Vallás | Keresztény » Bulányi György - Önéletírás 2., Aki dudás akar lenni...

BULÁNYI GYÖRGY ÖNÉLETÍRÁS 2. AKI DUDÁS AKAR LENNI Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 61 X. Városmajor, 2005. június 10 P ÁTER K OLAKOVICS Sátoraljaújhelyen a Sátor hegyek belógtak a városba. Percek alatt kint, azazhogy bent voltam azok sűrűjében, s csodálhattam egyik már akkor meghalt rendtársamnak hazafias buzgalmát, aki Stációt állított minden egyes elszakított vagy megcsonkított vármegyénknek. Tata­tóvároson ilyesmi nem volt, de a rendház és az iskola a grófi tulajdonban levő hatalmas halastó közelében épült, s a tó partján a piaristák szabadon sétálhattak. Meg voltak még a város utcáin patakok, amelyekben gőzölögve folytak a gyógy­ és hévizek. S a város határában ott volt a Fényes is! Soha nem néztem meg. Nem szántam időt rá Később meg sem nézhetem már, mert a múlt század második felében - az aluminiumbányászat következtében? - eltűnt. Valami csodavilág lehetett ez a Fényes. De én

csak az irodalom szépségeivel voltam eltelve Biológus rendtársam, Kender Jóska - látva közönyömet - rám is kérdezett. - Te, a természetet nem a Jóisten teremtette? Kipakoltam a Saújhelyből megérkezett cukrosládáimat. Mi volt bennük? Hát a ruháim, meg a szaporodó könyveim. Ezeket szállíttatta el a házfőnök, ha megjött a status domus, s egyikünk­másikunk máshova kapott beosztást a rendtartomány vezetőitől. Indult a tanév Teljes óraszámban tanítottam már, s mellette még konviktusi prefektus is lettem. Talán négyhetenként, nekem kellett költeni­fektetni a konviktus diákjait, no meg stúdiumidőben biztosítani, hogy tanuljanak, s a délután közepén sétálni vinni őket. Rangos volt a konviktus Bent volt a rendházban, s borsos volt a havi díja is, ezért csak jó módú szülők engedhették meg maguknak, hogy oda küldjék gyermekeiket. A kevésbé jómódúak gyerekei bumliztak vasúton a környékből, főleg Tatabányáról, s

jöttek még gyalog háromnegyed órát a tatai állomásról. Vagy pedig a tóvárosi kapucinusok szerényebb konviktusában kaptak helyet, ahol vagy 60 gyerek élt Rudi páter keze alatt. Osztályfőnöke lettem a IV/a osztálynak: tanítottam benne magyart meg németet, a VI. osztályban poétikát, irodalmat, s az első osztályban heti hat órában magyart. A hatodikosokat nagykorúaknak tekintettem, azaz minden tudományomat, szerelmemet beleadtam óráimba. Nemigen voltak elragadtatva tőle. Jegyzetelniök kellett volna, amiket mondtam Nem tudtak még jegyzetelni, és siralmas volt, amikor a következő órán számon kértem tőlük, amiket az előző órán mondtam. Panaszkodhattak osztályfőnöküknek, mert egyik órám közepén bejött az igazgatóm, Szűcs János. Apám korabeli ember volt Leült és hallgatott Én meg teljes transzban beszéltem tovább a Zalán futása csodálatos szépségeiről. Hallgatta egy jó negyedórán keresztül, aztán ezt mondta a

gyerekeknek: - Lehet, hogy a tanár úr sokat követel tőletek, de magától is sokat követel. Aztán belerázódtak lassan abba, hogy nálam jegyzetelni kell. Az első osztályt már jobban élveztem. Hatvan gyerek ült a padokban, húsz belőlük a Rudi páter konviktusából Év végére vagy húszuknak jelest adhatttam. Ennek az volt a titka, hogy a nyelvtankönyvből csak a vastag betűket kellett megtanulniok. De azt szóról­szóra A szófajok és a mondatrészek meghatározásai voltak a vastag betűkben. Ez elég volt alapnak ahhoz, hogy a gyerekek megtanulják a mondatok szavait szófajok és mondatrészek szerint elemezni. (Nagyon kellett ez a latinhoz is.) Rudi páterrel is megbeszéltem, hogy a gyerekek alkalmatlanok arra, hogy a nyelvtankönyv nyelvészeti magasságú leírásairól saját szavaikkal beszámoljanak, s nincs is arra szükség. A meghatározások elegendőek ahhoz, hogy megállapítsák, hogy ez és ez a szó vonatkozó névmás­e,

tulajdonságjelző­e, s a mondat felszólító vagy óhajtó­e stb. Az irodalmi Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 62 anyag pedig a János vitéz volt. Nemcsak felolvastam (de szépen ám!) a szövegeket, hanem le is diktáltam nekik, hogy mi a szép bennük, meg hogy miért. Esztétikát tanultak belőlük, s amit lediktáltam, meg is tanulhatták. A földrajzot, természetrajzot tudhatták már saját szavaikkal is elmondani. Nyelvtant, esztétikát még nem A saját osztályomban pedig volt osztályfőnöki és honvédelmi ismeretek órám is, így vagy heti tíz órában boldogíthattam őket. Összebarátkoztam velük Név szerint az I és a VI osztályból már nem emlékszem senkire, de a magam osztályából igen. Ott volt Jahn Frici, aki Tatabányáról bumlizott be naponként. Édesanyja járt a fogadóóráimra is Ez a Frici pár év múlva Bokor­taggá is lett. Kizárták a jogi karról klerikális reakciós magatartás miatt, és részt vett ’50

körül egy dunántúli lelkigyakorlatomon. Mikor pedig eljutott hozzá ’52­ben letartóztatásom híre, eljött Debrecenbe érdeklődni, hogy mi és hogyan történt velem. Egy csoportvezető lányhoz jutott el, aki beszámolt neki a történtekről. Olyan jól számolt be, hogy pár év múlva feleségül is vette. Tart ma is a barátság, már mint nemcsak köztük, hanem velem is. Naplóim legszorgalmasabb olvasói közé tartoznak; ha koruk, egészségi állapotuk miatt nem is tudnak már csoportba járni. Ott volt Faller Guszti. Ő a konviktusunkban élt, soproni főiskolai tanár volt az apja Bűbájos gyerek volt. Egyik délutáni sétánkon nagy bizalmasan megszólít: - Azért a tanár urak csak olyanok, mint a börtönőrök. Vigyáznak ránk, hogy el ne szökjünk. Tüzes magyar volt, s nem tudom, hogy minek a kapcsán összeszólalkozott egyik zsidó osztálytársával, aki azt találta neki mondani, hogy az ilyeneket, mint Faller Guszti, ha bejönnek az oroszok, ő

fel fogja akasztatni. Ügyet kellett csinálnom belőle, s behívnom magamhoz a zsidó apát. Nagyon félt Mondtam neki, hogy vigyázzon, mit beszél a fia, s osztályfőnöki intőt, vagy mit mértem ki a gyerekre büntetésül. Hamarosan gettóba kezdik gyűjteni Tatán is a zsidókat. Éles volt már a lövészet Az előző tanévben, Saújhelyen, még csak annyi volt, hogy a tornaórákon a zsidó tanulókat el kellett különíteni: kapát kaptak, és gazolták a fák alját. S ott volt Nyafi, azaz Kovács Iván, akinek az apja jószágkormányzó volt valamelyik környékbeli Habsburg­birtokon. Aranyos szőke gyerek volt, de németből félévben is megbuktattam, s erre készültem év végén is. - De tanár úr, az én némettudásommal Komáromban jót kapnék. Mire én: - Tessék akkor Komáromban menni, de itt, nálam, amit tudsz, az csak elégtelen. Látni való, hogy nemcsak Saújhelyben, itt sem engedtem a 48­ból. Nem olyan voltam, mint az 1849 utáni kecskeméti

piarista németszakos elődöm. Az milyen volt? A Bach­ korszakban állami főigazgatói látogatást kapott az iskola. A jegyzőkönyv szerint a főigazgató meg volt elégedve a tanulmányi eredményekkel, csak a kecskeméti gyerekek némettudásával nem. A némettanár a főigazgatói látogatás után csak ennyit mondott: - Amíg én tanítom őket, nem is fognak többet tudni. Azaz tudnának ezek többet is, de ő hazafias buzgalmában nem akarja, hogy többet tudjanak. Nyafi ügye végül is az igazgató elé került, aki megszólít a folyosón: - Te meg akarod buktatni a Nyafit? - Én meg. - És ebédelni is akarsz? A Nyafi papája szállítja nekünk a húst. (Ekkor már minden jegyre megy.) Szóval, ha akarsz ebédelni is, akkor foglalkozzál külön is vele, hogy átengedhesd! Valamit szeretnék mondani rendtársaimról is. Előbb a nyugdíjasokról Mackó bácsi a szép ’43­as őszön ül a kertünkben, és pipál hosszú szárú meggyfa csibukjából. Én meg

sétálok, és közben tanulmányozom Brandenstein Bölcseletét, melyből többet tanultam, mint Schütz mégiscsak skolasztikus alapvetéséből. Azt hiszem, neki köszönhetem, hogy majd évek múltán meg tudom különböztetni az értékelméletben a bonum prakticumot és a bonum ethicumot: Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 63 azaz minden dolog jó valamire, de ez egészen másféle jó, mint az, ami a szívünkbe van írva: hogy jóknak kell lennünk. Mackó bácsi egyszer csak, amikor elmegyek mellette, leszólít: - Fiatal - Tessék - Dohányzik? - Nem. - Iszik? - Nem, - Mit fog akkor csinálni, ha nyugdíjas lesz? Mackó bácsi (Medveczky János) 66 éves koráig tanított, s amikor leszólított a kertben már 76. évében járt Ilyen korúan csinálom majd európai­amerikai előadó körútjaimat a nehezen megkapott világútlevelem birtokában. S ott volt az öregek között a Mackó bácsinál évekkel fiatalabb és nagyon elesett állapotú Lóky

Béla - fiatalkorában főiskolai matematikatanár, később pesti igazgató, majd főigazgató - , és csillog a szeme, amikor mondja: - A Jóisten, amikor majd találkozom vele, nem azt fogja megkérdezni tőlem, hogy hány matematikapéldát oldottam meg Az egyik tízpercben odacsapódom a 60. évében levő Babos Dezső bácsi mellé Ő tanítja a párhuzamos osztályban a németet. S érdeklődöm már nem tudom miről Ő meg: - Ilyen korban már ki kellene söprűzni az embert az iskolából Hatvan éves korában már ennyire elkopott volna az ember? Nekem megadta Isten, hogy negyedszázaddal utána kezdjek regényt próbálni írni vén fejemmel A fiatalabb tanárok között ott volt a civil rajztanár, az ötgyermekes Dobroszláv Lajos. Csupa jóság, csupa szelídség. Azt hiszem, hogy jó nevű akvarellista volt Meg is ajándékozott egy szép tatai tájjal. Őriztem szobám falán, amíg ’52­ben birtokába nem vette a lakást egy ávós. Lehet, hogy most ő vagy ivadékai

őrzik Egyik napon jelzi az igazgatónak, hogy másnapra katonai behívót kapott, nem tud jönni tanítani. Másnap délelőtt mégis ott van az iskolában, s mondja mi történt. - Megyek a helyőrségre, s mutatják, hogy a laktanyában melyik szobákat kell kifestenem. Mondom, hogy nagyon szívesen megcsinálom, de én rajztanár festő vagyok. Nevetni kezdtek: A papírosán annyi volt csak, hogy maga festő Menjen haza! De szövődött egy barátságfélém is. Magyar Pistával Tőlem majd tíz évvel idősebb kisteleki parasztgyerek volt. Kosztolányiba volt szerelmes Sokat sétáltunk együtt Írásaimat megmutattam neki. Értékelt, bíztatott Aztán elsodort minket az élet, azaz hogy a rendkormány egymástól. De ’56­ban, amikor szabadultam, az ő díványán aludtam a pesti rendházban, ha a kijárási tilalom miatt nem tudtam már kimenni Mátyásföldre. Meghurcolták érte a forradalom leverése után; mert befogadott szobájába. Rövid volt a tanév. Csak november

elejétől március végéig tartott A bombázások miatt Antal Pista bácsi volt ez időben a kultuszminiszter, s az ’50­es években egyazon zárkában ültem vele a Gyűjtőben. - Talán ez volt hosszú miniszterségem legkülönb tette. Elkerültem vele, hogy lebom­ bázzanak iskolákat tele gyerekkel. A nyáron meg nyári iskolát rendeztünk a helybelieknek. Talán egy héten egyszer jöttek be. Arra használtam, hogy megmagyarázzam nekik, hogy mitől is szép a költők nyelve, a gondolatoktól függetlenül is. Annyira emlékszem, hogy a hangok sajátosságait próbáltam megmutatni nekik: Óh az i kelleme (Kosztolányi, Ilona ) A hosszú nyári napokon pedig átadtam magam a verselmélet rejtelmeinek. Volt úgy, hogy le sem feküdtem A reggel ott talált az asztalom vagy írógépem mellett. Amikor virradt, csak letussoltam, mentem a kápolnánkba elmélkedni, misézni, és folytattam a munkám. Huszonévesen sokat bír az ember Aki dudás akar lenni, pokolra kell

annak menni 64 A bombázások elöl leköltöztettem családom Tatára. A főszolgabíró Mihályiéknál kaptak egy udvari szobát. Egyszer elvittem édesanyámat moziba A hét éves Marcsuka éktelen bömbölésbe fogott, amikor délutáni alvásából felébredve nem találta otthon anyját, csak nagyobb testvéreit. Tudta a szabályt: egy anyukának mindig otthon kell lennie? Noviciátusi törekvéseimről lassan kezdtem elfeledkezni. Elmélkedtem, zsolozsmáztam, miséztem, de nem történt soha semmi. Nem is vártam már? Igazolódott novíciustársaim korai ítélete: nem az a piarista élet, amiről a magiszter úr nekünk beszél? Az igazság az, hogy belerázódtam a piarista életbe. Nem is pasztoráltam? Csak olykor A diákoknak egy­egy vasárnap prédikáltam. Rudi páter munkásleányainak adtam elő egyszer irodalmi szépségekről Karácsony Sándort meghallgattam, amikor a reformátusok lehívták magukhoz Tatára előadni. Beszédet mondtam a főtéren valami

nemzeti ünnepen. Magyar Pista figyelmeztetett, hogy ne legyen benne uszítás. Meg is jelent, amit mondtam, a helyi sajtóban: Határainkért harco­ lunk Az oroszok már Erdélyben jártak. A nyáron készültem a már hazatért, de még nem látott Kárpátaljára unokahúgomékhoz, ott kapott Sándi erdőmérnöki állást. Már nem tudtam eljutni hozzájuk. Egyszer a helyőrséget kivezényelték a tatai templomba gyónásra. A plébániai káplánok átüzentek hozzánk: - Gyertek már el segíteni, több százan lesznek! - Mi sem hívjuk el őket, ha sok dolgozatot kell kijavítani - volt a válasz, s csak magam mentem át. Szép és őszinte gyónásokat hallgattam Szerettem Tatán lenni. A nyár folyamán megjött a status domus Az igazgató ebéd végén felolvasta, hogy kik mindenkik tanítanak majd a ’44­45­ös tanévben Tatán. S a vége ez volt: Bulányi György pedig a debreceni házba kap beosztást. Felálltam, s bementem a szobámban, nehogy elsírjam magam.

Később elkapott az igazgatóm - Tudod, ezt azok csinálják, akik közel vannak a tűzhöz. A debreceni igazgató asz­ szisztense a tartományfőnöknek. Tudott arról, hogy diákkorodban gyorsíróbajnok voltál, hogy van gyorsíró tanári diplomád, s fel akarja fejleszteni debreceni kereskedelminket Vigasztalan voltam. Hol van már tőlem a gyorsírás? És másfél év alatt már a harmadik helyezés: Saújhely, Tata, Debrecen A jó szerzetes megy oda, ahová mondják. Megígértük már a váci fogadalomtételkor. S csomagoltam ruháimat, könyveimet megint a cukrosládába (Aztán soha többet.) ’44 augusztus 26­ára Debrecenbe értem. Kipakoltam a ládáim 28­án elkezdődtek a pótvizsgák. Érettségiztettem is Magyarból egy kolozsvári gimnáziumunkból ideszakadt már házas diákot. Idősebb lehetett, mint én A felesége meg is akart vesztegetni: valami harapni valót hozott. Mondtam neki, hogy adja le a konyhán Átengedtem a férjét, úgy emlékszem Egyik

éjjel szirénázásra ébredünk: bombázzák a várost. Felkapjuk ruháinkat, a megyünk ki a városba. Nyilastelepre szórtak bombákat az oroszok Kicsiket Segíttetünk, amit lehet Pár nap múlva az igazgató összehívja aházat: - Biztos értesülései vannak német tisztektől: a csodafegyver elkészült. Az oroszok közelednek. Nincs értelme orosz fogságba esnünk Azt javasolja, utazzunk Pestre Csak László Miska marad a házban. A többiek - vonatra szállnak, szállunk Csak Hatvanig jutunk Öt óra múlva lesz csak szerelvény Budapestre. Emil bácsi is köztünk van Nyugdíjas Ő sörözte össze egy baráti kompániával, kártyapartnereivel a ferencesek Csapó kerti templomát. S Emil bácsi javasolja: - Gyerekek, a csomagjainkat adjuk le a megőrzőbe, s látogassuk meg az újhatvani fe­ renceseket, ahol régi cimboráink vannak, akik Debrecenben szolgáltak. Elfogadjuk ajánlatát. Átmegyünk Újhatvanba Szirénázás Nem az oroszok bombáznak, hanem az amerikaiak.

Akik lementek a bunkerekbe az állomásokon, azokból senki sem maradt életben. A vasutasok egy szerelvénnyel ki is húztak a városból, ők nem bíztak a bombabiztos bunkerekben. Újhatvan csak gyutacsokat kapott, amitől kigyulladt a ferences Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 65 rendház teteje. Mentjük a holmikat, dobáljuk ki az égőházból a holmikat Utána megyünk ki az állomásra. Nincs semmi, a csomag­megörző is eltűnt A legféltettebb könyveimet repítették a bombák nem tudom hová. Megtudjuk, hogy az éj beállta előtt indul a szerelvény Pestre, vagy öt kilométerre a városon kívül, itt és itt. Reggelre megérkezünk Pestre A dunaparti palota már tele menekülő piaristákkal. Nagynehezen elhelyeznek bennünket Itt is szirénázás Le a pincébe! A pincében irodalmi vitába keveredem volt gyorsíró tanárommal. Ott van Sík Sándor is. Őt kéri fel tanárom döntőbírának Sík szabadkozik: - Ő csak egyéni véleményt tud

mondani Vége a riadónak, felmegyünk. Az épület bombatalálatot kapott A Vörösmarty tér felé eső Váci utcai sarok két felső emelete romokban. Ahol Szamek Jóska bácsi lakik Késve, csak az utolsó pillanatban jött le az óvóhelyre. Egy­két nap telik el, s megkapom másfél év alatt a negyedik beosztásomat: Balatonlellére. Mi van ott? Oda települ ki a bombázások elől a Belügyminisztérium Johann­csoportja, azaz az akkori egészségügyi minisztérium. A tisztviselők gyerekeinek gimnáziumot létesítenek, abba kell a tanár. Pályám újabb zenitre ér: minisztériumi lelkész lesz belőlem A SZOT­üdülő alakul át minisztériummá. Vasárnap délelőtt pedig telerakják székekkel a földszinti aulát, s misézek, prédikálok a tisztviselőknek. Olyanoknak is, akik sohasem járnak templomba ahogyan megvallja ebédkor egy mellém kerülő hölgy Kamocsay Dénes bácsi, minisztériumi osztálytanácsos ministrál nekem. A népi írók hatására dörgök

valamit a gazdagságról, az egyházi nagybirtokokról is. Dénes bácsi a sekrestyének használt szobában, a mise után: - Tanár úr, a püspökök jogokat védenek. Ha majd a tanár úr is püspök lesz, ugyanazt fogja tenni. Semmit sem tudtam még válaszolni. Nem tudom még mondani neki, hogy Jézus nem ismerte a jogot, hogy a jog erőszakra épül, és Jézus nem ismerte az erőszakot, sőt: Ne álljatok ellen a gonosznak! Csak a teológiát tanultam. Az pedig igazolta Jézus istenségét, s az igaz­ ságos háború jogosságát. A népi írók valamivel többet tudtak az evangéliumból: tudták, hogy jogvédte állapotaink égbekiáltó igazságtalanságok. Tanítottam a lellei gimnáziumban: hittant, magyart, latint, s élveztem a szép őszt. Odakeveredett egy másik piarista is, Szennai Sanyi, aki Balatonbogláron lakott a széniorom szüleinél. Ő is beállt tanítani a gimnáziumba Úgy november vége táján a minisztérium immár nyilas párttikára bejelenti, hogy

semmi különösebb jelentősége sincs, de átköltözködünk a Balaton túlsó oldalára, Révfülöpre. Három hónap telt már el, hogy debreceni igazgatónk közölte velünk a német tisztektől kapott információt a csodafegyver bevetéséről. Nem megyek Nyugatra Keletre megyek, Budapestnek Boglárra kerül Szennai öccse vagy bátyja, aki zászlós. Egészségügyi katona, s van egy kis teherautója Vásárlok egy tízkilós libát, s az orosz ostromgyűrű egy még be nem zárt résén becsúszom Budapestre. Jelentkezem a rendházban. Éppen költözködnek belőle kisebb részlegek kifelé Tomek, Sík, Papp Elemér főigazgató - mennek a Mária utcába, az apácákhoz. Valami kocsit kerítenek, s azon toljuk a cuccokat oldalszalonnákat is. Természetesen gondosan letakarva - az ostrom előtti városban. Egy darab szalonnát a tolás fejében én is magamhoz veszek Viszem a Szentkirályi utcába, a Szent István Társulat székházába. Szüleim, testvéreim vannak ott.

Bejöttek Mátyásföldről A nagyváros a biztosabb Egy baráti család Nyugatra ment, s Szentkirályi utcai lakásukat szüleimre bízták. Együtt a család, mind a kilencen A karácsonyt még fent a lakásban ünnepeljük, aztán hovatovább már csak ritkán látogatunk fel. Az óvóhelyen, a pincében lakunk. Megismerkedem a pincében egy aranyos emberrel: Ijjas Antallal. Író a Vigilia gárdájából Megírta a Szentek történetét is két kötetben Egyébként a térdemen az írógépem: írom a disszertációm. Berendeznek egy asztalt miséző helynek Van egy másik pap is a pincében. Tekintélyes Megkérem, hogy én is misézhessek Engedi Koncelebráció még nincs. Azt majd húsz év múlva a II Vatikáni Zsinat találja ki Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 66 A kenyérellátás akadozik. A nyilasok kezében a pékboltok Hosszú sorok előtte Beállok én is. Hátha számít valamit a reverendám Időnként nagy a fogás: egy két kilós veknivel

érkezem haza. De van szójabab A kályha forró platnijára rakjuk, s felfedezzük: olyan íze van, mint az amerikai mogyorónak. Folytonosak a légiriadók A házat nem találja el bomba Várjuk az oroszokat. Várjuk? Akármikor megérkezhetnek Van állandó fogadó bizottság; köztük olyan is, aki tud oroszul, vagy legalább valamilyen szláv nyelven beszélni. Megjönnek. Nyemecki szoldat? Mondják, hogy nincs Csasz? Annak már lennie kell Sorban az egész pince lecsatolja csuklójáról az órát. Ők meg fel a vállig, jobb és bal karjukra felcsatolják magukra. Ezt megúsztuk Jön a következő látogatás: férfiakra van szükségük malinki robot Szerencsénkre nem nőket visznek Az időseb nőknek - anyám ekkor 48 éves sikerül még vénasszonyoknak álcázni magukat, de Kamilla, és Lívia testvéreim húsz körül vannak, őket már dugni kell. A férfiak mennek: apám is, én is A Trefort utcáig visznek Van ott egy ágyú, gumikerekű. Azt kell eltolnunk a

Gólyavárig Eltoljuk Utána kapunk egy csomag cigarettát tőlük, és hazamehetünk. Nem jelentkeztem partizán igazolványért, pedig segítettem ám az oroszoknak elfoglalni Budapestet! Kenyérboltok ugyan nincsenek, de van a Szentkirályi utcában Stühmer raktár, s abban 25 kilós csokoládé táblák. Imre öcsémnek sikerül egyet szereznie Nem hal már éhen a család! Én is megyek szerezni egyet, de már késő. Orosz őr áll a raktár előtt, ők is felfedezték Kemény a tél ’45 januárjában. Szerencsére A Szentkirályi utcában itt is, ott is elhullott lovak Elő a baltákkal. Mindenki lovat farag Felmentünk már a lakásba Anyám a kályhánál, és süti és főzi a lovat. Valamivel ízesíti? Nem tudom, de újabb felfedezés: nagyon jó a lóhús! Meg kell látogatni a nagymamát, aki a Dob utcában vészeli át rokonoknál az ostromot. Megyünk ketten apámmal, én persze reverendában. A Síp utcánál óriási tömeg kavarog Felszabadult a gettó. Egy öreg

zsidó jön oda hozzám: - Csakhogy már keresztényt is látok A nagymama megvan. Örülünk, ő is nekünk Pár nap múlva nagyot gondolunk apámmal: Menjünk ki Mátyásföldre, nézzük meg, mi maradt a házból. Persze csak az apostolok lován mehetünk. A Ferenc József laktanya táján elkap bennünket egy orosz katona, s rárak apámra egy nagy tábla kikészített marhabőrt, cipőtalpnak valót. Valahol szajrézta Aligha viszi haza Oroszországba, mert mennie kell még Nyugatra, amíg Berlin is kapút lesz. De csencselésre jó lesz. S megfordít bennünket a város felé Átveszem a marhabőrt apámtól Az orosz nézi Ebből baj lehet. Sztálin már kiadta parancsot, hogy a pópákat lehetőleg kímélni kell Egy idő után megszabadít tőle, s rárakja a bőrt valakire, aki a város felé megy. Két óra alatt kiérünk Mátyásföldre. A háznak nincs baja A bútorokból van is, meg nincs is Az ezüst evőkészletet nem vittük be a Szentkirályi utcába, a szekrénnyel

együtt nyoma veszett. Több is veszett Mohácsnál. Megpróbálom hasznosítani magam. A Rókusnál a sebesültek kötöző helyét találom A hidegben járdára fektetett matracokon feküsznek a sebesültek. Odamegyek az utcán gyógyító orvoshoz: - Segíteni szeretnék. Rám néz, azaz a reverendámra: - Ha segíteni akar, üljön le a sebesültek mellé, s beszélgessen velük. Ezzel segít nekünk a legtöbbet. Leülök, s mondja sorba mindegyik a gondját­baját Egy sincs, aki elküldene az anyám Senki sem ateista, mind abban bizakodik, hogy Isten meggyógyítja, hazasegíti őt. Az egyik pénzt dug a kezembe, hogy hozzak neki imakönyvet. Szerencsére vásároltam a Szent István Társulatnál öt darab Sík, Dicsőség, békesség­et. Írjak levelet erre és ere a címre: tudassam velük, hogy itt van, adjam fel a postán. Vissza kellene mennem az állomáshelyemre, Debrecenbe. De vasút nincs MÁV ve­ zérigazgatóvá lesz egy mátyásföldi katolikus férfi, apám

barátja a Krédóból: Zakariás. Megvan a protekció. Ennek erejében február elején beszállhatok egy marhavagonba El­ Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 67 búcsúzom szüleimtől, testvéreimtől. A búcsúzáskor anyám kezembe nyomja a megőrzött oldalszalonnát: - Kellhet neked az úton Nő a csomagjaim száma. Az írógépem, s az aktatáskámban a disszertációm mellé oda­ kerül a szalonna. Három nap alatt érünk Debrecenbe Hol itt, hol ott veszteglünk a nyílt pályán. Órákat is Tanyák közelében A tanyákon még értéke van a pengőnek Élelmet ve­ szünk. Kicsit félve mondják a horribilis összegeket: tíz vagy húsz pengő, s mi boldogan adjuk nekik annak fejében, amit adnak. Koksz is kerül a vagonba Baltával kell apróra vágni, hogy meggyulladjon. A végén kikötünk Debrecenben, a kisállomáson Megyek a rendházba. László Miska még mindig egyedül, én vagyok az első fecske A szobám úgy van, ahogy öt hónapja

otthagytam. A városban egyetlen fiúgimnázium működik, a református kollégiumban. Tanár sokkal több van mint gyerek Azért kapok valami beosztást Éktelen lárma, amikor belépek a tanterembe, vannak bent vagy nyolcvanan. Megállok a katedrán, s nézem őket mozdulatlanul. Megvárom, míg halálos csend lesz Majd mondok valamit arról, hogy megszállt ország vagyunk, s nagyon kell tudnunk, hogy mit csinálunk. Leülnek néma csendben, s okíthatom őket a német nyelvre. Az első piarista diák, akit megismerkedem, Forrai Pityu. Hetedikes Talán az előző tan­ évben jött át Szatmárnémetiből, ahol a jezsuitáknál tanult. Anyjának cukrászdája van a Piac utcán szemben a Szent Annával. Ez a név nemcsak a templomot jelenti, hanem utcát és a város katolikus fertályát is. Pityu nagyon rokonszenves fiú: pár hónap múltán a református Róma diákjai őt választják meg a városi Diákbizottság elnökévé. Én meg minden tőlem telhetőt megteszek azért,

hogy ebből a fiúból piarista legyen. Be is vonul 1946 augusztus 26­ án a váci noviciátusba. Boldog vagyok, hogy küldhettem már én is valakit Tíz évvel annak utána, hogy szüleim engem is odavittek. Pappá is szentelik A forradalom alatt, ’56­ban találkozom még vele, de mikorra végleg szabadulok börtönömből, már nem. Elvitte őt valami halálos kór. Alighogy megérkezem Debrecenbe, beköltözik a rendházba, annak második emeletére, ahol az én szobám is van, egy horvát jezsuita: Páter Kolakovics. László Miska közli velem, hogy a beköltözött személy igazolta magát Bánáss Lászlónál, a prépost plébánosnál. Ha van Gondviselés, akkor alighanem azért kellett Debrecenbe jönnöm, hogy találkozzunk egymással, s nem Bátori igazgató kereskedelminket felfejlesztési tervei okából vagy céljából. Egyik nap bejön a szobámba, s megkérdezi, hogy ráérnék­e ekkor meg ekkor délután, mert van neki Nyilastelepen egy munkáslány csoportja,

s azok nem tudnak németül, ezért hát szüksége volna egy tolmácsra. Mondom, hogy ráérek Vagy négy tizenéves korú munkásleány vár minket a mondott időpontban. Látszik, hogy nem első találkozás Felszabadultan be­ szélgetnek a nagy témáról: a fiúkról. Más alkalommal is bejön szobámba: szentgyónását akarja elvégezni nálam. Felveszem a stólámat, s ő mondja a bűneit. Amikor kimegy a szobámból, nem mondom, csak gondolom: - Na Bulányi, te most egy szentet gyóntattál meg. Még egy harmadik alkalommal is bejön hozzám, hosszasabb beszélgetésre. Elmondja, hogy olyan idők következnek ránk, melyekben az egyház csak úgy tudja teljesíteni küldetését, ha a föld alá megy, és átalakul házanként összejáró kisközösségekké. Ezért ő már létre is hívott Debrecenben négy kisközösséget: munkásfiúk, munkáslányok, felnőttek és diákok számára. Neki tovább kell utaznia, ezért azt szeretné, ha én átvenném egyik csoportját,

a diákokét. Gondolom, Forrai Pityu is ösztönözhette választását Készséggel vállaltam, de megkérdeztem: mit kell nekem majd abban csinálnom? Szeretem az irodalmat, egy kicsit tudok gitározni is Azt felelte, hogy vegyem inkább elő teológiai jegyzeteimet, melyek segítségével tudom igazolni nekik Isten létezését meg örök életünket. ’80 körül Lékai majd bizton állítja Török Jenőnek, aki már a bíboros bizalmát élvezi, hogy a Bokor Kolakovicsa merő kitalálás, sohasem járt az Debrecenben. Jenő bizonygatta neki, Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 68 hogy a látogatás emléke a debreceni fiatalokban és nemfiatalokban élő valóság. Én meg akkor azonnal írtam a római jezsuita generalíciának, hogy szeretném pontosan megtudni, hogy mi van Kolakoviccsal. Azt hallottuk róla, hogy kivégezték Távol­Keleten, meg hogy 18 évre ítélték Csehszlovákiában. Egy évig nem válaszolt a generalícia Egy év után válaszolt Ezt:

nem találják nevét a rendi névtárban. Hát ezt éppen közölhették volna velem azonnal is, felütve a rendi katalógust, de tudták, mért kérem az információt. Lékai teljes gőzzel dolgozott már akkor eretnekké nyilvánításomon Rómában. Ma már meglehetős irodalma van Kolakovics személyének. 1906 szeptember 8­án született Horvátországban Jezsuita lett Belgiumban végezte tanulmányait. Ott megismerkedett Cardijn kanonok munkásifjú mozgalmával. Ennek hatására is érlelődött meg benne a Szovjetunió rekrisztianizációjának eszméje. Rendjétől nagyobb szabadságot kért e célra Azt javasolták, hogy lépjen ki a Rendből. Rendtársa, Leiber páter elvezette XII Piuszhoz Előadta, hogy ki akar menni az Szovjetunióba, hogy kapcsolatot létesítsen Róma és Moszkva között. A pápa helyeselte terveit, de csak magánemberként, ne Róma felhatalmazottjaként tegye mindezt. A következő fiatal, akit megismertem Debrecenben, Ábrahám Zsóka volt. Pityu

őt is kapcsolatba hozta Kolakoviccsal. A nők mindent ki tudnak szedni a férfiakból: megkérdezte és megtudta tőle, hogy az Unióba utazik. Zsóka mondta neki, hogy ő is elmenne vele, mire a páter azt felelte, hogy nőket is vinne magával, de férjükkel együtt. Zsókának még ilyenje nem volt, első éves medika volt, 18 éves akkor. Zsóka mutat be nekem hamarosan a Szent Anna lépcsőjén egy V. gimnazista lányt: - Tanár úr, tessék megengedni, hogy bemutassam a barátnőmet. Kovács Teréznek hívták a lányt. Hamarosan összeülök a diákcsoporttal Pityun, Zsókán kívül még ott van Forrai Kati (Pityu testvére), Kudar Gabi meg Szabadfalvi Jóska, (Pityu osztálytársa). Isten adta kezébe Kolakovicsnak ezt a Pityut? Nem tudom, mit csináltunk a találkozón, csak fűtött bennünket a kapott feladat, annak ismeretlensége is, nagysága is. Csak tizenévesekkel lehet valamit csinálni Jézus is ilyeneket tudott elbolondítani Aki dudás akar lenni, pokolra

kell annak menni 69 XI. Óbudavár, 2005. június 22 Paraszt Kalazancius­kép Az elmúlt januárban fogtam tollat, hogy mielőtt még hazamennék, hiteles történetét adjam, miként vitézkedtem e földi téreken, s még egyik folytatásnak sem került elébe az, hogy Óbudavár. Mindig csak: Városmajor Sok oka van ennek Az első és legfontosabb, hogy megvénültem. Ha lemegyek a kert végébe, fel is kell jönnöm, s nekem már ez is feladat Hogy még csináljak is valamit benne, arra már nemigen futja erőmből. Legfeljebb arra, hogy összeszedjem a gyümölcsöt. Hát idén nincs mit A májusi cseresznyéből, amikor vagy négy hete lent voltunk, szedtünk még annyit, amennyit meg tudtunk enni. A többit rábíztuk a madarakra. A nagyszemű ropogós cseresznyefán is volt valamennyi, még zöld, de csak volt, azt is kopaszra szedték. Madarak vagy nem­madarak? Nem tudom A létrát otthagytam Azt hittem azt is elvitték a madarak, de nem. Ott volt az, ledöntve a fűben

Azontúl semmi, de semmi. Meggy, kajszi, barack, körte alma, füge - legfeljebb itt­ott egy­egy szem, vagy annyi sem. Dió van valamelyest, no meg a pölöskei muskotály szőlő, mint mindig, bőnek ígérkezik Tavaly csak a meggyet és a kajszit vitte el a monília, de idén sehol sincs gyümölcs e tájon mondja a szomszéd. Huszonegy éve vettük a nagyon rég elhagyott, gondozatlan kertet­portát Őserdőt találtam rajta, de ha átvágtam magam azon, találtam benne régi fákat: almát, körtét, besztercei szilvát, meggyet, s azok teremtek - az őserdő ellenére is paradicsom volt. Aztán következett húsz esztendő munka, s még kertészmérnöki irányítás is akadt, de az eredmény siralmas. Üvegház­hatás, gyomirtók, permet? Ezek teszik tönkre a természetet? Nem tudom Mondják meg az okosabbak! A korábbi években elég volt, hogy a nagyhétre lejött a bokor­ifjúság, és amikor nem voltunk a templomban, rendbe vágták nekem házban­kertben a

legfontosabbakat. Az idén is lejöttek, de már nem elég az egyszeri segítség. Kellene az állandó is Végrendeletemben a Harmadik Világ Alapítványra hagytam a házat­birtokot, de amíg tudok, még le­lejövegetnék. A buszon már rég nem fizetek. Négy óra alatt lent, vagy fent vagyok, s közben olvasni is lehet. Nagy ritkán autó is akad Ekkor csak két óra az út, de nem lehet olvasni, csak beszélgetni. Az is hasznos, hiszen Bokor­tagokkal, testvérekkel utazhatok S öreg szabály, hogy nemcsak a találkozó kell, de a négy­ vagy hatszemközti beszélgetés is a két találkozó között - valamelyik csoporttárssal. Amíg Náci majd végrehajtja a végső rendelkezéseimet, addig is kellene még egy fiatal házaspár gyerekkel, gyerekekkel, akikkel megoszthatnám a házat­kertet, s akiknek volna még erejük megóvni azt a végső pusztulástól. Mondjuk egy pedagógus házaspárral, akiknek van tavaszi, nyári, őszi, téli szünetük, s el tudnák kergetni a

seregélyeket, ha érik a szőlő. Aztán meg azért is ritkábban jöttem le az utóbbi évben, mert állománymegőrzés okából széjjelverték belülről is a templomot, s nem tudtam misézni benne. A szobámban a Városmajor utcában is tudok hétköznaponként misézni, de amíg nem verték széjjel, Budaváriban a templomot, boldogan jöttem, amikor volt egypár napom, melyen nem volt közösségi összejövetelem, s itt lent írtam a Napló, vagy szerkesztettem a Koinónia következő számait, és délután öt órára átmehettem a templomba - harangozni elsőt. Aztán elrendeztem, ami kellett a miséhez, miseruhába öltöztem, s félhatkor harangoztam másodikat, majd letérdepeltem a baloldali első pad szélére, és csendben voltam. Háromnegyed után, már jöttek a hívek, Erzsike, Gizike, Évike a lányával, Violával, János bácsi, s elkezdtem mondani velük Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 70 valamelyik szentolvasót. Hatkor meg

beharangoztam, s utána mondtam a misét, s prédikáltam. Nem úgy, mint Adyligeten, a Babér utcában, vagy Sashalmon, nem gondosan előre elkészített­megírt szöveget adva elő, hanem csak úgy., a szív, a térdepelés és a szentolvasó­mondás, az imádságos találkozás bőségéből. Miről? Hát a napi szentről, ha volt, meg a napi olvasmányokról. Egy negyedórányit És mise után még elmondtuk az esti imádságot is, s megmondtam, hogy még hány napot tudok maradni. Az éppen következő csoporttalálkozóra mentem fel aztán a másnap reggeli busszal. Tizenegyre fent voltunk, s délután már jöhetett is az egyik vagy másik közösség. Ha igaz, e héten már helyreáll a templom. Megújhodva egy kicsit Adyligeti barátaimat meg is hívtam már a múlt vasárnap: látogassanak meg Budaváriban a nyáron, ahogyan a korábbi években is. Annál is inkább, mert nagyot fog szépülni a templom Július 31­én, vasárnap a 9 órai szentmisén fogjuk

ország­világnak bemutatni Domin Károly váci kisplasztika­művész 14 stációját. A templom tölgyfakapuja, Garajszki Jenő műkőből készített szembemiséző oltára után most már keresztútja is lesz a budavári templomnak, amely bizony ezek nélkül sem utolsó, mert a mását felépítették a szentendrei skanzenben is. mint a Balaton­ felvidéki tájra jellemző alkotást. De hát csak fecsegek és fecsegek, s nem folytatom a megkezdett történetet. Dologra hát! Ott hagytam el, hogy Páter Kolakovics magunkra hagyott minket a nagy feladattal ’45 tavaszán Debrecenben. Egyelőre nem sokat tudtunk csinálni belőle, mert az események pörögtek, s azok szabták meg, hogy merre és hová. A nácinak, fasisztának, nyilasnak minősített magyar hadsereg még nem volt szétverve, Szálasi még az országhatáron, Kőszegen elkiáltotta magát: Kitartás!!! De szervezni kellett már az újat, mert államilag rendezett tömeggyilkolászás nélkül hogyan is tudnánk

meglenni s élni! Szervezik már az új és demokratikusan gyilkos magyar hadsereget. Kikből? Hát a magyar hadifoglyokból, akik megtöltötték a debreceni kaszárnyákat. A szervezők megkérdezték őket, hogy mit akarnak: - Békés építő munkára menni a Szovjetunióba, vagy fegyveresen harcolni a fasizmus ellen? Hát ezek a magyar foglyok tudták, hogy mi az ősi magyar virtus. Egy sem akart közülük a Szovjetunióba menni békés építő munkára, mind a fegyveres harcot választotta a fasiszták ellen. Meg is alakítottak belőlük mindjárt három gyalogezredet, mert annyian voltak a foglyok a kaszárnyákban. Papok is voltak közöttük, s azok sem a békés építő munkára szavaztak De nem ám, hanem bejöttek Bánáss préposthoz a plébániára, s elmondták neki, hogy bizony nagyon elegük van már a harci dicsőségből. Nem mehetnének ők haza? Nem vállalná el helyettük más valaki, a debreceni papok közül, ezt a feladatot? Bánáss megértő volt, és

szólt Csontos Oszkárnak, a nyilastelepi ferences káplánnak, s az elvállata a feladatot. Az immár nem hadifogoly papok pedig mehettek haza. Oszi pedig kineveztette magát hadtestvezető lelkésznek, és ezen a címen helyben maradhatott, hogy szervezze a demokratikus hadsereg ellátását papokkal, s hogy személy szerint nekem is jusson valami a dicsőségből, hazafiságból. Így lettem én lettem az egyik gyalogezred, az új magyar hadsereg 17 honvédgyalogezredének katolikus tábori lelkésze. Április közepe volt. Megtettem az előkészületeket Először is elmentem az ezred ruhatárába. Kaptam egy hatalmas keki színű kabátot meg még egy sapkát is A kabát mind két ujjára, meg a sapkára is, rávarrt egy ugyancsak katonának besorozott szabó két­két aranystráfot, hogy azok jelezzék: a viselője nem akárki, mert már főhadnagy ám. Ferenc József idejében a tábori lelkészek mind kapitányként kezdték a szolgálatot, de az a fránya Horthy

