Gazdasági Ismeretek | Humánerőforrás-menedzsment » Fekete Anna Eszter - Munkaerőpiaci intézmények hatékonysága

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Főiskolai Kar 2003/2004. tanév Munkaerőpiaci intézmények hatékonysága Készítette: Fekete Anna Eszter Gazdálkodási szak II. évfolyam „E” csoport Levelező tagozat 2 Tartalomjegyzék I. Az intézmények átalakulása és a fejlett gazdaságok utolérése 3. oldal II. A munkaerőpiac intézményrendszerre 4. oldal III. A nemzetközi munkaerőmozgás (migráció) hatása a foglalkoztatásra és a bérekre 5. oldal IV. A fejlett országok munkaügyi helyzete 7. oldal 1. Az USA munkaügyi helyzete 8. oldal 2. Japán munkaügyi helyzete 9. oldal V. A munkaerő-piaci helyzet Magyarországon 10. oldal 1. Munkaerő-piaci folyamatok 10. oldal 1.1 Foglalkoztatási szint 10. oldal 1.2 Munkanélküliség 11. oldal 1.3 Inaktivitás 12. oldal 1.4 Munkaerőhiány 12. oldal 1.5 A munkavállalási korú népesség összetétele 13. oldal 1.6 A munkaerőpiac szempontjából speciális helyzetű

lakosságcsoportok 13. oldal 1.7 Regionális egyenlőtlenségek 16. oldal 2. A foglalkoztatáspolitika intézményi keretei 17. oldal 2.1 Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat 17. oldal 2.2 A Munkaerő-piaci Alap 18. oldal 3. Aktív munkaerő-piaci eszközök 18. oldal 4. Oktatás és képzés 22. oldal 4.1 A lakosság képzettségi szintje 22. oldal 4.2 Az iskolarendszerű oktatás és képzés 23. oldal 4.3 Az iskolai rendszeren kívüli képzés 26. oldal 5. Jövedelmi egyenlőtlenségek 27. oldal VI. Intézmény-irányítás 27. oldal Összefoglalás 29. oldal VII. A munkaerőpiac rövid SWOT elemzése 30. oldal Felhasznált irodalom: 34. oldal 3 I. Az intézmények átalakulása és a fejlett gazdaságok utolérése A közép-kelet-európai országok rendszerváltása folyamán az intézmények szerepének és átalakulásának kérdését sokáig elhanyagolták mind az elméleti vitákban, mind pedig a gazdaságpolitikai gyakorlatban. Széles

körben elterjedt az a felfogás, hogy a fejlett országok intézményeinek átvétele viszonylag egyszerű, rövid idő alatt megoldja a technikai és hatékonysági elmaradás problémáit. Az elmúlt tíz év során nemcsak az derült ki, hogy a szükséges intézményi átalakítás korántsem egyszerű, hanem az is, hogy a rendszerváltó országok fejlődése és strukturális változása igen különböző módon zajlott le, és eltérő eredményekre vezetett. Ennek nyomán az utóbbi időben nagyobb figyelem irányul az intézmények szerepére és változásaira, mert csak általuk lehet megmagyarázni, mi történt az átmenet során, s hogy mit kell tenni a fejlett országok utolérésének meggyorsítása érdekében az európai integrációhoz való csatlakozás során. A múltat, a jelent és a jövőt az intézmények átalakulása köti össze: keletkezésük és eltűnésük, módosuló vagy a változásoknak ellenálló jellegzetességeik erősen befolyásolják a

fejlődés dinamikáját. Intézményeken a l egtöbben állami hivatalokat vagy civil szervezeteket értenek. Valójában azonban az intézmények fogalma sokkal szélesebb kört ölel fel. Az intézményeknek számos meghatározása van, és erről széles körű vita folyik. Az intézmények lehetnek formálisak (például a törvények és a rendeletek) vagy informálisak (például a szokások és magatartási konvenciók). Magukba foglalják, hogy mi tilos, mi engedélyezett, illetve mi az, ami kötelező. Ezek a szabályok erősen befolyásolják a gazdaság teljesítményét, mivel hatnak a tranzakciós és transzformációs költségekre. Miközben az intézmények az emberek közötti gazdasági, politikai és kulturális tevékenységek normáit stabilizálják, nem maradnak változatlanok: a törvények, szabályok, megállapodások, magatartási formák és azok a szervezetek, hatóságok, amelyekben megtestesülnek, mindmind változnak. Az intézmények fejlődése igen

különböző formát ölthet: törvényeket és rendeleteket jogi eszközökkel hirtelen meg lehet változtatni, állami intézményeket létre lehet hozni, meg lehet szüntetni, míg a szokások és tradíciók csak lassan, fokozatosan változnak. Ez még az olyan hirtelen, radikális változások esetén is igaz, mint a forradalmak vagy a politikai rendszerek összeomlása. Az informális kötöttségek folyamatossága köti össze a múltat a jövővel, és ez ad gyakran választ a fejlődési folyamat számos jellegzetességére. 4 Ahhoz, hogy a közép-kelet-európai gazdaságok utolérjék a fejlett országokat, jól működő piacokra van szükség, ezek azonban a gazdasági fejlődésnek inkább a következményei, mint az okai. A társadalmaknak először azokat az intézményeket kell létrehozniuk, amelyek segítik a jól működő piacok kialakulását ahhoz, hogy learathassák a hatékony piacgazdaság gyümölcseit. Ezenkívül stabil és méltányos gazdasági

fejlődés eléréséhez olyan intézményekre is szükség van, amelyek ellenőrzik a piacok működését. (Nagy András: Az intézmények átalakulása és a fejlett gazdaságok utolérése Közgazdasági Szemle, XLVIII. Évf., 2001 november 920-921 oldal ) II. A munkaerőpiac intézményrendszere A munkaerőpiaci folyamatokat az állam nem egyedül kívánja befolyásolni. Azoknak a szabályoknak a k ialakításába, amelyek a p iac befolyásolására és működésének biztosítására szolgálhatnak, az állam bevonja szociális partnereit, vagyis a munkáltatók és a munkavállalók képviselőit is. A munkaerőpiac szabályozásában tehát tripartit elv érvényesül, amely az intézményrendszer kialakítását és működtetését is alapvetően meghatározza. A munkaadók és a munkavállalók közötti érdekegyeztetés legfelsőbb szintű testülete az Érdekegyeztető Tanács, amelyben a kormány, valamint a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek

vesznek részt. Az Érdekegyeztető Tanács hatáskörére valamennyi, a munkaadókat és a munkavállalókat érintő fontosabb kérdésekre kiterjed. Az Érdekegyeztető Tanács feladatainak ellátását különböző szakbizottságok segítik. Az egyes megyékben és a fővárosban a foglalkoztatást és a képzést érintő helyi kérdésekben ugyancsak szükség van érdekegyeztetésre. Ezt a feladatot a megyei, illetve a fővárosi munkaügyi tanácsok látják el. A megyei (fővárosi) munkaügyi központok a munkaerő-piaci szervezet helyi intézményei. Tevékenységi körükből mindenekelőtt kiemelendő, hogy végzik a munkanélküliségi ellátási formákra való jogosultság megállapítását, továbbá az ellátások folyósításával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat. Ezen túlmenően a foglalkozáspolitika aktív eszközeihez tartozó teendők is ide kapcsolódnak. Hagyományos munkaközvetítést végeznek, és a rászorulóknak a lehetőségekhez

mérten munkavállalási, elhelyezkedési tanácsadással is igyekeznek a segítségére lenni. Folyamatos és rendszeres információkkal szolgálnak a megyékben (fővárosban) végbemenő munkaerő-piaci, illetve foglalkoztatási folyamatokról. Ellátják a megyében (fővárosban) lehetséges pályaválasztási tevékenységgel összefüggő 5 teendőket, orientálják a megyében (fővárosban) működő szakképző iskolákat a helyes beiskolázási arányok kialakításában, segítenek az ún. tömeges létszámleépítések lebonyolításában és tapasztalatainak elemzésében. Irányítják az adott megyében (fővárosban) működő kirendeltségek munkáját. A megyei munkaügyi központok tevékenysége alapvetően három jól elkülöníthető részre bontható: - az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök alkalmazása (munkanélküliek átképzése, vállalkozóvá válásának segítése, munkahelyteremtő beruházások és foglalkoztatásbővítés

támogatása), amely révén csökken a munkanélküliek száma, - a passzív foglalkoztatáspolitikai eszközök alkalmazása (járadékok megállapítása és folyósítása, előnyugdíjazás biztosítása), - szolgáltatói feladatok (közvetítés, tanácsadás, szakképzés orientálása, tömeges létszámleépítés segítése, tájékoztatás stb.) Mindhárom tevékenységi terület eltérő kvalitásokat és feltételeket igényel. Így a foglalkoztatáspolitika aktív eszközeinek alkalmazásához jó közgazdasági érzék, áttekinthetőség, vállalkozni tudás stb. kell A passzív foglalkoztatáspolitikai eszközök viszont pontos ügyintézést, jó szociális érzéket, következetességet, míg a szolgáltató tevékenységek kellő problémaérzékenységet, megfelelő módszertani és technikai apparátus birtoklását stb. feltételezik. (Lengyel György-Szántó Zoltán 1998 Gazdasági rendszerek és intézmények szociológiája) III. A

nemzetközi munkaerőmozgás (migráció) hatása a foglalkoztatásra és a bérekre A külkereskedelem, a külföldi beruházások és a migráció egymást kiegészítő, részben egymást helyettesíteni képes folyamatok. Ha betelepül az alacsonyan képzett munkaerő, nem kell az általuk előállított termékeket külföldről behozni, és fordítva: a megfelelő import bővítése feleslegesség teheti az ilyen munkaerő betelepülését. De a külföldi közvetlen beruházás is versenyez a munkaerő-bevándorlással. Ha az Egyesült Államokból egyes tevékenységeket Mexikóba telepítenének át, mert ott kedvezőbb a termelékenység/bér arány, akkor ennek megfelelően kevesebb mexikói munkás települ át az Egyesült Államokba. A nemzetközi migrációs folyamatok az 1980-as évektől megélénkültek, és új vonásokat mutatnak. Az 1960-as és az 1970-es években a migráció még területileg meglehetősen korlátozott volt, alapvetően Nyugat-Európára és a

mediterrán országokra szorítkozott, és a 6 befogadó ország munkaerőhiánya motiválta. A bevándorló kevés kivétellel teljesen képzetlen vagy alacsony képzettségű volt. Az utóbbi évtizedekben ez megváltozott A migráció világjelenséggé vált, tere földrajzilag nagymértékben kiszélesedett, a képzett dolgozók körében is megindult (bár nagy többségét még ma is az alacsonyan képzettek alkotják), és jelentős részben a kibocsátó ország gazdasági és politikai viszonyai determinálják. (Az 1990es évek elején nagy tömegű oroszországi munkaerő vándorolt ki Izraelbe Ezt azonban nem az izraeli munkapiaci viszonyok váltották ki, hanem az oroszországi helyzet.) A mozgás fő iránya a Keletről Nyugatra, valamint Ázsiából Ausztráliába, Kanadába, az Egyesült Államokba és Nagy-Britanniába áramlás lett. A bevándorolni szándékozók növekvő nyomást gyakorolnak a kontinentális nyugat-európai országokra is. A háború utáni

