörű ifjú az ő lányát vegye feleségül. ~ megjelent az esküvőn; láttára Attisz önkívületbe esett, kasztrálta magát és meghalt. (Ismét más változat szerint az ifjú tébolyát az idézte elő, hogy ~ és Kübelé összeszólalkoztak miatta.) A menyasszony bánatában megölte magát; ~ eltemette őt; Attisz teste viszont Zeusz kegyéből megmaradt romolhatatlan szépségében. Agelaosz lásd Gügész Agénór1 – Poszeidón és Libüé fia. Ikertestvére, Bélosz örökölte Egyiptom trónját, ~ pedig a Földközi-tenger keleti partvidékén, Szidónban telepedett meg, és Télephasszát vette feleségül. Mikor leányát, Európé1t Zeusz elrabolta, ~ húguk keresésére küldte öt fiát, Phoinixet, Kilixet, Kadmoszt, Thaszoszt és Phineusz2t, s meghagyta nekik, hogy nélküle vissza ne térjenek. Mivel a kutatás nem járt eredménnyel, Kadmosz Thébait, Kilix pedig a kis-ázsiai Kilikiát alapította meg,

Thaszosz a róla elnevezett szigeten telepedett le, Phineusz Thrákiában alapított királyságot; csak Phoinix tért vissza, és nevét adta Föníciának (görögül Phoinikia). – Ez a mítosz Fönícia keletkezésére, illetve lakóinak későbbi kirajzására akar magyarázatot adni.VII B2 Agénór2 XII D2 lásd Anténór Agénór3 XV A2 lásd Pleurón Aglaia V B2 lásd Khariszok, Proitosz, Abasz, Akrisziosz Aglaurosz lásd Agraulosz Agraulosz1 – athéni királylány, Aktaiosznak, Athén első királyának lánya, Kekropsz1 felesége, Herszé és Agraulosz2 anyja.IV A3 Agraulosz2 – athéni királylány, Kekropsz1 és Agraulosz1 lánya. Athéné istennő papnője volt két húgával együtt; a csecsemő Erikhtoniosszal kapcsolatos engedetlenségük miatt Athéné haragját vonták magukra. Ovidius az Átváltozásokban úgy tudja, hogy az istennő büntetéseképp ~ féltékeny lett egyik húgára, Herszére, akit Hermész szeretett; ezért az isten kőszoborrá változtatta

őt. Mások szerint Arész isten a szeretőjévé tette ~t, és egy lányt, Alkippét nemzette vele. Egyes mondaváltozatok őt teszik meg (húga, Pandroszosz helyett) Kérüx anyjának.IV A2 Agriosz1 – a gigászok egyike; az olümposzi istenek elleni lázadás alkalmával dicstelen halált halt, mert a Moirák verték szét mozsártörővel a fejét. Agriosz2 – a kentaurok egyike; amikor Héraklész Pholosznál vendégeskedett, a kentaurok megvadultak a bor illatától, amellyel társuk a vendégét megkínálta, és a barlangba rontottak. ~ volt az első behatoló; Héraklész a tűzhely parazsát vágta hozzá, és így futamította meg. Agriosz3 lásd Therszitész Agriosz4 lásd Déiphontész Aiakosz – Aigina szigetének királya, Zeusznak és Aigina nimfának a fia. Bölcs és igazságos uralkodó volt, de Héra neheztelése folytán szigetét mérges kígyók lepték el, s azok egész lakosságát kipusztították. ~ ekkor apjához fohászkodott, hogy népesítse be

szigetét; álmában azt látta, hogy a szent tölgyről hangyák ezrei hullnak a földre, s emberekké lesznek. Reggelre kelve a sziget tele volt új lakókkal, akiket ~ álma nyomán mürmidónoknak nevezett el (görögül mürméx hangyát jelent); utóbb, mikor ~ unokája, Akhilleusz a trójai háborúba ment, a mürmidónok fegyveres hadai kísérték el s harcoltak vele. Apollón és Poszeidón magukkal vitték ~ Trójába, amikor Laomedón számára a város falait építették, mert ha halandó kéz nélkül épül, a vár még az istenekkel is dacolhatott volna. A királynak két fia született feleségétől, Endeisztől, Péleusz és Telamón, valamint egy lánya, Polümélé. Két fia orvul megölte féltestvérét, Phókosz1t, és ezért apjuk megátkozta és elűzte őket. Halála után ~ az alvilág bírái közé emelkedett az ugyancsak Zeusz nemzette Minósz és Rhadamanthüsz társaként; ők ítélik meg a halottak lelkeit. XIII B2 Aianész lásd Patroklosz

Aiasz1 – (latinosan Ajax), a „nagy” ~, Telamón szalamiszi király fia, a trójai háborúban a görög sereg kiváló vitéze volt, unokafivére, Akhilleusz után a legerősebb. Eldöntetlen sikerű párbajt vívott Hektórral, védelmezte a hajókat a trójai támadás ellen, és Odüsszeusszal vállvetve elragadta tőlük Akhilleusz holttestét. Az elesett hős fegyvereiért, amelyeket anyja, Thetisz felajánlott a holttest megmentőjének, így ~ és Odüsszeusz vetélkedtek. A görögök tanácsa előtt adták elő érveiket, s az ügyesebb beszédű Odüsszeusz győzött. ~ megdühödött rá és a többi görög vezérre, le akart számolni velük, de az éj sötétjében s részeg bódulatában (más változat szerint az Athéné által rábocsátott tébolyában) a trójaiaktól zsákmányolt nyájakat s azok pásztorait kaszabolta le. Másnap a valóra ocsúdva szégyenében kardjába dőlt Rabnőjétől, Tekmésszától egy fia, Eurüszakész maradt. – Homérosz az

Iliászban rettenthetetlen, de kissé együgyű harcosnak festi ~t; az Odüsszeiában, mikor annak hőse leszáll az alvilágba, ~ árnya az egyetlen, amely sértetten félrehúzódik előle. Szophoklész hét fennmaradt tragédiájának egyike rajzolja alakját, az Aiasz című. Az őrületéből ocsúdó hős lelki vívódását festi a legélénkebben, amely az öngyilkossághoz vezeti őt; majd Teukrosz2nak, ~ féltestvérének Odüsszeusz kél védelmére, mikor az Agamemnón és Menelaosz tilalma ellenére ragaszkodik a hős tisztességes eltemetéséhez. – ~ életének több mozzanatát ábrázolják vázaképek, többnyire más hősök társaságában (pl. Akhilleusszal kockázva) vagy párharcban látjuk őt; Exekiasz amforaképe az öngyilkosságra készülő hőst ábrázolja. Az újkorban Thorvaldsen és Canova szobra és Poussin festménye jelentős, valamint Alessandro Scarlatti operája.XIII C3 Aiasz2 – (latinosan Ajax), a „kis” ~, Oileusz lokriszi király fia, a

Trója ellen harcoló görög sereg vitéze volt, különösen kelevézhajításban jeleskedett. Tagbaszakadt névrokonával ellentétben kis termetű volt, de több futóversenyt nyert a halotti játékokon. Trója feldúlásakor meggyalázta az Athéné szentélyébe menekült Kasszandrát. Az istennő emiatti haragjában a görögök hazaindulását késleltette, ezért ~ kis híján megölték honfitársai. Végül gazdag zsákmánnyal indult hazájába, de hajótörést szenvedett, s elbizakodottsága miatt Poszeidón halálra sújtotta. – A Kasszandrán elkövetett erőszakot Alkaiosz egy verstöredéke, valamint több ókori vázakép és Rubens festménye örökíti meg.XV A3 Aiétész – kolkhiszi király, Héliosz és Perszé fia, Kirké bátyja. Első feleségétől, Aszterodeiától két lánya, Médeia és Khalkiopé, a másodiktól, Eidüiától egy fia, Apszürtosz született. A hozzá menekült Phrixoszt ~ pártfogásába vette, s utóbb hozzáadta feleségül

Khalkiopét, az aranykost pedig, amelynek hátán az ifjú Orkhomenoszból Kolkhiszba repült, feláldozta Arésznek. Bőrét, az aranygyapjat az isten ligetében egy fára feszíttette föl, és egy soha nem alvó sárkány őrizetére bízta. Iaszónt, aki az argonautákkal a féltve őrzött gyapjúért jött, lehetetlen feladat elé állította, s bár az Médeia segítségével mégis megállta a próbát, a kincset továbbra is megtagadta tőle. Valójában azt tervezte, hogy hajójukat, az Argót felgyújtatja, s a vitézeket lemészároltatja. Ezt könnyelműen elárulta lányának, Médeiának, aki varázstudományával segített Iaszónnak ellopni az aranygyapjút, majd az argonautákkal együtt elmenekült. ~ nagy hajóhadat küldött üldözésükre, ám azok végül dolgukvégezetlen tértek vissza, ráadásul a királyfi, Apszürtosz nélkül, akit tulajdon nővére és Iaszón tőrbe csaltak és megöltek. Öregkorára ~ saját fivére, Perszész2 üldözte el a

trónjáról, s azt végül Médeiától való unokája, Médosz szerezte vissza számára.II D2, XVI C2 Aigeusz – athéni király, Pandión2 és Pülia fia, Kekropsz2 unokája. Megarában született, ahová apja menekült Métión trónbitorló fiai elől. Mikor ~ felnőtt, három fivérével, Pallasz3szal, Niszosszal és Lükosszal együtt elűzte Athénból a Métiónidákat, majd felosztották egymás közt Attikát; ~nak jutott Athén városa és környéke. Nem uralkodhatott azonban békésen, fivéreitől kellett féltenie trónját. Lükoszt ő űzte el, Pallasz és fiai, a Pallantidák viszont őt szorongatták, s hosszabb-rövidebb időszakokra sikerült őt trónjától megfosztaniuk. ~ első két felesége gyermektelenül halt meg; ő egy ízben Troizénban járva Aithra2 királylánynak fiút nemzett, aki felnővén hőstettek egész sorát vitte végbe, majd Athénba jött, s Thészeusz néven mutatkozott be apjának. ~ megismerte a kardról és saruról, amelyeket

leendő gyermeke számára hátrahagyott, és fiának és örökösének nyilvánította. Ezzel féltékennyé tette Médeiát, akit időközben feleségül vett, mert az asszony arra számított, hogy közös gyermekük, Médosz lesz ~ utóda. A varázstudományú asszony meg akarta mérgezni Thészeuszt, de lelepleződött, és fiával együtt elmenekült Athénból. Thészeusz ekkor leszámolt apja ellenségeivel, Pallasz fiaival, majd arra is vállalkozott, hogy Krétába megy az ifjak között, akikkel Athén kénytelen volt Minósz szörny fiának, a Minótaurosznak áldozni ~ bűne miatt (lásd Androgeósz). Megállapodott apjával, hogy ha sikeresen tér vissza, hajója fekete vitorláit fehérre cseréli. ígéretéről azonban megfeledkezett; a hazatérő hajó fekete vitorlái láttán ~ egy szirtfokról a tengerbe vetette magát, amelyet az ő emlékére neveznek mindmáig Égei-tengernek (a ~ név latinos ejtése Égeusz). Trónját Thészeusz örökölteIV C3 Aigialeia

– argoszi királyné, Aigialeusz1 lánya. Diomédész felesége lett; amikor férje elvonult a trójai háborúba, ~ eleinte búsult utána, de aztán Kométész kedvese lett. Hazatérő férjének ugyanazt a sorsot szánta, mint Klütaimnésztra Agamemnónnak, de Diomédész elkerülte a halált, s Itáliába menekült. ~ Aphrodité ösztönözte a hűtlenségre büntetésből azért, hogy Diomédész megsebezte őt a trójai csatatéren; mások úgy vélték, hogy Naupliosz2 biztatta fel erre az asszonyt, akárcsak más akháj vezérek feleségét, hogy fia, Palamédész halálát megbosszulja.VII D3, X D2 Aigialeusz1 – argoszi királyfi, Adrasztosz és Amphithea fia. Apjával együtt, aki a Thébai elleni első hadjárat vezérei közül egyedül maradt életben, részt vett a második háborúban (lásd epigonok). Az ostromlók vezérei közül ez alkalommal egyedül ő vesztette életét, Laodamasz1 ölte meg.X C2 Aigialeusz2 – Inakhosz és Melia fia, Phoróneusz fivére,

bár egyes hagyományok ez utóbbit nevezik meg apjaként. Gyermektelenül halt meg; Akhaia egy darabját róla nevezték el Aigialeának.VII A1 Aigimiosz – dór király. Amikor egy vitatott földterület miatt háború tört ki népe és a lapithák között, a nagy túlerő ellen ~ Héraklész segítségéhez folyamodott. A hős megfutamította a lapithákat, megölte királyukat, Korónoszt, Kaineusz fiát, és még a kialkudott díjat, országa egyharmadát sem fogadta el ~tól. A hálás király utóbb, a hős halála után fiává fogadta annak fiát, Hülloszt. Aigina – nimfa, Aszóposz folyamisten lánya. Több nővére után őt is megkörnyékezte Zeusz, és el is szöktette, de apja Sziszüphosz útmutatása alapján rájuk talált, és megfutamította az istent. Zeusz bosszút állt az apán, biztonságos távolból villámaival leterítette, majd ~ az utóbb róla elnevezett szigetre vitte, és ott sas (vagy lángnyelv) alakjában magáévá tette. Ebből a nászból

született Aiakosz. ~ utóbb Aktór2 felesége lettIII C1, XIII A2 Aigiszthosz – mükénéi király; Thüesztész fia s egyben unokája volt, mert az apja saját lányával, Pelopiával nemzette. Pelopiát utóbb Atreusz vette feleségül, s a megszületett gyermeket sajátjának tudta és úgy is nevelte fel. Amikor a gyermek megnőtt, Atreusz fel akarta ~ használni Thüesztész megölésére, ám ez utóbbi abban a kardban, amelyet ~ ráemelt, felismerte sajátját, amelyet valaha Pelopiánál hagyott, s így megtudta, hogy tulajdon fia áll előtte. ~ most már valódi apja parancsára, s gyalázatos halált halt féltestvéreit megbosszulandó, megölte Atreuszt, fiait elűzte, s apjának visszaszerezte a trónt. Utóbb Agamemnón visszatért Spártába, megállta a maga bosszúját apjáért Thüesztészen, de ~ megkímélte. ~ nem vonult hadba a Tróját vívó sereggel; Agamemnón távollétében, aki házát és országát rábízta, feleségének, Klütaimnésztrának

szeretője lett. Vele együtt tervelte ki a Trójából hazatérő király meggyilkolását, majd elfoglalta Mükéné trónját. Hét évig uralkodott, mígnem Oresztész, Agamemnón idegenbe menekült fia bosszút nem állt rajta és saját anyján apja haláláért. ~nak Klütaimnésztrától két gyermeke született, Alétész és Erigoné – Lehettek ~nak emberileg érthető motívumai az Atreidák elleni bosszúra, ennek ellenére, az ókortól máig, főleg Élektra történetének számos feldolgozásában megsemmisítő erkölcsi ítélettel sújtja minden szerző. Hitvány csábító, aljas orgyilkos ~, gyáva zsarnok, aki mostohalányának életére tör, és retteg Oresztész bosszújától; erős akaratú asszonyának bábja, népének hitvány uralkodója. Modern környezetbe plántálja át ~ sorsát ONeill Amerikai Elektrája Adam Brant alakjában. – Az ókori képzőművészek csak egy mozzanatát ábrázolták ~ életének: amikor Oresztész belédöfi kardját.

Erről vagy húsz vázafestmény és több dombormű maradt fenn Hatásos zenei portréját Richard Strauss Élektra c. operájában találjukVII B3, VII C2 Aiglé1 lásd Heszperiszek Aiglé2 lásd Panopeusz Aigüptosz – mítikus egyiptomi király, Bélosz és Ankhinoé fia. Apja először Arábiában telepítette le, míg ikertestvérének, Danaosznak Líbiát adta. ~ meghódította a Nílus völgyét, a „melampuszok” (fekete lábúak) országát, annak királya lett, s önmagáról nevezte el azt. Sok feleségétől ötven fia született. Mivel fivérének épp ötven lánya volt, ~ erősen szorgalmazta, hogy gyermekeiket házasítsák össze. Danaosz és lányai ellenezték az ötletet, s mivel ~ igen erőszakosan lépett fel, elmenekültek, és Argoszban telepedtek le. ~ a fiaival és erős sereggel üldözésükre indult, s végül kikényszerítette az esküvőt, de az katasztrófával végződött. Danaosz lányai megölték férjüket a nászéjszakán, csak Lünkeusz

menekült meg felesége, Hüpermésztra jóvoltából. ~ belehalt fiai elvesztése feletti bánatába V A1 Aineiasz – (latinosan Aeneas) a görög mondákban Ankhiszész dardániai királynak és Aphrodité istennőnek a fia. Bár a trójai uralkodócsalád oldalági rokona volt, csak a nagy háború vége felé jött a szorongatott trójaiak védelmére. Akkor azonban a hadak hőse lett, Hektór után a legsikeresebb és legtekintélyesebb vezér. Koros apját is a városba telepítette, és nőül vette Priamosz leányát, Kreuszát, akitől fia, Aszkaniosz született. Trója elestekor ~ a hátán mentette ki égő házából magatehetetlen, agg atyját, ölében pedig kisfiát vitte; felesége eltűnt, s mikor utóbb kutatta, csak szellemével találkozott, amely megjósolta neki bolyongását és útját az új hazába. A köréje gyűlt trójai menekülők kis csaptával ~ húsz hajón megindult nyugat felé. A hosszú bolyongás tengeren és partokon sok kalandos mozzanatban a

hazatérő Odüsszeusz élményeit idézi: küklópszok, Szkülla1 és Kharübdisz, istenektől védett marhákat vágnak le, szerelmes nő (ez esetben Dido) tartja fel őket, ~ az alvilágba száll le jóslatért, s amint partot ér, keserves harcoknak néz elébe. Itáliában Latinus király pártjukat fogta, s ~hoz adta volna lányát, Laviniát, de annak korábbi vőlegénye, Turnus szövetséges népekből hadakat toborzott a „betolakodók” ellen. Bár ~ is nyert szövetségest (lásd Evander), a harcokban sok kiváló hős lelte halálát mindkét oldalon (Pallas, Nisus, Euryalus, Camilla), végül maga Turnus párviadalban esett el ~ kezétől. ~ feleségül vette Laviniát, a monda egy változata szerint tőle született második fia, Julus, a Julius nemzetség névadó őse; a latinok és trójaiak összeolvadásából alakult ki a római nép. – ~ról már az Iliászban is olvashatunk: rettenthetetlen harcos, de nemes lelkületű és megfontolt is, egyik szószólója a

görögökkel való kiegyezésnek. Homérosz még úgy tudja, hogy a város lerombolása után ő lett a megmaradt trójaiak királya; arról, hogy nyugatra vándorolt, a Kr. e VI sz-tól fogva olvasható egyre több történetírói és irodalmi „híradás”. Szerepel ~ Sztészikhorosz költeményeiben, Naevius A pún háború c. írásában és Ennius meg Livius történeti műveiben is. Ezek nyomán egyre határozottabban formálódott ki a trójai hős új arculata: a rómaiak ősatyja lett belőle, azé a népé, amely felnézett a görögségre, és igyekvő tanítványának vallotta magát. Az ügyesen manipulált mítosz már egyenest politikai jelentőségre tett szert Julius Caesar korában, aki mint a gens Julia tagja igen büszke volt rá, hogy a legendás Juluson és ~on keresztül egyenest Venus (Aphrodité) istennőig vezetheti vissza családfáját. Ez a gondolatkör mit sem vesztett vonzerejéből Octavianus Augustus idejében, aki anyai ágon szintén a gens

Juliából eredt, épp ellenkezőleg. Vergilius, aki lekötelezettje volt a császárnak és befolyásos hívének, Maecenasnak, az ő egyenes ösztönzésükre fogott hozzá a homéroszi minta szerint Aeneis c. hőskölteményének megírásához Ebben ő is értékeli ~ hadvezéri kiválóságát, de sokkal inkább lelki nagyságát emeli ki, s a legrómaibbnak tekintett erényeit: a pietast, a fiúi kegyeletet és az istenek akaratában való megnyugvást, valamint a méltányosságot és az államférfiúi kötelességtudatot. A középkorban ófrancia és német nyelven (Heinrich von Veldeke) lovagi szellemben éledt újjá a történet, míg a barokk korban inkább travesztiákat ihletett (Lalli, Scarron). – A képzőművészeket legfőképp az a mozzanat ihlette meg ~ életéből, amikor apját a hátán hozva, fiát kézen fogva menti ki az égő trójai házból. Ezt félszáz ókori vázakép ábrázolja, azonkívül Raffaellónak egy freskója és Bernininek egy

szoborcsoportja. Más tetteit ókori vázafestményeken kívül Carracci, Tintoretto, Brueghel, Reni, Rubens, Poussin, Tiepolo, Claude Lorrain és Turner festményei mutatják be. – Purcell után Jommelli, Galuppi és Piccini is írt operát Dido és Aeneas címen; Berlioz e tárgyban komponált zenedrámájának a címe: A trójaiak.XII D2 Aiolosz1 – (latinosan Aeolus) thesszáliai király, Hellén és Orszéisz fia, az aiol néptörzs legendás őse. Feleségétől, Enaretétől hét fia született, köztük a nevesebbek Sziszüphosz, Athamasz, Krétheusz és Szalmóneusz; egyik lánya, Melanippé révén az unokája volt Aiolosz2, a szelek ura, bár több ókori író és mítoszrendszerező a két ~ egynek tekintette, mások szerint viszont a kettő között semmi kapcsolat sem volt.XV B1 Aiolosz2 – (latinosan Aeolus) mitikus görög király, Aiolosz1 lányával, Melanippével nemzette Poszeidón isten; más genealógiák szerint egy bizonyos Hippotésznek volt a fia, ezért

a Hippotadész melléknévvel is emlegetik. Tekintve, hogy a hippotész lovast jelent, és hogy ~ anyja is kanca volt élete egy szakaszában, a két leszármazási hagyomány nem áll messze egymástól. ~ ikertestvérével, Boiótosszal együtt a nevelőapa, Deszmontész kitétette, de egy pásztor megtalálta a két csecsemőt; tőle Metapontosz király házába jutottak (lásd Theanó1) s ott növekedtek fel. Sok viszontagság után el kellett hagyniuk nevelőapjuk udvarát; Boiótosz a róla elnevezett Boiótiában telepedett meg anyjával, ~ pedig nyugatra hajózott, és királyságot alapított az Aioliai (Lipari?) szigeteken. Hat fia és hat lánya volt, ezek páronként házasságra léptek. Ezt megtudva ~ az egyik pár, Makareusz és Kanaké csecsemőjét kutyáknak vetette, lányának pedig kardot küldött, hogy ölje meg magát, majd a többi párt szétválasztotta, mert a testvérházasság az istenek kiváltsága. (Egy mondaváltozat szerint Kanaké nem ölte meg

magát, hanem Poszeidón szeretője lett, s több fiút szült neki, köztük Epópeuszt; lásd még Alküoné2)) Az istenek, jutalmul az erélyes fellépésért, őrá bízták a szelek őrizetét; ~ egy barlangban tartotta őket, és dárdájával nyitott utat nekik, ha az istenek parancsára vagy a maga belátása szerint egyet-egyet szabadon eresztett. A hazafelé tartó Odüsszeusznak is segítségére sietett, egy tömlőbe zárta számára az összes ártó szelet és átadta neki. Odüsszeusz hajója már közel járt Ithakához, amikor emberei, kincset vélve benne, felbontották a tömlőt, s a kiszabaduló szelek visszasodorták őket ~ szigetéig. Ekkor ~ úgy ítélte, hogy az istenek haragja ellen nem segíthet senkin, s elűzte korábbi vendégét. – ~ az aiol néptörzs egyik legendás őse, azonos nevű nagyapjával együtt (ahogy fivére a boiótiaiaké). Nevének latinos alakjából ered az eolhárfa neve, amelynek húrjait a szél mozgása pendíti meg. (Van olyan

ókori vélemény is, hogy a szelek királya, akivel Odüsszeusz találkozott, egy harmadik ilyen nevű személy, és nincs köze sem ~hoz, sem nagyapjához.) – ~ balsorsú gyermekeinek Ovidius állított emléket Hősnők levelei c. művében: itt Kanaké tudatja szerelmes fivérével az öngyilkosság előtti pillanatok iszonyatát. XV B3 Aipütosz – messzéniai király, a Hérakleidák közül való Kreszphontésznak és Meropé3nak a fia. Anyai nagyapjánál, Küpszelosznál nevelkedett; közben egy lázadás során apai rokona, Polüphontész megölte apját és bátyjait, anyját pedig erőszakkal feleségül vette. Mikor ~ felnőtt, anyja befolyásos rokonainak biztatására visszatért Messzénébe. Hogy a bitorló éberségét elaltassa, Télephontésznak nevezte magát, és azt mondta, a jutalomért jelentkezik, amit Polüphontész ígért annak, aki ~ elteszi láb alól. Polüphontész az udvarába fogadta; anyja viszont, aki csak annyit hallott, hogy fia gyilkosa

érkezett meg, kicsi híján ledöfte az alvó ifjút. Szerencsére egy öreg szolga felismerte, s most már anya és fia együtt tervelték ki a bosszút. Meropé gyászba öltözött, a zsarnok pedig hálaáldozatot készített elő, s erre „Télephontészt” is meghívta, s felkérte, hogy maga végezze a ritust. ~ a kést a bitorlóba döfte, és rövidesen elfoglalta apja trónját.VI C3 Aiszakosz – trójai hős, Priamosz király fia Ariszbétől. Anyai nagyapja, Meropsz1 jóstehetségét örökölte; ő jövendölte meg a várandós Hekabénak, hogy születendő fia Trója vesztét fogja okozni, ami be is teljesedett, mert a született fiú Parisz volt. ~ Heszperia nimfába volt szerelmes, akit egy kígyó halálra mart; ő bánatában egy szirtről a tengerbe vetette magát, s az istenek szánalmukban búvármadárrá változtatták. Ezt a történetet Ovidius Átváltozások c művéből ismerjük; mások szerint ~ Kebrén folyóisten lányát, Aszteropét vette

feleségül, s az ő halála után változott madárrá.XII B2 Aiszimosz VI A2 lásd Autolükosz, Szinón Aiszón – iolkoszi király, Krétheusz és Türó fia. Minüasz leányát, Alkimedét vette feleségül Mint apja legidősebb fia lépett Iolkosz trónjára annak halála után, de féltestvére, Peliasz erőszakkal elragadta tőle az uralmat. ~ félt, hogy a zsarnok még nemrég született fiát is megöli, ezért a gyermeknek holt hírét költötte, és titkon Kheirón gondjaira bízta. Fia, Iaszón felnővén visszakövetelte a trónt a zsarnoktól, de kénytelen volt annak feltételét teljesíteni. Míg ő az aranygyapjú után járt az argonautákkal, Peliasz keservesen sanyargatta ~t, biztos lévén benne, hogy Iaszón nem tér vissza a nagy vállalkozásból; ~ elkeseredésében bikavért ivott és meghalt, vagy maga Peliasz ölette meg másik fiával, Promakhosszal együtt. A monda egy eltérő változata szerint ~ megérte fia hazatértét, s Médeia még meg is

fiatalította oly módon, hogy nyakát felvágva kieresztette öreg vérét, és a helyébe varázsfőzetét töltötte. Ezen felbátorodva szánta rá magát Peliasz is a műtétre, csakhogy az ő vérét Médeia nem újította meg, hanem hagyta őt elvérezni. – ~ megifjítását Ovidius is megörökítette az Átváltozásokban.XVI C3 Aithér – ókori elképzelés szerint a levegő felett lebegő könnyű, fénylő anyag; mint istenség Erebosz és Nüx fia, Hémera testvére, egyes hagyományok szerint Gaiával a Tartaroszt nemzette. A késő ókori filozófiában afféle világszellem lett, minden termékenyítő meleg forrása. A név latinos formájából származik az éter, amely egyrészt egy illékony szerves vegyületcsoport neve, másrészt az újkori fizikának egy sokat vitatott fogalma: a feltételezett anyagtalan közeg, amely a világegyetemet kitölti, s amelynek létét századunk elején cáfolta meg végleg a tudomány.I B1 Aithra1 – az Ókeaniszok egyike,

Atlasz óriásnak volt a felesége (vagy kedvese), és Hüaszt, valamint a Hüaszokat szülte neki.III A1, III A2 Aithra2 – troizéni királylány, Pittheusz lánya. Bellerophontész jegyese volt, de a vőlegény sokáig nem jelentkezett, majd végleg elmaradt. A király egyszer az épp nála vendégeskedő Aigeuszt leitatta, és ~ az ágyába fektette; másnap Aigeusz továbbállt, de egy nagy kő alatt kardját és saruját hagyta majdan születendő fia számára. Ugyanezen az éjszakán történt, hogy egy sugallatra, amelyet álmában kapott Athénétől, ~ egy tengerparti szentélybe ment, és ott Poszeidón is a magáévá tette; a hamarosan megszületett gyermeknek, Thészeusznak ily módon egy isteni és egy halandó apja is volt. Mikor a gyermek felnőtt, ~ megmutatta neki a nagy követ, amit Thészeusz könnyedén felemelt, s a kardot és sarut magához véve, elindult Athén és egy dicső kalandokkal teli élet felé. Mikor Thészeusz már Athén királya volt,

anyjára bízta az elrabolt Helené őrizetét. A Dioszkuroszok azonban rátaláltak húguk nyomára, s rabnőként Aithrát is magukkal vitték. Egyesek szerint ő javasolta Helenének, hogy hagyja ott férjét Parisz kedvéért; mindenesetre a királyné rabnőjeként Trójába került. Trója eleste után Démophón és Akamasz adták vissza nagyanyjuk szabadságát.IV C3, VII C2 Aitólosz – éliszi királyfi, Endümión és Aszterodeia fia. Fivére, Epeiosz2 után ő foglalta el Élisz trónját. Egy kocsiversenyen, amelyet Arkasz fia, Azan halálakor rendeztek, szándéktalanul megölte Apiszt, s ezért annak fiai (vagy Szalmóneusz) száműzték, ő pedig a Korinthoszi-öböl túlsó oldalán keresett menedéket, az Akhelóosz folyó torkolatánál. Itt Apollón fia, Dórosz és ennek két fívére szívesen fogadta. ~ rövidesen mindhármukat megölte, elűzte a tartomány népét, a kurészeket, s megalapította Aitóliát.XV A1 Aius Locutius – római istenség, aki csak

akkor nyilvánította ki magát, amikor a gallok Rómát ostromolták (Kr.e 390): a mennyből zengő hatalmas hangként figyelmeztette a várost az ellenség közeledtére. Camillus diktátor a gallok elűzése után szentélyt emelt az új istennek ott, ahol a hangja felzendült. – A név mindkét eleme beszél értelmű latin igéből (aio ill loquor) alakult. Ajax lásd Aiasz Akadémosz – attikai hérosz, aki elárulta a Dioszkuroszoknak, hogy Thészeusz hol rejtegeti Helenét, amikor az ikrek elrabolt húguk nyomát kutatták. ~ sírja Athén külterületén állt, és a körülötte elterülő szent ligetben működött Platón filozófiai iskolája, amelyet ezért neveztek Akadémiának. Akakallisz – krétai királylány, Minósz és Pasziphaé leánya. Apollón szeretője lett, és gyermeket fogant tőle, ezért apja elűzte. ~ a vadonban szülte meg fiát, Milétoszt, és mivel nem volt reménye, hogy felnevelheti, egy fa tövénél hagyta. Apollón parancsára

nőstényfarkasok jártak a gyermekhez megszoptatni őt, majd hamarosan pásztorok találtak rá, és fölnevelték. Akamasz IV D3 lásd Démophón, Aithra, Thészeusz Akarnan – az epigonok egyikének, Alkmaiónnak fia ennek második feleségétől, Kallirrhoétól. Amikor anyja megtudta, hogy férjét elhagyott első feleségének, Arszinoénak fivérei megölték, könyörgött Zeuszhoz, hogy két kisded fiát változtassa férfivá, s engedje, hogy apjukért bosszút állhassanak. Zeusz, aki szerelmes volt az asszonyba, meghallgatta őt, ~ és fivére, Amphoterosz egyetlen éjszaka ifjúvá serdültek, megölték apjuk gyilkosait, majd felbujtójukat, Phegészt is, végül Hellász nyugati partjain telepedtek meg, amely ~ról az Akarnania nevet kapta.X D2 Akasztosz – iólkoszi király, Peliasz fia, Alkésztisz bátyja. Részt vett az argonauták expedíciójában, majd a kalüdóni vadkanvadászaton (lásd Meleagrosz); itt kötött barátságot Péleusszal, aki egy

szándéktalan gyilkosság után nála keresett menedéket. ~ neje, Asztüdameia1 (vagy Krétheisz) beleszeretett a vendégbe, s mert az visszautasította, bevádolta őt férjénél, hogy az erényére tört. ~ vadászatra hívta Péleuszt, s mikor az elaludt, elrejtette kardját, hogy ne védekezhessék az erdőben tanyázó vad kentaurok ellen. Kheirón azonban visszaadta Péleusz kardját, az pedig utóbb bosszút állt, megölte ~ királyt ármányos feleségével együtt. A királyi pár lánya volt Laodameia1XVI A2 Akeszidasz lásd Daktüloszok Akhaimenész V C2 lásd Perszész3 Akhaimenidész lásd Achaemenides Akhaiosz XV D2 lásd Xuthosz Akhatész lásd Achates Akhelóosz – görög folyamisten, aki képes volt alakját változtatni. Amikor Déianeira kezéért megverekedett Héraklésszel, óriásból roppant kígyóvá, majd bikává változott, de a hős mindhárom alakjában legyőzte. A bika egyik szarvát, amely letört a nagy viadalban, a Néréiszek

megtöltötték a föld legpompásabb terményeivel, ez lett a híres bőségszaru. (Hasonlót regéltek Amaltheia szarváról is.) ~ lányai voltak a szirének és (többségükben) a nimfák. Egy más hagyomány szerint ~ Poszeidón (vagy Hermész) fia volt, és egy nyíl találta, miközben a folyón átgázolt; holtan hullt a folyóba, amely így nyerte róla a nevét. – Héraklész és ~ viadalát az ókorban kéttucatnyi vázakép, az újkorban Jan Brueghel, Jordaens, Reni és Rubens festményei ábrázolták.III D2, X D2 Akhilleusz – a görög mondák egyik legnagyobb hőse, Péleusz phthiai király és Thetisz fia. Anyja a sarka kivételével egész testét sebezhetetlenné tette. Apja két bölcs öregre, Phoinix2ra és Kheirón kentaurra bízta nevelését; mire ~ felserdült, testi erő, férfias szépség, harci ügyesség és lelki nemesség dolgában mindenkit felülmúlt. Mikor a királyok Trója ellen készültek, anyja elrejtette fiát Szkürosz szigetén

Lükomédész királynál, hogy megmentse megjósolt korai halálától, ám ~ mégis elvonult a háborúba (lásd Déidameia2) vitézei, a mürmidónok (lásd Aiakosz) élén. A harcokban a legelső volt, s szinte babonás rettegést keltett az ellenség soraiban. A háború tizedik esztendejében a sereg vezére, Agamemnón, aki harci sikerei miatt rég féltékeny volt rá, súlyosan megsértette (lásd Briszéisz1), mire ő dacosan visszavonult a hadakozástól. Távolléte lelket öntött a csüggedt trójaiakba, heves támadással hajóikig szorították vissza a görögöket. ~ még most sem békült, de beleegyezett, hogy barátja és rokona, Patroklosz az ő fegyverzetével szálljon csatába; ez megfordította a háború sorsát, de Patroklosz holtan maradt a porondon. Az imádott barát halála már felrázta ~t, anyja kérésére Héphaisztosz isten új fegyverzetet készített neki, ő pedig a csatába rontott, s párviadalban megölte Hektórt, a trójaiak vezérét.

Csillapíthatatlan haragjában csúfos sorsot szánt az elesett hős tetemének, de az apa, Priamosz esdeklésére, aki éjnek idején titkon kereste fel, kiszolgáltatta a testet, s fegyvernyugvást eszközölt ki, hogy méltó temetést tarthassanak. Utóbb ~ leverte még a trójaiak oldalán harcoló Pentheszileia amazón királynőt, s párbajban megölte az ellen új fővezérét, Memnónt. Szembeszállt még Apollón istennel is, aki útját állta Trója kapujában; a haragvó isten (aki Tenész megölése miatt is neheztelt rá) ekkor úgy irányította Parisz orvul kilőtt nyilát, hogy az a hőst a sarkán találta. (Egy késői hagyomány szerint ~ a háború alatt beleszeretett Polüxené trójai királylányba, és semleges helyen, a thümbrai Apollón-szentélyben találkozót beszélt meg a trójaiak főbbjeivel, hogy a házasságról tárgyaljon. Ő a megegyezés szerint fegyvertelenül jelent meg, s Parisz orvul lelőtte) Testét máglyán égették el Patrokloszéval

együtt, és temetésük tiszteletére nagy sportversenyt rendeztek. A Trója fölötti végső győzelemnek utóbb ~ fia, Neoptolemosz lett egyik kulcsfigurája. – Homérosz Iliásza csak ~ életének egy epizódját, haragját és megengesztelődését dolgozza fel, de így is plasztikusan rajzolja meg alakját, a gyarlóságaival együtt is lenyűgöző nagy embert. A tragikusok közül Euripidész szerepeltette Iphigeneia Auliszban c. darabjában ~ felháborodik, hogy nevével visszaéltek, kész szembeszállni a görög hadakkal, még saját mürmidónjaival is, hogy megakadályozza a címszereplő feláldozását, végül azonban megnyugszik Iphigeneia döntésében. Statius római költő eposzt tervezett a hősről, de a mű töredékben maradt; Goethe is belekezdett egy Achilleis c. költeménybe. Shakespeare Troilus és Cressida c keserű színművében a többi görög vezérhez hasonlóan ~ is hitvány alak. Azért vonul vissza a harctól, mert szerelmes Polüxenébe, s

hogy őt elnyerje, cserbenhagyja saját honfitársait. Hektórt sem becsületes párharcban győzi le, hanem orvul, tíztagú csapatával valósággal lemészároltatja. – Az ókori vázafestményeken ~ életének számos epizódja elevenedik meg; a legismertebb ezek közül az, amelyen barátjának, Patrioklosznak a sebeit kötözi be a hős, vagy amelyen Aiasz1szal kockázik. Az újkori festők legtöbbje, mint Vouet, Van Dyck, Poussin, Rubens, Tiepolo a hőst Lükomédész lányai közt ábrázolja. – Ugyancsak ~ ifjúságáról szól Alessandro Scarlatti operája, a Thetisz Szküroszon, de szerepel Cavalli, Lully, Händel, Paisiello és Cimarosa egy-egy operájában is.XIII C2 Akisz – mondabeli görög ifjú, Pan isten és Szümaithisz nimfa fia. Olyan szép volt, hogy beleszeretett Galateia1, a szép Néréisz, akit viszont Polüphémosz üldözött szerelmével. Az óriás egyszer egy tengerparti barlang előtt látta enyelegni az ifjú szerelmeseket, és egy hatalmas

sziklát hajított feléjük; Galateia a tengerbe menekült, de ~ a kő alatt lelte halálát. Kifolyó véréből folyó lett, Szicília egyetlen folyóvize, ma Jaci a neve. – A történetet Theokritosz nyomán dolgozta fel Ovidius Átváltozások c. költeményében, Galateia elbeszélése formájában. A balsorsú szerelmeseket Raffaello, Carracci és Claude Lorrain megfestette, Lully, Händel és Haydn operát, ill. kantátát írt történetükből III C3 Akontiosz lásd Küdippé Akrisziosz – argoszi király, Abasz és Aglaia fia. Ikertestvérével, Proitosszal már anyja méhében tusakodott. Apjuk, Argolisz királya azzal a feltétellel hagyta rájuk trónját, hogy felváltva uralkodjanak. Ez még komolyabb viszályt támasztott közöttük, amit súlyosbított, hogy Proitosz elcsábította ~ lányát, Danaét. Uralmi időszaka leteltével ~ ez okból nem volt hajlandó átadni a trónt, mire Proitosz Lükiába menekült, Iobatész királyhoz, s a tőle kapott sereggel

próbált jogainak érvényt szerezni. A harc eldöntetlen maradt, s a fivérek végül megegyeztek: Argosz maradt ~é, Proitosz pedig Tirünszt kapta. ~ egy jósdától megtudta, hogy unokája fogja megölni, ezért Danaét szigorú őrizet alatt elzárva tartotta. Mikor a lány Zeusztól teherbe esett, csecsemőjével együtt apja egy ládában kitétette a tengerre. Danaé és gyermeke, aki a Perszeusz nevet kapta, megmenekült, a gyermek felnővén a legnemesebb hősök egyike lett. Sok év múltán visszatértek Argoszba; ~ a jóslat miatti félelmében Larisszába menekült, de sorsa ott is utolérte. Egy sportversenyen, amelyre Perszeuszt is meghívták, a nézők között állt; unokája diszkosza a széltől eltérítve fején (vagy lábán) találta és megölte őt.V B2 Aktaión – szenvedélyes ifjú vadász, Arisztaiosz és Autonoé fia, Kadmosz unokája; a vadászatra Kheirón tanította. Egy ízben akaratlanul megpillantotta a meztelenül fürdőző Artemiszt a

Partheniosz forrásánál (más monda szerint jobb vadásznak hirdette magát az istennőnél), s büntetésképp szarvassá változott, mire saját vadászkutyái rohantak rá, és halálra marcangolták. Ekkor az ebek Kheirónhoz rohantak, s panaszosan keresték gazdájukat; a kentaur megfestette gazdájuk képét, s azzal vigasztalta őket. – A végzetes vadászat legszebb irodalmi leírását Ovidius hagyta ránk az Átváltozásokban; itt ~ negyven vadászkutyáját sorolja fel név szerint. Sok szép vázakép és néhány szobor maradt fenn az ókorból ~ pusztulásáról; ezek a szarvassá változást az ifjú homlokából kinövő szarvakkal értékeltetik. Az újkorban Tiziano, Tintoretteo, Carracci, Rembrandt, Tiepolo, Gainsborough és mások a fürdőző Diana (Artemisz) társaságában festették meg a balsorsú vadászt.X B3 Aktór1 – éliszi király, Phorbasz és Hürminé fia, Augeiasz fivére. Felesége, Molioné két ikert szült, Eurütoszt és Kteatoszt, akiket

Aktoridáknak vagy, anyjukról, Moliónoknak is neveztek. Egyes ókori szerzők (pl. Homérosz) szerint a két fiút valójában Poszeidón nemzette; mások úgy tudják, hogy egy ezüsttojásban születtek, és testük közepén össze voltak nőve. Kiváló és bátor harcosok voltak, az Éliszt ostromló Héraklészt is meghátrálásra kényszerítették, ikertestvérét, Iphiklészt pedig halálosan megsebesítették. Utóbb Héraklész nemtelen bosszút állt: az iszthmoszi játékokra igyekvő testvérpárt lesből lenyilazta.XVI B2 Aktór2 - thesszáliai király; felesége, Aigina Menoitiosz2t és Eurütión1t szülte neki. Egyes mondaváltozatok neki tulajdonítják (Eurütión helyett), hogy vérbűnétől megtisztította Péleuszt, aki mostohaunokája (mostohafiának, Aiakosznak a fia) volt.XIII A2 Aktoridák lásd Aktór1 Alalkomeneusz – az első ember a Platón által is felemlített attikai mítoszban. Boiótiában született, amikor még a hold sem volt az égen. Ő

adott tanácsokat Zeusznak a Hérával való viszálykodása idején, és ő nevelte gyermekkorában Athénét. Az ő nemzedéke idején volt a földön az aranykor Hésziodosz szerint. Alasztór – a bosszúállás alvilági szelleme a görög néphit szerint, a bosszú átka, amely valamely gaztett révén egy családban tanyát ver, és nemzedékről nemzedékre egyre szörnyűbb bűntetteket idéz elő. Különösen a nagy tragikusok emlegették ilyen értelemben, mint pl. az Atreidák házán ülő átkot, amely végső soron Tantalosz bűnéből fakadt Alcaeus lásd Alkaiosz Alcestis lásd Alkésztisz Alcinous lásd Alkinoosz Alcmaeon lásd Alkmaión Alcmene lásd Alkméné Alcyone lásd Alküoné Alecto lásd Aléktó Aléktó – a görög mondákban az Erinnüszök egyike, neve szerint sohase pihenő. Vergilius Aeneis c. eposzában ő tüzeli fel a latinokat meg Turnust a Trójából jött honkeresők ellen, ő veszi rá Aszkanioszt, hogy egy védett vadat elejtve,

ellenük hangolja az ország népét. Vergilius nyomán előbb Tassónál (Megszabadított Jeruzsálem), majd Zrínyinél látott el hasonló szerepet. A Szigeti veszedelemben Mihály arkangyal isteni parancsra keresi fel a pokolban Alecto fúriát, s meghagyja neki, hogy hangolja Szolimán szultán szívét a magyarok ellen. ~ a szultán apjának, Szelimnek alakját veszi fel, s álomkép gyanánt tüzeli fel őt a Magyarország elleni hadjáratra. Alektór VI B1 lásd Iphisz1, Phorbasz Aleusz VIII C1, XII C3 lásd Augé, Képheusz, Lükurgosz Alétész1 – mükénéi királyfi, Aigiszthosz és Klütaimnésztra fia. Mikor Oresztész az Erinnüszöktől űzve bolyongott, majd a tauroszok földjére ment, ~ magához ragadta a hatalmat Mükénében, ám Oresztész visszatért, és megölte a bitorlót; ezzel magva szakadt Thüesztész nemzetségének. VII B3 Alétész2 – Hippotész fia; neve vándorlót jelent, mert akkor született és nevelkedett, amikor apja tíz éven át

bolyongott városról városra száműzetése idején. Felnővén ~ meg akarta szerezni Korinthoszt, és Delphiben sikerrel biztatták, feltéve, ha lesz korinthoszi, aki a város földjét felajánlja neki, és ha a várost olyankor támadja meg, amikor mindenki koronát visel. Az első feltétel azáltal teljesült, hogy ~ egy darab kenyeret kért egy korinthoszitól, s az gúnyosan egy görönggyel kínálta meg. Hogy a második feltételt is teljesítse, ~ megvárta a halottak ünnepét, amelyre a város lakói koszorúkban vonulnak fel, s akkor közeledett seregével; előzőleg már megállapodott a király lányával, hogy az kinyitja neki a város kapuját, s ennek fejében ő majd feleségül veszi. Már mint a város ura ~ Athén ellen is hadat indított, ismét egy jóslat alapján, amely szerint elfoglalhatja a várost, ha királya életét megkíméli. Az athéni király, Kodrosz azonban népe kívánságára feláldozta magát, kilétét rejtve az ostromlók közé ment,

és verekedést provokálva agyonüttette magát; ~ vállalkozása így kudarcot vallott. Alexandra lásd Kasszandra Alexandrosz lásd Parisz Alkaiosz1 – krétai ifjú, Androgeosz fia. Nagyapjának, Minósznak fivére, Rhadamanthüsz rábízta Parosz szigetének uralmát. Amikor Héraklész az amazónok elleni háborúba vonulva kikötött Paroszon, vízért küldött embereit ~ négy rokona megölte. Héraklész agyonütötte a gyilkosokat, megostromolta a szigetet, s csak akkor engesztelődött ki, amikor rabként átadták neki ~ és fivérét, Sztheneloszt. Miután a hős győzelmet aratott az amazónokon, hazaútban leigázta a Thaszoszon élő thrákokat, és a két fivért megtette uralkodóiknak.IX A2 Alkaiosz2 – tirünszi király, szülei Perszeusz és Andromeda voltak. Fia, Amphitrüón révén nagyapja, Anaxó nevű lánya ágán pedig dédapja volt a legnagyobb hősnek, Héraklésznek. V C3 Alkathoé lásd Minüaszok Alkathoosz – éliszi királyfi, Pelopsz és

Hippodameia fia. Hírül vette, hogy Megareusz király a leányát ajánlotta fel díjul a Kithairón hegyéről való oroszlánnak az elejtéséért, amely a fiát, Euipposzt megölte. Ekkor eltaszította feleségét, Pürgót, majd végrehajtotta a hőstettet, és elnyerte feleségül Euakhmét; idővel ő lett Megara uralkodója. Apollón segítségével megerősítette a város falait; az a kő, amelyre az isten munka közben letette lantját, utóbb csodálatos hangokat hallatott, ha egy kaviccsal megdobták. Két fia egyike, Iszkhepolisz halálát lelte a kalüdóni vadkanvadászaton (lásd Meleagrosz). Másik fia, Kallipolisz épp akkor jött hírül adni fivére halálát, amikor ~ áldozatot mutatott be Apollónnak, s a megzavart szertartás miatti haragjában agyonütötte fiát egy égő fahasábbal. Egyesek szerint az ő lánya volt Periboia2, aki Telamón felesége lett; ennek fia, Aiasz1 követte ~ Megara trónján. Alkésztisz – az iólkoszi Peliasz király gyönyörű

lánya, Akasztosz húga. Élete eseményei szorosan összefonódtak férjének, Admétosznak történetével, akiért a halált is önként vállalta, és ezért a hitvesi hősiesség és áldozatkészség jelképévé vált. XVI A2 Alkeusz lásd Ninosz Alkidiké XV C2 lásd Türó Alkimedé XVI C3 lásd Aiszón, Iaszón, Minüasz Alkimosz lásd Mentór Alkinoosz – a legendás phaiák nép királya, Nauszithoón1 fia. (Szigetük valószínűleg Kerkürával azonos.) A király vendégszeretetéről volt nevezetes, menedéket adott az argonautáknak is az üldöző kolkhiszi hajók elől. Miután leánya, Nauszikaa a palotájába vezette a sziget partjára vetődött Odüsszeuszt, a vendéget lakomával és tornajátékkal tisztelte meg, és feleségével meg az udvarnépével együtt meghallgatta bolyongásának történetét; majd gazdagon megajándékozta, és hajósaival hazaszállíttatta őt Ithakára. Poszeidón későn figyelt fel, és a honi kikötő bejáratánál

dermesztette kővé a visszatérő phaiák hajót. – A történetet Homérosz Odüsszeiája adja elő.XII D1 Alkippé1 IV A2 lásd Agraulosz2 Alkippé2 lásd Halirrhothiosz Alkmaión – az argoszi Amphiaraosz király fia. Gyermek volt még, amikor apja kényszerűségből Thébai ellen vonult (lásd Hetek), majd ottveszett a háborúban. Mikor ~ felnőtt, egy jósda őt jelölte ki a Thébai elleni új hadjárat, az epigonok vállakozása vezéréül. Ő ellenállt a tervnek, de Therszandrosz, Polüneikész fia megvesztegette ~ anyját, Eriphülét, hogy beszélje rá fiát és annak fivérét, Amphilokhoszt is a részvételre. ~ a harcban megölte Thébai királyát, Laodamaszt. Megtudta azonban Therszandrosz elszólásából, hogy annak idején apjukat is Eriphülé árulása kényszerítette bele a háborúba; akkor Polüneikész vesztegette meg a kapzsi asszonyt. Apollón jósdájának útmutatása szerint ~ megölte anyját, hogy apja haláláért bosszút álljon. (A monda

másik változata szerint Amphiaraosz, mielőtt elindult volna a gyűlölt háborúba, megeskette még gyermek fiait, hogy ha nem térne vissza a harcból, bosszút állnak anyjukon.) Akárcsak Oresztészt, az Erinnüszök ~ is üldözték az anyagyilkosságért, és ő Phegész királynál keresett menedéket; ez megtisztította és hozzáadta lányát, Arszinoét. ~ a feleségének adta az Aphroditétől eredő nyakéket és köntöst, amelyekkel anyját annak idején megvesztegették. Phegész országát azonban aszály sújtotta, és egy jóslat úgy rendelkezett, hogy ~nak újra meg kell tisztulnia egy olyan földön, amely még nem létezett anyja életében. Hosszas bolyongás után ~ végül az Akhelóosz folyó torkolatában talált egy ilyen földdarabot; a folyamisten megtisztította, ő pedig előző házasságát eltitkolva, az isten lányát, Kallirrhoét feleségül vette. Asszonya azonban az isteni ajándékokat követelte tőle. ~ elment Phegészhez, hogy a nyakláncot

és köntöst visszakérje, de ekkor haldokló anyja átka beteljesedett rajta, az elhagyott asszony fivérei megölték; ~ haláláért viszont utóbb az ő fiai, Akarnan és Amphoterosz álltak bosszút. – ~ történetével Szophoklész egy és Euripidész két tragédiája foglalkozott, de ezek csak töredékekben maradtak ránk.X D3 Alkméné – tirünszi királyné, Élektrüón leánya, apai ágon unokája, anyain dédunokája volt Perszeusznak. Unokafivérének, Amphitrüónnak lett a felesége Zeusz beleszeretett a gyönyörű asszonyba, és a férj távolléte idején, annak alakját felöltve magáévá tette. Csakhogy azon az éjszakán váratlanul hazatért Amphitrüón, s ő is hált az asszonnyal. Amikor Teiresziasz felvilágosította a férjet a történtek lényegéről, az haragjában máglyahalálra ítélte asszonyát, ám egy Zeusz küldötte felhőszakadás kioltotta a lángokat, s Amphitrüón megbocsátott. A furcsa kettős nász gyümölcse egy ikerpár

lett, a Zeusz magvából való Héraklész és a férjétől nemzett halandó, Iphiklész. Héraklész halála után ~ annak fiait, a Hérakleidákat vette oltalmába; végzett az életükre törő Eurüsztheusszal, aki hős fia életét is megkeserítette. Végül megözvegyülve (más mondaváltozat szerint csak halála után, az elüszioni mezőkön) felesége lett Rhadamanthüsznek, aki fiát ifjúkorában bölcsességre oktatta; más források szerint az Olümposzra került, és ott fiával együtt isteni tiszteletet élvezett. – ~ és férje mintegy félszáz drámai műnek lett hőse az ókori Plautustól MoliŐre-en és Kleisten át Giraudoux-ig; mindegyik szerzőt Héraklész fogantatásának pikáns körülményei vagy a személycsere lélektani paradoxona izgatták. Az idős ~ látjuk Euripidész Héraklész fiai c tragédiájában, amint kegyetlen bosszút készül állni Eurüsztheuszon, de Athén vezetői nem engedik, hogy a fogoly dicstelen halált haljon.V C3, VI D1,

IX D1 Alkón – krétai íjász, Héraklész hű fegyvertársa. Nyila sohase tévesztett célt; képes volt a vesszőt nyolc egymás mögött álló harcos sisakgyűrűjén keresztüllőni. Amikor kisfiát egy kígyó támadta meg, ~ eltalálta nyilával a kígyó fejét úgy, hogy a gyermek sértetlen maradt. Részt vett az argonauták vállalkozásában is.IV B1 Alküoné1 – a Pleiaszok egyike, a róluk elnevezett csillagkép legfényesebb tagja.III A3 Alküoné2 – a szélisten, Aiolosz2 lánya, Kéüx trakhiszi király felesége. A házasok rajongva szerették és Zeusznak, illetve Hérának szólították egymást; e fennhéjázásukért az istenek büntetésből búvármadarakká változtatták őket. Más monda szerint Kéüx egyszer a rossz előjelek ellenére tengerre szállt, hogy egy jósdát fölkeressen, nagy viharba került, s a hullámok a trakhiszi partra sodorták tetemét. ~nek, aki szörnyű aggodalmak közt várta férje hazatértét, Héra elküldte Morpheuszt,

az álom istenét, s az megmutatta a valót az alvó királynénak. ~ hajnalban a tengerpartra sietett, ahol korábban búcsút vett férjétől; a parton heverő test láttán a tengerbe vetette magát. Az istenek irgalma jégmadarakká (görögül alküonesz) változtatta őket, ezeknek a madaraknak ugyanis széltében ismeretes az egymás iránti szerelmes gyengédsége párzás idején. A tél legrövidebb napjaiban Aiolosz hét napra megállítja a szeleket, hogy ~ és hitvese szerelmüknek élhessenek. - A történet utóbbi változatát Ovidius Átváltozások c. költői művének egyik legszebb részlete adja elő XV B3 Alküoneusz – a gigászok egyike. Az istenek elleni lázadás alkalmával ~ Héraklésszel került szembe, s az leterítette nyilával, de ~, amint a földet érintette, feltámadt, ez ugyanis szülőföldje, Phlegra volt. Héraklész ekkor vállára kapta, a szomszéd országba vitte, és ott buzogányával agyonverte. I B3 Alóeusz I A3 lásd Iphimedeia,

Ótosz Alóadák lásd Ótosz Alopé – az útonálló Kerküón lánya. Gyermeket fogant Poszeidóntól, s kitette az erdőbe A pásztorok, akik megtalálták, összevesztek az értékes pólyán, és pörüket Kerküón elé vitték. Az felismerte a pólyán ~ kézimunkáját, és lányát haragjában megölte. A gyermeket azonban ő is kitétette; azt egy kanca szoptatta, majd egy pásztor lelt rá, Hippothoónnak nevezte el (gyors, mint a ló), és fölnevelte. Amikor Thészeusz megölte a garázda Kerküónt, Hippothoón kérésére neki adta nagyapja örökségét; más mondaváltozat szerint viszont, amely nem tud róla, hogy apja megölte a lányát, a hős erőszakot követett el ~ n. Alpheiosz – görög folyóisten, Ókeanosz és Téthüsz fia. Eredetileg vadász volt, s szerelemre gyúlt Arethusza nimfa iránt. Üldözőbe vette, s mikor a lány a Peloponnészoszról a Szürakuszai melletti Ortügia szigetére menekült, s ott forrássá vált, ~ folyam alakját vette

fel, s átúszott a tenger alatt, hogy szerelmével egyesüljön. A mondát Ovidius és Pauszaniasz dolgozta fel, s alighanem az a tény ihlette, hogy az ~, a félsziget leghosszabb folyója több helyen a föld alá bújik. Egyesek azt is mesélték, hogy ~, még vadász korában, beleszeretett Artemiszbe, és egyszer megleste, amikor nimfáival együtt fürdött a folyóban, ám az istennő bekente sárral az arcát, és így ~ nem ismerte fel. Alposz – sziciliai óriás, számos karja volt, és a fején viperák tekeregtek. Az úton járókat sziklákkal zúzta össze és felfalta. Mikor Dionüszosz arra járt, ~ sziklavértben, három kitépett fával rontott neki, ám az isten a thürszoszát hajította rá, és átütötte vele a torkát; az óriás a tengerbe zuhant. Althaia – kalüdóni királyné, Thesztiosz lánya, Léda nővére, Oineusz1 felesége, Meleagrosz és Déianeira anyja. Meleagrosz születésekor a Moirák meglátogatták, s megjósolták, hogy amint a

tűzhelyen épp akkor égő fahasáb elhamvad, fia is meghal. ~ nyomban kiragadta a tűzből a hasábot, eloltotta és gondosan eltette. Amikor Meleagrosz a nagy vadkanvadászat nyomán kirobbant viszályban megölte anyja két fivérét, a királyné a fahasábot tűzbe vetette, s fia rövidesen meg is halt. (A monda más változata szerint ~ az Erinnüszöktől kért büntetést fiának, s azt Apollón nyila terítette le.) Az anya tehát bosszút állt, de lelkifurdalásában megölte magát. – A monda az anyajogú társadalom szemléletét tükrözi, amelyben a testvéri kapcsolat szentebb volt, mint a szülőt gyermekéhez fűző viszony. – Swinburne Atalanta Kalüdónban c. antikizáló verses drámájának ~ tragikus vívódása áll a középpontjábanVII C2 Althaimenész – krétai királyfi, Katreusz fia. Mivel apja olyan jóslatot kapott, hogy gyermeke fogja halálát okozni, ~ egyik húgával, Apémoszünével együtt önként Rhodoszra telepedett, hogy még

véletlenül se árthasson nemzőjének. E jámborságával nehezen fér össze, hogy utóbb, amikor húgát Hermész erőszakkal magáévá tette, a felháborodott ~ agyonverte a szerencsétlen lányt. Időskorában Katreusz a fia keresésére indult, hogy trónját átadja neki; eljutott Rhodoszra, de a helyi pásztorok őt és kísérőit kalózoknak vélték és megtámadták. ~ is beavatkozott a harcba, és az éj sötétjében nem ismerve fel apját, dárdájával halálra sebezte. Megtudván, mit tett, saját könyörgésére megnyílt a föld, és elnyelte őt.IX B3 Amaltheia – Melisszeusz krétai király (mások szerint Ókeanosz) lánya; az ő kecskéje szoptatta a csecsemő Zeuszt, amikor anyja Kronosz elől a krétai Dikté-barlangban rejtette el. Zeusz utóbb, uralomra jutva, hálából a kecske szarvát ~nak ajándékozta; ez lett a híres bőségszaru, amelyből tetszés szerint ételt és italt lehetett elővarázsolni. (Hasonlót regéltek Akhelóosz szarváról,

vagy pedig azt Akhelóosz, lévén ~ rokona, egyenest tőle kapta.) A monda egy másik változata szerint magát a kecskét hívták ~ nak, s Zeusz egy aranykutyát adott neki, hogy őrizze, s miután a kecske kimúlt, szarvát Tükhé istennőnek adta mint bőségszarut, a bőréből pedig áthatolhatatlan pajzsát, az aigiszt készíttette el. – A Zeuszt szoptató kecske-~ többek közt Jordaens, Poussin és Salvator Rosa festette meg, Bernini pedig szobrot mintázott róla. Amaszisz lásd Polükratész Amata – a római mondában Latinus latiumi király felesége; leányának, Laviniának korábbi vőlegényét, Turnust pártolta, s amikor az elesett Aineiasz kezétől, és így a trójai jövevény elnyerte Lavinia kezét, ~ felakasztotta magát. A történetet Vergilus Aeneise adja elő amazónok – mondabeli nemzet, amely a Fekete-tenger északi partvidékén élt, és Arésztől származtatta magát. Csak női harcoltak, ők töltöttek be minden közéleti tisztséget, és

királynők uralma alatt éltek. (Mások szerint férfit nem is tűrtek meg országukban; gyermekeiket egy szomszéd nép férfiaitól foganták, de csak a lányokat tartották meg, a fiúkat megölték vagy nemző apjukhoz küldték.) Nevük ókori magyarázat szerint onnan eredt, hogy a harcra kiképzett lányoknak eltávolították (levágták, kiégették vagy elszorították) a jobb mellét, amely a nyíllövésben és dárdavetésben akadályozta volna őket (amadzoi a. m kebeltelenek). Félelmetes és kíméletlen harcosok voltak, nagy területeket meghódítottak; nevezetes királynőik (Hippolüté, Pentheszileia) többször harcoltak a görögökkel (lásd Héraklész, Thészeusz, Akhilleusz). – Az ~ mondájában a hellén társadalom korábbi, matriarkhális stádiuma tükröződik a későbbi korok képzeteivel ötvöződve. – Az ókorban több mint négyszáz vázafestményen láthatók ~ ok, főképp Héraklésszal vívott harcaikban, továbbá domborműveken

(metopék, szarkofágok); Pheidiasz híres szép szobra, a Sebesült amazon római másolatban maradt fenn. Az újkorban a hasonló témájúak közt a legjelesebb Rubens festménye, az Amazónok harca. Amor – a szerelem római istene, más néven Cupido (a. m vágy) A hozzá fűződő történetek mindenben azonosak a görög Erószéival. Alakja már az ókorban megsokszorozódott, az újkorban, főleg a barokk képzőművészetben a pufók csecsemőhöz hasonló, édeskés szárnyas amorettek pedig elárasztották a mitológiai tárgyú festményeket és szoborcsoportokat. Amphiaraosz – argoszi király, Oiklész és Hüpermésztra fia. Részt vett az argonauták expedíciójában és a kalüdóni vadkanvadászaton (lásd Meleagrosz). Jóstehetsége révén tudta, hogy a hadjárat, amelyet sógora, Adrasztosz készül Thébai ellen vezetni vejének, Polüneikésznek ösztönzésére (lásd Hetek), nem isteneknek tetsző terv, és erősen ellenezte. Polüneikész azonban

megvesztegette ~ feleségét, Eriphülét, Adrasztosz húgát egy Aphroditétől való bűvös nyakékkel, s az asszony hitvány csellel belekényszerítette férjét a háborúba. ~ már a hadak felvonulása során baljós jelnek minősítette Opheltész halálát (lásd Hüpszipülé), és bár a harcban megölte Melanipposzt, igazában vonakodva vett részt a várostromban, s a thébaiak nagy ellentámadása elől harci kocsiján menekült. Az őt üldöző Periklümenész már-már ledöfte, de Zeusz villáma megnyitotta előtte a földet, s az elnyelte kocsijával együtt; ő maga azonban élve jutott az alvilágba, s ott a holtak egyik fejedelme lett. Haláláért utóbb fia, Alkmaión állt bosszút anyján. – Aiszkhülosz Heten Thébai ellen c tragédiájában a város védői talpig becsületes és igazságos ellenfélként írják le ~t. Alakját tucatnyi vázafestmény is megőrizte az ókorból.X C3 Amphiktüón – az első emberek egyike a nagy özönvíz után,

Deukalión és Pürrha fia, Hellén fivére. Egyesek szerint erőszakkal szerezte meg Athén trónját, megölve apósát, Kranaoszt, valamint ő adta a nevét a városnak, amidőn Athéné istennőnek szentelte. A hagyomány sok kevéssé jellemző és ellentmondó adatot őrzött meg róla, mint pl. hogy elsőnek keverte vízzel a bort (ezt négy-öt más héroszról is mesélik), valamint hogy vendégül látta Dionüszoszt, amit ősi voltával nehéz egyeztetni, hisz a bor istenét a halandók nyolc-tíz generációja előzte meg időben. – Alakja alighanem mesterséges alkotás, hogy tőle eredeztessék tizenkét északgörögországi város szövetségét, a kultikus, kereskedelmi és védelmi jellegű Amphiktüoniát, amely egészen a római hódításig fennállt; alapítását más hagyomány Akrisziosz királynak tulajdonította. (Hasonló nevet más városszövetségek is viseltek) II C3, XV A1 Amphilokhosz – argoszi királyfi, Amphiaraosz és Eriphülé fia; örökölte

apja jóstehetségét. Részt vett az epigonok hadjáratában, s utána fivérével, Alkmaiónnal együtt megölték anyjukat, hogy apjuk haláláért bosszút álljanak. (Más monda szerint ebben nem volt része) Későbbi hagyomány szerint a trójai háborúban is harcolt, utána pedig Mopszosszal együtt Kilikiába ment, ott közösen megalapították Mallosz városát s benne egy jósdát. Idővel hajba kaptak a város uralmán, s párviadalban megölték egymást. Utóbb azonban szellemeik összebékültek, s jósdájuk nagy hírnévre tett szert; a jóslatkérők álmukban kaptak feleletet kérdéseikre. Egyesek szerint ez a késői hagyomány nem is ~ ra, hanem azonos nevű és hasonló jóstehetségű unokaöccsére vonatkozik.X D3 Amphimarosz lásd Linosz Amphinomé XVI B1 lásd Peliasz Amphión – thébai király; anyja, Antiopé Zeusztól szülte őt ikertestvérével, Zéthosszal együtt, de apja bátyjától, Lükosz2tól üldöztetve kénytelen volt kitenni az

újszülötteket a Kithairón hegyére. A fivérek ott nőttek fel a pásztorok között, nem tudva származásukról Egy ízben kis híján megölték anyjukat nagynénje, Dirké királyné parancsára. Mikor Antiopétól megtudták születésük titkát, Dirkét egy bika szarvára kötözve adták halálra, majd végeztek a zsarnok Lükosszal is, aki a kiskorú Laiosz helyett uralkodott, és ők lettek Thébai királyai. A várost új falakkal erősítették meg; a nagy erejű Zéthosz óriási kőtömböket hordott össze, ~ csodálatos lantjátékára pedig (a hangszert Hermésztől kapta) a kövek maguktól emelkedtek a helyükre. ~ Niobét vette feleségül; amikor annak fennhéjázása miatt elvesztették hét fiukat és hét lányukat, a boldogtalan apa öngyilkos lett; Ovidius Átváltozások c. műve szerint már akkor kardjába dőlt, amikor hét fia holtan hevert előtte. – A kitett, sorsára hagyott ikerpár története több antik mondából ismerős (Peliasz és

Néleusz, Romulus és Remus stb). – Néhány dombormű mellett egy hatalmas hellenisztikus szoborcsoport, a híres Farnesei bika ábrázolja azt a pillanatot, amikor ~ és fivére Dirkét a bika szarvára kötözik. A legendás falépítésről az újkorban Tiepolo festett képet. VII B1 Amphiosz XII A2 lásd Meropsz1 Amphisszosz lásd Drüopé1 Amphithea X C2 lásd Aigialeusz1 Amphitrité – a legszebb a Néréiszek között, Néreusz és Dórisz lánya. Poszeidón beleszeretett, de a szemérmes leány elrejtőzött előle a Földközi-tenger nyugati sarkában, Atlasz közelében. A tengeristen küldötte (lásd Delphinosz) azonban rátalált, elvitte urához, és az feleségül vette ~t. Tengermélyi aranyos palotában laktak Aigainál; gyermekeik Tritón, Bentheszikümé és Rhodé voltak. – Sok vázakép, metopé és mozaik ábrázolta ~ az ókorban, többnyire Poszeidón diadalmenetében, tengeri istenségek között vagy delfinek hátán. Az újkorban többek között

Rubens, Jordaens, Poussin, Lebrun, Tiepolo és Boucher festette meg; gyakori szoborfigurája lett barokk díszkutaknak.II B2, III D3 Amphitrüón – tirünszi királyfi, Alkaiosz és Hipponomé (vagy Asztüdameia vagy Laonomé) fia, Perszeusz unokája. Mükénében nagybátyja, Élektrüón király oldalán hadba vonult Taphosz királya, Pterelaosz ellen. Sikerült is visszaszereznie az elorzott nyájakat, de Élektrüón hat fia közül öt ottveszett a harcban. A király újabb hadra készült, hogy fiaiért bosszút álljon, és ~ra bízta országát, egyben neki ígérte lányát, Alkménét. A hadjárat azonban nem indulhatott meg, mert egy baleset folytán ~ Élektrüón halálát okozta, és Alkménével együtt száműzetésbe kellett vonulnia. Thébaiban Kreón2 megtisztította vérbűnétől, és menedéket adott neki. ~ hamarosan hadat toborzott, hogy most már ő bosszulja meg felesége fivéreinek halálát. Kreón, Kephalosz és Panopeusz segítségével feldúlta

Taphosz szigetét, de egy jóslatból tudta, hogy amíg Pterelaosz él, el nem foglalhatják. A király lányának, Komaithónak árulása folytán ez az akadály is elhárult, és a hadjárat sikeres véget ért. Mielőtt ~ hazatért volna, Zeusz az ő alakjában jelent meg Alkménénél, és az asszony boldogan adta át magát vélt ura szerelmes ölelésének. Rövidesen az igazi ~ is hazatért, s ő is megölelte feleségét, aki ezután ikreket szült; az egyik fiú, Héraklész az isten magvából lett, míg a halandó Iphiklész ~ fia volt. ~ haragját felesége vétlen hűtlensége miatt Teiresziasz segített eloszlatni okos tanácsaival, s ő Héraklész nevelésére is atyai gondot fordított. Később ~ gyakran háborúzott fiával együtt; egy ilyen alkalommal, az Erginosz elleni harcokban lelte halálát. – Az irodalom, főleg a dráma az ókortól fogva egyetlen mozzanatot ragad ki ~ életéből: a kettős nászt, az önmaga képmásával felszarvazott férj és a

hűségesen hűtlen asszony paradox képletét, annak minden pikáns implikációjával. A prózai színpadon századunk derekáig negyven feldolgozást ért meg a téma, a legjelentősebb szerzők itt Plautus, MoliŐre, Dryden, Kleist, Giraudoux és Peter Hachs. Az opera világában Purcell, Grétry és Wolf-Ferrari művei említendők e tárgyban.V C3, VI D1 Amphoterosz X D1 lásd Alkmaión, Akarnan Amulius – bitorló király Alba Longában. Bátyját, Numitort, a törvényes királyt ármánnyal és erőszakkal megfosztotta trónjától és elüldözte, unokáit, Romulust és Remust pedig pusztulásra ítélte. Ám ezek isteni atyjuk, Mars segítségével megmenekültek, majd felnővén megölték a bitorlót, és visszaszerezték a trónt nagyapjuknak. Amüklasz V D2 lásd Hüakinthosz, Lakedaimón Amükosz – a bithüniai bebrüxök királya, Poszeidón és Melia nimfa fia. Félelmetes erejű ökölvívó volt, minden idegent, aki országába tért, ökölpárbajra

kényszerített, s ezt senki sem élte túl. Mikor az argonauták Bithüniába értek, hogy vizet és élelmet szerezzenek, ~ feltételül kötötte ki, hogy egyikük álljon ki vele ökölviadalra. A kihívást a Dioszkuroszok egyike, Polüdeukész fogadta el, és kemény összecsapásban szétzúzta ~ koponyáját. Ezt a viadalt Apollóniosz Rhodiosz Argonautika c. eposza és egy Theokritosz-idill, valamint több vázakép és egy bronzszobor örökítette meg. Amümóné – a Danaidák egyike, Danaosz király lánya. Amikor apja és ötven leánya Aigüptosz elől menekülve Argoszba érkeztek, nagy szárazság volt, sehol sem leltek vizet. Danaosz szétküldte lányait, hogy keressenek forrást. Egyikük, ~ egy szarvast pillantott meg s rálőtt, de nyila egy alvó szatírra hullott (lásd szatüroszok). Az felugrott, s hirtelen kéjvágytól eltelve a lányra vetette magát; Poszeidón azonban közbelépett, a szatírt elkergette, s ő tette magáévá a lányt, majd megmutatta

neki a bővizű lernai forrásokat. Ebből az ölelkezésből született Naupliosz1. – A mondát Aiszkhülosz egy elveszett szatírjátéka dolgozta fel; az újkorban Boucher két képet festett róla.V B3 Amüntór1 lásd Phoinix2 Amüntór2 lásd Tlépolemosz Amüthaón XVI A3 – Melampusz1, Iaszón, Krétheusz Amycus lásd Amükosz Ananké – a megmásíthatatlan végzet, a szükségszerűség görög istennője, akinek az istenek is engedelmeskednek. Genealógiája, amely az orfikus mítoszokból bontakozik ki, sok ponton ellentmond a hésziodoszi teogóniának (Kronosz lánya volt, ugyanakkor Aithér, Khaosz és Erebosz anyja és öccsének, a csecsemő Zeusznak egyik dajkája Adraszteia mellett); Platón az Állam c. művében tőle származtatja a Moirákat Anaxagorasz – argoszi király, Megapenthész fia, Proitosz unokája. Pauszaniasz és Diodórosz szerint az ő uralkodása alatt, és nem nagyapja idején történt, hogy az argoszi nők (ill. a király lányai)

dionüszoszi tébolyba estek, amiből aztán Melampusz1 gyógyította ki őket; ugyancsak az ő nevéhez fűzik az ország három részre osztását. Anaxareté – ciprusi leány, aki makacsul visszautasította az érte epekedő Iphisz szerelmét. Iphisz bánatában felakasztotta magát, de ~ még a temetésére sem volt hajlandó elmenni, csupán az ablakából nézte végig a háza előtt elhaladó temetési menetet. Aphroditét felháborította ez az érzéketlenség, és a lányt kőszoborrá változtatta abban a pózban, ahogy ablakán kihajolt. A szobrot intő jel gyanánt az istennő szentélyében állították fel Anaxibia VII A3 lásd Sztrophiosz, Püladész Anaxó V C3 lásd Alkaiosz Anchises lásd Ankhiszész Ancus Marcius – Róma negyedik királya, a mondák szerint Numa Pompilius unokaöccse. Békeszerető uralkodó volt, ő alapította Róma későbbi kikötőjét, Ostiát, a meghódoltatott népeket az Aventinusra telepítette, és cölöphidat épített a Tiberisen

át. Bizalmas emberévé tette az etruszk földről bevándorolt Lucumót, aki aztán ~ halála után, a király fiait félreállítva, a trónt is elfoglalta Tarquinius Priscus néven. Andraimón1 lásd Drüopé1 Andraimón2 lásd Oxülosz Androgeósz – krétai királyfi, Minósz és Pasziphaé fia. Kiváló atléta volt; egyszer részt vett Athénban a Panathénaia nevű ünnepség sportjátékain, és a hazai atlétákat megelőzve, minden versenyszámot megnyert. Aigeusz, a város királya emiatt orvul megölte vagy megölette ~t Minósz büntető hadjáratot vezetett Athén ellen, és szörnyű adót rótt ki a városra: kilencévenként hét ifjút és hét szüzet kellett küldenie Krétára a Minótaurosznak szánt áldozatul. (Az athéniak ebbe csak akkor egyeztek bele, amikor a körülzárt városban éhínség és járvány tört ki, és egy jósda ajánlotta a feltételek elfogadását.) Ez alól az adó alól csak Thészeusz hőstette mentesítette Athént. Késői

hagyomány szerint Aszklépiosz visszaadta ~ életét. Egy athéni monda viszont azt állította, hogy nem Aigeusz okozta ~ halálát, hanem Poszeidón bikája, amelyet Héraklész hozott át Krétából, és amelyet végül Thészeusz ölt meg. IX A2 Andromakhé – a müsziai Éetión király lánya, Hektór felesége a görög mondákban. Sógornőjének, a csapodár Helenének tökéletes ellenképe, példás hitves és anya, szerelmes feleség volt. Neve (a m férfiak csatája) sorsa kulcsának bizonyult, a háború és öldöklés fosztotta meg szeretteitől. Előbb férjét kellett siratnia, majd Trója eleste és kisfiának, Asztüanaxnak szörnyű vége után (a görögök lehajították a vár fokáról) Neoptolemosz hadizsákmánya lett, aki Phthiába vitte. Ennek halála után az ugyancsak rabként Hellászba hurcolt Helenoszhoz, férje öccséhez ment feleségül, és Épeirosz nyugati partjainál telepedtek meg. – ~ sugárzó alakjának elsősorban Homérosz Iliásza

állított emléket Későbbi szerencsétlen sorsát Euripidész festette mély részvéttel Trójai nők és Andromakhé c. tragédiáiban; az előbbiben gyermekét ragadják el tőle, az utóbbiban, már mint Neoptolemosz rabnője, Hermionénak, ura feleségének féltékenysége és gyilkos dühe fenyegeti őt és rabtartójától született fiát; a tragédiától csak az agg Péleusz embersége menti meg. Vergilius Aeneis c. eposzában már Helenosz feleségeként látjuk viszont, megnyugodott lélekkel, a görög földön, de Trója mására felépített városkában. Utóbb Racine is drámát írt ~ ról; férjétől való búcsúját Schiller párbeszédes költeménye, a művészet világában pedig Thorvaldsen szobra, De Chirico és Lotz Károly képei jelenítik meg, míg David vásznán ~ a férje kiterített teste mellett zokog; operaszínpadra Grétry és Paisiello álította alakját, Saint-Saëns pedig színpadi zenét írt Racine tragédiájához.XII A2, XII C2

Andromeda – vagy Andromedé, aithióp királylány, Képheusz és Kassziopeia lánya. Anyja a szépségével kérkedve megsértette a Néréiszeket, ezért Poszeidón egy víziszörnyet szabadított az országra, s az iszonyú pusztítást vitt végbe. Egy jósda tanácsa szerint a szörny haragját a királylány feláldozásával lehetett csak lecsillapítani. Népe kényszerítésére Képheusz kénytelen volt lányát egy parti sziklához láncoltatni. Mikor már közelgett a sárkány, Perszeusz röppent elő szárnyas saruival, megküzdött a szörnnyel, és nagy harcban legyőzte. Mivel ~ már előbb odaígérték a szabadítónak, a királyi udvarban megülték a lakodalmat. A násznépre azonban rátört fegyvereseivel a lány korábbi vőlegénye, apai nagybátyja, Phineusz1 (más szerzők szerint Agénór1), aki ugyan semmit sem tett menyasszonya megmentésére, ám most magának követelte. A fegyvertelen Perszeusz kénytelen volt a Medusza-fővel kővé változtatni a

hívatlan vendégeket. ~ ezután követte férjét Argoszba, majd utóbb Tirünszbe. Hét gyermeket szült neki; dédunokájuk volt Héraklész Mikor ~ meghalt, az istenek (akárcsak férjét és szüleit) az égre emelték csillagkép formájában. – Ovidius az Átváltozások c. művében mind ~ megszabadítását, mind Perszeusz és Phineusz harcát hatásos jelenetekben ábrázolta; az ő elbeszélésének elemeit használta fel Corneille ~ről írt zenés tragédiájában. – Az ókorból ~ alakját tucatnyi vázakép, domborművek, freskók sokasága és több szobor őrzi; az újkorban Vasari, Tiziano, Tintoretto, Guercino, Rembrandt, Rubens és Tiepolo festették megszabadítását. Lully mellett Buononcini és Haydn is írt operát ~ történetéből.V C1 Andrón IX D3 lásd Aniosz Aniosz – déloszi király, Apollón és Rhoió fia. Apjától jóstehetséget kapott, s az ő szentélyének papja lett. Felesége, Dorippé három lányt szült neki, akiknek Dionüszosz

kegyéből különös képességük volt: amit Elaisz érintett, az olajjá, amit Szpermó, az gabonává s amit Oinó, az borrá vált. Mikor a Trójába induló görög had kikötött Déloszon, ~ bőségesen ellátta őket élelmiszerrel, s megjósolta nekik, hogy tíz évig fog tartani a háborújuk. Agamemnón meg akarta szerezni a három csodálatos képességű lányt, s mivel apjuk nem adta, erővel hajójára vitette őket. A lányok megszöktek, s bátyjuknál, Andrónnál kerestek menedéket Androsz szigetén. Agamemnón háborúval fenyegetőzött, mire a lányok megadták magukat, de amint bilincsbe akarták verni őket, galambbá változtak s elrepültek. ~ a Trójába menekülő Aineiaszt is vendégül látta Déloszon. Az utóbbi eseményt Vergilius Aeneise említi, míg a lányok viszontagságait Ovidius örökítette meg az Átváltozásokban.IX D2 Ankaiosz1 – a tegeai „Nagy” ~, Poszeidón fia. Részt vett az argonauták expedíciójában mint az Argó

kiváló kormányosa. Hazatérte után megtudta, hogy intézője leszüretelte annak a szőlőnek a termését, amelyet ~ még indulása előtt ültetett, és csak rá vártak a borral, amelyről egy látnok megjósolta, ~nak, hogy nem fog inni belőle. ~ megtöltötte kupáját, és a látnokot hivatta, hogy szemére vesse téves jóslatát. A látnok azt felelte, hogy még sok minden történhet, amíg a kupa az ajkához ér. Az intéző e pillanatban berohant a vészhírrel, hogy a szőlőt vadkan dúlja. ~ letette a kupát és lándzsát ragadva elrohant, de a lesben álló vadkan rávetette magát és megölte. Ankaiosz2 – az árkádiai király, Lükurgosz2 fia; részt vett a kalüdóni vadkanvadászaton (lásd Meleagrosz). Nagybátyjával, a vele együtt érkezett Képheusz2szal együtt tiltakozott Atalanta jelenléte ellen, de Meleagrosz erélyes fellépésére meghátrált. A vadászat során is gúnyolta a lányt, de hősködésének az lett a vége, hogy a vadkan agyara

felhasította a hasát és letépte a szemérmét. Ankhinoé IV A2 lásd Bélosz1, Aigüptosz Ankhiszész – dardaniai király, Kapüsz és Themisztó fia; anyja révén unokafivére volt Priamosz trójai királynak. Daliás ifjú korában Aphrodité istennő szerelmét nyerte el, aki Aineiaszt szülte neki; ő azonban az istennő tilalma ellenére eldicsekedett hódításával, ezért Zeusz a lábai elé sújtott villámával, s ő többé nem tudott kiegyenesedni. A trójai háborúba csak annak vége felé avatkozott be rokonai oldalán, fiára bízva a dardán hadak vezérletét, de ő is Trójába költözött. A város elestekor égő házából Aineiasz mentette ki Fiával és a trójai menekültek kis csapatával ~ is elhajózott nyugatnak; útban Itália felé, Szicíliában érte a halál, ott temették el. – Aphrodité és ~ szerelmes együttlétéről a homéroszi Himnuszokban olvasunk, élete utolsó éveiről, fia kegyes gondoskodásáról Vergilius Aeneise tudósít.

Itt szerepel az a jóslata is, amelyet szelleme mond el az alvilágba látogató Aineiasznak a római történelem majdani kiválóságairól, Augustusig bezárólag; ő formulázza meg a híres birodalmi „hitvallást” is: Tu regere imperio populos, Romane, memento (Ám a te mesterséged, római, az, hogy uralkodj - Lakatos I. ford) XI D2, XII D1 Anna – Dido királynő nővére Vergilius Aeneis c. eposzában Mindent megtett, hogy az Aineiasszal kötendő házasság gondolatának megnyerje húgát, aki még mindig első férje emlékéhez ragaszkodott. ~ érvei közt Dido személyes boldogsága és az állam érdeke egyként szerepelt. A rábeszélés sikerrel járt, az istenek közbelépése azonban meghiúsította a tervet, s ez Dido tragikus végéhez vezetett. – Ovidius Hősnők levelei c művében a balsorsú királynő öngyilkossága előtt búcsút vesz nővérétől (lásd még Anna Perenna). Anna Perenna – anyóka a Róma környéki Bovillaeben, aki három napon át

a maga sütötte lepénnyel táplálta a római plebejusokat, amikor azok tiltakozásuk jeléül kivonultak a Szent Hegyre (lásd Menenius Agrippa). Ő tette ily módon lehetővé, hogy a minden élésből kifogyott tiltakozók kitartsanak, és mozgalmukat sikerre vigyék. Ezért amikor a plebejusok és a patríciusok kiegyeztek, Anna emlékét megörökítették, s utóbb istennőnek kijáró tisztelettel övezték; ekkor kapta nevéhez a Perenna, azaz örök elemet. – Ez Livius széltében ismert változata; a Római naptárban Ovidius más mondát ad elő. Eszerint ~ azonos Dido nővérével, Annával, aki húga halála után Iarbas üldözése elől Latiumba, Aineiaszhoz menekült. Itt viszont Lavinia féltékenysége fenyegette, ezért nimfává, ill. istennővé változott, s így lett „örök”. A név ilyen etimológiája egyébként téves, a név etruszk eredetű, ~ alighanem földistennő volt eredetileg. Antaiosz – a görög mondákban hatalmas erejű óriás,

Poszeidón és Gaia földistennő fia. Líbiában élt, s aki útjába került, azt arra kényszerítette, hogy birokra kiálljon vele; a viadalt senki nem élte túl. Héraklész a Heszperiszek felé vivő útján találkozott vele Rájött titkára: ~ anyjának, a földnek érintésétől nyeri erejét, ezért a levegőbe emelte, és ott fojtotta meg. – Számos ókori vázakép mellett Carracci, Pollaiuolo, Cranach, Tintoretto, Zurbarán, Tiepolo festményei és Giovanni da Bologna szobra örökítette meg a hős és az óriás párviadalát. I C2, XI D2, XII D1 Anteia – lükiai királylány, Iobatész lánya, Proitosz király felesége. Bellerophontész történetében olyan szerepet játszott, mint más görög mondákban Phaidra vagy Akasztosz felesége, Asztüdameia1: a hőst, aki nem engedett csábításának, mint erőszakos csábítót vádolta férje előtt. A monda egy változata szerint amikor Bellerophontész visszatért Proitoszhoz, ~ újra kezdte az ostromot; a

hős úgy szabadult meg tőle, hogy színleg engedett, „megszöktette” szárnyas lován, a Pégaszoszon, s a magasból a földre vetette. Az ~ név Homérosznál szerepel; fenn nem maradt ókori tragédiákban a királynét Sztheneboiának is nevezik.V B3, XV D3 Anténór – a phrügiai Dümasz király és Eunoé fia volt, Hekabé bátyja, bölcs és nagy tekintélyű tanácsadója Priamosz trójai királynak; hét fia esett el a város védelmében, köztük Glaukosz5. Ő adott menedéket Odüsszeusznak és Menelaosznak, amikor a háború előtt tárgyalni jöttek Trójába Helené kiadatásáról, s kis híján meglincselték őket. Később is többször javasolta, hogy adják vissza Helenét, és kössenek békét az akhájokkal; felesége, Theanó, Athéné papnője is kezére játszott Odüsszeusznak, hogy elorozza a Palladiont. Trója eleste után a görögök méltányolták e tetteit, megkímélték házát, és engedték békén elvonulni; ~ Itáliában talált új

hazát, és Patavium (Padova) megalapítója lett. Egyes hagyományok szerint Laokoón az ő fia volt, Laodamasz2szal és Agénórral együtt. – ~ tetteit Homérosz Iliásza és Vergilius Aeneise beszéli el. Egy kevéssé jelentős görög költő, Lükophrón Alexandra c eposza nyomán, amely ~ mint Trója aljas árulóját festi le, Dante az Isteni Színjátékban Antenórának nevezte el az árulók második bugyrát a Pokol kilencedik körében.XII C1 Anterósz – a viszontszerelem megszemélyesítője (a név ezt jelenti), Aphrodité és Arész gyermeke.II B3 Antigoné1 – phthiai királylány, Eurütión1 lánya. Apja nőül adta vendégbarátjához, Péleuszhoz, akit ő tisztított meg vérbűnétől. Utóbb ~ férje véletlenségből apósa halálát okozta egy vadászaton, s ekkor Iólkoszba kellett menekülniük, Akasztosz királyhoz. Itt a király felesége, Asztüdameia beleszeretett Péleuszba, s azt hazudta ~ nak, hogy férje el akarja hagyni, hogy az ő lányát,

Szteropé2t vehesse el. ~ elhitte a rágalmat, s kétségbeesésében felakasztotta magát.XIII C1 Antigoné2 – thébai királylány, Oidipusz és Iokaszté lánya. Mikor apja rádöbbent, hogy saját anyjával nemzett gyermekeket, és kivájta önnön szemeit, fiai elfordultak tőle, és száműzték, de ~ gyermeki odaadással támogatta, elkísérte száműzetésébe húgával, Iszménével együtt. Oidipusz halála után visszatértek Thébaiba. A testvérháború során a két fivér egymás kezétől esett el; Kreón3 díszes temetést rendezett Eteoklésznek, de megtiltotta Polüneikész eltemetését, aki hazája ellen hozott hadat; a rendelkezés megszegőjét halállal fenyegette. ~ a tilalommal dacolva eltemette bátyját, Kreón pedig könyörtelenül büntette: elevenen befalaztatta. ~ a sírüregben felakasztotta magát, így talált rá vőlegénye, Haimón, Kreón fia, és tőrrel vetett véget életének. – A fenti eseménysort Szophoklész formálta meg az Oidipusz

Kolónoszban és az Antigoné c. tragédiáiban Az utóbbi címszereplője a testvéri és gyermeki kegyelet hőse, aki az örök isteni rendeléseknek élete árán is érvényt szerez az embertelen törvények ellenében. Kemény, férfias erélyű nő, szerelem és női érzelmek nem mozgatják, könyörtelen megvetéssel sújtja még húgát is, aki nem mer szembeszegülni a királyi paranccsal. ~ alakja már Aiszkhülosznál is felbukkan (Heten Thébai ellen), ahol Polüneikész temetését a városi tanács tiltja meg, és ő kijelenti csupán, hogy dacolni szándékozik a tilalommal. Euripidész Phoinikai nők c tragédiájában ~ hasonló szándékát nyilvánítja, de Kreón száműzi, s a lány ekkor indul csak el bolyongani apjával, aki addig Thébaiban élt. Euripidész egy elveszett ~ -drámájában Dionüszosz közbelépte elhárította a tragédiát, s ~ Haimón felesége lett. Később Alfieri, Hölderlin, Cocteau, Anouilh és Brecht drámái szóltak a hős lelkű

lányról, Mendelssohn és Saint-Saëns pedig színpadi kísérőzenét komponáltak a Szophoklész-tragédiához.X C3 Antikleia – a marhatolvaj Autolükosz lánya. Már Laertész menyasszonya volt, amikor Sziszüphosz érkezett apjához, és haragosan visszakövetelte a tőle ellopott marhákat, amelyeket nyomon követett és istállójában meg is talált. Míg emberei a házigazdával eligazították a dolgot, a ravasz férfi a házba lopakodott, és erőszakot tett ~ n, aki tehát tőle foganta neves fiát, Odüsszeuszt. Fia húszévi távolléte alatt elvesztette reményét, hogy még egyszer viszontláthatja, és megölte magát.VI A2 Antilokhosz – a püloszi Nesztór király fia. A trójai háborúban a görög sereg kiváló daliája volt, nagyszerű futó és kocsihajtó. Tíz nevezetes trójai harcost ölt meg; végül apjáért áldozta életét, testével fogta fel a dárdát, amelyet Memnón Nesztórra hajított. Mivel életében Akhilleusz a barátságával tüntette

ki, hamvait amazéval és Patrokloszéval elegyítve temették el. – Tetteit Homérosz Iliásza és Odüsszeiája örökítette megXVI B1 Antinoosz – előkelő ifjú Homérosz Odüsszeiájában, Eupeithész fia, a távol lévő Odüsszeusz házában élősködő kérők vezére, a legdurvább és legdölyfösebb közülük. Amikor Odüsszeusz hazatért, a kérőkkel való véres leszámoláskor első nyilával ~ torkát lőtte keresztül, épp amikor egy kupa bort emelt a szájához. Antiopé1 – a thébai Nükteusz király és Polüxó lánya; Zeusz egy szatír képében elcsábította. Mivel az apa nagy haragra lobbant várandós lánya láttán, ~ Sziküónba menekült, ahol Epópeusz király feleségül vette. Nükteusz szégyenében öngyilkos lett, de halála előtt bátyjára, Lükosz2ra bízta, hogy álljon bosszút. Lükosz feldúlta Sziküónt, megölte Epópeuszt, ~ pedig Thébaiba hurcolta. Közben ~ megszülte ikerfiait, Amphiónt és Zéthoszt, de kénytelen volt

kitenni őket a Kithairón hegyére. Lükosz börtönbe zárta, s feleségével, Dirkével egyetértésben kegyetlenül sanyargatta ~t. Ő végül kiszabadult, s a Kithairónon, fiainál talált menedéket, megismertette magát velük, s azok Dirkét egy bika szarvára kötötték (mivel ő ugyanezt a sorsot szánta anyjuknak), s holttestét egy forrásba vetették, Lükoszt pedig megölték. Egy mondaváltozat szerint Dionüszosz utóbb őrületet bocsátott ~ra afölötti haragjában, hogy a fiai megölték az ő hívét, Dirkét. A boldogtalan asszony bebolyongta egész Hellászt; végül találkozott Phókosz2szal, aki tébolyából kigyógyította és feleségül vette. – A monda legtöbb elemét Propertius egy költeménye őrizte meg, amely Euripidésznek egy elveszett ~ tragédiájan alapult. – Zeusz és ~ nászát pompeji falfestmények s Correggio, Tiziano, Tintoretto, Watteau és David festményei ábrázolják; Rembrandt egy rézmetszetén az alvó ~ és a vén szatír

képében a lányra leselkedő Zeuszt látjuk. A híres Farnesei bika c szoborcsoporton, amely Dirké büntetését ábrázolja, ~ alakja is látható.VII C1 Antiopé2 XII C2 lásd Hippolüté Antiphasz1 XII C2 lásd Laokoón Antiphasz2 lásd laisztrügónok Antiphatész XVI A3 lásd Melampusz1 Apémoszüné IX B3 lásd Althaimanész, Katreusz Aphareusz VI C1 lásd Idasz, Lünkeusz2, Periérész Apheidasz VIII C1 lásd Arkasz Aphidnosz – az attikai Aphidnai városból való ember, akinek a házánál Thészeusz elhelyezte a Spártából elrabolt Helenét anyja, Aithra felügyelete alatt. Miközben Thészeusz az alvilágban raboskodott, a Dioszkuroszok visszaszerezték húgukat, s Menesztheuszt tették meg királlyá Athénban. Beavattatták magukat az eleusziszi misztériumokba, és ez alkalommal ~ volt a vezetőjük, hogy feledtesse a Helené fogvatartásában játszott szerepét. Aphrodité – a szerelem görög istennője. Vagy Zeusz és Deióné lánya (így tudja Homérosz),

vagy pedig abból a tajtékból (elcsöppent ondóból) lett, amelyet Uranosz szemérme vetett, amikor Kronosz levágta és az égből a tengerbe hajította (így ír Hésziodosz az Istenek születése c. művében, s nyomán a legtöbb irodalmi és mitográfiai forrás) Ez Küthéra sziget partjainál történt, ezért nevezik ~ Küthereiának is; Küprisz vagy Küpria, Cypria nevét onnan nyerte, hogy először Ciprus (Küprosz) szigetén ért partot. Ő lett a szerelem istennője, aki varázsövével istenben és emberben olthatatlan vágyakozást tud kelteni. Keleti vonások is lelhetők benne (Asztarte és Istar), erre vall az Adonisz-Thammuz párhuzam is. Utóbb a rómaiak Venusszal azonosították. Az istenek akaratából ~ a legtorzabb égilakó, Héphaisztosz felesége lett, de ő inkább a daliás Arész széptevését fogadta, és öt gyermeket szült neki: Erószt, Anterószt, Harmoniát, Phoboszt és Deimoszt. Hermésztől a boldogtalan Hermaphroditoszt foganta, s

Dionüszosznak szülte a torz Priaposzt. Egy ízben földi halandónak adta ki magát, s a dardaniai Ankhiszész révén a hős Aineiasz anyja lett. Mivel Parisz az ő javára ítélt az Erisz almájáért való versengésben, Helenének a szerelmével jutalmazta meg az ifjút; az ennek nyomán támadt nagy háború során ~ érthetően a trójaiakat pártfogolta. Hathatósan segítette más tisztelőit is, Pügmalión1t, Meilaniónt (lásd Atalanta), kegyetlenül büntette viszont, aki megtagadta a vágyakat, és szűzies életre törekedett, ahogy azt Hippolütosz és Narkisszosz esete is mutatja. Az ő bosszújának lett áldozata Mürrha és ennek apja, Kinürasz; az ő gyermekükbe, Adóniszba ~ szeretett bele, s ezzel közvetve az ifjú halálát okozta. – A homéroszi eposzokban többször is előlép az istennő, a legnevesebb az az epizód, amelyben furfangos férje „in flagranti” éri őt szeretőjével. A Homérosznak tulajdonított himnuszok közül három szól

őhozzá, egyik az Ankhiszésszel való szerelmi kalandját adja elő. Euripidész Hippolütosz c tragédiájának ~ a prológusa, és ő a végzetes események értelmi szerzője. Szapphó is himnuszt írt hozzá, Horatius három ódában ünnepli (persze Venus néven), s fontos szereplője Shakespeare Venus és Adonis c. költeményének – Képzőművészeti ábrázolásainak valóban se szeri, se száma. Az ókorból több száz váza- és csészefestmény, dombormű és pompás szobor (a knidoszi, a kürénéi, a capitoliumi, a Medici Venus és a Louvre büszkesége, a méloszi (milói) Venus) maradt fenn róla. Az újkorban is képek százait ihlette, többek közt Botticelli, Giorgione, Tiziano, Cranach, Rubens, Reni, Poussin, Velázquez, Boucher festményeit; témájuk többnyire ~ (Venus) születése vagy Venus és Mars enyelgése. Az ókor szobrászaival Canova, Rodin és Maillol keltek sikerrel versenyre ~ ábrázolásában.II A3, III C2, XII D1 Apisz – argoszi királyfi,

Phoróneusz és Kerdó fia. Egyes híradások szerint apja örökébe lépve zsarnoki módon uralkodott; hatalmát az egész Peloponnészoszra kiterjesztette, amelyet róla neveztek egy időben Apiának; végül összeesküvők végeztek vele. Mások úgy tudják, hogy az első göröghoni kocsiversenyen figyelmetlenül a pályára lépett, s Aitólosz fogata halálra gázolta. Ismét más véleményt nyilvánít Aiszkhülosz az Oltalomkeresők c tragédiában: szerinte ~ Apollón fia volt, jós és orvos, aki az Erinnüszök elűzésére talált fel hatékony gyógymódot. Sokan hozták ~ összefüggésbe az egyiptomi bikaistennel, Apisz-Szerapisszal; Apollodórosz szerint halála után ~ e néven tisztelték. Feltehetőleg több azonos nevű személyről van szó.VIII B2 Apollo lásd Apollón Apollón – sokarcú görög istenség, Zeusz és Létó fia. Délosz szigetén született, az ikertestvére Artemisz volt. Felnővén első dolga volt bosszút állni a Püthón kígyón,

amely várandós anyjukat üldözte volt. Ezüstíjáról küldött nyilakkal megölte a szörnyet, s ahol elföldelte, megalapította jósdáját, s Delphoinak nevezte el; ennek mindenkori jósnője a Püthia nevet viselte. Kíméletlenségének több tanújelét adta: anyja kívánságára lenyilazta Niobé gyermekeit, elevenen megnyúzta Marszüasz szatírt, és halálát okozta Leukipposz1nak. A trójai háborúban a védők oldalán harcolt, s ő irányította a végzetes nyilat Akhilleusz sarkának. Felesége nem volt, de halhatatlanokkal és földi nőkkel számos neves sarjat nemzett: Aszklépioszt, Laphithészt, Iónt, Arisztaioszt, Idmón2t, Anioszt, Linoszt, Milétoszt, Orpheuszt, Tenészt. Daphné és Drüopé1 ezzel szemben ellenállt az isten szerelmes ostromának, s Kasszandrát és Marpésszát (lásd Idasz) is hasztalan próbálta megnyerni; tragikusan végződött a szép ifjú, Hüakinthosz iránti szerelme. A rómaiaknál neve Apollo volt Egyéb tetteire,

kapcsolataira nézve lásd még Admétosz, Aiakosz, Alkathoosz, Hermész, Hümenaiosz, Khrüszész, Laomedón, Oresztész, Pan, Philammón, Phlegüasz, Sztaphilosz. – ~ szerepe sokrétű a görög istenvilágban. Korai gyógyító funkcióit fia, Aszklépiosz vette át, de megmaradtak elsőrendűen fontos adottságai, a jóslás és a bajelhárítás. Később bizonyos napisteni vonásai is kifejlődtek (gyakran használt mellékneve Phoibosz, azaz fényes), és ezzel kapcsolatosan lett a jognak és törvénynek a védnöke. Istene továbbá a költészetnek, éneknek és zenének (lantjátéka az isteneket deríti jókedvre), s így a múzsák karának vezetője az Olümposzon, innen a Muszagetész melléknév. – A Homérosznak tulajdonított Apollónhimnusz az isten első ókori portréja; Hésziodosz az Istenek születésében említi néhány történetét. Aiszkhülosz Eumeniszek c drámájában ő szerzi meg a felmentést Oresztésznek a vérbűn alól. Ovidius

Átváltozások c művében főleg a hozzá kapcsolódó szerelmi történetek hőseként szerepel. Kallimakhosz, majd az újkorban Shelley himnuszt, Keats ódát írt hozzá – Az ókorból számos pompás szobra maradt fenn, főleg görög művek római másolatai (Belvederei ~, ~ a múzsák élén, Gyíkölő ~, Lanton játszó ~ ), valamint többszáz vázakép, dombormű és falfestmény. Az újkorban is sokan megfestették (Veronese, Lotto, Reni, Poussin, Jordaens, Domenichino, Tiepolo, Delacroix), Bernini és Rodin szobrot mintázott róla. – Lully és Mozart Apollo és Hyacinth címen operát, Stravinsky Apollón Muszagétész címmel balettzenét írt. II B2, III A3, IX D2, X A3, XII B2, XIII A3, XIV A2, XIV B2, XIV C3, XV D1 Apszürtosz XVI C2 lásd Iaszón, Médeia, Aiétész Arachne lásd Arakhné Arakhné – egy kolophóni bíborfestőnek, Idmón2nak a lánya. Mesteri szövőnő volt, s művészetét Athénétől tanulta, de ügyessége oly elbizakodottá tette, hogy

végül versenyre hívta az istennőt. Szövetén az istenek legpajzánabb kalandjait mintázta meg, s ezen a szűz istennő úgy felháborodott, hogy összetépte a művet. ~ szégyenében felakasztotta magát, Athéné pedig pókká változtatta, hogy örökké függve kelljen szőnie. – Az Ovidius által megörökített történet egyszerű eredetmese, erre vall az is, hogy az ~ szó görögül pókot jelent. – A szövő nők vetélkedőjét Rubens és Velázquez is megfestette. Arcas lásd Arkasz Arégonisz lásd Mopszosz Areia lásd Milétosz Areión – isteni származású, gyorslábú és beszélni képes ló. Amikor Démétér a leánya, Perszephoné nyomait kutatta, észrevette, hogy Poszeidón szerelmes vággyal követi mindenfelé, ezért kancává változtatta magát, hogy egy ménesben elrejtőzzék. A tengeristen azonban felismerte, és csődör alakját öltve meghágta az istennőt, aki ezután hozta ~ világra. A csodás paripa Héraklészhez került, aki több

vállalkozásában lovagolt rajta. Utóbb Adrasztoszé lett, aki lova gyorsaságának köszönhette, hogy Thébai sikertelen ostroma alkalmával megmenekült üldözői elől. Areithoosz – a boiótiai Arné királya. Egy hatalmas vasbuzogánnyal harcolt, és nyílt téren legyőzhetetlen volt. Lükurgosz2 lest vetett neki egy arkadiai hegyszorosban, ahol a szűk helyen buzogányát nem használhatta: itt agyonütötte ~t, és fegyverét magával vitte. Aréné VI C1 lásd Idasz, Lünkeusz2 Arész – görög hadisten, Zeusz és Héra fia. Az ádáz hadakozásnak, a dühödt öldöklésnek volt istene; ebben különbözött Athénétől, aki a bölcsen vezetett, győztes és honvédő háborút pártfogolta. ~ rendszerint két fiával, Phobosszal és Deimosszal (gyűlölet és félelem) vonult csatába. A trójai háborúban a védősereg pártján állt, de még egy halandó, Diomedész2 is megfutamította dárdájával; igaz, hogy azt Athéné irányította. Alulmaradt ~

