Oktatás | Pedagógia » Zilahi Józsefné - A néphagyomány helye és szerepe az óvodai nevelésben

Zilahi Józsefné A néphagyomány helye és szerepe az óvodai nevelésben Az ezredforduló idején egyre többször szembekerülünk azzal, hogy általános közérzetté vált a szorongás, amit a képzelet alkotta kollektív szimbólumok elfelejtése, az érzelmek elsivárosodása, a saját értékrend kialakulatlansága táplál. A közös múlt számontartása és a személyre szabott jövő elgondolása tehetné tartalmassá és biztonságossá a jelent. Sokan a puszta hasznosság elve szerint élnek, a legrövidebb távú sikerek hajszolását nevezik tervezésnek, már nem is tudják mit jelent az a mélyműveltség, amely a nemzeti történelem, a nemzeti kultúra iránti folyamatos érdeklődés gyümölcse, a gyökerek ápolása. Saját kultúránk félredobásával, s egy idegen kultúra divatos cókmókjainak magukra öltésével próbálják életüket berendezni Az elveszettség, a kapkodás ellenszere csak az lehet, ha tartozunk valahová: egy családhoz,

közösség(ek)hez, végső soron egy nemzethez. Az anyanyelvi, mélységig megtanult kultúrához lehet hasonlítani a később megismerteket, s különböző életkorokban az életúton való barangolásokból és kószálásokból újra és újra vissza kellene térni e biztos kiindulóponthoz Sütő András írja: „Nem vetted észre? Köldöke van a gyermeknek Kanál gipszet a hasára, s mehet. Camus-hősnek a Közöny-be Hány éves az anyád? A földön, avagy a föld alatt? Ó, már nem emlékszem. Valamikor tudtam, de annyira izgalmas közönyösnek lenni, hogy észre sem vettem, hol dobtam ki magamból az anyámat Halálos ágyukon vonagló Ádámok szemében láttad-e már a felszakadó köldöksebeket? () anyanyelvének lerongyolódott köntösében rengeteg didergő vándorlelket láttam. Hol? Stockholmban, Münchenben, New Yorkban, Clevlandben és Chicagóban s bizony a Duna mentén” [1] Pedig az értelem anyanyelve mellett az egészséges ember egy másik anyanyelvet

is beszél, ami „az érzelmi kihívásoknak próbál megfelelni. Az érzelmeket próbálja jelrendszerrel megragadni E jelrendszernek is van grammatikája, és ezzel oldja meg azokat a problémákat, amelyek az érzelmet érintik Amelyekkel tele van az élet.” [2] Bizony sokszor szorongó, lelki ürességüket és idegességüket mélyen lefojtó emberek nevelnek neveletleneket. Nevelni, fényre hozni pedig csak lélekkel végzett munkával lehet. A kisgyermek nem részismereteket tanul a felnőttől, hanem annak egész emberi viselkedését, beállítódását utánozza. Az eredmény annál tartósabb, minél láthatatlanabbak a nevelési eljárások, és ha a megszólítás, a ráfigyelés mögött érzelmi viszony van. A kisgyermeki élménygondolkodás ehhez tud válaszként illeszkedni. Élményszinten nincs is „tanulás”, csak együttlét a játékban és a jó mesehallgatásban 1 Az óvónők többsége tudja és érzi, hogy miközben nem vonhatja ki magát a kor

csábításaiból, keresnie kell az ösvényt, a jelenségeket még egészben érzékelő és átérző gyermekvilághoz. Ez az ösvény az ősi, egyszerű játékformákhoz, a gyermekhagyományhoz és azok természetes átadásához vezet, és az igaz, a megküzdött boldogság elnyeréséről szóló, népünk kép- és szimbólumalkotását közvetítő szép mesékhez. Az óvodai nevelés tartalmát ki is töltheti az áradó anyanyelv közegében a szabad játék, a mese (a játékba beleértve az énekes, mozgásos, rajzos, mondókás-verses és szimbolikus kivetítési formákat). Módszertanilag inkább a pedagógia művészete, és nem az iskolai tanulást segítő didaktikai és neveléselméleti tudomány illik ide. Kulturális alapkészségeket fejlesztünk, s a világ leltározása iskoláskorra marad. Ma már elméleti és tapasztalati úton is bizonyított tény, hogy minél hosszabb ideig tartunk meg egy gyermeket az életkorának megfelelő tevékenységben, annál

