Pszichológia | Tanulmányok, esszék » Ismerd meg önmagad

1 Ismerd meg önmagad Tartalom:  Bevezetés  Tárgyalás: ♦ Önismeret  Státusz és szerep  Énkép, és az önértékelés  Önismeret modellje: a JOHARI-ablak  Az önismeret megismerési folyamatai  Önismeretszerzés módjai ♦ Empátia, szimpátia ♦ Emberismeret  Előítélet, attitűd  Személyészlelés, és az első benyomás  Emberismeret három területe, és hibái ♦ Önismeret, emberismeret az Üzleti Életben  Összefoglalás Irodalom 2 Bevezetés „Ismerd magad. Istent nem érheted fel Emberhez méltó tanulmány az ember.” Alexander Pope Az Életben egyaránt fontos önmagunk, és mások megismerése, éppen ezért ez egy rendkívül fontos téma számomra. Az emberi lények természetükből adódóan érdekesek, és veszélyesek. Oda kell figyelnünk embertársainkra, hiszen valószínűleg ők környezetünk legváltozékonyabb, legdühítőbb, legtöbb örömet okozó és legrejtélyesebb

elemei. A mindennapjaink során elkerülhetetlenek az emberi kapcsolatok, s ezek igényét mi magunk is érezzük: az emberek mindenütt ott vannak, és sokféle módon hatnak ránk tőlünk függetlenül. A társas kapcsolatoknál fontos az, hogy minden embert megfelelően kezeljünk, mert ha nincs kellő emberismeretünk, szörnyű dolgok eshetnek meg velünk. Például az a helyzet állhat elő, hogy akiről azt hittük, hogy ismerjük, valójában szörnyeteg, vagy reménytelenül önző ember. Ennek azonban az ellenkezője is megeshet („a kavicsok közt nem vesszük észre a gyémántot”) Az emberismeret kapcsán felmerülhet bennünk az a kérdés, hogy: Megismerhető-e a másik ember? Mark Twain erről így ír: „Minden ember a Holdhoz hasonló, túlsó, homályos oldalát senkinek nem mutatja meg” A bevezetés kezdetén, és az előbb elhangzott idézet pontosan kifejezi azt, hogy az emberi természet megértése mennyire bonyolult folyamat. Senki sincs, aki

tökéletesen meg tudna ismerni egy másik embert, mivel a másik emberről csak közvetett és töredékes ismereteket tudunk megszerezni. Önmagunk megismerése egy eszköz, mely lehetővé teszi a személyiségünk átalakítását mindazt, amin szeretnénk változtatni. Az emberi kapcsolatok, amelyek az önismeret forrását jelentik, egyben az emberismeret „gyakorlóterepét” is szolgáltatják. 3 Az önismeret során lényegében teljes mértékben megismerheti magát az ember, de az emberismeret tekintetében, amikor a másik ember megismerése a cél, sohasem lehetünk eléggé biztosak. 4 Tárgyalás Önismeret Már az ókori filozófusok is foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy hogyan ismerheti meg az ember önmagát, hiszen a delphoi jósda bejáratán ezen híres mondás olvasható: „Gnóthi Szeauthon” = „Ismerd meg önmagad!” Ez az intelem, bölcselet arra figyelmeztet bennünket, hogy az emberi élet „élhetőségének” fontos eszköze az

önismeret, a világ megismeréséhez önmagunk megismerésén át vezet az út, hiszen a jövőt nem készen kapjuk, nem tőlünk függetlenül történik meg velünk, sokkal inkább általunk alakul a Sorsunk. Az ember nem pusztán játékszere az őt érő hatásoknak, nem csupán tárgya sorsának, de környezetét, körülményeit alakító aktív személyiség. E híres mondás kapcsán a mai kor embere megpróbál választ kapni ugyanazon kérdésekre, melyre már az ókorban maga Zeusz lánya, Püthia megadta a választ: „Sorsunk alakításában sikerrel csak akkor járhatunk, ha ismerjük önmagunkat.” Hogy mit jelent ez? - Áttekintésem van személyiségem összetevőiről, határairól és lehetőségeiről - Képességeimhez, lehetőségeimhez mérten reális életcéljaim vannak - Értem viselkedésem motívumait, felismerem és előre látom a cselekedeteim várható következményeit - Ismerem és jól ítélem meg társas (társadalmi) szerepeimet Az

önismeret alapkérdése: „Ki vagyok én? Milyen vagyok én?” Ezekre a kérdésekre a következő szinteken lehet felelni: 1. Felszíni szint 5 - Milyen képességeim, adottságaim vannak? - Milyen tudással, ismeretekkel rendelkezem? - Milyen a képességstruktúrám? - Milyen teljesítményszintem van? - Milyen az igényszintem, az elvárásom? - Mi érdekel engem? - Milyen céljaim vannak? - Milyen az akaraterőm, kitartásom, szorgalmam? - Mennyire bírom el a feszültségeket, kudarcokat? (Milyen a frusztrációs toleranciám? = kudarctűrésem) 2. Mélyebb szint - Milyen élmények, történések alakították ki jelenlegi viszonyulásaimat, érzéseimet? - Honnan erednek és mire irányulnak indítékaim, vágyaim, hogyan nyilvánulnak meg ezek? - Viselkedésem mennyire van összhangban szándékaimmal, céljaimmal? 3. Társas szint - Megfelel-e a velem szemben megfogalmazott elvárás? - Milyen vagyok különböző társadalmi szerepeimben?

- Milyen szerepkonfliktusaim vannak, és ezeket hogyan tudom megoldani? - Milyen hatást váltok ki az emberekből, hogyan látnak engem mások, s mennyire egyezik meg ez a kép, azzal, amit önmagamról kialakítottam? A fent kérdések az önismeretet segítő legfontosabb kérdéskörök. Önismereten tehát azt értjük, hogy az egyénnek áttekintése van személyiségének összetevőiről, határairól és lehetőségeiről, betekintése van viselkedésének indítékaiba, hátterébe, motívumrendszerébe, valamint helyesen ítéli meg az emberi kapcsolatokban játszott szerepét, hatását. Az önismeret a szubjektív énképnek, a tulajdonított képnek (ahogyan mások látnak) és a visszatükrözött (mások által láttatott) képnek a dinamikus egyensúlyából alakul ki. Az önismeret lényege a kisgyermekkorban kezdődik, és a keresési-kutatási ösztönre vezethető vissza. 6 Megfigyelések igazolják, hogy már a 8-10 hónapos csecsemő kíváncsisága a

környezetére és saját teste megismerésére egyaránt irányul. A személyiségfejlődés későbbi szakaszaiban az önismeret igénye egyre tudatosabbá válik, és átterjed az értelmi, a szellemi területre. A 9-12. életévben az ún prepubertáskorban szélesednek a gyerekek társas társadalmi tapasztalatai, fontossá válik a kortárs csoporthoz való tartozás. A 12-16. életévben a kamasz emberismereti képessége és önismereti érzékenysége ugrásszerűen megnövekszik. Meg akarja ismerni képességeit, lehetőségeit, cselekvéseinek mozgató rugóit, motívumait. Szeretné elérni, átlépni saját testi és szellemi korlátait. A gyermek önismerete az iskolás korig emocionális jellegű, serdülőkorban jut el – önvizsgálat és önértékelés alapján – az önismeret magasabb fokára. Összegezve tehát megállapítható, hogy az önismeret az embernek az a képessége, amely tartalmazza azokat az ismereteket, melyekkel önmagáról rendelkezik.