Héraklésszel szemben is (lásd Küknosz2), egy ízben pedig két gigász, Ótosz és Ephialtész verte láncra, majd egy hordóba zárták, ahonnan csak Hermész segítségével szabadult. ~ nem házasodott meg, de elszerette fivérének, a sánta Héphaisztosznak gyönyörű feleségét, Aphroditét; vele nemzette fent említett két fiát, továbbá Erószt, Anterószt és Harmoniát. A féltékeny férj elmés csapdát szerkesztett, és tetten érte a szeretőket, de feleségét így sem tudta visszaszerezni, az istenek a kárvallottat éppúgy kinevették, mint a rajtakapottakat. ~ földi nőktől született fiai közül Téreusz, Diomédész1, Halirrhothiosz, Küknosz2, Oiagrosz, Phlegüasz és Oinomaosz a nevezetesebbek; tőle származtatták magukat az amazónok királynői (lásd Hippolüté, Pentheszileia) is. A rómaiak ~ utóbb Mars istenükkel azonosították, aki eredetileg sokkal tekintélyesebb és jelentősebb égilakó volt. ~ egyéb tetteire és kapcsolataira

nézve lásd még Adónisz, Kadmosz, Menoikeusz2, Phrixosz, Sziszüphosz. – Homérosz hódoló himnuszt írt ~hez (legalábbis neki tulajdonítják, eposzaiban viszont épp ő adja elő mindazokat a történeteket, amelyek az istent éppen nem magasztos alakjában mutatják). – ~ szép ókori szobrai a Borghese-~ és a Ludovisi-~, a legjobb újkoriak Thorvaldsentől és Canovától valók. A festményeken (Botticelli, Rembrandt, Rubens, Veronese) szeretőjének, Aphroditének (Venus) társaságában ábrázolják, míg Tintoretto és Boucher képein a férj kapja rajta az enyelgő szeretőket.II B3, III B3, IV A1, IV A2, IV D2, VI C2, VI B1, X A3, XV B2 Aresztór – Inakhosz leányának, Mükénének a férje; egyes hagyományok szerint az ő fia volt Argosz1, a százszemű pásztor.VIII A3 Arété XIII D1 lásd Nauszitoosz, Laodamasz3 Arethusza – akhaiai nimfa, Artemisz vadászkedvű társnője. A vadász Alpheiosz vette űzőbe szerelmével; ~ a Szürakuszai melletti Ortügia

szigetére menekült, és ott forrássá vált (vagy Ovidius szerint, előbb feloldódott könnyeiben, s vízként a föld mélyebb rétegein át jutott a szigetre). Üldözője azonban nem tágított, maga is folyammá vált, a tenger alatt átfolyt Ortügiára, s ott egyesült szerelmével. Ovidius azt is említi, hogy a lányát kereső Démétérnek ~ adott hírt Perszephonéról, mert a föld mélyén átfolyva meglátta őt az alvilág királya mellett. Egy mondaváltozat szerint Alpheiosz nem ~t, hanem Artemiszt üldözte Ortügiáig. – Shelley verset írt ~ ról. Argeia X C2 lásd Adrasztosz, Polüneikész, Therszandrosz Argész lásd küklópszok Argiopé lásd Philammón, Thamürasz argonauták – az Argó hajó (lásd Argosz2) utasai, a görögség legjobb daliái, akik Iólkoszból a kis-ázsiai Kolkhiszba hajóztak, hogy segítsenek Iaszón királyfinak megszerezni az ott őrzött aranygyapjút, melyre jogos trónigényének érvényesítéséhez volt szüksége. Az

útitársak közt volt Héraklész, a Dioszkuroszok, Laertész, Admétosz, Thészeusz, Péleusz, Akasztosz, Eurüalosz, Iphiklész, Orpheusz, a Boreaszok, Idmón, Atalanta, Oileusz, Amphiaraosz, Kaineusz, Korónosz, Nesztór, Telamón és sokan mások. A vállalkozás sikerrel járt, főként mert a kolkhiszi király, Aiétész szép és varázstudományú lánya, Médeia beleszeretett Iaszónba, és kezükre játszott, egyebek közt elaltatta a kincset őrző sárkányt. A hajóúton, különösen hazafelé tartva, számtalan különös és veszélyes kalandot éltek át az ~ (lásd Amükosz, Holasz, Hüpszipülé, Alkinoosz, Kirké, Küzikosz, Phineusz2, Szkülla1, Talósz1, Tritón), ezek egy részét a Trójából hazatérő Odüsszeusz is mintegy megismételte. – A nagy expedíció történetét Apollóniosz Rhodiosz Argonautika c. eposzából ismerjük; később írt róla Valerius Flaccus, Corneille és Graves is. Argosz1 – százszemű pásztor; neve az ősi Argosz

városához kapcsolja, de származása bizonytalan. ~ apja egyesek szerint Aresztór volt, mások szerint viszont Agénór1 vagy egyenest Inakhosz, amivel nehéz összeegyeztetni az Ió1 történetében játszott szerepét. Nevezték Panoptésznak, azaz Mindentlátónak is. ~ száz szeme az egész testén volt szétszóródva, Ovidius viszont úgy írja le, hogy mindet a fején viselte, és alváskor is csak kettőt hunyt le közülük. Héra ~ra bízta a tehénné változtatott Ió őrizetét Zeusz parancsára Hermész eljött, és addig játszott ~nak a Pantól kapott nádsípon, amíg mind a száz szemét álomba nem ringatta; akkor agyonütötte, és levágta a fejét. Héra kárpótlásul pásztora szemeit a páva farktollaira ültette át. – ~ történetét Ovidius adja elő az Átváltozásokban; ókori falfestményeken és vázaképeken kívül Rubens, Jordaens, Velázquez s néhány más újkori festő vászna ábrázolja. A név latinos formájában közszóvá lett,

melléknévként is használjuk: árgus szemekkel őrzünk valakit vagy valamit.VIII A3 Argosz2 - theszpiai hajóépítő és hős; ő készítette el Iaszón rendelésére az argonauták expedíciója számára az ötvenevezős hajót, amely róla nyerte Argó nevét. Ő maga is részt vett a kalandos úton. Származását pontosan nem ismerjük, egyes mondaváltozatok Phrixosz és Khalkiopé azonos nevű fiával egynek tekintik, ami tarthatatlan vélemény, hiszen azzal az ~ szal és három fivérével már csak útjuk vége felé találkoztak az argonauták.XVI D3 Argosz3 lásd Phrixosz, Argosz2 Argosz4 – a hű eb, Odüsszeusz kutyája, aki húsz esztendeig várt gazdájára. Megvénülten, rühesen, véznán, a szemétdombon fekve, de boldog farkcsóválással fogadta a hazatérőt, s rövidesen megnyugodva múlt ki Ariadné – krétai királylány, Minósz és Pasziphaé lánya. Első látásra beleszeretett a daliás Thészeuszba, aki a Minótaurosznak szánt áldozatokkal

jött Athénból. Daidalosz tanácsára ~ az ifjúnak egy pamutgombolyagot adott, s az a letekert fonal segítségével kitalált a labirintusból, miután a szörnyet megölte. Kiszabadítva az athéni túszokat, Thészeusz hajón elmenekült, s magával vitte a szerelmes ~t, ahogy eleve megígérte neki. Útban Athén felé kikötöttek Naxosz szigetén; az álomba merült ~ arra ébredt, hogy a görög sereg továbbhajózott, s ő egyedül maradt. A kétségbeesett lányra hamarosan rátalált Dionüszosz, megvigasztalta szerelmével, s végül feleségül vette. Gyermekeik voltak Thoasz, Sztaphülosz és Oinopión. – Thészeusz érthetetlen és hitvány szószegése, amely ~ cserbenhagyásában nyilvánult meg, a legcsúnyább folt a hős jellemén, s már az ókorban igyekeztek magyarázatot találni rá. Feltételezték, hogy Dionüszosz beleszeretett ~ ba, és vagy kitörölte Thészeusz elméjéből a lányt, vagy megjelent neki, s egyenesen megparancsolta, hogy távozzék,

vagy ~nak sugallta, hogy maradjon Naxoszon, mert ő akarja feleségül venni. Mások azt állították, hogy a dolgok egészen eltérő módon estek. Thészeusz meghódította Krétát Minósz utóda, Deukalión2 alatt, akkor vette feleségül a király húgát, ~t, s ő nemzette vele a fentnevezett fiakat. A köztudat s a művészetek mindenesetre az első verziót tekintik mérvadónak; Ovidius Hősnők levelei c. költői ciklusában és Catullus egyik költeményében ~ szenvedélyes haraggal vádolja kegyetlen és hálátlan szerelmesét. Corneille, Kotzebue és Schlegel drámai művekben dolgozták fel a történetet. – Az ókorból a legszebb emlék egy hellenisztikus szobor az alvó ~ ról. Monteverdi Arianna c operájának egyetlen fennmaradt részlete a magára hagyott hősnő megrendítő panaszos áriája. Händel, Scarlatti, Haydn és Richard Strauss operáiban már megjelenik a feloldás, a szabadítására érkező Dionüszosz, ahogy ez a mozzanat ihlette Tiziano és

Tintoretto nagyszabású vásznait is.IX C2 Aricia lásd Arikia Arikia – (latinul Aricia) az athéni Pallasznak, Aigeusz fivérének és halálos ellenségének a lánya. Egyes görög mondák szerint titkos jegyese vagy épp felesége volt Thészeusz fiának, Hippolütosznak, aki elsősorban ezért utasította vissza Phaidra közeledését. (Racine tragédiája legalábbis ezt a változatot alkalmazta; Euripidész nem tud róla.) Az ifjú tragikus halála után ~ öngyilkos lett; más monda szerint Aszklépiosz feltámasztotta Hippolütoszt, s ő ~ val együtt Itáliába menekült. Róma közelében telepedett meg, s az általa alapított várost feleségéről nevezte el; ezt máig Aricciának hívják.IV D2 Arión1 – leszboszi költő (Kr. e VII-VI sz), valós történeti személy, Periandrosz korinthoszi türannosz kegyeltje volt. Egyszer Szicíliában egy dalosverseny alkalmával nagy sikert aratott, sok kinccsel halmozták el. Hajón tért vissza Korinthoszba, de a kapzsi

tengerészek a tengerbe vetették, hogy kincseit megkaparinthassák. Annyit megengedtek neki, hogy előbb még a hajó orrán állva egy dalt énekeljen. A dalra delfinek gyűltek köréje, a vízben pedig hátukra vették, s partra tették Korinthoszban. Nemsokára a hajósok is megérkeztek, s Periandrosz kérdésére azt mondták, ~ jó egészségben látták Szicíliában. Ekkor áldozatuk előlépett, s a király kivégeztette a bűnösöket; Zeusz az életmentő delfint csillagképnek az égboltra emelte. – A történetet Hérodotosz hagyta ránk, utóbb Ovidius és Cicero is feldolgozták; az újkorban a delfineken lovagló ~ Dürer, Carpaccio és Carracci festményei ábrázolták. A csillagkép eredetéről más monda is maradt fenn (lásd Delphinosz). Arión2 lásd Hészioné2, Trambélosz Ariszbé XII B1 lásd Aiszakosz, Meropsz1 Arisztaiosz – mitikus görög király, Apollón és Küréné fia. Líbiában született, a szülésnél Hermész segédkezett, és a

hórák táplálták fel nektáron és ambroszián. Boiótiában nevelkedett, egyebek közt Kheirón irányításával. Sokat tett a földművelés, főleg a bor- és olajtermelés meg a méhészet felvirágoztatásáért, de értett a jóslás és gyógyítás tudományához is. A különféle mondák szerint igen sokfelé vándorolt, megfordult Keósz szigetén, Árkádiában, Pharoszon, Szardínián és Szicíliában, végül Thrákiában, s utóbb majd mindenütt isteni tiszteletben részesítették emlékét, „nyájőrző” és „méhatya” jelzőkkel illették. Felesége, Autonoé a balsorsú Aktaiónt, valamint Makriszt szülte neki. – ~ alakját Apollóniosz Rhodiosz Argonautika és Vergilius Georgica c. művei nyomán ismerjükX B3 Arisztodémosz – a Hérakleidák egyike, Arisztomakhosz fia, Hüllosz dédunokája. Ő indította meg a Héraklész-utódok végső és immár sikeres hadjáratát a Peloponnészoszért két testvérével, Témenosszal és

Kreszphontésszal. Megtudta ugyanis a delphoi jósdától a még hajdan Hüllosznak adott jóslat értelmét, mely szerint a Hérakleidák „csak a harmadik termés után” számíthatnak sikerre. Hüllosz ezt annak idején szó szerint értette, és három év múlva hadat indított; ebbe azonban belebukott, akárcsak fiai és unokái a további próbálkozásokba. A jósda felvilágosította ~t, hogy a jövendölés három nemzedékre vonatkozott, így a fivérek most már magabiztosan vonultak Mükéné királya, Tiszamenosz ellen. Ekkor azonban Hippotész1 megölte Karnoszt, a jós-költőt, mert az ellenség kémjének vélte, s az istenek büntetésül szétszórták a Hérakleidák hajóhadát, ~ pedig villámmal sújtották. A hadjáratot csak ~ fivére, Témenosz vezette végső diadalra; ekkor ~ ikerfiai, Proklész és Eurüszthenész Spártát kapták a félsziget felosztása során.VI C3 Arisztomakhosz VI C3 lásd Hérakleidák, Arisztodémosz, Kreszphontész,

Hippomedón, Témenosz, Tiszamenosz Arkasz – az arkádiai pelaszgoszok királya, Arkádia névadó őse, Zeusz és Kallisztó nimfa fia. Ő terjesztette el a juhpásztorkodás és a gabonatermelés ismereteit népe körében. Halála előtt országát felosztotta fiai, Azan, Apheidasz és Elatosz között. Ovidius dolgozta fel azt a mondát róla, hogy születése után a féltékeny Héra medvévé változtatta ~ anyját. Utóbb a király egy medvevadászaton saját anyjával került szembe; hogy anyagyilkosság vétkébe ne essék, Zeusz őt is medvévé változtatta, majd mindkettőjüket az égre emelte. îgy lett a Nagy Medve és a Kis Medve csillagkép, amelyeket a magyar népnyelv Kis és Nagy Göncölszekérnek nevez.VIII B1 Arkeisziosz VI A2 lásd Laertész Arkhemorosz lásd Hüpszipülé Arné lásd Melanippé Arruns lásd Junius Brutus Arruns Tarquinius lásd Tullia, Junius Brutus Arszinoé X D3 lásd Alkmaión, Akarnan Arszippé lásd Minüaszok Artemisz – görög

istennő, Zeusz és Létó lánya, a vadászat és a vadak, általában a természet védnöke. Ikertestvérével, Apollónnal együtt a Délosz melletti Ortügia szigetén született (Más monda úgy tartja, Tacitus feljegyzése szerint, hogy ~ az Epheszosz melletti Ortügia ligetben jött a világra, ezért emeltek itt neki utóbb nagyszerű templomot, amely az ókor hét világcsodája közé számított.) ~ kultusza keleti elemekkel keveredett A rómaiak utóbb Dianával azonosították. Apollón ikerpárjaként, aki félig-meddig napisten volt, ~ a holddal kapcsolták össze, s nevezték Phoibénak, azaz fényes-nek is, alakja olykor Szelénéével olvadt egybe. Lételeme volt a vadászat, de védte is az erdő állatait, növényeit, ebben a szerepében természetistennő is volt, valamint védője a szülésnek, mert világra jötte után azonnal segített anyjának megszülnie ikeröccsét. Ő maga viszont egész életében szűz maradt, s általában nimfái körében

vadászott. Kíméletlenség dolgában méltó húga volt Apollónnak: a szüzességét ért sérelmet, a szándéktalant is, megtorolta (lásd Aktaión), elmulasztott áldozat miatt uszította a végzetes vadkant Kalüdónra (lásd Meleagrosz), illetve követelte Iphigeneia feláldozását Agamemnóntól; lásd még Broteasz. Féltékenysége okozta Órión halálát, és az anyját ért sérelem miatt irgalmatlanul lenyilazta Niobé gyermekeit, ill. Titüoszt, s bátyja nevében büntette Koróniszt. Annál szívesebben segítette tisztelőit (Arethusza, Kephalosz), bár Hippolütosz végzetét nem tudta megakadályozni. Egyéb tetteire, kapcsolataira nézve lásd még Admétosz, Broteasz, Eurüpülosz2, Kallisztó, Komaithó2, Küddippé, Ótosz, Teuthrasz, Thoasz2 - Euripidész Hippolütosz c. tragédiájában ~ megjelenik tisztelője, a címszereplő előtt; utóbb gyengéden elsiratja s apja előtt tisztázza őt, felfedve Phaidra ármányát. Alkmaión kardallal dicsőítette,

Kallimakhosz és Catullus himnusszal hódolt előtte. – Korai, archaikus szobrai néha a termékenység-istennőt hangsúlyozták rengeteg emlővel. Később a karcsú, rövid kithónos, ujjatlan tunikájú, lányos alkatú vadásznőt mutatták a szobrok, mint a híres versailles-i ~ . Az újkori festők leginkább Aktaiónnal való kalandjában (Carracci, Tiziano, Brueghel), vadászaton (Correggio, Rubens, Bordone, Markó Károly) vagy nimfái között (Guercino, Vermeer, Bouchet) ábrázolták. II C2 Ascanius lásd Aszkaniosz Astyanax lásd Asztüanax Astydamia lásd Asztüdameia Aszia – egyes források szerint Ókeanosz és Téthüsz lánya és Atlasz meg Prométheusz anyja; mások úgy vélik, hogy éppenséggel a lánya volt Prométheusznak Hészionétől. Az előbbi felfogást vallja Hésziodosz és Apollodórosz, a tragikusoknál és a későbbi irodalomban már Themisz (vagy Klümené1) szerepel mint Prométheusz anyja. Hérodotosz a titán feleségeként emlegeti

történeti művében; Shelley Megszabadított Prométheuszában ~ nem rokona, hanem szerelmese és vigasztalója a címszereplőnek. Akár így, akár úgy, ~ tól nyerte nevét Ázsia, amely az ókorban főképp a mai Kis-Ázsiát vagy annak nyugati felét jelentette. II C2 Asziné V D2 lásd Lakedaimón Aszkalaphosz – az alvilág kertésze. Amikor gazdája, Hadész elrabolta Perszephonét, a leány nem evett a felkínált ételekből, és mert makacsul követelte, hogy bocsássák anyjához, az alvilág istene kénytelen volt elengedni az érte jött Hermésszel. Ekkor ~ elárulta neki, hogy látta Perszephonét, amint egy gránátalmát szakított és evett a magjából. Ura parancsára ~ Hermész kocsijára kapaszkodott, és Démétér előtt is tanúsította, hogy lánya evett a holtak eledeléből, ami azt jelentette, hogy vissza kellett térnie Hadészhez. Démétér haragjában az árulkodót az alvilágban egy verembe dobta, és egy nagy követ vetett föléje. Utóbb

Héraklész1 innen kiszabadította, de a haragos anya bosszúja tovább üldözte őt, az istennő fülesbagollyá változtatta. – A történetet Apollodórosz mítoszgyűjteménye és Ovidius Átváltozások c műve alapján ismerjük. Aszkaniosz – (latinosan Ascanius) Aineiasz fia első feleségétől, Kreuszától, s annak révén Priamosz unokája. Apja kimentette az égő Trójából, s magával vitte a város menekültjeivel együtt új hazát keresni. Mire Itáliába jutottak, s a latinokkal háborúskodásba keveredtek, ~ már deli ifjúvá serdült, pompás nyíllövéseit maga Apollón méltányolta az ismertté vált szavakkal: sic itur ad astra (így jutni a csillagokig). Mindezt Vergilius Aeneiséből ismerjük az itáliai hagyomány nyomán; egy görög monda szerint ~ a város eleste után apja a Propontiszra küldte, ahol Asztüanaxszal együtt egy új Tróját alapítottak. ~ későbbi sorsára nézve nem egységes a hagyomány. Egyesek szerint apja halála után

legyőzte az etruszkokat a Numicus tónál, és megalapította Alba Longa városát azon a ponton, ahol korábban apja egy fehér kocát és harminc malacát áldozta fel, s itt uralkodott haláláig; mások úgy tudják, hogy visszatért Trójába (egyedül vagy apjával együtt), felépítette és ott uralkodott. Utódaival kapcsolatban is sok a kétség: lásd Julus. – Mozart fiatalkori operája, az Ascanio Albában olyan librettóra készült, amely igen szabadon bánik a mitológiai anyaggal, hősét Venus fiának és Héraklész vejének teszi meg.XII D2 Aszklépiosz – Apollón és Korónisz1 fia; születéséről ellentétes mondák maradtak fenn. Híres orvos lett, aki a gyógyítás tudományát Kheirón kentaurtól tanulta. Fiai, Makhaón és Podaleiriosz a trójai háborúban gyakorolták az apjuktól elsajátított mesterséget; lánya, Hügieia az egészség védnöke volt. Homérosznál ~ még csak mint nagy tudású orvos szerepel, később azonban már

halottakat is támasztott fel Medusza (lásd Gorgók) vérével, amelyet Athénétől kapott. Egyebek közt új életre keltette Androgeószt, Hippolütoszt és Óriónt Ekkor Hadész bepanaszolta az istenek uránál, hogy tevékenysége az ő jogait csorbítja, s Zeusz a villámával halálra sújtotta ~t. (Efölötti haragjában ölte meg Apollón a küklópszokat) Utóbb mégis visszaadta ~ életét, és az istenek közé emelte. A rómaiak Aesculapiusnak nevezték – Az egyik homéroszi himnusz ünnepli őt, Hésziodosz pedig kultuszáról ír. Születésének zaklatott körülményeit egy Pindarosz-óda és Ovidius Átváltozások c. műve regéli elXIV C2 Aszóposz – peloponnészoszi vagy boiótiai folyamisten, Ókeanosz és Téthüsz fia; egyesek szerint ő volt Pelaszgosz apja. Egyik lányát, Aiginát Zeusz elrabolta ~ minden földet bejárt lánya után; eljutott Korinthoszba is, és ott Sziszüphosz elárulta neki, hogy ki a lányrabló. A kitartó üldözés során ~

közel jutott Zeuszhoz, de az nyilával leterítette, más változat szerint villámaival visszaterelte medrébe a fenyegetően kiáradt folyót, s utóbb Sziszüphoszon is kitöltötte bosszúját. ~nak feleségétől, Metopétől, Ladón lányától két fia és húsz lánya született. III C2, XIII A2 Asszarakosz XI C2 lásd Trósz, Kapüsz, Szimoeisz Aszteria lásd Phókosz1, Panopeusz Aszterié1 – Koiosz titán és Phoibé lánya, Létó húga. Férjének, Perszész1nek a háromtestű istennőt, Hekatét szülte. Zeusz a szerelmével üldözte, ~ pedig menekült előle, majd a tengerbe vetette magát; ott szigetté vált, amelyet előbb Ortügiának, majd utóbb Délosznak neveztek.I D3, II B1 Aszterié2 XIV C3 lásd Idmón1 Aszteriosz IX C1, XV C2 lásd Európé1, Dórosz, Minósz Aszterodeia XVI D2 lásd Médeia, Aiétész, Aitólosz Aszteropé XII B2 lásd Aiszakosz Asztraia – az igazság istennőjének, Dikének (lásd Hórák) másik neve, annyit tesz: csillagos.

Asztraiosz – Kriosz titán és Eurübia fia, a csillagok és a szelek atyja. Felesége Éosz volt, a hajnal istennője; ivadékaik a csillagok (kivéve azokat a csillagképeket, amelyeket Zeusz vitt fel az égboltozatra, hogy hősöknek és halhatatlanoknak emléket állítson), valamint a négy fő szél, Boreasz, Notosz, Eurosz és Zephürosz, akik idő múltán Aiolosz2 felügyelete alá kerültek. Utóbb Éósz elhagyta ~ szeretői, majd egy másik férj, Tithónosz kedvéértI C3, II D2 Asztüanax – trójai ifjú, Hektór és Andromakhé fia. Apja a Szkamandriosz nevet adta neki a Trója mellett elhaladó folyóról, a nép azonban ~nak, azaz a város fejedelmének nevezte. Trója elestekor a még gyermek ~ot Neoptolemosz (vagy Odüsszeusz) kiragadta Andromakhé karjai közül, és a mélybe hajította a várfal ama pontjáról, ahonnan anyjával együtt szokták követni a városát védő Hektór küzdelmeit. Euripidész Trójai nők c tragédiájában Agamemnón küldötte,

Talthübiosz jön, hogy anyjától elszakítsa a gyermeket és halála helyére vigye. Egy késői hagyomány szerint ~ nem halt meg, hanem elmenekült, és a Propontiszon Aszkaniosszal együtt egy új Tróját alapított.XII A3 Asztüdameia1 XVI B2 lásd Akasztosz, Péleusz, Szteropé2 Asztüdameia2 lásd Amphitrüón Asztüdameia3 lásd Lepreosz Asztüdameia4 lásd Tlépolemosz Asztünomé XII A2 lásd Éetión Asztüokhé1 XI B2 lásd Erikhthoniosz2, Trósz, Szimoeisz Asztüokhé2 VII A2 lásd Khrüszipposz, Pelopsz Asztüokhé3 XVI A2 lásd Próteszilaosz, Podarkész1 Asztüokhé4 lásd Tlépolemosz Atalanta – árkádiai királylány, Iasziosz és Klümené3 lánya. Apja mindenáron fiúutódot akart, s amikor lánya született, kitétette az erdőbe, ahol a kicsit egy nőstény medve szoptatta, és vadászok nevelték fel. Gyönyörű lánnyá serdült ~, futásban és nyíllövésben verhetetlen volt; minden férfi közeledését elutasította, az erőszakoskodó

kentaurokat nyilaival terítette le. Részt vett az argonauták útján, majd a neves kalüdóni vadkanvadászaton, ahol a vitéz Meleagrosz beleszeretett. A veszedelmes vadat ~ nyila és a királyfi gerelye egyszerre terítette le. A szerelmes Meleagrosz a lánynak ítélte a trófeát, a vadkan bőrét; az ebből támadt viszály sokak életébe került. (A monda egy változata szerint ~ a kalüdóni hősnek adta szüzességét, és egy Parthenopaiosz nevű gyermeket szült neki.) Hírnevessé lett lányát most már Iasziosz király is büszkén magáénak ismerte el, és felszólította, hogy válasszon férjet számos kérője közül. ~ csak olyanhoz volt hajlandó férjhez menni, aki futásban legyőzi Egy Meilanión nevű ifjú (más változat szerint Hippomenész) úgy győzte le, hogy futás közben sorra elejtette az aranyalmákat, amelyeket Aphroditétól kapott, s ~ mindannyiszor lehajolt értük. Az ifjú azonban megfeledkezett az illő hálaáldozatról, s az istennő

büntetése nem maradt el. Heves vágyat bocsátott Meilaniónra, s az az erdőben egy Zeusz-szentélyben tette magáévá a lányt, mire a megsértett isten az ölelkezőket oroszlánná változtatta. – A kérőivel versenyt futó gyors lábú szűz, illetve a medve által szoptatott, vadászó és harcos hajadon (Artemisz alakváltozata?) eredetileg talán két külön monda azonos nevű hősnője volt; így jelenik meg az előbbi Ovidius Átváltozások c. könyvében és Hésziodosznál, míg az utóbbiról Homérosz és egy elveszett Aiszkhülosz-tragédia szólt. Swinburne Atalanta Kalüdónban c antikizáló drámájának ~ a címszereplője, ám nem a központi alakja, mégis ő a mozgatója minden történésnek, ott áll mögöttük titokzatos és melankolikus mosolyával, artemiszi elérhetetlen szüzességével. – Az ókorból több vázafestmény maradt fenn róla, az újkorban Guido Reni, Rubens, Giordano és Lebrun ábrázolta; a képek témája a versenyfutás vagy

a vadkanvadászat. Händel és Piccini operát írt róla.XII C3 Até – a rosszra csábítás és a rossz tanács istennője, Erisz lánya. Ő tanácsolta Zeusznak azt az esküt, amely fia, Héraklész fölött akkora hatalmat adott Eurüsztheusznak (lásd Nikippé). Akkor Zeusz (aki Homérosz szerint az istennő apja volt) mérgében lehajította az égből, s azóta ~ az embereket dönti bajba, kárhozatba; a tragikusoknál gyakran a bosszút személyesíti meg, s Nemesziszhez hasonlít. I D1 Athamasz – orkhomenoszi király, Aiolosz1 és Enareté fia. Az istenek parancsára feleségül vette a Zeusz alkotta felhőistennőt, Nephelét, és az Phrixoszt és Hellét szülte neki. Utóbb ~ beleszeretett Inóba, Kadmosz leányába, s elűzve Nephelét, őt vette feleségül. Inó ármánykodásai folytán ~ már azon volt, hogy feláldozza Phrixoszt az isteneknek, de Nephelé az aranyszőrű kos hátán mindkét gyermekét megmenekítette előle. Később ~ a Héra által

rábocsátott tébolyában Inótól született fiainak az életére tört. Egyiket, Learkhoszt szarvasnak nézve nyíllal megölte, s már a másikat, Melikertészt is célba vette, mire anyja felragadta a gyermeket, és a parti szirtről a tengerbe vetette magát vele. ~ ekkor népe elűzte Boiótiából, s ő hosszas bolyongásra indult. Egy jósdától azt a tanácsot kapta, hogy ott telepedjék meg, ahol vadak látják vendégül. Thesszáliában egy helyütt farkasokat riasztott fel egy megölt bárány mellől; mikor jóllakott a maradékkal, eszébe jutott a jóslat, várost alapított azon a helyen, és harmadszor is megnősült, de ez a házassága sem ért jobb véget, mint az előző kettő (lásd Themisztó). – A történetet Ovidius Átváltozások c műve részletezi; szerinte Héra azért űzi ~ tébolyba (a reá uszított Erinnüsz, Tisziphoné útján), hogy rajta keresztül Inón álljon bosszút, aki Zeusz gyermekét, Dionüszoszt dajkaságba fogadta. XV C2,

XVI D1 Athéné – görög istennő, Zeusz leánya. Anyja Métisz lett volna, de egy kedvezőtlen jóslat folytán Zeusz lenyelte a várandós istennőt, és a magzatot a fejében hordta ki. Midőn eljött a szülés ideje, Héphaisztosz a pörölyével meglékelte apja koponyáját, és ~ dörgés és villámlás közepette, teljes fegyverzetében pattant elő. Ily módon apja bölcsességét testesítette meg, s annak legkedvesebb lánya maradt; utóbb hathatósan segítette őt a gigászok elleni harcában. Harcias és mindvégig szűz istennő lett (ezért hívták Athéné Parthenosznak is). Gyakran használt másik melléknevét (Pallasz ~ ) onnan kapta, hogy megölt egy ilyen nevű gigászt, s bőréből készíttette el pajzsát; ezen díszlett a félelmetes Medusza-fő is, amelyet Perszeusztól kapott a neki nyújtott segítségért (lásd még Pallasz1). ~ védte a városokat; ahol szobrát, a Palladiont őrizték, ott ellenség nem ért el sikert. (Ezért lopta ki

Trójából a városvédő szobrot Odüsszeusz és Diomédész.) Védnöke volt továbbá a mesterségeknek és a művészeteknek, a hajózásnak, a női munkának, az olajfatermelésnek; őrizte a jogot és igazságot, győzelemre vezette az igaz ügyükért hadakozókat. Pártfogoltjait (Perszeusz, Bellerophontész, Diomédész, Odüsszeusz, Télemakhosz) hathatósan segítette; kevésbé jóindulatúnak mutatkozott Teiresziasz és Arakhné irányában. A trójai háború során már csak azért is a görögök oldalán állt, mivel Parisz megsértette volt az ítéletével. Általában is pártfogolta a görögséget, különösen a nevét viselő várost, Athént, ahol legszebb temploma, a Parthenón állt, s ahol évente nagyszabású ünnepi játékokkal, a Panathénaiákkal tisztelték. A rómaiak utóbb Minervával azonosították. – Homérosz eposzaiban ~ a „legemberibb” istenség, különösen az Odüsszeiában élvezhetjük a sokféle alakot, amelyekben a leleményes

hőst és fiát céljaikhoz segíti. Egy homéroszi himnusz s Kallimakhosz Athéné fürdője c verse is hozzá íródott – Az ókor legkiválóbb szobrásza, Pheidiasz három arany-elefántcsont szobrot mintázott az istennőről, az egyiket óriási méretben; csak szerény másolataik maradtak fenn. Ezek és más ókori eredetű képmásai erőteljes termettel, fenséges arccal, sisakban és gyakran lándzsával meg híres pajzsával ábrázolták. Mürón szoborcsoportja az istennőt Marszüasszal mutatta, amint az utóbbi épp felveszi az általa elhajított fuvolát. Szobrok mellett sok vázakép, dombormű, bronzvéset, gemma is maradt fenn róla. Az újkor festői közül Botticelli, Mantegna, Tintoretto, Veronese, Rembrandt, David ábrázolták, többnyire születését vagy az Arésszal való összetűzését a trójai háborúban.III B2 Atlasz – titán, Iapetosz és Klümené1 vagy Themisz fia. Mivel részt vett a titánoknak Zeusz elleni sikertelen lázadásában, a

győztes istentől azt kapta büntetésül, hogy az égboltot kellett vállain hordania. Csak egyszer szabadult meg tőle, amikor a Heszperiszek aranyalmájáért érkezett Héraklész rövid időre átvette tőle a terhet. Utóbb Perszeusz (Ovidius szerint) a Gorgóktól visszaútban át akart haladni ~ birodalmán, de az óriás ezt nem engedte, sőt gúnyos szavakkal kétségbe vonta, hogy a hős valóban megölte a félelmes Medúszát. Perszeusz bizonyságul felmutatta neki a kígyófürtös főt, mire ~ kővé vált: így keletkezett az Atlaszhegység. (Itt csak az a gond, hogy Héraklész nem járhatott ~ nál előbb, mint Perszeusz, hisz ennek dédunokája volt.) ~ gyermekei voltak a Pleiaszok és a Hüaszok – ~ nemcsak az északafrikai lánchegységnek adta nevét, hanem az attól nyugatra elterülő Atlanti-óceánnak, valamint a tengermélyre süllyedt legendás nyugati földnek, Atlantisznak is, sőt a füzet vagy könyv alakú térképek, az atlaszok is őrá

emlékeztetnek. – Az ókori vázaképeken és domborműveken (pl. az olümpiai Zeusz-templom metopéján) ~ többnyire Héraklésszal együtt ábrázolják; önállé szobrain, pl. egy neves hellenisztikus szobron, amelyet Nápolyban őriznek) gömb alakú eget tart meggörnyedt vállain; ennek folytán modern emblémákon vagy karikatúrákon már a földgömböt „varrják” a titán nyakába, ami idegen a mítosztól is és az ókori ember világképétől is.II C1, III A2, III B2 Atreidák – (latinosan Atridák) a mükénéi Atreusz fiai: Agamemnón és Menelaosz, tágabb értelemben az előbbi gyermekei is, akik különbözőképp ugyan, de mind megszenvedték a családon ülő átkot; ebben része volt Atreuszén kívül Tantalosz1 és Pelopsz bűneinek is. – Az elátkozott nemzetség sorsát Gerhardt Hauptmann dolgozta fel drámai tetralógiájában. Atreusz – az éliszi Pelopsz király és Hippodameia fia. Fivérével, Thüesztésszel együtt el kellett hagynia

Éliszt, mert féltékeny anyjuk felbujtására megölték féltestvérüket, Khrüszipposzt. Sógoruknál, Szthenelosz1 mükéniai királynál találtak menedéket Mikor ennek fia, Eurüsztheusz is meghalt utód nélkül, ~ lett Mükéné királya. Öccse sikertelen kísérletet tett a trón elbitorlására (lásd Aeropé), majd álnokul kimódolta, hogy ~ megölje tulajdon fiát, Pleiszthenészt. A bosszúszomjas apa békülés ürügyével magához csalta Thüesztészt, és a lakomán annak fiait tálalta eléje. Thüesztész iszonyú átkot mondott ~ra és utódaira, és elmenekült. Utóbb ~ elvette Pelopiát, aki rövidesen fiút szült Ezt a fiút, Aigiszthoszt ~ sajátjaként nevelte fel Aeropétól való fiaival, Agamemnónnal és Menelaosszal együtt, nem tudva róla, hogy Thüesztész nemzette. Mikor a fiú felnőtt, ~ megbízta, hogy ölje meg nemrégiben elfogott ellenségét, Thüesztészt. Aigiszthosz azonban megtudta, ki a valódi apja, és annak parancsára ~ ölte

meg. Agamemnón és Menelaosz Spártába menekült, s a trónt Thüesztész foglalta el. – A családra nehezedő, négy nemzedéket sújtó átok Tantalosz1 bűnében fogant (ő saját fiát sütötte meg), Pelopszra az orvul megölt Mürtilosz mondott átkot, ami be is teljesült két fiának ádáz gyűlölködésében, iszonyú bűneiben és dicstelen halálában. Thüesztész átkát azután főleg Agamemnón és balsorsú gyermekei nyögték. – ~ szerepel Seneca Thyestes c. tragédiájában; Szophoklész és Euripidész róla szóló darabjai elvesztekVII A2 Atroposz lásd Moirák Attisz – más néven Atüsz, phrügiai pásztor. Kübelé istennő beleszeretett a szép ifjúba, megtette szentélye papjának és fogadalmat vett tőle, hogy szűzies szerelemben szolgálja őt. ~ mégis szeretkezett Szagarisz nimfával. Az istennő kidöntötte a fát, amely a nimfa életét hordozta, ~ra pedig tébolyt küldött; az ifjú az erdőbe rohant, és egy éles kővel kiherélte

magát. Földre hulló véréből ibolyák nőttek – A történetnek ezt a változatát Ovidius mondja el a Római naptárban; Catullus is megverselte, Lully és Piccini operát írt belőle. ~ születésének és halálának körülményeiről egészen más hagyomány is maradt fenn: lásd Agdisztisz. – ~ és az istennő kultusza Kis-Ázsiából terjedt át a görög földre, s a hannibáli háborúk utáni időkben Rómába is; kicsapongó ünnepségek során a rajongó hívők ~ mintájára öncsonkítást követtek el. Attius Tullius lásd Coriolanus Attus Curiatius lásd Publius Horatius Atüsz1 – a lüdiai királyné, Omphalé fia, akit a nála szolgáló Héraklész nemzett. Utóbb ~ lett Lüdia királya; az ő fia volt Türrhénosz, aki gyarmatot alapított Itáliában, és az etruszkok őse lett. Atüsz2 lásd Attisz Augé – a tegeai Aleusz király lánya; apja akaratából Athéné szűz papnője lett. Héraklész egy alkalommal részegen megerőszakolta; várandós

lányát az apa Naupliosz2ra bízta, hogy fojtsa a tengerbe. Útban a tenger felé ~ megszülte gyermekét, és kitette egy erdőben; Naupliosz pedig nem ölte meg a gyönyörű nőt, hanem inkább jó pénzen eladta rabszolgának. ~ a müsziai király, Teuthrasz1 birtokába került, aki hamarosan feleségül vette. A kitett fiú, Télephosz felnővén rátalált anyjára, később pedig Teuthrasz trónját örökölte.XII C3 Augeiasz – éliszi király, Phorbasz (mások szerint Héliosz) és Hürminé fia. Roppant nagy gulyái voltak, de trágyájukat sose hordták ki az istállókból, és az egész Peloponnészoszt megfertőzte a bűz. Héraklész mint hatodik munkáját Eurüsztheusz megbízásából elvállalta, hogy egyetlen nap alatt megtisztítja az istállókat; fizetségül a gulya egytizedét kérte. A nagy vállalkozást teljes sikerrel véghezvitte úgy, hogy a közeli Alpheiosz és Péneiosz folyókat elterelve, átvezette őket az istállókon. ~ erős esküvel ígérte

meg a bért, mégsem volt hajlandó megadni azon a címen, hogy Héraklész köteles volt a munkát elvégezni, külön bér nem jár neki. A hős utóbb sereggel tért vissza, elfoglalta Éliszt, ~ pedig megölte (lásd még Phüleusz) – „Augiász istállója” (a név latinos formájából) fogalommá vált, a végsőkig lezüllött közállapotokra alkalmazzák.XVI B2 Augias lásd Augeiasz Aurora lásd Éósz Autoleón lásd Leonümosz Autolükosz – Hermész és Khioné (vagy Philónisz nimfa) gyermeke. Hermész méltó fiaként főképp marhatolvajlásban jeleskedett (a neve azt jelenti: valódi farkas). Furfangosan meglopta Eurütosz1 nyáját, és a gyanút Héraklészre hárította, ami Iphiklosz életébe került. Meglopta Sziszüphoszt is, de benne emberére akadt, mert az nemcsak marháit kerítette meg, hanem megerőszakolta ~ lányát, Antikleiát is, aki rövidesen Laertész felesége lett, és így valójában ő volt Odüsszeusz nemzőapja. ~ egyébként igen

kedvelte eszes unokáját; az éppen nála vendégeskedett a Parnasszosz erdőiben, amikor egy vadászat alkalmával a combján súlyos sebet ejtett egy vadkan (lásd Eurükleia). Aiszimosz nevű fiától született másik, hasonlóképp ravasz unokája, Szinón. VI A2 Automedón – Akhilleusz kocsihajtója; gazdája halála után annak fiát, Neoptolemoszt szolgálta, s részt vett Trója feldúlásában. Automedusza VI D2 lásd Iphiklész, Iolaosz, Kreón2 Autonoé X B3 lásd Kadmosz, Arisztaiosz, Aktaión Aventinus – mondabeli sabellus király, Héraklész és egy Rhea nevű papnő fia; a hős akkor nemzette, amikor Gérüónész nyáját hajtotta végig Itálián, visszaútban Mükéné felé. Vergilius Aeneise szerint anyja a később róla elnevezett római halmon szülte meg titokban. Az Aineiasz elleni harcokban Turnus rutulus király szövetségese volt. Azan VIII C1 lásd Arkasz, Aitólosz. B Bacchus, Bakkhosz lásd Dionüszosz bakkhánsnők lásd mainaszok Baliosz lásd

Xanthosz Bateia1 VI A1 -lásd Hippokoón Bateia2 XI B2 lásd Dardanosz, Erikhthoniosz2, Teukrosz2 Battosz – püloszi csikós, aki Ovidius szerint szemtanúja volt, hogy az újszülött Hermész elhajtotta Apollón gulyáját. Hermész egy tehenet ígért neki hallgatása fejében, s ő ígérte egy kőre mutatva, hogy úgy fog hallgatni, mint az. Kisvártatva az isten más alakban tért vissza, s egy bikát ajánlott fel ~ nak, ha elárulja, hol a gulya. A jutalom csábítására ~ elárulta a rejtekhelyet, Hermész pedig kővé változtatta. Baubó – az eleusziszi Düszaulész felesége. A Démétérhez fűződő mondák egyik változata szerint amikor az istennő szerte járt elrabolt leányát, Peszephonét keresve fiacskájával, Iakkhosszal együtt, ~ szívesen fogadta házába, és levessel kínálta. A bánatos Démétér nem volt hajlandó enni, mire ~ illetlen módon a hátsó felét mutatta neki. A látványra a kis Iakkhosz harsány kacagásra fakadt, és ez az istennőt

is jókedvre hangolta, így végül elfogadta a kínálást. E monda szerint ~ volt Triptolemosz anyja – Egyesek szerint ~ eredetileg csúf alvilági istennő volt, a szexualitás démoni aspektusának megszemélyesítője; olykor Hekaté alakváltozatának tekintették. Baucis, Baukisz lásd Philémón Bellerophontész – vagy Bellerophón, korinthoszi királyfi, Glaukosz1 és Eurümedé fia, Sziszüphosz unokája; egyes mondák szerint valójában Poszeidón nemzette. Eredeti neve Hipponoosz volt, de szülővárosában megölt egy Bellerosz nevű férfit, s innen lett új neve, a.m Bellerosz-ölő A gyilkosság után Tirünszben keresett menedéket Proitosz királynál Ennek felesége, Anteia (vagy Sztheneboia) beleszeretett; felkínálkozását az ifjú visszautasította, ezért az asszony megvádolta férjénél, hogy vendége a szerelmével üldözi. A király nem akarta megölni, aki oltalmat keresett nála, ezért apósához, Iobatészhez küldte őt Lükiába titkos

üzenettel, hogy ~ tegye el láb alól. Iobatész sem volt hajlandó gyilkosságot vállalni, inkább olyan feladatot bízott vendégére, amely bárki másnak életébe került volna. Elküldte előbb a Khimaira, majd a vad hegylakók, végül az amazonok ellen, de a Pégaszosz hátán szárnyalva ~ mindenütt győzedelmeskedett; hazatérőben lekaszabolta a lükiai palotaőröket, akik Iobatész parancsára lesből megrohanták. Ekkor a király végre felismerte, hogy vendége istenek oltalma alatt áll, inkább hozzáadta lányát, Philonoét, és megtette örökösévé. Utóbb ~ meglátogatta Proitoszt, aki immár sógora lett, az ármányos Anteián pedig bosszút állt. Nagy szerencséje miatti elbizakodottságában egyszer szárnyas paripája hátán az Olümposzra akart felszállni, de Zeusz megvadította Pégaszoszt, s az levetette lovasát. ~ fejjel esett egy tüskebokorba, s vakon és tébolyodottan bolyongott élete végéig. – ~ történetében sok ismert irodalmi

motívum egyesül. A visszautasított nő, aki bosszúból megrágalmazza szerelme tárgyát, a görög mondákban is visszatérő figura (lásd Phaidra és Hippolütosz, Asztüdamiea és Péleusz), de gondolhatunk a bibliai Putifárné és József históriájára is; az Iobatésznek küldött levélnek ugyancsak van bibliai párhuzama Dávid és Uriás afférjában; a három veszélyes próba, amelyet a kérőnek a lány kezéért meg kell állnia, a népmesékből ismerős. Elsőként Homérosz adta elő ~ történetét az Iliászban, majd Pindarosz ódáiból alaposabb feldolgozását ismerjük; Euripidész tragédiát írt róla (ezt parodizálta Arisztophanész Béke c. komédiájában), de az elveszett – Az ókorból sok vázakép maradt fenn ~ ról, valamint egy pompás márvány dombormű, amelyen a hős a Pégaszoszt itatja. – Lully egyik legsikeresebb operáját írta ~ ről. XV D3 Bellona – római hadistennő, Mars nővére (vagy felesége vagy leánya); nevezték

Duellonának is. Szentélye a Mars-mezőn állott, itt fogadták az idegen országok követeit s a győztesen megtérő hadvezéreket. Szabin eredetű istenség; a köztársasági idők vége felé honosodott meg egy azonos nevű ázsiai hadistennő kultusza; ennek papjai eksztatikus tánc közben saját vérüket ontották. Bélosz1 – egyiptomi király, Poszeidón és Libüé fia, Agénór1 ikertestvére. Neilosz lányát, Ankhinoét vette feleségül; tőle születtek ikerfiai, Aigüptosz és Danaosz, s további gyermekei, Képheusz, Phineusz1 és Lamia. V A2, VIII B3 Bélosz2 – főniciai király, Didó és Pygmalion apja. Keveset tudunk róla; neve valószínűleg kapcsolatos a főniciaiak és kánaániak legfőbb istenének, Baálnak nevével. Bélosz3 lásd Ninosz Bentheszikümé – tengeristennő, Poszeidón lánya Amphitritétől; az aithiópiai király felesége lett. Legnevesebb tette, hogy felnevelte apja és Khióné gyermekét, Eumolposzt, akit anyja a tengerbe vetett,

félve apjának, Boreasznak a haragjától. Még egyik lányát is feleségül adta hozzá, ám Eumolposz annak nővérét akarta elcsábítani, s ezért férje száműzte őt. II C2 Bereniké – a hellenisztikus egyiptomi király, III. Ptolemaiosz felesége Mikor férje háborúba ment, szerencsés visszatérését kérve ~ felajánlotta az isteneknek csodálatos hajkoronáját. A hajzat eltűnt a szentélyből, s Konón, az udvari csillagász jelentette, hogy felfedezte az égbolton, tehát az istenek kedvezően fogadták a fogadalmi ajándékot; a király valóban győztesen tért meg a háborúból. A máig is „Bereniké haja” (Coma Berenices) néven ismert csillagkép keletkezésének legendáját Kallimakhosz egy töredékéből és Catullus költeményéből ismerjük. Biasz XVI B3 lásd Melampusz1 Bié I C3 lásd Pallasz2 Biszaltész lásd Theophané Bitón lásd Kleobisz Boiótosz XV A3 lásd Aiolosz2 Bona Dea – ősi római istennő, a termékenység védnöke, akinek

kultuszát kizárólag nők ünnepelhették titkos éjszakai szertartásokon. A hozzá fűződő mondák többnyire Faunussal hozták kapcsolatba. Mondták, hogy Faunus lánya volt, akit az apa megerőszakolt, esetleg lánya véletlen lerészegedése miatt mirtuszágakkal agyonvert; mások szerint ~ azonos volt Faunával. A név maga azt jelenti: jó istennő Boreasz – az északi szél istene, Asztraiosz és Éósz fia. Egyes mondák szerint kígyófarka volt, de néha csődör képét öltötte fel, és Erikhthoniosz1 tizenkét kancájával tizenkét csodálatos paripát nemzett, amelyek a levegőben úsztak. Megszerette Óreithüiát, s ismételten megkérte a kezét apjától, Erekhtheusz királytól, ám mivel csak üres ígéreteket kapott, végül felragadta a lányt a tengerpartról (vagy egy ünnepség alkalmával az Akropoliszról), s magával vitte otthonába, a Haimosz hegyére. Ikerfiaik, Kalaisz és Zétész szárnyakkal születtek (lásd Boreaszok). Két lánya is

volt ~ nak, Kleopatra Phineusz2 felesége lett, Khiónénak pedig Poszeidón nemzette Eumolposzt. – Botticelli híres Tavasz című festményének jobbfelén ~ látjuk, amint elragadja Óreithüiát. IV B3 Boreaszok – az északi szél istenének, Boreasznak és Óreithüiának két ikerfia, Kalaisz és Zétész. Szárnnyal születtek (vagy, mint Ovidius írja, a szakállukkal együtt sarjadt ki a tolluk); felnővén ők is részt vettek a görögség egyik nagy kalandjában, az argonauták utján. A thrákiai Szalmüdesszoszban kikötve meglátogatták volna nővérüket, Kleopatrát, aki Phineusz2 királynak lett felesége, ám azt kellett tapasztalniuk, hogy a király elhagyta őt egy másik nőért, sőt Kleopatrától való fiaival is kegyetlenül bánt el. A ~ megmentették kis rokonaikat, sőt még Phineuszon is segítettek, elűzték a Harpüiákat, akiket az istenek küldtek a király kínzására büntetésül gazságaiért. A szárnyas szörnyeket a ~ nyilaikkal a

Sztrophasz szigetekig üldözték Phineusz hasznos tanácsokkal és jóslatokkal hálálta meg tettüket. – A ~ szerepelnek Apollóniosz Rhodiosz Argonautika c. eposzában is A szárnyas ifjak és a Harpüiák „légicsatáját” több ókori vázakép örökítette meg. IV B2 Brankhosz lásd Kerküón Briareósz lásd Hekatonkheirek Briszéisz1 – lürnésszoszi királyné, Briszeusz király (vagy egy Briszész nevű pap) lánya, Münész király felesége. Amikor a trójai háború idején Akhilleusz, Aineiaszt üldözve, lerohanta s feldúlta Lürnésszosz városát, megölte Münészt is, ~ pedig mint rabnőt magával vitte. A gyönyörű fiatal nőhöz igen ragaszkodott; ezt tudta Agamemnón is, ezért követelte ~ kárpótlásul, amikor az ő rabnőjét, Khrüszész lányát vissza kellett szolgáltatnia; így bosszulta meg, hogy Akhilleusz szorgalmazta főképpen a lány visszaadását. Utóbb, Patroklosz halála után Agamemnón a békülés jeléül sok ajándék

kíséretében visszaadta Akhilleusznak ~t, és esküt tett rá, hogy egy ujjal sem érintette. – ~ történetét Homérosz adja elő az Iliaszban; Ovidiusnál (Hősnők levelei) ~ szerelmes Akhilleuszba, és keserűen szemére veti, hogy oly könnyen átengedte Agamemnónnak, s utóbb még visszafogadni is alig volt hajlandó. Briszéisz2 – a trójai Kalkhasz leánya. Mivel apja elpártolásában nem volt része, Trójában maradhatott; utóbb a jós kérésére Agamemnón hozzájárult, hogy előkelő trójai foglyokért kicseréljék a lányát. Még trójai tartózkodása alatt ~ sírig tartó hűséget esküdött a szerelmes Tróilosznak, de amint a görögök táborába ért, hamarosan Diomédész2 kedvese lett. – Ezt a történetet az ókor nem ismerte, a XII. századi Trója-regény (Benoît műve) ír róla először A témát Boccaccio, majd Chaucer s végül Shakespeare dolgozta ki epikus ill. drámai formában Náluk a név már Cryseide ill. Cressida, vagyis ~ alakja

összekeveredett Khrüszéiszével (lásd Khrüszész). Ennek feltehető oka a névalakok hasonlóságán kivül az, hogy Khrüszéisz is egy Apollón-pap lánya volt, valamint az, hogy mind ő, mind az eredeti Briszéisz1 egy-egy görög vezér ágyas-rabnője lett. XIV D3 Briszész, Briszeusz lásd Briszéisz1 Britomartisz – krétai istennő, Zeusz és Karmé lánya, kultikus nevén Diktünna, azaz háló leánya. E név eredetének több magyarázata van: vagy ~ találta fel a vadfogó hálót, vagy egy ilyen hálóba akadván, Artemisz kiszabadította őt, vagy pedig a szerelmes Minósz üldözése elől menekülve egy parti szirtről a tengerbe vetette magát, és halászok mentették ki hálójukkal. ~ a vadászatot, a magányt vagy leányok társaságát kedvelte; e vonásai révén sok hasonlóságot mutat Artemisszel. Bromiosz lásd Dionüszosz Brontész lásd küklópszok Broteasz – piszai király, Tantalosz1 fia. Szenvedélyes vadász volt, de Artemisz iránt semmi

tiszteletet nem mutatott; az istennő büntetésül azt a téveszmét ültette a fejébe, hogy neki nem árt a tűz. ~ ezért dicsekvésből egy máglyára vetette magát, s ott is pusztult Fia, Tantalosz2 volt Klütaimnésztra első férje. VII A1 Buszirisz – mondabeli egyiptomi király, Poszeidón és Lüszianissza fia. Országát kilenc évig tartó aszály sújtotta; egy jóslat nyomán (lásd Phrasziosz) ettől fogva minden idegent, aki országába jött, feláldozott Zeusznak. Héraklész a heszperiszekhez vezető utján került Egyiptomba; elfogták, de ő az áldozati oltár előtt letépte kötelékeit, megölte ~ és fiát, Iphidamaszt, s ezzel véget vetett a barbár szokásnak. VIII B3 Butész1 IV B1 lásd Pandión1 Butész2 XIV C1 lásd Peirithoosz Butész3 – a szélisten, Boreasz fia és Lükurgosz3 féltestvére; mindketten apjuk házasságán kívül születtek. ~ életére tört féltestvérének, ezért apja elűzte Naxoszban telepedett meg, s itt kalózkodásból

élt. Dionüszosz női követőit is megtámadta, és foglyul ejtette közülük Korónisz nimfát. A lány könyörgésére az isten tébollyal sújtotta ~t, aki egy kútba ugrott és belefulladt. Büblisz – káriai leány, Milétosz és Küané lánya. Szerelem ébredt benne ikerfivére, Kaunosz iránt; szenvedélye ellen hosszasan küzdött, de végül feltárta fivére előtt. Kaunosz felháborodva és kétségbeesetten idegenbe menekült, s ott új várost alapított. Kiélhetetlen vágyai ~ hamarosan megfosztották eszétől, országról országra járt fivére nyomát keresve, végül a lelegek földjén forrássá lett, amelyből máig omolnak könnyei. A regét Ovidius írta meg az Átváltozásokban. C Cacus – görögösen Kakosz, háromfejü, tűzokádó óriás, Héphaisztosz és Medusza (lásd Gorgók) fia, akinek a római Palatinus domb barlangjában volt a tanyája; a hozzá vezető utat emberi koponyákkal szegélyezte. Amikor Héraklész a barlangja előtt hajtotta

el a nyájat, amelyet kilencedik munkája során Gérüónésztől szerzett meg, ~ néhány tehenet farkuknál fogva a barlangjába hurcolt, hogy a nyomok ne árulják el. Az egyik tehén azonban elbődült, ekkor a hős birokra kelt az óriással, és agyonverte. – ~ neve görögül rossz jelentésű; a római mondákban mintegy ellenképe Evandernek, akinek görögös névalakja (Euandrosz) jó férfi értelmű. – Héraklész és ~ viadalát Bandinelli kolosszális szoborcsoportja ábrázolja a firenzei Signoria loggiáján. Cadmus lásd Kadmosz Caeculus – etruszk ifjú; anyja egy ölébe pattant szikrától foganta, ezért a tűz istene, Vulcanus fiának tekintették. Anyja kitette Jupiter temploma mellett, de anyja fivérei rátaláltak és felnevelték. ~ alapította Praeneste városát, amely apja különös pártfogását élvezte ~ utóbb Turnus oldalán harcolt Aineiasz ellen Vergilius Aeneise szerint. Calais lásd Kalaisz Calchas lásd Kalkhasz Calliope lásd Kalliopé

Calypso lásd Kalüpszó Camenák – az ének és a jóslás római istennői, akiket utóbb a görög múzsákkal azonosítottak. Olykor közéjük számították Egeriát és Carmentist is. Camilla – harcias volscus királylány, Metabus és Casmilla lánya Vergilius Aeneis c. eposzában. Még csecsemő volt, amikor ellenségeitől menekülő atyja magával vitte száműzetésébe; a vadonban nevelve hamar nyílra, lándzsára kapatta őt. ~ ~ Diana istennőnek szentelte magát, ám az megneheztelt, amikor apja hadainak élén ~ emberölő csatába indult (Turnus megsegítésére). Hiába volt minden bátor harci tette, hiába győzőtt le futásban lovas ellenfeleket, terítette le a legjobb trójai harcosokat, végzet vezérelte nyíl ölte meg végül. ~ alakjában Vergilius a görög amazonkirálynő, Pentheszileia latin megfelelőjét formálta meg, sok eredeti és gyengéden rajzolt vonással. Irodalmi leszármazottja Tasso Clorindája a Megszabadított Jeruzsálemben.

Canace lásd Kanaké Canens lásd Picus Capreus lásd Kapreusz Carmentis – vagy Carmenta, arkádiai nimfa, aki fiával, Evanderrel Itáliába jött, és magával hozta az írás tudományát. Mint az ének és a jóslás értője közel áll a Camenákhoz Később istennői kultusza alakult ki évenkénti ünneppel, s a szülő nők segítőjévé lépett elő. Carna – a Tiberis nimfája, aki szűzi életre esküdött. Janus beleszeretett és erőszakkal magáévá tette; kárpótlásul az ajtók sarokvasának védnökévé tette, és virágzó galagonyaágat adott neki, amellyel a házakból távoltarthatja az ártó varázst. Casmilla lásd Camilla Cassandra lásd Kasszandra Cassiopeia lásd Kassziopeia Castor lásd Dioszkuroszok Catreus lásd Katreusz Cecrops lásd Kekropsz Celer lásd Remus Cephalus lásd Kephalosz Cerberus lásd Kerberosz Ceres – a gabona ősi római istennője, de eredeti vonásairól szinte semmit sem tudunk, mert a legkorábbi időktől a görög

Démétérrel azonosították, eleinte még papnőit is görögök lakta területekről importálták. Tiszteletére áprilisban egyhetes ünnepséget tartottak, a Cerealiákat, áldozatokkal, kocsiversenyekkel és ajándékozással. A cereáliák ma gabonaféléket jelentenek a tudományos nyelvhasználatban. Ceyx lásd Kéüx Chalciope lásd Khalkiopé Chaos lásd Khaosz Charon lásd Kharón Chimaera lásd Khimaira Chione lásd Khióné Chiron lásd Kheirón Chloe lásd Khlóé Chrysaor lásd Khrüszaór Chryses, Chryseis lásd Khrüszész Chrysippus lásd Khrüszipposz Chrysothemis lásd Khrüszothemisz Cilix lásd Kilix Cinyras lásd Kinürasz Cipus – legendás római hadvezér, aki győztes hadserege élén Róma felé vonulva rádöbbent, hogy szarvai nőttek. A megkérdezett haruspexek azt mondták, hogy ez jósjel: ha azonnal bevonul a városba, király lesz. ~ a köztársaság igaz híve volt, és rögtön önkéntes száműzetésbe vonult. A hálás szenátus annyi földet

szavazott meg neki, amennyit egy nap alatt körül tudott szántani. Circe lásd Kirké Cloelia – hős római leány, aki a békekötéskor több társnőjével együtt túszként került Porsenna király táborába. Az első éjszaka kijátszva az őrséget társnőivel a Tiberishez szökött, s a folyón átúszva visszavezette őket szüleikhez. Porsenna a háboru kiújulásával fenyegetőzött, ha nem adják ki neki ~t. A szenátus ingadozott, ám ~ maga sürgette, hogy küldjék őt vissza, nehogy városára veszedelmet hozzon. Hallva hősiességéről a király visszaadta a lány szabadságát, s megengedte, hogy a megmaradt túszok közül is többeket magával vigyen. ~ bátorságát róla készült lovasszobor hirdette a Via Sacra mentén. Livius írt róla történeti könyveiben Clymene lásd Klümené Clytemnestra lásd Klütaimnésztra Coeus lásd Koiosz Coriolanus – valódi nevén Gnaeus Marcius, Ancus Marcius dédunokája, római patrícius. A volscus Corioli

város ostromakor a már-már reménytelen helyzetet a római sereg javára fordította, s ezért kapta a kitüntető Coriolanus melléknevet. A római plebs és a néptribunusi intézmény elleni kirohanásai miatt hamarosan mégis oly népszerűtlen lett, hogy kénytelen volt száműzetésbe vonulni. Sértettségében előbbi ellenfeleihez, a volscusokhoz menekült, és királyukat, Attius Tulliust megnyerte egy Róma elleni háborúnak. A volscus sereggel körülvette a várost, bosszúszomjasan pusztította a plebejusok földjeit, és sem a szenátus, sem a papok küldötteinek szavára nem volt hajlandó békés megoldásról tárgyalni. Végül anyja, Veturia, felesége, Volumnia és két fia vonult eléje síró asszonyok kíséretében, s kérlelték, hagyjon fel az ostrommal. A gőgös arisztokrata nem tudott a szeretett nők könyörgésének ellenállni, és parancsot adott a volscus hadaknak az elvonulásra. Ezek azonban felháborodtak árulásán, és királyuk parancsára

megölték. – ~ történetét, amelyben a tudomány sok mondai elemet lát, az ókorban Livius történeti könyvei és Plutarkhosz (Párhuzamos életrajzok) dolgozták fel. Ezeken alapul s a cselekmény fenti menetét követi Shakespeare azonos című tragédiája is. Ennek hőseként ~ sok nemes vonással bír: nagy és büszke lélek, igazi becsvágya maga a hősi tett s nem az érte járó dicsőség. Indulatai féktelenek, de egyenes és őszinte ember, megalkuvást semmiben nem ismer; még a konzuli cím sem vonzza, ha érte megalázkodnia és alakoskodnia kell. Büszkesége gőggé fajul, ha a nála hitványabbakkal kerül szembe, s mi tagadás, a szerző a népet ingatagnak s szószólóit (Sicinius, Junius Brutus2) valóban hitványnak ábrázolja. A kiváló férfiú száműzetését ennek folytán felháborító igaztalanságnak állítja be, de nem hagy kétséget afelől, hogy a bosszúszomjasan hazája ellen támadó ~ tragikus vétséget követ el, és méltán

bűnhődik ezért. – Beethoven egy azonos tárgyú drámához, bizonyos Collin művéhez komponálta népszerű ~-nyitányát. Az anyjával és feleségével találkozó vezért Guercino és Tiepolo festményei is megörökítették. Consus – ősi római istenség, a gabona betakarításnak és őszi vetésének védnöke. Kettős funkciójának megfelelően két ünnepsége volt (Consualiák), egy júliusban és egy decemberben; ezeken lovasversenyeket tartottak. Kultuszhelye földalatti üregben volt, mivel a korai időkben a gabonát földalatti hombárokban tárolták; a ~ név is azt jelenti, elrejtett. Livius a lóversenyek miatt a „lovas” Neptunussal (Neptunus equester) azonosnak tekinti ~ t. Copia – a bőség római istennője (a neve is ezt jelenti); ábrázolásain mindig a bőségszaruval (cornucopia) látható. Coronis lásd Korónisz Creon lásd Kreón Cretheus lásd Krétheusz Cupido lásd Amor Curiatiusok lásd Publius Horatius Curtius – római polgár, az

önfeláldozás hőse. Amikor a Forumon hirtelen meghasadt a föld (állítólag Kr.e 362-ben), egy jóslat úgy szólt, hogy a szakadékot csak olyasmivel lehet eltüntetni, amin Róma hatalma nyugszik. A derék ~ úgy értelmezte a jósigét, hogy az Róma bátor katonáira vonatkozik; felöltötte hát páncélját és fegyvereit, és lovastul a mélységbe vetette magát. A földhasadás azonnal összeforrt, csak egy apró tavacska maradt a helyén, amelyet a hősről Lacus Curtiusnak neveztek el. Cybele lásd Kübelé cyclopsok lásd küklópszok Cydippe lásd Küdippé Cypris, Cypria lásd Küprisz Cysicus lásd Küzikosz D Daedalus lásd Daidalosz Daidalión – a hajnalcsillag istenének, Phószphorosznak és Philónénak a fia, Kéüx fivére. Ovidius szerint (Átváltozások) az ő lánya, Khióné volt Autolükosz és Philammón anyja, miután egyetlen éjszakán előbb Hermész, majd Apollón méltatta szerelmére. Khióné elbizakodottságában szebbnek nyilvánította

magát Artemisznél, s az istennő leterítette nyilával. A kétségbeesett ~ előbb lánya máglyájára akarta vetni magát, majd a Parnasszosz ormáról készült a mélységbe ugrani; Apollón szánalomból ölyvvé változtatta. Daidalosz – athéni királyi sarj, Erekhtheusz leszármazottja. Talán Métiónnak, talán Eupalamosznak a fia volt, a legkiválóbb művész, szobrász, építész és feltaláló; a mesterségeket magától Athénétól tanulta. Rájött azonban, hogy segédje, nővérének, Perdixnek a fia, Talósz még nála is tehetségesebb (feltalálta a fazekaskorongot, a fűrészt és a körzőt), s irigységből letaszította a fiút az Akropoliszról. Gyilkosságára fény derült, az anya megölte magát, ~ pedig érdemei ellenére száműzték a városból. ~ Krétára menekült, ahol Minósztól megbízást kapott, építsen labirintust a Minótaurosz számára. (Egyesek szerint már ez előtt ~ készítette el azt a műtehenet is, amelybe bújva

Pasziphaé odaadhatta magát Poszeidón bikájának, hogy a bikaembert foganja.) Minósz magát ~ is bezáratta a labirintusba Krétán született fiával, Ikarosszal együtt, akár azért, mert tudomására jutott közreműködése felesége vétkében, akár azért, hogy valahol el ne árulhassa az építmény titkát, vagy másnak hasonlót ne építhessen. Ekkor ~ egy-egy pár szárnyat készített magának és fiának viasszal összeragasztott tollakból, felrepültek és észak fele indultak. Ikaroszt elragadta a repülés gyönyöre, s már Naxoszon túl jártak, amikor apja intelmei ellenére túl közel repült a naphoz; a viasz megolvadt, a szárnyak szétestek, s az ifjú a tengerbe veszett. Apja Sziciliába repült, szárnyait feláldozta Apollónnak, és Kókalosz király szolgálatába állt. Nagyszerű épületeket és elmés szerkezeteket készített számára, ezért a király nem szívesen szolgáltatta volna ki őt Minósznak, amikor az nagy hajóhaddal jött ~

után, bár nyíltan ellenszegülni sem mert neki. A helyzetet ~ oldotta meg, forró vízzel a fürdőjében ölte meg Minószt (mások szerint ezt Kókalosz lányai hajtották végre), és sikeresen álcázták a tettet balesetnek. Eltérő hagyományok szerint ~ Sziciliában maradt, vagy visszatért Athénba és ott halt meg, vagy pedig Szardínia szigetén töltötte utolsó éveit. – Nem véletlenül kapcsolódik ~ mondabeli ténykedése Athénhoz és Krétához, mert különböző időkben ugyan, de e két helyen volt a legfejlettebb a fémművesség, az építészet, a szobrászat és tágabban a technikai leleményesség az egész görög világban. ~ (és részben a még tehetségesebb Talósz) alakjában és történetében a Héphaisztosz-mondák sok eleme fellelhető. Ikarosz nagyra törő és végzetes röpte rokon viszont Phaetónéval. IV C1 Daktüloszok – a krétai (vagy a frigiai) Ida hegy démonai; eredetükre több monda maradt fenn. Az egyik szerint a porból

lettek, amelybe Rheia belemarkolt fájdalmában, amikor Zeuszt szülte; a bal keze vájta lyukakból öt nő, a jobbjával vájtakból öt férfi lett. A férfiak mind kovácsok voltak, a nők pedig a varázsláshoz értettek; ők avatták be Orpheuszt anyjuk misztériumába. – Más magyarázat szerint a ~ valójában a kurészekkel azonosak, akik a csecsemő Zeuszra vigyáztak. Utóbb Éliszbe telepedtek át, Kronoszt áldozattal engesztelték, majd megalapították az olümpiai játékokat a gyermek Zeusz mulattatására. Öten voltak, nevük Héraklész (nem azonos a nagy erejű hőssel!), Paióniosz, Epimédész, Iasziosz és Akeszidasz. – A ~ görögül ujjakat jelent Damüszosz – a gigászok egyike, aki legyőzhetetlen volt köztük futásban. Egy monda szerint Kheirón kiásta a csontjait, és a sarkcsontját illesztette a gyermek Akhilleuszé helyébe, mivel az megégett a tűzben, amikor anyja, Thetisz a halandóságot égette ki csecsemőjéből. Ez a magyarázata,

hogy a hős a leggyorsabb futó lett minden görögök közül. Danaé – argoszi királylány, Akrisziosz lánya, Hüpermésztra dédunokája. Akrisziosz egy jóslat miatt, amely szerint unokája kezétől leli majd halálát, egy vártoronyba elzárva őrizte ~t, hogy férfi ne férjen hozzá. Zeusz szerelemre gyúlt a gyönyörű lány iránt, aranyeső formájában hatolt be a tető résein (vagy az ablakon) át, és így ejtette őt teherbe. ~ megszülte fiát, Perszeuszt; az apa mindkettőjüket egy ládába zárta és a tenger hullámaira bízta. A víz Szeriphosz szigetén vetette partra ládájukat; egy Diktüsz nevű halász talált rájuk, és bátyjához, Polüdektész királyhoz vitte őket. Idővel a király egyre erőszakosabban követelte, hogy ~ menjen hozzá feleségül. Az addigra már felserdült Perszeusz vállalta, hogy megszerzi Polüdektész számára a Gorgók egyikének, Meduszának fejét, ha a király lemond erről a házasságról. Vállalkozása sikerrel

járt, de mivel a király nem állt szavának, Perszeusz a gorgó-fővel kővé változtatta, s anyját magával vitte Argoszba. A monda római változata szerint, amelyet Vergilius Aeneise őrzött meg, ~ ládáját a tenger Itália partjaira sodorta; a királylányt megmentője, Pilumnus latin király vette feleségül, ~ megalapította Ardea városát, s az ő gyermekük volt Daunus, aki utóbb Turnus apja lett. – Az arany minden zárat megnyit, és hozzáférkőzik a legjobban őrzött női erényhez is: ma így interpretálható ~ mondája. Mitológiai értelme azonban más: a réseken bezúduló arany a napsugár, s a különös nász a napisten és a holdistennő egyesülését jelenti, más vélemény szerint általában az eső megtermékenyítő hatását. – ~ történetét már az ókori tragédiaírók feldolgozták, de Aiszkhülosz műve elveszett, Euripidészéből pedig csak töredékek maradtak. A ládába zárt nő panaszát Sztészikhórosz egy szép töredéke

adja elő. – ~ról sok ókori vázafestmény maradt fenn. Az újkori festőket, Correggiót, Tizianót, Tintorettót, Van Dycket és Tiepolót az aranyesőtől megtermékenyülő szép női test ábrázolása foglalkoztatta; Rembrandt képén a királylányt a várakozás izgatott pozitúrájában látjuk. V B2 Danaidák lásd Danaosz Danaosz – a görög mondákban argoszi király, Bélosz1 egyiptomi király fia. Eredetileg Libiában uralkodott és ötven lánya volt. Fivére, Aigüptosz egyiptomi király azt követelte tőle, hogy ezeket a lányokat az ő ötven fiával házasítsa össze. ~nak nem tetszett a terv, de amikor bátyja haddal fenyegette, lányaival, a Danaidákkal hajón Argoszba, ősanyjuk szülővárosába menekült, ahol befogadta őt Pelaszgosz király. Aigüptosz és fiai ide is eljöttek, megostromolták Argoszt, s a harcban Pelaszgosz is elesett. Utódjául ~ választották meg Argosz lakói. (Más hagyomány szerint Argosz királya Gelanór volt, és ő

isteni jósjel alapján mondott le a trónról a jövevény javára.) ~ végül mégis kénytelen volt beleegyezni a tömeges menyegzőbe, de lányainak meghagyta, hogy férjeiket öljék meg a nászéjszakán. Ezek egy kivételével (lásd Hüpermésztra) teljesítették is az apai parancsot; ezért azzal bűnhődnek az alvilágban, hogy egy feneketlen korsóba kell szüntelen vizet hordaniuk (lásd még Amümóné). ~ idő múltán egyetlen életben maradt veje, Lünkeusz1 követte a trónon, egyesek szerint erőszakos, mások szerint békés körülmények között. Maga ~ névadója lett a danaoszok népének; a homéroszi korban és a rómaiaknál ez nemcsak az argosziakat, hanem az akhájokat ill. görögöket általában is jelentette – A menekülők argoszi fogadtatásáról szól Aiszkhülosz tragédiája, az Oltalomkeresők. A férjgyilkos asszonyok bús alvilági sorsát festi Babits A danaidák c. korai versének vízhömpölygés-ritmusú soraiban Ez a téma több ókori

művet, pl. egy gyönyörű domborművet, ill Rodin egy szobrát és Salieri operáját ihlette V A2 Daphné – nimfa, Péneiosz folyamisten lánya. Apollón beleszeretett, de a szűzies lány elutasította. Az isten gonosz csellel eltávolította vetélytársát (lásd Leukipposz1), majd a vonakodó lányt űzőbe vette. Mikor ~ már nem látott utat a menekülésre, babérfává változott – A menekülés közben fává, növénnyé változott lányok történetei (lásd még Mürrha, Szürinx) egyszerű eredetmondák; ~é például, akinek a neve babért jelent, e növénynek az Apollón-kultuszban játszott fontos szerepét van hivatva magyarázni. ~ történetét Ovidius is feldolgozta (Átváltozások). – A téma igen népszerű volt a képzőművészetben, erről ókori mozaikok, falfestmények és vázaképek, Cellini, Bernini és Falcone szobrai meg Pollaiuolo, Giorgione, Tiziano, Domenichino, Poussin és Tiepolo festményei tanúskodnak; Peri, Schütz, Händel és

Richard Strauss operát komponált a témából. Daphnisz1 – sziciliai pásztor, Hermész és egy nimfa fia, a hagyomány szerint a (bukolikus pásztori) költészet feltalálója; mesteri fuvolajátéka a múzsák kedvencévé tette. Sztészikhorosz és Theokritosz szerint szembeszegült Aphroditével, visszautasította a nimfák szerelmét, s ezért hasadt lélekkel halálba sorvadt; mások szerint Nomia nimfa kedvese lett, de megcsalta őt, s az bosszúból vaksággal sújtotta, ill. lehúzta magához a víz mélyére Daphnisz2 – görög pásztorfiú, jómódú szülők kitett gyereke, aki derék pásztorok között nőtt fel Leszbosz szigetén. Beleszeretett Khloéba, a szép pásztorlánykába; a kamaszszerelem buktatóit leküzdve lettek egymáséi. Kalózok, háború, a fiúszerelem csábítása hátráltatta még a fiatalok boldogságát, de végül ~ születése titkára fény derült, sőt Khloé is rangos szülők elkallódott gyermekének bizonyul. A szülők

áldásukat adták a frigyre, a fiatalok pedig megmaradtak a pásztorélet egyszerű keretei között. – Longosz Daphnisz és Khloé c kisregénye, az ókori bukolikus (pásztori) költészetnek ez a késői prózai hajtása a XVIII.században jutott népszerűsége csúcsára s ihlette a pásztoridill rokokó divatját Goethe is igen nagyra értékelte, és több képzőművészt ihletett (Gérard, Bordone, Cortot, Maillol); Alessandro Scarlatti és Gluck operát, Ravel pedig balettzenét írt a történethez. Dardanosz – a trójaiak őse, Zeusz és Élektra2 fia. Egyesek szerint a Dardanellák mellett, mások szerint Itáliában, Krétán vagy Argoszban született és onnan, talán Szamothráké érintésével érkezett; mindenesetre a Dardanelláknál (más nevén Hellészpontosznál) alapította a róla elnevezett várost, Dardaniát. Első feleségétől, Khrüszétől születtek Deimasz és Idaiosz nevű fiai és lánya, Idaia, aki Phineusz2 felesége lett. Utóbb Teukrosz1

lányát, Bateiát vette feleségül; a trónon itt született fia, Erikhthoniosz2 követte. ~ től eredt a dardán nép, amely tágabb értelemben a trójaiakat is magába foglalta; legnevesebb leszármazottai Priamosz és Aineiasz voltak. III A3, XI B2 Daszkülosz lásd Gügész Daunus – eredeti görög nevén Daunosz, Lükaón árkádiai király fia. Egy illír sereg élén meghódította Dél-Itáliát, és ott Apulia királyságát alapította meg. Barátsággal fogadta a hazájából elűzött Diomédész2t, neki adta lányát és országa egy részét, bár egy későbbi hagyomány szerint utóbb nézeteltérésbe keveredtek, és ~ megölte vejét. Vergilius Aeneisében ~ az apja Turnusnak. X D1 Decuma lásd Párkák Déianeira – kalüdóni királylány, Oineusz1 és Althaia lánya és Meleagrosz nővére volt. Sok kérő pályázott a kezére, végül Héraklész legyőzte a legerősebbet közölük, Akhelóosz folyamistent, és második feleségeként magával vitte ~t. Az

Euénosz folyóhoz érve esett meg kalandjuk Nesszosz kentaurral. Tirünszben telepedtek meg; egy lányuk született, Makaria, és számos fiuk (ezek a Hérakleidák, a legnevesebb közülük Hüllosz). Mialatt Héraklész Omphalénál szolgált, ~ gyermekeivel együtt Trakhiszban keresett menedéket Eurüsztheusz zaklatásai elől. Évtizedek múlva tudomására jutott, hogy férje a házához akarja hozni az ifjú Iolét, ezért az öregedő, féltékeny asszony elküldte Héraklésznak a Nesszosz vérével átitatott inget, abban a hitben, hogy azzal visszaszerzi szerelmét. Amikor tette szörnyű következményeiről tudomást szerzett, megölte magát. – Míg a képzőművészet legkedveltebb témája ~ elrablása a kentaur által (számos ókori vázakép és Bellini, Rubens meg Guido Reni festményei ábrázolják), az irodalmat mindig jobban érdekelte az a szerep, amelyet a féltékeny asszony játszott férje halálában. Szophoklész a Trakhiszi nőkben a mélyen

érző és férjét minden áron megtartani igyekvő nő tragédiáját bontja ki, aki a végzet tehetetlen eszközeként idézi elő Héraklész végét. Ovidius Hősnők levelei c verses művében a halni készülő asszony hangoztatja ártatlanságát férje halálában. Madách Férfi és nő c ifjúkori drámájában ~, a mellőzött és reménytelen asszony a bosszúvágyó Eurüsztheusz bujtogatására szánja rá magát a végzetes tettre, mit sem tudva persze a kentaurvér gyilkos hatásáról. VI C2, VII D3 Déidameia1 – Szkürosz királyának, Lükomédésznek a leánya. Thetisz a király lányai és udvarának női között rejtette el leánynak öltöztetett fiát, Akhilleuszt, nehogy a trójai háborúba kelljen vonulnia. A furcsa vendégnek végül mégis el kellett mennie a végzetes útra; ottléte alatt a királylánnyal fiút nemzett, aki csak elutazása után jött a világra. Ez a fiú, Neoptolemosz vitte végül győzelemre a görög haderőt Trója ellenében.

XII C2 Déidameia2 XIV C1 lásd Peirithoosz, kentaurok Deimasz XI B1 lásd Dardanosz Deimosz II B3x lásd Arész Deinó lásd Graiák Deión – thesszáliai királyfi, Aiolosz1 és Enareté fia; Xuthosz lányával, Diomédével Aktór2t nemzette. Deióné1 lásd Dióné Deióné2 lásd Milétisz Déioneusz XIV B1 – Ixión, Phülakosz Déiphilosz1 IX B2 lásd Hüpszipülé Déiphilosz2 XII D3 lásd Polüdórosz Déiphobé lásd Szibülla Déiphobosz – trójai királyfi, Priamosz és Hekabé fia. Athéné az ő alakját öltötte föl, hogy rábeszélje Hektórt az Akhilleusz elleni végzetes párviadalra. Parisz halála után bátyjával, Helenosszal megmérkőzött Helenéért, és így ő élt az asszonnyal, amíg az ostromlók el nem foglalták Tróját. Menelaosz saját házában ölte meg ~t, és tetemét megcsonkította Az alvilágba látogató Aineiasz előtt megjelent ~ árnyéka is. XII B3 Déiphontész – a Hérakleidák egyike, aki Témenosz lányát, Hürnéthót vette

feleségül. Amikor a Héraklész-utódok meghódították és felosztották a Peloponnészoszt, Témenosznak Argosz jutott. Fiai azonban attól tartottak, hogy apjuk a sógorukat jelöli majd utódjául őhelyettük, és (az egyetlen Agriosz kivételével) apjukra támadtak a fürdőjében. A király belehalt sebeibe, de még volt rá ideje, hogy ~ javára végrendelkezzék, és leleplezze fiai bűnét. Az apagyilkosokat a város száműzte, de azok később idegen hadakkal visszatértek, és most ~nek kellett menekülnie feleségével és Agriosszal. Epidauroszban települt meg; két sógora most a feleségét rabolta el. ~ üldözőbe vette őket, egyiküket megölte, de a másik leszúrta Hürnéthót Déipülé X D2 lásd Adrasztosz Déipülosz – a thrák király, Polümésztór fia, akit apja rábízott ifjú sógorával, Polüdórosszal együtt nevelt fel, sőt ~ adta ki Polüdórosznak, hogy ha a nevelt fiú meghalna, a sajátja léphessen a helyébe mint a királyra bízott

kincsek gazdája. A monda egyik változata szerint amikor Polüdórosz, Agamemnón igéretei fejében, ráállt, hogy megöli Priamosz utolsó életben maradt leszármazottját, tévedésből a saját fiát, ~ ölte meg. Delphinosz – a tengeristen, Poszeidon küldötte. Amikor ura hiába kereste a szép Amphitrité kegyeit, őt küldte el követségbe az istennőhöz szerelme üzenetével. ~ olyan ügyesen járt el megbízatásában, hogy Amphitrité engedett, Poszeidón pedig hálából az égboltra emelte, ahol máig látható a Delfin csillagképként. – Ugyanennek a csillagképnek az eredetéről más monda is van: lásd Arión1 Delphüné – félig nő, félig kígyó szörny, Gaia gyermeke; fivére, Tüphón rábízta a medvebőrt, amely alatt a Zeusz testéből elorzott inakat őrizte a kilikiai Kórükosz barlangban. Hermésznek és Pánnak azonban sikerült kijátszaniuk ~ éberségét, így visszaadhatták erejét az istenek urának, hogy végleg lebírja Tüphónt;

mások szerint Kadmosz csalta ki tőle az inakat azzal az ígérettel, hogy felhúrozza velük a lantját és szép dalokat játszik neki. Ismét más monda szerint ~ annak a Püthón kígyónak volt a párja, amelyet Apollón ölt meg a szentélyben; a szentélyt és a várost ezután nevezték volna el ~ről Delphinek. Démétér – a gabona és általában a földművelés, a növényi termékenység istennője a görögöknél, Kronosz és Rheia lánya. A rómaiak utóbb Ceresszel azonosították Tulajdon fivérétől, Zeusztól foganta leányát, Perszephonét, akit aztán, amikor szép hajadonná serdült, másik fivére, Hadész ragadott el Nüsza mezejéről. ~ kilenc napig sírva kereste lányát, végül a mindent látó Héliosz árulta el neki, mi történt (lásd még Arethusza). Hiába könyörgött az anya Zeusznak, az nem tehetett semmit, mert Hadész birodalmában Perszephoné evett a holtak eledeléből (lásd Aszkalaphosz). Ekkor ~ terméketlenséggel sújtotta a

földet, még az istenek sem jutottak áldozathoz. Zeusz ezért elrendelte, hogy Hadész köteles minden esztendő kétharmadára fölengedni asszonyát a föld színére, ez a tavasztól őszig terjedő időszak. Amíg ~ a lányát keresve bolyongott egyszerű földi asszony képében, Keleosz eleusziszi király és felesége befogadta; az istennő hálából megtanította a király fiát, Triptolemoszt a búzatermesztésre. Másik fiukat, Démophónt lángokban edzve akarta halhatatlanná tenni, de a királyné, Metaneira meglepte, s a gyermek a tűzbe veszett. Ekkor ~ felfedte valódi kilétét; a király nagy szentélyt emeltetett tiszteletére, s ez lett a helyszíne a később kialakult eleusziszi misztériumoknak. Amilyen kegyes volt az istennő a tisztelőihez, oly szigorúan büntette a vétségeket; erre példa Erüszikhtón esete. Egy monda szerint ~nek fia született Iaszióntól, mégpedig Plutosz, aki utóbb a gazdagság istene lett; bizonyos körökben ugyancsak az ő

fiának tartották Iakkhoszt. – Feltehető, hogy ~ eredetileg szélesebb hatókörű földistennő volt; erre mutat nevének eredete (tkp. gé métér, azaz földanya), valamint az őhozzá kapcsolódó eleusziszi misztérium, amely a történelem előtti időkre nyúlik vissza. – Az istennőhöz íródott homéroszi himnusz a róla szóló ismereteink legfőbb forrása; Kallimakhosz himnusza az Erüszikhthón-epizódot tartalmazza; az újkorban Shelley és Tennyson költeményei szólnak az istennőről. – ~ méltóságteljes, szelíd erőt sugárzó, gyakran kalászkoszorúval ékes alakját a híres knidoszi szobron kívül sok antik vázakép, falfestmény és dombormű őrizte meg, ezek témája leginkább az a pillanat, amikor az istennő búzakalászt nyújt át Triptolemosznak. Az újkori festők (Carracci, Rubens, Poussin, Watteau) többnyire más istenek társaságában ábrázolták. II A2, XI B1 Démodokosz – vak phaiák énekes. A múzsa, akit szeretett (Homérosz

nem nevezi meg), elvette szeme világát, de a „mézízű dallás” képességével kárpótolta. Az Odüsszeiában ő adja elő Alkinoosz udvarában Arész és Aphrodité szerelmi kalandját, majd Odüsszeusz tetteiről, a falóról s Trója bevételéről énekel. Démophón1 – vagy Démophoón, athéni király, Thészeusz és Phaidra fia. A bitorló Menesztheusz elől apja még mint gyermeket fivérével, Akamasszal együtt Euboiába menekítette. A két fivér részt vett a trójai háborúban; az elfoglalt városból kiszabadították nagyanyjukat, Aithrá2t, akit még a Dioszkuroszok hurcoltak el Helené rabnőjének. A harcok során Menesztheusz elesett, ~ pedig Trója bevétele után visszatért szülővárosába, és elfoglalta apja trónját. ~ legemlékezetesebb tette, hogy menedéket adott a Hérakleidáknak, s az emiatt rátámadó Eurüsztheusz ellen sikerrel megvédte a várost (lásd Iolaosz); ezt dolgozza fel Euripidész Héraklidák c. tragédiája Ovidius és

mások ~ nevéhez kapcsolják Phüllisz mondáját. IV D3 Démophón2 lásd Démétér Deszmontész lásd Melanippé Deukalión1 – Prométheusz fia; anyjára nézve eltérők a hagyományok, vagy Hészioné, vagy Klümené1 volt. Apja figyelmeztette ~t, hogy Zeusz özönvizet készül a földre bocsátani, s azt tanácsolta neki, hogy építsen hajót magának és feleségének, Pürrhának. Amint az özönvíz elmúlt, amelyet valóban csak ők ketten éltek túl, a Parnasszosz hegyén Zeusznak áldoztak, aki Themisz által utasította őket, hogy dobálják a hátuk mögé „anyjuk csontjait”. Megértve, hogy ez a földanya csontjaira, vagyis a kövekre vonatkozik, köveket hajigáltak maguk mögé, s ezekből újra támadt az emberiség, ~ köveiből a férfiak, Pürrháéiból a nők; ókori szerzők ui. összefüggést véltek a laosz és laasz (nép ill. kő) szavak között Más monda szerint az emberiség vagy legalábbis a görögség kettejük fia, Hellén révén

született újjá és szaporodott el. II C2, XV B1 Deukalión2 – krétai királyfi, Minósz és Pasziphaé fia. Tudjuk róla, hogy részt vett az argonauták útján, és a kalüdóni vadkanvadászaton (lásd Meleagrosz). Thészeusz szövetségre lépett vele, és ennek zálogául elvette ~ húgát, Phaidrát. Athénból való száműzésekor ~hoz indult hajójával, és csak a vihar térítette Szküroszra, ahol halálát lelte. Katreusz halála után ~ fia, Idomeneusz lett Kréta királya. IX B2 Deverra lásd Pilumnus1 Dia XIV B1 lásd Ixión, Peirithoosz Diana – ősi itáliai istennő, eredetileg holdistennő, majd a vadon természet, az erdők védője; ilyen minőségében pártfogolta egyfelől a szaporodást s így a terhes és a szülő nőket is, másfelől pedig a vadászatot. Róma hatalmának kialakulása előtt kultusza igen fontos volt, Jupiteré mellett a legjelentősebb, s ünnepségei egyesítették a latin törzseket. Később teljes mértékben azonosították a

görög Artemisszel. Dianus lásd Janus Dictys lásd Diktüsz Dido – más néven Elissa, Karthago királynője a római mondákban. Bélosz türoszi király lánya volt; egy Sychaelus nevű gazdag föníciai nemes felesége lett. Bátyja, Pygmalion azonban, aki apjuk halála után Türosz királya lett, orvul megölte húga férjét, hogy kezét rátehesse a vagyonára. A boldogtalan asszony sok honfitársával együtt, akik megelégelték Pygmalion zsarnokságát, hajóra szállt, és Afrika északi partjain várost alapított. Egy korai hagyomány szerint a környék ura, Iarbas először akkora földet ígért neki, amennyit egy ökörbőrrel be tud takarni. ~ a bőrt igen vékony szíjakra hasította, s velük kerítette körül a dombot, amelyre Karthago fellegvára épült. Iarbas feleségül akarta venni ~t, de erőszakossága elől a királyné máglya tüzébe menekült. Vergilius egy másik hagyományra alapozott vele kapcsolatban, amelyet előtte Naevius is felhasznált

már: eszerint Karthagóban szállt partra a hazát kereső trójaiakkal Aineiasz. ~ szívesen fogadta a jövevényeket, meghallgatta a vezér beszámolóját Trója vesztéről és keserves bolyongásairól, és szerelem ébredt benne daliás vendége iránt. Aineiasz sem maradt közömbös, de Zeusz parancsára tovább kellett hajóznia népével a végleges hazába, Itáliába. A csalódott királyné átkot mondott hűtlen szerelmesére, és annak távozása után máglyára vetette magát. - ~ sok gyengédséggel és gazdag lelki motivációval rajzolt alakja és szerelmének története Vergilius Aeneisének irodalmi csúcspontja, és számos képzőművészt és operaszerzőt megihletett. Az előbbiek közül Reni és Salimena a vihar elől menekülő két szerelmest, Tintoretto a búcsújukat, Mantegna, Guercino, Veronese, Rubens, Tiepolo, Reynolds és Turner a királynő máglyahalálát ábrázolta. A zeneszerzők közt Cavalli, Purcell, Alessandro Scarlatti, valamint Berlioz

remekelt. – Dido átka a későbbi római-pun viszályok mitologikus megokolásának tekinthető. Diké lásd Hórák Diktünné lásd Britomartisz Diktüsz – szeriphoszi halász (a neve hálót jelent), Polüdektész király fivére és Magnész fia; ő fogta ki a tengerből azt a ládát, amely Danaét és a csecsemő Perszeuszt rejtette. A megmentetteket a király gondjaira bízta. Később, Perszeusz távollétében ~ védelmébe vette Danaét bátyja erőszakossága ellen, ezért hálából a hazatért hős, miután Polüdektészt kővé változtatta a gorgó-fővel, őt tette meg Szeriphosz királyának. XV C2 Diomédé V D1, XIV A2 lásd Hüakinthosz Diomédész1 – a thrákiai bisztónok királya, Arész fia, aki négy vad kancáját emberhúson tartotta, mégpedig az országába érkező idegeneket vetette eléjük. Héraklész néhány emberével befogta a vad lovakat, ~ felfalatta velük, majd elvitte őket Eurüsztheuszhoz, ily módon teljesítve nyolcadik

munkáját. X B3 Diomédész2 – az argoszi király, Tüdeusz és Déipülé fia. Részt vett az epigonok hadjáratában Thébai ellen; Trója alá ő vonult az egyik legerősebb hajóhaddal. Mindig a legelső sorokban harcolt és számos dicső haditettet vitt végbe; párviadalra állt ki Hektórral, és úgy megszorongatta, hogy az csak isteni segítséggel menekült meg. Még a halhatatlanoktól sem rettent vissza, Aphroditét, sőt magát Arészt, a hadak istenét is megfutamította. Odüsszeusszal együtt álöltözetben belopózott a trójai várba, és segített neki ellopni a várost védő ereklyét, a Palladiumot. Többször kikelt a görög vezérek ellen állandó torzsalkodásaik miatt; rendületlenül bízott a győzelemben, és a falóba rejtőzve az elsők között hatolt be Trójába. Hazájába épségben visszatért, de megtudván, hogy távollétében felesége, Aigialeia hűtlenné lett (vagy mert a hűtlen asszony és szeretője elűzték), először apja

szülőföldjére, Aitóliába menekült, s megsegítette nagyapját, Oineusz1t bitorló fivére ellen. Végül Itáliában telepedett meg, Daunus király országában, akit támogatott egy hadjáratában, s ezért a lányát, Euippét meg az ország uralmát kapta tőle; egy késői monda szerint viszont Daunus megtagadta az ígért jutalmat, s az emiatt támadt viszálykodás során megölte ~t. – ~ hősi tetteit főként Homérosz Iliászából ismerjük, az ötödik éneknek ő a központi alakja. Vergilius Aeneise élete utolsó szakaszáról tudósít; a béke bölcs szószólójaként látjuk őt viszont itt, aki nem hajlandó segíteni a latinokat egykori ellenfele, Aineiasz ellenében. X D2 Diomédész3 lásd Iaszón Dióné1 – vagy Deióné, az Ókeaniszok egyike, Ókeanosz és Téthüsz leánya, más genealógia szerint Uranosz és Gaia voltak a szülei. Homérosz szerint ő foganta Zeusztól és szülte meg Aphrodité istennőt. III C1 Dióné2 VII A1 lásd Tantalosz1

Dióné3 lásd Milétosz Dionüszosz – a bor, a mámor és a szőlőtermesztés görög istene. Anyja Kadmosz király lánya, Szemelé volt, akit a szerelmes Zeusz látogatott földi halandó alakjában. A féltékeny Héra ármánya folytán a várandós királylány meghalt, a magzatot Zeusz kiemelte testéből, a combján hasított sebbe rejtette, s onnan hozta világra Naxosz (vagy Kréta vagy Külléné) szigetén. Egy monda szerint Héra parancsára a titánok feldarabolták és egy üstben megfőzték a csecsemőt, de Rheia összerakta darabjait s életre támasztotta. Apja Hermész gondjaira bízta a kicsit, az pedig előbb Inó, utóbb meg a nimfák révén neveltette fel. Az ifjú ~ felfedezte a bort s annak mámorító hatását, s kultuszát terjeszteni kezdte; a mámor ígéretével sokakat megnyert, különösen a nőket, ezek a mainaszok vagy bakkhánsnők, mivel ~ a Bakkhosz (valamint a Bromiosz, azaz zajos) nevet is viselte. A féktelen orgiákon követői elevenen

tépték szét az áldozati állatokat, olykor gyermekeket és felnőtteket is. Az új kultuszt ~ előbb Egyiptomban és Libiában terjesztette el, majd egészen Indiáig hatolt, s onnan tért vissza diadalmasan Thrákiába. Görög földön ellenállásba ütközött, de akik szembeszegültek vele (Lükurgosz3, Orpheusz, Pentheusz), keservesen meglakoltak. Naxosz szigetén ~ feleségül vette a Thészeusz által elhagyott Ariadnét, aki öt fiút szült neki. Amikor már az egész világ meghódolt kultusza előtt, ~ felment az égbe, és az olümposzi istenek között foglalt helyet. – ~ származása (egy isten és halandó gyermeke) nem különb Héraklészénál, sőt egy sor kisebb jelentőségű héroszénál, ami talán annak a jele, hogy viszonylag késői jövevény a görög istenvilágban (lásd még Zagreusz). Tiszteletének féktelen, orgiasztikus vonásai kis-ázsiai eredetre vallanak, s ez a kultusz alighanem a történelmi időkben szivárgott át Hellászba; idővel

Rómában is elterjedt a bacchanáliák (kicsapongó Bacchus-ünnepek) formájában; itt az istent ugyanis Bacchus néven ismerték. Athénban az eredetibb termékenység-kultusz őrződött meg a kis és nagy Dionüsziák ünnepségei formájában; ezeken előbb kardalok és szatírjátékok elevenítették meg az isten történetének epizódjait. Ilyen játékokból fejlődött ki a mitikus hősökkel a fennkölt tragédia, az igénytelenebb és szabadosabb falusi ~-ünnepségek alakoskodásaiból pedig a komédia műfaja. – Euripidész Bakkhánsnők c öregkori tragédiájában ~ a két főszereplő egyike, egy halandó alakját felöltve igyekszik rávenni kultuszára Thébai népét. A makacsul és dölyfösen ellene szegülő Pentheusz királyon szörnyű bosszút áll: annak anyjával és nővéreivel tépeti szét a bakkhanália őrjöngésében. A ~ról szóló legátfogóbb irodalmi mű Nonnosz (V.sz) 48 énekes eposza, a Dionüsziaka, amely mozgalmas, színes és

drámai erejű epizódok sorában rajzolja meg hőse „karrierjét”, hányatott gyermek- és ifjúkorát, majd diadalutját Indiától a görög földig, Athén meghódításáig, mígnem ~ helyet foglal a legtekintélyesebb olümposzi istenek között. – Nagyszámú antik ábrázolás maradt fenn ~ról, sok vázakép (pl. ~ hajója és a delfinek, ~ mainaszokkal), falfestmények és szobrok is, pl. Prxitelésztől a Hermész a csecsemő Dionüszosszal című Michelangelo szobra a kis Erósszal mutatja. Caravaggio több képen örökítette meg az istent csupasz arcú kamasz alakjában. ~ diadalmenetét jellegzetes kísérőivel, mainaszokkal, szatüroszokkal és Szilénosszal Bellini, Tiziano, Carracci, Poussin, Rubens és Boucher festette meg sok más között. – Az Ariadné-epizód folytán ~ szereplője lett Monteverdi, Benda, Marcello, Massenet és Richard Strauss operáinak. II A3, IX C2, X B2 Dioszkuroszok – spártai királyfiak, Tündareosz és Léda két ikerfia,

Kasztór (latinosan Castor) és Polüdeukész (latinul Pollux). Nevük azt jelenti, hogy Zeusz-fiak, mert nővéreikhez, Helenéhez és Klütaimnésztrához hasonlóan egyiküket Zeusz nemzette (ez volt Polüdeukész), aki ezért halhatatlan lett, míg a másik, Tündareusz valódi fia, Kasztór halandónak született. Polüdeukész roppant erejével és ökölvívó tudományával tűnt ki, Kasztór pedig felülmúlhatatlan volt kocsihajtásban és vad lovak megfékezésében. A két hős példás testvéri szeretettel ragaszkodott egymáshoz. Együtt vettek részt egy sor hősi vállalkozásban, az argonauták útján, a kalüdóni vadkanvadászaton (lásd Meleagrosz) s Héraklész harcostársaiként az amazonok elleni háborúban; együtt szerezték vissza húgukat, Helenét, amikor Thészeusz elrabolta. Unokafivéreikkel, Lünkeusz2szal és Idaszszal együtt raboltak marhákat, s mivel az osztozáson azok becsapták őket, a ~ bosszúból elragadták cinkosaik jegyeseit,

Leukipposz2 lányait. Az ezt követő csetepatéban Kasztór életét vesztette; Polüdeikész ekkor le akart mondani a halhatatlanságról, amely örökre elválasztotta volna szeretett fivérétől. Zeusz végül úgy döntött, hogy a két ikertestvér együtt maradhat, ha egyik nap az alvilágban, másikon az égben időznek. Emléküket őrzi az égen az Iker csillagkép Az ókori hajósok róluk nevezték el az árbocok csúcsán néha megjelenő fénytüneményt (ma Szent Elmo tüze), s úgy tartották, hogy ha ikerlángként jelenik meg, az a vihar közeli végét jelenti, ezért aztán az ikerpár a tengerjárók pártfogója lett - erről ír Alkaiosz egy szép verse. A Homérosznak tulajdonított Himnuszok közül kettő, valamint egy Theokritosz-idill szól a ~ hoz. – A két fivér kolosszális méretű szobrai, Praxitelész művei nyomán készült ókori másolatok Rómában állnak a Quirinale téren. A barokk korban fél tucat opera (köztük Rameau-é) választotta

hőséül a ~ at. VII C3 Dirké VII B1 lásd Lükosz2, Amphión, Antiopé Doliosz – Odüsszeusz kertésze, aki ura távollétében felügyelt birtokaira; mellette állt a kérőkkel való leszámolás során is. Dolón – a trójai Eumédész fia. Megáhította Akhilleusz szekerét és paripáit, s Hektór ígérete fejében, hogy a hadizsákmányból ezek majd neki jutnak, vállalkozott rá, hogy éjszaka kikémleli a görögök táborát. A sötétben azonban beleszaladt Diomédész2be és Odüsszeuszba, akik ugyancsak éppen kémkedni indultak. Ijedelmében fontos hadititkot leplezett le előttük (pl. lásd Rhészosz érkezését) abban reménykedve, hogy így megkímélik életét, ám Diomédész megvetette árulásáért, és leütötte a fejét. – Euripidész Rhészosz c tragédiájában ~ kérkedő magabiztossággal indul felderítő utjára. Dorippé IX D2 lásd Aniosz Dórisz – az Ókeaniszok egyike; Néreusz tengeristennek lett a felesége, és így a Néréiszek

anyja. I D3, III C2 Dórosz1 – a legendás Hellén király és Orszéisz legifjabb fia, Aiolosz1 fivére. A Parnasszosz hegyén alapította meg az első dór községet, és így tőle származott a dórok törzse. Fiától, Tektamosztól született unokája, Aszteriosz Krétán uralkodott, és Európé fiainak nevelőapja lett. Eltérő hagyomány szerint ~ Hellénnek nem a fia volt, hanem unokája, s Xuthosz nemzette feleségével, Kreusza athéni királylánnyal. XV C1 Dórosz2 (XV D1) lásd Aitólosz driádok lásd nimfák Drüasz1 IV A1 lásd Téreusz Drüasz2 lásd Lükurgosz3 Drüopé1 – Drüopsz király lánya, aki apja nyájait őrizte az Oita hegyén, és gyakran töltötte idejét a hamadriádok (lásd nimfák) között. Apollón beleszeretett, és hogy a közelébe férkőzhessék, előbb teknősbékává változott, majd amikor ~ az ölébe vette, hirtelen kígyóvá lett, és így tette magáévá a lányt. ~ erről nem szólt senkinek, s hamarosan férjhez ment egy

bizonyos Andraimónhoz; fia, Amphisszosz utóbb megalapította Oita városát, s ebben szentélyt emelt isteni apja tiszteletére. ~ ennek lett papnője; utóbb a hamadrüaszok elszöktették, a helyén egy nyárfa maradt, amelynek tövéből forrás fakadt fel. – Ovidius az Átváltozásokban úgy meséli, hogy ~ a hegyekbe ment a nimfáknak áldozni, s ott egy gyönyörű virágos fát talált. Nem tudva, hogy a fa Lotisz nimfa elvarázsolt teste, virágokat szakított róla; az ágakból vér csordult, és a nimfa haragjában ~ jegenyévé változtatta. – A mítoszmagyarázók egy része azonosítja ~ Drüopé2val. III C3 Drüopé2 – nimfa, aki Hermésztől Pant foganta; egyesek szerint azonos Drüopé1val. III C3 Drüopsz lásd Drüopé1 Dümasz XII C1 lásd Anténór, Hekabé Düszaulész lásd Baubó E Éetión – a müsziai Thébai királya, Andromakhé atyja. A trójai háború idején Akhilleusz feldúlta ~ városát, őt magát hét fiával együtt megölte, de mint

Homérosz leírja az Iliászban, bátorságáért nagyra tartotta, fényes temetést rendezett neki; feleségét, Asztünomét azonban magával hurcolta. XII A2 Egeria – ősi római folyónimfa, Ovidius szerint a Camenák egyike. Numa Pompilius királynak volt kedvese vagy felesége és a kormányzat meg a vallásos kultuszok dolgában tanácsadója. A király halála után gyászában - ismét Ovidius szerint - könnyeiben felolvadt és forrássá lett Aricia mellett. Egerius lásd Tarquinius Collatinus Eidomené XVI A3 lásd Melampusz1, Pherész Eidüia XVI C2 lásd Aiétész Eileithüia – egyes görög források (pl. Hésziodosz) szerint Héra leánya, a könnyű és szerencsés szülés istennője, aki ezzel egészíti ki anyjának mint a házasság védnökének szerepkörét; más elgondolás szerint azonos Hérával, annak egyik mellékneve csupán. Az ő segítségével késleltette Héra Héraklész születését (lásd Nikippé, Galanthisz). II A2 Eiréné lásd Hórák

Ekhemosz – árkádiai király, Airoposz fia és Timandra első férje, Lükurgosz1 utóda; egy mondaváltozat szerint ebből a házasságból származott Evander. Amikor a Hérakleidák első hadjáratukat vezették a Peloponnészosz ellen, ~ kihívta párbajra a vezérüket, Hülloszt, és meg is ölte; a megállapodásnak megfelelően az ellenség elvonult, s további ötven (vagy száz) évig nem tett kísérletet a félsziget meghódítására. Egy más alkalommal ~ Athén ellen vonult a Dioszkuroszok oldalán, amikor azok húguk, Helené kiszabadításáért harcoltak. Ekhetosz – kegyetlenségéről híres épeiroszi zsarnok. Amikor lánya, Metopé szerelmi viszonyra lépett egy ifjúval, a szeretőt saját kezűleg kiherélte, leányát pedig bronz tűvel megvakította, majd vasból való árpaszemeket adott neki mondván, hogy ha kézimalmon addig darálja, amíg liszt nem lesz belőlük, akkor visszaadja szeme világát. Az Odüsszeiában Iroszt azzal fenyegetik meg a

kérők, hogy ~nak adják át, aki majd fülét és orrát levágja és a kutyáknak veti. Ekhidné – vagy Ekhidna, mítikus görög szörny, Krhrüszaór és Kallirrhoé1, más monda szerint Phorküsz és Kétó lánya. Derékon felül igéző nő volt, azon alul óriási kígyó, s nyers húson élt Férjének, Typhónnak szörnyeket szült: Szküllá1t, Orthoszt, Khimairát, Kerberoszt és Hüdrát, saját fiától, Orthosztól pedig a Szphinxet és a nemeai oroszlánt (lásd Héraklész) foganta; egyesek szerint tőle való a keselyű is, amely Prométheusz máját marcangolta. Hérodotosz szerint Héraklész, amikor tizedik munkájából volt visszatérőben, ugyancsak közösült ~ vel egy barlangban, mert csak így kaphatta vissza tőle elorzott lovait. ~ három fiút fogant az ölelésből, és a hős otthagyta egyik íját meg az övét, hogy a fiúk közül az legyen az ország királya, aki képes lesz az íjat felajzani és az övét felcsatolni. Az ikrek az

Agathürszosz, Gelónosz és Szküthész nevet kapták anyjuktól; egyedül a legutóbbinak sikerült a próbatétel, és ő is lett az utóbb róla elnevezett ország, Szküthia királya. I A2, I B2 Ekhión X B1 lásd Agaué, Kadmosz Ékhó – hegyi nimfa, aki Narkisszosz iránti reménytelen szerelmében puszta visszhanggá lett, csupa csonttá sorvadt teste pedig sziklává változott; utolsó szavaival a kőszívű ifjúra mondott átkot, amely meg is fogant. – Ovidius másként tudja: az Átváltozások szerint ~ pergő nyelvű teremtés volt, aki cserfes szavaival Héra figyelmét igyekezett lekötni, valahányszor Zeusz más nimfáknak tette a szépet. A féltékeny istennő erre rájött, s azzal büntette ~t, hogy önálló szava ne lehessen többé, csak a másokét ismételgesse örökkön. Ismét más forrás szerint Pan szeretett bele a nimfába, s mert hasztalan esdekelt szerelméért, megőrjítette a környék pásztorait, s azok darabokra szaggatták az éneklő

lányt, de annak hangja szétszórt tagjaiból egyre visszhangzott tovább. Elaisz IX D3 lásd Aniosz Elatosz1 VII B2 lásd Arkasz Elatosz2 XIV B2 lásd Kaineusz Élektra1 – az Ókeaniszok egyike, Ókeanosz és Téthüsz lánya. Férjének, Thaumasznak Iriszt és a Harpüiákat szülte. I C2, III A1 Élektra2 – a Pleiaszok egyike, Atlasz és Pléióné lánya. Akárcsak több nővére, ő is Zeusz kedvese lett, és tőle foganta fiát, Dardanosz királyt, a dardanidák és a trójaiak uralkodó családjainak ősét, valamint Iasziónt, bár ennek valószínűbben ~ férje, Korüthosz volt az apja. A szamothrakéi hagyomány szerint Harmonia is Zeusz és ~ lánya volt. III A3, XI A2 Élektra3 – mükénéi királylány, Agamemnón és Klütaimnésztra lánya. Apja meggyilkolása után segítette öccse, Oresztész idegenbe menekítését; anyja és annak bűntársa, Aigiszthosz iránt nyílt megvetést és gyűlöletet mutatott, és hét évig várt rá, hogy öccse bosszút

álljon. Mikor Oresztész és barátja, Püladész kilétüket rejtve Mükénébe érkeztek, ~ boldogan ismert rá testvérére, és kezére játszott, hogy megölje apjuk gyilkosait. Az Erinnüszök által üldözött Oresztészt odaadóan ápolta; mellette állt akkor is, amikor öccse, a tauroszok földjéről visszatérve, leszámolt a bitorló Alétésszel. Utóbb feleségül ment Püladészhez, aki idővel Phókisz királya lett; két gyermekük született, Medón2 és Sztrophiosz. – ~ és Oresztész történetét az ókortól napjainkig tucatnyinál több, főleg drámai, írásmű szerzője választotta tárgyául. Aiszkhülosznál (Síri áldozók) még csak az apjáért gyászoló lányt látjuk, de Szophoklész Élektrája már a bosszúnak élő kemény, férfias lelki erejű nőt mutatja, aki izzó gyűlöletet táplál anyja iránt, és fenntartás nélkül helyesli megölését. Euripidész Élektrájában a lányt egy idős paraszthoz adják feleségül, nehogy olyan

fiút szüljön, aki trónkövetelőként léphetne föl. A bosszúállás pillanatában ~ maga is fogja a kardot, de a testvéreket azonnal szörnyű lelkifurdalás fogja el tettük miatt (erről szól az író Oresztész c. tragédiája) – A XVI században Bornemisza Péter Szophoklész nyomán, de meglehetős önállósággal írta meg Magyar Electráját; a cselekményt korabeli magyar főúri udvarba helyezte, és a zsarnokölés motívumát tette a leghangsúlyosabbá. Voltaire és Alfieri klasszicizáló drámái (ezeknek Oresztész a címadó hőse) a brutális eseményeket igyekeznek finomítani, Klütaimnésztra bűnét bánja; őt csak véletlenül éri a döfés; ~ és fivérét az önvád marcangolja. Hofmannsthal Elektrájának hősnője a gyűlölet démona, anyja és Aigiszthosz halála feletti ujjongásában eksztatikus táncba tör ki, s ennek végén holtan rogy össze, hisz küldetését teljesítette. (E drámából Richard Strauss hatásos operát írt.)

