Gazdasági Ismeretek | Világgazdaságtan » Fodor Pálné - Írország gazdasági fejlődése az elmúlt évtizedekben

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Gazdálkodás szak Írország gazdasági fejlődése az elmúlt évtizedekben (Összehasonlító gazdaságtan házidolgozat) Nyíregyháza, 2003. november 27 Készítette: Fodor Pálné 2003/2004. tanév I félév II. évfolyam Gazdálkodási szak Levelező „E” csoport Tartalom Bevezetés I. Az ír gazdaság fejlődése a II. világháború után 1.1 Iparpolitikák az elmúlt évtizedekben4oldal 1.11 1958-tól 1973-ig: liberalizáció4oldal 1.12 Az EU taggá válás körülményei és a tagság folyományai5oldal 1.2 A liberalizáció hátulütői6oldal 1.21 A hazai ipar elsorvadása 6oldal 1.22 Dualizmus: okok és következmények7oldal II. Az ír fejlődés determinánsai: gazdaságpolitika és integráció 2.1 Az Európai Unió juttatásainak szerepe10oldal 2.2 Kudarc, önkritika és korrekció a gazdaságpolitikában13oldal 2.21 Az

1987-es stabilizáció13oldal 2.22 Iparpolitikai fordulata ’90-es évek elején14oldal 2.23Az 1994-1999-es Nemzeti Fejlesztési Terv15oldal III. Az ír mezőgazdaság és az Európai Unió.16oldal IV. Az ír infrastruktúra állapota, és fejlesztésének irányai.18oldal 4.1 Az ír infrastruktúra fejlődésének története fejlesztésének irányai 18oldal 4.11 Közlekedés19oldal 4.12 Energiagazdaság20oldal V. Az ír munkaerőpiac.20oldal 5.1 A ’90-es évek fejleményei 20oldal VI. Írország EU stratégiája.21oldal 6.1 Írország EU stratégiájának jellemzői 21oldal Összefoglalás: Az ír siker tényezői.22oldal 2 Bevezetés Írország /Éire, Ireland/ Terület:70 285 km2 Népesség: 3,0 millió (1950) 2,9 millió (1970) 3,7 millió (1999) Nyelvek: angol, ír Államforma: Parlamentális köztársaság Nemzetközi tagsága: EU, Európai tanács, EBESZ, Európai Gazdasági Térség, NYEU (megfigyelő státusz), OECD, IMF, ENSZ, WTO. A kései középkor

óta az ír történelem szorosan összefonódik az angoléval. Több mint 700 éven át tartó brit uralom után az ország csak a 2 0.században nyerte el függetlenségét Az észak ír kérdés miatt a mai napig sem felhőtlen a viszony Nagy-Brittaniával. Államszervezet Írország 1937-ben elfogadott alkotmánya szerint parlamentális demokrácia. Az állam feje a nép által hét évre közvetlenül megválasztott elnök. Az ország történelmének első női államfőjét, Mary Robinsont hivatali idejének lejárta után, 1997-ben Mary McAleese váltotta fel az elnöki bársonyszékben. Az alsóház javaslatára az elnök nevezi ki a miniszterelnököt, ez utóbbi javaslatára pedig a kormányt. Az államfő hatáskörébe tartozik még a parlament feloszlatása vagy összehívása. Az elnököt feladatai elvégzésében az Államtanács segíti A kormány a parlamentnek felelős, és a képviselők többségének a támogatásával működik. A törvényhozás feladatát a

szenátusból és az alsóházból álló parlament(Oireachtas) látja el. A 166 fős alsóház képviselőit öt évre választják az arányos képviselet elve alapján. A szenátuus 60 tagja közül tizenegyet a kormányfő nevez ki, a többit gazdasági és kulturális intézmények delegálják. A szenátus tagjainak megbízatása ugyancsak öt évre szól. Az ír politikai életet két nyagy párt uralja: a Fianna Fáil (Köztásasági Párt, szó szerint a Sors Katonái) és a F ine Gael (Egyesült Írország pártja, szó szerint a Gael Egység). Mindkettő az 1905-ben létrejött Sinn Féin (Mi Magunk) pártjából sarjadt ki. A mág mindig létező Sinn Féin mára már elvesztette politikai súlyát Írországban. További ír pártok:a balközép irányultságú Munkáspárt (Labour Party), a Dolgozók Pártja (Workers Party), a szocialista Demokratikus Baloldal, a földműves-érdekszervezetek, valamint a konzervatív Haladó Demokraták és a Zöld Párt. Az 1997-es

parlamenti választások után a Fianna Fáil és a Haladó Demokraták jobbközép koalíciója váltotta fel a Fine Gael addig kormányzó sokszínű („szivárvány”) koalícióját. Népesség Az írek kelta törzsek leszármazottjai, akárcsak a ma is nomád életmódot folytató tinkerek parányi őshonos közössége. A lakosság túlnyomó többsége ír, a szigeten élő külföldiek főleg európaiak, arányuk 2,5 %. Az ír (gael) indoeurópai kelta nyelv, Európa egyik legrégibb írott nyelve, amelyet azonban a lakosság már csak a 29%-a beszél. Az ír mellett hivatalos nyelv az angol is, mely a lakosság többségének anyanyelve a több mint 700 éves brit uralom örökségeként. A népesség mintegy 93%-a római katolikus, 3%-a pedig anglikán A sziget lakossága a 19.század közepe óta megszakításokkal csökken Az írek nagy számban vándoroltak ki az Amerikai Egyesült Államokba. 3 Természeti és gazdasági viszonyok Az Ír-sziget középső részét

a nyugat felé nyitott, enyhén hullámzó Ír-alföld foglalja el, a táj tavakban, talajlápokban gazdag. Kiterjedt fenyérpuszták borítják Az alföldet a tengerpart felől hegyvidék övezi, a délnyugati Kerry-hegységben található az ország legmagasabb csúcsa, az 1040 m magas Carrantouohill. A sziget legnagyobb folyója az Ír-alföldön végigkanyargó Shannon, amely az Ír-tengerbe ömlik. Az enyhe telekkel és hűvös nyarakkal jellemezhető óceáni éghajlat egész évben bőséges csapadékkal öntözi Írország földjét, amiért „Zöld szigetnek” is nevezik. A sziget délnyugati részén a G olf-áramlat hatására a szubtrópusi növényzet is megmaradt. Az ország területének 80 százalékát hasznosítja a mezőgazdaság, nagy részét mezőként és legelőként az állattenyésztés (szarvasmarha, juh, sertés, ló). Különösen a sziget keleti részén zabot, burgonyát, búzát, árpát, takarmánynövényeket és cukorrépát termesztenek. A folyók

legértékesebb halállománya a lazac. Írországnak nincsenek jelentős ásványkincsei, bár van kevés kőszene, valamint réz-, ólom- és cinkércet is bányásznak, és földgázt is kitermelnek. A tőzeg ma is fontos szerepet játszik Írország energiaellátásában. Az exportban jelentős szerepet játszó ipar mindenekelőtt mezőgazdasági nyersanyagokat használ fel, és hagyományos textíliákat állít elő. Az ország célirányos gazdaságpolitikával korszerűsítette egyoldalú gazdasági szerkezetét, és külföldi tőke bevonására is építve korszerű ipart hozzott létre az agrárágazaton kívül az elektronika, a vegyipar és a gyógyszeripar kifejlesztésével. Jelentős a hajóépítés, valamint a gépgyártás. A társadalmi össztermék legnagyobb részét a szolgáltatószektor állítja elő, azon belül egyebek között az idegenforgalom és a bővülő pénzügyi szolgáltatások. Az Európai Unió négy legszegényebb országai közé tartozó

Írország a kilencvenes évek elejétől európai összehasonlításban figyelemre méltó fejlődésen ment keresztül. A kilencvenes évek közepétől az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Közösségébe való bekerülés lehetősége foglalkoztatja a gazdaságpolitikát. 1.1 Iparpolitikák az elmúlt évtizedekben 1.2 1958-tól 1973-ig: liberalizáció Mivel a hazai ipar gyenge és tőkeszekény volt, a külföldi működő tőke fokozott vonzása tűnt reális fejlesztési stratégiának. Így az ’50-es évek végén kibontakozó, és a hátulütőkkel érvelő kritikák ellenére három évtizedig uralkodó gazdaságpolitikai elképzelés szerint a külföldi vállalatok gondoskodnak nemcsak a szükséges tőkéről, a növekvő exportról és az olcsó munkaerő felszívásáról, hanem a műszaki fejlesztésről is. Írország 1957-ben lett az IMF és a Világbank tagja, 1965-ben szabadkereskedelmi megállapodást kötött Nagy-Brittaniával, 1967-ben GATT-taggá

vált. Az alkalmazkodott iparpolitika és a világpiac bővülése kedvezett az ipari tőke beáramlásának. 1960 és 1976 köz ött 662 külföldi beruházás született (a külföldi vállalatok száma jelenleg meghaladja az ezret). A feldolgozóipari termelés évi átlag 5,9%-al nőtt 1959 és 1972 között a foglalkoztatás 25%-al bővült.A sikerek alapvetően a külföldi vállalatoknak voltak köszönhetök Ezek elsősorban a technológiahordozó szektorokban (elektronika, elektromos gépgyártás, gyógyszeripar, gyógyászati eszközök stb.) működtek, bár e szektorok termelési és foglalkoztatási részesedése ekkor még nem érte el az egyötödöt. 1973-ban a külföldi tőke már 39 %-át adta a feldolgozóipari exportnak, 30 %-át a feldolgozóipari foglalkoztatásnak és 53 %át a nem élelmiszeripari exportnak. Az ír gazdaság máig ható és erősödő szerkezeti dualizállódása tehát lényegében már a hatvanas években végbement. E dualizmus lényege,

hogy míg a hazai vállalatok szinte kizárólag a hagyományos iparokban, kevésbé fejlett technológiákkal és kis világpiaci versenybírással működnek, addig a modern, fejlett szektorok a TNC-k kezében vanak 4 1.12 Az EU taggá válás körülményei és a tagság folyományai Írország először 1961 –ben, majd 1967-ben jelentkezett az (akkor még) Európai Gazdasági Közösségnek, majd Európai Közösségnek(EK) nevezett nyugat-európai integráció tagjának. A tárgyalások mindössze másfél évig tartottak, s Írország számára - a kormány értékelése szerint is - viszonylag kedvezően végződtek. A csatlakozási egyezményhez például egy protokolt csatoltak, melyben az EK elismerte az ír kormány ipari-gazdasági programjainak szükségességét, s céljait (a munkanélküliség csökkentése, a növekedés gyorsítása, a regionális különbségek mérséklése, az életszínvonal emelése) a Római Szerződéssel konform, támogatandó céloknak