évtizedekben, a munkaerőhiány körülményei között Nyugat-Európa rá volt szorulva a külföldi munkaerőre. Időközben ez megváltozott, ma már az alacsonyan képzett munkaerőben nincs hiány, sőt ez fokozza ezeknek az országoknak a bevándorlás korlátozására törekvését. A bevándorlás hatása nagymértékben függ a fennálló makroökonómiai feltételektől, a bevándorlás kiterjedtségétől, időpontjától, a bevándorolt munkaerő adottságaitól, a befogadó ország általános munkapiaci helyzetétől. Ha a bevándorolt olyan tevékenységet végez, amit a belföldi nem vállal, akkor nem versenyez vele, nem szorítja azt ki. A kutatók többsége szerint a tanulatlan munkások bevándorlása még az alacsonyan képzettek között is csak kismértékben növeli a munkanélküliséget az Egyesült Államokban. A bevándorlásnak a foglalkoztatásra, illetve a munkanélküliségre gyakorolt kismértékű hatása mindenekelőtt magának a bevándorlásnak a

korlátozott mértékére vezethető vissza. Az ILO tájékoztatása szerint világméretekben évente átlagosan másfél millió ember hagyja el hazáját, egymillió pedig átmenetileg kér menedéket külföldön. Ezek abszolút megközelítésben nagy számok, de a befogadó országok népességéhez viszonyítva kicsik. Ez a mozgás is jelentős részben a magasan fejlett országok lakosainak egymás közötti mozgása. A nemzetközi migrációnak legsúlyosabb ellentmondása, hogy tömegében az alacsony képzettségű vagy teljesen képzetlen munkaerőre terjed ki, miközben ilyen munkaerőre egyre kevésbé van szükség a magasan fejlett országokban. A migráció okozta foglalkoztatási probléma végül is beleolvad a f oglalkoztatás általános, javarészt megoldatlan és súlyosbodónak tűnő világproblémájába. A külföldi munkaerő tömeges bevándorlása nemcsak a bérszínvonalra hat, hanem a bérarányokra is, mivel tömegesen az alacsony képzettségű

munkaerő áramlik be, elsősorban az ő kínálatuk növekszik meg, ami lefelé nyomja a bérüket, növeli a bérkülönbségeket. Ennek vagyunk tanúi az Egyesült Államokban az 1970-es évek eleje óta, és kisebb mértékben 7 Nyugat-Európában is. A képzettek és ezen belül a m agasan képzettek aránya azonban növekszik a bevándoroltak között, ami fékezi a bérkülönbségek növekedését. (Falusné Szikra Katalin: Globalizáció és munkapiac, különös tekintettel a magasan fejlett országokra. Közgazdasági Szemle, XLVI. Évf, 1999 január 30-33 oldal) IV. A fejlett országok munkaügyi helyzete Az Európai Unió tagországaira 2004-ig kitekintő előrejelzés készült. Ehhez rendelkezésre állnak a munkaügyi és más makrogazdasági mutatók a nyolcvanas évek elejétől, továbbá 2001. évi adatok Az előrejelzés többek között a következő mutatókat tartalmazza: - a bruttó hazai termék alakulását, - a GDP-ből a személyes és közületi

felhasználás, - a bruttó állóeszköz-felhalmozás, ezen belül a nem építési beruházások, - áruk és szolgáltatások kivitele, - végső felhasználás, - áruk és szolgáltatások behozatala. Ezekhez a m utatókhoz táblázatosan rendelkezésre áll a m egfigyelt országok 2001. évi teljesítménye (milliárd euróban, folyó árakon), továbbá az értékek megoszlása, a GDP százalékában. Az előbbi mutatók átlagos éves változása is szerepel a megfigyelt országok táblázataiban az 1981-1998. időszakra, valamint a tényleges, illetve várható változások az 1999 és 2004. közötti időszak éveire A munkaügyi és más gazdasági mutatók köre A nemzetgazdaság fejlődésének munkaügyi mutatóira a változás éves ütemei, illetve az alább meghatározott arányok szerepelnek: - foglalkoztatás mértékének változása, - a munkanélküliek aránya a civil munkaképes lakosság százalékában, - egy főre jutó munkajövedelem

változása, - a munka egységköltségének változása, - a munka reálköltségének változása, - a háztartások bruttó megtakarítása a rendelkezésre álló jövedelem százalékában, - GDP-deflátor változása, - a személyes fogyasztás deflátorának változása, - harmonizált fogyasztói árindex változása, 8 - kereskedelmi mérleg a GDP százalékában, - költségvetési egyenleg a GDP százalékában, - az államadósság a GDP százalékában, - folyó fizetési mérleg egyenlege a GDP százalékában, - nettó hitelezés/kölcsönfelvétel a külfölddel szemben, a GDP százalékában. A nemzetgazdaság fejlődésének üteme az EU tagországaiban A foglalkoztatási helyzetet alapvetően meghatározza a GDP, valamint a munkahelyteremtő beruházások alakulása. A számításokban az 1981-2001 időszak adatait veszik alapul a 2004ig terjedő előrejelzésekhez, országok szerint (1 táblázat) A fejlett országok bruttó hazai terméke

(GDP)és állóeszköz-felhalmozása (GFCF) 2001 Ország Ausztria Belgium Dánia Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Luxemburg Németország Olaszország Portugália Spanyolország Svédország GDP 211,9 254,3 1344,5 987,7 136,0 1463,7 130,9 429,2 114,5 21,5 2071,2 1216,7 122,9 651,6 2167,2 Beruházás (GFCF) összesen nem építési milliárd euró 49,1 19,5 52,9 -284,2 126,6 163,1 76,9 26,9 9,0 295,6 110,1 29,8 10,8 94,1 30,4 26,7 7,8 4,7 1,7 416,3 166,3 241,0 115,4 33,5 16,3 165,6 45,4 379,1 183,9 Forrás: Humánpolitikai Szemle 2003 szeptember 117. oldal Felhalmozási arány összesen gép és jármű a GDP %-ában 23,2 9,2 20,8 -21,1 9,4 16,5 7,8 19,8 6,6 20,2 7,5 22,8 8,3 21,9 7,1 23,3 6,8 21,7 7,8 20,1 8,0 19,8 9,5 27,3 13,3 25,4 7,0 17,5 8,5 1. Az USA munkaügyi helyzete A 2. s zámú táblázat szerint alakultak az USA fontosabb munkaügyi mutatói A munkanélküliek aránya a 2000. évi minimum (4%) után 2002-ben 5,8%-ra

nőtt, és az évtized közepén 6% körül alakul. A foglalkoztatottak számának átmeneti csökkenése után 2003-ban évi 0,4%-os, 2004-ben évi 0,6%-os növekedés szerepel az előrejelzésben. 9 A táblázatból kitűnik, hogy a foglalkoztatás a nyolcvanas és kilencvenes években átlagosan évi 1,7%-kal, 1999-ben 1,9%-kal nőtt, és az ösztönözte a munkahelyteremtést, hogy 1981 és 1998 között a munka egységköltsége reálértéken átlagosan évi 0,3%-kal csökkent. A 2003 és 2004. év reálbér növekedés évi 0,5% lesz, a munka egységére számítva Az USA fontosabb munkaügyi mutató, 1981-2004 Megnevezés 1981-98 1999 2000 éves átlagos 1,9 1,9 2001 2002 változás, százalék -0,3 -0,5 2003 2004 0,4 0,6 A foglalkoztatottak száma 1,7 Egy foglalkoztatottra jutó bér 4,5 4,1 5,4 2,9 2,4 4,0 4,5 A munka egységköltsége 3,0 1,8 3,5 2,3 -0,4 2,0 2,3 A munka egységöltsége -0,3 0,3 1,4 reálértéken A személyes fogyasztás 3,5

1,6 2,5 deflátora Munkanélküli-arány a 6,6 4,2 4,0 munkaképes lakosság %-ában Forrás: Humánpolitikai Szemle 2003 szeptember 130. oldal 0,0 -1,6 0,5 0,5 20, 1,4 2,0 2,2 4,8 5,8 6,0 6,0 2. Japán munkaügyi helyzete A munkanélküliek aránya a nyolcvanas és a kilencvenes években 3% alatti volt, a 2000. évi 4,7%-os szint után 2002-ben 5,2%-ra nőtt, és az évtized közepéig lényegében nem változik. A foglalkoztatottak száma 1999 óta csökken, 2003-ban évi 0,3%-os a várható csökkenés, csak 2004-ben valószínű szerény javulás. A foglalkoztatás a nyolcvanas és kilencvenes években átlagosan évi 0,8%-kal nőtt, és az ösztönözte a munkahelyteremtést, hogy 1981 és 1988 köz ött a munka egységköltsége reálértéken átlagosan évi 0,6%-kal csökkent. A reálbér csökkenése a munka egységére számítva 2002-ben évi 1,3%, 2003-ban további évi 1,0% és 2004-ben sem várható növekedés. (3. számú táblázat) 10 Japán

