Jogi ismeretek | Római jog » Németh Zoltán - Római jog

Alapadatok

Év, oldalszám:2017, 166 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:118
Feltöltve:2017. január 14
Méret:2 MB
Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!

Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

1 1. A római jog tanulásának a célkitűzése: miért tanulunk római jogot? A római jog bevezetésül, megalapozásul szolgál a modern jog, főképp a polgári jog tanulmányozásához. Maga a római jog világos rendszerű, viszonylag egyszerű és nincs kitéve változásnak, vmint a modern jogrendszerek jelentős része a római jogra épül, ezért szilárd dogmatikai alapot adnak ezek tanulásához. Hatékony a jogászi gondolkodás kialakítására, vagyis a jogi probléma-felismerés és problémamegoldás készségének képességé történő fejlesztésre. Szemléletes terminológiája és tömör regulái könnyebbé és egyértelműbbe teszik a modern jog tételeinek, konstrukcióinak megértését. Kiválóan alkalmas a jog belső működésmódjának megismerésére Szélesíti a jogi látásmódot; ismeretében a jog alapelveit nem lehet szem elöl téveszteni, neve zetesen az igazságosság és méltányosság érvényre jutását. Hozzásegít, hogy az erkölcsi

igazság és jog határának pontos meghatározásához, melyet a jogbiztonság igényeli Segít az európai jogrendszerek könnyebb megismerésében; a jogi terminológiája – eredeti latin formájában – egyfajta nemzetközi jogászi szaknyelv. A római jog hatályban volt még a XIX. században is ( IUS COMMUNE EUROPAEUM), mint közös fundamentum segíthet felépíteni az új egységesülő Európát. 2. A római jog megjelenése a történelemben: a klasszikus római jog, a ius commune, pandekta jog. 1) A római jog tananyagi rendszerét Gaius alkotta meg és Iustinianus Institutiones-e révén hagyományozódott át1, melyet ma institúció-rendszernek nevezzünk. Gaius-féle tankönyvnek három fő része volt: 1)személyek (PERSONAE) – személyi és családjog 2)dolgok (RES) – dologi jog, kötelmi jog és öröklési jog 3)keresetek (ACTIONES) – polgári eljárásjog. A iustinianusi rendszer követi az előzött, csak annak keretein belül további rendszerezést

tesz, így a kötelmeket négy csoportba sorolja2. A mára kijegecesedett institúció-rendszer a középkor és újkor jogtudományának terméke. A keresetekről szóló rész mint eljárásjog a tankönyvek elejére kerül, amelyek az anyagi jognak a négy szerkezeti egysége követ: a személyi jog (inkorporálva a családi jogot) – dologi jog – kötelmi jog – öröklési jog3. 1 2 3 A két rendszer közöt persze vannak különbségek, maga az institúció-rendszer a középkorban lényeges fejlődésen ment keresztül. Contractus, delictum, quasi contractus, quasi delictum. Két utóbbi sorrendje felcserélődhet. 2 2) Német-római Birodalomban a XVI. században a bíróságok számára a kommentátorok római jogát dolgozták fel, melyet a Digesta ill. Pandectae után pandektajognak neveztek el 4 A XIX században a természetjogi iskola nyomán és az institúció-rendszer fejlődése hatására megalkották a modern pandekta-rendszert, amely magába foglalja a

magánjog általános részét a személyi joggal együtt – dologi jogot – kötelmi jogot – családjogot – öröklési jogot. A pandektisták érdeme, hogy a polgári eljárásjog az anyagi magánjogtól elválva önálló jogág lett. A modern polgári tankönyvek az institúció-rendszert követik 5; kivétel a német BGB, mely a pandekta-rendszert. Tankönyvi rendszer: I. külső történet (társadalom, állam- és jogtörténet, római jog továbbélése) II. belső történet, mely maga a dogmatikai rész (eljárásjog, személyi jog, dologi jog, kötelmi jog és öröklési jog) Gaius Institutiones SZEMÉLYEK DOLGOK KERESETEK „dologi + öröklési + „polgári eljárásjog” kötelmi jog” Modern polgári törvénykönyv Pandektarendszer SZEMÉLYI DOLOGI KÖTELMI ÖRÖKLÉSI POLGÁRI ELJÁRÁSJOG külön jogág a közjog keretében ÁLTALÁNOS RÉSZ KÖTELMI DOLOGI CSALÁDI ÖRÖKLÉSI * A természetjog a modern emberi jogok alapját képezi a

maga egyetemes és időtlenül érvényes normaösszességével6. Az alapjogok előfeltételezik, hogy léteznek elidegeníthetetlen emberi jogok, melyek a közösségeket, vmint a békét és igazságosságot képviselik Ebben az összefüg gésben az alapjogok a pozitív jog; az emberi jogok a természetjog, melynek érvényessége időben örök, térben az egész világra kiterjed – örökkévalóság jellemzőit viseli Ezért beszélünk sérthetetlen és elidegeníthetetlen emberi jogokról. A pozitív jog felett álló, az alkotmányozót is kötelező jogi alapelvek elismerésről szólt a német Szövetségi Alkotmánybíróság egy ítéletében, mely nem más, mint tartalmi szempontból a természetjog elismerése. 4 5 6 Samuel Stryk könyve alapján. Code Civil a iustinianusi formát; magyar, osztrák, olasz, svájci a modernt. Ha vki elutasítja a természetjogot, az egyenlő annak kimondásával, hogy minden jog pozitív; ami azt jelenti, hogy annak eldöntése, mi a

jogos, kizárólag a különböző országok törvényhozóinak és bíróságainak a dolga. Mégis, időnként nem értelmetlen azt állítani, hogy vannak „igazságtalan” törvények vagy „igazságtalan” döntések. Miközben ítéleteket mondunk, ebbe azt is beleértjük, hogy az igazságosnak és az igazságtalannak van a pozitív jog tól független és magasabb mércéje: amelyhez viszonyítva ítéletet tudunk mondani a pozitív jogról 3 3. Theodor Mommsen és római közjog Theodor Mommsen (1817 – 1903) minden idők legnagyobb római történésze és római jogásza. Alapvetően az előző tétel két rendszerével szembeforduló történeti jogi iskola fűződik a nevéhez; munkásságával vált el a római jogtörténet tulajdonképpen a pandektisztikától. Módszereit tekintve a 19. század közepén formálódó történettudomány a hermeneutikus és analitikus módszereket integrálta. 1902-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki, elsősorban a

Römische Geschichte (Római történelem) című könyve miatt. 4. A római államberendezkedés – az archaikus állam. ? - kb. Kre IV sz eleje Kr.e IV sz második fele – I. sz. vége Társadalom Állam Quiritár civilizáció patriarchális rabszolgaság Archaikus állam, köztársaság kialakulása Archaikus jog Köztársaság Nagyüzemi rabszolgaság Kr.u I sz - Kru. III sz Kr.u IV sz eleje - Jogfejlődés Átmenet a feudalizmusba Preklasszikus jog Principátus Klasszikus jog Dominatus Posztklasszikus jog Római közösség külső és belső feladatainak megszervezésére egészen korán „állami kereteket” hozott létre. Az „állami szervek” a közösség érdekében bizonyos szükségszerű kényszerhatalommal rendelkeztek a közösség teljes jogú tagjai, a családfők felett Aki a római közösség tagjává vált, védelmet és földet kapott – ugyanakkor meg kellett hajoljon a közösség akarata előtt, és be kellett tartania bizonyos

normákat, melyeket a közösség az együttélés biztosítása érdekében hallgatólagosan („szokások” formájában) vagy kifejezetten („törvények” alakjában) elfogadott. A közösség tagja katonáskodott, adózott és így hozzájárult a együttélés fenntartásához, ugyanakkor azonban éppen a közösség tagjaként le kellett mondania szabadságának egy részéről. Az állami szervezetet, az államot hatalommal ruházták fel. Olyan eszközökkel, melyek az egész közösség érdekében voltak alkalmazandók; lemásolta azokat a közösségi szinteket, melyeket más népek gyakorlatából már ismert: a törzsek 7 (TRIBUS), a nemzetség-csoportok8 (CURIA) és a nemzetségek9 (GENS) szintjét. 7 8 9 A harminc curia tízesével három törzset alkotot. A törzs tehát 1000 gyalogost és egy lovasszázadot állítot ki A nemzetségek feleti szervezeti egységet, amely valószínűleg hadsereg-szervezési alapokra megy vissza, a rómaiak curia-nak nevezték. A

hagyományok szerint minden tíz nemzetség alkotot egy-egy curia-t, amely egység a hadrendben való egymás-melletiségen kívül idővel letelepedésbeli közelséget is kifejezet. Az eredetileg egyáltalán nem rokon családok és családfők egy eleinte mesterséges, nagyobb közösséget is alkot ak, a nemzetséget. 4 Királyság államszervezete A kezdetektől joggal élő római állam keletkezésével kapcsolatos hagyományokat elfogadva, a hét király nevével fémjelzett korszakot a királyság nevezzük. Csak azokat tekintették teljes jogú polgároknak, a közösség tagjainak, akik valamelyik nemzetséghez tartoztak Az ősi államot három szerv alkotta. 1) király (REX) a végrehajtó hatalom teljességével bírt. Feladata volt a viták rendezése („bíráskodás”), a belső béke hatalmi eszközökkel történő fenntartása A király mondta meg, mi a jog, a vitát eldöntő norma – IURISDICTIO. A hadsereg vezetője, a legfőbb pap; kifelé, a

szomszédok, az ellenség felé a római állam kép viselője mind békében, mind háborúban. A nemzetségek közötti szövetség feje volt, aki a nemzetségfők közül került ki; az etruszk monarchia korszakában viszont már a CURIA választotta. Ideiglenes távolléte esetén jogkörét a PRAEFECTUS URBI látta el; halála után és az új uralkodó megválasztása között a Senatus tagjai vezették az államot mint INTERREX-ek. 2) szenátus (SENATUS) a „vének tanácsa” a legtekintélyesebb családfőket ( PATRES), az alapító családok és nemzetségek (patríciusok) vezetőit egyesítette. A testület eleinte állítólag száz, később – az etruszk királyok alatt – háromszáz főből állt A hagyományok szerint a Senatus tanácsadói szerepkört látott el – nem volt pontosan körülhatárolt hatásköre, a király belátásán múlott, hogy meghallgatja-e tanácsait vagy sem, illetve figyelembe veszi-e azokat vagy sem. Mivel a Senatusban a

legtekintélyesebb nemzetségek képviselői ültek, a király – legalábbis a kezdeti időkben – nem tekinthetett el minden további nél kül a testület akaratának figyelembe vételétől, a szenátorok akarata meghatározó volt az állam ügyeinek vitelében, az állami felségjog hordozói voltak. A királynak kötelessége volt meghallgatni őket, megfogadni tanácsukat – főleg külügyekben, törvényhozásban 3) népgyűlés (COMITIA CURIA) 30 curia-ból állt. Tagjai eredetileg patríciusok voltak, de mivel alapja a hadi beosztás volt, utóbb plebejusok is megjelenhettek rajta. Szakrális feladatokat látott el; bizonyos beleszólása volt a közügyek menetébe, bár e szerep inkább megerősítő, mint kezdeményező volt. Korai köztársaság államszervezete 1) magistarus, melyen az állami főhatalmat gyakorló tisztségviselőt ill. magát a tisztséget értjük, azaz a köztársaság főhivatalnokai Jellemzője: • annuitás, egy hivatali évre választás

• kollegialitás, egy tisztséget egyszerre több, egyenlő jogkörű főhivatalnok töltött be. A végrehajtó és törvényhozó hatalom már Kr. e 449-ben törvény alapján szétválasztották A városállam igényeinek megfelelően a magistraturákban jól tagolt végrehajtó hatalom egy szokásjogilag kialakult garanciarendszer keretei közé fogva működött, amelyet közvetve a népgyűlések és közvetlenül a Senatus ellenőriztek. 5 Hatalmuk jellege szerint Imperiummal rendelkező magistratus Imperium nélküli magistratus Feladatkörük szerint Rendes, állandó (magistratus ordinarii) Rendkívüli (magistratus extraordinarii) Hatáskörük alapján Nagyobb főhivatalnokok (magistratus maiores10) • consul • praetor • censor • • • Kisebb főhivatalnokok (magistratus minores) aedilis quaestor tribunus plebis Az állami főhatalmat (IMPERIUM) több különböző nagyobb magistratus gyakorolta. Összetevői: • legfőbb polgári hatalom a Város

határán belül, melynek korlátai a provocatio ad populum lehetősége és más magistratusok intercessio-ja voltak (IMPERIUM DOMI) • a hadsereg parancsnoksága a Város határán kívül, s nem csak háború idején, hanem az alávetett népekkel szemben is élhetett vele a tisztviselő (IMPERIUM MILITAE) • jogszolgáltatás (IURISDICTIO) • népgyűlés összehívása és törvényjavaslat előterjesztése (IUS AGENDI CUM POPULO) • Senatus összehívása és tanácsának kikérése (IUS AGENDI CUM PATRIBUS) • büntetések és kényszerítő intézkedések kiszabása (IUS COERNITIONIS). A hivatali hatalmat (POTESTAS), mely minden magistratust megilletett, hierarchiát eredményezett, ám a kollegialitás miatt az azonos terjedelmű hatalommal bírok bármely ügyben önállóan járhattak el, s egyben a collega intézkedésének végrehajtását megakadályozhatták (INTERCESSIO). Összetevői: • madárjóslás, istennek akaratának kifürkészése (AUSPICIUM) •

összehívni a népet vmely közügy megvitatása céljából (IUS CONTIONEM HABENDI) • tiltakozás joga a collega intézkedésével szemben, hivatali vétó (IUS INTERCEDENDI) • hirdetmények kibocsátásának joga (IUS EDICENDI)11. Népgyűléseken választották meg a magistratusokat. A) consul, két fő az államhatalom élén, a rex örökébe lépve. Imperium maius-sal rendelkeztek és ezért vmennyi magistratus intézkedésével szemben intercessio-s joguk volt; a rex végrehajtó hatalmát, hadvezéri és bírói jogkörét gyakorolták Mindvégig megtartották 10 Nem lehetet őket hivatali idejük alat bíróság elé állítani; az állami főhatalom gyakorlása kizárt mindenfajta fele lősségre vonást. Az imperium nem tűrt korlátozást, ezért jogellenesen soha, legfeljebb célszerűtlenül járhatot el Ám a hivatali év végén a Senatusban megítélték működésüket, és az államnak sérelmet okozó (amelyek tehát ki zárt, hogy jogsértők letek volna)

döntések miat vonhaták felelősségre. 11 Csak a magistratus curules joga volt! 6 • bel- és külpolitikai irányító szerepüket • a legfelső rendészeti jogosítványokat • a legmagasabb katonai parancsnoki tisztséget. Hatalmukat békeidőben havonta – háborúban naponta – felváltva gyakorolták. Az igazságszolgáltatás felügyelete alól a praetorok megjelenése mentesítette őket, mégis megőriztek egy rendkívüli, a magánjogi ügyekben „önkéntesnek” nevezett igazságszolgáltatási hatalmat. Consul-okról nevezték el az éveket az V. századtól B) praetor Kr.e 367-től a rendes igazságszolgáltatás legfőbb felügyelőjének megjelölése; imperium minus-sal bírt, de az alkotmányos szokások szerint helyettesíthette a consul-okat, ha azok a Városon kívül tartózkodtak. Tíz napnál hosszabb időre nem hagyhatta el Rómát Kr.e 242-ben egy másik praetor megválasztására is sor került Ettől kezdve a régebbi hivatal a PRAETOR

URBANUS, az újabb a PRAETOR PEREGRINUS megjelölést kapta. Előbbi a római polgárok, utóbbi a polgárok és idegenek illetve az idegenek egymás közötti peres ügyeiért volt felelős A praetor-ok személye elsősorban a jogrendszer alakításában betöltött szerepük miatt volt fontos. Létszámuk változó volt, de idővel 16-ra emelkedett. C) censor rendes, de nem mindig betöltött magisratura a hagyományok szerint már 443-tól, a valóságban azonban csak valószínűleg Kr. e 366-tól létezett Feladatuk az ötévenkénti census lebonyolítása volt, amelynek során osztályokba és kerületekbe osztották a polgárságot, vmint ellenőrizték az egyes családfők és a családhoz tartozó személyek hadrafoghatóságát. Ekkor állapították meg az adókötelezettségeket és vizsgálták meg, hogy a családfők az ősök erkölcseinek (MORES MAIORUM) megfelelően élnek-e. Akire rábizonyult ennek ellenkezője, azt kizárhatták a senator-ok vagy a lovagok közül,

vagy fenyítést kaphatott. Nagyjából Kr.e 312 óta a censor-ok feladatává vált a senator-ok kinevezése is Ők állították össze az állami költségvetést, ők kötöttek szerződéseket az állam nevében az adóbérlőkkel, az állami beruházásokat végző vállalkozókkal és az állami földek bérlőivel. Nem rendelkeztek imperium-mal, de a szokás szerint nem lehetett tevékenységükkel szemben intercessio-t alkalmazni. A népgyűlés öt évente, legfeljebb 18 hónapra választotta őket. Mikor nem voltak censor-ok, feladataikat a consul-ok látták el. D) aedilis curulis két fő a piacok felügyeletével volt megbízva. Rendőri hatalmuk (az utcákon a közforgalom zavartalanságának biztosítása) és korlátozott igazságszolgáltatási feladatuk (piaci viták elintézése) is volt. Fontos feladatuk volt a közösség gabonával való ellátása és a játékok rendezése. Gondoskodtak a törvénykezési szünetek betartatásáról, a boltok nyitva ill zárva

tartásáról Bizonyos 7 perekben vádlóként léphettek fel – pl. a földnagyságot korlátozó rendelkezések megszegőivel szemben. E) quaestor két fő (majd nyolc) az állami kincstár kezelésére; eleinte valószínűleg a legfőbb magistratus által kinevezett segédhivatalnokok voltak. Ők őrizték a Saturnus templomban lévő államkincstár kulcsait, tehát a ki- ill. a befizetéseket csak rajtuk keresztül lehetett teljesíteni. A csak a consul-ok utasíthatták önállóan a quaestor-okat kifizetések teljesítésére. Minden más magistratus csak a Senatus engedélyével és az engedélyezett mértékben rendelkezhetett velük. F) tribuni plebis12 két fő kezdetben, személyük szent és sérthetetlen volt a Városon belül. Öszszehívták a plebs és a senatus gyűléseit Vétójoguk volt a magistratusok intézkedéseivel szemben13, vmint a törvényjavaslatok elfogadását megakadályozhatták. Támogatást és menedéket nyújtottak a plebs üldözött

tagjainak Létszámuk változó volt, de idővel 10-re emelkedett. G) aedilis két fő, kik a plebs templomát őrizték, egyúttal a tribuni plebis segítői voltak, s őrizték a levéltárat vmint a pénztárt. H) dictator imperium-mal rendelkezett – rendkívüli magistratusként14. Külső vagy belső válsághelyzetben az egyik consul a Senatussal egyeztetve, de a népgyűlés véleményének kikérése nélkül dictator-t nevezhetett ki Kinevezésétől fogva minden rendes magistratus fölött állt, és a Városon belül is ugyanazokkal a jogokkal rendelkezett, mint egy hadvezér a falakon kívül. Döntései ellen nem lehetett a népgyűléshez folyamodni és nem érvényesült ellene az intecessio-s jog sem. Hogy ne válhasson egyeduralommá, a dictatura kettős értelemben is korlátozott volt: • a nyári hadjáratok igényeinek megfelelően csak hat hónapra szólt a kinevezés • köteles volt, mint collega minor-t, egy lovas-parancsnokot maga mellé venni. 2)

Senatus, mely a plebs egyenjogúsítása utáni században, az újonnan létrejövő uralkodó osztály, a nobilitas hatalmi eszköze lett. Az állam sorsának legfontosabb kérdéseiben – igaz a hatalmát korlátozó szabályokat az idők folyamán egyre inkább elfogadva – a Senatus akarata valósult meg Hatásköre nagyon tág volt, beleszólhatott az állam összes ügyeibe: • a belpolitikai és belső igazgatási kérdésekben ◦ a provinciák élére magistratus-t nevezett ki, akiket imperium-mal ruházott fel ◦ a szövetségesek és alávetettek lázadása esetén büntető jellegű határozatokat hozhatott 12 Néptribunus. 13 Kivétel a censor és dictator. 14 Ilyenek voltak még: interrex; praefectus urbi (rex ideigl. távolléte esetén helyetese a királyság korában); decemviri legibus scribundis (a XII táblás tv létrehozói); tribuni militum consulari potestate (katonai parancsnok consul-i jogkörrel felruházva); tresviri rei publicae constituendae (a

triumvirek) 8 ◦ • • az árulókat elítélhette a külpolitika terén ◦ kinyilvánította a hadiállapotot ◦ megszabta a háború alatti magatartást, a hadviselés céljait ◦ a külpolitikai irányvonal egyöntetűségét biztosította ◦ követeket küldött és fogadott a pénzügyek terén ◦ ellátta a közkincstár legfőbb felügyeletét ◦ kezelte és megállapította az adókat és a közkiadásokat (a III. századtól a quaestorok az államkincstárhoz csak a Senatus beleegyezésével nyúlhattak hozzá) • vallási téren ◦ az uralkodó kultusz felügyelete volt a feladata, eldöntötte mikor és milyen szertartásokat kell elvégezni. A Senatus hatalmi eszközei15: I. AUCTORITAS16 megadása a törvényhozás menetében II. CONSILIUM MAGISTRATUS, vagyis a magistratusok számára való tanácsadás – SENATUSCONSULTUM . 17 3) népgyűlés, amelyet a megtárgyalandó kérdések jellege szerinti szervezeti egységeinek

megfelelően hívtak össze. Vitának itt nem volt helye; a magistratus kérdését hagyták jóvá vagy vetették el. Formái: A) COMITIA CURIATA adta meg a felhatalmazást a főhatalom gyakorlására, utóbb a censor-i hivatal viselésére is. Egyre inkább szakrális feladatokat látott el; döntéshozó jogkör nélkül maradt Rendszerint a pontifex maximus elnökölt B) COMITIA CENTURIATA a teljes férfi lakosság (patríciusok és plebs) gyűlése volt, melyet a Városon kívül tartottak. Feladatai: magistratus maiores megválasztása, magistratusi felhívásra törvényhozás, hadüzenet és békekötés jóváhagyása, ítélkezés főbenjáró büntetéssel járó bűncselekmények esetén C) COMITIA TRIBUTA területi egységek szerint összehívott népgyűlés. Feladatai: a magistratus minores és a tribuni militum választása, bizonyos hatáskörébe tartozó törvények megszavazása, szövetség kötése külföldi államokkal, törvénykezés nem politikai természetű

ügyekben. 15 A testület hatalmi befolyását csökkentete, hogy a Gracchusok korában végleg elveszítete a népgyűlés feleti ha talmát. 16 „Atyák tekintélye” egyfajta szentesítés. 17 A senatusconsultum ultimum kihirdetésével a Senatus felhatalmazta a consul-okat, hogy mindent megtegyenek, ami a köz érdekében áll. Ezzel a consul-ok olyan rendkívüli hatalmat kaptak, amellyel korábban csak a dictator-ok rendelkeztek. 9 Külön népgyűlésként kell említeni a CONCILIUM PLEBIS TRIBUTA-t18, ahol csak a plebs tagjai vettek részt, s tribus-ok alapján szerveződtek. Feladatai: a plebejus „magistratusok” (tribunus és aedilis plebis) választása, a néptribunus által kezdeményezett határozatok megszavazása, a bíráskodás bizonyos pénzbüntetéssel fenyegetett bűncselekmények tekintetében. A comitia-k és concilium plebis nemcsak megőrizték hatáskörüket a törvényhozás, a hivatalnokválasztások és a büntetőbíráskodás körében, hanem

növekedett is politikai jelentőségük azáltal, hogy a törvényhozás jelentősége fokozatosan nőtt időben előrehaladva. * A római köztársaság alkotmánya fénykorában három alapelvet testesített meg szerencsés ötvözetben: I. a monarchikus alapelv a magistratusok hatalmában II. az arisztokratikus alapelv a Senatus szerepében III. a demokratikus alapelv a népgyűlések tevékenységében nyilvánult meg A köztársaság államrendszere a Senatus által képviselt populus kormányzata volt. Consul Rex TRIBUNI PLEBIS Praetor, stb SENATUS COMITIA CURIATA Tanácsadó testület Közjogi szerepe nem ismert SENATUS COMITIA Valóságos hatalom Curiata Formális aktusok Centuriata Tributa CONCILIUM PLEBIS TRIBUTA Törvényhozás + büntetőbíráskodás 5. A római res publica fejlődése és terjeszkedése Róma kezdetben királyság volt élén királlyal, de az arisztokrácia politikai hatalmat akart szerezni, így a király ellenállásakor elűzte azt

Kr. e 510-ben, Tarquinius Superbust Az állam ettől kezdve nem egy személy ügye, hanem közügy, azaz res publica. Res publica (közös dolog) kifejezés az ókori Rómában egyszerre jelenti a köztulajdont, a közteret, ami nincsen magántulajdonban, és a közügyeket, ami a közös dolgok feletti közös rendelkezést jelenti. A rómaiak szerint res publica, populus Romanus, civitas egyenlő a polgárok (cives, Quirites) közösségével, amelyet látható formában leginkább a comitia testesít meg. A rómaiak szerint az 18 A törvények (leges) és a néphatározatok (plebiscita) egyenrangúsítása (Kr.e 287) után a források gyakran összemosták ezt a gyűlést a comitium tributum-mal 10 állam nem azonos az államhatalmat gyakorló szervekkel. Ciceronál megtalálható az a gondolat, miszerint a res publica nem egyetlenegy, hanem sok személy tehetségére, nem csupán egyetlenegy emberöltőre, hanem évszázadok és nemzedékek egész sorára épül. A római

polgárok összessége alkotta az államot, amely független volt a polgárai személyében beálló változásoktól, továbbá önálló vagyonnal (a polgárok tulajdona) és szerződéskötési képességgel is rendelkezett. Ennek megfelelően az állam földje AGER PUBLICUS, rabszolgája SERVUS PUBLICUS, vagyontárgya RES PUBLICA. Az állam minden vonatkozásban a IUS PUBLICUM szabályai alá tartozott. A magánosokkal keletkezett jogvitái nem bírói, hanem közigazgatási úton nyertek eldöntést Ugyanakkor a köztársasági államkincstár (AERARIUM) nem volt külön jogképességgel felruházva, de a császári kincstár (FISCUS) ügyeiben kezdetben a magánjog szabályai, később 19 a császári delictum-ok érvényesültek, és egyre inkább a közjog hatálya alá került A res publica késő köztársaságkorra kialakuló szervezete alapvetően három tényezőn nyugodott. A magistratusokon, a senatuson és a populus különböző népgyűlésein Ezt Polybios a

monarchikus, arisztokratikus és demokratikus hatalmi formák egészséges összefonódásának látta 6. A római törzsek és népgyűlések Róma lakossága nem egy etnikailag korán kialakult, a maga vérségi kötelékeken alapuló, nemzetségi-törzsi beosztásban bevándorló népesség volt. Ellenkezőleg, mindenféle elemekből, már a történelmi korban összeálló nép volt, amelynek viszont szüksége volt a hagyományos keretekre társadalmuk megteremtéséhez. 1) az első és legfontosabb társadalmi egység tehát a FAMILIA, mely a PATERFAMILIAS hatalma alatt állt. Ez volt a magánszféra társadalmi bázisa, külső megjelenési formája pedig – jogi és fizikai szempontból egyaránt – a HEREDIUM a családi házzal, a családi tűzhellyel és a családi szentéllyel. Vérségi, gazdasági, szakrális, jogi és (katona)politikai egység Szent, és mindenki, még az állam számára is sérthetetlen, miként valójában a paterfamilias hatalma is a családhoz

tartozó sui heres-ek, cliens-ek és servus-ok felett. Ez így volt a késő-köztársaságkorig 2) a következő szint a nemzetség, a GENS. Nemzetsége – és így nemzetségi beosztása (illetve, ami ebből következik, curia-lis beosztása) eredetileg csak a patriciusoknak volt Vmikor ez még mindig vérségi kötelék lehetett, de a plebs időközbeni nemzetségekbe szerveződésével itt már megjelent a mesterséges tagozódás is. Ezt látszik alátámasztani az, hogy 10 familia alkotott egy gens-et A gens az a legnagyobb egység, amely esetében még visszavezethető egy-egy társadalmi csoport eredete. 3) a következő szint a már – valószínűleg teljesen – mesterséges beosztás, a CURIA. Itt is 10 gens (azaz 100 familia) alkot egy curia-t, mely így egyrészt katonai egység (egy centuria), másrészt a közös sacrum-ok révén vallási egység, harmadrészt politikai egység a COMITIA CURIA-tán20 keresztül. 19 Claudius-tól kezdve. 20 Ünnepélyes formája a

pontifex maximus által összehívot és vezetet comitia calata. 11 4) eredetileg szintén 10 curia (azaz 100 gens, vagyis 1.000 familia) alkotott egy TRIBUS-t, azaz „törzset”. Az elnevezésekből nyilvánvaló, hogy ez a beosztás már egyértelműen területi alapon történt, bár az egyes etnikumok letelepedési területét is jelölhette. A római polgárok egyre növekvő körét tehát eleinte valószínűleg új tribus-ok alapításával szervezték, ekkor még nyilván (legalább részben) területi alapon; majd később – különösen a nincstelen tömegek megjelenésével – a már meglévő tribus-okba osztották be őket, ekkor már elsősorban vagyoni alapon. Így volt ez a LEX IULIA, (Kr e 90) után is; hogy kevesebb politikai jogot kelljen adni a volt szövetségeseknek – most már polgártársaknak –, összesen 8 tribus-ba osztották be őket. Ez adott aztán lehetőséget arra, hogy a proletarokat a szegényebb – és egyben kevésbé előkelő –

városi tribusokba, a vagyonosabb rétegeket pedig a tehetősebb – és tekintélyesebb – vidéki tribusokba osszák. Így viszont a négy városi tribus lakossága jóval népesebb volt, mint a vidékieké. Ez a COMITIA TRIBUTA-án való szavazásnál nyert jelentőséget Comitia curiata Comitia centuriata - curialis beosztás alapján tartottak - adta meg a felhatalmazást a főhatalom gyakorlására (lex curiata de imperio), később pedig a censori hivatal viselésére is (lex curaiata de potestate censoria) - egyre inkább szakrális feladatok (mivel a curiák kultikus szerveződések is voltak): rendszerint a pontifex maximus elnökölt rajta, ilyenkor elnevezése: comitia calata21 - a consul (vagy a praetor) csak akkor elnökölt, ha hatalommal való ünnepélyes felruházás céljából gyűlt össze a gyűlés - Kr. e V sz-tól működött (eredete a Servius Tulliusféle reformhoz kapcsolódik) - a comitia katonai századokra (centuria) osztott 1760 év közötti férfi

lakosság (patrícius, plebeius) gyűlése - a Város falain kívül, a campus Martiuson tartottak Funkciói: 1. a magistratus maiores megválasztása 2. törvényhozás 3. hadüzenet és békekötés jóváhagyása 4. büntetőbíráskodás államellenes bűncselekmények, ill. a polgárok főbenjáró bűnügyei tárgyában Comitia tributa - területi egységek szerint (tribus = kerület) hívták össze, eredete a Servius Tullius-féle reformhoz kapcsolódik (ő osztotta fel Róma területét tribusokra)22 - a Város falain belül, a forumon tartották Funkciói: 1. a magistratus minores megválasztása 2. törvényhozás 3. szövetség kötése külföldi államokkal és uralkodóikkal 4. törvénykezés nem politikai természetű ügyekben 5.a kisebb súlyú (pénzbírságra menő) bűnperek tárgyalása 6. az alacsonyabb rangú, csak potestasszal bíró magistratusok (quaestor, aedilis, tribunus plebis) választása. Concilium plebis - a comitiákkal szemben ezen csak a plebs

tagjai vehettek részt23 - határozatai (plebiscita) Kr. e. 287-ig csak a plebsre, később az egész populus Romanusra vonatkoztak - elnök: néptribunus (tribunus plebis), csak ilyen formában hívhatott össze népgyűlést - nem olvadt össze a comitia tributaval, utóbbit a consul vagy a praetor hívta össze 21 A családi élet a publicum számára szent volt, abba profán módon senki nem szólhatot bele – csak az erkölcs, a mos, illetve a ius divinum szabot bizonyos kereteket. Nyilván ez volt az oka annak, hogy a magánszféra ilyen zárt, szent egységébe a közösség csak szintén valamilyen megszentelt aktussal avatkozhatot bele. Ilyen joga – szakrális funkciói miat – a gens-nek és a curia-nak is lehetet, de az egész populust érintő kérdésekben az egész populus-t meg kellet kérdezni. A szakrális körülmények közöt ülésező comitia calata lehetet az egyetlen fórum, amely ezt megtehete. A családi körön belül a késő-köztársaságkorára

ilyenek maradtak az adoptio, az arrogatio, a testamentum in comitiis calatis (amely esetleg rokon jogintézmény lehetet az arrogatio-val) és a detestatio sacrorum, azaz a családi szentségekről való lemondás (a heres-t vagy a legatarius-t túlságosan terhelő szakrális kötele zetségekről lemondás, mely együt járt a családról való lemondással is). A comitia calata-n választoták a rex sacrorum-ot, a pontifex-eket és a famen-eket is, vmint a királyság korában a comitia curiata-n választoták, illetve erősíteték meg az új uralkodót tisztségében. Ez a funkciója aztán a köztársaságkorban is megmaradt, amennyiben a comitia centuriata-n megválasztot, imperium-mal rendelkező magistratusokat (consul, praetor), a pontifex maximus által tartot auspicium után (ha az kedvező volt) a lex curiata de imperio-val megerősítete hivatalukban. 22 Mivel hatalompolitikailag nem volt annyira fontos, mint a comitia centuriata, valamivel túl is élte azt, és még a

principatus első századában is időnként összehívták, ha a császár úgy vélte, egyes döntései szélesebb legitimitást igényelnek. 23 A concilium plebis tribus-onként, a néptribunusok vezetésével az Aventinuson ülésezet, hivatalos levéltára és kincstára pedig az ugyanit álló Ceres-templomban volt, az aedilis plebis őrizete alat. 12 7. A római magistratusok általános jellemzése Lsd 4. tétel 8. Római magistratusok: a consul, a tribunus plebis és a quaestor. Lsd 4. tétel 9. Római magistratusok: a praetor (urbanus, peregrinus) és az aedilis curulis Lsd 4. tétel 10. Római magistratusok: a censor Lsd 4. tétel 11. A római állam fejlődése a köztársaság után: principatus és dominatus. Az egyeduralom kialakulását meggyorsították a késő köztársaságkori hadvezéreknek adott kivételes jogosítványok. A hosszú évekre biztosított helytartói tisztség egyes provinciákban előfutára volt a későbbi császári hatalomnak A

helytartók egységesen gyakorolták a provinciákban a katonai és polgári hatalmat, nem voltak társaik és több éven át teljesítették megbízatá saikat A rájuk bízott katonai erő a hatalmi harcok eszközévé vált egyes politikusok kezében A légiók katonáinak majdnem mindegy volt, hogy melyik politikai párt (a populares vagy optimates) érdekében vetik őket harcba, mindaddig míg zsoldjukat megkapták, és nagy jutalma kat ígértek nekik. A Kr.e I század polgárháborúktól véres évtizedei, az ismert válságjelenségek egyértelművé tették, hogy egy birodalom nem kormányozható az eddigi keretekben: egy kézbe kellett össz pontosulnia a hatalomnak. Principatus A köztársasági államszervezeti hagyományok bizonyos felélesztése illetve megtartása mellett is a principatus egy új hatalmi rendszert jelentett, melyre két hatalmi szerv nyomta rá a bélye gét: a princeps és a Senatus kettős hatalma (DIARCHA). Annak ellenére, hogy a Senatus

politikai szerepének és korábbi hatáskörének egy részét át mentette, a princeps játszott domináns szerepet az államszervezetben. A praetura kivételével a köztársasági tisztségek fokozatos kiüresedtek, és feladatkörük átkerült a császár által kinevezett hivatalnokokhoz, melyek egy bonyolult, de a Birodalom igazgatására alkalmas rendszert képeztek. 13 A népgyűlések politikai szerepe megszűnt; későbbi teljes eltűnésük egy abszolutisztikus berendezkedést tükrözött, amelyben azonban – a legjelentősebb uralkodók alatt – az egész szabad társadalom érdekeit is figyelembe vették. 1) császár Augustus monarchikus szándéka elsősorban • a tisztségek halmozásában • utódlási politikájában • a személyét körülvevő külsőségekben mutatkozott meg. Olyan köztársasági hatalmi jogkörökkel ruházták fel, melyek mindegyike – egyenként vizsgálva – a köztársasági törvények keretein belül maradt, melyeknek

egy személyben, a princeps személyében való egyesülése azonban egyértelműen az egyeduralmat jelentette. Felruházták az IMPERIUM PROCONSULA-réval24 és a TRIBUNICIA POTESTAS-sal25. Augustus utódai uralkodásuk elején a Senatus által hozott senatusconsultum révén ugyanezen jogokat kapták meg; de a LEX DE IMPERIO VESPASIANI továbbá olyan előírást is tartalmazott, mely szerint a császár mindent megtehetett, amit az állam érdeke megkövetelt. Az állami szuverenitás letéteményeseként és törvényhozóként a császár nem volt kötve a törvényekhez Erkölcsi kötelessége volt azonban a jogszabályok és szokások betartása, ellenkező esetben összeesküvésekkel kellett számolnia. Fontos egyeduralmi elem az utódlási politika volt. A princeps-hez legközelebb álló férfi rokon tarthatott igényt a trónra (örökbefogadások, hatalmi szóra létrejött házasságok). A princeps-i cím öröklődését a kortársak magától értetődőnek

találták. 2) senatori rend (ORDO SENATORIUS); mely a principatus idején a földbirtokos arisztokráciát jelentette, amely az Augustus által a Senatusba emelt megvagyonosodott családokkal egészült ki26. Többnyire ők töltötték be a köztársasági adminisztráció továbbra is működő fontosabb hivatalait (légióparancsnokság, senatusi provinciák helytartói) 3) lovagrend (ORDO EQUESTER); császári közigazgatás alapját jelentették; birodalmi léptékű bürokrácia. Szerepük és számuk folyamatosan nőtt a korszakban 4) városok nemessége (ORDO DECURIONUM), kik a városi tanácsok tagjai voltak, kinevezésük élethosszig tartott. 5) köznép (PLEBS) volt a legnagyobb szabadok alkotta csoport, melynek politikai jogai alig érvényesültek, de a közhangulat nem volt általában lényegtelen a császárnak. Heterogén csoport tagjai: 24 A hadsereg és azon provinciák feleti uralmat jelentete, melyekben légiók állomásoztak, vagyis szinte az egész

Birodalomra kiterjedt legfőbb katonai parancsnoki jogköre. Ebben a tekintetben Augustus egy katonai monarchia feje let. 25 A tribunusi hatalom a sérthetetlenség és a Róma városa feleti hatalom szempontjából volt fontos. Ezen hatalom révén a princeps megkapta a közélet feleti teljes ellenőrzés lehetőségét, hiszen a tribunusi intercessio gyakorlásával az összes magistratusok és a Senatus ellen is felléphetet. 26 Legalább 1 millió sestertius vagyonnal rendelkező személy volt kinevezhető. 14 • városi (kiemelkedően Róma) köznép • vidéki köznép (parasztok és szabad kisbérlők). Dominatus A kései császárkor állami berendezkedésének jelölésére leginkább a dominatus szó terjedt el, amely nem jelent mást, mint a Diocletianus (284-305) és a Constatinus (306-337) által megújított Imperium Romanum-ot. A legfontosabb változások, amelyek ehhez a korszakhoz és államformához köthetők, vázlatosan a következők voltak: •

kormányzati szervek elvándorlása Rómából • Senatus szerepének igen nagy mértékű csökkenése, szinte teljes kikapcsolása • területileg tagolt többes császárság, melyben rendkívül nagy szerepet kaptak a ceremoniális formaságok • rendkívül bonyolult bürokrácia, melynek legfontosabb sajátossága a polgári- és katonai hatalom elválasztása volt • provinciák (köztük Itália) kisebbé válása, számuk emelkedése és belső szervezetük egységessé válása • germán eredetű népelemek jelentőségének megnövekedése az állami életben • kereszténység államvallássá válása és mindent, az állami életet is átható jellege. (Kr u 380 után). TÁRSADALOM A polgárjoggal bíró szabadoknak két nagy csoportja volt: I. HONESTIORES rendje foglalta magába a birodalmi és városi arisztokráciát, papságot, tiszteket, hivatalnokokat, vmint „magasabb foglalkozások” művelőit, mint orvos, építész, stb. Legfelső

osztálya senatorokból és lovagokból állt; alsó osztálya városi nemességből, mely maga is több rétegre oszlott II. HUMILIORES rendje foglalta magába a többséget ◦ városi köznép, mely érdekvédelmi célból gyakran szakmai egyesületekbe tömörült ◦ szabad bérlők + röghöz kötöttek (COLONUS). ÁLLAMSZERVEZET 1) császár; az uralkodói hatalom több személy között oszlott meg 27. Diocletianus sajátos megoldásként a tetrarchia (négyes uralom) rendszerét vezette be, mely szerint maga mellé egy másik főcsászárt (augustus) állított és mindkettőjüknek alá rendelt egy-egy alcsászárt 27 A III. század nehézségei bizonyítoták, hogy egy uralkodó már nem elég a feladatok, különösen a katonai felada tok megoldásához A veszélyeztetet területek egyre inkább megkívánták a császár közelségét 15 (caesares), és felosztotta maguk között a Birodalmat. A megkapott terület minden tekintetben az adott részuralkodó

gondjára volt bízva. Constantinus bár megszüntette a tetrarchia rendszerét, de ő is alcsászárrá tette felnőtt fiait, és a társuralmi rendszer, kisebb megszakításokkal a Birodalom nyugati fele államiságának megszűntéig (Kr.u 476) fennmaradt A keleti és nyugati részek felett Kr.u 395 után külön társcsászárok uralkodtak, akik egy egysé ges császári hatalom letéteményeseinek érezték magukat: elméletben egy Imperium létezett, de különböző székhelyekkel. 2) köztársasági szervek közül csak néhány létezett, s azok is jelentőségüket vesztették. Consulok csak a nevüket adták az évekhez és elnököltek a Senatus-ban (gyakran maguk a császárok töltötték be); aedilis-i tisztség megszűnt, az ünnepi játékok költségeit a praetor-ok – quaestor és néptribunus mellett – állták, kik maguk csak szabadságperekben működtek közre, vmint gyámhatósági jogkört gyakoroltak. 3) igazgatásban korábbi hagyományokat felerősítve

Diocletianus óta – annak ellenére, hogy a katonai és polgári igazgatás elkülönült egymástól – minden állami tisztség kimondottan katonai feladatként fogalmazódott meg a tisztségviselők számára. A katonai fegyelem kiterjedt az udvari (MILITIA PALATINA) és polgári igazgatásra (MILITIA OFFICILALIS) is. A tényleges katonai igazgatást ekkortól MILITIA ARMATA-nak nevezték A) központi kormányzat. A császári udvar legfontosabb szerve a császár tanácsa volt Szemben a principatus korának uralkodóival ugyanis az abszolút császárok egy állandó tanácsadó testülettel vették körül magukat ( CONSILIUM, SACRUM CONSISTORIUM), amely főállású tanácsadókból és a legfelsőbb közigazgatási tisztségviselőkből tevődött össze. A császárhoz címzett beadványokat ez a tanács tárgyalta meg, és döntéseit levél- formában hozta az érdekeltek tudomására. Az ilyen (ügy)levelek törvényerővel bírtak és az egész Birodalomban (adott

esetben a másik birodalom-félben is) követni kellett rendelkezéseiket A kései korban a tanácsban az egyik birodalmi praefectus (Keleten) illetve az egyik hadvezér (Nyugaton) szava vált döntővé. Az udvarban működő, de az egész Birodalom igazgatására nagy hatással lévő tisztségviselők, az udvari igazgatás vezetői a következők voltak: • MAGISTER OFFICIORUM: az udvari közigazgatás feje, későbbi fogalommal kancellárnak, vagy „miniszterelnöknek” nevezhetnénk. Feladata volt a négy részlegre osztott császári hivatal vezetése, mely a császár levelezését, ügyei vitelét intézte. Ő tárgyalt a külföldi követekkel, felügyelte az állami textil- és fegyvergyárakat, az államrendőrséget és béke idején a császári testőrséget • QUAESTOR SACRI PALATII: a császári rendeletek megfogalmazásáért felelős személy volt, aki a keleti birodalom-félben az „igazságügyminiszter” szerepét töltötte be • COMES SACRARUM

LARGITIONUM és COMES RERUM PRIVATARUM: két pénzügyminiszter, melyek közül az első az állami kincstár vezetője volt, míg a másik a császári magánkincstár illetve a rendkívül kiterjedt magánvagyon kezeléséért volt felelős 16 • PRAEPOSITUS SACRI CUBICULI: a császári kamarás, aki a legközelebb állt a császár személyéhez. Az uralkodóra nagy befolyással bíró tisztséget általában heréltek töltötték be B) területi igazgatás, ahol már a III. századra elvált egymástól a katonai és polgári ágazat I) polgári igazgatás élén a négy PRAEFECTUS PRAETORIO állt. Az Imperium Romanum négy praefecturára volt osztva, két-két birodalmi praefectussal a két Birodalomrészben. Ezek, mint a császár képviselői az alájuk rendelt területek teljes polgári közigazgatásáért felelősek voltak: a jogszolgáltatás, az építkezések, a közlekedés, a posta, az árak ellenőrzése, a katonaállítás és a hadseregek ellátása, valamint

az adószedés, mind az ő feladatkörükbe tartozott. Már a principatus alatt (Kr.u 200-tól) szokás szerint a legnevesebb jogtudók közül kerültek ki a praefecti praetorio, akik a dominatus alatt is nagyban hozzájárultak a jogfejlődés irányításához. A négy praefectura alegységeit a kerületek ( DIOECESIS) képezték, melynek élén alpraefectusok (VICARII PRAEFECTORUM PRAETORIO) álltak. Egy-egy kerület pedig provinciákra oszlott, melyek száma Diocletianus óta körülbelül száz kö rül mozgott. Egyes provinciák (Itália, Egyiptom) kivételes helyzete megszűnt, eltűnt a császári és senatusi provinciák közötti megkülönböztetés, ami a területi igazgatás egységessé válását szolgálta. A provincia helytartóját (PROCONSUL) a praefectus javaslatára a császár nevezte ki. A helytartó, aki csak a praefectuson keresztül tartott kapcsolatot a császárral, szintén bíráskodtak, közrendről gondoskodtak, állami feladatokat láttak el (posta,

közmű), önkormányzatot felügyeltek II) katonai igazgatás funkcionálisan három részre tagolódott: A) császár környezetében tartózkodok (PALATINI) B) belső tartományokban tartózkodok (COMITATENSES) C) határok mentén tartózkodok (LIMITES). Külön csapattest volt a császári testőrség. A katonai igazgatás a polgári beosztáshoz igazodott, az egyes szintek eltérő feladataik miatt bonyolultabb rendszert alkotott: • MAGISTER PEDITUM és MAGISTER EQUITUM: a gyalogság ill. a lovasság főparancsnoka; e tisztségeket gyakran egyesítették. Udvarban tartózkodtak • MAGISTRI MILITUM: területi parancsnokok a konkrét védelmi feladatok ellátására (Keleten három fő; Nyugaton egy) • DUCES: katonai egységek parancsnokai dioecesis-ben; néhányuk comes-i rangra emelkedett és kiemelt területekre lettek beosztva (vö. őrgrófok) 4) egyház, mely a kereszténység mint államvallás (Kr. u 380) szervezete, alapját a püspökségek hálózata adta A

püspök ( EPISCOPUS) a hívők egy területileg meghatározott közössége 17 élén állt. A provincia központjában székelő püspök ( METROPOLITA) idővel a környező püspökségek elöljárója lett A legtekintélyesebb székek28 püspökei PATRIARCHA elnevezést kapták POLGÁRI KÖZIGAZGATÁS UDVAR HADSEREG Uralkodók (principes, Augusti) Konstantinápolyban és Ravennában 4 birodalmi prefectus Minden udvarban 1-1 udvarmester 6 hadseregparancsnokság Keleten: praefecti praetorio Orientis praefecti praetorio Illyrici (magister officiorum ) (magistri militum ) udvaronként egy-egy magister militum praesentalis Nyugaton: praefecti praetorio Italiae praefecti praetorio Galliarum 12 vicarii (a dioecesisek vezetői) Keleten: magistri militum Orientem magistri militum Thracias magistri militum Illyricum 4 iroda - levéltár - napirend - levelezés - kérelmek Testőrség Nyugaton: magistri militum Gallias 114 provinciai helytartó Határőrség Hadsereg

(rectores, iudices, consulares) 12. A római senatus Lsd 4. + 11 tétel 13. Ius, fas, mos Ius és fas A jog, a IUS normarendszerré válása akkor kezdődött, amikor meghatározták a helyét a TÁRSADALMI NORMÁK FAS-hoz, azon magatartásmódhoz képest, ami nem sérti a felsőbb hatalmakat, azaz az isteneket, minden emberen túli létforIUS mát (hitvilág ill. természeti erőkben megnyilvánuló, dinamisztikus elképzelések). Ennek ellentéte a Ius Ius humanum divinum NEFAS: mindaz, ami az isten(sacrum) séget sértő magatarIus Ius tásnak minősül. Mapublicum privatum gatartásnak, mivel a 28 Róma, Antiochia, Alexandria. FAS MOS Boni mores 18 legősibb római jog eredményfelelősség, vagyis magatartás és jogellenes eredmény közti okokozati összefüggés szintjén állt, teljesen figyelmen kívül hagyva a szubjektív elemet, vagyis a szándékot (azaz a vétkességet). E pontról a római jog később elmozdult, ám a római vallás megmaradt az

eredményfelelősség szintjén, vagyis az isteneket csak vmely magatartással (cselekvéssel vagy mulasztással) lehet megsérteni, csak ez számít nefas-nak; a szándék, a gondolattal vétkezés nem. Ius-nak ergo meg kellett határoznia magát a fas-hoz képest, el kel lett ettől különülnie, hogy önálló normarendszer legyen Ez az elkülönülés azonban nem szekularizációs folyamat volt; a ius csak a fas körén belül érvényesülő fogalom lehetett. Jog csak az lehet, mely nem sérti a felsőbb hatalmakat, a fas szabályait – de nem minden ius, ami a fas-nak megfelel Így a törvénykezésre alkalmas napok a DIES FASTI, vagyis azok a napok, amelyeken a törvénykezés nem sérti az isteneket; rituális előírás szabályainak megfelelően üzent háború megkezdése, és folytatása szintén nem állt ellentétben a fas szabályaival, vagy a legis actio sacramento in rem eskütétele ill. kései köztársaság korában a comitia-k megtartási módjának szintén meg

kellett felelnie a fas-nak. Ugyanakkor a ius mint önálló normarendszer állami kényszer eszközeivel garantálta a fas bizonyos normális érvényesülését, nem véletlenül integráns része a közjognak a ius sacrum, melyből kialakult a ius divinum, vagyis az isteni jog, amit a ius humanum-mal, az emberi joggal ál lítanak szembe. Mos A MORES kategóriája a szokásnak megfelelő, ám sem vallási, sem jogi kikényszeríthetőséggel nem bíró, úgymond erkölcsi szabályok tartoznak. A mores-nek megfelelhet ill ellentmondhat azon mód, ahogy a pater familias a hatalma alatt állókkal bánt, nevezetesen túl enyhén vagy túl szigorúan – e kérdésben a censor-ok a reginem morum keretében döntöttek 29. Magyarul ez erkölcsi normarendszer30 volt, mely egyformán elkülönült a fas-tól és a ius-tól. A jog erkölcsi megalapozottságának kritériumát, vagyis hogy ius csak az lehet, ami a szűken vett mosnak megfelel, azaz a jog egyfajta erkölcsi minimum,

szemléletesen mutatja a „ius est ars boni et aequi” idézet31. Mindezek alapján idővel megszületett a jog absztrakt fogalma; miután a ius fogalmát el tudták vonatkoztatni a magatartás ténylegességétől, kialakult a ius elvont, alanyi jogi és tárgyi jogi fogalma is. A ius mint önálló normarendszer és fogalom a rómaiak „találmánya”, lévén, hogy a bibliai jog sohasem határozta meg magát a vallási, a görög jog a morális normákhoz képest. A ius önállósodásának első dokumentált mozzanata a XII táblás törvény megalkotása. 14. A censori regimen morum A censor szent tisztviselő (SANCTUS MAGISTRATUS) volt, akinek így a dictator kivételével mindenkinél nagyobb tiszteletet érdemelt. Ennek elsősorban a censurához később kapcsolódó, újabb feladatok voltak az okai, elsősorban pedig az erkölcsfelügyelet ( REGINEM MORUM), amelyet saját belátásuk szerint végeztek, és nem volt felettes hatóságuk. 29 Censori jogalkalmazás

alakítota ki a mos sui generis fogalmát: olyan társadalmi normák, amelyek sem a ius, sem a fas körébe nem tartoztak. 30 Más fogalmi kategória volt az ókorban erkölcsről beszélni, mint manapság. 31 A másik: praecepta iuris sunt haec: honeste vivere, alterum non laedere, suum cuique trubuere – tisztességesen élni, mást nem sérteni, mindenkinek megadni azt, ami megilleti. 19 Azzal összefüggésben, hogy a polgárok és Senatus listájának összeállításakor a censor-ok eldönthették, ki érdemes, hogy bekerüljön és ki nem, rövidesen a római polgárok köz- és magánéletének legfőbb őreivé váltak. Feladatuk ugyanis a régi római erkölcsök ( MOS MAIORUM) erények konzerválása, megőrzése volt. Mindezt nem konkrét esetekben, hanem általánosságban kellett tenniük Ennek érdekében különleges bírói hatalommal is rendelkeztek, és a belátásuk szerint méltatlannak ítélt személy ellen hozott rendelkezéseik ( NOTA CENSORIA32,

ANIMADVERSIO CENSORIA) a törvényes ítéletektől függetlenül léteztek (azaz pl. ha egy bűnös teljesítette a bíróságon kiszabott büntetést, továbbra is a censori intés alatt állhatott). Ha vki jogtalannak érezte az ítéletet, kísérletet tehetett az ellenkezőjének bizonyítására. A következő censor-ok felfüggeszthették – sőt a Senatus is tehette ezt határozataival – az egyes polgárokra kiszabott büntetést. Ráadásul a censori intés nem érintette a politikusok karrierjét: továbbra is pályázhattak hivatalokra, illetve nem kellett lemondani tisztségeiről. Alapvetően háromféle természetű ügyben marasztalhattak el polgárt a censor-ok: • magánéleti (családi jellegű ügyek, pazarlás, túlzott luxus, kegyetlenkedés a kliensekkel, rabszolgákkal és családtagokkal, méltatlan foglalkozás űzése) • közéleti (magistratusok viselkedése illetve a velük szembeni helytelen magatartás) • közerkölcs rombolásával kapcsolatos

esetekben. Az intés mellett alapvetően négyféle büntetést alkalmazhattak: A) a senator-i rendből való kizárást B) lovagrend állami lótól való megfosztását C) a közemberek tribus-aikból való kizárását D) az aerarius33-ok szintjére való lesüllyesztés, azaz a polgárjogoktól való megfosztás. Egyes esetekben a censor-ok kombinálhatták a büntetéseket. 15. Ius mint ars boni et aequi „A jog a jó és a méltányos művészete” –, melyet a jogászoknak szem előtt kell tartaniuk tevékenységük gyakorlása során. Celsus híressé vált „ius est ars boni et aequi” kijelentése a iustinianusi Digesta nyitó gondolataként szerepel, miszerint aki a joggal kíván foglalkozni, először tudnia kell, hogy honnan származik a jog kifejezés; a jog ugyanis az igazságosságról (iustitia) kapta a nevét, hiszen a jog a jó és a méltányos művészete. Ulpianus a gondolatot továbbfűzve megállapítja, hogy a jogászoknak szinte papi hivatásként kell

foglalkozásukat űzniük, hiszen az igazságot kell tisztelniük, a jó és a méltányos ismeretét terjeszteni, a jogost a jogtalantól, a megengedettet a tilostól elválasztva. Az igazságosság és méltányosság nem egymással szinonim, azonban egymást feltételezendő fogalmak. A feltétlen igazságosság, vagyis a minden körülmények között egyazon mércével mérés igazságtalan eredményt szülhet 34, ezt korrigálhatja a méltányosság (mely az igazságosság érvényre juttatása nem egyenlők között). 32 Akkor volt érvényes, ha mindkét censor egyetértet jogosságában. 33 Nem vagyonos római polgár, aki csak fejadót fzetet. 34 A legteljesebb mértékben alkalmazot jog a legnagyobb jogtalanságot eredményezi (summum ius summa iniuria). 20 16. Ius publicum – ius privatum A principatus elejétől kezdve a birodalmi jog új tagozódást mutat; a civiljog és praetori jog megkülönböztetése veszít a jelentőségéből. Az új fogalompár a IUS

PUBLICUM – IUS PRIVATUM lesz. „A közjog a vallási dolgokra, a papi és az állami tisztségekre vonatkozik” (Ulpianus); ezzel szemben a magánjog a polgárok személyi, családi és vagyoni viszonyait foglalta magába. Kérdéses, hogy Ulpianus jogági tagolást ad-e; pontosabb ha úgy fogalmazunk, hogy a köz- és magánjog egyazon jog két, egymást kiegészítő komplementere A megkülönböztetéshez később bevezették a közérdek (UTILITAS PUBLICA) és a magánérdek (UTILITAS PRIVATA) fogalmát. Fontos megjegyezni, hogy nem lehet egy az egyben a modern közjognak és magánjognak megfeleltetni e fogalmakat, mivel lényegesen különböző társadalmi és jogi környezetben fogantak, mivel a ius privatum az államra nem vonatkozott – ellentétben a modern jogokkal, ahol az állam lehet magánjogi jogviszonyok alanya, és mivel a római „büntetőjognak” is van magánjogi ill. közjogi része Bizonyos értelemben a ius publicum-ot a kógens, a ius privatum-ot a

diszpozitív jog szinonimájaként szokás alkalmazni, ám ez csak bizonyos megszorításokkal igaz. A IUS COGENS kényszerítő, IUS DISPOSITIVUM megengedő, hézagpótló jog Vagyis az utóbbi a felek akaratát engedi érvényesülni, s csak akkor kerül alkalmazásra, ha a felek másképp nem rendelkeznek A magánjog szabályai túlnyomórészt diszpozitívak, a közjogéi kógensek A magánjogban sem minden szabály diszpozitív (szerződésekre vonatkozó alakiság; dolus-ért, szándékos szerződésellenes magatartásért a felelősséget szerződésben kizárni nem lehet, legfeljebb a károsultnak jogában áll nem követelni kártérítést), s az ilyenek Papinianus egyenesen ius publicum-nak nevezte. 17. Ius civile – ius praetorium (honorarium) – ius gentium. Ius civile – ius praetorium A kései köztársaság korának jogrendszerét is a IUS CIVILE35 határozta meg; emellett fejlődött ki a IUS PRAETORIUM. Maga a ius civile a polgárok vmennyi életviszonyát

rendezte egyfelől az állam, másfelől a polgártársak irányába. Ezzel párhuzamosan, ezt kiegészítve a praetor imperium-án alapul a ius praetorium. Kialakítása a törvénykezés, a jogszolgáltatás ( IURISDICTIO) keretében történt, mivel a praetor csak szolgáltatja és nem alkotja a jogot 36 („praetor ius dicere potest, facere non potest”). A jogszolgáltatás során végzett jogfejlesztő tevékenység szülte meg a IUS HONORARIUM-ot37 és annak legfontosabb részét a ius praetorium-ot. 35 Ünnepélyesebb formában ius Qiritium; a városállam sajátos jogrendszerét jelentete, amely írot formában mindenekelőt a XII táblás törvényekben nyert rögzítést. Ebben az értelemben a ius civile ellentéte a külföldi (pl athéni) jog. 36 Egyetlen magistratust sem illetet meg, kivéve bizonyos, ezzel kifejezeten megbízot vagy erre felhatalmazot rendkívüli magistratusokat. 21 Azért kerülhetett erre sor, mert • civiljognak merev, formális szabályai

a döntési lehetőségeket nagyon leszűkítette. A polgárok jogainak védelme érdekében ezért a praetor urbanus sokszor szembehelyezkedve a civiljoggal (CONTRA LEGEM) jogsegélyformákat alakított ki: a peres eljárásban kötve volt a ius civile-hez, azonban imperium-ánál fogva peren kívüli jogsegélyeket adhatott38. A bevezetett szabályok célszerűségéért a praetor politikai felelősséggel tartozott a Senatusnak • törvénykezés tág szabályai lehetőséget teremtettek erre (megmutatkozik a jogszolgáltató és végrehajtó hatalom elválasztatlanságának előnye); a praetor peregrinus-t ráadásul nem is kötötték a civiljog szabályai, lévén azok szerinti perlés a rómaiak előjoga volt, s a IUS GENTIUM tág kereteit kihasználhatta a római polgárok és a polgárjoggal nem rendelkező idegenek vitáiban kialakította a praetori perrendet. A II. század közepén keletkezett LEX AEBUTIA DE FORMULIS a praetor peregrinus perrendjét ci- viljogi erőre

emelte, mely így a polgárok egymás közti vitáiban is alkalmazhatóvá tette – amivel az annak segítségével érvényesíthető igények (rómaiak keresetjogi gondolkodásából fakadóan) civiljogi igényekké váltak. Praetori jog = praetor urbanus peren kívüli jogsegélye + praetor peregrinus által kialakított perrend és annak keretében elhelyezkedő anyagi jogszabályok. Görög filozófia és a római jog A görög kultúra római zászlóvivője az ún. Scipio-kör volt, amelynek hatására Rómában a görög szellemi javak egyre nagyobb mértékben jelentek meg; s egyben integrálta is azt magába 39. A görög filozófia fogalmai is a civiljog merev kategóriájának fellazítását segítették. 1) aequitas (igazságosság, méltányosság) fogalma eredetileg Rómában a polgárok közti egyenlőséget jelentette (vö. civiljog az egyazon állam polgárai számára érvényesülő jogegyenlőség) Mégis a görögből recipiált jó és igazságos fordulat