Modern drámai feldolgozói még a témának Anouilh, Sartre és R. Jeffers - ONeill Amerikai Elektra c drámai trilógiája az ókori monda keretébe illeszti egy múlt századi nagypolgári család tragikus meghasonlottságát. VII A3 Élektrüón – mükénéi király, Perszeusz és Andromeda fia. Feleségétől, Anaxótól öt (vagy nyolc) fia és egy lánya, Alkméné született. Háborúba keveredett Pterelaosz taphoszi királlyal, akinek a fiai elhajtották a gulyáit. ~ előbb a fiait küldte a támadók ellen, de azok az ellenséges király fiaival való küzdelemben elestek, csak egy balkézről való fia, Likümniosz maradt életben. Közben unokaöccse, Amphitrüón visszaszerezte az elorzott állatokat, ~ azonban bosszúhadjáratot tervezett fiaiért. Országát távolléte idejére Amphitrüónra bízta, és neki ígérte lánya kezét is. A hadjárat azonban elmaradt, mert leendő veje szándéktalanul ~ halálát okozta: a buzogányát egy megvadult marhához vágta,

és az az állat szarváról visszapattanva megölte a királyt. V C2 Elephénór – euboiai király, Abasz unokája. Nagyapja őrá hagyta Euboia trónját; ~ mégis akaratlan gyilkosa lett, amikor meglátta, hogy egy szolga bántalmazza az aggot, ugyanis a bunkó, amellyel a szolgát akarta leütni, Abaszt találta halálosan. ~ kénytelen volt száműzetésbe vonulni. Fellépett Helené kérői között, s ennek folytán a trójai háborúba is elvonult. Mivel nem tehette lábát hazája földjére, az euboiai hajóhadat egy part menti szirtről szemlélte végig. Homérosz Iliásza szerint elesett Trója alatt, egy eltérő hagyomány szerint viszont megérte a végét, és egy Szicília közelében fekvő szigeten telepedett meg, majd onnan egy kígyó elüldözte, s így végül Épeiroszba költözött. Elissa lásd Dido Elpénór – ithakai harcos, Odüsszeusz útitársa. Aiaié szigetén Kirké őt is disznóvá változtatta; utóbb, már emberi alakjában, részegen elaludt

a háztetőn, s leesve nyakát szegte. Odüsszeusz találkozott a lelkével az alvilágban, s könyörgésére megígérte, hogy visszatérve tisztességgel eltemeti a testét. Empusza – riasztó alvilági démon (neve szerint betolakodó), Hekaté kísérője; olyik vélemény szerint három ~ volt, mind Hekaté lányai. ~ sokféle alakot öltött, szukáét, tehénét vagy nőét; nappal utasokat, éjszaka nőket és gyerekeket ijesztgetett. Emberalakban szamárfara volt és bronz saruja, vagy egy bronz- és egy szamárlába. Emberhúson élt; néha szép ifjú lányként jelent meg, hogy az elcsábított férfiak vérét, életerejét kiszívja. Enareté XV B1 lásd Aiolosz1 Endéisz XIII B2 lásd Aiakosz Endümión – éliszi mítosz szerint Aethliosz királynak (vagy magának Zeusznak) és Kalüké nimfának a fia; ő vezette népét Thesszáliából Éliszbe, s ott király lett. Három fia közül futóverseny révén jelölte ki utódát, Epeioszt. – A káriai mondákban ~

pásztor vagy vadász, aki a Latmosz hegy barlangjában alussza végtelen álmát; ezt az egyik mondaváltozat szerint Zeusz bocsátotta rá, amiért Héra szerelmét próbálta elnyerni. A hold istennője, Szeléné beleszeretett a szép ifjúba, minden éjszaka leszállt a barlangba, és csókkal ébresztgette. ~ álma azonban örök, nem öregszik, de nem is ébred fel, ezért olyan bús a hold fénye. Szeléné ötven leányt szült neki: ezek a két olümpiai játék közti időszak ötven hónapját jelképezik. – John Lyly, Shakespeare kortársa ~-drámájában az ifjú szerelméért vetélkedő két istennő Erzsébet királynőt és Stuart Máriát allegorizálja, maga ~ tehát a kegyenc, Leicester gróf. Keats ifjúkori elbeszélő költeménye, az Endymion csak áttételesen kapcsolódik a pásztorkirályfiról szóló változathoz; hőse égi kedvese után bejárja a mindenséget, míg végül elvont eszméi egy földi leányban öltenek testet. – Egy gyönyörű

ókori dombormű az alvó ~ mutatja, mellette bánatos vadászebe. Az újkorban Tintoretto, Van Dyck, Poussin, Rubens és Giordano festményei meg egy Canova-szobor ábrázolták. XV A1 Enkeladosz – a gigászok egyike; az istenek elleni lázadás alkalmával Athéné egy hatalmas sziklát hajított rá, amely halálra lapította az óriást; ebből a sziklából lett Szicília szigete. I B3 Enüó1 – a háború görög istennője, aki Arésszal van kapcsolatban, de a különféle hagyományok hol az isten lányának, hol a növérének vagy az anyjának tekintették. Ádáz arccal, talpig vérrel borítva képzelték el. Rómában Bellonával azonosították Enüó2 lásd Graiák Éósz – a hajnal görög istennője, Hüperión titánnak és hugának, Theiának a leánya, Héliosz és Szeléné huga. Első férje Asztraiosz volt, akinek az ég csillagait és a szeleket szülte; Tithónosz királyfit ő maga rabolta el Trójából, hogy kedvesévé tegye. Volt több kedvese is,

akikre ugyancsak több-kevesebb erőszakkal tett szert: Órión, Kephalosz, Kleitosz. Tithónosztól született daliás fia, Memnón Trója védelmében esett el; ~ minden hajnalban őt gyászolja földre hulló könnyeivel, a harmattal. A rómaiak Aurora néven tisztelték – A barokk kor mennyezetfreskóin ~ gyakran szerepel gyors fogaton mint az éjszakát legyőző fény allegorikus alakja. II D2, XII A1 Eószphorosz – hajnalcsillag, tkp. hajnalhozó; így nevezték Phószphoroszt, az esthajnalcsillag istenét, amikor épp hajnalban kelt. Epaphosz – a görög mondák szerint egyiptomi király. Anyja, Ió1 argoszi királylány Egyiptomban szülte meg mint Zeusztól nemzett gyermekét. ~ király lett Egyiptom földjén; halála után istenként tisztelték a szent Ápisz-bika formájában, amire az adott alapot, hogy tehén-anya szülte. Lányai Poszeidóntól fogantak fiakat, és így lett ~ nagyapja Libüé révén Bélosz1nak és Agénórnak, Lüszianissza révén pedig

Buszirisznek. VIII A2 Epeiosz1 – phókiszi előkelő, Panopeusz fia. Részt vett a trójai háborúban mint a phókiszi csapatok egyik vezére, és ökölviadalban kitüntette magát a Patroklosz temetésére rendezett játékokon. Ő tervezte és építette meg Odüsszeusz útmutatása nyomán és Athéné segítségével a híres falovat, amelynek gyomrába bújva a legkiválóbb görög harcosok (köztük maga az alkotó) behatoltak a trójai várba és elfoglalták. Az eseményről Homérosz Odüsszeiája és Vergilius Aeneise is beszámolt. Hazatérőben a vihar elragadta hajóhadát, és az itáliai partokra sodorta. ~ partra szállt néhány emberével; közben a trójai foglyok felgyújtották a hajóit Ily módon ~ a parton maradt, és megalapította Pisa városát az azonos nevű éliszi város (Pisza) emlékére. VII A3 Epeiosz2 XV B1 lásd Endümión Ephialtész lásd Ótosz epigonok – a görög mondákban annak a hét vezérnek (lásd Hetek) a fiai, akik Polüneikész

trónigényének támogatására sikertelen hadat viseltek Thébai ellen, s egy kivételével ottvesztek. Tíz év múlva fiaik (epigonoi am utódok) azt a jóslatot kapták, hogy győzelmet aratnak, ha Alkmaión vezérletével támadnak; ekkor újra megostromolták s ez alkalommal el is foglalták Thébait. A többi résztvevő Amphilokhosz, Aigialeusz, Diomédész2, Eurüalosz1, Promakhosz, Szthenelosz2 és Therszandrosz volt. Epikaszté lásd Iokaszté Epimédész lásd Daktüloszok Epimétheusz – titán, Iapetosz és Themisz (más források szerint Klümené1) fia, Prométheusz testvére. Míg fivére neve előrelátó, az övé utólag megfontoló jelentésű: ez arra az esetre céloz, amikor az istenek Pandórát küldték el neki feleségül. Prométheusz hiába figyelmeztette, hogy Zeusz ajándéka nem hozhat jót, ~ megszédítette a nő szépsége, és feleségül vette, amivel teméntelen bajt zúdított magára és az egész emberiségre. II D2 Epióné XIV C2 lásd

Aszklépiosz Epópeusz1 – sziküóni király, Kanaké és Poszeidón fia, Ailosz2 unokája. Feleségül vette a már Zeusz magzataival viselős Antiopét, amikor az elmenekült apja, Nükteusz haragja elől Thébaiból. Az apa fivére, Lükosz2 feldúlta Sziküónt, ~ megölte, unokahúgát pedig visszahurcolta Thébaiba. VII C1, XV C2 Epópeusz2 – leszboszi király, aki beleszeretett lányába, Nüktimenébe, és vérfertőző viszonyra kényszerítette. Szégyenében a leány elbujdosott az erdőbe, és ott Athéné szánalomból bagollyá változtatta. Erató lásd múzsák Erebosz – a görög ősmondákban Khaosz fia, maga az örök sötétség. Nővérével, Nüxszel, vagyis az éjjel nemzette a kettejük lényegétől alaposan elütő két lányt: Aithért, a felső fényességet és Hémerát, a fényes nappalt. Egyes mondákban ~ az alvilág legmélyebb pontja, ahol Hadész palotája áll. I B1 Erechtheus lásd Erekhtheusz Erekhtheusz – athéni király, Pandión1 és

Zeuxippé fia. Háborút viselt Eleuszisz ellen, s ennek során harcban megölte Eumolposzt; ezzel magára vonta a hős nemzőjének, Poszeidónnak haragját, s az isten a szigonyával halálra sújtotta őt. E háborúskodás folyamán ~ legkisebb lánya, Otionia (vagy még további kettő) önként feláldozta magát egy jóslat értelmében, hogy megmentse a várost. (Más monda szerint őket is Poszeidón ill Zeusz sújtotta halálra apjukkal együtt.) Az egyik fia, Kekropsz2 lett az utóda; többi lányáról lásd Kephalosz, Xuthosz, Boreasz. Minden egyéb, amit ~ tetteivel és utódaival kapcsolatosan az ókori mítoszok írtak, bizonytalan, mert gyakran nagyapjával, Erikhthoniosz1szal azonosították, egyszersmind alakját Kekropsz1éval is összemosták, s azok tetteit is neki tulajdonították (pl. az első olajfa ültetését, ill a döntőbíró szerepét Athéné és Poszeidón vetélkedésében; mellesleg ezzel is szokás indokolni a tengeristen gyilkos indulatait ~

ellen). IV A2 Erginosz1 – orkhomenoszi király. Apját, Klümenoszt egy kocsiversenyen támadt szóváltás során megölte a thébaiak királya, Mékiszteusz. ~ bosszút állt érte, elfoglalta Thébai városát, lakóit megfosztotta fegyvereiktől, s évente száz marha adó megfizetésére kötelezte őket. Héraklész egyszer a Helikónról jövet összeakadt ~ követeivel, akik épp az adót behajtani mentek, s arcátlan szavaikon felháborodva levágott füllel és orral zavarta vissza őket, ~ ugyanis ezt a büntetést helyezte kilátásba a thébaiaknak, ha késnek az adó megfizetésével. Thébai királya, Kreón2 megrettent a várható következményektől, de Héraklész úgyszólván egyedül verte meg ~ seregét, megölte a királyt is, majd feldúlta Orkhomenoszt, és lakóit kényszerítette, hogy ők fizessenek Thébainak kétszeres adót. Hálából e hőstettéért Kreón feleségül adta a hőshöz lányát, Megarát. Egyes mondák szerint a király nem halt meg

az ütközetben, hanem újjáépítette városát, majd egy jósda tanácsára, hogy „veressen új patkót az öreg lóra”, ifjú feleséget vett, és Agamédészt nemzette vele. Sokan azonosítják Erginosz2szal Erginosz2 – Poszeidón fia, az argonauták egyike. Az Argó hajó kormányosa lett; a Lémnoszban rendezett játékokon ő nyerte a futóversenyt. Ifjú létére a haja egészen fehér volt, és ez nevetséget keltett a lémnoszi nők között. Sokan azonosnak tekintik Erginosz1szal Eriboia lásd Ótosz Érigoné1 – Aigiszthosz és Klütaimnésztra lánya, Alétész húga. Egyesek szerint ő vette rá Mükéné lakóit, hogy Oresztészt bíróság elé állítsák szülei meggyilkolásáért; amikor az felmentést kapott, ~ megölte magát. Mások szerint Oresztész őt is meg akarta ölni szüleivel együtt, de Artemisz Athénba ragadta a lányt, és ott megtette szentélye papnőjének. Van olyan egészen ellentétes hagyomány is, hogy végül Oresztész ~ vette

feleségül, és egy Penthilosz nevű fiút nemzett vele. Érigoné2 lásd Ikariosz2 Erikhthoniosz1 – athéni király; anyja Gaia volt, és attól a spermától fogant, amelyet Héphaisztosz hullatott Attika földjére, amikor egy ízben erőszakot próbált elkövetni Athénén. (~ nevében a görög khthón, azaz föld szó rejlik.) Az istennő vállalta a gyermek gondját, és papnőire, Kekropsz1 lányaira bízta őt egy zárt kosárban, szigorúan megtiltva nekik, hogy a kosár fedelét felnyissák. Távollétében a lányok közül kettő nem bírt a kíváncsiságával; meglátva, hogy a gyermeknek kígyólábai vannak, rémületükben levetették magukat az Akropoliszról. Felnővén ~ Athén királya lett; feltalálta a szekeret, a szántást, és bevezette a város védő istennőjének tiszteletére a Panathénaia ünnepséget; állítólag ő alapította az eleusziszi misztériumokat is. Egyesek szerint őt emelték az istenek az égre a Boótész (Ökörhajcsár)

csillagkép formájában. – Nehéz ~ről bármi biztosat mondani, mert az ókori mondák nagy része azonosítja őt unokájával, Erekhtheuszszal, egyikük tetteit és leszármazottait a másiknak tulajdonítva és viszont. Bonyolítja a dolgot, hogy ~ alakja részben Kekropsz1éval is egybemosódik, aki szintén a földből született és kígyó alteste volt (ezért nem is érthető Kekropsz lányainak iszonyú rémülete egy kígyólábú gyermek láttán), s akkor még hátravan a zűrzavar magának Kekropsznak személye körül Annyi mindenesetre valószínű, hogy ~ fia és utóda Pandión1 volt, mellesleg ismét egy olyan figura, akit makacsul össze szoktak keverni saját azonos nevű dédunokájával. – Egy elveszett Euripidész-tragédia szólt ~ról, és Swinburne verses drámát írt róla. IV A1 Erikhthoniosz2 – dardaniai király, szülei Dardanosz és Buteia voltak. Feleségétől, Asztüokhétól született Trósz nevű fia, egyike a trójai nép őseinek és

névadóinak. A maga korában a leggazdagabb uralkodónak számított. XI B2 Erinnüszök – másképpen Erinüszök, latinos írással Erinnysek, a görög mondában Nyx leányai; más változat szerint a fia által megcsonkított Uranosz lehulló vércseppjeitől foganta őket Gaia, a föld istennője. Nevük Aléktó, Tisziphoné és Megaira Hadész szolgálói, az alvilágból járnak fel a földre, és a rokongyilkosságot, vérontást, jogtalan erőszakot büntetik: áldozatukat kérlelhetetlenül üldözik és az őrületbe kergetik (lásd Alkmaión, Oresztész). Mai fogalmakra lefordítva az ~ a lelkifurdalás megtestesítői voltak, a rómaiak furiáknak nevezték őket. Ha bosszújuk betelt vagy a bűnös megigazult, gyakran Eumeniszek lettek, azaz jóakaratúak, mint Aiszkhülosz azonos című drámájában; ez annak is jele, hogy a fejlettebb államrend átvette tőlük a büntetőjogi szerepet. A jóindulatukat hangsúlyozó megnevezés egyébként arra is szolgált, hogy

rosszindulatukat elhárítsák. – Az ~et kezdetben tiszteletreméltó hölgyeknek, utóbb azonban egyre riasztóbb szárnyas nőalakoknak ábrázolták, kígyókkal, sőt kígyófürtökkel, fáklyával és korbáccsal. I D1 Eriopisz XV A2 lásd Oileusz Eriphülé – argoszi királyné, Thalaosz lánya, Adrasztosz húga. A Thébai elleni háborút, amelyet Adrasztosz szervezett veje, Polüneikész támogatására, ~ férje, Amphiaraosz hevesen ellenezte. Polüneikész ekkor értékes ajándékkal, Aphrodité bűvös nyakékével megvesztegette az asszonyt, hogy vegye rá férjét a hadjáratban való részvételre. Mivel ~ férje és bátyja korábban olyan egyezséget kötöttek, hogy a köztük felmerülő vitákban ~ döntésére bízzák magukat, az asszony most érvényesítette ezt a lehetőséget; Amphiaraosz kénytelen volt Thébai ellen vonulni, és meg is halt a város ostromakor. Tíz évvel utóbb, az epigonok hadjárata előtt ~ Polüneikész fiától, Therszandrosztól

fogadott el ajándékot, ezúttal Aphrodité arany köntösét, hogy hasonlóképp vonakodó fiait, Alkmaiónt és Amphilokhoszt rávegye a hadakozásra. A kapzsi asszony ezt is megtette; fiai épségben visszatértek, de közben megtudván, milyen része volt ~nek apjuk halálában, Amphilokhosz megölte őt. – Szophoklész ~ről szóló tragédiája elveszett; Voltaire is drámát írt róla. X C3 Erisz – a görög mondákban Nüx leánya, a viszály istennője. Mivel nem kapott meghívást Péleusz és Thetisz lakodalmára, hívatlanul megjelent az isteni vendégek közt, és közéjük hajított egy arany almát (mely a Heszperiszek kertjéből származott) ezzel a felirattal: „a legszebb nőnek”. Héra, Aphrodité és Athéné, akik e címre igényt tartottak, előbb Zeusztól kértek döntést, de az istenek ura ezt bölcsen elhárította s Pariszt ajánlotta döntőbírának – az ő ítélete vezetett végső soron a trójai háborúhoz. I D1 Erósz – a görög

mondákban a szerelem istensége. Hésziodosz szerint (Az istenek születése) a világgal egyidős, az ősi Kháoszszal és Gaiával, a földdel egy időben jött létre, és mindent átható világszellem. A későbbi mondák szerint Aphrodité és Arész fia; anyjának segít szerelembe ejteni a kiszemelt „áldozatokat” olymódon, hogy tévedhetetlen nyilát a szívükbe lövi. Moszkhosz egyik szellemes versében ~ igen alapos leírását és jellemzését adja az eltűnt fiát hasztalan kereső Aphrodité „körözési közleménye”. ~ fontos szereplője Pszükhé históriájának is. A rómaiak Amornak nevezték, ez, akárcsak ~, szerelmet jelent Gyermeknek vagy zsenge ifjúnak képzelték és így is ábrázolták, szárnyakkal és íjjal. Neves ókori szobrai Lüszipposztól az Íjat feszítő Erósz s egy bájos hellenisztikus mű, ~ és Pszükhé; az utóbbi együttest mintázta meg az újkorban Canova, Thorvaldsen és Rodin. Ugyanez a témája több tucat újkori

festménynek is (Tizian, Raffaello, Correggio, Bronzino, Carracci, Rubens, Kokoschka és mások). Cavalli és Lully operát, Hindemith balettet írt a szerelmesekről II C3 Errüthia lásd Heszperiszek Erümanthosz – görög ifjú, Apollón fia, akit Aphrodité vaksággal sújtott, mert megpillantotta őt, amidőn meztelenül fürdött. Az istennő éppen Adónisszal való pásztorórájára készült; Apollón fiáért való bosszúból vadkanná változott, és megölte Aphrodité szeretőjét. Az ~ról elnevezett hegy mint Héraklész negyedik munkájának színhelye nevezetes, itt terítette le a hős a veszedelmes vadkant. – Az Adónisz halálát okozó vadkanban a hagyomány túlnyomó része nem ~ atyját, hanem a szerelemféltésből bosszút lihegő Arészt látja. Erüszikhthón – a thesszália Triopasz király fia. Ki akarta vágni Démétér szent ligetét, hogy ebédlőt építsen a fájából. Az istennő tulajdon papnőjének, Nikippének alakját felöltve intette

a szentségtörőt, majd mikor az még meg is fenyegette, felfedte kilétét és megátkozta ~t, hogy soha többé étellel be ne teljék. Attól fogva a szerencsétlen örökké falt, mégis egyre éhesebb és soványabb lett. Mikor már szülei egész vagyonát felemésztette, a lányát adta el rabszolgának (lásd Mésztra), majd az utakra járt ki koldulni, szemetet falt, s végül saját testét kezdte marcangolni, mire a halál megváltotta kínjaitól. – A történetet Kallimakhosz Démétérhimnuszából ismerjük; Ovidius is feldolgozta, Giorgione pedig az újkorban megfestette a témát. XV B3 Eteoklész – thébai királyfi, *Oidipusz és Iokaszté fia. Mikor apja megismerte származásának szörnyű titkát és vakságra ítélte magát, ~ és fivére, Polüneikész követték a trónon mint társkirályok, és megegyeztek, hogy évenként váltják egymást az uralkodásban. Amikor ~nek át kellett volna adnia a trónt, Kreón3 felbujtására ezt megtagadta, s

fivérét elűzte a városból. Az Argoszba menekült, s hat szövetséges király egyesített haderejével szülővárosa ellen vonult. ~ vezetésével a védők sikeresen ellenálltak, végül a két testvér állt ki döntő párviadalra, s egymás kardjától estek el. ~nek nagybátyja díszes temetést rendezett, és ettől fogva ő uralkodott Thébaiban; más hagyomány szerint ~ fia, Laodamasz1 követte a trónon. – ~ a központi alak Aiszkhülosz Heten Thébai ellen c. tragédiájában, amely az ostromlott városban játszódik; ebben a műben a szülőhelyét védő, erős és magabiztos vezér megnyerő képét mutatja. Euripidész Phoinikiai nők c tragédiájában viszont ~ fennhéjázó és cinikus, semmi érv meg nem ingatja bevallott makacs uralomvágyában. X C1 Eteoklosz – argoszi királyfi, Iphisz1 fia, Euadné fivére. Részt vett a Thébai elleni háborúban mint a hét vezér egyike. Pajzsán kérkedő feliratot viselt: „Maga Arész sem tarthat fel!” Az

ostrom során a védők lesodorták a létráról, és ő a várfal tövében vívott csatában esett el. VI B1 Euadné1 VI B2 lásd Kapaneusz, Iphisz1, Eteoklosz, Szthenelosz Euadné2 lásd Peliasz Euakhmé lásd Alkathoosz Euandrosz lásd Evander Euanthész1 lásd Marón Euanthész2 IX C2 lásd Oinopión Euénosz VI C2, XV B2 lásd Idasz Euérész VIII C1 lásd Teiresziasz Euippé1 – az épeiroszi Türimmasz király lánya. A kérők megölése után Odüsszeusz egy épeiroszi jósdához zarándokolt, és útján a király vendégszeretetét élvezte. Ottani tartózkodása alatt elcsábította a lányát, ~t; ebből a kapcsolatból született a balsorsú Eurüalosz2. Euippé2 X D1 lásd Diomédész2, Daunus Euippé3 lásd Theia Euipposz lásd Alkathoosz Eumaiosz – Ktésziosz szüriszi király fia, akit kisgyermekként egy föníciai rabszolgalány ellopott szüleitől. Kalandos úton Odüsszeuszhoz került és a kondása lett Ahogy olvashatjuk Homérosz Odüsszeia c.

eposzában, ~ egyike volt a régi cselédeknek, akik hűek maradtak Pénelopé királynéhoz és a távollévő királyhoz. Az öreg koldus képében hazatérő Odüsszeusz, Athéné tanácsára, először az ő házánál szállt meg, ott találkozott fiával, az ugyancsak titkon visszatért Télemakhosszal. Megtudván vendége kilétét, az öreg szolga derekasan segítette urát és annak fiát a kérőkkel való leszámolásban. Eumédész lásd Dolón Eumélosz – thesszáliai királyfia, Admétosz és Alkésztisz fia. A thesszáliai hajóhadat ő vezette Trója alá. Szekerét azok a paripák húzták, amelyeket apja Apollóntól kapott, amikor az isten nála szolgált, s ezekkel nemcsak a csatamezőn tűnt ki, hanem a Patroklosz, majd Akhilleusz temetésére rendezett sportjátékokon is. Ott volt a harcosok között, akik a falóban hatoltak be a várba. XV A2 Eumeniszek lásd Erinnüszök Eumolposz – Khionénak, Erekhtheusz unokájának fia Poszeidóntól. Anyja a tengerbe

dobta az újszülöttet, félve apjának, Boreasznak a haragjától, de a tengeristen oltalmába vette fiát, s Aithiopiában tette partra. ~ itt nevelkedett (lásd Bentheszikümé), majd Thrákiában élt Tegüriosz király udvarában. Itt is kitelt a becsülete, mert összeesküvést szőtt vendéglátója ellen, s mikor ez kiderült, menekülnie kellett. Eleusziszban Démétér és Perszephoné misztériumainak papja lett; Héraklészt is ő avatta be, s megtanította a lantjátékra, amihez kiválóan értett. Mikor Athén háborút indított Eleuszisz ellen, ~ thrák hadakkal Athénra támadt, és a trónt követelte. Egy jósda tanácsa nyomán ekkor Erekhtheusz egy (vagy több) lánya feláldozta magát, hogy Athén megmeneküljön. A támadókat valóban sikerült visszaverni, Erekhtheusz király megölte a menekülő ~ ennek fiával, Immaradosszal együtt. Poszeidón azonban bosszút állt fiáért, s szigonyával halálra sújtotta a királyt (vagy kérésére Zeusz sújtotta

le villámával). IV C3 Euneósz – lémnoszi király, Iaszón és Hüpszipülé fia. A trójai háborúban nem vett részt, de az akhájokat borral látta el. Anyját, akit a sziget női elűztek, hosszan kutatta, és amikor mint Lükurgosz1 rabszolgájára bukkant rá, kiváltotta őt. IX C2 Eunomosz – kalüdóni gyermek, Arkhitelész fia. Amikor Héraklész Oineusz1 udvarában időzött, a még gyermek ~ holmi ügyetlenségéért meg akarta legyinteni, de ütése erejével megölte őt. Bár az apa megbocsátott, a hős és felesége száműzetésbe vonult Trakhiszba fiukkal, Hüllosszal együtt. Eunoé XII C1 lásd Anténór Eunomia lásd Hórák Eupalamosz IV B1 lásd Métión, Pandión2, Daidalosz Eupeithész lásd Antinoosz Euphémosz – Poszeidón isten és Európé fia. Apjától azt a képességet kapta, hogy járni tudott a tenger színén. Részt vett az argonauták expedícióján Théra szigete abból a göröngyből keletkezett, amelyet ~ Tritóntól kapott, és

amelyet az Argó hazaútján a Földközi tengerbe dobott. ~ Héraklész húgát, Laonomét vette feleségül I B2 Euphorbosz – trójai hős, aki elsőként sebezte meg Patrokloszt; őt magát Menelaosz döfte le, és pajzsát Héra argoszi templomában helyezte el. Püthagorasz, a filozófus azt állította, hogy előző életében ~ volt. Euphorión – késő ókori fikció szerint a szárnyas gyermek, aki Akhilleusz és Helené sírontúli nászából született Pherai szigetén. Zeusz beleszeretett, s mert a fiú elutasította, Mélosz szigetéig üldözte, majd ott villámával agyonsújtotta, a nimfákat pedig, akik az ifjút eltemették, haragjában békákká változtatta. – Először Ptolemaiosz Khennosz (Kru Isz) Anti-Homérosz c. eposzában jelent meg ~ figurája Goethe Faust c drámai költeménye második részében a címszereplő és az alvilágból felidézett Helené szerelméből jön világra a súlytalan fénytüneményként szüntelen szökdécselő, sziklás

ormokat ostromló tünékeny ~ . Ikaroszét idéző röpte a halálba vezet; gyászában anyja visszatér az alvilági árnyak közé. Ez a ~ a klasszikus szépségeszmény és a végtelenbe feszülő modern nyugtalanság sarja, a költészet, különösképp a romantikus költészet allegóriája; Goethe bevallottan Byron alakját idézte fel benne. Euphroszüné lásd Khariszok Európé1 – főniciai királylány, Agénór1 és Télephassza lánya. Zeusz belészeretett, s a tengerparton sétálgató ~nak jóillatú, szép és szelíd fehér bika alakjában férkőzött a közelébe. Mikor a királylány a jámboran heverő állatnak a hátára mászott, a bika a tengernek rohant, s a lánnyal együtt átúszott Kréta szigetére; ott Gortüna közelében, egy forrás mellett Zeusz ember (vagy sas) alakját öltötte, és magáévá tette ~t. Így született meg Minósz, majd utóbb Rhadamanthüsz és Szarpédón1. Az isten három ajándékot adott kedvesének: Talószt1, a

gépembert, egy célját sose tévesztő gerelyt és egy vadászkutyát, amely elől prédája nem menekülhetett; e két utóbbi szerepet játszott Kephalosz és Prokrisz történetében. ~ feleségül vette Aszteriosz krétai király, Dórosz unokája, de ebből a házasságból nem született gyermek. Halála után a király ~ legidősebb fiára, Minószra hagyta trónját. – ~ elrablásáról szól Moszkhosz egyik epüllionja, s Ovidius is megírta történetét az Átváltozásokban. – A jelenetet ókori domborművek, vázaképek és pompeji falfestmények ábrázolják, és hálás téma volt újkori festők, Tiziano, Veronese, Claude Lorrain, Rembrandt és Boucher számára is. VIII B2, IX B1 Európé2 I B2 lásd Titüósz, Euphémosz Eurosz lásd Asztraiosz Eurótasz V C2 lásd Lakedaimón Eurüalé1 IX C3 lásd Órión Eurüalé2 lásd Gorgók Eurüalosz1 – argoszi királyfi, Mékiszteusz fia, Talaosz unokája. Részt vett az argonauták útján, az epigonok

hadjáratában és a trójai háborúban. Eurüalosz2 – épeiroszi ifjú, akit Odüsszeusz nemzett Euippé1 királylánnyal. Amikor elérte a férfikort, felkerekedett, hogy felkeresse apját Ithakán néhány olyan tárggyal, amelyek származását kétségtelenül bizonyítják. Érkezésekor Odüsszeusz távol volt; Pénelopé így szerzett értesülést férje ballépéséről. Amikor Odüsszeusz hazatért, a felesége rávette, hogy ölje meg ~ olyan ürüggyel, hogy az ifjú bizonyosan az ő megölése céljából érkezett a szigetre; ez megpecsételte szegény ifjú sorsát. Eurüalosz3 lásd Euryalus Eurübatész lásd kerkópszok Eurübia I C2 lásd Asztraiosz, Kriosz, Pallasz, Perszész1 Eurüdiké1 V D2 lásd Lükurgosz1 Eurüdiké2 – a nimfák egyike, driád, aki Orpheusz felesége lett. Egy ízben épp társnőivel játszott a réten, és egy kígyó halálra marta. Férje nem törődött bele, hogy elvesztette imádottját, leszállt érte az alvilágba. Hosszas

könyörgésére Hadész megengedte, hogy a halottat visszavigye az élők világába, de azt szabta feltételül, hogy míg fel nem érnek a fényre, nem néz hátra ~re. Az út végén azonban kétségek fogták el az énekest, valóban az ő hitvesét adták-e neki, és mégis hátranézett, ~nek tehát másodszor is meg kellett halnia. Más magyarázat szerint ~ nem tudott a feltételről (amely e változatban azt is tiltotta, hogy Orpheusz szóljon hozzá), s kétségbe ejtette férje viselkedése; az ő egyre hevesebb könyörgésének engedve szegte meg végül Orpheusz az ígéretét. XI C1 Eurüdiké3 – a thébai Kreón3 felesége Szophoklész Antigoné c. tragédiájában; önként vetett véget életének, amikor megtudta, hogy fia megölte magát az apja parancsára befalazott menyasszonya, Antigoné holtteste mellett. X B3 Eurüdiké4 XVI B1 lásd Laomedón Eurüdiké5 II A1 lásd Peiszisztratosz Eurükleia – a címszereplő dajkája Homérosz Odüsszeiájában. Amikor

gazdája hosszú távollét után öreg koldus képében visszatért, s úrnője, Pénelopé parancsára ~ megmosta a lábát, felismerte őt a sebhelyről, amelyet ifjú korában vadkan hasított a combján. Kis hiján elárulta őt örömteli meglepetésében, de Odüsszeusz torkon ragadta és hallgatásra intette. Eurülokhosz – ithakai nemes vitéz, Odüsszeusz húgának, Ktimenének férje. Elkísérte sógorát a trójai háborúba; hazaútban, mikor Aiaié szigetén felderítőket vezetett Kirké palotájába, óvatossága folytán elkerülte, hogy a varázslónő disznóvá változtassa, és így Odüsszeszt is figyelmeztetni tudta a veszélyre. Thrinakia szigetén viszont ő vette rá éhes társait, hogy amíg vezérük alszik, vágjanak le néhányat Héliosz szent tehenei közül, s ezzel mindnyájuk vesztét okozta. Eurümakhosz – a kérők egyike Homérosz Odüsszeiájában, akik a címszereplő távollétében Pénelopé kezéért vetélkedtek. Durva dölyfében

bolondnak csúfolta a látnokot, Theoklümenosz2t, aki megjósolta, hogy a kérők csúf véget érnek, a koldus álcájában megjelenő Odüsszeuszhoz pedig hozzávágott egy széket. Amikor a nagy leszámolás elkezdődött, ~ gyáván alkudozni próbált életéért, de a bősz király nyila a torkára fojtotta a szót. Eurümedé XV D2 lásd Bellerophontész Eurümedón1 – az épeiroszi gigászok királya. Vad és erőszakos tetteiről volt híres; még szinte gyermek volt, amikor megerőszakolta Hérát, és egy mondaváltozat szerint vele nemzette Prométheuszt. Az ő leánya, Periboia szülte Poszeidóntól Nauszithooszt, aki a phaiakok első királya lett. I B3, XIII C1 Eurümedón2 – krétai ifjú, Minósz és Paria nimfa fia. Parosz szigetén élt három fivérével, Khrüszésszel, Nephaliónnal és Philolaosszal. Amikor Héraklész kilencedik munkája során az amazonokhoz hajózott, kikötött a márványáról híres Paroszon, és két hajósát a partra küldte, hogy

ivóvizet keressenek. A Minósz-fiak megölték őket, Héraklész pedig velük végzett, majd ostrom alá vette a sziget fővárosát (lásd még Alkaiosz). Eurünomé1 – az Ókeaniszok egyike, Ókeanosz és Téthüsz lánya. Egy ízben Thetisszel együtt megmentették Héphaisztosz életét, amikor anyja, Héra lehajította őt az égből a tengerbe. Hésziodosz szerint Zeusz ~ val nemzette a báj istennőit, a Khariszokat és Aszóposz folyamistent. III D1 Eurünomé2 – az igen korai, úgynevezett pelaszg teremtésmítosz szerint a mindenség megalkotója; magától emelkedett ki az őskáoszból, elválasztotta az eget a víztől, majd szeleket kavart. A déli szélből megsodorta Ophiónt, a világkígyót, majd egyesült vele, és végül megtojta a világtojást; ebből lettek a nap, hold, csillagok, a föld és minden teremtménye. Kérkedéséért ~ a föld alá zárta Ophiónt, majd megteremtette a titánokat és titaniszokat, és az első embert, Pelaszgoszt, a pelaszgok

ősét. Uralmának Kronosz vetett véget, aki legyőzte és a Tartaroszba zárta. Eurünomé3 lásd Leukothea Eurüpülosz1 – müsziai királyfi, Télephosz és Laodiké (vagy Asztüokhé) fia. Apja fogadalmat tett, hogy sem ő, sem utódai nem harcolnak a görögök ellen, de anyját, aki Priamosz lánya volt, Zeusz megvesztegette egy arany szőlőtőkével, s az ő ösztönzésére ~ részt vett Trója védelmében. Hektór halála után ő lett a sereg főparancsnoka; a város falai előtt párviadalban esett el Neoptolemosz kezétől. XII B3 Eurüpülosz2 – thesszáliai király; részt vett a trójai háborúban, ahol Parisz megsebesítette; Patroklosz mentette ki a harc forgatagából. A város feldúlásakor ~ zsákmányrésze egy díszes láda volt; amikor felnyitotta, a látványtól megtébolyodott. Egy jósda gyógyulást ígért neki, ha bolyongásai során valahol szokatlan áldozatot lát; azt meg kell szüntetnie és ott letelepednie. ~ az akhaiai Patraiba érve

tanúja volt, hogy az aratási ünnepen egy szép ifjút és leányt áldoznak fel Artemisznek borostyán- és búzakalász-koszorúval. Megértette, hogy a jóslat beteljesedett, és megmutatta a jelenlévőknek a ládát, amelyben egy Dionüszosz-szobor volt. Ezzel a szokásnak vége lett, hisz a patrasziak is olyan jóslatot kaptak, hogy ha egy idegen lesz tanúja az áldozatnak, az azt jelenti, hogy az istennő kiengesztelődött (lásd Komaithó2). Eurüszakész – a „nagy” Aiasz1 fia; anyja Tekméssza volt. Nevét apjának széles pajzsáról kapta. Szophoklész leírja Aiasz c tragédiájában, hogy a hős féltestvérére, Teukrosz2ra bízta a gyermek nevelését. A háború végével ~ görög földre tért, Szalamisz szigetén telepedett meg, s később athéni polgárjogot nyert. XIII C3 Eurüszthenész VI B3 lásd Arisztodémosz Eurüsztheusz – mükénéi király, Szthenelosz1 és Nikippé1 fia, Perszeusz unokája. A hűtlen férjére féltékeny Héra fondorlata

révén idő előtt látta meg a napvilágot, hogy megelőzze rokonát, Héraklészt, és így, Zeusz egy korábbi kijelentése értelmében, annak urává és parancsolójává lett. Amikor a nagy erejű hős a Hérától rábocsátott tébolyában megölte gyermekeit, vérbűnét isteni rendelésre ~ szolgálatában kellett levezekelnie. ~ parancsára vitte végbe híres tizenkét munkáját, ám fizetségül csak gáncsot és megaláztatást kapott hitvány megbízójától. A gyáva ~ sohasem mert szembenézni a hőssel, vagy a város falai közé engedni; csak küldönce, Kapreusz útján küldözgette neki parancsait, és mindazt, amit munkái során számára megszerzett a hős, a város kapuja előtt kellett leraknia. Maga ~ mindig készenlétben tartott egy nagy bronz vázát, hogy abba bújjon el előle. Amikor Héraklész végzett munkáival, ~ ünnepélyes áldozatot rendezett, s erre meghívta a hőst is, ám fiai megsértették őt: az áldozati állat húsából a

legkisebb részt nyújtották neki. Héraklész dühében hármat agyonütött a király öt fia közül. A hős halála után ~ annak fiait, a Hérakleidákat is szolgáivá akarta tenni, kiűzte őket Tirünszből, s amikor azok Athénban találtak menedéket, ezt a várost is megtámadta, de hadai vereséget szenvedtek. Iolaosz elfogta ~t, Héraklész bosszúszomjas anyja, Alkméné pedig halálra ítéltette; más változat szerint Hüllosz ölte meg ~ üldözés közben, Alkméné pedig kiszúrta a halott király szemét. – ~ általában mellékalakja csak a Héraklészről szóló ókori írásműveknek. Euripidész Héraklész gyermekei c tragédiája más képet rajzol ~ ól: mikor Athén ostroma alkalmával fogságba esik, és Alkméné elé állítják, félelem nélkül néz szembe a halállal, és megjósolja, hogy a város nem nyer majd hálát, amiért a Héraklész-fiakat támogatta. Ez aktuálpolitikai célzás Héraklész hazájára, Spártára, amely azidőtájt

háborúban állt Athénnal. – Csekély számú ókori és újkori képzőművészeti ábrázolásán is mellékalak csupán ~, épp elbújik a valamelyik vállalkozásáról sikeresen hazatérő Héraklész elől. VII C2 Eurüté lásd Halirrhothiosz Eurütión1 – phthiai király, Aktór2 fia. Udvarába fogadta a hazájából elmenekült Péleuszt, megtisztította a Phókosz megölésével kapcsolatos vérbűntől, s hozzáadta leányát, Antigoné1t. Vejével együtt ment a kalüdóni vadkanvadászatra (lásd Meleagrosz), ahol az szándéktalanul ~ halálát okozta gerelyével. XIII B1 Eurütión2 – nagyerejű, vad és erőszakos kentaur. Peirithoosz lakodalmán ő robbantotta ki a kentaurok és lapithák végzetes harcát azzal, hogy megrészegedve el akarta ragadni a menyasszonyt, Déidameiá1t. Az ennek nyomán támadt öldöklést túlélte; utóbb Héraklész nyila végzett vele. Eurütión3 – óriás, Gérüonész gulyájának őrzője volt. Amikor Héraklésznek

tizedik munkájaként a híres marhákat kellett elhajtania, elsőként a pásztort, ~ ütötte agyon. Eurütosz1 – oikhaliai király, Melaneusz fia. Kiváló nyíllövő volt, és szép leányát, Iolét csak annak volt hajlandó feleségül adni, aki nyilazásban legyőzi. Kérőnek jelentkezett Héraklész is, aki ifjan épp ~ tól tanulta ezt a harcnemet, és szabályszerű versenyen legyőzte mesterét. ~ azonban megtagadta tőle a lányt, csalással vádolta a hőst, és csúfosan elkergette. Még távozása után is rágalmakat terjesztett róla, marhalopással vádolta, ami végső soron az ő fiának, Iphitosznak az életébe került. Sok év múlva Héraklész haddal tért vissza, elfoglalta és lerombolta Oikhalia városát, ~ és három fiát megölte, lányát, Iolét pedig magával hurcolta. Homérosz úgy meséli, hogy a nyíllövő tudományára büszke ~ versenyre hívta ki Apollónt; az isten ezért az elbizakodottságáért halállal büntette. Az íjat, amely ~

után maradt, állítólag a fia, Iphiklosz adta Odüsszeusznak; ez volt a híres íj, amit a kérők nem tudtak felajzani. VI B2 Eurütosz2 XVI B2 lásd Aktór1 Euryalus lásd Aineiasz, Nisus Euryclea lásd Eurükleia Eurylochus lásd Eurülokhosz Eurypylus lásd Eurüpülosz Eurystheus lásd Eurüsztheusz Euterpé lásd múzsák Evander – az etruszkok királya és Aineiasz szövetségese Vergilius Aeneis c. eposzában Árkádiában született Euandrosz néven egyesek szerint Hermész isten és Carmentis nimfa fiaként, más mondaváltozat szerint ~ Ekhemosz és Timandra fia volt. Tisztázatlan okokból (kalandvágyból vagy gyilkosság, netán valamelyik szülőjének meggyilkolása miatt) hazáját el kellett hagynia, s végül a hét halmon telepedett meg, amelyeken később Róma épült. Ezek egyikét fiáról, Pallasról Pallantiumnak nevezte el, ebből lett a Palatinus domb; más magyarázat szerint az árkádia Pallantionból vándorolt el, s erről nevezte el a római

halmot. Szövetséget kötött a Latiumba érkezett Aineiasszal, mivelhogy annak atyja, Ankhiszész valaha fegyverbarátja volt. Maga koros lévén már a harcra, fiát, Pallast küldte csapatok élén segítségül Turnus ellen. F Fama – a hír római istennője, földanya (Tellus) lánya. Vergilius szárnyas szörnyalaknak írja le, akinek minden tollán szem, fül és nyelv van; más költők is riasztó vonásait emelik ki, azaz elsősorban a balhír, a vakhír, a rémhír, pletyka és koholmányok terjesztését tulajdonították neki. Fauna – a mezei jószág római istennője, Faunus nővére és egyes mondák szerint felesége; mondják azt is, hogy itáliai útján Héraklész gyermeket nemzett neki, mégpedig a későbbi Latinus királyt. Egyesek Bona Deával azonosították Neve ma általában az állatvilágot, pontosabban egy adott földrajzi egységen honos állatfajok összességét jelenti (pl. Ausztrália faunája). Faunus – ősi itáliai istenség, a mezőkön s

erdőkben legelésző jószág védője (a név jóakarót, kedvezőt jelent). Picus fia és Saturnus unokája volt; feleségével, Faunával (mások szerint Marica nimfával) Latinus királyt nemzette, ezért őt tekintették Latium első királyának. Volt olyan monda is, amely az arkádiai Euandrosz királlyal (lásd Evander) tekintette azonosnak, aki Pallantion városából települt át Rómába. Mint nyájőrzőt Lupercusnak (farkasűző) nevezték, de a név farkasszerűt is jelent, és eredetileg ~ talán valóban farkas-istenség volt. Ünnepét, a Lupercaliát februárban tartották. Rokon szerepe miatt később a görög Pannal azonosították, idővel pedig, ugyancsak görög hatásra, alakját megsokszorozták; a nimfákkal dévajkodoó, kecskelábú faunusok (faunok) a szatüroszok megfelelői lettek. ~ alakját Rodin szobra, Picasso kisplasztikái, Palma Vecchio, Rubens és Böcklin festményei örökítették meg. faunusok lásd Faunus Faustulus – pásztor Alba

Longában; ő talált rá a folyó partján az Amulius parancsa folytán a Tiberisre kitett két ikercsecsemőre, Romulusra és Remusra, ahogy épp a Mars küldötte nőstényfarkas szoptatta őket. Hazavitte és feleségével, Acca Larentiával felnevelte a kicsiket; megőrizte a teknőt is, amely partra vetette őket, és később, amikor az ikrek daliás ifjúvá serdültek, megismertette őket származásukkal, majd a király előtt is tanúskodott erről. Utóbb, amikor kedves nevelt fiai hajbakaptak, ~ igyekezett szétválasztani őket, de a verekedésben egy elvétett ütés megölte őt; sírjára Romulus egy oroszlán szobrát állította. Flora – a tavasz római istennője, mint neve is mutatja (flos, floris) a virágok, valamint a kulturnövények védője; ünnepeit, a Floraliákat április és május fordulóján tartották. Ennek keretében kecskéket és nyulakat űztek, s szabadosabb dolgokat is műveltek (pl.a prostituáltak nyilvános vetkőzést tartottak; ez arra

vall, hogy ~ eredetileg tágabb értelemben vett termékenység-istennő volt. Ma neve egy adott vidék vagy földrész növényvilágát, az ott honos növényfajok összességét jelenti (pl. a Kis-Alföld flórája) Alakját szép, szelíd, növényeket tartó ifjú lányként több ókori szobor, valamint újkori festmények (Botticelli, Tiziano, Rubens, Rembrandt, Poussin) ábrázolják. Fortuna – a szerencse római istennője, eredetileg Jupiter elsőszülött lánya; később, amikor a görög Tükhével azonosították, őt is megtették Oceanus (Ókeanosz) lányának. Kegyét igen kiterjedt kultusszal, rengeteg szentéllyel és kultikus szobrocskákkal igyekeztek megnyerni. Állítólag Servius Tullius vezette be tiszteletét; a Quirinalison állt szentélyében mint az egész római birodalom védnökének áldoztak neki. furiák – a bosszú római istennői (nevük őrjöngést, dühöt jelent), fáklyát csóváló kígyóhajú nőknek ábrázolták őket; a görög

Erinnüszök megfelelői. G Gaia – vagy Gé, a föld istennője. Khaosz után, de nem tőle jött létre Önmagából szülte Uranoszt, az eget és Pontoszt, a belső tengert, két férfi istenséget. Ezután Pontosznak szülte Thaumaszt, Néreuszt, Phorküszt és ennek feleségét, Kétót. Uranosz előbb a küklópszokat nemzette neki, majd a titánokat (Ókeanosz, Hüperión, Iapetosz, Kronosz, Koiosz, Kriosz) és a titaniszokat, azaz női titánokat (Phoibé, Mnémoszüné, Rheia, Theia, Themisz, Téthüsz), végül a szörny Hekatonkheireket és a küklópszokat. Mivel az utóbbiakat Uranosz a föld mélyére zárta, ~ apjuk ellen lázította a titánokat, de csak Kronosz vállalkozott a merényletre. Anyjától egy sarlót kapott, ezzel lemetszette apja genitáliáit, és így megfosztotta őt hatalmától. Uranosz lehulló vércseppjeitől foganta ~ az újabb óriás fajt, a gigászokat, valamint az Erinnüszöket. Mikor Kronoszt fia, Zeusz taszította le a trónjáról, ~ a

gigászokat szólította harcba ellene, de Zeusz legyőzte és a Tartaroszba zárta őket. Ekkor ~ Tartarosszal egyesült és Tüphón szörnyet szülte, de az sem bírt az új istennemzedék urával, ő is a Tartaroszban végezte. A mondák még néhány halhatatlan és halandó anyjaként is ~ nevezik meg: lásd Antaiosz, Erükhthoniosz, Mnémoszüné, Titüosz. Mint az erő és a kimeríthetetlen termékenység forrása ~ mindent átfogó, univerzális istenség lett, s egyre inkább elvesztette egyedi vonásait, ha ugyan voltak valaha is igazán; funkcióinak egy részét lokálisabb hatókörű istennők, Démétér s utóbb Kübelé vették át a mitológiai köztudatban. A rómaiak ~ Tellus vagy Terra néven ismerték és tisztelték. – A Földanya tiszteletét nagyon sok vallásban megtaláljuk ~ származásáról, férjeiről és gyermekeiről, egyáltalán a mindenség keletkezéséről a görög mítoszok féltucatnyi különféle változatot adnak elő; a fentiek

lényegében a legrendszerezettebb beszámolót, Hésziodosz Istenek születése c. tankölteményét követik – ~ túl elvont lény, hogy irodalmi vagy képzőművészeti ábrázolás tárgyává válhatott volna. Nevét inkább a földrajzi tudományok, a geológia, geometria (eredetileg földmérés), geodézia megnevezése őrzi. I B1, I C1, II C1, IV A1 Gaius Mucius lásd Mucius Scaevola Galanthisz – szolgálólány Alkménénél. Mint tudjuk, a királynénak Héra szándékai szerint mindaddig vajúdnia kellett Héraklész szülésekor, amíg rokona, Nikippé1 meg nem szüli fiát, Eurüsztheuszt. Ezért az istennő leküldte lányát, Eileithüiát, a szülés isteni védnökét, aki leült a ház előtt (vagy a házi oltárnál), lábait keresztbe téve és ujjait összezárva, s így késleltette Alkméné szülését. A fürge eszű ~ felfigyelt az idegen nőre, és odarohant hozzá e szavakkal: „Akárki vagy, örvendj, mert megszült a királyné!” Az istennő

meglepetésében felugrott és ujjait is széttárta, s ez elég volt, hogy Alkméné kínlódása véget érjen. A sikeres cselen ~ jót nevetett, mire a dühös istennő (vagy maga Héra) menyétté változtatta; ez az állat ókori hiedelem szerint a száján át hozza világra kölykeit, ezért bűnhődött így ~, aki ugyanott eresztette ki hazugságát és gúnykacaját. – A történet legkerekebb előadása Ovidiustól (Átváltozások) ismerős, de szerinte maga Héra volt jelen a szülésnél. Galateia1 – a Néréiszek egyike, Néreusz és Dórisz szép tejfehér arcú lánya lánya (gala görögül tej). Szerelmese volt Akisznak, akit Polüphémosz1 ölt meg féltékenységében Ovidius Átváltozások c. művében ~ Szküllá1nak meséli el tragikus végű szerelmének történetét és azt, hogyan üldözte őt idétlen széptevésével az egyszemű óriás. II C3 Galateia2 XI C3 lásd Pügmalión Ganümédész – dardániai királyfi, Trósz és Kallirrhoé fia. A

gyönyörű ifjúba maga Zeusz szeretett bele, és sas képében magával ragadta az Olümposzra; ott halhatatlanságot és örök fiatalságot ajándékozott neki, és megtette az istenek pohárnokának. Héra méltatlankodott ura új kegyence miatt, aki ráadásul az ő lányát, Hébét szorította ki tisztéből, és addig korholta Zeuszt, míg az a Vízöntő csillagkép formájában az égbolton helyezte el ~t. – Ez a mítosz a klasszikus korban nyerte el tisztán homoerotikus jellegét, s lett a divatos fiúszerelemnek mintegy isteni szankcionálása. Erősen hatott a képzőművészekre is, természetesen az elrablás mozzanatával. A róla készült szobrokon (Cellini, Houdon, Thorvaldsen) és festményeken (Corregggio, Carracci, Rubens, Rembrandt) a szép, ruhátlan testű ifjú arca semmi rémületet nem mutat, inkább élveteg gyengédséggel simul szárnyas, tollas elrablójához. XI C3 Garamantis lásd Iarbas gaszterokheirek lásd küklópszok Gé lásd Gaia Gelanór

lásd Danaosz Gelónosz lásd Ekhidné géniuszok – (latinul genii) a rómaiak hite szerint az egyes emberek láthatatlan védőszellemei, akik a születés pillanatában állnak védencük mellé, és holta pillanatáig elkísérik; akkor kioltják fáklyájukat, de tovább élhetnek az ősök lelkét megszemélyesítő lárok formájában. A ~nak étel- ital- és füstáldozattal kedveskedtek. Ahogy nevük jelzi (gigno, genui am nemz) a nemzőerő és a születés szellemei voltak. Gérüonész – vagy Gérüón, Gérüoneusz, háromtestű óriás, Khrüszáór és Kallirrhoé fia. Az Ókeanosz közepén, Erütheia szigetén élt, bíborszínű tehenekből álló csodás gulyáját egy óriás pásztor, Eurütión3 és a kétfejű Orthosz kutya őrizte. Héraklész kilencedik feladataként kapta Eurüsztheusztól, hogy szerezze meg neki a pompás állatokat. A hős Héliosz segítségével jutott el a szigetre (közben felállította a róla elnevezett oszlopokat Gibraltárnál),

megölte a nyájőrzőket s magát ~ is, a tehenekkel pedig sok viszontagság árán visszajutott Mükénébe. I A1 gigászok – rút óriások; Gaia foganta őket a vércseppektől, amelyek a földre hullottak, amikor Kronosz megcsonkította Uranoszt. Huszonnégyen voltak, és szülőföldjükről, Phlegrából (vagy a Khalkidiké félszigeten fekvő Pallénéből) nagy támadást indítottak az Olümposz és istenei ellen. Erre anyjuk bujtotta fel őket, mert sérelmezte, ahogy unokája, Zeusz elbánt fiaival, a titánokkal. Varázsfüvet akart adni a ~nak, amely megvédje őket az istenek fegyvereitől, de Zeusz megelőzte. Az olümposziak derekasan harcoltak, sok támadót harcképtelenné tettek, Zeusz villámaival sújtotta őket, mások egész hegyeket és szigeteket borítottak rájuk, végül mégis Héraklészt kellett segítségül hívniuk, hogy nyilaival megölje őket. Az eget-földet betöltő hatalmas küzdelem, a Gigantomakhia, amelyet egyébként egyetlen gigász

sem élt túl, irodalmi feldolgozást nyert a késő római költőnél, Claudianusnál. Ezen túl számos képzőművészeti alkotás tárgya, az ókorból száznál több vázafestmény maradt fenn róla; ezt ábrázolta a pergamoni Zeusz-oltárnak, az ókor hét világcsodájának a fríze is, amely töredékesen ma Berlinben látható. A ~ ok neve tovább él az óriási méretekkel kapcsolatos szavakban, mint pl. gigászi, gigantikus, gigantománia, valamint az őskori gigantoszaurusz megnevezésében. I A3 Glauké lásd Iaszón, Kreón1, Médeia Glaukosz1 – krétai királyfi, Minósz és Pasziphaé fia. Gyermekkorában nyoma veszett; a delphoi jósda tanácsa révén a jós Polüeidosz, Melampusz1 unokája fedezte fel a gyermek holttestét egy pincében egy nagy mézeskorsóba fúlva. Minósz a jóst bezáratta a pincébe, s ráparancsolt, hogy keltse életre a holtat. Polüeidósz meglátott egy kígyót, aki döglött párját a szájában hozott fűvel életre keltette, s ő

ezzel a fűvel ~ is feltámasztotta. Minósz bőkezűen megjutalmazta, de ragaszkodott hozzá, hogy a jós a fiát is megtanítsa tudományára. Polüeidosz engedelmeskedett, de végső távozása előtt ráparancsolt ~ra, hogy köpjön a szájába, s ettől az minden tudását elfelejtette. Élete utolsó szakaszát ~ Itáliában töltötte, ahol meghonosította a krétai fegyverzetet. – Egyes mondaváltozatokban ~ életre támasztója Aszklépiosz volt. IX A2 Glaukosz2 – potniai király, Sziszüphosz és Meropé1 fia, Bellerophontész apja. Igen büszke volt versenylovaira, és kancáit nem engedte meghágatni, hogy a versenyeken tüzesebbek legyenek. Aphrodité ezen felháborodott, és megitatta ~ kancáit egy neki szentelt forrásból A lovak ettől megvadultak, a következő versenyen felfordították ~ kocsiját, és a gyeplőkbe gabalyodott királyt végigvonszolták a stadionon, majd elevenen felfalták. XV D2 Glaukosz3 – Hippolokhosz lükiai király fia, a görögök

ellen harcolt derekasan Trója védelmében. Párviadala Diomédész2 ellen félbeszakadt, mert kiderítették egymásról, hogy ennek nagyapja, Oineusz1, illetve ~é, Bellerophontész valaha vendégbarátságot kötöttek, s így nekik sem illendő egymás ellen harcolniuk. Ennek zálogául fegyverzetet cseréltek Amikor unokafivére és harcostársa, Szarpédón2 elesett Patroklosz gerelyétől találva, ~ nagy ellentámadást indított; később, az Akhilleusz holttestéért vívott harcban Aiasz1 végzett vele. ~ hősiességét Homérosz Iliásza festi. XV D3 Glaukosz4 – görög tengeristenség. Eredetileg halandó volt és szenvedélyes halász; egyszer egy különös növényt ízlelt meg, amely ellenállhatatlan vágyat keltett benne, hogy a tengerbe vesse magát. Itt alteste haléhoz lett hasonlóvá, a tenger istenségei, Néreusz és Próteusz maguk közé fogadták; akárcsak ők, ~ is elnyerte az alakváltás és jövendőmondás képességét. (A név görögül

tengerkéket jelent.) Szkülla1 iránti szerelmes rajongását Ovidius örökítette meg az Átváltozásokban. Glaukosz5 – a trójai Anténór fia, aki segédkezett Parisznak Helené megszöktetésében; ezért apja, aki ellene volt a görögökkel való viszálykodásnak, elűzte házától. ~ a görögök elleni harcban halálos sebet kapott Agamemnóntól, bár általánosabb vélemény szerint életét Odüsszeusz és Menelaosz megmentette, mivel ők vendégbarátságban álltak Anténórral. Gnaeus Marcius lásd Coriolanus Gordiosz – phrügiai király, Gordion város alapítója. Talán fia, talán szeretője volt Kübelének (utóbbi esetben az istennőtől született a fia, Midasz). A trónját egy jósjelnek köszönhette: még egyszerű parasztember volt, amikor egyszer ökrösszekere rúdjára egy sas szállt le az égből. Phrügia lakói ekkoriban kerestek éppen új királyt az elhúnyt helyett, s egy orákulum azt tanácsolta, hogy aki legelsőnek jön

ökrösszekerén Zeusz templomához, azt válasszák uralkodójuknak; ~ volt ez az ember. ~ igen bonyolult csomóval erősítette hozzá kocsija rúdjához a jármot, s ettől, a „gordiuszi csomótól” nyerte hírnevét. A csomót ugyanis senki se tudta megoldani, pedig sokan próbálkoztak vele, mert egy jóslat úgy szólt, hogy aki megoldja, az Ázsia ura lesz. Makedóniai Alexandrosz (Nagy Sándor) egy kardcsapással kettévágta a csomót, amikor a várost elfoglalta, s rövidesen valóban meghódította az egész akkor ismert Ázsiát. Gorgé lásd Oxülosz Gorgiasz lásd Antiokhosz Gorgók – három szárnyas nővér, Phorküsz és Kétó leányai. Eredetileg szépek voltak, de mert egyikük, Medusza (tkp. uralkodónő), aki egyedül volt halandó közülük, Poszeidónnal szeretkezett Athéné templomában, az istennő őt és nővéreit, Szthenót és Eurüalét szörnyűségesen elcsúfította. (Más magyarázat szerint a gyönyörű Medusza azzal kérkedett, hogy a

haja szebb az istennőénél, és ezért érte a büntetés). Agyaruk lett, bronz kezük, arany szárnyuk és sárkánypikkelyes nyakuk, a hajuk minden szála pedig egy-egy kígyóvá vált; aki csak rájuk nézett, kővé meredt. Perszeusz álmukban lepte meg a ~at, s az Athénétól kapott pajzs tükrében nézte Meduszát, amikor levágta a fejét. Medusza testéből ekkor Poszeidón két magzata, Khrüszaór óriás és Pégaszosz, a szárnyas paripa pattant elő. A másik két nővér felriadt s Perszeusz üldözésére indult, de az a láthatatlanná tevő sisak és a szárnyas saruk jóvoltából egérutat nyert. A levágott fejjel Perszeusz több ellenségét kővé változtatta; a belőle lecsepegő vérből kígyók támadtak Afrika sivatagában. Végül a hős a Medusza-főt védnökének, Athénének adta, aki azt pajzsára (vagy mellvértjére) illesztette. – Kevés ókori ábrázolás maradt fenn a ~ról vázákon, metopékon, amforákon, ezeken többnyire a Perszeuszt

üldöző két nővért látni; Medusza levágott feje Athéné-szobrok pajzsán látható. Késői képeken Meduszát néha szép arccal látni; előfordul viszont lótestű formában is: elvégre ló született belőle. Medusza halálát az újkorban Cellini neves szobra és Leonardo, Caravaggio, Rubens meg mások festményei ábrázolták. I D2 Gorgophoné – argoszi királyné, Perszeusz és Andromeda lánya. Neve, mely gorgó-ölőt jelent, az apjára utal. Férjének, a spártai eredetű Periérésznek négy fiút szült, köztük Tündareoszt és Ikarioszt, akik révén Helené, Klütaimnésztra és a Dioszkuroszok, illetve Pénelopé nagyanyja lett. Különféle mondaváltozatok szerint viszont Oibalosz volt férje, vagy a második férje Periérész után, esetleg egy fiát nevezték így. V D1, VI B1 Gorgophonosz – epidauroszi király, akit elűztek országából. Egy jósda tanácsa szerint olyan helyet kellett keresnie, ahol egy kard darabjára talál. Ez a jóslat a

Peloponnészoszon teljesedett be; itt hevert annak a kardnak a darabja, amellyel Perszeusz levágta Medusza (lásd Gorgók) fejét, majd mivel a küzdelemben a kard eltört, a csonkját eldobta, miközben keletnek tartva átrepült a félsziget fölött. Ezen a helyen ~ megalapította Mükéné városát – A ~ név, amely gorgóölőt jelent, Perszeusz kardja révén kapcsolódott ehhez a mítikus alakhoz. Gráciák lásd Khariszok Graiák – három hattyúszerű, szürke hajú öreg nővér, (graia a.m öregasszony) Phorküsz és Kétó lányai, a Gorgók nővérei. Nevük Paphrédó, Enüó és Deinó; hármuknak volt összesen egy szemük és egy pár foguk, ezeket egymás közt cserélgették folytonos civakodás között. Napnyugaton laktak; Perszeusz meglátogatta s egyetlen szemüket elcsenve rákényszerítette őket, hogy árulják el az utat a Gorgókhoz (vagy a Sztüx nimfáihoz, akiktől Hadész bűvös ajándékait akarta megszerezni.) – Néhány ókori ábrázolásuk

Perszeusszal együtt mutatja őket I D2 Güész lásd Hekatonkheirek Gügész – lüdiai király, Daszkülosz fia. Történelmi személy volt, kb Kre 680-650 között uralkodott, s az országot jelentős hódításokkal gazdagította. Kezdetben testőrkapitánya volt Kandaulész királynak, Héraklész és Omphalé fia, Agelaosz leszármazottjának. Hérodotosz anekdotikus elbeszélése szerint ura annyira bizalmába fogadta, hogy még felesége szépségét is egészen kézzelfogható módon demonstrálta előtte: becsempészte annak hálószobájába, hogy ~ vetkőzés közben figyelhesse meg. A királyné azonban rajtakapta a leselkedőt, s választás elé állította: vagy vállalja a halált a felségsértésért, vagy ő öli meg Kandaulészt, az ízléstelen ötlet szerzőjét. A testőrkapitány az utóbbit választotta, majd feleségül vette az özvegyen maradt királynét, és elfoglalta a trónt. Platón Állam c művében egy mondaibb történetet jegyzett fel róla.

Eszerint ~ lüdiai pásztor volt, aki egy földalatti üregben egy halott kezén láthatatlanná tévő gyűrűt talált. Az így szerzett ritka képességével jól sáfárkodott, Kandaulész király idő múltán első miniszterévé tette. Mikor ura titkos merénylet áldozata lett, ő leleplezte a gyilkost (történetesen a testőrök kapitányát), majd feleségül vette az özvegy királynét, és vele együtt uralkodott. A történeti valóság feltehetőleg prózaibb: ~ egyszerű palotaforradalom útján tette el láb alól elődjét, s ebben talán a királyné is a kezére játszott. A ~ által alapított dinasztia egy évszázadig fennállt, ennek utolsó tagja a gazdagságáról és balsikerű utolsó háborújáról nevezetes Kroiszosz (Krőzus) volt. – Gyges és gyűrűje c drámai művében Hebbel a két történet motívumait egybefonta, és tragikus véghez vezette az eseményeket. – A leselkedő ~t Jordaens festménye ábrázolja H Hadész – más néven Plutón,

az alvilág istene a görögöknél, Kronosz és Rheia fia. Amikor öccse, Zeusz vezetésével az ifjabb istennemzedék letaszította trónjáról a zsarnok apát, a hatalmon való osztozásnál Zeusz az eget tartotta meg, ~nak jutott az alvilág, fivérük, Poszeidón pedig a tengert kapta. ~ sötét birodalmát a Sztüx és négy más folyó határolta, bejáratát Kerberosz őrizte, a holtak lelkeit Kharón szállította át ladikján; sorsukat az alvilág bírái, Minósz, Rhadamanthüsz és Aiakosz döntötték el. Az alvilág isteni lényei voltak a kérek, az Erinnüszök, Thanatosz, Hüpnosz, Hekaté és Lamia. ~ a felső világról erőszakkal szerezte meg feleségül nővérének, Démétérnek a lányát, Perszephonét. Csak kevés halandónak sikerült élve leszállnia a holtak birodalmába és onnan visszajutni (lásd Héraklész, Orpheusz, Thészeusz). A rómaiak Pluto vagy Dis néven ismerték – Jó néhány szép vázakép és szobor őrzi ~ alakját az ókorból; az

előbbiek többnyire felesége mellett, trónon mutatják, az utóbbiakon arca fenséges, de komor, fürtjei ziláltak. Legnevesebb újkori szobra Berninié, amely Perszephoné elrablása pillanatában ábrázolja; ezt a mozzanatot Rembrandt is megfestette. – Az Orpheusz történetéről szóló barokk operákban (Monteverdi, Peri, Caccini, Cesti) ~nak is szerepe van. II B2 Haemon lásd Haimón Haimón – a thébai Kreón3 fia. Szerelmes volt Antigonéba, s az menyasszonya volt már; amikor engedetlensége miatt Kreón befalaztatta a boldogtalan lányt, ~ a sziklasírba sietett, de addigra Antigoné már felakasztotta magát. Az apa, Teiresziasz jóslatából rosszat sejtve, keresésére indult. ~ a szeme láttára döfte a kardot saját szívébe, s ezután anyja, Eurüdiké3 is végzett magával. Mindezt Szophoklész Antigoné c tragédiája jeleníti meg; Euripidész Phoinikiai nők c. drámájában Antigoné elutasítja ~ szerelmét, és önként száműzetésbe vonul apjával.

X C3 Halaesus – görög eredetű itáliai hős, Agamemnón rokona, többek szerint házasságon kívül született fia (görög nevén Halaiszosz), aki a trójai háború idején telepedett meg Itáliában. Természetes ellensége volt a trójai oldalról érkezett Aineiasznak, és Turnus oldalán harcolt ellene mint az auruncus csapatok vezére; Pallas kezétől esett el. Halia – a Telkhinek nővére; Poszeidón vele nemzette Rhodét és hat fiút. Ezek a fiak megsértették Aphroditét, s az istennő büntetésül tébollyal sújtotta őket; megerőszakolták saját anyjukat, és más gazságokat is követtek el; végül apjuk a tengerbe fojtotta őket. Halirrhothiosz – athéni férfi, Poszeidón és Eurüté nimfa fia. Az athéni Akropolisz oldalában, Aszklépiosz forrásánál erőszakot kísérelt meg Arész leánya, Alkippé ellen, s a haragvó isten megölte. ~ apja, Poszeidón emiatt az istenek ítélőszéke elé idézte fia gyilkosát; a bíróság azon az athéni

dombon ült össze, amelyet attól fogva Areopagosznak (Arész dombja) neveztek, s ez volt az athéni bíróság üléshelye is. A bírák egyébként elutasították az istenség keresetét azon a címen, hogy nem tudott tanút állítani. – Más mondaváltozat szerint ~ felháborította, hogy a város Athéné oltalma alá helyezte magát, megtagadva korábbi védnökét, Poszeidónt (lásd Kekropsz1), és fejszét ragadott az olajfára, amelyet az istennő ajándékozott a városnak, ám a fejsze kicsúszott a kezéből, és az ő fejét vágta le. hamadriádok, hamadrüaszok lásd nimfák Harmonia – thébai királyné, Arész és Aphrodité leánya, bár egy eltérő hagyomány Zeuszt és Élektrá2t tartja szüleinek. Kadmosz királynak lett a felesége; lakodalmukon az olümposzi istenek is részt vettek, és ~ varázserejű nyakéket és köntöst kapott anyjától nászajándékul; ezek a családban nemzedékről nemzedékre öröklődtek, s utóbb Eripülé

megvesztegetésében játszottak szerepet. Sok bánat érte ~t, egyik leánya, Szemelé és három unokája, Pentheusz, Aktaión és Labdakosz tragikus véget értek, bár ő volt nagyanyja az istenné lett Dionüszosznak is. II B3, X A2 Harmothoé VII D1 lásd Pandareósz Harpüiák – félig madártestű, szárnyas női szörnyek, Thaumasz és Élektra1 leányai, Irisz nővérei. Hésziodosz kettőt említ, Aellót és Óküpetét, későbbi szerzőknél leljük meg a harmadikat, Kelainót. Mindent felfaltak (nevük azt jelenti: felragadók), ürülékükkel mindent beszennyeztek, és iszonyú bűzt árasztottak. Isteni büntetés gyanánt zaklatták Phineusz2t, amíg a Boreaszok el nem űzték őket, Sztrophasz szigetén pedig Aineiasz hajósait támadták meg, mert azok féltett marháikból levágtak néhányat. – Eredetileg talán vihardémonok voltak; Homérosz, Apollóniosz Rhodiosz és Vergilius epikus műveiben már fenti funkciójukban szerepelnek. – Vázaképeken és

sírköveken nagy szárnyakkal, néha nem is olyan visszataszító arccal, máskor madárfejjel ábrázolták őket; karmaik közt gyakran emberalakot tartottak. I C3 Hébé – az örök ifjúság görög istennője, Zeusz és Héra leánya. Ő lett az istenek pohárnoka, aki a nektárt szolgálta fel lakomáikon. (Héra zokon is vette, hogy férje utóbb ezt a tisztet fiúszeretőjére, Ganümédészre bízta.) Mikor Héraklész az olümposzi istenek közé emelkedett, ~ hozzáadták feleségül. A rómaiak Juventas néven tisztelték – Ókori szobrai koszorús fejű, szép fiatal nőalaknak ábrázolták, kezében kancsóval és serleggel (így mutatja az újkori Canova szobra is); néhány vázaképen Héraklésszal való lakodalmán látható. II B3 Hecate lásd Hekaté Hector lásd Hektór Hecuba lásd Hekabé Hédoné II C3 lásd Pszükhé Hekabé – latinosan Hecuba, Dümasz thrák király lánya. Priamosz trójai királynak lett a második felesége, és 19 fiút meg 12

lányt szült neki. Legelső fia Hektór volt; a második fiának, Parisznak születése előtt azt álmodta, hogy fáklyát hoz a világra. A gyermeket csecsemőként kitették, nehogy városát lángba borítsa egykor (ahogy Aiszakosz megjósolta), de Parisz megmenekült, felnőtt, és végül valóban Trója pusztulását okozta. A város ostroma alatt és eleste után ~nak végig kellett néznie férje, gyerekei és unokái halálát. Hadizsákmányként Odüsszeusz vitte magával, akinek egy ízben, amikor Diomédész2szel Trójába lopóztak ellopni a Palladiumot, megkímélte az életét. Meg kellett érnie, hogy egyetlen életben maradt lányát, Polüxénát is feláldozzák Akhilleusz sírján. Amikor megtudta, hogy veje, Polümésztór thrák király haszonlesésből megölte rábízott kisfiát, Polüdórosz3t, szörnyű bosszút állt rajta. Egy Ovidius által is feldolgozott késői monda szerint ennek láttán a felzúdult thrákok megkövezték, s közben ~ kutyává

változott. – Homérosz Iliászában ~ méltóságteljes királyi hitves; Euripidész Hekabé c. tragédiájában előbb Polüxené életéért folytat reménytelen küzdelmet, majd Polümésztoron áll bosszút. Vergilius Aeneise révén az anyai fájdalom szimbólumává lett, így idézi Hamlet is („mit néki Hecuba?”). XII C1 Hekalé – attikai öregasszony, akinek vendégszerető házában egy éjszakát töltött Thészeusz, amikor Athénból Marathónba ment, hogy megküzdjön a krétai bikával. Alighogy elindult, ~ kost áldozott Zeusznak az ifjú szerencsés visszatéréséért. Hazaútban Thészeusz felkereste a kedves asszony házát, de őt magát halva találta. Ekkor oltárt emelt Zeusz Hekaleiosznak, és szertartásokat alapított vendéglátója emlékezetére. Hekaté – háromfejű és háromtestű istennő, Perszész és Aszterié lánya. Viszonylag későn alakult ki ill. terjedt el kultusza Kis-Ázsia felől, Homérosz még nem tudott róla Hésziodosz

szerint jóakaratú istennő, Zeusz kegyéből ő a pártfogója minden emberi törekvésnek, a fiúk nevelésének, és tisztelet övezi a halandók között. Később fejlődött ki ~ hármas természete: az égen a hold istennője, a földön a szülés és az ifjúság védője, az alvilágban pedig a titokzatos erők irányítója, ekként Szeléné, Artemisz és Perszephoné (vagy Kübelé) alakját is magába olvasztotta. Végül alvilági jellege kerekedett fölül, a boszorkányok, kísértetek és szörnyű látomások parancsolója, ártó szellem maga is, aki pokoli kutyák társaságában feljár a földre. Az emberek szobrokat állítottak neki és áldozatokkal igyekeztek haragját elhárítani. Sok ilyen kultikus, oszlopszerű, háromalakú szobra került elő az ókorból, amelyeket útkereszteződéseknél vagy házakban, kertekben állítottak fel. I D3 Hekatonkheirek – ötven fejű és száz kezű óriások (a nevük száz kezet jelent), Uranosz és Gaia

gyermekei. Hárman voltak, nevük Kottosz, Briareósz és Güész Apjuk gyűlölte és a föld mélyére zárta őket; csak Zeusz oldotta meg utóbb a láncukat, hogy Kronosz és a titánok elleni harcában segítségére legyenek. Győzelme után a ~re bízta a Tartaroszba zárt titánok őrizetét – A ~ és a titánok roppant csatáját Hésziodosz Az istenek születése c. tankölteménye festi I A2 Hektór – trójai hős, Priamosz király és Hekabé legidősebb fia. A görögök ostromló hadai ellenében ő vezérelte a trójai sereget; az első sorokban küzdve számos összecsapásban késztette hátrálásra az ellenséget. Legnagyobb haditette volt a görög hajók megtámadása; ő ölte meg Patrokloszt, és csak az isteni beavatkozás mentette meg Nesztórt és Diomédész2t a hasonló sorstól. Hadvezéri kiválóság, személyes bátorság és lelki nemesség dolgában ~ mindenkit felülmúlt, az ellentáborból is csak Akhilleuszt lehetett hozzá mérni. Kettejük

végső nagy összecsapása döntötte el végül ~ sorsát is, a párviadalban Akhilleusz lándzsája kioltotta az életét. A barátja halála miatt felbőszült görög hős harci szekeréhez kötve a porban vonszolta és csúfos végre szánta ~ holttestét, de aztán esdeklő apján megkönyörülve, no meg tekintélyes váltságdíj ellenében, kiadta neki a tetemet, és tizenkét napi fegyvernyugvást eszközölt ki a halotti szertartás számára. – Homérosz Iliászának ~ a legvonzóbb hőse, a harcba induló vezér búcsúja feleségétől, Andromakhétól és kisfiától, Asztüanaxtól pedig az eposz egyik legmegindítóbb jelenete. ~ és Andromakhé lakodalmát énekli meg Szapphó egyik költeménye. Vergilius Aeneisének címadó hőse, úgy is mint a hős oldalági rokona, érthető rokonszenvvel emlékezik meg ~ ról.~~~~~~~~ Életének epizódjait mintegy negyven fennmaradt ókori vázakép ábrázolja, ezek tárgya ~ haraca különféle görög hősökkel, ill.

halála. Andromakhétól való búcsúját láthatjuk, több más újkori festő képei mellett, Lotz Károly egy kevéssé ismert szép freskóján. XII A2 Helené – vagy Helena, spártai királylány, majd királyné; anyja, Léda tojásban hozta a világra, miután Zeusz hattyú képében teherbe ejtette. Anyja férje, Tündareosz spártai király mint saját lányát nevelte fel. Olyan gyönyörű volt, hogy már zsenge korában elrabolta őt feleségének Thészeusz athéni király, de bátyjai, a Dioszkuroszok kiszabadították. Később Hellász minden királya Spártába tódult kérőnek; ~ végül Menelaosz felesége lett, férje pedig Tündareosz halála után Spárta királyságát örökölte. Kettejük lánya volt Hermioné Egy ízben Parisz királyfi Spártában vendégeskedett, és Menelaosz távollétét kihasználva megszöktette (más változat szerint elrabolta) ~t, és vele meg a királyi kincstárral Ciprust, Egyiptomot és Föníciát érintve, Trójába

hajózott. ~ szépsége elbűvölte a trójaiakat, Priamosz sem volt hajlandó visszaszolgáltatni őt, amikor Menelaosz és Odüsszeusz érte jöttek, inkább vállalta a háborút. Mikor a harcok során Parisz elesett, ~ nem is gyászolta, hanem annak öccsével, Déiphobosszal élt tovább. Egy ízben, mikor Odüsszeusz álruhában belopózott Trója várába, ~ felismerte, de nem árulta el, inkább segítségére volt, s megígérte neki, hogy a görögöknek is kezére játszik a város elfoglalásában. Azon éjjel, amelyen a görögök a végső támadásra indultak, ~ fáklyákkal adott jelt a fellegvárból a közeledő flotta számára; Déiphobosz házából pedig eltávolította a fegyvereket. Ebben a házban talált rá férje Trója elfoglalásakor; a szeretőt megölte, de felesége szépsége úgy megbabonázta, hogy kardja lehanyatlott, és később se rótta fel neki hűtlenségét. A házaspár csak nyolc évig tartó bolyongás után ért vissza Spártába; ott

megújult szerelemben boldogan éltek tovább. - ~ megítélése az ókorban nem volt egységes Homérosz az Iliászban elítéli, az Odüsszeiában idilli képet fest az idősödő házaspár boldogságáról. Euripidész több darabjában helyteleníti, hogy büntetlen maradt annyi tragédia okozója, egyikben viszont, a Helené címűben, a mondának azt a változatát eleveníti fel, amely szerint nem is ~ járt Trójában, hanem csak Héra által készített szellemalakja, míg a valódi ~ hűségesen várta férjét Egyiptomban, ahová Hermész vitte őt. Ebben az athéni szerző aktuálpolitikai állásfoglalása fogalmazódott meg a Spárta elleni háború kritikus pillanatában, a szicíliai szörnyű kudarc után: ez a háború éppoly értelmetlen, mint a trójai volt, amelyben egy fantomalak miatt hulltak el két nemzet legjobbjai. Ovidius áldozatnak tüntette fel ~ (a Hősnők levelei c. művében egy erényeire büszke asszony utasítja vissza a csábító ajánlatát),

Vergilius viszont keményen kárhoztatta; Dante a pokolba helyezte a szerelem halottai közé. Neve a Faust-történethez is hozzákapcsolódott. Már Marlowe Doctor Faustusában felbukkan; Goethénél az antik szépségeszmény megtestesítője lesz az alvilágból felidézett alakja. Fausttal való nászából született a költészet veszendő géniusza, Euphorion. Komikus hangvételű Erskine Heléna magánélete c. regénye – Nagyszámú, mintegy százhúsz ókori ábrázolás maradt fenn a híresen szép asszonyról, főként vázaképeken; a középkorból Gozzoli, az újkorból Tintoretto, Giordano, Tiepolo, David és Moreau festményének ~ elrablása a tárgya. – Gluck Paris és Helena c. operájában méltóságteljes, Offenbach A szép Heléna c operettjében frivol, kikapós nőként látjuk viszont ~t, az ókor leghíresebb asszonyát. VII A2, XII A3 Helenosz – trójai királyfi, Priamosz és Hekabé fia. Ikertestvére volt Kasszandrának, és ő is jóstehetséggel

bírt. Már akkor óva intette Pariszt, amikor az Helené elrablására indult A háborúban mégis derekasan küzdött, és Hektór halála után egy ideig ő vezette a trójai sereget. Csak ő tudta a jósigéket, amelyek Trója sorsát eldöntötték – hogy t.i Akhilleusz fiának, Neoptolemosznak részvétele a harcban, Pelopsz csontjai és a trójai Palladium (lásd Athéné) birtoklása révén győzhetnek a görögök –, és Odüsszeusz fogságába esve ezeket kivallotta. A város eleste után mégis rabsors várt rá, Neoptolemosz hurcolta el, de később szabadon bocsátotta Andromakhéval együtt. ~ ekkor egybekelt sógornőjével, és Épeiroszban telepedtek le. Itt, egykori hazájukhoz hasonló tájon felépítették a földig rombolt Trója mását Ide érkezett egy alkalommal Itáliába vezető utján Aineiasz, ahogy Vergilius leírja Aeneisében; jóstudománya révén ~ hasznos tanácsokat adott neki további útjára. XII B2 Héliadák – a napistennek, Héliosznak

Klümené1től született lányai. Fivérük, Phaethón halála miatt Ovidius szerint (Átváltozások) oly vigasztalhatatlanul zokogtak, hogy az istenek végül jegenyévé változtatták őket; elsírt könnyeikből lett a borostyán. Heliké1 IX C2 lásd Oinopión Heliké2 XV D1 lásd Ión Héliosz – a nap istene, Hüperión titán és Theia fia, Szeléné és Éósz fivére. Naponta négylovas szekerén indult égi útjára az Ókeanosz keleti partján, este pedig leszállt nyugaton, s arany csónakon tért vissza palotájába. Odafentről mindent látott, és alkalom adtán Zeusznak vagy más isteneknek szívesen szolgált megfigyeléseivel. Híres tehéncsordáját Odüsszeusz emberei dézsmálták meg Szicília szigetén. Feleségétől, Perszétől két gyermeke született, Aiétész király és Kirké, a varázslónő; Klümené1vel nemzette a balsorsú Phaethónt; lánya, Ariszbé miatt Poszeidónnal keveredett pörbe (lásd Halirrhothiosz). Keserűen végződtek szerelmi

kalandjai is Klütiével és Leukothoéval. – Több ókori szobor és dombormű ábrázolja ~ a négylovas fogattal. Az ókor hét világcsodájának egyike volt ~ óriási szobra, a rhodoszi Kolosszus, amely 30 méternél magasabb volt, és a kikötő bejáratát őrizte; földrengés döntötte le Kr. e 225-ben II D1, III A2, IX B1, XVI B1 Hellé XVI D2 lásd Phrixosz, Nephelé Hellén – a hellének (görögök) névadó őse, Deukalión1 és Pürrha fia. Az özönvíz által kipusztított emberiséget ~ szülei teremtették újjá; fiaik közül ~ volt a legidősebb, így utódai a legelsők a halandók között. Nevéhez nem fűződik mondai cselekmény, ami arra vall, hogy a mitográfusok késői és tudatos leleménye ő, aki fiai és unokái, Aiolosz1 és Dórosz ill. Ión és Akhaiosz révén alkalmatos ős a legfontosabb görög népcsoportok (aiol, dór, ión és akháj) számára. Felesége Orszéisz volt, fia az említetteken kívül Xuthosz II D3, XV C1 Hémera I

B1 lásd Nüx Hémithea XII A2 lásd Küknosz1 Héphaisztosz – a mesterségek görög istene, Zeusz és Héra fia, de egyes ókori szerzők szerint Héra egyedül foganta és szülte, hogy el ne maradjon férje mögött, aki Athénét nélküle hozta a világra. ~ sántán született, ezért anyja utálkozva lehajította az égből (Egy másik monda szerint nem ekkor sántult meg, hanem később, amikor Héra és Zeusz egy vitájában anyja pártját fogta, és emiatt Zeusz hajította le, s ő egy teljes napig zuhant, míg Lémnoszon földet ért.) Az első változat szerint a csecsemő a tengerbe zuhant, s ekkor Thetisz és Eurünomé1 vette pártfogásába; tengermélyi barlangjukban fejlesztette ki ~ a kovácstudományát. Anyjának díszes arany trónust küldött, ám amikor az beleült, önműködő bilincsek szorították a székbe. Senki sem tudta kioldani őt, az istenek kénytelenek voltak ~ az Olümposzra invitálni (Dionüszosz ment érte, és ő szamárháton vonult

fel); még a legszebb istennőt, Aphroditét is hozzáadták feleségül. ~ sejtette, hogy felesége a daliás hadistennel, Arészszal csalja, ezért finom aranyhálót készített ágyuk fölé, amely az ő távollétében foglyul ejtette a szerelmeskedőket. ~ az isteneket hívta az „in flagranti” tanújául, ám az égiek olthatatlan nevetése a Homérosz Odüsszeiájában leírt jelenet láttán (ez a híres „homéri kacaj”) nemcsak a leleplezett hűtlenkedőknek szólt, hanem a felszarvazott férjnek is. ~ műhelyében, ahol a küklópszok segédkeztek neki, olyan remekek készültek, mint Akhilleusz pajzsa és fegyverzete. Egyesek szerint önműködő fújtatókat és robotokat meg maguktól guruló székeket is készített. A rómaiak Vulcanusnak nevezték, s hitük szerint az Etna mélyén volt ~ műhelye, annak visszfénye és tüze tört ki időnként a hegy ormán; ezért hívják a tűzhányó hegyeket vulkánnak. – Sok vázakép, dombormű maradt fenn az

istenségről (ezeken többnyire komikus beállításban látjuk), de szobor alig. Az újkori képek (Tintoretto, Velázquez, Rubens, Van Dyck, Tiepolo, Le Nain) leginkább kovácsműhelyében, küklópszoktól körülvéve, fegyverkészítés közben ábrázolják erőteljes alakját; kontrasztként olykor melléje állították szép felesége alakját. II A3, IV A1 Héra – Kronosz és Rheia leánya, Zeusz nővére és utóbb felesége, így az olümposzi istenek királynéja. Ő is apja gyomrában időzött, amíg öccse, Zeusz többi testvérével együtt ki nem szabadította, s egyesült erővel meg nem döntötték Kronosz uralmát. Férjének négy gyermeket szült, Arészt, Héphaisztoszt, Hébét és Eileithüiát. (Egyes mítoszváltozatok szerint valamelyiküket, talán Héphaisztoszt egymaga foganta és szülte, mint férje Athénét.) Ő maga példás hitves volt, ezért lett védője a házasságnak és gyermekáldásnak; férje csapodárságát érthetően zokon vette,

és mindent elkövetett, hogy földi vetélytársnőinek, illetve azok Zeusztól született gyermekeinek megkeserítse az életét (lásd Európé, Ió, Szemelé, Danaé, ill. Héraklész, Dionüszosz, Perszeusz stb.) Más okból lett ellensége a trójaiaknak, akikkel szemben a görögöket segítette: sértette, hogy Parisz trójai királyfi nem neki ítélte Erisz almáját. E sérelme miatt gátolta Aphrodité fiának, Aineiasznak törekvéseit is, ahogy ezt megírja Vergilius Aeneis c. eposzában (itt latin nevén, mint Juno szerepel) – Fennmaradt ókori szobrain, pl. az ún Ludovisi Hérán szép arca nyugodt fenséget sugároz; az újkor festői közül Correggio, Carracci, Poussin, Tiepolo és mások ábrázolták. II B2 Hérakleidák – a nagy erejű hős, Héraklész fiai, akik Déianeirától születtek, valamint ezek utódai. Név szerint csak Hülloszt ismerjük a hős eme fiai közül, és számukat sem közli a hagyomány, de oly sokról esik szó, hogy idővel

bizonyára a hősnek más nőktől való fiait s más rokonait (lásd Likümniosz) is közéjük számították. Héraklész halála után Eurüsztheusz elűzte őket Tirünszből, majd amikor a ~ Athénban kerestek menedéket, ostrom alá vette a várost, és kiadatásukat követelte; Hüllosz és Iolaosz azonban megverte, nagyanyjuk, Alkméné pedig megölte a zsarnokot. A győzelem Héraklész lányának, Makariának az életébe került Ezután a ~ lerohanták a Peloponnészoszt, de isteni rendelésre visszavonultak; Hüllosz egy párviadalban halálát lelte (lásd Ekhemosz). A harcot váltakozó szerencsével folytatta fivére, Kleodaiosz, ennek fia, Arisztomakhosz és unokái, Témenosz, Arisztodémosz és Kreszphontész, akik aztán véglegesen elfoglalták s felosztották egymás közt a Peloponnészoszt. - A ~ történetének sorsfordító pillanatát, Eurüsztheusz sikertelen hadjáratát Athén ellen Euripidész Héraklész gyermekei c. tragédiája örökítette meg

Héraklész – latin nevén Hercules, nagyerejű hős, Amphitrüón tirünszi király feleségének, Alkménének a fia. Zeusz nemzette úgy, hogy a férj alakját öltötte fel; mivel azon az éjszakán a valódi férj is hált az asszonnyal, ~ egy halandó ikertestvérrel, Iphiklésszel együtt született. A férjére féltékeny Héra már a gyermek születésébe is beleavatkozott (lásd Nikippé1, Galanthisz), majd két kígyót küldött a bölcsőben fekvő csecsemőre, de az puszta kézzel megfojtotta őket. ~ életét a továbbiakban is minden módon megnehezítette az istennő, ám annak hősiessége épp a rákényszerített próbatétek révén nyilvánult meg, ezért jogosan kapta nevét, ami azt jelenti: Héra révén híres. Amphitrüón kiváló nevelésről gondoskodott mostohafia számára: kardforgatásra Kasztór (lásd Dioszkuroszok), lantjátékra Eumolposz és Linosz, nyíllövésre Eurütosz1, bölcsességre Rhadamanthüsz oktatta. Mikor ~ hirtelen haragjában

agyonütötte Linoszt, a király a Kithairón hegyre küldte nyájat legeltetni. Itt ~ megölt egy félelmes oroszlánt, és fiakat nemzett Theszpiosz ötven lányának. Utóbb Thébait szabadította meg egy súlyos adófizetési kötelezettségtől (>*Erginosz), s hálából a király, Kreón2 hozzáadta a lányát, Megarát. Mikor már három (más források szerint négy vagy több) gyermeke volt ~nek, Héra tébolyt bocsátott rá, s ő megölte saját fiait és Iphiklész két fiát. Hogy a vérbűntől megtisztuljon, isteni parancsra rokonánál, Eurüsztheusznál jelentkezett szolgálattételre. Ez sorban tizenkét roppant nehéz és veszélyes feladattal bízta meg, de ~ mindet sikeresen végrehajtotta: 1. megölte a nemeai oroszlánt, 2 megölte a lernai Hüdrát, 3 elűzte a sztümphaloszi mocsarakból a kártékony réztollú madarakat, 4. elejtette a kerüneiai arany agancsú szarvast, 5. elevenen elfogta az erümanthoszi vadkant, 6 megtisztította Augeiasz istállóit,

7. elfogta és megszelidítette Poszeidón vad bikáját Krétán (lásd Minósz), 8 befogta Diomédész1 emberevő kancáit, 9. elhozta napnyugatról Gérüonész gulyáját, 10 megszerezte az amazonok királynéjének, Hippolütének varázsövét, 11. elfogta és felhozta az alvilágból a Kerberoszt, s végül 12. megszerezte a Heszperiszek aranyalmáit (Az egyes munkák sorrendje a különféle mondaváltozatokban nem mindig azonos.) Utolsó útján ~ végzett az óriás Antaiosszal és az egyiptomi Buszirisz királlyal, igénybe vette Atlasz segítségét, végül a Kaukaszosz hegyei közt letörte Prométheusz láncait. Eurüsztheusz szolgálatából megszabadulva előbb Iolé kezéért vetélkedett, majd Déianeirát vette feleségül. Mikor egy dührohamában megölte Iphitoszt, újra szolgálatban kellett vezekelnie, ezúttal Omphalé1 lüdiai királynőnél. Ennek leteltével az isteneket segítette meg a gigászok elleni harcukban; majd elragadta a haláltól Admétosz

feleségét, Thészeuszt pedig kiszabadította az alvilágból. Részt vett az argonauták utján; Trójában nagy szolgálatot tett Laomedón királynak, de az kisemmizte; ~ kisebb sereget toborzott, feldúlta Tróját, s megölte a hitszegő királyt (lásd még Hészioné2, Priamosz). Ugyancsak szószegésért állt bosszút Augeiaszon, majd Eurütoszon, s zsákmányként magával vitte ennek lányát, Iolét, hogy feleségül vegye. Déianeira féltékenységből elküldte neki a végzetes Nesszosz-inget; a szörnyű kínok elől ~ az Oita hegyén rakott máglyára lépett és a lángok közül egyenest az istenek közé, a halhatatlanságba emelkedett. Most már Héra is megengesztelődött iránta, és lányát, Hébét adta hozzá feleségül. ~ nagyszámú gyermekének útjáról a hős halála után lásd Hérakleidák A hős egyéb tetteire és kapcsolataira nézve lásd még az Abdérosz, Acca Larentia, Agriosz, Aigimiosz, Aktór1, Alkaiosz1, Alkón, Alküoneusz,

Aszkalaphosz, Atüsz1, Augé, Aventinus, Cacus, Eunomosz, Eurümedón2, Eurütión, Hippokoón, Hülasz, kentaurok, Kheirón, Küknosz2, Latinus, Lepreosz, Likhasz, Likümniosz, Litüerszész, Néleusz, Nephelé, Orthosz, Periklümenosz, Philoktétész, Pholosz, Phüleusz, Telamón, Thanatosz, Tlépolemosz címszókat. – ~ hőstetteit már Homérosz is emlegeti Az attikai drámában eleinte komikus alak volt, nagyevő, hetvenkedő, bumfordi óriás, némiképp még őrzi e vonásait Euripidész Alkesztiszében. Szophoklész formált belőle tragikus hőst a szenvedéséről és haláláról szóló Trakhiszi nők c. drámájában Az őrjöngő Héraklész, Euripidész tragédiája a gyermekei gyilkosát mutatja iszonyú lelki gyötrelmei között. A későbbi drámai feldolgozások (pl Seneca két műve, századunkban Dürrenmatt és Zuckmayr színművei) is ezt a két epizódot dolgozzák fel leginkább, míg Theokritosz egyik idillje a kígyóölő csecsemőről szól. ~

haláláról a fiatal Madách is drámát írt Férfi és nő címen; ebben a hős félreértések és cselszövények áldozata lesz, és halála előtt eljut a női nem teljes megvetéséig. – Az ókori képzőművészeti ábrázolások számát tekintve egyetlen hős sem ér ~ nyomába. Tizenkét munkája mintegy kétezer vázaképnek a tárgya; a leggyakoribb témák harca az oroszlánnal, az amazónokkal és a krétai bikával. Szerepel az olümpiai Zeusz-templom metopéin és pompeji freskókon; szobrai főleg római márványmásolatok formájában maradtak ránk, mint pl. a farnesei ~ és az oroszlánnal viaskodó hős, mindkettő Lüszipposz nyomán. Az újkorban sok más mű mellett Cranach, Veronese, Poussin, Jordaens, Rubens, Gossaert, Reni festményeit és Giovanni da Bologna, Canova meg Boudelle szobrat ihlette. – Cavalli operát írt A szerelmes Herkules, Bach pedig kantátát Héraklész a válaszúton címmel; Händel egy oratóriumot szentelt a hősnek. II B3, VI

