Tartalmi kivonat
1 Szociálpszichológia tételek - 2001 1. Tétel A szociálpszichológia mint tudomány. Interdiszciplináris. A szociálpszichológia: magyarul társadalomlélektant jelent A szociálpszichológia elnevezés annyit elárul, hogy határtudománnyal a szociológiával és a ps zichológiával közösen kialakult tudományos kérdéseken a v izsgálatára szerveződött, amelyek tudományozására egyedül sem az egyik sem a másik tudomány nem vállalkozhat. Olyan társadalmi témák ezek, amelyeknek lélektani vonatkozásuk is van. Tárgya: különböző szociális egységekben végbemenő folyamatokat vizsgálva tanulmányozza. Szociális egység: ember, tömeg, csoport. Internalizáció: befogadom a társas hatásokat. Externalizáció: én is kivetülök ebből a csoportból. Szociálpszichológia: foglalkozik a társadalmi valóság 4 területével: az egyénnel ( szocializáció, szociálisan meghatározott személyiségjellemző és szociálisan befolyásolt pszichológiai
jelenségek.) társas kapcsolatokkal csoportokkal tömeggel és ezeket a lélektani témákat vizsgálják. Magánszféra: jellemző a magánszférára – gondot okoznak az emberi kapcsolatok, feladata ennek a kezelése. Hivatalos szféra: termelő szféra csökken, szolgálati szférába mennek át. A szociálpszichológia eredményeit a m odern társadalomban ma már széles körben hasznosítják. Nemcsak a tudományágakban hanem a g yakorlati élet különböző területein is. Az egyéb kérdéssel kapcsolatban feltárt társadalomlélektani ismeretek egyre nagyobb hatással vannak a közgondolkodásra. A szociálpszichológia történeti fejlődése: XIX. század vége A szociálpszichológia elméleti forrásai Eu-ból származnak és első művelői is eu-i kutatók voltak, önálló tudománnyá válása mégis az Am-i Egyesült Államokban köv. be. A társadalom megjavításához szükségesek voltak iránymutatások, módszerek amelyeket a társadalom a tudománytól
várta. Erre a problémákra azonban amelyek interdiszciplináris megközelítésű vizsgálatokat igényeltek külön-külön sem a szociológia sem a pszichológia nem vállalkozhatott. Olyan tudományág kialakítására volt szükség amely a kettős szemléletmódot egyesíteni tudta. Így jött létre a szociálpszichológia. néplélektani irányzat Wundt és Lazarus nevéhez fűződik. Tömeglélektani irányzat Le Bon nevéhez fűződik. Ösztönelméletek Mc.Dougall (akinek az egyén volt a k iindulási alapja az előbbiekben a társadalom) Hedonizmus: (örömszerzés hajlama) Egoizmus: ( önző, én érvényesítő hogy boldog legyen ahhoz hatalmat kell szerezni) Altarizmus: ( önteltség, vele született ösztön a jó tevés) 2 1930. irányzatok individuálpszichológia: Allport ( motívumokra vezeti vissza pl. kíváncsiság, önérvényesítés) behaviorizmus ( viselkedés lélektan – jutalmazás és büntetés szerepét hangsúlyozza ki) alaklélektan: Kurt
Lewinn ( a belső reprezentációk meghatározzák) kognitív pszichológia: ( hogy megértsük a t ársas viselkedést, ahhoz az kell, hogy jól tudjam a bennem és másokban lejátszódó kognitív folyamatokat) 1960-ban Mo-on nem támogatott szakterület volt a s zociálpszichológia. A 70-es években Hunyadi és Budai Béla vállalt fontos szerepet nemzetközi eredmények terjesztésében. Kutatási módszerei a szociálpszichológiának: szociometria módszere attitüd skálázás tartalom és helyzetelemezés alkalmazására történnek a s zociálpszichológiai kutatások. - A kutatómunka fázisai: a téma, probléma egyértelmű körülhatárolása a kutatási cél, feladata egyértelmű megfogalmazása a hipotézis feltételezése, meghatározása megfelelő eszk-k és technikai kiválasztása módszerek keresése módszerek kapcsán adatokat gyűjtök, ezeket elemzem összegzés. Kutatómunka főbb kritériumai: 1, - érvényesség (validitás): kiválasztott módszerek
alkalmasak-e a k utatási téma alkalmazására 2, - megbízhatóság (reliabilitás): a később megismételt vizsgálat során is ugyanazt az eredményt kell kapnunk ( ha pl . a m egkérdezett személy helyzete időközben megváltozott, a megbízhatóság kisebb lesz) Módszerek: 1, - megfigyelés: tapasztalati adatok gyűjtésére, jelenségek, folyamatok nyomon követésére és eredet feltárására alkalmas módszer. A megfigyelés lehet közvetlen (személyes) amely történhet passzív szemlélődéssel vagy aktív ténykedéssel nyíltan és leplezett formában és közvetett vagyis eszk-et alkalmazó. 2, - kísérlet: valamely konkrét jelenség új rejtett összefüggésének feltárását különböző feltételektől való függőségének megállapítását célzó módszer. A kísérlet történhet természetesen és mesterségesen kialakított körülmények között. A kísérletnél az eredmények megbízhatósága sokkal nagyobb, mint a m egfigyelés esetében. 3, -
kikérdezés (exploráció): a s zociálpszichológiai kutatások egyik leggyakrabban alkalmazott módszere amely alkalmas érzelmi viszonyulások, tudatállapotok, értékelő beállítódások , vélemények közvetlen megragadására illetve 3 értékelésére. A kikérdezés történhet szóban és írásban tudásra, véleményre, motívumokra egyaránt irányulhat. 4, - dokumentumelemzés: fontos információforrás hiszen a t artalmi, nyelvi formai elemek tájékozódásban is jó szolgálatot tehet. Az elemzés céljára hivatalos és személyes dokumentumok egyaránt felhasználhatók. Tehát a dok umentumelemzés a múltban készült vagy kurrens írásos anyagok meghatározó szempontok szerinti feldolgozása. 5, - tartalomelemzés: a dokumentumelemzéssel rokon módszer. Vizsgálja, hogy bizonyos fogalmak, gondolatok, érzelmi reakciók milyen gyakorisággal fordulnak elő a vizsgálati személy beszédében. A tartalomelemzés mint módszer akkor igazán hatékony, ha
elegendő összehasonlító adat áll a kutatók rendelkezésére. 6, - helyzetelemzés: nem más, mint a hatásrendszer elemzés. Ezt a módszert leginkább a t evékenységek elemzésére alkalmas módszerként tartják számon. A tevékenységelemzés a köv. tényezők vizsgálatára terjed ki: a cél, a környezet, a tevékenység jellege, követelményszint, eszk-k, a tevékenység haszna, hasznossága. 7, - A szociometria: a csoport érzelmi szerkezetének és e szerkezeten belül az egyes csoport tagok elrendeződésének a feltérképezésére alkalmas módszer. A módszer kidolgozása Jacob Moreno nevéhez fűződik. A szociometriai felmérés eredményeként kapott adatokat a kutatók táblázatban összesítik, amelyből egy-egy egyén szociometriai helyzete jól leolvasható. Az adatokból sokféle statisztikai mutató képezhető. A szociometriai adatok grafikus ábrázolását szociogramnak nev A szociometria módszerének továbbfejlesztésében jelentős szerepet
