Filozófia | Tanulmányok, esszék » Epikurosz - Epikurosz levele Menoikeusznak

Epikurosz Epikurosz levele Menoikeusznak (Olasz nyelvű kiadásból fordította: Haskó György) Fiatalon kell elkezdeni a bölcselkedést, és az öregedéssel sem szabad lemondani róla. Hiszen a bölcselkedés célja a lélek egészségének megszerzése, és fenntartása. Aki azt mondja, hogy a filozofálásnak még nem kezdődött el, vagy már elmúlt az ideje, hasonlít ahhoz, aki azt állítja, hogy a boldogságnak az ideje még nem jött el, vagy már tova is tűnt. Így hát ifjúnak, és öregnek egyaránt kell filozofálnia, az öregnek azért, hogy öreg korában is ifjú maradjon a múltra való kellemes visszaemlékezés réven, az ifjúnak pedig azért, hogy zsenge kora létére egyszersmind „öreg” is legyen, és ne féljen a jövőtől. Gondolkodjunk el tehát a boldogságot nyújtó dolgokról, mert ha boldogok vagyunk, akkor nincs hiányérzetünk; viszont ha nincs meg a boldogságunk, akkor bármi áron vissza kell szereznünk azt! Elmélkedésedben, és

cselekedeteidben a boldogságkeresés vezéreljen! Kutasd tehát a szép élet alapelveit! Az istenről alkotott általános felfogás, amely belénk van vésve, azt sugallja, hogy az isten halhatatlan, és boldog lény, ezért ne tulajdoníts neki olyan tulajdonságot, ami halhatatlanságának ellentmond, és olyat sem, ami a boldogságával összeegyeztethetetlen! Vele kapcsolatban bármit elképzelhetsz, ami a halhatatlanságával, és a boldogságával összeegyeztethető. Isten létezik, mivel gondolunk rá! Az ember azonban mégsem következetes abban, hogy a hite szerint alkosson képet róla. Amit a tömeg az Istenről vél az nem tapasztalatokon, hanem hamis feltevéseken alapszik. Téves meggyőződésük például, hogy a rosszak megbűnhődnek, a jók pedig elnyerik jutalmukat. Az emberek a saját erényeiket tekintik mércének, és ami ettől eltér, az számukra idegen. A halandónak el kell azt érnie, hogy örvendetesnek tartsa az életét, mert az élet időleges, a

halállal véget ér. A halálnak semmi jelentősége azok számára, akik belenyugszanak a nemlétbe. Balgaság azt is feltételezni, hogy a halál bekövetkeztét várni kínszenvedés, hiszen a bekövetkezése sem az. A halál nincs, amíg élünk, amikor pedig megérkezik már nem élünk, és ezért nem érzékeljük. Az ember azonban hol menekül a haláltól, mint a legszörnyűbb csapástól, hol vágyik rá, mert szenvedéseinek megszűnését reméli attól. A bölcs ember az, aki az élettől nem menekül, és a nemléttől pedig nem retteg. Az életben kevéssel beéri, és hosszú életet sem kíván, viszont azt, ami megadatik, azt igyekszik minél kellemesebbé tenni. Aki azt tanácsolja az ifjaknak, hogy vigadozzanak, az öregeknek pedig azt, hogy az élvezetekről lemondva készüljenek az elmúlásra, az ostoba, egyrészt mert csak az örömteli élet kívánatos, másrészt azért is, mert a szép életre, és a szép halálra való törekvés egy, és ugyanaz. A