fontosabb munkaügyi mutató, 1981-2004 Megnevezés 1981-98 1999 2000 éves átlagos A foglalkoztatottak száma 0,8 -0,8 1,9 2001 2002 változás, százalék -0,1 -1,2 2003 2004 -0,3 0,3 Egy foglalkoztatottra jutó bér 2,9 -1,1 5,4 0,4 -1,6 -0,3 0,2 A munka egységköltsége 0,7 -2,6 3,5 -2,1 -2,2 -1,7 -0,9 A munka egységöltsége -0,6 -2,6 1,4 reálértéken A személyes fogyasztás 1,5 1,5 2,5 deflátora Munkanélküli-arány a 2,7 2,7 4,0 munkaképes lakosság %-ában Forrás: Humánpolitikai Szemle 2003 szeptember 130. oldal -0,1 -1,3 -1,0 0,0 -2,1 -1,4 -1,4 -1,2 4,7 5,2 5,3 5,3 V. A munkaerő-piaci helyzet Magyarországon A kilencvenes évek elején a magyar munkaerőpiacot a foglalkoztatás és a gazdasági aktivitás drámai csökkenése, a munkanélküliség ugrásszerű növekedése, a munkaerő főbb szektorok és foglalkozások közötti átrendeződése jellemezte. Ezzel párhuzamosan kiépültek és megszilárdultak a

foglalkoztatáspolitika jogi és intézményi keretei, jelentősen hozzájárulva a piacgazdaságra való átmenet időszakában gyorsan növekvő és tömeges munkanélküliségből fakadó társadalmi feszültségek mérsékléséhez. A gazdaság stabilizálódását követően jelentősen csökkent a munkanélküliség, majd az évtized utolsó harmadában meginduló dinamikus gazdasági növekedéssel a foglalkoztatottság és az aktivitás is növekedni kezdett. Ez a kedvező tendencia azonban 2001-ben megtört, azóta a foglalkoztatás szintje stagnál. Továbbra is érzékelhetőek a munkaerőpiac akut problémái, így például a foglalkoztatottság rendkívül alacsony szintje, a magas inaktivitás, a munkaerő kirívóan rossz egészségi állapota, a munkaerő gyenge területi és szakmai mobilitása. Olyan új, strukturális jellegű feszültségek is kialakulóban vannak, mint a szakképzett munkaerő hiánya egyes régiókban és foglalkozásokban.

(Humánerőforrás-fejlesztési Program 5 oldal) 1. Munkaerő-piaci folyamatok 1.1 Foglalkoztatási szint 11 A piacgazdaságra való átmenet következményeként a f oglalkoztatottak száma több mint egynegyedével, közel másfél millióval csökkent. A foglalkoztatottság és a gazdasági aktivitás 1997-ben érte el mélypontját, amikor a 15-64 éves népesség foglalkoztatási rátája 52,7%-ra, aktivitása pedig 57,8%-ra, messze a közösségi átlag (60,5%, illetve 67,7%) alá süllyedt. 1997től a foglalkoztatás és a gazdasági aktivitás több mint két évtizedes csökkenés után újra növekedni kezdett, és 2001-re a foglalkoztatottak száma 214 ezer fővel 3.860 ezerre, az aktívak száma pedig 97 ezer fővel 4.092 ezer főre emelkedett 1. ábr a Foglalkoztatás és munkanélküliség Magyar or szágon, 1992-2001 70 60 50 40 30 20 10 0 1992 1993 1994 1995 1996 Foglalkoztatási ráta (15-64) 1997 1998 1999 2000 2001 Munkanélküliségi ráta (15-74)

Forrás: Központi Statisztikai Hivatal (KSH), Munkaerő-felvétel Ezzel a f oglalkoztatási ráta ugyan 56,6%-ra, az aktivitás pedig 60,0%-ra, nőtt, de a javulás ellenére még mindig jelentősen elmaradnak az EU 64%-os, illetve 69,0%-os átlagától. 2001 végétől a foglalkoztatás szintje stagnál. 1.2 Munkanélküliség A munkanélküliségi ráta 1993 e lején érte el 12,5 %-os csúcspontját, és azóta folyamatosan csökken. Nemzetközi összehasonlításban Magyarország jelenlegi munkanélküliségi mutatói kedvezőek: 2001-re a munkanélküliek száma kevesebb, mint a felére, 233 ezer főre, a munkanélküliségi ráta pedig 5,7%-ra (EU:8,2%) mérséklődött. Ehhez hasonlóan, a tartós munkanélküliségi ráta, ami 1996-ban még megegyezett az Unió 5,2%-os átlagával, 2001-re szintén a felére, 2,7%-ra csökkent (EU:3,6%). A munkanélküliségi ráta utóbbi években bekövetkezett csökkenésének hátterében azonban valójában kedvezőtlen folyamatok

húzódnak meg. A relatíve kedvező munkanélküliségi mutatók elsősorban a munkanélküliségi ellátás folyósítási idejének rövidülését, az ellátásra jogosultak körének szűkülését, a 12 munkakeresők regisztrációhoz fűződő érdekeltségének gyengülését és nem a ténylegesen állás nélkül lévők számának és arányának csökkenését jelzik. A munkanélküliek 46%-át a tartósan munkanélküliek jelentik, akik részben munkahelyhiány, részben a szakképzettség hiánya és/vagy a munkavégző képesség csökkenése miatt nem tudnak elhelyezkedni. Az évtized első felét jellemző recessziós munkanélküliség az utóbbi években, különösen a fejlődő és dinamikusan fejlődő térségekben egyre inkább strukturális jellegűvé vált. Bizonyos szakmákban, foglalkozásokban a munkanélküliség mellett jelentős munkaerőhiány is tapasztalható. 1.3 Inaktivitás A munkanélküliség ugrásszerű növekedése mellett az átmenet

időszakának másik meghatározó munkaerő-piaci folyamata az állásukat vesztett, vagy munkanélküliségtől fenyegetett munkavállalók inaktivitásba vonulása volt, ami különösen a kevésbé iskolázott, szakképzetlen dolgozókat és az idősebb korosztályokat érintette. 2001-ben a munkavállalási korú gazdaságilag nem aktívak száma 2,23 millió fő, közülük 31,0 % nappali tagozaton tanult, 13,1% gyermekgondozási ellátásban, 31,9% nyugdíjban részesült. A fennmaradó mintegy 25 % háztartásbelinek minősül, bár közülük egy kisebb hányad (17%) pénzbeli munkanélküli ellátást is kap, többségük megélhetéséről kevés információ áll rendelkezésre. Az inaktivitás magas szintjét részben az magyarázza, hogy a munkanélküliségi ráta csökkenése elsősorban nem a foglalkoztatás bővülésének, hanem a munkanélküliek munkaerőpiacról történő kivonulásának volt az eredménye. Ezt a folyamatot a munkanélküliségből fakadó

társadalmi feszültségek csökkentése érdekében – különösen a 90-es évek első felében – a kormányzat is ösztönözte a korai nyugdíjba vonulás lehetővé tételével, de az inaktivitás növekedéséhez a közép- és felsőfokú oktatás dinamikus kiterjesztése is nagyban hozzájárult. A munkavállalási korúak esetében az inaktivitás bizonyos életszakaszokban jelenthet egyfajta átmeneti állapotot, például a gyermeknevelés időszakát. Az igazi problémát az jelenti, hogy Magyarországon az inaktivitás gyakran nem átmeneti időszak az egyén életében, hanem a munkaerőpiacról való kirekesztődés szinte visszafordíthatatlan folyamatát indítja be. A munka világából való tartós kiszakadás a munkavégző-képesség és a motiváció leépüléséhez vezet, és egyre kisebb az esély a munkaerőpiacra való visszatérésre. 13 1.4 Munkaerőhiány Az alacsony foglalkoztatás és a m agas inaktivitás ellenére egyes régiókban és

foglalkozásokban a foglalkoztatók igényeit kielégítő munkaerő kínálat nem megfelelő, a szakképzett munkaerő hiánya, a munkaerő képzettségének és készségeinek gyengesége tapasztalható. Ez alapvetően arra vezethető vissza, hogy nem alakultak ki azok a munkaerőhiányt - újabb társadalmi feszültségek nélkül enyhíteni képes – mechanizmusok, amelyek a szakképzési, a munkahelyen belüli és kívüli felnőttképzési rendszert folyamatosan a munkaerő-piaci, gazdasági igényekhez igazítanák. 1.5 A munkavállalási korú népesség összetétele A foglalkoztatottak társadalmi-demográfiai összetétele általában kedvező irányban változott. Valamelyest mérséklődött a férfiak és a nők foglalkoztatási szintje közötti különbség, és megfordult az idősebb dolgozók munkaerőpiacról történő kiszorulásának tendenciája is. A foglalkoztatottak képzettségi struktúrájának alakulása világosan jelzi, hogy a modernizálódó

gazdaságnak minőségi munkaerőre van szüksége, ezért az iskolázatlanok és a szakképzetlenek gyors ütemben szorulnak ki a munkaerőpiacról. A foglalkoztatottak képzettségi szintje részben emiatt, részben a demográfiai cserének, valamint a felnőttképzés bővülésének köszönhetően folyamatosan javul. Az átlagosnál képzettebb fiatal korosztályok munkába állásával jelentősen emelkedett a kvalifikáltabb foglalkoztatottak száma, a szakképzetlen, legfeljebb általános iskolát végzettek létszáma négy év alatt 18%-kal esett vissza. Így 2001ben a foglalkoztatottaknak már csak egyhatoda tartozott ez utóbbi kategóriába, egyharmadegyharmaduk szakmunkás, illetve középiskolai végzettséggel rendelkezett, és több mint egyhatoduk felsőfokú végzettségű volt. 1.6 A munkaerőpiac szempontjából speciális helyzetű lakosságcsoportok A munkaerő-piaci részvétel szempontjából, bizonyos életciklusokhoz is köthetően, egyes lakosságcsoportok

sajátos helyzetben vannak. A nők a gyermeknevelés időszakában egy időre elhagyják a munkaerőpiacot, a pályakezdők a munkaerőpiacra való beilleszkedés, az idősebb korosztályok pedig a munkaerőpiacon való bennmaradás, illetve visszajutás nehézségeivel szembesülnek. Az alábbiakban e három demográfiai csoport munkaerő-piaci helyzetét 14 foglaljuk össze; a különösen hátrányos helyzetű lakosságcsoportok - köztük a romák és a fogyatékosok - helyzetét a Szegénység és társadalmi kirekesztettség című fejezet mutatja be. Nők A nők foglalkoztatottsága és aktivitása még a „teljes foglalkoztatás” időszakában is jóval alacsonyabb volt a férfiakénál, és az átalakulás időszakában nagyjából a férfiakéhoz hasonló ütemben esett vissza. 1997 óta a nők foglalkoztatási szintje valamivel jobban nőtt, mint a férfiaké, s így 2001-re a foglalkoztatási rátájuk 49,8%-ra emelkedett, ezzel a két nem közötti