játszott Mérei Ferenc aki hazánkban kísérletezett a gyakorlati alkalmazásával. 4 2. Tétel A társadalom legkisebb önálló szociális egysége az egyén. Az ember társadalmi lény aki egy már kialakult élettérbe: az elődök alkotta szociális környezetbe születik bele. Ebben a közegben éli le életét, végzi mindennapi tevékenységét, valósítja meg életcéljait. Az egyén szocializációja: Az egyén a t ársadalomba való beilleszkedésének, társadalmivá válásának szociálisan meghatározó folyamatát szocializációnak nev. A pszichológia: Olyan folyamat amelynek során az egyén megtanulja megismerni önmagát és környezetét, amelynek során elsajátítja az együttélés normáit, szabályait. A szociológia: Egy olyan folyamat, amelynek során az egyén szelektíven elsajátítja a szubtanulását. Elsajátítom: a tapasztalatrendszert, a t evékenységrendszert, érték és normarendszert. Szocializáció: interakciók sorozatában zajlik,
szerepek elsajátításával. A szociális tanulás folyamatában közvetítő szerepet betöltő személyeket ágenseknek nev. A szocializáció szintjei: Ilyen közvetítők a családtagok, az óvodai, az iskolai, a munkahelyi kollektívák ahol 1, közvetítő rendszerek és 2, szocializációs mechanizmusok közvetítenek. 1, A közvetítő rendszerek tárgyi illetve személyi jellegűek lehetnek. A tárgyi jellegűek: nyelv, különböző technikai, szellemi produktumok. A személyi jellegűek: emberi ( az anya a meghatározó) 2, A szocializációs mechanizmusok: ( a szociális tanulási folyamat ) szoktatás ( kondicionálás) tanítás – oktatás utánzás ( imitáció) empátia azonosulás ( identifikáció ) belsővé tevés ( interorizáció ) önnevelés A szociális tanulás formái: A szociális tanulás spontán formája az utánzás (imitáció) amely az észlelt viselkedésmódok, cselekvések megfigyelése majd mindezeknek többszöri megismétlése alapján
végbemenő tanulási folyamat spontán mintakövetése. A szociális tanulás tudatos formái az azonosulás (identifikáció) és a s zereptanulás. Azonosulás lényege ugyanaz, mint az utánzásé: a mintakövetés, a m odell „lemásolása” azonban itt tudatos. A szereptanulás az ún szociális szerepek elsajátításának a f olyamata, itt az egyén arra törekszik, hogy a v ele azonos társadalmi helyzetű személyhez igazodjon, hozzá hasonlóan viselkedjen. A 5 szereptanulás is ágensek közvetítésével valósul meg, ennek ellenére mégsem egyszerűsíthető le az abban fellelhető hatásokra. A szakmai szocializáció: Adott szakma gyakorlásához szükséges szakmai ismeretek, képességek, egyéb személyes tulajdonságok elsajátításának a f olyamatát nev. Szakmai szocializációnak. A szakmai szocializáció folyamatában 4 szakaszról beszélhetünk: 1, - pályaorientáció: az adott szakmára való ráirányulás, beállítódás, kialakulásának a
szakasza. A pályaorientációs szakasz a pályaválasztással zárul 2, - az egyén a pályaválasztást követően megkezdi a szakmai tanulmányait: Előmenetelét és fejlődését egyfelől személyes adottságai és ambíciói, másfelől a szakiskola tartalmi munkájának színvonala határozza meg. A szakmai tanulmányok eredményes befejezésével az egyé eljut az ún. potenciális pályaérettség szintjére 3, - A pályakezdés: Itt a s zakmai tevékenységgel való közvetlen találkozás során derül ki, hogy a kiképző iskolának mennyire sikerült a jelöltet szakmailag és emberileg úgy felkészítenie, hogy az valóban életcéljának tekintse a s zakmai munkát. Ha a pál yára lépés sikeresen kialakul benne a s zakmai tevékenységgel kapcsolatos pozitív érzelmi viszonyulás: a hi vatásérzet amely meghatározó tényezője a pályán maradásának. 4, - A pályavitel szakasza akkor következik be, amikor a pályakezdő már képes önállóan dolgozni, a
hivatásérzete nem gyengült, sőt a szakmai munka iránti vonzalma tovább mélyült. A szakember ezen fokon már nem csak érzi hanem tudja is, hogy pályaválasztása helyes volt. 6 3. Tétel Szociális meghatározottságú személyiségvonások Kizárólagosan a szociális tanulás révén alakulnak ki a s zemélyiségben. A személyiségvonások közül tipikusan szociálpszichológiai témák úgynevezett én funkciók, az attitűdök, a szociális szerepek és az elhárító mechanizmusok. Én funkciók: A személyiségnek mint önszabályzó rendszernek feltételezett középpontja a s aját tudattal bíró „én”. Eredeti meghatározatlanságokból ugyanis mások segítségével bontakozik ki és válik tudatossá egyediségünk. E funkciók az egyén személyiség mivoltának egyediségének tudatossá tételét szolgálják. A tudomány ezért illeti őket az „én funkciók” elnevezéssel. Legfontosabb én funkcióink: az én tudat, az énkép, az én-ideál, az
önismeret, az önnevelés. 1, - Én tudat: saját személyiségünk tudata (más néven személyiségtudat) az én tudat segítségével képes az ember önmagát másoktól, egész környezetétől elhatárolni, személyiségének egységes és aktív fellegét átélni. Az én t udat a s zocializáció folyamatában fokozatosan alakul ki és mindvégig e folyamat feltételeként funkcionál. Az én előbb érzéki majd pedig tudati szinten válik külön a környezetében élőktől. A gyerekkori kommunikálásban a 2-3 éves korban jelenik meg. 2, - Énkép: azoknak a s zemélyes tulajdonságoknak az összessége, amelyeket az egyén önmagának tulajdonít. Önmagáról kialakult kép Lényege a személyiség önismeretében a környezet visszajelzései alapján önmagamról alkotott összképben ragadható meg. Kialakulása hosszú tanulási folyamat eredménye Az énkép az egymást követő élettani szakaszok folyamatában újabb és újabb minőségi változásokon megy át,
úgy válik egyre gazdagabbá. 3, - Én ideál: Ez t estesíti meg ugyanis azt a m odellt amelyhez az egyén valódi énképét egyre – másra hozzáigazítja amelynek segítségével önismeretét önnevelés útján is gyarapítja. Az én ideál sikerre orientált Amilyen szeretnék lenni 4, - Önértékelés, önellenőrzés: egymást feltételező én funkciók. Mindkét én funkció megfelelő működésének alapja a jó önismeret. 5, - Önnevelés: a személyiségformálás egyik komponense, a személyiség társadalmi fejlődésnek kiegészítője, a nevelési folyamat belső (intim) oldala. Annyit jelent mint én tudatunk révén részt venni saját személyiségünk formálásában. Legfőbb jellemzője a személyiség állandó tökéletesítésére való tudatos törekvés. 7 4. Tétel Szociális szerepek A szociálpszichológia státusnak nevez minden olyan társadalmi helyzetet, funkciót, amelyet az egyén elfoglal illetve betölt. A státus fogalmába a