legostobább kijelentések: „Legjobb annak, aki meg sem születik!”, illetve „Legjobb lenne innen mihamarabb a halálba menekülni.” Ha ugyanis őszintén mondja ezeket valaki, akkor miért nem távozik az életből? Hiszen ha valóban szilárd az elhatározása, akkor ez az út nyitva áll számára. Ha pedig tréfál, akkor azzal lerántja a leplet az ostobaságáról Az emberek az ilyen buta tréfákat nem díjazzák. Nincs egészen hatalmunkban saját jövőnk alakítása, viszont nincs is teljességgel hatalmunkon kívül. Soha ne számítsunk egy vágyott esemény biztos bekövetkezésére, és ne essünk kétségbe amiatt, hogy az soha nem következhet be! Tudnunk kell, hogy vannak természetes, és hiábavaló vágyaink. A természetes vágyak között vannak elkerülhetetlenek, és vannak elhanyagolhatóak. A vágyak egy része a boldogsághoz szükséges, más részük a test működésének zavartalanságához, megint mások pedig magához az élethez. A róluk

vallott helyes felfogás ugyanis minden választást, és elvetést vissza tud vezetni a test egészségére, és a lélek zavartalanságára, minthogy ezek a boldog élet fő célkitűzései. Ugyanis mindent megteszünk annak érdekében, hogy elkerüljük a testi szenvedést, és azért is, hogy lelki nyugalmunk háborítatlan legyen. Ha ezt az állapotot sikerül elérnünk, akkor a lelkünkben dúló vihar lecsillapodik. Ilyenkor nincs hiányérzetünk, és ezért semmi olyasmit nem kell beszereznünk, amellyel teljessé tehető a lélek, és a test kényelme. Csak a gyönyör az, amit még kívánhatunk. Csupán a gyönyör hiánya tölt el minket nyugtalansággal, Ha nem kínoz minket ilyen vágy, akkor gyönyörre sincs szükség. Ez ok miatt mondjuk a gyönyört a boldogságérzet kezdetének, és végének. A velünk született jó dolgok közül ezt tartjuk a legfőbbnek, és mindent a gyönyörre törekvésből kiindulva választunk, illetve vetünk el, és az érzéseink is

ebből a törekvésből kiindulva ítélik a dolgokat jónak, avagy rossznak. A gyönyörérzés képessége az élet legnagyobb adománya. Gyakran megtörténik, hogy nem vesszük igénybe, amikor kellemetlenséggel járna. Előfordul az is, hogy az átmenetileg elviselt szenvedést hasznosabbnak tartjuk az azonnali gyönyörnél, mert úgy véljük, hogy a várható gyönyör majd felfokozódik a szenvedésünk által. A gyönyör természeténél fogva jó dolog, de mégsem kell mindig azt választanunk! Bár a fájdalom rossz ugyan, mégsem természetes, hogy mindig minden fájdalmat elkerüljünk. Valójában az a helyes, ha az előnyök, és a hátrányok összevetésével döntünk. Előfordulhat ugyanis, hogy bizonyos körülmények között a jót rossznak, a rosszat ellenben jónak véljük. Ha kevéssel beérve elégedettség tölt el minket, az kiváló tulajdonság. Ez nem jelenti azt, hogy mindenkor a csekély szerzeménnyel legyünk elégedettek, hanem azt, hogy a

lehetőségekhez mérten fogyasszunk! Azt a helyes meggyőződést kell vallanunk, hogy a bőséget a legkellemesebben azok élvezik, akik legkevésbé tartanak rá igényt, és hogy csak a számunkra elérhető dolgokat lehet könnyen megszerezni, azon felül levőkhöz azonban csak nehézségek árán juthatunk el. Az egyszerű ételek, és a drága lakomák ugyanúgy csillapítják az éhséget Az éhező a száraz kenyeret is nagy élvezettel fogyasztja. Azáltal, hogy hozzászokunk az egyszerű, és olcsó ételekhez megőrizzük az egészségünket, és derűsen túltesszük magunkat az ínséges időszakokon; ha pedig néha drágább lakomához jutunk, akkor nagyobb lesz az élvezetünk. Az ilyen hozzáállás felvértez minket arra, hogy a forgandó szerencse miatti megpróbáltatásokat rendíthetetlen nyugalommal fogadjuk. Az életcélunk nem lehet más, mint az életnek az élvezete, de ezzel nem azt állítjuk, hogy a tivornyázásban, az élvhajhászat gyönyöreiben,

