Tartalmi kivonat
Dr Beleznay Gyöngyike bőrgyógyász. Hajhullásról röviden. A hajhullás természetes jelenség, viszont ha fokozott mértékben jelentkezik, akkor elindulhat a kopaszodás folyamata, ami rendkívül zavaró kozmetikai probléma. Testünk sok más kozmetikai hibáját könnyen elrejthetjük, bőrünkre korrektort használhatunk, testünk hibáit pedig ruhákkal fedhetjük el. A látványos kopaszodással azonban nincs mit tenni: télen sem lehetünk egész nap sapkában, a fej néhány naponkénti kopaszra borotválása pedig nagy macera, és inkább csak a férfiaknak opció. A hajhullás normális és kóros mértéke veszítünk el. Ilyen szintű hajhullásnál már számolni kell azzal, hogy hajunk mennyisége lecsökken, és ha hosszú ideig tart az állapot, akkor elindulhat a kopaszodás is. A hajhullás természetes folyamat, hajszálaink természetes ciklusuk szerint működnek, élettartamuk pedig körülbelül 3-6 év. Ez az idő egyéni hajlam függvénye, de
életünk során is változhat – egészségi állapotunk, táplálkozásunk, lelki állapotunk és életmódunk függvényében. Napi szinten körülbelül 30100 hajszál kihullása még normálisnak számít Ez főleg hosszú hajú embereknél egy kisebb hajcsomót is eredményezhet a reggeli fésülködésnél, ami elég ijesztő, de ha nem nőtt meg az utóbbi időben a kihullott hajak száma, és nem vettük észre, hogy csökkent volna a hajunk mennyisége, akkor nem kell aggódnunk. Tavasszal és ősszel a hajhullás mértéke némileg megnövekedhet. A hajhullás akkor jelent problémát, ha napi szinten és hosszabb távon több mint 150 hajszálat A kóros hajhullás típusai A kóros hajhullás nagyon zavaró és ijesztő állapot, hiszen egész megjelenésünket megváltoztatja a ritkuló hajkorona. Fontos, hogy orvosokkal kivizsgáltassuk a hajhullás okait, ugyanis csak ez alapján lehet kiválasztani a megfelelő kezelési módot. A kóros hajhullás sokféle lehet.
Lehet, hogy a fejbőr egészét érinti a probléma, ez kevésbé látványos általában. Lehet az is, hogy csak egy adott területen jelentkezik, például ilyen a férfiak „magas homlok” és „szerzetes” típusú kopaszodása. És előfordulhat az is, hogy szabályos, kerek foltokban teljesen kihullik a haj. A hajhullás okai: A hajhullás oka nem mindig ismert: mindannyiunk életében előfordulhatnak olyan időszakok, amikor azt vesszük észre, hogy a szokásosnál több hajcsomó marad a fésűben néhány héten, vagy egy-két hónapon keresztül. Ha azonban a probléma mértéke nem csökken, vagy egyenesen tovább fokozódik, akkor mindenképpen érdemes utánajárni, mi is a hajhullásunk oka. Ugyanis alapvetően ez határozza meg a kezelés módját. A hajhullás oka lehet például a hormonrendszer megváltozása. Ez lehet természetes és természetellenes is. Természetes például a szülés után 1-2 hónappal jelentkező masszív hajhullás, vagy a férfiak
hormonrendszerének sajátosságai miatt kialakuló kopaszodás, ami már-már másodlagos nemi jellegnek számít. A hormonrendszer betegsége, normálistól való eltérése is lehet a hajhullás oka, jó példa erre, ha egy nőnél megjelenik a férfiakra jellemző kopaszodás. A hajhullás oka lehet önmagában az életkor is, az idős emberek hajzata általában ritkásabb, mint fiatalabb korukban, ez részben örökletes tényezőkön múlik, de az életmód is beleszólhat. Az időskori hajhullás 60-70 éves korban kezdődik általában. Hajhullást okozhatnak egyes gyógyszerek, vagy gyógyszeres kezelések is, szomorú példája ennek az, amikor a kemoterápia miatt hullik ki az emberek haja, de sok más gyógyszer is kiválthatja. A jó hír ebben az, hogy ha meggyógyul a beteg és vége a kezelésnek, akkor ezzel megszűnik a hajhullás oka, és az esetek többségében visszadúsul a haj. A férfiaknál a hajhullás leggyakoribb oka a