(bonum et aequum) objektív értelemben a BONA FIDES ill a IUS AEQUUM szinonímiájává vált, amely ellentéte a betű szerint alkalmazandó „szigorú joggal” 2) ius naturale, azaz a természetjog fogalma a görög filozófiában alakult ki PHYSEI DIAKION formában. Cicero ezt az értelemmel hozta összefüggésbe, és Gaius is az ember természetes értelmén (NATURALIS RATIO) alapuló jogként definiálta a ius naturale-t A természetből fakadó, minden élőlényre vonatkozó életviszonyokból, az ember az állatokkal közös természetéből fakad; ebből következik, hogy emberi törvények nem ronthatják le40. 37 „Honor” – tisztség. A formailag jogalkotásra nem hivatot tisztviselők alkoták, így a praetor, aedilis curulis, és a provinciai helytartók. Reformszerepét elvesztete a principátus korában, amikor a praetor-i edictum jogszabályi jellege megszilárdult, és a jogfejlesztés funkcióját átvete a császári judikatúra vmint a jogtudomány. 38

Más szóval: imperium-mal bíró magistratusként kötelezhete a feleket olyan kiegészítő ígéret megtételére, ami a civiljog szabályai szerint nem let volna rájuk nézve kötelező. Miután azonban a felek kénytelenek voltak a praetor parancsának engedelmeskedni, megteték az ígéretet a civiljogi formák közt, ami viszont civiljogilag alapot te remtet annak perbeli érvényesítésére 39 A római szellem egyik nagy erénye, hogy képes volta vele így vagy úgy kapcsolatba kerülő népektől tanulni, s azok eredményeit szintetizálva – az epigonizmuson gyakran túllépve – saját fejlődésére fordítani. 40 Középkorban isteni törvénynek tartoták; majd Hugo Grotius, a modern nemzetközi jog megteremtője helyezte ismét világi alapokra, melynek forrása az emberi ész (ratio). 22 3) ius gentium, azaz a népek joga Rómában a közjog részét képező háború és béke jogát je lentette; de utóbb görög hatásra a vmennyi népnél érvényesülő

jog jelentést vette fel. Ennek megfelelően tehát a praetor a ius gentium alapján alakította ki perrendjét Bizonyos rokonítható a ius naturale-val, de ezek nem teljesen szinonimak Példa a rabszolgaság intézménye, amely megfelel a ius gentium-nak, hiszen minden általuk isert népnél létezik; ius naturale-nak azonban nem, hiszen természettől fogva senki nem születik rabszolgának, hanem e status tár sadalmi viszonyok eredménye. A források a ius gentium-ról és a ius naturale-ról úgy beszélnek mintha azok tételes, alkalma zott jogok lennének, a valóságban azonban egyfelől mint jogfilozófiai kategóriák, másfelől mint jogértelmezést és jogalkalmazást segítő jogelvek voltak jelen. Ius civile Ius gentium Ius naturale Jelentése a rómaiaknál Római polgárok joga Népek közös joga Természetjog Forrása XII táblás törvény, egyéb törvények, szokásjog Írott forrásuk nincs; tkp. filozófiai fogalmak, de testet öltenek a praetori

edictum-okban, és a jogtudósok hivatkoznak rájuk Példa Római polgárok házassága Idegenek házassága Rabszolgaságot Ismeri Középkorban Újkorban Nem ismeri Iustinianusi római jog Római jog; polgári jog Nemzetközi jog Természetjog; jogfilozófia 18. A XII táblás törvény keletkezése és tartalma Ius Papirianum A LEX, vagyis törvény mint jogforrás már a királyság korában létezett, s ennek állítólagos emlékei a LEGES REGIAE, azaz királyi törvények, amelyeket a hagyomány szerint PAPIRIUS pontifex gyűjtött össze41. Ezeket nem szokták törvényeknek tekinteni, mert nem felelnek meg a törvény általánosan elismert fogalmának42, vmint elsősorban szakrális normák és szakrális büntetőjogi szabályokat tartalmaznak Ugyanakkor tartalmukat tekintve igenis törvények, hisz a szakrális jog is része a ius publicum-nak; köztársaság korában létezhetett nemcsak népgyűlés által megszavazott törvény (LEGES ROGATAE), hanem erre

felhatalmazott magistratus által kiadott normák (LEGES DATAE) is. A királyság korában maga a rex is ilyen feljogosított személy lehetett; másfelől köztársaság korának törvényfogalmát éppolyan anakronisztikus visszavetíteni a királykorra, mint bármely későbbi fogalmat a köztársaságira. Leges doudecim tabularum A XII táblás törvény megszületése a plebejusok és a patríciusok harcának egyik eredménye, ugyanis bírói jogalkalmazást nem lehetett ellenőrizni, hiszen a szokásjog nem került még rög zítésre. A plebs tagjai magánjogilag másodrendű polgárok; titkos, íratlan jog a pontifexek kezében volt A követelések céljai: 41 Eredeti formában nem maradtak fenn, későbbi szerzők közvetítése nyomán ismerhetők meg. 42 Népgyűlés általi megszavazás követelménye. 23 • gátat szabni egy olyan ius Quiritium alkalmazásának, aminek létrejöttére a plebsnek semmilyen befolyása nem volt, s amely eredetileg nem vonatkozott

tagjaira • megakadályozása annak, hogy a jogszabályok alkalmazása illetve a jogi normák értelmezése kizárólag csak a patriciusok (pontifexek) önkényétől függjön, vagyis a jogbiztonság elérése azáltal, hogy az érvényes jogot legalább a nép számára írásba foglalják • azon szokásjogi szabályok elismertetése, melyek a plebejus-patrícius gazdasági kapcsolatokból az idők folyamán kinőttek. Először ARSA néptribun követelte, s javaslatának elfogadása után háromtagú küldöttség ment Görögországba Solón törvényeit tanulmányozni. Ennek tanulságait felhasználva egy tízfős testület (DECEMVIRI LEGIBUS SCRIBUNDIS) elkészítette saját anyagát Először Kr e 451-ben tíztáblányi anyagot alkottak; majd egy újabb testület még két táblát írt meg Bár ez utóbbit a nép elűzte, de az anyagot jóváhagyták, s a bronztáblára vésett anyag lett a római jog fejlődésének alapja43. A XII táblás törvény család- és

vagyonjogot, eljárási, büntetőjogi, rendészeti és vallási szabályokat tartalmazott. Hiányait legtöbbször nem új törvény, hanem a jogszolgáltatás során a pontifex interpretációja az analógia alkalmazásával töltötte ki A római szokásjog és a társadalmi-közjogi kompromisszumok eredményei magánjogi vonatkozásainak rögzítése; ám nem nevezhető kodifikációnak: • nem törekszik teljességre • a vitatott szabályok egyértelműsítése a célja • az alapvető, tiszta szabályokat ismertnek veszi. TÖRZSI – SZOKÁSJOGI NORMÁK A normák eredete a szankciók alapján ismerhető fel I. spontán kikényszerítésű normák ◦ tolvaj rabszolgával szemben (VIII.14) ◦ hamis tanúval szemben (VIII.23) ◦ megvesztegetett bíróval szemben (IX.3) II. közösségi talio-val sújtott cselekmények ◦ ügyleti tanúskodást megtagadóval szemben (VIII.22) III. önhatalmat engedő és korlátozó normák (családon belül és idegenekkel

szemben korlátlan; római polgárral szemben társadalmi ellenőrzés mellett alkalmazható) ◦ éjjeli tolvaj megölése (VIII.12) ◦ tagcsonkítás44 (VIII.2) 43 Eredeti szöveg csak töredékében maradt fenn az utókornak, de auktorok utalásai alapján elég jól rekonstruálhatók. 44 „ Ha valaki másnak tagját csonkítja és nem egyezik ki vele, hasonló (büntetés) érje.” 24 SZAKRÁLIS EREDETŰ NORMÁK A sokfelől jött, sokféle életmódú közösségben voltak olyan viták, melyek „elvi jellegű” döntést, norma-kiválasztást igényeltek olyan kérdésekben, mely mögött a közösség különböző csoportjainak kollektív érdekei húzódtak meg. A király saját tekintélyén alapuló, egyik csoport számára kedvező norma megállapítása a másik fél elégedetlenségét váltotta volna ki, ami belső rend felborulásával járhatott volna. A magán vita tehát olyan kérdést vetett fel, melynek eldöntésén az egész közösség léte múlt

Ilyen esetben a király nem vállalta egyedül az alkalmazandó szabály kijelölésének, kiválasztásának ódiumát, hanem az istenek akaratára hivatkozva jelölte ki a vita eldöntéséhez szükséges normát. Szakrális normát jelölt meg, az istenekre hivatkozott, mikor iurisdictio-s tevékenysége során megmondta, hogy milyen szabálynak kell érvényesülnie az adott probléma megoldása során. Rómában tehát szakrális jellegű normák jelentek meg olyan kérdéskörökben, ahol a közösség egyes rétegei közötti „emberi úton” kibékíthetetlen (antagonisztikus) társadalmi ellentétek élét kellett elvenni. A király kiválasztásukkal – isteni segítséggel – szintén „római” szabályokat teremtett, melyeket a későbbiek során követni kellett a közösség minden tagjának Ilyenek voltak például I. a clienseket védő szabály: „A patronus, ha cliensét becsapja, átkozott legyen (sacer esto)” (VIII.21) II. paraszt-pásztor ellentéte a

vetés védelménél: „Valamely ekével szerzett termés éjjeli lelegeltetése, vagy levágása serdült korú tettesnél a XII tábla szerint főbenjáró vétség, az ilyet Ceresnek áldozva felakasztották. A serdületlent a praetor megítélése szerint megostorozták és a kárt kétszeresen kellett megtérítenie.” (VIII9) 19. A praetori jog, praetori edictumok, az „Edictum Perpetuum” Praetori jog A kései köztársaság korának jogrendszerét is a IUS CIVILE45 határozta meg; emellett fejlődött ki a IUS PRAETORIUM. Maga a ius civile a polgárok vmennyi életviszonyát rendezte egyfelől az állam, másfelől a polgártársak irányába. Ezzel párhuzamosan, ezt kiegészítve a praetor imperium-án alapul a ius praetorium. Kialakítása a törvénykezés, a jogszolgáltatás ( IURISDICTIO) keretében történt, mivel a praetor csak szolgáltatja és nem alkotja a jogot46 („praetor ius dicere potest, facere 45 Ünnepélyesebb formában ius Qiritium; a városállam

sajátos jogrendszerét jelentete, amely írot formában mindenekelőt a XII táblás törvényekben nyert rögzítést. Ebben az értelemben a ius civile ellentéte a külföldi (pl athéni) jog. 46 Egyetlen magistratust sem illetet meg, kivéve bizonyos, ezzel kifejezeten megbízot vagy erre felhatalmazot rendkívüli magistratusokat. 25 non potest”). A jogszolgáltatás során végzett jogfejlesztő tevékenység szülte meg a IUS HONORARIUM-ot47 és annak legfontosabb részét a ius praetorium-ot. Azért kerülhetett erre sor, mert • civiljognak merev, formális szabályai a döntési lehetőségeket nagyon leszűkítette. A polgárok jogainak védelme érdekében ezért a praetor urbanus sokszor szembehelyezkedve a civiljoggal (CONTRA LEGEM) jogsegélyformákat alakított ki: a peres eljárásban kötve volt a ius civile-hez, azonban imperium-ánál fogva peren kívüli jogsegélyeket adhatott48. A bevezetett szabályok célszerűségéért a praetor politikai

felelősséggel tartozott a Senatusnak • törvénykezés tág szabályai lehetőséget teremtettek erre (megmutatkozik a jogszolgáltató és végrehajtó hatalom elválasztatlanságának előnye); a praetor peregrinus-t ráadásul nem is kötötték a civiljog szabályai, lévén azok szerinti perlés a rómaiak előjoga volt, s a IUS GENTIUM tág kereteit kihasználhatta a római polgárok és a polgárjoggal nem rendelkező idegenek vitáiban kialakította a praetori perrendet. A II. század közepén keletkezett LEX AEBUTIA DE FORMULIS a praetor peregrinus perrendjét ci- viljogi erőre emelte, mely így a polgárok egymás közti vitáiban is alkalmazhatóvá tette – amivel az annak segítségével érvényesíthető igények (rómaiak keresetjogi gondolkodásából fakadóan) civiljogi igényekké váltak. Praetori jog = praetor urbanus peren kívüli jogsegélye + praetor peregrinus által kialakított perrend és annak keretében elhelyezkedő anyagi jogszabályok.

Edictum magistratuum A MAGISTRATUS CURULES-t Rómában hirdetménykiadási jog illette meg. Edictum-át hivatalba lépésekor fehér fatáblán tette közzé, s ez hivatala során követett elveit, ügyintézési rendjét tartalmazta. A magistratusi hirdetmények típusai: • praetor edictum-ai (egész vagyonjog és részben családjog terén alakítottak ki normákat) • aedilis curulisek edictum-ai (eladói szavatosság körében alakítottak ki normákat) • helytartók által kiadott (provinciákban a praetori edictum-nak felelt meg) • provinciai quaestor-ok által kiadott (az aedilis curulis edictum-ának felelt meg). Egyfajta jogpolitikai program, amelyben összefoglalja és közzéteszi a praetor azon elveket, amelynek megfelelően jogszolgáltatása során el kíván járni, tehát amelyek alapján kereseteket, kifogásokat, jogsegélyeket fog adni, vagy megtagadni. Ezen felül maguknak a keresetek- 47 „Honor” – tisztség. A formailag jogalkotásra nem hivatot

tisztviselők alkoták, így a praetor, aedilis curulis, és a provinciai helytartók. Reformszerepét elvesztete a principátus korában, amikor a praetor-i edictum jogszabályi jellege megszilárdult, és a jogfejlesztés funkcióját átvete a császári judikatúra vmint a jogtudomány. 48 Más szóval: imperium-mal bíró magistratusként kötelezhete a feleket olyan kiegészítő ígéret megtételére, ami a civiljog szabályai szerint nem let volna rájuk nézve kötelező. Miután azonban a felek kénytelenek voltak a praetor parancsának engedelmeskedni, megteték az ígéretet a civiljogi formák közt, ami viszont civiljogilag alapot te remtet annak perbeli érvényesítésére 26 nek és jogsegélyeknek, vagyis peres és nem peres eljárásoknak a formuláját ill. szövegét is közzétette, amelyeket a hozzá forduló feleknek meg fog adni. Az edictum-ok bevált részeit a következő év praetora rendszerint átvette utódjától ( EDICTUM TRALATICIUM), ám új

elemekkel bővíthette (EDICTUM NOVUM), ill. év közben, ha olyan helyzet merült fel, amelynek megoldásához további jogi eszközök szükségeltettek, akkor még újabb elemeket toldhatott be (EDICTUM REPENTINUM). Idővel kijegecesedett az az anyag, amit az egymást követő praetorok évről évre változatlan tartalommal bocsátottak ki ( EDICTUM PERPETUUM). A kiadott program kezdetben magát a praetor-t sem kötelezte, edictum-át újjal felülírhatta, ám a LEX CORNELIA kötelezte, hogy kösse magát hivatali évében edictum-ához, vagyis azon a jog- szolgáltatási elvek kiszámíthatósága (jogbiztonság) érdekében ne változtathasson. Az állandóvá vált szabályhalmaz valóságos joggá erősödött, és kialakult a IUS HONORARIUM, vagyis a praetori jog. Az edictum az élő jog folyamatos praktikussági kontrollja révén a leghatékonyabb jogforrástípusává vált Áttekinthetőség és könnyebb kezelhetőség okán Hadrianus megbízást adott

SALVIUS IULIANUS 49 jogtudósnak, hogy öntse formába az addigi edictum-anyagot . Ezt a Senatus megerősítette, s így ez ius civile-vé vált. Ezt kötelező volt változatlan formában évről évre közzétenni, ha új kérdés merülne fel, akkor a császárhoz kellett fordulni; ezzel a megváltoztathatatlanságával lezárult jogforráskénti fejlődése. Ez a iulianusi-hadrianusi mű neve: EDICTUM PERPETUUM. 20. Ius naturale, naturalis ratio és natura Ius naturale Természetjog fogalmát egy 2000 év óta tartó európai jogfejlődés kijegecesedéseként is felfoghatjuk, melynek olyan „eredményei” voltak, mint a Code Civil, a porosz Allgemeines Landrecht, vagy az ABGB50. Arisztotelész óta létező, felismert természetjog 51 elterjedésének robbanásszerű mértéke a római jogrendszerrel történt kapcsolatának köszönhető. Róma számára Ciceró közvetítette a görög filozófiai ismereteket, s vált a római jog elsődleges forrásává a természetjog,

melynek leg nagyobb eredménye a Digesta 52 Ennek a munkának a középkorban történő (újra)felfedezése, és a bolognai iskola oktatása révén, a természetjog egész európai jogkultúra valóságos alapjá vá vált. Kizárólag a természetjog alapján létezhetnek sérthetetlen és elidegeníthetetlen emberi jogok, melyek a közösségeket, vmint a békét és igazságosságot képviselik. Ennek alapján állíthatta II János Pál pápa az Evangelium vitae enciklikában: Ugyanis minden, az igazságra és jóságra őszintén nyitott ember – minden bizonytalanság ellenére és nehézség közepette – az értelem fényénél és a kegyelem titokzatos hatása alatt elérkezhet oda, hogy elfogadja a szívébe írt 49 Magában foglalta a praetor-i edictum-ok mellet az aedilis-i edictum-ok, vmint edictum provinciale állandósult anyagát is. 50 Johannes Messner: A természetjog, a társadalom-, állam- és gazdaságetika kézikönyve adja a téma legátfogóbb

bemutatását. 51 Antiphon görög tudós szerint a természetjog azért jó, mert örök és változatlan. 52 A római jogban, bár szigorú pozitív jogrendszernek kell tekintenünk, mégis jelen volt a természetjog: a ius genti um tételeiben. 27 természetes erkölcsi törvényt, mely szerint az emberi élet értéke kezdetétől a végéig szent, s elismerve minden emberi lény elemi jogait ezen alapvető értékekhez, tiszteletben tartsa azokat. E jog elismerésén alapszik minden emberi életközösség és maga a társadalom is. XVI. Benedek a Deus caritas est enciklikában így ír: Az Egyház szociális tanítása az ésszel és a természetjoggal érvel, azaz olyan dolgokkal, melyek minden emberhez lényege szerinthozzátartoznak. Mindezzel az egyház az örök idők óta létező természetjogra irányítja a figyelmet, amely a kinyilvánított vagy nemzetközi egyezményekben lefektetett emberi jogok alapjait is képezi. Nem mindig volt/van így. August Comte

alapozta meg azt a filozófiát, amelyben a tudományos megismerés szempontjából kizárólag fizikai értelemben létező, s érzékkel felfogható jött figyelembe, ezt nevezzük pozitív filozófiának. Innen ered a pozitivizmus, mely a kelseni-i tiszta jogtanban jegecesedett ki: nem létezik természetjog; a tudományos igényű jogi megismerésnek nélkülöznie kell az erkölcsöt, mivel az racionálisan igazolhatatlan, mint például az igazságosság. A jog az empirikus racionális megismerés szempontjából az ok-okozati viszonyban álló Sein-tényezők halmaza53. Természetjog az ókorban Kiinduló pontja, hogy az ember létezésével olyan normatív rendet hozott létre, amely nem belőle származik, és szemben áll az emberen kívüli természettel mint jogi értelemben vett Sollen. Ez a transzcendens és kötelező „kell” az ésszerű emberi létezés előfeltétele. ANTIGONÉ PÉLDÁJA A drámában a bonyodalom kezdete, hogy Antigoné eltemeti testvérét,

Polükeinészt, mert a holt lélek csak így juthat a túlvilágra. Ezzel azonban konfliktust robbant ki Kreónnal, aki megtiltotta az eltemetését, mert lázadónak tartotta Kreón törvényei a hatalmat képviselik, amely gyakran szemben áll az erkölcsi törvényekkel. A konfliktus így az isteni és emberi törvények, az örök, íratlan erkölcsi törvények és a változó írott törvények szembenállásából adódik. Az ember nagyszerűsége, hogy legyőzi a természetet: földet művel, halászik, vadászik, illetve társadalmi lény: gondolkodik, beszél, törvényeket hoz, városokat igazgat. Az emberi létezés egyetlen korlátja a halál. Az ember önálló, és a tudás szabaddá teszi őt Azonban a tudás önmagában nem érték, kétélű, jóra és rosszra is használható, lehet értékhordozó és értékhiányos is. A tudás felelősséggel jár, az ember előtt ott a választás lehetősége CAMILLUS PÉLDÁJA A római sereg Faleriit, a faliscusok városát

ostromolta, a sereg vezére Camillus volt. Egy nevelő ifjakat túszul szolgáltatott ki a rómaiaknak, hogy harc nélkül tudják bevenni a várost A példa arra jó, hogy megmutassa a természetjog a háborúban is érvényesül, s egy zsarolás még ilyen helyzetben is természetjogba ütköző cselekmény. Ciceró szavaival: természetjog az, ami az emberek javát óvja és átfogja. Ehhez kapcsolódik az igazságos háború fogalma, melynek egyik feltétele, hogy a támadási szándékot előre bejelentsék és megüzenjék. Méghozzá a megfelelő békefeltételekkel együtt, hiszen az igazságos háború célja nem is lehet más, mint a béke helyreállítása. A hadüzenetek talán legfurcsább műfaji sajátossága, hogy azok formálisan min53 A jog tehát egyenlő a normával, a jog a normák összessége A norma egy hipotetikus ítélet: logikai séma, ami egy feltételes állítás formájában fejeződik ki, „ha, akkor" szerkezetű ítéletekben. Ez nem pusztán

úgy fejeződik ki, hogy „ha A, akkor B”, hanem megjelenik benne a legyen is: „ha A, akkor legyen B.” Ha: bizonyos empirikus té nyekhez jogkövetkezmények kapcsolódnak Akkor: egy sollen tételezés – ennek és ennek történnie kell 28 dig a békéről szóltak. Békét kínáltak az ellenségnek, ha az teljesíti a megadott feltételeket Csak ha ezeket megtagadták, indulhattak a hadak. CATO CENSORIUS PÉLDÁJA Rhodosz egy időben volt baráti és szövetségesi viszonyban Rómával és Makedóniával, ám utóbbi kettő háborút vívott egymással. Róma győzelme után derült ki, hogy eredetileg Rhodosz is rómaiak ellen akart felvonulni. Cato védelmébe veszi a rhodosziakat mondván, nem lehet kit megbüntetni azért mert akar vmit, de mégsem tette meg. Sőt akarni vmit, feltéve, hogy nem tiltott, nem minősül erkölcstelennek. Az állami életben megnyilvánuló igazságosságnak két része van; az egyik természetszerű, amely mindenhol egyforma, s nem

függ attól, hogy az em berek jónak látják-e vagy sem, míg a másik törvényen alapul, ahol az emberek döntenek annak irányultságáról A méltányosság enyhít a törvénnyel szabályozott dolgokon: amikor a törvényhozó nem képes esetről esetre pontosan szabályozni, hanem csak általánosan, a törvény változatlan értelme végett, méltányosan kell azt értelmezni. Ellenben a természetjog nem tűr ilyenfajta rendelkezéseket. Római jog és az európai jogfejlődés A Digesta 533-tól a római jog részét képzi, e helyütt Ulpianus a természetjogot magánjog el sődleges forrásaként jellemzi, második helyen van a ius gentium, s csak harmadikra teszi a ius civile-t. Ulpianus a civiljogot a természetjogon belülre teszi, s léte a ius naturale és ius gentium előfeltétele. Eme viszonyrendszerre példa, hogy a ius gentium és ius naturale szerint a tulajdon átruházására a tulajdonos akarata és a dolog vmilyen jogcím (ajándékozás, adásvétel)

alapján történő tényéleges átadása révén kerülhetett sor. A civiljog ugyanakkor meghatározott dolgokra nézve, mint az ingatlanok, marhák és rabszolgák (res mancipi), különleges formaságok betartását követelte meg. Ciceró szerint a jó törvényt a rossztól a természet normája (naturae norma) alapján lehet megkülönböztetni. A valódi törvény a természet rendjével egybevágó, mely rend megváltoztathatatlan és örök Az ilyen törvény lerontása isteni jogba ütköző dolog Összefoglalva azt is mondhatjuk, hogy a rómaiak a természetjogot mint egy, az ember számára meghatározott, és ennek értelme révén felismerhető normatív rendet fogták fel, amely ter mésztes módon kötelező, s ezt konkrét döntések során is alkalmazták. 21. A jog értelmezése (interpretatio és analogia) A jogalkalmazás logikai művelet, hiszen a jogszabályban absztrakciót, vagyis meghatározott típusesetet kell (általános felől az egyedihez közelítve,

dedukcióval) a konkrét esetre alkalmazni. Ennek során a jogalkalmazó feladata a esetre vonatkozó jogszabály kiválasztása, annak – jogforrási, vmint szövegszerű – hitelének megállapítása, és hogy szükség szerint értelmezze azt. A jogalkalmazónak a jogszabály kiválasztása során bizonyos alapelveket figyelembe véve kell eljárnia, hogy megtalálja a konkrét ügyre alkalmazható jogszabályt a jogszabályhalmazból. Ilyenek: • LEX POSTERIOR DEROGAT PRIORI – későbbi törvény lerontja a korábbit • LEX SPECIALIS DEROGAT LEGI GENERALI – különös törvény lerontja az általános hatályát 29 • LEX PRIMARIA DEROGAT LEGI SUBSIDIARIAE – az elsődleges törvény lerontja a kisegítő jellegűt. Interpretatio Az alkalmazandó szabály kiválasztása után a jogalkalmazó feladata annak értelmezése. Ennek során először a (1) nyelvtani és (2) logikai értelmezésre kell sort kerítenie, majd értelmeznie kell a szabályt annak (3)

történeti (keletkezési) kontextusában és (4) rendszertani (jogrendszer egészéhez való viszonyulása) helye, funkciója szerint. Annak függvényében, hogy milyen eredményre jut, beszélhetünk megállapító, kiterjesztő vagy megszorító értelmezésről, amely azt takarja, hogy a jogalkalmazó a szabálynak a szöveggel egybevágó, azt kiterjesztő vagy azt szűkítő magyarázatát adja. Megállapító értelmezés: a törvényi tényállás megfelelően lefedi a történeti tényállást, a szabály minden további nélkül alkalmazható. Kiterjesztő értelmezés: meglévő szabály elveinek alkalmazása újabb szabályozandó helyzetre (a szabály nyelvtani értelme szerint eredetileg oda nem tartozó esetre) „B” tényállás „A” tényállás „C” tényállás olajbogyó makk füge Törvényi tényállás XII táblás törvény biztosítja, hogy a más telkére áthulló makkot össze szabad szedni. Megszorító értelmezés az eset a nyelvtani

értelmezés szerint az adott szabály alá tartozna, de kiveszik onnan, vmilyen indokkal „A” tényállás XII táblás törvény szerint aranyat se temessenek vele. De akinek fogai arannyal vannak kapcsolva, ha azt vele elégetik, vagy eltemetik, az nem törvénysértő. Törvényi tényállás A jogértelmezéshez a római jog felhasznált bizonyos alapelveket. Ezek szerint a jogszabályt mindig a maga egészében kell értelmezni: „törvény ismerete nem azt jelenti, hogy azok szavait tudjuk, hanem hogy értelmüket és céljukat” (Celsus). A jogszabály betű szerinti követése olykor a törvény kijátszásához, törvénysértéshez vezethet: „a legteljesebben alkalmazott jog vezet a legnagyobb jogtalansághoz” (Cicero). Ha a törvény szavai nem egyértelműek, esősorban a törvény(hozó) akaratát kell szem előtt tartani. Amennyiben ezt nem lehet megállapítani, kétség esetén az enyhébb megoldást kell választani54 Továbbá mindig a formállogika

általános szabályai szerint kell eljárni. 54 In dubio pro reo – kétség esetén a vádlot javára kell dönteni. 30 Analogia Olykor az adott eset kapcsán a jogszabályok hézagai miatt nem lehet pontosan rá vonatkozó jogszabályt találni. Ilyenkor a jogalkalmazó kitöltheti a hiányt más hasonló szabályok segítségével Az analógia a hiányzó jogszabályok pótlása a szabályozott és szabályozatlan tényállás belső hasonlósága alapján, tehát az előbbi megoldás alkalmazása az utóbbira ANALOGIA LEGIS, azaz törvényanalógiáról van szó, ha egy meghatározott törvény rendelkezé- sét terjesztjük ki más hasonló tényállásokra. Három feltétele van az analogia legis alkalmazásának: Eadem ratio I. a vizsgált esetre egyáltalán ne legyen jogszabály (joghézag) „A” tényállás II. a vizsgált eset és egy már szabályozott eset legalább egy lényeges elemében valamilyen közösséget mutasson fel III. a közös elemnek a

törvényi tényállás lényeges Törvényi tényállás „B” tényállás Nincs törvényi tényállás elemét kell érintenie, amiben a jogalkotó állásfoglalásának lényege ( RATIO) fogalmazódik meg (EADEM RATIO). ANALOGIA IURIS, azaz joganalógia áll fenn, ha nincs még csak hasonló törvény sem, vagyis a jogrendszer szelleméből kell levezetni, mintegy létrehozni az alkalmazandó szabályt. Példa a hatalomalatti személy örökbefogadása, ami háromszoros színleges eladással, majd színleges perrel ment végbe. A joganalógia a római rendszer lényegi eleme; alapvetően minden, amit a pontifex-ek 55 jogértelmezésének nevezünk. Az analógiát nem lehet minden korlát nélkül alkalmazni: „amit pedig a jogrendszer belső logikája ellenére fogadtak el, nem vezethet további következtetésekre” (Paulus). 55 A pontifexek a jogszolgáltatás szakértő testülete; szükségesek voltak, mert a iurisdictio, vmint a iudicatio ellátói nem ismerték a

jogot. Vagyis más személyi kör rendelkezet a jogismeretel és a jogszolgáltatási jogkörrel 31 22. A római jog forrásai Fogalma A jogforrás a jogi normát keletkeztető tényező. Ismeretelméleti értelemben a jog megjelenési formája56; lételméleti értelemben jog az, ami létrehozza, amitől annak léte származik „A római nép joga törvényekből, plebiscitumokból, a senatus határozataiból, császári rendeletekből, azoknak edictumaiból, akiknek edictum kiadási joguk van és a jogtudósok responsumaiból áll” (Gaius). Jogforrások jelentősége Kr. e 700 600 500 400 300 200 100 0 Kr. u 100 200 300 400 500 consuetudo lex senatusconsulta edictum iurisprudentia constitutiones Szokásjog A szokásjog (CONSUETUDO) mint a jog legősibb forrása esetén nem beszélhetünk jogalkotó szervről, hiszen természetes úton jött létre. A közösségben érvényesülő szokás állami kényszerhatalom megjelenésével válik jogszokássá, melyet

a rómaiak olykor az ősök erkölcsi normáinak (MORES MAIORUM) neveztek. A szokásjog a nép hallgatólagos egyetértésével létrejövő gyakorlat, ami írásba foglalás nélkül mindenkire nézve kötelező A rómaiak szembeállították az írott joggal; azonban néha az írott jog közvetítette a szokásjogot (vö. praetori edictum, jogtudósi reponsum) Ugyanakkor a szokásjog ruház fel éppen számos jogalkotási-jogfejlesztési terméket jogerővel, hiszen ha egy jogszabály általános társadalmi bojkottba ütközik, akkor nem érvényesül, vagyis formailag jogforrás, gyakorlatban azonban nem. Ha pedig egy meghonosodott jogszabály ellen keletkezik tartós társadalmi ellenállás, vagyis az államhatalom nem lesz képes kényszerhatalmi eszközökkel adott normának érvényt szerezni, akkor a consuetudo törvényrontó szokásjoggá (DESUETUDO) válik. A Salvius Iulianus definíció szerint a nép hallgatólagos consensus-a természetes úton akkor is általánosan

kötelező normát teremt, ha éppen a mesterségesen megalkotott jogszabállyal ellentétes. 56 Ahonnan a jog megismerhető. 32 Paulus szerint a szokásjog a törvények legjobb értelmezője; ám a dominatus alatt már soha sem állhatott a törvénnyel szemben. Törvény FOGALMA, FAJTÁI A törvény (LEX) akárcsak a szokásjog már a királyság korában is létezett, s ennek állítólagos emlékei a LEGES REGIAE, melyet állítólag Papirius ponfifex gyűjtött össze; eredeti formájukban nem maradtak fenn, későbbi szerzők közvetítése révén ismerhetők meg. Ezeket nem szokták törvényeknek tekinteni, mert nem felelnek meg a törvény általánosan elismert fogalmának 57, vmint elsősorban szakrális normák és szakrális büntetőjogi szabályokat tartalmaznak. Ugyanakkor tartalmukat tekintve igenis törvények, hisz a szakrális jog is része a ius publicum-nak; köztársaság korában létezhetett nemcsak népgyűlés által megszavazott törvény ( LEGES

ROGATAE), hanem erre felhatalmazott magistratus által kiadott normák (LEGES DATAE) is. A királyság korában maga a rex is ilyen feljogosított személy lehetett; másfelől köztársaság korá nak törvényfogalmát éppolyan anakronisztikus visszavetíteni a királykorra, mint bármely későbbi fogalmat a köztársaságira 1) LEX ROGATA; az állam által erre hivatott szereinek közreműködésével létrejött, megszövegezett és kihirdetett szabály. A magistratus (consul, pratetor, dictator, tribuni plebis) kidolgozta a törvény írott javaslatát, majd összehívta a népgyűlést, tetszése szerint a comitia centuriata-t vagy a comitia tributa-t. A nép formátlan, szakrális keretek között tartott gyűlésen ( CONTIO) megvitatta a javaslatot, majd a comitia szavazott felőle58. A LEX PAPIRIA vezette be a titkos, vagyis írásban történő sza- vazást. A népgyűlés által elfogadott törvényt a Senatus erősítette meg autoctoritas-ával, azonban a LEX PUBILIA

PHILONIS szerint a magistratus kikérhette a comitia összehívása előtt a Senatus szentesítését. A törvényeket írásba foglalták; fa- majd bronztáblákon közzétették, s megőrzésüket állami levéltárként üzemelő AERARIUM végezte. A meghozott törvényt a népgyűlésnek jogában állt visszavonni (ABROGATIO), részben viszszavonni (DEROGATIO), kiegészíteni (SURROGATIO) és részben módosítani (OBROGATIO). A lex rogata három részből állt: I. fejirat (PRAESCRIPTIO) tartalmazta a javaslattevő magistratus nevét, ami a személyes politikai felelősséget is megalapozta; törvény meghozatalának helyét és idejét, vmint az először szavazó század vagy kerület nevét II. rendelkező rész (ROGATIO), ami parancsot vagy tilalmat fogalmazott meg 57 Népgyűlés általi megszavazás követelménye. 58 Hisz it már nem lehetet erről vitatkozni, csak szavazni (elfogadni, elvetni). 33 III. joghátrány (SANCTIO), ez volt a törvény

érvényesülésének biztosítéka, az állami kényszerhatalom megnyilvánulása ◦ LEX PERFECTA, mely bizonyos magatartást tilosnak vagy érvénytelennek nyilvánít, s ilyenkor általában az eredeti állapotot kell helyreállítani59 ◦ LEX MINUS QUAM PERFECTA, mely büntetést ír elő, ám a jogsértő cselekményt érvényben hagyja60 ◦ LEX IMPERFECTA; adott magatartást jogkövetkezmények nélkül tilt61. 2) LEX DATA, ami nem más, mint törvényhozásra feljogosított magistratusok által kiadott törvények. Az egész államot érintő ügyekben a dictator-ok adhattak ki törvényeket; tartományi tekintetben az imperator-ok. A császárkorban a lex-et kétféle értelemben használták: A) dominatus korában császári rendelet volt (LEX PUBLICA) B) szerződő felek magatartását meghatározó szerződési kikötés volt ( LEX PRIVATA). LEGES DOUDECIM TABULARUM A XII táblás törvény megszületése a plebejusok és a patríciusok harcának egyik eredménye,

ugyanis bírói jogalkalmazást nem lehetett ellenőrizni, hiszen a szokásjog nem került még rög zítésre. A plebs tagjai magánjogilag másodrendű polgárok; titkos, íratlan jog a pontifexek kezében volt A követelések céljai: • gátat szabni egy olyan ius Quiritium alkalmazásának, aminek létrejöttére a plebsnek semmilyen befolyása nem volt, s amely eredetileg nem vonatkozott tagjaira • megakadályozása annak, hogy a jogszabályok alkalmazása illetve a jogi normák értelmezése kizárólag csak a patriciusok (pontifexek) önkényétől függjön, vagyis a jogbiztonság elérése azáltal, hogy az érvényes jogot legalább a nép számára írásba foglalják • azon szokásjogi szabályok elismertetése, melyek a plebejus-patrícius gazdasági kapcsolatokból az idők folyamán kinőttek. Először ARSA néptribun követelte, s javaslatának elfogadása után háromtagú küldöttség ment Görögországba Solón törvényeit tanulmányozni. Ennek tanulságait

felhasználva egy tízfős testület (DECEMVIRI LEGIBUS SCRIBUNDIS) elkészítette saját anyagát Először Kr e 451-ben tíztáblányi anyagot alkottak; majd egy újabb testület még két táblát írt meg Bár ez utóbbit a nép elűzte, de az anyagot jóváhagyták, s a bronztáblára vésett anyag lett a római jog fejlődésének alapja62. A XII táblás törvény család- és vagyonjogot, eljárási, büntetőjogi, rendészeti és vallási szabályokat tartalmazott. Hiányait legtöbbször nem új törvény, hanem a jogszolgáltatás során a pontifex interpretációja az analógia alkalmazásával töltötte ki A római szokásjog és a 59 60 61 62 Példa: kényszerrel létrehozot szerződés érvénytelen. Példa: gyászév letelte előt férjhez ment nő infamia-t szenved, ám a házasság etől még érvényes. Példa: lex Cincia bizonyos érték feleti ajándékozást tilt, ám ez nem érvénytelen, sem nem büntetendő. Eredeti szöveg csak töredékében maradt fenn az

utókornak, de auktorok utalásai alapján elég jól rekonstruálhatók. 34 társadalmi-közjogi kompromisszumok eredményei magánjogi vonatkozásainak rögzítése; ám nem nevezhető kodifikációnak: • nem törekszik teljességre • a vitatott szabályok egyértelműsítése a célja • az alapvető, tiszta szabályokat ismertnek veszi. Senatus-i határozat Szigorúan véve ez nem más mint a Senatus tanácsa (consulare – tanácsot adni). Senatus nem jogalkotó szerv; ráadásul véleményként jelenik meg, ám a magistratus jónak látta azt követni, hiszen politikailag a Senatus-nak feleltek. A principatus-ban vette kezdetét, hogy a Senatus általános érvényű szabályokat alkotott, amelyeket jogforrásnak tekintettek; lévén, hogy élén a princeps, a Senatus első embere áll (ORATIO PRICIPIS). Egyre inkább nyilvánvalóvá vált a princeps-ek túlsúlya a SENATUS CONSULTUM indítványozása terén→a princepsi akarat puszta formális

megerősítésévé váltak. „ Senatusconsultum az, amit a senatus megparancsol és elrendel, s ez törvény erővel bír, ámbár ezt kétségbe vonták” (Gaius). Magistratusok hirdetményei A MAGISTRATUS CURULES-t Rómában hirdetménykiadási jog illette meg. Edictum-át hivatalba lépésekor fehér fatáblán tette közzé, s ez hivatala során követett elveit, ügyintézési rendjét tartalmazta. A magistratusi hirdetmények típusai: • praetor edictum-ai (egész vagyonjog és részben családjog terén alakítottak ki normákat) • aedilis curulisek edictum-ai (eladói szavatosság körében alakítottak ki normákat) • helytartók által kiadott (provinciákban a praetori edictum-nak felelt meg) • provinciai quaestor-ok által kiadott (az aedilis curulis edictum-ának felelt meg). Egyfajta jogpolitikai program, amelyben összefoglalja és közzéteszi a praetor azon elveket, amelynek megfelelően jogszolgáltatása során el kíván járni, tehát amelyek alapján

kereseteket, kifogásokat, jogsegélyeket fog adni, vagy megtagadni. Ezen felül maguknak a kereseteknek és jogsegélyeknek, vagyis peres és nem peres eljárásoknak a formuláját ill szövegét is közzétette, amelyeket a hozzá forduló feleknek meg fog adni. Az edictum-ok bevált részeit a következő év praetora rendszerint átvette utódjától ( EDICTUM TRALATICIUM), ám új elemekkel bővíthette (EDICTUM NOVUM), ill. év közben, ha olyan helyzet merült fel, amelynek megoldásához további jogi eszközök szükségeltettek, akkor még újabb elemeket toldhatott be (EDICTUM REPENTINUM). Idővel kijegecesedett az az anyag, amit az egymást követő PERPETUUM). praetorok évről évre változatlan tartalommal bocsátottak ki ( EDICTUM 35 A kiadott program kezdetben magát a praetor-t sem kötelezte, edictum-át újjal felülírhatta, ám a LEX CORNELIA kötelezte, hogy kösse magát hivatali évében edictum-ához, vagyis azon a jog- szolgáltatási elvek

kiszámíthatósága (jogbiztonság) érdekében ne változtathasson. Az állandóvá vált szabályhalmaz valóságos joggá erősödött, és kialakult a IUS HONORARIUM, vagyis a praetori jog. Az edictum az élő jog folyamatos praktikussági kontrollja révén a leghatékonyabb jogforrástípusává vált Áttekinthetőség és könnyebb kezelhetőség okán Hadrianus megbízást adott SALVIUS IULIANUS 63 jogtudósnak, hogy öntse formába az addigi edictum-anyagot . Ezt a Senatus megerősítette, s így ez ius civile-vé vált. Ezt kötelező volt változatlan formában évről évre közzétenni, ha új kérdés merülne fel, akkor a császárhoz kellett fordulni; ezzel a megváltoztathatatlanságával lezárult jogforráskénti fejlődése. Ez a iulianusi-hadrianusi mű neve: EDICTUM PERPETUUM. Jogtudomány Rómában régtől fogva szokásban volt az értelmezéssel történő jogfejlesztés ( IURISPRUDENTIA). Az élet hozta új esetekre a rómaiakra igen jellemző

formatakarékosság és formakonzervativizmus miatt nem alakítottak ki új szabályokat, ehelyett a meglévőket tették megváltozott összefüggésben is alkalmazhatóvá. A jogtudomány nem elvont, elméleti irányú tudomány volt; hanem nagyon is gyakorlatias, a magánjog fejlődésének egyik legfontosabb mozgatóereje. ARCHAIKUS KOR A jogértelmezés és jogfejlesztés a pontifex-ek collegium-ának privilégiuma volt, hiszen az ősi jogban a ius sacrum és a ius civile nem vált ketté. A XII táblás törvények ugyan mindenki számára hozzáférhető volt, azonban egyedül a pontifex-ek ismerték a naptárat, vagyis tudták a pereskedésre alkalmas napokat64 (DIES FASTI). A pontifex-ek szerkesztették és őrizték az ügyleti és perbeli szövegeket, amelyekkel jogot lehetett létrehozni és érvényesíteni. Az egész közösséget érintő ügyekben döntést ( DECRETUM), az egyes személyeket érintő szakvéleményt, vagyis választ ( RESPONSUM) adtak ki. Ezen

responsum-ok mindig a szakrális rítus fenntartása mellett teremtettek lehetőséget érvényes jogi cselekményekre, azaz szigorúan konkrét megoldásokra vonatkoztak bármiféle absztrakciós igény nélkül. Mindezek miatt volt a jog és vallás szerves egész két része a rómaiaknál: mindkettőben a szokott forma (adott esetben tartalomtól függetlenül, vagy tartalom nélkül) betartása a rend és a nyugalom érzetét közvetítette – a pontifikális vallás nem az istenekkel való tartalmi, hanem formai kapcsolat rendezése, az istenekhez való viszonyulás technikája. Hangsúly a részletekbe menő rítusokon van, a formák minuciózus betartásán, mivel ez nem a hit, hanem a rítus vallá sa volt. Azzal vált világivá a jogtudomány, hogy sti jegyzékét; vmint CNAEUS FALVIUS közzétette a performákat és a die fa- TIBERIUS CORUNCANIUS megkezdte a jog nyilvános oktatását. 63 Magában foglalta a praetor-i edictum-ok mellet az aedilis-i edictum-ok, vmint

edictum provinciale állandósult anyagát is. 64 Ünnepeket bonyolult számítás szerint lehetet meghatározni a Numa-féle luniszoláris naptárban. 36 PRÉKLASSZIKUS KOR SEXTUS AELIUS kiadta a Hármaskönyvét, amely a XII táblás törvényt, annak értelmezését és a legis actio-kat gyűjtette össze. Ez volt az első anyagi- és eljárásjogi törvénykommentár Q. MUCIUS SCAEVOLA rendszerezi először tudományos alapon a ius civile-t. Ő a legkorábbi jo- gász, kit idéz a iustinianusi Digesta. AQUILIUS GALLUS alkotja meg a csalárdság (DOLUS MALUS) fogalmát. SERVIUS S. RUFUS jelentős összegzője a kor jogtudományának; a civiljog mellett a praetor-i jogot is kommentálta MARCUS TULLIUS CICERO művei: Az állam és A törvények a római állam- és jogelmélet legje- lentősebb alkotásai. Kidolgozta a jogtudomány filozófiai fogalmainak (aequitas, ius naturale, ius gentium) alapjait. * Ebben a korban a jogtudós tevékenysége többirányú.

RESPONSUM-ot, vagyis szakvéleményt ad esküdtbírónak és peres félnek. Ez persze nem köti, legfeljebb meggyőzi a bírót, s ha a felek más-más jogtudóstól visznek responsum-ot, szabadon mérleggel ezek között 65. A nyilvánosan adott, megvitatott, vitában lecsiszolt, majd összegyűjtött responsum-ok a jogi köztudatban általánosan elfogadott jogtétellé váltak, vagyis szokásjogi úton formálták a jogot. Emellett a jogtudós a feleket kitanította a jogügyleti formákról ( CAVERE), perbeli cselekményeiket irányította66 (AGERE), s a jogban gyakran nem jártas magistratusnak adott tanácsot (CONSULERE). Modern értelemben a jogi gondolkodás ott ragadható meg, amikor a jogtudós elkezdi a rítusban, a formális aktusban meglátni a jogintézmény születését, az önálló jogi tartalmat. Elválasztja egymástól az objektíve létező formát, ami megteremti a joghatást, és a forma mögötti, szubjektív szándékot, jogi akaratot, amiért e forma

alkalmazásra kerül. Ebben a korban a római jogtudomány kazuista, azaz a jogi problémát az adott ügy, casus oldaláról közelíti meg Ennek ellenére folyamatosan születnek az egyedi esetből indukcióval megalkotott regulák, vagyis absztraktabb vezérelvek. KLASSZIKUS KOR A jogtudósok számára óriási presztízsnövekedés, szakvélemények számára pedig jogforrási erőt jelentett a IUS PUBLICE RESPONDENDI, vagyis – hivatalos, császár tekintélye alapján álló – szakvélemény-adási jog. A principatus a katonai monarchiát a republikánus formák tiszteletben tartásával építette ki, és megkísérelte a köztársasági jogtudósok saját szolgálatába való állítását – természetesen nagy 65 A respondeáló tevékenység tágabb értelemben a cavere és agere tevékenységet is magában foglalta; szűkebb értelemben azonban kizárólag a kötetlen jogászi véleményadó tevékenységet jelentete. 66 Az a tevékenység, amelyet a pontifexek vagy a

iuris consulti a peres félnek azáltal nyújtotak, hogy a rendelke zésre álló keresetformulák közül a legmegfelelőbbet választoták ki számára, s vigyáztak, hogy a peres fél el ne vétse a rituálét. A bíróság előt a pontifex, ill a iuris consultus közvetlenül nem játszot szerepet e tevékenységben, hanem a rétor (orator), akit az előbbiek, mint a jog szakértői instruáltak 37 óvatossággal – keresztülvinni. E kísérletet egyes jogtudósok autorizálásával, azaz az ún ius publice respondendi megadásának privilégiumával próbálta a princeps realizálni. Augustus a legjelesebb jogtudósoknak megadta azt a privilégiumot, hogy a császár tekintélye alapján pecséttel ellátva szakvéleményt, responsum-ot adjanak a feleknek, mely nem bírt kötelező erővel a bíróra nézve, de a császár tekintélye befolyással volt az ügyre. E privilégiummal csupán az ordo senatoria tagjai közül kikerülő jogászok rendelkeztek, ami természetes

is, hiszen Augustus döntően a szenátori rendre támaszkodott. Megváltozott a helyzet Tiberius idején, aki az ordo equestris-ből (lovagrend) származóknak is biztosította az autorizálást, minthogy Róma gazdasági életében a lovagok (tehát a pénzarisztokrácia) mind nagyobb szerephez jutottak. Az autorizálás tartalmilag is szélesedett, miután a jogtudós privilegizált véleménye most már nemcsak egyetlen jogesetre volt alkalmazható, a hasonló esetekben hivatkozni lehessen a korábbi responsum-okra. Végül Hadrianus, aki a császári hatalmat a polgári bürokrácia kiépítésével kívánta megszilárdítani, elrendelte, hogy az autorizált jogászok egybehangzó véleménye a bíróságok előtt bizonyos feltételek mellett kötelező erővel bírjon. * Megindult a szervezett jogi képzés. Schola Sabiniana • • • Schola Proculiana konzervatív irányultság, vagyis szoros kötődés a tradíciókhoz hivatalos, a császár által inkább elismert

irányzat rendszertani megközelítés, vagyis a gyakorlat igényeire jobban figyelő tárgyalásmód Capito Masurius Sabinus Cassius Longinus Iavolenus Priscus Salvius Iulianus • • • a progresszív, újításoktól sem visszariadó jogászokat tömörítette nagyobb tudományos érték kazuisztikus megközelítés, vagyis a tények és szabályok komplexebb, bonyolultabb megközelítése Labeo Nerva Neratius Priscus Proculus Iuventius Celsus * Az öt remekjogász működése fémjelzi a római jogtudomány aranykorát a II. és III század fordulóján. Kr u 426-os idézési rendelet ( LEX CITATIONIS) az ő műveiket tette kötelezően idézendővé67 GAIUS legjelentősebb újítása a klasszikus institúció-rendszer megalkotása, amely mindmáig nagy hatással bír. PAPINIANUS mind a római, mind a mai kor a legnagyobb római jogtudósnak tart; művei mély- reszántóak, érvelése filozófián iskolázott, stílusa a tömör. PAULUS szintetizáló munkássága

miatt kiemelkedő. 67 Véleménykülönbség esetén a többségi véleményt rendelte irányadónak, „szavazategyenlőség” esetén Papinianus véleményét; ha pedig ő nem nyilatkozot volna, akkor a bírónak szabad mérlegelése volt a szakvélemények közöt. 38 ULPIANUS stílusa világos, jól érthető; a iustinianusi Digesta legnagyobbrészt az ő műveiből merít. MODESTINUS bár ide sorolják, de messze elmarad a többitől. POSZTKLASSZIKUS KOR Elsődleges jellemzője a vulgárjogi szemlélet, vagyis egyszerűsödött életviszonyokhoz alkalmazkodó egyszerűsítő, epigon látásmód. Eredeti munkák helyett kivonatok születnek; ugyanakkor megjelenik a görög (neoplatonista) és a keresztény hatás Több összefoglalás keletkezett a klasszikusokból, ám e kivonatokban található módosítások jelentősek, hisz próbálták követni a változásokat. CHARISIUS és HERMOGENIANUS nevét ismerhetjük e korból. Császári rendelet A császári rendeletek

(CONSTITUTIONES) sokáig nem tekintették törvénynek, mivel a köztársaság látszatát fenntartandó nem vindikálták maguknak a törvényhozói jogot. Idővel a jogászi tevékenység a bürokratizálás folytán teljesen beépült az államapparátusba. PRINCIPATUS A császári rendeleteknek négy fajtája volt. 1) EDICTUM, amit a princeps, mint a köztársaság első tisztviselője maga bocsátott ki, ám hatálya uralkodása idejére korlátozódott. 2) RESCRIPTUM. A császári consistorium és a császári kancellária tagjait a szakképzett advocatusokból toborozták Ezeket a császári „házi jogászokat” maga a császár nevezte ki, és respondeáló tevékenységüket a császár neve alatt folytatták E tevékenység produktumai a császári válaszirat, leirat. Az alsóbb fokú bíróság a rescriptum alapján mondta ki az ítéletet, annak tartalmától nem térhetett el 3) MANDATUM, mely a közigazgatási ügyekben kinyilvánított császári akarat (parancs,

utasítás) volt. 4) DECRETUM formájában döntött a birodalom legfőbb bírája a hozzá fellebbezett peres ügyekben. A szakképzett császári jogászapparátus tagjainak constitutiókat teremtő munkája még mindig kazuista, a kor megváltozott társadalmi-gazdasági viszonyaihoz alkalmazkodó és részben intézményeket teremtő, ill. kidolgozó volt DOMINATUS A fenti négyhez hozzájön még: 1) ORATIO PRINCIPIS, melyet a princeps, mint a Senatus feje javaslatot tett a testület számára, melynek törvényerejét a sentusconsulta biztosította. 2) PRAGMATICA SANCTIO, mely ünnepélyes keretek között kibocsátott privilégiumokat jelentett tartományoknak, közületeknek. 39 E rendeletek összegyűjtéséhez számos szerző fogott hozzá; legfontosabb a CODEX THEODOSIANUS volt. Iustinianusi kodifikáció Iustinianus törvényhozói terveivel az újraegyesített Birodalomnak egy olyan jogrendszert akart adni, mely örök időkre szól.

