Tartalmi kivonat
SZIE GTK HEM Távoktatási központ FELNŐTTKÉPZÉS Egy tanfolyam megtervezése Vizsgadolgozat Készítette: Fábri Olga II. évfolyam IV/a 2002/03 tanév X Business Consulting Kft. „Kék égbolt” Kirendeltség tanfolyami tervezet Dr. Kovács János humánerőforrás igazgató Budapesti Szállodaipari Rt. Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam a „Kék égbolt” kirendeltség tanfolyam tervezetét, amely a legjobb piackutatási módszerek alapján és a legkimagaslóbb eredmények figyelembevételével készült. Tisztelt dr. Kovács úr! Ezúton szeretném megköszönni, hogy a HARPEL cég ajánlására érdeklődésével megtisztelte tanácsadó cégünket, és ezáltal átnyújthatom Önnek és kedves munkatársainak a vezetői motivációs tréning részletes programajánlatát. Az Önök nagy múltú szállodalánca egy időben kínálja Magyarország kultúrában gazdag tájait, csodálatos környezeti értékeit, és szállodáik pezsgő életét, aminek
köszönhetően a vendégek harmonikusan tölthetik el szabadidejüket. Önöknek e pillanatban újra lehetőségük nyílik az egyes szállodák vezetőinek teljes körű kikapcsolódással egybekötött továbbképzésére, amit azért tartunk fontosnak, hogy vezetőik a maximális elvárásoknak eleget téve a leghatékonyabban fokozhassák a hozzájuk tartozó létesítmények eredményeit és így a nyereséget is. Célunk az is, hogy vendégeiknek semmi más dolga ne legyen, mint hogy élvezzék láncuk egységeiben a „kék égboltot”. A továbbképzés ideje alatt további fakultatív programok szervezésében is szívesen állunk rendelkezésükre. Kérem, tanulmányozza át tervezetemet. Amennyiben kérdései merülnek fel, forduljon hozzám bizalommal A tervezet tartalma • Bemutatkozik az X Business Consulting (3. old) • A Motivációs tréning vezetőknek tanfolyam céljai és követelményei (4. old) • A Munkatárs kiválasztás tanfolyam tematikája,
eredménye (6. old) • A tanfolyamok előadói, helyszíne (8. old) • A tanfolyam és tréning részletes program tervei (9. old) 1 X Business Consulting Kft. „Kék égbolt” Kirendeltség tanfolyami tervezet • A tanfolyamok személy és tárgyi feltételei (12. old) • A trénig és tanfolyam költségtervezete (13. old) • A képzés hallgatói értékelése (14. old) • Oklevél - minta - (15. old) • Tájékoztató levél - minta - (16. old) • Jelentkezési lap - minta - (17. old) Amennyiben bármelyik kérdés is elgondolkoztatta Önt, szívesen állok rendelkezésére, hogy egy beszélgetés során tisztázhassuk, szemináriumunk mennyiben segítheti Önt és cégét a kitűzött célok megvalósításában. Tisztelettel: Ferenci Éva tanfolyam referens X BUSSINESS CONSULTING Telefon: (1) 234-5678 Fax: (1) 234-5679 E-mail: marketing@xbusiness.hu Budapest, 2002. november 28 2 X Business Consulting Kft. „Kék égbolt” Kirendeltség
tanfolyami tervezet Bemutatkozik az X Business Consulting Cégünk egy 1994-ben alapított magyar-osztrák vegyes vállalat, melynek két országban működő nyolc képviselete értékesítési, kommunikációs és vezetői tréningeket szervez. Az osztrák központtal 1996 óta működünk együtt. Az X BUSINESS CONSULTING budapesti központjában évente közel 5.000 tanfolyami hallgatót képez Az elmúlt években mintegy 2.000 hazai cég 40000 munkatársa vett részt tanfolyamainkon Sikereinket elsősorban annak köszönhetjük, hogy partnereinknél először alapos felmérést végzünk, a tréningeket pedig konzultációs együttműködés követi. Tanfolyamainkat az teszi különlegessé, hogy gasztronómiai és szabadidős programokat is nyújtunk hallgatóinknak, hogy a kellemes körülmények segítsék őket a koncentrálásban. Többszörösen bebizonyosodott, hogy ezáltal ugrásszerűen megnő képzésünk hatékonysága. Célunk A gazdaság fellendítése etikus,