lecsökkentett bennünket egy fokozattal, főhadnaggyá. A demokratikus magyar sereg nem tért vissza a ferencjóskai hagyományhoz, inkább maradt Horthyénál. Piarista rendi ruhámban mentem a szabóhoz. Amikor a varrást befejezte, felvetem reverendámra a katonakabátot, meg a katonasapkát. Feszítettem benne a debreceni utcákon, s bevonultam egyelőre a rendházba De volt még más dolgom is A kannát megtölteni Miféle kannát? s Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 71 mivel? Hát amelyikbe belekerül majd húsz liter napraforgó olaj. Enélkül akkoriban nem utazott az ember gyereke Budapestre. A kannának volt pántja is, amivel a hátunkra illeszthettük. Ilyen előkészületek után ki is mentem a debreceni kisállomásra reverendában, aranypertlis kabátban­sapkában, no meg a hátamon a kannával a megjelölt időpontban, talán április 20­án. Ott várta már egy szerelvény a 17 gyalogezredet Lejelentkeztem az ezredparancsnoknál, egy

alezredesnél, aki szintén hadifogolyként jutott e méltóságra. Intézkedett, s hamarosan katonásan jelentkezett a főhadnagy úrnál, már mint nálam, egy magamkorú legény azzal, hogy ő lenne a tisztiszolgám (magyarul: csicskásom), elfogadom­e. Mondtam, hogy igen. Beszédes volt, felajánlotta, hogy majd ministrál nekem, meg hasonlókat. Én meg egyelőre rábíztam az olajoskannát, mert jött már a református tábori lelkész, s tette nekem az ökumenikus ajánlatot: végigjárjuk a vagonokat, ő majd hirdeti az ígét, én meg mondok utána valami áldást. Nem tetszett nekem az ajánlat Azt válaszoltam, hogy csináljuk csak külön a dolgunkat. (Nem ért a szolgálatom egy fabatkát sem Mit is tudtam volna nekik mondani? Legfeljebb azt, hogy emberek, majd ezt is kibírjuk valahogy, és hazasegít benneteket az Isten. De ennyit se tudtam Ha tudtam volna valami emberit mondani, akkor is némák maradtak volna. Tudták, hogy ne szólj szám, nem fáj a fejem) Aztán

este lett, lehajtottunk fejünk a marhavagonok szalmazsákjaira. Legalábbis a tiszt urak számára volt szalmazsák, tőlem másfél méterre feküdt az ales is. S a szerelvény valamikor megindult a fasiszták irányában, Budapest felé. Nem kapkodta el a dolgot, három nap alatt ért fel szétbombázott fővárosunk valamelyik - nem emlékszem rá, hogy melyikre pályaudvarára, ahol is engedélyt kértem az alezredes úrtól eltávra. Kérésem indoka: nevem napja van. Gratulált, s megadta az engedélyt Tudtam, mikorra kell visszaérnem, ha nem akarok lemaradni a fasiszták további üldözésről. De azt is tudtam, hogy le akarok maradni róla. Az engedély birtokában szóltam a tiszti szolgámnak, az felvette a hátára a kannát, s megindultunk a Szentkirályi utcába, mert még mindig ott lakott a család. Fölmenve az emeletre magam elé engedtem csicskásom, s mondtam, hogy csöngessen és jelentsen. Aszerint tett. Megnyomta a csengőt, anyám kinyitotta az ajtót, és ó

katonásan összevágta bokáját és jelentett: - Alázatosan jelentem, Bulányi főhadnagy úr megérkezett! Kiszámítottam ennek hatását anyámra, testvéreimre, s pár másodperc múlva én is megjelentem az ajtóban. A tisztiszolga lerakta a kannát, én meg nagykegyesen szabadságot adtam neki: mehetett, ahova akart. Arra sem emlékszem, hogy kinél s hogyan jelentettem be, hogy én is meguntam a hadi dicsőséget. De hogy hatékonyan tettem, azt abból tudom, hogy még aznap jelentkezett egy nálam idősebb és zsidószármazású paptestvérem, hogy ő átvállalja tőlem az ezredlelkészi feladatot, nekem vissza sem kell már mennem búcsút venni az ezredtől, mehetek egyenesen haza Debrecenbe. Mentem is. Nem is tellett bele három nap, nem is marhavagonban utaztam, s egy fél nap alatt le is értem a cívis­városba. Megérkezve mentem az ezredirodára, leadtam kabátot, sapkát, s szolgálatom fejében felvettem négynapi tiszti zsoldot. Hogy mennyi volt a zsold, nem

emlékszem. Csak azt tudom, hogy nem adtam oda házfőnökömnek, hanem kimentem gyorsan a Csapó utcai piacra, s vettem belőle valamit. Mért tettem így? Hát az infláció miatt Amiért reggel kaptál még egy kiló krumplit, délre már csak egy felet vihettél el. Jó volt, hogy hazaértem, mert otthon megindult az élet. Április végére már annyi diák ért haza a nagyvilágból, hogy nem fértek el már a kollégium hatalmas osztályaiban sem. Gimnáziumunkban még orosz katonák voltak, ezért a rendház tanári szobáiban rendeztük be az osztályokat. Nyolcat is Indult tanév Ez négy hónapos volt csak, míg az előző öt: november elejétől március végéig. A ’44­45­ös tanév 45 május elejétől csak augusztus végéig tartott. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy rám bízta László Miska a nyolcadikban a filozófiát. Vagy öt fiúbál állt a nyolcadik, de köztük volt Sveiger Ottó is, aki hamarosan bekerül majd az orvostanhallgatókból

gyűjtött kisközösségembe. Halálosan szerelmes lesz Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 72 majd egy Mezőtúrról jött aranyszőke bölcsészlányba. Társai lebeszélik róla, hogy a lány nem méltó hozzá. Xéninek hívták a lányt, aki arról álmodozott, hogy majd egy diplomatának lesz a felsége, ő meg szépségével reprezentál majd a férje mellett. Egyszer együtt utaztam Xénivel, már mint egyetemi lelkész, Nyíregyházára, előadni valami teológiai témáról, Xéni pedig körítésül bemutat majd valami népi táncot. Útközben feldicsértem Xénit Mondtam neki, hogy benne is mennyi érték rejlik. Leállított: - Atya, ez olyan, mint amikor az alkoholistának magyarázzák, hogy azért alapjában ő is milyen rendes ember. Xéni szépen táncolt. Társai lebeszélésére Ottó abbahagyta az udvarlást Aztán mint kész orvos, csak visszament Mezőtúrra, s megkérte Xéni kezét. Ottó megbecsült tüdőorvos lett Budakesziben, Xéni

pedig nagyon jó tanárnő az általános iskolában. Három gyerekük is lett A szerelem szélesebb a tenger vizénél. ’43­ban kettő is, de ’44 nyarán már nem volt cserkésztáborom, ’45­ben újra lett. Ábrahám Zsóka apja vizesmérnök volt a Szabolcsi Árvízmentesítőnél, s mondta Zsóka, hogy keressem meg az apját. Az apám korabeli mérnök elmondta, hogy a Tisza mellett Tiszadadánál van egy hatalmas almáskertjük. Tányérokat kell csinálni a fák alatt: kapával kivágni a fák alól a gazokat, hogy az eső ne azokat növelje, hanem az almákat. Hozhatok annyi fiút, amennyit akarok. Ha naponként egy órát kapálnak, akkor is elvégezhetik, amit kell Cserébe ő meg gondoskodik a tábor élelmezéséről. Két hetes tábort hirdettem, s jöttek a fiúk. A szülők boldogan engedték őket, mert ’45 nyarán ennivaló volt a legkevesebb. Jöttek a Bacsa fiúk is, mind a hárman Kikísérte őket az állomásra a nővérük is, Erzsó, aki hamarosan

bekerül majd valamelyik közösségembe. Nem is tudom, hogyan ismertem meg, de május 1­én már ismertem. Felvirágzott hajjal jött barátnőjével, Szabó Ecivel (Balogh Lacinak lesz majd hat évvel később az anyja) a nagyerdei fesztiválról májusi litániára. A templom előtt találkozom velük, s megdicsértem őket (ebben a formában udvarolhat 17 éves lányoknak egy 26 éves piarista): - Fel vannak virágozva, mint a májusi lovacskák. Ott van tehát Erzsó is a kisállomáson, s felpanaszolja, hogy minden földi jó csak a fiúknak jut osztályrészül; ők mért nem mehetnek a Tiszára cserkésztáborba? Csendben veszem tudomásul e jogos diszkriminációt, s felszállok a kisvasútra, amely röpke három óra alatt odarepít minket a Debrecentől 50 km­re fekvő Tiszadadára. Velem jön civiltanárunk, Czakó Gyurka is, meg velem egykorú, ifjú felesége, Ilona. Valójában ők vezetik le a tábort, én csak két napig maradok, s megyek vissza Debrecenbe

tanítani. Megérkezve Tiszadadára, konfliktusba kerülök a megszálló Vörös Hadsereg egyik katonájával. Még ’43­ban Saújhelyen a házi szabóval csináltattam magamnak egy nagyon elegáns keki cserkésztiszti zakót, s ebben mentem Tiszadadára. Katonának néz az orosz, s úgy gondolja, hogy közbe kell lépnie A dadai főjegyző magyarázza meg neki oroszul, hogy nem vagyok katona, csak cserkész. Kiérünk a Tisza melletti almáskertbe. A hosszú utat a nyári nagymelegben le kell öblíteni a Tiszában. A cserkésztiszti táborokban a vízi jártassági próbát is letettem Két fiút leállítok a Tiszába tíz méterre a parttól ahol még nem mély a víz, egymástól harminc méter távolságra. Utána megmagyarázom a már fürdőgatyába öltözött gyerekeknek.: - Látjátok ezt a négyszöget? Ez a fürdőzési területek. Aki ebből kiúszik, az azonnal hazamegy. Megértettétek? Megértették. Mondom nekik, hogy mehetnek be a vízbe Két perc sem telik bele,

s az egyik már hatalmas karcsapásokkal úszik a Tisza közepe felé. Sípolok Nagynehezen meghallja az is, aki már a Tisza közepén úszik. Intek neki, s jön kifelé - Csomagolsz, mégy ki az állomásra, s a következő vonattal haza. Vagy két éve Előd Pista rendtársam egyik diákja belefúlt egy kiránduláson a vízbe. Soha többet nem volt képes táborba vinni gyerekeket. A víz nem játék Vasfegyelemmel lehetünk csak biztonságban. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 73 Majd rábízva a tábort Gyurkára, Ilonára, másnap hazamentem. Czakó Gyurka Nagyon jó barátom volt, sokat jártam hozzájuk. Iskoláink államosítása után Salgótarjánba került De a debreceni évek után sohasem találkoztunk többé egymással. Korán meghalt Egyszer telefonon beszéltem Ilonával, már mint özveggyel. Nem kerültek be a Bokorba Kimaradtak a szórásunkból, pedig nagyon odavalóknak gondoltam őket. Ment a tanév, és még mindig jöttek és jöttek

újabb és újabb diákok. Július elején a rendház szobáiban új osztályokat kellett csinálnunk. Tanítottunk délelőtt is, délután is Délelőtt a korábban, délután a később érkezetteket. Ne veszítsenek a fiúk évet! Ez az újabb tanév meg két hónapos volt: július és augusztus. Szeptemberre pedig indult az új tanév Visszakaptuk az orosz katonáktól a gimnáziumunkat, mert Berlin már kapút. Befejeződött a második világháború. Mehettek haza a katonák Mondják: felejtő táborokba Látták Európát, s amit tapasztaltak, nem egyezett azzal, amit tanultak odahaza róla a szemináriumon. Úgy csináltuk meg a két - négy illetve kettő hónapos - tanévet, úgy érettségiztettük le a nyolcadikosokat, hogy nem kellett pótvizsgákat tartanunk, mindenki megfelelt a követelményeknek, legalább is a kiállított bizonyítványok szerint. Indulhatott az új tanév Ennek persze az is feltétele volt, hogy a diákokkal együtt megérkeztek a tanárok is.

Hamarosan teljes a létszám, meg lehetett csinálni az órarendet. Már a nyári tanfolyamon megkaptam az I/a osztályt. Benne a Boga­fiúkkal, ikrekkel, akinek a szüleit megkörnyékezte Kolakovics is; benne voltak a felnőtt csoportban. Majd három év múlva a Boga mama lesz az államosítás első hitvallója, ő kerül közülünk elsőnek börtönbe. Ott van Barcsák János, meg Orbán - az osztály jeles tanulói, s ott van Vaskovics Misi is, aki nem volt jeles tanuló. A szülei meg is kértek már kora tavaszon, hogy foglalkozzam külön is Misivel. Foglalkoztam, s mi volt a jutalmam? Egy fehér cipó s egy flaska. Tokaji? Óh nem, egy flaska szabolcsi napraforgóolaj. Amikor vége volt foglalkozásunknak, kiöntöttem az olajból egy kistányérba, megsóztam, és a fehér cipóval elkezdtem tunkolni. Felséges volt Ilyen finomat rég nem ettem. Finomabb volt, mint a pörkölt szójabab; finomabb, mint a baltával faragott paci S megkaptam még egy csodálatos osztályt.

A hetediket, s taníthattam őket magyar irodalomra Ezek nem lázadtak, mint a tataiak, tudták, hogy nálam jegyzetelni kell. Ebből az osztályból kerültek ki a majdani közösségek főerői. A padokban ott ült Kállay Emil, Bódor Marci, Berényi Dini, Perczel Dini, Bőgel Jóska, s még sokan mások. Mind jelesek, s az irodalom­ szerelmesei. Úgy érzem, itt bontakoztam ki, mint magyartanár Választásra készülődtünk, s jöttek haza az újabb és újabb hadi foglyok. Pesti piarista diákok is. Debrecen volt az első állomásuk Bejöttek a rendházba Örömmel fedezték ott fel tanáraikat, piaristává lett iskolatársaikat, engem is. Kitettem magamért Orosz teával kínáltam őket. Élvezték Az egyikük: - Ezért kell hadi fogolynak lenni az embernek, hogy élvezni tudjon egy csésze teát. Honnan volt nekem e hónapokban orosz teám? Az oroszoktól? Óh nem. Az amerikai nép ajándéka volt a fasisztáktól felszabadult területek számára az UNRA csomag. Tea,

kávé, sajt, margarin, meg nem tudom már, hogy mi volt benne. Küldtem is haza szüleimnek a javát Ők nem kaptak ilyen csomagot, de tudtak róla Pesten sokan. Amikor megérkeztem haza egy ilyen csomaggal, apám:: - Csak zsidók meg papok kapnak UNRA­csomagot. Nem volt sem antiszemita, sem antiklerikális. Diákkorában felsőkereskedelmit végzett, s az tele volt zsidó tanárokkal. Még begettózásuk előtt egy zsidó tanára megkereste apámat, s átadott neki egy kisebb zsákot. Tele volt ékszerrel A gettó megnyílása után eljött apámhoz Sértetlen volt a zsák. Megnézte, s húgomnak adott belőle egy aranygyűrűt Nyomtalanul szállt el fölöttünk a hitleri örjülés. Ha ma van zsidó problémája a magyar társadalomnak, azért az elmúlt hatvan esztendő a felelős. Az induló tanévről beszéltem. Másról is kell beszélnem A Szent Annáról, a templomról Saújhelyen volt egy szép barokk templomunk, de az emberek nemigen jártak hozzánk, a Aki dudás

akar lenni, pokolra kell annak menni 74 plébánia templomába mentek. Tatán csak kápolnánk volt, és senki sem jött hozzánk, csak magukban miséztek tanítás előtt a tanárok, s egy­egy ministráns cikázott az oltárok között bort s vizet nyújtani, hogy a kehelybe öntsük. De a Szent Anna Debrecen főplébániája; s elven volt benne az élet. Átjártak reggelente a Svetitsben tanító apácák, s jöttek a világiak is, főleg nők és diákok: középiskolások és egyetemisták. Magam minden reggel félhétre lementem, s beültem a szentélyben levő padba. Fél órát ültem, térdepeltem ott Ezzel biztosítottam, hogy meglegyen a napi elmélkedésem. Hétkor beöltöztem, s a Kalazancius­oltárnál elmondtam a szentmisémet, majd beültem baloldali első gyóntatószékbe. Nyolc előtt mentem át az iskolába, vagy akár később is, ha nem volt első órám. Alighanem itt találkoztam először Arankával, egy négy gyermekes tanítónővel, akinek férjét

elvitte egy bombatalálat Pesten, amikor vízért ment a szomszédba. Meg Margóval is, egy korombeli három gyerekes anyával Majdani Fiatal édesanyák csoportom legbuzgóbb tagjaival. Meg jöttek a gyóntatószékembe iskolai tanítványaim szülei is, nyilván tőlem idősebbek, főleg az anyák. Férfiak ritkán jöttek be gyóntatószékembe, nem tudhattak mit csinálni intelmeimmel, melyeket meghatározott, hogy hétgyermekes családban nevelkedtem. Egy alkalommal beperdül egy fiatalasszony Nem kezd gyónásba, csak mondja: - Maga feloldoz védekezés alól? Akarnám mondani a szövegem, de nem kíváncsi rá, csak megismétli kérdését, s kénytelen vagyok válaszolni: - Nem. Ő meg kilibben a gyóntatószékből. De volt, aki ott ragadt, s én mondhattam a szövegem Mit? A leghagyományosabbat. Legjobb, ha idézem Bélát, Balogh Laci papáját, aki nyolcvan évesen, a tavaszon, a Bokor hatvan évét ünnepelve, visszaemlékezett ezekre az évekre. A kéthetenkénti

csoport­összejöveteleken – egy ideig az egyetemi hittanórákon is - a hitbeli, világnézeti kérdésekben tájékozódtunk, tanultunk Gyurka bácsi előadásai, szemináriumai keretében. Legalább – ha még nem jobban – ennyire fontos volt az egyéni lelkiélet, az önnevelés, a hitélet elmélyítése. Ezt szolgálták a lelkigyakorlatok valamint az „ il­ lendő” állandó gyóntató, lelki­vezető választása. Én Gyurka bácsit választottam Igen alapos, kemény követelményeket támasztott, életemet meghatározó lelki „ gyúrásban” részesültem nála. Kéthetenkénti beszámoló gyónás, napi elmélkedés, lelki olvasmány, lehetőleg szentmise, apostolkodás, napi (esti) lelkiismeretvizsgálat, stb. Ezért az „ emberfaragó” tevékenységéért mindvégig hálával gondolok rá. Nem értem be a bűnök felsorolásával, hanem? Neveltem gyónóimat lelki életre. Mondtam és mondtam, amit noviciátus óta belém vertek, s magam is próbáltam, hogy

éljem a kegyelmi életet. Tanítottam gyónóimat is erre, a hagyták Egyik alkalommal Teri gyónt nálam Utána Béla jött be. - Atyám, a gyónási normát felemeltétek tíz percre? Lassan­lassan kevés lett a tíz perc is, s feljöttek szobámba, ahol megvolt a rangos lelki életi irodalom akkori csaknem teljes könyvállománya, s adtam nekik lelkiolvasmányt is. Pár év múlva írtam első könyvemet, amit megőrzött az idő. Az Isten Országa - ez volt a címe Ebből rekonstruálhatnám, amiket mondhattam nekik. A tartalomjegyzéke: I. TÖRTÉNETFILOZÓFIA 1. A világ belepusztul az istentelenségbe 2. A szabadság boldogítja­e az embert? 3. A szocializmus hozza­e az emberiségnek a megváltást? 4. Beteljesíti­e a szocializmus az emberiség boldogságvágyát? II. ERKÖLCSTAN 1. Van­e Isten? 2. Isten­e a célunk? 3. Lehetünk­e boldogok Isten nélkül? Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 75 4. Eljuthatunk­e Istenhez a magunk erejéből? III.

KEGYELMI ÉLET 1. Hogyan lehet az enyém a kegyelem? 2. Hogyan közeledjem Istenhez? 3. Hogyan töltsem el a napot? 4. Meg kell­e tagadnom önmagamat? IV. A KATOLIKUS EMBER 1. Ég vagy föld fia? Ember 2. Szakember vagy ideológus? Mester 3. Individualista vagy kollektív ember? Személy 4. Nyárspolgár vagy forradalmár? Apostol A könyv mind a 16 pontján belül találhatók a. b c stb alegységek, s minden pont végén kérdések - miként majd jó húsz esztendővel később a Merre Menjek? című könyvben. Ide írom a könyv elejét. A fehér ember hosszú századok előkészítő istentelensége után két század óta mindent megtett, hogy leszakítsa magát Istenről. Hol gúnyosan, hol dühösen, de következetesen megtagadta: Nem ismerlek el, nem létezel. A racionalizmus kigúnyolta az istenhitet, a liberalizmus kiölte a lelkekből a felebaráti szeretetet, a marxizmus hadat üzent istengyermekségünk alapkövének, a szabadságnak, a nacionalizmus magának követelt

minden áldozatot. Ennél hatalmasabb erejű szellemi felvonulást aligha rendezett még az emberiség Teremtője ellen. Még sem dobott rája mennykövet, özönvízzel sem pusztította Nem vette vissza szabad akaratát. Az egész felvonulás titkos főrendezőjét, a Sátánt sem parancsolta vissza. Nem akart marionett játékot Ott cérnán rángatott babák hajtanak térdet A szabad szellemtől függőségének öntudatos megvallását, a szabad térdhajtást várja. A lélek közegéből kiáradó magasztaló himnuszt, megható hálazsoltárt, alázatos kérő könyörgést, az emberiség bűneiért engesztelő sirámot. Akarja és engedi, hogy magunk írjuk magunk sorsát, magunk főzzük ebédünket. S a magunk csinálta sors alatti nyögésünk s a magunk főzte keserű ízű ebéd nyomán tegyük fel Istenről magát leszaggatta nemzedék - a kérdést: Lásd, mit érsz magadban? Tudunk­e Isten nélkül élni? Sorra vizsgáljuk legjobb ötleteink. Képes­e az emberi ész

megmutatni boldogulásunk útját? - Az Istenbe vetett hitet megtagadó ész elpusztítja magát is, és öngyilkosságba kergeti az embert. A szabadság boldogítja­e az embert? - Az Isten törvényeinek engedelmességet megtagadó szabadság a rabszolgaságnál is nyomorúbb szolgaságba dönti az embert. A szocializmus hozza meg az embernek a megváltást? - Az Istent és a szabadságot megtagadó szocializmusban az ember megszűnik ember lenni, emberállattá aljasul. Beteljesítheti a nacionalizmus az emberiség boldogságvágyát? - A hazát imádó nacionalizmus egymás elpusztítására neveli a népeket. Az ember új isteneket teremtett: racionalizmust, liberalizmust, szocializmust, nacionalizmust, amelyek a maguk számára éppen olyan feltétlen hódolatot, megadást követeltek, mint amilyent az igaz Isten követel magának - de börtön nélkül. Az új istenek egydarabig gazdagon fizettek, de nem volt áldás a gazdagságukon, az óvóhelyeken megirigyeltük az elmúlt,

elmaradt századok technikai szegénységét. A fenyegető újabb háború bombái és bacilusai lassan minden látni akarónak megmutatják jól, hogy A VILÁG BELEPUSZTUL AZ ISTENTELENSÉGBE! Odakerült még 45 tavaszán a rendházba Török Jenő. Vagy tíz évvel idősebb volt nálam Teológiai tanfolyamot szervezett a fiatalok, s részben még felnőttebbek számára is. Én tanítottam a tanfolyamon az aszkétikát. Azt mondhattam el benne, amit a fenti könyv harmadik egységében leírtam (KEGYELMI ÉLET). Azt, amit a gyóntatásaim során mondhattam gyónóimnak. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 76 De közben azért azt sem feledtem, amit a népi íróktól tanultam. Tudtam arról, hogy már ’42­ben elkezdődött a falusi tehetségek mentésének munkája, csak a háború megakasztotta a folyamatot. Jelentkeztek is a tavaszon az annak révén gimnáziumba került kis magyarok (Debreceni rendtársaim szerint: a csudaparasztok) Nekik és polgári szülők

gyermekeinek rendeztem be a rendház üres szobáiban a konviktust, amelyet hamarosan elkereszteltem Móra Ferenc piarista népi diákotthonnak még a 45­46­os tanévben. Már elkészítettem a pecsétet, már küldtem is körleveleimet Észak­Tiszántúl összes görög és római katolikus falvaiba, amikor Nagypapához is eljut keresztelőm híre. - Tudja maga azt, hogy Móra szabadkőműves volt? Nem tudtam, csak annyit tudtam meg műveiből, hogy előadást tartott a Rotary klubban. Majd ’90 után én is tartok ott előadást, de nem hívtak a nem is léptem be semmiféle páholyba. A ’42­beli tehetségkutató versenyen jutott ösztöndíjhoz a nagylétai Magyar Jani, ő a 45­46­os tanévben már negyedik gimnazista. Miből tartjuk őket? Azt mondom a szülőknek, hogy hozzanak ennivalót, amit tudnak. Hoznak, s bizony eszünk belőle mi is, a tanárok Akkoriban nem voltak túlsúlyos emberek az országban. Még üzletelek is Jani szüleivel Valahonnan volt egy ruhára

való szövetem. Öltönyt varratok belőle Janinak, a szülők pedig disznót nevelnek nekem, amit Pestre szállítok majd szüleimhez. A disznótorra lemegyek Létára, s tanulom a létai erkölcsöket. - Legény a lánnyal sétálhat a Fő utcán ettől­eddig, és vasárnap délután litánia után, sötétedés előttig. Legény a lányt meglátogathatja hetenként kétszer hétköznap is Fogadja őt a lány a tiszta szobában apja vagy anyja jelenlétében - egy óra hosszára. Utána kikíséri a leány a legényt, s ha egy percen belül vissza nem ér, kimegy az anya, hogy segítsen búcsúzkodni lányának. Van sokszorosítógépem, azon küldöm ki az értesítést a falvakba a tehetségkutatás dátumáról is, a diákotthonról is a plébánosokhoz. A plébános juttatja el a híveihez is A polgáriakhoz is, az ösztöndíjra pályázható szegényparasztokhoz is. Kapom a leveleket Szamosszegről, a főjegyzőtől is, akit Soós Károlynak hívnak: - Volna­e hely a

diákotthonba az ő ’30­ban született fiának, ugyancsak Károlynak. Válaszolok, hogy volna, de ha azonos volna a főjegyző az ugyancsak erre a névre hallgatott s Beszterce­Naszód vármegyének minapi nagyilvai főjegyzőjével, akivel mint kántorral együtt írtam ’44 januárjában a nagyilvai gazdák - románok, magyarok ajtófélfájára a 19+G+M+B+44 szöveget, akkor meg még különösen is. Jön ám Soós, a székely, széles mosollyal Debrecenbe, hozza a fiát, és egymás nyakába borulunk. Ennek a székelynek az unokáját is Károlynak hívják, annak a felesége pedig szemész szakorvos, és éppen a napokban jártam nála, hogy megkuruzsoljon. A nagyapákkal kezdi az ember gyereke a barátkozást fiatalkorában, aztán folytatja a fiakkal meg az unokákkal. A középső Soós, a fiú is, igen rendes gyerek volt. Vízvári Laci osztályába járt, s a Diákotthonban lakott, melynek más piaristákkal együtt, négyhetenkénti váltással, én is prefektusa

voltam. Volt segédprefektus is, a Béres Bandi - híres népi táncos -, aki első éves egyetemista, s rozsályi görög katolikus parasztivadék. Miért, miért nem, egyik este nem mentem át hozzájuk fektetésre, s a nagydiákok, köztük az ifjú Soós Károly is, becsalták szobájukba a segédprefektust, s elnadrágolták. El is szakadt a nadrágja, sírt is a megaláztatástól. Nagy ügy lett belőle Felhívtam a szobám elé a bűnösöket Egyenként jöttek be szobámba, hogy egyenként kérdezzem meg őket: helyesnek tartják­e, amit csináltak. Az első bűnbánóan megvallotta, hogy nem volt helyes. Kivezettem szobámból, s elküldtem őt a folyosó végibe, hogy ne befolyásolhassa a többieket. Sorba jött a többi bűnös is Mind bűnösnek vallotta magát. Ezek után behívtam mindet a szobámba S feltettem ugyanazt a kérdést, s nekik ismét egyenként kellett válaszolniok. Válaszolták is ugyanazt, de aki a végire maradt, nem azt mondta, amit nekem külön

megvallott, hanem azt, hogy bizony Béres Bandi rászolgált arra, hogy lehúzzák és elfenekeljék. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 77 S ekkor történt valami. A KIO akkor még nem volt megírva Még nem tudtam, hogy Jézus tilt mindenféle verekedést. Katolikus teológus voltam, aki a teológián azt tanulta, hogy van igazságos háború is. És ekkor megtörtént, ami mióta Vácra, a noviciátusba elmentem, soha Később sem. Hat éves pedagógiai pályámon, későbbi életemben sem, mind a mai napig Mit? Én is verekedtem. Lekevertem neki jobbról s balról is egyet Harag azért nem lett belőle Nem emiatt, egyéb dolgai miatt is, e fiút év végén elbocsátotta az iskolából az igazgató. Berettyóújfaluban kellett folytatni tanulmányait. Karácsonyra meglátogatott S hozott nekem valamit. Hat éven keresztül voltam pedagógus, iskoláink államosításig Ő volt az egyetlen diák, akitől ajándékot kaptam: egy maga faragta­esztergályozta

Betlehemet. Felmentem a minisztériumba is. Egykori egyetemi proszeminárium vezetőm, Keresztury lett 45 után az első demokratikus kultuszminiszter. Támogatást igényeltem csudaparasztjaimnak, és kaptam. Íróasztalt készíttettem nekik belőle Bánszki Tamás, egy földeáki parasztgyerek volt a rajztanárunk. Festett is Megkértem, hogy csináljon egy magyar paraszti Kalazancius­képet. Csizmás kismagyarok kerültek a képre A Diákotthon vagy a Bánszki­kép felavatására lehívtam Nagypapát is. Forrai Pityu meg zeneművet alkotott a kép leleplezéséhez. El tudom dúdolni ma is Az én, Tamás képétől ihletett szövegemre komponálta a zenét: Rózsás mályvavirág Szalmatetős házak. Mélykék égi világ, Felhők, bodoros árnyak. De ezt akkor nem árultam el, csak most merek dicsekedni a szerzeménnyel.- Magam vezettem be az ünnepélyt, elmondtam céljainkat, az alapítás egész történetét. A csudaparasztok is ott voltak. Lehet, hogy túlsokat mondtam,

mert beszédében nagypapa óvott a parasztgőgtől. Nem értettem Megvan­e még Tamás festménye? Nem lehetetlen, hogy őrzi a templom egyik oratóriuma. Nem mentünk még vissza Debrecenbe. Pedig a 18 század elején telepedtünk le Szidjam ezért a rendkormányt? Nem szidom. Kolozsvárra sem mentünk még vissza Csíkszeredába eljutunk­e valaha? És csángó földre? Folytatjuk­e még Szabadkát? Majd az életközösség. Egy tanárokból álló, és családos életközösség mindezt elvégzi majd. Egy Kalazanti Szent Józsefre emlékező újabb alapítás. Szabad álmodozni Álmodozom ’45 tavaszán megtartottuk a kétnapos tehetségkutató vizsgákat. Volt ott vagy hatvan parasztgyerek. Szeptembertől már kettő ott ült osztályom padjaiban: Gyökér András és Jakab Flórián. Mind a kettő jeles tanuló lett Mind a kettő a hortobágyi, Tisza melletti Egyek községben nevelkedett. - Ez a gyerek egyeki, hogy a fene egye ki Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak

menni 78 XII. Budavári, 2005. július 9 Regölés Tegnap este beszéltem Bódor Antival, a polgármesterrel. Azt mondta, hogy délutánra rendbe teszi a templomot, misézhetek benne újra, több mint egy esztendő után. Ha így lesz, misézek, és a jövő héten Péterrel lehozzuk a 14 stációt, és befúrjuk a függesztő csavarok helyét. S ráakasztjuk Károly kisplasztikáit Folytatom, ahol elhagytam történetemet. Kolakovich megbízása egyelőre nem volt aktuális ’45 őszén megvoltak a választások. Négy párt indulhatott A szovjet hatalomtól elfogadott függetlenségi frontban öt párt szerepelt: a kommunisták, a szocdemek, a Parasztpárt, a kis­ gazdák pártja és a KALOTé, azaz a kisatyáé, Kerkai Jenő jezsuitáé. Egyik legfőbb mun­ katársa, a székely Nagy Töhötöm, még ’45 őszén átdobta magát az arcvonalon, elfogatta magát, és mondta, hogy Malinovszki marsallal óhajt beszélni. Beszélt, és igazolta magát Olyan bumaskát kapott a

marsalltól, hogy Töhi az arcvonal mögött s azon innen, úgy járt kelt, ahogy akart (mint más a WC­re - mesélte majd nekem Jenő a Gyűjtőben). A Kalot volt a szovjettől elfogadott katolikus erő az országban. Serédi Jusztinián, a prímás, meghalt még ’45 elején. A Vatikán következő kiszemeltjét, Apor Vilmos győri püspököt meg lelőtték a szovjet katonák, mert nem engedte, hogy a győri püspöki pincéből a nőket malinki robotra vigyék. Nuncius hiányában - Kerkai és Töhi kezében volt, hogy ki legyen az utód. Politikailag Mindszenty, a veszprémi püspök látszott alkalmasnak, mert a nyilasok letartóztatták, meg még Bánáss is, a debreceni prépost­plébános, aki Debrecenben jó kapcsolatokat létesített az ott ’45 elején megalakult magyar kormánnyal. A két alkalmas mellé vettek még egy harmadik és jelentéktelenebb nevet, hogy kilegyen a három - nevére már nem is emlékszem. A kisatya meg Töhi tárgyaltak Mindszentyvel, s

elmondták a feltételét annak, hogy Töhi olyan jelentést vigyen Rómába a három személyről, hogy a Vatikán választása Mindszentyre essék. A feltétel az volt, hogy politikai döntéseiben Mindszenty kikérje kettejük tanácsait. Mindszenty megígérte, hogy kikéri majd Ez volt a dzentlemen egriment, s Töhi mehetett Rómába - a Fekete tengeren keresztül. S vitt egy jelentést, melyben gondosan elemezte a három ajánlott személy előnyös és nem előnyös vonásait, de úgy elemezték az okos jezsuiták e vonásokat, hogy a vatikáni agy biztosan Mindszentyt válassza. Bejött a számítás, s meglett az új érsek, prímás, bíboros - szegény -, aki ’45 tavaszán fölkerült a Magyar Sion ormára. A Kalot még sem indulhatott a’45­ös választáson, mert a kisgazdák ügyeskedtek a maguk választási győzelmük érdekében, s kihúzták az indulható pártok nevei közül a Kalotot. A hazai kommunisták meg rábólintottak. Így aztán a szavazatok 54

százalékát kapták meg a kisgazdák. Polgári kormány alakul, de a népfront szellemében kapnak benne tárcát a többi pártok is. Nagy Ferenc lett a miniszterelnök, s a csak pár százalékot kapott kommunisták kapják a belügyi tárcát., és kezükben már is a rendőrség, mely szót ért majd az ideiglenesen itt állomásozó Vörös Hadsereggel. Kezdődhetik a politikai tojástánc Mindszenty hamarosan elfeledi a dzentlemen egrimentet. A magyar miniszterelnököt, akit rábírnak arra, hogy elmenjen hozzá tiszteletét tenni, egy fél órát várakoztatja az előszobában, mert valami bárócska van éppen bent nála; majd állva fogadja a magyar miniszterelnököt, le se ülteti, és előadja neki, hogy mit vár a magyar nemzet miniszterelnökétől. Nagy Ferenc mint a főtt rák Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 79 hagyja ott az érseki palotát. Hamarosan megér még egyebet is: a magyar miniszterelnök, mint miniszterelnök nyugatra menekül

hazájából. Bíbó István sír­feliratán van, hogy élt 1945 és 1948 között? Ezek lettek volna a polgári demokrácia évei a század közepén hazánkban. Hamarosan majd világos lesz, hogy népi demokráciát építünk, s az valami más bizony. A vészes előjelek nem azonnal jelentkeznek Még ’43­ban a tengely szellemében elrendelte a kormány, hogy a gimnáziumokban - a ’32­ ben a négy felső osztályban a harmadik idegen nyelv, a görög helyére került a francia vagy angol nyelv - bizonyos százalékban az olasz nyelvet is tanítani kell. Nem volt ’43­ban még olasz szakos magyar piarista. Tíz gimnáziumunk volt, s a bizonyos százalék következtében az egyikben be kellett vezetni az olaszt. Debrecenre esett a rendkormány választása, s a minisztérium küldött egy frissen végzett olasz szakos - tanárnőt. 23 éves volt, 160 cm alatti, és vékonyka. A rendtársak számára ő lett a kolezsanka , a fiúk meg úgy packáztak vele, ahogy akartak.

Felsősök voltak, s pimaszkodtak Dühében egyszer szegény kolezsanka fölágaskodott, s lekevert valamelyik meláknak a jobb képére egy pofont. A fiú pedig - aligha az evangélium szellemében - mutató ujját a maga balképére tette: - Ide is kérek egyet. Volt ennek a kolezsankának férje is, egy jogász. Mi nem olvastuk a hivatalos lapot, elég volt nekünk az iskola gondja, de ő igen. Olvasta a demokrácia védelméről szóló ’46 évi VII törvénycikket, s azt mondta róla, hogy ezzel kikészíthetnek aztán akárkit. Tudomásul vettük ezt, és csináltuk a dolgunkat tovább. Nem kisközösségekben, hanem a két hatalmas iskola, a Svetits és a Piari több mint ezer diákjával. Beindult a Csokonai Színház is Olyan darabokat játszottak benne, amik megfeleltek a politikai viszonyoknak, s mellette még jöjjön a közönség is. Elküldték a műsort az iskoláknak is Én voltam az önképzőkör tanárelnöke, s jó kapcsolataim voltak az apácákkal is. Eljut

hozzám a színház igazgatójának egy megjegyzése: Bulányin is fordul, hogy megtelik­e a színház. Érthető: több mint ezer diákot s azok családjait informálhattam, hogy mit érdemes megnézni! Hát gondoskodtunk róla, hogy legyen, amit megnézni érdemes. Magam is csináltam műsort a színháznak Minden jegy elkel rá Az előadás után a kollégium járdájára a református diákok rámeszelték: Éljen a piari! A következő hétvégre meghirdetett ismétlésre két nap alatt minden jegy elkelt. Szerdán hivatnak a rendőrségre. Maga Debrecen rendőrfőkapitánya fogad, s közli, hogy az előadást kénytelen betiltani. A cívis város legfőbb rendőre véletlenül kommunista és zsidó Röviden mondja el nekem a betiltás okát. Majd részletesen olvashatom az újságban is: - Egekig emeli benne a magyar imperializmust és a zsidók ellen izgat. Az előadás címe egy szó. De a Szózatból: Rendületlenül Mi volt a darabban? Három részből, felvonásból állt,

s a másodikat zárta egy vers. Fekete horizontfüggöny, előtte geren­ dákból összetákolt és fehérre meszelt hatalmas kereszt. Megvilágítva pontfénnyel az előtte fekete köpenyben szavaló Grünfeld Viki, aki Tóth Árpád versét szavalja: Tetemrehívás. S benne ez a sor: Valaki megölte az Istent A nézőtéren kommunisták is vannak. Valaki közülük meghallotta egyikük megjegyzését: - Ha még egyszer elmondja, belelőttem volna. Írtam benne két drámát is. Az egyiket Kodolányi Juliánusz barátja alapján (ebben emeltem égig a magyar imperializmust), s ezen belül énekli el Csurgai Pista az Árpádkori Verses Mária­siralmat, melyben ez az énekelt sor is hallható: Sidó, mit tész törvénytelen (ez volt az antiszemita izgatás). A másikat pedig Kemény Zsigmond Zord idője nyomán: Budán 1541­ben címmel, mely után következett egy kórus mű: Kodály Zoltán, Siralmas én nékem (Vajon mire gondolt közben az oroszoktól megszállt közönség? A

magyar imperia­ lizmusra?). ’52 őszén ott van a kinyomtatott műsor az előadóm, az őrnagy úr asztalán is a Fő utcában: Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 80 - Tudja Bulányi mester, ebben már minden benne volt. Már akkor letartóztathattuk volna érte. Bacsa Erzsó megőrzött félszázadon keresztül a műsorból egy példányt, s most, írásait rendezgetve megtalálta, s pár éve elküldte nekem. Így most ide írhatom: Megismételjük május hó 12­én, de. 10 órakor Ha minket elfú az idők zivatarja: Nem lesz az Istennek soha több magyarja. (Arany) A DEBRECENI PIARISTA ISKOLA és a SVETITS INTÉZET ÜNNEPÉLYE R E N D Ü L E T L E N Ü L a MAGYAR FALUSI TEHETSÉGMENTÉS javára rendezi a Piarista Iskola Di­ ákbizottsága a debreceni MAGYAROK NAGYASSZONYA napján 1946. május hó 5­ én, délelőtt 10 órakor a CSOKONAI SZINHÁZBAN. Műsor: L I SZ T F E R E NC , M AG YAR ÜNNE P I DAL . Énekli a Svetits és Kegyesrendi Intézetek

vegyeskara, Haj, régi szép, ragyogó magyar nép! Az egykor boldog, szent magyar nép letért az Úr­ Krisztus útjairól. A bűn és a szenvedés évszázadai után várjuk és akarjuk a tisztább jövendőt Jövőnk leg= bővebb forrása pedig ott fakad, ahol hit és magyar= ság a leggazdagabb: a rnagyar földmíves népben. M EGNYIT Ó. Dr. László Mihály kegyesrendi igazgató szavai Az énekkarokat Vereb M. Aur a és Má ndoki Er nő énektanárok vezénylik Anonymus, a krónikás: Ber ényi Dénes VII., a gimnáziumi Diák­bizottság elnöke SZENT MAGYARSÁG. Árpád pogány népének szívében István, a szent király vetése jó talajra talált. Jézus hitére térve adósnak érezte magát Krisztusnak és vitte tovább a »jó hírt« Kelet felé : úzok, kúnok, besenyők és . az elszakadt pogány magyarok felé Így tett Juliánus domonkos barát J ULIÁNUS. Színmű Kodolányi János Juliánus barátja nyomán Juliánus: Csurgai István VIII. Prior : Bódor Sándor

VII. Gregorius : Antal János VI. Paulus : Forrai György VI. Ottó : Demény Péter VI Gerhardus : Kállay Emil VII. Király: Rédey Tamás VII A szinműben: VE RSE S M ÁR I A=SI RAL OM . Árpádkori magyar ének Énekli Csurgai István VIII. STELLA. Vízkeresztí misztériumjáték a XI sz­i Hartvik­kódexból, Gáspár: Ineze Sándor VIII. 1. írnok : Terényi LajosVll Menyhért: Schmidt Alfonz VlI. 2. írnok : Répásy Richárd VII Boldizsár Óvári Jenő III. ker l. klerikus : Kötő István V Heródes : Tőkés Ferenc III. ker 2. klerikus : Csernus István V Angyal : Forrai György VI. Csillagvivő : Zajdon János Vll. BAR T Ó K BÉ L A, ESTE A SZÉKELYEKNÉL. Énekli Piarista Gimnázium VII. osztálya, kíséri a Piarista Általános Iskola V. B osztályának furulyazenekara SZÜNET HAJ , DE BŰNEINK M IATT! Aranyért, földért, jobbágyért, adta=vette meggyőződését és az országot a két király között a XVI. század magyarja Ezért Isten a » rabló mongol

nyilát « zúgatta felettünk, mi pedig »töröktől rabigát vállainkra vettünk « Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 81 BUDÁN 1541=BEN, Szín mű K emény Zsigm ond Zor d idő=j e nyomán. Izabella: Barna Erzsébet VIII. György barát : Berényi D. VII Török B. : Korolovics Lajos VII Udvarhölgy: Zsuzsovits Edit VIII. Bornemissza : Márkus Béla II. ker, Kamarás : Győrfi Lajos I ker. Turgovich főbiró: Grűnfeld Viktor VII. A pogány­dúlta országban hazátlanul bújdosott a két ellenség kergette magyar. BO R NE M I SS Z A P É T E R ­ K O DÁL Y Z O L T ÁN, SI R AL M AS ÉNNÉKEM. XVI századi ének Énekli a Svetíts és Kegyesrendi Intézetek vegyeskara De pusztította a magyart önmaga is. Nemes a jobbágyat, gazdag a szegényt megvetette Ezért táncoltatta halálra a szegény legény, Darvas Kis Kelemen, Sallai Szép Katát, a gazdag leányt. SALLAI SZÉP KATA. Népballada Molnár István feldolgozásában Sallai Szép Kata : Tamás Katalin

IV. tan jel , Darvas Kis Kelemen: Trásy György VIII Gazdag legény: Gál Sándor IV. ker ,Anyák, leányok, legények A táncokat tanította Trásy György VIII., kisér a furulyazenekar A gonoszság áradt, az ember előbb önmaga, majd az Isten ellen fordult. A bűnök megölték az Istent, az Isten nélkül maradt nép előtt megnyílt a sír. TÓTH ÁRP ÁD, TET EM REHÍVÁS. Szavalja : Grűnfeld Viktor VII, Kíséri a szavalókórus. A költő előtt felrémlik a bűnök nyomán a szörnyű rém, a vég: Vagy jönni fog, ha jönni kell / A nagyszerű halál, Hol a temetkezés fölött / Egy ország vérben áll.« SZÜNET LESZ M ÉG EGYSZE R ÜNNE P A VI L ÁG O N! A megtépett bűnhődő magyar visszatér a szent múlthoz, romlott hazáját a Boldogasszonyra bízza, neki ajánl népet és országot. ZAR ÁNDO K L ÁS A BOLDOGASSZONYHOZ. Előadja a szavalókórus énekkara. Előimádkozó Hangyát Tibor VI, A porban játszó apró gyermekek is megtalálják kiskertjében

Boldogasszonyt. Segítségével német vámon, minden akadályon, általtörnek: »Általmegyünk rajta !« K ODÁLY ZOLTÁN, LENGYEL LÁSZLÓ­J ÁTÉK. Énekli a Svetits­Tanítónőképző énnekkara, játsszák a Piarista Általános Iskola V. A (fa lusi ösztöndíjasok), V. B és a Gimnázium II A osztályának növendékei Ha majd a magyar falu elküldi fiait a városi iskolákba és a nemzeti élet őrhelyeire, szebb és igazabb, hívőbb és magyarabb lesz itt a világ. HAZAF ELÉ. Szavalja Magyar János IV. B, falusi ösztöndíjas Hiába kísért a Kísértő, hiába mutat a szomorú múltra, ködös jövendőre, esendő emberre, minden fiatal magyarok kórusa énekel égre vallomást, hitvallást: Hiszek ! Ha mindhiába : akkor is! / Ha minden álom : akkor is !« SÍK SÁNDOR, MEGYERI HITVALLÁS. Költő : Schmidt Alfonz VII. Kísértő : Korolovics Lajos VII Regös : Németi Tibor VII Előadja a Svetits Gimnázium II , III, lV., V o , a Kegyesrendi Általános Iskola V B

Gimná­ zium II A, IV. A, VI, VII , Kereskedelmi Iskola I és III osztályainak szavalókórusa Kisér a furulyazenekar. »Mert akit egyszer meglehelt a Lélek, / Annak mindegy­lom élet vagy halál: Az él és áll és énekel és alkot, / Megyeren és Magyarországon, Hétvilágrészen és a másvilágon, / Az Isten őtet úgy segélje. Amen« A hűség a fajtánkhoz és az országhoz, a »Rendületlenül« készíti a tisztább magyar jövendőt. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 82 SZÓ ZAT. Énekli az ifjúság és a közönség. »A nagy világon e kivűl / Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: / Itt élned, halnod kell * Még csak gyűjtöm a népet a kisközösségek számára. Nemcsak így Vasárnap délelőttönként, mise utánra, az egyik osztályterembe gyűjtöm az érdeklődőket. Válogatott cigánygyerekek számára, és előre legépelem kérdő mondataimat, s Kállai Emil kiosztja őket azoknak, akiket alkalmasoknak gondol rá.