Státusz és szerep Az önismeret társas szintje kapcsán az előbbiekben megemlítettem a társadalmi szerepeket. Az ember társadalmi lény, így beleszületik a szociális környezetébe, melynek segítségével megvalósítja önmagát. A genetikai és környezeti tényezők nem egymástól függetlenül hatnak az egyénre, hanem a megszületéstől kezdve összekapcsolódnak. Az egyének a társadalomban meghatározott helye, pozíciója van, ez adja meg számára a rangot, amit státusznak nevezünk. A státuszhoz (pl. vezető, vállalkozó) kapcsolódó társadalmi elvárásokat, normákat és az ennek megfelelő tipikus magatartásformát szerepnek nevezzük. Minden státuszhoz tartozik a viselkedésnek egy meghatározott általános formája, amelyet a környezet elvár az egyéntől. Ez külső követelményként jelenik meg, kötelezi az egyént, és sokszor független a személy tulajdonságától. A legtöbb ember mások, környezete, vagy a társadalmi elvárások

által kitűzött célok szerint él. 7 Ha ezek a célok találkoznak sajátjaival, vagy ambíció hiányában közömbös saját pozíciója iránt, esetleg konfliktusmentesen élhet. Ha sorsuk irányítását a saját kezükbe akarjuk venni, akkor elsõsorban azt kell tisztáznunk, hogy milyen a személyiségünk, mi az, ami ösztönöz bennünket. Önmagunk feltérképezésénél figyelemmel kell lennünk magánéleti, társasági, szellemi elvárásainkra is, hiszen csak az elégedett ember a teljes ember. Önvizsgálatot folytatva sokat segíthet, ha áttekintjük a mindennapi szokásainkat. Az egyén mindig a szerepein és státuszán keresztül mutatkozik be a társadalomnak, s ezen bemutatkozás pozitív képéhez fontos az önismeret. (elvárások leértékelése, kompromisszum-kötés, köztes viselkedés kialakítása) A társadalmi szerep olyan elvárás, amelyet az adott státuszt betöltő személy iránt támasztanak, amelynek meg kell felelni. A szereppel

kapcsolatos elvárások nem függnek az egyéni tulajdonságoktól, ez egyéni abból a szempontból, hogy az egyén milyen helyet szán egy-egy szerepnek, hogyan tudja összehangolni más szerepeivel. E kapcsán megfogalmazhatjuk a társas önismeret fogalmát, mely megmutatja, hogy mennyire vagyok tisztában azzal, hogy mások mit gondolnak rólam, milyennek látnak engem, mennyire vagyok közkedvelt, milyen társas szerepeim vannak. Minden szakterületen, ahol a személyiség a munkaeszköz ott követelmény az önismeret. Egészségesen fejlõdõ emberi társadalmakban a siker mindig központi kategória, ha azonban nem ismerjük, csak birtokoljuk személyi tulajdonságainkat, akkor az Életben nem lehetünk igazán sikeresek. Énkép, és az önértékelés Önismeret, társismeret, önismeret vezet el a személyiség változtatásához, fejlesztéséhez. Az önismeret feltárásában fontos szerepe van az önpercepciónak. Minden egyén törekszik az önmegvalósításra,

önkibontakozásra. Az önkibontakozás feladata az, hogy környezetünket alakítsuk, erőink és képességeink birtokában. Az önkibontakozás eszköze és elérésének útja az önkifejezés, amely a személyiség szükségleteiben és kommunikációs igényeiben fogalmazódik meg. Ma fokozott önismeret kell ahhoz, hogy a belső egyensúlyunkat megtarthassuk. 8 Két törekvés él bennünk: egyrészt az énképünk stabilitását, állandóságát akarjuk megőrizni, másrészt, hogy az általunk alkotott énkép megfeleljen barátaink, társaink és mások rólunk alkotott változó és változatos elképzelésének. Tehát mindig a „benn” és a „kinn” harmóniáját keressük. Minden embernek van valamilyen információja önmagáról, vagyis van énképe. Az énkép mindazon tulajdonságok összessége, melyeket önmagunkra vonatkoztatunk, környezetünk megfogalmazott vagy jelzett véleménye alapján. Az énkép azt fogalmazza meg, hogy milyennek látom magam

(Ki vagyok? Mi vagyok?). Az énkép két alkotóelemből áll: 1. Szubjektív (elfogult) önbecsülés: az egyén saját szemüvegén keresztül értékeli cselekedeteit, viselkedését 2. Objektív (tárgyilagos) önbecsülés: mások hogyan ítélik meg tetteinket, viselkedésünket – annak alapján ítéli meg saját cselekedeteit. A kétféle megítélés egybeeshet, de különbözhet is. Az én megnyilvánulásaira kapott külső és belső visszajelzések az énkép öt területére, dimenziójára terjednek ki: 1. Test: testünkkel kapcsolatos elvárásaink 2. Erkölcsi: a magunkkal, viselkedésünkkel szemben támasztott erkölcsi követelményrendszer 3. Személyes: a képességeinkkel, adottságainkkal szemben támasztott elvárásaink, illetve a tehetségünk elfogadtatása környezetünkkel 4. Családi: a családi légkör, a nevelési stílusok milyensége, illetve az ezzel kapcsolatos elvárásaink 5. Közösségi: a partnerkapcsolatok milyensége, a

csoporthoz tartozás erőssége, a betöltött szerep értékelése Az énkép elég korán, a gyerekkorban (6-8.életév), a környezet visszajelzéseiből, értékeléseiből alakul ki, de a külső hatásokra, a frusztrációra, az újra gerjedő feszültségekre korán torzulni is kezd. A gyermek mindig olyannak látja önmagát, ahogyan környezete viseltetik iránta. Az ember kapcsolatainak bővülésével egyre több személy kap szerepet az énkép formálásában. Az énkép alakulásában a viselkedésre vonatkozó környezeti visszajelzések, a verbális és nonverbális jelzések jelentősek. Információinkat önmagunkról valóban a környezetünkből vesszük. 9 Nemcsak érzelmeink milyenségéről, hanem minden más vonásunkról is folyamatosan tájékoztatnak bennünket a körülöttünk élők. Az énkép azonban nem formálódik az egész élet során. Amint nagyjából kialakul az emberben az önmagáról alkotott kép, ez egyben védetté, ellenállóvá is

teszi őt az újabb hatásokkal szemben. A kialakult énképnek viszonylagos állandósága (konzisztenciája) van. Az, hogy egy személynek kedvező vagy kedvezőtlen énképe alakul ki önmagáról nagy mértékben függ a szülők nevelésétől, élettapasztalatoktól, sikerektől, kudarcoktól, kapott szeretettől. Az egészséges ember jóban van saját magával: érzelmeivel elfogadja és kedveli önmagát Az egészséges önszeretet azonban nem önmagában „lebeg” és létezik bennünk vagy a világban, hanem a mások és az én kapcsolatában alakul ki, és folyamatosan formálódik. Előfordulhat az, hogy valakit a környezete úgy elront, hogy egészséges önszeretete eltorzul. De ez fordítva is megtörténhet. Az énkép nem tölthetné be funkcióját, ha nem rendelkezne megfelelő viszonyítási alappal, én-ideállal. Az én-ideál kialakulásával jön létre az önértékelés. Az énkép és az önértékelés nagyon fontos az Üzleti életben is, hiszen egy