tekintette. A Porokollban a közösség felszólította az EK intézményeit, hogy minden rendelkezésükre álló (különösen pénzügyi) eszközt mozgósítsanak ezek érdekében. Sőt kikötötték, hogy Írország helyezetét a fentiek szellemében különleges figyelemmel kell kezelni az EGK-t megalapító Római Szerződést állami segélyekről szóló részének alkalmazásakor. Ezzel az EK gyakorlatilag már a csatlakozáskor engedélyezte Írországnak a Közösségben egyébként üldözött állami szubvenciók, adókedvezmények gyakorlatának fenntartását. Bizonyos ( pl. az autó- vagy textilipart, halászatot érintő) kivételek, halasztások (derogációk) mellett Írországnak a belépés pillanatától (pl. agrárrendtartás) vagy az azt követő öt éves átmeneti perriódus alatt meghatározott menetrend szerint (pl. ipari vámlebontás) kellett átvennie a Közösség szabályait. Írország külkereskedelmi teljesítménye lényegében nem romlott a

csatlakozást követő években, ami pedig a később taggá váló három déli periferiális ország (Görögország, Spanyolország, Portugália) esetében megtörtént. A hagyományosan meglévő kereskedelmi deficit a ’70-es években ugyan nem tűnt el, de a kereskedelmi forgalom összértéke dinamikusan nőtt. (Igaz ez a ’60-as évekre is jellemző volt) 1975 és 1984 között az export volumenben, 2,2 szeresére értékben közel hétszeresére nőtt, az import valamivel lassúbb ütemben bővült. Az áruforgalom deficitje a GDP-hez viszonyítva az 1960-as 6,4 %-ról 1970-ben 14,1 %-ra nőtt. Ezt követően azonban nem emelkedett tovább: 1980-ban 13,4 % -ot tett ki, 1985-re pedig aktívvá vált a kereskedelmi mérleg. Annak, hogy a kereskedelmi forgalom és deficit abszolúlt színtjének gyors növekedése ellenére a ’70-es években nem történt lényeges válltozás, e deficit relatív nagyságában az volt az oka, hogy már az ’50-es években hozzáfogtak a

liberalizáláshoz, így annak első, külső egyensúlyrontó hatása már a t aggá válás előtt érvényesült. A liberalizmus nyomán megugró működőtőke beáramlásnak köszönhetően az inport mellett az export már a ’60-as években is dinamikusan nőtt. A csatlakozás e tendenciákat felerősítette: a ’70-es években összesen 1,6 milliárd USD közvetlen külföldi beruházás áramlott az országba, a ’80-as évek első felében pedig további 1 milliárd USD. A feldolgozóipari termelés gyorsan bővült, mindenekelőtt azért, mert a külföldi tőke által dominált ágazatokban emelkedett a termelékenység. Pozitívan hatott, hogy az EK költségvetéséből (a közös agrárrendtartásnak valamint a regionális fejlesztéseknek köszönhetően) Írország jelentős (nettó ) pénzügyi transzfereket élvezett (s élvez a mai napig). Az export sikereket, az erre épülő gyors nemzetgazdasági növekedést ugyanakkor a nagy arányú külső eladósodás is

táplálta. A ’70-es évek pozitív trendjei nem is bizonyúltak tartósnak. A ’70-es évek végétől látványos lassulás, sőt stagnálás következett egészen 1986-ig. Ennek általános oka a fejlődés kűlső finanszírozása, (működőtőke-import és eladósosdás ), annak külső egyensúlyt romboló hatása volt: a transznacionális vállalatok profitrepatriálása folyamatosan nőtt, 1975-ben még a GNP 2 , 1985 -ben már 11 %-át tette ki. Továbbá a külső eladósodás kamatterhei a h itelkamatok megugrása következtében a ’70-es évek végétől megnőttek: A államadóság utáni kamat 1980-ban a GDP 3,5 %-át tette ki, ezután nőtt, a csúcsot (9,8 %) 1985-ben érte el. Ekkor a külső államadóság meghaladta a GDP-t A lassulás további, közvetlen oka a költségvetési és fizetési mérleg hiányának mérséklése érdekében szükségessé váljon restrikció volt. Ekkor duzzadt fel, s vált első számú gazdasági – társadalmi problémává a

5 munkanélküliség, amelyet az 1987-től ismét megélénkülő növekedés is csak mérsékeltenvolt képes enyhíteni. 1974-ben a munkanélküliség 5,7 % (67000 fő), 1980-ban 7,3% (100000 fő), 1985-ben 17,3 %, a ’90-es évek elején pedig (számítási módtól függően) 14-18% (260.000 fő) volt. A munanéllküliség miatt 1973 után jelentősen nőt a relaív szegénységben élők száma, s helyzetük a ’80-as évek stagnáló reáljövedelmei következében még romlott is. A ’80-as évek végén az írek 1/4-e – 1/3-a élt a s zegénységi szinten, vagy az alatt. A munkaalkalmak elégtelensége még a ’90-es évek első felének kedvező gazdasági körülményei közepedte is tömeges kivándorlást okozott: 1988- 1995 között összesen 132.000 fő hagyta el az országot A tendencia csak 1997-ben torpant meg, sőt ekkor a visszájára is fordúlt: azévben, ha csekély mértékben is, de többen tértek vissza a „Zöld Szigetre”, mint amennyien

elhagyták. 1.2 A liberalizáció hátulütői 1.21 A hazai ipar elsorvadása Az ’50-es évektől alkalmazott politika hatására a hazai ipar nem fejlődött, sőt visszafejlődött, a sikerek az országba települő, exportorientált külföldi vállalatoknak voltak köszönhetők. Pedig az ír kormány tett bizonyos lépéseket, amelyek arra utalnak, hogy volt sejtése a liberalizáció negatív hatásaira vonatkozóan. A ’60-as évek elején, a vámok óvatos lebontásának kezdetén létrehoztak olyan szervezeteket, striktúrákat, amelyek a m éretgazdaságosság és versenyképesség növelése érdekében ágazatonként specializációra, növekedésre (összeolvadásra), marketing-kooperációra ösztönözte a vállalatokat. A strukturális változtatások költségeinek fedezésere úgynevezett adaptációs segélyt kapott majdnem minden ágazat. A kulzusváltásra kedvező világgazdasági körűlmények között kerűlt sor: a világpiac felszívta az árukat, sőt

gyorsan bővülő keresletével ösztönözte is termelésüket. Ez, a külfőldi tőkebehatolással együtt egyfajta „aranykort” eredményezett: a növekedés üteme a megellőző évtizedekhez képest 2,5 szeresre nőtt: 1960 és 1973 között a GNP és a DGP reálértéke évi átlagban több mint 4 %-al nőt. Ekkor a GDP még nem szakad el a GNP-től, mint később (1973 után), amikor a liberalizáció a tőke becsatolás és az integrációs tagság együttes hatására a külfőldi vállalatok már meghatározó szerepet játszottak a gazdaságban. Az egy főre eső termelés a n agy kivándorlás mellett is maga a szaporulat (a ’60-as – ’70-es években 20-22 ezrelék) miatt az össztermelésnél kisebb ütemben, 3,4 %-os átlaggal nőtt az említett periódusban. Az output egy főre jutó értéke a csatlakozás idején még egy igen csak elmaradott, perifériás gazdaság képét festette: a GNP/ fő a ’70-es évek közepén 2500 USD körűl alakult, ami az akkori

EU tagállamok átlagának alig több mint felét tette ki. 1961 és 1973 között az áru és szolgáltatás export évi 8,7 %-kal, ám az import 9,7 %-kal nőtt. A fedolgozóipari termékek részesedése az exportból 19 % -ról 35 % -ra emelkedett. A kereskedelmi mérleg és a folyó fizetési mérleg romlott, ezt utóbbi hiánya 1960-ban még a GDP –0,1 %-át , 1969-ben 4,8 %-át, 1973-ban – még az olajrobbanás érezhető hatása előtt – 3,5 %-át tette ki. Az export a GDP-hez viszonyított aránya 1960-as 30,4 % -ról 1973-ig 36,2 %-ra, az importté viszont 35,5-ről 42,4 %-ra nőtt. Tehát a csatlakozást megelőző időszak növekedése (is) import igényes volt. A növekedés e jellegét nem egyxszerűen az elmaraottság álltalános forrásbevonási igénye adta: ezt az igényt ugyanis alapvetően az 1950 után követett működő tőke-becsalogató politika hatására beáramló tőke elégítette ki. Az import többlet oka egyrész a kereskedelmi liberalizáció

(amely a ’60-as évek második felében gyorsúlt fel), másrészt a külfőldi vállalatok termelésének import igényessége. A liberalizációra épülő növekedés tehát a külső-belső egyensúly romlásával járt, az állami kiadások, így a deficit is nőttek, a külkereskedelmi mérleg romlott, az ország adósságállománya lassan növekedésnek indúlt. (1973-ban a költségvetési deficit a GDP-hez viszonyított aránya 0,4 %, külső adóság GNP-hez viszonyított aránya 61,9 % volt.) A növekedő kereskedelmi 6 deficit oka a hazai vállalati szférák elhanyagoló, a külfőldi tőkére épülő exportorientációs stratégia. A betelepülő vállalatok ügyanis alapvetően importált inputokból készített termékeket termeltek exportra, miközben a liberalizáció miatt az ír vállalatok termékeit az importáruk kiszorították a hazai piacról. A kereskedelmi deficit 1973-ban 647 millió USD-t tett ki Ekkor azonban mindez még nem okozott válságot,

csak az infláció európai átlagnál valamivel gyorsabb ütemében mutatkozott meg. Írország tehát sikeres világgazdasági integrálódását, s egyben a hazai ipar elsorvadását az ’50es évek végétől alkalmazott liberalizációs és tőkebecsalogató politikának köszönheti. Ezt a politikát a ’70-es évektől kezdve erős belfőldi, a ’80-as években pedig egy amerikai tanácsadó cég (Telesis) révén külfőldi kritika is érte, sőt ezek nyomán az alkalmazott intézményi redszer megváltoztatásának szándékát írásban is rögzítették (1984-es”Fehér Könyv”).Tényleges változásokat azonban csak a ’90-es évek hoztak, amikor egy széles körű szakértői csoport jelentése („Culliton Report” 1992) nyomán új intézményi struktúrát alakítottak ki az iparpolitika számára. 1.22 Dualizmus: okok és következmények Írország a ’80-as évek vége, de különösen 1991-óta tartó, az Európai Unión belül kimagaslóan gyors