C2, XII B3 Hercules lásd Héraklész Hermaphroditosz – kétnemű ifjú; mint neve is jelzi, Hermész nemzette Aphroditével; a gyermeket nimfák nevelték fel a frígiai Ida hegyén. Férfinak született; a halikarnasszoszi Szalmakisz tó nimfája beleszeretett a szép ifjúba, de az elutasította. Amikor ~ a tóban fürdött, Szalmakisz átölelte és az istenekhez könyörgött, hogy testüket örökre egyesítsék. Így lett ~ egyszerre férfi is és nő is. A mondát Ovidius adja elő az Átváltozásokban; a nőies testű szép ifjúról egy kitűnő hellenisztikus szobor, Polüklész műve több másolatban maradt fenn; az újkorban több festőt, köztük Carraccit ihlette meg. – Ma orvosi nyelven hermafroditizmusnak nevezik azt a születési rendellenességet, ha valakin a férfi és a női nemi szervek együtt vannak jelen. II A3 Hermész – az olümposzi istenek egyike, Zeusz fia, anyja a Néréiszek közül való Maia volt. Az arkádiai Külléné barlangjában

született, és már élete első napján furfangosan ellopta Apollón gulyáját; a kárvallottat a maga feltalálta, teknőchéjból készült lanttal kárpótolta. Apjának hírvivője és utasításainak végrehajtója lett, segítette más fiait (Arészt, Dionüszoszt, Perszeuszt, Héraklészt), utasítására megölte Argosz1t és feltámasztotta Pelopszot. Az ő fia volt Pán Drüopé nimfától és Hermaphroditosz Aphroditétől; halandó nőkkel nemzette Evandert, Autolükoszt, Mürtiloszt és Kephaloszt; egyes mondák szerint ő volt Szilénosz és a szatüroszok apja is. A vándorok és kereskedők védnöke lett, sőt az ügyes tolvajoké is; atléták verseny előtt az ő segítségét kérték, és ő vezette a holtak lelkét az alvilágba. Egyéb tetteire, kapcsolataira nézve lásd Abdérosz, Aszkalaposz, Delphüné, Drüopé, Hürieusz, Thanatosz, Tüphón. – Homérosz két himnusza, Alkaiosz verse, Horatius több ódája szólt róla az ókorban – Vázákon,

falfestményeken ~ kalpaggal és szárnyas saruval ábrázolták. Praxitelész szép márványszobrán a gyermek Dionüszoszt tartja a karján, s maradt fenn róla sok más ókori szobor is, ezek mind atletikus termetű szép férfinak mutatják. Egyszerűbb szobrai, a csak a fejrészen kifaragott hermák útelágazásoknál álltak. Sok újkori festményen is látható ~, többek közt Correggio, Tintoretto, Veronese, Claude Lorrain, Rubens és Turner vásznain. II A3, III C3, IV A3, VI A2 Hermioné – spártai királylány, Menelaosz és Helené lánya. Anyja korán cserbenhagyta, amikor megszökött Pariszszal; Menelaosz a trójai háborúba indulva a gyermeklányt sógornőjére, Klütaimnésztrára bízta. Bár zsenge korától Oresztésznek szánták, Menelaosz a trójai háborúban Neoptolemosznak ígérte ~t, s hazatérve hozzá is adta feleségül. Mivel nem született gyermeke, ~ben féltékeny harag ébredt Andromakhé iránt, aki férje rabnőjeként gyermeket szült

neki (lásd Molosszosz), s ura távollétében az életükre tört, de Péleusz közbelépése meghiúsította terveit. Utóbb Neoptolemosz Oresztész kezétől esett el (vagy megölték Delphoiban), s ekkor ~ Oresztész vette feleségül. Gyermekük is született, Tiszamenosz – Euripidész Oresztész c. tragédiájában a címszereplő nem épp vőlegényi érzelmeket mutat ~ iránt: túszul használja őt, és megölésével fenyegetőzve igyekszik kényszeríteni Menelaoszt, hogy vonassa vissza Mükéné polgáraival a fejére kimondott halálos ítéletet. Ovidius Hősnők levelei c verses művében ~ kétségbeesetten hívja segítségül Oresztészt mint szerelmes férjét, hogy szabadítsa meg Neoptolemosztól, aki erőszakosan vette őt birtokába szülei jóváhagyásával. VII A2, VII B3 Héró lásd Leandrosz Hersilia – előkelő szabin hölgy, a rómaiak által elrabolt szabin nők egyike. Vagy már korábban felesége volt egy bizonyos Hostiliusnak (így tudósít

Plutarkhosz), vagy pedig (hihetőbben) utóbb lett a római Hostius Hostiliusnak az asszonya. Az ő unokája volt Róma harmadik királya Tullus Hostilius. Egy későbbi monda viszont ~ Romulus feleségeként emlegeti (ezt használta fel Ovidius is az Átváltozásokban), aki urának mennybe ragadtatása után maga is isteni tiszteletben részesült Hora Quirini néven. Herszé IV A3 lásd Kekropsz1, Kephalosz Hészioné1 II C2 lásd Deukalión1 Hészioné2 – trójai királylány, Laomedón lánya. Mivel apja önkényesen visszatartotta Poszeidón és Apollón bérét, amely Trója falainak felépítéséért járt nekik, a haragos istenek megbüntették: Apollón pestisjárványt küldött a városra, Poszeidón pedig egy tengeri szörnyet, aki nagy pusztítást vitt végbe a parton. Egy jósda tanácsára Laomedón egy parti sziklához láncoltatta lányát, hogy a szörnyet eképpen engesztelje meg; az éppen arra hajózó Héraklész leoldotta a lányt, s vállalta, hogy a

szörnyet is elpusztítja, ha megkapja ~ és a Zeusztól eredő két halhatatlan paripát. Laomedón mindent megígért, de amidőn a hős végzett a veszedelmes szörnnyel, őt is becsapta. Héraklész dühösen elhajózott, és sereggel tért vissza; elfoglalta Tróját, megölte a szószegő királyt, és a fiait is egy kivételével. Volt menyasszonyától már elment a kedve, odaadta bajtársának, Telamónnak, de megengedte neki, hogy egyvalakit kiváltson a rabként elhurcolt trójaiak közül. ~ egyetlen megmaradt öccsét, Podarkészt váltotta meg aranyszálakból szőtt fátyolával, és az ettől fogva a Priamosz, azaz kiváltott nevet viselte. ~ mint ágyas Teukrosz2t szülte urának Szalamisz szigetén, de utóbb, újra állapotosan, megszökött tőle, és eljutott Milétoszra. A sziget királya, Arión magához vette, és a sajátjaként nevelte fel a fiút, akit ~ nála szült, Trambéloszt. XII A1, XIII B3 Heszperia1 lásd Heszperiszek Heszperia2 lásd Aiszakosz

Heszperisz – a Hajnalcsillagnak, Heszperosznak (lásd Phószphorosz) lánya, a Heszperiszek anyja. III A2 Heszperiszek – más néven Heszperidák, Atlasz és Heszperisz három lánya: Aiglé, Errütheia és Heszperia (mások szerint Nüx volt az anyjuk). Az Atlasz hegység nyugati lejtőjén gondozták az aranyalmákat termő fát, amelyet Héra kapott nászajándékul Gaiától. A fát a százfejű Ladón sárkány őrizte. Héraklész tizenkettedik munkájaként indult az aranyalmákért Eurüsztheusz utasítására. Atlasz vállalta, hogy kihoz neki három almát a kertből, amelynek ő rakta volt a falát, ha addig Héraklész tartja helyette az égboltot. A hős máig is tartaná, ha nem sikerül csellel rávennie Atlaszt, hogy újra vállára emelje terhét, s így sikeresen elvihette az almákat megbízójának, majd Athénénak áldozta fel őket, aki aztán mindhármat visszajuttatta a ~nek. Mások szerint az almák egyike Eriszhez jutott, s így végső soron oka lett

a trójai háborúnak. Az elrabolt almák miatt vigasztalhatatlan ~ et az istenek szilfává, jegenyévé ill fűzfává változtatták. II A2 Heszperosz lásd Phószphorosz Hesztia – görög istennő, Kronosz és Rheia lánya; testvéreihez hasonlóan apja gyomrában kellett kivárnia, míg öccse, Zeusz ki nem szabadítja. ~ örök szüzességet fogadott; ő lett a családi tűzhely és otthon védelmezője, de a város vagy az állam közösségi ügyeiben is hozzá fohászkodtak. Jelképe a tűz volt Római megfelelőjének Vestát tekinthetjük, aki feltehetőleg neve etimológiai eredetében is rokon ~val, bár kultusza néhány eltérő vonást is mutat. – Elsőnek Hésziodosz említi ~t, de mivel mitologikus események nem kapcsolódnak alakjához, az irodalomban kevés nyomot hagyott; hasonlóképp kevés a képzőművészeti ábrázolása is, és az a kevés sem biztos, hogy valóban őt jeleníti meg. II A2 Hetek – görög királyok, akik hadaikkal a hétkapujú

Thébai ellen vonultak, rákényszeríteni Eteoklészt, hogy engedje át az uralmat fivérének, Polüneikésznek korábbi egyezségüknek megfelelően. A végső soron balsikerű vállalkozás vezérei a trón visszakövetelőjén kívül Adrasztosz, Amphiaraosz, Hippomedón, Kapaneusz, Parthenopaiosz és Tüdeusz voltak. lásd még epigonok. – Az ostrom eseményeit Aiszkhülosz Heten Thébai ellen és Euripidész Phoinikiai nők c. tragédiája adja elő; közvetlen előzményei és következményei az Oidipusz és Antigoné alakjához kapcsolódó művekből bontakoznak ki. Statius római költő (Isz) Thebais c. eposzában foglalta össze a nevezetes hadjárat eseményeit Hieromnémé XI C3 lásd Kapüsz Hilaira VI A2 lásd Leukipposz Himerosz V D3 lásd Lakedaimón Hippaszosz lásd Minüaszok Hippé lásd Polüphémosz2 Hippodameia – éliszi királylány, Oinomaosz és Harpiné leánya. Apja már tizenkét kérőjét ölte meg a rájuk kényszerített próbán, gyilkos

kocsiversenyen. Mikor Pelopsz jelentkezett kérőnek, ~ belészeretett, s a monda egy változata szerint ő vesztegette meg szerelme ígéretével apja kocsihajtóját, Mürtiloszt, hogy a király kocsijának vas tengelycsapjait cserélje ki viaszból valókra, így Pelopsz győzött, a király pedig meghalt. Mikor Mürtilosz a jutalomért jelentkezett, ~ kiszolgáltatta őt férje haragjának, s az meg is ölte a vakmerőt. Férjének ~ öt fiút (Atreusz, Thüesztész, Alkathoosz, Pitteusz, Kapreusz) és három lányt (Nikippé1, Asztüdameia, Hippothoé) szült. Amikor Pelopsz utóbb egy nimfával Khrüszipposzt nemzette, a féltékeny asszony felbujtotta Atreuszt és Thüesztészt, hogy öljék meg féltestvérüket. (Más mondaváltozat szerint az ifjú halálában Laiosz volt a vétkes.) VII B2 Hippokoón – spártai királyfi, Periérész fia Bateia nimfától. Hogy Spárta uralmát megszerezze, a jogos örökösként számba jöhető féltestvéreit, Tündareoszt és Ikarioszt

elűzte; ezek Akarnaniában találtak menedékre. Tündareosz Héraklésztől kért segítséget, s az vissza is szerezte neki Spárta trónját, ~ pedig fiaival együtt megölte. VI A1 Hippolokhosz XV D3 lásd Glaukosz3 Hippolüté – az amazónok egyik királynője; birtokában volt apjának, Arésznek bűvös hatalmú aranyöve, amelyet Eurüsztheusz akart lányának, Adméténak, s ezért megszerzését Héraklésztől követelte; ez lett a hős kilencedik munkája. ~ kész lett volna ajándékként átadni Héraklésznak az övet, de a féltékeny Héra álhírekkel a hős és társai ellen uszította az amazónokat, s a csatában ~ is elesett, talán Héraklész ölte meg, árulással gyanúsítva őt. A monda egy változata szerint ~ nem halt meg ebben a harcban, hanem utóbb, amikor Thészeusz viselt háborút az amazónok ellen, annak fogságába esett. A király hazavitte ~ Athénba, feleségül vette, s tőle született balsorsú fia, Hippolütosz. Később férje

eltaszította ~t, és Phaidrát vette feleségül. Egyes szerzők szerint a lakodalomra berontott a bosszúszomjas ~ egy sereg amazon élén, de leverték őket, s maga ~ is elesett; mások úgy tudják, hogy nem itt, hanem egy vadászaton lelte halálát húgának, Pentheszileiának eltévedt nyílvesszejétől. A monda egyes változataiban ~ Antiopé néven szerepel. – ~ legnevesebb irodalmi szerepét Shakespeare Szentivánéji álom c. vígjátékában játssza (Hippolyta névalakban): Thészeusszal készülő királyi menyegzője adja a keretet a nyári éjszaka bolondos és varázsos eseményeihez. IV D2 Hippolütosz – athéni királyfi, Thészeusz és az amazon királynő, Hippolüté fia. Apjának második asszonya, Phaidra szerelemre gyúlt iránta; közeledését ~ visszautasította, ezért a megsértett asszony bevádolta uránál, hogy mostohafia erőszakot akart elkövetni rajta. Thészeusz hitelt adott a rágalomnak, fiát megátkozta és apját, Poszeidónt

kérte, hogy mérje ő a büntetést az elvetemült fiúra. A tenger istene egy fehér bikát küldött a partra, amikor ~ épp arra kocsizott; a lovak megvadultak, a kocsit felborították, s őt a parti szirtek közt vonszolták, míg sebeibe bele nem halt. – Ez a motívum, az elutasított nő bosszúja, sok görög mondában visszatér (lásd Péleusz, Bellerophontész), és ismerős a Bibliából is, József és Putifárné történetéből. A ~-monda fennmaradt ókori feldolgozásai közül Euripidész azonos című tragédiája ~ szűzies ifjúként állítja elénk, aki csak a vadászattal törődik, és mint anyja, a szűz Artemisznek hódol; ezzel Aphroditét sérti, aki bosszúból kelti a bűnös szenvedélyt iránta mostohaanyjában. ~ megesküszik Phaidrának, hogy nem árulja el az előtte feltárt titkot, bűnös szerelmét, de sorsát így sem kerülheti el. Racine Phaedrájában ~ titokban Arikiába szerelmes, aki az apjával ellenséges Pallantidák (Pallasz3)

családjába tartozik; ezt megtudva a féltékeny mostohaanya végképp összeomlik. – Vergilius Aeneise szerint ~ Artemisz kérésére Aszklépiosz feltámasztotta, s ő Róma közelében, Ariciában telepedett le, ahol Virbius néven élt; más hagyomány szerint Virbius ~nak és feleségének, Arikiának a fia volt. – Az ókorból szarkofágdomborművek maradtak fenn róla, és falfestmények, az egyiken a dajkával látható. Rameau Hippolytus és Aricia címen operát komponált róla. IV D3 Hippolyta lásd Hippolüté Hippomedón – lernai király, Talaosz (vagy Arisztomakhosz) és Lüszimakhé fia. Fivére, Adrasztosz mellett részt vett a Thébai elleni háborúban (lásd Hetek) mint a hét vezér egyike, és egy Iszmarosz nevű thébai hős kezétől esett el. Fia, Polüdórosz2 az epigonok között szerepelt. X C2 Hippomenész lásd Atalanta Hipponomé V C3, X B2 lásd Amphitrüón Hipponoosz1 VI B2 lásd Kapaneusz Hipponoosz2 lásd Bellerophontész Hippotadész lásd

Aiolosz2 Hippotész1 – a Hérakleidák egyike, Iolaosz unokája. A peloponnészoszi hadjáratban, amelyet Arisztodémosz vezetett, félreértés folytán megölte Karnoszt, a jós költőt, és ez késleltette a hadjárat sikerét. Vétkéért ~ tíz esztendei száműzetésre ítélték Hippotész2 lásd Aiolosz2 Hippothoé XVI B1 lásd Peliasz Hippothoón lásd Kerküón, Alopé Hodoidokosz XV A2 – >*Oileusz Hórák – Zeusz és Themisz lányai, a Moirák nővérei. Az évszakoknak, az idő szabályos múlásának és a természet meg a társadalom rendjének őrei voltak, és az Olümposzon laktak. Hésziodosz szerint hárman voltak, Eunomia a törvényesség, Diké az igazságosság és Eiréné a béke védnöke; más hagyományok és művek ettől eltérő számokat és neveket is adnak. – Egy római falfestmény Pan, Tintoretto egyik vászna Szeléné társaságában ábrázolja őket. II C1 Horatius Cocles – római vitéz, aki egymaga védte a Tiberis cölöphídját

Porsenna katonái ellen, amikor az etruszk hadak a Janiculum elfoglalása után át akartak kelni a folyón, hogy a Palatinust és a Capitolinust megostromolják. ~ páratlan hősiességgel és erővel feltartotta az előrenyomuló ellenséget, amíg társai mögötte szétverték és felgyújtották a hidat, majd a folyóba vetve magát épségben átúszott övéihez. Hálából akkora földet adott neki a város, amekkorát egy nap alatt körül tudott szántani. Horatiusok lásd Publius Horatius Hostius Hostilius – római vezér, aki a szabinok ellen vezette seregét, hogy az általuk elfoglalt Capitoliumot felszabadítsa, és elesett a csatában. Egy monda szerint az ő felesége volt Hersilia, és unokájuk a későbbi király, Tullus Hostilius. Hüakinthosz – spártai királyfi, Amüklasz és Diomédé fia, mások szerint a múzsák egyike, Kleió szülte Pierosznak. Apollón szeretőjéül szemelte ki a gyönyörű ifjút, s gyakran vadászott vele. Egy ízben

diszkoszvetésben mérték össze erejüket; ekkor Zephürosz, a nyugati szél, aki reménytelenül szerelmes volt ~ ba, féltékenységében eltérítette pályájáról Apollón diszkoszát, és az fején találta és megölte az ifjút. Kicsorduló vére nyomán fakadt fel a fűből a róla elnevezett virág, a jácint. – A történetet gyengéd vonásokkal ábrázolta Ovidius Átváltozások c. művében Az ókorban számos vázakép, az újkorban Carracci, Domenichino és Tiepolo ábrázolta ~ halálát. A gyermek Mozart első operája az Apolló és Hyacinth címet viseli V D2 Hüasz lásd Hüaszok III A2 Hüaszok – más néven Hyádok, Atlasz és Aithra1 lányai. Öten vagy heten voltak; amikor fivérüket, Hüaszt vadászaton széttépte egy oroszlán, bánatukba belehaltak. Zeusz vigaszul az égre emelte őket, a Bika csillagkép fejébe. Más monda szerint ezt Zeusz hálából tette, amiért a ~ dajkálták a csecsemő Dionüszoszt Nüsza völgyében. – A ~

csillagképét, amely ún gömbhalmaz, a görögök esőcsillagzatnak is hívták, mivel feltűnése az égen (május és november elején) esős időszak beköszöntét jelezte. III A2 Hübrisz – a görög hitregékben az elbizakodottság fogalmának megszemélyesítése. Az istenek kegyetlen szigorral büntették a halandókat, akik gőgjükben velük vetélkedni merészeltek vagy elhanyagolták a nekik kijáró áldozatot (pl. Niobé, Alküoné2, Bellerophontész, Ixión, Tantalosz1, Arakhné, Ikarosz). Hüdra – kígyótestű szörnyeteg kilenc sárkányfejjel, Tüphón és Ekhidné lánya. Az argoliszi Lerna közelében egy mocsárban tanyázott, s minden élőt elpusztított a környéken. Héraklész végzett vele Eurüsztheusz megbízásából; ez volt második munkája. Mivel a ~ minden levágott feje helyett kettő nőtt ki újra, a hős csak úgy tudta legyőzni, hogy közben segítőtársa, Iolaosz azonnal kiégette a sebet egy fáklyával vagy üszkös fahasábbal. A

fejek egyike halhatatlan volt, és részben színarany. Héraklész a megölt szörny epéjébe mártotta nyílvesszeit, s ettől minden lövése halálos lett (lásd Nesszosz). – A ~ képmását sok vázakép és dombormű őrizte meg az ókorból. I B2 Hügieia – az egészség görög védnöke, Aszklépiosz lánya, Makhaón és Podaleiriosz húga. Ókori ábrázolásain (szobrok, sírdomborművek, vésetek) szép fiatal lánynak látjuk, aki kezében kígyót tart (ez olykor a vállára is tekeredik), s egy csészéből itatja. A kígyó, vedlése miatt, a megújuló életerő szimbóluma, és ezért attributuma ~ apjának is. A csészéből ivó kígyó a gyógyszerészet emblémája, az egészségügyi tisztaságot pedig ~ről nevezik higiénének. XIV C2 Hülasz – drüopsz királyfi, mások szerint a rhodoszi Theiodamasz fia, Héraklész fegyverhordozója és kedvese. Együtt indultak az argonauták kalandjára; Müszián kikötve Héraklész elküldte ~ vízért a közeli

Pégai-tóhoz. A tó nimfáinak annyira megtetszett a gyönyörű ifjú, hogy lehúzták magukhoz a mélybe. Héraklész egész éjszaka félőrülten kereste Polüphémosz2szal együtt, végül mindketten lemaradtak az Argóról. – A történetet Theokritosz egyik idillje dolgozza fel. Egy szép herculaneumi falfestményen a nimfákat látni, amint épp a vízbe húzzák az ifjút; az újkorban Piero di Cosimo festménye és Thorvaldsen szobra ábrázolja őt. Hüllosz – Héraklész és Déianeira fia. Anyjával nevelkedett, mivel apja szüntelenül kalandjai után járt vagy vétkei engeszteléséül szolgált valahol. Eurisztheusz őt is elűzte anyjával együtt Tirünszből, s ők Trakhiszban, Kéüx királynál találtak menedéket. ~ kamaszfővel találkozott apjával Oikhalia ostrománál (lásd Iolé); tanúja volt szenvedésének, amelyet a Nesszosz vérével bekent köntös okozott, s kérésére elvitte apját az Oita hegyére, megdicsőülése színhelyére. A

máglyát azonban nem volt hajlandó meggyújtani; utóbb viszont engedelmeskedett apja akaratának, s feleségül vette Iolét. Tirünszből újra elűzte őt Eurüsztheusz; ~ ekkor a többi Héraklész-fival Athénba menekült, s amikor régi rosszakarójuk megostromolta a várost, Iolaosz oldalán harcolva vereséget mért rá. Később a Hérakleidák harcaiban vezéri szerepet töltött be; az Atreusz vezette mükénéi sereggel vívott ütközetben egy párviadalban esett el (lásd Ekhemosz). – Szophoklész Trakhiszi nők c tragédiájában ~ előbb heves szemrehányásokat tesz anyjának a halált hozó köntös miatt, de amikor Déianeira fájdalmában megöli magát, meggyőződik ártatlanságáról, s azután már halálra szánt apja előtt, aki felesége megbüntetését követeli, ő védi anyja eljárását. VI C2 Hülonomé lásd Küllarosz Hümenaiosz – más néven Hümén (latinosan Hymen, Hymenaius), Dionüszosz és Aphrodité fia, ily módon Priaposz fivére;

későbbi hagyomány Apollónban és Kalliopéban (lásd múzsák) jelölte meg szüleit, ami szerint viszont Orpheusz és Linosz a testvérei. Az előbbi változatot teszi valószínűbbé, hogy a gyönyörű ifjú szerelméért épp Apollón vetélkedett Heszperosszal (lásd Phószphorosz); maga ~ Erósz barátjaként és kísérőjeként lett ismertté. Egy ízben attikai szüzeket mentett meg pelaszg kalózoktól, s hazájukba vezetve férjhez adta őket – ezért lett a násznak, a házasságkötésnek védő istenévé. A lakodalmas énekek refrénjei őt szólongatták, ahogy Catullus két szép nászéneke is őrzi ezt a hagyományt. – Képzőművészeti ábrázolásain ~ hasonlít Dionüszoszhoz, szép karcsú, szőke ifjú, fáklyával és rózsakoszorúval, ahogy egy pompeji falikép is mutatja; néha fuvolával, sírdomborművön szárnyasan is ábrázolták. II A3 Hümnosz lásd Nikaia Hüperión – a titánok egyike, Gaia és Uranosz fia. Feleségétől, Theiától

három gyermeke született, és mindhárom az égbolt fényeinek istene lett: Héliosz a napé, Szeléné a holdé és Éósz a hajnalé. Neve alapján, amely fennen járó jelentésű, meg abból, hogy gyermekei is a mennyei fényt testesítik meg, sokan arra következtetnek, hogy ~ eredetileg napisten volt. A mitológia nem jegyzett fel különösebbet tetteiről; Zeusz és a titánok harcában bölcs semlegességet tanúsított. A romantikus kor költőit mégis megragadta: Keats egy Hyperion c monumentális eposz töredékét hagyta ránk; a német Hölderlin egyik legszebb lírai verse a Hyperion sorsdala. II D1 Hüpermésztra – argoszi királylány, az egyetlen a danaidák közül (lásd Danaosz), aki apja parancsával dacolva nem ölte meg férjét a nászéjszakán, hanem menekülni hagyta. Később a férj, Lünkeusz megölte apósát, hogy fivéreiért bosszút álljon, s ő lett Argosz királya. Kettejük leszármazottai között találjuk Danaét, Perszeuszt és

Héraklészt. – Ovidius Hősnők levelei c művében ~ azt panaszolja Lünkeuszhoz írott soraiban, hogy atyja börtönbe vetette, amiért megtagadta kegyetlen parancsát, és kérleli férjét, hogy siessen szabadítására. V A2 Hüpnosz I D1 lásd Nüx, Hadész, Khariszok, Memnón, Zeusz Hüpszeusz X A3 lásd Küréné, Themisztó Hüpszipülé – lémnoszi királylány, Thoasz1 és Müriné lánya. A sziget női megsértették Aphroditét, aki ezért undorító bőrbetegséggel sújtotta őket, mire férjeik thrák rabnőkkel vigasztalódtak. A nők ekkor egyetlen éjszaka lemészároltak minden férfit a szigeten; egyedül Thoasz király menekült meg, akit lánya, ~ egy csónakon titokban kitett a tengerre. Mikor az argonauták kikötöttek a szigeten, a férfiéhes nők felkínálták nekik szerelmüket; ~ Iaszón szeretője lett, és Euneószt meg Déiphiloszt szülte e kapcsolatból. Mikor a nők felfedezték, hogy ~ a közösen tett esküt megszegve megmentette apját,

eladták őt mint rabszolgát Lükurgosz1 nemeai királynak. A király reá bízta Opheltész királyfi nevelését; egy alkalommal, amikor a Thébai ellen induló Hetek átvonultak csapataikkal Nemeán, ~ egy forráshoz vezette őket, s közben a fűbe letett kisfiút egy kígyó halálra marta. A vezérek ezt baljós jelnek tekintették, és hogy az istenek kegyét elnyerjék, rögtön atlétikai versenyt rendeztek a kis halott emlékére, s ezzel vetették meg alapját a híres nemeai játékoknak; a gyermeknek utólag az Arkhemorosz (sorskezdet) nevet adták. Később ~ fia, Euneósz lett Lémnosz királya, és kiváltotta anyját rabszolgasorsából. – Ovidius Hősnők levelei c költői művében ~ szemére veti Iaszónnak, hogy ígérete ellenére nem tért vissza hozzá. IX C2 Hürieusz – hüriai király, Poszeidón és Alküóné fia, Lükosz1 és Nükteusz apja; felesége Klonia nimfa volt. Híres volt gazdagságáról; kincstára építőivel meggyűlt a baja (lásd

Agamédész). Öregkorában vendégül látta Zeuszt, Poszeidónt és Hermészt Az istenek elégedettek voltak a fogadtatással, és rábízták, mit választ jutalmul; ~ azt kérte, hogy még fia lehessen. Erre az istenek rávizeltek annak a bikának a bőrére, amelyet a király feláldozott nekik; e mondaváltozat szerint így született Órión. III A3, VII B1 Hürminé XVI B1 lásd Néleusz, Aktór2, Augeiasz Hürnétó lásd Déiphontész Hyadok lásd Hüaszok Hydra lásd Hüdra Hygiea lásd Hügieia Hymen, Hymenaius lásd Hümenaiosz Hyperion lásd Hüperión Hypnus lásd Hüpnosz Hypsipyle lásd Hüpszipülé I Iakkhosz – vagy Démétérnek (lásd Baubó), vagy Perszephonénak a fia, apjának mindkét esetben Zeusz tekintendő. További mítoszváltozatok szerint vagy Démétér férje volt, vagy Dionüszosz nemzette őt egy nimfával, aki a szüléskor tébolyba esett, és ikerszülöttei egyikét felfalta, ~ azonban egy másik nimfa megmentette; a csöppséget eleusziszi

bakkhánsnők nevelték fel, egyesek szerint Athéné is szoptatta. Ismét mások szerint Dionüszosszal azonos volt (akinek másik neve, Bakkhosz valóban hasonlít ~ hoz), végül tekintették Zagreusz második megtestesülésének. Annyi bizonyos, hogy az eleusziszi misztériumokban az ő nevét kiáltották a beavatottak, tehát mindenképp a Démétér-kultuszhoz kötődött, de kétségtelen dionüszoszi vonásai folytán egyszersmind a két kultusz közötti összekötő vagy közvetítő figura lehetett. Ianus lásd Janus Ianthe lásd Iphisz3 Iapetosz – a titánok egyike, Uranosz és Gaia fia. Házas viszonyaira és leszármazottaira nézve az egyes mondák eltérő adatokkal szolgálnak. Egyesek szerint minden gyermeke testvérfeleségétől, Themisztől való, mások Klümené1t vagy Asziát tekintik hitvesének és gyermekei anyjának. A leginkább elfogadott változat szerint Themisz volt a felesége, akitől Menoitiosz1, Prométheusz és Epimétheusz született, míg

Klümenével alkalmi kapcsolatban nemzette Atlaszt. Amikor Zeusz az apja, Kronosz ellen támadt, ~ testvére védelmére kelt a legtöbb titánnal együtt, ezért győzelme után Zeusz a Tartarosz mélyére zárta őt. II C1, III A2 Iapyx – (görögösen Iapüx) a trójai Iaszosz fia, Apollón szeretője; az isten megtanította a gyógyítás titkaira. Vergilius szerint (Aeneis) ~ Aineiasz és a vele menekültek orvosa volt Iarbas – az afrikai gaetulok királya, Hammon istenség (tkp. Jupiter) és Garamantis nimfa fia; a Phoinikiából menekült Didónak és népének átengedett országából egy kis területet a tenger partján, ahol aztán Karthago vára felépült. ~ szerette volna feleségül venni az özvegy királynét, de az ismételten elutasította. Amikor ~ hírét vette, hogy Dido a „jöttment” trójainak, Aineiasznak adta szívét, dühödt panasszal fordult atyjához. Zeusz ekkor döntött úgy, hogy Hermész útján inti a hőst, induljon tovább végcélja,

Itália felé; a magára maradt, szerelmében csalódott királyné máglyára vetette magát. Egy korábbi hagyomány szerint e végzetes tettére az adott okot, hogy ~ nagy hadsereggel támadt Karthagóra, így akarva kikényszeríteni a Didóval való házasságot (lásd még Anna Perenna). Iaszión – Korüthosz király fia, Atlasz unokája, Dardanosz féltestvére. Egy alkalommal, Kadmosz és Harmonia esküvőjén, ahol az istenek is jelen voltak, Démétér heves szerelemre gyúlt ~ iránt, és a közeli szántóföldön szeretkezett vele. A féltékeny Zeusz ezért villámával agyonsújtotta ~t; az istennő utóbb megszülte gyermeküket, Plutoszt, aki a gazdagság istene lett. II A2, XI B1 Iasziosz lásd Daktüloszok Iaszón – iólkoszi királyfi, Aiszón és Alkimedé fia. Még csecsemő volt, amikor apját annak féltestvére, Peliasz erőszakkal megfosztotta a tróntól. Anyja féltette fiát a zsarnoktól, ezért a gyermeknek halála hírét költötte, közben titkon

rábízta Kheirón gondjaira. A bölcs kentaur, aki egyebek közt Aszklépiosz, a Dioszkuroszok és Akhilleusz nevelője is volt, a fiúnak az ~ (gyógyító) nevet adta (eredetileg Diomédésznek hívták), s megtanította őt a harc, a zene és a gyógyítás tudományaira. Húszéves korában az ifjú ~ elindult Iólkoszba, hogy apja trónját visszaszerezze. Útközben egy öregasszonyt (ez valójában Héra volt) átvitt a megáradt Anaurosz folyón, s a fél saruja ottmaradt. így került Peliasz elé, akit nemrég egy jóslat óvott a férfitól, aki fél sarut visel. Mikor kölcsönösen kiderítették egymásról, ki kicsoda, ~ bátran bejelentette igényét a trónra, amely apjának járt volna. Peliasz nem merte kereken elutasítani, mivel jelen volt Aiszón két fivére, Pherész1 és Amüthaón is, ám feltételül kötötte ki, hogy ~ hozza el neki annak az arany kosnak a gyapját, amelyen hajdan rokonuk, Phrixosz szállt a messzi Kolkhiszba, Aiétész király városába.

~ ekkor összetoborozta a görögség legkiválóbb vitézeit, és az Argó hajón elindultak a hosszú és veszedelmes kalandokkal teli útra (lásd argonauták). Kolkhiszban ~ megkísérelte szépszerével megkapni Aiétésztől az aranygyapjút, ám ez a király is feltételt szabott: ~ fogjon igába két tűzokádó bronzbikát, szántsa fel Arész mezejét, és vesse el benne a sárkányfogakat, amelyek Kadmosz vetéséből megmaradtak. Athéné és Héra, ~ pártfogói értékes ajándékkal rávették Erószt, hogy keltsen szerelmet a hős iránt Médeiában, Aiétész varázstudományú lányában. Médeia valóban első látásra beleszeretett ~ba, és kenőcsöt adott neki, hogy megvédje a tüzes bikák leheletétől, és hasznos tanácsokkal látta el, hogyan verheti le az ádáz fegyvereseket, akik a sárkányfogból sarjadnak ki; ennek fejében ~ megesküdött, hogy a lányt mint feleségét magával viszi hajóján. Ily módon ~ sikeresen megállta a próbát, Aiétész

azonban szégyentelenül letagadta, hogy bármit is ígért volna. Ekkor Médeia az éj leple alatt elvezette ~ és társait Arész szent ligetébe, ahol az arany kos gyapja egy fára kifeszítve függött, varázslattal elaltatta az örökkön éber sárkányt, amely őrizetére volt rendelve, majd a gyapjúval együtt hajóra szállva sürgősen eleveztek. A kolkhiszi hajóhad üldözésükre indult, s be is érte őket az Isztrosz (Duna) torkolatában. Itt ~ tárgyalásra hívta a hajóhad vezérét, Médeia féltestvérét, Apszürtoszt egy közeli szigetre, orvul megölte, s feldarabolt testét tagonként a vízbe szórta; így egérutat nyertek az üldöző hajók elől, mivel azok kénytelenek voltak a vezér tagjait kiszedegetni a vízből, hogy illően eltemethessék. Az üldözők a phaiákok szigeténél érték utol őket; itt ~ házasságot kötött Médeiával, másképp Alkinoosz király ítélete szerint vissza kellett volna küldenie a leányt apjához, természetesen

az aranygyapjúval együtt. Sok kaland árán végül Iólkoszba érve ~ megtudta, hogy távollétében Peliasz megölte, illetve halálba üldözte apját, anyját és öccsét, Promakhoszt, ezért Médeia segítségével bosszút állt rajta; a trónt azonban nem foglalta el, joggal félve Peliasz fiának, Akasztosznak a bosszújától, aki egyébként végig útitársa volt a kolkhiszi uton. Korinthoszba költözött Médeiával és két fiukkal együtt, ahol Kreón1 király fogadta be őket. ~ azonban mindenáron király akart lenni, ezért úgy döntött, hogy feleségét eltaszítva nőül veszi a király lányát, Glaukét. Médeia bosszúból olyan nászruhát küldött a királylánynak, amely megölte őt is és a lánya segítségére siető Kreónt is, és eltűnt sárkányfogatán. ~ ugyancsak elűzték Korinthoszból, s fiait is megölték (vagy maga Médeia ölte meg őket, hogy apjuk hűtlenségéért bosszút álljon), s öreg koráig bolyongott, sehol be nem

fogadták. Végül az Argó hajó okozta halálát, amelyet hazaérkezésük után az Iszthmosznál partra vontattak; ~ le akart ülni árnyékába, s a korhadt hajó oldala ráomlott. – A görög hősök egyik legnevesebbje ~, életét s különösen a hajóúton átélt kalandjait Apollóniosz Rhodiosz Argonautika c. eposza örökítette meg Az újkor főleg ennek nyomán ismeri, bár írt róla Ovidius is az Átváltozásokban, s fontos szereplője még Euripidész Médeia c. tragédiájának Hírnevére leginkább kalandos életével szolgált rá, mert hőstetteit nem lehet Héraklészéhez vagy akár Thészeuszéhoz mérni. Jellemének árnyoldalait, kíméletlen önzését és képmutatását az Euripidész-mű tárja fel erőteljesen: a Média elhagyására készülő ~ azt bizonygatja, hogy csak gyermekei érdekében cselekszik, mert így királyfiak lehetnek belőlük. – ~ alakját szépszámú ókori vázakép és néhány dombormű örökítette meg; ezek egyike a monda

neves epizódját a közismerttől eltérően mutatja, a sárkány ugyanis, amely az aranygyapjút őrizte, ezen éppen lenyeli a hőst, aki már derékig eltűnt a torkában. Egy pompeji falfestményen Médeiával látni; az újkorban Thorvaldsen mintázott szobrot róla. IX C2, XVI C3 Iaszosz XII C3 lásd Atalanta, Lükurgosz2 Icarius lásd Ikariosz Icarus lásd Ikarosz Idaia1 XI A2 lásd Teukrosz1 Idaia2 – dardaniai királylány, Dardanosz lánya annak első feleségétől, Khrüszétől. Phineusz2 thrák király vette feleségül, miután elüldözte első feleségét, Kleopatrát. ~nak feltétlenül része volt benne, hogy a király kegyetlenül sanyargatta (megvakíttatta vagy épp meg is ölte) első házasságából való fiait. Mikor Kleopatra fivérei, a Boreaszok meglátogatták Phineuszt, s megszabadították őt a Harpüiáktól, a király hálából helyreállította korábbi házasságát, ~ pedig két fiával együtt visszaküldte apjához. VIII C3, XI B1 Idaiosz XI

B2 lásd Dardanosz Idasz – messzéniai királyfi, Aphareusz és Aréné fia. Roppant erejéről volt híres, valamint szárnyas kocsijáról, amelyet Poszeidóntól kapott ajándékba. Ezen vonult harcba, ezen szöktette meg az aitóliai Euénosz király szép lányát, Marpésszát, az üldözésükre kelt apát pedig megölte; más változat szerint a király elkeseredésében a róla elnevezett folyóba vetette magát. Utóbb Apollón el akarta csábítani ~ feleségét, de ~ birokra kelt az istennel, s le is győzi, ha Zeusz közbe nem lép. Marpéssza ekkor választhatott az isten és halandó férje között, s ő az utóbbi mellett döntött. Kettejük leánya, Kleopatra Meleagrosz felesége lett ~ életének többi eseménye és halálának körülményei szorosan kapcsolódnak fivérének, Lünkeusz1nak történetéhez; a mondának ez az ismertebb változata azonban nem tud ~ és Marpéssza házasságáról. VI B2 Idmón1 – híres látnok, Apollón nemzette Aszterié2vel,

a lapitha Korónosz lányával. Bár tudta, hogy halálát leli az úton, részt vett az argonauták expediciójában Eljutott Kolkhiszba, majd visszaúton Mariandünéig, Lükosz4 király országába, s itt egy vadkan halálos sebet ejtett rajta (vagy egy kígyó marta halálra). Feleségétől, Laothoétól Thesztór nevű fia született XIV C3 Idmón2 lásd Arakhné Idomeneusz – krétai király, Deukalión2 fia, Minósz unokája. Nyolcvan hajóval vonult Trója ellen féltestvére fiával, Mérionésszal; előrehaladott kora ellenére vitézül harcolt, különösen dárdavetésben tűnt ki, és a haditanácsban is méltányolták szavait. Ő is ott volt a faló hasában a város elfoglalásakor; Homérosz szerint szerencsésen visszatért szülőföldjére. Későbbi szerzők úgy tudják, hogy egy nagy tengeri viharban fogadalmat tett Poszeidónnak: ha megmenekül, feláldozza neki az első embert, akivel Kréta földjére érve találkozik - s ez az ember a saját fia volt.

Utóbb a krétaiak elűzték ~ kegyetlensége miatt, merthogy beváltotta fogadalmát, más változat szerint pedig azért, mert ezt elmulasztotta, s az isten büntetésül pestisjárvánnyal sújtotta a szigetet. Száműzetése idején, Vergilius Aeneise szerint, a király Calabriában alapított új birodalmat. Ismét más hagyomány szól arról, hogy a bosszúálló Naupliosz2 mesterkedése folytán ~ felesége, Méda hűtlen lett férjéhez annak távolléte alatt, megcsalta őt Leukosszal, Talósz1 fiával, akire rábízta országát és asszonyát. Leukosz hamarosan megölte Médát és ~ összes gyermekét, s elfoglalta a trónt; a hazatérő király megvakíttatta a bitorlót, avagy az kerekedett felül és ő űzte el ~t. – Mozart Idomeneo c operája a király hazatéréséről szól. IX A2 Idothea lásd Próteusz1 Ikariosz1 – spártai királyfi, Periérész (vagy Oibalosz) és Gorgophoné fia. Ifjan kénytelen volt elmenekülni szülőföldjéről bátyjával,

Tündareoszszal együtt bitorló fivérük, Hippokoón elől. ~ Akarnaniában telepedett meg, s ott lett király; felesége, Periboia Pénelopét szülte neki. VI A2 Ikariosz2 – marathóni szőlőműves, aki Dionüszosz útmutatása szerint először készített bort, s megkínálta vele pásztorait. Azok nem ismervén a bor hatását, a részegséget mérgezésnek hitték, haragjukban agyonverték ~t, és egy fa tövében eltemették. Látta ezt ~ hűséges kutyája, Maira, és odavezette a gazda lányát, Erigonét a sírhoz, aki bánatában felakasztotta magát a fára; a derék eb a fa tövén múlt ki. Dionüszosz ekkor tébolyt bocsátott Athén lányaira, akik tömegesen akasztották fel magukat. A delphi jósda feltárta, hogy ez az isten haragja miatt van; kiengesztelésére az athéniak megölték a gyilkos pásztorokat, és évenkénti ünnepséget alapítottak Erigoné tiszteletére. Az istenek végül a történet mindhárom szereplőjét az égre emelték, ~ és szekere

lett az Ökörhajcsár, Erigoné a Szűz és Maira a Kiskutya, azaz a Sziriusz. – A történetet Nonnosz Dionüsziaka c eposzából ismerjük Eratoszthenész domborműve s több vázakép ~ Dionüszosz társaságában ábrázolja. Ikarosz1 – az Athénből száműzött Daidalosz fia, aki Krétán született Naukratétől. Minósz király a labirintusba záratta apjával együtt, s a sziget partjait is őriztette, nehogy eltávozhassanak. Daidalosz szárnyakat készített mindkettőjük számára, s így szabadultak ki fogságukból. ~ elragadta a repülés gyönyöre, és már közel jártak Naxosz szigetéhez, amikor ő túl magasra repült, a nap megolvasztotta a szárnyakat egybetartó viaszt, s az ifjú a tengerbe veszett. Apja eltemette a szigeten, amelyet ma Ikariának neveznek (Más mondaváltozat szerint ~ és apja hajón menekült, s az ifjú azért fulladt a vízbe, mert nem tudta kezelni az apja által frissiben feltalált vitorlákat, és felborította a hajót.) – Az

ókori felfogásban a merész ifjú bukása az emberi fennhéjázásért, a vétkes elbizakodottságért (lásd Hübrisz) járó jogos büntetésnek számított, amelyre annyi példát kínálnak az antik mítoszok (lásd Bellerophontész, Ixión, Tantalosz1, Arakhné és mások). Azóta az epizód felértékelődött, Ikarosz a mind magasabbra törő, a lehetetlent ostromló szellem hőse lett, a végtelen törekvésé, amely tragédiák árán is előbbre viszi az emberiséget. Ennek szép irodalmi megfogalmazása Tompa Mihály Ikarus c. verse – Apát és fiát együtt mutatja egy kétezer éves attikai dombormű (Daidalosz a szárnyakat készíti, a fia nézi) és néhány vázakép az ókorból; az újkori Donatello szobrán Daidalosz épp felcsatolja a szárnyakat ~ ra; ez a témája Caravaggio festményének is. ~ bukását ábrázolja, Tintoretto s Carracci mellett, egy különös Jan Breughel-festmény: a háttérben a tengeröbölbe hulló szárnyas alak eltörpül az

előtérben szántó paraszt robusztus figurája mögött. A kép fanyarul sugallja, hogy hiába a magasztos emberi tragédia, az élet a maga vaskos realitásában fel sem rezzen rá. Az újkorban a legszebb és legbravúrosabb bronzszobrot a svéd Milles formálta meg a repülő ~ ról. IV C1 Ikarosz2 lásd Thesztór Ilia lásd Rhea Silvia Ilioné XII C2 lásd Polüdórosz, Polümésztór Ilosz1 – dardániai királyfi, Trósz és Kallirrhoé fia. Phrügiában versenyt nyert, és kapott egy tehenet meg jóslatot, hogy ott alapítson várost, ahol a tehén megpihen. Ennek alapján alapította meg későbbi helyén Trója városát, amely róla kapta másik ismert nevét (Ilion). Egy kedvezőtlen jóslat miatt a város határait kijelölte ugyan, de falakat nem emelt, ez fiára és utódára, Laomedónra maradt. Valószínűleg ő emelt szentélyt Athénének és a híres városvédő Palladionnak, amely egyenest az égből hullt alá, miközben a szentély épült, egyesek

szerint a sátra elé, mások, így Ovidius szerint a „vár magasára”. Lánya, Themiszté az unokafivéréhez, Kapüszhöz ment feleségül. XI C1 Ilosz2 – ephürai király, Mermerosz fia, Iaszón és Médeaia unokája. Egy ízben Odüsszeusz kért tőle a földjén termő híres méregnövényből, hogy főzetével nyilait megkenhesse, de a kérést ~ megtagadta, bizonyára isteni tilalom miatt, mert, mint Homérosz írja, igen félt „a haláltalan égilakóktól”. XVI C3 Ilosz3 lásd Julus Immaradosz IV C3 lásd Eumolposz Inakhosz – argoszi folyamistenség, Ókeanosz fia. Az özönvíz után (lásd Deukalión1) ő vezette az argosziakat a hegyekről a síkságra, erdőket irtott, a patakokat és kisebb folyóvizeket pedig az ő nevét viselő folyóvá egyesítette. Feleségétől, Meliától született gyermekei Phoróneusz, Aigialeusz, Ió1 és Mükéné. III D1, VIII A2 Inó – thébai királylány, Kadmosz és Harmonia lánya. Athamasz orkhomenoszi királynak lett a

felesége, aki a kedvéért elüldözte első feleségét, Nephelét. ~ két fiút szült férjének, Learkhoszt és Melikertészt, elődjének gyermekeit, Phrixoszt és Hellét pedig gyűlölte, és tervet szőtt elveszejtésükre. Rávette a boiótiai nőket, hogy pörköljék meg a vetőmagvakat, majd mikor férje követeket küldött Delphoiba megtudni, miért nem kel ki a vetés, az ~ által megvesztegetett küldöttek azt a hamis tanácsot hozták, hogy a jó termésért Phrixoszt fel kell áldozni az isteneknek. Athamasz már készen állt erre, de Nephelé a Hermésztől kapott aranygyapjas kos révén megmentette gyermekeit. Később Zeusz ~ra bízta a húgától, Szemelétől való csecsemő Dionüszoszt, és a királyné férjével együtt gondosan felnevelte. Ezzel viszont Héra haragját vonták magukra; az istennő tébolyt bocsátott rájuk. Athamasz szarvasnak vélve, nyíllal megölte Learkhoszt, Inó pedig Melikertészt egy forró vízzel teli üstbe dobta, más

változat szerint felkapta, a tengerpartra rohant, s egy szikláról vele együtt a vízbe vetette magát. Zeusz azonban nem engedte megfúlni, hálából a Dionüszosznak tett szolgálatáért Leukothea (fehér istennő) néven istennővé tette; Melikertészból Palaimón néven ugyancsak tengeri istenséget csinált, aki delfinháton lovagolt a korinthoszi Iszthmoszra, s itt az ő tiszteletére alapította meg Sziszüphosz az iszthmoszi játékokat. Mindkettőjüket védő istenségként tisztelték a tengerészek még a rómaiaknál is (lásd Mater Matuta, Portunus). A monda egy változata szerint ~ nem a tengerbe ugrott, hanem a mainaszok közé állt, majd idővel visszatért férjéhez, ám az addigra új házasságot kötött (lásd Themisztó). – A királyné legszebb ókori ábrázolása egy dombormű, amelyen ~ a kisded Dionüszoszt itatja a bőségszaruból. X A1, XVI D1 Intercidona lásd Pilumnus1 Ió1 – argoszi királylány, Inakhosz és Melia lánya. Héra papnője

volt Zeusz beleszeretett, ám kénytelen volt tehénné változtatni a lányt, hogy a féltékeny Héra figyelmét elterelje róla. Az istennő azonban megkaparintotta a tehenet, és a százszemű Argosz1 őrizetére bízta; tőle Hermész szabadította meg Zeusz parancsára. Ekkor Héra bögölyt küldött, amely csípéseivel a nyugati tengerpartig üldözte ~ (ezt róla Ión tengernek nevezik), majd innen kelet felé fordította. ~ elért a Fekete tengerig, átkelt a szintén róla elnevezett Boszporuszon (Tehéngázló), a Kaukázusban megpihent a szikla lábánál, ahol Prométheusz szenvedett, majd a titán tanácsa szerint, sok viszontagság után, Egyiptomba jutott. Itt megszabadult a bögölytől, és megszülte Zeusz fiát, Epaphoszt, de azt Héra elraboltatta a kurészekkel. ~ végül visszanyerte emberi alakját, felkutatta fiát és visszatért Egyiptomba. Itt Epaphosz az ország királya lett, ő pedig bevezette Izisz tiszteletét. – ~ fellép Aiszhülosz Leláncolt

Prométheusz c tragédiájában és Shelley A megszabadított Prométheusz c. drámai költeményében; szenvedéseit és vándorlásait Ovidius Átváltozások c. költői műve örökítette korunkra; Bakkhülidész ódát írt róla. – Vándorlásainak epizódjairól több római falfestmény maradt fenn; az újkorban Correggio, Tintoretto, Velázquez, Jordaens és Rubens festette meg a tehénné válás pillanatéban vagy Argosz és Hermész társaságában. Többek mellett Rameau írt operát róla III D1, VIII A2 Ió2 lásd Adraszteia Iobatész – lükiai király; egyik lánya, Anteia (vagy Sztheneboia) Proitosz felesége lett. Az asszony hazug vádja alapján a vő ~hoz küldte vendégét, Bellerophontészt azzal a titkos levélbeli üzenettel, hogy tegye őt el láb alól. ~ különféle életveszélyes feladatokkal bízta meg az ifjút, majd katonáit küldte ellene, de az minden veszedelemből megmenekült. ~ ekkor felismerte, hogy a hőst istenek védik, felhagyott

hát kísérleteivel, s és hozzáadta másik lányát, Philonoét. – Több ókori vázaképen látható ~, amint a Bellerophontész átnyújtotta levelet (tkp. kettős fatáblát) olvassa XV D2 Iokaszté – thébai királyné, Menoikeusz1 lánya, Kreón3 húga. Laiosz királynak lett a felesége, aki fiúgyermeküket pusztulásra szánta egy jóslat miatt, amely szerint az, felnővén, apja halálát fogja okozni. A gyermek, Oidipusz azonban megmenekült, majd felnővén és való származásáról nem tudva visszatért Thébaiba, a királyné pedig, aki nem sokkal előbb megözvegyült, feleségül ment hozzá. Négy gyermekük született: Eteoklész, Polüneikész, Antigoné és Iszméné. Amikor a szörnyű titokra, hogy ti a férje a fia s egyben apjának gyilkosa, fény derült, ~ felakasztotta magát. – A történetet először Homérosz beszélte el az Iliászban, ahol a királyné neve Epikaszté. Az ókorban Szophoklész rajzolja alakját a legelevenebben az Oidipusz

király c. tragédiában: magabiztos asszony, férjének támasza, okos érvekkel igyekszik tartani benne a lelket, amíg maga is rá nem döbben a szörnyű valóra. Euripidész Phoinikiai nők c. tragédiájában a királyné csak akkor vet véget életének, amikor két fia, Eteoklész és Polüneikész megöli egymást. X B1, X C1 Iolaosz – Iphiklész és Automedusza fia; nagybátyjának, Héraklésznak több hősies vállalkozásában volt társa és segítője, részt vett ezen kívül az argonauták expedíciójában és a kalüdóni vadkanvadászaton (lásd Meleagrosz). Héraklész elhagyott első feleségét, Megarát vette nőül. Hajlott korában védelmére kelt a Hérakleidáknak, amikor azok Athénben kerestek oltalmat Eurüsztheusz üldözése elől. A döntő csatában ~ az istenekhez fohászkodott, s (Ovidius szerint Hébé, régebbi források szerint Héraklész közbenjárására) egy órára visszakapta ifjúságát; ~~ Hüllosz harci kocsiján megtámadta és

megbilincselve Athénba hurcolta Eurüsztheuszt. – Euripidész Héraklész gyermekei c tragédiájában ~ bírja rá meggyőző szavaival Démophón2 athéni királyt, hogy adjon menedéket az oltalomkeresőknek. VI D2 Iolé – oikhaliai királylány, Eurütosz1 lánya. Kérőinek nyíllövő versenyre kellett kiállniuk apjával, aki Hellász legkiválóbb nyíllövője volt. Csak Héraklésznak, aki egyébként tőle tanulta volt a nyilazást, sikerült legyőznie őt, ám Eurütosz ennek ellenére megtagadta tőle lányát, és csalással vádolta meg. Ezek után Héraklész Déianeirát vette nőül, de a sértést és a gyönyörű vörös hajú ~ sosem felejtette el. Hirtelen felindulásában egyszer megölte a lány bátyját, Iphitoszt, majd sok év múlva feldúlta Oikhaliát, megölte Eurütoszt és három fiát, ~ pedig a rabokkal együtt házába küldte azzal a szándékkal, hogy feleségül veszi. Ebben csak halála akadályozta meg, amelyet a féltékeny Déianeira

idézett elő végzetes küldeményével (lásd Nesszosz). Halála előtt Héraklész meghagyta fiának, Hüllosznak, hogy vegye feleségül ~t. – ~ epizódszerepet játszik Szophoklész Trakhiszi nők c tragédiájában Madách ifjúkori drámája, a Férfi és nő szerint ~ megriad Héraklész szerelmes hevétől, irtózik tőle, egy lantos ifjú után epekedik, és kész eszköze lesz Eurüsztheusz ármányos terveinek. VI C2 Ión – athéni király, akit Apollón nemzett Xuthosz feleségével, Kreuszával. A csecsemőt az anya kitette, Hermész pedig a delphoi szentélybe vitte, s az ott nőtt fel. Xuthosz egyszer elment Delphoiba tanácsot kérni, miért nincs fiúörököse. Azt a választ kapta, hogy akivel a szentélyből kilépve találkozik, az az ő fia, és ez a valaki ~ volt. Xuthosz megörült neki, azt hitte, valóban ő nemzette az ifjút valaha a szentély egyik papnőjével, s mint örökösét vitte volna haza. Kreusza azonban féltékeny lett férje

kedvencére, meg akarta mérgezni, de lelepleződött, s az ifjú haragja elől az Apollón-szentélybe menekült. ~ a szentély papnője felvilágosította származásáról, s intette, hogy Xuthoszt hagyja meg hitében, miszerint ő az apja. ~ később feleségül vette Helikét, egy bizonyos Szelinosz király leányát, és nagyapja, Erekhtheusz halála után egy ideig ő uralkodott Athénben; négy fia született. A történet meglehetősen késői, az Attikát is lakó iónok eredetét akarja isteninek feltüntetni. – ~ történetét Euripidész örökítette meg Ión c. tragédiájában; utóbb W Schlegel és Leconte de Lisle is drámát írt róla. XV D1 Iphianassza V B3, XVI B3 lásd Melampusz1 Iphigeneia – mükénéi királylány, Agamemnón és Klütaimnésztra lánya. Amidőn a trójai háborúba induló görög hajóhad Auliszban vesztegelt szél híján, Agamemnón odahozatta ~ azon a hamis címen, hogy Akhilleuszhoz akarja nőül adni; valójában fel akarta áldozni,

mert Kalkhasz jós megmondta, hogy csak akkor kapnak szelet, ha ily módon kiengesztelik Artemisz istennőt, akit a vezér megsértett volt. Megtudva a valót ~ először megrettent, és anyja is, aki vele jött, hevesen védelmére kelt; a sereg hangulatát megtapasztalva azonban a hőslelkű lány önként vállalta az áldozatot. A szertartást Kalkhasz végezte el; a szél feltámadt, s a had kihajózott. A monda igen elterjedt változata szerint ~ nem halt meg: az istennő egy szarvastehenet varázsolt helyébe az oltárra, őt magát pedig a szkitha tauroszok földjére (közkeletű tévedés szerint Tauriszba) ragadta, a mai Krím félszigeten állt Kherszonészosz városába. Itt, Thoasz2 király városában ~ Artemisz szentélyének papnője lett, s tiszte volt egyebek közt feláldozni az istennőnek a partjukra vetődött idegeneket. Amikor öccse, Oresztész itt Püladész kíséretében partra szállt, hogy egy jósda utasítására megszerezzék a szentélyből az

istennő faszobrát, a tauroszok elfogták őket. A testvérek felismerték egymást, ~nak sikerült a királyt megtévesztenie, és a szoborral együtt mindhárman elmenekültek. Számos kaland során, amelyeket egyes későbbi írók a végletekig színeztek, a testvérek visszatértek görög földre. Utóbb ~ az attikai Braurónban lett papnője egy Artemiszszentélynek Egyesek szerint nem is halt meg, az istennő halhatatlanná tette; Hérodotosz szerint a tauroszok még hosszú idő múlva is mint istennőt imádták. – Euripidész Iphigeneia Auliszban és Iphigeneia a tauroszok között c. tragédiái a monda mindkét változatát ill a történet mindkét fázisát felölelik; az előbbiben nagyobb a drámai feszültség és sokrétűbb a konfliktus. Az utóbbi mű szolgált alapul Goethe Iphigenia Taurisban c klasszicista verses drámájához, amely nemes harmóniában oldja fel a konfliktust: Thoász atyai pártfogója ~ ak, s az nem csapja be őt, hanem okos érvekkel

bírja rá, hogy engedje el őt és testvérét az istennő szobrával együtt. – Ókori vázaképeken, freskókon és domborműveken ~ feláldozása több változatban maradt ránk; az újkorban is sokan (Giordano, Tiepolo, Maulbertsch s mások) megfestették a témát. – Domenico Scarlatti, Jommelli, Galuppi és Graun után a nagy operareformer, Gluck is feldolgozta két kiváló dalműben ~ történetét. VII B3 Iphiklész – tirünszi királyfi, Amphitrüón és Alkméné fia, Héraklész halandó ikertestvére. Fivérét sok vállalkozására elkísérte, ennek jutalmául Héraklész megszerezte számára Kreón2 thébai király lányának, Automeduszának a kezét. Utóbb, tébolyának rohamában Héraklész saját gyermekein kívül ~ két fiát is megölte; a harmadik, Iolaosz mégis hű segítőtársa lett nagybátyjának. ~ végül bátyja oldalán harcolva, az Élisz elleni hadjárat során esett el VI D2 Iphiklosz – a thesszáliai Phülaké királya, Phülakosz és

Klümené fia. Ifjú korában a neves jós, Melampusz1 gyógyította ki impotenciájából. Megtudta ugyanis egy sólyomtól, hogy a fiú kiskorában tanúja volt, amikor apja kosokat herélt ki, s rettegésében a herélő kést egy fa törzsébe döfte, ahol a kéreg azóta teljesen körülnőtte a pengét. A madarak azt is elárulták, hogy ha ~ borba keverve meginná a kés rozsdáját, kigyógyulna bajából. A jós megtalálta a kést, és a kúra sikeresnek bizonyult. ~nak két fia született, Podarkész1 és Próteszilaosz; mindketten elestek a trójai háborúban. XVI A2, XVI B3 Iphimedeia – a gigászok egyikének, Triopsznak a lánya. Unokabátyjához, Aloeuszhoz ment feleségül, és két fiút szült neki, Ótoszt és Ephialtészt, valamint egy lányt, Pankratiszt. A monda egyik változata szerint a két fiút Poszeidóntól foganta ~ ; olyan szenvedély emésztette a tengeristenért, hogy a tengerparton járva annak vizét locsolta mellére és ölébe, míg végül

az isten teljesítette vágyát. Egy ízben, amikor lányával együtt Dionüszosz ünnepét ülte, két kalóz ragadta el és Naxosz szigetére hurcolta őket. Mivel a rablók nem tudtak megosztozni foglyaikon, párviadalban megölték egymást; ekkor Agasszamenosz király magához ragadta a lányt, anyját pedig egy barátjának adta. Apjuk utasítására Ótosz és Ephialtész rajtaütöttek a Naxoszon, kiszabadították anyjukat és húgukat, elűzték a sziget lakóit és maguk vették birtokukba. I A3 Iphinoé1 III B3 lásd szatüroszok Iphinoé2 IV B1 lásd Proitosz Iphinoé3 V B3 lásd Megareusz Iphisz1 – argoszi király, Alektór fia. Ő adta a tanácsot Polüneikésznek a Thébai ellen indítandó hadjárat előtt, hogy vesztegesse meg Eripülét, aki így bírta rá férjét, Amphiaraoszt a részvételre. Ezért utóbb megbűnhődött, a háborúban elesett a fia, Eteoklosz és veje, Kapaneusz, utóbb pedig elvesztette lányát, Euadnét is, aki férje halotti

máglyájára vetette magát. – Euripidész Oltalomkeresők c tragédiájában ~nek végig kell néznie lánya önkéntes hősi halálát. VI B1 Iphisz2 – mükénéi ifjú, Szthenelosz és Nikippé1 fia, Eurüsztheusz fivére. Részt vett az argonauták hadjáratában, és Kolkhiszban, Aiétész kezétől esett el. VII D2 Iphisz3 – egy phaisztoszi földműves, Ligdosz lánya; anyja, Telethusza fiúként nevelte fel, mivel az apa megparancsolta volt neki, hogy ha lánya születik, tegye ki, de neki nem volt szíve ehhez (vagy álmában Izisz megjelent neki és intette, hogy a gyermeket bármi áron nevelje fel). Mikor ~ felnőtt, apja eljegyezte a szép Ianthéval, s az esküvő vészesen közelgett, amikor az anya buzgó könyörgésére Izisz csodát tett, s férfivá varázsolta ~t. A mondát Ovidius Átváltozások c. könyve őrizte meg Iphisz4 lásd Anaxareté Iphitosz – oikhaliai királyfi, Eurütosz1 fia. Apjával és három fivérével ellentétben kijelentette, hogy

Héraklész szabályosan versenyzett az apjával vívott nyíllövő versenyen, és megilleti őt a megígért pályadíj, Iolé keze; ezért a hős a barátjává fogadta. Utóbb ~ meglátogatta őt, és elmondta neki, hogy Autolükosz mesterkedései folytán apja marhalopással vádolja őt. Jóllehet maga ~ nem adott hitelt a vádnak, eszeveszett dühétől elvakulva Héraklész lehajította őt a várfalról. ~ megöléséért kellett vezeklésül megalázó szolgálatot vállalnia Omphalé1 királynőnél. ~ íja, amelyet apjától örökölt, ajándékképpen Odüsszeuszhoz került; ennek felajzásával próbálkoztak hiába Pénelopé kérői, mert az csak koldus-álcás férjének sikerülhetett. VI B3 Irisz – a szivárvány szépséges istennője, Thaumasz és Élektra1 lánya, a Harpüiák nővére. Mint az eget és földet összekötő fénytünemény úrnője ő is az istenek hírnöke volt, akárcsak Hermész, de vele ellentétben más megbízatásokat nem hajtott

végre; főként Zeusz és Héra üzeneteit továbbította. – Az antik vázaképek szép szárnyas nőalaknak ábrázolják, az egyik kezében korsóval, a másikban hírnöki pálcával. Rodin egyik szoborcsoportjának címe: Irisz keltegeti a nimfákat. I C2 Irosz – koldus Homérosz Odüsszeiájában, aki kövérre hízott Pénelopé garázda kérőin élősködve. Amikor a hazatért Odüsszeusz alázatos koldus álcájában megjelent a kérők között, ~ fenyegetve érezte a pozicióját, és ökölviadalra hívta ki a „betolakodót”. Odüsszeusz egyetlen ökölcsapással leterítette a tagbaszakadt kérkedőt, és ezzel olyan tekintélyt vívott ki a kérők között, akik közül csak kevesen fogadtak az ő győzelmére, hogy helyet engedtek neki az asztaluknál. – Monteverdi Odüsszeusz hazatérése c operájában ~ siratja el komikus áriájával a kérőket, akik híján most már az éhhalál fenyegeti. Ismene lásd Iszméné Iszkhepolisz lásd Alkathoosz

Iszkhüsz – a lapithák népéből való Elatosz fia. Feleségül vette unokahúgát, Koróniszt, aki akkor már Apollón magzatával, Aszklépiosszal volt terhes. Más monda szerint a lány csupán megcsalta isteni szeretőjét ~ szel; akár így, akár úgy, az istenség igen zokon vette az esetet, s bánatát látva húga, Artemisz megölte nyilával a hűtlen lányt. Iszméné – thébai királylány, Oidipusz és Iokaszté lánya. Visszariadt tőle, hogy nővéréhez, Antigonéhoz hasonlóan dacoljon Kreón3 parancsával, és segítsen neki eltemetni bátyjuk, Polüneikész gyalázatra ítélt tetemét. Még óvta is ettől nővérét, de praktikus érveire az csak megvetéssel felelt. Utóbb, amikor Antigoné tettét felfedezték, és ~ is gyanúba került, már vállalta volna az el sem követett tettet, de nővére büszkén visszautasította. – Még ennyi szerepe is csak Szophoklész Oidipusz király c. tragédiájában van ~nek; olyan halványabb kiegészítője ő erős

és céltudatos nővérének, mint Élektrának volt Khrüszothemisz, aki szintén a felsőbbség akarata előtti meghajlás, a lehetségeshez és célszerűhöz szabott viselkedés szószólója. X C3 Italosz – az itáliai félsziget mondabeli névadója, Télegonosz és Pénelopé fia. A késői görög írók szerint ~ a Sziciliát lakó szikuloszok királya volt, és Latiumban ő alapította Rómát. A római hagyomány nem tud ~ról. VI A3 Itüsz, Itülosz1 IV B1 lásd Téreusz Itüsz, Itülosz2 VII D2 lásd Aédón Ixión – lapitha király, Phlegüasz fia. Déioneusz lányát, Diát vette feleségül; amikor apósa követelte tőle a megígért dús nászajándékot, ~ meghívta magához, és orvul egy izzó szénnel teli verembe lökte. Vérbűnétől senki sem akarta megtisztítani, csak Zeusz volt hajlandó erre; annyira megkedvelte a királyt, hogy még meg is hívta az Olümposzra az istenek lakomájára. A nektártól felhevülve ~ ekkor Hérára vetett szemet; Zeusz

ködből elkészítette Nephelét, Héra mását, s a vakmerő azzal ölelkezett. A haragos Zeusz a hódításával kérkedő ~ az alvilágba vitette s ott egy örökkön forgó tüzes kerékre kötöztette. ~ és a felhő-asszony nászából Kentaurosz született; egyesek szerint Zeusz, bosszúja részeként, ~ feleségével hált, és így voltaképp ő az apja Peirithoosznak. – Hasonlóan a másik híres alvilági vezeklőhöz, Tantalosz1hoz, ~ is a szeszélyes Zeusz kegyence lett, de elbizakodottsága folytán eljátszotta jósorsát. Már Homérosz is írt róla, de a Nephelé-epizód csak Pindarosznál bukkant fel Az irodalomban egyedül Browning verse szól értékelő módon ~ról, uralkodói bölcsességet és méltányosságot tulajdonít neki, míg Zeuszban a kicsinyes bosszúállást kárhoztatja. – Néhány ókori falfestmény ~ alvilági bűnhődését ábrázolja; az ál-Hérával való ölelkezését Rubens festette meg. XIV B1 J Janus – eredeti és igen sajátos

szerepű római istenség, a legősibbek egyike, talán Diana férfi párja (Dianus) volt, és a nap istene, amely reggel kitárja és este bezárja az ég kapuit. Alighanem ezért lett minden bemenet és kijárat, minden ajtó és kapu istene (ajtó latinul janua); a kezdet és a vég volt, ezért ábrázolták két ellentétes irányba néző fejjel ill. arccal E két szerep közül idővel a kezdet lett a fontosabb, így kapta az év első hónapja a Januarius nevet. Numa Pompilius építtette fel ~ templomát a régi fórum közelében; ezt békében zárva tartották, háború idején pedig kinyitották. (A feljegyzések szerint Róma fennállásnak első hét évszázadában mindössze négyszer volt zárva a ~ -templom) Jason lásd Iaszón Jocaste lásd Iokaszté Jolaus lásd Iolaosz Jole lásd Iolé Julus – más néven Ilosz, a görög és római mondákban Aineiasz fia, de anyját illetőleg a hagyomány nem egységes. Valószínűleg azonos Aszkaniosszal, a hősnek

első feleségétől, Kreuszától való fiával, aki Itáliában megtelepedve vette fel a ~ nevet, s lett így a Julius nemzetség (gens Julia) névadó őse; így tekinti Vergilius is az Aeneisben. Más hagyomány szerint Lavinia szülte őt Aineiasznak; a harmadik verzió, hogy magának Aszkaniosznak a fia, s így Aineiasznak unokája volt, akit Alba királya, Silvius elűzött a városból, és pappá nevezett ki. XII D3 Junius Brutus – eredeti nevén Lucius Junius, az utolsó római király, Tarquinius Superbus húgának fia. Ambiciózus és eszes ifjú volt, de hogy zsarnok nagybátyjának gyűlöletét magára ne vonja, bárgyúnak tetette magát (ezért ragadt rajta a Brutus melléknév); a király valóban bizalmába fogadta, s az ő kíséretében küldte két fiát, Titust és Arrunst Delphoiba, hogy Apollón szentélyétől jóslatot kérjenek. Mikor a jósnő a királyfiak kérdésére kijelentette, hogy az lesz majdan Róma ura, aki először csókolja meg anyját, ~

színleg elbotlott, és estében megcsókolta a földet, amely mindenek szülőanyja. És valóban ő lett Róma első konzulja, amikor Lucretia tragédiája nyomán keresztülvitte, hogy a római nép száműzze a Tarquiniusokat, és a királyság helyett a köztársasági államformát válassza. Két fia, Titus és Tiberius, nem sokkal utóbb bűnösnek találtatott egy restaurációs összeesküvésben; ~ hajlíthatatlan jellemének legnagyobb próbája volt, hogy a többi vádlottal együtt saját fiait is halálra ítélte, és végignézte kivégzésüket. Életét is honvédő harcban végezte, a Tarquiniusfiak elleni csatában, az Arrunsszal vívott párharcban – ~ az egyik legfényesebb név a „római jellemek” sorában, bár alakja mondai vonásokat is őriz; méltó volt hozzá távoli leszármazottja és nevének örököse, Caesar nagy ellenfele, Marcus Junius Brutus. Juno – ősi itáliai istennő, Saturnus és Ops lánya, Jupiter húga és felesége; a június

hónap névadója; tiszteletét a szabin Titus Tatius társkirály vezette be Rómában. ~ óvta a házasságot, a családot, a gyermekágyas asszonyokat. Jupiter és Minerva társaságában a capitoliumi istenhármasság tagja volt, s az egész római állam védnöke. A sok rokon vonás révén természetes módon azonosult később a görög Hérával. Jupiter – vagy Juppiter, a legősibb itáliai istenségek egyike, eredetileg a napnak és a légköri tüneményeknek, villámnak és dörgésnek istene, egyben minden élet forrása. A név a Jovis pater (Jovis atya) elemekből vonódott össze, de első tagja Dies, Dius, Diovis alakokban is előfordult, s ősi, fényt jelentő indoeurópai tőből ered, amelynek rokon hajtása a Zeusz név is, valamint az isten jelentésű szavak (latin deus, divus, görög theosz, diosz, szanszkrit déva, daiva). A római kultuszban hadisteni szerepet is játszott, később pedig az állam legfőbb védnöke lett, díszes temploma a Capitoliumon

állt. Idővel a görög Zeusszal azonosították, így lett a hivatalos mitológiában Saturnus és Ops fia. Ráruházták görög párjának összes dévaj kalandját, holott ~ eredetileg igen szigorú és méltóságteljes istenség volt, ezt tükrözte a tiszteletéhez fűződő, igen részletesen kidolgozott állami kultusz is. Justitia – az igazság római istennője; kultusza Augustus korában alakult ki. Ma ismeretes ábrázolásmódja – bekötött szemű női alak, aki egyik kezében kardot, másik kezében mérleget tart – a középkorban alakult ki. Juturna – a római fórum tövében fakadt gyógyforrás nimfája; Vergilius szerint Turnus nővére volt; Jupiter beleszeretett (lásd még Lara), és az istenek közé emelte. Juno megbízásából ~ az itáliai népeket Aineiasz ellen hangolta. Más felfogás szerint ~ eredetileg a Numicus folyó mellett tisztelték, a Dioszkuroszok nővére volt, és Diuturnának hívták. Juventas lásd Hébé K Kabeiroszok – a

leszboszi és szamothrakéi misztériumkultusz istenségei, apjuk Héphaisztosz volt, anyjuk pedig Kabeiró, Próteusz1 lánya. Számuk különféle kultuszhelyeken kettő, három, négy, hat vagy hét lehetett; bár a hagyomány többüknek a nevét is megőrizte, a hívőknek tilos volt őket megnevezniük, csak „a nagy istenek” néven emlegették őket. A kultusz keleti eredetére vall, hogy a név mássalhangzói (kbr) a sémi nyelvekben a nagy jelentésű szótőnek felelnek meg. A szamothrakéi hagyomány szerint a ~ jelen voltak Zeusz születésénél Pergamonban. Mivel kultuszok Rheáéval is összekapcsolódott, gyakran azonosnak tekintették őket a kurészekkel vagy a korübaszokkal. A késői korban a hajósok fohászkodtak védelmükért. Kadmosz – thébai király, Agénór1 és Télephassza fia. Apja őt is elküldte fivéreivel együtt megkeresni húgukat, Európét, akit Zeusz szöktetett meg bika alakjában. ~ a delphoi jósda tanácsára felhagyott a

kereséssel, s az ugyanitt kapott utasítás szerint, egy tehén útmutatása alapján kijelölte jövendő városa, Thébai helyét. A közeli forrást azonban Arész sárkánykígyója őrizte; ~ megölte a szörnyet, és Athéné tanácsára elvetette a fogait. A sárkányfogakból zord harcosok nőttek ki, akik rögtön egymásnak estek; csak öten maradtak életben, s ezek hűséget esküdtek ~ nak. (Egyikük, Ekhión utóbb a veje lett, lásd még Melanipposz.) Ezek után ~ kiengesztelte Arészt, majd felépíttette a hétkapujú Thébait, és Arész meg Aphrodité lányát, Harmoniát vette feleségül. A lakodalmon az istenek is részt vettek, és ajándékokkal halmozták el a házaspárt, amelynek utóbb egy fia (Polüdórosz2) és négy lánya (Inó, Agaué, Szemelé és Autonoé) született. Öregkorában ~ a trónt unokájának, Pentheusznak engedte át. Amikor ezt a saját anyja megölte egy másik unoka, Dionüszosz felbujtására, ~ feleségével együtt Épeiroszba

költözött. Az egyik monda szerint itt ~ legyőzte a támadó illireket, s a föld uralkodója lett; Ovidius (Átváltozások) viszont úgy tudja, hogy ő is és Harmonia is kígyóvá lett, és így élnek az elüszioni mezőkön. – A keletről jött ~ mítoszában annak emlékezete rejlik, hogy a főniciai műveltség és mesterségek számos eleme származott át Hellasz földjére, feltehetőleg kisebb népcsoportjaik megtelepedése útján. ~ és Harmonia lakodalma hasonlít Péleusz és Thetisz menyegzőjére, ~ kígyóvá válása viszont Erikhtoniosz1 és Kekropsz1 kígyó-voltára utal. Mindez alighanem azt jelzi, hogy az idegenek alapította Thébai egyenrangú lett a többi fontos görög várossal. – ~ fontos szereplője Euripidész Bakkhánsnők c. tragédiájának: inti a gőgös Pentheuszt, hogy ne szegüljön szembe az istenséggel, okuljon unokafivére, Aktaión vesztén; később pedig ő döbbenti rá boldogtalan lányát, Agauét, hogy a Dionüszosztól

rábocsátott tébolyban saját fiát ölte meg. – Az ókori vázaképek ~ történetéből elsősorban a kígyóölés és a lakodalom epizódját ábrázolták; Lully operát írt Kadmosz és Harmonia címmel. VIII B2, X A1 Kaineusz – mondabeli óriás, a lapitha Elatosz és Hippea fia. Lánynak született, ekkor még Kainisznak hívták, és Poszeidón szeretője lett. Az istentől azt kérte, változtassa őt hatalmas termetű és sebezhetetlen férfivá. Ez megtörtént, s ő ekkor vette fel a ~ nevet Félelmetes harcos volt, részt vett a görögség több kalandos vállalkozásában, az argonauták utján és a kalüdóni vadkanvadászaton (lásd Meleagrosz). Fiút is nemzett, akit Korónosznak hívtak, bár ezt egyes mondaváltozatok az apjának nevezik. Peirithoosz lakodalmán a kentaurok megrohanták, és mivel tudták, hogy se nyíl, se kard nem fogja, fenyőfákat téptek ki, és ~ a föld alá döngölték velük. Egyesek szerint Zeusz uszította rá a kentaurokat

büntetésül, mert elbizakodottságában népétől istennek kijáró tiszteletet követelt meg magának. Amikor a ráhalmozott fenyők alól ki akarták emelni, egy nő holttestét találták; Ovidius viszont úgy tudja, hogy végül madárrá változott. XIV B3 Kainisz lásd Kaineusz Kakosz lásd Cacus Kalaisz IV B2 lásd Boreaszok Kalamosz – Maiandrosz folyamisten fia. Szerelmes volt az ifjú Karposzba Egyszer a folyóban fürödtek, és ~ úszóversenyre hívta ki kedvesét. Karposz ennek során a vízbe fulladt; ~ bánatában nádszállá aszott a folyóparton; így olvassuk Nonnosz Dionüsziaka c. eposzában – A név nádat jelent; végső soron belőle származott régi nyelvünk kalamáris (tintatartó) szava, mert az írónáddal (kalamus) volt összefüggésben. Kalé lásd Khariszok Kalkhasz – híres trójai születésű jós, Thesztór fia és Idmón1 unokája, a jóslás tehát öröklődő tudomány volt családjában, akár az Apollón-papi hivatás. Ura,

Priamosz parancsára ~ Delphoiba ment jóslatot kérni a görögök részéről fenyegető háború kimeneteléről. A Püthia megjósolta Trója pusztulását, ~nak pedig megparancsolta, hogy álljon a görögök oldalára, s azon legyen, hogy az isteni rendelésnek megfelelően helytálljanak a végső győzelemig. ~ engedelmeskedett, és mindenben tévedhetetlen jósnak bizonyult. Auliszban, ahol az indulásra kész görög sereg összegyűlt, az oltár mellől egy kígyó kúszott fel a közeli platánra, felfalt kilenc madarat s kővé vált: ebből ~ megjósolta, hogy a háború csak a tizedik évben fog véget érni. Ugyanitt kijelentette, hogy a hadak csak Iphigeneia feláldozása árán kapnak kedvező szelet Artemisztől. A trójai hadszíntéren a tizedik évben ő fedte fel a görög hadat sújtó dögvész okát, hogy ti. Agamemnón megsértette Khrüszészt, Apollón papját Egy jóslat azt mondta neki, nem hal meg, amíg magánál különb jósra nem akad; mikor egy

vetélkedésen, Kolophónban Mopszosz legyőzte, ~ öngyilkos lett vagy belehalt bánatába. Szerepel Homérosz Iliászában. XIV D3 Kallidiké lásd Odüsszeusz Kalliopé II A1 lásd múzsák, Orpheusz, Linosz, Hümenaiosz Kallipolisz lásd Alkathoosz Kallirrhoé1 I B2, III C2 lásd Khrüszáór, Gérüonész Kallirrhoé2 X D2 lásd Alkmaión, Akarnan Kallirrhoé3 XI C2 lásd Ganümédész, Ilosz, Trósz, Szkamandrosz Kallisztó – árkádiai királylány, Lükaón1 lánya. Artemisz kíséretéhez tartozott, és szüzességi fogadalmat tett neki, ám Zeusz egy másik isten, Apollón vagy egyenest Artemisz (?!) alakját felöltve férkőzött közelébe, és teherbe ejtette; így szülte ~ Arkaszt. Az istenek ura, hogy Héra elől titkolja az ügyet, ~ medvévé változtatta; Héra azonban fölfedte a cselt, s rávette Artemiszt, hogy a medvét terítse le nyilával; mások szerint maga Artemisz büntette ~t, amiért fogadalmát megszegte. Az árván maradt csecsemőt Zeusz Maia

gondjaira bízta, holt kedvesét pedig csillagkép (Nagy Medve, azaz Göncölszekér) gyanánt az égre emelte. Ovidius az Átváltozásokban ezzel szemben úgy írja, hogy ~ életben maradt medve alakjában; jóval később történt, hogy már felnőtt fia vadászaton találkozott szembe vele, s Zeusz, hogy az anyagyilkosságot megakadályozza, az ifjút is medvévé változtatta, belőle pedig a Kis Medve csillagkép lett. Héra további büntetése volt, hogy a medvék nem mártózhatnak meg a világtengerben, ezért sosem nyugszanak le. – Diana (Artemisz) kegyetlen büntetése a tárgya Tiziano egyik festményének; Cavalli operája, illetve annak librettója Zeusz furcsa átváltozásának komikus oldalát is kiaknázza. VIII C1 Kalüké1 XV A1 lásd Endümión Kalüké2 lásd Küknosz1 Kalüpszó – tengeri nimfa, Néreusz (mások szerint Ókeanosz vagy Atlasz) leánya; Ogügié szigetén élt. Amikor a vihar a sziget partjaira vetette Odüsszeuszt, ~ szépségével,

varázserejével és szerelmes ölelésével igyekezett magához láncolni a hőst; a halhatatlanságot is megígérte neki, ám Odüsszeusz egyre inkább vágyódott hazájába. ~ hét évig tartotta magánál, akkor az istenek parancsára megengedte neki, hogy tutajt készítsen s tovahajózzék. – Az elvágyódó hajós és az őt visszatartani igyekvő nimfa látható egy pompeji freskón, valamint Böcklin és Beckmann egy-egy festményén. III D3 Kameiró VII D1 lásd Pandareusz Kampé – női szörny, akit Kronosz állított a Tartaroszba bezárt küklópszok és Hekatonkheirek őrzőjéül. Amikor Zeusz olyan jóslatot kapott, hogy apját csak a bebörtönzött szörnyek segítségével győzheti le, megölte ~t, és kiszabadította foglyait. Kanaké XV B3 lásd Aiolosz2 Kandaulész lásd Gügész Kanóposz – egyiptomi hajós, ő irányította Menelaosz és Helené hajóját, amikor Trója eleste után Egyiptomban jártak; kígyómarásban halt meg. Mások szerint ő

volt az Argó hajó kormányosa is (lásd argonauták). Halála után az égboltra került mint a Canopus csillag Kapaneusz – argoszi hős, Hipponoosz és Laodiké fia. Részt vett a Thébai elleni háborúban mint a Hetek egyike sógorával, Eteoklosszal együtt. Azzal dicsekedett, hogy Zeusz sem állhatja útját, ha a falakra hág; már az ostromlétra tetején járt, amikor Zeusz villáma halálra sújtotta. Miután Adrasztosz közbenjárására Thészeusz rákényszerítette Kreón3t, hogy az elesett ostromlók holttestét kiadja, ~ Athénben (vagy Eleusziszban) égették el; hű hitvese, Euadné, Iphisz1 lánya a máglyára vetette magát, s követte férjét a halálba. Fiuk Szthenelosz2 volt. – Minderről Aiszkhülosz Heten Thébai ellen és Euripidész Oltalomkeresők c tragédiái tudósítanak. VI B2 Kapreusz – vagy Kopreusz, Pelopsz és Hippodameia fia; egy gyilkosság miatt Éliszből Mükénébe menekült, s ott Eurüsztheusz tisztította meg a vérbűntől. A

királynak odaadó híve lett, s az ~ által küldözgette parancsait Héraklésznek. Kapüsz – dardániai király, Asszarakosz és Hieromnémé fia. Unokanővérét, Themisztét, Ilosz leányát vette feleségül, és Ankhiszészt nemzette vele. XI C3 Karnosz – akarnaniai költő és látnok, aki a Hérakleidák hadával találkozott, amikor az Mükéné ellen vonult. Éppen jósdalokat kántálva jött velük szemben, de Hippotész azt hitte, hogy varázsló, akit Tiszamenosz küldött ellenük (vagy az ellenség kémjének vélte), és dárdájával megölte. Az istenek bosszút álltak haláláért, elsüllyesztették a Hérakleidák hajóhadát. Karposz lásd Kalamosz Kasszandra – balsorsú jósnő, Priamosz trójai király és Hekabé leánya; hívták Alexandrának is. Jósigéit önkívületben, az istenségtől megszállva nyilvánította ki, az orákulumok módjára Még ifjú leány volt, amikor Apollón beleszeretett, és tévedhetetlen jóstudományt ígért neki, ha

enged unszolásának. ~ látszólag beleegyezett, de amint a jóstehetséget elnyerte, visszakozott. A haragos isten erre a lány szájába köpött, s ennek az lett az eredménye, hogy jóslatainak soha senki nem adott hitelt. S valóban, ~ hiába jövendölte meg az ismeretlenségből előkerült Pariszról, amikor még kilétét sem tudta, hogy Trója vesztét okozza majd, hiába óvta honfitársait attól, hogy az általa Trójába hozott Helenét visszatartsák, majd utóbb, hogy a falovat a városba vigyék; végül hasztalan intette Agamemnónt, aki hadizsákmányként magával vitte, hogy otthonában árulás és gyilkos bárd vár rá. Trója feldúlásakor Aiasz2 megerőszakolta, noha ő Athéné templomába menekült. A hazaúton két gyermeket szült Agamemnónnak, de Mükénébe érve ő is Klütaimnésztra bárdja alatt végezte. – Aiszkhülosz Agamemnón c. tragédiájában ~ nemcsak urának halálát, hanem önmagának és Agamemnóntól született gyermekeinek

közeli végét is megjósolja. Euripidész Trójai nők c tragédiájában, amikor Agamemnón elé hurcolják, önkívületben jövendöli meg az ő és más görög vezérek szörnyű végét. ~ neve a megvetett jóslatok révén fogalommá vált, pl Kossuth híres „Kasszandra-levele”. XII A2 Kassziopeia V B1 lásd Andromeda Kasztór VII B3 lásd Dioszkuroszok Katreusz – krétai király, Minósz fia és utóda. Egy jóslatból megtudta, hogy saját gyermeke fogja halálát okozni. Fia, Althaimenész erre egyik húgával, Apémoszünével saját akaratából Rhodoszra költözött, hogy ne árthasson apjának. ~ másik két lányát rábízta Naupliosz2ra, hogy adja el őket rabszolgának, Naupliosz azonban egyiküket, Klümenét nőül vette, míg a másik lány, Aeropé végül Atreusz felesége lett. Öreg korában ~ a fia keresésére indult, hogy a trónt neki adhassa át. El is jutott Rhodoszra, de ott egy félreértés folytán saját fiának lándzsája végzett vele.

Temetésére számos görög király eljött Krétára, többek közt unokája, Menelaosz is; Parisz ezt az alkalmat használta ki, hogy megszöktesse Helenét. IX B2 Kaunosz lásd Büblisz Kebrén XII B2, XII A3 lásd Oinóné1 Kédalión – naxoszi kovács, akire egy mondaváltozat szerint a csecsemő Héphaisztoszt rábízta anyja, Héra; ő tanította meg neveltjét a kovácsmesterségre. ~ segített a megvakított Óriónnak, hogy visszanyerje szeme világát. Kekropsz1 – Attika első királya és Athén alapítója. A földből született, alsóteste egy kígyóéra formázott. Az újonnan alapított városért Poszeidón és Athéné vetélkedtek A tengeristen szigonyával sós vizet fakasztott az Akropoliszon, Athéné pedig egy olajfát ültetett; ~ mint Zeusz által fölkért tanú az istennő ajándékát ítélte hasznosabbnak. Szentélyt is emeltetett neki az Akropoliszon, s ebben lányai, Aglaurosz, Pandroszosz és Herszé voltak az első papnők. (Egy monda

szerint a két utóbbi öngyilkos lett a gyermek Erikhthoniosz1szal kapcsolatos engedetlenségük miatt.) ~ megtanította népét a városépítésre és a holtak eltemetésére, feltalálta számukra az írást, népszámlálást rendezett, ő szabott először törvényt a városnak, s nevét is ő adta isteni védnökéről. – Az ókori mondák csak egy ~ról tudnak, és több későbbi mitológiai mű sem tesz különbséget Athén alapítója és Erekhtheusz azonos nevű fia közt. Ez még akkor is nagy nehézségeket okoz, ha Erekhtheuszt azonosnak tekintjük Erikhthoniosszal (ahogy igen sokan tették és teszik), elvégre ~ lányai bajosan ringathatták kosárkában a nagyapjukat, és persze még kevésbé az ükapjukat. Az ellentmondások feloldására fel kell tennünk tehát egy ~ ot, aki természetesen idősebb volt Erikhtoniosznál (van is fennmaradt vázakép, amely így mutatja őket), s elődje a trónon, de vérségi kapcsolatban nem állt vele, továbbá egy

másikat, aki ennek az Erikhtoniosznak a dédunokája volt, és dédapja Thészeusznak. Így is marad elég gond amiatt, hogy az ősibb Kekropsz történetének sok fontos eleme az Erikhthonioszéban is előfordul (a földből született, alsóteste kígyóéra formázott, Athén alapítója és első törvényhozója volt), más mondák pedig ~ helyett Erekhtheusznak tulajdonítják pl. a döntőbíráskodást Athéné és Poszeidón vetélkedésében és az Athénétisztelet meghonosítását A legvalószínűbb magyarázat, hogy eredetileg egyetlen alapmonda volt (földszülte kígyóember, aki Athénét választja pártfogóul), s ezt ruházták az athéni ill. attikai népesség különféle törzsei, nemzetségei mind a maguk legendás ősére. IV A2 Kekropsz2 – athéni király, Erekhtheusz és Praxithea fia, Prokrisz, Métión, Kreusza és mások testvére. Ha lehántjuk alakjáról azokat a vonásokat, amelyeket az ókor óta ráruháztak, de amelyek semmiképp sem illethetik

meg őt (lásd Kekropsz1), akkor csak annyit mondhatunk róla, hogy apja halála után ugyan ő örökölte a trónt (állítólag sógora, Xuthosz döntése alapján, mivel a fivérek őt kérték fel a döntésre), ám Orneusz és Métión elvitatták jogát, s neki el kellett menekülnie Euboiába. Ezzel a trónviszályok hosszú időre állandósultak Athénban ~ apja volt Pandión2nak, s az ő révén dédapja Thészeusznak. IV C2 Kelainó1 lásd Harpüiák Kelainó2 lásd Pleiaszok, Khimaireusz Keleosz lásd Démétér, Triptolemosz kentaurok – görögül kentauroszok, mítikus nép, amely Kentaurosztól származott, és Thesszáliában élt, majd a lapithák a Pindoszon túlra, Épeiroszba szorították őket. A ~nak lóteste volt, amelynek elejéből férfi felsőteste nőtt ki deréktól. Nyers, erőszakos és buja fajta voltak, a bortól pedig egészen eszüket vesztették. Ilyesmi történt Peirithoosz lapitha király és Déidameia lakodalmán is, amelyre a király

óvatlanul a ~at is meghívta. A lerészegedett ~ vezére, Eurütión2 a menyasszonyra rontott, mire társai is felragadtak egyet-egyet a jelenlévők asszonyai közül. A lapithák és a lakomára meghívott görög hősök nőik segítségére siettek, és iszonyú harcban a legtöbb ~ megölték, a többit megfutamították (lásd még Kaunosz). A ~ közt kivételnek számított a bölcs és szelíd Kheirón, sok kiváló görög hős nevelője és Pholosz, mellesleg az ő származásuk nem is volt azonos a többi kentauréval. – Mint emberi és állati elemekből kombinált lények a ~ leginkább a szatüroszokhoz és szilénoszokhoz (lásd Szilénosz) hasonlíthatók; természetükben is valamelyest egyeznek, és késői ábrázolásokon valóban gyakran látni ~ at Dionüszosz kíséretében. Az ókorból ~ t ábrázoló vázakép és dombormű (pl. Héraklész és Thészeusz harca a ~ kal) sok maradt fenn A legkedveltebb téma a ~ és a lapithák harca volt, ez szerepel az

athéni Pathenón frízének metopéin, amelyekből sok viszonylagos épségben maradt ránk, s ma a British Museumban látható. Az újkorban Michelangelo szobra és Piero Cosimo, Rossi, Rubens, Böcklin, Redon festményei ábrázoltak ~ at. XIV C1 Kentaurosz – a ködből formált Nephelé és Ixión fia. Egy magnésziai (vagy Pélion-hegyi) ménes kancáival ő nemzette a kentaurokat. Peirithoosz lakodalmán, a kentaurok és lapithák nagy összecsapásában fiai oldalán harcolt, s életét vesztette. XIV C1 Kephalosz – attikai vadász, egy kései hagyomány szerint Herszé és Hermész fia, Kekropsz1 unokája. Kölcsönös szerelemben élt szép feleségével, Prokrisszal, Erekhtheusz lányával, de a csapodár Éósz belészeretett, s elragadta messze földre. ~ azonban makacsul elutasította az istennő szerelmét, s csak hűséges feleségéhez vágyott vissza. Az istennő ekkor rávette, hogy egy idegen álcájában térjen haza feleségéhez, s próbálja hűtlenségre

bírni. Arany ígéretével ez sikerült is ~ nak, aki ekkor leleplezte magát, s otthagyta feleségét. Prokrisz szégyenében elbújdosott, s Krétán vadászgatott Artemisszel; szerelmi szolgálataiért Minósztól megkapta a célt nem tévesztő gerelyt és a zsákmányát mindig utolérő vadászebet , a bűvös ajándékokat, amelyek Zeusztól eredtek (lásd Európé). Ezekkel visszatért Attikába, és ifjú férfinak álcázva magát férje társaságában ment vadászni. ~nak megtetszett a gerely és az eb, de Prokrisz árat szabott: háljon vele ~. Ez meg is történt, Prokrisz felfedte kilétét, s ettől fogva a házasok ismét a régi egyetértésben éltek. Egy idő után azonban Prokrisz újra féltékeny lett férjére, aki gyakran egyedül vadászott, s egy éjjel utána osont az erdőbe. A bokor zörrenéséből ~ vadat sejtett, odahajította gerelyét, amely feleségét halálosan találta. Vérbűne miatt ~nak el kellett hagynia Attikát; Thébaiban vadászkutyája

segítségével ártalmatlanná tette a veszélyes rókát, amely a várost gyermekáldozatra kényszerítette, bár e hajsza során csodás ebét is elvesztette (lásd Lailapsz). Utóbb Amphitrüónt segítette a taphoszi háborúban (lásd Pterelaosz), s ezért megkapta a szigetet, amelyet róla neveztek el Kephalléniának. Felesége halálának emléke, a lelkifurdalás azonban tovább gyötörte, végül egy parti szirtről a tengerbe vetette magát. – A balsorsú házaspár történetének legkerekebb előadása Ovidius Átváltozások c. művében található. – Az újkorban Carracci és Poussin festménye ~ Éósz társaságában mutatja; Grétry operát írt Kephalosz és Prokrisz címen. IV B3 Képheusz1 V B1 lásd Andromeda Képheusz2 – tegeai király, Aleusz és Neaira fia, Augé fivére. Részt vett az argonauták utján és a kalüdóni vadkanvadászaton (lásd Meleagrosz). Héraklészt az ő felkérésére elkísérte Spártába húsz fiával együtt a Hippokoón

fiai elleni hadjáratára. A csatában ~ elesett, s fiai közül is csak három maradt életben. XII D3 Képhiszosz lásd Narkisszosz Kerberosz – latinosan Cerberus, Tüphón és Ekhidné szörnyeteg fia: háromfejű kutya, amelynek nyaka körül kígyók tekeregtek, és farka sárkányfejben végződött. Az alvilág bejáratát őrizte, hogy a holtak el ne hagyhassák örök lakhelyüket; csak Orpheusznak sikerült őt megszelídítenie varázsos énekével. Egyesek szerint az érkezőket is megmarta, ezért tettek lekenyerezése céljából mézes lepényt a halottak mellé. Héraklész tizenegyedik munkája volt, hogy ~ felhozza Eurüsztheusz királynak. Miután puszta kézzel megadásra kényszerítette a szörnyet, Hadész megengedte, hogy a felvilágra hozza. Neve fogalommá lett, a mord, szigorú portást vagy őrt nevezik cerberusnak. I B2 Kerdó VIII A2 lásd Phoróneusz kérek – Nüx lányai; haragjában szülte őket anyjuk, amikor Kronosz megcsonkította apját,

Uranoszt. Ők voltak az erőszakos halál istennői; legszívesebben háborúban, tomboló csatákon tevékenykedtek, és a sebesültek és elesettek vérét szívták. Tekintették őket a sors istennőinek is; eleinte egy Kér volt, majd idővel megsokasodtak, sőt minden harcosnak volt egy kére, afféle védő szelleme, aki a megölt elszálló lelkét magával viszi az alvilágba. Később hazajáró lelkeknek, ártalmas manóknak képzelték a ~et, és imával meg áldozattal igyekeztek elhárítani őket. – Vázaképeken eleinte vérszomjas szörnyeknek, később szárnyas női lényeknek ábrázolták a ~et. I C1 kerkópszok – koboldszerű lények, híres bajkeverők és útonállók; ketten voltak, Ókeanosz és Theia ikerfiai, név szerint Szillosz és Triballosz (vagy Eurübatész és Phrünondasz), és Epheszosz környékén éltek. Amikor Héraklész Omphalé1nál szolgált, egyszer a két ~-iker vele is kikötött: amíg az út szélén aludt, megpróbálták

ellopni fegyvereit. Ő bosszúságában egy bot két végére kötötte őket fejjel lefelé, s a botot vállra vetve indult tovább. A ~ e helyzetben meglátták, hogy a hősnek fekete a fara, s eszükbe jutott anyjuk intelme, hogy óvakodjanak Melampügosztól (azaz a fekete fenekűtől). Mókáikkal és komikus könyörgésükkel olyan jókedvre hangolták Héraklészt, hogy az végül bántatlanul elengedte őket. Ovidius szerint viszont a ~ egész népet alkottak a Nápoly közelében fekvő szigeteken; korábban óriások voltak, és Zeusz változtatta őket majomszerű lényekké sok csalásuk és garázdaságuk büntetéseként. Kerküón1 – útonálló, Brankhosz (vagy Héphaisztosz) és Argiopé nimfa fia, aki az Eleuszisz és Megara közötti úton járókat arra kényszerítette, hogy birokra álljanak ki vele; erős karjai közt mindenkit holtra szorított. Thészeuszban azonban emberére talált: a hős, aki a birkózásnak addig ismeretlen új fogásait eszelte ki,

térdénél fogva magasba emelte, majd a földhöz csapva szétzúzta a fejét. A monda egyik változata szerint a győztes megerőszakolta ~ lányát, Alopét, mások szerint éppenséggel nagylelkűen bánt a lány elhagyott fiával, Hippothoónnal. Kerküón2 lásd Agamédész Kerküra lásd Phaiax Kérüx – athéni királyfi, Kekropsz1 unokája annak lányától, Pandroszosztól; nemzője Hermész volt; különböző mítoszváltozatok Kekropsz másik lányaitól, Agraulosztól ill. Herszétől származtatták. A hasonnevű athéni papi rend mondabeli megalapítója IV B3 Kétó – tengeristennő, Pontosz és Gaia lánya. Fivérének, Phorküsznek szülte a Gorgókat, a Graiákat, Ladón sárkányt és Thoósza nimfát. I D2 Kéüx1 – trakhiszi király. Ő fogadta be Héraklészt, amikor Eunomoszt megölte, majd a hős halála után feleségének és fiainak menedéket adott, mígnem Eurüsztheusz távozni nem kényszerítette őket. Kéüx2 – Phószphorosz és Philónisz

nimfa fia. Házasságának és halálának körülményeiről lásd Alküoné. XV C3 Khalkiopé XVI C2 lásd Aiétész, Phrixosz, Médeia Khalkón – püloszi harcos, akit Nesztór egy jósda tanácsára adott fia, Antilokhosz mellé fegyverhordozónak a trójai háborúba. ~ beleszeretett Pentheszileiába, és amikor az amazonkirálynő Akhilleusszal vívta párviadalát, a segítségére sietett. Akhilleusz megölte őt, testét pedig a görögök szégyenfára szögezték árulásáért. Khaosz – a minden létezést megelőző állapot, az ősanyag alaktalan elemeinek zűrzavaros halmaza, egyben istenség. Két újabb isteni lénynek adott élet, Erebosznak és Nüxnek; Hésziodosz szerint utána, de nem belőle keletkezett Gaia és Erósz. I C1 Kharikló1 XIII A3 lásd Kheirón, Okürhoé Kharikló2 VIII C1 lásd Teiresziasz Khariszok – a báj istennői, Zeusz nemzette őket Eurünoméval. Hárman voltak, akárcsak a Moirák és a Hórák, de nevüket a különféle mondai

források eltérően adják meg: Aglaia, Euphroszüné és Thaleia, ill. Paszithea, Kalé és Phaenna Paszitheát Héra Hüpnoszhoz adta feleségül hálából, hogy az egy alkalmas pillanatban álmot bocsátott férjére, Zeuszra. A rómaiak gráciák (Gratiae) néven tisztelték őket. – Áldásaikat Pindarosz dicsérte egyik olümpiai ódájában. A ~at gyakran jelenítették meg vázaképeken, falfestményeken és mozaikokon, ill. szoborcsoport formájában, magukban vagy Hermésszel, ruhátlan ifjú nők alakjában. Az újkori festőknek is kedvelt témája volt a ~ együttese, Botticelli, Raffaello, Correggio, Cranach, Tintoretto és Rubens képei e nemben a legkiválóbbak. III D2 Kharón – az alvilág révésze, Erebosz és Nüx fia. A Sztüx folyón (mások szerint az Akherónon) vitte át a holtak lelkeit, akik szolgálatait azzal a rézpénzzel (obolosz) fizették meg, amelyet temetéskor a holtak nyelve alá volt szokás helyezni. Egy ízben, amikor az alvilágba

látogató Héraklészt visszafelé is átvitte, ~nek büntetésül egy évet bilincsben kellett töltenie. – Szereplője ~ több irodalmi műnek, amelyek hőse az alvilágba jut, így Dante Isteni színjátékában ő viszi át a költőt és kalauzát szakállas ördög képében, ezúttal az Akherón folyón. – Sok vázakép és sírdombormű maradt fenn ~ról az ókorból Michelangelo Utolsó ítéletén ádáz képű, kidülledő szemű ördögként látjuk. – Félelmetes, komor zenei portrét festett róla Monteverdi Orfeo c. operájában Kharübdisz lásd Szkülla1, Aineiasz, Odüsszeusz Kheirón – a kentaurok egyike, a legbölcsebb közöttük; Kronosz és Philüré fia volt. Feleségétől, Kharikló nimfától három lánya született, Endéisz, Okürhoé és Thea. A Pélion hegy egyik barlangjában lakott, itt oktatta tudományra, művészetre és sebek orvoslására a görögség oly kiváló hőseit, mint a Dioszkuroszok, Iaszón, Telamón és Akhilleusz.

