Vallás | Vallástörténet » Kósa Gábor - Vallástörténeti szöveggyűjtemény

Adatlap

Év, oldalszám:2009, 151 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:58
Feltöltve:2018. március 03
Méret:1 MB
Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!


Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

VALLÁSTÖRTÉNETI SZÖVEGGYŐJTEMÉNY I. (MEZOPOTÁMIA, EGYIPTOM, SÁMÁNIZMUS, KERESZTÉNYSÉG) ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KÓSA GÁBOR 2007 1 TARTALOMJEGYZÉK I. VALLÁS AZ ÓKORI MEZOPOTÁMIÁBAN I.1 SUMÉR MŐVEK 3 4 I.11 ENKI ÉS NINMAH I.12 A HAJDANKOR KIRÁLYAI I.13 TÖREDÉK A VÍZÖZÖNRİL I.14 GILGAMES ÉS HUWAWA I.15 GILGAMES, ENKIDU ÉS AZ ALVILÁG 4 5 7 9 14 I.2 AKKÁD MŐVEK 24 I.21 ENŪMA ELIŠ I.22 ISTÁR POKOLRA SZÁLL I.23 ETANA EPOSZ I.24 GILGAMES MEZOPOTÁMIA – ÖSSZEFOGLALÁS 24 35 42 49 58 II. VALLÁS AZ ÓKORI EGYIPTOMBAN II.1 „A HALOTTAK KÖNYVE” II.2 RÉSZLETEK EGYÉB SZÖVEGEKBİL II.3 PLUTARKHOSZ: ISZISZ ÉS OSZIRIS EGYIPTOM – ÖSSZEFOGLALÁS III. SÁMÁNIZMUS 59 60 68 71 74 76 III.1 MONGOL, TELEUT, TUVAI, BURJÁT, EVENKI, NYENYEC ÉNEKEK III.2 AZ ELSİ SÁMÁNASSZONY [MONGOL] III.3 A VILÁG TEREMTÉSÉRİL [ALTAJI TÖRÖK] III.4 ALTAJI TÖRÖK, ALTAJ-KIZSIK ÉS TELEUT SZÖVEGEK A VILÁG VÉGÉRİL III.5 „JULIANUS BARÁT ÉS A NAPKELET

FELFEDEZÉSE” III.6 „TUNGUZ SÁMÁNOK” III.7 „BOLYONGÁSOK A MANDZSU NÉPEK KÖZÖTT” SÁMÁNIZMUS – ÖSSZEFOGLALÁS IV. KERESZTÉNYSÉG – EVANGÉLIUMOK 1. MÁTÉ EVANGÉLIUMA 2. MÁRK EVANGÉLIUMA 3. LUKÁCS EVANGÉLIUMA 4. JÁNOS EVANGÉLIUMA 77 81 81 83 85 87 83 90 92 92 117 122 132 A SZÖVEGEK FORRÁSAI 150 JELEN GYŐJTEMÉNY SZÖVEGEIBEN TALÁLHATÓ ESETLEGES BETŐHIBÁKÉRT ÉS ELÍRÁSOKÉRT KIZÁRÓLAG A GYŐJTEMÉNY ÖSSZEÁLLÍTÓJA FELELİS. AZ IDEGEN SZAVAK ÁTÍRÁSA AZ EREDETI FORDÍTÁST KÖVETI. 2 I. VALLÁS AZ ÓKORI MEZOPOTÁMIÁBAN [ENMERKAR VERSENGÉSE ARATTA URÁVAL] „1. u4-ba muš-nu-gál-la-àm gír nu-gál-la-àm[ka nu-gál-la-àm] 2. ur-maĥ nu-gál-la-àm ur-zir ur-bar-ra nu-gál-la-am 3. ní-te-gá su-zi-zi-i nu-gál-la-àm 4. lú-lu6 gaba-šu-gar nu-um-tuku-àm 5. u4-ba kur-šubur ki-ĥé-me-zi 6. eme-ĥa-mun ki-en-gi kur-gal-me-nam-nun-na-kam 7. ki-uri kur-me-te-gál-la 8. kur-mar-tu-ú-sal-la-ná-a 9. an-ki-nigin-na

uku-sag-sì-ga 10. den-líl-ra eme-aš-àm, he-en-na-da-[si-el]” „Hajdan nem volt kígyó, nem volt skorpió, nem volt hiéna, nem volt oroszlán, nem volt vad kutya és farkas, nem volt félelem és rémület, nem volt, ki kezét az ember mellének vesse. Hajdan Subur országa, Hamazi földje, Ki’engir, Sumer, az egyenlő nyelvű, a fensőbb erő Nagy Hegye, Ki’uri, Uri földje, ahol minden illendő megvan, Martu országa, a biztonságban nyugvó, s ég, föld mindensége, minden jámbor nép, egyazon nyelven beszéltek Enlilhez.” [Ford. Komoróczy Géza] [TÖREDÉK A VÍZÖZÖNRİL] „1. tu15-ĥul-tul15-ĥul-ní-gur4-gur4-gál dù-a-bi ur-bi ì-súg-gi-eš 2. a-ma-ru ugu-kab-dug4-ga ba-an-da-ab-ùr-ùr 3. u4-7-àm gi6-7-àm 4. a-ma-ru kalam-ma ba-ùr-ra-ta 5. giš má-gur4-gur4 a-gal-la tu15-ĥul-bul-bul-a-ta 6. dutu im-ma-ra-è an-ki-a u4-gá-gá” „Minden szélvész, gonosz vihar vállvetve tombolt, a pusztító víz árja az Ország fölött hömpölygött. Midőn a

hetedik napon, a hetedik éjjelen a pusztító víz árja az Ország fölött tovahömpölygött, s a bárkát a pusztító vizén szelek sodorták, felragyogott Utu, az eget, földet fénybe borító; bárkáján Zi’uszudra ablakot nyitott, s a vitéz Utu sugara a bárka mélyébe hullt. Zi’uszudra király Utu előtt leborult; a király bikát ölt, juhot vágott.” [Ford. Komoróczy Géza] 3 I.11 [ENKI ÉS NINMAH] A hajdankor napján, midőn ég a földjétől elvált, a hajdankor éjjelén, midőn föld az egétől elvált, a hajdankor távoli évében, midőn a sors sorssá vált, midőn ég a földjétől elvált: a föld isteneinek neve létrejött, az ég isteneinek neve létrejött, az istenek az istennőket elvették feleségül, az istenek istennőkkel osztoztak égen, földön, az istenek istennőkkel nemzettek, szültek. Az istenek ételét, italát ki szerzi meg? Mindegyikük dologra kényszerült: a nagy istenek1 a munkát felügyelték, a kis istenek2 a kosarat

cipelték. Az istenek mind csatornát ástak, Haraliban3 földet túrtak. Az istenek villámként sürögtek, és hangosan siratták sorsukat. Ekkor a bölcsességtől duzzadó, a végtelen sok isten nemzőatyja, Enki4 ott hevert az ágyasházban; kút ez, víz csobog benne, bensejét istenek se ámulhatják. Nyoszolyáján hevert, fel sem állt, aludt.5 Az isteneknek folyt a könnye; „Romlásba hullunk!” – kiáltozták. Az alvóhoz, a heverőhöz, Enki ágyához nem merészkedtek. Nammu,6 a legelső anya, a végtelen sok isten szülőanyja, az istenek könnyeit fia elé vitte. „Fiam, te alszol? Gúzsba kötött az alvás? Az isteneket, kezed műveit, ostor kergeti! Fiam, ágyadból kelj ki! Hozza létre leleményed a mesterségeket, alkoss helyettest az isteneknek, hogy eldobhassák a kosarakat.” Enki, anyját, Nammut hallva, nyoszolyájából kikelt, a vidám isten most térdére könyökölt, mélyen gondolkodott. ő, az okos, a bölcs, az ötlettel teli, mesterségével,

mit ő hozott létre, megalkotta minden teremtmény mintáját, dingir-šár-šár dingir-tur-tur 3 (mitikus) helynév. 4 Enki (Ninšiku, Nudimmud, Abzú szarvasa; akkád Éa) = Eridu város istene; a föld ura, az édesvizek (Abzú) gazdája, a bölcsesség és a mágia ura, bölcs, furfangos és józan isten; az emberiség teremtője és segítője; a más istenek által elrontott dolgokat megjavítja; mint az élet adóját gyakran ábrázolják belőle kiáradó két folyóval. An gyermeke, Adad féltestvére, anyja Nammu, felesége Damgalnuna (Damkina), gyermekei: Marduk, Enbililu, Asarluhi, Nanše, Adapa. Minisztere a két arcú Isimid (Usmū). 5 Vö. deus otiosus 6 An felesége, Enki anyja. 1 2 4 Enki odanyúlt karjával, domborúvá tette a mellét. Enki a maga-alkotta alakot megvizsgálta, s anyjához, Nammuhoz, így beszél: „Anyám, arra, amit így magad alkotsz, az istenek munkáját arra kényszerítsd. Ha majd kigyúrtad az Abzu7 kövér agyagjából, a minta

gyorsan készítse őket, alakjukat te add meg. Ninmah8 legyen a segítőd ebben, s Ninimma, Egizianna, Ninmada, Ninbara, Ninbara, Ninmuga, Ninszarszardu, Ninniginna: szülötteidet ők állítsák talpra. Anyám, sorsukat te szabd meg, Ninmah a munkát kényszerítse rájuk.” [Ford. Komoróczy Géza] I.12 [A HAJDANKOR KIRÁLYAI] Midőn a királyság alászállt az égből, Eridu városban volt a királyság. Eriduban Alulim a király, 28800 évet uralkodott; Alalgar a király, 36000 évet uralkodott: 2 király, 64800 évet uralkodott. Eridut elhagyom; királysága Badtibira városba került Badtibira városban Enmeluannaa király, 43200 évet uralkodott; Enmegalanna a király, 28800 évet uralkodott; az isten Dumuzi, a pásztor 36000 évet uralkodott: 3 király, 108000 évet uralkodott. Badtibirát elhagyom; királysága Larak városba került Larak városban Enszipazianna 28800 évet uralkodott: 1 király, 28800 évet uralkodott. Larakot elhagyom; királysága Zim-bir városba

került. Zimbir városban Enmedurannaa király, 21000 évet uralkodott: 1 király, 21000 évet uralkodott. Zimbirt elhagyom; királysága Suruppak városba került Suruppak városban Ubartutu a király, 18600 évet uralkodott: 1 király, 18600 évet uralkodott. 5 város volt, 8 király, 241200 évet uralkodott. A vízözön áradt el fölöttük. Azt követően, hogy a vízözön áradt el fölöttük, a királyság alászállt az égből, Kis városban volt a királyság. Kisben [ ] a király, 1200 évet uralkodott – A tábla kitöredezett, csak Niszaba előtt világos, az égben! – Palakinatim 900 évet uralkodott; Nangislisma [. ] évet uralkodott; Bahina [ ] évet uralkodott; Buannum [ ] évet uralkodott; Kalibum 960 évet uralkodott; Qalumu 840 évet uralkodott; Zuqaqip 900 évet uralkodott; Atab 600 évet uralkodott; Masda, Atab fia, 840 évet uralkodott; Arwi’um, Masda fia, 720 évet uralkodott; Etana, a pásztor, aki az égig emelkedett, aki Sumer Abzu, akkád Apszú =

a földet körülvevő édesvizű óceán. Abzu ura Enki volt Az akkád Enúma eliš szerint Apszú az őselem, Tiámat férje, akivel egybekeverik vizeiket és megteremtik az első isteneket, Lahmut és Lahamut. 8 = „a fenséges úrnő”, a sumer-akkád istennő. 7 5 az országokat megszilárdította, király volt, 1560 évet uralkodott; Balih, Etana fia, 400 évet uralkodott; Enmenunna 660 évet uralkodott; Melamkisi, Enmenunna fia, 900 évet uralkodott, Barszal-nunna, Enmenunna fia, 1200 évet uralkodott; Szamug, Barszalnunna fia, 140 évet uralkodott; Tizkar, Szamug fia, 305 évet uralkodott; Ilku’ 900 évet uralkodott; Iltaszadum 1200 évet uralkodott; Enmebarageszi, aki Elam országának fegyvereit zsákmányként elhozta, király volt, 900 évet uralkodott; Aggá, Enmebarageszi fia, 625 évet uralkodott: 23 király, 24510 évet, 3 hónapot, 3 és fél napot uralkodott. Kist fegyver verte le; királysága az E’annába került Az E’annában Meszki’aggaser, Utu

isten fia, úr volt, király volt, 324 évet uralkodott; Meszki’aggaser alámerült a tengerbe, kiemelkedett a hegység felé; Enmerkar, Meszki’aggaser fia. Uruk város királya, aki Urukot építette, király volt, 420 évet uralkodott; az isten Lugalbanda, a pásztor, 1200 évet uralkodott; az isten Dumuzi, a halász, akinek Ku’ara a városa, 100 évet uralkodott; az isten Gilgames – apja egy Lila –, Kukba ura volt, 126 évet uralkodott; Urnungal, Gilgames fia, 30 évet uralkodott; Utulkalama, Urnungal fia, 15 évet uralkodott.: 12 király, 2130 évet uralkodott. Urukot fegyver verte le; királysága Ur városba került [Ford. Komoróczy Géza] 6 I.13 [TÖREDÉK A VÍZÖZÖNRŐL]9 Midőn An10-Enlil11, Enki, Ninhurszag12 a fekete fejűeket megalkotta, dús fűvel, növénnyel takarták be a föld színét, ékességül jószágot helyeztek reá, a mező négylábú állatát. Midőn a királyság koronája az égből alászállt, midőn a királyság pálcája,

trónszéke az égből alászállt, (Enlil) alkotta meg a szertartásokat, a fennsőbb törvényt ő szabta meg. A szűzi földön öt város alapját vetette meg, nevüket kimondta, nagy szentéllyé tette őket. E városok között Eridu az első, ő Nudimmudnak adta, a vezérnek; közöttük a második Badtibira, ő a város örömlányának adta; közöttük a harmadik Larak, ő Hendurszagnak adta, a jó követnek; közöttük a negyedik Zimbir, ő Utunak adta, a vitéznek; közöttük az ötödik Suruppak, ő Szudnak adta. Midőn e városok nevét kimondta, midőn nagy szentéllyé tette őket, [édes vizet nekik] ő hozott; a kis csatornák tisztogatását rendelte el, [ezért teremtette az emberiséget. Ám az emberiség lármája Enlilnek terhes volt.] Az áradat [. ] így rendeltetett [.] Ekkor Nintu13 feljajdul, mint szülő asszony, a fénylő Innin a népet siratja, Enki mélyen töpreng, An-Enlil, Enki, Ninhurszag [. ] Ég, föld istenei mind Enlil nevét kiáltják. Ekkor

Zi’uszudra király14 nagy [szentélyt] épít, ő, a jámbor, a hű, az alázatos, nap mint nap fáradhatatlanul imádkozik, A vízözön motívumról lásd még az akkád Atramhaszísz-eposz vízözön-epizódját, amely belekerült az akkád Gilgames-eposzba [XI. tábla] 10 Az Ég ura, „az istenek atyja”, fia Enlil, lánya Innin, Enlillel és Enkivel (Éaval) együtt alkot triászt, eredetileg Uruk istene, jelképe a „szarvas tiara”. 11 Levegő, vihar istene, Nippur védőistene, gyermekei: Nanna (Hold), Ninurta (hadisten), Nergal (pokol), Namtar (sors). 12 Ninhurszag (Ki, Ninmah, Damgalnunna) = „minden istenek anyja”, Enki felesége, Marduk anyja. 13 = Ninhurszag. 14 Zi’uszudra (= „hosszú napú [idejű] élet”); Béroszosznál: Xiszuthrosz, Ut-napistim, Athrahaszísz. Az egyik királylista szerint Suruppak királya. A sumer Zi’uszudrát Enki, az akkád Ut-napistimet Éa figyelmezteti. 9 7 álmát, mit álmodott, mind elmondja, ég, föld isteneinek nevét

kiáltja. Az istenek f. ] [a szentély] fala [. ] Zi’uszudra ott állt oldalt, ezt hallotta: „A fal mellett állj meg, jobbra tőlem, a fal mellett szót mondok neked, hallgass reá, tanácsot adok neked, fogadd meg: kezünk a szentélyekre víz árját zúdítja, hogy elpusztítsa az emberiség magját. Ez a lezárt ítélet, az istenek gyűlésének szava, ez a parancsolat An-Enlil szájából; a királyság, az uralkodás véget ér.” [] Minden szélvész, gonosz vihar vállvetve tombolt, a pusztító víz árja az Ország fölött hömpölygött. Midőn a hetedik napon, a hetedik éjjelen a pusztító víz árja az Ország fölött tovahömpölygött, s a bárkát a pusztító vizén szelek sodorták, felragyogott Utu, 15 az eget, földet fénybe borító; bárkáján Zi’uszudra ablakot nyitott, s a vitéz Utu sugara a bárka mélyébe hullt. Zi’uszudra király Utu előtt leborult; a király bikát ölt, juhot vágott. „Az ég életére, a föld életére esküdjetek:

ő is hozzánk tartozó legyen! An-Enlil, az ég életére, a föld életére esküdjetek: ő is hozzánk tartozó legyen!” A fű, növény kibújt a földből s növekedett. Zi’uszudra király An-Enlil előtt leborult; An-Enlil megölelte Zi’uszudrát, életet adott neki, az istenek életéhez hasonlót, majd Zi’uszudra király, a fű, növény nevének, az emberiség magjának fenntartója, az átkelés országában, Tilmun országában,16 ott Napkelet földjén kapott tőlük lakhelyet. [Ford. Komoróczy Géza] 15 16 Napisten. A halhatatlanság helye. 8 I.14 [GILGAMES ÉS HUWAWA] „Az úr az élő ember hegye felé.” Az úr az élő ember17 hegye felé fordította a vágyát; Gilgames úr az élő ember hegye felé fordította a vágyát. Szolgájához, Enkiduhoz így beszél: „Ó, Enkidu! Az életnek a bélyegzett tégla – nem ad értelmet az építkezés! A hegységbe akarok behatolni, ott szerzek hírnevet magamnak; földjén, hová mások írták nevüket,

felírom ott a magam nevét; földjén, hová mások nem írták nevüket, felírom ott az istenek nevét.” Szolgája, Enkidu, így adja vissza a szót: „Királyom, ha a hegységbe akarsz behatolni, Utunak szólj, Utunak szólj, a hős Utunak: a hegy gondja Utué, a cédrust termő hegy gondja a hős Utué, /Utué, a lazúrkő koronát viselőé, a fejét magasra emelőé, Napé az égen/ – Utunak szólj!” Gilgames fehér bárányt fog a kezébe, áldozati sötét bárányt szorít mellére, kezében fénylő pálcája, a parancsoló. Utuhoz az égen így beszél: „Ó, Utu, a hegységbe akarok behatolni, segítőm te légy; a cédrust termő hegységbe akarok behatolni, segítőm te légy!” Utu az égből így adja vissza a szót: „Derék vitéz vagy valóban; de mit neked a hegy?” Gilgames így beszél: „Ó, Utu, szavamban hadd szóljak veled, szavam halljad meg; gondom hadd mondjam el neked, hallgasd meg. Városomban meghalnak az emberek, összeszorul a szívem,

elmúlnak az emberek, nehéz a szívem. Kihajlom a falon: a folyam vizén tetemek sodródnak, szemem ezt látja. S én? Ez a sors vár rám is? Igen. Ez a sors vár rám is Égig az ember nem érhet fel, a legmagasabb sem; hegyet az ember nem takarhat el, a legszélesebb sem. Az életnek a bélyegzett tégla – nem ad értelmet az építkezés! A hegységbe akarok behatolni, ott szerzek hírnevet magamnak; földjén, hová mások írták nevüket, felírom ott a magam nevét; földjén, hová mások nem írták nevüket, felírom ott az istenek nevét.” Utu a könnyeit áldozatként elfogadta, 17 = Huwawa (asszír Humbaba), a cédrusdémon. 9 ő, az irgalom embere, irgalommal volt iránta. A hét vitézt, egyazon anyának fiait, az elsőt, legöregebb bátyjukat, oroszláné a mellső lába, sasé a hátsó lába, a másodikat, a mélység ölének kígyóját, a harmadikat, a sárkánykígyót, a negyediket, a tűzokádó kígyót, az ötödiket, a vedlő kígyót, mely

kibújik önmagából, a hatodikat, a féktelen árt, mely a hegy mellén áthömpölyög, a hetediket, a száguldó fáklyát, melynek nem lehet útját állni: e hét vitézt /akik az égen csillognak, akik a földön a karavánutak ismerői; akik az égen magasan állnak, akik a földön Aratta útját ismerik, akik a szomszéd földek kereskedőit ismerik, akik az országok rejtekét, mint a galambok, ismerik; őket, kik heten vannak/, a hegységben, barlangok mélyén, elzárta valamennyit. A cédrus-döntő boldogan cselekszik, Gilgames úr boldogan cselekszik. Városában, mintha egy ember volnának, mozgósítást parancsolt; mintha két társ volnának, sorozást parancsolt. „Akinek háza van, térjen házához, akinek anyja van, térjen anyjához! A rokontalan férfiak, kik tennék, amit én, oldalamra álljanak ötvenen!” Akinek háza volt, házához tért, akinek anyja volt, anyjához tért: a rokontalan férfiak, kik tennék, amit ő, oldalára álltak ötvenen. A

kovácsok háza felé irányítja lábát, kardot, lesújtó szekercét, vitézi fegyvert öntetett. A mezőn sötétlő erdő felé irányítja lábát, nyárfát, almafát, puszpángfát vágatott. Városának fiai, az őt kísérők, a fegyverek nyelét kezükbe szorítják. /A hét vitézt, egyazon anyának fiait/, az elsőt, legöregebb bátyjukat, oroszláné a mellső lába, sasé a hátsó lába, /a másodikat, a mélység ölének kígyóját, a harmadikat, a sárkánykígyót, a negyediket, a tűzokádó kígyót, az ötödiket, a vedlő kígyót, mely kibújik önmagából, a hatodikat, a féktelen árt, mely a hegy mellén áthömpölyög, a hetediket, a száguldó fáklyát, melynek nem lehet útját állni: e hét vitézt/, a hegységben, barlangok mélyén, Utu elzárta valamennyit. Az első hegységen átkelnek, belsejében nem találják a cédrust. /A második hegységen átkelnek, belsejében nem találják a cédrust. A harmadik hegységen átkelnek, belsejében nem

találják a cédrust. A negyedik hegységen átkelnek, belsejében nem találják a cédrust. 10 Az ötödik hegységen átkelnek, belsejében nem találják a cédrust. A hatodik hegységen átkelnek, belsejében nem találják a cédrust./ A hetedik hegységen átkelnek, s e földről már nem mennek tovább. Az úr, Gilgames, cédrust dönt fejszéjével. [A 65-70. sor hiányzik] Gilgames felriad álmából, az alvás felkavarta, szemét dörzsölgeti, kábulat ülte meg. Enkidu keze érinti, ám ő nem mozdul, beszél hozzá, ám ő nem adja vissza a szót. „Ó, te fekvő; ó, te fekvő, ó, Gilgames, Kulaba18 fiainak ura: meddig fekszel még? A hegy immár elsötétedett, árnyék terült föléje, homály oltotta ki a fényt, Utu lenyugodott, anyja, Ningal19 ölébe tért, emelt fejjel. Ó, Gilgames, meddig fekszel még? Ne hagyd városod fiait, a téged kísérőket, hogy rád várva, a hegység ölénél álljanak! Ne hagyd, hogy szülőanyádat városod közterén

meghurcolják! Gilgames jó füle ezt meghallotta; vitézi szavába burkolózik, mint ruhába, harminc gin súlyú ruháját kézbe veszi, mellére ölti, bikaként dobbant a nagy földön, nyakát a földhöz érinti, foga odakoccan. „Szülőanyám életére, Ninszuna istennőre! Fénylő atyámra, Lugalbandára20! Olyan legyek én is, akár ő, aki gyönyörben ült szülőanyám térdei között!” Másodszor is kimondja: „Szülőanyám életére, Ninszuna istennőre21! Fénylő atyámra, Lugalbandára! Míg ezt az embert, legyen bár ember, nem ölöm meg, legyen bár isten, nem ölöm meg, addig lábam, a Hegységbe induló, ne térhessen városomba vissza!” Az igaz szolga szót emel, életet óvó szót; királyának Enkidu így adja vissza a szót: „Királyom, te ezt az embert szemeddel nem láttad, szíved ezért nem retteg; de én ezt az embert szememmel láttam, szívem ezért retteg. Ilyen ez a vitéz: foga sárkány foga, arca oroszlán arca, hangja robajló ár,

homloka fát, nádat perzsel, senki sem térhet ki előle! Királyom, indulj bár te a hegy felé, én a város felé indulok. Anyádnak dicsőségedről beszélek, szája nevet majd; Uruk, Gilgames városa. Nanna felesége, Utu anyja. 20 Gilgames apja. 21 Bölcs istennő, Gilgames anyja. 18 19 11 utána vesztedről beszélek, gyászkönnyet sír majd.” /Szolgájának, Enkidunak, ő így adja vissza a szót „Más ember érettem ne vesszen, rakott hajó ne süllyedjen, három rétű páncél ne repedjen, csatában ember ne pusztuljon, ház, nádkunyhó tűzben ne enyésszen! De te segíts nekem, én segítek neked, s mi történhet velünk? Hogyha elsüllyed, hogyha elsüllyed, hogyha a Magánt járó hajó elsüllyed, hogyha a hajó, Magilum22 karja, elsüllyed: akkor úgyis minden halandó a halandók igaz bárkájára száll. Rajta, menjünk tovább, feléje: szemünk lássa őt! Hogyha haladunk tovább, s rádtör a félelem, rádtör a félelem: űzzed el; s rádtör a

rémület, rádtör a rémület: űzzed el!” „Legyen szíved szerint: rajta, menjünk tovább, feléje!” Egy darabon, ha haladhattak, Huwawa kilépett cédrus-háza elé. Szemét rájuk emelte, a halál szemét, homlokát feléjük fordította, a rontás homlokát, szót kiáltott ellenük, a dübörgés szavát. Gilgames lába remeg, ina reszket, félelem fakad szívében, de a megtett útra nem fordul vissza. Amaz, lába nagy patáján ágaskodva, erre löki magát, majd amarra indul. „Te, sűrű gyapjú, szőttes ruhát viselő, nemes férfi, gyönyörűsége az isteneknek, vad bölény, szilaj a harcban, szülőanyád büszkesége, dajkád kedvence, táplálód, ölben ringatod szemefénye: ne félj! Kezed ereszd le.” Gilgames a kezét nem eresztette le, így beszél: „Szülőanyám életére, Ninszuna istennőre! Fénylő atyámra, Lugalbandára! Végre, hogy a hegyen lakásodra találtam! /Kisebbik lábadra kis bilicset hoztam, nagyobbik lábadra nagy bilincset

hoztam, rettentő sugaradba behatolok!”/ ő maga tépte fel az első fa gyökerét; városának fiai, az őt kísérők, ágait lenyesték, kötegbe kötötték, a hegység ölénél rendre lerakták. Midőn a hetedik rettenettel végzett, berontott fülkéjébe, falhoz szorította őt, mint kígyót a borpincében, mintha csókot adna, nyakára csattanó ütést mért. 22 A halálba vivő hajó, gyászhajó. 12 Huwawa foga összekoccan; sír, sápad-zöldül; Gilgames úr kezét megragadja, /csellel él/: „Egy szót hadd mondjak Utunak!” „Ó, Utu, én nem ismerem szülőanyámat, én nem ismerem nemzőapámat: engem a hegy szült, engem te nemzettél!” Huwawa varázs-szóval bűvölte Gilgamest, varázs-szót mondott az ég életére, varázs-szót mondott a fold életére, varázs-szót mondott a hegy életére; kezét megragadta, eléje borult. Ekkor a sumer Gilgames szívében szánalom ébred az esdeklő iránt; szolgájához, Enkiduhoz, így beszél: „Ó,

Enkidu, az elfogott madár a helyére hadd szálljon vissza; az elfogott harcos anyja ölére hadd térjen vissza!” Enkidu Gilgamesnek így adja vissza a szót: „A széles testűt, hogyha józan esze nincsen, Namtar23 emészti el, Namtar, a válogatást nem ismerő! Hogyha az elfogott madár a helyére száll vissza; hogyha az elfogott harcos anyja ölére tér vissza: akkor szülőanyádnak városába te nem térhetsz vissza!” Huwawa Enkiduhoz így beszél: „Ellenem szólsz gonosz szavakkal?, Enkidu! Béren tartott ember ő, béren vett táplálékú, társa mögött kell járnia: ezért támad szavakkal!” /Huwawa Gilgameshez így beszél: „Szülőanyám a hegy sötét mélye; nemzőatyám a hegy sötét mélye; Utu helyezett a hegyre, magányom lakásába!”/ Mert ő így beszélt hozzá, sorsát ők eldöntötték. /Nyakát elmetszették,/ testét vászonba, lenbe göngyölték, Enlil és Ninlil24 színe elé vitték. [Ford. Komoróczy Géza] 23 24 Sors, végzet

istene. Nammu és An leánya, bályja, illetve később férje Enlil, gyermeke Nanna, a Holdisten. 13 I.15 [GILGAMES, ENKIDU ÉS AZ ALVILÁG] ,A hajdankor napján, a hajdankor távoli napján. A hajdankor távoli napján, a hajdankor napján, a hajdankor távoli éjjelén, a hajdankor éjjelén, a hajdankor távoli évében, a hajdankor évében, midőn minden méltó dolog megjelent, midőn minden méltó dolog jó sorsra tett szert, s az Ország otthonában kenyeret ízleltek, midőn az ország kemencéjében a tűz fellobbant; midőn ég a földtől elvált, midőn föld az égtől elszakadt, midőn az emberiség magja létrejött: akkor az eget An szerezte meg, a földet Enlil szerezte meg, s Ereskigalnak25 az alvilág ajándékul jutott; midőn ő elindult, az atya a világ felé Enki a világ felé akkor a kicsik a királlyal a nagyok Enkivel e kicsik e nagyok Enki kis csónakjának ölén győztesen az összecsapásban, a királynak a vizet mint a farkas, Enkinek a vizet

mint az oroszlán, midőn ő elindult, midőn ő elindult, midőn ő elindult, együtt haladtak, együtt haladtak: a kézi súlyok voltak, a hánykolódó nád súlyai voltak, mint a dühöngő vihar, a hajó orra úgy hasítja; a hajó fara leteríti: e napon egyetlen fa volt, volt egy nyárfa, ez az egyetlen fa volt, ott nőtt a fénylő Buranunna26 partján, a Buranunna itatta vízzel, ám a déli szél karja kitépte gyökerét, elroppantotta törzsét, s a Buranunna vize elsodorta. 25 26 Az Alvilág úrnıje. Eufrátesz. 14 Arra járt egy asszony27, az An szavát félő, arra járt ő, az Enlil szavát félő, a fát kezébe vette, Urukba vitte: „A fénylő Innin termékeny kertjébe viszem!” A fát az asszony keze gondozta, maga mellé állította; a fát Innin keze gondozta, maga mellé állította. „Mikor lesz termékeny trónszék belőle, melyen ülhetek?” – szólt, „Mikor lesz termékeny nyoszolya belőle, melyen fekhetem?” – szólt. (Öt év telt el,

tíz év telt el,) A fa nagyra nőtt, ám ága mit sem termett: gyökerébe a kígyó fészkelt, nem fog rajta a ráolvasás, ágaira az Anzu28 sas ültette fiókáit, törzsében a szűzi Lila29 ütötte fel tanyáját, az örökké nevető, az örökké vidám. A fénylő Innin könnyeit hullajtja. Midőn hajnal hasadt, s a látóhatár felfénylett [midőn a madarak, hajnal hasadtán, énekelni kezdtek,] midőn Utu az ágyasházából kilépett, nővére, a fénylő Innin, a vitéz Utuhoz így beszél: „Ó, fivérem, a hajdankor napján, midőn sorssá vált a sors, midőn az Országban bőség keletkezett, midőn az eget An szerezte meg, a földet Mullil30 szerezte meg, s Ereskigalnak az alvilág ajándékul jutott; midőn ő elindult, midőn ő elindult, az atya a világ felé midőn elindult, Amanki31 a világ felé midőn elindult, akkor a kicsik a királlyal együtt haladtak, a nagyok Amankival együtt haladtak: e kicsik a kézi súlyok voltak, e nagyok a hánykolódó nád

súlyai voltak, Amanki kis csónakjának ölén győztesen az összecsapásban, mint a dühöngő vihar, a királynak a vizet a hajó orra mint a farkas, úgy hasítja; Amankinak a vizet a hajó fara 27 Innin istennı. 28 Oroszlánfejő sasként ábrázolják, Enlil szolgálja, ellopta tıle a sorstáblákat. 29 Démon neve. 30 Enlil. 31 Enki. 15 mint az oroszlán, leteríti: e napon egyetlen fa volt, volt egy nyárfa, ez az egyetlen fa volt, ott nőtt a fénylő Buranunna partján, a Buranunna itatta vízzel, ám a déli szél karja kitépte gyökerét, elroppantotta törzsét, s a Buranunna vize elsodorta. Arra járt egy asszony, az An szavát félő, arra járt ő, a Mullil szavát félő, a fát kezébe vette, Urukba vitte: »A fénylő Gasananna32 termékeny kertjébe viszem!« A fát az asszony keze gondozta, maga mellé állította; a fát Gasananna keze gondozta, maga mellé állította. »Mikor lesz termékeny trónszék belőle, melyen ülhetek?« – szólt;

»Mikor lesz termékeny nyoszolya belőle, melyen fekhetem?« – szólt. [öt év telt el, tíz év telt el,] a fa nagyra nőtt, ám ága mit sem termett: gyökerébe a kígyó fészkelt, nem fog rajta a ráolvasás, ágaira az Anzu sas ültette fiókáit, törzsében a szűzi Lila ütötte fel tanyáját, az örökké nevető, az örökké vidám. Én, a fénylő Gasananna, könnyeim hullajtom.” Fivére, a hősi, vitéz Utu, e szót őtőle nem fogadta el. Midőn hajnal hasadt, s a látóhatár felfénylett, [midőn a madarak, hajnal hasadtán, énekelni kezdtek] midőn Utu az ágyasházából kilépett, nővére, a fénylő Innin, fivéréhez, Gilgameshez, így beszél: „Ó, fivérem, a hajdankor napján, midőn sorssá vált a sors, midőn az Országban bőség keletkezett, midőn az eget An szerezte meg, a földet Mullil szerezte meg, s Ereskigalnak az alvilág ajándékul jutott; midőn ő elindult, midőn ő elindult, az atya a világ felé midőn elindult, Amanki a világ

felé midőn elindult, akkor a kicsik a királlyal együtt haladtak, 32 Innin. 16 a nagyok Amankival együtt haladtak: e kicsik a kézi súlyok voltak, e nagyok a hánykolódó nád súlyai voltak, Amanki kis csónakjának ölén győztesen az összecsapásban, mint a dühöngő vihar, a királynak a vizet a hajó orra mint a farkas, úgy hasítja; Amankinak a vizet a hajó fara mint az oroszlán, leteríti: e napon egyetlen fa volt, volt egy nyárfa, ez az egyetlen fa volt, ott nőtt a fénylő Buranunna partján, a Buranunna itatta vízzel, ám a déli szél karja kitépte gyökerét, elroppantotta törzsét, s a Buranunna vize elsodorta. Arra járt egy asszony, az An szavát félő, arra járt ő, a Mullil szavát félő, a fát kezébe vette, Urukba vitte: »A fénylő Gasananna termékeny kertjébe viszem!« A fát az asszony keze gondozta, maga mellé állította; a fát Gasananna keze gondozta, maga mellé állította. »Mikor lesz termékeny trónszék belőle, melyen

ülhetek?« – szólt; »Mikor lesz termékeny nyoszolya belőle, melyen fekhetem?« – szólt. [öt év telt el, tíz év telt el,] a fa nagyra nőtt, ám ága mit sem termett: gyökerébe a kígyó fészkelt, nem fog rajta a ráolvasás, ágaira az Anzu sas ültette fiókáit, törzsében a szűzi Lila ütötte fel tanyáját, az örökké nevető, az örökké vidám. Én, a fénylő Gasananna, könnyeim hullajtom.” Fivére, a vitéz Gilgames, e szót őtőle elfogadta. Bőrpáncélt ölt testére, ötven mana33 a súlya, ötven mana súly annyi neki, mint harminc gin34; réz fejszéjét, hadi útjának fegyverét, kezébe veszi hét gu, hét mana súlyát. Ott, a gyökérben, a kígyót – nem fog rajta a ráolvasás – bottal agyonveri; ott, az ágakon az Anzu sas fiókáit kezébe veszi, a hegységig elhessenti; 33 34 = 25 kg. = 0,25 kg. 17 ott, a törzsében a szűzi Lila tanyáját feldúlja, őt távoli helyekre kergeti. A fa gyökerét Gilgames elvágja, ágait

lenyesi; városának fiai, az őt kísérők, ágait lenyesték. A fát a fénylő Inninnek adja, trónszékéül, őneki adja, nyoszolyájául. ő maga a gyökeréből dobot készít magának, az ágából dobverőt készít magának. Parancsoló a dob: úton, utcán dob pereg; hangos a dobszó: úton, utcán dobszó pereg. A városban a legényeknek dob parancsol, szenvedés, kín a dob, elhagyott asszonyaik keserve: »Ó, én hitvesem!« »Ó, én mátkám!« – így jajonganak. Akinek anyja van, fiának ő hord ételt, akinek nővére van, fivérének ő hord ételt. Ha az est csillaga lehanyatlik, dobjának helyét megjelöli, dobját maga előtt tartja, házába viszi. A helyen, mit megjelölt, szenvedés, kín a hajnal, foglyok, tetemek, elhagyott asszonyok. Az ifjú szüzek kiáltásától Gilgames dobja, dobverője lehull a Nagy Lakóhelyre35, kezét nyújtja érte, de keze nem éri el, lábát nyújtja érte, de lába nem éri el. Leül a Nagy Kapu torka mellé, leül az

alvilág Szeménél, Gilgames sír, arca sápad-zöldül: „Ó, én dobom! Ó, én dob verőm! Ó, én dobom, te ellenállhatatlan pergésű, elfojthatatlan ütemű! Ó, bár az ács házában volna még a dob, bár az ács asszonyánál volna még, mint a szülőanyám, olyan ő nekem, bár az ács leányánál volna még, mint a kishúgom, olyan ő nekem. Ó, a dobom! Ó, a dobverőm! Ki hozza fel az alvilágból? Ki hozza fel az alvilágból?” Szolgája, Enkidu, őhozzá így beszél: 35 Az Alvilág. 18 „Királyom, miért sírsz? Szíved fájdalom miért gyötri? Dobod én felhozom az alvilágból, dobverőd én felhozom az alvilágból!” Gilgames Enkiduhoz így beszél: „Hogyha alászállsz az alvilágba, szót mondok neked, szavamra hallgass, tanácsot adok neked, tanácsom fogadd meg. Tiszta ruhádat nehogy felöltsd, mert a szolgák, mint ellenséggel, elbánnak veled. A tégely jó olaját nehogy magadra csurgasd, mert illatára ők köréd sereglenek. A

hajítóbotot az alvilágban nehogy elhajítsd, mert akit a hajítóbot eltalál, mind köréd seregei. Kezedben nehogy pálcát tartsál, mert a lelkek mind körötted repdesnek majd. Lábadra nehogy sarut húzzál, az alvilágban nehogy zajt csapjál. Szeretett asszonyod nehogy megöleld, gyűlölt asszonyod nehogy megüsd; szeretett gyermeked nehogy megöleld, gyűlölt gyermeked nehogy megüsd: mert az alvilág keserve foglyul ejt, foglyul ejt annak, aki ott nyugszik, aki ott nyugszik, Ninazu anyjának, 36 aki ott nyugszik, kinek fénylő testét ruha nem fedi, kinek fénylő kehely-keblét vászon nem takarja.” Enkidu alászállt az alvilágba, királya tanácsát nem fogadta meg. Tiszta ruháját felöltötte: a szolgák, mint ellenséggel, elbántak vele. A tégely jó olaját magára csurgatta: illatára ők köré seregeltek. A hajítóbotot az alvilágban elhajította: akit a hajítóbot eltalált, mind köré seregeit. Kezében pálcát tartott: a lelkek mind körötte

repdestek. Lábára sarut húzott: az alvilágban zajt csapott. Szeretett asszonyát megölelte, 36 Ereskigál. 19 gyűlölt asszonyát megütötte; szeretett gyermekét megölelte, gyűlölt gyermekét megütötte: az alvilág keserve foglyul ejtette őt, foglyul ejtette annak, aki ott nyugszik, aki ott nyugszik, Ninazu anyjának, aki ott nyugszik, kinek fénylő testét ruha nem fedi, kinek fénylő kehely-keblét vászon nem takarja. Az alvilágból Enkidu feljönni nem tudott. Nem a Sors ejtette foglyul, nem betegség ejtette foglyul: az alvilág ejtette foglyul. Nem Nergal, a könyörtelen, ejtette foglyul: az alvilág ejtette foglyul. Ekkor Ninszuna fia37 Nippurba megy, Nippurban Enlil színe elé áll, könnyeit hullajtja: „Enlil atya, dobom lehullt a Nagy Lakóhelyre, dobverőm lehullt a Torok mélyére. Enkidut küldtem, hogy ő hozza fel, de az alvilág foglyul ejtette őt. Nem a Sors ejtette foglyul, nem betegség ejtette foglyul: az alvilág ejtette foglyul. Nem

Nergal, a könyörtelen, ejtette foglyul: az alvilág ejtette foglyul. Nem csatában esett el, a férfiasság mezején: az alvilág ejtette foglyul.” Enlil atya e szót őtőle nem fogadta el. Eriduba megy, Eriduban Enki színe elé áll, könnyeit hullajtja: „Enki atya, dobom lehullt a Nagy Lakóhelyre, dobverőm lehullt a Torok mélyére. Enkidut küldtem, hogy ő hozza fel, de az alvilág foglyul ejtette őt. Nem a Sors ejtette foglyul, nem betegség ejtette foglyul: az alvilág ejtette foglyul. Nem Nergal, a könyörtelen, ejtette foglyul: 37 Gilgames. 20 az alvilág ejtette foglyul. Nem csatában esett el, a férfiasság mezején: az alvilág ejtette foglyul.” Enki atya e szót Gilgamestől elfogadta, a hősi, vitéz Utuhoz így beszél, Ningal38 szülöttéhez, fiához: „Nyissál kürtőt az alvilágba! Enkidut hozd fel az alvilágból! Utu kürtőt nyitott az alvilágba, Gilgames követe feljött az alvilágból. Megölelték egymást, megcsókolták; leülnek

egymás mellé, beszélgetésbe kezdenek. „Barátom, láttad az alvilágot; mondd el, mi ott a rend?” „Inkább nem mondom el, barátom, inkább nem mondom el; ha elmondom, amit láttam, a rendet az alvilágban, leülsz és sírni fogsz.” – „Hadd üljek le, hadd sírjak” „Láttad azt, aki egy fiút nemzett?” „Láttam őt.” „Mi a sora?” „Házának fala mellett könnyei hullanak.” „Láttad azt, aki két fiút nemzett?” „Láttam őt.” „Mi a sora?” „Két téglán ül, kenyeret eszik.” „Láttad azt, aki három fiút nemzett?” „Láttam őt.” „Mi a sora?” „A kisebb fiú tömlőjéből vizet iszik.” „Láttad azt, aki négy fiút nemzett?” „Láttam őt.” „Mi a sora?” „Örül, mint az, aki négy szamarat foghat be.” „Láttad azt, aki öt fiút nemzett?” „Láttam őt.” „Mi a sora?” „Olyan, mint a szívélyes írnok, karja kitárva.” „Láttad azt, aki hat fiút nemzett?” „Láttam őt.” „Mi a

sora?” „Szíve boldog, mint az eke szarvát tartó.” 38 Utu anyja. 21 „Láttad azt, aki hét fiút nemzett?” „Láttam őt.” „Mi a sora?” „Az istenek öccse ő, trónszéken ül, csörgődob hangjában gyönyörködik.” „Láttad azt, aki egy fiút sem nemzett?” „Láttam őt.” „Mi a sora?” „Kemény a kenyere, szinte égetett tégla.” „Láttad azt, aki egy gátról zuhant le?” „Láttam őt.” „Mi a sora?” „Csontjai szétszórva, kezeit nem találják.” „Láttad azt, aki Iskur39 árvizében pusztult?” „Láttam őt.” „Mi a sora?” „Mint az ökör, igát húz, verejtékét nyeldesi.” „Láttad azt, akit himlő vert ki?” „Láttam őt.” „Mi a sora?” „Hosszú füvet eszik immár, hosszú vizet iszik immár, a városon kívül lakik.” „Láttad azt, aki apja, anyja szavára nem hallgatott?” „Láttam őt.” „Mi a sora?” „Iszapos vizet iszik, szemetes vizet iszik, senki sem hederít rá.”