társadalmi ranglistán elfoglalt hely éppúgy beletartozik mint a nem , az életkor, a c saládi állapot, a foglalkozás, a beosztás stb. Minden egyes státushoz pedig meghatározott társadalmi elvárások, követelmények kapcsolódnak: ezeket nevezi a társadalomlélektan szociális szerepnek. A szerepek többségének csak akkor van létjogosultsága ha a vele ellentétes szerep is létezik. ( beteg szerep nélkül pl az orvosszerepnek nincs értelme, a tanárszerephez is hozzátartozik a diákszerep). A szerepproblematikával a szociálpszichológián belül az ún. szerepelmélet foglalkozik 1, - Szerepelváráson az adott státussal kapcsolatban megfogalmazódó társadalmi követelmények összességét értjük. 2, - Szerepelképzelésen pedig a megvalósító személy által előzetesen kialakított és valószínűsített követelményrendszert értjük. 3, - A szerepmagatartás a szerep egyéni megvalósításának a módja. 4, - A szerepkészlet pedig az egyén által
aktuálisan birtokolt reagálásmódok halmaza. 5, - A társadalmi követelmények megtestesítő minta a szerepmodell (pl. az ideális orvosszerep) 6, - A szerep hovatartozását jelző fogalma pedig a szereptípus. A szereptípusnak 3 változata van: az adott vagy velünk született szerep (ilyenek a nem i szerepek) , a tanult vagy kivívott szerep (mint pl. egy foglalkozási szerep), a s pontán szerep Ez olyan szerep, amelyet az egyén kivételes esetben előzetes megtanulás nélkül is képes megvalósítani. Szerepkonfliktusok fajtái, és típusai: A személynek egyidejűleg több szerepet kell megvalósítania, teljesítése nehézségekbe ütközik. Ilyenkor alakulnak ki az ún szerepkonfliktusok (szerep összeütközések) amelyeknek 3 változatát különböztethetjük meg: 1, - Személy – szerep konfliktus: akkor alakul ki ha az odaadott szerep jellegénél fogva nem illik az azt megvalósító egyén személyiségéhez (mentalításhoz) 2, - Szerepek közötti
konfliktus: akkor áll elő, amikor a sokféle szerepelváltozásnak az egyén egyidejűleg nem tud maradéktalanul eleget tenni ( vezető pozíciót betöltő családanya) 3, - Szerepen belüli konfliktus: az ugyanazon szereppel kapcsolatos ellentétes elvárások váltják ki (pl. amikor mást vár el a beosztottól a főnöke és megint mást vár el a felettese) A szerepkonfliktusokat ki-ki a maga módján igyekszik feloldani. A konfliktus kezelési mód lehet: 1, - a szerepek összeolvasztása : amikor is két ütköző szerepből átmenetileg egyet csinálunk. A két szerepet egynek tekintjük (pl az oktatói és a kutatói szerepet) Erre persze csak egymáshoz nagyon közel álló szerepek esetében van lehetőség. 2, - Szerepalku: amelynek lényege a kompromisszum képzés (pl. egy családanya aki a mh-i feladatok tárolása miatt kénytelen kompromisszumot kötni a f érjével és megkérni őt arra, hogy bizonyos házimunka elvégzésében átmenetileg segítsen) 8 3, -
racionalizálás: amikor az egyén elfogadható magyarázatot próbál kitalálni valamely kötelezettség elmulasztásának igazolására. 4, - A szerepből való kilépés: ebben az esetben az egyén megszünteti valamelyik státusát. Ezzel mentesül a státushoz kapcsolódó teljesítési kötelezettség alól (pl valamilyen szervezeti tagság megszüntetése) 4, - Szerepkonfliktus módjai között említjük a betegségbe való menekülést a nyugtatók, kábítószerek szedését és végső esetben az öngyilkosságot. A foglalkozási szerep Valamely intézményesült szakma, foglalkozás, élethivatás gyakorlójának személyével szemben támasztott társadalmi elvárások összessége. A foglalkozási szerep típusát tekintve olyan tanult szerep, amely feltétlen teljesítést igényel, különben nem lehet szó a szakmával való azonosulásról (hivatástudatról) pl. hivatali dolgozó és az ügyfél, az orvos és a beteg, a pedagógus és a tanuló. Elhárító
mechanizmusok Szociális tanulással sajátítjuk el Anna Freund nevéhez fűződő elhárító mechanizmusok. Az elhárító mechanizmusok olyan viselkedésformák, amelyek alkalmazásával az egyén elhárítja a k ellemetlen, szorongó élményeit, illetve amelyek segítségével képes ellenőrzést gyakorolni viselkedése, érzelmi, ösztönkésztetései felett. A kevésbé fegyelmezett embert ugyanis indulatai könnyen elsodorhatják. Ilyen elhárító mechanizmusok: 1, - A feldolgozás (elaborálás) negatív élmény okozta feszültségnek tevékenységei erővé való átalakításán, valamilyen hasznos tevékenységben történő elnevezésén alapuló mechanizmus. Két változata ismert: a m unkában, illetve a f antáziában való feszültség levezetése. 2, - Az elfojtás: során a negatív impulzusokat elfelejtjük, az önfegyelmezés látszatát keltve azokat tudatunkból kiszorítjuk úgy, hogy az emlékezet számára hozzáférhetetlenné váljanak. Egy gyors
megkönnyebbüléshez vezet, az elfelejteni kívánt késztetésnek azonban csak a tudásától szabadít meg. Az elfojtást ezrét csak átmeneti álmegoldás. 3, - A kivetítésnél (projekciónál) megtagadott lelki késztetéseinket, érzéseinket másra helyezzük át, a m ásik embernek tulajdonítjuk, benne v esszük észre azt amit eredetileg magunkban éreztünk, de nem vállaltuk fel. Ezt alkalmazzák többek között az igazságkeresők akik mások szemében a szálkát is, magukéban a gerendát sem veszik észre. 4, - Az ésszerűsítés (racionailálás) az elhárításnak az a módja amikor hihető magyarázatot próbálunk adni kínos helyzetekre, sikertelenségekre. Akkor alkalmazzuk amikor valamely vágyunk, törekvésünk meghiúsul, illetve amikor a kudarc vállalása alól igyekszünk felmenteni magunkat. 5, - Az érzelmi átfordítás (azonosulás) mechanizmusát a másik embertől való félelem hívja elő. Viselkedésüket a tisztelt, de rettegett személy
viselkedéséhez igazítjuk, hozzá hasonló megnyilvánulásokkal élünk, minek következtében magunk is félelemkeltővé válunk. 6, - A meg nem történtté tevés az eltörlés (anullálás) mechanizmus akkor lép be, amikor valaki nem akarja vállalni tettének, viselkedésének negatív következményeit, úgy tesz mintha a s zégyenletes esemény meg sem történt volna. Pl a cserbenhagyásos gázolás elkövetője elmenekül a helyszínről, hogy emlékképe se maradjon a történtekről. 9 7, - a sajnáltatás alkalmazásának az a célja, hogy a másik emberből illetve a környezetéből együttérzést, részvétet csikarjunk ki. Ezt a mechanizmust már kora gyermekkorban megtanuljuk, miután tudatosul bennünk, hogy sajnáltatással könnyebben juthatunk előnyökhöz. Pl amikor valaki elsírja magát, kéregetők viselkedése. 8, - a visszacsúszás (regresszió) a konfliktushelyzetből való menekülésnek az a módja amikor életkorunkhoz illő viselkedés