rátakülönbség 13,7%-pontra csökkent (EU:18,5%-pont). A munkanélküliség a nőket kezdettől fogva kevésbé érintette, mint a f érfiakat. A munkahelyek tömeges felszámolása a jellegzetesen nőket foglalkoztató területeket sem kímélte, de arányait tekintve mérsékeltebb volt, mint a többségében férfiakat foglalkoztató iparágakban és a mezőgazdaságban. 2001-ben a nők munkanélküliségi rátája 5,0%, a férfiaké 6,3% volt (EU: 9,7%, illetve 7,0%). Fiatalok Az ifjúság munkaerő-piaci jellemzői nagyjából ugyanolyan mértékben térnek el az EU mutatóitól, mint ami az össznépesség esetében tapasztalható. Körükben mind a foglalkoztatottság, mind a munkanélküliség alacsonyabb a közösségi átlagnál. 2001-ben a 1524 évesek 32,4%-ának volt munkája, szemben a 40,3%-os EU átlaggal A munkanélküliség nagyobb mértékben sújtja a fiatalokat mint a felnőtteket, ugyanakkor bíztató hogy az ifjúsági munkanélküliség az átlagosnál jobban

csökken. Ennek eredményeként 2001-ben a 15-24 éves fiataloknak már csak 3,9%-a volt munkanélküli, fele annyi, mint az EU átlagában (7,8%). Ugyanakkor az is tény, hogy a 9,8%-os hagyományos munkanélküliségi rátájuk csaknem kétszerese a felnőttekének, de lényegesen alacsonyabb, mint 16,1%-os közösségi átlag. A fiatalok elhelyezkedését egyfelől - különösen a Kelet-magyarországi régió lemaradó és stagnáló térségeiben - a munkahelyhiány, valamint a vállalkozók és a munkavállalók közötti kapcsolatteremtés megoldatlansága nehezíti. Másfelől pedig az, hogy a fiatalok jelentős része szakképzetlenül, vagy nem a piaci igényeknek megfelelő képzettséggel kerül a munkaerőpiacra. A munkaadók elsősorban a már gyakorlattal rendelkező munkavállalókat alkalmazzák, és nem vállalják fel a pályakezdők betanítását, képzését. Különösen igaz ez a munkavégzésre, a megfelelő munkavállalói magatartásra nem szocializáló

hátrányos helyzetű, szegény, roma családokból és az állami gondozásból kikerülő, fiatalok esetében. 15 Idősebb munkavállalók A kilencvenes évek elején a munkanélküliség előli menekülés egyik lehetséges útját az államilag ösztönzött korai és rokkantsági nyugdíjba vonulás jelentette. Az évtized második felében azonban fokozatosan szigorodtak a nyugdíjazás feltételei, így 1998 óta csökkent az egészségügyi vagy foglalkoztatáspolitikai okokból nyugdíjazott munkavállalási korúak száma. Mindenesetre a korábbi tömeges nyugdíjazások eredményeként jelenleg az 55 év felettieknek csak csekély kisebbsége van jelen a munkaerőpiacon. Másfelől az is tény, hogy a gazdasági fellendülés nyomán a foglalkoztatottság bővülése – részben a nyugdíjkorhatár emelésének hatására – az idősebb korcsoportokban volt a legnagyobb, de az 55-59 évesek foglalkoztatási rátája 2001-re ezzel együtt is csak 36,3%-ra emelkedett

(EU 50%). Az idősebbek munkaerő-piacra való visszatérését nehezíti, hogy nehezebben alkalmazkodnak a megváltozott munkaerő-piaci elvárásokhoz, és gyakran a munkáltatók részéről diszkrimináció is tapasztalható az idősebb munkavállalókkal szemben. A kilencvenes években a munkavállalási koron túli népesség munkaerő-piaci részvétele is jelentősen visszaesett, az idősek kiszorulása a munkaerőpiacról elsősorban a munkanélküliség felfutásának időszakában volt jelentős. Az évtized elején még közel félmillió munkavállalási koron felüli dolgozott, az évtized végére számuk 70 ezerre csökkent. 117 A foglalkoztatás szerkezete A gazdaság átalakulásával jelentősen megváltozott a foglalkoztatás ágazati és területi struktúrája is. A foglalkoztatottak főbb gazdasági ágak szerinti átrendeződését – a nemzetközi tendenciáknak megfelelően - a mezőgazdaság súlyának csökkenése és a szolgáltatásokban dolgozók

arányának növekedése jellemezte. 2001-ben a foglalkoztatottak 6,2%-a a mezőgazdaságban, 34,2%-a az iparban és 59,6%-a a szolgáltatásokban dolgozott (EU: 4,4%, 26,9% és 68,8%). A mezőgazdaság, a bányászat, a kohászat és az élelmiszer-feldogozás jelenős mértékű összezsugorodása többszázezerrel csökkentette a munkahelyek számát és hozzájárult egyrészt a munkahelyhiányos régiók, kistérségek kialakulásához, másrészt tömegesen tette alkalmazhatatlanná ezen iparágak képzett és képzetlen munkavállalóit. Az 1989-93 közötti, mintegy másfélmilliós munkaerőtömeget érintő leépülési folyamat, elsősorban a fizikai foglalkozásúakat érintette, illetve a szellemi foglalkozásúak nagyobb sikerrel tértek vissza a munkaerőpiacra, mint a fizikaiak, különösen a szakképzetlenek. Amíg a közigazgatás és a 16 gazdasági élet felső és középfokú végzettségű vezetői és érdemi beosztottjainak aránya a foglalkoztatottak

között 19-ről 32 százalékra emelkedett, addig az irodai és ügyviteli dolgozók és a szakképzetséget nem igénylő fizikai munkakörök aránya hasonló mértékben csökkent. Az ipar-, építőipar szakképzett és betanított munkaköreiben már 1995-ben megállt a csökkenés, és azóta némi emelkedés mutatkozik. A foglalkoztatás szerkezetét jelentősen megváltoztatta, hogy, a rendszerváltást követő gazdasági válság következményeként a foglalkoztató szervezetek méretstruktúrájában jelentős változás ment végbe. 1999-re megközelítően egymillió vállalkozás jött létre Az egyéni és mikró-vállalkozások az önfoglalkoztatásban betöltött szerepükkel együtt 1 milliót meghaladó munkahelyet képviselnek. A kisvállalkozásokkal együttesen közel másfélmillió vállalkozó személy, illetve alkalmazott számára biztosítanak munkahelyet a mikró- és kisvállalkozások. Éppen ezért a foglalkoztatáspolitika szempontjából különösen

fontos e vállalkozások működésének, munkaerő-ellátásának segítése, versenyképességük fenntartása, javítása. 1. táblázat: A foglalkoztatottak száma és aránya a vállalatok mérete szerint, 1999 Vállalat típusa Foglalkoztatottak száma Az összes foglalkoztatott százalékában Alkalmazott nélküli vállalkozás 314 573 10,8 Mikró vállalkozás (1-9 fő) 737 317 25,2 Kisvállalkozás (10-49 fő) 413117 14,1 Közepes vállalkozás (50-249fő) 553 064 18,9 Nagyvállalkozás (250 fő felett 907 576 31,0 Összesen 2 914 088 100,0 Forrás: A kis és középvállalkozások helyzete 2000, Kisvállalkozás-fejlesztési Intézet éves jelentése (p.52) 1.7 Regionális egyenlőtlenségek A gazdasági átalakulás térségenként rendkívül differenciáltan ment végbe, a régiók között jelentős munkaerő-piaci különbségek alakultak ki, amelyek az általánosan javuló munkaerőpiaci helyzet ellenére sem mérséklődtek számottevően. Míg az ország fejlettebb

nyugati és központi részén a munkanélküliségi ráta 2001-ben a 4%-hoz állt közel, a foglalkoztatási ráta 60-63% volt, és egyes ipari gócpontokban már a szakképzett munkaerő hiánya jellemezte a helyi munkaerőpiacot, addig az észak-magyarországi és az észak-alföldi régiókban a munkanélküliség az előbbiek kétszerese volt, és a foglalkoztatottság még az 50%-ot sem érte el. 17 A foglalkoztatottak számának 2001. évi 10,4 ezer fős országos növekedése mögött a régiók foglalkoztatási helyzetének szerény mértékű változásai húzódtak meg: 5,6 ezer illetve 6 ezer fővel növekedett a foglalkoztatás Közép-Dunántúlon és azt Észak-Alföldön, 4,6 ezer fővel Közép-Magyarországon, 2 ezer fővel Dél-Alföldön, miközben Nyugat-Dunántúlon és ÉszakMagyarországon kismértékben, Dél-Dunántúlon 5,7 ezer fővel csökkent. Bár a munkanélküliségi ráta jelentős regionális különbségei az utóbbi két év során

némileg mérséklődtek, a két leghátrányosabb helyzetű régió (Észak-Magyarország, Észak-Alföld) munkanélküliségi rátája számottevően csökkent. Ugyanakkor, míg a legkedvezőbb helyzetű régióban, Nyugat-Dunántúlon a munkanélküliség szintje már harmadik éve 4% körüli, ÉszakMagyarország munkanélküliségi rátája 2001-ben még mindig ennek több mint kétszerese, 8,5% volt. A hátrányos helyzetű régiókban nem csupán a munkanélküliek és az inaktívak száma magas, de összetételük is kedvezőtlen; az átlagosnál magasabb a legfeljebb 8 osztályt végzettek és a tartósan munkanélküliek aránya. Az egyenlőtlenségek mérséklődését nehezíti, hogy a munkahelyteremtő beruházások elsősorban az ország fejlettebb régióira irányulnak, az elmaradottabb térségekben rendelkezésre álló munkaerő mobilitását viszont olyan, egyelőre nehezen leküzdhető tényezők akadályozzák, mint például a munkaerő alacsony földrajzi

mobilitási hajlandósága, vagy a lakáspiac merevsége. A munkaerő-piaci különbségek kistérségi és helyi szinten az elmúlt évtizedben többszörösére növekedtek, és a fent jelzetteknél nagyságrenddel nagyobbak is lehetnek. A munkanélküliség a néhány százfős aprófalvakban a legmagasabb, ahol a népesség társadalmi-demográfiai összetétele is kedvezőtlenebb az átlagosnál. A foglalkoztatás ágazati struktúráját is meglehetősen nagy regionális különbségek jellemzik. A mezőgazdaság foglalkoztatásban betöltött szerepe jóval az átlag feletti az alföldi régiókban és Dél-Dunántúlon. Az iparban foglalkoztatottak aránya az elmúlt időszakban a már korábban is iparosodottabb régiók közül Közép- és Nyugat-Dunántúlon tovább növekedett, míg ÉszakMagyarországon stagnált. A szolgáltató szektorban foglalkoztatottak aránya KözépMagyarországon a legjelentősebb 18 2. A foglalkoztatáspolitika intézményi keretei 2.1 Az