Véletlenül sem maradt meg egy ilyen cédula, hogy láthassam, miket kérdeztem akkoriban. Miket is kérdezhettem? Az akkori tudatomnak megfelelőket, teológiaiakat meg magyarságtudományaikat. Nem voltak egyértelműek a kérdéseim, nem lehetett tudni, hogy milyen választ akarok. Ki kellett találni, hogy igent vagy nemet kell válaszolni, vagy valami harmadikat. Volt az Emil osztály alattiban, a 48­ban érettségizettek között, egy briliáns eszű diákunk. Konviktorunk is volt; fegyelmezett, de nagyon nehezen kezelhető, nagy öntudatú gyerek. Szolnok környékén volt körorvos az apja Antal Jánosnak hívták. Osztálytársával, Demény Petivel együtt jött a vasárnap délelőtti beszélgetésekre mind a ketten orvosok lettek, és korán meghaltak Nem az érdekelte Jancsit, hogy melyik válasz a helyes, csak arra próbált tippelni, hogy én melyiket fogom elfogadni. Jancsi érettségi után Pestre ment tanulni, Demény Peti ott maradt Debrecenben, és be is került

az orvostanhallgatók kisközösségébe. Antal Jancsit majd szabadulásom után keresem meg; egyszer el is jött egy kisközösségi találkozónkra, de csak egyszer. Nem tudtam megfogni őt S még másképpen is gyűjtöttem a majdani népet. Vasárnap délutánonként, ebéd után kimentünk a Tócos kertbe. Mulatni mentünk, fiúk, lányok vegyesen A Bódor mamához A papát sohasem láttuk, úgy emlékszem, hogy levágták mind a két lábát, s ezért vagy másért nem volt alkalmas társ a mulatásunkhoz, sohasem láttam őt. Annál inkább a Bódor mama, akinek két gyermeke volt A nagyobb, a Marci, akit egyébként Sándornak kereszteltek, s ma sem tudom, hogy mért lett Marci, és az egy­két évvel fiatalabb, Elvira. Bódor mama semigen ült közénk, de barátságos lénye betöltötte a kicsi házat, otthon éreztük benne magunkat. Ki jött még? Emil, aki osztálytársa volt Marcinak, Berényi Dini, aki majd elveszi Elvirát feleségül, s elsőszülött gyermekük,

Rita lesz majd Balogh Laci felesége. S ott voltak a lányok: Szabó Eci (persze udvarlójával Balogh Bélával együtt), Bacsa Erzsó, Kovács Teri. Csak ők tudnák megmondani, hogy kik még. Mit csináltunk? Énekeltünk Szigorúan Kodályék gyűjtötték népdalokat: leány­ és legénycsúfolókat, vidám és szomorú népballadákat is. Meg barkochbáztunk Mivel töltöttük még az időt, már nem emlékezem De mást is csináltunk. ’46 nyarán e társaság java Tokajba ment A ’45­ös, a dunántúli szakcsi ifjúsági táborban még nem volt közülük senki sem. Csak a pestiekből Felberman Sári, akivel majd ’49 tavaszán, szegedi lelkigyakorlatomon találkozom össze, s ő mesél később arról, hogy ő Szakcson is volt. Az Actio Catholica rendezte ezeket az ifjúsági táborokat, a fiatal A.C titkár, Szappanyos Béla buzgalmából A debreceni fiatalokat Török Jenő viszi oda, aki tíz évvel idősebb nálam, s Vác és Nagykároly után kerül ’45­ben

debreceni iskolánkhoz. Nagy élménnyel jönnek haza. Hallgatták Lénárd Ödön piaristát, az A,C kultúrális titkárát, aki arról beszélt nekik, hogy számunkra a polgári világnak vége, Meg Eglis István szociológiáját, aki Dachaut is megjárta, mert katolikus szakszervezeteket szervezett. És, és mondták és énekelték a zsolozsmát: a Prímát és a Kompletóriumot, és hogy nagyon szép és felemelő és lelki élményt nyújtó volt az egész. A Tábor után meg odahaza Jenő Teológiai Tanfolyamot is szervez, és Katolikus Könyvtárat is nyit. A Tanfolyamon én is kapok katedrát: az aszkétikáét. Brandenstein Béla filozófiájának hatására kifejtettem ott, hogy a legfőbb etikai érték - a szeretet. S dolgozatot is írattam velük, s az egyik hallgatóm, Kovács Márta, lelkendezett dolgozatában, hogy végre valaki ki meri mondani, hogy a legnagyobb dolog a szeretet. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 83 És még más módon is

gyűjtöttem a majdani népet. Magam nem mentem el Tokajba, mert más dolgom volt: regöltem. Nem is tudom, hogy hol volt Tiszadada után, ’46 nyarán a cserkésztábor, melyet alighanem kurzustársam, Kolláti Pista rendezett, aki szintén Debre­ cenbe került. Enyém lettek a cserkészek közül a nagyobbak, akikkel mozgó­tábort szervez­ hettem, kerékpáros regös­tábort. Nemcsak a konviktust és a falusi tehetségmentést ajánlottam fel körleveleimben a plébánosoknak, hanem a nyári regölést is. Meghívásaik alapján állítottuk össze a két hetes utat. Mindennap másutt regöltünk, Hajdú és Szabolcs meg Szatmár különböző falvaiban. A fiúk a házaknál voltak elszállásolva, magam a plébánián Belépő díjat is szedtünk: ki mit hozott. Volt, aki egy tojást hozott Nagyon kellett az is Nem volt még hangosító berendezés a szabadtéren tartott előadásokhoz. S mivel a közönség kötetlenül beszélgetett, megtárgyalta a hallottakat, bizony

nemegyszer ordítani is kellett, hogy halljanak minket. Be is rekedtünk, főleg én, aki bonyolítottam a műsort A berekedés legjobb orvossága, hogy megtörtük a kapott tojást, s felhajtottuk; úgy nyersen. Mit adtunk elő? Legény­ és leánycsúfoló népdalokat, szomorú és víg balladákat, tréfás jeleneteket. Az egyiket ideírom, az Édes egy komám címűt: Jó napot komám! - Adj Isten komám! Hát megházasodtam, komám! - Ammá jó van komám! De nincs jó, komám! - Hát mér nincs jó, komám? Há’ mer vénasszonyt vettem el, komám! - Akkor már nincs jó, komám! De mégis csak jó van, komám! - Há mér volna jó, - komám? Mer sok píze van, komám! - Akkor már jó van, komám! S még sincs jó, komám! - Hát mér nincs jó, komám? Mer a pízér házat vettünk, komám! - Hát a’ már nincs jó, komám! S mégis csak jó van, komám! - Hát hogy lenne jó, komám? Mert hát a ház leégett, komám! - Hát az nincs jó, komám! De bizony jó van az,

komám! - Hát hogy volna az jó, komám? Mer a vínasszony is benne égett, komám! - Akkó mán jó van, Komám! Adj Isten, komám! - Adj Isten, komám! De előadtunk egy Sinka­verset is: Anyám balladát táncol, meg is játszva azt: hogy meghaltak azok ima nélkül, nagy szakállal, akasztófán- azoknak járta anyja a sirató táncot. S mindezt nem is egyedül csináltam. Mándoki Ernő, aki alattam végzett és Vizvári Laci, aki kettővel végzett alattam, szintén kaptak egy­egy csoportot, s regölték ők is a maguk műsorát, más és más községekben. De a Sinka­balladát mind regölte, s szállóigévé is lett körükben annak két sora: mint aki az utolsó fordulattal / az egész műbe értelmet vitt. S még mindig nincs vége a Kolakovicsot feledtető és mégis végső soron majd neki dolgozó hatásoknak: lehívtuk magunkhoz Molnár Istvánt. Úgy tudtuk akkor, hogy ő a magyar mozdulat Bartókja­Kodálya egy személyben. Borzongó élmény volt számomra

táncolni látni őt. Az ő Élő népballadák című, Kalot kiadta kötete rejtette magában számomra akkor a legmagasabb­mélyebb drámai élményt. Láttam Molnárt táncolni egyik balladájában a Bíró Szép Annában. A női szerepet Ormós Mari játszotta, Teri osztálytársa és legjobb barátnője, aki akkor még közöttünk volt. Úgy éreztem, hogy ez a magyar dráma teteje Minden magyar volt benne: a nyelv, a vers, a dallam, a mozdulat, a ruha, a szín. Lehet, hogy ma már nem hatna rám úgy, de nagyon szeretnék látni még egyszer egy Molnár­darabot, újra egy élő népballadát. Amit ebből a műfajból láttam börtönből szabadulván, már egészen más volt Nem érintette meg a lelkem, olyan volt számomra, mint a népszínmű, semmit mondó. Magam is írtam egyet ’47 végén. A karácsonyi szünetben agrárifjúsági tábort szedtem össze a konviktusunkba. Forrai Kati tanította énekelni őket Voltak vagy húszan: Kúnszentmártonból, Aki dudás

akar lenni, pokolra kell annak menni 84 a Hortobágyról - hoták magukkal a maguk készített citerát s játszottak rajta csodaszépen -, Szabolcsból mindenünnen. A záróünnepen előadtuk a balladám A koreográfiát már Béres András csinálta. A balladát, magát Arany János Zách Klára c verse alapján szerkesztettem, melynek sorhossza megegyezett a Megöltek egy legényt hatvan forintjáért népballada soraival. A siker mondhatatlan volt Egy tizenéves szabolcsi lánynak nagyon jó hangja volt Ő lett Klára anyja. A Ballada végén neki kellett háromszor, egyre mélyebb átéléssel elénekelnie: Letépte, letépte, Jaj, jaj, leszaggatta, A legszebbik piros rózsám A sárba tiporta. Csak kétszer énekelte el. Az előadás után megkérdem tőle, hogy mért maradt el a harmadik - Elsírtam volna maga - válaszolta. A szereplők most nyolcvanadik évük felé járhatnak. Sohasem találkoztam velük többet De biztos vagyok benne, hogy ha élnek még, valami nagyon

szépre emlékeznek. Megvan a szöveg, a koreográfiája. Oda is adtam Cserta Gábor fiának, aki elvégezte a táncművészeti szakot a TF­en, hogy előadja egy bokorünnepen, de még nem állt elő vele. Majd halálom után - reménykedem. Mert Molnár István látogatásának hatására nagyot pezsdült nálunk az élet. Elküldtem siófoki táborába Béres Bandit a regölésekkel összegyűjtött pénzből. Igazi tanítványának bi­ zonyult. A következő tanévben megrendeztük hatvan lánynak­fiúnak, a Svetitsből és a Piariból, a páros népi táncfolyamot Béres Bandi s - ahogyan ő mondta - Bacsa kisasz­ szonynak vezetésével. Ennek hatására a legjobbak kimentek a környező falvakba tanítani a páros népi táncot. Meg is írtam tapasztalataimat Papp Elemér piarista rendtársamnak, a katolikus gimnáziumok akkori főigazgatójának. Az meg sokszorosítva elküldte az ország összes katolikus gimnáziumainak. Hadd idézzem a végét: E beszámolóból talán

úgy tetszik, hogy túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítottunk a magyar tánc ügyének. Semmiképpen sem nagyobbat mint a magyar nyelv, irodalom, költészet, ének és zene ügyének. Pedagógiai jelentősége ugyanis a magyar táncoknak sem kisebb A ma dívó táncoknak a hatására megkülönböztetett figyelmünk tárgyává kell tennünk a magyar tánc ügyét. Elsődlegesn nem azért, mert magyar, hanem azért, mert lélek még hozzá tiszta kifejezésre törő lélek él benne. A magyar mozdulat, a magyar tánc most indul el azon az úton, melyen pár évtizede indult a magyar zene. Kodály és Bartók gyűjtése, kórusműveik elválaszthatatlanul kapcsolódtak össze a katolikus iskolákkal. Tudjuk, mekkora hasznunkra Ugyanez a lehetőség áll előttünk ma a magyar lélektől mozgatott testalakító művészetben, a táncban. Pár hónapja, hogy megjelent Molnár István gyűjtő és rendező munkájának eredményeként a Magyar tánchagyományok Ha a katolikus

iskolaügy kinyújtaná kezét a magyar tánc és annak Bartók­Kodálya, Molnár István felé - ez az egész magyar kultúrának, a katolikusnak nevelésnek, a lélek ügyének válnék ma még megmondhatatlan javára. És jámborság nem volt semmi ezekben az években bennem? Hát csak a megszokottak folytattam: a félhetes elmélkedés templomban - az egyik apáca a Svetitsből el is keresztelt: az elmélkedő piarista címmel -, a szentmise, a breviárium. A breviáriumnak a Zsinat előtti formáját mondtuk: nyolc hórából állt, s ha nagyon igyekeztünk, akkor egy óra kellett az elmondásához. Ha kevésbé daráltuk, akkor ötnegyed óra Valamikor hallottuk kispapko­ runkból, hogy az ördögök nagyon szeretnek a breviáriumot mondó papok körül forgolódni. Mért, Mert összeszedik a nem teljesen kiejtett szavakat. Nem kellett hangosan mondani, de ki kellett ejteni, minek következtében mozgott a szájunk, amikor mondtuk a szöveget. Ott volt a tanári karban Kiss

János is, aki Pesten, nyolcadikban az osztályunkban gyakorolt és destruálta a novíciuskákat, bennünket, a következő évben Vácott. Nagyon szerettem őt, nem volt benne semmi álnokság. Az osztályomban ő tanította a latint Az órarend összeállításkor megkérdezték tőle, hogy mikorra akarja óráit az osztályomban. Mire János: - Nekem mindegy, csak azt kérem, hogy legyen olyan órám is, mely nem követi a Gyurkáét mert azért én is szeretnék valamit csinálni a gyerekekkel. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 85 Úgy mondta, hogy én is halljam. Én, aki meggyötröm a fiúkat, hogy azok aztán a kö­ vetkező órán már használhatatlanok lesznek. Egy alkalommal meg azzal képesztett el ben­ nünket, hogy kijelentette: - Én, mióta pap lettem, nem imádkozom már. Kérdően néztünk rá, hogy mit akar ezzel mondani. - Hát csak azt akarom mondani, hogy ebéd utáni szunyókálásom után, beülök a fotőjembe, előveszem a

breviáriumot, a nyolc hórát egyvégtiben elmondom. Ez tart legalább ötnegyed órát, s ez nekem elég. Teljesesn kimerít Ezen túl már nem mondok semmi imát Azt tanultuk a morálisban, hogy a breviárium elmondása halálos bűn terhe alatt kötelező. Az egészé, mind a nyolc hóráé: matutinum, laudes, prima, tercia, szekszta, nóna, vesperás, kompletórium. ’43­ban, a Szuha patak melletti állótáborban tapasztaltam először, hogy ez nem megy. Hatvan fiú volt rám bízva Hajnalban keltünk, s mindenütt ott kellett lennem Este tábortűz és éneklés, és a végén: Immár a nap leáldozott, Teremtőnk kérünk Tégedet Takarodó, és majd tíz óra, s végre alszik a tábor, csak a tűz lángol S én ott állok, s bele sem néztem még a breviáriumba. Megyek s hozom ki a tábortűzhöz Annak a fényében kezdem mondani, a hasamon feküdve. Elalszom rajta, s a pörnye kiégeti a finom bibliapapírost Nem megy. Be kell mennem a sátorba, s aludnom

breviárium­végezetlen Mit lehetett csinálnom? Meggyóntam. Máskor meg Kerkai Jenő van nálam, már Debrecenben s készülőben a ’47­es választásokra. Féltizenegy van, amikor feláll, s én meg veszem a breviáriumot, s mondom neki, hogy megvan még az egész. Mire ő: - Ha eddig nem volt időd rá, most már ne vedd elő, hanem menj aludni. Jenő 15 évvel volt idősebb, és a legderekabb papok közé tartozott, akiket ismertem. Le­ feküdtem, s megint meggyóntam. Így múlat nem egy magyar úr, hanem egy a novíciátusban szentté levést elhatározó szegény magyar piarista. Akartunk ám szentté lenni. Megihletett Halász Piusz példája is Jézusnak 12 halászgye­ reket sikerült elbolondítania, neki meg Zircen, mint teológiai tanárnak az ottani kispapokból néhányat, s elment velük Borsodpusztára. Mit csináltak ott? Felelevenítették Clairveaut, az eredeti indulást: hét óra imádság, hét óra munka, hét óra alvás. Ahogy a ciszterciek alapítója,

a misztika doktora, Szent Bernát meghagyta azt. Ahogy csinálták volna Magyarországon is a Pilisben, ahol a további romlástól letakarva megvannak még a csodálatos szentkereszti templom oszlopaljai - a 70­es években Beton nagybátyja mutatta meg nekem, aki műemlék­ felügyelte a romokat. Egyikükkel , Lékai Ányossal találkoztam a Gyűjtőben, s kérdeztem őt, hogy mért csinálták. Érdekes volt, amit mondott Korombeli fiú volt, Pesten a ciszter gimnáziumban volt hittanár. Ezt mondta: - Tudod a hittanárság, az iskolai munka nagyon gyenge kereső. Azzal nem lehet Istenre találni, és a lelkeket elérni. S még mást is mondott: csak az volt a furcsa számunkra, hogy Piusz mindezt nem tudta velünk csinálni. Mert vagy a vendégszobában ült, s felelgetett ott az érdeklődők kérdéseire, vagy az ország különböző pontjain lelkigyakorlatokat tartott. Kerkai Jenő nagyon lelkesedett értük: Igen, ez kell, ez a misztikus háttér, amely biztosítja a

kulturális, a lelkiéleti, a politikai kibontakozást. Hagyó Kovács Gyula bácsi, az előszállási matematikus és rendi gazdasági főkormányzó, aki magyar parasztgyerek volt s elvégezhette Óvárott a az Akadémiát, az meg nagyon dühös volt Piusz elbolondító műveletei miatt. Vele is a Gyűjtőben találkoztam Tőle tudtam meg, hogy egy darab magyar cisztercita havi 730 pengőbe került a rendnek; akkor, amikor az ember kétszáz fiksz­szel könnyen viccelt, s Piusz elviszi a tanárokat kapálni. Közben sűrűn emlegette az Isten lovát, ajánlottam is ott egy fiatal bencésnek, Szilvionak: ha a Szentháromság hippológiai (a ló - görögül: hyppos) vonatkozásairól akarna egyszer doktori értekezést írni, forduljon csak bizalommal Gyula bácsihoz. Mi, fiatal piaristák meg lelkesedtünk Piusz kezdeményezéséért. Híre is ment hamar, s egyes rendtársaink szemében bogumilek lettünk. Mi ugyan nem akartunk éjfélkor felkelni és Aki dudás akar lenni,

pokolra kell annak menni 86 matutinumot mondani, hogy másfél óra után, ötkor újra felkeljünk Laudesre, szentmisére, mint Borsodpusztán, de rendi engedéllyel kisközösséget formáltunk azzal, hogy felkelünk hatkor közös elmélkedésre. Egy hónapig sem tartott a lelkesedés Nem tudtunk felkelni, alva maradtunk. Rengeteg mindent nem tudtunk Nem tudtuk, hogy Jézustól idegen az erőalkalmazás, nem zavart minket, hogy Szent Bernát Montforti Simon fegyvereivel óhajtotta kiirtani a dél­franciaországi albiakat, nem tudtuk, hogy Jézus nem hitbuzgalmi egyesület okán jött közénk. Egyszerűen semmit sem tudtunk Csak a magyar imperializmust, amelyben megnő Juliánusz barát, aki elmegy megkeresni az Ázsiában rekedt eleinket, hogy erősebb legyen az ország, amikor jönnek majd a mongolok. S e rengeteg nem­tudás birtokában kerestük a szentté válás lehetőségeit. Kerestük és nem találtuk Amit megtaláltunk, az a munka volt, s a hitbuzgalom. Csudálatos egy

társaság volt együtt a ’40­es években Debrecenben. Szentgyörgyi Andris, az abszolút teológiai partnerem, akivel mindent meg tudtam vitatni, s akinek minden célkitűzése azonos volt az enyémmel, aki majd gyűjti hamarosan a fiatalabbakat a csoport­ jába. Mándoki Ernő, a muzsikus, akinek mindene volt az énekkar, a zenekar, s összefogja az énekelni szeretőket Debrecenben akkor is, amikor mi már régen nem leszünk a színen. Nádor Ferike, aki a maga gyermeki bűbájával lekenyerezi főleg a kicsinyeket, akikre annyi ra hasonlított. Kolláti Pista, aki szintén szerelmes volt a kicsinyekbe, és táboroztatta őket Vízvári Laci, aki azzal kezdte a gyerekek gyűjtést, hogy elvállalta, hogy gépi fűrésszel fel­ vágja az ölfát, fűteni a rendházat. Ezekből a gyerekekből csinálja meg majd bábozó cso­ portját. Hankiss János, az Egyetem franciaprofesszora csinál francia szöveget neki a János vitézből, s piarista diákokkal utazik ki a párizsi

világdzsemborira, s ott franciául adják elő a János vitézt. Rónai Jenci, aki kosárlabdázik a nagyobbakkal Volt egy idősebb apáca, az Aura nővér, aki a Svetits énekkarát gondozta. Ő mondta, hogy ez csodálatos, ahogy mi piaristák mind együtt dolgozunk, nekik ez nem sikerül. A bizalmába avatott: mesélt az apácaéletük nehézségeiről. Nincs külön szobájuk se nappal, se éjjel Egy közös nappaliban dolgoznak, készülnek, javítanak dolgozatot, s a hálóban csak függönyök választják el az ágyakat egymástól. Ha vékony a cipőtalpuk, fel kell emelni lábukat, s megmutatni a főnökasszonynak, aki erre azt mondhatja, hogy óh, ez még egy darabig kitart. És mégis elvállalták ezt az életformát. Miért? Inkább kiért Csak a tettekben mutatkozik meg a szeretet Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 87 XIII. Budavári, 2005. július 10 L ETARTÓZTATÁSA ELŐTTI NAPON M INDSZENTYNÉL Aztán jött a fordulat éve. A diktatúrába

fordulásé Kiírták a választásokat Az utolsót ’90 előtt, ’47 őszére. Utána már csak szavaztunk S akkoriban, amikor megtanultuk, hogy csak a Hazafias Népfrontra szavazhatunk, született meg egy vicc. Isten a paradicsomban mondja Ádámnak: - Ádám, válassz feleséget magadnak! Választhatott ő is - Éva meg Éva között. De ’47­ben még nem így volt Akárhány párt indulhatott. Indult is legalább tíz Már akkor úgy­ahogy ismert volt a nevem, és Balogh páter pártja is készülődött. Meg is kerestek, hogy vállaljam el a listavezetést Debrecenben Elhárítottam magamtól; magamban csak úgy - Arany János szavaival: - Megbocsásson méltóságtok, / Köszönöm a méltóságot! Aztán majd csak ’90­ben nyílnék meg újból számomra a politikai karrier lehetősége, amikor is Solt Otília mondja, hogy Bulányi pátert biztosan megválasztanák Az SZDSZ színeire gondolt. De akkor már nincs politikai párt számomra, bár Béci fehérvári barátai

mondják, hogy nagyon nagy felelőtlenség lenne a Bokor részéről, ha nem vállalunk politikai elkötelezettséget. Elkövetjük a felelőtlenséget, mert már csak jézusi elkötelezettséget ismerünk, politikait nem. ’47­ben a kommunisták a biztos győzelem reményében indultak: Egyes lista győztes lista - hirdették a plakátok. Kerkai és a Kalot pártját Barankovics István vezette Megkereste Mindszentyt, de nem értettek szót egymással. Utána meg elment Schütz Antalhoz, hazánk akkor legjelentősebbnek tekintett teológusához, és Schütz igazat adott neki: - Nem az egyház nevében, de az egyház javára kell politizálnia. Ez magyarul annyit jelentett, hogy a püspököket adott esetben megkérdezheti, de pártja maga dönt arról, amiről dönt. A debreceni választókörzetben egy kvietált katonatiszt, Zoltán Pali volt Barankovicsék jelöltje. A regöseim elmentek neki regölni a környező falvakba a választások előtt, s énekelték a kuruc nótát: Te

vagy a legény Tyukodi pajtás / Nem olyan, mint más, / mint Kucogh Balázs, / Teremjen hát országunkban jó bor, áldomás / Nem egy fillér, de két tallér / Kell ide pajtás. Pali kísérte őket, s mint képviselőjelölt ebben a háttérben mutatkozott be választóinak. Mesélte nekem, hogy mennyire meghatotta a népet a regölés Annyira, hogy össze is szedte Pali a mandátumhoz szükséges, úgy emlékszem - 14 ezer szavazatot. A Barankovics párté lett a hatos lista. A vasárnapon, amelyre esett a választás, éppen a kánai menyegző története volt az evangélium, s abban ez a mondat: Volt ott hat kőkorsó a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára. Ahány katolikus templom volt az országban, mindegyikben megtanulták a prédikációból a kedves hívek, hogy bizony hat volt a kőkorsók száma, és nem több és nem kevesebb. Mitől okosodtak így meg a papok? Hát attól, hogy a kisatya motorra ültette a Kalot legényeit, hogy minden faluban megtudja a

pap, hogy a hatos listára kell szavazni, mert az a Kalot pártja. Nem emlékszem már pontosan, de mintha a mandátumok 17 %­át szerezte volna meg a Néppárt. A győztes lista azonban mégis az egyes lista lett, mert az 20 %­át kapta meg a mandátumoknak. Erről gondoskodott a belügyminiszter meg a pártja A kommunisták a kék cédulák birtokában nem motorra, hanem teherautókra ültek, végigjárták a szavazó körzeteket, Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 88 s mindenütt leszavaztak az egyes listára. Jöhetett már a fordulat éve Egyesült a két munkáspárt: a kommunisták és a szocdemek. Akik nem akartak egyesülni a szocdemek közül, azokat majd megtalálom a Gyűjtő fogházban életfogytos ítélettel. A Parasztpárt Veres Péter hadügyminiszter vezetésével hamar megtalálja, hogy hol a helye. A kisgazdák is megtanulnak kesztyűbe dudálni. A kripto­kommunista kisgazda Ortutay Gyula vezényli le majd a következő tavaszon az egyházi

iskolák államosítását. A többi pártok és képviselők pedig mind reakciósoknak minősülnek. Akik nem menekülnek ki idejében az országból, mint a pécsi Mateovics Feri, azokat is a Gyűjtő fogházban találom majd. Debreceni rendházunkkal szembeni épületben volt a Parasztpártnak egy bérelt lakása, abban találkozott pártjuk értelmiségi csoportja. Rájuk láttam a szobám ablakából Becsületem volt ott, mert én hívtam életre az országban az első népi kollégiumot. Meghívtak, s elmentem A választások után is. Egy egyetemi tanár mérlegelte az eredményt, s mondta: - Sohasem lehetett tudni, hogy mennyi a klerikális reakció ereje; most tudjuk: 17%. Értelmes ember volt, maga is tudta, hogy nem így vannak a dolgok. Klerikális, nem­kleri­ kális, de reakciós volt az országban majd mindenki: mert mindenki azt kívánta, hogy az oroszok menjenek haza. A Parasztpárt értelmiségi csoportja, az okosok, tudták: szovjetellenes politikát nem lehet

csinálni. A nem­okosok pedig azt tudták, hogy akkor meg nincs miről politizálni. Csak túlélésről lehet szó A 150 évet a törökhódoltságban a magyarokból azok élték túl, akik nem lettek törökössé. A szovjetossá lenni nemakarók pedig mit csináltak? Vicceket. Egyre emlékszem még Az elvtársak elmennek a törökökhöz megérdeklődni, hogy mi volt a titka, hogy százötven évig itt tudtak maradni. A törökök gondolkodnak Majd: - Hát tettük, amit maguk is csinálnak, egyet kivéve. - Mi az? - Nem mondtuk, hogy felszabadítottuk őket. Maradtak csak kutyahitű gyaurok azok, akik nem álltak be közénk. Hát így Nem reménykedtünk semmi fordulatban, semmi jobbrafordulásban. Politikailag defetisták voltunk: ez is eltarthat százötven évet. Megkettőzött buzgalommal dolgoztunk tovább Ennek az utolsó, ’47­48­as tanévnek a történetéből csak foszlányokra emlékszem. Az én osztályom, a IV/a, még gimnáziumi osztály maradt, de az utána

következő osztály már átminősült VII. általánosnak, s a katolikus elemit is hozzánk csapták, azokból került ki az általános iskola I. V osztálya, s a gimnázium alsó két osztályából lett az általános iskola VI - VII osztálya A gimnáziumból pedig, jaj, részben kikerültem. ’47­ben leérettségiztettem Emilék osztályát, s átraktak irodalmat tanítani a kereskedelmi III. évfolyamába Szerelme egébül mély pokolba szédült., a jelesek is mind bezúgtak nálam Pár hét után meg kellett állnom Megkérdeztem őket, hogy mi van velük. Az egyik jeles tanuló: - Eddig még nem volt egyetlen érdekes magyar óra sem. Egy nem­jeles tanuló pedig: - Rossz a tanrend, csak 2 óra torna van, és 28 óra nem­torna. Meg kellene fordítani: 28 tornaóra kellene és 2 egyéb. Ezek után kezdődött számomra a favágás. Leadni az álmaimból Megszűnt kéjhömpöly lenni számomra az irodalomóra. Nem volt vevő arra, amit nyújtani tudtam A Párt meg

elrendelte átnevelésünket. A kultuszminiszter küldött hozzánk az iskolába öreg kommunistát a tanároknak megmagyarázni, hogy merre menjünk. Senki sem szólt hozzá közülünk előadásához, csak én. Megmondtam, hogy nincs nekünk erre szükségünk Vannak nemzetünknek prófétái, azokra kell hallgatnunk. Talán Németh Lászlót, Szekfű Gyulát említettem. Az előadó megsértődött: - Hát, ha nem akar tanulni. Valóban nem akartam tőlük tanulni. Sörlei Zsiga, az újonnan jött piarista igazgató, bocsánatot is kért az előadótól, mert hogy goromba volt a hozzászólásom. Nem esett jól e Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 89 megjegyzése, hiszen csak azt mondtam ki, amit mindenki, a tanári kar minden egyes tagja gondolt a szívében. A választások előtti utolsó nyár még fele­fele módon telt el. Regöltem is, AC táborba is mentem. A regölés az előző év kitaposott útján történt, de már annyira egybenőttem majdani

népemmel a gyóntatások, a Teológiai tanfolyamok, a vasárnap délelőtti kérdés­feletek s a délutáni együtt­szórakozások erejében, hogy belekapcsolódtam a Török Jenő szervezte A.C­ táborba is. Szappanos Gyuszi is tudomást szerzett magyarságtudományi érdekeltségemről meg is bízott egy ilyen kézikönyv írásával, írtam is szorgalmasan, s a megírtak nyugszanak is a rendi levéltárban. Felkért, hogy a ’47 nyári és Gyulán rendezendő AC­táborban legyek a téma előadója. (Ahogyan én magamat ismerem, már ’46 nyarán elmentem volna Tokajba is, ha lett volna ilyen felkérés.) Mondtam Gyulán a magamét. Nem tudom, hogy mit Csak olyan lehetett a hallgatóság számára az, amit mondtam, mint az Ószövetség jó fele. Arról szólt az ének, hogy hogyan lehet megmenteni a magyarságot (az Ószövetség jó fele pedig arról, hogy hogyan lehet megmenteni a zsidókat). Szóval vallásos volt, amit mondtam, de csak a mi megmentődésünkről szólt az

ének: a magyar parasztság felemeléséről, a magyar népi kultúra tisztaságáról és szépségéről, s az ebből kibontakozható keresztény­katolikus és nemzeti jövőről stb., stb Vagy három előadást is tartottam, s a végén odajött hozzám Bőgel Jóska és a következőt mondta: - Atya, nekünk nincs olyan egyetemes, mindenkinek szóló szövegünk, mint a mar­ xistáknak? Nem tudom, mint válaszoltam Jóskának. Egy hétig tartott a gyulai tábor rengeteg szép és felemelő programmal. De ez az egy mondat megmaradt róla emlékezetemben: egy gyerek, egy pár hete érettségizett gyerek mondata. Tele volt a tábor egyetemistákkal, papokkal is S ez a gyerek észrevette, hogy teljesen korszerűtlen volt, amit mondtam. Érezte, hogy ezzel a szöveggel lekéstem. Másra van szükség A legjobb tanulóim közé tartozott, magyar szakos tanárnak iratkozott be az egyetemre, s majd ő mondja, hogy azzal, amit tanult nálam az utolsó két évben a gimnáziumban, egész

az alapvizsgáig megélhetett jelesen. Csodálatos, hogy Isten hogyan újít. A fiatalokkal újít Mostani ifjúsági miséimen a felvetett kérdésre mindig a legfiatalabb kezdi a válaszolást, s a végén kerül sor a legidősebbre. A Regnumtól tanultam ezt: ott ezen a módon történt az atya­gyűlés. Megmérettem, és könnyűnek találtattam A Bőgel papa orvos volt. A Bőgel mama s a Jóskától idősebb két Bőgellány járni fog csoportjaimba. Jóska már nem Alighanem ügyeskedett, de talán azért a Pártba nem lépett be - gondolom. Nagyon tisztes és vallásos katolikus család volt Gyulán családoknál voltunk elszállásolva, magam egy orvosnál laktam. Csak arra emlékszem, hogy tejet kaptam reggelire, fehér kenyeret, vajat és mézet. Elmondhatatlan luxusnak számított ez ’47 nyarán. Esténként a Körös partján volt a tábortűz, és énekeltünk csodaszép népdalokat. Magmaradt egy pár felvétel, s rajta fiúk és lányok Olyik még él belőlük., a

nyolcvanat közelítik A karácsonyi szünetben megvolt még az agrárifjúsági tábor, s hogy még mi minden volt, nem tudom, csak azt, hogy erősen sűrűsödtek a feladatok. Kaptam a kinevezéseket A debreceni A.C ifjúsági vezetés posztját bízta rám Laci bácsi, a debreceni püspöki helynök Meg még ezenfelül az egri egyházmegye nyíregyházi részlegével egyeztetve a Tiszántúli A.C­nek is lettem valamije, ami előadás­sorozatok rendezésével járt Debrecenben s talán Nyíregyházán is. Az iskolai munka is bonyolultabbá lett, mert négy elöljáróm is lett: a házfőnök meg a három igazgató. S tudni akarták, hogy hol vagyok, mit csinálok Nehéz dolgom lett: - A munkám elvégzem, de hogy az iskolai munkán kívül még hol és mit csinálok, azt nem tudom négy felé jelentgetni, mert van úgy, hogy magam is csak az utolsó pillanatban tudom meg, hogy hova kell mennem, mit csinálnom. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 90 Látván

nyomoromat, Pintér Laci bácsi segíteni akar nekem, s e segítéssel ismét csúcspontra fut az életem: fizetett titkárnőt kaptam. Soha ily magasságba nem jutottam, hogy még titkárnőm is legyen. (Semmire sem tudtam használni szegényt, helyette megkaptam élete terheit, bánatát, s hamarosan lemondtam e méltóságról.) Közben pedig gyűlik­gyűlik bennem egy tapasztalat. El­ és utóvégre hatodik pedagógusi évemet töltöm már, és tíz év után a piarista, már amelyik, igazgatóságra érett, és spekulálok. A spekulációnak az a vége, hogy sok az eszkimó és kevés a fóka. A fókák a diákok, az eszkimók a piarista diákok. Az nagyszerű, hogy ilyen névsorom van: Török, Csányi, Szentgyörgyi, Mándoki, Vízvári, Kolláti, Rónai, Nádor - ottani munkatársaim, s még magam is. Mindannyian akarunk valamit csinálni a gyerekekkel, de egymás orra elől kapdossuk el őket. Ennyi apostoli buzgalom mellett, mint amennyi e gárdába szorult, bizonyulnak

keveseknek a fókák. Lassan­lassan megismerem a nyíregyházi Kir Kat Gimnázium javát Ebben a tiszibácsik, a görög és a római hittanárok, abszolút tekintélyek. Magam a debreceni iskolában csak a Bulányi vagyok, aki mellett van még egy csomó más piarista is, és abszolúte nem vagyok a tekintély. Csak egy lehetőség vagyok: vagy kellek nekik, vagy nem Ebből pedig következik valami. Mi? Az, hogy tollat ragadok, s leírom ezt a helyzetet a rendkormánynak. S azt a következtetést, hogy át kell szervezni a rendtartományt Nem kellenek ezek a mamutházak húsz piaristával. Kis házak kellenek Egy házfőnök, egy gimnáziumi diákotthoni prefektus, egy munkásfiú­otthoni prefektus, egy­egy hittanár, meg egy magyar vagy más szakos tanár, és kész. Az igazgató lehet már civil is S ez esetben elegendő lesz a fóka, de a mostani helyzetben nem elegendő. Elküldöm, Sík Sándor elolvassa, s azt válaszolja, hogy iskoláink államosítása előtt állunk,

ezért most nem aktuális. Majd ha visszakapjuk őket, gondolkodunk azon, amit mondasz. ’90 után kapjuk vissza az iskolákat, de már nincsen háromszáz magyar piarista, száz sincsen, s hívnak bennünket mindenüvé (Debrecenbe is, de hiába!), s a rendtársak jó része ragaszkodik a húsz piaristás házakhoz, s nekem már nem osztanak lapot, mert életem a nyolcadik, majd kilencedik évtizedébe fordul, s bölcs ötletekre nemigen van rendtársaimnak szükségük, csak hadra fogható erőkre. Következik az utolsó félév, s megindul a nagy komcsi akció iskoláink államosításáért. Nagygyűlésre hívják a katolikus szülőket a Svetits hatalmas előadó termébe. Az előadók a kisgazda kultuszminiszter szellemében elmagyarázzák, hogy egy természetes történelmi folyamatról van itt, kérem, szó, s ezt a nyugati államok már mind elvégezték, ma már nem lehet a közoktatás egyházi monopólium, ez ma már az állam feladata kell legyen, s a többi. És

elmondja azt is, hogy ez semmiképpen sem irányul a vallás és a hitoktatás ellen. A hitoktatást biztosítják ugyanúgy, ahogy eddig volt, csak a szülőknek majd kérniök kell, ha akarják, hogy gyermekük hitoktatásban részesüljön, stb., stb S ekkor áll fel a Boga­mama s felolvassa erről az előző hónapban kiadott pártszemináriumi eligazítást, amelyben benne volt a kisgazdákra bízott propaganda szöveg ellenkezője: az, hogy az államosítás után le kell morzsolni, és hatékony eszközökkel a hitoktatásra jelentkezőket. Felolvasta A felolvasásból bíróság előtti vádemelés lett, s elítélték hat hónapra. Ott töltötte büntetését ’48 őszétől a megyei börtönben, ablakaira ráláttunk a rendház emeletéről. És ezzel elkövetkezett Kolakovics napja. Mindannyian tudtuk, hogy itt az óra, és vége, visszavonhatatlanul vége van valaminek. S kezdődik a küzdelem a létért, a puszta létért, hogy olyan idők jönnek, hogy ha az egyház

meg akar maradni, a föld alá kell vonulnia. Nem tudom, hogy s mikor kezdődött a csoportok formális megszervezése. Talán csak a nyáron? Lelkigyakorlatot tartás előzménnyel? Biztos, hogy ezen a nyáron már nem regöltem. Arra emlékszem, hogy Fegyvernekre hívtak minket regölni, és Nádor Ferike kerékpározott el a regösökkel, de útjukban a rendőrök visszafordították őket. De van egy tájékozódási fix pontom: augusztusban elmegyek a házi orvosunkhoz, hogy segítsen rajtam, mert állandó jelleggel fáj a fejem. Teszi azt, amit tehet, s a vége az, hogy szól a házfőnöknek: - Gyurkát ki kell vonnotok két hónapra minden munkából. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 91 Már megint ez a fejfájás. ’36 augusztus 26­án délután be kellett mennem az újpesti patikába, mert fájt a fejem. Most, 12 év múltán újra jelentkezik, s már hiába megyek a patikába. A házfőnök tudja, hogy a háziorvosi javallat végrehajtásához ő nem

elég Szólnia kell a tartományfőnöknek, az meg Sík Sándor, akit ’47 nyarán nevezett ki Tomek Vince e posztra, mert megválasztották Tomeket Rómában az egész piarista rend általános főnökének. Sík Sándor semmiképpen sem akarta vállalni a tartományfőnökséget. De Tomek leültette őt az asztalhoz, s diktált neki: - Szerzetesként engedelmességi fogadalmat tettem, s az elöljáróm parancsait teljesítenem kell, tehát elvállalom a rám bízott feladatot. - Hogy pontosan így volt­e az eset, nem tudhatom, mert nem voltam ott. De a lényegét illetően biztosan igaz Találkozom tehát két hónapi kikapcsolódásom tárgyában Sík Sándorral szeptember első napjaiban, s ő mondja nekem a házi orvosi verdiktet. Én meg ezt felelem: - Rendfőnök úr, ennek semmi értelme nincs, mert karácsonyig biztosan elvisz az ávó, s addig nekem még meg kell szerveznem az egyetemisták csoportjait. Látta, hogy nem lehet velem okosan beszélni, s rám hagyta. Én meg

beszereztem magamnak egy évtizedekre szóló nyavalyát. Persze lehet, hogyha rám parancsol, és kénytelen lettem volna én is engedelmeskedni, az sem segített volna. Újra és újra olyan fejgörcseim támadtak, hogy földre tepert, és csak intravénás koffeines injekcióval tudott az orvos talpra állítani. Azért imádkoztam, hogy lelkigyakorlataim során elkerüljenek ezek a görcsök Majd csak a börtön segít valamit. Isten vagy/és a szervezetem tudta jól, hogy a börtönben el lehet ugyan pusztulni, de intravénás koffein­injekciókhoz nem lehet jutni. Majd szabadulásom után elvisznek valami nagyon híres professzorhoz. Megvizsgál és ezt mondja: - Nézze, tisztelendő úr, nem tudom magának receptre írni, hogy ne legyen stresszes az élete. Valamikor, a 60­as évek közepén abbamaradnak, lassan­lassan elcsitulnak ezek a fejfájások. Hát ez az a ’48 nyárvégi igazodási pont, s ebből azt következtetem, hogy akkor már nyakig bent lehettem a munkában,

amelyet semmiképpen sem akartam felibe hagyni. De hát mi közöm van nekem az egyetemistákhoz? Csak annyi, hogy egyházi pályafutásom új csúcsponthoz ér. Laci bácsi kinevez egyetemi lelkésznek Az állam államosítja iskoláinkat, de hívja, várja szolgálatába iskoláink tanárait. Mindszenty pedig felfüggeszteti azokat a paptanárokat, akik hajlandók állami iskolában tanítani. Évfolyam társaim közül négyen mennek el Rákosi állami iskoláiba tanítni, fel is függesztik őket, s egy­két év múlva mind a négyen megnősülnek. Alighanem mind a négyen úgy haltak meg, hogy nem rendezték ügyüket az egyházzal. Az egyházmegyék vezetőit pedig bíztatja Mindszenty, hogy enyhíthetnek paphiányukon: alkalmazzák a munka nélkül maradt paptanárokat. Tarócky Tóni a Szent Annában lesz káplán, Gyüre Laci Békéscsabára kerül, Török Jenő a budapesti Kada utcai lelkészségbe, Kiss János Kabára, Szentgyörgyi Andris a gyakorló gimnázium hittanára

lesz, én meg a debreceni egyetemre kerülök lelkésznek, s igazgatója leszek a Szent László kollégiumnak a nagyerdő közelében, a Péterfián. Tíz vagy tizenöt vidéki egyetemista fiúnak biztosít olcsón szállást a kollégium. Ki is költözködöm közéjük De azért inkább a rendházban lakom, a Varga utcában, mert a rendházat nem államosították. Hogy a nyaram mivel telt el, nem tudom már. Se regölés, se AC­tábor, de intenzívebbé válik a kisközösségi élet. Azt már tapasztaltam, hogy csoportjaimban hiába veszem elő teológiai jegyzeteimet, ahogy Kolakovics ajánlotta. Aki szóba áll velem, annak nincs szüksége arra, hogy igazoljam neki Isten létezést, a lélek halhatatlanságát vagy az örökéletet. Mindezek természetesek nekik. Hallatlan dologra szánom el magamat Katolikus pap létemre előveszem a szentírást. Ilyen nem volt korábban! Kempis, az igen Filótea, az igen De szentírás? Azt minek? Félve vettem elő az Apostolok

