Jogi ismeretek | Jogtörténet » A római köztársaság virágkora és válsága, az egyeduralom kialakulása

A római köztársaság virágkora és válsága, az egyeduralom kialakulása (A római köztársaság Kr.e 510-27-ig tartott) Miután a patríciusok elűzték a királyt (Tarquinius Superbus) – arisztokratikus köztársaság jött létre. Az államot választott képviselők (magistratusok) irányították Ugyanazt a tisztséget többen (általában ketten) is betöltötték, így egymást ellenőrizhették. A megbízás egy évre korlátozódott. Az állam élén két consul áll, akik a senatussal együtt intézik az ügyeket, probléma esetén fél évre dictatort választanak. Kr.e V-IV században Róma sorozatos földszerző háborúkat folytatott A hódítások minden rómainak hasznot hoztak. A hadizsákmány zöme a patríciusoké lett A harcokban a plebejusok szerepe egyre nőtt, ők adták a nehézfegyverzetű gyalogságot. A vagyonos kereskedők, iparosok és parasztok eredményesen indítottak küzdelmet a római polgárjog elnyeréséért. A plebejusok első

eredményeit akkor érték el, amikor Kr.e 494-ben kivonultak a Róma melletti Szent-hegyre és új város alapításával fenyegetőztek. Ennek következtében létrehoztak egy külön plebejus tisztséget, a néptribunusét. Ők a plebejusok érdekeit védték, személyük és házuk sérthetetlen volt, és megvétózhatták a plebejusokat sértő törvényeket. Támogatásukra a plebejusok saját népgyűlést alakítottak, ahová kerületenként küldték a képviselőket. Kr.e 451 XII táblás törvények – nem tettek különbséget patrícius és plebejus között, és szigorúan védték a magántulajdont. A családfő hatalma korlátlan a családban és érvényesül a szemet szemért elv is. Kr.e 367 – Licinus-Sextius féle földtörvény: maximum 500 jugerumban korlátozta a földterület nagyságát. A hódító háborúk alatt sorra bontották le a plebejusok és patríciusok közti korlátokat. Megnyíltak a hivatalok a plebejusok előtt, végül 300-ban a papi

tisztségek is Kr.e 287-től a plebejus népgyűlés határozatai kötelezőek voltak az egész római népre A patríciusok és plebejusok egybeolvadásával kialakult egy új vezető réteg, nobilitas (új osztály). A pun háborúk (Kr.e 264-146) során a Római Birodalom számos új területet szerzett meg (Földközi-tenger), ám ennek gazdasági következményei voltak. A senatori rend a meghódított területeken az ager publicusból kihasított földekkel növelte vagyonát. Létrejöttek a nagybirtokok (latifundiumok). A provinciákból a kereskedők gazdagodtak meg a kereskedelmi haszon és az adóbérlet miatt. A kereskedelemmel, adóbérlettel foglalkozók nem vállalhatnak hivatalt, így a társadalomban elkülönült a nagy vagyonú, de politikában közvetlenül nem szereplő réteg, a lovagrend. Elterjedt a rabszolgatartást A klasszikus árutermelő rabszolgatartós nagybirtok komoly versenyt támasztott a kisparaszti gazdaságok számára. Sok parasztcsalád

tönkrement, elveszítette földjét Az eladósodott, majd földjüket elvesztő parasztok Rómába költöztek. Kialakult egy új társadalmi réteg (plebs) az antik proletáriátus (műhelyekben, alkalmi munkát végeztek). Egy részük ingyenélő tömeg volt, akik a szavazati jogok eladásából éltek, tehát bárki bármilyen politikai célra felhasználhatta őket. Tiberius Gracchus néptribunus felújította a Licinius-féle földtörvényt (Kr.e133), mely korlátozta a közföldekből (ager publicus) bérelhető földterület nagyságát. Továbbá a latifundiumok nagy része visszakerült volna az állam kezébe, majd ezeket a néptribunus a parasztoknak akarta kisbirtok formájában kiosztani. De reformjai a senatori rend heves ellenállásába ütközött. Mintegy 300 hívével együtt megölték Caius Gracchus (Kr.e123) a lovagokra támaszkodva támadást indított a senatori rend ellen. A földnélkülieket Afrika proviniciába akarta letelepíteni Caius a bátyjánál is