Kedvelték az istenek is, az ő barlangja előtt tartották meg Thetisz és Péleusz lakodalmát. Héraklész is barátja volt ~nak, mégis ő okozta halálát másnak szánt nyílvesszejével. A nyíl híres mérge (lásd Hüdra) olyan szenvedést okozott az öreg kentaurnak, hogy önszántából mondott le a halhatatlanságról, s azt Prométheusznak engedte át. – ~ mítoszát modern környezetbe helyezve támasztotta fel Updike A kentaur c. regénye; a bölcs nevelő itt Caldwell tanár alakjában ölt testet. – Sok vázaképről ismerjük az ókorból, és egy pompás herculaneumi falfestményről, amelyen ~ lantjátékra tanítja Akhilleuszt. Az újkorban egyebek között Filippo Lippi, Carracci és Rubens festményein látható. XIII A3 Khelóné – halandó nő, aki nem ment el Zeusz és Héra lakodalmára, noha Hermész meghívott rá minden halhatatlant és halandót. Látván, hogy ~ nincs jelen, Hermész lejött érte a földre, és a házzal együtt, ahol rokkája

mellett ült, egy folyóba dobta. ~ ott teknősbékává változott, és azóta is a hátán hordja a házát. Khimaira – mondai szörny, Tüphón és Ekhidné lánya. Oroszlánfeje, kígyófarka és vadkecske teste volt; a különféle ábrázolások ezeket az elemeket némileg eltérő módon kombinálják. Lükiában egy barlangban tanyázott és minden közeledőt elemésztett a torkából kilövellő lángokkal. Bellerophontész szárnyas paripája, a Pégaszosz hátáról nyilazta agyon Már Homérosz is írt ~ról; Hésziodosz szerint három feje volt. – A mai nyelvben a kiméra rémképet, agyrémet, képzelt, valótlan veszedelmet jelent. I A2 Khimaireusz – vagy Khümairosz, mítikus hős, Prométheusz fia a Pleiaszok egyikétől, Kelainótól. Sírhelye Trójában állt Amikor Spártában pestisjárvány tört ki, Menelaosznak azt tanácsolta Apollón jósdája, hogy mutasson be áldozatot ~ sírján. A király Trójába ment, és elvégezte az áldozatot; Parisz

vendégül látta, s a két majdani vetélytárs így találkozott először. Khioné1 IV B3 lásd Boreasz, Eumolposz, Bentheszikümé Khioné2 VI A2, XV C3 lásd Autolükosz, Philammón Khlidanopé X A3 lásd Küréné Khloé lásd Daphnisz Khrüszaór – óriás, akit Poszeidón nemzett a Gorgók egyikével, Meduszával Athéné szentélyében. A felháborodott istennő átka Meduszát szörnnyé változtatta, és ~ csak akkor látta meg a napvilágot, a Pégaszosz paripával együtt, amikor Perszeusz levágta Medusza fejét. ~ Kallirrhoé1val nemzette Ekhidnét. I A1 Khrüszéisz lásd Khrüszész1 Khrüszész1 – egy müsziai Apollón-szentély papja. Akhilleusz a trójai háború idején lerohanta Müsziát, és foglyul ejtette ~ lányát, Khrüszéiszt, aki a zsákmányon való osztozáskor Agamemnónnak jutott. ~ eljött a görög táborba, és tetemes váltságdíjat ajánlott fel lányáért, de Agamemnón csúfosan elkergette. A pap imájára Apollón dögvésszel

sújtotta a gőgös vezér seregét; a csapás okát Kalkhasz jós tárta fel, s ennek folytán Agamemnón kénytelen volt a leányt visszaadni ~nek engesztelő ajándékok kíséretében. Bosszúságában magának követelte Akhilleusz kedves rabnőjét, Briszéiszt; ez váltotta ki Akhilleusz sértett haragját, amely a maga következményeivel együtt központi témája Homérosz Iliászának. – Claude Lorrain egy szép festményén Odüsszeusz visszavezeti ~hez a lányát. IX A1 Khrüszész2 lásd Eurümedón2 Khrüszipposz – Pelopsz éliszi király fia kedvesétől, Asztüokhé nimfától. Féltestvérei, Atreusz és Thüesztész megölték őt féltékeny anyjuk, Hippodameia felbujtására, s ezért Pelopsz megátkozta fiait; ennek a következménye lett a két fivér gyilkos viszálykodása. Egy másik monda szerint Laiosz, a későbbi thébai király rabolta el és rontotta meg a gyönyörű ifjút, s az szégyenében megölte magát. E változat szerint Pelopsz Laioszt

átkozta el, hogy fia ölje meg, ami Oidipusz révén teljesedett be. VII A2 Khrüszothemisz1 – mükénéi királylány, Agamemnón és Klütaimnésztra lánya. Nővérével, Élektrá3val ellentétben nem mert dacolni apja gyilkosaival. Mikor nővére öccsüknek, Oresztésznek halálhírét hallotta, s megpróbálta rávenni ~t, hogy ők ketten álljanak bosszút apjukért Aigiszthoszon, ~ riadtan elutasította, és józan belátást ajánlott nővérének, amivel megvetését vonta magára. Hofmannsthal Élektrájában azt is nővére szemére veti, hogy az ő makacs gyűlölködése miatt nem engedi anyjuk őt sem férjhez menni. ~ rokon alkat Iszménével, aki ugyancsak egy erős lelkű nővér félénk és óvatos húga volt. VII A3 Khrüszothemisz2 IX D2 lásd Sztaphülosz Kilix VIII B2 lásd Agénór1, Szarpédón1 Kinürasz – ciprusi király, Paphosz fia; más monda szerint ő maga alapította Paphosz városát és lett az ottani Aphrodité-szentély papja. Apollón

kegyéből kiváló lantjátékos is volt, amire a neve utal (a lant neve kinnor a főniciai és héber nyelvben). Gazdagsága legendássá vált; Agamemnónnak remekmívű páncélt adott ajándékba. A trójai háborúba is ígért ötven hajót, de itt már fukarnak mutatkozott: egy valódi hajót küldött és negyvenkilencnek a kicsinyített mását agyagból. Nevéhez fűződik még lányával, Mürrhával való vérfertőző kapcsolata, amelyből Adónisz született. Ebben a viszonyban egyébként vétlen volt, s állítólag szégyenében megölte magát, bár mások szerint az istennő kegyéből százhatvan éves koráig élt. – ~ és leánya esetét Ovidius írta meg részletesen az Átváltozásokban VIII C2 Kirké – varázslónő, Héliosz és Perszé leánya. Aiaia szigetén élt; először az argonautákat látta vendégül, s tanácsaival is segítette őket, noha bátyjától, Aiétésztől rabolták el az aranygyapjút, sőt annak egy fiát is megölték. Az

odatévedt Odüsszeusz hajósait viszont disznókká varázsolta, a hősön magán azonban nem fogott bűvös hatalma, mert azt védte a Hermésztől kapott molü-hagyma. Odüsszeusz kényszerítette, hogy oldja fel embereit a varázs alól; ~ kikötése csak az volt, hogy egy évig maradjanak nála. Az év kellemesen telt el; ezalatt bonyolította le a hős alvilági látogatását; vendégei távozása után szülte meg ~ Odüsszeusztól fogant fiát, Télegonoszt. A monda egy változata szerint utóbb Odüsszeusz fia, Télemakhosz vette feleségül. – Mindezt Homérosz Odüsszeiája beszéli el; Purcell és Stradella a témát operává is feldolgozta. Kleió, Klió lásd múzsák Kleitosz – Mantiosz fia és Melampusz1 unokája; ifjú korában olyan szép volt, hogy Éósz, a hajnal istennője belészeretett és elragadta, hogy kedvesévé tegye. XVI A3 Kleobisz – nemes argoszi ifjú, Héra papnőjének fia. Egy ízben nem érkeztek meg kellő időben a szent fehér ökrök,

amelyeknek anyjuk fogatát kellett volna a szertartásra vinniük; ekkor ~ és fivére, Bitón nyakukba vették az igát és elhúzták a fogatot az öt mérföldre eső szentélyig. A papnő arra kérte az istennőt, hogy a két odaadó ifjúnak a legjobbat adja jutalmul, amit halandó csak ajándékul kaphat; s ~ és Bitón azon nyomban álomba szenderültek, és többé fel sem ébredtek, amivel Héra kinyilvánította, hogy az ifjan és tiszta lélekkel bevégzett élet a legnagyobb adománya az isteneknek. Hasonló értelmű Agamédész és Trophoniosz (egyik) története. Kleodaiosz VI C3 lásd Hérakleidák, Tiszamenész Kleodiké V D3 lásd Lakedaimón Kleola VII A2 lásd Pleiszthenész Kleopatra1 IV B2, VIII C3 lásd Boreaszok, Phineusz2 Kleopatra2 VI B2, VII D3 lásd Idasz, Meleagrosz Kleophülé XII C3 lásd Lükurgosz2 Kleosztratosz – thébai ifjú, aki életét áldozta városáért. Egy sárkány tartotta rettegésben a vidéket, és évente egy ifjút követelt

áldozatként. Amikor a sorsvetés ~ jelölte ki, ő egy olyan mellvértet csináltatott barátjával, Menesztratosszal, amelyből bronz horgok álltak ki, és ebben állt ki a sárkány elé. Az befalta az ifjút, de hamarosan el is pusztult Klóthó lásd Moirák Klümené1 – az Ókeaniszok egyike, Ókeanosz és Téthüsz lánya. Szülei Meropsz etióp királyhoz adták feleségül, de csak a kedveseitől fogant fiai lettek híresek. Héliosznak szülte Phaethónt, Iapetosz titánnak pedig Atlaszt. Hésziodosz szerint Iapetosznak nem a kedvese volt, hanem a felesége, és így őt tekinthetjük Prométheusz, Epimétheusz és Menoitiosz1 anyjának is; ismét más monda úgy tudja, hogy Prométheusz volt a férje, és így ő szülte Deukalión1t. II D1, III A2 Klümené2 IX B3 lásd Katreusz, Naupliosz, Palamédész Klümené3 XII D3 lásd Atalanta Klümené4 XVI B3 lásd Iphiklosz Klümenosz lásd Erginosz Klütaimnésztra – mükénéi királyné, a spártai Tündareosz király

és Léda leánya. Első férje Tantalosz2 volt; őt és kisgyermekét Agamamnón megölte, és úgy vette feleségül ~t. Négy gyermekük született, Oresztész, Khrüszothemisz, Élektra3 és Iphigeneia. Mikor Agamemnón a trójai háborúba indult, Auliszba csalta Iphigeneiát, és feláldozta Artemisznek, hogy a hajóhad kedvező szelet kapjon az induláshoz. ~ férje távollétében unokaöccsével, Aigiszthosszal kezdett viszonyt, s amikor Agamemnón hazatért a háborúból, szeretőjével együtt hitvány módon meggyilkolta; Aigiszthosz király lett, ~ pedig a felesége. Hét év múlva titkon hazatért az addig idegenben meghúzódott Oresztész, és húga, Élektra segítségével bosszút állt apjáért, megölte Aigiszthoszt és saját anyját is. - ~ a legtöbb ókori és későbbi szerző ítélete szerint hűtlen és áruló asszony, férjgyilkos szörnyeteg, így látjuk Szophoklész és Eiripidész Élektrájában. Euripidész Iphigeneia Auliszban c tragédiája

jóval rokonszenvesebb képet fest a leánya életéért harcoló anyáról; több más szerző ill. mű is az e sérelemből meg házasságuk brutális kezdetéből fakadó bosszúvággyal magyarázza, ha nem menti is, tettét, valamint a féltékenységgel, hisz Kasszandra személyében férje rögtön ágyast is hoz a házhoz. Alfieri Oresztész c klasszicista tragédiájában ~ az önvád marcangolja, Voltaire azonos című művében pedig egyenest fia életéért könyörög urának, és kész élete árán is megvédeni őt. Modern környezetben ONeill Amerikai Elektra c tragédiája idézte meg ~ sorsát, Christine alakjában. – A királyné alakja többnyire ott található mindazokon az ókori alkotásokon, amelyek Agamemnón megölését ábrázolják, illetve amelyeken Oresztész hajtja végre a bosszú művét Aigiszthoszon. – Richard Strauss Élektra c operájában, amely Hofmannsthal drámájának a szövegére készült, ~ valódi szörnyeteg, még fiát is meg

akarja öletni, annyira retteg a bossszújától. VII B3 Klütia VII D1 lásd Pandareósz Klütié – nimfa, Héliosz kedvese. A napisten egy idő után elfordult tőle, és Leukothoé királylány iránt gyúlt szerelemre. A féltékeny ~ beárulta apjának a lányt, hogy szeretője van; a kegyetlen apa leányát elevenen a tengerparti föveny alá temettette. Héliosz tömjénné változtatta kedvesét, ~ra pedig rá sem nézett többé. A boldogtalan nimfa napraforgóvá vált, s azóta is mindig arra fordul, amerre hasztalan imádott szerelmesét láthatja. – A mondát Ovidius adja elő az Átváltozásokban. Kodrosz – athéni király, Melanthosz fia. Amikor a korinthosziak Alétész2 vezetésével városa ellen vonultak, Athénban is ismertté lett a Delphiből származó jósige, mely szerint az ellenség beveszi a várost, ha ügyel, hogy királya életben maradjon. ~ úgy döntött, hogy feláldozza magát a városért. Koldusgúnyát öltve elhagyta Athént, és két

ellenséges katonára találva beléjük kötött; verekedés során az egyiket megölte, a másik viszont őt döfte le. Az athéniak követeket küldtek királyuk holttestéért, hogy illendően eltemethessék; ekkor Alétész felismerte, hogy nincs reménye a győzelemre, és elvonult seregével. Koiosz – a titánok egyike, Uranosz és Gaia fia. Feleségétől, Phoibé titanisztól két lányuk született: Létó, aki két istennek lett az anyja, és Aszterié, aki unokafivéréhez, Perszész1hez ment nőül. II B1 Kókalosz lásd Daidalosz Komaithó1 – taphoszi királylány, Pterelaosz leánya. Amikor Amphitrüón a szigetet szövetségeseivel együtt megtámadta, ~ beleszeretett az ellenséges had vezérébe, és hogy szerelmét elnyerje, elárulta saját apját: álmában levágta azt a bűvös erejű arany hajfürtjét, amely Poszeidón ajándékaként legyőzhetetlenséget és örök életet biztosított volna neki. Amphitrüón elutasította ~ ajánlkozását, és bár a

győzelmet kiaknázta, az áruló lányt halálra adta. – A szerelmében árulóvá lett királylány ismerős motívum a görög mondavilágban (lásd Szkülla2), és távolabbról Sámson és Delila bibliai epizódjával is rokonítható. Komaithó2 – patraszi leány, Artemisz papnője. Szerelmes volt egy Melanipposz nevű ifjúba, s az is őbelé, bár szüleik ellenezték a kapcsolatot. A szerelmesek Artemisz szentélyében találkoztak, s az istennő a szentségtörésen felháborodva járványt küldött a városra. A jósda felfedte a baj okát és az ellenszerét is: a vétkes párt fel kell áldozni Artemisznek. Ez alapozta meg a szokást, hogy évente az aratási ünnepen a város legszebb ifját és leányát feláldozzák; a szokásnak csak Eurüpülosz2 megérkezése vetett véget. Kométész – Szthenelosz1 és Nikippé1 fia, Eurüsztheusz fivére. Elcsábította a Trója alatt harcoló Diomédész2 feleségét, Aigialeiát; amikor a hős hazatért, a feleséggel

egyetértésben ~ meg akarta ölni, de Diomédész Héra szentélyében keresett menedéket, majd elhagyta Argoszt és Itáliába települt. VII D3 Kopreusz lásd Kapreusz Koré lásd Perszephoné Koróneusz lásd Korónisz2 Korónisz1 – lapitha királylány, Phlegüasz leánya, Ixión húga. Apollón kedvese volt, és gyermeket is fogant tőle, de az isten távollétében felesége (vagy a szeretője) lett ifjú rokonának, Iszkhüsznek. Apollón ezt megtudta a varjútól, akinek őrizetére bízta a lányt (~ görögül varjút jelent), s az addig fehér madarat megátkozta, hogy tolla attól fogva fekete legyen. Az isten keserves panaszát meghallotta a húga, Artemisz, és holtra nyilazta a hűtlent Apollón kiemelte a már máglyára tett holttestből a magzatot, és Kheirón gondjaira bízta; így született Aszklépiosz, aki utóbb a gyógyítás istene lett. A történetet Ovidius Átváltozások c művében dolgozta fel. XIV B2 Korónisz2 – phókiszi királylány,

Koróneusz lánya. Poszeidón szerelmi üldözése elől Athéné úgy mentette meg, hogy varjúvá változtatta (a ~ név varjút jelent). ~ ebben az alakban szolgálta az istennőt, mígnem az eltaszította, mert ~ árulkodott neki Agraulosz2ra. Korónosz XIV B3 lásd Kaineisz, Augimiosz, Idmón1, Leonteusz korübaszok – vagy korübantok, Kübelé istennő phrügiai kísérői és rajongói, akik zajos zeneszóval és szilaj, eksztatikus táncot lejtve vonultak helységről helységre. Mivel Kübelé és Rheia kultusza gyakran átfedte egymást, a ~ at a kurészekkel is azonosították. Korüthosz1 – római források szerint a dardanida királyi család őse, Élektra1 férje. Dardanosz nevű fiát voltaképp Zeusz nemzette, viszont kétségtelenül az ő fia volt Iaszión, akit Démétér méltatott szerelmére; ennek révén ~ nagyapja lett Plutosznak. A hagyomány szerint ~ Etruriában lett király, és a későbbi Cortona városát alapította meg. XI A1 Korüthosz2 –

trójai ifjú, Parisz természetes fia, akit az apa még egyszerű pásztor korában nemzett Oinóné1 nimfával. Anyja afölötti elkeseredésében, hogy egykori szerelme elhagyta, felbiztatta fiát, hogy menjen Trójába, és csábítsa el Helenét. A szép ifjúnak sikerült is a hódítás, apja azonban rajtakapta a szeretkezőket, s a csábítót - akit nem ismert meg, hiszen még kisgyermekként látta utoljára - a helyszínen ledöfte. XII A3 Korüthosz3 lásd Parthenopaiosz, Télephosz Kottosz lásd Hekaté Kratosz I B3 lásd Pallasz2 Kreiosz lásd Kriosz Kreón1 – korinthoszi király, Lükaithosz fia. Befogadta az Iólkoszból elmenekült Iaszónt feleségével, Médeiával és gyerekeivel együtt. Idővel Iaszón megkérte a király lányának, Glaukénak a kezét, s e házasságért, amely a trón várományosává tette volna, kész volt feleségét eltaszítani. Médeia bosszúból gyönyörű diadémot és köntöst küldött a királylánynak nászajándékul, ám

ezeket méreggel itatta át. Mikor Glauké felöltötte őket, a méreg szétmarta egész testét; ~ a lánya segítségére sietett, de meg nem menthette, sorsában kellett osztoznia. – Euripidész Médeia c. tragédiája ezt igazságos büntetésnek tünteti fel, ~ ugyanis kíméletlenül száműzésre ítélte a boldogtalan asszonyt fiaival együtt, mivel eleve tartott a bosszújától. Kreón2 – thébai király, névrokona csupán az Oidipusz történetéből ismert azonos nevű uralkodónak. Megtisztította vérbűnétől az akaratlan gyilkosságba esett Amphitrüónt Utóbb ennek két fiához adta feleségül két lányát, Héraklészhez Megarát és Iphiklészhez Automeduszát hálából, amiért Héraklész megszabadította városát egy súlyos adófizetési kötelezettségtől (lásd Erginosz). E két házasságból született unokáit egy kivételével Héraklész megölte a Hérától rábocsátott őrületében, majd feleségét is elhagyta. VI D2 Kreón3 – a

thébai Menoikeusz1 fia, Iokaszté bátyja. Sógora, Laiosz halála után rövid ideig övé volt a trón, majd második sógora, Oidipusz után, annak fiaival együtt, gyakorlatilag ismét Thébai ura lett. Miután a két fiú, Eteoklész és Polüneikész egymás kezétől estek el, ~ az utóbbinak a holttestét temetetlenségre ítélte, mivel hazája ellen támadt volt. Antigonét, aki a szigorú tilalommal dacolni mert, elevenen befalaztatta; emiatt fia, Haimón, aki a lány jegyese volt, apja szeme láttára ölte meg magát, s ez a tragédia feleségét, Eurüdiké3t is a halálba kergette. - ~ alakja Szophoklész tragédiáiban rajzolódik ki a legmarkánsabban Az Oidipusz király ~ ja még nemes méltósággal utasítja vissza a címszereplő valóban igaztalan vádaskodását. Az Oidipusz Kolónoszban már mint durva és gőgös akarnokot mutatja, aki erőszakkal hurcolná vissza Thébaiba a vak Oidipuszt és lányait, ha Thészeusz nem lépne közbe védelmükben. Az

Antigonéban kemény és hajthatatlan kényúr, aki az államrezonra hivatkozva semmisíti meg a magasabb elvekhez ragaszkodó címszereplőt és ezzel közvetve saját családját is. Euripidész Phoinikiai nők c tragédiája új vonásokat ad képéhez: ~ mindent megtesz, hogy megmentse másik fiát, Menoikeusz2t, akinek a városért kellett feláldoznia magát Teiresziasz jóslata alapján, és végül, bár keményen lép fel Antigonéval szemben, inkább a szükségszerűség, mint egyéni indulatok miatt mondja ki őrá és Oidipuszra a száműzetést. ~ zenei portréja Sztravinszkij Oedipus rex c színpadi oratóriumában és Enescu Oedipe c. operájában bontakozik ki X B3 Kreszphontész – Arisztomakhosz fia, a Hérakleidák utolsó neves nemzedékének tagja. Fivérével, Témenosszal és egy másik fivérének, Arisztodémosznak két fiával együtt osztoztak meg a Peloponnészoszon; neki Messzénia királysága jutott. Egy rokona, Polüphontész, aki feleségére,

Meropé3ra áhítozott, megölte őt felnőtt fiaival együtt, és elfoglalta a trónját (lásd Aipütosz). VI C3 Krété lásd Pasziphaé Krétheisz lásd Akasztosz Krétheusz – Aiolosz1 és Enareté fia, Iólkosz megalapítója. Unokahúgát, Türót vette feleségül, és három fiút nemzett vele: Aiszónt, Pherész1t és Amüthaónt. Utóbb örökbe fogadta feleségének két ikerfiát, Peliaszt és Néleuszt, akiket Poszeidón nemzett, anyjuk pedig kitett a hegyekbe. Atyai gondoskodásáért rútul fizetett Peliasz, aki ~ halála után elűzte féltestvérét, a trón jogos örökösét, Aiszónt; ez a trónviszály vezetett utóbb az argonauták kalandos vállalkozásához. XV C2, XVI C1 Kreusza1 IV B2, XV D1 lásd Xuthosz, Ión Kreusza2 XII D2 lásd Aineiasz Kriosz – vagy Kreiosz, a titánok egyike, Uranosz és Gaia fia. Erübiát vette feleségül, gyermekeik Asztraiosz Pallasz2 és Perszész1. I C2, II A1 Kriszosz VII A3 lásd Panopeusz, Sztrophiosz, Phókosz1

Kroiszosz lásd Gügész Kronosz – a titánok egyike, Uranosz és Gaia fia. Ő volt a legfiatalabb a tizenkét testvér között; anyja biztatására fellázadt apja ellen, a Gaiától kapott kovakő sarlóval levágta Uranosz nemi szerveit, letaszította az égből, s magát nyilvánította a mindenség urának. Titaniszhúgával, Rheiával három lányt (Hesztia, Héra, Démétér) és három fiút (Hadész, Poszeidón, Zeusz) nemzett. Félve, hogy szülöttei majd az ő uralmára törnek, megszületésük után rögtön lenyelte őket. Az utolsó, Zeusz helyett azonban Rheia egy pólyába burkolt követ adott férjének, a kicsit pedig titokban neveltette fel Kréta szigetén. Felnővén Zeusz rákényszerítette apját, hogy testvéreit kiokádja, s azok segítségével, hosszú harc árán letaszította ~ a trónról. A trónfosztott istenre rázárult a Tartarosz; a római mondák szerint viszont ~ Itáliában telepedett le és Saturnus néven alapított birodalmat. Uralma jó

emléket hagyott az emberekben, aranykorként emlegették később. – Kevés ókori ábrázolás ismeretes ~ ról; az újkorban Goya festett iszonyú látomást Saturnus felfalja gyermekeit címmel. A témát rajta kívül Vasari és Rubens is megfestette. II B1, XIII A3 Kteatosz XVI B2 lásd Aktór1 Ktimené VI A2 lásd Eurülokhosz, Laertész kurészek – krétai testület, Zeusz (vagy Rheia) hívei és kísérői. Egyesek szerint Rheia, mások szerint Apollón s egy nimfa fiai. Amikor Rheia a Dikté barlangjában rejtette el az újszülött Zeuszt, kérésére a ~ zajos fegyvertáncot jártak, pajzsukat karddal ütögetve, hogy elnyomják a csecsemő sírásának hangját, s így Kronosz ne figyelhessen fel rá. Később rokonították vagy épp azonosították a ~ et a korübaszokkal, mivel Rheia és Kübelé kultusza is lényegében azonos volt; Phrügiában éppenséggel Dionüszosz kísérőinek tartották a ~eket. Küané lásd Büblisz, Milétosz Küanipposz –

szenvedélyes thesszáliai vadász. Minden nap reggeltől késő estig vadászni járt Felesége, Leukoné gyanút fogott, hogy ura talán a szeretőjéhez jár, és titkon utána osont az erdőbe. A csalitosban eltévedt, ~ vadászkutyái bukkantak rá, és széjjeltépték A férj vigasztalhatatlan volt, a halotti máglya mellett ledöfte kutyáit, a lángok közé vetette őket s végül önmagát is. – A Partheniosz által előadott történet alapmotívuma felbukkan Kephalosz és Prokrisz történetében is. Kübelé – kis-ázsiai eredetű istennő, földanya, természet-istenség; a görögök leginkább Rheiával azonosították. Szerelmese Attisz volt, aki vagy tőle való féltében, vagy az istennőtől reáküldött tébolyában kiherélte magát. ~ kultusza kicsapongó ünnepségekkel járt (némiképp hasonlóan Dionüszoszéhoz); rajongói orgiasztikus mámorukban gyakran kasztrálták magukat, Attisz mintájára. Az istennő papi testülete mindenképp heréltekből

állt (lásd még korübaszok). Tisztelete már a Kre III században átterjedt Rómába, és sokáig népszerű maradt. Küdippé – előkelő athéni lány, aki iránt szerelemre gyúlt egy alacsony származású keoszi ifjú, Akontiosz. A lány elutasította, mire az ifjú egy almára felírta: „esküszöm Artemiszre, hogy Akontiosz lesz a férjem”, és az almát úgy gurította az istennő szentélyében a lány elé, hogy az fölvegye, és kíváncsian elolvassa. ~ így is tett, s mivel akkor hangosan volt szokás olvasni, ténylegesen kimondta az esküt. Hiába dobta el bosszúsan az almát, az istennő az esküt számon tartotta, s mikor ~ apja férjhez akarta adni egy gazdag kérőhöz, a lány súlyos betegségbe esett. Ez még kétszer megismétlődött más kérők esetében is; végül a delphoi jósda feltárta Artemisz haragjának okát, s ekkor a lány is, az apa is kénytelen volt beleegyezni az Akontiosszal való házasságba. – Az anekdotát először

Kallimakhosz dolgozta fel; Ovidius Hősnők levelei c. műve az ifjú könyörgő levelét és a lány beletörődő válaszát tartalmazza küklópszok – egyszemű óriások, Uranosz és Gaia gyermekei. Hésziodosz és mások szerint hárman voltak: Argész, Szteropész és Brontész (a. m fénylő, villámló, dörgő), óriási termetűek, hatalmas erejűek, s egyetlen szemüket a homlokuk közepén viselték (a név kerekszeműt jelent). Apjuk rettegett nagy erejüktől, s fivéreikkel, a Hekatonkheirekkel együtt a Tartaroszba hajította őket. Miután a titánok megfosztották Uranoszt a hatalmától, a ~ is kiszabadultak, de Kronosz hamarosan újra bezárta őket, s egy Kampé nevű szörnyre bízta őrizetüket. Zeusz a Kronosz és a titánok elleni harca idején megölte Kampét, feloldotta a ~ láncait, azok pedig villámokat kovácsoltak neki, s ezzel hozzásegítették szabadítójukat a győzelemhez. A rómaiak szerint utóbb az istenek ura a fiának, Vulcanusnak

(Héphaisztosznak) adta a ~ at, s azok mint kovácsok szolgálták őt Etna-mélyi műhelyében. Utóbb fiának, Aszklépiosznak halála miatti haragjában Apollón úgy állt bosszút Zeuszon, hogy megölte a ~at. – Más eredetűek voltak azok a ~ ok, akik Homérosz Odüsszeiája szerint Hüperia földjén s a környező szigeteken éltek barlangokban, törvények nélkül, barbár módon, istent és vendégjogot nem tisztelve; ezek közül Poszeidón és Thoósza fia, Polüphémosz1 a legnevezetesebb. – Ismét más ~ építették fel hatalmas kövekből, Proitosz megrendelésére, Tirünsz falait, ezek ugyanis egyes szerzők szerint heten voltak, és kezük a hasukból nőtt ki, ezért gaszterokheireknek is nevezték őket. Erről a műről nevezik az építészet szaknyelvén a megmunkálatlan, szabálytalan alakú kőtömbökből, kötőanyag nélkül rakott falat ciklop(sz)falnak. – Az ősi ~okat, a három fivért olyan újkori képeken láthatjuk, amelyek Vulcanus

műhelyét ábrázolják (pl. Tiziano, Tintoretto, Luca Giordano vásznain) I C2 Küknosz1 – a kis-ázsiai Kolonai királya, Poszeidón és Kalüké fia. Apja kegyéből sebezhetetlen volt; nevét, amely hattyút jelent, bőrének fehér színéről nyerte; mások szerint születése után anyja kitette a tengerparton, s a halászokat, akik rátaláltak, egy hattyú vezette hozzá. Első feleségétől, Prokleiától egy Hémithea nevű lánya és egy Tenész nevű fia született Második felesége, Philonomé beleszeretett mostohafiába, s mert az visszautasította, azzal vádolta meg apja előtt, hogy húgával fajtalankodik, s ezt egy fuvolajátékossal is tanúsíttatta. ~ hitt az asszonynak s a tanúnak, két gyerekét egy ládában a tengerbe hajíttatta, ám azok megmenekültek, egy szigetre sodródtak, amelyet Tenész Tenedosznak nevezett el. Utóbb fény derült a valóra, ~ megbékélt fiával, az ármányos asszonyt pedig elevenen eltemettette, tanúját holtra

köveztette. A trójai háború idején a görögök az ő országát is megtámadták; Akhilleusz párharcra állt ki ~szal, s látva, hogy sem kard, sem dárda nem fogja, a sisakszíjával fojtotta meg. Ovidius szerint a páncélban csak egy hattyú tetemét találta XII A2 Küknosz2 – útonálló, Arész és Püréné fia, aki a Delphoiba vezető úton járókat megölte, hogy levágott fejükből építse fel isteni atyja templomát. Apollón megbízásából Héraklész megölte ~t, mire a haragos Arész hattyúvá változtatta fiát (a ~ név hattyut jelent görögül), és Héraklészre rontott. A hősben azonban kemény ellenfélre akadt, az úgy megszorongatta, hogy Zeusz jónak látta véget vetni küzdelmüknek egy villámmal, amelyet közéjük hajított. Erről a harcról Pindarosz írt egyik olümpiai ódájában. Küknosz3 – a liguriai Szthenelosz király fia, Phaethónnak rokona és barátja. Ovidius elbeszélése szerint ifjú barátjának szomorú végét oly

keservesen gyászolta, hogy Apollón megszánta, hattyúvá változtatta, és csillagképként az égre emelte (~ görögül hattyút jelent). E mondához tartozik az ókori hiedelem is, hogy halála előtt a hattyú hosszú, panaszos éneket hallat („hattyúdal”), s ilyenkor ~ siratja Phaetónt. Küllarosz – pompás testű ifjú kentaur, egy Hülonomé nevű, ugyancsak gyönyörű kentaurnő szerelmes férje. A kentaurok és a lapithák nagy harcában ~ egy dárda halálosan megsebezte; lesújtott hitvese ugyanazzal a fegyverrel vetett véget életének. Külléné lásd Lükaón1 Künortasz V D1 lásd Periérész Künthia – Artemisz egyik mellékneve a déloszi Künthosz hegyről, amelynek oldalában született. Propertius római költő a név latinos formájával Cynthiának nevezte szerelmes versei ihletőjét, Hostiát. Küparisszosz – szép keoszi ifjú, Apollón kedvese. Igen ragaszkodott egy gyönyörű, szelíd szarvashoz; amikor egy vadászaton véletlenül

megölte gerelyével a nimfák által is kedvelt állatot, azért könyörgött, hogy örökké gyászolhasson érte. Isteni pártfogója meghallgatta, és átváltoztatta ciprussá (a név ezt jelenti), a temetők fájává. Küprisz, Küpria lásd Aphrodité Küpszelosz VI C3 lásd Aipütosz, Meropé3 Küréné – lapitha királylány, Hüpszeusz király és Khlidanopé najád leánya. Szenvedélyes vadász volt; Apollón beleszeretett és vele hált, majd elvitte Libiába, ahol az utóbb róla elnevezett Kürénében ~ megszülte gyermeküket, Arisztaioszt. Utóbb Arész is meglátogatta ~t, s így született Diomédész1. X A3 Küthereia lásd Aphrodité Kütisszórosz XVI D3 lásd Phrixosz Küzikosz – az azonos nevű félszigeten a dolión nép királya, Poszeidón fia. A Kolkhiszba tartó argonautákat szívélyesen megvendégelte, készleteiket feltöltötte. Továbbindulásuk előtt a Márvány-tenger túlpartját lakó gonosz hatkezű óriások rátámadtak az

argonautákra; Iaszón társainak Héraklész vezetésével sikerült legyőzniük az óriásokat. Felkerekedtek, ám az éjszaka vihar támadt, s visszasodorta hajójukat a félsziget egy másik pontjára. Az ottlakók a partraszállókat kalózoknak vélték és megtámadták; az éj sötétjében az argonauták győztek, s csak hajnalban derült ki, hogy kikkel kerültek szembe, s hogy Iaszón kezétől maga a derék ~ király is elesett az ütközetben. A hajósok, mielőtt tovább indultak volna, díszes temetést rendeztek balsorsú vendéglátójuknak. L Labdakosz – thébai király, Polüdórosz2 és Nüktéisz fia, a várost alapító Kadmosz unokája és a balsorsú Oidipusz nagyapja. Unokafivéréhez, Pentheuszhoz hasonlóan ő is ellene szegült Dionüszosz kultuszának, és vele is végeztek a mainaszok. A trónon anyai rokona, Nükteusz követte, majd ennek bátyja, Lükosz2 bitorolta el ~ kiskorú fia, Laiosz elől a trónt. ~ról nevezték el Thébai királyi

családját Labdakidáknak. X B1 Lacedaemon lásd Lakedaimón Ladón – iszonyú erejű sárkány, Phorküsz és Kétó fia. Mivel soha be nem hunyta a szemét, az istenek őrá bízták a Heszperiszek által gondozott arany almák őrzését. Halandó ember nem győzhette le; még Héraklész sem mert megmérkőzni vele, hanem Atlasz közreműködésével jutott hozzá az almákhoz, bár egyes késői források szerint mégis Héraklész nyila végzett vele. Lánya, Metopé Aszóposz folyamisten felesége lett. I D2 Laertész – a görög mondákban Arkeisziosz hősnek a fia, ifjú korában maga is neves kardforgató volt. Felesége, Antikleia szülte a legnagyobb görög héroszok egyikét, Odüsszeuszt, de ennek nemzőapja valójában az agyafúrt Sziszüphosz volt, és leleményes sarja valóban inkább rá, mintsem a szelíd és jámbor ~re ütött. Kétségtelenül ő volt viszont az apja leányuknak, Ktimenének, aki Eurülokhosz felesége lett. Fia húszévi távolléte

alatt, amikor a garázda kérők elözönlötték a királyi palotát, ~ egy közeli tanyára költözött, s ott a szőlőt művelte. Hazatért fia csak akkor leplezte le magát előtte, amikor már leszámolt a kérőkkel A megöltek rokonai ekkor a palotára rontottak, és ~ öregen is a harcba vetette magát. Alakjának Homérosz Odüsszeiája állít emléket. VI A2 Lailapsz – csodás vadászeb, amely mindig utolérte a zsákmányát, aminek a nyomába eredt. Eredetileg Európé kapta Zeusztól ajándékba egy célt nem tévesztő gerellyel együtt; az ő fia, Minósz király Prokrisznak adta szerelmi szolgálataiért, akitől utóbb a férje, Kephalosz kapta meg ugyancsak egy ölelésért. Új gazdája egy vadászaton tévedésből felesége halálát okozta, és ezért el kellett bujdosnia. Amphitrüón kölcsönkérte tőle a kutyát, hogy a teumésszai rókára uszítsa, amely emberáldozatokat szedett Thébai környékén. Ennek az állatnak ugyancsak bűvös

tulajdonsága volt: nem lehetett utolérni. Az üldözés megindult, de szükségképp végtelennek kellett volna lennie; az istenek nem tehettek jobbat, ~ ot is meg a rókát is kővé változtatták. Laiosz – thébai király, Labdakosz fia. Gyermekként vesztette el apját, s helyette anyai rokona, Nükteusz, majd bitorló módon ennek bátyja, Lükosz2 foglalta el a trónt, ő pedig Pelopsznál keresett menedéket. Ennek fiát, Khrüszipposzt kocsihajtásra oktatta, belészeretett s elcsábította; a királyfi szégyenében megölte magát, s ezért Pelopsz megátkozta ~t, hogy saját fia kezétől haljon meg. (Más változat szerint Khrüszipposzt féltestvérei ölték meg féltékeny anyjuk felbujtására, ~ pedig egy jósdától hallotta, hogy fia fogja halálát okozni.) Lükosz halála után Amphión és Zétosz uralkodott, s csak ezek halálával nyílt lehetőség, hogy ~ végre elfoglalja Thébai trónját. Feleségül vette Iokasztét, ám amikor fiuk született, a

jóslatra (vagy Pelopsz átkára) emlékezve átfúrt bokákkal kitétette a Kithairón hegyére. Ott azonban pásztorok rátaláltak s megmentették, s a gyermek végül a korinthoszi királyi udvarban nevelkedett fel. Később ~ Delphoiba kocsizott tanácsot kérni a jósdától a várost szorongató Szphinx ellen, amikor az úton haladó vándoron végigvágott ostorával, s az indulatában megölte őt és kíséretét. Ez a vándor az ő fia, Oidipusz volt, de egyikük sem tudott erről Az akaratlan apagyilkosság volt elindítója a további borzalmas események sorozatának. - ~ csak háttérfigura, nem játszik tényleges szerepet a fiával és unokáival foglalkozó nagyszámú ókori és későbbi irodalmi műben és képzőművészeti alkotáson. X B1 laisztrügónok – emberevő óriások, akiknek szigetére Odüsszeusz hajóhada vetődött el Trójából hazatérőben. Egy öbölben lehorgonyoztak, s néhányan a partra mentek vizet s élelmet szerezni. A király,

Antipatész lányával találkoztak, aki apja elé vezette, az pedig rögtön felfalta őket. A többi ~ a partra rontottak, óriási sziklákkal szétzúzták hajóit, és felfalták a matrózait; csak a vezér hajója menekült meg, amely a parttól távolabb horgonyzott. Az eseményt Homérosz Odüsszeiája beszéli el. Lakedaimón – Zeusz és Taugeté fia, a Peloponnészosz déli részén elterülő ország névadó őse. A trónt apósától, Eurótasz folyamistentől örökölte; majd megalapította székvárosát, és ezt feleségéről, Szpartéról nevezte el Spártának, míg anyja a város fölött emelkedő hegység, a Taugetosz névadója lett. ~nak és feleségének két fia volt, Amüklasz (Hüakinthosz apja) és Himerosz, lányaik pedig Eurüdiké (Lükurgosz1 felesége), Asziné és Kleodiké. – ~ vérszegény mondája és nevének késői felbukkanása arra vall, hogy nem ősi mitikus anyagról van szó, hanem utólagos konstrukcióról a spártai helynevek

magyarázata céljából. III A3, V C1 Lakheszisz lásd Moirák Lala lásd Lara Lamia – az egyiptomi Bélosz1 király lánya, libiai királynő. Zeusz több gyermeket nemzett neki, de a féltékeny Héra mindet megölte (vagy tébolyt bocsátott ~ra, aki maga ölte meg őket), őt magát pedig lidérccé változtatta. ~ az alvilágból járt fel gyermekeket rabolni vagy ölni; Hekaté kísértet-követői közé sorolták; hasonló lett a római lemurokhoz. Később a görög dajkamesék mumusa lett, amellyel a rosszalkodó gyerekeket ijesztgették. V A3 Lampetia – Héliosz és Naira nimfa leánya. Thrinakia szigetén apja juhait terelgette húgával, Phaithuszával, amikor felfigyelt rá, hogy Odüsszeusz partra szállt hajósai felfalták apjuk marháit. Azonnal értesítette erről Hélioszt, aki panaszt tett Zeusznál, az pedig tönkrezúzta Odüsszeusz hajóját, amikor újra tengerre szálltak. Laodamasz1 – thébai király, Eteoklész fia. Kreón3 után ő lett

szülővárosa királya Az epigonok hadjárata idején a város védelmét vezette; az első összecsapások egyikében elesett az ellenség vezérének, Alkmaiónnak a kezétől. X C1 Laodamász2 – trójai hős, Hekabé királyné bátyjának, Anténórnak a fia; Aiasz1 kezétől lelte halálát. XII C1 Laodamasz3 – phaiak királyfi, Alkinoosz és Areté fia Homérosz Odüsszeiájában. Mikor Odüsszeusz Alkinoosznál vendégeskedett, a tiszteletére rendezett versenyen felszólították, vívjon ökölpárbajt az e sportban kiváló ~ szal. Odüsszeusz ezt elhárította, mert nem akarta vendéglátója fiát legyőzni; azoknak viszont, akik ezért gyávának csúfolták, bebizonyította, hogy minden versenyágban jobb náluk. XIII D1 Laodameia1 – az iólkoszi Akasztosz király lánya volt; szerelmes odaadással csüngött férjén, Próteszilaoszon, akinek a trójai háborúba kellett vonulnia. Mikor megtudta, hogy férje életét áldozta a görög hadak győzelméért,

könyörgésével elérte Perszephonénél, a holtak királynéjánál, hogy búcsúzásra felengedje a földre a hőst. Próteszilaosz három órát tölthetett szerelmes asszonyával, aki ezután önként követte őt a halálba. – A végzettel dacoló bátor asszonynak ókori szerzők (pl. Ovidius: Hősnők levelei) után Babits is szép emléket állított Laodameia c. antikizáló drámai költeményében XVI A2 Laodameia2 XV D3 lásd Szarpédón2 Laodiké1 VI B1 lásd Kapaneusz Laodiké2 XII B3 lásd Télephosz Laokoón – trójai előkelő, Anténór (vagy mások szerint Kapüsz) fia, Apollón papja. A Trója alatt hagyott faló iránti bizalmatlansága jeléül annak oldalába vágta a lándzsáját, mire a tengerből két roppant sárkánykígyó kúszott a partra, és két fiával, Antiphosszal és Thümbraiosszal együtt megfojtották őt. Ezt a trójaiak isteni jelnek vették, a szentségtörés büntetésének, és ezután a végzetes lovat a városba hurcolták. – ~

történetét főképp Vergilius Aeneiséből ismerjük, s nevét igen népszerűvé tette a híres ókori szoborcsoport, amely a vatikáni múzeumban található; a témát El Greco is ábrázolta nagy hatású festményén. Lessing esztétikai alapműve a ~ címet viseli, mert a képzőművészet és az irodalom kifejezési lehetőségeinek különbségét a ~-epizód vergiliusi leírásának és a hellenisztikus szoborcsoportnak az összevetésén mutatja ki. XII C2 Laomedón – trójai király, Ilosz és Eurüdiké fia. Amikor Poszeidón és Apollón sikertelen lázadást támasztottak Zeusz ellen, büntetésül ~ szolgálatában kellett tölteniük két esztendőt. Segítettek neki felépíteni Trója falait, ám a király megtagadta tőlük a kialkudott fizetséget, és csúfosan elkergette segítőit. A két isten ekkor pestisjárványt, illetve egy tengeri szörnyet küldött Trója ellen, s egy jóslat értelmében ~ kénytelen volt lányát, Hészioné2t feláldozni neki.

Héraklész, aki az amazonok elleni háborúból visszatérőben épp arra vetődött, megölte a szörnyet s megmentette a lányt, de a megígért jutalmat ő sem kapta meg a királytól. A hős utóbb sereggel tért vissza, feldúlta a várost, megölte ~ és a fiait is Podarkész kivételével (aki később Priamosz néven lett ismert), Hészionét pedig harcostársának, Telamónnak adta. XI D1, XII B1 Laonomé XV A2 lásd Oileusz Laothoé XIV C3 lásd Idmón1, Thesztór lapithák – mítikus nép Thesszáliában, a Pélion, Ossza és Pindosz hegyek vidékén; legendás ősük az Apollón nemzette Lapithész király volt. Elűzték az őslakos pelaszgoszokat, és a helyükön települtek meg, a kentaurok szomszédságában. Az utóbbiakkal véres háborúságba keveredtek királyuknak, Peirithoosznak a lakodalmán. Lapithész – a thesszáliai lapithák legendás névadó őse egy késői mitológiai konstrukció szerint. Kevés foghatót tudunk róla; apja Apollón volt, fiai

Phlegüasz, Phorbasz és Elatosz Neves utódai közt találjuk Ixiónt, Peirithooszt, Aszklépioszt és Kaineuszt. V C1, XIV A2 Lara – vagy Lala, latiumi nimfa, eredeti neve fecsegést jelent. Amikor Jupiter szerelmével üldözte Juturnát, és a vidék nimfáinak hallgatást parancsolt ebben a dologban, ~ elsőnek is az üldözöttnek tanácsolt búvóhelyet, majd Junóhoz szaladt, hogy tájékoztassa férje üzelmeiről. A haragos Jupiter kitépte ~ nyelvét, és utasította Mercuriust, hogy vigye őt az alvilágba, hadd legyen az ottani vizek nimfája. Ennek az istennek nagyon megtetszett a rábízott lány, és az alvilágba vezető úton erőszakkal a magáévá tette; ebből a kényszerű ölelésből születtek a lárok. A történet Ovidius Római naptárában olvasható lárok – latinosan lares, a római ház s általában a lakóhely védő istenségei, akik az ott lakókra is vigyáztak. Szobraikat, amelyek csészét és serleget tartó, tunikás ifjakat

ábrázoltak, a tűzhely fölötti kis szekrénykékben őrizték, és ünnepélyes alkalmakkor a családfő áldozatot mutatott be nekik. Tágabb lakóegységeknek, utcáknak, városnegyedeknek, sőt egész városoknak is voltak ilyen védő isteneik, oltáraikat többnyire útkereszteződéseknél állították fel. Eredetükre nézve az ókori írók nem egyeznek, van, aki szerint Vulcanus az apjuk (ezért a családi tűzhely istenei), mások úgy vélték, hogy az elhunyt ősök szellemeit testesítik meg; regényesebb történetet ad elő Ovidius (lásd Lara). Némiképp rokon szerepet játszottak a penátok. Latinus – a római mondában Latium ősi, névadó királya, Faunus isten és Fauna (vagy Marica nimfa) fia, bár egyes mondák szerint Héraklész nemzette Faunával; a görög mondaváltozat (Hésziodosz) szerint ~ anyja Kirké, apja Odüsszeusz vagy Télemakhosz volt, és (Latinosz néven) a türszénoszok királya lett a Boldogok Szigetein. Vergilius Aeneisében azt

olvashatjuk, hogy jóindulattal fogadta a hazát kereső Aineiaszt a vele lévő trójaiakkal, és lányát, Laviniát is neki ígérte. A rutulusok királya, Turnus azonban, aki már előbb a királylány kérője volt, háborút provokált a „betolakodók” ellen. Turnus halála után a hadakozó felek békét kötöttek, ~ letelepítette a trójaiakat Latiumban, s lányát végleg hozzáadta vezérükhöz. Korábbi római mondák úgy tudják, hogy ~ eleinte ellenségesen fogadta a trójaiakat, akik partraszállásuk után rögtön városépítésbe fogtak, és harcba indult ellenük, de álmában kapott isteni intésre inkább szövetségre lépett Aineiasszal, és segítséget kért tőle a rutulusok elleni háborújában. ~ haláláról csak kevés forrás szól; Halikarnasszoszi Dionüszosz azt írja, hogy még a Turnus elleni harcokban vesztette életét, mások szerint a Mezentius elleni háborúban esett el, és Jupiter Latinus néven az istenek közé emelkedett. Latona

lásd Létó Lausus lásd Mezentius Lavinia – latiumi királylány, Latinus és Amata lánya. Turnus rutulus királynak volt a menyasszonya, de amikor Aineiasz a trójaik élén Latiumba érkezett, Latinus felbontotta az eljegyzést, és lányát a jövevénynek ígérte. Az ennek nyomán kitört háborúban Turnus elesett, s ~ valóban Aineiasz felesége lett, aki róla nevezte el az első várost, amelyet Itáliában alapított, Laviniumnak. Urának ~ Julust szülte, bár erre nézve a hagyomány nem egységes; egyes vélemények szerint Silvius volt ~ és Aineiasz közös gyermeke. XII D2 Leandrosz – abüdoszi görög ifjú; egy ünnepség alkalmával beleszeretett a szép Héróba, aki a Hellészpontosz túlsó (európai) oldalán, Szésztoszban egy toronyban élt mint Aphrodité papnője. ~, akinek titkolnia kellett szerelmét, minden éjjel átúszott a tengerszoroson (ez ma a Dardanellák), hogy az éjt kedvesével töltse; az a toronyra kiakasztott lámpással jelezte neki

az irányt. Egy viharos éjen a lámpa kihunyt, és ~ a tengerbe veszett; másnap reggel Héró, meglátva szerelmesének a parton heverő holttestét, levetette magát a toronyból. – A történetet Muszaiosz Héró és Leandrosz c. epüllionjából ismerjük; Ovidius Hősnők levelei c versfüzére is fölelevenítette a két szerelmes fiktív levelei formájában. Drámának dolgozta fel Grillparzer, versre ihlette Schillert, Tennysont és D.G Rossettit A tengerszoros átúszásával Szésztosz és Abüdosz között egyébként az újkorban is többen próbálkoztak, elsőként és sikeresen Byron 1810 május 3-án; az eseményt versben is megörökítette. Learkhosz XVI D1 lásd Inó, Athamasz Léda – az aitóliai Thesztiosz király és Pantidüia lánya; egy monda szerint valójában Glaukosz2 nemzette, amikor eltűnt lovai nyomában járt Aitóliában. Tündareosz spártai király Thesztiosz udvarában talált menedéket, amikor Spártából elüldözték, és ~ az ő

felesége lett. Egy ízben Zeusz hattyú képében férkőzött közel a gyanútlanul fürdőző királynéhoz, és teherbe ejtette. ~ tojást tojt, és ebből kelt ki a szépséges Helené Másik leánya, Klütaimnésztra a férjétől fogant, míg két ikerfia, Kasztór és Polüdeukész (a Dioszkuroszok) közül előbbi a férjétől, utóbbi az istenek urától. (Mások szerint egyedül Helené származott a hattyu-nászból) – A mondát Homérosz eposzai is említik, Pindarosz és Ovidius költeményei, korunkban Yeats egy verse foglalkozik vele. – ~ és a hattyú násza már ókori művészeket is megihletett (Timótheosz bronzszobra római márványmásolatban maradt fenn), de igazán a reneszánsz és barokk kor festőinek lett kedvelt témája; Correggio, Leonardo, Tintoretto, Veronese és Rubens után későbbi művészek, pl. Székely Bertalan és Cézanne is megfestették VII B2 Liriopé lásd Narkisszosz lemurok – (latinul lemures) a holtak szellemei a rómaiaknál

általában; ez különböztette meg őket a lároktól, amelyek egy adott család őseinek a szellemeit képviselték. A későbbi korok kísérteteihez hasonlóan feljártak az alvilágból, riogatni azokat, akik elmulasztották leróni a nekik kijáró tiszteletet. Engesztelésükre májusban ünnepet tartottak, s olyankor a szentélyeket bezárták, és nem kötöttek házasságot. Leonteusz – a lapithák nemzetségéből való Korónosz fia. Távoli rokonával, Polüpoitész1szal együtt járta meg a trójai háborút, majd Kalkhaszt kísérték Kolophónba. Leontophonosz – az oroszlánölő, Odüsszeusz fia Thoasz3 lányától. Leónümosz – akháj harcos, aki a lokrisziak elleni harcban gyógyíthatatlan sebet kapott Ajasz2 kísértetétől, mert azon a hézagon hatolt át, amelyet a lokrisziak mindig megőriztek hadsorukban hajdani királyuk, a trójai hős emlékére. Egy jósda tanácsára ~ a Duna-deltában fekvő Leuké szigetre ment, hogy Aiasz emlékének áldozatot

mutasson be. Itt találkozott Helené szellemével (amely egy mondaváltozat szerint Akhilleusz szellemével élt itt síron túli nászban), s az asszony üzenetet bízott rá Sztészikhorosz sziciliai kardalköltő számára, akit a Dioszkuroszok (Helené fivérei) vaksággal sújtottak, mert Helené c. kiseposzában rosszat írt nővérükről. Helené megüzente, hogy ha a költő palinódiát ír, visszanyeri látását Az üzenet nyomán Sztészikhórosz megírta a palinódiát (azaz ellen-dalt, visszavonó éneket), s valóban visszanyerte szeme világát. Új művében „tisztázta” a címszereplőt a hűtlenség vádja alól, azt állítva, hogy nem a valódi Helené, hanem csak Héra által megformált fantom-alakja ment Parisszal Trójába, miközben a hús-vér asszony híven várta ura visszatértét Egyiptomban, ahová az istennő küldte őt Hermésszel (lásd Próteusz2). Ezt az ötletet Euripidész is a magáévá tette Helené c. tragédiája megformálásakor;

Gorgiasz, a nagy retorikus pedig ennek nyomán írta meg Helené fiktív védőbeszédét. – A már Pauszaniasz által feljegyzett anekdotát Konón mitográfusnál is megtaláljuk, de főszereplőjét ott Autoleónnak nevezik. Lepreosz – éliszi előkelő, Augeiasz nővérének, Asztüdameiának a fia. Ő tanácsolta nagybátyjának, hogy ne fizesse ki Héraklész megígért bérét, sőt hogy verje bilincsbe. Amikor a hős visszatért, hogy a méltatlanságért elégtételt vegyen, és megölte Augeiaszt, nővére könyörgésének engedve ~ életét megkímélte, csupán evési, ivási és diszkoszvetési versengésre hívta ki. ~ mindhárom versenyszámban alulmaradt; dühében nekitámadt kihívójának, aki ezúttal nem kegyelmezett neki. Léthé – a felejtés megszemélyesítése, egyes mítoszváltozatok szerint Erisz lánya, s ő maga a Khariszok anyja. Róla nyerte nevét az alvilág folyója, amelynek vízéből a holtak lelkeinek kell inniuk, mielőtt Hadész

birodalmába lépnek, hogy elfelejtsék földi életüket. Létó – görög istennő, Koiosz titán és Phoibé lánya. Zeusz beleszeretett, őt is és magát is fürjjé változtatta, és úgy nemzett vele két ikergyermeket. Féltékeny haragjában Héra a Püthón kígyót uszította a várandós ~ ra, aki a fél világon át menekült üldözője elől. Végül Déloszra jutott, s ott, a Künthosz hegyén, kilenc napi vajúdás után adott életet fiának, Apollónnak és leányának, Artemisznek (Héra ugyanis megtiltotta lányának, Eileithüiának, hogy segítsen a szülésnél). Más hagyomány szerint viszont Artemisz már néhány nappal korábban, a Délosz közelében fekvő Ortügia szigetén világra jött, maga Délosz pedig, amely addig ide-oda hányódott a tengeren, Apollón megszületése után rögzült a tengerfenékhez; legtöbben egyébként úgy tudják, hogy Ortügia csupán korábbi neve volt Délosznak. Az ikrek odaadó gyermekei voltak anyjuknak. Egy

ízben, amikor Delphoiba ment a fia által alapított szentélybe, útját állta Titüosz óriás és erőszakot akart tenni rajta, s csak gyermekei közbelépése mentette meg ettől. Niobén, aki anyai büszkeségében sértette meg, ~ ugyancsak gyermekei közreműködésével vett szörnyű elégtételt. Az istennőt a rómaiak Latona néven tisztelték. – ~ szülésének történetét a Homérosznak tulajdonított Apollón-himnusz beszélte el legelőször. – Egy ép és egy töredékes szobor maradt fenn ~ról az ókorból néhány vázaképpel, domborművel és metopéval együtt; az újkorban Tintoretto és Brueghel festményein szerepel. II C1 Leukippé1 XII B1 lásd Tithónosz Leukippé2 XIV C3 lásd Thesztór Leukippé3 lásd Minüaszok Leukipposz1 – az éliszi király, Oinomaosz fia. Szerelmes volt Daphné nimfába, és hogy közelébe férkőzhessék, nőnek öltözve vett részt a nimfák hegyi ünnepségén. Apollón azonban, aki ugyancsak Daphnéra áhítozott,

ezt észrevette, és azt tanácsolta a nimfáknak, hogy fürödjenek meg meztelenül a közeli folyóban. Ilymódon ~ lelepleződött, és a nimfák szétszaggatták. VII B2 Leukipposz2 – messzénéi király, Periérész és Gorgophoné fia, Tündareosz fivére. Két leánya, Phoibé és Hilaira a menyasszonya volt Idasznak s fivérének, Lünkeusz2nak; a vőlegények meghívták az esküvőre unokafivéreiket, a Dioszkuroszokat, azok pedig elrabolták a két menyasszonyt. Egyesek szerint ez bosszú volt azért, mert Idasz és Lünkeusz egy nagy közös marhalopás után megrövidítették őket a zsákmányon való osztozáskor; Theokritosz egyik idillje szerint viszont épp a lányrablás vezetett a végzetes összecsapáshoz, amely a négy rokon fiatal közül háromnak az életébe került. – A neves lányrablást Rubens drámai tömörségű festményen ábrázolta. VI A1 Leukoné lásd Küanipposz Leukosz lásd Idomeneusz Leukothea lásd Inó Leukothoé – perzsa

királylány, Orkhamosz és Eurünomé lánya. Héliosz hevesen beleszeretett, Eurünomé képét felöltve férkőzött a lányhoz, majd saját alakjába visszatérve magáévá tette. A napisten elhagyott kedvese, Klütié beárulta ~ apjának, s az nem hallgatott lánya mentségeire, hanem elevenen eltemette. Héliosz nem tudta életre kelteni, ezért testéből sarjasztotta a tömjén nevű növényt, hogy legalább annak égbe szálló illata egyesülhessen sugaraival. A mondát Ovidius regéli el az Átváltozásokban. Liber – ősi római istenség, a talaj termő erejét tulajdonították neki; márciusban tartott ünnepén, a Liberálián öltötték fel az ifjak a nagykorúságot jelző toga virilist. Mivel a bornak és a szőlőtermelésnek is a védnöke volt, idővel a görög Bakkhosszal (Dionüszosszal) azonosították, s többnyire Bacchusnak nevezték. Libitina – sokarcú római istennő, eredetileg a kertek, szőlők és szántók védnöke volt, némiképp

Proserpina (Perszephoné) szerepkörében, de a név Venus jelzőjeként is előfordult, Libentina alakban is. Később főleg a halállal és a temetéssel hozták kapcsolatba; a temetések kellékeit az ő szentélyében tartották. Ezért írta Horatius Exegi monumentum kezdetű híres ódájában: „multaque pars mei vitabit Libitinam”, azaz lényem javarésze elkerüli ~ t, tehát a halált. Libüé VIII B2 lásd Epaphosz, Agénór, Bélosz1 Ligdosz lásd Iphisz3 Likhasz – Héraklész hírnöke; ő hozta el a hős megbízása alapján Trakhiszból a végzetes köntöst, amelyet Déianeira Nesszosz vérével itatott át. Mikor az ing ráégett Héraklész testére, ő haragjában lábánál fogva hajította le a vétlen ~t a szirtfokról, ahol az áldozatot bemutatni készült; egy későbbi monda szerint az egekbe hajította fel, ahol ~ sziklává vált, és a tengerbe hullva a Likhadiai szigetek lettek belőle. A jelenetet Canova szobra és Géricault festménye

ábrázolja. Likümniosz – mükénéi királyfi, Élektrüón fia egy Midea nevű rabnőtől. A Pterelaosz fiaival való háborúskodásban fivérei mind elestek, ő pedig, aki még gyermek volt, életben maradt. Amikor Amphitrüón szándéktalanul ~ apjának halálát okozta, ő elkísérte száműzetésébe Thébaiba. Ott feleségül vette Amphitrüón húgát, Perimédét, és három fia született tőle Ezek közül kettő, Argeiosz és Melasz, utóbb elkísérte Héraklészt, aki unokafivérük volt, az Eurütosz1 elleni hadjáratra, s ott mindketten elestek; a harmadikat, Oineuszt Hippokoón garázda fiai verték agyon Spártában, ugyancsak a hős rokon kísérőjeként. Héraklész halála után ~ támogatta a Hérakleidákat, s együtt vonult Hüllosszal a balszerencsés peloponnészoszi hadjáratra. Végül Argoszban telepedett meg egyik ifjabb rokonával, Tlépolemosszal együtt; később az utóbbi szándéktalanul a halálát okozta. Linosz – neves görög dalnok,

Kalliopé múzsa és Oiagrosz vagy Apollón, egyesek szerint Pierosz fia. Akárcsak testvérét, Orpheuszt, a zene feltalálójának tekintették, ő illesztett először bélhúrokat a lantjára; ezen felül más bölcsességre, egyebek közt az írásra is oktatta az isteneket és az embereket. Sorsára nézve a mondák nem egyeznek Egyesek úgy vélték, hogy nem is Apollón volt az apja, hanem egy bizonyos Amphimarosz, és őt éppenséggel az isten sújtotta halálra, mert határtalan dölyfében lantversenyre merészelte kihívni. Más, és elterjedtebb, változatok szerint ~ Héraklészt tanította kithara-játékra, de növendéke igen hanyagnak és csökönyösnek mutatkozott; ~ ezért megfeddette, mire a hirtelen haragjáról híres ifjú a hangszerrel agyonütötte mesterét. II A2 Litüerszész – phrügaia királyfi, Midasz fia. A birtokain átutazókat arra kényszerítette, hogy aratóversenyre álljanak ki vele; mivel kiváló arató volt, mindenkit legyőzött, és

egyben le is fejezte vagy rabszolgasorba kényszerítette a veszteseket. Amikor Héraklész épp Omphalé szolgálatában állt, ~ birtokán vitt át az útja, elfogadta ~ kihívását, és legyőzte, majd lefejezte őt. Lótisz – nimfa, aki vad vágyat ébresztett Priaposzban, de a torz istenség hiába törte magát kegyeiért. Egy éjszaka, amikor ~ mainaszok között aludt, Priaposz meg akarta lepni álmában, de egy szamár (Szilénosz szamara) elordította magát, mire mindenki felébredt, és jót nevetett az isten felsülésén. Haragjában Priaposz agyonütötte a szamarat, ~ pedig lótuszfává változtatta. A mondát Ovidius két művében (Átváltozások, Római naptár) is megörökítette; az utóbbiban ezt az epizódot hozta fel annak magyarázatául, hogy az istennek szamarat áldoznak. lótuszevők – görögül lótophagoi, mitikus nép Afrika északi partjain. Odüsszeusz hajóit heves északi szél sodorta partvidékükre; embereit a szelíd, vendégszerető ~

szívesen fogadták, és megkínálták őket fő eledelükkel, lótuszvirággal. Ennek hatására mind elvesztették emlékezetüket, bágyadt, kéjes semmittevésbe süppedtek, s nem kívánkoztak többé vissza hazájukba; vezérük kénytelen volt korbáccsal visszaterelni őket a hajókra. – A veszélyes kábulat ernyesztő hatását Tennyson ötrészes költeménye, A lótuszevők érzékelteti. Lucifer lásd Phószphorosz Lucina lásd Juno Lucius Junius lásd Junius Brutus Lucius Tarquinius1 lásd Tarquinius Priscus Lucius Tarquinius2 lásd Tarquinius Superbus Lucretia -– előkelő római nő, Spurius Lucretius lánya, Tarquinius Collatinus felesége. Híres volt erényességéről és hitvesi hűségéről. Férje ezzel fennen dicsekedett Ardea ostroma idején, s szavai vad vágyat keltettek az asszony iránt rokonában, Sextus Tarquiniusban. Sextus titkon odahagyta a tábort, meglátogatta ~t, aki rokonként tisztességgel megvendégelte, ő pedig az éjszaka

erőszakkal magáévá tette az asszonyt. Másnap ~ a férje és apja előtt feltárta a vele esett gyalázatot, majd tőrrel szíven szúrta magát. A merénylet és ~ halála közfelháborodást keltett Rómában, s ez vezetett a zsarnoki Tarquinius család elűzéséhez és a királyság megszüntetéséhez. – A Liviustól följegyzett történetet Ovidius is megformálta a Római naptárban; legrangosabb irodalmi feldolgozása Shakespeare Lucretia meggyalázása c. ifjúkori elbeszélő költeménye. – Sextus fenyegető fellépését Tiziano és Tintoretto, ~ halálát egyebek közt Filippo Lippi, Lotto, Veronese és Rembrandt festette meg. Lucumo lásd Tarquinius Priscus Luna – a hold római istennője; alakja és funkciója később jórészt összeolvadt Dianáéval. Az irodalomban a görög Szeléné megfelelője volt. Lupercus lásd Faunus Lüaiosz – gondtalan, oldott kedvű, Dionüszosz egyik mellékneve. Lükaithosz lásd Kreón1 Lükaón1 – legendás arkádiai

király, Pelaszgosz és Meliboia (vagy Külléné) fia. Különböző feleségeitől ötven fia született, akiket utóbb mint egyes peloponnészoszi városok alapítóit tiszteltek. Leánya, Kallisztó Zeusztól Arkaszt foganta ~ vezette be Arkádiában Zeusz tiszteletét, és ő maga példásan jámbor volt, egyesek szerint viszont megharagította az istent, mert gyermeket áldozott neki, ezért az isten farkassá változtatta (lükosz görögül farkast jelent.) ~ fiai minden vélemény szerint istentelenül éltek, s bűneik híre feljutott az égbe; Zeusz személyesen akart meggyőződni erről, s egyszerű utas képében betért házukba. A ~fiak egyik testvérüknek, Nüktimosznak húsát tálalták eléje, mire Zeusz őket is farkassá változtatta, Nüktimoszt pedig feltámasztotta; ezek után döntött úgy, hogy özönvízzel pusztítja el a földet (lásd Deukalión1). VIII B1 Lükaón2 lásd Pandarosz Lükaón3 lásd Daunus Lükomédész – Szkürosz szigetének, az ott

lakó dolopsz népnek a királya. Thetisz istennő nála helyezte „biztonságba” fiát, a siheder Akhilleuszt, amikor a trójai háborúra készültek a görög királyok, mivel tudta a jóslatot, hogy fiára vagy hosszú, de jelentéktelen élet, vagy nagy dicsőség és korai halál vár. Az ifjúnak ~ lányai között kellett női ruhában szőnie-fonnia Toborzó körútján a leleményes Odüsszeusz leplezte le: kereskedőnek öltözve női holmikat kínált a lányoknak, de közéjük egy kardot is elrejtett. Társai ekkor odakint harci lármát csaptak; a lányok mind elbújtak, ám Akhilleusz a kard után kapott. Az ifjú ezek után különös rábeszélés nélkül is követte Odüsszeuszt a háborúba. Szküroszi napjai alatt azonban teherbe ejtette ~ egyik lányát, Déidameiát, aki csak a hős távozása után szülte meg fiát, Neoptolemoszt. Egy monda szerint ~ ölte meg Thészuszt, amikor annak el kellett menekülnie Athénból. Vagy a trónját bitorló Menesztheusz

felbujtására, vagy azért, mert Thészeusz szküroszi birtokaira fájt a foga, ~ tengerparti sétára invitálta vendégét, s egy szikláról a vízbe taszította. XIII C1 Lükosz1 – hüriai királyfi, utóbb Thébai királya, Hürieusz fia. Fivérével, Nükteuszszal együtt megölték Phlegüaszt, ezért Thébaiba menekültek, ahol rokonuk, Labdakosz megtisztította a vérbűntől s befogadta őket, majd halála után a trónt Nükteuszra hagyta. Leánya, Antiopé miatt, akit Zeusz teherbe ejtett, Nükteusz megölte magát szégyenében, de előbb esküt vett ~ tól, hogy bosszút áll érte. Ekkor ~ félreállította a jogos trónörököst, Laioszt, s elfoglalta Thébai trónját, majd hadat vezetett Sziküón ellen, megölte Epópeuszt, Antiopét pedig Thébaiba hurcolta. Zsarnoki uralmának sok év múlva Amphión és Zéthosz, unokahúgának rejtekben felnőtt ikerfiai vetettek véget, először gonosz feleségét, Dirkét ölték meg, majd anyjukat kiszabadították és ~

szal is végeztek. VII B1 Lükosz2 IV C1 lásd Aigeusz Lükosz3 – Thébai bitorló királya, aki Kreón2t megölve ragadta el a trónt. Héraklész halálhírét hallotta, és arra készült, hogy a hős feleségével, Megarával és fiaival is végez, mert rettegett tőle, hogy ha a gyermekek felnőnek, bosszút állnak nagyapjukért. Héraklész azonban meglepetésszerűen visszatért, és leszámolt a zsarnokkal, ám rövidesen úrrá lett rajta a téboly, amelyet Héra küldött rá, és maga ölte meg saját gyermekeit. – Ezek az események Euripidész Az őrjöngő Héraklész c. tragédiájában szerepelnek; ~ alakja alighanem az író leleménye, mert más mitológiai forrásokban nem lelni nyomát. Lükosz4 – a mariandünoszok királya, Daszkülosz fia. Nagy vendégszeretettel fogadta az argonautákat, s különösen hálás volt nekik, hogy megölték az országával ellenséges bebrüxök királyát, Amükoszt. Amikor egyikük, Idmón egy vadkan (vagy kígyó)

áldozata lett, a király díszes temetést rendezett neki. Utóbb Héraklész, az amazónokkal való háborújából visszatérőben, megsegítette ~ a bebrüxök ellen, és országuk egy részét neki adta. Lükurgosz1 – nemeai király, Pherész és Periklümené fia. Feleségétől, Eurüdikétől született kisfia, Opheltész. Ennek dajkája Hüpszipülé volt, akit ~ rabszolgaként vásárolt meg annak lémnoszi alattvalóitól. Amikor a Thébai ellen vonuló argoszi hadak Nemeába értek, Adrasztosz katonái megkérték Hüpszipülét, hogy mutasson forrást nekik. A dajka a karjában tartott gyermeket letette, hogy a közeli forráshoz vezesse a vitézeket, de eközben egy nagy kígyó kúszott elő a bokrokból, és megfojtotta a kisfiút. ~ megölte volna a gondatlan dajkát, ha Tüdeusz meg nem akadályozza; a Thébai ellen vonuló vezérek az esetben jósjelet láttak, és Opheltész temetése tiszteletére sportversenyt rendeztek, amivel a híres nemeai játékok alapjait

vetették meg. (Más hagyomány szerint ezeket Héraklész alapította a nemeai oroszlán legyőzése emlékére.) V D2 XVI A1 Lükurgosz2 – árkádiai király, Aleusz és Neaira fia, Képheusz és Augé fivére, Kleophilé férje, Iaszosz és Ankaiosz2 apja. Legemlékezetesebb hőstette a vasdorongos óriás, Aréithoósz megölése volt. XII C3 Lükurgosz3 – a thrákiai édónok királya. Az Indiából visszatérő Dionüszosz partraszálló csapatait fegyveresen megtámadta, és az egész sereget foglyul ejtette. Dionüszosz azonban a tengerbe ugrott, ~ra pedig őrületet bocsátott. A boldogtalan ember szőlőtőkének nézte fiát, Drüaszt, s kardjával lemetélte orrát, fülét, keze és lába ujjait. Szörnyű tettétől terméketlenné vált Thrákia földje, ezért alattvalói vadlovakkal széttépették a királyt, hogy a földek újra teremjenek. Hyginus Fabuláiban viszont azt olvassuk, hogy ~ részegségében saját anyját erőszakolta meg, majd hogy ilyesmi ne

fordulhasson elő még egyszer, minden szőlőt kiirtatott; az isten erre tébolyt bocsátott rá, s ő megölte feleségét és fiát; végül Dionüszosz a Rhodopé párducai elé lökte. Ismét másképp tudja Diodórosz: ~ arra készült katonáival, hogy a Hellészpontoszon átkelt Dionüszoszt és bakkhánsnőit felkoncolja. Dionüszosz visszatért hadaiért, szétzúzta a thrák sereget, ~ elfogta, szemét kitépte, és válogatott kínzások után keresztre feszítette. Lünkeusz1 V A2 lásd Hüpermésztra Lünkeusz2 – messzéniai királyfi, Aphareusz és Aréné fia. Bátyja, Idasz oldalán sok hősi vállalkozásban vett részt, egyebek közt az argonauták utján és a kalüdóni vadkanvadászaton (lásd Meleagrosz); többnyire velük tartottak s néha szembenállottak velük unokafivéreik, a Dioszkuroszok. Éles szemével ~ keresztüllátott fán és kövön, látta, mi van a föld mélyén Egyszer ~ és Idasz nagy marhacsordát raboltak el Arkádiában a

Dioszkuroszokkal együtt, de az osztozásnál ~ megrövidítette az ikreket. Azok bosszúból elrabolták menyasszonyaikat, Leukipposz2 lányait, majd az egész gulyát elhajtották. Az éles szemű ~ felfedezte rejteküket egy nagy fa odvában, s Idasz gerelye megölte Kasztórt, Polüdeikész viszont ~ terítette le; végül Zeusz villáma halálra sújtotta Idaszt is. VI C2 Lüszianissza VIII A3 lásd Epaphosz, Buszirisz Lüszimakhé X C2 lásd Adrasztosz, Hippomedón Lüssza – az éjszaka (Nüx) és Uranosz lánya, a téboly démona, aki Euripidész szerint (Az őrjöngő Héraklész c. tragédiájában) Héra parancsára megszállta Héraklészt, és arra vitte, hogy saját gyermekeit megölje. A helyszínre Irisz vezette, és bár ~ kifejezésre juttatta részvétét leendő áldozata iránt, kísérője nyomatékosan idézte eléje Héra szigorú parancsát, s ő kénytelenségből végrehajtotta. Lycaon lásd Lükaón Lycurgus lásd Lükurgosz Lycus lásd Lükosz M

Magnész – Aiolosz1 és Enareté fia, Szeriphosz királya. Fiai, Polüdektész és Diktüsz utóbb Perszeusz történetében játszottak szerepet; lásd még Pierosz2 XV C2 Maia1 – a Pleiaszok legidősebbike és legszebbike, Atlasz és Pleióné lánya. Zeusz beleszeretett és teherbe ejtette. ~ a Külléné-hegy nimfája volt, itt foganta és később a hegy barlangjában szülte meg fiát, Hermész istent. Halála után nővéréivel együtt Zeusz az égre emelte. Alakját a rómaiak egy azonos nevű ősi itáliai istennőével (lásd Maia2) fonták össze, – Az újkori irodalomban Keats egy szép ódája ünnepli ~ mint Hermész anyját. III C3 Maia2 – ősi itáliai istennő, eredetileg a szaporodásnak, a sarjadó növényzetnek a védnöke és Vulcanus felesége volt, a földistennő, Tellus egyik megjelenési formája, a május hónap névadója. Később a görög Maiá1val azonosították, így szerepel már Ovidius Római naptárában is. Maiandrosz – kis-ázsiai

folyóisten, Küané révén Büblisz nagyatyja. A folyó híres volt igen kanyargós folyásáról; róla vette nevét a meander, a jellegzetes görög szalagdisz. mainaszok – a latinos alak (maenades) révén menádok, Dionüszosz női követői; az isten másik neve (Bakkhosz) nyomán bakkhánsnőknek vagy bakkháknak is hívták őket. Jelvényük a thürszosz volt, fenyőtobozba tűzött s szőlőindákkal körülfont bot. Bortól vagy csak az isten ihletétől megmámorosodva, eksztatikus táncban követték uruk menetét (nevük őrjöngőt jelent). A későbbi, már történeti időkben tartott Dionüszosz-ünnepeken a ~ nemi szabadosságukkal szereztek hírnevet, a mítikus időkben azonban őrjöngésük sokkal veszélyesebb volt. Mint Lükurgosz3nak, a Minüaszoknak, Pentheusznak és Proitosz lányainak a mondái tanúsítják, „szent” dühükben iszonyú erő szállta meg a ~ at, állatokat és gyermekeket szaggattak szét puszta kézzel és foggal, és hasonló sors

érte a férfit is, aki ilyen alkalommal a kezük közé került. A keletről eredő orgiasztikus kultusz eredetileg nem is Dionüszoszhoz, hanem Kübeléhez kapcsolódott, és a matriarkhális kor sok vonását viselte rejtett módon. – A ~ at többnyire ott találjuk a Dionüszoszt ábrázoló vázaképeken és domborműveken, de Szkopasz és Kallimakhosz egyedi szobrokat is faragott róluk, akárcsak az újkorban Thorvaldsen. Láthatók továbbá Carracci, Rubens, Jordaens és mások festményein. Maión1 – ókori legendák szerint Homérosz apja (ezért nevezték a költőt olykor Maiónidésznek), mások a gyámjának, mostohaapjának vagy nagyapjának állították. Maión2 – thébai harcos, egy hagyomány szerint, amelyet Euripidész is felhasznált, Haimón és Élektra3 fia. A Hetek támadása ellen védelmezte szülővárosát, s több társával együtt lest vetett Tüdeusznak, aki követként érkezett a városba. A vállalkozás balul ütött ki, a megtámadott

egyedül ~ életét kímélte meg; ezért utóbb ~ lerótta háláját, tisztességgel eltemette az elesett Tüdeuszt. Maira lásd Ikariosz1 Makareusz1 XV A3 lásd Aiolosz2 Makareusz2 – a mütilénéi Dionüszosz-szentély papja. Egy idegen aranyat helyezett letétbe a szentélyben, és amikor érte jött, a kapzsi ~ megölte és feláldozta az oltáron. Büntetése nem késett. Két fia játékból utánozta a látottakat, az idősebbik az áldozati késsel leszúrta öccsét, és a tűzbe lökte. Ezt meglátta anyjuk, s haragjában lesújtott a vétkesre, ~ viszont csak azt látta, hogy felesége a fiát öli, és thürszoszával agyonsújtotta. Makaria – Héraklész egyetlen leánya Déianeirától. Amikor Eurüsztheusz haddal vonult Athén ellen, hogy ~ fivéreinek, a Hérakleidáknak a kiadatását követelje, egy jósda kijelentette, hogy az utóbbiak hadi sikeréhez Héraklész egyik gyermekét fel kell áldozni. ~ ekkor önként vállalta az áldozatot. – Hősies

önfeláldozásának Euripidész Héraklész gyermekei c tragédiája állít emléket. VI C2 Makhaón – görög orvos, Aszklépiosz és Épioné fia. A gyógyítás tudományát, a sebek kezelését (neve késsel vágót jelent) természetesen apjától tanulta, akárcsak fivére, Podaleiriosz és húga, Hügieia. A két fivér harminc hajóra való thesszáliai vitéz élén vett részt a trójai háborúban, harcolt és gyógyított is; ~ kezelte ki Philoktétész kilenc éve üszkösödő sebét (bár ezt egyesek bátyjának tulajdonítják), tanácsot adott Télephosz sebének gyógyítására, s ő gondozta a sebesült Menelaoszt is. A harcokban végül ~ Eurüpülosz (mások szerint Pentheszileia) kezétől esett el; hamvait Nesztór vitte Messzéniába. XIV C2 Makrisz – az euboiai Arisztaiosz lánya, aki egy ideig a gyermek Dionüszoszt gondozta; Héra zaklatásai elől a phaiákok szigetére menekült. Itt egy barlangban élt; amikor az argonauták a szigeten kikötöttek,

Iaszón és Médeia az ő barlangjában tartották meg menyegzőjüket. X B2 Mamurius – római ötvösmester; Numa Pompilius király parancsára ő készített tizenegy pontos másolatot arról a pajzsról, amelyet Mars (vagy Jupiter) dobott alá az égből, megerősítendő a király uralmát. ~ nem fogadott el fizetséget a munkáért, csak azt kívánta, hogy a tucatnyi egyforma pajzs őrzésével megbízott Salius-papok megemlékezzenek róla szertartási énekeikben. mánok – latinul manes, a holtak szellemei a rómaiaknál; nevük jóakaratút jelent, és bort, tejet, mézet és virágokat kaptak áldozatul. Évente két ünnepségük volt, olyankor a sírokat virágokkal borították el. Egy ízben a legenda szerint elfeledkeztek az ünnepségről, mire a holtak lelkei elözönlötték Rómát, és csak akkor vonultak vissza, amikor az elmaradt ünnepet pótlólag megtartották. Mantiosz XVI A3 lásd Melampusz1, Kleitosz Mantó – a neves thébai jós, Teiresziasz lánya,

maga is jósnő. Amikor az epigonok elfoglalták Thébait, ~ zsákmányként elhurcolták és a delphoi Apollón-szentélynek adták. Az isten megparancsolta neki, hogy távozzék és annak a férfinak a felesége legyen, akivel először találkozik. Így lett ~ a mükénéi (vagy krétai) Rhakiosz felesége, akinek Mopszoszt szülte, és akivel a kisázsiai Kolophónban Apollónnak szentelt jósdát alapított. VIII D1 Marcus Junius Brutus lásd Junius Brutus Marica lásd Faunus, Latinus Marón – iszmaroszi pap Apollón szentélyében, Euanthész fia. Amikor Odüsszeusz feldúlta a szigetet hadai élén, ~ és családját megkímélte, ezért hálából ~ olyan erős bort adott neki egy korsóval, amely a húszszoros higítást is bírta. Odüsszeusz utóbb ezzel a borral részegítette le Polüphémosz1t. Marpéssza VI C2 lásd Idasz Mars – a rómaiak egyik legősibb és legfontosabb istensége, a háborúnak s különösképp a rómaiak hadi vállalkozásainak égi

támogatója. Eredetileg természetistenség volt, a nyájakat védte a farkasok és a termést az elemi csapások ellen, róla kapta nevét a március hónap (mensis Martius). Szent állatai voltak a farkas és a harkály Mivel ő nemzette Rhea Silvia papnővel Róma legendás alapítóját, Romulust (s ikertestvérét, Remust), a rómaiak benne tisztelték ősatyjukat is. Oltalmul ~ ledobta nekik pajzsát az égből (más hagyomány szerint e pajzs Jupitertől eredt); Numa Pompilius király ekkor tizenegy tökéletes másolatot készíttetett róla (lásd Mamurius), és a tucatnyi pajzsot ~ templomában, a Forumon őrizték. A Marsmezőn (Campus Martius), a régi városfalakon kívül elterülő síkon állt ~ oltára; itt tartották a hadgyakorlatokat és a seregszemléket. Augustus később külön oltárt emelt Mars Ultornak (bosszúálló ~ ), aki Caesar gyilkosainak megbüntetését volt hivatva isteni hatalmával végbevinni. – ~ isten eredeti neve Mamers vagy Mavors

volt; feleségét Nerio néven említik; később a görög Arésszel azonosították, s így ráruházták annak történeteit is, főképp Aphroditével (Rómában Venusszal) való gáláns kalandjait; ezek a reneszánsz és a barokk töméntelen műalkotásához nyújtottak témát. Marszüasz – a szatüroszok egyike, Oiagrosz vagy Hüagnisz fia. Ő találta meg azt a kétágú fuvolát, amelyet Athéné készített; az istennő ugyanis azt tapasztalta, hogy játék közben arca felfúvódik, és ezért bosszúsan elhajította a zeneszerszámot, megátkozva, aki játszani akarna rajta. ~ erről nem tudva tökélyre fejlesztette fuvolajátékát, s végül elbizakodottságában Apollónt hívta ki zenei versenyre. Az istent sértette a fennhéjázás, és kikötötte, hogy a győztes azt tehet a legyőzöttel, amit akar. A versenyen a múzsák mint ítélőbírák nem tudtak dönteni közöttük. Ekkor Apollón újabb vetélkedőt javasolt: éneket hangszerkísérettel Ő a lantja

hangjára gyönyörűen dalolt, ~ viszont nem tudott egyszerre énekelni és fuvolázni, így vesztett. Győztes ellenfele egy fára akasztotta, és lenyúzta a bőrét – ~ mondája phrügiai eredetű. Egyesek Kübelét nevezték meg anyjaként, talán mert az istennőt kísérő zenészek fuvolán játszottak. Egy szobra a római fórumon is állt, s Horatiustól tudjuk, hogy sajátos módon a város szabadságát jelképezte. ~ megnyúzásának jelenetét néhány szobor (Lüszipposz, Mürón), ill. dombormű örökítette meg; az újkorban Michelangelo szobra, valamint Perugino, Tiziano, Tintoretto, Rubens, Tiepolo és Reni festményei ábrázolták. Mater Matuta – római termékenység-istennő; Lucretius a hajnal istennőjének nevezte; Ovidius (Római naptár) tanúsága szerint utóbb a görög Leukotheával (lásd Inó) azonosították. Ünnepsége, a Matralia júniusra esett. Méda lásd Idomeneusz Medamédé lásd Theszpiosz Médeia – kolkhiszi királylány, Aiétész

lánya első feleségétől, Aszterodeiától, Khalkiopé nővére. Hekaté papnője volt, és az istennő varázstudománnyal ajándékozta meg Amikor az argonauták Kolkhiszba érkeztek az ott őrzött aranygyapjúért, az istennő (vagy Athéné és Héra) mesterkedése folytán ~ halálosan beleszeretett vezérükbe, Iaszónba, és varázserejével segítette, hogy megállhassa a nehéz próbát, amit Aiétész a kincsért feltételül szabott. Mivel Aiétész megszegte ígéretét, ~ most már az aranygyapjú ellopásához segítette hozzá a szeretett ifjút, s vele együtt menekült az Argó hajón; az üldözésükre kelt hajóhad vezérét, Apszürtoszt, aki neki féltestvére volt, Iaszón az ő egyetértésével ölte meg orvul. A hős megígérte, hogy hazaérve feleségül veszi; a phaiákok szigetére érve azonban meg kellett kötniük a házasságot, másképp Alkinoosz király kiszolgáltatta volna a nyomukba ért kolkhiszi hajóhadnak ~t, s vele az aranygyapjút.

Iólkoszban ~ újabb iszonyú szolgálatot tett imádott férjének, ellenségét és trónjának bitorlóját, Peliasz királyt önnön lányaival ölette meg. Nem rajta múlt, hogy Iaszón mégsem szerezhette meg a vágyott trónt, sőt menekülniük kellett Iólkoszból. Korinthoszban találtak menedéket, ahol Iaszón idővel a királynak, Kreón2nak a lányát, Glaukét készült feleségül venni, hogy így a trónhoz jusson, ezért eltaszította magától ~t. Az elkeseredett asszony mérgezett ajándékaival Glauké s a király halálát okozta, majd sárkányvonta fogatán végleg eltűnt hűtlen férje életéből, még fiait, Mermeroszt és Pherészt is otthagyta, akiken a felháborodott korinthosziak töltötték ki bosszújukat; mások szerint ő maga ölte meg őket, hogy így álljon bosszút férjén. ~ most Athénba menekült, ahol Aigeuszhoz ment feleségül, és egy Médosz nevű fiút szült neki. Mikor Thészeusz felbukkant Athénban, és Aigeusz mint fiát és

örökösét fogadta őt, ~ azonnal meggyűlölte a jövevényt, hiszen az ő fiát, Médoszt fosztotta meg a trónöröklés reményétől. Meg akarta mérgezni az ifjú hőst, de lelepleződött, és Thészeusz már haragjában megölte volna, ám ~ ismét felkapott sárkányos fogatára. A továbbiakra nézve a hagyományok igen eltérőek. Egyesek szerint ~ megfordult Itáliában, mások szerint Thesszáliában is, ahol egy szépségversenyen alulmaradt Thetisszel szemben, majd utóbb egy ázsiai királyhoz ment feleségül. Élete további eseményeit lásd Médosz – A görög mondák egyik legtalányosabb nőalakja ~ ; nemhiába Hekaté papnője, félelmes és kiszámíthatatlan varázshatalom árad belőle. Bátor, féktelenül szenvedélyes és odaadó nő, az imádott férfiért mindenre képes, odahagyja hazáját, veszni hagyja öccsét, ámde a bántást kíméletlenül bosszulja meg, saját gyermekeit sem kímélve. Ízig-vérig tragikus alkat, Euripidész egyik

legsikerültebb művének címadó hőse. A szenvedélyek végletei közt hányódó lelket oly szívesen boncoló nagy drámaíró előbb mély szánalmat kelt a boldogtalan nő iránt, akinek nagy szerelmét oly rútul és hitvány módra elárulta Iaszón, a végkifejletben azonban katarzis helyett inkább elborzaszt a fúria látványa, aki gyermekei vérét veszi, hogy a sértőt legérzékenyebb pontján sebezze meg. (Ókori pletyka szerint Euripidészt a korinthosziak vesztegették meg, hogy a gyermekek halálát az anyjuknak tulajdonítsa, s ekképp a városról eltávoztassa a gyermekölés ódiumát) ~ tragédiáját az ókorban Seneca és Ovidius is feldolgozta, az újkorban pedig Corneille, Grillparzer, Anouilh és Robinson Jeffers boncolta alakját. – Az ókorból negyven görög vázakép és több drámai erejű római falfestmény maradt ránk ~ mondájának különféle epizódjairól, az újkorban De Jong és Delacroix falfestményei jelentősek. A zene világában

Cavalli és Cherubini Médea c operáit ihlette a rendkívüli asszony. IV C2, XVI C3 Medón1 – lokriszi királyfi, Oileusz fia Rhéné nevű kedvesétől. Megölte mostohaanyjának, Eriopisznak egy rokonát, ezért Phülakéba menekült. Fivérével, Aiasz2szal együtt vonult a trójai háborúba, s ott a beteg Philoktétész helyett élére állt a phthiai seregeknek. Az Aineiasszal vívott párviadalban esett el. XV A2 Medón2 – a kérők követe Ithakában. Amikor a kérők csapdát állítottak a hazatérő Télemakhosznak, ~ felfedte a tervet Pénelopé előtt; ezért Odüsszeusz a nagy leszámoláskor megkímélte az életét. VII A3 Medón3 lásd Élektra3, Püladész Médosz – Médeia fia Aigeusztól (vagy, egy más hagyomány szerint, valamely ázsiai királytól, akihez anyja Athénból való menekülése után ment feleségül). Mikor meghallotta, hogy anyai nagyapját, Aiétészt letaszította trónjáról annak bátyja, Perszész2, Kolkhiszba ment. Hogy a bitorlót

megtévessze, Kreón2 fiának adta ki magát, s azt mondta, Médeiát keresi, hogy bosszút álljon rajta apjáért és húgáért. Perszész nem hitt neki, és börtönbe vetette Közben az országban éhínség tört ki, és Médeia megérkezett sárkányfogatán, hogy orvosolja a bajt. Perszész közölte vele, hogy ellenségét börtönben őrzi. Médeia a fogolyban felismerte fiát, titkon fegyvert csempészett hozzá; ~ megölte a bitorlót, s visszasegítette trónjára Aiétészt, aki ezek után megbocsátott lányának, s utóbb unokájára hagyta a trónt. Médosz az ország határait messzi keletre kiterjesztette, s így megalapítója lett Médiának. IV D2 Medusza I A1 lásd Gorgók, Perszeusz, Pégaszosz Megaira lásd Erinnüszök Megapenthész1 – ikertestvérével, Nikosztratosszal együtt Menelaosz törvénytelen fia egy Pierisz nevű aitóliai rabszolgalánytól. Apjuk halála után elűzték Helenét (aki balszerencséjére Polüxó1nál keresett menedéket), és

elfoglalták volna Spárta trónját, de származásuk miatt az ország előkelői inkább Oresztészt hívták meg királynak, lévén ő Tündareosz unokája és az elhunyt király veje. Megapenthész2 V B2 lásd Anaxagorasz, Proitosz, Perszeusz Megara – thébai királylány. Apja, Kreón2 a hős Héraklészhez adta feleségül hálából, hogy az megmentette városát egy súlyos adó terhétől (lásd Erginosz). Három (vagy négy) gyermekük született, ám Héra tébolyt bocsátott Héraklészre, aki egy rohamában megölte saját fiait, s kettőt fivérének és sógorának, Iphiklésznek a fiai közül is; egyes verziók szerint ezért kellett utóbb vezeklésül Eurüsztheusznál szolgálnia. Idő múltán a hős ráunt feleségére, és hozzáadta őt Iphiklész fiához, az ifjú Iolaoszhoz. VI D2 Megareusz – megarai király, Poszeidón (vagy Apollón) fia, Alkathoosz apósa; az ő fia volt Hippomenész (vagy Meilanión), Atalanta kedvese. A trónon Niszosz1t követte

mint annak veje (felesége Iphinoé volt); a város, melyet korábban Niszának neveztek, csak akkor kapta utána a Megara nevet, amikor az ő veje és örököse, Alkathoosz újjáépítette a fellegvárát. Egy más hagyomány szerint Minósz hívta ~ segítségül, amikor Niszosz városát ostromolta (lásd Szkülla2), s utóbb, mivel királyát megölte, ~nak adta a gazdátlanul maradt trónt. Megész – az epeioszok királya, Phüleusz és Timandra fia, Augeiasz unokája. Jelen volt Helené kérői között; a trójai háborúban Dulikhion hadseregét vezette, s számos jeles haditettet vitt véghez. Egyes források szerint elesett a harcok során, más vélekedés szerint a falóba rejtőzöttek között hatolt be a várba, majd a háború végeztével hazaindult, s az út során érte halála. XVI B2 Meilanión XII D3 lásd Atalanta, Aphrodité Mékiszteusz lásd Eurüalosz1,* Melanipposz, Erginosz1 Melampusz1 – a thesszaliai Amüthaón király és Eidomené fia. Neve

fekete lábút jelent, talán azért, mert csecsemőkorában anyja egyszer kitette az árnyékba, de a lábát figyelmetlenségből a napon hagyta. ~ Apollóntól kapta jóstehetségét; ezenkívül az állatok beszédét is értette, amit annak köszönhetett, hogy megmentette egy fészekalja kígyó életét, s azok hálából tisztára nyalták a fülét. Egy ízben fivére, Biasz beleszeretett Néleusz lányába, Péróba, ám az apa csak annak adta a lányt, aki hozzá hajtja Phülakosz király féltett gulyáját. ~ vállalkozott fivéréért a marhalopásra, noha jóstehetsége folytán tudta, hogy rajtakapják, ám azt is tudta, hogy egy évvel utóbb megszabadul, és megkapja a gulyát is. Valóban elfogták és a király börtönbe záratta, de ~ egy év múltán szerencsésen megtudta egy sólyomtól, mi okozza Phülakosz fiának, Iphiklosznak az impotenciáját, s mivel sikerült a bajt kikúrálnia, megkapta a királytól a gulyát, s megszerezte Pérót Biasz számára.

Utóbb Proitosz (vagy Anaxagorasz) király lányait gyógyította ki dionüszoszi tébolyukból, és ezért megkapta egyikük, Lüszippé kezét az ország egyharmadával; az időközben megözvegyült Biasznak ugyanezért a gyógyításért egy másik királylány, Iphianassza kezét s az ország további harmadát kötötte ki. ~ jóstehetségét számos leszármazottja örökölte: Mantiosz nevű fiától született két unokája, Polüeidosz (lásd Glaukosz1) és Polüpheidész, illetve az utóbbitól való dédunokája, Theoklümenosz2, valamint másik fiától, Antiphatésztól való dédunokája, Amphiaraosz. – Ezek az események főként Apolloniosz Rhodiosz Argonautikájából ismerősek, de már az Odüsszeia is sok mindent felemlít ~ról és utódairól; egyesek ebből arra következtettek, hogy ~ egy korai, gazdag epikus anyag központi alakja lehetett, s talán egy Melampodia (?) című, utóbb elveszett eposz hőse. XVI A3 Melampusz2 lásd Periguné Melampügosz lásd

kerkópszok Melaneusz VI B2 lásd Eurütosz Melanión XVI D3 lásd Phrixosz Melanippé – Aiolosz1 lánya, akit a király Kheirón kentaur leányával, Theával nemzett. Csikóként jött a világra (neve fekete kancát jelent), majd Poszeidón lánnyá változtatta, és apjához juttatta, aki a gyermeknek Arné nevet adott, és egy bizonyos Deszmontész gondjaira bízta. Mikor ~ megnőtt, Poszeidón elcsábította A nevelőapa a terhes lányt megvakíttatta és egy sírkamrába zárta, s amikor az ott megszülte ikerfiait, Aiolosz2t és Boiótoszt, kitétette őket az erdőbe. A két iker azonban kalandos úton-módon felnevelkedett (lásd Theanó1), s amikor a pásztor, aki megtalálta őket, felfedte előttük származásuk titkát, kiszabadították anyjukat. ~ Poszeidóntól visszakapta a szeme világát, s felesége lett a fiúk nevelőapjának, Metapontosznak. Idő múltán a férje eltaszította egy új házasság tervei miatt; ~ fiai megölték a vetélytársnőt, s Boiótosz

az anyjával együtt a nagyapához, Aioloszhoz menekült, aki átengedte nekik királysága déli részét; utóbb ezt nevezték el fiáról Boiótiának. – A történetnek sok párhuzama van az antik mondákban (Türó és Antiopé fiai; Romulus és Remus); Euripidésznek két ~ről szóló tragédiáját (A fogoly Melanippé, A bölcs Melanippé) csak töredékekből ismerjük. XV B3 Melanipposz1 – thébai vitéz, egyike a sárkányfogakból támadt és életben maradt vitézeknek (lásd Kadmosz). Amikor a Hetek rátámadtak szülővárosára, vitézül küzdött ellenük, leterítette Mékiszteuszt, és halálosan megsebesítette Tüdeuszt is, de ekkor őt ölte meg Amphiaraosz. Levágta a fejét és a haldokló Tüdeusznak nyújtotta, aki a koponyát felvágva kiszívta az agyvelőt. Melanipposz2 lásd Komaithó2 Melanthiosz – ithakai kecskepásztor, aki Odüsszeusz távollétében a kérőkhöz pártolt; koldusgúnyában visszatérő urát sértegette, és a nagy

leszámoláskor megkísérelte a kérőkhöz juttatni a biztonságba helyezett fegyvereket. Büntetésül még felakasztása előtt kutyáknak vetették levágott orrát és füleit. Hasonló sorsra jutott húga, Melanthó is Melanthó – ithakai szolgáló, Melanthiosz húga. Bár csecsemő korában Pénelopé szoptatta, királya távollétében a kérők oldalára állt, és Eurümakhosz szeretője lett. A kérőkkel való leszámolás után Odüsszeusz a többi áruló szolgával együtt felakasztatta. Melanthosz – püloszi királyfi, Néleusz leszármazottja. A Hérakleidák végső győzelme után Athénba menekült. Itt történt, hogy a király, Timoithész párviadalra hívta ki a várost ostromló thébaiak királyát, Xanthoszt, de amikor az megjelent, megrémült tőle, és a trónját ígérte annak, aki kiáll helyette. ~ vállalkozott rá; amikor a vívók már szemben álltak, ~ egy fekete vértbe öltözött harcost látott meg Xanthosz mögött, és azzal vádolta a

királyt, hogy megszegte a párviadal feltételeit. Xanthosz hátranézett, hogy lássa, ki a kéretlen segítője, s a titokzatos alak már el is tűnt – Dionüszosz Melanaigisz volt, azaz a fekete pajzsú – ám a pillanatot kihasználva ~ ledöfte őt. Így megszabadította a várost és királyságot is nyert, Dionüszosznak pedig szentélyt emeltek a hálás athéniak. Utóbb ~ fia, Kodrosz is a város megmentője lett Meleagrosz – kalüdóni királyfi, Oineusz1 és Althaia fia. Részt vett az argonauták útján; később, amikor apja kultikus mulasztása miatt Artemisz egy iszonyú vadkant szabadított az országra, meghívta egykori bajtársait, Hellász legjobb daliáit, hogy egyesült erővel elejtsék a fenevadat. A résztvevők közt volt Idasz és Lünkeusz1, a Dioszkuroszok, Thészeusz, Admétosz, Iaszón, Iphiklész, Peirithoosz, Telamón, Péleusz, Eurütión és Amphiaraosz; Ovidius még egy tucat neves vitézt sorol fel. Eljött a szép szűz Atalanta is, és ~

tüstént beleszeretett. Egyesek szerint a szeretőjévé is tette, és a Parthenopaiosz nevű fiút nemzette vele. A vadászatot kilencnapos lakoma vezette be A vadászat viszontagságosan indult; eleinte néhányan kijelentették, hogy nem vesznek részt rajta egy nővel együtt; ezt az ellenkezést ~nak sikerült leszerelnie. A vadászat során az állat többeket leterített, Péleusz dárdája pedig véletlenül találta halálosan Eurütiónt. Magát a vadkant többen megsebesítették, de végül Atalanta nyila és ~ dárdája terítette le. ~ lovagiasan Atalantának ítélte a trófeát, a vadkan bőrét, de ezen anyai nagybátyjai, Toxeusz és Pléxipposz felháborodtak, s a leányra támadtak, mire ~ megölte őket. Ez megpecsételte az ő sorsát is, mert anyja, Althaia rajta állt bosszút bátyjai elvesztéséért. ~ felesége, Kleopatra2 is követte a halálba – A monda egy másik, talán ősibb változata szerint, amelyet Homérosz Iliászából ismerünk, a bosszús

istennő háborút idézett elő Kalüdón és Pleurón lakói között; ennek során ölte meg ~ két anyai nagybátyját, mire anyja átkot mondott rá. ~ sértetten visszavonult a harctól, s az ellenség igen szorongatta szülővárosát. Végül felesége kérlelésére újra harcba szállt s győzött, de az anyai átok beteljesedett, s ő is elesett a küzdelemben. – A nagy vadászatról szól Bakkhülidész egy kardala és Ovidius Átváltozások c. művének egyik epizódja; az újkorban a témát Swinburne antikizáló verses drámája, az Atalanta Kalüdónban dolgozta fel. – Sok ókori vázaképen szerepel ~ a többi vadkanvadász között; fennmaradt róla egy Szkopasz-szobor néhány római változata, valamint szarkofágdomborművek; az újkorban Rubens, Jordaens, Poussin és Lebrun festményein látható. VI C2, VII C3, XII C3 Melia1 III D1, VIII A2 lásd Phoróneusz, Inakhosz, Ió, Aigialeusz Melia2 lásd Amükosz Meliboia VIII B1 lásd Lükaón Meliboiosz

lásd Oidipusz Melikertész XVI D2 lásd Inó, Athamasz Melissza – a krétai Melisszeusz király lánya, húga Amaltheiának, akivel együtt volt a csecsemő Zeusz dajkája a krétai Ida hegyén. Melisszeusz lásd Amaltheia, Melissza Melphisz lásd Mérionész Melpomené III D2 lásd múzsák, szirének Memnón – az aithiopszok királya, Éósz istennő és a halandó Tithónosz fia. Mint Priamosz unokaöccse a trójaiak segítségére sietett a nagy háborúban, s daliás termete és harci erényei jóvoltából ő lett a sereg fővezére Hektór halála után. Az ő pajzsát is Héphaisztosz készítette el anyja kérésére. Eldöntetlen párviadalt vívott Aiasz2szal, leterítette Antilokhoszt, ám végül elesett az Akhilleusszal vívott párharcban. Anyja, a hajnal istennője kiragadta holttestét a csata forgatagából, s Hüpnosz révén eljuttatta a Boldogok szigetére; ő maga azóta is fiát siratja minden reggel könnyeivel, a harmattal. – ~ történetét az elveszett

Aithiopisz c eposz (Kr. e VII sz) dolgozta fel – A vázafestmények ~ Akhilleusszal való viadalát vagy siratását ábrázolják. Az óegyiptomi Théba előtt állt óriásszobrokat (amelyek hajnalban zengő hangot hallattak), szintén ~ nevéhez kapcsolta a hagyomány (hisz ~ a Hajnal fia), de ezek valójában III. Amenhotep fáraó portréi XII A2 Memphisz VIII A2 lásd Neilosz menádok lásd mainaszok Menelaosz – spártai király, Atreusz fia, Agamemnón bátyja. A két fivér menekültként Tündareosz spártai királynál töltötte ifjúkorát, s ennek két leányát vették feleségül, Agamemnón Klütaimnésztrát, ~ pedig a szép Helenét. Helené kezéért egyébként Hellász legkiválóbb királyfiai vetélkedtek. Odüsszeusz tanácsára az apa megeskette őket, hogy a lány választását tiszteletben tartják, s aki mellett dönt, azt mindenki ellenében megsegítik. Apósa halála után ~ örökölte Spárta trónját. Amikor Parisz Helenét Trójába szöktette,

és Priamosz király nem volt hajlandó kiadni sem a lányt, sem a vele együtt elhurcolt kincseket, a fenti megállapodás alapján gyűlt össze a görög had, amely aztán tíz évig ostromolta Tróját. Ez idő alatt ~ dicső haditettekkel tüntette ki magát, megküzdött Parisszal, elragadta az ellenségtől Patroklosz testét, s elsők közt volt, akik a városba behatoltak. Visszaszerzett feleségével hajón hazaindult, de a viharok Egyiptomig sodorták őket, és egy elmulasztott áldozat miatt hét (vagy nyolc) évig kellett bolyonganiuk, míg ~nak sikerült megtudnia Próteusztól, hogyan érhetnek haza. Mivel (a monda egyik változata szerint) az egyiptomi királynétól, Pszamatétól megkapták a feledés varázsitalát, a viszontagságos múlt emlékeitől megszabadulva, boldog szerelemben élték le hátralévő éveiket. - Homérosz Iliásza megnyerő képet fest ~ról: bölcs, megfontolt, bajtársias, mindenképp rokonszenvesebb a fivérénél. Az Odüsszeiában nagy

szeretettel fogadja vendégül egykori bajtársa fiát, Télemakhoszt. Euripidésznek két tragédiájában is szerepel. Az Oresztészben a címszereplő megkísérli megölni ~ feleségét, Helenét, és túszul ejti lányát, Hermionét, és így kényszeríti, hogy szerelje le a mükénéi polgárok haragját, akiket ő uszított az anyagyilkos testvérpár ellen. Az Iphigeneia Auliszban c. tragédia ~ a először összetűz fivérével, aki ígérete ellenére igyekszik megakadályozni lánya feláldozását, de aztán meghatódik Agamemnón szenvedése láttán, s arra is kész volna, hogy az összegyűlt seregeket szélnek eressze, de a görög hadak hangulata ezt nem teszi lehetővé. – Az ókorból száznál több vázakép maradt ránk, amelyek ~ ábrázolják, leginkább feleségével együtt; több római másolatban is fennmaradt az a hellenisztikus szobor, amely a Patroklosz holttestét mentő hőst ábrázolja.VII A2 Menenius Agrippa – római patrícius, szenátor.