Cselekedeteit, s ott olvastuk: Mindnyájan egy emberként voltak a Salamon­csarnokban. Mások közül senki se mert közéjük elegyedni, de a nép sokra tartotta őket. S magunkra ismertünk e sorokban Rólunk volt szó Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 92 mindabban, amit olvastunk. És izgalommal beszéltük meg, amit olvastunk Nem alakult még ki a közösségek liturgiája. Azt hiszem, korán rászoktunk arra, hogy meggyújtottuk a gyertyát Azt is, hogy imádkoztam behunyt szemmel, s mondtam, amit a Lélek ajkamra adott. Ez is merő újdonság volt. Talán az abba nem hagyott reggeli elmélkedések segítettek ebben? Majd a csend után a közösség tagjai is mondtak valamit. De már sorban, és mindegyik Talán nem is imádságot, csak hozzászólást. De soros elnök még nem volt Mindig én voltam az elnök, az első imádkozó. Nem volt szükség soros elnökre, mert tudta mindegyikük, hogy nekik is össze kell gyűjteniök évfolyamtársaikból a maguk

közösségét, s ott majd ők lesznek az elnökök. Nagyon hamar megszületett a találkozók záró imádság, egy Sík Sándor vers: A virágtalan, gyümölcstelen ágtól, A meddőségtől, a lanyhaságtól, A naptalan és esőtelen égtől: Ments meg Uram a szürkeségtől! Édes az ifjak méntás koszorúja, Fehér öregek aranyos borúja, Virága van tavasznak, télnek. Ne engedj Uram koravénnek! Csak attól ments meg, keresők Barátja, Hogy ne nézzek se előre, se hátra. Tartsd rajtam szent, nyugtalan ujjad, Ne tűrd Uram, hogy bezáruljak. Ne hagyj Uram, megülepednem, Sem eszmében, sem kényelemben. Ne tűrje megállni az ostoba v a n­nál, S nem vágyni többre kis mái magamnál. Ha jönni talál olyan óra, Hogy megzökkenne vágyam mutatója, Kezem kezedben, ha kezdene hűlni, Más örömén ha nem tudnék örülni, Ha elapadna könnyem a más bűnén, A minden mozgást érezni ha szűnném, Az a nap, Uram, hadd legyen a végső: Szabadíts meg a szürkeségtől! S

nem tudom, mikorra és mikor, de írtam én is egy imádságot. Talán csoport­kezdetre, talán még ’48­ban, nem emlékszem már rá. Azt is ideírnám: Betlehemben megtestesült, keresztre feszített Istenember, Názáreti Jézus! Feltámadásoddal beigazoltad minden szavad. Hiszek neked Hiszem, és büszkén vállalom, hogy testvéred vagyok. Hogy Te vagy a fő, és én a tag abban a titokzatos Krisztus­testben, amelyben mennybemeneteled után mint második Krisztus itt maradtál köztünk az Egyházban. Életem végső értelme, hogy ez a Titokzatos Test betöltse hivatását: a golgotai áldozat gyümölcse, a kegyelem eljusson azokhoz, akikért meghaltál – minden emberhez. Eljusson és üdvözítse őket! Köszönöm, hogy a magyar nemzet gyermekévé tettél. Akarom is szolgálni minden erőmmel országom és nemzetem. De – túl minden országon és nemzeten – életem nagy célja a Hegyi beszédben meghirdetett Isten országa. Egész énemet, úgy ahogy Tőled

kaptam, az Isten országának építésére ajánlom. Akarom, hogy a lelkekben megszülessék az Ország, amelyben szent az Isten neve, s amelyben az Õ akarata történik, miként a mennyben. Nincs kikötésem, feltétel nélkül adom át magam e második Krisztusnak, az Egyháznak: rendelkezz velem! Íme, itt vagyok! Küldj! Küldötted, apostolod akarok lenni. Ha élet, élet Elviselem, bármilyen nehéz is legyen. Ha meg halál, majd ád hozzá erőt, aki Tarziciusnak és Ágnesnek adott. Azt is elfogadom Tudom, hogy nem a magam érdeméből mondom el mindezt Neked, Uram és Mesterem. Tudom, hogy Te választottál, s ezt meg sem érdemlem. De ha kiválasztottál, én ragaszkodom e választáshoz. Éppen ezért ígérem, hogy szentséges Tested és Véred vétele által egyre szorosabban és elszakíthatatlanul fűzlek magamhoz, hogy benned éljek, és kettéválaszthatatlanul egy legyek Veled! Ígérem, hogy eltanulom Egyházadtól az örök élet igéit, s addig tanulom, amíg

csak úgy nem fogom tudni hirdetni tanításodat, hogy megértsék és befogadják azok, akikhez küldesz. S ígérem végül, hogy állhatatos leszek a szürkeségben is. Akármilyen piciny és rejtett lesz a feladat, amelyet reám bíz az, akit fölém rendeltél az Isten országát építő munkában, megteszem. Akarok lenni az Isten sürgönydrótja, amelyen átmegy az üzenet! Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 93 Nem akarok más dicsőséget, csak Krisztusét, a kereszt dicsőségét, hogy Krisztussal imádkozhassam, dolgozhassam, s kiegészíthessem szenvedését az emberiség boldogságáért. Az Isten e szép világát meg nem vetem, de semmi sem kell belőle, ami benne Krisztussal ellenkezik. Csak Őbenne legyen örömöm és dicsekvésem: Ne dicsekedjem másban, mint a mi Urunk keresztjében, akiben keresztre feszült nekem a világ, és én a világnak. Add Uram, hogy soha el ne feledjem szavad: Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért.

Boldogok vagytok, midőn szidalmaznak és üldöznek titeket, és hazudván minden rosszat mondanak rátok énérettem. Örüljetek és vigadjatok, mert jutalmatok bőséges lesz a mennyekben! Szentháromságos egy Isten, adj erőt, hogy ennek örüljek, ezen vigadjak a mi megfeszített, de feltámadott Urunk, Jézus Krisztus által. Amen Talán e két imádság rögzíti, mi volt bennünk és bennem. Talán túljutottam már a magyarságtudományon - mintha arról beszélne. A csoportok egyébként részben koedukatívok voltak. Volt bölcsész csoport, orvos csoport, volt fiatal édesanya csoport, volt férfi csoport, volt egy ginmnazista lánycsoportom is az államosított Svetits növendékeiből, s idővel lett a fiatal házasok csoportja is. S nem volt lelki nap, de volt lelki délután. Vasárnapokként, talán havonként egy, a Szent Anna oratóriumában. Délután háromkor Egy szünettel végigbeszéltem az időt estig Csak leírtam magamnak egy pár szót, és ment, és

elég volt. S megtanultunk lassan konspirálni. Nem egyszerre érkezni, s nem egyszerre távozni De úgy emlékszem, hogy azért nem nagyon konspiráltunk, s főleg nálam, a rendházban találkoztunk. Időnként még fellopakodtak hozzám a falusi ösztöndíjasaink is, akik már állami otthonokban laktak, valahol az iskola közelében. De belőlük nem került senki sem csoportjaimba. S ott volt még működési területnek a templom is. Minden vasárnap, azt hiszem 9­kor, a domonkosok templomában volt az egyetemisták miséje. S az egyetemisták énekkara énekelt Ezt örököltem elődömtől, a domonkos Piusz atyától, aki regös csapatot is szervezett az egyetemistákból még az előző évben, s talán­talán járt velük még regölni ’48 őszén is. S ott volt maga az egyetem is. Heti egy órában előadtam Ha nagyképű volnék, azt mondanám, hogy. De nem, inkább csak azt mondanám, hogy a nulladik órában, negyednyolckor hittanórám volt. A bölcsészkar

dékánjával megegyezve helyben, időpontban Ha jól emlékszem voltak az órákon ötvenen­hatvanan. S közben folyt az osztályharc. Kivezényelték az őszön az egyetemi ifjúságot az utcára Antiklerikális tüntetésre. Köztük voltak a csoportjaim tagjai is Nem elmenni, egyet jelentett volna kirúgásukkal az egyetemről. Felvonultak az egyházi objektumok elé Egy jogász vezette őket. Megálltak a rendház végiben is, és mondtak rigmusokat is A II emeleti folyosó végére mentünk Szentgyörgyi Andrissal, ahol az ablak a Szent Anna utcára nyílt. Már csak ennyire emlékszem. - Fasisztákat lámpavasra, Bulányit is jó magasra! Húzd meg! Szomorkás mosollyal néztem a terelt tömeget. Aztán elvonultak a Nyilas­telepi plébánia felé. Késő este, sötétben feljön hozzám a tűntetést levezénylő jogász Bemutatkozik: Tatán végzett piarista diák. S elmondja, hogy mindenképpen disszidálni akar, s a tüntetésszervezéssel is akarta megbízhatóságát

bizonyítani, hogy sikerüljön a disszidálás. Ne haragudjak érte, ilyen világban élünk. Nem haragudtam Azon sem csodálkoztam különösebben, hogy pár nap múlva egy négytagú - úgy gondolom - MEFESZ­bizottság keres meg a rendházban: Tiltakozzam Mindszenty reakciós politikája ellen! Beszélgetünk, s elmondom, hogy a bíboros az előttem járó nemzedékhez tartozik, és sok mindent már nem úgy látok, mint ő stb. Leállítanak: nekik a tiltakozásomra van szükségük. - Rendben van, mondom, de kössünk egy alkut. - Mi legyen az? Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 94 - Ha maguk tiltakoznak a Rákosi politikája ellen, és is tiltakozom a Mindszentyé ellen. Nem kötnek velem alkut, hanem felállnak, mennek, én meg készülök a holnap reggeli egyetemi hittanórámra. Alighogy elkezdem a reggeli sötétben az órám, nyílik az ajtó, s bevonul közel száz népi kollégista. A hittanosok is vannak vagy ötvenen A téma: Isten létezésének

igazolása. Csendben meghallgatják a 45 percet Befejezem, s mennék A tegnapi négynek a vezetője kéri, hogy maradjak még. Leülök az első padba Szónokolni kezd arról, hogy nem a vallás, nem a hittan ellen akar szólni. Csak azt akarja közölni a hallgatósággal, hogy a nép egyetemén nem taníthat olyan személy, aki nem határolja el magát Mindszenty népellenes politikájától. Befejezi szavait, s én megkérdem, hogy kívánja­e, hogy hozzászóljak. Nem kívánja Felállok, s elhagyom az egyetemet, hogy többé ne tegyem be oda a lábam. Megyek kifelé Az ott maradt népi kollégistákból sokat ismerek Református debreceni diákok, akikkel találkoztam a tavaszon a kollégiumban, a tanulmányi versenyen. s nagyot beszélgettünk Németh Lászlóról, másokról is. Annyi közük volt ehhez az akcióhoz, mint az enyéimnek a minapi tüntetéshez, melyen lefasisztáztak. A következő napokban meglátogatják a Szent László kollégiumot is. Nem voltam ott Vastag

botokkal érkeztek munkások, diákok. Egyikük felállt egy asztal tetejére, s felszólította az ott lakókat, hogy költözzenek el, s majd egy bizottság dönti el, hogy alkalmasok­e, hogy kollégisták lehessenek. Erre a bizottsági ülésre már elmegyek Egy szelíd és igen szegény nyíregyházi katolikus fiút alkalmatlannak találnak. Tudomásul veszi, de javasolja az ott levőknek, hogy nótázzunk egyet. S rázendít: - Mi vagyunk az ifjú gárda, mi kegyelmet senkinek sem osztunk Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 95 XIV. Budavári, 2005. július 13 VÉRTANÚKÉPZŐ FŐISKOLA Sík Sándor Kossuth­díjas lett, és a díjat ő, rendtartományunk főnöke, jó szerzetesként felajánlotta a provinciának. Felújíthattuk belőle fehérnemű állományunkat: kaptunk belőle ahogyan akkor mondtuk - Kossuth­gatyát Mert volt már új pénzünk a pengő után: ’46 nyarán jött be a jó forint. Előtte, az utolsó hetekben, már az ezer vagy millió

pengőből lett milpengőért se lehetett kapni semmit a piacon. Amikor megjött az első tanári fizetés a minisztériumtól jó forintban, kaptunk valamennyit belőle a házfőnöktől. Csodálatos pénz volt: emlékszem, hogy nyár volt, s vásárolhattam egy kiló szőlőt egy Piac utcai standon hatvan fillérért. Mind megette, mind megette a kutyafajtája Máig sem jutottunk el a milforintig, s két éve még a tenkei piacon, Szalonta határában, nyolcvan forintért vehettem egy kiló izabella szőlőt. S ha most kimegyek a piacra, 300 Ft­ért kaphatok egy kiló meggyet, barackot, de ez még csak ötszázszoros infláció. Igaz, háború nélkül, míg a milpengőt megelőzte a második világháború s a szovjetmegszállás. Csak Erdélyben Ceaucescu gazdálkodása­garázdálkodása következtében vágtak le a lejből éppen a napokban négy nullát. A ’45 tavasza és ’48 nyara közti csoportkezdetekre nemigen emlékszem világosan, de olyannyira voltak, hogy iskoláink

államosítása után Sík Sándor hamarosan össze is gyűjti tatai rendházunkban az ifjúsági munkában érdekelt fiatal piaristákat. Lehettünk vagy húszan Én már három világi apostollal érkezem: Arankával, Gyuszival és Erzsóval, s ők is előadnak, nemcsak én. Rendtársaim közül már csak Veszpnémi Tiborra emlékezem, mert meggyóntam nála, s elmondtam, hogy nagyon elrendetlenedtem a breviáriumozásban, s ő azzal igyekezett megnyugtatni­felemelni, hogy ezt mondta: - Gyurka, az Isten nem zsarnok E mondata megmaradt bennem jó félszázada után is. A tanácskozáson elmondtuk négyen is, ki­ki a maga módján, amit Debrecenben csinálunk, hozzá is szóltak rendtársaink, Sík Sándor meg figyelt. A tanácskozás végén a három világi jelenléte nélkül kívánta Sík összefoglalni ezt a korai és egyetlen kisközösség tárgyú rendi találkozót. Szavai megmaradtak bennem: - Ez a munka jó munka, katolikus munka és kalazanciusi munka. De jegyezzétek

meg jól, hogy az egyházban alázat nélkül semmire sem lehet menni. Nem fejtette ki, hogy mi ez az alázat. Nem mondta meg, hogy a munkánkban mi a nem alázat. Csak arra emlékszem, hogy hazaérve megnéztem az evangéliumok összes alázat­ helyeit, s nem tudtam kitalálni, hogy mi bajunk lehet nekünk az alázattal, mert e szó és fogalom Jézusnál nem öngyalázást, hanem a maga gyakorlatát, az Atya akaratának feltétlen szolgálatát jelenti: Tanuljatok tőlem, mert én alázatos szívű vagyok. Később majd megtanulom, hogy az egyházban az alázat „a nadrágvarrás keresését” is jelenti; akkor is ha a kommunisták akarnák, hogy keressük nadrágunk varrását. Alighanem erre gondolhatott Sík Sándor, s erre akarta felhívni figyelmünket. Abból is gondolom, hogy 45­től a legális munka mellett folyt a földalatti munka is, mert Teri egyik szintén jelestanuló osztálytársa, Tóth Hanna, gyógyszerész akart lenni, s ezért érettségi után Szegedre

kellett mennie, mert Debrecenben nem volt gyógyszerész fakultás. S elvitte oda az otthoni munka hírét. Lakos Bandinak vitte, akivel egy évben születtem, együtt szolgáltam a hazát a Tunyogiban, s egy évben szenteltek is. Ő volt az, aki Szegeden leginkább tartotta a lelket az ifjúságban. És Lakos Bandi meghívott ’49 tavaszára a hírös Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 96 városba, mely Tápéval határos. Jártam én már ’47­ben is ott egy iskolai kirándulással, melyen akkor még falusi ösztöndíjasainkat mutattam be; talán ott is a színházban, vagy másutt. De Hanna már nem ennek a hírét vitte el, hanem a kisközösségnek, és annak, hogy van egy katolikus pap, aki tud másról is beszélni vallás címén, mint a hatodik parancsról. Az elmenésnek csak egy akadálya volt: nem volt pénzem Szegedre utazni. Hogyan, hogyan nem, élt Debrecenben egy Szociális Missziós nővér, aki megszólít a Szent Anna előtt, s kezembe nyom

egy százast, hogy ezt jó célra adja nekem. Nem gondoltam csodára, csak arra, hogy valaki elpletykálhatta neki, hogy mennék én Szegedre lelkigyakorlatot tartani, ha volna útiköltségem. De a magam fajta hitetlennel nem tud történni semmi csoda, mert mindent kimagyaráz. Így vagy úgy, talán a húsvéti szünetben eljutok Szegedre. Megvan ott is a rendház Csonka Miska bácsi még a házfőnök, s ott van a fiatalok közt az utánam két évvel szentelt Kovács Miska is. Szeretettel fogadnak, s elkezdem a lelkigyakorlatot Szegeden a jezsuiták Mária Kongregációja, Páter Hunya s a piarista Lénárd Ödön voltak a nagymenők. Lénárd, az AC kulturális titkárja, s az iskolák államosítása ellen kifejtett tevékenysége következtében már börtönben ül. A Mária Kongregáció pedig már megbénult: csak templomi imádkozás címén mernek találkozni, de az ávó azt is megtudja, ami a legzártabb körben hangzik el. Tégla van már mindenütt - akkor még nem

mondtunk olyat, hogy III/III­as. Minderről egy bátor kongreganista tájékoztat, aki el mert jönni lelkigyakorlatomra. Ezen ismerem meg Felberman Sárit, aki végzős vegyész, és az őszre már Pesten lesz. Aztán a bennszülött szegedieket, akikből a Csanádi egyházmegye Kalász­titkára Acsai Ilus, s a ’46­ban a piaristáknál érettségizett Kopasz Pista lettek feledhetetlenek. Ilus majd hamarosan Zöldi Pálné lesz, a férje pedig Derecskén tüdőorvos, s onnan jár be majd Ilus Debrecenbe Arankához - jó tanácsokért. Ott szüli meg hat gyermekének elsejét, Máriát, s Ilus lesz majd anyósa jó két évtized múlva Demeczky Jenőnek, akinek elárulom, hogy voltam Zöldiéknél - már Sümegen -, s láttam ott valakit, akit érdemes megnéznie. Leutaztatom őt valami címen, s megnézi Azt hiszem, ez volt az egyetlen kerítés életemben. De sikeres Kopasz Pista meg Pálffy­lányt vesz el feleségül, s Pistával majd a Gyűjtőben találkozom, s később

keresztapja leszek tíz gyermeke egyikének, Kopasz Gyurikának, akinek bátyjaival együttfocizok majd a 60­as években Peremartonban. Elmondom a lelkigyakorlaton, ami a tarsolyomban van Fellendül ettől az élet Szegeden. Fellendül? Biztos így van, mert ’52 decemberében majd Lakos Bandi lesz a harmadrendű vádlott, s kap jutalmul 14 évet. Lakos Bandi nagyon jókat tud mondani Beszélünk a népéről, s köztük Júliáról, aki harmadéves medika, ezt, mondja: - Tudod, ennek a Júliának papi kéz még be nem tette a lábát lelke területére. A lelkigyakorlat végén a jól végzett munka örömével megyek haza Debrecenbe. Folyik tovább a csoportélet. A nyárra pedig minden apácák buzgólkodása folytán, összeszednek az ország minden részéből nyolcvan középiskolás leányt. Máig sem tudom, hogy ki volt a szervező, csak annyit tudok meg, hogy a Missziós Nővérek Krisztina körúti székházában lesz a lelkigyakorlat, s én leszek az elmélkedő - enyémek

délelőttök. Hogy ki intézte ezt, azt sem tudom. Talán Stadler Frida néni, a Klosz (Katolikus Lányok Országos Szövetsége) vezetője, aki nagyon jó barátja volt Sík Sándornak? Lehet, hogy innen fújt a szél. De azt már biztosan tudom, hogy a háziasszonyságot rábízták egy Vadas Éva nevű missziós nővérre, aki majd minden hónapban rendez nekem valami összejövetelt Pesten, Budán. Ezeken előadhatok, s a Nővérek egész holdudvarát megismerem az elkövetkező években. Éva, azaz Szalézia nővér lesz majd ’52­ben a negyedrendű vádlott - csak tíz év jutalommal, mert a nőket kíméli még az ávó is. Nem tudják, mi van ebben a nőben Majd még 90 éve felett is dolgozik, s nála nélkül nincsen Bokor. Tudtomon kívül, de ott van a 80 leányból két debreceni is: Stetka Éva és Ury Jutka. Éva az idősebb. Délutánra különböző előadók érkeznek, én meg meghallgatom valamennyit Egy kiváló irodalomtörténésznő, Györgyi néni, ad elő a

lányoknak. A hagyományoknak Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 97 megfelelően arról, hogy a lányok hívatása az, hogy édesanyák legyenek. Hát ez sok annak, aki hozzám jár kisközösségbe, ahol egészen mást tanulnak a hívatásról. Stetka Éva szót kér: - Igen, Györgyi néni; a fiúknak pedig az a hívatásuk, hogy édesapák legyenek. Györgyi néni csomagol, mert ezeket a lányokat Bulányi atya már úgy megbolondította, hogy semmit sem lehet csinálni velük. Éva költő, már korábban megmutatta nekem verseit, és csodálkoztam tehetségén. Megkeresi Rónay Gyurkát, s kötetei jelennek majd meg Egy nagyon szép verset írt a Bokorról, még az 50­es években. Sírni lehet rajta, olyan megható Hadd írjam ide, az a címe, hogy Elszántak. Mentek az országúton egy távoli falu felé / Lábukat lemarta a por Tarisznyájuk kiürült azért csak énekeltek / Szalagosan lobogtak a felhők Sodrottszirmú sárga kikericsek hajladoztak a

fűszálak között / Kanyarodott az út Ők csak mentek fedetlen fejjel a szélben / Födetlen fejjel július lángjaiban Botjukra tűzték a tarisznyát csillaggömb ült a botjuk végén Mezítláb mentek a homokban folyamok homokján csillogott a kvarc Elhagyták a várost Ahol házakat emelnek az emberek házakat ahol élni aludni lehet Gránátvirágos játszótereket az autók néma suhanását egy havas decemberi napon / Nem ültek vonatra még a szekér is elhagyta őket Kidőltek társaik ki hazament ki megházasodott Ki meg csak ott maradt sebes lábbal az út porában Eszelősen nézve a fogyatkozó menetelőket S ők léptek előre, mikor már nem is vitte őket a lábuk Még énekeltek, pedig már nem jött ki hang a torkukon Még léptek előre egy távoli falu felé, Pedig az út is kicsúszott talpuk alól, s a hideg ég Szívükre hajolt, úgy folytatta éneküket ’63­ban jelent meg ez a vers a Magvetőnél Az egyenlőtlen lépés c. kötetében Elmondjam­ e, mit

éreztem? Igaznak éltem meg minden sorát, fájdalmasan igaznak. De ennek a története még odébb van. A pestiek a legnagyobb szájúak. Ott van Lászlóffy Csöpi, aki odajön az egyik reggel hozzám, s mondja, hogy édesapja azzal engedte el reggel, hogy vigyen magával fogkefét is. Nem értem. Mire Csöpi megmagyarázza: Hátha tán már nem jöhetnénk haza? Érzik a lányok a levegőből, hogy itt nem babra megy a játék. A jézusi hivatás valamivel több, mint hogy a lányok anyává legyenek. S ott van Schmidt Márti, aki hamarosan meghív saját csoportjába, s a nála pár évvel fiatalabb süldő lányok közt ott ül a rekamién egy Péch Lilla nevű is. Ő majd 25 évvel később laikus nőként elsőnek tart lelkigyakorlatot egy laikus férfivel (Angellel - de hol van akkor még ő) együtt a fiataloknak, mert akkorra újból nagymenő leszek, és abban az évben már 13 lelkigyakorlatot tartok ,’73­ban. Ury Jutkától pedig levelet kapok a lelkigyakorlat után

egy pár hónappal. Megőriztem? Megőrizte a Történeti Hivatal! Kaptam vagy ezer oldalt tőle, de csak két darab ért az ezerből valamit. Az egyik Jutka levele Kedves Lelkiatyám! Akármit csinál az Atya, nem hagyjuk élni. Ha megkapta a Márti zűrös levelét az Atya, talán jobban megérti, ha ezt a zűrös levelet is megkapja. Jóformán mind a két levelet együtt írtuk, tehát a problémák jóformán ugyanazok. Mi a kereszténység lényege? Az, hogy reggeltől estig imádkozom, vagy élem Krisztus természetét, harcolok az emberek boldogságáért azzal, hogy adok. Pl tanítok mást az is­ kolában, s ezért mondjuk ő jobban felel, mint én. Vagy élem azt, hogy szomjazóknak italt adni és éheztem és ennem adtatok, stb. Miért mondják azt, hogy Isten trónusa körül a szűzek állnak. Magyarul: besavanyodott apácák. Én is ott akarok állni, de nem állandó ima után és litániák halmaza után Nem ez az Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni

98 Isten. Isten nem békés unalom Azt hiszem, Isten harc és győzelem Küzdés a nyomorultakért, az önmagam teljes megtagadása, a másokért élés. Mi az Isten? Mi a keresztény élet? Az erőszakosan nem ragaszkodás, az adás, a boldogság a keresztvállaláson keresztül. Természetesen ehhez is kell az ima meg egyebek, sőt akitől már azt kívánja az Isten, tegyen úgy, és neki ez lesz a tökéletes boldogság. Nem ez a kereszténység lényege, nem? Egyáltalában nem magamat, hanem Krisztust kell adnom. De hogyan? Nem a természetemet kell adnom? Ha ég egy ház, akkor menjek oltani, vagy rohanjak imádkozni? A lelkiatya probléma ugyanaz, mint Mártinál, annyit fűzhetek még hozzá, hogy engem ugyanúgy ismer az Atya, igazán elkezdhetnénk valamit. Nagyon­nagyon kérem az Atyát, hogy minél előbb válaszoljon Mártinak is, nekem is. Nagyon ránk férne és az újakra egy kis rázás. Lehet, hogy egész pogány úton haladunk Nem lehetne egy pár napos rázást

csinálni Pécelen? 28­án, azt hiszem, úgyis feljön az Atya. Még egy pár valakit hívnánk. Nagyon ránk férne, és pláne az újakra A legvadabb dolgokra készen üdvözlettel. Jutka 16. évében van, amikor a levelét írja Ez az az életkor, amelyben az emberek még megbolondíthatók. Majd holtbizonyos, hogy Jézus fiacskái is ilykorúak voltak És, és. ott van egy 17 éves lány is, akit Bolarits Andreának hívnak Jézus már rég hazahívta őt is (Csöpit is, Lillát is), de ha van a Bokornak harmadik nemzedéke, ez nem kis mértékben Andi tíz unokájának is köszönhető. Ma délelőtt, itt, Budaváriban a 9 órás misén, egy Andi­unoka hozta át hozzám misére Antalfáról a népet, akinek lelkigyakorlatot tart ott a párjával, az amolyan Andi­nagyságrendű Orsival. - Persze a pestieknek magamnak kellene csoportot szerveznem. De hát ez Debrecenből nem megy. Ha feljövök Pestre, persze hogy meglátogatom őket, de más lesz a megoldás Juhász Miklóst

Saújhelyből átrakta hamarosan a rendkormány Kanizsára, ott érte az államosítás, s Veszprém azonnal lecsapott rá: meghívta őt az egyházmegye főiskolájára a dogmatikai tanszékre, még ’48­ban. A népét pedig az Egerből odahelyezett debreceni Balogh Béla örökli meg. A piaristák meg rájönnek, hogy ha a veszprémi egyházmegyének Miklós megfelel arra, hogy főiskolai tanár legyen, akkor nekünk is jó valamire, s ’49­re felkerül a Kalazantinumba. Csak hat éve hagyta ott mint növendék S most ugyanott spirituális lesz Kereszt­ és becenéven szólítja a kispapokat: Pityunak, Lajcsinak, Emilnek - a Debrecenből jötteket is, s a pesti lányoknak már meg is van a csoportvezetőjük. Pillanatokon belül lesz Miklósnak két lánycsoportja is, s legalább egy fiú csoportja (benne egy Mádl Ferenc névre hallgató és ’48­ban Veszprémben érettségizett diákunk is), s Miklós lesz majd (Bolarits) Andi első gyermekének táv keresztapja is - mert

amikor Pisti születik, ő éppen börtönben van. Mondjam­e, hogy ’52­ben Miklós, és teljes joggal, a másodrendű vádlott - tizennégy év jutalommal. Azt hiszem, még ebben az évben eljutok Sopronba is a szürke nénékhez, Ludviga nővér (Krisztina körutat megjárt) gyermekeihez lelkigyakorlatra. Megismerem a lelkészüket is, Lányi Jánost is. Életem nagy barátsága lesz ebből az ismerkedésből Közelebbről majd Márianosztrán barátkozom meg vele az 50­es évek vége felé: együtt ülünk egy hatalmas perzsaszőnyeg előtt, s miközben kötjük a csomókat, napi nyolc órát beszélgethetünk. ’68­ban majd, csak zárt péceli templomajtók mögött bemutathatott ezüstmisémen, Miklós és János bácsi lesz a szónok. Igen, bácsi, mert 17 évvel volt idősebb nálam A KIO egyik első olvasója lesz, s az egyházmegyéjében nagytekintélyű paptól tisztelettel fogadják az ő előadásain keresztül a mű meglátásait. - Honnan veheti ezeket? - kérdezik

paptársai. S talán belefért még ebbe a gazdag évbe a pécsi lelkigyakorlat is. Cserháti volt ott az egyetemi lelkész, éppen akkoriban adta át a tisztét a cisztercita költőnek, Ágoston Juliánnak. Mintha Cserháti hívott volna még meg, úgy emlékszem. Kerkovits Gyula volt az ifjúság Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 99 vezére. Emlékszem még Kozma Gyuszira és Baján Marikára Marika apja a zalaegerszegi városi kórház főorvosa volt. Lánya mesélte el a családjában megesett Mindszenty­történetet Vasárnap délután kettőkor van a litánia Zalaegerszegen, s egyik káplánjával mondatja azt el a zalaegerszegi plébános, akit Mindszenty Józsefnek hívnak. A káplán mondja a litániát, a plébános pedig csendítés után bezárja belülről a templom ajtaját. Kevéssel utána megnyomja valaki a kilincset. Mindszenty kinyitja az ajtót A városi főorvos áll ott - A litánia kettőkor kezdődik. - mondja, és bezárja az orra előtt

újra a templomajtót Nagy fegyelemben éltek a káplánjai is. Elnevezték a szeminárium analógiájára a plébániát pemináriumnak (Mindszenty meg­nem­magyarított neve Pehm volt). Nagyon lelkes és jókedvű társaság volt a pécsi. Sűrű kapcsolataim támadtak velük a lelkigyakorlatot követő években is. Később azonban, a börtön utáni éveimben, már nem tudtam ezeket feleleveníteni. Talán a későbbi Cserháti­hatásnak köszönhetően, nem tudtam újra táncra penderíteni őket, pedig Kerkovics Gyuszit nagyon szerettem volna. Nem ment A többieknél sem. Elkerültek Talán Cserháti­hatástól függetlenül is? Egyszer újra próbálkoztam Gyuszival: - Nézd, ennyire vagyok csak képes - hangzott az elutasítás. Az egyik találkozót, a középiskolásokkal, a Tettyén rendezik nekem. A fiúk között van egy nagyon csendes és halk szavú: 15 éves. Majd jó húsz év múlva kerül be a papi csoportba Egy nagyon jelentős Bokor­lelkigyakorlatot az ő

plébániáján rendezünk majd ’73­ban Cserhátszentivánban. Vele és papbarátaival megyek majd a 70­es évek derekán Csíkszentdomonkosba, evangéliumot analizálni tanítani az ottani plébánost, Bálint Lajost (jó tíz év múlva majd gyulafehérvári érsek lesz belőle). Járok ki hozzá Tápiósűlybe vasárnaponként misézni. és 82­ben, amikor megvonják tőlem hazám püspökei a nyilvános papi működés jogát, ő megszűnik számomra. ’97­ben, amikorra már megszűnnek a korlátozó intézkedések, akkor sem keres meg. Mindez nagyon fáj Azért is nem írom ide a nevét Vannak veszteségeink is. De ’49­ben még csak növekedéseink vannak. A zeneakadémiára kerülnek saújhelyi, debreceni tanítványaim, s talán ezek hatására is, meghívnak maguk közé az akadémiára járók is. Köztük van Picur, egy szürke szociális nővér (Szalézia a kékek közé tartozik), s ott van Maresz is, azaz a bajai Katanics Mária. Opera­jegyet szereznek nekem,

hogy zeneileg is gazdagodjam, s látom­hallom a Székelyfonót meg a Kékszakállút. De mást is csinálnak Sohasem adtam még elő egyetemi tanároknak. Picur megszervezi nekem egy előadás erejéig őket is. Harminc éves vagyok s előadok a tisztes zeneakadémiai professzoroknak Ebből érthető, hogy így kezdem: - A professzor uraknak beszámolok most arról, hogy miket tanítok evangélium címen növendékeiknek. Maresz a későbbi évtizedek során is megkeres. Egy alkalommal meghív a Rádió 6­os stúdiójába. Bárdos tanár úr kórusát vezényli: Az nem lehet Végig sírom a kórusművet Minden szava hozzám szól: Az nem lehet, hogy annyi szív fohásza / Örökké visszamáljon rólad, ég! És annyi vér - a szabadság kovásza - / Posvány maradjon, hol elönteték. Támadni kell, mindig nagyobb körökben, / Életnek ott, hol a mártir­tetem Magát kiforrja csendes földi rögben: / Légy hű és bízzál jövődben, nemzetem És vissza nem foly az időnek

árja, Előre duzzad, feltarthatlanúl? Csak szélein marad veszteg hinárja, / S partján a holt­víz hátra kanyarúl, Bízvást!. mi benn vagyunk a fősodorban: / Veszhet közülünk még talán nem egy: De szállva, ím, elsők között sorban, / Vásznunk dagad, hajónk előre megy! Eljutok Miskolcra is. Hittanár ott Orosz Árpád Rokona is, egykor hitoktatója is Bacsa Erzsébetnek. Elmegy hozzá Erzsó a vakációban, és mesél neki a debreceni dolgokról Ennek eredményeként egy papi lelkigyakorlatra kapok meghívást a miskolci Szent Annában. Tisztes Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 100 korú és fiatal papok hallgatják szövegemet. Egyiknek sem jut eszébe, hogy eretnek volnék De azért egyikük megjegyzi: - A szegénység nem parancsa Jézusnak, az csak evangéliumi tanács. Ha parancs, ha tanács, ’51 őszén egy jelentős csapat jön Miskolcról a debreceni egyetemre, s friss vért pumpál az ottani életbe. S megyek lelkigyakorlatot tartani a

kisvárdai zárdába is, ahol összeszednek vagy ötven fiatalt. A lányok egy része bent alszik a zárdában - nyilván vidékiek, s az egyik nővér mondja: - Még éjfélkor sem aludtak, hanem vitáztak maguk között azokról, amiket az atyától hallottak. Az elmúlt napokban találkozom egy tisztes aggastyánnal, és mondja, hogy ő is ott volt azon a kisvárdai lelkigyakorlaton. Szolnokon is tartok lelkigyakorlatot, ott találkozom Dénes Klárival. Győrben is, ott találkozom Jahn Fricivel. Kiskúnfélegyházán is, ahol Filoména nővér a háziasszony. Hódmezővásárhelyen is, és ott találkozom egy domonkos apácával, akit sohasem látok újra, akinek a nevét sem tudom, csak azt tudom, hogy a három nap alatt Jézus ügyében összeért a lelkünk. Alighanem kihagytam valamit. Mindszentyt a látogatásom utáni napon elsüllyesztette az ávó, s hogyan, hogyan nem, egyetemi lelkészeknek, pesti és nem pesti hittanároknak volt - a karácsonyi szünetben, tehát ’49

legelején - egy lelkigyakorlatuk, s azt Hunya Dániel tartotta, a Papi lelkiség c. folyóirat szerkesztője, s az ország első számú lelkiéleti tekintélye Úgy emlékszem, hogy a dunaparti kápolnában jöttünk össze, s olyan vértanúi levegője volt a lelkigyakorlatának. Hittünk magunkban Abban, hogy helyt állunk Két év múltán, a szerzetesek internálása s az ezt követő megegyezés után, a karácsonyi szünetben újra Hunya tart majd nekünk lelkigyakorlatot. Annak már egészen más a hangulata Miért? Mert Rákosi volt az erősebb. Nem ment a vértanúság Lefeküdtünk Megegyeztünk Nem felejtem el Hunya egy mondatát: - Testvérek, megyünk a pöcegödör felé. Így mondja, többes szám első személyben és nekünk, akik olyannyira bíztunk erőnkben. Hunya messzibbre lát, leméri a kompromisszumok összegyházi következményeit Csak azt tudom, hogy én nem akarok a pöcegödör felé menni. És a püspökeink, szegények, akik nem tudják, hogy mikor

viszi el őket is az ávó, azok mit tudtak? Van erről egy történetem. 1951­ ben két püspök beszélget egymással a Központi Szeminárium egyik ablakmélyedésében: – Ezekért a bűneinkért majd osztrák kolostorokban fogunk vezekelni, mondja az egyik. – Bárcsak már ott tartanánk! – válaszol a másik. A lefekvés­magatartás kezdetén a hierarchia is tudta, hogy az út, amelyre lépett az emberi gyengeségnek, a bűnnek az útja. Ismerte még Jézus útját, aki csak kötélvégen hurcoltan tárgyalt a trón és oltár szövetségének embereivel, főpapjával, s az államhatalom helytartójával, és nem talált módot a megegyezésre, bár Golgotára kellett mennie, bár tanításával, példájával tanítványait is golgoták felé igazította. - Nem következett be semmiféle vezeklés sem osztrák, sem egyéb kolostorokban, de ez már odébb van, más történet. Most még lélekben legalább együtt vagyunk püspökeinkkel De most,’49 első napjaiban, még

tele vagyunk tűzzel és tettvággyal. Megtudtuk, hogy ülést tart a budai Margitban a püspöki kar. Keressük meg őket! A küldöttek közé engem is beválasztanak. Ott találjuk a Néppárt még külföldre nem szökött tagjait, s köztük Mateovics Ferit. Készítettünk valami szöveget, ezt kellene a Püspöki Karnak magáévá tennie Közöljük Grősszel, hogy mit kíván ebben a helyzetben az ország katolikus népe. Grősz tudja, hogy mit kíván tőle Rákosi, s arra meg - még - nem hajlandó. Nem vállalja szövegünket Valami ilyesfélét mond: Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 101 - A katolikus nép csak tőlünk kívánja ezt, magától nem kívánja. Megyek az egyetemi lelkészek küldötteként az A.C­be, Czapik egri érsekhez, aki AC­ igazgató is, s mondom, hogy miféle nyilatkozatot szeretnénk. Ő sem vállalja: - A tanár úr most azt gondolja, hogy én gyáva vagyok. De sok bajt el lehet kerülni, ha megfontoltabban viselkedünk.

