Oktatás | Pedagógia » Rousseau nézetei a nőnevelésről

J.-J- Rousseau nézetei a nőnevelésről Franciaországban, a tizennyolcadik században, sőt már a humanizmus korában is, sokan bírálták az iskolák oktatási módszereit és színvonalát. A felvilágosodás korában így nagyon sokan foglalkoztak nevelési kérdésekkel, neves írók, filozófusok és hozzá nem értők egyaránt. "A felvilágosodás hívei mélyen hittek abban, hogy az ifjúság megújult szellemű, racionális nevelése a szebb jövendő garanciája. „1 Jean-Jacques Rousseau (1712-1778) is e szellemi újítók közé tartozott, aki nemcsak filozófiai területen tevékenykedett, hanem korának színvonalát meghaladó neveléselméleti munkákat is hagyott hátra. Élete 1712-ben született Genfben, édesapja puritán szemléletű órásmester volt, aki már korán rászoktatta az olvasásra. Mivel rengeteg, különböző témájú könyvet olvasott, tízéves korában már nagy műveltséggel rendelkezett, noha elemi iskolába alig járt. Szintén

tíz éves korában nagybátyja gondozásába került, mert apjának menekülnie kellet egy kapitánnyal való összetűzése miatt. Két évig tanult egy Lambercier nevű lelkésznél, főként latint, majd visszatért Genfbe. Itt megismerte az inasok embertelen életét, kis híján maga is elzüllött, de 1928 márciusában megszökött gazdájától. A szomszédos, már katolikus faluba ment, és Warensnéhoz, a hittérítő szervezet megbízottjához került. A következő években sokat vándorolt, Torinóban lakájként kereste kenyerét, majd visszatért Warensnéhoz és belemerült a tanulásba. Huszonnyolc esztendős korában megpróbálkozik a neveléssel, Lyonba szegődik a csendőrparancsnok házába. Tapasztalatát úgy írja le, hogy csak három eszközt tudott alkalmazni: az érzelmet, az okoskodást és a haragot, de ezek véleménye szerint haszontalanok, vagy akár veszélyesek is lehetnek a gyermek számára. Első nevelési munkája (Projet pour leducation de M. de

Sainte Marie, 1740) is ekkor készült, melyet a gyermek apjának írt. Mivel kevés sikert ért el, így figyelme a zenei tanulmányok felé fordult Új kottaírási módszert dolgozott ki, melyet a párizsi Akadémia elé is tárt, bár nem ért el vele sikert. Párizsban azonban pezsgő szellemi élet fogadta, filozófusokkal barátkozott és szalonokba járt. 1749-ben felfigyelt a dijoni Akadémia pályázatára melyben arra vártak választ, hogy "A tudományok és művészetek fejlődése rombolta avagy fejlesztette az erkölcsöket?". Rousseau művével elnyerte a pályadíjat, holott nem azt a választ adta, amit a felvilágosodás korában vártak volna. 1754 - ben írta értekezését az emberi egyenlőtlenség okairól, amit élesen bírált volt Voltaire, a kor másik nagy filozófusa. Szerinte Rousseau az ősi állapotokat szeretné visszaállítani, pedig csak "az erkölcsromboló civilizáció visszásságait ecsetelte egy jobb, emberibb társadalmi

berendezkedés reményében. "2 Bár vonzotta a nagyvilági élet, egy időre a Montmorency erdő melletti kis házba költözött. Itt írta meg "Julie”-t, a "Társadalmi szerződés”-t és az "Émile"-t Utóbbi könyve (különösen a vallási vonatkozású rész), nem maradt hatás nélkül, a párizsi hercegérsek pásztorlevelet adott ki a könyv ellen, amit nyilvánosan el is égettek, Rousseau ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. Bujdosnia kellett, Svájcba, majd Angliába utazott Egy ideig rendezett körülmények között élt, de gyanakvó természete üldözési mániába torkolt, és visszatért Franciaországba . Itt előbb barátainál élt, majd Párizsba költözött, ahol kottamásolásból élt. Később a teljes magányt választotta, egy Párizs környéki birtokon, Ermenonvillle-ben töltötte utolsó napjait; itt halt meg 1778-ban. 1 Általános nevelési elvei Rousseau neveléselméleti elgondolásait az Emil, avagy a