Állami Foglalkoztatási Szolgálat A foglalkoztatáspolitika megvalósításának legfontosabb intézménye a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium irányítása alá tartozó Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) Az ÁFSZ a Foglalkoztatási Hivatalból, a fővárosi és a 19 megyei munkaügyi központból és az ezekhez tartozó 174 helyi kirendeltségből, valamint a Regionális Munkaerő-fejlesztő és Képző Központokból áll. A Foglalkoztatási Hivatal felelős a munkaügyi központok szakmai irányításáért, a munkanélküli ellátásokkal, a foglalkoztatást elősegítő támogatásokkal és a munkaerő-piaci szolgáltatásokkal kapcsolatos módszertani, informatikai, statisztikai adatfeldolgozási, elemzési és tájékoztatási feladatok ellátásáért. A munkaügyi központok és kirendeltségeik programjaikkal és szolgáltatásaikkal a munkát keresőket és a munkahelyet kínálókat segítik. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat

feladata a munkaerő-piaci helyzet feltárása, a foglalkoztatási helyzet javítása érdekében a munkaerő-kereslet és kínálat összehangolásának elősegítése, térségi foglalkoztatási feszültségek oldása, a foglalkoztatás elősegítése és a munkanélküliség csökkentése, a munkanélkülivé vált személyek pénzügyi ellátásának folyósítása. Mindez együttesen szolgáltatási, hatósági és pénzügyi tevékenységek ellátását is jelenti. 1998 és 2001 között a regisztrált munkanélküliek átlagos létszáma 423,1 ezer főről 364,2 főre, 14 százalékkal csökkent, ezáltal a munkaügyi szervezet egy dolgozójára jutó munkanélküliek havi átlag száma 115,1 főről 100,9 főre változott. Az elmúlt években a munkaügyi szervezet regisztrált munkanélküliek közül minden ötödik munkanélküli elhelyezkedését tudta segíteni. 2.2 A Munkaerő-piaci Alap Az aktív munkaerő-piaci programoknak és az ÁFSZ működésének pénzügyi

forrásait elsősorban a Munkaerő-piaci Alap biztosítja. A munkáltatói és a munkavállalói járulékokból képződő Munkaerő-piaci Alapot a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium felügyeli. Az Alap felhasználásáról a háromoldalú Irányító Testület dönt, amely egyben a szociális párbeszéd egyik fóruma is. 19 3. Aktív munkaerő-piaci eszközök A kilencvenes évek első felében, a munkanélküliség tömegessé válásának időszakában a foglalkoztatáspolitika elsődleges eszközét az ún. passzív munkanélküliségi ellátások jelentették. A munkanélkülivé vált embereknek nyújtott pénzbeli ellátások nagymértékben hozzájárultak a piacgazdaságra való átmenet időszakában gyorsan növekvő, tömeges munkanélküliségből fakadó társadalmi feszültségek mérsékléséhez. A gazdaság stabilizálódásával az ellátásra jogosult munkanélküliek utánpótlása egyre inkább elapadt, és ezzel párhuzamosan a

passzív ellátások jelentősége csökkent, míg az aktív eszközöké fokozatosan nőtt. 2001-ben a munkanélküliek 22 s zázaléka vett részt aktív foglalkoztatáspolitikai programokban, és ezek finanszírozása az összes munkanélküliségi ellátásokra és támogatásokra fordított kiadások 55 %-át tette ki. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfontosabb aktív munkaerő-piaci eszközei a közvetítő szolgáltatások, a képzési programok, a közmunka programok és a támogatott foglalkoztatás. Az aktív programok közül a közhasznú foglalkoztatásnak, a munkaerő-piaci képzésnek és a tartósan munkanélküliek bértámogatással ösztönzött foglalkoztatásának volt meghatározó szerepe. A közhasznú foglalkoztatási programok esetében az önkormányzatok választják ki a résztvevőket és határozzák meg a közhasznú munka keretében elvégzendő – általában a település fenntartásához kapcsolódó - feladatokat. Egy-egy

kiválasztott munkanélküli évente 3-6 hónap időtartamban kapott ilyen, a megélhetéshez némileg hozzájáruló tevékenységre lehetőséget. Az elmúlt években országszerte indultak olyan programok, amelyek a közhasznú munkát képzéssel, tanácsadással társítva arra tettek kísérletet, hogy a résztvevőket alkalmassá tegyék a másodlagos, illetve elsődleges munkaerőpiacra való visszatérésre. Az aktív munkaerő-piaci programokkal kapcsolatos tapasztalatok összességében azt mutatják, hogy a munkaerőpiacról tartósan kiszorult rétegek munkavégző képességének megújítása és a munkaerőpiacra való visszailleszkedés elősegítése a jelenleginél komplexebb, egyénekre szabottabb eljárásokat másrészt a t érségi gazdaságfejlesztési programokba beágyazott megoldásokat igényel. A munkaerőpiacra való visszatérés vagy beilleszkedés elősegítése szempontjából különösen fontosak a képzési programok. Az iskolarendszerű képzés

rugalmatlansága és a gazdaság igényeihez való nem kellő alkalmazkodása miatt a munkaerő-piaci képzések ma még 20 elsősorban a vállalkozások elvárásainak megfelelő szakképzettséggel és készségekkel nem rendelkező, pályakezdő fiatalok számára megszerzett ismeretek kiegészítésének eszközét jelentik. Az elhelyezkedni nem tudók a munkaerő-piaci képzések keretében sajátítják el azokat a munkaerőpiacra való sikeres beilleszkedéshez nélkülözhetetlen ismereteket és készségeket, amelyek megszerzését az iskolarendszerű képzésnek kellene biztosítania. A képzések tehát jellemzően a középiskolai végzettséggel megszerezhető kiegészítő ismeretekre irányulnak, és inkább az egyéni tanulási ambíciók kielégítését szolgálják, semmint a leghátrányosabb helyzetűek foglalkoztathatóságának javítását. A képzetlen, támogató szociális háttér nélküli, tanulási nehézségekkel küszködő, gyakran motiválatlan

csoportok esetében a munkaerőpiacra való beilleszkedés elősegítéséhez gyakorlatorientált, a kereső munkával, foglalkoztatással összekötött, a vállalkozások és a foglalkoztatási szolgálat tartós együttműködésére épülő képzési formákra van szükség. Az álláskeresők számára az ÁFSZ közvetítési szolgáltatásokat biztosít. A közvetítés hatékonyságát és eredményességét döntően befolyásolja, hogy a munkaerő-piaci szervezet megfelelő kapcsolatrendszerrel rendelkezik-e a helyi munkaerőpiacon, vannak-e információi a helyi vállalkozások munkaerő-keresletéről, és kellően megbízható közvetítő szolgáltatást építettek-e ki, amely bizalmat ébreszt a szervezet által kínált munkaerővel szemben. A sikeres közvetítéshez egyfelől komplex munkaerő-fejlesztés, másrészt a foglalkoztatói igények alapos ismerete szükséges. A mai gyakorlat mindkét területen mutat súlyos hiányosságokat Az ÁFSZ részesedése a

közvetítések piacán területenként eltérő. Általában elmondható, hogy minél nagyobb a település, annál kisebb aránya kerül a piacon lévő üres állásoknak a munkaügyi központok látókörébe. A munkáltatók főként hirdetések és személyes ajánlások alapján vesznek fel új dolgozót, és csak harmadsorban fordulnak munkaerőigényeikkel az Állami Foglalkoztatási Szolgálathoz. Emellett is elmondható, hogy a szolgálat sikeresen elégíti ki a tömegesen jelentkező képzetlen, illetve betanítható munkaerő iránti igényeket ugyanakkor nehezen reagál, az egyedi igényekre, és még kevésbé képes az igények kezdeményező feltárására. Bár az utóbbi években a munkáltatók egyre gyakrabban veszik igénybe az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkaerő-közvetítési tevékenységét, a j avulás ellenére 2001-ben is 100 regisztrált munkanélkülire mindössze 12,4 bejelentett üres álláshely jutott. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat

szolgáltatásai az állás nélkül lévők képességek, adottságok, szociális háttér tekintetében meglehetősen heterogén csoportjának csak egy 21 bizonyos rétegét érik el. Az elhelyezkedni nem tudók kapcsolata a munkanélküliségi ellátás folyósítási idejének lejártát követően a munkaügyi szervezettel megszakad, és ezáltal esélyük a munkaerőpiacra való visszatérésre tovább csökken. (Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program 5-12 oldal) Míg az EU legtöbb tagállamához képest Magyarországon viszonylag magas a középfokú oktatásban résztvevők aránya, addig a felsőfokú képzésben résztvevők aránya kisebb. Ez a szint azonban növekszik az újonnan belépők magasabb képzettségi szintje és az alacsonyabb képzettségűek alacsonyabb munkaerő-piaci foglalkoztatási rátája miatt. 1993 és 1999 köz ött felső- és középfokú (úgyszintén szakközépiskolai)

végzettségű munkavállalók 72,7%-ról 81,5%-ra nőtt, miközben az általános iskolai végzettséggel rendelkező munkavállalók aránya 27,3%-ról 18,5%-ra esett vissza. Az elmúlt évtizedben a felvételi arányok lényegesen növekedtek az oktatásban, kivéve azokat a szakmunkásképző iskolákat, amelyekben érettségit nem, hanem speciális szakképesítést adnak. Az általános iskolai tanulók száma demográfiai változások miatt csökkent A részvételi arányuk majdnem 100%-os. A közép- és felsőfokú oktatásban részvevők aránya a demográfiai változások ellenére nőtt. A lemorzsolódási arányok 1993 óta csökkennek, kivéve a szakiskolákat és szakmunkásképzőket. Iskolázottságukat tekintve fontos jellemzője a munkanélküliségnek, hogy lényegesen alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, mint a foglalkoztatottak. A foglalkoztatottaknak csaknem a fele, míg a munkanélkülieknek viszont csak az ötöde fejezte be a

középiskolát, vagy vett részt felsőfokú oktatásban. Az elmúlt években egy másik fontos különbség tűnt fel, hogy míg a munkával rendelkezők képzettségi szintje lényeges nőtt, addig a munkanélküliek képzettségi szintjének megoszlása csak igen kismértékben változott. Változások történtek az alacsony iskolázottsági szintű emberek csoportjában. A mindössze 8 általános iskolát elvégzők aránya csökkent, a szakmunkás képzettségűeké ellenben növekedett. Ez is elsősorban arra mutat, hogy a szakképzetlen és iskolázatlan, valószínűleg többszörösen hátrányos helyzetben lévő munkavállalók kerültek ki a munkaerőpiacról, és váltak inaktívvá. A kedvező munkaerőpiaci fejlemények ellenére az alacsony iskolázottsággal rendelkezők továbbra is nehezen találnak munkát. 1999-ben a munkanélküliek mintegy egyharmada legfeljebb 8 általános iskolai osztályt végzett el. 45%-uk rendelkezett szakmunkás bizonyítvánnyal,

