Irodalom | Középiskola » Ady Endre- Az Illés szekerén c. kötete, A Sion-hegy alatt c. versciklusa

Ady Endre: Az Illés szekerén c. kötete: A Sion-hegy alatt c versciklusa Ady Endre az azonos témájú verseit ciklusokba rendezte, és ezekből építette fel köteteit. A fontos témák mindig visszatérnek, és új elemekkel egészülnek ki A ciklusban minden versnél közös az Isten keresése, és megtalálása. Istenfelfogása személyes, egyéni Gyakran elveszti Istent, majd keresi, hozzá menekül, és fölismeri őt. A nyelvhasználat sokszor biblikus, régies, vagy köznapi. Istenképének forrásai: gyermekkori emlékek, szentmisék, a zsoltárok és a templomi énekek, a Biblia: az Ószövetség és az Újszövetség példázatai, Jézus alakja. A másik forrása pedig Nietzsche, a XIX második felének meghatározó filozófusa, aki foglalkozott teológiával. Ady istenes versei először ebben a kötetben jelentek meg önálló ciklusban 1908-ban (a Nyugat elindulásának évében). A nyitóvers az egész kötet bevezetője: Az Úr Illésként elviszi mind c., A

Sion-hegy alatt c ciklus pedig a verseskönyv első része. Ezt követően minden kötetében folytatja az istenes tematikát. A költemények Istent és a lírai én viszonyát szimbolikusan, metaforikusan nevezik meg. A ciklus első három versében Jézus megjelenése a fő téma. Az Ádám, hol vagy?, Az Isten balján és a Krisztus-kereszt az erdőn három olyan vers, amely Jézusra utal. Az Ádám, hol vagy? c. versében a lírai én Ádámként jelenik meg, aki megtalálta Istent A cím a bűnbeesés utáni jelenetre utal, amikor Ádám elbújt Isten elől. Ebben a szituációban a lírai én számára Istenre való rátalálás válik fontossá, azaz a haragvó istenképtől a szerető Isten képéig való eljutás. A lírai én pontosan tudja, hogy Isten kit keres Tudja, hogy Isten „Ádám, hol vagy?” kérdése az egykori bűntelen embert, a paradicsomi Ádámot szólítja meg. Amikor Isten „Ádám, hol vagy?” kérdésére „felelnek hangos szívverések”, akkor az

azt jelenti, hogy a lírai én elindult a jó irányba, ahhoz, hogy megtalálja Istent. A vers végén pedig az „egyek leszünk mi a halálban” azt jelzi, hogy már megtalálta Őt. Az Isten balján keretes szerkezetű és anafora található benne, mert minden versszak első szava az Isten. Az első versszakban a „gondolat” a szimbólum, és ezt a következő versszakok fejtik ki felsorolásszerűen. Még egy fontos dolog szerepel az első versszakban, a lírai én szembeállítja magát Jézussal, mivel Jézus „ott ül a mindenható Atyaisten jobbján”, ennek ellentéte igaz a lírai énre. Ő Isten balján ül, így Jézus ellentéteként jelenik meg Minden versszak úgy kezdődik, hogy „Az Isten”, ezután pedig gondolatokat ír le Istenről. A második és harmadik versszak ellentétet fogalmaz meg; egyrészről Isten könyörületes, másrészről „nem jön ám felénk, hogy bajainkban segítsen”. A Krisztus-kereszt az erdőn 20 évvel korábbi, gyermekkori

emléket ír le, apját és saját magát „nyakas, magyar kálvinistához” hasonlítja. Az első versszak megjelöli a témát és a következő versszakban az apját vidám legényhez hasonlítja, a vidámsága attól is lehet, hogy ránézett a keresztre miközben dalolt. A lírai én pedig még ifjú korában szerepel ebben a versszakban A lényeges különbség közte és az apja között, hogy apjával ellentétben ő unja a keresztet, viszont mégis dalol, amikor ránéz. A mű második felére megjelenik három szimbólum, az „Idő”, az „Igen” és a „Nem” szimbóluma. Az Idő lehet a gyorsan elmúló életnek, de akár az Istennek is egy szimbóluma. Az „Igen” és a „Nem” szimbólum egyszerűbben értelmezhetőek Az „Igen” arra utal, hogy az apa elfogadta Istent, a „Nem” pedig arra, hogy a lírai én megtagadta Istent. Szerintem így a vers értelmezése az, hogy Isten jobban örül egy megtért hívőnek, mint azoknak, akik „mindig vele

vannak”; az, hogy a lírai én megtért, az Istennek tetsző cselekedet. Vannak olyan versek is a ciklusban, amelyekben a bibliai utalások nem jelennek meg és Istent sem bibliai módon írják le. Ilyen például a Sion-hegy alatt, ami a versciklus tizenöt verséből a hetedik: ez a vers kiemelten fontos, ezért helyezte Ady a középpontba, és választotta a ciklus címadójának. Ez a verse a Nyugatban is megjelent A Sion-hegy Jeruzsálem egy dombja, amin a Salamon-templom állt. Bár a versben nem a konkrét hely a lényeg, de a Sion-hegy vallásos értelemben egy találkozóhely lehet Istennel, illetve máig is az (Siratófal). Isten ebben a versben sokféleképpen megjelenik: „borzolt”, „öreg”, „szép” vagy éppen „kegyes”. A sokféle jelző utal arra, hogy Isten valójában nehezen meghatározható Isten cselekvéseit is sokféleképpen írja le a költő, például: harangozik, szalad, simogat. A lírai én azért indul nehéz útjára, hogy meglelje