nevelésről című munkájában fejtette ki. Ez a könyv azonban nem elsősorban a nevelés problematikájáról akar szólni, hanem az emberről szóló tudományt kívánja megalapozni. Alapelve az a kettős meggyőződés, hogy az ember alapvetően jónak születik, s hogy az emberek egyenlők, mert biológiailag csak jelentéktelen különbségek találhatók közöttük. Ez a tétel vonatkozik a nő és a férfi közötti különbségekre is. "Minden vonatkozásban, amely nem függ a nemtől, a nő a férfiúval azonos Ugyanazok a szervei, ugyanazok a szükségletei, ugyanazok a képességei, a gépezetet ugyanazon a módon szerkesztették, alkatrészei is ugyanazok, egyiknek a működése nem más, mint a másiknak a működése, alakja is hasonló, és bármiféle szempontból tekintjük is, csak mennyiségi vonatkozásban különböznek egymástól."4 Az emberrel született részvétet és az eredeti és jelentéktelen különbségeket a rosszul szervezett

társadalom azonban elmossa, és az embert az ember szolgájává alacsonyítja. A szokásos nevelés erre a részvétlenségre és egyenlőtlenségre készíti elő a gyermeket, s ezért ugyanolyan rossz, mint az a társadalom, amelyet szolgál. Emiatt kell a nevelést elválasztani a társadalomtól, de ez paradoxonhoz vezet, mert az egyéni, arosztikratikus nevelés mutatja meg valamennyi ember demokratikus nevelésének módját. E magányos nevelésnek a célja a boldogság A boldogságnak pedig két elengedhetetlen feltétele van. Az ember nem lehet boldog, ha nem szabad, mert a külső vagy belső rabság elidegeníti önmagától, ez pedig ahhoz vezet, hogy nem alakul ki az a belső harmónia, amely minden elégedettség szükséges alapja. A szegények a gazdagok rabszolgái, a gazdagok az előítéletek rabjai, és a boldogságot a vagyonban, hírnévben, gyönyörben keresik. Másrészt mivel a részvét velünk született tulajdonság, embertársainkban önmagunkat

ismerjük fel, örömeiket és bánatukat sajátunkként éljük meg, nincsen boldogság harmonikus kapcsolatok nélkül, s ezek a jóságban, vagyis az erény gyakorlásában nyilvánulnak meg. Az emberi életet tehát a boldogság, a szabadság, az erény hármasa teszi teljessé, ez emeli ki a puszta ösztönök világából és adja meg méltóságát. Az emberi hivatás e meghatározásából következik Rousseau felfogása az ideális nevelésről. A sikeres nevelés próbája így tulajdonképpen az, hogy a gyermek életének minden szakaszában olyan boldog és szabad legyen, ahogy természete lehetővé teszi. Második vonása ennek az ideális nevelésnek, hogy a természetet követi. A természet szó azonban Rousseau-nál többféle értelemmel bír. Egyrészt az a forrás, mely az ösztönöket, hajlamokat, életerőt adja, vagyis a létfenntartáshoz szükséges elemeket. Magasabb síkon viszont a természet az elégedettség és aktivitás harmonikus egységében

megnyilvánuló emberi lényeg. (Meg kell jegyezni, hogy Rousseau nem használ egyértelmű meghatározást, hanem inkább a tartalmi jegyeket adja, legmélyebben és legrészletesebben az Emilben.) "A természet alakulásának három időszaka van: az állati szakasz, vagyis a puszta ösztönök szakasza, majd a pszichikai tudat szakasza, amely érdekeiben fogja fel a tárgyakkal való viszonyát, s végül az erkölcsi tudat, mely erkölcsi ítéleteket formál az ész által megvilágított boldogság és tökéletesség szemszögéből, vagyis most már a lelkiismeret által megszabott, magasabb rendű érdekünk dönti el a tárgyakhoz való viszonyunkat."5 A természetes nevelés útja így vezet az állati ösztöntől a tárgyi érdekeken át az erkölcsi tudatig. Az eszményi nevelés harmadik vonása, hogy a társadalom számára nevel. Igaz, hogy Rousseau elítéli kora társadalmát, de nem a vadak közé akarja visszavezetni az embert, bár Voltaire így