17%-uk végezte el a középiskolát, és csak 3%-uk volt diplomás. 22 A munkanélküliek képzettségi szintjét tekintve is lényegesek a regionális egyenlőtlenségek, ezt a kérdést külön kezeli a magyar emberi erőforrások fejlesztésére kialakított stratégia. A Budapesten élő munkanélküliek között kétszer annyi a középiskolást vagy főiskolát, illetve egyetemet végzettek száma, mint az országos átlag. A fiatalokat és a s zakképzetlen, vagy kevésbé iskolázott lakosságot aránytalanul érintette a munkanélküliség. A munkanélküliség úgy tűnik, sokkal inkább sújtotta a fizikai dolgozókat, mint a nem fizikaiakat. Bár az összes munkában állók 60%-a fizikai munkás, részarányuk a munkanélküliek között eléri a 80%-ot. Magyarországon a jelenlegi munkanélküliség részben strukturális, bár a kevésbé fejlett régiókban fennmaradt a keresleti hiány is. A meghatározott szakképzettségekre irányuló munkaerő-kereslet és

szakképzetlen munkaerő-kínálat közötti eltérés úgy jellemezhető, hogy a kínálatban a szakképzetlenek aránya nagy, míg a munkaerő iránti kereslet meghatározott szakképzettségekre irányul. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálatnak (ÁFSZ) a regisztrált, betöltetlen álláshelyeken illetve a vállalati munkaerő-kereslet felmérésein alapuló rövidtávú előrejelzései, amelyek a bejelentett betöltetlen álláshelyekre, illetve a vállalatok munkaerő iránti keresletének felmérésére épülnek, szintén bizonyos eltéréseket jeleznek. Bizonyos szakmákban, különösen Budapesten és a nyugati területeken már felmerült a szakképzett munkavállalók hiánya is. A hiány leginkább a gépgyártásban kiemelkedő, ahol a vállalatok 10%-a jelezte, hogy kapacitásait főképpen a munkaerőhiány miatt nem tudja kihasználni. 4. Oktatás és képzés 4.1 A lakosság képzettségi szintje A lakosság képzettségi szintje javuló tendenciát mutat. A

munkaerő-piaci szempontból legfontosabb, 25-59 éves népesség körében pl. jelentősen csökkent a legfeljebb általános iskolát (8 osztályt) végzettek aránya, miközben számottevően emelkedett a közép- és felsőfokú végzettségűeké. Ezáltal az aktív korúak átlagos képzettségi szintje közeledett az EU átlagához. Míg 1990-ben e korosztály közel a felének, 1999-ben már csak alig több mint egynegyedének volt legfeljebb csak 8 osztályos alapfokú végzettsége (EU:36%). A középfokú 23 végzettségűek aránya összességében 40%-ról 60%-ra nőtt, de a nemzetközi „upper secondary”-szintnek megfelelő középiskolai érettségivel csak 30% rendelkezik (EU: 43%). A diplomásokat illetően már nem ilyen kedvező az összehasonlítás. A felsőfokú képzés látványos expanziója még nem igazán tükröződik a 25-59 éves népesség képzettségi struktúrájában, a főiskolai, egyetemi végzettséggel rendelkezők aránya 12,1%-ról

13,9%-ra (EU: 21%) emelkedett. A komoly hagyományokkal rendelkező közép- és felsőfokú oktatásra, valamint a nemzetközileg is elismert, magas szintű tudományos és K+F kultúrára épülve több kulcsfontosságú szakterületen, főként a természet-, a műszaki és az orvostudományok területén sikeres kutatói iskolák jöttek létre. 4.2 Az iskolarendszerű oktatás és képzés A magyar oktatási rendszer európai viszonylatban fejlettnek tekinthető, és az ország fejlettségi szintjéhez képest magasak a beiskolázási arányok. Az oktatásra, képzésre fordított GDP arányos közkiadások nagyságrendje valamivel az OECD átlag alatt van. Az elmúlt évtizedben számottevően javult a jelentős hagyományokkal rendelkező oktatási rendszer teljesítménye. Ez a növekedés azonban a képzés színvonalának bizonyos fokú csökkenését eredményezte. A közép- és felsőoktatásban résztvevők aránya Nemzetközi összehasonlításban is figyelemre méltó

módon, bővült a közép- és felsőfokú képzésben résztvevők száma ill. aránya Az 1999/2000-es tanévben az egy évtizeddel korábbi 40%-os részvételi aránnyal szemben a középiskolás korosztálynak már 60%-a tanult érettségit adó középiskolában (EU átlag: 64%), s további 20%-a szakmunkásképző iskolában. A felsőoktatásban résztvevők összlétszáma csaknem megháromszorozódott, 102 ezer főről 279 ezer főre emelkedett, és ezen belül a 18-24 éves fiatalok részvételi aránya is a duplájára, 15%ra nőtt, ami azonban még elmarad a 23%-os közösségi átlagtól. A szakképzési szektort érintő változások legfontosabb jellemzője a szakmunkás tanulók számának közel felére és a szakközépiskolában tanulók számának több mint 40%-os növekedése volt. A jövőben várhatóan tovább mérséklődik majd a szakmunkás végzettségűek aránya, miközben növekszik az érettségizettek és diplomások aránya. 24 Fejlődési trendek

a szakképzésben Jelentős változások jellemezték a szakképzést is. Az iskolakötelezettség korhatárának 18 évre való felemelése és a szakképzési rendszer megváltoztatása későbbre tette a szakoktatáson belüli specializációt, s a szakiskolai tanulók szakmai képzése csak 16 éves koruk után kezdődik. Kézzelfogható változások történtek az oktatási és a szakképzési rendszer országos igazgatásában a d ereguláció és a r endszer általános decentralizációja érdekében. Létrejött az uniós követelményeknek megfelelő Országos Képzési Jegyzéket, és azt folyamatosan hozzáigazítják a gazdaság és a munkaerőpiac változó követelményeihez. Feszültségpontok Általánosságban megállapítható, hogy az elért eredmények ellenére, a köz- és a felsőoktatás, valamint az iskolarendszerű képzés tartalma és területi elhelyezkedése tekintetében mindmáig nem tudott kellő gyorsasággal és rugalmassággal alkalmazkodni a

vállalkozások technikai, tulajdonosi szerkezetében, méreteiben és az ipar területi átrendeződésében bekövetkezett rohamos léptékű és folyamatos változásokhoz. A főbb problémák az alábbiak: Elégtelen összhang az oktatási, képzési rendszerből kilépők képzettsége és a munkaerő-piaci igények között A közoktatás és a f elsőoktatás rendszerből kilépők képzettségének szintje és jellege nem eléggé felel meg a munkaerő-piaci elvárásoknak. A felsőoktatásban bizonyos szakmákban túlképzés folyik, miközben – különösen a dinamikusan fejlődő térségekben – krónikus hiány van kvalifikált szakmunkásokban. A közép- és a felsőfokú szinten zajló képzések struktúrája nem igazodott megfelelő mértékben a gazdaság igényeihez. Bizonyos szakmákban változatlanul túlképzés tapasztalható (pl. bölcsész- és természettudományi karok, pedagógusképzés, orvosképzés). Megoldatlan az oktatásból a munka

világába történő átmenet újszerű problémáinak komplex kezelése. Hiányzik egy egységes pályaválasztási orientációs és tanácsadó rendszer Ennek oka egyrészt a megfelelően képzett szakemberek hiánya, másrészt az oktatási, képzési és a munkaerő-piaci intézmények információs rendszerei összekapcsolásának hiánya. Lemaradás az alapkészségek és kulcskompetenciák oktatásában A közoktatás nem kellően gyakorlatorientált, változatlanul nem fordít kellő figyelmet a foglalkoztatás-kompatibilis, aktív tanulási és kommunikációs készségek, valamint az életviteli 25 kompetenciák elsajátítására. Ezt az elmaradást nemzetközi összehasonlító vizsgálatok (OECD) eredményei egyértelműen kimutatták. Ugyancsak jelentős elmaradás tapasztalható a tanulók és általában a lakosság idegennyelvi és informatikai ismeretei terén. Lemaradások a speciális képzési igényű és a társadalmi kirekesztődés veszélyeinek

különösen kitett fiatalok oktatásában A közoktatási rendszer nem tudott kellő gyorsasággal és rugalmassággal reagálni a társadalmi és kulturális változások újszerű jelenségeire sem. Ezzel összefüggésben, jelentős lemaradás tapasztalható a hátrányos helyzetű rétegek, különösen a roma népesség társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának elősegítése, valamint speciális oktatási és képzési igényeinek a kielégítése terén. A jövedelmi szempontból leghátrányosabb helyzetű családok gyermekei az átlagnál jóval kisebb eséllyel kerülnek be a közép- és felsőoktatásba. A roma fiataloknak csak kevesebb mint 10 százaléka tesz érettségi vizsgát, s munkaerő-piaci esélyeiket ez jelentősen korlátozza. Viszonylag magas a hátrányos helyzetű rétegek iskolai lemorzsolódása, és az átlagosnál gyengébb tanulmányi teljesítményük is. Nemzetközi összehasonlításban rendkívül alacsony a fogyatékkal élő fiatalok