működőképes technikák terjesztésével. Pedagógiai gondolkodásmódunk Minden elmélet csak annyit ér, amennyire a gyakorlatban használható. Mottónk A sikerhez vezető út erőbevetéssel, megbízhatósággal és őszinteséggel van kikövezve. 3 X Business Consulting Kft. „Kék égbolt” Kirendeltség tanfolyami tervezet Motivációs tréning vezetők részére A tréning anyagát cégtulajdonosok, ügyvezetők, felső- és középvezetők számára alakítottuk ki. A hangsúlyt gyakorlati felhasználás lehetőségeire helyeztük A szemináriumon kizárólag olyan adatokat használunk, amelyeket több mint 30 éve tesztelnek és használnak világszerte. Kérdések, amelyekre tréningen választ kap: • • • • • • • • • • Mit kell tennem, mint vezető? Tulajdonképpen ki a vezető? Mi a vezető munkájának az eredménye? Jó vezető vagyok-e? Én oldom-e meg a munkatársaim problémáit, vagy ők oldják meg az enyémeket? Hol tart ma a
cégem? Jól végzem a munkámat, vagy végezhetném jobban is? Mit tudnék tenni azért, hogy eredményesebb legyek, mint tegnap voltam? Kell-e növekednem? Mikor kell növekednem? Milyen feltételek mellett tudok növekedni? Megfelelő tudatossággal irányítom-e a céget, vagy ötletszerűen? A nagy hibákat elkövető cégek már tönkrementek. Mely cégek nem fognak már működni öt év múlva? Az igazi konkurenciaharc csak most kezdődik. Milyen stratégiát kövessek, hogy megtartsam a partnereimet a konkurencia támadásai ellenére? Hogyan gondoskodjak folyamatosan új partnerekről? A cég jó működésének alapfeltétele a jól működő belső kommunikáció. Mi az alapja a jól működő belső kommunikációnak? Hogyan lehet azt még hatékonyabbá tenni? Minek az alapján döntsem el, hogy kell-e új munkaerőt felvennem? Hogyan válasszam ki munkatársaimat? Minek az alapján döntsem el, hogy kit engedek a cégembe? 4 X Business Consulting Kft. „Kék
égbolt” Kirendeltség tanfolyami tervezet A tréning eredménye Tréning olyan képzett vezetőt termel ki, aki • • • • • • • • • • ismeri a munkatársak motiválásának fő alapelveit ismeri az etika alapelveit, és képes azokat alkalmazni a napi gyakorlatban is ismeri a cégszervezés törvényeit felismeri a munkatársak termékeit képes munkaköröket és statisztikákat kialakítani meg tudja határozni, és működésben tudja tartani a cég kommunikációs vonalait folyamatos növekedésben tartja a cég részlegeit tudja, hogy mit az, amit jól csinál fontos információkat gyűjt a nem optimálisan működő munkaterületek problémáinak kezeléséhez összehasonlítja saját munkastílusát más, a piacon már régóta sikeresen és stabilan működő más társaságok alapelveivel és az azoknál folytatott gyakorlattal 5 X Business Consulting Kft. „Kék égbolt” Kirendeltség tanfolyami tervezet Munkatárs kiválasztását fejlesztő
