Informatika | Számítógép-architektúrák » Athlon XP CPU-k manuális tuningolása

Minden, amit az Athlon XP-ről tudni akartál Szerző: karib | Dátum: 2003-01-13 00:44 | Témakör: Processzor | Típus: Elemzés Az AMD Athlon megjelenésekor szinte azonnal a leglelkesebb hardverpiszkálók nekiálltak feltérképezni, vajon mennyire tuningolható az új csodaprocesszor - és főképp hogyan. Azóta pár változáson átesett már a sokak által kedvelt K7 architektúra, de a fogások alapjai nem változtak, sőt az idő előrehaladtával egyre többet sikerült kideríteni a háttér-információkból. Most a jelenlegi processzorok tekintetében gyakorlati szempontból fontos tudnivalókat foglaljuk össze. A régóta ismert "szorzózár" feloldása és feszültségemelés részletes ismertetése mellett elmondjuk, hogyan lehet a dual működést engedélyezni, a cache méretét variálni, illetve szükség esetén manuálisan állítani a processzoron a szorzót! FIGYELEM! A cikkben szereplő információk kizárólag saját és internetes tapasztalati

forrásokból származnak, helyességükért felelősséget nem tudunk vállalni! Annyit tudunk mondani, hogy a leírt eljárások nekünk és másoknak működtek. Mielőtt bármit csinálsz, győződj meg róla, hogy tisztában vagy minden lépés értelmével és következményeivel. Ha bizonytalan vagy, inkább olvasd el még egyszer vagy kérj segítséget! A hardvereden végzett átalakítások jó eséllyel garanciavesztéssel járhatnak, így mindent kizárólag a saját felelősségedre végzel! Az eredeti Athlon esetében gyorsan kiderült, hogy a platformja nem igazán tuningbarát, mert az AMD 750 és VIA KX133 chipsetes alaplapokon az FSB-t alig 5-10%-kal lehetett megemelni, az pedig nagyon kevés volt. Bátrabbak (és a korábbi Pentium II-eseken edződöttek) azonban lebontották a fekete tokozást a prociról és a vizsgálódást a belső részletekkel folytatták. Míg a PII esetében túl sok látnivaló nem volt a tok alatt, legfeljebb a mag típusát és a cache

sebességét lehetett megállapítani, illetve jobban lehetett hűteni a procit, addig az Athlon esetében izgalmasabb felfedezéseket tettek az úttörők. Mivel a legizgalmasabb funkciókat az AMD nem dokumentálja publikusan, így a legtöbb felfedezés különböző gyári sebességű processzorok vizuális összevetéséből ered. Egymás mellé rakva néhány procit feltűnik, hogy egyes ellenállások vagy kis vágások a tokozáson máshol helyezkednek el. A kombinációk vizsgálatával és némi kísérletezéssel eredményesen lehetett feltérképezni az összefüggéseket. Elsőként arra jöttek rá, hogy a processzor szorzóját és feszültségét néhány ellenállással lehet szabályozni. Egészen pontosan négy ellenállás meglétének vagy hiányának kombinációja adta ki a szorzót, néhány másik pedig a feszültséget. Hamar kiderült, hogy a procikban van még lehetőség, csak az alaplapok nem bírják a strapát. Sebaj, elég volt nagyobb szorzót és

feszt állítani a procinak, máris kész volt a gyorsabb rendszer. Ilyet kb a Pentium MMX bevezetése óta nem játszhattunk, mert a processzorok többsége szorzózáras lett - nagy felszabadulás volt. Aki tehette, nekiállt Athlont forrasztani, forrasztatni. A következő nagy felismerés a diagnosztikai csatlakozó kiismerése volt (ezt nevezték el kinézete után "Golden Fingers"-nek). Minden Slot A proci nyákjának szélén van egy kis érintkezősor, amit valószínűleg gyári tesztelésre terveztek. Hamar kiderült, hogy a szorzó ezen keresztül is manipulálható, nem kell forrasztgatni. Elég volt készíteni (vagy venni egy mások által eszkábált) egy ún. Gold Fingers Device-t (GFD), és máris szabad kezet kaptunk a procink felett Socket A történelem Az Athlonok gyorsulásával sajnos a processzorkártyán levő külső L2 cache chipek nem tudtak lépést tartani, így egy idő után egy harmadik beállítás is fontossá vált a Slot A procik

húzásánál: a cache szorzó. Szerencsére ezt is a fent megismert módon lehetett állítani Alapból a cache a CPU órajelének felén futott, de kb. 800 MHz felett már csak 2/5 vagy 1/3 szorzóval lehett boldogulni, ugyanis a cache chipek jó, ha a 400 MHz-et bírták. Ez viszont vissza is vetette az Athlonok gyorsulását, egyértelmű volt, hogy továbblépést a magba integrált L2 cache fogja jelenteni, mint a Mendociono Celeron és a Coppermine PIII esetében is. Így is lett, megérkezett a várva várt Thunderbird mag, 0,18 mikronos gyártástechnológiával, integrált 256k L2 cache-sel. Elvétve előfordult Slot A kivitelben is, de a kompakt méret lehetővé tette az áttérést a sokkal gazdaságosabb, hagyományos tüskés tokozásra - ez lett a ma is létező Socket A. Azonban az új tokozással eltűntek a Golden Fingers csatlakozók - mit tehet hát a tuningoló? A platform továbbra sem lett jobb (a KT133 is alig volt húzható), így nagyon hiányzott a

szorzóállítás lehetősége. Szerencsére nem sokáig, mert mint kiderült, egy processzorarchitektúrában semmi nem vész el, legfeljebb átalakul, így a különböző paraméterek kódolása is azonos. Azaz megmaradtak a jól ismert ellenállások, csak kicsit más formában: négyesével, egy-egy SMD-ben (Surface Mounted Device, azaz felületre szerelt eszköz, lehet kondenzátor vagy ellenállás) ott csücsülnek továbbra is a proci tokozásán, csupán nem ide-oda rakosgatják őket, hanem egyszerűen elvágják azokat a kivezetéseket, amelyekre nincs szükség. "Hidak" a processzoron: zöld keret egy híd, sárga keret egy hídcsoport (esetünkben az L6 nevű) Ha megnézünk egy Socket A procit, a tokozás tetején láthatunk több csoportnyi kis arany színű pontpárt. Egy-egy pontpár jelent egy csatlakozót, amik eredeti céljukat tekintve valószínűleg szintén diagnosztikai feladatokra lettek kivezetve a felszínre, ugyanis a pontok közötti