„Láttad azt, akit utolért apjának, anyjának átka?” „Láttam őt.” „Mi a sora?” „Fiát elvették tőle, lelke fel-alá bolyong.” [3 sor hiányzik] „Láttad azt, akinek lelkét áldozatban senki sem részesíti?” „Láttam őt.” „Mi a sora?” [5 sor hiányzik] „Láttad azt, akinek elégették a testét?” „Nem láttam őt: füstje az égbe szállt, lelke nem lakik az alvilágban.” [3 sor hiányzik] „Láttad Girszu40 város fiát, apjának-anyjának [kedvesét]?” „Láttam őt.” „Mi a sora ?” [ .] 39 40 Vihar-isten, más néven Adad. Lagas állam egyik városa. 22 „Lelke nem harcol, kezet nem emel, az italáldozat főhelyén az alvilágban a mardu föld fia szorítja félre őt.” „Láttad Sumer és Akkád fiait?” „Láttam őket.” „Mi a soruk?” „Borzalmas hely vizét, zavaros vizét isszák.” „Láttad, hogy apám, anyám hol lakik?” „Láttam őket, ők a [kellemes] hely vizét isszák.” [Ford. Komoróczy

Géza] 23 I.2 AKKÁD SZÖVEGEK I.21 ENŪMA ELIŠ ELSŐ TÁBLA Midőn fönn az ég nevetlen s alant a föld szintazonképp; Apszu, 41 az ős-kezdet, minden dolgok teremtője-atyja s Mummu-Tiámat 42 ősanyánk még vizeikkel egybemosódtak; nem volt szárazföld se, láp se, s egyike sem az isteneknek; név nélkül szunnyadott a sors is, betöltetlen várt a végzet – Apszu s Mummu-Tiámat akkor isteneket nemzettek s szültek: szülték Lahmut s Lahamut.43 Teltek az idők, múltak az idők s e kettőt még dicsőbben követé Ansar isten s Kisar istennő.44 Nap napra gyűlt, év évre gyűlt, sokasodtak a napok, gyarapodtak az évek s egyszer már kettejük fia, Anu is atyáihoz nőtt föl. Nemzője, Ansar, saját képére alkotá őt, gyönyörűséggel. Anu meg Nudimmudot nemzé, ki büszkébb volt atyáinál is: mert okosságban és erőben, vitézségben párja nem termett! Hatalmasabb volt nagyapjánál, hatalmasabb volt Ansarnál is; akkora hős, olyan erős, 41

Édesvíző tenger, hímnemő princípium. Sósvíző tenger (támtu), talajvíz, nınemő princípium. 43 A sumer Lahama név származékai. 44 An = Ég, Ki = Föld. 42 24 mint Nudimmud,45 egy sem akadt – nőtt noha még testvére számos! Ezek az isten-gyermekek egy-csapatba egyesültek; csúfolták Tiámatot, kinevették, s amint té s tova rohangáltak, csúfolkodva elrontották a kedvét: addig-meddig, hogy ereje megtört, trónja megingott. Dúlt-fúlt Apszu, búsult Apszu; Tiámat szíve megvonaglott; Mummu dühhel en-csípőjére ütött; rossz kezdet rosszabb folytatást szült: viszály készült az istenek között. Apszu, a nagy istenek őse, ekként szólott Mummuhoz akkor: „Szívem öröme, Mummu, követem te! Készülődj útra, megyünk Tiámathoz!” Jó szaporán útnak eredtek s érkezve Tiámat elébe, térdet és főt hajtottak s azonnyomban az isten-gyermekek ügyére fordították a beszédet. Szóra nyitva száját, imígyen szólott Apszu a

Ragyogóhoz: „Simaképű semmirekellők szakálltalan, bajusztalan serege zavarja meg álmomat s nappalaim nyugalmát elrabolja. Gúzst készítek lábukra-kezükre, gúzst készítek szilaj lelkükre, hogy legyen tőlük nyugovásom!” Hallván Tiámat e beszédet, haragra gyúl és iszonyúat kiált s a kiáltással együtt 45 Nudimmud [„az emberiség teremtıje”] = Éa (Enki) mellékneve. 25 gonosz terv szakad ki belőle: „Mit?!. Pusztítsuk el, amit teremtettünk? Ámbár igaz. Mi mást tehetnénk? Gúzsba velük, rontást fejükre, hogy megkötve-igézve, moccanatlan nyögjék ősi hatalmunk erejét!” Szól Mummu is, szólván szól Apszuhoz, a dühöngőnek rossz tanácsot készít: „Menj hát a sötét úton járók ellen! Nappal akkor majd lészen nyugodalmad s éjszakáid álmát se bántja senki!” Hallván ezt Apszu, arca fölsugárzott: előbb is már komisz sorsot szánt fiainak, az isteneknek. Ölébe kapta Mummut, becézgette, csókolgatta őt a

tanácsért. Visszatérvén, gyüjti maga köré elsőszülötteit és elmeséli mind a Tiámatnál történteket. Le-föl futkosnak a nagy istenek – kiabálnak, veszekednek, majd elcsöndesülve leülnek, rosszkedvűen. Éa, a bölcsességben erős, a hatalmas, az okos Éa,46 a mindent tudó, a gonosz szándéknak ellene szólott s varázskört vont Apszu s Mummu köré. Apszura álmot öntött s víz mélyére süllyesztette az álomba-zuhantat. Midőn Apszu már álomban elázott: tanácsadója, Mummu is erőtelen, megmozdulni se bír. Mummu férfi-tagját akkor lemetszi, jogarát, koronáját elragadja és en-magát díszíti föl velük. Lenyűgözvén Apszut, agyonütötte, Mummut pedig megkötözte, reátérdelt. Apszu tengerén ütött tanyát; Mummu rabszíjon, kényére Éának. Legyűrte ellenségit, agyonütötte, vizek mély fenekén fékentartá – ő maga meg, csillapult szívvel, pihenni dőlt palota-termében. Apszunak nevezte el palotáját – 46 Éa = Enki („a

Föld ura”) akkád megfelelıje, Eridu istene, a víz ura, a bölcsesség és varázslás ura. 26 a szent fáklya ennek szívében állott! Ünnepet ült Éa és Lahamu, a hős isten s gyönge arája, ünnepet ült a Sors házában, a Rendelések csarnokában, s lakoma múltán ágyba térve nemzik az istenek eszét, a bölcsek bölcsét: Mardukot.47 A tenger mélyén, az Apszu szívében, nemzik az istenek eszét, a bölcsek bölcsét: Mardukot. Éa volt a nemző-atyja. Damkina48 volt szülő-anyja. Egy isten-asszony melléből szopott s dajkálója félelemtelen szívvel nevelte föl. Termete ékes, pillantása éles, tartása szálfa – maga méltó uralkodásra. Midőn Éa, nemzőatyja reánéz, örvend és ujjong – megdobog a szíve. Tökéletesnek teremté őt, kétfejűnek; méltóságban mindenki mást felülmúl; tagjai tündöklőbbek az elégnél; alig-felfoghatók, hozzá-nem-férhetőek. Szeme négy és füle is négy vala, szájából lángos tűz csapott elő;

négy füllel fülelt, négy szemmel tekintett – mindent látott és mindent hallott. Sudárabb a nagy isteneknél, soraikból fejjel kimagaslik: tagjai fönségesen nőttek, másokéinál ékesebben. „Miféle sarj, kinek a magva ez? Miféle sarj, kinek a magva ez? Az Ifjú Napnak, a Tavaszi Napnak, az Istenek Napjának sarja ő! Kicsiny fiam! Édes mézem! Kicsiny fiam! Lobogó vérem! Fiam, te Nap, fényességes! Ég tűző Napja, fenséges! Tíz Isten fényessége rajta, bővelkedik dicsősséggel; félelem parazsa rajta, ijeszt rettenetességgel.” Nemzé akkor Anu a négy szelet 47 Marduk [„a Nap bikaborja”] = a babilóni teológia szerint Éa fia, a „Bél” [„Úr”] a jelzıje, késıbb Enlillel azonosítják. 48 A sumer Damgalunna [„A Hatalmas [= Enki] nagy felesége”] akkád változata, Éa felesége, termékenység- és anyaisten. 27 s megteremté a forgószelet is. Tiámatot hogy bolygatnák, folyókat rendelt folyni, sebes sodrással. Az istenek,

miként ostromban, szenvedtek és jajveszékeltek, szívük megtelt gonoszsággal, Tiámathoz így kiáltoztak: „Midőn Apszut, szeretődet eloltá, meg nem bosszultad holtát, félreálltál. Midőn Anu a négy szelet teremté, szíve remegett. Ó, jaj már minékünk! Apszu sorsát, ágyasodét és Mummuét, kiket legyőzött, vedd eszedbe! Már egyedül vagy! S elpihentél, lelkünket veszni hagyván. Bennünket bizony nem szeretsz te! Mi belső részeink remegnek, mi szemeink vértől vakulnak! Támadj föl hát, kelj harcra, bírd le őt, győzd meg, pusztítsd el; törd, mint tomboló szél!” Hallván Tiámat szájuk szózatát, kegyetlen tervet szakított szívéből. „Okos tanácsot adok valóban! Szörnyet, sokfélét, teremtek s készítvén szörnyű hadat, hadd harcolok hát! Az istenek, a menny közepetáján, meglapulva reszkessenek a hírtől: harcra kelek s iszonyú fegyverekkel sujtok le ádáz ellenségeimre!” Sereglenek az isten-sarjak Tiámat köré;

járnak-kelnek nagy haraggal, tervet-tervre szőnek; hadat készítve csapatokba verődnek; gerjedezve, acsarkodva veszedelmet szítanak. A Mélység Anyja, Mindenek Szülője, rettentő bajvívó-fegyverek gyanánt órjás-testű kígyókat szült, hegyes fogúakat, kegyetlenül őrölő állkapcsúakat s méreggel tölté testüket vér helyett. Bősz sárkányokat is költött a tenger iszapjából, szörny-taréjú iszony-lehelőket, miket ha fölugorni lát az élő vagy állani meredten – az ijedségtől szörnyet hal legottan! Basmukat, lahamukat, veszett kígyókat, skorpió-embereket, vérivó kutyákat, jeges viharokat, 28 dühöngő orkánokat, halpikkelyű férfiakat s bikákat, akik a harcban könyörtelenek, félelmet-nem-ismerők, győzhetetlen fortélyúak – szám szerint tizenegyet e furcsa szörny-nemekből létrehívott. Azután a hadbaverődött istenfiak közül elsőszülöttjét, Kingut, 49 vezéri rangra emelé: a seregek élén vonúlást, a csapatok

irányítását, a jeladást fölemelt karddal, a harcra riasztó kiáltást, a csaták legfőbb vezetését reábízta – dombhátra állítván őt. „Fölkentelek s állítottalak, ímé, vezérül istenek fölé! Az uralkodás minden eszközét, hős Kingu, a kezedbe adtam! Fönséges légy, kegyesem, választottam! Anunnakik fennen dícsérjenek!” Átadta néki a sorstáblákat, mellére erősítvén szíjjal őket. „Parancsod légyen megváltozhatatlan, kijelentésed kőszálként megálljon!” Így lőn Kingu választott: anusága isten-sorsokat kötni-oldani emelé Tiámat elsőszülöttjét. Szólott az istenekhez: „Szavatok nyugtassa meg a nyugtalan tüzet!” Azok pedig hozsánnázva feleltek: „Dicsőség néked! Harcban fenséges légy! Reszkessen a dalmahodó Erőszak!” NEGYEDIK TÁBLA Készítettek lakást, fejedelmit, Marduknak; uralkodóként ült le a tanácsban. „Dicsőséges az istenek között; páratlan sorsú, anui parancsú! Te legnagyobb az

istenek között; páratlan sorsú, anui parancsú! Mától szavad másíthatatlan: bárkit lesujthat s fölemelhet; ha mit mondasz, változhatatlan; Parancsod porba szögez, föld alá nyom! Senki az istenek közül határaidat át ne lépje! Gondod legyen hajlékaira, templomodban számukra hely adassék! Ó, Marduk, légy istápolónk, segítőnk – 49 Apja halála után anyja, Tiámat hitvese. 29 ímé, minden hatalmat rád ruházunk! Ülj a tanácsba s fenséges szavaddal s fegyvered élével sujts a gonoszra! Uram, a benned bízók sorsán könyörülj meg, de a rossz-tévő istent tönkrezúzzad!” Köntöst vontak elő legottan s szólván szólottak elsőszülöttjükhöz: „Rendelésed, nagyúr, fölötte álljon minden más istenének: rombolni vagy teremteni akarj – máris úgy lészen! Parancsold: tűnjön el a köntös! S parancsold megjelenni újra!” Parancsolá s eltűnt a köntös. Parancsolá s újra megjelent. Teremtő erejét látván az istenek,

hódolának néki: „Marduk király!” Trónra ültették, jogarral, palásttal tisztelték meg s hatalmas fegyverekkel. „Menj hát s oltsd el Tiámat életét! Vérét a szelek hordják széjjel!” Midőn az isteni Atyák Bél sorsát ekként kijelölték, üdv és áldás lőn szent döntésükön. Íjat hajlít, érc-inú fegyveréül, nyílvesszőt illeszt a fölvont idegre, jobbjában szörnyű buzogányt emel, tegzét, íját oldalára akasztja. Arcát villámfénybe meríti, lobogó lánggal tölti tagjait. Hálót bont ki Tiámat vesztésére, sarkait a négy szél kezébe adja: Kelet, Nyugat, Észak, Dél szele húzza feszesre az Anu-adományozta hálót. Szélvész-vihart, forgószelet, vad orkánt kavar és föltámasztja sorra valamennyit: a Négy Szelet, a Hét Szelet, a Zavar-keltőt s Balsors-fölidézőt – szabadon engedi a szeleket, Tiámat vesztésére küldi őket. Ott megmarkolván roppant abúbu-fegyverét, az Úr porrá-rontó viharszekérre hág; fogva

két-két tüzes mén jobbról s balról rúdja mellé: „Elárasztó”, „Kegyetlen” s 30 „Megölő”, „Ráró-szárnyú” – méreggel töltvék horgas fogaik; maguk az eltiprást és legázolást kitanulták: harcban hősök, küzdelemben kemények, elő-özönölnek jobbról s balról. Marduk harci köntöse Borzalom, Marduk harci köntöse Rettenet, iszonyú fény beborítja fejét; útnak ered, Tiámatra kirobban, arcul fordulva rá, futton fut, hogy elérje! Szájréséből parázs módjára süt vörös-agyag nyelv, bűvös erejű, kezében fű, amely fölszívja majd a nyálban benne-égő mérgeket. Köréje gyűltek a nagy istenek, köréje gyűltek valahányan; köréje gyűltek és hangos torokkal magasztalták Bélt, Éa hős fiát. Az Úr pedig vesébe-látón pillantott Tiámatra; szeretője Kingu szívét is át-meg átkutatta; tekintetétől Kingu tervei rossz fonálként összegubancolódtak; balul ítélt, visszakézről esett mindenik tette, mint az

esztelennek. Az istenek, akik Kingu nyomában jártak – torlódva torpantak, ijedten. Tiámat meg felordított vadul, dühös káromlás párállott ki torkán: „Lám csak az Úr, a Megmentő, a Fölkent! Akiért édes bortul részegültek!” Fölemelvén roppant abúbu-fegyverét, Tiámathoz az Úr ekként szólott: „Éles foggal te reánk agyarkodtál, mérget neveltél, hadat készítettél. Hogyan mertél dacolni az Atyákkal, setét haraggal meggyűlölve őket? Hogyan merted Kinguval, szeretőddel, bitorolni az anuság hatalmát? Ansar ellen, az ég királya ellen, kárt és veszélyt cselekedni akartál és bosszút venni én atyáimon, az okos tanácsú isteneken? Most hát készülj, kapj fegyverre s kerülvén arcul reám, vívjunk meg becsülettel!” 31 Bél hangos szavát hallván, Tiámat eszeveszett dühhel tajtékozott; két lába, mint gyökeréből szakadt két nagy szálfa, zuhanva megindult. Majd fölvijjogott kés-torkú keselyként, átokszavait a

szelekbe szórta – átokszavait és varázsigéit. Köréseregeltek az istenek, harcra élesítvén fegyverüket. Törni egymást rugaszkodtak keményen Tiámat és istenek-bölcse Marduk, rugaszkodtak nagy halállal kezükben – ám az Úr vetett hálójába Tiámat vakul belelépett s ijedtében nagyra tátotta száját; akkor Marduk küldé a szeleket, Tiámat szájrésébe valamennyit, hogy, bár akarta, sem csukhatta többé össze szétnyílott ajakát; a szelek megtöltötték bensejét, szíve elakadt, hab hörgött ki torkán; az Úr pedig tollas nyílvesszejét a Ragyogó mellébe lőtte, majd pallosát reávivé, derékban egy csapással kettészakasztván. Meggyőzvén őt, eloltván életét, sarka alá gyűrt tetemét taposta. Sereg közül vezért kikapván, széjjelszórta népét, az isten-hordát; megreszkettek s félszből mozdulva csak, menekülni vágytak az istenek. Ám Bél rabul ejté s erős hurokkal hálójához kötözte őket; fegyvereiket összerontá;

eb testüket barlangba zárta. Sírásukra feldübörgött a föld, jajjaikba a menny-ég belerezzent. Tömlöcben a Tizenegy Teremtmény is, az iszony-lehelők, kik rémülettel riasztják az élők szívét. Vértajték vasba vert tagjaikat beborítja. Bosszúját vette Marduk Kingun is – ledöntvén, földre nyújtá s átaladta a halál istenének. A bitorolt sorstáblákat letépte melléről és pecsételvén pecséttel, maga nyakába kötötte őket. Ellenségen győzedelmet aratván – kit megölvén, kit meg rabszolga-szíjra fűzvén – Ansarnak dicsőséget szerzett hős Marduk, Éa szándokát betöltvén. 32 Majd Tiámathoz térült diadallal, térdével nyomta, lábával taposta: csatabárdját fejébe vágta, kegyetlenül ketté hasítá; üres ereit késsel átalmetszé – majd a tetemet a Északi Széllel rejtekhelyre vitette. Látván atyái ezt, örvendeztek, ujjongtak, s uralkodóhoz méltó üdvözlő-ajándékot küldtek Marduknak. Pihent az Úr, a

holttestekre nézett s bölcs gondolat, teremtő szándék fogant szívében. Kettévágta Tiámat törzsét, két félre, mint kagylót, osztotta egyik feléből teremtette a magas égnek kupoláját; zsilipeket rakott alája, zsilipek mellé őrízőket s megtiltá, hogy a fenti vizeket parancsa nélkül kieresszék. Végighalad Bél a nagy égen, végighaladt, szemlélte művét. Nudimmud háza ellenében, Apszu fénylő hajléka mellett megállott, s gonddal méregetvén az Óceán fölépítését, hasonmását is megformálta, megalkotta az Ésarrát is, megalkotta az Ésarrát is, megformálta az égnek boltját: Anu, Enlil és Éa isten városát felmagasította. HATODIK TÁBLA Hallván Marduk az istenek szavát, nagy jeles művet teremteni vágyott. Szóval mondja, fölfeleli Éának, szíve szándékát ekként közli véle: „Vért kötök meg, csonttal csipkézem a húst; íme, életre hívom Lullát! Ember legyen a neve! Megteremtem Lullát, az embert! Tiszte s

kötelessége légyen az istenek szolgálata, örömére az ég és alvilág urainak! Az istenek útját is okosan egyengetem: egyformán tiszteltessenek, de mégis két részre osztom őket!” Szóval mondja Éa Marduknak, szíve szándékát ekként közli véle: „Egy istent kell föláldoznunk avégből, 33 hogy véréből embert teremtsünk! Gyűljön össze hát valamennyi isten! Egyet föláldozunk közűlök, a többi békességben élhet!” Összehívta Marduk az isteneket, nyájas beszéddel utasítva őket. Szóra nyitva száját, parancsot oszt, Anunnakikhoz50 imígy szól szavából: „Bízvást igazat szólottam imént, igazmondó lévén teljes szívemből. Mondjátok meg, ki volt, aki viszályt szított s fölkelésre bujtva Tiámatot, harcot kevert? Áldoztassék föl a bajkeverő! Áldoztassék föl, aki harcot kezdett! Büntetését el kell szenvednie! Nyugodjatok meg, üljetek le tüstént!” Az Igigik,51 a nagy istenek akkor szóval mondják, fölfelelik

az istenek, menny és föld királyának, istenek tanácsadójának, nagy Uruknak: „Kingu volt az, aki szított viszályt s fölkelésre bujtva Tiámatot, harcot kevert!” Megkötözve vitték Éa elé, büntetésből fölvágták ereit, véréből gyúrtak embert. Istenek szolgálatát bízva erre – elbocsátották az isteneket. Ekként, embert teremtvén, az isteneket Éa megmenté. Ember tiszte s kötelessége lett az istenek szolgálata. [Ford. Rákos Sándor] 50 A sumer Anunna [„A Hatalmas [= Enki] leszármazottja”], a nagy istenek összefoglaló neve, az akkád mitológiában a sors-meghatározó isteneket jelöli 51 A fiatalabb generáció nagyobb istenei, Enlil vezett ıket, párjuk az Anunnakik. 34 I.22 ISTÁR POKOLRA SZÁLL Istár, fölséges királynő, Kurnugéa52 kapujához, a sötétség kapujához siet nagy igyekezettel. A sötétség háza felé, Irkalla53 hajléka felé siet Istár istenasszony, Nannar54 tűzvérű leánya. A sötétség háza felé,

melyet oda nem hagyott még senki, soha, benne-élő; a sötétség útját járva, melyről nincsen visszatérés . A sötétség háza felé, melynek vakond-féle népe régen elszokott a fénytől. Földet és agyagot esznek lenn a fény-nem-járta mélyben, ember-nem-látta sötétben, dideregve, a halottak. Tollruha, mint a madáré, fedezi el talpig őket. Por lepi be a kilincset, por lepi az ajtó zárát . Midőn elérkezett Istár Kurnugéa kapujához, Szólítá az ajtónállót: „Hallod-e, te ajtónálló! Nyisd ki a kaput előttem, hadd lépek be szépszerével! Ha nem nyitod ki előttem, nem engedsz be szépszerével, bizony betöröm ököllel, kitépem a kapufélfát, lábbal taposom a zárat, úgy jutok a kapun túlra! S jaj akkor a földi népnek! A holtak élére állok s fölvezetem, föl a fényre – föl én, hidd meg, valamennyit! S még hozzá olyan éhséggel-szomjúsággal verem őket – szerelemmel megetetvén, megitatván életvízzel – hogy mindegyre

éhesebben-szomjasabban barangolnak s akit csak találnak, élőt, iszonyú agyarra kapván, vérét italul megisszák, húsát étkül fölzabálják!” Így felel az ajtónálló, így felel a tűzvérűnek: ,.Állj meg, úrnő! Csendesebben! Ne dönts kaput, ne törj zárat! Megyek és jelentem jöttöd Ereskigál55 asszonyúrnak!” 52 Sumer szó, akkád olvasata „erszét lá tári” = „a vissza nem térés országa” Az alvilág istennıjének egyik mellékneve. 54 Holdistennı. 55 Az alvilág istennıje, a sumer mítoszokban Innin–Istár testvére és vetélytársnıje. 53 35 Bemégyen az ajtónálló s Ereskigál elé járul: „Istár küldött, asszonynénéd: kapudon kér bebocsátást! Istár, a buja szerelmes, az éhes, a telhetetlen, itt ácsorog kapud előtt – levágyik az alvilágba!” Ereskigál, meghallván ezt, sárgán, mint tört tamariszkusz, mint dőlt nádszál, legörbülve, fájdalmasan így kiált fö1: „Jaj neki! Hát hova tette eszét,

hogy ilyenre gondol? Ó, a buja, a tűzvérű, hol vesztette el a szívét? Vizet isznak itt az árnyak, dohos víz az Anunnnakik itala és én, kit méhsör illetne rangom után meg, bizony vízzel kell beérjem! S agyagot zabálok én is, mint az Anunnakik s mint a többi alvilági lélek! Sírok, sírok, sírván sírok – sírok az emberfiáért . Siratom az erős férfit, akit sorsa idefordít s asszonya puha öléből feje kemény kőre koppan. Siratom a gyönge asszonyt, akit sorsa idefordít s embere kemény karjából dereka a sárba loccsan. Siratom a pici gyermek abbahagyott nevetését – idelenn, a sötét szalmán, nincs több oka nevetésre. Menj hát érte, ajtónálló! Nyisd ki a kaput előtte! S bánj vele a sötét ország ősi törvénye szerint!” Kimégyen az ajtónálló, nyitja a kaput előtte: „Lépj be, úrnő! Földíszítve Ereskigál palotája! Lépj be, úrnő! Ünnepelve vár az alvilági nép!” Föltárul az első ajtó, előlép az ajtónálló

és a tűzvérű Istártól gyöngy-süvegét elveszi. „Gyöngy-süvegem, ajtónálló, miért veszed le tejemről?” „Lépj be, úrnő, és ne kérdezz! Ereskigál így parancsolt és parancsát tenni kell!” Tárul a második ajtó; előlép az ajtónálló s Istártól fülönfüggőjét, a tűzkövűt, elveszi. „Fülönfüggőm, ajtónálló, miért veszed le fülemről?” 36 „Lépj be, úrnő és ne kérdezz! Ereskigál így parancsolt és parancsát tenni kell!” „Tárul a harmadik ajtó; előlép az ajtónálló és Istártól nyakban hordott ékes láncát elveszi. „Nyakláncomat, ajtónálló, miért veszed le nyakamról?” „Lépj be, űrnő és ne kérdezz! Ereskigál így parancsolt és parancsát tenni kell!” Tárul a negyedik ajtó; előlép az ajtónálló s Istártól, a tűzvérűtől, gyémánt tűjét elveszi. „Gyémánt tűmet, ajtónálló, miért veszed le ruhámról?” „Lépj be, úrnő és ne kérdezz! Ereskigál így parancsolt és

parancsát tenni kell!” Tárul az ötödik ajtó; előlép az ajtónálló és Istártól szép csípője varázsövét elveszi. „Varázsövem, ajtónálló, miért veszed le csípőmről?” „Lépj be, úrnő és ne kérdezz! Ereskigál így parancsolt és parancsát tenni kell” Tárul a hatodik ajtó; előlép az ajtónálló s Istártól gömbölyű karja fém-csatjait elveszi. „Fém-csatomat, ajtónálló, miért veszed le karomról?” „Lépj be, úrnő és ne kérdezz! Ereskigál így parancsolt és parancsát tenni kell!” Tárul a hetedik ajtó; előlép az ajtónálló s Istártól az utolsót is: lenge leplét elveszi. „Lenge leplem, ajtónálló, miért veszed le ölemről „Lépj be, úrnő és ne kérdezz! Ereskigál így parancsolt és parancsát tenni kell!” Dideregve, anyaszülte-meztelenül lépett Istár Ereskigál színe elé, Kurnugéa országába. Száját szóra fölnyitotta a tűzvérű s nekitámadt nővérének, ezt kiáltván: „Átkozott

légy! Elraboltad gyönyörűszép fejkendőmet, nyakláncomat, fülönfüggő ékszeremet, gyöngyös tűmet s jaj, varázsövem kövét is! Elraboltad fém-csatomat, buja karom ékességét s letépetted legutolsó lenge leplem is ölemről!” 37 Ereskigál feldühödve Namtarhoz56 lép ily szavakkal: „Rajta, szolgám, zárd e szajhát palotámnak börtünébe! S büntetésül szabadítsd rá mind a hatvan betegséget! küldd a szemek betegségét hitegető szeme ellen; küldd a karok betegségét bujtogató karja ellen; küldd a lábak betegségét félre-lépő lába ellen; küldd az elme betegségét vérben-fövő feje ellen; küldd a belsők betegségét tűz-poklú belsője ellen: küldd mindenek betegségét minden bűnös tagja ellen!” Amióta Istár úrnő Kurnugéába leszállott, amióta Ereskigál palotája börtönében sóhajtozik dideregve, sóhajtozik bús fogolyként – azidőtől nem folyatja kormos bika tehénkéjét, azidőtől nem hágja meg

szamárcsődör kancácskáját, azidőtől nem öleli emberfia feleségét: aluszik a férfi külön, egyedül szundít az ágyon, aluszik az asszony külön, egyedül forog az ágyon. Az istenek követének tekintete földre csügged, Papszukkalnak57 tekintete földre csügged szomorúan; könnyet hullat, gyászruhát ölt; sírva megtépi szakállát. Majd a hatalmas Bolyongó, Nannar színe elé járul, majd a teremtő Éának tengeri trónja elé rogy: „Amióta Istár úrnő Kurnugéába leszállott, amióta Ereskigál palotája börtönében sóhajtozik dideregve, sóhajtozik bús fogolyként – azidőtől nem folyatja kormos bika tehénkéjét, azidőtől nem hágja meg szamárcsődör kancácskáját, azidőtől nem öleli emberfia feleségét: aluszik a férfi külön, egyedül szundít az ágyon, aluszik az asszony külön, cgyedül forog az ágyon.” 56 57 „Elvágó, felszabdaló, a Végzet”, a pusztító istenségek küldöttje. „Küldönc”, küldönc és

kapuır istenség. 38 Meglágyul Éa nagy szíve a földiek nyomorától s bölcs eszével egy lélegző játék-emberkét kigondol. Megteremti ezt az embert, hívja Aszúsu-námir-nak s szemébe bűvös erőt önt. „Menj, Aszúsu-námir szolgám, Kurnugéa kapujához s bűvös erejű szemeddel addig nézz kilincsre, zárra, amíg megnyílik előtted!. Hét ajtónak hét küszöbén ép bőrrel ha átalléptél, Ereskigál elé járulj! Akadjon meg szeme rajtad, szeressen meg, kívánjon meg s te jó szívve1 töltsd a kedvét! S midőn szíve megnyugodott, midőn kedve Napja feljött, eskesd meg az istenekre, élők és holtak hitére, hogy kérésed, bármi légyen, kész-örömest teljesíti. Azután – mintha véletlen! – vesd föl szemed a tömlőre, mely az élet vizét őrzi s ekként szólj Ereskigálhoz: »Úrnőm, adjál nékem innom ama tömlő hűs vizéből!« S ha már a tömlő kezedben, igyekezz, amily hamar tudsz Istárhoz, a bús fogolyhoz – sebten itasd

meg belőle!” Megy Aszúsu-námir szolga Kurnugéa kapujához s bűvös erejű szemével addig néz kilincsre, zárra, amíg megnyílik előtte. Hét ajtónak hét küszöbén ép bőrrel mind átallépett s Ereskigál elé járult. Meg is akadt szeme rajta, megszerette, megkívánta s ő jó szívvel tölté kedvét . S midőn szíve megnyugodott, midőn kedve Napja feljött, esketi az istenekre, élők és holtak hitére, hogy kérését, bármi légyen, kész-örömest teljesíti. Azután – mintha véletlen! – veti szemét a tömlőre, mely az élet vizét őrzi s ekként szól Ereskigálhoz: „Úrnőm, adjál nékem innom ama tömlő hűs vizéből!” Ölére üt Ereskigál, ujjába harap e szóra: „Olyat kívánsz, te halandó, amit nem szabad kívánnod! Ezért átkom száll fejedre, tagjaidra átkom kúszik . A fazekak maradéka legyen ételed ezentúl, 39 a csatornák poshadt vize legyen italod ezentúl, fal tövében a szállásod, kőküszöbön a hálásod,

részeges kötekedőktől sose legyen nyugovásod!” Éa, a jóságos isten, erre újabb cselt eszelt ki. „Tammúzt, Istár szeretőjét, mossátok meg tiszta vízzel, kenjétek meg jó olajjal s szép-mintájú, cifra-csattos ruhába öltöztessétek! Adjatok kezébe flótát, szépen szólót, drága-mívűt s keze alá táncosnőket, kik szökellve perdüljenek-forduljanak flótaszóra! S szálljon alá Tammúz isten, szálljon alá víg zenével, szálljon alá táncosnőkkel a sötét Kurnugéába, Ereskigál örömére, a fekete palotába!” Alászálla Tammúz isten, alászálla víg zenével, alászálla táncosnőkkel a sötét Kurnugéába, Ereskigál örömére, a fekete palotába. Ereskigál látja Tammúzt, hallja flótája zenéjét, nézi a víg táncosnőket – és szíve örömre gyúl. Szól Namtarhoz, követéhez: „Menj, Namtar, Égalginába,58 csiholj szikrát küszöbéből, keményen koppants kövére! Riaszd föl az Anunnakik csapatát és bevezetve a

törvényház csarnokába, ültesd aranytónra őket! Küldjed színük elé Istárt s szemük előtt hints fejére csöppnyit az élet vizéből. S ha a tűzvérű megéledt, vezesd föl az alvilágból ” Megy Namtar Égalginába, szikrát csihol küszöbéböl, keményen koppant kövére. Riasztja az Anunnakik csapatát és bevezetve a törvényház csarnokába, trónjukra ülteti őket. Színük elé küldi Istárt s szemük előtt hint fejére csöppnyit az élet vizéből. 58 „Az igazság nagy háza”, Ereškigal alvilági udvara. 40 Föltárul az első ajtó; előlép az ajtónálló és a tűzvérű Istárnak lenge leplét visszaadja. Tárul a második ajtó; előlép az ajtónálló s Istárnak gömbölyű karja fém-csatjait visszaadja. Tárul a harmadik ajtó; előlép az ajtónálló és Istárnak szép csipője varázsövét visszaadja. Tárul a negyedik ajtó; előlép az ajtónálló s Istárnak, a tűzvérűnek, gyémánt tűjét visszaadja. Tárul az

ötödik ajtó; előlép az ajtónálló és Istárnak nyakban hordott ékes láncát visszaadja. Tárul a hatodik ajtó; előlép az ajtónálló s Istárnak fülönfüggőjét, a tűzkövűt, visszaadja. Tárul a hetedik ajtó; előlép az ajtónálló s Istárnak az utolsót is: gyöngy-süvegét visszaadja. A nagy kapun áthaladtak. Istár följutott a fényre [Ford. Rákos Sándor] 41 I.23 ETANA-EPOSZ Gyűlésbe gyűltek az Anunnakik. A nagy Anunnakik, a sors-teremtők, meghányni-vetni ország dolgait, gyűlésbe gyűltek. ők teremtették a négy világ-szférát, ők szerzettek törvényt, jogot, szokást. Mert az Igigik gyűlölték az embert s ha rajtuk áll, bizony, csak kis időig élhetett volna ez a földi nép. Akkoriban a jámbor emberek nem emeltek maguk fölé királyt. Se korona, se gyöngy-díszes süveg, se drágakővel kirakott jogar nem pompázott, se szentély nem magaslott. Az égtájak is még egybemosódtak Hét isteni bölcs a menny kapuit, a felsőbb

világok bejáratát őrzötte a földiek ellenében. Idők telvén, tűntek az Igigik. Az Igigik a városból kimentek A korona, a gyöngy-díszes süveg, a drágakővel kirakott jogar, a pásztorbot akkor mennyben hevert még, mennyben hevert, Anu zsámolya mellett. Istár vala a város pásztora, királyait is ő szemelte ki. Enlil meg az ég rendjére ügyelt, pillantásával téreit kutatta. Majd a királyság leszállott az égből. Az istenek tervezték el a várost, ők rakták le kőalapjait is. Az istenek tervczték el a szentélyt, ők rakták le kőalapjait is. Légyen a város az ember karámja, légyen a város puha fészek! Légyen a király népe őrízője, légyen a király derék gazda! Etana59 légyen az építőmester, a kormánypálcát ő tartsa kezében! . Szól a kígyó a keselyűhöz: „Kenyeres pajtások Iehetnénk! Kötsz-e velem cimboraságot?” A keselyű: „Már hogyne kötnék! Áll a szavam, szent a barátság – ki megtöri, az is gazember! Bűne

az égre kiált s az isteneket földühíti!” „Rajta hát!” – így kiált a kígyó – „de mielőtt még útrakelnénk, esküdjünk meg a föld nevére és a hűs, a fénylő Samasra, hogy soha rá nem szedjük egymást – 59 A sumer királylistán a 13. uralkodó 42 különben Samas átka sújtson: gyors fegyverként, fürge hurokként érjen utól az isten átka!” A föld lett esküjük tanúja . Fölkerekedtek, útrakeltek s a hegy hátán végigvonulva egy sziklaszálon meglapultak. Szép rendben múlott az első nap Előbb a keselyű vadászott: vadbikát, vadszamarat ejtett. Közös a konc – zabál a kígyó; jut a dögből a kígyófiaknak. Azután a kígyó vadászott: hegyi kccskét, gazellát ejtett Közös a konc – zabál a keselyű; jut a dögből a keselyűfiaknak. Harmadszorra a keselyű vadászott: vadkecskéket, kosokat ejtett. Közös a konc – zabál a kígyó; jut a dögből a kígyófiaknak. Negyedszerre a kígyó vadászott: vadtyúkot,

rókakölyköt ejtett. Közös a konc – zabál a keselyű; jut a dögből a keselyűfiaknak. A döghústól a fiak nagyra nőttek, karcsún, erősen röppentek föl. Látván a sas fiai röpülését, gonosz sóhajtást hallgat el szívében, gonosz sóhajtás gonosz gondot forral: a kígyó kicsinyeit ha megenné! Idő múltán fiaihoz imígy szól: .,Fáj a fogam a kígyó-gyerekekre A kigyó gyanútalan szívű – én pedig lebegek az égen, kémlelem fészkét közelítve, majd lecsapok, mint barna villám, s elragadom a fiókákat.” Kisfia, igen okos keselyűcske, szóval mondja, fölfeleli a sasnak: „Ne fald föl, édes jó atyácskám, ne fald föl a kígyóporontyot, ne zabáld meg, bármint kívánnád: Samas átka, hidd el, utólér, Samas hurka, hidd el, befog majd, hurka, hálója, gyors csapdája – mert Samas, lobbanván haragra, a mészáros karjával sújt le s a bűnös elvész nyornorultul!” Nem hallotta fia beszédét, hallotta, de nem hallgatott rá:

lebegett az égen, kerengett, majd lecsapott, mint barna villám s elragadta a fiókákat. Dél szívében megérkezett a kígyó, zsákmány-húst hozott fiókáinak. Eljutván fészke pereméig, a húst jóelőre ledobta, majd maga is utánakúszott. Köröskörül járt a setét helyen, körömmel kapart, szemmel vizslatott, hasztalan – kicsinyeit nem lelé. Mígnem, keverve a fészek porával, bőrük cafatjait találta meg A kígyó lerogyott és sírni kezdett, sírván sírt, gyászolta gyerekeit. Ijedtségéből felocsúdván, kiáltott a kígyó Samashoz: „Halljad, Uram, velem mi történt! Én meg a sas esküvel esküvénk barátságot. Reggeltől délelőttig állottuk is keményen a kötést – ám dél felé fordulván az 43 idő, a keselyűt mohó vágy fogta el, hogy kicsinyeim húsából egyék . Fölszállott, lebegett az égen, kémlelte fészkem közelítve, majd lecsapott, mint barna villám s elragadta a fiókákat. Istenem, Samas, kérve-kérlek, amivel

vétkezett, a rosszat, bosszuld meg rajt ezerszeresen! Hálód a föld, csapdád az ég, a közel és a messzeség – orcád elől a gonosz hova bújhat? Lám, a gonoszcsont Zú madár is, ki megrablá isten-barátáját, a sorstáblákat elragadván – méltán bűnhődött nagy bűnéért!” Szóra nyitva fölséges száját, eképpen szólott Samas a kígyóhoz: „Kígyóm, kerekedj föl, kelj a hegyen át, vadszamár tetemét túlnan megtaláld, lyukaszd át oldalát, horpaszába fúrj, belsejében üss tanyát! Leszállanak az égi madarak, hogy faljanak a vadszamár dögéből, leszáll a keselyű is . Se lát, se hall falánk dühében Nekiesik a húsnak, ide-oda rángatja, tépi s az inas-horgas külsők után egyre jobban a csupa-hús, csupa-íz belső részekre vágyakozik. Csőrével ásva gödröt, mind mélyebbre merül a rejtett részek vér-setétjén – midőn melléd ér, ragadd meg a szárnyát, szárnyát ragadd meg, törjed is le tőből, törjed le tőből,

zászlait szakítsd el, szakítsd el, hogy hulljon az evezőtoll, törjön, szakadjon, hulljon szárnyakarma. Mezítelenül dobd be akkor egy mély verembe, hadd pusztuljon éhen-szomjan a gonosz ottan!” Útnak ered a kígyó, hegyen átkel, vadszamár tetemét túlnan megtalálja, horpaszát fúrja, oldalát lyukasztja, belsejében üt tanyát. Leszállanak az égi madarak, hogy faljanak a vadszamár dögéből. Ha tudta volna az a keselyű, hogy balsorsát eszi a hússal, bizony le nem száll . Ám ő száját szóra nyitotta s imígyen szólott fiókáihoz: „Fáj a fogam a vadszamár húsára! Rajta, fiaim, a dögre lecsapjunk!” Kisfia, igen okos keselyűcske, szóval mondja, fölfeleli a sasnak: „Ne csapjunk, édes jó atyácskám, ne csapjunk a szamár dögére! Bizony, üreges belsejéből a kígyó les ki!” Nem hallotta fia beszédét, hallotta, de nem hallgatott rá; lebegett az égen, kerengett, majd lecsapott, mint barna villám; szállott a dögre . 44 Se lát,

se hall falánk dühében. Nekiesik a húsnak, ide-oda rángatja, tépi, vájja elejét, bontogatja végét, csőrével ásva gödröt, mind mélyebbre merül a rejtett részek vér-setétjén – kígyó mellé ér, az ragadja szárnyát, szárnyát ragadja . Könyörög a kondor: „Kegyelem! Többet vőlegény sem adhat jegyajándékul, mint én, ha elengedsz!” Szóval mondja, fölfeleli a kígyó: „Mit mondhatnék Samasnak, istenemnek, ha futni hagynám az ellene vétőt? Te bűnöd is az én fejemre szállna, hálója reám hullnék, rossz bírára!” Szárnyát ragadja, le is töri tőböl. Letöri tőből, zászlait szakítja, szakítja, hogy hulljon az evezőtoll, törjön, szakadjon, hulljon szárnya-karma. Mezitelenül dobta akkor egy mély verembe, hadd pusztuljon éhen-szomjan a gonosz ottan! Könyörgött a kesely naponként Samashoz, szavát ígyen szabva: „Uram, hát meg kell halnom itten? E mély veremben elemésztesz? Könyörgök, tarts életben engem, neved