„Kodifikációja” a klasszikus kor még fellelhető teljesítményeiből al kotott szerencsés szintézist Iustinianus fő érdeme az volt, hogy megőrizte az utókornak a klasszikus kor jogi virágkorának termését, azáltal, hogy az általa összegyűjtetett joganyagot törvényerőre emelte. A kodifikációhoz kiváló jogtudósok álltak a rendelkezésére, elsősorban a berytusi és konstantinápolyi iskolából; az egész folyamat vezetője 1) CODEX IUSTINIANUS TRIBONIANUS volt. három korábbi rendeletgyűjteményből (Codex Gregorianus, Codex Hermogenianus, Codex Theodosianus) a még használható részeket az ellentmondások kizárásával állt össze (kompilált). Tíztagú bizottság dolgozott rajta: a központi igazgatás hivatalnokai (köztük Tribonianus), két ügyvéd és a jeles jogászprofesszor, Theophilus. Kr. u 529-ben publikálták, de csak 534-ig volt érvényben, mikor is felülvizsgálták és újra öszszeállították a császári rendeleteket Az

első Codex Iustinianus-nak a szövege nem maradt ránk. A vitás kérdések nagy részét, melyet ez az összeállítás nyitva hagyott, saját rendeleteiben szabályozta a császár (QUINQUAGINTA DECISIONES). 2) DIGESTA jogászjogot kodifikálta a klasszikus kor jogászainak műveiből fennmaradt kivona- tos gyűjtemények alapján • ki kellett hagyni az elöregedett, használhatatlan jogintézményeket és jogszabályokat • törekedni kellett az ellentmondások kiküszöbölésére • lehetőség nyílt bizonyos szövegváltoztatások, modernizálások eszközlésére is a kiválasztott klasszikus szövegen, ha ez szükségesnek látszott. Az új bizottság Tribonianus elnöklete alatt négy professzorból, a magister officiorum-ból, és 11 ügyvédből tevődött össze. Szerkezete a praetori edictum szerkezetének felel meg: 50 LIBER-ből (könyv) áll; a könyvek TITULUS-okra (cím) lettek osztva, melyek a tárgyalt anyag szerint vannak rendezve. Minden tituluson belül

részleteket, idézeteket találunk a klasszikus iratokból az adott kérdéskörhöz Ezeket a részleteket FRAGMENTUM-oknak (töredék) vagy leges-nek (törvényeknek) nevezzük A kiollózott részleteknél megjelölik, hogy az adott jogász, mely munkájának melyik részéből származik az idézet (INSCRIPTIO) A hosszabb fragmentumokat már a középkorban paragrafusokra osztották, hogy könnyebben kezelhető legyen a szöveg. A teljes klasszikus és posztklasszikus jogirodalom, mely eddig az időpontig a gyakorlatban és oktatásban közvetlenül alkalmazható volt jogforrásként, a Digesta, mint törvényerejű gyűjtemény életbeléptetésével hatályát vesztette. 40 A iustinianusi törvénymű legterjedelmesebb és legjelentősebb műve, keresztmetszetét adja a teljes klasszikus jogtudománynak. Túlnyomórészt a remekjogászok művei vannak: Digesta harmada Ulpianus, hatoda Paulus, tizennyolcad része Papinianustól származik. Tartalmi beosztása: • általános

szabályok • magánjog nagyjából az Edictum perpetuum rendszerének megfelelően, amely az institúció-rendszerre hajaz • büntetőjog • közjog és vegyes rendelkezések. 3) INSTITUTIONES SEU ELEMENTA. Hivatalos tankönyvet állítottak össze, mintául Gaius hason- ló elemi ismereteket közvetítő műve (Institutiones) szolgált. (Gaius mellett Florentinus, Ulpianus, Marcianus Institucióit is felhasználták) Röviddel a Digesta előtt jelent meg és nyert azzal együtt törvényerőt. Négy könyvből áll, melyeken belül a titulusok folyamatos, paragrafusokra osztott szöveget tartalmaznak, minden forrásmegjelölés nélkül. Az 533 év jogtörténeti eseményeit Iustinianus császár egy hivatalos jogiskolai tanrend kiadásával tetőzte be. Ezzel az intézkedéssel a jogtanítás alapjául a kodifikáció addigi műveit, elsősorban a Digesta-t tette meg 4) CODEX IUSTINIANUS REPETITAE PRAELECTIONIS. Időközben elkerülhetetlenné vált, hogy az 529-ben

publikált császári rendeletgyűjteményt a kodifikáció későbbi műveivel összhangba hozzák. Elsősorban a Digesta szövegezése alatt keletkezett reformrendeleteket és a Quinquaginta decisiones-t kellett felülvizsgálni és bedolgozni a rendeletek közé Tribonianus, Dorotheus és három ügyvéd egy év alatt végzett a feladattal és 534-ben megjelenhetett a Codex második változata, az ún. CODEX REPETITAE PRAELECTIONIS. A Codex-nek, ami immáron ránk maradt, 12 könyve van, melyek a Digesta-hoz hasonlóan titulusokra bomlanak. Az egyes titulusokon belül a kérdéskörrel foglalkozó rendeletek időrendi sorrendben következnek Minden rendelet elején ott áll a kiadó császár neve és a címzett a végén pedig a dátum és kiadási hely megjelölése. Összesen 4600 rendeletet tartalmaz. A legrégebbi Hadrianustól származik Iustinianus maga 400 constitutio-t adott a gyűjteménybe. A legtöbb rendelet a Severusok idejéből (880) és Diocletianustól (1200)

származik (ez a tény is mutatja, hogy mikor játszódtak le a legnagyobb változások a birodalom közéletében). 5) NOVELLAE LEGES. Iustinianus reformjait elsősorban • a közigazgatás • az egyházjog • a család- és öröklési jog területén tovább folytatta, s rendeletei tovább gazdagították a joganyagot. Új rendeletek (Novellae leges) többnyire a kor igényeinek már megfelelőbben görög nyelven jelentek meg 41 Ebből hivatalos gyűjtemény nem készült; hogy mégis ma a iustinianusi kodifikációt négy részből állónak tekintjük, s abba Novellákat is belesoroljuk, az néhány magángyűjteménynek köszönhető: • az ún. EPITOME JULIANI, mely 124 novella rövidített feldolgozását tartalmazza az 535- 555 közti időből latin nyelven a nyugati részek számára • az ún. AUTHENTICUM, mely 134 latin novellát tartalmaz. Ez a gyűjtemény a VI század- ban keletkezett, s a középkorban tévesen az eredeti szövegnek tartották,

ezért az elne vezés • egy görög novellagyűjtemény, mely 168 novellával a legteljesebb (kéziratát Bizáncból menekítették Itáliába a XV. században) * Iustinianus és munkatársai olyan kulturális, politikai, gazdasági és társadalmi előfeltételekből indulnak ki, melyek több évszázad óta a múltéi voltak. Az ezen változásokhoz való igazodásra törekvés a Digesta-ban csak kevés nyomot mutat. Az ún. interpolációk, melyek a joganyagnak a mindennapi jogélethez való alkalmazkodását voltak hivatottak elősegíteni nagyrészt arra korlátozódnak, hogy • az egyes idejétmúlt jogintézményeket és szabályokat kitöröljenek a műből • az újabb császári rendeletekhez igazítsák, meglehetősen nagyvonalúan a Digesta anyagát. A Digesta és az Institutiones törvényerővel való felruházásával tartalmukat az élő gyakorlat részévé akarta tenni. A kor jogéletét tükröző szabályokat inkább a Codex-ben és a Novellákban

találhatunk. A mai értelemben nem tekinthető törvénykönyvnek, mert megtartja a hagyományos ún kazuisztikus felépítést, s nagyon sok kérdésre nem ad a kompiláció egyértelmű választ 23. A legislatio, lex rogata és lex data Lsd 22. tétel 24. A iustinianusi kodifikáció Lsd 22. tétel 25. Az interpolatio és az interpolatiós kutatás Digesta jogászjogot kodifikálta a klasszikus kor jogászainak műveiből fennmaradt kivonatos gyűjtemények alapján • ki kellett hagyni az elöregedett, használhatatlan jogintézményeket és jogszabályokat • törekedni kellett az ellentmondások kiküszöbölésére • lehetőség nyílt bizonyos szövegváltoztatások, modernizálások eszközlésére is a kiválasztott klasszikus szövegen, ha ez szükségesnek látszott ( INTERPOLATIO). Hiszen a 42 császár saját korának akart joganyagot adni; célja nem jogtörténeti jellegű volt. Kérdéses volt és marad természetesen, hogy milyen módon és

mértékben került sor az interpolálásra A klasszikus jogtudósok művei egykorú kéziratokban nem maradtak ránk, így összevetéssel nem lehet megállapítani, hogy Iustinianus kompilátorai vajon mit változtattak, hatályosíthattak, interpolálhattak a klasszikus szövegeken. Ennek azért volna jelentősége, mert így válna biztonsággal megállapíthatóvá számos kérdésben a klasszikus jog álláspontja. Olykor módosítások tetten érhetőek, ugyanis a kompilátorok bizonyos esetekben egy nyilvánvalóan későbbi szabály alapján módosítottak egy régebbi szöveget (terminus technicus-ok cseréje) Ahol más forrásból is ismerjük a Digesta szövegét – egy attól garantáltan független forrásból –, ak kor könnyebben vonhatunk le következtetéseket. Olykor a nyelvhasználat, a grammatika és stílus is eligazíthat, hiszen a nyelvtani hiba vagy a túlzott terjengősség éppenséggel nem a klasszikusok sajátja. A szöveg belső ellentmondásai is

útbaigazítanak Mindez azonban egyfelől rendkívül nehéz, alapos jogi és nyelvészi felkészültséget igénylő feladat – és ritkán látványos, hiszen a legnagyobb mértéktartást és szövegtiszteletet követeli meg. Nem kétséges, hogy a iustinianusi kompilátorok bizonyos szövegeket módosítottak; azonban már csak a feszített munkatempóra tekintettel sem képzelhető el, hogy következetesen átírták volna a szöveget, vagy a szükségesnél több mondatrészt, szót toldottak volna be (tény, hogy az elavult és tartalmatlanná vált mancipatio-t traditio-ra cserélték). Ha tehát módosítottak, akkor inkább töröltek a szövegből A modern filológia szerint is megilleti a szöveget az ártatlanság vélelme, vagyis amíg nem sikerül teljes biztonsággal bizonyítani, hogy egy Digesta-hely interpolált, addig hitelesnek kell elfogadni. Maga az interpoláció-kutatás a humanistákra vezethető vissza; nagyobb jelentőségre azonban a XIX. században jutott

Németországban többek között GRADENWITZ; vmint Olaszországban ALBERTARIO munkássága révén. többek között SALVATORE OTTO LENEL és OTTO RICCOBONO és EMILIO Az ún. szövegrétegződés-kutatás a XX században, tehát mikor a klasszikusnak vélt szöveget megpróbálják pontosan meghatározott tér-idő intervallumba elhelyezni, már túlzásokba esett. Kiemelkedő alakja FRITZ SCHULZ volt. 26. Az idézési törvény Az öt remekjogász (Gaius, Papinianus, Ulpianus, Paulus, Modestinus) működése fémjelzi a római jogtudomány aranykorát a II. és III század fordulóján Kr u 426-os idézési rendeletben (LEX CITATIONIS) II. Theodosius és III Valentinius az ő műveiket tették kötelezően idézendővé Véleménykülönbség esetén a többségi véleményt rendelte irányadónak, „szavazategyenlőség” esetén Papinianus véleményét; ha pedig ő nem nyilatkozott volna, akkor a bírónak szabad mérlegelése volt a szakvélemények között A

törvény következtében az öt remekjogász és az általuk idézett szerzők művein kívül az öszszes többi jogtudósi munka elvesztette kötelező erejét. 43 27. A iustinianusi kodifikáció továbbélése Kora középkori Európa A iustinianusi kodifikáció elterjedését gátolta, hogy • latinul íródott, s a birodalom ekkorra már jórészt görögül beszélt • magas gazdasági szintet előfeltétező szabályozást tartalmazott • helyi népjogok számos területen változatlanul alkalmazást nyertek. LEGES ROMANAE BARBARORUM A birodalom nyugati felének bukása után – sőt már korábban is – annak területén barbár államok jöttek létre, melyeknek lakói részben germánok, részben rómaiak voltak. E királyságokban a személyiségi elv68 alapján a germánok saját szokásjoguk, a birodalom (volt) polgárai pedig római jog szerint éltek. Ez utóbbi csoportnak kodifikálták a jogot, s különböző törvénykönyveket adtak ki, melynek

összefoglaló neve Leges Romanae barbarorum Ilyenek voltak: • LEX ROMANA VISIGOTHORUM, mely a nyugati gót királyságban lépett életbe 506-ban II. 69 Alarik parancsára . A klasszikus és posztklasszikus joganyag vulgárjogi kivonata a leegyszerűsített életviszonyokra alkalmazva Forrásai: Codex Theodosianus, gaiusi Institutiones és a paulusi Sententiarum libri • LEX ROMANA BURGUNDIONUM, mely a burgund királyságban lépett életbe V. század vé- gén Gundobad király parancsára. Forrásai: Codex Gregorianus, Hermogenianus, Theodosianus és a Sententiarum libri és Gaius egy műve • EDICTUM THEODORICI, mely a keleti gót királyságban lépett életbe 500 körül Nagy Theodorik parancsára. A királyság minden alattvalójára vonatkozott Forrásai: Codex Gregorianus, Hermogenianus, Theodosianus és a Sententiarum libri * Iustinianusi joganyag hatása szempontjából három fő típust kell megkülönböztetni: • folytatólagos továbbélés •

újjáéledés • befogadás – egyszeri törvényhozási aktussal ill. folyamatos beszivárgással Középkorban a ius civile elsősorban a római jogot jelentette; csak a felvilágosodás teremtette meg újra a magánjog „szűkítő” jelentését; magánjog nem más mint polgári jog 70. 68 Mindenkit saját (nemzeti, helyi, stb) joga alapján kell elbírálni. 69 XVI. századtól ezért nevezik Breviarium Alaricianum-nak 70 Ma is szokás azonban különbséget tenni e kető közöt, klasszikus polgári joganyagnak nem képezi részét pl. a kereskedelmi jog 44 BIZÁNC A VIII. század első felében III Isauriai Leó kiadta EKLOGÉ TÓN NOMÓN (Törvényszemelvé- nyek) című művet a törvénymű alapján. Majd a IX században tették közzé a PROKHERION-t (Kézikönyv), mely a iustinianusi anyag görög nyelvű bevezetőjének szántak, ám utóbb félbehagytak. E folyamat betetőzése VI. Bölcs Leó idején azonban megszületett a hatvan könyvből álló

BASILIKA (Császári törvények), melynek célja a iustinianusi kodifikáció felváltása volt. Tartal- mazta a Digesta, az Institutiones, a Codex és a Novellae görög szövegét a kor igényéhez mért változtatásokkal. Az ebből készült utolsó kivonat 1345-ös ún Hatos könyv HARMENOPULOS-tól, mely nagy hatást gyakorolt az orosz és balkáni jogfejlődésre. Középkori Európa ITÁLIA A kora középkor kezdetben nem tette lehetővé az újra-felfedezést részben a gazdasági-társadalmi háttér miatt, részben mert nem újult meg a római birodalmi eszme. A iustinianusi kodifikáció továbbélése a bolognai egyetemről indult ki, ahol IRNERIUS már 1080 körül megkezdte a törvénymű magyarázatát. Nem alkotott önálló művet, viszont jegyzetekkel, glosszákkal megjegyzéseket fűzött egy-egy törvényhelyhez (GLOSSA ORDINARIA71). Ebből fejlődött ki a glossztár-iskola, ahol összefoglalásokat és fogalmi meghatározásokat írtak a törvényműhöz,

továbbá jogeseteket és monográfiákat készítettek. Kazuisztikus anyagából az évszázados feldolgozás során jogi érvek olyan átfogó anyaga jött létre, amely a jogi problémák, akár újonnan fellépő jogi problémák megoldását is lehetővé tették az ily módon kiképzettek számára – MOS ITALICUS. A módszer középpontjában nem a szabály alkalmazhatóságának, hanem az egyes szöveghely értelmezésének kérdése állt, keverednek az analitikus és filológiai módszerek; célja az autoritatív szöveg vitathatatlan helyességének bizonyítása, megértése és továbbadása. Kazuisztikus módszer, amely egy minden történeti kritikát nélkülöző analitikus exegézis révén törekedett a jogszabályok megtanítására. Egyetemek részben logikailag újragondolták és feldolgozták, részben újra felfedezték az ókor teológiai és tudományos hagyatékát (autoritatív szövegek értelmezése). Oktatási módszerük a szöveg aprólékos

nyelvtani, jogi stb elemzése, mely a könyv nélküli elsajátításra épült. Glossztárok nagyságai: BULGARUS, MARTINUS, IACOBUS, HUGO. A történelmi imperium Romanum eszméje visszahúzódott, s ismét megnőtt a területi hűbérjo gok szerepe, így a helyi bíróságok igényei életre hívták a kommentátorok iskoláját (posztgloszszátorok). Ők a glossztárok széljegyzeteit látták el a maguk magyarázataival; ez volt a „széljegyzetek széljegyzeteinek széljegyzetelése” Gyakorlati szerepük jelentős inkább, amikor is a klasszikus római jogot korabeli viszonyokra alkalmazva egy közös joganyagot hoztak létre, s terjesztették el a kontinensen. A kor legnagyobb kommentátora BARTOLUS volt, aki a kereske- delmi jog és a nemzetközi magánjog megalapítójának tekinthető; művei formálisan törvényerővel bírtak. 71 Az irányzat megkoronázása; 1250 körül létrehozot végleges és hivatalos kilencvenhatezer glossza gyűjteménye. 45 IUS

COMMUNE A kommentátorok munkássága, tehát a iustinianusi jog és a longobárd hűbérjog, vmint a kánonjog mixtúrája, elterjedt egész Európában, mintegy közös jogot ( IUS COMMUNE) alkotott. Hosszú lefutású kultúrtörténeti és szociológiai folyamat, mely földrajzi területenként eltérő időpontokban lejátszódó, de összeurópainak tekintett folyamat. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk ez nem más, mint a középkori és koraújkori Európa közös jogaként funkcionáló tovább élő római jog. Lényege a jogéletnek, a jog művelésének tudományossá válása, vagyis a jogi, politikai kérdéseknek a korabeli tudomány, elsősorban a skolasztikus jogtudomány segítségével való megoldása, a közélet racionalizálása. Európa egyetemein jogtudományban ismereteket szerzett végzettek előbb politikai, majd gyakorlati jogéletbeli alkalmaztatása és szerepvállalása előfeltétele ill. bizonyítéka a ius commune beszivárgásának az egyes

társadalmak jogéletébe. IUS CANONICUM A középkori Európa jogéletére a legnagyobb hatást – a római jog mellett – a kánonjog tette. Az óegyház életét szabályozó szokásjog különböző gyűjteményekben öltött testet, melyek az egyház belső viszonyai mellett a magánszemélyek egyes viszonyait is szabályozta (házasság, örökbefogadás, keresztények közötti vagyonjogi ügyek). Birodalmi egyház korában a fő források az egyetemes és helyi zsinatok határozatai ill a püspök rendelkezései és pápa ügylevelei voltak. A kánonjog anyagát először skolasztikus dialektika módszereivel (DECRETUM GRATIANUS foglalta össze GRATIANI); ez magángyűjtemény volt, mellyel, mint tudáság megjelenik a tudomá- nyok világában a kánonjog. Később az ún dekretisták önálló magyarázatokkal és glosszákkal látták el: Liber Extra (1234); Liber Sextus (1298); Clementinae (1317). Ezek együtt a kúria hivatalos joggyűjteményét alkotják, 1580

óta CORPUS IURIS CANONICI hiva- 72 talos néven . Nem kis mértékben a kanonisták érdeme a bona fides, aequitas, iustum pretium, nudum pac tum és a jogi személyek elméletének, vmint a bizonyítékok modern rendszerének kidolgozása. A kánonjog ebben a korban a jogrend egyik ága (ius civile mellett). SZENT RÓMAI BIRODALOM A római jog újjáéledését nagyban elősegítette a keleti frank uralkodók birodalmi szemlélete (RENOVATIO IMPERII)73. A birodalomnak azonban nem volt egységes joga A helyi consuetudo-k, jogkönyvek, szokások között nem ismerte ki senki sem magát. 72 II. János Pál pápa modernizálta, s léptete azt hatályba 1983-ban 73 A letűnt Nyugatrómai Birodalom feltámasztásának igénye is vezete III. Leó pápát, amikor 800-ban római császárrá koronázta Nagy Károly frank uralkodót 1034-ben II Konrád birtokának a Római Birodalom nevet adta Később úgy gondolták, hogy ez a név megtévesztő, így 1157-ben a Szent Birodalom névre

változtaták. Nagy Károlytól kezdve egészen I. Nagy Otóig az uralkodók Imperator Augustusnak nevezték magukat II Otó már római csá szárnak nevezte magát, de csak évszázadokkal később vált elfogadotá a német-római császár cím használata 1254-ben jelent meg először a Szent Német-római Birodalom vagy Császárság elnevezés. 1512-től a birodalom elnevezése: a Német Nemzet Szent Római Birodalma 46 A római jog általános recepciót nyert a XV. századra; betetőzése a birodalmi kamarai bírósági rendtartás, amely a birodalmi és közös jognak (római jog) kisegítő jogként való alkalmazását rendelte el (szubszidiárius jog), ha a legfelső birodalmi bíróság előtti perben sem városi, sem tartományi jog nem nyújt szabályozást. Német császári jog nem lévén, tehát a római jog kerül be ezen bíróság alkalmazásába. Még ennél is fontosabb előírás, hogy a bíróság ülnökeinek fele ezentúl legista, vagyis a római jogot

egyetemen tanult jogász kell legyen. A recepció jogforrásai: iustinianusi törvénykönyvek glosszákkal együtt, Novellák, II. Frigyes törvényei, néhány király törvényei és a longobárd hűbérjog. Újkori Európa JOGI HUMANIZMUS A glosszátorokkal ellentétben nemcsak jogi, hanem történeti, irodalmi, nyelvtudományi felkészültséggel közelítettek a forrásokhoz, beleértve az addig mellőzött görög nyelvű Novellákat is. Először lett megfogalmazva, hogy a iustinianusi törvénymű nem egységes anyag, hanem különböző időkben keletkezett szabályösszesség. Jellemző módszerük volt a racionális érvelés és a tekintélyelv leküzdése; éppen ezért a glosszákkal nem is foglalkoztak, csak az eredeti szövegre koncentráltak. Ugyanakkor a glosszátorok és kommentátorok szövegértelmezési formáit és módszereit felhasználták. A filológiai és történeti megközelítés fontosságát hangsúlyozták az elődök azon felfogásával szemben,

mely a Corpus Iuris könyveit csupán a gyakorlati jogélet számára kívánta hasznosítani. NÉMET-RÓMAI BIRODALOM 1) A XVII. század a német magán- és közjogtudomány születésének évszázada volt: • a római jog gyakorlatbeli szubszidiárius alkalmazása • az európai jogtudomány eredményeinek ütköztetése a helyi partikuláris jogokkal és joggyakorlattal • a római jog „asszimilálásának” folyamata jellemezte a birodalmi jogászok tevékenységét már a XVI. század végétől • a Birodalmi Kamarai Bíróság joggyakorlatának feldolgozása (Joachim Mynsinger, Andreas Gail) volt az első lépcső, mely egy önálló német jogtudomány kialakulása felé vezetett. A német jogászok praktikus, a hazai szokásjogot is figyelembe vevő beállítottsága a XVII. századtól a korábbitól eltérően kezdte értékelni a római jog szerepét a német joggyakorlatban: a római jognak csak a gyakorlat által kívánt szabályai és csak a gyakorlat

által megkívánt módo sulásokkal kerültek alkalmazásra. Ez az új irányzat volt a „Pandekták modern gyakorlata” (USUS MODERNUS PANDECTARUM), mely elnevezést SAMUEL STRYK könyve ihlette. A római forrásoktól való bizonyos elszakadottsága, partikularizmusa, rendezetlensége folytán fejlődésképtelenné vált, kazuisztikája azonban a természetjogi irányzattal szemben feltétlenül bizonyos jogpozitivizmus felé mutatott éppúgy, mint a jog történeti jelenségvoltának feltárása. 2) A racionalizmus korszakában (XVII-XVIII. sz) az egységes európai jogtudomány utolsó nagy fordulata játszódott le, a természetjoghoz fordulás. A természetjogi megközelítés legfontosabb jellegzetessége az volt, hogy teljesen elszakadt a történeti forrásoktól és a hagyomá- 47 nyos tekintélyektől, s ugyanakkor egy új jogrendszer megteremtésére törekedett, melyet az ésszerűség segítségével közvetlenül levezethetőnek tartott. A jogrendszer az

emberi természetből és emberi méltóságból, mint kiindulópontból, pusztán matematikai úton levezethető (MOS GEOMETRICUS). A római jog ratio scripta – gyakran figyelembe veszik s beépítik a természetjog rendszerébe, de a római jog már csak egy a sok lehetséges forrás között Bár a természetjog éppúgy, mint az Usus modernus a XVIII. század végén mintegy holtpontra jutott, figyelembe veendő azonban, hogy mindkettő végső eredményben a római jogon alapult, amennyiben az előbbi számára a legfontosabb forrás a római jog volt, az utóbbi pedig, ha el is szakadt nagyrészt a római jog forrásaitól, végső eredményben mégis arra volt visszavezethető Kiemelkedő német alakja volt CHRISTIAN THOMASIUS, aki a római jog intézményeit a termé- szetjoggal törekedett összhangba hozni. A természet jogi irányzat nem volt képes a német praktikusok által produkált Usus modernus Pandectarum-ot a tudomány magasabb szintjére emelni. Ennek két oka

volt: I. az Usus modernus tárgya egy bizonyos német-római magánjog volt, míg a természetjog jelentősége sokkal inkább politikai, közjogi jellegű volt, mintsem magánjogi II. a természet jogászok legalább olyan mértékben voltak filozófusok, mint amennyire jogászok, s így az általuk kimunkált természetjog sokkal inkább katedratudományt, tudósjogot jelentett, mintsem jogászjogot, tehát sok tekintetben szakadékot teremtett az elmélet és gyakorlat között. Ami hatást a gyakorlatban a magánjog fejlődésére nézve a természetjog jelentett, az úgyszólván kizárólag a civiljogi kodifikációk területén jelentkezett a porosz Landrecht, valamint az osztrák Polgári Törvénykönyv megalkotásával kapcsolatban. 3) A történeti jogi iskola volt az, amely alkalmasnak bizonyult arra, hogy a múlt örökségét felhasználva, de mégis új utakon, olyan tudományt alakítson ki, amely alkalmassá vált egy új pandektajog megteremtésére. A történeti

iskola tehát olyan jogtudományt kívánt alkotni, amelyet • a történeti szemlélet jellemez • az eredeti iustiniánusi forrásokon alapszik, tehát megfelelő forráskritikával állítja fel tételeit • rendszeralkotás igényével lép fel, s jog elméletet alkot • mindezt minden partikuláris színezet nélkül. Kiemelkedő képviselői: GUSTAV HUGO a német történeti jogi iskola alapítójaként kell tekinteni, aki természetjogi ala- pokon elindulva Kant tanítványaként annak kritikai szemléletével felvértezve jutott el egy tör téneti és filozófiai jogtudományhoz vezető útra. THEODOR MOMMSEN minden idők legnagyobb római történésze és római jogásza. Alapvetően az előző két rendszerrel szembeforduló történeti jogi iskola fűződik a nevéhez; munkásságával vált el a római jogtörténet tulajdonképpen a pandektisztikától. 48 FRIEDRICH CARL VON SAVIGNY korszakalkotó első alkotása a iustiniánus-i forrásokból

kiindulva elemzi a „rómaiak birtokelméletét”, majd végigvezeti a középkoron át azoknak a nézeteknek fejlődését, amelyek a rómaiak birtokkoncepcióját módosítva, ezt az intézményt továbbfejlesztették. Végül eljut ahhoz a konstrukcióhoz, amelyet „Savigny birtokelméletének” nevezünk GEORG FRIEDRICH PUCHTA lényegében Savigny két tételéből kiindulva (a szokásjog a jogfejlő- dés normális formája; a népek érett korában a jog nemcsak a népéletben, hanem tudomány formájában a jogászrend kezében is realizálódik) megállapítja, hogy a népeknek van egy ún. öntudatlansági korszaka, s egy sokrétűségi periódusa, amely végül egy felsőbbrendű vmi, a tudományosság felé mutat. E legutóbbi korszak Puchta szerint a jelen, s e korszakban csak a tu dományosan képzett jogász, mint „a nép szerve” lehet alkalmas a jogfejlesztésre Így lett Sa vigny organikus elméletéből a jogfejlesztés jogászi monopóliumának elmélete

Puchtánál RUDOLF VON JHERING a dogmatikus irányzat egyeduralmát ugyan megdönteni nem tudta, hi- szen a BGB lényegében abból táplálkozott, a pandektisztikához való jheringi hozzáállás azonban alapvetően más, s a kor követelményeihez jobban alkalmazkodó volt. Modern kori Európa A történeti szemlélet jellemzi, amit filológiai jellegű kutatások, különösen • az interpolációs kutatás felvirágzásában74 • antik Mediterráneum jogtörténeti kutatásainak fellendülésében • görög filozófia és kereszténység hatásainak elemzésében • gazdaságtörténeti, nyelvészeti, régészeti szempontok érvényesítésében mutatkozik meg. Ehhez képest a római jog dogmatikus megközelítése háttérbe szorul, s egyúttal megtisztítja a középkori elemektől. Virágzik a jogi papirológia, azaz papiruszokiratok alapján kutatja a jogi életet a római provinci ákban, leginkább Egyiptomban. ERNST LEVY (vulgárjog kutatás), LEOPOLD

WENGER (összehasonító ókori jogtörténet), JEAN GAUDEMET (római jog és korai egyKiemelkedő képviselői: FRITZ SCHULZ (szövegrétegződés), házjog kapcsolata). 28. Az institúció-rendszer fogalma és jelentősége Lsd 2. tétel 74 Az ún. szövegrétegződés-kutatás a XX században, tehát mikor a klasszikusnak vélt szöveget megpróbálják pontosan meghatározot tér-idő intervallumba elhelyezni, már túlzásokba eset 49 29. Jogérvényesítés – érvényesítés és követelhetőség Jogérvényesítés eszközei A társadalomban szerencsés esetben az emberek rendszerint jogkövető magatartást tanúsítanak, a magánjog szempontjából azonban azon magatartásformáknak nagyobb jelentősége van, amikor vki jogellenes magatartást tanúsít (megsérti ások jogát, nem teljesíti kötelezettségét). Ilyenkor van szükség az alanyi jogok védelmére, azaz a jogérvényesítésre, amelynek kettős a funkciója • jogi norma érvényre jutása •

megsértett alanyi jog orvoslása. Két fajtája az önhatalom és az állami út. Jogérvényesítés eszközei Önhatalom Önvédelem Önsegély Állami úton PER Nem peres eljárások (peren kívüli jogsegélyek) Végrehajtási eljárás 1) Az önhatalom az ősi időkben igen nagy szerepet játszott, hiszen az emberek érdekeiket magánharc útján érvényesítették. Az állam megjelenésével megkülönböztetünk tilos (nem jogérvényesítési mód, legtöbbször bűncselekmény) és jogos (állam biztosította jogvédelem nem elégséges) önhatalmat75. A jogos önhatalom lehet önvédelem, ami a jogtalan, közvetlen, másképp el nem hárítható támadás rögtöni visszaverése, ilyen a házba betörni szándékozó elűzése. A másik az önsegély, mely a már bekövetkezett jogsérelem önhatalmú helyrehozása, ilyen a birtokából erőszakkal kivetett személy erőszakos visszafoglalása Mindkét esetben érvényesül a jogos önhatalom természetjogi, a

jogtudományban deklarált alapelve: erőszakot szabad erőszakkal viszszaverni, s e jogot a természet biztosítja ( VIM VI REPELLERE elv) Mindkét esetben érvényesülnie kell az idő- és mértékbeli arányosság követelményének Rómában az önhatalmat törvényi úton fokozatosan visszaszorították. A XII táblás törvény megengedte az éjjeli és fegyverrel védekező tolvaj megölését, amely egyértelműen mutatja, hogy nappali és fegyvertelenül jövő tolvajét tiltotta 76. A LEX IULIA DE VI PRIVATA megtiltotta az erőszakos jogérvényesítést; a DECRETUM DIVI MARCI szerint pedig az a hitelező, aki adósa vmely vagyontárgyát követelése fejében lefoglalja, elvesztette követelését. Az önhatalmú jogérvényesítés teljes tilalmára Iustinianusnál került sor 75 Ulpianus a természetjogra vezeti vissza az ahhoz való jogot, hogy a jogellenes erőszakot (vis), (arányos) erszakkal verjük vissza. Amit vki saját személye védelmében tesz, jogszerűnek

tekintendő, s mivel ius gentium minden meber közt „valamiféle rokonságot” teremt, jogellenes, ha az egyik ember a másik életére tör 76 Továbbá: idézés közterületen, lance et liceo nyomozás, a végrehajtási eljárás korai formája (manus iniectio). 50 2) A tendencia az állami beavatkozás terjedése volt, s eleinte elsősorban olyan jogok érvényesítésében és védelmében kapott szerepet az állam amelyek magától az államtól származtak, amely jogokat az állam garantálni fontosnak tartott 77. A jogok állami úton történő érvényesítése rendszerint a bíróságok vagy más hatóságok által történik peres (bírósági általi), nem peres (bíróság által lefolytatott), és más eljárásban (egyéb hatóság). A) A peres eljárás legfőbb ismérve az ellentmondás ( CONTRADICTIO), amely a felperes (ACTOR) és az alperes (REUS) között keletkezik. Vagyis a per olyan kontradiktórius eljárás, amely során a bíró a felek jogvitáját

a felperes keresetére lefolytatott, törvényes, szabályszerű eljárás után ítéletével dönti el. A jogvita tárgya kétféle lehet: I. anyagi jogi igény érvényesítése (ACTIO vagy IUDICIUM), ilyenkor a per marasztaló vagy felmentő ítélettel zárul II. megállapítási per (UM), azaz egy jogi tény létének kérdése, ami alapul szolgálhat egy majdani, marasztalásra menő perhez, s megállapító ítélettel zárul. B) A nem peres eljárások alatt színleges pereket ill. a praetor peren kívüli jogsegélyét értjük C) A végrehajtási eljárás a jogerős ítéletben foglalt marasztalás kikényszerítésének jogilag szabályozott módja, aminek akkor van helye, ha a marasztalt alperes az ítéletnek önként nem tesz eleget. A végrehajtás lehet személyi (civiljogi perben az adós testére irányul), ill vagyoni (praetori perrendben az adós egész vagyonára [univerzális]; császári perrendben az adós egyes vagyontárgyaira irányul [szinguláris]). A

bírói hatáskörök nem kerültek pontos elhatárolásra egymástól, mint ahogy a jogalkotói és jogszolgáltatói hatalom sem volt a szó mai értelmében teljességgel elválasztva. Ma a polgári eljárásjog a közjog része, kógens szabályozással; Rómában azonban a magánjog részét képezte. A római magánjog eljárásjogi szemléletű, hiszen a praetor által kiadott keresetformulák szabták meg az eljárás menetét, és határozták meg az anyagi jog létét 78. A kereset fogalma Az eljárást a kereset ( ACTIO) indítja meg, ami nem más, mint jog arra, hogy perrel érvényesítsük (keresetjog) azt, ami megillet (anyagi jogi jogosultság) minket (Celsus). Eredetileg magistratus előtti cselekvés volt, vagyis maga a per, utóbb azonban e fogalom a fel peres perkezdő cselekményét jelöli. Szintén actio-nak nevezik a praetor által az in iure sza kaszban megadott perindítási engedélyt Átvitt értelemben az actio jelölhet keresetjogot, perfajtát,

keresettípust Rómában a kereset léte vagy hiánya dönt afelől, hogy vkinek van-e alanyi joga: az alanyi jog a keresetből származik, ekképpen tehát számos különbség mutatkozik az alanyi jog és kereset viszonya tekintetében a modern és római jog között, Kereset Római jog Anyagi jogi igény Modern jog Anyagi jogi igény Kereset 77 Példa: családfő igénye a hatalomalati felet, heredium-hoz (államtól kapot föld) való jog, a rabszolga, az igásbar mok feleti jog, mely javak kezdetben elsősorban hadizsákmányból származtak, az állam jutata a polgároknak. 78 Más szóval: modern jogban az anyagi jogszabályokban lefektetet jogok és igények érvényesítését az államhatalom általában biztosítja, az anyagi jogszabályok jogosultjának általában lehetősége van arra, hogy a törvényes eljárás keretei közöt igényét érvényesítse. A római jogban esetenként volt megállapítva, hogy mely körülmények fennforgása esetén fordulhatot

segítségért az államhoz a fél, esetenként állapítoták meg, hogy mikor avatkozot be az állam az igénylő érdekében. 51 lévén, hogy a római jog keresetjogi gondolkodáson alapul („praetor keresetet ad vmire”). Rómában annyiféle anyagi jog volt, ahány kereset csak létezett, mivel általában a keresetfajták megalkotása teremtette meg az egyes alanyi jogokat. Mindez azt vonta maga után, hogy az anyagi jogi szabályok a keresetjog megfogalmazásában jelentek meg. A keresetnek számos megnevezése létezett: • VINDICATIO tulajdonjogi kereset • PETITIO hagyaték kiadására vonatkozó kereset • CONDICTIO kölcsön visszaperlésére vonatkozik (többek közt) • QUERELA kötelesrésztől megfosztott örökös keresete. Az elévülés FOGALMA ÉS KIALAKULÁSA Az idő múlása számos szempontból (határidők, elévülés, elbirtoklás) már önmagában is jogi ténynek számít, vmint a felek rendelkezése alapján is a jogügylet alkatrésze

lehet. Az elévülés vmely jog állami úton való érvényesíthetőségének időmúlás következtében való megszűnése; tehát nem az alanyi jog, hanem a kereset enyészik el (kivétel a szolgalom). Az elévülést az alperes kifogása alapján vették figyelembe; az alanyi jog tehát megmarad az elévülés dacára, ha • az alperes a perben nem élt a keresetelévülés kifogásával – így ennek ellenére is marasztalható volt • az adós teljesítette a hitelezője elévült követelését – így utólag azt nem követelhette vissza. A civlijog még örök időkre létező kereseteket ismerte; ezzel szemben a praetori jogban a jogvesztő (záros) elévülések is megjelentek (lsd kellékszavatosság, büntetőkeresetek), melynek letelte után a megszűnt alanyi jogra alapított kereset ex officio elutasításban részesült. A klasszikus elévülést a tartományi helytartók gyakorlata vezette be, mégpedig a tartományi telket birtoklónak bizonyos feltételek

mellett jogvédelmet adtak a telek „kvázi-tulajdonosával79” szemben. Ez a védelem a LONGI TEMPORIS PRAESCRIPTIO volt, egy kifogás a utilis rei vindicatio-val szemben II. Theodosius császár a cilvijogi örök időkre létező keresetek elévülését általánosan harminc évben (egyház és kegyes alapítványok [PIA CAUSA] esetében negyven év) szabta meg. SZABÁLYAI Az elévülés beálltával a perben az alperes elévülési kifogást ( PRAESCRIPTIO) emelhetett, azt az alperes kifogása alapján vették figyelembe, hivatkozni kellet rá. 79 Civiljogi tulajdont senki nem szerezhetet, mert állami tulajdonban voltak; ennek ellenére a kvázi-tulajdonos használhata, eladhata, átörökíthete, s utilis rei vindicatio-t is kapot. 52 Az elévülés attól a naptól kezdődik, amikor a kereseti jog létrejön (tulajdon megsértésének vagy követelés esedékességének napja). Az elévülés csak azzal szemben folyik, akivel szemben a kereset létrejött80

Félbeszakad (INTERRUMPITUR) a jogosult fenntartó (pl. keresetindítás), vmint a kötelezett jogelismerő (pl. haladékkérés) nyilatkozata ill magatartása következtében – a félbeszakító ténytől az elévülés újból kezdődik. Az elévülés nyugszik (DORMIT) olyan esetben,amikor a kereset melegindításának lehetősége objektíve kizárt (pl. keresetre jogosult serdületlen kora), e körülmény megszűnte után az elévülés tovább folytatódik A halál (MORS) csak korlátozottan szünteti meg a keresetindítás jogát, mivel az elhalt keresetjoga rendszerint átszáll a örökösre, kivéve a büntető- és tartási keresetet. Bírósági szervezet CIVILJOGI PERREND A peres eljárás kettéosztott volt: I. IN IURE – az imperium-mal rendelkező magistratus előtt folyt. A jogszolgáltatás (IURISDICTIO) egységes és oszthatatlan imperium-ból folyt; két válfaja a peres (IURISDICTIO CONTENTIOSA) és a peren kívüli (IURISDICTIO VOLUNTARIA). A LEGES LICINIAE

SEXTIAE alapján a peres jogszolgáltatást a praetor gyakorolta; míg a consul a peren kívülit, a büntetőbíráskodást és a praetor jogszolgáltatása elleni kifogást II. APUD IUDICEM – esetenként kijelölt esküdtbíróság előtt folyt Három kategóriája volt: A) IUDEX volt a közönséges civiljogi egyes esküdtbíró, akit a praetor a felek közös megegyezése alapján a polgárok közül nevezett ki81 B) ARBITER volt az, aki bizonyos szakértelem szükségessége folytán vált bíróvá (közös vagyon felosztásánál becslő). Három esküdt is eljárhatott arbiter-ként C) RECUPERATORES hármas vagy ötös tanácsban működő esküdtbírák, akiket sorsolás útján neveztek ki. Államközi szerződések alapján jártak el szövetséges peregrinusok és Róma közötti vagyoni/személyi jellegű kérdésekben. * A köztársaság korában az apud iudicem lefolytatására már két speciális magánjogi bíróságot hoztak létre, mely csak civiljogi perekben

járt el, s nem alkalmazta a praetori jogot: A) IUDICUM CENTUMVIRALE százszemélyes bíróság, mely hagyatéki perekben ítélkezett 80 Dologi jogoknál csak azzal szemben évül el, aki ellen éppen indítható let volna; kötelmi jogoknál ha a kötelezet el szemben egyszer elévül, mással szemben már nem érvényesíthető. 81 Augustus idején már esküdtlajstromból. 53 B) DECEMVIRI STILIBUS IUDICANDIS tízszemélyes bíróság, mely szabadságperekben ítélkezett. PRAETORI PERREND A jogszolgáltatást a PRAETOR URBANUS római polgárok között; vmint a PRAETOR PEREGRINUS római polgárok és peregrinusok között végzete. Az imperium-mal nem rendelkező AEDILIS CURILIS kellékszavatossági perekben (rabszolga és igásbarom) gyakorolt joghatóságot. A városokban a helyi főmagistratusok és paretori tisztviselők; tartományokban helytartó és képviselői jártak el. A bírói döntések ellen nem volt lehetőség fellebbezni a civiljogi és praetori

perrendben. CSÁSZÁRI PERREND Kialakult a modern bírósági szervezet, melynek élén a princeps állt, mint a birodalom legfőbb bírája. A jogvitákat egységes, hivatalnokbíró által vezetett perben döntötték el Lehetőség volt fellebbezésre is (általában kétszer, kivételesen háromszor), mely új tárgyalást eredményezett. Praetori eljárást 342-ben törölték el, s ettől kezdve a dominatus bírósági rendszere formailag is egységessé vált. A perrendek fejlődése Kr. e VII század 0 Kr. e 451 Kr. u 389 Önhatalom Kr. e 150 Legis actio Kr. e 242 Kr. e 150 Kr. u 342 Formuláris eljárás Extraordinaria cognitio BÜNTETŐPEREK A büntetőbírók csak a közüldözés alá eső bűncselekmények esetében járt el; más bűncselekmény esetén magánúton, vagyonjogi keresettel lehetett igényt érvényesíteni. 1) királyság korában a rex volt büntetőbírói hatalom letéteményese, ugyanakkor csak kevés tényállás tartozott ide, jellemzően

a hazaárulás vagy emberölés. 2) köztársaság korában az imperium-mal felruházott magistratusok jártak el, ítéletükkel szemben azonban a népgyűléshez lehetett fellebbezni ( PROVOCATIO AD POPULUM). Maga a népgyűlés is büntetőbíróságként működött (leginkább a comitia centuriata) Harmadik eset a bizottságok (QUAESTIO PERPETUA) felállítása volt meghatározott bűncselekmények kivizsgálására (zsarolás). Praetor elnökletével működtek 50-75 fős bíróságokat alkotva A bíróság csak a bűnösségről szavazott, a büntetést a törvény állapította meg. 54 3) principatus korában a quaestio-k visszaszorultak, s a császári bíráskodás ( COGNITO EXTRA ORDINEM) vált egyedülivé, ahol a praefectus urbi/praetorio, provinciai helytartók, stb gyakorolták a jogszolgáltatást. Ekkor már nemcsak a bűnösségről, hanem a büntetésről is döntöttek; lehetővé vált a szabad mérlegelés, fokozatosan érvényre jutott a nulla poena sine

lege elv. Az állam biztonsága elleni bűncselekmények tárgyában a Senatus ítélkezett. Peres eljárás egyéb szereplői PERBELI KÉPVISELET A képviselet lehet törvényes (amikor a képviseletre feljogosítás törvényből vagy hatósági aktusból fakad, pl. gyám, gondnok), ill jogügyleten alapuló Tárgya szerint lehet perbeli vagy ügyleti. A perbeli esetén a főszemélyek (alperes – felperes) helyett – általában az ő megbízásukból és meghatalmazásuk birtokában – más személyek lépnek fel a perben, s tesznek perbeli nyilatkozatokat. Civiljogban erre egyáltalán nem volt lehetőség. A praetori perrendben a formuláris eljárás keretében a felperes követelésénél ( INTENTIO) a képviseltet, míg az esküdtbírói utasításnál ( CONDEMNATIO) a képviselőt jelölte meg a praetor jogosultként vagy köteleActor zettként – így a marasztalás a képviselő javára vagy terhére volt kimondandó (közvetett képviseleti rendszer), majd azt külön

aktussal a képviseltre ruKülön aktus házta át. Procurator Cognitor Reus Joghatás beállása Kétfajta képviselő volt: I. COGNITOR, akit megbízója az ellenfél jelenlétében – perben vagy peren kívül – nevezett ki. II. PROCURATOR, akit alakszerűtlen megbízás alapján, vagy akár megbízás nélkül lépett fel a perben. Az illetéktelen képviselet ellen biztosíték formájában védekeztek, amelynek révén az al- vagy felperes kárigénye civiljogi úton érvényesíthetővé vált. A császári perrendben a fenti formák megmaradtak, azonban tartalmilag kiszélesedett, mivel a cognitor révén a végrehajtási kereset már a megbízó ellen indult, azaz itt már közvetlen képviseletről van szó. Actor Procurator Cognitor Reus ÜGYVÉD Az ügyvéd (ADVOCATUS) nem perbeli képviselő, hanem a Joghatás beállása bíróság előtt a peres fél szószólója. Jogi szakképzettséget nem vártak el tőlük, s eredetileg til tották a díjazásukat

Mindkét jellemző változott a császári perrendben Esküdt kellett tennie, hogy igazságtalan ügyet nem vállal el. 55 TOVÁBBI SZEMÉLYEK A görög jog hatásainak beszivárgása révén megnőtt a jelentősége az írásbeli szerződéseknek, s ezzel egy időben megjelent a modern közjegyző prototípusa is. TABELLIO olyan jogban járta személy volt, aki állami engedély alapján hivatalos formában írásba foglalta a felek szerződéseit. Ezek átmenetet képzetek a közönséges magániratok és a teljes bizonyító erejű közokiratok között TABULARIS állami hivatalnokok voltak, akik okiratokat szerkesztettek és hitelesítettek, vmint hagyatéki letár felvételét felügyelték. Az általuk készített okiratok közhitelesek voltak 30. Vélelem és fictio Vélelem Vélelem (PRAESUMPTIO) esetén jogszabály előírja, hogy az ítéletet nem közvetlenül bizonyított, hanem csak valószínsített tényállására kell alapítani. 1) megdönthető vélelem

(PRAESUMPTIO IURIS) esetén a jogszabály lehetővé teszi az ellenbizonyítást. Ilyen például az apaság vélelme, amikor is feltételezzük, hogy a házasságban élő nő gyermekének apja a férj; vagy a közös veszélyben elhunytak vélelme, amikor is feltétezzük, hogy a serdületlen gyermek a szülő előtt, a serdült gyermek a szülő után halt meg. Úgyszintén, ha a halálbüntetéssel és vagyonelkobzással szankcionált cselekménnyel vádolt személy öngyilkos lett a fogságban, feltételezzük, hogy rossz lelkiismerete miatt tette, mivel a halál megszünteti az eljárást, s ha a főbüntetés (halál) nem szabható ki, akkor a mellékbüntetés (vagyonelkobzás) sem, így megmenthető a vagyon az örökösöknek. 2) megdönthetetlen vélelem (PRAESUMPTIO IURIS ET DE IURE) esetén nem lehetséges ellenbizonyítás. Ilyen például a gyermek fogantatásának ideje, mely a születéstől visszafelé számított 182. és 300 nap közzé esik; vagy a stipulatio

megtörténtéről kiállított okirat Fikció Bizonyos esetekben jogszabály elírhatja, hoy az ítélet egyértelműen valótlan, képzelt tényállásra (FICTIO) kell alapítani. Így például a méhmagzatot már megszületettnek kell tekinteni, amikor érdekeinek, jogainak védelméről van szó 82; vagy a hadifogságban meghalt római polgár esetében abból kell kiindulni, mintha hadifogságba eséskor, élete utolsó szabad pillanatában halt volna meg, hiszen a hadifogoly rabszolgának minősül 83, s mivel rabszolga által tett végrendelet utólagosan érvénytelen, utána nem lehetne örökölni (FICTIO LEGIS CORNELIAE). Fictio esetén fel sem merül az ellenbizonyítás lehetősége. 82 A személyiség Rómában rendszerint szabad anyától való élveszületéssel kezdődöt. A római jogban nem volt személy a halvaszületet, az elvetélt magzat, a fejletlensége miat születése után hamarosan meghalt koraszülöt, a szörnyszülöt, a méhmagzat sem. Ugyanakkor a

méhmagzat öröklési jogát az elhalt apa után elismerték, függő jogi helyzet alakult ki: ha nem születet meg aztán élve később, a fctio-t sem alkalmazták. Ezzel nem a magzat emberi személyiségének jogi elismerését teték meg, hanem az élveszületet személy jogképességét „vetíteték vissza” a születéstől számítot 300. napra 83 Ius gentium szabályai vonatkoztak a hadifogságra, melynek alapja a viszonosság volt. Ez a külső szabály a civiljogban függő jogi helyzetet alakítot ki, amely utólag (hadifogoly halálának vagy hazatérésének függvényében), visszamenőlegesen minősült a fctio szerint. 56 31. A legis actiós eljárás A legis actio alatt a rómaiak a törvény által elírt szavakkal84 és szigorúan meghatározott rituális cselekményekkel történő perlést értették (hatósági felügyelet alá helyezett önhatalmú85 jogérvényesítő cselekmény), amellyel a pert vezető magistrátustól a iudicium elrendelését

kérték. A XII táblás törvényt megelőzően alakultak ki, maga a törvény csak rögzítette Legfontosabb jellegzetességük mégis az volt, hogy az eljárási szabályok törvényben voltak meghatározva, a magánfél csak a törvényes keretek betartásával érvényesíthette igényét. Ötféle módon lehet legis actio útján perelni: I. SACRAMENTO (eskü által) II. PER IUDICIS POSTULATIONEM (bírókérés által) III. PER CONDICTIONEM (követelés által) IV. PER MANUS INIECTIONEM (kézrátétel által) V. PER PIGNORIS CAPIONEM (zálogolás által) Az önjogú férfi római polgár vehetett részt a legis actio perben; apai hatalom alatt állók felperesként csak kivételesen, alperesként idővel rendesen. Gyámság alatt álló serdületlenek és nők csak gyámjuk auctoritas-ával állhattak perben. A személyes jelenlét elengedhetetlen, a képviselet kizárt volt, viszont mind az al-, mind a felperesi oldalon több személy is felléphetett. Legis actio sacramento

„A sacramenti actio általános (jellegű) kereset volt. Ahol ugyanis a törvény nem rendelkezett arról, hogy másképpen kell eljárni, azokban az esetekben sacramentum-mal kellett perelni” (Gaius) Ünnepélyes esküt tettek a felek annak érdekében, hogy kinek van igaza. Ezt nyomatékosítandó mindkét fél a pertárgy értékéhez igazodó fogadási összeget letétbe helyezett a pontifex-nél „A (hamis) eskü büntetése vagy 500, vagy 50 (as). Ugyanis az 1000 ast, vagy ennél többet érő dolgoknál 500 ast, a kevesebbet érőknél pedig 50 ast kívántak meg sacramentum-ként. Így rendelkezett a XII táblás törvény” (Gaius). Két alkalmazási kör: 1) LEGIS ACTIO SACRAMENTO IN PERSONAM: fennáll-e az alperesnek vmilyen kötelezettsége a felperessel szemben – ha ez megállapításra kerül bírói úton, végrehajthatóvá válik a követelés 2) LEGIS ACTIO SACRAMENTO IN REM: dolgok feletti hatalmi igények érvényesítését szolgálta. Ennek lefolyását

ismerhetjük meg a forrásokból 84 Tradicionális kötöt szókapcsolatok, mondókák és cselekedetek alkalmazása vezethetet csak eredményre. 85 Erőszakkal is a praetor elé hurcolhata a felperes az alperest. 57 A) Az in iure szakaszban a per tárgyát a magistratus elé vitték 86; a felperes megragadta és pálcájával megérintette, s magáénak mondta. Erre az alperes vagy ellentmondott a felperes vindicatio-jának és ugyanilyen gesztusokkal mondta magáénak a dolgot ( CONTRAVINDICATIO); vagy nem védekezett (INDEFENSUS); vagy elismerte a felperes igényét (CONFESSUS). Utóbbi két esetben a praetor a vindikált dolgot a felperesnek rendelte adni. Contravindicatio esetén a per folytatódott: a felperes fogadási összeggel megerősített eskütételre (SACRAMENTUM) hívta az alperest, aki ugyanezt tette. Eddig cselekedeteik tükörképei voltak egymáséinak A magistratus megparancsolta, hogy engedjék el a per tárgyát, vagyis az államhatalom itt avatkozott be

először a perbe. A magistratus hatalma abban állt, hogy a jogi helyzet vonatkozásában kötelező állásfoglalást tehetett • joga és kötelezettsége volt a felek meghallgatása után annak elbírálása, jár-e és melyik félnek jár állam által biztosított hatalmi helyzet a dolgon • ha ezt vmelyik fél a másikkal szemben valószínűsíteni tudta, a magistratus az állam ha talmával átadta neki a dolgot, vindicias juttatott neki. Ez volt az in iure eljárás célja és lényege az archaikus korban87. A fogadási összeget letétbe helyezték vagy utóbb kezesekkel biztosították, amit az esküdtbíró kijelölése követett. E szakasz LITIS CONTESTATIO-val, vagyis a per együttes tanúsításával zárult, azaz az eljárás törvényességét kellett igazolni B) Az apud iudicem szakasz alakszerűtlenül zajlott az esküdtbíró előtt, aki a feleket meghallgatva lefolytatta a bizonyítást, s ítéletet hirdetett, hogy melyik fél esküje volt igaz, azaz

közvetve döntötte el a jogvitát. Cél a döntés a vindiciae-t elnyert birtokos állításának igazságáról, azaz a ténykérdés vizsgálata Ha a birtokba helyezett fél győzött és megvédte állításának igazát, akkor az in iure neki megítélt jog után, most az ő civiljogi tulajdonos, és állításának ténybeli alapját is megerősítették apud iudicem. Ennek pedig egyszer s mindenkorra bárkivel szemben ható abszolút igazságtartalma volt Nem lehetett többé senkinek sem vitatnia ezt a jogot, és ezért nem lehetett a dologgal kapcsolatban senkinek ius civile joga. Ha azonban a döntés ellenkezőleg esett, a joghelyzet is más volt. A perfogadás alapján, amelyet a két fél kötött, az a fél, aki hamisan kérte és kapta meg a dolog birtokát, hamis eskü gyanújába esett, és a dolgot büntetésül elvesztette a másik fél javára. Ettől azonban a birtokot elnyert második joga még nem nyert bizonyítást, joga relatív volt. Szankció: • a

sacramentum összeg elvesztése az állam javára88 • a dolog kiadása vagy értékének megfizetése 86 Ingatlan esetében kezdetben testületileg kimentek a telekhez, később elég volt jelképes rögöt, vagy épületdarabot magukkal vinni. 87 Gyökeres különbség az archaikus és a „modern” eljárás közöt, hogy az archaikus perben először tisztázni kellet a jogkérdést, és el is kellet dönteni, csak ezután következet, ha szükséges, a tényállás vizsgálata. 88 Mely eredetileg az istenek engesztelő áldozata volt, később az állam javára tet. 58 a pernyertes fél kérésére a hamis tényállás alapján elnyert birtok birtokosával megfizet- • tették a közbenső birtoklás során szedett gyümölcsök értékének dupláját perbüntetésként. Legis actio per iudicis postulationem Elsősorban sponsio-n vagy stipulatio-n alapuló igények érvényesítésénél nyert alkalmazást; a sacramentum-os per felgyorsítását célozta (eskü és

a fogadási összeg is elmaradt). Meghatározott követelésekkel kapcsolatban (CAUSA) az igénybejelentő, a felperes ünnepélyes szavakkal közvetlenül iudex-et vagy arbiter-t 89 kért a praetor-tól, olyan ügyekben, ahol a jogkérdés nem volt vitatott, nem volt jogvita, nem volt szükség iurisdictio-ra 90→a második szakasszal indulhatott az eljárás, mert az alperes csak a tényeket vitatta. Esetei: • sponsio-ból, vagyis ünnepélyes, formális ígéretből származó követelés • örökségi osztópereknél • közös tulajdon megszüntetésére irányuló kereseteknél. Legis actio per condictionem A rendes eljárások közül ez az egy nem szerepel a XII ráblás törvényben. A határozott pénz összegre a LEX SILIA, vmint más meghatározott dologra menő perekben a LEX CALPURNIA alapján került alkalmazásra. Lényege a felek kölcsönös kijelentésében ( CONDICTIO) állott, hogy a praetor előtt a 30. napon bíróválasztás céljából

megjelennek; ez azután történt, hogy az alperes tagadta a felperes határozott pénzösszeget megjelölő igényét – a felperesnek (önmaguk között) nem kellett követelése jogalapját megjelölnie, mert e performával olyan pénzkövetelések is, sőt eredetileg csak olyan követelések voltak érvényesíthetők, melyeknek nem volt civiljogi alapja. Egy határozott dolog követelése tekintetében azért, mert itt olyan nyilvánvalóan jogellenes módon, vagy (civiljogi) jogalap nélkül kerültek át a másikhoz a dolgok, hogy a jogkérdés itt sem szorult tisztázásra Akkor is erre az eszközre volt szükség, ha a vitatott dolog már nem volt meg: ekkor az elveszett dolog értékét ítélhette meg a választott bíró. Sacramento Per iudicis postulationem Per condictionem Kialakulása XII táblás törvény előtt XII táblás törvény Kr. e III század Alkalmazás területe Generalis actio in rem + in personam Elsősorban stipulatio és osztóperek in

personam Formátlan kölcsön, jogalap nélküli gazdagodás in personam Sajátossága Summa sacramenti Causa megjelölése Certa pecunia, később minden certa res Iudex kinevezése Eredetileg azonnal, később 30 napos időközzel Felperes azonnali bírókinevezést kér 30 nap múlva történik a iudex kinevezése 89 Ha szakértői becslés kellet. 90 A felperesnek ki kellet jelentenie, hogy követelése formailag stipulatio-n vagy sponsio-n alapul, de nem kellet előadnia, hogy e mögöt tartalmilag milyen valóságos ügy húzódik meg. 59 32. A formuláris eljárás Fogalma A Kr. e II században a LEX AEBUTIA a római polgárok egymás közti vitáiban is alkalmazhatóvá tette a praetor peregrinus által megalkotott perrendet; Kr. e 17-ben a LEX IULIA IUDICIORUM PRIVATORUM ezt a perrendet tette kizárólagosan alkalmazandóvá. A peregrinus nem volt a civilog alanya; vagyis a praetor-nak, amikor egymással vitában álló római polgár és peregrinus megjelent

előtte, utasítást kellett adnia az esküdtbírónak az alkalmazandó jogról, s ezen írásba foglalt parancsban utasításokat fogalmazott meg arra nézve is, hogy ezt vagy azt a tényállást bizonyítva látja, így vagy úgy ítéljen91. Minthogy egyes kereseteknek megfelelő utasításokat a praetor általában hivatali ideje elején közzétette edictum-ában 92, az esküdtbíróhoz intézett írásos utasítást formulának nevezték – innen ered a formuláris per megnevezése. A praetor a legis actio-kon nem változtathatott, csak ott adhatott ki keresetet, ahol a törvény elrendelte, s ott sem tagadhatta meg, ahol kiadásukat méltánytalannak ítélte. Az új eljárás rugalmas és alakszerűtlen volt; a felek formakényszer nélkül adhatták elő követelésüket és annak jogalapját. A praetornak döntési joga volt, hogy megtagadja-e a kereset kiadását, vagy olyan esetekre is ad-e keresetet, amely civiljog szerint nem érvényesíthetők. A praetor előtt az

igény jogalapja, jogszerűsége, jogossága tisztázódik; jogkérdésekben dönt. Az esküdtbíró már kötve van a formulához, csak a tényállást, a felek állításának igazságát bírálja el, általában bizonyítékok alapján ténykérdésekről dönt; de csak azokról, amik a formulában benne vannak. Alkatrészei A formula tartalmazott rendes és ezen felül tartalmazhatott rendkívüli alkatrészeket. A rendes alkatrészek egy része minden formulában megtalálható, egy része csak némelyikben A rendkívüli alkatrészeket a praetor a felek kifejezett, az in iure szakaszban megfogalmazott kérésére vette bele a formulába. RENDES ALKATRÉSZEK A) NOMINATIO IUDICIS a formula első mondata, azaz esküdtbíró(k) kinevezése. B) Az INTENTIO, amely minden formulában szerepel, a felperes követelését rögzíti, s előírja, hogy mit kell bizonyítania, hogy pernyertes legyen. Az INTENTIO CERTA esetén a felperes konkrét összeg megfizetését követeli; INTENTIO

INCERTA esetében a kártérítés összegét a bíró állapítja meg Amennyiben a felperes a ténylegesnél magasabb összeget jelölt meg követelésként93 (PLUSPETITIO), az számára hátrányos, mivel a bíró elutasította a keresetet, s azt nem lehetett másodszor újraindítani a litis contestatio keresetfelemésztési hatása miatt Ha a pluspetitio miatt hibásan került ki a formula, a felperes kérhette az eredeti állapot helyreállítását, és ezzel új formulát kért. 91 Mivel nem mindig civiljogot alkalmaz, „részletesen” le kell írnia az esküdtbíró számára, hogy hogyan járjon el, milyen kérdésekben foglaljon állást. 92 Ha úgy találta, hivatali ideje alat az edictum megtoldásával (edictum repentinum) és új formula megalkotásával bővíthete a kört. 93 Ez lehetet tárgyi többlet, időbeli (lejárat előti), vagy az alperes választási jogának fgyelmen kívül hagyása. 60 C) A CONDEMNATIO egyfelől utasítás az esküdtbírónak, hogy

amennyiben az intentio-ban foglalt kereseti alapot bizonyítva látja, marasztalja az alperest; ha pedig nem, utasítsa el a felpe res keresetét. Másfelől felhatalmazás az esküdtbírónak, hiszen a praetor itt ruházza át rá az ítélkezési hatalmát. A condemnatio mindig pénzösszegre marasztalás; dologi pereknél a bíró előzetes becslő eljárást folytat le. Ha az alperest marasztalni kell, természetbeni teljesítésre szólítják fel; amennyiben teljesít, a marasztalás elmarad. Ha nem, újabb becslő eljárásra kerül sor, amelyben az ítéletben kimondandó marasztalási összeget állapította meg a bíró. Bizonyos keresetek condemnatio-i összegszerűen megszabták, hogy milyen összegre marasztalják az alperest (CONDEMNATIO CERTA); másokban a marasztalási utasítás határozatlanra szólt (CONDEMNATIO INCERTA). A ténymegállapítási kereseteknek94 (PRAEIUDICIALIS) nincs condemnatio-juk D) A DEMONSTARTIO némely keresetnél – főleg olyanoknál, ahol

nem derül ki az intentio-ból a követelés jogalapja (INCERTA ACTIO) – az intentio pontosabb megjelölésére szolgáló toldat; meghatározza a konkrét pertárgyat. Az intentio elé kerül a formulában E) Az ADIUDICATIO-ban a praetor arra jogosítja fel az esküdtbírót, hogy a vagyonmegosztás során – civilis tulajdonjogot kelteztetve – tulajdont ruházzon át vkire. Főképp osztóperekben szerepel (tulajdonközösség megszüntetése, telekhatár-vita, örököstársi viszonyból fakadó tulajdonközösség felszámolása), olykor a condemnatio-t helyettesíti. RENDKÍVÜLI ALKATRÉSZEK A) Az EXCEPTIO nem más, mint a praetor felhívása a bíró felé kifogás esetén; pontosabban kivétel a condemnatio alól. Praetor utasítja a bírót, hogy amennyiben az intentio-ban foglaltakat bizonyítva látja, vizsgáljon meg egy további, az exceptio-ban említett körülményt is, melynek fennállása esetén fel kell menteni az alperest 95 Megjelenthet bármely stricti

iuris formulában, ha a felvételre különös ok volt Ilyen például az EXCEPTIO DOLI, azaz a csalárdság kifogása: csalárdul vettek rá vkit a kötelezettség vállalására, ami alapján civiljogilag marasztalható lenne; ám ha az illető kéri a praetor-tól e kifogás felvételét a formulába, s a csalárdság ténye bizonyítást nyer, az esküdtbíró a civiljogi igény fennállása ellenére is felmenti őt, mint alperest96. Fajtái: • EXCEPTIO DOLI SPECIALIS (megtévesztés kifogása) • EXCEPTIO DOLI GENERALIS (eleve rosszhiszemű megtévesztés kifogása) • EXCEPTIO PEREMTORIA (végleges hatályú kifogás) felperes kereseti jogát egyszer s mindenkorra lerontja • EXCEPTIO DILATORIA (halasztó hatályú kifogás) (időlegesen áll a felperes kereseti jogának útjában. 94 Vagy jogkérdésre vonatkozik (egy személy status-ának megállapítása, jogi aktus érvényessége), vagy ténykérdésre vonatkozik (kinél van az adot dolog, mekkora a

hagyaték/hozomány). 95 Más szóval az alperes állítása, melyet neki kell bizonyítania; olyan jogi tény, ami lerontja a felperes állítását. 96 Más szóval a praetor nem teheti civiljogilag érvénytelenné a szerződést, viszont megakadályozza annak kikényszerítését. 61 B) A PRAESCRIPTIO formula elejére, vmelyik fél érdekében felvett megjegyzés • felperes érdekében, amely a demonstratio szerepét tölti be (alperes már részletfizetést eszközölt, így az intentio-t a ki nem fizetett részletekre szorította: „azt a pénzt követel jük, aminek már eljött a lejárati napja”) • alperes érdekében, amely az exceptio-t pótolja: olyan kifogás, ami az egész kereset jogosságát, alapját vonta kétségbe: „csak annyiban ez a per tárgya, amennyiben nem született ítélet az ügyben”. Esküdtbírónak először ezt kellett megvizsgálnia. C) A FICTIO-t ad hoc jelleggel adott a praetor, így pl. peregrinus-t római polgárnak kellett

tekinteni; ám egyes actio-kban szükségszerűen jelen volt, így pl a bonitár tulajdonos védelme esetén. Fajai A praetori formulákban megfogalmazott kereseteknek történetük, tárgyuk, jogalapjuk tekintetében számos fajtája létezik. Lsd 36. tétel Lefolyása A formuláris per átvette ugyan a legis actio-s per szerkezetét, ám e performát a római polgá rok mellett a latinjogúak és a peregrinusok is igénybe vehették. A per ugyanúgy két szakaszból állt. A) Az in iure szakasz megindulásának (idézésnek) a szabályai azonosak a civiljog perrendjével; ám ha a felperes nem akarta a vonakodó alperest erőszakkal a praetor elé hurcolni, bün tetőkeresetet lehetett ellene kérni, akárcsak az ellen, aki az idézést megakadályozta. A megje lenést stipulatio-s ígérettel is szokás volt megerősíteni Az elrejtőző vagy az ígéret ellenére meg nem jelenő alperes úgy minősült, mintha nem adott volna elő védekezést, ilyenkor a praetor megnyitotta a

vagyoni eljárást, vagyis a felperest beutalta az alperes vagyonába. A tárgyaláson a felperes alakiságoktól mentesen előadta követelését, és kérte a praetor-tól a formula kibocsátását97. Az alperes vagy védekezett 98 ill kifogással élt99, vagy elismerte annak jogosságát (CONFESSUS), vagy egyiket sem tette (INDEFENSUS) – ezen utóbbi két magtartás a marasztalással volt egyenértékű Ilyenkor, ha a per meghatározott összegre ment, az eljárást nem kellett lefolytatni, hanem végrehajtásra került sor; ha pedig nem meghatározott, akkor a további per csak az érték megállapítására folyt. A praetor megtagadta a kereset kiadását többek között, ha • felperes igényének sem civil-, sem praetori jog alapján nem volt helye 97 Ha nem nyilvánvaló az, hogy milyen keresetet kell kérnie, vagyis nem tudja, hogy igényére milyen actio-t kérhet, akkor egy előkészítő szakaszban, melyben az igénylő fél előadja a tényállást, tisztázzák,

hogy milyen keresetet kell a félnek igényelnie, kérnie (interrogatio in iure). 98 Vagy a jogot vitatja, amire a felperes az civilis actio-ját alapozza; vagy a tényállást, amire a felperes az actio honoraria-t alapítaná. 99 Nem vitatja a jogot és a tényállást sem, de egy további tényálláselemre hívja fel a fgyelmet - azt igényli, hogy a praetor olyan formulát adjon ki, amelyben ez a kifogás (exceptio) megjelenik. 62 • illetékesség hiányában • kifogás állt fenn • az ügy már esküvel eldöntetett, az igény nem méltó a peres védelemre • Formula-minta az edictum-ban Tényállás felperes bizonyos kötelezettségmulasztásai esetén. Egyéb esetekben a praetor megadta kerestet, melyben bírót ad a felperesnek az alperes ellen, a bíró köteles a formulában lefektetett „eljárási program” szerint bizonyítékokat felvenni, azokat mérlegelni, és ítéletet hozni. In iure szakasz a praetor előtt Felperes előadja igényét és

meghatározott actio-t kér a praetor-tól A litis contestatio immár nem a per együttes tanúsítását jelentette, hanem egyfajta perszerződést100, amellyel a felek a formulát elfogadva a iudex ítéletének vetették alá magukat. A perszerActionem dare ződés valódi megállapodást jelentett, ha ugyanis az alperes nem fogadta el a formulát, ellene úgy lehetett fellépni, Alperes reakciója mintha nem védekezett volna a felperes állításával szemben, azaz megindul a vagyona ellen a végrehajtás, ám perre nem kerül sor. Ugyanakkor a perszerződés Elismer Perbe száll nem azonos a választott bírói eljárásnak való önkéntes alávetéssel, hiszen az esküdtbíró a praetor által Tagadás vagy kifogás delegált jogkörben az államhatalom nevében ítélkezik. A litis contestatio joghatásai a következők: Actionem denegare A praetor megtagadja a kereset kiadását Nem bocsátkozik perbe Bíróválasztás • a per megalapításával a felperes keresete

felemésztődik (CONSUMPTIO ACTIONIS), tehát ugyanazon igény alapján újból nem perelhet • a perszerződés időpontjában rögzített feltételek irányadók az ítélethozatalnál • a felperes követelése, bármi is volt az korábban, pénzköveteléssé válik (CONDEMNATIO PECUNIARIA) • amennyiben az alperes meghalna, kötelezettsége átszáll az örökösre, akkor is, ha az örökös a tartozásért nem felelne. B) Az apud iudicem szakasz a praetor által kijelölt bíró(k)101 Litis contestatio Apud iudicem szakasz a iudex előtt - Bizonyítás - Bizonyítékok mérlegelése - Tényállás megállapítása - Jogi megítélés ítélet előtt zajlott nyilvánosan minden alakszerűségtől mentesen a bizonyítékok szabad mérlegelésének elve szerint. A bírót a per tárgyáról a formula informálja, a bíró kötött a formulához és annak tartalmához, vagyis minden ott felhozott tényállási kérdésben állást kell foglalnia, de csak az ott

felhozottakban. 100 A felperes által bemutatot formulát az alperes elfogadja; nem igazán szerződés, mert a felek beleegyezésüket nem egymás felé, hanem a magistratus felé nyilvánítják ki. 101 Bíró-választás: (1) a felek megegyezhetnek benne, (2) ha nem, a felperes egy listáról javasol az alperesnek, míg az el nem fogad egyet, (3) ha így sem sikerül, akkor sorsolják a bírót, melynél még mindig van bizonyos számú vis zszautasítási lehetőségük a feleknek. 63 Nem voltak szigorú szabályai a bizonyítási tehernek, vagyis hogy kinek kell bizonyítania egyes tények fennforgását, vagy nem létét. Főszabályként érvényesült, hogy a felperesnek kell bizonyítania azon tényeket, amelyre keresetét alapítja, az alperesnek pedig azokat, amelyen kifogásai alapulnak. Az alapelv tehát, hogy annak kell bizonyítania, aki állít vmit102, és nem annak, aki vitat egy állítást. Kivételként a bizonyítási teher megfordul: • negatív

állítás („állítom, hogy ez nem történt meg!”) • megdönthető vélelem esetén. Az élőszóban kihirdetett ítéletet (SENTENTIA), amely marasztaló, vagy felmentő; ténymegállapító perekben pedig kijelentő lehetett, befejezte a pert. Ha vmelyik fél nem jelent meg az es küdtbíró előtt, az a megjelent fél javára hozta meg az ítéletét Perköltség intézményét nem is merte a formuláris perrend, viszont a rosszhiszemű perlekedést pénzbírsággal sújtották Az ítélet kihirdetéssel emelkedett jogerőre. Alaki jogerő azt jelentette, hogy a felperes újabb perben nem érvényesíthette az eldöntött igényt; ha ez mégis megkísérelte, a praetor az alperesnek az ítélet dolog ( RES IUDICATA) kifogását adta meg. Anyagi jogerő azt jelentette, hogy az ítélet, még ha téves is, a perben állt felek között irányadó, azaz az ítélt dolgot igazságként kell elfogadni (res iudicata pro veritate accipitur). Rendes jogorvoslatnak, azaz

fellebbezésnek nem volt helye. Kivételként rendkívüli jogorvoslatra nyílt lehetőség: • az eljárás súlyos hibája, az ítélet semmisége esetén (iudex rabszolga vagy őrült volt), új per indítható • ha az edictum-ban meghatározott ok megállt, az eredeti állapot visszaállítását lehetett kérni • kivételesen a praetor perújítást engedélyezhetett REPLICATIO DOLI-val az ítélt dolog kifogásával (EXCPETIO REI IUDICATAE) szemben. Közjogi eszközzel a formula kibocsátása ellen fel lehetett lépni: a censor, egy másik praetor vagy tribuni plebis intercessio-jával; iudex ítélete esetén azonban nem volt helye. 33. Mit értünk formula alatt? Lsd 32. tétel A formula olyan irat, melybe a praetor az üggyel kapcsolatos minden fontos körülményt belefoglal, amit a felek előtte elmondtak; másik feladata, hogy utasítást adjon – a felekkel közösen kiválasztott – bírónak • megmondja, hogy mely körülményekkel kapcsolatban kell

bizonyítékokat megvizsgálni • utasítja arra is, hogy mely kérdésről mondjon ítéletet. 102 A bizonyítékok előtárása a felek feladata, nekik kell azokat benyújtani, prezentálni a bíró előt, ennek során nem áll rendelkezésükre állami segítség pl. harmadikokkal szemben Minden olyan eszköz alkalmas bizonyítéknak, ami a bíró döntéséhez alapot szolgáltat (eskü [felek nyilatkozata], okirat, szemle, tanú). 64 Mivel nem mindig civiljogot alkalmaz, „részletesen” le kell írnia az esküdtbíró számára, hogy hogyan járjon el, milyen kérdésekben foglaljon állást. A formula nyelvtanilag két mondatból áll: I. bírókijelölés – egyszerű felszólítás II. érdemi rész – feltételes mellékmondatokkal bővített felszólító főmondat Nominatio iudicis Marcus legyen a bíró Ha bebizonyosodik, hogy N.N köteles AA-nak 100 mérő legkiválóbb minőségű afrikai búzát adni, Intentio Exceptio és ebben az ügyben semmiféle

megfélemlítés nem történt, Arbitratus amennyit a dolog ér, Quintus legyen a bíró. Demonstratio Mivel Aulus letétbe helyezte az vitatott dolgot Seiusnál, Intentio Condemnatio annyi pénzösszegnek a megfizetésére A.A részére bíró ítéld el N.N-t, ha nem bizonyosodik be, mentsd fel Condemnatio Nominatio iudicis mindannak értékében, amit ebből az ügyből kifolyólag Seius adni vagy tenni tartozik a jóhiszeműség alapján annyi pénzösszegnek a megfizetésére Aulus részére bíró ítéld el Seiust, ha nem nyer bizonyítást, mentsd fel. 34. A formula alkatrészei Lsd 32. tétel 35. In iure és apud iudicem eljárás Lsd 31., 32 tétel 36. Az actio-fajták a formuláris eljárásban Actiones civiles Actiones honorariae Azok a keresetek, amelyekkel a praetor a civil jog szabályait juttatta érvényre. Azok a keresetek, amelyek a magistratusok alkotta ius honorarium normáin alapultak. Ez a kategóriapár az actio-k történeti eredetére utal.