tanfolyam A tanfolyam tematikája • • • • • • • • • • Hol találjuk meg a jó munkaerőt, a szakértelemmel rendelkező jelentkezőt? Ki a megfelelő ember alapanyag, aki alkalmas az adott feladatkör ellátására? Mit kell tenni annak érdekében, hogy kisebb gondot jelentsen a megfelelő munkaerő megtalálása és kiválasztása? egy kis lélektan (az embertípusok tipológiája) adatfelvételi űrlap készítése és elbírálása az önéletrajz olvasás magasiskolája az interjú: Hogyan kell tesztelni a jelentkezőket? (szerepjáték) az elutasító válasz művészete bevált módszerek a gyakorlatból ötletek A tanfolyam eredménye • • • • fejlődés a munkaerő felvétel eredményességében és hatékonyságában fejlődés a munkaerő felvétel lélektanában magas fokú emberismeret a hatékonyság és a színvonal növekedése általánosságban 6 X Business Consulting Kft. „Kék égbolt” Kirendeltség tanfolyami tervezet A
„Kék égbolt” Kirendeltség fejlesztő tanfolyam és tréning Budapesti Szállodaipari Rt. Szállodavezetői részére 2002. December 13-15 Budapest Hotel Excelsior (Mirage különterem) 7 X Business Consulting Kft. „Kék égbolt” Kirendeltség tanfolyami tervezet A „Kék égbolt” kirendeltség tanfolyamának előadói, helyszíne A tanfolyam előadói Dr. Kis Borbála vezető tréner (X Business Consulting Kft) Szép Andor tanársegéd (X Business Consulting Kft.) Kék Olivér humánerőforrás igazgató (Budapesti Szállodaipari Rt.) A tanfolyam helyszíne Hotel Excelsior (Mirage különterem) 1025 Budapest, Zöldlomb u. 1-7 Telefon: (+36/1) 455-1234 Fax: (+36/1) 455-1235 • • • • • Elhelyezkedés: a Rózsadombon, a városközponttól 20 percre található az öt csillagos Hotel Excelsior. A 10 emeletes szálloda felsőbb szintjeiről csodálatos kilátás nyílik a városra és környékére. Szobainformáció: Minden szobában színes TV, telefon,
minibár, fürdőszoba és erkély teszi kényelmesebbé az ott tartózkodást. Elhelyezési lehetőségek: 1/1 ágyas szobában 1 /2 ágyas szobában. Étkezési és szórakozási lehetőségek: A szálloda Arany Oroszlán éttermének (I. osztály) étlapján szereplő nemzetközi és tájjellegű ételkínálat, valamint a napi menük – melyek között a kímélő ételek is helyet kaptak – csalogatják a vendégeket. A Louis bárban esténként a jó hangulatról élőzene gondoskodik, kávé-, sütemény, és italkülönlegességek sora várja a vendégeket. • (térképes) megközelíthetősége: Szálloda és étterme: 8 X Business Consulting Kft. „Kék égbolt” Kirendeltség tanfolyami tervezet A „Kék égbolt” kirendeltség tanfolyam programjának minimál bontása December 13. (péntek) 1800-2100 18.00-1900 Chekin 19.00-2100 Közös vacsora a szálloda éttermében Borbemutatóval (kb. fél óra) egybekötött ismerkedés a résztvevőknek December 14.
(szombat) 0900-1900 09.00-0930 Egyéni reggeli 09.40-1100 Mit kell tennem, mint vezető? 11.00-1120 Kávé-, teaszünet 11.20-1300 Mi a vezető munkájának az eredménye? 13.00-1400 Ebéd 14.00-1600 Milyen feltételek mellett tudok növekedni? 16.00-1620 Kávé-, teaszünet 16.20-1900 Az igazi konkurenciaharc 20.00-2200 Közös vacsora a szálloda éttermében Közben: Ismerkedés a különleges sajtokkal (2*15p) December 15. (vasárnap) 0900-1700 09.00-0930 Egyéni reggeli 09.40-1100 előadás témája: fejlesszük a munkatársfelvétel eredményességét 11.00-1120 Kávé-, teaszünet 11.20-1300 Ki a megfelelő ember alapanyag 13.00-1400 Ebéd 14.00-1700szerep és szituációs játékok, értékelés 9 X Business Consulting Kft. „Kék égbolt” Kirendeltség tanfolyami tervezet A „Kék égbolt” kirendeltség tanfolyam részletes programja Idő 1 nap 09.40 09.50 Program Módszer Bemutatkozás, kik is vagyunk, mivel Ismertetés szeretnénk a következő két napban