(Mindszenty viselkedésére utal vele) Nem tudom, melyik hónapban, de alighanem, még ebben az évben létrejön egy papi csoport is Pesten. Tagjai: Ikvay Laci (ő lesz majd ’52­ben az ötödrendű vádlott - 10 évvel)), Kiss Laci (egyetemi lelkész volt s nagyon korán elvitte betegsége), Eglis Pista (a második Bulányi­perben, 56­ban, ítélik majd el, s találkozom vele a Gyűjtőben), Himfy Feri (az ’50­es évek végén kerül majd börtönbe) és még mások is, akikre nem emlékszem, de mindegyikük jelentős személy volt. Hozták barátaikat is Magyar Feri is így került egyszer vagy kétszer közénk. Nem volt a csoportnak szigorú struktúrája, de annyit azért tudtunk, hogy fognunk kell egymás kezét. Himfy Feri a Klosz, a Frida néni kedvelt papja volt, és még nagyon sokaké. Feri mondta az egyik korai találkozónkon: - Gyurka majd összefog minket. Mi volt a titka ennek a korai elismerésnek. Nem az, amit a jezsuiták mondtak Ők eléterjesztették

rólam, hogy zsidó vagyok. Élt még akkor a családi gyóntató, a Pesten konty alá nyúló prédikációkat mondó bunyevác, Páter Ohmerovics, s ő kiosztotta rendtársait azzal, hogy ő aztán ismeri a Bulányi családot, s tudja, hogy nem vagyok zsidó. A titka más volt Csak annyi, hogy felfedeztem magamnak az evangéliumot. Úgy érzem, hogy amit most 87 évemben mondok, az már 49­ben kész volt. Nem tudom, hogy melyik esztendőben írtam akkori, a Szeretet az Isten c. szamizdatom, de hogy már 49­ben Szegeden s Budapesten is azt mondtam, amit ebben a kis munkámban megfogalmaztam, az biztos. Belenéztem ebbe a brosúrámba: 128 oldal a terjedelme, 31 fejezetcím van benne, a., b, c stb. alpontokkal Ideírom az utolsó fejezetet A címe: Vegyétek magatokra az én igámat! a. Miért küldte el az Atya a Fiút? S miért küldte így és ilyennek? Rejtettnek, szegénynek és végül meggyalázódónak? Nincs ezekre a kérdésekre más felelet, mint a jánosi: mert Szeretet

az Isten. A golgotai kereszt mögött ez a szeretet világít Ebből a szeretetből jött közénk a Názáreti. S ezt hozva magával vállalta engedelmesen a küldetést egészen a kereszthalálig Vállalta saját elhatározásából, szabadon. Szabad volt, és mégis engedelmessé lett értünk! Mert szeretett bennünket. Azt akarta, hogy megismerjük az Istent, hogy bemutassa őt a maga példátlan életén - nekünk. Nekünk, akik ha szabadok vagyunk, igazságtalanságokra használjuk azt. Nekünk, akik elvesszük mások szabadságát: rabbá tesszük embertársainkat Szabadon önzőnek lenni, s rabként dolgoztatni embertársainkat a magunk javára - ez az egész tudományunk. Szabadon élni és halni másokért - ez pedig Jézus tudománya E rejtett, szegény és gyalázatba fúló emberi élet önkéntes odaadása az emberiségért Emberi élet, amely önként másokért vállalt élet. Az önző szabadság s az embertipró szolgálat két oldalú gyötrelmében vergődő

világnak mutatta be Jézus ezt az életet - csak azért, hogy lássunk. b. A szalón­Krisztus bitorolja Krisztus nevét Nincs köze hozzá Nem ismeri az áldozatot, és nem hív áldozatra. A Názáreti ismeri is, és hív is áldozatra Kitárja magát az egész emberiség felé, és hív: menjünk, csináljuk utána. Vegyétek magatokra az én igámat! Fel akarlak emelni benneteket a Szeretet, az Isten, a Szentháromság, az Atya világába, hogy tökéletesek legyetek, mint Ő. Eljöttem megmutatni, hogy az ember hogyan lehet olyan, mint az Atya! Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket, hogy ti is úgy szeressétek egymást! Csináljatok mindent szépen utánam, mert nem lehet különb a tanítvány mesterénél! Szent Pál tudja, hogy a követés végső biztosítéka: eggyé lenni Krisztussal. Innen adódnak bíztatásai: legyetek Krisztusban, keresztelkedjetek meg, haljatok meg és támadjatok fel Krisztusban, öltsétek magatokra Krisztust! Aki dudás akar

lenni, pokolra kell annak menni 102 Hogy képessé legyetek ugyanazt az érzést ápolni magatokban, amely Krisztus Jézusban megvolt: a magatokkal nem törődés, a másokért élés az élni akarás érzését. c. Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtunk! Add Uram, hogy lássak! Téged már látlak Látom, tudom, hogy Te magad vagy az erőszakosan nemragaszkodás, a másokért élés, az engedelmesség, az önkéntes mindent adás, a szeretet. Azt is látom, tudom, hogy kemény ára volt és van annak, hogy te a Szeretet vagy. Hogy keresztet hív létre ez a Szeretet Azt is tudom, hogy az azonosulás a Szeretettel a Kereszttel egyesíti az embert. Most azt kérem mindent adni akaró lélekkel, engedelmesen mindent Reád bízó, hagyó hittel, reménnyel, hogy add nekem, hogy lássak. Mit? Hogy meglássam, miként lesz a kereszt gyötrelme - boldogság Hogyan fog boldogítani a kereszt engem és a világot? A boldogságkereső ember hogyan éri el végső célját; azt, hogy boldog

legyen? S azt is lássam, hogyha az emberiség elindul Krisztus nyomában, hogyan születik meg ebből a nyomorultak, a proletárok megváltása! Hogyan lesz evangélium és jóhír és üdítés és felüdülés - kereszt? Nincs benne egy mondat, amit ma nem tudok vállalni. Nincs benne egy mondat, amely nem illenék bele a húsz évvel később írt KIO­ba. Ez utóbbitól 40 év választ el, az előbbitől majd hatvan. Honnan ez az azonosság? Hát csak onnan, hogy ma is, negyven éve is, hatvan éve is ugyanaz a forrásom: Máté. Márk, Lukács, János ’88­ban tartottam Márcziék lakásán három előadást, s ez korai kísérlete volt e könyvemnek. Magnóra vettük, s a szöveg megjelent a Karácsonyi Ajándék 157 szamidat kötetében. Ebben találom, hogy ’48 nyarán tartottam egy lelkigyakorlatot debreceni népemnek a Svetitsben. Már elfeledkeztem róla, s úgy emlékeztem, mintha én a magam debreceni népét nem lelkigyakorlatoztattam volna. Nagyjából így is volt

Megvolt még a Manréza, s a péceli apácák Fraurézája is. S ’49 karácsonyán odaküldtem őket Emlékszem arra, hogy Bacsa Erzsó, Wingert Magdi, Kovács Teri az egyik évben szüleimnél, Mátyásföldön szilvesztereztek, ott mennek évvégi hálaadásra, s apám tanítja őket bridzselni. A téli nagy sötétben a vonattal túlmentek Pécelen, Isaszegig utaznak, s úgy kell egy másik vonattal egy állomást visszajönniök. Mesélik, hogy Luzsénszky atya lelkigyakorlatoztatta őket, nagyon aranyos volt de nagyon hagyományos szöveget kaptak tőle. Ez az atya disszidált, s majd ’93­ben találkozom vele Lyon közelében a Le Corbusier által épített, építészetileg híres domonkos kolostorban, ahol a Droits és Libertés dans l’Église meghívására veszek részt egy három napos konferencián, s ott ismerem meg Dorothea Nassabit Eschbornból és Hubert Tournes­t, egy délfranciaországi városból. De a fiúk meg voltak elégedve. Thoma Bandi azzal jött haza,

hogyha Bulányit hallgatom, az az érzésem, hogy fel kell akasztanom magam, de Varga László a diadalmas kereszténységről beszélt. Varga majd hamarosan disszidál ’56­ban pedig, miután felfedezte a vértesszőlősi ősembert - Bandi átment az orvostudományi karról az antropológiára, mert nem bírta a fizikát -, ő is disszidál. Louvain de la Neuve­ben találkozom újra vele, az antropológia professzorával. Ez ’90 nyarán van, mert Lőwenben ünnepeljük a hét nyelven megjelenő Concilium nevű folyóirat 25. születésnapját - s ott találkozom, végre személyesen is, Schillebeeckx és Küng professzorokkal. A következő országos lelkigyakorlaton már ott vannak fiúk és lányok, debreceniek, pécsiek, pestiek Télen volt és öt napos. Magam rendeztem, tíz előadóval, és tíz szentről Mindegyikük kapott egy félnapot, A szállást alighanem Szalézia nővér intézte, mi meg vándoroltunk előadótól előadóig. Próbálom összeszedni a tizet Szent

Benedekről Szunyogh Xavér beszélt a Szabina kápolnában. Szent Ferencről Balanyi Gyuri bácsi Loyolai Szent Ignácról Páter Kollár, Avilai Szent Terézről Lakos Bandi, Szalézi Szent Ferencről Rónai Gyurka. S többre nem emlékszem Volt egy városok közti megbeszélés is Ezen Demény Peti mondja: - Hát mi élünk Debrecenben, az atya nyomasztó szellemi fölénye mellett. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 103 Lehet, hogy nem beszéltem? Mai eszemmel Pál, Ágoston, Tamás, és az Aquinói tehették volna ki a tízet, de nem ugrik be hozzájuk az előadók neve. A magamé sem Volt még egy lelkigyakorlat, annak helyet már csak a Regnum székházában, a Damjanics utcában találtunk, Simon Satya, a piarista filozófia tanár volt ott az ász. Beszélt a Pavlov­féle feltételes reflexről is: - . s a végén a kutya odarohant a csengőhöz, s maga húzta meg Ott volt a hallgatóságban Zádovszki Béla debreceni medikus is, ő csak Simon Satya

beköpéseit jegyezte, s volt mit jegyeznie. Egyébként ő volt az egyetlen, aki úgy hagyott ott bennünket, hogy előtte eljött hozzám elbúcsúzni: - Atyám, én itt hagyom ezt a te vértanúképző főiskoládat. Nem tudom már, mikor lehetett, talán ’50 tavaszán, a dunaparti kápolnában Sík Sándor tartott lelkigyakorlatot az egyetemi lelkészeknek, hittanároknak. Ennek egyik szünetében bementünk Lakos Bandival Sík szobájába, mert megtudtuk, hogy Endrey Mihály püspök, az A.C­igazgató azt mondta, hogy a Püspöki kar elé viszi az ügyet: - Nyilatkozzék a Kar, hogy ő­e az A.C­igazgató, vagy pedig Bulányi Sík azt mondta, hogy menjetek át hozzá, s beszéljétek meg vele a dolgot. Nem értettük, hogy mi a baj. Ma már értem Hát ezeknek a lelkigyakorlatoknak híre ment, s Endrey azt vette észre, hogy van ám Actio Catholica az országban, de rajta kívül. Azzal mentünk át Endreyhez, hogy mi nem akarunk semmit sem csinálni az Actio Catholicán

kívül, hanem csak azon belül. Endrey fogadott bennünket, de hűvös volt, és elzárkózó Végül is Bandi találta meg a kulcsot a szívéhez. - Püspök úr, azt mondja meg nekünk, hogy mit kell tennünk, hogy az eredeti ártatlanság állapotába visszajussunk. Bandi ezzel utalt arra, hogy ősszüleink bűbe estek, s elveszítették eredeti ártatlanságunkat. Endrey erre elnevette magát, s e pillanattól kezdve minden rendben volt. Átadtam neki brosúráinkat. Úgy emlékszem hét füzetet adtam át neki Két füzet volt az Isten Országa, kettő volt a Szeretet az Isten, egy a kicsiknek írt rajzos hittankönyvem, egy hatodik a nagyoknak, az általános felsősöknek írt nem rajzos hittankönyvem, s egy hetedik, a Török Jenő által írt Tájékozódás, amely beszámolt Mindszenty­ügyről, békepapságról, szóval az egyházpolitikai helyzetről. Az eső négy megmaradt, az utolsó háromnak nyoma veszett, pedig de szeretném olvasni őket most, közel hatvan

esztendő után. Ezzel rendeződött az ügy Tanulni lehet belőle Mit? Azt, hogy aki püspökké lesz, nem feltétlenül rossz ember, de szeret úr lenni ő is a maga portáján. Ha valami baj van, meg kell nézni, hogy mi van Hátha csak az, ami Endreynél is volt! Most következett ránk az aranyélet. Endrey összetrombitálta nekünk az egész országot, annak minden apostoli erejét: egyetemi lelkészek, hittanárok, apácák és a KLOSZ. S az AC piros plüss foteljeiben ülve elhatároztatott, hogy ’50 nyarán három szintű lelkigyakorlatok lesznek. Felső azoknak, akik már két lelkigyakorlaton is voltak, középső, akiknek ez lesz a második lelkigyakorlatuk, és alsó, akiknek ez lesz az első lelkigyakorlatuk. Akkor azt is tudtam, hogy mindegyikhez milyen anyagot tudok majd adni. Meg nem hirdetve, suttogó propagandával, a föld alatt. Aztán az egészből nem lett semmi. ’50 nyarán, egy nagyon csúnya éjszakán teherautók álltak meg nagyon sok férfi és női

rendház előtt. Felzörgették a házakat Húsz percet kaptak öltözködésre, csomagolásra. Internálták őket A nyugati és a déli határ közeléből, ahol közel voltak az imperialisták, meg azok láncos kutyája, Titó. Vitték őket északra és keletre, ahol a Szovjetunió nagyobb biztonságában élhetnek. A jezsuita Pálos Tónit is, azt hiszem Pécsről Egybeterelték őket. Ő lett a rendkormány által kinevezett elöljárója az internált jezsuitáknak Csak egy rövid glottgatyában. Ott volt az én Páter Ohmerovicsom is Nem nézhette ezt Odaállt a maga 130 kilójával a kicsiny és vékonyka Tóni elé, és mondta, hogy úgy gondolja, Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 104 hogy ez a glottgatya nem illik tisztségéhez. Tóni meghallgatta őt, s megígérte, hogy négy centit majd még levág a glottgatyából. A tatai piaristákat meg Újhatvanba szállították egy­két héttel később. Tata is közeliben volt az imperialistáknak. Az

újhatvani nép összesereglett a rendház körül, mert azt hitték, hogy el akarják vinni kedves ferenceseiket. Ez kellett az ávónak Odamentek Jól összeverték a piaristákat is, a ferenceseket is. Később majd kórházban kúrálnak ki némely piaristákat, de a ferencesek nem úszták meg ilyen könnyen. Ők 10 évet kapnak lázításért - velük is találkozom majd a Gyűjtőben. A szerzeteselöljárók pedig összegyűlnek; beszélni kell Grősszel. El is mennek hozzá, s kérik, hogy tárgyaljon Rákosival. Grősz nem teheti, mert ez a Vatikán feladatkörébe tartozik - Bezzeg ha ti papjaitokat vitték volna el, akkor tárgyalnátok! Grősz megtörik, és hajlandó tárgyalni. Tárgyal és ott van Sík Sándor is a tárgyalóasztalnál A másik oldalon pedig maga Rákosi. Tárgyalás közben, azt megsegítendő, viszik a tatai piaristákat Újhatvanba. Sík felemlíti a tárgyaláson Rákosinak az ott történteket Mire Mátyás: - Mert fellázították a népet.

Augusztus vége felé Pesten vagyok. Ott hagytam Debrecent, s éjszaka nem alszom rendházban. Nem kell siettetni a dolgokat, ha már ’48 karácsonyáig nem vitt el az ávó Magam is bent vagyok a pesti rendházban, amikor Sík Sándor beszámol a tárgyalási eredményekről. - Nekem azt kellett volna mondanom neki, hogy Uram, Rákosi Uram, maga most hazudik! De hát ilyet nem lehetett mondanunk, mert akkor vége a tárgyalásnak. S a tárgyalásnak meglett az eredménye. Az ezernél is több államosított katolikus iskolából visszakaptunk nyolcat. Kettő belőle a piaristáknak is jutott: a pesti és a kecskeméti gimnázium. De az előbbi már nem a folyóparton, hanem a Mikszáth téren, a Sacré Coeur házában. Beszélek Lakos Bandival, s mondja: - Folytatódik az egyházüldözés, de most már püspöki asszisztenciával. Magam is írok a helyzetről egy kétlapos dolgozatot. Majd ez is ott lesz a Fő utcán az őrnagy úr előtt. Bandiéhoz hasonló tenorban Ez sem maradt

meg Bár a Történeti Intézett megőrizhette. Talán egyszer már nem lesz titkosítva, és elküldi nekem Megyek vissza Debrecenbe. Jön le Sík Sándor: - Gyurka, kell nekem Pestre egy jó magyartanár! Gondolkozzál rajta, hogy jössz­e? Hogy mit jelentett ez nekem?! Álmaim netovábbját. Tanítani magyart ott, ahol Sík és Bátori voltak az elődeim! Gondolkodom, és ezt felelem: - Rendfőnök Úr! Nem tudom itt hagyni a csoportjaimat. Maradnék Debrecenben Tudomásul veszi, és maradhatok. S elkezdőik egy új munkaév. Nem tudom még, hogy ez az utolsó előtti Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 105 XV. Budavári, 2005. július 19 BABA, AKIT SIKERÜLT BESZERVEZNIÜK Azt hiszem, hogy ’49 karácsonyán volt az első házi liturgiánk. Gaizler Gyusziék Kandia utcai házában. Gyuszi csak pár évvel lehetett fiatalabb nálam Katonatisztnek tanult, s egyetlen gyermeke volt egy nyíregyházi orvos­házaspárnak. A szülők beíratták őt debreceni orvosi

fakultásra - még mielőtt hazajött volna a hadifogságból. Megjön onnan ’45 szeptemberére, s hamarosan felségül veszi a kalocsai dzsentrilányt, Madarász Jutkát, aki szintén akkor iratkozott be medikának Debrecenben. Hamarosan megszületik Jucó baba is Gyuszi jelentkezik ’48­ban az egyetemi lelkésznél. Én meg örülök neki De hamarosan jönnek a szülők, s kérik, hogy ne foglalkozzam gyerekükkel. Féltik őt Érthető, hiszen csak most jött haza hadifogságból. Egy darabig elmarad Gyuszi, aztán jön megint Amikor majd a börtönben álmodok, azt álmodom, hogy megyek hozzájuk a Kandia utcán. ’49 karácsonyán náluk gyűlik össze népem eleje: 12­15­en lehetünk, s körbeüljük az ebédlőasztalukat. A prédikációt akkoriban sohasem írtam le, de erre az alkalomra írok egy elmélkedést, és felolvasom a misében. Csend Döbbent vagy nem - nem tudom Elmélkedés­ hez hozzáimádkozunk, de prédikációhoz? Még nem alakult ki a háznál mondott

misék liturgi­ ája. Ez az első alkalom A Környezetvédelmi Lexikon (1993) szerint viszont az ott elhangzott elmélkedés a magyarországi zöld filozófia kezdete. Arról van szó az elmélkedésben, hogy miért is született Jézus a szegények közé. - Mért szegénykedel bele szaturnáliásnak akart örömünkbe? Kolakovics járt tótoknál­cseheknél is, s abból az lett, hogy rakásra szentelték a földalatti papokat, hogy ne kelljen békepapok miséjére járniok. Bennünket nem zavart különösebben a békepapok miséje. Békepapok? Rávették őket, szegényeket. Ők is tárgyalnak, ha már Grőszék is tárgyaltak Már az ’50 augusztusi megegyezés után volnánk. Debrecenben van még talán vagy húsz kato­ likus pap: világiak, szerzetesek, görögök. A rendházban nincs már házfőnök, magam vagyok A plébániára járok ebédre. S megjönnek mind a békepapi találkozóról Mind, az öreg Molnár prépost is, aki Bánáss örökébe lépett. Megdolgozták

őket, hogy menjenek el Az ebéden Mol­ nár felém fordul: - A vértanúságot már eljátszottuk. A jelenlevők közül egyedül én nem mentem el. Inkább elmegyek Pannonhalmára, egy ki­ csit írni, és megpihenni is. A bencések is kaptak két gimnáziumot Igaz emberekre találok ott Az egyikük mondja ebéd közben. - Csak ne volna az embernek az az érzése, hogy nekik van igazuk. Ez a nekik a kommunisták. Ha eltekintünk a módszerektől, akkor elfog ez az érzés: igen, itt van a nagy történelmi leszámolás órája., a feudalizmus ezer éve után A századokon át jobbágysorban, gazdasági cselédsorban élő milliók gyerekei érettségiznek, egyetemre men­ nek. Nehéz talpon maradnia annak, aki ezen gondolkodik Veres Péter regényeinek tisztasága, Illyés Gyula életműve, Ady és József Attila - mindezek nem a klerikális és feudális múltról beszélnek, hanem egy szociális jövőről. Most csak Jézus szava segíthet abban, hogy állva maradjak: a

Szeressétek ellenségeiteket! S a Sátán a gyilkosság atyja, és az Isten Országa nem Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 106 ismeri az erőszakot. S mi, keresztények, bizony ismertük azt minden mennyiségben, és ezer éven keresztül, és már Konstantintól kezdve. Most fizetünk De aki hajlandó Jézus szemével nézni a történelmet, az hajlandó vértanúvá is lenni. A csonka­váradi egyházmegye talán legderekabb papja mondja nekem: - Én is azt tenném, amit ti. De fejfájós vagyok, s ezért félek a börtöntől Nem tudja, hogy hogyan vagyok a fejfájással. Félő, hogy ez a fejfájás célebsz betegség is Kikezdi azt, aki komolyan veszi. Léh magiszter úr is fejfájós volt Míg Pannonhalmán járok, egyik csoporttag összetrombitálja a népet: - Nyilvánvaló, hogy abba kell hagyni már ezt az egészet. Néznek reá, és senki sem hagyja abba. Valamikor, csak három éve, városi ifjúsági elnök volt az ajánlattevő. Az apja professzor, s

az anyja kiborul: ráveszi fiát, hogy ne járjon közös­ ségbe; ő meg kiköti, hogy gyónni, a templomban, nem a szobámban, azért járhasson hozzám. Fogy a levegő körülöttem. Hol vagyunk már attól, hogy Laci bácsi végigvisz az összes es­ peresi kerületeken s én beszélek mindenütt a jézus üzenet tartalmáról, meg a kisközösségek­ ről. Hallgatják, s csodálkoznak De Kiss Laci, aki káplán a Szent Annában, az nem Ezt mondja: - Ha jól értem, amit Gyurka mond, akkor azt mondja, hogy szálljon meg bennünket a Szentlélek. Jó De én azt mondom, hogy amíg rendben vannak a halotti anyakönyveink, azaz elláttuk szentségekkel a haldoklókat, addig megtettük, ami telik tőlünk. Messze vagyunk már ettől. Nincsenek már rendben a halotti anyakönyveink Nagyon meg­ gondolják az emberek, hogy kiteszik­e magukat annak, hogy papot látnak bejönni a házukba. Apámat ’48­ban lecsukják. A nem­egyházi rendcsinálást Rákosi a Magyar Közösséggel

kezdi Akiket fel nem akasztottak közülük, azokkal majd a Gyűjtőben találkozom. Olyan volt a perük, mint később a Grősz­per. Mindenkit belesöpörtek, aki útjukban volt Az apám is útjukba volt? Igen. Mivel Azzal, hogy bankigazgatói állása volt Nincs ilyesmire szükségük Megállapították, hogy még ’43­ban jártak nála a Magyar Közösség emberei. Miért? Mert magyar neve volt, s nem sváb, s gondolták, hogy beszervezhetik őt is a készülő kiugrásba: Horthyval, a németek ellen. Apámnak nem volt kifogása ellenük Tudta, hogy a németek elveszítik a háborút. Közgazdász volt Kiszámította, hogy mennyi emberrel, nyersanyaggal rendelkeznek a szövetségesek, s mennyivel a tengelyhatalmak. Már kisfiú koromban is magyarázta nekem, hogy ezért vesztettük el már az első világháborút is, s hogy miért lett Trianon. Ember és nyersanyag - ez kell a győzelemhez Hat hónapra ítélték el és állásvesztésre. A börtönirodán csinálta - a

börtönszámvitelt Három hónap után elengedték A Mosoly Albumnál helyezkedett el. Vándorfényképész lett belőle 55 éves korában Mesélte, hogy elvtársak, rendőrök elvitték nyáron a huszadik faluba élő nagymamához az unokát, ott készítette fel őket a pap, s ott lett elsőáldozó. S azt meg kell örökíteni Zárt ajtók mögött és felöltöztetve elsőáldozási szerelésben a gyereket, fényképeztetik őket apámmal. Különösen ’51 tavasza után fogyott a levegő, amikor a Grősz pert követően egy ávós (a bajszos püspök) beköltözik a helynökségre, és Laci bácsi szól, hogy csak a hátsó lépcsőn menjek fel hozzá (hogy a bajszos ne lásson). Hamarosan már a hátsó lépcsőn sem kell fel­ mennem, mert összevonják egyházmegyéjét a csanádival, s Laci bácsira nincs szükség többet. Molnár prépost is elkerül Debrecenből, békepap jön a helyére. Egyedül maradok a rendház­ ban. ’51 november 30 a végső dátum, amire át

kell adni a rendházakat Ama nyolc kivételé­ vel. Ügyesen egyezkedett Rákosi Mátyás Magunk hajtjuk végre magunkon a leépítést Ha nem egyezkedünk, folytatniok kell az internálásokat az ország északi és keleti részein is. Hova internálnának? Talán az elepi juhistállókba, ahova a kulákokat vitték? De ha ők kibírták. Karhatalommal kellett volna kiüríteniök az összes rendházakat Most magunk Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 107 ürítjük magunkat magunktól. Azért ez is egyházüldözés Megegyezéssel A Párt akaratából mi magunk üldözzük magunkat. Keserves dolog ez Az irodaigazgató bejön ’51 novemberében rendházi szobámba, s látja, hogy még nem költöztem ki, s elkezd kiabálni velem, szegény. - Mért kiabálsz velem saját szobámban? Elhallgat, s egy félóra múlva hoz egy stanicli alján őt deka pörköletlen kávét engesztelésül. S mondom neki: nyugodt lehet, 30­ára kiköltözködöm. De hová? Hát a

sekrestye mögötti egyik raktárhelységbe. Legalább háromezer kötet a könyveim száma A nélkülözhetőket már széjjelvitték szüleik lakására, padlásra­pincébe a fiúk megőrzésre. A sekrestye mögött, a templom szélességében, van egy folyosó, s abból nyílnak a helységek. Ezeket a helységeket piarista őseim építették három százada. Ez volt a kezdeti rendház és iskola Ide költöztetnek a fiúk. A szobám bútorait, meg a szükséges könyveket a rendház második emeleti szobájából, melyben kipakoltam ’44 augusztusában a cukrosládákat, amikor megérkeztem Tatáról. Közben eltelt jó hét esztendő De ne szaladjunk ennyit előre. ’50 szeptemberére beindul az új tanév. Még növekedik a csoportok száma S elkezdem az összes csoportok önként jelentkező tagjai számára a Teológiai Tanfolyamot: van benne dog­ matika, morális, ószövetség, újszövetség és Babits­óra, havi egy alkalommal. Egyszer meg­ látogat édesanyám is.

Talán Arankánál lakik Aranka tíz évvel idősebb nálam, s számomra az akkori évek csúcsa. Tanítónő a katolikus elemiben, és napi áldozó Aláírja az iskolában ő is a tiltakozást Mindszenty reakciós politikája ellen. A fizetéséből tartja el négy elárvult gyerme­ két. Utána jön másnap reggel a Szent Annába Állandó gyónóm Meggyónja az aláírást Fel­ oldozom, és kiszabom az elégtételt: - Két héten keresztül nem áldozhatik! Rohan vissza az iskolába, és kihúzatja nevét a listáról. Mind hősök ők, mind Járt már szüleimnél is, Mátyásföldön. Anyuka olyankor érkezik, amikor Babits­óra van, s el akar jönni Megyünk a Budai Ézsaiás utcába. Ecinél­Bélánál van a Babits­óra, hogy a magyar­szakos Eci is ott lehessen, akinek van már egy kisfia is: a Laci. Én eskettem a szülőket, én kereszteltem Lacit. Laci is hallgatja, amiket mondok Babitsról, s közben Teri dajkálja (Jól dajkálta) Édesanyám meg boldog; nem hiába

bízott a fiában, már akkor is, amikor vitte, nem is olyan régen, csak tizenöt éve, Vácra, a noviciátusba. Nő a családos csoport létszáma is. Majd mindet én eskettem, Gyuszit­Jutkát kivéve Bélát­ Ecit, Tibort­Mártit, Attilát­Babát, Pistát­Sárit. Petőfi Sanyi és Csöpi Miskolcról jönnek, őket még ott Orosz Árpi eskette. Sanyi ’51 szeptemberében érkezik Csöpi pár hónappal később, amikorra Sanyi elrendezi neki, első éves matematikusként, az új debreceni otthont. Megjön Csöpi, s a fiúk is látják, hogy domborodik a hasa. Nevetve kiáltják­hívják maguk közé Sanyit: - Apává fogadunk. A lányok között van Csongor Juszti. A bátyja jezsuita, az öccse, Juszuf, az én osztályomba járt ’48­ig. Emil osztályába jár a papnak készülő Zajdon Jancsi Szerelmes Jusztiba, s felel magyarórán a Csongor és Tündéből, s véletlenül Csongor és Jusztit mond - nagy a nevetés. Juszti még csak hetedik gimnazista, amikor

államosítják a Svetitset. Állami iskolába kerül, nekik is tiltakozniok kell Mindszenty ellen. Juszti nem teszi Kizárják az ország összes közép­ iskoláiból. A baromfi feldolgozó üzembe megy, fagyos csirkéket vagdosni, pucolni - elfagy­ nak ujjai. Majd Pestre jön, s beáll Naszályi Emil illegális ciszterapácái közé Lehívom Debrecenbe magam is Naszályit. Találkozik lányaimmal, s ezt mondja nekem: - Te, ezekből lehetne valami, de nekik kellene szentelned az életed! Eszem ágába’ sincs. Amiről Jézus álmodott, az több mint apácazárda Tegyétek tanítvá­ nyommá az összes nemzeteket! Ahhoz meg kell az emberiség tíz százaléka, amelynek cso­ Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 108 portjaiban elfér a többi, a 90 százalék. Celibátusra pedig legfeljebb egy vagy két ezrelék vállalkozik. Azért járom az országot is. Ilus meghív Szegedre a Kalász­munkában nevelkedett fiatal asszonyai közé. A lelkigyakorlaton ott van az

Iskolanővérek generálisnője, Ildefonza is A helyszín a Dóm egyik toronyszobája. A csanádi püspök (Hamvas) is részt akar venni egyik előadásomon. Ilus lebeszéli róla - Ha a püspök atya is felmászik közénk a lépcsőn, lebukunk. Híre megy, hogy van ott va­ lami. A püspök lemond róla. Majd találkozunk tíz esztendő múlva a Központiban egészen más szituációban. hogy alkalmazzon káplánként, s akárhol! Hol vagyok már attól, hogy a Dómban prédikálhatok! Ilus még él, ő tudná megmondani, mi lett a csanádi egyházmegye Kalász­fiatalasszonyaiból. Ilus közben felkerült az A.C­be Endrey mellé, aki tud meghívásomról Hajlandó akárkit megkérni a lelkigyakorlatra, csak ne én tartsam. Ilus hajthatatlan Endrey tudomásul veszi, de Ilus nem vehet részt a lelkigyakorlaton. A lelkigyakorlat három napjára Ilus mégis eltűnik az A.C­ből A negyediken újra ott van Endrey hivatja - Hol volt? - A szegedi lelkigyakorlaton. - Még be is vallja? -

Nem, csak megmondom. Nem emlékszem már, hogy mikor volt ez a lelkigyakorlat. Csak arra, hogy mikor Endrey először kapott hírt az én három napos reggeltől estig tartó ifjúsági lelkigyakorlataimról, me­ lyeken még éjfélkor is azt vitatják a fiatalok, amit a nap folyamán hallottak, valakinek mondja: - Keresztény világnézetről beszél ezeknek a pisiseknek! Tartson nekik három beszédet Liziői Kis Terézről, s küldje haza őket. S eljutok újból Sopronba is. A szürke nénékhez? Nem, csak a soproni ávóhoz A vonaton ellenőrzés, mert határzónában vagyunk. Hova megyek? Mondom, hogy a szürke nénékhez Amikor leszállok, közre fognak, s visznek az ávóra. Kikérdeznek Mondom, amit mondhatok Elszedik a nálam levő brosúrákat. Telefonálnak Pestre De még nem jött el az én órám Fegy­ veres őrt kapok, s az visz vissza az állomásra. Felszállok Velem szembe ül kihúzott szuro­ nyos puskával az őröm. Én meg reverendában Győrnél eltűnik

Leszállok Pesten, s megyek ki Mátyásföldre. Se eleven, se holt nem vagyok Majd megyek vissza Debrecenbe ’51 nyarán vagyunk. Orosz Árpi népe jött fel Pestre a lelkigyakorlatomra Meghívom Endreyt. Eljön, s ő mondja a nyitó misét és prédikál is Arról beszél, hogy az állam és annak törvényei. A mise végén pedig csak ennyit mond nekem: - Száraz vagyok - s kérdem, hogy ez mit jelent. Azt, hogy nem tudja többet támogatni lel­ kigyakorlataimat (a fiatalok utazási költségeibe nem tud belesegíteni). Egyszer bejutok Sík Sándorhoz is. Különös dolgot mond: - Nyilvánvaló, hogy most már csak a templomokban lehet dolgoznotok Nézek rá kérdőn, s nem mondom, hogy a templomban nem lehet kisközösséget csinálni. Nem mondom ki, mert ezt ő is tudja. Csak nézek, és nem szólok semmit S ő sem folytatja Majd pár hónap múlva kapom a jelentést a kihallgató őrnagytól: - Sík Sándor tépi a haját a folyosón: Nem tudtam parancsolni nekik. Aki dudás

akar lenni, pokolra kell annak menni 109 Eljut hozzám egy hír a győri aulából: - Bulányit nyilvánvaló, hogy beszervezte az ávó. Csak azért tart még mindig lelkigyakor­ latokat, hogy lebuktassa a fiatalokat. Nevessek vagy üvöltsek kínomban? Nagyon szép volt az utolsó év. Megaranyozták a miskolciak Nagy csapat jött belőlük, de Sanyin és Csöpin kívül már csak Merza Jóskára és majdani feleségére, Szedlacsek Katira emlékezem. Jóska matematikus és Kati is az Jóska minden reggel hét előtt ott van a Szent Anna sekrestyéjében. Állandó ministránsom lesz Vasárnaponként meg udvarol Katinak, aki kollégiumban lakik. Legalábbis ezen a címen viheti ki őt, és nem jelenti be, hogy misére viszi Karácsonyra olyan misét rittyentek a raktárhelységben, amilyet csak tudok. A műsora megmaradt. Az elmélkedése elveszett, pedig minden tudományomat beleadtam, s még reménykedő szívemet is. Az utolsó - egyelőre biztosan az utolsó Karácsonyest A

boltíves teremben csak egy hangulatlámpa ég, s halkan kezdődik az ének Kicsi madár, jaj de fenn szállsz! / Mi az oka alább nem jársz? Alábbszállnék, de nem merek; Mert itt senkit nem ismerek. Miközben tovább zümmögjük a dallamot, egyikünk elkezdi a szöveget: INCIPIT DEIFICATIONIS NOSTRAE HISTORIA: Ültette pedig az Úristen kezdettől fogva a Gyönyörűség Kertjét: ebbe helyezé az embert, akit alkotott Látta az asszony, hogy a fa evésre jó és evék, s ada férjének - eztán teljes sötétben énekeljük Kicsi madár, jaj de fenn szállsz! / Mi az oka alább nem jársz? Alábbszállnék, de nem merek; Mert itt senkit nem ismerek. Rég megmondtam, bús gerlice, / Ne rakj fészket útszélire Mert az úton sokan járnak, / A fészkedből kihajdásznak. Miközben tovább zümmögjük a második dallamot, valamelyikünk folytatja: - Mivel hallgattál feleséged szavára átkozott legyen a föld munkád alatt por vagy és visszatérsz a porba! A zümmögés

abbamarad, s miközben meggyújtjuk az adventi koszorú első gyertyáját, s halljuk az első örömhírt: Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé az széttiporja fejedet - Majd következik az előbbi dal második strófája: Rakjál fészket a sűrűbe, / Bánatfának tetejébe. Aki kérdi, ezt ki rakta? Mondjad, hogy egy árva rakta, Kinek sem apja sem anyja, / Sem egy igaz atyafia, Majd újból a szöveg: És rátámadott az öccsére, Ábelre, és megölé. És mondá az Isten: eltörlöm az embert, mert megbántam, hogy alkottam őt. - Majd az egyetlen koszorúgyertya fényében felzendül Kodály éneke: Jöjj el, jöjj el, Emmánuel, / csak Téged áhít Izrael És hozzád sóhajt úntalan / Mert Isten híján hontalan, Meglásd, meglásd, ó, Izrael, / Hogy eljövend Emmánuel. Sokára jutottunk el az evangéliumhoz: és jászolba fekteté, mert nem kaptak helyet a szálláson. Ezt a követte a Puer natus in Betelehem, alleluja ének, majd elmondtuk akkori

Hűségimánkat, s következhetett végre az elmélkedés ezzel a címmel: Karácsony 1951­ben aminek a szövege nem maradt meg, vagy lappang még. Kíváncsi volnék, mi volt benne, mert alighanem ebben volt a végrendelet: elmondani, amit rá akartam bízni enyéimre, mielőtt eltű­ nök a szomorú magyar éjszakában, 33 évesen, és teljesen kiszolgáltatottan az erő sátáni vilá­ gának. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 110 De a boldog karácsony után még folytatódott az élet. Gaizler Gyuszi szerzett nekem egy né­ nit, aki napi 3 Ft ellenében megebédeltetett, Bacsa Erzsó meg szerzett egy albérletet a Dobozi bérházban. Munkaviszonyom ’51 novemberével megszűnt, nem kaptam többé az egyetemi lelkészi kongruát. Hogy miből fizettem ki a napi 3 Ft­ot s az albérletet, nem tudom De a cso­ portjaim mind éltek tovább, és templom nélkül is gyóntattam őket. Mert a templomban a napi reggeli csendes szentmise elmondásán kívül már

nem csinálhattam semmit. Nem volt jogsim már a papkodáshoz. A Teológiai Tanfolyam is ment tovább És Éva néni rendezte még szá­ momra a pesti előadásokat. És eskettem a párokat, és még liturgiát is találtam ki: orvos­ava­ tásra, amikor Sveiger Ottót doktorrá avatták. Nem volt még vég­érzetünk Nem gondoltuk, hogy abba kell hagynunk egyszer. Úgy gondoltuk, hogy Ne bánd a holnapot, A rendelés a forró mába küldött. Egyetlenegy a szükséges Szeress! S a többit hagyd az Úristen kezére (Sík S., Máglyafüst) Egy alkalommal találkoztam Sándor Pistával is. Szaléziánus dolgozó testvér, szerzetes volt ő Rákospalotán a Klarisszeumban. A debreceniek utat találtak hozzájuk A Kolakovics­féle munkásfiú és munkásleány csoportok folytatásai: Orth Miska, az asztalos, aki majd szakérett­ ségi után egyetemre került és mérnök lesz. És Szabó Magdi, egy tündérszép szőke leány, aki majd a felesége lesz. És besegítettek nekik Bigi