Actiones in ius conceptae Actiones in factum conceptae Ha a felperes a keresetét egy őt civiliter megillető jogra alapította, az intentio arra utasította a bírót, hogy vizsgálja meg, van-e az igénynek civiljogi alapja. Ha az igény csak a praetor imperium-án nyugodott, az intentio és így a kereset tényekre alapozottnak minősült. I. II. Az in factum actio-k kétfelé oszlottak: egy részük a praetori jog edictum-ban közzétett normáin alapult másik részüket a praetor külön ediktális norma nélkül, az adott esetben hozott decretum-ával konstruálta meg. Actiones in rem Actiones in personam Ha a kereset bárki ellen indítható, aki a jogosultat jogának gyakorlásában sérti, vagyis abszolút hatályú, akkor Ha a kereset csak meghatározott adós ellen irányulhat, tehát relatív hatályú, akkor actio in personam-ról beszé- 65 actio in rem-ről beszélünk. lünk. Ez a kategóriapár a keresetek legfontosabb felosztása, mivel ezen a

megkülönböztetésen alapul a mai napig is a magánjog két legfontosabb ága, a dologi jog és a kötelmi jog elhatárolása. Actiones stricti iuris Actiones bonae fidei Amennyiben az adós tartozása az intentio-ban szorosan körül van határolva, és a bíró csak ebben marasztalhat, a kereset stricti iuris actio-nak minősül. Mindazok a keresetek, amelyeknek intentio-ja a quidquid dare facere oportet ex fide bona (mindazt, amit az alperes adni, tenni tartozik a jóhiszeműség alapján) kitételt foglalja magában. Ilyenek a régi civiljog keresetei, pl. azok a keresetek, amelyek a stipulatio-val megállapított követeléseket érvényesítik. Ilyenkor csak azt lehetett követelni, amit a kötelezett a stipulatio keretében kifejezetten megígért Ilyenek a vételi, bérleti, megbízási, letéti stb. szerződésekből származó keresetek Condictio-n olyan in personam stricti iuris actio-t értünk, melynek formulájában az intentio nem jelöli meg a keresetalapító

tényállást, vagyis absztrakt módon van szerkesztve. Pl. ilyen a condictio certae rei, amelynek formulájából az sem derül ki, hogy a követelésnek van-e formai értelemben vett jogalapja vagy nincs. Actiones fictiae Amennyiben a felmerült tényállás egy civiljogi kereset tényállásához volt hasonló, vagyis attól csupán valamilyen körülmény választotta el, akkor előfordult, hogy a praetor nem szerkesztett új keresetformulát, hanem arra utasította az esküdtbírót, hogy kezelje úgy az ügyet, mintha ez a megkülönböztető körülmény nem állna fenn. Ez az utasítás fictio-n alapult. Pl. a római polgár részére megadott tulajdoni keresetet a praetor az idegenek tulajdonának védelmére is megadta, mert utasította a bírót, hogy kezelje úgy a peregrinust, mintha polgár lenne. Actiones utiles Actiones directae Azokat a ficticia actio-kat, amelyek egy már meglevő kereset továbbfejlesztésének, utánképzésének minősültek, utilis actio-knak

is nevezték, szembeállítva az ezeket az alapul szolgáló directa actio-kkal. Actiones directae Actiones contrariae Az egyenlőtlenül kétoldalú kötelmek esetén a főkövetelés keresete midig az actio directa nevet viselte. A másik fél esetleges ellenkövetelését actio contrariae-val érvényesíthette. Actiones condemnationales Actiones praeiudiciales Azok a keresetek, amelyek közvetlen (pénzbeli) marasztalásra irányulnak. Azok a keresetek, amelyek valamely jogosultság, tény vagy állapot fennállásának vagy fenn nem állásának előzetes megállapítására irányulnak. Sententia-val végződnek, amelyben a bíró az alperest marasztalja vagy felmenti. Pronuntiatio, azaz a valóság kihirdetése, megállapítása zárja le. Actiones rei persecutoriae Actiones poenales Vagyoni megtérítésre irányulnak. Magánbírság megfizetését célozzák. 66 Itt többnyire nincsen korlátozva a jogutódlás. Csak a felperes örököseire szállnak át,

az alperes örököseire nem. I. II. Ezen belül két fajta actio: Actiones vindictam spirantes: csak jogsérelmet szenvedett magánszemélyek indíthatják meg, és személyes elégtétel adására irányul. Actiones populares: megindítását a közérdek védelmében bárki kezdeményezhette. 37. A császári perrend Jogszolgáltató szervek A principatus bírósági szervezete élén a császár állt a birodalom legfőbb bírájaként. A bírák császári hivatalnokokká váltak, akiknek ítélete ellen hivatali felettesükhöz lehetett fellebbezni. Az ún rescriptum-os perben a császár a hozzá intézet kérelemben a fél által előadott tényállás eldöntését a császári bírósághoz utalta át, válasza az alsóbb bíróságokra nézve kötelező volt, így azok csupán azt vizsgálták, hogy a tényállás fennforog-e. A dominatus idején ki a mai bírósági hierarchiára emlékeztető (bizonyos szempontból) struktú ra. Élén a PRAEFECTUS PRAETORIO állt a

császárt helyettesítve; I Constantinus óta a püspöki választott bíróság világi ügyekben is eljárt. Perrend kialakulása A civiljogi és praetori perrend mint rendes eljárás mellett rendkívüli eljárásként (COGNITO EXTRA ORDINEM) kialakuló császári perrendben olyan igényeket is érvényesíteni lehetett, amiket a praetori perrendben nem103. Megszűnt a per kettéosztottsága, s az esküdtbíráskodást hivatalnokbíráskodás váltotta fel, vmint kialakult a fellebbezés (APELLATIO) intézménye. Idővel kiszorította a praetori perrendet és fel is váltotta 294-től. A császári perrend lett a ren des eljárás (COGNITO ORDINARIA) 342-től, s a bírósági rendszer és a birodalom eljárási rendje egységessé vált. Eredetileg a nem peres eljárásoknak ( INTERDICTUM) a császári jogban csak a neve maradt meg, eljárási rendjük a többi keresettel azonossá vált. Eljárás menete A per megindítása idézéssel történik (LITIS DENUNTIATIO), amely a

perbehívásnak az alperessel történő közlése vmely hatóság útján. Erre utóbb keresetlevéllel (LIBELLUS) került sor, amit a hatóság által kibocsátott idézés követett ( EVOCATIO). A libellus-ban a felperes előadta követelése tárgyát és jogalapját; amire az alperes szintén írásban válaszolhatott, kifogásait a per folyamán bármikor érvényesíthette Ha az alperes többszöri szabályszerű idézésre nem jelent meg a tárgyaláson, ügyét a bíró távollétében tárgyalta, s hozott ítéletet, de külön szankcióval nem sújtotta; ellenben ha a felperes nem jelent meg, az ügyet nem tárgyalták (vélelem az igény elállásától). 103 Eleinte olyan igények kielégítésére szolgált, amelyeket a civiljog nem ismert el, s így nem voltak rendes peres útra vihetők: fdeicommissum, tartási igények, hozományadás, honorarium iránti igények, családon belül perek. 67 Mindkét fél megjelenése esetén kezdődött a tárgyalás, ami nem

volt sem nyilvános, sem teljesen szóbeli. A jegyzőkönyvekkel, periratokkal és írásba foglalt ítélettel az írásbeliség egyre nagyobb teret nyert. A litis contestatio jelentése megváltozott, hovatovább csak a neve maradt meg. Nem tanúfelhívást (civiljog), s nem perszerződést (praetori jog) jelentett, hanem perbebocsátkozást, vagyis a kontradiktórius eljárás kezdetét. Az alperes ezen a ponton, az első bírósági tárgyaláson mondott ellent a felperes keresetének és bocsátkozott perbe. Innen kezdődött a perelévülés 104 Kötött bizonyítási rendszert alkalmazott, vagyis a bizonyítékok bizonyító erejét jogszabályilag állapították meg; így az okiratnak nagyobb súlya volt, mint a tanúvallomásnak, vagy a honestiores vallomása többet ért, mint a humiliores-é. A sententia-t szóbeli kihirdetése mellett írásba is kellett foglalni. Szólhatott nemcsak pénzöszszegre, hanem magára a dolog kiadására is A pervesztes nem perbüntetést

fizetett, hanem perköltséget, ami felölelte az eljáró bíró, a perbeli képviselő és az ügyvéd díjazását is. Megjelent a fellebbezés, amit vagy az ítélethirdetéskor szóban, vagy azt követően írásban lehetett előterjeszteni. A fellebbviteli bíróság az új tárgyaláson új bizonyítékokat vehetett figyelembe, dönthetett mind jog-, mind ténykérdésekben A fellebbezési rendszer többszintű volt Az ítélet akkor vált jogerőssé, ha vagy a legfelső bírói fórum kihirdette ítéletét, vagy nem éltek a fellebbezés lehetőségével. A fellebbezés helybenhagyhatta, megsemmisítette és új eljárásra utasíthatta (CASSATIO) vagy megváltoztathatta (REFORMATIO) az alsóbb fokú bíróság ítéletét. 38. A praeiudiciális eljárás fogalma A jogvita tárgya szerinti felosztás alapján megkülönböztetünk A) SENTETIA CONDEMNATORIA – SENTATIA ABSOLUTORIA, azaz marasztaló és felmentő ítéletet. Ekkor a jogvita tárgyát közvetlenül egy anyagi

jogi igény érvényesítése képezi; a per az alperes marasztalására vagy felmentésére irányul. Ez a tulajdonképpeni actio, a per B) PRAEIUDICUM, azaz megállapítási pert. Ekkor a jogvita egy jogállapot, jogi tény léte vagy nemléte tárgyában folyik; a per célja ennek megállapítása, ennek alapján felmerülő igények érvényesítésére azonban egy újabb, marasztalásra menő per indítható. Vagy jogkérdésre vonatkozik (egy személy status-ának megállapítása, jogi aktus érvényessége), vagy ténykérdésre vonatkozik (kinél van az adott dolog, mekkora a hagyaték/hozomány). Az ítéletnek meg kell felelnie a formulában lefektetett per-programnak: a megállapítási pereknél egy megállapítást (PRAEIUDICO) tartalmaz a bíró ítélete; megjegyzendő, hogy ebben az esetben a formulában nincs condemnatio. Actiones condemnationales Actiones praeiudiciales Azok a keresetek, amelyek közvetlen (pénzbeli) marasztalásra irányulnak. Azok a keresetek,

amelyek valamely jogosultság, tény vagy állapot fennállásának vagy fenn nem állásának előzetes megállapítására irányulnak. Sententia-val végződnek, amelyben a bíró az alperest marasztalja vagy felmenti. Pronuntiatio, azaz a valóság kihirdetése, megállapítása zárja le. 104 Előfordult, hogy 30 évig nem döntötek, s ezáltal elenyészet a perbe vit jog. 68 39. A litis contestatio fogalma, hatásai mindhárom perrendben Legis actio • • • Az in iure és apud iudicem szakaszt elválasztó esemény A jelenlevők tanúként való felhívása, hogy igazolják az esküdtbírói szakaszban, mi hangzott el in iure Egyúttal az eljárás törvényességét is bizonyították a tanúk Praetori perrend Hogy a felek kötve legyenek az esküdtbíró későbbi ítéletéhez, szükséges, hogy a felek ki is nyilvánítsák, hogy az ítéletnek majdan alávetik magukat; ez történik meg a litis contestatio mozzanatában. Ez a felek formától mentes

beleegyezése volt, hogy a formulában megszövegezettek alapján elfogadják a bíró ítéletét. Ez magánaktus, szemben a iudicium dare hatalmi aktusával: a felperes által bemutatott formulát az alperes elfogadja („perszerződés”). Nem igazán szerződés, mert a felek beleegyezésüket nem egymás felé, hanem a magistratus felé nyilvánítják ki. Ha az alperes nem egyezik bele, a per nem jut az apud iudicem szakaszba, de ismét belépnek a nem védekezéssel kapcsolatban megismert közvetett kényszerítő lehetőségek. Joghatásai: 1. peralapító (a szorosabb értelemben vett pert megalapító) hatás: kötelezi a feleket, hogy magukra kötelezőnek fogadják el a kijelölt bíró ítéletét 2. kötelem megszüntető és új kötelezettséget megalapozó hatása van – be kell várni a bíró ítéletét (novatio necessaria) 3. további pert kizáró hatás – ugyanarra a tényállásra, ügyre ami a litis contestatio révén res in iudicium deducta (perbe vitt)

lett, újabb iudicium nem alapítható: „bis eadem re agere non licet ”(ne bis in idem) 4. a litis contestatio időpontjához igazodik a bíró ítélete – értékviszonyok 5. ha az alperes a litis contestatio után hal meg, kötelezettsége átszáll örökösére 6. a felperes igénye pénzköveteléssé változik, amire azért van szükség, mert a majdani végrehajtási eljárás alapjául csak megítélt pénzkövetelés szolgálhat - condemnatio pecuniaria. Császári perrend • • • A kontradiktórius eljárás kezdete - az alperes az első bírósági tárgyaláson ellentmond és ezzel perbe bocsátkozik Ennek napjától kezdődik a perelévülés – ha a pert 30 évig nem döntötték el, elenyészett a perbe vitt jog A perelévülés a (perbe vitt jog elévülése) a keresetelévülést felváltó intézmény, hiszen a perindítással a keresetelévülés már megszakadt, s így újrakezdődik az elévülési idő. 69 40. Perbeli bizonyítás (szabad és

kötött bizonyítás, bizonyítási teher) A bíró a perben a bizonyítási eljárást lefolytatva állapítja meg a tényállást, s ez alapján hozza meg ítéletét. Vagyis a bizonyítási eljárás azon perszakasza, amelyben a bíró a bizonyítékokat sorra véve mérlegeli azokat, hogy meghatározhassa az ítélet alapjául szolgáló tényállást. A római eljárásjog a következő bizonyítékokat ismeri: • tanúk vallomása • felek esküje • tárgyak szemléje • szakértő véleménye • okiratok (magánokirat105és közokirat106). A bizonyítás mindig azt terheli, aki a perben állított vmit, vagyis legtöbbször a felperest. Az ősi civiljogi perben a bizonyítékok mérlegelésének csekély helye volt; a praetori perrend viszont lehetővé tette a szabad mérlegelési rendszert, bízván annak bölcsességében megengedte a bírónak a bizonyítékok saját belátása szerinti súlyozását. A császári perrend korlátozta a bírói mérlegelést, és

meghatározta, hogy mely bizonyítékoknak milyen bizonyító erejük van (ez a kötött bizonyítási rendszer, amely az abszolutisztikus államok jogrendjében általában érvényesül); ekkor alakult ki az az egy tanú nem tanú elve, ami azonban nem azt jelentette, hogy egyetlen tanú vallomására nem lehetett, hanem hogy nem feltétlenül szerencsés ítéletet alapozni. Az okiratnak nagyobb súlya volt, mint a tanúvallomásnak, vagy a honestiores vallomása többet ért, mint a humiliores-é Kivételesen jogszabály vagy a praetor előírhatta, hogy a bíró ne közvetlenül bizonyított tényekre107 (vélelem), vagy pedig valótlan tényállására108 (fictio) alapozza ítéletét. 41. Ítélet, jogorvoslat az ítélet ellen, res iudicata A jogvita tárgya szerinti felosztás alapján megkülönböztetünk A) SENTETIA CONDEMNATORIA – SENTATIA ABSOLUTORIA, azaz marasztaló és felmentő ítéletet. Ekkor a jogvita tárgyát közvetlenül egy anyagi jogi igény

érvényesítése képezi; a per az alperes marasztalására vagy felmentésére irányul. Ez a tulajdonképpeni actio, a per B) PRAEIUDICUM, azaz megállapítási pert. 105 Valódiságát az igazolja, aki a jogügyletet létrehozta ill. akinek érdekében létrejöt 106 Hatóság állítja ki, s az ellenkező bizonyításig valódiként fogadandó el. 107 A) praesumptio iuris: apaság vélelme, szülők és gyermekek közös veszélyben haltak el, birtokos jóhiszeműsége, res habilis az usucapio-nál; B) praesumptio iuris et de iure: fogamzás ideje, stipulatio-ról kiállítot okirat. 108 1) méhmagzat jogi helyzete, 2) fctio legis Corneliae, 3) actiones fctitiae (mely kereseteknél a praetor az intentioban egy olyan tény fgyelembe vételét tete kötelezővé a bíró számára, ami a valóságban nem létezet, mindezt azért, hogy egy meglévő, vagyis a praetori edictum-ban szereplő keresetet alkalmazhasson az adot esetre. It tehát a tények utánképzésével állunk

szemben abból a célból, hogy a gyakorlatban fellépő, s a praetor által peres útra érdemesítet probléma megoldható legyen), 4) actio Publiciana (bonitár tulajdonos védelme) 70 Praetori perrend Az ítélet kihirdetéssel emelkedett jogerőre. Alaki jogerő azt jelentette, hogy a felperes újabb perben nem érvényesíthette az eldöntött igényt; ha ez mégis megkísérelte, a praetor az alperesnek az ítélet dolog ( RES IUDICATA) kifogását adta meg. Anyagi jogerő azt jelentette, hogy az ítélet, még ha téves is, a perben állt felek között irányadó, azaz az ítélt dolgot igazságként kell elfogadni (res iudicata pro veritate accipitur). Rendes jogorvoslatnak, azaz fellebbezésnek nem volt helye. Kivételként rendkívüli jogorvoslatra nyílt lehetőség: • az eljárás súlyos hibája, az ítélet semmisége esetén (iudex rabszolga vagy őrült volt), új per indítható • ha az edictum-ban meghatározott ok megállt, az eredeti állapot

visszaállítását lehetett kérni • kivételesen a praetor perújítást engedélyezhetett REPLICATIO DOLI-val az ítélt dolog kifogásával (EXCPETIO REI IUDICATAE) szemben. Közjogi eszközzel a formula kibocsátása ellen fel lehetett lépni: a censor, egy másik praetor vagy tribuni plebis intercessio-jával; iudex ítélete esetén azonban nem volt helye. Császári perrend A sententia-t szóbeli kihirdetése mellett írásba is kellett foglalni. Szólhatott nemcsak pénzöszszegre, hanem magára a dolog kiadására is A pervesztes nem perbüntetést fizetett, hanem perköltséget, ami felölelte az eljáró bíró, a perbeli képviselő és az ügyvéd díjazását is. Megjelent a fellebbezés, amit vagy az ítélethirdetéskor szóban, vagy azt követően írásban lehetett előterjeszteni. A fellebbviteli bíróság az új tárgyaláson új bizonyítékokat vehetett figyelembe, dönthetett mind jog-, mind ténykérdésekben A fellebbezési rendszer többszintű volt Az

ítélet akkor vált jogerőssé, ha vagy a legfelső bírói fórum kihirdette ítéletét, vagy nem éltek a fellebbezés lehetőségével. A fellebbezés helybenhagyhatta, megsemmisítette és új eljárásra utasíthatta (CASSATIO) vagy megváltoztathatta (REFORMATIO) az alsóbb fokú bíróság ítéletét. 71 42. A praetor peren kívüli jogsegélyei A peren kívüli eljárások nem tartoztak a szoros értelemben vett jogszolgáltatás körébe, hanem a praetor-t megillető, alkotmányjogilag pontosan körül nem határolt imperium-on alapult. Ennek rendszerén belül megkülönböztetünk színleges pereket (pl tulajdon-átruházást célzó in iure cessio) és peren kívüli jogsegélyeket – az utóbbiak kiegészítő jelleggel kerültek a civiljogi peres eljárás mellet bevezetésre109. Peren kívüli eljárások Iurisdictio voluntaria Peren kívüli jogsegélyek Formájuk szerint Interdictum Tartalmuk szerint Iussum Decretum In integrum restitutio Stipulatio

Missio in praetoria possessionem Eleinte olyan esetekre nyújt jogsegélyt a praetor, melyekre a civiljog nem ismert keresetet (hézagpótlás) – később, ha formula kidolgozása nélkül akart kötelezettséget teremteni (hatékonyság). 1) INTERDICTUM a praetor élőszóban – egyik fél kérelmére a másikhoz – intézet parancsa (szó szerint „tiltás”). Ebben • bizonyos magatartást tilthatott (INTERDICTUM PROHIBITORIUM) • elrendelhette a jogsérelem helyreállítását (INTERDICTUM RESTITUTORIUM) • bizonyos dolgok felmutatását (INTERDICTUM EXHIBITORIUM). Ha a parancs csak az egyik félhez, SIMPLEX-ről; ha a parancs mindkettőhöz szólt, DUPLEX-ről beszélünk. Kezdetben csak akkor bocsátott ki parancsot, tiltást, ha előbb a tényállást megvizsgálta és a panaszt helytállónak ítélte. Utóbb azonban az edictum-ában kihirdetett interdictum-okat már az egyik fél kérelmére bocsátotta ki a tényállást előzetes vizsgálata nélkül. Ilyenkor az

interdictum nem a kérdés végleges eldöntése volt, hanem feltételes parancs, s ha annak az ellenfél nem tett eleget, a kérelmező – az interdictum alapján indítható – perbe fogta E perben az került eldöntésre, hogy a panaszolt joggal nem engedelmeskedett-e az interdictum-nak, vagyis hogy – közvetve – fennálltak-e a kibocsátást kérő fél által előadott feltételek. A per kölcsönös bírságítélettel110 indult, mely eredetileg a pertárgy összegéve volt azonos, s kártérítés funkciót töltött be, ám később a felperesnek külön keresete volt kára megtérítésére ( ACTIO EX INTERDICTO) – melynek külön formulája volt. 109 Lsd praetor peregrinus tisztség lényegét ill. praetor urbanus-t ,mint legfőbb jogszolgáltatót 110 A bírságígéretek tartalma az alperesnél: okkal szegült ellen a parancsnak; a felperes: nem ok nélkül kérte a prae tor segítségét. 72 2) IN INTEGRUM RESTITUTIO, vagyis az eredeti állapot

helyreállítása az a praetori jogsegély, amellyel a praetor talán a leghatározottabban túltette magát a civiljog előírásain. Ezt akkor al kalmazta, amikor a sérelem nem a jog megsértéséből, hanem éppen betartásából fakadt A jog előírásai típusos eseteket tartván szem előtt nem lehettek figyelemmel minden különleges esetre, ám ezekkel éppen a jog legteljesebb mértékű érvényre juttatása jelenti a legnagyobb jogsértést. A praetor tehát ehhez a jogsegélyhez kizárólag kivételként, méltányosságból (AEQUITAS), nyomós ok (IUSTA CAUSA) alapján nyúlt, amikor nem maradt más eszköz a felek kezében. Alkalmazásának feltételei: • csak akkor lehet helye, ha más jogsegély lehetősége nem forog fenn (szubszidiárius jelleg); így nincs helye, pl.: mások által jogellenesen okozott sérelmek miatt, véletlen károkozás miatt, saját hibából beállott károk miatt • csak rövid határidőn belül. A sérelmet szenvedett fél

kérelmezhette, mely azonban szigorú időkorláthoz volt kötve: erede tileg egy, Iustinianus-nál négy éven belül, s akkor adta meg a jogsegély a praetor, ha az eredeti állapot visszaállítása az azt elszenvedő félre nézve nem jelentett nagyobb sérelmet, mint amekkora a kérelmezőt érte. A praetor megvizsgálta ügyet meghallgatva a másik felet is, és decretum-mal mondta ki a visszahelyezést. Lehet, hogy • az ügy ezzel végleg el lett intézve, s további eljárásra nem volt szükség • gyakoribb: a restitutio alapján megindult perben kell érvényesíteni111. Ok lehet, ha vkit megtévesztéssel vagy erőszakkal vettek rá a szerződéskötésre; vagy ha vki katonaként vagy államérdekből maradt távol, s követelése közben elévült; vagy a capitis deminutio (a károsult hitelezők javára, mivel a deminutio-t szenvedett személy adósságai a deminutio-val megszűntek). 3) STIPULATIO PRAETORIA-val a praetor méltányolást érdemlő esetekben

kötelezte a feleket, hogy stipulatio-val kötelezettséget vállaljanak magukra. Ezen esetben ugyanis a feleket nem terhelte civiljogi kötelezettség, ám a magistratus imperium-ánál fogva 112 – hiszen parancsára szerződést kötöttek – annak vállalására kényszerítette őket. Azon esetek, mikor a praetor ezzel a jogsegéllyel élt összefoglalást nyertek az edictum-ában; ez a kényszer vmely súlyosabb joghátránnyal113 való fenyegetéssel ért célt A jogi cél ilyenkor a civiljogilag nem védett igények biztosítása volt. Ezek rendszerint a per könnyebb lefolytatását segítették elő, más esetekben viszont a feleknek új jogot114 teremtettek. 4) MISSIO IN POSSESSIONEM, vagyis birtokbautalás segítségével a praetor a kérelmezőt feljogosította arra, hogy a másik fél egyes tárgyait vagy egész vagyonát birtokba vegye. A praetor a birtokba helyező határozatnak • részben interdictumokkal • részben in factum actio útján 111 A restitutio

hatálya rendszerint csak a közvetlenül érdekelt ügyfélre – akivel szemben a restitutio-s ok felmerült – terjed ki (in personam), néha azonban mindenkire kiterjed. 112 Korlátozot körben az aedilis curulis is kényszeríthete a feleket civiljogi kötelezetségvállalásra: stipulationes ae diliciae. 113 Keresetmegtagadás. 114 Eredetileg a gyám nem volt köteles biztosítékot adni arra vonatkozóan, hogy vagyonkezelésével nem fog kárt okozni a gyámoltnak, a praetor mégis ilyen biztosíték stipulálására kötelezte. 73 • vagy fegyveres erő útján szerzett érvényt. Okai különfélék lehettek, így pl. a csődeljárásban végrehajtást szenvedő adós birtokába beutalhatta a hitelezőket; vagy a praetori örökös hagyatékba utalása (bonorum possessio) + IUSSUM és DECRETUM praetori parancsok nem egészen következetesen használt formái voltak. 43. A végrehajtás mindhárom eljárás szerint Fogalma A jogerős ítéletbe foglalt döntés

kikényszerítésének jogszabályba foglalt módja, amennyiben a marasztalt alperes önként nem tenne eleget az ítéletnek. Civiljogi perrend Itt személyi végrehajtásról van szó, amely szigorú feltételek mellett mintegy az adós testére irányult. Elsődleges volt az önhatalmú jogérvényesítés, amelyet szinte csak kísért az állami felügyelet. Az actio in rem esetén a dolog elvehető; actio in personam estén manus iniectio iu dicati forog fenn LEGIS ACTIO PER MANUS INIECTIONEM A hitelező az adóst foglyul ejtette, fogságban tartotta, megölte vagy eladta rabszolgának, s követelését az így kapott vételárból kielégítette. Mindezt szigorú formák között, a nyilvánosság ellenőrzése mellett történt. A pervesztes adós a XII táblás törvény rendelkezése szerint harminc napon belül köteles volt tartozását megfizetni, ha ezt nem tette, a hitelező ünnepélyes szavak kíséretében kezét rátéve (MANUS INICERE) elfoghatta, s a praetor elé

vihette, hogy az jóváhagyja az önhatalmat. A manus inicere ellen az adós maga nem is védekezhetett, viszont felléphetett érdekében egy harmadik személy, a VINDEX, aki vagy kifizette az adós tartozását, vagy pedig a hitelező és a vindex között kezdődött per, akit – ha nem tudta bizonyítani, hogy jogosan lépett közbe – az adós tartozásának kétszeresére (DUPLUM) marasztaltak. Vindex híján a hitelező az adóst hatvan napig megkötözve, fogságban tarthatta; ezen idő alatt az adós még szabad ember maradt, magát élelmezhette, egyezkedhetett a hitelezővel, ill. helyette más vindex-ként felléphetett. A hitelező három egymást követő vasárnap az adóst kivitte a comitium-ra, hogy a tartozás összegét kikiáltva vki vindex-ként felléphessen vagy kifizethesse az összeget Ha a hatvan nap eredménytelenül telt el, a hitelező az adóst – újabb magistratusi felhatalmazás alapján – megölhette vagy eladhatta a Tiberisen túlra115. Az adós

esetleges vagyona a hitelezőre szállt; ha többen voltak arányosan osztoztak a vételáron ill. az adós megölése esetén megfelelő számú darabra vághatták a holttestét 115 Vagyis Rómán kívül, ugyanis Rómában római polgár nem lehetet adósrabszolga. 74 Idővel az adós tartozását ledolgozván a hitelező fogságában maradhatott. A LEX PAPIRIA megtiltotta POETELIA az adós megölését, vagy adósrabszolgakénti eladását; ekkortól a marasz- talt önmaga védekezhet a jogsértő manus iniectio ellen – a duplum veszélyével. LEGIS ACTIO PER PIGNORIS CAPIONEM Kivételes végrehajtási eljárás, segítségével a hitelező privilegizált követelései (áldozati állat vételára, katona zsoldkövetelése, közadóbérlés, lóvásárlás) fejében önhatalmúlag, ünnepélyes szavak kíséretében lefoglalhatta az adós vagyontárgyait. Mint peren kívüli zálogolás olykor pert vezetett be, amely a zálogolás jogosságát döntötte le. Praetori

perrend Megtartotta a személyi végrehajtást ill. ennek alternatívájaként bevezette az univerzális, vagyis csődszerű vagyoni végrehajtást. A dologi keresetek esetén a praetor biztosíték adására kötelezte az alperest, hogy marasztalása esetére abból a győztes felperes a követelést kielégíthesse (CAUTIO IUDICATUM SOLVI); főszabály szerint azonban a pernyertes felperes az ítéletben foglaltakat a végrehajtási eljárásban kényszerítette ki A végrehajtási eljárás végrehajtási perrel (ACTIO IUDICATI) volt megindítható, amire akkor került sor, ha az alperes harminc nap alatt nem tett eleget az ítéletben foglaltaknak. E perben azt vizsgálták, hogy van-e érvényes marasztaló ítélet, s annak hatálya nem szűnt-e meg egy közbeeső tény miatt (fizetés, elengedés, stb.) Az adós beismerése, marasztalása, védekezése, megnyitotta a végrehajtást Az actio iudicati végén hozott ítélet lehetővé tette azután a konkrét végrehajtási

cselekményeket: A) a vagyoni végrehajtás csődjellegű, vagyis az adós egész vagyonát átfogta, az mint jogi egység került árverésre. A praetor beutalja a hitelezőket az adós vagyonába (MISSIO IN BONA); ekkor a duplumot teljesítve még kimentheti vagyonát az adós, vagy azt önként átengedheti116 (CESSIO BONORUM), mikor is mentesül a személyi végrehajtástól és az infamia-tól; idővel megillette a BENEFICIUM COMPETENTIAE is, vagyis későbbi szerzeményeiből csak annyit lehetett végrehajtani, hogy az ne veszélyeztesse életfenntartását (Iustinianus). A vagyon eladásának előkészítése végett összeírják a vagyont, majd azt árverési hirdetményben közzéteszik a praetor decretum-a alapján 117. A legtöbbet ígérő hitelező lesz a BONORUM EMPTOR, ki praetori tulajdonba kapja az adós vagyonát és szabadon rendelkezik vele: ◦ őt perelhetik a többi hitelezők a vállalt hányad erejéig118 ◦ ő perelheti a kinnlévőségeket (UTILIS ACTIO)

◦ teljes vagyonával felel a többiek kielégítéséért119 116 Kedvezményes csődeljárás: az adós vagyona passzív , neki nem felróható az eladósodás; általában bizalmi viszonyokból származó tartozásoknál van helye. 117 Ekkor már az adós infamia-ba eset. 118 Ez százalékos arány volt, pl. az összes követelés 40%-ának kielégítését vállalta 119 Ami viszont nem csökkentete az adós továbbra is fennmaradó egyetemleges felelősségét. 75 B) a személyi végrehajtás mentes volt manus iniectio formaságai alól: a felperes a praetor engedélyével a tartozás megfizetéséig vagy ledolgozásáig fogságban tarthatta az alperest. A vagyoni végrehajtáshoz képest párhuzamos, kumulatív lehetőség volt A missio in bona előtti adósi vagyonelidegenítés (ajándékozás, eladás, tartozáselengedés) esetén, amely a hitelezők érdekeit sérti, a praetor védelmet nyújtott INTERDICTUM FRAUDITORIUM vagy IN INTEGRUM RESTITUTIO

formájában az adóssal összejátszó (teljes kártérítésre) ill. a jóhiszemű ingyenesen szerző (gazdagodás kiadására) ellen E praetori jogsegélyből fejlődött ki az ACTIO PAULIANA. Császári perrend A vagyoni végrehajtás lehetett univerzális ill. szinguláris, azaz az egyes vagyontárgyakra menő. Ha az ítélet természetbeni szolgáltatásra, vagyis a dolog kiadására szólt, akkor a dolog elvételéhez a pernyertes fél hatósági segédletet vehetett igénybe. A pénzösszegre szóló ítélet végrehajtása a bírói zálogolással és az egyes vagyontárgyak elárverezésével történt ( PIGNUS EX CAUSA IUDICATI CAPTUM). Az egész vagyonra menő végrehajtásra az adós csődje esetén került sor; ugyan ez egész vagyon lefoglalását jelenti, de egyenkénti eladását a vagyontárgyaknak A személyi végrehajtás tekintetében a magánfogságot felváltotta az állami fogság. 44. Actio Pauliana Lsd 43. tétel Iustinianus idején alakult ki az actio

Pauliana, amely a hitelezőket védte az adós csalárd, őket megkárosító vagyonelidegenítéseitől. Fedezetelvonó szerződésnél alkalmazható egységes megtámadási keresetet a rosszhiszemű szerző ellen a szerzett vagyontárgyak kiadására A jóhiszemű harmadik ellenben csupán az ingyenes szerzésért felel, de mindössze gazdagodása erejéig 76 45. A személy fogalma Jogképesség Az, akit jogok és kötelezettségek illetnek meg, jogalany, vagyis személy (PERSONA, CAPUT); jogképes, így pl tulajdonjoga, követelési joga, tartozásai lehetnek. A római társadalom szerkezetéből következően nem minden ember volt személynek tekinthető, nem jár mindenkinek egyformán a jogképesség. Vannak A) jogképtelenek (rabszolga) B) teljes jogképességgel bírók (szabad, római polgárjoggal bíró és családjogilag önálló férfi) C) korlátozottan jogképesek (nem teljes jogú polgár, latin, peregrinus). A személyiség a szabad anyától történő

élveszületéssel kezdődik 120. Ennek megfelelően nem persona • a halvaszületett • az elvetélt magzat • a szörnyszülött121 • méhmagzat, ami él ugyan, de az anyatest része122. A személyiség a halállal (MORS) szűnik meg, ám e tényt annak kell bizonyítania, aki hivatkozott rá. Amennyiben az eltűnt személy hosszabb ideig nem ad életjelt magáról, úgy az a halállal egy megítélés alá esett, ám sem a halált, sem az életben létet nem vélelmezték Itt kell megemlíteni a közös veszélyben elhaltakra vonatkozó megdönthető vélelmet: az öröklési viták eldöntését megkönnyítendő a posztklasszikus jogban vélelmezték, hogy amennyiben a felmenők és lemenők egyazon veszélyben haltak meg, akkor a serdületlen gyermek a szülő(k) előtt, a serdült korú pedig a szülő(k) után halt meg. Más, közös veszélyben elhunyt személyek elhalálozási sorrendjére e vélelem nem volt alkalmazható. * A természetjog az élethez való jog

alapja. II János Pál pápa az Evangelium vitae: Ugyanis minden, az igazságra és jóságra őszintén nyitott ember – minden bizonytalanság ellenére és nehézség közepette – az értelem fényénél és a kegyelem titokzatos hatása alatt elérkezhet oda, hogy elfogadja a szívébe írt természetes erkölcsi törvényt, mely szerint az emberi élet értéke kezdetétől a végéig szent, s elismerve minden emberi lény elemi jogait ezen alapvető értékekhez, tiszteletben tartsa azokat. E jog elismerésén alapszik minden emberi életközösség és maga a társadalom is.[]Újra megismétlem, hogy egy olyan törvény, mely sérti az ártatlan élethez 120 Ennek ténye önmagában megteremtethete a jogképességet, az életben maradási képességtől függetlenül. Az élveszületés pillanata, amikor a gyermek az anyatestből teljességgel kilépet, vagyis a köldökzsinór elvágása nem szükséges a természetes személy létrejötéhez. 121 XII táblás törvény

szerint nemcsak meg lehetet, hanem meg kellet ölni. 122 Ugyanakkor a méhmagzat öröklési jogát az elhalt apa után elismerték, függő jogi helyzet alakult ki: ha nem születet meg aztán élve később, a fctio-t sem alkalmazták. Ezzel nem a magzat emberi személyiségének jogi elisme rését teték meg, hanem az élveszületet személy jogképességét „vetíteték vissza” a születéstől számítot 300 napra. 77 való természetes jogot, igazságtalan, és mint ilyen, nincs hatálya. Éppen ezért határozottan megújítom fölhívásomat az összes politikus felé, hogy ne hozzanak olyan törvényeket, melyek mellőzvén a személy méltóságát, gyökerében fenyegetik a polgári együttélést. Személyállapot A teljes jogképességhez három állapot (STATUS) együttes megléte szükségeltetett: I. szabadság (STATUS LIBERTATIS): az ember vagy szabad123, vagy rabszolga; ez a személyek jogának a legfőbb felosztási alapja, meghatározza a jogképességet

II. polgárjog (STATUS CIVITATIS)124: a szabad vagy római polgár, vagy latinjogú, vagy birodalmi jog szempontjából jogképességgel nem rendelkező szabad 125 (PEREGRINI) Meglévő jogképesség tartalmát pontosítja III. családi állapot (STATUS FAMILIAE): a római polgár vagy önjogú személy, vagy férji/apai hatalom alatt álló. Ez már tkp családjog része, ám a rómaiak nem határolták el a személyi jogtól Homo Status libertatis Liber Non civis Civis Status civitatis Persona sui iuris Latinus Persona alieni iuris Servus Peregrinus Status familiae 123 Kétfelé lehet bontani: szabadon születet és felszabadítot – bár ennek nem volt jelentősége. 124 Caracalla 212-ben a római polgárjogot kiterjesztete minden latinjogúra és a peregrinusra is egy szűk kivétellel, melyet Iustinianus szüntetet meg végleg. 125 Kezdetben a Rómával szövetséges városállamok lakói; később a Birodalom területén élő nem polgárok és nem latinok. 78

46. Jogképesség és cselekvőképesség Jogképesség Lsd 45. tétel Az, akit jogok és kötelezettségek illetnek meg, jogalany, vagyis személy (PERSONA, CAPUT); jogképes, így pl tulajdonjoga, követelési joga, tartozásai lehetnek. Rómában nem általános, nem jár mindenkinek egyformán; a befolyásoló tényezők: • status – capitis deminutio • nem • becsületcsökkenés ◦ intestabilitas ◦ infamia ◦ ▪ mediata ▪ immediata turpitudo • alacsonyrendűség • városi tisztségviselő. • egyes vallásokhoz tartozás CAPITIS DEMINUTIO A caput a személyt, a jogképességet jelentette, amelyet a három status határozott meg. Amennyiben bármelyik status-ban változás állt be, megszűnt az illető jogalany, s új caput állott elő. A status-változást a római jogban CAPITIS DEMINUTIO-nak nevezték E kifejezés eredeti értelme (deminutio az kevesbedés, csökkenés) valószínűleg az volt, hogy a status-változással vagy maga a

populus Romanus, vagy esetleg csak azon belül egy család „megfogyatkozott”. A capitis deminutio nem jelentette feltétlenül a jogképesség csökkenését, hiszen bizonyos esetekben éppenséggel növekedést is jelölhetett, inkább a korábbi személyiség elenyészését, mássá alakulását, ill. végleges megszűnését (ha a szabadság állapota szűnt meg, akkor új caput sem keletkezett, lévén, hogy a rabszolga nem caput) értjük alatta Ez egyfajta „jogi halál”: szabadság elvesztése maga után vonja a polgárjogi és családjogi állást; polgárság elvesztése csak a családjogi status-t szünteti meg, hiszen az illető szabad ember marad, nevezetesen peregrinus. A családi állapot változása pedig sem a szabadság, sem a polgárjog kérdését nem érinti126. A capitis deminutio révén a status-ában megváltozott személy összes jogviszonyai megszűnnek. Ekképpen elveszti családi jogait, férji hatalmát, dologi jogait, követeléseit és tarto126 A

pater familias halálával a családtagok önjogúak lesznek, ám ez nem capitis deminutio, hiszen nem válnak ki a (agnat) rokoni kötelékből. Hasonlóan a rabszolga felszabadítása sem az, hiszen a rabszolga jogilag nem személy, így nem a korábbi caput-ja változik, hanem egy teljességgel új keletkezik. 79 zásait (kivéve a delictum-ból fakadókat); tényei megmaradnak, így a vérrokonság tovább él, akárcsak tartozásai, ám azok immár naturalis obligatio formájában. 1) CAPITIS DEMINUTIO MAXIMA a libertas, a szabadság elvesztése, vagyis szabad ember rabszolgává válása, a caput végleges megszűnése. Ilyenkor vagyona a capitis deminutio-t előidéző személyre háramlik127, ám a praetor jogsegély ad a hitelezőknek az ellen, akire a vagyon háramlott (in integrum restitutio). Ha a római polgár hadifogságba esett, rabszolgának minősült; ha azonban visszatért, úgy tekintették mintha nem is lett volna fogságban 128. Ez az ún hátsó küszöb

joga (IUS POSTLIMINII), hiszen a belső udvarra nyíló ajtón térvén vissza a külvilág azt a benyomást nyer hette, mintha el sem távozott volna otthonról 129. Ha pedig meghalt a hadifogságban, úgy tekintették, mintha szabadságának utolsó pillanatában halt volna meg ( FICTIO LEGIS CORNELIAE), s így megnyílhatott a fogoly után az öröklés. 2) CAPITIS DEMINUTIO MEDIA a civitas, a polgárság elvesztése, amely együtt járt a családi status elvesztésével, ám elenyészett helyébe új, a ius gentium hatálya alá tartozó személyiség lép. Erre akkor került sor, ha a római polgár más államba költözik (IUS MIGRANDI), ilyenkor vagyonát megtarthatja; vagy ha száműzik (DEPORTATIO), viszont ebben az esetben vagyona az államé lesz, de a praetor a hitelezőinek jogsegélyt nyújtott az állammal szemben (in integrum restitutio). 3) CAPITIS DEMINUTIO MINIMA esetén az adott személy minden jogi kapcsolata megszűnik addigi családjával, s új családi

állást nyer vagy az őt befogadó családban, vagy önjogúvá válásával A) az önjogú – örökbefogadás (arrogatio) vagy manus létesítésével végbemenő férjhezmenetel útján egy familia (hatalomalatti) tagja lett B) egyik familia tagja a másik familia-ba került (a családgyermek adoptio útján, a filia familias manusos házasság kötésével) C) a családtag felszabadítás (emancipatio) útján önjogúvá vált. Az egyetlen eset, amikor a személyállapotban növekedés is beállhat. Ez a status-változás a politikai jogokat nem érintette, vagyonilag azonban komoly változást eredményezett. Ha önjogú személyből hatalomalatti személy lesz (A pont), addigi jogai az új pater familiasra szállnak, tartozásai civiliter megszűnnek ill. későbbi korban naturalis obligatiová válnak, ám a praetor ebben az esetben is restituálja a kereseteket – míg a c d minima vagyonjogi hatásai a iustinianusi jogban megszűnnek a családtagok vagyonjogi

önállóságának elismerése folytán JOGKÉPESSÉGET BEFOLYÁSOLÓ EGYÉB TÉNYEZŐK 1) női nem befolyásolta a jogképességet; a nők, ha politikai jogaik nem is voltak, de magánjogban – korlátozottan – lehettek jogalanyok. A jogügyeleteket érvénytelenítendő a nők eredményesen hivatkozhattak a jogban való tévedésre ( ERROR IURIS), ill a jog ismeretének hiányá127 Vö Tiberisen túlra eladással 128 Kalózok és rablók fogságába eset római polgár nem vesztete el status-át. 129 A polgár nemcsak jogait kapta vissza, hanem vele szemben a követelések is újból érvényesíthetővé váltak, vmint visszaállt büntethetősége is, vagyis delictum-okért és crimen-ekért ismét felelősségre vonható let. 80 ra (IGNORANTIA IURIS). A nők nem gyakorolhattak családfői hatalmat, nem vállalhattak kezességet (SC VELLAEANUM), nem köthettek ünnepélyes szerződéseket, eredetileg nem lehettek gyámok, örökhagyói és öröklési képességük

korlátozott volt130. 2) becsületcsökkenés nagyban befolyásolta a jogképességet, mivel a polgárjoggal együtt járt bizonyos megbecsülés, amely automatikusan elveszett c. d media esetén De más körülmények is előidézhették: • INTESTABILITAS, mely nem más mint tanúképtelenség, vagyis ha az ünnepélyes ügyletnél (mancipatio, nexum) tanúként vagy mérlegtartóként közreműködő személy utóbb megtagadta a szerződés tanúsítását, többé nem tanúskodhatott, ill. mások nem tanúskodhattak az ő ügyleteinél, sem végrendeleténél, tehát nem tudott részt venni a gazdasági forgalomban • INFAMIA, mely nem más mint becstelenség, melynek három fajtája volt: ◦ a consulok által előírt infamia, ami azt jelentette, hogy a consul az ilyen személyt a magistratus-jelöltek jegyzékéből törölte ◦ a censor-ok által kiszabott, amikor is a censor az illetőt (1) a Senatus-ból elmozdította, vagy (2) az előkelő vidéki tribus-ból a

megvetett városi tribus-ba osztotta be, vagy (3) a lovagot lovától megfosztotta (NOTA CENSORIA, mert a census-lajstromba vezette be a censor a nota-t, a megrovást) ◦ a praetor-ok által kiszabott infamia - a klasszikus és posztklaszszikus korban ez az egyetlen formája. Ez lehet ▪ közvetlen becstelenség (INFAMIA IMMEDIATA), amikor is bizonyos magatartás (kettős házasság, gyászév letelte előtti férjhezmenetel, házasságtörés a nő részéről), vagy bizonyos foglalkozás (kerítő, színész, prostituált) tett becstelenné ▪ közvetett becstelenség (INFAMIA MEDIATA), amikor is bűntett miatt (vagy a sértettel való kiegyezés folytán) kimondott, vagy letétből, megbízásból, gyámságból, társaságból, fiducia-ból származó kereset folytán hozott marasztaló bírói ítélet tette az illetőt infamis-sá. Az infamia jogi hatása: a politikai jogok elvesztése; a perbeli képviseletre való kétoldalú képtelenség; az infamis nem köthet

házasságot becsületében nem csorbult személlyel; szenátori rang elvesztése. Az infamia élethosszig tartott, hacsak a császár vagy a Senatus nem adta meg a „jó hírnév visszaállítását” • TURPITUDO: a császárkorban a bíró szabad belátása szerint nyilváníthatott vkit becstelen személynek (TURPIS PERSONA); ezt a reginem morum-ot pótolandó használták. Nem lehetett olyan jogviszonyok alanya, vagy olyan aktusok tanúja, amelyek bizonyos megbízhatóságot feltételeztek (pl. nem lehetett gyám, nem tanúskodhatott szerződéseknél vagy perben) Közhivatalok és egyéb feladatok ellátására való képtelenséget is maga után vont. 130 Utóbbi kető bizonyos korlátozásokkal megszűnt Iustinianus korára. 81 3) az alacsonyrendűekhez (humiliores) való tartozás a szegény rétegek nem rendelkeztek választhatósággal (IUS HONORUM), és bizonyos büntetés (pl. kényszermunka) csak rájuk volt kiszabható a principatus végétől kezdve A

kézműves, kiskereskedő, bérmunkás rétegekből nagyrészt lakóhelyükhöz és foglalkozásukhoz kötöttek. 4) városi tisztségviselők, akik a honestiores rendbe tartoztak és az adó behajtásáért voltak felelősek (értsd: hiányzó összeget saját vagyonukból kellett pótolni), tömeges elvándorlásukat megakadályozandó, curia-khoz voltak kötve. 5) egyes vallásokhoz tartozás ténye a keresztény korban megfosztotta az eretnekeket, zsidókat, hitehagyottakat, pogányokat politikai, szerződési és végrendelkezési jogaiktól. Status-uk elvileg érintetlen maradt, civitas-uk azonban kiüresedett. Cselekvőképesség FOGALMA A cselekvőképesség azon képesség, hogy az ember saját – jogilag hatályos – cselekményeivel jogokat és kötelezettségeket szerezhet magának és másoknak. Más szóval az a lehetőség, hogy vki jogviszonyokat maga hozzon létre A rabszolga vagy filius familias jogképtelen ugyan, ám bizonyos feltételek mellett lehet

cselekvőképes; és vica versa, a csecsemő lehet jogképes, ám cselekvőképtelen. A cselekvőképesség egyfelől vétő-, másfelől ügyletképességet jelent. Vétőképesség nem más, mint hogy az illető az általa elkövetett, jogrendi tilalomba ütköző tettek (bűncselekmények) miatt felelősségre vonható-e. Ügyletképesség nem más, mint hogy az illető ügyleti cselekményeivel képes-e érvényes joghatásokat előidézni. A cselekvőképesség alapja a belátási képesség (értelem), s ennek megfelelően beszélhetünk cselekvőképes, korlátozottan cselekvőképes, cselekvőképtelen személyekről. CSELEKVŐKÉPESSÉGET BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK 1) életkor alapján a római jog az embereket két nagy csoportra osztja: serdületlenekre (IMPUBERES) és serdültekre (PUBERES). A serdültséget a szabiniánusok a fiúknál a nemi érettség alapján bírálták el, a lányoknál a tizennegyedik életév betöltéséhez kötötték; prokuliánusok a fiúknál a

tizennegyedik, lányoknál a tizenkettedik életév betöltését szabták meg – Iustinianus is ezt vette át. IMPUBERES Infantes 0 Impuberes infantia maiores 7 A) A serdületlenek (akik vagy cselekvőképtelenek, vagy korlátozottan cselekvőképesek; ha nincsen apjuk, gyámság alatt állnak) kategóriája tovább bontható. Az INFANTES, vagyis a hét év alattiak cselekvőképtelenek, helyettük gyámjuk jár el. Az IMPUBERES PUBERES Minores XXV annis Maiores XXV annis 25 Lányok: 12 Fiúk: sabinianusok: testi fejlettség procolianusok, Iustinianus: 14 INFANTIA MAIORES, vagyis a hét év feletti serdületlenek gyámjuk közreműködésével érvényes ügyeleteket köthetnek, gyámjuk nélkül csak jogokat szerezhetnek, kötelezettséget azonban nem. Vétőképességük életkor és a cselekmény jelegétől függően egyéni vizsgálat tárgyát képezi; serdültséghez közelebb állók vétőképessége vélelmezhető ( DOLI ill. CULPAE CAPAX) A serdületlenek

kategóriáján belül önálló csoportot képeznek az önjogú serdületlenek ( PUPILLI). 82 B) A serdültek kategóriája, akiket a jog elvben teljes cselekvőképességgel ruházott fel, két alkategóriára bontható. A tizenkettő/tizennégy és a huszonöt év közöttiek (MINOR) esetében a praetor büntetőkeresetet adott ( LEX PLAETORIA) az ellen, aki becsapott egy minor-t; ill. utóbb ezt egy exceptio és az in interum restitutio lehetősége egészítette ki, ha a minor azt állította, hogy nem a másik fél csalárdsága, hanem saját tapasztalatlansága miatt károsodott. Ennek az lett a következménye, hogy a minor-okkal senki nem akart szerződést kötni Marcus Aureliustól kezdve állandó gondnokot (CURA MINORUM) kapott, hogy annak egyetértésével kösse meg a szerződéseit. A huszonötödik életévüket betöltöttek (MAIORES) teljes cselekvőképességgel bírtak, ha egyéb, azt kizáró vagy korlátozó tényező nem állt fenn Impuberes Császári

engedéllyel a fiúkat huszadik, lányokat tizennyolcadik életévüktől fogva lehetett nagykorúsítani. Infantes Nem ügyletképes Nem vétőképes Impuberes infantia maiores Korlátozottan ügyletképes; ha az ügyletből haszna származik, akkor az érvényes (egyébként auctoritas tutoris ) Eredetileg teljes mértékben vétőképes; később abban az esetben felelős, ha közel áll a serdültséghez és képes belátni cselekedete meg nem engedettségét Minores Teljesen ügyletképes; de védi a lex Laetoria. A posztklasszikus korban: korlátozzák ügyletképességét (cura minorum); elidegenítésnél: consensus curatoris Teljes vétőképesség Életkor jelentősége kb. Kre 200 lex Laetoria Klasszikus kor Minor-t szerződés kötés során becsapó, tapasztalatlanságát kihasználó ellen Minor-t szerződéskötés során becsapó, csaló ellen Klasszikus kor Ha a minor csalás, vagy bármilyen más okból károsodna a szerződésből Marcus Aurelius után

A minor-ral kötendő szerződés kockázatát után csökkentendő Kr. u 300 Actio legis Laetoriae Actio nincs Büntető kereset (actio popularis) csalás címén (lex minus quam perfecta) exceptio legis Laetoriae (lex imperfecta), de praetor a kifogás révén a civiljogilag érvényes ügyletből eredő igény érvényesítését megakadályozza In integrum restitutio Ha minor teljesítette szerződéses kötelezettségét, visszajár neki ez a teljesítés Cura minorum kérhető Ha minor gondnok nélkül jár, el korlátozottan ügyletképesnek (infantia maior) tekintették Szokás A minor védelme 2) női nem egész életében gyámság (TUTELA MULIERUM) alatt volt131, ha nem állt apja vagy férje hatalma alatt; vagyonát ugyan maga kezelte, de civiljogi ügyeihez (pl. mancipatio, in iure cessio) gyám hozzájárulása szükségeltetett. Nők vétőképessége a férfiakéival azonos volt 131 Dominatus koráig. 83 3) elmeállapot gyengesége kizárta az ügylet