könnyebben alkalmazkodik a következő életszakasz követelményeihez. A néphagyomány gazdag tárháza annak, amire a kisgyermekeknek szükségük van. Csak tudni kell, mi a nekik való Kötelességünk rámutatni, hogy több „hagyományőrző program” alapján dolgozó óvoda ezt elhibázza. Túl sokat és különöset akar, és a hagyományra mindig is jellemző fontos szempontokat figyelmen kívül hagyja. A mérték és a háttérismeret ebben a témakörben is nélkülözhetetlen Az életkor, a nemek tulajdonságai, a felnőtt környezet szokásai, a jól megválasztott alkalom, a helyi hagyományok nem mellőzhetők. Szép és hatásos, ha az óvodát, a csoportszobát, az udvart a szűkebb szülőföld tárgyaival rendezik be vagy díszítik. Ha a nagyszülők elkészítik egy-két gyermekkori játékszerüket Ha félkész, természetes anyagokból a gyermekekkel együtt barkácsolnak a játékhoz szükséges eszközöket. Tiszta, átlátható rendet visz a

nevelőmunkába az évszakok és jeles napok ismétlődése. Helytelen azonban, ha az esztendő köréből olyan szokásokat kívánnak „tanítani”, amelyet a szűkebb környezet nem ismer, még halvány emlékeiben sem tud felidézni, vagy melyek valamikor a fiatalok és felnőttek életeseményeihez kapcsolódtak. Kisgyermekekkel nem lehet feledésbe ment termékenységvarázsló, gonoszűző, határjáró, pásztorünnep és egyéb szokásokat életre kelteni. Ami a fiatalok és a felnőttek dolga, annak a gyermek mindig is a szemlélője volt, kíváncsiskodó, csellengő ellesője. Mire belenőtt, élete természetes részévé vált Fordítva nem lehetséges, mert tartalmában és rítusaiban is természetellenes. A családi környezet kihagyhatatlan Csak az marad meg szokásként, életszemléletként, „amit az otthon tisztel, megtart és megerősít. Kerek Isten fáján a „három aranyalma”, a három nagy ünnep, karácsony, húsvét és pünkösd jeles napokként

való kiemelése, a rákészülés elég változatosságot vihet az óvodai életbe a hozzájuk kapcsolódó gyermekünnepekkel, a Mikulás-várással és a születésnapokkal együtt. A farsangolás erőltetett Eredeti hagyománya, tartalma egyáltalán nem illik a kisgyerme2 kek életkorához. (Szertelen testi vágyak kiélése, párválasztás, bálok, lakodalmak, a szerelem és a halál megidézése.) Mondhatjuk azt is: az óvodákban rossz szokás Egy valamikori tévedés továbbélése „A gyermeklélek spontaneitása, ragyogó tüze” a játék lendületében, áramában nyilatkozhat meg igazán. Szinte szellemi létszükséglet a felnőtt mondókázása, testi-lelki öröm az énekes játék Benne van a gyermek egész világa: a mozgással társított metaforikus beszéd, a dallam, a képzeletet foglalkoztató szerep, a szabadság és rendezettség, a társas lelki élmény, az ismétlés öröme. Nem a felnőttek által provokált versenyhelyzet, hanem egymás mellé

rendelés. Mindenki választó és választható Csak arra kell vigyáznunk, mi való a lánykáknak, és mi a kisfiúknak. Az énekes, táncos formák leányjátékok A küzdő, ügyességi, vezér és csapata játékok a fiúknak. A nemi identitás kifejeződéseiről van szó Ezért nem jó játszásukra kényszeríteni az ellenkező neműeket. Itt valóban jó lenne a helyi játékhagyományokat ismerni, a szűkebb szülőföld játékait életben tartani. Hagyományápolás a mesehallgatás is. A magyar népmese a legfontosabb támpontok kijelölésében segít: az egyént belehelyezi a szerves világba, a tér, az idő, a természet és természetfeletti összefüggéseibe. Népünk erkölcsi felfogása a tanulságok emlegetése nélkül mélyre ágyazódik a képzelet és az érzelem segítségével. Hagyományápolás a jó magyar beszéd is, amelyen nem felolvasva, hanem mondva(!) a mese elhangzik A lassúbb beszédtempó, a belső képekhez igazodó tagolás, a hangsúlyok,

