Történelem | Tanulmányok, esszék » Takaró Edit - Egyiptom, Hellász, Róma

Takaró Edit Takaró Edit: Egyiptom, Hellász, Róma Mesés időutazás Előszó Vajon mit érez a művész, mikor alkot, s mit érez mikor a csodát szemléli, mikor elkészült alkotásán nyugszik meg tekintete? S mit érez az egyszerű ember, mikor a piramisok csúcsán éri a hajnal első sugara vagy az Akropolisz kövei között arcába csap a sós tengeri szél, mikor minden érzékével felfogni igyekszik a művészet misztikumát és fenségét? Mikor a művész alkot Istennel lesz egylényegű, mert alkotásaiban benne lüktet Isten csodálatos világa; a makrokozmosz a mikrokozmoszban. Régmúlt korok ősi romjain még ott lebeg a múlt dicsősége. S csak az idő törhette meg büszke alkotásainak tökéletes szimmetriáját. Hősök és héroszok, isteni uralkodók kora volt, melyről írok Az emberi kultúra ifjú kora: Egyiptom, Hellász és Róma. I. Egyiptom 1975-ben egy régészcsoport különös agyagtáblákra bukkant Memphistől 30 km-re nyugatra a sivatagban.

Az égetet agyagtáblákra nagyjából épségben találtak rá a sivatag mélyén A régészek hosszas vizsgálódás után kiderítették, hogy a táblák kb. 3500 évesek Azonban a máig is megoldhatatlan rejtély, hogy hieroglifák helyett korunkbeli angol szöveg volt olvasható rajtuk az egyiptomi kultúráról. A későbbiekben az agyagtáblák szövegét kis füzetkében tették közzé. E füzetke titokzatos eredetét azonban csak néhányan ismerik. Az alábbiakban megismerkedhet az olvasó a füzetke tartalmával, amely a táblák rongálódása miatt néhol sajnos hiányos. “A nevem Kai, Chephren fáraó írnoka vagyok, s egyben leghűségesebb és legbizalmasabb szolgája. file:///D|/ZX Wave/09 PDF~1/TAKARE~1.HTM[2010-09-19 14:58:25] Takaró Edit Ez a kiváltságos státuszom ad lehetőséget arra, hogy teljesítsem élethivatásomat: megismertessem az utókorral az egyiptomi kultúrát. Azt a kultúrát, melyben két hús vér ember, aki ugyanúgy eszik, álmodik

és szeret, messzebb van egymástól, mint Föld és Ég, mert az egyik a fáraó a másik meg csupán rabszolgának született. Azt a kultúrát, melyben az emberi akarat piramisokat emelt a sivatagban. Mely kultúrából talán hiányzik a gyors és heves fejlődés, de megvan benne az örökkévalóság határtalan és kiegyenlített nyugalma, s alkotásain ott tükröződik a táj nagyvonalúsága, amely a sivatag végtelen horizontalitását, a pusztaság kietlen nagyságát monumentális egésszé fogja össze avval a gazdag vegetációval, amely a szent folyó völgyében pompázik. S e táj fölött ott tüzel az afrikai nap, amelynek életet adó forró sugarait mindig babonás félelemmel tisztelte az egyiptomi. A mítosz szálai teljesen átszövik az egyiptomi kultúrát, s az egyiptomi művészet jellege is erősen vallásos. Mindaz, amit Egyiptom építészete, szobrászata és festészete létrehozott csaknem kizárólag az istenek és a halottak kultuszától függ.

Minthogy pedig az egyiptomi művészet a mítosz ismerete nélkül nehezen közelíthető meg, hadd meséljek komplikált néha ellentmondásos mítoszainkról. Az egyiptomiak a Földet az ősvízen úszó lapos korongnak hiszik. Valamikor a világot ennek az őselemnek, Nunnak a hullámai borították, s minden sötétségben volt. Aztán kiemelkedett a habokból egy lótuszvirág, és a belőle felragyogó Napisten sugarai jelezték a teremtés kezdetét. Létrejött az első földdarab, a Fellángolás szigete. Egy másik változat szerint az őskáoszt négy isten pár személyesítette meg: az Elrejtettség, Végtelenség, Ősvíz és a Sötétség. Az első fény felragyogásával kezdődött az ősállapot rendeződése.         Az Atumhoz mint teremtőhöz kapcsolódó mítosz viszont úgy tudja, hogy a “Mindent” és a dialektikus ellentéteként a "Nemlétet" is nevében hordozó isten onániája hozta létre Su levegőistent és Tefnut a páraistennőt.

Ezután született meg Nut az égistennő és Geb a férfinak tekintett földisten. Eleinte egymáson voltak, atyjuk Su választotta szét őket Az istenek négy nemzedéke Atum, Su-Tefnut, Geb-Nut és ezek gyermekei: Ozirisz, Széth, Ízisz és Nephthüsz alkotják a heilopoliszi nagy isteni kilencséget.                                                   Az istenrendszer középpontjában a Nap áll. A nagy csillag mindennapi égi útjáról gyönyörű legendákat szőttek s megragadó, költői erejű mítosszal magyarázzák a nap és éj örök váltakozását. Ezek szerint hajnalban hajóra száll a sólyomfejű isten, első az istenek között, fején az izzó napkoronggal, amely körül szolgálója, a tűzokádó kígyó tekerődzik. Bárkája átszeli az égi óceánt, s miután szerencsésen elkerülte a leselkedő veszélyeket, főképpen a mindig résen álló viharkígyó, Apophisz támadásait, alkonyatkor horgonyt vet a

Nyugati Hegyekben, ahol a Nyugat Királynője fogadja. Majd éji bárkájára száll át s útján elérkezik az alvilágba, ahol sugarai Ozirisznek, a nagy és örök istennek világítanak s megörvendeztetik a halottakat, akik ujjongva üdvözlik. Szívük file:///D|/ZX Wave/09 PDF~1/TAKARE~1.HTM[2010-09-19 14:58:25] Takaró Edit örömmel telik meg, szemük kinyílik, halott testüket új élet járja át. S a Nap meghallgatja a holtak imáit, teljesíti kívánságaikat s elhessegeti közelükből a Gonoszt. S amikor üt a távozás órája, maguk a halottak vontatják ki a szent hajót, mert az alvilág bús birodalmán halálos szélcsend ül, s az isteni bárka vitorlái petyhüdten lógnak árbocaikon. Így vándorol ismét tovább; reggel újra feltűnik a keleti égen, sugarai bearanyozzák Bech legendás hegyét ( Az agyagtáblák tudósítása a vallási hiedelmekről és szokásokról itt megszakad. Csak töredékek maradlak a mumifikálásról, de ezek oly

összetehetetlenek, hogy a füzet szerkesztői inkább átlépték ezt a témakört. A következőkben festészetről, szobrászatról és építészetről lesz szó) A művészien elkészített reliefekből és falfestményekből megállapítható, hogyan látják az egyiptomiak a természetet, hogyan fogják fel annak megnyilatkozásait s hogyan látják mindenek fölött a természet urát az Embert, akinek ábrázolása mindvégig az egyiptomi művészet legfőbb és legszebb feladata maradt. Véleményem szerint az egyiptomiak érezték meg először az emberi alak felépítésének nemességét és adtak kifejezést az érzésüknek művészi formában is. A művészi ábrázolásnak vannak különleges következetességgel betartott szabályai. Az egyik a frontalitás törvénye: Az emberi és állati alak merev elölnézetben, túlnyomóan szimmetrikus megmintázásban jelenik meg, s az orr a száj közepe, a mellkas középvonala, a köldök s a hátgerinc egyazon

képzeletbeli szimmetriasíkba esik. A kerek plasztika stílusát erősen befolyásolja a kőanyag stílusa is. Sokféle kővel dolgoznak: kemény mészkővel, fekete és vörös gránittal, diorittal, zöld bazalttal. Az anyag szerkezete szerint más és más a megdolgozás módja, a vonalak tisztasága és élessége, a síkok megdolgozásának finomsága. Az anyagok általában kemények, s ez a körülmény kizár minden aprólékos részletezést s megteremtette a stílus nagyvonalúságát, a nagy és határozott síkokkal, éles és biztos vonalakkal való dolgozást s a mellékes részletek elhanyagolása mellett a fontos és jellemző vonások kiemelését. Ilyen körülmények között a szobrászat bizonyos értelemben dekoratív irányban fejlődik, s ez a jellege a szobrok befestése révén még jobban kidomborodik. A kőszobrászat stílusának egyik jellemző jegye, hogy a végtagok szorosan a testhez záródnak, s ha az alak valamit tart a kezében, azt testéhez

szorítja. Az emberi alakot aránylag sokféle helyzetben ábrázolják: állva, többféle módon ülve, guggolva, térdelve. Külön szabályai vannak az ember relief ábrázolásnak. Az alak természetes megjelenését figyelmen kívül hagyják, s a test egyes részeit különböző nézetekben jelenítik meg, mindig abban a nézetben, file:///D|/ZX Wave/09 PDF~1/TAKARE~1.HTM[2010-09-19 14:58:25] Takaró Edit amelyben az illető testrész a legtipikusabban jelenik meg. Általában az egyiptomiak rajzolóművészete látszatos. A művész mindig úgy ábrázolja az emberi alakot, amint annak formái emlékezetébe vésődtek és képzeletében élnek, s nem úgy, amint a természetben megjelennek. Ha kritikus szemmel vizsgálom kedves művész barátaim alkotásait, meg kell jegyeznem, hogy reliefjeik kompozíciója széteső, hiányzik belőlük egy uralkodó gondolat, egy központi eszme. Ezen az sem igazán segít, hogy a cselekmény hősét a többi alak közül

kiemelkedően, nagyobb méretekben jelenítik meg. Feltűnő továbbá a perspektíva teljes hiánya, s így a domborművek kifejezési eszközeik nagy gazdagsága ellenére is, sohasem tudják a valószerűség látszatát kelteni. Meg kell azonban említeni, hogy többféle kivitelű reliefjük létezik: egyrétegű (lapos), kétrétegű (magas) és süllyesztett. Ez utóbbinál a relief nem emelkedik az alapsík fölé, hanem a vonalak mély, erős árnyékhatásokat adó bevésése által áll elő. Nagy és fontos szerepet játszik művészetünk életében az építészet, amely kereteit adja a kerek plasztikának és architektonikus szobrászatnak, reliefnek, rajznak és festészetnek egyaránt. Az egyiptomi építészet legfőbb jegye az egyszerű fenség, a táj jellegéhez simuló nagyvonalú monumentalitás, végtelen nyugalom. Egyik legérdekesebb sajátsága formáinak erősen növényi karaktere. Az egyiptomi oszlop elemeit a növényvilágból veszik, s az oszlopcsarnok