lekötni Tájékoztatás hallgatóink figyelmét. Résztvevők megkapják íróeszközeiket, saját névtábláikat, rövid bemutatkozással. Mit kell tennem, mint vezető? Előadás A vezető beszámoltató, számon kérő gyakorlatainak felvetése, elemzése. Értekezletek sémái, típusai Egyediségek felkutatása, saját tapasztalatok meghallgatása, majd a kérdőíves technikák és a gyakorlati beszámolók előnyeinek és hátrányainak feltárása. 11.00-1120 Kávé-, teaszünet 11.20 Mi a vezető munkájának az eredménye? Előadás Ki mikor szervezi jól, illetve túl, a területét Vita felelősségi körének, konfliktusainak tisztázása Miért jó a központi ellenőrzés, mit szabad leadni a helyettes vezetőnek, a piramis struktúra, hátrányai és előnyei, a számonkérés időrablásának elkerülése szigorral ill. gyakorisággal Ezek hatásai a következő feladatok eredményeire és a helyettesekre. 13.00-1400 Ebéd 14.00 Milyen feltételek mellett tudok
növekedni? Anyagi és szellemi tőke egyenlő mértékben szükséges minden szintű fejlődéshez, a célok alá kell rendelni minden kitérő tényezőt. Kritika kikérdezés, Rt. belső rendjének figyelembe vételével, döntések meghozása mikor van jó időben és a megfelelő pozícióban. Előadás Esetek 16.00-1620 Kávé-, teaszünet 16.20 Az igazi konkurenciaharc fenyegetettség érzés, reálisan szemlélni saját eszközeimet, összehasonlítva azonos tulajdonságú egységekkel. Rt.-n belüli szállodák egymás közti versengése reális e, vagy a külső konkurencia legyőzése a cél 10 Megbeszélés Előadás Vita X Business Consulting Kft. „Kék égbolt” Kirendeltség tanfolyami tervezet Idő 2. nap 09.40 Program Módszer Első nap után felmerült kérdések Megbeszélés Önéletrajz elemzés gyakorlat, interjú Projekt készítési gyakorlat. A megfelelő önéletrajz, és az ember megítélése pár perc alatt a növekedéshez és
fejlődéshez a szellemi háttér miatt elengedhetetlenül szükséges. Miért fontos a motivációs levél, miért kell kézzel írott dokumentációkra hagyatkozni, miért előnyös a személyes és nem a tesztes interjúztatás. Önéletrajz, motivációs levélminták elemzése, milyen hibákat illetve eltéréseket lehet felfedezni összehasonlításukkor. 11.00-1120 Kávé-, teaszünet 11.20 Ki a megfelelő ember alapanyag, megfelelő Technika ügyfélfogadási készség, testbeszéd jelek, a Kritika kommunikációs készség fejlesztése. Menni időt fordítsunk egy-egy meghallhatásra, és hogyan lehet kellőképpen kihasználni, burkolt ámde célzott kérdésekkel. Mi szerint ítéljük meg a jelentkezőket a rájuk fordított maximum fél óra alatt Alapvető szempontok, mikre figyeljünk elsődlegesen. 13.00-1400 Ebéd 14.00 Szerep és szituációs játékok, csapatba Szerepjáték rendeződés, egyik csoport felvételiztetők Csoportosan a másik csoport a
felvételizők. Párosával az interjúk készítése, amelyet kamerával rögzítünk, a csoport többi tagjának jegyzetelnie kell, pl: milyen hibát észleltek, illetve milyen előnyös megnyilvánulásokat tapasztaltak. Közös elemezés, az interjúk bírálata, pozitívumok Vita és hibák keresése. 16.30 Tanfolyam értékelése, az egyedi értékelési táblázaton. 11 X Business Consulting Kft. „Kék égbolt” Kirendeltség tanfolyami tervezet Tanfolyam személyi és tárgyi feltételei Elhelyezés: A szállodában előzetes Szobafoglalás az Önök által megküldött vezetői névsor alapján történik. Az X BUSSINESS előadói részére szállás nem szükséges. Hallgatói létszám: összesen fix 26 fő (30-45 év közötti munkatársak). A tanfolyamon résztvevő munkatársaikat kérjük levélben Önök, értesítsék a tanfolyam előtt minimálisan 3 héttel. Megjelenés a tréningen: A tanfolyamhoz illő kényelmes öltözet Tanfolyam házirendje: a