Mint bölcs, mérsékelt felfogású és ékesszóló férfiút a szenátus őt küldte el, hogy visszafordulásra bírja Róma szegényeit, akik az atyák önkénye, saját terheik és jogfosztott helyzetük elleni tiltakozásul kivonultak a közeli Szent Hegyre. ~ elment közéjük, és példázatot mondott nekik a testrészekről, amelyek fellázadtak a mindent tétlenül élvező gyomor ellen, minek folytán az egész test elsorvadt. Szavai hatására a kivonultak belátták, hogy a társadalom minden rétegének megvan a maga szerepe, és egyezkedni kezdtek; végül sikerült kiharcolniuk a néptribunusi intézmény létrehozását. – A bölcs, ravasz és jó humorú férfiú eleven portréját találjuk Shakespeare Coriolanus c. tragédiájában. Menesztheusz – athéni király, Peteósz fia. Amíg Thészeusz az alvilágban vesztegelt, a Dioszkuroszok betörtek Athénba, hogy elrabolt húgukat, Helenét visszaszerezzék, és ~t tették meg uralkodónak; erre jogcíme is

akadt, mivel nagyapja, Orneusz révén Erekhtheusz dédunokája volt. Thészeusz visszatért ugyan, de addigra ravasz hízelgéseivel ~ annyira megnyerte az athéniakat, hogy egykori királyukat elűzték. Talán ~ keze volt abban is, hogy Lükomédész megölte Thészeuszt Szküroszon. Ezután ~ zavartalanul uralkodott; fellépett Helené kérői között is, majd ő vezette Athén seregét a trójai háborúba. Ott hamarosan elesett, Athén trónját pedig Thészeusz fia, Démophón1 szerezte meg. IV D1 Menippé IX C3 lásd Órión Menoikeusz1 – thébai király, Oklaszosz fia és Pentheusz unokája; gyermekei voltak Iokaszté és Kreón3; az utóbbitól született ~ azonos nevű unokája, Menoikeusz2 X B2 Menoikeusz2 – thébai királyfi, Kreón3 fia, Haimón fivére. Amikor a hét vezér Polüneikész támogatására megostromolta Thébait, Teiresziasz jós kijelentette, hogy a várost csak ~ önkéntes halála mentheti meg; ki kell ugyanis engesztelni Arészt, akinek szent

kígyóját Kadmosz megölte a város alapítása idején. Apja szökésre biztatta ~t, aki ebbe színleg bele is egyezett, de titkon mégis vállalta az áldozatot, és Thébai valóban megmenekült. – Az epizódot Euripidész Phoinikiai nők c. tragédiája dolgozta fel Mivel itt ~ arról beszél, hogy anyja korán meghalt, s őt nagynénje, Iokaszté táplálta tejével, csak féltestvére lehetett Haimónnak, akiről tudjuk, hogy Eurüdiké3 volt az anyja. X C2 Menoitiosz1 – titánivadék, Iapetosz és Themisz (más források szerint Klümené1) fia. Két fivérétől, Prométheusztól és Epimétheusztól eltérőleg csekély szerepet játszott a mondákban. Neve jelentése: vakmerőn dacoló, ami arra utal, hogy a titánok többségével együtt Zeusz ellen fordult, amikor az Kronoszt le akarta taszítani trónjáról, ezért Zeusz villámával sújtotta le ~t, és a Tartaroszba zárta. II C2 Menoitiosz2 - phókiszi király, Aktór1 és Aigina fia, Patroklosz apja;

ifjúkorában részt vett az argonauták kalandjában. XIII B1 Mentór – ithakai nemes, Alkimosz fia, Odüsszeusz idősebb barátja. Amikor a király a trójai háborúba vonult, a bölcs ~ra bízta háza irányítását, főképp fia, Télemakhosz védelmét és nevelését. ~ mind e tisztében kiválóan helytállt; az ifjú szemében olyan tekintély volt, hogy Athéné leginkább ~ alakját öltötte fel, hogy útjaira elkísérje, vagy hogy bölcs tanácsokat adjon neki a kérőkkel szembeni fellépéséhez. A név fogalommá vált, bölcs atyai tanácsadót jelent. – Tiepolo egyik festménye ~ ifjú védencével ábrázolja Mercurius – eleinte a gabonaszállítás és -kereskedés itáliai istene, majd általában a kereskedelemé – neve a merx (árucikk) szóból ered –, de a rómaiaknál nem volt isteni kultusza, míg a görög Hermésszel nem azonosították. Római hagyomány szerint ő volt a lárok nemzője. Mérionész – krétai nemes, Molosz és Melphisz fia.

Nagybátyját, Idomeneusz királyt elkísérte a trójai háborúba mint a krétai hajóhad alvezére. Kiváló harcos volt, a nyílnak és kelevéznek mestere, minden hősi vállalkozásra az elsők közt jelentkezett; számos hőstett és jelentős párviadal fűződik nevéhez. Ugyancsak helytállt a versenyeken, nyíllövésben első volt, s dárdavetésben csak Agamemnón előzte meg. A háború után épségben hazatért; más verzió szerint a vihar Szicília partjaira vetette, ahol még dédapja, Minósz idején odatelepedett krétaiakra talált, s köztük maradt. IX B2 Mermerosz – Médeia és Iaszón fia; a monda legismertebb változata szerint anyja a fivérével, Pherész2szel együtt otthagyta Korinthoszban, mikor a városból elmenekült Kreón1 és lánya megölése miatt, és a város lakói bosszúból halálra kövezték mindkettőt; avagy maga Médeia ölte meg őket, hogy így álljon bosszút hűtlen férjén, Iaszónon. Más hagyományok szerint ~ nem halt

meg Korinthoszban, hanem apjával vonult száműzetésbe, és később megölte egy oroszlán egy épeiroszi vadászaton. Egyik fia, Ilosz2 király lett Ephüriában XVI C3 Meropé1 lásd Héliosz leánya, Phaethón húga. III A2 Meropé2 – a Pleiaszok egyike, Atlasz és Pleióné lánya. Sziszüphosznak lett a felesége; az ő unokájuk volt Bellerophontész. Férje halála után nővéreivel együtt az égre került a Fiastyúk csillagkép formájában. Az ő csillaga a leghalványabb, mert neki csak halandó férj jutott III B3, XV D2 Meropé3 – az árkádiai Küpszelosz király lánya, aki Kreszphontész messzéniai király felesége lett. Férjének egy Polüphontész nevű rokona szerelemre gyúlt iránta, és megölte Kreszphontészt meg két fiát, hogy megkaparintsa az asszonyt és a trónt. ~ legkisebb fia, Aipütosz, aki idegenben nevelkedett, felnővén hazatért, bosszút állt apjáért és fivéreiért, megölte a bitorlót, s elfoglalta Messzénia trónját. – Ez

a történet Euripidész elveszett Kreszphontész c. tragédiájának alapja; más hagyomány úgy tudja, hogy Kreszphontészt alattvalói ölték meg egy lázadás során. VI C3 Meropé4 – a khioszi király, Oinopión lánya; Órión szerette volna feleségül venni, de mert az apa még ígérete ellenére sem adta neki, a kérő egy éjjel részegen erőszakkal tette magáévá a lányt, mire a király megvakíttatta a merénylőt. Órión utóbb Éósz segítségével visszanyerte szeme világát, de ~hoz nem tért vissza többé. IX C3 Meropé5 – korinthoszi királyné, Polübosz felesége. Férjével együtt magukhoz vették és gondosan felnevelték a kitett Oidipuszt, aki őket hitte szüleinek. Meropsz1 – híres jós a troászi Perkótéből; két fiát, Adrésztoszt és Amphioszt nem akarta elengedni a trójai háborúba, mert tudta jól, hogy ott halálukat lelik. Azok mégis kiálltak az ostromló görögök ellen, s Diomédész2 kezétől estek el. ~nak a lányától,

Ariszbétől való unokája, Aiszakosz is örökölte jóstudományát. XII B1 Meropsz2 lásd Pandareósz Meropsz3 lásd Klümené Mésztra – a thesszáliai Erüszikhthón leánya. Mikor apját Démétér büntetésképp kielégíthetetlen éhséggel sújtotta, és Erüszikhthón már a család egész vagyonát felzabálta, ~ rabszolgának adta el magát, hogy segítsen rajta. Szeretőjétől, Poszeidóntól az alakváltás képességét kapta ajándékba, így minden alkalommal megszökött gazdájától, hogy újra eladja magát. Metabus lásd Camilla Metaneira lásd Démétér, Triptolemosz Metapontosz V B3 lásd Melanippé, Theanó1, Métiadusza IV C2 lásd Pandión2 Métiokhé IX B3 lásd Órión Métión – az athéni Erekhtheusz király és Praxithea fia. Apja halála után annak fiai sógorukra, Xuthoszra bízták, hogy az utódot kijelölje közülük; az Kekropsz2ot választotta, mire a mellőzött fivérek elűzték Xuthoszt. ~nak ugyancsak része volt abban, hogy

rövidesen Kekropsznak is menekülnie kellett; utóbb a fiai, a Métiónidák (Sziküón és Eupalamosz) pedig Kekropsz fiát, Pandión2t űzték el trónjáról, és mindaddig bitorolták Athén uralmát, amíg Aigeusz és fivérei le nem verték őket. ~ fia (vagy unokája) volt Daidalosz IV B1 Métiónidák lásd Métión, Aigeusz Métisz – a bölcsesség istennője, a titaniszok egyike, Ókeanósz és Téthüsz lánya. Zeusz a szerelmével üldözte; ~ számtalan alakot öltve menekült előle, de az isten végül lebírta és teherbe ejtette. Gaia megjósolta, hogy ~ leányt fog szülni, de következő magzata fiú lesz, s az felnővén megdönti apja uralmát. A földanya tanácsára Zeusz lenyelte ~t, s a saját fejéből szülte meg leányukat, Athénét, de ~ tovább élt a fejében vagy a gyomrában (a ~ név bölcsességet, észt jelent), s hasznos tanácsokkal és jóslatokkal látta el. III B1 Metopé1 I D2, III C2 lásd Ladón Metopé2 lásd Ekhetosz Mezentius –

etruszk király; Turnus felkérésére a segítségére sietett az Aineiasz elleni háborúban. Turnus a segítség fejében az etruszkoknak ígérte országa bortermését, Aineiasz viszont hasonló fogadalmat tett Jupiternek, és az isten őt segítette meg, ~ és fia, Lausus elesett a harcban. Vergilius Aeneise szerint ~ saját alattvalói űztek el zsarnoksága miatt városából, Caeréből; ő a fiával, Laususszal együtt Turnusnál keresett menedéket. Mindketten az ő oldalán szálltak harcba Aineiasz ellen, s az utóbbi kezétől estek el. – Vergilius úgy állítja be, hogy nem az etruszkok, hanem csak ~ támadt Aineiasz ellen, bizonyára azért, mert nagy pártfogója, Maecenas etruszk eredetűnek vallotta magát. Midasz – phrügiai király, Gordiosz és (egyes szerzők szerint) Kübelé istennő fia. Dionüszosznak tett szolgálatáért (visszakísérte hozzá a részegen eltévedt Szilénoszt) az isten teljesítette ~ kívánságát, hogy minden arannyá váljék,

amihez hozzáér. Hamar rájött azonban ~, hogy élete így elviselhetetlen, hisz még tápláléka is arannyá lett, s könyörgésére Dionüszosz visszavonta tőle e kétes értékű képességet. Később ~ kéretlen döntőbíróként Pan (vagy Marszüasz) fuvolázását szebbnek ítélte Apollón lantjátékánál, ezért a bosszús istentől szamárfüleket kapott. Ezt hosszú hajával (vagy fríg sapkával) takargatta; borbélya azonban felfedezte a csúfságot, s mivel a király szigorú tilalmára nem merte senkinek elmondani, ezért egy gödörnek suttogta el; a gödör fölött nőtt nádas azonban világgá susogta a titkot. ~ a borbélyát kivégeztette, ő maga pedig megitta egy bika vérét, és kínok között elpusztult. – A mesés jellegű történetek hőse valódi történelmi személy volt, asszír feliratok tanúsága szerint a Kr. e VIII században élt mint Gordion királya Legendáját Ovidius Átváltozások c költeménye dolgozta fel; az újkorban Lyly,

Shakespeare kortársa drámát írt belőle. Bronzino, Jordaens és Poussin egy-egy festményén is szerepel. Milétosz – szép krétai ifjú, Apollón és Dióné (vagy Areia) nimfa fia; más hagyomány szerint anyja Akakallisz volt, Minósz leánya, és kitett gyermekként farkasok tején nevelkedett föl. Szerelméért utóbb Minósz és Szarpédón1 vetélkedtek; a fiú szíve az utóbbihoz húzott, ezért Minósz száműzte Krétáról. (Ovidius szerint erre más oka volt; félt, hogy a „dölyfös, erős” ifjú az uralmára tör). Szarpédón tanácsára ~ a kis-ázsiai Káriába utazott, és ott megalapította a róla elnevezett várost. Maiandrosz folyamisten lányával, Küanéval Bübliszt és Kaunoszt nemzette. Minerva – ősi itáliai, alighanem etruszk eredetű istennő (ott neve Menerva volt), a békés foglalatosságoknak, mesterségeknek és művészeteknek a védnöke. Jupiter és Juno társaságában a római államot oltalmazó istenháromság tagja lett,

temploma a Capitoliumon állott. Később a görög Athénével azonosították Minósz – krétai király, Zeusz és Európé fia. Nevelőapja, Aszteriosz után ő foglalta el Kréta trónját, miután elűzte fivérét, Szarpédón1t, aki arra ugyancsak igényt tartott. Hogy uralmát általánosan elismertesse, ~ kihirdette, hogy az istenek mindent teljesítenek, amit csak kér tőlük. Ezután bikát kért Poszeidóntól a számára készített áldozathoz, s valóban egy gyönyörű fehér bika lépett ki a tengerből. ~nak annyira megtetszett az állat, hogy gulyájába sorolta, és egy silányabb állatot áldozott fel helyette; az isten büntetése azonban utolérte (lásd felesége, Pasziphaé történetét). Fia, Androgeósz halála miatt ~ hajóhaddal indult Athén és szövetségesei ellen, feldúlta Iszthmoszt, Niszát (lásd Szkülla2), és Athént is szorongatta, végül rákényszerítette a várost, hogy szörny gyermekének, a Minótaurosznak emberekkel adózzék;

ettől a kötelezettségtől Thészeusz hőstette mentette meg a várost. ~ Pasziphaétól való gyermekei voltak még Glaukosz2, Deukalión2, Katreusz, Ariadné és Phaidra. Amikor féltve őrzött ezermestere, Daidalosz megszökött Krétáról, ~ egy hajórajjal a keresésére indult. A szicíliai Kamikoszban is kiadatását követelte, de az ott rejtőző Daidalosz (illetve az ő útmutatása nyomán Kókalosz király lányai) az erőszakos vendéget forró vízzel megölték fürdőjében. ~ testét helyben temették el, s csak később szállították Krétára Halála után Zeusz a holtak bírájává nevezte ki ~ Rhadamanthüsz és Aiakosz társaságában, akik szintén az isten fiai voltak. – ~ kétségtelenül mondai személy, a helyi hagyományok nemcsak hadvezéri kiválóságot, hanem nagy bölcsességet és jó törvényeket is tulajdonítottak neki (egyesek szerint kilencévenként apjának szent barlangjába látogatott bölcs tanácsokért), s így alakját

Rhadamanthüszével ötvözték össze, aki egyébként a túlvilágon is társa lett a bíráskodásban. – ~ jellemének előnytelen vonásai javarészt az attikai irodalomban bontakoztak ki, visszahatásul a hajdani athéni-krétai ellenségeskedésre. A régészet szaknyelvében, mióta Arthur Evans feltárta a knósszoszi palota romjait, a krétai történelem három „minószi” korszakáról szokás beszélni, de ezek több, mint másfél évezredes periódust töltenek ki. – A kevés számú ókori ábrázoláson, főleg érméken ~ méltóságteljes, szakállas férfi, sokban hasonlít apjának, Zeusznak képmásaihoz. IX B1 Minótaurosz – bikafejű ember, Pasziphaé fia, akit a Poszeidón küldötte bikával való természetellenes nászában fogant a királyné (a név Minósz-bikát jelent). Minósz király, hogy szégyenét elrejtse, a Daidalosz építette útvesztő, a labirintus mélyére rejtette a ~t, egyes mondák szerint anyjával együtt. ~ emberhússal élt,

ezért Minósz olyan adót vetett ki Athénre fia, Androgeósz megölése miatt, hogy a város kilencévente hét szüzet és ifjat köteles áldozatul küldeni a ~ számára. Egy ilyen alkalommal Thészeusz önként vállalta az áldozat szerepét, az útvesztő mélyén megölte a szörnyet, és a szerelmes Ariadné segítségével a kivezető utat is megtalálta. – A mítosz történelmi magva bizonyára az, hogy fejlettebb kultúrájuk, gazdasági és katonai erejük révén a krétaiak a Kr. e II évezred derekáig a görög szárazföld jó részére s így Athénra is kiterjesztették hatalmukat (adót követeltek és kaptak, akár emberáldozatul is), míg végül 1400 táján a görögök kerekedtek fölül, elfoglalták és feldúlták a minószi várost, Knósszoszt. A labirintus mondája nyilván onnan eredt, hogy a többemeletes királyi palota egymáshoz bonyolultan kapcsolódó sok száz helyisége útvesztőnek tetszett az egyszerűbb építkezéshez szokott

görögök szemében. – A ~ a legkedveltebb témák egyike volt az ókori művészek számára, háromszáz vázakép, több falfestmény és egy szobor ábrázolja Thészeusszal való viadalát; az újkor művészei közül Picasso egész rajzsorozatot készített róla. IX B1 Minüasz – boiótiai király, Orkhomenosz város ura. A hozzá fűződő mondákból nehéz kijelölni a genealógiai helyét, fél tucat különféle apától (egyebek közt Poszeidóntól) eredeztetik, négy nőt emlegetnek feleségeként, és igen eltérő adatok vannak gyermekeiről is. Három lánya Minüaszok néven szerepel egy ismert mítoszban. Egy további lánya, Alkimedé révén nagyapja volt Iaszónnak, s ezért az argonautákat is néha minüaszok, minüaiak, Minüszsarjak néven emlegették. XVI B3 Minüaszok – orkhomenoszi királylányok, Minüasz lányai: Alkathoé, Arszippé és Leukippé3. Makacsul szembeszegültek Dionüszosz bűvöletével, amely társnőiket a hegyekbe csalta, s

megmaradtak szövőszéküknél. Az isten előbb leány alakját öltve invitálta őket mámoros ünnepségére, majd ellenkezésüket látva sorban bikává, párduccá és oroszlánná vált a szemük láttára. Ekkor a lányokon is erőt vett az őrjöngés, Leukippé saját fiát, Hippaszoszt tépte darabokra; végül Hermész könyörületből mindhármukat denevérré változtatta. A mondát Ovidius Átváltozások c. művéből ismerjük – Néha ~ néven emlegették az argonautákat is, mert vezérük, Iaszón Minüasz unokája volt. XVI B3 Miszénosz – trójai vitéz, Ilosz távoli leszármazottja. Hektór kürtöse volt; ennek halála után Aineiasz híve lett, és elkísérte őt itáliai útjára is. A nápolyi öbölben a tengerparton egy kagylókürtre találva megfújta, s azzal dicsekedett, hogy Tritón sem játszik rajta nála szebben. Az istenség ~ haragjában a tengerbe fojtotta; Aineiasz díszes temetést rendezett neki, és a partfokot, ahol sírja van,

Misenumi foknak nevezte el. Mnémón – Akhilleusz szolgája a trójai háborúban, akit Thetisz adott fia mellé. Tudta ugyanis a jóslatot, hogy ha Apollón valamelyik fiát megöli, akkor elesik Trója alatt. ~ tiszte az volt, hogy erre emlékeztesse urát (a ~ név emlékeztetőt jelent), valahányszor fegyvert emel valakire. Tenedosz szigetén, amikor ura Tenész ellen indult harcba, ~ elfeledkezett erről, s az megölte ellenfelét, aki Apollón fia volt; Akhilleusz dárdával verte át hanyag szolgáját. Mnémoszüné – az emlékezet istennője, Uranosz és Gaia lánya. Legnevezetesebb tette, hogy engedett Zeusz ostromának, és a szerelmükből fogant lányokat, a múzsákat megszülte. II A1 Moirák – az emberi sors, a végzet istennői, Zeusz és Themisz lányai, bár egyes szerzők ennél ősibb eredetet tulajdonítottak nekik; nevük részt jelent, vagyis a sorsot, amely az egyes embereknek osztályrészül jut. Homérosz még csak egy Moirát említ, de Hésziodosz

óta hármat ismerünk, s ő adta meg a nevüket is: a később kikristályosodott felfogás szerint Klóthó (szövő) fonja az emberi élet fonalát, Lakheszisz (osztó) gombolyítja, Atroposz (megkerülhetetlen) pedig elmetszi a halál pillanatában. Hasonló szerepet töltenek be a latin Párkák (Parcae) és a skandináv nornák. Komoly, sőt komor arcú nőknek képzelték őket, s attribútumaik guzsaly, tekercs, ill. mérleg volt, utóbb Lakhesziszt ollóval és homokórával ábrázolták. Újkori ábrázolásaik között egyedül áll Sodoma festménye, amennyiben tetszetős, ruhátlan ifjú nőalakoknak mutatja a sors istennőit. Az általánosabb felfogásnak megfelelően, sötét köntösű, idősebb nőknek festette meg őket Correggio, Rubens, Bellotto és Goya. II C1 Molioné, Moliónok IX B2, XVI B2 lásd Aktór1 Molosz IX B2 lásd Mérionész Molosszosz – vagy Molottosz, épeiroszi király, Neoptolemosz és Andromakhé fia. Anyja a rabnője volt nemzőatyjának, aki

utóbb Hermionét vette feleségül. Az utóbbi féltékeny irigységet táplált Andromakhé iránt, akinek fia volt, míg ő meddő maradt. Mikor Neoptolemosz Delphoiba ment, Andromakhé rejtekhelyre küldte a kis ~t, de Menelaosz, aki lánya támogatására jött, rátalált, és a gyermek megölésével fenyegetve rávette anyját, hogy hagyja el Thetisz szentélyét, ahol menedéket keresett. Mindkettőjükre halál várt, de az agg Péleusz közbelépése megmentette őket. Mikor Neoptolemosz halálhíre érkezett, Thetisz úgy rendelkezett, hogy Andromakhé vigye ~t, Akhilleusz egyetlen élő leszármazottját Épeiroszba, s ott kösse életét sógorához, Helenoszhoz. Így is történt; ~ idővel mostohaapja utóda lett Épeirosz trónján; tőle eredt a molosszusok népe. – Ezeket az eseményeket Euripidész Andromakhé c. tragédiájából ismerjük Molottosz lásd Molosszosz Molpadia IX D2 lásd Sztaphülosz Mómosz – a gáncsoskodás istene, Nüx fia. Minden istent

megrótt alkotásaik fogyatékosságai miatt, s képtelen javaslatokkal akarta „tökéletesíteni” őket (az embernek legyen kívül a szíve, hogy kiismerhető legyen, a házakra szereljenek kerekeket, hogy lakóik a rossz szomszédok elől elköltözhessenek, a bika szeme a szarva hegyére való, hogy lássa, hová döf stb.) Az ókori irodalmi hagyomány szerint tőle való a csípős epigramma műfaja. Zeusz végül megunta akadékoskodását, és ledobta az Olümposzról; mások szerint dühében szétpukkadt, mert képtelen volt Aphroditén kivetni valót találni. I C1 Mopszosz – híres jós és látnok, egyes hagyományok Apollón és Aregonisz fiának tudják, mások szerint viszont Teiresziasz lányának, Mantónak a fia volt. Részt vett az argonauták útján, és jelen volt a kalüdóni vadkanvadászaton (lásd Meleagrosz). Egy vetélkedésen fölébe kerekedett Kalkhasznak (nála pontosabban mondta meg, hány szem füge van egy bizonyos fán, ill. hány és milyen

nemű malac van egy vemhes koca hasában), s e győzelme vetélytársának halálát okozta. Egyesek szerint ~ Szíriában végezte kígyómarás következtében Mások állítják, hogy az elhunyt Kalkhasz híveivel keletre vándorolt; Kilikiában egy Mallosz nevű várost alapított, de utóbb összekülönbözött jóstársával, Amphilokhosszal, s megölték egymást. Az is lehet, hogy két azonos nevű látnok és hős vonásai olvadtak össze egyetlen alakban. VIII D1 Morta lásd Párkák Mucius Scaevola – valódi nevén Gaius Mucius, ifjú római hős, aki a városát ostromgyűrűbe záró Porsenna táborába lopózott, hogy a királyt ledöfve szerezzen Rómának szabadulást. A merénylet csak félig sikerült, mert ~ a vezér helyett annak írnokát döfte le. A király előtt Gaius az ott álló áldozati oltár tüzébe tartotta jobbját, s szeme rebbenése nélkül állta a fájdalmat, majd közölte Porsennával, hogy háromszáz hasonlóan elszánt római ifjú

áll készen, hogy kioltsa életét. A megdöbbent király szabadon bocsátotta a hőst, s a fenyegetéstől megrettenve felhagyott Róma ostromával. A bátor ifjú jobbja csontig égett, ezért kapta a Scaevola, azaz balkezes melléknevet. – ~ hőstette egyebek között Mantegna, Tintoretto, Rubens és Lebrun vásznain látható. Muszagétész lásd Apollón Muszaiosz – a görög mitológiában Orpheusz mestere (vagy tanítványa), attikai hagyomány szerint a lantjáték mesterének, Eumolposznak és Szelénének a fia, akit nimfák neveltek föl. Zenéjével sebeket gyógyított; egyesek neki tulajdonították az eleusziszi misztériumok bevezetését. (Ennek ellene mond, hogy már feltételezett apja is e misztériumok papja volt) A neve alatt fennmaradt misztikus költeményeket már az ókorban elvitatták tőle. múzsák – görögül muszai, a művészetek védnökei, Zeusz és Mnémoszüné lányai; Pieriában, az Olümposz tövében születtek, sőt egy mondaváltozat

szerint szüleik Pierisz király és egy nimfa voltak, ezért olykor Pieriszek néven is emlegetik őket (lásd Pieriszek). Számuk a korábbi háromról vagy négyről előbb hétre, majd kilencre emelkedett; Homérosz is ennyit említ, Hésziodosz pedig már név szerint sorolja fel őket. A hagyomány szerint Kalliopé az epikus költészet, Euterpé a lírai költészet, Erató a szerelmi költészet pártfogója, Thaleia a komédiáé és Melpomené a tragédiáé; Terpszikhoréé a tánc, Kleióé vagy Klióé a történetírás, míg Urania a csillagászatra, Polühümnia pedig a kardalra visel gondot. Általában szűzies lények voltak, de egyikük-másikuk halandókat (pl. Orpheusz, Linosz) szült isteni szeretőjének. Platón elismerése jeléül „tizedik múzsának” nevezte Szapphót, a kiváló leszboszi költőnőt. A ~ karát a művészetek fővédnökeként Apollón vezette Otthonuk az Olümposz volt, de szívesen időztek a Helikonon, a Parnasszosz tövén fakadó

Kasztalia forrásánál vagy a boiótiai Hippokréné-forrásnál; máig ezek a helyek a művészet, kiváltképp a költészet jelképes otthonai. A ~ról neveztek el egy Kre 308-ban Alexandriában alapított nagy könyv- és régiséggyűjteményt Muszaionnak, azaz a ~ otthonának; e név latinos formájából minden nyelven meghonosodott a múzeum szó valamilyen alakja. – A képzőművészek az egyes ~at attribútumaikkal, azaz mesterségük tárgyi kellékeivel ábrázolják, általában komoly, méltóságteljes, szép fiatal nőknek, külön-külön vagy együtt is, esetleg Apollón társaságában. Az utóbbi jelenetet az újkorban mások mellett Holbein, Brueghel, Vouet, Poussin, Claude Lorraine és Lebrun festette meg; a budapesti Operaház mennyezetét Lotz Károly ilyen tárgyú freskója díszíti. II A1 Mügdón – Phrügia egy részének ura, aki az amazónok támadása ellen segítséget kapott Priamosztól, ezért utóbb ő sietett a trójaiak segítségére a

görögök elleni háborúban – így tudjuk Homérosz Iliászából. Mükéné VIII A3 lásd Aresztór, Inakhosz Münész lásd Briszéisz Müriné lásd Hüpszipülé mürmidónok lásd Aiakosz, Akhilleusz Mürrha – más néven Szmürna, Kinürasz ciprusi király lánya. Nem volt hajlandó Aphroditét tisztelni, ezért az istennő büntetésül saját apja iránt keltett leküzdhetetlen szerelmes vágyódást benne. Dajkája segítségével ~ az éj sötétjében apja ágyába feküdt, és gyermeket fogant tőle Mikor a király megtudta a valót, iszonyú haragra gerjedt; a viselős ~ menekült, ő pedig üldözőbe vette. A leányt az istenek Arábiában a róla elnevezett mirrhafává változtatták; apja a kardjával kettévágta a fát, és a csecsemő Adónisz hullt ki belőle. Akárcsak az egész Adóniszmonda, ez az előzmény is keleti eredetű – Ovidius az Átváltozások egy hosszú részletében festi az apja iránt szerelemre gyúlt leány szörnyű

vívódását; már az öngyilkosságra készült, amikor dajkája felfedezte titkát, megsajnálta a lányt, és vágya céljához segítette. VIII C2 Mürtilosz – éliszi kocsihajtó Oinomaosz király szolgálatában, Hermész és egy halandó nő fia. Mikor ura Pelopsszal versenyzett, ez megvesztegette ~t, hogy cserélje ki viaszszeggel ura kocsitengelyének csapszegét, ami által Oinomaosz halálát lelte a versenyen. (Más mondaváltozat szerint a király lánya, Hippodameia volt a felbujtó, aki Pelopsz győzelmét akarta, hogy férjhez mehessen hozzá.) A verseny után ~ a kialkudott jutalmat követelte: a királylány szerelmes ölelését, vagy zsarolni próbálta Pelopszot, és hallgatása fejében a királyság felét akarta tőle, mire Pelopsz egy magas parti szikláról a tengerbe taszította. Halála előtt ~ megátkozta gyilkosát és ivadékait, ami meg is fogant Pelopsz utódaiban. Müszkelosz – argoszi görög, Alemón fia, akinek álmában többször megjelent

Héraklész, és szigorúan ráparancsolt, hogy hagyja el hazáját, és vándoroljon el Itáliába. Az állam törvényei halálbüntetéssel sújtották az elvándorlást, ~ azonban nem mert szembeszegülni az isteni intéssel, és útnak inult. Ám elfogták, és bíróság elé került A bírák mind fekete követ dobtak a szavazó urnába annak jeleként, hogy halálra ítélik, ám a számláláskor kiderült, hogy mind fehér: Héraklész csodát tett. Most már nem tartották vissza ~t; ő Itáliába ment és megalapította Croton városát. – A történet Ovidius előadásában (Átváltozások) maradt ránk N najádok lásd nimfák Nana lásd Agdisztisz Narkisszosz – szép görög ifjú, Képhiszosz folyamisten és Leiriopé nimfa fia. Elutasította Ekhó nimfa szerelmét; a megbántott lány kérésére Nemeszisz azzal büntette, hogy olthatatlan szerelemre gyúlt a forrás vízében megpillantott tükörképe iránt. A kielégíthetetlen vágyódástól halálba

sorvadt, és a róla elnevezett virággá, a nárcisszá változott át, ahogy Ovidius is meséli az Átváltozásokban. Az újkorban Calderón és Rousseau drámája, Valéry költeménye és Gide esszéje foglalkozott vele. A lélektan a kóros önimádatot a latinos alak nyomán narcisszizmusnak (helytelen formában narcizmusnak). Naukraté IV C1 lásd Ikarosz Naupliosz1 –a róla elnevezett Nauplion város alapítója, Poszeidón és Amümóné fia. A mítoszokban alakja néha összemosódik dédunokájáéval, Naupliosz2szal. V B3 Naupliosz2 – euboiai király, Klitóneusz fia, Naupliosz1 dédunokája, Tirünsz alapítója. Híres és kiváló hajós volt, az argonauták expedícióján egy ideig a hajó kormányosa; sok hellén király udvarában megfordult. Sajátos módon szerezte feleségét, Klümenét (lásd Katreusz), és hasonló megbízás folytán került kapcsolatba Augéval. Amikor hírül vette, hogy a trójai háborúban harcoló fiát, Palamédészt a görög

vezérek hazug vádak alapján kivégezték, először Trójába ment és elégtételt követelt, de gőgösen elutasították. Ekkor ~ bosszúból azt kezdte híresztelni az akháj királynék közt, hogy férjeik a trójai rabnőkkel élik világukat, s ágyasukat majd hazahozzák, hogy királynévá tegyék őket; egyesek szerint ez a bujtogatás vezette hűtlenségre Agamemnón, Diomédész2 és Idomeneusz feleségét; az utóbbi királynak ~ ezen kívül még tíz városát is elfoglalta Krétán. A Trója eleste után hazahajózókat csalárd parti tüzekkel az eriboiai sziklazátonyokra csalta, és így sokan hajótörést szenvedtek. Végül ő is hasonló csel folytán veszett a tengerbe. – ~ neve és tettei csak viszonylag későn, a Homérosz utáni epikában és a nagy tragikusok egyes, ránk nem maradt drámáiban bukkantak fel; egyesek szerint mondája több, külön-külön nemzedékhez tartozó ~ vonásait egyesíti. IX A3 Nauszikaa – a phaiákok királyának,

Alkinoosznak ifjú leánya, aki rátalált a szigetük partjára vetődött, hajótörött Odüsszeuszra, illő öltözetet szerzett neki és atyja palotájába kísérte. A vendég elbeszélését átélt viszontagságairól meghatottan hallgatta, tetszéssel szemlélte férfias alakját, s nem lett volna ellenére, ha a hős marad s őt feleségül kéri. – Homérosz Odüsszeiájának legbájosabb nőalakja ~, egyszerű, őszinte és üde; a későbbi hagyomány ill. annak egy része úgy tudja, hogy utóbb Odüsszeusz fia, Télemakhosz vette feleségül. Szophoklész egy elveszett tragédiája szólt ~ról, amelyben állítólag a szerző is fellépett épp a királylány szerepében. Reni, Rubens és Salvator Rosa festményen ábrázolta ~t A királylány nevéhez egyébként egy híres és különös elmélet is kapcsolódik: Samuel Butler (1835-1902) angol író és tudós azt próbálta bizonyítani, egyébként szellemes érvekkel, hogy az Odüsszeiát egy szicíliai

görög nő írta, aki önmagát mintázta meg a phaiák királylány alakjában. Erre alapoz Graves Homeros lánya c. regénye is VI B3, XIII D1 Nauszithoosz1 – a phaiákok népének első királya, Poszeidón és Periboia fia. A küklópszok állandó zaklatásai elől népét Szkheria (ma Kerküra, azaz Korfu) szigetére telepítette át. Ő nemzette Alkinooszt, míg annak felesége, Areté az unokája volt fia, Rhéxénór révén. XIII D1 Nauszithoosz2 – egyes mondák szerint Odüsszeusz fia, aki Kalüpszótól (vagy Kirkétől) született a hős távozása után. Neaira VIII D1, XII C3 lásd Képheusz2, Lükurgosz2 Neilosz – latinosan Nilus, a nagy egyiptomi folyam istensége. Leánya, Memphisz, a híres város névadója Epaphoszhoz ment nőül, s Agénór1 és Bélosz1 nagyanyja lett. – Egy neves hellenisztikus szobrán az isten óriási alakja a könyökére támaszkodik, mellette szfinksz és bőségszaru, és tizenhat parányi gyermek játszadozik testén, ezek a

zuhatagok. VIII A2 Néleusz – püloszi király, Poszeidónnak és Türónak, Kréteusz későbbi feleségének fia. Anyja az ikertestvérével, Peliasszal együtt csecsemőként kitétette az erdőbe, ahol egy csikós találta meg és nevelte fel a gyermekeket; utóbb mostohaapjuk, Krétheusz iólkoszi király örökbe fogadta őket. A király halála után Peliasz elüldözte a trón jogos örökösét, Aiszónt; ekkor ~ is jobbnak látta menekülni ikerfivére elől, és Messzéniában megalapította Pülosz városát. Tizenkét fia született feleségétől, Khlórisztól; ezek egy kivételével mind elestek Héraklész kezétől, amikor a hős büntető hadjáratot vezetett Pülosz ellen, mivel korábban ~ támogatta ellene unokáját, a Hürminé nevű leányától való Augeiaszt (lásd Periklümenosz). Egyedül Nesztór maradt életben, aki utóbb apja trónját örökölte. Péró nevű lányát Biasz nyerte feleségül (lásd Melampusz1. XVI C1 Nemeszisz – a büntető

igazság istennője, Nüx leánya. Különösen a hübriszt, az emberi elbizakodottságot és fennhéjázást büntette balszerencsével, csapásokkal, halállal. Neve fogalommá vált, aki a sorstól elnyeri méltó büntetését, arra azt mondjuk: „utolérte a nemezis.” Töprengő, komor nőalaknak ábrázolták, attributumai a mérce, a kard és az ostor, ahogy Dürer egy metszetén is látható. I C1 Neoptolemosz – görög hős, Akhilleusznak és kedvesének, Déidameia szküroszi királylánynak a fia. Amikor az apa elesett Trója ostrománál, Odüsszeusz elhajózott Szküroszra és rávette Lükomédész királyt, hogy engedje el unokáját a harcba, mert egy jóslat szerint csak az ő kardjával és Philoktétész nyilával lehet győzni a trójaiak ellen. A sihedernek is ifjú ~ félelmetes harcosnak bizonyult a trójai hadszíntéren, több neves bajnokot leterített, mivel az elhunyt apa lelke költözött belé. A faló gyomrában hatolt be a várba, és ott

hidegvérű kegyetlenségével tűnt ki, lekaszabolta az agg Priamoszt, annak gyermekeit és unokáit, lehajította a várfalról Asztüanaxot, Hektór kisfiát, majd apja sírján feláldozta Polüxenét. Hadizsákmányként Hektór özvegye, Andromakhé jutott neki. Sikeresen hazautazott Phthiába, s feleségül vette Hermionét, akit annak apja, Menelaosz ígért meg neki Trója alatt. Ez a házasság azonban meddő maradt, míg rabnőjétől, Andromakhétól fia született (lásd Molosszosz). Hermioné korábban Oresztész menyasszonya volt, és ez lehetett az oka, hogy ~ Oresztész döfte le Apollón delphoi szentélyében, amikor az tanácsot kérni jött felesége meddősége miatt. A monda más változata szerint ~ feláldozták a szentélyben büntetésül azért, mert korábban azt kirabolta és meggyalázta. ~ Pürrhosz néven is emlegették – Homérosznál ~ még nem szerepel név szerint. Szophoklész Philoktétész c drámájában érző és nemes lelkű ifjú,

mélyen megrendíti a címszereplő szenvedése, és kész lenne küldetése kudarcát is vállalni, hogy ne kelljen erőszakot alkalmaznia Philoktétésszel szemben, aki másképp nem hajlandó a trójai háborúba menni. Euripidész és Racine Andromakhé c tragédiáiban jóval ellenszenvesebb szerepet játszik; Vergilius Aeneisében Pyrrhus néven szerepel, s Aineiasz elbeszéléséből ádáz kegyetlensége domborodik ki. – Mintegy harminc fennmaradt ókori ábrázolása főleg harci cselekményekben mutatja: egy csészefestményen apja fegyvereit veszi át Odüsszeusztól. XIII C2 Nephalión lásd Eurümedón2 Nephelé – az árny-nő, akit Zeusz formált ködből Héra képmására, hogy a vakmerő Ixiónt ráászedje vele (a neve felhőt jelent); ebből az ölelkezésből született Kentaurosz, a kentaurok őse. Mondják, hogy amikor Héraklész a kentaurokkal harcolt, ~ záport sírt rá unokái védelmében, amitől a hős íján megereszkedett az ideg. Később az istenek

~ hozzáadták Athamasz királyhoz, akinek Phrixoszt és Hellét szülte. A király azonban csúfosan elhagyta őt egy másik nőért, Inóért, sőt annak felbujtására még ~ fiát is meg akarta ölni; ekkor küldte a kétségbeesett anya gyermekei megmentőjéül a Hermésztől kapott szárnyas aranyszőrű kost, amelynek gyapjáért utóbb az argonauták útra keltek. – A mítoszrendezők közül néhányan csupán azonos nevű, de külön személynek tekintik azt a ~t, aki Athamasz felesége volt. XIV B1, XVI D1 Neptunus – ősi itáliai istenség, a források és folyóvizek istene volt. Júliusi ünnepségét ősidők óta megülték, és szentélye is volt a Palatinus és Aventinus között, egy hajdani patak mentén, de kultuszáról keveset tudunk. Később a görög Poszeidónnal azonosították Néréiszek – tengeri nimfák, Néreusz tengeristen és Dórisz leányai. A „belső tengerben”, a Pontoszban éltek, ezüstös barlangokban, és a hajósokat oltalmazták.

Számuk száz vagy ötven; Homérosz harminchármat említett név szerint. A mondák világában csak Thetisz, Amphitrité, Kalüpszó, Pszamathé és Galateia1 játszott közülük fontosabb szerepet. III D3 Néreusz – tengeristen, Pontosz és Gaia fia. Már aggastyánnak született, a költők „tengeri öregnek” emlegetik. Az Égei-tengerben tanyázott, alakját változtatni tudta Ismerte a jövőt, de csak erőszakkal lehetett jóslásra bírni; ez egyedül Héraklésznak sikerült. (Ezek a vonások megegyeznek Próteusz1éival.) Felesége Dórisz volt, az Ókeaniszok egyike; számos leánygyermekük született, ezek a Néréiszek, valamint egy fia, Néritész. I C3, III C2 Nerio – ősi itáliai hagyomány szerint Mars felesége, a Bátorság megtestesítője, akinek a hadizsákmány egy részét felajánlották, de egyes vélemények szerint ~ csupán Minerva egyik megjelenési formája volt. Néritész – a Néreiszek fivére, Néreusz és Dórisz fia. Aphrodité még

tengeristennő korában beleszeretett, és amikor felköltözött az Olümposzra, szárnyakat adott ~nek, hogy kövesse őt. ~ azonban a tengerhez ragaszkodott; a haragos istennő erre tengeri csigává változtatta, amely a víz alatti sziklához tapadva él; szárnyait pedig Erósznak adta, aki hajlandó volt vele menni. Nessus lásd Nesszosz Nesszosz – a kentaurok egyike, aki az aitóliai Euénosz folyó mellett élt, s csekély díjért hátán vitte át az utasokat. Héraklész rábízta feleségét, Déianeirát, de a kentaur vágyra gyúlt a szép nő iránt, és a vízen átérve erőszakoskodni kezdett vele. Asszonya kiáltását meghallva Héraklész a túlsó partról leterítette a támadót nyilával. A haldokló ~ azt tanácsolta Déianeirának, hogy kiömlő vérét vigye magával, s ha egyszer férje szíve elfordul tőle, kenje be vele ruháját, s ezzel szerelmét visszaszerezheti. A féltékeny asszony ezt meg is tette, amikor férje Iolét akarta a házhoz hozni.

A bekent ing szörnyű fájdalmakat okozva égett rá a hős testére, mert a vér magába vette a mérget, amelyet Héraklész a nyilain használt, t.i a megölt Hüdra vérével preparálta őket. így állt bosszút a kentaur halála után Erre az esetre utal Arany Epilógus c. versében: „pályám bére / égető, mint Nessus vére” – ~ végzetes kalandját mintegy hatvan ókori vázafestmény ábrázolja; Giovanni da Bologna erőteljes szoborcsoportján a mondától eltérőleg, s a hatás kedvéért, Héraklész birokban gyűri le a kentaurt. Nesztór – püloszi király, Néleusz fia. Apját és tizenegy fivérét Héraklész ölte meg, mert rokonuk, Augeiasz oldalán harcoltak ellene. ~ ekkor még gyermek volt; felnővén ő lett Pülosz királya, leverte az országában garázdálkodó epeiosziakat, majd az árkádiaiakat. Részt vett az argonauták kalandjában és a kalüdóni vadkanvadászaton (lásd Meleagrosz); Peirithoosz lakodalmán a lapithák az ő

tanácsai alapján győzték le a kentaurokat. Több nemzedéknyi időn át uralkodott bölcsen, népe szeretetétől övezve. A Trója alatt küzdő görög sereg vezérei közül ő volt a legidősebb; a harctól sem riadt vissza, de a legtöbbet a haditanácsban használt megfontolt és mindig helyes tanácsaival. Kísérletet tett Akhilleusz és Agamemnón kibékítésére, majd ő javasolta, hogy az előbbi fegyvereivel Patroklosz menjen a harcba. Fia, Antilokhosz az ő védelmében áldozta életét. A háború végével ~ szerencsésen hazatért és még sok évig uralkodott. – Neve fogalommá vált, így nevezzük egy-egy közösség (pl nagy család, egylet, szakma) köztiszteletben álló legidősebb tagját, bölcs és tekintélyes „nagy öregét”. ~ alakját főképp Homérosz Iliásza örökítette meg, de az Odüsszeiában is szerepel: vendégül látja az apja keresésére indult Télemakhoszt, és hasznos tanácsokat ad neki (lásd még Peiszisztratosz). XVI B1

Nicippe lásd Nikippé Nikaia – a najádok egyike (lásd nimfák), Szangariosz folyamisten és Kübelé lánya. Szenvedélyes és szűzies vadász volt; a szerelméért esdeklő fríg vadászt, Hümnoszt megölte gerelyével. Ezen felháborodva Erósz úgy intézte, hogy Dionüszosz meglássa a meztelenül fürdőző najádot, és vad szerelemre gyúljon érte. A szilaj ~ őt is gerelyével fenyegette meg, de az isten borrá változtatta a forrás vizét, amelyből a lány inni szokott, és amikor az lerészegedett, erőt vett rajta. Most már ~ megadta magát a szerelemnek, és egy lány meg több fiú született e kapcsolatból. Niké – a győzelem görög istennője, Pallasz2 titán és Sztüx lánya. A nagy harcban, amelyet Zeusz a titánokkal vívott a hatalomért, ~ az isten oldalára állt anyjával és testvéreivel együtt, ő irányította harci szekerét, s ezzel megszerezte neki a győzelmet. A hálás Zeusz az Olümposzra emelte mindnyájukat, ~ Irisznek és Hébének

segített a felszolgálásban. Utóbb az emberek között is nagy megbecsülésnek örvendett, nem csak csaták előtt, hanem sportversenyeken is hozzá fohászkodtak a győzelemre törekvők. Homérosz még nem tud róla, először Hésziodosz említi. Olykor több ~ is emlegetnek a kardalköltők, ezen kívül szokás volt nevét mint jelzőt hozzáadni más istennőkéhez, akikhez már korábban is fohászkodtak győzelemért; kiváltképp Athéné Nikét emlegették (temploma volt az Akropoliszon), de előfordult ez Hérával és Démétérrel kapcsolatosan is. A rómaiak Victoria néven tisztelték – Számos szép ókori szobra maradt fenn, továbbá domborművek; ezeken ~ szép szárnyas nőalak, hosszú, földig érő redős köntösben, futó testtartásban, bár olyan szobrát is ismerjük, amelyen saruit csatolja fel. A legnevezetesebb a Louvre-ban látható, a Szamothrakéi ~, amelynek a feje hiányzik. I C3 Nikippé1 – éliszi királylány, Pelopsz és Hippodameia

lánya; Perszeusz fiához, Szthenelosz1hoz ment feleségül. Mikor Eurüsztheusszal volt viselős, az égben Zeusz kijelentette, hogy aki a legközelebb megszületik a Perszeidák családjában, az minden rokona fölött uralkodik majd. Ezzel az általa nemzett Héraklészra utalt, akinek a természet rendje szerint napokon belül el kellett hagynia anyja, Alkméné méhét. Héra ekkor utasította lányát, Eileithüiét, hogy azonnal indítsa meg a szülést ~ nél; így jött világra hét hónapra Eurüsztheusz, s lett utóbb a végzet rendelése folytán hős rokonának parancsolója, munkaadója és családjának ádáz ellensége. VII D2 Nikippé2 lásd Erüszikhthón Nikosztratosz lásd Megapenthész1 nimfák – pontos görög alakban nümphák, a természet különféle helyszíneit megszemélyesítő ill. azokban lakozó szép ifjú nőalakok Alfajaik a vizekben lakozó najádok (naiaszok, naó a.m folyik), a fákban rejtező driádok és hamadriádok (drüaszok,

hamadrüaszok, drüsz am fa) és a hegyek nimfái, az oreádok (oreiaszok, orosz a. m hegy); tágabb értelmezésben közéjük tartoznak a Néréiszek is. Néhányuknak ismerjük nevét, sőt származását (pl Kalüpszó, Daphné, Oinóné1), de számuk valójában roppant nagy, hisz minden víznek, hegynek, sőt minden fának is külön nimfája lehetett. A ~ nem feltétlenül halhatatlanok, de gyakran kísérnek istennőket, Artemisz pl. mindig nimfáktól kísérve vadászott Az emberekkel általában jóindulatúak. Némelyek közülük szűzies természetűek (ezt Artemisz meg is követelte kísérőitől), gyakran menekülnek a dévaj szatüroszok elől; legtöbben azonban a férfiakkal szívesen szerelmeskednek (bár érdeklődésük nem mindig hoz szerencsét a kitüntetettnek, mint Hülasz vagy Hermaphroditosz példája mutatja), és sok neves család genealógiájában foglal el előkelő helyet egy-egy folyónimfa. – Mind az ókorban (vázaképeken), mind újkori

festményeken gyakran ábrázolják őket istennők kísérőiként, ingerlő bájú vagy komoly, szép lányokként, hajadonfőtt és lenge köntösben, többnyire tánc közben vagy fürdőzés alkalmával ruhátlanul, máskor meg szatírok elől menekülve. III D2 Ninosz – Ninive mitikus megalapítója és Babilon királya. Hérodotosz szerint Héraklész leszármazottja volt annak az Alkeusznak révén, akit a hős Omphalé királynővel nemzett; mások Bélosz2t említik apjaként, akin a mezopotámiai Bél vagy a főniciai Baál istenség értendő. Kiváló hadvezér volt ~, hatalmas seregével Indiát kivéve egész Ázsiát meghódította, csak Baktria állt ellen ostromának. Végül Szemiramisz fellépése segítette a győzelemhez; ~ elszakította férjétől a bátor, szép és okos nőt, és feleségül vette, majd halálakor reá hagyta a trónját. – A történelem nem tud ~ról; a neki tulajdonított tettek valójában különböző babiloni, asszír, méd és

perzsa uralkodók nevéhez fűződnek. Nem más ~, mint utólagos konstrukció, hogy Ninive városának névadó hőst, hérosz eponümoszt adjanak. Ninüasz lásd Szemiramisz Niobé – thébai királyné, Tantalosz1 lánya, Amphión felesége. Hét daliás fia és hét gyönyörű lánya volt (más mondák szerint hat-hat, s ettől eltérő számokat is találunk). Megtagadta, hogy Létónak áldozzék, mert mint gőgösen mondta, annak csak egy fia és egy lánya volt. Az istennő ezt elpanaszolta gyermekeinek, Apollónnak és Artemisznek, s azok sorra lenyilazták a fennhéjázó anya fiait, majd a lányait; egyes mondák szerint viszont egy lánya, Khlórisz életben maradt, s utóbb Néleusz felsége lett. A szerencsétlen anya fájdalmában kővé vált – Homérosz úgy tudta, hogy ~ gyermekei szüleik házában haltak meg, Apollodórosz szerint a fiúk vadászaton; Ovidius szerint viszont a fiúk a versenypályán, leányai pedig a fivérek gyászünnepségén. Ő ábrázolta

a legmegindítóbban a balsorsú anya végzetét Átváltozások c művében, külön-külön leírva minden gyermeke halálát. Niobé szerinte még lányait megmenthette volna, de fiai eleste után sem hagyott fel bűnös kérkedésével. Vajda János így aposztrofálja az égitestet Az üstökös c. versében: „Fenséges Niobéja az égboltnak, / Lobogó gyász, én néked hódolok!” – A kegyetlen isteni bosszú sok ókori szobrászt ihletett meg. Többnyire szoborcsoportban ábrázolták, s ezekből gyakran csak részletek, lobogó redőjű ruhában menekülő vagy összeroskadó lányalakok maradtak fenn; egy jól ismert márványszobron a fájdalmas arcú, leánykáját védőn magához szorító anyát látjuk. VII B1 Nisus – ifjú hős, aki Trójában született (görög neve Niszosz volt), és a város eleste után Aineiaszszal indult új hazát keresni. A Latiumért vívott harcok során egy éjszaka fegyvertársa és barátja, Euryalus (Eurüalosz) társaságában

belopózott az ellenséges rutulusok alvó táborába. Sokakat megöltek, de visszamenet Euryalus elvétette az utat; őt is és a segítségére siető ~ is kemény harcban legyűrték és megölték a rutulusok. A két hős Vergilius Aeneise nyomán az odaadó barátság és önfeláldozó hazaszeretet példájává vált. Zrinyi a Szigeti veszedelem c. eposzában Juranics és Radivoj kitörésének epizódját a vergiliusi példa ihlette Niszosz1 – az athéni Pandión2 király és Pülia fia. Megarában született, ahova apja menekült Métión bitorló fiai elől. Amikor ~ és három fivére egyesült erővel elűzte a bitorlókat, az osztozkodáskor ~ Megarát kapta; itt alapította meg Nisza városát. A monda szerint szerencséje és élete egy bíborszínű hajszáltól függött, amely a feje tetején nőtt. Utóbb Minósz bosszúhadjáratra indult Attika ellen fia, Androgeósz halála miatt, és Niszát is megostromolta; a király leányának, Szküllá2nak árulása

folytán el is foglalta, ~ pedig megölte (lásd még Megareusz). – Ovidius az Átváltozásokban leírja, hogy halála után ~ halászsassá változott, és nekirontott lányának, aki Minósz hajójába kapaszkodva úszott a tengerben, mire az a ciris nevű tengeri madárrá (tkp. sirállyá) változott át A hagyomány Vergiliusnak tulajdonított egy ilyen című kiseposzt, amely ~ és lánya történetéről szól; valódi szerzője nem ismeretes. IV C1 Niszosz2 lásd Nisus Nomia lásd Daphné Nona lásd Párkák Nótosz – a meleg és nedves déli szél görög istensége, Asztraiosz és Éósz fia. Numa Pompilius – Róma második királya. A szabin Cures lakója volt, s híres bölcsességéről és méltányosságáról. Romulus halála és hosszabb interregnum után követek útján hívták meg Róma királyának; a választást Jupiter is megerősítette a pajzzsal, amelyet jóakarata jeleként az égből lehajított eléje (lásd Mamurius). A szomszéd népek

legtöbbjével ~ szövetséget kötött, a meghódoltatottakat az Aventinusra telepítette, szabályozta a törvényeket, és felépíttette Janus templomát, amely az ő uralma alatt többnyire zárva volt. Ő alapította a legtöbb papi kollégiumot, új istenségek kultuszát vezette be, és naptárreformot hajtott végre. A monda szerint Egeria volt a király kedvese, és ~ bölcs intézkedései, főleg a kultikus jellegűek, jórészt a nimfa sugallatainak voltak köszönhetők. Színes történetek maradtak fenn ~ mágikus hatalmáról, hogy pl. megidézte Picust és Faunust, forrásukba mézet és bort keverve, hogy bajelhárító varázsigéket kényszerítsen ki belőlük; ilyen ügyben még Jupiterrel is sikerült egyezségre jutnia. A király magas kort ért meg Unokája, Pompilia nevű lányának a fia, Ancus Marcius Róma negyedik királya lett. Numitor – mondabeli király, Procas fia, Alba Longa bölcs és igazságos uralkodója. Öccse, Amulius erőszakkal megfosztotta

trónjától, fiát megölte, leányát, Rhea Silviát pedig Vesta szolgálatába kényszerítette; maga ~ kénytelen volt száműzetésbe vonulni. Pásztorai gyakran csaptak össze a bitorló nyájőrzőivel, s egy ízben elfogták egyik vitéz vezérüket, akiről kiderült, hogy ~ unokája, Remus, és hogy ikertestvére is van, Romulus nevű. A két ifjú, aki addig mit sem tudott származásáról, társaival és az elűzött király híveivel rajtaütött a palotán, megölték a bitorlót, és a trónt visszaadták nagyapjuknak, aki még sok évig uralkodott békességben. – Egy eltérő mondaváltozat szerint ~ sokkal tevékenyebb szerepet játszott az eseményekben. A kezdetektől tudott az ikrek megszületéséről, ő bízta unokáit Faustulusra, és továbbra is gondosan irányította sorsukat. Ő rendeztette meg a pásztorok közötti összecsapást, majd Amuliushoz fordult panaszával. Az gyanútlanul összehívott egy sereg tanút az ítélkezéshez; a városba tódult

fiatal pásztoroktól s köztük unokáitól segítve azután ~ könnyedén elbánt a bitorlóval. Nüktéisz X B1 lásd Polüdórosz, Labdakosz Nükteusz – a hüriai király, Hürieusz fia. Fivérével, Lükosz1szal együtt el kellett hagynia szülőföldjét Phlegüasz megölése miatt; Thébaiban unokája, Labdakosz mindkettejüket befogadta, és az ő halála után a trón ~ra szállt a kiskorú Laiosz helyett. ~ lányát, Antiopét egy szatír képében elcsábította Zeusz és teherbe ejtette. A lány apja haragjától félve Sziküónba menekült, ahol Epópeusz király feleségül vette. Szégyenében ~ megölte magát, de előbb még megeskette fivérét, hogy bosszút áll érte a lányán s annak férjén. VII C1, X B1 Nüktimené lásd Epópeusz2 Nüktimosz – árkádiai király, Lükaón1 fia. Elvetemült testvérei megölték és húsát Zeusz elé tálalták. Az isten a bűnösöket haragjában farkassá változtatta, ~ pedig életre támasztotta Ő vette át

Árkádia uralmát apja után; ennek idejére esett a Deukalión-féle özönvíz. ~ Arkasz követte a trónon. VIII B1 nümphák lásd nimfák Nüx – a megszemélyesített Éjszaka, Khaosz leánya. Fivérétől, Erebosztól szülte Hémerát (a nappalt), Aéthért (a derült eget) és Kharónt, majd apa nélkül Thanatoszt (a halált), Hüpnoszt (az álmot), Eriszt, a kéreket, Nemesziszt és az Erinnüszöket. Szárnyas nőalakként ábrázolták, fátyollal, néha négy fekete ló vonta fogaton, ritkán alvó gyerekeket dajkálva. I D1 O Oceanus lásd Ókeanosz Ocrisia – Corniculum királyának lánya, aki rabszolgaként került Tarquinius Priscus római király házába. Egyszer a lároknak áldozva egy fölmeredt hímtagot látott a tűzhely parazsában megjelenni; ezt elmondta a jóstudományokban jártas királynénak, Tanaquilnak, aki azt tanácsolta neki, hogy éjszakára öltsön menyasszonyi díszt, és zárkózzék be az illető szobába. Az istenség (mivel tűzben

jelent meg, Vulcanus) az éjszaka valóban magáéva tette ~t, és e nászból született Servius Tullius, aki idővel valóban különös adottságokat árult el, és a királyné segítségével utóbb trónra került. Odüsszeusz – latin nevén Ulixes vagy Ulysses, a görög hősök egyik legnagyobbja, Ithaka királya. Laertész és Antikleia fiaként nőtt fel, de valójában az agyafurt Sziszüphosz nemzette Nevét, amely a népetimológia szerint haragvót jelent, anyai nagyapjától, az embergyűlölő Autolükosztól kapta, aki ugyancsak hírhedten csalárd ember volt, Hermész fia, így ~ mindkét ágon örökölte a furfangot és a leleményességet. Ifjú korában a Parnasszoszon vadászva combján súlyosan megsebesítette egy vadkan agyara. Később nagy szolgálatot tett Tündareosz spártai királynak (lásd Menelaosz), aki ezért hozzásegítette őt bátyja, Ikariosz leányának, Pénelopénak kezéhez. A dús hozomány tette ~ Ithaka és a környező szigetek

királyává. Helené elrablása folytán a trójaiak ellen készülő háborúba az egyezség szerint neki is el kellett vonulnia, ám ő csellel megpróbált kibújni (nem gyávaságból, hanem mert jóslatot hallott, hogy húsz esztendeig nem tér haza); Palamédész leplezte, s ott kellett hagynia fiatal feleségét és csecsemő fiát, Télemakhoszt. Akhilleuszt viszont, akit anyja, Thetisz akart elrejteni a toborzók elől, épp ~ cselével sikerült leleplezni és a háborúba csalni. A tízéves háború alatt ~ számos haditettel és veszélyes vállalkozással tüntette ki magát: Diomédész2szel kikémlelték az ellentábort, majd álöltözetben a várba lopózva ellopták a várost védő Palladiont; Aiasz1 és ő ragadták el Akhilleusz holttestét a trójaiak kezéből. Még nagyobb szolgálatokat tett ~ bölcseségével és diplomáciai érzékével, közvetített a viszályokban, Trója alá hozta a győzelem zálogaként Neoptolemoszt, majd Philoktétészt. Az ő

ötlete volt a faló is, amelynek segítségével végre bevették a várost. Zsákmánnyal megrakodva, több hajón indult haza embereivel. Iszmerosz szigeténél, a laisztügónoknál, majd Polüphémosz1 miatt sok emberét elvesztette, s a küklópsz megvakításával magára vonta Poszeidón haragját. Kirké szigetén egy évet vesztegeltek, közben ~ az alvilágba is leszállt, hogy Teiresziasz szellemétől megtudja hazatérése esélyeit. A varázslónő tanácsainak hála kisebb veszteségekkel megmenekültek a szirénektől meg Szküllától és Kharübdisztől, de társai ismét megsértették az isteneket, és a szörnyű viharból ~ már csak egymaga ért el Kalüpszó nimfa szigetére. Innen hét év után hajózhatott csak tovább, s végül a phaiákok segítségével (lásd Alkinoosz) ért el Ithaka partjaira. Itt pártfogója, Athéné istennő öreg koldussá változtatta, nehogy felismerjék az erőszakos kérők, akik távollétében Pénelopé kezéért

vetélkedve évek óta palotájában dőzsöltek. Fia, Télemakhosz segítségével ~ egy szálig megölte a kérőket, felfedte kilétét apja és felesége előtt, majd Athéné közbelépésére, aki Mentór alakját öltötte fel, sikerült békét kötnie a megöltek rokonaival. – Az eddigi események nagy része Homérosz két eposzából (Iliász, Odüsszeia) ismeretes. A későbbi hagyomány úgy tudja, hogy Poszeidón kiengesztelésére ~nak újfent útra kellett kelnie és addig vándorolnia Hellasz földjén, amíg olyan helyre nem ér, ahol a hátán vitt evezőt szelelőlapátnak nézik, s ott áldozni az istennek. Egyesek szerint Theszprótiában hosszabb időre megtelepedett, feleségül vette Kallidiké királynőt, és egy Polüpoitész1 nevű fiút nemzett vele. Végül e fiának hagyva a királyságot, visszatért Ithakára (de lásd Thoasz3). (Más fiairól is vannak történetek: lásd Eurüalosz2, Euippé.) Öregkorában, saját szigetén érte a halál

második fia, Télegonosz kezétől, aki anyjának, Kirkének szigetére vitte és ott temette el a testét. Más hagyomány szerint a megölt kérők rokonai az Épeiroszban uralkodó Neoptolemoszt kérték fel bíráskodásra az ithakai királlyal való perükben, és az ítélet alapján ~nak száműzetésbe kellett vonulnia, amelyből már nem is tért vissza (lásd Thoasz3). – ~ jellemében sok ellentétes vonás feszül egymással szembe. Szenvedélyes, de ismeri a mértéket, kíméletlen, de tud gyengéd is lenni, Aiasszal való viszályában hiú és kicsinyes, máskor viszont nagylelkű. Elsőként persze erős, bátor, bölcs és furfangos, összességében tehát olyan ember, akiben az egyensúlyra törekvő görög szellem szívesen szemlélte önmaga eszményképét. A Homérosz utáni epikában és a tragikusok műveiben jellemének árnyoldalai is előtérbe kerülnek. Szophoklésznél (Philoktétész) a nyers erőszak szószólója, és Neoptolemosz képviseli vele

szemben az emberséget, bár az Aiaszban igyekszik a címszereplő halála után jóvátenni, amit ellene vétett. Euripidész Hekabéjában nem hajlandó hálát mutatni a királyné iránt, aki pedig megmentette az életét. A római költészetben, főleg Vergilius Aeneisének hatására ~ minden emberi aljasság megtestesítőjévé válik, minthogy a mű a trójai oldal szemszögéből ábrázolja a nagy háború eseményeit és szereplőit. Ovidius dolgozta fel Palamédész történetét, akit ~ alantas irigységből és a leghitványabb cselfogással juttatott halálra. Dante az Isteni színjátékban a pokolba helyezte a csalók közé, de utolsó útját Ithakából a nyugati óceán túlpartjáig (!) mint az emberi tudásvágy és kutató szenvedély nagy hőstettét említi, és az ő szájába adja a sokat idézett szavakat: „Gondoljatok az emberi erőre.” Shakespeare Troilus és Cressida c színművében ~ higgadt és bölcs tanácsadó, s jóindulattal van a megcsalt

ellenfél, Troilosz iránt. ~ története az újkorban is sok költőt, regény- és drámaírót foglalkoztatott, elég talán Calderón, Schiller, Tennyson, Hauptmann, Giraudoux, Feuchtwanger, Eyvind Johnson, Erskine, Kazantzakisz, Andrzejewski nevét említeni, s nem utolsó sorban Joyce Ulysses c. regényét, amely szerkezetében, szimbólumaiban és hősei életsorsában mind az Odüsszeiát idézi. – ~ színes kalandokban gazdag élete már az ókor képzőművészeit is számtalan alkotásra ihlette, és ezekből kétszázvalahány ránk is maradt, túlnyomórészt vázafestmények, s a legtöbb közülük a Polüphémosz-epizóddal vagy a szirének jelenetével kapcsolatos. Az újkorban Rubens és Salvator Rosa a phaiákok között ábrázolta a hőst; az angol Turner Odüsszeusz kicsúfolja Polüphémoszt c. képe pedig sejtelmes látomás, ~ alakja nem is tűnik fel rajta – A sokat tűrt hős fenséges zenei portréját az opera megteremtője, Monteverdi alkotta meg

Odüsszeusz hazatérése c. zenedrámájában VII A2 Oedipus lásd Oidipusz Oeleus lásd Oileusz Oeneus lásd Oineusz Oenomaus lásd Oinomaosz Oenopion lásd Oinopión Oiagrosz – legendás thrák király, Arész vagy talán Pierosz1 fia; Kalliopé, a múzsák egyike tőle foganta Orpheuszt és Linoszt, bár más mondaváltozatok szerint az előbbinek vagy mindettőnek Apollón volt az apja. II A1 Oiax – euboiai királyfi, Naupliosz2 fia. A Tróját vívó görög seregben harcolt; amikor bátyját, Palamédészt hazug vádak alapján kivégezték, az eseményt úgy tudatta apjukkal, hogy egy evezőt bízott a tenger áramlataira, amelynek a lapátjára felvéste az üzenetet. Állítólag ő (és nem apja) tanácsolta Klütaimnésztrának, hogy ölje meg hazatérő férjét. Sokat kellemetlenkedett Agamamnón gyermekeinek is; mikor anyja megölése után Oresztész száműzetésbe ment, ~ elhíresztelte, hogy Püladésszal együtt feláldozták a tauroszok földjén, és így

Aigiszthosz fia, Alétész magabiztosan foglalta el Thébai trónját; utóbb Élektrával3 hitette el ~, hogy ezt az áldozatot Iphigeneia mutatta be, s így Élektra kis híján megölte hazatérő nővérét. Végül maga is bosszú áldozata lett, Oresztész (vagy Püladész) ölte meg Oibalosz V D1, VI B1 lásd Gorgophoné Oidipusz – a thébai Laiosz király és neje, Iokaszté fia. Egy jóslat miatt, amely szerint apját meg fogja ölni, szülei csecsemőként, átszögezett s összeszíjazott lábbal kitétették a Kithairón hegyére. A szolga azonban, akire rábízták, egy Meliboiosz nevű pásztornak adta, s a kicsi végül Polübosz korinthoszi királyhoz jutott, aki feleségével, Meropé5val együtt saját gyerekükként nevelte fel. Ő adta neki sebes, megduzzadt lábáról az ~, azaz dagadt lábú nevet. Felnővén ~ Delphoi jósdájától intést kapott, hogy meg fogja ölni apját és anyjával nemz szörnyszülött gyermekeket. Ezért nem mert visszatérni

vélt szüleihez, hanem Thébai felé indult, egy országúti incidensben megölte, kilétét nem tudva, a rátámadó Laioszt, majd megszabadította a várost a Szphinxtől. Tettéért Thébai királyává választották, s ő feleségül vette az özvegyen maradt Iokasztét; négy gyermekük is született. ~ sokáig békésen uralkodott, s akkor dögvész sújtott a városra. Új orákulum jött Delphoiból: Laiosz gyilkosát kell a városból eltávolítani. ~ erélyes nyomozása végül feltárta az egész szörnyű valót; anyjafelesége felakasztotta magát iszonyatában, ő pedig kiszúrta saját szemeit Trónját két fia, Eteoklész és Polüneikész örökölte társkirályként, s apjukat száműzetésbe küldték, ahová két lánya, Antigoné és Iszméné kísérték el a vak öreget. A fiai közt kitört viszályban mindegyik a maga pártjára igyekezett állítani apját, de az megátkozta őket, hogy egymás kezétől essenek el, ami be is következett. Athéni

hagyomány szerint ~ a város közelében fekvő Kolónoszban telepedett meg, s ott is temették el, amiről egy jóslat azt ígérte, hogy szerencsét hoz a városnak. – Az ókori hiedelem szerint a megjósolt végzetet semmiféle emberi furfanggal nem lehet kijátszani; sok mitikus történet közül ezt ~é példázza a legerőteljesebben. Maga a király azonban nem mindenestől vétlen áldozat, a jóslat beteljesedéséhez maga is hozzájárul azzal, hogy indulatában megöli a sértőn viselkedő Laioszt, s ezzel beindítja a fátum gépezetét. Mikor először vetül rá a gyanú árnyéka, még a sértett zsarnok gőgjével utasítja vissza; ahogy az igazság fokról-fokra világosodik meg előtte, úgy lesz egyre inkább megtört, boldogtalan és magára maradott ember, aki az önmagára mért büntetéssel vezekli le vétkét. ~ sorsát először Homérosz vázolta az Odüsszeiában; Oidipusz király c. tragédiájában Szophoklész formálta alakját monumentálissá (ez a

mű a drámai feszültséget a detektívregény izgalmával ötvözi), és a hős életútjának végét ábrázolja öregkori drámája, az Oidipusz Kolónoszban. Euripidész szerint (Phoinikiai nők) a balsorsú király még Thébaiban éri meg két fia halálát, s csak akkor száműzi Kreón3, Antigoné pedig önként követi őt. ~ sorsa később is sok drámaírót foglalkoztatott, írt róla Seneca, fiatal korában még Julius Caesar is, majd Corneille, Voltaire, Shelley, Hofmannsthal, Cocteau, Gide és Robbe-Grillet. A középkori Gregorius-legenda és a nyomán keletkezett Thomas Mann-regény, A kiválasztott hőse, Grigorsz mintegy megismétli ~ sorsát, de az ő története más fontos motívumokkal is kiegészül. A köztudatban ~ neve markánsan összekapcsolódik a freudi lélekelemzés egyik kulcsfogalmával, az Ödipuskomplexussal; ez azt a tudattalan, erotikus színezetű késztetést jelzi, amely a kisgyermeket az ellenkező nemű szülő felé vonzza. – Mind az

ókorból fennmaradt negyven vázakép, mind a két legjelesebb újkori ábrázolás, Ingres-é és Gustave Moreau-é a Szphinx társaságában mutatja a balsorsú királyt. – Néhány barokk operában is (Sacchini, Purcell) felbukkant már ~ ; Mendelssohn kísérőzenét írt az Oidipusz Kolónoszban c. drámához Századunkban született meg legerőteljesebb zenei portréja Sztravinszkij Oedipus rex c. oratóriumában, amely Cocteau szövegének latin fordítására készült; említést érdemel még Leoncavallo, Orff és Enescu operája. X B1 Oiklész – árkádiai király, Antiphatész fia, Melampusz1 unokája, Amphiaraosz apja. A hagyomány szerint Héraklészt elkísérte a Trója elleni hadjáratára, s egy ízben, amikor a hajók őrizetére hátramaradt, megölték a várból kirohanó trójaiak. X C3, VII C2, XV A2 Oileusz – lokriszi király, Hodoidokosz és Laonomé fia; felesége Eriopisz volt. Részt vett az argonauták utján, és Arétiasz szigeténél meg is

sebesült, egy sztümphaloszi madár réztolla érte a vállát; a sebét Aszklépiosz kezelte ki. Két fia, Aiasz2 és Medón a trójai háborúban harcolt. XV A2 Oineusz1 – kalüdóni király, Porthaón fia. Eredetileg boristenség lehetett (oinosz görögül bor), aki állítólag egy pásztorától vagy magától Dionüszosztól tanulta a borkészítést. (E hírnévben osztozik a hasonló nevű Oinopiónnal, valamint Sztaphülosszal és Ikariosz1szal.) Egy ízben elmulasztotta az Artemisznek járó áldozatot, és ezért az istennő egy iszonyú vadkant küldött országára. A vad pusztításai miatt ~ és fia, Meleagrosz összehívta Hellász legkiválóbb hőseit, akik hajdan vele együtt részt vettek az argonauták utján, hogy a veszedelmes állatot segítsenek leteríteni. A vadászat sikerrel járt, de a nyomán kirobbant viszály ~ feleségének, Althaiának két bátyját s ennek nyomán Meleagroszt követelte áldozatul. ~ gyermekei voltak még Tüdeusz és

Déianeira XV A2 Oineusz2 lásd Likümniosz Oinó IX D3 lásd Aniosz Oinomaosz – éliszi király, Arész fia. Szép leányát, Hippodameiát nem akarta férjhez adni, mert egy jóslatból tudta, hogy veje fogja okozni halálát; mások szerint azért, mert szerelmes volt tulajdon lányába. Ezért minden kérőt kocsiversenyre hívott ki azzal a feltétellel, hogy a győztes ledöfheti a vesztest. Mivel az apjától kapott csodaparipákkal versenyzett, mindig győzött, pedig versenytársainak fél óra előnyt adott az Olümpia és Korinthosz közötti távon. Már tizenkét kérő feje száradt a városkapu mellé tűzve, amikor Pelopsz jelentkezett kérőnek. Ő pártfogójától, Poszeidóntól kapott csodálatos lovakat, ráadásul megvesztegette ~ kocsihajtóját, Mürtiloszt, hogy gyengítse meg a kocsi tengelyét, így a király a cél előtt felborult és halálra zúzta magát. Az éliszi hagyomány szerint egyébként Pelopsz alapította sikere emlékére az olümpiai

játékokat. ~ fia volt a balsorsú Leukipposz1 – A neves kocsiversenyt vázafestmények, valamint az olümpiai Zeusz-templom timpanonjának szobrai örökítették meg. III B3, VII B1 Oinóné1 – nimfa, a Trójához közeli Kebrén folyó istenének lánya. Szeretője lett az ifjú Parisznak, amikor az még valódi kilétéről nem tudva pásztorként élt Ida hegyén. Idővel kiderült róla, hogy Priamosz fia, és a jóstehetségű ~ óvta őt, hogy a királyi udvarba menjen, ám hiába; a távozónak megígérte, hogy ha súlyos sebet kapna, ő mindig kész lesz meggyógyítani. Idővel azonban haragot ébresztett benne, hogy volt szerelme Helenével él, s felbiztatta tőle való fiát, Korüthosz2t, hogy csábítsa el a világszép asszonyt; ez a bosszúakció sikerült ugyan, de az ifjú életébe került. Mikor Parisz Philoktétész nyilától találva ~hoz vitette magát, a megbántott nő elutasította a megígért segítséget; később ezt megbánva Trójába sietett,

de Parisz addigra már meghalt, ő pedig fájdalmában felakasztotta magát. IX D3 Oinóné2 lásd Phaidra Oinopión – khioszi király, Dionüszosz és Ariadné fia. Apja méltó fiaként a bortermelés meghonosítója volt (neve is borivót jelent), akárcsak fivére, Sztaphülosz. Felesége, Heliké két fiút szült neki, Talószt és Euanthészt, s egy lányt, a szép Meropé4t. A lányba beleszeretett a szilaj vadász, Órión, és feleségül kérte; ~ azt szabta feltételül neki, hogy szigetén irtsa ki a ragadozó vadakat, de aztán nem állt ígéretének. Órión haragjában megerőszakolta Meropét, mire ~ leitatta és álmában kiszúrta a szemét. Később a hős, visszanyerve szeme világát, halálra kereste ~t, de azt Poszeidón a föld alá rejtette előle. IX C2 Ókeaniszok – Ókeanosz titán és felesége, Téthüsz leányai. Hésziodosz Istenek születése c tankölteményében negyvenhármat sorol fel név szerint, de rögtön hozzáteszi, hogy számuk eléri

a háromezret. Igazi fontossága alig tucatnyinak van az ~ közül a mítoszok világában, ezek Dióné, Klümené1, Perszé, Eurünomé, Aithra1, Pléióné, Tükhé, Dórisz, Élektra1, Sztüx. II A2, III B1 Ókeanosz – a titánok legidősebbike, Uranosz és Gaia fia. Ő volt az istene a szárazföldet végtelen folyó alakjában körülölelő „külső tengernek”, a róla elnevezett óceánnak, amelyhez közönséges halandó nem juthatott el; nyugat felé Héraklész oszlopain (Gibraltar) keresztül vezetett hozzá az út. ~ felesége Téthüsz titanisz volt; minden folyó, amely a tengerbe torkollik, az ő fiúgyermekük, leányaik pedig az Ókeaniszok, együtt sok ezer gyermek. – Tekintélyes isten volt ~, ábrázolásai (vázaképek, domborművek) erőteljes, méltóságtejes férfialaknak mutatják. Az újkorban díszkutak kiemelkedő figurája, mint pl a római Trevikúton II A1, III B1 Óküpeté lásd Harpüiák Ókürrhoé – a bölcs Kheirón és Karikló

nimfa lánya, akinek a jóslás képességét adta meg a sors. Ovidius elbeszélése szerint (Átváltozások) amikor Apollón rábízta Kheirónra Korónisz1 tűzből mentett magzatát, a csecsemő Aszklepioszt, ~ önkivületbe esve, szenvedélyes szavakkal megjósolta a gyermek jövendőjét, majd apjának halálát is, és végül szelíd kancává változott. Más hagyomány szerint a lóvá változás az istenek büntetése volt, mert a leány az ő tilalmuk ellenére tárta fel a jövőt Aszklépiosz előtt. XIII B3 Olümposz – mitikus görög fuvolaművész és énekes, Marszüasz kedves tanítványa (és talán a fia); amikor Apollón legyőzte és megnyúzta mesterét, a tetemet ~ földelte el. Egyes mondák Kübelé köréhez kapcsolják ~ t. Omphalé – lüdiai királyné, Tmólosz király özvegye, egyes mondák szerint Tantalosz1 anyja. Ő vette meg Héraklészt, amikor Iphitosz megölése miatt az istenek parancsára Hermész eladta rabszolgának. A hős egy (vagy

több) évet töltött a királyné szolgálatában, talán eközben indult az argonauták útjára is; sok hőstettet vitt végbe ~ megbízásából, és egy Atüsz1 (Attisz) nevű fiút (vagy több fiút is, lásd Ninosz) nemzett neki. A monda egy másik és ismertebb változata szerint Héraklész három évet szolgált, és ~ súlyosan megalázta, rabnői között, női ruhába öltözve kellett a hősnek fonnia és szőnie. – A monda változatait és epizódjait az ókorból vázaképek, egy szobor és egy falfestmény őrzik; az újkorban Cranach, Tintoretto, Bassano, Carracci és Rubens festette meg ~ és a nőnek öltöztetett hős bizarr idilljét. Opheltész V D2 lásd Lükurgosz1, Hüpszipülé Ophión – az igen korai, úgynevezett pelaszg teremtésmítoszban az az őskígyó, amelyet a káoszból kiemelkedett Eurünomé2 alkotott meg a déli szélből, majd egyesült vele, és megszülte a világtojást. Ezt ~ keltette ki, és belőle lett minden létező Utóbb ~ azt

állította, hogy ő teremtette a tojást; az istennő haragjában szétzúzta sarkával ~ fejét, és a föld mély üregeibe zárta őt. Opisz lásd Órión Ops – ősi, szabin eredetű itáliai istennő, kezdetben az aratás pártfogója, utóbb a rómaiak és Róma város védő istensége; capitoliumi templomában titokzatos szertartásokkal tisztelték. Saturnus felesége volt; később a görög Rheiával azonosították. oreádok, oreaszok lásd nimfák Óreithüia IV B2 lásd Boreasz Oresztész – mükénéi királyfi, Agamemnón és Klütaimnésztra fia. Mikor anyja és Aigiszthosz megölték apját, az ő élete is veszélyben forgott, de húga, Élektra és a dajkája segítségével sikerült elmenekülnie. Sztrophiosz pókhiszi királynál talált menedéket; hét év múltán barátjával, a király fiával, Püladészszal titkon visszatért Mükénébe, és Élektra segítségével megölte apja gyilkosait. Az anyagyilkosság miatt a lelkifurdalás megtestesítői, az

Erinnüszök üldözték; ~ Delphoi jósdájához fordult, amelytől már korábban megkapta tettéhez a jóváhagyást. Apollón a jósnő szavain keresztül a tauroszok földjére (Krim) küldte ~ a kherszonészoszi Artemisz-szoborért, amit sikerült is elhoznia, s közben föllelte holtnak hitt nővérét, Iphigeneiát. Mükénében megölte Aigiszthosz fiát, a bitorló Alétészt, s elfoglalta végre apja trónját. Ő Hermionét vette feleségül, barátja, Püladész pedig, aki minden útjára hűségesen elkísérte, Élektra férje lett. ~ utóbb, apósa halála után megörökölte Spárta trónját, s hódításai révén Árkádia és Argosz nagy részét, majd végül Akhaiát is magáénak mondhatta. A jósda utasítására végül Mükénét elhagyva Árkádiába vonult, és ott halt meg, kígyómarástól, hetvenéves korában, az általa alapított Oreszteia városában. Az uralkodásban fia, Tiszamenosz követte. – ~ igen nagyszámú, főleg drámai

írásműben szerepel Élektrával együtt az ókortól napjainkig. A bosszúállás eseményét ezek jórészt egyezően adják elő; hatásos drámai elem mindben, hogy ~ és barátja kilétüket rejtve lépnek az uralkodópár elé, ~ halálának álhírét hozzák, s amikor a gyilkosok már ujjongnak hamis biztonságérzetükben, akkor sújtanak le rájuk. Annál eltérőbb beszámolók maradtak fenn a későbbi eseményekről, főleg az ókori szerzőknél. Aiszkhülosz Eumeniszek c drámájában az őrjítő bosszúistennőktől űzött ~ eredménytelen tisztulási szertartása után Apollón tanácsára Athénba menekül, s Athéné meg a városi törvényszék, az Areopagosz elé terjeszti ügyét. A bírák szavazata egyenlő, az istennő dönt ~ javára, védőjének, Apollónnak érvét idézve, hogy nagyobb bűn férjet, mint anyát megölni. Euripidész tragédiája, az Oresztész szerint míg a címszereplő bűntudatától marcangolva magánkívül hever a palotában,

eljönnek a megölt anya rokonai, Tündareosz, Helené és Menelaosz, és követelik Mükéné polgáraitól, hogy ítéljék halálra az anyagyilkos testvéreket. Ezek Püladész segítségével túszul ejtik Helenét és lányát, Hermionét; végül Apollón teremt rendet, s ~ Delphoiba küldi. – ~ tettének, anyja megölésének megítélése az eredeti mítoszban az anyajog és apajog ütközését és e harc kimenetelét jelzi. Az Erinnüszök a vérségi kapcsolat elleni vétséget bosszulják; Apollón és Athéné a férfi elsőségét hangsúlyozzák. Aiszkhülosznál még csak egy szavazat dönt az apajog mellett; Szophoklésznál semmi kétség nem merül fel ~ tettének jogossága felől. Euripidészt nem a jogosság dilemmája izgatja, ő a szinte patologikus lelkiállapotot, a feloldhatatlan konfliktust festi és boncolja kedvére. Voltaire és Alfieri Oresztész c tragédiái az anyagyilkosság vádja alól igyekeznek tisztázni hősüket; náluk ~ csak véletlenül,

Aigiszthoszra sújtva sebzi halálra anyját, aki iránt Élektra is szánalmat érez. ~ jellemét és sorsát modern környezetben ONeill Amerikai Elektra c. tragédiája élesztette fel Orin alakjában – Sok ókori ábrázolás maradt fenn a hősről, vázaképek, szarkofágdomborművek, (~ megöli Aigiszthoszt, ~ apja sírjánál, ~ Delphoiban), római falfestmények és egy hellenisztikus szobor, amelyen Élektra karolja át a kamasz ~ vállát. – Leghatásosabb zenei ábrázolását Richard Strauss nyújtotta Elektra c operájában. VII B3 Órión – mítikus görög vadász, Poszeidón és Eurüalé fia; apjától azt a képességet nyerte, hogy a tengeren tudott járni. (Más hagyományok szerint Hürieusz fia volt) Hatalmas termetű, szép férfivá nőtt. Első felesége, Szidé, aki Menippé és Metiokhé nevű lányait szülte, szebbnek hirdette magát Héránál, ezért az istennő a Hádészba taszította; a két lány Ovidius szerint Thébaiban önként feláldozta

magát, hogy a várost a pestistől megszabadítsák. Ezután ~ Khiosz szigetére ment, és Meropé4t kérte meg feleségül, de a lány apja, Oinopión király megvakíttatta és kidobta a tengerpartra. Egy jósda tanácsára ~ egy csónakban Naxoszra evezett, majd ott vezetőül fogadta nevelőjét, Kédaliónt (vagy Héphaisztosz egy inasát), elvitette magát az óceán legkeletibb partjára, s ott Héliosz visszaadta a szeme világát. Éósz ekkor (vagy már korábban) beleszeretett a daliás vadászba, s Délosz szigetén oda is adta magát neki. ~ ekkor Oinopión üldözésére indult, de nem találván őt inkább Krétán vadászgatott Artemisszel. Az istennő azonban megharagudott rá, mert ~ azzal kérkedett, hogy minden vadat leterít a földön, vagy mert elcsábította társnői közül az Opisz nevű szűz nimfát, s lelőtte ezért ~t. Megbánva tettét, Artemisz Aszklépiosznak könyörgött, hogy támassza fel az ifjút, de ezt Zeusz nem tűrte, s villámával

lesújtotta a vakmerő orvost. Ekkor Artemisz az égre emelte ~ mint csillagképet vadászkutyájával, a Sziriusszal együtt, közel a Pleiaszok csillagzatához, mivel az ifjú ezeket is üldözte volt szerelmével. IX C3 Orkhamosz lásd Leukothea1 Orneusz IV B1 lásd Kekropsz2 Orpheusz – a görög mondák varázshatalmú énekese, Oiagrosz király és Kalliopé múzsa fia, Linosz testvére. Lantját Apollóntól kapta (egyesek szerint valójában ez az isten volt az apja), és énekével fákat, sziklákat mozgatott meg, vadakat tett kezessé. Részt vett az argonauták útján, és többször is hasznos szolgálatot tett nekik; énekével lecsillapította a zajgó tengert, a szirének dalát pedig túlharsogta, vagy mások szerint oly édesen és megejtően dalolt, hogy a szirének éneke már nem is hatott csábítóan útitársaira. Utóbb feleségül vette Eurüdiké nimfát; mikor asszonyát egy kígyó halálra marta, ~ lement utána az alvilágba. Dalával

meglágyította Hadész és Perszephoné szívét (no meg az istenségek megijedtek látva, hogy ~ varázsos énekétől megbénult az alvilág egész „büntető apparátusa”, Ixión kereke nem forgott, Sziszüphosz köve megállt a hegytetőn stb.) és ezért engedélyt adtak neki, hogy az asszonyt felvigye a földre. A feltételt azonban, hogy útközben nem fordul hátra és nem néz rá, nem volt képes betartani, ezért Eurüdikének vissza kellett térnie a holtak közé. Thrákia királyaként ~ szembeszegült Dionüszosz fékevesztett kultuszával, ezért bakkhánsnők tépték szét. Mások szerint nőre nem nézett többé, bevezette a fiúszerelmet, s ezzel háborította fel országa nőit annyira, hogy végeztek vele; ismét mások úgy tudták, hogy Aphrodité megharagudott ~ anyjára, aki ellene döntött az Adonisz ügyében való bíráskodás során, s bosszúból minden thrák nőben szerelmet ébresztett a király iránt; azok nem tudták eldönteni, melyiküké

legyen, ezért tépték darabokra. ~ fejét (amely még holta után is énekelt) és lantját a tenger Leszbosz partjaira sodorta, ezért lett e sziget a költészet hazája. ~ nevéhez kapcsolódik a későbbi misztikus szekta, az orphikusoké, amely monotheisztikus vagy pantheisztikus színezetű vallásos elveket hirdetett; a mitikus alapítónak tulajdonított költemények, himnuszok gyüjteménye Orphika címet viselt. – ~ alvilági útját és halálát Ovidius leírása (Átváltozások) meg Panoklész verse őrizte meg az ókorból, az újkorban pedig Calderón drámájában, Schiller és Rilke költeményeiben lép elénk. Századunkban lett divattá az időtlen alaptémát a mai korba és környezetbe helyezni, és hol tragikus, hol szatirikus, hol melodramatikus hatás szolgálatába állítani. A színpadon Kokoschka (Orpheusz és Eurüdiké), Anouilh (Eurüdiké) és Tennessee Williams (Orpheusz alászáll), filmen Cocteau (Orpheusz végrendelete) és do Canto (Fekete

Orfeusz) modernizálták ily módon ~ történetét. – Több, mint hatvan antik vázakép, több dombormű, szobor és mozaik maradt fenn a nagy dalosról; az újkorban Bellini, Tintoretto, Bassano, Brueghel, Rubens, Poussin és Tiepolo festményei, valamint Canova, Rodin meg Milles szobrai ábrázolták. – Lévén ~ a zene valóságos megszemélyesítője, nem csoda, hogy ő a hőse a legelső operának (Monteverdi: Orfeo) és más barokk dalműveknek (Peri, Caccini), Gluck neves reformoperájának, Liszt szimfonikus költeményének, Offenbach csúfondáros operettjének (Orpheusz az alvilágban) és Sztravinszkij balettjének. II A1 Orszéisz XV C1 lásd Xuthosz, Dórosz, Aiolosz1 Orthosz – vagy Orthrosz, hétfejű kutya, Tüphón és Ekhidné szülötte, Kerberosz testvére. Előbb Atlaszé volt, majd anyja fivérének, Gérüonésznak a gulyáját őrizte. Héraklész csapta agyon buzogányával, amikor Gérüonész teheneiért jött Erütheia szigetére. Saját anyjával

nemzette a thébai szörnyet, a Szphinxet, egyesek szerint a nemeai oroszlánt is (lásd Héraklész). I A2 Orthrosz lásd Orthosz Ótosz – ifjú óriás, Alóeusz gigász és Iphimedeia fia; fivérével, Ephialtésszel együtt Alóadáknak is nevezték őket apjuk után, bár a monda legismertebb változata szerint Poszeidón nemzette őket. A két gigászfi évente egy ölnyit nőtt magasságban és egy könyöknyit szélességben, és arcátlan merészségük nem ismert határt. Kilencéves korukban foglyul ejtették Arészt, és egy bronzhordóba zárva elrejtették mostohaanyjuk, Eriboia házában, majd hadat üzentek az isteneknek. A Pélion hegyét az Ossza tetejére rakták, hogy felérjék az Olümposzt; ~ megesküdött, hogy meggyalázza Artemiszt, Ephialtész pedig Hérát akarta. Az istenek megrettentek, mert ők is tudták a jósigét, amely az Alóadákat oly elbizakodottá tette: hogy sem ember, sem isten meg nem sebezheti őket. Végül Artemisz találkát adott nekik

Naxosz szigetén (ahová a két fivér azért ment, hogy anyjukat és húgukat kiszabadítsák Agasszamenosz király fogságából), s ott féltékenységüket felszítva sikerült egymásra uszítania őket. A két testvér egymás dárdájától találva esett el; Arészt hosszú fogságából Hermész szabadította ki. A fivérek az alvilágban kígyókból font kötelekkel egy fához kötözve bünhődtek lázadásukért. I A3 Otréré lásd Pentheszileia Otreusz – phrügiai király, aki Priamoszt támogatta az amazonok elleni háborújában. Amikor Aphrodité földi nő alakjában odaadta magát Ankhiszésznek, ~ lányának adta ki magát. Oxülosz – aitóliai királyfi, Andraimónnak és Gorgénak, Déianeira nővérének a fia, ilymódon a Hérakleidák rokona. Egy sportversenyen szándéktalanul fivére halálát okozta egy diszkosszal, ezért száműzetésbe kellett vonulnia. Amikor ennek ideje letelvén öszvére hátán hazája felé tartott, találkozott a

Hérakleidák seregével, amely Témenosz vezetésével a Peloponnészosz meghódítására indult. Témenosz olyan orákulumot kapott volt, hogy a hadjárat sikere érdekében Triopszot kell vezérnek felkérniük; amint meglátta ~t, aki egy nyíllövés miatt fél szemét elvesztette volt, rögtön megértette a jóslatot: Triopsz háromszeműt jelent, ~nak és öszvérének együtt pedig épp három szeme volt. ~ elvállalta a hadjárat vezetését, de kikötötte, hogy a félsziget felosztásakor Éliszt kapja, amely dédnagyapjáé, Aitóloszé volt. A hadjáratot valóban siker koronázta; ~ megkapta Éliszt, a várost felvirágoztatta, megtiltotta benne az uzsorát, az őslakosságot védelmébe vette a hódítók ellenében, és hosszabb szünet után felújította az olümpiai játékokat. P Paióniosz lásd Daktüloszok Palaimón – görög tengeri istenség, akihez a hajósok viharban fohászkodtak. Eredetileg gyermek volt Melikertész néven, Inó és Athamasz fia,

Dionüszosz unokatestvére. Amikor anyja vele együtt a tengerbe vetette magát Athamasz üldözése elől, a fiút egy delfin vette a hátára, és elúszott vele az Iszthmoszig, ahol Sziszüphosz áldozatot mutatott be neki. Palamédész – euboiai királyfi, Naupliosz2 és Klümené fia, anyja révén Agamemnón és Menelaosz unokatestvére. Zsenge korában Kheirónnál tanult Akhilleusz társaságában Költő volt és feltaláló, neki tulajdonították a mértékek, a súlyok, a kockajáték és a borvegyítés bevezetését. Mikor unokafivéreivel Ithakára ment, hogy Odüsszeuszt a trójai hadhoz való csatlakozásra bírják, az bolondnak tetette magát, szamarat s ökröt fogott ekéje elé, s a barázdába sót vetett. ~ felkapta a csecsemő Télemakhoszt, s letette az állatok elé, mire Odüsszeusz kikerülte a szántó állatokkal; ezzel lelepleződött, s így kénytelen volt velük tartani. Bár ~ tekintélyes sereggel vonult maga is a hadba és vitézül küzdött,

kezdettől a béke és megegyezés szükségességét hirdette. A harcosok között ráadásul nagy népszerűségnek örvendett, a vezérek ezért is féltékenykedtek rá; Odüsszeusz különösen gyűlölte őt lelepleztetéséért, valamint azért, mert egy vetélkedésen ügyesebbnek bizonyult nála, s rávette vezértársait, hogy veszejtsék el őt. ~ sátrában kincset rejtett el s egy levelet, amely azt „tanúsította”, hogy a hős megvesztegetést fogadott el Priamosztól, s azért sürgeti a békét. A vezérek tanácsa a hamis bizonyítékok alapján mint árulót halálra ítélte ~ és a katonák agyonkövezték. A monda két eltérő változata szerint Odüsszusz és Diomédész2 halászat alkalmával vízbe fojtotta, illetve egy száraz kútba engedte s kövekkel betemette ~t. Halálát apja tőle telhetőleg igyekezett megbosszulni. – Erről az eseményről, amely a legcsúnyább folt Odüsszusz jellemén, Homérosz még nem tudott; a nagy tragikusok közül

Szophoklész két műben is feldolgozta, de egyik sem maradt ránk. Gorgiasz, a híres retorikus „rekonstruálta” ~ védőbeszédét s szavait, melyeket kivégzése előtt mondott: „Gyászollak, igazság, mert előbb haltál meg, mint én!” – Canova szobrot mintázott ~ ről, Tiepolo pedig megfestette a jelenetet, amikor ~ leleplezi a színlelő Odüsszeuszt. IX A3 Pales – a pásztorok és a legelők római istennője. Ünnepe, a Palilia április 21-én volt, ilyenkor tejjel és borral áldoztak neki, és szalmatüzeken ugráltak át. Később ez a nap lett Róma alapításának emléknapja. Palinurus – görögösen Palinurosz, Aineiasz hajójának kormányosa Vergilius Aeneisében. Amikor a trójaiak fottája tovább indult Sziciliából, Venus megjósolta fiának, hogy sikeres út vár rá, csupán egy emberét veszti el. Ez az egy ~ lett, aki egy éjjelen elaludt a kormány mellett és a vízbe esett; mivel mindenki aludt, nem hallották meg segélykiáltását. Az

alvilágban járva Aineiasz ~ árnyával is találkozott; az elmondta neki, hogy három nap és éjjel kitartóan úszva partot ért, de a bennszülöttek agyonverték, s testét temetetlenül hagyták. ~ megkérte vezérét, hogy adja meg tetemének a végtisztességet. Az epizód ihletője Elpénór esete az Odüsszeiából. Pallantidák IV D2 lásd Pallasz3 Pallas – Evander etruszk király fia. Apja kívánságára fegyverbarátja lett Aineiasznak, aki Latiumba érkezve háborúba keveredett a rutulusok királyával, Turnusszal. ~ apja seregét vezette a csatába, és hősiesen helytállt, végül párviadalban megölte őt Turnus, és fegyverzetét is elvette. Az elesett ifjú testét visszavitték apjának, és illőn eltemették Az eseményeket Vergilus Aeneise adja elő, s említi, hogy a hősről kapta Pallantium nevét az egyik római halom, amely később Palatinus lett. Pallasz1 – Athéné istennő másik neve vagy állandó mellékneve, amely gyakrabban elöl áll: ~

Athéné. Ezt a nevét onnan nyerte, hogy a gigászokkal vívott küzdelemben megölt egy ilyen nevű óriást (egy monda úgy tudja, hogy ~ az apja volt Athénének, és saját lányát próbálta megerőszakolni, s ezért lakolt halállal); az istennő a pajzsát az ő bőréből készítette el. Más verzió szerint Tritón leányát, Athéné gyermekkori barátnőjét hívták így, akit ő harci játék közben szándéktalanul megölt. Az ő emlékére készítette volna a palladion nevű szobrot, amelynek városvédő erőt tulajdonítottak. Számos városban tartottak ilyet, s külön szentélyben őrizték. Nevezetes Trója palladionja, amelyet Odüsszeusz és Diomédész1 loptak ki a várból A római hagyomány szerint azonban ez a szobor csak másolat volt, a valódit Aineiasz vitte magával, s végül a Vesta-szüzek őrizetére bízta. II B2 Pallasz2 – Kriosz titán és Eurübia fia. Felesége Sztüx, gyermekeik Kratosz, Bié, Niké és Zelosz voltak. Ezek elvont

fogalmakat testesítettek meg, sorban a Hatalmat, az Erőszakot, a Győzelmet és a Vetélkedést. Csupán egyikük, Niké nyert igazi jelentőséget a hitregékben I C3 Pallasz3 – az athéni Pandión2 király és Pülia fia. Megarában született, ahová apja Métión bitorló fiai elől menekült. ~ és három fivére felnővén együttes erővel elűzte a bitorlókat, és Attika felosztásakor ~ a tartomány déli részét kapta. Féltékenyen gyűlölte bátyját, Aigeuszt, akinek Athén trónja jutott, és tizenöt (vagy ötven) fiával, a Pallantidákkal együtt többször támadt ellene, néhányszor sikerült menekülésre is kényszeríteniük őt. Mikor Thészeusz megjelent Athénban, ~ és fiai lest vetettek neki, de a hős felülkerekedett, a Pallasz-fiakat megölte, mire ~ békét kért, s lemondott trónigényéről. (Egyes mondák szerint maga ~ is elesett a harcban.) IV C2 Pallasz Athéné lásd Athéné, Pallasz1 Pan – az erdők, nyájak, pásztorok görög istene,

Hermész és Drüopé nimfa gyermeke, bár más mondák szerint az isten Amaltheia kecskével nemzette; ez mindenesetre jobban megmagyarázza küllemét. A gyermek ugyanis szarvval, szakállal, farokkal és patás kecskelábbal született; rémült anyja rögtön otthagyta, apja viszont bemutatta az Olümposzon, hogy megnevettesse vele az isteneket. ~ Árkádiában élt, idejét pásztorok közt vagy Dionüszosz bakkhánsnőivel töltötte, szerette a lármás mulatságokat; sokakat hatalmas kiáltásával riasztott el, „páni” rémületet, azaz pánikot keltve. Egyszer Szürinx nimfát üldözte szerelmes vággyal; a menekülő lány nádszállá vált, mire ~ levágott egy csomó nádat, és a róla elnevezett pánsípot készítette belőlük. Ezen olyan pompásan megtanult játszani, hogy még Apollónt is kihívta zenei versenyre. Az illetékes bíró, Tmólosz ítélete szerint ő maradt alul, de elkerülte Marszüasz sorsát, csak művészetének kéretlen rajongója, Midasz

vesztett rajta az eseten. ~ a rómaiak Faunusszal azonosították – Homérosz himnusszal ünnepelte ~t, akárcsak az újkorban Shelley; a maga korában igen sikeres volt Reviczky Gyula verse, a Pán halála (lásd Thamosz). – Az ókorból sok vázafestmény, számos falfestmény és kisebb-nagyobb szobor maradt ránk ~ ról, ezek leginkább egyszerű síppal vagy pánsíppal ábrázolják, hol egymagában, hol Hermésszel, Szilénosszal vagy nimfák és szatüroszok közt mulatozva. Az újkorban Carracci, Rubens, Jordaens, Poussin, Boucher és Böcklin festményei mind Szürinxszel ábrázolják. – Bach kantátát írt Phoebus és Pan vetélkedése címen III C3 Pandareósz – milétoszi férfi, Meropsz fia. Egy krétai templomból ellopta az aranykutyát, Héphaisztosz remekét, amely a csecsemő Zeuszra ill. Amaltheia kecskére vigyázott valaha, majd megőrzésre Tantalosz1nak adta át. Amikor később visszakérte tőle, Tantalosz az egészet letagadta. Perlekedésükre

felfigyelt Zeusz, Hermésszel visszaszereztette a kutyát, és Tantaloszt egy sziklával halálra sújtotta. ~ ekkor feleségével, Harmotheával együtt Athénba, majd Sziciliába menekült, s végül ott pusztultak el nyomorultul. Egyik lányuk, Aédón, Zéthosz felesége lett; a másik kettőt, az árván maradt Kameirót és Klütiát Héra, Artemisz és Athéné nevelte fel (talán mert ők bátorították ~ a lopásra), az apjukra bosszús Zeusz azonban a Harpüiákkal ellopatta és az Erinnüszök kezére adta a lányokat. VII D1 Pandarosz – lükiai királyfi, Lükaón fia Homérosz Iliászában. A trójai seregben harcolt; kiváló ijász volt (maga Apollón tanította a nyíllövésre) és roppant becsvágyó ember; az ostromlókkal kötött fegyverszünetet, Athéné sugallatára, ő bontotta meg azáltal, hogy messziről megsebezte Menelaoszt. A kiújult harcokban Diomédész2 leterítette Pandión1 – athéni király, Erikhthoniosz1 és Phraszithea fia. Leányát,