úgy hat, mint egy kővé dermedt erdő. Már régóta háromféle típust használnak: a lótusz-, papirusz-, és pálmaoszlopot Az oszlopnak alacsony, kerek a talpa, ebből nő ki a törzs, amelyet négyszögű abacus-szal ellátott fejezet koronáz. A törzs a növény szárát szimbolizálja, s vagy egy szárat, vagy több összefogott szárat jelez, utóbbi esetben a szárak felül szalaggal vannak összekötve. Maga az oszlopfő a lótusz vagy papirusz bimbójának vagy virágának stilizált formáiból áll, míg a pálmaoszlop fejezetén a datolyapálma enyhe hajlású levelei jelennek meg. Az egyiptomi építészet három nagy témája a templom, a sír és a profán épület. Ezek közül a legnagyobb fejődésen a templom ment át s ez mutatja a legjellemzőbb vonásokat is. A templomnál az alapelrendezés és a térkompozíció, másfelől a homlokzat kialakítása közt jóformán semmi szerves kapcsolat nincs. A bőven ömlő napfény nem kíván nagy nyílásokat, s a

bejáraton kívül néhány kisebb nyílás a tetőkonstrukcióban tökéletesen elegendő arra, hogy a templom belső helyiségeit megvilágítsa; nem erős és kemény fénnyel, de a vallásos célnak jobban megfelelő sejtelmes, derengő félhomállyal. Az egyiptomi épület s különösen a templom külső megjelenését hatalmas, lejtős falak jellemzik, amelyeknek nagy és sima felületein úgy suhan végig a tekintet, akár a sivatag végtelen síkján. De amint a sivatag nagy kietlenségét a pálmaerdők és termőföldek, úgy enyhítik e tagozatlan falfelületek sivár hatását az aprólékos rajzú reliefek, amelyek elborítják őket. file:///D|/ZX Wave/09 PDF~1/TAKARE~1.HTM[2010-09-19 14:58:25] Takaró Edit A keskeny bejárathoz viszonyítva a hosszfalak annyira elhúzódnak, hogy a templom nem centralizált testként vagy zárt tömegként jelenik meg, hanem mint befejezése egy hosszú útnak, amelyben a zarándok az isten elé járul. A festészet Egyiptomban

túlnyomóan a szobrászat és az építészet mellékművészete, s így fejlődési lehetőségei ezektől függnek. Ez erős korlátoltság mellett is már a régebbi időkben is oly pompás műveket hozott létre, mint a 3. dinasztia korából származó híres mediumi sétáló libák A dekoratív és illusztratív jellegű festészet is nagy fejlettséget ért el (múmia-burkolatok, papiruszkéziratok). Nagy szerepet játszik a festészet a kerek plasztika, a dombormű s az építészeti tagozatok színezésénél. Az egyiptomi festészet hét színt ismer: a feketét és fehéret, vöröset, sárgát, kéket, zöldet és barnát. Ezeket töretlenül használják s így átmenetek, árnyalatok nem lelhetők fel az egyiptomi festményeken. A halottak kultusza Egyiptomban kivételesen fontos szerepet játszik; fontosabbat, mint bármely nép életében azelőtt és azóta. Az egyiptomi ember gondolatvilágát szünet nélkül foglalkoztatja az elmúlás gondolata s halottainak

sorsa. Megható ez a ragaszkodás, amely holt szeretteihez fűzi; ebből a ragaszkodásból és szeretetből fakadtak azok a szép és poétikus legendák, amelyeket az egyiptomi vallás a földön kívüli életről költött, és ez magyarázza meg azt a páratlan sírkultuszt, amelynek csodás megnyilatkozásai a nagy piramisok s Théba sziklasírjai. Az első három dinasztia korában indult fejlődésnek az egyiptomi kőépítészet, amely hamarosan ledobja magáról az ősi agyagtégla- architektúra formáit s megteremti a maga formanyelvét. Az egyiptomi kőépítészet nagy, osztatlan síkokkal, sima, tagozatlan falakkal dolgozik. A kőtömböket rendkívüli technikai készséggel, valóságos művészettel illesztik egymás mellé. A nagy falfelületek kőkötései oly tiszták és szabatosak, hogy szinte hézagnélkülieknek tetszenek. Ami eredményeket a kő architektúrában elértek, legtipikusabban a nagy királysírokon, a piramisokon jelennek meg. Ezek már a negyedik

dinasztia korába esnek (isteni uralkodónknak Chephren fáraónak és elődjének Kheopsnak ideje). A nagy piramismezők Memphis közelében terülnek el az egykori déli birodalom északi határán. Ide tolódott át a harmadik dinasztia óta Felső-Egyiptomból a központi hatalom súlypontja. A Memphisi piramisok emberfeletti nagyságukkal és vertikális tendenciájú nagyszerű monumentalitásukkal méltó kifejezői az egyiptomi királyok korlátlan hatalmának. Az első típus a lépcsős piramis volt (Sakkara, Medum), amely mellett a törtvonalú könyökpiramis is előfordult (Dasur), de végül is a sima, teljesen leegyszerűsített geometrikus típus, a gúla file:///D|/ZX Wave/09 PDF~1/TAKARE~1.HTM[2010-09-19 14:58:25] Takaró Edit diadalmaskodott. Nagyságuk nincs megállapítva, méreteik különbözők. Hogy e pontban semmi kötöttség nincs a rengeteg eddig felépült piramis eltérő arányai mutatják. A nagyobb piramisok nem állnak magukban, hanem egy fallal

körülvett valóságos sírrendszer, sírváros magvát alkotják, amely egy kiképzett kapubejáróval kezdődik, hosszú fedett folyosóval folytatódik s a halotti templomba torkollik, amely a piramis keleti lábánál terül el. E halotti templom architektonikus szempontból legszebb része az oszlopos udvar. Egyébként a templomkamrák, folyosók és szobák tömkelegéből áll, amelyek a halott uralkodónak szánt adományok befogadására s különféle adminisztratív és gazdasági célokra szolgálnak. A legfontosabb helyiség a szent kamra, amelyben a király szobrát helyezik el. Ide csak a papságnak van belépése. A templom belső kialakítása nagyon gazdag, sok színben pompázik, szobrokkal és domborművekkel ékes; mennyezetére az égbolt kékjét varázsolják s azt arany csillagokkal szórják tele. Maga a piramis lényegében nem más, mint kolosszális burka a királyi sírkamrának, amely az uralkodó koporsóját rejti magában. Ehhez a kamrához folyosó

vezet, amelyet a temetés után gránittömbök segítségével több ponton elzárnak. A korai piramisnak jó példája Sahure király Abusir melletti síremléke, míg a leghatalmasabbak a híres gizhei piramisok, a 4. Dinasztia nagy uralkodóinak, Cheopsnak és Chepren fáraónak most épülő gigantikus sírja. A piramis mint említettem, hatalmas kőtömbjeivel egy szinte elenyésző belső teret fog körül, s így itt a téralkotásnak egy egészen sajátságos esetével állunk szemben. Mint masszív alkotás kétségtelenül a testalkotó művészethez, tehát a techtonikához s nem az építészethez volna számítandó, ha nem zárna mégis magába belső tereket. A múmia számára szolgáló sírkamra s az elköltözött király lelkének szánt lakóhelyiség mindenesetre szűk és kicsiny a külső tömeghez képest, amely magában rejti; de mégis magvát teszi az egésznek. Éppen ez a térképzés különbözteti meg a piramist a tisztán techtonikus testtől, az