genetika, náluk már-már normálisnak számít, ha a hajvesztés következtében egyre magasabb a homlok, vagy éppen a fejtető közepén egy sávban nincs haj. A hajhullás okai között a hormonális eltérések is szerepelnek, ez mindkét nemnél előfordulhat. Az androgén hormonok szintjének megemelkedése váltja ki, vagy az, ha megnövekedik ezen hormonok receptor érzékenysége. A hajhullás okai között meg kell említeni egyes betegségeket is, például a pajzsmirigy problémák, a vérszegénység, és az agyalapi mirigy megbetegedései is kiválthatják a fokozott hajhullást. Hajhullást okozhat még a helytelen életmód is, például a vitaminhiányos táplálkozás, és az állandó stressz. A hajhullás oka nem mindig ismert, létezik az úgynevezett körülírt hajhullás nevű betegség, amelynek lényege, hogy szabályos, kerek foltokban jelentkezik a hajhiány. Fogászati gócok, krónikusan gyulladt mandula, és egyéb krónikus gyulladásos kórképek is
lehetnek a hajhullás okai között. A hajhullás ellen: A hajhullás ellen nem mindig lehet eredményesen fellépni, ez függ annak típusától is. Például a férfiakra jellemző kopaszodással nem nagyon lehet mit tenni. Viszont minden esetben érdemes felderíteni az okokat, egyrészt mert egészségügyi problémák is állhatnak a háttérben, másrészt pedig így van esély a megfelelő kezelés kiválasztására. A hajhullás ellen a megelőzéssel is sokat tehetünk Érdemes javítani a táplálkozás minőségén is. Fogyasszon kevesebb édességet, és félkész, tartósított élelmiszer. Ételeit főzze friss alapanyagokból, és napi legalább 3-4 alkalommal egyen zöldséget és gyümölcsöt! Mit tegyünk a hajhullás ellen? Próbáljuk meg leváltani a jelenleg használt sampont és hajkondicionálót. Válasszunk helyette olyat, ami nem tartalmaz káros vegyi anyagokat, és natúr növényi hatóanyagokkal óvja hajunk és fejbőrünk egészségét!
Csökkentsük a dauer és a hajfestés gyakoriságát, és ha lehet, iktassuk ki ezeket teljesen az életünkből. Ha ősz a hajunk, akkor hajfestéshez válasszuk a hennát és az indigót. Ezzel máris sokat tehet a hajhullás ellen! Próbálja meg kerülni a negatív stresszt, ez is egy fontos tényező, amivel a hajhullás ellen felléphet! A mai túlhajszolt életmód miatt ez nem mindig sikerül, viszont a minket ért stressz káros hatásait kiküszöbölhetjük például sporttal, relaxálással, de elég lehet egy laza, félórás esti séta is, vagy 10 perc pihenés, amikor nem csinálunk semmit, csak lazulunk. A fejbőrmasszázs is hatékony kiegészítő kezelés lehet hajhullás ellen. Ujjait helyezze a hajas fejbőrre, majd körkörös mozdulatokkal masszírozza át azt! Vashiány és hajhullás kapcsolata A kutatóknak vizsgálatokkal is sikerült igazolniuk a kapcsolatot a vashiány és a hajhullás között. A vashiány és a vérszegénység a hajhullás egyik
gyakori kiváltó oka, főleg nőknél, de férfiaknál is előfordulhat. Mikor érdemes gyanakodni, hogy vashiány okozza a hajhullást? Hogyan lehet kezelni a vashiány miatt kialakult hajhullást? Ha a hajhullás mellett a vashiány tüneteit is észleljük magunkon, akkor nagy valószínűséggel ez áll a probléma hátterében. A vashiány tünetei: fáradékonyság, fehéres, sápadt bőr, gyakori fertőzések, bélproblémák, száraz bőr, gyakori és erős szívdobogás, törékeny körmök. Különböző élethelyzetek és betegségek is hajlamosíthatnak a vashiány kialakulására, ezek: terhesség és szoptatás, intenzív fizikai munka vagy versenysport, nem megfelelő vegetáriánus étkezés, felszívódási zavarok, erős menstruáció, emésztési problémák. Ha felmerül Önben a gyanú, hogy vashiány áll a hajhullása hátterében, kérjen vérvételre beutalót a háziorvosától! A kezelés lényege ebben az esetben a vashiány megszüntetése. Ezt