értelmezte művét. A gazdagok és szegények ellentéte kibékíthetetlen, s az enciklopédisták által hirdetett "ész uralma" sem hozhat igazi megoldást. Csak a fejlődés dialektikus voltának felismerése teszi lehetővé, hogy az emberi problémákat a maguk valóságában ragadjuk meg, s így az egyén és a közösség szabadságának útját is megmutassuk. (A közösség felszabadításának módját Rousseau második Értekezésében és a Társadalmi szerződésben mutatta be.) Ugyanez a módszer szerepel az Emilben is 2 A kötet előszava arra bírna mindenkit, hogy meneküljön a társadalom romlásnak és rombolásnak kitett szigetéről: "Minden jó, amidőn kilép a dolgok alkotójának kezéből, de minden elfajul az ember kezei közt. A földet emitt arra kényszeríti, hogy egy másik föld terményeit táplálja, egy fát arra, hogy egy másiknak a gyümölcseit hordja; vegyíti és összezavarja az éghajlatokat, az elemeket, az évszakokat;

megcsonkítja kutyáját, lovát, rabszolgáját; felforgat mindent, eltorzít mindent, szereti az idomtalant, a szörnyszülötteket. Semmit sem akar olyannak, amilyennek a természet alkotta, még az embert sem. Kedvére idomítja őt, akár a cirkuszi lovat, kitekeri tagjait a maga ízlése szerint, mint egy fát a kertjében."6 A magányos élet mégsem megoldás Márcsak azért sem, mert már nem találnánk szabad földterületet, hisz az ember már szinte mindet megszállta, magával vive érdekeit és szenvedélyeit. De mégsem ez a legfontosabb ok Az ember a társadalom terméke, az állatot a társadalom tette emberré. Tehát az ember hivatásának szükségszerű velejárója, hogy csak társadalomban élhet, hisz a rossz társadalom is többet ad, mint a magány. De mivel a társadalom a természet ellentéte, a nevelés, az a nevelés is, amely a természet útját követi, valamilyen mértékben a természet ellen is halad. A nevelés voltaképpen csak akkor ér

véget, ha az egyén megtalálta helyét a társadalomban. az eszményi nevelés tehát az, amelyben az egyéni hivatás kibontakozását a társadalomi hivatás felismerése teszi teljessé, sőt egy romlott társadalomban a közösségbe való beilleszkedés sokkal nagyobb gondot és fáradozást igényel, mint a Szerződés társadalmába jelent majd. Rousseau nem egyoldalú érzelmi nevelést és még kevésbé ösztönnevelést hirdet (bár sokan ezt feltételezték róla), hanem az ember "egyetlen hasznos szokását" abban látta, hogy képes legyen alkalmazkodni az értelméhez. Végül ,az eszményi nevelés mindig dinamikus, fejlődő egységben tartja a gyermeket. A hagyományos nevelés egyik legnagyobb hibája éppen az, hogy nem tekinti a gyermeket személyisége és fejlődése egységében. Részekre szedi, és külön-külön kívánja alakítani a képességeit, tőle idegen eszményeket plántál belé, és így elidegeníti önmagától, a gyermek által

fel nem fogható elvek alapján helyesel vagy helytelenít, jutalmaz és büntet, a romlott társadalom véleményére alapozva növeli vagy sorvasztja jellemének vonásait. A gyermek, aki születésekor még egység volt, később mindinkább részekre bomlik, és ezek állandó harcban állnak egymással; nemcsak a minden emberben meglevő jó és rossz küzd egymással, hanem a hamis személyiség az igaz személyiséggel, s végül cselekedeteinket, magatartásunkat elsősorban mások vélekedése irányítja. Az így nevelt ember már csak az erény valami emberfeletti hősiességével találhatja meg egyensúlyát, s az ilyen hősiesség a természet ellen van, és csak újabb szenvedéseket okoz. Ha viszont megmarad a gyermek egysége, mindig szervezetének és gyermeki természetének megfelelő befejezett egész lesz; a test és ösztönrendszer eredeti egységét értelem és erkölcsi tudat teszi teljessé, s e négy összetevőből alakuló egység adja a harmonikus

embert. Ezt azonban csak akkor érhetjük el, ha figyelemmel kísérjük a gyermek fejlődését, míg a természet a testi embert alakítja, a nevelő az erkölcsi embert alakítja. Az eszményi nevelés az "emberi állapot" maradéktalan betöltésére készíti elő a gyermeket, mert a természet rendjében minden ember egyforma, és hivatásuk is közös, ami az emberi állapot. Módszerei Arra a kérdésre, hogy hogyan készítsük elő a gyermeket az emberi állapotra, csak akkor felehetünk, ha mindenekelőtt megfigyeljük a gyermeket. Meg kell érteni természetét, de nem intuitív megérzés útján, mert ez végzetes tévedésekhez vezethet, pl. az alkalom adta eredményt a tehetség megnyilvánulásának vélhetjük. a nevelőnek tudnia kell, hogy "a természet kis dolgokban mutatkozik meg legjobban "7, s arra kell törekednie, hogy gyermekei 3 "természetének hullámzásait legtitkosabb elveikben tanulmányozza.”8 Voltaképpen itt olyasmit