Proknét feleségül adta Téreusz thrák királyhoz, aki segítséget nyújtott neki Athén védelmében. A házasság tragédiába torkollott, lányai (Prokné és Philoméla) vesztét ~ nem sokkal élte túl. Trónját fia, Erekhtheusz örökölte; másik fiát, Butészt megtette Athéné és Poszeidón papjának. – Az ókorban s azóta is gyakran összetévesztették vagy egybemosták ~ alakját azonos nevű dédunokájáéval (lásd Pandión2) IV A1 Pandión2 – athéni király, Kekropsz2 és Métiadusza fia. Apja után ő örökölte a királyi címet, de a trónviszályok, amelyek már apját száműzetésbe kényszerítették, az ő esetében is kiújultak; nagybátyjának, Métiónnak fiai, Sziküón és Eupalamosz elől kénytelen volt Megarába menekülni. Itt feleségül vette Pülasz király lányát, Pülét, aki négy fiút szült neki; ezek közül Aigeusznak sikerült utóbb visszatérnie Athénbe, és a Métionidáktól visszaszerezni jogos örökségét. ~ az

ókorban s azóta is gyakran és tévesen azonosítják azonos nevű dédapjával (lásd Pandión1). IV C2 Pandóra – szépséges asszony, Epimétheusz felesége. Amikor Prométheusz furfangosan lelopta a tüzet az égből az embereknek, haragjában Zeusz Héphaisztoszszal földből és vízből egy gyönyörű női testet csináltatott, s életet lehelt belé; Aphrodité női csáberőt, Athéné kézügyességet és sorban minden isten valami külsőleg megvesztegető tulajdonságot adott neki (~ azt jelenti: minden ajándék) Egy szépmívű szelencébe (vagy korsóba, vagy gabonás ládába) zárva ezután az összes bajt, betegséget, nyomorúságot is megkapta ~, de ennek tartalmáról nem volt tudomása. A vonzó hölgyet Hermész vezette Epiméthusz elé, aki beleszeretett, és bátyjának, Prométheusznak intelmei ellenére feleségül vette. ~ egyszer kíváncsiságtól hajtva felnyitotta a szelencét, amitől férje szigorúan tiltotta, s abból mind a kárhozatos

adományok kiröppentek a világra. ~ ijedtében visszacsukta a fedelet, de a szelencében már csak a remény maradt. Ezért nevezik képletesen ~ szelencéjének az olyan adományt, amely külsőre jót ígér, de valójában bajok forrásává lesz. A történetet Hésziodosz meséli el az Istenek születése, majd részletesebben a Munkák és napok c. tankölteményeiben; az újkorban a téma Goethe, Wieland és Wedekind drámáit ihlette. – Feltehető, hogy a ~ név éppenséggel azt jelenti, hogy mindent adó, ami az anyaistennők jelzője volt, és a patriarchális társadalomba való átmenetkor lett a jó istennőből minden rossznak az okozója. Könnyen felötlik a párhuzam a bibliai Évával, aki a szöveg számos utalása alapján az ősi Aséra istennő vagy annak képmása volt az eredeti héber mítoszban. Ezt az összevetést már az ókori egyházatyák megtették, és ezen alapul Cousin francia festő képe: Éva mint az első Pandóra (1594). II C2

Pandroszosz IV A2 lásd Kekropsz1 Pankratisz lásd Iphimedeia Panopeusz – phókiszi királyfi, Phókosz1 és Aszteria fia. Ikertestvérével, Kriszosszal már anyjuk méhében sokat civakodtak, s felnőtt életükben sem volt béke köztük. Egy ízben ~ Amphitrüón oldalán harcolt, és bár a többiekkel együtt esküt tett, hogy a zsákmányból semmit sem tulajdonít el, egy rabnőt eltitkolt, de lelepleződött. Fia, Epeiosz a trójai faló építőjeként szerzett nevet; lánya, Aiglé Thészeusz szeretője volt. VII A3 Pantidüia lásd Léda Paphosz – ciprusi királyfi, Pügmalión1 fia; anyja az a szobor volt, amelyet apja faragott, s amelyet könyörgésére Aphrodité életre támasztott. Ő maga buzgó tisztelője volt az istennőnek; ő alapította az utóbb róla elnevezett várost. Fia, Kinürasz révén Adónisz nagyatyja lett. VIII B1 Paphrédó lásd Graiák Parisz – trójai királyfi, Priamosz és Hekabé fia. Anyja jósálmot látott, hogy születendő

gyermeke Trója vesztét fogja okozni, majd születésekor ugyanezt Aiszakosz is megjövendölte. ezért csecsemőként egy pásztorra bízták, hogy végezzen vele, de az felnevelte saját fiai közt. ~ is pásztor lett, szép, erős és bátor, társai védelmezője, így Alexandrosznak, azaz férfiak védelmének nevezték el; Oinóné1 folyónimfa lett a szeretője. Az istenek megbízásából Hermész őt kérte fel, hogy ítéljen Erisz almája ügyében. A három vetélkedő istennő közül ~ Aphroditénak ítélte a díjat, mert az a legszebb földi nő, Helené szerelmét ígérte neki. (A két mellőzött istennő, Héra és Athéné ezért lett a nagy háborúban a trójaiak ellensége s a görögök támogatója). Hamar fény derült ~ származásának titkára is, a királyi udvarba került, (noha most húga, Kasszandra jósolta meg, hogy városának pusztulását fogja okozni), majd elhajózott Spártába, hogy az ígért nőt megszerezze. A vendégjogot durván

megsértve megszöktette Menelaosz király feleségét, Helenét, s mikor Trójába értek, feleségül vette. A nagy háború alatt többet vitézkedett felesége hálótermében, mint a csatatéren, pedig ügyes nyíllövő volt, Akhilleusz halálát is az ő nyílvesszeje okozta. Menelaoszt kihívta ugyan párviadalra, de csúfosan megfutamodott, s csak Aphrodité mentette meg a haláltól. Végül őt is nyíl ölte meg, Philoktétészé, amely azonban Héraklésztől eredt, és a Hüdra mérgével lévén bekenve, feltétlenül halált okozott. – ~ tetteiről a legtöbbet Homérosz Iliásza révén tudjuk, valamint Ovidius Hősnők levelei c. költői művéből; ebben ~ a retorika minden fegyverét beveti, hogy az istennőtől neki ígért asszony hajlandóságát elnyerje. – ~ alakját már az ókori képzőművészek is kedvelték, félszáz vázakép, sok falfestmény és dombormű mutatja az alma odaítélése, Helena elrablása ill. Menelaosszal való párharca közben

Az újkori festők egyik legkedveltebb témája volt ~ ítélete, bizonyára mert lehetőséget nyújtott a három szép istennő ruhátlan ábrázolására; elég talán, ha Cranach, Giordano, Claude Lorrain, Rubens, Boucher, Gaugin és Renoir vásznait említjük. – A zeneszerzők közül kevesebbet ihletett meg a neves nőrabló; Cesti, Galuppi és Gluck operáiban és Offenbach Szép Heléna c. operettjében találkozunk vele. XII A3 Párkák – latinul Parcae, a sors és a végzet istennői, a görög Moirák római megfelelői, latin nevük Nona, Decuma, Morta. – Brahms kantátát írt A Párkák éneke címmel Parthenopaiosz – egyes források szerint a kalüdóni Meleagrosz és a szűz Atalanta fia; neve is azt jelenti: a szűz gyermeke. Anyja arra a dombra tétette ki, ahol hajdan őt szoptatta a nősténymedve. A csecsemőt pásztorok találták meg, és az ugyanott kitett Télephosszal együtt Korüthosz királyra bízták, aki gondoskodott a gyermekek

felneveléséről. Felnővén ~ segített Télephosznak anyja felkutatásában és Idasz legyőzésében, majd egyike lett a Thébai ellen felvonuló hét vezérnek. A számára kijelölt kapu ostromakor a védők közül Periklümenész egy sziklát hajított rá a várfalról, s ez halálra zúzta. XII C3 Parthenopé lásd szirének Parthenosz IX D2 lásd Sztaphülosz Pasziphaé – krétai királyné, Héliosz és Krété nimfa lánya; napisteni eredetre vall neve is (mindeneknek fénylő). A krétai király, Minósz felesége lett, négy fiút és két leányt szült neki (lásd Glaukosz2, Deukalión2, Androgeósz és Katreusz, ill. Ariadné és Phaidra) Poszeidón vad gerjedelmet szított ~ ban az általa küldött szent fehér bika iránt, amelyet Minósz a fogadalma ellenére elmulasztott feláldozni neki. (Más magyarázat szerint a természetellenes szenvedélyt Aphrodité lobbantotta fel ~ban, vagy azért, mert ~ elhanyagolta a kultuszát, vagy azért, mert a királyné

apja, Héliosz felvilágosította Héphaisztoszt az istennő és Arész viszonyáról). A királyné az ezermester Daidaloszszal egy üreges műtehenet csináltatott, és abba belebújva egyesült a bikával. E nászból született a Minótaurosz nevű szörny Minósz király szégyenében a szörnyszülöttet (s egyes mondák szerint az anyját is) a Daidalosz építette labirintusba zárta el. Magát a bikát, amely az eset után felbőszülten dúlta végig egész Krétát, végül Héraklész fékezte meg, és hetedik munkájaként Argoszba vitte. ~ igen féltékeny volt hűtlen természetű férjére, és varázserejével elérte, hogy ha ura idegen nővel hált, ondó helyett skorpiókat és kígyókat ürített, amelyek a nő bensőjét szétmarták; ettől az átoktól Prokrisz (lásd Kephalosz) szabadította meg a királyt. IX B1 Paszithea I D1 lásd Khariszok Patroklosz – görög hős, Menoitiosz2 oposzi király fia. Kamasz fővel megölte egy játszótársát, Aphidamasz

fiát, Aianészt, ezért Phthiába menekült Péleusz királyhoz, aki anyjának, Polümélének bátyja volt. Itt kötött életre szóló barátságot nála fiatalabb unokaöccsével, Akhilleusszal. Vállvetve küzdöttek a trójai háborúban is; amikor Agamemnóntól elszenvedett sérelme miatt Akhilleusz a mürmidónokkal együtt visszavonult a harctól, ~ is vele vesztegelt. A görög sereg szorongatott helyzetét látva utóbb hajlott Nesztór tanácsára, s elkérve barátja fegyverzetét, az ő képében és az ő seregével vonult a csatába. A csel bevált, a trójaiak a falakig szorultak vissza; ~ hősies harcban megölte Szarpédón2t, s Hektórral is viadalra kelt. Ekkor azonban Apollón leütötte sisakját, így felismerték és nagy túlerővel legyőzték; holttestét Menelaosz szabadította ki a trójaiak kezei közül. Akhilleusz keservesen meggyászolta barátját, temetése tiszteletére versenyeket rendezett, majd kibékült haragosával, és bosszúért lihegve

újra a harcba vetette magát. – Homérosz Iliásza külön éneket szentel ~ alakjának és hőstettének; a két férfi barátsága példa és jelkép lett az ókor és későbbi korok számára is. – ~ aránylag kevés ókori ábrázolása közül az a csészefestmény a legszebb, amelyen Akhilleusz kötözi be barátja sebeit. XIII B1 Pégaszosz – a görög hitregék szárnyas paripája. Poszeidón nemzette Meduszával (lásd Gorgók), és a közben szörnnyé lett leány testéből szökkent elő, az óriás Khrüszaórral együtt, amikor a hős Perszeusz levágta a leány fejét. A paripa a Parnasszoszon és a Helikonon legelt, patája nyomán források fakadtak. Bellerophontész hős egy arany kantárral magához édesgette; az ő hátáról győzte le a szörnyű Khimairát, és más hőstetteket is vitt vele végbe. Utóbb elbizakodottságában az Olümposzra akart a ~ hátán felszárnyalni, ám Zeusz egy bőgölyt küldött le, a ló megvadult tőle és levetette

lovasát. ~ maga az Olümposzon telepedett meg, s azóta Zeusz villámait hordozza. – Mindezt Hésziodosztól és Ovidiustól tudjuk Már az ókorban, s a renszánsz óta az újkorban is ~, ismertebb latinos alakjában Pegazus, a szárnyaló képzelet jelképe lett, amely a költőket az ihletettség és dicsőség ormára, azaz a Parnasszusra repíti. Legszebb ókori ábrázolása egy dombormű, amelyen Bellerophontész a csodás paripát itatja. I A1 Peirithoosz – a lapithák királya, Ixión és Dia fia, bár egyesek szerint Zeusz nemzette őt, amikor Ixión vétkét megbosszulandó Diával hált. A vitéz és becsvágyó ~ sokat hallott Thészeusz hősi hírnevéről, s mindenáron össze akarta mérni az erejét vele, ezért elhajtotta néhány ökörcsordáját, hogy háborúra provokálja. Mégsem lett háború, mert a két hős úgy megtetszett egymásnak, hogy inkább örök barátságot kötöttek. ~ feleségül kérte Butész király lányát, Déidameiát, és a

lakodalomra saját népe előkelőin kivül meghívta a legkiválóbb görög hősöket, balga módon ráadásul a kentaurokat is. Ezek a garázda és bort még nem ízlelt lények lerészegedve megtámadták a menyasszonyt és a többi nőt, és csak hosszú és véres küzdelemben sikerült leverni őket; e harc során vesztette életét ~ oldalági rokona, Kaineusz is. Később ~ felesége meghalt, s mivel Thészeusz is elvesztette Phaidrát, a két hős úgy döntött, hogy Zeusz leányai közül vesznek új feleséget. Előbb az ifjú Helenét rabolták el Spártából; a sorshúzás a lányt Thészeusznak juttatta, neki viszont az egyezségük értelmében támogatnia kellett ~t, akárkit akar is feleségül. ~ egy jóslat alapján az alvilág királynéját, Perszephonét választotta, s mivel barátjának nem sikerült lebeszélnie őt az esztelen vállalkozásról, kénytelen volt vele tartani. Az alvilágban Hadész úgy tett, mintha komolyan mérlegelné az arcátlan

kívánságot, és egy padra ültette őket, amelyről aztán többé nem tudtak fölkelni. Thészeuszt később barátja, Héraklész kiszabadította, de ~ örökre ottmaradt. Fia, Polüpoitész követte a trónon, s ő lett a lapithák utolsó királya. – ~ valósággal megismétli Ixión mérhetetlen fennhéjázásról tanúskodó tettét, egy istennőt akar birtokolni, amivel csattanósan bizonyítja, hogy az apja fia, és nem Zeuszé. XIV C1 Peiszidiké XVI A1 lásd Peliasz Peiszisztratosz – püloszi királyfi, Nesztór és Eurüdiké fia. Amikor az apja felkutatására indult Télemakhosz Nesztórnál vendégeskedett, az agg király a fiára, ~ra bízta, hogy szekerén vigye vendégüket útja következő állomására, Spártába. ~ ügyes és szíves kísérőnek bizonyult, s maga is élvezhette Menelaosz vendégszeretetét. Az epizód Homérosz Odüsszeiájában található. XVI B1 Peithó – a meggyőzés görög istennője; Aphrodité kíséretéhez tartozott, mivel a

szerelmi hódítás fontos kelléke a rábeszélő képesség. Hésziodosz szerint ő látta el Pandórát ezzel a jellegzetesen női készséggel. Római megfelelője Suada volt; az ő nevéből származott át nyelvünkbe a „jó svádája van” kifejezés. Pelaszgosz1 – argoliszi király, Phoróneusz és Kerdó fia, de lásd Aszóposz. Egyesek szerint ő alapította Argosz városát; Aiszkhülosz Oltalomkeresők c. tragédiájában ő az az argoszi király, aki befogadja Danaoszt és leányait. Amikor Démétér szerte bolyongott lányát keresve, őt is ~ fogadta be; hálából az istennő megtanította a búzatermesztés titkára, s ezt az ismeretét ~ utóbb el is terjesztette az emberek között. – Neve alapján ~ annak a népnek, a pelaszgnak az ősapja, amely a görög törzsek érkezése előtt lakta Hellaszt. (Melléknévként ősi értelemben is előfordul, vagy egyszerűen görögöt jelent.) Ilyen nevű hérosz egyébként más vidékek hagyományaiban is

előfordul, és fontos szereplője az ősi „pelaszg” teremtésmítosznak (lásd Eurünomé2); ~ alakja viszont szemlátomást átvette mások vonásait, Démétérrel való kapcsolata és a búzatermesztésben vitt szerepe pl. azonos Keleosz eleusziszi királyával ill Triptolemoszéval. VIII B1 Pelaszgosz2 lásd Eurünomé2 Péleusz – az aiginai Aiakosz király és Endeisz fia. Fivérével, Telamónnal együtt, apjuk átkától sújtva száműzetésbe kellett mennie, mert szándéktalanul (vagy sportbeli kiválóságára való féltékenységükben nagyon is szándékosan) diszkosszal halálosan megsebezték mostohatestvérüket, Phókosz1t. Együtt vettek részt ezután az argonauták kalandjában; ~ elment a kalüdóni vadkanvadászatra is (lásd Meleagrosz), és itt véletlenségből halálra sebezte első feleségének, Antigoné1nak apját, Eurütión1 phthiai királyt, aki nagybátyja volt, és vérbűnétől annak idején megtisztította. Ezután ~ a barátjánál,

Akasztosz iolkoszi királynál keresett menedéket; ennek felesége, Asztüdameia beleszeretett, s mert ~ elutasította, az asszony azzal vádolta férje előtt, hogy szerelmével üldözi. Akasztosz halálos csapdát állított ~nak, de az megmenekült, s utóbb a királyt is és feleségét is megölte, majd visszatért Phthiába és elfoglalta a trónt. Felesége időközben meghalt; ekkor szemelték ki ~ az istenek Thetisz férjéül. Az istennő tiltakozott a méltatlan nász ellen; Kheirón tanácsára ~ megleste őt egy tengerparti barlangban, s bár Thetisz különféle alakokat öltve próbált menekülni, a hős megtörte ellenállását, és szerelemre bírta őt. Ezután tartották meg a híres lakodalmat, amelynek eseményei a trójai háborúhoz vezettek. ~, miután második felesége elhagyta, fiát, Akhilleuszt kiváló nevelők gondjára bízta, majd amikor az a trójai háborúba vonult, neki adta mürmidónoknak nevezett harcosait, valamint az istenektől

nászajándékul kapott fegyverzetét és lovait. Fiát nem látta többé, de még megérte, hogy unokája, Neoptolemosz hazatér a háborúból, és átveszi tőle Phthia trónját. – A homéroszi művekben ~ csupán utalások formájában szerepel; Euripidész Andromakhé c. tragédiájában az agg ~ a címszereplőt védi emberségesen a féltékeny Hermioné és apja, Menelaosz ellenében. Thetisszel való lakodalmának legszebb irodalmi leírását Catullus egy elbeszélő költeménye adja. – A róla fennmaradt számos vázafestmény és dombormű túlnyomó részén ~ Thetisszel együtt látható, vagy birkózásuk közben, vagy a lakodalmukon; jó néhány kép a kalüdóni vadkanvadászaton ábrázolja. Az újkorban Piero di Cosimo, Rubens és Poussin ugyancsak a neves lakodalmat festette meg. XIII C2 Pelia lásd Amükosz Peliasz – iólkoszi király, Poszeidón és Türó fia. Anyja rögtön születése után kitette ikertestvérével, Néleusszal együtt. A

csecsemőket egy csikós találta és mentette meg ~ egy csikó megrúgta, s arcán ettől kékes (pelion) folt maradt, innen lapta nevét. A fiúk felnővén meglelték anyjukat, s annak férje, Krétheusz örökbe fogadta őket. ~ ezt azzal hálálta meg, hogy nevelőapjuk halála után elüldözte annak legidősebb fiát, Aiszónt, a jogos örököst, s elfoglalta Iólkosz trónját. Legidősebb leányát, Alkésztiszt nehéz próbák után rokona, Admétosz nyerte el. Idővel Aiszón fia, Iaszón jelentkezett ~ nál mint a trón jogos igénylője ~ hajlandónak mondta magát, hogy lemondjon uralmáról, de feltételül kötötte ki, hogy az ifjú szerezze meg Kolkhiszból az aranygyapjút; ezzel ő adott ösztönzést az argonauták nagy kalandjához. Mivel biztos volt benne, hogy a trónkövetelő belebukik a vállalkozásba, távollétében megölte annak apját, anyját és öccsét, a kisded Promakhoszt. A visszatérő Iaszon ekkor felesége, Médeia révén állt bosszút: az

asszony meggyőzte ~ lányait, Peiszidikét, Pelopeiát és Hippothoét, hogy képes apjukat megfiatalítani. (Ezt a monda különféle változatai szerint egy koson, illetve Aiszónon demonstrálta.) Rávette őket, hogy saját kezűleg engedjék ki apjuk vérét, majd a testet földarabolta és üstben kifőzte, végül a varázslat befejezése elől eltűnt sárkányfogatú kocsiján. A lányok eszüket vesztették a szándéktalan apagyilkosság iszonyatától. ~ utóda a fia, Akasztosz lett, aki maga is részt vett az argonauták expedíciójában. – ~ halálának jelenetét az irodalomban Ovidius (Átváltozások), a képzőművészetben pedig tucatnyi vázakép és falfestmény örökítette meg XVI A1 Pelopeia XVI A1 lásd Peliasz Pelopia – a sziküóni Athéné-szentély papnője, Thüesztész lánya. Amikor apját a szörnyű csapás érte (bátyja, Atreusz a saját gyerekei húsával vendégelte meg), bosszúra vágyott, s Delpho jósdájától azt a tanácsot kapta,

hogy nemzzen fiút a saját lányával. Thüesztész egy éjszaka álarcosan megerőszakolta lányát; az nem ismerte fel, de sikerült támadója kardját elcsennie. Kevéssel utóbb Atreusz is Sziküónban járt, beleszeretett ~ba és feleségül vette A hamarosan megszülető gyermeket a sajátjának hitte s úgy is nevelte fel – ez a fiú volt Aigiszthosz. Az évekkel későbbi események során ~ megtudta, hogy saját apjának szült gyereket, és kétségbeesésében az ominózus karddal szúrta szíven magát. VII B2, VII C2 Pelopsz – szipüloszi, majd éliszi király, Tantalosz1 és Dióné fia, Niobé fivére. Apja gyermek korában megölte, hogy húsával megvendégelje az égilakókat, s így mindentudásukat próbára tegye. Az istenek felismerték az étket, s nem nyúltak hozzá, ~ot feltámasztották, csak az egyik lapockáját kellett elefántcsonttal pótolni, mert azt Démétér szórakozottságában megette. Még szebb lett, mint volt; Poszeidón a kedvesének

szemelte ki, és olyan kocsit adott neki, amellyel a tenger színén is tudott száguldani. Szipülosz trónjáról, amely apjáról maradt rá, ~ trójaiak űzték el. Később a Peloponnészoszon (amely az ő nevét viseli) Oinomaosz éliszi királytól kocsiversenyen elnyerte lányát, Hippodameiát, majd trónját is. A versenyt úgy nyerte, hogy megvesztegette a király kocsihajtóját, Mürtiloszt, majd mint tettének kellemetlen tanúját megölte. Halála előtt Mürtilosz harmadíziglen megátkozta ~ családját; ez be is teljesedett ~ fiain, Atreuszon és Thüesztészen és ezek fiain, Agamemnónon és Aigiszthoszon. ~ Pittheusz nevű fia Thészeusznak volt nagyapja; leánya, Nikippé1 révén pedig a Tantalidák családja rokonságra lépett Perszeusz nemzetségével. Az éliszi hagyomány szerint ~ alapította az olümpiai játékokat kocsiversenye emlékére, amely az Olümpia és Korinthosz közötti távon zajlott. – Az ókori irodalom és a képzőművészet

számára egyaránt a gyilkos kocsiverseny volt a legvonzóbb epizód ~ életéből. Szophoklész és Euripidész tragédiáiból csak töredékek maradtak fenn. Pindarosz egy ódája szerint a gyermek feldarabolása nem igaz, Poszeidón ragadta ~ az égbe hosszabb időre, mint Zeusz Ganümédészt VII A2 penátok – vagy penates, dii penates, tkp. a penus (éléskamra) istenei: a római ház védő istenségei. Bár a késői korban többnyire a görög Dioszkuroszok alakjában ábrázolták őket, voltaképp nem volt kötött nevük vagy személyiségük, illetve bármely nyilvánosan tisztelt isten vagy istennő (főleg Vesta) a ~ közé számított, ha szobruk vagy falra festett képük a tűzhely fölé került. Az otthon s a ház lakói, azok jóléte felett őrködtek, s így szerepük némiképp a lárokéval volt rokon. Péneiosz X A3 lásd Daphné Pénelopé – ithakai királyné, Ikariosz akarnaniai király és Periboia lánya. Szerelemből lett a rangban szerényebb

Odüsszeusz felesége, aki hozományul kapta vele Ithaka és a környező szigetek királyságát. Mikor férje elvonult a trójai háborúba, ~ egyedül maradt kisfiukkal, Télemakhosszal. Mivel Odüsszeusz húsz évig távol maradt, idővel kérők gyültek hozzá, a sziget, a környező szigetek és a szárazföld előkelő nemes ifjai, és szorongatták, hogy válasszon férjet közülük. ~ azzal halogatta a döntést, hogy előbb megszövi apósának, az agg Laertésznek halotti leplét, de amit nappal szőtt, éjjel fölfejtette. Hűségét megjutalmazta a sors, Odüsszeusz visszatért és fiával, a férfivá serdült Télemakhosszal együtt megölte a házukat fölemésztő kérők hadát. A Homérosz utáni hagyomány szerint ~ férje utóbb újra útra kelt, hogy a vérbűnt (vagy Poszeidón haragját) kiengesztelje; hazatérve Kirkétől született fia ölte meg, Télegonosz, s ez végül ~ vette feleségül; gyermekük, Italosz lett Itália névadója. Más hagyományok

szerint Odüsszeusz többé nem tért vissza hazájába. – ~ Homérosz Odüsszeia c eposza nyomán lett a hitvesi hűség ragyogó jelképe az európai tudat számára; alakja nem sokat módosult a férje történetét feldolgozó számos újkori műben sem. Ugyanakkor néhány ókori forrás hűtlenséggel gyanúsítja őt, azt állítják, hogy igenis engedett egyik-másik kérőnek, sőt talán mindnek, s így lett Pan (görögül a.m minden) isten szülője – A kevés számú ókori ábrázolás közül talán a legismertebb az a vázafestmény, amely az apósa leplét szövő ~ mutatja Télemakhosz társaságában. Az újkorban ezt a témát Luca Giordano festette meg Talán legszebb zenei portréja Monteverdi Odüsszeusz hazatérése c. zenedrámájából rajzolódik ki; ezen túl Alessandro. Scarlatti, Galuppi, Piccini, Cimarosa és Fauré egy-egy operájának lett a címszereplője. VI A3, VI B2 Pentheszileia – az amazonok királynője, Arész és Otréré leánya. Egy

vadászaton szándéktalanul halálát okozta húgának, Hippolütének. Ekkor Trójába ment hadi népével; itt Priamosz megtisztította vérbűnétől, ő pedig sikeres harcot kezdett az ostromló görögök ellen; az ő kezétől esett el többek közt Makhaón is. Akhilleuszszal is kiállt párviadalra, de ez az életébe került. Amikor a győztes megfosztotta őt páncéljától, meglátta, kivel küzdött, és hevesen belészeretett; egyesek szerint a holttesttel ölelkezett. Therszitész mindenesetre ezzel vádolta meg, a halott királynőnek pedig kiszúrta a szemét; efölötti haragjában Akhilleusz egy ökölcsapással a másvilágra küldte a kötekedőt. A monda egy másik változata szerint ~ egyszer már megölte Akhilleuszt, de azt anyja kérésére Zeusz feltámasztotta. – A történetet egyebek között Vergilius is említi az Aeneisben, s ugyanitt javarészt ~ról mintázta a hős Camilla alakját. A hellenisztikus költők, s nyomukban Propertius, a téma

szerelmi magját emelték ki, s „a legyőzött győzelme a győztes felett” toposzát formálták belőle. Kleist Penthesilea c. drámájában ~ hirtelen szerelemre gyúl a vele harcban álló Akhilleusz iránt, bár kötelességérzete tiltakozik ez ellen; egy félreérthető helyzetben az utóbbi érzés kerekedik felül, ~ megöli nagy ellenfelét, de önmagával is végez.– Egy drámai tömörségű attikai csészefestmény ~ és Akhilleusz végzetes párviadalának utolsó mozzanatát ábrázolja. Más kerámiákon, szarkofágokon a párharc mellett további motívumok is helyet kapnak: ~ Parisz vagy Priamosz mellett, Akhilleusz ~ holtteste fölött. IV D2 Pentheusz – thébai király, Agaué és a sárkányfogból lett Ekhión fia. Nagyapja, Kadmosz őt jelölte öregkorában utódjául. ~ ellene szegült a mámor és őrjöngés kultuszának, amelyet unokafivére, Dionüszosz Thébaira is ki akart terjeszteni. Kemény rendszabályokkal próbálta megfékezni városa

nőit, akik éjjelente a közeli hegyekben a szent tébolytól megszállva gyermekeket téptek szét. Egy ízben maga is felment a hegyre, hogy egy fa tetejéről kilesse, kik vesznek részt a tiltott ünnepen, ám felfedezték. Az istentől rájuk bocsátott tébolyban a bakkhánsnők oroszlánnak nézték ~t, és rárohanva széjjeltépték; a szörnyű ténykedésben saját anyja, Agaué és nénjei, Inó és Autonoé jártak az élen. – Euripidész Bakkhánsnők c tragédiájában ~ pökhendi és hatalmától megszédült ifjú, nem hallgat nagyapjának, Kadmosznak intelmeire, megalázza magát az istent is, aki halandó ifjú álcájában igyekszik őt jobb belátásra bírni, ezért méltán éri a szörnyű büntetés. X B1 Penthilosz lásd Érigoné Perdix IV C1 lásd Daidalosz Periboia1 VI B2 lásd Eurümedón, Nauszithoosz Periboia2 – a megarai király, Alkathoosz lánya. Ő is ott volt a lányok és ifjak között, akik Thészeusszal hajóztak Krétára mint a

Minótaurosznak szánt áldozatok. Minósz királynak megtetszett a lány és magáénak akarta, de ~ Thészeuszba volt szerelmes, és a segítségét kérte. Thészeusz kijelentette, hogy a lány az övé, mert ő mint Poszeidón fia van oly előkelő eredetű, mint a Zeusztól való krétai király. Minósz imájára Zeusz villámot küldött a derült égből Minósz ekkor a tengerbe vetette gyűrűjét; Thészeusz alámerült, és isteni atyja a kezébe adta a gyűrűt; ezzel a lányt megmentette a kirély zaklatásától. Hazájába visszatérve ~ végül Telamón felesége és Aiasz1 anyja lett. XIII B2 Periboia3 XIII C1 lásd Ikariosz, Pénelopé Periérész – spártai király, Künortasz fia, Lakedaimón dédunokája. Gorgophonét vette feleségül, s négy fia született tőle, Tündareosz, Ikariosz, Leukipposz2 és Aphareusz, egy nimfával pedig Hippokoónt nemzette. Voltaképp Messzénia királya volt, de utóbb a spártaiak saját királyaik családfájába illesztették,

hogy igazolják igényüket Messzénia birtoklására, és hol Oibalosszal azonosították, hol annak apjává tették, más mondában pedig Oibalosz ~ halála után lett Gorgophoné férje és egy vagy több fiának az apja. V D1, VI B1 Periguné – az iszthmoszi rabló, Szinisz leánya. Amikor Thészeusz végzett az apjával, ~ rettegve elbújt előle, de a hős rátalált. A daliás ifjú megtetszett a leánynak, és szívesen megajándékozta szerelmével; ebből született egy Melampusz nevű fiú, aki utóbb kitűnt a nemeai játékokon. Periklümené XVI A1 lásd Pherész, Admétosz, Lükurgosz1 Periklümenész – thébai harcos, Poszeidón és Khlórisz fia. Amikor a Hetek megtámadták városát, vitézül küzdött, az ellenséges vezérek közül megölte Parthenopaioszt, nagy követ hajítva a fejére a várfalról. Utóbb a menekülő Amphiaraoszra támadt dárdájával, és le is döfte volna, ha azt el nem nyeli a föld. Periklümenosz – püloszi királyfi, Néleusz

fia. Vitéz harcos volt, részt vett az argonauták kalandjában. Poszeidóntól különleges képességet kapott, bármivé át tudott változni szempillantás alatt. Amikor Héraklész megostromolta Püloszt, mert a város támogatta ellenében Néleusz unokáját, Augeiaszt, a hős ~ tíz fivérét leterítette, s őt is üldözőbe vette. ~ oroszlánná, kígyóvá, végül sassá lett, s ekkor Héraklész nyíllal lelőtte. Az esetet Ovidius beszéli el az Átváltozásokban. Más változat szerint ~ méh vagy légy alakjában Héraklész harci kocsijának rúdjára szállt; a hős, akinek figyelmét Athéné irányította oda, felfigyelt rá, és ostorával rácsapva megölte. XVI B1 Periphétész – hírhedt epidauroszi útonálló, Héphaisztosz fia; az arra menőket buzogányával ütötte agyon. Az ifjú Thészeusz Athénba tartó útján kicsavarta ~ kezéből a buzogányát s őt ütötte agyon vele. Péró XVI A3, XVI B1 lásd Melampusz1, Néleusz Perszé – vagy

Perszéisz, az Ókeaniszok egyike, Ókeanosz és Téthüsz leánya. Héliosz napistennek lett a felsége, az ő gyermekeik Aiétész király, a varázshatalmú Kirké és Perszész2. II D1, III B2 Perszéisz1 IX B1 lásd Pasziphaé Perszéisz2 lásd Perszé Perszephoné – az alvilág királynéja, Zeusz és Démétér leánya, másik nevén Koré. Ifjú lányként nimfák közt virágot szedett a réten, amikor megnyílt a föld, megjelent Hadész, felragadta ~ és magával vitte az alvilágba, ahol aztán feleségül vette. Zeusz Démétér könyörgése ellenére sem tehetett semmit, mert ~ már evett a holtak eledeléből (Hadész furfangosan megetetett vele hét gránátalmamagot, vagy maga kóstolt az almába, és Aszkalaphosz elárulta), de azt kieszközölte az alvilág uránál, hogy a leány az év kétharmadát anyjával, a gabona és a termés istennőjével töltse a föld színén, ami világos jelképe az évszakok körforgásának. Latin neve Proserpina volt – ~

elrablásáról a Déméterhez szóló homéroszi himnusz és Ovidius Átváltozások c. költeménye ad leírást, majd Claudius Claudianus eposszá szélesítette a témát. Az újkorban Goethe drámát, Shelley, Swinburne és D.G Rossetti költeményt szentelt ~nak – A képzőművészeti alkotások is leginkább ~ elrablásának drámai epizódját festik, vagy férje mellett, az alvilág trónján ábrázolják az istennőt. Az újkorban Rembrandt, Rubens, Giordano és Ricci ugyancsak a lányrablás témáját festették meg; anya és lánya viszontagságairól szól Lully, Paisiello, Saint-Saëns operája és Stravinszkij melodrámája. II A2 Perszész1 – Kriosz titán és Eurübia fia, a perzsa nép (egyik) legendás őse. Felesége Aszterié volt, legnevesebb gyermekük pedig Hekaté, a hármas istennő. I C3 Perszész2 – ázsiai uralkodó, Aiétész fivére, egyes hagyományok szerint a perzsák névadó őse (lásd még Médosz) II C2 Perszész3 – Perszeusz és

Andromeda fia. Nagyapja, Képheusz örökébe lépett Aithiópia trónján. Később népe egy részével Mezopotámiába települt, és (egyes hagyományok szerint) ő lett a perzsa uralkodók őse; fia, Akhaimenész nevét a perzsa Akhaimenidák királyi dinasztiája őrizte meg. V C2 Perszeusz – argoszi, majd tirünszi király, akit Zeusz nemzett aranyeső alakjában Danaéval. Az anyai nagyapa, Akrisziosz egy kedvezőtlen jóslat miatt anyát és csecsemő fiát egy ládában kitette a tengerre, s a láda Szeriphosz szigetére sodródott. ~ itt daliás ifjúvá serdült, s anyja védelmében elvállalta Polüdektész szeriphoszi királytól a megbízatást, hogy megölje a Gorgók egyikét, Meduszát. A veszélyes vállalkozáshoz Athéné tükrös pajzzsal és Hermész varázskarddal látta el, a Sztüx nimfáitól pedig ~ szerezte meg Hadész láthatatlanná tevő sisakját, szárnyas saruját és bűvös tarisznyáját. Hosszú vándorlás után rábukkant a Gorgónővérek

rejtekére, és célját a pajzs tükrében figyelve, hogy a látványtól kővé ne váljék, levágta Medusza iszonyú fejét, s a tarisznyába rejtette. Az őt üldöző két nővér elől egérutat nyert, s hazafelé, keletnek suhant. Atlaszt, aki megtagadta tőle a vendégszeretetet, a Meduszafővel kővé változtatta (így keletkezett az Atlasz hegység), majd Aithiopia felé tett kitérőt Itt egy tengeri szörnytől megszabadította és feleségül vette Andromedát, visszatért vele Szeriphoszba, s Polüdektészt, aki nem állt ígéretének, ugyancsak kővé dermesztette. Ezután a király öccsét, Diktüszt tette meg a sziget uralkodójának, s ő anyjával és feleségével szülőföldjére, Argoszba hajózott. Egy sportversenyen diszkoszával szándéktalanul halálra sújtotta nagyapját, s utána ő lett Argosz királya. Gyászában és bánatában rávette rokonát, Megapenthészt, aki Tirünszben uralkodott, hogy cseréljék el királyságukat; utóbb ~ alapította

Mükéné városát is. Halála után az istenek, akárcsak feleségét s annak szüleit, az égre emelték csillagkép gyanánt. – ~ történetében párhuzamos vonások találhatók Bellerophontészéval, aki ugyancsak a légben röpködve győzött le egy szörnyet, ráadásul épp annak a Pégaszosznak a hátáról, aki a ~ által megölt Medusza testéből szökkent elő. – Ovidius az Átváltozásokban részletesen leírja ~ hőstetteit. – A történet kiemelkedő epizódjait, főleg ~ és Athéné együttesét, Medusza megölését és Andromeda megszabadítását vagy száz antik vázakép, egy pompás dombormű és néhány szobor örökítette meg. Az újkorban Tiziano, Tintoretto, Guercino, Rembrandt, Tiepolo és Rubens festett képet róla, az utóbbi három változatban is; Cellini, Canova és Stróbl Alajos pompás szobrait és a zene világából Lully meg Haydn operáit kell még említenünk. V C2 Phaenna lásd Khariszok Phaethón – a napisten, Héliosz fia

annak kedvesétől, Klümené1től. Epaphosz kétségbe vonta isteni származását; fia kérésére Héliosz megesküdött a Sztüxre, hogy hajlandó apaságát bármivel tanúsítani. ~ azt kérte, hogy egy napra ő vezethesse a napszekeret Héliosz kénytelen volt engedni; ~ elindult végzetes útjára. Hamar elvesztette uralmát a paripák felett, a nap vészesen közeledett a földhöz, sivataggá égette Arábiát és Észak-Afrikát, feketére pörkölte az aitiopszokat, és sok folyót kiszárított. Hogy a végső katasztrófát megelőzze, Zeusz villámával földre sújtotta a vakmerő ifjút. – Euripidész ~-tragédiája töredékesen maradt fenn, utóbb Goethe próbálta rekonstruálni. A balsikerű égi utat Ovidius írta le elevenen Átváltozások c művében. A villámtól földre sújtott ifjú bukását több ókori vázafestmény és gemma ábrázolja, az újkorban pedig Sodoma, Tintoretto, Carracci, Reni és Tiepolo, míg Poussin és Giordano azt a jelenetet

ábrázolják, amikor elkéri apjától a napszekeret. Zenei portréi Lully, A Scarlatti, Graun és Jommelli operáiban és Saint-Sa&ns szimfonikus költeményeiben lelhetők. III A2 Phaiax – a phaiákok népének (lásd Alkinoosz) legendás őse, Poszeidón és Kerküra nimfa fia. Phaidra – athéni királyné, Minósz király és Pasziphaé lánya. Húga volt Ariadnénak, akit Thészeusz elhagyott; utóbb ~ lett az athéni király felesége. Beleszeretett férje felnőtt fiába, Hippolütoszba, és fölfedte előtte (vagy hagyta, hogy dajkája fölfedje) érzelmeit. A visszautasítástól vérig sértve (vagy félve, hogy titkát az ifjú fedi fel) azzal vádolta férje előtt Hippolütoszt, hogy ő akart erőszakot tenni rajta. (Ez igen elterjedt ókori motívum, lásd Bellerophontész, Péleusz.) Thészeusz hirtelen haragjában azt kérte apjától, Poszeidóntól, hogy büntesse meg elvetemült fiát, s az isten eleget is tett kérésének. Amikor a rágalom rábizonyult, ~

felakasztotta magát. – ~ alakja az ókori tragikusokat élénken foglalkoztatta Euripidész Hippolütoszában ~ nem vét a szemérem ellen, dajkája, Oinóné az ő akarata ellenére tárja fel érzelmeit Hippolütosz előtt; az ifjú felháborodását látva s a leleplezéstől félve ~ öngyilkos lesz, és hazug vádját, hogy hírnevét mentse, búcsúlevelében adja elő. Seneca, majd jóval utóbb Racine is feldolgozta a témát; az utóbbi főként a boldogtalan asszony belső vívódásának lélekrajzával remekelt. Nála nem ~, hanem a dajka áll elő az igaztalan váddal. Swinburne és DAnnunzio is drámát írt e témára, Mary Renault pedig Thészeuszról szóló regényében dolgozta fel. – Hippolütosz és ~ alakja antik szarkofágokon és kerámiákon, római falfestményeken látható, többnyire a dajkával együtt. Rameau és Gluck operát írt a boldogtalan nőről. IV D2, IX D2 Phaithusza lásd Lampetia Phaón – leszboszi révész. Egyszer az öregasszony

képében utazó Aphroditét vitte át ladikján, aki fizetségül egy üvegcsét adott neki. Annak olajával bekenekedve az idős és csúf emberből daliás ifjú lett, akibe minden nő beleszeretett. Állítólag a híres költőnő, Szapphó azért vetette magát a tengerbe, mert ~ visszautasította a szerelmét. Phegész X D3 lásd Akarnan, Alkmaión Phémonoé – híres jósnő, Apollónnak és az első Püthiának a lánya; a monda szerint feltalálta a hexametert, és attól fogva a jósda Delphiben ilyen formában közölte tanácsait. ~nek tulajdonították a híres mondást is, amely az orákulum bejáratán állt: gnóthi szeauton (ismerd meg magadat). Pherész1 – thesszáliai király, Krétheusz és Türó fia. Mostohafivére, az erőszakos bitorló Peliasz elűzte Iólkoszból, mire ő megalapította Pherai városát. Feleségétől, Periklümenétől két fia született, Admétosz és Lükurgosz1; lánya, Eidomené révén Melampusz1 és Biasz nagyapja lett. V D2,

XVI A1, XVI B2 Pherész2 XVI C3 lásd Médeia Philammón – költő és látnok. Anyja, Khióné (vagy Philónisz) egyazon napon hált Hermésszel és Apollónnal, s végül ikreket szült; ~ lett Apollón magvából, fivére, Autolükosz pedig Hermészéből. Szerelmétől, Argiopé nimfától született Thamürasz nevű fia Ő alkotta az első karénekeket leánykar számára. Philemón – idős phrügiai földmíves, aki szegényes hajlékában feleségével, Baukisszal együtt vendégül látta az egyszerű vándorként betérő Zeuszt és Hermészt. A két isten árvizet bocsátott a közeli falura, ahol mindenki elutasította őket, ~ kunyhóját pedig templommá változtatta. Itt élhették együtt öreg napjaikat mint a szentély papja és papnője, és mert az volt a kívánságuk, hogy egyszerre érje őket a halál, életük végén két fává változtak a szentély előtt. – Ovidius Átváltozások c művéből vált ismertté, a sírig tartó hitvesi hűség

jelképévé ~ és Baukisz. Goethe Faust c drámai költeményének II részében a tengerparti birtokát egyre szélesítő címszereplő egy öreg házaspárt talál (az ő nevük is ~ és Baucis) akik nem hajlandók átengedni neki apró, de őseiktől rájuk maradt telküket, noha Faust méltányos árat s helyette más telket kínál érte. Mephisto ura kívánsága elé sietve túlbuzgalmában megöli az öregeket – Az újkorban a történet Jordaens, Rubens és Rembrandt festményeit, valamint Gluck, Haydn és Gounod operáit ihlette. Philoitiosz – ithakai gulyás, Odüsszeusz embere, aki hosszú távolléte alatt is hű volt hozzá, visszatértekor koldus-álcájában is vendégszeretettel fogadta, majd segítségére volt a kérőkkel való leszámolás alkalmával; kettőt meg is ölt közülük. A harc után megbízta ura, hogy Eumaiosszal együtt büntessék meg Melanthioszt. Philoktétész – thesszáliai hős, Poiasz meliboiai király és Démonassza fia, Minüasz

unokája. Kivételes ügyességű nyíllövő volt, ezt a művészetét magától Héraklésztől tanulta, aki neki adta végül íját és halálos nyilait is, mivel egyedül ~ volt hajlandó könyörgésére meggyújtani máglyáját az Oita hegyén. ~ hét hajónyi vitézzel indult Trója alá, de Tenedosz (lásd Tenész) szigetén megmarta Apollón szentélyének kígyója; egyes szerzők szerint ez Lémnoszon történt, és Héra bosszúja volt Héraklész iránt tanúsított előzékenysége miatt. ~ sebe elgennyedt, s oly elviselhetetlen bűzt árasztott, hogy a katonák megtagadták a vele való utazást, ezért Odüsszeusz tanácsára az alvó beteget egyszerűen otthagyták Lémnosz szigetén; vitézeinek vezetését Medón vette át. Kilenc évig kínlódott itt ~ magára hagyatva, amikor érte jött Odüsszeusz és Diomédész2 (vagy Neoptolemosz), hogy magukkal vigyék Trójába. Kitudódott ugyanis Kalkhasz jóslatából, hogy a várost ~ nyilai nélkül nem lehet

bevennie a görögöknek. ~ sértettségében hevesen tiltakozott, de végül sikerült magukkal vinniük, részben csellel, részben rábeszéléssel, egyebek közt azzal az ígérettel, hogy ott sebét is meg fogják gyógyíttatni. Trójában Makhaón valóban kikezelte ~ sebét, ő pedig első nyíllövésével leterítette Pariszt. (Más hagyomány szerint a Héraklész nyilaira való jóslatot csak Parisz halála után, Helenosztól tudták meg a görögök.) További sikeres haditettek után ~ a faló gyomrában az elsők közt jutott be a városba, majd a háború végén szerencsésen hazájába tért; más monda szerint a viharok az itáliai Campaniába vetették, s ő ott telepedett meg, íját pedig felajánlotta Apollónnak. – Szophoklész Philoktétész c drámája Lémnosz szigetén játszódik A sértettségébe gubózó ~ sem Odüsszeusz ravasz érveire, sem Neoptolemosz kedves kérlelésére nem hallgat; a fájdalmában elalélt betegtől ekkor Odüsszeusz erővel

elragadja a fegyvert, ám az ifjú szívét megrendíti ~ szörnyű elkeseredése, és szánalmában visszaadja az íjat. Ez a gesztus már-már megtöri ~ ellenállását, de jószántából csak akkor követi őt, amikor megjelenik Héraklész, és felszólítja erre. – Az antik művészeket ~ megsebesülése és a szenvedő ember ábrázolásának a feladata vonzotta, több vázakép és véset foglalkozik vele. XVI B3 Philolaosz lásd Eurümedón2 Philomélé IV B1 lásd Téreusz Philónisz XV B3 –Phószphorosz, Kéüx, Autolükosz Philonoé XV D3 lásd Bellerophontész, Iobatész Philotis – a római történet mondai alakja, Róma megmentője. Amikor a gallok kifosztották Rómát, a latinok körülvették a meggyengült várost, és asszonyaikat meg lányaikat követelték. ~, a szép rabszolgalány felajánlotta, hogy ő és társnői római hölgyeknek adják ki magukat, és így vonulnak a latinok táborába. Éjszaka ~ lámpást akasztott egy fügefára, a rómaiak

pedig kirontottak a városból, és lekaszabolták a latinokat. Philüré – nimfa, aki Kronosz szeretője lett, és Kheirónt szülte. Az isten félt felesége, Rheia féltékenységétől, ezért ló alakját öltötte, és úgy közösült ~vel; ez magyarázza, hogy a gyermek félig ember, félig ló lett. Más változat szerint ~ elutasította Kronosz közeledését, mire az kancává változtatta, és csődör képében hágta meg. ~ a thesszáliai Pélion hegyen szülte meg fiát. Torz alakja láttán szörnyű kétségbeesés fogta el, szoptatni sem merte; addig siránkozott, míg az istenek szánalomból hársfává változtatták. XIII A3 Phineusz1 V B1 lásd Andromeda Phineusz2 – thrák király, Agénór1 szidóni királynak és Télepasszának a fia. Apollóntól jóstehetséget kapott, utóbb azonban az isten (vagy Poszeidón) megvakította, amit a különféle mondaváltozatok eltérően indokolnak (kifecsegte az istenek titkait; jóslatával segített Phrixosz fiainak;

kegyetlenül bánt a saját fiaival). ~ ugyanis Kleopatrát, Boreasz lányát vette feleségül, aki két fiút szült neki, de ő utóbb elkergette az asszonyt (vagy megözvegyült), s ekkor Idaia szkítha hercegnőt vette el. Ez is szült két fiút neki, mostohafiait viszont gyűlölte, és elhitette férjével, hogy azok bűnös szerelmükkel üldözik, valamint hogy a király vaksága nem más, mint az istenek büntetése fiai vétkeiért. ~ ekkor a megvádolt két fiút börtönbe záratta, ahol naponta megostorozták őket, más változatok szerint megvakíttatta vagy földbe ásatta vagy vadállatok elé dobatta őket. Ekkor érte ~ a valódi büntetés: Zeusz parancsára a Harpüiák kezdték gyötörni; valahányszor asztalhoz ült, étele felét elették előle, a maradékot pedig összerondították. Kínjaitól az argonauták érkezése szabadította meg ~ t: sógorai, a szárnyas Boreaszok elűzték az undorító szörnyeket, majd kiszabadították húguk fiait (vagy:

feltámasztották őket, vagy: visszaadták szemük világát, maguk erejével vagy Aszklépiosz segítségével), és leleplezték ~ előtt Idaia mesterkedéseit. ~ visszafogadta kegyébe a két fiút, az ármányos mostohát pedig a maga fiaival visszakergette apjához. A hálás király ezután jóstudományával elmondta az argonautáknak, hogyan jutnak a legbiztosabban Kolkhiszba, s mire kell számítaniuk az út egyes állomásain. – ~ történetét javarészt Apollóniosz Rhodiosz Argonautika c. eposzából ismerjük, ám ez az elbeszélés a ~ mítosz negatív vonásait elhallgatja, és az emberség és bölcsesség ideális képviselőjét festi a vak királyban. – Néhány vázaképen is felismerhető ~ alakja a Boreaszok vagy a Harpüiák társaságában. VIII C3 Phlegüasz – thesszáliai király, Phlegüa mondabeli megalapítója. Anyja Khrüszé volt, apja Lapithész vagy, más mondaváltozat szerint, Arész. Harcos, rablásra is szívesen vállalkozó és

harácsoló király volt, s ez a vonás jellemezte később is a phlegüaiakat. ~ még Apollón delphoi szentélyét is feldúlta és felgyújtotta, egyesek szerint bosszúból, amiért az isten elcsábította, majd hűtlenségéért megölte lányát, Korónisz1t. (Az istenekkel dacoló merészség dolgában Ixión méltó fia volt ~nak, akinek a neve egyébként gyújtogatót jelent.) Merényletéért Apollón leterítette ~ nyilával (bár mások szerint Lükosz1 és Nükteusz ölte meg Euboiában), és az alvilágban azzal bűnhődött, hogy egy minden pillanatban lezuhanással fenyegető szikla alatt kellett ülnie; ennek Aineiasz volt szemtanúja alvilági útján Vergilius Aeneisében. XIV A1 Phobosz II B3 lásd Aphrodité, Arész Phoebus lásd Phoibosz Phoenix lásd Phoinix Phoibé1 – a fénylő, a titaniszok egyike, Uranosz és Gaia lánya; férjétől, Koiosz titántól két lányt fogant, Létót és Aszteriét. Van olyan hagyomány is, hogy ő alapította meg a

jósdát Delphoiban, s ajándékképpen adta át unokájának, Apollónnak. II B1 Phoibé2 VI A2 lásd Leukipposz2 Phoibosz – a fényes, a napisteni vonásokkal is bíró Apollón gyakran használt jelzője. Phoinix1 – a szidóni Agénór1 király fia. Amikor húgát, Európét elrabolta a bika képét öltött Zeusz, ~ és három fivére, Kadmosz, Thaszosz és Kilix a lány keresésére indultak. ~ hamar felhagyott a kilátástalan kutatással, és szülőföldje közelében, tehát a Földközi tenger keleti partjain megalapította az ő nevét viselt Főníciát (görögül Phoinikia). VIII B2 Phoinix2 – az eleóni Amüntór király és Kleobulé fia. Apja megátkozta és elűzte országából, mert anyja ösztönzésére ~ elcsábította apja ágyasát, Phthiát, vagy mert a nő igaztalanul vádolta meg, hogy erőszakot követett el rajta. ~ Péleusznál talált menedéket, aki rábízta fiának, Akhilleusznak a nevelését. ~ a trójai háborúba is elkísérte neveltjét,

és tanácsaival segítette; az ifjú hős igen ragaszkodott hozzá, bár egy esetben még őrá sem hallgatott: amikor ~ békíteni próbálta Agamemnón iránti haragjában. A monda egyik változata szerint ~et haragos apja még meg is vakította; Péleusz kérésére aztán Kheirón adta vissza neki szeme világát. – Az ókori vázaképek ~et mindig aggastyánnak ábrázolják phoinix3 – legendás madár, amely Arábiában vagy Egyiptomban, esetleg Indiában élt. Bizonyos idő elteltével fűszeres illatú ágakból fészket rakott, s gyászdalt hallatva lángra lobbantotta a fészkét; a tűzben elégett, majd hamvaiból új életre támadt. A különböző források igen eltérő számokat közöltek a „főnix-év”-ről, a két újjászületés közt eltelt időszakról, a legelterjedtebb vélemény szerint ez 500 év volt, de olvasni 250, 1461, 7006, sőt 12 954 évről is. A monda bizonyára egyiptomi eredetű, a név a benu madárral, a szürke gémmel kapcsolatos,

amely az áradások előtt szokta ellepni a Nílus árterületét, tehát a növényzet közeli újjászületésének hírnöke volt. A főnix (a latinos phoenix alakból) keresztény szimbólum lett, mivel a feltámadásra vonatkoztatták; az alkimiában egyik neve volt a bölcsek kövének, mivel az elképzelések szerint annak is tűzben kell születnie. Phókosz1 – aiginai görög ifjú, Aiakosz király fia Pszamathétől, a Néréiszek egyikétől. Neve fókát jelent, ami arra utal, hogy anyja fókává változott, úgy próbált kitérni a király szerelmes ölelése elől. Az ifjú ~ elhagyta apja házát, megalapította Phókiszt, amely az ő nevét viselte ezentúl, elvette Aszteriát, és két ikerfiút nemzett, Panopeuszt és Kriszoszt. Utóbb visszatért szülőföldjére; egy versenyjátékon minden díjat elnyert, ezért féltestvérei, Péleusz és Telamón összeszövetkeztek ellene, és egy edzés alkalmával Telamón fejbesújtotta diszkoszával, a holttestet pedig

elrejtették az erdőben. Tettükre azonban fény derült, és a haragos király mindkettőjüket száműzte Aigináról. ~ anyja, Pszamathé külön is bosszút állt fiáért, bősz farkast küldött, amely sokáig tizedelte Péleusz nyájait. Végül nővérének, Thetisznek kérésére megenyhült, és a farkast sziklává változtatta. XIII B2, VII A3 Phókosz2 – a korinthoszi Ornütión fia, Sziszüphosz unokája. A hagyomány egy vonulata neki tulajdonítja (Phókosz1 helyett) a Korinthoszi öböl és a Parnasszosz között elterülő Phókisz megalapítását. Egy monda szerint ~ feleségül vette Antiopé1t XV D2 Pholosz – a kentaurok egyike, Szilénosz fia. Híres volt bölcsességéről, jó barátja volt egyebek mellet Héraklésznak is. Egyszer épp lakomát rendezett a hős tiszteletére barlangjában, s kedvéért felbontott egy kancsó féltve őrzött régi bort. Az ital szagától felbolydult környékbeli kentaurok megrohanták a barlangot, Héraklész azonban

elzavarta s Kheirón barlangjáig üldözte őket, ahol sokukat megölte nyilaival; egy eltévedt nyílvesszővel magát Kheirónt is, aki pedig barátja volt. ~ hasonlóképp halt meg: lábára ejtette Héraklész halálthozó nyílvesszeinek egyikét, és annak mérge nyomban megölte. Phorbasz – thesszáliai királyfi, Lapithész és Orszinomé fia. Utóbb Éliszbe vándorolt, és itt szövetséget kötött Alektórral Pelopsz ellenében. Szövetségese megosztotta ~ vel a királyságát és feleségül vette a lányát, ~ pedig Alektór húgát, Hürminét vette el. E házasságból született Augeiasz és Aktór1. XIV B2, XVI C1 Phorküsz – tengeristen, Gaia és Pontosz fia, aki a tengeri szörnyek gondját viselte. Feleségétől s egyszersmind testvérétől, Kétótól született Ladón sárkány, Thoósza nimfa (Polüphémosz1 anyja), valamint a Gorgók és a Graiák. I D2 Phoróneusz – argoszi király, Inakhosz és Melia fia, a helyi mondák szerint nemcsak az

argosziak őse volt, hanem az első ember; ő tanította meg a többi embert a mesterségekre és a tűz használatára, a földművelésre, letelepítette őket falvakban és városokban, megindította a kereskedelmet, és bevezette a Peloponnészoszon Héra tiszteletét. Felesége Kerdó nimfa volt, egyik fia pedig Pelaszgosz, egy másik fia, Apisz az első görögországi kocsiversenyen szenvedett halálos balesetet; rajtuk kívül olyan gyermekeket is tulajdonít ~nak a helyi hagyomány, akik a görög mondák többsége szerint más szülőktől erednek (Niobé, Agénór1, Iaszosz). – ~ mítosza azt akarja bizonyítani, hogy az argosziak a Peloponnészoszon megtelepedett népek közül az elsők voltak, ezért fűztek alakjához olyan vonásokat, amelyek eredetileg Deukalión1hoz és főleg Prométheuszhoz tartoztak. VIII A1 Phószphorosz – az esthajnalcsillag (Vénusz bolygó) istensége, Asztraiosz és Éósz fia; Philonisz nimfától született Kéüx nevű gyermeke. Mint

hajnali csillagot gyakran az Éószphorosz, esti csillagként pedig Heszperosz névvel illeték. Latin megfelelője Lucifer (mindkét név jelentése fényhozó). A könnyen égő foszfor nevű elemnek ő a névadója II D2, XV B3 Phrasziosz – látnok, aki az Egyiptomot sújtó hétéves aszály idején felkereste Buszirisz királyt, és azt tanácsolta neki, hogy az égiek kiengesztelésére évente áldozzanak fel egy idegent. A király megfogadta a tanácsot, és elsőként magát ~ áldozta fel. A kegyetlen szokás fennmaradt, mígnem Héraklész véget vetett neki, megölve Busziriszt és fiát. Phrixosz – orkhomenoszi királyfi, Athamasz fia annak első feleségétől, Nephelétől, akit egy idő után férje eltaszított. A második feleség, Inó rávette ármánykodásaival a királyt, hogy ~ áldozza fel az isteneknek: így akarta a trónt saját fiának biztosítani. A végzetes pillanatban, amikor az apa már fiára emelte a kést, megjelent egy aranyszőrű kos,

amelyet az aggódó anya, Nephelé küldött (lásd Theophané); az állat a hátára emelte ~ és húgát, Hellét, és elrepült velük kelet felé. A tenger fölé érve Hellé nem tarthatta magát tovább a kos hátán, és a vízbe zuhant; ezt a tengerszorost az ókoriak szerint az ő emlékére nevezték el Hellészpontosznak, azaz Hellé tengerének (ma Dardanellák, ez a név viszont a monda szerint a Dardanosz által a közelében alapított várostól, Dardaniától ered). ~ tovább repült a Fekete tenger keleti partján a Kaukázus lábánál fekvő Kolkhiszig; itt Aiétész, a város királya befogadta, az aranyszőrű kost feláldozta Arésznak, és bőrét az isten ligetében egy fára feszítve őriztette. ~ a király lányát, Khalkiopét vette feleségül, akitől négy fia született: Argosz, Kütisszórosz, Melanión (vagy Melasz) és Phrontisz. ~ halála után Aiétész kíméletlenül bánt unokáival, ezért azok felkerekedtek s egy hajón Orkhomenoszba indultak,

hogy az apjukat megillető trónt maguknak követeljék. A tengeren hajótörést szenvedtek, és Arétiasz szigeténél az épp Kolkhiszba tartó argonauták mentették meg őket, ők pedig hálából céljukhoz kalauzolták megmentőiket. – Az aranyszőrű kos hátán repülő ~t, húgával együtt vagy nélküle, több görög vázakép és római falfestmény ábrázolja.XVI D2 Phrontisz XVI D3 lásd Phrixosz Phrünondasz lásd kerkópszok Phülakosz – a thesszáliai Phülaké királya, Déióneusz fia. Igen büszke volt gulyáira, s maga őrizte őket. Egy ízben rajtakapta a jós Melampuszt1, hogy el akarja lopni marháit, de végül maga adta oda neki az állatokat, amikor a jós felfedte, mi okozza ~ fiának, Iphiklosznak impotenciáját, és ki is gyógyította. Másik fia, Poiasz révén Philoktétész nagyapja lett XVI B3 XVI B3 Phüleusz – éliszi királyfi, Augeiasz fia. A nagy istálló-takarítás kifizetetlen bére körüli vitában ~ Héraklész pártját

fogta apja ellenében, ezért el kellett hagynia az országot. Dulikhionban telepedett le; itt elcsábította (vagy feleségül vette) Timandrát, aki Megészt szülte neki. Amikor Héraklész bosszút állt Augeiaszon, ~ helyezte Élisz trónjára, de ő lemondott róla fivérei javára. Utóbb részt vett a kalüdóni vadkanvadászaton (lásd Meleagrosz). XVI B2 Phüllisz – a thrákiai Biszaltia királyának leánya. A trójai háborúból haza felé tartó Démophón beleszeretett a gyönyörű lányba, a király pedig szívesen hozzáadta feleségül, s hozományul hozzá egész királyságát. Egy idő után a férj azt mondta, haza kell térnie Athénba, de esküdözött, hogy egy év múlva visszatér. ~ egy ládikát adott át búcsúzó férjének mondván, hogy csak akkor nyissa ki, ha végképp úgy dönt, hogy nem tér vissza. Démophón pedig nem Athénba ment, hanem Ciprusra, s esze ágában sem volt visszatérni. Az egy év leteltével ~ megátkozta hűtlen férjét,

és mérget vett be. Halála órájában Démophónt gyötrő kíváncsiság fogta el, mi lehet a ládikában. Felnyitotta; nem tudni, mit látott, de hatására azonnal lóra kapott, és sebes vágtában megindult Thrákia felé. Lova azonban megbotlott, ő pedig úgy esett, hogy saját kardja nyársalta fel. A monda más változata szerint Démophón valóban Athénba ment, de késett visszaútban, s ~ bánatában száraz mandulafává vált. Mikor a férj megjött, átölelte a fát, s az rögtön leveleket hajtott. – Ovidius Hősnők levelei c költői ciklusában a halálra szánt ~ szomorú búcsúlevele olvasható. IV D2 Picus – a mezők és erdők ősi itáliai istene, Saturnus fia és Faunus apja; felesége Pomona (vagy Canens nimfa) volt, Latinus nagyapja. Őt tekintették Latium első királyának Ovidius szerint (Átváltozások) a daliás ifjúba beleszeretett Kirké, és mert ~ visszautasította felkínált szerelmét, a varázslónő harkállyá változtatta (latinul

~ a.m harkály) Pierisz lásd Megapenthész1 Pieriszek1 lásd múzsák, Pierosz1 Pieriszek2 – egy mondaváltozat szerint Pierosz1 és Euippé leányai. Kilencen voltak, és roppant büszkék énekesi képességeikre, olyannyira, hogy a múzsákat versenyre hívták, s még azt is megszabták, milyen díjra tartanak igényt. A döntőbírának felkért nimfák természetesen az istennőket ítélték győztesnek, a ~ek pedig szarkává változtak. – A hagyomány túlnyomó része magukat a múzsákat tartja ill. nevezi ~nek; ez a mondaváltozat Ovidius Átváltozások c művében maradt fenn, s alighanem a költő leleménye, mert az énekverseny során elhangzott számok mindegyikében egy mítikus történetet tudott előadni. Pierosz1 – a pellai Pieria királya, aki országában bevezette a múzsák kultuszát, ezért emlegették olykor a kilenc istennőt Pieriszek néven. Ovidius mondaváltozata az Átváltozásokban ~ kilenc saját lányát jeleníti meg ezen a néven (lásd

Pieriszek2). A művészeteket tisztelő királyt egyesek Linosz apjának, mások Oiagroszénak és így Orpheusz nagyapjának tekintették. Pierosz2 – a szeriphoszi Magnész király fia. A múzsák egyike, Kleió szerelemre lobbant iránta; ez Aphrodité bosszúja volt azért, hogy a múzsa kinevette az ő szerelmét Adonisz iránt. ~ a múzsával a balsorsú Hüakinthoszt nemzette. Pietas – római istennő, a legnagyobb becsben tartott római erénynek, a kegyességnek megszemélyesítője. Ez a kegyesség az istenek, az állam és a család iránti kötelességérzetet és a méltányosságot foglalja magába. ~nak a Capitolium tövében volt szentélye a Kre második század elejétől. Pilumnus1 – római istenség, aki az újszülötteket védelmezte rontó varázs vagy váltás ellen. Ebben a funkciójában osztozott vele két női istenség is: Deverra és Intercidona. Az utóbbi a jelképes fejszecsapást személyesítette meg, amelyet a gyermek születésekor az

ajtófélfára mértek, Deverra a seprőt jelentette, amellyel a küszöböt ilyenkor lesöpörték, maga ~ pedig (a pilum, azaz dárda, bunkó, mozsártörő szóból) a szertartásos kopogtatást jelképezte, amelyhez ilyenkor mozsártörőt használtak. Pilumnus2 lásd Danaé Pirithous lásd Peirithoosz Pisistratus lásd Peiszisztratosz Pistor – a római kultuszban Jupiter egyik mellékneve, a.m pék A név eredete: amikor a gallok körülvették Rómát, és a védőket az éhínség fenyegette, Jupiter megjelent álmában a vezérnek, és azt tanácsolta, hogy a vessék az ellenségre a legértékesebbet, amivel csak bírnak. A rómaiak erre lisztjük maradékából kenyereket sütöttek, és a falakról az ellenségre hajigálták. A gallok erre úgy ítélték meg, hogy reménytelen dolog egy ilyen jól ellátott várost kiéheztetni, és elvonultak. Ekkor építették fel a hálás rómaiak Jupiter ~ templomát Pittheusz – troizéni király, Pelopsz és Hippodameia fia.

Híresen művelt és bölcs ember volt, aki látnoki képességekkel is bírt. Egy ízben nála vendégeskedett Aigeusz athéni király, akinek két házassága maradt már gyermektelen, s épp jóslatot hozott a delphoi szentélyből, amelyet azonban nem értett. ~ kihámozta a jósige értelmét, miszerint a király legközelebbi szeretkezéséből kiváló hős támad, de ezt nem árulta el Aigeusznak, hanem leitatta, és a lányát, Aithrá2t befektette a részegen alvó vendég ágyába. Az a cél vezette ugyanis, hogy ez a nagy hős majdan Troizén hírnevét öregbítse. ~ valóban jól értelmezte a jóslatot, de az éji ölelkezés gyümölcse, Thészeusz végül Athénnak vált dicsőségére; utóbb pedig beteljesítette a jóslat második felét is, amely szerint apja halálát kellett okoznia. Utóbb ~ sokat foglalkozott dédunokája, Hippolütosz nevelésével is. VII C2 Pitüokamptész lásd Szinisz Pitüsz – a nimfák egyike, akit Pan isten a szerelmével üldözött.

A szemérmes szűz csak úgy menekülhetett, hogy fenyőfává változott; Pan ettől fogva a fenyőfa gallyaiból font koszorút viselte. – A ~ név fenyőt jelent Pleiaszok – Atlasz és Pléióné hét lánya, Maia, Meropé1, Kelainó, Élektra1, Taügeté, Alküoné és Szteropé. Amikor apjuk arra ítéltetett, hogy az égboltot hordozza, vagy amikor apjuknak Aithrá1tól született lányai, a Hüaszok belehaltak bánatukba bátyjuk elvesztése miatt, a résztvevő ~ is véget vetettek életüknek. Zeusz e tettükért az égre emelte őket; más mondák szerint erre az adott okot, hogy másképp nem menekülhettek a szerelmükre áhítozó Órión makacs üldözése elől. A ~ csillagcsoportját, a Plejádokat (a Skorpió csillagképben) a magyar népnyelv Fiastyúknak hívja. Megjelenése május derekán a görögök számára a biztonságos hajózás időszakának beköszöntét jelezte. III A2 Pléioné – az Ókeaniszok egyike; férjének, Atlasznak hét lányt szült,

ezeket Pleiaszok néven ismerjük. III B2 Pleiszthenész – a monda egyes változatai szerint Atreusz fia első feleségétől, Kleolától. Thüesztész csecsemőkorban elrabolta, és saját fiaként, az apja elleni gyűlöletre nevelte, majd amikor felnőtt, megbízta, hogy ölje meg Atreuszt. Atreusz elfogatta és abban a hitben, hogy öccse fia, kivégeztette a merénylőt. Amikor megtudta, hogy saját fiát ölette meg, szörnyű bosszút esküdött öccse ellen (ez volt a „thüesztészi lakoma”, lásd Thüesztész). A monda más változata szerint Atreusz akarta megöletni azt a fiút, akit hűtlenné lett felesége, Aeropé szült Thüesztésznek, de az utóbbi félrevezette a bérgyilkosokat, s így azok Atreusz fiát, ~ ölték meg. Van végül olyan variáns is (és nem kisebb tekintélyek képviselik, mint Apollodórosz, Hésziodosz és Aiszkhülosz), hogy ~ volt Aeropé férje, és így nem féltestvére, hanem apja volt Agamemnónnak és Menelaosznak. Ez ellentétben

áll az ókori szerzők többségének véleményével, azok ugyanis a két fivért következetesen Atreidák, azaz Atreusz-fiak néven emlegetik. Egyesek a két álláspont áthidalására fölteszik, hogy ~ fiatalon meghalt (akár ilyen, akár olyan módon), és fiait kicsi koruktól a nagyapjuk nevelte, ezért tekintették Agamemnónt és Menelaoszt Atreusz fiainak. VII A2 Pleurón – aitóliai király, Aitólosz és Pronoé fia, az azonos nevű város névadója. Dórosz lányát, Xanthippét vette feleségül, hogy az aitól és dór kapcsolatokat erősítse. Fia, Agénór révén dédapja volt Oineusz1nak. XV A1 Pléxipposz VII C2 lásd Meleagrosz Plutón lásd Hadész Plutosz – a gazdagság istene a görögöknél. Démétér istennő és a titán-ivadék Iaszión fia volt Arisztophanész szerint ~ vak volt, mert Zeusz, aki féltékenységében megölte ~ apját, a gyermeket megvakította, ezért jut a vagyon többnyire az érdemetleneknek. Sajátos módon ~ az antik

szobrok és vázaképek mindig karon ülő gyermeknek ábrázolták, akit vagy Tükhé, vagy Eiréné istennő (a szerencse és a béke) tart az ölében vagy a karján, a gyermek kezében pedig a bőségszaru (lásd Amaltheia) látható. – ~ nevéből alakult a plutokrácia szó; ez olyan társadalmat jelent, ahol a politikai hatalom alapja nem a születés és a rang, hanem a vagyon. II A2, XI B1 Podaleiriosz – görög harcos és orvos, Aszklépiosz fia; a gyógyítás tudományát apjától tanulta. Fivérével, Makhaónnal együtt részt vett a trójai háborúban, egyes források szerint ő gyógyította ki Philoktétész sebét. A háború után a delphoi jósdát kérdezte meg, hol telepedjék le, s azt a tanácsot kapta: ott, ahol akkor sem esik baja, ha leszakad az ég. ~ végül egy káriai helységet, Szmürnoszt választotta, amelyet magas hegyek ölelnek körül, így megtarthatják az eget akkor is, ha lecsúszna Atlasz válláról. XIV C2 Podarkész1 – thesszáliai

királyfi, Iphiklosz ás Asztüokhé fia, Próteszilaosz fivére. A két testvér együtt indult a trójai háborúba a phülakéi harcosok élén; mikor fivére elsőként esett el a partra szálló görögök közül, ~ vette át a csapatok vezérletét. A harcok során Pentheszileia amazon királynő kezétől esett el. XVI A2 Podarkész2 lásd Priamosz Poiasz XVI B3 lásd Philoktétész Politész – trójai királyfi, Priamosz és Hekabé fia. Vitézül harcolt a görögök ellen, két fivérét is megsegítette nehéz helyzetében, Déophoboszt a hajók mellett vívott csatában, és Tróiloszt, amikor Akhilleusz megtámadta. A város elestekor őt ölte meg utolsónak Neoptolemosz az oltár előtt, apja szeme láttára. Pollux lásd Dioszkuroszok Polübosz lásd Oidipusz, Meropé4 Polüdamasz – trójai hős, Anténór és Theanó fia. Unokafivérével, Hektórral egy napon született, s amilyen hős az a csatatéren, olyan bölcs volt ~ a tanácsban. Ő javasolta a görög

tábor megtámadását, a görög vezérek meghívását tárgyalásra; Hektór halála után azt is ajánlotta, hogy Helenét szolgáltassák vissza, de erre senki sem hallgatott. Polüdektész – Szeriphosz szigetének királya, *Magnész fia; ő vette gondjaiba Danaét és a csecsemő Perszeuszt, akiket öccse, Diktüsz lelt meg a tengerről partra sodort ládában. Utóbb erőszakkal feleségül akarta venni a szép királylányt; az emiatt támadt viszály indította el Perszeuszt kalandos utjára; a hazatérő ifjú hős végül ~ is kővé dermesztette a gorgó-fővel. Az ő temetésére rendezett játékokon történt, hogy Perszeusz szándéktalanul nagyapja, Akrisziosz halálát okozta. XV C2 Polüdeukész VII C3 lásd Dioszkuroszok Polüdórosz1 – lernai királyfi, Hippomedón fia. Apja mint a hét vezér egyike életét vesztette a Thébai elleni háborúban. ~ az epigonok hadjáratában vett részt, és a győztesek közt vonult be az elfoglalt Thébaiba. X B1

Polüdórosz2 – thébai király, Kadmosz és Harmonia fia. Az ő fia és utóda volt Labdakosz, akin át Oidipuszig és gyermekeiig visz a nemzedéki lánc. XII C2 Polüdórosz3 – trójai királyfi, Priamosz és Hekabé fia. A nagy háború vége felé apja a gyermek ~ rábízta vejére, Polümésztór thrák királyra, hogy biztonságban tudja őt. Trója eleste után a kapzsi Polümésztór a gyermeket megölette és testét a tengerbe dobatta, hogy a vele együtt rábízott kincsre rátehesse a kezét. Mikor a hazatérő Odüsszeusz hajója kikötött Kherszonészoszban, foglya, Hekabé tudomást szerzett róla, hogy a tengerparton megtalálták kisfia holttestét; bosszúból magához csalta a hitvány királyt két fiával együtt, s azokat megölte, a királyt pedig megvakította. A mondának ezt a változatát dolgozta fel Euripidész Hekabé c. tragédiája Ovidius az Átváltozásokban úgy adja elő, hogy a gyermek holttestét anyja találja meg, s a kapzsi

Polümésztórt újabb kincsek ígéretével csalja magához, hogy megölje. Homérosz Iliásza szerint viszont ~ nem Hekabé szülte, hanem Priamosz Laothoé nevű ágyasa, s az ifjút Akhilleusz ölte meg a trójai háború során. A monda egy további változata szerint Polümésztór ~ helyett tévedésből saját fiát, Déipüloszt ölte meg. ~ egy jósdától azt hallotta, hogy apja és anyja halott, városa feldúlva; mivel ő magát a király fiának tudta, annak feleségénél (mint kiderült, a saját nővérénél), Ilionénél tudakozódott, és értesült a teljes igazságról. Ekkor rávette nővérét, hogy bosszulja meg nevelt testvérét, s Ilioné megvakította, majd megölte Polümésztórt. Polüeidosz XVI A3 lásd Glaukosz1, Melampusz1 Polühümnia lásd múzsák Polükratész – szamoszi türannosz (Kr.e VI sz) Gazdag volt, hatalmas, és pompás udvart tartott, ahol költők és filozófusok is emelték uralma fényét. Minden harci vállalkozása sikerrel

járt, erős szövetségi rendszert hozott létre, s még Amaszisz fáraó is eljött hozzá, hogy szövetségre lépjen vele. A vendég azt a tanácsot adta neki, hogy engesztelje ki az istenek irigységét, amelyre feltétlenül számítania kell annak, akit ilyen feltűnő módon pártol a szerencse, és vessen el magától valamit, aminek nagy értéket tulajdonít. ~ szót fogadott, és hajójáról a tengerbe vetette egy kincstárral felérő pompás gyűrűjét. Pár nap múlva jelentette szakácsa, hogy a konyhán felbontott halak egyikében megtalálták a gyűrűt. Amaszisz ezt úgy értelmezte, hogy az istenek elutasították az engesztelő gesztust, s elállt a tervezett szövetségtől mondván, hogy hamarosan katasztrófa sújt le vendéglátójára. S valóban, ~ egy fél év múlva könnyelműen elfogadta egy perzsa satrapa meghívását, aki keresztre feszíttette. – A népszerű ókori anekdotát Hérodotosz hagyta ránk. Polümélé XIII B2 lásd Aiakosz

Polümésztór – thrák király, aki Priamosz és Hekabé lányát, Ilionét vette feleségül. A trójai háború vége felé Priamosz sok kincs kíséretében reá bízta legkisebb fiát, Polüdórosz3t. A város eleste után ~ megölte a fiút és a tengerbe vetette, hogy kincsét eltulajdoníthassa. Hekabé, ekkor már mint a görögök rabja, rálelt a holttestre, és szörnyű bosszút forralt. A gyanútlan ~ két fiával együtt magához csalta, a fiúkat megölte, ~nek pedig saját kezével vájta ki a szemét. A monda egyik változata szerint ~ a nevelt fiú helyett tévedésből saját fiát, Déipüloszt ölte meg; végül pedig nem Hekabé, hanem tulajdon felesége vakította és ölte meg Polüdórosz ösztönzésére. – A bosszú jelenetét Eudipidész formálta meg Hekabé c tragédiájában, majd Ovidius is feldolgozta a témát (Átváltozások). XII D2 Polüneikész – thébai királyfi, Oidipusz és Iokaszté fia. Midőn apjának meg kellett válnia Thébai

trónjától, ~ és fivére, Eteoklész követték őt társkirályokként, s megegyeztek, hogy évente váltják egymást az uralkodásban. Eteoklész azonban esztendeje leteltén megszegte az egyezséget, s Kreón3tól támogatva elűzte fivérét a városból. ~ az argoszi Adrasztosz királynál keresett menedéket, feleségül vette egyik lányát, Augeiát (tőle született fia, Therszandrosz), s rávette a királyt, hogy támogassa őt trónigénye érvényesítésében. Adrasztosz további szövetségeseket szerzett, és összesen hét vezér (lásd Hetek) indult hadinépével Thébai ellen. A vállalkozás kudarcot vallott, Adrasztosz kivételével az összes vezér ottveszett; ~ és fivére párviadalban egymást sebezték halálra. ~ holttestét Kreón nem engedte eltemetni, mert hazája ellen fogott fegyvert (lásd Antigoné). – ~ több ókori műnek háttéralakja; színre Szophoklésznél lép (Oidipusz Kolónoszban), a száműzött Oidipuszhoz esdekelve, hogy fogja

pártját öccse ellen, de csak mindkettőjükre szóló átkot kap; valamint Euripidész Phoinikiai nők c. tragédiájában, ahol anyja könyörgésére még utoljára egyezkedni próbál Eteoklésszal, de az gőgösen elutasítja. A két fivér konfliktusát Racine és Alfieri is színpadra állította – Több ókori vázaképen látható ~, amint átnyújtja Eripülének a megvesztegetésére szánt nyakéket; a testvérpár viadalát az újkorban Tiepolo festette meg. X C1 Polüpheidész – Mantiosz fia, Melampusz1 dédunokája. A családban örökletes volt a jóstehetség; ő a magáét, Homérosz szerint, Apollóntól kapta. Apjával összekülönbözvén az akhaiai Hüperésziába vonult, és ott alapított messze földön híres jósdát. Fia, Theoklümenosz2 ugyancsak neves jövendőmondó volt. Polüpémón lásd Prokrusztész Polüphémosz1 – az egyszemű óriások, a küklópszok egyike, Poszeidón isten és Thoósza nimfa fia. Ifjan beleszeretett Galateia1

tengeri nimfába (lásd Néréiszek), de az elutasította, mire ~ megölte a lány kedvesét, Akiszt. Trójából visszaútban Odüsszeusz és tizenkét társa betévedt ~ barlangjába; a hazatérő óriás felfalta két emberét, s másnap újra négyet, amikor pedig nyájával eltávozott, a barlangot elmozdíthatatlan sziklával rekesztette be. Végül Odüsszeusz erős borral (lásd Marón) leitatta, tüzesített doronggal kiszúrta egyetlen szemét, és ~ juhainak hasába kapaszkodva menekült el megmaradt társaival együtt a barlangból (lásd Akhaimenidész). ~ apjához könyörgött bosszúért, s a tengeristen meghallgatta: mindent megtett, hogy megakadályozza vagy legalábbis késleltesse Odüsszeusz hazatérését. Az utóbbi történet forrása Homérosz Odüsszeiája, az előbbié Ovidius (Átváltozások); Theokritosz egyik idillje a Galateiáért epekedő óriás panaszos énekét adja elő komikus színezettel. – Tucatnyi ókori vázaképen szerepel ~, ezek egy

híján a megvakítását ábrázolják. Az újkori festők, Carracci, Rubens, Tiepolo és Fuseli vagy a Galateára féltékenykedő, vagy a megvakított óriást mutatják képeiken. I D3 Polüphémosz2 – lapitha királyfi, Elatosz és Hippé fia, Kaineusz öccse. Részt vett a kentaurok elleni nagy csatában Peirithoosz lakodalmán, majd elindult az argonauták kalandjára. Müszián kikötve Héraklész elküldte őt Hülasz után, aki vízért ment, de nem tért vissza. ~ nem találta az ifjút; ketten egész éjszaka keresték, s mivel reggelig sem értek vissza a hajóhoz, az Argó nélkülük indult tovább. ~ a szigeten maradt, megalapította Kiosz városát, és ott uralkodott XII C2 Polüphontész lásd Aipütosz, Meropé3 Polüpoitész1 – lapitha, Peirithoosz és Déidameia fia. Mire megszületett, apja kiűzte a kentaurokat a Pélion hegyéről; felnővén ~ lépett apja örökébe. Szerepelt Helené kérői között Barátjával és távoli rokonával, Leonteusszal

együtt járta meg a trójai háborút, több száz trójait ölt meg a harcban; részt vett a Patroklosz temetésére rendezett játékokon, és ott volt a falóban rejtőzők között. XIV D1 Polüpoitész2 lásd Odüsszeusz Polüxené – trójai királylány, Priamosz és Hekabé lánya. Akhilleusz beleszeretett, és egyes mondaváltozatok szerint hajlandó lett volna a trójaiakkal egyezkedni, ha a lányt hozzáadják feleségül. A terv azonban meghiúsult, mert a thümbriai Apollón-szentélyben, ahová Akhilleuszt az ügy megtárgyalására elhívták, Parisz elrejtőzött az isten szobra mögé, és a belépő hőst orvul lenyilazta. Állítólag a cselvetésben ~ is részes volt, ő tudta ki a szerelmes hőstől sebezhető pontját, s ő hagyta meg neki, hogy mezitláb és fegyvertelenül menjen a találkozóra. Trója eleste után a hazakészülő görögöknek megjelent Akhilleusz szelleme, és követelte, hogy áldozzák fel sírján ~t, másképp ellenszelet támaszt

hajóiknak. Agamemnón ellenezte, Odüsszeusz támogatta az áldozat gondolatát; maga ~ végül jószántából vállalta a szabad halált a rá váró megalázó rabszolgaság helyett. – Sem az Iliász, sem az Odüsszeia nem említi ~t, alakja és története csak a Homérosz utáni epikában és a tragikusoknál bukkant fel (pl. Euripidész Hekabéjában); a hellenisztikus irodalom és Ovidius (az Átváltozásokban) is foglalkozott vele. – A királylány feláldozásáról tíz ókori vázakép maradt fenn; az újkorban Reni és Tiepolo festményei ábrázolják. XII C2 Polüxó1 – rhodoszi királyné, Tlépolemosz felesége. Férje elesett a trójai háborúban, ő pedig eltökélte, hogy bosszút áll érte azon, aki miatt a háború kirobbant. Amikor Menelaosz halála után Helenét mostohafiai, Megapenthész és Nikosztratosz elűzték Spártából, a királyné ~nál keresett menedéket. Ő látszólag szívesen fogadta, de aztán három szolgálólányát

Erinnüszöknek öltöztette, és a fürdőjében ülő Helenére uszította, aki iszonyatában felakasztotta magát egy fára. Más hagyomány szerint Menelaosz és Helené Egyiptomból jövet kikötni készültek Rhodoszon; ~ rendelkezésére a sziget lakói fáklyákkal és kövekkel várták őket a parton. Menelaosz ezt látva Helenét elrejtette hajója mélyén, a legszebb rabnőjét felöltöztette felesége ruhájába, s hagyta, hogy a rhodosziak megöljék; ezek után ~ távozni engedte a hajót. Polüxó2 VII C1 lásd Antiopé Polydectes lásd Polüdektész Polynices lásd Polüneikész Polyphemus lásd Polüphémosz Pomona – a fán termő gyümölcsök római istenasszonya, Picus vagy Vertumnus felesége (pomum a.m gyümölcsfa) Ovidius szerint (Átváltozások) szép és szorgos kertművelő volt, s félt a férfiaktól, akik szerelmükkel üldözték; későbbi férje öreg anyóka alakjában férkőzött közelébe és bizalmába. Pompilia lásd Numa Pompilius Pontosz

– a „belső tenger”, azaz a Földközi tenger mélyének istene; Gaia hozta a világra apa közreműködése nélkül. Később gyermekeket is szült ~ nak, ezek Thaumasz, Néreusz, Eurübia, Phorküsz, Kétó. I C2 Porsenna – etruszk király, Clusium uralkodója. Az elűzött Tarquiniusok támogatójaként nagy hadsereggel ütött tábort Róma alatt, de túlereje ellenére nem ért el sikert, azt meghiúsította egyebek között Horatius Cocles és Mucius Scaevola hőstette. ~ nemes lelkű vezér volt, a hősiességet az ellenségben is megbecsülte; végül felhagyott Róma ostromával, s Cloelia iránt is jóindulatot tanúsított. Porthaón XV A2 lásd Oineusz1 Portunus – a kikötők (latinul portus) római istensége; lehet, hogy az ősidőkben az ajtók (portae) védnöke volt. Később a görög Palaimónnal azonosították, és így Mater Matuta fia lett. Poszeidón – a tengerek istene, Kronosz és Rheia fia. Születése után apja gyomrában kötött ki, mint

minden testvére Zeusz kivételével; utóbbi aztán kiszabadította, és fivérükkel, Hadésszal együtt megdöntötték apjuk uralmát. A nagy osztozásnál, amikor Zeusz az ég és föld ura lett, ~ a tengereket kapta. Minden tengeri istenség és víziszörny az ő birodalmához tartozott; tengeralatti palotái között lovak vonta szekerén suhant a hullámok fölött feleségétől, Amphitritétől kísérve, aki gyermekeiknek, Tritónnak, Bentheszikümének és Rhodénak anyja volt. Háromágú szigonyával ~ vihart támasztott vagy a földre sújtva földrengést keltett Mogorva, bosszúálló természetű, még halhatatlan társaival is gyakran viszálykodó isten volt; Athén birtokáért Athénével, Korinthoszéért Héliosszal, Argoszéért Hérával vetélkedett, s mindhárom alkalommal ő maradt a vesztes. Akik megsértették, azok ellen tengeri szörnyeket küldött (lásd Laomedón, Andromeda, Hippolütosz), Odüsszeuszt ádáz haraggal üldözte a küklópsz

megvakítása miatt. Neki is szép számmal születtek „balkézről való” sarjai: Agénór1, Aiólosz2, Amükosz, Ankaiosz, Antaiosz, Bélosz1, Buszirisz, Buszirisz, Epópeusz, Erginosz2, Eumolposz, Halorrhothiosz, Hürieusz, Khrüszaór, Küknosz1, Küzikosz, Megareusz, Naupliosz1, Nauszithoosz, Néleusz, Órión, Pégaszosz, Peliasz, Periklümenész, Phaiax, Polüphémosz1, Próteusz1, Pterelaosz, Szkeirón, Thészeusz. A rómaiak Neptunussal azonosították, aki eredetileg folyamisten volt. Egyéb tetteire és kapcsolataira nézve lásd még Aiakosz, Aiasz2, Aktór1, Alopé, Idasz, Iphimedeia, Mésztra, Kekropsz1, Kaineusz, Laomedón, Minósz, Pasziphaé, Pelopsz, Periklümenosz, Szkülla1, Theophané. – Fontossága ellenére ~ kevés ókori irodalmi műben játszik akkora szerepet, mint Homérosz két eposzában, ezek közül is főként az Odüsszeiában. – Annál szívesebben ábrázolták képzőművészek, mintegy kétszáz vázaképen és sok mozaikon láthatjuk,

főleg Aphitritével vagy más tengeristenségekkel, és több szép szobra maradt fenn, köztük egy Lüszipposztól, ezek főleg háromágú szigonyával mutatják. Az újkorban egyebek közt Mantegna, Carracci, Veronese, Boucher és Rubens vásznain szerepel, Sansovino és Bernini szobornak mintázta; díszkutaknak is kedvelt figurája. – Markáns zenei arcképet festett róla Monteverdi az Odüsszeusz hazatérése c. operájában I A2, I B2, I D2, II B2, III A3, IV B3, IV C3, V B3, VIII A3, VIII B2, IX C3, XIII C1, XV A3, XV B3, XV C2, XVI B1, XVI B2, XVI B3 Praxithea IV A2 lásd Kekropsz2 Priamosz – trójai király, Laomedón és Leukippé fia volt, eredeti nevén Podarkész. Mikor a bosszúszomjas Héraklész bevette Tróját és megölte ~ apját és fivéreit, őt is halálra szánta, de nővére, Hészioné2, akit a hős odaajándékozott Telamónnak, aranyfátyolával megváltotta az életét, ekkor nevezték el Priamosznak, azaz megvásároltnak. Ifjú korában ~

győzelmesen hadakozott az amazonokkal; Trója királyaként tekintélyes birodalom ura lett. Első felesége Ariszbé volt, Meropsz lánya, aki a jóstudományú Aiszakoszt szülte neki. Második asszonyától, Hekabétől tizenkilenc fia és tizenkét lánya született, és sok gyermeke volt ágyasaitól is. Egy kedvezőtlen jóslat miatt (Aiszakosz jövendölte meg, hogy az újszülött Trója pusztulását okozza majd) csecsemő korában kitétette fiát, Pariszt; mikor az csodás módon megmenekülve visszatért Trójába, majd megszöktette és Spártából a városba hozta Helenét, a lelkifurdalás is okozhatta, hogy ~ a pártjára állt, megtagadta a „zsákmány” visszaszolgáltatását, s inkább a görögökkel való háborút választotta. Koros ember lévén a hadak vezetését elsőszülöttjére, Hektórra bízta; ennek halála után Akhilleuszhoz ment, és visszakönyörögte tőle fia meggyalázásra ítélt holttestét. Amikor az ostromlók csellel bevették

Tróját, Neoptolemosz előbb ~ több fiát ölte meg a szeme láttára, majd az agg királlyal végzett. – ~ éji látogatása Akhilleusznál Homérosz Iliászának legmegindítóbb jelenete; a király és családja végpusztulását, több hellenisztikus epikai mű (pl. Trüphiodórosz: Trója elfoglalása) után, Vergilis Aeneise festi megrendítően. – A róla fennmaradt ókori ábrázolások nagy része ~ halálát, a többiek leginkább az Akhilleusznak könyörgő aggastyánt ábrázolják. XII B1 Priaposz – termékenységisten, Aphrodité fia. Dionüszosz nemzette, aki ezután Indiába ment, s távollétében Aphrodité megcsalta Adonisszal. Hérát felháborította ez a csapodárság, s úgy intézte, hogy az istennő torz, csökött termetű fiút szüljön, akit aránytalan méretű hímvessző éktelenített el. Anyja utálkozva otthagyta fiát, de Lampszakosz lakói, akik közt megszülte, felnevelték, s utóbb ők terjesztették el mindenfelé isteni kultuszát. ~

lett a szőlők és gyümölcsösök védnöke, s ezekben volt szokás felállítani kis szobrát, amely gyakran nem is volt egyéb, mint egy nagy fölmeredő fallosz, lévén ez a termékenység jelképe az ókori görögöknél; ha valódi szobor volt, gyümölccsel teli kötényt viselt, kezében metszőkés és bőségszaru. ~ gyakran szerepelt a képzőművészeti alkotásokon Dionüszosz kíséretében, többnyire szamárháton ülve (lásd Lótisz). A hozzá írt sikamlós latin költemények gyüjteménye, benne többek közt Catullus és Tibullus verseivel, a Priapeia címet kapta. -– Az orvosi szaknyelvben a kórosan hosszan tartó erekciót priapizmusnak nevezik. II A3 Procas lásd Numitor Procne lásd Prokné Proitosz – tirünszi király, Abasz és Aglaia fia. Ikertestvérével, Akrisziosszal kellett megosztania társkirályként az apai örökséget, Argolisz trónját. ~ elcsábította fivére lányát, Danaét, ezért Akrisziosz nem volt hajlandó átengedni neki a

trónt, amikor uralma egyezményes időszaka lejárt. ~ elmenekült Iobatész lükiai király udvarába, s feleségül vette annak lányát, Anteiát (vagy Sztheneboiát), majd apósa hadai segítségével próbálta jogait érvényesíteni. Egyik fivér sem kerekedett felül a harcban, ezért kettéosztották az országot, s ~ Tirünsz ura lett. A küklópszok segítségével a várost roppant erős fallal vetette körül A városába menekült Bellerophontész sok gondot okozott neki, utóbb pedig három lányára bocsátott veszélyes tébolyt Dionüszosz, mert kultuszával ellenkeztek (vagy Héra, mert szebbnek tartották magukat nála). Végigőrjöngték a Peloponnészoszt sok más asszonnyal együtt, gyermekeket és állatokat téptek szét. Ebből a kórból Melampusz1 jós gyógyította ki őket, amiért megkapta egyikük, Lüszippé kezét s az ország egyharmadát, és öccse, Biasz számára egy másik harmadot ~ Iphianassza nevű lánya kezével együtt; a harmadik

lány, Iphinoé nem élte túl a megpróbáltatásokat. ~ halála után fia, Megapenthész lett Tirünsz ura, aki utóbb unokaöccsével, Perszeusz argoszi királlyal elcserélte trónját. lásd még Anaxagorasz. V B2 Prokleia XII A2 lásd Küknosz1 Proklész VI C3 lásd Arisztodémosz, Kreszphontész Prokné IV B1 lásd Téreusz, Pandión1 Prokrisz IV B3 lásd Kephalosz Prokrusztész – attikai útonálló, Szinisz apja, valódi nevén Polüpémón. ~ nevét (kinyújtó) arról a szokásáról kapta, hogy az arra járó utasokat házába invitálta, majd ágyába fektette, s ha annál rövidebbek voltak, kegyetlenül kinyújtotta őket, a túl hosszú vendégnek pedig levágott egy darabot a lábából. Az ifjú Thészeusz Athénba vezető útján ~ kényszerítette bele a saját ágyába, és mivel túl hosszú volt hozzá, egy fejjel megkurtította. Promakhosz XVI C3 lásd Aiszón, Iaszón Prométheusz – a görög mondákban Iapetosz titán és Themisz (más források szerint

Klümené1) fia; anyjára nézve lásd még Eurümedón1. Amikor Zeusz fellázadt apja, Kronosz ellen, a legtöbb titántól eltérőleg ~ melléje állt és hathatósan segítette, ám ezzel nem sikerült tartós jóindulatát elnyernie. ~ ugyanis az emberek pártját fogta az istenekkel szemben, az emberekét, akiket a monda egy változata szerint (ezt Platóntól ismerjük) ő teremtett agyagból és vízből. Csellel rávette Zeuszt, hogy az áldozati állatokból az értéktelenebb részt válassza az istenek számára. Amikor erre Zeusz megvonta a tüzet a halandóktól, ~ egy ~üreges növény szárában parazsat lopott számukra az égből (vagy Héphaisztosz kohójából). Ezen felül megtanította őket szántás-vetésre, mesterségekre, írásra, kórok gyógyítására. Zeusz bosszúból a Kaukázus szikláihoz láncolta ~t, s egy keselyűvel naponta kitépette a máját, mely naponta újra nőtt. Végül Héraklész szabadította meg a titánt, lelőtte a keselyűt és

szétzúzta ~ láncait Ezt azért engedte meg a hősnek atyja, Zeusz, mert ~ hajlandó volt elárulni neki a sorsdöntő titkot: nem szabad fiút nemzenie Thetisszel, a fiú ugyanis, akit Thetisz szülni fog, hatalmasabb lesz apjánál. ~, akinek a neve azt jelenti: előrelátó, valóban bírt a jóslás adományával; ő intette fiát, Deukaliónt, hogy készüljön fel a vízözönre, s ő jósolta meg későbbi megmentőjének, hogy csak Atlasz szerezheti meg számára az arany almákat a Heszperiszek kertjéből. – ~ alakja az ókortól foglalkoztatja az irodalom és a zene jeleseit Aiszkhülosz trilógiát írt róla, de ennek csak középső része, A leláncolt Prométheusz maradt fenn: a sziklához bilincselt titán dacol benne büszkén és törhetetlenül zsarnokával, és mivel nem alkuszik, Zeusz a Tartaroszba sújtja sziklájával együtt. A csak tartalmilag ismert harmadik részt Shelley „teremtette újjá” lírai és muzikális elemeket tartalmazó drámai

költeményében, A megszabadított Prométheuszban. Az ő Zeusza az egyetemes zsarnokság megtestesítője, ~ pedig a tűrő, bölcs értelemé és a passzív ellenállásé; ő nem vásárolja meg szabadságát, hanem hagyja, hogy beteljék a végzet, s Zeuszt letaszítsa trónjáról az általa nemzett Demiurgosz, a sötét földszellem. Goethe töredékben maradt fiatalkori poémája, a Prometheus az emberteremtőről szól, aki az állati és isteni vonásokat igyekszik összhangba hozni alkotásában. A mű nyomán készült baletthez Beethoven írt kísérőzenét; Liszt is komponált szimfonikus költeményt, Carl Orff pedig operát Prométheusz címen. – A titánt ábrázoló számos ókori alkotás többsége a sziklához láncolt vagy az épp láncaitól szabaduló ~ mutatja. Két remek modern köztéri szobor is a teremtő, tűzhozó hőst ünnepli: Varga Imréé Szekszárdon és egy nagy aranyozott szobor a New York-i Rockefeller Centerben. I C2 Proserpina lásd

Perszephoné Prónax – argoszi királyfi, Talaosz fia; a lánya, Amphithea ~ fivérének, Adrasztosznak a felesége lett. Fia is volt, Lükurgosz1 Egy hagyomány szerint sógora, Amphiaraosz ölte meg X C2 Pronoé lásd Pleurón Próteszilaosz – görög hős, Iphiklosz phülakéi király és Asztüokhé fia, aki erős haddal indult a trójai háborúba. Tudta a jóslatot, hogy aki elsőnek lép Trója földjére, az meghal, de azt is, hogy az a fél nyeri a háborút, aki az első hősi halottat siratja. Önfeláldozástól és hősi becsvágytól hajtva ~ elsőnek ugrott a hajó orráról trójai földre, és Hektór nyila azonnal leterítette. Más változat szerint sokáig senki sem merte megtenni a végzetes lépést; végül Odüsszeusz partra dobta a pajzsát és arra (tehát nem trójai földre) ugrott. ~ csak azt látta, hogy valaki már megelőzte, s csak akkor szökkent partra, vagyis nem tudatosan vállalta a halált. Akár így, akár úgy, szerelmes asszonya,

Laodameia2 jóvoltából még egyszer visszatérhetett az életbe. XVI A2 Próteusz1 – tengeristenség, a „tengeri öregek” egyike, Poszeidón és Naida nimfa fia. Pharosz szigetének partján egy barlangban élt, s onnan őrizte apjának (vagy Amphitritének) vízi nyáját, a fókákat. Jóstehetséggel volt megáldva, de nehéz volt jövendőmondásra bírni, mert százféle alakot öltött, hogy az őt kényszerítőnek a kezei közül kicsússzon. Csak az számíthatott sikerre, aki déli szunyókálása idején lepte meg és megkötözte még ébredése előtt. Ez először Arisztaiosznak sikerült, aki álmában megkötözte, és így tudta meg tőle, miért pusztulnak a méhei. Utóbb ~ lányának, Idothea tengeristennőnek a tanácsai alapján Menelaosz is sikerrel járt, amidőn Trójából hazatérőben, nyolc évi kilátástalan hányódás után szeretett volna jóslatot kapni ~ tól sorsára vonatkozólag. ~ sorban oroszlánná, kígyóvá, párduccá, vadkanná,

folyóvízzé és lombos fává változott, de Menelaosz keményen tartotta. Végül megtudta ~ tól, hogy csak az összes istennek bemutatott engesztelő áldozat árán juthat végre vissza Spártába; tőle értesült arról is, hogy bátyját, Agamemnónt hazatértekor meggyilkolta felesége és annak szeretője. Ezt az epizódot Homérosz Odüsszeiájából ismerjük – Hasonló alakváltó és jósló képességekkel bírt még két másik tengeri istenség, Néreusz és Glaukosz4. Próteusz2 – egyiptomi király; késői hagyomány szerint ő uralkodott Memphiszben, amikor egy vihar országa partjára sodorta a gályát, amelyen Parisz vitte Helenét Trójába. Megtudva az előzményeket, úgy döntött, hogy Helenét visszatartja, amíg férje érte nem jön, Parisz számára pedig az asszony hasonmását alkotta meg mágikus tudománya segítségével, s azzal bocsátotta további útjára. (Eltérő monda szerint a fantom-Helenét Héra formálta meg, és még Spártában

kicserélte a valódival, akit aztán Hermész kíséretében küldött el Egyiptomba a megbízással, hogy ~ őrizetére bízza.) A király végül meghalt, mielőtt Menelaosz megérkezett volna feleségéért; ez csak ~ fia és utóda, Theoklümenosz1 idején esett meg. – Az éppen nem egyiptomi nevű ~ alakja Hérodotosz történelmi műveiben bukkant fel először. A fantomHelenével kapcsolatos mondaváltozat a Pauszaniasztól feljegyzett anekdóta szerint (lásd Leonümosz) a szicíliai kardal-költő, Sztészikhórosz leleménye. Pszamathé – a Néreiszek egyike, akit Aiakosz ostromolt, s Phókosz1t nemzette vele. Utóbb ~ Próteusz2 felesége lett, és két gyermeket szült neki, Theoklümenoszt1 és Theonoé1t. III D3, XIII B1 Pszükhé – latinosan Psyche, gyönyörű királylány, akire Aphrodité (Venus) roppant féltékeny lett, s fiának, Erósznak (Amornak) meghagyta, hogy keltsen a lányban szerelmet nyilával egy szörny iránt. Erósz azonban maga szeretett bele

~ be, egy csodálatos palotába vezérelte, s ott vele töltött minden éjszakát, de megtiltotta neki, hogy az ő kilétét megtudni próbálja. Irigy nővérei bujtogatására ~ megszegte a tilalmat, ezért szerelmese elhagyta, s ő keservesen kutatta mindenütt. Aphrodité maga elé rendelte, s megtudva, hogy gyermeket vár fiától, megtépázta és megoldhatatlan feladatokat szabott eléje. Erósz azonban segített neki, s végül elnyerte Zeusz (Jupiter) és anyja engedélyét, hogy kedvese a halhatatlanok közé kerüljön. Szerelmükből Hédoné, azaz a Gyönyör született. – A számos jól ismert népmese motívumaiból szőtt érzelmes történet Apuleius Aranyszamár c. regényének betétdarabjaként maradt fenn, Amor és Psyche címen, és megszámlálhatatlan képzőművészeti alkotást (pl. Raffaello, Romano, Watts, De Vries és Brocky Károly festményeit, Canova, Thorvaldsen, Rodin szobrait) s több zeneművet (Lully, César Franck) ihletett. II C3 Pterelaosz