növekedésénsk köszönhetően napjaink aktuális „gazdasági csodá”-ja. A GDP évi 5-9 %os növekedéséhez az EU átlagnál kisebb, majd 1997-től megszünő költségvetési deficit, alacson infláció, valamint fizetési mérleg – többlet járúl. E jó teljesítmény az export dinamikus növekedésén, az 1993-as valutaleértékelésen és a b érnövekedések –kompromisszumos – fékezésén alapul. Az ír gazdaság néhány makrogazdasági mutatójának alakulása 1998-2000-ben a Bank of Ireland szerint (évi átlagos növekedés, %) Fogyasztás Beruházás Kormánykiadások Export Import GNP GDP Infláció Munkanélküliség 1998 1999 8,3 13,0 5,0 21,0 20,0 8,8 9,8 2,4 7,7 8,5 12,5 4,5 16,0 17,0 8,5 9,5 1,8 6,5 2000 6,0 10,0 3,0 13,0 10,0 5,5 6,3 2,0 6,0 1.-es táblázat A kedvező makrogazdasági trendek eredményeként Írország egyike azon keveseknek NyugatEurópában, amelyek már viszonylag hamar teljesítették a gazdasági és monetáris unió (EMU)

tagjává válás maastrichti kritériumait. A ’90-es évek első felében azonban a gazdasági „csoda” makromutatók alapján kirajzolódó képét komoly, és nehezen megoldódni látszó társadalmigazdasági problémák homályosították el. Ezek között első helyen említendő a munkanélküliség kérdése, mivel ez képezi alapját az rországban sajnos évtizedek óta ismert társadalmi réegprobléméknak, devanciáknak. (hajléktalanság, drogfogyasztás, alkoholizmus, kivándorlás). 1995-ben a munkanélküliek aránya még mindig közel 15 % volt. Ez ugyan alacsonyabb, mint az egy évtizeddel korábbi közel 20%-os adat, mégsem jelentett lényeges mukaerő-piaci előrelépést. A csökkenés ugyanis nagyrész annak volt köszönhető, hogy 1994 végén a korábbiak kétszeresét, 40.000 munkanélkülit vontak be az EU által finanszírozott nagyszabású képzési programba. (Community Employment Scheme-CES). A képzésben részt vevők figyelembevételével 19957

ben a munkanélküliségi rát 17 % körül alakult volna. Ráadásul a legveszélyeztetebb réteg, a hosszú ideje munkanélkül lévők aránya (9 %-át) meghaladta nemcsak az OECD -, de az EU – átlagos is. 1994 óta a munkanélküliség gyors ütemben tovább csökkent, 1999-ben már csupán 67 %, ami nemzetközi összehasonlításban igen alacsony. (Bár az OECD ennél nagyobbra, 200 e zerre, vagyis a felnőtt lakosság közel egynyolcadára teszi a regisztrált ír munkanélküliek számát, illetve arányát) Napjainkban egyenesen a munkaerőhiány jelei mutatkoznak. Kérdés azonban, hogy a munkaerő-piac jelenlegi kedvező állapotát indokoló konjuktura mennyire marad tartós. Továbbra sem látszik előrelépés a gazdaság szerkezeti dualizmusát illetően. A fejlett külföldi és a fejlettlen hazai szféra kettőssége nem tünt el illetve a ’90-es években oly módon „enyhúlt”, hogy a trdicionális ágazatokban is megszünőben van az ír tulajdon eddigi

dominanciája. A hagyományos ipari szektorok a ’90-es években a hazai piacnak mindössze 47 %-át adták ( 1980-ban még 67 %-át ). E szféra termelésének 1990-ben még 66%-a származott ír cégektől, az ezt követő masszív müködőtőke- beáramlás miatt azonban arányuk 1996-ban 53% alá csökkent. A modern szektorokban az ír cégek részaránya 1990 és 1996 között az amúgy is alacsony 8 %-ról 6 % -ra esett. E problémák a felzárkózás és az EU- tagság hatásainak kérdéskörét is érinti. 1. Külföldi tőke: A GDP és a GNP közti jelentős különbség oka, hogy Írországban, annak gazdasági sikereiben kimagasló szerepet játszik a külföldi működő tőke. A transznacionális vállalatok adjákközvetlenűl- a gazdaság 30, a z export 40 % -át, de közvetet hatásuk ennél jóval nagyobb Mondhatjuk: ők az újratermelés motorjai. A külföldi vállalatok beáramlása az ’50-es évek végén kezdődött, s az EU déli kibővülését követő

némi visszaesésétkövetően ma is tart az utóbbi években olyan neves high-tech cégek nyitottak új részlegeket Írországban, mint az IBM, az Intel, Fujitsu,a Motorola. Így a külföldi beruházásokat felügyelő IDA szerint az európában forgalmazott személyi számítógépek 1/3-át Írországban állítják elő, s 1980 óta az Európában eszközölt amerikai elektronikai beruházások 40 %-a a szigetországra jut. Újabban a tradicionális ír ágazatokba (pl. élelmiszeripar), valamint a gyógyszeriparba és szolgáltatásokba, ezen belül – állami ösztönzésre – a pénzügyi szolgáltatásokba is szép számmmal áramlik a tőke. A dublini nemzetközi pénzügyi szolgáltatóközpontban (IFSC) már ott található a Citibank, az ABN Amro, a Merril Lynch, a Daywa, hogy a 400 cégből csak egy párat említsünk. 1986 és 1991 közöt évi átlagban 368 millió dollár közvetlen külföldi tőkeberuházás született Írországban, 1992 és 1997 között viszont

1909 millió USD a megfelelő adat. (Egyedül 1997ben 4,2 m illiárd dollárt fektettek be a külföldiek) A kifelé áramló működő tőke ugyanakkor 1986 és 1991 között évi átlagban 357 millió dollár volt ( a nettó beáramlás tehát csak 11 millió USD-t tett ki évente), 1992 és 1997 köz ött pedig összesen 3226, a zaz évi 537 millió dollár. Tehát szemben a ’ 80-as évek második felével, amikor alig több működő tőke áramllott be az országba, mint amennyi elhagyta azt, a ’ 90-es években már jelentős a nettó működő tőke import: 1992-1997-ben átlagosan évi nettó 1,4 milliárd USD külföldi beruházás született Írországban. Ezzel az országban lévő külföldi termelőtőke állománya 1997-ben 18,3 m illiárd dollárra (a GDP 21 %-a ) nőtt, a külföldön befektetett állománypedig 5,6 milliárd dollárt tesz ki. 1986 és 1991 között a tőke beáramlás a beruházások 5,9 % -át adta, ezt követően aránya számottevően megugrott,

1997-ben 20,4 %-ot ért el.( Ha csak a nettó beáramlást tekintjük, az arányok alacsonyabbak ) A GDP-hez viszonyítva a külföldi működőtőke-állomány az elmúlt évtizedekben mindig meghaladta, mint a nemzetközi, mint a fejlett országokra jellemző átlagok: 1997-ben 21%-ot tett ki, ami a megfelelő EU-átlag másfélszerese. 8 Az ír gazdaság növekedési potenciáját jelző mutatók alakulása 1961-2000 (éves növekedés, százalék) Nettó tőkeállomány reálnövekedése Nettó tőke/output ráta (reál) Tőkeintenzitás növekedése Munkatermelékenység növekedése Teljes termelékenység 1961-73 1974-85 1986-90 1991-96 1997 1998 1999 2000 4,7 4,7 2,4 2,2 3,3 3,9 4,5 5,1 3,0 3,3 3,4 2,9 2,2 2,1 2,1 2,0 4,6 4,6 1,3 0,0 -0,2 0,8 0,8 1,6 4,3 3,7 3,5 4,0 7,3 4,3 4,3 5,5 2,7 2,1 3,0 4,2 7,2 7,1 4,1 4,9 2-es táblázat Hiába azonban a külföldi tőkének köszönhető magas high-tech arány, ez nem gyakorolt kellő

mértékű fejlesztő hatást a hazai iparra. A külföldi vállalatok ugyanis jellemző módon nem végeznek kutatást-fejlesztési tevékenységet. Az országban, s az ír iparral való kapcsolatuk is gyenge: általában külföldről szerzik be inputjaikat, ott értékesítik termékeike is. Ezt jelzi az is, hogy a külföldi tőke beáramlásának mértékében nemcsak az exportarány, hanem a gazdasági import igényessége is számottevően emelkedett. Holott, ha az inputok nagyobb részét vásárolják meg a multik Írországban, gyorsabb lehetett volna a GDP növekedése is. A transznacionális vállalatokat az angol nyelvű lakosság és a relatívek fejlett infrastruktúra mellett kedvező szabályozási környezet vonza Írországban. Ez a bőkezű állami beruházásösztönző juttatások mellett alacsony adót jelent. (Mint említettük, a feldolgozóipari profitadó Írországban 2010-ig mindössze 10%, ami a legalacsonyabb az európai országok sorában, ahol ez az

adótétel 35-55% között mozog. 2. GDP-GNP A külföldi működő tőkemind kiterjedtebb tevékenysége, konkurenciájának az ír vállalatokra gyakorolt romboló hatása következtében az ír bruttó hazai termék (GDP) mind jobban eltávolodott a csak az ír tulajdonu termelést tartalmazó bruttó nemzeti terméktől (GNP). Ez utóbbi növekedési üteme 1973-ig még megegyezett az előbbi évvel, 1973 óta azonban a GNP éves reálnövekedése rendre 1-2 százalékponttal elmarad a GDP növekedésétől. Így a két mutató 1977-1978-ban még nagyjából egy szinten (14-15 milliárd ír font körül) volt, napjainkban azonban a GDP már 12%-al haladja meg a GNP-t. A különbség a multinacionális szektor nagyobb dinamizmusa mellett részben a multi árképzési gyakorlatából adódik (amit az alacsony adó ösztönöz), s profitrepatriálás és adósságszolgálat formájában nagyrészt elhagyja az országot. Ezért Írország esetében a GDP nem megfelelő mutató a