összeköttetés valójában a tokozásban fut, a kerámia vagy műanyag felület alatt pár századmilliméterrel. A gyártáskor tehát mindegyik híd össze van kötve, majd amikor a processzor elnyeri végleges beállításait, akkor a megfelelő kódolás szerint a szükséges hidakat elvágják - ez is jól látható a procin, a kis keresztirányú mélyedések a lézervágások. Amit elvágnak, az logikai 0 lesz, ami ép marad, az logikai 1, a hídcsoportok pedig így egy-egy paramétert kódolnak binárisan. (Most nem ássuk magunkat a bele a számrendszerekbe és kódolásokba, a hangsúly úgyis a kombinációk eredményén lesz, azt pedig egy az egyben közöljük a továbbiakban.) Lézervágások az Athlon XP-n (L4 hídcsoport) Mindez szép és jó, de ettől még nehezebb egy Socket A procit variálni, mert hát azokat a hidakat bizony keményen elvágták, nem tudjuk csak úgy visszacsinálni, mint ahogy a Slot A esetében csak visszaforrasztottunk egy SMD

ellenállást. Sőt, ha még vissza is tudjuk kötni az átvágott érintkezőket, akkor hogyan vágjuk el a kerámiatokban azokat, amelyeket pedig ki kellene nyitni? Főleg, hogy a vagdosás már szinte biztosan garanciavesztéssel jár, hiszen könnyen észrevehető a szakértő szemnek. Egy hídcsoport értelmezése: [1] Sorszám (L10), [2] Key (emellett van az egyes sorszámú híd), [3] Elvágatlan híd (látszik a tokozás alatti összeköttetés), [4] Elvágott híd Nos, a jó hír, hogy mindenre van megoldás, ráadásul elegáns! Előbb azonban tekintsük át a különféle Socket A processzorokat és a beállítások működési mechanizmusát. A Socket A processzorokat generáció szerint célszerű kategorizálni, azaz az egyes "magokat" érdemes részletesen megismerni, utána már bármilyen nevet vagy címkét aggathatnak az adott maggal készített processzorra, mi már tisztában vagyunk vele, mire is képes. A "mag" a processzor lelke, a többi

része csupán a külvilághoz való illesztést szolgálja (tokozás, lábak, stb.) A Socket A esetében a lábkiosztás például változatlan már jó ideje, ezért fizikailag kompatibilisek a processzorok. A tokozás már változott időközben, egyrészt anyagában (kerámiáról műanyagra váltottak), illetve elrendezése is némileg módosul néha, jellemzően egy-egy új maghoz igazodva. A magok pedig logikai szinten kompatibilisek a korábbiakkal, de felépítésük, elrendezésük, kivitelük jelentősen eltérhet (más gyártástechnológia, új funkciók, több cache, bármi). Azért is érdemes a magokat megismerni, mert sokszor egy mag több típusnév alatt is felbukkan. Az XP és MP ugyanazt a magot használja, a különbség csupán a dual működés engedélyezettségében van (és természetesen az MP-ket gyárilag hitelesítik dual működésre). Athlon XP név alatt viszont több maggal is találkozhatunk, még azonos sebesség esetén is, sőt a most XP-ként

futó magok valószínűleg nemsokára Duronként fognak megjelenni, ahogy az XP komolyabb magot kap. Duronból kétféle létezett-létezik eddig: a Spitfire mag (950 MHz-ig) és feljavított testvére, a Morgan (1,0 GHz-től). Olcsó processzornak készült, így csak 64 kB L2 cache van bennük, szemben az Athlonok 256k-jával. Ennek ellenére elég jól szerepelnek, főleg azért, mert bennük is megvan az összes K7 procira jellemző méretes 128 kB L1 cache. A Morgan megkapta az Athlonnál a Palominóval bevezetett újítások egy részét (SSE utasítások, jobb hővédelem, stb.), de alapvetően megmaradt a régi technológiánál: 0,18 mikronos gyártás, kerámia tokozás. Későbbiekben elképzelhető, hogy a ma az Athlon szériában futó magok fognak feltűnni a Duron név alatt. Duronok: Spitfire és Morgan Athlonból jóval színesebb a kínálat. Lényegileg egy kalap alá vehetjük a klasszikus Athlont, Athlon XP-t és MP-t is, mert fejlődésük folytonosnak

tekinthető, és valójában úgyis maguk a processzormagok a meghatározóak. Elsőként a már említett Thunderbird mag jelent meg, ami sok finomítással egész 1,4 GHz gyári frekvenciáig jutott, 0,18 mikronon és kerámia tokban. Őt váltotta némi átfedéssel a PR számozási rendszerrel megfejelt Palomino mag, amely sok apró finomítást tartalmazott a Tbirdhöz képest. Ez már 1,8 GHz körülig bírta (2200+), még mindig 0,18 mikronon megjegyzendő, elég szép teljesítmény, az Intel alig jutott túl 1 GHz-en ezzel a technológiával A most már boltokban is feltűnő Thoroughbred mag lényegileg egy 0,13 mikronos eljárásra áttervezett Palomino. A gond csupán az, hogy az Athlon XP márkanév alatt kaphatunk Palominót és Tbredet is, sőt igazából az egyes magtípusokon belül a stepping (adott kiadáson belüli finomítást) sem mindegy. Értelemszerűen minél fejlettebb magú és újabb steppingű procit célszerű keresni A válogatás pusztán azért

érdekes számunkra, mert sokszor azonos sebességkategóriában (és árban) többféle kivitel is hozzáférhető, közel sem azonos tulajdonságokkal, és természetesen mi a legjobbat szeretnénk választani. Az újabb kivitelek általában előnyösebbek: kevesebbet fogyasztanak, jobban húzhatóak, stb. Athlon és Athlon XP-k: Thunderbird, Palomino és Thoroughbred Sajnos az AMD-nek gondjai vannak a 0,13 mikronos gyártás felfuttatásával, ezért nem ontják a csúcsminőségű procikat, kevés a nagy órajelre képes példány. Ilyenkor két lehetőség van: finomítani a szerkezetet (új stepping), illetve a gyárban sebesség szerint válogatni a procikat. Az AMD mindkét fogással él, ráadásul oly módon, amely a tuningolóknak nem nagyon kedvez. Ökölszabályként elmondtuk, hogy a legfrissebb mag legújabb steppingjének megszerzése a cél, és mindez a lehető legolcsóbban, azaz a legkisebb gyári sebességű processzorban. A gondolat e mögött az, hogy egy

adott steppingnek van egy technológiai korlátja, amit jó eséllyel minden olyan steppingű processzor meg tud ütni, attól függetlenül, hogy a gyárban milyen sebességre állították be. Esetünkben ez azt jelentené, hogy a lehető legkisebb "TbredB"-t kellene megtalálni, mert azoknak úgy 2600-2800+-ig jónak kell lenniük, hiszen ekkorát már gyárilag is kiadnak belőlük. Sajnos ez a teória most nem működik teljességgel, ugyanis az AMD annyira meg van szorulva, hogy gyengébb procinak kénytelen valóban gyengébbeket eladni, nem csupán a piaci igényeknek megfelelően címkézgeti fel az amúgy egyforma tudású példányokat. Így egyelőre az is elképzelhető, hogy találunk egy 1800+ "TbredB"-t, és az elmegy 2800+-ként, de az is lehet, hogy csak plusz 50 MHz-et tudunk kiizzadni belőle. A "TbredA", mint az első 0,13 mikronos próbálkozás, sajnos alig megy jobban a Palominónál. Ráadásul nem is várható, hogy a