örök magasztalóját!” Mondá Samas a keselyűnek: „Gonosz vagy szíved gyökeréig! Vétkeztél az istenek ellen, halálos bűnnel megbántottál – halj hát, ne halljak többé rólad!” Majd így szólott: „Én magam ámbár en-jobbommal meg nem segítlek; mégis, ímé – egy embert küldök, hogy kézenfogva megragadjon. Az ember, kit küldendő lészek, kivon majd a veremből!” Etana pedig szóra nyitja száját, naponként ígyen könyörögvén: „Samas, juhaim legjavát fölélted, földdel itattad báránykáim vérét; féltem istenemet teljes szívemből, tiszteltem a halottak szellemét; füstáldozataimat elfogadták az igazlátók és lemészárolván birkáimat, egy istent ki nem hagytak! A te szent szádból hallassék, Uram! Add nekem a biztos nemzés füvét, vedd le rólam terhemet, fiat adjál!” Szóra nyitva fölséges száját, imígyen szólott Samas Etanához: „Kelj útra, vonulj át a hegyeken! Ha mély vermet látsz, hajolj fölibé: verem

zugában keselyű halódik. A keselyű majd megmutatja néked a szaporodás éltető füvét!” Utnak ered Etana, hegyen átkel, mély veremnek gödrét túlnan megtalálja. Megtalálja gödrét, hajol fölibé: gödör zugában keselyű halódik. 45 Szól a keselyű, kérdezi az embert: „Hol jársz te itt, ahol madár se jár?” Szóval mondja, feleli Etana: „Téged kereslek, ó, saskeselyű! Add nekem a biztos nemzés füvét, vedd le rólam terhemet, fiat adjál!” Etana ekkor bölcs Samas szavára kezébe fogott egy madárfiókát s lépett a keselyűhöz. Elvette a madárfiókot, szőröstül-bőröstül lenyelte s így szólott a sas Etanához: „Etana! Te vagy az élők királya! Adományod is királyi ajándék! Szerezz ennem, könyörgök, ha lehet még. hogy minél előbb új erőre kapjak – azután pedig húzz ki a gödörből! Meghálálom: örököst szerzek nevednek és dícséretckkel magasztallak, amíg csak élek!” Szóra nyitva száját, eképpen

válaszolt Etana a sasnak: „Ha kiragadlak a halálból, élő sírodból föl-kihúzlak: bizony, akkor te is segíts meg, gyámolom légy nagy-nagy bajomban!” „Megszerzem a biztos nemzés füvét!” Hallván e szót Etana, sebbel-lobbal homokot söpör, bozótot tép: a sas mély gödrét hogy feltöltené. Félig-meddig sikerül is neki Hálót dob a sas karmai elé: kesely a háló csücskét megragadja, de bármint csapkod, bármint vergölődik, felkapaszkodni mégsincs ereje! Etana másodszor is megkísérli: hálójával hogy a sast föl-kihúzná. Kesely a háló csücskét megragadja, de bármint csapkod, bármint vergölődik, felkapaszkodni mégsincs ereje! Etana végül két kezét nyujtotta, úgy húzta ki a kondort a gödörből. Nyolc hónapig kínzatott a gödörben. Mikor utolsó napja is letellett, hatalmasan jóllakott s oly erőre kapott, mint az ordító hímoroszlán. Felemeli szóra száját s eképpen szól mostan a keselyű Etanához: ,,Barátom vagy s

barátod vagyok én! Bármit kívánj – örömest teljesítem! . Fölragadlak Anu egébe. Megszerzem a biztos nemzés füvét Anu, Enlil és Éa kapujának küszöbére leborulunk majd; Szin, Samas, Adad s Istár ajtajának zárát megnyitom varázsigéimmel; körülnézek s a porban odakúszom, hol Istár trónol, a gyöngy-diadémú! A trónszék felhágója mellett hímoroszlánok heverésznek. Előttük én szárnyat rebbentek, tollat borzolok, mintha félnék, s hogy figyelmüket megkötözzem, föl-lefutok szárnycsattogással!” Szóval szól a keselyű Etanához: „Induljunk, föl, Anu egébe! Mellemre feszítsd melledet, 46 fogózz két szárnyam zászlajába, oldalamhoz nyomd oldaladat!” Mellére feszítette mellét, szárnya zászlajába fogózott, oldalához nyomta oldalát. Megsúlyosbodott terhe a keselynek Repült a sas kétszer két óra hosszat, ily szóval szólott akkor Etanához: „Nézz le, barátom: milyen lett a föld? Tekintsd a tengert Ékur

partjain!” .A föld, barátom, hegységhez hasonlít A tenger meg távoli vízeséshez” Röpült a sas kétszer két óra hosszat, ily szóval szólott újfönn Etanához: „Nézz le, barátom: milyen lett a Föld? Tekintsd a tengert Ékur partjain!” „A föld, barátom, erdőhöz hasonlít. A tenger meg: hegyi tavacska” Röpült a sas kétszer két óra hosszat, ily szóval szólott végül Etanához: „Nézz le, barátom: milven lett a föld? Tekintsd a tengert Ékur partjain!” „A föld, barátom, ugarhoz hasonlít. A tenger meg: kicsiny kerti medence” Följutottak Anu egébe, Anu, Enlil és Éa kapujához. Alázatos szívvel leborultak Ígyen szól a keselyű Etanához: „Induljunk, föl, Istár egébe! Mellemre feszítsd melledet, fogózz két szárnyam zászlajába, oldalamhoz nyomd oldaladat!” Mellére feszítette mellét, szárnya zászlajába fogózott, oldalához nyomta oldalát. Megsúlyosbodott terhe a keselynek. Röpült a sas kétszer két óra hosszat,

ily szóval szólott akkor Etanához: „Nézz le, barátom: milyen lett a föld? Tekintsd a tengert Ékur partjain!” „A föld, barátom, kunyhóhoz hasonlít. A tenger meg: víztartó kerek dézsa” Röpült a sas kétszer két óra hosszat, ily szóval szólott újfönn Etanához: „Nézz le, barátom: milyen lett a föld? Tekintsd a tengett Ékur partjain!” „A föld barátom, gyöpágyhoz hasonlít. A tenger meg kenyérkosárhoz” Röpült a sas kétszer két óra hosszat, ily szóval szólott végül Etanához: „Nézz le, barátom: milyen lett a föld: Tekintsd a tengert Ékur partjain!” „Néznék, barátom – nem látom a földet. Tekintenék – eltűnt a tenger is!” „Állj meg, állj meg, te barna keselyű, hadd térhessek vissza a földre!” 47 . Zuhant akkor kétszer két óra hosszat Etana és velezuhant a keselyű is. Zuhant újfönn kétszer két óra hosszat Etana és velezuhant a keselyű is. Zuhant végül kétszer két óra hosszat Etana és

velezuhant a keselyű is. [Ford. Rákos Sándor; tördelés módosítva] 48 I.24 GILGAMES Mindent látott, hallott, tapasztalt – jelenvalót és régenvoltat; mély kútforrása bölcsességnek; mindent tudott, mindent megértett, átallátott minden homályon, a titkok sűrű takaróján, átallátott hétszer hét burkon, mely elfödi a bölcsességet. A rejtett írást fölkutatta, betemetett nyomokra bukkant, emlékek rönkjét emelé ki a hajdankor özönvizéből; veszélyes, messze útra indult, melyre tudásszomj ösztökélte, s midőn megtért, úti kalandját időtálló táblákra véste. Ő rakatá a bekerített Uruk erős bástyafalát is, szent Éanna szűz templomának oszlopsorát, az érc-szilárdot és a keménypárkányú, vastag külső falakat ő rakatta. Ügyelten ügyelte naponként e falakat, épségüket vigyázta. Tégla, rovott, ha került elibé, Éanna templomába vitte,60 Istár hajlékában helyezte el – utódai, a királyok között,

tudományban párja nem termett! Föllépvén az uruki falra, körbe-körbe járt rajt keresve; párkányait is szemlélgette, alapjait is vizsgálgatta: vajjon égetett téglából való-é a téglafal? S vajjon a Hét Bölcs, vetette-é meg alapjait? Kétharmadrész belőle isten, egyharmadrész belőle ember, senki más emberfia nincsen kívül-belül hozzá hasonló. Olyan, mint szarvak öklelése, vagy sújtó kardok zuhanása . Varázsdobja, a csodatévű, minden dolgában elkíséri . [.] Aruru61 vizet hint kezére és tiszta gyolcsba törli kezét. Meredek partról agyagot hoz, hűs ujjaival formálgatja, reá-reáköp, nyomogatja, nedvesen gyúrja emberivé. fgy teremtett Aruru embert; így született Enkidu62 bajnok. Tetőtől-talpig szőr borítja, haja asszonyhajként zuhog le; teste tömött gabona-asztag, haja asszonyhajként zuhog le. Semmit nem tud a városokról, semmit nem tud az emberekről; teste Anuéhoz hasonló, haja asszonyhajként zuhog le. Ruhája meg mint

Szumukáné,63 a barmok védő-istenéé. Füvet eszik, mint a gazellák, gyökéren él, bogyón, gyümölcsön, a szomjúhozó szarvasokkal együtt tér meg az itatóhoz. A víz eleven nyüzsgésével telik szíve az itatónál. 60 Inannának (Istárnak) szentelt templom(-együttes) Urukban. Teremtı istennı (Ninmah megfelelıje). 62 Sumerül „Enki nemzette”. 63 Az állatok istene. 61 49 [.] Bölcs száját beszédre nyitotta a vadász atyja s szólt eképpen: „Kelj útra, menj a bekerített Uruk városba, Gilgameshez; nincs más senki, mint ő, olyan bölcs, más senki nincs olyan hatalmas; erős, mint Anu s veszedelmes, mint az ég tüze, ha belobban! Mondd e1 neki, hogyan s mi történt, s kérj a templomból egy leányzót;64 azt a leányzót hozd magaddal – bűbája nagy hasznunkra lészen! Mikor a csorda Enkiduval az itató vizébe gázol, megoldja övét a leányzó s úgy tesz, hogy Enkidunak tessék; kibontja magát a Ieányzó, vállig, csípőig, combig,

térdig s úgy tesz, hogy Enkidunak tessék, hogy Enkidu vére zubogjon! Enkidu majd összeforr véle, megismeri a nő szerelmét s azután már nem ura többé az ártatlan föld erejének: megútálja tulajdon testét s nyája is menekül előle! [.] Látja Enkidut a leányzót, a veszedelmest, a hatalmast; a bárdolatlan férfiút, ki hegyek közt termett, síkságon nőtt. „Ő az, örömlány! Bontsd ki melledet, szeméremdombodat takard fel, Ha sikerült vérét fölgyújtanod, testével illet közvetlen közelről. Dobd félre akkor a ruhát: mezítelenül, reszkető térddel símuljatok össze! Tanítsd meg a fekete kéjre, a nő ölének gyönyörére – s odahagyják tulajdon barmai, a mezei jószágok elkerülik, attól fogva, hogy megvonagló hátadra mellével reáfeszült.” Az örömlány kibontja mellét, szeméremdombját föltakarja; Enkidu megkívánia érettségét, testével illeti közelről. Félredobja a lány a ruhát: mezítelenül, reszkető térddel

símulnak össze. Tanítja a fekete kéjre, a nő ölének gyönyörére – s odahagyják tulajdon barmai, a mezei jószágok elkerülik, attól fogva, hogy mellével a lány megvonagló hátára ráfeszült. Hat napon és hét éjen átal összetapadnak szerelemben, egyesülnek kínban, gyönyörben; Enkidu a kéjjel betellik. Hetednapon, megiszonyodván attól, amit testével művelt, kiszakad a leány öléből és a csorda nyomába indul. Lám, messziről szimatot fognak, elmenekülnek a gazellák, 64 Istár templomának prostituáltja. 50 tekintetétől fél az állat, a föld jószága elkerüli. Vánszorog agyagsúlyú testtel, térdei, mint a sár-koloncok, ereje nem könnyű szökellés, de, mint nehéz kő, föld felé von. Úgy érzi, hogy lelke fagyott meg, tagjait rendre kicserélték; körbejár s kőfalként keríti a gonosz tudásának átka. Visszasompolyog s a leányzó lábához bújik nyöszörögve. Az meg – cirógatja, becézi, ily szavakat súgva

fülébe: „Szép vagy, Enkidu, istenekkel vetélkedik tested erőben; kár volna e hegyi bozótban elkallódnod, vadak csapásán! Gyere velem a bekerített Urukba! Istár templomának s Anuénak átellenében épült Gilgames palotája; ott uralkodik a hatalmas, éjjel-nappal falakat épít; ott uralkodik Gilgames, ki páratlan észben és erőben; kemény kézzel tartva a gyeplőt, uralkodik görnyedő népén!” Beszél hozzá s Enkidu szíve meglágyul a leány beszédén; méltó társra, barátra vágyik; így felel hát a jövevénynek: „Nem bánom, no, vigyél magaddal ama városba s amaz Istár tiszta házának pitvarába s a szent hajlék átellenében az erősfalú palotába, hol Gilgames, a győzhetetlen, kemény kézzel tartva a gyeplőt, uralkodik görnyedő népén! Hadd lássam azt a veszedelmest, hadd lássam közvetlen közelről, hadd nézhessek a szeme közé, hadd hívjam ki párviadalra! Én se vagyok hiszen akárki, ember nem termett még kívűlem erőben

Gilgameshez méltó, hatalomban fölérő. A sorsot én puszta kezemmel hajlítom meg, mint gyönge fácskát, földre görnyed le minden élő iszonyatos tekintetemtől. Ó, Gilgames, láthassalak hát, mérkőzhessem roppant erőddel, úgy érzem én, mikéntha máris összeköttettem volna véled!” [.] Találkoztak Uruk tág mezején. Enkidu elállja a Gis65 útját, kapu kőküszöbén elédobban. Se előre, se hátralépni nem engedi, küzdeni hívja. Nekitüzesednek ölremennek, öklelőznek veszett kosokként. Kiszakad az ajtótábla, megremeg a fal. Gis és Enkidu nekitüzesedve ölremennek, öklelőznek veszett kosokként, birkóznak az utca porondján. Kiszakad az ajtótábla, megremeg a fal 65 Gilgames. 51 All Gis keményen, nem ingadozik, mint a földbevert cövek, úgy áll, visszalöki Enkidut a küszöbről. Nem bírván szörnyű erejével, szóval mondja Enkidu Gisnek: „Nagyhírű, verhetetlen hősi sorra szült téged, Gis, Ninszunna asszony, anyád, a

karám vadtehene! Vezérül emelt férfiak fölé, királyul emelt az ország fölé, bizony, uralkodásra kent föl Enlil!” Megölelték-csókolták egymást s örök barátságot fogadtak. [.] Fekszik Enkidu holtraváltan, testét fájások hasogatják; fekszik Enkidu holtraváltan, nem múlik el, újul a fájás. Nem múlik egy napig, kettőig; háromig se, négyig se múlik; ötöd-hatodnapon nyilallóbb; heted-nyolcadnapon keményebb; kilencednapon húsbavágóbb, tizedik napon csontbaszúróbb; tizenegyediken tüzes vas, tizenkettediken jeges kő . Előhívatja hű barátját, Gilgamest, s így búcsúzik tőle: „Gonosz rontás szállott meg engem, azért kell veszteni nyomorultul! Ágyban rothadok el, barátom – ne úgy sirass, mint azt, ki harcban, méltó ellenfél fegyverétől találva, hullott le a porba. A küzdés elől meghátráltam: kétes halál lesz hát a bérem! Pedig csak az boldog s szerencsés, aki fején büszke sisakkal, karján vassal, karddal kezében,

harcmezőről jut odatúlra!” [.] Amikor föltetszett a hajnal, Gilgames íly szavakat mondott: „Enkidu! Apád vadszamár volt, anyád meg, úgy lehet, gazella – ez ékes-farkúak, e büszkék teremtettek és ők neveltek. ők és a sivatag bikája kísértek minden legelőkön. Sirassanak a megjárt útak, a meredek hegyi csapások, a cédruserdő ösvénykéi – sírjanak, zokogjanak értéd! Sirassanak a bekerített Uruk vénei, akik egykor kinyujtott karjuk áldásával kísérték az útrakelőket! Sirasson meg a zöld mező is, anyádként gyászoljon, sirasson! Sirassanak a kősziklák is, amelyek látták vonulásunk! Sirasson a tigris, oroszlán, párduc, vadmacska és hiéna, medve, vadbivaly, szarvas és őz, sirasson a kőszáli kecske, a kormos-szarvú bika – erdő-mező vadja sirasson! (.) 52 Siratlak a réten jártamban, anyád-apád helyett siratlak, sírok, jajgatok – hej, vitézek s Uruk vénei, halljátok csak! Enkidu, egy-felem, fivérem – őt

siratom, miatta sírok, jajgatok, mint siratóasszony, zokogok keserves-szünetlen, Mintha oldalam ékességét, jobb-karom legfőbb bizodalmát, övem tőrét, arcom rostélyát, ünnepi ruhám drága csatját orozták volna tőlem e1, most úgy élek én Enkidu nélkül! [.] Enkidut, egyetlen barátját siratva, jár a pusztaságban Gilgames s ily szavakat hallat: „Én is, én is meghalok holnap, holnapután, vagy még korábban; miként is tudnám elkerülni Párducléptű Enkidu sorsát? Félelem ragadott meg engem, halálfélelem szállt szívembe; ezért járok a pusztaságban, ezért sietek, a Nap útját követve, Umnapisti66 őshöz, Ubar-tutu67 dicső fiához . Elértem a hegyek gerincét; szakadék tátongott előttem; oroszlán lapult a bozótban; megdermedtem a rémülettől; éjjel kezem az égre nyujtám, Szin oltalmáért könyörögve s Istár erős istenasszonyhoz kúsztak föl esengő imáim. S most is, fenséges istenck, ti, őrizzetek kegyesen engem!’ [.] Itt

Gilgames szünetet tartott, majd folytatta, őséhez szólva: „Úgy gondoltam, ha ember bármit segíthet még, csak te lehetsz az, ki testedben halált nem ismersz, ki bizton látsz hátra s előre, Um-napisti, királyi ősöm, kit ég és föld méltán jutalmaz! Láthassalak s szavad hallhassam, ezért lettem úti bolyongó: hágatlan hegység kaptatói s vad tengerár vezettek hozzád. Alvástalanul, elcsigázva vonszoltam testem-lelkem súlyát, botladoztam úttalan úton s alig hittem, hogy még elérlek. Távol a tengerparti háztól, távol Sziduri68 hajlokától, a ruha már ronggyácafattá foszlott rólam, bőröm kitetszett Oroszlánt, párducot, hiénát, medvét, tigrist száz-számra öltem, vadul a vadat megragadtam, ragadozót elragadoztam: húsával húsomat tápláltam, bőrével bőrömet befödtem. Felelj hát te, titkok tudója, Umnapisti, szólj a halálról!” Um-napisti, az ember őse, kinek teste halált nem ismer, a tökéletes Um-napisti, eképpen

szólott a halálról: „Ami teremtetett, elmúlik. Halál az élők büntetése Még alighogy világra jöttek s már el is kell menniük innen. Nézd a karám apró gidáit, amint a fényben tántorognak: szőrükről a születés lucskát az erős nap még föl se szívta s te már tudod, mi végre nőnek! Így van minden halálra szánva. Mert a halál dühöngő isten, 66 Teljes nevén Úm-napisti-rúqu („Az élet napja távoli”). Suruppak (Surippak) utolsó királya, Um-napisti apja. 68 Kocsmárosnı, aki igyekszik lebeszélni Gilgamest a halhatatlanság keresésérıl, helyette az élet élvezetét ajánlja. 67 53 vérszomjas, mint a hím-oroszlán s alattomos, mint síma párduc – jaj az egyszer megszületettnek! Építesz kő- meg téglaházat? Veszel magadnak feleséget? Megosztozol testvéreiddel? Kötésteket cserépre vésed? Mire mindez? Mi tart örökké? Ház? Egyesség? Jelek? Kötések? Tudod: mindez nagyon múlandó! Sírtábláid is elenyésznek!

Ember-e még, mondd, a halott is? Ugye, hogy nem? Ő már nem ember: Alvóhoz hasonlít, de mégsem! Aki meghalt, nem álmodik már! Szoborhoz hasonlít, de mégsem! Holt kő az, de nem is volt éló! A halál mindenhez hasonlít, de nem azonos semmivel sem! Sokat tudnak az Anunnakik s Mammétu69 is, a sors-teremtő, hajszál se hull le úgy fejünkről, hogy rovásukról hiányoznék – élet-halál urai ők, de annak napját, mikor az élő elhívatik, még ők se tudják!” [.] Um-napisti, igent biccentve, imígy szólott a jövevényhez: „Titokba avatlak be! Rejtett tudásába az isteneknek! Halandó fül még soha erről nem hallott – ezért jól figyelmezz! Az Eufrátesz-menti város, Surippak, régi kövön épült – ős-időktől az isteneknek kedvelt helye volt ez a város! De hiszen ismered bizonnyal, s kár is rá több szót vesztegetnem. Elég annyi: ott éltem én is, gazdagság nyűgén vonszolódva s mai napig is ott lakoznék, ha nem történik, ami történt.

Ám özönvizet támasztaniok tetszett akkor az isteneknek . Gyűltek az istenek tanácsba: főhelyen Anu atya trónolt, fényesen, mint királyhoz illik: jobbján a bajnok Enlil, balján Ennugi70 ült, a vizek őre s szemben velük, parancsra várva gyorslábú Ninurta tanyázott, égi szózatok hírvivője. Lobogószemű Éa isten tanácsot ült ia-fiával, tanácsot űlvén, határoztak. Éa nádkunyhóba kiáltott: »Kunyhó, nádkunyhó, nádkunyhó-fal – nádkunyhó, halljad, fala, tudd meg! Surippak férfia, te jámbor! Ubar-tutu bölcs fia! Bontsd le az ékes házat, melyben annyi sok öröm és gond vala részed; bontsd le a házat mindenestül, építs erős hajót helyette; bordája, árbóca megálljon, még ha ég és föld összedől is! Építs hajót s vesd meg ezentúl – hiszen amúgyis elhagyod majd vesd meg a birtoklás hatalmát,mely odakötöz javaidhoz, vesd meg a házat, kertet, földet, ezt a múlandó gazdagságot s keresd az életet helyette – életet

mentesz a hajóval! Gyűjts egy-párt, az élő fajokból, hogy majd akkor magjuk ne vesszen! 69 70 A sors babilóni irányítója. Az esı, az öntözés és a csatornák irányító istene. 54 Pontos mérték szerint építsd meg a hajót: se széle, se hossza hajszálnyit nem térhet el attól, amit veled parancsként közlök. Ha elkészültél idejében, a szent tengeren horgonyozz le – horgonyozz le és várj a jelre, mikor vitorlát bontanod kell!« Hallván ezt, így szóltam Éához: »Uram, én egyetértek azzal amit akarsz, s nagyra becsülöm – ám nem tudom, mit mondanék majd az utcámbeli embereknek, sürgésem-forgásom ha látnák s kérdenék tőlem, hogy mi készül? S a vének gyülekezetében a kérdezőknek mit felelnék?« Uram szóra nyitotta száját s szolgájához, hozzám, ekként szólt: »Emberfia, ezt mondd, ha kérdik: Úgy látszik, Enlil megneheztelt reám, többé nincs maradásom városotokban – mint szögezném tovább Enlil földjére

arcom, ha már Gazdám haragja üldöz? Őseim-látta földre térek, a tenger partján megtelepszem, ott lakozom majd Éa mellett, ki uram és pártfogóm lészen! Ne féljetek, csőstül hull áldás reátok, ha elmegyek innét; szerencse szerencsébe botlik; azt se tudjátok már a végén mit is kezdjetek özönével: madarak, halak sokasága nyüzsög a légben, a vizekben – hát még ha búzaszem-esővel paskol egy szép napon reátok a sötétedés fejedelme .« Mihelyt a reggel fénye feljött, tenni kezdtem Éa parancsát. Négy napom telt el házbontással, négy éjszakám telt rombolással, hajóm hosszát és szélességét ötödnapon végre kimértem. Falát százhúsz rőfnyi magasra parancs szerint fölvonnom kellett, szintúgy százhúsz rőf széle-hossza. Elgondoltam a hajótestet s pontos terv szerint lerajzoltam. Hat fedélzetet választottam el rajt, mindegyikét hét-hét részre osztottam. Padozatát kilenc részre kerítém. Oldalára evezőket kötöttem

Arbócrúdnak való szálfát kerestem s reá csomóztam a vitorlát. Hat óriás-mérték szurkot rakattam fel a főzőkemencék falára, három órjás-mérték szurokkal belsejüket erősítettem. Tapasztott kosarakban három órjás-mérték olajat vittek, keskeny pallón mind föllebb-föllebblépve, a rakodómunkások. Egy órjás-mérték olajjal a réseket sorra betömtük; két órjás-mérték olajat meg a hajóácsok igényeltek. Az állványon fáradozóktól nem sajnáltam italt, sem ételt: szomjúságukat szőlőlével, sörrel és musttal oltogatták; éhségüket elverni nyárson egészben forgatták a birkát, sörére hízott tulkot, szárnyast s amit kívántak, azt ehettek. Mézzel-borral folyó menyegző volt fölkelésünk, nyugovásunk: éltünk, mintha örökös ünnep – újesztendő hajnala volna. Kinyittattam a kincsetérő kenettel töltött szelencéket s megengedtem, hogy bárki szolgám kezét beléjük helyezhesse! S bár múlatozva, könnyű kézzel

építették, a hajó mégis elkészült rendelt idejére . Veszkődve, sok nagy mesterséggel azután vízre bocsátottuk; kötelekkel, görgőrudakkal igazgattuk lefele-útját; végül kétharmad magasságig merült el, a tengerbe jutván. 55 Akkor gondosan összeszedtem arany-ezüst marhámat s minden mozdítható vagyonomat s szolgáimmal reárakattam. Egy-egy párt az élő fajokból rekeszes belsejébe zártam s én magam is, rokonságommal s nagyszámú kedves emberemmel. szolgákkal és kézmívesekkel odaköltöztem a hajóra. Gondom volt rá, hogy bár egyetlen hasznos ipar ki ne maradjon! Zsúfolásig terhelve állott a bárka, melyet építettem: a ketrecbe zárt hím-oroszlán árnyékában bárányka béget, vadbika horkan, nyála csordul, mellette megkötözött lábú keselyű vergölődik, szárnya a hajót csaknem felröpíti! Samas, a fény hatalmas őre, jóelőre közölte vélem: »Ha majd búzaszem-esőt hullat a sötétedés fejedelme, szedd föl akkor

gyorsan a horgonyt s menekülj messze a hajóval! S amint Samas megjövendölte, egyszer búzaszem-eső hullott. Néztem az ítéletidőt, mely Surippak végét jelentette s láttára félelem fogott el. Házam népét köribém gyűjtve elvonultam a fedélzetről s Puzur-amurri71 kapitányra bíztam a hajó vezetését . Mikor a hajnalfény felizzott, az ég aljáról barna felhő kúszott föl egyre magasabbra. Adad isten mennydörgött abban Sullat és Hanis72 gyors futárként száguldottak előtte, rémes kiáltással jelezve jöttét. Irragál73 cölöpöket tépett, Ninurta gátakat szakított s az Anunnakik fölemelték a pokol-sercegésű fáklyát, hogy az országot láng eméssze! Adad dühe, dübörgő hadként, mind magasabbra kúszva, rontott a fény tornyos bástyáinak, s bármily erős falak fogadták végül mégis az ármány győzött – cserépként összetört az ország. Álló napig zúgott-morajlott a déli szél, sziklákat döntött, sarkát a víz

szügyébe vágta s korbácsával habosra verve addig űzte-hajtotta, míg csak ágaskodva a hegyre nem tört. Zilált sörényű harci ménként szembeszökve, vadul sodorva, hullám zúdult az emberekre, akik lentről mindegyre följebb szöktek az ár elől s a csúcson tehetetlenül megrekedtek. Fojtó gőzök lepték el őket; olyan sötét volt, mint a zsákban; a fellegtől és szélzúgástól nem látták, nem hallották egymást s oly sűrű homály takará el a földet, hogy az istenek se tudhatták, mi történik ott lenn . Ég-föld szakadt s már nem maradt hely, biztonságos, az isteneknek, ők is lentről mindegyre följebb szöktek az ár elől az égen s végül jutván Anu egébe, tehetetlenül megrekedtek – reszketve összekuporodtak, mint kutyák, a falhoz lapulva. Közéjük kuporodik Istár, szülőasszonyként hánykolódik, jajgat az isten-úrnő s ekként kiált föl kínban a széphangú: »Mindaz, ami élt, azért romlik omló sárrá, bomló agyaggá,

mert én magam gonoszat szóltam égiek gyülekezetében! Hogy is vihetett rá a lélek, 71 Um-napisti hajóskapitánya. Adad viharisten kísérıi. 73 Nergál. 72 56 szörnyűséget mért is akartam, hogyan szavazhattam igennel, mikor az ítéletet hoztuk? Hiszen én szültem őket, én, én! S döglött halporontyokként összeütődnek most a tengerárban! . « Az istenek és Anunnakik vele együtt sírnak-zokognak, fejük gyászban mellükre csügged, ajkuk megvonaglik a kíntól. Hat napon s hat éjen át tombolt a déli szél s a dühöngő ár elmosott mindent, ami élő; elpusztította az országot. Hetednapon elült az orkán, a tenger vize visszagördült medrébe s nem hullámzott többé – végeszakadt a vízözönnek! Kikémleltem hajóm nyílásán: láthattam a szélcsönd derűjét s azt is, hogy bomló televénnyé változott, ki még nem is oly rég örömben s gondban sürgölődött . Mint lapos tető, a mezőség éppolyan kopasz és sivár volt. Sehol,

sehol, semmilyen élő! Megnyitottam az ablaktáblát: az erős fény szemembe vágott. Akkor a földre hanyatlottam, alig bírtam elvánszorogni a nyílástól, sajgó szememből a könnyek arcomra lefolytak . Szárazföldet kutattam később s a tenger síma szemhatárán – a tizenkettedik rovásnál, amint a kapitány lemérte! – sziget emelkedett előttünk – Niszir hegyéhez ért a bárka. Ütődtünk a Niszir hegyéhez s az megakasztotta hajómat – első napon, másodnapon csak áll egyhelyben, nem jut előrébb, harmadnapon, negyednapon csak áll egyhelyben, még nem is moccan, ötödnapon, hatodnapon csak áll egyhelyben, levert cövekként. Midőn a nap hetedszer szállott Niszir hegye fölé, fölébünk, egy galambfiat eleresztek: hadd röpüljön, amerre tetszik! Elszállott a galamb, kerengélt és nemsokára visszafordult. Sík víz borította a földet – pihenőhelyet nem talált még! Midőn a nap nyolcadszor szállott Niszir hegye fölé, fölébünk, egy

fecskefiat eleresztek: hadd röpüljön, amerre tetszik! Elszállott a fecske, kerengélt és nemsokára visszafordult. Sík víz borította a földet – pihenőhelyet nem talált még! Midőn a nap tizedszer szállott Niszir hegye fölé, fölébünk, egy hollófiat eleresztek: hadd röpüljön, amerre tetszik! Elszállott a holló, kerengélt s mind távolabbra tűnt előlünk. Károgott, kapirgált, szemet lelt – nem fordult vissza soha többé! Kibocsátottam mind az élőt, hadd fusson szét, amerre tetszik s fajbelijével párosodván, népesítse újra a földet! Azután a Niszir hegy ormán máglyát raktam s kost s bakot ölve égő áldozattal fizettem az isteneknek életünkért. Hét s megint hét kőtállal raktam a földre áldozati ételt s ajándékul nádat, cédrusfát s mirtuszt füstöltem uraimnak. 57 MEZOPOTÁMIA – ÖSSZEFOGLALÁS → MEZOPOTÁMIA: µέσος + ποταµός = folyóköz; Sumer, Akkád; Asszíria, Babilónia. → EUFRÁTESZ (2780 km)

– görög, akkád: Pu-rat-tu; TIGRIS (1800 km): Idigna óperzsa: Tigrā → VÁROSOK: Ur, Uruk, Nippur, Lagaš, Sippar, Kiš, Girsu, Larsa, Isin. → ZIQQURAT: sumer e’unir („felmagasló templom”); akkád ziqquratu („felmagasló”); i.e4000– → 1835-ben H. Rawlinson által felfedezett, „Behisztuni-feliratán” ékirásos óperzsa, babilóni, elámita. → ENŪMA ELIŠ: 7, egyenként 150 soros akkád tábla. Marduk fıistenné való emelésének története – Apszu, Tiámat – Lahmu, Lahamu – Ansar, Kisar – Anu, Éa, – Marduk. → ISTÁR POKOLRA SZÁLLÁSA: Ana Kurnugia („A vissza-nem-térés országa felé”); eredeti: i.e 2 évezred elejérıl (Inanna pokolra szállása) Három akkád szöveg-variáns POSZ → ETANA-EPOSZ: „Ála isziru [iláni]” = „A várost tervezték [istenek]”; óbabilóni, közép- és újasszír. → GILGAMES: Uruk 5. királya (ca ie 2650), apja Lugalbanda, anyja Ninsun istennı “Aki a mélységet látta.” [“Sa naqba

imuru”]; a sumer Gilgames-ciklus alapján íródott az akkád eposz: Gilgames és Agga; Gilgames és Huwawa; Gilgames és az égi bika; Gilgames, Enkidu és az alvilág Gilgames halála. VÁLTOZATOK: 1 ÓBABILÓNI változat; 2 AKKÁD változat; 3. ÚJASSZÍR változat – ez a klasszikus “kiadás”, 12 tábla; 4 MÁSODIK AKKÁD változat → POLITEIZMUS: → Az istenek száma és hatalma változó → Számos egyedi történet és mítosz → A történeteknek számos változata van → Az isteneknek korlátozott hatalma és tudása van → Az istenek egyéni hatáskörrel és individuális, emberi tulajdonságokkal rendelkeznek. → İsök, szellemek, kisebb-nagyobb istenek és istennık → A politeista vallási elképzeléseket gyakran mitológiaként tartják számon. → A kultúrkör terjeszkedésekor a panteon is nı → Kultúrák találkozásakor sor kerülhetett megfeleltetésekre (római-görög, sumér-akkád) → Az isten-triászok eredetileg általában lokális

istenek, egy-egy város védıistenei (Uruk, Eridu, Nippur). → Az istenek gyakran családi vagy egyéb emberi viszonyban vannak egymással. → SZERTARTÁSOK: ünnepek (pl. újévi akitu-ünnep); áldozatok; jóslás → MEZOPOTÁMIAI BABILÓNIAI PANTEON AN ANU(M) Ég [Uruk] ENLIL ELLIL Levegı, vihar [Nippur] ENKI ÉA Víz, termékeny föld [Eridu] INNIN ISTÁR Szerelem, háború [Uruk] NANNA SZÍN Hold [Ur, Harran] UTU ŠAMAŠ Nap [Szippar] KI KI Föld [Eridu] NINLIN NINLIN teremtés istennıje [Nippur] NINURTA NINURTA Szántás [Lagaš] NERGAL NERGAL Alvilág ura [Kuta] EREŠKIGAL EREŠKIGAL Nergal felesége AŠUR ég (asszír) [Aššur] [Babilón] MARDUK fıisten (Babilón) 58 II. VALLÁS AZ ÓKORI EGYIPTOMBAN 1. nDtj j=j sA=j Mnxpr-ra an x wbn .j Dt n 1. Fiam, bosszúállóm, Menkheperré – örökkön éljen! – szereteteden keresztül ragyogok fel! 2. xnm awjj ha.w= =j k m sA anx 2. Az élet oltalmával áldja meg két kezem testedet 3. smn. tw j m

jwnn=j 3. Helyet kapsz szentélyemben 4. dj .j bAw=k Hrjjt. r snDw= k Dr.w m tA .w sxn.wt 59 nb.w nt pt mr.(w) t=k w=k 4. Hatalmadat és a tıled való félelmet elhelyezem minden földön, a tıled való rettegést pedig az ég (négy) támasztékának határáig. 60 II.1 (AZ EGYIPTOMI) HALOTTAK KÖNYVE I. fejezet Most szólaljanak meg a mágikus szavak, s hirdessék: A lélek kilépett a ragyogó nappali fénybe, És szellemtestben feltámadott – Szabadon járhatja immár a holtak köreit. Íme, a temetés napján mondandó igék, Midőn a lélek a testtől elszakadva, a Túlvilágra költözik. Üdv néked, OSIRIS, Amenti Bikája! Az én számmal most az Örökkévalóság Ura, a hatalmas THOTH beszél! A Napbárkát kísérem, mely átszeli az ég boltozatját; Az ősi istenek közé tartozom, Kik győzni segítették OSIRISt A Szavak Megmérettetésének napján74 Mint hű társad élek köreidben. Egyike vagyok a NUT-szülte isteneknek, Démon-igázó,

ellenség-pusztító égilakó; Ó HORUS [v. OSIRIS], kíséretedbe tartozom, Harcolva nyomulok előre, neveddel ajkamon. THOTH vagyok! Győzelemre vittem OSIRISt [v. HORUSt] Az ellene fondorkodókon, Midőn a szavak mérlegre vettettek, Junu75 hatalmas templomában. Dzsedi76 vagyok, egyúttal Dzsedi fia is; NUT az én anyám, az ő méhében fogantam; Ő szült engem Dzsedu szent városában. Szellem vagyok a Rekht-vidékről, Azok egyike, kik harcában OSIRISt támogatták. Osztoztam gyászban, zokogásban, Mikor a kín könnyei szüntelen peregtek Férfiak s nők gond-ülte arcán. Lásd, RÉ elküldte hozzám a nagy THOTHot, Hogy leverje OSIRIS ellenségeit. S most a hatalmas THOTH engem segít, Hogy úrrá legyek támadóimon. HORUS mellett állok azon a napon, 74 A Túlvilági Ítélet a holtak fölött. Héliopolisz. 76 Osiris epitheton, a dzsed-oszlop, az örökkévalóság szimbólumából. 75 61 Mikor OSIRIS isteni holttestét felöltöztetik. Áradjanak ki a források,