vállalkozó egyéniségét, környezethez való viszonyát, üzleti sikereit, személyiségének jellemző sajátosságait az énkép és az önértékelés mértéke alapvetően befolyásolja. Különféle nézetek születtek arról, hogy az ember hogyan vélekedik önmagáról. Mead szociálpszichológus szerint mindenki úgy reagál magára, ahogyan környezete viselkedik vele szemben, és olyan képet alakít ki magáról, ahogyan környezete minősíti, ez a szociális feedback vagy visszacsatolás szociális normákat közvetít. A pozitív és negatív minősítés azt az igényt fejezi ki, amelyet a társadalom fogalmaz meg az egyénnel szemben. Az ideális személyiség képe, amelyet az egyén normaként elfogad, én-ideállá válik, ez optimális esetben motiváló hatású a személyiségre. Az én-ideál kialakulásával jelenik meg az önértékelés, azt megmutatja meg, hogy mennyire tartjuk elvégzésében. magunkat hatékonynak, vagy tehetségesnek egy-egy

dolog 10 Az önértékelésünket az énünk és én-ideálunk határozza meg. Az „ én” – „én- ideál” közötti távolság lehet: kicsi: szélsőségesen pozitív önértékelés, tökéletesnek érzi magát nagy: negatív önértékelés, reménytelennek érzi magát közepes: az önértékelés hatékony, cselekvésre motiváló Az önértékelés alakulását befolyásoló információk 3 sávon, csatornán érkeznek: 1. Viselkedési sávon: környezetünk velünk kapcsolatos cselekedetei 2. Érzelmi (emocionális) sávon: személyünkkel kapcsolatos érzelemnyilvánítások 3. Ismereti (kognitív) sávon: rólunk alkotott pozitív vagy negatív véleménynyilvánítások (közlések, ítéletek) Környezetünk folyamatosan jelzi, hogy milyennek lát bennünket, s ezek a jelzések az önbecsülés, az önértékelés szempontjából értékelő jelentősséggel bírnak. Pozitív önértékelésű személy néhány jellemzője: - az élet dolgainak alkotó,

kezdeményező módon való kezelése - sikeres kapcsolatteremtés - eredmény- és sikercentrikus gondolkodás - erős önbizalom, magabiztosság - nyitottság, szociabilitás - hasznos, örömös időtöltés - újszerű, érdekes élményfeldolgozás A pozitív önértékelésű személyekre általában az ún. elkerülő (represszor) viszonyulás jellemző: kevésbé veszik észre saját negatív tulajdonságaikat, nem nagyon érzékenyek a külső vészjelzésekkel szemben, jó viszonyra törekednek a környezetükkel, konfliktusaikat hajlamosak elsimítani, képesek jól beilleszkedni a közösségbe. A negatív önértékelésű személyekre jellemző az ún. kiélező (szenzitizátor) viszonyulási mód: saját negatív tulajdonságaikat felnagyítják, érzékenyen felfogják a környezet negatív jelzéseit (kiélezik azokat), ingerlékenyek, védekezésre-támadásra készek, nehezebben alkalmazkodnak. 11 Bandura (1989) kimutatta, hogy a magas

önértékelés mindenképpen pozitív hatású, mert növeli önbizalmunkat és sikerorientációnkat. A pozitív önértékelés jó hatással van az egyénre. Ha önértékelésünk magasabb, mint amennyit teljesíteni tudunk, nagyobb a vállalásunk. Bandura kutatásai foglalkoztak a magas önértékelésű gyerekek iskolai munkájával. Megállapította, hogy a magas önértékelésű gyermekek teljesítménye képességeiktől függetlenül jobb, mint az alacsony önértékelésű gyermekeké. A magas önértékelés a siker egyik feltétele, s ha magas önértékeléssel rendelkezünk, akkor az üzleti életben is sikeresebbek lehetünk. A segítő, szeretetteljes légkör pozitív hatással van az önértékelésre, a feszült, türelmetlen, túlkövetelő légkör negatív önértékelést alakít ki. Ezzel kapcsolatban fontos, hogy egy vezető pozíciójú ember milyen légkört teremt a beosztottjai számára. Negatív önértékelés esetén az egyén hajlamosabb a negatív

tulajdonságok felnagyítására, ingerlékenységre, alkalmazkodása nehézkesebbé válik. Az önértékelés és önkontroll a magatartásszabályozás egyik alapja. Fontos, hogy higgyünk a saját képességeinkben! Amennyiben valaki sorozatosan kínos és megalázó helyzetekbe kerül, hamarosan felhagy a próbálkozásaival. Később már akkor is visszavonul, amikor esélye lehetne a sikeres feladatmegoldáshoz. Ebben esetben a tanult tehetetlenség jelenségével találkozunk, ekkor az emberek meg sem próbálják irányítani sorsukat, passzívakká, tehetetlenekké válnak. Társas viszonyulásaikra igazolásokat keresnek, és a világot úgy képzelik el, mint amelyet emberfeletti erők kormányoznak. Az egyéneknél jelen lehet az elhárítás (énvédelem), mely Erikson szerint akkor jelenik meg, ha magas önértékelésről van szó, és a pozitív énképet védeni kell, mely az önbecsülésüket megóvja. Néhány önismereti hiba: 1. Attribúció torzító hatása:

Mások cselekedeteit hajlamosak vagyunk személyiségjellemzőkkel magyarázni (megítélni), a magunkét pedig a „körülmények hatalmával” mentegetni. 2. Elhárító, énvédő mechanizmusok torzítása: Tudattalan folyamat, melynek az a lényege, hogy azok a jelenségek, amelyek veszélyeztetik énképünket, önértékelésünket, nem tudatosulnak, vagy tudattalanná válnak. Önismeretünk ezért 12 elfogult, így „rózsaszín” képben tűntetjük fel önmagunkat. A merev énképpel rendelkező személy igyekszik kizárni az énképének ellentmondó, disszonáns információkat. 3. Elfojtás: Zavaró gondolatokat „elfelejtjük” 4. Racionalizálás: Önigazolással jó okot találunk a viselkedésünk mentésére 5. Projekció: Erkölcsileg elfogadhatatlan gondolatainkat a másikra vetítjük 6. Regresszió: Vissza a gyerek-szerepbe 7. Reakcióképzés: Színlelt szeretet, túlzott gondoskodás a gyűlölet helyett 8. Elvárások torzító hatása:

Azt hisszük, hogy olyanok vagyunk, mint amilyeneknek lennünk kellene. Összességében megállapítható, hogy a cselekedeteinket a társak, a környezet minősítő reakcióin át ítéljük meg. Nem könnyű eleget tenni a szociális elismerés iránti igényünknek. Fontos, hogy számoljunk viselkedésünk hatásával, de mi magunk is el tudjuk azt fogadni. Az önismeret mellett foglalkoztat bennünket az a kérdés, vajon megismerhető-e a másik. Másokkal való jó kapcsolatunk, szociális készségünk feltétele a jó önismeret. Minden csoport lehetőséget ad az egyén számára önismeretének megszerzéséhez. Önismeret modellje: a JOHARI-ablak A társas befolyásolás hatékonysága attól függ, hogy saját személyiségünket hogyan tudjuk eszközként mozgósítani a társas kapcsolatainkban. Ezért az önismeret és a kommunikáció témája erősen összefügg egymással. „A helyes önismeret magába foglalja képességeink és lehetőségeink felismerését,

ismeretét, a testi-lelki és társas valósághoz való értő igazodást, az alkalmazkodás egyéni és társas szempontból leghasznosabb „ránk szabott” módjainak ügyes megtalálását, az örömre és teljesítményre, alkotó kibontakozására érett és változtatásokra nyitott életvezetés megvalósítását”. (Bagdy E, 1981) Az önismeret fejlesztésének lehetőségét a Joseph Luft – Harrington Ingham diagrammon ábrázoljuk. Ez a diagram a köztudatban JOHARI-ablak (1973) néven vált ismerté (a szerzők keresztnevének betűiből alkotott szó!). A modell arra ad magyarázatot, hogy énünknek, viselkedésünknek két dimenziója van, amit önmagunkról ismerünk és amit mások ismernek rólunk. Ezek alapján megrajzolható a személyiség viselkedésének rejtett és nyílt területei: 13 MÁSOK Ismerik Nem ismerik Nyílt terület terület Rejtett Ismeretlen terület Ismerem 1. Nyílt Vak terület: terület Nem ismerem ÉN észlelhető

és mások számára is ismert tulajdonságokból, viselkedésekből ál, amit szívesen feltárunk, megmutatunk magunkból 2. Rejtett terület: mások elől szándékosan elrejtett érzések, indulatok, gondolatok, viselkedések 3. Vak terület: mások által észlelhető viselkedési, cselekvési formák, amelynek azonban mi nem vagyunk tudatában. 4. Ismeretlen (sötét) terület: olyan viselkedési, cselekvési formák, melyeknek mozgatórugóit nem ismerjük, de mások előtt is rejtett, ezek pl. a személyiség tudatalatti énjéhez tartozó ösztönök. Ez azt jelenti, hogy minden ember természetében van egy kevéssé megismerhető terület, és olyan, amit elrejt mások elől. A négy mező közötti határok természetesen nem merevek, és nem állandóak. Az önismeret fejlesztésével a nyílt terület kitágul, eltolódik s ezáltal a rejtett és a vak terület csökken. A JOHARI-ablakon ezt a szaggatott vonal jelzi. A négy mező nagyságát, határait a

személyiség alakulása, a vállalkozó és partner kapcsolatainak jellege is erősen befolyásolja. A diagramon látható, hogy személyiségünknek, viselkedésünknek van olyan területe, amelyet szeretnénk palástolni, mások elől szándékosan elrejteni. 14 Nappal, amikor „felügyeljük” mozdulatainkat, irányítjuk viselkedésünket, cselekedeteinket, többé-kevésbé sikerül is, de alvás közben nem tudjuk ellenőrizni tudatunkat. Ezért az alvási helyzet sok mindent elárulhat a személyiségünkről. Az önismeret megismerési folyamatai A vállalkozói életpálya során sokszor kerülünk olyan helyzetbe, amikor szembesülünk saját személyiségünk pozitív és negatív tényezőivel. Az intelligens vállalkozó alkalmazkodik környezetéhez, képes fejleszteni személyiségét, önismeretét. Reális önismeretről akkor beszélhetünk, ha tulajdonságleltárunk elkészítésénél az alábbiak szerint tudjuk csoportosítani a vállalkozói

életpályához szükséges legfontosabb személyiségjegyeinket: 1. Személyes irányultság: magabiztosság, határozottság, megfigyelőképesség, konfliktus- és stressztűrő képesség, önelfogadás (önbizalom, önkritika, önbecsülés) stb. 2. Erkölcsösség, önzetlenség: becsületesség, megbízhatóság (erkölcsi tisztaság), fegyelmezettség, titoktartás, lelkiismeretesség, segítőkészség stb. 3. Gyakorlatiasság: döntésképesség, reális kockázatvállalási hajlandóság, mérlegelés, diagnóziskészítési képesség, józan ítélőképesség, dolgokkal való törődés képessége Saját személyiségünk tudatosabb és reálisabb megismerésében, tulajdonságleltárunk elkészítésében segíthetnek azok a pszichológiai kutatások, amelyeknek témája a megismerés, önismeret. Az alábbiakban az S. Miller- ESNunally- DBWakman pszichológusok által kifejlesztett cselekvési-megismerési modellt mutatjuk be. A modellből az önmegismerési

folyamat egyes szakaszait lehet kiolvasni, amelynek segítségével a reális önismeretünkhöz is közelebb kerülhetünk, mivel a megismerés eredménye a tudatos lelki élet alapvető megnyilvánulása. 1.ÉRZET 2.ÉRTELMEZÉS - ingerek - ingerek felfogása - ingerek érzékelése 3.ÉRZÉS szűrése, 4.SZÁNDÉK 5CSELEKVÉS -ingerekre -ingerekre válasz keresés ’megdolgozása’ válaszadás 15 A külvilágból érkező, vagy magunkban keletkező inger ingerületet okoz. Ezt felfogjuk, értelmezzük, majd az érzéseink által feldolgozott, átalakított ingerre megkeressük a személyiségünk diktálta legmegfelelőbb választ, és ennek értelmében viselkedünk. Például kutyaugatás hallása félelmet vagy simogatási ingert válthat ki belőlünk, attól függően, hogy pozitív vagy negatív élményeink vannak az ebekkel kapcsolatban. A logikus megismerési folyamat szakaszainak értelmezése során a következő tényezőkkel találkozunk: 1. Érzet: az

érzékszervek által felfogott ingerekből nyert információ (hidegérzet, melegérzet) 2. Értelmezés: az érzékszervek által közvetített információt jelentéssel ruházzuk fel 3. Érzés (érzéklet): a külső vagy belső inger keltette érzet (fájdalom, hideg, meleg érzése) Az érzelmi, indulati állapotunk átélése az érzetekre adott válaszokban jelentkezik. 4. Szándék: a személyiség akaratának kifejeződése, benne tükröződik a kívánság 5. Cselekvés: szavak vagy szavak nélküli viselkedés, cselekvés, amely mások számára egy válasz-cselekvéssor kiváltását eredményezheti. Ha a megismerési (önmegismerési) folyamatból hiányzik valamelyik szakasz, akkor hiányos ismeretről beszélünk. Mivel a megismerés a személyiség alapvető megnyilvánulása, ezért a hiányos önismeret a befelé forduló, a kifelé forduló, az érzelmi-indulati és a racionális típusú személyiség kialakulására is hatással van. Ezek közül az önismereti