obeliszktől. A fáraók sírjában nem jut hely az uralkodók feleségének, külön kis piramist kapnak a nagy szomszédságában, míg a király hű fiai és udvari emberei a padsírok mastabák mélyén pihennek. Négyszögű alaprajzú, lejtős falú építmények ezek, belsejükben áldozati kamrával, keleti oldalukon a Nyugat felé a halottak országába vezető fülke szerű álkapuval. E fülke nagyobb síroknál egész kamrává mélyül. Ehhez a kamrához csatlakozik egy helyiség, amely a halott szobrainak a befogadására szolgál. Ezek a szobrok, mintegy a halhatatlanság zálogául, ott virrasztanak a halott mellett az idők végtelenségéig. Maga a halott földalatti kamrában pihen, amely egy függélyesen file:///D|/ZX Wave/09 PDF~1/TAKARE~1.HTM[2010-09-19 14:58:25] Takaró Edit leásott akna alsó végéhez csatlakozik. Koporsóját fából vagy kőből faragják ki s gyakran a lakóház formáját utánozza. A masztaba, hasonlóan a piramishoz” (Az

agyagtáblák tudósítása itt sajnos véget ér. Fennmaradtak ugyan még töredékek, de összerakhatatlan darabokban, amelyek tartalmának kifürkészhetetlen kuszaságát a füzet szerkesztői hiábavalónak tartottak közölni. ) II. Hellász és Róma Az egyiptomi művészetről szóló titokzatos agyagtáblák alapján készült füzet csak az egyik részét tartalmazza a különös felfedezéseknek. A következőkben egy újabb érdekes felfedezésről írok Tudjuk, hogy az Alexandriai Nagykönyvtár Egyiptomi Kleopátra uralkodásának idején azaz i.e48ban leégett, s a tűz martalékaivá váltak Hellász filozófusainak, költőinek, tudósinak felbecsülhetetlen értékű alkotásai. Egy francia régészcsoport azonban öt évvel ezelőtt mégis talált valami rendkívül érdekeset a romok között. A könyvtár alatti “pince” részben rábukkantak egy fülkére, amelyben néhány papirusztekercset szinte teljesen érintetlenül hagyott a tűzvész. Megvizsgálták a

tekercseket, és döbbenten vették észre, hogy bár korunk angolságával íródtak, mégis Julius Caesar hatalomra kerülése előtt, i.e35 körül születtek, pár évvel a könyvtár leégése előtt. A felfedezést nem hozták nyilvánosságra, én is csak pár hónappal ezelőtt értesültem a kutatás eredményeiről. Elhatároztam, könyvemben megismertetem az emberekkel a titokzatos papirusztekercsek tartalmát. (Sajnos az agyagtáblákhoz hasonlóan ezt a forrást sem hagyta érintetlen az idő múlása. Az írás néhol elmosódott, a papirusz néhol penészes, s az ie48-as tűzvész is megrongálta itt-ott. Én úgy tartom helyesnek, hogy leírjak mindent ami olvasható, még ha a töredezettség a megértés rovására is megy.) “Mindig is rajongtam a szépség iránt, legyen az élő ember, költemény, szobor, építmény vagy táj. Barátaim olykor megszállottnak neveznek emiatt. Nos legyen megszállottságom ékes bizonyítéka e pár sor, melyben bemutatni

igyekezem a görög és római művészet legjellemzőbb vonásait. Sok római tudós úgy gondolta, hogy az égéi műveltség hirtelen roppant össze. Úgy vélték, hogy egy váratlan és rendkívüli esemény ciklonja száguldott végig a tenger szigetei fölött s a virágzó partokon, az aranykor boldog embereinek ajkára fagyasztotta a mosolyt, felperzselte a palotákat, amelyek rafinált kényelmet nyújtottak lakóinak, s összetörte a ragyogó vázákat, amelyeken a rét virágai s a termény fantasztikus állatcsordái pompáztak. Véleményem szerint az égéi műveltség nem hirtelen és erőszakosan ért véget; nem történt olyasmi file:///D|/ZX Wave/09 PDF~1/TAKARE~1.HTM[2010-09-19 14:58:25] Takaró Edit az Égéi tenger medencéjében, amelynek ereje egy nagy és fényes kultúrát egyszerre söpört volna el a föld színéről. Az égéi műveltség végét a dór invázió jelenti, amely össze esik Mükéné és Kréta kultúrájának elhanyatlásával,

elerőtlenedésével. A végletekig kifinomodott égéi műveltség nem tudott megbirkózni a kemény északi törzsek elhasználatlan szellemi erőivel. Fénye kialudt, de lassanként és fokozatosan. A paloták egyikét-másikát tűz pusztította el, s a füstölgő romok fölött nem támadt új élet; az új embereknek nem volt érzékük a kiélt és elhamvadt kultúra szépségei iránt. Oly századok következtek el az Égéi tenger mellékén, amelyek művészeti szempontból siváraknak és kietleneknek látszanak, valójában azonban a görög művészet heroikus korát jelentik; azt az időszakot, amely megvettette alapjait e szerves élettől lüktető, páratlan formai tisztultságig emelkedő művészetnek. Hatalmas kalapácsütésekkel ácsolta össze magának az archaikus művészet egy monumentális formarendszer szilárd vázát, de résein és hasadékain átcsillog egy lealkonyodó mesevilág izzó színpompája. A görög művészet első három századának

alkotásaiból energia, keménység, önmegtartóztatás olvasható le; oly jellemző vonások, amelyek a krétai-mükénéi művészet első századaiban elvétve felbukkannak talán, később azonban merően idegenek tőle. A kétféle szellem közti különbség legvilágosabban az ornamentikában mutatkozik. Égéában túlnyomóan naturalizmust, az archaikus Hellaszban szigorú, kristályosan tiszta geometrizmust látunk, amely a stilizált irányú prehellén kerámiával is alig mutat közösséget. Kerüli a görbe vonalat, amelyhez csak ritkán nyúl, s formarendszerét egyenes vonalakból szerkesztett motívumokból építi fel. A geometrikus díszítésű kerámián már korán megjelenik az emberi és állati alak, de erősen leegyszerűsítve s oly felfogásban, hogy szinte észrevétlenül olvad bele az edény falait teljesen elborító egyenes vonalú ékítmények tömegébe. Ez a geometrikus vázastílus talán a legtisztábban mutatja a kialakuló görög szellem

vonásait. Tisztábban mint a templom és a szobor. Mert tévedés volna azt hinni, hogy a görög templom és a görög szobor, amelyeket általában a hellén művészet legtipikusabb alkotásainak szoktak tartani, kizárólag görög talajból sarjadt volna. Voltak előzményei, de ezek inkább a Nílus völgyében és a Keleten keresendők, semmint Égéa művészetében, amelyben éppen a nagy szobrászat és a vallásos építészet játszotta a legkisebb és legkevésbé fontos szerepet. Bizonyos, hogy a görög templom kialakulását s a görög plasztika legrégibb stílusának kifejlődését Egyiptom befolyásolta meghatározó módon. A görög műveltség a római időszámítás előtti III. században kezd kibontakozni Szelleme ekkor még messze van attól az ideáltól, amelyet a klasszikus görög szellem jelent s amelyet minden mélysége file:///D|/ZX Wave/09 PDF~1/TAKARE~1.HTM[2010-09-19 14:58:25] Takaró Edit mellett is nyíltság, minden szigorúsága mellett

is könnyedség, derű és nemes tisztaság jellemez. De ezt az ideált a kulturális és művészi élet minden ágában már a korai századok folyamán egyre jobban megközelítik, s az architektonikus forma-akarás is már korán testet ölt a templomban, mely a hellén szellem egyik legcsodálatosabb megnyilatkozása. Egykorú a görög műveltséggel, s nagyszerű koncepciója és arányainak fenséges szépsége mindaddig meg fogja őrizni varázsát, ameddig e kultúra tüze élni fog. Tény, hogy a Róma alapítását megelőző századokban készen állott a görög templom, ugyanabban a kiforrott, leszűrt rendszerében, amelyben a későbbi századok folyamán is megjelenik; alig esik rajta többé lényeges változás. A részletek természetesen egyre változnak, a legrégibb kor nyers, olykor szinte brutális arányai, őserőt kifejező vaskossága hamarosan finomabb és megnyugtatóbb hatású vonalaknak ad helyet. Az oszlop, mely kezdetben alig látszik elbírni a

reá nehezedő terhet s valósággal meggörnyed a gerendázat súlya alatt, karcsúbb és finomabb arányú lesz, a támasz és a teher között folyó küzdelem elsimul, kiegyenlítődik. De bármennyire is változnak a részletformák, bármint módosuljanak az arányok, a rendszer örök és változatlan, s a párisi Madeline lényegében ugyanazt az architektonikus szellemet sugározza, mint az assosi, vagy a selinusi akropolisz szentélyei. Ugyanakkor, amikor Peloponnesosban kialakul a dór templomstílus, KisÁzsia partvidékein szintén hellén műveltség virágzik, az ión törzsek nagyszerű kultúrája. Az ő építészetük a dórtól függetlenül fejlődik ki és létrehozza a görög művészet másik nagy architektonikus rendszerét, az ión stílust. A kettőnél ifjabb a korinthusi rendszer, amely nagyobb jelentőségre csak a római építészetben tudott szert tenni. A görög-dór oszloprendre az oszlop és a gerendázat egyaránt jellemző. Az oszlopnak nincs