"TbredA" bárhova fejlődik, mert ha a "B" jobb, azt kell finomítani. Ellenben nem feltétlen fog azonnal kihalni a "TbredA", elképzelhető, hogy első körben csupán a Palominók helyettesítését fogja ellátni, hiszen a gyártósor már működik, és a cél a gyári frekvenciák kiszolgálása, nem a tuningosok ellátása. A magasabb órajelre pedig ott van a "B terv", tehát a skála le van fedve, sőt úgy néz ki, lesz egy "TbredC" is még a Barton előtt. Idővel azonban várható a steppingek egységesítése, és akkor az újabb(ak) kiszorítják az első generációkat. Remélhetőleg az AMD-nek sikerül gatyába rázni a gyártástechnológiáját és lubickolhatunk a "TbredB"-kben, addig pedig válogatnunk kell. A Socket A processzorokon a jelzések eddig a procimagra gravírozva voltak fellelhetőek, a legújabb (Thoroughbred) prociknál viszont már a tokozáson egy matricán jelzik az információkat (a

fenti képen szereplő példány erősíti a szabályt.) AMD Athlon XP (Palomino) feliratai A feliratok sok infót kódolnak, csak egy részét tudjuk pontosan megfejteni. Az első sor az ún OPN, azaz rendelési kód. Ez tartalmazza a processzor fajtáját, sebességét (XP-től kezdve PR érték), továbbá a passzoló buszsebességet. A sebességet a középső számsor jelzi, esetünkben 1700+, előtte van a processzor fajtája, nálunk AX = Palomino Athlon XP, a legutolsó betű pedig a buszsebességet jelöli (B=100, C=133, D=166 MHz). A magfeszültséget a számkód utáni második betű jelzi, esetünkben M=1,75 V. A következő sor a mag steppingjét és gyártás idejét adja meg. A gyártás idejét a sor közepén található négy szám jelzi: a gyártási évszám utolsó két számjegyét és azon belül a hét számát adják meg, esetünkben 2001. 38 hetében készült a processzor Az újabb steppinget a minél "magasabb" betűkód jelöli, például a

fenti AGKGA procinál az AGOGA jobb, de az AGOIA még jobb (újabb). Igazán nagy jelentősége ennek a dolognak csak pár vízválasztó esetben van, például Thunderbird Athlonnál az AXIA és AYHJA széria volt az igazi, Palominonál az AGOGA fölöttiek, a Thoroughbrednél pedig a már mindenki által "TbredB"-nek becézett steppinget kell keresni. Most talán e legutóbbi kérdés a legizgalmasabb, mert az első Thoroughbredek szinte nem tuningolhatóak (vagy legalábbis a Palominónál nem mennek jobban, az elvileg fejlettebb gyártástechnológia ellenére), míg a "TbredB"-k sokkal jobban szerepelnek - biztosan megkülönböztetni őket viszont csak a stepping kód alapján lehet. A legegyszerűbb a Palomino és Tbred közti differencia felismerése, szemre is teljesen másként néznek ki. A Palomino magja nagy, szinte négyzet alakú, a Tbred vékony téglalap A Palominónak a hasán vannak az SMD-k, a Tbrednél visszaköltöztek a felső részre. A

Tbrednél már nem a procimagra vannak gravírozva az infók, hanem külön matricán foglalnak helyet. Az OPN is elárulja őket természetesen: "AX" Palominót, "AXDA" Tbredet jelöl. Így aztán egy 1700+ proci lehet Palomino (AX1700) vagy Tbred (AXDA1700) is. A különféle Tbredek azonosításánál már nehézségbe ütközünk, mert a "TbredB" kinézetre teljesen azonos a "TbredA"-val, ráadásul az OPN-jük maximum egy karakter eltérést mutat: egyes sebességeken a "TbredB"-k kisebb feszültségen futnak, mint az A-s variánsok, ezért eltér az OPN ezen karaktere. Azonban ez nem mindig igaz, vannak esetek, amikor az A és B verzióra is azonos a gyárilag specifikált feszültség, így az OPN-jük is teljesen azonos. Legjobb támpontot a stepping kód adhat, ha hihetünk a netes forrásoknak: az A-ra végződőek (pl. ARIGA) "TbredA"-k, az B-re végződőek (pl. AIUAB) pedig "TbredB"-k A helyzet a

Barton mag megjelenésével tovább fog csak bonyolódni, tehát aki pontosan akar processzort választani, jobb, ha mindig frissen tartja ismereteit a kódokról. A Socket A prociknál az egyik legfontosabb kérdés a szorzó állítása, ugyanis van rá lehetőség nagy szó, hiszen az Intel platformon semmi esély nincs rá. Hozzáértők már tudják, hogy a processzor szorzóját megfelelően felkészített alaplapok is képesek állítani, csupán a "szorzózárat" kell feloldani a procin. Hogy ez miért is van így, lássuk, hogyan is állítja például egy Palomino Athlon XP "magának" a szorzót. (A logika az összes K7 processzorra azonos) A szorzót 4 vagy 5 biten (0 vagy 1 érték) kódolja a processzor. Eredetileg néggyel indultak, de az így lehetséges 16 kombináció hamar kevésnek bizonyult, ezért meg kellett toldani még egy bittel, így már 32 variáció lehetséges. Ez sajnos okoz némi kavarodást olykor, mert nem mindegyik alaplap van

tudatában annak, hogy létezik ötödik bit is, és ilyenkor érdekesen elállított szorzók jelentkezhetnek - persze aki tudja, hogy hogy működik az egész, azt nem lehet majd zavarba hozni (elvileg). Mindegyik bitnek van egy helyiértéke, amit kódol. Ezek rendre: 1/2x, 1x, 2x, 4x és 8x A szorzót a bitek által "bekapcsolt" helyiértékek összege plusz egy, a szorzó értékétől függő korrekciós szám (offset, eltolás) adja. Hogy az eltolásra miért volt szükség, pontosan nem tudni, s hogy miért van négy szorzótartományban más-más offset, pláne rejtély - elképzelhető, hogy így volt a legegyszerűbb bedrótozni. A lényeg, hogy mi tudjuk, melyik kombináció mit ad Szorzóértékek táblázata (0 = elvágva, 1= összekötve) - Palomino előtti prociknál L10 még nem volt, így ott nem kell vele foglalkozni, Tbrednél pedig csak 5 híd van (L3), ezek kódolása a vastagon szedett oszlopokkal egyezik (utolsó sorban megjegyzések, R=Reserved,