körében az integrált oktatásban résztvevők aránya. Az iskolarendszer szelektivitása, esélyegyenlőtlenség A hátrányos helyzetű gyermekek integrációját nehezíti a magyar oktatási rendszerben tapasztalható esélyegyenlőtlenség és a rendszer erőteljes szelektivitása. A PISA 2000 elemzések szerint a m agyar oktatási rendszerben a t anulói teljesítményt az OECD átlagnál jóval nagyobb mértékben befolyásolja a szocio-ökonómiai háttér – Magyarországon a legkevésbé biztosít egyenlő esélyeket az alacsonyabb iskolai végzettségű, a kulturális javakkal kevésbé ellátott, és a s zegényebb családokból származó gyermekeknek. Bár az elmúlt években reménykeltő programokat dolgoztak ki a cél érdekében, e programok megfelelő támogatás és jól előkészített adaptációs programok hiányában jórészt elszigetelt kísérletek maradtak. További fejlesztésre szorul az oktatási integrációs kapacitás megerősítése a

pedagógusképzésen keresztül, az integráló és differenciáló pedagógia ismeretei, a kirekesztődött társadalmi csoportokkal kapcsolatos ismeretek a pedagógusképzésben és továbbképzésben. 26 Az egész életen át tartó tanulás politikájának fogyatékosságai Még nem alakult ki az oktatás és képzés, a formális és az informális tanulás különböző formáit és szintjeit egységes rendszerként kezelő szakpolitikai szemlélet és gyakorlat. Fontos akadály az információs technológiák alkalmazásában tapasztalható szűk fizikai és humán keresztmetszet, továbbá a távoktatás különböző formáinak korlátozott elterjedése. Korszerűtlen és területileg egyenetlen infrastruktúra, regionális hiányosságok A köz- és a felsőoktatás színvonala és fizikai infrastruktúrája a legtöbb területen elmarad az EU tagállamok átlagától, valamint a gazdasági-társadalmi változások és a t echnológiai fejlődés követelményeitől. Az

iskolaépületek 65%-ának nem kielégítő a műszaki állapota, megoldatlan a szennyvízelvezetés. Településtípusok szerint markáns különbségek vannak bizonyos képzési szintekhez és típusokhoz, valamint az oktatási, pedagógiai szolgáltatásokhoz történő hozzájutás, az oktatás eszközellátottsága tekintetében. Részben a fenti tényezők magyarázzák a tanulók tanulmányi teljesítménye között településtípusok szerint tapasztalható számottevő eltérést. A felsőoktatás épület- és eszközellátottsága sem tudta követni az egyetemi, főiskolai képzés gyorsütemű expanzióját. A felsőoktatási intézmények régióikban egyelőre nem töltenek be központi szerepet, tudásközpontként való működésük elmarad a kívánt szinttől. Komoly hiány mutatkozik a nyelv- és az informatikaoktatás terén Az oktatási rendszer nem kielégítő költséghatékonysága Az oktatás költséghatékonysága szempontjából fontos problémát jelent a

demográfiai folyamatok alakulása, melynek leglényegesebb eleme az iskoláskorú népesség folyamatos csökkenése, ugyanis az egy tanárra jutó diákok számának csökkenése amellett, hogy növeli az egy diákra jutó költségeket, nem vonja maga utána az oktatás minőségének javulását. Az oktatás és képzés különböző szintjein és területein még nem épült ki az oktatás, képzés hatékonyságának mérésére szolgáló egységes és hatékonyan működő értékelési és minőségbiztosítási rendszer. 4.3 Az iskolai rendszeren kívüli képzés Az 1990-es évek elején - a munkanélküliség kezelésére irányuló passzív eszközök alkalmazása mellett - a felnőttoktatás háttérbe szorult, és csak a 90-es évek közepe táján ismerték fel kiemelkedő szerepét és jelentőségét a munkanélküliség elleni harcban és a munkaerőnek az új technológiai követelményeknek való megfeleltetésében. Ez az irányváltás 27 nyilvánul meg a

formális és nem formális továbbképzések különböző alakzatait biztosító jogi, intézményi és pénzügyi keretek állami kialakításában. Az állami szerepvállalás mellett számos képzést folytató magánvállalkozás is megjelent, illetve maguk a gazdálkodó szervezetek is egyre aktívabban képezik saját munkavállalóikat, melyet a szakképzési hozzájárulás keretében az állam is támogat. Az egész életen át tartó tanulás intézményi háttere Az iskolai rendszeren kívüli képzések intézményrendszerében egy négypólusú rendszer jött létre: az állami képző szervezetek - melyek részét képezik a regionális munkaerő-fejlesztő központok -, a non-profit szervezetek, a képzést fő tevékenységként folytató gazdasági társaságok, valamint a munkaadók. A képzések és a résztvevők száma 1997-2000 között dinamikusan, több mint 50%-kal nőtt, így a képzésben résztvevők száma 2000-ben meghaladta a 144 ezer főt A

felnőttképzésbe belépő felnőttek nagyobb aktivitásának egyaránt akadálya a felnőttképzési intézményhálózat egyenetlen területi elhelyezkedése, másrészt a képző intézmények esetenként szűk programválasztéka, illetve egyenetlen szakmai-minőségi színvonala. A felnőttképzési törvény bevezette a képző intézmények önkéntes intézmény- és programakkreditációját, amely alapvető ösztönzést adott a minőségbiztosítás fejlesztéséhez, ez azonban még nem általános, így a minőségbiztosítás elterjedését, illetve általánossá válását ösztönözni szükséges. A megfelelő minőségű képzés biztosításának alapvető személyi feltétele a felnőttek képzésében közreműködő, a résztvevőket segítő szakemberek, szakoktatók továbbképzési rendszerének kialakítása. A felnőttek képzését hatékonyan segítheti, a képzésben részt vevők létszámát jelentősen növelheti az információs technológia és a

távoktatás szélesebb körű elterjedése. Ennek ma alapvető akadályát jelenti a megfelelő infrastruktúra, a felnőttképzési távoktatási centrumok, a távoktatási programok, illetve a távoktatásban jártas szakemberek hiánya. 5. Jövedelmi egyenlőtlenségek A jövedelmi egyenlőtlenségek növekedése már a nyolcvanas évek elején megkezdődött. A felső és alsó decilisek közötti 4-4,5-szeres különbség 1997-ig emelkedett, és azóta a nagyjából a közösségi átlagnak megfelelő 7,5-8-szoros szinten stabilizálódott. Ehhez hasonlóan, az EU 28 átlagokhoz közeli értékeket mutatnak a jövedelemi egyenlőtlenségek más indikátorai is. 2001ben a népesség leggazdagabb 20%-ának jövedelme 4,7-szeresen (EU: 5,2) haladta meg a legszegényebb 20%-ét, és a Gini-együttható 33%-os értéke is közel áll az EU 31%-os átlagához A kilencvenes években jelentősen átalakult a háztartások jövedelemszerkezete. A munkanélküliség és az

inaktivitás növekedésével a munkaerőpiacról jövedelmet szerző háztartások száma csökkent, a jóléti támogatásokban részesedőké pedig nőtt. 2000-ben a lakosság 15,2%-a rendelkezett az egy főre jutó nettó jövedelem medián értékének 60%-ánál kisebb jövedelemmel, szemben az EU-val, ahol a szegénységi küszöb alatt a népesség 18%-a él. VI. Intézmény-irányítás A rendszerváltás óta a foglalkoztatási és munkaerőpiaci ügyek intézményes irányításában nagy változások történtek. A kormány és más intézmények változó keretéhez a leginkább alkalmas struktúrát igyekeztek kialakítani. A (1990-ben létrehozott) Munkaügyi Minisztérium volt korábban a legfontosabb állami szervezet. Hatáskörét 1998-ban megosztották a Gazdasági Minisztérium, a Szociális és Családügyi Minisztérium és az Oktatási Minisztérium között. Ezután, 2000 j úniusában egy részleges átcsoportosítás történt mivel a kormány a

foglalkoztatáspolitikának makrogazdasági dimenziót adott, a Gazdasági Minisztérium viseli a foglalkoztatáspolitikáért, az aktív és passzív munkaerő-piaci intézkedésekért, a t ársadalmi párbeszédért, a munkajogi és munkaerő-piaci szabályozásért az elsődleges felelősséget. Hozzá tarozik az Állami Foglalkoztatási Szolgálat is. A Szociális és Családügyi Minisztérium két, a foglalkoztatáshoz kapcsolódó területen illetékes, nevezetesen: a nemekkel kapcsolatos kérdésekben, és a f ogyatékosok rehabilitációjában. Az Oktatási Minisztérium felel az oktatásért és a szakképzésért, illetve felügyeli a regionális munkaerő-piaci képzési központokat. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat az Országos Munkaügyi Központból, a budapesti és a 19 megyei munkaügyi központból és 174 helyi kirendeltségből áll. A megyei központok a Gazdasági Minisztérium közvetlen irányítása alá tartoznak, míg működésüket az Országos