és vétőképességet mind az őrültek ( FURIOSI), mind a gyengeelméjűek (DEMENTES) kategóriájában. A furiosi-nak lehettek tiszta pillanatai (LUCIDUM INTERVALLUM), vagy tiszta elmeállapota tartósabban is helyreállhatott, s az ekkor kötött ügyletek érvényesnek minősültek. A gyengeelméjűnek efféle időszakos cselekvőképessége természetesen nem volt. Az öntudat időszakos elhomályosulása (szokványrészegség) időszakos cselekvőképtelenséget vonhatott maga után 4) tékozlás esetén már a XII táblás törvény is vagyonkezelésről és gondnokságról beszél, így a tékozló nem tehetett végrendeletet, vagy vagyonjogi kötelezettséget nem vállalhatott. Ügyletképessége az impuberes infantia maiores-éhez volt hasonló; házasságot ugyanakkor a gondnok hozzájárulása nélkül is köthetett, hozomány viszonzásául DONATIO PROPTER NUPTIAS-t rendelhetek Vétőképessége teljes volt Tékozlónak természetesen csak azt lehetett tekinteni, akit

hatóságilag annak minősítettek, és nem lehetett örökbefogadó, lévén, hogy az örökbefogadás a természet rendjét utánozza. 5) testi fogyatékosságok bizonyos ügyek tekintetében korlátozhatták, ill. kizárhatták a cselekvőképességet; így siket és néma nem köthetett szóbeli szerződést, s eredetileg nem végrendelkezhetett132, hiszen az szóbeli ügylet, kasztrált házassági jognyilatkozatot nem tehetett Gyámság és gondnokság GYÁMSÁG A gyámság (TUTELA) az önjogú, de kora vagy neme miatt cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes személyeknél e képességet pótolja. Más szóval a gyámság alá kerültek a serdületlenek, akik nem álltak apai hatalom alatt, és a nők, akik sem apai hatalom, sem manus alatt nem álltak; a gyámság e személyeknél a cselekvőképesség pótlására irányuló intézmény. Az ősi jog a gyámságot inkább a gyám érdekében alkalmazta, hiszen a legérdekeltebbre bízta a feladatot: arra, aki a

gyámolt után törvényesen örökölne; családi vagyonegység jutott itt ki fejezésre, pusztán hatalmi viszony volt a gyámolt felett. A gyám domini loco (mintegy tulajdonosként) rendelkezett a gyámolt vagyonával A későbbiekben a gyámság egyre inkább hatalmat biztosító jog helyett ellátandó kötelességé vált A római jog két alapesetét ismeri ezen in tézménynek 1) TUTELA IMPUBERUM, azaz serdületlen gyámsága, aki apja halála miatt önjogúvá vált, ill. serdületlen korban emancipálták, bocsátották el apai hatalom alól, vagy házasságon kívül született Alapulhatott végintézkedésen, mivel a XII táblás törvény megadta a pater familias-nak azt a jogot, hogy családtagjainak végrendeletben gyámot rendeljen ( TUTELA TESTAMENTARIA). Ehhez képest kiegészítő jelleggel érvényesült a törvény szerinti gyámság (TUTELA LEGITIMA). Ez a régi jogban a legközelebbi agnat rokon volt, aki a gyámolt halála esetén örökölne, és akinek joga

volt a gyámi tisztség viselésére. Több egyenlő fokú agnat rokon a gyámságot közösen volt jogosult viselni. A posztklasszikus és a iusztiniánuszi jogban már a cognat rokonoknak volt kötelessége a gyámi tiszt viselése 132 Vak tehetet írásbeli végrendeletet a rendesnél több – 8 – tanúval. 84 Ha egyik alapon sem volt gyámja a rászorultnak, a LEX ATILIA értelmében (Kr. e II sz) a hatóság rendelt ki gyámot133 (TUTELA DATIVA) * A gyámság megszűnt: • a gyám vagy gyámolt halálával • vmelyiküknek a capitis deminuto-jával • gyámolt felserdülésével • gyámolt örökbefogadásával • ha a gyám hosszú távon akadályozva van/vagy büntetésként elmozdították helyéről • ha a gyámot a praetor felmentette/vagy büntetésből elmozdította tisztségéből • gyámnevezéshez fűzött esetleges bontófeltétel beálltával • gyám lemondásával • a beállt gyámság viselése alóli kimentési ok miatt134. * A gyám az infans

helyett jognyilatkozatokat tett, szerződéseket kötött; míg az impubes infantia maior esetében csak távollétében járt el helyette, jelenlétében vele együtt járt el, hozzájárulását (AUCTORITAS) adva jognyilatkozatához. Ha a gyám a gyámolt helyett járt el, úgy a jognyilatkozatból származó jogok és kötelezettségek a gyám személyében állottak be, s ő csak a gyámsági jogviszony megszűnésével ruházta át azokat a gyámoltra (közvetett képviselet)135. A gyámot elsősorban a vagyonkezelés kötelessége terhelte136 • a gyám fel volt ruházva a gyámolt vagyona kezelésének jogával – ez eredetileg az ő ér dekét védte • utóbb, amikor ez az intézmény már a gyámolt érdekeit szolgálta, a vagyonkezelési jog korlátozásai is egyre szaporodtak (a császárkorban elidegenítési tilalmak) • a posztklasszikus korban a gyámi tevékenység inkább a vagyon jövedelmének kezelésére korlátozódott, s megtiltották a gyámolt

ingatlanának elidegenítését. Ha a gyám a gyámi vagyonkezelés keretében harmadik személyt károsított meg, a gyámolt ellen csak a jogalap nélküli gazdagodás erejéig lehetett utilis actio-t indítani. 133 A nők eredetileg nem lehetek gyámok, ám a kései császárkor megadta az anyának és nagyanyának a gyámság jogának gyakorlását. 134 Így ha a gyám betöltöte a hetvenedik életévét, ha elszegényedet, ha közügyekben volt távol, bizonyos kiváltság gal bíró testület tagja, stb. 135 Későklasszikus korban érvényesült már a közvetlen képviselet, melynek értelmében a gyám által kötöt ügyeletek alapján rögtön a gyámolt szerezte meg a jogokat és a kötelezetségeket. 136 A nevelést pedig az anya láta el. 85 A gyámi teendők ellátásának megkezdésekor a gyám a gyámolt vagyonáról leltárt készített, hatósági engedély nélkül a fontosabb vagyontárgyakat nem idegeníthette el, köteles volt a gyámolt pénzét

kamatoztatni. A végrendeleti és hatósági gyám egész vagyonán a gyámoltnak törvényi egyetemes zálogjoga (HYPOTHECA GENERALIS) állt fenn. 2) TUTELA MULIERUM, azaz a nők gyámsága minden önjogú nőre vonatkozott, kivéve a Vestaszüzeket, Kr. u IV századig A női gyámság éppúgy háromféle lehetett, mint a serdületlenek gyámsága137, de utóbb a nő megkapta a gyámválasztás jogát. A gyám hozzájárulását adta a nő egyes szerződéseihez: formális ügyletekhez (manciptio, in iure cessio) és a nagyobb jelentőségű elidegenítő ügyletekhez. A vagyonkezelés joga azonban lényegében a nőt, és nem a gyámot illette meg. A köztársaság végén a sokgyermekes családanyák szabadultak a gyámság alól ( IUS LIBERORUM); Claudius császár az I. században eltörölte az agnat rokonok női gyámságát, míg a posztklasszikus korban az egész intézmény eltűnt. GONDNOKSÁG A gondnokság (CURA) a gyámsággal párhuzamos intézmény. Azok kerültek

gondnokság alá, akik ügyeik vitelére egészen vagy részben képtelenek voltak, de nem állottak hatalom vagy gyámság alatt. Más szóval mindazon felügyeleti viszonyok, amelyek kívül esetek a két tutela körén, a cura kategóriájába tartoztak. A gondnok nem auctoritas-t, hanem alakszerűtlen jóváhagyást ( CONSENSUS) ad a gondnokolt ügyeihez. Míg a gyámság mindig tartós jellegű volt, a gondnokság lehetett eseti jellegű is; olykor a személyi felügyeletet is felöleli (elmebetegeknél) Gondnoka teljesen cselekvőképes személynek is lehetett, gyámja azonban nem Fontos, hogy végrendeletben nem lehetett gondnokot jelölni, legfeljebb javaslatot tenni a személyére138 Fajai: A) a XII táblás törvény szerint ◦ elmebetegek gondnoksága (CURA FURIOSI), ahol a gondnok a legközelebbi agnatus, ennek híján a praetor által kirendelt személy volt ◦ tékozlók feletti gondnokság (CURA PRODOGI) B) a klasszikus korban ◦ a köztársaságkori LEX

LAETORIA nyomán a 25 évnél fiatalabb serdültek gondnok- sága (CURA MINORUM) – itt miután a posztklasszikus korban a cura minorum-ra a tutela impuberum szabályait terjesztették ki, ennélfogva a curator ez esetben éppúgy vagyonkezelő lett, mint a tutor ◦ távollévő gondnoksága (CURA ABSENTIS) 137 Törvényes gyám it is a legközelebbi agnat rokon volt. 138 Így kérésre vagy hivatalból a praetor jelölt ki curator-t. 86 ◦ serdületlenek és nők gondnoksága, ha a gyám akadályozva van ( CURA ADIUNCTA) ◦ nyugvó hagyaték gondnoksága (HEREDITAS IACENS) ◦ méhmagzat gondnoksága (CURA VENTRIS) ◦ testileg fogyatékos személy gondnoksága (CURA DEBILIUM PERSONARUM). 47. A méhmagzat jogi helyzete – a portio mulieris megjelölésével kapcsolatos problémák A személyiség a szabad anyától történő élveszületéssel kezdődik 139. Ennek megfelelően nem persona – többek közt – a méhmagzat, ami él ugyan, de az anyatest része

140. Ugyanakkor a méhmagzat öröklési jogát az elhalt apa után elismerték, függő jogi helyzet alakult ki: ha nem született meg aztán élve később, a fictio-t sem alkalmazták. Ezzel nem a magzat emberi személyiségének jogi elismerését tették meg, hanem az élveszületett személy jogképességét „vetítették vissza” a születéstől számított 300. napra 48. A status libertatis A rómaiak szemében az egyén társadalmi helyét elsődlegesen a jog határozta meg. A római jogrend az egyéneket csak vmely közösség tagjaként ismerte el a politikai és jogi élet lehetsé ges résztvevőjeként. A közösséghez tartozás vagy éppen az abból való kizártság meghatározta az adott egyén viszonyát a többi emberhez, társadalmi helyzetét, életlehetőségeit: tulajdonképpen teljes életét. Ettől a státustól függött ugyanis a rómaiak szokásokon és jogszabályokon alapuló felfogása szerint, hogy egy adott közösségen belül milyen mértékben

részesült vki a jogokból és volt alanya bizonyos kötelezettségnek. Elsődleges szempontként azt vizsgálták, hogy vki a szabad emberek közé sorolható-e (STATUS LIBERTATIS). Homo Status libertatis Liber Servus A legfontosabb rendező elv ember és ember között az volt, hogy egyesek szabadok, mások viszont rabszolgák voltak. A szabad emberek közösségében – melyhez természetesen a rómaiak sem csak magukat sorolták – a rabszolgák nem rendelkeztek jogokkal. A status libertatis valójában mindenféle jogviszonynak előfeltétele. 139 Ennek ténye önmagában megteremtethete a jogképességet, az életben maradási képességtől függetlenül. Az élveszületés pillanata, amikor a gyermek az anyatestből teljességgel kilépet, vagyis a köldökzsinór elvágása nem szükséges a természetes személy létrejötéhez. 140 Gaius szerint, mindazok, akik érvényes házasságban fogantak, status-ukat fogantatásuk időpontjában szerzik meg.

Összeegyeztethetetlen az a két megállapítás – a Szívébe írva c könyv szerzője alapján – miszerint (1) a gyermek születése előt az anyatest része, vmint (2) hogy a törvényes római házasságban fogant gyermek status-át a fogantatás időpontjához igazítja. Sokkal inkább arról van szó, hogy a gyermek fogantatásának időpontjától kezdve már római polgár azzal a status-sal, amellyel családja (?) rendelkezik Az apa a gyremeke iránti jogát csak a születés után érvényesítheti, azaz amíg meg nem születik az anya jogi helyzetét „veszi fel” (és nem az anyatest része) a vélelmezet apa jogaival szemben. 87 49. A római rabszolgaság megjelenési formai (rabszolga „manager”). Rabszolgaság mibenléte Az összes ember vagy szabad, vagy rabszolga (SERVUS); noha a rabszolgaság ellentmond a természetjognak, mind a ius gentium, mind a ius civile létező intézménynek tekintette 141. A római jogban persona csak liber lehetett, a servus

dolog (RES), tárgy volt, amely felett a gazdájuk korlátlanul rendelkezhetett, és a háziállatok közé sorolták őket. Ám ennek ellenére nem lehetett egyszerű dolognak tekinteni, emberi mivoltát jogilag elismerték és ennek megfelelően a felettük való rendelkezést nem tulajdonjognak ( DOMINIUM), hanem rabszolgatartói hatalomnak (DOMINICA POTESTAS) nevezték. Cselekvőképességét a jog elismerte: ügyletképességét annyiban, hogy ura helyett jognyilatkozatokat tehetett, ill saját különvagyonnal (PECULIUM) is rendelkezhetett142; vétőképességét pedig azáltal, hogy az általa elkövetett delictum-ok a szabadokéival hasonló elbírálás alá estek, vagyis a tulajdonos ellen noxális actio-t le hetett indítani. Ezen kívül a rabszolga sírhelye vallási okokból nem volt eladható Ugyanakkor urának fegyelmi- és büntető hatalma van rajta, melynél fogva akár meg is ölheti • ha vki más a rabszolgát megsérti, megsebzi, megöli, ez az úr részére

hoz létre keresetet, éppúgy, mint más vagyontárgy megrongálása esetén • de ha az úr rabszolgáját elhagyja, elkergeti, ezzel az nem válik szabaddá, csak uratlanná (RES NULLIUS), melyet bárki magáévá tehet. Rabszolgaság keletkezése Legősibb módja a fogságba ejtés; hadifogoly az állam tulajdona lett, amit vagy eladtak, vagy megtartottak. Nemcsak háborúban okkupáltak szabad embert, hanem békés szándékkal római területre tévedt idegent is, akinek személye a civiljogi elv értelmében szabad zsákmány tárgya volt. Rabszolganő gyermeke is rabszolgának számított; ám a császári jog úgy rendelkezett, ha az anya terhessége folyamán akár egy pillanatra is szabad volt, a gyermek szabadnak születik (FAVOR LIBERTATIS). Büntetésből rabszolgává vált A) a ius civile szerint, aki ◦ kivonta magát a polgárok jegyzékébe történő bevezetés alól (CENSUS) ◦ megszökött a katonai szolgálat alól 141 Ulpianus szerint minden ember

szabadnak születik, s minden meber egyenlő. Ebből pedig az következik, hogy a születéskori jogok visszaállíthatók; ezt a császár adományozhatja. 142 A peculium keretében kötöt ügyletekből ura főszabály szerint csak jogokat (delictum-okat kivéve) szerzet. Ezen belül a rabszolga maga is szerezhetet és tarthatot rabszolgát, akinek szintén lehetet peculium-a. Szerződéseket köthetet, akár urával is, melyek viszont naturális jellegűek voltak, azaz peresíthetetlenek., nincs actio-juk, de minden egyéb vonatkozásban joghatással bírtak. Az „állami” rabszolgák peculium-uk feléről végrendelkezhetek 88 ◦ lopáson értek (FURTUM MANIFESTUM) ◦ fizetésképtelen adós ◦ gyermeket, akit apja rabszolgának adott el a Tiberisen túlra B) praetori jog szerint, aki ◦ szabad emberként csalárd szándékkal rabszolgának adatta el magát, hogy szabadságát visszaperelve a vételáron osztozzék a vevő kárára ◦ Róma közelében

letelepülő peregrini dediticii C) császári jog szerint, aki ◦ bányamunkára, állatviadalra ítéltek ◦ hálátlan libertinus, akinek ura visszavonta a szabadságát ◦ idegen rabszolgával viszonyt folytató szabad nő (SC CLAUDIANUM). Szabadságper Ha vita tárgyát képezte, hogy a homo liber vagy servus, akkor ezt szabadságperben (VINDICATIO IN LIBERTATEM) lehetett eldönteni. Ekkor az, akinek a status-a kérdésessé vált, sem al-, sem felperesként nem vehetett részt a perben 143, helyette védője vitte a pert, amely eredetileg a százszemélyes bíróság elé tartozott. Rabszolgaság megszűnése MANUMISSIO A servus status megszűnt, ha ura felszabadította ( MANUMISSIO)144. Erre csak akkor kerülhetett sor, ha ez más dologi joga (társtulajdon, haszonélvezet, zálogjog) nem gátolta. A civiljogban és a praetori jogban a felszabadítás történhetett színleges perrel (MANUMISSIO VINDICATA), ahol a felszabadítani szándékozót egy barátja vagy

rokona beperelte és a praetor előtt kijelentette, hogy a rabszolga szabad. Ura ekkor ezt elismerte 145, így a praetor hivatalosan is szabadnak nyílvánította őt Szintén civiljogi felszabadítási mód az ötévenkénti census-ba történő felvetetés a tulajdonos által (MANUMISSIO CENSU), vmint a végrendelet általi szabadon bocsátás (MANUMISSIO TESTAMENTO), mely az örökös közreműködése nélkül állt be. 143 Iustinianus korában a rabszolga már maga is felléphetet a perben. 144 Ellentétben a görög városállamok többségével, Rómában a felszabadult rabszolgáknak volt polgárjoguk, ám ezt megkülönbözteték a születéssel polgárjogot szerzőktől és azokat több szempontból is korlátozták, és gyakran különféle kötelezetségeket is magával hozot. 145 Nincs contravindicatio. 89 A császárkorban a manumissio történhetett • barátok mint tanúk előtt (MANUMISSIO INTER AMICOS) • írásban, szabadságlevélben (MANUMISSIO PER

EPISTULAM) • volt tulajdonosa engedélye alapján szabadokat megillető fejfedővel jelent meg a temetésén (MANUMISSIO PER PILEUM) • asztalhoz ültetéssel (MANUMISSIO PER MENSAM) • keresztény templomban (MANUMISSIO IN Ezek az aktusok civiljogi hatállyal nem bírtak, ezt orvosolta a LEX IUNIA NORBANA SACROSANCTIS ECCLESIIS). SZABADON-BOCSÁTÁSOK KORLÁTOZÁSA 1) A LEX FUFIA CANINIA (Kr. u 2) a végrendeleti felszabadításokat csak a végrendelkező tulajdonában levő összes rabszolgák bizonyos felfelé csökkenő hányadában engedte meg, az ezen túlmenő felszabadításokat pedig érvényteleneknek nyilvánította (Iustinianusig élt a törvény). 2) A LEX AELIA SENTIA (Kr. u 4) az élők közti felszabadításokat korlátozta olyképp, hogy a felszabadítást érvényesnek csak akkor ismerte el, ha • a felszabadító 20 évnél, VAGY • a felszabadítandó 30 évnél idősebb volt. Ha akár egyik, akár másik e koron alul volt, a

felszabadítás csak egy, e célra felállított bizottság előtt igazolt IUSTA CAUSA alapján146 volt érvényes. Igazolás nélkül • a 20 évnél fiatalabb felszabadító úr ügylete semmis • a 30 évnél fiatalabb rabszolga pedig csak a LATINUS IUNIANUS jogállását147 nyeri Teljesen érvénytelen a hitelezők megkárosítására történő manumissio, vmint általában tilos a gonosztevő (megbélyegzett) rabszolgák felszabadítása. * A birodalommal együtt a rabszolgaság is hanyatlásnak indult. A rabszolgák munkája elégtelenné vált, így bár a rendszer maradványai nyomokban még hosszú ideig megmaradtak, a rabszolgatartás helyét átvette a feudalizmus, a rabszolgák pedig jobbágyokká váltak 146 Tejtestvér, szülő, vagy rabnő házasság céljából való felszabadítása. 147 Élők közöt csak ius commercii-vel bírtak: sem örökölni nem lehetet utánuk, sem ők maguk nem örökölhetek. 90 50. A libertinus Félszabadok csoportja nagyon

heterogén massza volt, melybe beletartozott római – nem teljes jogú – polgártól gyakorlatilag rabszolgáig148 sok mindenki. * Az ősi időkben a felszabadított rabszolga ( LIBERTINUS vagy LIBERTUS) a filius familias statusába került, ám utóbb, a házközösség felbomlása esetén lehetőség volt szabadságuk visszavonására is. A szabados felszabadítójával (PATRONUS) szemben bizonyos bizalmi, függőségi viszonyba jutott, mely mindkét fél javára és terhére jogokat és kötelezettségeket hoz létre, s mely a libertus egész életén át fennáll • a libertus patronus-a nevét kapja • iránta tisztelettel és engedelmességgel tartozik • tartozik neki bizonyos tiszteletbeli szolgálatokat teljesíteni; így pl. kíséret, ajándékok stb. • külön ígéret alapján egyéb munkák; így pl. ipari munkák • az elszegényedett patronus-t tartani köteles • patronus-nak öröklési joga van a libertus után. Viszont a patronus védeni,

támogatni, vmint szükségben eltartani köteles a libertus-át. A ser dületlen vagy nőnemű felszabadult felett a gyámságot is ő viseli A libertinus-t csak az aktív választójog illette meg, vagyis tisztségre nem volt választható, ill. relatív házassági akadályok miatt senator-i rangú személlyel nem házasodhatott. A patronus jogai megszűnnek büntetésből, ha kötelességét nem teljesíti libertus-ával szemben, vmint az ún. RESTITUTIO NATALIUM-mal, azaz a hátrányos születés helyreállításával 148 Némely szabad személyek különös okok következtében a rabszolgasághoz hasonló tényleges állapotba jutnak, és annak ellenére, hogy jogilag továbbra is szabadoknak tekintendők, tehát polgári és családi jogaikat megtartják, rabszolga módra kezeltetnek, azaz uruk hatalma alá tartoznak, neki szereznek, eladhatók, átörökíthetők stb. Ilyenek: • a fzetésképtelen adós, akit a praetor a hitelezőnek odaítélt (addictus, iudicatus, nexus)

• az ellenséges fogságból megváltot római polgár (redemptus) • az a családtag, akit a pater familias másnak mancipium-ába adot • a bona fde serviens, azaz, aki nem tudva arról, hogy ő szabad ember, rabszolgaként szolgál • a gladiátor (auctoratus). 91 51. A status civitatis Liber Non civis Civis Status civitatis Latinus Peregrinus Római polgárok A polgári állapot egyszerre jelentett közjogi és magánjogi kategóriát; egyszerre volt a római polgárok joga (IUS CIVILE), ahol is az állampolgár „államalkotó tényezőként” van jelen, másrészt magánjogi – személyi jogi – kategória, mely a jogképességgel azonos értelmű. Ius publicum Ius privatum JOGOK Ius suffragii (szavazati jog) ius honorum (tisztségviselés joga) ius militiae (katonáskodás joga) ius provocationis (fellebbezés joga 149) ius exulandi (önkéntes száműzetés joga150) ius migrandi (kivándorlás joga) ius sacrorum (szertartásokon való részvétel joga) Ius

connubii (családjogi képesség) ius commercii (civiljogi tulajdonszerzés+jogügyletek 151) ius legis actionis (legis actio elindításának joga) KÖTELESSÉGEK Munus militiae (hadkötelezettség) tributum (közteherviselés) munus iudiciarum (közhivatal viselése) Munus tutelae et curae (gyámság/gondnokság ellátása) Nem kell önjogúság Általában kell önjogúság A római polgárjog megszerzésére • születéssel – római házasságból született gyermeknek legalább az egyik szülőjének római polgárnak kell lennie, ill. házasságon kívül születettnél az anyának római polgárjoggal kellett rendelkeznie Római polgár és peregrinus házasságából született gyermek a LEX MINICA értelmében az alacsonyabb status-ú szülő jogállását kapta152 • felszabadítással – amennyiben a rabszolgát civiljogilag érvényesen szabadították fel • adományozásával – egyénileg vagy csoportosan lehetett elnyerni kerülhetett sor. A római

polgárjog elvesztésére többek közt büntetésből kerülhetett sor; így capitis deminutio media, latinjogú colonia-ba telepedés, száműzetés esetén. 149 150 151 152 Súlyosabb büntetések ellen a comitia-hoz. Halálbüntetés helyet. Mancipatio, sponsio, stb. Ergo az érvényes római házasságból születet gyermek apjának fogantatáskori jogállását, házasságon kívüli gyer mek pedig anyja születéskori status-át követe. 92 Latin jogúak A rómaiak rokon népei, később ilyen jogú kolóniák lakói. A) LATINI VETERES (PRISCI) (Kr. e 90-ig) a rómaiak első szövetségesei voltak egyenlő pozícióban Privilegizáltak – magánjogban: ius connubii és ius commercii 153; közjogban: ius suffragii (ha Rómában tartózkodtak). B) LATINI COLONIARII (Kr.e 268-tól) az Itália meghódítása után alapított kolóniák lakói voltak154 Magánjog: ius commercii, (kivételesen) ius connubii C) LATINI IUNIANI formai és tartalmi hibákkal felszabadított

rabszolgák kategóriája 155. Élők között csak ius commercii-vel bírtak: sem örökölni nem lehetett utánuk, sem ők maguk nem örökölhettek. Idegenek PEREGRINUS-nak, vagyis idegenek számított kezdetben a Rómával szövetséges városállamok lakói, később a Birodalom területén élő nem polgárok és nem latinok. Róma a meghódított népeknek meghagyta saját nemzeti joguk használatának lehetőségét, ám a civiljogból kizárta őket, tehát nem volt sem ius commercii-jük, sem ius connubii-jük – politikai jogaik végképp nem lehettek. Jogi helyzetük – szerződés vagy provinciai rendtartás szerint – változott A) PEREGRINI ALICUIUS CIVITATIS a római államterületen belül vagy kívül élő idegenek, akik civiljog szerint nem voltak személyek, de ius comercii-jüket a paetor peregrinus elismerte, mellyel idővel egyenjogúvá tette őket. Helyi igazgatásuk saját népjoguk szerint történt. B) PEREGRINI NULLIUS CERTAE CIVITATIS a

hontalanok e kategóriája két csoportot foglalt magába: I. háborúban legyőzött népeket, melyek államát a rómaiak anélkül számolták fel hogy a lakosságot eladták volna rabszolgának ( PEREGRINI DEDITICII). Saját népjogukat nem alkalmazhatták, rájuk a ius gentium vonatkozott II. felszabadítottakat, akiket rabszolga korukban súlyos bűncselekmény miatt megbélyegeztek (DEDITICII AELIANI). Nem végrendelkezhettek, s nem örökölhettek; jogi helyzetük latini Iuniani-hoz hasonlított, viszont állapotuk végleges volt156. C) Általában érvényesült szerte a Birodalomban a személyiségi elv, amelynek értelmében mindenkit a saját (helyi, nemzeti) joga szerint kellett elbírálni, vö. ius gentium Nem vonatkozott ez a súlyosabb bűncselekményekre, ezekben mindig a római hatóság járt el, s római jog szerint ítélkezett; így Jézus perében is, ahol a keresztre feszítés – többek között – felségsértés miatt volt kiszabható, s nem volt

joghatósága felette a Szanhedrinnek. 153 154 155 156 Kivéve bizonyos ősi ügyleteket. Constitutio Antoniniana szüntete meg Kr. u 212-ben ezt a kategóriát Iustinianusig élő kategória. Iustinianus törölte el 530-ban. 93 52. A status familiae A római polgárok családjogi állapotuk szerint önjogúak vagy hatalomalattiak voltak. Maga a család monogám házassáCivis gon alapult, de nem elsősorban érzelmi és vérrokoni, hanem sajátos vagyoni, Persona Persona Status familiae sui iuris alieni iuris gazdasági és kultikus házközösség volt. Erre utal, hogy pater familias halála után a vagyont nem mint jogutódok szerzik meg a házközösség tagjai, hanem, mint SUI HEREDES-ek, önmaguk örökösei, akik tulajdonostársai voltak a családi vagyonnak még a p. f életében, s tulajdonjoguk lappangó állapota a halállal aktualizálódik A legszűkebb agnatio tagjai a családfő halála után tulajdonképpen „benne maradtak” abban a vagyonban, amely eddig is

az övék volt. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a hagyaték szétosztásáig az agnát család tagjai bizonyos családi vagyonközösségben (CONSORTIUM) maradtak Personae sui iuris A civitas-ból akadó közjogi jogosultságokat a családjogi status egyáltalán nem érintette, a magánjogiakat viszont igen. Ahhoz, hogy egy római polgár ezek teljességét élvezhesse, önjogúnak (SUI IURIS) kellett lennie, vagyis nem állhatott más személy hatalma alatt 157 Önjogú személy volt a családapa (PATER FAMILIAS) és a családanya (MATER FAMILIAS), mely megnevezések nem fedik le a hétköznapi értelmüket, hiszen pater familias-nak számított minden olyan férfi, aki nem állt családfői hatalom alatt, függetlenül egyrészt életkorától 158, másrészt hogy van-e családja. Rómában a p f rendelkezett teljes magánjogi képességgel, s ennek keretében illette meg • apai hatalom (PATRIA POTESTAS) • férji hatalom (MANUS) • rabszolgák feletti hatalom (DOMINICA

POTESTAS) • szabad személyek feletti hatalom (MANCIPIUM). Persona alieni iuris A hatalomalattiak a pater familias hatalma alatt álló család tagjai: • feleség159 (UXOR IN MANU) • hatalomalatti gyermekek (FILIUS FAMILIAS, FILIA FAMILIAS) 157 A rómaiak, mint minden viszonyt, a házközösséget is szigorú hatalmi formációként fogták fel; a családstruktúra szerves részét képezte a hatalomalatiság. Így a család nem más, mint egyazon pater familias hatalma alat álló személyek összessége. 158 Apját elvesztő csecsemő is lehetet pater familias; vagy akár egy hetven éves ember is, kinek még élt az apja, de annak megszűnt őfelete a hatalma (önkéntes döntés alapján vagy büntetésből). 159 Aki a családban „egy leány helyén” helyezkedet el a pater familias viszonylatában – saját gyermekei vonatkozásában pedig a „nőtestvér helyén”. 94 • örökbefogadott gyermekek (ARROGATI, ADOPTIVI) • fiúgyermek/örökbefogadott

fiúgyermek családja. Bírnak bizonyos vagyonjogi jogképességgel, ám ez az alávetettségből kifolyólag korlátozott. Ez a korlátozás nem érinti a politikai jogokat, vagyis elképzelhető, hogy egy consul, vagy egy provinciát leigázó és diadalmenetet tartó imperator magánjogilag p. f hatalma alatt áll160 A családfő engedélye szükségeltetett a házasságkötéshez161, vmint fia gyermekei felett a patria potestas és a manus nem a vér szerinti apát, ill. férjet illette meg, hanem a pater familias-t (nagyapát és apóst) Vagyonjogilag minden jogot a hatalomgyakorlónak szereztek, ám az általuk vállalt kötelezettségek – kezdetben – nem terhelték a pater familais-t, kivéve a delictum-ból fakadókat, amelyekért a családfő civiliter is felelt. Utóbb a praetor a p f-t oly módon tette felelőssé a családgyermekei által kötött ügyeletekből fakadó kötelezettségekért, mint a rabszolga kötötte ügyleteknél a tulajdonost. A pater familias

adhatott peculium-ot a családgyermeknek, ám ezt bármikor visszavonhatta, hiszen tulajdonában maradt. Utóbb bizonyos mértékben a jog elismerte a hatalomalattiak önálló vagyoni jogosultságát; így a családgyermek másokkal szemben civiljogi kötelezettségeket is vállalhatott apja életében, amelyekért perelhető is volt, csupán a végrehajtás maradt függőben önjogúvá válásáig. Továbbá katonáskodással vagy állami szolgálattal szerzett vagyon felett a tulajdonjog teljessége már a filius familias-t illette. Posztklasszikus jog formailag is elismerte a családtagok önálló vagyoni jogalanyiságát. 53. Agnatio – cognatio Agnatio Az AGNATIO, mint civiljogi rokonság162 kettős, hatalmi és vérségi köteléken alapult. A vérségi köteléket ilyenkor az apa, a férfiági leszármazás közvetíti, vagyis agnát rokonok azok, akiket a férfiak közvetítette rokonság köt össze, vagyis azonos apától származó (vér)rokonok. Alapja nemcsak a

férfiági leszármazás, hanem a hatalom, vagyis azon tény, hogy az agnatio-ba tartozó személyek egyazon apa hatalma alatt állnak, ill. állnának, ha az még élne163 Agnatio-ba tartoznak: A) hatalom alatti családtagok164 160 161 162 163 Női családtagok esetében közjogi jogosultságokról nem beszélhetünk, azok csak a férf polgárokat illeték meg. Császárkorban ennek pótlását már hivatali úton lehetet kérni. Régi jogi nyelvben atyafságnak nevezték. A manus alati feleség tagja volt-e az agnatio-nak? Egyrészt férje/apósa hatalma alat áll, másfelől viszont nem kapcsolódot be a férfági leszármazás láncolatába. Tankönyvi álláspont szerint nem tekinthető agnát rokonnak 164 A családfői (férji, atyai) hatalom a családfő, illetőleg a hatalomalati élete végéig fennállot, s a családfő életében csak a családfő akaratából szűnhetet meg • a házasság felbontása ill. a manus megszüntetése • a flius vagy flia familias

elbocsátása, emancipatio-ja • a lánynak férji hatalmat eredményező házasságkötése folytán. A családfő halálával ez a legszorosabban vet agnat familia felbomlot, s mindazok, akik közvetlenül az apa hatal ma alat álltak, önjogúvá letek. Így a férji hatalom alat levő feleség és a hatalomalati gyermekek (ha a gyermek nem él, annak hatalomalati gyermeke, tehát az unoka) e ténnyel önjogúakká (sui iuris) válnak. A sui iuris-á let fúk ezután férji, gyermekeik felet pedig apai hatalmat gyakoroltak. 95 ◦ uxor in manu ◦ filius/filia familias ◦ hatalomalatti fiú manus alatti felesége 165, gyermekei, unokái Uxor in manu Pater familias ◦ arrogati/adoptivi ◦ örökbefogadott fiú manus alatti felesége, gyermekei, unokái Unoka 1 Fiú 1 Fiú 2 Fiú 3 Lány Emancipált Unoka 3 Unoka 2 Unoka 4 Uxor in manu B) közelebbi agnát rokonok (PROXIMI AGNATI), vagyis akik azonos p. f hatalma alatt állnának, ha az még élne166:

pater familias testvérei, manusos házasságban élt anyja, a fiútestvérek gyermekei stb. Apa Pater familias Testvér 1 Unokaöcs 1 Testvér 2 Unokaöcs 2 Testvér 3 Unokaöcs 3 Unokaöcs 4 Dédunokaöcs C) nemzetség tagjai (GENTILES), hiszen ezek ősei valaha azonos (mondai homályba vessző) családfő hatalma alatt állottak, közös nemzetségnév és közös sacra tartotta össze; gens-nek csupán civiljogi öröklésben volt némi jelentősége. A családfő halála semmiféle hatással nem volt az agnatio-ra, mivel azt az egykor fennállt patria potestas is közvetítette. Az agnát rokonság mindaddig fennállt, amíg a rokoni kapcsolat megállapítható volt Megjegyzendő azonban, hogy az emancipált fiúgyermek, az örökbeadott, vagy manus-os házasságot kötött családtag nemcsak a p. f hatalma alól szabadul, de az agnatio kötelékéből is kiválik. Cognatio A COGANTIO mint a ius naturale szerinti rokonság kizárólag a vérségi kapcsolaton alapul

(vérrokonság). A rokonság egyenes ági (felmenő – lemenő), ha az egyik a másoktól származik (apa – fiú – unoka), ill oldalági, ha egy közös őstől származnak (testvérek, unkatestvérek) Az oldalági rokonság lehet teljes rokonság, ha közös apától és anyától származnak (GERMANI), ill. lehet félrokonság, ha csak közös apától vagy anyától származnak (CONSANGUINEI, UTERINI). A rokonság fokát a kérdéses személyek közé eső nemzések száma határozza meg: annyi fok, ahány nemzés. Így például nagyapa és unoka közt egyenesági másodfokú rokonság áll fenn; nagybáty és unkaöcs közt oldalági harmadfok167. A vérrokonság jogi jelentősége kezdetben számos lekötelezettségi és védelmi kötelék formájában jelentkezett, így 165 Aki az agnatio-ban – a pater familias viszonylatában – a leányunoka helyén volt. 166 Nem soroljuk ide az anyai/női felmenőket. 167 Oldalágnál a közös őstől kezdve kell

számítani a mindkét személyig közbeeső nemzéseket. 96 • a gyermekek nem idézhették bíróság elé a szüleiket • szülők és gyermekek nem tanúskodhattak egymásnak. A posztklasszikus kor, a keresztény eszmék hatására, egyre több hasonló köteléket teremtett: az apai hatalmon alapuló agnatio áttörését jelenti Antoninus Pius rendelete, amely szerint a kognát rokonságon belül, a lemenők és felmenők, vmint a testvérek között tartási kötelezettség állt fenn. Az ilyen perek a consul hatáskörébe tartoztak, aki az EXTRAORDINARIA COGNITO keretében járt el. A sógorságot (AFFINITAS) a házasság közvetíti, és a házastárs kognát rokonsági foka határozza meg, vagyis amilyen fokban vki rokona az egyik házastársnak, olyan fokban sógora a má siknak, így az após menyének elsőfokú egyenes ági sógora. A sógorságnak elsősorban ralatív házassági akadályként van jelentősége. A kognát rokonság fennállhat az agnáttal

együtt, vagy attól függetlenül; így az örökbefogadott és örökbefogadó egymásnak kizárólag agnát rokonai, míg az emancipált gyermek és apja csak cognatio-ban állanak egymással. 54. A római házasság, a házassági vagyonjog Fogalma A teljes jogú házasság, nem más, mint arra jogosult (ius conubii 168) házastársak (férfi és nő) közti tartós együttélés házassági szándékkal (AFFECTIO MARITALIS). Mint a római jog általában, úgy a római házassági jog is alapjában véve csupán a római polgárokra vonatkozott. Csak polgárok (illetve ius conubii-val rendelkező szabadok) között jöhetett létre olyan házastársi együttélés, amit a római jog teljes jogú házasságként elismert (MATRIMONIUM IUSTUM – MATRIMONIUM IURIS CIVILIS) • csak ilyen házasságból született gyerekek váltak – jórészt – római polgárrá, ill. kerültek apjuk patria potestas-a alá • csak ők tudták apjuk családját annak halála után továbbvinni

• ők voltak apjuk született örökösei (sui heredes), azaz házon belüli örökösök, akiket nem kellett külön meghívni az öröklésre. 168 Főszabály: a conubium fennállt akkor, ha mindkét fél római polgár volt. Kivételek azonban mindig is léteztek e szabály alól: • a patríciusok és plebejusok közöti conubium-ot csak Kr. e 445-ben vezete be az ún lex Canuleia • a szövetséges államok polgárai általában csak Kr. e 80-79-ben kapták meg a conubium jogát • ősidők óta létezet a szabály, hogy szabadon születetek és felszabadítotak nem köthetnek civiljogi házassá got (a köztársaság végén veszti el hatályát ez a szabály) • Augustus vezete be a korlátozást újra abban a formában, hogy szenátori rangúak és felszabadítotak nem léphetnek érvényesen civiljogi házasságra • római polgárok és polgárjoggal nem rendelkező személyek közöt (peregrini) csak különös császári engedélylyel jöhetet létre conubium; ezt

többnyire egyes személyek kapták meg • Kr. u I és II században a császárok a veteránoknak adták meg rendszeresen a conubium jogát, hogy egy peregrinus nővel házasságra léphessenek A Constitutio Antoniniana után a conubium elvesztete jelentőségét. 97 A római jog megkülönböztetett manus-os és manus nélküli házasságot 169. A manus-os házasságnál a feleség, ha addig patria potestas alatt állt, apja hatalma alól férje hatalma alá került, ill. ha önjogú volt, a manus keletkezése megfosztotta önjogúságától, azaz capitis deminutio minima-t szenvedett el170. Ellentétben a manus nélküli házasságtól, ahol a feleség ha önjogú volt, az is maradt, s nem szenvedett el c d minima-t, ill ha patria potestas alatt állt, nem vált ki az agnatio-ból, s így közte és gyermeki közt – civiljogilag nem lévén rokonok – öröklés re nem került sor171. Eljegyzés Az eljegyzés (SPONSALIA) kölcsönös stipulatio formájában tett

házassági ígéret volt 172, amely vmikor a házasság megkötésére kötelezett. A kései köztársaságban már olyan formátlan kölcsönös ígéret, amelyből a házasság megkötésére nem származott jogi igény • a hatalom alatti gyermek eljegyzését még sokszor a hatalomfő végzi, de szükséges az érintett fél beleegyezése • maguk a házasulandók is tehetnek már eljegyzési ígéretet – az eljegyzést szabadon fel lehetett bontani; emiatt semmilyen kártérítési igényt nem lehetett érvényesíteni • még a kifejezetten megígért szerződési bírságot sem lehetett peres úton érvényesíteni, a jó erkölcsökbe ütközés miatt. A posztklasszikus császári jogban recipiálták a hellenisztikus jogi szokást, hogy az eljegyzési foglalót (ARRHA SPONSALICIA) a visszalépő fél elvesztette ill. kétszeres értékben volt köteles visszaadni. Matrimonium cum manu Civiljogi házasságot csak két, conubium-mal rendelkező római polgár

köthetett (vagy római polgár és latinjogú közt létesült, ha az utóbbi rendelkezett ius conubii-val). A matrimonium és a manus szorosan összetartoztak; a manus (és ezzel együtt a házasság) létrejöttének módjai: A) CONFARREATIO, mely kenyéráldozattal végbemenő, patríciusok, főként papi családok köreiben szokásos, manus-t keletkeztető aktus volt, 10 tanú jelenlétében, ünnepélyes szóbeli formulák elmondásával B) COEMPTIO mancipatio-val végbemenő, a férj által a nő pater familias-ával vagy gyámjával (utóbb magával az önjogú nővel) kötött, előbb valóságos, majd színleges vételi szerződés C) USUS, azaz a férji hatalom elbirtoklása, amennyiben a manus-t keletkeztető aktust a felek elmulasztották, vagy az formahibásan ment végbe, azonban a felekben megvolt az 169 A rómaiak, mint minden viszonyt, a házasságot is szigorú hatalmi formációként fogták fel; így bár létezet manus nélküli házasság is, de csupán

joghatásokkal járó ténynek és nem jogintézménynek tekinteték. 170 Minden vagyona a férj tulajdonába ment át, s a továbbiakban csak neki szerzet. 171 Mivel gyermekeit férje agnatio-jába, tehát annak atyai hatalma alá szülte, anélkül, hogy azok vele (az anyával) agnát rokonságba kerültek volna. 172 Az ígéretet tévő fél azonban nem a menyasszony és a vőlegény, hanem azok hatalomfője volt. A stipulatio kezdetben valószínűleg peresíthető igényt keletkeztetet 98 affectio maritalis szándéka, s az így folytatott együttélés egy évig tartott 173, a férj megszerezte a manus-t elbirtoklás útján. Matrimonium sine manu Mivel a manus már a XII táblás törvény előtt is létrejöhetett elbirtoklás útján – ez megbontotta a manus és a matrimonium egységét, mivel lehetővé vált, hogy a házassági szándékkal létrehozott életközösség önmagában is házasságnak minősüljön. Ezzel létrejött az ún manus nélküli házasság,

amelyet a felek affectio maritalis jellegű consensus-a hozott létre: az affectio maritalis nélkül megkezdett együttélés csak ágyasságot ( CONCUBINATUS) hozott létre, viszont az ágyasság idején keletkezett affectio maritalis a concubinatus-t matrimonium-má emelte – az affectio maritalis külső jele lehetett a nőnek a férj házába való bevezetése, esetleg a censor előtti eskü, majd hozományi okirat kiállítása. A manus-os házasságokat a manus nélküliek fokozatosan kiszorították. Az usus-al való manus szerzés a köztársaság végén, a confarreatio és a coemptio pedig a Kr. u IV században eltűntek A manusos házasságok eltűnése a nő beleegyezésének fontosságát és a házasság hatalmi jellegének háttérbe szorulását jelezte. A római házasságot – szemben a kánonjoggal – a szándék, nem pedig az elhálás keletkeztette Házasságszerű együttélési formák 1) nem minősült házasságnak a concubinatus, azaz az affectio

maritalis nélkül folytatott együttélés annak ellenére, hogy a posztklasszikus jog bizonyos joghatásokat fűzött már hozzá: • csak az ebből származó gyermekek törvényesíthetők • a concubinatus házassági akadály alapja lehet • az abból származó gyermekek apjukkal szemben bizonyos tartásra támaszthattak igényt, sőt esetleg örökölhettek is utána (törvényes hagyomány) 2) nem minősült házasságnak a szabad embernek rabszolgával, akár házassági szándékkal való, együttélése 3) a rabszolgák „házasságát” (CONTUBERNIUM) sem ismerték el, bár ennek az együttélésnek is voltak bizonyos joghatásai: • a COGNATIO SERVILIS, a rabszolgaság idején keletkezett vérrokonság a felszabadultak között házassági akadályt képezett • a késői császárkorban az így keletkezett rabszolgacsalád tagjainak örökléskor, elidegenítéskor való szétválasztását erősen korlátozzák. 173 Elbirtoklást megszakítota, ha a

nő három egymást követő éjszakát férje házán kívül töltöt. 99 Házassági akadályok ABSZOLÚT HÁZASSÁGI AKADÁLYOK Conubium-mal rendelkező személyek sem köthettek senkivel házasságot, ha • serdületlenek • elmebetegek • heréltek • már házasságban élnek. RELATÍV HÁZASSÁGI AKADÁLYOK Bizonyos személyekkel nem köthettek házasságot azok, akik közül az egyik a másiknak • egyenes ági vagy oldalági vérrokona (fel- és lemenők közt korlátlanul, oldalágon testvérek egymás közt és testvér testvérének vérszerinti leszármazója, pl. nagybátya és unokahúg között) • az örökbefogadással keletkezett rokonság egyenes ágon (pl. örökbefogadó és az örökbefogadott gyermeke között) – az örökbefogadási viszony megszűnése után is • a sógorság egyenes ágon korlátlanul (pl. a vő házasságának megszűnése után anyósával nem köthetett házasságot); oldalágon pedig oly módon jelentett házassági

akadályt, hogy testvér testvérének házastársával nem köthetett házasságot • a Kr. u II században császári rendelet tiltotta meg a gyám és gyámoltja közti házasságkötést – ez a házasság semmis • a császárkorban általában megtiltották – a katonai fegyelem érdekében – a katonáknak a házasságkötést – Septimius Severusig • senator-i rangú szabadossal ill. színésznővel nem házasodhat • szabadnak született római polgár nem házasodhat infamis-sal • tartományi tisztviselő a tartomány lakosával • keresztény zsidóval (a posztklasszikus jogtól) • keresztszülő keresztgyerekével. A hatalomalatti személyek házasságkötéséhez szükséges volt a pater familias beleegyezése – nélküle semmis volt a házasság. Az Augustus idejében keletkezett LEX IULIA DE MARITANDIS ORDINIBUS lehetőséget adott az alaptalanul megtagadott beleegyezés kikényszerítésére. Megjegyzendő, hogy amennyiben legalább az egyik fél nem

tudott a házassági akadály fennállásáról, akkor ún. putatív házasságról beszélünk, s az ilyenből származó gyermekeket törvényesnek tekintették 100 Házassági kényszerintézkedések Augustus alatt hozott családjogi törvények, elsősorban a LEX IULIA DE MARITANDIS ORDINIBUS (Kr. e 18) és a LEX PAPIA POPPAEA (Kr. u 9) elrendelték, hogy • minden férfi római polgár 25. és 60 • minden római nő 20. és 50 életéve között római házasságban köteles élni. Ellenkező esetben a rájuk szálló hagyatékot egyáltalában nem, gyermektelen házasság esetén pedig csak részlegesen szerezhették meg. Ugyanezen cél szolgálatában e jogszabályok azt is kimondták, hogy az a concubinatus, amelyet vki olyan római nővel folytat, akivel rangszerű házasságban élhetne, törvénybe ütköző magatartásnak (STUPRUM) minősül. Ettől kezdve concubinatus-ban római polgár csak hozzá rangban nem illő nővel élhetett (pl. senator-i rendű

férfi színésznővel vagy libertina-val) 174 Constantinus császár a kereszténység befolyása folytán e törvényeket hatályon kívül helyezte, és az újranősülő apát megfosztotta a gyermekek anyai vagyona feletti haszonélvezeti jogtól. Számos akadályt gördítve megnehezítette a második házasságot is Házasság megszűnése MÓDJA A római házasság • halál175 • capitis deminutio maxima és media a házasságot megszüntette, a minima csak a manus-t • válás útján szűnhetett meg. VÁLÁS A válás valószínűleg kezdettől fogva szabadon gyakorolható volt. (Csak a szakrális aktussal – confarreatio – létrejött házasság felbontása volt kezdetben talán elképzelhetetlen – de a történeti időkben már ennél is megengedték a válást). Alapelv, hogy minden házasság felbontható – maguk a házasfelek sem zárhatták ki szerződéses úton a válást, és nem is nehezíthették azt szerződéses bírság kikötésével. A

váláshoz általában nem követelték meg bizonyos váló okok fennállását Az erkölcsi szabályok elítélték ugyan az ok nélküli válást, s a nőket vagyoni hátrányok sújtották ok nélküli válás esetén. A 174 Ezen intézkedések indoka az volt, hogy a római házasságok száma egyre fogyot a concubinatus-ban élés és a szabados erkölcsök miat. Az intézkedések gyakorlati hatása elenyésző volt, lévén, hogy mindössze a színleges házasságkötések számát növelte 175 Az eltűnés automatikusan nem szüntete meg a házasságot; amennyiben az eltűnt személy hosszabb ideig nem ad életjelt magáról, úgy az a halállal egy megítélés alá eset, ám sem a halált, sem az életben létet nem vélelmezték. Így bizonyos idő elteltével az eltűnt személy házastársa elválhatot, vagy holtá nyilvánítás után újraházasodhatot. 101 császárkorban (keresztény befolyásra) bizonyos válási tilalmakat is bevezettek – mindezek megszegése

azonban nem érintette a válás érvényességét. A civiljog manus-os házasságát csak a férj, illetve a hatalomfő bonthatta fel. A férji hatalom birtokosaként feleségét bármikor eltaszíthatta, ebben csak erkölcsi normák korlátozták. A manus nélküli házasságot viszont bármelyik fél szabadon felbonthatta; a hatalomfő bármikor magához vehette a lányát, illetve az önjogú nő bármikor elhagyhatta férjét. Ez a kölcsönös válási lehetőség már a köztársasági korban kiterjedt a manus-os házasságra is Manus-os házasságnál a confarreatio útján kötött házasságot az ellentétes szakrális aktus, a DIFFAREATIO útján lehetett felbontani. A manusos házasság mindig a manus megszüntetésével volt felbontható, azaz a nő „visszaadása” ( REMANCIPATIO) útján a hatalom gyakorlójának, vagy egy közvetítő személynek (coemptio vagy usus útján keletkezett manus esetén). A formátlan különválás manus-nál csak a házassági

életközösséget szüntette meg, de a manus fennmaradt. A férji hatalom megszüntetéséhez szükség volt a remancipatio végrehajtására A férjet vonakodása esetén erre kényszeríteni is lehetett. Ha viszont a feleség tagadta meg a mancipitio-s aktusnál az együttműködést, akkor a manus megszüntetését a feleség jelenléte nélkül, hét tanú előtt tett nyilatkozattal is végre lehetett hajtani az Augustus által hozott LEX IULIA DE ADULTERIIS alapján. A manus nélküli házasságnál a feleség vissza(el)adása nem jöhetett szóba – a XII táblás törvény ismert egy formátlan válási módot (mikéntje nem ismert) A klasszikus korban már biztosan nem volt szükség semmilyen formális aktusra, elegendő volt a válási szándék kijelentése (REPUDIUM) a házastársi együttélés egyidejű megszüntetésével – ha ez elmaradt, vagy a házastársak rövid különélés után újra házastársi életközösségre léptek, akkor a válási nyilatkozat

semmissé vált a válási nyilatkozatot személyesen, írásban, vagy követ útján is meg lehetett tenni; a klasszikus korban különösen az utolsó volt igen népszerű. Keleten a posztklasszikus korban érvényességi kellékké vált egy ún. válóokirat (LIBELLUS REPUDII) kiállítása. Házassági vagyonjog VAGYONJOG – CUM MANU Ha a nő a férj manusa alá került, akkor minden vagyon, amivel a házasság előtt rendelkezett, illetve amit a házasság fennállása alatt szerzett, mint jogi egész a férjére szállt – a feleség nem rendelkezett vagyonjogi jogképességgel. Ha a nő a házasságkötés előtt patria potestas alatt állt, akkor a pater familias általában bizo nyos vagyont adott a férjnek; a manus keletkezésével ugyanis a nő elvesztette öröklési jogát régi agnatio-jában – ugyanakkor öröklési jogot szerzett a férje után, egy leány helyén ( FILIAE LOCO). VAGYONJOG – SINE MANU A manus nélküli házasság a vagyon-elkülönítés

elvén állt, a nő családjogi helyzete nem változott, megmaradt régi agnatio-jában: • ha továbbra is patria potestas alatt maradt, akkor mindent a hatalomfőjének szerzett 102 • ha önjogú volt, akkor minden vagyona, illetve házasság alatti szerzeménye az ő kizárólagos vagyona maradt. A manus nélküli házasságot kötött önjogú nő vagyona megmaradt ún. női szabadvagyonnak (PARAPHERNA), amelyről a nő szabadon rendelkezhetett176. E vagyont a házasság fennállása alatt nemcsak annak gyümölcsei, de az öröklött vagy ajándékba kapott vagyontárgyak is gyarapították. A férj ipso iure sem vagyonkezelési, sem haszonélvezeti joggal nem rendelkezett az önjogú nő vagyonán – a női szabadvagyon férji kezeléséhez külön megbízási szerződés kötése volt szükséges a házasfelek közt ( MANDATUM). Viszont a nő sem támaszthatott tartási igényt férjével szemben. Törvényes öröklési jogot sem kaptak a házastársak egymás után

– a civiljogi öröklési rendben egyáltalán nem, a praetori és a iustiniánusi jogban csak az utolsó helyen. A római jog tiltotta a házastársak közti ajándékozást, kivéve • a kisebb alkalmai ajándékokat • a halál esetére szóló ajándékozást • ha az ajándékozás még élők között történt, de a férj azt haláláig nem vonta vissza. A nő házasság alatti szerzeményeire Mucius Scaevola pontifex azt a vélelmet állította fel, hogy az mind a férjtől származik (PRAESUMPTIO MUCIANA), hacsak a nő az ellenkezőjét nem tudja bizonyítani, nehogy a tisztességtelen úton való szerzés gyanújába keveredjen. A másik házastárs által ellopott dolgok visszakövetelésére a károsult nem kapott büntetőkeresetet, mert ez infamia-val járt volna és ez ellentétes lett volna a házasság erkölcsi tartalmával. Ehelyett az infámiával nem járó ún ACTIO RERUM AMOTARUM volt indítható A szabadvagyon hűtlen kezelése esetében sem

indíthatott a feleség büntetőkeresetet férje ellen, csak az actio rerum amotarum állt rendelkezésére. A férjet a iustiniánusi jog arra köte lezte, hogy ugyanolyan gondossággal kezelje az nő vagyonát, mint saját vagyonát A nő vagyonjogi helyzetének biztosítását szolgálta az is, hogy a férji vagyonkezelés esetében törvényes zálogjog állott fenn a nő javára a férj egész vagyonán. 55. A hozomány Fogalma A hozomány (DOS) az a vagyon, amit a nő családja, vagy önjogúként ö maga ad a férjnek a házasság terheinek177 megkönnyítésére, amely a házasság megszűnése után a nőnek vagy örökösének visszaadandó I. DOS PROFECTITIA, az apai hatalom alatt állt nőre tekintettel a hatalomfő által a férjnek adott hozomány. A manus-os házasság esetén mindez a feleség örökrészét képviselte az apai vagyonból, hisz öröklési jogát elvesztette az agnatio-ból való kiválással 176 A nő eltartása akkor is a férjt terhelte, ha a nő

saját vagyonnal rendelkezet. 177 Feleség és család eltartása. 103 II. DOS ADVENTITIA ezt a fajta hozományt a nő, az anyja, a fiútestvére vagy vele rokonságban nem álló személy is adhatott a nőre tekintettel, mivel idővel döntő jelentőségűvé vált az új háztartás alapításához való hozzájárulás a nő családja részéről, ezért egyre inkább szokássá vált manus nélküli házasság esetén is. A hozományadás egyre inkább erkölcsi kötelességgé vált; a jogi kényszert viszont csak a posztklasszikus jog ismerte. Sorsa A hozomány tárgya lehetett tulajdonjog, haszonélvezet, de lehetett vmely követelés is. 1) Eleinte a hozomány tárgya a férj vagyonának részévé lett, afelett tehát szabadon rendelkezhetett, kivéve az itáliai hozományi telket, amelyre nézve elidegenítési és terhelési tilalmat mondott ki az augustusi családjogi törvényhozás - az elidegenítéshez a nő beleegyezése kellett. 2) Már a köztársaság

végén elterjedt azonban az a nézet, hogy a hozomány ugyan a férj tulajdonába kerül, de mégis a házasság fennállása alatt is „női vagyonnak” (RES UXORIAE) számít. Ennek megfelelően elismerést nyert a férj visszaadási kötelezettsége a házasság megszűnése esetén. Ha a házasság a férj halálával szűnt meg, akkor a hagyatékában a hozományi vagyont elkülönítve, egységként kezelték. Ha a férj a hozomány gyümölcseiből tartás címén a nőnek jutta tott, akkor ez a juttatás nem esett a házastársak közti ajándékozási tilalom alá, hisz ez megfelelt a hozomány erkölcsi alapelveinek Alapítása A hozományt közvetlen juttatás (tulajdonátruházás) vagy kötelezettségvállalás (jogügylet) útján lehetett rendelni. A) közvetlen juttatás esetén a hozomány alapítása az egyes hozományi vagyontárgyak közvetlen átadása útján történt ( DATIO DOTIS). A tulajdonátruházás végbemehetett mancipatio, in iure cessio vagy

traditio útján is; ugyanígy tartozás elengedés is lehetett a hozomány tárgya. Ha a datio dotis a házasságkötés előtt történt, akkor a klasszikus jog szerint a férj azonnal tu lajdont szerzett a hozományi vagyontárgyakon, de ha a házasság nem jött létre, azok jogalap nélküli gazdagodás címén visszakövetelhetők volta (CONDICTIO CAUSA DATA, CAUSA NON SECUTA). B) A hozomány alapítása jogügylettel háromféle módon történhetett: I. stipulatio (PROMISSIO DOTIS) – általános és elterjedt gyakorlat II. egyoldalú formális kötelezettségvállalás (DICTIO DOTIS) III. egyoldalú formátlan kötelezettségvállalás (DOTIS POLLICITATIO) Korlátozott személyi kör: - a nő apja vagy apai felmenője - maga a nő - a nő meghatalmazásával a nő adósa tehetett hozományadási nyilatkozatot. 104 Visszakövetelése A házasság megszűnésekor a hozomány idővel visszakövetelhető lett: • eredetileg csak akkor volt peresíthető, ha a

visszaadást stipulatio-val kikötötték – ACTIO EX STIPULATU • a praetor alakította ki később az ún. ACTIO REI UXORIAE formuláját, amelynek segítségével a hozomány visszakövetelése stipulatio hiányában is érvényesíthető volt (bonae fidei jellegű kereset) Az actio rei uxoriae felperese az önjogú nő vagy az apai hatalom alatti nő apja volt – ha a házasságot a nő halála szüntette meg, a hozomány csak akkor volt visszaperelhető az apa vagy nagyapa által, ha az dos profectitia volt. Alperes a férj, illetve örökösei lehettek. A kereset tárgya a hozomány tárgyának természetben való visszaadása. Ha azonban az természetben már nem volt meg, annak értékét kellett megtéríteni Az itáliai hozományi telek természetben volt visszaadandó A hozomány gyümölcseire a visszaadási kötelezettség nem terjedt ki. A férjnek azonban bizonyos mértékű visszatartási joga (RETENTIO) volt • gyermekenként (1/6) • a nő házastársi

kötelességszegése esetén (1/6) • a nő részére adott ajándék • a nő által ellopott dolgok • a hozomány tárgyára eszközölt beruházások erejéig. A iustinianusi kodifikáció a hozomány visszakövetelése iránti keresetnek egységesen az actio ex stipulatu elnevezést adta. E keresetnek csak akkor volt helye, ha a nő nem ok nélkül vált el férjétől, vagy annak a válásra okot nem adott, viszont a kereset a nő örököseire is átszállott. Az elidegenítési és terhelési tilalom mindenféle hozományi telekre kiterjedt most már, s a férj minden vagyonát törvényes zálogjog terhelte a nő javára a hozomány visszaadásának a biztosítására. A hozományt a férjnek vagy örököseinek retentio-s jog nélkül vissza kellett adniuk. A hozományt a feleség tulajdonában levő, bár a férj vagyonában elhelyezkedő vagyonnak tekintette178, amit igazolt az is, hogy az egyes hozományi dolgokra a nő tulajdoni keresetet (rei vindicatio)

kapott. Donatio ante nuptias A házasság előtti179, a vőlegény részéről a menyasszony számára történő ajándékozás; mely kapcsolódik ugyan hozzá, de nem része a házassági vagyonjognak. A posztklasszikus korban 178 A hozományt a férj csak a nő hibájából bekövetkezet válás esetén tarthata meg. 179 Ajándékozás általános szabályai érvényesültek it, így házasság tartalma alat nem is lehetet volna helye az általános tilalom miat. 105 az így kapott ajándékot a menyasszony hozományként visszaadta a férjnek. Donatio propter nuptias A hozomány ellendarabja, vagyis ajándék, melyet a férj ígért a feleségének a házasság meg szűnésének esetére, hogy az esetleges válás után a nő anyagi biztonságáról gondoskodjon. Mértékét a hozományéhoz szabták, s csak akkor járt, ha a házasság a férj halálával vagy a nő hibájából bekövetkezett válással szűnt meg. Ha gyermekek is származtak a házasságból, a nőt csak

haszonélvezet illette meg, tulajdonjog a gyermekeké lett180. Dos Donatio propter nuptias Férj kapta, nő adta Nő kapta, férj adta Házasság terheinek enyhítésére szolgált Özvegy, vagy elvált nő életfeltételeit javította Válást a nő hibájából mondták ki: nem kapta vissza teljes egészében Válást a nő hibájából mondták ki: férj köteles volt kiadni mint hozományi viszonzást 56. Patria potestas Személyi tartalma Az apai hatalom, mint a rómaiak sajátos jogintézménye, az ősi időkben éppoly korlátlan volt, mint a rabszolgák feletti hatalom, hiszen a rabszolga kb. ugyanazt a helyet foglalta el a pater familias által vezetett házközösségben, mint a családgyermek. Csupán a mos szabályai korlátozták a hatalmat, amelyek megtiltották, hogy a családfő a családi tanács (CONSILIUM PROPINQUORUM) meghallgatása nélkül „ítélkezzék” a családgyermek felett181 (megölje vagy a házközösségből kitaszítsa). De a családi

tanács meghallgatása nélküli családfői büntetés kiszabás sem ütközött a jog szabályaiba, a censor azonban a mos szabályát sértő pater familias-al szemben bizonyos joghátránnyal (censor-i megrovás, szenátorok lajstromából való törlés) társadalmi „bojkottot” szervezett. Személyileg tehát megillette a pater familias-t • a gyermek élete és halála feletti rendelkezés (IUS VITAE AC NECIS) • a gyermekkitétel joga, kivéve az elsőszülötteket (IUS EXPONENDI) • a gyermekeladás joga Tiberisen túlra (IUS VENDENDI) • annak a mancipium-ába való adásnak a joga, akinek a gyermek kárt (delictum) okozott (IUS NOXAE DANDI, IUS NOXAE DEDENDI). Kezdettől végig megillette az apát a gyermeket visszatartó személlyel szemben a kereset, • először mintegy tulajdonjogi kereset alakjában (VINDICATIO FILII) 180 A keleti jogokból a posztklasszikus korban került a birodalmi jogba – beolvasztota magába a donatio ante nuptias-t, hisz Iustinianus

előírta, hogy az ajándékozás nemcsak a házasság után, de a házasság előt is történhet, s nem vonatkoznak rá a házastársak közti ajándékozás szabályai. 181 Ugyanígy a családi tanács meghallgatásával határozhatot a családfő a feleség megbüntetése vagy eltaszítása kérdésében. 106 • utóbb a praetor-i INTERDICTUM DE LIBERIS EXHIBENDIS ET DUCENDIS útján. Ahogy a paraszti házközösség szétesett, úgy csökkentek a pater familias jogai is gyermekei felett. Már a XII táblás törvény kimondta, hogy: „ha az apa fiát háromszor eladta, a fiú szabaduljon az apai hatalom alól”. A császárkorban a gyermek megölését és kitételét büntették – I. Valentinianus egy constitutio-ja pedig végleg eltörölte a ius vitae ac necis-t A noxa-ba adást a nőkre nézve már korán megszüntették, a fiúkra nézve pedig a iustinianusi jogban. A császári jog odáig enyhítette az apai hatalom szigorát, hogy lehetővé tette azt, hogy a

hatalomalatti gyermek panasszal fordulhasson császári per (extraordinaria cognitio) keretében a bírósághoz apja ellen, és azt is, hogy tőle tartást (ALIMENTATIO) követeljen. Vagyonjogi tartalma Vagyonilag a családgyermek nem „jogalany”, mindent apjának szerzett, az általa vállalt kötelezettségek viszont csak őt terhelték (kivéve a családgyermek bűncselekményeiből a pater familias ellen keletkezett igényeket). A p f által a fiú kezelésébe adott különvagyon ( PECULIUM PROFECTICIUM) a családfő tulajdona maradt ugyanúgy, mint a rabszolga esetében. Az a folyamat azonban, amely a paraszti házközösségek bomlásával a családgyermek feletti személyi jogok terén végbement, vagyonjogi vonalon is jelentkezett. 1) Először Caesar vagy Augustus egy rendelete mondta ki, hogy az a vagyon, amit a családgyermek katonáskodás útján szerzett (PECULIUM CASTRENSE), kizárólag őt illesse meg. A későbbi császárkor e szabályt kiterjesztette az