bízza kezelőorvosára, aki erősebb vashiány esetében valószínűleg vastartalmú tablettát fog felírni Önnek. Megfelelő táplálkozással viszont gyorsíthat a gyógyulás folyamatán. Érdemes mellőzni azokat a táplálékokat, amelyek rontják a vas felszívódását: ilyen például a kávé és a tea. Fogyasszon sok, magas vastartalmú ételt, amilyen például a máj, a cékla, a lencse, a rooibos tea és a narancs. A heti 2-3 alkalommal végzett könnyedebb sport és az elegendő alvás is segítheti a vashiányból eredő hajhullás megszüntetését. Természetes, vastartalmú étrend-kiegészítők. A Ferrotone vastartalommal rendelkező, 100%-ban természetes forrásvíz, 14 db-os, napi használatra szánt tasakban. Folyékony vasforrás adalékanyagok nélkül, magas felszívódási rátával. Női démon: a hajhullás A hajhullás nemcsak a férfiaknál, de a nők többségénél is gondot okoz és megkeseríti a hétköznapokat. Lelki gondok is állhatnak a
kellemetlen tünet mögött. A hajhullás nemcsak a férfiaknál, de a nők többségénél is gondot okoz és megkeseríti a hétköznapokat. Nem feltétlenül okozza betegség, lelki gondok is állhatnak a kellemetlen tünet mögött. A fiatalok között igen kevés szenved hajhullás okozta gyötrelmekben, inkább a harmincas, vagy annál idősebb hölgyek vehetik észre magukon a korosodás egyik lehetséges mellékhatását. Először a hajszálak elvékonyodnak és ritkának, kevésnek látszódhat a haj. Később a vékonyodás következménye lesz a hajhullás. Természetesen a nőknél nem olyan drasztikus a kihullott mennyiség, ez sokkal inkább jellemző az erősebbik nemre. Az okait elsősorban bőrgyógyász tudja megállapítani. Olyan esetekben, ahol a haj foltokban hiányzik, valószínűleg valamilyen belső gyulladást állapítanak meg. Ezután következik egy tüzetes vizsgálat annak reményében, hogy megtalálják a gyulladás lehetséges helyét. Ekkor a
beteget elküldik vérvételre, fogorvoshoz, gégészhez, nőgyógyászhoz, és a góc kezelésével a haj hullása is megszűnik. Másik gyakori ok szokott lenni az idősödés Egy idő után a szervezetnek változik a vérkeringése, az anyagcseréje lelassul. Ez pedig a hajra és növekedésére is hatással van Igazából ez nagyban függ az örökölt génektől is. A női hormonok is nagy szerepet vállalhatnak ebben az ügyben: az ösztrogén hormonjai meghosszabbítják, az androgén azonban lerövidíti a hajnövekedés egészséges szakaszát. A nők nagy részénél (kb 70%nál) szerencsére eloszlik a hullás, nem alakulnak ki csúnya, zavaró foltok, mint a férfiaknál Hajhullás szülés után. A hajhullás szülés után nagyon gyakori a nőknél, szinte menetrendszerűen számítani kell rá. Sok kismamának nagyon nehéz átvészelni ezt az időszakot. Később pedig jó eséllyel visszadúsul a hajkorona. A terhesség idején a sok női nemi hormon miatt
gyönyörű lesz a nők haja: a hajszálak nem hullnak ki, így bedúsul a hajkorona, továbbá szebb és fényesebb lesz a megjelenése. Ez is sokat hozzátesz az állapotos nők ragyogó kisugárzásához. Sajnos nem tart sokáig a „jó világ”: a hajhullás szülés után menetrendszerűen érkezik. A hormonok visszaállnak az eredeti szintre, és emiatt egyszerre rengeteg hajszál kihullik. Ennek mértéke egyénenként változó, fokozottabb akkor, ha az anyuka sokáig szoptat, ekkor ugyanis az anyatej kiválasztása sok energiát von el a szervezettől. Meddig tart a hajhullás szülés után? Ez is egyénenként teljesen változó, a szülés utáni hajhullás átlagos ideje mintegy 5-9 hónap. Aki szerencsés, az csak azt veszi észre, hogy egy-két hónapon át kicsit több hajszál marad reggelente a fésűn, viszont vannak, akik hónapról hónapra érzékelik magukon, hogy egyre ritkásabb a hajuk. A hosszú időn át tartó szoptatás jelentősen elnyújthatja a