követel Rousseau, amit gyermeklélektannak is nevezhetünk. A gyermek megfigyelése határozza meg a módszert, amelynek alkalmazkodnia kell korához és neméhez. Rousseau nem fejti ki a különböző gyermeki egyéniségekhez alkalmazkodó nevelési elveket, csak megállapítja, hogy a nehézség főleg a serdülőkorral kezdődik, amikor a jellemek egész sora bontakozhat ki, amit nagyon nehéz részletesen tanulmányozni. De ő maga írja azt, hogy nem kíván minden részletbe behatolni, csak általános elveket fejt ki és példákkal szolgál. Rousseau bizonyos fokig le is becsüli a módszeres eljárásokat. Vitatja, hogy olvasóasztalokat, kártyákat, kockákat használnak az olvasás tanítására. Szerinte a tanulási vágyat kell felkelteni, ez az igazi mozgatórugó Csak arról feledkezik meg, hogy éppen a tanulási segédeszközök ébresztik fel e vágyat. Az Emil is példákat ad inkább, nem módszereket, nem "didactica magna". Ezeket a példákat sem

követendő mintának, inkább ösztönzésnek kell vennünk. Mégis vannak módszertani elvek, amelyeket érdemes megemlíteni. Az egyik legfontosabb az, hogy a gyermeket nem ésszerű okokkal kell meggyőzni, hanem inkább a képzeletére kell hatni. "A szellem hangja a szíven keresztül szóljon, mert csak így talál meghallgatásra. a hideg érvek meghatározhatják véleményeinket, de cselekedeteinket nem; elérhetik, hogy higgyünk, de azt nem, hogy cselekedjünk.”9 Egy másik elv, hogy a gyermeket alkalmassá kell tenni a nevelésre; nem az a legfontosabb feladat, hogy mindenféle tudománnyal tömjük tele a fejét, inkább arra ügyeljünk, hogy spontán fejlődése zavartalan legyen. A nevelés annak az eredeti formának a kibontása, melyben a gyermek világra jött, azoknak az eszközöknek az előkészítése, melyekre szüksége lesz, mikor kifejlődik az értelme, vagyis emberré lesz. Ez a módszer pedig az ún negatív nevelés, melyet nagyon sokan

elítéltek. Rousseau szerint a pozitív nevelés a megrontott társadalom nevelése, mert a szellemi nevelést idő előtt akarja formálni, s a felnőtt magatartásformát kívánja a gyermekre erőltetni. Ezzel tág kaput nyit a bűnöknek Hiába tanítjuk a gyermeknek a felnőttekre vonatkozó erkölcsi szabályokat, mert nem tudja lényegüket megítélni, sem megérteni, így gyakorlati megvalósulásuk pedig a hazudozás, képmutatás vagy a gőg. Nem az erényekkel ismerkedik meg, hanem a felnőttek bűneivel idő előtt. Templomba viszik, hogy ott unatkozzon, ígéreteket csikarnak ki belőle, melyeket aztán elhanyagol, elfelejt, talán még meg is vet, s mivel üres formuláknak tartja őket, már szórakozik azon, hogy ne tartsa meg ígéretét. Rousseau nem engedte meg növendékének, hogy La Fontain meséit olvassa, mert nem látna bennük mást, csak alantas hízelkedést, embertelenséget, igazságtalanságot, csúfolódást. A gyermeknek egy leckét kell adni, amely

minden életkorban a legfontosabb, hogy ne tegyen rosszat senkivel. A rontó befolyásolástól kell tehát megvédeni a gyermeket, elszigetelni a rossz társadalomtól, hogy azok a bűnök, melyek megváltoztathatják, ne érjék el. Rousseau azt a nevelést nevezi negatívnak, amely tökéletesíteni akarja szerveinket, ismereteink eszközeit, mielőtt magukat az ismereteket megszereznénk, és amely a szervek gyakorlásával készít elő az értelemre. Ez a nevelés nem ad erényeket, de megóv a bűnöktől, nem tanít meg az igazságra, de megóv a tévedéstől, alkalmassá teszi a gyermeket mindarra, ami az igazsághoz elvezeti, amikor már képes lesz megérteni. Ebből következik a következő szabály, hogy késleltessük a dolgokat, ne, időt kell nyerni, hanem inkább elveszíteni. A gyermek ne olvasson tizenöt éves kora előtt, csak a Robinsont, serdülőkora előtt ne halljon az erkölcsről, és ne ismerkedjen meg idő előtt a társadalommal. Ugyanekkor, dialektikus