állami tisztviselői szolgálattal szerzett vagyonra (PECULIUM QUASI CASTRENSE) is. E vagyonok peculium jellege csak abban jelentkezett, hogy ha a családgyermek arról nem végrendelkezett, úgy az peculium-ként a pater familias-t illette a gyermek halála után. Iustinianus e vagyonokra is kimondta a törvényes öröklést. 2) A posztklasszikus korban Constantinus egyik rendelete a családgyermeknek anyjától örökölt vagyonára (BONA MATERNA); majd újabb szabályok minden anyai ágról kapott vagyonára (BONA MATERNI GENERIS) kimondták, hogy azt a pater familias el nem idegenítheti, és halála után az a gyermeké lesz, de nem mint apai örökség, hanem a gyermek saját jogán. Utóbb e vagyont a gyermek vagyonának tekintették, amelyen az apát csak haszonélvezet illette meg. 3) Iustinianus szerint a gyermek minden vagyona, amely nem az apától ered, ún. jövevény vagyon (BONA ADVENTICIA), azon az apát csak a haszonélvezet illeti, hacsak a vagyon juttatója ezt

is ki nem zárta (BONA ADVENTICIA IRREGULARIA). * A gyermek által vállalt kötelezettségekből származó követeléseket már nagyrészt a praetori jog peresíthetővé tette az apával szemben is (ACTIONES ADIECTICIAE QUALITATIS). ACTIO QUOD IUSSU: ha az ügyletet a hatalomalatti a családfő kifejezett (a harmadik fél felé is kinyilvánított) utasítására kötötte – a családfő korlátlanul, az egész tartozás erejéig felelt. 107 ACTIO DE PECULIO: a családfiú minden ügyletéből a neki adott peculium erejéig a családfő is perelhető volt – a családfő saját „követeléseit” a hitelezők előtt levonhatta. ACTIO TRIBUTORIA: ha a hatalomalatti a családfő tudtával, de megbízása nélkül ipari vállalko- zást folytat, s tönkre megy, a családfő csődszerű magáneljárást folytat le, s a hitelezőkkel egy sorban nyer kielégítést. ACTIO DE IN REM VERSO: ha a hatalomalatti ügyletéből származó vagyongyarapodás befekte- tésre

kerül a családfő vagyonába, a családfő a gazdagodás erejéig perelhető. ACTIO EXERCITORIA/INSTITORIA: a hajós kapitány vagy üzletvezető hatalomalatti tartozásait az egész tartozás erejéig lehetett követelni a hatalom gyakorlójától. Végül a családgyermeknek a pater familias-al, a peculium keretében kötött szerződései is civiljogi hatályra emelkedtek, így tehát egymással utóbb perben is állhattak. * Külön szabály volt a Vespasianus császár idején kelt SC MACEDONIANUM. E jogszabály kimondta azt, hogy a filius familias részére folyósított, a fiú leendő hagyatéka terhére felvett készpénzkölcsön, az apa halála után sem volt peresíthető (lsd C) pontot alább). Az ilyen kölcsön csak naturalis obligatio-t hozott létre. Ez azt jelentette, hogy ha a kölcsönvevő önként visszafizette a kölcsönt, azt vissza nem követelhette. De amennyiben a hitelező a kölcsönt peresítette, a kölcsönvevő EXCEPTIO SENATUS CONSULTI

MACEDONIANI-val védekezhetett A) ha a fiú a pénzt apja parancsára, vagy peculium castrense-je körében vette fel – az apa perelhető B) ha a kölcsönt minden kikötés nélkül vette fel – apja halála után perelhető C) ha hagyatéka terhére vette fel a kölcsönt – apja halála után sem volt peresíthető. Keletkezése TÖRVÉNYES RÓMAI HÁZASSÁG A törvényes római házasságból (matrimonium iuris civilis) való születés • eredetileg az apa beleegyezésével (ha ti. az apa az elébe tett gyermeket felemelte, "tollere") • utóbb automatikusan apai hatalmat eredményezett. Törvényes házasságból születettnek volt tekintendő a gyermek, ha a születés a házasság megkötésétől számított 182. napon túl, de a házasság megszűnése utáni 300 napon belül következett be A rómaiak vélelmet konstruáltak arra, hogy ez esetben a gyermek apja az anya férje (apaság vélelme). Az ellenbizonyítás utóbbi kérdésben lehetséges volt

108 ÖRÖKBEFOGADÁS Az örökbefogadás a patria potestas létrehozatalának mesterséges útja volt. 1) ARROGATIO-n az önjogú örökbefogadását értették. Az arrogatio az örökbefogadottat a családgyermek személyi és vagyoni helyzetébe juttatta, manus-os házasságban élő feleségével és gyermekeivel, vmint vagyonával együtt. A) Ez eleinte a comitia calata előtt, a pontifex maximus közreműködésével történt, ahol az örökbefogadni kívánó előadta, hogy koránál vagy betegségénél fogva gyermeke már nem lehet, és az örökbefogadandó személyről szavazott a népgyűlés. Az örökbefogadás a szavazás eredményétől függött. Itt eredetileg csak önjogú, fegyverforgatásra képes férfi volt örökbe fogadható, mert csak az jelenhetett meg a comitia előtt B) A császárkorban, mivel comitia már nem működött, császári rescriptum-mal ment végbe az arrogatio. Ekkor nők és serdületlenek is, akik a comitia-n nem jelenhettek volna

meg, egyaránt arrogálhatók lettek Antoninus Pius császár azonban kimondta, hogy a serdületlen önjogú csak úgy arrogálható, ha az örökbefogadó cautio-val biztosítja azt, hogy az arrogáltat serdületlensége idején nem bocsátja el apai hatalma alól; s ha igen, úgy (1) kiadja az örökbefogadottra eső vagyont, vagy (2) törvényes örökségképpen az arrogator vagyonának egynegyed részét ( QUARTA DIVI PII). Iustinianusnál az arrogatio az örökbefogadónak bíróság előtt tett nyilatkozatával történt. 2) ADOPTIO hatalomalatti személy örökbefogadását jelentette, amely • háromszori (lánynál és unokánál egyszeri) színleges eladással (mancipatio), s • ezt követően az örökbefogadó által indított színleges perrel ( VINDICATIO FILII) ment végbe így miután a pater familias, mint a „per alperese” nem védekezett, a praetor az örökbefogadónak ítélte a gyermeket, mint annak fiát vagy lányát. A iustiniánusi jogban az

adoptio apai hatalmat csak akkor eredményezett, ha az örökbefogadó az örökbefogadottnak felmenője volt (ADOPTIO PLENA); ellenkező esetben csak öröklési jogot biztosított az örökbefogadó után (ADOPTIO MINUS PLENA). * Az örökbefogadásnak mindkét esetben (arrogatio/adoptio) előfeltétele volt az, hogy • az örökbefogadó önjogú római polgár legyen • Iustinianus szerint pedig legalább 18 évvel idősebb az örökbefogadottnál • az arrogator-nak legalább 60 évesnek kellett lennie és gyermektelennek. Nők csak a posztklasszikus korban fogadhattak örökbe, de ez az aktus patria potestas-t a dolog természeténél fogva nem eredményezett, csak jogot az öröklésre. 109 TÖRVÉNYESÍTÉS A törvényesítés csak ágyasságból (concubinatus) született természetes gyermekek (LIBERI NATURALES) részére volt lehetséges, de nem a futó nemi kapcsolatból születettek részére. Ez az intézmény csak a keresztény császárság korában alakul ki.

Három formáját különböztet ték meg: I. a szülők utólagos házasságával II. a császári kegyelemmel III. a fiúnak curialis-i szolgálatba adásával, a lánynak curialis-hoz való férjhezmenetelével való182 törvényesítést. Megszűnése Az apai hatalom elvileg az apa élete hosszáig állott fenn, hacsak vmilyen megszüntető ok közbe nem lépett. A gyermek kora e tekintetben nem jött figyelembe Mégis megszüntette az apai hatalmat: A) a pater familias halála, vagy capitis deminutio-ja B) a gyermek halála, vagy capitis deminutio-ja C) a gyermek örökbeadása (Iustinianusnál csak az adoptio plena) D) a gyermek emancipatio-ja, ami az apa által eszközölt háromszori (leánynál, unokáknál egyszeres) mancipatio útján ment végbe a pontifexek interpretatiója folytán, a XII táblás törvény azon szabályának felhasználásával, hogy ez esetben az apa elveszti a gyermek feletti hatalmát. ◦ Anastasius császár egyszerű császári engedélyt

(emancipatio Anastasiana) ◦ Iustinianus pedig hatósági bejelentést írt csupán elő az emancipatio feltételéül (emancipatio Iustinianea) E) büntetésből, ha a pater familias gyermekét háromszor (leányát, unokáját egyszer) eladta vagy kitette F) bizonyos papi méltóság (Vesta-szűz, keresztény korban püspök) elérése G) patríciusi cím (Constantinus császár óta a legfőbb méltóságoknak adományozott, nem örökletes cím) elnyerése folytán. 182 Curiales = városi tanácstag. 110 57. A hatalomalatti személyek (filius familias, nők). A hatalomalattiak a pater familias hatalma alatt álló család tagjai: • feleség183 (UXOR IN MANU) • hatalomalatti gyermekek (FILIUS FAMILIAS, FILIA FAMILIAS) • örökbefogadott gyermekek (ARROGATI, ADOPTIVI) • fiúgyermek/örökbefogadott fiúgyermek családja. Bírnak bizonyos vagyonjogi jogképességgel, ám ez az alávetettségből kifolyólag korlátozott. Ez a korlátozás nem érinti a politikai

jogokat, vagyis elképzelhető, hogy egy consul, vagy egy provinciát leigázó és diadalmenetet tartó imperator magánjogilag p. f hatalma alatt áll184 A családfő engedélye szükségeltetett a házasságkötéshez185, vmint fia gyermekei felett a patria potestas és a manus nem a vér szerinti apát, ill. férjet illette meg, hanem a pater familias-t (nagyapát és apóst) Vagyonjogilag minden jogot a hatalomgyakorlónak szereztek, ám az általuk vállalt kötelezettségek – kezdetben – nem terhelték a pater familais-t, kivéve a delictum-ból fakadókat, amelyekért a családfő civiliter is felelt. Utóbb a praetor a p f-t oly módon tette felelőssé a családgyermekei által kötött ügyeletekből fakadó kötelezettségekért, mint a rabszolga kötötte ügyleteknél a tulajdonost. A pater familias adhatott peculium-ot a családgyermeknek, ám ezt bármikor visszavonhatta, hiszen tulajdonában maradt. Utóbb bizonyos mértékben a jog elismerte a hatalomalattiak

önálló vagyoni jogosultságát; így a családgyermek másokkal szemben civiljogi kötelezettségeket is vállalhatott apja életében, amelyekért perelhető is volt, csupán a végrehajtás maradt függőben önjogúvá válásáig. Továbbá katonáskodással vagy állami szolgálattal szerzett vagyon felett a tulajdonjog teljessége már a filius familias-t illette. Posztklasszikus jog formailag is elismerte a családtagok önálló vagyoni jogalanyiságát. Az apai hatalom elvileg az apa élete hosszáig állott fenn, hacsak vmilyen megszüntető ok közbe nem lépett. * Az AGNATIO, mint civiljogi rokonság kettős, hatalmi és vérségi köteléken alapult. A vérségi köteléket ilyenkor az apa, a férfiági leszármazás közvetíti, vagyis agnát rokonok azok, akiket a férfiak közvetítette rokonság köt össze, vagyis azonos apától származó (vér)rokonok. Alapja nemcsak a férfiági leszármazás, hanem a hatalom, vagyis azon tény, hogy az agnatio-ba tartozó

személyek egyazon apa hatalma alatt állnak, ill. állnának, ha az még élne 183 Aki a családban „egy leány helyén” helyezkedet el a pater familias viszonylatában – saját gyermekei vonatkozásában pedig a „nőtestvér helyén”. 184 Női családtagok esetében közjogi jogosultságokról nem beszélhetünk, azok csak a férf polgárokat illeték meg. 185 Császárkorban ennek pótlását már hivatali úton lehetet kérni. 111 Agnatio-ba tartoznak: A) hatalom alatti családtagok186 ◦ uxor in manu ◦ filius/filia familias ◦ hatalomalatti fiú manus alatti felesége187, gyermekei, unokái ◦ arrogati/adoptivi ◦ örökbefogadott fiú manus alatti felesége, gyermekei, unokái B) közelebbi agnát rokonok (PROXIMI AGNATI) C) nemzetség tagjai (GENTILES) * A női nem befolyásolta a jogképességet; a nők, ha politikai jogaik nem is voltak, de magánjogban – korlátozottan – lehettek jogalanyok. A jogügyeleteket érvénytelenítendő a nők

eredményesen hivatkozhattak a jogban való tévedésre ( ERROR IURIS), ill a jog ismeretének hiányára (IGNORANTIA IURIS). A nők nem gyakorolhattak családfői hatalmat, nem vállalhattak kezességet (SC VELLAEANUM), nem köthettek ünnepélyes szerződéseket, eredetileg nem lehettek gyá- mok, örökhagyói és öröklési képességük korlátozott volt188. 58. Az örökbefogadás és az emancipatio Lsd 56. tétel 59. A capitis deminutio fogalma, fajai Lsd 46. tétel 60. Az életkor jogi jelentősége Lsd 46. tétel 186 A családfői (férji, atyai) hatalom a családfő, illetőleg a hatalomalati élete végéig fennállot, s a családfő életében csak a családfő akaratából szűnhetet meg • a házasság felbontása ill. a manus megszüntetése • a flius vagy flia familias elbocsátása, emancipatio-ja • a lánynak férji hatalmat eredményező házasságkötése folytán. A családfő halálával ez a legszorosabban vet agnat familia felbomlot, s mindazok,

akik közvetlenül az apa hatal ma alat álltak, önjogúvá letek. Így a férji hatalom alat levő feleség és a hatalomalati gyermekek (ha a gyermek nem él, annak hatalomalati gyermeke, tehát az unoka) e ténnyel önjogúakká (sui iuris) válnak. A sui iuris-á let fúk ezután férji, gyermekeik felet pedig apai hatalmat gyakoroltak. 187 Aki az agnatio-ban – a pater familias viszonylatában – a leányunoka helyén volt. 188 Utóbbi kető bizonyos korlátozásokkal megszűnt Iustinianus korára. 112 61. A dolog és vagyon fogalma, megjelölései Dolog A dolog (RES) az az önálló testi tárgy, amelyen tulajdon állhat fenn, vagyis ami jogviszonyok önálló tárgya lehet189. Jog szempontból nem dolog: • mindaz, amin fizikai okokból nem állhat fenn tulajdon; nem dolog, mivel nem vonható emberi uralom alá (égitest, tengerfenék) • szabad ember teste, mivel senki nem tekintető testrészei tulajdonosának • az alkatrész, az a testi tárgy, mely vmilyen

kapcsolat miatt elvesztette önállóságát, s emiatt a fődolog sorsát osztja (kocsi tengelye, telken lévő fa és épület) • dologösszesség, ez egy gyűjtőfogalom; több önálló, de azonos rendeltetésű, gazdasági kapcsolatban álló dolognak összefoglalása (nyáj, gulya, ménes). Vagyon A vagyon nem más, mint adott jogalanyt megillető, pénzben kifejezhető jogok és kötelezettségek összessége. Vagyonba beletartoztak a rabszolgák, vmint az igásállatok, ekkor az elnevezése FAMILIA PECUNIAQUE Préklasszikus korban a vagyon az apától származó dolgokra vonatkozott, így PATRIMONIUM a megjelölése; ill BONA, azaz javak A vagyon alkotó elemeit jelentő jogosultságok és kötelezettségek a vagyontárgyak („vagyontételek”) lehetnek: • a vagyon alanyának vmennyi dolgán fennálló tulajdonjogai • az ún. idegen dologbeli jogok • a kötelmi követelések ill. tartozások A jogosultságok a vagyon aktívái; kötelezettségek pedig annak a

passzívái: a vagyonbeli aktívák összértéke adja a bruttó vagyont, s ha ebből levonjuk a passzívák összértékét, a tiszta vagy nettó vagyont kapjuk attól függően, hogy a vagyonon belül az aktívák vagy a passzívák értéke van-e túlsúlyban, beszélünk aktív, illetőleg passzív vagyonról. A római jog ismeri az ún. külön vagyont (családgyermeki peculium, örökös vagyonában leltárba vett örökség), ilyenkor a vagyonon belül bizonyos elemek, vagyontárgyak jogilag önálló egységet képeznek. Vagyonjog A magánjognak azt a részét, mely a vagyonalkotó részek részletes szabályait adja, továbbá ezeknek az egyes vagyonok közti mozgását meghatározza, vagyonjognak nevezzük. Három fő része: 189 Dolog jogi és köznapi fogalma nem teljesen azonos, hiszen önmagában az, hogy vmi testi tárgynak minősül, nem feltétlenül teszi jogilag dologgá. 113 • dologi jog • kötelmi jog • öröklési jog. Vagyonjogok alanyai

Rómában csak vagyonjogi képességgel (COMMERCIUM) rendelkező személyek lehetnek, azaz mindenek előtt az önjogú cives Romani és Latini, továbbá a jogi szemé lyek, jogalanyiságuk határain belül. A dologi jog önálló kategóriaként csak a középkorban jelent meg. 62. Dologosztályozások Gaius institúciói szerint Res in patrimonio Res extra patrimonium Magánszemélyek tulajdonában álló dolgok Aktuálisan, vagy tartósan senki magánvagyonába nem tartozó dolgok (nyugvó hagyaték, középület). Szorosabb értelemben azok a dolgok, melyek nem is állhattak magántulajdonban (vallási kultusz tárgyai) Res in commercio Res extra commercium Forgalomképes dolog, mely adásvétel tárgyát képezheti 190 Forgalomképtelen dolog, rajtuk semmiféle magánjog (tulajdonjog, idegen dologbeli jog, birtokjog) fenn nem állhatott, és a róluk rendelkező szerződés ill. más ügylet érvénytelen volt Res divini iuris Res humani iuris Isteni jog alá tartozó

dolgok Emberi jog alá tartozó dolgok 1) 2) 3) Alfajai: szent dolgok: felszentelt épületek, berendezési tárgyak, szobrok191 temetkezési hely: emberi holtestet magába foglaló sír, vagyis alvilág isteneire bízott dolog sérthetetlen dolgok: városok falai és kapui, mint támadásokkal szemben az istenek különleges védelme alatt álltak192 1) 2) Alfajai: közdolgok: római állam és város tulajdonában voltak (közhasználatú dolgok193 és közösség használatában lévő dolgok194) magándolgok: mindaz, ami nem közdolog 190 Ezeket a res publicae-vel szembeállítva res privatae-nek is nevezzük, tekintet nélkül arra, hogy magánjogok valóban fennállanak-e rajtuk vagy sem. Ide tartoznak az uratlan (gazdátlan) dolgok (res nullius) is 191 Az ilyen dolgok megrongálása vagy nyereségvágyból történt eltulajdonítása sacrilegium, mely halálbüntetés alá esik. A res sacrae elvesztik ebbeli jellegüket az ünnepélyes exauguratio-val, vagy ha az ellenség

kezébe kerülnek 192 A res sanctae megsértése (rongálása, engedély nélküli átalakítása, sőt a kapu helyet a falon keresztüli közlekedés is) főbenjáró sacrilegium. A iustiniánusi kodifkáció hagyománytiszteletből megtartota ugyan az elnevezést, de ennek a dologféleségnek akkor már nem volt gyakorlati jelentősége. 193 Állandóvizű folyó, kikötő, középület, utak. Használatuk mindenkinek megengedet, azt a praetor interdictum-mal védelmezte. A használatban akadályozot magánszemély pedig actio iniuriarum-ot indíthatot az akadályozó ellen 194 Közföld, állami rabszolga. 114 Res communes omnium Mindenkit megillető dolgok, így a levegő, folyóvíz, tenger; amelyek mindaddig uratlanok, míg vki tulajdont nem szerez felettük. Tengerpart egyáltalán nem kerülhet birtokló tulajdonába Res corpolares Res incorporales Testi dolog, amit érzékelni lehet Testetlen dolog, ami pénzben kifejezhető értékű alanyi magánjogok

(haszonélvezet, követelések) Res divisibiles Res indivisibiles Osztható dolgok, melyek mennyiséggel bírnak Oszthatatlan dolgok (rabszolga, szobor) Res simplex Res composita Universitas rerum Egyszerű dolog, mely természeténél fogva egy, egységes, azaz nem részekből tevődik össze (fa, gerenda) Összetett dolog, mely több egyszerű dologból – alkatrész – áll, mégis egy dolognak minősül (ház, szekér) Dologösszesség: több egymáshoz hasonló dolgot (egy adott fajta egyedeit) foglal közös név alá, anélkül, hogy az egyes dolgok önállósága megszűnne (könyvtár, nyáj) Instrumentum Felszerelések olyan mellékdolgok, amelyek ugyan nincsenek szoros kapcsolatban egymással, mint az alkatrészek, de a maguk összességében egy bizonyos másik dolog szolgálatára vannak rendelve. A felszerelés egy célt szolgál, s nem a dolgot (telek műveléshez szükséges eszközök). A felszerelésről kifejezetten rendelkezni kell a szerződésben,

jelentősége annyi, hogy a rendes üzemvitelhez szükséges dolgokat és azok mennyiségét a fődologról rendelkező ügyletben nem kell tételesen felsorolni, meghatározni Pertinentia Tartozékok olyan mellékdolgok, amelyek egy fődolog szolgálatára hivatottak anélkül, hogy azzal egy dolgot alkotnának. Nincs materiális kapcsolatban a fődologgal; elsődlegesen gazdasági, funkcionális az összefüggés (gyűrű és tokja – ló és kötőfék). A tartozék egy másik dolgot szolgál. A tartozék jogi jelentősége abban van, hogy a fődologra kötött szerződés hatálya az üzleti szokások szerint terjed ki rá, vagy sem 63. Res mancipi – nec mancipi; res corporales – incorporales; res, quae pondere numero mensura constant; res consumptibiles. Res corporales Res incorporales Testi dolog, amit érzékelni lehet Testetlen dolog, ami pénzben kifejezhető értékű alanyi magánjogok (haszonélvezet, követelések) Res mancipi Res nec mancipi Azon dogok,

melyek ősi, ünnepélyes átruházó ügyelettel (mancipatio,in iure cessio) kellett átruházni Azon dolgok, melyek tulajdonjogát puszta átadással (traditio) is át lehetett ruházni, sőt nem lehettek mancipatio tárgyai 115 1) 2) 3) 4) Itáliai földön fekvő telkek mezei telki jogok (szolgalmak), mint út, gyalogút, marhahajtás, vízvezetés rabszolgák igavonó és teherhordó négylábúak (marha, öszvér, ló, szamár) Res consumptibiles Elhasználható dolgok, melyek egyszeri használat által megsemmisülnek, felemésztődnek (gabona, bor, pénz 195, ruha) Res fungibiles Helyettesíthető dolgok, melyek súly, szám, mérték szerint meghatározottak (res, quae pondere numero mensura constant); lényegük számszerűségükben van (gabona, bor, pénz). Elhasználható dolog, mégsem helyettesíthető például a cukrászati remekmű. Ennek különösen a dologi jogban van jelentősége: a helyettesíthető dolgok azonosíthatatlansága megnehezíti ill.

kizárja vindikálásukat 64. A tulajdon fogalma, korlátai, jelentősége Római tulajdon története A római tulajdon kezdetei az ősidők ködébe vesznek. Kezdetben jó eséllyel egybeesett a dolog feletti tényleges uralommal, vagyis a tulajdon, mint jog és a birtok, mint tényleges helyzet közti határ ismeretlen volt; feltehetőleg először az ingók felett alakult ki a magántulajdon, amint erre a legis actio-s eljárásból, és a mancipatio-ból int tulajdonszerzési ügyletből következtethetünk. A legis actio sacramento-nal a dolgot a magistratus előtt meg kellett ragadni, s ez ingatlan esetében fogalmilag kizárt. Az ingatlanok kezdetben nemzetségi tulajdonban voltak, s e tulajdon első megbontója a hagyomány szerint Romulus volt, aki a családfőknek kisméretű telkeket osztott ki, ami házhelyül szolgálhatott. A családok emellett részt kaptak az állami tulajdonú földek használatából, amely felett az államot alkotó gentes gyakoroltak hatalmat,

amint ezt a gens lemenők és agnat család híján érvényesülő öröklési jog is bizonyítja. A családon belül ugyan a vagyon feletti rendel kezési jog a pater familias-t illette meg, ám a családtagoknak már a családfő életében lappangó tulajdonjoguk volt, ami csak a pater familias halálával éledt fel (vö sui heredes) A legis actio sacramento elsődlegesen tulajdoni igényt érvényesítő kereset, azonban a tulajdon megnevezése a szövegből hiányzik, melyet a meum est, azaz az „enyém” kifejezés helyettesit. A mancipium és manus szavak általános hatalmat jelölnek; szintén ezt emeli ki a DOMINIUM is, mely Kr. e II században jelent meg tulajdon értelemben Végül a principátus elején tűnt fel a PROPRIETAS szó tulajdon jelentésben, ami egyrészt vkihez tartozást fejezett ki, másrészt azonban nem utalt már az abszolút hatalomra. 195 Egyszeri használata az elköltés kizárja a további felhasználását. 116 Római tulajdoni formák 1)

DOMINIUM EX IURE QUIRITIUM más néven civiljog (kviritár) tulajdon, mely a római polgárok (Quirites) jogán alapuló tulajdon. Három alapfeltétele van: I. alanya csak ius comercii-vel rendelkező önjogú római polgár lehetett (ill. ezzel rendelkező latinjogú) II. csak magánvagyonba tartozó dolgokon (RES IN PATRIMONIO) állhatott fenn; kivéve tartományi telken, ugyanis ez római állam tulajdonának számított, s rajta magánszemély jogilag tulajdonjognak nem minősülő, de gyakorlati hatásaiban nagyon közel álló jogot szerezhetett III. csak megfelelő szerzésmóddal lehetett hozzájutni196; ennek kiváltképp akkor volt jelentősége, ha vki res mancipi-t nem mancipatio útján ruházott át, hanem puszta traditio-val, ugyanis ezáltal a kviritár tulajdon nem szállt át a szerzőre Eladó továbbra is tulajdonos maradt, s tetszése szerint vissza is perelhette a dolgot – e hiány pótlására ala kult ki az USUCAPIO, s így a szerző a civiljogi tulajdont

elbirtokolhatta Egyedül ez a tulajdon számított valódi tulajdoni formának; védelmét rei vindicatio szolgálta. Minden más tulajdoni forma (praetor-i bonitár tulajdon, tartományi telek tulajdona, peregrinus-ok tulajdona) csak tulajdonszerű helyzetet teremtett. 2) bonitár tulajdon, ahol a civiljog első két feltétele érintetlen maradt (alanyi és tárgyi oldal), ám a praetor imperum-ából fakadó jogfejlesztéssel túllépett a harmadikon: a res mancipi-t csupán traditio-val megszerzőnek védelmet adott; formulája az EXCEPTIO REI VENDITAE ET TRADITAE. Eredetileg csak az átruházóval szemben volt kérhető, idővel azonban, ha a dolog birtokából kiesett, annak visszaszerzésére bárki ellen keresetet adott neki A birtokbavétellel elbirtoklási helyzetbe jutó személynek olyan védelmet adott, mintha az elbirtoklási idő eltelt volna (ACTIO PUBLICANA), s ezzel mintegy tulajdonossá tette; az átruházó volt a civiljogi (ám csupán formális), a szerző a

valós, praetori tulajdonos. A praetor-i tulajdon nem dominium ugyan, ám a dolog a szerző fél vagyonába tartozott (IN BONIS EST – „bonitár”). 3) tartományi telek tulajdoni formája a civiljogi tulajdon második kelléke, a tárgyi feltétel hiánya miatt nem számított valódi tulajdonnak: az állami tulajdonban lévő provinciai telkeket birtokosaik adó megfizetése fejében használhatták, gyümölcsöztethették, elidegeníthették, átörökíthették, vagyis szinte tulajdonosi jogot gyakoroltak rajta; egyedül állagát nem ronthatták. 4) peregrinus-ok tulajdonánál a civiljog személyi oldala hiányzott, hiszen a birtokló nem volt ius comercii-vel bíró római polgár, ám a praetor megadta civiljogi tulajdonkeresetet ( REI VINDICATIO UTILIS). A tartományi telek és a peregrinus-tulajdon formai különállása megszűnt a posztklasszikus korban, s Iustinianus idején deklarálták a római tulajdon egységét197. 196 Ius civile szerinti: mancipatio, in

iure cessio, usucapio (elbirtoklás). Ius gentium szerinti: átadás, foglalás, kincsta lálás, dologegyesülés, gyümölcsszerzés, feldolgozás 197 Bonitár tulajdon különállása megmaradt. 117 Alanya Tárgya Szerzésmód Kviritár tulajdon Csak olyan személy, aki bír ius comercii-vel Res habilis (alkalmas dolog): csak forgalomképes, kivéve tartományi telek Civiljogi szerzésmód Bonitár tulajdon    Tartományi telken fennálló tulajdonszerű viszony    Peregrinus tulajdon    Római tulajdon fogalma A) A tulajdon (DOMINIUM, PROPRIETAS) „egy dolog feletti teljes hatalom, amelynél fogva magáéban mindenki megteheti mindazt, amivel nem zavar másokat” (Ulpianus). A római tulajdon mindig dolog198 felett áll fenn, mely uralom teljes, azaz mindenki mást elzár a dologra való ráhatástól. Ez a definíció a nemtulajdonosok érdekeinek a tulajdonjog teljességét korlátozó szerepére teszi a hangsúlyt. B) A

tulajdonjog dologi jog, amelynél fogva a tulajdonos a tulajdon tárgyául szolgáló dologra bárki jogosulatlan behatását kizárhatja. Ez a definíció a tulajdonjog nemtulajdonosokkal szembeni kizárólagosságára teszi a hangsúlyt E hatalmi teljességből a tulajdonost a következő jogosultságok illetik meg: • használhatja a dolgot (IUS UTENDI); melyet más személy csak a tulajdonos engedélyével tehet meg, az önkényes használat „használatlopásnak” (FURTUM USUS) minősül • gyümölcsöztetheti a dolgot (IUS FRUENDI) • rendelkezhet a dolog felett (IUS DISPONENDI), tehát eladhatja, átörökítheti, megterhelheti, de tönkre is teheti • bírhatja a dolgot (HABERE), tehát zavartalanul magánál tarthatja, nem kell senkinek kiadnia, visszaadnia • birtokában tarthatja a dolgot (IUS POSSIDENDI), azaz civilis possessor-nak minősül, s ennek in rem actio-val szerezhet érvényt; emellett interdictum formában birtokvédelmet is kérhet. Római tulajdon

korlátai A tulajdonjog teljessége nem azonos annak korlátlanságával, vagyis beszélhetünk ún. tulajdoni korlátokról. A tulajdonosnak a tulajdonjog gyakorlása során figyelemmel kell lennie mások jogaira; ez levezethető a joggal való visszaélés199 általános tilalmából is A valóságos tulajdoni korlátozásoknak két nagy csoportja van 1) közérdeket védi, amikor a magántulajdon gyakorlását vmilyen szempontból – kógensen – korlátozza; pár példa: • Városon belül saját telken sem szabad temetni ill. hamvasztani 198 Rabszolga is ide értendő. 199 Vki saját jogát haszon nélkül, kifejezeten ártó szándékkal gyakorolja. 118 • sírhoz vezető út használata megengedett idegen telken • új bányák feltárása érdekében az ásványkutatást/folyó mentén a parthasználatot tűrni köteles a telektulajdonos • törvényi elidegenítési és terhelési tilalmak, így a per alatt álló dolog elidegeníthetetlen • elkobzás200

és kisajátítás201 2) szomszédjogok, mely a zavartalan együttélés érdekében állít fel bizonyos korlátokat, a posztklasszikus korban ezeket törvényi szolgalmaknak tekintették; pár példa • házakat bizonyos távolságra volt szabad építeni egymástól • szomszéd telekre áthullott gyümölcs felszedésének joga202 • saját telken eszközölt változásokból másoknak kára nem származhatott203. Tulajdonközösség Tulajdonközösség (CONDOMINIUM) akkor áll fenn, ha az adott dolgon fennálló egyetlen tulajdonjog egyszerre több személyt illett meg. Tulajdonjog van megosztva, nem a dolog A) Legkorábbi esete a CONSORTIUM ERCTO NON CITO, ami akkor áll fenn, ha a családfő halála után a sui heredes fenntartották a vagyonközösséget, vagyis nem osztották fel egymás között az örökölt családi vagyont. Ilyenkor a társak egymástól függetlenül is rendelkezhettek az egész dologgal, noha az a többieké is volt; ez megváltozott a

klasszikus korra. B) Condominium-nál a tulajdonostársak mindegyike az egész dolog tulajdonosa, de csak az őt megillető hányadrész erejéig, vagyis osztatlanul (PRO INDIVISO), részarányosan (PRO PARTE). Tehát az osztatlan dolog minden részén minden egyes tulajdonostársnak – hányada erejéig – tulajdona van, s minden társ tulajdona csak azért nem teljes, mert a másik társ joga korlátozza. Bármelyikük tiltakozhat a másik rendelkezése ellen ( IUS PROHIBENDI), s ezzel bármilyen intézkedést megakadályozhatott, vagyis a többségi akarat sem érvényesülhetett 204. Az egész dolgot érintő rendelkezések (ügyeletek) csak az összes tulajdonos beleegyezésével érvényesek. A tulajdonközösség megszüntethető volt, azaz a társak bármelyike élhetett az ACTIO COMMUNI DIVIDUNDO osztókeresettel, amit igénybe lehetett venni a tulajdon megosztásának, a ráfordítások arányos viselésének és a tulajdonostárs által okozott károk megtérítésének

kikényszerítése céljából. A iudex ítéletében I. megszüntethette a tulajdonközösséget azáltal, hogy ◦ elrendelte a dolog fizikai megosztását205 200 Mellékbüntetés volt. 201 Közérdekből kártalanítás ellenében. 202 A fa tulajdonosa kétnaponta átmehetet és összeszedhete a gyümölcsöt, feltéve, ha a szomszéd – törvényileg felhatalmazva – nem vágta már le az átnyúló ágakat. 203 Esővíz természetes lefolyásának megakadályozása. 204 Iustinianus erre már lehetőséget biztosítot. 205 A tulajdonostársak egyikének eszmei részét terhelő zálogjog továbbra is fennáll az önállóvá vált többi részen is, persze csak pro parte. 119 ◦ árverés útján azt a társak közül a legtöbbet ígérőnek ítélte oda, aki a többiek igényét pénzben elégítette ki II. fenntartotta a tulajdonközösséget azáltal, hogy ◦ elrendelte a dolog bérbeadását, s a bérleti díjat osztották fel ◦ a dolgot mérték vagy idő

szerinti megosztott használatát rendelte el cautio mellett. Növedékjog A növedékjog (IUS ADCRESCENDI) alapján a tulajdonos egy jogi tény folytán megszerez egy olyan dologi jogosultságot, ami addig mást illetett 206. Tipikus példa amikor többeket neveznek örökösnek, ám vmelyikük az örökség megszerzése előtt kiesik 207, része arányosan hozzánő a megmaradt örököstársak részéhez Vagy, ha a végrendelet alapján más kapja a tulajdonjogot, és más a haszonélvezetet, de a haszonélvezet megszűnik, az automatikusan hozzánő a tulajdonhoz, vagyis a tulajdon ismét teljes lesz 65. A birtok fogalma – Savigny és Jhering közötti nézeteltérés Birtok fogalma és eredete A birtok (POSSESSIO) az az állapot, amikor vki egy fizikai dolgot hatalmában tart, vagy legalábbis meg van a lehetősége arra, hogy a dolgot a maga szokásszerű rendeltetése szerint használja, a dolgot hatalmába kerítse. A) A tulajdon és birtok között semmi közös nincsen;

a birtok tény, a tulajdon jog. A kettő találkozhat ugyan, ám nem feltétlenül: legtöbbször a tulajdonos a birtokos, viszont a tolvaj birtokos, de attól még a tulajdonos marad a meglopott személy A birtok − mint puszta tényhelyzet − nem a jog teremtménye, létezett az állam és a jogrend kialakulása előtt is. De, amikor az állam a dologhasználat biztosítására jogokat (pl tulajdonjog) teremt, ezzel azt akarja elérni, hogy a dolgok birtoka a jogosultaknál legyen: ezeknek megengedi a dolog birtoklását, mindenki másnak megtiltja azt. Az ideális helyzet az, hogy a dolgok kizárólag azoknál vannak, akiknek joguk is van rá, vagyis ha a jogosult és a birtokos egyazon személy lenne. A valóságban azonban a dolgok tényleges birtoka az esetek egy részében eltér a jogszerű állapottól, ergo a birtok ténye független attól, hogy a birtokosnak a dologhoz van-e vmilyen joga vagy nincs. A birtokos azért birtokos mert nála van a dolog akár joggal, akár

jogellenesen, mert tényleges uralmat valósít meg a dolog felett akár önhatalmúlag, saját hatalmát gyakorolva, akár mások közreműködésével. A birtoklásban – legyen az jogos vagy jogellenes – nincs utódlás, hiszen a tények nem ruházhatók át. 206 Ha közös rabszolgát csak az egyik tulajdonostárs szabadítja fel, a rabszolga nem válik szabaddá, hanem a felsza badító „tulajdoni illetősége” hozzánő a többi tulajdonostárs részéhez. Iustinianus eltörölte az ilyenfajta növedékjogot, s egy tulajdonos is felszabadíthata a pro parte megillető rabszolgáját 207 Meghal, elveszti öröklési jogát. 120 B) A birtoklás tényéhez adott esetben joghatások is kapcsolhatók (birtokjog). A joghatásokkal járó birtok legrégebbi történetét két különböző, eredetileg önálló momentumra vezetik vissza, melyekből aztán a klasszikus jogban ismert birtok fogalom levezethető 1) a XII táblás törvényben megtalálható az usus fogalma,

mely tényleges hatalmat jelent egy adott dolog felett; és ez a hatalom szükséges ahhoz, hogy a dolgot el lehessen birtokolni. Ugyanígy megtalálható a tényleges hatalomra való utalás azzal a hatalmi helyzettel kapcsolatban, amit az eladó köteles biztosítani a vevő számára az ősi jogban (habere) Usus fennállhat minden dolgon, • ami elbirtokolható, vagyis forgalomképes dolgokon • hagyatékon • szabad személyeken is (pl. manus elbirtoklása a feleségen) Az usus-birtokra vezethető vissza a későbbi civiljogon alapuló birtok-fogalom. A klasszikus civiljog a tényleges hatalmon kívül azt is elvárta ahhoz, hogy birtokként ismerje el a hatalmi helyzetet, hogy a dolgot olyan jogalapon szerezzék meg, amely a civiljog alapján tulajdonszerzéshez vezethet (IUSTA CAUSA POSSESSIONIS). Aki ilyen jogcímek alapján tartja ténylegesen hatalmában a dolgot, annak az a szándéka, hogy azt a dolgot a sajátjaként, saját maga számára birtokolja. Ha a

szerzésbe valamilyen hiba csúszott 208, akkor a szerző nem válik a megszerzéssel azonnal tulajdonossá, hanem esetleg csak bizonyos idő elteltével, elbirtoklás útján válik teljes mértékben jogosulttá arra, hogy a dolgot hatalmában tartsa. Itt keresendők a birtokkal járó egyik joghatás gyökerei, vagyis, hogy a birtoklás bizonyos egyéb feltételek megléte esetén tulajdont eredményezhet – tulajdon-keletkeztető hatás. 2) a klasszikus kor birtok-felfogásának a másik történeti eredője a possessio. Maga a kifejezés a földön, a telken fennálló tényleges hatalommal kapcsolatos; ez az állam által az ager publicus adott darabján a római polgárok számára biztosított hatalmi helyzetre megy vissza. Ezt a hatalmi helyzetet kaphatták az újonnan meghódított területekből ellenérték fejében, vagy ellenszolgáltatás nélkül is. Mindkét esetben az állam maradt a tulajdonos, joga volt azt bármikor visszavonni; de az állam által biztosított

hatalmi helyzetben, birtokban az állam meg is védte a beutaltat. A birtokvédelem eszközei a praetori interdictum-ok voltak, melyek segítségre lehettek, ha a föld birtokosától önhatalmúlag elvonták a földet, vagy zavarták annak használatában A possessio később már (1) nemcsak az állam által rendelkezésre bocsátott földeken, hanem (2) magánszemélyektől kapott telkeken is fennállhatott; kezdetben (a) városi, a kései köztárságban (b) mezei telkeken is. Ezek védelmére is rendelkezésre álltak az interdictum-ok S később az (3) ingók birtokának biztosítására is alkalmazták a védelmet A possessio ezen korai formájából alakult ki a klasszikus kor birtok-fogalma, a védelemre hangsúlyt fektető ius honorarium-on alapuló birtok-fogalom. 208 Nem tulajdonostól származik a hatalmi helyzet átruházása, vagy a res mancipi-re nem civiljogi aktust alkalmaz nak az átruházás során. 121 A ius honorarium a birtok • önhatalmú elvonása •

a birtoklás zavarása esetén interdictum-os védelmet adott a birtokosnak. Ez adta a birtoklás tényéhez a klasszikus korban kapcsolódó joghatások másik csoportját, vagyis, hogy a birtokos védelmet kap birtoklásában – birtokvédelmi joghatás. Ezek szerint a birtokhoz, mint jogi tényhez fűződő jogkövetkezmények kétfélék lehetnek, s összefoglalóan birtokjogoknak nevezzük azokat: I. a birtoklás önmagában, jogosságára vagy jogellenességére tekintet nélkül védelemben részesül (védelmi hatás). A védelmi hatás általánosabb és jellegzetesebb ◦ általánosabb, mert a birtokos igénye a birtokállapot zavartalan fenntartására bárkivel szemben pusztán a birtok tényéből folyik ◦ jellegzetesebb, mert a jogi tény és a joghatás kapcsolata szorosabb a birtoknál, mint más jogi tényeknél II. a birtoklás bizonyos további feltételek fennforgása esetén tulajdonjogot eredményez illetőleg a tulajdonszerzés egyik elemeként

szerepel (tulajdon-keletkeztető hatás) Megkövetelt, hogy az élők közötti forgalomban a tulajdonjog keletkezésénél a birtok meglegyen. A birtok a tulajdonszerzésnél kétféleképpen szerepel: ◦ mint pillanatnyi birtok a foglalás, a gyümölcsszerzés, tulajdonátruházás esetében ◦ mint tartós birtok az elbirtoklásnál. Possessio naturalis – possessio civilis Tényeges birtokról (NATURALIS POSSESSIO), vagyis bírlalatról (DETENTIO) beszélünk, ha vki mindenféle joghatás (elsősorban birtokvédelem) nélkül, csupán ténylegesen tart magánál egy dolgot. Egyfelől detentor lesz a jogképességgel nem bíró személy 209, ugyanis magának birtokjogot nem szerezhet; másfelől forgalmon kívüli dolgokon semmiféle magánjog, tehát birtokjog sem állhat fenn, így tehát aki ezeket birtokba veszi, szintén detentor lesz. Ha a birtok tényéhez, azaz a tényleges birtokhoz jogkövetkezmény, vagyis birtokjog társul, a birtokos CIVILIS POSSESSOR lesz.

Ilyen a klasszikus jog szerint: • a dolog tulajdonosa (DOMINUS) • jóhiszemű birtokos (BONAE FIDEI POSSESSOR) Tulajdonosként viselkednek • rosszhiszemű birtokos (MALAE FIDEI POSSESSOR) • örökhaszonbérlő (EMPHYTEUTA)210 209 Ilyen a rabszolga, ha nem a családfőnek akar szerezni, hanem magának, vagyis a példa okáért lop. 210 A további négy forma esetében a források mindkét felet birtokosnak ismerik el, s azt mondják, hogy - akinél a dolog van a védelem szempontjából birtokos (possessor ad interdicta) - a másik fél pedig birtokos a tulajdon-keletkeztető hatás tekintetében (possessor ad usucapionem) 122 • záloghitelező (CREDITOR PIGNERATICIUS) • szívességi használó (PRECARISTA) • vitás dolog letéteményese (SEQUESTER). Az ezen pozícióban lévő birtokosok helyzetében az a közös, hogy birtokvédelemben részesülnek, vagyis pusztán birtoklásuk tényének igazolása után − bizonyos szabályok betartásával − egyszerű,

peren kívüli, interdiktális védelmet kapnak a praetor-tól. Savigny és Jhering A szűkebb értelmű birtok (civilis possessio) illetve a másik két hatalmi helyzet között külső megjelenésükben nincsen különbség. Egyazon dolgon a birtokos is, a naturalis possessor is, és a bírlaló is azonos, az illető dolog birtoklása szempontjából tipikus, a dologra jellemző birtokosi cselekményeket végez. Az elhatárolás csak kívülről nem észlelhető tényezők vizsgálata alapján lehetséges. Ez az elhatárolási kérdés a római jog irodalmában régóta vitatott Hiszen vannak olyan helyzetek, amelyeknél nem tűnik igazán logikusnak az egyik vagy másik csoportba való besorolás Savigny szerint a civilis possessio nem más, mint birtoklás tulajdonosi akarattal (ANIMO Jhering szerint a birtoklás minőségét nem az animus domini, hanem a birtoklás objektív DOMINI). jogcíme (CAUSA) határozza meg. Egyes sze- Eszerint a civilis possessor elsősorban: • a

tulajdonos • a jóhiszemű és a rosszhiszemű birtokos Savigny szerint ehhez képest kivételképpen minősített a római jog civilis possessor-nak további négy birtoklót is. mélyek (a tulajdonos és a négy birtokosi helyzet) causa possessionis alapján birtokolnak, a többiek pedig csak causa detentionis alapján. A causa possessionis mind a tulajdonos, mind a többi négy kategória esetében tágan értelmezendő, mert mindenki causa possessionis alapján birtokol, aki azt állítja magáról, hogy tulajdonos (így a tolvaj is tulajdonos, mert annak látszik). 66. A birtok fajtái: civilis és naturalis possessio Birtoknak (NATURALIS POSSESSIO) legtágabban azt a pusztán ténylegességi állapotot nevezzük, amelyben vki (possessor) akkor van, amikor egy dolgot fizikai hatalmában tart, vagy amikor legalább megvan a lehetősége a dolgot a maga szokásszerű rendeltetése szerint használni. Jogi birtoknak (CIVILIS POSSESSIO), szűkebb értelemben vett possessio-nak

mondjuk a birtokhelyzetet olyankor, amikor a birtok ténylegességéhez birtokjog is járul. 67. Mit értünk civilis possessio alatt? Lsd 65. tétel 68. Kik voltak a civilis possessorok? Lsd 65. tétel 123 69. Possessio iusta – iniusta; possessio vitiosa – nec vitiosa; possessio bonae fidei – malae fidei; possessio ad usucapionem – ad reliquas causas. Possessio iusta Possessio iniusta Ha a birtoklás nem ütközik a jogrendbe, ha nem sérti másnak a jogát, akkor jogos Ha jogrendbe ütköző – még ha a birtokos nem is tud róla –, akkor jogellenes Possessio vitiosa Possessio nec vitiosa Hibás a birtok, ha vki erőszakkal (vi), alattomban (clam), szívességi használatra (precario) kapott dolgot vissza nem adással szerzett Hibátlan, mivel a szerzés körül ilyen hiba nincs A hibás birtok és a jogellenes birtok nem mindig esik egybe; így aki tévedésből más holmiját veszi magához, az jogellenes birtokos, de nem hibás, mivel nem erőszakkal, s

nem alattomban szerezte. Jogellenessége nyilvánvaló, hisz tulajdonos beleegyezése nélkül birtokol Másfelől, ha a tulajdonos erőszakkal szerzi vissza a dolgot, akkor birtoklása hibás, de általában nem jogellenes – legalábbis dologi jogi értelemben 211. Hiszen dologi jogi értelemben a tulajdonos csak akkor birtokol jogellenesen, ha más személy dolgi jogi jogosultságát sérti212. Mindazonáltal a hibás birtokost is megilleti a birtokvédelem; kivéve azzal szemben, akitől hibásan szerzett (aki nem szükségszerűen maga a tulajdonos, bár leggyakrabban az). Possessio bonae fidei Possessio malae fidei Jóhiszemű az a birtokos, aki azt hiszi, hogy a dolog az övé, ill. úgy tudja, hogy birtoklása nem sérti másnak a jogát Rosszhiszemű az a birtokos, aki tudja, hogy birtoklása jogrendbe ütköző, sérti másnak a jogát Szubjektív minősítés; így aki tévedésből viszi el a dolgot, birtoklása jogellenes, de jóhiszemű. Mindennek csak a jogellenes

birtoknál van jelentősége, mivel a jogos birtokos szubjektív tudata, jó- vagy rosszhiszeműsége 213 közömbös a jogkövetkezmények szempontjából. Possessio ad usucapionem Possessio ad reliquas causas Birtok, melynek jogkövetkezménye az elbirtoklás Egyéb jogkövetkezményekkel járó birtok A jogkövetkezmények (tulajdonkeletkeztető hatás és a birtokvédelem) nem mindig kapcsolódnak ugyanahhoz a személyhez; így ha vki zálogba ad egy dolgot, amelyre nézve elbirtoklófélben van, akkor is folyik az elbirtoklása, amikor kikerül a dolog birtokából. Ezzel szemben viszont a birtokvédelem a tényleges birtokló záloghitelezőt illeti, aki persze nem birtokolhatja el a dolgot 214 Önmagában a birtokon belüli helyzet persze előnyösebb a nem birtoklóénál. A tulajdoni perben a birtokost illeti meg az alperesi pozíció, így ha a felperes nem tud hitelt érdemlően bizonyítani, a dolog a birtokosnál (alperes) marad, anélkül, hogy vmi joga lenne a

dologhoz. A birtokosi 211 212 213 214 Kötelmi jogi szempontból sértheti pl. a bérlő jogát, azonfelül bűncselekményt is megvalósíthat Lsd záloghitelező. Tulajdonos rosszhiszeműsége felmerülhet akkor, ha a dolgot úgy „lopja el”, hogy nem tudja, az az övé. Lsd még örökhaszonbérlőt, vitás dolog letéteményesét és a szívességi használót; azaz ezekben az esetekben mást illet a birtokvédelem, s megint mást az elbirtoklás. 124 pozíció fontos a tulajdonszerzés szempontjából, az elbirtoklásnál, a foglalásnál, a gyümölcsszerzésnél, átadásnál, stb. 70. A birtok megszerzése és megszűnése Birtok megszerzése BIRTOK ELMEI Ahhoz, hogy birtokról lehessen beszélni, két elemnek kell együttesen fennállnia: I. ANIMUS POSSIDENDI (birtoklási szándék), azaz kell, hogy a birtokos akarjon birtokolni II. CORPUS POSSIDENDI (testi uralom) szükséges, hogy birtoklási akaratát külső tényekben is megvalósítsa Más szóval szükséges

a birtok tényleges hatalomba vétele, az hogy testileg (CORPORE) uralmunk alatt tartsuk a dolgot; vmint hogy akarjuk, szándékukban (ANIMO) is legyen azt birtokolni. Nem elég csak az egyik elem megvalósulása; fizikai ráhatás hiányában hiába van vkinek birtoklási szándéka215 (megsebzett vadat csak akkor fogja birtokolni, ha el is fogta), ill. a dolog fizikailag van vkinél, de erről mit sem tud, s így nem is lehet birtoklási szándéka 216 (nem birtokolja a tudtán kívül udvarába bedobott dolgot) A birtoklási szándék nem feltételez cselekvőképességet, mivel nem a cselekvőképesség, hanem a tudat, a tudomás számít 217. Őrült nem rendelkezik animus-sal, egy hét év alatti gyermek már igen A fizikai birtokbavételt nem kell feltétlenül személyesen végrehajtani; azt hatalomalatti családtag, képviselő vagy rabszolga218 is megteheti A corpus az akarat külső megnyilvánulása, a külvilág számára csak a corpus észlelhető, ezért a saját

birtokra hivatkozónak csak ezt kell bizonyítania; az animust az ellenkező bizonyításig fennforgónak kell tekinteni − vélelem. Klasszikus korban csak testi dolgokat lehetett birtokolni, a posztklasszikus jog megteremti a jogbirtok219 (QUASI POSSESSIO) lehetőségét. BIRTOK MEGSZERZŐI Mindazok, akiknek megvan a megfelelő értelmi képességük, hogy az animus-t megvalósítsák, ténylegesen szerezhetnek birtokot (naturalis possessio), más szóval ha a dologra jellemző birtokhelyzet a cselekvőképességgel rendelkező birtokos akaratából megvalósul, vagyis ha a birtoklás két eleme együtt van. Viszont jogképességgel is kell rendelkeznie, birtokjog kellett hogy megillesse a civilis possessio alanyát, így az nem lehet sem rabszolga, sem hatalomalatti. 215 A puszta birtoklási akarat sem elegendő a birtok létrejötéhez, hanem szükséges annak ténylegesülése a külvilágban, a corporális elem megvalósulása. 216 A puszta testi közelség, még ha az adot

dolgot szokásosan így is szoktuk birtokolni, még nem teremt birtokot, ha a birtoklási szándék hiányzik. 217 Alvó ember kezébe helyezünk vmit, nem válik atól birtokossá. 218 Tulajdonosnak szerez birtokot, aki számára e birtokból joghatások is fakadnak. 219 Példa az átjárási szolgalom, ahol az átjárás gyakorlása számít birtoklásnak. 125 SZERZÉSMÓDOK A puszta ténylegességként felfogott birtok keletkezésének két alapvető módja van. 1) Az önhatalmú birtokszerzés a szerző fél egyoldalú cselekményével megy végbe A) jogosan vagy jogellenesen B) akár olyan dolgon, mely nincsen senki birtokában, akár olyanon, melynek van ugyan birtokosa, de a birtokszerzés az ő beleegyezése és közreműködése nélkül, önhatalmú aktussal történik. Minthogy mindkét esetben a szerző tény egyoldalú, szükséges, hogy az olyan határozott legyen, hogy a birtokbavételt a külvilág felé is kétségtelenné tegye − az animus possidendi ön

magában nem elegendő Kell tehát, hogy az ingó dolgot a szerző valósággal hatalmába kerítse. 2) A dolog birtokosától, annak közreműködésével való birtokszerzés (TRADITIO) útján megy végbe, vagyis • az eddigi birtokos részéről való átadással és • a szerző fél részéről történt átvétellel. Ehhez az kell, hogy akarja az átadó birtoka megszűnését, az átvevő pedig birtoka keletkezését; akaratmegegyezés. Eredetileg és elvileg a traditio a dolog kézből kézbe való átadásával valósult meg, minthogy bizonyos dolgoknál ez fizikai nehézséget okoz, kialakultak a traditio könnyített, jelképes fajtái, vmint olyan formák, amelyek puszta akaratmegegyezéssel mennek végbe • LONGA MANU TRADITIO a klasszikus kortól kezdve az ingatlan átadását220 tette lehetővé, mely birtoklási szándék megtekintéssel (rámutatás) és akarattal jött létre • QUASI TRADITIO a posztklasszikus kor fejlesztette ki a dolgok „mintegy

átadását”; ha vki megengedte, hogy telkén követ bányásszanak, az illető megszerezte a kitermelt kövek birtokát, vagyis az átadás az engedély által történt • Gyenge korporalitás TRADITIO SYMBOLICA a jelképes átadás esetén a raktár kulcsának átvételével az átvevő megszerezte a raktárban lévő áruk birtokát 221. Az ingatlan átadás az átruházási okmány átadásával történt • BREVI MANU TRADITIO222 esetén, ha a birtok megszerzője naturalis possessor (detentor), pl. bérlő volt, s megvásárolta a dolgot, akkor az átadásra vonatkozó puszta megegyezés pótolta az átadást, vagyis naturalis possessor-ból civilis possessor lett A relatív detentor a jogi birtokossal kötött megegyezéssel teremt magának causa possessionis-t A birtokközvetítő detentor possessor-rá válik Ilyenkor eredetileg két traditio-ra lett volna szükség: a bérlőnek vissza kellett volna adnia a dol- 220 Mindazon esetek ide tartoznak, amikor nem

lehetséges, vagy nagyon nehéz volna a dolog kézről kézre történő át adása. 221 De nem a raktárhelyiséget; ebben különbözik a mai ingatlanvásárlás kulcsátadásának birtokba helyező aktusától . 222 Nincs (egyidejű) korporalitás. 126 got a tulajdonosnak, majd a tulajdonosnak mint eladónak át kellett volna adnia a dolgot a vevő részére. Ezt puszta akaratmegegyezéssel pótolták, a két átadást pedig megtörténtnek vették; birtok ténye mellé ezzel az átvevő megszerezte a birtokjogot, a bírlaló a változatlan birtokhelyzet mellett válik jogi birtokossá a birtoklási jogcím változását megvalósító megegyezéstől fogva • CONSTITUTUM POSSESSORIUM esetén viszont civilis possessor-ból lett naturalis possessor tényleges átadás nélkül. Vki eladta a telkét, a vevőtől azt rögtön visszabérelte, vagy haszonélvezet fenntartása mellett adta el. Ilyenkor eredetileg két traditio-ra lett volna szükség: az eladótól a vevőre, majd

a vevőről vissza az eladóra, mint bérlőre; ám ezt elengedették, s úgy vették, hogy az átadás puszta megegyezéssel végbement Azaz a szerző fél a dolog eddigi birtokosával kötött megegyezéssel egy causa possessionis-t teremt magának, oly módon azonban, hogy az átruházó valamely detenciós causa alapján a dolog bírlalatában marad mint a szerző fél birtokközvetítője. A possessor birtokközvetítő detentor-rá válik 3) Speciális birtokszerzési tényállások is ismeretesek. Ilyen például az ADDICTIO223 és a MISSIO IN POSSESSIONEM224. Birtok megszűnése 1) copus és animus együttesen enyészik el, azaz ha a birtokos a birtoklási szándékkal felhagy és a birtok külső tényét is megszünteti. Ez történhet elhagyással (DERELICTIO) vagy átadással (traditio)225 2) corpus önmagában enyészik csak el, azaz pusztán a birtokhelyzet végleges megszűnésével, így ha • a dolog megsemmisül, más dolog részévé válik, vagy feldolgozás

folytán teljesen új dologgá alakul • az ingó dolog elvész, a fogságban tartott vadállat visszanyeri természetes szabadságát, a háziállat végleg elkóborol • az ingót valaki erőszakkal (vi) elveszi vagy alattomban (clam) megszerzi, ellopja. Külön szabály áll az ingatlanokra: ezek alattomban való elfoglalása még nem eredményezi a birtokhelyzet megszűnését, hanem csak az, ha a birtokos tudomást szerezve arról, a visszavé223 Dolog kiadása iránti perben, ha az alperes nem védekezet vagy kifejezeten elismerte a felperes igényt, a praetor a vindikált dolgot a felperesnek rendelte adni. 224 Birtokbautalás segítségével a praetor a kérelmezőt feljogosítota arra, hogy a másik fél egyes tárgyait vagy egész vagyonát birtokba vegye. 225 Az egyszer már megszerzet tényleges birtok tart mindaddig, míg elemei együt vannak. Bármelyik elem ÁTMENETI hiánya még nem eredményezi a birtok elenyészését: A) megmarad az animus possidendi, ha a

birtokos dolgáról megfeledkezik, átmenetileg öntudatlan állapotba kerül, akkor is, ha elmebeteggé válik (fennmarad a gyógyulás lehetősége) B) megmarad a corpus possessionis, ha az ingó dolog ideiglenesen elkallódot, a rabszolga megszökik, az ingatlan árvíz, havazás miat meg nem közelíthető, a birtokos huzamosabb időn át nem lép telkére. A római szóhasználat szerint ilyenkor solo animo retinetur possessio, vagyis a birtoklási akarat önmagában tartja fenn a birtokot. 127 telt meg sem kísérli, ill. ha visszaszerzési kísérletét az alattomban foglaló erőszakkal (vi) vis zszaveri A hibás birtokos ugyan civilis possessor-rá válik, de az előző birtokos is az marad, s eredményesen kérhet birtokvédelmet. 3) animus önmagában enyészik el, azaz a birtokos a dolgot többé birtokolni nem akarja. Ez azonban gyakorlatilag problémás, hiszen a birtok ténybeli mivolta fogalmilag kizárja, hogy puszta akarattal azt meglehessen szüntetni.