teszt értékelésénél célszerű figyelembe venni: 1. Értelmezés – érzés - cselekvés: E láncolat a befelé forduló, az önmagával sokat foglalkozó, a külvilággal, a mások érzéseivel nem törődő típusú emberekre jellemző. Az érzelmek, az indulatok világa beépül az információ folyamatába, és a szándékot, a cselekvést is befolyásolja. 2. Értelmezés – cselekvés: E folyamat uralma a kifelé forduló, az aktív, magabiztos típusú emberek jellemzője, akik nem tisztázzák, tudatosítják érzéseiket, nem érnek rá ellenőrízni szándékaik helyességét. 3. Érzékelés – érzés – cselekvés: Ez az érzelmi-indulati típusú emberek jellemzője, akiknek viselkedéséből, cselekedeteiből kimarad a gondolkodás, tudatos szándék. Cselekedeteiket többnyire az érzelmek, az indulatok vezérlik. 16 4. Értelmezés – érzés: A racionális, de csak az elméleti síkon gondolkodó emberek jellemzője. Nagy gondolati és lelki gazdagság

jellemzi az ilyen típust, de a kivitelezés, a végrehajtás, a cselekvés nem az erős oldaluk. Mindezen kapcsán felmerülhet bennünk az a kérdés, hogy: Mit tehetünk a reálisabb önismeretért? A válasz a következő: - Elsősorban szükségünk van tapasztalatszerzésre, önkipróbálási lehetőségek megteremtésére - A tapasztalatokból akkor tudunk igazán tanulni, ha nyitottakká válunk, és kialakítjuk az önismereti munkához szükséges viszonyulásunkat - Majd egyéni vagy csoporttagok által segített helyzetekben beazonosítjuk és összerendezzük érzéseinket, tapasztalatainkat, és végiggondoljuk azok illeszkedését a valós szituációkhoz. Önismeretszerzés módjai Az önismeretszerzés igen fontos forrása és táplálója a többi ember. Elsősorban azok a hozzánk közel álló, fontos személyek, akik viselkedésükkel, szavaikkal, érzelmi reakcióikkal mintegy „tükröt tartanak” elénk. Önismeret forrásai: 1. Önészlelés

(introspekció), Énkép, Én-fogalom 2. Társas összehasonlítás (szociális tükör) 3. Pszichológiai vizsgáló módszerek Fontos kérdés: Hogyan hasznosíthatjuk a többiek véleményét? Mindenekelőtt a szavakat kísérő, ún. metakommunikációs jelzések (bólintás, mosoly, tekintet, gesztus) megfigyelésével, helyes értelmezésével. A metakommunikációs jelzések őszintébbek, hitelesebbek, mint a szóbeli közlések, ezért a rájuk való figyelés tudatosabbá tétele, e jelzések hasznosítása igen fontos. Önismeret szerzési módok: - önelemzés (introspekció – retrospekció) 17 - beszélgetés - szakirodalom tanulmányozása - élmények, élettapasztalatok - pszichológia tanulmányozása - csoport részvétel (speciális önismeretfejlesztő csoportok: autogén tréning, relaxációs csoport, szociális tréningcsoportok, pszichodráma csoport) - pszichológussal, pszichiáterrel beszélgetés Az önismeretszerzésben legjobbak azok a valódi

közösségek, amelyekben őszinte összetartozás, erős érzelmi szálak kötik össze a tagokat. Az ilyen csoportokban az őszinteség segítő módon nyilvánul meg. Hatékony eszköz lehet még az önmegfigyelés is. A másoktól jövő jelzések figyelése mellett szükség van a saját magunkban lezajló élmények, a belülről jövő jelzések vételére is. Az önmegfigyelés lehet esetenkénti, vagy rendszeres. Bizonyos kritikus helyzetekben, amikor a körülmények, az egyén iránti elvárások, a feladatok jelentősen megváltoznak az ember ún. identitáskrízisbe kerülhet Ilyenkor hatékony segítség lehet a pszichológiai tanácsadás, a megfelelő szakember felkeresése. Létrehoztak ún. önismereti csoportokat is, amely az egyén önismeretét gazdagítja, hitelesíti, de egyben a másik megértését is elmélyíti. Empátia, szimpátia Az embereknek szükségük van mások rokonszenvére vagy szeretetére a szociális biztonságunk miatt. A rokonszenv

felkeltésében fontos az őszinte figyelem, a tolerancia és a vidámság. A szimpátia egy érzelmi reakció, mely akkor következik be, ha valakivel szemben fenntartás nélkül (vagy bizonyos fenntartásokkal) pozitív érzelmeket táplálunk. A folyamatos kapcsolattartás ad lehetőséget arra, hogy megismerjük a másikat, viselkedésének okát, viszonyulásait. Ennek segítségét szolgálja az empátia Az empátiával foglalkozó pszichológusok szerint az empátia olyan képesség, amely segítségével képesek vagyunk beleélni magunkat a közvetlen kommunikáció során a másik ember helyzetébe. Ennek eredményeként megértjük, és megérezzük a másik 18 ember emócióit, indítékait, törekvéseit, felidéződnek bennünk a másik érzelmei, feszültségei, majd tudatosan feldolgozzuk és értelmezzük azokat. Az empátia mélysége függ az emberek közötti kapcsolat jellegétől, az empátiát átélni akaró ember szándékától. Kialakulásához

készségek, ismeretek elsajátítása és gyakorlat szükséges, nem magától jön létre. A beleéléshez közvetlen kommunikációs kapcsolatra van szükség, ezért elengedhetetlen a személyek egymás felé irányuló figyelme, odafordulása. A lelki tartalmak nem mindig racionálisak, nem azonnal érthetők, és nem fejezhetők ki feltétlenül szavakban. Az értelem sok esetben akadályozza az empátia kialakulását, mert ekkor szabályok és a tanult ismeretek lépnek be az empátia helyére. Az empátia lényege tehát a kommunikáció és a metakommunikáció, a közvetlenség, amelyben a látásnak és a hallásnak jelentős szerepe van, mert ennek segítségével az érzelmi, hangulati állapot megragadására van lehetőség. Az empátia feltétele az emberek közötti közvetlen kapcsolat, amely a beszédben és a beszédet kísérő metakommunikációban realizálódik. Itt látásnak és a hallásnak egyaránt jelentős szerepe van, mert ennek

segítségével az érzelmi, hangulati állapot megragadására is lehetőség van. Mindezen jelzések felfogása, az általuk keltett élmények teremtik meg az empátia érzelmi alapját. Az empátia (Buda Béla szerint) az a képesség, hogy a másik emberrel való közvetlen, személyes kapcsolatban beleéljük magunkat a másik lelkiállapotába, ennek nyomán megérezzük és megértsük a másik érzelmeit, indítékait, törekvéseit (amelyeket szavakban direkt módon nem fejez ki) Buda Béla szerint az empátia minden ember képessége, de különbözőképpen nyilvánul meg. Mélysége, jelenléte függ a gyakorlattól, tapasztalattól, és fejleszthető A vizsgálatok szerint különböző kultúrákban és életkorokban más és más a megjelenési módja, szintje. A nyugati kultúrákban kötöttebb, és nehezebben jelenik meg, mint más kultúrákban, ahol ez szabadabb teret kap. Az empátia jelenléte összefüggésbe hozható az életkorral. Mások elfogadásához

hatékony kapcsolattartásunk érdekében szükségünk van empátiára. 19 Összességében megállapítható, hogy az empátia beleérző képességet jelent, tehát azt a sajátos személyi jellemzőt, melynek segítségével az egyén képes elképzelni és értelmezni a vele kapcsolatban álló másik személyben lezajló folyamatokat, és képes ezáltal a várható reakciókat felmérni. Az empátia feltételekhez kötött, mely feltételek a következők: - fizikai és szociális szenzitivitás, mely információmennyiség hasznosításának és értékelésének képességéhez kapcsolódik - szociális és akciós rugalmasság , mely a szociális jellegű információk feldolgozása alapján kialakított akciórendszerek sokféleségét és rugalmasságát biztosítja Az empátia olyan értelmi reakció, amelynek érzelmi színezete van. Ez a szó megértés, elfogadást jelent. Az empátia egy tudatos cselekvéssor, felfogom, megértem a történteket. Ez az