(Balássy Géza) és Berényi Dini Ők is jártak Rákospalotára. Sándor Pista nagymenő volt Sokszorosította brosúráinkat, amiket mi csak gépelni mertünk. Amikor a munkásfiataljait elviszik katonának és kék ávóssá teszik őket (pa­ lota­őrök, akik majd vigyáznak az ávó rabjaira), akkor is vissza­visszajárnak Pistához. Papo­ kat a kommunisták csak agyonverik, tárgyalásos akasztás nem lehet a sorsuk. De Pista nem pap, csak dolgozó szerzetestestvér, őt nyugodtan fel lehet akasztani: 1953 június 28­án 21 óra 10 perckor hajtották végre a halálos ítéletet. Nem akarom elvitatni őt a szaléziánus testvé­ rektől. De a Bokornak is ő az első vértanúja Egy hónappal korábban viszi el őt az ávó, mint minket S nem érdekelt engem soha, hogy kit szerveztek be enyéim közül, és kit nem. Volt akiről sejtettem, volt akiről biztosan tudtam. De ugyanúgy bántam velük, mint azokkal, akikről nem gondoltam ilyesmit. Egy alkalommal megkértem

egyiküket, akiről biztosan tudtam, hogy be van szervezve, s ő csak ennyit mondott. - Atya, engem ne tessék küldeni senkihez sem! A Történeti Hivatal megőrizte a jelentést, amit készített rólam: J e l e n t é s ­ Budapest, 1951. január 20 Középmagas termete van, szép szabályos arca, barna hullámos haja, kék szeme s mindig szelíd, de határozott tekintete. Van az egyéniségében valami, ami föltétlen meghajlásra kényszeríti az embert. Ezt mutatja az a tény, hogy Bulányi atyával szemben csak két csoportja áll azoknak az embereknek, akik ismerik őt. Az egyik minden fönntartás nélkül, nagyon szereti, a másik ugyanígy gyűlöli. Közömbös csoport nincs Az a valami, ami meghajlásra kényszerít benne, az, ami Juhász atyából hiányzik: a saját erejéből, saját magából és magától kialakított, határozott egyénisége. Nincs benne idegen, mástól átvett íz, minden cselekedete, minden szava, minden elhatározása sajátos, egyéni. S amit

tesz vagy mond, annak a biztos tudatában teszi vagy mondja, hogy az a lehető leghelyesebb. Őt nem lehet senkinek megcáfolni, nem lehet semmit jobban csinálni nála, nem azért, mert ő ezt megakadályozza, hanem azért, mert minden tekintetben de facto ő a legtöbb maga nemében és szemében, A hívatásával szorosan összefüggő kötelezettségeit megalkuvás nélkül teljesíti. A miséi nem gépiesek, érzik belőlük a meggyőződés. Gyóntatásnál már van olyan színezete peda­ gógiájának, ami arra enged következtetni, hogy a szent cél érdekeinek megfelelően (a szent cél pillanatnyilag a csoportmunka) - akkor is, ha törvényt sért - elhalványít vagy kiélez problémákat aszerint, hogy mire van szükség. De hogy ő ezt teljesen nyugodt lelkiismerettel teszi, az biztos. Tudja magáról, hogy szeretik, és ezt kellően értékeli is magában Minden Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 111 ember úgy viszonylik hozzá, ahogyan ő akarja, és

nem úgy, ahogyan akar. Nagyon ritkán téveszt pedagógiát, hiszen ezért lehet egy országos mozgalomnak az irányítója. Politikai magatartását elég nehéz megmagyarázni, megérteni. 1946­ban, amikor meg­ kezdődött a mozgalmi munka, nagy föltűnést keltett az a szokatlan álláspont, amelyet kép­ viselt, és amelyet azóta is képvisel. Ennek lényege az, hogy az egyház csődbe jutott, mert a bolsevizmus valósítja meg azt, ami az ő feladata lett volna. Ez persze nem jelenti azt, hogy a bolsevizmusé az igazság, hanem azt, hogy aki önkritikát gyakorol, az minden erejével azon van, hogy visszaszerezze az eljátszott lehetőségeket. Ez az álláspont vagy meggyőződésből jött, vagy arra volt jó, hogy mint különlegessel emelje saját népszerűségét. Akármelyik is az indítója - sikerrel járt. Ilyet még, hogy az egyház hibás volt, senki sem mert mondani, Ő mert, és mivel új volt, rendkívüli volt, vonzotta az emberek érdeklődését. Senki sem

nagyon mondott még ellene. Piarista áldozópap, hivatalosan még egyetemi lelkész, bár ezt a pozíciót már rég nem tölti be. Mozgalmi vonalon P Palánkai és az A C mozgat csak olyan számú tömeget, mint ő Középiskolás, egyetemista, paraszt és munkás ifjak százai tartoznak az ő irányítása alá. A két utóbbi az Egyházon belül is illegálisan, mert nem hivatalosan. Ő az értelmiségi ifjúság vezetője, s ha másba is beleszól, abból féltékenység származik. Így az egyénileg meghódított munkás és paraszt ifjakon keresztül tartja befolyása alatt nagyrészt az egész mozgalmat. Egyetlenegy csoportmunkát végző pap sem tudott olyan fesztelen, de mégis fegyelmezett viszonyt létesíteni a vezetőségi tagokkal, mint ő. Mint mindent, ezt is tervszerűen vitte végbe Még tavaly nyáron egyszer elmentünk a sétahajóval, s útközben beszélt is erről. Ez a beszélgetés inkább csak a fiúkra vonatkozott. Szerinte két embernek az egymáshoz való

viszonyát lényegesen befolyásolja a megszólítási forma. Ezért ő már akkor tanulmányozta a gyermekeit olyan szempontból is, hogy a tegeződési formával kiket hozhat egészen közel magához úgy, hogy azok értékelni tudják ezt a viszonyt, s ne fajuljon el bizalmaskodássá, hanem elválaszthatatlanul hozzá fűzze őket. Rendkívüli adottsága van ahhoz, hogy kit milyen formában hódítson meg. Teljesen ez a munka tölti ki az életét. Nemcsak mint egy foglalkozással járó kötelesség, hanem mint hívatás. Csoportmunka és Bulányi atya nem választhatók el egymástól Minden energiája, minden gondolata ebben merül ki. Sokszor nagyon is Egyszer a nyáron úgy érezte, hogy nem jól csinálja a munkáját, s tönkre ment bele. Legszorosabb kapcsolat Pintér László debreceni püspöki helynökhöz fűzi. A helynök nagyon szereti őt, és minden vonatkozásban - a csoportmunkában is - mindenben teljesen egyetért vele. Azokról a kapcsolatairól tudok, amelyek

Juhász atyának is megvannak Biztos, hogy több is van, csak utána kell nézni. 1946­ban ismertem meg őt az ifjúsági ankét során Kezdettől a dédelgetett gyerekei közé tartoztam. Pillanatnyilag nem lehetne ezt kimondani, bár most is lelkiatyám, és teljhatalmú parancsolóm. Lehet, hogy csak azért tűnik így, mert ritkábban találkozom vele, de lehet, hogy a rendőrséggel kapcsolatos hírek valóban eltávolították tőlem. - "Baba" Miután szabadultam, valamikor a 60­as évek elején megkerestem "Babát". Akkor már asz­ szony volt, s három gyerek anyja. Egy nagyon rendes fiú vette feleségül, a kisközösségek egyik tagja. A barátságomat kínáltam fel neki Csak ennyit válaszolt rá: - Tudja az Atya, hogy kinek ajánlja fel a barátságát? Helyrehozhatatlanul sérült attól, amire rákényszerítették. Nagyon korán meghalt Ott voltam halálos ágyánál. Magához vette a szentséget ’52 nyarán már csak egyetlen lelkigyakorlat

tartására volt lehetőségünk. Debrecenben ren­ deztük meg. Háromnapos volt, s minden nap más tanyára mentünk ki Ez volt a végső össze­ foglalás. Voltak Szegedről is, Pestről is, máshonnan is, de főleg debreceniek voltak Nem tudom visszaidézni a tartalmát. Utána hazamentem Mátyásföldre, s nem tudtam semmit sem Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 112 csinálni. Csendes szentmisére naponként elmentem a mátyásföldi templomba, miséztem, bre­ viáriumoztam, s olyan voltam mint a beteg légy. Augusztus 27.­ére bementem az elállamosított folyóparti iskola még nem államosított (Egyetemi színpaddá nem tett) kápolnájába megünnepelni rendalapítónk emléknapját. Talál­ koztam ott Kovács Terivel, aki ebben az évben végezte el az egyetemet, s állást kapott vala­ hol a nagy Magyar Alföldön, de mielőtt még elfoglalta volna azt, Bárczi tanár úr elintézte, hogy bekerülhessen a Nyelvtudományi Intézetbe - Pesten.

Sétáltunk egyet a Váci utcában, aztán kimentem a Nyugatiba. Emillel utaztam Debrecenbe, akit a Rend átutalt megőrzésre az Esztergomi egyházmegyébe. Ugyan miért? Mert hát a két iskola ellátásához Rákosi mondta meg, hogy mennyi piarista szükséges, s több volt belőlünk, mint amennyit ő szükségesnek látott. Emil teológus volt, a Központiba járt tanulni, jegyezzék tehát az ávón őt mint egyház­ megyés papot. Majd negyven év múlva visszaigényeljük őt Rendünkbe Tartományfőnökünkké is választjuk. Mintha éjszaka utaztunk volna, s nagyon meleg napra virradtunk. Megmiséztem a Szent Annában, s hazamentem Már a nyáron elhatároztam, hogy ez a munkaviszony nélküli élet nekem nem élet. Jelentke­ zem a vármegyénél: helyezzenek el valamelyik általános iskolában tanítani! Ezt fontolgatva rendezkedem Dobozi bérházi albérletemben is, s délután elmegyek Gaizler Gyusziékhoz, ahol a nyáron is folyt, és nélkülem is, a Dogmatika­kör

Schütz Antal Dogmatikája alapján. Bele­ kapcsolódom, de hivatkozva arra, hogy az elmúlt éjszaka utaztam, s hogy van még a breviári­ umomból, korábban elbúcsúzom tőlük. Haza megyek, elmondom a breviáriumot, s lefekszem idejében. Alszom egészen féltizenkettőig. Csengetnek, de nem hallom meg A főbérlő bácsi nyit ajtót, s arra ébredek, hogy négy férfi van a szobámban, meggyújtják a villanyt, felülök az ágyamban hálóingben, azok meg rám rivallnak. - Van fegyver magánál? Közben már rakom le a lábam, és megvonom a vállam, s nem mondom, hogy láthatjátok, ha van szemetek. Ők is beérik ezzel, s mondják: - Öltözködjék! Öltözködöm. Kezembe kerül a karórám: - Hozhatom? - Hozhatja. Aztán meg a breviáriumom: - Ezt is hozhatom? - Azt hozza, amit akar, csak siessen. Aztán rám rakják a karperecet, s előttem egy ávós, utánam egy, s beülünk a Pobjedába. Kettő meg ottmaradt a szobámba, összeszedni, amire nekik volt szükségük.

Valaminek vége. S mi az, ami kezdődik? Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 113 XVI. Budavári, 2005. július 21 K ARÁCSONY A M ARKÓBAN Csak a Kossuth utcáig, a rendőrségig vittek. Megbilincselt kezemet magam előtt tartottam, mintha imádkoznék. A szolgálatban levő rendőr rám szól: - Engedje le a karját! Beraknak egy zárkába. Lefekhetem a priccsre Várok Sok időt vesz igénybe a házkutatás A négy ávósból csak kettő jött velem. A másik kettő a lakásban maradt Egy jó óra múltán gondolom - nyílik a zárkaajtó - Jöjjön! Megyek vissza a Pobjedába. Két ávós között ülök hátul Mázsások, s a válluk a vál­ laimon. Elhaladva a Nagytemplom előtt a Széchenyi utcán hajtunk kifelé Imádkozom, hogy csak jobb felé ne forduljunk, mert arra visz az út Záhony és Szovjetunió felé. Bal felé fordulunk, s megkönnyebbülök: mégiscsak könnyebb lesz, ha idehaza maradok. Valahol a nagy magyar éjszakában szólok, hogy meg kell

állnunk. Megállunk, s leszedik a karperecet Elvégzem a dolgom. Megkérdezik, hogy nem fogok­e zűrözni Biztosítom őket, hogy nem Nem rakják fel a bilincset s a breviárium - hogyan, hogyan nem, nem tudom - ott van mellettem. Amikor kivilágosodik, megkérdem: - Imádkozhatom belőle? Hozzájárulnak. Utolsó alkalom Ki tudja, mikor mondhatom majd újra ezt az áldott, s annyi­ szor elmulasztott breviáriumot? Mire végzek vele, Budapesten vagyunk. Befüggönyözik az ablakot. Nem tudom, hova visznek Kb hajnali öt vagy hat óra lehet, amikor megállunk Egy börtönudvaron vagyunk. Kiszállok, betessékelnek az épületbe - Álljon a falhoz. A falhoz úgy kell állni, hogy a homloka érintse a falat Órák hosszat állok. Közben reggelit osztanak - Kér reggelit? Mondom, hogy nem. Ők ismerik már ezt a választ A fogságba esett vad sem eszik Napok kellenek hozzá, amíg a szervezet erőre akar kapni. Egy őr megsajnál, alighanem látja, hogy alig állok a lábamon. - Nem

lehet mindent kibírni, üljön le! Széket tesz alám, s ülök. Nagyon sokáig Majd jön egy őr: - Jöjjön! Magamban azt gondolom, hogy most kezdődik a hirig. Belöknek egy szobába Tele van ávóssal. Antantszíjuk ledobva, neki vetkőzve Látszik, hogy rengeteg a dolguk - Vetkőzzék le! Szégyenlősen alsógatyára vetkőzöm. - Mindent! Ott állok meztelenül. Kikérdezik összes adataimat Anyám nevét is, katonai rendfokozato­ mat is, meg a többit. Mindenemet megvizsgálják A szájamba néznek, előre is kell hajlanom, hogy máshova is vethessenek egy pillantást. Kifűzik a cipőmből a pertlit, nadrágomról levág­ ják az összehúzó vasat. Adnak vasalatlan alsót s inget - Öltözzék fel! A felső ruhám még megmarad. Fognom kell a nadrágom, hogy le ne essék Kivisznek, s egy őr bedug egy szűk, és zárt faketrecbe: Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 114 - Vetkőzzék le, de pucérra! Levetkőzöm és várok. Negyed óra múlva kinyitják,

és kezembe nyomnak egy darab szap­ pant. Berángatnak egy tussolóba - Szappanozza be magát! A tussoló alá állva beszappanozom magam, s állok a víz alatt. Fél percen belül jön az új parancs: - Törülközzék meg! - s kezembe nyom egy törülközőt. Negyed perc múlva elveszi a törül­ közőt, s visz vissza a ketrecbe: - Öltözködjék fel! Felöltözöm és várok. Hosszú idő után jön egy másik őr, és megfogva grabancomat a bal vállamon - vezet. Kulcsra zárt rácshoz érünk, a szolgálattevő őr kinyitja, beenged bennünket, s újra bezárja. Megyünk, és az őr minden forduló előtt pisszeg Később tudom meg, hogy azért pisszeg, mert mostantól fogva nem láthatok senkit, csak azt, akit ők mutatnak nekem. Hosszú folyosóra kerülünk. Mindenütt ajtók vannak Egyet kinyit Senki sincs benne Csak két priccs meg egy W.C kagyló Beküld: - Vigyázzban kell ülnie, s az ajtó felé fordulva! Falhoz támaszkodás nincs. Ha fel akar állni, hogy

sétálhasson, kopog, és engedélyt kér. Bezárja az ajtót. Az ajtón a letartóztatott kötelességei és jogai olvashatók Jogom van a sza­ bályoknak engedelmeskedni. Otthon vagyok Ilyet már hallottam, ha nem is így fogalmazták A noviciátusban. Ott már betörtem, és boldoggá is lettem tőle Belül nincs kilincs Egyszer valaki azt mondta rólam, hogy a börtönben is velem volt az Isten. Hát ezen csak nevetni lehet Zárj be valakit három napra egy szobába, melyen belül nincs kilincs, és nem tudja, hogy ki­ nyitják­e, és mikor. Holtbizonyos, hogy nincs az az ateista, aki fel ne fedezné ilyenkor, hogy van Isten. Ilyenkor már csak az van Prohászka írta A háború lelke c könyvében, hogy a lö­ vészárokban megtanul az ember imádkozni. A kilincs nélküli magánzárka elmondhatatlanul alkalmasabb erre a lövészároknál. Nem akarok sétálni. A két priccs között van vagy harminc centis köz A priccs 70 cm szé­ les. A priccsek és az ajtó között egy

jó méter, s azon belül a kagyló Végre magamban vagyok. Az éjszaka, amikor letartóztattak, már nagyon messze van; addig folyvást foglalkoztak velem. Mit csinálok? Sóhajtok egyet Azt sóhajtom, hogy én többé már nem vagyok felelős semmiért. Az elmúlt hónapokban az nyomasztott leginkább, hogy magunkra maradunk, hogy mindenki elhúzódik tőlünk, s ilyenkor megkísértheti még a magamfajtát is a gondolat, hogy biztosan csak te tudod, hogy merre kell menni? De nem sokat filózhatok ezen, mert nyílik az ajtó, és beraknak hozzám valakit: - Most szabadulok. Akar­e valakinek üzenni valamit? Nem tudom még, hogy ez szokásos ávós trükk, mert a benyomott személy az ávó embere, aki meg akarna még tudni tőlem valamit. Elgondolkodom, hogy kinek üzenjek és mit Nincs üzennivalóm. Már a nyár folyamán is programtalanná váltam, s mondom neki: - Nincs semmi, amit üzenjek. Egy órán belül újra nyílik az ajtó, s viszik el a szabadulót. Megint nem maradok

sokáig egyedül, újra nyílik az ajtó. De nem nyomnak be senkit - Kihallgatásra! Elkapja grabancom a bal vállamnál, pisszegések, fordulók és lépcsők. Bevisz egy szobába, melynek nyitott, de elfüggönyözött ablakai utcára nyílnak, hallom az utcazajt. Az őr katonáson jelentkezik: - Örnagy úrnak jelentem, hogy a letartóztatott előállt! Leültetnek. Az őrnagy úr száján széles vigyor: - Na Bulányi, hát itt van! Az őrnagy úr az, akivel éjjel a Dobozi bérházban megismerkedtem, aki vitt a Kossuth ut­ cába, s aki vezette Pestre a Pobjedát. Kedélyeskedik Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 115 - Nem sokan vonulnak be hozzánk breviárium­szóval. Kiejtéséből, ponemjából látom, hogy egy nálam nem sokkal idősebb, vastag pesti zsidó gyerek. Nem tart sokáig a kihallgatás Nem kérdez semmit, csak láthatóan örül, hogy végre a helyemen vagyok. De bántó az, amit csinál velem Megpróbálja érezteti velem, hogy egy nagy senki

vagyok. - Majd most vallani fog szépen, s elmond nekünk mindent Vesztemre megszólalok, s valami olyasmit mondok, hogyha olyasmit tesznek velem, ami el­ vinne tűrőképességem határáig, akkor nem felelek azért, amit csinálni fogok. Ez kellett neki Az, hogy megszólaljak. - Na Bulányi, maga aztán egy sz. alak Előre felmenti magát, hogy köphessen S ragozza ezt a témát minden fekvésben. Alig várom, hogy megelégelje Nem válaszolok többet neki. Szól az őrnek, aki pisszegések között visszavezet a zárkámba Nincs breviárium, de van szentolvasó. Mondani próbálom, de nemigen megy Hozzák az ebédet Nem kérem Falat sem menne le a torkomon. Augusztus 29­dike van, Keresztelő Szent János fővételének napja. Nem gondolok a szimbolikára, a magam fővételére Fogalmam sincs, hogy hol vagyok A zárkában nincsen ablak, csak befalazott átláthatatlan üveg. Valamikorra este lesz 9 órakor takarodó. Az őr beszól, de a villanyt nem oltja el Elmagyarázza viszont,

hogyan kell alud­ nom. Úgy, hogy az arcomat s a két csukómat mindig lássa Nem fordulhatok oldalra, nem bújhatok a takaró alá. Nappal vigyázzülésben ülök, éjjel vigyázzfekvésben fekszem Levetkő­ zöm ingre, gatyára. Kabátom, nadrágom a fejem alá tehetem Van a priccs ugyancsak puha fából készült fejtámláján egy pokróc is, azt magamra húzhatom. Tudok aludni Elalszom Hatalmas rúgás a zárkaajtón, mert az őr nem látja valamim: az arcom vagy a csuklóm. Megpróbálok újra elaludni. Megint vigyázzban, ahogy kell Hallok távolról újra egy rúgást most másnak nem látja valamijét az őr. Végre reggel lesz Hajnali szürkületben, ötkor az ébresztő. A kötelességek és jogok között van egy napirend is, ami eligazít - ebből tudom, hogy ötkor ébresztenek. Nyílik az ajtó, s én vigyázzállásban jelentem, hogy - Szakaszvezető úr, tisztelettel jelentem: zárkalétszám egy fő. Jön a házi munkás (egy rab), aki egy lavórt nyújt be, víz

van benne, s mellé tesz egy szap­ pant és törülközőt. Pár perc múlva újrajön, s mindent elvisz Beadja egy pár zárkába a lavór­ szappan­törülköző­készletét, majd a kiosztás sorrendjében összeszedi. Aztán megy tovább, s fél óra alatt lemosdatja így a folyosóját, az emeletét. Utána hamarosan újra nyílik az ajtó - Reggeli Mondom, hogy nem kérek, s már zárja is az őr az ajtót, s elkezdhetem a vigyázzban ülést. Augusztus 30­dika van. A menetrend a tegnapi Visznek kihallgatásra az őrnagy úrhoz Ugyanazt csinálja, amit az előző nap. Nem szólok Tegye velem azt, amit akar Várom, hogy üssenek. De nem ütnek Pedig biztos voltam benne, hogy ennek el kell következnie De a lelkem kezd összetörni. Eljutok megint a takarodóig Aztán következik a harmadik nap Annyira megvisel az őrnagy pimaszsága, hogy valami ismeretlen dolog kezd történni bennem. Elhatározom, hogy legközelebb majd megmondom neki, hogy kész vagyok azt csinálni, amit

kell, csak ne bántson. Ez én vagyok? Nem gondolkodom róla Nem fogok gyanút, hogy tettek valamit az ételembe. Mert a második nap délre megjött már az étvágyam, és eszem És Isten elé sem viszem a dolgom, csak meg akarok szabadulni ettől a bánásmódtól, mint akinek fog­ vagy fejfájása van, s keresi bajára az orvosságot, az orvost. Így virrad rám a negyedik nap. S visznek kihallgatásra, s az őrnagy úr sehol Egy másik őrnagy fogad. Majd két hónapon keresztül ezzel az emberrel töltök el átlagban napi tíz órát Ő alighanem többet dolgozik ennél is, mert be kell számolnia a főnökének, hogy mire jutott ve­ lem, s kapja a hasznos instrukciókat is a folytatásra. Ellenőrzik is őt Van úgy, hogy valaki bejön a kihallgatás alatt, s ő nagyon keresi a nadrágvarrást, amikor feláll. Reggeli kilenctől egyig, kettőig, s délután öttől be az éjszakába - tartanak a kihallgatások. Elrendeli, hogy ebéd után hagyjanak egy órát aludni. Aki

dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 116 Én ezt az embert megkedveltem. Tudtam róla, hogy az a dolga, hogy összeállítsa majd e két hónap napi tíz óra kihallgatási anyaga alapján a végső jegyzőkönyvet az ügyész számára, hogy az kérhesse a tanácstól számomra azt, amit kérnie kell. Hogyan kedvelhettem mégis meg őt? Egyetlen oka van: ez az ember valahogyan becsült is engem. Ma is így gondolom, bár hamarosan megtanulom majd rabtársaimtól a szokásos ávós taktikát: a kezdeti rossz fiút le­ váltja a jó fiú, akinek már köpjük hálából azt, amit kell. Tisztázza együttlétünk szablyait: ő az előadó úr számomra, vagy ha ismerem a rangfoko­ zatokat, szólíthatom őt azon is. Ami személyemet illeti, hát ő azért itt mégsem szólíthat engem Bulányi atyának, de mivel inas korában a főnököt mester úrnak kellett szólítania, így hát engem Bulányi mesternek fog titulálni. Tudomásul veszem Ez sokkal emberibb volt, mint

harminc esztendővel később az egyházi, az inkvizíciós bíró­ ság, ahol én főtisztelendő professzor uraknak szólítottam paptestvéreimet, akik Gál Ferencet kivéve mind jóval fiatalabbak voltak nálam, s azok meg önöztek engem. A bírák a vádlottat! Pedig a bíboros papíron dialógusra hívott s nem bírósági tárgyalásra. Tökéletes szereposz­ tással: Lékai szigorúan Bulányi atyázott, ők meg önöztek. Ez adta meg nekik a tekintélyt Az inkvizíciós múltat nem tudják feledni, bár a magyar történelemben nemigen gyakorolhatták. Karácsony János írja Magyar egyháztörténetében, hogy a 16. század elején püspökeink a reformáció terjedése miatt nem vádolhatók gondatlansággal, mert a török hódoltság következtében nem volt, aki előállítsa nekik a reformátorokat. Engem nem kellett előállítaniok, én magamtól mentem a dialógusra, s ezeknek a paptestvéreknek tudniok kellett, hogy nagyon nemigaz dolgot csinálnak velem. Lékai

biztosan tudta, s a ők is minden bizonnyal is. De Jámbor Árpád őrnagy úr úgy tudta­élte, hogy ő igaz ügynek szenteli életét, amikor odajuttat, ahova szerinte való vagyok: - Nézze Bulányi mester, a maga világnézete számára nálunk nincs szabadság, maga meg akarja nekünk lelkigyakorlatoztatni a kapitalistákat, de mi azt nem várhatjuk meg. Hiába emlegeti nekem az elepi juhistállókat, ahova a kulákokat vittük, egyszer fizetni kell ám, s mindenért. Ahova maguk beteszik a lábukat, ott megrohad a levegő, akár a seregben, akár a munkahelyen Nem hitte el nekem, amit Jézustól tanultam; azt, hogy szeretnünk kell minden embert, de meg volt győződve róla, hogy én azt gondolom, amit gondolok. Az egyház történetét ismerve, mért is hitte volna el? Úgy gondolhatta, hogy valójában nem volnék ellenség, ha nem volnék hülye. Becsületes hülyének gondolt De azért nem volt felhőtlen a kapcsolatunk Amikor mozgalmunkról beszéltem, azt mondta, hogy ez

a szó szent neki: - Dehogy csinált maga mozgalmat. A hullámos haja meg a kék szeme, s a serdülő lányok rajongása volt az egész, és nem mozgalom. És ahogy maguk konspiráltak! Kiszolgáltatta népét nekünk, s csak a Párt irgalma, ha fiait nem visszük el mindet Duna­Tisza csatornát építeni. Számukra az a mozgalom, hogy valaki reggel 8­kor találkozik a Délinél egy micisapkás lánnyal, akit megszólít, hogy Jó estét, ez itt a Keleti pályaudvar? Erre a lány átad neki egy írást vagy elmond egy mondatot, amit a valaki elvisz a megbízójához. Hát ez nem Isten Or­ szága, Jézus nem így dolgozott a Tizenkettővel. Ismerte és szerette őket Amikor pedig én folyamatosan anyaszentegyházat emlegettem, megunta: - Majd megnézheti magának ezt a maga anyaszentegyházát húsz év múlva, hogy mi mit csi­ nálunk belőle. Nem hittem el neki. Még messze volt ’64, és még messzebb ’76, és beláthatatlanul messze ’82 és ’87, amikor majd a Vatikán is

azt teszi velem, amit ők diktálnak neki. Az együtt töltött idő alatt megismertük egymást, a jegyzőkönyveket ő is aláírta, innen tudom, a nevét. Azt is elmondta, hogy pár évvel idősebb, mint én, és szakmája szerint vasesztergályos, és Csepelen dolgozott, és sajnálja, hogy most itt fasisztákkal kell töltenie az időt. Ezt az utóbbit már nem hittem el neki Autó vitte haza őt, s hozta is be - ez is kiderült a Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 117 beszélgetések során. Gondolkodtam, hogyan lehetne ezt az embert Jézushoz vinni Ha üldöznék őt, s én elrejteném a lakásomon, s megmenteném az életét, akkor talán elhinné, hogy van értelme annak, amit Jézus nyomán mondok neki. Talán De az is lehet, hogy ugyanolyan volt, mint az engem letartóztató őrnagy, s alakítania kellett a jó fiút, a számomra szimpatikus kommunistát. Sohase találkoztam később vele Az ávósok a civil életben elmennek szabadult áldozataik mellett,

mintha sohasem látták volna őket. Tapasztaltam De azért hálás lettem volna ’82­ben, ha akadt volna az inkvizíciós kihallgatásokon valaki, aki azt produkálta volna, amit Jámbor Árpád. Mondjuk így: - El kell ítélünk mindenképpen, mert ez következik a Vatikán keleti politikájából. Az el­ ítélésed az ára, hogy az egyházi verkli hazánkban tovább mehessen. Persze úgy, ahogy ők akarják. Sajnálunk, de nem dialogizálhatunk veled Meg kell játszanunk a tévedhetetlen egyház tévedhetetlen bíráinak a szerepét. Gondolkodtam azon is a két hónap alatt, hogy miért nem vernek. Mert nem volt értelme Én nem titkoltam semmit. Amit csináltam, azt elmondtam nekik is Nem volt rejtegetni valóm De ennyi elég volt ahhoz, hogy az ügyész majd halált kérjen. Nem kellett fegyvert találniok a ruhás szekrényemben. Egy debreceni ávós mondta még ’50 körül - Bulányi olyan fanatikus, hogy minket is meg akar téríteni. Amikor Jámbor Árpád beszélt

nekem a papok meggyőzésének ávós munkájáról, megkér­ deztem őt, hogy engem mért nem akartak meggyőzni: - Na nem, a Bulányi atya olyan elfoglalt volt, hogy nem akartuk zavarni őt. Volt bennük önbecsülés. Nem tették ki magukat, hogy szóba eredjenek azzal, akinél semmi reményük nem volt a sikerre. Peregtek a hetek A fényképeimet, melyeket népemről készítet­ tem, mind elhozták lakásomból. Nézegeti őket: - Bulányi mester, hogy tudott összeszedni ennyi stramm fiút és ennyi ronda nőt? Nekem mind stramm volt, és egyik se ronda. Büszke voltam rájuk, s úgy gondoltam, hogy hazámban ők a keresztények eleje. Egyszer Endrey is felhívta őket magához Ilus beszámolt róla, hogy Endrey népe, Illés Mari, a váci Kalász titkára, hogyan várta a nagy öntudatú társa­ ságot. És volt öntudatuk Azt gondolták magukról, hogy újra kezdik a jézusi szent kísérletet S én is hittem és hiszem, hogy újra kezdtük akármit mutatunk is jelen

formánkban. Ma sem tagadjuk meg, hogy mit akartunk. Akkor sem, ha ma már látjuk, hogy mennyit ér nem a walesi, hanem a Bokor­tartomány. Mennyit? Nem tudom, hogy kevesebbet­e, mint a Jézust követő nemzedék. A Bokor 60 éves Hol állt az egyház 60 esztendő után, úgy az első század végén? Megvoltak az evangéliumok. De a páli levelek is, melyekből megtanulhattuk, hogy Jézus kiengesztelte az ősbűn miatt reánk engesztelhetetlenül haragvó Istent. S megvolt a Jelenések könyve is, melyben Isten atomháborúval pusztítja el a szentek vérét ontó Római Birodalmat, s maga Jézus tapossa az isteni bosszúállás vérsajtóját. Mi nem produkálunk ilyet Legalábbis fújjuk még, hogy kicsiség, szegénység és erőnemalkalmazás. A szövegünk nem kétféle még, legfeljebb az életünk. És ez a hűség a tiszta jézusi szöveghez bármikor képes lehet zsarnokoskodni az életünkön., hogy ne maradjunk el a szövegünktől Közben azonban a zárkán is voltam, s

idővel beraktak hozzám nemszabadulókat is. Egy mukásfiút, aki disszidálni próbált. Kérdezem tőle, hogy mért akart - Hát nem lehet a melóssal kitolni! Elvben 1,20 a fröccs, de csak 1,80­ast lehet kapni a kocsmában. Nem lehet megélni abból a nyomorult havi 600 Ft­ból, amit adnak havonta Jó injekció volt ez nekem a kihallgatásokra. Kép a létező szocializmusról, amiből majd ’56 lesz, de amiről még senki sem álmodott ’52­ben, pedig milyen közel volt már. Közel - törté­ nelmileg. De nem nekünk, a börtönben Ezt a fiút egyébként a kereszténységből egyetlen dolog érdekelte. Az, hogy hogyan van egy katolikus pap a nőkkel Én őszintén elmondtam neki, hogy bizony az ember sokszor falra mászik kínjában, de én eddig még nem feküdtem le senkivel. Rám nézett, s csak ennyit mondott: - Nem hiszem. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 118 Harmincnegyedik évemben voltam akkor, s ez elképzelhetetlen volt számára. És lassan

ki­ alakult a börtönbeli imádságéletem is. Minden nap mondtam szentolvasót Többet is S min­ den egyes Üdvözlégynél gondoltam a kisközösségeim egy­egy tagjára. Végigmentem naponta rajtuk. Ezt az Üdvözlégyet most Gyusziért mondom, ezt Jutkáért, ezt Sanyiért, ezt Csöppiért S így nagyon értelmesnek látszott a rózsafűzérezés. Egy ilyen szentolvasót imádkozás során történt velem valami, ami hasonló volt a ’36 szep­ temberihez, a noviciátusihoz. Imádkozás közben eleredtek a könnyeim Sétáltam a zárkában, a priccsek között, a kagyló majd az ajtó felé fordulva, s vissza a priccsek közé, s nem tudom, hogy mennyi időn keresztül, de talán egy óra hosszat folytak a könnyeim, s boldog voltam. Azt hiszem ugyanaz volt ez, ami akkor, tizenhat évvel korábban történt: a kilátástalanságban megadtam magam. Elfogadtam a sorsomat Összetörtem S Isten cserében magához szorította a szívemet. Sírtam örömömben A munkásfiú előtt.

Ő csak azt látta, hogy folynak a könnyeim, s utalt is rá, később, hogy én is sírok, nekem sem olyan egyszerű ez a sors. Nem magyaráztam meg, hogy boldogságomban sírtam. Ha elmondom, hogy boldogságtól sírtam, arra is csak azt mondta volna, amit a le­ nem­fekvésre. Egy alkalommal benyit az őr a zárkába, s felszólít, hogy vessem le felső ruhámat. A legjobb ruhámban tartóztattak le, amiben Pesten is voltam, s amiben hazajöttem. Ad helyette egy véres és szakadt ruhát, amiből kilátszik a térdem. Az őrnagy úr észleli a ruhát is, a tekintetemet is. Telefonon felszól az osztályra: - Adjanak ennek az embernek egy tisztességes ruhát! Amikor majd elvisznek a Fő utcáról, az őr mondja, hogy nem találják a ruhámat. Ha meg­ találják, majd utánam küldik. Elfejtették Úgy gondolták nem lesz többet szükségem rá - itt fog elreohadni. Amit adtak helyette, ezt sem hoztam el - majd elmesélem a történetét A jegyzőkönyvek aláírása kínos

volt. Az volt benne, amit mondtam, de átfogalmazva Ha én azt mondtam, hogy a csoporttalálkozón ez meg ez volt, a papiroson ezt találtam: az illegális összejövetelen, az államellenes találkozón Rendre vitatkozás lett belőle. Valójában igaza volt. Földalatti kisközösségek menthetik csak meg az egyházat! - magyarázta Kolakovics S ez minősült illegálisnak és államellenesnek. Hogy meg kell menteni az egyházat, a hitet Istenben, a hűséget az elmúlt néhány év alatt megismert evangéliumban - mindezt töretlenül megőriztem magamban e két hónap alatt. Az is világossá vált előttem, hogy a harmincas években megismert népi irodalom, elsősorban Sinka költészete, volt a Keresztelő János számomra. Egy igazságos Magyarországot és kereszténységet kell csinálni, s ennek lett csodálatos és elsődleges személye Kerkai Jenő, aki létrehozta a Kalotot, aki kishaszon bérletbe akarta juttatni a magyar parasztságot. Elsősorban az egyházi

nagybirtokokból. S utána jöttek a 40­es években a kommunisták, akik egyszerűen kiosztották, és ingyen, a földet a föld nélkülieknek, hogy aztán elkezdjék termelőszövetkezeti csoportokba kényszeríteni őket, és kinevették Kerkai álmodozását a kisparaszti mennyországról. Tudták, amit magyaráznak majd nekem a letűnt világ urai is a következő években a Gyűjtőben: csak a nagybirtok a termelékeny és exportképes. És egyre határozottabbá lett bennem annak a tudása, hogy Jézusnak semmi köze ezekhez a még oly jószándékú rendcsinálásokhoz, melyek mindegyike feltételezi, hogy pénzzel s fegyverrel ki kell kényszeríteni azokat a társadalomból. Helyemen maradtam; tudtam, hogy át kell alakulnia az emberi gondolkodásnak az örökélet, a szeretet igéire. Épen maradtam S így került sor október utolsó napjaiban az ökör úr ­szállításra. Nem volt szegény ávónak annyi személygépkocsija, hogy egyenként szállítsa át a rabokat

Pestre a Markóba. Teherautón vitte őket. Leponyvázottban, melynek két oldalán volt egy­egy hosszú pad Akiknek elkészült már a jegyzőkönyvük, akik egy ügyhöz tartoztak, azok kerültek be egy teherautóba. Gondolom, az én bűntársaim kerültek az én teherautómra. De nem láthattuk egymást, nem beszélgethettünk egymással. Hogy lehet ezt megcsinálni? Hát úgy, hogy még az épületen Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 119 belül rátettek a fejünkre egy nagy piszkos rongyot, azt meg leszorították egy autós szemüveggel, s ezzel tökéletesen vakká tettek minket. Aztán megfogtak a bal vállunknál s vezettek minket, Ha nem jó irányba léptünk, akkor Ökör úr nem arra , s helyes irányba tereltek minket. Nehezebb volt már a felszállás El kellett találnia lábával az ökör úrnak, hogy hol van a hágcsó, onnan pedig a platóra kellett lépni. Nekem csak úgy sikerült, hogy rátérdeltem a platóra, azután felálltam, s a platón

levő őr az ökör urat a helyére vezette, s meghagyta neki, hogy aztán beszéd nincs. Amikor az összes ökörurak vagy ökörhölgyek fent voltak már, s az őr jelezte, hogy közöttünk van, megindultunk, áthajtottunk a hídon, s megérkeztünk a Markóba. Egyenként megszabadultunk vakságunktól, s magam is egy hatalmas zárkába kerültem. Voltak benne vagy húszan Barátságos levegő fogadott Az egyikük mindjárt meg is kérdezte. - Megnézted, hogy mi van kiírva a Markó kapujára? Zavaromban nem azt mondtam, hogy ökör úrként érkeztem, hogyan nézhettem volna meg, hanem zavartan csak annyit válaszoltam, hogy nem néztem, s kérdeztem, hogy mi van kiírva. Széles mosollyal jött a válasz: - Hát az, hogy itt szép lehetsz, de okos az nem! A Fő utca után ez maga volt a mennyország. Nem voltak priccsek Szalmazsákok voltak egymásra rakva. Ezeket estére leterítettük A fejünkre húztuk a pokrócokat Megszűnt a vigyázzbanülés és ­fekvés. Nem voltak

kíváncsiak arcunkra, csuklóinkra, s nem rugdosták az ajtónkat Csudálatosakat aludtunk. Nem a nép ellenségeivel voltam összezárva, hanem a néppel, azoknak megtévedt tagjaival. De hát itt sem volt minden fenékig tejfel. Míg a Fő utcában nem volt semmi bajom a koszttal, itt már igen. A megtévedt elemek pár hónapos ítéleteket kaptak, s azok meg gondolták, hogy kitelelnek. Azzal akarták rábírni őket, hogy ítéletük után azonnal jelentkezzenek munkára, hogy karcsúsító volt a koszt. Napi 30 deka kenyér, amit reggel azonnal megettünk a feketekávénak nevezett innvaló mellé. Az ebéd egy kanálnyi valamit­visza­a­víz leves, egy kanálnyi főzelék vagy tészta, estére vagy az egyik vagy a másik. Nem feküdte meg a gyomrunkat, tudtunk tőle aludni. S volt egészségügyi szolgálat is, a Fő utcán senki sem kérdezte, hogy mi a bajunk. Itt a Markóban naponként jött a Mengele Hitler hírhedt orvosáról nevezte el a rab társadalom az orvost, aki

meghallgatta a panaszokat, s utána szólt a házi munkásnak, akinek a nyakába volt akasztva egy gyógyszeres asztal sok­sok rekesszel és megszámozva: - Kettőt a nyolcasból. Ha a házi munkás jelentette, hogy az a rekesz már üres, akkor Mengele változtatott: - Négy szemet a hatosból. Nap közben hol az egyiket, hol a másikat vitték ügyészi kihallgatásra, hogy az ügyész ne csak a rendőrségi jegyzőkönyvek, hanem személyes beszélgetések alapján is tudjon valami ítéletet kérni a vádlott számára a tanácstól. Egy­két hét múlva rám is sor került Erősen más­ vallású hölgy fogadott, s anyai jósággal beszélgetett velem. Nem értette szegény, hogy miért hivatkozgatok én Jézusra, amikor én fiatal ember vagyok, s Jézus olyan régen élt. Nem akar­ tam megmagyarázni neki. Jámbor Árpád sokkal értelmesebb volt és immúnisnak bizonyult Valamikor december elején került sor a tárgyalásra. A múzsákhoz folyamodom, hogy mél­ tóképpen

zenghessem el, ami ott történt. Megbilincselve érkeztünk a zárkából, s mentünk át az épület bírósági részlegére. A folyosókon civilbe öltözött emberek Azonnal kiszúrok belőlük két hölgyet, akik apácák voltak, rá volt írva az arcukra, hogy azok. Ezek megtudták valahogy a tárgyalás napját? Láthatják majd Vadas Évát vagy Jolsvai Hedviget, ahogy bilincsbe verve hozzák őket a folyosókon a tárgyalásra. De csak ott, mert a miénk zárt tárgyalás. Csak a tanács tagjai, az ügyész, az ügyvédek meg a vádlottak s néhány ávós jöhetnek be. Nem sokat vacakoltak velünk Másfél óráig tartott az egész cirkusz s kiosztottak ez alatt kb. 100 évet Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 120 Leszedik a bilincseket, mert ugye lehetséges, hogy felmentenek bennünket, s akkor elmehe­ tünk. A kirendelt ügyvédek megkeresik védenceiket Papirosra van írva nekik a nevünk, s rajta egy kis eligazítás, hogy mivel vagyunk vádolva.

Azonosítanak minket Megkérdezi, hogy én vagyok­e az a Bulányi György. Megmondja, hogy ő a kirendelt ügyvédem Megokosítottak már a zárkán: ezek a jogászok húsz Ft­ot kapnak egy vádlottért. Három név van a listájukon, kapnak tehát e pár óráért 60 Ft­ot Nem rossz órabér!. A melósé csak óránként 3 Ft. Perceken belül bevonul a Jónás­tanács Jónás is erősem másvallású (Nagyiparos ő majd ’56 november elején nincs idege kivárni a 4­ike hajnalt, s már előtte megszívja szegény a gázcsapot.) A magyar nép nevében nyitja a tárgyalást. Felolvassa a vádlottak nevét, sorban a rendűsé­ günk szerint. Elsőrendű vádlott magam vagyok, aztán következik Juhász Miki, majd Lakos Bandi. Ezután Ikvay Laci majd Vadas Éva Aztán a többiek Sigmund Ernő, Jolsvai Hédi, Sőtér Pista és a végén Boros Pista. Egymásra pillanthatunk Sigmund Ernő apám korabeli esztergomi egyházmegyés pap, Jolsvai Hédi szürke Missziós nővér. Sőtér

Pista kapucinus, s Boros Pista kassai egyházmegyés. Török Jenő nincs köztünk Megtudta valahogyan a letartóz­ tatás dátumát, s meglépett. (Pár hónappal később majd a nagykörúton leszólítják: Török atya., s betessékelik egy Pobjedába; 14 évet kap) Egy beépített, egyébként nagyon buzgó cisztercita pap ügyét külön tárgyalják. Himfy Ferire meg később kerül sor Bigit, a munka­ szolgálatost, is külön tárgyalják; 15 évet kap. Ügyészi vádbeszéd következik Megtudom be­ lőle, hogy azért tárgyaltam Mindszentyvel, mert vissza akarom hozni a Habsburgokat. Majd elnevettem magam: 13 évesen apám felpofozott, mert a szabad királyválasztást képviseltem. Az ügyész halált kér rám. Pár perc alatt elmondja mindezeket Ugyanígy végez az ügyész a többiekkel is. Következnek az ügyvédek Kirendelt ügyvédem megértést vár a tanácstól: nem tehetek arról, ami tettem, mert klerikális nevelésben részesültem. Utolsó szó jogán mi

is el­ mondhatjuk a magunk védelmére, amit tudunk. Magam Tiborcot idézem a Bánk bánból Két percen belül elhallgattat és leültet. A többieket is A bíróság ezután visszavonul tanácskozni Mi várunk. Öt perc múlva visszajön a tanács és kihirdeti a nép nevében az ítéletet Magam életfogytot kapok, Miki és Bandi 14 évet. Laci, Éva és Ernő bácsi 10­10 évet Hedvig és a két Pista megússzák 7­7 évvel. Fellebbezünk­e? - kérdezi a bíró Mind fellebbezünk, Évát ki­ véve: - Én elszenvedem, amit rám mértek. Az ügyész gondolkodási időt kér. Jónás berekeszti a tárgyalást Mikor maghallottam az életfogytot, egy pillanatra megszédültem, de csak egy pillanatra. Utána meg büszke voltam: annyit kaptam, mint Mindszenty. Ránk rakják a bilincset, a megyünk vissza a fogda­részlegbe, a zárkánkba: - Na megmértek? Hány mázsát kaptál? A megmérés azt jelenti, hogy belerakják az ember fenekének a lyukába a kofamérleget. A mázsa

megmérés eredménye: - Most jöttem Vácról, öt mázsát pihent a vérem.- szól a zsiványnóta: öt évre ítélték Volt ott egy politikai elítélt is, egyetemista korú. Beszélője is volt már Vele üzentem szü­ leimnek, meg is kapták. Édesanyja felkereste szüleimet ’56­ban disszidált az USÁ­ba, küldött is egy képet magáról, családjáról. Lassan­lassan közeledett a karácsony. Elhatároztam, hogy karácsonyt varázslok zárkatár­ saimnak. Egyenként beszéltem velük Odajött hozzám egy szocdem szervezett munkás: - Állítsa le magát! Ha volna Isten, nem teremtett volna ilyen piszokvilágot. Az újesztendő beköszöntét átaludtuk. Voltak viták is - jelentéktelen témákról Az egyiknek során hangzott el ez a leminősítő szó: - Te almafabéta! Aki használta, aligha volt messze az analfabétaságtól. S vártuk az elszállításunkat, mert nincs itt maradandó városunk, még annyi börtöne van hazánknak, s azt mind meg kell ismer­ nünk.