Iustinianus-nál már lehet birtokot elveszteni solo animo226, megszerezni azonban nem. Kivételt képez a megtébolyodás, mert noha az őrült nem tud birtokot szerezni, ám a már megszerzett birtok az animus, vagyis ép elmeállapotból fakadó birtoklási szándék elenyészésével is megmarad 4) alanyra tekintettel szűnik meg a birtok, azaz ha az alany meghal, vagy capitis deminutiot227 szenved; ugyanakkor az elbirtoklás nem szakad félbe az örökhagyó halálával, hanem az örökös a dolog birtokba vételét folytatja. A ius postliminii csak a jogokat éleszti fel, így új bir tokbavétel szükségeltetik és a félbeszakadt birtoklást újra kell kezdeni 5) tárgyra tekintettel szűnik meg a birtok, azaz a dolog elenyészik, megváltozik 228, vagy forgalomképtelenné válik229. 71. A birtok védelem fogalma, indokai és eszközei Fogalma és indokai A birtok leglényegesebb joghatása a birtokvédelem 230, azaz védelemben részesül minden civilis possessor – és

csakis ő231 –, függetlenül attól, hogy birtoklása jogos, vagy sem, azaz a birtok ténye kerül megvédésre. A birtokvédelem abszolút jellegű, a birtokost mindenkivel szemben megilleti, még azzal szemben is, akivel szemben birtoka jogellenes. A birtokvédelem nem jog-, hanem tényvédelem; a birtok jogossága ekkor fel sem merül, így nem a vita végleges rendezését szolgálja, az a jogkérdést eldöntő tulajdoni per (rei vindicatio, Actio Publiciana) feladata. Más szóval a birtokvédelem mint posszesszórius232 (birtoklás tényére vonatkozó) védelem a petitórius233 (tulajdonjog kérdését tisztázó) védelem megalapozója – lehet A posszesszórius védelemben részesülő birtokos a petitórius perben a kedvező al peresi pozíciót foglalja el, vagyis a felperesre hárul annak bizonyítása, hogy az alperes birtoklása jogtalan, s hogy a dolog őt (felperest) illeti meg234 A birtokvédelem alapja lehet továbbá a közrend, a fennálló rend (status quo)

védelme; a magistratus biztosítja, hogy senkit se lehessen önkényesen megfosztani egy dologtól, ill. za226 Ennek meg kell nyilvánulnia a külvilág felé 227 Maxima esetén csak a civilis possessio szűnik meg, a naturalis possessio változatlanul megmarad, vagyis a birtok ténye fennmarad ugyan, ám a birtokjog nem. 228 Feldolgozás által. 229 Ekkor csak a civilis possessio szűnik meg, a birtokló detentor marad, ám ahhoz természetesen joghatás nem fűződik. 230 A tulajdonkeletkeztetés mellet. 231 A római jogban a birtokvédelem nem egyszerű tényvédelem, hanem bizonyos látszat védelmét jelenti, hiszen a civilis possessor-nál a tulajdonnak vagy más jogosultságnak legalább a látszata fennforog. 232 A magyar jogi nyelvben „sommás” birtokper. 233 A magyar jogi nyelvben „rendes” birtokper: tulajdonkeresetek, idegen dologbeli jogosultak keresetei. 234 Ebben az értelemben tehát a birtokper lényegében nem más, mint előcsatározás a tulajdonperbeli

kedvező alpere si pozícióért. 128 varni annak birtoklásában. Megegyezendő, hogy a birtokvédelmi interdictum-okat olykor csak abban az esetben veszik igénybe, ha a jogos önhatalom eredménytelen volt. A birtokosok védelme ugyanakkor a tulajdonosok védelme is, hiszen a legtöbb esetben a tulajdonos van a dolog birtokában. A jogellenes birtokost csak a jogkérdés birtokvédelmi vizsgálatával lehetne kizárni, azonban ez éppen rugalmasságától és könnyű alkalmazhatóságától fosztaná meg a birtokvédelmet235. A birtokvédelem tehát a tulajdonjognak elengedhetetlen kiegészítője, mely nélkül tökéletlen volna Noha a birtokvédelem jogosságát a magistratus nem vizsgálja, egy szempontból leszűkíti a birtokvédelem abszolút voltát: vizsgálja a birtok hibás vagy hibátlan jellegét (possessio vitiosa – possessio nec vitiosa)236. Eszközei Léteztek civiljogi keresetek is, amelyek – az önvédelem és önsegély mellett – a birtokost véd

ték, ám ezek nem speciálisan a birtok tényét, hanem vmely civiliter elismert okon 237 alapultak. E keresetek azonban a detentor-t megillették. A birtok védelmét a peren kívüli jogsegélyek, az interdictum-ok biztosítják. INTERDICTUM INTERDICTUM a praetor élőszóban – egyik fél kérelmére a másikhoz – intézet parancsa (szó szerint „tiltás”). Ebben • bizonyos magatartást tilthatott (INTERDICTUM PROHIBITORIUM) • elrendelhette a jogsérelem helyreállítását (INTERDICTUM RESTITUTORIUM) • bizonyos dolgok felmutatását (INTERDICTUM EXHIBITORIUM). Ha a parancs csak az egyik félhez, SIMPLEX-ről; ha a parancs mindkettőhöz szólt, DUPLEX-ről beszélünk. Kezdetben csak akkor bocsátott ki parancsot, tiltást, ha előbb a tényállást megvizsgálta és a panaszt helytállónak ítélte. Utóbb azonban az edictum-ában kihirdetett interdictum-okat már az egyik fél kérelmére bocsátotta ki a tényállást előzetes vizsgálata nélkül. Ilyenkor az

interdictum nem a kérdés végleges eldöntése volt, hanem feltételes parancs, s ha annak az ellenfél nem tett eleget, a kérelmező – az interdictum alapján indítható – perbe fogta E perben az került eldöntésre, hogy a panaszolt joggal nem engedelmeskedett-e az interdictum-nak, 235 A birtok ebben az összefüggésben nem más, mint a külvilág számára észlelhetetlen tulajdonjognak a külső látsza ta, ezért a birtokvédelem lényegében véve nem más, mint látszatvédelem (vö. civilis possessor) 236 A tilos önhatalommal szerzet birtokot nevezzük hibás birtoknak, a birtokost pedig hibás birtokosnak. A birtok hibája azonban csak relatív jellegű, ami azt jelenti, hogy a tilos önhatalommal szerző birtoka csupán a kivetetel szemben tekintendő hibás birtokosnak, míg mindenki mással szemben birtoka hibátlan, tehát velük szemben bir tokvédelemben részesül. Fontos: a birtok hibás volta nem esik egybe annak jogellenességével! Jogellenes birtokról

akkor van szó, amidőn a birtok, a birtokszerzés körülményeire tekintet nélkül, objektíve sérti más jogát. Hibás birtoknál ellenben csupán a birtokhoz jutás módja esik kifogás alá, holot lehetséges, hogy a hibás birtokosnak joga van a birtokláshoz; így pl. a tulajdonos erőszakkal visszaveszi a dolgát atól, aki azt egy harmadiktól sze rezte A tulajdonos így szerzet birtoka tehát jogos, megszerzése módját tekintve azonban egyútal hibás. 237 Birtokháborítás iniuria vagy furtum útján. 129 vagyis hogy – közvetve – fennálltak-e a kibocsátást kérő fél által előadott feltételek. A per kölcsönös bírságítélettel238 indult, mely eredetileg a pertárgy összegéve volt azonos, s kártérítés funkciót töltött be, ám később a felperesnek külön keresete volt kára megtérítésére ( ACTIO EX INTERDICTO) – melynek külön formulája volt. BIRTOKINTERDICTUM Birtokvédelmi interdictum-ok Megtartásra Visszaszerzésre Uti

possidetis Unde vi Utrubi De clandestina possessione De precario 1) INTERDICTUM UTI POSSIDETIS az ingatlanok birtokvédelmét szolgálja; abban az esetben bocsát ki a praetor, amidőn az előtte megjelent folyamodó az ingatlant az interdictum kiadása idején birtokolva azt állítja, hogy alperes őt az ingatlan békés birtoklásában zavarta. Legegyszerűbb alkalmazási esetének eseménysora a következő: 1. A zavarja F-t az ingatlan birtoklásában 2. F a zavarás ellen interdictum-ot kér a praetor-tól 3. Praetor-i vizsgálat (simplex) 4. A praetor megállapítja az indokolatlan zavarást 5. F-nél hagyja a dolgot és eltiltja A-t a zavarástól (megtartó hatály) Az eseménysor azonban így is lejátszódhatott: -2. Eredetileg A hatalmában volt az ingatlan -1. Az ingatlant F elvette tőle erőszakkal 1. Erre A visszaakarja tőle venni az ingatlant, de ez nem sikerül, de zavarja F-t a birtoklásban 2. F a zavarás ellen interdictum-ot kér a

praetor-tól 2a. Ezzel szemben A kifogást emel és F hibás birtoklására hivatkozik (exceptio vitiosae possessionis) 3. Praetori vizsgálat (duplex) 4. A nem tudja bizonyítani, hogy F korábban erőszakkal vette el tőle a dolgot, vagyis, hogy F hibás birtokos A sikeresen bizonyítja, hogy F korábban erőszakkal vetette őt ki az ingatlan birtokából 5. A praetor F-nél hagyja a dolgot, eltiltja A-t a zavarástól A praetor visszaadja A-nak a dolgot (megtartó hatály) (visszaszerző hatály) 238 A bírságígéretek tartalma az alperesnél: okkal szegült ellen a parancsnak; a felperes: nem ok nélkül kérte a prae tor segítségét. 130 Ebben az eljárásban a birtok jogos vagy jogellenes volta fel sem merül; itt a hibás vagy hibátlan birtoklás a döntő, s ennélfogva a hibátlan birtokos még akkor is győz a hibás birtokos ellen, ha esetleg semmiféle joga sincs a dologhoz. 2) INTERDICTUM UTRUBI az ingó dolgok birtokának védelmére szolgál a

klasszikus korban, mind háborítás, mind pedig elvonás esetére; az ugyancsak igénybe vehető önhatalom (önvédelem, ill. a hibás birtokossal szembeni önsegély) mellett Ez az interdictum is duplex, a benne foglalt parancs mindkét félhez szól. A birtokpert közülük az nyeri meg, aki az interdictum kiadását megelőző évben az ingó dolgot hosszabb időn át birtokolta mint ellenfele, feltéve, hogy birtoka vele szemben nem hibás 239. A birtoklás idejének számításánál mindkét fél hozzászámíthatja a magáéhoz elődei hibátlan birtokát, vagyis azokét, akiktől a birtokot traditio útján (nem pedig önhatalommal) szerezte. Az utrubi visszaszerző hatálya tehát szélesebb körű, mint az ingatlan-birtok védelmére szolgáló interdictum-oké. Ezeknél a dolog csupán a hibás birtokostól szerezhető vissza, az utrubi-val vi szont a hibátlantól is, ha ti ez rövidebb ideig birtokolt ellenfelénél Az utrubi alkalmazásánál végeredményben a

következő alapesetek fordulhatnak elő: A) hibátlan birtokos áll szemben a hibás birtokossal (pl. a meglopott a tolvajjal): a hibátlan birtokos ebben az esetben visszakapja a dolgot, ha csak egy napig is birtokolta azt a megelőző évben B) hibátlan birtokos áll szemben hibás birtokossal, de a dolog az egész megelőző évben a hibás birtokosnál volt: az utrubi itt nem alkalmazható, mert a hibátlan birtokos elkésett igénye érvényesítésével C) két hibátlan birtokos áll egymással szemben: ekkor mindkét fél beszámíthatja elődei hibátlan birtokát, és közülük az kapja meg a dolgot, akinek (és elődeinek) birtoka hoszszabb idejű a másik (és elődei) birtokánál. 3) INTERDICTUM UNDE VI a közönséges erőszakot alkalmazó ingatlanfoglaló elleni védelmi eszköz, mely a birtok visszaszerzésére irányul, feltéve, hogy a kivetés egy éven belül történt240. Legegyszerűbb alkalmazási esetének eseménysora a következő: 1. A kivette F-t (nem

fegyveres) erőszakkal az ingatlanból, tehát A birtokolja azt 2. F a visszaszerzés érdekében interdictum-ot kér a praetor-tól 3. Praetori vizsgálat (simplex) 4. A praetor megállapítja az erőszakos kivetést 5. Visszaadja a dolgot F-nek (visszaszerző hatály) 239 Megegyezik tehát az ingatlanok birtokvédelmének elveivel annyiban, hogy a hibás birtokossal szemben egy éven belül visszaszerző hatályú. Az alapvető eltérés abban van, hogy it nem az interdictum kiadásakori, tehát pillanat nyi hibátlan birtok a mérvadó, hanem az, hogy a felek közül ki birtokolta a dolgot a megelőző évben hosszabb ideig hibátlanul. 240 Kivétel a fegyveres erőszakkal történő kivetést, melyre elvileg korlátlan ideig állt rendelkezésre az interdictum de vi armata; viszont ilyenkor nem lehetet a visszaszerzés során fegyveres erőszakot alkalmazni. 131 Az eseménysor azonban így is lejátszódhatott: -2. Eredetileg A hatalmában volt az ingatlan -1. Az

ingatlant F elvette tőle erőszakkal 1. Erre A visszavette tőle megengedett (nem fegyveres) erőszakkal az ingatlant, tehát ő birtokolja azt 2. F a visszaszerzés érdekében interdictum-ot kér a praetor-tól 2a. Ezzel szemben A kifogást emel és F hibás birtoklására hivatkozik (exceptio vitiosae possessionis) 3. Praetori vizsgálat (duplex) 4. A nem tudja bizonyítani, hogy F korábban erőszakkal vette el tőle a dolgot, vagyis, hogy F hibás birtokos A sikeresen bizonyítja, hogy F korábban erőszakkal vetette őt ki az ingatlan birtokából 5. A praetor F-nek visszaadja a dolgot A praetor A-nál hagyja a dolgot (visszaszerző hatály) (megtartó hatály) Az unde vi kártérítésre is irányult, egy éven túl külön actio-kkal lehetett az okozott kár megtérítését követelni, ill. a gazdagodást elvonni 4) INTERDICTUM DE PRECARIO a szívességi használó ellen irányult, aki az ingatlant felhívásra nem adta vissza. Akkor is kérhető volt, ha

már nem birtokolta a dolgot, viszont nem érvényesült a hibás birtok kifogása 5) INTERDICTUM DE CLANDESTINA POSSESSIONE az ellen irányult, aki az ingatlant clam foglalta el; viszont teret nyert azon elv, hogy az ingatlan birtokát nem lehet alattomban történő elfoglalással elveszteni, hanem csak akkor, ha a birtokos nem próbálja meg visszaszerezni, vagy a próbálkozását erőszakkal visszaverik, s így ez az interdictum okafogyottá vált, hiszen erőszak fennforgása esetére ott volt az unde vi. VÁLTOZÁSOK A POSZTKLASSZIKUS ÉS IUSTINIANUSI JOGBAN A dominatus belső zavarokkal terhes korában a közrendet, így a fennálló birtokállapotok rendjét is kirívó módon sértő cselekmények elszaporodtak. Ezeket a késő császárkori jogalkotás két alapvető módon igyekezett megfékezni: A) Avégből, hogy minden offenzív önsegélyt elnyomjon, a kivetőnek az ellene indult birtokperben nem engedték meg a felperes korábbi hibás birtokára való hivatkozást.

A birtokperben ezentúl a birtokállapot megzavarásakori „pillanatnyi birtokot” ( MOMENTARIA POSSESSIO) kell visszaállítani, s nem lehet többé az előzményekre visszanyúlni. B) A birtokper mellé szigorú büntető rendszabályok is társultak. Constantinus rendelete értelmében az erőszakkal elvett dolog visszaadandó, és ha a kivető a majdani tulajdonperben jogosulatlannak bizonyul, akkor száműzetés és vagyonelkobzás vár rá; ha pedig jogosultnak bizonyul, dolgának csak felét kapja vissza, a másik fele a fiscus-ra száll. Később II. Theodosius és III Valentinianus rendelete, melyet Iustinianus is átvett, elejtette az önsegély igénybevétele miatti aránytalanul szigorú közbüntetést. Ezután ha tulajdonos folyamodott önsegélyhez csupán tulajdonát veszti el a kivetett javára; ha pedig egy nem jogosult, akkor ez a dolog kiadásán felül még a dolog értékének megfelelő összegű bírságot is tartozik fizetni ellenfelének. 132

Iustinianus szakított azzal az elképzeléssel, hogy a fennálló birtokrend egyedül büntetőjogi szankciókkal is biztosítható, és visszatért a klasszikuskori posszesszórius birtokvédelem bevált intézményéhez, melyen azonban részint eljárási, részint anyagi jogi tekintetben több változtatást eszközölt, nevezetesen: • az interdictum elnevezést hagyományból továbbra is megtartva, az addig peren kívüli jellegű jogsegélyt, mint actio extraordinaria-t bíróság előtt cognitiós eljárás keretében lebonyolódó rendes, bár egyszerűsített peres eljárássá tette • meghagyva az önvédelem lehetőségét a meglévő birtok védelmére, megtiltotta a kivetettnek, hogy a birtok visszaszerzése érdekében önsegélyhez, tehát erőszakhoz folyamodjék • eltörölte az utrubi-ra vonatkozó külön szabályokat (hibátlan birtokostól való visszaszerzés lehetősége), és az ingók védelmére is az ingatlanok birtokvédelmének szabályait

rendelte alkalmazni, vagyis az ingók esetében is a birtok perindításkori hibás vagy hibátlan volta számít. A reformok eredményeként a iusztiniánuszi jogban két birtok-interdictum maradt meg: I. az interdictum uti possidetis, melyet most már bármely dolog (ingó vagy ingatlan) hibátlan birtokának védelmére alkalmaznak, elsősorban a birtokháborítás elhárítására. Mivel azonban továbbra is mindkét félhez szól (duplex), arra is alkalmas, hogy vele a birtokból kivetett hibátlan birtokos a kivetőtől (a jelenlegi tényleges, de hibás birtokostól) a dolgot visszaszerezhesse. Itt tehát megmarad a zavaró fél kifogása a háborítás ellen védelmet kérővel szemben (ellenfele birtokának hibás voltára nézve), ezért az interdictum továbbra is a tulajdonper előkészítésére szolgál, melyben a kedvező alperesi pozíciót a birtokper nyertese foglalja majd el II. az interdictum de vi, mely az önhatalmú (clam vagy vi) cselekménnyel elvont ingó

vagy ingatlan dolog birtokának visszaszerzésére szolgál, s amely két vonatkozásban is az interdictum de vi armata szabályait követi: ◦ a kereset a kivetéstől számított egy éven túl is, a rendes elévülési időn (30 éven) belül indítható ◦ a kivető nem védekezhetik kifogással ellenfele birtokának hibás voltára nézve, hanem ki kell adnia a dolgot, mivel azt a kivetett többé közönséges erőszakkal sem veheti vissza a hibás birtokostól. 72. A tulajdonszerzési módok A tulajdonszerzési módok tételesen meghatározott jogi tények, amelyekhez a jogrend a tulajdonszerzés joghatását kapcsolja. Ius civile szerint • • • Mancipatio in iure cessio usucapio Ius gentium szerint • • • • • • Traditio occupatio (foglalás) thesauri inventio (kincstalálás) dologegyesülés fructuum perceptio (gyümölcsszerzés) specificatio (feldolgozás) 133 Singularis successio Universalis successio Különös jogutódlás, jogutódra a

jogelőd egyes, konkrétan meghatározott jogai szállnak át (hagyomány) Egyetemes jogutódlás, mikor több dolog, vagyontömeget száll át Tágabb fogalom, mint az egyes dogok tulajdonának megszerzése; ide tartozik a kötelmi jogosultság és az idegen dologbeli jogok is Tágabb fogalom, ide tartozik a jogok és kötelezettségek, mint a jogelőd vagyonának összessége. Az öröklést kivéve csak az aktívák mennek át a jogutódra ez esetben (lsd végrehajtási eljárásban a csődvagyon megszerzése) Eredetei szerzésmód Származékos szerzésmód Önállóan, mástól függetlenül keletkezik tulajdonjog, akár volt korábban másnak a dolgon tulajdona (elbirtoklás), akár nem (foglalás) Szerzőhöz mint jogutódhoz a tulajdonjog jogutódlással kerül, vagyis a már meglévő jogot szerzi meg (mancipatio, öröklés) Nemo plu iuris elve szerint senki sem ruházhat át több jogot másra, mint amennyi saját magának van241 Jogügyelettel valósul meg Egyéb

tényekkel valósul meg Pandektista csoportosítás Jogcím (titulus, causa) megléte előfeltétel, vagy sem A jogcím jogi cél, amelynek érdekében a jogalanyok vmilyen jogi tényt visznek véghez. A causa vmilyen szerződéstípus, melynek alapján lehetséges a tulajdonátruházás • Usucapio és traditio esetén causa-nak kell fennforognia • ius gentium szerzésmódok eleve tartalmazzák a jogcímet (kivéve traditio-t) • mancipatio és in iure cessio kauzátlan, absztrakt jogügyletek, s így a felek szándéka ellenére is tulajdonátszálló hatása van Törvény erejénél fogva • • • • • Capitis deminutio annak javára, aki azt előidézte állami telkek kiutalása uratlan hagyaték fiscus-ra szállása parlagon hagyott földek művelése önbíráskodó hitelező dolgának megszerzése Hatósági, ill. bírói intézkedésen alapuló • • • • • • • Praetori addictio az in iure eljárásban állami árverésen való vétel alapján

történt addictio litis aestimatio (újabb becslő eljárás) kifizetése adiudicatio praetori birtokba utalás bűncselekmény miatt elkobzott vagyon fiscus-ra háramlása kisajátítás 241 Elzálogosítot telek eladása esetén a zálogjog fennmarad, mert e telek mindenestül száll át. 134 73. A tulajdonszerzési módok ius civile szerint Mancipatio A mancipatio ősi és ünnepélyes civiljogi ügylet, amely nemcsak tulajdon, hanem a civiljogban ismert uralmi jogok (férji hatalom, szolgalom) átvitelére, megszerzésére is alkalmas volt. Kezdetben adásvételként funkcionált, amelynél a vételárat azonnal242 ki kellett fizetni. Szereplői az eladó, a vevő, öt serdült commercium-képes római polgár 243 és a mérlegtartó. Tárgya res mancipi, vagyis rabszolga, igásállat, itáliai telek, és az azon fennálló ősi mezei telki szolgalmak lehettek. Helyszínen volt az eladandó dolog; ingatlanból fictio alkalmazásával egy rög. A szerző megragadta a dolgot,

s elmondta a tulajdonszerzés ünnepélyes szövegét 244, amelynek kezdő szavai legis actio sacramentum-os per vindikáló szavaival azonosak. Ezt követte a nyersérc mint vételár lemérése a tanúk előtt Ezzel befejezetté, késszé vált az ügylet Az átruházónak nem kellett megszólalnia, ami szintén a legis actio-s eljárás azon lehetőségére enged asszociálni, amikor az alaperes nem védekezett a felperes követelésével szemben, vagyis nem kontravindikált. Ha az átruházás tárgya ingatlan, a szerző fél azt jogállításában névvel vagy körülírással jelöli meg. A mancipatio nem tartalmazhatott feltételt, időhatározást, s képviseletre sem volt lehetőség. A pénzverés a mérleget és mérlegtartót elvileg feleslegessé tette, ám a jól ismert formakon zervativizmus okán megmaradtak. A vételár megfizetése az ügyleten kívül történt, viszont a vevő egy kis érccel megütötte a mérleget, s át is adta az átruházónak; XII táblás

törvény szerint a mancipatio csak akkor vitte át a tulajdont, ha a vételárat valóban megfizették, ill. kezesekkel biztosították A vételárat a felek szabadon állapították meg, így valódi helyett egy színlegeset is kiköthettek, ezzel a mancipatio a valóságos adásvételből jogcímtől független 245 tulajdon-átruházó ügyletté vált (MANCIPATIO NUMMO UNO). Így bármilyen jogcímet magába foglalhatott (ajándékozás, hozományadás, végrendelet, férji hatalom megszerzése, apai hatalom megszüntetése), amit a felek szóbeli nyilatkozatban megjelölhettek, hiszen az ünnepélyes szöveg erre nem tartalmazott utalást. A mancipatio tehát a juttatás causa-ját elhallgató, absztrakt ügylet lett Az ünnepélyes formák be nem tartása esetén a tulajdon nem szállt át; a res mancipi traditioval történő megszerzése nem keletkeztetett tulajdont, e formahibát pótolta az usucapio. Mancipatio-ról utólag okmányt állítottak ki, mely nem érvényességi

kellék, csupán bizonyítást megkönnyítő eszköz A mancipatio helyébe Iustinianus kompilátorai a traditio szót interpolálták In iure cessio In iure cessio az archaikus ügylet színleges per formájában, amely számos jog (szolgalom, családgyermek feletti mancipium) átvitelére, ill. rabszolga-felszabadításra volt alkalmas absztrakt246 volta miatt A szerző fél megindította a megfelelő keresetet (most a tulajdoni pert), s abban felperesként magáénak vindikálta a dolgot. A szerző elmondja a legis actio sacramento 242 Nyersérc formában. 243 Utóbb latinjogú is lehetet. 244 „Ezt a rabszolgát én a quiritar jog alapján a magaménak mondom, és legyen számomra megvéve ezzel a rézzel és rézmérleggel” 245 Melyben nem kell megjelölni az átruházás valódi jogcímét (causa) sem. 246 Átruházás jogcíme nem jut kifejezésre. 135 in rem formuláját: „Azt állítom, hogy ez a rabszolga a quiritar jog szerint az enyém”. Az átru házó nem

védekezett, vagyis nem kontravindikált (confessus), s ezzel engedte, hogy a magsitratus247 színleg a felperesnek ítélje a dolgot (addictio), azaz nem tette apud iudicem szakaszba az ügyet. Ezzel a szerzőnek rögtön tulajdona keletkezik a dolgon; az aktus tehát a performát utánképző alakszerű ügylet. A formuláris eljárás bevezetése után is legis actio-val ment végbe, ezért csak perképes római polgár szerezhet ily módon tulajdonjogot. Mint actus legitimus ez az ügylet sem tűr feltételt vagy időtűzést. Továbbá, származékos szerzésmód lévén, az alakszerűségek megtartása mellett is csak akkor szerezhető vele tulajdonjog, ha az átruházónál ez a jog megvolt – a szerző fél tehát szabályként elbirtoklásra szorul. Res nec mancipi esetén is használták, ahol értelemszerűen a mancipatio alkalmatlan volt, de nehézkessége miatt korán kiveszett a gyakorlatból248. Usucapio FOGALMA Ha vki egy dogot a törvény által megszabott ideig

megszakítás nélkül birtokol – egyéb feltételek fennállása esetén – tulajdonossá válhat. Az intézmény indoka az a társadalom-lélektani köztapasztalat, hogy az emberek egy hosszú időn át fenntartott ténylegességi állapotot respektálnak, önmagában elismerésre és védelemre érdemesnek tartanak. Amikor ez a ténylegesség vki tulajdonjogát sérti, és a tulajdonos a jogellenes állapotnak hoszszú időn át véget nem vet, magatartása mások szemében a jogával való nemtörődésnek minősül, így az illető védelemre nem is érdemes. Az elbirtoklás (USUCAPIO) a római jogban eredeti szerzésmód; és nem csupán akkor, mikor az előd nem volt tulajdonos, hanem a tulajdonostól való szerzés esetében is, mivel az elbirtoklásra alapított tulajdonjog független az előbbi tulajdonos jogától. Azonban ha új tulajdonjog keletkezik is, a dolgon fennállott idegen dologbeli jogok (szolgalom, zálog, stb) az elbirtoklás után is fennmaradnak; ezek csak

a dolog elenyésztével (pusztulás, alkatrésszé válás, feldolgozás, stb.) szűnnek meg Vagyis az usucapio-nak kettős természete van Szerepe abban áll, hogy az, aki vmely hiba miatt nem szerezhette meg azonnal a tulajdont, akkor azt a dolog hosszabb időn át folyó zavartalan birtoklásával megszerzi. A szerzésnek alapvetően két hibája lehet: • formai – res mancipi megszerzése traditio-val, ekkor a szerző nem civiljogi tulajdonos, • de beletartozott a vagyonába (IN BONIS EST; bonitár) tartalmi – nemtulajdonostól szerzés, ilyenkor a nemo plus iuris elve alapján a szerző sem lett tulajdonos, bár lehet formailag hibátlanul szerzett. ARCHAIKUS JOGI SZABÁLYOZÁSA Elbirtoklást már a XII táblás törvény is ismerte: ha vki egy éven át megszakítás nélkül birtokolt (usus) egy dolgot, elbirtokolta azt; civiljog nemcsak tulajdon, hanem más jogok (férji hatalom, szolgalom, öröklés) esetében is elismerte. Egyedül a teleknél kellett az archaikus

korban két évben szabályozni az elbirtoklás idejét, mivel a törvény a telek művelésének cikli247 Színleges per a iurisdictio voluntaria körébe tartozot, s így a praetor, tartományi helytartó, s consul is eljárhatot. 248 A XII táblás törvény már szabályozta, ennél fogva élő intézmény a köztársaság végéig. A klasszikus korban tulaj donátruházásra többé nem alkalmazták 136 kusságát249 vette alapul. Jogcím, jóhiszem nem kellett, csupán az nem birtokolt el, aki a dolgot lopás (furtum) útján szerezte. Mivel az ősi ius civile szerzésmódja, usus által csak commercium-képes személy (civis vagy Latinus) szerezhet tulajdonjogot. KLASSZIKUS JOGI SZABÁLYOZÁSA A klasszikus jog öt feltételt szabott a sikeres usucapio-hoz: I. dolog elbirtoklásra alkalmas voltát (RES HABILIS), mely szűkebb kategória a forgalomképes dolgoknál, mivel kiveszi belőle a törvényes elidegenítési tilalom alá eső dolgokat250, a res furtivae-t251 és a

a res vi possessa-t252 II. birtoklási időt (TEMPUS), mely ugyanaz mint a XII táblás törvény idején III. possessio-t, azaz a folyamatos és megszakítás nélküli birtoklás ténye elengedhetetlen volt, s az, hogy rendelkezzék elbirtokláshoz vezető birtokkal és tulajdonosi szándékkal. A birtokabelépés jogosságát bizonyítani kellett. A birtok bármely rövid időre elvesztése megszakította a birtoklást, s az a birtok visszaszerzése után újrakezdődött. Az elbirtokló halála nem szünteti meg az elbirtokló helyzetet, hanem az a nyugvó hagyatékban, és a hagyaték elfogadása után, az örökös személyében folytatódik. Mivel itt csupán a birtoklás folytatásáról van szó, a jóhiszemnek csupán az örökhagyó személyében kell fennállnia. Sőt, aki a dolgot annak birtokosától élők közti jogügylet alapján jóhiszeműen szerezte és birtokba is lépett, a magáéhoz hozzászámíthatja elődei ugyancsak jóhiszemű és jogcímes birtoklását

IV. bona fides-t, mely nem más, mint az elbirtoklónak az a meggyőződése, hogy a dolog uratlan, vagy elődje tulajdonos ill. hogy az, akitől szerzett, a tulajdonos dolgának elidegenítésére fel van jogosítva (szubjektív elem) A bona fides-t tehát nem zárja ki, ha a birtokszerző tud az átruházási mód hibás voltáról253. A jóhiszemnek a birtoklás kezdetekor kell meglennie, és nem kell fennállnia az elbirtoklás egész tartama alatt Ha tehát a birtokba lépést követően az elbirtokló rosszhiszeművé válik, ez a körülmény már nem akadályozza meg a jóhiszeműen kezdett elbirtoklás befejezését Amennyiben azonban a dolog egy detentio-s címen korábban már a 249 Egy termelési meg egy ugarhagyási év. 250 Res pupiliia, itáliai hozományi telek, alperes által a per során elidegenítet per alat álló dolog, fscus dolgai. 251 Az az ingó dolog, mely lopás (furtum) útján került ki a tulajdonos hatalmából és jutot ezt követően vki révén a

jóhiszemű szerzőhöz. Ezt a tilalmat, mely a lopot dolgot mindenki számára mindaddig objektíve elbirtokolhatatlanná tete, amíg csak a tulajdonos hatalmába vissza nem kerül, a Kre 200 körül hozot lex Atinia vezete be, továbbfejlesztve ezzel a XII táblás törvény rendelkezését Mivel a római furtum tág fogalma folytán majdnem minden olyan eset lopásnak minősül, amikor egy dolog tulajdonos akarata nélkül jut vki birtokába, a nemtulajdonostól szerzet ingó dolog elbirtoklásának lehetősége eléggé csekély (ez persze érinti az ingó-elbirtoklás gyakorlati jelentőségét) A lopot dolog elbirtoklásának tilalma addig tart, amíg a dolog a tulajdonos hatalmába vissza nem kerül Ha ez valamiképp megtörténik, „hibájától megtisztul” (purgatio vitii) és elbirtoklásra ismét alkalmassá válik Ehhez elegendő • ha a tulajdonos abba a helyzetbe kerül, hogy a vindicatio-t megindíthatja, (még ha ezt nem is teszi) • ha a tolvaj a dolgot megveszi,

a litis aestimatio-t megfzeti, ill. azt követően, hogy a dolgot eladta, a tulajdonos örökösévé lesz 252 A tulajdonosától erőszakkal elvet ingatlan, melyre a lex Atinia tilalmát a lex Plautia terjesztete ki. Az erőszakkal való kivetést a jogtudósok a furtum-nál szűkebben értelmezték; így az ingatlan elbirtokolható lesz, ha a kivető helyet egy harmadik ül be az üressé vált birtokba. 253 Res mancipi traditio-val szerzése. 137 szerző kezében volt, a jóhiszemnek a brevi manu traditio időpontjában is fenn kell állnia254. A szerzéskori bona fides azoknál a birtokelődöknél is követelmény, akiknek a birtoklását az elbirtokló a magáéhoz hozzászámíthatja (de öröklésnél saját jóhiszeműsége nem szükséges) V. jogcímet (TITULUS), melynek olyan jogalapnak kellett lennie, amely egyébként alkalmas lett volna a tulajdonszerzés előidézésére, ha éppen azok a hibák nem álltak volna fenn, amelyek az elbirtoklást szükségessé

tették255 ◦ tulajdon-átruházó szerződés (vétel, ajándékozás, hozományba adás) ◦ dolog kiadása helyett litis aestimatio megfizetése a marasztalt alperes részéről vmely dolog kiadására menő perben ◦ osztóperekben bírói adiudicatio ◦ hagyományosi pozíció, ha az örökhagyó nem volt tulajdonos ◦ foglalás olyan dolgon, amit nemtulajdonos hagyott el ◦ bizonyos praetor-i birtokbautalások256. Az elbirtoklás befejeződésével megtörtént a tulajdonszerzés. PREASCRIPTIO LONGI TEMPORIS Az elbirtoklás civiljogi intézmény. A tartományi telket, amelyen civiljogi tulajdon viszont nem állhatott fenn, megművelő védelmére adott jogszolgáltatást a tartományi helytartó a földdel nem törődő eredeti jogszerű birtokossal (quasi-tulajdonossal) szemben. Így az egy helyen lakó érdekeltek esetén 10, a különböző helyen lakóknál 20 éven át birtokolt és megművelt tartományi ingatlanra kifogásként (PRAESCRIPTIO LONGI

TEMPORIS) lehetett hivatkozni a jogosult keresetével szemben, később azonban a birtokból kiesett fél in factum actio-t is kapott bárki ellen a birtok visszaszerzésére. Ezzel a praescriptio valódi elbirtoklássá lett Utóbb ingók elbirtoklására is alkalmazták nyilván olyankor, amidőn res furtivae-vá válásuk kizárta usucapio-jukat. IUSTINIANUSI JOGI SZABÁLYOZÁSA Egységesítette az elbirtoklás szabályait. 1) rendes elbirtoklás (USUCAPIO ET PREASCRIPTIO LONGI TEMPORIS) Iustinianus a klasszikus kori usucapio szabályait vette át a következő módosításokkal: • az usucapio nevet csupán az ingó dolgok elbirtoklására hagyta meg; míg az itáliai és a tartományi telek közti megkülönböztetés elejtésével, vmennyi ingatlan elbirtoklására egységesen a longi temporis praescriptio elnevezést használta 254 Így a vételi szerződés megkötésekor, amidőn a bérlő megveszi a bérelt dolgot. 255 Később azonban méltányosságból, szoros

kivételként, megelégedtek a putativus titulus-szal, azaz a vélt jogcímmel is • amikor a felek valóban kötötek ügyletet, de az vmi okból érvénytelen let • néha olyankor is, amidőn az elbirtokló csupán tévesen gondolta, hogy ügyletet kötöt, és tévedése különösen menthető (ún. error probabilis) volt 256 Missio in possessionem, bonorum possessio. 138 • az ingó dolgok elbirtoklási idejét felemelte 3 évre; míg az ingatlanokét 10, ill. 20 évben állapította meg aszerint, hogy a felek egyazon, avagy különböző tartományban laktak-e • a rendes elbirtoklásra alkalmatlan dolgok klasszikus jogban is ismeretes fajai mellé újak léptek, például a császár és a császárné dolgai, a templomok és kegyes alapítványok (pia causa) ingatlanai, vmennyi hozományi dolog. 2) kivételes elbirtoklás (PRAESCRIPTIO LONGISSIMI TEMPORIS) Rendes elbirtoklás is csak a származékosan szerzők számára áll nyitva, azok számára tehát, akik

vmely jogszerű szerzéscím alapján léptek egy dolog birtokába. A dolgokra differenciáltan előírt határidő eltelte után azoknak a helyzete, akik az elbirtoklás pozitív feltételeit bizonyítani tudják, jelentősen megszilárdult. A szerző biztonságát azonban mégis csökkenti az a teljesen ki nem zárható lehetőség, hogy utólag kiderül, a szerzett dolog res furtivae, így azt a tulajdonos tőle időbeli korlátozás nélkül bármikor vindikálhatja. Másik probléma abból adódik, hogy saját tulajdona védelméhez az elbirtoklónak mindenkor bizonyítania kell szerzéscímét. Ez okirattal, szóbeli szerződés esetén tanúkkal történik Idővel azonban az okiratok elkallódhatnak, az ügyleti tanúk pedig előbbutóbb elhalnak, amikor is a szerző nem tudja többé tulajdonosi minőségét igazolni, és ezáltal ki van szolgáltatva az eredeti tulajdonos keresetének. Ez amiatt is méltánytalan, mivel az ellene esetleg (ti. nemtulajdonostól való szerzés

esetében) indítható tulajdonkereset a II. Theodosius 424 évi rendelete értelmében 30 ill 40 év elteltével elévül. A nehézségeken segített a Iustinianus által 529-ben bevezetett rendkívüli elbirtoklás, melynek bizonyítandó feltétele a 30 (egyes esetekben 40257) évi megszakítás nélküli birtok, feltéve ha az elbirtokló a birtokba lépéskor jóhiszemű volt • titulus nem szükséges (ezt pótolja az elbirtoklási idő megnyújtása) és • a dolog lopott volta sem akadály258. Sajátos szabály viszont, hogy rendkívüli elbirtoklást a birtokból kiesés mellett megszakítja a kereset-(vindicatio-)indítás is. A rendkívüli elbirtoklás alapvető funkciója a tulajdonosi pozíció végleges tisztázása. A származékosan szerző ugyan • többnyire már magával a szerző ténnyel tulajdonossá lesz • jogát azonban rendszerint csak a rendes elbirtoklás tényállása alapján tudja bizonyítani • melynek nehézségeitől viszont a

rendkívüli elbirtoklás szabadítja meg végleg a szerzőt. A tulajdoni rend ilyen megszilárdítása még azon az áron is előnyös, hogy általa hellyel-közzel a jogcím nélkül, vagy a rendes elbirtoklásra alkalmatlan dolgot szerzők is tulajdonjoghoz jutnak. 257 A 40 éves határidő a rendes elbirtoklás hatálya alól kivet dolgok elbirtoklásánál nyert alkalmazást. 258 Maga a tolvaj persze nem birtokolhatot el továbbra sem. 139 74. A tulajdonszerzési módok ius gentium szerint Traditio A tulajdon-traditio259 kezdetben csupán (1) a res nec mancipi, ezt követően a klasszikus kor végétől vmennyi dolog tulajdonának átruházására szolgáló formátlan szerzésmód volt260. Ezen felül a traditio minden időben egyedüli módja volt (2) a peregrinus-tulajdon és a tartományi telken fennálló quasi-tulajdon átruházásának. Tárgya testi dolog, res corporalis, hiszen csak ezen állhat fenn tulajdonjog, mely egyúttal res in commercio is. Az átadónak

tulajdonosnak kell lennie, mivel különben csak birtok-traditio történik, s a tulajdon csak elbirtoklással szerezhető meg. Az átvevőnek pedig rendelkeznie kell ius comreciivel Lényegét tekintve a tulajdon-traditio nem más, mint egy dolog birtokának átadása vmely jogszerű tulajdonszerzési cím alapján, mert a puszta tulajdon-átruházó megegyezés még nem viszi át a tulajdont. A traditio mint külső tény számtalan jogi tartalmat takarhat, s hogy az átadás mögött mi húzódik meg, azt a causa-tól függ. Ha ugyanis vki csak használatba, vagy letétbe ad át dolgot, az nem lesz megfelelő causa a tulajdonszerzéshez, s így az átvevőnél nem keletkezik tulajdon, csak birtok (esetleg bírlalat). Ha viszont adásvétel 261 alapján adják át a dolgot, az átvevő tulajdont szerezhet a traditio-val, vagyis az átadás olyan ügylet alapján kell hogy megtörténjen, amelynek célja, hogy az átvevő tulajdont szerezzen. Más szóval olyan érvényes

jogügyletekről van szó (többnyire szerződések), melyeket a jog a tulajdonátszállás igazolására alkalmasaknak ismert el, mert ezekben a felek tulajdonátruházási akarata testesült meg. De, önmagában a causa még nem teremti meg a tulajdonátszál lást, hanem csak jogcím a szerzéshez, amelyet, mint tulajdonszerzési mód, a traditio kell hogy kövessen. És fordítva is igaz: érvényes jogcím nemlétében a traditio tranzlatív (tulajdonátvivő) hatálya elmarad; önmagában csak birtokot teremt, s a causa testesíti meg a tulajdonátruházási akaratot. Kivételesen csak a traditio is átvihette a tulajdont; így pl. ha az átruházás alapját képező ügy let tekintetében mindkét fél tévedésben volt ( ERROR IN NEGOTIO), vagyis az egyik eladni akart, a másik viszont azt hitte, ajándékba kapja. Ha mindkét ügylet magába foglalta a tulajdonátruházást, akkor a szerződés ugyan érvénytelen volt, ám a tulajdonátruházásra vonatkozó

akaratmegegyezés megléte tulajdon-traditio-t teremtett, s így a tulajdon átment Iustinianusnál a traditio csak akkor viszi át a tulajdont, ha a vételárat már kifizették, ill. biztosították vagy hitelezték Birtoktan fejlődése következtében a traditio-nál elegendő a puszta megegyezés, a felek akarata, az érvényességhez már nem szükségeltetik a valóságos átadásátvétel. 259 A tulajdon-traditio valójában nem más, mint a birtok-traditio-nak az az esete, amikor nemcsak a birtok (civilis possessio), hanem egyútal a tulajdonjog is átszáll a dolog átvevőjére. 260 A res mancipi traditio-ja a mancipatio kihalása előt legfeljebb bonitár tulajdont eredményezet. 261 Vagy a kölcsön, ajándékozás, csere, hozomány, stb. 140 Occupatio A foglalás (OCCUPATIO) res nullius birtokba vétele tulajdonszerzési szándékkal, mellyel a foglaló nyomban civiljogi tulajdonjogot szerez. A tulajdonkeletkezés tényállása a birtokbavétel, ezért okkupálni

csupán birtoklásra képes, azaz legalábbis korlátozottan cselekvőképes személyek tudnak (a hatalomalattiak természetesen a családfő, a rabszolgák a gazda részére). A birtokbavételnek nem kell kifejezett tulajdonszerzési (elsajátítási) szándékkal történnie – aki gazdátlan dolgot vesz birtokba, ezáltal megszerzi a tulajdonjogot akkor is, ha a dolgot csupán elvesztettnek tartja, azaz ha akarata nem is irányul tulajdonszerzésre. Occupatio-ra alkalmas dolgok a következők: 1) a természetes szabadságban élő vadállatok, ezek bárki által bárhol elejthetők ill. elfoghatók262 A szelídített vadak felett addig marad meg a tulajdonjog, amíg ezek megőrzik visszatérési szándékukat263 Uratlan és okkupálható a tenerparton talált drágakő, igazgyöngy, tengerben keletkezett sziget 2) tengerpart okkupálása lehetséges volt, ám ha hosszú ideig az ár elfoglalja, megszűnik a tulajdon, s újra foglalható 3) elhagyott dolgok, melyek uratlanná

váltak azáltal, hogy tulajdonosuk róluk tulajdon-feladási szándékkal véglegesen lemondott: az ingót eldobta, az ingatlant elhagyta. Derelinkválni csak szándékosan, akarattal lehet, ha ez hiányzik, s vki haszonszerzési céllal birtokba veszi, lopást követ el. Rendszerint nem állapítható meg teljes bizonyossággal, hogy a derelinkváló valóban tulajdonos volt-e, így az elhagyott dolgot okkupáló szabályként elbirtoklásra ( USUCAPIO PRO DERELICTO) szorul 4) pénzszórás nép közzé, mely nyomban a birtokbavétellel a felszedő tulajdonába kerül, aki tehát nem szorul elbirtoklásra. A jogrend a felszedőt – miként a pénz birtokba vevőjét mindenkor – már az occupatio-tól kezdődően rögtön tulajdonosnak tekinti Itt nem elhagyásról van szó: aki így szórja a pénzt, nem csupán lemond róla, hanem akarja is, hogy az másé legyen (tulajdon-traditio) 5) ellenség dolgának elfoglalása esetén, mely nem hadizsákmány, hisz az állami

tulajdon264, – mint uratlan dolgon – birtokbavétellel lehet tulajdont szerezni. Thesauri inventio A kincs (THESAURUS) egy régi, értékes dolog, amelyet olyan régen rejtettek el, hogy a rajta fennállt tulajdon feledésbe ment, s nem deríthető fel. A kincs tehát nem gazdátlan dolog; van tulajdonosa (többnyire az elrejtő örököse), de kiléte nem állapítható meg – mert emberemlékezetet meghaladó idő óta van elrejtve és ebből az okból nem tudjuk, ki a tulajdonosa. A tulajdonszerzés tényállása a megtalálás ( INVENTIO), nem pedig a birtokbavétel, ezért pl. a hét éven aluli serdületlen is találhat kincset, holott okkupálni képtelen. 262 Nem érdekes, hogy kinek a területén, nem létezet Rómában vadászati jog. 263 A szelídítet vadtól megkülönböztetendő a háziállat, mely ha elkóborol vagy akár elvadul is, nem válik uratlanná, elfogása tehát lopásnak minősül. 264 Ha utóbb felosztják, akkor származékos úton keletkezik rajta

tulajdon. 141 A római jog a kincset a telek részének tekintette, és azt mindenkor a telek tulajdonosának jut tatta. Hadrianus szerint a saját telken, vmint a szent helyen és temetkezési helyen talált kincs teljes egészében a találóé. Az idegen telken véletlenül talált kincsen pedig a találónak és a telek tulajdonosnak fele-fele arányban közös tulajdona keletkezik Iustinianus szerint a találó nem tarthat igényt az egyébként neki járó részre, ha a telektulajdonos engedélye nélkül kutatott kincs után, vagy a kutatás közben varázseszközöket használt. Dologegyesülés A dologegyesülésnél a különböző személyek tulajdonában álló dolgok emberi tevékenység eredményeként vagy egyéb tények folytán olyan szoros fizikai kapcsolatba kerülnek egymással, hogy ezáltal egyetlen, egységes dologgá válnak 265. Ide azok az esetek tartoznak, amikor az egyesülés nem a tulajdonosok megegyezése, hanem vagy az egyik fél egyoldalú ténye,

vagy véletlen esemény, vagy mások cselekménye folytán történik; vagyis maga az egyesülés ténye idézi elő az egyesülő dolgok feletti tulajdon megváltozását. A dologegyesülések minősége szerint létezett: • erős egyesülés, vagyis ha a dolgok szétválasztása csak aránytalan károsodás vagy aránytalan költekezés árán, illetőleg egyáltalán nem eszközölhető • gyenge egyesülés, mely nem eredményez végleges tulajdonváltozást, szét lehet választani a dolgokat. A) Alárendelő kapcsolat, vagyis járulékos dologegyesülés (ACESSIO) esetén az egyesült mellékdolog beolvad a fődologba; így a tulajdonjog megszűnik, s a járuléknak osztania kell a fődolog sorsát (acessio cedat principali), vagyis a fődolog tulajdonosának tulajdonjoga kiterjed erre is. Ha az egyesülés erős, akkor a járulék tulajdonosa legfeljebb kártérítést követelhet kötelmi alapon266 Ha az egyesülés gyenge, a tulajdonos az egyesülés tartama alatt az

egyesült dolgok birtokosától a maga dolgát tulajdonperrel nem követelheti, azt mondjuk, a tulajdonjog „nyugszik” (DOMINIUM DORMIT). A nyugvó tulajdonjog azonban ismét feléled, ha a dolgok közti kapcsolat megszűnik, sőt a birtokostól a szétválasztás is követelhető ACTIO AD EXHIBENDUMmal. 1) természeti esemény folytán következnek be a folyókkal és növényekkel kapcsolatos acessio-k. Maga a folyó res publica, azonban a folyóparton törvényi korlátozások mellett magántulajdon állhat fenn A folyó természetéből adódóan változáson mehet keresztül, így az iszaplerakódás (ALLUVIO) révén előálló teleknagyobbodásra a telektulajdon azonnal kiterjed A sodorvány (AVULSIO), vagyis árvíz, földcsuszamlás által kiszakított földdarab csak akkor válik a telek részévé, ha az egyesülés állandó267. Az elhagyott folyómeder (ALVEUS DERELICTUS) a kétoldali parti telkekhez nő hozzá; a földmérők által kimért telkek esetén a

telekhatártól a folyó közép vonalára húzott merőlegesek mentén, egyéb földeknél az elhagyott meder uratlannak számí265 Egységes dologgá vált dolgon csak egységes tulajdonviszony lehetséges, amennyiben viszont az egyesítés a tulaj donosok akaratából történik, akkor tulajdon-traditio-ról beszélünk. 266 Ha a fődolog tulajdonosa rosszhiszemű volt, tolvajként felelt; jóhiszeműség esetén a gazdagodás kiadására ment a kereset. Ha a mellékdolog tulajdonosa jóhiszemű volt, vagy az egyesülés véletlen esemény miat állt elő, gazdagodási kereset állt rendelkezésre; rosszhiszeműsége setén nem illete kártérítés 267 Földdarabon lévő növények gyökeret eresztenek. 142 tott, s occupatio-ra alkalmassá vált. A folyókból kiemelkedő szigetek esetén, melyek a meder kiemelkedő részei, ugyanezek a szabályok érvényesek. A beültetett növény és levetett mag ha meggyökeredzik, erős kapcsolatba kerül a földdel, s még

elválasztás esetén sem kerül vissza az előző tulajdonoshoz 2) építmény ill. építés alapvetően gyenge egyesítés A beépített idegen anyag a telek részévé válik (SOLO CEDIT), és tulajdona csak az épület lerombolása esetén éled fel Elvileg az anyag tulajdonosa követelhetné az elkülönítést, de ez már a XII táblás törvények óta tiltott volt, helyette duplum-ra menő, eredetileg büntető jellegű keresetet ( ACTIO DE TIGNO IUNCTO) biztosított a telektulajdonos ellen. Esetei a beépítés, amikor vki saját telkén részben saját, részben idegen anyaggal építkezik, ill. ráépítés, amikor vki saját anyaggal idegen telken építkezik A kereset dulum-ra ment az építő ellen, tekintet nélkül, hogy jó- vagy rosszhiszemű volt-e. A ráépítésnél elvesztette az anyag tulajdonjogát a jóhiszemű építkező, de igényt tarthatott költségei (beruházás, anyag- és bérköltség) megtérítésére, ha nem akarta megvárni az épület

pusztulást, mikor tulajdonjoga az anyagon feléled. Iustinianus megengedte az elválasztásra menő keresetet (ACTIO AD EXHIBENDUM) a jóhiszemű beépítővel szemben, vagyis lehetővé tette a kibontást; a rosszhiszemű minden igényét elvesztette, ius tollendi-t sem gyakorolhatta 3) egyéb esetek, mint idegen anyag beszövése, hímzése, összeforrasztás 268, írás, festés (erős egyesítés); ill. forrasztás ólommal, gyöngyök, ékkövek befoglalása, egyszerű illesztések (gyenge egyesítés) B) A mellérendelő, vagyis egyenrangú dolgok egyesülésénél nem lehet fődologról és járulékról beszélni, az ilyesfajta egyesülés emberi tevékenység eredménye, s mint ilyen specificatio-nak számít. 1) folyadékok összeöntése (CONFUSIO269) 2) fémek összeolvasztása (CONFLATIO). Ekkor, ha a dolog szétválasztható, megmarad az eredeti tulajdonosi viszony, szétválasztást actio ad exhibendum-mal lehet követelni, s utána magát a dolgot rei

vindicatio-val. Ha a szétvá lasztás nem lehetséges, akkor közös tulajdon keletkezik a részek arányában, amit actio communi dividundo-val lehet felszámolni 3) különböző személyek tulajdonában álló dolgok összekeveredése (COMMIXTIO) esetén nem lehet igazi egyesülésről beszélni 270; tulajdoni helyzet változatlan marad, s rendelkezésre áll az actio ad exhibendum és a rei vindicatio. Amennyiben viszont egyedileg nem azonosítható dolgok keverednek össze, mint a gabonaszemek, vagy két nyáj jelezetlen állatai, mindegyik tulajdonos vindikálhatja a dolgát, a rá eső hányadot Pénzdarabok esetén az előidéző tulajdont szerez, s az eredeti tulajdonos csupán kötelmi keresettel élhet (CONDICTIO SINE CAUSA) 268 Két fém összekovácsolása. 269 Két egyenrangú, egyenlő jelentőségű dolog egyesül, amikor egyik sem járuléka a másiknak. Az eféle tényállás ritka, mert egyenrangú dolgok egyesülése többnyire szándékos tevékenység, emberi

munka eredménye, s ez má inkább specifcatio. 270 Két könyvtár könyvei, melyek egyedileg azonosíthatók. 143 Ingatlanokkal kapcsolatos acessio Ingókkal kapcsolatos acessio Folyókkal kapcsolatos accessio-k: A) alluvio (erős) – iszaplerakódás B) avulsio (gyenge) – sodorvány C) alveus derelictus – elhagyott folyómeder; agri artificinii esetén a folyó középvonala + a mezsgye határolta területen nőtt hozzá az egyes telkekhez, agri limitati esetén okkupálható. ALÁRENDELŐ271 MELLÉRENDELŐ Ferruminatio – fémek melegen történő összekovácsolása, idegen anyag közbeiktatása nélkül (erős). Adplumbatio – fémek összeillesztése ólomkapcsokkal (gyenge). Confusio – folyadékok összeöntése (nem egységes a megítélése: Ulpianus szerint ez specificatio). Satio, implantatio – előbbi erős egyesülés, utóbbi gyenge, amíg a növény gyökeret nem ereszt Textura, scriptura, pictura – szabiniánusok: tábla; prokuliánusok:

festmény, szöveg a fődolog. Conflatio – fémek ötvözése, de ha szétválaszthatók, akkor nincs dologegyesülés; actio ad exhibendum Fémektől különböző fődolog összeillesztése más dologgal, ragasztás, szegelés, beékelés módszerével Commixtio – keveredés, vindicatio pro parte. DE! Commixtio nummorum: pénzérmék bekeveredése, tulajdonszerzés miatt csak gazdagodásra lehet perelni. A) B) Inaedificatio – építés beépítés: idegen anyagot saját telekbe; actio de tigno iucto ráépítés: idegen telekre saját anyagot; jóhiszemű beruházások (Celsus) vagy anyagés bérköltség (Gaius); rosszhiszemű ius tollendi sem. Fructuum perceptio Gyümölcs (természetes gyümölcs, hozadék FRUCTUS NATURALIS) alatt értjük • egy anyadolognak olyan • időszakonként visszatérő • természetes növekményét, mely • az állag sérelme nélkül jön létre. A természetes gyümölcsök körében a tulajdonszerzés szempontjából

megkülönböztetünk A) függő gyümölcsöt (FRUCTUS PENDENS), mely az anyadologgal annak részeként összefügg, osztja jogi sorsát; ám eljövendő, remélt dologként a függés alatt is lehet jogilag releváns, így ha ez idő alatt lekötik zálogul B) elvált gyümölcsöt (FRUCTUS SEPARATUS), melynek jogi sorsa független az anyadologtól; az elválással272 nem feltétlenül kerül az anyadolog dominus-ának tulajdonába, így az örökhaszonbérlő vagy a jóhiszemű birtokos elválással szerez tulajdont273 C) beszedett gyümölcsöt (FRUCTUS PERCEPTUS), vagyis az arra jogosult által birtokba vett gyümölcsön beszedéssel pl. a haszonélvező tulajdont szerez Itt szükséges a birtokbavétel a tulajdonszerzéshez, mert az elválással még az anyadolog tulajdonosáé marad A haszonbérlő és a függő gyümölcs vevője a jogügylet természeténél fogva az 271 Melyik a fődolog? A szabiniánusok szerint az, amelyik nagyobb értékkel, vagy tömeggel bír, a

prokuliánusok szerint az, amelyiknek a gazdasági jelentősége nagyobb. 272 Természetes úton vagy emberi tevékenység révén következik be. 273 Egy jogosulatlan harmadik által beszedet gyümölcsöket nyomban saját maga vindikálhatja, és nem szorul a telektulajdonos közreműködésére. 144 anyadolog tulajdonosának akaratából szerzik meg a gyümölcs tulajdonát az átadással274. Ha azonban a tulajdonos ezt megtiltaná, tulajdoni igény nem, csupán kártérítésre menő in personam actio illetné meg őket a kötelmi viszony alapján. A természetes gyümölcsök körében a peres eljárás szempontjából megkülönböztetünk A) meglévő gyümölcsöt (FRUCTUS EXSTANS), mely a litis contestatio időpontjában még megvan B) elfogyasztott gyümölcsöt (FRUCTUS CONSUMPTUS), mely a litis con- Tulajdoni és hagyatéki perben van jelentősége testatio időpontjára már elfogyasztottak ill. túladtak C) beszedni elmulasztott gyümölcsöt (FRUCTUS

PERCIPIENDUS), mely esetben az alperesnek felróható, hogy nem szedte be, ill. vétkesség terheli, mert létre sem jöttek A gyümölcsszedés szabályai csak a valódi, vagyis a természetes gyümölcsökre (fructus naturales) állnak. Ezektől meg kell különböztetni az un „jogi gyümölcsöt” (FRUCTUS CIVILIS), mely nem más, mint vmely akár gyümölcsöző, akár nem gyümölcsöző dolog használatának átengedéséért szerződésileg megállapított ellenérték, többnyire pénz, (pl. bér, tőkekamat, rabszolga keresménye). Ezek annyiban mennek gyümölcsszámba, hogy a haszonélvezőt illetik, továbbá hogy róluk a tulajdonperben vagy hagyatéki perben alulmaradt alperes elszámolni tartozik. Specificatio A feldolgozás (SPECIFICATIO) ingó dolog emberi munkával jóhiszeműen történő olyan átalakítása, melynek révén új dolog jön létre. Az emberi munka átalakító szerepe itt kiemelendő, vagyis a dolog természetes átalakulása, sem az azt mássá

nem tevő megmunkálása 275 nem minősül feldolgozásnak. Aki saját dolgából készít új dolgot, annak tulajdonosa lesz. Ha jóhiszemű feldolgozó idegen anyagból dolgozik, akkor • tulajdonváltozás nem következik be, vagyis az új dolog az anyag tulajdonosáé, mivel az anyag nélkül az új dolog nem jöhetett létre (szabiniánusok) • tulajdonváltozás bekövetkezik, vagyis az új anyag a feldolgozóé, mivel az az anyag átalakító megmunkálásáig nem létezett, a régi dolog elpusztult, a feldolgozó foglalással tulajdont szerez (prokuliánusok) • ha a feldolgozott anyag visszaállítható korábbi alakjába, akkor az anyag a tulajdonosáé; ha nem, a feldolgozójáé (Iustinianus). Ha rosszhiszemű feldolgozó idegen anyagból dolgozik, tolvajnak minősül. Ha a feldolgozó teljesen, vagy részben idegen anyagból dolgozott, az ő tulajdonszerzése egy másik személy tulajdonjogának sérelmére történt, aki értelemszerűen követelheti az őt ért

anyagi veszteség kiegyenlítését. Az anyagtulajdonos megtérítési igénye tekintetében azonban különbséget kell tenni: 274 A kötelmi jogosult perceptio-ja tehát valójában nem más, mint a közte és a gyümölcsszedésre dologilag jogosult közöt végbemenő hallgatólagos traditio (quasi-traditio), vagyis származékos szerzés. 275 Szövet kitisztítása. 145 • attól a jóhiszemű feldolgozótól, aki érvényes jogcím nélkül jutott az anyaghoz (pl. a szomszédnak küldött gabonát megőrlette), condictio útján követelhető a gazdagodás (vagyis az anyag értékének) megtérítése; ugyanezt követelheti exceptio doli-val a feldolgozó rei vindicatio-jával szemben az anyagtulajdonos, ha az új dolgot ő birtokolja • amennyiben a jóhiszemű feldolgozó vmely érvényes jogcím alapján jutott az idegen anyaghoz, nem felelős az anyagtulajdonosnak, aki tehát csupán az elidegenítő harmadik ellen fordulhat • a rosszhiszemű feldolgozótól az