alacsonyabb szintű reagálásmódot produkálunk, mégpedig azért, hogy lehetőleg mindenki velünk foglalkozzon. Ez hasonlít a s ajnáltatáshoz, a k ülönbség csupán az, hogy itt nem annyira az együttérzés, hanem inkább a szeretet kierőszakolása az igazi cél. A regresszió kétségtelenül csökkenti a lelki terheket, de ha al kalmazása rendszeressé válik, magányossághoz, negatív életérzéshez vezethet. A regresszió mindenképpen a gyengeség megnyilvánulása. 9, - Az áttolás mechanizmusát akkor működtethetjük ha vágyaink megvalósítását igényeink kielégítését valamilyen ok miatt el kell halasztanunk. Az elhalasztás a veszteség érzését kelti, ezt a hiányérzetet próbáljuk pótolni átmenetileg. Ilyen valódi igényt pótló eszköz pl. a hobbi 10, - elszigetelésről (izolációról) akkor beszélünk, amikor valamely negatív késztetésről leválasztjuk az indulati elemet, majd a szándék és a leválasztott indulat közé egy
semleges dolgot, gondolatot iktatunk be. Ez a töltelék anyag Az elhárító mechanizmusok alkalmazásuk során természetesen egyéni színezetet öltenek, minden ember sajátos, rá jellemző módon valósítja meg őket. 10 5. Tétel Atttitüd: angol szó, akcióra való képesség. Attitüd fog., keletkezése: Tapasztalatokon keresztül szerveződött mentális (belső értelmi) idegi készenléti állapot. Olyan készenléti állapot amely irányítja, dinamizálja az embernek a környezetére irányuló magatartását. Szerkezete szempontjából 3 összetevője van: A, affektív (értelmi) oldal amely az értékelő viszonyulásokat tartalmazza B, kognitív (megismerés) amely az attitüdtárggyal kapcsolatos ismeretek, vélemények, elképzelések körét fogja át. C, konatív: amelyhez a v iselkedési szándékok, cselekvéstendenciók tartoznak. A 3 összetevő együttesen pozitív akkor kozisztens, ha pedig negatív akkor inkozisztens. Tárgya: A, empirikus
(tapasztalati) úton nem ismerhetőek meg. Pl hit, vallás, világnézetszoc attitüd B, empirikus úton megismerhetőek pl. autómárka Dimenziói: - érzelmi, értékelési tartomány - intenzitás - relevancia Katz, White, Mc.Guire szerint az attitüdök 4 funkcióját említik: 1, - alkalmazkodási funkció: ami az egyént segíti a nehéz ségeinek elkerülésében, céljai elérésében. 2, - önvédelmi vagy énvédő funkció: ami az egyént pozitív vonásainak erősítésével tartják távol a negatív érzésektől. 3, - értékkifejező funkció: amikor mások a tényleges egyéni értékek érvényességét erősíti. 4, - ismereti vagy tudásfunkció: amelyek lehetővé teszik, hogy az új élményeket a már meglévő értékelő dimenziók mentén kategorizálhassuk. Az attitüdök többféleképpen mérhetőek: 1, - önregisztrálással: rendkívül szubjektív és őszintétlen lehet. 2, - külső elbíráló általi regisztrálás interjúkra adott válaszok
értékelésére épül. 3, - skálarendszer esetében értékelő jellegű megállapítások elfogadásából vagy elutasításából formálnak képet. Maga a s kála egy többdimenziós metrikus vonatkoztatási rendszer. Skálafajták: Thurston, Likert, Guttmann skála Az attitüd és érték: társadalmi, történelmi termék amely a változó környezet hatására alakulnak ki, nem a dolgokban lévő tulajdonságokban. 11 6. Tétel Személyészlelés (személypercepció) Bonyolult folyamat, értelmi tevékenység. Sok tényező által befolyásolt folyamat Emberismerettel kapcsolatos, pszichológusok végzik ezeket a t evékenységeket. Tényeket, tapasztalatokat gyűjtünk össze, hétköznapi vagy laikus emberismeret. A személyészlelés eredményeképpen másokról benyomásokat szerzünk, ezeket értelmezve ítéleteket alkotunk, következtetésekre jutunk, majd pedig mindezekből egységes összképet: személyiségképet alkotunk. A személyészlelés legnehezebb
értelmi tevékenységeink egyike. A személyiségészlelés néhány tekintetben megegyezik a tárgyi észlelés jellemzőivel. A személyészlelés során sokkalta nagyobb a hibalehetőség, nehezebb az ítéletalkotás, és problematikusabb a korrekció is. Továbbá, hogy nem vagyunk elfogulatlanok embertársainkkal szemben attitüdjeink, szimpátiánk nagymértékben befolyásolhatják a helyes ítéletalkotást, a következtetést. A konkrét személyiség megnyilvánulásai nemcsak változatosak, hanem álcázottak, esetenként ellentmondásosak is. A személyiséghez másként közelit a tudomány és megint másként a mindennapi gyakorlat. A tudomány elsősorban az általánosabb sajátosságok megragadására összpontosít. A gyakorlati életben a s zemélyészlelés legalkalmasabb módszeri: a megfigyelés és a beszélgetés. A megfigyelés jelenségek lényeges jegyeinek tervszerű és rendszeres feltárása, amely magában foglalja a t ények értelmezést, az okok és
körülmények mélyreható elemzését. A megfigyelés többnyire a külső jegyek, attitüdök és általában a viselkedés vizsgálatára terjed ki. Pl a m egjelenés, a m ozgás, a f ellépés és valamennyi alkati sajátosság. A külső jegyek árulkodóak, mégis könnyen félrevezethetik a szemlélőt, ha a megfigyelt tudatosan szabályozza őket. A beszélgetés (kommunikálás) a másik alapvető megismerési módszer a gyakorlati életben. A kommunikáció mindennemű információáramlás (adás és vétel) összefoglaló neve. Az emberi kommunikáció konkrét személyek kapcsolatában (tehát szemtől szembe) a társadalmi kommunikáció pedig az ún. tömegkommunikáció (a különféle hírközlő eszk-k) révén megvalósuló információ áramlás. A kommunikálás többcsatornás folyamat A kommunikáció folyamatában 4 tényező szerepel: a közlő (adó), a fogadó (vevő, személy), a közlemény (üzenet, információ), és a továbbító közeg (csatorna). Az
üzenetet úgy kell megformálni (kódolni) hogy az eljuttatható legyen a címzetthez. A kommunikáció történhet: nyelvi jelekkel (szavak közvetítésével) és egyéb más nem szóbeli formában. Az előbbit verbális az utóbbit nem verbális kommunikációnak nevezzük. A verbális kommunikációban tehát a szavak töltik be az információközvetítő szerepet. A beszéd tartalmából értesülhetünk a közlő személy törekvéseiről, érdeklődéséről, gondolatairól, érzelmeiről. A nem verbális kommunikáció azoknak a beszédet kísérő másodlagos megnyilvánulásoknak az összessége, amelyek a s zóbeli közlés tartalmi oldalát minősítik, közvetve kifejezik a kommunikálónak a partnerhez való viszonyulását. A nem verbális kommunikáció 3 s íkon bonyolódik: testbeszéd ide soroljuk az arcjátékot, Vokális csatornához kapcsolódó elemek (hangerő, beszédtempó), és a szimbolikus csatornán folyó közlés ( ruházat, hajviselet, ékszerek).