programokon a részvétel mindenkinek kötelező, Mottó: „aktívan és szabadon” A különterem berendezési módját a következőképpen kérjük biztosítani: (Félkör alakú elrendezés belső, térrel) 12 X Business Consulting Kft. „Kék égbolt” Kirendeltség tanfolyami tervezet Szükséges tárgyi feltételek, melyeket a helyszínen a kijelölt különteremben biztosítani szíveskedjenek: • 26 egyforma szék + 1 előadói + 2mellékelőadói ülőhely • 1 db Flipchart tábla+ lap+ filctoll • Személyes névtáblák • 1 db videó kamera • 26 db 2 különböző színű sapka, vagy kendő, vagy póló (tetszés szerint választható) Csoportbontáshoz. A tanfolyamon részvevők szükséges íróeszközeit az X BUSSINESS CONSULTING biztosítja. A tréning és tanfolyam költségtervezete 1 Részletező 1.1 1.2 1.3 1.4 1.5 Tanfolyam díja (minkét nap esetén): X BUSSINESS CONSULTING saját gyártású íróeszközei: Borbemutató: Ismerkedés a
különleges Sajtokkal: Kávé-, teaszünet (Ezeregy Kávé Catering) 2. Összesítő 2.1 2.2 2.3 2.4 2.5 Tanfolyam Íróeszközei Borbemutató Sajt bemutató Kávé-, teaszünet ( 26 Fő * 2 nap 26.000,- ): ( 26 fő * 1.500,- ): ( 26 fő * 3.000,- ): ( 26 fő * 2.000,- ): ( 3 alk. * 15.500,- ) 2.6 2 napos tanfolyam összköltsége 26 fős létszám esetén: A fenti árak az általános forgalmi adót nem tartalmazzák. 13 26.000,- Ft/fő/nap 1.500,- Ft/db 3.000,- Ft/fő 2.000,- Ft/fő 15.500,- Ft/alk 1.352000,- Ft 39.000,- Ft 78.000,- Ft 52.000,- Ft 46.500,- Ft 1.567500- Ft X Business Consulting Kft. „Kék égbolt” Kirendeltség tanfolyami tervezet Tanfolyam értékelésének táblázata A hallgatók a tanfolyam végén értékelik a tanfolyamszervezőknek a kurzus során végzett munkáját. Hallgatói értékelés a tréningről Tanfolyam témáját érthetően magyarázták el Az alkalmazott módszerek megfelelőek voltak igényeimnek, képességeimnek
Lehetőség volt a tanultak rögzítésére A tanfolyam tartalma szorosan kapcsolódott az elvárásaimhoz A tanfolyam felépítése megfelelő volt Az előadás színvonala megfelelő volt A tanfolyam sok új ismeretet adott számomra Motivációt kaptam módszereim változtatására Gyakorlatok tükrözték-e valóságot Tanultakat az életben felhasználnám Kérdéseimre kielégítő válaszokat kaptam A csoport légköre ösztönző volt a tanulásra A tanfolyam megfelelő volt-e a csoport számára Tanfolyam ideje alatt figyelmem elkalandozott A tanfolyam segédletei megfelelőek voltak-e Igen Nem Ami a tréningből Ön szerint kimaradt: Amit megítélésem szerint kihagyott volna a tanfolyamból! Oka? Az oktatóval elégedett volt? Előnyeit, hibáit jellemezze min 2 mondatban. Köszönjük, hogy részt vett tanfolyamunkon. További jó munkát
kíván Önnek az X BUSSINESS CONSULTING Kft. 14 X Business Consulting Kft. „Kék égbolt” Kirendeltség tanfolyami tervezet Kedves hallgatónk ! Ezúton nyújtunk át Önnek egy különleges Bizonyítványt, mely az X BUSSINESS CONSULTING „kék égbolt kirendeltség” tanfolyam elvégzésével érdemelt ki. . részére A 2002.1213-15 között tartott kék égbolt kirendeltség” tanfolyam sikerrel elvégezte, és a képzés feltételeit kiválóan teljesítette. Budapest, 2002. Köszönjük részvételét. 15 X Business Consulting Kft. „Kék égbolt” Kirendeltség tanfolyami tervezet Szállodavezetőt tájékoztató körlevél Kis Viktor Humánerőforrás menedzser Budapesti Szállodaipari Rt. Tel: (1) 555-86-41 Tisztelt Szállodavezető ! Ezúton szeretném értesíteni, hogy az X BUSSINESS CONSULTING Kft. 20021213-15-ig (péntektől-vasárnapig) csoportos vezetői tanfolyamot szervez a Hotel Excelsior* szállodánkban. A tanfolyam miden vezetőnek