ínyencségekben lelhetjük meg ezt az élvezetet, ahogy ezt egyesek tudatlanságból, tanításainkat félreértve gondolják, hanem azt értjük az élet élvezetén, hogy a testünk mentes a fájdalomtól, lelkünk pedig a zavaroktól. Ezt az elégedett állapotot nem nyújthatják egymást érő költséges dáridók, vagy egyéb vidám összejövetelek, és legkevésbé sem nyújthatja azt nemi vágyunk kéjes kiélése számtalan partnert váltogatva, korra, és nemre tekintet nélkül. Az életet kellemessé csak az a józan gondolkodás teheti, amely minden egyes választásnak, és minden egyes visszautasításnak megleli az okát, és száműzi a lelki zavarok kialakulásához vezető alaptalan hiedelmeket. A gondolkodás origója, és vezérlő elvei, a belátáson nyugvó megfontoltság, a józanész, és az okosság legyenek! Ezek a legüdvözítőbb, a legjobb dolgok. Ezek szerint a bölcselkedésnél többet ér az okosság, mert minden más erény ebből származik. A

józanész arra tanít, hogy nem lehet kellemesen élni megfontoltság, becsületesség, és igazságosság nélkül, és ez az állítás fordítva is igaz, vagyis, ha valaki megfontoltan, becsülettel, és igazságosan él, akkor élete kellemes lesz. Az erények a kellemes élet velejárói, és a kellemes élet elválaszthatatlan az erényektől. Van-e különb az istenfélő, jámbor embernél, aki minden körülmények között félelem nélkül néz szembe a halállal, aki elfogadja a természet törvényeit, aki tisztában van azzal, hogy a kellemes élet könnyen elérhető, és a bajok csak átmenetiek, és elviselhetőek. Az ilyen ember nem úgy tekint a végzetre, mint a történések egyedüli előidézőjére, inkább úgy gondolja, hogy elsősorban mi irányítjuk az eseményeket, amelyek közül vannak egyesek, amelyek kényszerűségből történnek, mások véletlenül, de vannak olyanok is, amelyekért mi magunk vagyunk a felelősek. A kényszerűség kivédhetetlen,

a véletlen megjósolhatatlan, ami viszont rajtunk áll, az minden mástól független, ezért természetesen csak az ilyen történést kísérheti gáncsolás, elfojtás, illetve elfogadás. Kényelmesebb az istenről szóló mítosz követése, mert az istenimádat reményt ad arra, hogy kedvezőbb sorsot könyörögjünk ki magunknak. A vak végzet azonban, amelyről a természetfilozófusok szónokolnak a hajlíthatatlan kényszerűségről szól. Az okos ember nem tartja a véletlent isteni eredetűnek, miként a vallásos tömeg vélekedik, mert az isten, ha van, semmit sem tesz rend nélkül. A véletlen dolgok okozójának nem tekintheti az istent: ugyanis nem hisz abban, hogy a véletlenből adódnék az emberek számára mindaz a jó, és mindaz a rossz, ami a boldog élethez szükséges, hanem azt tartja, hogy a véletlen csak alkalmat teremt az embernek a jótettek, és a gaztettek elkövetésére. Az okos ember úgy véli, hogy az ésszerű cselekedet, akkor is

ajánlottabb, ha a kimenetele nem szerencsés. Jobb ez, mint a szerencsét hozó értelmetlen cselekedet Inkább a helyesen megítélt dolog bukjon el, mint a rosszul megítélt dolog legyen a vak véletlen által sikeres. Elmélkedjél hát magadban nap, mint nap ehhez hasonlóan, és nem leszel zavarban az életed során. Isteni módon fogsz élni az emberek között Hiszen semmiben sem hasonlít halandó lényhez az olyan ember, aki halhatatlan javak birtokában él