azaz nem hozzáférhető) Az egyes bitértékeket egy-egy kapcsolással állítják elő, melyben egy feszültséget (Vsb) figyelnek egy komparátorral (összehasonlító áramkör). Ha ez a feszültség a tápfesz (Vcc) fele alatt van, akkor a komparátor logikai 0-t ad ki, ha felette, akkor 1-et. Minden bitet előállító kapcsolásban a szorzóállító hídcsoportokból (L3-L4-L10) két-két híd vesz részt, plusz a hidakhoz egy-egy ellenállás. A Thoroughbred prociknál már egy fokkal elegánsabb megoldást választottak, egy kapcsolásban elég egy híd is kettő helyett - a lényeg azonban nem változik, mint az alábbi ábrában láthatjuk, ahol a klasszikus kapcsolás és az új egymás mellett szerepelnek. A szorzó egy bitértékét előállító hidak és ellenállások kapcsolása: gyártáskori állapot - minden híd összekötve (klasszikus és új, Thoroughbred megoldás egymás mellett) Előbányászva középiskolai fizikatudásunkat, megfejthetjük a

kapcsolásokat. Összefoglalásként, nagyon leegyszerűsítve a dolgot: eltérő potenciálú pontok között feszültség van, ha ezeket összekötjük egy vezetékkel, akkor abban áram fog folyni. Ha a vezetéknek nincs vagy nagyon kicsi az ellenállása, akkor rövidzárat okozunk. Ha egy ellenállást rövidre zárunk, akkor valójában kiiktatjuk, megkerüljük, ugyanis az áram a kisebb ellenállás irányába fog menni (legalábbis a jelentős része). FIGYELEM! A tápot TILOS rövidre zárni (tápot a nullával összedrótozni), mert rövid úton elfüstöljük a berendezésünket! Ha egy ellenálláson áram folyik át, akkor az Ohm-törvénynek megfelelően (U = R x I, ahol U a feszültség, R az ellenállás és I az áram) feszültség fog rajta esni. Nem árt tudni továbbá az ellenállások összegzésének módját: ha sorba (egymás után egy vezetéken) kötünk ellenállásokat, akkor az eredő ellenállás a kettő összege lesz, ha párhuzamosan kötjük őket,

akkor az eredő reciproka az ellenállások reciprokának összege lesz. Mindez összefoglalva: Elektromos kapcsolások alapjai (ellenállások) Esetünkben a táp Vcc, a nulla Vss, ezeket kötjük rá a korábban ismertetett bitállító kapcsolásra (példánk a 0,5x komponenst állító L3/1 és L3/3 hidakra vonatkozik). Gyárilag mindkét híd össze van kötve, ha utánaszámolunk, ilyenkor Vsb pont a tápfeszültség fele lesz, ugyanis a két 1k-s ellenálláson azonos feszültség fog esni. Viszont ha elvágjuk az egyik hidat, például az L3/1-et, akkor megszakad az áramkörünk. Ilyenkor Vcc az elvágott L3/1 híd két csatlakozóján található meg, ugyanis ha a vágást egy végtelen nagyságú ellenállásnak vesszük, akkor a sorba kötött ellenállások feszültségeloszlásának képletéből adódik, hogy a teljes feszültség a végtelen ellenálláson fog esni: Uszakadás = ( Rvégtelen / (Rvégtelen + 1k) ) * Vcc = Vcc Ilyenkor ha megnézzük Vsb értékét

(amit a két ellenállás közti pont és a nulla között mérünk), azt látjuk, hogy az Vcc lesz. Mivel ebben az esetben Vsb jóval nagyobb Vcc felénél, a komparátor logikai 1-et fog kiadni. Egy bit beállítása a szorzólogikánál (1 és 0 kapcsolások) Ellenben ha az L3/3-at vágjuk el, akkor annak a két pontján fog jelentkezni a tápfeszültség. Vsb értékét továbbra is a nulla és a "középpont" között nézzük, ahol most nullát fog látni a komparátor, így logikai 0-t ad ki. Ugyanezzel a logikával állítják be a procin az összes szorzókomponenst. Minden bithez tehát két híd és két ellenállás kell, így jön ki az Palomino és a Morgan esetében a 10 híd (L3 + L4 + L10 csoportok), illetve a hozzájuk tartozó 10 db. 1k-s ellenállás, ami hol a proci tetején, hol az alján van elhelyezve. Lássunk egy konkrét példát is: Athlon XP 1600+ szorzóállító hídjai Az 1600+ 10,5x szorzót használ. Ha a hidak elrendezését (vágott,

nem vágott) összevetjük táblázatunkkal, látjuk, hogy az algoritmusunk jó. Fejtsük meg a szorzót is: szorzó = sum(bitérték x helyiérték) + offset Esetünkben 0,5x, 1x, 2x és 4x áramkörök 1-re vannak állítva, 8x 0-ra. Azaz: szorzó = (1 x 0,5) + (1 x 1) + (1 x 2) + (1 x 4) + (0 x 8) + (+3) = 10,5 Az érték kijött - bár valószínűleg sokkal egyszerűbb a táblázatot használni, mint mindig számolgatni. Az algoritmus ismerete leginkább hibakeresésénél jöhet jól, ha például az egyik átalakításunk csak félig sikerül és nem a várt eredmény kapjuk. Ilyenkor a szabályok ismeretében meg lehet találni az elhibázott elemet és nem kell az egész modot az elejéről kezdeni. Például, ha fentebb a 2x szorzót elhibázzuk, és 1 helyett 0-ra állítjuk (tévedés vagy mondjuk érintkezési hiba folytán), akkor 5,5 bitösszeget kapunk, ami +3 offsettel 8,5x szorzót fog adni. Kis okoskodással azonban ez a hiba visszafejthető, és elég a 2x