kötelező. A tanfolyamra péntek délután 18.00-ig kell megérkezni, egyéni utazás szervezéssel A tanfolyam előre láthatólag vasárnap este 1700-ig tart A tanfolyam ideje alatt a Budapesti Szállodaipari Rt. minden résztvevőnek teljes panziót biztosít a szálloda éttermében. Megjelenés kényelmes, alkalomhoz illő ruházatban. A tanfolyam részletes programját kérje ügyintézőnktől. A tanfolyamokra a jelentkezési lap, melyet mellékelek, leadási határideje 2 hét, melyet kérném a (1) 555-6824 fax számra szíveskedjenek megküldeni. A szállásfoglalást szíveskedjenek személyesen intézni, ez ügyben mihamarabb vegyék fel a kapcsolatot Élő Beáta Excelsior Hotel Sales Manager-ével telefonszám: (1) 555-6248. Előre is köszönöm részvételét Kellemest kikapcsolódást, és jó tréninget kívánok! Üdvözlettel: Kiss Viktor HEM 16 X Business Consulting Kft. „Kék égbolt” Kirendeltség tanfolyami tervezet Az alábbi jelentkezési lap
kitöltésével jelentkezhet az X Business Consulting szervezésében létrejött tanfolyamunkra! Kék égbolt kirendeltség TANFOLYAMI JELENTKEZÉS Hotel neve:* Hotel címe:* Résztvevő Neve:* Beosztása: Mobil Telefon: Munkahelyi telefon:* Faxszám: e-mail:* Munkaviszony Időtartama: Kapcsolattartó személy: Kérjük, küldje vissza faxszámunkra: 1/234-56-79 P.H vezető 17 X Business Consulting Kft. „Kék égbolt” Kirendeltség tanfolyami tervezet Kék égbolt kirendeltség tanfolyam belső költségvetése: 1. KIADÁSOK Meghívott előadó 1 fő napi díja (2+1/2 nap): 95.000,- Ft/nap Postaköltség, email, fax (tanfolyamszervezéshez adminisztráció(átlag)): 2.500,- Ft/nap 1 db videó kamera bérlése: 31.000,- Ft/db/nap Sapka, vagy kendő, vagy póló (tetszés szerint választható: 500,- Ft/db Saját gyártású íróeszköz költsége: 1.000,- Ft/db Mirage Terem bérleti díja 75.000,- Ft/nap Bérleti díj tartalmazza: • 26 egyforma szék + 1 előadói +
2mellékelőadói ülőhely • 1 db Flipchart tábla+ lap+ filctoll • Személyes névtáblák. Kávé-, teaszünet (Ezeregy Kávé Catering) max. 30 fő esetén 15.500,- Ft/alk - 10% engedmény 3.000,- Ft/fő Magyar Bortársaság Borbemutatója: - 15% engedmény Sajt Világ Egyesület: Ismerkedés a különleges Sajtokkal: 2.000,- Ft/fő -20% engedmény 1.1 1.2 1.3 1.4 1.5 1.6 1.7 1.8 1.9 Előadó díja 2 +1/2 napra: Levelezési, adminisztráció költség 3 nap: Videó kamera bérlet 2 napra: Sapka, v. kendő, v póló min 26 fő esetén: Saját gyártású íróeszköz költsége 26 fő esetén: Terembérleti díj 2 napra: Kávé-, teaszünet 3 alkalom: Bort bemutató 26 fő esetén: Sajt kóstoló 26 fő esetén: 1.10 Összes költség 237.500,- Ft 7.500,- Ft 62.000,- Ft 13.000,- Ft 26.000,- Ft 150.000,- Ft 41.850,- Ft 66.300,- Ft 41.600,- Ft 645.750,- Ft 2. BEVÉTELEK 2.1 2.2 2.3 2.4 2.5 Tanfolyam Íróeszközei Borbemutató Sajt bemutató Kávé-, teaszünet ( 26
Fő * 2 nap 26.000,- ): ( 26 fő * 1.500,- ): ( 26 fő * 3.000,- ): ( 26 fő * 2.000,- ): ( 3 alk. * 15.500,- ) 1.352000,- Ft 39.000,- Ft 78.000,- Ft 52.000,- Ft 46.500,- Ft 2.6 2 napos tanfolyam összköltsége 26 fős létszám esetén: 1.567500- Ft Egyenleg: Összes költség 2 napos tanfolyam összbevétele 26 fős létszám esetén: Tiszta gazdálkodási nyereség: -645.750,- Ft 1.567500,- Ft 921.750,- Ft Az árak áfát nem tartalmaznak 18