Hogy a „mozdulatlan szívű isteni lény” Megtisztulhasson vizükben. Íme, most elhúzom a kapu reteszét, Mely a Túlvilág titkait rejti. Szilárdan kitartok HORUS oldalán, Midőn az ellenségtől OSIRIS bal karját elragadja. Sértetlenül a lángoló istenek közé lépek, És vállvetve harcolunk Sekhemben, Ama napon, mikor legyőzetnek a démonok. OSIRIS Ünnepén HORUS hű társa vagyok; Heliopolis templomában, A Denit-ünnep hatodik napján, Az oltárra teszem áldozati ajándékaimat. Dzsedu templomának papja vagyok, az italáldozat bemutatása szent hivatalom. Azon a napon, mikor a Föld legmagasabb pontjára ér, feltárulnak előttem a titkok Re-stauban.77 Dzseduban a holtak papjaként imádkozom OSIRISért. Én vagyok a titkos tanok beavatottja, Midőn Sokari bárkáját fölváltja a halotti szán.78 Az ünnep napján ásót ragadok, Hogy Hneni-Nesuban feltörjem a földet. Isteni lények, kik a megtisztult lelkeket [= ba] OSIRIS szent hajlékába vezetitek, Hadd

lépjek közétek én is! Szívem tükre immár folttalan ragyog! Engedjetek be OSIRIS templomába! Láthassak ugyanúgy, mint ti! Hallhassak ugyanúgy, mint ti! Legyek hozzátok hasonló, ha ülök, ha állok! Ó szellemlények, kik áldozatot mutattok be a megtisztult lelkekért, Mutassátok be értem is a szent áldozatot, hogy feltámadhasson a lelkem! Ó isteni lények, utak megnyitói, zárak feloldói, Engedjétek az én lelkemnek is, hogy OSIRIS hajlékába lépjen! Mikor az oltár elé járul, ne remegjen, S mikor távozik, békéje áldott legyen. Ne űzzétek el a kaputól, ne álljátok útját, de járhasson ki-be, kedve szerint! Hatalmi szavatok parancs legyen, mely teljesül OSIRIS templomában! Ó isteni szellemek, a lelkem most mellétek szegődik, szól hozzátok, beszélget veletek; 77 A túlvilág legnehezebben megközelíthető része, az „átkelés” legválságosabb szakasza, a nap éjszakai útjának 4. és 5 szakasza 78 Sokari (Szokarisz, szeker, škr) =

Memphiszben a termékenység istennője, a halottak oltalmazója. A kritikus pillantban a Napbárkát halotti szán váltja fel. 62 Mert tökéletessé lett, mint ti magatok, Mert a bírák mérlege a javára billent. Íme, most a Törvény és Igazság birodalmába79 érkezem és mint élő isten kapom meg a koronát. Nagy az én ragyogásom az ég lakói között, kik körém gyűlnek mindenfelől. Testvérként ülök le asztalukhoz s ételüket eszem. (Egy hangot hallok a Földről, mely szent igéket mormol: Koporsóm előtt a pap értem imádkozik.) Üdv néked OSIRIS, üdv néked Amenti Ura! Bántatlanul léphessem át birodalmad határait! Bár örömmel fogadnának a Szent Föld urai, s maguk mellett mutatnának helyet! Kedvező időben ISIS és NEPHTHYS vendége lennék, Elkísérném HORUSt a Re-stau baljós útjain, OSIRISt pedig Dzsedu városába. Engedjétek nekem, hogy felöltsek minden formát, majd levessek megint, S bejárjam a Túlvilág minden körét, szívem

vágya szerint. XV. fejezet Nap-himnusz Hódolat néked, RÉ! Tumként emelkedsz a horizont fölé, S HORUS-KHUTIként érsz delelőre. Midőn bárkád az égi vizeken lebeg, testem a Földön fényedben fürdik. Isteni szépséged láttán örvend szemem, s béke honol a végtelen mennyben. Nézd, a szél vitorláid dagasztja, s szívedet öröm tölti el. Öles léptekkel szeled át az égi tereket; ellenségeid földre sújtva hevernek, S béke honol a mennyben. A bolygók szellemei a te dicsőségedet zengik míg róják végtelen köreiket; Midőn lenyugszol a nyugati hegyek mögött, az állócsillagok őrszellemei Meghajolnak színed előtt s hódolnak neked. Nagy a te szépséged a hajnal bíborában, S az est kék árnyai között. Létezés és Világrend Ura, RÉ, üdv néked, mikor felbukkansz a láthatáron, S mikor este, TUMként, nyugovóra térsz. Mert bizony szép, szép a te ragyogásod, Midőn az égbolt magasán királyként vonulsz. NUT istennő lakozik ott, kinek

méhéből születtél. Istenek urává koronáztak, S az égi vizek istennője, NUT, édesanyád, meghajol előtted, s hódol neked. Kozmikus rend és harmónia árad belőled. Hatalmas léptekkel rovod a tágterű ég köreit hajnaltól, Mikoron felemelkedsz, alkonyatig, mikoron lenyugszol. 79 Maat istennő birodalma. 63 Szíved túlcsordul az örömtől, S a mennyei vizek békéje mély! SÉTH legyőzetett, Tagjait levágták, gerince eltörött! . Kikötőbe sodorják immár hajódat a vitorlát tápláló szelek. Nyugat és Kelet, Észak és Dél istenei Téged imádnak, ősi, isteni lény! Belőled törtek elő mind a formák és életek. Íme, Uram, egyetlen szót formált ajkad, Földet csend tölti el. Te egyetlen isten! Az égen ragyogtál az ősidők kezdetén is, mikor a Föld és hatalmas hegyláncai Még meg sem születtek. Ó Gyorsan-futó, ó Egyetlen, ó Királyi Úr! Minden létező, minden eleven, tevékeny lény alkotója! Az idők hajnalán te alkottad az

istenek beszédét. Teremtményeid az ősóceánból kiemelted, vitted őket HORUS szigetére. Engedd, hogy beszívjam a Téged betöltő isteni leheletet, S élvezzem a frissítő északi szelet, melyet szülőanyád, NUT hoz neked! Ó RÉ, fogadd lelkem isteni kegyelmedbe! OSIRIS, add vissza szellemem isteni voltát! Légy üdvözölve, Istenek Ura! Dicsértessék a te neved, isteni mű alkotója! Ragyogd be sugaraiddal elhantolt testemet, mely nyugszik a földben mindörökre. CXXV. fejezet Ó MAAT, megérkezvén ide, most színed elé lépek! Engedd, hogy megcsodáljam sugárzó szépségedet! Lásd, szent neved imádására Magasba emelem karjaim. Ó, Törvény és Igazság, hallgass meg engem! Olyan helyre értem, hogy nem nőnek fák, És a föld nem érlel gyümölcsöket. A misztériumok hajlékába behatolva SÉTH-hez szólok, e birodalom urához. Odalép hozzám Vezetőm-Oltalmazóm; Sűrű fátyol rejti arcát; Miután leborult a misztériumok hajléka előtt, Belép OSIRIS

szentélyébe, és végignézi Az ott zajló titkos szertartást. Most pillantom meg az Oszlopok Szellemeit, Kiknek alakja a holtak megszentelt lelkéhez hasonló. Hallgassátok ANUBISt, most beszélni kezd. 64 Jobbra és balra fordulva szól, Az emberek nyelvén, kik Egyiptom földjéről jöttek. Ismeri jól földünk városait és útjait. Ezt mondja: „Érzitek ennek az embernek a szagát?” „Nem úgy vélitek-é, hogy közétek tartozik?” Így válaszolok: „Valóban OSIRIS vagyok! Azért jöttem ide, hogy lássam a hatalmas isteneket, És megízlelve a mennyei kenyeret, Részem legyen az Örök Létben. Hol OSIRIS, az isteni lélek uralkodik, Dzsenu királya. Hála néki, lakhelyemet kedvem szerint válthatom; Lelkem felöltötte az isteni főnix alakját. Ajkaimon a hatalom szavaival Lemerültem a zúgó vizekbe. Tömjént égettem, s lépteimet, mint egy gyermek, A Shedet-fához irányítottam. Íme, most SATIT istenség templomához érek Ebuban. Elsüllyesztettem

az ellenségeimmel megrakott hajót. Békében siklottam tova a túlvilág tavain, És megszemléltem Kam-Ur dicsőséges testét. Meglátogattam, Dzsedut, a szent várost is. De erről nem ejt szót az ajkam. Megtanítottam az istenséget újra járni; ANUBIS templomához érvén, láttam ama hely urát. OSIRIS templomában Magamra öltöttem az isten köntösét; Miközben átkeltem a Re-staun, Részt vettem a vidék titokzatos szertartásán. Voltam rejtező, elföldelt, eltemetett, És mégis elértem a kaput, mely innen kifelé vezet. Kietlen sivatagon keltem át, hol semmi sem nő. Pőreségemet az ott talált ruhákkal takartam. Asszonyok kenőcsével kentem testemet. A beavatottak mágikus igéit megtanultam.” Figyeljetek! SÉTH most a magam módján beszélni kezd. Én így válaszolok neki: „Az Igazság Mérlegét A szívünkben kell megtalálnunk!” Most így szól a fenséges úr, ANUBIS: „Ismered-e a kapu nevét, Hogy kimondd színem előtt?” 65 Így felelek:

„SHU isten, a Pusztító”, Ennek a kapunak a neve. Ekkor a fenséges úr, ANUBIS, ezt kérdi: „Tudod-e nevét a kapu fölső és alsó szegletének?” Így felelek: „»A Törvény és Igazság Ura, Aki megáll a lábán«, az a fölső szeglet neve. »A Kettős Hatalom Ura, aki megfékezi a bikát«, Ez az alsó szeglet neve.” Anubis, a fenséges úr kinyilatkoztatja: „Átlépheted a küszöböt, Mivel ismered a mágikus neveket.” [Tagadó vallomás] Üdv néked hatalmas, isten, Törvény és Igazság Ura! Íme, most színed elé járulok! Engedd, hogy megcsodáljam sugárzó szépségedet! Mert mágikus neved éppúgy ismerem, Mint a negyvenkét istenét, kik körülvesznek téged A törvény és igazság fénylő csarnokában, Azon a napon, mikor előszámláltatnak a bűnök OSIRIS színe előtt. Amiatt istenek tápláléka a kárhozottak vére. A te neved: „A Világ Ura, kinek szemei a két isteni nővér.” Lásd, a Törvényt és Igazságot Én a szívemben

hordozom, Mert a rosszat kitéptem belőle gyökerestől. Nem okoztam szenvedést embereknek, Családom tagjaival sem voltam erőszakos. Igazságot hamisságra föl nem cseréltem. Silány emberekkel nem közösködtem soha. Nem tettem törvénytelent, És nem dolgoztattam mértéken felül másokat. Hogy gőgömet tápláljam, Rangot nem szereztem soha. Szolgáimat nem gyötörtem. Nem káromoltam az isteneket. Szűkölködők szájától nem vontam meg a falatot. Idegen előttem minden, mi az isteneknek utálatos. Sohasem hagytam, hogy úr a szolgáját megkínozza. Oka nem voltam szenvedésnek, Éhínséget sem okoztam soha. 66 Ember miattam sohasem könnyezett. Nem öltem, és nem bujtattam senkit gyilkolásra. Nem terjesztettem ragályt az emberek között. Oltárról adományt nem oroztam, Nem loptam el az istenek szent kenyerét. Adományaiktól nem fosztottam meg A szent szellemeket. A templomban gyalázatosságot nem cselekedtem. Áldozati adományaimat nem

csökkentettem. Nem próbáltam csalárdsággal növelni vagyonomat, Más földjét jogtalanul a magaméhoz nem csatoltam. Hamis súlyokat nem használtam, A mérésnél nem csaltam soha. Gyermekek szájától nem vontam meg a tejet. Más marháját el nem hajtottam. Csapdákat nem állítottam, s nem ejtettem tőrbe Az istenek ligetében a szárnyasokat. Szent vizeikből nem fogam halat. Nem tartóztattam fel a vizet áradás idején, S nem rongáltam meg a gátakat. Nem oldottam el a templomok áldozati barmait. Nem szálltam szembe az istenek akaratával. Tiszta vagyok! Tiszta vagyok! Tiszta vagyok! Tiszta vagyok! Mint Herakleopolis hatalmas főnixe, oly tiszta vagyok! Mert én vagyok a lélegzet ura; A beavatottak lété én biztosítom az ünnep napjain E föld isteni urának színe előtt, Midőn Heliopolis fölött delelőre ér HORUS Isteni Szeme. Láttam fölkelni az Isteni Szemet Heliopolisban, Ezért ne sújtson balsors, csapás e tájon, Sem a Törvény és Igazság

fényteli termeiben! Mert jól ismerem az istenek nevét, Kik MAATot kísérik, őt, a nagy istennőt, Törvény és Igazság Istenasszonyát. CLXXI. fejezet Ó istenek, titeket szólítalak! TUM, SHU, TEFNUT, GEB, NUT, OSIRIS ÉS ISIS, SÉTH, NEPHTHYS, HERU-KHUTI, HATHOR, KHEPRA, 67 MENTHU, THÉBA URAI, AMON, Egyiptom két koronájának uralkodói, A nagyobb és kisebb isteni rendek, Ti, istenek és istennők, A mennyei tenger mélyén lakozók, Te, a két Mehdet SEBEKje, a számtalan nevű, Melyeket – aszerint, merre van hazája – Az ember kölcsönöz neked, Ti mindannyian, égi és földi istenek, Észak és dél istenei, Hallgassátok meg könyörgésemet! Adassék meg szent szellememnek A megtisztulás köntöse! Adjatok nékem folyamként áradó erőt, Mely méltó e köntös mágikus hatalmához! Pusztítsátok el a lelkemhez tapadó gonoszt, Hogy bűntelennek és tisztának bizonyuljak Az Örökkévalóság Ítélőszéke előtt!” [Ford. Bánfalvy András] VI.

fejezet „Ó, te, XY usébtije! Ha felszólítják és számba veszik OSZIRISZ XY-t, hogy elvégezzen minden munkát, amit a túlvilágon el kell végeznie, a gond téged sújtson ott, mint férfit a kötelessége. »Íme, én itt vagyok« – ezt mondd! Vétesd magad számba ott minden időben helyettem, hogy növeszd a mezőt, hogy öntözd a partokat, hogy szállítsd a kelet homokját nyugatra. »Íme, én vagyok« – ezt mondd ott!” 68 II.2 RÉSZLETEK EGYÉB SZÖVEGEKBŐL „Óvakodj attól, hogy ezt mondd: »Minden ember a természete szerint (cselekszik), ostobák és tudósok egyaránt., SAI és REMENet bele van vésve a természetbe magának Istennek írásával.«” [Chester Beatty IV. Papírusz 6: 5–7; Kákosy L ford] „(AMON) megmenti azt, akit szeret, még akkor is, ha (már) az alvilágban van. Megment a sorstól, ahogyan a szíve kívánja.” [Leideni I. 350 Papírusz 3:15–16 Kákosy L ford] „Minden isten három: AMON, RÉ, PTAH. Társuk nincsen Aki

elrejti nevét, az AMON Ő RÉ mint arc, teste PTAH. Fennmaradnak városaik a földön mindörökre: Théba, Héliupolisz, Memphisz. Ha le küldetik valami az égből, az meghallgattatik Héliupoliszban, elismételtetik Memphiszben a Széparcú (PTAH) számára. Ha irat készíttetik az ő (az istenek) dolgaikról, akkor ez az ügy Thébában válaszoltatik meg.” [Leideni 1. 350 Papirusz 4: 21-24; Kákosy L ford] „Amon, akinek rejtett a neve az istenek előtt. Ősöreg, aki fensőbb a többi istennél, TATJENEN, aki megalkotta saját magát mint PTAH. Testének lábujjai a hermupoliszi nyolcasság; (ő az), aki felragyog az Ősvízben mint RÉ, miután megújult. Ő köpte ki SUt és TEFNUTot () Gágogó hangot adott a föld felé, amikor megalkotta azt magának, még egyedül lévén. Elsőnek adott hangot a csendben. Ő nyitott meg minden szemet, hogy lássanak Ő kiáltott elsőnek, amikor a föld még hallgatásban volt. Harsogása körben járt, – még nem létezett más

Megalkotta azt, ami van, ő adta (mindeneknek), hogy éljenek. A szívük akkor él, amikor látják őt Őhozzá tartoznak a felmagasztosult ahok.” [Leideni 1. 350 Papirusz 4: 1–2; 5–8; Kákosy L ford] „Titkos lényű, tündöklő alakú; csodálatos isten, akinek sokféle a lénye. Ővele büszkélkedik minden isten, hogy az ő szépsége révén tegyék magukat oly naggyá, mint amilyen isteni Ő. Maga RÉ lett eggyé a testével; ő a Nagy Héliupoliszban. TATJENENnek (is) nevezik őt; AMON, aki előjött az Ősvízből, ő az, aki irányítja az arcokat. Egy másik alakja a hermupoliszi nyolcasság. Ősnemzője az ősidejűeknek, akik RÉt szülték Teljessé tette magát mint ATUM, egy test ővele. Ő a Mindenség Ura, aki első mindabban, ami létezik Amiről azt mondják, hogy az égben van, az az ő lelke. Ő az, aki az alvilágban van, ő az első keleten Lelke az égben van, teste nyugaton, képmása Hermonthiszban. Felmagasztalják az ő felragyogását AMON az

Egyetlen, aki elrejtette magát előlük, eltakarta magát az istenek elől. Nem ismeretes az ő külseje. Távolabbi ő, mint az ég, mélyebb ő, mint az alvilág Nem ismeri egyetlen isten sem a valódi alakját. Lénye nincs kinyilatkoztatva az írásokban, nincs tanúság róla Titokzatosabb, semhogy méltóságát fel lehessen tárni. Nagyobb, hogysem tanácskozni lehessen róla, hatalmasabb annál, hogy meg lehessen ismerni. Rémülettől nyomban halva esik össze az, aki az ő titkos nevét akár szándékkal, akár szándéktalanul kiejti .” [Leideni 1. 350 Papirusz 4: 12–20; Kákosy L ford] 69 „Az ég minden démona, a föld minden démona, a kút minden démona, az üreg (vagy: utca) minden démona, a mocsár minden démona, a tűz minden démona, a tócsa minden démona.” [British Museum Papirusz 10083. vso 24-28 sor Edwards: Oracular and Amuletic Decrees London, 1960 II ll tábla.] „Megnyitottam számat lelkemnek (ba), hogy válaszoljak (mind)arra, amit

mondott. () Ne távozzon el a lelkem, hanem figyeljen énreám! Bűnét ne akassza testemre koloncként! Ne történhessen meg, hogy ő elmenekül a halál napján! (.) Ő olyasvalaki, aki (mindenkor) előjön, aki (mintegy) előhozza saját magát. (Ám) a lelkem túlságosan tudatlan, hogy csillapítsa az élet miatti szenvedést. Ő elvezet engem a halálhoz, mielőtt én oda jutnék A Nyugat édessé válik számomra. Nyomorúság ez? (Inkább) az élet megfordulása, (ahogyan) a fák (is) kidőlnek. () Íme, ezt válaszolta nekem a lelkem: »Nem vagy talán ember? (Pedig) az vagy valóban, és élsz! Mi a hasznod abból, hogy úgy aggodalmaskodsz az élet miatt, mint aki a gazdagsága (miatt panaszkodik)? (.) Ha a temetésre gondolsz, szomorúság az, a szív fájdalma. Könnyeket hoz az elő, (de) a (halott) ember szomorúsága nélkül Az embert kiviszik a házából és ráhajítják a dombtetőre [a sírdombra]. Nem jössz elő onnan soha többé, hogy megpillantsd a

napfényt! És azok, akik gránitból építtettek maguknak finom-művű, jól fölszerelt piramisokat? Az építők ‘megistenültek’, ám sírköveik éppúgy semmivé váltak, mint (azoké), akik elfáradtak és a folyóparton haltak meg utód nélkül.«” [Az ember beszélgetései ba-jával; Farkas Attila M. ford] „Mondassék (mindez) APOPHISZ (alakja) fölött, ami zöld tintával egy új papiruszra van rajzolva. Helyezd egy tokba, melyre (APOPHISZ) neve is rá van írva Béklyózd össze, kösd meg, és vesd a tűzbe minden nap. Taposd ballábaddal, és köpi rá négyszer, minden nap Ezt mondd, mikor a tűzbe veted: »Igazhangú RÉ veled szemben APOPHISZ!« (ezt négyszer) »Igazhangú HÓRUSZ az ő ellenségeivel szemben!« (négyszer) »Igazhangú a fáraó az ő ellenségeivel szemben!« (négyszer) Aztán írd föl mindazon Ellenségek – férfiak és nők – nevét, akiktől szíved fél, a Fáraó ellenségeinek nevét, legyenek azok holtak, avagy élők,

apjuknak nevét, anyjuknak nevét, leszármazottaik nevét – a tok belsejére. Készíttessenek el ők viaszból, és vettessenek a tűzbe APOPHISZ neve után, mikor RÉ megjeleníti önmagát [napkeltekor]. Ugyanígy kell tenni a nap közepén is, majd amikor RÉ lenyugszik Nyugaton, s a napsugarak eltűnnek a hegyek között. Ez igazán hasznosabb számodra bármi más cselekvésnél, s hasznos ez bárkinek, aki így tesz, akár ezen a földön, akár a holtak birodalmában.” [Apophisz Leverésének Könyve; Farkas Attila M. ford] „A szív formája, a nyelv formája, ATUM képmása: PTAH isten, a nagyon nagy. Ő adományozza (az életet) minden (más) istennek, azok ka-lelkének, ama szív és ama nyelv által. Még HÓRUSZ is tőle jött létre, még THOT is tőle jött létre – PTAHtól () Az ő Kilencsége mint fogak és ajkak jelennek meg szolgálatára, (míg) ATUMé (csupán) a sperma és a kezek. (Mert) ATUM Kilencsége annak spermájából keletkezett ujjai által. A

(valódi) Kilencség 70 azonban a fogak és az ajkak ebben a szájban, amely minden dolog nevét megnevezte. Ebből lépett ki SU és TEFNUT is, és született meg a Kilencség.” [(a Memphisi Teológiát leíró) Sabaka-felirat; Farkas Attila M. ford] „. te kutyaképű, lenvászonba bújtatott egyiptomi, te ki vagy, drágaságom, és hogyan egyezteted össze isten voltodat az ugatással? És mit jelentsen az, hogy ez a tarka foltos memphiszi bika imádat tárgya, jóslatokat ad és prófétái vannak? Az íbiszeket, majmokat, bakkecskéket és a többi, sokkal nevetségesebb lényt már említeni is szégyellem – fel nem foghatom, hogyan keveredhettek Egyiptomból az égbe! Miért nézitek ölbe tett kézzel, istenek, hogy őket éppúgy, netán még jobban tisztelik, mint benneteket? És tűrheted te, Zeusz, hogy kosszarvakat növesszenek neked?! Zeusz: Valóban visszatetsző, amit az egyiptomiakról mondasz, Mómosz. Csakhogy mindez javarészt a misztériumok világába

tartozik, és a beavatatlan ne nagyon nevessenek rajtuk.” [Lukianosz Összes Művei. II köt 617–618 Az istenek gyűlése 10–11; Tar Ibolya ford] 71 II.3 PLUTARKHOSZ: ISZISZ ÉS OSZIRIS 10. Mindezt a legnagyobb görög bölcsek is tanúsítják: Szolón, Thalész, Platón, Eudoxosz, Püthagorasz, sőt egyesek szerint Lükurgosz is, mert ők mind eljöttek Egyiptomba, és kapcsolatba kerültek a papokkal. Eudoxosz állítólag a memphiszi Khonuphisz tanítását hallgatta, Szolón a szaiszi Szonkhiszét, Püthagorasz pedig a héliupoliszi Oinuphiszét. Püthagorasz ámulatba ejtette az egyiptomi férfiakat, de egyúttal csodálta is őket, és láthatóan leginkább ő utánozta szimbolikájukat és rejtelmességüket, hiszen saját tanításait is talányokkal zsúfolta tele. () OSZIRISZnak, a királynak és úrnak a nevét például szemmel és jogarral jelölve írják le. Egyesek a nevet „sokszemű”-nek értelmezik, mert egyiptomi nyelven az osz „sok”-at, az iri

pedig „szem”-et jelent. Az eget, amely múlhatatlan s ezáltal örökkévaló, áspiskígyóval írják le, az indulatot szívvel jelölik, amely alatt tűzoltár van. Thébában a bíráknak kéz nélküli szobrokat állítottak, de a főbíró szobra még a szemét is csukva tartja, mert az igazságosságot nem lehet megvesztegetni, s kérlelhetetlen. A harcosok pecsétjébe szkarabeusz bogár volt vésve. A szkarabeusznak ugyanis nincs nősténye, csak hímje; a hímek petéjüket trágyába rakják le, s aztán golyóvá formálják. A trágya valójában nem táplálék, hanem az új egyed születésének helye. 13. Oszirisz mindjárt uralkodása kezdetén arra ösztönözte az egyiptomiakat, hogy változtassanak durva és egyszerű életmódjukon, megismertette velük a föld terményeit, törvényeket adott, és megtanította őket, hogy hogyan kell tisztelni az isteneket. Később bejárta és megszelídítette az egész földkerekséget; s ehhez egyáltalán nem volt

szüksége fegyverre, a legtöbb népet rábeszéléssel, jó szóval győzte meg, valamint különféle dalokkal és zenével elbűvölve nyerte meg magának az embereket. A görögök éppen ezért úgy gondolják, hogy Dionüszosszal azonos. Amíg távol volt, Tüphón nem tudott lázadást szítani ellene, mert Iszisz éberen őrködött, s szemmel tartotta. Amikor azonban Oszirisz visszatért, Tüphón ármányt szőtt ellene, maga mellé vett hetvenkét összeesküvő társat, az akkoriban éppen ott tartózkodó etióp királynő, Aszó is a segítségére sietett. Titokban lemérték Oszirisz testét, szép és gazdagon díszített ládát készítettek a méretére, majd bevitték a lakomára. Az ott lévők mindnyájan felvidultak, amikor megpillantották a szép ládát, és csodálták szépségét. Ekkor Tüphón tréfásan megígérte, hogy annak ajándékozza, aki ha belefekszik, éppen betölti. Sorban egymás után mind megpróbálták, de egyikőjükhöz sem illett

teljesen Ekkor Oszirisz odalépett és belefeküdt. Az összeesküvők rárontottak, lecsapták a láda fedelét, kívülről szögekkel megerősítették és le öntötték forró ólommal. Kivitték a folyóra, és a taniszi torkolaton keresztül a tengerre eresztették. Ezt a torkolatot az egyiptomiak mind a mai napig utálatosnak és gyűlöletesnek tartják. Azt mondják, mindez Athür hónap tizenhetedik napján történt, akkor, amikor a Nap a Skorpión halad át, s ez Oszirisz uralkodásának huszonnyolcadik éve volt. Mások viszont az állítják, hogy ennyi évet élt, de nem ennyi uralkodott. 18. Iszisz ezután elment fiához, Hóroszhoz, aki Butóban nevelkedett, s a koporsót egy félreeső helyen hagyta. Tüphón éjszaka, holdfénynél vadászott, rátalált a koporsóra, 72 felismerte a holttestet, tizennégy darabra szaggatta, és szanaszét szórta. Mikor Iszisz megtudta, hogy mi történt, papiruszcsónakban behajózta a mocsaras vidéket, hogy összeszedje a

csonkokat. A krokodilok vagy ezért nem bántják a papirusz csónakban hajózókat, vagy az istennő iránti félelemből, vagy tiszteletből. Az istennő minden egyes darabnak ott emelt síremléket, ahol rátalált, ezért mondják, hogy Oszirisznak Egyiptomban sok sírja van. Mások viszont azt állítják, hogy Iszisz utánzatokat készített, és Oszirisz testeként ezeket adta át a városoknak, egyrészt, hogy így még többen tiszteljék, másrészt, hogy ha Tüphón legyőzné Hóroszt, az igazi sírt keresve elbizonytalanodjék, hiszen sok sírt említenek és mutatnak majd neki. Iszisz Oszirisz testrészei közül csupán a szeméremtestét nem találta meg, mert ezt Tüphón rögtön a folyóba dobta, s a lepidótosz, a phagrosz és az oxürünkhosz megette. Ezektől a halaktól azóta is irtóznak az egyiptomiak Iszisz utánzatot készített a phaIloszról és megszentelte. Az egyiptomiak ennek tiszteletére még ma is ünnepet ülnek. 19. Később OSZIRISZ feljött az

Alvilágból HÓROSZhoz, felkészítette és megedzette a harcra, majd pedig megkérdezte tőle, hogy mit tart a legszebb feladatnak. HÓROSZ azt válaszolta, hogy anyja és apja szenvedésének megbosszulását. Másodszor azt kérdezte OSZIRISZ, hogy HÓROSZ szerint melyik állat a leghasznosabb azok számára, akik csatába indulnak. HÓROSZ azt válaszolta, hogy a ló. OSZIRISZ elcsodálkozott és tovább faggatta, hogy vajon ló helyett miért nem inkább oroszlánt mondott. HÓROSZ azt felelte, hogy az oroszlán annak hasznos, aki segítségre szorul, a ló viszont nagy szolgálatot tesz a menekülő ellenség megsemmisítésében és felmorzsolásában. OSZIRISZ nagyon megörült, amikor ezt meghallotta, hiszen így sikerült kellően felkészítenie HÓROSZt. Azt is mesélik, hogy közben sokan átpártoltak Hóroszhoz, így THUÉRISZ, TÜPHÓN ágyasa is átállt hozzá, az őt üldöző kígyót pedig HÓROSZ kísérete vágta le. Ezért dobnak ma is középre egy kötelet,

amelyet aztán összevagdalnak. A harc sok napon át tartott, s végül HÓROSZ győzött. A megkötözött TÜPHÓNt ISZISZ vette át, de nem ölte meg, hanem feloldozta és szabadon engedte. HÓROSZ ezt nem tudta elviselni, kezet emelt anyjára, s letépte fejéről a koronát. HERMÉSZ ezért tehénfej formájú sisakot húzott rá. De amikor TÜPHÓN megvádolta HÓROSZt, hogy törvénytelen gyermek, HERMÉSZ HÓROSZ segítségére sietett, s az istenek így törvényesnek ismerték el származását. HÓROSZ TÜPHÓNt ezenkívül még két csatában győzte le. ISZISZ OSZIRISSzal még OSZIRISZ halála után is egyesült, és megszülte a koraszülött, béna lábú HARPOKRATÉSZt. 49. Ennek a kozmosznak a keletkezése és szerkezete két, egymással ellentétes, de nem egyenlő súlyú erőből ered. A jobb az erősebb, de a rosszat sem lehet teljesen megsemmisíteni, mert szorosan egybefonódott a mindenség testével és lelkével, és mindig harcol a jó ellen. A lélekben

tehát az ész és az értelem, a legjobb dolog vezetője és ura maga OSZIRISZ; a földön, a szelekben, a vizekben, a levegőben és a csillagokban pedig mindaz, ami szabályos, állandó, ami az évszakokban, a hőmérsékletben, a körforgásokban egészséges, az mind OSZIRISZ kiáradása és megnyilvánult képmása. TÜPHÓN pedig mindaz, ami a lélekben szenvedéllyel teli, titáni, ésszerűtlen és ostoba; a testiben pedig a mulandó, a beteges, az 73 évszakhoz nem illő, a rossz időjárás, a nap- és holdfogyatkozások; ezek TÜPHÓN kirohanásai és lázadásai. A SZÉTH név is, ahogy TÜPHÓNt hívják, ezt fejezi ki, mert „legyőzőt”, „kényszerítőt”, „gyakori visszatérést”, „ismételt átugrást” jelent. Egyesek azt mondják, hogy BEBÓN TÜPHÓN egyik társa volt; Manethón szerint viszont TÜPHÓNt magát hívták Bebónnak; a név „visszatartást” vagy „akadályozást” jelöl, mert TÜPHÓN ereje akadályozza azokat a

cselekedeteket, amelyek a helyes úton haladnak és a helyes célhoz vezetnek. 50. Éppen ezért a háziállatok közül a legkevésbé tanulékonyat, a szamarat adják TÜPHÓN mellé, a vadállatok közül pedig a legfélelmetesebb ragadozókat: a krokodilt és a vízilovat. A szamárról már korábban szóltam. Hermupoliszban TÜPHÓNt vízilóként ábrázolva mutogatják, amelyre egy kígyóval küzdő sólyom telepedett. A vízilóval TÜPHÓNt jelölik, a sólyommal az erőt és a hatalmat, amelyet gyakran szerez meg erőszakkal TÜPHÓN, s gonoszságában nem szűnik meg ártani magának is és másoknak is. 51. Mindenütt mutogatják OSZIRISZ ember formájú képmását is, amelynek merev hímvesszője a nemző és tápláló természetet jelenti. Szobrait tűzpiros ruhába öltöztetik, mert úgy gondolják, hogy a Nap a jó erejének megtestesülése, a csak szellemmel felfogható lényeg látható fénye. Összefoglalva: nem szabad OSZIRISZt vagy ISZISZt a víznek, a

Napnak, a földnek vagy az égnek tekinteni, de éppígy TÜPHÓNt sem a tűznek, a hőségnek vagy a tengernek. Talán akkor tévedünk a legkevésbé, ha mindazt, ami ezekben a túlzások vagy – ellenkezőleg – az elégtelenségek miatt mértéktelenséget és rendezetlenséget idéz elő, TÜPHÓNnak tulajdonítjuk, a rendezettet, a jót és a hasznosat viszont mint ISZISZ tevékenységét és OSZIRISZ képét, az ő hasonmását és értelmét tiszteljük és megfelelően értékeljük. Így Eudoxosz hitetlenkedését és kételyét is kiiktathatjuk, hogy a szerelem dolgainak irányítása miért tartozik ISZISZhez és nem DÉMÉTÉRhez, valamint, hogy miért nem DIONÜSZOSZ az áradás előidézője, s miért nem uralkodhat ő a holtak birodalmában. Szerintünk ezek az istenek együttesen urai minden jónak; általuk létezik minden, ami csak szép és jó a természetben, mert ez az isten teremti mindennek a kezdetét, az istennő pedig mindezt átveszi és elosztja. 65.

Szembeszállhatunk azokkal a földhözragadt gondolkodású emberekkel is, akik ezeket az istenekről szóló tanításokat legszívesebben a légkör évszakonkénti változásaival vagy a termények sarjadásával, elvetésével és szántásával hozzák kapcsolatba, és azt mondják, hogy amikor az elvetett mag a földben rejtőzik, OSZIRISZ el van temetve, de tüstént feléled és újból megjelenik, amikor a csírázás megkezdődik. Azt is mondják, hogy amikor Phaóphi hónap hatodik napján ISZISZ észrevette, hogy terhes, védő amulettet vett magára, és a téli napfordulón, korán virágzó és sarjadó növények között világra hozta a tökéletlen és koraszülött HARPOKRATÉSZt, ezért áldozzák neki a sarjadó lencse zsengéit. A gyermekágyi napokat pedig a tavaszi napéjegyenlőség után ünneplik. Amikor az emberek ilyen történeteket hallgatnak, örömüket lelik bennük és el is hiszik őket, mert megszokott és általuk jól ismert dolgokból

választják ki azt, ami hihető számukra. 74 EGYIPTOM – ÖSSZEFOGLALÓ FÖLDRAJZ: → Alsó- (északon) és Felsı-Egyiptom (délen) → Fontosabb városok: Északon: Héliopolisz, Giza, Szakkara, Memphisz, Bubasztisz, Fajjúm; Délebbre: Dendera, Théba, Luxor, Edfu KRONOLÓGIA: → i.e 5000-tıl Átmeneti idık; → i e 3300–2920 Predinasztikus kor [Skorpió király, Narmer fáraó]; → i.e 2920–2650 Protodinasztikus kor (I–II dinasztia) [Narmer-palettaelsı hieroglif írások]; → i.e 2650–2150 Óbirodalom (III–VI dinasztia) [Dzsószer fáraó – Memphiszbe, elsı piramis, Imhotep, elsı gízai piramisok, elsı piramisszövegek]; → i.e 2150–2100 Elsı átmeneti kor (VIII–X dinasztia); → ie 2100– 1750 Középbirodalom (XI–XII. dinasztia) [Vészet (Théba) felépítése]; → ie 1750–1550 Második átmeneti kor; → i.e 1550–1076 Újbirodalom (XVIII–XX dinasztia) [IV Amenhotep Aton tisztelete Nofretete; Tutankhamon]; → i. e 1076-712 Harmadik

átmeneti kor (XXI–XXIV. dinasztia); → i e 712-332 Késı kor (XXV–XXX dinasztia); → ie 332– 30 Makedón uralom, Ptolemaiosz-dinasztia; → i.e 332–isz 395; → Görög-római kor; → 395–640 Bizánci uralom; → 640–1250 Arab korszak; → 1250-1517 A Mameluk dinasztiák; → 1517–1914 török uralom; → 1922–1953 Egyiptomi királyság; → 1953– 1958 Egyiptomi Köztársaság; → 1958– Egyiptomi Arab Köztársaság MŐVÉSZET JELLEMZİI: → Monumentalitás (piramis, templom); → Alapvetıen realisztikus → Festmények narratív jellegőek; → Statikus ábrázolás, arc profilban, test szembıl → Nem perspektivikus. → A szobrászat frontális → Kevéssé változott EGYIPTOMI ÍRÁS: Rosette-i kı [1799-ban találták, i.e 2 sz-i; görög, hieroglif, démotikus]; THOMAS YOUNG, JEAN FRANCOIS CHAMPOLLION; hieroglif – hieratikus – démotikus írások. VALLÁS: → Politeista → Lokális (nomosz) kultuszokból alakul ki → Thériomorf, zoomorf

ábrázolások, különösen állatfejő, embertestő alakok → Nagy hangsúlyt fektettek a túlvilági életre, fáraó-kultusz, mumifikálás; → Lélek-hit: akh, ba, kha; → Templomok, piramisok szerepe → Állam és egyház egysége → Papi rend kiemelt szerepe, a legfıbb pap a fáraó → A pantheon gyakran triászokba szervezek: Amon–Mut–Honszu, Osirisz–Ízisz– Hórusz. MUMIFIKÁLÁS, TEMETÉS: Fontosabb fázisai: 1. Az agy és a zsigerek eltávolítása 2 A test 40 napra nátronba kerül 3. A végtagok kitömése 4 A testüreg kitöltése 5 A test balzsamokkal történı bedörzsölése 6. A test olvasztott gyantával történı kezelése 7 A test szurkos-mézgás vászonszalagokkal történı légmentes bepólyálása. 8 Amulettek és ékszerek elhelyezése. Egyéb fogalmak: szájmegnyitási szertartás; kanópusz-edények [1 Kebehszenuf (sólyom – belek), 2. Duamutef (sakál – gyomor); 3 Hapi (majom – tüdı), 4 Imszet (férfi – máj).]; koporsó(k) –

szarkofág; usébtik 75 PANTHEON: Hélopoliszi ENNEÁD: Amon → Su, Tefnut → Geb, Nut → Ozírisz–Ízisz, Széth–Nephtüsz; Hermopoliszi OGDOÁD: Nun és Naunet (İsvíz), Huh és Hauhet (Végtelenség), Kuk és Kauket (Sötétség), Amon és Amaunet (Elrejtettség). AMON → istenek királya, Théba, magas tollkorona, kos, Ámon-Ré; ANUBISZ → Halottakról gondoskodás: balzsamozás, eredetileg a halottak bírája; sakál, kutya. BASZTET → Bubasztisz, macska vagy macskafejes nıalak; hadistennı, örök, vigasság, béke HATHOR → Szerelem, védelem, öröm, nık, fa; asszony, tehén; tehénszarvak, napkorong HÓRUSZ → Rendezettség, kultúra; sólyom (-fejő ember), ifjúságtinccsel, kettıs korona ÍZISZ → anyaistennı, termékenység, családi hőség, tengeri hajózás; fején a trónja; Római Bir. is NEPHTÜSZ → nıi alakban ábrázolták, fején a neve hieroglifájával OZÍRISZ → eredetileg Dzsedu – vegetáció; etikai szabályok;

„lélekmérés”; múmia alakban PTAH → Teremtıisten; múmia, szoros sapkában, keze szabadon; „élet, tartósság, erı” jogara. RÉ → Napisten, a természet megújuló ereje; napkorong, sólyom (-fejő ember); Nagy Kandúr; a 12 nappali és éjszakai órában más formái: nappal Ré-Harakhti, este Atum, reggel Khepra SZÉTH → Sivatagisten, zőrzavar, vihar, háború; disznó, antilop, zsiráf, szamár. THOT → íbisz(fejő ember), pávián; bölcsesség, írás, számolás, lélekmérés feljegyzıje ÁPISZ: bika; ATUM: teremtıisten, nap esti formája; BÉSZ: szakállas törpe, családok, viselıs asszonyok; KHNUM: teremtıisten (fazekaskoronggal); KHONSZU: holdisten; MAÁT: jog, igazság, toll; SZEKHMET: oroszlán; védı, gyógyító; SZOBEK: krokodilisten; TAWERET: viziló-nı. HALOTTAK KÖNYVE: PIRAMISSZÖVEGEK – KOPORSÓSZÖVEGEK – HALOTTAK KÖNYVE Ez utóbbi A kifejezés – Karl Richard Lepsius, 1842-ben. Több szövegrıl van szó: 1. AMDUAT („Az

Alvilágban”) – Napisten, a halott fáraó útja az Alvilág 12 állomásán keresztül. 2. A KAPUK KÖNYVE – Az éjszaka 12 állomását írja le, kapuk, nehézségek 3. RÉ LITÁNIÁJA – két részbıl áll: I Ré 75 néven II A fáraó Napistenként jelenik meg 4. A FÉNYRE VALÓ KIJÖVETEL KÖNYVE („Halottak Könyve”) – közemberek használták, késıbb fáraók. is Korábbi piramis- és koporsó-szövegekre épít (Ani – W Budge); egyéniesítettek. Négy alapverzió: I Heliopoliszi II Thébai III Thébai 2 IV Szaite-i 5. BARLANGOK KÖNYVE – Az Alvilágot mint hat barlangot, szakadékot mutatja be 6. EGEK KÖNYVE – több könyvbıl álló, újbirodalmi (pl Nappal könyve, Éjszaka könyve, Nut könyve). 76 III. SÁMÁNIZMUS „Oktorγän Sāral sara šige Onγom būral unā wolārä! Unasan ejäm bayasxaxa, Omγolan xüleg bolārä! Sanasan xergīgi bütēxede Sal’xinās xurdam bolārä!” „Mint az égi szürke Hold, Légy deres szellem-hátassá!