fejlettség méréséhez, hiszen messze túlbecsüli az ország tényleges gazdasági potenciáját. 3. Profitabilitás Az átlagos ipari profitabilitás nagyjából megegyezik az OECD-re jellemzővel, de magasabb, mint a német vagy spanyol ráta. Az átlag azonban elrejti az ír és a t rasznnacionális szektor közti nagy különbséget, az ír gazdaság duális szerkezetét. (Ami még akkor is igaz, ha a transzferár gyakorlat miatt a külföldi cégek által Írországban kimutatott profit valószínűleg 9 magasabb a ténylegesnél.) A külföldi vállalatok a modern ágazatokban és modern techonológiával dolgoznak, termelékenységük, méreteik nagyobbak, s így termékenységük jóval profitábilisabb, mint a hazai cégeké. Az írországi multiknál az egy munkásra jutó termelés kb. háromszorosa az ír vállalatokénak: 1993-ban az utóbbiak által dominált „tradicionális” iparokban egy foglalkoztatottra 33600 ír font hozzáadott értékhez jutott, míg a

transznacionális vállalatok által uralt „modern” ágazatokban (számítógépgyártás, gyógyszeripar, orvosi műszerek, elektromos gépgyártás stb.) 91300 ír font Az amerikai vállalatok 24%-os profitrátát könyvethelnek el Írországi befektetéseiken, ami magasabb, mint amit bármely más európai országban elérhetnek. Mindez azonban a techonológiai faktor mellett, s nemegyszer döntő módon, a nemzetközi összehesonlításban alacsony ír béreknek, valamint a kedvező adóztatásnak köszönhető. Csalóka statisztikák Az egy főre eső ír GDP a ’60-as és ’70-es években végig az EU 15 á tlagának 60%-a körül alakult, 1994-re pedig 89%ra nőtt. Ezzel szemben az ír GNP/fő az EU 15 átlagához képest 1976-ban még 50,9, 1994-ben pedig 66,2% volt. Ha viszont csak a legfejlettebb 5 EU-országot nézzük (NSZK, Franciaország, Belgium, Hollandia, Dánia), akkor 1994-ben ezek átlagának csupán 55,4%-át tette ki az ír GNP/fő (1976-ban 37,0%). A

felzárkózás mértéke tehát erősen függ az alkalmazott statisztikai módszertől, viszonyítási alaptól. A csatlakozás után (tehát 1973-tól) az egy főre jutó GDP viszonya a 15-ös átlaghoz ECU-ben számolva romlott, vásárlóerő-paritáson pedig nem javult. Ezt követően lassú, visszaesésekkel tarkított felzárkódási időszak következett, amelyet a ’90-es évek közepétől ugrásszerű fejlődés váltott fel. Ez utóbbi eredményeként az ír GDP/fő 1999-ben ECU-ben számolva már az EUátlag 108,7%-át, vásárlóerő-paritáson pedig 111%-át tette ki, vagyis a belga és német szintnek felelt meg. VII. Az ír fejlődés determinánsai: gazdaságpolitika és integráció 2.1 Az Európai Unió juttatásainak szerepe Az EU régóta küzd a regionális fejlettségbeli különbségek problémájával. A ’90-es évek elején az egy főre jutó GDP az Unió tíz legfejletlenebb régiójában kb. a negyedét tette ki a legfejlettebb tíz régió átlagának.

A munkanélküliség tekintetében hétszeres volt a különbség az alsó és felső tíz régió között. A szakképzésben részesülők aránya tekintetében 1:2, az alapvető infrastruktúrát illetően 1:3, a kutatás-technológiai kiadások rátájában pedig 1:7 volt az arány. Írország köztudottan az Európai Unió közös gazdálkodásának legnagyobb nyertese. Nem abszolút értékben és bruttó, hanem GNP-jéhez mérten, egy főre vetítve és nettó kapja a legtöbbet a közösségi kasszából. 1973 é s 1996 köz ött 25 125,1 m illió ír fontot kapott, miközben ennek csupán egyötödét (5230,4 millió ír fontot) fizetett be az Unió kasszájába. A 24 év alatt tehát nettó19 894,7 millió ír font segélyben részesült. 1996-ban az egy főre eső nettó EU-segély megközelítette a 400 fontot. Írország a közös költségvetés 0,8 %-át fizeti be és kb. 4 % -át kapja vissza az EU-tól Ez az ír GDP-ben kifejezve azt jelenti, hogy miközben

befizetései nem érik el az ír bruttó hazai termék 2 %-át, addig annak 6-8 %-ával felérő juttatásokban részesül. Vagyis a taggá válás óta az ír GDP 4-7 %-a az EU nettó juttatásaiból származott. Ír számítások szerint az elmúlt évtizedekben az EU-transzferek 1,5-2 %-os pótlólagos növekedést indukáltak az ír GDP-ben. Az ír Gazdaság-és Társadalomkutató Intézet (ESRI) becslése szerint az Írországban 1989-1993-ban elköltött strukturális alapból származó pénzek rövid távon (1993-ban) 2,5 %-kal növelték a GDP-t és 3,5 %-kal a GNP-t, de ezen túlmenően hosszú távú kínálati hatással is bírtak. Így az EU pénzek7-8 %-os reálmegtérülési rátával hasznosultak. 1989-1993-ban az ír gazdaság évi átlag 5 %-kal nőtt, az ipari output 7, a szolgáltatások 2,5 %-kal bővültek évente, a fizetési 10 mérleg deficitből egyre növekvő szufficitbe váltott, elérve a GNP 6 %-át. A költségvetés eladósodása és az ország

adóság állománya számottevően csökkent. (A költségvetési hiány korábban a DP 2-3 %-át tette ki, 1997-ben az egyenleg pozitívvá vált, 1998-ban a szufficit már a GDP 2,3 % -ára rúgott. A külső adósságállomány ezzel egyidejűleg a ’90-es évek elejét jellemző 90 % körüli szintről 1998-ban 52 % -ra mérséklődött.) Bizony mondhatjuk, hogy az ebben az időben csak a strukturális alapokból folyóáron kb. 4,2 milliárd ECU-t kitevő EUtámogatás (amihez még a C AP garanciaszekciójának pénzei is járultak) sokat nyomott a lantban e teljesítmény érdekében. 1992 decemberében az edinburgh-i Európa Tanács döntést hozott a strukturális alapok összegének 21 m illiárd ECU-ről (1993) 30 milliárd ECU-re (1999) növeléséről. Később Ausztria, Svédország és Finnország részesedésének beszámításával, ezeket a s zámokat növelték, így 1996-ban az edinburgh-i csúcson elhatározott 22,74 helyett 26,579 milliárd ECUnyi (820 millió

ír font) transzfert jelent az 1994-1999-es periódusban, ami GDP-jének 2,1 %ával egyenlő. Írország 1994-1999-ben (1994-es árakon számolva) a strukturális alapokból 5,6 milliárd ECUre (kb. 6,4 m illiárd ír font), a négy legelmaradottabb országot (Spanyolország, Portugália, Görögország és Írország) támogató Kohéziós Alapból pedig további 1,3 milliárd ECU-re (kb. 1,1 milliárd ír font) számíthatott. 1996-ban 2068 millió ír fontot kapott összesen az EU-tól, miközben csupán 633 millió ír fontot fizetett be. Vagyis nettó 1435 millió ír font (a GDP 3,5, a GNP 4%-a ) áramlott az országba az EU kasszájából. Írország és az EU-költségvetés ki- és befizetési alapok szerint 1990-1996 (millió ír font) 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 FEOGA Garancia 1286,7 1334,4 1113,6 1281,8 1173,7 1150,2 1100,0 Alap FEOGA Orientá93,9 143,3 147,4 125,9 130,9 142,7 151,6 ciós A. Tengeré3,6 3,8 4,1 4,9 2,7 0,5 szeti Alap Szociális Alap 128,5 370,7 277,3

311,6 277,1 256,2 290,8 (ESF) Regionális Alap 225,1 341,9 444,6 464,4 175,6 358,1 365,0 (ERDF) Kohéziós 41,6 68,3 102,0 144,0 Alap 6,8 7,3 7,3 15,9 10,9 11,1 17,0 Vegyes Összes 1741 2201,2 1,994 2245,3 1841,4 2023,0 2068,9 Juttatás Írország hozzájárulása az EU-költségvetés282,9 348,2 353,4 453,5 507,0 530,0 633,0 hez Nettó Juttatá1458,1 1853 1640,6 1791,8 1334,4 1493,0 14535,9 sok 3-as táblázat 11 Az Unió struktúrapolitikáját képviselő négy strukturális alap mindegyikét használják írországi projektek finanszírozására. Ezek: - a Regionális Fejlesztési Alap - a Szociális Alap - az Agráralap Orientációs Alapja - a Halászati Alap Az alapok hat fő célkitűzés megvalósítását támogatták az 1994-1999-es időszakban, amelyek közül Írország az első célkitűzés, vagyis „Az elmaradott térségek fejlettségének és strukturális felzárkózásának elősegítése” címszó alatt kapott támogatást. Ebbe a kategóriába azok a

régiók tartoznak, amelyek egy főre eső GDP-je 1991-1993-ban nem érte el az EU-átlag 75 % -át. E csoportokban az EU társfinanszírozási hányada az adott beruházás összköltségének 75 % -áig terjedhet. A strukturális alapok 1988-ban és 1993-ban is lényeges reformon mentek keresztül. Az utóbbi keretében hozták létre -a Kohéziós Alapot, mely a strukturális alapok kiegészítéséül szolgál. Az EMU-ra készülés jegyében az Unió négy legelmaradottabb országának felzárkóztatását szolgálja. Ezen kívül Írország további pénzeszközökhöz jut. - a Közösségi Kezdeményezések címén - az EFTA Pénzügyi Mechanizmusától, valamint - a CAP Garancia Alapja keretében. Az 1994-1999-es ír Nemzeti Fejlesztési Terv költségvetéséből, látható, hogy az EU-tól érkező pénzek a ’90-es évek második felének ír beruházásait 40 %-ban (!) fedezik. Ez a finanszírozás azonban nem egyenletesen oszlik meg: az EU az általa „felvállalt”