12 A kommunikációnak a v erbális és a nem verbális változatán kívül természetesen eszköze lehet az írás, a kép, és a rajz is. Ezek azonban jelentőségükben nem érnek fel a bes zéddel, de m ég a nem verbális elemekkel sem képesek ugyanis azok többleteit visszaadni. A személyészlelés pontosságát a f elfogott információk megbízhatóságát számos objektív és szubjektív tényező és körülmény befolyásolhatja. Szubjektíve értelmezzük: a felfogott inf-ók értékelését nagymértékben befolyásolhatja a megfigyelő szem. és a megfigyelt szem. hasonlósága, az életkor és az észlelő neme A férfiak és a nők észlelése között is vannak különbségek. A személypercepcióban nem lehanyagolható szubjektív tényező az észlelő pillanatnyi hangulata és empátiás képessége. A vizsgálatok tanúsága szerint a jó hangulatban lévő észlelő sokkal inkább hajlik arra, hogy pozitív tulajdonságokat feltételezzen a m ásik emberben. A
tekintélytisztelet, holdudvarhatás (más ember belső tulajdonságát megismerem akkor az egészre vonatkoztatom), elsőbbségi hatás (itt elsősorban az első hatásnak van nagyobb szerepe), elvárás hatás (önmagát teljesítő hatás) A személyészlelés pontosságát befolyásoló objektív tényezők közül különösen a környezet, a megfigyelhetőség, az időbeliség és az észlelő által alkalmazott értékelő skála szerepe. Az észlelés pontossága nagyban függ attól, hogy a megfigyelő mennyire támaszkodik leegyszerűsítő sémák alkalmazására, melyekkel tájékozódásunkat igyekszünk gyorsítani és magát a folyamatot időben lerövidíteni. Egyik elterjedt változata a: Sztereotipizálás: adott kultúrkörben elfogadott, az emberek v.mely csop.jára, rétegére vonatkoztatott általános megítélés Pl a f ajokkal, etnikumokkal, szakmákkal kapcsolatban kialakult sztereotípiák. A sztereotipizálás éppen ez ért gyakori f orrása a pont atlan,
torz percepciónak, különösen akkor, ha a séma ráadásul előítéletes elemeket is tartalmaz. A személypercepció folyamatának lényeges mozzanata a f elfogott és értelmezett következtetések levonása, legfőképpen annak eldöntése, hogy miért viselkedett valaki adott módon, mi lehetett viselkedésének tényleges oka. Az okságra való következtetést a szociálpszichológiában oktulajdonításnak ill. attribúciónak nev Fritz Heider arra a következtetésre jutott, hogy a lehetséges külső és belső okok gondos elkülönítése után először mindig a külső okot keresnek a viselkedés magyarázatára és csak akkor következtetnek belső okokra, ha nyilvánvaló külső okot nem találtak. Harold Kelly kutató szerint a viselkedés szándékát az észlelők az eredménytől visszafelé haladva igyekszenek megállapítani. Kelly azt is hangsúlyozta, hogy az átlagemberek rendszerint csak a s zokatlan (váratlan) megnyilvánulásokra keresnek magyarázatot.
Az attribúció eredményét sok egyéb tényező is befolyásolhatja, többek között a sorrend ahogyan az információkhoz hozzájutottunk. Az elsőként észlelt tulajdonságokat minden továbbinál fontosabbnak tartjuk. Igen elterjedt és valamennyi közül talán a legnehezebben kiiktatható hiba az előítéletes megítélés. Az előítélet mélyen rögzült meggyőződést nélkülöző olyan negatív értékelő beállítódás, amely megelőzi a valóság tényleges megismerését, a tényeknek és a logikus érvelésnek ellenáll, azok elöl elzárkózik. Az előítélettől vezérelt személyészlelés éppen ezért nemcsak elhamarkodott, de elfogult is, hiszen az észlelő kész feltételezésekkel eleve megfogalmazott ítéletekkel közelít a másik emberhez. 13 A személyiségről alkotott összkép megformálása Az összegyűjtött inf-ókat, következtetéseket, ítéleteket igyekszünk egységes struktúrába rendezni, vagyis az illetőről egy egységes
képet kialakítani. Ez minden észlelés és megismerés végső célja. A személyészlelés hosszabb időt igénylő folyamat. A képalkotás már az észlelés kezdeti szakaszában megkezdődik A központi lényeges vonás megváltoztatása az egész személyiségkép megítélését is alapvetően megváltoztatja. A megfigyelt személyről alkotott kép az észlelt benyomások egyszerű átlagolásából középértékéből kerekedik ki. Ha tehát a pozitív vonásokból van több, a s zemélyiségkép pozitív, ha pedi g a negatívakból van több akkor negatív személyiségkép alakul ki a személyről, egyénről. 14 7. Tétel A társas kapcsolatok keletkezése, indítékai A kapcsolaton általában v.milyen összeköttetést, érintkezést, ismeretséget, viszonyt értünk. Társas kapcsolaton pedig személyek között kialakult köteléket, amely többnyire közvetlen (személyes jellegű) de közvetett is lehet pl. amikor telefonon keresztül teremtünk kapcsolatot,
vagy levelezés útján érintkezünk v.kivel A társas kapcsolatok szükségességét az ember veleszületett biológiai késztetéseivel magyarázzák, öröklött késztetéseink (ösztöneink, biológiai szükségleteink) a kapcsolatalakításnak. Társas viszonyainkat nem elsősorban ezek, hanem sokkal inkább a szociális szükségleteink határozzák meg. A kapcsolatok létesítésének és fenntartásának igénye döntően az ember társas lény mivoltából fakad, a kapcsolatok ugyanis a társadalmi élet nélkülözhetetlen kellékei. Életünk során sokféle kapcsolatot alakítunk ki: futó ismeretséget kötünk közös utazás, üdülés alkalmával idegen személyekkel, szorosabb partnerkapcsolatban állunk munka-társainkkal, közvetlenebb kapcsolatot tartunk fenn rokonainkkal, barátainkkal, a legmaradandóbb kapcsolat házastársunkhoz, legközelebbi hozzátartozóinkhoz fűz bennünket. Az emberek között létesült különféle kapcsolatokat a t
ársadalomlélektan személyek közötti idegen szóval „interpeszonális” kapcsolatnak nevezi. A kapcsolat két vagy több személy között többnyire nem véletlenszerűen alakul ki. Kapcsolatot rendszerint mindenki saját vagy kölcsönös kezdeményezés, illetve egy harmadik személy közreműködése hoz létre. Az ok akár tudatos akár nem minden esetben ugyanaz valamely konkrét szükséglet kielégítésének az igénye. A társkeresés illetve a kapcsolatfel-vétel egyik igen fontos motiváló tényezője a fizikai közelség. Ennek mértékétől függ, hogy a környezetünkben előforduló emberek közül egyáltalán kit fogunk észrevenni. Fontos motiváló hatást fejt ki a fizikai vonzerő Jelentős szerepet tölt be a kapcsolat létesítésében a társadalmi és a demográfiai hasonlóság. Az esetek többségében olyan személyekkel igyekszünk kapcsolatba lépni akiknek családi (szociális) háttere hasonló a miénkhez. Az egyének elsősorban saját