Megülı gazdád örvendjen, Légy büszke paripává! Minden vágyat teljesítı, Szélnél sebesebb legyél!” [„Dob megszólítása melegítéskor” – mongol sámánének Birtalan Á. ford] „Xadār xālt xīsen, Modār būlt xīsen, Altam Manaxanmin’! ūǐim xormädan’ xorγadasan, Xoǐgir tolγämin’ xonoktä bolǐ, üstä Xōsam biyemin’ xonoktä bolǐ, Altam Manaxammin’!” „Sziklából rejteket adó, Fából búvóhelyet adó, Arany Manahan-om! Széles köntösöd szegélyébe rejtezı, Tar fejem szállásra lel, Szırös, puszta testem szállásra lel, Arany Manahan-om!” [„Ének a vadászat szerencséjét biztosító Manaxanhoz” – mongol sámánének Birtalan Á. ford] 77 III.1 MONGOL, TELEUT, TUVAI, BURJÁT, EVENKI, NYENYEC ÉNEKEK A TEREMTŐ ÜLGEN [mongol] A világot, a Napot, s Holdat, Napomat, Holdamat megalkotta, Ülgen80 atyám kiszabta. Kerek fejű embert alkotott, Köldököset teremtett, Szemöldököst teremtett, Barmot, csikót

alkotott, Legelőket kiszabott, Legelő nyájat teremtett, Lakni házakat emelt. Ülgen tüzet is teremtett, Forró lángokat lobbantott, Három követ a földre tett Atyám, Ülgen! Napot s Holdat mozgató, Fehér felhőt futtató, Erdőt villámmal vágó. Lapátoddal mindent felmérő, Villámszóró, mennyet dörgető! Égzengéssel harsogó, Ki ha lábbal toppant, Mohás föld megrendül, Ha dörgésseI harsog, Emberszív fellobban forró félelemtől. Kit hét nemzedékem magasztalt, Ki ködből földet teremtett, Én Baj Ülgent dicsérem! SÁMÁNIMA [teleut] Magasságos Abijas kán isten, földből füvet sarjasztó, fából rügyet fakasztó, háton húst hizlaló, homlokra fürtöt hajlító, Te világ teremtője, teremtettek istene! Csillagot formáló Törvény, Anyánk felhozó Magas Úr, Atyánk felhozó örök Úr! Te világ teremtője, teremtettek istene, csillagot formáló Törvény! Jó lovat adj, Urunk! Jó ételt adj, Urunk! Fejet adj, Urunk, e háznak! Te világ

teremtője, teremtettek istene! Atyánkhoz könyörgöm: add áldásod Atyám, segítsél Atyám házban gazdáknak, legelőn lovaknak. Íme fejem meghajtom, Istenem adj áldást, Te világ teremtője, teremtettek istene! 80 Török, mongol teremtő isten. 78 SÁRKÁNNYAL VIASKODTAM (tuvai sámánének) Sárkánnyal viaskodtam, karjaim tépte vadul! Gonoszul megragadott, ruhám rongyolta vadul. Kezem szorítása fogó harapása, kezem sujtása kalapács hullása, kezeim vasfogók, lábaim vastartók, kő testem kőszikla. Puskával, ha lőnek mit sem ér, sámán vagyok! Karddal ha rám törnek, mit sem ér: sámán vagyok! Églakó Hór-Abiszt idézem: Égből ereszkedve jövel, fejemre alászállva jövel, égboltról ereszkedve jövel, vállamra telepedve jövel, tűzszerszámomhoz, késemhez jövel, világon keresztül tekints, égboltra varázslatosan tekints! Madártollból a fövegem, Kurbusztugtól81 csaltam el azt, tarkabarka köpönyegem, vöröspej lovon hoztam el

azt, ringatózva remegek, délibábként lebegek, vörös tűz, világolj, lobogó tűz, lángolj, testem, nyújtózzál, futásban mérkőzzél, fújtatva vágtassál, viharként vonítsál! Fejem fölött fekete harangok, bongjatok! Vállam fölött vasharangok, sikongjatok! „Igi-szigi” -füttyentők, „Imisz-szimisz” -sziszegők, kettős nyelvű sárkányom, kétfullánkos szellemem, családom tőled föl ne riadjon, jószágom tőled föl ne riadjon, sötét-tarka kutyám ne ugasson! Mit? Mit beszéltek?. ÁLDOZATI IMA [burját] Szég!. Kilencvenkilenc kán,82 közöttük korra legfőbb, Sárga Kán urunk, Sabarta hegy gazdája. Hullámos Humuguj hegy urát ím idézem: Leszálló fehér isten! trónoló fehér úrnő! fehér selyemruhájú, fehér ragyogó lovú, görbe sárga íjú sebes sárga nyilú fenségek! Tolvajoktól megvédjetek, farkasoktól őrizzetek! Hosszú farkú farkasoknak hegyes fogait tompítsátok, hosszú pányvát vonszolóknak83 pányváját

rövidítsétek! 81 82 A tuváknál a legfelsőbb ég istene, fő ellenfele Erlik kán, az alvilágé. A burjátoknál tisztelt ötvenöt nyugati, fehér és negyvennégy keleti, sötét istenség. 79 Lovaink, marháink sokasítsátok, életük, szerencséjük megtartsátok! Előre figyeljetek, hátra is vigyázzatok! Fényes lovú Úr! fehér selyemruhás Úr! Humuguj szikla Szelleme, hatalmas íjász! Leszálló fehér isten! trónoló fehér úrnő! Szég!. VIHARIDÉZŐ [burját] Szég! Nyugatról idézek ötvenöt istent! Keletről idézek negyvennégy istent! Fehér leszálló istenek „Tad! Tad!” dörgő hangja, dézsátok jégesőt zúdít, villámtól ég a tajga. „Tusz! Tusz!” dörgő hangja, teknőtök tele jégesővel, pusztáink tűz harapja. Leszálló fehér istenek, trónoló nagy Úrnők! Szent nyilak nyilazói, széles egek esőit együvé összegyűjtők! Hühedej íjász atyánk, Hültej Úrnő anyánk!84 Kegyesen kegyelmezzetek! Földjeink, füveink

vigyázzátok, gyermekeinket, magunkat megáldjátok! Esőt adjatok! Széles egeitekből esőt fakasszatok! Szeszes áldozatunkat vegyétek! Fekete szelet küldjetek! Felénk felhőket űzzetek! Földjeinket, füveinket viharral, záporral bekerítsétek! Villámmal verő hatalmasok! Hódolva tiszteljük hatalmatok! Szég! FÉLELEM ROSSZ SZELLEMEKTÖL [evenki] Az éjszakába vigyétek a rossz lelket! Az éjszakai hegyeken túlra szórjátok. Éjszakába száműzzétek, éjszaka hegyeibe, a rossz lelket a Láthatatlan Folyó85 hullámaiba fojtsátok. A Láthatatlan Folyóba hajítsátok! 83 Lótolvajok. Nemzetségi ősök. 85 A soha-nem-látott folyó, az Alvilág folyója. 84 80 Azután tovább az éjszakába Nagy Csuka86 merítse! Visszaútját elzárjátok! Aztán tovább az éjszakába az éj kapuján költöztessétek! Minden ösvény vissza az életbe kétszer hét villás nyíllal légyen elzárva előtte! KÖNYÖRGÉS A HALOTT LELKÉÉRT [evenki] Elébb áhítattal

áldozunk, Sátoroszlopnénénk gyökeréből áldozunk. Tűzhelyanyánknál jól áldozz! Módjával, halkan szólalj meg. Ősapáink, rokonaink régholt lelkei! Földek szellemei, sóhajtsatok! Rossztól rettegünk! Őseink! Halottunk útját megkurtítsátok! Szülöttetek lelkét vigyázzátok! Reggeli lelkekre vigyázzatok! Estéli lelkekre vigyázzatok! Reggelanyánk sugárzásából reá nézzetek! Nemzedékünk ősei! Halottunk lelkét túlvilágba költöztessétek! Ivadékotok lelkét jól pásztoroljátok! Hajdani atyák nyomdokain tovatűnve pásztoroljátok! Hajdani atyák, megjelenjetek! Ivadékotok lelkét befogadjátok! HALOTT LELKÉNEK KÍSÉRETE A TÚLVILÁGRA [evenki] Siklunk! Siklunk! Siklunk! Siklunk! Micsoda siklás a túlvilágig! Lélek, el ne hibázd! Szentelt rénszarvasok,87 ne riadozzatok! Regöléssel megszentelt rénszarvasok, Szentelt szarvasok, áldozati szent szarvasok Ügyeskedjetek, ne szomorkodjatok! Lélek, messze ne fuss ez éji torról! Lélek!

Én szólítlak! Tőlünk el ne röpülj! RÉVÜLETI ÉNEKEK NYIVNCJE [nyenyec] lidércet láttam álmomban elébem jött megszólított meghalsz nyivncje szóltam meghalok hadd haljak nem én mondom meg meghalok hát 86 87 Mitikus alvilági lény, a török Ker Balik evenki megfelelője. Feláldozott rénszarvasok. 81 III.2 AZ ELSŐ SÁMÁNASSZONY [mongol] Amikor az égi ezer Buddha az embert teremtette, megalkotta a kányamadarat is, hogy óvja meg az embert a csötgör-ördög88 mesterkedésétől. Ha közeledne bármilyen ártó erő, a kányának jelentenie kell a Buddháknak. A kánya, a Buddhák parancsa szerint ült a kerítésen és figyelte az embereket. De az emberek gyermekei nyilazni kezdtek a kányára, nem hagytak békét neki, aki erre a Buddhákhoz ment: – Én nem tudom ezeket az embereket őrizni, mert lőnek rám és meg akarnak ölni. Erre a Buddhák így feleltek: – Akkor menj az emberekhez és add nekik a varázserődet! – A kánya visszarepült és

meglátott egy juhterelés közben messzire tévedt lányt, leszállt mellé egy tuskóra és átadta neki a varázserejét. A lány fölébredt, körülnézett és gondolataiban minden tisztán, világosan tükröződött. Amikor hazaért, a bátyja kötekedve így szólt: – Te hová tűntél el három napra a nyájjal együtt? Most téged megöllek, elpusztítalak. A lány megbántódott a bátyja ok nélküli kötekedésétől, s a báty abban a pillanatban ájultan esett össze, megbetegedett, s a vizeletét nem tudta kiüríteni. Akkor a lány így szólt: – Meggyógyítlak téged. Behívta a jurtába, egy fehér nemezre villásvégű jurta-tartóoszlopot [actai bagan] rakott, hassal arra fektette, majd így szólt: – Ami rád ragadt, gyorsan múljon el! Attól kezdve az a kislány sámánasszony lett. Ő volt Sosolok, az első sámánasszony III.3 A VILÁG TEREMTÉSÉRŐL [Altaji török] A világ teremtéséről Amikor még sem a föld, sem az ég nem volt, akkor csupán

az egy Ülgen volt [Kubusztan Ákaj]. Száguldott, és szinte rezgett a parttalan tenger fölött, kiterjesztve szárnyait, akár egy denevér, és nem volt számára szilárd hely, ahol megállhatott volna. Akkor egy hangot hallott önmagából: – Előre nyúlj, előre nyúlj! – s ő hangosan kimondta ezeket a szavakat, s ugyanakkor kiterjesztett kézzel maga elé nyúlt. Egy kő akadt a kezébe, ami kiemelkedett a vízből Leült erre a kőre s tovább mondogatta: – Előre nyúlj, előre nyúlj! – és azon gondolkodott, mit teremtsen és hogyan teremtse. Váratlanul kilép a vízből Ag Ane, a fehér anya és így szól: – Ha eszedbe jut valami teremteni való, mondd csak: „Megcsináltam, beteljesedett, úgy legyen!”, de ne mondd: „Amit csináltam, ne teljesedjék be!” – ezt mondván Ag Ane eltűnt, és soha többé senkinek sem mutatkozott. Ezért Ülgen, megteremtvén az embereket, parancsot adott nekik: 88 Az Alvilág egyik alakja, betegségdémon. 82 –

Arról, ami van, ne mondd, hogy nincs; ha mégis azt mondanád, nincs az, ami van, akkor nem is lesz! Ülgen egy gondolatot érzett magában és kimondta: – Ó, teremtsd meg a földet, ó, teremtsd meg a földet! –, s a Föld megteremtődött. ÜIgen tovább mondta a szavakat: – Elölről fogd! – s felnézvén az égre, így szólt: – Ó, teremtsd meg az eget! – és szavára az ég megteremtődött. Ülgen még tovább folytatta: – Elölről fogd! Elölrő1 fogd! – és addig hajtogatta ezeket a szavakat, míg minden alkotásának megteremtését be nem fejezte. És ezek a szavak belevésődtek az emberbe Ezért nem megy az ember hátrafelé, nem vesz kézbe valamit visszakézzel, hanem mindent maga előtt s nem maga mögött végez. Ugyanilyen módon Ülgen teremtett a tengerbe három hatalmas halat és rájuk helyezte a Földet. Két hal a szélre van állítva, a harmadik pedig pont középütt a föld alá Ez a középső hal fejjel északnak áll; amikor lehajtja a

fejét, északon mocsarak keletkeznek; ha még jobban lehajtja a fejét, elárasztja az egész földet. Kopoltyúi alatt egy horog van hosszú pányvával, aminek a másik vége az égre van felhúzva s három oszlopra úgy rácsavarva, – hogy egyikéről a másik oszlopra tekerve följebb lehet emelni, vagy lejjebb lehet ereszteni a hal fejét. Ezt a munkát Ülgen vitéze, Mangdisire89 végzi Amikor leengedi a pányva végét az egyik oszlopról, a föld északnak dől és mocsarak keletkeznek, ha pedig leengedné a másik oszlopról, az egész föld víz alá kerülne, mint ahogy ez az egész világot elárasztó özönvíz alkalmával történt. A világ teremtésének munkája során Ülgen egész idejét az Aranyhegyen töltötte, ahol a Nap és a Hold ragyog. Ez a hegy az égrő1 a lóg le a Föld irányában, s azt egy láb távolságra közelíti meg. A világ teremtése hat napon át tartott. Végig ez alatt az idő alatt Ülgen a teremtés munkájával volt elfoglalva, a

hetedik napon pedig aludt. Ezért az altaji törökök ősei, az ojrotok a hetedik nap reggel imádkoznak; a férfiak és asszonyok, mielőtt dologba kezdenének, megmossák kezüket és arcukat, az anyák pedig mielőtt gyermeküket megszoptatnák, arccal kelet felé állnak; a férfiak mindkét térdüket meghajtják és mindkét kezüket hátra teszik ilyenkor, és a földig hajolnak. A nők pedig bal térdükre térdepelnek, jobb kezükkel megfogják jobb oldali hajfonatukat s ugyancsak földig hajolnak. Imádkozás előtt borókát hintettek a tűzre és a rézből készült füstölőbe, ami egy körülbelül övig érő magasságú, négylábú állványra van erősítve. Amikor a hagyományok ismerete csökkent a nép körében, ezt a szertartást már csak az öregebbek végezték, s azok sem minden jurtában; manapság a déli altaji törökök körében csupán évente egy alkalommal, az első tavaszi mennydörgés után, a faluközösség gyűlése alkalmából végzik

valamilyen magas hegyen, amikor is tehéntejet hintenek a négy égtáj irányába és mélyen meghajolnak. 89 Mandzsusri. 83 III.4 ALTAJI TÖRÖK, ALTAJ-KIZSIK ÉS TELEUT SZÖVEGEK A VILÁG VÉGÉRŐL A VILÁG VÉGE ÉS ANNAK ELŐJELEI [Altaji török] Minél tovább létezik a világ, annál bűnösebbé válik, annál jobban elszaporodik a gonoszság. S ahogy növekszik az emberek bűnössége, annál jobban és jobban távolodik tőlük Ülgen felfelé, s elhidegül tőlük, bedugja a fülét, hogy ne hallja meg imáikat, mert az emberek bűntől bűzlenek. Erlik pedig mind följebb és följebb emelkedik a pokolból, s közeledik a föld legfelső rétege alatt elhelyezkedő Karashoz, majd közelebb az emberekhez. Így aztán mire itt lesz a világ vége, Erlik eléri a föld felszínét, Karas pedig a föld színére kerül. Akkor a nép elfelejti Ülgent. Karas pedig feljön a föld felszínére Tepkarához, és még dühödtebben fogja elvitatni tőle az embereket.

Karas segítségére a föld színére utána jön Kerej, hogy késedelem nélkül hatalmába kerítse az embereket; Mangdisire vitézt elküldi az égből. Közben, míg Tepkara tovább vitatkozik Karassal, Kerej egész testét apró darabokra szaggatja Mangdisire, amitől Kerej felnyög. Erlik majd meghallja Kerej nyögését, és megtudja, hogy Kerej nem tud helytállni Mangdisirével szemben, maga is kijön a föld színére és megöli őt. Ülgen ezt látva Majdere vitézt küldi a földre, mondván neki: – Eredj és ne harcolj, csak állj, beszéld rá az embereket, hogy ne álljanak Erlik oldalára, bármennyire vonná is magához őket s kínozná ezért. De jól vigyázz, haragodban meg ne öld Erliket vagy valaki mást a vitézei közül, ez bűn lenne részedről. Öljön meg téged Erlik, az neked nem fáj és nem lesz félelmetes, eljövök s te visszatérsz. Majd amikor Majdere leszáll az égből, Erlik az ő szeme láttára fogja kényszeríteni az embereket, hogy

legyenek árulókká, e szavakkal: „Aki elém dobja bőrből való olvasóját [ereken] és hozzám szegődik, az szabad szolgám lesz, aki pedig nem engedelmeskedik nekem és nem hisz bennem, azt számos kínokkal fogom kínozni.” Erlik vékony szálra fűzi fel mindazokat, akik mellé szegődnek, akik pedig nem állnak az oldalára, tűzbe veti őket, vasvesszővel veri, kopjavégre ülteti és így tovább. De majd ha Erlik így gyötri az ellene szegülőket, azoknak az nem fog fájni, ha halálra kínoztatnak is. Majdere majd arra beszéli rá az embereket, hogy tiszteljék Ülgent, és az emberek nagyobbik felét maga mellé állítja. Erlik ezt látván s halálra kínozván az ellene szegülőket, felbőszül Majdere ellen és azt mondja majd: „Van erőm, hogy téged is megöljelek kardommal!” s beléje döfi. Majdere vére felfreccsenve vörösre festi majd az egész földet, bár nem nagy termetű vitéz, s testéből és véréből azon nyomban láng csap fel,

átöleli az egész földet s felmegy az égbe. S akkor majd leszáll az égből maga Ülgen, tapsol és felkiált: „Támadjatok fel, halottak!” Ülgen kiáltására és lélegzetétől a holtak feltámadnak testestül, a föld, a tűz, a víz, az állatok és a halak visszaadják az emberek testét, mindegyikük azt, amit elpusztított. Ülgen szájából láng csap ki s lángra lobbantja az egész földet A föld leégvén nem pusztul el teljesen, csupán a felső rétege, a tisztátalan felszíne, amelyen az ördög [körmös] járt; a megtisztult föld, mint a fehér agyag, mely a fekete réteg alatt van, megmarad, s belőle Ülgen új földet teremt. A fekete földdel együtt elég Erlik is, valamint hadai s a hozzá szegődött emberek, ők valamennyien elégnek és testtelen gonosz lelkekké válnak. Ülgen elátkozza őket, mondván: „Te, Erlik, egész seregeddel eredj a pokolbéli hasadékokba, s az 84 emberek, akik néked adták magukat, röpdössenek nyomodban,

mint a szúnyogok!” Így taszíttatik le Erlik és az ő hadai a kínok közé, a pokol hasadékaiba, s tűnik el szem elől, míg Ülgen hívei ővele maradnak és az ő házában fognak élni. VILÁG VÉGE JÖVETELÉN [altaj-kizsik] Világ vége jövetelén fekete földünk lángok lepik. Kajrakán atya isten kezével fülét befogja, veszendő földünk beléreszket, vetéseink végig kivesznek. Kurungdaj dühe, zord zivatar, népeket nyomban elseper, zsombékok meginognak. Kengyel vas talpa kilukad, kemény tű foka elreped, emberek elpusztulnak. Fekete féreg szárnyra kap, fekete szemből vér fakad, fekete vízből vérpatak. Föld dübörög, hegyek forognak, fölséges bércek tántorognak, menny morajlik, tenger tajtékzik, megrendül minden! Föveny hamuvá lesz, háborgó egek varrata fölfeslik, hánykódó tengerek feneke kiszárad: tenger fenekén kilenc fekete kő, kilenc helyen hasadozik, kilenc szeletre szétesik, kilenc veretes vasláda benne, kilenc vas-lovas

kiszökkenve, kettejük vezérré válik, lovagolt lovuk sárga sarat sárlik, mellső lábuk lándzsa, farkuk forgó kard lesz, fákra találva fákat kitépnek, lelkeket lelve lelkeket ölnek. Halandó népnek nem lesz nyugvása, holdnak, napnak nem lesz ragyogása. Fák gyökerestül kiszáradnak, apák gyerekeiktől elszakadnak, növények elhalnak, magvak megrothadnak. Anyák szeretteiktől elszakadnak, árván maradnak. Rögökből köngül-fű hegye nő, sárga sárkányok jönnek elő, jószágra ha lelnek, jószágot falnak, emberre ha lelnek, emberhúst falnak. Akkoron Sal Dzsime90 atya hangot hallat: „Tekints ránk Mandzsusri, tégy csodát! Köngül füvet irtanám s nem bírom! Köngül gyom gyökere rőt kígyó!” Mandzsusri nem felel. Sal Dzsime atya ekkor ismét hangot hallat: „Tekints ránk, Maitréja! Kán úr ím alattvalóit elhagyja, kanca, csődör ménesét elhagyja, partok porladnak, tengerek torka tátog, szűrök szétszakadnak, ruhák rongyolódnak,

vezetett népek vezetőjük veszítik, 90 Az emberek ősatyja, aki gondját viseli az emberiségnek. 85 világtalanná vált fészkes madarak fészküktől menekülnek, csordabéli szarvas csordáját cserbenhagyja, családbéli asszony családját cserbenhagyja! .” Maitréja sem felel. Alvilági Erlik katonái, Karas és Kerej,91 föld mélyéből előjönnek. Föld mélyéből hogy följöttek, mennyei Ülgen katonái: Mandzsusri és Maitréja megküzdeni vélük mennyből megérkeznek. Maitréja vérétől minden tűzben ég. Ekképpen lesz a Vég. [Ford. Kovács Zoltán–Bede Anna] VILÁG VÉGE [teleut] Világ vége jövetelén egek vassá válnak, rögök rézzé válnak, népek népekre törnek, kánok kánokat ölnek, kemény kő szétporlad, kemény fák ropognak, emberek arasznyivá aszalódnak, férfiak fiúcskákká zsugorodnak, férfi-kantárt leányok vesznek, csésze-nagy fejű fejesek lesznek, apja gyermekét nem ismeri, gyermek apját nem ismeri, gyom hajt ki

a koponyákbó1, lófej nagyságú arany falatnyi ételt nem ér. Lábunk nyomán aranynak hegye, de nem lesz ember, aki fölvegye. III.5 JULIANUS BARÁT ÉS A NAPKELET FELFEDEZÉSE [Szerk.: Győrffy György Magyar ritkaságok Budapest, 1986] „A sámánok mindig Mengü, vagy más gazdag udvara előtt tartózkodnak; a szegényeknek nincsenek sámánjaik, csak azoknak, akik Dzsingisz nemzetségből származnak. És amikor szekerezniük kell, a sámánok mennek elől, miként Izrael fiai előtt a felhőoszlop, ők vizsgálják meg a táborozásra kiszemelt helyet, elsőnek állítják földre a maguk jurtáit, s azután követi példájukat az egész udvar. Mikor pedig ünnepnap van vagy a hó elseje előhozzák az említett képmásokat, és jurtájukban körös-körül sorban felállítják őket. Akkor jönnek a mongolok, belépnek a jurtába, meghajolnak a képmások előtt és imádják őket. Ebbe a jurtába senki idegennek nem szabad belépnie. Egy alkalommal ugyanis be akartam

menni és igen durván leszidtak érte. 91 Erlik harcosa, illetve a a pokol felügyelője. 86 .Mengü kán ünnepséget rendezett és az a szokása, hogy gyülekezetet tart ilyen napokon, melyeket sámánjai ünnepnek mondanak, vagy olykor a nesztoriánus papok szentnek nyilvánítanak. Ezeken a napokon először a keresztény papok jönnek felszerelésükkel, imádkoznak érte, és megáldják serlegét; távoztukkal a mohamedán papok jönnek és ugyanígy cselekszenek, azután a (buddhista) bálványimádó papok jönnek s ők is hasonlóképpen tesznek. (1) Sámánjaik tehát, mint a kán beismerte, az ő papjaik és amit azok parancsolnak, késlekedés nélkül megteszik. Az ő szolgálatukat írom most le felségednek úgy, ahogy azt Willelmus mestertől, valamint más szavahihető emberektől sikerült megtudnom. Sámánjaik sokan vannak, és mindig egy fősámán van az élükön, aki jurtáját mindig Mengü kán legnagyobb jurtájával szemben állítja fel egy

kőhajításnyi távolságban. Mint már mondottam, a bálványaikat hordozó taligák az ő őrizetére vannak bízva. A többiek az udvar mögött helyezkednek el a számukra kijelölt helyeken, és a világ különböző tájairól jönnek hozzájuk olyanok, akik bizalommal viseltetnek az ő mesterkedéseik iránt. (2) Egyesek közülük értenek valamelyest a csillagászathoz, főképp maga a fősámán és előre meghirdetik a nap és hold fogyatkozását, mikor ennek bekövetkezésére várnak, az egész nép ellátja magát élelemmel, hogy ne keljen házuk ajtaján kilépniük. Ha aztán beáll a napfogyatkozás, megszólaltatják a dobokat és a sípokat, nagy lármát, kiabálást csapnak. Mikor pedig véget ér, akkor ivással és lakmározással töltik idejüket, és nagy örömet ülnek. A sámánok jelölik ki minden vállalkozás megtételéhez a kedvező vagy baljós napokat; ezért sohasem gyűjtenek sereget és nem kezdenek háborúba az ő javaslatuk nélkül.

Magyarországra is réges-régen visszatértek volna, de a sámánok nem engedik. (3) Ők visznek át tüzek között mindent, amit az udvarba küldenek és ezért megkapják belőle a kijáró részüket. Ők tisztítják meg tüzek között való áthurcolással az elhunyt hagyatékát Mikor ugyanis valaki meghal, minden hozzátartozó dolgot külön választanak és nem elegyítik össze a szálláson levő egyéb holmikkal, míg tűz által minden meg nem tisztul. (4) Május havának kilencedik napján összegyűjtik a ménes valamennyi fehér lovát, és megszentelik. A keresztény papok is mindannyian kötelesek oda kivonulni füstölőikkel Ekkor új kumiszt öntenek a földre, és ezen a napon nagy ünnepséget csapnak, mert ekkor ünnepelik az új kumisz első ivását. (5) A sámánokat hívják, amikor fiúgyermek születik, hogy sorsát megjövendöljék. Kihívják őket akkor is, ha valaki megbetegszik, ők elmondják varázsénekeiket, és megállapítják, vajon

természetes betegségbe esett-e az illető vagy megrontották. (10) A sámánok varázsénekeikkel az időjárást is megzavarják és amikor a természet rendje szerint akkora hideg van, hogy nem tudnak semmit ellene tenni, akkor egyeseket kiszemelnek a táborokban, s azokat okolják, hogy általuk jön a hideg; az ilyeneket minden habozás nélkül kivégzik. (12) Egyes sámánok szellemeket is idéznek; éj idején összehívják jurtájukba azokat, akik a szellemtől választ várnak; a ház közepére főtt húst tesznek. Az a kán, aki a szellemet megidézi, elkezdi mondani az ő varázsénekeit, majd a kezében tartott dobot erősen a földhöz vágja, végül elkezd őrjöngeni, és megkötözteti magát. Ekkor a sötétben előjön a szellem, megeteti vele a húst és feleleteket ad neki.” 87 III.6 TUNGUZ SÁMÁNOK [Gmelin, J.G 1751–52 Reise durch Sibirien von dem Jahr 1733 bis 1744 Göttingen. II kötet: 44–46] „Elutazásom előtt még alkalmam volt egy tungúz

sámán varázslatait megnéznem. Kérésünkre első este hozzánk jött s amikor megkértük, mutassa be művészetét, arra kért bennünket, hogy várjuk meg az éjjelt, amibe mi szívesen beleegyeztünk. Éjjel 10 órakor egy versztnyi messzire vitt minket, aztán leültetett. Ő maga pucérra levetkőzött, majd felvette sámán kabátját, mely bőrből volt s mindenféle vas szerszámokkal volt teleaggatva. Mindegyik vállán egy cakkos vasszarv volt sokak ijedelmére. Nem volt dob ja, ezt azzal indokolta, hogy az ördög nem parancsolta meg neki, hogy használja azt. Az ördög ellenben – ahogy ők mondják – csak akkor parancsolja azt meg, amikor elhatározza, hogy a sámánnal közelebbi kapcsolatba lép. És pedig a legfelsőbb ördögnek kell azt megparancsolni Azt mondják, hogy nagyon sok ördög van, mindegyik sámánnak megvan a sajátja, s akinek a legtöbbje van az a legbiztosabban tudja művészetét gyakorolni, de a testében lévő kis ördögök egész serege

nem ér annyit, mint amennyi a legfelsőbb ördög kis ujjában van. Ez volt a bevezetés. amellyel a mi varázslónk boszorkánykodását megkezdte Az általunk képzett körön belül a tűz hosszában szaladgált ide-oda és ruháján lévő vas csellengőkkel pokoli zenét csinált. Végre mielőtt munkáját megkezdte volna, arra bátorított minket, hogy szilárdan higyjük azt, amit ő kérdéseinkre felel majd, s eközben biztosított minket, hogy ördögei még sohasem csalták meg őt. Végre ugrálni és kiabálni kezdett és hamarosan egy kórust hallottunk, amely vele együtt énekelt, ugyanis hitsorsosai közül néhányat magával hozott, akik észrevétlenül körünkbe surrantak és vele együtt énekeltek, hogy az ördögök annál jobban hallhassák. Végre sok szemfényvesztés és izzadás után azt akarta nekünk bebeszélni, hogy az ördögök itt voltak és azt kérdezte tőlünk, hogy mit szeretnénk megtudni. Erre mi egy kigondolt kérdést tettünk fel, mire

fel ő megkezdte bűvészkedését és a másik kettő segédkezett hozzá. Végül újból megerősödött az a véleményünk hogy mindez csak csalás és azt kívántuk magunkban. hogy bár őt és társait magunkkal vihetnénk az urguriai ezüstbányába és ott örökös munkára kárhoztathatnánk őket. A sámánnő egy öreg boszorkányhoz hasonlított és inkább egy mongol sámánnak tarthattuk volna, mint tunguznak, mert előadása szerint Mongoliában egy jó sámán volt. Ő nem viselt szarvakat, ezt a férfiakra hagyta. Kabátja rézlapocskákkal volt teleaggatva, az ún tükrök, amelyeknek egyik oldala sima, a másik oldala pedig kínai írásjelekkel volt ékesítve. Hátul még néhány szalag és egy elrozsdásodott kínai vaslakat lógott le. Neki varázsdobja is volt, amely a férfi varázslóknál hiányzott. A dob egy darab bőrből állt, amely egy karikára volt kifeszítve. A dobverő egy kissé görbített fadarab volt, amelynek egyik vége mókusbundával

volt beborítva. Két nyilat is hozott, amelyekről azt állította, hogy a három varázsló közül az egyik a tunguzok jelenlétében azokat testén keresztül szokta húzni és nekünk azt terjesztette elő, hogy ezt a művészi számot is megtekintenénk. Mi nagy nehezen erőt vettünk magunkon, hogy eme butaságokat ismét megnézzük, miután már többször láttuk azokat. Mi kíséretünk egyik tagjáról azt állítottuk – aki egyébként teljesen egészséges volt – hogy időről-időre elájul s amikor ájulásából magához tér semmilyen betegséget nem lehet megállapítani. A varázsló-szellemek azt kérték, hogy az illető személyt ültessük le 88 körünkben, ami meg is történt. Erre fel mindhárman tombolni kezdtek, mintha megbolondultak volna, kiabáltak és ugráltak, mintha egymás haját akarnák tépni. Az asszony még dobolt is és ha hinnénk nekik, úgy egy egész sereg ördög volt akkor ott. Ez az előjáték csak azért volt, hogy a

varázslók és a varázslónő lássák kinek az ördöge a legerősebb. A választás egy 70 éves varázslóra esett, aki egy tenyeres-talpas fickó volt, s aki varázslása alatt állandóan egy botot tartott a kezében, amelyre mint egy paraszt időnként rátámaszkodott. Már régen tartják őt eme vidék legnagyobb varázslójának és mesterségét már 50 éve űzi. Ő az, aki majd a nyilakat testén keresztül húzza Azt állította, hogy amikor erejének teljében volt kb. 120 ördöggel rendelkezett, akik mindenkor parancsainak teljesítését várták volna, de mostanában már kevés ördöge van, mert magas kora miatt becézgetésüket már nem bírja. Eme előjáték után a beteg személlyel kezdtek foglalkozni, akiről meg kell mondanunk, milyen betegségben szenved és lehet-e rajta segíteni. Az öreg varázsló kezdte meg, ugrált és kiabált, úgy amint az az átkozott szokás magával hozta, a beteg személy felé közeledett, egyik kezét a másik után

feléje nyújtotta és kijelentette, hogy a betege a földsáv felől jön s a beteget néhány füvel meg lehet gyógyítani. A sámánnő következett szemfényvesztésévei, aki ugrálás és kiabálás elvégzése után a jobb kezét a bal ellenébe a beteg felé nyújtotta. Végre a beteg bal kezét pulzusa táján megfogta, majd a tenyerét nézte meg a betegnek, mint azt a jövendőmondók tenni szokták. Az ő megállapítása már rosszabb volt, mert szerinte semmilyen betegséget nem lát. Egy másik sámánnő a szertartásban változást mutatott fel, mert a szokásos szemfényvesztések után a beteg mindkét kezét többször megfogta, miközben a kópé nem tudott egy mosolyt visszafolytani, amiből kivehető volt, tudatában van annak, hogy csaló. A sámánnő válaszát elég okosnak tarthatta, mert hasonló megállapítást tett. Időközben elég késő lett, így a többi varázslót megkíméltük a további haszonmunkától. Mi már csak azt szerettük volna

látni, hogy az öreg varázsló miképen szúrja a nyilakat testén keresztül. De csodák-csodájára az öreg a tunguzok nagy tömege előtt kijelentette, hogy ő a tunguzokat eddig becsapta, mert a nyilakat sohasem szúrta a testén, hanem csak a kabátján keresztül és ő nem tehet arról, hogy hitsorsosai olyan buták és együgyűek voltak és ilyen bolondságokban hittek. Amikor ezt a mutatványt csinálom – mondta ő – a bőrkabátom egyik oldalán beszúrom a nyilat, testemet amennyire csak tudtam összehúzom, majd a nyilat testem előtt elhúzom, végül pedig a kabát túlsó felén kihúzom a nyilat. III.7 BARÁTHOSI-BALOGH BENEDEK: BOLYONGÁSOK A MANDZSU NÉPEK KÖZÖTT (1907) „A sámán a falubíró háza előtti hevenyészett vászonsátor előtt várt. Végtelen ravasz arcú, alattomos benyomást keltő ember volt. Tréfára vette az egész dolgot, s nevetve beszélt kíváncsiságunkról, majd felvette ruháját, lábára színes kígyókkal és

teknősbékákkal telerajzolt halbőr csizmákat húzott, vászonkabátja is hasonló festéssel volt díszítve, fejére prémsapkát tett, melyről fél méternél hosszabb, 10–12 prémszalag lógott le, melyek közé pár csengettyű s apró kínai bronztükör volt akasztva, homlokrészén pedig vasból készült kétágú 89 ágas-bogas ördögszarv volt. Jobbjában hosszú botot tartott, mely kígyóbőrrel volt bevonva s rézfogantyúja valamely kínai szentet ábrázolhatott. Derekára bőrövet kötött, erről arasz hosszú kúpalakú vascsörgők csüngtek le. Másik kezébe egy lapos dobot vett, amelyen szintén volt néhány csörgő és vaskarika. .Alig dalolt azonban pár percig, eltűnt arcáról a róka-nevetés, elkomolyodott, a dobot erősebben kezdette verni, hangja erősödött, kiáltóvá lett s a meggyújtott tűz körül keringve. ugráló táncba kezdett. Az alatt a sátorba két felöltözött, méternél nagyobb emberalakot hoztak. Felállították

egy gyékényre, melyre egy tálban halat s egy üvegben pálinkát helyeztek el. A sámán egyszerre a sátorba lépett, botjával meglökdöste a két ember alakot s leguggolt a földre. A két alak egy pár nappal azelőtt házukban benn égett tunguz párt ábrázolt. Ezeknek a lelkét kellett, hogy átsegítse a sámán másvilágra Hosszasan dobolt, énekelt s az étellel és itallal többször megkente a két fa alak száját. Közben sötét lett, csak a tűzfény terjesztett misztikus félhomályt s vetette vörös fényét a sátorban dolgozó sámánra, aki lassankint az üvöltésig fokozta énekét s szakadásig verte a dobot. Arca eltorzult, ajka tajtékot túrt, minden tagja rángatózott, végre – mintha szíven lőtték volna – összeroppant s csak nehéz hörgő hangja s levegőben kapkodó keze árulta el, hogy él. Nehéz és hosszú küzdelme volt a másvilág határát őrző szellemekkel, mondta, mikor egy jó negyed óra múlva magához tért. De azért

sikerült a lelkeket átsegíteni” 90 SÁMÁNIZMUS – ÖSSZEFOGLALÁS –– A sámán szó eredete: mandzsu-tunguz: ša- gyökbıl, „tudni”, nem a wramana, samana szanszkrit/páli = szerzetes szóból]. Török nyelveken: xam (kham), baksı –– Mivel a sámánisztikus hagyományok általában írást nem használó, nomád (állattenyésztı) kultúrákban fordulnak elı, ezért a modern idık elıtt kevés írott forrás áll rendelkezésre, az ısisége problémás. A szó elsı írott elıfordulása: Xu Mengshen (1126–1207): Sanchao beimeng huibian címő mővében: „A saman dzsürcsi nyelven azt jelenti, amit (nálunk Kínában) a varázslónı.” –– Fokozatok a definícióban: 1. Szibériai (ural-altáji) és belsı-ázsiai (mongol-török) [szigorú értelemben] 2. Korea, Japán, pre-buddhista Tibet, Kelet- és Délkelet-Ázsia, Észak- és Dél-Amerika [általánosabb] 3. Ausztrália, Afrika, Óceánia [még általánosabb, médiumizmus] 4. Neolitikus,

görög, szkíta, germán, Zarathuštra, bármilyen eksztatikus élmény [legáltalánosabb]. –– Szibériai, illetve belsı-ázsiai sámánkultúrák: evenki, lapp, nanaj, jakut, hanti [osztják], manysi [vogul], nyenyec, enyec, szölkup, nganaszan [szamojéd], teleut, ket, csukcs, orocs; mongol, burját, tuvai, kazakh, kirgiz. –– A sámánizmus nem vallás, hanem hiedelemrendszer: papi hierarchia, írott hagyomány, dogma, kánon, templom hiánya. –– Komplex jelenlét a társadalom több tevékenységében, ugyanakkor a társadalom „rendes” tagja is, hagyományos foglalkozással. –– A sámán kiválasztottsága = felelısség, nehézség, nem akarnak sámánok lenni –– Felesleges csont, sámán-betegség, öröklés, álomban test feldarabolása –– Közvetítı az emberek és a szellemek világa között. A kapcsolat különbözı formái: eksztázis, megidézés, szellem-utazás, néha pszichedelikus szerek használata. A sámánok között jelentıs

különbségek vannak a szellemi hatalom tekintetében. –– Legáltalánosabban megfogalmazva: a rossz távoltartása, illetve megszüntetése, és a jó megidézése, elsısorban a mindennapi életben. Konkrét funkciók: 1 gyógyítás, 2 jövendölés, álomfejtés, 3. áldozatok bemutatása, 4 a szellemek akaratának és a természeti erık befolyásolása, 5. halott lelkének kísérése, 6 a szóbeli mitikus hagyományok ırzése, „színészi” szerep. A rábízott közösségért felelıs, nem önmagáért, nem egyéni tapasztalatszerzés. –– Háromosztatú világkép [felsı világ – emberi világ – alsó világ], világfa, létra. –– Kettıs vagy több lélekhit, a lélek képes a szellemek világába emelkedni. –– Segítı szellemek állatok formájában jelennek meg és segítik a sámán tevékenységét. –– Természettel való közvetlen és szoros kapcsolat, a természet erıinek szellemei. –– Jellegzetes ruházat: sámánköpeny, fejdísz,

dob [= paripa]. –– A médiumizmus problémája: a sámán külsı kérésre, alapvetıen maga határozza meg aktuális tevékenységét, a médiumnak nincs kontrollja, nem tudatosan kezdi tevékenységét. –– Fontosabb kutatók: M. ELIADE, R HAMAYON, Å HULTKRANTZ, U JOHANSEN, ANNALEENA SIIKALA; DIÓSZEGI VILMOS, HOPPÁL MIHÁLY, BIRTALAN ÁGNES, SOMFAI-KARA DÁVID. –– Carlos CASTAÑEDA [„professzionális hamisítvány”], MICHAEL HARNER [„core shamanism”], FELICITAS GOODMAN, JOAN HALIFAX, PIERS VITEBSKY, neo-samanizmus, városi sámánizmus, revival mozgalmak. –– Magyar táltoshit, garabonciás – a kísértet, a hazajáró halott, a lidérc (lúdvérc), a tündér, a manó, az óriás, a boszorkány vagy a gyermekriasztó mumus (bubus, bankus, bönkös). Arvisura – SZALAVÁRÉ TURA hozta Magyarországra, majd PAÁL ZOLTÁN foglalta írásba. 91 KERESZTÉNYSÉG – EVANGÉLIUMOK Mt 6,9–13. „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te

neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg a mi vétkeinket, amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétıknek. És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.” „Pater noster qui in caelis es sanctificetur nomen tuum veniat regnum tuum fiat voluntas tua sicut in caelo et in terra panem nostrum supersubstantialem da nobis hodie et dimitte nobis debita nostra sicut et nos dimisimus debitoribus nostris et ne inducas nos in temptationem sed libera nos a malo.” „ ☺  ☺     ☺       ☺          ☺         ☺     ☺        ☺      ☺   ☺  ☺        ☺       ☺      