projektekben esetenként még ennél is nagyobb arányban (50-75%) vesz részt az anyagi terhekből A támogatás szektorális eloszlásának felel meg a források szerkezete is: a Strukturális Alapok közül a regionális fejlesztési alapból érkezik a legtöbb pénz (46%), s a második legjelentősebb forrás a Szociális Alap (35%). A Strukturális Alapokon kívűl – mint elmlítettük – Írország a Kohéziós Alap terhére további 1,15 millió ír fontot (kb. 1,3 m illiárd ECU-t) kap a közösségtől 1993 és 1999 között A Kohéziós Alapok teljes költségvetése a hét év alatt kb. 15 m illiárd ECU, tehát ennek kb 9%-a jut Írországra. (Ezen pénzek csak azokat az országokat illetik meg, amelyek egy főre jutó GNPje nem éri el a közösségi átlag 90%-át) A Kohéziós Alap két speciális területen ajánl közösségi finanszírozást a négy „periferiális” ország számára: a környezetvédelem és a szállítási infrastruktúra területén. Az Alap

a projektek teljes költségének akár 58%-át is fedezheti. A legtöbb írországi projekt el is nyerte ez a magas finanszírozási arányt. 1994 decemberéig 32 szállítási és 41 környezetvédelmi projektet hagytak jóvá a Kohéziós Alap finanszírozásában, összesen 292 é s 132 m illió ECU támogatástartalommal. E 73 projekt 37,1%-a az utakkal, 24,8%-a a szenyvízkezeléssel, 16,2%a a v ízszolgáltatással, 12,4%-a a vasúttal, 7,7%-a a kikötőkkel kapcsolatos (a többi technikai segítség). A Pénzügyminisztérium tovább 25 projekt elfogadsára számít 1999-ig Írország a közösségi kezdeményességek keretében is kap pénzt az Uniótól. A Community Initiatives (CIs) olyan szeparált programokat jelentenek, amelyeket a Strukturális Alapokkal közösen finanszíroznak. A CSF-fel ellentétben ezek irányvonalait nem a t agországokkal közösen határozzák meg, hanem maga a Bizottság dönt róluk. Három olyan jellemzőjük van, amely a strukturális

alapokhoz képes többletet jelent: - A transznacionális határon átívelő és régióközi kooperációkat támogatják. - Az innovációra helyezik a hangsúlyt. - A végrehajtás „alulról fölfelé” történik. A CIs költségvetése a strukturális alapoktól származik, a Structural Funds Regulations szerint azok 9%-át kell a K özösségi Kezdeményezések finanszírozására fordítani. Az 1994-1999-re jóváhagyott, összesen 13,45 milliárd ECU-ből Írország 490,7 millió ECU-re jogosult. Ez 12 elsősorban régióközi kooperációs, foglalkoztatást (oktatást), vidékfejlesztést, kis- és középvállalatok támogatását elősegítő programok szubvencionálását jelenti. A CIs keretében kapott pénzek a Nemzeti Fejlesztési Terv és a SCF „Strukturális Alapok” rovatában szerepel. Szót kell még ejteni a viszonylag kevésbé ismert EFTA Pénzügyi Mechanizmusról (EFTA Financial Mevhanism), amely 1993-ban az EU és az EFTA között létrejött

szabadkereskedelmi zónához tartozik, és EFTA Kohéziós Alap néven is emlegetik. Írország összesen 142 m illió ECU-t kapott EFTA-alaptól, melyből 35 millió ECU közvetlen támogatás. Ez utóbbi év 7 millió ECU-s részletekben áll rendelkezésre, és a felső-oktatással kapcsolatos tőkeberuházásokra költhető el. A többi 25 millió ECU-nyi kamattámogatás olyan kölcsönök esetében vehető igénybe, amelyekből az állam vagy magánszféra környezetvédelmi, szállítási, városfejlesztési, oktatási vagy képzési beruházást finanszíroz. 2.2 Kudarc, önkritika és korrekció a gazdaságpolitikában 2.21 Az 1987-es stabilizáció Az 1987-es fordulat és az azt követő fellendülés 5 fő összetevője az alábbi: - Fiskális konszolidáció, - Jól működő társadalmi érdekegyeztetés, - Kalifikált munkaerő, az erre, és az állami kedvezményekre igényt tartó - Külföldi tőke export-tevékenysége, valamint - Az Európai Unió juttatásai. Mindez

tudatos, mindig alkalmazkodni képes gazdságpolitika és ennek megfelelő intézményrendszer segítségével valósult meg, illetve fejtette ki hatását, ami érvényes külön az EU-val kapcsolatos magatartásra is. Ezen a talajon vált tehát lehetővé, hogy ’90-es évek elején megszülessen és sikeresen működjék az új ipar- (gazdaság-) stratégia. 1987-ben, az ír font 1986-os leértékelését követően a kormány fiskális és monetáris megszorító intézkedéseket léptetett életbe és hajtott végre következetesen. A jóléti kiadások és az állami szektor foglalkoztatásának csökkentésével, valamint adónöveléssel realizált restrikció sikeres volt az egyensúly szempontjából (az általános kormányzati kiadások 1986 és 1989 köz ött konstans árakon számolva a GNP 21,6 %-áról 17,7 %-ára csökkentek, s 1997-ben is csak 15%ot értek el), de a takarékosság terheit viselők számára kedvezőbb alternatívává tette a

kivándorlást:1987-1989-ben egyre nőtt az országot elhagyók száma, 1989-ben elérve a 70,6 ezret (a nettó emigráció így 35 ezer fő körül alakult). A gazdaság új pályára állításához a restrikció nem is lett volna elég: csupán alapul szolgált a fellendüléshez. A megszorító intézkedések tartós sikere annak köszönhető, hogy a kormány, a munkáltatók és a munkavállalók közös megegyezésén alapúlt. A Program for Nationalrecovery nevü 1989-1993as nemzeti Fejlesztési Terv is e háromoldalú megállapodáson nyugodott Ez abból áll, hogy a felek három évenként előre meghatározzák a bérnövekedések ütemét, a köz- és magánszektorban egyaránt, valamint a fontosabbmakrogazdasági politikák irányát (adóreform, költségvetésstb.)Ezzel el lehetett érni, hogy a gazdaság főbb szektoraiban gyakorlatilag megszüntek a munkahelyi viták. Annak köszönhetően, hogy a kormányok a ’60-as évek óta mindig is a prioritások közé

sorolták az oktatást, Írország ma a kvalifikált munkaerő viszonylag bőséges kínálatával bír. Ez pontosabban azt jelenti, hogy bár nemzetközi összehasonlításban magas a csak általános iskolát vagy alsóközépiskolát végzettek aránya (55%), a n emzetközi átlagot meghaladja a n em egyetemi, de harmadfokú képzpésben részesültek arány (10%). Az Unióban csak Belgium és Svájc adata magasabb ennél. (1994-es adatok) Itt jegyzendő meg továbbá, hogy az ír munkaerő angol anyanyelvű, ami ugyan önnmagában véve nem érdem, de alapvető szempont egy amerikai vállalat telephely választásában. Írország gazdasága az ’50-es évek vége óta alkalmazott politika következtében alapvetően függ a helybeli transznacionális vállalatok tevékenységétől. Erre pedig igen ösztönzően hatott, hogy 13 az adó és egyéb kedvezmények, juttatások, támogatások változatlan fennálása mellett 1987 óta egy fiskálisan és társadalmi

(bérnövekedési) szempontból konszolidált országban működhetnek. Így számuk az elmúlt évtizedben 50%-al emelkedett, termelésük és exportjuk ennek megfelelően megugrott. Végül e feltételek mellett nagy segítséget jelentenek az EU pénzei, amelyek a taggá válás óta évente rendszeresen hozzájárulnak az írországi ipari, infrastruktúrális és társadalmi programok finanszírozásához. Az így megalapozott stabilizáció eredménnyel járt: a külső adósságállomány a GDP 117%-áról 96,5%-ra, az államháztartás GDP-hez viszonyított deficitje pedig az 1986-os 10,6%-ról 1990ben 2,3%-ra csökkent. (Az adósságtörlesztés nélkül számított elsődleges mérleg pedig 1,3%-os deficitből 5,5%-os szufficitbe fordult.) Azonban mindezért a gazdasági növekedés lassulásával, a politika ismét lépéskényszerbe került. 2.22 Iparpolitikai fordulata ’90-es évek elején A gazdaságpolitikai változás jelei már fellelhetők az 1989-1993-as nemzeti

gazdaságfejlesztési tervben. Ennek célja a versenyképesség növelése minden szektorban, de különösen a hazai iparban. Két területen (techonológia, munkaerő) az illetékes hivatalok, minisztériumok szorosan együttműködtek a programok megvalósításában. Mivel az ír K+F nem éri el a GDP 1%-át sem, a vállalatok ez irányú ösztönzésén túl megteremtették a nemzeti kutatás-fejlesztés állami intézményi hátterét is. Háromlépcsős „piramist” alakítottak ki, amelynek csúcsán Ipari és Kereskedelmi (később:Vállalkozási, Kereskedelmi és Foglalkoztatási) Minisztériumon belül létrehozott, államminiszter által irányított tudomány- és techonológiai hivatal állt (OST). Alatta az 1988-ban alapított Ír Tudomány- és Techonológiai Intézet (EOLAS) helyezkedett el, amely két korábbi intézmény funkcióit egyesítve fejlesztési forrásokkal igyekszik ellátni az ipart. A harmadik szintet a felsőoktatási intézmények képviselik,

amelyek ipari kutatásokban való szerepét növelték. 1991. június 1-ején az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium felkérésére megalakult egy (az üzleti, bank-, tudományos és szakszervezeti érdekcsoportok képviselőit magában foglaló) bizottság, amely iparpolitikai ajánlásokat készített az kormány számára, különös tekintettel a hazai szférára, valamint a munkanélküliségre. A csoport 1992. januárjára elkészítette a jelentését (a bizottság vezetőjéről röviden: Cullitonjelentés) 1992. januárjában a kormány felállítja a Moriarty-bizottságot, mely feladata, hogy a Cullitonjelentés javaslatai alapján intézkedési tervet dolgozzon ki a kívánatos iparpolitika gyakorlati megvalósítására. Az új ír iparpolitika (amely inkább csak nevében korlátozódik az iparra, valójában a ’90-es évek gazdaságfejlesztési stratégiájának alapja), amely nem egészen két év alatt készült el. Az újszerű iparpolitika fő céljaként az