státusszintjükön vagy ahhoz közeli szinten lévők közül választanak partnert. A hasonló attitüdökkel rendelkezőkhöz általában jobban vonzódunk. Az embernek fontos, hogy olyan partnerei (barátai) legyenek akik elfogadják őt, akik pozitív hatással vannak, akik szociális szükségleteit képesek kielégíteni. Minden társválasztás végső soron tehát a másik emberhez való vonzódáson alapul. A vonzalom legfontosabb determinánsa a k özelség, a r okonszenv érzése. Vonzalmat kiváltó szerepe van a v iszonosságnak is. Ha ugyanis úgy tapasztaljuk, hogy valaki kedvel bennünket, jó véleménnyel van rólunk, minket választ, akkor mi is pozitívan viszonyulunk hozzá, rokonszenvessé válik számunkra. A kapcsolatok fajtái A kapcsolat kétféle alapon jöhet létre: a t ársadalmi munkamegosztás kezdeményeként, vagyis szervezés útján illetve egyéni érdekből vagyis érzelmi alapon spontán kötődés útján. Az előbbit formális az utóbbit
informális kapcsolatnak nev. A formális kapcsolat társadalmi kényszerhelyzet amelyben a partnerek viszonyát az érdekekben való egyezés a közös cél szabályozza. A formális kapcsolatban állók együttműködése éppen ezért normákhoz kötött. Formális kapcsolat minden 15 szervezeti és alkalom-szerű kapcsolat pl. a munkatársi, az orvos-beteg, az ügyintéző-ügyfél kapcsolat. Az informális kapcsolatok a bar áti, szerelmi, házastársi kapcsolatok amelyek közös értékszempontokon nyugvó bizalmas (intim) kapcsolatok amelyekben a f elek viszonya kötetlen, közléseiket teljes nyíltság, őszinteség jellemzi. A kapcsolatok fejlődése Minden kapcsolat a felszínes ismeretséggel és érintkezéssel indul. További alakulását azonban már meghatározott szabályszerűségek jellemzik. A társas kapcsolatokkal foglalkozó kutatók több fázist különböztetnek meg: az ún. egyoldalú észrevétel, a felszínes kapcsolat és a kölcsönösség. 1, - Az
egyoldalú észrevétel esetén csupán az egyik fél van tudatában a másiknak (azaz csak ő veszi észre a másikat) és egyoldalúan reagál rá pl. amikor az utcán egy számunkra szimpatikus ember jön velünk szemben, észrevesszük őt, majd elhaladunk mellette anélkül, hogy egyetlen szót is váltanánk vele. 2, - Csekély az elkötelezettség és minimális a s zemélyes bevonódás a felszínes kapcsolatban is. A partnerek ezen a s zinten szigorúan ragaszkodnak a szerepüknek megfelelő viselkedéshez, ezért viszonyuk jobbára még személytelen pl. a bolti eladókkal, az újság árusokkal való érintkezés során. 3, - A kölcsönösség szintjénél már tényleges bevonódásról beszélhetünk. Ez esetben már bizonyos mértékű intimitás is kialakul, a partnerek többé-kevésbé ugyanazt érzik és gondolják, ugyanúgy cselekednek mint a m ásik. A kölcsönösség létrejöttének legfőbb mozgatója a partnerek közötti érzelmi kötődés, amely egyre
szorosabbá válik. A kapcsolatok természetesen nemcsak fejlődhetnek, hanem negatív irányt is követhetnek, lazulhatnak, sőt teljesen fel is borulhatnak. A kapcsolatok természetes velejárói a konfliktusok amelyek egyre szaporodnak. A bomlási folyamat egy idő után teljes szakításhoz vezethet. A kapcsolat megszakítását illetően különböző stratégiákkal találkozhatunk. A fiatalabb korosztályokhoz tartozók gyakran közvetlenül, viszonylag rövid úton viszik döntésre a kérdést. Az idősebbeknél a visszahúzódás, a leépítés általában hosszabb időt vesz igénybe, és többnyire fokozatosan megy végbe. Vannak olynak is, akik hosszabb-rövidebb ideig ámítják egymást, a végsőkig kerülik a megbánást az összeütközést. Levinger a kapcsolatok fejlődéstörténetének elemzése során kitért az egyes társas viszonyok speciális sajátosságaira is. Megemlítette a 1, - házastársi kapcsolatokat melyben a ház astársak közös tulajdonnal,
közös gyermekkel rendelkeznek. Mindezek miatt nagyfokú az elkötelezettségük, de ugyanilyen lehet az elégedettségük is. 2, - A barátság az előbbi kapcsolatnál kevésbé szoros, még akkor is ha egyébként a felek érzelmi kötődése nagyon mély. Ez a viszony lényegesen könnyebben szüntethető meg különösebb formalitások nélkül. 3, - rokoni kapcsolat az érintkezések gyakorisága általában jóval kisebb, a közös érdeklődés, a fizikai közelség ugyancsak kisebb mértékű mindezek miatt a kapcsolat kisebb jelentőségű. 4, - A munkatársi kapcsolat formális a l egtöbb esetben inkább csak a közös feladatokban való együttműködés jellemzi. A munkatársi kapcsolat azonban még ilyen esetekben is gyengébb és sérülékenyebb, mint akár a bar áti , akár a rokoni kapcsolat. 16 8. Tétel Az interakció Két személyről akkor mondhatjuk el, hogy kapcsolatot létesítettek ha megvan a lehetősége annak, hogy egymás viselkedését
(cselekedeteit) befolyásolni tudják. Ezt a kölcsönös egymásra hatást interakciónak nev. Az interakció minden társas kapcsolat nélkülözhetetlen feltétele, olyan folyamat, amelyet közösen egyeztetett jelentések szabályoznak. A cél végül is kapcsolat ésszerű, haszon alakítása Ahhoz, hogy az interakció sikeres legyen, rendelkeznünk kell a v iselkedés pontos észlelésének, értelmezésének a k épességével, ismernünk kell a t ársas élet szabályszerűségeit és nem utolsósorban jó kell kommunikálnunk. A korai ún felderítő jellegű interakciónak fontos szerepük van a kapcsolat további alakulásában. A szituáció ugyanis, amelyben az első érintkezés létrejön, bizonyos viselkedéséi mintáknak kedvez, másokat viszont eleve kizárhat. Az interakció rendkívül szelektív folyamat, mint az azt megvalósító személyek, mind pedig annak tárgya szempontjából. Az interakciók az egyénre nézve különféle következményekkel járnak.