 ☺ ☺      ” Lk 11,2–4. „Atyánk! Szenteltessék meg a neved, jöjjön el az országod! Add meg a szükséges kenyerünket minden nap! Bocsásd meg a bűneinket, amint mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek. És ne vígy minket kísértésbe!” „Pater sanctificetur nomen tuum adveniat regnum tuum panem nostrum cotidianum da nobis cotidie et dimitte nobis peccata nostra siquidem et ipsi dimittimus omni debenti nobis 92 et ne nos inducas in temptationem!” ☺        ☺     ☺      ☺   ! ☺      ☺   ☺  ☺              ☺       ☺      ” „ 93 EVANGÉLIUMOK 1. MÁTÉ EVANGÉLIUMA 1,1–1,17 Jézus Krisztus, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségtáblája. Ábrahám nemzette Izsákot, Izsák

nemzette Jákobot, Jákob nemzette Júdát és testvéreit. Júdának született Perec és Szerach, Támártól. Perec nemzette Hecromot, Hecrom nemzette Aramot Aram nemzette Aminadabot, Aminadab nemzette Nachsont, Nachson nemzette Salmont. Salmonnak született Boász, Ráchábtól. Boásznak született Jobed, Ruttól Jobed nemzette Izájt, Izáj nemzette Dávid királyt. Dávidnak született Salamon, Urija feleségétől Salamon nemzette Rechabeámot, Rechabeám nemzette Abiját, Abija nemzette Azát. Aza nemzette Jozafátot, Jozafát nemzette Jorámot, Jorám nemzette Uziját. Uzija nemzette Jotámot, Jotám nemzette Acházt, Acház nemzette Hiszkiját. Hiszkija nemzette Manasszét, Manassze nemzette Amont, Amon nemzette Joziját. Jozija nemzette Jechonját és testvéreit – a Babilonba való elhurcoláskor. A Babilonba hurcolás után: Jechonja nemzette Sealtielt, Sealtiel nemzette Zerubbábelt. Zerubbábel nemzette Abihudot, Abihud nemzette Eljakimot. Eljakim nemzette Acort Acor

nemzette Cádokot, Cádok nemzette Achimot, Achim nemzette Eliudot. Eliud nemzette Eleazárt, Eleazár nemzette Mattant, Mattan nemzette Jákobot. Jákob nemzette Józsefet, Máriának a férjét, aki a Krisztusnak nevezett Jézust szülte. Így a nemzedékek száma: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a Babilonba való elhurcolásig tizennégy nemzedék, és a Babilonba való elhurcolástól Krisztusig tizennégy nemzedék. 1,18–7,29 Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút

szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: Íme a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. József erre fölébredt álmából és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta. Magához vette feleségét, de nem ismerte meg, míg világra nem hozta fiát, akinek a Jézus nevet adta. Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” Ennek 94 hallatára Heródes király megriadt, s vele egész Jeruzsálem. Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. „Júda Betlehemében válaszolták , mert így jövendölt a

próféta: Te Betlehem, Júda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Júda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. Aztán elküldte őket Betlehembe: „Menjetek mondta , s szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.” Azok meghallgatták a királyt és útra keltek. S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek

vissza hazájukba. Azután, hogy elmentek, megjelent Józsefnek álmában az Úr angyala, s ezt mondta neki: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni.” Fölkelt, s még akkor éjszaka fogta a gyermeket és anyját, és elmenekült Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig Így beteljesedett, amit a próféta szavával mondott az Úr: „Egyiptomból hívtam az én fiamat.” Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, haragra lobbant, és Betlehemben meg a környékén, minden fiúgyermeket megöletett, kétéves korig, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően. Így beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: Kiáltozás hallik Rámában, keserves sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, s nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé. Amikor Heródes meghalt, megjelent Egyiptomban álmában Józsefnek az Úr angyala, és így szólt hozzá:

„Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját és menj Izrael földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek!” Erre fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és Izrael földjére ment. De amikor meghallotta, hogy Archelausz uralkodik Júdeában apja, Heródes után, félt odamenni, ezért egy álmában kapott utasításra Galilea tartományba költözött. Odaérve Názáret városában telepedett le Így teljesedett a próféták jövendölése: „Názáretinek fogják hívni.” Ezekben a napokban Júdea pusztájában fellépett Keresztelő János, és így prédikált: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!” Ő az, akire Izajás próféta utal, amikor ezeket mondja: „A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!” János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét pedig bőröv vette körül, sáska és vadméz volt az eledele. Kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júda és a Jordán egész

vidéke. Megvallották bűneiket, s ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban. Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus jön megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki tanított benneteket arra, hogy fussatok a közelgő harag elől? Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét! Ne gondoljátok, hogy arra 95 hivatkozhattok: Ábrahám az atyánk! Mondom nektek: ezekből a kövekből is tud az Isten Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejsze már a fák gyökerén van: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt. Én csak vízzel keresztellek, hogy bűnbánatra indítsalak benneteket, de aki a nyomomba lép, az hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy a saruját hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni. Szórólapátja már a kezében van Kitakarítja szérűjét, a búzát csűrébe gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzbe vetve elégeti.” Akkor Jézus Galileából elment

Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem a te keresztségedre mondta , s te jössz hozzám?” Jézus ezt mondta: „Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.” Erre engedett neki Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. Az égből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Akkor a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odalépett hozzá a kísértő, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.” Azt felelte: „Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.” Most a szent városba vitte a sátán, és a templom párkányára

állította „Ha Isten Fia vagy mondta , vesd le magad, hiszen írva van: Parancsot adott angyalainak, a kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” Jézus így válaszolt: „Az is meg van írva: Ne kísértsd Uradat, Istenedet.” Végül egy igen magas hegyre vitte a sátán, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket. „Ezt mind neked adom mondta , ha leborulva imádsz engem.” Jézus elutasította: „Távozz sátán! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!” Erre otthagyta a sátán és angyalok jöttek a szolgálatára. Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost börtönbe vetették, visszavonult Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tenger melletti Kafarnaumba költözött, Zebulun és Naftali vidékére. Így beteljesedett Izajás próféta szava: „Zebulun és Naftali földje, a tenger menti út a Jordánon túl, a pogányok Galileája, a nép, mely sötétségben ült, nagy világosságot látott.

Világosság támadt azoknak, akik a halál országában és árnyékában ültek” Ettől fogva Jézus elkezdett tanítani. „Tartsatok bűnbánatot hirdette , mert közel van a mennyek országa!” Amikor Jézus a Galileai-tó mellett járt, látott két testvért, Simont, másik nevén Pétert és testvérét, Andrást. Halászok voltak, s épp hálót vetettek a tengerbe. Megszólította őket: „Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket!” Azon nyomban otthagyták hálójukat és csatlakoztak hozzá. Útját folytatva megpillantott két másik testvért is, Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Épp hálójukat javítgatták a bárkában, apjukkal, Zebedeussal. Őket is hívta Rögtön otthagyták a bárkát apjukkal egyetemben, és a nyomába szegődtek. Jézus bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógákban, hirdette országa evangéliumát, s gyógyított minden betegséget és fogyatékosságot a nép közt. Híre 96

elterjedt egész Szíriában. Elvittek hozzá minden szenvedőt, olyanokat, akiket különféle betegségek és bajok gyötörtek, ördögtől megszállottakat, holdkórosokat, bénákat, és meggyógyította őket. Csapatostul kísérték, Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról. A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.

Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is. Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák. Ti vagytok a világ világossága A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat! Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik. Aki tehát csak

egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában. Ezért mondom nektek: ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták: Ne ölj! Aki öl, állítsák a törvényszék elé. Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy embertársadnak valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki embertársaddal, aztán térj vissza és ajánld fel ajándékodat. Ellenfeleddel szemben légy

békülékeny idejében, amikor még az úton vagy vele, nehogy átadjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a poroszlónak, és börtönbe kerülj. Bizony mondom neked, nem szabadulsz ki, amíg az utolsó fillért is meg nem fizeted. 97 Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele. Ezért ha jobb szemed megbotránkoztat, vájd ki és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested a kárhozatra jusson. Ha jobb kezed visz bűnbe, vágd le és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested pokolba kerüljön. Ezt is előírták: Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét hacsak nem paráznasága miatt , okot ad neki a házasságtörésre. S aki elbocsátottat vesz feleségül, házasságot tör Hallottátok ezt a régieknek szóló parancsot is:

Ne esküdjél hamisan, hanem tartsd meg az Úrnak tett esküdet. Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek, sem az égre, mert az Isten trónja, sem a földre, mert az lába zsámolya, sem Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa. Még saját fejedre se esküdjél, mert egyetlen hajszáladat sem tudod fehérré vagy feketévé tenni. Így beszéljetek inkább: az igen igen, a nem nem Ami ezenfelül van, a gonosztól való. Hallottátok a parancsot: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek, ne álljatok ellent a gonosznak. Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is! Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is! S ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira! Aki kér, annak adj, s attól, aki kölcsönt akar tőled, ne tagadd meg! Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és

imádkozzatok üldözőitekért! Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is. Ha csupán azokat szeretitek, akik szeretnek benneteket, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is? S ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi különöset tesztek? Nem így tesznek a pogányok is? Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes! Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, megkapták jutalmukat. Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. Amikor imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a

képmutatók, akik az emberek szeme láttára szeretnek imádkozni a zsinagógában meg az utcasarkon, hogy mutogassák magukat! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak! Ne utánozzátok hát őket! Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek. Ti így imádkozzatok: 98 Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a neved, jöjjön el az országod, legyen meg az akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, s bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vigy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól. Ha megbocsátjátok az

embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek. De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket. Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok! A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Ahol a kincsed, ott a szíved is. A test világa a szem. Ha szemed ép, egész tested világos De ha a szemed rossz, egész testedre sötétség borul. Ha tehát a világosság, amely benned

van, sötétség, mekkora lesz maga a sötétség? Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is. Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik? Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor

benneteket, kishitűek, nem sokkal inkább? Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá! Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja. Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni. Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak 99 majd nektek is visszamérni. Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre? Hogy mondhatod embertársadnak, hogy hadd vegyem ki a szemedből a szálkát, amikor a magad szemében gerenda van? Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, s akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad

szeméből! Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak és gyöngyeiteket se szórjátok a sertések elé, különben még eltapossák lábukkal, és megfordulva széttépnek benneteket! Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak. Melyiketek ad fiának követ, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik. Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez a törvény és a próféták. A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet kevesen vannak, akik megtalálják. Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, de belül ragadozó

farkasok. Gyümölcseikről ismeritek fel őket Szednek-e tövisek közül szőlőt vagy bogáncsról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt. Tehát gyümölcseikről ismeritek fel őket. Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöt? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? Akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti gonosztevők! Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze,

mert szikla volt az alapja. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.” Ezzel Jézus befejezte ezeket a beszédeket. A nép ámult tanításán, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók. 8,1–11,1 Amikor lejött a hegyről, nagy népsokaság követte. Egyszer csak odament hozzá egy leprás, leborult előtte és kérte: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz!” Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, s így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre az nyomban 100 megtisztult leprájától. Ekkor Jézus ezt mondta neki: „Vigyázz, ne mondd el senkinek, hanem menj, mutasd meg magad a papnak, és ajánld fel a Mózes rendelte áldozatot bizonyságul!” Amikor beért Kafarnaumba, egy százados járult eléje, kérve őt: „Uram

szólította meg , szolgám bénán fekszik otthon, és rettenetesen kínlódik.” „Megyek és meggyógyítom” felelte neki. A százados ezt mondta neki: „Uram, nem vagyok méltó, hogy betérj házamba. Csak szólj egy szót, és szolgám meggyógyul! Magam is alárendelt ember vagyok, s katonák szolgálnak alattam. Ha azt mondom az egyiknek: Menj el! elmegy, a másiknak: Gyere ide! odajön hozzám, vagy szolgámnak: Tedd ezt meg! megteszi.” Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott és kísérőihez fordult: „Bizony mondom nektek, Izraelben nem találtam ekkora hitet. Ezért mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában, az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségbe. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.” A századosnak pedig ezt mondta Jézus: „Menj, legyen úgy, ahogy hitted!” A szolga még abban az órában meggyógyult. Jézus Péter házában Amikor Jézus

betért Péter házába, annak anyósát lázas betegen, ágyban találta. Megérintette kezét, erre megszűnt a láza. Fölkelt és szolgált neki Amikor beesteledett, sok ördögtől megszállt embert vittek hozzá. Szavával kiűzte a gonosz lelkeket, és mind meggyógyította a betegeket, hogy beteljesedjen Izajás jövendölése: „Magára vállalta bajainkat és hordozta betegségeinket.” Amikor Jézus látta maga körül a sokaságot, meghagyta, hogy keljenek át a túlsó partra. Akkor odalépett hozzá egy írástudó és azt mondta neki: „Mester, követlek téged, bárhová mégy is.” Jézus így válaszolt: „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.” Egy másik tanítványa kérte: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat!” Jézus azonban ezt felelte: „Kövess engem, hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat!” Bárkába szállt, s tanítványai követték. Egyszerre csak

nagy vihar támadt a tavon, úgyhogy a hullámok elborították a bárkát. Ő azonban aludt Odamentek hozzá, fölkeltették és kérték: „Uram, ments meg minket, elveszünk!” Jézus ezt mondta nekik: „Mit féltek, kishitűek?” Aztán fölkelt, parancsolt a szélvésznek és a víznek, s nagy nyugalom támadt. Az emberek csodálkozva kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szélvész és a víz is engedelmeskedik neki?” Amikor a túlsó parton Gadara környékére ért, két ördögtől megszállt emberrel találkozott. A sírboltokból jöttek elő Annyira elvadultak voltak, hogy senki sem mert az úton járni. Így kiabáltak: „Mi közünk hozzád, Isten fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?” Messze tőlük nagy sertéskonda legelészett. Ezért az ördögök kérték: „Ha kiűzöl minket, küldj a sertéskondába!” „Menjetek!” mondta nekik. Erre kimentek és megszállták a sertéseket, mire az egész konda lerohant a meredekről a

tóba és vízbe fúlt. A kanászok elfutottak, és a városba érve mindent elmondtak, azt is, ami a megszállottakkal a szemük láttára történt. Az egész város kiment Jézus elé, és amikor megpillantották, kérték, hagyja el határukat. 101 Erre bárkába szállt, átkelt a tavon és városába ment. Ott egy hordágyon fekvő bénát hoztak hozzá. Hitüket látva Jézus e szavakkal fordult a bénához: „Bízzál, fiam, bocsánatot nyernek bűneid!” Néhány írástudó erre azt gondolta magában: „Ez káromkodik.” Jézus belelátott gondolataikba, ezért megkérdezte: „Miért gondoltok magatokban rosszat? Mi könnyebb? Azt mondani, hogy bocsánatot nyernek bűneid, vagy azt, hogy kelj föl és járj? Tudjátok hát meg, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel a bénához fordult: „Kelj föl, fogd ágyadat és menj haza!” Az fölkelt és hazament. Ennek láttán félelem fogta el a népet, és dicsőítette az

Istent, hogy az embereknek ekkora hatalmat adott. Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevű embert, amint ott ült a vámnál. Szólt neki: „Kövess engem!” Az felállt és követte. Amikor később vendégül látta házában, sok vámos meg bűnös jött oda, s Jézussal és tanítványaival együtt asztalhoz telepedett. Ezt látva a farizeusok megkérdezték tanítványaitól: „Miért eszik mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” Odamentek hozzá János tanítványai és megkérdezték: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid ellenben nem böjtölnek?” Jézus így felelt: „Hát búsulhat a násznép, míg vele a vőlegény? Eljön a nap, amikor elviszik a

vőlegényt, akkor majd böjtölnek. Senki sem tesz ócska ruhára új szövetből foltot, mert a folt továbbszakítja a ruhát, s a szakadás még nagyobb lesz. Új bort sem töltenek régi tömlőkbe. De ha mégis, kiszakadnak a tömlők, a bor kiömlik, s a tömlők tönkremennek Az új bort új tömlőbe öntik, így ez is, az is megmarad.” Míg ezt magyarázta nekik, íme, egy elöljáró lépett hozzá. Leborult előtte s kérte: „Az imént halt meg a lányom, de gyere, tedd rá kezedet és életre kel.” Jézus fölkelt, s elment vele tanítványaival együtt. Közben egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, hátulról megközelítette és megérintette ruhája szegélyét. Így gondolkodott magában: „Ha csak ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus megfordult, ránézett és így szólt: „Bízzál leányom, a hited meggyógyított.” Attól az órától fogva egészséges lett az asszony. Amikor Jézus az elöljáró házához ért, s látta

a fuvolásokat meg a zajongó tömeget, rájuk szólt: „Menjetek innét, hiszen nem halt meg a kislány, csak alszik!” Erre kinevették. Amikor a tömeget eltávolították, bement, megfogta a kezét, és a kislány fölkelt. A dolognak híre járt az egész vidéken Jézus folytatta útját. Utánament két vak, ezt kiáltozva: „Dávid fia, könyörülj rajtunk!” Amikor a házba érkezett, a vakok bementek hozzá. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek, hogy meg tudom tenni?” „Igen, Uram!” felelték. Erre megérintette a szemüket, és így szólt: „Legyen hitetek szerint!” Nyomban megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, ne tudja meg senki!” De azok alighogy elmentek, az egész környéken elhíresztelték. 102 Alighogy ezek elmentek, íme, egy ördögtől megszállt némát hoztak eléje. Mihelyt kiűzte belőle a gonosz lelket, a néma megszólalt. A nép csodálkozva mondta: „Ilyen még nem történt Izraelben!” A

farizeusok azonban azt terjesztették: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki a gonosz lelkeket.” Jézus bejárt minden várost és falut, tanított a zsinagógákban, hirdette országa örömhírét, és gyógyított minden betegséget, minden gyengeséget. Amikor látta a tömeget, megesett rajta a szíve, mert olyan volt, mint pásztor nélkül a juhok: elcsigázott és kimerült. „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés” mondta akkor tanítványainak „Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratáshoz.” Összehívta tizenkét tanítványát, s hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget, minden gyengeséget. A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más néven Péter, aztán testvére András, Zebedeus fia, Jakab és testvére János, Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos, Jakab, Alfeus fia és Tádé, a kánai Simon és a karióti Júdás, aki

később árulója lett. Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, megparancsolva nekik: „A pogányokhoz vivő utakra ne térjetek rá, s a szamariaiak városaiba ne menjetek be! Forduljatok inkább Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa! A betegeket gyógyítsátok meg, a halottakat támasszátok fel, a leprásokat tisztítsátok meg, a gonosz lelkeket űzzétek ki! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok. Övetekbe ne szerezzetek se arany-, se ezüst-, se rézpénzt! Ne vigyetek magatokkal az útra tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! A munkás ugyanis megérdemli a bérét. Ha egy városba vagy faluba betértek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó és maradjatok nála, míg tovább nem mentek! Amikor házába léptek, köszöntsétek! Ha méltó rá az a ház, rászáll békétek, ha nem, békétek visszaszáll rátok. Ha valaki nem fogad be benneteket, sem nem hallgat szavatokra, hagyjátok ott a házát, sőt a

várost is, és még a port is rázzátok le a lábatokról! Bizony mondom nektek: Szodoma és Gomorra földjének tűrhetőbb lesz a sorsa az ítélet napján, mint annak a városnak! Nézzétek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok! Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroztatnak benneteket! Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tegyetek előttük és a pogányok előtt tanúságot. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek. Mert hisz nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól belőletek. Halálra adja majd a testvér a testvért, az apa a gyermekét, a gyermekek meg szüleik ellen támadnak és vesztüket okozzák. Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek nevemért Aki azonban mindvégig

kitart, az üdvözül. Ha valamelyik városban majd üldöznek benneteket, meneküljetek a másikba, mert bizony mondom nektek, nem járjátok végig Izrael városait, amíg az Emberfia el nem jön. Nem nagyobb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál. Legyen elég a tanítványnak, ha olyan, mint mestere, s a szolgának, ha olyan, mint ura. Ha a ház urát Belzebubnak nevezik, mennyivel inkább háza népét! 103 Ne féljetek hát tőlük! Hiszen semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s olyan titok sincs, ami ki ne tudódnék. Amit sötétben mondok nektek, azt mondjátok el fényes nappal, és amit a fületekbe súgnak, azt hirdessétek a háztetőkről! Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani! Ugye két verebet adnak egy filléren? S Atyátok tudta nélkül egy sem esik le a földre. Nektek minden szál hajatok

számon tartják. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek a verebeknél Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt. De aki megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt. Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával. Az embernek a tulajdon családja lesz az ellensége Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám. Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja. Aki titeket befogad, engem fogad be, aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja

Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz, az igaz ember jutalmában részesül. S ha csak egy pohár friss vizet ad is valaki egynek, akár a legkisebbnek is azért, mert az én tanítványom, bizony mondom nektek, nem marad el jutalma.” Amikor Jézus befejezte a tizenkét apostol oktatását, továbbment, hogy tanítson, prédikáljon a városaikban. 11,25–12,8 Abban az időben Jézus ezeket mondta: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja. Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes,

és az én terhem könnyű.” Abban az időben Jézusnak egy szombati napon vetések között vezetett az útja. Tanítványai megéheztek, ezért tépdesni kezdték a kalászt és eszegették. Ezt látva a farizeusok szóvá tették: „Nézd, a tanítványaid olyat tesznek, amilyet szombaton nem szabad tenni!” Erre így felelt: „Nem olvastátok, mit tett Dávid is, amikor társaival megéhezett? Bement az Isten házába és megette a szent kenyereket, amelyeket sem neki, sem társainak nem volt szabad megennie, csak a papoknak. Vagy nem olvastátok a törvényben, hogy szombatonként a papok a templomban megszegik a szombati tilalmat, mégsem követnek el vele bűnt? Mondom nektek: itt nagyobb dologról van szó, mint a 104 templom. Ha tudnátok, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem pedig áldozatot, nem ítélnétek el az ártatlanokat. Az Emberfia ura a szombatnak is!” 13,1–13,43 Egyik nap Jézus kiment a házból és leült a tó partján. Nagy tömeg gyűlt

köréje, ezért beszállt egy bárkába és leült, a tömeg pedig a parton maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenre tanította őket, mondván: „Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az égi madarak és fölcsipegették Más mag köves talajba hullott, ahol nem volt neki elég föld. Gyorsan kikelt, mert nem volt mélyen a földben. Amikor azonban forrón tűzött a nap, elszáradt, mert nem volt gyökere Ismét más szúrós bogáncsok közé esett. Amikor a bogáncsok felnőttek, elfojtották A többi jó földbe hullott s termést hozott, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik meg harmincszorosat. Akinek füle van, hallja meg!” Miért beszél Jézus példabeszédekben? Ekkor odamentek hozzá tanítványai és megkérdezték: „Miért beszélsz nekik példabeszédekben?” „Nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait felelte , de nekik nem. Akinek van, annak még adnak, hogy

bőségesen legyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért beszélek nekik példabeszédekben, mert van ugyan szemük, de nem látnak, van ugyan fülük, de nem hallanak. Beteljesedett rajtuk Izajás próféta jövendölése, mely így szól: Hallván hallotok, de nem értetek, nézvén néztek, de nem láttok. Megkérgesedett e népnek a szíve Nehezen hallanak a fülükre, a szemüket meg behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, s szívükkel ne értsenek, nehogy bűnbánatot tartsanak, és meggyógyítsam őket. A ti szemetek boldog, mert lát, s a fületek is az, mert hall Bizony mondom nektek, sok próféta és sok igaz ember kívánta látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta. Ti tehát halljátok a magvetőről szóló példabeszédet! Aki hallgatja az országról szóló tanítást, de nem érti meg, ahhoz eljön a gonosz és elrabolja, amit a szívébe vetettek. Ez az, ami az

útszélre esett. A köves talajba hullott ellenben az, aki meghallgatja a tanítást és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, mert csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar megbotránkozik. A szúrós bogáncs közé hullott pedig az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka gazdagság elfojtja a tanítást, úgyhogy nem hoz termést. Végül a jó földbe hullott az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, s jó termést is hoz, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.” Más példabeszédet is mondott: „A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a földjébe. Amikor szolgái aludtak, jött az ellensége, és konkolyt szórt a búza közé, aztán elment. A vetés szárba szökött és kalászt hányt, de a konkoly is felütötte a fejét. A szolgák elmentek a gazdához és megkérdezték: Uram, ugye jó magot vetettél

földedbe? Honnét került hát bele a konkoly? Az így válaszolt: Ellenséges ember műve. A szolgák tovább kérdezték: Akarod, hogy elmenjünk és kigyomláljuk? Nem 105 válaszolta , nehogy a konkolyt gyomlálva vele együtt a búzát is kitépjétek! Hagyjatok, hadd nőjön mind a kettő az aratásig! Aratáskor majd szólok az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!” Egy másik példabeszédet is mondott nekik: „A mennyek országa hasonlít a mustármaghoz, amelyet fogott a gazda és elvetett földjében. Ez kisebb minden más magnál, amikor azonban felnő, nagyobb minden veteménynél, fává terebélyesedik, úgyhogy jönnek az ég madarai, s fészket raknak ágai között.” Ismét más példabeszédet mondott: „A mennyek országa hasonlít a kovászhoz, amelyet fogott az asszony, belekeverte három mérő lisztbe, s az egész megkelt tőle.” Ezeket mind

példabeszédekben mondta el Jézus a népnek, s példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Így beteljesedett a próféta szava, mely így szólt: Példabeszédre nyitom ajkam, hirdetem, ami a világ teremtésétől fogva el volt rejtve. Akkor elbocsátotta a népet, s bement a házba. Odamentek hozzá tanítványai, és kérték: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédedet!” Így magyarázta meg nekik: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az ország fia, a konkoly pedig a gonoszság fia. Az ellenség, aki veti, a sátán. Az aratás a világ vége, az aratók az angyalok Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzre vetve elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, hogy szedjenek össze országában minden botrányt és minden törvényszegőt. Ezeket tüzes kemencébe vetik, ott sírás és fogcsikorgatás lesz. Akkor az igazak ragyogni fognak, mint a nap Atyjuk

országában. Akinek van füle, hallja meg! 15,1–15,20 Ekkor farizeusok és írástudók keresték fel Jézust Jeruzsálemből, és megkérdezték: „Miért térnek el tanítványaid az ősök hagyományaitól? Evés előtt ugyanis nem mossák meg a kezüket.” Így felelt nekik: „Hát ti miért szegitek meg Isten parancsát hagyományotok kedvéért? Azt mondta az Isten: Tiszteld apádat és anyádat, és: Aki apját vagy anyját gyalázza, halállal lakoljon! Ti viszont ezt tanítjátok: Annak, aki azt mondja apjának vagy anyjának, hogy amivel segíthetnék rajtad, az áldozati ajándék , nem kell segítenie többé apját és anyját. Ezzel hagyományotok kedvéért kijátsszátok az Isten parancsát Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás: Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, tanításuk csak emberi parancs” Akkor odahívta magához a népet, és így szólt hozzájuk: „Figyeljetek ide és értsétek meg!

Nem az szennyezi be az embert, ami a szájába kerül, hanem ami elhagyja a száját, az szennyezi be az embert.” Erre odamentek hozzá tanítványai, és megkérdezték: „Tudsz róla, hogy a farizeusok e szavak hallatára megbotránkoztak?” Így válaszolt nekik: „Tövestül kitépnek minden növényt, amelyet nem mennyei Atyám ültetett. Hagyjátok őket! Vakoknak vak vezetői! De ha vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.” Péter megkérte: „Magyarázd meg nekünk ezt a példabeszédet!” „Még mindig nem értitek ti sem? kérdezte. Nem értitek, hogy ami a szájba kerül, a gyomorba jut, onnan meg a félreeső helyre? Az ellenben, ami elhagyja a szájat, a szívből származik, s ez az, ami beszennyezi 106 az embert. A szívből törnek elő a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás. Ezek szennyezik be az embert Az, hogy mosatlan kézzel eszik, nem szennyezi be az embert.”

Mt 16,13–16,28 Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak vagy valamelyik másik prófétának.” Jézus most hozzájuk fordult: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.” Aztán lelkére kötötte tanítványainak, ne mondják el senkinek, hogy ő a Krisztus. Ettől kezdve Jézus jelezni kezdte tanítványainak: Jeruzsálembe

kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de harmadnap feltámad. Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki ezekkel a szavakkal: „Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled.” Megfordult és rászólt: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak.” Ezután Jézus így szólt tanítványaihoz: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye keresztjét és kövessen. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja. Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért? Eljön ugyanis az Emberfia Atyja dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek a tettei szerint. Bizony mondom nektek: az itt állók közül némelyek nem halnak meg, amíg nem látják az Emberfiát, amint eljön

országában.” 17,1–17,23 Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük, arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter erre így szólt Jézushoz: „Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek.” Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, s igen megrémültek. Jézus odalépett hozzájuk és megérintette őket: „Keljetek fel, ne féljetek!” Amikor tekintetüket fölemelték, nem láttak senkit, csak egyedül Jézust. A hegyről lefelé jövet Jézus rájuk parancsolt: „Ne szóljatok a látomásról senkinek, amíg

az Emberfia föl nem támad a halálból!” A tanítványok megkérdezték: 107 „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Így felelt: „Illés ugyan eljön és helyreállít mindent. Csakhogy én azt mondom nektek: Illés már eljött, de nem ismerték fel, úgy bántak vele, ahogy akartak. Így szenved majd tőlük az Emberfia is” Ekkor a tanítványok megértették, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik. Amikor visszaértek a néphez, odalépett hozzá egy ember, térdre hullott előtte, s kérte: „Uram, könyörülj fiamon! Holdkóros szegény és sokat szenved. Hol tűzbe esik, hol meg vízbe. Elhoztam tanítványaidhoz, de ők nem tudták meggyógyítani” Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide!” Jézus ráparancsolt, s a gonosz lélek kiment belőle. A gyerek azonnal meggyógyult. Amikor egyedül volt, odamentek Jézushoz a

tanítványok és megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” Ezt felelte: „Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen. Mindamellett ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel.” Amikor együtt jártak-keltek Galileában, Jézus ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják. Megölik, de harmadnap feltámad” Erre igen elszomorodtak 18,15–18,20 Ha testvéred megbántott, menj, és figyelmeztesd négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyered testvéredet. Ha nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két másik embert, hogy két vagy három tanú bizonyítsa a dolgot. Ha ezekre sem hallgat, jelentsd az egyháznak. Ha az egyházra sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit

feloldotok a földön, a mennyben is fel lesz oldva. Azt is mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” 19,3–20,19 Akkor odamentek hozzá a farizeusok, hogy próbára tegyék. Ezt kérdezték: „El szabad a férfinek bármilyen okból bocsátania a feleségét?” Így felelt: „Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette őket, és azt mondta: Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy test lesz a kettő? Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét” De azok mondták: „Miért adta akkor Mózes azt a parancsot, hogy elbocsátáskor adjunk válólevelet?” „Mózes szívetek keménységére való tekintettel engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket felelte , de

kezdetben nem így volt. Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét hacsak nem paráznasága miatt , és mást vesz el, házasságot tör. Aki elbocsátott nőt vesz el, szintén házasságot tör.” A tanítványok megjegyezték: „Ha így áll a dolog a férj és feleség között, nem érdemes megházasodni.” Erre így válaszolt: 108 „Csak az fogja ezt fel, akinek megadatott. Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született. Van, akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná Végül van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki fel tudja fogni, az fogja fel!” Akkor gyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét és imádkozzék fölöttük. A tanítványok elutasították őket Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, ne akadályozzátok meg őket, hadd jöjjenek hozzám, hisz ilyeneké a mennyek országa!” Azzal rájuk tette kezét, s elment onnét. Egy alkalommal odalépett hozzá valaki,

és megkérdezte tőle: „Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?” Így felelt neki: „Miért kérdezel engem a jó felől? Csak egy valaki jó. Ezért, ha el akarsz jutni az örök életre, tartsd meg a parancsokat” Az megkérdezte: „Melyeket?” Jézus felsorolta: „Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodjál, apádat és anyádat tiszteld, felebarátodat pedig szeresd úgy, mint saját magadat.” Az ifjú erre kijelentette: „Ezeket mind megtartottam Mit kell még tennem?” „Ha tökéletes akarsz lenni felelte Jézus , add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára az ifjú szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus most tanítványaihoz fordult: „Bizony mondom nektek, a gazdagnak nehéz bejutnia a mennyek országába. Újra azt mondom: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten

országába.” Ennek hallatára a tanítványok igen megdöbbentek és azt kérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és így szólt: „Embernek ez lehetetlen, Istennek azonban minden lehetséges.” Akkor Péter vette át a szót: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, ti, akik követtetek, a megújuláskor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse fölött. Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége. Sokan lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők.” „A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal,

kiküldte őket a szőlőbe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piacon. Megszólította őket: Menjetek ki ti is a szőlőmbe, és majd megadom, ami jár nektek. Azok ki is mentek A hatodik és kilencedik órában újra kiment, s ugyanígy tett. Amikor a tizenegyedik óra tájban is kiment, megint talált ott ácsorgókat. Megkérdezte tőlük: Mit ácsorogtok itt egész nap tétlenül? Nem fogadott fel minket senki felelték. Menjetek ki ti is a szőlőmbe mondta nekik Amikor beesteledett, így szólt a szőlősgazda vincellérjéhez: Hívd össze a munkásokat, és add ki bérüket, kezdve az utolsókon az elsőkig. Jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra tájban álltak munkába, és fejenként egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen. Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak

mondták , s 109 ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét. Barátom felelte egyiküknek , nem követek el veled szemben igazságtalanságot. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tied és menj! Én az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Vagy nem tehetem a sajátommal azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed, hogy jó vagyok? Így lesznek az utolsók elsők, az elsők meg utolsók.” Amikor Jézus Jeruzsálembe készült fölmenni, maga mellé vette a tizenkettőt, s ezt mondta nekik az úton: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott a főpapok és írástudók kezére adják az Emberfiát. Azok halálra ítélik, és kiszolgáltatják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megostorozzák és keresztre feszítsék. De harmadnap feltámad” 21,12–21,13 Jézus bement a templomba, és kiűzte onnan, akik a templomban adtak-vettek. A pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait felforgatta. „Meg van írva mondta ,

hogy az én házamat az imádság házának fogják nevezni, ti pedig rablók barlangjává teszitek.” 21,18–21,27 Kora reggel a városba tartva megéhezett. Az út mentén látott egy fügefát Odament, de nem talált rajta egyebet, csak levelet. Erre így szólt: „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!” A fügefa azon nyomban kiszáradt. Ennek láttán a tanítványok csodálkozva kérdezték: „Hogyan száradhatott ki így egyszerre a fügefa?” „Bizony mondom nektek felelte Jézus , ha lesz bennetek hit, és nem kételkedtek, nemcsak a fügefával tehetitek meg, ami történt, hanem akár ennek a hegynek is mondhatjátok: Emelkedj föl és omolj a tengerbe, s az is végbemegy. Bármit kértek hittel az imádságban, megkapjátok” Amikor a templomba érve tanított, odamentek hozzá az írástudók és a nép vénei és megkérdezték: „Miféle hatalom birtokában teszed te ezeket? Ki adott neked hatalmat ehhez?” Jézus így válaszolt: „Én is kérdezek

tőletek valamit. Ha megfeleltek rá, én is megmondom, milyen hatalom birtokában teszem ezeket. Honnan volt János keresztsége? Az égből vagy az emberektől?” Azok tanakodni kezdtek egymás közt: „Ha azt mondjuk, hogy az égből, azt fogja kérdezni: Akkor miért nem hittetek neki? Ha azt mondjuk, hogy az emberektől, félnünk kell a néptől, hisz Jánost mindenki prófétának tartja.” Ezért ezt a választ adták Jézusnak: „Nem tudjuk”. Erre ő így felelt: „Akkor én sem mondom meg, milyen hatalom birtokában teszem ezeket.” 22,15–22,22 A farizeusok erre félrevonultak és megtárgyalták, hogyan tudnának szavaiba belekötni. Odaküldték hozzá tanítványaikat, a Heródes-pártiakkal együtt. Ezek így beszéltek: „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, nem vagy tekintettel senki személyére, mert nem igazodol emberi tekintélyhez. Mondd meg hát nekünk, mi a véleményed: Szabad adót fizetni a

császárnak, vagy nem szabad?” 110 Jézus átlátott álnokságukon, ezért így válaszolt: „Mit kísértetek, képmutatók? Mutassátok az adópénzt!” Odanyújtottak neki egy dénárt. Ekkor megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” „A császáré” felelték. Erre azt mondta nekik: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” Ezt hallva annyira meglepődtek, hogy otthagyták és eloldalogtak. 22,34–24,14 Amikor a farizeusok értesültek róla, hogy a szadduceusokat is elhallgattatta, köréje gyűltek. Hogy próbára tegye, az egyik törvénytudó kérdéssel fordult hozzá: „Mester, melyik a főparancs a törvényben?” Jézus ezt felelte: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a

próféták.” Jézus ekkor a néphez és a tanítványokhoz fordult, ezekkel a szavakkal: „Az írástudók és a farizeusok Mózes tanítói székében ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert bár tanítják, de tetté nem váltják. Elviselhetetlenül nehéz terheket hordanak össze és raknak az emberek vállára, de maguk ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Minden tettükben az vezeti őket, hogy az emberek előtt feltűnjenek. Szélesre szabják imaszíjukat és megnagyobbítják köntösükön a bojtokat. Szívesen elfoglalják a lakomákon a főhelyeket és a zsinagógában az első székeket, szeretik, ha a tereken köszöntik s rabbinak szólítják őket az emberek. Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Tanítónak se hívassátok magatokat, mert

egy a ti tanítótok, Krisztus. Aki nagyobb közületek, az a szolgátok lesz Aki felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják. Az írástudók és farizeusok képmutatása Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Magatok nem mentek be, s akik be szeretnének jutni, azokat meg nem engeditek be. Jaj nektek, írástudók és képmutató farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek és árvák vagyonát. Közben nagyokat imádkoztok, ezért nagyobb ítélet vár rátok. Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bejártok tengert és szárazföldet, hogy egyetlen áttérőt szerezzetek, s ha sikerül, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál. Jaj nektek, vak vezetők! Azt mondjátok, hogy ha valaki a templomra esküszik, nem érvényes, de ha a templom aranyára, akkor az kötelezi. Esztelenek és vakok! Hát mi több, az arany vagy a templom,

amely megszenteli az aranyat? Ugyanígy: Ha valaki az oltárra esküszik, az nem érvényes, de ha a rajta levő áldozati ajándékra esküszik, az kötelezi. Ti vakok! Hát mi több, az ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki az oltárra esküszik, rá esküszik és mindenre, ami csak rajta van. Aki a templomra esküszik, rá esküszik, s arra, aki benne lakik. Aki az égre esküszik, az Isten trónjára esküszik és arra, aki rajta ül. Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Mentából, kaporból és köményből tizedet adtok, közben ami fontosabb a törvényben, az 111 igazságosságot, az irgalmat és a hűséget elhanyagoljátok. Ezt meg kell tenni, azt nem szabad elhagyni. Ti vak vezetők! A szúnyogot kiszűritek, a tevét meg lenyelitek Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók! Tisztára mossátok a pohárnak és a tálnak a külsejét, belül azonban tele vannak rablással és mértéktelenséggel. Te vak

farizeus! Előbb belül tisztítsd ki a poharat és a tálat, akkor majd kívül is tiszta lesz. Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók! Fehérre meszelt sírokhoz hasonlíttok, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a halottak csontjaival s mindenféle undoksággal. Így ti is kívülről igazaknak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal. Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók! A prófétáknak sírboltot építtek, az igazak síremlékeit feldíszítitek, s azt mondjátok: Ha atyáink idejében éltünk volna, nem lettünk volna részesek, mint ők, a próféták vére ontásában. Ezzel magatok is megvalljátok, hogy a próféták gyilkosainak vagytok a fiai. Töltsétek csak be atyáitok mértékét! Kígyók, viperák fajzata! Hogy is kerülhetnétek el a kárhozat büntetését? Nos, prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök hozzátok. Közülük némelyeket

megöltök és keresztre feszíttek, másokat megostoroztok a zsinagógában és városról városra üldöztök. Ezért rátok száll minden igaz vér, amelyet a földön kiontottak, az igaz Ábel vérétől egészen Zakariásnak, Barakiás fiának véréig, akit a templom és az oltár közt öltetek meg. Bizony mondom, ezek mind utolérik ezt a nemzedéket. Amikor az Olajfák-hegyén leült, egyedül tanítványai járultak hozzá, és kérdezték: „Mondd meg nekünk, mikor következik ez be? S mi lesz a jel eljöveteled és a világ vége előtt?” Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen benneteket. Sokan jönnek majd a nevemben, s azt mondják magukról, én vagyok a Krisztus, és sokakat megtévesztenek. Háborúkról fogtok majd hallani, s háborús hírek fognak keringeni Vigyázzatok, ne kerítsen hatalmába benneteket a félelem, ezeknek be kell következniük, de ez még nem a vég. Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad

Éhínség, ragály üti fel a fejét, és a föld megrendül itt is, ott is. De ez még csak a kezdete a gyötrelmeknek Szorongattatásban lesz részetek, megölnek benneteket, s a nevemért minden nemzet gyűlölni fog titeket. Sokan eltántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölik majd egymást Számos hamis próféta fellép, és sokakat tévedésbe ejtenek. A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet, de aki mindvégig kitart, az üdvözül. Az országnak ezt az evangéliumát hirdetni fogják az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég. 24,29–24,35 Mindjárt e gyötrelmes napok után a Nap elhomályosul, a Hold nem világít, a csillagok lehullanak az égről, és az egek erői megrendülnek. Akkor feltűnik az égen az Emberfia jele, és a mellét veri a föld minden népe, mert látja, amint az Emberfia eljön az ég felhőin, nagy hatalommal és dicsőséggel. Elküldi angyalait hangos harsonaszóval, s összegyűjtik a

választottakat a szélrózsa minden irányából, az ég egyik szélétől a másikig. Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül és a levelei kibontakoznak, tudjátok, 112 hogy közel van a nyár. Így amikor ezeket látjátok, magatok is megállapíthatjátok, hogy már közel van az ajtóban. Bizony mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, míg ezek be nem következnek. Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak 25,14–28,20 Úgy lesz, mint azzal az emberrel, aki idegenbe készült. Összehívta szolgáit, s rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak csak egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, s másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Aki egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette urának pénzét. Hosszú idő elteltével megjött a

szolgák ura, és számadást tartott Jött, aki öt talentumot kapott, és felmutatta a másik öt talentumot: Uram, öt talentumot adtál, nézd, másik ötöt nyertem rajta. Jól van, te hűséges, derék szolga mondta neki ura Minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe! Jött az is, aki két talentumot kapott, s így szólt: Uram, két talentumot adtál, nézd, másik kettőt szereztem. Jól van, te hűséges, derék szolga Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe! Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Ez így beszélt: Uram, tudtam, hogy kemény ember vagy. Aratsz, ahol nem vetettél, és gyűjtesz, ahol nem szórtál. Ezért félelmemben mentem, elástam a földbe talentumodat Itt van, ami a tiéd. Te mihaszna, lusta szolga! kiáltott rá ura Tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, s ott is gyűjtök, ahol nem szórtam. Oda kellett volna adnod pénzemet a pénzváltóknak, hogy

megjövet kamatostul kaptam volna vissza. Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert annak, akinek van, még adnak, hogy bőven legyen neki; akinek meg nincs, attól még amije van is, elveszik. Ezt a mihaszna szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás és fogcsikorgatás lesz. Amikor eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján. Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól [kecskéktől]. A juhokat jobbjára állítja, a kosokat [kecskéket] pedig baljára. Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok Beteg voltam, és meglátogattatok.