talpa, törzse függőleges rovátkákkal tagozott s fölfelé enyhe íves vonallal vékonyodik. Az oszlopnak ez az entasis-a az oszlop merevségét csökkenti s egyúttal a törzsnek a gerendázat alatti kidagadását jelzi. Az oszlopfő négyzetes fejlemezből (abacus) és a párnaszerű echinus-ból áll Ez utóbbi az archaikus építészetben erősen kiduzzadó s lapos, később mintegy jelképezve a reá nehezedő teher megkönnyebbedését, merevebb és egyenesebb lesz. A gerendázat legjellemzőbb része a fríz, amelynek a dór rendszerben triglyphon a neve. A triglyphon a triglyphek és metopák egyenletesen váltakozó sora. a dór rendszer templomait komoly ünnepélyesség és méltóság, a formák leszűrt tisztasága s az összes részletek tökéletes harmóniája jellemzi; minden egyes architektonikus elemnek megvan a maga rendeltetése. Hátránya a nagy kötöttség, az elemek egymás közötti megmásíthatatlan, alig variálható viszonya, amely e rendszer minden

továbbfejlődési lehetőségét elfojtotta. Kis-Ázsia stílusát az ión építési rendszert, elsősorban a sajátszerű formájú oszlopfő jellemzi. Ennek file:///D|/ZX Wave/09 PDF~1/TAKARE~1.HTM[2010-09-19 14:58:25] Takaró Edit az oszlopfőnek lényeges része egy két oldalt csigavonalakba csavarodó, volutás párna, amelynek eredete hosszú ideig rejtély volt. A görög építészetnek ez a rendkívül érdekes formai eleme egyiptomi eredetű s a datolyapálma levelének stilizált változatára vezethető vissza, míg magának az oszlopnak eredetije a pálmafa törzse. Az oszlopnak ellentétben a dórral, több osztású lábazata van. A párkány három részből áll, s legjellemzőbb eleme az un tojássor Általában az ión rendszer könnyebb, lendületesebb a dórnál, s az egyes részek egymáshoz való viszonya kevésbé kötött. A korinthusi oszloprend legtipikusabb alkateleme az oszlopfő, amely akanthuslevelekkel van díszítve. Az akanthus mintája a

medvetalpnak nevezett növény gazdagon erezett és tagozott levele. Az oszlop törzse, lába és gerendázata nem tér el lényegesen az ióntól A templom Nagy Sándor és a hellenizmus koráig, a görög városépítés legnagyobb virágzásának idejéig, a hellén építészet legfőbb témája volt. A profán építészet alkotásai leginkább e késői korszakból valók s a piac (agora) köré csoportosuló oszlopos épületekre és nyilvános jellegű csarnokokra, színházakra és odeinokra, továbbá az atlétika céljait szolgáló palaestrákra, gimnasionokra és stadionokra szorítkoznak. A profán épületek architektúrája teljesen a templom formanyelvéhez simult, új művészeti eredményeket alig hozott, s így fejlődéstörténeti szempontból különösebb jelentősége nincs. Szerkezeti és architektonikus szempontból egyaránt gazdag fejlődésen ment át a templomépítés. A görög templom típus kréta-mükénéi megaronból keletkezett; a megaron talán

az egyetlen örökség, amelyet a görög művészet közvetlenül kapott az égéitől. Az, hogy a templom mintájául éppen a lakóházat választották, nem volt véletlen. Nagy és monumentális templomra, ellentétben Égéával, elsősorban azért volt szükségük, hogy az isten szobrát méltóan helyezhessék el, s amint az isteneket a maguk képére formálták, úgy a templomot, az isten házát is a maguk háza mintájára építették meg. A legrégibb időkben a templom egyhajós terem volt, belső oszlopsorral, az oszlopok fából A görögök nem hagyták meg templomaikat az anyag eredeti színében: az egyiptomiakhoz hasonlóan ők is többszínű, polikróm festéssel akarták az architektúra hatását emelni. A nagy tagozatlan felületek színtelenek maradtak, az oszloptörzset sem festették, úgyhogy a polikrómia tulajdonképpen csak a triglyphonra s a fölötte végigfutó párkány egyenes részeire szorítkozott. Uralkodó színek a kék és a vörös,

előfordul a fekete és a sárga is. A festést az anyagra való tekintet nélkül alkalmazták; a durva mészkövet éppúgy színezték, mint a legnemesebb márványt. A korai görög építészet aránylag nagy területen virágzott. Nyugaton, Szicília szigetén és Dél Itáliában. Ezeken a területeken már az Alapítás századában erős görög gyarmatosítás nyomaival találkozunk. Korinthoszi dórok alapították Syrakusát, rodosziak Gelát Dór települések voltak Megara, Hyblaea, Selinus, Akragas, Metapontum, és Poseidónia is. Többnyire nagy és gazdag file:///D|/ZX Wave/09 PDF~1/TAKARE~1.HTM[2010-09-19 14:58:25] Takaró Edit kereskedővárosok voltak, s innen magyarázható, hogy templomaik hatalmas arányaikkal túlszárnyalják az anyaország templomait is. Hiszen tudjuk, hogy Syrakusa korunk legnagyobb görög városa, s az akragasi Zeusz-templom a legnagyobb görög templom ,amely valaha épült. a Pesistratidák korából való az athéni Partheon őse ,

a rendesen Hekatompedon-nak nevezett Athéné- templom, a század derekáról az egykori nagyhírű delphii Apolló-szentéj, Nyugaton a hatalmas arányú selinusi Apolló-templom, amely pseudotipteos elrendezéséről s arról nevezetes, hogy az első oktastyl dór templom volt. Ugyanekkor épült Akragas legrégibb temploma, a Herakles-szentéy. A III. és IV század fordulóján leszűrt tisztaságú formákat, tökéletes nemességű arányokat ért el a dór templom. Az alaprajz túlzott nyújtottsága megszűnik, az opisthodomos kinyílik s a pronaosszal azonos kiképzést nyer; a nagyobb templomok cellái három hajósak Az oszlop erős entasisa megenyhül, az echinus profilja elveszti nagy laposságát. E kor templomai a dór építési rendszer legszebb és legjellemzőbb példái. Selinusban megépül a Héra-templom, Akragasban “Juno Lacinia” és “ concordia” temploma, s ugyanebből a korból való a befejezetlen segestai templom is. Valaki a görög templom

körülfutó oszlopaiban monumentális cölöpsorokat látott, amelyek az isten lakását a világtól elkülönítették; mintegy szimbolikus kerítését annak a szent területnek, amely fölött az isten szelleme lebeg. Ezek az oszlopok adják mag a görög templom sajátos jellegét Függélyes vonalaik a párkány hosszú, megszakítatlan vízszintesével s a szelíden emelkedő tympanonos tetővel mindig csodálatosan odasimulnak a tájhoz, akár szaggatott, magányos hegyvidéken állnak, mint Segestában és Basaseben, akár oly végtelen horizontalítású tengerparti tájon, mint a paestumiak. Amilyen kristályosan bontakozik ki vadregényes hátteréből Segesta temploma, aranybarna tónusú formáival éppoly plasztikusan rajzolódik Dél-Itália egébe a paestumi poseidon-templom, a tiszta görög-dór architektonikus forma-ideál beteljesülése. Hellasz szobrászatának előzményeit Egyiptomban és részben Elő-Ázsiában kell keresnünk. Tudjuk, hogy Égéában a

nagy plasztikának alig volt talaja. Az égéi művészet festői irányú, atektonikus jellegű volt, szabad naturalizmusban élte ki magát s valósággal tagadása volt minden plasztikának. A mükénéi oroszlánkapu domborművén s egy-két gyönge és jelentéktelen sír-stélén kívül kizárólag figurákat és kis reliefeket ismerünk égéi művészek kezétől, tehát a görög szobrászat innen alig kapott ösztönzést. Ez az ösztönzés első sorban a nagy kőszobrok birodalmából, Egyiptomból indul ki, de részben Mezopotámiából s KisÁzsiából is, ahol a monumentális szobrászatnak szintén nagy hagyományai voltak. Egyiptomból kapta Hellasz a nagy templom gondolatát, s bizonyos, hogy Egyiptom s részben a Kelet szobrászata vette rá a görögöket a monumentális istenszobor-típus megalkotására is. Az egyiptomi hatások miután megindítói voltak file:///D|/ZX Wave/09 PDF~1/TAKARE~1.HTM[2010-09-19 14:58:25] Takaró Edit egy páratlan fejlődési

folyamatnak, lassanként elhalványodnak. A görög plasztikus formaakarása diadalmaskodik azokon a megkötöttségeken, amelyek Egyiptom szobrászatában mindvégig megtalálhatók, s korlátlanul és szabadon bontakozik ki, mint a hellén szellem egyik legbámulatosabb megnyilvánulása. A keleti hatásokat szintén nem szabad alábecsülni A görög művészet legfőbb témája az emberi alak. A görögök szemében az emberi test a természet legtökéletesebb jelensége, s így egész művészetük arány- és formaérzéke s művészetelméletük is ehhez igazodik. Ha Egyiptom először érezte meg tudatosan az emberi alak nemességét, Hellasz az emberi alak életének szépségeit érezte meg, a formák játékát, a test mozdulatait, a benne lüktető eleven életet. Amíg az egyiptomi művész az alakot úgy jeleníti meg, amint annak felépítése és formái képzeletében kialakultak, emlékezetében élnek, tehát látszatosan szimbolikusan, addig a görög művész a