„összeköttetés”, az empátiás megértés akkor sikeres, ha érzelmileg el tudjuk fogadni a másikat. Ha negatív érzelmeink vannak vele szemben, és nem érzelmi melegséggel fordulunk felé, akkor az empátia nem lesz sikeres. Az empátiás odafigyelés őszinte érdeklődés híján eredménytelen. A személyes kapcsolatokban az ember egyre jobban bepillanthat partnere élményvilágába, megismerheti a másik viselkedésének okait, mozgatórugóit, s ezáltal fokozódik az empátiája. Tehát az empátia abban fontos, hogy a másik embert megértsük, de az empátiás megértés csak ritkán jellemzője kapcsolatainknak. Emberismeret Az ember számára a közösség elsősorban egy bizonyos fokú védettséget és biztonságérzést jelent. Jelenti azt, hogy nem egyedül áll a világgal és a többi emberrel szemben, vannak társai, akikkel közös az érdeke, közösek a szemléletmódjai és eljárásmódjai. Az ember társas lény, ezért igénye van társas

kapcsolatok kialakítására és fenntartására. Semmi sem olyan elviselhetetlen az ember számára, mint a társtalanság. Éppen ezért az emberek állandóan keresik a kapcsolatokat. Sokféle társas készséggel kell rendelkeznünk ahhoz, hogy kapcsolattartásunk hatékony legyen. Szükségünk van olyan ismeretekre, melyek segítséget nyújtanak kapcsolataink kialakításához. 20 A kapcsolat nem más, mint két vagy több személy között létrejövő viszony, ismeretség vagy összeköttetés. A kapcsolatok általában nem véletlenszerűek, hanem valamilyen céllal köttetnek, és többször általunk irányítottak, de előfordul olyan is, amely véletlenszerűen alakul ki. Az emberek különbözőképpen rendelkeznek társas jártassággal, de a társas készség tanulható és tanítható. A kapcsolat kialakulásának menete: - személyészlelés (percepció) – interakció – benyomás – vonzalom – választás - kommunikáció – attitűd Az interakció

két személy közötti társas kölcsönhatás, mely egy vagy két találkozás eredményeként jön létre. A személyközi kapcsolat (interperszonális kapcsolat) során a személyek ismételten érintkeznek egymással. A kapcsolatok lehetnek formálisak, és informálisak A formális kapcsolat lényege, hogy társadalmi szabályokhoz kötötten, kényszerhelyzet hozhatja létre. Az informális kapcsolatban a partnerek kölcsönös, szabad választása és érzelmi indíttatása a fontos. A formális kapcsolatra példa a szervezeti, munkahelyi, hivatalos kapcsolatok. Az informális kapcsolatok a baráti társaságok vagy a család által irányítva, vezérelve alakulhatnak ki. Az interperszonális kapcsolatok tartósságát és mélységét Davis szerint a partnerek közötti összeillés, a szenzitizáció (érzékenység) befolyásolja. Az összeillés akkor jön létre, ha a partnerek egymás irányában rendelkeznek szenzitív tényezőkkel, érzékenységgel, fogékonysággal.

Az interperszonális kapcsolat alakulásában a következő tényezőknek van jelentős hatása: - fizikai távolság, mert könnyebb észrevenni azokat, akik a közvetlen környezetünkben vannak - gyakori találkozások - térbeli faktorok, amelyek szabályozzák a kapcsolattartást Fontos a társadalmi és demográfiai hovatartozás, hasonlóság is. Nagy a valószínűsége annak, hogy gyakran olyan egyénekkel kerülünk szívesen kapcsolatba, akik családi, foglalkozási, anyagi státuszukat tekintve hasonlóak hozzánk. 21 Az egymás megtalálásában fontos szerepet játszik a külső, fizikai vonzerő, jó megjelenés. Heider szerint a hasonló attitűdök és értékek kedvező hatással vannak az interperszonális kapcsolatok kialakulására. (vélemény-egyezőség, azonos beállítódás) Az emberismeret alapszempontja annak eldöntése, hogy érdekeim szempontjából a másik ember pozitív, vagy negatív, mellettem van-e vagy ellenem. Ősi, biológiai szerű

az, hogy másokról pillanatnyi információk alapján döntünk. Az emberismeret forrásai az előítélet (hagyomány, tévhit), és a személyi észlelés. A személyi észlelés során érzékelt támpontok, valamint az empátia és a szimpátia kapcsán döntünk. Érzékelt támpontok a testalkat, a külső megjelenés, öltözködés, attraktivitás. Ezek velünk hozott információk, szubjektívek és egyediek. Előítélet, attitűd Az előítélet bizonyos személyekre, de tárgyakra, sőt gondolatokra is vonatkozhat. Az elégtelen tapasztalaton alapuló pozitív vagy negatív színezetű előítélet, attitűd (beállítódás), az ellentétes tapasztalatok révén is csak igen lassan változik. A személyészlelés tárgyalása nem nélkülözheti az attitűd fogalmát sem. Mások megismerésében gyakran nem saját tapasztalatainkra támaszkodunk, hanem másoktól átvett sémákra. Ezeknek az átvett sémáknak a pszichológiai alapját képezik az attitűdök. Az

attitűd (beállítódás) olyan tartós viszonyulási mód tárgyak, helyzetek, személyek iránt, amely tapasztalatokon keresztül szerveződik, s amely irányító vagy dinamikus hatást gyakorol az egyénnek e tárgyakkal, helyzetekkel, személyekkel kapcsolatos reagálására. Az attitűdnek hármas természete van, melyek a következők: 1. Értelmi oldala (vélemény, értékelés) 2. Érzelmi oldala 3. Cselekvéses oldala (meghatározza a személy cselekvő viszonyulását, reakciókészségét az adott tárgyakkal, helyzetekkel, személyekkel szemben) Az attitűdöknek egységes, összefüggő rendszere van, s ezen attitűdrendszerben az emberek összhangra, egyensúlyra törekednek. Személyészlelés, és az első benyomás 22 Elég gyakran szoktak ítéletet alkotni a tárgyalópartner személyiségéről külseje, alkati felépítése, testszaga, magatartása (viselkedése), írása, aláírása (tehát már az első benyomások) hatására. A mindennapok