Bizonyos kapcsolatok jobban, mások kevésbé elégítik ki az egyént A legtöbb hétköznapi interakciók szabályosan visszatérő epizódok keretében zajlik. Az epizódok milyenségét a hel yszín és a par tnere közötti kapcsolat jellege határozza meg. Az interakció eszközei A partnerek kölcsönös egymásra hatása döntően a kommunikáció, az ún. társas készségek alkalmazása, valamint együttműködés révén valósul meg. 1, - Kommunikációnak mint interakciós eszköznek két alapvető funkciója van: a, kontroll megoszlása és a kapcsolatra jellemző b, affiliációs üzenetek szintje. A, a k ontroll mindazon megszólításoknak a k onstellációja, amelyeket az emberek egy-mással szemben alkalmaznak a k ontrollt sok különálló viselkedési elemből építjük fel pl. többet vagy kevesebbet beszélünk, többet kérdezünk B, affiliáció a másokkal való baráti kapcsolat, együttműködés igényét, vagyis a társas szükségletet jelenti. Az
affiliációt a fizikai közelséggel, a szemkontaktussal, az érintéssel, a nyitott testhelyzettel fejezzük ki. Az affiliációnak olyan szintre kell eljutnia, hogy az a felek számára megelégedettséget jelentsen. 2, - A társas készségek, más néven: taktikai viselkedés módok, azoknak a reagálás módoknak, spontán és tudatos megnyilvánulásoknak a gyűjtőneve, amelyekkel kapcsolatainkat (partnerünkkel való érintkezésünket) szabályozzuk, illetve, amelyekkel partnerünkre (és a kommunikációs folyamatra) befolyásoló hatást gyakorolunk. Alapjukat a megfelelően összehangolt verbális és nem verbális jelzések képzik. Valamennyi taktikai viselkedésmódunk a szociális tanulás eredménye Aki a társas érintkezésben, a kommunikálásban ezeket szakértelemmel és megfelelő hatékonysággal tudja alkalmazni, azt interperszonálisan kompetensnek nev. A társas aktusban ezt követően hosszabb-rövidebb „közös problémamegoldás” következik. A felek
megpróbálják a kapcsolatot úgy fenntartani, hogy az mindkettőjük számára kielégítő legyen. A választásban azonban korlátozó tényezőként hat a másik fél hasonló törekvése. Az egyik fél a m ásikat azzal is igyekszik „magához kötni”, hogy mindenben igazat ad neki és kívánsága szerint cselekszik. Ezzel a m agatartással azonban átengedi a döntést a tekintetben, hogy milyen legyen kapcsolatuk jellege. 17 A nemverbális jelzések intenzívebb hatásúak mint a szavak. Aki tényleges befolyást akar gyakorolni a másikra, annak mindenképpen irányítania kell a k apcsolatot, a kommunikációt még úgy is, hogy az nem mindenben tartozik a partner tetszésével. Hogy ez a körülmény ne okozzon zavart, a dominanciára törekvő félnek az irányítás fenntartása mellett megnyerőnek kell maradnia. Ez elérhető közvetett módon (finom, rábeszélő eszközök) és direkt módon is (jutalmazási eszköz alkalmazásával). A társas készségek
szinkrónba hozását magunk az általános udvariassági szabályok is segíthetik. 3, - Az együttműködés a kölcsönösség 3 kulcskérdésének: a bizalomnak, az összehangoltságnak és az alkudozásnak az együttes megoldottságát feltételezi az együttműködés mindig a kölcsönös igyekezet eredményeként valósulhat csak meg. A feleknek tehát mindenekelőtt bíznunk kell egymásban. A fejlett társadalmakban az egymás iránt megnyilvánuló bizalom szinte már társadalmi norma. Ahol ugyanis a bizalom nem funkciónál, ott a gyanakvás lesz úrrá, az egyes emberek kapcsolatában és együttműködésében is komoly zavarokat idézhet elő. Interakciós függőségek Az interakció lényeges formai sajátossága a résztvevők között kialakuló függőség. Edward Jons szerint 4 féle függőségi viszony alakulhat ki az interaktív kapcsolatokban: 1, - az álfüggőség, 2, - az aszimmetrikus függőség, 3, - a reaktív függőség, 4, - kölcsönös függőség.
1, - Álfüggőségről akkor beszélhetünk, amikor a személyes elemek a háttérbe szorulnak és a partnerek viselkedését konkrét külső előírások határozzák meg. 2, - Aszimmetrikus függőség esetén az egyik fél kiszolgáltatott, azaz csak arra van lehetősége, hogy a kezdeményező fél viselkedésére, megnyilvánulásaira reagáljon, viselkedése tehát kikényszeríttet engedelmesség. 3, - A reaktív függőségi viszony jellemzője, hogy a partnerek egymás viselkedésének a figyelembevételével kénytelenek megnyilatkozni, mivel reagálás módjukat a helyzet kényszere szabja meg. 4, - Kölcsönös függőségi viszony a felek viselkedését az összehangoltság jellemzi. Ezért ezt a függőségi viszonyt teljes interakciónak is nevezik A kölcsönösség érdekében a felek az interakció kezdetén igyekeznek felderíteni egymás szabályképzeteit, és sajátos alapfolyamatban megállapodásra jutni egymással. Önfeltárulkozás az interakcióban Az
önfeltárulkozásnak különösen a k apcsolat alakulásának harmadik fázisában (a kölcsönösség szintjén) van igazán jelentősége. A fokozatosság azonban itt sem elhanyagolható követelmény. Nem ajánlatos ugyanis „idő előtt” feltárnunk személyiségünk valamennyi lényeges oldalát, hiszen ez esetben érdektelenné válhatunk, sőt egyenesen kiszolgáltatottá is. 18 9. Tétel A szociális befolyásolás és meggyőzés A szociális befolyásoló szociálpszichológia egyik központi témája. A befolyásolás a másik ember viselkedésének megváltoztatására, illetve módosítására irányuló hatás, amely direkt és indirekt formát egyaránt ölthet. A befolyásolás hatékonyságát a folyamatban szereplő 3 tényező: a kommunikátor, a kommunikáció és a befogadó függvényeként értelmezték. A befolyásolás előidézte vélemény tartóssága nagyon változékony, ennek egyik oka az, hogy idővel hanyatlani kezd a forrás pozitív illetve
negatív hatás. A közlés végül is eredményes lesz-e vagy sem, az döntően mégis az egyénben ható tényezőktől függ. Ilyen az egyén szelektív magatartása, vagyis az, hogy egyáltalán engedi-e hatni a közlést. Ilyen az odafigyelés immunizáló hatás Az egyénben ható tényező az ún. motivációs ellenállás is Az egyén a kialakult egyensúlyhiányt különböző mechanizmusokkal, legfőképpen tagadással, megtámogatással és differenciálással igyekszik feloldani. A tagadással letagadja, vagy pedig kimagyarázza az összefüggés előjelét pl. dohányzással kapcsolatosan a dohányzó pozitívan értékeli a dohányzást és negatívan a tüdőrákot. A megtámogatással még erősebbé teszi az egyik objektumot vagyis kiegyensúlyozott jelleggel további objektumokat kapcsolja össze pl. úgy hogy a dohányzás rendkívül élvezetesnek mondja ki. A differenciálással pedig úgy állítja helyre az egyensúlyt, hogy az egymással negatív módon
összefüggő elemeket élesen elkülöníti (kimondja, hogy lehet füstszűrős cigarettát is szívni, ami megvéd a tüdőráktól). A befolyásolás folyamatai A szociális befolyásolással kiváltott reagálás módoknak Herbert Kelman 3 változatát különböztette meg: 1, - az engedelmességet (behódolást), 2, - az azonosulást (identifikációt), 3, - belsővé tételt (interiorizáció). 1, - engedelmességről akkor beszélünk, amikor az egyén nem ért egyet a befolyásolás tárgyával, mégis úgy nyilatkozik meg, ahogyan azt az adott szituációban tőle elvárják. Tehát látszatviselkedést produkál Az engedelmességet azért nevezik másképpen behódolásnak is. Vannak olyan emberek, akik minden helyzetben kényszerűen igyekeznek azt mondani, amit várnak tőlük, hogy közvetlenül és azonnal kedvező reakciót váltsanak ki a másik emberből. 2, - Azonosulás esetén az egyén azért tesz magáévá valamely más személytől származó viselkedés vagy