valóságos életet adja, megfigyeli a test minden részletét, ellesi minden titkát. Eleinte puha anyagokkal: agyaggal, fával, puha kővel dolgoztak; a görög szobrászat két legjellemzőbb anyagára, a fehér márványra és a bronzra, csak valamivel később tértek át. Szobraikat kezdetben éppúgy befestették, mint épületeik egyes részeit; formalátásuk megkövetelte a teljes vagy részleges színezést, amely az ő szemükben a megjelenés hatását emelte. A II. század chiosi szobrászata mellett a kisázsiai ión plasztika érte el a legnagyobb fejlettséget Két legfőbb centruma Ephesos és Milétos volt, s e városok nagyszabású templom építkezései hosszú ideig a művészek egész seregét foglalkoztatták. Az ephesosi Artemision márványoszlopai közül néhányat Kroisos, Lydia híres királya adományozott; ez oszlopok reliefdíszei, finom művűek, s keleti ión derű sugárzik róluk. A másik nagy kisázsiai szentélyhez, a milétosi Didyneaonhoz

szent processzió-út vezet, amely egyiptomi módra oroszlánokkal és ülőszobrokkal szegélyeztek. A milétosi művészet körzetéhez tartozik Xanthos is, érdekes reliefekkel díszített Harpyia-emlékével, s ennek a művészetnek fájáról szakadt a görög kontinensre a knidosiak delphii kincsesházának nagyszerű szobrászati dísze, amelynek egyes részleteiben, így az istenek gyülekezetében és a lovasokban, kétségkívül a Parthenon-fríz előzményeit kell látnunk. A kisázsiai görög-ión szobrászat leghíresebb alkotása a Didymaeon Apolló-szobra, amelynek a maga korában ugyanakkora a jelentősége, mint később, a III. században, Pheidias két nagy istenszobrának Az archaikus dór szobrászat legjellemzőbb emlékei arra a területre esnek, ahol a korai dór építészet is a legtipikusabban mutatkozik: a nyugati gyarmatokra. A szicíliai Selinus templomának erősen archaikus szellemű metopái ezek, a mítoszból vett ábrázolásokkal. Az egyiken

Perseus látható, amint Athéné oltalma alatt lefejezi Medusát, aki halála előtt a Pegasust szüli, a másikon Herakles, aki a Kerkop-koboldokat cipeli vállain, a harmadikon egy négyfogatú kocsi. Feltűnő, hogy az arcok, szigorú következetességgel, elölnézetben mutatkoznak, a lábak viszont oldalnézetben jelennek meg. Az arányok nyomottak, a testek zömökek, nagyon izmosak Az izmok dinamikája, a test felépítésének szerkezeti jellege erősen hangsúlyozott. A fejek aránytalanul nagyok, különösen file:///D|/ZX Wave/09 PDF~1/TAKARE~1.HTM[2010-09-19 14:58:25] Takaró Edit Athénéé, az arcok kifejezéstelenek, de Herakles ajkai körül mintha futó mosoly játszadoznék. A magasrelief-technika minden domborúsága mellett is Vannak, akik élettelennek, sivár felfogásúnak tartják e műveket, pedig kétségtelen, hogy minden látszólagos merevségük mellett is igazi élet fűti őket, s az ős-dór szellem sehol másutt ily kristályos tisztaságban nem

mutatkozik. A selinusi templom metopái már haladást jelentenek A gigantomachia, az istenek és gigászok harcának mozzanatai vannak rajtuk megörökítve. Itt az alakok már nem tekintenek közömbösen és érdektelenül a világba, mintha álarc volna rajtuk; itt már valóságos szenvedély lüktet, szinte érezzük a harc hevét, az elbukó gigászok fájdalmát és elkeseredését. Az archaikus szobrászat tetőpontját s az archaizmus plasztikus formaideáljának megtestesülését az aeginai Aphia-templom oromdíszei jelzik. A téma a trójai háború, amelyből az aeginai Aiakidák is kivették részüket. A III. század első felében a görög szobrászat elhagyja azt az utat, amelyen az archaikus művészet járt. De a klasszikus ideál felé törő művészetben, vagy helyesebben e művészet mellett, később is állandóan fel-felbukkannak az archaizmus kedvelt típusai és egyes motívumai, s ennek az archaizáló, archaisztikus szobrászatnak nyomai a görög

művészetben mindvégig kimutathatók. Az Alapítás óta eltelt III. század első fele Hellasz számára a küzdelmek szakadatlan láncolatát jelenti. A perzsa háborúk kora ez, amelyeknek győzelmes befejezése nagy politikai és művészeti fellendülést hozott magával. A perzsa háborúk befejezése Athén számára a legragyogóbb művészeti korszak megindulását jelenti. Perikles kora ez, aki 304-ben átvette Athénban a politikai hatalmat, s egyúttal kezébe vette az újjáépítés nagy és nehéz művét. A perzsák 273-ban rombadöntötték az Akropoliszt, s Perikles alkotó ereje kellett hozzá, hogy a büszke vár szebben és fényesebben éledjen újra romjaiból, mint amilyen valaha volt. Az egykor dacos erődből Athén szent hegye lett, amelynek csodálatos kövein az attikai szellem nemes derűje ragyog, s templomainak márványoszlopai között ott lebeg a mítosz misztikus fensége. A rekonstrukciós munkák vezetését két nagy művész vette át:

Iktinos, az építést és Pheidias, a szobrász. A legfőbb és legszebb feladat a város védő istennőjének, a szűz Athénénak szentelt új templom felépítése volt, amely 306-ban indult meg. A Parthenon a régi Athéné-templom, a "Hekatompedon" helyére került, amelyet lebontottak. Mestere Iktinos volt, aki mellett az épület kivitelét irányító Kallikrates neve is szerepel. Az épület pentelikoni márványból épültA Partheon architektúrája a dór rendszer tetőpontját jelzi, amely itt már levetette minden archaikus nehézkességét, vaskosságát, s bár a régi nemes méltóságban, de könnyebb és derűsebb file:///D|/ZX Wave/09 PDF~1/TAKARE~1.HTM[2010-09-19 14:58:25] Takaró Edit kompozícióban jelenik meg. A formák vonalvezetése bámulatosan finom Egyenes vonal alig van az épületen a függélyesek és vízszintesek egyaránt enyhe, szabad szemmel észre sem vehető hajlást kaptak, s így a templom mint rugalmas és eleven, minden

merevségtől mentes organizmus jelenik meg. A klasszikus attikai építészetben, amelynek a Partheon a legkifinomultabb példája, a Peloponnesos dór szelleme keveredik a keleti ión szellemmel ,s a nyugati és keleti görög művészet legszebb eredményei forrnak össze egységes egésszé.             A Partheon keleti részét hatoszlopos pronaos zárja le, s ugyanilyen lezárása van a nyugati homlokzatnak is. Maga a templom a hekatompedosnak nevezett nagy cellából s a jóval kisebb “szüzek termé”-ből , a tulajdonképpeni Parthenonból áll. A nagy cella három oldalán emeletes dór oszlopsorok futottak körül, mintegy keretet adva az istennő itt elhelyezett kolosszális szobrának. A templom architektonikus szobrászati dísze nagyon gazdag s kiterjed az épület mindazon részeire, amelyek a dór rendszer kánonja értelmében dekorálhatók voltak: a tympanonra, a triglyphonra s a cellafal külső frízére. A keleti orom Athéné születését

örökítette meg; azt a jelenetet, amikor a Zeus fejéből kipattant istennő először jelenik meg az istenek körében. A nyugati orom tárgya Athéné és Poseidon versengése Attikáért. egy páratlanul tökéletes formaadású művészet bontakozik ki a szemünk előtt, oly művészet, amely a vonalak nemességét, a síkok csodálatos játékát szinte megrendítővé tudja fokozni. S ezt a hatást nem annyira az akt szépségével éri el, mint inkább a ruha redőzetével. Szinte a tenger hullámzását érezzük, ha elnézzük ezeket az emelkedő és süllyedő, dagadó és lelohadó, rohanó és elpihenő síkokat és vonalakat, e hullámhegyeket és hullámvölgyeket, amelyeken fény vibrál és árnyék dereng, e könnyed és áttetsző drapériát, amely felkúszik a testre, körülöleli az idomokat, s része lesz a test életének, amelyhez puhán és odaadóan simul, de féltő gonddal, hogy szépségeit el ne homályosítsa. Ez a lendület és lobogás, a holt

drapériának ez a megelevenítése a keleti görög művészetre utal, amely itt belejátszik a dór formaadás komolyságába s a síkok és vonalak összhangjának valóságos himnuszában kulminál. A reliefek témái a kialakult sémákhoz igazodnak: a gigászokkal, kentaurokkal és amazonokkal való küzdelmeket adják. A metopák stílusa legjobban a déli fronton, a görögök és kentaurok harcait ábrázoló jelenetekben tanulmányozható. Nagy mozgás és lendület van bennük, s bár kissé szűkszavúan adják elő mondanivalójukat, helyenként erős, majdnem a drámaiságig felfokozott indulat árad belőlük. Kompozíciójuk azonban sokszor erőtlen s egy-két jelenet kivételével nem éri el sem az ormok, sem a nagy fríz színvonalát. A fríz a cellát határoló falak külső felületén, közvetlenül a mennyezet alatt húzódik végig 160 méter file:///D|/ZX Wave/09 PDF~1/TAKARE~1.HTM[2010-09-19 14:58:25] Takaró Edit hosszúságban; magassága egy méter.