Munkaügyi Központ erőteljesen támogatja, elsősorban az összes közös tevékenység (például: adatfeldolgozás) országos kereteinek biztosításával és a munkaerőpiaci szolgáltatással. Az átmeneti átalakulás időszakában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat igen széles körben biztosított támogatást a munkanélkülieknek, és általában elérte a vonatkozó szolgáltatások 29 igen jó színvonalát. Ezen túlmenően az ÁFSZ különböző munkaerőpiaci intézkedéseket is végrehajt (például bértámogatás, munkaerőpiaci képzés, vállalkozásfejlesztés, ifjúsági programok, szakmai rehabilitáció és közmunka.) Magyarországon a Munkaerőpiaci Alap a fő pénzügyi eszköz, amelyen keresztül finanszírozzák az aktív és a passzív munkaerő-piaci intézkedéseket, illetve az Állami Foglalkoztatási Szolgálatot. Az alap a munkáltatók és a munkavállalók hozzájárulásaiból tevődik össze, és a Gazdasági Minisztérium felügyelete

alatt működik. A Munkaerőpiaci Alap irányító testületének háromoldalú összetétele a t ársadalmi párbeszéd új intézményes struktúrájában is fennmarad. Az irányító testület biztosítja a fórumot a szakmapolitikai kérdésekről folytatott konzultációkhoz, illetve a lényeges pénzügyi döntésekhez (például: a források allokálása a megyékhez, a munkaerőpiaci intézkedések pénzügyi vonatkozású elosztása). Magyarországon a gazdasági és szociális konzultáció legátfogóbb intézménye a Gazdasági Tanács. Ez a fórum hivatott megvitatni a gazdaság egészét érintő, átfogó politikai és stratégiai kérdéseket. A szociális partnereken túlmenően a Tanács munkájában részt vesz több befolyásos szervezet is (úgymint a Nemzeti Bank, a Bankszövetség, a Tőzsdetanács, a multinacionális befektetők képviselői és a gazdasági kamarák). Átfogó foglalkoztatási és munkaügyi kérdésekben a központi konzultációs fórum a

háromoldalú alapon működő Országos Munkaügyi Tanács. Alapvető feladatai közé tartozik konzultációk folytatása a munka világával kapcsolatos minden kérdésben és bizonyos munkaügyi területeken tárgyalás. Hatásköre kiterjed a munkaügyi törvények alkotásáról való konzultációra, az megváltoztatására, országos a minimálbérről szociális partnerek való jogkörét megállapodásra, és a tevékenységét munkanapok szabályozó rendelettervezetekről való konzultációra. A Tanács egy-egy kérdésre (pl bérek, munkaügyi törvények, foglalkoztatás- és szociálpolitika) összpontosító különbizottságok révén működik, amelyeknek döntő fontossága van a nemzeti szintű konzultáció és tárgyalások előkészítésében. A konzultációkon és a tárgyalásokon túlmenően a szociális partnerek a foglalkoztatással és munkanélküliséggel kapcsolatos döntések meghozatalában is részt vesznek. A munkaadói és a

munkavállalói szervezetek országos és megyei szinten bekapcsolódnak az Országos 30 Munkaerőpiaci Alapot érintő döntésekbe. Az alap felhasználásáról a Munkaerőpiaci Alap háromoldalú Irányító Testülete határoz. A decentralizált források elhelyezéséről a megyei munkaügyi tanácsok döntenek. A megyei munkaügyi tanácsok szorosan együttműködnek a regionális fejlesztési tanácsokkal, amelyek más minisztériumoktól nyert decentralizált forrásokról rendelkeznek.(Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program 12-19 oldal) Összefoglalás Annak ellenére, hogy a munkanélküliség folyamatosan csökken, a foglalkoztatási ráta alacsony szinten áll az uniós átlaghoz képest, továbbá jelentős regionális különbségek, a dinamikusan növekvő térségekben pedig a szakképzett munkaerő hiánya tapasztalható. A foglalkoztatási ráta növelése jelenti a legfontosabb közép- és

hosszú távú kihívást a magyar gazdaság számára, amit a g azdasági növekedés költségvetési és társadalmi fenntarthatósága egyaránt szükségessé tesz. A magyar gazdaság növekedése és annak versenyképessége várhatóan növelni fogja a foglalkoztatást, ugyanakkor a foglalkoztatáspolitika segíteni fogja a fenntartható és kiegyensúlyozott gazdasági növekedést. A kormány célja a foglalkoztatás szintjének növelése, a munkanélküliség szintjének csökkentése és egy rugalmasabb munkaerőpiac létrehozása. A kormány csökkenteni kívánja a munkát terhelő költségeket, és ezáltal ösztönözni a munkahelyteremtést, továbbá erőfeszítéseket tesz a munkavállalás rugalmasabb formáinak bevezetésére és szabályozására, a p asszív munkaerő-piaci intézkedések helyébe aktív programok és prevenciós megközelítések lépnek. A regionális különbségek csökkentésére, valamint a munkaerő rugalmasságának és mobilitásának

növeléséter intézkedéseket kell tenni. VII. A munkaerőpiac rövid SWOT elemzése Erősségek: - folyamatosan növekszik a közép- és felsőoktatásban résztvevők aránya, - a foglalkoztatottak képzettségi szintje folyamatosan emelkedik, - a munkaerő számos szakterületen versenyképes és nemzetközileg elismert szaktudással rendelkezik, 31 - a nők és a férfiak részvétele a munkaerőpiacon viszonylag kiegyensúlyozott, - a foglalkoztatottak ágazati struktúrája korszerűsödik, - kiépült és megszilárdult az ország egészére kiterjedő, passzív ellátásokat és aktív munkaerő-piaci programokat egyaránt biztosító foglalkoztatási szolgálat, - megteremtődtek a korszerű ellátórendszer szervezeti keretei a szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, valamint a fogyatékkal élők esélyegyenlősége és a foglalkoztatási rehabilitáció területén, - fokozottabban érvényesül a partnerség elve, erősödik a szakmai és

érdekképviseleti szervezetek részvétele a döntési folyamatokban. Gyenge pontok: - az oktatás és képzés rendszere nem biztosítja megfelelően a foglalkoztatás szempontjából meghatározó készségek és képességek elsajátítását, - a fiatalok jelentős része a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő képzettség és készségek nélkül lép be a munkaerőpiacra, - a gazdasági aktivitás és foglalkoztatottság szintje alacsony, - a magas inaktivitás ellenére egyes foglalkozásokban és térségekben a s zakképzett munkaerő hiánya tapasztalható, - a munkanélküliek jelentős részét a tartósan munkanélküliek teszik ki, - a munkanélküliség és a munkaerőpiacról való tartós kirekesztődés különösen jelentős mértékben sújtja a roma népességet, - kirívóan rossz a népesség – és különösen a munkavállalási korú népesség – egészségi állapota, - a régiók között és a régiókon belül is jelentős

munkaerőpiaci különbségek alakultak ki, amelyek az általánosan javuló gazdasági helyzet ellenére sem mérséklődtek számottevően, - a szociális szolgáltatások kiépítettsége és hozzáférhetősége terén jelentős területi egyenlőtlenségek vannak, a szociális intézmények eszköz- és humánerőforrás-ellátottsága hiányos, - az oktatás és képzés rendszerében nem alakultak ki azok a m echanizmusok, amelyek a képzések tartalmát folyamatosan a gazdaság igényeihez igazítanák. - A családi élet és a munka összeegyeztetését nehezíti a r ugalmas foglalkoztatási lehetőségek szűkössége és a gondozási szolgáltatások egyenlőtlen hozzáférhetősége. - Hiányos és korszerűtlen, térségenként és településtípusonként jelentős különbségeket mutat az oktatási infrastruktúra. 32 - A szociálisan hátrányos helyzetű vagy speciális problémával küzdő csoportok társadalmi beilleszkedését segítő

szolgáltatások infrastrukturális feltételei rendkívül hiányosak. - A szociális ellátórendszer szerkezete és kiépítettsége nem követi a növekvő és differenciálódó ellátási szükségleteket. - Nem kielégítő a társadalmi kirekesztődés veszélyeinek különösen kitett – elsősorban roma – fiatalok oktatása és képzése. Lehetőségek: - A humánerőforrás-fejlesztésre fordítható források növekedésével bővül a foglalkoztatható munkaerő-állomány. - A tudás-intenzív iparágak növekedésével felértékelődik az oktatás és képzés szerepe. - Az egész életen át tartó tanulás elvének fokozatos térhódítása hozzájárul a munkaerő versenyképességének javulásához és a társadalmi esélykülönbségek csökkentéséhez. - Az európai uniós normákhoz való alkalmazkodás a munkavédelem és munkabiztonság területén minőségjavulást eredményez. - A civil szervezetek erősödő szerep- és feladatvállalása

a közszolgáltatások területén növeli a szolgáltatások rugalmasságát és hatékonyságát. - A társadalmi szolidaritás erősödése, az előítéletek elleni küzdelem növeli a kirekesztett csoportok integrációs esélyeit. - Az információs és kommunikációs technológiák elterjedése javítja a s zolgáltatások minőségét és elérhetőségét. Veszélyek: - A munkaerő-költség emelkedésével gyengül a magyar munkaerő relatív versenyképessége. - A munkahelyhiány akadályozza a f oglalkoztatási szint növelését és a t artós munkanélküliség arányának növekedéséhez vezet. - A felsőoktatás tömegessé válásával csökken a felsőfokú végzettség társadalmi presztízse. - A kedvezőtlen demográfiai folyamatok állandósulásával a munkaképes korú népesség aránya és száma hosszabb távon csökken. - A nyitottabb munkaerőpiac fokozza a magasan képzett szakemberek elvándorlását. - A munkavállalók

munkahelyi képzésének elégtelensége gyengíti a munkaerő alkalmazkodóképességét, különösen a kis- és középvállalkozások alkalmazottai esetében. 33 - A munkanélküliség állandósulása a f iatalabb generációk esetében a t artós munkanélküliség újrateremtődéséhez vezet. - A társadalmi különbségek növekedésével a szolidaritás tovább gyengül, és az előítéletesség fokozódik. - A szegénységi újratermelődéséhez kockázatok vezet. Helyzetelemzés 10-12 oldal) fennmaradása (Nemzeti at Fejlesztési ársadalmi Terv egyenlőtlenségek Foglalkoztatáspolitika 34 Felhasznált irodalom: Dolmány-Hajós-Magda (1998): A munkaerő gazdaságtana. Dinasztia Kiadó, Budapest Falusné Szikra Katalin Globalizáció és munkapiac, különös tekintettel a magasan fejlett országokra. Közgazdasági szemle, XLVI. évf, 1999 január (20-34 oldal) Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Oktatási

Minisztérium, Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program 2004-2006 Tervezet 2002. október 24 Humán erőforrás-fejlesztési Munkacsoport Foglalkoztatás Stratégiai Főosztály Nemzeti Fejlesztési Terv (Foglalkoztatáspolitika, Helyzetelemzés) Lengyel György – Szántó Zoltán (1998) Gazdasági rendszerek és intézmények szociológiája. Aula Kiadó, 1998 Nádudvari Zoltán: A fejlett országok munkaügyi helyzete, 1981-2004 Humánpolitikai Szemle 2003 szeptember 116-132 oldal Nagy András Az intézmények átalakulása és a fejlett gazdaságok utolérése. Közgazdasági Szemle, XLVIII évf., 2001 november (920-949 oldal)