hajhullás időszakát, a nők pedig ezt rémálomként élik meg. A jó hír, hogy a hajhullás szülés után nem tart örökké, előbb vagy utóbb visszadúsul a frizura. Hajhullás kezelése otthon Az enyhébb hajhullás kezelése otthoni módszerekkel is lehetséges, viszont a drasztikus, vagy régóta fennálló hajhullást mindenképpen ki kell vizsgáltatni orvossal. A hajhullás otthoni kezelésére adunk tippeket: Hajöblítés csalánteával: Az enyhébb hajhullás kezelése otthon is lehetséges csalánteával. Maria Trében Egészség Isten patikája című könyvében ajánlja ezt a mindenütt megtalálható gyógynövényt erre a célra. Érdemes hajmosás után átöblíteni a hajat vele, és a kúrát kiegészíthetjük napi 1-2 csésze csalántea fogyasztásával is. A csalánteában lévő gyógyhatású és ásványi anyagok jó hatással vannak a fejbőr vérkeringésére és a hajhagymák állapotára. Hajszeszek, hajtonikok, hajkondicionáló olajak
használata: A drogériákban és a bioboltokban sokféle hajápoló szert lehet kapni, amelyekkel megoldható az enyhébb hajhullás kezelése otthon is. Ezek általában vitaminokkal, ásványi anyagokkal és növényi hatóanyagokkal vannak dúsítva, amelyek táplálják a hajhagymákat, élénkítik a fejbőr vérkeringését, erősítik a hajszálakat, és csökkentik a hajhullást. Csodát nem kell várni tőlük, de egyes esetekben segíthetnek. Ha néhány hetes használatuktól nem csökken a hajhullás mértéke, akkor vizsgáltassuk ki magunkat orvossal, mert lehet, hogy valamilyen betegség áll a hajhullás hátterében. Javaslatunk a BABÉ hajhullás elleni sampon. Hajdúsító kozmetikumok: A hajhullás otthoni kezelése nem kivitelezhető ugyan a hajdúsító kozmetikumokkal, viszont valamennyire képesek ellensúlyozni a ritkuló hajzatot. A hajhullás következtében kialakuló ritkás, lelapuló haj volumenét növelik, így kevésbé, illetve később lesz
látható a kopaszodás. Természetes, vastartalmú étrend-kiegészítők. A Ferrotone vastartalommal rendelkező, 100%-ban természetes forrásvíz, 14 db-os, napi használatra szánt tasakban. Folyékony vasforrás adalékanyagok nélkül, magas felszívódási rátával. Bőr és hajdiagnosztika Aramo - TS rendszerrel a Derma-Art Klinikán! A Derma-Art Magán bőrgyógyászati és Szépségklinika új bőrtípus és hajmeghatározó rendszert alkalmaz, a legpontosabb bőrtípus és hajdiagnosztika érdekében. Érdemes tudnia, hogy milyen bőrtípusba tartozik, hiszen így tudjuk kiválasztani önnek a legmegfelelőbb terápiát és ápoló készítményeket. Keresse a lehetőséget, kérje a bőrtípus meghatározást, és a hajmeghatározást. Gyors és egyszerűen kezelhető számítógépes bőr és hajanalízis Automatikus, a számítógépes program által vezérelt bőrdiagnosztikára és hajmeghatározásra nyílik lehetőség. Egyszerű és látványos diagramokat
készít a program, melyek segítenek az ön bőrének és hajának legmegfelelőbb terápia kiválasztásában, a megfelelő kezelés meghatározásában. Folyamatos adatbázisban elmentett adatok segítségével pedig a terápia sikeresen nyomon követhető. Az Aramo-TS integrált diagnosztikai rendszert a következő kamerákkal szerelték fel, a diagnosztizáláshoz: 1x, 10x, 60x nagyítású lencsékkel a bőrdiagnosztikához. 1x, 60x, 200x, 1000x nagyítású lencsékkel a hajdiagnosztikához. Tehát 1000X-es nagyítás, mely biztosítja a legmegfelelőbb felvételek készítését! Keresse a lehetőséget, kérje a bőrtípus meghatározást, és a hajmeghatározást. Bejelentkezés alapján fogadjuk pácienseinket hétköznap 8 és 17 óra között, igény szerint késő délután és szombaton is. Kérjen időpontot vagy további információt! Dr Beleznay Gyöngyike Bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos, lézerterapeuta magánorvos Derma-Art® Bőrgyógyászati
Magánklinika Web: www.dermaarthu, Web: wwwdrbeleznayhu E-mail: drbeleznay@dermaart.hu 4400 Nyíregyháza Dózsa György utca 60. fsz Telefon: +36 42 506091 Fax: +36 42 506092 Mobil: +36 30 5540848 E-mail: office@dermaart.hu További információk