életszínvonal emelését, a szükségleteknek megfelelő gazdaság megteremtését és a munkalehetőségek növelését jelölte meg, amit a saját erőforrások hatékonyabb kihasználásával kell elérni. Mindennek kulcsa az ipar teljesítőképességének növelése, meky a gazdaság más területeire is pozitívan hat. A Culliton-jelentés fő ajánlásai a következői voltak: - Adóreform: az adóbázis növelése az öncélú kedvezmények, felmentések stb. kiiktatásával A személyi jövedelemadók standaltrátájához tartoztó sáv kiszélesítése a kis jövedelműek terheinek csökkentése végett. A megtakarítások adóztatásának reformja a s emlegesség érvényesülése érdekében. A vállalkozási adókedvezmény (mely szerint 2010-ig csupán 10%-os nyereségadó terheli az ipari és egyes kiemelt szolgáltatási vállalkozásokat) 2010 után szűnjön meg, köre addig se bővűljön és helyezzék hatályon kívűl a vállalati hitelkamat-támogatásról

szóló paragrafust. - Infrastruktúra: utak, kikötők, légiközlekedés fejlesztése a posta pénzügyi krízisének megoldása, energiaár-reform, szigorú környezetvédelem intézkedések. 14 - Oktatás, vállalatok, techonológia: az oktatás, termelő-vállalatok igényeihez igazdojon, a tananyag összeállításához az ipart is vonják be, javítsák a tovább- és átképzés rendszerét, intézményi hátterét, szűnjön meg a vállalatoknál a folyóképzés, szubvenkcionálása. Az ipar közvetlen szubvencionálása: a vissza nem téritendő támogatások körét tovább kell szűkíteni, kritériumait szigorítani. Szorgalmazni kell a fejlettebb EU tagországok állami segélyezési gyakorlatának visszaszorítását is. Intézményi háttér erősítése: az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium váljon az iparpolitika legfőbb letéteményessévé, együttműködésssel biztosítsa az iparral való közvetlen kapcsolatot. Az adminisztrációs költség nem

növekedhet tovább Élelmiszeripar: az ipar teljesítményét multinacionális vállalatok szelektív bevonásával lehet növelni. A minőséget szigorú (környezettel és higiéniával kapcsolatos) szabályozással kell javítani. Meg kell határozni és támogatni kell az importhelyettesítés lehetséges területeit. Az export törekvések fő célpontja az Egyesült Királyság élelmiszerpiaca legyen 2.23 Az 1994-1999-es Nemzeti Fejlesztési Terv A Culliton-jelentés ajánlásait a kormány magáévá tette, s rövid időn belül megkezdte végrehajtását. Az új iparpolitika maga a gazdaságpolitika A Culliton-jelentés képezte alapját az 1994-1999-es Nemzeti Fejlesztési Tervnek. Ez utóbbi célja a hazai (és a hazai gazdaságba jól integrálódott külföldi) iparvállalatok növekedésének elősegítése, hogy az ezáltal fellendűlő gazdaság munkahelyeket és nagyobb jövedemeket biztosíthasson. A terv 5 fő stratégiai célkitűzése az alábbi volt: 1.

Fejleszteni a g azdaság potenciálját a m inden ágazatban megtalálható kulcs szektorok termelőkapacitásának erősítése révén, 2. A gazdasági versenyképesség érdekében fejleszteni az infrastruktúrát, 3. A szaktudás növelése az oktatás és képzés által (a termelő szektorok igényének megfelelően), 4. A helyi kezdeményezések, potenciák kihasználása a regionális fejlesztés végett, 5. A foglalkoztatás növelése A terv a stabil árfolyamot, alacsony kamatlábat fenntartó monetáris politikára, a Cullitonjelentésnek megfelelő adóreformra, és a korábbi évek reáljövedelmet emelő gyakorlatával (a versenyképesség és a munkahelyek védelmében) restriktívebb jövedelempolitikára épít. Az iparral, természeti erőforrásokkal (mezőgazdaság, erdészet, tenger) turizmussal, regionális fejlődéssel, humán erőforrásokkal és infrastruktúrával foglalkozó részei is a Culliton-bizottság koncepciójába illeszkednek. Az iparfejlesztési

program nyolc fő területe a következő: 1. A hazai ipar fejlesztése, 2. A külföldi beruházások fejlesztése, 3. Kutatás-fejlesztés, 4. Marketing fejlesztése a hazai ipart szolgálja, 5. A Galtacht szabadkereskedelmi övezet fejlesztése, 6. Az élelmiszeripar kiemelt kezelése, hazai források jobb kihasználása, 7. A föld és épület alprogram (közművesített, infrastruktúrával jól ellátott telephelyek kialakítása, 8. Technikai segítség alprogram 15 Az ír fejlesztési terv (NDP) és a CSF keretében a strukturális alapokból Írországra jutó rész szerkezeti megoszlása (1994-1999) 1994-es árakon Produktív szektor Ipar Ebből: K+F Mezőgazdaság, erdészet, vidékfejlesztés Termelő infrastruktúra Humán erőforrások Egyéb Szektorális programok Helyi városi és vidéki fejlesztés EGYÉB Technikai segítség ÖSSZESEN NDP teljes költségvetése Millió ECU Megoszlás (%) 3319 22,8 1600 11,0 - Strukturális alapok Milló ECU Megoszlás (%)

2184 38,9 875 15,6 316 5,6 1231 8,4 883 15,7 6350 4727 338 43,6 32,4 2,3 1113 2113 231 19,8 37,6 4,1 481 3,3 381 6,8 170 10 10 14576 1,2 0,1 0,1 100,0 200 10 10 5620 3,6 0,2 0,2 100,0 4-es táblázat Külön program keretében fejlesztik a humán erőforrásokat. Ez az iparfejlesztési célokkal összehangolt program a szaktudás általános növelését és a munkanélküliek társadalmi be(vissza)-illeszkedését célozza, összesen 3,1 milliárd ír font állami és EU juttatás révén. (Az előző tervidőszakban csupán 715 millió ír fontot fordítottak e célra.) A legtöbb pénzt az ipar kapja (az élelmiszeriparral együtt összesen 3681 millió ír fontot), s 3 milliárdnál több jut a tervek szerint a humán erőforrások fejlesztésére is (3108 millió ír font, kb. 1,2 millió főt érintő oktatási – képzési programokra) Míg az ipar esetében a kültségek javát a magánszféra fedezi (62,3%), addig a humán erőforrásoknál a legnagyobb

teherviselő az EU (60%, a többit az ír állam és közintézmények adják össze). III. Az ír mezőgazdaság és az Európai Unió Írország teljes területének 63,7%-át hasznosítja a mezőgazdaság, s e földterület több mint 60%a legelő, további egyötöde takarmánytermesztést szolgáló rét. Az Unió 12 tagállama között Görögország után Írországban a legnagyobb a mezőgazdaság GDP-beli aránya (1995-ben 8%), s hasonlóan magas (közel 12%), e szektor foglalkoztatásból való részesedése is. A termelés közel háromnegyede a s zarvasmarha-tenyésztésből és a tejágazatból adódik. Éppen ezek azok az ágazatok, melyek a legnagyobb terhet jelenti az Unió agrárrendtartása, a CAP költségvetése számára. Az agrárkiadások mindig is tetemes költségeire az Unióban már 1968-ban kidolgoztak egy tervet (Mansolt-terv), amelyet a Bizottság memorandumban erősített meg. Reformcélja a korszerű technikák alkalmazására képes nagy farmok

létrehozása volt. Ez a kis gazdaságok felszámolását jelentette volna. A tervezet heves ellenállást váltott ki az európai farmerek körében. Ez az ellenállás és a küszöbön álló kibővülés végülis oda vezetett, hogy a terv az eredeti elképzeléseknél mérsékeltebb formában valósult meg. Az új direktívák szerint: 1. A gazdaság modernizálásához beruházási segély igényelhető, 16 2. A korszerűsítés és pályamódosítás (az agrártermelés feladása) igényei szerint biztosították a ki- és átképzést, 3. Az 55 évnél idősebb gazdák nyugdíjat kapnak 1978-ban segélyprogramot indítottak el a hegyvidéken és a hátrányos helyzetű régiók támogatására. Egy 1980-as rendelet Írország kedvezőtlen adottságú nyugati területeinek agrárfejlesztéséről intézkedett az erdőgazdálkodás bővítése, szakképzés, villamosítás, ivóvíz elátás bővítése, útépítés stb. révén Az ezzel való költstégek az EAGGF álta

Írországban az EU-tól kapott támogatások többsége (1988 és 1996 köz ött 62%-a ) az EAGGF garancia alapjából származik. Az ír mezőgazdaság számára tehát számottevő előnyökkel járt a csatlakozás. A csatlakozás utáni évtizedekben igen gyorsan nőtt az ír termelés (a tejágazat például 70 %-al) és export. A rendszer azonban a technikai modernizáció gátjának bizonyult, és túltermelést idézett elő, az agrárpiac a ’ 90-es évek közepére telítődött: a termelés az Írország számára oly fontos marhahúsból, például 6, a vajból 5%-kal haladta meg az Uniós szükségleteket. A közösség mindvégig kereste a költségcsökkentés lehetőségeit. Ezért született meg 1985-ben a Bizottság „Zöld Könyve”, amely a piacszabályozás átalakításást célozta. Ennek fő eleme a termelés visszafogása volt. 1984-ben kvótát alapítottak meg a tejre, 1988-ban a gabonafélékre A kvótát meghaladó termelést illeték terhelte. A

reformok következtében a közös költségvetésen belül 50% alá csökkent a CAP részesedése (három évtizede még 70% volt). A fokozatosan bevezetett átalakítások hatására csökkent a termelés, s nyomában az agrárjövedelmek, valamint (a ’80-as években) a GNP is. 1973 óta kb 100 ezer (főként 50 év feletti) farmer hagyott fel az agrártermeléssel (amiben nagyban közrejátszott az is, hogy 1973-tól, a nyugdíjrendszer bevezetésével megszűnt a munkakényszer). 1987 és 1994 köz ött mintegy 1,3 millió hektárral (23%-al) csökkent a művelésre fogott földterület (a turista számára is szembeszökő, mennyi parlagon heverő földet lehet látni szerte az országban), s 1980 és 1991 között 54 ezer farmgazdaság szűnt meg. Mivel ez lényegében csak a kis ( az 50, de leginkább 20 hektárnál kisebb) gazdaságokat érintette, az átlagos farmnagyság 21,5 hektárról kb. 30 hektárra nőtt A gazdág átlagéletkora azonban továbbra is magas, s a

farmoknak csak kb. 15%-a teljes egészében árutermelő, további 30%-a fejlődőképes, a többség tehát marginális jellegű. Írország megmaradt agrártermelő azonban továbbra is sokat köszönhetnek a CAP-nak: pl. 1993-ban a teljes farmbevétel 22,3%-a a direkt EU-támogatásokból adódott. Az ír gazdasági menedzsment a következő – EU-konform – célokat tűzte ki az agrárium fejlesztésével összefüggésben: - A tejelő szarvasmarhatartás terén növelni a fehérjetartalmat (3,2%-ról 3,5%-ra), csökkenteni a költségeket és jobban hasznosítani a leglőket. - A húsmarhatartás 1997-be 90 ezer farmot és több mint 1 millió állatot érintett. Legfőbb cél a legelőhasználat színvonalának és a siló minőségének emelése, amelytől közeptávon a fajlagos jövedelem 5-7%-os növekedését várják. - A juhtenyésztés 49 ezer farmot foglalkoztat (1997). Itt a költségcsökkentés, s ennek révén a hozamok valamint az export növelése a cél. -