– taphoszi király, Poszeidón és Hippothoé fia; más hagyomány szerint az apja Taphiosz volt. Fiai azt követelték Élektrüóntól, hogy engedje át nekik országát, Mükénét, mert az dédapjukat, Mésztórt illette volna, Élektrüón bátyját. Minthogy a király elutasította követelésüket, elhajtották a nyájait. Élektrüón fiai, akik éppúgy hatan voltak, mint ~ éi, páros viadalra hívták ki a támadókat; ebben mindkét oldalon öten-öten halálukat lelték. Utóbb Élektrüón veje, Amphitrüón bosszúhadjáratot vezetett Taphosz szigetére, ám ~nak nem árthattak, mert apja ajándékaként egyik aranyszőke hajfürtje a halhatatlanságot szavatolta neki. Leányának, Komaithónak árulása megfosztotta ettől a védelemtől; ~ elesett, és a sziget a támadók kezére került. Publius Horatius – római vitéz, aki két ikertestvérével együtt sorsdöntő hármas párviadalra vállalkozott az ellenséges albai seregből való három ikerfivér, a

Curiatiusok ellen. Az utóbbiak a viadalban hamarosan nagy előnyre tettek szert, kettőt megöltek a Horatiusok közül, csak ~ maradt életben, ám ő sértetlenül, míg a három Curiatius addigra súlyos sebeket kapott. ~ ekkor menekülést színlelt, az üldöző Curiatiusokat így sikerült egyenkénti viadalra kényszerítenie, s könnyedén leterítette őket. A királyok előzetes megállapodása szerint ezzel megszerezte az uralmat Rómának Alba Longa felett. A diadalmas hazatérés alkalmával húgával találkozott, aki hangos sírással gyászolta a legyőzött ellenfelek egyikét, Attus Curiatiust, mert az vőlegénye volt. ~ haragjában ledöfte a lányt; a király által kinevezett bíróság ezért halálra ítélte. Az agg Horatius a római néphez fellebbezett fia érdekében, s így ~ érdemére tekintettel kegyelmet kapott, csak jelképesen kellett megalázkodnia. – A történetet Livius műve örökítette meg. Pügmaioszok – törpe nép valahol Egyiptom

déli részén vagy Etiópiában, amely az Iliász egy utalása szerint harcban állt a darvakkal. Ennek állítólag az volt az eredete, hogy egy közülük való asszony, Gerana elbizakodottságával megsértette Hérát, s az istennő büntetésül daruvá változtatta (a név darut jelent). A szerencsétlen asszony a ~ közé ment gyerekéért, de azok nem ismerték fel és elűzték; azóta áll a háború a törpék és a darvak között. Pügmalión1 – ciprusi király, aki elefántcsontból olyan gyönyörű női szobrot faragott, hogy beleszeretett, és ágyában dédelgette. Könyörgésére Aphrodité életre támasztotta a szobrot, ~ pedig feleségül vette és Paphosz nevű fiát nemzette vele. Egy későbbi hagyomány szerint e nőt Galateiának nevezte el. – A történetet Ovidius Átváltozások c költői művéből ismerjük Erre a mondára utal címével és ironikus módon Shaw Pygmalion c. vígjátéka, amelyben Higgins professzor pazar úrihölgyet farag az

egyszerű virágárus lányból. A drámából sikeres musical készült (My Fair Lady). Ugyancsak a zenés színpadon jelenítette meg, vagy inkább persziflálta a témát Suppé operettje, A szép Galathea: a hiúnak és követelőzőnek bizonyult asszonyt végül a művész könyörgésére az istennő újra kővé változtatja. VIII B2 Pügmalión2 lásd Dido Püladész – görög hős, Sztrophiosz phókiszi király fia. Anyjának, Anaxibiának, Agamemnón húgának révén az unokatestvére volt Oresztész, aki a phókiszi udvarban keresett menedéket apja halála után Aigiszthosz gyilkos tervei elől. A két ifjú bensőséges barátságot kötött; amikor Oresztész utóbb bosszúját végrehajtani hazatért, majd tette miatt bujdosni kényszerült, vagy amikor Iphigeneiát szabadították ki a tauroszok országából, ~ mindvégig barátja mellett állt, s mindenben odaadóan segített neki. Végül Oresztész húgát, Élektrá3t vette feleségül; házasságukból két

fiú született, Sztrophión és Medón. – Az Oresztész és Élektra sorsáról szóló nagyszámú, főleg drámai műben mindig megtaláljuk a derék, egyenes lelkű és hűséges ~ kissé halvány, passzív alakját. VII A3 Pülasz, Pülia IV C2, IV C2 lásd Pandión2 Püramosz – babiloni nemes ifjú. Szívből szerette a szomszédos kertben lakó Thisbét s az is őt, de szüleik ellenezték szerelmüket, ezért csak titkon találkozhattak. Találkáikat a kőfal repedésén át suttogva beszélték meg. Egyszer megállapodtak, hogy a Ninosz sírjánál álló eperfa tövénél találkoznak. Thisbe ért oda előbb, de egy oroszlántól megriadva elfutott, csak fátylát hagyta ott, amit az oroszlán megtépett véres pofájával. ~ odaérve azt hitte, kedvesét tépte szét egy vadállat, és kardjába dőlt. Utóbb Thisbe is visszamerészkedett, s szerelmét holtan találva ugyanazzal a fegyverrel vetett véget életének. Kiomlott vérük miatt vörös máig az eperfa

gyümölcse. – A történetet Ovidius dolgozta fel Átváltozások c művében; igazán ismertté Shakespeare Szentivánéji álom c. vígjátéka révén vált, ahol Zuboly és kézműves társai az athéni király menyegzőjén adják elő. A tragikus eset az ő bumfordi igyekezetükben bohózattá válik; ezzel a betéttel a szerző egyben saját korábbi tragédiáját, Romeo és Júlia történetét parodizálta. ~ és szerelmese Tintoretto és Poussin vásznain is megjelenik Püréné lásd Küknosz2 Pürgó lásd Alkathoosz Pürrha – Epimétheusz és Pandóra lánya. Deukalión1 felesége lett, vele együtt vészelte át a vízözönt és lett utána az új emberiség ősanyja. II C2 Pürrhosz lásd Pyrrhus Püthón – óriási sárkánykígyó, amely a Parnasszosz lábánál tanyázott egy sziklahasadékban. Héra parancsára üldözőbe vette az isteni gyermekeivel viselős Létót; utóbb Apollón bosszút állt anyja szenvedéseiért, és nyilaival megölte ~t. Delphoi

mellett terítette le, s itt jósdát alapított, amelynek papnője, a Püthia a kígyóról kapta nevét. Pygmalion1 lásd Dido Pygmalion2 lásd Pügmalión Pylades lásd Püladész Pyramus lásd Püramosz Pyrrhus – görögösen Pürrhosz, Neoptolemosz másik, ritkábban használt neve (görögül vörösesszőke); a rómaiak (különösen Vergilius) leginkább ~ néven emlegették. Q Quirinus – ősi római istenség, Jupiter és Mars mellett a város fő oltalmazója. Eredetileg a Quirinalis dombon állt ősi szabin település istene volt; neve vagy a szabin Cures város nevéből, vagy a szabin curis (lándzsa) szóból ered. A római birodalom fénykorában a mennybe ragadott és istenné lett Romuluszszal azonosították. R Rea Silvia lásd Rhea Silvia Remus – az albai királylány, Rhea Silvia fia és Romulus ikertestvére. Fivérével együtt halálra voltak szánva, de nemző atyjuk, Mars segítségével csodás módon megmenekültek, s felnővén igazságot

szolgáltattak nagyapjuknak, Numitornak. Ezután új várost alapítottak a Tiberis mentén, és madárjóslat útján döntötték el, melyikük legyen annak királya. Az égi jel Romulusnak kedvezett; ~ azonban nem tudott beletörődni a döntésbe. Megvetően átugrálta a város épülő falait, ezért bátyja (vagy a monda szelídített változata szerint Celer, az építés vezetője) ásójával halálra sújtotta. – Tetteit és sorsát Livius történeti műve és Ovidius Római naptára beszéli el. Rhadamanthüsz – Zeusz és Európé fia. Kréta trónját a fivére, Minósz sajátította ki, ezért ~ a békesség kedvéért önszántából elhagyta a szigetet, és a boiótiai Okaleában telepedett meg. Híres volt bölcsességéről és igazságosságáról, ő hozta törvénybe az esküt és szabályozta a vérbosszút. Nevelője volt többek közt Héraklésznak, s később tanítványának megözvegyült anyját, Alkménét vette feleségül. Az alvilágban, ahol

Zeusz kegyelméből testestől van jelen, Minósszal és az ugyancsak Zeusz nemzette Aiakosszal együtt bírája a holtak lelkeinek. IX C1 Rhakiosz VIII D1 lásd Mantó Rhea lásd Aventinus Rhea Silvia – vagy Rea Silvia, más néven Ilia, Alba Longa királyának, Numitornak a lánya. Amikor nagybátyja, Amulius megfosztotta az ő apját a tróntól és elűzte a városból, ~ Vestaszűzzé tette, nehogy gyermekeket szülhessen, akik uralmát veszélyeztetnék. Ám a szüzet álmában teherbe ejtette Mars, és ő két ikerfiút szült, Romulust és Remust. Amulius megparancsolta, hogy a csecsemőket vessék a Tiberisbe, anyjukat pedig földalatti börtönbe záratta. Itt senyvedett ~ egészen addig, amíg csodásan megmenekedett fiai felnővén ki nem szabadították. Minderről Livius és Ovidius tudósítanak; a korábbi források (Naevius, Ennius) az ikrek anyját (Ilia néven) Aineiasz lányaként emlegették. Rheia – a titaniszok egyike, Uranosz és Gaia lánya. Amikor

titán-testvére, Kronosz megdöntötte apjuk uralmát, ~ a felesége lett, és hat gyermeket szült neki, akik az olümposzi istennemzedék legfontosabb tagjai lettek; nevükre és sorsukra nézve lásd Kronosz. Kultusza később összefonódott Kübelé istennőével. II B1 Rhéné XV A2 lásd Medón Rhészosz – thrák király, Sztrümón folyóisten és valamelyik múzsa fia. Csodálatos hófehér paripákkal jött a trójaiak segítségére. Egy jóslat azt ígérte, hogy ha e lovak isznak a Szkamandrosz vizéből, Trója bevehetetlenné válik. Odüsszeusz és Diomédész2 kicsikarták Dolónból az értesülést, hogy hol táborozott le ~ frissen érkezett csapata, s még az éjjel rajtuk ütöttek, Odüsszeusz elhajtotta a csodalovakat, Diomédész pedig ~ kaszabolta le álmában tizenkét vitézével együtt. – A történetet Euripidész dolgozta fel fiatalkori tragédiájában; itt ~ szemrehányásokkal fogadja Hektór, hogy többszöri hívás után is csak a háború

tizedik évében jön segélyül, noha többszörösen hálára van kötelezve a trójai ház iránt. A thrák király a szkithákkal való háborúskodásával menti magát, s kijelenti, hogy másnap egymaga fog végezni az akháj haddal; nagyhangú kérkedéséért igen hamar elnyeri büntetését. Rhéxénór XIII D1 lásd Nauszithoosz Rhodé1 – a nimfák egyike, aki a tengerből kiemelkedő Rhodosz szigettel együtt született. Mivel a világ felosztásakor a szigetet Héliosz kapta meg, a napisten hét fiút és hét lányt nemzett a nimfával. Egyesek szerint ő szülte Phaetónt is; ezt mások Klümené1nek tulajdonítják. Egy eltérő monda szerint ~ anyja Halia volt, a telkhinek nővére, és Poszeidón nemzette. Rhodé2 II B2 lásd Amphitrité Rhoió IX D2 lásd Sztaphülosz, Aniosz Romulus – Róma alapítója és első királya. Anyja Rhea Silvia volt, Numitor albai király lánya, akit trónbitorló nagybátyja, Amulius Vesta-szűznek kényszerített. Mars isten

álmában lepte meg a királylányt, és két ikerfiút nemzett vele. Amulius megparancsolta, hogy a csecsemőket fojtsák a Tiberisbe, de a szolgák megsajnálták, és egy kis nádteknőben a megáradt vízre tették őket. A partra sodródott ikreket egy nőstényfarkas szoptatta, amikor Faustulus, a király pásztora rájuk talált; magához vette s feleségével, Acca Larentiával felnevelte őket mint saját gyermekeit; ~nak és Remusnak nevezte el őket. Felnővén az ifjak is a király pásztorai lettek, és a száműzött Numitor pásztoraival való gyakori összetűzések során hamar kitűnt erejük, bátorságuk és vezéri adottságuk. Idővel fény derült származásuk titkára, a két ifjú vezetésével az elégedetlenek legyőzték és megölték a trónbitorlót, s visszaadták Alba Longa trónját Numitornak. Ők maguk új várost alapítottak a Tiberis partján, de ennek uralma fölött végzetesen összekülönböztek; ~ megölte fivérét, s a várost

önmagáról Rómának nevezte el. A várost asylumnak nyilvánította, s így sikerült hamar benépesítenie, de mivel a jövevények mind férfiak voltak, kénytelenek voltak a szabinok s más szomszéd népek lányainak elrablásával asszonyt szerezni. Ez a fiatal várost háborúkba sodorta, s a válságos helyzetet az oldotta meg, hogy az elrabolt s szívükben már félig rómaivá lett asszonyok békét szereztek a hadakozók között. Ekkor ~ társkirályként maga mellé vette a szabinok uralkodóját, Titus Tatiust, s több évig együtt uralkodott vele. Időközben megerősítette a hadsereget, törvényt szabott, s megalapította a szenátus intézményét. 38 évi uralkodás végén a Mars-mezőn, egy díszszemle alkalmával Jupiter egy viharfelhőben a mennybe ragadta, bár a plebejusok úgy tartották, hogy királyukat a patríciusok tették el láb alól, mert törvényeivel a szegényeknek is kedvezni akart. A népgyűlés végül Quirinus néven ~ a

halhatatlanok közé iktatta, templomot s papi testületet alapítottak neki, és évente a Quirináliák ünnepi játékain tisztelték emlékét. – A legendás honalapító király mondája számos jól ismert ókori elemből tevődik össze. Kitették és folyó vízére bízták, mint az akkád Szargon (Sarrukinu) királyt és a zsidó-egyiptomi Mózest, nőstényállat táplálta, mint Télephoszt és Atalantát, rangrejtve nőtt fel ikertestvérével, majd igazságot szolgáltatott, mint Amphión és Zétosz stb. Élete és tettei is mondai természetűek, a római történetírói hagyomány azonban komolyan vette őket, és még a városalapítás napját is meghatározták, ez mai időszámításunk szerint Kr.e 753 április 21-ének felel meg Reá vonatkozó ismereteink Livius történelmi írásain, Plutarkosz Párhuzamos életrajzok és Ovidius Római naptár meg Átváltozások c. művein alapulnak, valódi szépirodalmi műben nem játszik szerepet. – A

képzőművészetben a legismertebb ábrázolás vele kapcsolatban az ikreket szoptató capitoliumi nőstény farkas, amely valósággal Itália jelképévé vált. Ezen azonban csak a farkas szobra eredeti, Kr. e V századi etruszk munka; az emlőit szopó két csecsemőt majd kétezer évvel később mintázta meg Pollaiuolo, a jeles reneszánsz szobrász. ~ életének eseményei közül a szabin nők elrablása, ill. a nők közbelépése a szabin-római háborúban foglalkoztatta a legtöbb újkori festőt és szobrászt (Sodoma, Poussin, Rubens, David, Picasso, ill. Giovanni da Bologna) S Salmoneus lásd Szalmóneusz Saturnus – ősi római istenség, a vetések és megművelt mezők védője, amit neve is jelez (satus a.m vetés) Ő tanította meg az embereket a mezei munkákra; uralma az aranykort jelentette az emberiségnek, amikor nem voltak háborúk, kereskedés és rabszolgaság. Erről a rómaiak évente december második felében a Saturnaliák ünnepségsorozatán

emlékeztek meg; ez a féktelen jókedv, evés-ivás és ajándékozás ideje volt, utolsó napján a rabszolgák is gazdájuk asztalánál ettek, sőt azok szolgálták ki őket. ~ utóbb az igencsak eltérő jellemű görög Kronosz megfelelőjévé tették (ennek értelmében Jupiter apja és Ops férje lett), s úgy magyarázták, hogy mikor fia letaszította őt az égből, Itáliába jött, megjavult, s ott fejtette ki áldásos működését. Scylla lásd Szkülla Servius Tullius – Róma hatodik királya. Tarquinius Priscus házában nőtt fel; anyja, Ocrisia rabnő volt (latinul serva, innen a Servius név), bár királyi származású, és a gyermeknek kicsiny korában gyakran lángnyelvek jelentek meg a feje körül. A királyné, a jóstudományokhoz értő etruszk Tanaquil ebből arra következtetett, hogy a fiú Vulcanus isten fia, és nagyra van hivatva. A királyi pár saját gyermekeként nevelte fel ~t, majd lányukat is hozzáadták; férje halála után pedig a

királyné keresztülvitte, még saját fiait is mellőzve, hogy az addigra már tekintélyt szerzett ~ a szenátus királlyá válassza. Az új uralkodó sikeres háborúkat vívott az etruszkok ellen; új alkotmányt adott Rómának, bevezette a cenzust, és szabályozta a katonáskodás rendjét; a város az ő uralma alatt terjeszkedett el a hét halmon. Lányait elődje két fiához adta feleségül; egyik veje, Lucius nyílt zendülést támasztott ellene, megölette és elfoglalta a trónt (lásd Tarquinius Superbus). – Történetét Livius műveiből ismerjük. Sextus Tarquinius – római királyfi, a zsarnok Tarquinius Superbus legfiatalabb fia. Apja utasítására Gabiiba ment, s menekültnek adta ki magát, mint aki megelégelte hazájában a zsarnokságot. Színlelésével megnyerte a város előkelőit, apróbb csetepatékon látszólag zsákmányt is ejtett a rómaiaktól, s egyre inkább hittek neki. Ezután a város legfontosabb embereit hamis vádakkal

elítéltette, száműzette, a többieket megölte vagy megvesztegette, mígnem a legyengített s erkölcseiben elzüllesztett város Tarquinius Superbus könnyű martaléka lett. Utóbb ~ bűnös szerelemre gyúlt rokona, Tarquinius Collatinus erényes felesége, Lucretia iránt, és egy alkalommal a vendégjoggal visszaélve, erőszakkal magáévá tette. A meggyalázott asszony felfedte a merényletet férje és apja előtt, majd megölte magát; az ennek nyomán támadt általános felzúdulás vezetett a Tarquiniusok elűzéséhez és a királyság megszüntetéséhez. – Ezeket az eseményeket Livius történeti műveiből ismerjük Silvanus – az erdők és az erdőkben legeltetett jószág római istene, akinek védelme idővel minden mezőgazdasági tevékenységre, sőt a mezsgyékre is kiterjedt. Neve melléknév, erdei jelentésű, s eredetileg valamely más isten, legvalószínűbben Faunus jelzője volt, de funkciói ~ Terminusszal is rokonítják, s volt idő, amikor

Mars neve mellé tették a ~ jelzőt. Egyes vélemények szerint a név csak látszólag mutat az erdőre, mert nem római, hanem etruszk eredetű, és kezdetben ~ inkább mezei istenség volt. Igen nagy népszerűségnek örvendett, holott nem volt hivatalos kultusza és szentélye, ám a földművesek szobrokat és kis oltárokat állítottak neki udvarukon vagy a határban. Silvius – a legismertebb hagyomány szerint Aineiasz és Lavinia fia, aki apja halála után született. Anyja Tyrrhus házában szülte meg, a királynő ugyanis a derék pásztor otthonában keresett menedéket, mert attól tartott, hogy Aszkaniosz a féltestvére ellen fordul örökségét féltve. Aszkaniosz azonban nagylelkűbbnek bizonyult ennél, önszántából féltestvérére hagyta Latium uralmát, és új várost alapított Alba néven, majd midőn gyermektelenül halt meg, ~ tette meg utódjának. ~ itt huszonkilenc évig uralkodott, s trónját a fia, Aeneas Silvius örökölte. – Eltérő

hagyományok szerint maga Aszkaniosz volt ~ apja, ő pedig Aeneasnak és Laviniának a fia volt. Sisyphus lásd Sziszüphosz Spurius Lucretius – római patricius, Lucretia apja. Mikor leánya felfedte előtte és férje előtt Sextus Tarquinius gyalázatos merényletét, ~ sikertelenül igyekezett őt visszatartani az öngyilkosságtól. Junius Brutussal együtt tevékeny részt vállalt a zsarnok Tarquiniusok elűzésében; utóbb, a köztársaság idején ő beszélte rá vejét, Tarquinius Collatinust, hogy a közhangulat nyomására jószántából hagyja el Rómát, jóllehet ő maga is áldozata volt az elűzött királyi családnak. Spurius Tarpeius lásd Tarpeia Staphylus lásd Sztaphülosz Sthenelus lásd Szthenelosz Suada lásd Peithó Sychaeus – görögösen Szükhaiosz, türoszi nemes, Dido férje. Sógora, Pygmalion, Türosz királya megirigyelte gazdagságát, és orvul megölte, tetemét pedig temetetlenül hagyta. ~ megjelent özvegyének álomképként, tudatta

vele a történteket, s azt is elárulta, hová rejtette a kincseit. Dido eltemette, s híveivel elhagyta Türoszt; új hazájában szentélyt emelt ~ szellemének, és odaadóan ápolta emlékét, mígnem Aineiasz érkezése új szerelmet ébresztett benne. – Mindezt Vergilius beszéli el Aeneisében Szagarisz lásd Attisz Szalmakisz II B3 lásd Hermaphroditosz Szalmóneusz – thesszáliai király, Aiolosz1 és Enareté fia. Apja halála után elbitorolta a trónt bátyja, a jogos örökös, Sziszüphosz elől. Sziszüphosz ekkor egy jósda tanácsára elcsábította ~ lányát, Türót, s két gyermeket nemzett neki, majd amikor a lány a két fiút megölte, a nép Sziszüphosz vádaskodásának hatására rá is és apjára is száműzetést mondott ki. ~ új királyságot alapított Éliszben, s fővárosát magáról nevezte el Szalmóniának. Mérhetetlen gőgjében Zeusznak képzelte magát, az istennek járó áldozatokat a maga oltárára hordatta, és nagy dobokkal

mennydörgést meg fáklyákkal villámlást utánzott. Büntetésül az istenek ura villámával sújtotta agyon. XV B2 Szangariosz lásd Agdisztisz, Nikaia Szapphó lásd Phaón Szarpédón1 – Zeusz és Európé fia. Miután a Kréta trónjáért vívott küzdelemben (vagy a Milétosz szerelméért való vetélkedésben) alulmaradt fivérével, Minósszal szemben, nagybátyjához, Kilixhez menekült, segítséget nyújtott neki a lükiaiakkal való harcaiban, s végül ő maga lett Lükia királya. Igazságos uralmáért jutalmul Zeusz három emberöltőnyi életet engedélyezett neki, ezért sok mitográfus azonosnak tekinti őt Szarpédón2nal. IX A1 Szarpédón2 – lükiai király, a trójaiak szövetségese; Zeusz nemzette őt Laodameiával, Bellerophontész leányával. A trójai védőseregben harcolt, több párviadalban és az akháj tábor lerohanásakor is kitüntette magát. Végül Patroklosz kezétől érte a halál; atyja sem menthette meg életét, csak holttestét

tudta isteni segítséggel kimenteni az ellenség kezéből, hogy szülővárosában illőn eltemessék. Tetteit Homérosz Iliásza beszéli el – A mítoszrendezők egy része ~ azonosnak tekinti az igen hosszú életű Szarpédón1nal. XV D3 szatüroszok – ismertebb néven szatírok, a görög regék erdei démonai, Dionüszosz elmaradhatatlan kísérői. Származásuk bizonytalan, talán Hermész, talán Szilénosz fiai voltak, egyes név szerint ismert ~ ok, pl. Marszüasz, egyéb eredettel bírtak Ez a szilaj, bort kedvelő, nimfákat s halandó nőket hajkurászó népség szerette a sípot, a zajos zenét és táncot; az emberekkel általában barátságosak voltak, de néha elhajtották a pásztorok nyájait, és szívesen riogatták a halandókat. Kezdetben kecske alsótestével és szarvakkal ábrázolták őket; későbbi szobraikon emberi alakjuk volt, csak a szarv és farok utalt eredetükre. Alakjuk idővel egybeolvadt a Szilénosz megsokszorozódásából lett

szilénoszokkal, illetve magát Szilénoszt is megvénült szatírnak képzelték. A rómaiak faunusoknak, faunoknak nevezték őket – A tragédia fénykorában a komoly művek között közjáték gyanánt komikus, rövid szatírjátékot adtak elő, amelyben a kart ~ alkották; e műfajból csak Eurüpidész Küklópsza maradt fenn teljes szövegével. – Több szép szatírszobrot ismerünk az ókorból, egyikük kecses tánc, másikuk pihenés, a harmadik alvás közben, a negyedik a gyermek Dionüszosszal mutatja modelljét. Ókori vázaképeken a ~at mindig ott találjuk Dionüszosz alakja körül, éppúgy, mint az újkori festményeken. Kedvelt téma volt ezenkívül a nimfákat űző, meglepő vagy ölelgető szatír (Veronese, Rubens, Van Dyck, Poussin), valamint szatír parasztcsaláddal vacsorázva (Jordaens több képe, Steen, Ricci). Mallarmé Egy faun délutánja c verse nyomán írta Debussy azonos című, népszerű szimfonikus költeményét. III B3 Szeléné – a

hold istennője, Hüperión titán és Theia lánya, Héliosz és Éósz nővére. Égi fogata lassabb volt, mint bátyjáé, mert csak két öszvér (vagy tehén) húzta. Fénye bánatos volt Endümión iránti reménytelen szerelme miatt. Alakja (főleg a képzőművészeti ábrázolásokban) és kultusza időnként összevegyült Hekatééval vagy Artemiszével. A Homérosznak tulajdonított egyik himnusz szerint egy Pandia nevű lányt szült Zeusznak. A rómaiak Luna néven tisztelték. – Alakját az újkorban Perugino és Tintoretto festette meg; az alvó Endümiónt költögetve mutatják Van Dyck, Rubens és Poussin képei. II D1 Szemelé – thébai királylány. Kadmosz és Harmonia lánya Zeusz éjszakánként emberi alakban látogatta, és gyermeket nemzett neki. A féltékeny Héra azt sugallta ~nek, követelje szeretőjétől, hogy isteni fölségében mutatkozzék meg előtte. Zeusz már korábban megesküdött a Sztüxre a királylány előtt, hogy bármit kíván,

teljesíti, így hát kénytelen volt szavának állni. Mennydörgés és villámlás közepette jelent meg ~ előtt, aki egy villámtól találva holtan rogyott össze. A még hathónapos magzatot Zeusz kiemelte a testéből, és a saját ágyékába varrta be; onnan hozta világra három hónap múlva. Ez a gyermek, Dionüszosz istenné lett, utóbb leszállt az alvilágba anyjáért, és őt is az Olümposzra emelte; ~ ott élt tovább Thüóné néven. X A2 Szemiramisz – mítikus babiloni királynő, a monda szerint Derkétó szíriai tavi istennő (Asztarténak egy helyi változata) szülte; nemzőjét megölte, a gyermeket pedig kitette a tó partjára. Galambok táplálták, mígnem pásztorok találták rá és felnevelték A szép, okos és bátor lányba beleszeretett Ninosz király egyik főembere, Onnosz, és feleségül vette. Amikor a király hiába ostromolta Baktria városát, az épp táborában tartózkodó ~ ügyes hadicselt javasolt, sőt egy csapat élére

állva maga végre is hajtotta, elfoglalta a város fellegvárát, és ezzel eldöntötte az ütközetet. Ninosz erőszakkal elvette a nagyszerű nőt férjétől (aki bánatában megölte magát), és királynévá tette, halálakor pedig utódjául jelölte ki. ~ mint királynő új, pompás várost alapított, Babilont, amelynek állítólagos függőkertjei az ókori világ hét csodája közé számítottak. Számos hadjáratot vezetett Ázsia-szerte, és nemcsak győzelmeket aratott, hanem a meghódított városokat palotákkal és szökőkutakkal ékesítette. Járt Egyiptomban is, ahol olyan jóslatot kapott, hogy fia, Ninüasz vet véget uralmának. Amikor ~ India meghódításába fogott, vissza kellett fordulnia, mert híre jött, hogy fia összeesküvést szőtt ellene. A királyné átengedte a trónt Ninüasznak, és eltűnt, a legenda szerint galambbá válva az égbe szállt, és istennő lett. – Akárcsak férje, ~ is merőben mondai alak, s ebben állítólagos

istennő-anyjának vonásai dominálnak (akinek galambot volt szokás áldozni). Kétségtelen történelmi tény, hogy III Ramman Nirari babiloni király (Kre VIII sz.) anyja, Szamur Rammit egy ideig régensként uralkodott kiskorú fia helyett, és több sikeres hadjárat fűződött a nevéhez; valószínűleg ekörül alakult ki később a mondai anyag, amelyet Hérodotosz műveiből ismert meg az ókor. Szibülla – latinos formában Sibylla, jósnő, egyes források szerint Apollón papnője. Eltérő hagyományok szerint az istenségnek lánya ill. a kedvese volt, esetleg Zeusz és Lamia lánya, és igen hosszú életet élt; más kutfők nem is egy ~ról tudnak, hanem háromról, négyről, sőt tízről is. A különböző ~kat működési helyükről nevezték el, olykor egyedi nevüket is megtudjuk. Irodalmilag legnevezetesebb közülük a cumae-i ~, Déiphobé vagy Démophilé, aki Erüthreiából vándorolt Itáliába hétszáz éves korában; ő vezette Aineiaszt az

alvilág bejáratához, s idézte eléje apjának, Ankhiszésznek szellemét. Ugyancsak tőle valók a híres ~könyvek A monda szerint a ~ kilenc tekercset ajánlott fel Tarquinius Priscus királynak mondván, hogy azok Róma sorsára vonatkozó fontos jövendöléseket tartalmaznak. A király sokallta az értük kért árat, mire a jósnő három tekercset tűzbe vetett, s a maradékért ugyanazt az árat kérte. Ez még egyszer ismétlődött, végül a király gondolkodóba esett, s kifizette az eredeti árat a megmaradt három tekercsért. Az iratokat Jupiter capitoliumi templomában őrizték külön papi testület felügyelete alatt; tartalmukat csak töredékekből ismerjük, valójában kultikus előírásokat tartalmaztak. – Michelangelo a Sixtus-kápolna mennyezetén öt ~ ábrázolt; egyik vagy másik Ghirlandaio, Pinturicchio és Tintoretto festményein is szerepel. Szidé IX C3 lásd Órión Szidéré lásd Türó Sziküón IV B1 lásd Métión, Pandión2 Szilénosz –

vagy Szeilénosz, a görög mondák sokarcú figurája, egyesek szerint a szatüroszok apja, mások szerint azok egyike; apjaként is hol Pant, hol Hermészt emlegetik, vagy épp halandótól származtatják. Dionüszosz egyik nevelője és gondviselője volt, később is az isten állandó kíséretéhez tartozott, és sohasem józanodott ki, mert a barbárok módjára keveretlenül itta a bort. Isteni ura és védence oldalán a gigászok elleni csatában is részt vett, s szamarának ordításával késztette menekülésre az óriásokat. Késői ábrázolásain pocakos, kopaszodó, szakállas öregember, homlokát repkény koszorúzza; ezt a képét találjuk újkori festményeken is (Ribera, Crespi, Rubens, Van Dyck). Az ókori művészek még sok állati vonást tüntettek fel rajta, lófület, lófarkat, gyakran patákat is, és nem volt feltétlenül öreg sem, nagyon is fiatalos hévvel hajkurászta a nimfákat. Idővel lénye megsokszorozódott, nem volt már egyedi személy,

hanem csak szilénoszokat emlegettek, s ezeket valóban alig különböztette meg valami a szatüroszoktól. Szillosz lásd kerkópszok Szimoeisz – trójai folyóisten, ő nemzette Erikhthoniosz2 feleségét, Asztüokhét, és így a trójaiak névadójának, Trósz királynak a nagyapja lett; másik lányát, Hieromnémét Trósz fia, Asszarakosz vette feleségül. IX B2, XI C3 Szinisz – iszthmoszi útonálló. Hatalmas erejével képes volt a fenyőfákat csúcsukkal a földig lehajlítani; az arra járó utasokat két egymáshoz hajlított facsúcs közé kötözte, és a visszacsapódó fák erejével szakította ketté őket, ezért Pitüokamptész, azaz fenyőhajlító néven is emlegették. Az ifjú Thészeusz Athénba tartó útján birokban legyőzte, és vele is úgy bánt el, ahogy ő szokott áldozataival. Állítólag ennek a hőstettének az emlékére alapította meg utóbb az iszthmoszi játékokat. (Más hagyományról lásd Inó) Ugyancsak Thészeusz tette

ártalmatlanná ~ apját, Polüpémónt, akit Prokrusztésznek is hívtak. Szinón – görög hős, Aiszimosz fia, Autolükosz unokája és így Odüsszeusz unokafivére. Vállalta, hogy a Trója alól színleg elvonuló görögök megkötözve otthagyják a faló mellett, mintha Athénénak szánták volna engesztelő áldozatul. Hazug meséjével, amelyet Odüsszeusz adott a szájába, végzetes bizakodást keltett a trójaiakban a faló iránt, amit tovább erősített a nagyon is bizalmatlan Laokoón halála. Mikor a ló már a várban volt, éjnek idején ~ nyitotta ki gyomrának rekeszét, majd fáklyával jelt adott a visszatérő görög hadaknak, jelölni a rést a vár falán, ahol behatolhatnak. – A vele foglalkozó korábbi epikai művek és Szophoklész egy tragédiája elveszett, tetteit Vergilius Aeneise őrizte meg. VI A2 szirének – a görög mondákban Akhelóosz folyamistennek és a múzsák egyikének, Melpomenének vagy Terpszikhorénak a lányai. Eredetileg

szép nők voltak, és gyönyörű hangjukra oly büszkék, hogy a múzsákat hívták ki versenyre. Fennhéjázásuknak, s persze vereségüknek következtében félig női, félig madártestű, emberevő szörnyekké váltak. (Más hagyományok szerint Démétér ill. Aphrodité büntetésének köszönhették szörny alakjukat) Számukat az egyes források kettőre (Homérosz), mások háromra, négyre ill. kilencre teszik, s nevüket is eltérőleg adják meg. (Név szerint csupán egyiküket ismerjük, Parthenopét, akinek tetemét állítólag Nápoly közelében vetette partra a tenger, és sírját sokáig kultikus tisztelet övezte.) Egy tengerszoros partján tanyáztak, és bűvös, ellenállhatatlan énekükkel minden tengerjárót a partra csaltak, hogy ott megöljék őket és kiszívják vérüket. Az argonauták úgy menekültek meg tőlük, hogy Orpheusz túlharsogta éneküket. Odüsszeusz, Kirké tanácsára, emberei fülét viasszal dugta be, magát pedig az

árbochoz kötöztette, hogy így biztonságban meghallgathassa híres énekeiket. E kudarc miatt a ~ a tengerbe ölték magukat s ott sziklaszirtekké változtak. – A ~ valódi szerepe és jelentése az irodalmi és képzőművészeti hagyomány sokarcúsága miatt máig vitatott téma. Mivel sok síremléken és szarkofágon szerepelnek, eredetileg talán alvilági szellemek voltak, nem ritkán „alvilági múzsáknak” nevezték őket. Ovidius szerint Perszephoné társnői voltak, ami szintén alvilági kapcsolataikra utal. A leányfejű madáralak helyett olyan ábrázolásaik is maradtak fenn, amelyek a későbbi sellőket idézik. A homéroszi interpretációban jelenthetik a tenger vészes varázsát, amely az embert ellenállhatatlanul hajózásra csábítja, s ezzel gyakorta a vesztét okozza. III D2 Sziszüphosz – thesszáliai király, Aiolosz1 fia. Mivel öccse, Szalmoneusz elbitorolta előle a trónt, megalapította Korinthosz városát. Agyafúrt és gátlástalan

volt, túljárt emberek és istenek eszén. Mivel kifecsegte Zeusznak egy kényes titkát (elárulta Aszóposznak, hogy leányát, Aiginát elrabolta), az istenek ura utasította Thanatoszt, hogy vigye a vétkest a holtak birodalmába. A ravasz ~ azonban csellel megbilincselte és egy hordóba zárta az alvilág urát Senki sem halhatott meg többé, az emberek nem áldoztak az isteneknek, hisz halhatatlanoknak hitték magukat. Zeusz parancsára ekkor Arész kiszabadította Thanatoszt, és ~ is levitte az alvilágba. ~ azonban meghagyta felségének, Meropé1nak, hogy ne temesse el, így azzal az ürüggyel, hogy temetéséről intézkednie kell, három napra engedélyt kapott, hogy a földre feljöjjön. Persze esze ágában sem volt az ígért időre visszatérni, végül Hermész hurcolta végleges lakhelyére. Itt megkapta büntetését: hatalmas követ kell egy hegy tetejére felgörgetnie, de amint célhoz érne, a kő mindig visszazuhan. Ezért nevezik ma is a kilátástalan

fáradozást a név latinos alakja nyomán sziszifuszi munkának. – Az ókorban Homérosz, Szophoklész, Ovidius és mások írtak róla; Hyginus szerző szerint ~ egyszer, Autolükoszszal támadt viszálya során, bosszúból erőszakot tett ennek lányán, Antikleián, aki akkor már Laertész menyasszonya volt, így Odüsszeusz az ő fia, tőle (is) örökölte agyafúrtságát. Korunkban Camus használta fel a nevéhez kapcsolódó mondát Sziszüphosz mítosza c. filozófiai művében, és az élet abszurditását, a halál árnyékában élő ember végső soron kilátástalan létküzdelmét példázza vele. XV D2 Szkamandriosz lásd Asztüanax Szkamandrosz – az azonos nevű trójai folyó istene, Ókeanosz és Téthüsz fia, az égiek nyelvén Xanthosz. Ő is hivatalos volt az istenek gyűlésére, amelyet Zeusz hívott össze a trójai háború utolsó szakaszában, s amelyen az égeiek is két ádázul szemben álló pártra szakadtak. ~ maga Héphaisztosszal került

szembe, amikor a támadó Akhilleuszt hullámaiba akarta fojtani, s az isten perzselő lángjaival kiszárította a folyó vizét. ~ nemcsak védője volt a trójaiaknak, hanem törzsökös őse is, Idaia nimfával nemzette egyik ősüket, Teukrosz1t, valamint névadójuknak, Trósznak a feleségét, Kallirrhoét is. III B2, XI A3, XI C3 Szkeirón – vagy Szkirón, attikai utonálló, Poszeidón fia. Egy tengerparti sziklán állt lesben, és az arra haladókat arra kényszerítette, hogy mossák meg a lábát, s mikor lehajoltak, felkapta és a tengerbe hajította őket, ahol egy vad víziteknős falta fel áldozatait. Az ifjú Thészeusz Athénba tartó útján ~ lábát kapta el s őt hajította a vízbe falánk teknősei közé. Szkülla1 – a görög mondák hatfejű, tizenkét lábú szörnyetege, Tüphón és Ekhidné (más szerzőknél mások) lánya. Eredetileg szép nő volt, akire Poszeidón, a tenger istene is szemet vetett, s ennek felesége, Amphitrité változtatta őt

féltékenységből szörnyeteggé. (Ovidius előadásai szerint viszont Glaukosz4 környékezte, szörnnyé pedig Kirké varázsolta, aki ~ miatt epedt hiába a tengeri öreg szerelméért). Egy tengerszoros (a mai Messinai szoros) partján, mély sziklabarlangban élt, átellenben Kharübdiszszel, a rettenetes örvényistennel. ~ hosszú nyakon ülő fejeivel minden élőt felragadott a hajókról, Kharübdisz pedig napjában háromszor iszonyú örvényébe szívott bele mindent. Kirké tanácsaival felfegyverkezve előbb az argonautáknak, majd Odüsszeusznak s végül Aineiasznak sikerült épségben, illetve veszteségek árán, de kijátszani a kettős veszedelmet, amely közmondásossá vált. I A2 Szkülla2 – a niszai király, Niszosz1 lánya. Mikor Minósz krétai király megostromolta Niszát (későbbi nevén Megarát), ~ beleszeretett az ellenség vezérébe. Egy éjszaka levágta alvó apja fejéről a bíbor hajszálat, amely életének és hatalmának záloga volt,

kilopózott a városból, és felajánlotta Minósznak, ha vele hál, egyszersmind átadta a város kulcsait is. Minósz elfoglalta a várost, kifosztotta, Niszoszt megölte, majd a megállapodás szerint ~val hált, de az apagyilkos lányt nem volt hajlandó magával vinni. ~ a hajója után úszott, míg apja lelke halászsas alakjában le nem csapott rá, ő maga pedig sirállyá változott. Mások szerint Minósz egyszerűen vízbe fojtatta ~t. – A történet párhuzamát lásd Komaithó1; egy mozzanata (a hajfürt levágása és annak végzetes következményei) Sámson és Delila bibliai epizódjára emlékeztet. Ovidius az Átváltozásokban előbb ~ lelki küzdelmét festi, amíg a szerelmi téboly apja és városa elárulására készti, majd a csalódás dühét, amikor szerelme otthagyja őt; a költő szerint ugyanis Minósz annyira elborzadt ~ bűnétől, hogy nem volt hajlandó a kikötött díjat megadni neki. IV D1 Szküthész lásd Ekhidné Szmürna lásd Mürrha

Szparté V C2 lásd Lakedaimón Szpermó IX D3 lásd Aniosz Szphinx – a görög mondák asszonyfejű, oroszlántestű és sasszárnyú szörnye, Orthosz nemzette saját anyjával, Ekhidnével. Thébai királyának, Laiosznak bűne miatt (lásd Khrüszipposz) Héra küldte a város megbüntetésére. ~ egy közeli szirten ütött tanyát, és minden arra haladónak találós kérdést tett fel, s mivel senki sem tudta a választ, felfalta őket. Oidipusznak is feladta: „Reggel négylábú, délben kétlábú, este háromlábú”. Ő pedig megfejtette: az ember élete reggelén négykézláb mászik, delén két lábon jár, alkonyán pedig bottal, ez a harmadik láb. A megfejtést hallva a ~ a szakadékba vetette magát, Thébai megszabadult, Oidipuszt pedig királynak választották. – A ~ mezopotámiai és főleg egyiptomi minták alapján került a görög mondákba; ám míg az egyiptomi ~ (pl. a híres gizehi) fáraóképmás volt (és szárny nélküli), a görög

szörny nővé lett – A klasszikus és hellenisztikus korból sok szobra és vázaképe maradt fenn; az újkorban mások mellett Ingres festette meg a ~ előtt töprengő Oidipusz alakját. I A2 Sztaphülosz – görög hős, az argonauták egyike, Dionüszosz és Ariadné fia, bár az eltérő hagyományok hol Thészeuszt, hol Szilénoszt nevezik meg apjaként, vagy egyenest Dionüszosszal azonosítják. Alakja a szőlőtermesztéssel és a borkészítéssel kapcsolódik össze (a neve is szőlőgerezdet jelent), amit ő terjesztett el a görög szigeteken; eme hírében osztozik fivérével, Oinopiónnal. Feleségétől, Khrüszothemisztől három lánya született, Molpadia, Parthenosz és Rhoió, akikre egyszer rábízta erjedő borait; a lányok elaludtak, s a konda kiborította a hordókat. Ők apjuk haragjától félve a tengerbe ugrottak, Apollón azonban megmentette és Kherszonészoszba vitte őket. Egy más monda szerint Rhoiót Apollón teherbe ejtette, mire ~ egy

ládába zárva a tengerbe dobta lányát; a hullámok a ládát Délosz szigetére sodorták, s Rhoió ott szülte meg fiát, Anioszt. IX D2 Sztentór – görög vitéz, a vezérek hirdetője a Trója alatt küzdő seregben; oly hatalmas hangja volt, mint ötven más harcosnak együttvéve. Egy ízben maga Héra vette fel ~ alakját, hogy a hátráló görög sereget ellenállásra buzdítsa. Későbbi hagyomány szerint ~ Hermészszel is kiállt versengeni hangerőben, de az erőlködéstől megszakadt a torka. – A „sztentori hang” fogalommá vált Homérosz Iliászának elbeszélése nyomán. Szteropé1 III B3 lásd Pleiaszok Szteropé2 – iolkoszi királylány, Akasztosz és Asztüdameia lánya. Anyja ármánykodása folytán önhibáján kívül lett oka Antigoné1 öngyilkosságának. XVI A2 Szteropész lásd küklópszok Sztheneboia VIII C1 lásd Anteia Szthenelosz1 – mükénéi király, Perszeusz és Andromeda fia. Pelopsz lányát, Nikippé1t vette feleségül, s

házasságukkal kapcsolódott először össze a Tantalidák és a Perszeidák családja. Az ő fiuk volt Eurüsztheusz, aki a szeszélyes isteni rendelés folytán oly dicstelen szerepet kapott unokafivére, Héraklész életében; apját ő követte a trónon. ~ nyújtott menedéket sógorainak, Atreusznak és Thüesztésznek, amikor gyilkosság miatt menekülniük kellett hazájukból. V C1, VII D2 Szthenelosz2 – Kapaneusz és Euadné fia. Részt vett az epigonok hadjáratában, majd a trójai háborúban is mint Diomédész2 kocsihajtója és hűséges harcostársa VI B2 Szthenelosz3 IX A2 lásd Alkaiosz Szthenelosz4 lásd Küknosz3 Szthenó lásd Gorgók Sztrophión VII A3 lásd Élektra3, Püladész Sztrophiosz1 – phókiszi király, Kriszosz fia. Felesége Anaxibia volt, Agamemnón húga Unokaöccsét, Oresztészt udvarába fogadta, amikor annak apját meggyilkolták; az ifjú együtt nevelkedett ~ fiával, Püladésszal, s elválhatatlan barátok lettek. VII A3 Sztrophiosz2

lásd Élektra3, Püladész Sztüx – az Ókeaniszok egyike, Ókeanosz és Téthüsz leánya, az alvilágot körülölelő folyó istennője. Férje Pallasz2 volt, gyermekeik Kratosz, Bié, Niké és Zélosz Amikor Zeusz fellázadt apja, Kronosz ellen, Ókeanosz és néhány más titán társaságában ~ is az ő pártjára állt, és gyermekeit is segítőiül rendelte. Zeusz hálából az Olümposzon adott helyet nekik, és elrendelte, hogy az istenek között a legszentebb a ~ vizére tett eskü legyen (lásd Szemelé, Phaethón). I C3, III D2 Szükhaiosz lásd Sychaeus Szümaithisz – a Szümaithosz folyó nimfája; Ovidius szerint Pan vele nemzette a balsorsú ifjút, Akiszt. III C3 Szürinx – a nimfák egyike, vadászkedvű árkádiai najád. Elutasította a szatüroszok közeledését; egy ízben, amikor Pan vette űzőbe, egy folyó partjáig futott, s mivel menekülése útja bezárult, arra kérte az isteneket, hogy változtassák át náddá. A bánatos istenség

egymáshoz kötözött nádszálakból sokhangú sípot készített, ez a pánsip vagy szürinx; Hermész ennek hangjával bűvölte álomba Argosz1t, s ennek futamait idézi Debussy híres szimfonikus külteménye, az Egy faun délutánja. – ~ menekülését Rubens, Breughel, Poussin és Böcklin festette meg. T Tages – etruszk jósistenség. Egy etruszk paraszt szántás közben arra figyelt fel, hogy egy göröngy fölemelkedik és gyermekké válik. Az összeszaladó falubeliek ~nak nevezték el; a gyermek megjósolta jövendőjüket, megtanította őket a béljóslás (haruspicium) szabályaira, és már meg is halt. Jövendöléseit leírták, és ezek képezték az alapját az etruszkok prófétikus könyveinek. Talaosz – argoszi király, az argonauták egyike, Biasz és Lüszianassza fia. Az ő fia, Adrasztosz jelentős szerepet játszott a hét vezér Thébai elleni hadjáratában. X C2, XVI B3 Talósz1 – bikafejű réz óriás, amelyet Héphaisztosz készített;

testében egyetlen ér volt, amely a nyakán indult és a sarkáig tartott, s itt rézdugóval volt bedugaszolva. Zeusz adta Minósz királynak, hogy védje szigetét. ~nak naponta háromszor körbe kellett futnia Kréta partjait, s a közeledő hajókat kőzáporral tartotta távol; ha mégis sikerült partra szállnia valakinek, akkor tűzben felizzította magát, s az illetőt ölelésével pusztította el. Amikor az argonauták kikötöttek Krétán, hogy vizet vegyenek, ~ őket is harciasan fogadta, Médeiának azonban sikerült megbűvölnie; ekkor hirtelen kirántotta a rézdugót az óriás sarkából, mire éltető vére kifolyt, s azzal vége is volt. – ~ az első ember alakú robot a képzelet történetében; a későbbi gólemhez is hasonlítható. Talósz2 IV C1 lásd Daidalosz Talósz3 IX C2 lásd Oinopión Talthübiosz – spártai vitéz, Agamemnón hírnöke. Homérosz Iliásza szerint ő vezette el Briszéiszt Akhilleusztól, ő járt ura üzenetével Makhaónnál,

s állítólag ő vitte Iphigeneiát Auliszba, hogy ott feláldozzák. Euripidész Trójai nők c tragédiájában ~ ragadja el Andromakhétól gyermekét, Asztüanaxot. Tanaquil – etruszk asszony, aki férjével, Lucumóval Tarquiniiből Rómába költözött, és az út során látott jósjelből (egy sas lekapta, majd visszahelyezte férje kalapját) megjövendölte, ami hamarosan bekövetkezett: Lucumóból Róma királya lett Tarquinius Priscus néven. Utóbb ugyancsak ő irányította el jóstehetségével az udvarukban nevelkedő rabszolgafiú, Servius Tullius sorsát. Tantalosz1 – a lüdiai Szipülosz királya, egyesek szerint Tmólosz, az elterjedtebb nézet szerint Zeusz fia; eltérő hagyományok négy-öt különféle nevet említenek anyjaként, többségben Atlasz lányait. Isteni apja számos kedvezéssel tüntette ki; bejáratos lett az istenekhez, részt vehetett lakomáikon, de ő elcsente és halandóknak adta a halhatatlanná tevő nektárt, és titkaikat

kifecsegte az embereknek. Végül elbizakodottságában az égiek mindentudását tette próbára: saját fiának, Pelopsznak megsütött tagjait tálalta eléjük, hogy felismerik-e. Az istenek felismerték, és az ifjút életre támasztották (csak a Perszephoné miatt búslakodó Démétér evett meg figyelmetlenségből egy darabkát a lapockájából, azt elefántcsonttal pótolták), ~ pedig vétkéért Zeusz az alvilágba zárta. (Ennek más magyarázatát lásd Pandareósz.) Büntetésül itt nyakig vízben ül, de ha gyötrő szomját oltani akarja, a víz visszahúzódik; gyümölcstől roskadó ágak csüngnek fölötte, de ha szörnyű éhében értük nyúl, a szél ellebbenti őket. (Egyesek szerint még egy állandóan legördülni kész roppant szikla is függ a feje fölötti meredély szélén.) Innen ered a tantaluszi kín szólás; a vágyainkat csigázó, de elérhetetlen cél okozta fájdalomra értjük. VII A1 Tantalosz2 – piszai király, Broteasz fia,

Tantalosz1 unokája (más források szerint Thüesztész fia Pelopiától). Amikor Agamemnón lerohanta Piszát, ~ csecsemő fiával együtt megölte, feleségét, Klütaimnésztrát pedig elragadta és kényszerítette, hogy hozzá menjen nőül. VII A1 Taraxipposz – a „lózaklató” démon, aki az olümpiai kocsiversenyeken a pálya egyik kanyarjában mindig megriasztotta a lovakat. A korabeli hiedelem többféleképp magyarázta az ártó szellem jelenlétét; leginkább arra gondoltak, hogy valamely hős ott szenvedett halálos balesetet (pl. Oinomaosz) A korinthoszi versenypályának is volt ~ a, ebben Glaukosz2 szellemét gyanították, akit azon a helyen faltak fel a lovai. Tarpeia – a római Capitoliumon állt erőd parancsnokának, Spurius Tarpeiusnak a lánya. Mikor a szabin nők elrablása után Titus Tatius a szabin seregek élén Róma ellen vonult, és több napja ostromolták az erődöt, a domb tövében elfogták ~t, és a király nagy jutalmat ígért neki, ha

csapatait rejtekúton bejuttatja a jól védett várba. A lány ráállt erre, és azt kívánta jutalmul, amit a szabin harcosok a bal karjukon hordanak, értve ezen arany karpereceiket. Árulása folytán az erőd elesett, s amikor ~ a jutalmát követelte, a szabinok agyonzúzták pajzsaikkal, minthogy azt is a bal karjukon viselték. Az áruló testét levetették a vár fokáról annál a szirtnél, amely máig is a Tarpei szikla nevet viseli. – Az eseményeket Livius történeti művéből ismerjük; Ovidius és Propertius versbe foglalta a történetet. Tarquinius Collatinus – eredeti nevén T. Egerius, előkelő római, Tarquinius Priscus oldalági leszármazottja (fivérének unokája). Mellékneve onnan eredt, hogy Collatia városában nevelkedett, amelyet T. Priscus hódított el a szabinoktól, és irányítását ~ apjára, Egeriusra bízta. ~ feleségül vette Lucretiát, Spurius Lucretius szép és erényes lányát Amikor az asszonyon a zsarnok király, Tarquinius

Superbus fia, Sextus Tarquinius erőszakot tett, s Lucretia szégyenében szíven szúrta magát, ~ a barátjával, Junius Brutussal együtt megesküdött, hogy elűzik Rómából a bűnös Tarquiniusokat, s eszerint cselekedtek. Őket kettőjüket választották az új köztársaság első konzuljainak, de ~, maga is a királyi család tagja lévén, a közhangulat nyomására, no meg barátjának és apósának rábeszélésére lemondott és önszántából elhagyta Rómát, jóllehet ő is áldozata volt a Tarquiniusok önkényének. – ~ történetét Livius beszéli el Tarquinius Priscus – teljes nevén Lucius ~, etruszk előkelő, utóbb római király. Görög (korinthoszi) eredetű családja nagy vagyonra tett szert Tarquinii városában, de ő idegen létére nem kaphatott tisztséget, ezért felesége, Tanaquil biztatására Rómába költözött, eredeti nevét (Lucumo) Lucius ~ra változtatta. (A két név etimológiailag rokon, jelentésük fénylő) Odaútján

különös jósjelet kapott: egy sas elragadta a kalapját, felröppent vele, majd visszatette a fejére. Ebből a jóstudományú Tanaquil megjövendölte férjének, hogy király lesz belőle. S valóban, ~ előbb Ancus Marcius bizalmasa, majd a király halála után fiainak gyámja lett, s ezeket ravaszul félreállítva, népszavazással elnyerte a királyi méltóságot. Sikeresen hadakozott a szabinok ellen, fejlesztette a hadsereget, Rómát kiépítette, új fallal vette körül. Harmincnyolc esztendei sikeres uralkodás végén orgyilkosok ölték meg Ancus Marcius két fiának felbujtására; utóda végül a veje, Servius Tullius lett. – ~ életének eseményeit Livius történelmi műve adja elő. Tarquinius Superbus – tkp. Lucius Tarquinius, Róma hetedik és utolsó királya, Tarquinius Priscus fia. Mint apja idősebbik fia jogot formált a trónra, és nyílt zendülést támasztott Servius Tullius ellen, aki anyja, Tanaquil akaratából lett a király helyette apja

halála után. E zendülésben fő ösztönzője és segítsége a felesége, Servius király elvetemült lánya, Tullia volt; ~ megölette elődjét és elfoglalta a trónt. Kíméletlen önkényuralmat vezetett be, ellenfeleit kivégeztette, az állam törvényeit negligálta, a szenátust nem kérdezte meg döntései előtt; ezért érdemelte ki dölyfös jelentésű melléknevét. Sikeres hadjáratokat vezetett, a zsákmányból költséges építkezésekbe fogott a Capitoliumon, megkezdte a Cloaca Maxima kiépítését. Mégis egyre népszerűtlenebb lett, és amikor hozzá méltó fia, Sextus Tarquinius merénylete miatt Lucretia megölte magát, a népharag elűzte ~ és egész családját Rómából, és bevezették a köztársasági államformát. – ~ életének eseményeit Livius nagy történelmi munkájából ismerjük. Tartarosz – a föld sötét és kietlen mélységének megszemélyesítője, ősi istenség, Hésziodosz szerint Aithér és Gaia fia. Birodalma

olyan mélyen van Hadész alatt, amilyen magasan afölött az ég. Ide zárta Zeusz a legyőzött titánokat, majd Tüphónt is, akit egyébként maga ~ nemzett Gaiával. A mondák néha az alvilágot, Hadészt is ~nak nevezték, ill összemosták a két isten alakját és a két birodalmat. I B1 Taügeté – a Pleiaszok egyike, Atlasz és Pléioné lánya. Zeusz a szerelmével üldözte, és ő Artemiszhez fohászkodott, aki szarvassá változtatta. Zeusz végül mégis elérte célját, s ~ Lakedaimónt, Spárta első királyát szülte neki. Utóbb azonban szégyenében felakasztotta magát a város feletti ormok egyikére; azóta hívják ezt a hegységet Taügetosznak. III B3 Teiresziasz – híres jós Thébaiból, Euérész és Kharikló nimfa fia. Ifjú korában bottal szétválasztott egy párzó kígyópárt, ezért hét évre nővé változott át. Ez okból kérte fel épp őt Zeusz és Héra döntőbírónak egy vitában, hogy vajon a szerelemben a férfi vagy a nő

élvez-e nagyobb gyönyört. ~ elárulta, hogy a nő kilencszer többet élvez, ezért Héra vaksággal büntette, Zeusz pedig kárpótlásul adta jóstehetségét. Más mondaváltozat szerint ~ ifjan meglátta a folyóban meztelen fürdőző Athénét, aki hirtelen haragjában vaksággal sújtotta, majd anyja könyörgésére, aki egyik legkedvesebb kísérője volt, a jövendőmondás adományával kárpótolta. Hét emberöltőnyi időt is kapott az istenektől: élt már Kadmosz korában, és a Thébai elleni második hadjárat, az epigonok háborúja idején halt meg. Oidipusz előtt feltárta, hogy apja gyilkosa és anyja férje, Kreón3nak megjósolta fia, Haimón halálát, más alkalommal pedig hogy Thébai csak Kreónnak egy másik fia, Menoikeusz2 feláldozása árán menekülhet meg a hetek ostromától. Mikor Odüsszeusz leszállt az alvilág bejáratáig, ott ~ árnyától tudakolta meg jövendőjét. – ~ thébai müködését főleg a tragikusok, Szophoklész (Oidipusz

király, Antigoné) és Euripidész (Phoinikiai nők) örökítették meg; megvakulásának történetét Kallimakhosz Athéné fürdője c. költeménye beszéli el; Ovidius is írt róla az Átváltozásokban. VIII D1 Tekméssza – a thrákiai Teuthrania királyának, Teuthrasznak a lánya. A trójai háború idején, egy rablóhadjárat során Aiasz1 feldúlta az országot, ~ apját megölte, s őt mint rabnőjét és ágyasát magával hurcolta. ~ gyermeket is szült neki, Eurüszakészt Idővel megszerette urát; Szophoklész Aiasz c. tragédiája szerint ő is, kisfia is mindent megkíséreltek, hogy a hőst eltántorítsák az öngyilkosságtól. XIII C3 Tektamosz XV C1 lásd Dórosz Telamón – az aiginai Aiakosz király és Endeisz fia, Péleusz testvére. Fivérével együtt irigységből megölte féltestvérüket, Phókosz1t, amiért apjuk mindkettőjüket száműzte. Együtt járták meg az argonauták útját, a kalüdóni vadkanvadászatot (lásd Meleagrosz), majd ~

elkísérte barátját, Héraklészt Trója elleni hadjáratára. Elsőként ő hatolt be az ostromlott várba; a saját dicsőségére féltékeny és híresen indulatos Héraklész ekkor kardot rántott rá, de ~ ügyesen leszerelte. Héraklész hálából neki adta Laomedón leányát, a zsákmányként elhurcolt Hészioné2t, akitől ~nak utóbb Teukrosz2 nevű fia született (lásd még Trambélosz). Feleségével, Periboiá2val nemzette az egyik legkiválóbb görög hőst, Aiasz1t. XIII B3 Télegonosz – a Homérosz utáni hagyomány szerint Kirké varázslónő fia, akit Odüsszeusz nemzett, mielőtt a szigetről eltávozott, és így nem tudott erről a fiáról. Felnővén ~ apja keresésére indult. Ki is kötött Ithaka szigetén, de nem tudta, hol jár; társai fosztogatni kezdtek, s az ennek folytán támadt csetepatéban ~ rájagerinc-hegyű dárdájával megölte Odüsszeuszt, nem tudva természetesen, kivel áll szemben. Így teljesedett be a jóslat, amely szerint

Odüsszeusz a fia kezétől fog meghalni, s amit ő is meg az Ithaka-beliek is Télemakhoszra értettek. ~ kegyelettel eltemette apját anyja szigetén, majd feleségül vette Pénelopét, s Itáliába költözött; egy monda szerint az ő gyermekükről, Italoszról nyerte nevét a félsziget. VI A3 Télemakhosz – ithakai királyfi, Odüsszeusz és Pénelopé fia. Kisfiú volt, amikor apja a trójai háborúba vonult; ennek bölcs barátja, Mentór gondoskodott neveltetéséről. Felnővén ő lett anyja támasza, megpróbált fellépni az arcátlan és garázda kérőkkel szemben; összehívta ellenük az ithakai népgyűlést, de azt a kérők szétkergették. Ekkor ~ hajóútra indult, s felkereste apja egykori harcostársait, Nesztórt és Menelaoszt; megtudta tőlük, amit maga is bizton remélt, hogy apja él. Athéné azt is közölte vele álmában, hogy Odüsszeusz már hazaútban van; erre ~ is visszafordult, kitérve a kérők elől, akik csapdát állítottak neki.

Eumaiosz kunyhójában találkozott elváltozott külsejű apjával, aki azonban neki felfedte kilétét, és együttes erővel megbüntették a kérőket. – Mindez Homérosz Odüsszeiájában van elbeszélve; ~ további életútjáról későbbi epikusok szólnak. Míg apja vándoruton volt, hogy Poszeidónt kiengesztelje, ~ száműzték a szigetről, mert olyan jóslat érkezett, hogy Odüsszeusz a fia kezétől fog elesni. A jóslat be is vált, de a hőst nem ~, hanem apja másik fia, Télegonosz ölte meg, akinek a létezéséről sem ő, sem más nem tudott. Állítólag apja halála után ~ elhajózott Kirké szigetére, és nőül vette a varázslónőt; mások szerint viszont Nauszikaá lett a felesége. Az újkorban Fénelon francia író dolgozta fel ~ történetét Télemaque c. filozófiai és pedagógiai célzatú prózai epikus művében – Az ókori képzőművészet mostohán bánt Odüsszeusz fiával; biztonsággal csak azon a vázaképen azonosítható, amelyen az

apósa halotti leplét szövő Pénelopé mellett áll. Ifjonti báját és energikus lényét Monteverdi Odüsszeusz hazatérése c. operája jeleníti meg a zene eszközeivel; rajta kívül Alessandro Scarlati és Gluck is írt operát róla. VI A3 Télephassza VIII B2 lásd Agénór1, Európé Télephontész lásd Aipütosz Télephosz – a tegeai királylány, Augé fia; Héraklész nemzette. Anyja kénytelen volt kitenni őt az erdőbe, ahol egy őzsuta szoptatta meg a csecsemőt, míg pásztorok találták meg, és az ugyancsak kitett Parthenopaiosszal együtt egy Korüthosz nevű királyra bízták, aki gondoskodott az ifjak felneveléséről. Amikor ~ felnőtt, Delphoi jósdája tanácsára elment Müsziába, megmentette az országot Idasz támadásától, és ott meglelte anyját mint Teuthrasz király feleségét. Ő maga Laodiké trójai királylányt (vagy Teuthrasz leányát, Argiopét) vette feleségül. (Egy mondaváltozat szerint a király Augét nem vette feleségül,

hanem a lányának fogadta, s őt adta volna hozzá a hőshöz hálából az országának tett szolgálataiért, ám anya és fia a nászéjen még idejében kiderítette, milyen viszonyban állnak egymással.) Utóbb ~ örökül nyerte Müszia trónját, s megvédte országát a Trója alá vonuló görögök ellen. Ebben a harcban súlyos sebet kapott Akhilleusz dárdájától. Utóbb a görögök rájöttek, hogy nem ellenséges országot dúlnak; egy jósda tanácsára Akhilleusz dárdájának hegyéről vett reszelékkel meggyógyították ~ sebét, aki ennek fejében megmutatta nekik a Trójába vezető utat. A hős fia, Eurüpülosz1 Trója védelmében esett el. – Egy szép római falfestményen Héraklészt látni, amint rábukkan őzsuta szoptatta fiára; ez a mozzanat egyébként nem szerepel a monda ismert változatában. Pergamon királyai ~ tekintették mitikus ősüknek, ezért szerepelnek tettei a híres pergamoni Zeusz-oltár egyik frízén. XII B3 Telethusza lásd

Iphisz3 Teleutasz lásd Eurüszakész telkhinek – négy rhodoszi démon, Pontosz és Gaia gyermekei, akik segítettek Poszeidónt felnevelni (lásd Halia). Ügyes kovácsok és szobrászok voltak, ők készítették neveltjük híres háromágú szigonyát is; varázslatokhoz is értettek, esőt csináltak, alakjukat változtatták, és féltékenyen őrizték titkaikat. Állati alsótesttel (kígyó, hal) vagy úszólábakkal ábrázolták őket Értettek a szemmel veréshez, szörnyű pillantásuktól még az istenek is féltek; végül Zeusz a tengerbe fojtotta őket. Tellus – a föld római istennője. Később a görög Gaiával azonosították, eredetileg azonban nem volt olyan kozmikus szerepe, inkább a föld termőerejét személyesítette meg, s így sok vonása összeolvadt Ceresével. Szép ókori ábrázolása maradt fenn az augustusi Békeoltár (Ara Pacis) domborművén: ölében gyermekek, körülötte termények, állatok és szimbolikus nőalakok. Témenosz

– a Hérakleidák egyike, Arisztomakhosz fia. Fivére, Arisztodémosz halála után jóslatot kapott, hogy a Héraklész-fiak csak akkor hódíthatják meg a Peloponnészoszt, ha Triopszot fogadják meg vezérül. Épp indulni akartak egy ilyen nevű rhodoszi királyért, amikor ~ találkozott a félszemű Oxülosszal, aki öszvérháton jött, s így együtt épp három szemük volt, márpedig Triopsz görögül három szemet jelent. Rögtön megfogadta őt vezérnek, s a hadjárat valóban sikerrel járt; a félsziget felosztásakor ~nak Argosz jutott. Végül saját fiai ölték meg félve tőle, hogy vejét, Déiphontészt teszi meg örökösének. Tenész – a thoaszi Küknosz1 király fia, bár valójában Apollón nemzette; mostohaanyjának ármánya űzte el szülőföldjéről, s ő Tenedosz szigetén telepedett meg, amely róla nyerte a nevét. A Trója ellen vonuló görög had partra szállt a szigeten; ~ ellenállt hadai élén, de a harcban Akhilleusz ledöfte őt. Ez

végzetes tett volt számára, mert anyja jó előre figyelmeztette, hogy senkit se öljön meg Apollón sarjai közül, mert akkor az isten vele végez. Utóbb ez a jóslat be is teljesedett, Parisz nyilát Apollón irányította Akhilleusz sarka felé. XII B2 Téreusz – thrák király, Arész fia. Egy határvitában haddal segítette Pandión1 athéni királyt, aki hálából hozzáadta Prokné nevű lányát. Az ifjú házasok a phókiszi Dauliszban éltek, s egy Itüsz (vagy Itülosz) nevű fiuk született. Utóbb ~ beleszeretett felesége húgába, Philomélébe; Proknénak kivágta a nyelvét s őt magát elrejtette, majd Pandiónnak azt mondta, hogy meghalt a lánya, s feleségül kérte tőle a másik lányát. Philomélével tért vissza Dauliszba, s kitűzték az új menyegzőt. Prokné ezt megtudta, s a húgának szánt menyasszonyi köntösbe beleszőtte üzenetét. A királyt ekkor egy jósda óvta, hogy egy rokona rövidesen az életére tör ~ az öccsét, Drüaszt

gyanúsította meg, hogy trónját akarja elvenni, és megölte őt. Közben Philoméla rátalált nővérére, s együtt szörnyű bosszút eszeltek ki: a kis Itüszt, apja kedvencét főzték meg és tálalták fel ~nak. Mikor az apa megtudta a szörnyűséget, kardot ragadva üldözőbe vette a nővéreket; ekkor az istenek őt búbos bankává, Proknét fecskévé, Philomélát pedig csalogánnyá változtatták (innen a magyar fülemüle név), bár más források szerint Prokné lett csalogánnyá. – Ovidius Átváltozások c költői művében a monda egy más változatát dolgozta fel: ~ hajón hozza nővére látogatására Philomélét, egy erdei kunyhóban tölti ki rajta dühödt kéjvágyát, majd hogy a lány el ne árulhassa, kivágja nyelvét, s feleségének azt hazudja, hogy húga meghalt; ezután Philoméla tudatja sorsát a nővérével egy hímzésbe írott betűkkel. A boldogtalan sorsú gyermek panaszát Swinburne Itylus c verse szólaltatta meg. IV B1 Terminus

– a határ római istensége, ő lakozott minden határkőben, amelyeket ezért áldozat keretében állítottak fel, és szentnek tekintették őket. ~ hatalmának első igazi megnyilvánulása volt, amikor Tarquinius Superbus át akarta helyeztetni a Capitoliumon lévő „szobrát” (egy határkövet) a tervezett nagy Jupiter-templom helyéről. Az össze többi isten jóslat útján beleegyezett szentélye lebontásába, egyedül ~ nem lehetett elmozdítani, s így beleépítették a templomba, ám fölötte egy nyílást hagytak a tetőn, hogy a szabad ég legyen fölötte. E jelet úgy tekintették, mint bizonyságot Róma jövendő uralmának szilárdságáról. Terpszikhoré lásd múzsák Téthüsz – a titaniszok egyike, Uranosz és Gaia lánya. Amikor Zeusz fellázadt apja, Kronosz ellen, Homérosz szerint ~ adott menedéket Zeusz testvérének és későbbi feleségének, Hérának. ~ számtalan gyermeket szült férjének, Ókeanosznak, ezek az ókeaniszok II A1, III

C1 Teukrosz1 – Tróasz királya, Szkamandrosz folyamisten és Idaia nimfa fia. Befogadta a Szamothrakéból menekülő Dardanoszt, aki utóbb feleségül vette az ő lányát, Bateiát, és Dardania alapítója lett. Mivel ~ ükunokája, Ilosz alapította Trója (Ilion) városát, a trójaiak benne is ősüket tisztelték, ezért nevezte őket pl. Vergilius gyakran teucroknak az Aeneisben III B2, XI B2 Teukrosz2 – a szalamiszi Telamón királynak és rabnőjének, Hészioné2nak fia. Féltestvérét, Aiasz1t elkísérte a trójai háborúba; kiváló íjászként egyike volt a neves akháj vitézeknek. Aiasz tragikus halála után a sereg vezetőivel is dacolva ragaszkodott a hős tisztes eltemetéséhez. Hazájába térve apja elűzte, amiért nem állt bosszút bátyja haláláért, s nem vitte hazájába rabnőjét és fiát. ~ végül Ciprus szigetén telepedett meg – ~ hősies kiállását bátyja temetéséért Szophoklész rajzolja élénken Aiasz c. tragédiájában;

a keserűen bujdosó ~ Euripidész Helené c. tragédiájában játszik epizódszerepet XIII B3 Teuthrasz1 – müsziai király, aki ifjú korában egy vadkant üldözött a hegyekben. Az állat befutott Artemisz szent ligetébe, és emberi hangon könyörgött életéért, de ~ könyörtelenül ledöfte. A haragos istennő a vadkannak visszaadta életét, de a merénylőt tébollyal (vagy rühességgel) sújtotta. Anyja Polüeidosz látnok tanácsai alapján megengesztelte Artemiszt, s így fia is meggyógyult. Később magához vette a balsorsú Augét, majd annak fiát, Télephoszt tette meg utódjául. XII C3 Teuthrasz2 lásd Tekméssza Thaleia lásd múzsák Thamosz – görög hajós, aki Paxosz szigete mellett haladt el, amikor isteni hang szólította eképpen: „Halld, Thamosz! Meghalt a nagy Pan isten! Add hírül mindenkinek, ha a Palodészfokhoz érsz!” ~ engedelmeskedett, s a parti erdőkből és hegyekből iszonyú sírás és jajgatás csapott fel, az egész

természet siratta az istent. – A Plutarkhosz feljegyezte anekdota magja egyesek szerint nyelvi félreértés, az évente meghaló és feltámadó keleti isten, Thammuz siratásával kapcsolatos. A ~ név tehát ennek változata, a Pan-megasz pedig, azaz mindeneknél nagyobb az isten állandó jelzője. A történet ihlette Reviczky Gyula legismertebb költeményét, a Pán halálát. Thamürasz – vagy Thamürisz, Philammón és Argiopé fia. Apja is zenész volt, ő pedig egyenest Linosztól tanulta a mesterséget; kiváló volt énekben és lantjátékban is, ő alkalmazta először a dór hangnemet, ezen kívül írt egy kozmogóniát és egy teogóniát is. Homérosz (akinek egyesek szerint a tanítója volt) leírja, hogy gőgjében ~ a múzsákat hívta ki versenyre, s kikötötte, hogy győzelme esetén mind a kilenc istennő megajándékozza szerelmével. A múzsák legyőzték ~t, haragjukban pedig megvakították, és megfosztották zenei tehetségétől. Thanatosz – a

Halál megtestesítője, Nüx fia, aki Hésziodosz szerint apa nélkül jött létre testvérével, az Álommal (Hüpnosz) együtt; mindkettőjüket szárnyakkal ábrázolták. Bár tiszte szerint minden embernek a lelkét neki kellett levinnie az alvilágba, a mondák többségében ezt a feladatot Hermész látta el, ezért ~nak csekély a szerepe az ismert mondai anyagban (de lásd Sziszüphosz), javarészt megmaradt filozófiai absztrakciónak. A klasszikus tragédiákban olykor ő lépett fel mint az elhunytnak az alvilágba kísérője, pl. Euripidész Alkesztiszében, ahol Héraklész küzd meg vele, és visszaveszi tőle a Admétosz lelkét. I C1 Thaszosz VIII B3 lásd Agénór1 Thaumasz – a „belső tenger” istene, Gaia és Pontosz fia. Élektra1 ókeanisz lett a felesége, gyermekeik a szépséges Irisz és az undorító Harpüiák. I C2 Thea – vagy Theia, Kheirón kentaur leánya, Artemisz kísérője. Aiolosz1 király elcsábította és teherbe ejtette. ~ félt

apjához vagy az istennőhöz fordulni gondjával Poszeidón segített rajta, kancává változtatta, és Euippének nevezte el. ~ így szülte meg leányát, Melanippét (fekete kanca). A ló-gyermeket az isten leánnyá változtatta és nemzőapjának adta, ~ pedig a mennyboltra emelte, máig is ott látható a Ló csillagkép alakjában. XIII B3, XV B1 Theanó1 – az ikáriai Metapontosz király felesége. Meddő volt, és férje megfenyegette, hogy ha egy éven belül nem szül neki utódot, elűzi. Míg férje hosszabb úton volt, ~ megtudta, hogy egy pásztora megtalálta Melanippé kitett ikerfiait, Aiolosz2t és Boiótoszt. A két csecsemőt megvette tőle, és mint saját fiait mutatta be hazatérő urának. Később ő is szült két ikerfiút, de férje szívéhez mindig vélt elsőszülöttei álltak közelebb. Mikor a fiúk már mind felnőttek, a féltékeny anya felbujtotta édesfiait, hogy egy vadászaton öljék meg féltestvéreiket. Poszeidón azonban vigyázott

gyermekeire; az összecsapáson ~ fiai estek el, ő pedig megölte magát. Ekkor az isteni ikrek a pásztorhoz menekültek, aki hajdan megtalálta őket, és tőle megtudták valódi eredetüket. Theanó2 XII C1 lásd Anténór Theia1 – a titaniszok egyike, Uranosz és Gaia leánya. Férjének, Hüperión titánnak Hélioszt, Szelenét és Éoszt szülte. II D1 Theia2 lásd Thea Theiodamasz – rhodoszi földműves, aki nem volt hajlandó szántó ökreit átengedni Héraklésznak, hogy megsüsse őket, ezért az éhes hős agyonütötte, szép fiát, Hülaszt pedig magával vitte és kedvesévé tette. Themisz – a titaniszok egyike, a törvény és rend isteni védnöke, a jövő jósigéinek tudója, Uranosz és Gaia lánya. Titán-testvérének, Iapetosznak volt a felesége, tőle foganta Menoitiosz1t, Prométheuszt és Epimétheuszt. (Egyes mondák szerint még Atlaszt is; más mondák viszont Atlaszt, sőt némelyek még másik három fiát is Klümené1 nevéhez kapcsolják.)

Férjén kivül még Zeusz is kitüntette ~ érdeklődésével; neki a Moirákat szülte II C1 Themisztó1 – Hüpszeusz király lánya, aki Athamasz harmadik felesége lett. A monda egyik változata szerint idő múltán az előző feleségről, Inóról kiderült, hogy nem halt meg; Athamasz titkon visszafogadta a házába, ~nak pedig mint új dajkát mutatta be. A királyné azonban megtudta az igazságot, de ezt titkolta, és egyszer megparancsolta a „dajkának”, hogy az ő két fiát öltöztesse éjszakára fehérbe, a „néhai királyné árváit” pedig feketébe. Inó rosszat sejtve épp fordítva öltöztette a gyerekeket; az éjszaka ~ által felbérelt gyilkosok rontottak a szobájukba, s parancs szerint a fekete ruhás fiúkat lemészárolták. Mikor másnap ~ megtudta, hogy saját fiait ölette meg, felakasztotta magát. X B3 Themisztó2 XI C2 lásd Kapüsz, Ilosz1 Theoklümenosz1 – egyiptomi király, Próteusz2 és Pszamathé fia. Beleszeretett Helenébe, akit

egy késői mondaváltozat szerint apja az udvarába fogadott, hogy ott várja ki ura, Menelaosz érkezését Trójából. Próteusz halála után ~ lett a király, és most már erőszakkal igyekezett a szép vendéget rákényszeríteni, hogy a felesége legyen. Helené ellenállt, és a volt király sírjához menekült oltalomért. Amikor Menelaosz hajótöröttként ~ udvarába érkezett, felesége tanácsára egyszerű harcosnak adta ki magát, aki Menelaosz halálhírét hozza. Helené most már készségesnek mutatta magát a nászra, csak azt a kegyet kérte, hogy urának „hellén szokás szerint” jelképes temetést rendezhessen a tengeren, majd az e célra kapott hajón férjével együtt Spártába menekült. A becsapott ~ saját húgát, Theonoé1t akarta megölni haragjában, mert azzal gyanúsította, hogy cinkosa volt a szökevényeknek, de a Dioszkuroszok megjelenése eltérítette e szándékától. – Ezek az események Euripidész Helené c tragédiájában

játszódnak, amely a szép asszony történetének egy sajátos változatára épült (lásd Leonümosz). Theoklümenosz2 – argoszi jós, Polüpheidész fia, Melampusz1 dédunokája. Apollóntól kapta jóstudományát. Gyilkosság miatt menekülnie kellett szülőföldjéről; Püloszba menekült, ahol találkozott Télemakhosszal, és követte őt Ithakára. Ott kétszer is megjósolta a királynénak, hogy Odüsszeusz rövidesen hazatér; a kérőket ismételten óvta a rájuk váró baljós végtől, utoljára már a koldus-álcás király jelenlétében, de azok kinevették, sőt kiutasították a házból. Theoklümenosz3 lásd Tmólosz Theonoé1 – egyiptomi királylány, Próteusz2 és Pszamathé lánya. Bátyja, Theoklümenosz1 házasságra akarta kényszeríteni az udvarukban élő Helenét. Amikor ennek férje, Menelaosz rongyos hajótöröttként a palotába ért, és a helyzetet megismerve kilétét rejteni igyekezett, a látnoki képességű ~ felismerte, de

Helené könyörgésére megígérte, hogy bátyja előtt nem leplezi le a jövevényt. Utóbb, amidőn védenceinek a király megtévesztésével sikerült elmenekülniük, Theoklümenosz haragja ~ ellen támadt fel, mert megsejtette, hogy húgának része volt a szökevények tervének sikerében. Meg is ölte volna, de Helené fivéreinek, a Dioszkuroszoknak megjelenése jobb belátásra bírta. – Ezek az események Euripidész Helené c. tragédiájában játszódnak, amely a szép asszony történetének egy sajátos változatára épült (lásd Leonümosz). Theonoé2 lásd Thesztór Theophané – makedóniai királylány, Biszaltész lánya, akit Poszeidón szöktetett el számos kérője elől Krumissza szigetére. A kérők hamar nyomukra jutottak, de az isten ~ juhvá, magát kossá változtatta, és így nem ismerték fel őket. Nászukból származott a híres aranyszőrű bárány, amelyet Hermész adott Nephelének, hogy gyermekei, Phrixosz és Hellé megszökhessenek

vele, és amelynek gyapjáért az argonauták útra keltek. Therszandrosz – a Thébaiból elűzött Polüneikész fia Argeiától, Adrasztosz lányától. Részt vett az epigonok hadjáratában, s annak győzelmes befejezése után ő lett Thébai királya. Apjához hasonlóan ő is megvesztegette Eripülét; az Aphroditétől származó arany köpennyel érte el, hogy az asszony rávegye fiait, Alkmaiónt és Amphilokhoszt a hadjáratban való részvételre. Harcolt Trója alatt is, bár egyesek szerint már odaúton, Müsziában elesett Télephosz kezétől. X C1 Therszitész – a legrútabb és a leghitványabb az akháj harcosok között a trójai háborúban Homérosz Iliásza szerint. Torz termetű volt, kancsal, sánta, ferde vállú és horpadt mellű; gyávasága arcátlan nagyszájúsággal párosult (neve is a therszosz, azaz szemtelen szóból ered), a gyűléseken mocskolódva szidta és gúnyolta a vezéreket. Agamemnóntól például számon kérte a sereg előtt,

hogy merte elvenni a nála kiválóbb Akhilleusz rabnőjét, mígnem Odüsszeusz elhallgattatta a jogarával a katonák nagy megelégedésére. A Homérosz utáni epikus hagyományban Akhilleusz verte agyon puszta öklével, mert ~ nyíltan szemére vetette, hogy meggyalázta Pentheszileia holttestét (mások szerint azért, mert maga ~ szúrta ki vagy tépte ki a halott királynő szemét). – Homérosz ugyan éppenséggel nem eszményítette a vezéreket, főleg nem a görög oldalon, de alapjában arisztokratikus felfogásmódja miatt csakis elutasíthatta és hitvány gyalázkodásnak minősíthette az ennyire „alulról jövő” kritikát, s nem csoda, hogy magát a kritikust emberileg is visszataszítónak ábrázolta. ~ alakja megjelenik Shakespeare Troilus és Cressida c. színművében is afféle „keserű bolond” szerepében, és ugyan tenyérbe mászó módon, de szellemesen vágja a vezérek szemébe vitathatatlanul jogos és igaz vádjait. Thészeusz – athéni

király, Aigeusz és a troizéni Aithra2 fia, bár a monda egy változata szerint Poszeidón tengeristen nemzette. Aigeusz eltávozott Troizénből, s mikor Aithrától búcsút vett, leendő fia számára egy szikla alá kardot és sarut rejtett el. Amikor ~ felnőtt, felemelte a hatalmas sziklát, a tárgyakat magához vette; ezután rendkivüli hőstettek sorát vitte végbe (lásd Szinisz, Periphétész, Szkirón, Kerküón, Prokrusztész), míg Athénba ért, és ott apjával megismertette magát. Harcban megölte ellene támadó nagybátyja, Pallasz3 tizenöt fiát, a Pallantidákat. Ezután önként Knósszoszba hajózott a Minótaurosznak szánt áldozatok között Ott Minósz leánya, Ariadné beleszeretett, hozzásegítette a hőst, hogy megölje a szörnyet, s elhajózott vele. ~ azonban a boldogtalan lányt otthagyta Naxosz szigetén; az istenek büntetéséből megfeledkezett ígéretéről, hogy szerencsés hazatérése esetén hajója fekete vitorláit fehérre cseréli,

s ezzel agg apja halálát okozta. Athén királyaként egész Attikát egyesítette városa uralma alatt, s azt magát is bővítette, és népességét is jelentősen növelte azáltal, hogy a többi görög államokból telepeseket csábított oda. Ő volt Athénban az első király, aki pénzt veretett; krétai győzelme emlékére bikafejet vésetett rá. Uralkodói gondjai mellett módot talált rá, hogy részt vegyen egy sor híres vállalkozásban, a kalüdóni vadkanvadászaton (lásd Meleagrosz), az argonauták útján, Héraklészt pedig az amazónok elleni hadjáratában segítette. Innen hozta magával rabnőként Hippolütét (vagy Antiopét), akitől balsorsú fia, Hippolütosz született. Utóbb, hogy megpecsételje a krétai Deukalión2nal kötött szövetségét, az ő és a néhai Ariadné húgát, Phaidrát vette feleségül. Ez két fiút szült neki, Démophónt és Akamaszt, de második házassága is szerencsétlenül végződött. ~ barátságot kötött

korábbi ellenfelével, Peirithoósszal, a lapithák királyával, és amikor mindketten megözvegyültek, együtt elrabolták ~ számára Helenét, majd leszálltak az alvilágba, hogy Peirithoósz számára Perszephonét szerezzék meg. Az esztelen vállalkozásból csak ~ jutott vissza a napvilágra barátja, Héraklész jóvoltából; távollétében Helenét visszavívták fivérei, a Dioszkuroszok, és Menesztheuszt ültették Athén trónjára. Hóbortos kalandjaival ~ eljátszotta népe szeretetét; visszatérésekor senki sem állt melléje, bitorló utódja száműzetésbe küldte. ~ sógorához, Deukaliónhoz indult, de a vihar eltérítette hajóját Szkürosz szigetére; a sziget királya, Lükomédész orvul a tengerbe taszította. – Bár ~ a görögség egyik legnevesebb hőse, egyetlen nagyobb ókori irodalmi műnek sem lett középponti alakjává; ha a hozzá fűződő epikai anyag öltött is valaha valamiféle formát, az bizonyosan elveszett, annyira, hogy még a

címéről sem tudunk. ~nak Minósz előtti bátor fellépéséről és keserű hazatéréséről szól Bakkhülidész két kardala és Catullus egy hosszabb költeménye. Jelen van ~ a Phaidra és Hippolütosz történetét feldolgozó tragédiákban (Euripidész, Racine) mint elhamarkodott ítéletéért fia halálával bűnhődő apa. Euripidész Oltalomkeresők és Szophoklész Oidipusz Kolónoszban c. drámáiban mint a városához menedékért vagy oltalomért fordulók készséges segítője szerepel, aki a harcot is vállalja azokért, akiket védelmébe vett. Fellép Shakespeare Szentivánéji álom c vígjátékában mint Athén igazságtevő királya; igazában inkább reneszánsz fejedelem, akinek udvarában, az amazon királynéval való menyegzője alkalmából, a mesteremberek bohókás színi jelenetet mutatnak be. A művet egyébként valóban egy főúri esküvő ünnepségein adták elő Londonban Korunkban Mary Renault angol írónő két regénye, a Thészeusz

ifjúsága és A tengerből jött bika a ~-mondakör teljes anyagát feldolgozza. – Változatos kalandjai jóvoltából ~ az egyik leggyakrabban ábrázolt alakja az ókori műalkotásoknak. A róla fennmaradt félezernyi vázaképnek, sok mozaiknak, metopénak és szarkofágdomborműnek több, mint a fele a Minótaurosz megölése jelenetében ábrázolja, de gyakori témák még harca az amazonokkal és Ariadné cserbenhagyása is. – Lully, Händel és Spontini írt róla operát, de olykor jelen van az Ariadnéval foglalkozó zeneművekben is. IV D3 Theszpiadák lásd Theszpiosz Theszpiosz – Theszpiai királya, Erekhtheusz fia, akinek ötven lánya volt feleségétől, Medamédétől és különböző ágyasaitól. Héraklész tizennyolc éves korában indult el megölni a Kithairón hegyi oroszlánt. ~ látta vendégül, és felajánlotta neki lányait, mert szerette volna, ha hős unokái születnek. Héraklész együtt hált mind az ötvennel (vagy egyetlen éjszaka, vagy

ötven egymás utáni éjjel), és ötvenkét fiút nemzett nekik, mert a legidősebb és a legifjabb ikreket szült. Ezek a gyermekei, a Theszpiadák később nagyrészt Szardinia szigetén telepedtek meg. Egy másik monda szerint az ötven leányt egy éjszakán nem ekkor és itt, hanem az argonauták útja alkalmával, Lémnosz szigetén ejtette teherbe Héraklész. Thesztiosz VII B2, XV A2 lásd Léda, Althaia, Tündareosz Thesztór – trójai Apollón-pap, Idmón2 és Laothoé fia, Kalkhasz apja, maga is tehetséges jós és látnok, amely képességét apjától örökölte. Egyik lányát, Theonoét kalózok rabolták el, s eladták Ikarosz káriai királynak, aki ágyasává tette. ~ a lánya keresésére indult, hajótörés folytán Kárián vetődött partra, és ő is Ikarosz fogságába került. Utóbb kisebbik lánya, Leukippé is nyomozni kezdett az eltűntek után, egy jósda tanácsára férfinak öltözött, és így jutott Káriába. Theonoé nem ismerte fel, a

daliás „ifjúba” beleszeretett, de az elutasította, félve a leleplezéstől. A sértett kegyencnő megparancsolta, hogy az egyik fogoly ölje meg az engedetlen ifjút, s erre ~ jelölték ki. ~ képtelen volt a tettet végrehajtani Néhány mondat után apa és leánya egymásra ismert, majd mindketten Theonoéval szembesültek, s az ő kiléte is kiderült. Apa és leányai hálát adtak Apollónnak; Ikarosz királyt annyira meghatotta a csodálatos találkozás, hogy dús ajándékokkal hazabocsátotta őket. – A regényes történetet Hyginus jegyezte fel. XIV C3 Thetisz – a Néréiszek egyike, Néreusz tengeristen és Dórisz lánya. Zeusz környékezte, de megtudván Prométheusztól (vagy Themisztől) a jóslatot, hogy ~ majdani fia nagyobb lesz apjánál, hozzáadta őt Péleusz phthiai királyhoz. ~ eleinte tiltakozott a halandóval való méltatlan házasság ellen, végül mégis megtartották a nagy lakodalmat; itt dobta végzetes almáját Erisz az istennők

közé. ~ hat fiút szült urának, s mindet halhatatlanná tette úgy, hogy halandóságukat tűzben kiégette belőlük. Ezt tette éppen hetedik fiával, Akhilleuszszal is, de férje meglepte, épp amikor már csak a gyermek sarka maradt halandó, és azt hivén, hogy ~ el akarja pusztítani a fiát, elűzte őt a házától. Így maradt sebezhető Akhilleusznak egyedül a sarka, ezért célzott oda Parisz a nyilával, amikor megölte. (Más, későbbi monda szerint ~ a Sztüx vizébe mártotta kicsi fia testét, s az így lett sebezhetetlenné a sarka kivételével, amelynél fogva anyja tartotta.) Az aggódó anya távolról is irányítani igyekezett fia sorsát, elrejtette őt Szküroszon, amikor a trójai háború résztvevőit toborozták, majd utóbb pajzsot és páncélt csináltatott neki Héphaisztosszal, aki lekötelezettje volt, fia halála után pedig holtteste megmentőinek adta fegyverzetét (lásd Aiasz1). Más alkalmakkor önzetlen segítségével más isteneket,

így Zeuszt és Dionüszoszt is hálára kötelezte. – A fiáért aggódó, róla gondoskodó anyáról Homérosz Iliásza rajzolt meggyőző portrét; Péleusz és ~ lakodalmát Catullus egy elbeszélő költeménye örökítette meg. – A nagyszámú ókori ábrázolás (vázakép, szobor, dombormű, falfestmény) nagyobb része azt a jelenetet ábrázolja, amikor Péleusz birokban legyőzi és magáévá teszi a házasságtól vonakodó istennőt; kedvelt téma kettejük esküvője is, másutt ~ a fiával látható, vagy Héphaisztosz műhelyében. III D3, XII C2 Thiszbé lásd Püramosz Thoasz1 – lémnoszi király, Dionüszosz és Ariadné fia. Rhadamanthüsz jóvoltából kapta meg Lémnosz szigetének királyságát. Egyszer a sziget női fellázadtak férjeik ellen s esküt tettek, hogy a szigeten minden férfit lemészárolnak; ~ a lánya, Hüpszipülé titkon egy csónakban kitette a tengerre, amelyet a hullámok az Euboia melletti Oinoé (vagy Szikinosz) szigetre

sodortak; utóbb itt ~ király lett. Más hagyomány szerint ~ a lánya a palotában rejtegette; mikor a lémnoszi asszonyok felfedezték, őt is megölték, Hüpszipülét pedig, aki egyezségüket így megszegte, eladták rabszolgának. A mítoszrendezők egy része ~ azonosnak tekinti Thoasz2szal. IX C2 Thoasz2 – a tauroszok királya, aki a földjére menekült Iphigeneiát megtette Artemisz papnőjének. Amikor az istennő szobrának ellopása céljából odaérkezett Oresztészt és Püladészt elfogták, ~ elrendelte, hogy a helyi szokás szerint az idegeneket a papnő áldozza fel az istennőnek. Iphigeneia, aki a jövevények egyikében felismerte fivérét, ügyes csellel megtévesztette a királyt, és mindhárman elmenekültek a szoborral együtt; az üldözésükre indult ~ Szminthosz szigetére követte őket, de itt ellenállásra talált, és Khrüszész azonos nevű unokája megölte. A mítoszrendezők egy része ~ azonosnak tekinti Thoasz1szal Thoasz3 – aitóliai

király, Andraimón és Gorgé fia. Szerepelt Helené kérői között, s ennek folytán az aitól hadak vezéreként részt vett a trójai háborúban, s ott volt a falóban rejtőzők között. Egy késői hagyomány szerint Odüsszeusz nála talált menedéket, amikor a kérők megölése miatt, Neoptolemosz ítélete alapján, száműzetésbe kellett mennie; elvette ~ leányát, egy Leontophonosz nevű fiút nemzett vele, és boldogan élt új családjával késő öregkorig. Thoósza – tengeri nimfa, a zajgó, viharzó tenger megtestesítője, Phorküsz és Kétó lánya. Poszeidón vele nemzette a küklópszok legnevezetesebbjét, Polüphémosz1t. I D2 Thüesztész – az éliszi Pelopsz király és Hippodameia fia. Bátyjával, Atreusszal együtt el kellett hagyniuk hazájukat féltestvérük, Khrüszipposz megölése miatt, s Mükénébe menekültek. Itt idő múltán Atreusz megörökölte a trónt ~ elcsábította bátyja feleségét, Aeropét, és segítségével

megszerezte az aranygyapjas bárányt, amely egy jóslat szerint Mükéné uralmának záloga volt. El is foglalta a trónt, de Zeusz csodája segítségével Atreusz felülkerekedett, s elűzte a bitorlót. Ekkor ~ elrabolta bátyja kisfiát, Pleiszthenészt, apja elleni gyűlöletben nevelte fel, s mikor ifjúvá érett, elküldte, hogy ölje meg Atreuszt. Az kivégeztette (vagy merő önvédelemből leszúrta) a merénylőt; mikor megtudta, hogy saját fiát ölte meg, bosszúból egy lakomára feltálalta és megetette Thüesztésszel annak fiait. ~ elmenekült Egy jósda tanácsára, kilétét titkolva, fiút nemzett tulajdon lányával, Pelopiával, hogy bosszúállóra tegyen szert. Ez a fiú volt Aigiszthosz, aki Atreusznál nevelkedett, s utóbb megtudván, ki a valódi apja, bosszút állt érte, megölte nevelőapját, s ~ visszasegítette Mükéné trónjára. Idő múltán Agamemnón, aki apja halálakor fivérével, Menelaosszal Spártába menekült, kilétét titkolva

visszatért, megölte apja gyilkosát, Aigiszthoszt elűzte, és ő foglalta el Mükéné trónját. – ~ se nem jobb, se nem rosszabb bátyjánál; eszeveszett gyűlölködésük, szörnyű bűneik semmivel sem menthetők, egyszersmind beteljesülései az átoknak, amit apjukra mondott Mürtilosz, apjuk pedig őrájuk féltestvérük megöléséért. ~ átka bátyja utódaira, az Atreidákra ugyancsak megfogant Agamemnón és gyermekei sorsában. – A „thüesztészi lakoma”, az éteknek feltálalt gyermekek iszonyú motívuma nem csak ebben a mondában jelenik meg, Tantalosz1 és Téreusz történetében is megismétlődik. – Az ádáz testvérviszály a görög tragikusokat is foglalkoztatta, de ilyen tárgyú darabjaik elvesztek, csak Seneca tragédiája maradt fenn ~ ről. VII B2 ThümbraioszXII C2 lásd Laokoón Thüóné lásd Szemelé Thyestes lásd Thüesztész Tiberius lásd Junius Brutus Timandra – spártai királylány, Tündareosz és Léda lánya. Első

férjének, Ekhetosznak Evandert szülte. Aphrodité tébollyal sújtotta ~t, mert elhanyagolta az istennőnek járó áldozatokat; ebben az állapotában találkozott Phüleusszal, aki elcsábította (vagy feleségül vette) és Megészt nemzette vele. Tiresias lásd Teiresziasz Tiszamenosz – mükénéi király, Oresztész fia és utóda. Sikeresen visszaverte a Hérakleidák két nemzedékének támadásait, legyőzte Kleodaioszt, majd fiát, Arisztomakhoszt is; az utóbbinak a fia, Témenosz azonban az istenek rendelése folytán elfoglalta Mükénét, és ~ is megölte a harcban. VII B3 Tisziphoné1 – Alkmaión és Mantó lánya. A házasságon kívül született gyermeket apja a korinthoszi Kreón2 királyra bízta, hogy az ő udvarában nevelkedjék. ~ gyönyörű nővé serdült; a királyné azonban félt, hogy férje beleszeret nevelt lányába, ezért eladta rabszolgának. Véletlen folytán ~ Alkmaiónhoz került, ám mielőtt vérfertőzés történt volna, kiderült,

hogy apa a lányát vette meg. Tisziphoné2 lásd Erinnüszök titaniszok – női titánok, Uranosz és Gaia lányai. Hatan voltak, éppugy, mint fivéreik, a titánok, akik utóbb feleségül vették őket.I B2, II C1 titánok – óriási termetű ősistenségek, Uranosz és Gaia gyermekei. Hatan voltak, akárcsak nővéreik, a titaniszok, és egy kivételével amazok közül választottak feleséget: Kronosz Rheiát, Ókeanosz Thétüszt, Hüperión Theiát, Koiosz Phoibét és Iapetosz Themiszt. A hatodik titán, Kriosz viszont Pontosz lányát, Eurübiét, vette el, míg a hatodik titanisz, Mnémoszüné nem ment férjhez, ő Zeusznak a múzsákat szülte. (A különféle hagyományok e névsor és párosítás tekintetében korántsem egységesek.) Tágabb értelemben a ~hoz sorolják Iapetosz fiait, Prométheuszt, Epimétheuszt és Atlaszt is. Amikor Zeusz fellázadt apja, Kronosz ellen, a ~ Prométheusz kivételével a fivérüket támogatták; Zeusz a küklópszok és a

Hekatonkheirek segítségével legyőzte és a Tartaroszba zárta őket. I B2, II B1 Tithónosz – trójai királyfi, Laomedón és Leukippé fia. Éósz, a hajnal istennője beleszeretett a szép ifjúba, és Memnónt szülte neki. Kedvesének kieszközölte az istenektől a halhatatlanságot, de elfelejtett örök ifjúságot is kérni neki; ~ az évszázadok során egyre aggott, töpörödött, végül tücsök lett belőle. XII A1 Titus Tatius – szabin király, aki a szabin nők elrablása miatt ellensége lett Rómának. Hadjáratot vezetett ellene, és Tarpeia árulása folytán birtokba vette a Capitolium erődjét. A másnapi ütközet mindkét félnek nagy veszteségeket okozott; ekkor az elrablott nők a harcolók közé vetették magukat, és békét szereztek szüleik és férjeik nemzete között. A szabinok és rómaiak népe egyesült Róma fősége alatt, ~ pedig királytársa lett Romulusnak. Egyszer súlyosan megsértette Lavinium követeit, s ezért utóbb, amikor

ebbe a városba látogatott, lekaszabolták. Titüosz – óriás, Homérosz szerint Gaia (mások szerint Zeusz és Elaré) fia; a föld alatt nőtt fel. A féltékeny Héra felbujtására Delphoihoz közel megtámadta Létót, aki fia jóshelyére igyekezett, és meg akarta erőszakolni. Anyjuk sikolyára elősiettek az isteni gyermekek, Apollón és Artemisz, nyilaikkal megölték a merénylőt, Zeusz pedig az alvilágba záratta; itt a földre szögezve fekszik (kiterült teste kilenc holdnyi területet takar be), és egy vagy két keselyű marcangolja naponta megújuló máját. Leánya, Európé révén ~ nagyapja volt Euphémosznak. – ~ bűnét ill bűnhődését ábrázoló vázakép mintegy húsz maradt fenn az ókorból. I B1 Tlépolemosz – a Hérakleidák egyike, Héraklész fia; anyja vagy Asztüokhé volt, annak a Phüleusznak a lánya, akit a hős Ephüra városának ostromakor terített le, vagy Asztüdameia, Amüntór leánya, akit a hős elrabolt apjától

Orménionból. Apja halála után ~ a dédnagybátyjával, Likümniosszal együtt telepedett meg Argoszban. Itt történt, hogy véletlenül kedves rokona halálát okozta: egy arcátlan szolgára emelte olajfa fustélyát, s az ütés az odabotorkáló öreg fejét találta. (Hasonlót mesélnek Elephénórról és lényegében Élektrüón halála körülményeiről is.) Tettéért az áldozat rokonai elűzték, és ő Rhodosz szigetén telepedett le, megalapítva Lindosz, Ialisszosz és Kameirosz városát. Fellépett Helené kérői között, majd a kilenc hajóból álló rhodoszi hajóhad élén vonult el a trójai háborúba, ahol Szarpédón2 kezétől lelte halálát. Haláláért felesége állt bosszút a háborúra okot adott Helenén (lásd Polüxó). Tmólosz – lüdiai király, Arész és Theogoné fia. Ő volt a választott ítélőbíró, amikor Pan a sípjával zenei versenyre hívta ki Apollónt. ~ az utóbbi lantjátékát ítélte jobbnak, míg Midasz kéretlen

bíróként Pán mellett kardoskodott, és ezért Apollóntól szamárfület kapott. Egy vadászat alkalmával ~ űzőbe vette Artemisz egyik szűz társnőjét, Arkhippét, és minden tiltakozása ellenére az istennő szentélyében erőszakkal magáévá tette. Arkhippé felakasztotta magát, az istennő pedig egy felbőszült bikát küldött ~ ellen, amely halálra döfte a királyt. Fia, Theoklümenosz temette el, és az ő nevét adta a hegynek, amelynek oldalában a sírt megásta. A királyságot ~ felesége Omphalé örökölte; az ő fiuk volt még Tantalosz1 is. VII A1 Toxeusz VII C2 lásd Meleagrosz, Althaia Trambélosz – milétoszi király; Telamón nemzette, aki hadizsákmányként ágyasának vitte Szalamiszba Trójából ~ anyját, Hészioné2t. Amikor már ~szal volt terhes, Hészioné elszökött urától, és Milétoszban talált menedéket. A sziget királya, Arión magához vette, és amikor fia megszületett, azt a saját fiaként nevelte fel, majd idővel

trónját is reáhagyta. A nagy trójai háború alatt Akhilleusz megtámadta Milétoszt, és a harcokban megölte ~ is; amikor megtudta, hogy ellenfele Telamón fia volt, igen sajnálkozott. Triballosz lásd kerkópszok Triopsz1 lásd Témenosz, Oxülosz Triopsz2 I A3 lásd Iphimedeia Triptolemosz – eleusziszi királyfi, Keleosz és Metaneira fia. Ő vezette először nyomra az eltűnt leányát kereső Démétért. Az istennő ezért, és hogy meghálálja a szíves fogadtatást, amelyben az ifjú szülei részesítették, megtanította ~ a gabonatermesztés titkára; szárnyas sárkányoktól vont szekeret is adományozott neki, hogy azon járva tudását mindenfelé elterjeszthesse. – A róla szóló történetet a Démétérhez szóló nagy homéroszi himnusz adja elő. – Több ókori vázakép mutatja ~ sárkányfogatán, Démétér és Perszephoné társaságában A búzakalász átadásának pillanatában ábrázolja ugyanezt a három alakot egy gyönyörű dombormű,

amelyet Eleusziszban a szentély romjai között találtak. Tritón – tengeri istenség, Poszeidón és Amphitrité fia. Hatalmas termetű emberi alaknak vagy halfarkú férfinak képzelték, aki delfineken, tengeri paripákon lovagol, vagy apjától kapott arany hintón járja a tengert; apjáéhoz hasonló, bár annál kisebb háromágú szigonya sziklákat zúz szét. Csavaros kagyló a kürtje, annak zúgásával zajgó tengereket csitít le vagy ellenségeit ijesztgeti. Az argonauták mondájában is szerepel mint egy libüéi tó istensége, és a tóban rekedt