Börtönben voltam, és fölkerestetek Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült. Mert éhes voltam, s nem adtatok ennem Szomjas voltam, s nem adtatok innom. Idegen voltam, s nem fogadtatok be Nem volt ruhám, s nem ruháztatok 113 fel. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni Ekkor ezek is megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, s nem voltunk szolgálatodra? Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek

valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.” Amikor Jézus ezeket a beszédeket befejezte, így szólt tanítványaihoz: „Tudjátok, hogy két nap múlva itt a húsvét. Az Emberfiát kereszthalálra adják” Akkor összegyűltek a főpapok és a nép vénei Kaifás főpap palotájában, és tanácsot tartottak, hogyan tudnák Jézust csellel elfogni és megölni. Mindamellett megállapodtak: „Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép közt.” Amikor Jézus Betániában a leprás Simon házában tartózkodott, odament hozzá egy asszony. Alabástrom edényben drága illatos olajat hozott, s ahogy ott ült az asztalnál, a fejére öntötte. Ennek láttára a tanítványok bosszankodtak: „Mire való ez a pazarlás? Hisz jó pénzért el lehetett volna adni, s az árát a szegények közt szétosztani.” Jézus észrevette, s így szólt hozzájuk: „Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hisz jót

tett velem. Szegények mindig lesznek veletek, de én nem maradok mindig veletek Amikor az illatos olajat testemre öntötte, a temetésemre tette. Bizony mondom nektek, ahol a világon csak hirdetni fogják az evangéliumot, mindenütt megemlékeznek majd arról is, amit ez az asszony tett.” Ekkor a tizenkettő közül az egyik, a karióti Júdás, elment a főpapokhoz, és ezt kérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekre adom?” Azok harminc ezüstöt fizettek neki. Attól kezdve már csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa nekik A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hogy akarod, hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Így felelt: „Menjetek be a városba ehhez meg ehhez, és mondjátok meg neki, hogy a Mester üzeni: Közel az időm, nálad költöm el tanítványaimmal a húsvéti vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, elkészítették

számára a húsvéti bárányt. Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkét tanítvánnyal. Vacsora közben megszólalt: „Bizony mondom nektek, egyiketek elárul.” Erre igen elszomorodtak és sorra megkérdezték: „Csak nem én vagyok az, Uram?” „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el” - felelte. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik” Erre Júdás, az árulója is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, mester?” „Magad mondtad” – válaszolta. Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. Mondom nektek, mostantól

nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában.” Ezután elénekelték a zsoltárt és kimentek az Olajfák-hegyére. Akkor Jézus mondta: „Ma éjszaka mindnyájan megbotránkoztok bennem. Írva van: Megverem a 114 pásztort, és szétszélednek a nyáj juhai. De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába.” Péter fogadkozott: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is, én nem botránkozom meg soha.” Jézus csak ennyit mondott: „Bizony mondom neked, még az éjjel, mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz.” Péter erősködött: „Még ha meg kell is veled halnom, akkor sem tagadlak meg.” Ugyanígy beszélt a többi tanítványa is Közben odaért velük a Getszemáni nevű majorba. „Üljetek le – mondta tanítványainak –, én arrébb megyek és imádkozom.” Csak Pétert és Zebedeus két fiát vitte magával. Egyszerre szomorúság fogta el, és gyötrődni kezdett „Halálosan szomorú a

lelkem – mondta nekik. – Maradjatok itt és virrasszatok velem!” Valamivel odébb ment, és arcra borulva így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” Aztán visszament tanítványaihoz, de alva találta őket. Szemére vetette Péternek: „Még egy órát sem tudtok velem virrasztani? Virrasszatok és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek. A lélek ugyan készséges, a test azonban erőtlen.” Másodszor is elment és így imádkozott: „Atyám, ha nem kerülhet el ez a kehely anélkül, hogy ki ne igyam, legyen akaratod szerint!” Amikor visszatért, megint alva találta őket. Erre otthagyta őket, újra elment, és harmadszor is ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. Aztán visszament tanítványaihoz, s így szólt: „Aludjatok csak és pihenjetek! Elérkezett az óra. Az Emberfiát a bűnösök kezére adják Keljetek föl, menjünk! Nézzétek, itt jön, aki elárul.” Még

beszélt, amikor odaért Júdás, a tizenkettő közül az egyik, s vele a főpapoknak és a nép véneinek megbízásából egy kardokkal és dorongokkal fölszerelt csapat. Az áruló jelben egyezett meg velük „Akit megcsókolok - mondta –, ő az, fogjátok el!” Azzal mindjárt Jézushoz lépett. „Üdvözöllek, Mester!” – mondta, és megcsókolta Jézus megkérdezte: „Barátom, miért jöttél?” Erre körülfogták Jézust, kezet emeltek rá, és foglyul ejtették. Jézus kísérői közül az egyik kardjához kapott, kirántotta, a főpap szolgájára sújtott és levágta a fülét. Jézus rászólt: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Aki kardot ragad, az kard által vész el. Vagy azt hiszed, hogy nem kérhetem Atyámat, s nem küldene tizenkét légió angyalnál is többet? De akkor hogy teljesedne be az Írás, amely szerint ennek így kell történnie?” Abban az órában Jézus azt mondta a tömegnek: „Mint valami rabló ellen, úgy vonultatok ki

kardokkal és dorongokkal, hogy elfogjatok. Naponta ott voltam a templomban, és tanítottam, mégsem fogtatok el. Ez mind azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai.” Erre a tanítványok mind elhagyták és elmenekültek. Akik elfogták Jézust, Kaifás főpap elé hurcolták. Ott már együtt voltak az írástudók és a nép vénei. Péter messziről követte, egészen a főpap palotájáig Bement és leült a szolgák közé, hogy lássa, mi lesz a dolog vége. A főpapok és az egész főtanács hamis bizonyítékokat kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de mivel nem találtak, sok hamis tanú jelentkezett. Végre jött kettő, s így vádaskodott: „Azt állította: Le tudom bontani az Isten templomát, és három nap alatt újra fel tudom építeni.” A főpap erre felállt és megkérdezte: „Nem felelsz semmit arra, amivel ezek vádolnak?” Jézus hallgatott. A főpap folytatta: „Esküvel kényszerítlek az élő Istenre, mondd meg,

te vagy- 115 e a Messiás, az Isten Fia?” „Magad mondtad – felelte Jézus. – De mondom nektek, mostantól látni fogjátok az Emberfiát, amint a Hatalom jobbján ül, és amint majd eljön az ég felhőin.” A főpap erre megszaggatta ruháját s felkiáltott: „Káromkodott! Mi szükségünk van még tanúkra? Magatok is hallottátok a káromkodást. Mi a véleményetek?” „Méltó a halálra!” – kiabálták. Aztán szembeköpdösték, és ököllel verték, mások arcul ütötték, és közben kérdezgették: „Találd ki, Messiás, ki ütött meg!” Péter kint ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgáló, és megszólította: „Te is a galileai Jézussal voltál.” De ő mindnyájuk hallatára tagadta: „Nem értem, mit beszélsz” Amikor kifelé tartott a kapun, egy másik szolgáló is észrevette: „Ez is a názáreti Jézussal volt” – mondta a többieknek. Megint tagadta, most már esküvel: „Nem ismerem azt az embert.” Röviddel ezután

az ott állók körülfogták Pétert és bizonygatták: „De bizony, közéjük tartozol te is, hiszen beszéded is elárul.” Erre már esküdözni és átkozódni kezdett: „Nem ismerem azt az embert!” Azon nyomban megszólalt a kakas. Péternek akkor eszébe jutott Jézus szava: „Mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz.” Kiment, és keserves sírásra fakadt. Amikor megvirradt, a főpapok és a nép vénei tanácsot tartottak és elhatározták, hogy halálra adják. Megkötözték, elvezették, és átadták Pilátus helytartónak Amikor Júdás, az áruló látta, hogy elítélték, megbánta tettét, és visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek. „Vétkeztem – mondta –, elárultam az igaz vért” „Mi közünk hozzá? – válaszolták. – A te dolgod!” Erre az ezüstöt beszórta a templomba, aztán elment és felakasztotta magát. A főpapok fölszedték a pénzt, de úgy vélték: „Nem szabad a templom kincstárába tenni, mert

vér díja.” Tanácsot tartottak, és megvették rajta a fazekas telkét az idegenek számára temetőnek. Ezért hívják azt a telket még ma is Vérmezőnek. Így beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: Fogtam a harminc ezüstöt, annak árát, akit ennyire becsültek, akit Izrael fiai becsültek ennyire, s a fazekas telkéért adták, ahogy az Úr parancsolta nekem. Közben Jézust a helytartó elé állították. A helytartó megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” „Te mondod” – felelte Jézus. A főpapok és vének vádjaira azonban nem felelt semmit. Erre Pilátus így szólt hozzá: „Nem hallod, mi mindennel vádolnak?” De ő egyetlen vádjukra sem felelt. Ezen a helytartó igen meglepődött Az ünnep napján a helytartó szabadon szokott bocsátani egy rabot, a nép kívánsága szerint. Volt akkor egy hírhedt rabjuk, Barabásnak hívták. Pilátus kérdést intézett hozzájuk: „Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül,

Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?” Tudta ugyanis, hogy csak irigységből adták kezére. Míg ott ült ítélőszékében, a felesége üzenetet küldött neki: „Ne legyen közöd annak az embernek a dolgához! Az éjjel álmomban sokat szenvedtem miatta.” A főpapok és a vének felbujtották a népet, hogy Barabást kérje ki, Jézusnak pedig kívánja halálát. A helytartó tehát föltette a kérdést: „Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül?” „Barabást!” – kiáltották. Pilátus tovább kérdezte: „Hát Jézussal, akit Krisztusnak mondanak, mit tegyek?” Mind azt kiabálták: „Keresztre vele!” „De hát mi rosszat tett?” – kérdezte. Annál inkább ordították: „Keresztre vele!” Pilátus látta, hogy nem megy semmire, sőt a zajongás még 116 fokozódik is. Vizet hozatott, s a nép szeme láttára megmosta kezét: „Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok – mondta. – Ti

lássátok!” Erre az egész tömeg zúgta: „Vére rajtunk és fiainkon!” Akkor szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre. A helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, s odagyűjtötték köré az egész helyőrséget. Megfosztották ruhájától, bíborszínű köntöst adtak rá Tövisből koszorút fontak, fejére tették, jobb kezébe pedig nádszálat adtak. Aztán térdet hajtottak előtte, és így gúnyolták: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Közben leköpdösték, fogták a nádat s verték a fejét. Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a palástot, s ráadták saját ruháját. Aztán elvezették, hogy keresztre feszítsék Amint kifelé vonultak, találkoztak egy Simon nevű cirenei emberrel. Ezt kényszerítették, hogy vigye a keresztet. Fölértek arra a helyre, amelynek Golgota, vagyis Koponyák helye volt a neve. Itt epével kevert bort adtak neki inni, de amikor

megízlelte, nem akarta meginni. Aztán keresztre feszítették, és sorsot vetve megosztoztak ruháján, majd leheveredtek, és őrizték. Feje fölé táblát tettek, amelyre elítélése okát írták: „Ez Jézus, a zsidók királya.” Vele együtt két gonosztevőt is keresztre feszítettek, az egyiket jobbról, a másikat balról. Az arra menők káromolták, s fejüket csóválva mondogatták: „Te, aki lebontod és harmadnapra fölépíted a templomot, szabadítsd meg magad! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!” Ugyanígy gúnyolódtak az írástudókkal és a vénekkel együtt a főpapok is: „Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni. Ha Izrael királya, szálljon le a keresztről, s akkor hiszünk neki. Az Istenben bízott Mentse hát meg, ha akarja. Hisz azt mondta: Isten Fia vagyok” Ilyen módon gyalázták a vele együtt megfeszített gonosztevők is. A hatodik órától a kilencedik óráig sötétség borult az egész földre. Kilenc óra

tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: „Éli, Éli, lamma szabaktani?” Vagyis: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Ezt hallva az ott állók közül néhányan megjegyezték: „Illést hívja.” Egyikük rögtön odaszaladt, fogott egy ecetbe mártott szivacsot, rátűzte egy nádszálra, és inni adott neki. A többiek meg így beszéltek: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!” Most Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. Erre a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, sziklák repedtek meg, sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és többeknek megjelentek. A százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttára igen megijedtek: „Ez valóban Isten Fia volt” – mondták. Messziről több asszony figyelte, mi

történik; olyanok, akik Galileából eddig kísérték, és gondoskodtak róla. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, Jakab és József anyja, és Zebedeus fiainak az anyja. Amikor már estére járt az idő, jött egy József nevű jómódú arimateai ember, aki maga is Jézus tanítványa volt. Bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét Pilátus elrendelte, hogy adják ki neki. József levette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, s sziklába vájt új sírboltjába helyezte. A sír bejáratához nagy követ hengerített, és elment Mária 117 Magdolna és a másik Mária ott maradtak, leültek a sírral szemben. Másnap, a készület napjának elmúltával a főpapok és az írástudók egybegyűltek Pilátusnál és figyelmeztették: „Uram, emlékszünk rá, hogy az a csaló még életében azt állította: Harmadnapra feltámadok. Rendeld hát el, hogy harmadnapig őrizzék a sírt, nehogy odamenjenek tanítványai és ellopják, aztán híreszteljék a nép

között: Feltámadt a halálból. Ez utóbbi csalás rosszabb lenne az előbbinél” „Legyen őrségetek – válaszolta Pilátus –, menjetek, őrizzétek, ahogy csak tudjátok!” Erre elmentek, lepecsételték a követ, és őrséget állítottak a sírhoz. Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán a magdalai Mária és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. Hirtelen nagy földrengés támadt Az Úr angyala ugyanis leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Tekintete olyan volt, mint a villám, öltözete meg, mint a hó. Az őrök remegtek tőle való félelmükben, s csaknem halálra váltak. Az angyal azonban felszólította az asszonyokat: „Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt Feltámadt, ahogy előre megmondta. Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol nyugodott! Aztán siessetek, vigyétek hírül tanítványainak: Feltámadt a halálból, előttetek megy Galileába. Ott

viszontlátjátok. Íme tudtotokra adtam” Gyorsan otthagyták a sírt, és félelmükben meg nagy örömükben is siettek, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. Egyszerre csak Jézus jött velük szemben, s így köszöntötte őket: „Üdv nektek!” Odafutottak, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Jézus így szólt: „Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy térjenek vissza Galileába, ott majd viszontlátnak.” Még úton voltak, amikor néhány őr bement a városba, és jelentette a főpapoknak a történteket. Ezek a vénekkel egyetemben tanácsot tartottak. Azt határozták, hogy adnak egy csomó pénzt a katonáknak és meghagyták nekik: „Mondjátok, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai és ellopták. Ha tudomást szerez róla a helytartó, majd megnyugtatjuk, és kimentünk benneteket.” Azok elfogadták a pénzt, és úgy jártak el, ahogy meghagyták nekik Ez a szóbeszéd mind a mai napig

elterjedt a zsidók közt. A tizenegy tanítvány elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amint meglátták, leborultak előtte, bár néhányan kételkedtek. Jézus odalépett hozzájuk, és így szólt: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” 118 2. MÁRK EVANGÉLIUMA 3,20–3,35 Amikor hazament, ismét nagy tömeg gyűlt össze, úgyhogy még evésre sem maradt idejük. Amikor övéi ezt meghallották, mentek, hogy megfogják, mert azt mondták, hogy megzavarodott. A Jeruzsálemből jött írástudók így nyilatkoztak róla: „Belzebul szállta meg” és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki a gonosz lelkeket.” Ám ő összehívta őket, és mondott egy

hasonlatot nekik: „Hogy űzhetné ki sátán a sátánt? Ha valamely ország meghasonlik magával, az az ország nem állhat tovább fenn. Ha egy ház meghasonlik magával, az a ház nem állhat fenn tovább. Ha a sátán saját maga ellen támad, és így meghasonlik magával, nem maradhat meg, hanem elpusztul. Senki sem törhet be az erős ember házába, és nem rabolhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erős embert. Csak akkor rabolhatja ki a házát Bizony mondom nektek, hogy minden bűn és minden káromló szó, amit csak kiejtenek az emberek fiai a szájukon, bocsánatot nyer. De aki a Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot mindörökké, bűne örökre megmarad.” Mert ezt mondták róla: „Tisztátalan lélek van benne” Amikor anyja és rokonai odaértek, kint maradtak, beküldtek érte és hívatták. Sokan ültek körülötte, szóltak neki: „Anyád és testvéreid kint vannak, és keresnek.” Így válaszolt: „Ki az én anyám és kik az

én testvéreim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, s csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és testvéreim! Aki teljesíti az Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám.” 6,30–6,56 Az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak róla, mi mindent tettek és tanítottak. Ő pedig így szólt hozzájuk: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” Mert annyian felkeresték őket, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elvonultak egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elindultak, és kitalálták szándékukat Erre a városokból mindenünnen gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül Sok mindenre kezdte őket tanítani. Már későre járt az idő, tanítványai azért odamentek és szóltak neki: „A vidék

elhagyatott, s már késő van. Bocsásd el őket, hogy elmehessenek a környék tanyáira és falvaiba ennivalót venni.” Ő azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok ezt felelték: „Talán elmenjünk és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adjunk nekik?” Erre megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!” Megtudták és jelentették: „Öt, és két halunk.” Erre meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsenek le mindenkit a zöld gyepre. Le is telepedtek, százas és ötvenes csoportokban. Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Megtörte a kenyeret, s odaadta a tanítványoknak, hogy osszák szét 119 A két halat is szétosztotta. Mindenki evett és jól is lakott A maradék kenyérből és halból tizenkét kosarat szedtek tele. A kenyérből csak férfiak ötezren ettek Ezután mindjárt sürgette a tanítványokat, hogy szálljanak bárkába, s keljenek át a

túlsó partra, Betszaidával szembe, addig ő elbocsátja a tömeget. Aztán elküldte őket, és fölment a hegyre imádkozni. Közben besötétedett A bárka mélyen bent járt a tavon Ő ott maradt egyedül a parton. Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel mert ellenszelük volt , a negyedik éjszakai őrváltás órájában elindult feléjük a vízen járva. El akarta őket kerülni. Amikor látták, hogy a vízen jár, azt vélték, hogy kísértet, és elkezdtek kiabálni, mert mindnyájan látták és megrémültek. Ő azonban rögtön szólt hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!” Aztán beszállt ő is a bárkába, és a szél elállt. Az ámulattól nem tudtak hová lenni, mert még a kenyerek csodáját sem fogták fel, a szívük még érzéketlen volt. Átkelve a tavon Genezáret földjére érkeztek s kikötöttek. Amikor kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön felismerték. Bejárták az egész környéket, s ágyastul odahordták a

betegeket, ahol hallomásuk szerint tartózkodott. Amerre csak járt, a falvakon, városokon és tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult 14,12–15,47 A kovásztalan kenyér első napján, amikor a húsvéti bárányt fel szokták áldozni, tanítványai megkérdezték: „Mi a szándékod? Hová menjünk, hogy megtegyük az előkészületeket a húsvéti bárány elköltéséhez?” Erre elküldte két tanítványát: „Menjetek a városba! mondta. Ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel Szegődjetek a nyomába, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti, hol van az a terem, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő majd mutat nektek egy vánkosokkal berendezett tágas emeleti helyiséget. Ott készítsétek el” A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta, s el is

készítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel. Miután a vacsorához letelepedtek, Jézus így szólt: „Bizony mondom nektek, egyiktek elárul engem, egy, aki eszik velem.” Elszomorodtak és sorra kérdezték: „Csak nem én?” Így válaszolt: „Tizenkettőtök közül az egyik, aki velem egyszerre nyúl a tálba. Az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van róla írva, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.” Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontattatik. Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom az Isten országában.” Ezután elimádkozták a hálaadó

zsoltárt, és kimentek az Olajfák-hegyére. Ott Jézus megmondta: „Mindnyájan megbotránkoztok, ahogy meg van írva: Megverem a 120 pásztort és szétszélednek a juhok. De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába.” Péter erősködött: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is, én akkor sem” Jézus csak ennyit mondott: „Bizony mondom neked, hogy még ma éjjel, mielőtt a kakas másodszor szólna, háromszor megtagadsz.” Erre még jobban fogadkozott: „Ha meg kell is veled halnom, nem tagadlak meg!” Ugyanígy fogadkoztak a többiek is. Odaértek a Getszemáni nevű majorba. Itt így szólt (Jézus) tanítványaihoz: „Üljetek itt le, amíg imádkozom.” Magával vitte Pétert, Jakabot és Jánost Remegni kezdett és gyötrődni. Majd így szólt hozzájuk: „Halálos szomorúság fogta el lelkemet Maradjatok itt és virrasszatok!” Valamivel odébb ment, leborult a földre és imádkozott, hogy ha lehetséges, maradjon el ez az óra. „Abba,

Atyám! fohászkodott , te mindent megtehetsz. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” Visszament hozzájuk, de alva találta őket. Megszólította Pétert: „Simon, alszol? Egy órát sem tudtál virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan készséges, de a test gyönge” Megint elvonult és előbbi szavait ismételve imádkozott. Visszatérve újra alva találta őket, mivel szemük igen elnehezedett. Nem is tudták, mit feleljenek Harmadszor is visszament hozzájuk, s azt mondta nekik: „Még mindig alusztok és pihentek? Elég volt. Itt az óra, az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Keljetek fel, induljunk! Íme, közeledik hozzám az áruló!” Míg beszélt, odaért Júdás, egy a tizenkettő közül, s vele karddal és doronggal felfegyverezve egy csapat, amelyet a főpapok, írástudók és vének küldtek ki. Az áruló így adott jelt: „Akit megcsókolok, ő az.

Fogjátok el és vezessétek el biztos őrizet alatt!” Odaérve rögtön Jézushoz lépett: „Mester!” szólt és megcsókolta. Erre rátették kezüket és elfogták. Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki kirántotta a kardját, a főpap szolgájára sújtott vele, és levágta a fülét. Jézus így szólt hozzájuk: „Kardokkal és dorongokkal jöttetek elfogni, mint egy rablót. Naponta ott voltam köztetek a templomban s tanítottam, és nem fogtatok el. De az Írásnak be kell teljesednie” Erre mindenki magára hagyta és elmenekült. Egy ifjú mégis követte, meztelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, otthagyta a gyolcsleplet és meztelenül elfutott. Jézust a főpaphoz kísérték. Itt gyűltek össze a főpapok, vének és írástudók Péter messziről követte, egészen be a főpap udvarába. Ott az őrség tagjaival együtt leült és melegedett a tűznél. A főpapok és az egész főtanács bizonyítékot kerestek Jézus ellen,

hogy halálra ítélhessék, de nem találtak. Sokan tanúskodtak ugyan hamisan ellene, de vallomásuk nem egyezett. Ekkor néhányan felálltak, s ezt a hamis tanúságot tették ellene: „Hallottuk, amikor kijelentette: Lebontom ezt az emberi kéz építette templomot, és három nap alatt másikat építek, amely nem emberi kéz alkotása.” De vallomásuk így sem vágott egybe. Erre középre állt a főpap, s ezt a kérdést intézte Jézushoz: „Semmit sem válaszolsz azokra, amit ezek felhoznak ellened?” De ő hallgatott és nem felelt semmit. A főpap újra kérdezte, és ezt mondta: „Te vagy a Messiás, az áldott (Isten) Fia?” Jézus így válaszolt: „Én vagyok. És látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a hatalom jobbján, és eljön az ég felhőin.” A főpap erre megszaggatta ruháját s felkiáltott: „Mi 121 szükségünk van még tanúkra? Hallottátok, hogy káromkodott. Mi a véleményetek?” Mind méltónak ítélték a halálra. Ekkor

némelyek kezdték leköpdösni, aztán arcát letakarva ököllel verték, s közben kérdezgették: „Találd el, ki az!” Még az őrség tagjai is arcul verték. Míg Péter kint ült az udvaron, kiment a főpap egyik szolgálója. Meglátta Pétert, amint melegedett, szemügyre vette és megszólította: „Te is a názáreti Jézussal voltál.” De ő tagadta: „Nem tudom, nem is értem, mit beszélsz.” Ezzel kiment az előcsarnokba, s akkor megszólalt a kakas. A szolgáló észrevette, s újra mondta az ott állóknak: „Ez is közülük való.” Ő megint tagadta Nemsokkal ezután, akik mellette álltak, szintén állították: „Valóban közéjük tartozol, hiszen galileai vagy.” Erre átkozódni és esküdözni kezdett: „Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek!” A kakas másodszor is megszólalt. Péternek eszébe jutottak Jézus szavai: „Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor tagadsz meg.” És könnyekre fakadt Reggel a főpapok a

vénekkel, írástudókkal és az egész főtanáccsal együtt meghozták a határozatot. Jézust pedig megkötözve elvitték és átadták Pilátusnak Pilátus megkérdezte: „Te vagy-e a zsidók királya?” „Magad mondod” válaszolta. A főpapok sok vádat hoztak fel ellene. Pilátus újra megkérdezte: „Nem felelsz semmit sem? Nézd, mi mindennel vádolnak!” Jézus azonban nem válaszolt semmit. Ez meglepte Pilátust Az ünnep alkalmával szabadon szokott engedni egy rabot, azt, akit kértek tőle. Volt a börtönben egy Barabás nevű rab, akit a lázadókkal együtt tartóztattak le. Ezek egy zendülés alkalmával gyilkosságot követtek el. Amikor a tömeg felvonult, kérte a szokásos kegyet. Pilátus megkérdezte: „Akarjátok, hogy szabadon engedjem nektek a zsidók királyát?” Mert tudta, hogy a főpapok csak irigységből adták kezére. Ám a főpapok felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabás szabadon bocsátását kérje. Pilátus ismét megkérdezte:

„Mit csináljak hát azzal az emberrel, akit ti a zsidók királyának mondtok?” Azok újra ezt kiáltozták: „Keresztre vele!” Pilátus folytatta: „Mi rosszat tett?” Azok annál hangosabban kiáltották: „Keresztre vele!” Erre Pilátus, aki eleget akart tenni a tömeg kérésének, szabadon bocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy feszítsék keresztre. A katonák bekísérték a palota belsejébe, a pretoriumba, és egybehívták az egész helyőrséget. Bíborba öltöztették, tövisből font koszorút tettek a fejére, és így köszöntötték: „Üdvözlégy, zsidók királya!” A fejét náddal verték, leköpdösték és gúnyból térdet hajtva hódoltak előtte. Azután, hogy így kigúnyolták, levették róla a bíbort és a saját ruháját adták rá. Ezután kivezették, hogy keresztre feszítsék. Az egyik arra menő embert, a cirenei Simont, Alexander és Rufusz apját, aki éppen a mezőről jött,

kényszerítették, hogy vigye a keresztjét. Így vezették ki egy Golgota nevű helyre, ami a Koponya hegyet jelenti Mirhával kevert bort adtak neki inni, de nem fogadta el. Keresztre feszítették, majd megosztoztak ruháján, sorsot vetve, hogy kinek mi jusson. Három óra volt, amikor keresztre feszítették. Az elítélésének okát jelző táblára ezt írták: A zsidók királya Vele együtt két gonosztevőt is fölfeszítettek, az egyiket jobb, a másikat bal felől. Így 122 beteljesedett az Írás: „A gonoszok közé sorolták.” Az arra menők káromolták, csóválták a fejüket s mondogatták: „Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!” A főpapok és az írástudók szintén gúnyolódtak, egymás között ezt mondva: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. A Messiás, Izrael királya, szálljon le most a keresztről a szemünk láttára, s akkor hiszünk!” Gyalázták

azok is, akiket vele együtt fölfeszítettek. Hat óra tájban az egész földre sötétség borult, egészen kilenc óráig. Kilenc órakor Jézus hangosan felkiáltott: „Eloi, Eloi, lamma szabaktáni?” Ez annyit jelent: „Istenem, Istenem, miért hagytál el?” Az ott állók közül néhányan hallották, és megjegyezték: „Lám, Illést hívja.” Valaki odafutott, s ecetbe mártott szivacsot nádszálra tűzve inni adott neki. „Hadd lássuk mondta , eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!” Jézus hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. A templom függönye ekkor kettéhasadt felülről egészen az aljáig Amikor a százados, aki ott állt, látta, hogyan lehelte ki lelkét, kijelentette: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt.” Asszonyok is álltak ott, és messziről nézték, mi történik Köztük volt Mária Magdolna, Mária, az ifjabb Jakab és József anyja és Szalómé. Ezek már Galileában is vele tartottak és a szolgálatára voltak. Rajtuk

kívül még többen is jelen voltak, akik vele együtt mentek fel Jeruzsálembe. Amikor esteledett előkészület napja, azaz szombat előtt való nap volt , jött egy előkelő tanácsos, az Arimateából való József, aki maga is várta az Isten országát. Bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét. Pilátus csodálkozott, hogy már meghalt. Magához hívatta a századost, s megkérdezte, valóban meghalt-e Miután a századostól megbizonyosodott róla, Józsefnek ajándékozta a holttestet. Az pedig gyolcsot vásárolt, majd levette Jézust a keresztről, begöngyölte a gyolcsba és sziklába vájt sírboltba helyezte, s a sír bejárata elé követ hengerített. Mária Magdolna és Mária, József anyja pedig látták, hogy hová temette. 123 3. LUKÁCS EVANGÉLIUMA 1,1–1,80 Mivel már sokan megkísérelték, hogy a köztünk beteljesedett eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az

Igének, jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek szorgalmasan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletreméltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanok, amelyekre tanítottak. Heródesnek, Júdea királyának korában élt egy Abia osztályából való Zakariás nevű pap. Felesége Áron leányai közé tartozott, s Erzsébetnek hívták Mindketten igazak voltak az Isten előtt, szentül éltek, az Úr parancsai és rendelkezései szerint. De nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten életük alkonya felé jártak. Történt mégis, hogy amikor Zakariás osztályának sorrendjében papi szolgálatát teljesítette az Isten színe előtt, s a papság körében hagyományos szokás szerint ráesett a sor, hogy illatáldozatot mutasson be, bement az Úr templomának szentélyébe. Az illatáldozat órájában az egész nép kint várta, és közben imádkozott. Ám megjelent neki az Úr angyala

az illatáldozat oltárának jobb oldalán. Amikor Zakariás meglátta, zavarba jött, és elfogta a félelem. Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet, fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni. Örömödre lesz és ujjongani fogsz rajta, és sokan örülnek majd születésén Mert nagy lesz az Úr előtt, bort és mámorító italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni. Izrael fiai közül sokat megtérít Urukhoz, Istenükhöz Ő maga Illés szellemével és erejével előtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak.” Zakariás megkérdezte az angyaltól: „Miből fogom a dolgot megtudni? Mert hisz öreg vagyok, és már feleségem is előrehaladt a korban.” „Én Gábor vagyok felelte az angyal , s az Úr színe előtt állok. Az a

küldetésem, hogy ezt megmondjam neked, és adjam tudtodra ezt a jó hírt. Íme, most megnémulsz és nem fogsz tudni beszélni addig a napig, amíg ez be nem következik, mert nem hittél szavaimnak, amelyek majd, ha eljön az ideje, be fognak teljesedni.” A nép egyre várta Zakariást, és csodálkozott, hogy oly sokáig ott időzik a szentélyben. Ám amikor kijött, nem tudott hozzájuk szólni, s ebből megértették, hogy látomása volt a templomban. Ő intett nekik, de néma maradt, s amikor leteltek szolgálatának napjai, hazament. E napok után felesége, Erzsébet, gyermeket fogant, és öt hónapon át eltitkolta. „Ezt tette hát nekem az Úr mondta azokban a napokban, amikor rám tekintett, és ami az emberek előtt szégyenemre volt, attól megszabadított.” A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az

angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” E szavak hallatára Mária 124 zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem

lehetetlen.” Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Erre az angyal eltávozott. Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” Mária így szólt: „Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő

neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában a gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért.” Mária még ott maradt három hónapig, aztán hazatért. Keresztelő János születése Elérkezett Erzsébet szülésének ideje, és fiút szült. Amikor a szomszédok és rokonok meghallották, hogy milyen nagyra méltatta az Úr irgalmában, vele örültek. A nyolcadik napon elmentek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Az apja nevéről Zakariásnak akarták elnevezni De az anyja tiltakozott: „Nem, hanem Jánosnak kell hívni.” Így válaszoltak neki: „Nincs rokonságodban senki, akit így hívnának.” Aztán intettek az

apának, minek akarja, hogy elnevezzék. Az írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János az ő neve” Mindnyájan csodálkoztak. Neki pedig nyomban megnyílt az ajka és megoldódott a nyelve, megszólalt és magasztalta az Istent. A szomszédokat mind elfogta a félelem, és Júdea egész hegyvidékén elterjedt ezeknek a dolgoknak a híre. Akik csak hallották, szívükbe vésték s mondták: „Vajon mi lesz ebből a gyerekből?” Mert az Úr keze volt vele. Apja, Zakariás, eltelt a Szentlélekkel, és így prófétált: „Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta népét. Az üdvösség erejét támasztotta nekünk szolgája, Dávid házában. Ahogy mondta a szent próféták szájával ősidők óta: megmentett minket ellenségeinktől és gyűlölőink kezétől, hogy irgalmazzon atyáinknak, 125 és megemlékezzék szent szövetségéről. Az esküről, amelyet atyánknak, Ábrahámnak esküdött, hogy majd megadja nekünk,

hogy az ellenség kezéből kiszabadítva, félelmet nem ismerve szolgáljunk neki, szentségben és igazságban színe előtt életünk minden napján. Téged pedig, fiú, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni, mert az Úr előtt jársz majd, hogy előkészítsd útját, hogy az üdvösség ismeretét add népének bűnei bocsánatára, Istenünk könyörülő irgalmából, melyben meglátogat minket a napkelet a magasságból, hogy a sötétben és a halál árnyékában ülőknek ragyogjon, és lépteinket a béke útjára irányítsa.” A gyermek nőtt, erősödött lélekben, és mindaddig a pusztában élt, míg Izrael előtt föl nem lépett. 4,33–4,44 Volt a zsinagógában egy ember, akiben egy tisztátalan démon lelke volt. Ez hangosan kiabálta: „Hagyd abba! Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? A vesztünkre jöttél? Tudom ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus ráparancsolt: „Elhallgass és menj ki belőle!” Erre a tisztátalan lélek a földre

sújtotta, kiment belőle, anélkül, hogy bajt okozott volna neki. Mindenki elámult, s egymás közt azt kérdezgették: „Miféle beszéd ez? Akkora hatalma és ereje van, hogy még a tisztátalan lelkeknek is tud parancsolni, úgyhogy kimennek a megszállottakból?” Híre elterjedt az egész környéken. Jézus a zsinagógából kijőve, Simon házába ment. Simon anyósa magas lázban feküdt. Szóltak neki miatta Fölé hajolt, parancsolt a láznak, és az nyomban elhagyta Mindjárt fel is kelt és kiszolgálta. Napnyugta után hozzátartozóik elvitték hozzá a különféle bajokban szenvedő betegeket. Egyenként rájuk tette kezét, s meggyógyította őket Sokakból gonosz lélek ment ki, így kiáltozva: „Te az Isten Fia vagy!” De ő rájuk szólt, s nem engedte szóhoz jutni őket, mert hisz tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, kiment egy elhagyatott helyre. A nép kereste, míg meg nem találta. Marasztalták, hogy ne hagyja ott őket De ő azt felelte:

„Más városokban is kell hirdetnem az Isten országát, hiszen ez a küldetésem.” És hirdette Júdea zsinagógáiban 7,11–7,17 Történt, hogy Naim városába ment. Vele tartottak tanítványai és mások is igen sokan Amikor a város kapujához közeledett, egy halottat hoztak ki, egy özvegy asszony egyetlen fiát. Elég nagy tömeg kísérte a városból Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve és megszólította: „Ne sírj!” Aztán odalépett a koporsóhoz, és amint megálltak, akik vitték, megérintette, s így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” A halott felült, és elkezdett beszélni. Ekkor átadta anyjának Mindnyájukat elfogta a félelem, és magasztalták Istent ezekkel a szavakkal: „Nagy prófétánk támadt”, és: „Meglátogatta népét az Isten.” S a hír elterjedt egész Júdeában és a környéken is mindenfelé 8,40–9,6 126 Amikor Jézus visszaérkezett, tömeg fogadta. Mindenki várta Akkor odament hozzá egy Jairus

nevű férfi, a zsinagóga feje. Lába elé borult, úgy kérte, menjen el hozzá, mert tizenkét éves egyetlen lánya haldoklik. Útközben a tömeg majdnem agyonnyomta Volt ott egy asszony, aki tizenkét év óta vérfolyásban szenvedett. Már egész vagyonát ráköltötte az orvosokra, de egy sem tudott rajta segíteni. Hátulról hozzáférkőzött, megérintette a ruhája szegélyét, és abban a pillanatban elállt a vérfolyása. Jézus megkérdezte: „Ki érintett?” Mindenki tagadta. Péter azonban így szólt: „Mester, a tömeg szorongat és lökdös.” Jézus azonban megismételte: „Valaki megérintett, mert éreztem, hogy erő áradt ki belőlem.” Az asszony látva, hogy nem titkolhatja tovább, remegve előlépett, elé borult, és az egész nép füle hallatára megvallotta, hogy miért érintette meg, és hogy meggyógyult abban a pillanatban. Jézus ezt mondta neki: „Leányom, hited meggyógyított. Menj békével!” Még beszélt, amikor valaki ezt a

hírt hozta a zsinagóga fejének: „Meghalt a lányod. Ne fáraszd tovább a Mestert” Ennek hallatára Jézus így szólt hozzá: „Ne félj, csak higgy! Megmenekül.” Amikor odaértek a házhoz, nem engedett be senkit, csak Pétert, Jakabot, Jánost, meg a lány apját és anyját. Mindenki sírt, jajgatott, gyászolta a leányt. „Ne sírjatok! szólt rájuk Nem halt meg, csak alszik” Kinevették, mert tudták, hogy meghalt. De ő megfogta a kezét, és emelt hangon felszólította: „Leány, kelj föl!” Erre visszatért a lélegzete, és rögtön fölkelt. Ezután meghagyta, hogy adjanak neki enni. A szülők nem tudtak hova lenni az ámulattól Megparancsolta nekik, hogy senkinek se szóljanak a történtekről. Összehívta a tizenkettőt, erőt és hatalmat adott nekik a gonosz lelkek fölött és a betegségek gyógyítására. Aztán elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát és gyógyítsák meg a betegeket. „Semmit se vigyetek az útra hagyta meg

nekik , se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, se egy váltás ruhát. Ha egy házba betértek, ott szálljatok meg és onnét induljatok tovább. Ha valahol nem fogadnak be benneteket, hagyjátok ott a várost, és még a port is rázzátok le lábatokról ellenük tanúságul.” Útra keltek hát, bejárták a falvakat, mindenütt hirdették az evangéliumot és gyógyították a betegeket. 9,57–10,20 Amint mentek az úton, valaki megszólította: „Követlek, bárhová mész is.” Jézus azonban ezt mondta: „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.” Egy másikat felszólított: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat mondta neki , te meg menj, és hirdesd az Isten országát.” Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a

családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki az eke szarvára teszi kezét és hátrafelé néz, nem alkalmas az Isten országára.” Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni készült. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az 127 aratásra. Menjetek! Úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit ne üdvözöljetek Ha betértek egy házba, először ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll békességetek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ott abban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert a munkás megérdemli a maga bérét Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak.