során rengeteg emberrel találkozunk, érintkezünk, s általában már első látásra valamilyen benyomásunk, véleményünk keletkezik róluk, tehát az emberek legfontosabb kapcsolatai pillanatok alatt eldőlnek. Minél gyakrabban tapasztaljuk egy személy viselkedését, annál pontosabb képet alakítunk ki róla. Meglepő viszont, hogy már igen kevés jelzésből milyen messzemenő következtetéseket vonunk le. Az első benyomás alapján következtetéseket vonunk le, melyek nagyrészt tudattalanul zajlanak le bennünk. Saját magunkkal és másokkal kapcsolatos előző tapasztalataink alapján bizonyos külső jegyekhez (testtartás, hangszín) belső tulajdonságokat rendelünk. Az első benyomás befolyásolja a későbbi információk értelmezését is. Ha magunkban kialakítottunk a másikról egy képet, hajlamosak vagyunk őt továbbra is olyannak látni, még az ellentmondó jelzések ellenére is. A társak megismerésében az elsőre kialakított benyomás tehát

nagyon félrevezető lehet. Különösen veszélyes ez akkor, ha valaki magát „jó emberismerőnek” tartva nagyon bízik ítéleteiben, s ragaszkodik a korábban kialakított véleményeihez. Az első benyomás első lépéseként először valamilyen csoportba soroljuk, kategorizáljuk az embereket. Az egyes csoportokról alkotott, túlzáson alapuló, leegyszerűsített képzeteinket sztereotípiának nevezzük. Első benyomás tehát az emberekről, üzletfélről, a partnerről a külső jegyek alapján első látásra alkotott jórészt emocionálisan (érzelmileg) színezett vélemény, amely rokon- és ellenszenv lehet. További információk alapján mindez pozitív, vagy negatív irányba változhat. Az első benyomás és az előítélet sokszor tévútra vezethet a emberekről megfogalmazott véleményalkotásban, személyiségének „kifürkészésében”, mert ítéletünk sokszor az ösztönünk mélyéről vezérelt indulat, vágy, félelem vagy ambíció.

Előfordulhat, hogy hamisnak bizonyul a tárgyalópartnerről az első benyomás, az előítélet alapján alkotott vélemény, mégis ragaszkodunk téveszméinkhez és ezáltal önmagunkkal 23 ellentmondásba, kognitív disszonanciába kerülünk. (L Festinger amerikai pszichológus nyomán) Ezt tudjuk, és praktikákat, magyarázatokat találunk ki hamis véleményünk, hibás cselekedeteink, döntéseink magyarázatára. Kognitív disszonancia: A viselkedés és az ismeret közötti ellentmondásos feszültség, amelyet az egyén a cselekvése vagy véleménye megváltoztatásával próbál csökkenteni. A véleményünk, ítéletünk kialakításához, vagy megváltoztatásához érdek, sok esetben anyagi érdek is fűződik. Disszonancia-redukció: Ha az egyén a cselekvésén nem tud változtatni, a véleménye kényszerűen a cselekvéshez fog igazodni. A kognitív disszonancia elkerülése céljából az üzletfelet, a tárgyalópartnert több oldalról és alaposabban

kell megismerni. A személyészlelés során a következő támpontként szolgálhatnak a külső jegyek. A külső jegyek (öltözködés, hajviselet, a testalkat, és testtartás, a járás, a viselkedés, az arctípus és arcjáték, a tekintet) az egyénről kisugároznak, s ezek már a reálisabb tételalkotáshoz is támpontot nyújthatnak, bár a külső jegyek alapján történő ítéletalkotással nagyon óvatosan kell bánni. A testszag kapcsán megállapítható, hogy a szaglásnak akarva, akaratlanul, de fontos szerepe van az emberi kapcsolatok, az ítéletalkotás kialakításában. Az emberek jellegzetessége, hogy más-más szagra érzékenyek. Ezért fontos, hogy tárgyaláson, megbeszélésen tompítsuk a kellemetlen száj- és testszagot, de a feltűnő, erős illatú dezodorok használatát is kerülni kell. A szagnak a figyelemre is hatása van, ezért a friss levegőjű, szolid illatú helyiségben tartott oktatás, tárgyalás, megbeszélés

eredményesebb, mert a jó szag segíti a koncentrációt, a kellemetlen szagok zavarják a figyelmet, és irritálók. A testalkat biológiai indíttatású folyamat. Az arc az emberi alkat kitüntetett része, az értelem, illetve lelkiállapot kifejezője, tehát az arcformából következtetni lehet a személyiség milyenségére. Az emberi személyiségről a mosolyon, a tekinteten kívül az arc egyes részletei, s azok együttes hatása is sokat elárul, a „gazdájáról” sok információt hordoz. (a szögletes állú férfiak jobb vezetők) Emberismeret három területe, és hibái 24 A fent leírtak alapján az emberismeret három területet ölel fel: 1. Jelenti az általános emberismeretet, tehát a tájékozottságot arról, hogy az embereket milyen belső tényezők mozgatják, hogyan viselkednek különböző helyzetekben, mik várhatók el tőlük, és hogyan befolyásolhatjuk magatartásukat. 2. Jelenti, adott megbízható ítéletek rendszerét, tehát azt,

hogy a szóban forgó személyt mi jellemzi, mi különbözteti meg a többi embertől, valamint, hogy milyen cselekedetek várhatók tőle különböző szituációkban, és hogyan lehet viselkedését befolyásolni. 3. Jelenti egy ismeretlen vagy csak kevésbé ismert személy gyors megítélésére való képességet azt, hogy első látásra vagy néhány találkozás után milyen megbízható képet tudunk kialakítani lényeges jellemzőiről. E három terület szorosan kapcsolódik egymáshoz. Az emberek többsége az emberismeret harmadik területét tekinti valódi emberismeretnek. Az üzleti életben vezető szívesen hivatkozik arra, hogy első intuíciója nem szokta megcsalni, akit ő nem talál szimpatikusnak, azzal biztosan baj van. Ez a beállítódás súlyos veszélyeket rejt magában. Bizonyos életkor után nagy mennyiségű tapasztalat gyűlik össze az emberek viselkedéséről, megnyilvánulásairól. Amennyiben ezek kapcsolódnak valamilyen külső jegyekhez,

könnyen előfordulhat, hogy öntudatlanul is általánosítunk. Feltételezzük, hogy a külső megjelenés és a lényeges személyi jellemzők között egyértelmű összefüggés áll fenn. Ez azonban a legtöbb esetben nincs így. Általában jobban emlékszünk azokra az esetekre, amikor feltételezésünk megerősítést nyert. Vezető-beosztott viszonyánál egy további tényező is szerepet játszik: ha a vezető feltételezi valakiről, hogy megbízhatatlan, és ezért állandóan ellenőrzi, sértő módon kétségbe vonja megbízhatóságát, akkor az a helyzet alakul ki, hogy gyanakvásával valóban előhív egy korábban nem létező magatartást, amelyik igazolja gyanúját. Sokszor nem tudjuk, hogy milyen külső jelek alapján ítélünk meg valakit, általában az összbenyomás tükröződik „megérzéseink”-ben. Összegzésül megfogalmazhatók az emberismeret hibái: - Attribúció (mások cselekedeteinek személyiségjelzőkkel való megítélése) 25