Szántóföldi növénytermesztés 345 ezer hektáron folyik, s elsősorban őszi búza és sörárpatermesztést jelent. A várhatóan kedvező keresleti viszonyokra való tekintettel a hatékonysági követelményeken túlmenően itt termelésnövelést is terveznek. - A kertészetben az önellátás növelése és a munkahelyteremtés kettős célját tűzték ki. - Elsősorban foglalkoztatáspolitikai célokból kívánják bővíteni az erdőgazdálkodást. Az agrártermelés állapotához szorosan kapcsolódik az élelmiszergazdaság helyzete: a termelés 61, a foglalkoztatás 47%-a kapcsolódik a tej- és húsiparhoz. Ezek fejlődésében jelentős szerepet játszottak az EU-támogatások, melyek egyben a fejlődés irányát is megszabták. Az élelmiszer-ágazat hagyományos iparágnak számít Írországban, ám itt is mind nagyobb a külföldi tőke súlya. Ezért, s mivel a legtöbb „komparatív előny”-nyel bír, az ágazatot az iparpolitika is kiemelten kezeli. (A

Culliton-jelentés is külön fejezetet szentelt ki neki) 17 Az élelmiszeripar termelése eléri az évi 9 milló ír fontot, amellyel a feldolgozóipari termelés egynegyedét (1993-ban 27,6%-át ) adja. A vállalatok száma szerint a termelés kilenctized részben ír tulajdonban van, a foglakoztatás és a nettó output tekintetében azonban gyökeresen más a helyzet: az előbbi 29, az utóbbi 52,5%-át adták a külföldi cégek 1993-ban. IV. Az ír infrastruktúraállapota és fejlesztésének irányai 4.1 Az Ír infrastruktúra fejlődésének története, fejlesztésének irányai A infrastruktúra meghatározó továbbá az egyes országokon belüli regionális fejlesztés szempontjából, hiszen napjainkban a fejlett iparok fejlett infrastruktúra hiányában életképtelenek. Az is az infrastruktúra fejlesztésére irányítja a figyelmet, ha egy ország foglakoztatási gondjainak enyhítésére és/vagy addicionális bevételi forrás teremtése végett a

szolgáltatások (tercier szektor) fejlesztését (is) előtérbe helyezi. Ebben az összefüggésben főleg a turizmus és a nemzetközi szolgáltatások érdemelnek figyelmet (különös tekintettel a pénzügyi szférára). Írország esetében mind a három fent említett tényező fenn áll Írország ma már a világgazdaság legerőteljesebben nyitott országai közé tartozik: az export a GDP több mint kilenctized ével, az ipmort nyolctizedével ér fel.Az országban működő transznacionális vállalatok jóvoltából az utóbbi évtizedekben a külkereskedelmi szufficit a GDP 10-%-át tette ki. A külföldi cégektől származik a beruházások kétharmada, a feldolgozóipari termelés fele, az export kétharmada, s az import jelentős része is. A gazdaságnak ez a nyitottsága, a külföldi tőke súlya és az ennek fenntartására irányuló akarat mindenekelőtt a nemzetközi forgalomhoz kapcsolódó modern infrastruktúra (szállítás, logisztika, telekummunikáció)

fejlesztését igényli. Bár Írország már az időszámításunk előtti időkben is épültek utak (a rómaiakhoz hasonló kőutak), a közlekedés alapvetően a folyókon és a tengereken zajlott. Ennek egyik biztos jele, hogy a XII.század előtt még kőhidak sem épültek A vízi útvonalak hossza tekintetében Írország az első helyen áll Európában. A vízi utak uralmát azonban később felváltotta a szárazföldi közlekedés. Bár az infrastruktúra nem mongható fejletlennek, több szempontból (s különösen az úthálózat állapotát illetően) még sem állja meg a helyét Európában. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a gazdaságpoitika előtt álló feladatok sorában a prioritások között szerepel a fejlesztése. A FORFÁS az 1994-1999-es időszakban a közlekedés (és logisztika), az energiagagazdálkodás (és környezetfejlesztés, vízellátás), továbbá – első helyen – a telekommunikáció fejlesztését jelölte meg az infrastruktúrával

kapcsolatban. A vasút természetszerűleg csak soká jelent meg, ám akkor sem tett szert vezető szerepre. A nemzetközi és belföldi légi közlekedés pedig lényegében csak a II. világháború után hódított teret. Mindezek miatt a korai ír infrastruktúra a szárazföldi utak fejlődésével jellemezhető, az utaknak ez a meghatározó szerepe a belföldi piacon – ha csökkent mértékben is – a mai napig érvényesül. Az ír külkereskedelem megoszlása a szállítási formák szerint 1992 (%) Kikötők Export Import Összesen Érték Volumen Érték Volumen Érték Volumen 61,4 69,9 58,9 79,3 60,3 76,3 18 Repülőterek 18,3 0,3 16,6 0,6 17,6 0,5 Szárazföldi határok 20,2 29,8 24,5 20,1 22,1 23,3 A vasút Írországban a kis távolságok és az elszórt települések miatt viszonylag kevés utazó miatt nem játszik számottevő szerepet. Vasúton zajlik a belföldi utasforgalom kb 11, a teherforgalom kb. 4% -a a vasúti forgalom 85%-a közvetlenül a k

ülkereskedelemmmel kapcsolatos. A vasút három stratégiai funkciót tölt be Írországban: - Az interubán hálózat integrálja a főbb gazdasági csomópontokat, a kívül eső régiókat. És összeköti a nyugati tengerpartot a fő (keleti és déli) kikötőkkel, repülőterekkel. - A városon belüli vonalak a városok autóforgalmának csökkentéséhez járulnak hozzá. - A veszélyes, nagy tömegű áruk szállításának biztonságos módját kínálja, s a külkereskedelembe kerülő áruk belső elosztását szolgálja. Írország relatíve jól ellátott közutakkal. A „The Global Competitinevess Report 1996” 1992-re vonatkozó adata szerint Írország messze az első a vizsgált 49 lefejlettebb ország között az egy főre eső utak hosszával: ezer főre 24,468 km közút jut, míg a sorban utána következő ország, Ausztrália, esetében ez csak 16,221 km. A vasutak sűrűségét tekintve azonban Írország csak a 19. (0,549 km/ezer fő), míg az USA a 9,

Magyarország pedig a 11 Kikötők A szigetország számára természetesen a tengeri szállítás a külkereskedelem domináns módja. A kikötőkön keresztül zajlik a külkereskedelem volumenének 76, értékének 60%-a. még ezek a számok is alábecsülik azonban a kikötők szerepét, hiszen az Észak-Írországból érkező áruk is nagyrészt kikötőkön keresztül érik el a szigetet. Tengeren zajlik a nemzetközi forgalom 35%-a A ’70-es-’80-as évek recesszióját a kikötők is megsínylették, s ennek következményeit a ’80-as évek végén megkezdett jelentős beruházások sem tudták ellensúlyozni. 1988 és 1993 között az ír kikötők forgalma – a dinamikus kereskedelemnek köszönhetően – a közutaknál is gyorsabban nőtt: a teherforgalom 3 millió tonnával, az utasforgalom 25%-al, 3,7 millióra emelkedett. A kikötőkön keresztül bonyolított kereskedelem értéke szintén egynegyedel, 17,6 milliárd ír fontra nőtt az említett időszakban.

Repülőterek A légi szállítás csak a nagy hozzáadott értékű termékekkel kapcsolatban szokott jelentősebb szerepet játszani. Így a repülőterek Írországban is csak a kereskedelem volumenértékének 1, ám értékének már 18%-át bonyolítják. A repülés ugyanakkor elsődleges formája a n emzetközi utasforgalomnak, annak 65%-át adja. Bár kis jelentőségű, a teherforgalom még az áruforgalommnál is gyorsabban, 25%-al (88 00 tonnára) nőtt 1989 és 1993 között, s az egységesen európai piac megszületése miatt a továbbiakban még gyorsabb, évi 6%-os növekedésre lehet számítani. A regionális (magán-) repülőterek forgalma a ’90-es években a közúti és vasúti forgalom növekedésével párhuzamosan jelentősen (több mint 50%-al ) visszaesett. 1993-ban csak 236 000 utas vette igénybe ezek szolgáltatásait. A regionális (ipari, turisztikai) fejlődésre gyakorolt pozitív hatásuk miatt azonban a kormány az EU-val karöltve az

elkövetkezendő években ezek fejlesztésére is gondot fordít. 4.11 A közlekedés fejlesztése Az 1994-1999-es Nemzeti Fejlesztési Terv (1993-as árakon számolva) összesen 2,6 milliárd ír fontot (folyóáron több mint 2,7 m illiárd ír fontot) szán a közlekedés fejlesztésére. (Ez az összkiadások 15%-a.) Ezen belül elsődlegesen a szállítási költségek csökkentése, a szűk keresztmetszetek megszűntetése a cél. A nemzeti elsődleges utak minőségének javításán kívűl kiemelkedő szerepet játszik a tervben a városokat kikerülő utak megépítése, amely egyben környezetvédelmi, regionális célokat is szolgál. 19 A nemzeti elsődleges utakra megy majd a tervezett összkiadás mintegy 44%-a. (1,1 milliárd ír font) A nemzeti másodlagos utak 115 millió, a regionális és helyi utak 475 millió, a vasút 275 millió, az állami repülőterek 140 millió és végül a legfontosabb kikötők 100 milló ír fontot kapnak 1994-1999 között a

közpénzekből, a további 888 millió ECU-t az EU strukturális alapjaiból. 4.12 Energiagazdaság Az előrejelzések szerint - figyelembe véve az ír gazdaság gyors növekedését –az energia iránti kereslet 2000 és 2010 között évi 1,4-1,5 %-kal fog nőni. Ez nem drámai növekedés( sőt messze elmarad a GDP várhatónövekedésétől, aminek következtében a termelés energia-intenzitásának csökkenése várható) A rendelkezésre álló forrásokból az ír gazdaság középtávú energia igénye tehát előreláthatólag zökkenőmentesen kielégíthető. A kérdés csak az, milyen (pénzbeli, környezeti, társadalmi) „áron”. Energiapolitika fő céljai Az ír energiapolitika három prioritása az 1994-1999-es periódusban a következő volt: Ellátni a fogyasztókat a szükséges tüzelőanyagokkal a lehető leghatékonyabban, versenyképes árakon, figyelembe véve az ellátásbiztonsági valamint a t ársadalmi-gazdasági és környezetvédelmi szempontokat.