áramkört kijavítani. A Thoroughbred esetében annyiban változik a felállás, hogy nem két egyforma ellenállást alkalmaznak a kapcsolásban, hanem az egyik egy nagyságrenddel nagyobb a másiknál (10k az 1k- val szemben). Ezzel azt tudják elérni, hogy megspórolhatnak a kapcsolásonként egy hidat, tehát bitenként elég lesz egy, összesen pedig öt. Ha megvizsgáljuk a Thoroughbred kapcsolását, gyártáskor annak is zárva van a hídja (vizsgálatunk esetében az L3/1). Ha ilyenkor kiszámoljuk a feszültségeloszlást a két ellenálláson, látjuk, hogy az 1k-sra Vcc 1/11-ede esik, ami bőven 1/2 alatt van, így a komparátor kifelé logikai nullát fog adni. Ha elvágjuk egy szem hidunkat, akkor viszont az híd csatlakozóin megjelenik Vcc, így a Vsb is Vccvel lesz egyenlő, a komparátor 1-et fog kiadni. Sokkal elegánsabb megoldás, nemde? Újabban feltűntek alaplapok, amelyek elvágott L1 hidak mellett is képesek állítani a processzor szorzóját. Itt

valószínűleg egyedi megoldásról lehet szó, de az is elképzelhető, hogy az újabb chipsetek teszik lehetővé ezt a funkciót, ugyanis kizárólag a legfrissebb lapoknál kezd ez felbukkanni. Ha hozzávesszük mindehhez azt, hogy mostanában amúgy is "vágatlan" "TbredA"-k lepik el a piacot, nagyon rózsásnak látszik a jövő. Mindenesetre így tovább egyszerűsödik a hatékony rendszeroptimalizálás. Most már tudjuk, hogyan állítják be a gyárban a procik szorzóját. Viszont az alaplapok miként tudják ezt állítani, és mi köze az egészhez az L1 hidaknak? Mint a kapcsolás rajzából már fent is látszik, a Vsb értéket vizsgáló "középponthoz" csatlakozik egy L1 híd. Az L1 híd az előbb megismert kapcsolással ellentétes feléhez fér hozzá az alaplap (ábránkon ez a jobboldali pont). Ha az L1 híd el van vágva, akkor az alaplap bármit próbálkozhat, a processzor erről nem fog tudomást szerezni, ugyanis nincs

összeköttetés (valószínűleg nem indul be a kettős szorzóállítás miatt - mást ad a proci és az alaplap). Ha viszont összekötjük az L1 hidat, az alaplap bele tud piszkálni a kapcsolásunkba: Az alaplap állít Az alaplap képes a maga oldalát Vcc (táp) vagy Vss (nulla) szinthez kötni, ezáltal az eredeti kapcsolás egyik felét rövidre tudja zárni (áthidalja az ellenállást és a hidat). Ha az eredetileg összekötött híd felé kapcsol, akkor nem változik semmi, mert így pont ugyanazt a kimenetet kapjuk, mint ami a processzoron kódolva van. Viszont ha az elvágott híd felöli oldalra köt (ezeket a lehetőségeket vázoltuk a fenti ábránkban), akkor megfordítja a kimenetet. Mindkét esetben záródik az áramkör: bal felől a lekötés után a tápfeszültség a felső 1k-s ellenálláson fog esni (Thoroughbred esetében 10k), a középpont és a nullszint között majdnem nulla lesz a feszültség (korábban a szakadás miatt itt Vcc volt). Jobb

felől pont fordított a helyzet: az áramkör zárásával az egyetlen megmaradó, alsó 1k-s ellenálláson fog esni a teljes feszültség, így Vsb-n Vcc-t fogunk látni (korábban nulla volt). Ez is jól ki van találva Tehát ezért fontos összekötni az L1 hidakat - azok teremtik meg a kapcsolatot az alaplap és a processzoron levő szorzóállító áramkörök között. MANUÁLIS SZORZÓÁLLÍTÁS A PROCESSZORON Rendben, de mit tegyünk, ha az alaplapunk nem tud szorzót állítani? Egy részről a kódtábla ismeretében neki lehet esni a procin található hidakat vagdosni és összekötögetni, de ez elég macerás dolog (főleg a kemény kerámia toknál), ráadásul a vagdosást tuti nem ússzuk meg garanciavesztés nélkül. Szerencsére van elegáns megoldás is. Térjünk vissza kedvenc kapcsolási rajzunkhoz Ha az alaplap is a kapcsolás piszkálásával tud beleszólni a szorzó értékébe, miért nem tehetnénk meg mi is ezt? Egyik lehetőség a processzor

különböző lábainak összedrótozása, ezáltal lehet a kapcsolás egyes pontjaira tápot vagy nullát kötni. Viszont ez sem veszélytelen, a drót máshoz is hozzáérhet véletlenül, és akkor kész lehet a baj. Ennél sokkal jobban járunk, ha az eredeti logikát követjük: a kapcsolás azon oldalán esik a feszültség nagy része, ahol a nagyobbik ellenállás van. Alap esetben a végtelen ellenállású vágás néz szembe az 1k-s ellenállással, míg a Thoroughbred esetében a 1k vs. 10k vagy a szakadás kontra 10k esetek vannak - mindegyiknél jelentős az eltérés az értékek között, így a komparátor biztosan tud dönteni. Mi az ellenállások értékét nem tudjuk megváltoztatni vagy csereberélni őket, mert többen vannak egy SMD-ben. Viszont már a legelején említettük, hogy ha egy ellenállást rövidre zárunk, azaz megkerülünk, az olyan, mintha kiiktatnánk, avagy az értékét nullára csökkentenénk (lásd kvázi nulla és akármilyen ellenállás

párhuzamos kapcsolása). Ahhoz, hogy a kapcsolást tisztán csak az ellenállásokkal tudjuk irányítani, első lépésként vissza kell zárni a gyárilag elvágott bitállító hidat - ennek technikája megegyezik az L1 hidak összefoltozásával, amire a következő oldalon részletesen kitérünk. Az L1-ek állapota itt lényegtelen, mert magán a procin fogjuk állítani a szorzót, bár sosem árt kinyitni a "szorzózárat". Tehát, ha összekötöttük a vonatkozó hidat, akkor a kapcsolásunkban már nem lesz szakadás, a feszültségeket az ellenállások értékeivel tudjuk befolyásolni. Nekünk a nullázni kívánt ellenállást kell megkerüljük, és máris az eredeti beállítás ellentettjét kapjuk (a kapcsolás tanulmányozásából kiderül, hogy mindig közvetlenül az előző mozzanatban összekötött hídhoz kapcsolódó ellenállást kell nullázzuk). A bitállító kapcsolás manuális invertálása - vessük össze az alaplap szorzóállítását

ismeretető képpel, és látható, hogy lényegileg ugyanazt csináljuk: áthidaljuk a vágást és az ellenállást A kerámiatokú prociknál könnyű megtalálni az adott bit kapcsolásához tartozó ellenállsáokat, hiszen az SMD-k a proci tetején, a hidak közvetlen közelében vannak. Ettől függetlenül, nem árt egy multiméterrel megbizonyosodni, hogy jó ellenállást szemeltünk ki a kapcsolásunkhoz. SMD ellenállások a hidak közelében a kerámiatokú procikon, esetünkben egy Morgan Duronon (a barna színű lábnélküli SMD-k kondenzátorok) Az újabb, műanyag tokozású Palominóknál az SMD ellenállások a proci alján vannak, így tippelni nem érdemes, muszáj kimérni multimeterrel. Íme: A műanyag tokú Palomino alján levő SMD-k kapcsolata a hidakkal (feliratok a megjelölt lábtól indulva!) Ha megvan a nullázni kívánt ellenállás, legegyszerűbb fogni egy kis ezüst nyákjavító festéket, ami amúgy is jó szolgálatot fog még tenni