Tárgya az Athéné istennő nyári főünnepével, a panthenaeákkal kapcsolatos ünnepi menet mozzanatai. Szinte kifogyhatatlan azaz ötletesség és találékonyság, amely e sokféle jelenet megkoncipálásában megnyilvánul, s az a páratlanul szép, hullámzó ritmus, amely e részben heves és lendületes, részben nyugodtan hömpölygő jelenetek váltakozásában lüktet. Motívum tulajdonképpen nem sok van, de azért soha szószerinti ismétlésekkel nem találkozunk. Ahány paripa annyi árnyalati különbség felfogásban és formaadásban, ahány lovas , annyi féle tartás és mozdulat. A lovascsoportoknál s a szekerek körül minden mozog, él lüktet. Szinte hallani véljük a lovak nyerítését, patáik dobogását, a szekerek dübörgését. A ficánkoló méneiket biztosan megülő lovasokból az ifjúság boldog gondtalansága, duzzadó életkedve árad, a gyalogos csoportokon, különösen a véneken, az athéni polgár komoly és öntudatos nyugalma s a nagy

ünnephez méltó áhítatos hangulat ömlik el. De az emberi alakok minden nemessége mellett is az állatok rajza az, ami a Partheon- fríz legfőbb értékét teszi. Amint az oromcsoportok formaadásának legnagyobb szépségei a drapériákban keresendők, úgy a fríz-reliefek nagy jelentősége az állatok utolérhetetlen megmintázásában rejlik. A lovat sokféle helyzetben látjuk: nyugodtan lépve, nyugtalanul toporzékolva, ágaskodva? A szekerek megbokrosodott lovait alig lehet megfékezni. Idegesek, mintha elkapta volna őket az ünnep szokatlan láza, s szinte félő, hogy kitörnek a menetből. Az áldozati kosok és marhák többnyire megadták magukat sorsuknak? Alig egy-kettő nyugtalankodik, fejét felszegve, mintha bőgne. Ezek az állatok mind a legapróbb részletekig meg vannak figyelve. Aki megkoncipiálta és kifaragta őket a márványból, életük minden titkát, minden mozdulatukat, minden szokásukat ismerte. Az állatok itt érző, öntudatos lények

hatását keltik, s valóságos jellemfestést kapunk róluk. A fríz a maga teljességében egy csodálatos egységű korkép, amelyben a Perikles korabeli Athén szíve dobog, s amely pontosabb és kimerítőbb képet ad az athéni életről, mint bármilyen írott kútfő. A Partheon mellett a legnagyobb építészeti feladat, amely az Akropolisz helyreállítása során megoldást nyert, a Propylaeák megépítése volt. A vár monumentális kapuja volt ez, amely nyugat felől vezet fel az Akropolisra. 316-ban fogtak hozzá, s 321-ben már készen állott Mestere Mnesikles volt, aki a nehéz terepviszonyok folytán sok komplikációt rejtő feladatot kitűnően megoldotta. Az építmény több szárnyból áll. A háromajtós középső rész, a tulajdonképpeni kapu, hatoszlopos dór homlokzatot kapott, míg a belső födött átjárót három-három nemes arányú, finom fejezetű ión oszlop szegélyezi. A hátsó, vár felé nyíló csarnok, ismét a dór rendszer formáit

mutatja A kapuátjáróhoz csatlakozó délnyugati csarnokot pinakothéká-nak nevezték, s a képek befogadására szolgál. A tervezett további csarnokok kiépítésére már nem került sor Nemcsak a Propylaeák, de az egész Akropolis egyik legszebb ékessége a kis Nike-templom, amely a Propylaeákkal összefüggő déli bástyán áll s a kapucsarnokkal egyidőben került kivitelre. Bájos arányú, ión rendszerű tetrastil amphiprostylos templom, Kallikratesnek, a Partheon egyik file:///D|/ZX Wave/09 PDF~1/TAKARE~1.HTM[2010-09-19 14:58:25] Takaró Edit építőmesterének műve. Frízén a plataeaei győzelmes ütközet mozzanatai láthatók, a bástyán körülfutó korláton pedig az Athéné-kultuszból vett jelenetek, pompás mozdulatú, lobogó ruhájú szárnyas Nikékkel. A peloponnesosi háborúk viharában, a III. század utolsó évtizedeiben építették fel végleges alakjában az Erechtheiont, az Akropolis legrégibb szentéjét. A városvédő Athéné

Polias és Poseidon Erechteus tiszteletére épült, s ennek megfelelően két cellát foglal magába, Athénéét, amelybe hatoszlopos ión csarnokon át lehetett bejutni, és Poseidonét, a tulajdonképpeni Erechteiont, négyoszlopos pompás porticusszal s egy előtérrel amelyben az Athéné szent olajfájának öntözésére szolgáló ciszternát helyeztek el. Ebből nyílik a kariatidák csarnoka, a templom legszebb és leghíresebb része, amelynek mennyezetét oszlopok helyett hat pompás leányalak hordja. Az a könnyed, természetes helyzet, amelyben e nemes nyugalmú, remek arányú alakok megjelennek, szinte elfelejteti, hogy mily súlyos és komoly architektonikus feladatot teljesítenek. A drapéria mesteri kezelése, a redők túlnyomóan vertikális, az oszlopszerűség hatására törekvő vonalazása ezeket az alakokat nagy dekoratív erővel ruházzák fel. A frízeken ünnepi jeleneteket ábrázoltak A peloponnésosi háború során elbukott Athén s elvesztek

Szicília és Graecia Magna virágzó városai. De az attikai művészet lángja még fenn lobogott, s fénye kisugárzott mindenfelé, ahol görögök laktak. Már a korai klasszikus művészetben bomladozni kezd az a szigorúság és kötött rend, amely a régi korok szobrászat formaadását mindaddig jellemezte. A plasztika kifejezési lehetőségei megbővülnek, új elemekkel gazdagodnak, s lassanként megszűnnek azok a korlátozottságok, amelyek addig lehetetlenné tették az emberi alak szabad , felbontott megformálását. A márvány és az érc most valósággal megelevenedik, a test ritmikus szépségei kibontakoznak , a az a lüktető élet, amely az architektonikus szobrászatban már korábban érvényesülni kezd, most a kerek plasztikát is átjárja. A hagyomány szerint a rhegioni Pytagoras, a nyugati görög művészet legendás alakja volt az, aki a frontalítás legendás szabályával először szakított. Az ő ércből öntött győzelmi figurái, amelyek

között a versenyző atléta majdnem minden típusa előfordult, az V. század derekán nagy becsben állottak mindenütt, ahol görögök laktak. Az archaizmus hagyományi egyre jobban elhomályosulnak, de szelleme és formaadási módszerei egy ideig még tovább élnek a vallásos szobrászatban, s a frontális koncepció nyugodt monumentalitása továbbra is érvényesül a nagy istenszobrokon. A klasszikus felé érlelődő, a nagy klasszikus ideálokat megközelítő görög szobrászat három nagy névhez fűződik. Az első az athéni Pheidias, akinek szelleme ott lebeg a Parthenon felett, a másik az attika- boeotiai Myron, a harmadik az argosi Polykleitos. Pheidias neve nemcsak a görög szobrászat, de minden idők művészetének egyik legnagyobb neve, file:///D|/ZX Wave/09 PDF~1/TAKARE~1.HTM[2010-09-19 14:58:25] Takaró Edit valóságos fogalommá lett. Az ő művészetében összpontosul mindaz a szépség, nyugalom, harmónia és méltóság, a formáknak az a

tökéletes és nemes összhangja, amely a görög szobrászatot jellemzi. Athéné Parthenos szobra a Parthenon cellája számára készült. A mű anyaga arany és elefántcsont; e technikának (chryselephatin) Pheidias elismerten legnagyobb mestere volt. Az istennő alacsony, széles talapzaton áll, amelyet a Pandora-mythosból vett ábrázolások díszítetnek. Athéné alakján végtelenül nemes nyugalom ömlik el; fenség és nagy ünnepélyesség árad belőle. Jobb lábával erősen áll a földön, bal lába enyhe hajlást mutat. Az istennő ruhája, a peplos, vertikálisan redőzött Bal keze nagy, kerek pajzson pihen, amelyen, a gorgoneion körül, az amazon-csata reliefjei láthatók. A pajzs alatt az Akropolis szent kígyója tekerődzik Az istennő jobbjában a szárnyas Nike kis szobrát tartja, amelyet oszlop támaszt alá. Az olimpiai Zeus kolosszális szobra szintén aranyból és elefántcsontból készült. Itt a Parthenoséhoz hasonló arányú domborműves

talapzat mintegy zsámolya a remekművű, magas támlájú trónszéknek. A nagy isten utolérhetetlen méltósággal és fenséggel trónolja az olympiai templom szent falai között; fejét koszorú övezi, jobbjában a szárnyas Nikét, baljában sassal díszített hosszú kormánypálcáját tartja. Leírhatatlan hatást gyakorolnak ezek a szobrok a cella derengő világosságában. Úgy tetszik, mintha maguk az istenek szálltak volna alá az Olymposzról, végtelen fenségükben, emberfölötti arányaikkal. Alakjukból mythikus erő s az örökkévalóság végtelen nyugalma árad Az istenszobor monumentalitását itt a maximumig felfokozták; lenyűgözőbb hatást faragott képpel elérni lehetetlen. Myron az ércszobrász, teljesen felszabadította a plasztika stílusát az anyag feltételei alól. Az ő formaadása semmiféle korlátozást nem ismer, csupa felbontottság, lendület, mozgás. Híres “Diskobolos”-ában, páratlan virtuozitással érzékelteti a helyzet