Törekedni a lehető leghatékonyabb energia-felhasználásra Amennyire csak a gazdaságossági megfontolások engedik, hazai forrásokból kell fedezni a hazai energia-keresletet. (tőzegégető erőművek) A számszerűsített célok az alábbiak voltak: - Az 1999-ig tartó 5 év alatt a g azdaság energiaintenzitásának (energia/GDP) 5 százalékponttal ( 75 %-ra) való csökkentése. - A megújítható energiaforrások használatával 75 MW új kapacitás üzembe állítása. (1997ben az ír energiatermelés 6 %-a származott megújítható energiából, ez az évtized végéig 10 %-ra kívánták emelni - A primer energiaszükséglet 14 %-ának hazai forrásokból történő biztosítása Az Unió strukturális alapjai többek között az energia gazdaságosabb felhasználását, a vidéki energiahálózat fejlesztését, valamint a kombinált és alternatív energiaforrások fejlesztését célzó projektek közös finanszírozását válalták, összesen 70 millió ECU

hozzájárulással. 5.1 A ’90-es évek fejleményei V. Az ír munkaerőpiac 1993 óta a regisztrált munkanélküliek száma csökken. Ez alapvetően két okkal magyarázható: egyrészt a magas beiskolázási arány (1994 végén 40 000 munkanélkülit vontak be az EU által finanszírozott nagyszabású képzési programba), másrészt a gazdasági fellendülés munkahelyteremtő hatása miatt. Az utóbbit a ’90-es években végrehajtott, a h azai ipar növekedését szem előtt tartó intézményi változások is elősegítették. 1994 és 1998 között a foglalkoztatás éves növekedése megközelítette az 5%-ot, ami a fejlett országok között messze a legnagyobb arány (az EU15 álaga alig fél százalék, és az USA adata sem éri el a 2%-ot). 1999 nyarán Írországban a regisztrált állástalanok aránya – állami forrás szerint – már csak kevesebb mint 6% volt. E szép eredményre árnyékot vet, hogy a hosszú távú munkanélküliség problémája még

mindig nem megoldott: a több mint egy éve munka nélkül lévők aránya nemzetközi összehasonlításban még a ’90-es évek derekán is kimagasló volt: 1993-1994-ben 9%, azaz az összes munkanélküli 70%-a több mint egy éve nem volt alkalmazásban. Az ír munkanélküliség tehát majdnem kizárólag a legnehezebben reintegrálható hosszabb ideje állástalanok körét jelentette. Az azóta 20 eltelt időben a kifejezetten e réteget célzó programoknak köszönhetően számuk és arányuk is jelentősen csökkent, de még 1999-ben is ők adják a munkanélküliek több mint egyharmadát. Bár a legszegényebbek (alapvető szükségletek kielégítésében is hiányt szenvedők) aránya csökkent, a jövedelemkülönbségek nőttek a ’80-as évek óta. Egy 1987 és 1994 köz ött vizsgálódó tanulmány szerint, míg 1987-ig a jövedelmi különbségek nem emelkedtek, addig azt követően mind az órabérek és havibér-különbségek, mind a háztartások

jövedelmi különbségei, mind a teljes munkaidőben foglalkoztatottak, mid pedig csak a férfiak körében egyaránt nőttek. Az ír foglalkoztatási viszonyokat hosszú évek óta sajátos (Európában ritka) anomália jellemzi: azok a szerencsés írek, akiknek volt munkája, általában többet dolgoztak, mint legtöbb EU-n belüli társuk: a törvényes munkaidő heti 48 óra (ami csak az NSZK-ban és Hollandiában ennyi, másutt ennél jóval kevesebb), s az írek ténylegesen átlag 41-42 órát dolgoznak hetente (’90-es évek közepi adat), amit csak Portugália, Finnország és Görögország adata halad meg az EU15ben. Ez azt jelenti, hogy ha az ír foglalkoztatottak csak annyit dolgoznának, mint a dánok, svédek, belgák vagy a németek, akkor már az elmúlt évtizedekben is minden ír álláshoz juthatott volna. VI. Írország EU- stratégiája 5.1 Írország EU- stratégiájának fő jellemzői Az előző oldalakon láttuk, hogy Írország igen sikeresen tudja

kihasználni az EU kínálta lehetőségeket, különös tekintettel a pénzügyi alapokra. Felmerül a kérdés, hogy minek köszönhető ez a siker. Ír szakemberekkel folytatott konzultációk alapján a válasz az alábbiakban rejlik: (1.) Írország bizalmat kelt az EU-ban (a vezető tagországokban és az EU intézményeiben), mert stratégiája „EU-barát”. Azonosulnak az Unió (illetve az azt vezető) tagországok integrációk elképzeléseivel. Meg vannak győződve ezek hosszú távon kifizetődő, minden résztvevő számára kedvező voltáról. Ezért készek az együttműködésre és kompromisszumra, s ezen a talajon könnyebben tudják érdekeiket érvényesíteni. (2.) Írország nemcsak a döntéshozatalban, hanem a közös cselekvés során is megbízhatónak bizonyul, mivel igyekszik a lehető legjobban betartani a jogi, adminisztratív előírásokat. Ide tartozik, hogy szinte maradéktalanul képes felhasználni a r endelkezésre álló EUpénzeket, amivel

egyedül áll az Unióban. (3.) Mindebben sokat segítenek a személyes kapcsolatok Ilyenekkel mind a legfelső, mind az alsóbb (középvezetői, kutatói) szinten szép számmal találkozunk. A Dublini Európa Intézetnek például 80 „embere” van Brüsszelben, akikkel rendszeresen tartják a kapcsolatot. Ezek magáncégeknél, állami intézményekben, kutatóhelyeken dolgoznak, tehát a velük fenntartott kapcsolat az „Európai Ügyek” széles sprektumú megvilágítását teszik lehetővé az ír szakemberek számára. Mindezeket az írek által felsorolt tényezőket azonban további három szemponttal kell kiegészítenünk: (4.) Írország kis, függő helyzetű ország Így a világgazdaság mai viszonyai között valóban nem áll előtte más alternatíva, mint nyitni, integrálódni-„feloldódni” a fejlett világ (Európa) gazdaságában. Írország EU-lojalitása tehát nem önként választott, még ha akként élik is meg gyakorlói. (5.) Írország kis

(Magyarországnál kisebb) ország, így a számára használható nagyságrendű összegek kiutalása az EU költségvetését finanszírozó országok számára sokkal kisebb terhet jelent, mint mondjuk egy olyan összeg, amellyel már Görögország is „tud mit kezdeni”. Az ír lojalitás tehát – ha úgy tetszik – „olcsóbb” Brüsszel számára, mint a nagyobb „perifériáké”. 21 (6.) A személyes jó kapcsolatok nem pusztán az írek – egyébként valóban igen barátságos – természetének köszönhetők, hanem évszázados kivándorlási „szokásuknak” is: a munkát kereső írek nemcsak Amerikába és Ausztráliába, de Európába is szép számmal áramlottak. Így egy ír számára nem nehéz olyan emberekre bukkanni – különösen az angol nyelv ismeretét követelő területeken, így az EU intézményeiben is – akinek ír gyökerei vannak. Összefoglalás: Az ír siker tényezői A Word Economic Forum rangsorolása szerint Írország

1996-ban már a v ilág 16. legversenyképesebb gazdaságának számított, s ezzel 10 he llyel javította pozícióját 1995-höz képest. A Világbank statisztikája szerint pedig 1997-ben a GNP nagysága alapján a 43, a GNP egy főre eső értéke szerint a 19. (vásárlóerő-paritáson a 20) a világrangsorban Mint az eddigiekből kiderült, e látványos, még a masszív kivándorlási trendet is megfordítani képes növekedés legfontosabb okai a következők: - Társadalmi konszenzus, amely az 1987-ben bevezetett érdekegyeztetési rendszer (Social partnership) révén a lehető legszélesebb rétegeket igyekszik a fejlődés haszonélvezőivé tenni; - Tudatos, tervszerűségre törekvő és megújulni képes gazdaságpolitika, és ennek megfelelő intézményrendszer; - Az előbbi részeként: a ’80-as évek végi sikeres gazdasági stabilizáció, amely éppen a konszenzusban lelte legnagyobb támaszát; - A kvalifikált munkaerő bőséges kínálata: Írországban a

II. világháborút követően viszonylag későn, a ’60-as években következett be a baby boom. E generáció a ’60-as és ’70-es évek oktatási beruházásainak köszönhetően a ’80-as évek második felére magasan képzett munkaerőként lépett ki a munkaerőpiacra. A képzettség növekedése annak köszönhető, hogy a ’60-as évek közepén ingyenessé tették a középiskolai oktatást, és a rákövetkezett évtizedekben jelentős összegeket költöttek az iskolai és azon kívüli képzésre. A ’90-es évek közepén – amikor Magyarországon éppen a tandíj bevezetése volt napirenden – fokozatosan ingyenessé tették a felsőoktatást is; - Külföldi működőtőke-beruházások, a sikeresen stabilizáló, társadalmi konszenzusra képes, fejlett és további modernizáció előtt álló infrastruktúrával bíró, kvalifikált munkaerőt és nemzetközileg is jelentős beruházási kedvezményeket kínáló, EU-tag Írország vonzereje a ’80-as

évek végén megújult a transznacionális vállalatok számára; - Tudatos, a lehetőségek maximális kihasználásra törekvő EU-stratégia; - Az Európai Unió juttatásai, amelyek hosszú évtizedeken keresztül az ír GDP 4-7%-ával értek fel. 22 Irodalomjegyzék: 1. Egedy Gergely: Nagy Británia története 2. TW Moody-FX Martin: Írország története 3.Artner Annamária: A perifériából a centrumba? /Aula 2000/ 4.Statisztikai szemle, 1997 február 23