véleménybeli elvárást, mert ez kielégítő önmeghatározó viszonyt jelent az illető személlyel vagy csoporttal. Az azonosulás különböző formákat ölthet. Felveheti klasszikus alakját, kölcsönös szerepviszonylat alakját is öltheti pl. az ember a csoport valamely hagyományát veszi át 3, - Az interiorizáció során az egyén azért enged a bef olyásnak, mert az abban foglalt elvárás alapvetően egybevág saját értékrendszerével. Az interiorizációt eredményező elvárások valamilyen módón mindig összefonódnak az egyén már meglévő értékeivel, és fokozatosan függetlenednek el a külső forrástól. Mindhárom formát az előzetes és az utólagos körülmények más-más együttese jellemzi. A három folyamat közötti különbség oka mindenképpen visszavezethető a befolyásoló személy tulajdonságaira, befogó motivácíóra és sok egy külső körülményre. Az interiorizáció folytán kialakult viselkedés azonban már a belső
értékrendszer szerves része, amely teljes összhangban van a rendszer többi elemével. 19 A meggyőzés A meggyőzés tudat átszervezése, valamely nézet elv elfogadtatása, beidegződés megváltoztatása a kommunikálás útján végbemenő pszichikus ráhatás. Eredményt azonban egyéb elemek is meghatározhatják. A meggyőzés eredménye értelmi beállításon és tudatosuláson, továbbá érzelmi azonosuláson alapuló meggyőződés: attitüd, vélemény, és álláspontváltozás. A meggyőzésre McGuire 5 mozzanatból állított fel folyammodellt: a figyelemből, a megértésből, az elfogadásból, a megtartásból és a viselkedésből áll. Befolyásolhatóság-meggyőzhetőség A befolyásolhatóságon azt értjük, hogy az egyén mennyire hozzáférhető a hatás (közlés) számára. Ugyanannak a dolognak a k ét oldaláról van szó: aki befolyásolható, azt meggyőzni is könnyebb, aki pedig hajlandónak mutatkozik a saját véleménye
megváltoztatására az könnyebben befolyásolható. A befolyásolhatóságot tekintve igen nagy egyéni eltérésekkel találkozhatunk. A nemek között tapasztalható némi eltérés a nők valamelyest befolyásolhatóbbak a férfiaknál, ami minden bizonnyal a női szerep sajátos elemeivel magyarázható. 20 10. Tétel Kommunikáció: verbális és nem verbális metakommunikáció A kommunikáció egyszerre több funkciót is betölt. Alapvető funkciója az információközlés, eszköze a k apcsolattartásnak, a par tner befolyásolásának, a kölcsönös egymásra hatásnak, és a kapcsolat minősítésének. A kommunikáció folyamatában 4 tényező szerepel: a közlő (adó), a fogadó (vevő, célszemély), a közlemény (üzenet, információ), és a továbbító közeg (csatorna). A kommunikáció történhet: nyelvi j elekkel (szavak közvetítésével) és egyéb más nem szóbeli formában, az előbbit verbális, az utóbbit nem verbális (illetve ha ez nem
tudatos szabályozott akkor meta-) kommunikációnak nev. A verbális kommunikációban a szavak töltik be az információközvetítő szerepet. Torzító hatású lehet a v erbális kommunikációban a f elek közötti alá-fölérendeltségi viszony. A beszéd tartalmából értesülhetünk a közlő személy törekvéséről, érdeklődéséről, gondolatairól, értékítéleteiről, érzelmeiről. A nem verbális kommunikáció azoknak a beszédet kísérő másodlagos megnyilvánulásoknak az összessége, amelynek a s zóbeli közlés tartalmi oldalát minősítik, jelentését árnyalják, közvetve kifejezik a kommunikálónak a partnerhez való viszonyulását. A bennünk rejlő kommunikációs lehetőségek száma rendkívül nagy. Olykor a másodlagos közlések sejtetik, hogy mennyire őszinte a direkt közlés Minthogy a másodlagos jelzések biológiai eredetűek, önkéntelenül is megnyilvánulnak, ha azonban tudatosan szabályozzuk megjelenésüket, akkor viszont
színlelhetők is, s így alkalmasak lehetnek a partner megtévesztésére. A nem verbális kommunikáció 3 síkon bonyolódik. Ezek a t estbeszéd (arcjáték, szem kontaktusváltás, tekintet, taglejtések, testtartás, érintés és térközszabályozás), a vokális csatornához kapcsolódó elemek (hangerő, hanglejtés, beszédtempó), és a szimbolikus csatornán folyó közlés (hajviselet, díszek, ékszerek, jelvények). A nem verbális kommunikáció 4 dimenzióban ad visszajelzést a közlőnek a befogadóhoz való viszonyáról pl. a közlés tartalmáról, a közlés szituációjáról és a közlés jellegéről Az arcjáték (mimika) által közvetített jelek a legkifejezőbbek ezért v.mennyi nem verbális jelzés közül a legfontosabbak. Az arcjátékok elsősorban az érzelmi viszony tükrözői. Az arcjátékot a szemek, a szemöldök és a száj mozgásai képezik A szemöldök mozgása a partner szavainak folyamatos kommentátora. A legtöbb ember képes arra,
hogy a par tner mimikáját helyesen értelmezze. A tekintet az arcjátéktól csak nehezen különíthető el. Ennek ellenére olykor önálló életet is élő, de mindenképpen fontos jelzéseket közvetítő forrás. Az emberek szemezésének hátterében mindig az érdeklődés áll. Önkéntelenül is keressük a másik ember tekintetét, hogy visszajelzést kapjunk az általunk közöltek fogadásáról. a t ekintet könnyíti meg a hel yzet feletti kontrollt. A taglejtések (gesztusok) jelentős információforrások. Az ujjak mozgatása a t árgyak babrálása szorongást, az ökölbe szorított kéz agressziót, a szájhoz ill. az archoz emelt kéz belső feszültséget zavart fejez ki. A szóbeli kifejezést magát is segíthetik A gesztusok között is akad jó néhány forma pl. intés, hívás, helykínálás, leintés Ezeknek persze csak meghatározott kultúrkörben van azonos jelentésük. A testtartással összefüggő jelzések közül a fej, láb és
deréktartásnak van jelentős információértéke, ezek sem mindig teljesen egyértelmű jelzések. Általános testtartásunk és mozgásunk jelezheti érzelmi állapotunkat de a partner iránti 21 attitüdünket sőt és énképünket is. A testtartás szintén lehet barátságos és ellenséges is. A testi kontaktus az ölelés, a simogatás, a szeretet, a vonzalom, olykor pedig az együttérzés. A térközszabályozás (proxemika) az álatok ún területi viselkedésénél is jól megfigyelhető. Edward Hall 4-féle távolságot regisztrált: a bizalmas, a személyes, a társasági és a nyilvános távolságot. A bizalmas távolság az érzelmileg szorosan kötődő személyek között fordul elő. A személyes távolságban a partnerek nagyjából karnyújtásnyira vannak egymástól. A társasági távolságot ismerőseinkkel tartunk fenn A nyilvános távolság pl. az előadó és a hallgatóság között van Ez már a személyes vonatkozások körén is kívül esik.
Minél nagyobb egy távolság annál nagyobb jelentőséget kap a testtartás és a taglejtés. A térközszabályozás nemzeti hovatartozás és műveltségi kör szerint is eléggé nagy eltéréseket mutat. A kommunikációnak a v erbális és nem verbális változatán kívül természetesen eszköze lehet az írás a rajz és a kép is. Ezek azonban jelentőségükben nem érnek fel a beszéddel, de még a nem verbális elemekkel sem, nem képesek ugyanis azok többleteit visszaadni