pillanatnyiságát, szinte elkapja ennek a rugalmas, tökéletes testű, elhasználatlan erejű ifjú atlétának egy mozdulatát, amelynek megrögzítése a legnehezebb és legkomplikáltabb szobrászi feladat volt, s kielégítő megoldása még alig néhány évtizeddel előbb elképzelhetetlennek látszott. Valóságos szobrászi pillanatfelvétel hatását kelti Myron egy másik műve, az Athena-Marsyas csoport, az istennő bájos, finom vonalvezetésű, karcsú alakjával s a jobbját felemelő, heves és zabolátlan mozdulatú Marsysszal. A két alak önmagában pompásan megfigyelt és élethűséggel teljes, de hiányzik belőlük az a láthatatlan erő, az a két testből kölcsönösen kiáradó fluidum, amely az alakok összetartozóságát, egymásrautaltságát kétségtelenül kidomborítaná s őket szorosabban és szervesebben fűzné egymáshoz. Myron minden figyelmét az emberi test problémái kötötték le, s talán ezért nem fordított kellő gondot a

kompozícióinak organikus felépítésére. file:///D|/ZX Wave/09 PDF~1/TAKARE~1.HTM[2010-09-19 14:58:25] Takaró Edit Polykleitos, akinek dicsősége az ókorban Pheidiaséval vetekedett, három híres antik szobortípust teremtett meg: A Doryphoros-t, a Diadumenos-t s az Amazont. A hagyomány szerint ő volt mestere az argosi Heraion nagy chryselephantin Hera-szobrászának. Polykleitos alakjait a formaadás tökéletessége jellemzi. Az emberi test felépítésének nemes szépségeit sem előtte sem utána senki hívebben meg nem figyelte s jobban és kifejezőbben nem reprodukálta. A Doryphoros (lándzsavivő) már korában oly hírnévnek örvendett, hogy a kánon melléknevet kapta. Ez volt a címe egyébként Polykleitos egy iratának is, amelyben az emberi test ábrázolási módszereit fektette le. A Doryphoros sémájává lett az ideális forma-arányú emberi alaknak; róla lesték el a szobrászok az emberábrázolás titkait. Hasonlóan nyugodt, de szélesebb

mozdulatú volt a Diadumenos, a győztes atléta, aki a győzelmi szalagot fonja feje köré), s a két ifjúval sok tekintetben rokon az Amazon, amely az ephesosi Artemision számára készült; valószínűleg nem a sebesült, hanem a harcban elfáradt amazont ábrázolta. Mindhárom alakban közös a mozdulat nemessége és könnyedsége, az “állóláb” erős és határozott fellépése, a “játszóláb” enyhe hajlású, pihenő helyzete, a felsőtest finom, alig észrevehető elhajlása. A test formái a legtejesebb összhangban vannak, arányaik, anatómiai felépítésük tökéletes, s arcvonásikon ott tükröződik a lélek tiszta ethos-a. Nehéz volna eldönteni, hogy e három mester közül melyik volt a legnagyobb. Mindhármukban megvolt az, ami az igazán nagy alkotó művészt teszi: “teremtő fantázia és költői alakító-erő, a természet rajongó szeretete, tiszta és zavartalan öröm a természet formáinak szépsége és törvényszerűsége fölött,

s megnyilatkozásainak gyors és merész megragadása a mozdulat röpke változataiban is". E három nagy mesteren kívül még több nevet is megőrzött a hagyomány. A IV. század második felében Nagy Sándor egyetlen hatalmas birodalomban egyesítette a kisebb állam-alakulatokban élő görögséget. De Hellas csak a magva volt az új világbirodalomnak A király Kelet felé fordította tekintetét, ahol ekkor már teljes pompájában kifejlődött a perzsa Achaemenidák fényes udvari műveltsége. Nagy Sándor leverte a perzsákat s győzedelmes seregeivel mindazokon a helyeken végigvonult, amelyek a nagy elő ázsiai kultúrák tanúi voltak: ura lett Egyiptomnak és Syriának, Phöniciának és Palesztinának, s övé volt Babylon, Susa, Persepolis és Egbatana; Indiát is bevonta hódító terveibe. Csodálatos világbirodalmát alig egy évtized alatt építi fel;430-ban Babylon nagy múltú falai között korai halált hal. A birodalom csakhamar szétbomlik, de az a

pompás, keleti elemekkel átitatott hellén kultúra, amely a nagy király nevéhez fűződik, nemcsak tovább élt és virágzott, de egyre erősbödött is a kis fejedelmi udvarokban, s messzire világító fénnyel égett a késői görög műveltség újonnan alapított őrhelyén, Alexandriában. A művészeti tevékenység Nagy Sándor és utódai, a diadochos-ok alatt igen élénk volt. Különösen az file:///D|/ZX Wave/09 PDF~1/TAKARE~1.HTM[2010-09-19 14:58:25] Takaró Edit építészet számára kínálkoztak nagyszerű feladatok. 453 körül kezdték építeni a görög világ legnagyobb templomának induló didymaei Apolló templomot * Ugyanabban az időben, amikor Hellasban az archaikus művészet nagyobb lendülettel kezd kibontakozni, tehát római időszámítás szerint az I. században, Közép-Itáliában egy különös és fantasztikus művészet, az etruszkok művészete fejlődik ki. Amilyen sokféle s még nem egészen felderített forrásokból

táplálkozott ez a művészet, éppoly rejtélyes és felderítetlen a nép eredete is. Az etruszkok kiváló építőmesterek voltak. Egykori városaiknak vízszintesen rétegzett, vagy sokszögű kykloptikus falai ma is csodálatot keltenek. Ismerték a boltív és a boltozat szerkesztési szabályait, s bár nem voltak e konstrukciók feltalálói, rendszeresen ők alkalmazták első ízben. Bizonyos, hogy az etruszkok építési tevékenységének középpontjában a templom állott. Igen erősen ki kifejlődött Etruriában a halottak kultusza. Az etruszkok vagy eltemették, vagy elégették halottaikat. A legrégibb sírtípus az aknasír volt (tomba a pozzo), amelybe a hamvvedret helyezték; ezt az elrendezést időrendben a sírgödör (tomba a fossa) követte. Közép- és Észak Etruria sírtípusa az álkupolás, középpilléres kör alakú kamra (Casal Marattimo), amely az égéi kupolasír erős reminiscenciáit kelti fel. Változatosságában és művészi

kialakításában valamennyin túltesz a déli típus, a sziklába vágott, illetőleg a földbe ásott kamrasír (tomba a camera). Csaknem mindaz, amit ma az etruszk festészetről és szobrászatról tudunk, a halottak kultuszával függ össze. Az etruszkok művészete, amely az I. századtól kezdve mintegy négyszáz esztendőn keresztül virágzott Róma s a mai Pisa közt fekvő területen, a Tyrrheni tenger s az Appenninek hegylánca között, döntően befolyásolta a korai római művészet kifejlődését; de miután kiélte magát s fejlődési lehetőségei megszűntek , teljesen elsorvadt s csak reminiscenciái élnek tovább a köztársasági Róma hellenisztikus hatás alatt kibontakozó művészetében. A római világbirodalom terjeszkedésével mindazok az országok, amelyekben a hellén kultúra gyökeret vert s hellén művészet virágzott, Róma fennhatósága alá kerültek. file:///D|/ZX Wave/09 PDF~1/TAKARE~1.HTM[2010-09-19 14:58:25] Takaró Edit Róma

azt a formakincset, amelyet a görög művészettel kapott, a maga képére alakította át. Ez az átalakulás azonban a művészetnek nem minden ágában ment végbe egyenlő intenzitással. A legerősebb módosulások az építészetben mutathatók ki, amely a fejlődés későbbi folyamán, a téglaépítészet kibontakozásakor s a nagy boltozatok megjelenésekor lényegesen elhajlik a görög tradícióktól. Kevésbé éles a különbség a szobrászatban, bár annak egyes területein, főképpen az arcképszobrászatban, a történelmi reliefben s a dekoratív-ornamentális plasztikában erős és határozott nemzeti stílus kifejlődését látjuk. Legjobban elmosódottak a határok a festészetben, amely a hellenizmus idejétől kezdve Hellasban, a hellén kultúrájú campaniai városokban s Rómában is majdnem azonos jellemző jegyeket mutat. A római kultúra genezisének kérdésében nincsenek eltérések. Kezdetben az etruszk művészet befolyásolja, majd azt az

etruszk-római művészetet a hellenizmus szelleme járja át s ez szabja meg további fejlődésének irányát. Ez a fejlődés pedig, ha az alap, amelyből kiindult, nem is volt önálló és eredeti, csodálatos eredményeket produkált, és produkál ma is. Az a terület, amelyen Róma művészete a legnagyobbat és legmaradandóbbat alkotta, az építészet. A rómaiak feltalálták a módját annak, hogy a nehéz és drága kőboltozatok helyett miképpen lehet olcsón, könnyen és gyorsan boltozni. Mindhárom nagy boltozatrendszerünket, a dongát, a keresztet és kupolát, téglabordák közötti öntött betonmasszából állítják elő, s általában a téglaépítészet technikáját geniálisan fejlesztik ki. A római építészetnek fontos témája a templom, bár nem annyira, mint a görögöknek. Inkább a profán jellegű nagy feladatok dominálnak. Így a városépítés magas fokra emelkedett A profán építészet alkotásai közöl a bazilikák játszanak nagy