Gyógyítsátok meg ott a betegeket s hirdessétek: Közel van hozzátok az Isten országa! De ha betértek valamelyik városba és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára és mondjátok: Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de azért tudjátok meg: Közel van az Isten országa. Bizony mondom nektek: Szodoma sorsa könnyebb lesz azon a napon, mint azé a városé. Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban és Szidonban történtek volna a bennetek végbement csodák, már rég zsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tírusznak és Szidonnak tűrhetőbb lesz a sorsa az ítéletkor, mint nektek. És te, Kafarnaum! Nemde az égig emelkedtél? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni! Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött.” A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. „Uram mondták , nevedre még a

gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Így válaszolt nekik: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek. Nem fog ártani nektek semmi. De mégse annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” 15,11–15,32 Majd így folytatta: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal

az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben mondta , én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek Az idősebbik fiú 128

kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült felelte. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” 16,19–16,31 Volt egy gazdag ember. Bíborban és patyolatban járt, és mindennap nagy lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a

kapuja előtt, tele fekéllyel Örült volna, ha jóllakhat abból, ami a gazdag ember asztaláról hulladékként lekerült. De csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit. Történt, hogy a koldus meghalt, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag ember is, és eltemették Amikor a pokolban kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és kebelén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban Fiam felelte Ábrahám , emlékezzél csak vissza, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg hogy kijutott a rosszból. Most tehát neki itt vigasztalásban van része, a te osztályrészed pedig a gyötrelem. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy akik innét át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám

mondta újra , küldd el legalább az atyai házba. Van még öt testvérem, hadd figyelmeztesse őket, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak De az erősködött: Nem hallgatnak, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy el valakit, bűnbánatot tartanak. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, ha a halottak közül támad fel valaki, annak sem hisznek.” 17,11–17,19 Jeruzsálembe menet Szamaria és Galilea határa mentén vitt az útja. Amikor az egyik faluba betért, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak és jó hangosan kérték: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Rájuk emelte tekintetét, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsőítette az

Istent, s arcra borulva hálát adott neki. Ez szamariai volt Jézus megkérdezte: „Nem tízen voltak, akik megtisztultak? Hát a kilenc hol maradt? Nem akadt más, csak ez az idegen, aki visszajött volna, hogy dicsőítse az Istent?” Aztán hozzá fordult: „Állj fel és menj! A hited meggyógyított.” 129 21,1–21,4 Föltekintett és figyelte, hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben látta, hogy egy szegény özvegy két fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. Mert a többiek feleslegükből adták az adományt, ő azonban mind odaadta, ami szegénységétől telt: egész megélhetését.” 22,14–22,20 Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem

teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.” Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. 22,24–22,65 Majd versengés támadt köztük, hogy melyikük nagyobb. Erre ezt mondta nekik: „A királyok uralkodnak a népeken, s akiknek hatalom van a kezükben, jótevőknek hívatják magukat. Közöttetek ne így legyen A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha szolga volna. Mert ki nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy

vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék. Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban Ezért adom át nektek az országot, mint ahogy Atyám, nekem átadta, hogy majd asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött. Simon, Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet.” „Uram felelte , készen vagyok rá, hogy a börtönbe, sőt még a halálba is kövesselek.” Ő azonban így válaszolt: „Péter, mondom neked, mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor letagadod, hogy ismersz.” Aztán tovább beszélt hozzájuk: „Amikor elküldtelek benneteket erszény, tarisznya és saru nélkül, szenvedtetek-e hiányt valamiben?” „Semmiben” felelték. „Most azonban folytatta , akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyáját is. Akinek pedig

nincsen, adja el a ruháját, és vegyen rajta kardot. Mondom nektek, be kell következnie annak, amit az Írás rólam mond: A gonosztevők közé számították. Sorsom beteljesedik” „Uram mondták , nézd, van itt két kard!” Erre csak annyit mondott: „Elég.” Ezután kiment, és szokása szerint elindult az Olajfák-hegyére. A tanítványok is elkísérték. Amikor odaért, kérte őket: „Imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek!” Aztán odébbment, úgy egy kőhajításnyira, és térdre borulva imádkozott: „Atyám, ha akarod, 130 kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!” Megjelent neki az égből egy angyal, és megerősítette. Halálfélelem kerítette hatalmába, és még buzgóbban imádkozott. Verejtéke mint megannyi vércsepp hullott a földre Aztán abbahagyta az imát, és visszament a tanítványokhoz. Azok közben elaludtak bánatukban. Rájuk szólt: „Miért alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok,

nehogy kísértésbe essetek!” Mielőtt még befejezte volna szavait, egy csapat érkezett. Júdás vezette, egy a tizenkettő közül. Jézushoz közeledett, hogy megcsókolja Jézus megkérdezte: „Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?” Amikor a tanítványok látták, hogy mi készül, megkérdezték: „Uram, kardot rántsunk ellenük?” Egyikük mindjárt le is sújtott a főpap szolgájára, s levágta a jobb fülét. De Jézus így szólt: „Hagyjátok, elég!” Aztán megérintette a szolga fülét és meggyógyította. Az ellene kivonult főpapoknak, a templomőrség tisztjeinek és a véneknek pedig ezt mondta: „Mint rabló ellen, úgy vonultatok ki, kardokkal és dorongokkal! Amikor naponta ott voltam a templomban veletek, nem vetettetek rám kezet. De ez a ti órátok, a sötétség hatalmáé” Elfogták és a főpap házába vitték. Péter messziről követte Az udvar közepén tüzet raktak és körbe ülték. Péter is közéjük ült Egy szolgáló

meglátta, hogy ott ül a tűznél Szemügyre vette, aztán megjegyezte: „Ez is vele volt.” De tagadta: „Asszony, nem is ismerem.” Nem sokkal ezután egy másik vette észre: „Te is közéjük tartozol” szólt neki. Péter tiltakozott: „Ember, nem tartozom” Alig telt el egy óra, más valaki bizonygatta: „De igen, ez is vele volt, hiszen galileai.” „Ember tagadta újra Péter , nem tudom, mit beszélsz.” Még ki sem mondta, máris megszólalt a kakas Az Úr megfordult, s rátekintett Péterre. Péternek eszébe jutott, mit mondott neki az Úr: „Mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor megtagadsz.” Kiment és keserves sírásra fakadt. Az emberek, akik őrizték, csúfot űztek belőle és bántalmazták. Befödték a fejét és kérdezgették: „Találd el, ki ütött meg?” És mindenféle szitkokat szórtak rá. 24,1–24,53 A hét első napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. Úgy

találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták. Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, már két férfi jelent meg mellettük, ragyogó ruhában. Ijedtükben a földre szegeződött a tekintetük De azok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: Az Emberfiának mondta a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnap feltámad.” Erre eszükbe jutottak e szavai. A sírtól visszatérve mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek. Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik. Péter mégis menten felkelt, és a sírhoz futott Benézett, de csak a lepleket látta. Hazament, és magában igen csodálkozott a történteken 131

Ketten közülük még aznap elindultak egy Emmausz nevű helységbe, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra feküdt. Az eseményekről beszélgettek Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De szemük képtelen volt felismerni Megszólította őket: „Miről beszélgettetek itt az úton?” Elszomorodtak, megálltak. Aztán az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban.” „Micsoda?” kérdezte „A názáreti Jézus esete felelték , aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették. Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek Igaz, még néhány közülünk való asszony is megrémített minket. Hajnalban kinn jártak a

sírnál, s hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették, de őt magát nem látták.” Erre így szólt: „Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek. Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak Úgy tett, mintha tovább akarna menni De marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van.” Betért hát, és velük maradt. Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük s felismerték De eltűnt a szemük elől. „Hát nem lángolt a szívünk

mondták , amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?” Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegyet s társaikat. Azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, s miért támad kétely szívetekben? Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik kezét és lábát De örömükben még mindig nem mertek hinni és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült

halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, s így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve. Ti tanúi vagytok ezeknek Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Maradjatok a városban, míg fel nem öltitek a magasságból való erőt” 132 Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét kitárva megáldotta őket. Áldás közben megvált tőlük, és fölemelkedett az égbe. Leborulva imádták, aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Mindig a templomban voltak, és dicsőítették az Istent. 133 4. JÁNOS EVANGÉLIUMA

1,1–1,34 Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. (Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett,

és közöttünk élt Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: „Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.” Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van. János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, s megkérdeztették: „Ki vagy?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” – Erre is nemmel válaszolt Így tovább faggatták: „Akkor ki vagy? Választ kell

vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” Ezt felelte: „A pusztában kiáltó szó vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, s tovább kérdezgették: „Akkor miért keresztelsz, ha nem vagy sem a Messiás, sem Illés, sem a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki a nyomomba lép, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt. Másnap, amikor látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit. Róla mondtam: A nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem, de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy megismertessem Izraellel.” Ezután János tanúsította: „Láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt rá a mennyből, s

rajta is maradt. Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hogy leszáll a Lélek s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni. Láttam és tanúskodom róla, hogy ő az Isten Fia.” 134 2,13–2,21 A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban kalmárokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le. Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszükbe jutott az Írás szava: „Emészt a házadért való buzgalom.” A zsidók azonban szót emeltek, ezekkel a szavakkal fordultak hozzá: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni?” Jézus azt válaszolta: „Bontsátok le ezt a

templomot, és harmadnapra fölépítem.” A zsidók ellene vetették: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, s te három nap alatt újjáépítenéd?” De ő saját teste templomáról beszélt. 3,1–3,21 Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, egy zsidó tanácsos. Ez éjnek idején fölkereste Jézust, s így szólt hozzá: „Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, hisz senki sem vihet végbe olyan jeleket, amilyeneket te végbeviszel, ha nincs vele az Isten.” Jézus azt felelte neki: „Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” Nikodémus megkérdezte: „Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újra szülessék?” Erre Jézus azt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és (Szent)lélekből születik, az nem megy be az Isten országába. Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek.

Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.” „Hogyan lehetséges ez?” kérdezte Nikodémus. Jézus így válaszolt: „Izrael tanítója vagy, és nem érted? Bizony, bizony, mondom neked: arról beszélünk, amit tudunk, s arról tanúskodunk, amit láttunk, mégsem fogadjátok el tanúságtételünket. Ha földi dolgokról beszélek, s azt sem hiszitek, hogy fogjátok hinni, ha majd a mennyei dolgokról beszélek? Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia (aki a mennyben van). Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el

Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.” 135 4,1–4,42 Amikor Jézus megtudta, hogy a farizeusok úgy értesültek, hogy ő több tanítványt szerez és keresztel, mint János noha Jézus maga nem keresztelt, csak a tanítványai , elhagyta Júdeát és visszatért Galileába, így keresztül kellett mennie Szamarián. Odaért Szamaria egyik városához, Szikarhoz, ez annak a

földnek a közelében volt, amelyet Jákob fiának, Józsefnek adott. Ott volt Jákob kútja Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő Egy szamariai asszony odament vizet meríteni Jézus megszólította: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. A szamariai asszony így válaszolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól kérsz inni?” [A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamariaiakkal.] Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” „Uram mondta erre az asszony , hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival és állataival együtt?” Jézus azt mondta neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra

megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Erre az asszony kérte: „Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen ide járnom meríteni.” Jézus így válaszolt: „Menj, hívd el a férjedet, és gyere vissza!” „Nincs férjem” felelte az asszony. Jézus erre azt mondta neki: „Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed. Így igazat mondtál” „Uram válaszolta az asszony , látom, próféta vagy. Atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti meg azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben kell imádni.” „Hidd el nekem, asszony mondta Jézus , elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogják imádni az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól ered. De elérkezik az

óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony azt felelte rá: „Tudom, hogy eljön a Messiás, azaz a Fölkent, s amikor eljön, mindent tudtunkra ad.” Jézus erre kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Közben visszatértek tanítványai, s meglepődtek rajta, hogy asszonnyal beszélget. De egyikük sem mondta: „Mit akarsz tőle?” Vagy: „Miért beszélgetsz vele?” Az asszony otthagyta a korsóját, sietve visszatért a városba, és azt mondta az embereknek: „Gyertek, van itt egy ember, aki mindent elsorolt, amit csak tettem. Ő volna a Messiás?” Az emberek kitódultak a városból, és odasereglettek hozzá Közben a tanítványok kérték: „Mester, egyél!” De ő azt felelte: „Van eledelem, csak nem tudtok róla.” A tanítványok erre tanakodni kezdtek

egymás közt: „Csak nem hozott neki valaki enni?” Jézus erre megmagyarázta: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott. Vagy nem így beszéltek: Még négy hónap, és itt az aratás? Nos, azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket: már megértek az aratásra. Az arató már most megkapja 136 bérét, s termést gyűjt az örök életre, hogy együtt örüljön, aki vet, azzal, aki arat. Mert igaza van a szólásmondásnak: Más vet és más arat. Nos, azért küldtelek benneteket, hogy learassátok, amit nem ti munkáltatok. Mások fáradoztak, s ti az ő munkájukba álltatok bele.” Abból a városból sokan hittek benne a szamariaiak közül, az asszony szavára, aki tanúsította: „Mindent elsorolt, amit csak tettem.” Amikor a szamariaiak odaértek hozzá, kérték, hogy maradjon náluk. Két napig ott is maradt S az ő szavát hallva még többen hittek benne.

Meg is mondták az asszonynak: „Most már nem a te szavaidra hiszünk, mert magunk is hallottuk, és most már tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.” 5,19–5,47 De Jézus tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: A Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát. Amit ő tesz, azt teszi a Fiú is Az Atya ugyanis szereti a Fiút, s mindent megmutat neki, amit tesz. De még nagyobb dolgokat is mutat neki, hogy csodálkozzatok rajta. Mert amint az Atya föltámasztja a halottakat és életre kelti őket, a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél el senkit, hanem egészen a Fiúra bízta az ítéletet, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hallja szavamat és hisz annak, aki küldött, az örökké él, nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: Elérkezik az óra, s már itt is van, amikor a

halottak meghallják az Isten Fia szavát. S akik meghallják, azok élni fognak Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában, s hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mert hiszen ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok rajta! Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az Isten Fia szavát, és előjönnek. Akik jót tettek, azért, hogy feltámadjanak az életre, akik gonoszat tettek, azért, hogy feltámadjanak a kárhozatra. Magamtól nem tehetek semmit Amint hallom, úgy ítélkezem. Ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött. Ha magam tennék tanúságot saját magam mellett, nem volna érvényes a tanúságom. De más tesz mellettem tanúságot, s tudom, hogy az a tanúság, amelyet tesz mellettem, az igaz. Jánoshoz fordultatok, s ő tanúságot tett az igazságról. Mindazonáltal nincs szükségem emberek tanúságtételére, csak azért

mondom ezeket, hogy üdvözüljetek. (János) égő és világító lámpa volt, de csak ideigóráig akartatok a fényében gyönyörködni De nekem olyan bizonyságom van, amely felülmúlja Jánosét: tetteim, amelyeknek a végbevitelét az Atya bízta rám. Ezek a tettek, amelyeket végbeviszek, maguk tanúskodnak mellettem, hogy az Atya küldött. Tehát maga az Atya tesz mellettem tanúságot, aki küldött. Ám ti sem szavát nem hallottátok, sem színét nem láttátok, s szava nem marad meg bennetek, mert nem hisztek abban, aki küldött. Fürkészitek az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy örök életet találtok bennük Bár éppen rólam tanúskodnak, mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. Dicsőítést nem fogadok el az emberektől. Ismerlek benneteket, nincs meg bennetek az Isten szeretete. Atyám nevében jöttem, s nem fogadtatok el De ha valaki a maga 137 nevében jönne, azt elfogadnátok. Hogyan is hihetnétek, amikor egymást dicsőítitek, de

azt a dicsőséget, amely az Istentől való, nem keresitek? Ne gondoljátok, hogy vádolni foglak benneteket az Atya előtt. Maga Mózes a vádlótok, akiben reméltek Mert ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek. Mert hisz rólam írt De hát ha az ő írásainak nem hisztek, hogy hinnétek az én szavaimnak?” 6,22–6,65 Másnap a tó túlsó oldalán maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott, s hogy Jézus nem szállt tanítványaival bárkába, a tanítványok csak maguk indultak el. Közben több bárka érkezett Tibériásból annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették. Amikor a nép látta, hogy Jézus nincs ott, s tanítványai sem, bárkába szálltak és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, hogy kerültél ide?” „Bizony, bizony mondom nektek felelte Jézus : Nem azért kerestek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és

jóllaktatok. De ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, aki mellett maga az Atya tett tanúságot.” Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot vigyünk végbe?” „Az tetszik Istennek válaszolta Jézus , ha hisztek abban, akit küldött.” De ők így folytatták: „Hadd lássuk, milyen csodajelet viszel végbe! Akkor majd hiszünk neked. Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni.” Jézus erre azt mondta: „Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből és életet ad a világnak” Erre így szóltak hozzá: „Urunk, adj nekünk mindig ebből a kenyérből!” „Én vagyok az élet kenyere felelte Jézus. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem

szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.” A zsidók elkezdtek zúgolódni, amiért azt mondta: „Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát, hogy a mennyből szálltam alá?” Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza, s én feltámasztom az utolsó napon. Megírták a próféták: Mindnyájan Isten

tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára és tanul tőle, hozzám jön Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér Aki 138 e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért” Erre vita támadt a zsidók közt: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?” Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és

issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él” Ezeket mondta, amikor Kafarnaumban, a zsinagógában tanított. Tanítványai közül, akik ezeket hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd. Ki hallgatja?” Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Botránkoztok rajta? Hátha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet, de vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik nem hisznek, és ki fogja elárulni Aztán így folytatta: „Azért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha az Atya meg nem adja neki.” 7,37–7,39

Az ünnep utolsó, nagy napján Jézus a templomban volt és fennhangon hirdette: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem: belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak.” Ezt a Lélekről mondta, amelyben a benne hívők részesülnek A Lélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsőült meg Jézus. 8,1–8,19 Jézus kiment az Olajfák hegyére, majd kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köré sereglett, s ő leült és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt röviddel ezelőtt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, s vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön De tovább faggatták, azért fölegyenesedett, és azt

mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön, ők meg ennek hallatára eloldalogtak, egyikük a másik után, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középütt álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” Egy másik alkalommal így beszélt Jézus: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” A farizeusok vitába szálltak vele: „Mivel magad mellett teszel tanúságot, azért nem érvényes a 139 tanúságod.” Jézus megfelelt nekik: „Ha magam mellett teszek is tanúságot, érvényes a tanúságom, mert tudom, honnan jöttem, és hova megyek. Ti ellenben nem tudjátok, honnan jöttem, és hova megyek. Ti a test

szerint ítéltek, én nem ítélkezem senki fölött Vagy ha ítélkezem is, igazságos az ítéletem, mert nem vagyok egyedül, hanem én, és aki küldött, az Atya. Márpedig törvényetek is azt mondja, hogy két embernek a tanúsága érvényes. Tanúságot teszek magamról én is, és tanúskodik mellettem az Atya is, aki küldött.” Erre megkérdezték tőle: „Hol van az atyád?” „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat felelte Jézus. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek” 8,31–8,59 Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult: „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” „Ábrahám utódai vagyunk felelték , s nem szolgáltunk soha senkinek Miért mondod hát, hogy szabadok lesztek?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mindenki szolga, aki bűnt követ el. A szolga nem marad ott mindig a házban, a Fiú azonban mindvégig ott marad. Ha

tehát a Fiú szabaddá tesz benneteket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok Mégis az életemre törtök, mert nem fog rajtatok a szavam. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam, ti azt teszitek, amit atyátoktól tanultatok.” Erre közbevágtak: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám fiai vagytok, azt tegyétek, amit Ábrahám tett. De ti az életemre törtök, bár az Istentől hallott igazságot hirdetem nektek Ábrahám ezt nem tette. Azt teszitek, amit atyátok tett” De tovább erősködtek: „Nem házasságtörésből születtünk, egy atyánk van, az Isten.” Jézus ezt válaszolta: „Ha Isten volna az atyátok, akkor szeretnétek engem. Mert az Istentől való vagyok, tőle jöttem Hisz nem magamtól jöttem, hanem ő küldött. Miért nem értitek a beszédemet? Azért, mert nem vagytok képesek meghallani a szavamat. A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől

fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja Mégis, bár az igazságot hirdetem, nekem nem hisztek. Ki vádolhat bűnnel közületek? Ha meg az igazságot hirdetem, miért nem hisztek nekem? Aki az Istentől való, meghallja az Isten szavát. Ti azért nem halljátok meg, mert nem vagytok az Istentől valók” A zsidók erre rátámadtak: „Hát nincs igazunk, amikor szamariainak és ördögtől megszállottnak mondunk?” „Nem vagyok ördögtől megszállott felelte Jézus , hanem tisztelem Atyámat, ti ellenben gyalázattal illettek, noha nem keresem a magam dicsőségét, hisz van, aki keresse és ítéletet mondjon. Bizony, bizony, mondom nektek: aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.” A zsidók közbevágtak: „Most aztán igazán meggyőződtünk róla, hogy ördögtől megszállott vagy! Ábrahám is, a próféták is meghaltak, s te azt

állítod: Aki megtartja tanításomat, nem ízleli meg a halált örökre. Csak nem vagy nagyobb Ábrahám atyánknál? Mert hisz ő meghalt. S a próféták is meghaltak. Mivé teszed magad?” Jézus így válaszolt: „Ha én dicsőíteném meg magam, mit sem érne a dicsőségem. Atyám dicsőít meg, akiről azt mondjátok ugyan, hogy 140 Istenetek, de nem ismeritek. Én azonban ismerem, s ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonlóan hazug volnék. De ismerem, és megtartom tanítását Ábrahám, a ti atyátok örült, hogy megláthatja napomat. Meg is látta, és örült neki” A zsidók felháborodtak: „Ötvenesztendős sem vagy, s láttad Ábrahámot?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” Erre követ ragadtak, s meg akarták kövezni, de Jézus eltűnt előlük, és elhagyta a templomot. 11,1–11,54 Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában volt egy beteg, Lázár. Ez

a Mária kente meg az Urat olajjal és törölte meg a lábát a hajával. Az ő testvére, Lázár volt a beteg. A nővérek megüzenték neki: „Uram, akit szeretsz, beteg” Ennek hallatára Jézus azt mondta: „Ez a betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsőségére lesz, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia.” Jézus szerette Mártát, a nővérét (Máriát) és Lázárt Amikor meghallotta, hogy beteg, két napig még ott maradt, ahol volt, s akkor szólt a tanítványoknak: „Menjünk vissza Júdeába!” „Mester felelték a tanítványok , most akartak ott megkövezni a zsidók és újra odamész?” Jézus így válaszolt: „Nem tizenkét órája van a napnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát. Aki azonban éjszaka jár, megbotlik, mert nincs világossága.” Aztán így folytatta: „Barátunk, Lázár elaludt, de elmegyek és fölébresztem.” „Uram, ha alszik, akkor meggyógyul” felelték a tanítványok.

Jézus Lázár haláláról beszélt, de ők azt hitték, hogy alvásáról beszélt. Ezért Jézus világosan megmondta nekik: „Lázár meghalt Miattatok örülök, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. De most menjünk el hozzá!” Tamás, akit melléknevén Didimusznak hívtak, így szólt a többi tanítványhoz: „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!” Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban volt. Betánia Jeruzsálem közelében feküdt, mintegy tizenöt stádiumnyira. Ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy testvérük miatt vigasztalják őket. Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje sietett, Mária pedig otthon maradt. „Uram szólította meg Márta Jézust , ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked” Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.” „Tudom, hogy feltámad mondta Márta , majd a feltámadáskor, az

utolsó napon.” Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” „Igen, Uram felelte , hiszem, hogy Te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.” E szavakkal elment és hívta nővérét, Máriát Halkan szólt neki: „Itt a Mester és hívat.” Ennek hallatára (Mária) gyorsan fölkelt és odasietett hozzá Mert Jézus még nem ért le a faluba, hanem ott volt, ahol Mária találkozott vele. Amikor a zsidók, akik ott maradtak vele a házban és vigasztalták, látták, hogy Mária gyorsan feláll és elsiet, utánamentek. Azt gondolták, hogy a sírhoz megy sírni Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta, e szavakkal borult a lába elé: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem.” Amikor látta, hogy sírnak, Jézus lelke mélyéig megrendült „Hova tettétek?” kérdezte megindultan.

„Gyere, Uram felelték , és nézd meg!” 141 Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette!” Némelyek azonban így vélekedtek: „Ha a vaknak vissza tudta adni a szeme világát, azt nem tudta volna megakadályozni, hogy ne haljon meg?” Jézus szíve mélyéig megrendült, s odament a sírhoz, amely egy kővel eltorlaszolt barlang volt. „Hengerítsétek el a követ!” szólt Jézus. De Márta, az elhunyt nővére tiltakozott: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus így felelt: „Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?” Erre elhengerítették a követ, Jézus pedig az égre emelte tekintetét és így imádkozott: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Tudom, hogy mindig meghallgatsz. Csak a köröttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék: te küldtél engem.” E szavak után hangosan beszólt: „Lázár, jöjj ki!” S a halott kijött Lába és keze be volt

pólyázva, az arcát meg kendő födte. Jézus szólt nekik: „Oldjátok fel, hogy tudjon járni.” A zsidók közül, akik fölkeresték Máriát, sokan látták, amit Jézus végbevitt, és hittek benne. Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és hírül vitték, amit Jézus tett. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és megkérdezték: „Mit tegyünk? Ez az ember nagyon sok csodát tesz. Ha tovább tűrjük, mindnyájan hinni fognak benne, aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket is, népünket is.” Egyikük, Kaifás, aki abban az évben a főpap volt, így vélekedett: „Nem értitek a dolgot! Nem fogjátok fel, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon.” De ezt nem magától mondta, hanem mint főpap megjövendölte, hogy Jézus meghal a népért, s nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Ettől a naptól eltökélt szándékuk

volt, hogy megölik Jézus ezért nem járt többé nyíltan a zsidók között, hanem visszavonult a puszta szélén fekvő egyik városba, Efraimba, és ott tartózkodott tanítványaival. 13,1–15,17 Húsvét ünnepe előtt történt: Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette az áruló Júdásnak, Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Mégis fölkelt a vacsora mellől, levetette felsőruháját, fogott egy vászonkendőt, és maga elé kötötte. Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát. Amikor Simon Péterhez ért, az tiltakozott: „Uram, te akarod megmosni az én

lábamat?!” Jézus így válaszolt: „Most még nem érted, amit teszek, de később majd megérted.” Péter tovább tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” „Ha nem moslak meg – felelte Jézus –, nem lehetsz közösségben velem.” Akkor, Uram, ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” – mondta Simon Péter. De Jézus ezt felelte: „Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan” Tudta, hogy ki árulja el, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Amikor megmosta lábukat, 142 fölvette felsőruháját, újra asztalhoz ült és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg. Bizony, bizony mondom nektek: Nem

nagyobb a szolga uránál, sem a küldött annál, aki küldte. Ha ezt megértitek, s tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek. Nem mindnyájatokról mondom ezt, mert hiszen tudom, kiket választottam ki. De be kell teljesednie az Írásnak: „Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem.” Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor majd bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony mondom nektek: Aki befogadja azt, akit küldök, engem fogad be, s aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.” E szavak után Jézusnak mélyen megrendült a lelke, s megerősítette: „Bizony, bizony, mondom nektek: Egyikőtök elárul.” Erre a tanítványok egymásra néztek, mert nem tudták, melyikükről mondta. A tanítványok közül az egyik, akit kedvelt Jézus, az asztalnál Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki és kérte: „Kérdezd meg, kiről beszél” Erre Jézus keblére hajolt és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így

felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot, fogta és az áruló Júdásnak nyújtotta, az iskarióti Simon fiának. A falat után rögvest belészállt a sátán Jézus csak ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” De az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta neki. Mivel Júdás kezelte a pénzt, némelyek azt gondolták, hogy Jézus megbízta: „Vedd meg, amire az ünnepen szükségünk lesz.” Vagy hogy adjon valamit a szegényeknek. Mihelyt átvette a falatot, Júdás nyomban elment Éjszaka volt Amikor elment, Jézus beszélni kezdett: „Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha megdicsőül benne az Isten, az Isten is megdicsőíti saját magában, hamarosan megdicsőíti. Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek Keresni fogtok, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova megyek, oda ti nem jöhettek. Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást!

Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” Simon Péter megkérdezte tőle: „Uram, hová mégy?” „Ahova megyek válaszolta Jézus , oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter fogadkozott: „Miért ne követhetnélek már most? Életemet adom érted.” Jézus leintette: „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked: Mire megszólal a kakas, háromszor megtagadsz. Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hisz ismeritek oda az utat, ahová megyek.” Erre Tamás azt mondta: „Uram, nem tudjuk, hova mégy, hát hogy

ismerhetnénk az utat?” „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet válaszolta Jézus. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek, de mostantól fogva ismeritek és látjátok.” Erre Fülöp kérte: 143 „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk.” „Már oly régóta veletek vagyok felelte Jézus , és nem ismersz, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát is látta. Hogy mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok s az Atya bennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van. Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem. Ha másképpen nem, legalább a tetteimért higgyétek. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz, mert az Atyához megyek, s amit a nevemben kértek,

azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, bármit kértek a nevemben, megteszem nektek. Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat, én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek, mert bennetek van és bennetek marad. Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok Rövid idő, s a világ nem lát többé, ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok majd. Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.” Ekkor Júdás nem az iskarióti megkérdezte: „Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod magad kinyilatkoztatni, nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat,

s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek vagyok S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Békességet hagyok rátok Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen. Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek, örülnétek, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörtént volna, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek. Már nem beszélek soká nektek, mert közeleg a világ fejedelme Rajtam nincs hatalma. De a világ így tudja meg, hogy szeretem az Atyát, és végbeviszem, amivel az Atya megbízott.

Keljetek föl, menjünk innét! Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz Hisz nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, ha elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok. Azáltal 144 dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben Ha

teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért. Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle. Ezt a parancsot adom nektek: szeressétek egymást! 17,1–17,5 E szavak után Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott: „Atyám,

elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon. Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett. Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, s nekem adtad őket, és megtartották tanításodat. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. A tanítást, amit kaptam tőled, továbbadtam nekik El is fogadták, s ezzel valóban elismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem. Értük könyörgök Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid –

hiszen ami az enyém, az a tied, s ami a tied, az az enyém –, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább a világban, de ők a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád. Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, így beteljesedett az Írás. Most visszatérek hozzád, ezeket pedig elmondom a világban, hogy örömöm teljesen az övék legyen. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság. Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is

őket a világba. Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban De nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyájan egyek Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy 145 legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél. Én igazságos Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is felismerték, hogy te küldtél. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz,

bennük legyen, s én is bennük legyek.” 18,28–19,37 Kaifástól a helytartóságra vitték Jézust. Kora reggel volt A zsidók nem mentek be a helytartóságra, nehogy tisztátalanná váljanak, s elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és megkérdezte tőlük: „Mivel vádoljátok ezt az embert?” „Ha nem volna gonosztevő felelték , nem hoztuk volna eléd.” Pilátus szabadkozott: „Vigyétek vissza és ítélkezzetek fölötte saját törvényetek szerint!” De a zsidók nem tágítottak: „Nekünk senkit sem szabad megölnünk.” Így beteljesedett, amit Jézus mondott, amikor megjövendölte, milyen halállal hal meg. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” Jézus ezt felelte: „Magadtól mondod ezt vagy mások mondták neked rólam?” „Hát zsidó vagyok én? tört ki Pilátus. Saját néped és a főpapok adtak kezemre Mit tettél?”

Jézus így válaszolt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna országom, harcra kelnének szolgáim, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innen való.” Pilátus közbeszólt: „Tehát király vagy?” „Te mondod, hogy király vagyok mondta Jézus. Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra” Pilátus ezt mondta: „Mi az igazság?” E szavakkal újra kiment a zsidókhoz, és kijelentette: „Én nem találom semmiben bűnösnek. De az a szokás nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok, hogy szabadon bocsássam a zsidók királyát?” Erre újra kiabálni kezdtek: „Ne őt, hanem Barabást!” Barabás rabló volt. Erre Pilátus előhozatta Jézust és megostoroztatta. A katonák töviskoszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Aztán elé járultak, és így

gúnyolták: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Majd arcul ütötték. Pilátus ismét kiment, és így szólt hozzájuk: „Nézzétek, elétek vezetem. Értsétek meg: nem találom semmiben sem bűnösnek.” Jézus töviskoronával, bíborpalástban jött ki Pilátus rámutatott: „Íme, az ember!” Mihelyt meglátták, a zsidók és a szolgák elkezdtek kiabálni: „Keresztre vele, keresztre vele!” Pilátus ismét szabadkozott: „Vigyétek el és feszítsétek meg ti! Én nem találom bűnösnek.” De a zsidók nem tágítottak: „Nekünk törvényünk van, s e törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát!” Ennek hallatára Pilátus még jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézustól: „Honnan való vagy?” Jézus nem válaszolt neki. Pilátus kérdőre vonta: „Nekem 146 nem felelsz? Hát nem tudod, hogy hatalmam van rá, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy keresztre

feszíttesselek?” Jézus csak ennyit mondott: „Nem volna fölöttem hatalmad, ha onnan felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki a kezedre adott, nagyobb a bűne.” Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa. A zsidók azonban ordítottak és fenyegetőztek: „Ha elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mert aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak!” E szavak hallatára Pilátus kivezettette Jézust. Elfoglalta a bírói széket a köves udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak Húsvét előkészületi napja volt, a hatodik óra körül járt. Így szólt a zsidókhoz: „Nézzétek, a királyotok!” De újra elkezdtek ordítani: „Halál rá! Halál rá, keresztre vele!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” De a főpapok tiltakoztak: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy feszítsék keresztre. Maga vitte keresztjét, míg oda nem ért az úgynevezett

Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készíttetett, és a keresztfára erősítette Ez volt a felirat: „A názáreti Jézus, a zsidók királya!” A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol fölfeszítették Jézust, közel volt a városhoz, héberül, latinul és görögül volt írva. A zsidó főpapok azért kérték Pilátust: „Ne azt írd, hogy a zsidók királya, hanem azt, hogy azt mondta magáról: a zsidók királya vagyok.” De Pilátus azt felelte: „Amit írtam, azt megírtam!” Amikor a katonák fölfeszítették Jézust, fogták ruhadarabjait és négy részre osztották, minden katonának egy-egy részt, majd a köntösét is. A köntöse varratlan volt, egy darabból szőve Ezért megegyeztek egymás közt: „Ne hasítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen.” Így teljesedett be

az Írás: Ruhámon megosztoztak egymás közt, és köntösömre sorsot vetettek. A katonák valóban így tettek. Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: „Asszony, nézd, a fiad!” Aztán a tanítványhoz fordult: „Nézd, az anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány. Jézus tudta, hogy már minden beteljesedett. De hogy egészen beteljesedjék az Írás, megszólalt: „Szomjazom!” Volt ott egy ecettel teli edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték és a szájához emelték. Amint Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét. Az előkészület napja volt. A zsidók arra kérték Pilátust, töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát és vetesse le őket a keresztről, nehogy szombaton is a

kereszten maradjanak a holttestek, az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. El is mentek a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona oldalába döfte a lándzsáját. Nyomban vér és víz folyt belőle. Aki látta, az tett róla tanúságot és igaz a tanúsága Tudja, hogy igazat mond, hogy 147 ti is higgyetek. Mert ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontját ne törjétek!” Vagy egy másik helyen: „Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.” 20,1–21,25 A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova

tették.” Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból. Ezután a tanítványok visszatértek övéikhez Mária ott állt a sír előtt és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak benézett a sírba Látta, hogy ott, ahol Jézus teste volt, két fehér ruhába öltözött angyal ül, az egyik fejtől, a másik lábtól. Megszólították: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték Uramat felelte , s nem tudom, hová

tették.” E szavakkal hátrafordult, s látta Jézust, amint ott állt, de nem tudta róla, hogy Jézus. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Abban a hiszemben, hogy a kertész áll mögötte, így felelt neki: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hova tetted, hogy elvihessem magammal.” Jézus most nevén szólította: „Mária!” Erre megfordult, s csak ennyit mondott: „Rabboni”, ami annyit jelent, mint „Mester”. Jézus ezt mondta neki: „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat, s ezt mondta nekem.” Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket:

„Békesség nektek!” E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: „Láttuk az Urat!” De kételkedett: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem.” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Aztán Tamáshoz fordult:

„Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás fölkiáltott: „Én Uram, és Istenem!” Jézus csak ennyit mondott: „Hittél, 148 mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek” Jézus még sok más csodajelet is mutatott tanítványai előtt, amelyeket nem jegyeztek föl ebben a könyvben. Ezeket azonban följegyezték, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a hit által életetek legyen az ő nevében. Jézus újra megjelent a tanítványoknak, ezúttal Tibériás tavánál. Így jelent meg nekik: Együtt volt Simon Péter, Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai, s még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Megyek halászni.” „Veled tartunk” felelték Kimentek és bárkába szálltak De akkor éjszaka nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton De a

tanítványok nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a bárka jobb oldalán a hálót, s ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét mert neki volt vetkőzve , és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire Amikor partot értek, izzó parazsat láttak s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló.

Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus odajött, fogta a kenyeret, s adott nekik. Ugyanígy halat is Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik. Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” „Igen, Uram felelte , tudod, hogy szeretlek.” Erre így szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán másodszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” „Igen, Uram válaszolta , tudod, hogy szeretlek.” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?” S így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” Jézus ismét azt mondta: „Legeltesd juhaimat!”

„Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.” E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Majd hozzátette: „Kövess engem!” Péter hátrafordult, s látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, s aki a vacsorán a keblére hajolt és megkérdezte tőle: „Uram, ki árul el?” az követi. Amikor meglátta, Péter Jézushoz fordult: „Hát vele mi lesz, Uram?” Jézus így válaszolt: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess engem!” Erre a testvérek között híre terjedt, hogy az a tanítvány nem hal meg. De Jézus nem azt mondta neki: „Nem halsz meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele.” 149 Ez az a tanítvány, aki ezekről tanúságot tett és megírta ezeket. Tudjuk, hogy igaz a

tanúsága. Jézus még sok egyebet is tett Ha azonban valaki mind le akarná írni azt hiszem , annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni. 150 A SZÖVEGEK FORRÁSAI MEZOPOTÁMIA VALLÁSAI KOMORÓCZY GÉZA (ford., jegyz) 1983 Fénylő ölednek édes örömében A sumer irodalom kistükre. Budapest: Európa Könyvkiadó RÁKOS SÁNDOR (ford.) 1966 Gilgames Agyagtáblák üzenete Ékírásos akkád versek Budapest: Európa Könyvkiadó. ÓKORI EGYIPTOMI VALLÁS BÁNFALVI ANDRÁS (ford.) 1994 Kilépés a fénybe Egyiptomi Halottaskönyv Budapest: Farkas Lőrinc Kiadó. FARKAS ATTILA MÁRTON 2003. Filozófia előtti filozófia Szimbolikus gondolkodás az ókori Egyiptomban. Budapest: Typotex Kiadó KÁKOSY LÁSZLÓ 1993. Ré fiai Az ókori Egyiptom története és kultúrája Budapest: Százszorszép Kiadó – BUK. W. SALGÓ ÁGNES (ford, jegyz) 1986 Plutarkhosz: Iszisz és Oszirisz Budapest: Európa Könyvkiadó. TAR IBOLYA (ford.) 1974 Az

istenek gyűlése Lukianosz Összes Művei II köt 617–618 Budapest: Magyar Helikon. SÁMÁNIZMUS BEDE ANNA (ford.) – KŐHALMI KATALIN (vál, jegyz) 1973 Sámándobok, szóljatok! Szibéria őslakosságának népköltészete. Budapest: Európa Könyvkiadó ELTE BELSŐ-ÁZSIAI TANSZÉK 1998. Miért jön a nyárra tél? A mongol eredetmondák, mítoszok. Budapest: Terebess Kiadó HOPPÁL MIHÁLY 1988. A samanizmus (források) (Keleti vallások – Gólyavári Füzetek 5.) Budapest: Kőrösi Csoma Társaság KOVÁCS ZOLTÁN (ford.) 2003 „Anohin, Andrej Viktorovics: Az altaji török samanizmus.” In: MOLNÁR ÁDÁM (szerk) 2003 A sámánhit emlékei Török népek (Magyar Őstörténeti Könyvtár 17.) Budapest: Balassi Kiadó, 110–158 KOVÁCS ZOLTÁN (ford.) 2003 „Divajev, A A: A kazak hiedelmek köréből: a baqšï mint gyógyító és varázsló.” In: MOLNÁR ÁDÁM (szerk) 2003 A sámánhit emlékei Török népek. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 17) Budapest: Balassi

Kiadó, 51–64 KERESZTÉNYSÉG Biblia. (ford Gál F et al) 1982 Budapest: Szent István Társulat 151