nagyobb ellentéteket szított, végül öngyilkos lett. Megoldás helyett a Kr.e II század küzdelmei egyre erőszakosabbá váltak Két politikai erő jött létre: az optimaták (senatori rend képviselői) és a néppárt (lovagrend) Végül az optimaták kerekedtek felül. Marius (néppárti politikus) a katonákat a vagyontalan római polgárok soraiból, zsoldért toborozta. A katonák 16 évig szolgáltak, felszerelést, zsoldot, ellátást kaptak, leszerelés után pedig földet. Marius szervezeti és harcászati újításokat is meghonosított (mozgékonyabbá tette a hadsereg légióit). Kre 105-ben Észak-Afrikában győzedelmeskedett, sikerét pedig a hadsereg átalakításának köszönhette. Mariust többször megválasztották consullá. Ez is jól mutatja, hogy a köztársaság már nem megfelelő, az évenként váltakozó hivatalnokok nem tudták igazgatni a birodalommá vált Rómát. A zsoldoshadsereg és vezére eddig hatalmas erőt képviselt, ami

veszélyeztette a köztársasági berendezkedést. A senatus Kis-Ázsiába küldte a senatori párt képviselőjét, Sullát (Kr.e 82-79) Alig hagyta el Rómát a néppártiak leváltatták, és Mariust választották a helyére. Sulla zsoldosaival Róma ellen vonult, kirobbant a polgárháború. Sulla győzött, korlátlan időre diktátorrá választotta magát, ellenfeleit feketelistára tette (proscriptio). Aki ezen rajta volt azt bárki feljelenthette, vagy megölhette. Sulla tömegével telepítette le a veteránjait, a senatust a saját híveivel töltötte meg. Sulla a köztársaság védelmében gyakorolt diktatúrát, és amikor elérte a célját, lemondott (Kr.e79) A köztársaság azonban ezt követően sem szilárdult meg A rabszolgák helyzete elsősorban az értéküktől függött. A képzettebbek városokban szolgáltak, mások a mezőgazdaságban, a latifundiumokon, bányákban vagy gályákon. A rabszolgák egy csoportja, volt gladiátorok, akiket

kiképzőiskolákban képeztek ki. Spartacus felkelése egy gladiátorlázadással kezdődött, Sulla diktatúrája után (Kr.e73-71) Spartacus a capuai gladiátoriskolából tört ki a tásaival. Előbb észak felé tört, majd délnek fordult Végül Crassus és Pompeius légiói döntő vereséget mértek rájuk. A felkelést leverő Crassus és Pompeius befolyása erősödött, ami a köztársaság helyzetét tovább gyengítette. Caesar kibékítette őket egymással majd a senatussal szemben szövetséget kötött velük (Kr.e60) – első triumvirátus (három férfiú szövetsége). Lényege, hogy támogatják egymást a vezető tisztségek megszervezésében. Caesar először consul lett, majd Gallia provincia helytartója Crassus meghalt (Kr.e 53), Pompeius pedig Caesar ellen fordult és a senatus oldalára állt át Újabb polgárháború kezdődött. Caesar legyőzte Pompeius légióit, majd Pharszalosznál (Kr.e48) döntő vereséget mért a vetélytársára A megrémült

senatus Caesart örökös diktátorrá választotta, tehát Kr.e 48-ban elkezdődött Caesar egyeduralma (Kre48-44március 15) Caesar, élve a hatalmával, a birodalom egységét erősítő és a belső elégedetlenséget csökkentő reformokat hajtott végre. Letelepítette veteránjait, földet osztott a nincstelenek egy részének. Értékálló aranypénzt veretett, római polgárjogot adott sok provinciabelinek, naptárreformot vezetett be. Intézkedései népszerűvé tették a nép (plebs) és a lovagrend körében. De a köztársasági hagyományok még erősek voltak, ere Caesar nem volt tekintettel, végül egy köztársaságpárti összeesküvés során Brutus és Cassius vezetésével megölték. (Kre 44.) A gyilkosság után a hatalom három Caesar köréhez tartozó politikus-hadvezér kezébe került. Kre43-ban létrejött a második triumvirátus: Lepidus, Antonius, Octavianus szövetsége. Philippinél legyőzték Caesar gyilkosait (Kre45) Lepidus rövidesen

visszavonult a politikától, Octavianus és Antonius között pedig fegyveres összecsapás kezdődött. A polgárháború folytatódott. Kre31, Actiumnál Octavianus döntő csapást mér Antoniusra, Egyiptom római provincia lesz. Octavianus (később Augustus) hatalma az általa irányított hadseregen nyugodott. A kulcsfontosságú köztársasági tisztségeket a kezében összpontosította. Rendszerét köztárasági formákkal leplezett egyeduralmat principátusnak nevezzük. (Kre27-től) Augustus uralma nyugalmat, biztonságot hozott a birodalom népeinek. Külpolitikájában is a győzelmes békére törekedett