ellentétként, a késleltetés egyben előkészítés is Ez teszi lehetővé, hogy a tapasztalás eredményei szilárd, termékeny erővé változzanak, másrészt a gyermek eszközöket gyűjt a jövő nehézségei leküzdésére. Túl gyorsan tanítják meg gyermekeket a természettudományok ismeretére, holott azon módszerek helyett, melyekkel a tudományok tanulmányozását le akarják rövidíteni, inkább azt a módszert kellene kidolgozni, 4 mellyel erőfeszítéssel lehetne őket megtanulni, hiszen biztosabban tudjuk azokat a dolgokat, melyeket a magunk erőfeszítésével ismertünk meg, mint azokról, melyeket mások oktattak. (Ezt a mai pedagógiában az aktivitás levének nevezzük.) Azokat az időpontokat is gondosan elő kell készíteni, amikor először beszélünk bizonyos dolgokról. Minden ismeret elsajátításának megvan a maga ideje, s ennek az időpontnak a megfelelő előkészítése; az értelemhez is csak bizonyos időponttól lehet szólni, de azt

megelőzően rá kell bírni a gyereket, hogy észokokra hallgasson. A negatív nevelés tehát nem passzív, hanem aktív nevelés; nem a körülmények elfogadása, hanem maguknak a megfelelő körülményeknek megteremtése, és így maga a nevelő műve. Rousseau, a gyermek jogainak lelkes védelmezője, nem a gyermeki spontaneitást kiszolgáló pedagógiát hirdette. A nevelő nem vitázik, hanem irányít A nevelő egyenesen Istenhez hasonlít, mivel embert alkot: a nevelés új formát ad az embernek, állati, ösztönös állapotából emberi méltóságába emeli. A nevelés a természet figyelembevételével történik, de többletet is jelent a természethez képest; a természetnek nincs szüksége nevelésre. Ez a többlet az értelem, amely felhasználja a természet törvényeit. A többletet a nevelő adja, ő jelenti az értelmet a nevelés folyamatában. Amikor a gyermek engedelmeskedik, nem egy embernek veti alá magát, hanem annak, aki a törvényt, vagyis a

szükségszerűséget képviseli. A gyermek és a törvény tisztelete nem ellentmondó, hanem egymást erősítő követelmények. Rousseau nevelése nem érzelmes nevelés, nem tesz engedményeket gyermeki szeszélyeknek, nem a gyengédségre vagy rokonszenvre hivatkozik. A gyermek tisztelete követelményekkel párosul. Ez a pedagógia az erőfeszítés pedagógiája Három tanító neveli a gyermeket, a természet vagy az emberek, vagy a dolgok. A természet kifejleszti képességeinket és szerveinket, ezek használatára az emberek tanítanak., a ránk ható tárgyakra vonatkozó tapasztalásunk meg a dolgok adta nevelés. Akiben e háromfajta nevelés nem egyezik, nem találja meg belső egységét, és nem lehet összhangban önmagával. E három nevelés közül a természet adta nevelést nem, a dolgok által adottat csak részben tudjuk befolyásolni. a Csak az emberektől kapott nevelést irányíthatjuk, de ezt is csak feltételesen, mert nem szabhatjuk meg teljesen,

hogyan viselkedjenek azok, akik a gyermek közelében élnek. Egy megrontott társadalomban az emberek adta nevelés nem lehet jó, mert ellentmond a természetnek, és a dolgok adta nevelést is meghamisítja. Ezért kell megfordítani a hagyományos sorrendet, és mindenekelőtt a természet és a dolgok adta nevelésnek kell érvényt szerezni. De mivel az ember hivatását csak akkor teljesíti, ha a társadalom tagja lesz, a végső szót az emberek adta nevelés mondja ki. Így az gyermek nevelése addig tart, amíg a társadalom felelős tagja lesz. A nőnevelésről Ezzel a kérdéssel Rousseau Emiljének ötödik könyve foglalkozik Sophie ürügyén. A férfi és nő közötti különbség nem a testi konstitúcióban, hanem a két nem különböző természetében van, ami egyenlőtlenséget teremt közöttük. A férfi természete az aktivitás és az erő, a nőé a passzivitás és gyengeség (bár a két nem viszonyában a dialektika szerint a férfi ereje odaadássá, a