szerepet, a törvénykezési és kereskedelmi csarnokok, amelyek hosszúkás négyszög alaprajzú épületek belső oszlopállásokkal, gyakran apsis-okkal. Ily bazilikák vannak Rómában a Basilica Aemilia, Julia és Ulpia Az önálló római művészet 500 körül, Appius Claudius cenzornak, Via Appia építőjének idején kezd kibontakozni. Ekkor a rómaiak technikai tudása már magas fokon áll, amit főképpen hidaink és vízvezetékeink bizonyítanak. Templomaink most már dél itáliai görög minták után indulnak s az etruszk templom négyzetes alaprajza helyett a hosszúkás görög alaprajzot veszik fel; a dekoratív formák is görög formanyelvre támaszkodnak. A római építészet legfőbb építőanyaga a hatodik évszázadban a tufa; az ún. tufa-stílus Rómától Pompejiin s a többi campaniai városon át Szicíliáig terjed. Az emlékeken a görög építészetnek mindhárom oszloprendje előfordul, természetesen bizonyos módosulásokkal, arány és

formabeli változatokkal. A dór stílust Coriban, az ion különösen Pompejiben, a korinthusit, lágy kezelésű, a hegyes és csipkés görögtől elütő akanthusaival, Tivoliban látjuk. file:///D|/ZX Wave/09 PDF~1/TAKARE~1.HTM[2010-09-19 14:58:25] Takaró Edit Napjainkban is, erős fejlődést mutat Róma építészete. Megjelenik a római architektúra egyik tipikus motívuma, a fél oszlopok közötti boltíves nyílás, amely sorozatos előfordulása esetén egyike a leghatásosabb és legfejlődésképesebb architektonikus rendszereknek. Ha több ilyen oszlopos boltíves emelet van egymás fölött, úgy az oszloprendek felfelé könnyebbedő tendenciát mutatnak: a földszinti dór, a középső ión a legfelső korinthusi. Ekkor már teljesen kifejlődnek a római oszloprendek, a görög dór eltűnik, s helyét az etruszk eredetű toszkán s a hasonló dór foglalja el; az ión és korinthusi, bár módosításokkal, de továbbra is megmaradnak. Hogy a római nép

művészetében és főleg szobrászatában a görög szellem oly elevenen élt tovább, abban nagy része volt annak is, hogy a művészek, különöse a korai századokban túlnyomóan görögök voltak. A vezetés később is az ő kezükben maradt, s még a tipikusan rómainak tekinthető portrészobrászatban is többé-kevésbé megnyilvánul a görög szellem. Pedig Hellaszban a portré nem volt kedvelt műfaj. Ezzel szemben erős arcképszobrászatuk volt az etruszkoknak. Halottas hamuládáik födelét az elhunyt fekvő vagy könyöklő alakjával díszítették; az arc a későbbi korban intenzív egyéni életet sugároz. Az etruszk művészetnek ez az ága bizonyára ösztönzéssel volt a római portré kialakulására. Hogy a faragott arckép művészete Rómában olyan nagy szerepet játszott, abban természetes része volt annak a kultusznak, amellyel a rómaiak halott nagy embereik emlékét ápolták. Így a római arcképművészet lényegében nem más, mint a

halott ember kultusza, amely a sírkultusztól elszakadt és önálló utakon jár. Róma portrészobrászatában Hellasszal szemben lényeges különbségek állapíthatók meg. A görög herma-arcképekkel ellentétben itt többnyire mellszobrokkal találkozunk. A görög meztelenség Róma művészetében lassanként eltűnik s a szobrok gazdag művű páncélban vagy dús redőzetű tógában jelennek meg; gyakoribbakká válnak a női portrék, álló vagy ülő női alakok, s a szellemi élet nagyjainak szobraival szemben inkább politikusok arcképei dominálnak. A római portréművészet kifejezési eszközei igen nagy gazdagságot és változatosságot mutatnak. A hellenisztikus alakból kiinduló, de már önálló római vonásokat felmutató római arcképszobrászatnak értékes korai alkotása Kleomenes Germanicusa, amely egy másolatokban erősen elterjedt Hermes-típushoz simult s már világosan mutatja a későbbi római portréművészetnek azt a tendenciáját,

hogy a szoborszerűség helyett inkább az arcképszerűséget domborítsa ki. Kleomenes mellett Pasiteles volt a korai római szobrászat másik vezető görög mestere A hellenisztikus-római korszakot megelőző idők görög festészetének általános szellemét file:///D|/ZX Wave/09 PDF~1/TAKARE~1.HTM[2010-09-19 14:58:25] Takaró Edit vázaképek, Etruria sírkamrái mozaikok és a fémvésés termékei, a tükrök és a cisták őrizték meg számunkra. Készültek finom rajzú elefántcsontlemezek a III és IV évszázadok fordulójáról, amelyek koporsók burkolására szolgáltak, továbbá a maga nemében egyedül álló thébai Mnasonstélé, az elhunyt harcos festett alakjával. Igazi festészetet csak a canpaniai városokban találunk először. Pomoeji és Herculaneum nagyszerű festményei a római kor alkotásai ugyan, de egyrészt e városok műveltsége görög, másrészt a festmények tárgya túlnyomó részben a görög mítoszban gyökerezik. Bizonyos,

hogy Pompejiben és Heraculumban nem önálló művészettel állunk szemben, hanem egy igen fejlett utánzó, sőt másoló művészettel, s ez a művészet a klasszikus görög festészet hagyományaiból táplálkozik, a III. század második felének tradícióiból, amikor az első döntő lépés történt a valóságfestés felé. Ez a művészet már nem egyszerű faldekoráció, hanem igazi festészet; valóságos távlatok vannak, erős, plasztikus árnyékolások, színek, fényfoltok. A plaszticitás olykor a szoborszerűség határait érinti s a festőiség rovására megy, mint a nápolyi Perseus-freskón, amely a IV. század második felében élő athéni Nikias mester utáni kópia. A Perseus-monda mindvégig igen kedvelt a görög festészetben, éppúgy, mint a Niobe-legenda, Niobe lányainak tragikus története, amely többek közt egy Pompejiből származó nápolyi márványképen van megörökítve. Ez a festmény érdekes, perspektívikus

architektúra-részletein kívül kifejezési eszközeinek erős drámaiságával, mély benső tartalmával, a kompozíció szabadságával kap meg. Valósággal sophoklesi hangulat lebeg a kép fölött, az attikai sorstragédia levegője árad belőle. a görög kultúra a legerősebb volt mindazon kultúrák között, amelyek korunkban a Földközitenger partvidékein kifejlődtek. Erejét legjobban az mutatja, hogy Nagy Sándor kora óta Róma kialakulásáig valósággal mint internacionális műveltség élt tovább. A hellén kultúrát a nagy király lándzsái hegyén vitte a Keletre, s e kultúra ott a görög befolyás alá került országok ősi műveltségeivel keveredett. Ez a nemzetközi görög kultúra, amelynek a hellenizmus nevet adták s amely vidékenként más és más jellemző jegyeket mutat, lényegében mégsem egyéb, mint a Perikles korabeli Athén műveltségének páratlan erejű kisugárzása és utóvirágzása. A hellenisztikus művészet Egyiptomban

éppúgy meghonosodott, mint Syriában vagy Mesopotámiában. A Római Birodalom művészetét is a hellenizmus befolyásolja döntő módon, de e nagyszerűen kibontakozó művészetben egyre jobban elhalványodnak a tiszta görög hagyományok. Írta Gaius Petronius Róma, 718 Ab urbe condita Vége file:///D|/ZX Wave/09 PDF~1/TAKARE~1.HTM[2010-09-19 14:58:25] Takaró Edit Utószó Van egy titok, amiről még szólnom kell: a különleges és érthetetlen felfedezések, melyekből e könyv született. Egy író rengeteg emberrel kerül kapcsolatba munkája során. Így tettem szert egy híres angol régész ismeretségére. Később barátság szövődött közöttünk és sok titokba beavatott engem is Így szereztem tudomást a felfedezésekről, sőt a rejtélyes agyagtáblák és papirusz tekercsek eredetéről is. Pár évvel ezelőtt, amikor barátom (aki egyébként angol nemesi család sarja) dédapja régi holmijai között keresgélt, ráakadt egy naplóra. A napló

egy fejezetében az öreg testvére szokatlan tervéről ír: “Henry valami különleges masinát készített, és azt mondja be akarja vele járni a régi időket, s valami emléket hagyni maga után a múltban. Egészen addig őrültnek tartottam, amíg csak be nem ült a masinájába és el nem tűnt a szemem elől. Azt mondta vissza tér Nem jött vissza Talán a barbár korokban történt vele valami, vagy olyan szépnek találta a régmúlt időket, hogy vissza sem akar térni onnan már soha többé?” E röpke pár oldalon antik korok ködborította, mesés tájai válnak egy pillanatra elevenné. Ám rejtélyes világának hangulatát, csak a töredezettség eszközével adhattam vissza. S így nem rántottam le róla a titokzatosság bájának leplét, nem hessegettem el a múlt homályát, melyen épp csak átragyog végtelen szépsége és fenségessége. file:///D|/ZX Wave/09 PDF~1/TAKARE~1.HTM[2010-09-19 14:58:25]