Zárkatársaim megmondták, hogy a magamfajtát visszaigényli az ávó Valamelyik inté­ Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 121 zetükbe kerülünk. Eljött annak is a napja Szent Ágnes ünnepén, január 21­én rekeszes rabóval szállítottak el. Könnyű nyári ruha volt rajtunk, odakint pedig kemény tél Szerencsére hamar célba értünk. Ócska káromkodások között fogadtak bennünket Ott volt Éva is a szál­ lítmányban. Este volt, mire kiértünk A kisfogházba kerültem Magánzárkába Nem lehetett tudni előre, hogy meddig tart. Volt, aki két évig is ilyenben élt Halálra ítélten is, és minden zárkanyitásnál számíthatott rá, hogy viszik akasztani. Két év után tudta meg, hogy kegyelmes úr. Ez volt a rab­címük a fel nem akasztott halálra ítélteknek Elveszik civil ruhánkat, illetőleg azt, amit a Fő utcában adtak a magamé helyett, leltárba vi­ szik, s kapok téli rabruhát, szumánt. S nincs fázás többé

Vacsoraosztáskor egy tele csajka sárgarépa főzeléket adnak be az etetőnyíláson egy hatalmas kenyérvég­darabbal, magyarul: serclivel. Ha volt étel, melyet, sajnos, utáltam, hát ez a sárgarépa­főzelék volt A piaristák nem is főzték, még hazulról ismertem, hogy ilyen is van. Elfogyott Az őr kinyitotta az etetőt: - Kér még? Mondtam, hogy igen. Ez még egyszer megismétlődött, s kaptam még egy serclit is Mind elfogyott. Ismerték a Markót Feljavítottak! Elkövetkezett életem legszentebb szakasza Mitől volt az? Hát attól, hogy napirendet tartottam. Zavartalanul Felkeléstől lefekvésig Volt benne rózsafűzér­imádság, melyben végigvettem népem s családom tagjait, s volt misemondás, elmélkedés. Ekkor kezdtem, hogy próbáltam rekonsturálni az egész latin misét Ha 16 éven keresztül elmondjuk ugyanazt a szöveget, elő lehet keresni az emlékezetünkből. Még egy szent leckét és evangéliumot is. Megvolt a teljes miseszövegem Az

elmélkedéseim miről szóltak, nem tudom. Volt délutáni adoráció és esti imádság is A napot pedig kitöltötték az órák. Magyar irodalom, német irodalom, népdal - ezek voltak a profán tárgyak Dogmatika és morális és szentírástudomány - meg a szent tárgyak. A népdal­órák abból álltak, hogy nagyon halkan, alig hallhatóan dúdoltam őket. Az őr meghallotta, odahívta társát, és együtt hallgatták Észleltem. S hagyták, hogy dúdoljak Ebéd után pauzát tartottam Leültem szalmazsákos priccsem végibe, falnak dőltem, s szundítottam egyet. Hetenként kétszer vittek borotválni Ennek a szertartása ez volt: kinyitják a zárkát, megmutatják az irányt és: - Futólépés. Állj! Két zárkányira volt a borotválás helye. Egyszer megpróbáltam, hogy léptem két hosszút, és ott voltam: - Ha én egyszer azt mondom magának, hogy futólépés, akkor fusson! - mondta az őr. Lehetett gyengélkedőre is jelentkezni. Orvos elé kerültem, hogy

elmondjam száz nyavalyá­ mat, a fejfájástól kezdve a gyomorégésig, s még nem tudom miket. Az orvos elé kerülök. - Mi a panasza? Levegőt veszek, hogy felsoroljam, ám az őr, aki odavezetett, rám kiált: - Ha egyszer kérdezik, akkor beszéljen! Még jó, hogy begyakoroltam a nyavalyasort, s el tudom mondani, amit összegyűjtöttem. Az orvos gúnyosan mosolyog, majd szól az őrnek: - Elviheti. - De szódabikarbónát kérek - mondom még elmentemben. És kapok Egyszer, takarodó tájon, hat hét után, kiszólítanak a zárkából. Állok a falnál Odajön hoz­ zám a szolgálatvezető törzsőrmester, és csendben, bizalmasan megkérdezi: - Cukorrépa egyeléshez ért? Biztosítom őt - március közepén -, hogy igen. Visznek valahová Hatalmas épületbe kerü­ lök, melyben villanylámpák égnek, s beraknak egy zárkába. Uram Isten? Priccs megint, szal­ mazsák nélkül? Elszoktam már a puhafán alvástól. Nem tudok aludni Az őr észleli s bead egy pokrócot.

Aztán mégis elalszom Hatalmas zenebonára ébredek. Nyílik az ajtó: Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 122 - Fogja minden cuccát - a pokrócom a minden cuccom! Visz egy másik emeletre, egy másik zárkába, s abban Juhász Mikit, Lakos Bandit, és Berta Lali bácsit, egy apánk korabeli tábori főesperest találom. Ez volt a Csillag, melyben most már, hat hónap után, láthatjuk egymást. Örülünk egymásnak, elmeséljük, hogyan folyt az életünk Munkánk nincs, sétálni nem visznek, őrizzük a napirendet. Semmi új nincs benne Március van ’53­at írunk Közösen imádkozunk s elkezdjük a posztgraduális teológiai tanfolyamot, egymást tanítjuk. Berta Lali bácsi nem érti, miről beszélget a három 35 év körüli fiatal titán. Végül megszólal: - Nekem csak amolyan kisüsti szövegeim vannak, de annyit mondok nektek, hogyha fiatal korotokban nem alapítotok apácarendet, akkor öreg korotokra nem lesz, aki befőttet hoz nek­ tek. Apró

incidenseink vannak az őrökkel. Kihallgatják a posztgraduális tanfolyamot, beronta­ nak: - Mit csinálnak itt? Mondjuk, hogy mit. - S maguk azt hiszik, hogy erre még szükségük lesz? Majd befejezi a megszokott ávós szö­ veggel: - Itt fognak elrohadni. Más alkalommal megint betör egy őr. - Ki itt a zárkaparancsnok? Lakos Bandi jelentkezik. Durr, durr - lekever neki két pofont - Tisztítsák fel a padlót! Szappannal. Ekkortól kezdve tudjuk, hogy a puhafának lehet citromsárga színe is, ha szorgalmasan mo­ sogatjuk szappannal. Jó félév múlva megérkezik Török Jenő is a zárkánkba, s nézi, hogy Mi­ kivel mit csinálunk, miközben felültetjük őt az összerakott szalmazsákok tetejébe, hogy ne zavarjon minket a munkánkban. Nézi és megszólal: - Mik ezek a padló­kultikus cselekedetek? Nem érti, de nem is kapott még két pofont, mint Lakos Bandi. Őt is megokosítaná De szép is ez a padlószín. Van börtön­esztétika is, de van ám! Hetenként

van könyvosztás. Annyi könyv lehet a zárkán, ahányan vagyunk benne Kiműve­ lődőm a kolhoz­irodalomban. A tartalmukat nem tudom megjegyezni, csak a szovjet­tartomá­ nyok nevét jegyzem meg. De elérkezik az ünnepi pillanat Beadnak egy német nyelvű könyvet, A szerzőjéről még nem is hallottam. Úgy hívják, hogy Lao­ce A címe pedig: Tao te king. Izgalommal olvasom, s amikor leteszem, azt gondolom, hogy ebbe is bele tudnám fogalmazni azt, amit Jézustól tanultam. De nem változtatok Maradok Jézusnál Máskor meg kapok egy Babits kötetet. Lelkigyakorlatot tartok zárkatársaimnak a Jónás könyve alapján Majd 15 esztendő után ugyanezt teszem a halászteleki bérmálkozókkal. Ez lesz az alapja a pulikutya­naplónak, melynek vezetésére, írására próbálom rábírni fiúkat, lányokat. Közben okos tanácsokat adok nekik az életre. - Nem kell minden pénzünket elkölteni, félre kell tenni, hogy amikor megházasodunk, le­ gyen spórolt pénzünk

telket venni, meg arra, hogy fel tudjuk építeni a házunkat. Angel öccse, Micu is résztvesz a lelkigyakorlaton. Megszólal: - Én nem spórolok, és csak olyan lányt veszek feleségül, akinek háza van. Megunják az ingyen­szellemi életet. A raboknak dolgozniok is kell Napi 15 Ft a tartás és 17 Ft a nevelés. A vasaló üzembe kerülünk Napi nyolc órát vasalunk Nem a mi holminkat, azt vasalatlanul kapjuk: az inget, a gatyát, a ruhát. Csak őri holmit vasalunk Nehogy túl jól érezzük magunkat, ezért munka közben nem szabad beszélgetni. Megtanul­ juk úgy ejteni a hangot, hogy nem mozog a szánk. Az őr nem veszi észre De van rab munkavezető is. Egy rajkos A neve: Kardos György Éppen a napokban zengte valaki róla, hogy atyai jóbarátja volt valamelyik könyvkiadónál. Ő észrevette a szájmozgatás nélküli beszédemet. Odajött hozzám, és figyelmeztetett: Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 123 - Ha még egyszer észreveszem, jelenteni

fogom. A mellettem levő asztalnál vasalt Kelemen Gyula bácsi. Apám korú szocdem volt ’47­ben államtitkár lett, de nem akarta a két munkáspárt egyesülését. Így lett ő is a nép ellensége, és életfogyttal. Mondom neki egy alkalommal - Gyula bácsi, a mi sorsunk, életünk azoknak az embereknek a bűnhődése, akikben nem volt annyi alázat, hogy hajlandók lettek volna együttüvölteni a farkasokkal, - Már hogy tudsz ekkora butaságot mondani. Akik hajlandók voltak rá, bőven kárpótolták őket érte, s nem volt alázatra szükségük. Gyula bácsi ateistának vallotta magát, de Fülesnek megvallotta, hogyha egyszer kimennek az oroszok, térden csúszva megy végig a Bazilika kövein. A Füles - Fülei Szántó Bandi volt. Vallásos gyerek volt Nálam gyónt a börtönben, Életfogytra ítélték, de szüleinek sikerült felére levinni az ítéletet. Igazolták, hogy gyermekük nem beszámítható, s levitték büntetését 10 évre. Egyszer Gyula bácsi

odaszól Fülesnek: - Könnyű annak, akinek papirosa van róla. De Füles sem maradt adós: - Azt akarod mondani, Gyula bácsi, hogy neked nincs papirosod róla? Fülesből majd tanszékvezető professzor lesz a pécsi egyetemen, s meghív majd a 90­es évek elején valami általa rendezett nyári egyetemre előadni, s elképesztem a jogászokat az Egyetlen csúcsérték? c. előadásommal Előtte elpletykálom neki, hogy a rektorasszonya, Marcsa, közénk tartozott ifjúságában Debrecenben. Füles meg is említi neki, hogy meghívott engem előadónak. Mire Marcsa - Hát az még él? A legígéretesebb gyermekeim egyike volt. Ötödik gimnazista korában még Teri legjobb ba­ rátnői közé tartozott, aztán miután Forrai Pityu elment ’46­ban piaristának, - miért, miért nem - Marcsa beállt kommunistának. Egy év alatt két évet végzett, s ’47­ben már ő felvételizteti Terit történelemből az egyetemen. ’60­ban elmegy Pityu temetésére A temetés után

Terivel ülnek egy padon, s beszélgetnek. Marcsa mondja: - Szeretném legéppuskázni ezt az egész papi népet. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 124 XVII. Budavári, 2005. július 25 A VETÉS KIZÖLDÜL Minden ávós intézetben voltak operatívok. Tiszti rangú ávósok ezek, zászlóstól felfelé Fontos feladatkörrel; ezért elsősorban ők tejeltek a napi 17 Ft­ot igénylő nevelésünkből. Mit csináltak? Kihallgatásra rendeltek bennünket, s életrajzot írattak velünk, hogy lássák, folyik­e már átnevelődésünk. Én is írtam, s nagy öntudattal vallottam meg, ami bennem élt Írtam vallásos szüleimről, a piaristákról meg hasonló jókat. Én is át akartam nevelni őt Nagyon megmérgesedett tőle szegény nevelőm: - Majd idehozzuk az apját is tíz évre, ha az nevelte magát ilyenné. Főfoglalkozásuk pedig a zárka­átrendezés volt. Kiszámították, hogy kinek kivel kell egy zárkába lennie, hogy jobban nevelődjünk. Az őrök

tőlük kapták meg papiroson, hogy melyik rab melyik zárkába kerül. Voltak, akik ezt nehezen viselték Engem különösebben nem izgatott. Így kerültem Kelemen Gyula bácsival is egy zárkába Megismertük jól egymást Nevelt is engem - ő ingyen. Én felmondtam neki az etetőnyíláson beadott párttörténeti ismereteimet, s ő okított a valóságra. Gyula bácsi újpesti gyerek volt Egy alkalommal mondom neki szakirodalmi ismereteim alapján, hogy a két világháború közti újpesti kommunista pártszervezetről mit olvastam. Éktelen dühbe gurult - Mijük volt nekik Újpesten? Pártszervezetük? Nekik? Hát te azt hiszed, hogy volt olyan hülye melós, amelyiknek kellett volna az, amit itt ’19­ben Szamuelliék csináltak? Majd hamarosan Demény Palival kerülök egy zárkába, aki felső fokon képez majd ki párttörténetből: - Amikor ’25­ben Rákosit átdobták a Szovjetunióból a határon, én is találkoztam vele, s megmondtam neki, hogy semmit sem lehet

csinálni, kár volt jönnie. Csinálni azt lehetett, amiről Hetényi (Horthy illetékes főrendőre) is tudott: kirándulni, barátkozni, énekelni, egyfajta munkásmozgalmi sejtéletet élni, kisközösség­félét csinálni. Ezt lehetett. Többet nem Nem is felejtette el neki Rákosi az eligazítást, mert ’45 május elsejére, amikorra Rákosi már Pesten van, meghívja Palit az Andrássy út 60­ba, hogy együtt nézzék végig a felvonulást, s elfelejti hazaengedni őt: Török Bálint itt marad egy szóra – írta Arany. Rákosi vendégszeretetét élvezi, amíg ki nem kerül Kistarcsára, az internáló táborba. Majd Rákosi első bukása után, amikor Nagy Imre felszámolja az internáló táborokat, akkor módosul a sora. Hogyan? Őt nem engedik haza Pali Nagy Imrének sem jó Nem, mert Nagy Imre is moszkovita. Nyolc év internálás után perbe fogják őt Mit csinált szegény feje? Összeesküdött. Hol? Hát Kistarcsán Kikkel? Hát a feleségével, a lányával,

Verával meg a vejével. Mire? Hát arra, hogy a Párt engedje már végre haza Palit Bírósági tárgyalásra kerül ez az összeesküvés, melyen Pali kap nem tudom hány évet, s annak letöltése céljából a Gyűjtőbe kerül. Az operatívok meg velem rakják egy zárkába, hogy tőle is tanulhassak valamit a Párt dicsőséges történetéből. De ez még odébb van, még csak ’53 tavaszán vagyunk, amikor elhal a nagy generalisszimusz. Ennek ellenére a Gyűjtőben tart tovább a feirant utáni, a megszokott szombat délutáni szórakozás: hallgatjuk rabtársaink üvöltését a földszinti trepniről. Mért üvöltenek már szegények? Hát csak azért, mert vasba húzzák őket. Kiket? Hát azokat, akik vétettek a házirend ellen. Én is közéjük tartozom, mert Kardos György jó szeme kiszúrta, hogy megint dumcsiztam vasalás közben Gyula bácsival, s közli velem a hős rajkos kommunista elítélt rabtársam, hogy ezt már jelenteni fogja. Úgy segít magán a jó

párttag, Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 125 hogy elítéltként is a népért dolgozik. Jelenti, s a felsőbb hatóságok kiírnak nekem receptre két óra vasat. Közben azonban nagyot fordul a világ. A Népszabadság ugyan nem jár nekünk, de vannak informátoraink. Ilyen a Gyűjtő melletti temető restijének szocialista vezetője is, aki úgy forgatja a resti hangszóróját, hogy amikor Nagy Imre beszél, a csillag resti felé eső szárnyán az hallható legyen. Erről pedig ez a jelentés fut be a zárkákba: - Nagy Imre egy óra alatt segget csinált Rákosi szájából. Sztálin halálának híre, a nagyimrei operáció híre - kevéssé hatja meg börtön­ parancsnokunkat. Az aláírt recepteket ki vagy be kell váltani Végre megtapasztalhatom, amitől olyan szépen üvöltenek a rabok. Most majd én is üvöltök A tavaszon Beech Groveban jártam, a Bruderhof felső osztályos iskolásaival is beszélgettem, s azok megkérdezték, hogy mit

csináltam a börtönben. Bemutattam nekik, 87 évesen is, ezt a fegyelmező eszközt Leültem törökülésben a tiszta padlóra. A balbokám előre került, a jobb meg alája Az ügyeletes őr kezébe vett egy láncot, annak hurkát felhúzta a bokámra, s nem nyugodott addig, amíg a jobb csuklómat oda nem illesztette az alullevő jobb bokámhoz. Ezután meghúzta láncot, s egy apacsvart dugott a lánc két lyukába, s egy anyával biztosította az így kialakult helyzetet. Már is kedvünk támadt egyet ordítani Ezután következett a nehezebb művelet: a jobb karom felett a balcsuklómat közelíteni a balbokámhoz. Egy rándítás a láncon, bele a lánc két átellenes szemébe a másik apacsavar, majd egy anyával biztosítja a műveletet. Volt, akinek négy órára volt kiírva ez a nevelő recept, másoknak hatra. Magamfajta kezdőknél megelégedtek a két órával. Ordítottam azért én is Két óra múltán kiszedték a csavarokat, valahogy feltápászkodtunk a

törökülésből, és sántikálva felmentünk arra az emeletre, ahol a szállásunk volt. Mire fölértem, már nevettem Beenged az őr a zárkába, Gyula bácsi rám néz: – Valld be, hogy sajnáltad volna, ha ebből te kimaradsz. Volt benne valami igaz. Egyébként ez volt az utolsó vasbahúzás A nagy Imre­féle operáció után már nem szedték elő többet a láncokat. Hömpölyögnek előre az ’53 év hónapjai. Lakos Bandit már elvitték rabként Oroszlányba bányászni, Berta Lali bácsi is eltűnt; ketten maradtunk Mikivel, no meg a Kisfogházban a női részlegben ott van még Éva. Hát ezt honnan tudom? Olyan ügyes szervező ez a missziós nővér, hogy megtalálja még az ávós intézetben is a módját, hogy egy levélkét juttasson el hozzám, melyből megtudom, hogy él és áll - változatlanul a lábán. Nem éppen ezt írta, sokkal vallásosabbat, de magam ezt tanultam belőle. Úgy november táján hatalmas zárka átrendezésre kerül sor. Minden

cuccunkkal (a csajka meg a kanál) megyünk egy másik csillag nem tudom hányadik emeletére. A Gyűjtőben két csillag van. A jobb és a bal Attól csillag a csillag, hogy 120 fokos szögben három felé futnak az épületszárnyak. Földszint és három emelet Mindegyik szárny lehet vagy 50 méter hosszú Ezen elfér huszonöt cella, jobb felől is bal felől is, ez összesen ötven zárka. Az emeleteket vastag drótháló választja el egymástól. Minek? Hát az érdekünkben Ők mondják meg, hogy akasztanak­e bennünket vagy sem, mi nem dobhatjuk magunkat át a korláton, hogy szörnyet haljunk. Egy szárny tehát 4 x 50 = kétszáz cella Hat szárny tehát 1 200 cella Ha nem zsúfolták nagyon túl a cellákat, akkor csak négy rabot raktak beléjük, így hát a Gyűjtő kapacitása 5 000 rabra szólt. Mivel nem ellenőrzött számítások szerint a magyar állampolgároknak csak tíz százaléka járta meg a szocializmus ezen nevelő intézményeit (az Ismerjük meg

hazánk börtöneit! mozgalom keretében), s ezek nagyobb része huzamosan tartózkodott bennük, érthető, hogy jelentősen fellendítettük az építőipart. Amint mondtam, összegyűlünk valamelyik szárny valamelyik emeletén, ahova tereltek bennünket. Kérdezgetjük, hogy mi ez Egy életben hagyott nyilas megszólal: - Semmi jót ne várjatok; ahova mi kerülünk, ott nem nő fű. Lassan eljut a híre annak, hogy Nagy Imre nemcsak az internáló táborokat számolja fel, hanem gondoskodik az elítéltek jogairól. Hát azok mik? Havonként levelet írni, negyed­ Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 126 évenként beszélőt, s csomagot kapni. Már ki is osztották az összes többi szárnyakon a raboknak a levlapot. Kivéve nekünk, kivéve az x­eseket Mi vagyunk azok Nekünk is jár viszont a napi séta. De hogyan, nem úgy, ahogy a Markóban volt: hátra tett kézzel, libasorban, senkihez nem szólhatva. Csak lezúdultunk a magas kerítéssel ellátott

udvarra, ahogy akartunk, beszélve azzal a rabtársunkkal, amelyikkel akarunk. Megengedhetetlen lazaság! Baj is lesz belőle. De egyelőre még élvezzük a nagy zárka átrendezés egyéb szocialista vívmányait. Ezen az emeleten együttvan a krém: a ’45 előtti és a ’45 utáni. Itt vannak a Horthy­féle kiugrást tervező vezérkariakból azok, akiket nem akasztottak fel, a kegyelmes urak, s hozzájuk hasonlóan az életben hagyott horthysta és nyilas miniszterek, és itt vannak a csendőrök. Még a tiszthelyettesek is. Ők lesznek majd a házi munkások, minden nemű bajaink­ügyeink gondozói­intézői. Ezek a ’45 előttiek Most jönnek a ’45 utániak: papok minden mennyiségben, s a rajkosok. Nagyszerű társaság van együtt. Java része a gombpolírozó üzemben dolgozik A normának a felét sem tudjuk teljesíteni, de kapunk érte valamennyi pénzt, amiért spajzolhatunk. Mit? Kekszet, meg hitler­lekvárt Szép piros színe volt Kanalunk végével vágtunk egy

kis szeletet a kekszre, s felséges volt. Itt kezdtem elkutyulni A noviciátusban megtanultam, hogy jó szerzetes napjában háromszor eszik és iszik, és csak a refektóriumban. Megsajnálta magam, ha már ilyen szomorú rabsorsom van és csemegéztem. Bár az elkutyulásom korábban elindult már az UNRA csomagoknak következtében, ami lehetővé tette, hogy Török Jenő rászoktasson a napközi feketekávézásra. De ’45­ben még rendes ember volta. Akkoriban egy nyírbélteki nagyon rendes parasztlány főzött ránk, akit később elszerződtettem Mátyásföldre édesanyám keze alá. Anyukámnak módja lett ezzel történelmi alulnézetben belepillantani a rendházi életbe. A lány mesélte, hogy mint folyt a debreceni rendház konyhájában az élet. Főztek, s napközben volt, aki lejárt a konyhára kérni valamit, egy szelet kenyeret, meg ilyesmit. Erre Anyukám: - Az én fiam is? - Nem, a Bulányi tanár úr sohasem jött le. Anyukám pletykálta ezt vissza nekem egy

alkalommal. Innen tudom, hogy ’45­ben még fegyelmezett szerzetes voltam, amit Török Jenő, majd a Gyűjtő fogházbeli spejzolás kezdett tönkre verni. Csak kezdett, mert folytatódott a folyamat szállítómunkás koromban, amikor koszosan állunk a gyárudvaron várva, hogy elkészüljön végre az a szállítólevél, ami nélkül nem tudunk szállítani. Olvasni nem lehetett, mert olajos volt a kezünk Mit lehet csinálni, hogy teljék az idő? Mondhatnám a rózsafűzért. Azt lehet olajos kézzel is De nem, hallgatsz az ördögre: - Gyújtsunk rá! S 43 éves koromban, túl börtönön, s mindenen elszívom életem második cigarettáját. Az elsőt 13 éves koromban szívtam el Babuci előtt, de csak félig, mert kitépte a kezemből, mikor mentünk kettőkor haza Mátyásföldön a Baross Gábor utcán. Jön majd a harmadik is egészen addig, amíg lebukom idén Pünkösd előtt Korondon a sátrakat nézegetve Edit előtt. Egy nagy eltökéletlenedési folyamat is az

életünk. Legalább is az enyémé Szóval a Nagy Imre alatti fellazulás eredményeként sokféle változás következik be rabéletünkben. Kommunikálhatunk egymással Nem pisszegnek már az őrök, nem rejtenek el minket egymás szemei előtt. S mi lesz annak a következménye? Összeesküvés Mire? Hát éhségsztrájkra. Ez a fegyver a kommunisták ellen Attól megijednek S mért sztrájkolunk? Hát azért, mert mi is elítéltek vagyunk, és nekünk is jár a levél, a beszélő és a csomag. ’54­be fordulunk már át, s egy szép januári napon megbeszéljük, hogy nem vesszük át a reggelit. Csak huszonegynéhányan, mert vannak köztünk okosok is, akik tudják, hogy akármikor visszafordulhat a jelenlegi folyamat, hiszen Nagy Imre is csak azokkal dolgozik, akik vannak. Ő volt, aki lesöpörte le a parasztok padlásait, s a párttagok személyi állomány maradt Nagy Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 127 Imre után is a Rákosié. El is dőlhet a

Szovjetunióban a hatalmi harc, megszilárdulhat még a Párt, stb. Ezért csak huszonegynéhányan. Délre megdolgozzák őket Ebédnél már elkülönítik a lábukon maradtakat, összesen - mondd és írd - öt főt. Ennyien vannak azok, akik nem veszik át az ebédet sem. A következő napon két ember marad le a sorból, s a harmadik napon, már csak hárman vagyunk: két jugós gyerek és én. A jugósok azok a magyarok, akiket százával dobálnak át a déli határon, amikor Tito egy­egy kiképzett kémet küld hozzánk. Tito, az imperialisták láncos kutyája. A százat azért, hogy az igazi kém biztonságban legyen Akiket elfognak belőlük, azok a kémkedés vétkét követik el, s életfogytot kapnak. Fiatal srác mind a kettő, katonaköteles korúak. A negyedik napon az életünkért aggódó elvtársak közlik velünk, hogy életveszélyes dolgot csinálunk, tehát átvisznek minket a kisfogház kórház­részlegébe mesterséges táplálásra. Ettől a két gyerek

megijed, inkább átveszik az ebédet Egyedül megyek a kisfogházba. Fogad ez egészségügyes Kényszerzubbonyt húz rám Belebújok egy kabátba, melynek ujjvégei zártak, s egy sajátanyagú hosszú pántban végződnek. A pántot áttekerik a derekamon, s mozdulatlan vagyok Leültetnek egy foghúzó székbe. Miután ülök, befogják az orromat Erre kinyitom szépen a számat, hogy meg ne fulladjak. Az egészségügyes kinyitott számba betesz egy szerkentyűt -Nem baj, ha kitöröd egy­két fogát, majd az egyház megcsináltatja! - hangzik az őröm bíztatása. Elengedik az orrom, s elkezdik csavarni a csavart a szerkentyűn, minek hatására - ha akarom, ha nem - kinyílik a szám. Erre gyorsan elkezdnek egy gunicsövet leküldeni a gyomromba. Mikor lent van már, tesznek a cső szájamból kiálló végére egy tölcsért Az egészségügyes ezután elővesz egy már megtöltött, öblös tálat. - Ha tudná, hogy mi minden van ebben! Vitaminok - s önti is már a

tölcsérbe. Az anyag eltűnik. Üres a tölcsér Kiveszik a gumicsőből, a gumicsövet meg belőlem Aztán a szerkentyűt is a számból, majd eloldják a pántot, kibújhatok a zubbonyomból. Helybeli őrrel vitet zárkámba az egészségügyes. Kórház zárkájába Tágas, mint minden zárka a kisfogházban. De ez a legkevesebb Nem priccset meg szalmazsákot találok benne, hanem ágyat. Fehérre mázoltat És sodrony van benne, rajta meg lószőr­matrac Azon meg fehér és vasalt lepedő. Mint egy igazi kórházban - Feküdjön le! És kimegy. Hamarosan bejön egy hölgy, fehér köpenyben Uram bocsá’, még szép is Hagy feküdni, s kérdezi adataimat. Kedvesen, nőiesen: - Születésének dátuma? Megmondom, mire ő: - Én is ebben az évben születtem. Elámulok. Ez engem emberszámba vesz Hol vagyok? Az elmúlt hetekben a sétán meséli baját nekem egy rabtársam: - Most 35 éves vagyok, ha ma szabadulnék, negyven éves lennék, mikorra megnősülhetnék, s negyven

évesen kezdhetném el az életemet, mert eddig még csak tanultam, katona, hadifogoly és politikai fogoly voltam. - Nem értem: - Miért kellene öt évet várnod a nősüléssel? - Hát azért mert az első nőbe beleszeretnék, aki nem üvölt rám: Álljon a falhoz, mit gondol, ki kíváncsi a maga büdös pofájára? Meg kell csípnem magam: kivel állok én itt szembe? Adataim felvétele után még megkérdi, hogy kérek­e még valami gyógyszert. Magamra maradok Megpörkölődtem Találkoztam közel másfél esztendő után egy nővel, aki szép és kedves. Verset kényszerülök írni róla, 35 éves vagyok De nem kerekedik ki belőle semmi, csak két sor: Korán őszült fejünket / Hidegre csókolja a szél Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 128 Elalszom. A következő délelőtt megint zubbony, szerkentyű, gumicső, tölcsér, s bele a kaja. Valamikor nyílik az ajtó, s jön be újra a hölgy, és kérdezi, hogy van­e valami gyógyszerre szükségem.

- Nekem semmi másra, csak egy olyan kis kerek fehérre Megérti, mire gondolok, mert a legnagyobb megdöbbenésemre ezt válaszolja: - Lelki áldozás is van Mondom, hogy ezt tudom és gyakorlom, hiszen minden nap elmondom az egész, trienti zsinat maghatározta, mise szövegét, csak szárazon. Nem úgy, hogy lélek nélkül, hanem ostya és bor nélkül. S ő meséli, hogy veszekedett az őrökkel, akik ordítoznak, pedig itt betegek vannak, akiknek ő altatót ad, s mondta neki, hogy feleslegesen teszi, ha ők meg kiabálnak, s a betegek felriadnak rá. S kimegy kedvesen, bájosan és mosolyogva a zárkámból Január vége van. Első misém tizedik évfordulóján is a kisfogházban is voltam Akkor is magánzárkán De akkor még nem tudtam, hogy itt örzik Mindszenthyt, a fogoly bíborost is. Sétál is, de őt nem láthatja senki sem. Ha itt találkozhatnék vele A következő nap február 2.: Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, a mátyásföldi első misém tizenegyedik

fordulója. Minden a szokott rendben, aznap is megetetnek, de előbb korareggel nyílik az ajtó. Benéz, majd hátrafordulva kiles a folyosóra, van­e valaki ott, behúzza maga után az ajtót, odajön az ágyamhoz, féltérdre ereszkedik, a keblébe nyúl, s kiveszi onnan a kis kerek fehéret, és halkan, megilletődött hangon súgja: - A bátyám ferences pap, ma reggel magáért misézett, vegye magához azonnal, mert ha megtalálják magánál, engem a falhoz állítanak S kilibben, én meg magamhoz veszem a szentséget. Ami nem sikerült pár napja, a vers, most sikerül: Ó én édes Jézuskám, csakhogy eljöttél hozzám, Drága kincsem! Soha el nem feledem, hogy szívem átölelte Forró szíved. Sűrű rácson átjöttél, csakhogy szívem örömét Megtalálja, Kívánj tőlem akármit, csakhogy csókod egy kicsit Megháláljam. És újra a refrént, hogy: Kívánj tőlem akármit Másnap a minisztériumból jönnek hozzám látogatóba. Derűs és kiegyensúlyozott

vagyok Őket is kedvesen fogadom Csak erre emlékszem szavaikból: - Tehetetlenek vagyunk magával szemben. A haláltól nem fél, az egyebeken pedig már keresztülment. A következő napon már nem is kell kényszerzubbony, magam küldöm le a csövet a gyomromba, az egészségügyi csak teszi a végibe a tölcsért, s önti a kaját. Jelentik az orvosnak. Legközelebb ő jön be - Hallom, hogy milyen jól megy ez magának, akkor majd az orrán keresztül küldjük le az ételt, az talán kevésbé kellemes. Ma sem tudom, hogy ez lehetséges­e - egészségügy ismereteim fogyatékossága következtében. Megingok, vagy csak tudom, hogy nincs értelme tovább az egésznek. Megtörtént velem is a csoda, mint Saullal, aki szamarat ment keresni és királyságot talált: éhségsztrájkot vállaltam, és mennyei kenyérhez jutottam. S mondom, hogy hajlandó vagyok enni. Megyek vissza a Csillagba A következő sétán odajön hozzám Szentmiklóssy Isti. - Te, ezzel az

éhségsztrájkkal börtöncsászár lettél, de nem szabad az embernek így kimutatni az erejét. Tartogatni kell a méltó alkalomra Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 129 Hát ezt én nem tudom, én mindig a mindent bele alapján tudok csak élni. Valamikor majd egy zárkarendezés során Mikivel kapunk két katonatisztet. Az egyik: Isti Ő vezérkari őrnagy, tíz évvel öregebb nálunk, a másik még fiatalgyerek, hadnagy. Istit filozófiára tanítjuk, ő meg elmondja, hogy mit tanult a hadiakadémián. Megvallja, hogy nem a katonai ismereteket érezte a hároméves Hadi Akadémia velejének, hanem a hatalomgyakorlás tudományát. Posztgraduális tanulmányainak befejeztével Horthy kabinetirodájára került. Jelentkezett munkahelyi főnökénél, s megkérdezte, hogy mi lesz a dolga. Válasz: - Nekem engedelmeskedik! Isti elmagyarázta, hogy a drill nélkül nem lehet katonaságot csinálni. Ők, vezérkariak háborúellenesek, mert ha egyszer elindul a

háború, akkortól fogva semmi sem számít, csak a végső győzelem. Ennek meg feltétele a drill, amely engedelmességre nevel Valamit tanulok is tőle. Elmondja, hogya Magyar Közösségben fogadalmat is tettek: - Hűséges maradok a meggyőződésemhez! Ezt majd beleveszem jó 24 év után az Erény­e az engedelmeskedés? c. munkámban Isti sem hallgatta hiába, amit Mikivel mondtunk neki, mert ’56­ban disszidál, az USA­ba kerül, és ott egy egyetemen filozófiatanár lesz. Még valamit tanultam tőle Beszélgetünk arról, hogyha egyszer ENSZ­csapatok jönnének Magyarországra, mi lenne a Magyar Közösség politikai programja. - Ezen nem érdemes gondolkodni. Aki megkapja a választás megnyeréséhez szükséges félmillió dollárt, az majd egy firkásszal megíratja a programot. Ez végső summája volt számomra a Hadi Akadémián tanulhatóknak. Annak, hogy nem az én világomról van ott szó. De Istit is megszerettem, amikor majd harmincöt év múlva

kikerülök Amerikába, még megtalálom nevét a telefonkönyvben, felhívom, s az üresen cseng ki. Antal Pista bácsi igazságügy miniszter volt a Horthy­korszakban, vele is voltam egy zárkán, életfogytos volt. Leülte a tizenöt esztendőt Kérdeztem őt mindenről - Olyan jókat tudsz kérdezni, hogy elfelejtem, hogy börtönben vagyok - mondta egy ízben. Megkérdeztem tőle, hogy hogyan kell államhatalmat csinálni, s ő mindent elmesélt. - De mi biztosította, hogy ne felejtsetek el valamit? Kérdésemre felragyogott a szeme. - A miniszterelnöki államtitkárnak volt egy titkárnője - a szeretője. Az tudott mindent Demény Pali idősebb volt nálam 18 évvel, de őt nem bácsiztam. Szemeláttára misézem naponként. Megdicsért a szép mozdulataimért, melyekkel mondtam a misét Irodalmi tevékenységre ösztönzött, s ebben segítséget kaptam a házimunkás csendőröktől: megajándékoztak egy ceruzavéggel. Elmondhatatlanul nagy kincs volt Papírosnak meg ott

volt az összehatogatott típusú WC­papír. Ezen írtam aprógyöngy betűkkel a magam filozófiáját Pali számára. Nem vitatkoztunk Isten létezésén Olyan ateista volt ő, aki Spinozát vallotta mesterének, s felesége, a munkásmozgalom Csepeli Terije meg buzgón imádkozta szentolvasót, rám is hagyta halála előtt örökségül. A lánya pedig Vera, Lénárd Dönci gyónója volt. Ott vagyok a felesége temetésén is, mert Pali megígérte asszonyának, hogy egyházi temetése lesz, de nem merte elutasítani, hogy a Párt saját halottjaként akarta temetni az asszonyt. Megkért tehát, hogy menjek el a Párt által rendezett temetésre, s mondjam el a temetés szövegét. Elmentem, kinyitottam a fekete könyvet, s imádkoztam azt, ami kell Pali egyébként gondoskodott a papokról. Ő volt a csillámfejtő üzem vezetője: a zárkánkon fejtettük a csillámot, valamicskét, s ő biztosította, hogy harminc pengőt spejzolhassunk. Nagy dolog volt ez, főleg a

cigarettázóknak: havi 12 csomag Munkás­t vagy tíz csomag Kossut­ot spejzolhattak belőle. A csendőrök segítségével még esztétikai vitát is folytathattam egy más zárkabeli rajkossal. Vitairatának egy félmondata maradt meg bennem: Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 130 - Most, midőn eszméim győzedelmét saját börtönömben ülöm meg De voltam egy zárkán igazi rajkossal is: Varga Bandival. Külön regényt kellene írnom róla. Összekapcsolt bennünket a magyar irodalom szeretete Tíz évvel idősebb volt nálam Nem volt tanár. Zsidó volt és munkaszolgálatos lett ’45 után a Redda Banrnen svéd segélyszervezetnél ismerte meg feleségét, s a kultuszminisztériumban dolgozott. Egy este küldönc által a miniszter hívja őt, a minisztere. Felesége aggodalmaskodik Ő nem, egy óra múlva itthon van. A Fő utcára viszi a küldönc, s előadó elé kerül - Na mit gondol, mért van itt? - Majd megmondják az elvtársak - válaszolja.