új dolog is vindikálható, s ha tolvaj volt, ezen felül még actio furti is megy ellene. Származékos Eredeti Kauzális Absztrakt Mancipatio   In iure cessio    Usucapio Traditio  Neutrális   Occupatio  Thesauri inventio  Dologegyesülés  Fructuum perceptio  Specificatio  Tulajdonszerzési módok természete 75. A quiritár tulajdon átruházása Lsd 73. tétel (csak mancipatio és in iure cessio) 76. Az elbirtoklás Lsd 73. tétel 146 77. Tulajdonszerzési mód és tulajdonszerzési cím. Jogcím (titulus, causa) megléte előfeltétel, vagy sem A jogcím jogi cél, amelynek érdekében a jogalanyok vmilyen jogi tényt visznek véghez. A causa vmilyen szerződéstípus, melynek alapján lehetséges a tulajdonátruházás • Usucapio és traditio esetén causa-nak kell fennforognia • ius gentium szerzésmódok eleve tartalmazzák a jogcímet (kivéve traditio-t) • mancipatio és in iure cessio kauzátlan,

absztrakt jogügyletek, s így a felek szándéka ellenére is tulajdonátszálló hatása van Usucapio-nál a jogcímnek olyan jogalapnak kellett lennie, amely egyébként alkalmas lett volna a tulajdonszerzés előidézésére, ha éppen azok a hibák nem álltak volna fenn, amelyek az elbirtoklást szükségessé tették276 • tulajdon-átruházó szerződés (vétel, ajándékozás, hozományba adás) • dolog kiadása helyett litis aestimatio megfizetése a marasztalt alperes részéről vmely dolog kiadására menő perben • osztóperekben bírói adiudicatio • hagyományosi pozíció, ha az örökhagyó nem volt tulajdonos • foglalás olyan dolgon, amit nemtulajdonos hagyott el • bizonyos praetor-i birtokbautalások277. Tulajdon-traditio-nál maga a traditio mint külső tény számtalan jogi tartalmat takarhat, s hogy az átadás mögött mi húzódik meg, azt a causa-tól függ. Ha ugyanis vki csak használatba, vagy letétbe ad át dolgot, az nem lesz

megfelelő causa a tulajdonszerzéshez, s így az átvevőnél nem keletkezik tulajdon, csak birtok (esetleg bírlalat). Ha viszont adásvétel 278 alapján adják át a dolgot, az átvevő tulajdont szerezhet a traditio-val, vagyis az átadás olyan ügylet alapján kell hogy megtörténjen, amelynek célja, hogy az átvevő tulajdont szerezzen. Más szóval olyan érvényes jogügyletekről van szó (többnyire szerződések), melyeket a jog a tulajdonátszállás igazolására alkalmasaknak ismert el, mert ezekben a felek tulajdonátruházási akarata testesült meg. De, önmagában a causa még nem teremti meg a tulajdonátszál lást, hanem csak jogcím a szerzéshez, amelyet, mint tulajdonszerzési mód, a traditio kell hogy kövessen. És fordítva is igaz: érvényes jogcím nemlétében a traditio tranzlatív (tulajdonátvivő) hatálya elmarad; önmagában csak birtokot teremt, s a causa testesíti meg a tulajdonátruházási akaratot. 276 Később azonban

méltányosságból, szoros kivételként, megelégedtek a putativus titulus-szal, azaz a vélt jogcímmel is • amikor a felek valóban kötötek ügyletet, de az vmi okból érvénytelen let • néha olyankor is, amidőn az elbirtokló csupán tévesen gondolta, hogy ügyletet kötöt, és tévedése különösen menthető (ún. error probabilis) volt 277 Missio in possessionem, bonorum possessio. 278 Vagy a kölcsön, ajándékozás, csere, hozomány, stb. 147 78. A tulajdon megszűnése Legkésőbb a tulajdonos halálával szűnik meg, vagyis az átszálló tulajdonjog új tulajdont keletkeztet; életében elsősorban a tulajdonos akaratából szűnik meg. Megszűnés más tulajdonszerzése folytán • • • Tulajdonos akaratából (tulajdonátruházás) tulajdon-traditio mancipatio in iure cessio • • • • Tulajdonos akaratától függetlenül ill. ellenére specificatio usucapio járulékos dologegyesülés kisajátítás Megszűnés új tulajdon keletkezése

nélkül Dolog megsemmisül • derelictio279 megszűnik magántulajdonban állható dolog lenni (vö. res religiosa) • rabszolga felszabadítása, vadállat elszabadulása • • 79. A rei vindicatio A rei vindicatio a civiljogi tulajdon legfontosabb jogi eszköze; ősi formája a legis actio sacramento in rem volt, ennek során az alperesnek kontravindikálnia kellett, vagyis tulajdonosnak kellett mondania magát, ha ezt nem tette elvesztette a pert280. Ezzel szemben a praetori perrendben a civiljogi igényre épülő ( IN IUS CONCEPTA) formulával való vindikálás esetében már elegendő volt, ha az alperes tagadta a felperes intencióbeli jogállítását, vagyis nem volt szükség kontravindikációra. Ez közvetlenül a pertárgy kiadását, ill az alperes pénzbeli marasztalását eredményezhette. Felek A kereset felperese eredetileg csak a birtokából kiesett civilis tulajdonos (aktív legitimáció); alperes csak az lehetett, aki a dolgot keresetindításkor

ténylegesen hatalma alatt tartotta (passzív legitimáció). Felperesi legitimáció híján a tulajdonos nem perelhette saját detentorát281, mivel azon keresztül ő maga birtokolt; ugyanakkor alperesi legitimáció híján az ellen sem lehetett megindítani a keresetet, akinél a dolog sosem volt, vagy azon litis contestatio előtt túladott. Iustinianus megengedte a saját birtokközvetítő detentor (bérlő) perlését, s így a tulajdonos minden olyan személytől követelhette a dolgot, aki azt agánál tartotta, s megvolt rá a lehetősége, hogy visszaadja. Lehetségessé vált a rei vindicatio megindítása fiktív, vagyis nem birtokló alperes ellen: • aki rosszhiszeműen túladott a dolgon, hogy azt a per során ne találhassák nála 279 Kérdéses viszont, hogy maga a derelictio önmagában szünteti-e meg a tulajdont, vagy a más általi occupatio. 280 A felek – miután a jogszolgáltató hivatalnok egyiküknél ideiglenesen elhelyezte a vita tárgyát –

fogadást (sacramentum) kötötek saját állításuk igaza mellet. A pertárgy birtokát ideiglenesen megkapó fél köteles volt biztosítékot ígérni abban a tekintetben, hogy pervesztessége esetén kiadja a pertárgyat A per második szakaszában a vita végleges eldöntésére kijelölt esküdtbíró a bizonyítékok felvétele után ítéletet hozot arra vonatkozólag, hogy ki nyerte a fogadást, s ezáltal közvetve a jogvitát, a tulajdonos (illetve a civiljogi örökös) kilétét is eldöntöte. 281 Akire ő bízta a dolgot, így a bérlőt, letéteményest. 148 • aki más helyett vállalta az alperes szerepét, hogy a birtoklóközben háborítatlanul folytassa az elbirtoklást. Ha a felek között a birtok is hibás volt, ténymegállapító (praeiudicialis) eljárást kell lefolytatni, melynek győztese kerül alperesi pozícióba. Arra az esetre, ha a rei vindicatio-s pert elvesz tené, az alperesnek cautio-t kellett adnia, hogy a dolgot kiadja, ill litis

aestimatio-t (becsértéket) kifizetni; ha erre nem volt hajlandó, a praetor a másik felet birtokba utalta Tárgya Általában egyes testi dolog, ill. közös dolog hányada, esetleg dologösszesség282 lehetett Perbebocsátkozás Az in rem actio-k fontos tulajdonsága volt, hogy ezen perek esetén az alperes nem volt köteles perbebocsátkozni, nem kellett vállalnia a pereskedést 283. Az alperes nem köteles perbe bocsátkozni, ha nem kívánja a dolog birtokát megvédeni Ebben az esetben azonban ki kell adnia a dolgot anélkül, hogy a bíró a tulajdonjog kérdésében döntene. A praetor a dolog kiadását ebben az esetben két módon érheti el: A) telkek esetén, a praetor egy INTERDICTUM QUEM FUNDUM nevezetű eszközt biztosítja a felperes számára. Az interdictum az ellen irányul, aki a vita tárgyát képező telket birtokolja, vagy dolózusan szűnt meg birtokolni A praetor megparancsolja a telek visszaadását a felperes részére. Ha ez nem történik meg, abban

az összegben marasztalják az alperest, ami a rei vindicatio veszteseként fizetnie kellett volna (litis aestimatio). B) ingók esetén az in personam jellegű ACTIO AD EXHIBENDUM-mal. Ezzel az élhet, aki dologi jogi keresetet akar indítani az ellen, aki a dolgot magánál tartja: a dolog praetor előtti felmutatását követelheti ezzel a keresettel. Ha a felmutatás megtörtént és az alperes nem bocsátkozik a dologi perbe, a praetor minden további vizsgálat nélkül utasítja a felperest, hogy a jelenlévő dolgot birtokba vegye: a felperes ezzel csak birtokot szerez, a jogkérdés, a tulajdonlás kérdése azonban továbbra is nyitott marad. S ha az eddigi alperes vissza akarja szerezni a dolgot, tulajdoni keresetet indíthat. Ha a felszólított nem mutatja fel a dolgot, akkor marasztalják abban az összegben, amit az eredetileg kilátásba helyezett keresettel a felperes győzelme esetén kaphatott volna (litis aestimatio). Akkor is ez történik, ha az alperes dolózusan

túlad a dolgon 282 A mikor viszont a birtokos az egyes darabokra saját tulajdonát igazolhatja. 283 Rei vindicatio dologi jellegéből (in rem) következően senki sem kötelezhető személyében, hogy vállalja a tulajdoni pert. 149 Per formulája Nominatio iudicis In iure szakasz Publius legyen a bíró Felperesnek két dolgot kell bizonyítania: ő a tulajdonos, a dolog az alperesnél van Ha bizonyítást nyer, hogy a dolog, amely a per tárgyát képezi, a római polgárok joga alapján Aulus Ageriusé Intentio és ezt a dolgot a rendelkezésednek megfelelő módon nem adják vissza Aulus Ageriusnak, amennyit ez a dolog érni fog, Arbitrus Alperes nem bocsátkozik perbe annyi pénzben, bíró, marasztald Numerius Negidius-t Aulus Agerius javára; ha nem nyer bizonyítást, mentsd fel. Condemnatio Ha a dolog jelen van, felperes elviheti Alperes a dolgot nem adja ki Ingó esetében actio ad exhibendum Ingatlan esetében interdictum quem fundum Per lefolyása A

tulajdoni per tárgyát képező dolog birtokosa, az alperes az in iure eljárásban többféle módon reagálhatott a felperesi követelésre: • Birtokot kap a felperes Megállapításra kerül a litis aestimatio • elődmegnevezéssel (NOMINATIO AUCTORIS) szabadulhat a pertől, azaz az alperes más nevében tartja magánál a dolgot, vagyis ő naturalis possessor, aki nem a tulajdonostól kapta azt bírlalatba • az alperes perbe bocsátkozik, tagad vagy ellenérve van Litis contestatio hivatkozhatott jogára (exceptio), miszerint jogosult a dolog birtokára, így pl. zálogra tagadhatta a felperes tulajdonát, s Birtokot kap a felperes Apud iudicem szakasz elismerhette a felperes tulajdonjogát (confessus), s átengedhette a dolgot. Ebben az esetben mentesült minden további következmény alól, ami azonban nem zárta ki, hogy a felperes további (kötelmi) jogcímen, vagyis in personam actio-val érvényesítse kárigényét • Megállapításra kerül a

litis aestimatio Nem sikerül a felperes bizonyítása – felmentik az alperest Sikerül a felperes bizonyítása Kiadja a dolgot és járulékait (litis aesimatio) Nem adja ki a dolgot (arbitratus aktivizálódik) Nem tudja kiadni a dogot, mert nincs meg Dolus-osan nem akarja kiadni a dolgot Bírói becslés: felperesi becslő eskü: iusiurandum in litem ilyenkor legis actio-s eljárásban az alpelitis aesimatio rest is fogadási összeg letevésére kötelezték, de ha erre nem volt hajlandó, a praetor a dolog birtokába utalta a felperest • alperes exceptio doli-val követelhette a dologra fordított kiadásai és azon eszközölt beruházásai284 megtérítését. A beruházások megtérítésének mértéke függött azok jellegétől, és a beruházás rossz- ill jóhiszeműségétől Csak a jóhiszemű alperes követelhet- 284 E beruházások háromfélék lehetek: (1) szükséges, mely nélkül a dolog tönkremegy és azt a felperes is elvégezte volna; (2)

hasznos, mely nem nélkülözhetetlen, de emelik a dolog értékét, amellyel a felperes jogalap nélkül gaz dagodnék; (3) fényűző, amely csak a kényelmet szolgálja. 150 te költségei megtérítését (sőt csak a hasznost és szükségest); Iustinianus már megengedte a rosszhiszemű birtokosnak is szükséges beruházások követelését, kivéve a tolvajnak, és a hasznost objektív értéknövekedésig a jóhiszemű birtokosnak, ezzel szemben a rosszhiszemű birtokosnak a ius tollendi-t. Fényűző beruházásokra ius tollendi illette meg az alperest, és ennek kielégítésére visszatartási jogot is kapott Alperes marasztalása 1) A rei vindicatio elsődleges célja az, hogy természetbeni teljesítéssel az alperes a per tárgyát a felperes birtokába kiadja ( RESTITUTIO), minden járulékával együtt; a gyarapodást a bíró állapította meg egy előzetes becslő eljárás keretében. Ekkor olyan helyzetbe kell hozni a felperest, mintha a teljesítés a litis

contestatio időpontjában megtörtént volna • a litis contestatio előtt okozott károkért csak a tolvaj felel (de ő még a vis maiorért is); az elvált gyümölcsökön a jóhiszemű birtokos tulajdont szerez, a rosszhiszemű alperes culpa-ért felel • a litis contestatio után bekövetkezett károkért a jóhiszemű alperes csak vétkessége esetén felel, a rosszhiszemű alperes viszont minden kárért, még a vis maior-ért is; a gyümölcsökért a birtokos vétkességi alapon felel, a rosszhiszemű alperes a vis maiorért is és ki kell adnia az összes meglévő gyümölcsöt. 2) A vindicatio lévén arbitraria actio, pénzbeli marasztalásra csak akkor kerül sor, ha az alperes nem tesz eleget a bíró arbitratus-ának, vagyis a dolog természetbeni kiadására szóló pa rancsának, ekkor az INTERESSE285 értékében marasztalják, ez a modern értelemben vett kártérítés. Nevezetesen a pertárgy (a vindikált dolog és járulékai) pénzbeli egyenértékére

(litis aestimatio), melyet a bíró bizonyos esetekben 286 (A) a felperes becslő esküje (IURAMENTIM IN LITEM) alapján állapítja meg – minthogy a felperes érthetően a maga dolgát rendszerint magasra szokta értékelni, ebben közvetett kényszer van a pertárgy természetben történő kiszolgáltatására. A bíró máskor 287 (B) a saját becslése (AESTIMATIO ARBITRIO IUDICIS) alapján állapítja meg a pertárgy értékét 80. A beruházások A tulajdoni per tárgyát képező dolog birtokosa, az alperes az in iure eljárásban exceptio dolival követelhette a dologra fordított kiadásai és azon eszközölt beruházásai megtérítését. A) szükségesek (IMPENSAE NECESSARIAE): azok, melyek elmaradása esetén a dolog vagy elpusztulna vagy rosszabbodna (állat etetése, gát építése, épület karbantartása) B) hasznosak (IMPENSAE UTILES): azok, melyek a hozományt (dolgot) jobbá teszik, nemcsak rosszabbodni nem engedik, és melyekből jövedelemre lehet szert

tenni (gyümölcskert szükséges mértéken túlmenő megművelése, a rabszolgagyermekek taníttatása) 285 Szubjektív egyéni érdeksérelem. 286 Amennyiben dolózusan tagadja meg az alperes a dolog kiadását. 287 Amennyiben nem az alperes dolusa miat marad el a természetben történő visszaadás, pl. mert az eljárás alat gondatlansága folytán semmisült meg a dolog, vagy ha a felperes a dolog mellé még kártérítési igénnyel is fellép, vagy a gyümölcsök kiadását is igényli. 151 C) fényűzőek (IMPENSAE VOLUPTARIAE): azok, melyek csak díszítik a dolgot, de nem növelik egyúttal a hasznát (dísznövények, szökőkutak, festmények) A beruházások megtérítésének mértéke függött azok jellegétől, és a beruházás rossz- ill. jóhiszeműségétől Csak a jóhiszemű alperes követelhette költséImpensae gei megtérítését (sőt csak a hasznost és szükségest); Iustinianus már megengedte a rosszhiszemű birtokosnak is szükséges

beruházások követelését, kivéve a Necessariae Voluptariae Utiles tolvajnak, és a hasznost objektív értéknöTeljes költségtérítés Ius tollendi vekedésig a jóhiszemű birtokosnak, ezzel (kivéve tolvajt) szemben a rosszhiszemű birtokosnak a ius tollendi-t. Fényűző beruházásokra ius tollendi illette Jóhiszemű birtokos: Rosszhiszemű birtokos: meg az alperest, és ennek kielégítésére visszatartási gazdagodás megtérítése ius tollendi jogot is kapott. 81. Actio Publiciana Az ACTIO PUBLICIANA a bonitár tulajdonos védelmét szolgálja, vagyis olyan tulajdonvédelmi ke- reset, ami az elbirtoklás miatt alakult ki. Az elbirtoklás megkezdése még nem keletkeztet ugyanis tulajdont, jogi helyzet függőben volt, és csak az birtoklással vált a birtokló tulajdonossá, ugyanakkor ténylegesen tulajdonosként járt el, azaz birtokolta a dolgot, rendelkezett vele, stb. Az actio Publiciana védelmet biztosított az elbirtoklást még be nem fejezett bonitár

tulajdonos288 számára. Vagyis mivel származékos szerzésnél a tulajdonbizonyítás szabályszerű módja az elbirtoklás, a szerző fél – ha a possessorius védelem eszközeivel célt nem ér – csak az elbirtoklási idő letelte után indíthat rei vindicatió-t a szerzett dolog visszakövetelésére, ha annak birtokából kiesett. Két esetről van szó, mikor vki elbirtokló helyzetben lehet: I. res mancipit csak traditióval szereztek II. nem tulajdonostól bona fide és ex iusta causa való szerzés esetén Tekintettel arra, hogy a lex Atinia a nem tulajdonostól való szerzés eseteit rendkívül szűkre szabta, ésszerűnek mutatkozott, hogy az elbirtokló helyzetbe került szerző, mint egyébként is valószínű tulajdonos, már az elbirtoklási idő letelte előtt is megkapja a petitorius védelmet, ha a dolog birtokát elveszítené289. A praetor nem nyilváníthatta civiljogi tulajdonossá az elbirtoklófélben lévő birtokost, cserébe viszont formulájában

fictio-val utasította a bírót, hogy kezelje úgy a pert, mintha az elbirtoklás befejeződött volna, vagyis a felperes már civiljogi tulajdonos lenne. Ugyanakkor a praetor csak az elbirtoklási idő elteltétől tekintett el, a többi feltételt – a dolog alkalmas volta, jóhiszeműség, maga a birtoklás ténye – megkívánta. Ergo tehát ez nem más, mint egy REI VINDICATIO FICTITIA, melynek sikeréhez a felperesnek két pozitív feltételt kell bizonyítania: • a szerzéscímet (iustus titulus) 288 Illetve jogát egyszerűbb eljárásban érvényesíteni akaró civiljogi tulajdonos számára is. 289 Ez az előrehozot védelem egyébként sem jelentet további kockázatot egy esetleges harmadik tulajdonos számára, hiszen ez a maga jogát az elbirtoklási idő letelte után is korlátlanul érvényesíthete a hatalmából akarata ellenére kikerült dolog (res furtiva) visszakövetelésére. 152 • hogy a szerzéscím alapján birtokba is lépett (birtokbalépés

jogossága). Ebből következően a praetor az in iure perszakaszban a felperes előadása szerint választja meg a kiadandó performulát: A) a rei vindicatio-t adja, ha a felperes azt állítja, hogy a szerzéscím alapján egy olyan időpontban lépett birtokba, mely óta a birtok elvesztéséig a törvényszabta elbirtoklási idő letelt B) az actio Publiciana-t, amennyiben felperes ennél rövidebb idejű jogcímes birtokot állít. A tulajdonos is igénybe veheti a a. P-t, ha az elbirtokláshoz szükséges idő bizonyításával nehézségei vannak A bíró a következő szempontok szerint ítélte oda a dolgot a félnek, akinek a jogát erősebbnek találta, hogy folytassa az elbirtoklást. A civiljogi tulajdonostól szerző 290 erősebbnek minősül azzal szemben, aki nem civiljogi tulajdonostól szerzett Ha egyikük sem tudta bizonyítani, hogy ilyentől szerzett volna, akkor ugyanattól a nemtulajdonostól való szerzés esetén annak joga volt erősebb, akinek először

adták át a dolgot. Különböző nemtulajdonostól való szerzés esetén az győzött, aki birtokon belül volt. A praetori jog szerint a dolog ilyenkor beletartozott az elbirtokló vagyonába (in bonis est), noha még nem állt felette civiljogi tulajdona, az elbirtokló birtokon belül könnyebb helyzetben volt, hiszen ha ilyenkor támadta meg vki, legtöbbször exceptio-val élhetett. Azonban a civiljogi tulajdonos a legerősebb jogú birtokos, tehát vele szemben nem lehetett helye az erősebb jogosultság vizsgálatának. Ha viszont az elbirtoklófélbe lévő felperes kiesett a birtokból, s a dolog a civiljogi tulajdonoshoz került vissza, vagyis ahhoz, aki neki formálisan hibásan adta el 291, a dolgot tőle actio Publiciana-val nem tudta visszaperelni. A bonitár tulajdonos a P-jéval a rosszhiszemű civiljogi tulajdonos a jogos tulajdon kifogását (EXCEPTIO IUSTI DOMINII) állította szembe, ami ellen az elbirtokló REPLICATIO DOLI-t kérhetett, s ezzel visszakaphatta a

dolgot 82. A rei vindicatión és az actio Publicianán kívüli egyéb tulajdonvédelmi eszközök A rei vindicatio-n és actio Publiciana-n kívül vannak még egyéb tulajdonvédelmi eszközök, ám ezek jogi alapját nem a tulajdon, hanem más tény képezte. 1) ACTIO NEGATORIA IN REM a civiljogi tulajdonos kérhette az ellen, aki őt a dolog teljes élvezetében korlátozta, ill. háborította292, de nem fosztotta meg a dolog birtokától A felperes saját tulajdonjogát és a zavaró cselekményt bizonyította, az alperes bizonyíthatta, hogy megilleti az általa gyakorolt szolgalom; marasztalás a zavarás megszüntetésére, kártérítésre, s további zavarások elleni cautio-ra szólt 2) ACTIO FINIUM REGUNDOROM mezei telek határvitáinak rendezését szolgálta. Eredetileg csak az elbirtoklási tilalom alá eső határmezsgye kapcsán kialakult vita esetére vonatkozott, eben az esetben a földmérők szakértő arbiter-ként jártak el; amennyiben nem csak ezt a

földrészletet érintette, rei vindicatio-t kellett indítani 293. Eredeti határ bizonyíthatósága esetén vissza kel290 291 292 293 Aki csak formahiba miat nem let azonnal civiljogi tulajdonossá. Obligált példa: res mancipi-t traditio-val. Így pl. szolgalmat bitorolt rajta, s átjárt a telkén Ekkor a iudex meghallgata a földmérők véleményét. 153 lett állítani, annak célszerűtlen volta esetén a iudex kártérítés mellett más határt állapított meg, annak tulajdonának odaítélésével. Végül, ha az eredeti határt nem lehetett megállapítani, az egész területet közösnek tekintette, s tulajdonmegosztást hajtott végre 3) ACTIO COMMUNI DIVIDUNDO tulajdonközösség megszüntethető volt, azaz a társak bármelyike élhetett az osztókeresettel, amit igénybe lehetett venni a tulajdon megosztásának, a ráfordítások arányos viselésének és a tulajdonostárs által okozott károk megtérítésének kikényszerítése céljából 4) ACTIO

AQUAE PLUVIAE ARCENDAE a mezei telken az esővíz természetes lefolyásának megzavarása ellen irányult; eredeti állapot visszaállítására szólt 5) CAUTIO DAMNI INFECTI biztosíték követelésére adott lehetőséget a telek tulajdonosának, amennyiben a szomszédos telken álló épület vagy fa belső hibája 294 folytán összeomlással, ledőléssel fenyeget, s az a telkén is kárt okozhatott. Ennek megtagadása esetén a praetor a telek tulajdonosát birtokba utalta, hogy megtehesse a szükséges óvintézkedéseket, s ha a másik fél szabott időn belül sem adott cautio-t, a birtokba utalás végleges hatállyal praetori tulajdonossá tette a telek tulajdonosát. A tulajdonos ilyen cautio-t követelhetett attól is, aki az ő telkén egyébként jogos cselekményt akart végezni 295, ami azonban őt kárral fenyegette, ill saját telkén őt kárral fenyegető cselekmény esetén is296 6) OPERIS NOVI NUNTIATIO ezzel új építkezés, ill. meglévő épület

lerombolása ellen tiltakozhatott az, akinek jogát az építkezés sértette, kárral fenyegette, vmint közérdekből bárki A tiltakozásnak a helyszínen, az építkező jelenlétében kellett megtörténnie, mire az építkező köteles volt tevékenységét felfüggesztenie az ítéletig. Folytathatta, amennyiben cautio-t adott, hogy esetleges pervesztése esetén az épületet lebontja; ellenben ha folytatta biztosítékadás nélkül, a praetor interdictum-ot adott ki az épület lerombolására 7) INTERDICTUM QUOD VI AUT CLAM tulajdonos kérhette az erőszakos vagy tudtán kívüli és tulajdonát sértő módon lezajlott tevékenység vagy elkészült létesítmény ellen 297. Nem volt helye, amennyiben a jogsértő fél cautio-t tett le, s perbe bocsátkozott 8) ACTIONES POENALES bűncselekmények ellen szóló actio-k, melyben a jogsértett fél poena megfizetését követelhette; így lopás esetén actio furti, károkozás esetén actio legis Aquiliae, dolog

becsmérlése esetén actio iniuriarum. Ezen actio-fajták cumulatio-ban álltak a vagyoni megtérítésre irányuló rei persecutoria actio-kkal (posztklasszikus korig). 294 295 296 297 Vagyis nem külső természeti ok, így pl korhadás. Áthullot gyümölcs összeszedése. Kútásás fal közelében. Szemetet rak le telkén. 154 83. Az idegen dologbeli jogok rendszere Idegen dologbeli jogok A dolog teljes kihasználását biztosítani hivatott tulajdonjog és az ennek tényleges gyakorlásához fűződő birtokjogok mellett a dologi jogok harmadik csoportját alkotják az ún. idegen dologbeli jogok (IURA IN RE ALIENA), melyek változatos tartalmú, de mindig csak részleges dologélvezeti lehetőséget biztosítanak a jogosultnak Iure in re A iustinianusi jogban négy fajtájuk ismeretes: I. telki és a személyes szolgalmak II. örökhaszonbérlet Dominium Iura in re aliena III. felülépítményi jog (örökbérlet) Servitutes Emphyteusis IV. (zálogjog)

Preadiorum Superficies (Pignus) Personarum Közös jellemző vonásuk, hogy Rusticorum • Urbanorum az idegen dologbeli jogok tárgya sza- Ususfructus Usus Habitatio/ Operae servorum bályként csak dolog lehet (de vannak kivételek a haszonélvezetnél, zálogjognál) • fogalmilag csak egy idegen dolgon (res aliena) állhatnak fenn; ebből következik, hogy ha a tulajdonjog és az ezt terhelő idegen dologbeli jog alanya ugyanaz a személy lesz, az utóbbi jog CONSOLIDATIO298 folytán megszűnik • védelmükre in rem actio-k szolgálnak, az általuk védett jogok tehát abszolút szerkezetűek: a tulajdonost is beleértve, mindenki tűrni tartozik, hogy az idegen dologbeli jogosult jogát gyakorolja • megszerzésük csak a dolog tulajdonosától lehetséges, alapításuk ezért származékos szerzés – egy olyan új jog keletkezik, mely magánál a tulajdonosnál fogalmilag fenn sem állhatott • akárcsak a tulajdonjognál, ezeknél is meg kell

különböztetni magát a jogot és annak tényleges gyakorlását. Szolgalom A tulajdonjog teljessége nem azonos annak korlátlanságával, vagyis beszélhetünk ún. tulajdoni korlátokról. A tulajdonosnak a tulajdonjog gyakorlása során figyelemmel kell lennie mások jogaira; ez levezethető a joggal való visszaélés299 általános tilalmából is A valóságos tulajdoni korlátozásoknak két nagy csoportja van I. közérdeket védi, amikor a magántulajdon gyakorlását vmilyen szempontból – kógensen – korlátozza II. szomszédjogok, mely a zavartalan együttélés érdekében állít fel bizonyos korlátokat, a posztklasszikus korban ezeket törvényi szolgalmaknak tekintették. 298 Tulajdonjog és haszonélvezet egyesülése. 299 Vki saját jogát haszon nélkül, kifejezeten ártó szándékkal gyakorolja. 155 A gazdasági érdek indokolttá tette a föld megművelése során, hogy bizonyos telek használói korlátozott mértékben igénybe vehessék

szomszédaik telkét 300. Ezen igényeket a jog korán felismerte és honorálta, hiszen már a XII táblás törvények is említették; e jogokat a szolgalom, a SERVITUS gyűjtőfogalma foglalta össze. A szolgalom az az idegen dologbeli (in rem védelemmel ellátott) jog, mely részleges élvezetet biztosít a jogosítottnak a más tulajdonában álló dolgon azáltal, hogy mindenkit 301 arra kötelez, hogy tűrje a jogosult használatát, ill. abban ne zavarja A servitus pozitív oldala a jogosult részélvezeti joga; negatív oldala, hogy mindenki más el van tiltva a jogosult zavarásától. Azaz a tulajdon és szolgalom negatív oldala azonos, hiszen mindkettő dologi jog, köztük a kü lönbség csak pozitív oldalon mutatkozik meg, a tulajdonos a dolog teljes, a szolgalmas pedig részleges élvezetére jogosult. Amikor az élvezeti jog egy meghatározott személyhez kapcsolódik, személyes szolgalomról (SERVITUS PERSONARUM); amikor egy telek mindenkori használóját

illeti, telki szolgalomról (SERVITUS PRAEDIORUM) beszélünk. Haszonjog HASZONÉLVEZET A haszonélvezet (USUSFRUCTUS) önálló, legfeljebb a jogosított halálig tartó, in rem védelemmel ellátott idegen dolgokon fennálló használati és gyümölcsöztetési jog a dolog állagának épségben tartása mellett. Így mivel a haszonélvező joga az állagot nem érintheti, tárgya csak olyan dolog lehet, amely használat által nem semmisül meg. A császárkorban viszont egyszeri használattal felemésztődő dolgokon (res consumptibiles) is lehetett haszonélvezetet alapítani (QUASI USUSFRUCTUS), melyeknek a visszaadására vagy megtérítésére cautio-t raktak le302. Alapvető rendeltetése, hogy az alapítóhoz közelálló és arra rászoruló személyek (pl. koruknál fogva vagy egyéb okból keresetképtelen rokonok) eltartását biztosítsa. Innen van az ingyenessége, ill az időben korlátozott hatálya A haszonélvező jogosult a dolog teljes használatára, valamint a

dolog gyümölcsszámba menő összes hozadéka elsajátítására. A gyümölcsökön dologi jogon ugyan, de csak perceptio (beszedés) útján szerez tulajdont, az általa be nem szedett gyümölcsöket tehát, mint az eltartás szempontjából feleslegeseket, a tulajdonos megtarthatja. A gyümölcsnek nem minősülő növedékek (pl. a rabszolganő gyermeke, a rabszolgára szállt hagyaték, kincs, alluvio, stb) a tulajdonost illetik A gyümölcsszedés mértékét az okszerű gazdálkodás szabályai határozzák meg303 Jogát át nem ruházhatja, annak gyakorlását azonban másnak akár visszterhesen, akár ingyenesen átengedheti (pl. bérbe, haszonkölcsönbe, precarium-ba adhatja) A joggyakorló jo300 Átjárás, vízvezetés 301 Dolog tulajdonosát és harmadik személyeket is. 302 Az örökhagyó végakaratának megmentése véget egy császárkor elejei senatusconsultum akként rendelkezet, hogy az elhasználható dolog átmegy a haszonélvező tulajdonába, aki így azt

most már el is fogyaszthatja, csupán arra kell köteleznie magát a cautio ususfructuaria-ban, hogy a haszonélvezet megszűnte után ezek helyet ugyanolyan és ugyanannyi dolgot fog visszaadni, ill. ezek felbecsült pénzbeli egyenértékét fogja megfzetni A quasi ususfructus tehát valójában nem szolgalom, csak a gazdasági célja ugyanaz, mint a haszonélvezeté. 303 Nyáj haszonélvezete esetén a szaporulatból előbb az állagot kell pótolnia, s csak annyit tarthat meg, amennyi az elpusztult, levágot vagy elöregedet állatok helyetesítése után fennmarad. 156 gosultsága ilyenkor a haszonélvezet fennállásáig tart; így pl. a haszonélvező halálával megszűnik A telek művelési ágát nem változtathatja meg, még akkor sem, ha ez értékemelkedést eredményezne (pl. ha legelőt feltörne, szántóföldre szőlőt, gyümölcsöst telepítene) Az állagváltozás ui MUTATIO REI, ami a haszonélvezetet megszünteti A dolog épségben való megőrzéséért

custodia-kötelezettséggel tartozik: a dolog elvesztése vagy megrongálódása esetén nem csak saját vétkességéért (gondatlanságáért) felel, hanem harmadik személyek ténykedéséért (lopás, rongálás) is, és csupán erőhatalom (vis maior) bizonyításával tudja magát kimenteni. Őt terhelik a használattal járó rendes költségek (pl. tatarozás, javítás, állatok takarmányozása rabszolgák élelmezése, gyógyítása), vmint ő viseli a közterheket is. A haszonélvező petitorius jogvédelmi eszköze a klasszikus jogban a VINDICATIO USUSFRUCTUS; a iustinianusi jogban pedig vmennyi személyes szolgalmasé az ACTIO CONFESSORIA, mely a telki szolgalmak védelmének szabályait követi304. Bár csupán detentor-ok, a haszonélvező és a többi személyes szolgalmas akkor, ha jogukat ténylegesen gyakorolják is, mint quasi possessor-ok birtokvédelemben részesülnek a posztklasszikus korban. HASZNÁLAT A használat (USUS) a haszonélvezetből kivált

részjogosítvány, ahol a használó az idegen dolgot csak a saját és családja szükségletének megfelelő mértékben használhatja, és a gyümölcsöket is csak eddig a mértékig szedheti, azokat tehát el sem adhatja. Jogának gyakorlását másnak sem ingyen, sem pénzért át nem engedheti (a használati jog terjedelme ezzel megváltoznék). A dolog terheit a tényleges használat arányában viseli, és ő is köteles cautio-t adni. Örökhaszonbérlet FOGALMA ÉS KIALAKULÁSA Az örökhaszonbérlet (EMPHYTEUSIS) mezőgazdasági ingatlannak (praedium rusticum) örökös vagy 100 évre szóló használatra és gyümölcsöztetésre való átengedése meghatározott évi bér (CANON) fizetése ellenében. 1) Itáliában az állami földek mellett a községek, a colonia-k és más jogi személyek (pl. templomok, papi testületek) földjeit is haszonbérbe adták magánszemélyeknek határozatlan vagy meghatározott időre haszonbér (VECTIGAL) fizetése fejében. Az ilyen

ager vectigalis bérlője átörökíthető, elidegeníthető és csupán a bérfizetés elmulasztása miatt visszavonható jogot szerzett a bérleményen, védelméről pedig a praetor előbb külön birtok-interdictum, majd a petitorius ACTIO IN REM VECTIGALIS útján gondoskodott. 2) Hasonló viszonyok alakultak ki a késői császárkorban a birodalom keleti tartományaiban. Hellenisztikus előzmények után itt a parlagon fekvő vagy elhanyagolt kincstári (fiskális) és a 304 Akit szolgalmi jogának gyakorlásában megsértenek, állítja, hogy joga van a szolgalomhoz; in rem actio. Ellentéte az actio negatoria, mely a tulajdonost illeti, aki ezt tagadja. 157 császári patrimoniális vagyonba tartozó földeket melioráció és megművelés céljából adták bérbe magánosoknak meghatározott évi bér (canon) fizetése mellett. A kincstári földeken a bérlő ius perpetuum-ot; a patrimoniális földeken hosszú időre szóló, de lejáratkor meghosszabbítható IUS

EMPHYTEUTICUM-ot305, azaz átörökíthető és elidegeníthető bérleti jogot szerzett. Az utóbbi jogviszony később egyházi és magánföldekre is létesíthető volt. A dominatus korának végére ezek a bérleti viszonyok emphyteusis néven sajátos dologi jogként egységesültek, mely a jogosítottnak minden esetben ius perpetuum-ot biztosított. Zeno császár elrendelte, hogy örökhaszonbérletet csupán egy erre rendelt sajátos szerződéssel lehessen alapítani, továbbá, hogy a kockázatot a telek teljes pusztulása esetén a telektulajdonos, részleges pusztulása esetén pedig az örökhasznobérlő viselje. Végleges alakját az intézmény Iustinianus alatt nyerte el, aki az ager vectigalis feletti bérlet és az emphyteusis szabályait egységesítette. ÖRÖKHASZONBÉRLŐ JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI A) Az örökhaszonbérlő jogosult a telek teljes kihasználására. Az állagot is átalakíthatja, csak nem rosszabbíthatja, sőt a MELIORATIO (parlag

feltörése, mocsár lecsapolása, stb.) egyenesen kötelessége A gyümölcsök tulajdonjogát már a separatio-val megszerzi. A tulajdonost illetik viszont a telek nem gyümölcs jellegű növekményei (kincs, alluvio, avulsio, alveus). A telek javára szolgalmakat szerezhet; haszonélvezetet, zálogjogot alapíthat. Örökhaszonbérleti jogát örököseire átszállíthatja és jogosult azt élők közti ügylettel (vétel, ajándék) is elide geníteni Utóbbi esetben szándékáról tartozik a telektulajdonost értesíteni, akinek elővételi joga van az örökhaszonbérleti jogra, melyet 60 napon belül gyakorolhat. Amennyiben ezzel a jogával nem él, 2% illeti a vételárból, illetőleg ingyenes elidegenítés esetén a telek értékéből (LAUDEMIUM). A tőkésített haszonbérnek megfelelő összeg lefizetésével jogosult az ingatlan tulajdonjogát magához váltani. B) Kötelessége a pénzben vagy természetben megállapított évi canon megfizetése, a közterhek

viselése. Amennyiben valamelyik kötelezettségének három (egyházi birtoknál két) egymást követő évben nem tesz eleget, joga megszűnik Minthogy a telek teljes gazdasági kihasználása az örökhaszonbérlőt illeti, a tulajdonosi jogosultságok erősen összezsugorodnak és gyakorlatilag a canon, a laudemium, a nem gyümölcs jellegű növekmények iránti igényben, az elővételi, illetőleg egyes esetekben a felmondási jog gyakorlásában nyilvánulnak meg. Az örökhaszonbérlő possessorius306 és petitorius307 védelmet élvez. 305 Emphyteuein = megművelni. 306 Megilletik a rendes birtok-interdictumok. 307 Mint dologi jogosult, megkapja utiliter a tulajdonos kereseteit: (1) rei vindicatio utilis, (2) actio negatoria utilis, (3) a telekhez tartozó szolgalmi jogok védelmére szolgáló actio confessoria utilis, (4) szomszédjogok védelmére szolgáló keresetek. 158 KELETKEZÉSE A) Az örökhaszonbérlet megalapítása legtöbbször a telektulajdonos és a

bérlő közötti formátlan CONTRACTUS EMPHYTEUTICARIUS-al történik. Ez konszenzuál-szerződés, ezért a dologi jog létrejöttéhez további aktusra nincsen szükség. A felek szabadon állapítják meg az örökhaszonbérlő jogainak és kötelezettségeinek a terjedelmét, de a jogviszony lényegéhez tartozó bérfizetési kötelezettség előírását nem mellőzhetik. B) Ritkább eset, amidőn az örökhaszonbérletet végintézkedés vagy bírói adiudicatio létesíti. Megszerezhető még örökléssel, hagyománnyal, osztóperbeli adiudicatio-val is. Az egyszer létrejött örökhaszonbérlet élők közti átruházásához traditio szükséges. MEGSZŰNÉSE • a telek megsemmisülésével vagy forgalmon kívülivé válásával • a kikötött idő leteltével • az örökhaszonbérlő örökös nélküli halálával • consolidatio-val • joglemondással • USUCAPIO LIBERTATIS folytán308 • a tulajdonos elmozdítási joga (IUS PRIVATIONIS)

gyakorlása eredményeként ◦ ha az örökhaszonbérlő a telket rosszabbítja vagy nem gondozza ◦ bér- és adófizetési kötelezettségének nem tesz eleget ◦ jogát a tulajdonos értesítése nélkül elidegeníti. Felülépítményi jog FOGALMA ÉS KIALAKULÁSA A felülépítményi jog (SUPERFICIES) egy városi telek átengedése örökre vagy 100 évre beépítés céljából, állandó összegben meghatározott évi bér (SOLARIUM) fizetése ellenében. Az intézmény kialakulása a városok népességének a köztársaság végén kezdődő hirtelen megnövekedésével kapcsolatos. Az építkezésre alkalmas telkek gyakran a városok elidegeníthetetlen tulajdonában voltak, vagy olyan magánosokéban, akik ingatlanukat vagy egyáltalán nem kívánták vagy csak megfizethetetlenül magas áron akarták volna elidegeníteni. Másrészt az építtetők számára is előnyt jelentett, ha az építési telek vételárát megtakaríthatták. A kényszerű – egyúttal

ésszerű – megoldást a felülépítményi jog megkonstruálása jelentette: • a telektulajdonos az inaedificatio szabályai szerint (solo cedit, quod inaedificatum est), telke accessio-jaként megszerzi az építmény tulajdonjogát 308 Ha a rabszolga a szabadságot 20 évnél tovább jóhiszeműen élvezte. 159 • a felülépítményes pedig egyszeri csekélyebb ellenszolgáltatás és évi bér fizetése ellenében a jogot a telek és épület örökös vagy hosszú időre szóló teljes kihasználására. FELÜLÉPÍTMÉNYES JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI Joga volt a telek beépítésére és az emelt épület saját használatára ill. bérbeadás árára Az épület állagát megváltoztatni, azt át- és újjáépíteni, hacsak a megállapodás ezt ki nem zárja. A jogát átörökíteni és élők közti ügylettel (adásvétel, ajándék, stb.) elidegeníteni; utóbbi esetben a telektulajdonosnak nincsen elővételi joga és a vételárból sem részesedik. A telek

javára telki szolgalmat szerezni; haszonélvezetet, használatot, habitatio-t engedélyezni, azt zálogul lekötni. Felülépítményes petitorius jogeszközként bármely birtokossal szemben • rei vindicatio utilis • a telek javára szerzett szolgalmak védelmére ACTIO CONFESSORIA UTILIS • a szomszéd ellen operis novi nuntiatio áll rendelkezésére • ha többekkel közösen illeti meg a felülépítményi jog, társai ellen actio communi dividundo-t indíthat. Amennyiben jogát ténylegesen gyakorolja, mint quasi possessor birtokvédelemben is részesül (INTERDICTUM DE SUPERFICIE) a posztklassszikus jogban. Kötelessége viszont a megállapított solarium-ot fizetni. KELETKEZÉSE ÉS MEGSZŰNÉSE A felülépítmény keletkezésére és megszűnésére általában az emphyteusis szabályai irányadók azzal, hogy itt már két évi bér-nemfizetés megszűnési ok. Különös megszűnési ok lehet továbbá adott esetben (ha ti. új épület emelése számára

nincsen megengedve) az épület megsemmisülése vagy lebontása. Zálogjog A zálogjog (PIGNUS) idegen dologbeli jogok között tárgyalja a római jog; ezzel szemben a modern jogtudósok – könyv szerzői is – kötelmek közzé sorolják, mivel járulékos jogként funkció ja egy kötelem biztosítása. 160 84. A szolgalom fogalma, fajai Res mancipi Res nec mancipi Azon dogok, melyek ősi, ünnepélyes átruházó ügyelettel (mancipatio,in iure cessio) kellett átruházni Azon dolgok, melyek tulajdonjogát puszta átadással (traditio) is át lehetett ruházni, sőt nem lehettek mancipatio tárgyai 5) 6) 7) 8) Itáliai földön fekvő telkek mezei telki jogok (szolgalmak), mint út, gyalogút, marhahajtás, vízvezetés rabszolgák igavonó és teherhordó négylábúak (marha, öszvér, ló, szamár) A gazdasági érdek indokolttá tette a föld megművelése során, hogy bizonyos telek használói korlátozott mértékben igénybe vehessék szomszédaik telkét

309. Ezen igényeket a jog korán felismerte és honorálta, hiszen már a XII táblás törvények is említették; e jogokat a szolgalom, a SERVITUS gyűjtőfogalma foglalta össze. A szolgalom az az idegen dologbeli (in rem védelemmel ellátott) jog, mely részleges élvezetet biztosít a jogosítottnak a más tulajdonában álló dolgon azáltal, hogy mindenkit 310 arra kötelez, hogy tűrje a jogosult használatát, ill. abban ne zavarja A servitus pozitív oldala a jogosult részélvezeti joga; negatív oldala, hogy mindenki más el van tiltva a jogosult zavarásától. Azaz a tulajdon és szolgalom negatív oldala azonos, hiszen mindkettő dologi jog, köztük a kü lönbség csak pozitív oldalon mutatkozik meg, a tulajdonos a dolog teljes, a szolgalmas pedig részleges élvezetére jogosult. Amikor az élvezeti jog egy meghatározott személyhez kapcsolódik, személyes szolgalomról (SERVITUS PERSONARUM)311; amikor egy telek mindenkori használóját illeti, telki

szolgalomról (SERVITUS PRAEDIORUM) beszélünk312. 85. A szolgalom fő elvei A szolgalmakra vonatkozó elvek rögzíthetők • a szolgalom mindig más dolgán áll fenn (ius in re aliena), saját dolgon nem állhat fenn; ha a tulajdon és a szolgalom egy kézben egyesül, akkor confusio miatt a szolgalom megszűnik • a szolgalom, mint dologi jog csak tűrésre vagy nemtevésre kötelezhet, aktív magatartásra soha, hiszen arra csak kötelmileg lehet vkit kötelezni • a szolgalom további szolgalommal nem terhelhető, vagyis a szolgalom jogosítottja nem engedélyezhet a maga joga alapján másnak további szolgalmat 309 Átjárás, vízvezetés. 310 Dolog tulajdonosát és harmadik személyeket is. 311 A személyes szolgalmak egy dolog felet teljes vagy részleges használati jogosítványt adnak ingyenesen a jogosí tot élete tartamára vagy meghatározot időre szólóan. Négy intézmény tartozik ide: ususfructus, usus, habitatio, operae servorum. 312 A telki

szolgalom az az idegen dologbeli jog, mely az uralkodó telek (praedium dominans) mindenkori tulajdonosa javára bizonyos részleges használatot biztosít a szomszédos szolgáló telken (praedium serviens) azáltal, hogy a tulajdonost és mindenki mást eltilt atól, hogy a jogosultat jogának gyakorlásában zavarja. 161 • a szolgalom magában elidegeníthetetlen (nem válhat el az adott telektől/személytől) és oszthatatlan (mind az uralkodó, mind a szolgáló telek felosztásával változatlan formában fennmarad) • szolgalom csak szomszédos telkek között állhat fenn, kivétel lehet a városi telkek bizonyos szolgalmai, így pl a kilátás, ill. mezei telkek esetén pl a vízvezetés; de mindig érvényesül a szabály, hogy két telek közzel van egymáshoz. Az uralkodó teeknek a szolgalom mintegy kiegészítő részévé válik313 • csupán állandó314, vagy legalábbis tartós315 és komoly érdekből alapítható; ideiglenes vagy kényelmi célból

nem. Amennyiben nem éri el ezt az alapított jog, akkor az haszonélvezetnek vagy egy kötelmi jogi jogosultságnak minősül Így nem az adott személy pillanatnyi szükségletét van hivatva szolgálni, hanem a mindenkori használóét, sőt inkább maga a telek érdekeit. Bármely célt szolgálhatja, a telki szolgalmaknak nincs taxatíve felsorolt katalógusa • a szolgalmat a megterhelt telek kímélésével kell gyakorolni316 • a szolgalom nem tűr sem időbeli megkötöttséget317, sem feltételtől való függést • a szolgalom gyakorlása mindig ingyenes, alapítása azonban történhet ellenérték fejében. 86. A személyes szolgalmak A iustinianusi jog teremtette meg a személyes szolgalmak (servitus personarum) kategóriáját, ide sorolandó az addig önálló jogként létező haszonélvezetet, használatot, lakáshasználatot, és a rabszolga munkaerejének használatát. A személyes szolgalmak egy dolog felett teljes vagy részleges használati

jogosítványt adnak ingyenesen a jogosított élete tartamára vagy meghatározott időre szólóan. Haszonélvezet A haszonélvezet (USUSFRUCTUS) önálló, legfeljebb a jogosított halálig tartó, in rem védelemmel ellátott idegen dolgokon fennálló használati és gyümölcsöztetési jog a dolog állagának épségben tartása mellett. Így mivel a haszonélvező joga az állagot nem érintheti, tárgya csak olyan dolog lehet, amely használat által nem semmisül meg. A császárkorban viszont egyszeri használattal felemésztődő dolgokon (res consumptibiles) is lehetett haszonélvezetet alapítani (QUASI USUSFRUCTUS), melyeknek a visszaadására vagy megtérítésére cautio-t raktak le318. Alapvető rendeltetése, hogy az alapítóhoz közelálló és arra rászoruló személyek (pl. koruknál fogva vagy egyéb okból keresetképtelen rokonok) eltartását biztosítsa. Innen van az ingye313 314 315 316 317 318 Ősi mezei szolgalmak res mancipi kategóriába tartoztak:

Telki szolgalom esetén. Személyes szolgalom esetén. Átjárás csak a kijelölt úton lehetséges. Telki szolgalmak örök időkre szólnak, személyes szolgalmak legfeljebb a jogosult életidejére. Az örökhagyó végakaratának megmentése véget egy császárkor elejei senatusconsultum akként rendelkezet, hogy az elhasználható dolog átmegy a haszonélvező tulajdonába, aki így azt most már el is fogyaszthatja, csupán arra kell köteleznie magát a cautio ususfructuaria-ban, hogy a haszonélvezet megszűnte után ezek helyet ugyanolyan és ugyanannyi dolgot fog visszaadni, ill. ezek felbecsült pénzbeli egyenértékét fogja megfzetni A quasi ususfructus tehát valójában nem szolgalom, csak a gazdasági célja ugyanaz, mint a haszonélvezeté. 162 nessége, ill. az időben korlátozott hatálya A haszonélvező jogosult a dolog teljes használatára, valamint a dolog gyümölcsszámba menő összes hozadéka elsajátítására. A gyümölcsökön dologi jogon

ugyan, de csak perceptio (beszedés) útján szerez tulajdont, az általa be nem szedett gyümölcsöket tehát, mint az eltartás szempontjából feleslegeseket, a tulajdonos megtarthatja. A gyümölcsnek nem minősülő növedékek (pl. a rabszolganő gyermeke, a rabszolgára szállt hagyaték, kincs, alluvio, stb) a tulajdonost illetik A gyümölcsszedés mértékét az okszerű gazdálkodás szabályai határozzák meg319 Jogát át nem ruházhatja, annak gyakorlását azonban másnak akár visszterhesen, akár ingyenesen átengedheti (pl. bérbe, haszonkölcsönbe, precarium-ba adhatja) A joggyakorló jogosultsága ilyenkor a haszonélvezet fennállásáig tart; így pl a haszonélvező halálával megszűnik A telek művelési ágát nem változtathatja meg, még akkor sem, ha ez értékemelkedést eredményezne (pl. ha legelőt feltörne, szántóföldre szőlőt, gyümölcsöst telepítene) Az állagváltozás ui MUTATIO REI, ami a haszonélvezetet megszünteti A dolog

épségben való megőrzéséért custodia-kötelezettséggel tartozik: a dolog elvesztése vagy megrongálódása esetén nem csak saját vétkességéért (gondatlanságáért) felel, hanem harmadik személyek ténykedéséért (lopás, rongálás) is, és csupán erőhatalom (vis maior) bizonyításával tudja magát kimenteni. Őt terhelik a használattal járó rendes költségek (pl. tatarozás, javítás, állatok takarmányozása rabszolgák élelmezése, gyógyítása), vmint ő viseli a közterheket is. A haszonélvező petitorius jogvédelmi eszköze a klasszikus jogban a VINDICATIO USUSFRUCTUS; a iustinianusi jogban pedig vmennyi személyes szolgalmasé az ACTIO CONFESSORIA, mely a telki szolgalmak védelmének szabályait követi320. Bár csupán detentor-ok, a haszonélvező és a többi személyes szolgalmas akkor, ha jogukat ténylegesen gyakorolják is, mint quasi possessor-ok birtokvédelemben részesülnek a posztklasszikus korban. Használat A használat (USUS) a

haszonélvezetből kivált részjogosítvány, ahol a használó az idegen dolgot csak a saját és családja szükségletének megfelelő mértékben használhatja, és a gyümölcsöket is csak eddig a mértékig szedheti, azokat tehát el sem adhatja. Jogának gyakorlását másnak sem ingyen, sem pénzért át nem engedheti (a használati jog terjedelme ezzel megváltoznék). A dolog terheit a tényleges használat arányában viseli, és ő is köteles cautio-t adni. Lakáshasználat és rabszolgák munkaerejének használata A lakáshasználat (HABITATIO) és a rabszolgák munkaerejének használata ( OPERAE SERVORUM) a használatból fejlődött ki. Ezek a jogok a haszonélvezettől abban különböznek, hogy míg a 319 Nyáj haszonélvezete esetén a szaporulatból előbb az állagot kell pótolnia, s csak annyit tarthat meg, amennyi az elpusztult, levágot vagy elöregedet állatok helyetesítése után fennmarad. 320 Akit szolgalmi jogának gyakorlásában megsértenek,

állítja, hogy joga van a szolgalomhoz; in rem actio. Ellentéte az actio negatoria, mely a tulajdonost illeti, aki ezt tagadja. 163 haszonélvező joga gyakorlását másnak akár ingyenesen is átengedheti, addig az, akinek egy épületen lakáshasználati jogot, vagy rabszolgák ill. igásállatok munkaerejének kihasználását biztosították szolgalom formájában, joga gyakorlását másnak csupán ellenszolgáltatás fejében engedheti át (pl. a szóbanforgó dolgot bérbe adhatja), ingyenesen azonban nem Vmennyi személyes szolgalomtól különböznek abban, hogy sem a nem-gyakorlás, sem a jogosult capitis deminutio-ja nem szünteti meg őket. Minden más tekintetben a haszonélvezet szabályait követik. Személyes szolgalmak keletkezése és megszűnése KELETKEZÉSE • Élők között haszonélvezetet a régi jogban in iure cessio-val (színleges vindicatio ususfructus-szal), később quasi-traditió-val lehetett alapítani, de lehetséges volt

elidegenítéseknél a deductio is • ingatlanokon elbirtoklással is szerezhető személyes szolgalom a longi temporis praescriptio szabályai szerint • a személyes szolgalmak fő alapító ügylete a legatum per vindicationem (dologi hagyomány) • a késői császári jogban megjelenik a törvényi rendelkezésen alapuló (ex lege) haszonélvezet: ◦ az apáé a gyermek adventicius vagyonán ◦ az özvegyé a hagyaték meghatározott hányadán ◦ gyermekek létében a feleségnek a donatio propter nuptias-on MEGSZŰNÉSE • A szolgalommal terhelt dolog elenyésztével (pl. rabszolga halála, épület lebontása), vagy állaga lényegi átalakulásával (pl. legelő feltörése) • a jogosított halálával vagy capitis deminutio-jával (Iustinianusnál c.d minimával azonban nem) • consolidatio-val • lemondással • nem-gyakorlással (ingók esetében egy éven át), kivéve a habitatio-t és az operae-t. 87. A szomszédjogok Lsd 83. tétel 88.

Az örökhaszonbérlet Lsd 83. tétel 164 89. A haszonélvezet és a használat Lsd 83. tétel 90. A felülépítményi jog Lsd 83. tétel 165 Tartalomjegyzék 1. A római jog tanulásának a célkitűzése: miért tanulunk római jogot?1 2. A római jog megjelenése a történelemben: a klasszikus római jog, a ius commune, pandekta jog1 3. Theodor Mommsen és római közjog3 4. A római államberendezkedés – az archaikus állam3 5. A római res publica fejlődése és terjeszkedése9 6. A római törzsek és népgyűlések10 7. A római magistratusok általános jellemzése12 8. Római magistratusok: a consul, a tribunus plebis és a quaestor12 9. Római magistratusok: a praetor (urbanus, peregrinus) és az aedilis curulis12 10. Római magistratusok: a censor12 11. A római állam fejlődése a köztársaság után: principatus és dominatus12 12. A római senatus17 13. Ius, fas, mos17 14. A censori regimen morum18 15. Ius mint ars boni et aequi19 16. Ius publicum –

ius privatum20 17. Ius civile – ius praetorium (honorarium) – ius gentium20 18. A XII táblás törvény keletkezése és tartalma22 19. A praetori jog, praetori edictumok, az „Edictum Perpetuum”24 20. Ius naturale, naturalis ratio és natura26 21. A jog értelmezése (interpretatio és analogia)28 22. A római jog forrásai31 23. A legislatio, lex rogata és lex data41 24. A iustinianusi kodifikáció41 25. Az interpolatio és az interpolatiós kutatás41 26. Az idézési törvény42 27. A iustinianusi kodifikáció továbbélése43 28. Az institúció-rendszer fogalma és jelentősége48 29. Jogérvényesítés – érvényesítés és követelhetőség49 30. Vélelem és fictio55 31. A legis actiós eljárás56 32. A formuláris eljárás59 33. Mit értünk formula alatt?63 34. A formula alkatrészei64 35. In iure és apud iudicem eljárás64 36. Az actio-fajták a formuláris eljárásban64 37. A császári perrend66 38. A praeiudiciális eljárás fogalma67 39. A litis

contestatio fogalma, hatásai mindhárom perrendben68 40. Perbeli bizonyítás (szabad és kötött bizonyítás, bizonyítási teher)69 41. Ítélet, jogorvoslat az ítélet ellen, res iudicata69 42. A praetor peren kívüli jogsegélyei71 43. A végrehajtás mindhárom eljárás szerint73 44. Actio Pauliana75 45. A személy fogalma76 46. Jogképesség és cselekvőképesség78 47. A méhmagzat jogi helyzete – a portio mulieris megjelölésével kapcsolatos problémák86 48. A status libertatis86 49. A római rabszolgaság megjelenési formai (rabszolga „manager”)87 50. A libertinus90 51. A status civitatis91 52. A status familiae93 53. Agnatio – cognatio94 54. A római házasság, a házassági vagyonjog96 55. A hozomány102 56. Patria potestas105 57. A hatalomalatti személyek (filius familias, nők)110 58. Az örökbefogadás és az emancipatio111 59. A capitis deminutio fogalma, fajai111 60. Az életkor jogi jelentősége111 166 61. A dolog és vagyon fogalma,

megjelölései112 62. Dologosztályozások Gaius institúciói szerint113 63. Res mancipi – nec mancipi; res corporales – incorporales; res, quae pondere numero mensura cons tant; res consumptibiles114 64. A tulajdon fogalma, korlátai, jelentősége115 65. A birtok fogalma – Savigny és Jhering közötti nézeteltérés119 66. A birtok fajtái: civilis és naturalis possessio122 67. Mit értünk civilis possessio alatt?122 68. Kik voltak a civilis possessorok?122 69. Possessio iusta – iniusta; possessio vitiosa – nec vitiosa; possessio bonae fidei – malae fidei; posses sio ad usucapionem – ad reliquas causas123 70. A birtok megszerzése és megszűnése124 71. A birtok védelem fogalma, indokai és eszközei127 72. A tulajdonszerzési módok132 73. A tulajdonszerzési módok ius civile szerint134 74. A tulajdonszerzési módok ius gentium szerint139 75. A quiritár tulajdon átruházása145 76. Az elbirtoklás145 77. Tulajdonszerzési mód és tulajdonszerzési cím146

78. A tulajdon megszűnése147 79. A rei vindicatio147 80. A beruházások150 81. Actio Publiciana151 82. A rei vindicatión és az actio Publicianán kívüli egyéb tulajdonvédelmi eszközök152 83. Az idegen dologbeli jogok rendszere154 84. A szolgalom fogalma, fajai160 85. A szolgalom fő elvei160 86. A személyes szolgalmak161 87. A szomszédjogok163 88. Az örökhaszonbérlet163 89. A haszonélvezet és a használat164 90. A felülépítményi jog164