nekünk, és az SMD felületén egy vonallal összekötni a két lábát. Valahogy így: SMD ellenállás söntölése (nullázás, megkerülés), továbbra is a korábbi L3/1 példát követve - ne felejtsük el zárni a vonatkozó hidat is (!!!) Hozzáértőek persze vezetéket is forraszthatnak, de a célnak a festék is meg fog felelni. Ezzel a trükkökkel a szorzótábla ismeretében tetszőleges szorzót állíthatunk a processzoron anélkül, hogy bármi maradandó változást okoznánk benne, ráadásul semmiféle alaplapi szorzóállítási lehetőségre nincsen szükség. Persze az a kulturáltabb megoldás, ezért lássuk csak, ahhoz mi szükséges. A Socket A procik talán legismertebb tuning lehetősége, hogy lehetséges a szorzójukat állítani, akár az alaplappal is (jumperrel, DIP kapcsolóval, vagy akár BIOS-ból). Ennek két előfeltétele van: az alaplap rendelkezzen a szorzóállításhoz szükséges áramkörökkel, illetve a processzoron fel legyen

oldva a "szorzózár". Tulajdonképpen minden alaplapot fel lehet ruházni szorzóállítási képességekkel, csupán egy kis forrasztgatás kérdése az egész, de a cikkünkben kizárólag a nondestruktív beavatkozásoknál maradunk, így ennek mikéntjét nem tárgyaljuk. A legtöbb korszerű alaplap amúgy is támogatja a szorzóállítást - legalábbis azok, amelyekkel egyáltalán érdemes nekiállni tuningolni. Végső lehetőségként lehet élni az előző oldalon felvázolt manuális szorzóállítással. A "szorzózár" viszont szinte minden processzort érint. A szorzóállító kapcsolás tárgyalásánál tisztáztuk, hogy az alaplapnak az L1 hidakon keresztül nyílik lehetősége beleavatkozni a szorzóállításba - az AMD azonban gondosan elnyesegeti az L1 hidakat a gyárban. Néhány kivétel van, az MP procik általában nyitott szorzózárral érkeznek, ahogy a leggyorsabb Thunderbird Athlonok között is több széria volt nyitott. Ezen

felül előfordulhatnak egyedi esetek, ahol nincsenek elnyisszantva az L1 hidak, de legtöbbünk szembesülni fog a problémával. A neten már sokféle megoldás született a probléma leküzdésére. A régi, kerámiatokozású processzoroknál nagyon aranyos megoldásként elég volt csupán egy hegyes grafitceruzával összekötni az L1 hidak pontjait páronként, máris kész volt a zárnyitás. Grafitozás egy Duronon - műanyag tokon már nem megy Sajnos a műanyag tokozás bevezetésével ez a lehetőség megszűnt, ugyanis a bakeliten nem fog a grafit. Korábban is, aki tutira akart menni, nem grafitozott, inkább nyákjavító fémtartalmú (jellemzően ezüst) festékkel zárta a csatlakozókat. A műanyag toknál ez lett az egyetlen megoldás, ami a kocatuningosok számára szinte megoldhatatlan nehézséget jelentett, a profikat pedig hajmeresztő túlbonyolításokba kergette. A legnagyobb gondot az okozza, hogy a gyárban lézerrel vágják el a hidakat, amelyek

összekötése pár századmilliméterrel a tokozás felszíne alatt fut. A vágással egy nyílt mélyedés jön létre a tokozáson, ami nem csak elvágja az adott L1 híd vezetékét, de kicsit mélyebbre is nyúlik. Feltételezések szerint lejjebb egy földelt réteg van, amihez semmiképp sem szabad permanensen hozzákötni a hidakat, mert akkor fixen nullára drótozzuk azt a kapcsolást és odavész bárminemű állítási lehetőség. Tehát a lyukat be kell tömni. Nos, itt vadultak el a legtöbben Epoxi, pillanatragasztó, minden szóba és kézbe került, a lyukba viszont annál nehezebben akar bejutni az anyag. A legnagyobb probléma az, hogyan hordjuk fel az anyagot úgy, hogy közben nem fedjük el a pici csatlakozókat, azaz csak oda jut, ahova kell, de oda nagy biztonsággal. A legfontosabb hozzávalók Mielőtt a részletekbe ássuk magunkat, lássuk, mi is kell az operációhoz: • processzor • törlőkendő • tisztítószer • tű •

tömítőpaszta (leírását lásd lejjebb) • nyákjavító ezüstlakk (más néven szélvédőfűtőszál-javító) • ragasztószalag • jó szem, esetleg nagyító • nyugalom, higgadtság, türelem • biztos kéz Első tehát a vágások betömése. A legkézenfekvőbb megoldás a munkaterület maszkolása, ezt mi is javasoljuk és alkalmazzuk. A legegyszerűbb megoldás két kis darab ragasztószalaggal a két sor érintkezőt leburkolni, hogy csak a vágások látszódjanak ki. A ragasztószalag széle mindenképp egyenes legyen, mert nagyon precíz maszkolást kell végezni. A vágások két oldalán jól le kell simítani a ragasztószalagot, ellenben a külső feleken nem muszáj, hogy később könnyebb legyen eltávolítani. Maszkolás a lyukak betöméséhez Tömítőanyagként a különféle ragasztóanyagok helyett inkább valamilyen kimondottan karcolásvagy réstömítésre alkalmas gittet, pasztát javasolunk. Nekünk éppen egy kisebb fényezési

hibák eltüntetésére szolgáló DupliColor paszta volt kéznél, a hangsúly azonban az anyag jellemzőin, nem a konkrét típuson van: ne folyjon, de kenhető legyen (pasztaszerű), ne kössön azonnal, de ne is tartson túl soká. Az DupliColor paszta szinte tökéletes, pár másodpercig kenhető, fél perc alatt azonban a felülete teljesen megszárad, lehet rajta dolgozni. Bedolgozása egyszerű, a maszkolt területre a tű hegyével egy kicsit felhordva pár másodperc alatt el lehet egyengetni. A cél, hogy a mélyedések alaposan ki legyenek töltve, gondosan beléjük kell tömködni az anyagot. Száradás után a felesleg nagy részét törlővel vagy akár körömmel el lehet távolítani, csak ezután szabad a maszkolást leszedni. Ha minden jól sikerült, egy vékony csík száradt paszta marad csupán a vágások helyén. Érdemes ezt is megvakargatni egy kicsit, hogy teljesen sík felületet kapjunk. Ilyenkor alaposan szemrevételezni kell a töméseket. Ha bárhol

lyukat észlelünk, újra kell maszkolni és be kell tömni a hiányzó rést is, mert ha az ezüst festék befolyik a vágásba, akkor előfordulhat, hogy véglegesen nullába drótozzuk azt a hidat. Ha a tömések jól sikerültek, alaposan meg kell tisztítani a munkaterületet és a hidak csatlakozóit célszerűen nagyítóval meg kell vizsgálni: nem szabad, hogy bármi is elfedje a kis csatlakozókat, mert akkor érintkezési hibák lesznek. Sajnos a csatlakozók egy hajszállal mélyebben vannak, mint a tokozás felülete, ezért nagyon könnyű őket akaratlanul is feltölteni kosszal. Szerencsére a tű hegyével viszonylag könnyen megtisztíthatók a kis csatlakozók - ezért is szerencsésebb elkerülni a ragasztókat a vágások feltöltéséhez, mert ha azzal fedjük be az egyik csatit, azt jóval nehezebb visszacsinálni (lehetetlen?). Amennyiben minden előkészülettel megvagyunk, jöhet a hidak összekötése. Két lehetőség van, kézügyességtől függően.