Gyomorszájon vágják, hogy belekékül: - Mi vagyunk mi tenéked, te piszok csirkefogó? Három napig verik. Látja, hogy nincs tovább, s mondja, hogy vallani fog Megmosdatják, felápolják, s elkészül a regény, hogy hogyan esküdött össze Angliában élő rokonaival a népi demokrácia ellen, Rajk szolgálatában. Kérdem tőle: - És minisztériumi tisztviselőként nem vetted észre, hogy mi folyik az országban? - Nem vettem észre - mondja, és igaznak éreztem szavait. - Te, mi lesz velünk, zsidókkal, kommunistákkal, ha bejönnek az ENSZ­csapatok? - Bandikám, tudod, hogy mit tanultam Jézustól. De el kell mondanom, hogy a nem­ zsidók, a nem­kommunisták mit mondanak: Ha eljön az óra, titeket, papokat nem engedünk ki, maradtok zárkáitokban. Aztán elvégezzük, amit kell, s akkor jöhettek ki - temetni Szomorúan hallgatja, amit mondok, majd megszólal: - Akkor az én fiam nem fogja már tanulni Arany János verseit. Arra gondolt, hogy a svéd feleség nem

marad majd abban az országban, amely megölte férjét. Harminc évvel később megnyomja valaki lakásom csöngőjét, egy ismerősnek tetsző férfi áll előttem, és mosolyog. Nem ő mondja, hanem én: - Varga Bandi! Megöleljük egymást. Svédországból jött, és ő mondja nekem a legújabb pesti viccet: Tudsz még német melléknevet fokozni?. Grősz, rosszabb, legrosszabb És kiváló angoltanárt is kapunk, mert közöttünk van a bencések novíciusmestere is, Kovács Arisztid bácsi, még a madarak neveit is megakarja tanítani nekünk, de mi rosszalkodunk. Képeken mutatja nekünk a különböző madarakat, mi meg mindegyikre azt mondjuk, hogy black bird. Jön a szigorú megrovás: Naughty boys! Élünk, és virulunk a nagyimrei lazaságban, a csendőrök segítségével látogatjuk is egymást, s később nyitva is maradnak a zárkák. De azért a rendszer még él, még bent vagyunk, s végső soron minden kiszámíthatatlan. Előadóhoz visznek Várni kell A folyosón

állunk. A rab természetesen a fal felé fordulva, de már nem kell a homlokommal érinteni a falat. Az őr unatkozik Tudja, hogy pap vagyok Megszólal: - Mert én vasárnap nem megyek a templomba - 54 nyarán vagyunk -, ha jó idő van, kimegyünk a családdal a strandra Összeszedem minden bátorságom és mondom: - Imádkozni, az magasrendű szellemi tevékenység. Bemenni a vízbe, ha nagy a meleg, a disznó is tud. Nem kapok rá választ. Megyek be az előadóhoz Nem kapok tőle semmi fogható információt, de amit mond, örömmel tölti el a szívemet: - Bulányi, a vetése kizöldült A legnagyobb meglepetésemre az év második felében csomagot kapok. A Csomagon a címzés édesanyám írása. Ez az éhségsztrájkom következménye S talán­talán valami szerepe Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 131 lehetett abban is, hogy az elkövetkező években az x­esek is írhatnak és kaphatnak levelet, csak magam nem. Van a börtöncsászárságnak pozitív és

negatív következménye is A lazaság további következménye, hogy a levelekben lehet könyvet is bekérni a börtönbe. Jönnek a szentírások, a breviáriumok Miki bekéri édesanyjától Jacques Maritain, Humanisme Intégrale­ját. A könyv akkor még nem avult el, s a ’45 előtti világ legmodernebb és legkatolikusabb gondolatai fogalmazódnak meg benne, és Isti is nagyon sokat tanul belőle. És angol nyelvtanhoz is hozzájutunk, s kiváló angoltanárt is kapunk melléje, mert közöttünk van a bencések novíciusmestere, Kovács Arisztid bácsi, aki még a madarak neveire is meg akar tanítani minket, de mi rosszalkodunk. Képeken mutatja a különböző madarakat, mi meg mindegyikre azt mondjuk, hogy black bird. Jön a szigorú megrovás: Naughty boys! Azt is megtanuljuk, hogy minek a rövidítése az IKKA? Hát ennek: Isten Küldi Kovács Arisztidnek. Mikit különösen is szerette Miki lehetett fiatalban olyan a kispapok között, mint Arisztid bácsi, aki olykor,

ránézve Mikire, sóhajtott. Utinam noster esset!, azaz hogy bárcsak bencés volna Miki. Tiltakozom ellene, s ő mondja, hogy adna érte cserében több olyan bencést is, akik nagy feltűnést keltenének a piaristáknál. Különös módját választottuk az angol tanulásnak. Volt magyar Ószövetségünk, de szótárunk nem Primitív szókincsünkel ketten ráhajoltunk az Ószövetségre, és mindent angolra tudtunk fordítani. Aktív tanulás volt ez. Hamarosan lesz majd módom kétnaponként kiolvasni egy­egy angol regényt Csak az orosz tanulására nem vitt rá a lélek. Alighanem hazafiúi buzgalmam követeztében is. De ennek ellenében elmondhatom, hogy a nagy oroszoknak minden regényét elolvastam Szabad életben ez lehetetlen lett volna. A levelezők azt is elmondják leveleikben, hogy nagyon szeretik a mazsolát, amit itt nem spejzolhatnak. Jönnek be a mazsolás kalácsok A csendőrök szereznek nekünk dugóval zárható fiolát. Abba valamennyi víz kerül, meg

még a kalácsból kiszedett mazsola­szemek Nagyon fínom tokaji bor készül belőle. Három hét alatt és szalma közé rejtve Onnan kerül elő a hajnali mise idején, amikor is a zárka asztalára kerül egy keksz és a kanalunkba néhány csepp tokaji. Hoc est enim corpus meum Hic est enim calix sanguinis mei A levelezők által én is bekérem Kecskés, Filozófiatörténetét, mert Pali filozófiát kérésének hatására filozófiai rendszer írására határozom el magam. Segíti ezt az a további lazaság, hogy papirost is spejzolhatunk, ceruzát is. Már a századik oldalon is túl járok benne, amikor is művemnek sorsa hőhalál lesz. A kazánházba kerül, mert megbukik Nagy Imre, és jön Hegedűs András helyette, és személye gatyába próbálja rázni az elvtársakat. Egy hatalmas hippis próbál rendet teremteni az ’ 55 –ös év első hónapjaiban. Antal Pista bácsi azt mondja nekem: - Gyurkám, ne mondd másnak, de ennek nem lesz vége, kitöltjük

büntetésünket. Azért ne mondjam, mert mindannyian, én is, az ENSZ­csaptok érkezését várjuk, hiszen megkötik Ausztriával is a békét, s akkor nem lesz alapja az itt tartózkodásuknak. Hát hogy legyen, gyorsan belépünk egy Szerződésbe. Melyikbe is? A Varsóiba Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 132 XVIII. Budavári, 2005. július 29 K ITÖRÉS VÁCRÓL ’56­BAN Még ’53 vége felé történt, hogy levittek a földszinti trepnire, a szolgálatvezető törzsőrmesterhez. Pintérhez, aki nagy rabpofozó volt Közölte velem a másodfokú ítéletet: helybenhagyták a büntetésem. Jogerős elítélt lettem Imádságaimban megállapítottam, hogy három nagy bajom van, s ezeknek legkisebbje a börtön, hiszen itt is lehet élni és szeretni, Istent is, embert is. Napirendet tartani, tanulni, kihasználni az időt Ettől nagyobb bajom, hogy állandóan fáj a fejem, s közelharcot kellett vívnom, hogy megkapjam a napi algopyrin szemet. De hát

naponkénti fejfájással is lehet élni, abba még nem halt bele senki, illetőleg mindenképpen elfogy egyszer az életünk. A harmadik bajom volt a legnagyobb Túl voltam már 35. évemen, s tudtam, hogy szublimálni azt, hogy férfi vagyok, aki nőre vágyik, nem lehet. Nem arra teremtett az Isten És azt is tudtam, hogy ezen nem segít semmi, nem, mert pap akarok maradni. Nem voltam tőle boldogtalan, mint ahogy a börtöntől s a fejfájástól sem voltam az. Csak megállapítottam, hogy ez a legnagyobbik bajom a háromból Hogy mire jó ez a celibátus, erről azt gondoltam, hogy talán növeli Istenért végzett munkánk eredményességét. De ebben sem voltam biztos. Majd Lányi Jánosnak teszek fel egy kérdést a szőnyegszövés alatt: - János bácsi, osztálytársaid eleje ugye elment papnak? Ha összehasonlítod őket a társaid többi legkülönbjével, akik már férjek és apák, a két csoport közül melyik dolgozik többet? Gondolkodik a kérdésemen, s végül ezt

mondja: - Biztosan azok, akik megházasodtak. A papok általában kényelmesebben élnek Magam is azt tapasztaltam a Rendben, hogy csak egy részünk mutatott átlagfeletti buzgóságot, s voltak, akik az alkohol rabjaivá lettek. Ami az egyházat elvezette a celibátushoz, az Jézus alapvető félreértése, melyért alighanem elsősorban Szent Pál a felelős, aki úgy tudja, hogy ki kell egészítenie Jézus szenvedéseit. Isten nem akarja, hogy szenvedjünk. Isten, mint minden szülő, azt akarja, hogy boldogok legyenek a gyermekei Istennek semmi öröme abban, hogyha én gyötröm magam. Érte ne gyötörjem Csak azért gyötörjem magamat, hogy valami hasznosat tegyek családomért, embertársaimért. De melyik embernek van haszna abból, hogyha én vezeklő övet teszek magamra, vagy falra mászok kínomban nemi kielégületlenségem miatt, s ami ennél is több szerelemhiányom következteében. Az Isten - szerelem Szerelemre lettünk, s annak a hiánya az élet legnehezebben

viselhető baja. A protestánsoknak mindent utánuk csinálunk. Néhány százados késéssel vesszük kezünkbe a szentírást, mondjuk a nép nyelvén a misét. S így lesz ez a papok nősülhetésével Nagy Szent Teréz egyszer kínjában ezt imádkozta? - Uram, ha így bánsz barátaiddal, ne csodálkozzál rajta, hogy annyi az ellenséged. Liziői Kis Szent Terézt pedig a legsötétebb ateizmus kétségei gyötörték. Édesapját, édesanyját nem, azok el voltak foglalva azzal, hogy gondoskodjanak egymásról és gyerekeikről. Majd a Bokorlelkiség c könyvemben lombik keresztnek nevezem ezt a celibátust. Jézus keresztfájára nem kerülhetünk, mert a 4 századi, a konstantini fordulat óta bekerültünk a hatalomba. Mi feszítjük keresztre ellenfeleinket, miként Kaifás, a főpap, Jézust De szeretnénk szenvedni a páli útmutatás alapján Istenért, Jézusért. Elvállaljuk tehát azt, ami egy életre megnyomorít minket. Ez a lombik kereszt Azért lombik, mert nem a

társadalom Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 133 feszít keresztre hűségünk következtében, Isten gondolataink akaratának hordozása miatt, hanem mi magunkat gyötörjük rajta vagy vele. Karácsonyra készülünk. A készülődés közepébe kiált bele a szolgálatvezető: - Bulányi György jöjjön minden cuccával a trepnire. - Uram Isten, mi lehet ez, és a Karácsony előtti napon? Közlik velem, hogy a Fő utcára visznek. Már több mint három év telt el, hogy otthagytam, de úgy látszik, nem örökre. Be a rabóba, ki a rabóból Fel egy zárkába Öntudatos elítéltként viselkedem, akinek már mégis jogai is vannak. Nem úgy, mint amikor vigyázzban kellett ülnöm és feküdnöm. Két hétig nem szól hozzám senki, csak az őr Azzal tisztázom ügyeimet: diétás koszt jár nekem, mint a Gyűjtőben s lehetőleg idegen nyelvű könyveket kérek olvasni. Barátságos a levegő. Két hét után visznek kihallgatni A tárgy: hogy kivirult a

vetés, és azért hoztak be a Fő utcára, hogy ne kelljen állandóan kirohangálniok a Gyűjtőbe hozzám a beszerzendő információk céljából. Hollós Ervin, Kik voltak, mit akartak? c könyvéből tudom majd meg, hogy begyűjtötték már a második Bulányi per ember anyagát, vagy hatvan személyt. Ezekről kell informálnom a különböző előadó urakat Semmi rázós témára nem emlékszem, csak arra, hogy nagyon össze akartak kapcsolni egy veszprémi teológiai tanárral, akivel nem tudom, hogy találkoztam­e valaha. Androsits Istvánnal. Végül is ezt voltam hajlandó a jegyzőkönyv számára Tudom, hogy van egy ilyen nevű pap Magyarországon. De nem igényelték, hogy aláírjam vallomásomat Különböző előadóknál volta. Asz egyikük segített az idegen nyelvű könyvel könyvtári összeszedésében Az asztalán voltak a könyvcsomagok. Hozzá vihettem azokat a könyveket, amelyekkel végeztem. Majd a forradalom napjaiban számolnak be a vádlottak a nyár

eleji tárgyalásról Az ügyész őket is a 46/VII kategóriába sorolta: a népi demokrácia megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésével vádolta őket. De a már nem kirendelt ügyvédek nevetségessé tették vádjait, ennek folytán az ügyész még a tárgyalás során vált: egy még Gömbös Gyula miniszterelnöksége idején hozott, az illegális összejövésről szóló törvény alapján vádolja őket, melynek büntethetőségi felső határa két év. Java részüket annyira ítélték, amennyit letartóztatásuktól a tárgyalásig leültek. Fekete Gabi és Eglis Pista két­két évet kaptak Egy alkalommal, amikor kihallgatásra visznek, nyüszítő, nyöszörgő hangot hallok kiszűrődni az egyik zárkából: - Ne bántalmazzák Péter Gábort, ne bántalmazzák Péter Gábort Olyan félig eszelősnek hatott a hangja. Ő volt az ávó legfőbb ura Mesélték, hogy így buzdított az ávósokat: - Úgy járjatok, hogy egy fejjel magasabbak legyetek az

Istennél! Nemcsak a forradalom falja fel saját fiait. A diktatúra is Jó dolgom van Két naponként kiolvasok egy angol vagy francia regényt, s diétásként annyi csirkehúst eszek, hogy kezdem megsokalni. Nem raknak be hozzám senkit ’52­ben volt úgyis, hogy négyen voltunk egy zárkában, s ketten­ketten feküdtünk vigyázzban a 70 cm széles priccsen. Most nem Lelassult az ávó munkája. Valamikor megmozdul az épület Földrengés lehetett A rabfantázia ilyenkor csak arra tud gondolni, hogy jönnek már az ENSZ­csapatok. Nem jöttek, nem omlik össze a Fő utca. Maradunk a börtönben Húsvét lesz, mire visszakerülök a Gyűjtőbe. Óriási változások: folyik a szabadítás, a rajkosok már hazamentek, de mások is mennek. Balázs Lajos, a Pest­belvárosi plébános is, akit pár hét múlva visszahoznak, mert át akarta venni a plébániáját elkergetve az oda befészkelt békepapot. Azzal a hírrel jön vissza, hogy legfeljebb két hónapja van még

Rákosinak. Beszámol a Petőfi kör üléseiről Összekerülök Ottmárral is, a ferencessel. Különös jelensége volt ő a börtönvilágnak Még Debrecenből ismerjük egymást, az ő plébániájára kísérem ki P. Kolakovicsot a munkáslánycsoportjához. Rajongtak érte a debreceniek ’46­ban a mozik híradójában látható: Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 134 - Büszkén viselem ferences csuhámon a MADISZ­jelvényt. Engem is megkerestek e tárgyban, de én lemondtam a dicsőségről. ’46­ban ő terelgeti magas emelvényről a tömeget, amely Mindszentyt ünnepli, aki jött püspökké szentelni Bánásst. Tomek Vince is eljött erre az alkalomra: - Úgy beszél ez a barát, hogy szinte engedélyt akarok kérni tőle, hogy átmehessek a túloldalra. ’48­ban népbirósági tárgyalása van. A rendőrök gumislagokkal akarják szétkergetni a mellette tüntetőket. Utolsó szó jogán mondja - Úgy hozzák meg ítéletüket, hogy ha felmentenek

egy édesanya áldását, s ha nem, akkor az átkát kapják. Felmentik és Pestre kerül. ’50­ben együtt utazunk valahol a vonaton A következő nagy békepapi találkozót szervezi. Engem is szervezne: - Ilyen emberek kellenek oda, mint te vagy. A püspökök a titkáraikat küldik Köszönöm - magamban - a méltóságot, s döbbenve nézem, mi lett ebből az emberből. Most meg a Gyűjtőben és életfogytos ítélettel találkozom vele. Állami számonkérő széket szervezett az ENSZ­csapatok bevonulásának az idejére. Mindenkit letartóztattak, akinek a nevét megtalálták noteszában, Ferenczi Zsiga bácsit is, édesapám Magyar Közösség perbeli ügyvédjét is. Az ő nevét is megtalálták Ottmárnál Sohasem találkoztak egymással Kapott öt évet. Papp Artúr, a rákoshegyi plébános is ott van velünk egy zárkában, kapott egy pár évet valami gazdaságinak minősülő bűncselekmény miatt, s nagyon szerencsétlenek érzi magát. Ottmár a szenvedés

szépségeiről kezd neki beszélni. Arthúr dühbe gurul - Ha nincs résztvevő szavad, fogd be a pofádat, és hallgas! Prédikálni én is tudtam: Uram, üss, vágj, csak odatul kegyelmezz! Elnevetjük magunkat, és cukkoljuk Ottmárt, hogy ő már öreg - tíz évvel volt idősebb nálam, közeledett az ötvenhez: - Diót török én még a csontjaitokkal! Úgy is let, kilencvenesa éveiben halt meg. Jánoshalmi legény volt Nagy bürge­szakértő Beszéli a bürgepaprikáskészítés titkait, csak anyajuhokból jó. A kani az büdös, azt eladjuk a pestieknek. Külön szám a jezsuiták. Ők az egyház elitcsapata, ott ül közöttünk az egész elöljárói gárdájuk. Csávossy, akinek annyira megtetszett az én ’49­es Bokor­imádságom, hogy lefordította latinra. Őt kisgyerekként nagy áhítattal hallgattam Jézus Szíve templomban beszélni a legméltóságosabb oltáriszentségről. Tüll Alajos, akinek az elődje még disszidált, s úgy lett ő tartományfőnök, s

aki vagy összesen 60 óra vasat kapott, majd a 60­as években találkozom vele Hévízen, ahol a meleg vízben kúrálja még mindig - örökre megnyomorított tagjait. S ott van az utód Pálos Tóni Kinevezte őket ki? Azt az eligazítást kaptak a római rendfőnöküktől, hogy amikor megkapják kinevezésüket, első dolguk, hogy a legjelentéktelenebb s lehetőleg dolgozó testvérnek átadnak egy címezetlen borítékot. Amikor a testvér megtudja, hogy elvitte őt az ávó, kinyitja a borítékot, s abban talál egy másikat, s rajta egy nevet. Ilyen borítékot kézbesítenek Tóninak Ő is elkészíti azonnal a duplaborítékot Tamásnak. És így tovább Végül Kollár is kap, ő meg beviszi az ávóra Őt már nem hozzák be, hanem létrejön köztük a zsentlemen egriment, melyben megállapodnak működésének feltételeiben: a jezsuiták csak nyílt levelezőlapokat írnak. Ott van Kerkai György is és az aranyos Páter Vácz, aki elmondja, hogy milyen regényt

írattak vele a Fő utcán. De Ióni a legaranyosabb: Minek törje magát értünk, kinek sorsa a miénktől idegen. Szivére veszi terhünk, vallára venni nem bolond - idézgeti József Attilát. Ő csak futballozott a fiúkkal - így nevelte az utánpótlást. És ott van Szabó Jóska, a győri pap, akit első éves papként ítélnek el, s mint kémet 15 évre. Megmondta egy vakembernek, hogy a faluban merre van a kaszárnya. A vakember az Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 135 imperialistáknak dolgozott. Az emberi és papi becsület mintakép volt Jóska, semmiképpen sem akarták kiengedni, majd még elmesélem. Vele még nagyon sokat leszek együtt ennek az évtizednek második felében is, s lélekben mindhaláig Ott volt a gyémántmisémen is. A Gyűjtőbe nem sokat dolgoztam. Gombpolírozásban, vasalásban, csillámfejtésben tanultam ki a szakmát. De művelődtem, életegyetemet jártam, ilyen társaságot nehezen találtam volna odakint. Ott csak

fiatalokkal találkoztam, akiket én tanítottam, itt apámkorabeliekkel s a hatalomgyakorlás nagymestereivel meg azok áldozataival. Mint pl Árbócz Jani bácsival is, aki a politikai részlegnek volt csendőrezredese, és elmesélte, hogy a Fő utcán az ő őrnagya előadást tartott neki egy ízben, hogy mennyire embertelen és alávaló verni az embereket, és megsokallta. - Nézze előadó úr, legalább mi, szakemberek és egymás között ne mondjunk ilyeneket! Jani bácsi beszélt a spiclik beszervezéséről is. Nem mondtuk nekik, hogy miként gondolkodunk róluk, azt mondtuk neki, hogy nagyon fontos dolgot tesznek a haza ügyének, de megvolt a véleményünk róluk. Azt hiszem, így voltak az ávósok a maguk III/III­asaikkal is. Legalább is az őrnagyom elpletyizte, hogy egy hozzám nagyon közeli személy jelentkezett náluk, amikor letartóztattak, s várta tőlük a vérdíjat. S óriási engedményként, valamikor ’56 nyarán kaptam végre beszélőt én is. Egy

személyest. Édesanyám jött el Nem volt még hatvan éves Összeaszott kis öregasszony lett belőle. Négy évig nem láttam Első pillanatban azt hittem, hogy valakit beöltöztettek anyámnak anyám helyett, s aztán a beszélgetés során, amikor is bizonygattam, hogy jól vagyok és semmi bajom, csak sikerült azonosítanom őt. Méternyire volt tőlem Előttem is drót, előtte is drót, s őrök sétáltak közöttünk, és kiabálni kellett, hogy a nagy hangzavarban megértsük egymást, mert sűrűn egymás mellett álltak a rabok és látogatóink. Elmondtam, hogy merre sétáljanak a beszélő után, én majd felállok zárkám ablakába, s nézem őket. Így aztán láttam apámat is. Csak nem akart kitörni az a forradalom, amiről zengtek a hírek. Nem is hittünk benne Ha a törököknek sikerült a százötven év, Moszkva tíz év után hazamenne? Helyette történt valami más. Elszállítás Hova? Vácra Ott még nem voltam Csak a noviciátusban, de a

Teréziánumban, amely börtönné is lett, ebben a gyönyörű barokk épületben még nem, pedig azt is a piaristáknak építették. Október elején kerültünk oda, pár héttel az októberi dicsőséges/sajnálatos események előtt. Nem az MZ­be (magánzárkák) hátsó, ablak nélküli vakolt magas falával rondítva néz le a Dunakanyar egyébként oly szép kis városára, hanem a Teréziánum hatalmas szobáinak egyikében, melyben valaha nemes ifjakat tanítottak, neveltek piarista elődeim. Jól menő ávós intézet volt az is: volt benne gombüzem is Azonnal munkára is fogtak minket abban. Szigorúan, munka közben nem lehetett beszélni, de mozogtunk, s a gépek pedig zúgtak. Kardos György elvtársúrra így ott már nem várt semmiféle feladat, amúgy is ő már bizonyára átvett valami egyéb és börtönön kívüli feladatot szeretett Pártjától. És séta is volt. Szigorúan és egyesével egymás háta mögött Miki is jött Vácra, haza, itt élt az

édesanyja. Csak a sétán láttuk egymást igyekeztem a hát mögé kerülni Itt nem zúgtak a gépek, nagyon kellett vigyázni. Egymás száját sem láthattuk, tehát hangot kellett kibocsátani, lehetőleg szájmozgás nélkül. Ő volt előttem, s neki volt információja Annyit már megértettem, hogy Andinak megszületett a második gyereke, s az lány. De a lány előtt mondott egy szót, és azt nem értettem. Mire megértettem, már az őr is figyelmes lett, hogy itt valami nem stimmel. De hát megértettem, s közömbösen és büszkén sétáltam már tovább, mert eljutott hozzám a teljes információ: - Andinak született egy bronzhajú lánya. Ez a lány, ez a lány méltó lánya az anyjának, hét gyerek anyja, egynek a nagyanyja, s nem akármilyeneknek, de erről alighanem zengtem már. Majd még zengek Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 136 Egyik délután (két műszakban dolgozott az üzem, és azon a héten délutánosok voltunk, 2­ től

tízig dolgoztunk), pontosan 23­ikán odahoz egy láda megmunkálandó anyagot egyik rabtársam, és csak ennyit mond: - Balhé van Budapesten! - Honnan tudod? - Mondta az őr. Hisszük is, nem is, és békeséggel elalszunk munka után. Hatkor van ébresztőnk, mert a dolgozóknak ki kell ám pihenniök magukat. De világosodik már, ébren vagyunk, s nincsen nyitás, mely jelezné a felkelést. S mi csak fekszünk szalmazsákjainkon Legalább egy órával később történik a nyitás. Legnagyobb csodálkozásunkra reggelinél nemcsak a házimunkást találjuk, hanem egy davalygitáros őrt is. 24­ike van Elmarad a déleőtti séta Ebédnél pedig a leves és főzelék mellé rácsos, lekváros sült tészta darabot is, nagyot. És Uram bocsá’ egy pakli Kossuth cigarettát is felkínálnak még. Mi ez? Panzió? S elkövetkezik a délutáni kettő óra, és nem visznek minket munkára. A következő nap is ugyanígy telik el 26­án már levisznek sétálni is. Új

információhoz nem jutunk, de ezekből a körülményekből már világos, hogy tényleg lennie kell valaminek Budapesten. Igy folyik az életünk, de az MZ­n úgy látszik informáltabbak vannak, mert azt teszik, ami tilos. Ablakaik a Teréziánumra néznek Felállnak az MZ­ablakiba és röhögnek s mutogatnak, hogy nézzünk le az udvaron az őrökre. Nézünk, de nem látunk semmit Mutogatják az MZ­n, hogy az őrök sapkáira nézzünk. Most meglátjuk: vörös csillag helyet magyar címer Örvendezve mosolygunk vissza. Kisvártatva felhangzikaz MZ­n a nemzeti imádság - Isten áldd meg a magyart Belekapcsolódunk, s zeng­bong az egész börtön. Egy perci szünet után újra indít az MZ: - Hazádnak rendületlenül Énekel az egész börtön. Ezután következik Papvári Elemérné: - Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban,,, De még mindig nincs vége, az MZ kifogyhatatlan? - Boldogasszony anyánk, Régi nagy pátrónánk / Nagy

ínségben lévén agy szólít meg hazánk/ Magyrországról, édes hazánkról / Ne feledkezzél el szegény magyarokról - és újraénekeljük a refrént. E mefelelő előkészítés után következnek a jelszavak, csak arra emlékszem már, hogy - Haza karunk menni Nyissák ki a börtönajtókat! Szavainknak nyomatékot is adunk. Kis kerek székeink vannak a zárkán Három lábuk van, s vastag faülőkéjük, Kipróbáljuk, hogyan szól, ha teljes erőnkből neki vágjuk azt a zárkaajtónak. Nagyon jól szól Jobban zeng tőle a börtön egésze, mint az énekektől Ezt azon is lemérhetjük, hogy az őrök küldik a házimunkásokat, hogy hagyjuk abba, az őrök hoznák azonnal a zárkák kulcsait, de nem találják. Olaj ez a tűzre Kettőzött erővel vagdossuk a székeket. Végre nyílik az ajtó Kitódulunk a folyosóra és skandáljuk a jelszavainkat Igen ám, de a folyosó végén a hatalmas rácsos ajtó, az meg zárva. Annál ordítozunk Megjelenik hamarosan a

börtönparancsnok négy darab gitáros őr kíséretében, és parlamentereket kér. Pillanatok alatt összeáll az öt tagú parlamenter­bizottság. Közli velük, hogy időt kér, amíg elkészítik ruháinkat s a pénzünket. A parlamenterek visszajönnek hozzánk, s hamar készen van a nép közös gyülekezetének egyértelmű határozata: - Egy percet sem várunk, s a davajgitárosok pedig tűnjenek el, ha jót akarnak maguknak. A parlamenterek közlik ezt a végeredményt. A rácson túliak távoznak, s jön egy csendes őr és kinyitja az ajtót, s egy széles karmozdulattal mutatja, hogy minden nyitva áll, s aki fel akarja venni pénzét és ruháját, az mehet a rabirodára. Magam azok közé tartozom, aki nem kíváncsiak pénzükre és ruhájukra, s megyünk az udvaron keresztül a börtönkapu felé, kifelé. Ahogy megyünk, géppuska tüzet hallunk. Egy őr mondja: - Mehetnek nyugodtan, nem magukra lőnek. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 137 Hanem

kikre? Börtönlázadásunkkal közel egy időben megindult felszabadításunkra a váci polgárőrség is. S az öt emeletes börtönkórház magasának géppuskafészkéből ezekre kezdett tüzelni a rabkórház hős főorvosa, aki nem örült lázadásunknak. Zsidó volt, és kommunista, nem örült a forradalomnak. Jobban örült a forradalomnak egy közönséges őr. Egyik kezével tartja biciklijét, másikban őri tányérsapka. Széles ívben hajítja el magától: - Ennek a műszaknak vége. Majd paripájára kap, s kikarikázik a kapun. Egy görög katolikus fiatal papgyereket veszek oltalmamba. Ketten megyünk be az átellenes utcába Behívnak az egyik házba, s civil ruhát kapunk tőlük meg reggelire rántottát. Megyünk a város centrumába, a városházán igazolást kapunk felkapaszkodunk egy teherautóra, amelyik Pest fel visz. Dunakesziig megy csak, mert Újpest felől lövöldözés hallatszik. Ismeretlen családnál éjszakázunk: mi a paplanos ágyban, a háziak

a földön. Hajnalban megindulok gyalog Mátyásföld irányában Másfél óra után otthon vagyok: - Jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat Ölelő karok fogadnak. Be vagyok sózva, s megyek Pestre a dunaparti iskolába Találkozom Sík Sándorral: - Valami szép állást adunk majd neked. A folyosón Frida nénit találom. - Atya, Mindszenty és a maga neve most zászló! Nem írom le ezeket a napokat, csak annyit, hogy tócsa van az úton. Teher autó jön, s lefékez, hogy a tócsa vizében meg ne fürödjön ruhám. Testvér az egész ország! Aztán kihozza Palavicini gróf Mindszentyt Alsópetényből, elmondja beszédét, s november 4­ike hajnalán jönnek az orosz tankok, Mindszenty pedig az USA­követségen, a Szabadság téren keres oltalmat. Megértem. Talán magam is így tettem volna De Márton Áron nem Végzetes hiba volt Ha vállalja a raboskodás folytatását, más lehetett volna az elmúlt félszázad hazai egyháztörténelme. Vele kellett volna

tárgyalnia Kádárnak, ahogyan a román kommunisták Márton Áronnal tárgyaltak. Nem került volna sor ’64­re, amikor Kádár és a vatikáni monsignore­ok a rab püspökök és papok háta mögött tárgyalnak. S békepapokká kényszerítetteket vagy maguktól kényszeredetteket emelve a püspöki székekbe, akikkel majd csinálhatják azt két és fel évtizeden keresztül, amiről a tárgyalók egyike (Cserháti pécsi püspök) halála előtt megvallja: - Gyalázatos volt, ami történt velünk. Tudom, hogy nem hagyhatom el hazámat. Ha elhagyom, egy ceruzavonással áthúzom egész eddigi életem. A Kolakoviccsal találkozás előttit is, az életszentségre törekvést, az utánit is, az életszentségem sajátos útjának megtalálását is. Ha disszidálok, mindennek vége: - Szép, szép, amiket az Atya mondott nekünk az apostolságról, de ő most latint és németet tanít valamelyik spanyol vagy amerikai iskolánkban, mi pedig itthon vagyunk a szovjet­

szférában, s bizony a békepapok biztosítják nekünk a szentségi élet lehetőségét. Mindszenty nem mérte föl a maga disszidálásának következményeit. Török Jenő sem, aki készül Nyugatra menni, és Sík Sándoron keresztül akar nyomást gyakorolni rám. Sík nem áll kötélnek. Ő megy, de Miki és Éva maradnak Elém állnak szegény szüleim is: - Fiam, menj Nyugatra. Öregek vagyunk, nem bírjuk már ezt a herce­hurcát veled Megkeményítem a szívemet, mert aki apját vagy anyját, jobban szereti mint engem, nem méltó hozzám. Márciusra nem kezdődik el a MUK (Márciusban Újra Kezdjük), de a hó végén begyűjtik a „szabad népet”, s börtönből öt hónappal ezelőtt kiszabadultakat. Április 4­ére Imre öcsémhez vagyok hivatalos, leszállok a villamosról, s ott van az állomáson nagyobbik lánya, a 7 éves Évike: - Gyuri bácsi, tessék visszaszállni Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 138 Visszaszállok. Öcsémnél az

ávó fogadott volna, hogy visszavigyen a helyemre Kezdődik a bujdosásom. Kevés emberrel találkozom A legjelentősebb egy sétám a budai hegyekben Terivel. Elmondom neki, hogy számomra valami hiányzott ezekben a hónapokban: egyetlen közösségbe sem hívtak meg. Nincsenek? S ő elmondja, hogy nem tudnak közösséget csinálni, mert az ávó lehetetlenné teszi. Ha valakivel elkezd barátkozni, rászállnak erre a valakire. Őrá nem, őt reménytelen esetnek tartják már Rászállnak, s leoperálják róla a kiszemeltet, mielőtt még meghívhatná a közösségbe. Érik bennem a fogadalom Miféle? Az, hogyha egyszer majd letöltöm büntetésem, nem kezdek újból földalatti közösséget gyűjtő munkába. Mert minek kezdjek? Csak azért, hogy beszerezzek egy újabb életfogytot? Majd otthon misézek a családi asztalnál, ha szüleim élnek még szabadulásomkor De önként nem megyek vissza a börtönbe. Egy jó félévet töltök el Takáchéknál, ahol öt a gyerekek

száma. A Bürök utcába vettek egy objektumot, s építkeznek, Sokat tanulok a mérnök apától: kőmíveskedést, villanyszerelést. Olyasmiket, amikhez addig hatökör voltam A másik félévet meg Sasadon, két öreg néninél. Miből élek? A Békés­Dallos­féle szentírás papír­kötésben jön be az országba. Kispap koromban társaimtól kitanultam a könyvkötészetet Ezeket a szentírásokat kötjük be Mikivel koprodukcióba. Ezzel pénzelünk Egyszer­kétszer Andihoz is elmegyek, és megismerem Jánost, akit ateistából ő tett istenhívő keresztény­katolikussá. Míg beszélgetünk, három éves fiúk, Pisti, a fotőjre mászik, kivesz a könyvszekrényből egy kötetet, felém nyújtja, és megkérdezi: - Babitsot ismered? ’58 áprilisában vagyunk már. Fekete Gabi jön ki s Sasadra, és sétálunk a Farkasréti temető felé. Annak egyik sarkán halljuk a vezényszót: - Álljanak a falhoz! Lebuktunk, visznek a Fő utcára - a maradék letöltésére,

Gabié másfél év. S az enyém? Nem sokat filózhatok ezen, mert megérkezünk, s visznek kihallgatásra: - Na most szépen elmondja, hogy kiknél bujkált? - Számomra erkölcsi lehetetlenség ártani azoknak, akik jót tettek velem - Igen??? - felugrik, s vészt jóslóan elrohan. Gondolom: most következik a hirig. Egy idősebb tiszt érkezik: - Mi van itt? - A szakaszvezető úr kérdezte, hogy kiknél bujkáltam, s mondtam neki, hogy számomra erkölcsi lehetetlenség s a többit. - Vigyék a zárkára! A hirig ezúttal is elmarad. Pár napig vagyok, immár harmadik ízben is, a Fő utcán, s utána kiszállítanak a Gyűjtőbe. Egészen más világ fogad Akiket ott hagytam, java részt a szabad Nyugaton tengetik már életük. A suszterejbe kerülök Új szakmát tanulok De nem sokáig, mert hamarosan elszállítanak. A Gyűjtő megszűnt elit­börtön lenni Most Márianosztrára gyűjtik a rabok javát, az egykori x­eseket, de nagyobbára má csak a papok ez a kategória.

Ideérkezik meg majd Miki is, aki lebukásunkról értesülve maga jelentkezik hatóságon, és Éva is ugyanezt teszi. Éva visszakerül Kalocsára Mikivel együtt a fordító irodára kerülünk Nosztrán. Úgy emlékszem, hogy kriminalisztikát fordíttattak velünk. Nagyon jó volt ez a foglalkozás Nem sokáig tartott, be akartak rakni közénk egy spiclit. Fordítani nem tudott Próbafordítását velem nézették át Vörös tengert csináltam belőle. Belőle nem lett fordító, mi meg megszűntünk fordítók lenni Mentünk a szőnyegszövőbe. ’58 vége felé járunk Harangoznak egy hétköznap délelőtt a kegytemplomban, egészen közel hozzánk. A szakaszvezetőnk megkérdezi tőlünk: tudják, kinek harangoznak? Meghalt a pápa! Amikor idejöttünk, a bennünket átvevő őr így mutatkozott be: - Ez a Márianosztra kegyhely, piszok egy hely! Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 139 Tényleg az volt? A forradalom után már nem jött vissza Rákosi

apánk világa. Már nem kellet derékban előre hajolva átmenni a börtönudvarba, amikor hetenként fürödni vittek az őrök, hogy ne lássunk semmit. Már nem verték a nagykulcsot fejünkhöz, ha nem volt elég mély a meghajlás, már fenéken sem billentettek érte. Nem volt pofozás, vasbahúzás Nem volt semmi büntetés? Hát anélkül azért nem voltunk meg. Egy hipisnél megtalálták a szalmazsákban boros fiolámat, kaptam érte tíz nap szigorítottat. Mi volt az? Könyvnélküli magánzárka, priccs egy pokróccal, egyik nap félkoszt, másik nap semmi. A napi 40 dekás kenyéradagot azért megkaptam. Mi volt ez kispap korom szigorú nagyböjtjeihez mérve, amikor közben keményen dolgoztunk? Itt meg csak heverésztem, esetleg szentülhettem. Büntetésem felén túl izgatottan jön hozzám egy őr: - Maga nem tiltott misézésért van itt, hanem és nem emlékszem már, hogy miért. A minisztériumból jöttek látogatók. Az Igazságügyhöz tartozunk már, nem az

Államvédelmi Hatósághoz. Egy kicsit reménykedünk is, hogy azért nem kell letöltenünk büntetésünk egészét. Miért? Mert joggyakorlatunk alapján már jogi abszurdum lett ítéletünk Az ’56­os második Bulányi per óta a kisközösség nem a nép demokrácia megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése már, csak visszaélés a gyülekezési joggal. Szüleim beadták a Legfelsőbb Bírósághoz a semmítési kérvényt. Annak elnöke Lee Tibor, Lászlóffy Csöpi rokona. Szabadulásom után tudom meg, hogy Balogh páter is interveniált értünk az Igazságügyben. Elment a miniszterhez, Nezválhoz, s az ezzel fogadja őt: - Tudom, hogy a Bulányi­ügyben jöttél. A szőnyegszövőben ülünk egymás mellett és beszélgetünk. Ha megunjuk, el kezdünk népdalokat és sanzonokat énekelni. Nem idealizálom a körülményeket, de élünk és vagyunk és barátkozunk és szeretünk. Olyan barátságok születnek belőle, hogy egyik társam özvegye fényképet

küld gyermekükről és hív le a falujukba, hogy nézzem meg őket. És és itthon vagyok Majd ’86ban lelkigyakorlatot tartok Pusztaszeren: Novemberben lesz tíz éve, hogy megírtam rendi elöljárómnak. Inkább visszamegyek a börtönbe, semhogy elhagyjam hazámat, Alapvetőn elvi okokból nem futok el a dolgom előle csak azért, mert valakik allergiásak az Üzenetre, amit rám bíztak, amit hordozok. De segítette ezt a döntést valami más is. Gyűjtő­fogház, Vác, Márianosztra - ha börtönök is, de itt vannak a Duna­tájon. Szent Péter templom, Sixtusi kápolna, idegenek megnézni őket jó lehet, de élni - még ha börtönökben is - csak idehaza akarok. Mert van az idegen és van az otthon Egy ízben, ötven éve láttam az Alpokat de szívem a besztercei havasokért, s ott is az Ilva völgyéért dobog, mert Nagyilva és Kosna között csilingelő szánon repülve láttam a napsütötte havast felejthetetlen kéknek. Láttam Münchenben az Isar vizét és

rácsodálkoztam, de Marosfőnél merültem meg cipőmmel a szittyóban, hogy megkeressem a forrást, s elállítsam egy pillanatra a nagy folyót Az Ilva, az Olt vize Csíkszentdomonbkosnál, a Görgényi havasokból lezúduló Görgény vize Görgényszentimre határában vagy Budavári kicsiny völgyei­forrásai­patakjai nekem olyan szépek, mint semmi más táj és semmi más víz, ami Dévényen és Vereckén túl hömpölyög. Ebédelni mindig átvittek minket a zárkára, úgy egyszerűbb volt nekik. A ’60 december 9­ diki ebéd kedvemre való volt. Családi neve: áfenés tészta A név onnan ered, hogy pár éves kisfiú voltam, s anyukám kínált vele: - Gyurika, tészta és finom Én pedig megkóstolva azt mondtam rá, hogy á, fenét, dehogy finom. Így lett családunkban a grenadírmarsanak (gránátos menet) a neve, hogy áfenés tészta. Aztán később megszerettem, s Nosztrán is úgy főzték a konyhán, ahogy anyuka odahaza. Csak az a baj volt, hogy keveset

adtak belőle. Még le sem nyeltem az utolsó falatot, amikor hallom: - Bulányi minden cuccával a trepnire. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 140 Ismertem már ezt. Uram Isten, már megint szállítanak Megyek a minden cuccal, a kimosott csajkával s kanállal. A szolgálatvezető fogad, s mutatja, hogy merre menjek Megyek, és szemben jön velem egy őr: - Maga az, aki életfogyttal szabadul? Semmit sem feleltem rá, honnan tudtam volna? S mentem tovább. A vigyorgó (a szabaduló zárka rabneve) előtt várt egy őr, s mondta, hogy öltözködjem át. Előttem volt a ruhám, amelyben elfogtak a Farkasréti temetőnél 58 tavaszán. Nyakkendő is, tavasz kabát is Siettet az öltözködésben: - Elmegy a vonata! Egy mikrobusszal vittek le. Ott van mellettem Miki és Ernő bácsi is Leérünk a vasútállomásra. Sokan akarnak jegyet váltani Én vagyok elöl, mögöttem Ernő bácsi Megszólal. - Retúrjegyet váltasz? Nevetek, és nem mondok semmit. Beülünk

Miki Vácott leszáll, mi tovább utazunk, s elválunk a Nyugatiban. Tudom Imre öcsém telefonszámát Pénzem van, Nosztrán kerestem: át is vettem, csak alá kellett írnom, hogy átvettem. - Hallo - Itt Bulányi György beszél a Nyugatiból. - Na neem - De igen, szabadultam. - Várj meg, a kocsimmal azonnal ott leszek. Várok, majd tíz percen belül összeborulunk. Megbeszéljük a stratégiát Imre mondja: - Anyuka - már 64 éves ekkor - szíve gyenge, nehogy baj érje, ő majd előremegy, s mondja, hogy jó hírei vannak, hogy hamarosan Gyuri szabadul, s már itt is van, s előbújok rejtekemből. Ölelkezés és sírás minden mennyiségben Másnap reggel a rendőrségen kell jelentkeznem. Ordenáré hangon fogad az ügyeletes Rendre utasítom. Ő meg: - Magával én nem vitatkozom. Hazamenve elkezdek telefonálni. A családomnak: Baloghéknak Debrecenben, Jahnéknak Tatabányára. Későre jár, már lefeküdnénk, és csengetnek Frici és Erzsó Tatabányáról Duma bele

az éjszakába. Ott alszanak Mire is tettem fogadalmat? Állást kell szereznem. Rangomhoz illőt, segédmunkásit De azért bemegyek az országos Fordító Irodába. - Piarista magyar­német szakos tanár vagyok. Életfogytiglanra ítéltek, de Márianosztrán a fordítóknál dolgoztam. Kérek munkát - Általános hüledezés, és kiállítanak egy papírost, melyen az áll, hogy alkalmai munkát adnak nekem. Csakhogy ez nem munkaviszony. S a rendőrségen azt mondták, hogy még ebben az évben el kell helyezkednem. Apám főkönyvelő, érdeklődik az ismerőseinél Nem megy: - Majd még gyufát dob a benzines hordónkba, és börtönbe kerülök miatta. Végül is a Szolidaritást apácák vezetik. A főnökük, egy jezsuita, s rendházunkban van az irodája. Rendtársaim hozzá kalauzolnak, s ’60 december 30­cal kiállítják a munkakönyvemet Január 2­án kell munkába állnom. Kötni fogok tanulni - gépen, havi 1 200 Ft ellenében Még a hadkiegészítő

parancsnokságra is el kell mennem. Kapok katonakönyvet: egészségügyi honvéd vagyok. Szegény fejem! Mefosztottak a főhadnagyi rangomtól is Jó nyolc éve a Markóban. A Jónás tanács Hogy ki közvetít el Budára, Nagy Miklós plébánoshoz, nem emlékszem rá. Rám bízza a temetőkápolnát. Minden vasárnap délelőtt mondom az egyik misét és prédikálok, a másikon meg gyóntatok. S utána plébánián ebédelek Mécs Laci bácsi társaságban is Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni 141 - Gyurkám! Itt nyugodtan leszel. Nem fog bántani senki - mondja Miklós, az abszolút békepap. - Boldog vagyok. S otthon fogok lakni, 42 éves pótszolgálatos fiúként. Szüleim örömére Öröm és öröm és öröm. Nagyon szép az élet