kiemelések, a prózaritmus hullámzása maradandó beszédélmény lehet. A többszöri ismétléssel lassan föltisztuló tartalom nagyon is beleillik a gyermeki gondolkodás világába Annyit mindenki sejt, hogy a történetet mások alakították, alakítják, de rólam szól: az ember életéről. Szimbólumrendszerét ismerni és érteni csak a hivatásos nevelő dolga Az óvodai élet tartalma: mozgásos, képi, zenés és szóbeli megnyilvánulásaival lehetőséget, nyelvet ad a játékhoz. Ez jó hagyomány és életmentő, mert egészséges kedélyállapotban tartja az iskolára megérett (és nem felkészített!) gyerekeket. Frusztrációcsökkentő hatása tíz éves korig túlbecsülhetetlen A gyerekeknek szórakoztató, a felnőttben együttérzést, örömet vált ki, kellemes emlék- és képzeleti képeket idéz fel. Ez a hagyományőrzés teljesen helyén van az óvodában, betölti a gyermekkort. Különösen jó szervezeti forma ehhez a vegyes életkorú csoport.

Több a felhalmozódott játéktapasztalat, változatosabbak a megfigyelhető viselkedésminták, lassúbb az élettempó, és kevésbé militarizálható a nevelői légkör Végezetül: a néphagyományok egy szerves műveltség talaján jöttek létre, a mindenségben helyét találó ember szellemi termékeként. Mögöttük biztos, négydimenziós világkép állt, amelyet Isten, az istenképű ember, a természet és az emberi csinálmányok töltöttek ki. Ma az ember kizárta magát a mindenségből Technikai csinálmányai fölébe nőttek, iskolázottabb, de műveletlenebb, 3 mert műveltsége, szellemi világa részleges. Aki hagyományápolásra vállalkozik, tudnia kell: azt nem teheti a sosem volt „semleges világnézet” alapján. A néphagyomány világképileg, sőt a táj jellege szerint és a rajta élő nép felekezeti hovatartozását tekintve is meghatározott A kifejezetten „hagyományőrző óvodai programokban” ezt nem szabadna figyelmen kívül

hagyni. Emellett a családban és minden gyermeknevelő intézményben érvényes, hogy az egyéniség, az önazonosság megvallása az erkölcs, az erény alapja, ami tudvalévő, kisgyermekkorban csirázik ki. Gyerekjátékainkból, népmeséinkből elemi erővel sugárzik ez az egyértelmű erkölcsi állásfoglalás és az is, hogy ez a kincs a miénk, nekünk kell megőrizni. „Becsüli-e mindezt a nagyvilág, ismeri-e az idegen?” – nem kérdezzük. A mi lelki otthonunk ez: benne igazán „magunk közt” vagyunk. De ha nyelvi határainkon kívül eső művelt embertársaink nem ismerik is, mi jól tudjuk, hogy ebben a mi legsajátabb otthonunkban ők is jelen vannak: jelen van az európai műveltség leglelke, jelen van az „ember”. [3] Idézetek 1. Sütő András: Engedjétek hozzám jönni a szavakat - jegyzetek hómezőn és porban. In A lőtt lábú madár nyomában Budapest, 1988, 7, 18 o 2. Andrásfalvy Bertalan: A másik anyanyelv Budapest, 1992 5 o 3. Horváth

János: Magyar versek könyve, Budapest, 1937 Felhasznált irodalom Falvay Károly – Kardos Ibolya Jolán : Az esztendő köre. Budapest, 1999 Katona Lajos: Folklór-Kalendárium. Budapest, 1982 Molnár Tamás: A pogány kísértés. Kairosz Kiadó, é n Magyar Néprajz. V–VI köt Budapest, 1988 Szávai Géza.: A hazugság forradalma A kisgyermek és a valóság Budapest, é n Szávai Géza: Kétszemélyes költészet. A nyelv -és a vers születése Budapest, é n Vekerdy Tamás. Kicsikről nagyoknak 1 A kisgyermekkor Budapest, 1999 Magiszter, 2004 / Tavasz 4