Akinek jó szeme és biztos keze van, külön maszkolás nélkül, pusztán a tű hegyére felvitt ezüstlakkal össze tudja húzni a hidakat. A tűre ne vigyünk fel túl sok festéket, mert akkor elcseppenhet, elfolyhat a procin Nem nagy ördöngősség direktbe megcsinálni az összekötéseket, kis gyakorlás azonban mindenképp szükséges. A megfelelő fogás és pozíció megtalálása talán a legnehezebb, mindenki kísérletezzen magának. Az általunk preferált megoldás: Lapos szögben könnyebb a "rajzolás" A tű hegyén nagyon gyorsan megszárad a festék, ezért azzal reménytelen a feladat elvégzése, de laposan megdöntve, a tű oldalával szinte egy húzásra sikerül az összekötés. Akinek ez nem megy, minden további nélkül nekiállhat a hidakat egyenként lemaszkolni. Ez hosszadalmasabb, de egyszerűbb: Egy híd maszkolása a festéshez Amire mindegyik módszernél ügyelni kell: • Az összekötések elvégzése után alaposan meg

kell vizsgálni az eredményt, célszerűen nagyítóval. • Csakis kizárólag a két összetartozó pontot kössük össze. Minden más megoldás rossz, újra kell csinálni. Állítólag a feliratok is földeltek, így azokhoz sem szabad hozzáérjen összekötő vonal, másik hidak pontjaihoz pedig pláne. Tehát kizárólag a páronként összetartozó pontokat szabad összekötni! • Nem kell izgulni, ha nem sikerül az összekötés. A műanyag tokról könnyen eltávolítható az ezüst festék. Ha még nem száradt meg, akkor a törlőkendővel a processzor széle felé simítva tisztítsuk el a felesleget - így elkerüljük, hogy véletlenül valamely másik, még feltöltetlen vágásba belefolyjon a festék takarítás közben. Ha már megszáradt, akkor is kicsit erősebb dörzsöléssel (finom ruhával vagy papírzsebkendővel, hogy azért a procit ne karcoljuk) vagy körömmel vakarással el lehet tüntetni a festéket. Alapos tisztítás után lehet újra

próbálkozni • Gond esetén a teljes folyamat visszacsinálható, ha nem alkalmazunk agresszív anyagokat. A DupliColor paszta nekünk azért bizonyult elsőrangú anyagnak, mert még a vágásokból is könnyűszerrel ki lehet piszkálni, így az eredeti állapot teljességgel visszaállítható. Jól látjuk tehát, hogy a folyamat nem bonyolult, okosan eljárva vissza is fordítható, de korántsem veszélytelen. Mindenki ésszel járjon el, és kizárólag a saját felelősségére! A szorzóállítás után a processzor magfeszültségének beállítása a második legfontosabb, legnépszerűbb téma. Szerencsére ez is elég könnyen megoldható akár a processzoron is, az előbbiekben szerzett ismereteinkre támaszkodva. A helyzet annyival egyszerűbb, hogy nem kell kapcsolásokkal és ellenállásokkal törődnünk, elég a megfelelő hidak beállításait ismerni. Természetesen a legegyszerűbb, ha az alaplapunkon lehet állítani a magfeszültséget, de lássuk a

manuális módszert is! A feszültséget minden AMD proci esetében 5 híd, azaz 5 bit kódolja, csupán a hídcsoport elnevezése változott az idők folyamán. Eleinte L7 volt a nevük, újabban (Palomino/Morgan magoktól kezdve) viszont L11-nek hívják őket. A szorzóhoz hasonlóan itt is minden bitnek van egy helyiértéke, a bekapcsolt bitek értékének összegéből és egy offsetből adódik a tényleges feszültség: Vcore = sum(bitérték x helyiérték) + 1,075 A helyiértékek pedig: Magfeszültség kódolása a Palomino L11 hídjain Megfejtés: Vcore = (1 x 0,025) + (1 x 0,05) + (0 x 0,1) + (1 x 0,2) + (1 x 0,4) + 1,075 = 1,75 V A helyiértékek a hídcsoport első hídjától lépkednek felfelé - mindig figyeljünk, hogy honnan kezdődik a számozás. Az első híd mellett egy pont vagy egy kis háromszög jelölés található Ez különösen a Palomino és Thoroughbred esetében érdekes, mert szinte ugyanott vannak az L11 hidak mindkét procin, viszont a

sorrendjük fordított. Igazából a legfontosabb tudnivaló az, hogy ha az összes bit be van állítva, azaz mind az öt híd össze van kötve, akkor kapjuk a maximális feszültséget, ami 1,85 V. Hidakat összekötni pedig már profin tudunk. Az 1,85 V sajnos nem valami sok, egy-két tizeddel több jót tenne a tuningnak a Thunderbird és Palomino esetében, ellenben általában bőven elég és legalább nem lehet könnyen túlfeszültséggel megsütni a processzort. Jobb alaplapok amúgy is engednek hozzáférést a feszültséghez, sőt néhány kivételes darab akár 1,85 V fölé is elmerészkedik. Természetesen, aki telhetetlen, az a neten bőven talál információt "voltage mod" témában, de ezek a forrasztgatás miatt szintén nem tartoznak a non-destruktív kategóriába, ráadásul a megoldások alaplap függőek, így most nem térünk ki rájuk. Az újabb, kisebb gyári feszültségen futó prociknak pedig ez a korlát már nem is olyan rossz.