Istent. Eszerint az élet értelme Isten megtalálása Az Istennel való találkozás megvalósul, bár sikertelen, mivel a lírai én nem tudja az Isten nevét, vagyis elfelejtette. A vers végén egy halotti zsoltár említése is olvasható, de ez a zsoltár, valójában Isten elvesztését és hiábavaló keresését ábrázolhatja. A lírai én önmagát siratja, mert a találkozás Istennel létrejött, de nem ismerte meg őt: „S én ülök sírván a Sionhegy alatt.” A versben már halottnak láttatja magát, mert elkövette a legnagyobb bűnt, hogy elvesztette a hitét, pedig gyermekkorában sokat imádkozott. Tehát ez az Istennel való találkozás nem jön létre. Ez a versciklus tartalmaz három rövid, de annál tartalmasabb verset; Az Úr érkezése, A vidám Isten és az Álmom: az Isten. Ezek nem egymás után következnek a versek sorában, de a mondanivalójuk és tömörségük miatt egy csoportba sorolhatóak. Egyik vers sem több három versszaknál, központi

alakja mindháromnak Isten. Az Úr érkezése c vers az előző versektől eltérően nem Isten kereséséről, hanem Isten megtalálásáról és a megtérésről szól. Itt a lírai én fölismeri Istenben a gondviselőjét, a gondviselő Isten képe fogalmazódik meg. A lírai én hordozza bűneit, amikor Isten „csöndesen és váratlanul” lép be az életébe, átöleli őt. „Nem harsonával, hanem jött néma, igaz öleléssel, nem jött szép, tüzes nappalon, de háborús éjjel”: eszerint Isten nem a boldog pillanatainkban keres minket, hanem amikor leginkább szükségünk van rá. A harmadik versszak Pál történetéhez hasonlítja a lírai én megtérését, mivel a beszélő szemei úgy vakultak meg, ahogy Pál apostol szemei, de Istent igazából csak így láthatja meg az ember. A vidám Isten c. versében Istent „vidám Istennek” nevezi, aki megmutatja, hogy a halált is az élet részének kell tekinteni. Két rövid versszak csupán a vers, de

mondanivalója annál mélyebb. Isten az élet és a halál uraként jelenik meg a versben Az első versszak a keresztény tanítás egy hibájára utal: „Összetévesztitek a Halállal, holott Ő a Halálnak is ura”, mert könnyen összekeverheti bárki Istent a halállal. A második versszakban egy fordulat található, mintha az előzőnek lenne a tagadása: „Ha így szóltok: éljen az Élet, derít rátok a Halál ura, derít rátok s örül az Isten, ha így szóltok: éljen az Élet”. A kötetben van három olyan vers, amikben Illés, Jónás és János próféták képei jelennek meg. A három vers cím szerint: Az Úr Illésként elviszi mind, A nagy Cethalhoz és Az Isten harsonája. Ezek a versek tele vannak bibliai utalásokkal A nagy Cethalhoz c versben Istent „borzasztó Cethalnak” nevezi, akinek hátáról lecsúszik a lírai én, mert Isten tréfál és játszik vele, és folyamatosan bizonytalanságban tartja. Ez a szimbólum Jónás történetére

emlékeztet, tehát párhuzam van a vers és a bibliai történet között. Az első versszakban az Istennek feltett kérdés tele van félelemmel: „Óh, Istenünk, borzasztó Cethal, sorsunk mi lesz: ezer világnak?”. A kérdésben benne van a bizonytalanság, majd ez a bizonytalan ember imádkozni kezd; a versszak második felétől a vers végéig tulajdonképpen egy imát olvashatunk. A lírai én valójában azért imádkozik, hogy ne jusson Jónás sorsára, ne kelljen olyan nehéz próbát kiállnia. A harmadik versszakban leírja, hogy Isten nem keresztény, nem zsidó, így bárki imádhatja, aki imádkozik hozzá. A „rettentő” jelző sem azt jelenti szerintem ebben a versszakban, hogy ijesztő, félelmetes, hanem azt, hogy óriási, hatalmas. A negyedik versszak arra kéri Istent, hogy védje meg a lírai ént, segítsen rajta Az utolsó versszakban a lírai én befejezi az imáját, és megtapasztalja a halált: „Nem bírom s holt csillagaid már nyúgodt fényük

arcomra hintik”. Ady Endrét vallásos, pontosabban református szellemben nevelték, de ő nem nagyon foglalkozott Istennel és a hittel, viszont sosem volt ateista. Nem teljesen vallásos értelemben, hanem inkább kételkedően viszonyult Istenhez. Az istenes verseket folyamatos istenkeresés jellemezte és Ady költészete máig is hatással van a fiatal költőkre is