- Téves értelmezés (információ-hiány) - Impulzivitás (azt hisszük őszinték vagyunk, pedig csak nem tudjuk kontrollálni aktuális érzelmeinket) Önismeret, emberismeret az Üzleti Életben A szervezetek, cégek működése során is létrejönnek társas kapcsolatok. Az önismeret egy meghatározó tényező a sikeresség tekintetében, így fontos, hogy a szervezet dolgozói hiteles énképpel rendelkezzenek. A sikeresség nem köthető iskolai végzettséghez, hanem az emocionális intelligencia függvénye. Az érzelmi intelligencia egy önérvényesítési, érvényesítési képesség, mely nagyon fontos az emberek egymás közötti kapcsolatában. Az érzelmi intelligenciának kitűntetett szerepe van pl. a bank munkafelvételi beszélgetésein, hiszen ezen képesség birtokában tudja a munkavállaló ’eladni’ magát. Mint az Élet minden területén, a vállalatoknál is tisztában kell lennie az embernek a saját képességeivel, korlátaival. Ha

például a szervezet dolgozója túlbecsüli vagy lebecsüli magát, akkor nem tud a tényleges képességeinek eleget tenni, s ezáltal nem lehet sikeres sem. A bázisintézményemben például nem veszik fel az introveltált, befeléforduló munkavállalót, hiszen nagyon fontos a kapcsolatteremtő képesség, a kapcsolat megtartási képesség, mivel a bank célja az ügyfél középpontba helyezése. 26 Fontos a szoros, tartós ügyfélkapcsolat kialakítása, s ehhez szükséges az, hogy az adott munkatárs megfelelően tudjon bánni az ügyfelekkel. Sok vezető szívesen hivatkozik arra, hogy első intuíciója nem szokta megcsalni, akit ő nem talál szimpatikusnak, azzal biztosan baj van. Ez a hozzáállás nem a megfelelő, hiszen az üzleti életben nem igazán számít a szimpátia, a profit a cél, s ennek elérési eszköze a pénz. A tudományos vállalatvezetés egyre többet foglalkozik a munkahely, az üzem személyi, emberi kapcsolatainak a

vizsgálatával, amely a korszerű üzemvezetésnek ma már nélkülözhetetlen előfeltétele. A szervezeten belül fontos az, hogy a vállalat vezetője megtalálja a hangot mindazokkal, akikkel vezetői tevékenységben érintkezik, vagyis tud bánni az emberekkel. Ehhez fontos, hogy a vezető rendelkezzen emberismerettel. A kapcsolati készség a vezető együttműködési hajlamait jelenti, annak feltevését, hogy miképp jön ki a beosztottaival. Ha a vezető ismeri a beosztottak, munkatársak céljait, igényeit, képességeit, akkor könnyebben tudja szétosztani a feladatokat, és ezáltal a vállalat teljesítménye is javulhat, s a szervezeti légkör barátivá alakul. Fontos, hogy a munka és az emberi tényező összehangolása megvalósuljon az adott szervezeten belül (Mayo) Sokszor hallani, hogy az emberismeret és a megfelelő bánásmód képességét megtanulni nem lehet, a vezető vagy azzal, vagy anélkül születik. A vezető az emberi kapcsolatait csak akkor

tudja igazán fejleszteni, ha megértő, ha ismeri a bánásmód általános elveit, s tanulmányozza a különböző korú dolgozói életkori sajátosságait. Megértőképességnek, beleélő képességnek (empátiának) nevezzük a vezetőnek azt a tulajdonságát, hogy beleéli, beleképzeli önmagát munkatársai helyzetébe, abból a célból, hogy magatartásuk okait jobban megismerje, s kiszámítsa a várható, jövőbeni cselekvéseiket. A megértőképesség természetesen nem jelenti a mindenkori magatartás helyeslését, vagy a felismert, „megértett” hibák elnézését. A megértőképesség kulcs a vezető kezében, amely nyitja a beosztott érzéseinek, gondolatvilágának az ajtaját. 27 Ez a bepillantás, vagyis a beosztott megismerése sosem öncélú, hanem annak eszköze, hogy a vezető az egyént eredményesebben tudja működtetni. Összefoglalás Mai, versenyszemléletű világunkban sajnos megváltozott a szemlélet, s a delphoi jósdában

elhangzott „Ismerd meg önmagad” parancs helyett a „Puhatold ki a másikat” lett a jelszó. Ennek elkerülése érdekében fontos lenne az, hogy egyformán elfogulatlanul szemléljük önmagunkat és embertársainkat. A baj ott kezdődik, hogy míg mindenki szeretne bepillantani embertársai lelkébe, addig kevesen hajlandók arra, hogy ugyanilyen figyelemmel forduljanak önmaguk felé. Szeretnénk megtudni, hogy mi mozgatja a többiek cselekedeteit, de félünk attól, hogy kellemetlen dolgokat tudunk meg saját magunkról. Ezt csak úgy hozhatjuk helyre, ha felidézzük Kierkegaard tanácsát: „Szerinte az volna a jó, ha másokkal szemben lennénk elfogultak, s magunkkal szemben elfogulatlanok.” Ez azt jelenti, hogy amikor mások felett akarunk ítélkezni, meg kell próbálnunk a helyükbe képzelni magunkat, és megérteni, hogyan látják ők saját magukat és a világukat. Amikor viszont önmagunkról mondunk véleményt, meg kell próbálnunk mások szemével

nézni magunkra, és le kell küzdenünk a késztetést, hogy enyhítő körülményeket találjunk önmagunk számára. Önmagunkkal szemben bátornak, másokkal szemben viszont együtt érzőnek kell lennünk. Amíg nem ismerjük meg önmagunkat, addig senkit sem ismerhetünk meg igazán, s amíg nem ismerünk meg másokat, addig nem ismerhetjük meg igazán önmagunkat sem. 28 Egyszóval az emberi természetet kell megértenünk. Irodalom: 1. Bodnár Gabriella – Simon Péter: A viselkedés pszichológiai alapjai EKTF LÍCEUM Kiadó, 1998. 2. Don Richard RISO és Russ HUDSON: Személyiségtípusok Park Kiadó, 1999. 3. Dr Eke Károly: Lélek és Test Medicina Könyvkiadó, 1984 4. Dr Szakács Ferenc: Önismeret-emberismeret előadásvázlat 2002 5. Keményné dr Pálffy Katalin: Bevezetés a pszichológiába Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998. 6. Kristály Mátyás: Vállalkozás-lélektan NOVORG Kiadó, 1997 7. Mohás Lívia: Találkozás önmagunkkal Móra Könyvkiadó, 1979 8.

Papp Ágoston – Perczel Tamás – Völgyesy Pál: Munkapszichológia Tankönyvkiadó, 1976. 9. Radnai Béla: Alkalmazott pszichológia Gondolat Kiadó, 1968 10. Szatmáriné Balogh Mária: Készség- és személyiségfejlesztés EKTF LÍCEUM Kiadó, 1998. A dolgozatomhoz továbbá segítségemre volt az Internet