Ökölszabályként +10% feszültséget lehet biztonsággal rászabadítani egy alkatrészre Megjegyzendő, hogy manapság már nem csak a lehető legnagyobb feszültség beállítása lehet érdekes, hanem underclocking, azaz alulhajtás esetén akár lefelé is érdemes lépkedni a feszültséggel, ugyanis ezáltal csökkenthető a processzor hőtermelése (ami ugyebár a tápfeszültségtől és az órajeltől függ adott lapka esetén). Ellenben meglepően kevés alaplap adja meg a lehetőséget, hogy a feszültséget lefelé is állíthassuk - MSI, Gigabyte, Asus lapoknál nem divat az alultáplálás, az Abitok viszont mindig is teljes szabadságot adtak a beállításoknál. Feszültségemelés esetén még fontosabb szempont, hogy kiváló hűtése legyen a processzornak, erről nem szabad megfeledkezni. DUAL MŰKÖDÉS ENGEDÉLYEZÉSE Egy ideje már kétprocesszoros Socket A rendszerekkel is boldogíthatjuk magunkat, ellenben ilyen megoldáshoz csak Athlon MP

processzorokat használhatunk, a sima Athlonok (Duronok pláne) nem futnak dualban. A jól bevált vizuális összevetés és próbálgatás ezen a területen is meghozta gyümölcsét, és ha minden igaz, akkor a Palomino esetében az L5/4 híd (L5-ben a 4.) állítja ezt a funkciót Az MP procikon ez a híd nincs elvágva, míg az XP-ken elnyisszantják. Íme egy MP proci: AMD Athlon MP (az első példányok még kerámiatokosak voltak, de már természetesen Palomino magosak - érdekes átmenet a Thunderbird Athlon és Palomino Athlon XP között, leginkább a Morgan Duronokra hasonlít) Összevetve egy XP-vel, látszik az L5/4 eltérése: Mezei XP (Palomino) Ezek szerint a dual működéshez csupán vissza kell zárni az L5/4 hidat. Hidat zárni pedig már nagyon tudunk. Megkockáztatható, hogy a Thoroughbredre is vonatkozik ez a megoldás, ugyanis az L5 kiosztása ránézésre teljesen azonos, csupán máshol helyezkedik el. CACHE MÉRET ÁLLÍTÁSA Éles szemű

gyakorlatozók rájöttek, hogy a mobil AMD prociknál az L2 és L9 hidak manipulálásával lehet változtatni az L2 cache méretét. Nem tudni, hogy ez az asztaliakra is vonatkozik-e, de elképzelhető, ugyanis ezekre a hídcsoportokra egyelőre nem sikerült érdemleges funkciót dekódolni. Természetesen nem kell most arra gondolni, hogy élből tetszőleges cache méretet állíthatunk a procinknak, ugyanis ezek a beállítások valószínűleg a címezhető cache méretet állítják, azaz vagy van mögötte hardver, vagy nincs, ő nem ellenőrzi, csak megpróbálja használni. Túl sok jelentősége nincsen, ugyanis Athlonunkon eszünk ágában sincs a cache méretét csökkenteni, a Duronban pedig fizikailag kevesebb cache van, mint az Athlonban. Annyi elképzelhető, hogy mobil prociknál nincs valódi különbség a Duron és Athlon magok között, a besorolás csupán attól függ, hogy a gyárban mennyi cache-t engedélyeznek (az Intel például az Celeron procikat mind

így készíti, nem vacakol két termékskálával, egyszerűen butítva adja el a jobbat). Ennek tudatában sem feltétlen érdemes nekiesni akár mobil procink cache-ét felturbózni, ugyanis könnyen elképzelhető, hogy bár van még plusz cache a magban, de azért lett kikapcsolva (és Duronként eladva), mert az a része hibás - tehát ha visszakapcsoljuk, csak gondot veszünk a nyakunkba. Természetesen vállalkozó szelleműek nyugodtan kísérletezhetnek. Meg kell hagyni, a kezdetektől fogva szimpatizáltunk az Athlon processzorral, és minél jobban megismerjük, annál jobban kedveljük. Természetesen voltak és vannak döcögősebb pillanatai az AMD-nek, de mindez mit sem von le a K7 platform érdemeiből. Ahogy anno a Pentium III a maga módján becsülettel harcolt a nála fejlettebb Athlonnal, úgy ma a már eléggé korosodó K7 széria továbbra is tartja magát a Pentium 4-eg gigahertzeivel szemben, főleg kedvező árát tekintve. Bízunk benne, hogy egy ilyen

szép korszak után nem botlik el az AMD. A Socket A hosszú életével és rendkívül tuningbarát kialakításával is sokak szívébe belopta magát. Esetében szinte művészi egyensúly áll fenn a szakértő hozzáférhetőség és a processzorhamisítás elleni védekezés között. Nem tudni, hogy ez szándékos volt-e, vagy csak így sikerült, de tény, hogy nagyon sok paraméterhez hozzáférhetünk a saját felelősségünkre, a processzort "meghamisítani", azaz más sebességre átállítani kizárólag egyértelműen (vizuálisan) felfedezhető nyomokkal lehet. Általános tanácsként azt javasolnánk még, hogy nem csupán túlhajtási célzattal érdemes a lehetőségeket számba venni, mert a nagyfokú szabadság által az AMD kiváló "cross-clocking" (copyright karib) platform. Ez azt jelenti, hogy lehetőségünk van a platform adta lehető legmagasabb buszsebesség mellett kisebb processzorsebességgel is üzemeltetni a rendszert, aminek a

gép zajszintjére kiváló hatása lehet: az alulhajtott proci hőtermelése kisebb az eredetinél, ráadásul a csökkentett órajel miatt a tápfeszültség is csökkenthető, ami még alacsonyabb hőmérsékletet eredményez. Extrém esetben akár 5 x 200 MHz-szerű felállásban is futtathatjuk gépünket, ami átlagos munkára bőven megfelel, a magas FSB miatt pedig meglepően pattogós rendszert eredményez. Ráadásul bármikor elérhető a plusz teljesítmény, pusztán a BIOS-ban kell átpöccintenünk a szorzót, és bekapcsolni a komolyabb hűtést. Természetesen a maximális FSB kihajtásának lehetőségét túlhajtásnál is illik kihasználni. Reméljük, sikerült némi áttekintést adnunk a Socket A processzorok lelkivilágáról. A fogások egy részét saját magunk is alkalmaztuk-alkalmazzuk (szorzózár feloldása, magfeszültség manuális növelése), a többi viszont internetes források alapján összeállított információ, ezért helyességükért nem

tudunk garanciát vállalni, de helyesnek tűnnek. Még egyszer meg kell említsük, hogy a hardvered nem rendeltetésszerű és specifikációknak megfelelő használata adat- és garanciavesztéssel járhat, mindent kizárólag a saját felelősségedre végzel! Amennyiben bárki ellentmondást vél felfedezni a cikkben, kérjük jelezze, a cél a téma minél tökéletesebb összefoglalása, nem a félretájékoztatás. -karib Szeretnénk megemlíteni két legjelentősebb forrásunknak is: - John Carcich hatalmas információmennyiséget halmozott fel a K7 procik hátteréről és rejtélyeik megfejtéséről, Beachlink.com - Ed Stroligo és az Overclockers.com jóvoltából pedig sikerült tisztán látni a Tbredek sokféleségében, Overclockers.com