nő gyengesége érzelmi uralommá változik). A nőnek nincs oka emiatt panaszra, mert ez az egyenlőtlenség nem emberi intézmény; inkább az értelem műve. A nő egész életében kiskorú marad, mindig alá van vetve valakinek: kiskorában anyjának majd apjának, legvégül pedig a férjének. (A francia nő helyzetét a forradalom sem változtatta meg, a Napóleon-kódex sem változtatta meg ezt azt állapotot, ami így századunk elejéig megmaradt.) A nő erkölcsi vonatkozásban is különbözik a férfitól A férfi értelme meghaladja az előítéleteket és elveti a látszatot. A nő nem vetheti el a látszatot, mert alá van rendelve az emberi vélekedésnek. Nem szólhat mindig meggyőződése vagy szíve szerint, sőt, ha a 5 körülmények úgy hozzák, hazudnia kell. De a női hazugság nem mindig hazugság, mivel nála, akárcsak a gyermeknél, a nyelv nem mindig csak szavakban fejezi ki magát, s a nő természetes beszéde, egy sóhaj, egy pirulás többet

mond, mint a szavak. A nő lélektana abból az ellentétből van levezetve, melyet Rousseau a két nem között feltételez, és amelynek lényege az, hogy a férfi önmaga célja, a nő viszont a férfi boldogságának eszköze. Ha pedig be van bizonyítva, hogy férfi és nő nem egyenlők ,a nevelésük sem lehet azonos. A nevelés hivatásra készít elő, a hivatása pedig nem önmaga kiteljesedésében van, hanem csakis abban, hogy a férfit boldoggá tegye, neki tetsszen, számára legyen hasznos, nyerje el szeretetét és tiszteletét, őt nevelje és gondozza, mikor kicsiny, varázsolja kellemesé napjait. A nőt erre kell tanítani már kora gyermekségétől Rousseau szerint a nők képességeit meghaladja az elvont igazságok kutatása, inkább a férfiak szellemét tanulmányozzák, de nem általában, hanem azokét, akiknek a törvény vagy közvélemény jogán alá vannak vetve. Sophie is csak két könyvet olvasott, azok is csak véletlenül akadtak a kezébe.

Tudatlanságban nőtt fel, de sok természetes tehetsége van, énekelni és táncolni is tud, zongorázik is, de legfőképp nagyon házias. A nőnevelés végső célja az, hogy a kecses modor és házias erények mellett az érzelmek árnyaltságát sajátíttassa el a fiatal lánnyal, mert érzelmei révén ismeri majd fel élettársa igaz lényét, és vívja ki magának a méltó helyet mellette. A leányok nevelése tehát mindenben alárendelődik jövőbeli férjük boldogságának. Látjuk tehát, hogy míg Rousseau más nézetei ugyan sok ellentmondással tarkítottak, de mégis sok újszerű gondolat található bennük, ezzel szemben nőnevelési nézetei századának legmaradibb felfogását képviselik. Itt is a természetesség elvéből indul ki, de mégsem találja meg a természet útját; logikája olyan messze sodorja, hogy lényegében elfogadja azt az embertelen kettős morált, amely minden osztálytársadalom szexuális erkölcsét jellemzi. Másik

ellentmondás, hogy míg a francia nők igen nagy szerepet játszottak a szellemi életben, a szalonokban uralkodva befolyásolták az irodalmat és a gondolkodást, sőt , már egy emancipációs folyamat is kezdett kibontakozni, addig Rousseau Fénelon nyomdokain halad, és elfogadja az Értekezés a leánynevelésről nevezetes mondatát: " A nőnek csaknem olyan szeméremmel kell gondolnia a tudományokra, mint amilyen iszonyattal a bűnre."10 " Sokáig időzhetnénk még a zseniális tudós eredeti ötleteinél, gondolatainál, sok érdekeset és meghökkentőt találnánk köztük. Rousseau pedagógiájának értéke és hatása azonban nem a részletekből , hanem az egészből fakad. S ez a hatás - több, mint kétszáz év óta - napjainkig ér."11 6